Jókai a saját érzés- és gondolatkészletéből Jenőnek is juttat. 1848 végén és 1849 elején, midőn az Ék megszűnésével anyagilag tönkrement, s a Pestet elfoglaló császári csapatok elől Debrecenbe menekült, a bizonytalanságba maga is „nyomorult csontváznak” érezte magát: „Senki sem voltam, semmi sem voltam” – írja az Emlékek a szabadságharcból c. visszaemlékezésében a század végén. (HhM 5. k. 25–26.)
Hogy Jókai a saját énjéből valóban juttat Jenőnek, igazolja az is, hogy ő is el volt foglalva a forradalom lázas napjaiban szerelmével. Jenő anya-komplexusa, ha más síkon is, rokon Jókaiéval.
A Forradalom alatt írt műveihez készített jegyzetben írja Jókai, hogy 1848. dec. végén megdöbbenve hallgatta a híreket, hogy Windischgrätz ellenállás nélkül vonult be Pestre, s a menekülni kell előle. (77.)