258. Ady Endre – Fülep Lajosnak

[Budapest, 1906. márc. 4.]

Kedves Fülep Lajos,

bátyádnak mondtam már, hogy ellened vétettem. Válasz nélkül hagytam egy kedves levelede<n>|:t:|. Hogy vezekeljek s hogy megismerjelek személyesen, igazán régi akaratom. Az éjszakába idézni nem akarlak. Ha nincs ellenedre, hétfőn este kilenc órakor légy a Szabadság kávéházban. Szeretettel üdvözöl híved

Ady Endre

 

[Címzés:]
  Nagyságos
  Fülep Lajos urnak
  az Ország bmunkatársa
  Budapest. (Szentkirályi u. 28 b.)



258. Ady Endre – Fülep Lajosnak

[Budapest, 1906. márc. 4.]

K: MTAKK MS 4585/19 – BN levélpapír (l. a 213. sz. jegyzetet) BN borítékkal – 1 f. (r–v) – 215 x 275, 125 x 159 mm – Tintaírás – Pr.: a címzett ajándéka.

Dat.: fpb: Bp 906 márc. 4.

M: AEl I. 200–201. – Fülep Lajos levelezése I. 1904–1919. (szerk. F. Csanak Dóra). Bp., 1990. 38.

Fülep Lajos (1885–1970): művészetfilozófus, művészettörténész, író. Egyetemi hallgatóként 1904–1906-ig a Hazánk, 1906-tól Az Ország c. napilap munkatársa, majd rövid idő alatt irodalmi és művészeti folyóiratok keresett cikkírója. Kiváló adottságai, jelleme, megjelenése már ezekben az években ismertté tették újságírók, színészek, művészek társaságában. Ady verseire már a BN-ban felfigyelt, s a kötet megjelenésekor lapjában lelkes írásban az „új magyar vers megtalálója”-ként, „a Holnap hőse”-ként üdvözli. (Az Ország 1906. márc. 7.; AEÖV I–II. 250–252.) Egy levelében 1922-ben legkedvesebb mai magyar költőjeként említi (Fülep Lajos levelei II. 127.). Fodor András feljegyzése szerint később módosult a véleménye: tanítványainak „olykor erősen” bírálta Adyt. (L. Ezer este Fülep Lajossal. Bp., 1986. I. 53., 69–70., 321., 362., 631.; II. 481., 575.) A végső szót azonban élete végén írt esszéjében – bizonyára régi adósságot leróva – mondja ki: „Ady zseni volt.” (Ady éjszakái és éjszakája; l. Művészet és világnézet. Cikkek, tanulmányok 1920–1970. Bp., 1976. 44–77.)

bátyádnak mondtam már, hogy ellened vétettem. Válasz nélkül hagytam egy kedves leveledet: a báty Fülep Jenő (1875–?) a század elején jogvégzetten közgazdasági újságíró volt fővárosi napilapoknál, majd a Magyar Kir. Kereskedelmi Múzeum levelezőjeként külföldön dolgozott. – Fülep említett esszéjében így ír a levél előzményéről: „Személyesen nem ismertem Adyt, nem is láttam soha. A cikk után nyomban írt, látni óhajt, ha én is őt, menjek el valamelyik délután 6 óra tájban a Szabadság kávéházba” (i. h. 47.). Ady leveléből azonban világosan kitűnik, hogy a kezdeményező Fülep volt, s az események menete nem az általa leírt sorrendben történt. Hogy mit írt Adynak, arról egy Dutkának szóló leveléből értesülünk: „Az Adynak írt levelem története az, hogy olvastam a Budapesti Naplóban egy Jehan Rictus fordítását, mely nekem meglehetősen tetszett, de amellett eszembe jutott, hogy – néha fene jó memóriám van –, hogy még mikor kint voltam Párizsban, ön kérdezte tőlem, vajjon nem találkoztam-e Adyval. Én nem ismerem őt, azt se tudom, hogy néz ki, de gondoltam természetesen, hogy önt jól ismeri s mivel önnek nem írhattam, nem tudván a címét, kénytelen voltam hozzá fordulni. Ő ugyan még nem válaszolt nekem s most már fölösleges is volna, ha írna, amit akartam, azt elértem, nekem az elég.” (Fülep Lajos levelei I. 28.) A keltezetlen levél megírásának idejét a sajtó alá rendező F. Csanak Dóra 1905. április–májusra teszi. A datáláshoz két időpont kínálkozik irányadóul: a Jehan Rictus-versfordítás BN-ban való megjelenésének ideje (1905. febr. 26.), és Fülepnek a Hazánk márc. 23-i számában írott tárcája a francia költőről. Hogy Ady egy év távolából is emlékezett a megválaszolatlan levélre, annak az lehet a magyarázata, hogy Fülep írói-, újságírói körökben fiatal kora ellenére egyre ismertebb, emlegetettebb lett. Erről így ír Dutka Ákosnak szóló levelében 1906. tavaszán: „Ami engem illet, hát tudod én most egy kicsit en vogue vagyok, kezdek divatba jönni. Már ezért is muszáj elmenekülnöm. Fölfedeztek és én azt nem bírom ki.” (i. m. 41.) De az is lehet, hogy Ady megtudta: Fülep írni fog a kötetéről. Csak ezekkel magyarázható, hogy levele megelőzi a kritika megjelenését. Tehetséges fiatal kollégájának híre már előbb eljutott hozzá, ezt bizonyítja a levélbeli mondat is: hogy megismerjelek személyesen, igazán régi akaratom. […] hétfőn este kilenc órakor légy a Szabadság kávéházban: A Szabadság kávéházban (az akkori Aulich u. 8. sz. alatt) volt a BN munkatársainak törzsasztala (Lengyel 190.). A borítékon márc. 4-i, vasárnapi postabélyegzés van, a meghívás pedig hétfőre, azaz márc. 5-re szól.

Fülep az első találkozást említett művében (Ady éjszakái és éjszakája, i. m. 47–48.) így írja le: „Elmentem a mondott helyre a kívánt időben. Kérésemre a pincér odavezetett a terem közepe táján levő hosszú asztalhoz – körülötte tizen-tizenketten ültek, személy szerint nekem mind ismeretlen – mint megtudtam, főképp a Budapesti Napló munkatársai, ma már nem emlékszem kik, Kabos Endrére [Ede!] emlékszem, és azt hiszem, Ignotus is ott volt –, megállt egyikük bal vállánál és szólt neki: Ady urat keresi ez az úr. – Ady fölpattant a székből, szembe fordult velem, kétfelől megragadta a két karomat: Hát te vagy az! – és odafordult asztaltársaihoz: Ez Fülep Lajos! […] Ady helyet szorított maga mellett, lenyomott a székre, vállamat átfogva hozzám hajolt, és elkezdett beszélni – azon az ő mindenkit elbűvölni akaró és általában elbűvölni tudó hangján és nézésével, amit attól kezdve mindenki irányában működni láttam. […] Az első pillanattól kezdve meghatározódott egymáshoz való viszonyunk: elég nagy volt közöttünk a korkülönbség is, néhány hónap híján nyolc év, ő huszonkilenc, én huszonegy, s ami a fő, ő országos nevezetesség, én csak az irodalmi–művészi körökben ismert ifjú, de a különbséget sohase éreztem, az első perctől kezdve úgy voltunk, mintha egyidős, régi barátok volnánk; igaz, hogy ő amilyen nagy virtuóz volt, ha akarta, a maga felsőbbségének éreztetésében, ugyanolyan nagy virtuóz tudott lenni a különbségek eltüntetésében. Velem a felsőbbségét sohasem akarta éreztetni, sőt voltak később alkalmak, amikor jogosnak elismert kifakadásaimkor egy kicsit megjátszva, mórikálva a megszeppentet, respektálta, amiket mondtam. Most rögtön faggatni kezdett, kiféle, honnan való vagyok, mit csinálok, mik a terveim stb., aztán látva, hogy idegennek érzem magam az ismeretlen környezetben, és menni készülök, meginvitált, hogy máskor is találkozzunk, bár ugyanakkor ismételten hozzátette, a világért se akar engem „az ő éjszakáiba” idézni, sőt inkább megvéd tőlük, nem nekem valók. Kérdésemre azonban mégis megmondta, éjjel hol és mikor található.”

Fülep Ady bűvkörébe került, s megpróbálta ebbe bevonni újságírókból, színészekből álló régebbi társaságát is. „Abszurdnak éreztem, hogy az akkori Magyarország legjobbjai idegenül éljenek egymás mellett. Elmentem tehát Ady éjszakáiba. És visszatértem oda, ha nem is naponta, hetenként kétszer-háromszor. […] Természetesen nem szólhatok szám szerint sok éjszakáról. Csak néhány epizódot ragadok ki belőlük, ami teljesbítheti a róluk eddig is ismert képet. De előbb hadd mondjam el karakterüket általánosságban. Mert közös karakterük volt, nagyjában hasonlítottak egymáshoz, mégis mind különbözött egymástól, némelyik meg nagyon kiütközött a többi közül, vagy a különleges hangoltság, vagy a nem mindenkori, vagy éppen egyetlenegyszer betársult résztvevő jelenléte, szereplése következtében. Az éjszakáknak nagyjából közös kezdetük, közös topográfiájuk volt, fejezeteik sokszor ugyanazokban a lokálokban követték egymást, bár nem mindig, olykor egyik vagy néhány más volt, mint az előzője, aszerint, hogy éppen milyen környezet illett az éjszaka „hangulatához”; a szereplők is részben azonosak, részben változók, de az azonosak se mindig egyformák; a főszereplő persze mindig Ady volt; ő volt a centrum, a többi őt körítette, fokozatosan az első körtől el egészen a statiszták, a „megjelent még”, a „részt vett még” legtöbbször népes seregéig. Nem az ivás, dorbézolás ismert sablonja, mechanikus egyformasága jellemezte az éjszakákat, ellenkezőleg, egy nagy kedélynek mintegy a lélegzése, állapotai szerint váltakoztak. De nem is ötletszerűség, összevisszaság rögtönzései voltak. Szerkezetük, sorrendjük, rítusuk, dramatikájuk volt, meg voltak komponálva az expozíciótól a peripetián át a végkifejletig és exeuntig. Meg voltak komponálva, mint egy mű, és némelyik után látszott, Ady ugy érzi is, hogy művet formált meg, alkotott.” (I. m. 51–52.; Ady éjszakáiról l. még RAE 20–22., 24–32., 136–137., 157–159., 175.; Fülep Lajos levelezése I. 41.; II. 107–108.; Fülep esszéjének címét – s talán ötletét is? – Krúdy Gyula mesemondó hangon, történeti hitelesség igénye nélkül megírt emlékezés-sorozata adhatta. Legújabb, legteljesebb kiadása: Krúdy Gyula: Ady Endre éjszakái. Bp., 1989. (Életrajzi vonatkozású novellák e tárgykörben: Lőrinc és a nóta. BN 1906. febr. 2., Az este szomszédjai. BN 1906. febr. 10.)

Fülep Lajos Párizsba utazásával (máj. 27.) az éjszakai találkozások megszűntek, a kapcsolat is meglazult. Párizsban még összejönnek néhányszor. Ebből az időből maradt fenn egy Ady-levél. Firenzében még felkeresi 1907-ben levelezőlapjával, de levelezés nem indul közöttük. Adynál nem őrződött meg Fülep-levél.




Hátra Kezdőlap Előre