E világon ha ütsz tanyát, |
hétszer szűljön meg az anyád! |
Egyszer szűljön égő házban, |
egyszer bolondok házában, |
egyszer hajló, szép búzában, |
egyszer kongó kolostorban, |
egyszer disznók közt az ólban. |
Fölsír a hat, de mire mégy? |
|
hét legyen, kit előtalál. |
Egy, ki kezdi szabad napját, |
egy, ki végzi szolgálatját, |
egy, ki népet ingyen oktat, |
egy, kit úszni vízbe dobtak, |
egy, ki magva erdőségnek, |
egy, kit őse bőgve védett, |
csellel, gánccsal mind nem elég, – |
|
hét legyen, ki lány után jár. |
Egy, ki szivet ad szaváért, |
egy, ki megfizet magáért, |
egy, ki a szoknyát kutatja, |
egy, ki tudja, hol a kapocs, |
egy, ki kendőcskére tapos, – |
dongják körül, mint húst a légy! |
|
Ha költenél s van rá költség, |
azt a verset heten költsék. |
Egy, ki márványból rak falut, |
egy, ki mikor szűlték, aludt, |
egy, ki eget mér és bólint, |
egy, kit a szó nevén szólít, |
egy, ki lelkét üti nyélbe, |
egy, ki patkányt boncol élve. |
Kettő vitéz és tudós négy, – |
|
S ha mindez volt, ahogy írva, |
hét emberként szállj a sírba. |
Egy, kit tejes kebel ringat, |
egy, ki kemény mell után kap, |
egy, ki elvet üres edényt, |
egy, ki győzni segít szegényt, |
egy, ki dolgozik bomolva, |
egy, aki csak néz a Holdra: |
Világ sírköve alatt mégy! |
|
|