Zsigmond Ferenc szerint „hatásos kontrasztot” képez Ödönnel és Richárddal „szemben a harmadik testvérnek, Jenőnek az egyénisége… az osztrák bürokrata-szellem neveltje s egy elvetemedett jellemű bécsi hölgy szépségének rabja… De az eposzi tárgy fensége csorbát szenvedne azzal, ha e küldetésszerű család tagjai között hitvány is akadna, egy olyan anyának, amilyen az öreg Baradlayné, nem is lehet gyáva fia; a magyar nemzet szabadságának magasztos eszméje még a gyarló embert is megnemesíti – és Baradlay Jenő, megundorodva addigi életétől, az önkéntes mártírium útján a jellemfenségnek olyan magaslatára emelkedik, hogy mindkét testvérének dicsősége eltörpül ez önfeláldozó heroizmushoz képest. Igazi eposzias halál az övé; nem bukás, hanem az elbukásból való felemelkedés, vértanúi megszentelődés; az ilyen lelket már várják a mennyország trónjának zsámolyánál az Úr angyalai s érette készek megbocsátó szeretetükbe fogadni egy egész szenvedő nemzetet.” (Jókai. 189–90.)