| Költő vagyok – mit érdekelne |
| Nem volna szép, ha égre kelne |
|
| Az idő lassan elszivárog, |
| hörpintek valódi világot, |
|
| Szép a forrás – fürödni abban! |
| egymást öleli s kél a habban |
|
| Más költők – mi gondom ezekkel? |
| Mocskolván magukat szegyig, |
| koholt képekkel és szeszekkel |
| mímeljen mámort mindegyik. |
|
| Én túllépek e mai kocsmán, |
| Szabad ésszel nem adom ocsmány |
|
| Ehess, ihass, ölelhess, alhass! |
| A mindenséggel mérd magad! |
| Sziszegve se szolgálok aljas, |
|
| Nincs alku – én hadd legyek boldog! |
| s megjelölnek pirosló foltok, |
|
| Én nem fogom be pörös számat. |
| A tudásnak teszek panaszt. |
| Rám tekint, pártfogón, e század: |
| rám gondol, szántván, a paraszt; |
|
| engem sejdít a munkás teste |
| két merev mozdulat között; |
| rám vár a mozi előtt este |
| suhanc, a rosszul öltözött. |
|
| S hol táborokba gyűlt bitangok |
| fölindulnak testvéri tankok |
|
| Én mondom: Még nem nagy az ember. |
| De képzeli, hát szertelen. |
| Kisérje két szülője szemmel: |
|
|
