259. Jászi Oszkár – Ady Endrének

[Budapest, 1906. márc. 4.]

Hunfalvy u. 8. III. 4.

Igen tisztelt Ady Úr,

Első gondolatom az volt, hogy Önhöz sietek és élő szóval mondok hálás köszönetet azért a boldogságért, melyet nekem csodálatos verseinek olvasása okozott. De mégsem mentem el, mert féltem, hogy az ön szerénysége vagy az én elfogódottságom mások jelenlétében nem fog engedni, hogy kibeszéljem magamat, pedig okvetlenül beszélnem kell önhöz.

Én eddig első kötete után csak hébe-hóba olvastam egy-egy versét a Bp. N-ban. Hol<t> tetszettek, hol hidegen hagytak, de nem állítottak meg huzamosabb időre. Azért meglepett, mikor a minap Leopold Lajos barátom, a ki egyike a legműveltebb és legfinomabb lelkű embereknek Magyarországon azt mondotta: – De a legnagyobb eseményről még nem beszéltünk. (Vidékről látogatva fel végig beszéltük az utóbbi hónapok nagy kultúreseményeit.) Egy nagy, igazán nagy költőnk támadt. Ady Endre. Én három éjszaka nem tudtam aludni miatta. Valami hatalmas és egészen új. Azokból való, kik szebbé, elviselhetőbbé teszik az életet ebben az országban. Ha franciául írt volna, ma egész Páris róla beszélne…

Körülbelül így szólt Lajos barátom és én siettem megvenni a könyvet. Még napi munkám előtt kostolóul belepillantottam. De többé nem tudtam letenni és ezen a napon nem dolgoztam <többé> tovább. És boldog voltam, nagyon boldog, hogy magyarul ilyen dolgokat lehet olvasni. Még pedig eredeti és nem utánzott verseket. És hogy Öntől kapjuk ezt, a fajmagyartól. Mert az eszthétikai gyönyörűség mellett vigaszt is éreztem, mikor az ön költeményeit olvastam. Hogy mégis csak virrad már nálunk is, hogy ilyen érzés – és hangulat synthézisek születhettek meg ez országban és az ön lelkében. Hogy az a „halálszagu, bús magyar róna” végre valahára csakugyan forradalmi erők tüzében reszket. Hogy a nyugati kultura és szépségideál után való szenvedelmes vágy ilyen perzselően égeti már az „avant-garde-emberek” szívét… Hogy ön még a nyugatot is megelőzve olyan bámulatos szép verseket talált az uj pogányság, az uj szerelemvallás dicsőítésére, mint a Csókok átka utolsó soraiban!… Mindezt a sok örömet (és annyi mást) köszönöm önnek és kérem a magam és sok barátom nevében édes jó Ady úr vigyázzon magára, becsülje meg magát, szeresse magát, ápolja magát és mindenekfelett – bízzék magában, a géniuszában! Ön most már nemcsak önmagáé és Léda asszonyé, hanem a miénk is, és az országé. Igaz, ha ön már többé egy sort sem ír, nagy költő marad. A harc a nagyúrral pl. minden időknek s minden embereknek szól. De a ki ilyen dolgokra képes ilyen milieuben: az még csak ép hogy rátette a lábát a halhatatlanság utjára! Az még a halhatatlanság hegyének legmeredekebb szikláit is megmászhatja!…

Említett barátom arra kért, hogy vigyem ki önt egyszer hozzájuk falura. Szép és kedves felesége is van: Jacobi Lívia, ki írni fog az ön költészetéről a Huszadik Századnak. Ők igen örülnének látogatásának.

Nem volna-e kedve egy pár napi pihenésre e hónap folyamán?

Még egyszer köszöni a nagy gyönyörűséget és kívánja, hogy mindazt a kincset, a mi lelkében van, akadálytalanul versbe önthesse

tisztelő, igaz híve
  Jászi Oszkár.

Drámával nem próbálkozott még meg?



259. Jászi Oszkár – Ady Endrének

[Budapest, 1906.] márc. 4.

K: OSZKnövn. 1941/6. Ady-hagyaték – Két hajtott levélpapír – 4 f. (r–v) – 187 x 145 mm – Tintaírás (átüt a túloldalra) – 1. f. r-n a lap tetején ismeretlentől származó gépírás: Jászi Oszkár – Ady Endréhez. Bp. 1913. ápr. 14. Ez ceruzával áthúzva, és ismeretlen írással a következőre javítva: 1906. márc. 10. előtt. A palliumban található egy boríték (a Huszadik Század cégjelzéses borítéka, a címzés Jászi Oszkár írása) a hozzá tartozó levél nélkül: címzés: Fr. Hochwolgeboren Herrn Endre Ady Maria-Grün Sanatorium bei Graz. Feladó postahivatal bélyegzője: Bp., 1913. ápr. 14. – Pr.: Ady Lajosné ajándéka 1941.

M: AEvl 409–410. (1913. ápr. 14.) – AEl I. 390–391. (1906. márc.)

Az AEvl-ben található keltezés alapja a levélre írt, valószínűleg kézirattári rájegyzés, ez pedig abból adódott, hogy a borítékot a levélhez tartozónak gondolták. Érthetetlen, hogy az eredeti, jól olvasható keletet, amelyből csak az év hiányzott, mért nem vették figyelembe.

Jászi 1906. márc. 10-i keletű levelében ezt írta Somló Bódognak: „Az Ady verses kötete óriási szenzáció volt nekem, és úgy találtam, hogy a Leopold Lajosék lelkesedése nem volt túlzott: végre, újra nagy költője van Magyarországnak! Írtam is egy szerelmes levelet neki, s együtt fogunk lemenni néhány napra Líviáékhoz. Pompás fiú. A Harc a Nagyúrral pl. egyenesen halhatatlan vers.

Bódog, büszke lehetsz e felfedezésedre.” (Jászi Oszkár levelei. Bp., 1991. 135.)

Én eddig első kötete után: Jászi a Még egyszer-t gondolja Ady első kötetének.

Leopold Lajos (1879–1948): a Huszadik Század köréhez tartozó közgazdász, bankember, Szekszárd mellett birtoka vagy bérlete volt. Feleségével együtt munkatársai a folyóiratnak. Kapcsolatuk Adyval csak évek múlva (1909-ben) vált személyessé, amikor Ady hosszas unszolás után meglátogatta őket. Jacobi Líviának erről írt emlékezését Kovalovszky Miklós adta ki részletes jegyzetekkel kiegészítve (EmlAE IV. 528–536).

Szép és kedves felesége is van: Jacobi Lívia, ki írni fog az ön költészetéről a Huszadik Századnak: Jacobi Lívia Jacobi Viktor zeneszerző húga. Az ő – csak nevének kezdőbetűivel jelzett – cikke keltette fel Ady figyelmét Jehan Rictusra (l. a 120. sz. levél jegyzetét).

Drámával nem próbálkozott még meg?: Ady drámájáról, kísérleteiről, szándékáról l. a 27., 90., 95., 104. sz. levelet és a jegyzeteket.




Hátra Kezdőlap Előre