A két menyasszony c. elbeszélésében a véres szolnoki csata után csapnak nagy mulatságot a holtfáradt huszárok. (Csataképek. 24.) Az Egy bál c. novellában a branyiszkói csata végén – miután hat hétig nem feküdtek ágyban – farsangi bálat rendeznek a kimerült huszárok. (Csataképek. 31.) Ugyanezt örökítette meg Jókai a Komárom c. elbeszélésében (Csataképek. 154–61.) és az Emlékek a szabadságharcból c. memoárjában. (HhM 5. k. 67.) Az itt említett ütközet a Damjanich vezette márc. 5-i második szolnoki csata volt, melyről Jókai 1849-ben írt lelkes hangú cikket. (A szolnoki csata Esti Lapok 1849. márc. 12. 16. sz. 2. – PH 1849. máj. 1.)
A két menyasszony c. elbeszélésben mutatja be Jókai a szolnoki csatát, melyben a kaszákkal felfegyverzett szegedi zászlóalj katonái: „Kezeiket arcuk elé tartva rohantak a pályafő ágyútelepeire, hogy ne lássák azoknak emésztő tüzelését.” (Csataképek. 18.)
Büszkén említi Jókai az országgyűlési felszólalásában 1869. máj. 29-én, hogy a szabadságharc idején a magyar „nemzet férfiai kezében, midőn egy provokált háborúban hazájokat kellett védelmezniök, a kasza is tudott csodákat mívelni”. (Jókai Mór Politikai beszédei. 1. k. 86.)
A szabadságharc legfényesebb hadisikereket elért zászlóaljáról A veres sipkások címen részletes cikket jelentet meg Jókai néplapjának, az Igazmondónak az E. M. kézjegyű tárcaírója. (1873. ápr. 6. 14. sz. 106–07.; Vö. Gelich Rikhárd: A szolnoki ütközet 1849 március 5-én. Hazánk 1. k. 1884. 68–73.)
1899-ben az Emlékek a szabadságharcról c. visszaemlékezésében írja Jókai, hogy a szolnoki csata „volt a szabadságharc egyik legfényesebb fegyverténye… csaknem egyedülálló a hadviselések történetében…” (HhM 5. k. 78–79., Vö: A magyar nemzet története regényes rajzokban. 3. k. 364–67.)