(mint lukba megriadt egérke) |
|
az asszonyhoz ugy menekülsz, |
hogy óvjon karja, öle, térde. |
|
meleg öl csal, nemcsak a vágy, |
de odataszit a muszáj is – |
|
minden, ami asszonyra lel, |
mig el nem fehérül a száj is. |
|
s kettős kincs, hogy szeretni kell. |
Ki szeret s párra nem találhat, |
|
a szükségét végző vadállat. |
|
bár anyádnak szegezd, te bátor! |
|
de mégis ellökött magától. |
|
így, élők közt. Zúg a fejem, |
gondom s fájdalmam kicifrázva; |
|
ha magára hagyottan rázza. |
|
Nem szégyenlem, ha kitalálom, |
|
a világ így is olyat, akit |
kábít a nap, rettent az álom. |
|
ugy hull le rólam, mint ruha |
másról a boldog szerelemben – |
|
hogy nézze, mint dobál halál |
s még egyedül kelljen szenvednem? |
|
is szenvedi, ha szül a nő. |
Páros kínt enyhíthet alázat. |
|
pénzt hoz fájdalmas énekem |
s hozzám szegődik a gyalázat. |
|
pattanjon meg ott, ő ahol jár. |
|
csizmák alatt sikongjatok |
és mondjátok neki: Nagyon fáj. |
|
s ugassátok neki: Nagyon fáj. |
|
és sirjátok neki: Nagyon fáj. |
|
s motyogjátok neki: Nagyon fáj. |
|
egymást megtépve nő miatt, |
ne hallgassátok el: Nagyon fáj. |
|
kiket, hogy huzzatok igát, |
herélnek, rijjátok: Nagyon fáj. |
|
horgot kapjatok jég alatt |
és tátogjatok rá: Nagyon fáj. |
|
minden, mi kíntól megremeg, |
égjen, hol laktok, kert, vadon táj – |
|
üszkösen, ha elszenderül, |
vakogjatok velem: Nagyon fáj. |
|
Azt tagadta meg, amit ér. |
Elvonta puszta kénye végett |
|
|