239. Ady Endre – Diósi Ödönnének

K: OSZK – Levelestár növn. 1936/86/8 – BN levélpapír BN borítékkal (l. a 213. sz. jegyzetet) – 1 f. (r–v) – 217 x 273, 125 x 155 mm – Tintaírás – Pr.: vétel Lantos Adolftól 1936.

Dat.: fpb: Bp 905 dec 13 – épb: Paris 15–12 05.

M: RAéL 153., 156. – RAöl 121–122., 124. (idézetek) – AEvl 134. (dec. 13.) – AEl I. 188–189. (dec. 13.)

A levél jobb felső sarkában ismeretlen kéz írásával: 905 XII 15. Ez jobban olvasható párizsi épb adata. A Levelestárban két boríték van azonos növedéknapló számmal: az egyiken a fpb bélyeggel együtt letépve, épb: Paris 19–11 05, a másikon fpb: Bp 905 dec 13, épb Paris 15–12 05. Ezt a levelet az utóbbihoz tartozóként kelteztük.

leveleimmel mi történik: ma már semmiképpen nem állapítható meg, hogy a házi levelekből hiányzik-e. Az tény, hogy a poste restante levelekből sokkal kevesebb van, pedig Ady október óta mindig „kettős” levelet írt (l. az 1906. ápr. 274. sz. levelet).

Üres és szomoru az életem. Egy darabig őrült lumpolásba akartam folytatni s fojtani mindent: e sorokhoz Révész Béla ezt fűzi hozzá: „Halom levél előttünk és valamennyiből kihangzik a panaszkodás. A jóleső beszámolókat is minduntalan kísérik a kedveszegett sorok, Ady Endre legfiatalabb idejétől a záruló levelekig. Éveken át, életen át búg e levelekből a rezignáltság, bánatosság – mindig őszintén. […] Aki közelében élt és láthatta a megmámorosodásait, szellemétől, italától, az másként fogalmazhatta meg gondolatait Ady Endréről, mint ahogy ő a bizalmas leveleiben ír, a megrokkanásairól. […] A megbékítő megnyugvást nem ismerte, nem ismerhette. Résen volt ellene a nagy ajándéka, a lelki-, idegzeti-, képzeleti-szerkezete, amely az eszméléstől kezdve bolygatta pillanatait, napjait, éveit, az életét.” (RAéL 156–158.)

A válság s néhány nap mulva már megjelenő kötetem: A zavaros belpolitikai helyzet bizonytalanságban tartotta a darabont-kormányhoz hű BN munkatársait. A kormány működését a megyék és a parlament ellenállása lehetetlenné tette, ezért majdnem hónaponként benyújtatta lemondását. Bizonytalan volt, hogy lesz-e választás. – A verskötet megjelenése néhány nap mulva megint csak be nem vált reménynek bizonyult, megmagyarázhatatlan, hogy miért. Még majdnem két hónap kellett ahhoz, hogy a nyomdából kikerüljön.

A szerkesztőségben Kabossal, Bíróval kimondott vagy titkos harcban állok: Vészi József a tehetségnek kijáró nagyvonalú támogatója volt a költőnek. Főnökként könnyen nyílt a pénztárcája az örökös pénzzavarban gyakran előleget, „gyorssegélyt” kérő munkatársnak. (L. később a pénztári kiutalást jelző levélkéket.) Adyt a munkakapcsolat megszünte után is tisztelet és hála fűzte volt „direktor”-ához. De az állandó kérincsélés megalázhatta, kiszolgáltatottá tette. Saját költekező életmódja okozta csapdahelyzetből való menekülés lehetőségeként juthatott eszébe, hogy más laphoz is mehetne (l. a 236. sz. levelet). Lengyel Géza feltételezésének – hogy az ingerült kifakadások mögött személyes okok rejlenek: Vészi és Kabos megkövetelte, Ady pedig olykor elhanyagolta a szerkesztőségi munkát – Király István szerint ellentmond az, hogy az AEÖPM megfelelő kötetei példátlanul szorgalmas, termékeny újságírói munkáról tanúskodnak. „A megismétlődő súrlódások jelezték, hogy minden barátság és tisztelet ellenére is fenntartásos volt Adynak a BN szerkesztőségéhez való viszonya.” (Király I. 21.) A fenntartások oka „a nagypolgári értelmiség világával szemben érzett idegenség”. (Uo. 25.) Rejtély, hogy Kabossal és Bíróval miként került szembe. Távoli szemlélőként hajlamosak vagyunk a költő túlfeszített idegállapotából adódó érzékenységnek, téves képzetnek tekinteni azt, hogy legjobb barátainak a magatartása ellenségessé vált iránta. (L. még a 217. és 236. sz. levél jegyzetét.)