A haza földére érkező és könnyező Lenkey-huszárokról részletesen emlékezik meg Degré Alajos. (I. m. 2. k. 47–48.) Egressy Ákos ír, hogy „A hős Lenkey huszárkapitányt, ki századját életveszélyek közt vezette be külföldről a haza megmentésére: ugyancsak a nemzeti szinházban üdvözölte a közönség, midőn őt a földszinti zártszékek egyikén meg pillantotta”. (Emlékeim az 1848-49-dik évi szabadságharc idejéből. A szerző sajátja. Bp. 1893. 5.)

Baradlay Richárdék hazatéréséről írja Zsigmond Ferenc a következőket: „Hannibál alpesi útjához kellene hasonlítani ezt a hallatlan merészségű vállalkozást…” (Jókai. 90.)

Részletesen – és A kőszívű ember fiaihoz sokban hasonlóan – írja meg Jókai a Koburg-huszárok hazatérését A magyar nemzet története regényes rajzokban c. munkájában. A huszárok hősi erőfeszítéseit a szabadságharc „leglélekemelőbb jeleneteinek” nevezi. (3. k. 249.)

Nagy Miklós jelzi, hogy a regény pointirozott megoldását a hazaérkezés utáni táncról e későbbi történeti munkájában már nem szerepelteti Jókai. (I. m. 237.)

Simonyi József és huszárjai Poroszországon át menekülés közben „hat napi lovaglás, koplalás, verekedés, s egyéb viszontagságok után” csaptak hétországra szóló lakomát. (Novellák. 331.)

Szentsey Isván strázsamester szülőihez írt, 1848. szept. 1-én keletkezett levele közvetlenül mutatja be, hogy milyen veszélyekkel járt a katonák hazatérése. (Kossuth zászlaja alatt. 50–51.)