246. Ady Endre – Diósi Ödönnének

[Budapest, 1906. jan. eleje]

Édes Adél,

nem sírok, nem átkozódom. Két órai magamba-roskadás után próbálok hidegen írni. Hála az égnek: maga és Dodó egyek már. Megértik egymás lelkét s íme egyformán látják bennem – a komédiást. A komédiás kivételesen komolyan kíván maguknak minden boldogságot. Mégis megkérdem: mivel komédiáztam? Nem megírtam-e magának, hogy idegbeteg vagyok? Hogy keserű és kétségbeesett vagyok? Hogy lumpolok? Hogy magamhoz méltatlan életet élek? Hogy ki kell ragadnom magam, ha nem akarok elpusztulni?… Nem titkoltam semmit. Hiszen éppen ezért intéztem ugy az ügyem, hogy ma már az egész redakció akarja, hogy kimenjek külföldre. Majdnem készen van a dolog. A politika és a kötetem késlelteti. No de ez magát nem érdekli. Mit beszélt Fischer, |:engem:| nem érdekel. Ez meg már engem nem érdekel. Az vagyok, aki vagyok. Maga ismer s magának nem szabad lett volna így ítélkezni. Hogy fuldoklom Budapesten, tudja. Hogy maga nekem mindenem, érezhetné. Maga másképpen akarja. Ne féljen, lesz nekem még ahhoz erőm, hogy magának ne alkalmatlankodjak. Én ha változtam, egyben változtam: magát egyre őrültebben szeretem. Érthető s nem nagy bűneimet nem titkolom. A lelkemet, az idegrendszeremet nem cserélhetem ki. Február végén avagy márciusban elmegyek Budapestről. Talán Párisba, talán Rómába, talán Szentpétervárra. Ne féljen: Párisban sem fog látni, ha nem akarja. Én itthon meghalni sem akarok. De higyje el a komédiásnak, hogy ezuttal igazán nem vár mást, mint hogy meghaljon. Valahol, messze, még nem tudom hol. Maga legyen boldog, édes Adél. Áldja meg az isten azért, amiket átéreztetett velem. Ha kegyes akar lenni, még írjon egyszer – a komédiásnak. Ha már beleesett a színjátékba, ne álljon ki ilyen kegyetlenül és hirtelen belőle. Ne siettesse az én végemet. Siet az s elér önmagától is. Isten áldja meg, ujra kívánom, éljen csöndben, békében, igazán és boldogan. Ezerszer csókolja a kezét alázatos, szegény híve…



246. Ady Endre – Diósi Ödönnének

[Budapest, 1906. jan. eleje]

K: OSZK – Fond 74/4/45 – Két BN levélpapír (l. a 213. sz. jegyzetet), az oldalak 1–4-ig megszámozva – 2 f. (r–v) 218 x 274 mm – Tintaírás – 1. f. r-n Révész Béla olvashatatlan rájegyzése – Pr.: vétel dr. Nádor Henriktől 1966. – Brüll Berta másolatában: OSZKnövn. 1946/21/74 – Pr.: a másoló ajándéka.

M: RSle 162–164. – ADok 22., 22a. (faksz.) – RAöl 423–424. (1905. dec.) – AEvl 135. (1905. dec. közepe) – AEl I. 189–190. (1905. dec.)

A levelet az előzővel Fischer említése kapcsolja össze keltezés szempontjából is. A párizsi barát visszatérve Budapestről beszámolt Diósiéknak az Adyval töltött éjszakai mulatozásokról. Az asszony korholó levelében bizonyára nemcsak a lumpolást veti szemére, hanem az örökös panaszkodást depresszióról, halni-készülésről, betegségről. Erre az általunk feltételezett levélre válaszol Ady poste restante.




Hátra Kezdőlap Előre