Kacziány Géza is írja, hogy Haynau közvetlenül a bukása előtt „az Ujépületben bezárt és halálos itéletüktől remegő ‚rebellis’-eknek mind megkegyelmezett”. (A magyar mémoireirodalom 1848-tól 1914-ig. Bp. 1917. 37.)

Haynau nyugdíjaztatása előtt való napon, miután felháborította a kormánykörök pilátuskodó viselkedése, valóban halálra ítéltetett; majd teljhatalmánál fogva teljesen felmentett 28, és csökkentett fogsággal sújtott 4 politikai foglyot, akik ellen a pesti haditörvényszék már lefolytatta az eljárást. Haynau nyugdíjazása, illetőleg ezt megelőző amnesztiáló gesztusa 1850. júl. elején történt, és a közkegyelem csupán azokra a Pesten tartott foglyokra vonatkozott, akik ellen a vizsgálat már befejeződött, és csak az ítélet volt még hátra. Haynau eljárását, tettének indokát a történeti hűséggel teljesen megegyező módon – és tegyük hozzá – legtömörebben az amnesztiáltak egyike: Pálffy János foglalta össze. (I. m. 2. k. 9–12.)