| Már egy hete csak a mamára |
| gondolok mindíg, meg-megállva. |
| Nyikorgó kosárral ölében, |
| ment a padlásra, ment serényen. |
|
| Én még őszinte ember voltam, |
| ordítottam, toporzékoltam. |
| Hagyja a dagadt ruhát másra. |
| Engem vigyen föl a padlásra. |
|
| Csak ment és teregetett némán, |
| nem szidott, nem is nézett énrám |
| s a ruhák fényesen, suhogva, |
| keringtek, szálltak a magosba. |
|
| Nem nyafognék, de most már késő, |
| most látom, milyen óriás ő – |
| szürke haja lebben az égen, |
| kékítőt old az ég vizében. |
|
|
