Herman János a nyaktörő hegyi utakról is megemlékezik: „Most már mindig hegyek közt jártunk, oly mély árkokba estek bele hidakról, hogy az ember borzadozott bele nézni, mégis ritkán történt nagy baj. Egyszer egy meredek hegy oldalán mentünk keresztül, a lovakat eleresztettük, úgy jöttek utánunk, mert ily hegyeken mindig gyalog jártunk. Máskor a világért sem mertünk volna arra menni, olyan nyaktörő hely volt. Legroszabb volt az avangárdának, mert ennek nem volt szabad aludnia, mig az utolja mind aludt a lován.” (Igazmondó 1867, szept. 22. 13. sz. 96.; Vö.: Eötvös Károly i. m. 282–84.)