akár az erdőben a vadnyom. |
amiről számot kéne adnom. |
|
Már bimbós gyermek-testemet |
szem-maró füstön száritottam. |
Bánat szedi szét eszemet, |
ha megtudom, mire jutottam. |
|
a vágy, mely idegenbe tévedt. |
Most rezge megbánás fog át: |
várhattam volna még tiz évet. |
|
Dacból se fogtam föl soha |
értelmét az anyai szónak. |
Majd árva lettem, mostoha |
s kiröhögtem az oktatómat. |
|
szabadnak hittem és öröknek |
és most könnyezve hallgatom, |
a száraz ágak hogy zörögnek. |
|
|