Feszty Árpádné (Akik elmentek. Bp. 1924. 18.) igen érdekes emléket idéz fel: „a legjókaiasabb kincsforrás egy piszkos, ócska kis bolt volt a Múzeum körúton. (Le is írta papa a Kőszívű ember fiaiban.)… Kicsi, düledező ajtaja előtt ült télen–nyáron… egy öreg zsidó házaspár. A pici ember szelíd, intelligens arcú, az asszony hatalmas, nagy fekete, erőszakos, durva, vad energiájú… Mögöttük a boltban öreg, kopott lim-lom, szegény embereknek szánt ócska portéka. De ha valaki ismerte s varázs-szót, szézám megnyílott, az öregek felálltak, a menet megindult s a szűk kis bolthelyiségen túl csodás termek tátongtak, telve össze-vissza dobált, a világ minden részéről idekerült kincsekkel. Arany, ezüst csillogott a gyertyafény simogatására. Fegyverek, ritka bútorok, órák, csillárok kápráztatták a szemet. A férfi maga is gyönyörködött holmijában.”