403. Ady Endre – Brüll Bertának

[Budapest, 1907. jún. 30. előtt]

Édes Bertuskám,

nagyon szeretnék s magamtól lementem volna Nagyváradra, de nem lehet. Vasuti jegyet nekem nem adott s nem akar adni a hazafias kormány. A bécsi, illetve nagyváradi utaimra is csak egyetlen s nem is teljes jegyet fogok kapni. De informálj engem levélben, hogy Adélt Bécsben miképpen kezeljem. Mégis csak abban bízom, hogy mamátok akkorára jobban lesz. A Fischer címét helyesen tudod, azért nem javítottam ki múlt levelemben. Iszonyu rosszul érzem magam Budapesten. Pláne ha nem sikerül állandó jegyet szereznem, szörnyű baj lesz. Üdvözöl szeretettel s várja értesítésedet:

Ady Endre



403. Ady Endre – Brüll Bertának

[Budapest, 1907. jún. 30. előtt]

K: OSZK – Fond 74/1/30 – Szakadozott szélű BN levélpapír (verzál BN fejléc: 7 x 126 mm, alatta jobbra kitöltendő dátumrész: Budapest, ……..) – 1 f.: r – 223 x 284 mm – Tintaírás – Kézirattári rájegyzés a levélre: LXXXVII (a levél száma Révésznél) és 1907. – A levélszöveg alatt Brüll Berta ceruzaírásával: 1907 jún. vége – A v-n: Apuka meghalt 902-be április Pr.: vétel dr. Nádor Henriktől 1966.

M: RSle 210–211. – RAöl 474. (mindkét helyen 1907) – AEl I. 254–255. (jún.)

Vasuti jegyet nekem nem adott s nem akar adni a hazafias kormány: A koalíciós kormány tisztviselői így torolták meg a darabont kormány szolgálatát. A júliusi levelekben megszűnik a panasz, ebből következtetve végül is Ady megkapta a szabadjegyet (l. az előző levél jegyzetét).

De informálj engem levélben, hogy Adélt Bécsben miképpen kezeljem: Ti. hogy mit mondjon el, mennyit valljon be Brüllné betegségéből Diósinénak, aki előtt kíméletből titkolták anyja súlyos állapotát. Ady elébe utazott Bécsig.

Mégis csak abban bízom, hogy mamátok akkorára jobban lesz: Brüllné júl. 3-án, 52 évesen meghalt. Ady júl. 4-én találkozott Bécsben Diósinéval. Az asszony így emlékezik vissza ezekre a napokra: „Ő [Ady] Bécsben várt a vonatnál Medve Miklós barátjával. Édes anyám előző nap halt meg, és ő egész uton zokogott, én éreztem, hogy baj van és faggattam őt, de ő csak vigasztalt, és nem akarta nekem megmondani. Elkísért Nváradra, ott volt a temetésen és mellettem volt nagy fájdalmas bánatomban” (Vitályos 22.).




Hátra Kezdőlap Előre