Jókai egyik tréfás cikkében 1849. máj. 8-án a következőképp kommentálja az eseményeket:
„A várban valami Henczi ur henceg, persze hogy jól áll neki.
A császáriak elvitték hat gyermekét s azt igérték neki, hogy mind a hatot főbe verik, ha föladja a várat. Igy kergetik a kutyát bottal a nyul után.
Fölszólitotta őt Görgei, mielőtt ágyuval szólt volna hozzá: hogy ne bolonduljon, szálljon le onnan a dombról, mert majd érte mennek, erre a fickó azt felelte: hogy verekedni fog az utolsó emberig. – No hát ott vessz el az utolsó emberig, neki dicső vezérünk.
A hidláb mellett egy gőzhajó áll utra készen, alkalmasint az utolsó emberre vár, Hentzi uram azt hiszi, hogy az ő lesz.” (Retour Nyiri levelek I. Esti Lapok 1849. máj. 8. 9. sz. 30.) A század vége felé a „nemzetiségi civakodás” ellen harcoló igen lojális Jókai azt írja a Hentzi-kérdés megoldása c. vezércikkében, hogy „Hagyjuk nyugodni a vitézül elesettek csontjait”. (Esti Hirlap 1898. nov. 26. 276. sz. 1.)
A Szirondi álnéven író Birányi Ákos már jóval korábban a szabadságharc hősei között említi a Budát makacsul védő Hentzit. (Vö. Lukácsy Sándor: Bevezető. = Kossuth zászlaja alatt. Irások a szabadságharcról. Bp. 1951. XII.)