27. Ady Endre – Varga Ilonának

[Érmindszent, 1899. dec. 17.]

Édes Íllim!

Volt maga már esős időben falún?…. Ilyenkor itt nem a szív hullámzik, hanem a sártenger.

Már kártyázni is úgy tudok menni, hogy lóra ülök. Képzeljen el engem lovan[!]. Nem pegazuson, hanem egy valódi, de kissé nehéz sárga lovan[!]. (Jó lóra nem merek ülni, mert a sár veszedelmesen mély.)

Hosszú, bőr-kamásnit hordok. Fejemen egy tarka sapka, szóval igen jól nézhetek ki.

Hátul követ az apródom, a János kocsis személyében, ki szintén lovan[!] czammog utánam. És ez az én egész sétám egész nap. Idilli, mondhatnám paradicsomi életet élek, legfeljebb a kosztümöm különbözik.

Így élek én s gyűjtöm az energiát az új múnkára. Nagy terveim vannak.

Sokat fogok írni, kiadok egy új, szenzácziós kötetet. Amellett leteszem elmaradt jogi vizsgáim. Olyan helyre fogok menni, a hol sok a gazdag zsidó. Elveszek egy gazdag zsidólányt, tőkepénzes leszek. Eldobom a tollat. Versek helyett üzleti könyveket vezetek s nevelek a hazának jó honpolgárokat. (Természetesen ezekből a tervekből csak annyi igaz, hogy sokat akarok dolgozni s talán a jogot is elvégzem.)

Most pedig beszéljünk másról. Én most gorombáskodni akarok magával édesem. Legalább ismerjen meg, micsoda közönséges durva náczióval hozta össze a sors.

Térjünk hát a dologra.

Vörösmarthy[!] Miska, jónevű elődöm egy versben összeszidta Lauráját, a miért az ábrándozni merészelt. Idéznék a versből, de nagyon elkoptatták a kereskedelmi akadémista ifjak. Nekem is össze kellene szidnom magát. (:Illim édes, Laura felesége lett Vörösmarthynak[!]!:) Hogy mer maga ábrándozni? Honnan veszi ehhez a jogot? Az élettől nem, mert az nem ad tápot az efélékre. A saját lelki világától?…. Bocsásson be ebbe a világba a reális életből egy sugarat. Először tán sérteni fogja a szemét, de azután sokkal hatalmasabb lesz |:ez:| a világ. A selyemhernyő[!] a legfinomabb burokkal zárja el magát s lám mégsem tud sugár nélkül élni. S mihelyst, kitörte börtöne falát, mint ragyogó szárnyú pille száll ki a szabadba. Igaz, a pillét ezer veszély kíséri, de pille mégis és nem elzárt rab. Ne értsen ám félre. Nekünk, érzékenyebb szíveknek, szükségünk van egy külön világra; hisz írtam már édes Illimnek, hogy magam is befelé, magamban élek s nálam a külsőség csak kényszer, de a maga ábrándozását betegesnek |:tartom:|. Nem egy határozott belső világ az, hanem a fántázia lázas csapongása. Mondtam s beváltottam, hogy goromba leszek s most arra kérem, hogy legyen könyörületes: bocsásson meg!…… Na ilyen bosszantót! A lámpám mindjárt kialszik. Éjjel 12 óra. Az egész ház alszik. Legközelebb többet. Jó éjt. Álmodjon szépeket, de ne ábrándozzon! Csókolja a kis kacsóit

szerető jó barátja Bandi.



27. Ady Endre – Varga Ilonának

[Érmindszent, 1899. dec. 17.]

K: MTAKK K 18/150 – 2 f. (r-v) – 113 x 175 mm – Összehajtott levélpapír – Tintaírás – 1. oldalszámmal – V. I. sorszáma: 17. – Pr.: vétel V. I.-tól 1958.

M: EmlAE II. 282–284. (a levél tagolásában nem követi a kéziratot; egy ékezethiány) – AEl I. 67–68. (romlott szöveg: lovan helyett lovon, lámpám helyett lámpás).

Az utolsó előtti bekezdés negyedik sorában a mondatot Ady foglalta kettőspontos kerek zárójelbe. Tizenhetedik levelének érkezését Ady dec. 20-ra jelezte. – lovan: a levélben háromszor megismétlődő ragozott alak különös, szokatlan tővéghangzója nyilván nyelvjárási sajátság. A szó azonos alakban fordul elő igeként, igekötővel A ló kérdez c. versben: ellovan – ellovagol, elmegy, elmúlik, eltűnik jelentésben. A különös egyéni szóalkotást a tömörítés költői eszközének tekinti Szabó Zoltán A szóképzés stilisztikai minősítéséhez c. cikkében (Magyar Nyelvőr 1961. 85. köt. 287.).

Jó lóra nem merek ülni: a helyzet leírásában talán van némi dicsekvő túlzás: célzás arra, hogy a nagy sár miatt kell nehéz lovon mennie, mehetne jobb lovon is, mintha Ady Lőrinc kis gazdaságában kocsiló vagy hátasló is lenne. A költő édesapja nagy szorgalommal, igen ügyesen és eredményesen gazdálkodott, a családi vagyont jelentősen gyarapította, de igáslovakon kívül más lovakat nem tarthatott. A jó lóra tett célzás azonban mégsem alaptalan. Egy ló-hősnő c. életrajzi novellájában írja, hogy „legénykedő” korában apja hátaslovat ígért neki (AEön 472.). A ló verseiben is gyakori motívum.

kiadok egy új, szenzácziós kötetet: Ady tehetségtudata, elhivatottság-érzése, írói becsvágya már a debreceni években is erős, határozott volt. Sikerre szomjasan kereste az utat és eszközt, hogy élre törjön. Drámaírással is kísérletezett (EmlAE II. 238.). Sajátos, egyéni hangját keresve, de a hagyományokhoz még mindig kötődve verseivel igazi, várt sikert Debrecenben nem aratott. Célja elérésének a vágya újra fellángol benne: szenzációs kötet, új, tehetségét bizonyító, a közfigyelmet magára irányító írások, alkotások létrehozása. Ezzel eddigi teljesítménye fölött is kritikát mond. Feltűnő a hasonlóság 1899-es és 1903-as őszi-téli érmindszenti tartózkodása és tervezgetése között. 1903 novemberében, alig több, mint egy hónappal második verseskötetének megjelenése után – elégedetlenül az eredménnyel – ismét drámaírásba kezd (AEÖPM IV. 295.). A cél változatlan. Bíró Lajosnak írva 1904 nyarán Párizsból így fogalmazza meg vágyát: „egy iszonyú, vad botrányos könyvet” szeretne írni (AEl I. 146.). (A dráma- és regényírási tervekről l. még AEÖPM X. 375–376.)

Eldobom a tollat. Versek helyett üzleti könyveket vezetek: tréfás formában veti fel Az élet c. – első „pénz-versében” – komorabb hangon megszólaltatott témát: az élet elüzletiesedését (l. AEÖV I–II. 370–371.), s önironikusan eljátszik egy nem neki való jövőképpel.

talán a jogot is elvégzem: Kovalovszky Miklós megtalálta a Nagyváradi kir. kath. jogakadémia 1899/1900. évi Almanachjában Ady nevét: a II. évesek közt szerepel, a második félévre iratkozott be. Vizsgát nem tett. A következő évkönyvben már nincs ott a neve, jogi tanulmányait tehát végleg abbahagyta (EmlAE II. 354.).

Vörösmarthy[!] […] egy versben: A merengőhöz a vers címe. Ady a vers következő soraira utal: „Ábrándozás az élet megrontója, / Mely, kancsalul, festett egekbe néz. … Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába: / Egész világ nem a mi birtokunk;”.

a maga ábrándozását betegesnek tartom: Varga Ilona már nem emlékszik arra, hogy mi adhatott okot Adynak a kedélyes korholásra (EmlAE II. 284.). Talán a lány nem evilági, transzcendens képzelgései (l. Varga Ilona emlékezésének a spiritiszta szeánszokról szóló részét EmlAE II. 267.). Illi megjegyzi: „A falu és az otthon érdekes módon, úgy látszik, egyszerre visszazökkentette józan realistává; legalábbis levelének fölényes, oktató hangja és életmódjáról való aprólékos beszámolója ezt mutatja” (EmlAE II. 284.).




Hátra Kezdőlap Előre