Már a szabadságharc idején ilyen forradalmi párbajt ajánl Jókai azoknak a hazafiaknak, akiknek nézeteltérésük van egymással: „Menjünk a táborba.

Ott van ellenség elég, lőjünk ezekre.

Addig visszajönnünk nem szabad, mig mindegyikünk személyesen két rácot meg nem öl, vagy egyikünk el nem esik.” Ez lenne a leghasznosabb fajtája a párbajnak. (Ék 1848. szept. 10. 11. sz. 350.)

Az utolsó budai basa c. novellában is hasonló „forradalmi párbajt” mutat be Jókai. Gábriel atya azt javasolja Petneházynak és Funkenstein lovagnak – kik egyaránt szeretnek egy szép leányt –, hogy „e perctől kezdve egyitek se szóljon Barbarával, mindaddig, míg Buda várában török úr parancsol; akkor pedig azé legyen a lány, a ki kettőtök közül elébb lesz az ostromlott várfalakon”. (Novellák. 187.; Vö. A kőszívű ember fiai JKK 2. k. 229.)