| Nem emel föl már senki sem, |
| hogy ne legyek kegyetlen árva. |
|
| Fogj össze, formáló alak, |
| s amire kényszeritnek engem, |
| hogy valljalak, tagadjalak, |
| segits meg mindkét szükségemben. |
|
| Tudod, szivem mily kisgyerek – |
| ne viszonozd a tagadásom; |
| ne vakítsd meg a lelkemet, |
| néha engedd, hogy mennybe lásson. |
|
| Kinek mindegy volt már a kín, |
| hisz gondjaid magamra vettem, |
| most már te őrködj énfelettem. |
|
| Intsd meg mind, kiket szeretek, |
| hogy legyenek jobb szívvel hozzám. |
| Vizsgáld meg az én ügyemet, |
| mielőtt magam feláldoznám. |
|
|
