Az Esti Lapokban már máj. 3-án, a budai vár ostromának megkezdése előtt hírt ad arról Jókai, hogy Hentziék alá akarják aknázni a Lánchidat. „A budai várparancsnok tegnapelőtt a lánchidfő alul kiszedette a 14 mázsa lőport, mert Clark azzal fenyegeté őt, hogy ő majd megirja az angol részvényeseknek, – kiknek száma nagyobb a magyarok és osztrákokénál – hogy miként bánik egy osztrák hadvezér az angolok jószágával…” (Esti Lapok 1849. máj. 3. 4. sz. 14.; Vö.: máj. 8. 9. sz. 30.)

Alnoch ezredes a vízműnél harcolt, mikor meghallotta Hentzi elestének hírét. Azonnal megparancsolta egy tüzérnek, hogy gyújtsa meg a Lánchíd puskaporral töltött csatornáját. E tüzér a Dunába dobta a kanócot, mire Alnoch lelőtte. Az ezredes maga látott a hídrobbantáshoz. Kivette szájából az égő szivart s a lőporos csatornába vetette. Hatalmas robbanás után felismerhetetlenné égett a merénylő. A hídnak nem történt komolyabb baja.

Egressy Ákos írja, hogy a robbanás után „Megtekintettük a hidon Alnoch visszahullott tetemét: arcát a lőpor feketévé perzselte, egyik karját tövéből elszakította, s testét az egyik oldalán foszlányokra tépte (a robbanás)… Iszonyattal fordultunk vissza ez undoritó látványtól.” (Emlékeim az 1848–49-dik szabadságharc idejéből. Bp. 1883. 123.) A halott Alnoch Irányi Dániel szerint a „lőportól egészen fekete volt”. (I. m. Egyetértés 1885. ápr. 5. 94. sz. 9.)

Irányi Dániel és Hajnik Pál máj. délelőtt 11 órakor jelentik Kossuth Lajosnak, hogy „Budavára a miénk! Hét és fél órakor teljes diadalt vivott ki a magyar.” (Gracza György i. m. 4. k. 391.)

A vár elfoglalásáról a Kovács Lajosnak írt levelében számol be Jókai (Levelek Debrecenbe. IV. PH 1849. máj. 24. 8. HhM 6. k. 162–64.)

Nagy Miklós szerint „Pest bombázása, Buda bevétele, amelyet az az első pillanattól fogva végigélt, mindörökre feledhetetlen emléke maradt, s akkori publicisztikájában is mély nyomot hagyott. Az Esti Lapok s a Pesti Hirlap csaknem minden májusi száma közölt tőle tudósítást, kommentárt, glosszát a főváros nagy drámájáról. (Buda ostromára pl. a Pesti Hirlap alábbi közleményei vonatkoznak: V. 17., V. 12., V. 20., V. 22., V. 23., V. 30.) Nem egy az egykorú cikkek közül egy-egy epizód erejéig be is olvadt a regénybe”. (I. m. 231. Vö. Keméndy: A pesti nép és a bombák. Szegedi Hirlap 1849. május. 4. sz. 8.; Putnoki József: Budavár bevétele Május 21-kén 1849. Buda-Pest 1849.; Szilágyi Sándor: Pest ágyuztatása. Pest 1849. Szirondi [Birányi-Schultz Ákos]: Szerelem és dicsőség. = Forradalmi Képcsarnok. Pest 1850.; Jókai Mór: Budavár 1849-diki ostromának regényes korrajza. (felolvasás) Fővárosi Lapok 1870. szept. 28. 213. sz. 925.; Jókai Mór: Életem regénye. Egy elkallódott Jókai önéletrajz. Miskolci Napló 1925. febr. 18. 39. sz.; Egressy Ákos: Buda ostroma. = Kossuth zászlaja alatt. 135–40.; Szokoly Viktor: Csak még egy rohamot! = Uo. 140–49.; Szekeres László: Utószó. = Jókai Mór: A cigánybáró. Az utolsó budai basa. Kincses Könyvek. Szövetkezeti Kiskönyvtár. Bp. 1959. 223.)

Irányi Dániel visszaemlékezése szerint a vár elfoglalása után „örömmámor fogta el a felszabadult Pest különben is hazafias érzelmű lakosait… Reggeltől estig zarándokoltak a Dunapartra, hogy a buda vár falára feltűzött nemzeti lobogókban gyönyörködjenek.” (I. m. Egyetértés 1885. ápr. 5. 94. sz. 9.)

A vár megvívásáról részletesen ír 1853-ban Bayer József (Die Belagerungen Ofens) és egy ismeretlen tiszt Hentzi helyőrségéből (Die Verteidigung des Festung Ofen. Bécs 1893.), valamint Urhegyi Béla (Budavár keletkezése és hadtörténeti multja. Nagybecskerek 1892.; Vö.: Kacziány Géza: A magyar mémoire-irodalom 1848-tól 1914-ig. Ballagi Aladár előszavával. Bp. 1917. 21–22.)