151. Ady Endre – Bródy Sándornak

[Párizs, 1904. jún. 11.]

Kedves jó Sándor bácsi,

nagyon fájdalmas nekem az s hónapok után is, bár közben utálatos nyomoruságok, betegség, szűkölködés stb. üldöznek állandóan, – nem tudom elfelejteni, hogy máról–holnapra vesztettem el Sándor bácsi minden szimpátiáját és érdeklődését. Abba inkább beletörődnék, hogy Sándor bácsi értékemben s érdemességemben csalódott. De minden jel arra vall, hogy Sándor bácsi elhidegülése avval az idővel esik össze, mikor a „Jövendő” főmunkatársat cserélt. Lenyűgözőbb, leverőbb és bántóbb ez rám minden fizikai nyomoruságnál s több heti tusakodás után íme rászántam magam s megkérdem Sándor bácsit: micsoda sulyesztett[!] engem a zérusnál is kevesebbre Sándor bácsi előtt, váratlanul, hirtelen? Kissé prepotencia ez, ugy-e? S mégis kérem Sándor bácsit, bármi röviden írjon nekem. A régi hódolattal üdvözli legtisztelőbb híve

Ady Endre

Páris jun. 11.
  92 Rue de Levis



151. Ady Endre – Bródy Sándornak

Páris, [1904.] jun. 11.

K: OSZK – Levelestár növn. 1951/19 – Hajtott barnás színű levélpapír – 2 f. (r) – 100 x 220 mm – Tintaírás – Pr.: a levél 1939-ben árverési katalógusban tűnik fel: Melléklet […] az Ernst-Múzeum […] aukciójának katalógusához. Bp., 1939. 13. – 1425. sz. tétel Kikiáltási ár 5 P.

M: AEvl 107–108. – AEl I. 149.

Brüll Bertának és Bíró Lajosnak írott leveleiben Ady többször panaszkodott Bródyra (l. a 84., 113., 114., 130. sz. levelet és jegyzeteiket). Az ok: Bródy nem jelentette meg egy beküldött cikkét lapjában, a Jövendőben (l. a 77. sz. levelet), ill. nem maga írt a Még egyszer-ről, hanem Szász Zoltánnal íratott, s Ady a bírálatot nem találta elég elismerőnek. Megbántottsága tör föl ebben a levélben.

Megírásának közvetlen oka egy beküldött és meg sem jelent írás is lehetett, mert 1904 első felében nem találunk Ady-verset, tárcát a lapban. Lehetséges azonban, hogy a mellőzött, nem közölt írás nem párizsi születésű, hanem korábbi, még 1903 végéről való. Brüll Bertának 1903. nov. 27-én írott levele (l. 100. sz.) végére lemásolja előző nap írott versének, az Elűzött a földem-nek utolsó szakaszát azzal a megjegyzéssel, hogy a költeményt a Jövendőnek küldi. Hogy a Jövendőnek verset küld, még három levelében megismétli (l. a 104, 118, 120. sz. leveleket). Koczkás Sándor ebből arra következtet, hogy valóban elküldte ezt a verset Bródy hetilapjának (l. AEÖV I–II. 497.). Az 1903. dec. 27., I. évf. 46. sz. 95. lapján a „Szerkesztő közlései” között a következő üzenetet találjuk: „A. E. A vers későn érkezett karácsonyi számunkra. Legközelebb hozzuk.” Minden valószínűség szerint az Elűzött a földem c. versről van szó, amely a „legközelebbi” számokban sem, csak nyolc hónap múlva, szept. 4-én jelent meg ott.

Adyt a Jövendő eljárása mélyen sértette. A szándékos mellőzés gyanúja indokolt volt. A versről (megnevezés nélkül) utoljára Somlónak ír dec. 18-án, pénteken annyit, hogy „talán vasárnap [20-án] fog megjelenni” (120. sz. levél). A vers tehát már a szerkesztőségben volt akkor, s még így sem fért be a dec. 27-i számba, de még a következőkbe sem. Bródy vélt vagy valóságos elhidegülése annyira bántotta, hogy nem tudott belenyugodni. Hihetetlen volt számára, hogy a mesterként tisztelt atyai barát véleménye megváltozott róla. Azt remélte, hogy a mellőzésben Heltai a ludas, aki a lap főmunkatársaként 1904 januárjában vette át Gárdonyi helyét. Talán arra gyanakodott, hogy Heltai a könnyed sanzonok költőjeként nem kedveli az ő poézisét, s pozíciójával visszaélve megakadályozza, hogy szóhoz jusson a lapban. Ő sem becsülte sokra költőtársa irodalmi irányát, mert négy évvel korábban így nyilatkozik róla: „Heltai–Makai-féle irodalmi törpeségek úsznak az anyagi és »erkölcsi« elismerésben, szegény Reviczky Gyula pedig részletekben halt meg” (AEÖPM I.2 180.).

Volt-e válasz a levélre, nem tudjuk. Lehetséges, hogy volt, mert utána másfél hónap múlva megjelenik Adynak Az élet szobra c. tárcája, s abban az évben még egy tárca és három vers, köztük a szerkesztőségi asztalfiókban fektetett Elűzött a földem is.

Barátságuk ezekben a hónapokban „fenntartásos és udvarias kapcsolattá hűlt, akár Bródy visszahúzódása, akár Ady érzékenysége folytán” (EmlAE II. 544.). De továbbra is kölcsönösen elismerték egymás tehetségét, s figyelemmel és részvéttel kísérték egymás életútját. Ady Pestre kerülése után kibékülhettek, viszonyuk melegebb, barátibb lett. Röviddel hazaérkezése után meglátogatta a lábadozó írót, s öngyilkossági kísérlete után (1905. júl. 5.) a magyar elmaradottság áldozatának tartva méltatja őt meleghangú cikkében (AEÖPM VI. 200–202.). Kapcsolatuk áttekintését l. AEÖPM III. 322–325.; EmlAE II. 543–545.; Laczkó András: Vonások Bródy Sándor arcképéhez. Békéscsaba, 1987. 30–37.




Hátra Kezdőlap Előre