HALÁSZ GÁBOR EMLÉKÉNEK

 

Párizsi napló
1888

Vasárnap, január 1.

Majd halálra fagyva reggel 6-kor Párizsba érkezem. Dideregve ülök a sapin[1] fenekén, s így fog el az első párizsi hangulat.

Fürdő etc. etc.

10-kor Noël Goldsmithhez, ki majd kiesik ágyából, midőn belépni lát az ajtón. Úgy látszik, senki sem tudta, hogy megérkezem.

Pár konvencionális örömnyilatkozat után elmondja, hogy az utóbbi napokban igen sokat beszélt rólam apropos de mariage Maurice Bernhardt - Terka Jablonowska, ce qui est actualité du moment à Paris.[2]

Tőle Lorinhez, ugyanaz a fogadtatás. On est charmé et épaté de me voir![3]

Nála reggelin a még mindig taktusra szellemeskedő Humberthszel és Des Mazyval.

3-kor Lambrecht Kiss Margithoz, ki úgy látszik, igazán megörült jövetelemnek. Megmutatja bébijét, ki nagyon megszeret s férjét.

Ott még náluk egy csomó Fbg. St. Germain-i úr és dáma. Styl Louis XV. mozdulatok azon kor szelleme nélkül. A régiségről az aranyozás lekopott!

Innen Jablonowska hercegnéhez - egyedül. Nem volt fogadónapja, de azért elfogadott.

Eleinte elforgatta a szemeit, mint ahogy ez a hercegasszonyhoz illik, ki egy "cabotine"[4] fiához volt kénytelen adni a leányát. Ez a "jeu"[5] egy pillanatra meglepett, de aztán megértettem, bennem a k. k. előítéletek képviselőjét látta, akinek lassan kell a keserű falatot beadni. Aztán finom árnyalattal átment Sarah érdemeire, hogy mily nagy színésznő stb., stb. (amit már úgyis tudtam), ezután Maurice-t kezdte magasztalni - s végül arra jutottunk, amire én már rég jutottam, hogy tulajdonképpen ez a házasság nem is olyan igen borzasztó, mint amilyennek őneki entretienünk[6] kezdetén mondania kellett.

Elmondja aztán, hogy a "boldogok" csak öt hete ismerik egymást, s hogy Terka első találkozásuk után hazajövet így kiáltott fel: "J'ai vu le fils de Sarah Bernhardt, eh bien voilà encore quelqu'un qui n'est pas mon type!"[7]

Eh bien il faut avoir cinq semaines - cinq semaines suffisent pour devenir "le type" d'une jeune personne "bien néé".[8]

E "családi jellegű" konzervációnkat Terka: madame Bernhardt (amint anyja komornyikja jelentette) és férje, Maurice zavarták meg.

Terka átöleli anyját, s aközben kezet szorít velem: "Tiens Zsiga, d'où vient-il comme ça?"

"Il vient du pays des surprises - comme vous, ma chère amie".[9]

Ezalatt Maurice-szal félig-meddig rokoni épanchement[10]-ok.

Terka: sötétkék angol ruha, egy nagy Tosca-kalap, amely finom arcélét kiemeli, óriási gyémántok füleiben.

Tekintete még merészebb, mint azelőtt.

Maurice: a quite english gentleman.[11] Igen rokonszenves (dacára, dacára!) s határozottan race. Különben igen szerényen viseli magát, keveset beszél.

Este Toscát néztem meg. A darab Sardou.

Modernizált romantika.

Sarah: a Français konvencióit tökéletesen elvesztette, azonban a Sarah-konvenciókban gyarapodott. (Ha ugyan ezt gyarapodásnak lehet nevezni!)

 

Január 2. Hétfő.

Reggeli után Antokolszkijnál, kit azonban nem találok honn. Aztán Pongrácz Ninánál. Nagy akklamáció. Nála Niewska grófné, egy igen szép lengyel asszony, avec les allures des cocottes de la deuxième empire.[12]

Persze a Terka esküvőjéről van szó. Niewska azt meséli, hogy Maurice prince de Ligne fia lenne, Nina Sardoura szavaz, én azt állítom, hogy egyáltalán nem is volt apja. Niewska szembenéz velem, s meglegyint a legyezőjével.

Aztán megharagszik rám, mivel a poèle Chonberskiket Ladislasnak nevezem. (Mert lengyel!)

Eközben Bassano hercegné (Rosina Stolz, az egykori híres primadonna) levele érkezik, amelyben borzasztóan kikel Jablonowska ellen, hogy Maurice-hoz adta leányát.

- Szigorú, mintha erényes lett volna - mondom én.

- Dehogy, szigorú, mint az, ki már kénytelen erényes lenni - mondja Niewska, s én - pirulok.

Ezután ctesse Diane-hoz. Határozottan ez az asszony napról napra inkább Párizs modern Pythiájává növi ki magát.

Artikulálva mondja egymás utáni szentenciáit, ítélve élők és halottak felett, azonban (s ezt hozzá kell tennem) olyan charitable-an[13], mint ezt csak egy olyan szellemű asszony teheti, mint ő.

Nála Cordier (költő), Eugène Monton (Merinos), aztán vagy 10-15 asszony. Közöttük egy, ki egész elragadtatva rágódott a Jablonowska házasságon (a ház egy intim barátnője volt).

Eközben egy újabb jelenség, Madame X. J'ai tant de reproches à vous faire -

Ctesse Diane. Par contre je vous dois tant![14]

Íme egy párizsi bók.

Este, miután nagy ünnep van, a Cirque d'hiver-ben[15] látni akarom a népet. Revolúció tör ki a kakasülőn, mert nem nyitják ki a felső ablakokat. Minden tízszeres hévvel megy itt, mint nálunk. Furcsa, hogy egy ennyire kritikussá vált nép, mégis így megtarthatja szenvedélyét.

Cirkusz után pár kávéházban. Mindenütt blague,[16] jókedv, lárma. Egyikben egy kokott összeveszett étudiant[17]-jával.

 

Január 3, kedd.

Villásreggeli után bateau mouche[18]-on a város túlsó végére a Readekhez. Gyönyörű tavaszias nap, tán 10° meleg. Legtöbb ember felöltő nélkül. A quai[19] és a Szajna elragadó színben.

Madame Read, dacára hogy nem volt fogadónapja, elfogad. Mll. Louise nincs honn. Igen melegen üdvözöl. Szó van Bourget-ról, kinek "Mensonges"[20]-át legjobb művének tartja. B. egy más fiatal író kíséretében Corfuba ment, honnan csak egy hónap múlva jő vissza.

Beszél Rollinat-ról, kitől most egy füzet újabb dal s egy kötet vers jelent meg.

Elmondja, hogy mennyire örül az újabb union de Gerando-Telekinek.

Ezután de Gerando Teleki grófnéhoz, ki olyan, mint volt, une momie ambulante.[21] Tőle Jablonowskához, kinél sokan, többi között az a nő is, ki tegnap ctesse Diane-nál oly ékesszólóan rántotta le a Jabl.-Bernhardt házasságot. Most itt (elfelejtve úgy látszik, hogy tegnap én is jelen voltam, vagy tán megvetve ezt az apró detailt) elragadja heve ismét, s most nem talál szavakat bámulatának kifejezésére: "Mais princesse, vous étiez admirable, la plus belle de toutes, et Sarah - cette simplicité - puis les fiancés. Tout ça m'a touché, mais touché d'une manière que je ne pourrais dire -"[22] Mind hangosabban beszélt, s mind pirosabb lett, jónak láttam megkínálni egy pohár madeirával.

Ezután mad. de Rude (a néhai híres madame Ratazzi, Kissné nővére) jött a szalonba, vele leánya, Izabelle, és ennek vőlegénye meg egy kisgyerek, kit Ratazziné unokájának néztem, pedig hát csak a leánya.

A hercegnő és Ratazziné összeölelkeznek, Ratazziné elmondja, hogy elragadó cikket írt e házasságról. A cikket persze az összes jelenlevők olvasták, az az előbbi heveskedő asszonyság ismét elkezd hadarni, s vagy öt percig prestissimo[23] dicséri a cikket.

Jablonowska: Eh bien, c'est un mariage qui fait parler - et on a déjà trouvé le mot: "C'est un mariage parisien - - -"[24]

Az összes jelenlevők: oh - oh - oh - c'est précisément ca, oh, c'est charmant!!![25]

S most miután az etikettet megtalálták, még nagyobb kelete van az árunak.

Este az Odéonban.

Beaucoup de bruit pour rien.[26] Shakespeare - elfranciásítva.

Azt hiszem, ha nem arranzsíroznák, hanem adnák úgy, ahogy van, tetszene, így a publikum csak bámul és tapsol.

Én magam csak bámultam.

Aztán meg az a baj, hogy versben fordítják, s így a Français szavallati konvenciót kell követniök, míg prózában tán eredetit is adhatnának. Különben mlle Sisos és Paul Mounet jól játszanak.

 

Szerda január 4-én.

Villásreggeli Lorinnél, ott volt még ms. de Noques, egy X marquis és baron Tristan Lambert. Ez utóbbi az Orléans-ok hűséges barátja, csakúgy, mint ahogy 1870 előtt III. Napóleon barátja, s 70 után cte de Chambord intimusa volt.

A megtestesült heraldika. Erről most nagy vita, amelyben mind részt vesznek pro és kontra, mindegyik tud valamit mondani, ami nem ostobaság, pedig a tárgy, amiről a vita keletkezett, semmis.

Az a nagy baja a franciáknak, hogy már túlságos okosak, mindegyik kritizál és nem rosszul. Egy középtehetségű fiákerkocsisnak több esze és olvasottsága van, mint nálunk egyik-másik nagyképű képviselőnek.

De hát ez nem előny, sőt ellenkezőleg, ez fogja tönkretenni Franciaországot.

4-kor Mark Antokolszkij, a híres orosz szobrász atelier-jába.

Igen egyszerűen és melegen fogad, ezzel jól fogok lenni, ezt érzem.

Vagy 45 éves ember, kicsiny termetű, mélyen fekvő szemek - de exterieurjéről, ha többször láttam.

Megmutatja szobrait. Mind a realizmus és az orosz miszticizmus keverékének eredménye. Krisztusok s ördögök, mint ahogy ezt csak egy bizánci civilizáció hatása alatt levő művész láthatja.

Sovány, megnyúlt, de azért izmos testek, sóvárgó, beteges kifejezésű s amellett mély, titokszerű szemek.

Legjobban egy Krisztusa tetszett.

Beszélünk a francia művészekről, tökéletesen megtagadja tőlük az érzést. Tisztán csak a forma művészi - szerinte. Én annyira nem megyek, bár belátom, hogy formát tanulhatunk, s jóformán csakis tőlük tanulhatunk. Elmondja, hogy Lisztet nagyon szerette, én erre azt válaszolom, hogy Lisztet szintén csakis a forma művészének tartom.

Zenére térve át azt mondja, hogy ki nem állhatja az operákat, miután itt nagyon is kevertek a művészetek, öt különféle művészi szenzációt kellene kapnunk, s így egyet sem kapunk.

Wagnert nem szereti, azt mondja, hogy ez is csak a forma embere.

Elbúcsúzva tőle, egyszer s mindenkorra meghív teára.

Ebéd ctesse Lambrecht de Merlémont-nál (Kiss Margit anyósánál). Genre tout à fait Fbg. St. Germain.[27] Kissé korán érkeztem, 7-kor, pedig az ebéd csak 1/2 8-ra volt mondva.

A háziasszony fogad style Louis XIV. expressziókkal. Különben nagyon kedves, jóval a Fbg. St. Germain asszonyainak nívója felett.

Ebéden még fiai, Louis és Edmond, aztán Louis felesége (Kiss Margit), két hajadon leánya s legidősebb gyermeke, marquise de [A név hiányzik.]

Margit még mindig a sagace hors ligne[28] asszony, az ancien régime[29] asszonyainak szellemét a legmagasabb fokon képviselve.

Hideg, briliáns ész, kitűnően, nyugodtan, objektíven ítél emberek és dolgok felett.

Amellett kissé cassante.[30]

Férje, Louis L. eszes - de azért nem méltó férje ennek a briliáns asszonynak. Aztán meg féltékeny reá, rossz néven veszi levelezéseit, rossz néven azt, hogy az érdekes férfi érdekli.

Ez nehézzé fogja helyzetét tenni.

Rokonszenvesebb bátyja, Edmond. Ez egyike a Fbg. leghomogénabb elemeinek. Meleg, közvetlen s kevesebb forma.

Ebéd alatt főleg a Jockey holnapi üléséről van szó, mint hallom, Jameson is ajánltatott.

A háziasszony elmondja, hogy mi történt Aimery La Rochefoucauld nejével (ki Robert de Mailly-Nesles nővére). A szép grófnénak tudvalevőleg igen mély hangja van. A múltkor pár sous alamizsnát ad egy vak koldusnak, "voilà mon pauvre homme"[31], mondja mélységes mély hangon. - "Merci, mon capitaine",[32] felelt a vak koldus, hálásan égnek emelve szemeit.

Ebéd után főleg Margittal nemzetgazdaságtan, literatúra és hazai pletykák.

Férje ideges és koronként órájára tekint.

Aztán tréfásan disputálni kezd Margittal. "Voyez-vous, il faut dire aux parents en Hongrie que nous ne sommes pas du tout d'accord avec Marguerite"[33] - mondja Louis.

"Je vous ai exposé - felelek én rá - pendant un mois comme le fiancé de Marguerite, aux curieux je répéterai ça aussi volontièrement!"[34]

Nagy nevetés.

1/2 12-kor megyek el tőlük.

 

Csütörtök, január 5.

Majdnem egész délután Henri Lorinnél, ki pakolt, miután az esti vonattal Rómába utazik a pápai jubileumra, mint az Ass. Catholique kiküldöttje. Nála igen sokan. Többi között cte Aymar de la Baume Pluvinel, Des Mazy, baron de Charmaie Chamail stb.

Aymar, kivel a legjobban vagyok a Faubourg fiatalemberei között, csak egypár órája jött be faluról, és sajnos így alig beszélhettem vele, dacára annak, hogy több mint egy éve, hogy nem láttam. A jó Aymar még mindig a régi. Vagy öt év előtt, hogy a Venus átvonulását tanulmányozhassa, Haiti szigetére ment pár hóra (lévén dilettáns csillagász és fotográf). Az idén a napfogyatkozás kedvéért Közép-Ázsiába ment. Különben még mindig siet - rohan előre az űrben. Jóformán egy eszménk sem közös, csak temperamentumunk, tán ezért vagyunk olyan jól. Szerettünk volna beszélgetni, de lehetetlen volt.

Aym. Eh bien mon vieux, quelle nouvelle en Hongrie?[35]

Én - felelnék, de az egyik szellemeskedő fiatalúr a szavamba vág: "Avez-vous entendu l'histoire d'hier? Imaginez-vous, Madame de Belbeuf au bal de M. X dit à son danseur: Dieu, je perds mon pantalon - du reste ça fera son effet, c'est en soie noir!"[36]

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Íme a hangulat.

Öt percnyi együttlét után Aymar elmegy ebédelni, s én nemsokára követem. Lorin ebédre akar tartani, de nekem semmi kedvem hozzá.

Este - oh, estém jobban sikerült. Végre elértem azt, ami után már olyan rég vágyakoztam, s ami itt Párizsban éppen nem olyan könnyű, van olyan ismerősöm, ki a boulevard Vaugirard-on lakik s hozzá az ötödik emeleten.

A legnehezebben az alsó osztályokat lehet megközelíteni, végre is a nagykövet nem ajánlhat a komornyikja suszterjéhez.

Véletlenül megismerkedtem egy peintre décorateurrel,[37] neve Eduard Chauffray.

Terno, mert meghítt magához. Nos, tehát ezt látogattam meg.

Ms. Eduard Chauffray szellemi nívója valamivel a mi festőink felett (kivéve Mednyánszkyt és Fesztyt). Kora: 36 év. Arckifejezése tiszta gaulois. Mosolygó szemek, finoman metszett száj. Henri IV. szakáll és haj, akinek arcképeire nagyon hasonlít.

Felesége - kellem és disztinkció nélküli ménagère,[38] talán öregebb, mint ő. Femme du peuple tout à fait.[39]

Gyermekei: Gaston, bébi, ki rajzol s kíváncsi, Eduard, c'est le fils du papa, sera peintre, est friand des [Olvashatatlan szó].[40]

Az én peintre décorateuröm nagyon elbámul, hogy valóban eljöttem, ígéretemet csak frázisnak vette. Eleinte túlságos udvariasak, ezt nem szeretem, pár canaille[41] szót eresztek meg, hogy - elfelejtsék, hogy az első emeleten lakom.

Chauffray el is felejti csakhamar. Kivezet az erkélyre - elragadó látvány. Szembe velünk, de jó messzire a Trocadéro kivilágított lámpasorai, előttünk a boulevard exterieurök, jobb felől az Invalides-ok kupolájának sziluettje. S mindez finom, átlátszó ködbe merülve, ami megpuhítja a körvonalakat, és sejtelmessé tesz mindent. Az előttünk lévő térről egy verkli hangja hangzik, messziről pedig a nagyváros ideges, halk lüktetése - - -

Elhallgattam és elhallgatott az én decorateuröm is.

Megértette, mit éreztem. Ugyan melyik magyar artista hallgatott volna el e percben?

Ezután felesége kávét szervíroz.

A feleség a társadalmi létra ezen a fokán már nem parisienne, mert alárendeltje a férfinak, kit pietással hallgat. De (dacára annak, hogy majdnem tökéletesen műveletlen) annyi érzéke mégis van, hogy nem vegyül a konverzációba. Csak akkor beszél, ha kérdezik.

Aztán a piktor beszél helyette. Észreveszem, hogy a Faubourg St. Germain ura és e férfi között néhány száz esztendő van. Ebben a Gaulois-ban még van életerő, energia.

Ma este láttam be először, hogy a republika itt jogosult - miután (ha ez jog) az erősebbnek győzni kell!

 

Péntek, január 6.

Villásreggeli után Munkácsyéknál. A mester igen melegen fogad, megmutatja új képeit. Néhány reneszánsz intérieur alakokkal, s egy igen csinos tájkép.

Mad. de Munkácsy lármás és snobish, mint mindig. Meghívnak kedd estére. Tőlük madame Readhez. Louise Read igen-igen szeretetreméltó, egy csomó paquetet[42] hoz, elle est encore toujours la locomotive de bienfaisance qu'elle était il y a deux ans.[43]

Ott még szegény Th. Ritter özvegye, akit mióta férje meghalt, nem láttam. Többnyire közös ismerősökről van szó. Louise Read nagyon kikel Bourget ellen, hogy most már csakis monde richard-nak[44] él, elhanyagolja régi barátjait, s fő gondja (könyveinek sikerén kívül) toalettje. Szóval snobishabb, mint valaha volt. Kár érte. Úgy látszik, a "Mensonges" hősében önmagát rajzolja s egy kissé naivan. Ezután Louise Coppée utolsó drámájáról beszél ("Le justicier"[45]), amelyet Genfben olvasott fel, ahol igen nagy sikere volt. Előadásáról azonban még nincs szó.

El van ragadtatva miss Robinsontól és mrs. Vernon Lee-től, e két angol írónőtől, kiket Bourget ajánlott hozzá, s akiket Párizsban több hétig chaperonírozott.[46]

Náluk 1/2 7-ig.

Ebéd után Ctesse Diane-hoz, az első "kis péntekre". Ott a háziasszonyon kívül Eugène Monton (Merinos), Bergeret, Sully Prudhomme, Cazalis (Jean Lahore) feleségével, madame Monton, Ms. de Prieyre, aztán Amiral Nielle nővére s még néhány staffage alak.

Megérkezésem után nagy vita kerekedik, hogy miért szeretnek az idegenek annyira Párizsba jönni, el kell véleményemet e tárgyról mondanom, mint az egyetlen jelenlevő idegen.

Én azt hiszem azért, mert 1. itt avval vagyok, kit magam választok magamnak társaságul, 2. mert itt végigroboghatok a boulevard-okon az omnibusz tetején, anélkül hogy ez feltűnne valakinek, s így van mindennel. 3. Mert végre Párizs Párizs, az egyetlen modern város a többi nagy falvak között.

Tudomásul veszik.

Eztán nagy diszkusszió Montonnal a bonapartista társaságról, amelyet én nagyon lármásnak és mauvais genre[47]-nek tartok. Monton csak akkor nyugszik meg véleményemben, midőn kifejtem, hogy az O. M. k. k. társaság csakolyan, hála Metternichné-nek, aki ezt a genre-t divatba hozta.

Neki jól állt, mert eszes volt, s mert egyéni volt modora, aztán meg akkor még fiatal volt. Míg ha duchesse de Mouchy vagy mad. de Pourtalès ma lármáznak egy szalon sarkában, önkénytelenül szánakozva néz az ember e kifestett, kiöltözött bábokra, "oh la pauvre vieille qu'elle est bruyante"[48]. Ez az első benyomás. S az ember csak később tudja meg történetöket.

Mert ezek mindegyikének van története.

Végül zongorázok: Rollinat-t és magyar nótákat. A gateau des Rois[49] babszemét (egy piciny porcelán babát) én - nyerem majd el. S így az est királya vagyok, királynőül madame Montont választva, la plus spirituelle des mi-vieilles![50]

 

Szombat, január 7.

2-kor Maisons Lafitte-be vasúton Verescsaginhoz, ki azonban Oroszországban, s így a legközelebbi vonattal visszajövök. Csak két hónap múlva jő meg.

Atelier-je a St. Germain-i erdőben van, egy nagy kastélyszerű épület, jó távol az utolsó Maisons Lafitte-i villáktól.

Este a Chat noir[51]-ban. C'était une soirée de l'amour ambulant.[52] Itt a dekadens és impresszionista művészek és írók szerelmét láttam en "œuvre".[53] Aztán Sylvainhez mentem, ott a Gommeux-k amour huitré[54]-jét tanulmányoztam.

Toute à la joie!

C'était bien le spectacle de l'éternel péché, le spectacle ennuyeux et sans imprévu.[55]

 

Vasárnap, január 8-án.

Reggel 1/2 10-kor François Coppée-hez, ki csak oly meleg s szíves, mint mindig. Sajnos, igen sokan vannak nála, többnyire nagyreményű kis írók, kézirattal zsebökben, nyájaskodó mosollyal ajkukon.

Majdnem kizárólagosan általános konverzáció. Coppée igen kikel a magistratúra ellen, kiket tolvajoknak nevez. Mindig az elsők, akik courbette-et tesznek az új kormány előtt.

Persze a konverzáció Sarah Bernhardt-ra megy át, Coppée azt mondja, hogy 43 éves lehet, mert ő ma 46, s akkor midőn a Passantban mindketten débutíroztak, Sarah 24, s ő 26 éves volt.

Elmondja, hogy Sarah-t fia esküvője után való napon igazgatója elcsodálkozva fogadja: "mais voyons la friponne, où as tu volé le million que tu lègues à ton fils -?"[56]

"Oh mon ami - c'est en dette seulement que je l'ai légué"[57] - felelt rá az oly szellemes díva, kit valószínűleg igen-igen mulattat ez az egész Bernhardt - Jablonowska hecc.

Coppée csodálatosnak mondja, hogy bármit tesz ez az asszony, minden reklámmá változik.

Vagy egy óráig vagyok nála, elbúcsúzva kikísér az előszobáig, s kér, hogy jöjjek vissza kettőkor, akkor egyedül lesz, illetőleg en famille[58], s így à notre aise[59] beszélgethetünk.

11-kor Baronne de Coubertinhez (Fbg. St. Germain) villásreggelire.

Pierre-fia azóta mióta elváltunk, elérkezett az első stációra, utolsó brochure[60]-jeinek, amelyeket az angol nevelésről írt, nagy sikere volt.

A villásreggeli után Pierre-rel egy közös barátunkhoz, Daniel de la Chaussée-hez, ki most a londoni francia nagykövetségnél attasé, s csak olyan anglomán, mint Pierre.

Útközben a jó P. elmondja, hogy rossz útra tért (családja kétségbeesésére), belátta, hogy náluk csakis a köztársaság boldogulhat, s így a jövő választásnál valószínűleg mint jobboldali "républicain" fog fellépni.

Képzelem, mily lármát fog ez a Fbg.-ban okozni.

Dánielnél ctesse de la Chaussée s leánya.

A jó "Dániel" superchic.[61] Különben jó fiú s szép ruháin kívül van esze is.

2-kor vissza Coppée-hez. Nála két nővére, mll. Annette (kivel lakik) s madame X. Meg Lemaire, a híres kiadó neje.

Többnyire az oroszokról van szó, Tolsztojt ma már Coppée imádja, emlékszem, két év előtt még Stendhal-utánzónak nevezte.

Szereti, hogy Tolsztoj gyűlöli azt a társaságot, amelyben született, s amely könyveiben oly mesterien van leírva. Eszembe jut Bourget, ki imádja azt a monde-ot, amelyben két év óta mozog. Ezért olyan snobish.

Verescsagin képeit igen sokra tartja - szóval olvasta Vogüét, s megszerette őt is.

Az én mefisztós fényképem nagyon tetszik neki, meg van győződve (s hiába állítottam az ellenkezőjét), hogy ültem Antokolszkijnak.

Meg fogja velem az orosz szobrászt látogatni.

16-28-ig Hollandiában lesz - sajnos!

Tőle Barbey d'Aurevilly-hez, a híres dandyhez, az utolsó dandy s romantikushoz. Nála a kedves Louise Read.

Ott ült az öregúr a kandalló előtt, még kifestetlenül egy majdnem földig érő hálóingben, fején az a háromszögbe futó sapka, amellyel le is vétette magát.

A tükörben sok-sok szépasszony között (entre Sarah Bernhardt et mll. Brandes) az én arcképem is, magyar ruhában.

Nem tudom hogy, hogy nem, Sainte-Beuve-ről kezd beszélni, kit rossz kritikusnak s kitűnő poétának tart. Egy kitűnő dolgot írt, Joseph Delorme-ot. Egy perce volt csak, de ebben valami újat tudott adni, olyat, minőt még senki sem írt.

Ezután Baudelaire-ről beszél. Erre haragszik, hálátlannak mondja. Ő írta az első cikket mellette, ő szerzett neki kiadót - s mégis élete vége felé Baudelaire ki nem állhatta.

Csakúgy nem, mint a Goncourt-ok, kikről az igaz, néhány igen kemény kritikát írt. Úgyannyira, hogy Edmond de G. azt állítja, hogy testvérének egyik végső rohamát d'Aurevilly valamelyik dühös kritikája okozta.

Óh a kritikák!

Mikor jutunk már annyira, hogy belássuk, hogy egy ember sincs feljogosítva elítélni a másikat? S hogy a publikum ezt érzi, mert nem ad rájuk semmit s megy instinctusa után.

4-kor Louise Readdel a boulevard Montparnasse-ra madame Louise Ackermannhoz, a legnagyobb élő francia költőnőhöz. Olyan, mint a vénség szobra, azonban arcán mindegyik redőt egy-egy gondolat vont.

Sokkal vidámabb, mint két év előtt volt, pedig azóta nagy betegségen esett át. Mint nagy cranolog megvizsgálja fejemet.

Még kezeiben is férfias erély nyilatkozik. Egyike Franciaország legférfiasabb szellemeinek ez az asszony.

Pesszimizmusa emlékeztet Manfréd és Cain világfájdalmára, nem könyörög az Istenhez, hanem megfenyegeti őt.

Tőle visszakísérem Louise Readet Barbey d'Aurevillyhez.

Ebéd után Antokolszkijhoz teára.

Egészen ilyennek képzeltem lakását - amely minden esetre egyike a legszebbeknek, amelyet valaha láttam. Sötétzöld bársony borítja a falakat, halvány almapiros a másik szín, mely a nagy termet dominálja. Egy régi szövetektől borított oszlopon régi bronzlámpa, amely halványpiros derengő misztikus fénnyel borít be mindent. Igen sok bronz és ivoire. Többnyire bizánci dolgok és a reneszánsz előtti korból való olasz és német régiségek.

A terem világítása, színei, tónusa olyan, mint az orosz puszták estalkonyata lehet, komor, de amellett hangulatos, elhaló színek -

Tudja Isten mért, de olyan hangulatot éreztem, mit már rég nem. Az első percben alig tudtam szólni.

De hát Antokolszkij nem azok közül való, akiknek beszélni kell, hogy az ember megértesse magát.

"N'est-ce pas ça vous donne l'impression de la Russie blessée[62]" - kérdi látva, hogy egy percig némán körülnézek. "Non - ça me donne l'impression de l'infinie, de l'incompréhensible, du mystique... de tout les points de vues."[63]

Aztán leültünk a kandalló mellé, s úgy látszik, mind a kettőnket ugyanaz az érzés fogta el.

- Que c'est bien ça - kezdem én - de trouver quelqu'un ici à Paris avec qui on peut causer tout seul, près de la cheminée, sans se presser.[64]

- Eh bien non, ce n'est pas moi qui se pressera[65] -.

Elmondja mindennapi életét. Egész nap az atelier-ben ül és dolgozik, este pedig itt, olvas vagy el-elmereng - messze, igen messze a párizsi zajtól, mintha csak otthon lenne, távol a kegyetlen s amellett elragadó Párizstól.

Lassan, nyugodtan beszél, bár igen rosszul franciául, mégis minden szavával mond valamit. Jóformán sohasem mosolyog, komoly, de azért nem komor.

Értem, hogy a franciákat abszolúte nem értheti meg, s kivált nem a párizsiakat.

Kissé túlságba megy, állítván, hogy a modern franciák abszolúte nem érezhetnek semmit. Három korszakot különböztet meg egy nép fejlődésében, az első, midőn még a nyers erő dolgozik, a test a maga egészében, a második, midőn a szív, a harmadik, midőn az agyvelő. A franciák szerinte már a harmadik korszakba jutottak.

Hiszem, hogy jórészt igaza van - azonban a vonalakat nem lehet ilyen élesen megvonni. Én úgy mondanám, a mai francia művészetben az ész (a kritika - a formaérzék) predominál.

Erről én különben mindig meg voltam győződve. S az első cikkem, amelyet még Taine-nek is elmondtam a maga idejében (1885-ben), éppen erről szólt.

Azért Párizs egy modern művésznek a legtanulságosabb hely a világon, s kivált à quiconque issu d'une nation si jeune que la nôtre.[66]

Itt még akkor is, ha a nyelvet nem beszélné, megtanulja a formát s a színt. Egy női ruha csakúgy, mint egy kirakat vagy egy modern francia festmény, erre tanít minket.

A párizsi levegő a technika atmoszférája.

De pár szót Antokolszkijról. Első látásra igen igénytelennek látszik. Kis sovány chétif[67] ember. De szemeiből egy egész korszak érzése beszél. Arcvonásai nem finomak, egész race-ja a szemeiből sugárzik ki.

Ezalatt felesége is bejő. Vereses hajú, halvány, igen elegáns és igen szép asszony. Jobban beszél franciául, mint férje, s egyéniségére már sokkal erősebben nyomta rá bélyegét a párizsi miliő. Könnyen s szellemesen beszél. Imádja Párizst - de intelligensen.

Különben felismeri bennem Munkácsyné két év előtti csárdás táncosát. Ő is ott volt ti. a Mozart Requiemen.

Antokolszkij Munkácsy képei között szintén a Milton előttieket szereti legjobban.

Beszélünk literatúráról. Különös, hogy mennyire egy ízlésünk van Antokolszkijjal. (Különben nem csoda, mert az ízlés tout d'une pièce[68]), így az angolok közül mind a ketten Dickenst s Dickens művei közül David Copperfieldet szeretjük legjobban, a Pickwick papers-t groteszknek és túlzottnak találjuk.

Eliotot ő is protestáns művésznek diszkvalifikálja. Hideg és művészietlen.

Az oroszok közül szerinte Tolsztoj a művész, és Dosztojevszkij a penseur.[69]

Az utóbbit helyben hagyom, azonban az orosz irodalom művészének én hiába, csakis az egyetlen Turgenyevet tartom, ki művészetét éppen itt, a párizsi talajon tanulta.

Ezalatt a szamovár zúg, az olajlámpa aranyveres fénnyel hinti be a zöldes bársonyfalon lógó bizánci szenteket, kint fütyül a nyugati szél, a kandalló parazsa lassan lassan kialszik - - -

Én búcsúzok - s így vége ennek a hangulatnak is.

 

Hétfő, január 9.

Majdnem egész délután ctesse Diane-nál. Folytonos va et vient.[70] Megmutatja új készülő munkáját. Ez minden esetre páratlanul fog állni a világirodalomban. Ez egy párizsi szalon kvintesszenciájának "első kiadása". "Le livre d'or de la Comtesse Diane"[71] címe a könyvnek. Tartalma egy valaha divatos játék: "les petits papiers" beaux restes-jei.[72] A feladott kérdésekre kapott feleletek gyűjteménye ilyen genre-ban: Qu' est-ce qu'est la jalousie? - L'enfer où l'on aime encore. -[73]

A kérdéseket a társaság maga adta fel, a feleletek "szerzői": Lamartine, Sully Prudhomme, Monton, Bergeret, Boisjolin, Hervé, marquis de Saint-Hilaire, marquise d'Osmond, Ulbach stb. stb. Szóval egy par excellence párizsi könyv.

A comtesse-nél még egy igen pur sang[74] kinézésű, nem egészen fiatal úr, kiről aztán a háziasszonyunk el is mondja, hogy a burgundi hercegek utóda.

Ott még m. de Maillé, Bergeret, Cordier stb. stb.

Bergeret igen kikel Bourget ellen, ki nem állhatja. Legjobban az bizonyít Bourget tehetsége mellett (mindennek dacára), hogy csak bámulói és ellenségei vannak. Közönyösen alig hallani róla beszélni.

Csütörtökön Ctesse Diane-nal a Chat noir-ba.

Tőle Alfréd Cramailhoz ebédre. Ez az intérieur tipikus Fbg. St. Honoré. Az a haute bourgeoisie,[75] amely már az ancien régime alatt az volt. Igen royalista, igen szolid, még szolidabb, mint a noble faubourg.[76] Különben modora, szokásai s egész élte ennek az osztálynak olyan, mint a Fbg. St. Germain-é, amellyel jórészt már össze is van házasodva. Csak egyes kis dolgokból üt ki a nyárspolgár. Igen zsírosan esznek és sokkal többet, mint a Szajna túlsó oldalán (tán azért is, mert több pénzök van), cassant[77]-abbak, puritánabbak, de amellett eszesebbek. Sokkal fiatalabb race. Erős, vaskos, nehézkes fajta. Semmi ideg, a százéves tétlenség csak nehézkesebbé tette őket.

Ez a faj még éhes, s nem jóllakott s rossz gyomrú, mint a modern arisztokráciák rendesen.

Alfréd Cramail ennek a f.nak méltó típusa. Óriási test, nehézkes mozgás. De kitűnő szív s derült, nyugodt világnézet. Dacára, hogy sokat szenvedett (imádta pár év előtt elvesztett feleségét), optimista maradt.

Anyja Henri Lorin nagynénje.

Fia, a kis René Cramail olyanféle gyerek, mint Henri Mauperin (Goncourt "Renée Mauperin"). Kellemetlenül ütött ki e fiún a nyárspolgár. Tizennégy éves, imádja a chic-et, a lovakat, a színházat. Untatja otthona, nagyanyja és édesatyja szeretét embêtant[78]-nak mondja dans ses moments de "recueillement".[79]

A művészetet az Odéonban utálta meg, hová édesatyja minden héten egyszer (a klasszikus estéken) elvitte. Tanult hegedülni - gyűlöli a hegedűt.

Katona akart lenni, s amellett párizsi.

S mindezt társaitól tanulta, akik szabadabbak, mint ő.

Láttam magam előtt a szegény Cramail jövőjét, s ez lehangolt.

Este Henri, egy párizsi zongoraművész jő teára feleségével, a Rollinat-kat és pár magyar nótát akar hallani.

Ő is játszik, precíz-en és hidegen, úgy, mint a francia zongoraművészek rendesen.

A franciáknak nem volna szabad mást, mint Mozartot játszani. Ez muzsikális nívójuk.

 

Kedd, január 10.

Délután Lambrechteknél, hol vagy tíz Fbg. St. Germain-i dáma. Common-place, much ado about nothing.[80]

Ebéd Jablonowskánál.

Mielőtt gyermekei jöttek volna, figyelmeztet a hercegnő, hogy főleg Maurice-szal beszélgessek, mert nagyon féltékeny a fiatal férj - még őreá is.

Ez utóbbit halkan s nőiesen mondta. Úgy, hogy egészen meglepett.

Aztán elmondja, hogy Nizzán fog pár hetet tölteni, egyedül akarván hagyni egy időre gyermekeit.

Nemsokára megérkeznek ms. et madame Maurice Bernhardt.

Terka: fehér selyemruha, halványzöldes betéttel derekán, amely kiemeli olív bőrét. Nyakán gyönyörű gyémánt rivière, füleiben, karjain nagy solitairek.

Annyi gyémánt volt rajta, hogy akár udvari bálba is mehetett volna és - ruhájának nem volt uszálya!

J: Mon dieu, que vous êtes belle Princesse, que de diamants, où allez-vous donc ce soir?

Terka: Mais nulle part, je dine chez maman, et puis je vais chez une tante de Maurice, chez madame Richard.

La princesse: Eh bien mon enfant, tout ces frais pour nous?

Terka: Voyons maman, on m'embête.[81]

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

És mégis dacára annak, hogy Terkán 60 000 frank értékű gyémánt volt egy családi diner-n, dacára, hogy petit Maurice karján lépett be a szalonba - mégis hercegnő maradt minden ízében.

Ennél többet nem mondhatok.

Maurice: Hogy is kezdjem csak, igen, egy óriási gardénia gomblyukában, gyönyörű, halvány rózsaszínű korall gombok mellén, elragadó gyöngyök mandzsettáiban - - -

Párszor eszembe jutott ugyan, kitől kaphatta madame Sarah Bernhardt ezeket a csinos ékszereket?

Szóval. Ma kiállhatatlan volt Maurice.

Il était jouant de snobisme.[82] Csak vadászatról beszélt. Előszeretettel emlegette anyja különvonatait, anyja gyémántjait, idegeit s ezerféle más dolgát.

Elmondta, hogy az utazásban őt is, mint az angol upper ten thousand-ot,[83] csak a vadászat érdekli, az ember mindenfelé egyforma unalmas és ostoba. Egy veres frakk s egy jó paripa többet ér a világ összes philosophjainál. De ez hagyján.

Még valami egészen más dolgot vettem észre.

Nem féltékeny anyósára, mint ahogy a hercegné ezt mondta és tán hiszi, hanem ki akarja nejét vonni anyja köréből, amelyet nem talál reá nézve nagyon tanulságosnak.

A hercegnével igen udvarias, de azért minden szavának éle van s pedig mérges. S a különben olyan bátor, szókimondó hercegné félénken, applomb[84] nélkül felelget neki. Fél tőle, fél hatalmától, amelyet leányára gyakorol.

Terkával szemben hidegnek tetteti magát, csak lopva néz hosszan, hosszan leányára, ki alig beszél, s úgy látszik, érzi maga is a helyzetet.

Különben egész ebéd alatt jóformán csak Maurice beszél.

Rajtam kívül még comtesse de Béthune, egyike Párizs legdivatosabb asszonyainak - itt idegen. Ez is hallgat.

Szóval temetési hangulat.

Midőn kivezettem a hercegnőt ebéd után, meghajtva magam előtte, erősen megszorította kezemet.

Életemben először szántam ez asszonyt, s rokonszenveztem vele. Bár egyéb tulajdonait mindig bámultam.

Maurice most nagyon bosszantott, szerettem volna valamit az orra alá kenni... ezt meg is tettem spontané.

A hercegnő felkért, hogy zongorázzak - - -

Eljátszottam Rollinat Causerie-jét, amelyet akkor írt, midőn Sarah-val botrányos viszonya volt pár év előtt, s amelyről akkorjában annyit írtak össze. Maurice ekkor 18 éves volt, s hallhatta eleget ezt a muzsikát -

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Az első akkordok után. -

M: Tiens - mais - si je ne me trompe, je connais ça, mais ce n'est pas hongrois ça - (megjegyzendő, hogy a hercegnő magyar darabok játszására kért fel).

J: - Non - c'est de Rollinat - Causerie - je pense que vous le connaissez bien - c'est si célèbre -

M: Ah - oui, c'est vrai.[85]

Egy percnyi csend, szemembe néz - s én aztán nyugodtan folytatom tovább a zongorázást.

Kár, mert Terkát nagyon szerettem, rokonszenves, érdekes asszony.

Ritkán fogom látni, mint madame Bernhardt-ot.

1/2 11-kor Munkácsyékhoz, hol nagy estély Ambroise Thomas tiszteletére.

Sokan, többnyire művészek és írók, a Chaplin család, Dumas leánya, az egész Thomas család, herceg Wrede, Brozik, Daudet nejével, Albert Wolff stb. stb.

Concert: Diemmer és két kisasszony adnak elő darabokat.

Legtöbbet madame Chaplinnel, ki igen exuberans[86] asszonyság, volt Pesten, s szeretne örökre ott maradni -

Típusa a már-már kivesző bonvivante-oknak. Des petites femmes grassouillettes et bombées partout![87]

Meghí hétfőire.

Igaz, még a Blest-Ganakkal is találkoztam.

A miniszter commonplace, mint mindig, leánya két évvel idősebb és okosabb. A másikat, úgy látszik, már ritkábban mutogatják.

 

Szerda, január 11.

V.r.[88] után Alfréd Cramaillal, ki meglátogat, marquise de Las Marismas-hoz. Még mindig az Association Catholique egyik főpillére. Szép, finom profilú asszony, ki férjét úgy gyászolja, hogy jót tesz, s feláldozza magát másokért.

A Faubourg-tól eszméi, idegen (spanyol) férjétől modora. Sokkal könnyebben és kevesebb frázissal beszél, mint a Fbg. hölgyei. Aztán meg eszesebb is.

1/2 5-kor Pierre de Coubertinhez teára. Csupán fiatal urak, többnyire historikus nevek, java a Fbg. Jeunesse gommée[89]-jának.

Ott többi között a jó Daniel de la Chaussée. Azonkívül érdekesebb típusok: Guéneau de Mussy és Chaix d'Est-Ange.

Főleg Angliáról van szó; mind az angol intézményekért rajong: az angol individualizmusért, királyságért, nevelésért, a teáért és plum cake-ért.[90]

Én képviselem e pur sang[91] és a keresztes háborúkig felmenő francia családok ivadékai között a - modern Franciaországot!

Este a Théatre Français-ban La souris. Reichemberg, Bartet, Broisat, Samary, Céline, Montaland, Worms.

A darab? Semmi cselekmény, jóformán semmi alakfestés (legalább mélyebb nem), de elragadó forma, csupa szellem. Reichemberg a legkiválóbb modern francia színésznő, ebben az alakítás non plus ultráját adta. A legegyszerűbb eszközökkel a lehető legnagyobb hatás. N. B. eddig nem szerettem - - vagy nem értettem talán?

Samary és Broisat jók, bár csak chargeirozott[92] s nem élő szerepeiket még túlozzák. Bartet unszimpatikus zsidó lány. Montaland közönséges, nem érti meg szerepét, Worms az első s második felvonásban jó, a harmadikban gyenge.

Ez a férfialak különben is lehetetlen, egész középszerű egyéniség, igen kicsinyes hibákkal, s négy asszony szereti; akik közül kettő kiváló, a másik kettő pedig ismeri jól az életet - s így kiváló szintén.

Ha ez igaz is lenne, színpadon kissé nevetséges, s azt hiszem, ezt csakis elragadó játék teheti elfogadhatóvá.

Színház után D. de la Chaussée-val a Café de la Paix-be.

 

Csütörtök, január 12.

2-kor a nagykövetségbe, Hoyos grófnéhoz, a nagykövet nejéhez. Ma igen rokonszenves. Kevésbé osztrák, mint rendesen. Nála madame Heine Furtado, Heine unokanővére s egynéhány francia (bonapartista) hercegné anyja és nagyanyja. Azonkívül Baronne de Karnel de St-Martin, egyike Párizs legchicebb asszonyainak, öreg férjével, kit maga után vonszol.

A követségről madame Blest-Ganahoz. Párizsi Rastacouère[93] szalon. Férje még két év előtt chilei követ volt. Igen sok és kiváló színek a szalonban, rózsaszín és halványkék lámpák. Hamis, utánzott rokokó bútorok. Chipre és opoponaxtól[94] telített atmoszféra.

Halvány színekbe öltöztetett házikisasszonyok à la Chaplin kifestve. A mamán nehéz fekete bársonyruha s levágott ujjú kesztyűk. On est aimable et spirituelle, le gazouillement des - colibris.[95]

Tőlük madame Floyd-Joneshoz, az amerikai arisztokrácia egyik igen disztingvált tagjához, ki hajdanában szintén az Hôtel du Palais-ban lakott. Mindenütt legitimista emblêmek.[96] Kétségbe van esve, hogy Amerikában nincs király. Rendesen eljár a XVI. Lajosért adott misékre, különben szellemes asszony s franciás allűrök.

Este ctesse Diane-nal s egy bande joyeuse littéraire[97]-rel a Chat noirba.

A grófnén kívül: madame d'Orange (une femme capiteuse, lèvres rouges et rougis - d'une beauté qui s'en va)[98], madame Beaujon (vieille garde), ms. Masson, Bergeret, Cordier (a poéta) és ms. Le Coroller de Vieuxville (a burgundi hercegek utóda).

Az établissement birtokosa és impresszáriója, Salis roppant udvariassággal fogad. A legjobb helyeket kapjuk. Igen furcsa maga a terem: a közepén a kis gyermekszínházszerű árnyjátékszín (mon Dieu quel mot!),[99] az angol veres falon skiccek, festmények, japáni tárgyak, török legyezők, gipsz munkák, az "irodalmi társaság" maszkjai - szintén gipszből.

Két árnyjáték Caran d'Ache skicceivel (Tentation de St. Antoine et le fils, de l'eunuque).[100] Aztán kuplékat mondanak a társaság tagjai, így: Muzy, Mac-Nab stb. Très français et très drôle des Ange Pitous modernes.[101]

Ezután Fragerolles (zenész költő à la Rollinat) énekeli pár igen szép dalát. Megkapó hang, sok érzés - sok igaz érzés.

A társaság idősebb és gyengébb része 1/2 12-kor haza, mi (Vieuxville és Cordier) a boulevard exterieurökön[102] megyünk - megyünk tout en parlant sans savoir où et pourquoi.[103]

Staffage: az elragadó párizsi faubourg. A boulevard két oldalán kivilágított kávéházak, tele a Montmartre és Batignolles művészeivel, az aszfaltjárdán szerelmespárok, a libegő gázlámpák alatt elsuhanó árnyak, enyhe, majdnem tavaszias éjszaka, mintha a levegőt telítette volna az a parfüm, amelyet az előbbi mellettünk elsiető passante[104] ruhái árasztottak magukból - c'était minuit et nous parlions amour![105] Két oldalamon két tipikus alak - romantikus antitézis:

Ms. de Vieuxville. Henri quatre-ra emlékeztető profil, sasorr, fekete haj és hegyes chevalier mignon[106] szakáll, sötétkék mosolygó pár szem, sovány ideges test. Csupa nervus, kidomborodó erek homlokán és csontos, hosszúkás kezein. Telivér... Kora? Huszonöt vagy ötven.

Cordier. Kicsiny zömök fiatalember. Rózsaszínű, fényes arcbőr, a pápaszemen keresztül nevető, gömbölyű szemek. Rövid ujjak, nehézkes mozgású karok és lábszárak. Un homme grassouillet.[107] Ez - érdekes lesz!

Beszéljünk (ha már a paysage[108] is úgy akarja) szerelemről.

Cordier idealista, az asszonyt szárnyakkal látja, az asszony rózsaszínű és illusion ruhával jő a világra.

Vieuxville azt állítja - meztelenül.

Nagy disputa. Mind a kettő túlmegy a kellő határon. Úgyannyira, hogy a breton azt állítja végre, hogy egy asszony sem tehet arról, hogy nem úgy végzi, mint az a kárminszájú, ki előbb mosolygott ránk. Cordier kijő sodrából, s verseket (s méghozzá own made[109] verseket!) kezd mondani. Miután a tárgy mind érdekesebbé kezd lenni, Vieuxville elvisz magához.

Kis garçon appartement, rue d'Amsterdam. Közel ctesse Diane-hoz. Elég artisztikus, a plafondon japán függöny applikálva, csinos bibelot-k.[110]

Most Vieuxville konkrét eseteket hoz fel. Cordier pirul - et reste idéaliste.[111] Elmondja, hogy neki írni élvezet, a legnagyobb élvezet. Átjárja egész ez a gyönyör -

Én megjegyzem, hogy olyan lehet, mintha frissen fejt tejet inna - naivan azt mondja, hogy igen hasonló ehhez ez az élvezet.

Én szerényen megjegyzem, hogy én egészen más szenzációt érzek, ha írnom kell.

Most a társaságra tér a társalgás. Cordier elmondja, hogy irtóztatóan fárasztónak találja a párizsi szalonokat.

Különben igen naiv észrevételeket tesz.

En tout. Véganalízis. Vieuxville hat évszázad előítéleteit, vétkeit (des vices aimables)[112] és - szellemét örökölte. Szellemdús, mint Henri IV. mignonjai, vicieux[113], mint La Rochefoucauld - és mondain, mint De Quesne (Crime d'amour).[114]

Cordier. Ms. Prudhomme en poète. Il rêve des choses douces, d'amours sucrés, la femme c'est la Muse (en costume "place Clichy").[115] Bámulja és féli a nagyvilágot, se pâme en voyant une marquise, mais refuse de lui donner son titre.[116]

Pas mon type ce dernier, par exemple![117]

Így együtt három óráig.

 

Péntek 13.

Furcsa - véletlenül ma ismerkedtem meg Sarah Bernhardt-ral. Azt mondják a Szajna túlsó oldalán (a Faubourg-ban), hogyha a péntek 13-ára esik, nolens volens[118] valami furcsa dolog történik az emberrel. Megtörtént.

S - így történt: Sarah holnapra meghítt reggelire, én természetesen elmentem hozzá pour déposer ma carte.[119] Az hôtel kapuja nyitva. Bemegyek, a porte cochère[120] egyik ajtaján csengetek - az ajtó feltárul - s előttem: az egész Jablonowski család, s rajtok kívül: két vénasszony, vagy öt-hat igen kifestett Porte St. Martin-i színésznő, két nagy kutya, egy pincsi, egy középnagyságú macska meg pár inas. Et tout ça s'agitait, bourdonnait, c'était comme une fourmilière.[121]

A háttérben egy ultra fantasztikus atelierszerű foyer, amelynek leírása később, ha majd hívebben írhatom le.

Bevisznek Sarah-hoz.

Az ebédlőben. Egy óriási asztal tele ételmaradékkal, úgy látszik, ezek mind a reggelitől jöttek. Az asztalfőnél egy gótikus trónszékben Sarah - l'incomparable.[122] Fehér selyem preraffaelisztikus selyem neglizsé, arannyal hímezve. Fején egy aranysál.

Sokkal szebb, érdekesebb és fiatalabb, mint a színpadon. Gyönyörű hosszú szempillák, bársony lágyságú tekintet. Mindene fáradt, souple[123] és stilizált. Un rêve![124]

Egyik oldalán egy öregebb dáma, ki autográfot kér tőle, e mögött egy inas, ki tálcán kávésfindzsát tart. Másik oldalán egy másik öregasszony, qui est en quète[125] az asztalon. Előtte egy csomó újság, egy virágbokréta, egypár levélpapír.

Elle m'accueille avec sa voix d'or.[126] Frázisok, de - à la Sarah Bernhardt. Leülök vele szemben. Minden percben megzavar valaki. Maurice behoz két gyertyatartót, amelyet egy barátja küldött comme cadeau de noce (!)[127]

Sarah s'épanche, elle trouve ça très bien.[128]

Aztán egy színésznő jő tanácsért, majd kiissza a csésze kávét - majd - megírja az autográfot, s ahelyett hogy azt írná, amire "la dame en question" kérte, elle écrit quelque chose apropos de la Hongrie.[129]

S. Quelle tête - ah quelle confusion - ah je n'y suis - ah monsieur voyez vous la Tosca me fatigue d'une manière - - - (még pár sóhaj) (toujours la voix d'or).[130]

Átmegyünk az atelier-be, bemutat géparde-jának. La bonne bête a l'air de dire: va, je connais ta taille, tes os, ne m'étonne pas trop![131]

Búcsú - viszontlátásra holnap.

Kiérve az utcára, bámulva látom, hogy az emberek még mind "kétkézláb" járnak - s a napsugarak csak olyan sárgák, mint azelőtt voltak.

Munkácsyékhoz. Munkácsynénál a hírhedt Lőwenhaupt báróné (Dcsse. Decazes és marquise de Beauvoir anyja és báró Hirsch jó barátnője), kiről madame Adam majdnem mindegyik könyvében mondott valami rosszat.

A szalon M. banalitása untat, bemegyek a mesterhez, ki fest, és "bámulókat" nem ereszt magához. Nála Deckers fiatal német festő, pár igen érdekes rajzot mutat neki.

Innen Cazalisékhez. A japáni szalon tele asszonnyal, míg én ott vagyok, vagy húszan.

Négy óra után madame Readhez, ott Barbey d'Aurevilly és Letournon, a híres darwinista természettudós, ki elmondja, hogy ott volt Gambetta fejének felboncolásánál. Eredmény: c'était le crâne d'un imbécile doué de la faculté de la parole.[132]

D'Aurevilly kifejti, hogy G. életében is csak ez volt a véleménye róla.

Ebéd Pongrácz Ninánál, ott: Niewska grófné nővérével, br. Schindler (a san marinói követ!), madame Calderon s egy francia báróné.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

11 felé ctesse Diane-hoz, kinél igen sokan. Alighogy megérkezem, megmuzsikáltat.

Soiré után igen soká sétálunk Vieuxville-lel, ki elmondja nézeteit. Furcsa egy ilyen francia gentilhomme, bármennyire intelligens is legyen, megtartja előítéleteit, d'après lui "tout ça" (Sully Prudhomme, Wagnet, Ulbach etc. etc.) n'est pas de la société[133], dacára annak, hogy tán e "kis péntekek" intellektuális légköre nélkül élni nem tudna.

Háromig flaneirozunk[134]... haza.

 

Szombat január 14.

És mert elfelejtem megmondani, hogy 10-kor keltsenek fel, egész éjjel nem alszom, attól tartva, hogy - nem ébredek fel a kellő időre.

12-kor Sarah-nál - a díva éppen csak hogy felkelt. Míg felöltözik, megnézem szegről-végről appartement-ját.

Kivált atelier-je érdekes.

Íme hotelje földszintjének (ahol fogad) a tervrajza:


1 = kapualj
2 = udvar
3 = antichambre[135]
5 = szalon
6 = atelier a établissement[136] medvebőrökből -
       couche Sarah[137]
       b a vadállatok kalitkája, c kandalló,
       d az általa e percben mintázott szobor, f zongora
4 = ebédlő: l Sarah gótikus trónja, m ebédlőasztal.

A kapun belépve jobbra egy kis keskeny, hosszúkás előszobába jutunk, onnan egy sötét szalonba csupa bibelot[138]-val elárasztva.

Ezt az atelier-től egy japáni gyöngyfüggöny választja el.

Az atelier - Sarah szentélye. Szembe az entrée[139]-vel egy óriási kandalló, felette Clairin híres képe, amely Sarah-t ebben az atelier-ben ábrázolja. A kandalló felett egy csomó bronz szörny és Sarah egy kis szobra, mely Hamlet francia fordítóját (kinek neve most nem jut eszembe) ábrázolja.

A kandalló egyik oldalán az óriási vaskalicka (ma üres), amelyben oroszlánjai és gepárdjai voltak, másik oldalon egy nagy jegesmedve-bőrökkel leborított kerevet, amelyre keleti selyemszövetekből és hímzésekből sátor borul. Itt tanyázik majdnem egész nap félig fekve, félig a levegőben lebegve Sarah, az isteni.

Az atelier falait vérvörös posztó fedi, amely azonban alig látszik a ráakasztott tárgyaktól. Tőrök, képek, szövetek, szőnyegek, a zongorán kissé túl egy hangyász bőre, koponyák, japán álarcok, ritka legyezők, régi pergamenek, a sátor túlsó oldalán egy diadaljelvényektől megrakott panoplie,[140] legtetején Brazília zászlójával.

A panoplie alatt forgó étagère,[141] rajta egy nyitott pergamenre festett mágus könyv.

Ezen túl egy hosszú, igen bizarr könyvszekrény, rajta ezeregy bibelot. Felette a falon Maurice képe (tán tízéves korában) Clairintől.

Az atelier egyik sarkában a falon Haraucourt aranyalapra festett himnusza Sarah-hoz, a másikban szobrászállvány, alatta Sarah e percben fabrikált statuájával.

Bevallom, ez az atelier igen bizarr, de - nem tetszik, túlságos sok minden van felhalmozva, aztán meg sok lármás szín, úgyhogy az egész kissé nyugtalan.

Az ebédlő szebb, igen egyszerű arany alapú panneau-kon[142] modern genre alakok. Kitől? - nem láttam.

Egymás után érkeznek az emberek, jó részök el lesz küldve. A hercegné megérkezik, dühösen mondja el - hogy Barbey d'Aurevilly (ki véletlenül szóba kerül) 20 év előtt megénekelte, benne van a Diaboliques-ban.

Kifejti, hogy legjobban szereti, ha az írók hallgatagon emlékeznek meg róla.

Persze (s - sajnos), nem azok közül az asszonyok közül való, kiknek nincsen története.

Egy fiatalember jő be az atelier ajtaján: huszonhét, huszonnyolc éves lehet. Csúnya, de érdekes fej. Vastag orr és szájszélek, érzékiességtől duzzadt fej, elpuhult vonalakkal, de értelmes, élénk szemek.

Igen rendetlenül felöltözve, a ruhadarabok csak úgy lógnak rajta, nincs mellénye s nyakkendője mint egy összelapított kötéldarab csügg le nyakáról: Edmond Haraucourt, a "Légende des sexes",[143] "Amis"[144] s még néhány igen érdekes könyv szerzője.

En pays de connaissance,[145] mind a ketten hallottunk már egymásról.

Neki Magyarországban is vannak barátai, így: Szemere Attila és Hubay (ez utóbbinak operaszöveget írt).

Konzervációnkat Sarah zavarja meg. Úgy van öltözve, mint tegnap. Kijövet a félhomályos szalon ajtaján, egy kezét magasra emelve félretolta a gyöngyfüggönyt, s megállt. Egy, az atelier üvegfedelén keresztültörő széles napsugár behintette egész alakját, tetőtől talpig minden fény lett rajta: aranyszínű haja, ruháján a hímzések, papucsa - még tán finom mosolya is.

- Mais voyons mon ami - mondja hozzám fordulva -, vous étiez déjà ici à 111/2.

- Mais non madame - à onze -[146]

Mind a ketten hazudtunk - udvariasságból, mert pont tizenkettőt ütöttek az órák, midőn megérkeztem. Ez ti. a halandók villásreggeli ideje!

Sarah mögött egész kíséret: Terka, Maurice, madame Guérard (ki már húsz éve kíséri mindenhová), a kis Sarah Bernhardt (unokahúga), egy Porte St. Martin-i színésznő, s még néhány alak (mint később megtudtam, egy zsurnaliszta s egy unokaöcs.)

Bementünk az ebédlőbe, Sarah felhágott trónjára, beburkoltatta lábait egy bársony pléddel. Ezalatt már valaki érkezett, ki kérdett tőle valamit, susogva félrehajol nagy székén, tán két percig beszél neki, X meghajtja magát, et Sarah nous appartient, mármint à nous à ses deux voisins: à ms. Haraucourt et à moi.[147] Én Terka és a Sarah között ülök.

Eleinte Shakespeare-ről beszélünk. Sarah legjobb munkájának Machbeth-et tartja. Nagyon szerette játszani. Igen kikel a franciák ellen, hogy megnyirbálják. Elmondja, hogy azt hallotta, hogy Reichemberg mint Ophélia nagyon rossz, én persze nem mondhatok neki ellent. Megkérdi, hogy miben tartottam jobbnak, Theodorában vagy Toscában. Én azt mondom, hogy az előbbiben. Ezért dühös lesz (mert persze minden művésznek utolsó opusát kell mindig legjobban dicsérni), én aztán, hogy védjem magamat, elmondom, hogy miért, elmondom, hogy Theodorában egy egész korszakot értetett meg velem. Hogy egyszer egy nemzetgazdásszal voltam meghallgatni, s még az is tanult játékából.

Ezt már mind megérti, s nem mond ellent. Maurice nemcsak hogy az én véleményemen van, de tovább megy, Toscában nem szereti anyját, nem tudja megnézni. Igen nervózus disputa, Sarah idegességében majdnem feltépi körmeivel az asztalkendőt, amelyre prestissimo tulipánokat és miniatűr Tour d'Eiffel-eket von rózsaszínű karmaival.

A disputa mind lázasabb lesz, közben még folyton változik, des mets très épicés[148] - Haraucourt-nak kell a société tourmentée-n[149] segíteni. Elmondja, hogy mint alakítást, ő is Theodorát nagyobbnak tartja (Sarah dühös ideges oldalpillantása), azonban les Fêtes de Tosca sont hors ligne d'après lui.[150] És érti, hogy Sardou Sarah rentréjára egy ilyen epatáns hatású dolgot írt, amelyben Sarah egész skáláját bemutatja. (Des petits regards reconnaissants de tous les côtés.)[151]

Sarah marad még mindig nyugtalan. Végre is ő nem tehet róla, hogy mindig ilyen szerepet kell játszania, mikor Shakespeare nem ér meg többet 50 előadásnál, Racine-re és Corneille-re pedig rossz a színházok. Ő játszana akár Szophoklészt is.

Beszélek neki Jászai-ról. Megígérteti velem, hogy elhozom hozzá, ha Párizsba jő.

S. Et puis - voilà des talents comme Haraucourt qui n'écrivent rien - sachez mon cher (mondja hozzá fordulva) qu'il faut absolument que vous écriviez quelque chose pour moi -

H. Une tragédie peut être -

S. Mais oui une tragédie en vers - des aléxandrins pas à la Victor Hugo, bien longs à longue haleine - et vous savez si vous n'écrivez rien je me mettrai à l'œuvre.[152]

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Vége a társalgásnak az, hogy elhatározza, hogy magyar tárgyú dolgot fog írni, valamit a magyar történetből, s pedig a mi segítségünkkel. Haraucourt-nak a versekben kell segítenie, nekem az anyag beszerzésében, s a couleur locale megadásában.

Sarah az eszmétől el van ragadtatva - A hercegné is belévegyíti szopránját. Ilyenkor Sarah fátyolozottan merengve néz maga elé, s idegesen dobol ujjaival az asztalkendőn - décidément elle trouve la mère de sa chère Terka bête comme une oie.[153]

Átmegyünk az atelier-be. Zenéről van szó. Ez egyetlen művészet, amely semmit sem mond az Istennőnek. C'est un bruit comme un autre - non, un peu plus agréable - j'aime ça assez si je travaille.[154]

Az olyat azonban, mint a cigányoké, vagy Rollinat muzsikája, szereti. Az ilyenben azt találja, hogy több az inspiráció.

4 óra, mire elmegyek tőle. Rövid látogatás Tristan Lambertnél. Készakarva megyek hozzá, hozzá chez la légitimité incarnée.[155]

Untatott.

Rövid látogatás madame Goldsmithnél, ez is untatott, pedig nagyon eszes asszony.

Este Antokolszkijnál. Ez - kiállta a hangulatot. Még Sarah után is érdekes maradt, s pedig feleségestől együtt. Már azért is, mert (bár szelleme és világnézete hasonlít Sarah-éhoz) ellentéte abban, hogy az orosz szobrász, amennyire csak művész lehet - igaz és őszinte. - Sarah-ról éppen ezt az egyet állítani kissé nehéz lenne.

Mióta utoljára voltam nála, beteg, köhög, kissé lázas. Pár igen szép Palissy, egypár érdekes preraffaelisztikus kép, egy bizánci trón, pár abból a korból való hímzés és szövet. Intérieurje határozottan egyike a legharmonikusabb párizsi intérieuröknek, már azért is, mert tökéletesen ő, tökéletesen kifejezi egyéniségét, amely pedig nyugodt, harmonikus, komoly.

Pas de cabotinage du tout.[156]

Aztán meg nagyon jólesik koronként egy idegennek kibeszélnem magamat. Így jobban értem meg Párizst.

Csak valamivel jobban beszélne franciául, néha (kivált, ha felesége nincs ott, hogy segítsen) alig értem meg. Sokat beszél az orosz zenéről, Csajkovszkij szerinte a legkevésbé orosz mind között.

Aztán Olaszországról van szó, amelyet nagyon szeret, főleg paysage-áért, s a preraffaelisztikus reneszánsz előtti művészetért. Sajnálja, hogy még nem ismerem, azt találja, hogy még egy írónak is szükséges ez az atmoszféra.

Hosszan beszélünk Párizsról írandó cikkeimről, az elsőt (amely már majdnem kész) tökéletesen helybenhagyja. Majdnem 12-ig vagyok náluk. N. B. fél 8-tól!!!

 

Vasárnap, 15. január

Délután a Louvre-ban. Leonardo da Vinci, Bellini és Ribera kultusz.

Este ctesse de la Chaussée-nál, ott még leánya Marie-Thérèse (egyike az eszesebb Faubourg St. Germain-i kisasszonyoknak), aztán egy fiatal poéta (nevét elfelejtettem), Daniel d.l. Chaussée és Pierre de Coubertin.

Mll. Marie-Thérèse és én zongoráztunk. C'était tout.[157]

 

Hétfő, 16. január.

4-kor Chaplinhez, az oly en vogue festőhöz. Hoteljök a rue Lisbonne-ban. Az első emeleten fogadtak, sajnos már kissé chargeirozott szalon. A panneau-kat maga Chaplin festette, az egész az ő speciális színeiben van tartva (halványkék és halvány rózsaszín) s így le tout est un petit peu douçâtre.[158] Emlékeztet kissé az ezen festő híres női melleire (ez tudniillik specialitása), olyan édeskés és hamis. Faux Boucher.

Madame Chaplin. 38-40 éves asszony, erős, mosolygó arc, piros arc s gömbölyű - mais partout.[159] Az a genre, mint Munkácsyné, csak nem olyan közönséges.

Chaplin: azt mondják, angol eredetű. Rokonszenvesebb, mint a piktúrája. Tán 55 éves lehet, egészen ősz whyskerrel.[160] Az utolsó angol divat szerint öltözve. Sok humor, de angol humor. Kevésbé szubtilis, mint a franciák szelleme, de kiadóbb.

Marianne Chaplin atyja leánya. Francia angol kisasszony, ez a vegyülék mindig sikerül, míg a német francia sohasem. Amott mind a két nemzet erényei maradnak meg, itt hibái.

Mlle Marianne elmondja, hogy végtelenül unalmasnak találja a társaságot, "pas d'imprévu du tout! on dit toujours la même chose!"[161]

Különben azt hiszi, hogy azért a francia társaság mégiscsak a legkülönb.

Náluk még vagy tíz asszony, egy madame Boulanger is, igen érdekes fej. Nem tudom, nem-e général Boulanger neje.

5-kor ctesse Diane-hoz. Nála ctesse de la Lande, André Courcel (egy öregebb író, ki már 80 darabot írt). Végül Boisjoslin.

Ctesse de la Lande egy derült darázs. A legjobb kedvvel pazarolja mérgét, szinte jólesik neki.

Courcel? - vieux jeu.[162]

Már megint a Bernhardt-Jablonowska esküvőről van szó. Úgy látszik, ennek már igazán sohasem lesz vége. Madame de la Lande azt állítja, hogy Sarah annyira el van adósodva, hogy az esküvői kiadásait Damalától kapott (!!) 25 ezer frankkal fedezte. Ez annyira valószínűtlen, hogy - mindenki elhiszi, s örömujjongva távozik, hogy ilyen becses és érdekes hírre tett szert. Hála Istennek, hatkor egyedül maradunk ctesse Diane-nal és Boisjoslinnel.

Ez utóbbi író egyike az érdekesebb párizsi alakoknak. Finom irónia, melankolikus szkepticizmus jellemzik. Öreg ember, s ezért halad korával. A modern literatúráról beszélünk. Lemaître-et szereti, mert szellemes és mélyen érez, bár mint kritikust s kivált mint színházi kritikust, gyöngének tartja. Új emberről még sohasem mondott véleményt. Ez jellemző.

A modern regényírók közül Jules Fabre-t tartja a legjobbnak, kitől (szégyenkezve vallom be) még eddig semmit sem olvastam.

Bourget-t ki nem állhatja. A realisták közül Maupassant-t és Huysmanst tartja tehetségnek.

Vogüét nagyon szereti, egy hibája van szerinte: que son style n'est pas assez condensé.[163] Azt hiszem, igaza van.

Este a Café Orientale-ban cigányokat hallgatni. Rosszak.

Az új cirkuszban cte Robert de Mailly Nesles-lel. Egyike az én legfurcsább és legérdekesebb párizsi ismeretségeimnek. A Mailly-Nesles-ek egyike Franciaország legrégibb s legnagyobb családjainak. A keresztes háborúkig viszik fel a pedigrée-t. Azonkívül Franciaország első marquis-jai, s orániai hercegei. Büszkék még arra (ez egészen ancien régime felfogás: le sang des princes ne rouille pas),[164] hogy családjok tagja volt Louis XV. egyik híres szeretője, la duchesse de Chateauroux.

Nevezetessége még e családnak a Nesles-i torony - s asszonyainak szépsége, no meg az én kedves Robert-em históriája.

Vagy 6 év előtt elvette Párizs egyik legszebb kisasszonyát, másfél évig éltek együtt, s a comtesse megmaradt önakaratából marjolainnek.[165] Ennek pozitív eredménye Robert de Mailly egyénisége.

Vannak, kik bolondnak mondják, vannak, kik ostobának, vannak, kik (s ezek közé tartozom én is) egy philosophe toquénak.[166] Ha a szerelemről s önmagáról beszél, un Hamlet modern[167], ha másról - il n'y est plus.[168] Nem tudja összetartani gondolatait. Egyszer egy társaságban Amerikáról beszélve (hová azóta minden évben visszamegy), azt mesélte, hogy a folyókban cukros víz folyik. A Faubourg azóta bolondnak tartja.

2 éve hogy nem láttam, elmondja, hogy mit gondolt s észlelt azóta - fenn sétáltunk a circus promenoir-ján, oldalunkon elsuhantak az "örök szerelem" itteni képviselői, a zenekar Fahrbach és Métra galoppokat játszott, én pedig ott álltam e szétzúzott szív örvényei felett, nem tudva semmit sem mondani -

 

Kedd, január 17-én.

Átmenve a rue Francois I-én, beszéltem Waddingtonok portásával, hogy megkapta-e már Charles címét. Bámulva s majdnem ijedten hallom, hogy Charles ma reggel megérkezett. Egy kártyát hagyok nála, hogy az estét vele töltöm, maradjon otthon.

Encore un! Après R. de Mailly Ch. Waddington. Que c'est gaie la vie[169] - -

Jablonowskához, absagolni[170] ebédjét (ma estére meghívott, de hát volna-e a világ olyan ebédje, amit vissza ne utasítanék ezért a recontre[171]-ért!) A hercegné izgatott, kellemetlenségei voltak az utolsó napokban. Egy szalonban egypár dáma, többi között a fennebb említett de la Lande, impertinens volt vele (apropos mariage Maurice-Terka). Nála marquise d'Osmond és madame Kremnitz.

Mad. d'Osmond. Dacára minden históriájának, még mindig a Faubourg levegője áramlik ki egyéniségéből.

Madame Kremnitz. Igen szókimondó, de amellett jó modorú öregasszony. Olyanféle genre, mint Pailleron duchesse-e az "Ahol unatkoznak"-ban.

Először is elővesszük hármasban a hercegnőt, hogy ezeket az ostoba históriákat úgy szívére veszi. Igen jól mondja a marquise, hogy az, aki magát a nagyvilággal szemben gyávának mutatja, az el van veszve, azt eltiporják.

Aki szánalmat remél, megvetést talál!

Aztán madame Kremnitz veszi elő. Mert féltékeny vejére, s ügyetlen vele szemben. Az lesz a vége, hogy össze fognak veszni, s akkor örökre elszakad leányától.

Neki tapasztalatai vannak e téren, már két leányát adta férjhez. Eleinte a vő előtt hidegnek kell az anyósnak mutatnia magát, s nyájasabbnak kell vele, mint leányával szemben lenni. Lehetőleg az első pár hónap alatt távol kell a fiatal pártól maradni, később aztán maga a fiatal férj jő anyósához segítségért s tanácsért. Ezt a pillanatot nyugodtan s rezignálva be kell minden anyósnak várnia.

A hercegnő belátja, s jövő héten minden bizonnyal a Riviérára fog menni. Időközben Terka megérkezik. Napról napra szépül, még sohasem láttam olyan szépnek.

Férje nélkül jött, anyja tán egy percig folyton csókolta - este majd az ebéd alatt hideg lesz vele szemben. Szegény Terka, azt hiszem, hogy az egész históriában ő szenved legtöbbet. Elég keserű mézeshetek!

Este 9-kor Charles Waddingtonhoz.

Ott álltunk egymással szemben némán, szó nélkül, csakúgy, mint akkor, midőn öt esztendeje elváltunk.

Mintha csak mindegyikünk annak az öt hosszú esztendőnek a nyomát kereste volna a másik arcán.

Charles szólalt meg először nyersen, határozottan, csakúgy, mint azelőtt. - Eh bien nous voilà de nouveau ensemble, comme avant![172] -

- Oui nous voilà.[173] - Ez volt az egész, amit e percben mondani tudtam. A szó megakadt torkomon.

S most leültünk a kandalló mellé, némán belebámulva a tűzbe.

S nekem annyi minden jutott eszembe!

Zürich - a flunterni rózsás erkély, a tanulónők - Bendlikon! - S az a bizonyos éjszaka, amidőn Charles szkiffjén (amely csak egy személyre készült) nekiindultunk egy éjszaka a tónak. Bendlikonból Zürichnek. Óriási vihar, villám villámot ért, koromsötét éjszaka, óriási hullámok, amelyek tetején végigfütyült az orkán.

Paulinával vacsoráltunk - des impressions roses![174]

Vacsora után neki a tónak! A partra úgy feljött a víz, hogy Charles ölbe vitt a szkiffbe (ő boot costume-ben volt, én fulldressben).[175] Elindultunk. Fel és le a hullámok tetején - minden egyes hullámmal mintha elsüllyedt volna a csolnak. Én dermedten, félig letargiában ültem a csolnak orrán, Ch. evezett. Egyikünk sem tudta, miért indultunk el. Hallgattunk s éreztük, hogy tán nemsokára - vége a dalnak.

Tart tovább - megmenekültünk.

Aztán eszembe jutottak azok az órák, midőn óraszámra elfilozofáltunk, s a különben oly zárkózott embergyűlölő fiú reményeiről (akkor még voltak) s bálványairól beszélt.

Elmúlt ez is - s vele 5 hosszú esztendő, ez idő alatt nem hallottunk egymásról semmit. Ch. senkinek nem írt, még családjának sem.

Egyszerre csak felnéztünk mind a ketten a tűz mellől.

S aztán elmondta, hogy milyen ma. Csakolyan, mint akkor volt, csak élesebbé váltak jellemzetes vonásai.

- Je suis plus sceptique qu'avant, voilà tout sur mon compte -

- Et ta philosophie? -

- Endormie bien endormie, par exemple. Je suis usine, chevaux, chien, ouvriers; je n'ai pas d'intimes, pas d'amis. Je vois deux fois par an ma famille. Je suis seul et je suis content -

- Oui puisque ta solitude est dans ce moment voulue, mais s'il t'arrive ce malheur de devoir être seul? alors? -

- Je suis content d'être comme je suis, j'abhorre la société, je n'aime pas Paris, la solitude, ce tout ce que je veux encore de la vie -

- Et la vie? -

- J'adore ma vie -

- Et la, vie l'adores-tu aussi?

- Pourquoi pas? -[176]

Szembenéztünk - végtelenül szántam.

Egy ember, ki leszámolt az élettel - s még él.

Ez a legnagyobb tragikum.

Midőn elbúcsúztam s megfogta kezemet, egy percre azt hittem, kitör a lelkéből mindaz, ami egész súlyával ránehezedik, egy percig végtelenül gyöngéden nézett reám - aztán hirtelen megrázva kezemet így szólt: "Tu viendras le printemps chez moi à la campagne pour un ou deux jours - est-ce un sacrifice? -"[177]

Hallgattam, egy világért nem tudtam volna egy szót szólni.

- Je te télégraphirai quand j'aurai deux jours pour moi - pour nous -[178]

Pár percig - kiérve az utcára - alig eszméltem.

S még azt mondják - vannak ilyen szamarak is -, hogy ma már nincs tragikum.

Mi ehhez egy Othello jajgatása - csak jajgatás.

Ez a néma, panasz nélküli rezignáció irtóztató - hogy felocsúdjak e mindent felölelő letargiából, a boulevard-on megyek.

S mind e lárma, e kacaj nem jut odáig, hogy elhallgassa s betöltse azt a néma űrt, amellyel a szegény Charles rideg zárkózottsága betöltötte egész lelkemet.

 

Szerda, január 18-án.

Majdnem egész délután Louise Readnél.

De - leírom intérieurjét s őt magát.

2 Bd. St. Germain. Harmadik emelet, két kis szalon, Louis XVI. bútorok tapisserie-kkel fedve. Madame Ackermann és Louise Read képei a falon. Mindenütt könyvek s többnyire dedikációval.

A kandalló mellett madame Read. Eleven szellemű asszony, ki egy időben nagyon érdekes lehetett. Mióta Charles fia (az ismert költő) meghalt, azóta gyászol, s a világ megszűnt reá nézve létezni.

Leánya Louise, a megtestesült idealizmus. Csak illúzió, csak szív. Barbey d'Aurevilly (ki különben úgy szereti, mintha leánya lenne) locomotive de bienfaisance[179]-nak nevezte el. Ezer darabba tépi magát barátaiért, kiket mind bámul. Reggel az egyiknek költözni segít, délben a másikat eltemeti, délután tán a harmadik ágya mellé telepszik és ápolja, vagy tán egy negyedik esküvőjére megy.

Másokért és másokban él. Egyetlen öröme az, hogy annyi kiváló ember veszi körül.

Nálok: Ardail de Musset, Alfred de Musset nővére, ki nagyon hasonlít a költőre - kivált profilban.

Eztán Theodor Ritter özvegye és Letournon.

Amint mll. de Musset kimegy a szalonból, Louise dicséneket zengedez róla.

Letournon. Mais voyons ma chère, nous sommes tous parfaits étant vos amis!

Louise Read. Est-il méchant ce monsieur Letournon, mais il n'est pas si sceptique qu'il en a l'air.

Letournon. Chère amie - je ne vous dis qu'une chose, il faut absolument que vous écriviez une mémoire pour nous justifier vis à vis des époques suivantes![180]

Louise, hogy kimentse magát, nagy erőfeszítések között egy néki tökéletesen közönyös asszonyság - kit azonban most barátnőjének nevez - megszólásához kezd. Hogy bebizonyítsa azt, hogy meg tudja szólni barátait -

Hétfőn este Huysmanshoz megyünk Lujzával, addig is odaadja olvasni a mi-naturalista, mi-décadent író legújabb munkáját: En Rade-ot.

Ebéd után a boulevard Batignolles és Montmartre-ra flâneirozni. Szeretem Párizs ezt a részét - a tapeurök negyedét. A művész és modellje a színes lámpák alatt megfogja a percet - s légvárakat épít.

Egy café chantant-ban (La Cigale) bon franc rire, la gaité qui s'en va dans les salons.[181]

Többi között egy Offenbach operett, ms. Choufleury reste chez lui. -[182]

 

Csütörtök, január 19.

Amint felkeltem s reggeliztem, Sarah Bernhardt-hoz. Nyitott haj, sűrű gombolyagban övezi fejét, alig érve válláig. Halvány rózsaszínes, sárga préselt bársony modern toalett. Halvány rózsák vállain. Nagyon szép volt.

Folytonos va et vient. Jablonowska, Jules Barbier (drámaíró, ki Jeanne d'Arc-ját akarja Sarah-tól játszatni), Stevens un gros jeune homme, beaucoup de bagout, bien habillé.[183] Egypár színésznő, Robertson, egy fiatal félénk, nőies mozgású angol festő stb. stb.

I. Tableau: Sarah a szoba közepén nyitott hajjal, lecsüggő karokkal, mereven nézve maga elé.

Szembe vele az angol festő, ki lerajzolja, s én zongorázok (magyar nótákat s Rollinat-t).

Egyik sarokban Jablonowska és madame Gros (Sarah impresszáriójának felesége) mozognak nagyokat, nagyokat nevetve.

Nemsokára megérkezik Barbier, un gros bonhomme pas de race du tout, ki Jeanne d'Arc-kal akarja Sarah fejét telebeszélni. Már oda is adta az orléans-i szűz bronzszobrát Sarahnak, amely ott áll a kandallón kihívóan szűziesen -

Nem, ez nem neki való szerep, par exemple. Azt hiszem, érzi ő is, mert csak hallgatja, amit beszél, szemeivel néha mereven belebámul az űrbe, s nem replikázik szavaira.

Amint az angol elvégezte rajzát, odaugrik egy szökéssel mellé a kanapéra, s egyik kezét rátéve a kis angol vállára (ez elpirult, parbleu), el van ragadtatva. Elmondja, hogy a Robertson által pergamenre rajzolt képet fogja memoárjainak első lapjára tenni.

Tehát - memoárjai is lesznek.

II. Tableau. Ezután elküld zongorázni, mert modellírozni akar, vagy másfél óráig verem a zongorát.

Az agyagból orr és száj kerekíttetik - belefáradva odajön hozzám, s végigkenyi a szakállamon az agyagot. Ça sentait très fort[184] - úgy látszik, parfümírozza az agyagot, amelyet használ.

Ötkor kikocsizik, én Taine-ékhez.

Taine - minden élő ember között az, ki leginkább imponál; s az egyetlen, akivel szemben mindig, de mindig lámpalázat érzek. Pedig a világ legjobb, legegyszerűbb és legjóakaróbb embere. S tán a legnagyobb is.

Je me sentais petit jeune homme en gravant l'escalier.[185]

Már az inas megismert, s mosolygó arccal jelentette nevemet (egyszer tudniillik ms. de Hirschnek jelentett be, képzelhető, milyen alarm mind a háziak, mind az én részemről).

Végtelen melegséggel fogadnak, én nem tudok egy szót sem szólni, s ők egy szóval sem mondanak többet, mint amennyit e percben megérezhetek.

Taine. Zömök, középmagasságú ember, széles, előregörnyedt vállak, lassú, figyelmes járás. Pápaszemei alól kissé kancsal szemei érdeklődve s érdekesen csillognak ki. Igen egyszerű ruha, egyszerű atyai modor. Mindig jobban érdeklődik a fejlődő, mint a kész tehetségek iránt. Ez igen jellemző, s tán ez tette egy egész nemzetközi irodalmi iskola fejévé. Követői: Brandes dán, Bourget és Vogüé franciák, Henry James amerikai.

Mais distinguons:[186] Brandes (dán+francia); Bourget (francia+angol+német filozófia); Vogüé (francia+orosz); Henry James (angol+francia).

Taine-t minden ember érdekli, mindent a megértő és megértető kritikus szemével néz. Bár kissé az általa felfedezett kritikai rendszer (milieu, hérédité, circonstance historique)[187] pápaszemén keresztül lát mindent. Inkább angol, mint francia. Ki nem állhatja a frázist s a szellemeskedést. Ha beszél, mondani is szeret valamit, s ha beszél valakivel, hallani.

Az igazságot (amelyet annak tart) mindig és minden körülmény között kimondja, ezért igen sokan változékonynak mondják, s ezt felróják neki. Az ember szinte azt hinné, ő találta ki e híres mondást: il n'y a que les sots qui ne changent jamais.[188]

Felesége méltó pendant-ja. Szintén pápaszemet hord, majdnem annyit olvasott, mint férje, de (s tán csak ez bas bleu-s vonás nála) kevesebbet bocsát meg. Leányok Geneviève. Encore une conglomération anglo-française admirablement réussie.[189]

Az angol leány egyszerű, keresetlen s amellett ladylike[190] modora - a missek commonplace-a[191] nélkül.

A francia tiszta ítélete - s az angol alapossága vegyült e lányban. Kár, hogy nem szebb. Kissé szegletes.

Náluk még vicomtesse de Vogüé (Melchior de Vogüé felesége), erről majd másszor; és vicomte Henri Bégouin, ki Magyarországban, Boszniában és isten tudja, hol utazott. Volt Strossmeyernél - s velem politikai disputába keveredett, amelyben Taine is részt vesz. Természetesen teleszítta magát Strossmeyer elveivel. Különben Pesten Berczik Árpádhoz volt ajánlva.

Eszes fiú, a Journal des Débats-ba ír rendesen. Meg fog látogatni, Taine nagyon ajánlt egymásnak. Eszembe jutott, mikor Bourget-val boronált össze!

Aztán az akadémia gyűléséről volt szó, amelyről én (horribile dictu) semmit sem tudtam; nem olvasva tán öt napja újságot.

Taine-ék minden hétfő estére meghívnak, sajnos, a jövő hétfőn Huysmans-hoz ígérkeztem, s így csak a jövő hétre marad.

Este teára ctesse de Coubertinnél. A de la Chaussée-k. Zongora, politika stb., stb.

 

Péntek, január 20-án.

Afternoon[192] tea Mrs. Fr. Marshalnál, a japáni követség tanácsosának feleségénél.

Igen sokan.

Mrs. Marshal. Ladylike asszony, kellemes modor.

Leánya, Geneviève a legszebb leány Párizsban. Olyan magas, mint én. Finom profil, fekete haj, sötétkék szemek, a szó szoros értelmében hattyúnyak. Franciául, angolul s németül egyformán jól beszél, spanyolul, olaszul gitárkíséret mellett énekel. Szépen fest, szóval - une merveille pas mariée.[193] Pas de dot.[194] Az emberek mindenütt egyformák.

Itt még barátnéja, Lőwenhaupt grófné, a svéd követségi tanácsos neje. Eleven asszonyka, szeret táncolni s mulatni.

Főleg a köztársasági recepciókról van szó, úgy látszik, az elnökkel a genre nem változott. Tout comme chez Grévy.[195]

Tőlük maréchale Canrobert-hez, a híres Canrobert nejéhez.

La Maréchale: genre deuxième empire. Még két év előtt veresre festette haját, ma púderezi. Finom száj és orr, mosolya style Eugénie. Sokat és hangosan beszél, csakúgy, mint barátnői: duchesse de Mouchy, madame de Pourtalès stb. stb.

Mlle. Canrobert. Type: femme artiste.[196] Copurchic[197] mozdulatok. Kereken mozgó karok, néha à la Sarah Bernhardt két hüvelykujját lecsüggő övébe dugja.

Fantasztikus ruha; atelier szótár: "mon type",[198] "une bonne tâche"[199], "dégringolons"[200] etc. etc. Különben egyike a bonapartista világ legeszesebb leányainak. S határozottan tehetséggel fest. Persze "école plein air" Bastien-Lepage genre.[201]

A lépcsőházban egypár kép tőle. A szalonok tele imperialista emblèmekkel (sasok, a császári család névaláírással ellátott képei, Louis Napoleon híres imádsága berámázva stb., stb.).

Mll. Canrobert-rel főleg Taine-ről beszélünk, kire ő is, mint minden bonapartista dühös. Legalábbis furcsának találja azt, hogy dacára annak, hogy princesse Mathilde intimjeihez tartozott, megírta híres könyvét Napóleonról.

Elég furcsa az a história, amit ennek apropójával elmond. Amint princesse Mathilde a könyvet elolvasta, egy névjegyet küldött neki, amelyen nem állott egyéb, mint ez a 3 betű: p. p. c.

Örökre elbúcsúzott tőle.

Akkor mondta Renan híres mot-ját: J'ai perdu une bien plus grande amie encore: l'église, par mes œuvres.[202]

Vasárnap este valószínűleg két helyen is találkozunk a Canrobert-ekkel: Pr. Mathilde-nál és ctesse Berthier-nél, hol tánc is lesz.

Este ctesse Diane-nál. Madame Monton, Cazalis feleségével, Bergeret, Marbeau, Masson, madame de l'Orange, mad. Brochot, ms. Coroller de la Vieuxville, baron de Cambourg de Boisjoslin stb., stb.

Eleinte nagy általános vita afelett, hogy vajon illik-e lâcher ses amis pour des amis qu'on a connu chez eux.[203]

Ennek apropójául: egy öregebb úr azt mondja ctesse Diane-nak:

- Moi pour ma part je serais jaloux en sachant que vous favorisez un de mes amis connu par moi -

Ctesse Diane. Dites au moins homme malhonnête, que vous étiez jaloux - on pardonne toujours la passé.[204]

Ezután mesdames de l'Orange és Brochot-val, valamint ms. de la Vieuxville-lel összeülünk, de össze egészen, une conversation plus qu'inconvéniante.[205]

Madame de l'Orange: une personne grande, des yeux noirs, teint mat. Belle mais ordinaire, 40 ans bien sonnés.

Madame Brochot plus que ça parbleu. Mais celle-là a beaucoup de distinction[206]. Olyan profil, mint Jean Goujon Dianájának. Style empire.

Midőn a két hölgy elmegy, nagy disputa is támad, hogy melyik lehetett szebb egyszer. (C'était cruel, du reste.)[207]

Az urak többsége madame Brochot-ra szavaz, madame de l'Orange mellett jóformán ctesse Diane foglal állást.

Boisjoslin igen helyesen jegyzi meg, hogy madame Brochot olyan, mint a második császárság legtöbb asszonya: hautaine, sourire glaciale en peu candée. Petit air dédaigneux qui - se fond par les chaleurs continus.[208] De alapjában egyszerű minden imprévu nélkül, míg a harmadik republika asszonya összetett, titokszerű. Az olyan, mint egy márványszobor - emez, mint egy szfinx.

Tea után 2-ig beszélgetünk Vieuxville-lel egy kávéházban. Mindjobban előtérbe lép nála a gentilhomme breton,[209] ki kétségbe van esve, hogy roturier-k[210] közé keveredett (!).

Különben igen érdekes dolgokat mond el a revolúció idejéből. Családjában eleget hallhatott erről: nagyanyját lefejezték, s édesatyja az anyatejet börtönben szívta magába.

 

Szombat, január 21.

Edmond Haraucourt-nál. Már elkezdett drámája írásához, melynek főszerepét Sarah Bernhardt-nak írja. Tárgya a bibliából lesz véve, hősnője Marianne, Heródes neje. Elmondja, hogy minden genre-ban akar írni; eddig már kiadott egy kötet verset, egy regényt (Amis) s egy kötet pornográfiát (Légende des sexes). Regénye az idei szezon egyik legnagyobb irodalmi eseménye volt. 75 cikk jelent meg róla. Azonban sikere tisztán literális; mert csak két kiadást ért. Beszélünk a sikerekről. Párizsban három genre succès van: de la grande masse (Zola, Ohnet), ce n'est sûrement pas pour des qualités artistes!; du monde (les écrivains bien gantés, très, chics qui parlent l'anglais (genre Bourget, Vogüé); puis succès littéraire et artiste. En général les choses exquises pas à la portée de tout le monde, ainsi: Goncourt, Leconte de Lisle, Baudelaire.[211]

Nagyon rábeszél, hogy írjak franciául, pláne olyan szíves elvállalni a szöveg kijavítását. Ce n'est pas encore le moment psychologique![212]

Beszél a literális világ azon részéről, amelyet én nem ismerek: salons Charpentier, Daudet. Szóval a republikánus-naturalista szalonokról, amelyekhez, úgy látszik, ő is számítja magát. Bár regénye az analitikus irányhoz hajlik. Mint mondja, három alak csak, s jóformán tiszta lélektan.

Bourget-t nem szereti, c'est un art faux[213] szerinte.

Randevút adunk szerdára Louise Readnél.

Este nálam az én "angol" Fbg. St. Germain-i uraim: D. de la Chaussée, Noël Goldsmith (ez legalább angol eredetű) és Pierre de Coubertin.

 

Vasárnap, január 22-én.

1/2 1-kor villásreggeli Robert de Mailly-Nesles-nél. Sokat beszél az öreg marquise-ról, ki úgy látszik, nagyon beteg, de mint igazi parisienne, titkolja és hurcolja mosolygó arccal súlyos baját szalonból szalonba. Az utolsó percig élvezni akarja Párizst - addig, míg lehet. Mert persze az ember nem tudhatja, van-e olyan kellemes rezidencia a túlvilágon, mint ez. S ezért il faut en profiter.[214]

Aztán intim dolgokat beszél. Toujours autour de son mariage.[215] Ha e tárgyról beszél, van a hangjában valami a nagypénteki lamentációk egyhangú, folyton ugyanazt hajtó melódiájából.

Ez is egyike a legérthetetlenebb s ezért legérdekesebb embereknek, kiket eddig találtam.

Különben a "fajta" legérdekesebb échantillonjai[216] ezek az ilyenféle alakok, pld. Robert de M. vagy Charles Waddington.

Itt még hiányzik a szenvedés egoizmusa. Ezeknek a szenvedés tisztán és kizárólag csak szenvedés és semmi más.

Míg mi művészek kétségbe lennénk esve, ha kifogyna a Golgotha ecete, amellyel folyton és folyton behintjük nyílt sebeinket.

Ezek nem adhatják ki, mint mi, azt, amit bevettek. Nincsenek szabad perceik.

Il ne sont ici que pour souffrir.[217]

Aztán még semmi forma, semmi stílus, semmi öntudatosság az egyéniség nyilatkozásában.

Csakis az, kinek az ember tökéletesen érdektelen, csak az nyilatkozhat közvetlenül.

Tőle látogatásokat kellett volna tennem, de lelki atmoszférám mást parancsolt.

Egyedül akartam lenni az emberek között.

Kimentem gyalog, szemező esőben majd egészen az Observatoire-ig. Megálltam a Luxembourg-nál, elnézve, amint a Nounou-k[218] kipirult arccal ülnek a meztelen statuák alján, s Aphrodité márvány bájai mögött ragyogó szemmel hallgatják a piou-piou-k[219] vallomásait.

A mozdulat ügyetlen, a mosoly merev s mégis - tán nekik van igazuk.

A külső boulevard-okon atléták. Nagy hangon hirdetik tudományukat. Repülnek, zuhannak a súlyos golyók a levegőben - s a nép bámul s lelkesedik. Tán nekik van igazok.

Aztán a finom, nedves levegő alig érezhető fuvallata hárfahangokat hoz idáig. Az ének s a hangszer elhaló hangja összevegyül a járókelők kopogó lépteivel s az atléták kiabálásával.

A hárfa s a női hang odacsal ehhez a csoporthoz.

Egy régi kuplét énekelt a kis grizett a hárfa előtt:

Il fait un temps du diable
Les écluses tomb'nt d'en haut,
L'canard trouv'ça convenable
Pour un parti sur l'eau.
Veux-tu ma gigolette,
Dans un youyou prend'nos ébats?
Pour sauver la toilette
Emportons en tout cas,
Tralala iah io! viens ma gigolette!
Le plaisir nous guidera,
Dans tes yeux coquettes
Je lis qu' le bonheur est là.[220]

A dal hangzik csak tovább, vékony fuvolaszerű hang, néha-néha egy igazi gavroche[221] mozdulat. A túlsó oldal atlétáinak kurjongatása néha-néha félbeszakítja a dalt. A hallgatóság: kokottok, étudiant-ok, tanulók. Egymás után más és más szerelmi dalok. Az étudiant és kokott kissé közelebb húzódnak egymáshoz - már az első lámpák felgyulladtak.

Néha-néha egy víg csoport megy el mellettünk dúdolva, lármázva, aztán eltűnnek ezek is a ködben.

Valószínűleg ezeknek van igazok!

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Madame Louise Ackermannhoz menekülök, az objektív pesszimista költőnőhöz, hogy tárgyilagosságával kissé lehűtse túláradó alanyiságomat.

A szerelem: fajfenntartás.

Az ismeret: kétkedés.

Erény: fantázia.

Jutalom: a halál.

Végeredmény: Je ne sais ce que je suis, je ne sais pourquoi je suis, je ne sais où je vais, d'où je viens. Je ne sais rien et par conséquence doute de tout.[222]

S neki is igaza van.

Beszélünk Sarah-ról, ki pár év előtt meglátogatta. Elmentek aztán együtt egy szobrászhoz, kinél kinézve az ablakon egyszerre egész közel hozzájuk egy léghajó áthasítja a levegőt.

Sarah, amint ezt meglátja, felrántja az ablakot, s elkezd kiabálni: à moi, à moi le capitaine, je veux partir avec vous! - à moi -[223]

Persze nem hallották. Ackermann azonban úgy megijedt, látva, hogy Sarah olyan rémséges zajt üt az ablaknál, hogy attól tartva, hogy még kirepül az ablakon, megragadta szoknyáját, s visszarántotta őt.

Voilà une femme toquée celle-là, par exemple![224] - mondja az agg költőné, s aztán rémhistóriákat beszél el róla, hogy hány művészt és írót "szeretett" már tönkre.

Sarah mint mumus. Ez elég mulatságos volt.

Azt találja, hogy dacára minden külsőségnek, Louise Read (kit ő étoile filante[225]-nak nevez), Sarah s az én párizsi egzisztenciám hasonlítanak.

- Mais non madame, ma vie est celle d'un cheval de sapin.

- Pas de plaisanterie, mon ami, c'est votre avenir. La fin des chevaux de courses est ça.[226]

Ezután családi viszonyaimról beszél. Anyámról kell beszélni neki, miután ő atyjára ütött.

Végül megint megvizsgálja koponyámat.

Este 7-10-ig két fiatal angol festő volt nálam: Mr. C. R. W. Bunny (Ausztráliából) és Alastair G. F. Cary Elwes.

Mr. Bunny: hat láb magas. Szőke göndör haj, szőke hegyes szakáll és bajusz (francia módra nyírva), gyermekszem és gyermekszáj. Pedig lehet már huszonöt esztendős.

Mr. Cary Elwes: Kevésbé angol, mint társa termetre és arckifejezésre. Ideges, finom test. Igen éles madárprofil. Mélyen fekvő szürkészöld szemek. Keskeny, határozott, de fátyolozott karaktert sejtető szájszélek.

Főleg Bunny beszél.

Mind a kettő a preraffaelisztikus éra hatása alatt.

Költőik: Swinburne, Dante Gabriel Rossetti.

Festőik: (régiek közül) a primitívek: Giotto, Fra Angelico, Bellini, aztán a spanyol iskola és Leonardo da Vinci és Tizian arcképei. Tout à fait mon affaire ça![227]

Franciák közül [Üresen maradt]

Mind a ketten Laurens tanítványai.

Bunny a rokonszenvesebb, de a másik azért mint ember jobban érdekel.

Este 11-kor bál ctesse Berthier-nél (pr. Wagram leányánál). Főleg a bonapartista világ, Maréchale Canrobert leányával és 15 éves fiával, marquise de Villeneuve leányával, vicomte Bégouin (kivel Taine-nél találkoztam), Carolus Duran (a festő) leányával, ctesse de Bismond, egypár Wagram, szóval Empire, amennyire csak lehet.

A háziasszony külsőleg insignifiante.[228]

Leánya: Susanne Berthier, mint az empire s a mi társaságunk kisasszonyai: szókimondó sans façon,[229] s amellett némi imprévu[230] is akad modorában. Fitos orrocska, chiffonirozott haj,[231] hamar és akadozva beszél. Valami egy liba s egy kokott között, persze, mindig illusionban azért.

Eleinte rémítően untat a "mulatság". Egy sarokba húzom meg magamat, s onnan nézek bele a nagyvilági unalom ez örvényébe. (Mert már ekkor el voltam veszve: két quadrille s a cotillon s pár contre danse-om engage-írozva - oh irgalom atyja stb.)

Egymás mellett suhannak el mellettem a párok.

Monsieur: Quelle charmante soirée.

Mademoiselle: N'est-ce pas? Seulement un peu trop de monde.[232]

N. B. ember ember hátán, már vagy tíz ember lépett a lábamra, ugyanannyi lökött oldalba, s az egyik egy csokoládéfánkot kent a frakkomhoz.

Monsieur: Et vous sortez beaucoup mademoiselle?

Elle: Pas mal monsieur, et vous?[233]

Felelet. Aztán nekiindulnak táncolni - persze egyik sem tud, legalább a mi felfogásunk szerint, s ha tudnának is, nincs hely, csak inganak előre-hátra cél és irány nélkül egy helyen - kikelve magukból, bíborpirosan - fáradhatatlanul.

Egy újabb pár: ugyanaz a konverzáció (tíz közül kilenc úr és kisasszony ezt fogja a contre danse-okban elmondani), ugyanoly szótár, lépések, mozdulatok.

S a nagyvilág urai és kisasszonyai így táncolják át fiatalságukat, míg aztán a házasság komoly ünnepélye véget nem vet a mulatságnak.

Hogy egy ilyen bal blanc[234]-nak szinonimája: mulatság, ez a szerelem legeslegnagyobb diadala.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Egy sarokban egy fiatalasszony. Veres, sötétveres (nem festett) haj, fekete szem, hófehér nyak. Fekete atlaszruha, mélyen, igen mélyen kivágva. Az új divat "boá"-ja, hol fedi hol kitárja a - kirakatot.

Mellette: l'homme. Ezek mulatnak, de ezeknek nem bal blanc - a mulatság.

Staffage: ki- és besuhanó decolletirozott, kicicomázott leányok, des mères bombées, vieux messieurs courtisant les charmes fanées de ces dames.[235]

Kíséret: Waldteuffel, ki édes édes, nagyon édes valcereket játszik, harmonizálva a fal rózsaszínű ámoraival, amelyek halványkék alapon s halványzöld mezőben félhangon elmondják egymásnak titkaikat.

Most az asszony kissé hátracsúsztatja a modern kígyót meztelen nyakán, átfonja karjait a férfi nyaka körül, s átengedi magát annak a kéjnek, amelyet ez a miliő - - - csakis neki parancsol.

Amint aztán a mamák sorai előtt ellebeg a pár, ezek édesen mosolyogva néznek rájok addig, míg - arckifejezésüket láthatják. Amint tovább lebeg a pár, s belévegyül a legitim eladó árucikkek hullámzó és táncoló zajába, a mamák arcai elsötétülnek, s végtelenül kegyetlen elszánt kifejezést öltenek fel.

Ez is struggle of life[236] - de azt hiszem, hogy a győztes az asszony lesz a viadalban, ki kígyójával most eltakargatja a tánctól lihegő keblét, de nem azért, mert fázik, nem is azért, mert szemérme parancsolja ezt így, oh nem - hanem mert győzni akar.

A férfi pedig oldalán egy pohár champagne-t iszik, s a két korty között örök szerelmet esküszik neki - egy éjszakára.

S azt hiszem, nekik van igazok - (már mint mondaineknek).

Egy quadrille: Susanne Berthier-vel. J'étais le jeune homme sousdit, elle la jeune fille. C'était amusant![237]

Igen furcsa a kis Canrobert fiú, kinek ez első bálja. Gépiesen mosolyog, mereven bókol, s mondja el az otthon megtanult bókokat.

Nem táncol; még nem mer táncolni, mert azt hiszi, az egész terem csak őt nézi. Ez a carrière mondaine első stációja.

Az utolsó lesz, midőn a viveurré[238] vált petit jeune homme[239] azért nem táncol, hogy az egész terem őt bámulhassa.

Cotillon Claire Canrobert-rel.

Téma: a társaság, s a művészet, mint az két ilyen kétéltű (amphibia) alakhoz illik.

Unja a világot, de örül annak, hogy fêtírozzák.[240]

S furcsa, hogy mégis feleségül rendesen a szép leányokat s az eszes leányokat veszik, kik tehát fêtírozva voltak, s így mondaine-ek maradnak a házasság után is.

Művészetről szólva elmondja bálványait; nem szereti a régi piktúrát, hamisnak s fade-nak találja. Hőse: Bastien-Lepage, kinek genre-jában van atyja arcképe is festve. Az antik szobrok untatják "ça me dit rien, c'est froid[241] -", az újak közül Saint Marceau-t szereti, kivel azt akarja, hogy megismerkedjek. Én bevallom, hogy még a nevét sem hallottam.

Persze konverzációnk nem olyan sima, mint ahogy itt leírom, minden percben megzavarnak valamiféle figurát megcselekedni.

A cotillon végén egy pohár champagne-nyal szenteljük meg a megkötött barátságot.

Mind a kettőnk kezében cotillon emblème-ek (s az idén nem valami könnyű tárgyakat adnak), mlle C. kezében egy pár legyező, egy váza, egy nagy ridicule, egy tűtartó stb. Az enyémben lovaglópálca, meisseni hamutartó, egy szivar, amely tulajdonképpen legyező s egy pár majd a földig érő másli.

Le ridicule de nos adieux était sublime.[242]

Négy óra mire hazaérek.

 

Hétfő, január 23.

Baronne de L'Espée-nél. Fbg. St. Germain.

Kicsiny, alacsony asszony, előreálló állkapocs, kicsiny szúró szemek, éles nyelv, gyors ész, keserű irónia, mely azonban nagy szenvedésből fakad. Pár év előtt egyik fia, Henri vadászaton agyonlőtte a másikat.

Leánya, Louise a Faubourg tán legeszesebb és legdégourdiebb[243] kisasszonya.

Mindketten sont difficile à vivre.[244]

Az egész szalon Baronne de Karnel de St. Marinen rágódik, ki két hét alatt négyszer változtatta meg napját (én magam is a múlt héten egyszer hiába mentem hozzá).

La charité chrétienne de ces dames est tarie et voilà que la "charité mondaine" commence.[245]

5-kor Mss. Veryhez.

Américaine, ultra américaine. Kétszeresen parvenü: mint amerikai asszony, s mint olyan, ki egy esztendeje gazdag - de nem is olyan nagyon pedig.

Analízis: Sok józan ész mellett sok ferdeség. Azt tudja, hogy kétszer kettő négy, s mégis azt hiszi que les emblèmes royalistes la fairont "naître" (style Louis XV.!).[246] Imádta comte de Chambord-t, mindenfelé az arcképe, könyvek róla s liliomok. Minden francia királyért mondott gyászmisén ott van, s buzgón imádkozik, s negyven napig salátán s tojáson él - éppen úgy, mint minden skandalózus memoárt megvesz. Jóformán egyéb könyvet sem ismer, mint amit a rendőrség eltiltott. Azt hiszi, az egyik, éppen mint a másik, szükséges eleganciájához. Az egész párizsi társaságot ismeri névről, lehetőleg csak gens titrékkel[247] veszi magát körül. S a boulevard St. Germainre ment lakni, hogy rányomtathassa a névjegyére. El van ragadtatva, hogy ablakából duchesse de Maillé palotájára és a club de pommes de terres-re lát.[248]

Férje. Igen józan matematikus fő. De józanságában zseniális. Feleségét szereti és megmosolyogja. Egypár új puskát talált már fel, így tehát többel bizonyította be koponyájának normális voltát, mint Schwarz Berchtold.

Este a cirque Fernando-ban s ott találom a kis Sarah Bernhardt-ot s a nagy társalkodónőjét, madame Guérard-t.

A cirkuszba úgy tévedek, hogy tulajdonképp Antokolszkijhoz indultam, de ez nem volt otthon, színházba késő, haza korán, s így - találkoztam a díva szolgálattevő nimfájával. A kis Sarah női Maurice, csak sport és sport néki a világ.

Furcsa szimptóma. Vajon Sarah így nevelte őket? Vagy tán annyit hallottak egész életükben művészetről, hogy megcsömörlöttek tőle? Chi lo sà?[249]

 

Kedd, 24. január

Az egész délutánt a két angol piktornál töltöttem, igen jólesett egy kissé kipihennem magamat, s valahol egyszer kiülni egypár órát jó magyar szokás szerint. 86 rue N. D. des Champs laknak. Igen nagy atelier, bár csak oldalvilágítás, mégis úgy hat, mintha plein air atelier lenne.

Csak Bunny volt ott, hogy megérkeztem.

Festett.

Szemben a bejárással egy algíri nagy plein air kép, amelyet egy barátjától kapott. Alatta pianínó. Az egyik sarokban igen csinos emplacement,[250] orientális szőnyegekkel fedett kerevet, melynek hátterét bambusz szövet képezi, mely a nagy üvegfal egyik oldalán annak majd közepéig felfut.

A kerevet egyik szélén török állvány, rajta tőrök, legyezők stb., stb. Az atelier túloldalán kék, színehagyott szövetből sátor, ebben lakik a piktor.

A falon mindenütt skiccek s félig kész képek.

Az atelier közepén a teremtésben levő kép. Nagyon érdekes s egészen eredeti.

Sziklás, szürkés ködbe futó táj. Az előtérben kékes fényben úszó három félmeztelen boszorkány táncol egy kopár kiszáradt fa körül, amelynek egyik gallyán magányos holló krákog. A fa alatt tűzrakás, amelynek vörös, meleg fénye bámulatosan olvad bele az egész képen átömlő szürkéskék, hideg misztikus derengésbe. Mutat a tárgyról pár skiccet is. Tulajdonképpen egy ismert festőre sem hasonlít, tán Doréra kissé a fény kezelésmódja, s a színekben egy parányit Puvis de Chavannes-ra? - De nem - ezt csak rossz szokásból mondom, azt hiszem, egészen eredeti a felfogás. Barátjától, Alastair Cary Elwestől is mutat egy vázlatot, amelyből azonban ítéletet képességeiről levonni lehetetlen.

Míg Bunny lát festeni, én Rollinat-zok neki, midőn aztán belefárad a festésbe, ő zongorázik. Azt hiszem, jól játszik, de olyan jól, majd mindegyik darabba belesül.

Különben kifejti, hogy míg valakit jól nem ismer, nem tud neki játszani. Mennyire angol ez a mondása.

Sőt - nemcsak angol, hanem emberi. A zene, legalább az érzett zene, szó nélküli konfidencia; így tehát muzsikálni igazában csak intim embereknek volna szabad.

Five o'clock tea. Vie de bohème - anglaise.[251] Megérkezik Cary Elwes s még egy amerikai festő, kinek nevére nem emlékszem. Cary Elwes és Bunny most együtt játszanak pár darabot Csajkovszkijtól és Schumanntól. Elwes nagyon jól hegedül, keveset tud, sokat érez, s érdekes, ahogy a darabokat érzi.

Egyáltalán különös fiú. S ebben a művész menázsban megint látom azt a furcsa tüneményt, hogy a nagy vállas vagy hat láb magas Bunnyt tökéletesen papucsa alatt tartja a másik ideges, gyengének látszó Elwes.

Hiába, csak mi tudunk már akarni, mai napság, mi nervózus és neurózus szubjektumok.

Különben az a természetes, hogy az olyan egyszerű, naiv s nagyon férfias atlétaszerű egyéniséget társa, kinek minden egyes idegszála külön akar - s külön érez, fogja vezetni - de mindig.

Ezalatt leszáll az est, az atelier vonalai elmosódnak, a pianínón két pislogó gyertya alig világítja meg a játszókat, a háttér egészen ködbe merül, s minden szürkés színt ölt fel.

Csak egypár kép emelkedik ki a ködből, s tisztábban már csak a "dance of witches[252]" látszik, amely most mintha megelevenedne, mintha a sovány, zörgő csontú boszorkák táncra perdülnének, mintha a ropogó rőzsék sárgás lángja végignyalná kiaszott tagjaikat, s mintha a holló fent a recsegő fák kiszáradt, tar gallyai között elkárogná a boszorkáknak élettörténetét -

A piktorok a danse macabre-t[253] játsszák, mind a kettő elfelejtette már, hogy előjátszik, fütyül, sivít a hegedű, peng, kattog a zongora - s zúg a háttérben a teaüst, barátságosan megvilágítva kékes, alig látszó lángjával az atelier egyik sarkát -

Ez is hangulat.

1/2 7-kor haza.

Este előbb Noël Goldsmithnél, aztán fel a Battignolles-ra, a Divan japonais-t nézem meg és néhány más kávéházat. Végül a Chat noir-ba, hol Kiss Aladárt találom Fragerolles (az egyik Chat noir-i énekes!) és gondolom, egy Polignac társaságában.

Fragerolles iskolatársa volt Aladárnak.

Igen furcsa volt itt ezzel a két faubourg-i úrral lenni. Bár Aladárból kiüt a magyar vér, otthonosabban érzi itt magát, mint a másik.

 

Szerda, január 25.

4-kor a Readekhez.

Ott: Letournon, miss Paget, egy angol festőnő, Carolus Duran tanítványa és Vernon Lee barátnője, Théodor Ritter özvegye, Darmestetter és Emil Michelet.

Miss Paget hat láb magas. Hatalmas lábak és kezek. Igen-igen rövid ruha, majdnem shocking.[254] Nagy mozdulatok, széles jókedv. Elle dit tout ce qui passe par sa tête.[255] Különben arca és mosolya igen leányos, en somme en bon garçon[256] vagyis inkább a good fellow.[257]

Darmestetter. Púpos. Kicsiny, éles púpos arcél. Miért hasonlítanak vajon a púposok mind egymásra? Miért vannak éppen ezek a szerencsétlenek megáldva az irónia fegyverével? A gondviselés vagy a természeti törvény adta vajon nekik védelmül?

Darmestetter különben tanár a Collège de France-on. Gondolom, az asszíriai és babilóniai történetet adja elő.

A napokban jelenik meg Mary Robinson általa angolból francia prózára fordított verskötete.

Igen szép a fordítás, láttam belőle részleteket a Revue Bleu-ben.

Ezalatt érkezik meg Emil Michelet, a történetíró unokaöccse s különben író maga is. Sokat láttam két év előtt Bourget-nél, egyszer meg is látogatott.

Sovány, igen dekadens külsejű fiatalember, éles vonások. Okos, fátyolozott, melankolikus iróniát eláruló szem. Keveset s szakadozva beszél. Még mindig félénk, csakúgy, mint akkor volt.

Beszél Maurice Barrès-ről, kit szintén sokszor láttam Bourget-nél. Írt egy regényt, de amely úgy látszik, nem sokat ér.

Ebéd után Louise Readdel Huysmanshoz.

Igen furcsán vagyok ezzel az íróval. Alig tudtam egy könyvét végigolvasni, s mégis roppant érdekel, s nagy tehetségnek tartom.

De kimagyarázom magamat. Könyveinek sujet-i s legtöbbször még alakjai is érdektelenek (a literatúrában ősének, a híres Huysmans hollandi genre festőnek modorát utánozván), de aztán az egészet bearanyozza meleg szívével, s részleteket elragadó művészettel fest.

Így az "En Rade"[258], "En Ménage"[259]-ban nem egy hely elragadott, s azért - e könyveket nem tudtam végigolvasni.

Legérdekesebb könyvei "À Rebours"[260] (Montesquieu Fézensac alakjának analízise) és "L'art moderne"[261] című kritika gyűjteménye.

Mint ember azonban, reám nézve egyike volt a legérdekesebb francia íróknak, s nagyon örültem, hogy így alkalom nyílt megismerhetni.

A Rue de Sèvres-ben egy régi ház ötödik emeletén lakik.

Maga jött elénkbe. Közép normális termetű ember. Őszbe vegyült haj és szakáll. Hajlott orr, szürkés (gondolom, hogy szürkés) szemek. Melankolikus kifejezés az arcon. Inkább atyjára (hollandi volt), mint anyjára üthetett. Lassan, de affektáció nélkül beszél. Ha beszél, arca nyugodt, sok érzést fejez ki. Mosolyogni nem tud, ha mosolyog, arca eltorzul. Ez igen jellemző.

Intérieurje olyan mint önmaga s mint könyveinek lényege: meleg, tele hangulattal.

Előbb egy kis ebédlőbe léptünk. Itt egy nagy könyvszekrény, pár metszet, egypár régi porcelán. Asztalán elkezdett kézirat. Aztán szalonjába lép az ember. A sarokban kandalló, előtte pár szék. Alapszín mind a két pièce-ben hamvasszürke, s ebből emelkednek ki a rajzok, a porcelánok s egyéb műtárgyak.

A kandallónak mintegy pendant-ja egy kis asztal, efelett Goncourt arcképe (híres metszet), kissé tovább a saját arcképe, rossz, valami incoherant[262] festhette, úgy néz ki rajta, mintha a Mazasból[263] ugrott volna meg.

Arcképe alatt Odillon Redon egy fantáziája, kevésbé őrült, mint ennek a festőnek képei rendesen szoktak lenni. Tárgya: egy egyiptomi arcú, félmeztelen s félig gótikus modern ruhába öltöztetett leányt az ördög magával ragad az űrben, Lucifer tudja, mit susog a leány fülébe, mert ez dermedten néz maga elé.

E csoporttal szemben kis könyvszekrény Huysmans híres könyveivel. (A legszebben kötött könyvei vannak Párizsban.)

Végre megmutatja hálószobáját. Itt érdekes két kis Rembrandt-metszet ágya felett.

Visszamegyünk a szalonba. Megmutatja kötéseit. Egynéhány valóban bámulatos. Pld. egy lilaszínű s aranyba játszó bőrbe kötött könyv (Les croquis Parisiens),[264] belül zöldeskék alapú s elmosott arany virágú japáni papirossal. Ez határozottan a legszebb modern kötés, amelyet életemben láttam.

Érdekes Akydéneril kötése, félig Louis XV., félig japán. Ilyenféle dolgot kerestem én mindig, hogy a Goncourt-okat beköttethessem.

A hátlap, a sarkak és a belső papiros XVIII. század, míg a sarkak és hátlap közötti papír papier japonais, bronz színű aranydessinnel[265]. Igen érdekesek kartonírozott könyvei. Egypár úgy van kartonírozva, mint a régi szobák falain levő tapéták. Egynéhányon fantasztikus papír, arany és bronz alapon árnyszerű alakok; egynéhány pedig olyan, mintha selyembe lenne kötve.

Odaadja nékem könyvkötőjének címét, ami úgy látszik, nagy grácia részéről.

Különben ízlésének rafináltsága kissé emlékeztet Des Esseintes-re (az À Rebours hősére).

Miután megnéztük a megnézendőket, letelepszünk a kandalló mellé. Eleinte főleg honoráriumról volt szó. Huysmans egy könyvéért sem kapott többet 1000 franknál. Így tehát úgy látszik, itt sem igen mennek a könyvek, s itt sem fizetnek a kiadók.

Louise Read pláne elmondja, hogy Barbey d'Aurevilly csak 500-at kap egy könyvéért, s volt olyan, amelyért semmit sem kapott. Szóval itt is csak, mint mindenütt, ki van az író az éhenhalásnak téve.

Persze kiveszi a francia literatúrából Zolát és Bourget-t s a nem literatúrából Ohnet-t, kik meggazdagodnak könyveik által.

Huysmans kivált az utóbbi sikerét nem érti, mert azt mondja, vagy irodalmi becsű egy munka, s azért kelt fel érdeklődést, vagy pedig mert felizgatja a burzsoá idegeit - de hát Ohnet egyiket sem teszi, s mégis 100 kiadást érnek könyvei.

Én megjegyzem, hogy Ohnet-t valószínűleg a vidék veszi, amely így képzeli a "vie élegante"-ot, s el van ragadtatva az által, hogy egy író ízlése szerint festi le az általa nem ismert szalonokat. Ugyanaz a vidék, kiknek a párizsi nagyvilág ctesse de Keszler, madame de Stachelberg-Caze, és vicomtesse de Janzé, szóval azok a dámák, akik annyit etetik és itatják a Gaulois és Figaro riporterjeit, hogy így mindennap ott figurálnak e két újság hasábjain.

Ezután Bourget-ről kezd beszélni, kit ki nem állhat, azt mondja, hogy a Mensonges-ban egypár ignoble hely van. Így azt mondja, hogy egy helyt így kiált fel B.: "ah il n'y a que les souffrances des riches qui me touchent"[266]. Bourget szerinte igazi fils Proudhomme, parvenu, snobish etc., etc. Semmi művészi érzék, semmi eredetiség.

Hiába, a legnehezebb dolog a világon megbocsátani magának azt a sikert, amelyet az ember elért.

Félek, hogy Bourget-t is agyon fogja ütni könyveinek külső sikere, csakúgy mint Ohnet-t (ki végre is nem olyan szörnyű rossz író, mint ahogy mondják - így egy cseppet sincs André Theuriet alatt) agyonütötte.

Huysmans megveti és irigyli Bourget-t. Furcsa összeállítás. Kulcsa ennek az, hogy az À Rebours írója is azok közé a művészek közé tartozik (mint pld. a Goncourt-ok), kik lenézik a publikumot, s mégsem tudnak megélni tapsai nélkül. Az azon ezeregy tortúra között, amelyet egy szerencsétlen művésznek át kell szenvednie - talán ez a legnagyobb. S tán az a művész, kit a publikum lármás tapsai tönkretennének - tönkremegy azért, mert az az utált nagy tömeg nem tapsol neki.

Zsákutca mindenképp.

A legtöbb ember azt mondaná (így Louise Read is azt mondta), hogy Huysmans kárhoztatandó, hogy így gondolkozik - lehet-e ítélni, értve a masina szerkezetét? azt hiszem, csak az ítél el, ki nem ért meg.

Majdnem két órai látogatás után 1/2 11-kor az oszt. magyar nagykövetségi palotában a Sadi Carnot tiszteletére adott estélyre.

Óriási fil des voitures.[267]

A trónterem ajtajánál Hoyos és a grófné fogadják a vendégeket.

Hoyosné királynői modorral fogadja a vendégeket. Elle sait l'art d'être plus grande d'une tête couronnée - comme tout le monde.[268] Ezt az asszonyt nagyon bámulom. Egyenlő művészettel reprezentál és - szeret. Tán a legjobb anya Párizsban. És ma szántam is nagyon, egyik gyermeke fent az emeleten fekszik hashártyagyulladásban, s neki lent kell fogadnia a vendégeket mosolyogva, nyájasan, leereszkedőleg. Fején egy nagy gyémánt diadém, nyaka tele gyönggyel, szíve felett nagy csillagkereszt, amelynek el kell fedni még azt is, hogy e percben tán vérzik.

A mosolygó, gyémántoktól csillogó grande Dame e percben Marie Antoinette-et juttatta eszembe, úgy, ahogy elképzelem magamnak sápadtan, de szilárd léptekkel indulva a vérpad felé.

Décidément il faut avoir de la race pour savoir souffrir.[269]

Hoyos igen nyájasan fogad. Igazi osztrák nagyúr, csak a feje spanyol.

A következő szalon közepén Sadi Carnot. Igen disztingvált alak. Finom profil, fekete, sima haj, sima szakáll, sima, sápadt arcbőr, sima modor. Szóval, a durva Grévy után a megtestesült simaság. Ez meg fogja, ez az ellentét menteni a republikát.

Madame Sadi Carnot megteremti a köztársasági grande Dame típusát s - a liliomok el fognak hervadni.

A szalonok zsúfolásig tele. Az egész monde officiel, az összes miniszterek s az osztrák-magyar társaság.

Néhányszor Munkácsyné gurul el mellettem, még a harmadik szalonba is hallani nyers, durva hangját -

Mais oui Miska - mais Miska l'a dit - Miska en revenant - Miska - Miska -[270]

Találkozom ctesse Borély de la Touche-sal (ki az öreg Esterházy Móric nővére). Une petite autrichienne, styl douairière de Graz. Sa fille... distinguée à la G. Pálffy.[271]

Lőwenhaupt grófné, kit vagy ötször kell a cigányokhoz vezetnem, a szőke suédoise-t nagyon felpuskázza a Patikárius Ferkó "Kőrösi lány"-a.

Az estély vége felé a kis Orsini, Lajos unokatestvére bemutatja magát nekem. Csinos, rokonszenves fiatalemberke. Nagybátyjánál, a nagykövetnél lakik, elmondja, hogy Pétert majd mindennap felkereste az Hôtel du Palais-ban.

A szoáré végén hosszan beszélek Hoyosnéval, érdekelne tudnom, hogy tetszett neki a ménage Carnot.[272]

Igen disztingvált embereknek tartja, kitűnő modor, igen sok tapintat.

Szegény Comte de Paris, azt hiszem, eljátszotta kis játékait, éspedig örökre.

Ezalatt a cigányok folyton játszanak, a kis Patikárius megismerve engem s'en fiche des autres[273] - s rokonszenves pillantásokat vált velem.

Décidément je m'entzigane.[274]

Amint az o. m. kolónia összeül a büfébe, odamegyünk a kis Orsinivel egész közel a bandához, s Ferkó kitesz magáért, eljátssza - a cserebogarat.

Határozottan külföldön nem volna szabad magyar, illet. cigány muzsikát hallgatnom. Ça m'enlève.[275]

Zichy Fedor felesége gyönyörű, éppen olyan szép, mint a férje - hogy is mondjam csak?

Különben nem szeretem az ilyen se hal, se hús egyéniségeket, mint Zichy és Széchen, kik o. m.-nak születtek.

 

Január 26., csütörtök.

V.r. után tüstént Kiss Aladárhoz. Mennyi, de mennyi emlékem fűződik ehhez a rue de Varennes-i palotához, felmenve a lépcsőn eszembe jutottak a 84-85-i napok, az első párizsi tél - az első párizsi szoárék. Aztán a vasárnapi teák -

Et par l'oubli tout s'efface et quand on oublie, c'est comme si rien ne s'était passé![276]

Nemeskéri Kiss Aladár. Magas, karcsú, vagy 29-30 éves fiatalember. Külsőre hasonlít Bánffy Gyurkához. Fekete haj, bajusz és szakáll, egy kissé varjúra emlékeztet csakúgy, mint a "cigánybáró". Aladár is zongorázik, éspedig szintén magyar darabokat.

Eszes, tiszta eszű fiatalember, nem erős jellem. Ma így - holnap úgy. Inkább szláv karakter, mint magyar vagy francia, azonban a szláv filozófiája nélkül.

Különös vegyülék. A francia gentilhomme igazi büszkesége, s a magyar gavallér snobish gőgje megvan benne. S jól megférnek.

A N. Kiss fiúk között legtöbb esze van, de legkevésbé rokonszenves.

Hiába, a család koronája csak mindig Margit marad, bár az öregeket is nagyon szeretem, és igen sokra tartom.

Többnyire párizsi és pesti pletykákról beszélünk. Ő is azt mondja, hogy a Párizsba jött magyarok közül Árvéd és Péter debut-ja sikerült legjobban, mi különben természetes. Legjobban ismerik az embert (Árvéd minden és Péter a mondén oldalról), legtöbb tapasztalatuk van, s nem lettek a pesti társaság "élelmes" kisasszonyai által elkényeztetve, mint egy Andrássy Sándor vagy Károlyi László.

5-kor ctesse de Thuryhez. Petit Faubourg St. G. Kitűnő család, ókonzervatív eszmék, sárcipők és pot au feu.[277]

Madame de Thury. Kissé Blahánéra emlékeztet. Sánta. Az összes "beurre"[278]-ök egyik vezérkolomposa. Naponta tíz látogatást tesz, kétszer van egy quête pour les parures[279], elkésik mindenünnen. Royalista, lenézi az idegeneket (magában), de azért eljár a colonie-ba, hol örülnek egy autentikus tizenhárom karátos fbg-i dámát etethetni és itathatni.

Sok bagout,[280] de Faubourg St. Germaini formában: Louis XV. szótár. Style XVIII. siècle.

Férje: cte de Thury - a comtesse férje. Keveset beszél, össze van törve, gyenge - - a faubourg-ban généralnak nevezték el. Tán neje iránti gyengéd figyelemből?

Leányok, Mathilde 36, ősz. Nem szép, de - anyja eszét sem örökölte. Une bonne fille du reste.[281]

Náluk igen igen sokan, többi között a híres duchesse de Ponner Lady of Caithreess. Ez a ctesse de Thury duchesse-e.

Ebéd madame Goldsmithnál. Egy angol eredetű családba férjhez ment fbg-i dáma.

A finom francia szellem e miliőben kifejlődött, szélesebb lett s eredetibb.

Újat mond majdnem mindig, igen egyszerű véleményt, kissé cassans[282] modorban. Különben ez az egész családra rányomta bélyegét; az angol individualizmus a második hatványon.

Férje insignifiant[283], s ezt a család tudja, s érezteti vele.

Fiaik:

Ferdinand. Szőke-angol hangú és termetű, s francia szellemű vagy 34 éves ember.

Sokat tud, jól tudja, amit tud, de - tudatában is van ennek. Hidegebb és - eszesebb, mint az angolok rendesen.

Noël. Egyike intimebb embereimnek. 27 éves. Angol termet, arckifejezés (francia szemek - anyja szemei), kevesebb szellem s több szív, mint fivérének. Különben félek, hogy raté[284]. Öt évig dolgozott egy művészettörténeten, s most abbahagyta s cousinjének, a híres Etienne Fould-nak bankjába lépett, s bankár akarna lenni. Múltkor egész komolyan megkérdeztem, hogy tud-e számolni. Je l'ai piqué en vif - találva érezte magát.

Ebéd után az "Alcazar d'hiver"-be. Unalmas és érdektelen dolog, se Theresa, se Paulus.

 

Január 27., péntek.

Munkácsyéknál.

Munkácsy: grosse race.[285] Primitív ember, két-három századdal van elkésve, s ezért hatott itt annyira. Művei megleptek, mert a spanyolok korából valók anélkül, hogy azok modorát tökéletesen átvette volna. Van műveiben valami, ami egészen új, s ezért nem ebből a korszakból való, s ezzel hat.

Mint ember: jó, kedélyes férfi, semmi briliáns tulajdon. Érdekes hallgatás. Magyarul elfelejtett, s franciául nem tanult meg. Ez utóbbi lacune[286]-je meg fütyülése (magasan száll a daru stb.) teszi őt a legnagyobb hazafivá.

Liszt pár milliót adott hazájának, folytonosan segítette hazafiait, szellemével a magyar ember nívóját a lehető magasra tette a külföldön, s mindennél többet tett azáltal, hogy dacára társadalmi félszegségeinknek, évente Pesten töltött pár hónapot - s nem találták őt elég magyarnak arra, hogy hamvait hazaszállítsák.

Persze, nem tudott magyarul.

Mindehhez nem kell kommentár.

Madame de Munkácsy.

Pár év előtt egy recepció volt náluk, egyszerre csak Singer, vagy Smith vagy valami ilyenféle nevű urat jelentenek be. Madame de Munkácsy elébe szalad, megragadva kezét így kiált fel: "Tiens, vous êtes la vingtième personne qui arrive - et la première non titrée!"[287]

Azonkívül a grassouillette-ek[288] közül való, kik nem elég souple[289]-ok, sem nem elég gömbölyűek, s modorban nem elég disztingváltak arra, hogy elfelejtessék termetüket.

La femme tambour![290] Határozottan Munkácsy életében és művészetében az oly szükséges nagydobot képviseli.

Sem többet, sem kevesebbet ennél. Vagy tán a szerelmet is? Kötve hiszem.

Ott még Daubré (az akadémiából), ki el van ragadtatva, hogy emlékszem arra, hogy pár év előtt Pesten járt valamiféle tudományos küldetésben.

Lévén az institut azon 15 tagja közül egy, kikre senki sem emlékszik. N. B. nincs olyan francia, ki többet tudna az institut tagjai közül 25-nél felsorolni.

Náluk ctesse de Moltke (a dán követ neje), madame Blest Gana, Lőwenhaupt grófné, Marie Dumas, mlle de Némethy stb.

Tőlük a Cazalisokhoz.

Cazalisnál egy ismeretlen nevű költő, ki verseket mond. Rövid ideig maradok.

Aztán (Schärffenberg) grófnéhoz, Némethy Emmy nagyanyjához.

Tipikus osztrák old Lady, ki azonban halad a korral.

Ebéd után Thomas Adamsonhoz, kit Christ Mease ajánlott nékem. Festő, tán 29 éves. Sok naivitás, egyszerűség.

Nem oly érdekes, mint a másik két angol festőm.

Tea madame d'Orange-nál.

Genre: hogy is mondjam csak -

De kezdjük a "circonstance historique"[291]-on.

Madame d'Orange csinos, tüzes, igen-igen tüzes, harmincöt-negyvenéves asszony, ki mulatni akar bármi áron. Könnyű vér és - világnézlet.

Mondom, még mulatni akar s - egyedül áll a világon.

Nos tehát elle s'arrange et file directement vers son but.[292]

Intim barátnőül madame Brochot-t választja, ki tout à fait monde[293], s azért igen sokat mulatott, mikor még mulathatott. Donc de ce côté-là des pardons infinis. Un repoussoir, chaperon et - tout le reste.[294] Az Hôtel des Capucines-be megy lakni, ott megismerkedik egy rengeteg gazdag polgári családdal, madame Gailhard családjával, s azokat megtanítja a mondén szokásokra.

Íme oktatásának eredménye:

Madame Gailhard une femme bourgeoise, petits façons mièvres.[295] Gömbölyű fej, orr (orrán egy kis bibircs), gömbölyű kezek, karok - - - gömbölyű, de egészen keveset beszél - hála madame d'Orange gondviselésének.

Mll. Gailhard. Ennek megtanította mesternéje, hogyha valami grivois[296] dolgot mond, úgy rögtön utána mondja: oh mon Dieu mon Dieu, je dis des choses énormes.[297] Ilyen genre-ban játssza a naivat - pedig alapjában valóban az.

Tud zongorázni, szavalni Bayet-től, a Théâtre Français ma oly divatos színészétől tanult. Szóval une demoiselle accomplie.[298]

Különben: Fekete kócos haj, óriási, papagájszerű orr, ragyogó, villogó szemek - ha a dupla naivitás elkopik, dupla veszedelem.

Néha olyan pirosra pirul, mint lángveres ruhája.

Fivére. Egyszerű fiú, de nem látja, hogy övéi nevetségesek. Szépen csellózik és énekel.

Ezenkívül Desiré Cordier, az oly naiv kis költő. (Ez az, ki egyszer elmesélte ctesse Diane-nál en plein salon[299], hogy még - Marjolaine[300]!!). Ha még most is az - akkor örökre saecula saeculorum[301] az marad.

Itt még egy mama leányával - ez utóbbi hallgat, de - egy cseppet sem naivan. Meg egy katonatiszt.

Tulajdonképpen az egész raout[302] azért adatott (titulus bibendi)[303], hogy én Bayet-vel megismerkedhessek.

Madame d'Orange halvány színekbe van öltözve, pompadour toalett, sok illúzió a kellő helyen.

Erős illat, bouche carminée.[304] Eleinte a konverzáció sehogy sem megy. Nem tudnak egymásnak és nekem mit mondani, végre vagy tíz percnyi erőltetett konverzáció után belép Bayet. A Français[305] beau[306]-ja. Delaunay, Worms és Coquelin szerepeiben játszik.

Finom, eszes profil, idegesen változó arckifejezés. Mozdulatai nyugodtak, igen gentlemanlike s férfias színész. Concert is going on[307]. Egymás után mindegyikünk valamit hoz a konyhára, szellemi piknik.

Bayet megkérdi, hogy mit szavaljon, persze én Leconte de Lisle-t szeretném tőle hallani. "Les elfes" című verset szavalja, aztán "Verandah"-t. Az előbbit sokkal egyszerűbben, mint ahogy Mounet Sullytől hallottam két év előtt Samuel Pozzinál.

Azután két komikus dolgot mond el.

Szavalat végeztével kérdezősködik, hogy tetszett nekem "La souris", elmondom véleményemet. Ő is a darab legnagyobb hibájának azt tartja, hogy a helyzet kissé nevetséges, s hogy Max ostoba (pedig játszotta is már párszor a szerepet). Megkérdem, mit tart a Francillon Riverolles-járól. (Ő játszotta Français-ban.) Szintén azon a véleményen van, hogy a darab csakis úgy bevégzett, ha Riverolles végül beleszeret Francillonba.

Kérdezősködik Barzesth-ről, kit sokszor látott Párizsban, volt is párszor a Français próbáin.

Tea után ártatlan játékok, csókokkal garnírozva.

Szegény, szegény mlle Gailhard, félek, hogy dacára 4 millió hozományának, ha soká marad madame d'Orange atmoszférájában - nem megy férjhez.

 

Szombat, január 28.

Látogatás ctesse de Riaucey-nél. Duc de Nemours kamarásának nejénél. Kis vastag asszony, hogy magasabbnak lássék, igen hegyes s à la Tour d'Eiffel frizurákat hord, fejebúbján egy nagy tollal. Sokat beszél és gyorsan. Három dáma látogatja meg egymás után, mindegyiknek ugyanazt mondja el, egy házasságot (Lui 56 ans, Elle 49)[308], valamint azt is, hogy a barátnéja iránti kegyeletből nem mondja 50 évesnek ("Notez qu'elle a 53").[309]

Mind a három dámát elragadja "szelleme". Különben a konverzáció jóformán csak házasság, betegség, házasságtörés és halálozásról folyik. Sokat beszélnek a fiatal Duc de Caze-ról, ki egy Singer kisasszonyt (a híres varrógépgyáros leányát) veszi el. On trouve ça monstrueux. "Mais mon dieu, 2 millions de revenus, puis - elle peint."[310]

- Deux défauts de moins en tout cas - rá a felelet - assez, il me semble, pour être épousée. -[311]

Tőle ctesse de Béthune d'Auvergne-hez.

Meleg veres bársonyfalú előszoba, nagy aranyszegekkel kiverve, ugyanoly genre ebédlő.

Mauve selyem szalon, ugyanolyan bútorok, igen sok gyönyörű dolog, porcelánok, japonok. Az egész igen meleg, igen - hogyis mondjam csak. A levegőben átható ismeretlen illat - a szalon közepén a háziasszony ugyanolyan tónusú fogadó toalettben, mint szalonja.

Finom színek - szubtilis illat.

Comtesse de Béthune. Karcsú, magas, igen ladylike asszony. Kissé allongé[312] profil. Rokonszenves, mosolygó szemek, finom attach-ú[313] lábak és kezek. Igen meleg, érző asszony, abból a fajtából, akik zongoraművészekbe szeretnek.

Semmi a parisienne sziporkázásából. A párizsi élet train-train-jét[314] alanguine[315] szenvedi át. Mindenünnen elkésik, mindig az utolsó, de nem azért, hogy az elsőnek mondják. Csak annyiban akar tetszeni, amennyiben szeretni vágyik. Egy cseppet sem kokett. Félénk - s ha nem szeretik, s meg akarja szerettetni magát, ügyetlen, s veszít kevés szellemességéből, míg a parisienne-ek nagy része ekkor a legbriliánsabb. Igen jó race, mint Béthune, csakúgy, mint D'Auvergne, "croisée".[316]

Nála Hohenlohe hercegné. Megmutatja appartement-ját, s a könyvekről beszél, amelyeket olvas.

Tudja az Isten, miért, de a szláv asszonyokra emlékeztet. Igen érdekes érzésvilága - mindaz, amit nem bír elmondani.

Este osztrák-magyar bál a Grand hôtel termeiben.

Hoyosék, Zichyék, Széchen, Hohenlohe, Munkácsyék, Mennsdorff-Pouilly, Borély de la Touche, Esterházy grófné, mll. Némethy, Münster, Moltke grófné, Bachen, duchesse de Morny, marquise Hervey de St. Denis, Koroknyay (festő, Munkácsy ez idei tanítványa) stb., stb. Fényes, unalmas nyilvános bál.

Négyesek: mll. Borély de la Touche, Zichyné és Munkácsyné.

Széchen és Zichy Fedor des messieurs ni poisson ni viande,[317] se O. se M.

Dévise:

"Hongrois daigne, autrichien puis - singe je suis!"[318]

Mennsdorff-Pouilly: Kis édes, fiatal macska, szép ruhák hivatalosan viselve. Azt hiszem, púderezi magát. Kezeit úgy hordja, ha jár, mint a pincsik, ha aufwartíroznak.[319] Édesen elforgatott szemmel mosolyog, nyakát megszegi; féloldalt nyugvó, édesen öntelt, kívül pomádés kikent, belül üres fejecske.

Különben Párizsban kinevetik.

Hohenlohe közelebb a weanerhez, mint oesterreichisch unmittelbarhoz.[320] S ez szerencséje, különben egy plein Autriche.[321]

Külön négyes, külön sarok a teremben, külön asztal (amely azonban igen csudálatosan ellepetik a misera plebs[322] öt-hat tagjától), külön levegő is, azt hiszem - csak a vacsora volt olyan rossz, mint a többi halandóké.

Három igen szép asszony:

Zichy-Wimpfen grófné: gyönyörű, fekete mély szemek. Leányos, mély érzésű lélek kifejezői, de a szemek alján vékony, halvány kékes stráf. A virágra pille szállott, egy együgyű, könnyű semmis pille -

Szegény virágok! Legitim hervadás!

Karcsú swelt[323] termet. Sovány nyak és karok. Mozdulataiban benne van az osztrák high tory lady[324] önbizalma s merészsége. Ami meglepne egy fiatal leányos, párhónapos asszonynál, ha - ezt a típust már mint leányt nem ismertem volna ottan.

Marquise Hervey de St. Denis. Ez királynői alak. Egy fejjel magasabbnak látszik mindegyik asszonynál. Magasra emelt hajlott orr, finom kis száj, hosszas nyak, gyönyörű mell és karok. A mellen és nyakon kirajzolt erek. Ez is büszke, de kivált a szépségére.

Különben is az osztrák grande dame és a francia modorában mindig az a különbség, hogy amaz gőgös, ez pedig büszke.

Amaz igen öntudatos, ez - olyan, aminőnek kell lenni.

Duchesse de Morny. A hírhedt fiatal Morny felesége, született Guzman Blanco leány. Kicsiny, sovány asszony, finom kis profil, madárszerű arc. Kis, alig látható bajusz. Igen fehér és igen rózsaszín.

Ennek színei hidegek (fehér, kék és rózsaszín), marquise Hervey de St. Denis-é melegek (mauve), Zichynéé forrók (vereses-barna).

Háromig maradok.

 

Vasárnap, január 29.

Domenico Napoleone Orsinival a Bois de Boulogne-ba. Íme: Do: (amint a kis principe-t családja nevezi).

19-20 éves fiú. Igen kozmopolita (anyja Hoyos sz., nagyanyja Zichy, szóval un peu de tout).[325] Gyermekes, boldog világnézlet. Keveset tud még, keveset ismer a világból. Kissé olyan, mint aminőknek a fiatal leányoknak kellene lennie.

Azt veszem észre, hogy manapság a fiatalemberek hamarább őrizhetik meg kedélyök szűziességét, mint a leányok. Miért? Question a résoudre.[326]

Tanulni küldték ide nagybátyja védszárnyai alá, s hogy be van fogva, természetesnek találja, s nem is igen kíváncsi az almára.

Egyszer körülmentünk a Bois-n, aztán haza.

Este Antokolszkijhoz. Azt találja, hogy megfogytam, hogy jobban hasonlítok Mefisztójához, mint valaha, megdorgál, il fait le petit papa,[327] s így talán még szeretetreméltóbb.

Azt hiszem, a végtelen nyugalom, szerenitás teszi őt olyan nagyon rokonszenvessé, olyan, mint a puszták nagy folyói, mély, lassú, de erőteljes folyású.

Ma dolgozószobájába visz, úgy látszik, egy lépéssel megint közelebb jutottam Antokolszkij, az emberhez.

Szürkéskék posztó fedi a cabinet falait, ugyane szövetből a függönyök.

Az ablak előtt óriási faragott asztal, rajta nagy halmaz könyv. A sarokban mély, széles támlás szék, előtte faragott fából könyvtartó, olyanféle, mint a hegedűsök pupitre-jei. Az állványon nyitott, bibliaszerű könyv: Oroszország története.

Itt szokott dolgozni esténként, ha - meg nem zavarom látogatásaimmal.

Az asztal túlsó végén felesége. Szőke, halvány, eszes profilja élesen válik el a szürkéskék alaptól, értelmes szemeivel figyeli, amint férje beszél. Ha esetleg megakad a franciában, hirtelen kisegíti, s kikerekíti a tán félbeszakadt, megtört gondolatot.

Megmutatja a nagy orosz revüt, amely autobiografiáját közli. Tolsztojról beszélünk, kinek Guerre et la paix[328]-jét legjobban szereti művei között. Dosztojevszkij mélyebb, de nem olyan nagy művész. Turgenyev nagyon is európai neki, bár személyes barátja volt, legkevésbé szereti a három nagy regényíró között.

Legközelebb mindenesetre Tolsztoj áll hozzá, mert ez a legszélesebb, s amellett a legtöbb race-a van.

Ezután zene.

Már megint három órát töltöttem náluk, 12 volt, midőn kimentem a kapun.

Oly jólesik e briliáns hideg városban ez a miliő, amelynek mély hangulata megnyugtat, kipihentet s felfrissít.

 

Hétfő, január 30.

Nagy névralgia, amelyet cipelek magammal szalonról szalonra. A kálvária minden stációja között egy nagy pohár feketekávéval tartva magamban a lelket. A délután vagy 6 csésze feketét költök el.

Madame Gamard-nál. Ez ugrasztott ki pénate[329]-jaimból. Este Taine-hez akarva menni meg kell látogatnom, mert ott lesz és nagyon aprehenzív. Nyárspolgári tulajdonság, különben une bonne grosse dame[330]. Kiss Margit a jó barátnéja, aki szerint sok esze van. Pas fait la découverte jusqu'à présent.[331]

Igen szép intérieur. Gobelinek a falon, szép színvegyülék. Unalmas konverzáció még vagy öt asszonnyal.

Néha a dámák (hála névralgiámnak) mindent színt játszottak - s mosolyognom kellett hozzá.

Innen Cordier-hez, aki öt vagy hat szonettet olvas fel önmagától. Kissé miau-miau dolgok, de fog tetszeni, ez kell a publikumnak.

Vele ctesse Diane-hoz, ki keserű szemrehányásokat tesz, hogy már egy hete nem voltam nála. S büntetésül - meghí a konzervatóriumba páholyába vasárnap délután.

Igen finom, egészen ctesse Diane, ça sent siècle Roi Soleil[332].

Nála Pitt, egy hollandi író s még néhány dáma.

Mind egy Hobemma-képet vizsgálnak, amelyről mindegyik más véleményt mond, a grófné kétségbeesésére, mert meg akarja venni.

Cordier felismeri Hobemmának, Pitt meg megesküszik, hogy nem az. Voilà le jugement des hommes et des amateurs.[333]

Este Gräfin Schärffenberghez. Unokájával, Némethy Emmivel úgy elfecsegjük az időt, hogy elkések Taine-től, s így a soirée-t a jövő hétre hagyom.

Mlle de Némethy (ahogy Párizsban ismerik) egy magyar eredetű Feldmarschall lieutenant leánya, kinek családja azonban már három generáció óta Ausztriában van, s az ottani high tory családokkal összeházasodott.

Mll. Emy: par apparance osztrák bécsi comtesse. De csak látszólag; kedvenc könyvei: Baudelaire, Goncourt, Maupassant, Vogüé.

Ír nem tudom hány újságba, fordít németből franciára és angolra.

Jár a Faubourg-tól le egész (az asszony szempontjából beszélve) Sarah Bernhardt-ig az összes párizsi szalonokba.

Sarah igen jó barátnője is különben.

A modernizmust úgy érzi, mint ahogy ezt csak egy meghódított s megtisztult fejű telivér asszony érezheti.

Huszonöt éves és emancipálta magát, egyedül jár-kel egy óriási calèche-ben[334] nagy kutyájával s egy umbrellával.

Igen rokonszenves leány különben, azt hiszem, egyetlen a maga nemében. Ezt pedig kevesen mondhatják el magukról.

Tanul oroszul, legújabban magyarul, mutat pár feladatot, amit csinált. Azt hiszem, hamar meg fogja mind a két nyelvet tanulni.

 

Kedd, január 31.

V.r. u. írok négyig, az új cikkemet megfabrikálom, aztán Koroknyay Ottóhoz, Munkácsy új tanítványához.

Osztrák eredetű fiú, előbbi neve nem tudom, mi volt, különben anyja Somsich Pali nővére.

62 rue Legendre. Ötödik emelet. Csinos atelier. Elkezdett kép, egészen Munkácsy premier genre. A piktor maga erős nagy race, sok vér, Párizs, azt hiszem, nem fog néki semmit sem mondani. Kár volt ide jönnie, kivált miután franciául nem tud.

Este Alfred Cramailnál nagy ebéd, vagy 20-an; Henri és én muzsikáltunk. Untam magam. Pár grande bourgeoise, gyönyörű ruhák rosszul hordva. Kellemetlen kifejezésű petit air chiffonék.[335] Cramail maga szeretetre méltó, mint mindig.

 

Szerda, február 1.

Délután Rupert Bunnynél. Ez a fiú határozott tehetség, azóta egy vázlatot készített, amely meglepő: kékesszürkés elmosódott háttérből meztelen női alak lép elő, amelynek sovány aktja majdnem összefolyik a ködös levegővel. Csontos halálfejszerű arcáról rózsaszínű fátyol lóg két oldalt, amelyet messze kifeszít maga mögött csontos kezeivel. Mintha csak e rózsaszínű fátylon lebegne. Bámulatosan hull a kép felső részének e szürkéskékes rózsaszíne az alsó rész éleszöld gyepére. Diszharmonikus és harmonikus egyszerre. Note Wagnerienne en peinture.[336]

Nagyon rábeszélem, hogy e vázlatot dolgozza ki.

Este Louise Readhez. Ott az ismerősök közül a ház leghívebb barátja, Letournon.

Sokat beszélnek mlle l'Oiseau-ról, ki Daniel Lesueur név alatt ír, s egy ignoble könyvet adott ki, a könyv címe: L'amour d'aujourd hui[337]. Tartalma: a szerzőnő bosszúja. Egy fiatalembert tesz benne úgy látszik tönkre, ki házasságot ígért neki. Maga Lemaire (a híres kiadó) is úgy megharagudott reá (megjelenés előtt nem olvasta az opust), hogy visszavette a könyvpiacról, s így csak az első kiadás jött forgalomba.

Sokat beszélnek Mary Robinsonról is, ki a szalon egyik habituée-je, s kinek egy kötet verse James Darmestetter fordításában e napokban jelent meg, s nagy sikert aratott. Darwinista versek, tán az elsők eddig.

Megnyugtató világnézlet, a szerzőnő az evolúcióban reménykedik, s úgy, amint az állatból ember lett, reményli, hogy egyszer majd az emberből valami tökéletesebb lény fog származni.

Este Munkácsyéknál. 3/4 11-kor érkezem, azt híve, hogy nagy soirée van náluk, s ekkor már egy része hazafelé gravitál a társaságnak. Ott Zichyék, Hohenlohe, mlle Némethy, Széchen, s az angol és német követség egypár tagja. A nagy szalonban voltunk.

Főleg Munkácsyval beszélek, ki sajnos, nem tudja érzéseit szavakba foglalni, s így nem érdekes az, amit mond. Többen zongoráznak, végül énnekem kell pár magyar darabot elkövetnem. A Mester is belemelegszik, s elfütyüli zongorakíséretem mellett a "Nagypénteken mossa holló a fiát" s még pár más nótát.

Ha fütyül, akkor érzem meg leginkább egyéniségét, amely komor, nagyszabású, de filozófikus nervózus mélység nélkül.

Milyen különbség Munkácsy és Antokolszkij színei között is. Az előbbi sötét bordó és pávaszín, utóbbié sötét almazöld és fraise écrasé.[338]

Mindkettő mély, de az egyik hideg, a másik a lehető legmelegebb tónusban az.

A szín pedig egyéniséget is fejez ki, s kivált így művészeknél.

 

Csütörtök, február 2-án.

11-12 Orsini nálam. Reggeli után Maupassant új könyvét olvasom. Eddig igen érdekel, bár azt találom, hogy a könyv elején levő tanulmány s maga a regény (Jean et Pierre) ellentmondanak -

De majd csak a végén ítélek.

Háromkor Hoyos grófnéhoz. Ott még Némethy Emi, ms. Wilkinson, madame Bamberger, vicomtesse de Brémont, és egy úr és hölgy, kik Ossip Schubin rokonai.

Érdekes tanulmányt nyújtanak az asszonyok ruháinak színei.

Ctesse Hoyos: barnásveres bársony fraise écrasé és almazöld díszítéssel.

Madame Bamberger: sötétzöld bársony ruha kékróka boával.

Ossip Schubin rokona: sötétkék bársonyruha szürke prémmel. Íme, a civilizációval párhuzamosan haladó színérzék három foka.

A német asszony elementáris színeivel, az osztrák chablonírtan "érdekes" harmóniájával, s a parisienne (mad. Bamberger) összehangolt ellentétes színeivel.

Három különböző korból és talajból fakadó ízlés. És csakúgy van a modorral is. A német szegletes, ügyetlen, az osztrák hautaine[339], s amellett szegletes, mintegy kifejezője a kiváltságosok kiváltságos disztingváltságának, Bambergerné (francia születésű) lágy, finom, puha mozdulatok, naivitás a raffinement-ban. Egy kézemeléssel finomabban árnyal, többet mond, mint a német Hofrätin körmondatos frázisaival.

Főleg Metzgerről van szó, az oly divatossá lett hollandi masszőrről, kinél már mindegyikök volt, mert nála gyógyulni meg az éppen olyan szükséges to be of the accomplished gentle people[340], mint a Théâtre Français keddjeire járni, és Bourget regényeit olvasni már legalább ebben a percben.

Azt hiszem, a jó Metzger egész titka csakis az, hogy ezt az élvezettől elfáradt, kimerült népet pár hétre diétára fogja, kipihenteti, s jól meggyömöszöli ráadásul. Ez a gyömöszölés aztán az etikett, amely alatt az árucikk elkél. (Massage)

Hoyosnétól Taine-hez. Ott igen sokan. Madame Boissier leányával, José Maria de Hérédia felesége és leánya stb.

Mennyire kifejezi az ember egész lényét mégis lakása! Taine nem is lakhatna másképp, mint ahogy lakik.

Egy nagy hôtel, rue de Canelle. Óriási széles, komor kőlépcső, egyike a nagyobbaknak Párizsban. A lépcső közepén óriási festett üvegablak, amely templomivá teszi a keresztülsugárzó megszínezett fényt.

Még a kapus vendéget jelentő nagy harangja is komolyabban szól, mint másutt.

Sötétbarna bőrbútor előszobából kis szalonba jutunk, onnan pedig abba a terembe, hol a Taine család rendesen fogad.

Fehér és arany labírozott faburkolatú fal, sárga selyem bútorok, egypár régi metszet itt-ott elszórva, sötét perzsaszőnyeg, óriási márvány kandalló, amely előtt hosszú uszályú, fekete vagy szürkés nehéz selyem ruhában madame Taine. Halkan, lágyan beszél, igen női és nagyon férfias tudományra és észre valló dolgokat mond.

Modora lágy, olyan, mint az angol asszonyoké, s mégis nemegyszer cassansszá tud válni.

Modorát csakúgy, mint eszméit férjétől vette át, ez érzik mindenből.

Taine is mindig igen nagy réserve-veI nyilatkozik, és mint ahogy ez a világ legnagyobb kritikusához illik, belátja, hogy ellenvélemény is létezhetik, amelyet nemcsak a legszívesebben hallgat meg, de szinte látja az ember, hogy egy cseppet sem bánná, ha meggyőznék - mert hiszen ezáltal még ő is tanulna mástól egyszer valamit.

Ez az ember már annyit tud, hogy megért és megbocsát mindent.

És azt hiszem, ez a kritika utolsó szava.

Assurément il n'y a que les imbéciles et les gens malhonnêtes qui brutalisent en jugeant.[341]

Puis les enfants et fous.[342]

Ugyan melyik kategóriához tartoznak az olyanféle individuumok, mint pld. a mi Péterfynk?

Quesaco?[343]

Szeretném, ha valaki erre a kérdésre felelne, hogy megértve egyéniségét - ne ítéljem el.

De nini, majdnem Soroksárra jutottam.

Sokat beszélnek az akadémiai választásokról, Taine kétségbe van esve, hogy Labiche helyére most Meilhac jelentkezett, s így Vogüé megválasztatása még mindig nem bizonyos.

Többi között szó van Eugène Montonról is, ki még folyton megjelenik a választásoknál, és "halhatatlanságot kér". Taine nem érti, hogy mi jogon. Két burleszk elég sikerült dolgot írt: "Le crapaud blanc!"[344] és "L'éléphant"-t, azonkívül pedig egy egész hosszú infámis opust. Az előbbiek pedig igen könnyűek az akadémia mérlegére. "Du reste il est très drôle ce monsieur, il a l'air d'être un employé de pompes funèbres."[345]

Szegény Monton - ha tudná, mennyire igaza van Taine-nek. Elmondom, hogy Munkácsyt be fogom nékik a jövő héten mutatni.

Hétfőre meghívnak ebédre.

Nálam ebéden Adamson, a Mease által nekem ajánlott festő.

Kellemes fiú, de azt hiszem, semmi egyéb.

Ebéd után nálam teán: Noël Goldsmith, Aymar de la Baume, Alastair Cary Elwes, Robert Bunny és Pierre de Coubertin.

Alastair Cary Elwes-zel igen hosszú vita a piktúráról és Bunnyról, ki még akkor nem jött meg.

Ő is rendkívüli tehetségnek találja Bunnyt. Elmondja, hogy B. mennyire megörült, hogy én legutóbbi vázlatát olyan érdekesnek találtam.

Abban eltér felette nézetünk, hogy én félek, hogy Jean Paul Laurens egyénisége rossz hatással lesz rá, annyira ellentétes Bunny egyénisége vele, hogy azt vagy el fogja nyomni, vagy pedig jellemző vonásait túlságosan kifejleszti, s így chargeírozni fog.

Egyáltalán azt hiszem, már nincs mesterre szüksége.

Elwes elmondja, hogy milyen gyorsan dolgozik, s mily könnyedséggel, szeretné, ha barátja rászánná magát Swinburne illusztrálására.

Az egész tea party együtt lévén, nem megy olyan jól a dolog, mint kezdetben; a csillagász Aymart, nemzetgazda Pierre-t s a három festőt nem ugyanazok a dolgok érdeklik.

Nekem kell vinni az egész konverzációt, fél 1-kor, midőn elmennek, quite broken down.[346]

Akkor látja az ember mennyit változott, ha régi s rég nem látott barátjaival jő össze. Aymar-, Noël- és Pierre-rel alig van közös témánk. Mindegyik a maga speciális irányában fejlesztette magát, s így útjaink szétfutottak.

 

Péntek, február 3.

Sarah Bernhardt-nál. Nála Jean Lorrain (egy fiatal poéta), aztán Hamlet fordítója, kinek neve most nem jut eszembe, egy fiatalasszony s még néhányan. Érdekes társalgás a férfi koráról. Sarah azt találja, hogy a férfi beszámíthatósága csak a harmincadik évvel kezdődik, addig mindaz, amit tesz, olyan, mintha semmit sem követett volna el. Addig, úgy látszik, azt hiszi, az asszony kezében van. Ça dépend de l'homme parbleu.[347] Amit tüstént ki is fejtek neki. Ő egy kalap alá fogott minket mind, úgy látszik, vele szemben mind egyformák voltak.

Aztán elragadtatva beszél a fiatalságról - kiszidja barátnőjét, ki férjére panaszkodik - nincs joga rá Sarah szerint, mert egy évvel fiatalabb, mint ő. "Vois-tu, la jeunesse, il n'y a que cela, sois contente et bénis ton Dieu - le Dieu de l'amour pour ce hasard!"[348]

Sarah-val randevú - holnap reggel 10-kor Antokolszkijhoz megyünk együtt. Sarah csak egy szobrát látta, de ő is az élő legnagyobb szobrásznak tartja. Nem tudja, hogy Antokolszkij Párizsban lakik.

Tőle Antokolszkij atelier-jébe. A mestert ott találom. Megörül Sarah látogatásának, csak kétségbe van esve ő is, csakúgy mint én, hogy olyan korán jön - (csak villásreggeli után szokott lejönni műtermébe).

A.-nál egy fél óráig nézem, amint dolgozik, milyen finom árnyalatokat lát meg!

4-kor Mss. Marshallhoz - nála baronne de Hirsch, a grand Hirsch sógornéja (mint ahogy a háziasszony mondta), aztán még a portugáli volt külügyminiszter fia, du Bocage. Ma madridi attaché militaire. Igen eredeti fő, a szellemes gauloiserie[349] és nagy komolyság furcsa vegyüléke.

Szó van arról, hogy a háború biztos, miután az orosz nagykövet, Mohrenheim, tegnap Floquet-nél ebédelt, aki pedig a kiállítás alatt (67-ben) nagyon megsértette az orosz udvart azáltal, hogy midőn a cár mellette elvonult, így kiáltott fel: vive la Pologne.[350] Azóta az orosz követség egy tagja sem tette be hozzá a lábát, és íme, tegnap az egész csorda ott ebédel, ami csak legfensőbb parancs következtében történhetett.

Az attasé félig tréfálva, félig komolyan elmondja, hogy képzeli el Európa térképét a háború után: az osztrák tartományok Németország kezeibe jutnak, Galícia, Morvaország Oroszországéba, mi Romániával egy osztrák főherceg alatt új királyságot képezünk, Lengyelország tán lábra állíttatik, s így tovább.

A háború tulajdonképpeni zsákmányát mint mindig, úgy most is Anglia (majd az utolsó percben lép közbe) dugja zsebre.

Mi pedig mind, kik itt most mosolyogva körülüljük a kandallót: félig tönkrejutva, tán egy kéz vagy láb híján itt összegyűlünk megint, s elsírjuk bajainkat, mosolyogva emlékezve arra, hogy egyszer másképp is volt - - -

Mindezt élénken, színesen mondja el, magas íves szemöldökeit, felkunkorodó bajuszát, éles markírt vonásait el-elhúzva, néha gúnyosan, néha keserűen, nemegyszer szomorúan. Furcsa típus, kár hogy elmegy vissza Madridba.

A Marshalloktól maréchale Canrobert-hez. Igen sokan, tulajdonképpen unom péntekjeit, velük alig lehet egy szót váltani.

Ott a maréchale idősb fia, aki a vadászoknál van valami vidéki városban (különösen Vésoul mellett), meg Bourgoing báró és báróné, a mi Bourgoing-unk unokaöccse és felesége.

Igen magas, karcsú ladylike asszony, még magasabb férj - tán egy öles.

Pestről beszélünk, Kiss Paliról többek között, ki B.-al iskolába járt.

Ebéd előtt Dr. Meyerhez, a híres Rudolf Meyerhez, ki tegnap jött meg kanadai farmjából, s itt tölt Párizsban pár hetet. Nála (különben Henri Lorinnél szállt meg) comtesse de Chabrillan de la Tour du Pin-Chambly. Egyike az "Oeuvre" dame patronesse-jeinek.

A doktor nem változott semmit, még mindig az éles, szúrós, kissé sündisznóra emlékeztető északnémet, annak minden jó és rossz, tulajdonával a második hatványon. Tán a házasélet kissé megpuhította (unokahúgát vette el), valamivel lágyabb, évőbb, mint akkor volt, midőn egyedül érezte magát széles e világon.

Megmutatja fényképét családjával együtt. Felesége idősb, markírt vonású asszony, kis piciny gyermeke, amilyen a doktor egyéves korában lehetett, akkor midőn még sem a szociális áramlatokról, sem Bismarckról, de még Amerikáról sem tudott semmit.

Ctesse de Chabrillan egy igen jószívű, igen mosolygó s mosolyogva cassans grande Dame elragadtatva hallgatja a keresztényszocializmus nagymesterét, ki elmondja kanadai életét.

Beszél arról a néhány fiatal franciáról is, kiket magával kivitt, bolondoknak tartja, mert fiatalok. Kevésbé objektív embert különben, mint a jó doktort, életemben nem láttam, egészen individuális, s jóformán excentrikus nézeteit rá akarná mindenkire oktrojálni, s nem tudja belátni, hogy ilyen "számú" árnyalat, mint az övé, van egypár százezer a világon. Különben éppen ezért mindig érdekes az, amit mond és meglepő.

Minket magyarokat világfájdalmasoknak mond - úgy látszik, még engemet nem ismert ki mint embert. Az ember pedig nem érdekli, dacára annak, hogy abszolútan akar rajta uralkodni, mint akár egy ázsiai despota. Eddig csak egy embert talált, kivel meg van elégedve, s kiben tökéletesen megbízik, ez: Henri Lorin.

Meg az Oeuvre dame patronesse-eiben,[351] kik csakúgy, mint Lorin, eszközzé válnak kezeiben.

Este tea ctesse Diane-nál. Korán jöttem. Nála még csak Boisjoslin, Marbeau és Bergeret voltak. Madame de Pierreclos-ról (Lamartine elhalt unokahúgáról) volt szó, kiről mindegyik pikánsabbnál pikánsabb adomákat tud elmondani.

Csak egypárt említek fel.

Valakivel kocsizni megy, az ábrándos úr eksztázisba jő, látva a bíborpiros lemenő napot: "Dépéchons-nous, dépéchons-nous, monsieur, avec le soleil ma vertu se baisse."[352] Egyszer meg azt írta ctesse Diane-nak: "Ma vieille tante est au désespoir, sa petite chienne Mouillette agée de 12 ans est devenue enceinte, elle a une peur bleue et aurait voulu plutôt que l'accident lui serait arrivé!"[353]

Az említett dáma elég konfúzus is volt, vele történt meg egyszer, hogy egy halálos beteg barátnőjéhez elküldte inasát kérdezősködni.

Csenget; az inas bejő, s meghajtja magát:

- Eh bien étiez-vous demander des nouvelles de mad. X?

- Oui madame.

- Bien[354] - mad. de Pierreclos felveszi a letett könyvet, s folytatja az olvasást, az inas meg kimegy.

Ez különben az egész párizsi vie mondaine-re jellemző. L'affection des salons.[355]

Ezalatt a szalon lassan megtelik: Vieuxville, Hervé, a híres baronne de Cambourg.

Középtermetű asszony, téglaveresre festett haj, à la madame Pourtalès mosoly, száj és mozdulatok; tipikus második császársági asszony. Fekete selyem toalett, téglaveres atlaszpántlika a nyakon, még ez is madame de Pourtalès utánzata.

Eztán Pitt, a hollandi író stb., stb.

Egy új alak a szalonban, egy fiatal, tán 24 éves író. Olyan magas, mint én, igen derülten felrántja az ajtót, határozott léptekkel odamegy a háziasszonyhoz, mosolyogva meghajtja magát, s öt perc múlva a legeslegélénkebb beszélgetésbe merül vele.

Éles arcél, igen horgas orr, göndör sok haj, kicsiny, felkunkorodott bajusz, nevető, szellemes száj és szemek. Hátra feszített vállak, nyitott bombé mell, váratlanul s fáradság nélkül egyszerre fakadó mot-k: szóval olyan, minőnek az ember a Gaulois-t elképzeli.

Amint az ajtón bejött, s comtesse Diane-t üdvözölte, megláttam benne a féktelen jókedvű, igaz, őszinte optimistát.

Ez a típus ma már elég ritka az itteni szalonokban.

Én főleg Pitt-tel és Vieuxville-lel beszélek, meg ctesse Diane-nal, ez utóbbival pletykázunk (!).

Az estély után az utcára érve lent esik az eső, én megállok, körülnézek - kocsin? vagy gyalog? Esernyőm nincs, de még teázni szeretnék menni. Egy hang mögöttem: "Voulez-vous donner votre bras, j'ai une parapluie, moi."[356] Visszafordulok: az én kis optimistám, kinek egész lényén ki volt fejezve annak az öröme, hogy ilyen csúf időben van esernyője.

Elfogadtam karját s esernyőjét. Ő tudta, én ki vagyok, neki könnyebb volt a dolga. Nekiindulunk a ködnek.

Öt perc múlva összedisputálunk, tíz perc múlva kibékülünk s egy fél óra múlva a Café de la Paix-ben ülünk teázva parlant métier.[357]

Kedvenc regényírói: Theuriet (horribile dictu) és Loti. Zolát, Bourget-t ki nem állhatja, mert örül az életnek és szintetikus.

Bon - encore quelque chose de nouveau.[358]

Elmondja, hogy egy kötet versének neve: Les extases, egy regényciklust ír, és egy revue direktora.

Ekkor már nyomon voltam, hogy kicsoda.

- Mais n'est-ce pas vous êtes Jean Berge.

- Eh bien oui? Vous n'avez pas su mon nom, mais c'est drôle ça - mais alors venez me voir, je demeure deux pas d'ici -[359]

Engem a kaland mulattat, s elmegyek vele, a szomszédban lakik.

Két nagy szoba; az egyik revue-jének direkciója, a másik szalonja.

"Revue littéraire et artistique" címe folyóiratának, híres arról, hogy Leconte de Lisle-nek, Zolának és még néhány modern félistennek csúful nekiment. Magáról Berge-ről, e kis titánról már igen sokat hallottam. Il est en train de percer.[360]

Most aztán én végigfeküdve két óriási támlás széken, Jean Berge pedig feltéve lábait a nagy tölgyfa asztalra, azon kezdjük, hogy égig magasztaljuk unisono ctesse Diane-t, kit ő is a legeszesebb s legsagace[361]-abb párizsi szalonkirálynőnek tart.

Aztán az asszonyról beszél, ez érdekli őt a legjobban mindenütt, irigyen mondja, hogy azt hiszi, Bourget-nek sok szerencséje lehetett az asszonyok között, hogy olyan sok rosszat tud róluk mondani.

Elragadtatva beszél a bordeaux-i nőkről - tehát Gascon - ezt is megláttam rajta. Un fanfaron vrai aimable et littéraire.[362] Tüstént összebarátkozik velem, azt mondja, szeret velem disputálni, azért. Emlékéül furcsa találkozásunknak odaadja Revue-jének tavalyi évfolyamát dedikációval, kötve. Azon feltétel alatt, hogy én is odaadjam néki dedikálva könyveimet - magyarul - mert így furcsább.

Olvas pár szonettet magától, erős, férfias souffle, csengő, áttetsző hang és struktúra.

Décidément cette soirée était "amusante"[363] (atelier nyelven értve).

Nekiindulva a ködnek haza, cipelve a Revue óriási példányát, az avenue de l'Opéraban látom, hogy pont 5 óra. God gracious és holnap pont 9-kor Sarah-nál kell lennem. Hát így ki alszik?

 

Szombat, február 4-én.

1/2 10-kor Sarah-nál, vele Antokolszkijhoz.

Sarah: Fekete arannyal hímzett frígiai sapkaszerű süveg, amelyből elöl és hátul kicsügg aranyveres haja. Barna bársony földig érő bunda, igen magas prémgallér, amely végigfut ruháján, s a bunda alján.

Igen jó kedve van. Elragadó az atelier-ben. Mindegyik szobornál tud valamit mondani, ami bámulatot fejezzen ki s amellett nem common place. A megkötözött Krisztust látta a kiállításon, erről azt mondja, annyira tetszett az egész bande-nak, hogy egymást küldték a kiállítás tartama alatt folyton. A keresztény vértanú kifejezését, Mefisztó aktját és hátát bámulja, Pierre le Grand szobrának kifejezését peu commode-nak mondja.

Az új Krisztus (ülő alak) előtt pedig extase finale-ban tör ki, ez egészen elragadja, s formálisan kiszidja Antokolszkijt, hogy műveit nem akarja Párizsban kiállítani.

Nem bírja felfogni az orosz művészt, ki undorodik a reklámtól.

Antokolszkij kifejti, hogy a művészt a publikum elrontja, aki a népszerűséget hajszolja, elveszti az igaz, az egyetlen érzéket, amely felfelé vezet. Nem a publikumnak, de a művészetnek kell dolgoznunk.

Sarah minderről meg van győződve, de azért mégis szívesen ott látná a nagydobot Antokolszkij nyakán is. Ez mindenesetre rokonszenvre mutat nála.

A.-tól vissza Sarah-hoz, kinél villásreggelizek.

Sarah tökéletesen el van Antokolszkij szobraitól ragadtatva, kit a legnagyobb élő szobrásznak tart, miután az egyetlen, aki nemcsak a formát, hanem az érzést is vissza tudja adni.

Én elmondom, hogy miben találom művészetüket hasonlónak: mind a ketten két elemre bonthatóak ultima analisi fel: a miszticizmusra és a realizmusra. Csodálatosan vegyül mindkettejüknél a lehető és lehetetlen: az igaz és a természetfölötti művészete. Aztán mind a kettő a túlrafinált és a primitív érzés vegyüléke. Egyik úgy, mint a másik a primitívekre vihető vissza. Antokolszkij plasztikája csakúgy, mint Sarah-é, közelebb van Botticellihez, mint akár egy reneszánszi, akár egy modern művész plasztikájához. Egy orosz művésznél ez egy bizonyos fokig természetes, de hogy Sarah hogy jutott hozzá, azt még magam sem tudom.

A reggeli, az erős nehéz borok, s az, amit konstatálunk, Sarah-t felvillanyozzák: csupa szellem. A primitív-tragikus, s amellett szfinxszerűen ultramodern Sarah egy fél órára parisienne lesz. Igen sokat nevetünk, nevetve kiszid, hogy mért nem illesztetek egy hamis fogat oda, ahol hiányzik.

Én kétségbeesve konstatálom, hogy mindig csak hiányaimat veszi észre (múltkor meglátta, hogy egy gomb hiányzik egyik cipőmről). Jóízűet nevet, s egy borba mártott piskótát dug a számba.

Megfenyegetem, elmondva, hogy vigyázzon magára, mert ez is bele jut ide. Kíváncsian megnézegeti a zsebemből kihúzott pár üres lapot. "Eh bien j'y serai là, moi?" "Pas seulement ici" - "Où donc encore?" - "Mais sur plusieurs feuilles, pas seulement sur celle-là."[364]

"Eh bien bon, nous ferons attention toutes - tutta la famiglia; mais prenez encore de ça encore un morceau[365] -"

Ezzel kezdi gentillesse-eit.

Igen-igen sokat nevetünk. Én feldöntök egy kávéscsészét, Sarah-t ez végtelen jókedvűvé teszi, azt mondja, látta, hogy ez lesz a vége -

Kezdődő névralgiámat ki akarja gyógyítani, megitat vagy öt csésze feketekávét velem (mégpedig az ő idegeinek készített kávét), a főfájás csak fokozódik, pedig Sarah mind furcsább, mind en train-ebb, mind érdekesebb.

Hiába minden, úgy érzem, hogy szétszakad a fejem - nem bírom tovább, 4-kor veszem kalapomat, s elmegyek.

Mit tegyek? este két soirée s egy bál.

Beülök a ch. d. f. ceinture[366] egyik kupéjába, s elvitetem magamat a Montparnasse-ra.

Az egyhangú zakatolás, a gyorsan változó paysage, az ideges va et vient jót tesz idegeimnek, szinte azt szeretném, bár ütközne össze a vonat egy másikkal, a "jótékony sokk" tán megkönnyítené a fejem.

Kilépve a kupéból a hideg, az utcai élet, az ezer hang és szín végtelen kínossá teszi főfájásomat.

Egy negyed órára Bunny-hoz, kivel Schumann-dalokat játszatok, nem használ - aztán képeinek olajfesték szaga megkínoz. Tőle elmenve beleülök egy sapinba, s haza egyenesen behunyt szemmel a kocsi sarkába ülve - je roule je roule - je sens des couleurs et des odeurs épouvantables qui m'exaspèrent.[367]

Végre otthon - megmondom a portásnak, hogy ne eresszen fel senkit szobámba, míg nem csengetek, lefüggönyözöm az ablakokat, behúzom az ágy függönyeit, bezárom a szobát belülről, s alszom szombat du. fél 6-tól vasárnap du. fél 7-ig, tehát summa summárum: 25 órát, étlen-szomjan álmodva át szörnyűséges álmokat.

 

Vasárnap, febr. 5-én.

7-kor este jövök le soirée-ra öltözve.

Az hôtel, e kisebb szabású Krähwinkel, az én újabb excentricitásommal van elfoglalva. Kate Morgantól, a 35 éves, gondolat és érzésben szűz, színházban sohasem volt, s mindennap meztelen aktokat festő piktornétól kezdve Gabrielig, a vén német maître d'hôtel-ig, mind énvelem volt elfoglalva - awfully shoking, awfully shoking indeed.[368]

Ebéd után Schärffenberg grófnéhoz. Némethy Emivel Petőfit olvasunk magyarból franciára fordítva.

10-kor princesse Mathilde Bonaparte-hoz, kinél még az idén nem voltam. Amint belépek az ajtón, nagy heurékával fogadnak, alighogy el bírom mondani körmondatos udvari bókomat a hercegnőnek. Egyenesen a zongorához cipel egypár fiatal leány és úr (a Canrobert-ek már bejelentették, hogy jönni fogok), s valcereket kell játszanom, hogy Claire Canrobert megmutathassa a bosztont egypár jelenlevő fiatalúrnak.

A valcer végeztével a Canrobert-ek egy más soirée-be mennek. A szalonban igen sokan: Robert de Bonnières gyönyörű, Andrássy Ilonára emlékeztető nejével, Henri Houssaye és amerikai születésű, hirtelenszőke, ideges mozgású felesége, Daubré (de l'Institut) stb., stb.

Princesse Mathilde. Alacsony, kövér asszony, meglehetős plebejus kinézés - és (horribile dictu) modor. Igen nemes gondolkodás és szív. Tán ez összhangban van előbbi hiányaival?

Én mindig csak azt csodálom, hogy tudta ez az asszony világhírű szalonját megalapítani, vagy a születés és a hatalom elég arra?

Igen commonplace az empire bája nélkül. Semmi, de semmi imprévu[369], maga az egyszerűség. Profilját, voltak olyanok, kik királynőinek mondták: hajlott orr, sima homlok, húsos száj, arcok, gömbölyű áll, gömbölyű nyak, gömbölyű karok, rövid, igen rövid gömbölyű derék.

Az este babérkoszorúszerű hajdísz fején, óriási gyöngyök mélyen decolletírozott nyakán.

Udvari hölgye Baronne Abatucci. Disztingváltabb, finom arcél, könnyed modor. De semmi imprévu.

Appartement-ja igen szép. Íme tervrajza:


1-2 = a két kapualja fal által elválasztva

   3 = udvar

   4 = vestibule[370]

   5 = kis szalon

   6 = szalon

   7 = nagy serre szalon[371]

   8 = ebédlő

A nagy serre szalon volt mintája a második császárság bibelot ízlésének. Ebben az óriási üvegházban sikerült először a legkülönfélébb stílusok összehalmozása. A veres selyemmel fedett falak tele szebbnél szebb képekkel (Levy, Héber, Tony, Robert Fleury stb.). A terem közepét I. Napóleon nagy mellszobra dominálja egy arany sas és egy óriási pálma árnyékában.

Alaptónus: veres és arany, így tehát az összbenyomás igen meleg.

Az asztalon japon bibelot-k, régi bronzok, sèvres-ek, stb. stb.

Nagy előnye e szalonnak, hogy az ember észrevétlenül távozhat. A n. 5. szalonba lép be az ember, kezet csókol a hercegnőnek aztán a serre-be lép, s ott marad addig, míg akar - ha távozásra üt az óra, a No. 6. szalonnak megy ki az ember, amely szalon falain rokokó családi (?) képek.

 

Hétfő, 6. február.

5-ig Sarah-nál, aztán ctesse Diane-nál, akivel tegnap, ha oly rémséges névralgiám nem lett volna, s ctesse de Kesslerrel a konzervatóriumba kellett volna mennem.

Azt hittem, szemrehányásokat fog tenni, kivált tekintetbe véve, hogy csak az utolsó pillanatban izentem neki. Szó sincs róla, a lehető legnyájasabban fogad, Coroller de Vieuxville leányát vitte el helyettem.

Beszél Jean Berge-ről, kit ő is igen rokonszenves, szeretetreméltó és tehetséges fiúnak tart. Kivált azt tartja elragadónak, hogy nagy vagyonát, ahelyett hogy leányokra költené el, egy revue-be fekteti (amely sub rosa legyen mondva, majd mindegyik számában ír a Ctesse-ről valamit).

E közben megérkezett Vieuxville leányával, ki csak pár napja, hogy bejött Párizsba.

Olyan furcsának tűnt fel ez a fiatal, 45 éves férfi, ki 26-nak néz ki, akivel úgy vagyunk, mintha kortársam lenne: amint egy fiatal leány kíséretében lép be, ki nem nővére, nem is jegyese, de leánya. Szinte apának éreztem én is magamat.

Sehogy se tudtam megtalálni a kellő hangnemet.

Furcsa, és úgy láttam, hogy mlle de Vieuxville sem, ki (ami ez ilyen casusokban igen szokott dolog) nemcsak leánya, hanem - valamivel több, mint nővére atyjának. Gyermeki szeretete közelebb van a szerelemhez, mint - a legtöbb szerelem.

Ezalatt a Comtesse hétfői hadserege felvonul, egymás után, komolyan. Éltes bas bleu-k[372], fiatalos festett asszonyok, öreg generálisok és viceadmirálisok, pincsis és nem pincsis úrhölgyek. Un cortège plus ou moins ridicule.[373]

Mi a Vieuxville-lekkel az első szalonba telepedünk jókat nevetve egyik másik passante-on. "Un éclair: c'était la nuit!"[374] Konverzáció a másik szalonból két vénasszony között, kik mind a ketten zsinóron ölebecskét vonszolnak maguk után.

Mad. A.: En faisant des visites cérémonieuses je laisse quelque fois Minette chez le domestique, en lui disant qu'il lui raconte des petites histoires. Elle est si intelligente la chère mignonne.

Mad. B.: La mienne n'est précisément intelligente, mais elle a très bon coeur.[375]

Ezalatt a két fentebb említett kiskutya összemarakodik Kélaval, ctesse Diane akadémikus nevű pincsijével, óriási vonyítás, csaholás... a "cours de conversation"[376] egy percre félbeszakad.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Mi persze jót nevetünk mindezen, oly vígak vagyunk, hogy a Ctesse is otthagyja madame Ernestet és társait, és kijő hozzánk egy kissé mulatni, tíz percnyi fecsegés után aztán vissza: "Je retourne - finie ma récréation - je retourne à ma classe!"[377]

Este nagy ebéd Taine-nél: José Maria de Hérédia, felesége és leánya, Albert Sorel az école libre-től, Vicomte Bégouen, Anatole Leroy Beaulieu, Ribot és felesége, Melchior de Vogüé és felesége (ezek csak ebéd után jöttek), Berthelot (de l'Institut) stb., stb. Én Geneviève Taine és Bégouen között ülök.

Egészen grand genre diner. Roppant sok szarvasgomba, excentrikus nevű ételek, les truffes, les huiles, les glaces stb. A menü ez a formája csak a legnagyobb szabású (ambassadeur, officiel[378], stb.) ebédeknél szokásos.

Minden étel között más bor, kétféle champagne.

Még soha ilyen hosszasan mlle Taine-nel nem beszéltem. Igen naiv, eleinte igen furcsa, de később rokonszenvessé váló, tudós s eszes fiatal leány.

Mozdulatai kissé a fiatal vadászkutyákra emlékeztetik az embert. Az ember szinte azt hinné, hosszabb karjai vannak, mint más korabeli leánynak.

Atyjától a tudományszomjat (amely nála majdnem mint kíváncsiság jelentkezik), anyjától vonásait, s nagyon bas bleu s nagyon asszony egyéniségét örökölte.

Különben egészen angol. Legjobban angolul szeret beszélni, legjobban az angol irodalmat ismeri, s azt hiszem, még atyja munkái közül is legjobban azt szereti, amelyet Angolországról írt.

Egész közel hozzánk ül Hérédia. Fekete, sűrű haj, bajusz és szakáll, fekete, kissé csipás szemek, igen szellemesnek hiszi magát, folyton beszél, és folyton rosszat mond - barátjairól. Hadaró s kissé hebegő ékesszólását ideges kézdörzsöléssel kíséri.

Olyan, mint szonettjei: sok szóval s jól összeválogatott szavakkal alig fedett - semmi.

Felesége: une oie décolletée, épaules magnifiques.[379]

Leánya: atyja ideges mozdulatait örökölte. Azt hiszem, veres ruhában jött a világra.

Anatole Leroy Beaulieu. Olyan külső, mint ahogy a misera plebs a poétát elképzeli. Hosszú, göndör haj, torzonborz szakáll és bajusz, beesett, álmatag kifejezésű szemek.

Csak ha beszél, akkor nemzetgazdász, hangja biztos, erőteljes - messziről úgy hangzik, mintha mindig a kétszerkettőt mormolná.

Igen rokonszenves Vogüé, d'après ses apparances.[380] Mert csak feleségét ismerem még mindig, akitől jóformán különbözik.

Igen gentlemanlike ember. Finom arcél, szőke, sima haj és szakáll. Északi fajra valló szemek. Olyan modor, mint amilyennek én, mielőtt Párizsba jöttem volna, a Faubourg gentilhomme-jainak modorát képzeltem. De többet róla, ha majd megismerem.

Különben emlékeztet unokatestvérére: Aymar de la Baume-ra kissé.

Az ebédtől 1/2 10-kor kelünk fel - 12-ig folytonos va et vient. Vagy százan lehettünk.

 

Kedd, február 7-én.

Reggeli után látogatás comtesse de la Chaussée-nél és baronne de Coubertinnél.

Une visite blanche, Faubourg St. Germain - comme toujours.[381]

3-4-ig Haraucourt-nál.

Felolvas pár gyönyörű részletet készülő drámájából.

Másnapra randevút adunk egymásnak Sarah-nál.

Henri Lorinnél, ki két nap előtt jött meg Rómából. Nála a doktor (Dr. Rudolf Meyer), érdektelen konverzáció.

Ebéd mrs. Edward Verynél. Kitűnő osztrigák (zöldek).

Két amerikai, egy német báró. Még mindig nem szokták meg, hogy gazdagok. Különben Very még mindig oly érdekes, mint volt. Felfedező ész, ebből a kaliberből (persze nagyban) lehetett Kolumbus és lehet Edison.

Nyugtalan, éles tekintet, mintha mindig keresne valamit, sovány, szikár termet, sárga, fonnyadt bőr. Egész "anyagát" idegei eszik fel: a lázas betölthetetlen drang,[382] amely az új megismerésére vezet.

Eddig egy ágyút fedezett fel, s ez alapította meg vagyonukat.

1/2 11-kor búcsúzok tőlük, egy bal blanc-ra megyek. Ez lenne madame Very vágyainak netovábbja, ha egyszer legalább láthatna egy ilyen végtelen unalmas Fbg. St. Germain-i táncestélyt.

Soirée Baronne de l'Espée-nél. Une société "croisée".[383] A Lucinges-ek, Narbonne-ok, Bélizal de Gouzillonok, D'Epinay-k, Boisgelins-ek, madame de Mac Mahon, egypár La Rochefoucauld stb. stb.

A rue Casimir Périer-i palota összes szalonjai nyitva. Minden fehér és aranytól fénylik. A szalonokban a fal mellett egymáshoz szorulva ott ülnek a kipirult, felgyémántozott, mélyen kivágott ruhájú mamák, s előttük leányaik. Csupa primitív szín. Az ember alig hiszi, hogy Párizsban van. Nagy fény, de a raffinement minden nyoma nélkül. Az ember alig hinné, hogy ezek mind XIV. Lajos udvaroncainak egyenes ágú leszármazottjai.

Watteau és Boucher annak a kornak rafinált színeit festették, egy Chaplin vagy Moreau nem ennek a társaságnak művészi típusai.

A fény megmaradt, de a fény művészete elpusztult, az élet művészetét elnyomta - a biblia. Akkor jogok és kötelességek voltak, s csak az előjogokról akartak valamit tudni s kéjjel, könnyű vérrel ürítették ki a serleget. Ma, midőn csak kötelességeik lehetnek - a kötelességet politikailag nem gyakorolhatván: teljesítik a vallás által előírt kötelességeket, s kivált egy parancsra tartanak: ne bántsd a felebarátod feleségét.

A szerelem burzsoá lett, s így mindaz, amit az a másik szerelem létrehoz - hiányzik.

A zene hideg, nem ingerlő, a ruhák drágák, de a kokettség nyoma nélkül, az appartement-ok nagyszerűek, de fagyosak. A levegő tiszta, szín- és szagtalan, nyoma sincs annak a kábító, üvegházszerű atmoszférának, amely a Szajna túlsó oldalán levő szalonok éltető levegőjét képezi.

Életszabály: a legitim szerelemnek honnête[384] eszközökkel kell hódítania.

És a legitim szerelem diadalt ül, ez a testileg már satnya nemzedék még szaporodik, s fenntartja a francia történeti neveket az utókor számára.

Félreültem egy darabig, és hallgattam, amit ez a miliő beszél: "Hideg, ártatlan az élet és unalmas. Fehéren élünk, s fehéren ébredünk majd új életre. Fehér a szerelem színe, fehér a remény színe, fehér a fiatal leány legitim áruba bocsátott teste, fehér menyasszony ágya, fehér a koporsó lepedője is. Fehérek lesznek a liliomok sírjainkon, s fehér szárnyú angyalokká válunk hárfakíséret mellett - - - ezt a Waldteuffel-valcert fogjuk s ilyen hidegen énekelni majd akkor, midőn a paroisse papja schwarz auf weiss kiállította szeplőtlenségünkről a bizonyítványt."

Ki mondaná, hogy 100 év előtt duchesse de Chateauroux, de Pompadour, marquise de l'Espinay volt ennek a húsnak és vérnek a neve.

Fehér táncosnőim ez este:

Mlle de l'Espée, mlle Lambrecht, mlle de Courcy, mlle de l'Espinay és cotillon mlle de Gouzillon de Bélizal.

Ez utóbbi az egész magyar kolónia nagy barátnője, igen eszes és originális eszű - gömbölyű fitos orrú, kevéssé disztingvált, de sok kiváló tulajdonú fiatal leány.

Négykor jutok haza, oly fáradtan és álmosan, mint Párizsban még (legalább az idén) nem.

 

Szerda, febr. 8-án.

Sarah-nál.

25° meleg a serre-atelier-ben. A serre[385] közepén sötétveres s arany toalettben Sarah, ki comtesse de Béthune szobrát mintázza.

Parfüm, kábító parfüm által a levegőben tropikus atmoszféra. Elálmosítja, elkábítja az embert. A volière[386] húszféle madarának csicsergése még fokozza a hangulatot.

Folytonos va et vient: Dieudonné a vaudeville-ből feleségével, Jouffroy, egy öreg sánta marquis, kinek nevét elfelejtettem, Dreyfuss, a Klephe és Rupture írója. Másfél óráig nótázok, mert Sarah őfelségének ez így tetszik.

Judicről és Granier-ról van szó. Sarah jobban szereti Granier-t. Judic, azt mondja olyan, mint a cseresznyéből készült emberkék, csupa mell és has. Erről beszél - majd egyszerre odaugrik a zongorához, s leolvassa azt, amit zongoráztam - elmondja, mit képzel el e vad zene hallatára -

Kínos, beteg szerelemről beszél a nóta, amelynek vége nincs, amely olyan, mint azok a tropikus mérgek, amelyeknek készítésére ezer virágnak kell elhervadnia - s amelynek mérge a virágok illatának kivonatja.

Aztán megint tovább mintáz, az estszürkület leszáll, eltompul minden szín a nagy atelier-ben, csak az ő alakja marad megvilágítva, aranyszínű feje, ruhája, olyan, mint egy tropikus pillangó, amint a forróságtól kiszáradt virágról virágra száll.

Egy keresztformába foglalt nagy tüskét ad ajándékba mint porte bonheur-t.

Örökre kell viselnem, mert ő maga törte le valami tropikus tartomány valamelyik buja Szent János-fájáról.

Tőle Baronne de Karnel de St. Martinhez. Nagy hôtel az avenue Hoche-on. Nagy szalonok, igen sokan.

Ide az összes párizsi társaságok eljárnak - unatkozni. Legalább a szegény báróné szalonjainak ez a renommé-ja van.

Tán a háziasszony a hibás, vagy tán a szalonok unalmas tompa fakózöld és almapiros színében van a hiba, ki tudná megmondani?

Nála egy fél óráig, commonplace - kivált Sarah után.

Este estély Munkácsyéknál. Főleg a monde littéraire hivatalos: Leconte de Lisle és felesége, Robert de Bonnières és neje, ms., mad. és mll. Chaplin, Brozik, madame Beule, a Dumas leányok stb., stb. Vagy 150-en.

A soirée kezdetén a Chaplin családdal az entréenál állunk, Mlle Chaplinnek bő alkalma nyílik rossz nyelvét ragyogtatni.

Később koncert, két olasz leány énekel igen hamisan szólókat és duetteket. Une musique chaotique.

Munkácsy bemutat Leconte de Lisle-nek, kit pedig annyira szeretek mint költőt, hogy nem akartam megismerni, mint embert. Leconte de Lisle - azonban maga akarta, hogy megismerkedjek vele. Hallotta, hogy én lefordítottam néhány versét az O. V.-ben és Bud. Szemlében.

Nos tehát sajnálom, hogy megismertem. Ezentúl már nem fognak olyan tiszta élvezetet okozni nagyszerű filozofikus versei, ott fogom érezni mindig költőjük kicsinyes haineux[387] lelkét.

Egész idő alatt Sully Prudhomme és Coppée ellen beszélt, kiket olyan semmis talentumoknak mond, hogy ha valóban ilyenek lennének, akkor csak a legnagyobb pitié és commiseration-nal[388] kellene róluk beszélnie.

Különben élénken Lisztre emlékeztető fej, azzal a különbséggel, hogy Liszt feje finomabb, szellemesebb és férfiasabb volt amellett.

L.d. Lisle feje és mosolya egy vénasszony fejére és mosolyára emlékeztet. De nem egy jóságos vénasszonyéra.

Furcsa, hogy mind e sok kicsinyes hiba oly szépen megfér a nagy költő óriási tulajdonságai mellett.

Az elhalt generációból legnagyobbnak Victor Hugót és Baudelaire-t tartja. Ez utóbbit azonban amellett igen ügyetlennek, kinek minden egyes versének megfaragása roppant sok bajt okozott.

A modernek közül csak az egyetlen Haraucourt-t tartja tehetségnek.

Munkácsy bemutat Bonnière-nek is, akivel azonban alig válthatok pár szót, mert felesége elcipeli.

 

Csütörtök, febr. 9.

Délután Antokolszkijéknál, csak A.né van otthon, megmondom neki, hogy szombat du. Sarah-val férje atelier-jébe megyünk.

4-1/2 7-ig Jean Berge-nél. A fiatal írók folyton jönnek mennek.

Többi között: Fouquet, egy angolosan kinéző unalmas típus. Aztán comte Ostrorog és ms. de Gayffier, az előbbi egy igen csinos kis novellát olvas fel.

Jean Berge megígérteti velem, hogy új revue-jében, amely a Revue artistique és littéraire- és az Indépendant-ból lesz egyesítve, rendesen írni fogok. Megígérem, de hogy lesz a francia nyelvvel?

Este cigányokat megyek hallgatni a Café Orientale-ba.

Egészen más világba visz ez a zene. A mi naiv, meleg, még az érzési stádiumban levő világunkba; s bár maguk ezek a cigányok nem rokonszenvesek, mégis fel tudnak melegíteni, s átengedem magamat itt oly ritka szubjektív érzéseimnek. Eszembe jut az én jó kis Palim, s azok az órák, midőn mecum solus - voltam annyiszor, de annyiszor. Azok az órák, amelyeknek hangulatai annyiszor kétségbeejtettek volna, ha a fájdalomnak nem lenne meg mindjárt vigasza önmagában. Tán ez a művész egoizmusa.

Ez az üröm, amellyel a művészet tölti meg lelkünket, édes.

Kiérve a boulevard zajába, éreztem a végtelen különbséget a két hangulat között - odabenn ez a síró hegedű csak érzésről beszél - idekünn a lármás, sziporkázó, illatos tömeg - csak ennek ellenkezőjéről.

Otthon jobb, itt könnyebb az élet.

 

Péntek, febr. 10-én.

Vicomtesse de Bélizal de Gouzillonnál. Ultra legitimista asszony. A nyárspolgári érzések, s a túl arisztokratikus eszmék furcsa konglomerátuma. Mindenben, ami a morális világhoz tartozik, kicsinyes, korlátolt; mindabban, ami a politikai és szociálishoz - szintén. De természetesen egészen más formában.

S a Fbg. St. Germain egész ókonzervatív, kissé penészes frakciójára ráillik ez.

Különben kicsiny, vastag asszony a finomultság nyoma nélkül, setétveres apoplektikus[389] fej, vastag karok, rövid nyak, rövid ujjak, lerágott körmök.

Az ilyen teremtés csakis jó lehet - s ez valóban az; s nem mentségére mondom jónak.

Tőle madame Floyd-Joneshoz. Tökéletesen ellentéte. Ez az amerikai asszony, kinek tán nagyapja még aranyat ásott Kaliforniában, vagy pedig bányamunkás volt, a grande Dame minden allűrjét felvette tudatosan. Csakhogy ez a tudatosság kiérzik, s így - mégsem az.

A párizsi társadalom azon osztályához tartozik, kik a nagyvilág minden pletykáját tudják, egyrészt az en vue[390] egyéniségek barátaitól, másrészt a Gaulois-ból vagy a koronként megjelenő chronique scandaleuse-ökből.[391]

Roppant súlyt fektetnek minderre: madame Floyd-Jones kétségbe van esve, hogy Duc Decazes egy Singer kisasszonyt vesz el, nem tudja megbocsátani a mi uralkodónknak, hogy Hirschet a Herrenhaus tagjának nevezte ki, a Bernhardt-Jablonowska házasság beteggé tette. N. B. egyiket sem ismeri ezen "urak és hölgyek" közül.

Ahogy az upper ten thousand[392] dolgairól beszél, emlékeztet kissé a komornák és inasok pletykáira; már azért is, mert szavainak szintén alkóvszaga van - bár ő maga sohasem érezhette - élvezhette (ezt a szót az ő szempontjából használom) e "selected smell"-t.[393]

5-kor Louise Readhez. Nála madame Theodor Ritter, Éduard Grenier, Georges Lorin (Rollinat barátja) stb. stb.

Éduard Grenier: poète arrivé aux hauteurs - de Soulary et Arvers.[394] Középtermetű, szabályos vonású, ősz és rózsaszín öregúr. Középszerű mindenben. Igen megörül azon érdektelen dolgoknak, amelyeket mond. Abszolúte semmi imprévu.

Főleg Mary Robinson verseiről van szó. Louise átadja a tiszteletpéldányomat; aztán megmutatja az angol költőnő arcképét. Igen-igen rokonszenves, mély és álmatag, igen tiszta és amellett nagyon modern arc.

L. R. megígéri, hogy megismertet vele, ha keresztülutazik Párizson.

Louise nem szereti Darmestetter fordítását, azt találja, hogy az a baja, hogy D. maga nem költő. Aztán meg (legalább én azt találom), hogy mindig igen nehéz prózában elmondani azt, amit versben írtak. Kivált, ha valaki olyan magas húrokat penget, mint Mary Robinson.

Este 8-10 Gräfin Schärffenberghez. Némethy Emyvel Petőfit olvasunk.

10-kor ctesse Diane-hoz, kinél igen sokan: Sully Prudhomme, Marbeau, Bergeret, Monton és felesége, madame Brochot, madame d'Orange, mlle Gailhard, madame de [Üresen maradt], ms. de la Vieuxville és leánya, Jean Berge, Boisjoslin stb. stb.

Mlle Gailhard verseket mond Sully Prudhomme-tól - ?!

Időközben megérkezik cte de Kessler, és elmondja, hogy neje küldte egy percre, ki honn vár reá, és nem jöhet, mert bálba megy. Ezt elmondta, s aztán hazasietett a modern szép Helénáért, ce Menelaus platonique.[395]

Ezalatt a társaság az ebédlőbe vonul, hol az elhalt Guillomet egypár gyönyörű képe van kiállítva.

Az estély után Vieuxville-lel és Jean Berge-zsel egy közeli restaurant-ba rákokat enni.

A téma: a szerelem! Mindig ez az elnyűtt verkli járja, ha három férfi összejő.

A szerelem egész skáláját végigfújjuk; példákkal illusztrálva. Jean Berge mint poéta elmondja, hogy mit érezne akkor, ha madame Brochot 65 éves bájaival kellene flörtölnie.

Il coucherait plutôt avec des petits garçons.[396]

Erről természetesen a leszboszi szerelemre megy át a konverzáció. Vieuxville hideux[397]-nek, botrányosnak tartja, s kétségbe van esve afelett, hogy Párizs már ennyire romlott.

Nem bírjuk kapacitálni Berge-zsel, hogy ez mindig és minden korszakban megvolt, s ez csakúgy a természet törvényein alapul, mint a szerelem s a szaporodás. Ha a fajta igen elaggott, olyan egyedeket produkál, amelyek nemzésképtelenek.

Schopenhauer szerint az emberiség egyharmada ehhez a kategóriához sorozható.

Ez espèce-hez aztán két alosztály tartozik; olyanok, kiknek mind a két nem iránt van hajlandósága (de ez még rendesen az exuberans[398] népeknél fordul elő, mint az olasz, görög stb.), ilyen pld. (állítólag) princesse de Sagan, Thérèse, madame de Bélbeuf, s a jó Isten tudja, hány grande dame itt.

A másik alosztályhoz tartoznak azok, kiknek férfi a teste és női a lelke, vagy megfordítva, ilyen pld. a híres ctesse de Mailly-Nesles (Robert felesége) s minálunk Vay Sarolta.

Igen sokan azt mondják, hogy Pierre Loti, Bourget és Sully Prudhomme is ehhez a kategóriájú emberhez tartozik - ehhez: a modern Tantalusok típusához.

A miliő összhangban van a konverzációval. Csupa soupeuse-ök, körös-körül lármás toalettekben, kifestve, tele gyémántokkal, lihegő szájjal, rikító ajkakkal, mellettük pedig az örök Ádám; a férfi örök együgyűségével, amint még meg is fizeti azt az almát, amelyért a paradicsomot kellett elvesztenie.

"Ô vierges, ô démons, ô monstres, ô martyres!"[399]

 

Szombat, febr. 11.

Du. Sarah-nál.

Háromszögletű sárga és kék selyemből készült polichinelle[400] sapka a fején. Testét lilaszín peluche és halványzöld selyem betétű négligé fedi.

Különben "Sarah - bon humeur".[401] Csicsereg, nevet, vidám, mint a Tosca első felvonásában. Szinte versenyt dalol madaraival, kiknek csiripelése me donne sur mes nerfs.[402] Amit tüstént ki is fejtek neki. Nem értem, hogy lehet egy ilyen finom idegű, szubtilis asszonynak még egy hétre is "madárszenvedélye". Az vigasztal csak meg, hogy egy hét, már undorodni fog volière-jétől s a galambok werden verspeist![403]

Eközben megérkezik Georges Clairin (Jojotte, mint ahogy művésztársai nevezik).

Magas, szálas ember. Igen finom, par excellence gaulois arcél. Keskeny, hajlott orr, magas homlok, finom szájszél, Henri IV. szakáll és bajusz. Nyílt, derült szemek, un type franchement joyeux.[404]

Nagy magyar, a három év előtti művészkirándulásban részt vett ő is. Emlegeti a Pulszkyakat és Szemere Attilát.

11/2 óráig nótáztat, bár semmi kedvem nincs hozzá, mert a Sarah madarai olyan utálatos lármát csapnak, hogy alig hallom, amit zongorázok.

Meghí atelier-jébe, most Mounet Sullyt festi Hamlet kosztümjében.

Ezalatt Sarah átöltözik, s elragadóan mond el egypár verset Mary Robinsontól, akinek költeményeit én hozom el neki.

Megmutatom Sarah-nak a keresztet, melyet már nyakamon hordok egy "Tosca zöld" moir pántlikán.

Sarah nem hiszi, hogy örökké fogom hordani -

Mais pourquoi pas - ça n'empèche rien, n'est ce pas?[405] - Sarah egy nyájas "giffle"[406]-je a felelet.

Kocsin Antokolszkij atelier-jébe.

Clairint csakúgy elragadják a szobrai, mint a múltkor Sarah-t. Újabb vádbeszédek, hogy miért nem állít ki. Ugyanaz a támadás s ugyanaz a védelem, mint a múltkor. Sarah az atelier egyik sarkában leül egy padra, s onnan összekuporodva nézi a chef d'œuvre-öket. Néha-néha nagyokat kiált, szinte állati hangon, ha A. fordít egyet a bemutatott szobron - néha voix d'or-ja is felhangzik, s mint a fuvolahang betölti az atelier nagy íveit - majd elhallgat ő is. Mind sötétebb, sötétebb lesz, minden elhomályosul, csak a szobrok fehér árnyai törik meg az esthajnal tompa szürke tónusát. Itt-ott még be-betör egy piros napsugár - most a Mefisztó egyik lábszárát hinti be bíborpiros fénnyel.

Minél sötétebb lesz, annál fantasztikusabbá válik az óriási atelier.

Az összegörnyedt beteg, bűnös, kétségbeesett Mefisztó mereven mereszti reánk üres szemeit, míg a másik oldalról a magas, méltóságteljes Krisztus hosszú, lecsüggő fehér leplében, összekötött kezeivel mifelénk tart, reánk néz, s mintha még összébb húzta volna szemöldökeit. Amott Rettenetes Iván fenyeget - mindjárt felemelkedik székéről, s nekünk rontva végigkorbácsolja ezt a haszontalan, beteg, bűnös művészcsőcseléket. És ott a keresztény mártírleány, homorú mellével, beesett két orcájával, hosszú, mereven előrehajló sovány nyakával, üveges, elhaló tekintetű szemeivel, mintha annak az életnek gyönyöreiről beszélne, amelyekről éltében lemondott, s amelyek most, az utolsó pillanatban, abban a pillanatban, amidőn örökre el kell hagynia a "könnyek völgyét", még egyszer megkísértik - de már késő, nincs ereje az ajkáig vinni az élet poharát. Vége - a sír feltárult, már hallja a koporsóra hulló göröngyök tompa kongását, érzi a nyirkos föld zuhogását, érzi arcán a hosszú fehér férgek hideg, fonálszerű testét - pedig fent, ott fent a sír felett madár dalol s a virágok nyílnak.

És amott a szegény Ophélia - mereven, gondolat nélkül bámul reánk, s elmondja, hogy még a virágok, a madárdal sem tehet semmit azért, aki szeretve nincs - és most az éj mind jobban leszáll, mintha mind e szobrok megmozdultak volna, s mind elmondva az eszmét, amelyet kifejeznek, felénk közelednének, mind, mind.

És az atelier-ben némaság, csend.

Sarah is megborzongott, felriadva egyszerre csak így kiáltott fel: "Allons, j'ai peur, il me semble que tout ça se meut - c'est fantasque, c'est horrible. Venez."[407]

És most az utolsó szoborhoz mentünk, az ülő Krisztus szoborhoz, amely kitárja két karját, és jóságosan néz le - mireánk.

Azt hittem, megmozdulnak ajkai, s így szólal meg: "Eresszétek hozzám e bűnösöket, mert a szerelem bűnei meg lesznek bocsátva".

Vajon Sarah-nak is ez jutott eszébe a pillanatban?

Hat óra felé ctesse de Béthune-hez.

Nála Marquis de Noroy. -

Este Pierre de Coubertinnél, diner des jeunes gens.[408]

Hivatalosak: ms. Lafargue, marquis Chaix d'Aist-Ange, comte de Tèsle, vicomte Henri Bégouen, meg egy unalmas kis angol lord.

Lafargue. Cvikkeres kis tömzsi alak. Már Bourget-nál találtam pár év előtt. Comte de Paris megbízottja, igen-igen angol, legalább a politikában és vallásban.

Marquis Chaix d'Aist-Ange a megtestesült ügyetlenség, mindenbe belebotlik. Igen hosszú karok - csupa kar és kéz az egész emberke. Csak azt csodálom, hogy nem dadog.

Vicomte de Tèsle. Finom, nőies alak, magas íves szemöldökű, kissé felálló, de nem pisze orrú fiatalember. Hosszú, szépen frizírozott, selymes szőke bajusz, igen race termet. Csupa csont - csak vékony csont.

Különben a híres conférences Molé elnöke; így tehát egyike a Fbg. legtehetségesebb fiatal urainak.

A kis angol lord, szőke, selypes, mosolyog, és - nem mond semmit. Azt hiszem, még hallgatva is selypít.

Ebéd alatt Bourget nevetséges corset-históriájáról van szó. A Figaro két hete egy questionnaire[409]-t organizált hasábjain, amelynek rovatában olvasói és kivált olvasónői nyilatkozhatnak az újabb munkák felett. Nos tehát Bourget Mensonges[410]-ja került így szőnyegre. Vagy kétszáz levél érkezett a szerkesztőséghez, amelyeknek résuméja az, hogy Bourget nem ismeri a mondaine-t igen sok okból, s többi között azt is felhozták ellene, hogy soha egy mondaine fekete selyem corse-t nem hordott, és lièvre-rel felfuttatott íróasztalt nem használt. Bon. Erre mit tesz Paul? Fogja magát, és - felel ezekre a levelekre ugyancsak a kárörvendő, és így bosszút állt Figaro hasábjain. A cikk siránkozó hangon van írva, és védelméül többi között azt is felhozza, hogy legalább húsz mondaine-t tudna felsorolni, kik fekete selyem corse-t hordanak.

Ez ügyetlen volt, mert 1o soha nem szabad kritikára felelni, 2o nem ilyen modorú kritikára, 3o mert nem gentlemanlike a látott míderekről beszélni. De mindez még nem minden.

Utólag kisül, hogy a legszigorúbb leveleket éppen Gyp írta - ezt B. megtudva szemrehányó s ugyancsak siránkozó hangú levelet ír neki, amelyet ez most mindenkinek, aki kíváncsi reá, a legnagyobb készséggel megmutat.

Még egy ilyen história, és Bourget el van temetve éspedig per saecula saeculorum!

Ebéd után Bégouen - (miután felismeri, hogy Rollinattól játszok valamit) elárulja, hogy dekadens költő volt azelőtt, mielőtt a Débats védszárnyai alatt nemzetgazdácska lett.

Egypárt elmond (Vanier-nél kiadott és épuisé[411]) versecskéi közül. Gondolom, könyvének címe ez volt: l'âme des couleurs.[412] Én szerettem volna hozzátenni: surtout de la couleur verte![413]

On se pâme et rit derrière son dos.[414]

Lafargue-gal ebéd után a boulevard-ra. Főleg Bourget-ról beszélünk, ki most (a szegény) életcéljául a Fbg. St. Germainbe való bejutást tűzte ki. Vraiment trop de peine pour tant d'ennui.[415]

Ezért most Albert de Munnel kacérkodik, s úgy látszik, a XIX. század utolsó éveinek analitikus Feuillet-jévé akarja magát - degradálni.

Ezért marad a Mensonges abbéja. Íme, hová visz az anglománia; a chic ingek, a Sol s a Poolruhák a Fbg.-on keresztül a tébolydába fogják vinni.

Mániája a nagyzás hóbortja lesz.

 

Vasárnap, február 12.

Reggeli után Rupert Bunnynál. Ott már Alastair Cary Elwes és Stuartson egy amerikai szobrász.

A jó Bunny elmondja, hogy elhatározta, amint elvégezte a szalonban kiállítandó Boszorkatáncát, az én kedves misztikus női alakom kiviteléhez fog.

Stuartson: Egyenes, férfias, görög szobrokra emlékeztető fej és termet. Beaucoup trop homme pour un artiste.[416] Igen jól tud s előszeretettel beszél franciául. Eléggé ismeri a moderneket.

Baudelaire-t olvasunk és muzsikálunk. Igen hangulatos és nyugodalmas délután.

A két piktorral 5 óra felé este, szakadó esőben nekiindulunk a Quartier Latinnek. Mindhármunkat elragadja a tájkép színgazdagsága. A finom szubtilis félszínek, amelyeket a ragyogó fénylő aszfaltjárda visszatükröz, s amelyeket a járókelők sötét árnyai meg-megtörnek.

Milyen jó, hogy az angol művészeknek sem kell elmondani azt, amit az ember érez, nem úgy, mint a franciáknak, kik nem tudják, nem értik, hogy mi a néma hangulat.

Este 8 után Antokolszkijhoz, kinek elviszem az O. V.-ot, meg akarván Stróbl Arany-szobrának terveit néki mutatni. Banális, érdektelen dolognak tartja (je m'en doutais du reste!).[417]

Valóban nékem is kimondhatatlanul furcsának tűnik fel ez a barokk stílben tartott Arany. Ha van a világon stílus egyéniségével ellenkező, úgy ez mindenesetre a barokk.

Szó van a Sarah látogatásáról. Antokolszkij elmondja, hogy úgy látszik, hogy ért a szobrászathoz is, mert mindjárt felismerte, hogy az ő egyéniségének két ellentétes s éppen ezért oly érdekes keveréket képező eleme a realizmus és miszticizmus - "Hogyan, Sarah ezt mondta Önnek? - De hiszen így plagizált, mert én mondtam ezt neki - kiáltok fel én -, még azt mondtam neki, hogy ebben hasonlítanak egymásra."

Én kivált azért lázadok fel, mert ezt meg akarom egyszer Antokolszkijról írni, s így még azt mondaná, én kölcsönöztem az eszmét Sarah-tól. Különben Antokolszkijék mind melegebb és melegebbek lesznek. Ma már apácskám- és anyácskámnak nevezik egymást előttem. A.-né elmondja, hogy szereti férje kisleányát, kit a világ legszebb és legjobb teremtésének tart.

Én kifejtem, hogy eddig még csak annyit tudok róla, hogy mindig 9-kor fekszik le, akkor, amidőn én meglátogatom őket.

Tőlük 12-kor madame d'Orange-hoz, ki ctesse Diane tiszteletére nagy vacsorát adott, hivatalosak: a Vieuxville-ek, a Gailhard család, Cordier (le poète pucelle)[418], Baillet a Français-ból és még vagy egy tucat staffage-alak.

Coin sympathique.[419]

Mlle de Vieuxville és mad. d'Orange közt ülök a vacsoránál, kivált (minden társadalmi szabály ellenére) az előbbenivel foglalkozok; ki igazán elragadóan néz ki. Fehér kasmír ruhája plasztikus ráncokban hull le termetéről, minden mozdulata jeune fille et artiste.[420] Ennél többet nem is mondhatok.

Vieuxville-lel (avec le "papa") igen sokat nevetünk a jelenlevő "clownon".

Mlle Gailhard dit de nouveau des choses énormes.[421] Nem akar egy világért sem játszani. "N'est-ce pas que je suis ridicule en me faisant prier comme ça"[422] kérdé bókot akarva mll. de Vieuxville-től kicsikarni, ki igen nyugodtan és komoly arccal így felelt:

"Non, mais vous n'êtes pas loin de le devenir, ma chère"[423] - felelt rá igen udvarias hangon a burgundi hercegek unokája.

Baillet és Cordier szavalnak. Cordier alkalmi verset is mond ctesse Diane-ra qu'elle est descendue de l'Olympe pour assister à cette union trop (vraiment que trop) simple.[424]

4-ig.

4-kor Baillet-val sétálni megyünk még a Boulevard-ra. A Théâtre Français organizációjáról beszél. Az állam nevezi ki igazgatóját (ma Jules Claretie), kétféle tagok: sociétaires et pensionnaires. Az előbbiek önmagukat az utóbbiakból választják.

Egy sociétaire-nak rendes fizetése van, s azonkívül arányban képességeivel osztalékot kap a színház jövedelméből.

Egypár év előtt Reichemberg 42 000 frankot kapott így osztalékban.

Ő maga két év óta sociétaire. A pensionnaire-ek csak fizetést kapnak.

Rue Lafayette-nél elválok Baillet-tól. Elmegyek az Halles-okat[425] megnézni. Az első napsugár itt talál - 1/2 7, mire lefekszem.

 

Febr. 13-a. Hétfő.

11-kor Do Orsini felver álmaimból. Szerencsétlen keze van, mindig akkor látogat meg, mikor legtöbb s leghosszabb álmomra van szükségem.

V.r.u. 1-kor a Théâtre Français matinéjára megyünk. Hamletet adják Mounet Sullyvel a címszerepben.

Nem nagy kedvvel mentem, nagyon félek a francia Shakespeare-előadásoktól - annál nagyobb volt a csalódás.

Mounet Sully nagyszerűen adja e szerepet, a legjobb Hamlet, kit eddig láttam, márpedig én Rossitól, Salvinitól és Devrient-től láttam e szerepet. A két első igen olasz módra a fő súlyt Hamlet quasi őrültségére fektette, Sonnenthal igen raisonnable volt, Devrient csak filozóf.

Nos, M. S. volt az első, kitől úgy láttam Hamletet, amint lelki szemeim előtt lebeg azóta, amióta eszemet bírom.

M. S. Hamletje mély érzésű és gondolatvilágú ember, túlfeszített művészi idegekkel, ki mindvégig tudja, mit csinál. Igen tisztán, érthetően festi a többiekkel, s azzal az eggyel játszott komédiát. Ez volt az első színész, ki megértette, miért ad tanácsokat Hamlet a színészeknek: azért, mert így megértjük, hogy többet ért az élet komédiájához, még mint maguk a színészek, s így - könnyen játssza el a bolond Hamlet komédiáját.

De az egyes jelenetekben is mesteri. A szellemmel való jelenetének végén, midőn barátait esküre kényszeríti s egyszerre csak a föld alul hallatszik atyjának hangja, keserű hahotával, félig kacagva, félig zokogva nevezi vakondnak atyját. Itt visszaadja az e pillanat által a legmagasabbra fokozott humort. Itt egészen a Shakespeare angol földön elálmodott, angol talajból fakadó Hamletje áll előttünk.

A további jelenetekben megmagyarázza a színlelt bolondsággal párhuzamosan haladó rögeszme koronkint valódivá váló őrültségét. De mindig megtartva az oly szükséges crescendót.

Így, midőn a színjáték alatt eleinte Ophéliával enyeleg, mind erősebb, fokozottabb lesz nála a meggyőződés, hogy Claudius valóban atyja gyilkosa, lassan-lassan a földön csúszik, összetörve Ophélia legyezőjét, s az így kitört nyíláson keresztül figyelve Cl. vonásait, közbe-közbe az általa a színjátékba illesztett szavakat ismételve. Mind lázasabb, lázasabb lesz, végre erőt vesz rajta a tökéletes meggyőződés arról, hogy Cl. a gyilkos, mintegy a némajátékon kezd nevetni, és nevetése mind erősebb, erősebb lesz, végre rémítővé válik, s elnyomja a rosszul lett király ápolására összeszaladt udvar nyüzsgését. Ez a nevetés már nem normális, ebben a percben Hamlet idegei már annyira fel vannak csigázva, hogy nincs távol az igazi őrültségtől.

De játéka a legmagasabb pontra az anyjával való jelenetben jut.

Mind hevesebb, hevesebb lesz, már nem tudja, mit mond, nem emlékszik atyjának tett ígéretére, hogy anyját kímélni fogja, néha állatiasan fel-felcsukló hangon veti anyja szemeire, hogy újra szeretni bírt és kit? egy szatírt.

Anyja rémülten zokogva, remegve hallgatja. E percben a szellem megjelenik, s meginti, hogy kímélje anyját - s most Hamlet egyszerre tompa, fásult hangon, bár alig eszmélve, anélkül hogy anyjához fordulna, megfogja az egyik szék támláját, s így szól: "voyons qu'est ce que vous avez madame".[426] Ebbe a frázisba bele tudta tenni a szellem iránt érzett félelmét, atyja emléke iránti szeretetét, amely oly erős, hogy még erre is rá tudta őt bírni.

Az utána jövő jelenet borzasztó, amint folyton változó hangon a szellemmel beszél, végre midőn az eltűnik, a sírva fakadó édesanyját látva, egy pillanatra felébred lelkében a gyermeki szeretet, odaborul reá, s maga is elkezd keservesen zokogni, s a kölcsönös, mély megindulás közepett rá akarja bírni anyját, hogy mondjon le Claudiusról - s ez nem sikerülve neki, undort érez iránta ismét, s lázban, félig őrülten elrohan.

Fogok írni ez alakításáról, igen tanulságos lesz, ha megismerik a mi gyermek Hamletjeink is.

Igen furcsa volt Do Orsini, ki még azt sem tudta, hogy Hamlet és Ophélia egzisztálnak. Valaki, ki életében először látja Hamletet, érdekes tanulmány. A többiek igen rosszul játszottak, Baillet, ki Horatiót játszotta, folyton lemosolygott rám és - pastilles Géraudet-ket evett, ami nem mondhatnám, hogy nagyon elősegítette volna a játék összhatását.

1/2 6-kor ctesse Diane-hoz, kinél sokan és igen sok unalmas egyéniség.

Este tisztán kuriozitásból az Odéonba megyek, hol Cidet játsszák. Éppen olyan unalmasnak és lehetetlennek találom, mint midőn először olvastam. Nem bírom ki 10-nél tovább, majd megöl az unalom. Elmegyek, s hogy egészen hangulatosan végezzem napomat, az Avenue de l'Opérába megyek cigányokat hallgatni. A bandában, bár nem játszik, Pali régi csellistája, ki tavaly nyáron Veronában járt. Majd a nyakamba borul örömében, most aztán vége az "inkognitónak", a prímás s'en fiche des autres[427], s úgy nekem muzsikál, akárcsak Pesten lennék.

Egymásután a "Tinódi nótája", "Azt mondják, hogy bűvös-bájos édenkert a sz." s a többiek tutta la compagnia. Journée d'émotions cosmopolites![428]

 

Február 14-e, kedd.

Mardi gras.[429] Egész nap commissiók, miután látogatásokat ezen a napon nem szokott az ember (hála Istennek) tenni.

Ebéd Schärffenberg grófnénál egészen en famille, csak a grófné, Emy és én. Ebéd után majd az egész "fehér lapot" átfordítom olvasva, magyarból franciára. Tulajdonképp nem is olyan nagyon nehéz dolog. Madame Cazalis bemutatja Némethy Emyt ctesse Diane-nál.

Tőlük a "Frascatiba" a boulevard-on.

Tele néppel, 12 felé jár az idő, s alig lehet járni. Kevés és ízléstelen maszkok. Egyik-másik kávéház előtt vándorzenészek telepednek le, vagy egyik-másik álarcos grivois[430] kuplékat fúj el.

Tulajdonképpen igen kevés en train.[431]

1/2 1 lehetett, mire a Frascatiba jutottam. Tout à fait canaille.[432] Míg a Bullier férfiközönsége elég tisztességes (igen sok tanuló), addig itt jóformán és kizárólag macquereau-k.[433] Félmeztelen férfiak és majdnem egészen meztelen asszonyok táncolnak el a füstölgő lámpák alatt. De egy cseppet sem érdekes a kép, mert egyik igen jól tudja, mit ér a másik - pas d'illusions du tout.[434] S ebben a dologban éppen úgy, mint minden másban, csakis ez az érdekes. Az ember látja e bábok kulisszái mögött a fonalat, amelyet az établissement igazgatója rángat.

Amott egy quadrille. Négy pár, de mindenki csak egy alakra figyel, a híres Goulue-re, Párizs leghírhedtebb kánkán táncosnéjára. Igen finom bergère[435] Watteau-arc, alig befestve. Veres bársony derék, csipke alj. Semmi csipke a derékban, úgyhogy a bársony egyenesen a mellre és karokra simul. Igen fehér nyak, sima, egy cseppet sem canaille.

De még a tánca sem, s ez a legfurcsább. Olyan lelkiismeretességgel emeli a lábát a csillárig, olyan nyugodt önbizalommal rúgja le táncosának fejéről a kalapot, hogy az ember látja: ez a leány megfelel kötelességének, fizetést kap táncáért, kánkánra szerződtették, és szerződésének becsületesen megfelel.

La débauche honnête, sans passion, beaucoup d'art.[436] Már akkor a Bullier grizettjeinek imprévu kánkánját jobban szeretem.

A Goulue kánkánja - akadémikus, megállapodott kánkán.

Megérdemelné, hogy az Institut megkoszorúzza táncát.

 

Február, 15. szerda

Hamvazószerda.

Robert Jamesonnál. A keresztény Rotschild, Jameson et Hottinguer ház fiánál és örökösénél. Nagy palota, igen természetesen a parc Monceau-nál. Széles sötétveres bársonnyal áthúzott lépcsőház, sok aranyozás, a lépcsőház alján egy nagy rokokó, XV. Lajos korából való hordszék, hogyan jutott ez ide? Szomorúan néztünk egymásra én, meg - a hordszék.

Robert Jameson. 26 éves fiú. Gömbölyű, karakter nélküli fej. Sötétkék, félénk, bár merésznek látszani akaró szemek. Mindig tisztelem azt az embert, kit milliomjai nem tesznek impertinenssé, s ez oly ritka.

Különben beteg a fiú, grippés nyaka be van majdnem orráig kötözve.

Szemrehányásokat tesz, hogy még nem voltam nála - de mikor olyan nagyon érdektelen! De hát persze, ezzel nem menthettem magamat.

Ezalatt a társ fia, François Hottinguer lép a szobába. Chien, chasse, fusil.[437] Ma minden épicier[438] fia sportsman, holnap pedig már azt hiszem, csakis az épicier-k fiai lesznek azok.

Louise Read-hez, ez már más hangulat. Bemutatom neki Némethy Emyt. Nagyon összebarátkoznak. Ott persze Letournon, ki elmondja, mennyi baja volt Schliemann-nal, kitől a trójai ásatásokról írt munkát lefordította. Egy bizonyos - igen rövid határidőre megegyeztek, Schliemann azonban kikötötte, ha addig nem készíti el a munkát, kevesebb honoráriumot kap. Letournon belemegy a munkába, s éjjel-nappal dolgozik, mert Schliemann megnehezíti a munkát, hogy kevesebbet kelljen neki fizetni. De Letournon fejes - s a duellum győztese ő marad.

Louise Read elmondja, hogy Mary Robinson nem jő Párizsba, s így nem találkozhatok vele, de igen örülne, ha Londonban felkeresném.

Szó van az angol költőnőről, Louise fél, hogy nem fog soká élni, mert aki ily gyorsan, ilyen lázasan él, az nem élhet soká.

De hát aki gyorsan él, többet él, mint az, aki lassan él. És ez elég - vigasztalásnak.

Este Schärffenberg grófnénál, elvégzem a "fehér lap" fordítását.

 

Csütörtök, febr. 16-a.

V. r. u. Munkácsyhoz, akit nagy munkában találok.

Vele rémítő hófuvatagban Taine-hez, majdnem egy óráig kocsizunk.

A magyarországi intérieurökről van szó. Munkácsy nem talált egy szépet sem, pedig jó csomót bejárt "diadal" útjain.

Azt mondja, letelepedne nálunk, de hát akkor Pesten is kellene atelier-t építenie, s el kéne adnia a párizsi hôtel-t, ez pedig igen sok bajjal járna.

Azt hiszem, nem gondolt soha komolyan erre, de nem is gondolhat, ha egypár évet nálunk töltene, elfelejtenék itt, s kijönne divatból otthon.

Kérdezősködik, kik a mai kiválóbb írók (abszolúte nem ismer ti. az újak közül senkit). A költők közül felemlítem Reviczkyt, Kiss Józsefet, az elbeszélők közül a "modern" gárdát, egyeseknek, így Gozsdunak még nevét sem hallotta.

Patent hazafiság.

De nemcsak az írókkal, de a festőkkel is így van, alighogy tudja azt, hogy Feszty, Spányi festenek.

Megérkezünk Taine-hez. Az öregúr nagy udvariassággal fogadja. Erre az egy fogadtatásra Munkácsy büszkébb lehet, mint az összes amerikai tam-tam-os orációkra.

Nem tudom különben, hogy megértette-e.

Madame Taine elmondja, hogy a Cazalisokkal (kikkel ma a Français-ba megy) sokat beszélt rólam.

A Taine család el van Mary Robinsontól ragadtatva. Geneviève szeretné megismerni.

Taine ezalatt Munkácsyval Flaubert Herodiade-járól beszél, ajánlja neki elolvasásra, merthogy az író a farizeusokat egészen úgy állította be, mint ahogy M. megfestette. Munkácsy még nem olvasott semmit Flaubert-től, attól fél, hogy nem értené meg.

Beszélnek Samuel Pozziról, kinek nagy tudományán kívül az a nevezetessége, hogy olyan végtelenül fiatalnak néz ki, negyvenhét éves és huszonötnek tartják.

Munkácsy azt mondja (tout à fait apropos des bottes),[439] hogy a színésznők gégéjét ő szokta rendesen gyógyítani, ez az utolsó nevezetessége.

Óh tapintat! Egy percnyi kínos csend, csak mlle Taine nem érti (szerencsére), miért hallgattunk el... Taine kezd beszélni, gyorsan átvive a társalgást Munkácsy utolsó művére. Csakis arról magáról lehet, ki ügyetlenséget követ el a társaságban beszélni tüstént az ügyetlenség elkövetése után, anélkül hogy az illető meg legyen sértve.

Majd 11/2 órát ültünk náluk. M. első látogatása kissé hosszúra nyúlt. Estém igen érdekes volt. A Café Voltaire-be mentem, hol Jean Berge egy irodalmi társaságban ("sur courte échelle"[440]) pár hét múlva megjelenendő "Les extases" című kötetéből olvasott.

Az első emelet egy nagy chambre séparée-jában voltunk. A két ablak között óriási dob, a falakon Mistral s más írók arcképei.

A fal mellett hosszú asztalok s bársony kanapék. Amint ezek a fiatal írók egymás után felvonultak festőien rendetlen ruháikban, kócos fejeikkel, álmatag s élvektől és nélkülözéstől fáradt szemeikkel, eszembe jutott az Henri Murger kora, a Bohème!

És - Musette sem hiányzott, hogy teljes legyen a szellemi omnibusz.

9 óra felé Jean Berge oldalán megjelent az igen modern színekbe öltözött s modern gondolkozású mai Musette: az Alcazar d'hiver Marcingyja.

Lent az Odéon előtti téren a Quartier Latin nyüzsgése, néha-néha egy idáig felhangzó kuplé vagy kórus - idefenn pedig lelkesedéstől, nagyravágyástól ragyogó szemek.

Ez a városnegyed mégiscsak a legérdekesebb Párizsban, ez a Musset, ez Georges Sand, ez Chopin negyede.

Ez a hangulatos Párizs.

A poéták, írók gyülekeznek.

Charpentier (kis, piciny regényíró), az egylet elnöke bemutatja magát nekem, és megnevezi az érdekesebb típusokat. Itt van Germain-Lacour (poéta), itt Lemoelle, poéta, Fouquet, de Gayffier, ms. de Sainville stb., stb.

Egypár percig nagy zavarban van a társaság, mert lokalitásait egy igen jókedvű s kevésbé literális társaság foglalta el. Visszakövetelik helyiségeiket, a két kolónia emberei most összevegyülnek, s egy percig a szellemi és testi régale[441]-ra jött két társaság eggyé válik, lármázik mind, külön minden egyes tagja.

Végre megegyeznek - s a s. courte échelle dicsőségesen bevonul templomába.

Charpentier az elnöki széket elfoglalja s nagy komplimentumok között felszólítja Jean Berge-et, hogy mondja el verseit.

Jean Berge felel. Előbb figyelmezteti a gyülekezetet, hogy ez tulajdonképpen csak próba, miután most turnéra megy Amsterdamba, Bruxelles-be stb., úgy, mint ezt az utóbbi időkben Coppée és Jean Aicard divatba hozták.

Ezután a modern áramlatokról beszél, három irányt említ fel a mai költészetben, az egyik, amelynek Sully Prudhomme, a másik, amelynek Leconte de Lisle, a harmadik, amelynek Verlaine áll élén.

Ő egyik iskolához sem sorozható, s magát önállónak tekinti. Aztán beszél az utóbbi év három, Lemaire-nél megjelent poétájáról: Lemoelle, Germain-Lacour és Fabiéról, akik közül a két első jelen van.

Végre verseinek elmondásához kezd. Márciusban megjelenendő s "Extases" című kötetéből mond pár költeményt. Egypár igen szép, filozofikus alaphang, il voudrait être optimiste, mais ne l'est pas de tout.[442] Keserű alaphang - keserű mosoly, erőszakolt megnyugvás.

A szomszéd szobában ezalatt a jó nyárspolgárok oly végtelen lármát csapnak, hogy nemegyszer saját szavunkat sem halljuk. Berge nervózus, nem akarja folytatni az olvasást, s aztán meg úgy érzi, hogy publikuma nem érti meg.

Minden egyes vers után abba akarja hagyni, dühös pillantásokat vet jobbra-balra, csak hosszabb nógatás után végzi be a felolvasást.

Utána Germain-Lacour és Lemoelle mondanak pár verset.

Végül Gayffier mondja el maxime-jait.

Igen furcsán hat az Extases de l'esprit-nek (ez Berge egyik könyvének címe) felolvasása a szomszéd terem bugrisainak állatiasan eksztatikus lármája kíséretében.

Innen Jean Berge-zsel, a kis Marcingyval és ms. de Sainville-lel (ki festő) a Café de la Paix-be.

Berge nervózus, szekírozza a kis Marcingyt, kit azonban ez az état d'âme nem lep nagyon meg. Közönyösen eszi a rendelt osztrigákat, s csak néha-néha simítja végig Berge hosszú haját, petit fou[443]-nak nevezve őt.

Berge megunja, s hazalódítja az éhes és rapace[444] donnát.

Olyan rossz kedve van, hogy ms. de Sainville-lel is kellemetlenkedik, aki szintén elmegy.

Most aztán egyedül maradva vele, hazakísérem, s hamvadó tűz mellett raisont beszélek neki.

Hálószobájában két óriási karosszékben letelepedünk. A kandallón óriási lámpa, amelyiknek fényét lila színű abatjour fékezi, a kandalló párkányon mindenféle parfümök és festékek a koronkénti "passante"-ok iránti figyelemből.

A halvány lila színű fény végigtáncolja a világos színekben tartott nagy szobát, s misztikus fénnyel veszi körül a poétát, ki most egy hosszú selyemingbe bújva, beletemeti kondor hajú éles profilját két kezébe, s bolondul - alig tudom észre téríteni. Nem tudná okát adni, hogy miért ilyen. A mindnyájunk betegsége ragadja meg, szeretne sírni, szeretne fejjel nekimenni a falnak. Miért? Ki tudná?

Olvastatom. Elmondja kedvenc verseit, most sokkal jobban és nyugodtabban, mint az előtt. Lassan-lassan megnyugszik. Most én mondom el regényem meséjét, mind nyugodtabb lesz, s végre a másik extrémbe esik, majd kirúgja a ház falát jó kedvébül. Csupa szellem és kacaj. Miért? Ki tudná?

4-ig nála, ezalatt láttam vagy ötféle Jean Berget-et, s mind érdekelt.

 

Péntek, febr. 17-én.

V. r. u. leveleket írok és jegyzeteimet.

Ebéd előtt egy percre Pierre de Coubertinnél.

Este ctesse Diane-nál.

A rue d'Amsterdam közepén Sully Prudhomme-mal találkozom, akivel együtt fel.

Amint belépünk az első szalonba, éppen a Vacarescuakról beszélve - szembe a belső szalon végén ülnek a fáták, a "délibábok honából visszatért fáták".

Kölcsönös öröm.

Íme ők:

Egy igen vastag, kicsiny mama, kissé közönséges modor, de igen bonne femme; ki leányától már megtanulta úgy-ahogy a költői műfajok receptjét.

Helena, a nép képviselője, mll. Helena Vacarescu. Carmen Sylvával az oláh literatúrát képviseli.

Igen orientális típus, kicsiny, zömök termet. Érdes, savanykás vonás a száj felett. Túl boldog, hogy a királyné legjobb barátnéja, itt mindig Sinaiáról, ott meg, azt hiszem, folyton Sully Prudhomme-ról beszél. Különben igen eszes leány, s nem annyira bas bleu, mint két év előtt volt.

Intelligens, de nem szellemes. Sok applomb - applomb pour toute la famille.[445]

Nővére - Helena Vacarescu nővére.

Különben igen korán jöttünk, a Ctesse még ebédnél ült. Az első szalonban kártyaasztal, ami annyit jelent, hogy Ulbachot várják.

Pár percig beszélgettünk, várva a háziasszonyt, végre megnyílt az ajtó - s comtesse Diane megjelent Ulbach karján, akivel ebédelt.

Lassan-lassan megtelik a szalon: az habituék. Azonkívül a híres et toujours belle madame Gretriau. A legszebb asszony Párizsban - ezt mondja mindenki külön-külön, de azért senkinek sem tetszik.

Francia korareneszánsz Diana-arc és -termet, kissé megnyúlt vonások, mandulavágású szemek. Gyönyörű márványfehérségű nyak és karok. Ruhadereka egy mestermű, két mellét kagylószerű díszítés fedi - e két kagyló között a kivágás lemegy a corsetig. Vállain két gyémánt rivière tartja fenn a derekat: szóval majnem meztelen, és mégis igen convenable a kivágása.

Azt mondom a comtesse-nek, hogy azt a benyomást teszi reám, ha megszúrnák - nem kiáltana - annyira élettelen.

A háziasszony azt találja, hogy tán akkor, si ça serait une piqure de morphine! Shocking.[446]

Jean Berge és Elena Vacarescu verseket mondanak az én zongorakíséretem mellett.

Soirée után Jean Berge-zsel egy kávéházba, főleg magyar viszonyokról van szó, én persze csak a fényoldalakról beszéltem, úgyhogy a poéta kedvet kap eljönni hozzánk, s meghívatja magát (persze nagy örömmel) falura. Elég furcsa és érdekes lenne, ha valóban eljönne.

 

Szombat, febr. 18.

Egy percre R. Bunny és Carry Elwesnél, kiket meghívok az esti magyar bálra.

Ebéd Schärffenberg grófnénál, ott ebéd előtt Hoyos grófné - discursion sur les dentistes.[447] Rábeszéli Némethy Emit, hogy menjen vele a fogorvoshoz, támogatni fogják egymást.

Este Munkácsyné, Latinovits, Munkácsy és cte de la Tour jönnek értünk. Két kocsin a bálba.

Némethy Emi kocsijában Munkácsyné, vele szemben én, N. E. s vele sz. Latinovits. Jobban mondva, én tökéletesen Cécile de Kolpach (mint ahogy Munkácsynét Károlyi Gábor nevezte) ölében.

Jambe sur jambe,[448] nem kell mondanom, hogy - én határozottan jobban jártam, mint ő. Munkácsyné Muzion-ruhája tökéletesen összegyűrődött.

A bál valahol a Fbg. Montmartre-ban, a szabadkőművesek lokalitásában zajlott le.

Ott még Hoyos, Széchen, a Morpurgok, Ratisbonne két leányával, Wiede, az én angol festőim és - Földváry Emília gyermekeivel, kiket már igen rég ismerek látásból.

Bemutattatom magamat néki, eszes, művelt asszony, azonban azzal a bizonyos modorral, amelyet körülményei ki kellett hogy fejlesszenek.

Leányával táncolom a csárdást, bár Munkácsynéval voltunk engage-írozva. De hát akkor még Cecília nem tudta, hogy a bál böjtre esik - s mit mondana a párizsi társaság, ha megtudná, hogy ő, ő táncolt.

A bál - mint amilyen az ilyen bál szokott lenni.

Egyig maradok, aztán egyenesen haza, igen nagyon fáradt s broken down[449] lévén.

 

Vasárnap, febr. 19-én.

V. r. után vicomte René de Changyhoz és fivéréhez teára.

Les Changy-s: (mint ahogy őket mindenki Párizsban nevezi - miután az egyik tökéletesen olyan, mint a másik). Simán, szépen megfésült fej, finoman kikent s felsütött bajusz, 6 cm magas inggallérok gyönyörűen kivasalva. Poole ruhák, angol cipők, gyönyörű nyakkendők, inggombok és melltűk. Kissé angolos kiejtéssel beszélik nyelvüket. Ugyanaz a típus, mint minálunk Haraucourt, csak azzal a különbséggel, hogy ezek jó fiúk alapjában véve. Csak az angol levegőben beszívták magukba az angol betegséget: sznobok, pedig - nincsen szükségük e mázra, már a nagyvilág szempontjából e nélkül is "értékesek".

Nagy név, nagy vagyon, csinos külső - valóban majdnem tökéletesek a - parketten.

Igen csinos garzonlakás. Sok bibelot, túlságos sok porcelán - ez nőies vonás csakúgy, mint a sznobizmus.

Vagy tíz fbg.-i élegant náluk.

Szó - miről is volt csak szó? Nem tudom, pedig majdnem két óráig voltam náluk.

Csak egyre emlékszem élénken, s ez nagyon meglepett. Az egyik Changy leül egy szövetekkel egészen elfedett pianínóhoz, s játszani kezd. Óriási gyorsasággal, óriási technikával Chopin egyik impromtujét.

Igazi francia játék, gondolom, hideg s óriási technika.

De hogy lehetséges az, hogy ez a fiú ennyire jutott a zongorajátszásban? Hisz formailag tökéletes a játéka. Oly kérdő lehet kifejezésem, hogy R. de Changy hozzám fordul, s így szól hangosan felnevetve - "n'est-ce pas c'est admirable cette - machine"[450]. Azt hiszem, hogy viccet mond - s biztosítani igyekszem az ellenkezőjéről, hogy fivére csupa lélek stb. stb. Il insiste.[451]

Kisül, hogy egy új találmányú masina, amelyet a zongora elé illesztenek, adta elő a darabot.

Fivére csak forgatta - a modern, XX. századi "verklit".

Bár a franciáknak mind elég eszük lenne a zongoraórák ára helyett egy ilyen verkli megszerzésével "áldozni a zene művészetének". E verklik legalább tökéletesek. Illetve verkli - dehogy így, mesteri, igen drága gép, amelyet a zongora elé csúsztatnak, s amely a ráillesztett darabot (az Aristonok módszere szerint) a legnagyobb maestróval elveri a zongorán.

1/2 5-kor Pongrácz Ninához. Nála Schindler (a bankár báró), Haas (a hírhedt szőnyeges) stb.

Ctesse Diane 5 felé szintén megérkezik, minden évben kétszer látogatva meg őt.

Igen furcsa dolog Schindler és közte.

A név és pénz kérdése merült fel. Schindler nagy büszkén hirdeti a Rotschildok párizsi szociális nagyságát, s hogy ma a szalonok pièce de résistance-jai.[452] Ctesse Diane kifejti, hogy ő, ha valami másra még többet nem adna, jobb szeretné, ha szalonját inkább a nevek, mint az écu-k[453] hintenék be fénnyel.

Schindler s'échauffe, s elmond egy anekdotát Rotschildról, ki egyszer két óráig várakoztat íróasztala mellett egy herceget. Ez türelmetlenkedni kezd - Rotschild erre csenget az inasnak, s még egy széket tolat oda a hercegnek -

Ctesse Diane: - "eh bien, il était très grossier, merci, mon cher monsieur, de m'avoir fourni cette preuve; certe le prince n'aurait pas fait ça -"[454]

Ezzel a mot-val a ctesse kiment, és én - (őszintén bevallom) tapsolni szerettem volna néki.

Este nagy "irodalmi tea" Jean Berge-nél. Ott Buffenoir, a néhai kommunista költő, Fouquet, Ostrorog, de Gayffier, ms. de Sainville (piktor) és [Üresen maradt.]

Én az elsők között - 9 felé érkezem.

De íme a társaság:

Jean Berge: középtermetű, karcsú, finom csontú, 24 éves fiú, ki 20 évesnek néz ki; magas nyílt homlok, erős jellemzetes profil, horgos, meglehetős markírt orr, élénk, bár kissé lecsüggő héjú szemek, kis hegyes bajusz, mosolygó, érzékies száj. Igen domború férfias torzó, széles csípők. Olyan a testformája, mint karaktere; nagyon férfi s nagyon nő.

Igen expanzív mélység; egy igen szubtilis race naivitása.

Igaz életkedv, koronkénti végtelen hisztérikus csüggedéssel összekötve. Arra született, hogy megcsinálja a francia irodalomban, kivált szemben a dekadensekkel, a reakciót, bár azt hiszem, már elkésett. Egy fecske - nem csinál tavaszt.

Fouquet. Sárga, szépen megfésült fényes hajzat, Beaconsfield-re emlékeztető fej. Savószín teint, áttetsző s amellett szúró kis kékeszöld szemek.

G. de Gayffier. Ez meg Voltaire-re emlékeztet. Majdnem négyszegletes koponya, annyira előreálló kisagy. Óriási, túldomború homlok, piciny szemek, amelyeket, ha figyel, annyira összehúz, hogy egész arca eltorzul. Hegyes, vékony orr, keskeny szájszélek. Piciny, sovány test, előszeretettel kuporodik össze székén - à la Voltaire. Azt hiszem, a Zaïre írójának irányában akarja egyéniségét kifejleszteni. Különben il se méfit, de tout le monde et surtout de s. jugement.[455] Ha valamit állít, körülnéz, összehúzza két szemét, s úgy figyeli, milyen arccal hallgatják azt, amit mond. Fél, úgy látszik, a baklövésektől, különben nagyon rövidlátó. Méfiant comme les myopes.[456]

Comte Ostrorog. Angliában született és nevelkedett, tökéletesen párizsinak "átdolgozott" szláv.

Az angoltól szokásait, ruháit, a franciától eszmemenetét vette át; alapja komplikált, igen szenvedélyes, s amellett igen hideg.

Il se défit aussi de tout le monde, mais tout autrement que de Gayffier.[457] Berge tökéletes ellentéte.

Bouffenoir. Legidősebb a társaságban, s így - legkevésbé érdekes. Il serait encore en train de "devenir", si ça ne serait pas trop tard.[458]

Lágy, éneklő hang, viaszlágyságú versek - mi vitte őt a kommunizmusra? ki tudja?

Azonkívül még egy egész fiatal, szőke író, poéta szintén, igen szegény lehet. Rongyos cipők; la timidité des malvêtus.[459]

Eleinte általános szellemeskedés.

Aztán egyenkint mindegyik pár költeményt mond el. Gayffier - manière narquoise,[460] hegyes orra szemtelenül előre áll, szája megnyúlik - s csak úgy szórja a plus ou moins sale mot[461]-kat. Bár nagyon megharagszik, midőn Berge felolvas egy levelet, melyet egy genfi előfizetőjük írt, visszaküldve a revue-t, s kifejtve, hogy olyan obszcén (kivált Gayffier "maximes"-jait említve meg), hogy nem járatja többet. Amellett kijelentve Berge-nek sajnálatát, hogy egy ily revue vezetésére pocsékolja tehetségét.

A levél ostoba - és Gayffier mégis sértve érzi magát, s legalább tízszer visszatér a tárgyra.

Buffenoir own made[462] rossz verseket mond el.

Aztán Jean Berge az én két kedvenc költeményemet: ("Prière", "Vêpres marines")[463]. Az eddigi gaulois, nevető, gyermekies kifejezésű fiú, mintha egy fejjel megnőtt volna, hangja mélyebb lesz, szemei villogni kezdenek, egész teste reszket, s csengő hangon elszavalja bámulatos souffle-ú prière-jét.

La prière qui monte sans rien trouver au-dessous des étoiles. Puis du cœur à la fois éclate le sentiment: l'amour, la foi et tue, écrase la raison, aboutissant au nihil. C'est Sully Prudhomme - homme. Et Lamartine penseur.[464]

Egyike a legszélesebb francia költeményeknek.

Őszinte akklamációval fogadják.

Utána szegény Bouffenoir mond el egy költeményt, mely szerinte alapeszmére nézve emlékeztet erre. Poor fellow![465]

Felolvasása után kínos csend. Nem tudunk mit mondani neki.

Tea - s a tea alatt érdekes s navrans incidens.

Míg Berge a teát szervírozza, Bouffenoir Balzac egyik regényéből azt a jelenetet olvassa fel, hol Rubempré és barátja (le nom m'échappe)[466] a költő rögös, meredek életútjáról beszél. Mit kell a költőnek átszenvednie, hogy kell keresztülharcolnia életét, hogy tűrni piszkot, megbántást, hogy kell küzdenie szegénység, éhség ellen - Bouffenoir csak olvas -

Önkénytelenül felvetem szemeimet, s körülnézek. Az írók (kiknek nagy része point arrivé[467]) magukba szállva, némán, elfacsart szívvel hallgatják - csak az egyik, kinek nevét elfelejtettem, nem figyel. Mellette a süteményes tál, mohón eszik egyet, kettőt, hármat - tízet. Folyton, mint egy kiéheztetett sakál, ki dögöt ásott ki az országúton - És most Bouffenoir monoton hangja összevegyül a szegény író csámcsogásával -

Hamar elfordítottam fejemet, nehogy megzavarjam. Hátha éhes, hátha nem evett még máma?

És most úgy éreztem, hogy szembeáll egymással az élet s a művészet. Egyforma komor mindkettő, egyforma sivár az, amit Balzac, a nagy Balzac elmond, s az, amit látok, az, amit hallok.

A legelkeseredettebb a leglágyabb szívűek, a művészek létért való küzdelme. Az a szív, amely művésszé tette őket, százszorosan érzi az élet útjának töviseit.

Midőn Bouffenoir elvégezte a felolvasást, lopva odanéztem - a tányér üres volt. S e percben az egyetlen, ki közülünk mosolyogva, megelégedetten nézett körül, a szegény, éhes fiatal költő volt.

Eközben ms. de Sainville (festő) érkezik meg.

Magas, karcsú, de kissé aránytalan termetű, vagy huszonhat éves fiatalember. Keskeny, lecsüggő vállak, nőies idomú karok s lábak. Fekete, felfelé álló haj, fekete szemöldök, kékeszöld szem, szőke bajusz és szőke, hegyes kis kecskeszakáll. Az ember szinte azt hinné, festi haját és szemöldökeit. Lecsüggő hajlott orr. Mély, de lágy hang. Az egész ember igen összetett, s végletekből van összetéve.

Jean Berge családi életéről mond el pár részletet, hogy haltak meg nagyszülei. Hangja megrezeg, s nagy expanzióval beszél. Jó és mély szív, a délvidéki érzésvilág, azonban mélyebb et plus tendu.[468]

Éjfél után a társaság nagy része elmegy, a háziúron és rajtam kívül csak Ostrorog és Gayffier maradnak.

Nagy disputa Ostrorog és Berge között. Az előbbi azt mondja, az embernek titkolni kell érzésvilágát, s a legbolondabb az, aki magát közvetlenül adja.

Jean Berge természetesen az ellenkező véleményen van. 1-től reggel 6-ig óriási filozófiai disputa, amelynek se hossza, se vége.

Ostrorog: nihilizmus ultra Hartmann.

Gayffier és én evolucionisták - bár nálam ez csak teória - a benső masina kevésbé encourageant.[469]

Berge éppen ellenkező véleményen velem. In theoriam nil sperandum, tényleg - la prière monte - monte![470] - !

A kandallótűz kialszik. A benső láng meg nem melegít, az első hideg fénysugár letör. Az ablakon az utcáról felhangzik az Halles felé gravitáló nehéz kocsik zörgése, a mindennapi nehéz munka elkezdődött.

A mindennapi terhes munka elkezdődött - búcsút vettünk.

 

Hétfő, febr. 20.

Persze Do Orsini 1/2 11-kor látogat meg. Mindig akkor, midőn aludnom kellene. De hát oly jó fiú, olyan szimpatikus, hogy nem tehetek mást, mint álmosan, álmosan, de nagyon álmosan mosolyogni rá.

V. r. u. Antokolszkijnéhoz, ott ctesse Philosophoff, az orosz cárné udvari hölgye, ki különben már párszor meghítt csütörtöki estélyére anélkül, hogy ismertem volna, de akihez soha nem jutottam el.

Középtermetű, elég vastag dáma, négyszegletes fej, de finom vonások. Józan, derült világnézlet.

Ezután Chaplinékhez.

A szép Marianne igen fantasztikusan van felöltözve. Kevésbé éles, mint rendesen, azt mondja fáradt, azért.

Mamája jókedvű, mint mindig, pikáns adomákat mesél el félhangon.

Chaplinnel hosszú konverzáció. Határozottan több, mint édeskés képei.

Igen raisonnable beszél a festészetről. Azt mondja, nevetségesnek tartja azokat a festőket, kik eszméket igyekeznek kifejezni. Rafael csak alakokat festett, s az alakok formájára fektette a fősúlyt. Egy mai német festő (mint pld. Cornélius) nemcsak fest, hanem szónokol is.

Elmondom, hogy énnekem a festészetben mindig az ember, a festő maga érdekel a legjobban.

Ezt nem érti - de hát azért festő ő -, s vagyok én regényíró. Különböző szempontból nem láthat egyforma messze az ember.

Este diner ctesse Diane-nál.

Sully Prudhomme, Jules Lemaître, Cazalis és neje, Jean Berge.

Legelébb Sully Prudhomme érkezik meg Jean Berge társaságában.

A kritikáról van szó. Sully elmondja, hogy ma kapta az "Événement" éreintement-ját kézhez: új könyvét dolgozza meg. Azt mondván a "Bonheur"-ről, hogy érdekes könyv, de nem költői mű, mert a filozófiai elmélkedés nem képezheti a költészet tárgyát.

Sully igen helyesen azt mondja, hogy az anyagot meg-, illetve elítélni nincs jogában a kritikusnak, csakis a forma eshetik bírálata alá. Csakis azt kell a bírálónak konstatálnia, vajon formailag jól vagy rosszul fejezte ki az író gondolatát.

Én megjegyzem még, hogy tán még egy dologra kell figyelmét kiterjesztenie, vajon őszinte-e a gondolat, amelyet kifejez.

Sully igazat ád nékem. Aztán visszatér az előbb említett kritikára, amely úgy látszik azt is javallta néki, hogy térjen vissza az érzések birodalmába, s hagyja abba az elvont elmélkedéseket.

Erre persze egy kritikusnak nincs joga, bár - azt hiszem e kázusban igaza volt.

Sully írjon akárhány nagy filozófiai költeményt, azért mégis csak mindig a "Prière"[471], "Les yeux"[472] és a "Vase brisé"[473] költője marad.

Jean Berge is nyilatkozik a kritikáról, azt mondja, nem törődik, akármit írnak könyvéről, csak - írjanak.

Az igaz, hogy nagy a különbség a magyar és a francia éreintement-ok között, a lényeg lehet hogy ugyanaz, de a forma más, ahogy kifejezik, - szeretném tudni, mit szólna egyik-másik szubtilis idegű francia író, ha "manière Péterfy" valaki végigdorongolná.

Aztán meg annyiból is könnyebb a dolguk, hogy itt külön vannak választva írók és kritikusok, az ember nem kap versenytársaitól kritikákat, mint nálunk.

Általános disputa a kritikáról - amelybe még ctesse Diane is belevegyül -, midőn feltárul az ajtó, és belép az aktuális kritikusok legkiválóbbja: Jules Lemaître.

Üdvözli a háziasszonyt, aztán kezet ad Sully Prudhomme-nak, ki hirtelen átöleli, s összevissza csókolja. Félszemmel ctesse Diane-ra néztem, lévén az mindig furcsa, ha két férfi csókolózik, de legfurcsább, ha ez az "abnormitás" asszony szemei láttára esik meg.

De il faut présenter[474] Ms. Jules Lemaître.

Az első dolog, ami szembeötlött nála - hogy archivictime-jére, Georges Ohnet-ra hasonlít, de nagyon. Középtermetű; szőke haj (kissé kopaszodik), összenyomott fej (olyanféle, mint a púposoknak), szőke, ritka szakáll és bajusz. Nagyon meggörnyedt termet, vajon a sok kritika vagy más hajlította meg ennyire?

Világoskék szemek, emlékeztetnek Mednyánszky szemeire. Csak - még valamivel fátyolozottabbak - de másképp mint a Mediéi.

Nála is gyermekszemek előtt titokzatos homályos fátyol, azonban e fátylon kívül még valami et - c'est ça ce qui n'est pas rassurant dans son expression.[475]

S mintha ez a valami szoros összeköttetésben volna kezeinek folytonos ideges dörzsölésével.

Azt hiszem, nem tudnék barátja lenni. Sullyt nagyon szereti, s mégis, ha melegen, bensőleg akar ránézni, van tekintetében valami a hiénából.

Miért?

Ez persze csak az első impresszió, fog még sokszor változni, ha sokszor látom. Ami főleg (ebben a kázusban) a sorstól és nem tőlem függ.

Beszélek neki az "európaiak"-ról nálunk. A rajongásról, ahogy kritikáit olvassák - melegen mosolyog rám, és soká tartja kézfogva kezemet.

Homme à l'homme brebis - à certain moment.[476]

Végre megérkeznek Cazalisék is.

Asztalhoz!

Igen artisztikusan felterítve. Csupa régiségen s régiséggel eszik az ember. Római tálak, reneszánsz kanalak, régi cseh üvegek, olasz gyümölcstartók.

Diner archéologique et excellent.[477]

Kitűnő osztrigák és rémítő sok.

Az asztalfőn Sully Prudhomme, jobbján ctesse Diane, balján Jules Lemaître - ctesse Diane mellett Cazalis, Cazalis mellett én, mellettem Jean Berge (szembe Sullyvel) és Berge jobbján madame Cazalis-Lemaître.

Ehhez is egy ctesse Diane modern bölcsessége kellett, hogy úgy ültessen mindnyájunkat, hogy egyik se legyen megsértve e sok szenzitiv közül.

Eleinte főleg Lemaître-rel foglalkozik az egész társaság, akinek kitüntetését (légion d'honneur)[478] ünnepelte a ctesse ezzel az ebéddel.

Lemaître elmondja, hogy a jövő héten jelennek meg színikritikái. Különben kijelenti, hogy már megunta kritikusi dicsőségét. Színdarabokat ír legújabban, amelyeket azonban nem tud előadatni; a Français túl van halmozva színdarabbal, Sarah (oldalpillantás reám) kijátszotta, magánál tartva egypár hónapig egy darabját, lelkesedve beszélve néki róla - s aztán visszaadva, hogy Duquesnel (a Porte St. Martin igazgatója) nem akarja előadni.

Feltűnik, miért mondja mindezt el - hiszen egy író hiúbb, mint egy szép asszony.

Sully érdeklődve hallgatja - látom már a "zsineget", ez fogja úgy látszik majd valamelyik színházba beprotezsálni. Ezért ez a furcsán hangzó panasz.

Most kritikáiról beszél, persze kórusban kitör a lelkesedés. S azt hiszem, őszinték voltunk mind. Sully és a Ctesse már be lettek a Contemporains-ek[479] halhatatlanná vált könyvébe véve, Cazalis és Berge - be fognak jutni, az előbbi kivált be akar jutni (en train de forcer la porte)[480] - én pedig olvastam sokszor, sokszor élvezettel olvastam e kritikákat.

Így tehát, mondom, az elragadtatás tökéletesen őszinte volt.

A grófné megkérdi, hogyan érzi magát Lemaître áldozataival szemben.

L: Je l'avoue franchement je n'ai aucun pour eux, puis - j'en ai tant!

Jean Berge (surnommé: mouvement instantané): Et - vis à vis de Georges Ohnet?[481]

Lemaître finoman mosolyog, s egy pillanatig hallgat - aztán kezeit dörzsölve mondja, hogy személyesen nem ismeri, csak látásból, a premiereken szokta látni.

Bár most kissé meggyűlt vele a baja; és ezentúl nehezen írhat már róla. Íme története:

A cercle mirlitonba[482] akarta magát felvétetni, hol Ohnet választmányi tag.

És - Ohnet - eljátszotta a spártai szerepet. Lehet mondani, hogy ő hozta be őt a Mirlitonba.

S ez persze örökre betömte a száját.

A Cazalisok igen fête-írozzák. Erővel rá akarják venni, hogy Angliába menjen velük.

Egy hét Angliában a modern Circével (Madame Cazalist nevezem így) elég arra, hogy Jean Lahor (Cazalis álneve) ott ragyogjon a Contemporains-ek negyedik kötetében.

És - jóslom - hogy Jean Berge, a huszonnégy éves Berge hamarabb jut be abba a kötetbe, mint a negyvenen jóval túllevő Cazalis - feleségestül együtt.

Hangulat: Sully Prudhomme egyforma hangon beszél mindegyikünkkel. Jules Lemaître feltekint, ha Sullyre néz, le - ha mi reánk (Ctesse Diane-t is e többes számba véve).

S ez teszi Sullyt egy fejjel nagyobbá, mint Lemaître-t. Egy bizonyos magasságból nézve majdnem minden ember egyforma magas, az Isten színe előtt mindenki.

Szeretek néha egyik-másik ilyen genre embernek borsot törni az orra alá, Madame Cazalisszal (ki tán legtöbbet tud az egész társaságban) az angol és orosz irodalomról kezdünk beszélni. Sully, ctesse Diane és Berge hozzászólnak - mert érdekli őket az, amiről nem tudnak: tanulni akarnak.

Lemaître elhallgat, de úgy, mint egy csuka, fél, hogy blamírozza magát, ő a csalhatatlan. Határozottan ez is nehéz mesterség.

Nincs elég ereje bevallani, hogy nem ismeri eléggé az irodalmakat.

Szerencséjére Mary Robinsonra tér át a konverzáció, erről már tud, miután James Darmestetter, ki szintén a Journal des Débats munkatársa, fordította.

Nagy költőnőnek tartja, s azt hiszi - Darmestetter szerelmes belé -

?

S miután olyan nagy léleknek tartja az angol költőnőt, nem hiszi lehetetlennek, hogy hozzámegy e szegény kis púpos fiúhoz.

Kételyek - de minden oldalról.

Megint Lemaître-re tér át a konverzáció, mindenki bókol neki. Én elmondom, hogy azért látom őt mint kritikust magasabban a többinél, mert nem annyira ítél, mint inkább megértet. Ez az ember ezekből és ezekből az elemekből áll, tehát - ilyen. S azt hiszem, a kritikus nem is mehet ennél tovább.

Ebéd után sokan érkeznek, a Montonok, Boisjoslin, a Vieuxville-ek, Vacarescuk és végül Némethy Emi először e szalonban.

Elég nagy succès-je van, egészen körülülik, mindenki igen eszesnek és érdekesnek találja.

Mlle Vacarescuval lefoglaljuk Jules Lemaître-t, csalogatjuk őt (systéme Cazalis!!!) Romániába pour voir Carmen Sylva - la reine.[483]

Lemaître igen bámul, hogy miért ír Carmen Sylva - bár egypár dolgát igen érdekesnek találja. Azt mondja (s ebben egészen igaza van), hogy egy királynőnek annyi mindenféle más dologgal lehetne kiválnia a közönséges halandók sorából, hogy egy cseppet sem érti, miért adja magát erre a mesterségre, és - "miért nehezíti meg annyira szerencsétlen halandó kritikusok dolgát", teszem én hozzá mosolyogva.

Sully és Lemaître 1/2 11-kor el.

Most Elena Vacarescu elmondja Pierre Loti látogatását Sinaiában. Elég furcsa epizódok.

A királynő körülvéve udvari hölgyeitől az egyik teremben ült, amint a komornyik bejelenti a "Pécheur d'Islande"[484] íróját. Mindenki figyelemmel fordul az ajtó felé, amely feltárul, s rajta egy igen kicsiny, vézna, a tengerésztiszt uniformist egy cseppet sem méltóan viselő úriember lép be. Síri csend. A kis alak idegesen megmozdul, néz jobbra-balra, mintha karjait elvesztette volna, úgy inog előre-hátra. Végre odaimbolyog a királyné elé, s meghajtja magát. A királyné megszólítja - felelni nem tud. Újabb csend.

Végre Elena megkönyörül rajta, s jelenti, hogy Őfelsége a király is óhajtaná látni.

A királyné odafordul hozzá, s megkérdi oláhul, igaz-e?

"Dehogy - dehát valamit csak kell vele tennünk" feleli a rendkívüli applombu fata.[485]

Pierre Loti makog valamit, s a királyné kéri, kövesse őt, s így egyedül elmennek.

En deux[486] kevésbé ügyetlen, s végre kitör lelkéből önmaga, s a 7-ik napon már legjobb barátságban van a királynővel, együtt sétálnak a hársfák alatt. Erzsébet átváltozik Carmen Sylvává - s versenyt énekel a fülemülékkel.

Loti 8-ik nap egy gyönyörű leányról beszél, kit eddig még nem látott, s ma a folyosón előtalált; Elena, aki tudja, hogy mi Loti regényeinek története, megrémül, fél, hogy Loti majd egy oláh regényt ír, s akkor majd "egy udvari hölgy" is fog szerepelni a könyvben - mint "l'éternelle victime de l'amour".[487]

Kérdőre vonja, hogy ki volt, felvonulnak előtte az udvari hölgyek - egyik sem.

Hol látta? Nem tud rá felelni. Mikor? Nem emlékszik. Hogy néz ki? Szép volt. Ez nem mond semmit, barna vagy szőke? Se barna - se szőke - s így tovább. Eredménye a questionnaire-nek[488]: Loti álmodott. Egy álommal többet álmodott, egy regénnyel többet fog írni. C'est tout.

De legalább az udvari hölgyek egyike sem lesz kompromittálva.

Berge nagyon szereti őt, bár igen furcsa embernek tartja. Azt állítja ő is, Elena Vacarescu is, hogy festi magát, és előszeretettel öltözik a legeslegcsodálatosabb s lehetetlenebb kosztümökbe. Így most a Revue des arts et des lettres-ben arcképe fog jönni (Cazalis egy cikke kíséretében) déguisé en saltimbanque![489]

Nagy szemei igen fényesek, s specialitása az, hogy azért semmi kifejezésök.

11-kor Némethy Emivel (kit ezentúl írói nevén Jean de Néthynek fogok nevezni) Munkácsyékhoz. Lent a kocsiban már Ctesse de Thury várt reánk, ki másnapra meghí Jenny Maria hangversenyére.

Munkácsyéknál roppant sokan, 600-an hivatalosak.

Az egész követség, majdnem mind a nagykövetek családjaikkal.

Baronne de Saint Martin, Kotzebuené, marquise Hervey de Saint Denis, baronne Stachelberg-Decazes, stb., stb.

Előbb Sarolta az operából énekel, majd cigányzene a kis Patikárius Ferkó bandájával.

Ott Antokolszkijné is. Gyönyörűen néz ki, halvány crème selyemruha, igen bizarr, régi gyémántékszer.

Roppant sápadt, olyan fehér nyak és karok, mint még alig láttam. Tökéletesen el van a cigányoktól ragadtatva, odaül eléjük, s nem győzi játékukat hallgatni.

Midőn mindenki elmegy, s csak a magyar kolónia marad ott, Munkácsynéval csárdást táncolunk; ki előbb (miután már a böjt elkezdődött) nem akart.

Munkácsy igen meleg, nagyon közvetlenül köszöni meg az én "Rácz Palis" fotográfiámat, amelyet du. küldtem még el neki.

Latinovits tökéletesen becsípve. Még akkor, midőn a franciák itt voltak, párszor nagyokat kurjongat.

Majd kiég a szemem. C'est sur les manières, quand je me sens le plus hongrois; c'est comme un attentat contre toute la nation.[490]

 

Kedd, febr. 21-én.

Reggel 10-kor Aymar de la Baume ront be hozzám, igen nagy örömömre, mert korán akartam felkelni - na meg azért is, mert a jó Aymart már nagyon régen nem láttam.

V. r. u. Rupert Bunnyhoz és Alastair Cary Elweshez, Jenny Maria két jegyet küld koncertjére - egyiket a két fiú közül meghívom. Elwes fogadja el.

Tőlük haza. D. u. 3 után Jean Berge jő hozzám, teázik. Igen jókedve van, egyenesen az ágyból jő hozzám.

Vele a Vacarescukhoz, rövid látogatás. Elena megmutatja az albumot, amelyet Carmen Sylva festett neki - illetve verseinek. Altdeutsch nincs a fáta stílusában.

Innen Berge-zsel Sainville atelier-jébe. 56 rue Notre Dame de Lorette - 6-ik emelet. Br. Igen világos, színes atelier, igen világos, túl világos képek. Egy óriási kompozíció, répát kiásó parasztok, esteli szürkület, semmi napfény, s mégis csupa színes szín, mintha plein soleil lenne.

Este Cary Elwes jő értem, vele a koncertbe. Ott: ctesse de Thury, Jean de Néthy, ctesse de Champrépu stb., stb.

Jenny Maria: roppant technika, tudomány - igazi francia játék. Mozart, Scarlattit bámulatosan adja elő. Chopin és Schumann kaotikusakká lesznek felfogása által.

Koncert után Alastair Cary Elwes-zel a Café de la Paix-be.

Elmondja, hogy mit akar, elmondja terveit a festészetben. Portréfestő akar lenni. Mint minden gondolkozó festőnek, úgy neki is ez a piktúra non plus ultrája. A festő nem akkor a legnagyobb, ha gondolatokat fejez ki, hanem ha egy gondolkozó főt jellegzetesen tud visszaadni.

Beszélünk Bunnyről vele. Roppant admirációval nyilatkozik róla. Nála, úgymond, olyan nagy az invenció, oly nagy az eszmebőség, hogy inkább odadobja, mint festi a vászonra gondolatait. Tán a nevelés tette őt ilyenné, atyja folyton fantasztikus történeteket mondott el neki gyermekkorától fogva, tán innen hajlandósága a misztikus irány iránt is.

Lassan-lassan felmelegedik, s önmagáról kezd beszélni, s mint minden ember, úgy ő is ekkor a legérdekesebb.

Azt mondja, félénk, nem tudja a kellő formában kifejezni gondolatait. Jobban szeret hallgatni, mint beszélni, jobban festeni, mint hallgatni -

Lassan, igen lassan mondja mindezt el. Hangja húzódik, húzódik, lassul, halkabb lesz, néha úgy tűnik fel, mint a sziklák mélyéből fel-felbuggyanó forrás alig hallható csergedezése.

Furcsa világnézlet és gondolkozás, furcsa fej, furcsa arckifejezés - très artiste mais artiste penseur.[491]

Előrehajolva ült mellettem, fekete haja simán hátrafésülve, széles homloka redőtlen s mégis borongó, fekete szemöldökei alól sötétkék szemei belebámulnak az űrbe - úgy beszél, mintha onnan szedné ki eszméit.

Mindazonáltal mindaz, amit mond, nem lep meg nagyon, il est dans son style.[492] Csak - kevesebb akaraterő, mint hittem. Okcidentális gondolatvilág, orientális rêvérie[493] - akarat hiány s álmodozás.

Miért tűnik fel mégis úgy, ha Bunnyvel vannak, mintha emez vezetné a "baráti ménage"-t?

1 óra felé a rue de la Paix-n visszafelé, amint a place Vendôme-ot elhagyjuk, nagy lárma, annak a háznak kapuja, amelynek földszintjén Boivin raktárai vannak, hirtelen feltárul, rajta félig öltözött férfiak s nők rohannak ki, átszaladnak az utcán, s berohannak a Continentale udvarába.

Tűz van! - összenézünk Cary Elwes-zel, felébred bennünk a művészi kíváncsiság, s anélkül hogy mondanánk egymásnak valamit, bemegyünk a ház kapuján.

A tűz a második emeleten, a lépcső tele füsttel - rajta egymás után jönnek le az álmaikból felriadt emberek. Egy báliruhába öltözött asszony érkezik meg, halálra ijedve látja a tüzet, s most ott áll hosszú uszályos, virágos ruhájában, gyémántos, fedetlen fővel mellettünk, s remegve látja a füstfelhőt, amely a ház ablakain kitódul.

Konverzáció az "inconnue"[494]-vel. Viviszekció-tanulmány. Qu'est-ce qu'on sent dans ces moments?[495]

Az úrhölgy naivan en ne se doutant de rien répond.[496] Tíz percig tartó entrefilet.[497] -

A tűzoltók megérkeznek - sietve ki a ház udvarából, nehogy a fejünkbe kapjunk egy váratlan vízsugárt.

Át az utcán, s most a másik oldalról gyönyörködünk a valóban elragadó, modern képben. A gőzszivattyú füstölgő, párolgó masinája köddel veszi körül a toporzékoló paripákat, a kazán ajtaján kékes lángok törnek ki, a sötétveres parazsat a szél felkapja, s a habos lovak lábai alá seperi - s e süstörgő, fütyülő szörnyeteg ködös foltot vet a hideg városi tájkép megszokott banalitásába. Aztán kürtszó, kocsik tompa dübörgése, egypár szekér tűzoltó érkezik. S a vereses fáklyáktól behintett, tompa alapon sötét árnyak rohannak fel-alá, s lepik el, mint hangyák a korhadó tölgy oldalát, a ház falait - egypár perc alatt a tűz eloltva. -

S mi még ott álltunk akkor is, midőn a nagy szekerek, kocsik elrobogtak, az utca kihalt, s a csendet már csak egy-két járókelő lépte zavarta meg - - -

Ott álltunk, de hallgattunk, az "érzett" hangulat elcsendesített mind a kettőnket.

Határozottan művésziebb volt ez a "incendie"[498], mint Jenny Maria hangversenye.

 

Szerda, febr. 22-én.

V. r. u. A két Karagyorgyevichnél, csak Alexist találom otthon.

Most az Avenue Villiers mellett laknak egy kis hôtelt.

Alexis fekszik, úgy fogad; mióta Párizsba jött, lázas, s rosszul van.

Két vagy három esztendeje, hogy nem láttam.

Külsőleg hátrányára, bensőleg (úgy látszik) előnyére változott. Igen sárga vonásai megnyúltak, szakálla megnőtt, háta meggörnyedt - és kevesebbet, illetve alig hazudik - amit azelőtt nem lehetett volna éppen róla elmondani.

Igazi szláv típus, keskeny, mandulavágású szemek, finom keskeny száj és orr, hosszú, lecsüngő bajusz. Túlságos meleg modor. En somme[499] jó fiú.

Főleg a Terka lakodalmáról beszélünk, Alexis abban ügyetlen, hogy nagyon is lepiszkolja őket, tekintetbe véve kivált azt a körülményt, hogy majdnem egész Párizsban azt állítják, hogy ő akarta elvenni.

Nagy lelkesedéssel beszél Elena Vacarescuról, kivel sokat táncolt Bukarestben, tán csak nem akarja elvenni? Furcsa ménage[500] volna.

Bogidarhoz nem megyek fel, modellek vannak nála.

Tőle Louise Readhez, nála J. de Néthy, James Darmestetter és Letournon.

Este 8-kor Antokolszkijékhoz, egypár Petőfi-költeményt olvasok fel nekik, kivált "Szülőföldemen" tetszik nékik. Antokolszkij azt találja, e vers még primitív grand souffle.[501]

Különben igen panaszkodik, hogy mióta az orosz-francia barátság jött napirendre, igen sokan alkalmatlankodnak atelier-jében.

Majd 12-ig náluk.

 

Csütörtök, febr. 23-án.

V. r. u. 5-ig írok. 5-kor ctesse de Thury. À dormir debout.[502] Csak cte de Thuryt találom otthon.

Este Schärffenberg grófnénál, aztán pedig ctesse Philosophoffhoz (Colonie russe).[503]

A társaság két szalonban oszlik meg. Az egyikben a mamák, a másikban a fiatalság: tout comme chez nous.[504] Egyáltalán emlékeztet az összbenyomás a mi pesti társaságunkra - Csak kevesebb élegancia és több - tudomány.

Itt az Urusovok, Georgiai hercegné, baronne Frédériks leányával stb., stb.

Mll Philosophoff: majdnem olyan magas leány, mint én, igen karcsú, igen finom taille,[505] csunya, de kellemes arc.

Princesse Urusov. Femme oiseau.[506] Csicsereg, szökdécsel, csupa mosoly. Egy fél óráig valcerezik velem anélkül, hogy abba akarná hagyni. Azalatt folyton beszél és nevet, néha pedig még félhangon hozzádúdolja a valcer melódiát, amelyet a tapeur[507] olyan végtelen egyhangúan játszik.

A kis bre Frédériks, petit air hébété.[508] Majdnem bamba kifejezés, belebámul a világba üres, kidülledt szemeivel és mosolyog, csak mosolyog. De ha beszél, elfelejteti szerencsétlen külsejét. Meleg, közvetlen - kissé félénk modor. Olyan, aminők a fiatal leányok voltak egyszer - rég - abban az időben, amelyre még öregapáink sem emlékeznek.

A collant,[509] örök mosolyú Appletscheiff is megérkezik leányával. A háziasszony igen sokat nevet azon, hogy a Keresztutak Ivanovna Máriáját meg-Appletscheiff-eztem, (amint ezt Antokolszkijéktól hallotta, akiknél van a fordítás).

Ez alatt Antokolszkijné jő meg, halvány mauve toalettben, gyönyörű régi ékszerekkel.

A mint Appl.-et meglátja, rám néz, majdnem elnevetjük magunkat. Azt mondja, hazaérve megrövidíti egy "a"-val Maria Ivanovna nevét, és így a "nihiliste" Pletscheiff nevet fog kapni.

Sokat táncolok Antokolszkijnéval, úgy valcerez, mint nálunk a legjobb táncosnék.

Úgy két óra felé Bandakov, egy híres orosz csellista ül a zongorához, és valcereket kezd játszani, persze egészen másképp, mint a szegény elárvult tapeur.

Nagy animo.

Egyszerre pedig átcsap egy mazurkába, s felhangzik a Glinka operájának: "Éltünket a cárért" gyönyörű, hatalmas mazurkája. S szinte átalakította e zene a miliőt, a banális, cukros mosolyt ez letörölte az ajkakról, s mintha a parfümírozott levegőn keresztül sivított volna az orosz puszták szele: Oroszországban, a nagy Oroszországban éreztem magamat.

A szalon egyik sarkából egy hatalmas, vállas férfi lépett elő, kit eddig alig vettem észre, s közepére állva a szalonnak intett egy az egyik ajtóközben ülő fiatal asszonynak. Ez (kivált a háziasszony nógatására) felállott, s kezet adott a férfinak.

S a mazurka csak hangzott.

Most egymás mellett átkulcsolt karokkal siklott elő a pár: mint egy szoborcsoportozat, oly erővel, oly gráciával.

A hatalmas, óriási fekete szakállú férfi átkulcsolta a karcsú, magas, királynői termetű fiatalasszony derekát, s hullámzó léptekkel előresikamlottak a parketten, majd elbocsátotta egyik kezét, s csak egy kézen tartva táncolt, lehajolva meg-megfordulva mellette, erőteljes férfias lépésekkel, amelyek szinte megremegtették a finom, filigrán párizsi házat: a szalon minden bútora rezgett. S a zene csak hangzott, mind erősebben, mind erősebben, a csellista kipirult szemei tűztől égtek, a pár hatalmas léptekkel, gyönyörű mozdulatokkal, büszkén, emelt fővel táncolta körül a szalont - - s én meg lekonyítva fejemet éreztem az erőteljes nagy nép hatalmát, ennyi erő, ennyi primitív bájjal szemben nem tehettem egyebet.

Az övék a jövő!

Alighogy a mazurka elhangzott, a táncos (De Kel [de Vel?] orosz tábornok fia) odalépett a zongorához, s mély basszus hangon, mely megrezegtette a piciny appartement ablakait, egy gyönyörű, gyönyörű orosz dalt kezdett énekelni. Én visszafojtott lélegzettel hallgattam - benne volt e dalban a magyar zene egész érzése, de azonkívül még az ázsiai törzsek filozófiája, mélysége is. Ez csakúgy, mint az orosz puszta, közelebb van a Végtelenhez - -

Ez a fájdalom nem az egyén fájdalma, mint a mi zenénkben, de egy egész faj világfájdalmának, keservének kifejezése.

A "Nihil" zenében kifejezve.

Három óra lehetett, hogy szétmentünk.

 

Péntek, febr. 24.

V. r. u. egy percre Antokolsztijéknál. Aztán vicomtesse de Bélizal de Gouzillonhoz, otthon az egész család, többi között még Louis is, ki szabadságra jött pár hétre. Náluk a Lambrechtek.

Henri Lorinnél, a doktortól elbúcsúzni, ki este visszamegy Kanadába.

Este ctesse Diane-nál unalmas soirée, hideg szalonok, hideg konverzáció, mintha az egész társalgás álmos lett volna.

Vagy tán bennem volt a hiba? Egész nap azon töröm a fejem, hogy milyen őrült, aki a világba jár, unom az egész Párizst szellemeskedésével és parfümjeivel együtt - e percben legalább.

Ça passera![510]

 

Szombat, febr. 25-én.

V. r. u. randevú Louise Readdel és Jean de Néthyvel, együtt egy graveurhoz, Paul Lerat-hoz, ki a Charles Read verseinek második kiadásához Emil Adam által rajzolt illusztrációkat vési e percben.

2 Blv. Montparnasse 5. emelet.

Belépve a dolgozószobába az első dolog, ami szembeötlik, miután magával a vésővel megismerkedtem, két kedvenc képemnek, Bellini Dogéjának és Moroni Szabójának rézmetszete. (Eredetijök a National Galleryban.) Gyönyörű két dolog - Lerat metszete szintén.

Aztán a Read illusztrációit néztük meg, egypár igen poétikus kép. Emil Adam igen mély érzésű festő, híres képe: Soirée d'automne. Egy kép: La fille du pasteur,[511] van tőle a Luxembourg-ban is.

Innen a Luxembourgba, megnézzük Puvis de Chavannes új képét, igen érdekes, de hát azért még mindig: d'un décadent qui fait le primitif.[512]

4-kor Bunnyhoz, vele - a fodrászhoz.

Ebéd madame Jamesonnál. Nagy hôtel a parc Monceau mellett, igen szép szalonok, sok bibelot, az első parfümírozott ebédlő Párizsban. Ez feltűnt nekem.

Madame Jameson, type deuxième empire.[513] Ugyanaz a genre, mint barátnője és rokona, ctesse de Pourtalès. Szép sötétkék szemek, sima (kivasalt) arcbőr, szabályos vonások, kevés mozgékonyság a vonásokban, mintha viaszból lenne. Pedig igen sokat beszél, sokat nevet, de egy cseppet sem szellemes. Modorával azt hiszem, igen sok emberrel elhitette, hogy femme d'esprit.[514] Igen elegáns, nehéz, fekete bársony toalett, egypár óriási gyöngy a corset-en és semmi egyéb ékszer.

Elle est née - et elle le sait bien mlle de Portal,[515] XVIII. Lajos miniszterének leánya. Attól fél, hogy - roturier[516]-nek tartom, mint - férjét. Beszél családjáról, de annyit, mintha née Jameson lenne.

Férje: nem jut szóhoz. Öreg angol, igen gentlemanlike kinézés, nem látszik meg rajta, hogy olyan rémségesen gazdag.

Robert fiuk. Anyjára ütött inkább. Bár csak külsőleg és modorában, mert különben olyan pozitív, mint atyja.

Mert madame Jameson nem az. A vicomtesse de Trédern, comtesse Fitz-James és princesse Brancovan híres muzsikális társaságának tagja et elle est la pianiste de la société.[517] Chopin különféle tanítványaitól tanult. Elle se pique de jouer Chopin.[518]

Ebéd alatt főleg Ausztriáról, Magyarországról van szó, igen sokakat ismer a société austro-hongroise-ből, legelőbb a chére amie[519]-ját, Melanie Metternichet, aztán az Esterházy fiúkat (Ferit és Palit), a Larischokat, egypár Kinskyt stb.

Sokat volt mindezekkel St. Moritzban.

Ebéd után zongorázik, s játéka valóban meglepő, soha nem hittem volna, hogy egy francia asszony ily jól játszhassa Chopint.

Táncolunk is - úgy táncolja a valcert, mint minálunk -, férje a kandallónál elaludt. Furcsa összeállítás!

1/2 11-kor a fiatal festők báljára, Blv. du Temple, restaurant Bonivalet.

Festők és modellek-, bal déguisé - peu de costume[520]!!

Nagy táncterem zenekarral, körös-körül helyiségek, egy kis szalon, hol zongora mellett táncolnak, 11-kor már jól tele, roppant színes, igen szép kép.

Néhány igen originális alak:

Egy japáni kosztüm, japáni álarc, japáni mozdulatok. Úgy jár, úgy mozog, úgy táncol, mint a japániak szoktak. Vacsoráig fenntartja álarcát.

Kate Booth-salvation army[521] (fiatal amerikai festő). Óriási Kate Greenway kalap, fekete derék és szoknya, az egyik karon a salvation army jelvényei. Veres és fehér csíkos harisnya, nagy, óriási kivágott cipők. A kis piktor tényleg hasonlít az üdv hadseregének hírhedt generálisnéjára - s most e talmi Kate Booth folyton beszédeket tart, beszél az üdvről, s közbe megfelejtkezve magáról a legnagyobb dühvel kánkánt kezd táncolni.

Une femme gauloise, igen csinos modell, Pálmay Ilkára hasonlít. Fején aranysál, amelynek két oldaláról eltakarva a füleket dupla copf lóg le. Derekán veres trikóderék, ugyanily kesztyűk, s e szövetből földig érő igen merev ráncokat vető szoknya. Derekán aranyöv.

Egész Benjamin Constant és Jean Paul Laurens genre.

Egy indiai kosztüm, indiai festő-herceg viseli. Crème áttetsző szövetből földig érő talár, a nyakon igen színes ékszerek. A vállakról tompa tégla színű selyem kaftán csügg le. Sápadt, barna fejét kiemelik a füleiből lelógó drága fülbevalók, s a homlokára lecsüggő gyémánt csillag.

Egy pierette. Tarka kockás derék és - nadrág. Csúcsba szaladó frizura. Igen fehérre festett, szemtelen kifejezésű gavroche[522]-pofa, felfelé álló orr, hegyes kis áll s szúró piciny szemek.

Nagy passziója felkapaszkodni a férfiak vállaira, s onnan énekelni egyet-mást - a szerelemről.

Le général Boulanger. Fekete óriási bicorne kalap, nagy veres tollakkal díszítve, sárga frakk, fekete selyem trikó, mely egész testét födi - a paradicsomi egyetlen article de toilette-et egy fehér nyakkendő helyettesíti tant bien que mal.[523]

Vele maîtresse-e: une chinoise. Gyönyörű halványsárga kivarrt toalett, halványkék selyemharisnyák. Fehér és igen veresre festett fej, à la mikádó szemek és hajviselet. Igen jól táncolják együtt a kánkánt. Hogy viselik magukat Tonkingnál - nem tudom.

Adamson mint skót - mais tout à fait écossais avec toutes les qualités et tout les défauts d'un Écossais.[524]

Rupert Bunny mint ange primitif.[525] Fehér, áttetsző indiai fátyolszövetből földig érő ing, ugyanebből a szövetből feje búbját tökéletesen elfödő fátyol, amelyet egy nagy bronz auréol fog be. Kezében egy hat láb hosszúságú primitív trombita.

Il était splendide,[526] dominálta az egész társaságot, lévén egy fél fejjel magasabb a többinél.

Alastair Carry Elwes. Egyiptomi török kosztüm.

Igen furcsa két alak lép be e percben. Övig munkásoknak öltözött festők, kék blúz, munkássapka, tarka ing, veres foulard a nyak körül s öv alatt - balerináknak, illuzion szoknyák, rózsaszínű trikó, balettcipők.

Ezek voltak a frappánsabb kosztümök, ezenkívül persze még végtelen sok pierette, balett-táncosné, keleti kosztüm, reneszánsz lovagok, japániak, kínaiak stb., stb. Vagy háromszáz kosztüm s többé-kevésbé mind szép, lévén a jelenlevők majd kizárólag csak festők és modellek.

A bál elkezdődött, egypár tour, s aztán az első quadrille - az első quadrille - az első kánkán.

Hogy lehessen ezt leírni? Azt a sürgő-forgó, mozgó, táncoló, kurjongató, fel- s lehullámzó, tomboló, tarkabarka, eszeveszett, érzékies, fékvesztett fantasztikus tömeget. Ezeket az ég felé meredő lábakat, ezeket a kacagó, kifestett ajkakat, ezeket a komoly kosztümbe öltözött, egy cseppet sem komoly típusokat, ezt a Sainte Clotilde-ot, ki egy nagy kereszttel nyakán hosszú uszályát felkapva, de felkapva egészen egyik lábát égnek mereszti, s aztán lerúgja vele a vele szemben táncoló primitív angyal fejéről az auréolt.[527]

Azt az indiai herceget, ki őseinek a díszruhájában, abban a palástban, amelyet akkor öltöttek amazok fel, ha ítéltek élők és halottak fölött, egyik lábát kézben fogva nekirugaszkodik, s végighömpölyög a parketten, lerántva egy bohócot lábáról, akivel most összefogódzkodva egy tömeggé olvadva elgurulnak a táncosok lábai előtt.

Hogy írjam le Général Boulanger vad táncát, mikor még - fehér nyakkendőjét is elvesztette.

Különben is minden összefolyik, s sok tomboló ember tarka gomollyá olvad össze, csupa szín, csupa hang, csupa illat, együtt látja az ember az egészet, de megkülönböztetni már alig tud valamit, a zene mind lármásabb lesz, a primitív angyal belefúj trombitájába, a spanyol táncosné kasztanyettáit veri, a lutteur a nagy dob mellé áll, s nagyokat üt belé dorongjával, a szomszéd kis szalon zongorája visít. Kate Booth egy fűzsípot húz ki zsebéből, azzal fújja "térítő" melódiáját, ott egy skót dudál, a többiek énekelnek, a franciák a Boulanger nótáját "en revenant de la revue"[528]-t, az amerikaiak "Alle-alleluját"-t, az olaszok a funiculát, s mind táncol, s égnek rúgja a lábát - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Eszembe jutott a Cirque d'hiver[529]-ben a singaliak tánca, ebben határozottan több a vadság s az imprévu.[530]

Mit jelentsen ez? Hogy van ez? A raffinement legmagasabb fokán megint csak gyermekké lesz az ember? Alors pourquoi tout ça?[531]

Aucun but ne vaut aucun effort.[532]

A láz mind nő, csak nem törnek semmit, ez jellemző. Az öntudat ezeknél még a legmagasabb őrjöngés fokán is megmarad; nem úgy, mint minálunk.

Vacsora - külön asztal, amelyet az én angoljaim szerveznek: java a festőknek s a legszebbje a modelleknek.

Mind fáradtak, mind esznek.

Velem szemben a leálcázott japáni - leveszi maszkját, s felismerem azt az angol festőt, kivel három év előtt Bogidár Karagyorgyevichnél reggeliztem.

Neve Graham. Tökéletes francia, úgy beszél franciául, mint egy párizsi, és úgy is gondolkozik.

Vacsora után a társaság egy része jól becsípve, egy francia festő csak úgy gurul jobbra-balra. Leültetem magam mellé és - tanulmányozom.

Igen furcsa, hogy a nemzeties vonások a legfrappánsabbak akkor, ha az ember részeg.

Egy francia szellemesen kacagva, egy német lomhán, nehézkesen, egy angol durván s érzelmesen, egy magyar vadul, szenvedélyesen részeg.

Mon petit français était spirituel tout en étant ivre comme un cochon.[533]

Több érdekes jelenet még: két asszony veszekedése.

Az első pár.

En quatre vacsora, két úr, két asszony. Az egyik asszony Watteau, a másik balett-táncosné, egy szoknya, egy corset s egy rózsaszínű maillot s ez az egész.

A Watteau pásztorné nevetni akar - s társnéja székére mustárt dörgöl.

A mustár hatni kezd - elle pousse un petit cri - son maillot abimé - sa renommée flute, maillot tâché - horreur![534]

Mindez egy pillanat alatt átfutja agyát, a tömeg pedig nevet - ez elég arra, hogy a kis asszonykából hiéna váljék, elle gifle ses deux voisins[535] - aztán belátja, hogy ezt csakis asszony követhette el, felkap egy kést, s a szembe ülő, gúnyosan mosolygó kis pásztornőre ront, ez visítva, remegve megugrik, s így keresztül-kasul rohannak a termeken. -

A valcer pedig csak szól, s szerelemről beszél.

Íme: ennek a szerelemnek tárgyai - ott fekszenek most egymáson kibontott hajjal, összekarmolt képpel, szakadozó trikóban, szennyesen, piszkolódva, visítva, hörögve, s velük szerelmesök, kik szét akarják őket választani, s szeretetteljesen nézik - ideáljaikat.

Oh guiventa primavera della vita![536]

Az egyik asszony most leteperte a másikat, a Watteau pásztorné ott fekszik a földön, arccal földre borulva, s a másik most fog-fogért teóriából kiindulva, a mustárt hatalmas tenyereivel fizeti vissza.

Úgy hangzik a "szférák zenéje", mint mikor a mosónék a szennyest lapátolják - körös-körül pedig a sok asszony mind vigyorogva, kárörvendve - ez is létért való küzdelem.

Végre a diadalmas asszony felkel, még egy szitok, még egy gifle, és - szerelmese karján eltávozik, magával vive e kellemes emléket és két unciát a restaurant Bonivalet mustárjából.

A másik, a Venus vaincue[537] most ott hempereg a földön, szégyenében sírva, arcát elrejtve, s - azon gondolkozva, hogy lehessen felkelni anélkül, hogy amazok röhögjenek.

Egyet sikít - egyet zuhan fekvőhelyén et elle s'est évanouie - on est toujours évanoui s'il le faut.[538]

Most mind ápolni kezdik, öntözik, kifűzik, a legkülönfélébb zsinórjait kitágítják - édesen beszélnek hozzá. Son monsieur la regarde d'un petit air anxieux,[539] fél, hogy baj esik - - - végre a pásztorné magához tér, azt kérdi hol van, meredten bámul maga elé, aztán - - - felismeri szeretőjét, nyakába borul, s dühösen, hevesen, hisztérikusan, egész testében remegve elkezd sírni.

A férfi csókolja, szánja, vigasztalja s - felül neki, mint mindig.

Egy fél óra múlva ott ülnek a restauráció egyik sarkában vacsorálva, előttük osztriga, pezsgő és - mustár.

Reggel 7 felé oszlanak.

A Quartier Latinben lakók együtt mennek haza gyalog. Ezekhez szegődöm én is - - -

A hajnal első hideg sugara megvilágítja a reggeli ködöt s a nehézkesen mozgó munkásokat. Egyhangú, nehézkes léptekkel mennek mindennapi munkájukra - s bámulva és rokonszenvel nézik a mi őrült csoportunkat.

Ez is jellemző, a munkásban is megvan a francia gauloiserie, s ez teszi rokonszenvessé nekik a hazatérő débauchét.[540]

Elől megy le général Boulanger à cravate blanche, mögötte a kis chinoise, karon fogva egy híres modellel, Sarah-val, ki balett-táncosnőnek van levetköződve, aztán egy csoport bohócnak öltözött angol festő, Adamson skót kosztümben, aztán Kate Booth, meg még néhányan.

Kate Booth táncolva siet előre; szoknyáját kifeszíti a reggeli szellő, veres és fehér harisnyájának szürkés foltjait megvilágítja a reggeli első napsugár, de megvilágítja a kifestett, kikent, halvány arcokat is, a jókedvű mosoly fáradt kifejezést ölt a reggeli világnál, a jókedvet lehűti a hajnali dér - - - a csoport mind csendesebb lesz.

Egy öregasszony, ki az Halle-ba siet, közénk vegyül, s egy utcagyerek most megszólítja: "et la vieille est une polichonne chez vous!"[541] Az öregasszony bámul - körülnéz, s észrevesz minket. Bámulatában leejti kosarát. Général Boulanger felemeli neki - s 10 soust nyom ráncos kezébe. - Aztán a két modell belékapaszkodik két oldalt, s nagy valét kiáltva nekünk, elválnak, mi erre, ők arra mentek - arra, merre a szívök vitte.

Furcsa, e percben eszembe jutott, hogy ezt a három embert sohasem látom többé. Ezt a finom termetű, piciny chinoise-t, ezt a karcsú balerinát, s ezt a bolondos, víg Boulanger-t - színes árnyaikat elnyelte az utca köde. Lassan-lassan szétváltunk, egyenkint, némán, s végre egyedül maradtam.

Az éjszakából fényes napsugaras reggel lett, s mégis úgy éreztem, mintha tűzijáték után komor, néma éjszaka vett volna körül. Nem feküdtem le, nem volt érdemes, miután Lorinnél kellett vasárnap reggeliznem.

 

Vasárnap, febr. 26-án.

12-ig olvastam, Jean de Néthy Anastasius Grün fordításaiból szemeltem ki vagy tíz darabot Jean Berge revue-je számára.

12-kor reggeli Lorinnél. Ott Pierre Aubry, Humbert Aymar de la Baume és még két úr, kiknek nevét elfelejtettem.

Aubry: l'homme qui fait l'homme d'esprit. Minden szava mot - tiré par les cheveux.[542]

Reggeli után Aymar atelier-jében, ki Oroszországban Vogüéval tett utazásáról készült fényképeit produkálja, egy camera obscurával vetítve vissza. Igen érdekes dolog - csak a jó Aubry énervál, különben nemcsak engem, hanem Aymart is, mindezt bevallja, amidőn amazok elmennek: "Vous savez, il est eventuellement commun, tout - comme Lorin"[543] mondja Aymar egész egyszerűen, szavakba foglalva azt, amit én még elgondolni sem mertem eddig Lorinről. Ay. azt mondja, hogy Lorint csak az utazásban lehet élvezni, különben fárasztó, nyárspolgár et donne sur les nerfs.[544]

Igen hosszan beszélünk Ay.-ral a természettudományokról és csillagászatról.

Tőle vele kocsin Bunnyhoz és Elweshez. A sapinban igen furcsa konverzáció. Mind a ketten elmondjuk, hogy állunk ma a vallás dolgában.

Aymar külön csillagász és külön ember - une idée ça![545] - mint ember képes hinni még, bár vallása a lehető legtágabb.

Furcsa fiú. Az ember nem érdekli, egyáltalán csak egypár détail - de igen fontos kérdés. Hideg, szeretni, azt hiszem, nem is tud. De vannak emberek, akikkel szeret lenni, ezek közé sorolt, azt hiszem, engem is. Pedig (dacára annak, hogy négy éve ismerjük egymást, azóta levelezünk, s Párizsban sokat vagyunk együtt), nem ismer. És nem is fog soha.

Bunny és Elwesnél Victoria, Bunny modellje, táncolunk!

Ebéd Schärffenberg grófnénál, Jean de Néthyvel Aranyt fordítunk. 12-kor haza, s dacára, hogy 40 órája, hogy nem aludtam, alig tudom "agyonütni" magamat, végre reggel felé megkönyörül rajtam Morpheus, és tompa, buta álomba merülök.

 

Hétfő, febr. 27-én.

Reggeli után Sarah Bernhardt-hoz.

4-kor Louis de Bélizal de Gouzillonnal baronne De l'Espée-hez. Rémségesen unalmas recepció. Fiatal urak, kik oly tisztességtudóan ülnek és hallgatnak székeiken, hogy az ember elálmosodik, ha rájuk néz, s olyanféleképpen mosolyognak, mintha bonbonnal volna tele a szájuk.

Borzasztó lehet egy ilyen eszes, originális leánynak, mint Louise de l'Espée-nek, ilyenféle egyénekkel élni át egy életet.

Ebéd után Huysmansnál. Dolgozva találom, nagyon örült, hogy jöttem, nem tudta adresse-emet, már írni akart Louise Readnek.

Az ebédlőben telepedünk le. Igen hangulatos két és fél órát töltök vele. Hiába, csak mindig az az érdekes, ha egyedül beszélhet valakivel az ember. Első látásra intimebb dolgokról lehet beszélni, mint olyan individuumokkal, kiket az ember tíz éve lát egy szalonban.

Elmeséli, hogy mennyi baja van az utóbbi időben egy szerencsétlen őrjöngő poétával, Poictevinnel, ki erőszakkal betör néha hozzá. Az összes párizsi írók réme, egészen lehetetlen dolgokat tesz. Zola nem akarja elfogadni, most bonne-ját összevissza csókolja, s így akarja magát beeresztetni hozzá. Huysmans már kétszer megmondta kereken neki, ne jöjjön, s ő mégis visszajő, mégpedig - nem egyedül. Folyton maîtresse-ével jár, Alice-szal, ki addig, míg ő agyonuntatja az embereket, lenn vár a kapu alatt egy padon.

Ez az Alice arról nevezetes (ezt még Coppée mesélte nekem két esztendeje), hogy egyszer egy veszett kutya megmarta, s így most Poictevin a "moment psychologique"-ban mindig halálveszedelemben forog. Ça rehausse le plaisir!!![546] Huysmans még intim détailokat beszél e kedves fiatal párról, but the rest must be silent![547]

Elmondom Huysmans-nak, hogy azóta olvastam Pierre Lotitól valamit, s hogy egészen az ő véleményén vagyok, ce n'est pas de la littérature.[548] Huysmans hozzáteszi, hogy a Pêcheur d'Islande halászai sont des pêcheurs d'opéra comique,[549] és mind a távoli országokat úgy írja le, mint egy admirális leánya, ki mindezt nem látta, de atyja elbeszéléseit teszi kandírozva papírra.

Egészen e véleményen vagyok. Látom most már tisztán Huysmans egyéniségét. Par excellence artista, a legnagyobb művész a francia írók között, ki egy szemernyit sem áldoz a népszerűségnek, s annyira tart attól, hogy szalon író lesz, mint Bourget vagy Loti, hogy dacára minden talentumának, néha unalmas és durvává válik.

Durvasága is onnan ered, hogy nagyon is művész arra, hogy az "édeskés"-től ne féljen - s így inkább ebben az irányban túloz.

Így gyakori ízléstelensége finom, szubtilis ízlésére vezethető vissza.

Magyarországról beszélek, terra incognita neki. Azután, amit beszélek, igen érdeklődni kezd a pátria iránt, azt mondja, eljönne hozzám, ha attól nem tartana, hogy akkor soha többé ide vissza nem kívánkozna.

"Je suis né solitaire"[550] mondja s igaza van. Ez kiérzik szavaiból, ki könyveiből. Aztán a kritikáról beszélünk, ő legkiválóbb kritikusnak Hennequint tartja, kitől én is a maga idejében oly nagy érdeklődéssel olvastam egy "critique scientifique" című tanulmányt, amely a néhai "Revue contemporaine" hasábjain jelent meg. Lemaître szerinte "un faux bossu qui ressemble à Ohnet",[551] nagyon megörül, hogy én is azt találtam, midőn először találkoztunk. "Du reste il est fils d'un pion - un homme peu intéressant."[552]

Ajánlom neki Haraucourt-t, még nem olvasott tőle semmit. Kérdezősködik a magyar modernekről, többi között Gozsdut említem neki, mondva que c'est un Huysmans oriental.[553] Csudálkozik, hogy ismerik nevét nálunk - valóban én is. És én azt hiszem jogosabban, mint ő.

Fogok róla írni, ez jót fog tenni nálunk... faire connaître l'art pour l'art -[554]

Tőle Taine-hez, kinél nagy estély.

Belépve az első szalonba, az első ember, kit megpillantok, néhai barátom, Paul Bourget. Úgy teszek, mintha nem látnám. Keresztül az első szalonon - a másodikban igen meleg konverzáció mlle Taine-nel, de azért a nagy üvegfalon keresztül figyelem. Nem vett még észre... tudja az Isten, de most megint, hogy megláttam, eszembe jutott, hogy egyszer elég jól is voltam vele, s majdnem hátat fordítottam mlle Geneviève-nek, s odamentem hozzá melegen megszorítani kezét. De aztán - eh - mégsem. S csak beszéltem mlle Taine-nel tovább.

E percben megpillantott, felugrott a kis Ary Renan oldaláról (kivel beszélt), odasietett hozzám, s oly melegen, mint ahogy angol frakkja és magas gallérú és hosszú mandzsettájú ingei engedték, megrázta kezem, úgy tett mintha nem tudná, hogy már két hónapja itt vagyok. Úgy tettem én is, mintha nem olvastam volna nevét a Figaro hasábjain sok, igen sok corset között.

Il faut être snob avec le snob.[555] Hideg, udvarias, kerek, "à la viennoise" shake hand.[556]

- Tiens, vous ici[557] - mondám én, s hidegen mosolyogtam. Aztán egyenkint beadtam a cseppeket:

- Savez-vous qu'on vous a traduit quelque chose en hongrois?

- Non - mais oui - votre charmant article - (complimentek).[558]

- Et avez-vous reçu le telegramme que je vous ai envoyé sachant la mort de ms. votre père - je le demande seulement pour savoir si cela n'est arrivé dans la nuit - - -[559]

Újabb zavar, megkapta, de - - - nem felelhetett - igen el volt foglalva - - -

- Mais ce n'est pas pour ça que je demande, je sais que vous êtes si occupé - vous ne pouviez m'écrire après mon article - je ne le sais que trop bien -[560]

Most elhallgattam. Csend.

- Mais à présent il faut que vous reprenez vos bonnes habitudes, il faudra venir chez moi rue Monsieur - - -[561]

- Hélas, je ne pourrai guère, je suis si occupé - mais si occupé...[562]

Újabb csend.

- Alors nous nous verrons très prochainement chez Lorin, n'est-ce pas?

- Nous arrangerons ça et bientôt -[563]

Shake hand - Azt akarja, együtt menjünk hazafelé. Csak azért sem, "tegnap te - máma én" - gondolom, s hátat fordítva neki, Ary Renannal kezdek beszélni.

Ary Renan - Renan fia. Kicsiny, púpos, vagy 27-28 éves ember. A púposok rendes vonásaival, finom, gúnyos mosolyával. De jobb szemek, mint a szerencsétlen teremtéseknek szokott lenni.

Festészetről beszélünk. Azt mondja, hogy az angol festészetnek igen nagy a jövője, még egypár év, s tán az első lesz Európában.

Telekiekről is beszél, azt mondja, de Gerando Attilának nemsokára meg kell érkeznie, már igen rég várja.

Maupassant új regényéről, Pierre et Jeanról azt mondja, kivált az frappírozta, hogy Pierre nem fedi fel Jean születésének titkát atyjának.

Ez finom, tapintatos és nagy művészi érzékre mutat. Szintén Maupassant legsikerültebb regényének tartja, bár a préface-t ő sem szereti.

Taine bemutat a washingtoni múzeum custosának, ki Wohlékat ismeri - úgy látszik sous l'adresse d'un ami suisse de lui[564]. Nevét elfelejtettem, öregebb úr, igen kellemes ember.

A szalon igen érdekes ez este: Albert de Mun feleségével, Pomayrol, Sully Prudhomme, Renan és felesége, Cazalis, Boissier stb., stb.

Az estély után nem megyek Cazalisszal és Bourget-val haza, amint tervelték - megugrom, s a Quartier Latin Café Vachette-jében töltök még egy órát.

 

Kedd, febr. 28-án.

V. r. u. Vacarescuknál. Elena olvassa a Káprázatok orosz fordítását, igen tetszik neki nyelve. Ott még ctesse Diane, Vacarescuné nővére (Mad.?) és végül baronne Koeneritz érkezik meg. (Beust unokahúga, egy szerencsétlen, groteszk, idegbeteg asszony.)

Elenával megbeszéljük a terveket, amelyet Jean Berge revue-jét illetőleg kovácsolunk. Egy internacionalis revue - ez Párizsban még tökéletesen hiányzik, nagyon felkapnák, azt hiszem.

Elenának a román irodalomról kell cikket írni, otthon úgyis rossz hazafinak, illetve honleánynak kell hogy mondják, miután mindig franciául ír, és Párizsban lakik. Evvel kiköszörülné a csorbát.

Elena, Carmen Sylva: Románia, Pitt Hollandia, Wohlék, Jean de Néthy, me ipsum Ausztria-Magyarország, Ostrowy Lengyelország, Mary Robinson, Vernon Lee Anglia.

A remény színe zöld.

Diane grófné igen jókedvű, mert a Lecture hozott maxime-okat tőle, mind jobban en vogue[565] lesz kis könyve.

Egy jó csomó maxime-ja már közmondássá vált.

Tőlük a Nizzából visszatért Jablonowska hercegnéhez. Tosca színekbe van öltözve, elle est décidement toquée de Sarah, la vieille folle.[566]

Eleinte szemrehányásokat tesz, hogy még nem voltam nála, pedig már innen-onnan tíz napja, hogy Párizsban van, aztán nagy...

(A kéziratból itt négy levél hiányzik. Az elbeszélés Sarah Bernhardt-nál tett látogatással folytatódik.)

...élességű hangon hozzátette, ha Terka érdekes állapotba jut, tudni fogja, mi a teendője a hercegnével szemben, ki egy inggel testén adta férjhez leányát.

Mindezt már fent mondja el, nem akarva a festők előtt beszélni -

Még az első emeletet "hôtel"-jében nem is írtam le.


1 = hálószoba
2 = lépcsőház
3 = cabinet de toilette[567]
4 = cabinet de travail[568]
5 = folyosó

Az első emeletre keskeny reneszánsz falépcsőn jut az ember. A falakon képek, tőrök, stb. Többi között Sarah egy nagy képe Fedorában és Rachel acélmetszetű képe.

Emellett: hálószobája, a legszebb modern szobák egyike. A falat halvány lilaszín selyemszövet borítja, amelybe arany liliomok vannak szőve. Ugyanebből a szövetből az ágy és az ablakok függönyei.

Egypár halvány zöldeskék lakk szekrény.

Halványlila és halvány zöldeskék: couleurs Sarah Bernhardt. Ezért szeretem én a turquoise-okat és pármai ibolyákat együtt.

Cabinet de travailjának fala sötétvörös, tölgyfa bútorok, nagy íróasztal és sok könyv.

Soká beszélünk az esszéről, amelyet róla fogok írni. Azt mondja, értem - én érzem, hogy nemcsak értem, de a jó Isten tudja hogy, de hasonló anyagból való vagyok (persze en miniature), mint ő.

Ezalatt Jean de Néthy érkezik, akivel és Sarah-val a boulevard des Capucines-re a Salle de Conférences-ba a Dame aux camélias[569] próbájára. Elkéstünk! az óriási terem üres - én hirtelen leülök a pianínóhoz, s leverem rajta a "le petit bleu"-t.[570]

Sarah hangosan felnevet - s aztán dideregve (lévén a teremben csak 18 fok meleg), elsiet szabónéjához.

Este ebéd Pongrácz Ninánál, a hercegné, ctesse de Béthune, ctesse de Tropbriand, Türr és Haas.

Ctesse de Béthune majd meghal, olyan névralgiái vannak - az ebéd alatt. Ebéd után valaki a zongorához ül, s valcert kezd játszani, az életerő visszatér a kialvó lámpába, keringeni kezd - s táncol egy óráig folyton.

Furcsa világ - - - furcsa asszonyok.

Innen (1/2 11 felé) Baronne Karnel de St. Martinhez. Csak azért, mert úgy hittem, cigányok lesznek. Du tout - az unalmas Waldteuffel Párizs legunalmasabb szalonjaiban. Az igen nagy termek halvány rózsaszíne és szürkészöldje, a háziasszony fakó sápadtsága, a háziúr banalitása, Waldteuffel muzsikája, a halk, meg-megszűnő konverzáció, minden, de minden a szent unalomról beszél.

A hangulat annyira nyomott, hogy itt-ott férjeket látok feleségeikkel beszélgetni. Egy néhány ilyen szalon - és Párizs a világ legmorálisabb városa lesz.

Bélizalokkal és d'Espée-kkel elég kedélyes sarok, néha, néha nevetünk is, ami igen nagy feltűnést okoz.

12-kor megugrom.

 

Péntek, márc. 2-án.

Mindjárt reggeli után comtesse de Fitz-Jameshez. A Faubourg grand genre-ja s a modern asszony raffinement-jának igen érdekes mixtumja ez a palota.

Igen széles, tompa barna színű bársonnyal tökéletesen fedett lépcsők, fehér s arany falak már a lépcsőházban is. Kifogástalan livréjű inasok - akárcsak nálunk (mert ez rendesen gyenge Párizsban).

Az első szalon bibliotékaszerűleg rendezve. Nagy szekrények tele könyvvel, nagy íróasztal, sok szép régi metszet. Második (kis) szalonban zongora nyitva, egypár bútor (az első zongoraszoba, amelyet eddig Párizsban láttam), a harmadik szalon halványsárgás selyembútorok piciny virágokkal (Louis XVI.). Amelyek kiemelkednek az összes szalonok parkettjeit födő barna bársonyon.

A merev Louis XV. bútorokon óriási vánkosok - íme, madame de Fitz-James, née Róza Guttmann egyénisége.

Très Faubourg St. Germain éspedig a Fbg. gomme-ja[571] - s a modern zsidónő rafináltsága, műízlése, szubtilitása. Igen rokonszenves nékem. Van egyéniségében valami közös Sarah-val. Igen intelligens, de nem hideg intelligencia, mint ctesse Diane. Színes, meleg, rafinált orientális szubtilitás.

Azt hiszem, a rokonszenv kölcsönös, mert úgy beszélünk egymással, mintha már hónapok és hónapokig tartó barátság fűzne egymáshoz. Amint bejövök, hirtelen azt mondja, maradjak addig, míg csak maradhatok, hogy az egész végigvonuló női hadat (fogadónapja volt) tanulmányozhassuk együtt.

Úgy látszik, már rég vár erre az alkalomra.

Persze, nekem sem kellett több, kivált, miután tudtam, hogy ez éppen a copurchic mondaine-ek világa, - s egy barátnő mindig a legjobban van informálva. "Az analízis démona megszállt" - mondaná tekintetes Rákosi Jenő úr.

Egymás után érkeznek a mondaine-ek. Legelőbb is a szép marquise Hervey de St. Denis. Fraise écrasé[572] tónusban tartott haj és arcszín. Leül egy kandalló mellé és igen affektálva, úgy, mint rendesen szokta, az egyszerűségről beszél. Nem érti ctesse de Fitz-Jamesot, ki Reichembergtől tanulja a francia kiejtést. Azt hiszi, a kiejtéssel a manierirtságot is eltanulja, márpedig il n'y a que la simplicité[573] - - -

Ezzel kimegy. Az ez időközben érkezett princesse de Broglie és háziasszonyunk jót nevetnek ezen a tirade-on.

Most princesse de Broglie (ki már ugyancsak terhes) accouchement-ról[574] beszél - én a plafont nézem. Voilà la vertu qui devient inconvenante![575]

Ez is elmegy. Most mad. de Fitz-Jamesszal a bibliotéka szalonba, hol megmutatja könyveit.

Igen tetszik, hogy pesti rokonairól (így Wodianerékről) megemlékezik. Egész nyíltan beszél arról, hogy zsidónő volt, s okosan teszi, mert úgyis tudja mindenki. Igen furcsa térre megy át a konverzáció, beszél egy barátnőjéről, kit férje pénzéért vett el, s ki még ma is - marjolaine - - - úgy mondja ezt, hogy elértem, hogy ő maga az a jó barátnője. Tudvalévő, hogy férjének igen "modern szenvedélyei" vannak.

Megkérdem, mit tart a morálról, nézetemen van, hogy morál nincs.

Szegény asszony, látom az utat, amelyet be fog futni - egyedül mindig, szeretve, viszontszerelem nélkül.

Megkérdem, mit tart a Robert de Mailly házasságáról - azt mondja, itt az asszony nem akart, mert ez az asszony jégből van, sohasem szeretett senkit, csak önmagát - - - de tán még önmagát sem, mert hiszen nem akart szeretni.

Szerelemről lévén szó - madame de Pourtalèsra jutottunk. Madame de Fitz-James a legtökéletesebb admirációval viseltetik iránta. A híres Melanie-t a legkiválóbb asszonyok egyikének tartja, ki ha férfi lett volna, ma kiváló helyet foglalna el a történelemben.

És valóban, ha az ember meggondolja, hogy ez az asszony húsz éven keresztül folyton mást szeretett, mint a férjét, azért mégis nemcsak, hogy megmaradt a társaságban, hanem még egyike volt királynőinek, és a Faubourg legerényesebb hölgyeivel fenn tudta relációit tartani, s amellett férje még ma is imádja, s azt hiszi, imádva van - ez az asszony valóban oly diplomataerények felett rendelkezik, hogy megérdemli még ctesse de Fitz-James bámulatát is.

A kedves szegény grófnétól egy percre Madame Marshalhoz qui m'embêtait.[576]

Este Cary Elwes-zel és Rupert Bunnyvel cigányokat megyünk hallgatni a Café de l'Orient-ba, hová Aymar de la Baume jő értünk; ezzel a Fbg. St. Honoré-i atelier-be, ahol a jó Ay. megint fotográfiáit produkálja.

 

Szombat, márc. 3-án.

Reggel igen rosszul, rémséges névralgia - és Do Orsini ismét eltalálta a napot.

Nálam 11-ig.

Hat csésze kávé - 12-kor Sarah-hoz, ki várt. Kényszeríteni akar, hogy reggelizzek - midőn alig álltam a lábamon.

Reggelin még Haraucourt - alighogy az első ételt körülhordták, megérkezik Sarah kiadója darabjának kefelenyomatával.

Sarah persze nem bír várni, s ahelyett hogy enne, elle corrige les épreuves.[577]

Mi etetjük Haraucourt-ral - én csak feketekávét iszom, és Sarah parancsára egy fél pudingot eszem meg.

Ezalatt Dreyfuss érkezik, és még igen sokan, ami anathema pour ma Sarah.[578]

Mindenkit az atelier-be küldet, hol már úgy összegyűlt a publikum, mint az omnibusz váróházaiban - - és Sarah csak nem "jelentkezik".

Végül elvégzi reggelijét, illetve a kefelenyomat kijavítását, kezet szorít az éppen megérkezett Jean de Néthyvel, és felsiet szobáiba öltözni.

Amazok csak várnak - - -

Sarah felöltözik, felül velem és J. de Néthyvel és Haraucourt-ral kocsijába, így elrobogunk Georges Clairinhez - - - amazokat most madame Guérard mulattatja.

Elmondom Sarah-nak, hogy ctesse de Fitz-James bemutat Reichembergnek, Sarah igen kikel a kis Souris ellen, qu'elle est une vraie femme bourgoise, qu'elle n'est pas intéressante du tout etc., etc.[579]

Hallottam ennek homlokegyenest ellenkezőjét is tőle, az igaz, hogy vagy egy hónapja!

Georges Clairin - Jojotte az atelier ajtajánál várt.

Igen magas atelier, mely egy harmadrészben el van egy közfal által választva.

A nagy atelier-ben legújabb műve, amely Mounet Sullyt Hamletben ábrázolja - igen érdekes kép, amely kivált mint Mounet portréja, s nem mint Hamlet képe jellemző.

Kissé teátrális mozdulat, igen jellemző M. S.-re, de nem Hamlet mozdulata.

Sarah-nak (a színésznőnek) nagyon tetszik, elle tombe en extase devant le tableau,[580] és fogja magát, fest rajta egy részletet. Azt mondja, Clairin minden képén festett valamit.

Clairin nevetve hozzám fordul, és így szól (tudván ezekről a jegyzetekről): Vous mettrez dans vos notes, n'est-ce pas que vous avez vu faire le Hamlet de Clairin par - Sarah Bernhardt.[581]

Ezután híres táncosnő képét tekintem meg. Az a jó Jojotte chef d'œuvre-je eddig.

Bámulatosan van visszaadva a hús és a trikó közötti különbség.

Aztán arckifejezése! La reine de la Débauche débauchée à merveille.[582]

Sarah most az épp elkészült történeti képe előtt áll meg, s jól megkritizálja, nem tetszik neki, de nekem sem ám.

Clairin néhány tanácsát (így a főalak, az infánsnő megrövidítését) elfogadja.

Innen vissza, kocsin Sarah-hoz teázni, mind a ketten éhesek vagyunk, miután őneki nem volt ideje reggelizni, én meg csak kávéztam egész nap. Hazaérve - s belépve az atelier-be ott találjuk madame Guérard-t és a két festőt, a lengyelt meg az angolt.

S.: Tiens, vous ici encore - -

A festők: "Mais le temps nous passait si vite, nous étions dans une si bonne société!"

Madame Guérard: "Pas moi - par exemple".[583]

S dühösen kimegy.

Elle est toujours charmante, la vieille witch![584]

Sarah-val teázunk, s a két festő fest.

5 óra felé Dumény (ki Toscában a férfi szerepét játssza) megérkezik, miután a Dame aux Camélias-ból két felvonást akar Sarah-val próbálni.

Dumény. Szőke ember. S ez a "szőke" epiteton egész lényét jellemzi. Jó, derült, férfias, az izmosból az elhájasodottságba átmenő, vagy harminc éves férfi. Tiszta kék szemek, jól gondozott bajusz. Tud zongorázni és - zongorázik.

A festők elküldetnek, Sarah most azt akarja, hogy én súgjak nekik. Megpróbálom - mulattat, aztán meg úgyis tanulmányozni akarom szerepeiben.

Az első és második felvonás Marguerite és Armand-os jelenetei.

Én arra a székre kapaszkodom, hol rendesen a modellek szoktak ülni, s a - komédia elkezdődik.

Sarah bámulatos, néha egészen elhalaványodik annak hatása alatt, amit mond, néha reszket, nemegyszer szemei üveges kifejezést öltenek, minden szavát arcizmainak szubtilis játéka kíséri. Közbe-közbe pedig - felnevet, ha rosszul súgok. Egyszer annyira felizgat, hogy ahelyett hogy súgnék, Armand partie-ját kiáltom!

"Voilà un souffleurt, il serai capable de sauter du trône sur la scène dans les moments émouvants."[585] Közbe tanácsokat ad Duménynak, ki némán, piétással hallgatja, s nem mond soha ellent, s igyekszik követni Sarah tanácsait.

Majd a jó Isten tudja, mi üt a dívába - fogja magát, kibontja sűrű haját, és csúcsba feltűzi fején, úgy hogy úgy néz ki, mint önmagának karikatúrája - s elkezd hangosan, idegesen nevetni.

Eközben ctesse de Béthune-től jő pár sor, ki mindenre, ami szent, kéri őt, hogy az esti vacsorára eljöjjön.

Sarah felel - elfogadja.

Megesküdtetem, hogy eljön, mert ha nem jött volna, 11-kor elschieboltam volna - a különben érdekesnek ígérkező soirée-ról.

1/2 7-kor megyek haza.

9-kor Alastair Cary Elwes és Rupert Bunny jönnek értem, kiket ctesse de Béthune-nél bemutatok.

10-kor megérkezünk.

Igen meleg hangulat, csupa meleg színű ellenzőkkel borított lámpák. Kevés asszony, a szerencsétlen ctesse de Tropbriand szürke nehéz selyemruhában, rengeteg sok ékszerrel, ctesse de Béthune sötétveres peluche toalettben, Jablonowska feketében, mélyen kivágott derékkal, sok gyöngy és gyémánt.

A szalon egyik sarkában egy úr perzsa kosztümben, mellette egy Louis XV. marquise meg egy reneszánsz korabeli chevalier, ezek valami kosztümbálba készültek.

Itt még duc de Perdifumo, marquis de Nauroy és még vagy tíz úr.

Epizódok Sarah érkeztéig: megtanítom ctesse de Béthune-t a régi bécsi valcerre, egy formális balettet táncolunk a bámuló publikum előtt. Egy dáma érkezik (madame de Bonval), ki nincs meghíva, ennek eltávolítása.

Ahogy ezzel szemben viselte magát ctesse de Béthune, látszott rajta, hogy a nagy Sully családjából való.

Szegény asszony, különben azt hiszem, nagyobb fokú hisztériában szenved.

Története ez: prince d'Auvergne felesége volt, s így is a Faubourg legkiválóbb családjaihoz tartozott - egyszerre csak a jó Isten tudja, mi szállja meg, otthagyja férjét és gyermekeit, s elmegy egy quiconque[586] úrral lakni. Képzelhetni az öreg Béthune kétségbeesését, kinek ő egyetlen gyermeke. Tanácskozásra hívja leányát, 100 000 frank évjáradékot köt ki neki, ha szakít ezzel, és egyedül lakik ezentúl.

Ezt megteszi - azonban az egy habitué helyét igen sok ambuláns foglalja el. Sarah azt állítja, minden héten más a szeretője.

Mindenesetre érdekes tanulmány.

Azt hiszem, miliője sodorta ennyire, a virágok, a zene, a borok, az osztrigák, az illatok, a - Jablonowskák erősebbek, mint idegei. S azt hiszem e percben őszintén szeret, ami egy modern parisienne-től valóban - igen sok.

Nos tehát, ctesse de Béthune táncol, pedig rosszul van, mint a múltkor. Alig áll a lábain... idegei azonban viszik, viszik, kering lázasan lihegve, forró karjai szinte keresztülégetik az ember testén a ruhát. Hogy fog végződni? ki tudja?

A kis szalonból most halk, alig hallható gitárpengetés hallatszik - olasz énekesek érkeztek, une sérénade donnée par le duc de Perdifumo.[587] (Perdrix fumée,[588] mint ahogy Párizsban nevezik.)

Most az olasz gitárpengetők tarka kosztümjeikben a szalon közepén énekelnek, közbe-közbe táncolva, nagyokat kurjongatva - - -

Újra táncolni kezdünk. Végre 1 óra felé Sarah-tól egy levél érkezik, amint a zöldeskék szegélyű levélkét megláttam, végtelen méreg fogott el: tehát nem jő. De mi történt, micsoda őrült szeszély szállta már megint meg?

Ctesse de Béthune idegesen tépi fel a levelet - nem érti tartalmát, kirohan az előterembe -, ott áll Sarah öltöztetőnéje, ki azt mondja, úrnője lenn vár a kocsiban, nem jöhet fel, mert báli ruháját nem hozták el kellő időre.

Nekem sem kell több - alighogy ezt kimondja, azt hiszem, egy ugrással lent vagyok, feltépem a kocsi ajtaját. Disputa, Sarah nem akar, nincs rajta egyéb, mint egy selyeming, nem lehet, non, non et non.

Nem ismert. Már ha 11/2 órája idegesen várom, és nemcsak én, hanem a többiek is, ha idáig eljött, fel kell jönnie. A szó szoros értelmében kihúzom a kocsiból, nem akar - de enged. Egyik karomon egy batyu tele üveggel, azután egy prémes bunda, egy takaró, egy pár foulard, a másikon Sarah "qui ne veut pas"[589] - így jutunk a kapualjáig, ott már ctesse de Béthune vár, megragadja Sarah másik kezét. Felvonszoljuk - felérve kitárja bundáját, csak egy selyem, ráncokba szedett arany paszománt szegélyű talár van rajta - ebben a kosztümben csak nem mehet fel a soirée-ra.

Ctesse de Béthune ad ruhát - eltűnnek. Az egész társaság izgalomban, mindenki az ajtóhoz tolult, mindegyik elébb akarja a másiknál látni az "Istennőt". Általános alarm.

Végre egy perc múlva megjelenik Sarah egy éppen olyan kosztümben, mint ctesse de Béthune. Ami azt mutatja, hogy háziasszonyunk egy cseppet sem hiú.

Bemutatások - Sarah kiszid, de mosolyogva: "décidément il a un grain de folie de m'emmener comme ça de force - - - mais il m'a presque tué!"[590]

"Dire que vous ne vous tuez pas vous-même dans les courants d'air - rester 5 minutes sous les portes cochères, n'est-ce pas insensé ça?"

A table![591]

Mad. de Béthune Sarah mellé ültet, Sarah másik oldalán princesse Jablonowska, amellett Perdifumo, Sarah-val szemben ctesse de Tropbriand, én székem másik felét (de nem a Sarah oldalán), miután oly szorosan voltunk, Alastair Cary Elwesnek ajánlom fel. Sarah-nak bemutatom: "Tiens, c'est Shakespeare",[592] s valóban egészen Shakespeare-re hasonlít, amit eddig nem vettem észre. Az egész asztal konstatálja a hasonlatosságot. Tüstént megkereszteljük, Sarah a marraine, én a parrain - a nyakába öntve egy félpohár pezsgőt: neve ezentúl Shakespeare, s ha gyengédek akarunk lenni vele: William or Willy, as you like it.[593]

Alighogy enni kezdünk, az olasz muzsikusok elkezdik gitárjuk pengetését. Sarah mosolyog, s el van ragadtatva (halkan azt súgva: sont-ils embêtant les italiens, j'abhorre cette espèce).[594]

Pár limonádéízű dal - - - közben így kiáltanak fel: viva l'immortale Sarah Bernhardt.

A díva halkan: "Mais voyons, je ne suis pas encore morte - il faut être enterré pour être immortel! Non?"[595]

Hívatlan vendégek érkeznek, ms. de Sardou, madame és mlle de Sardou (surnommés les phyloxeras des salons[596]).

Specialitásuk: sehol sincsenek meghíva, és - mindenütt ott vannak, ahol - - - nincs háziúr.

Mit tehet egy védtelen asszony velük szemben?

Így tehát neszét vevén ennek az estélynek, ellábaltak ide is!

Ms. de Sardou, egy öreg, mosolygó, rózsaszínű teintű öregúr, ki eszik és szellemeskedik.

Madame Sardou: kócos, rosszul megfésült haj, gömbölyű, édeskésen mosolygó szemek, édes száj, sok ránc, igen hosszú s nem egészen tiszta nyak, mély kivágás, a nyakon nagy kereszt fityeg - elle était du Faubourg - jadis.[597]

Mlle de Sardou mamájára hasonlít, csak fiatalabb (35 éves) és relatíve - csúnyább - C'est tout.

Ctesse de Béthune kétségbe van esve, odarohan Sarah-hoz, és rémítően exkuzálja magát, akit pedig rettenetesen mulattat e szent háromszög, csakúgy mint a háziasszony zavara.

Odaint fél szemével nékem. Aztán halk, bágyadt hangon megkérdezi a zenészeket, vajon tudnak-e kuplékat - francia kuplékat. Valami furcsa, mulatságos dolgot.

Tudnak, hogy ne tudnának.

Most a két signore macaroni odaáll a jeune fille (mlle de Sardou) háta mögé, s elfúj egy olyan saftig kuplét qui ferait rougir des singes.[598] Sarah majd meghal nevettében.

Alighogy az utolsó strófa elhangzik, egy eddig egy cseppet fel nem tűnt egyéniség kel fel szemben velünk székéről, s alkalmi verset mond remegve egész testében Sarah-ra; ki királynői mosollyal hallgatja - s végül tapsol neki. C'était de Jonquières.[599]

Határozottan egy színésznő életében éri el halhatatlanságának legmagasabb fokát - az ember valóban azt hinné, örökre halhatatlan marad. Mit tudunk ma Rachelről?

Most Sardou is mond egy tósztot qui jette froid[600]: Sarah-ra üríti szintén poharát, ki már oly rég a tragédia királynője.

Sarah mosolyog - - - csak összehúzott szemeinek mélyéből pattan ki egy olyan szikra, amely megölhetne valakit - ha annyi erő volna benne, mint kifejezés.

Tósztok Sarah-ra, madame de Béthune-re, koccintunk a "gyermekekre", Terkára és Maurice-ra.

Vacsora után vissza a szalonokba, tánc, muzsika, ének.

Felkérik mlle de Sardou-t is, hogy szavaljon valamit: ott áll most egy szék mögött égre emelt szemmel, zengő hanggal, s elmond valamit egy "écriture[601]"-ről, melyet oly rég, oly igen nagyon rég nem látott -

Sarah dicséri - bólint fejével - s hajamat jól meghúzza (lábai előtt ülök à la turque a földön), hogy majdnem elkiáltom magamat - nevettemben.

Négyig együtt ez a túlrigolo[602] társaság.

Une soirée vraiment tout à fait drolatique, comme une rêve (côté Sarah) et comme un cauchemar (tout les autres).[603]

Ha az ember meggondolja, hogy Sarah is, mlle de Sardou is asszony!

 

Vasárnap, márc. 4-én.

V. r. u. Vieuxville, Aimée Mottin, Cary Elwes és R. Bunny jönnek hozzám.

Aimée Mottin Fbg. St. Germain, kis tetűszerű alak. Ritka, pelyhes, igen világos haj, világos zöldeskék, kis, bamba kifejezésű szemek. Felvont, bámuló szemöldökök, író szeretne lenni, de nem mer saját neve alatt írni, fél, hogy kiközösítik bretagne-i rokonai.

Vieuxville bavard,[604] kezdem unni, irtóztató sokat fecseg, nem társalog, hanem monológokat mond.

Négy óra felé a két angol festővel Jablonowskához. Ki családi szennyesét tálalja fel nekünk, a két angol nagy, igen nagy bámulatára (másodszor látták életökben).

Elmondja, hogy Maurice-szal még sehogy sem megy a dolog, most írt neki egy levelet (felolvassa a brouillonját, egy goromba, sértő levél), amely bizonnyal hatni fog. Én attól félek, hogy a levél itt jő Maurice kezéhez, aki pedig éppen olyan szenvedélyes, mint homme du premier mouvement.[605]

Szép kis jelenetre van kilátásunk.

Ebéd Schärffenberg grófnénál, e. u. Vieuxville jő látogatóba, ki rémségesen kezd Emynek udvarolni - - de úgy, amint ezt csakis egy partivadász teheti. Észreveszem, hogy "érdeklődésének tárgya" észreveszi, és sértve érzi magát. Vieuxville-nek nincs elég tapintata ezt meglátni, folytatja maneuvre-jét.

Vieuxville me donne sur les nerfs.[606]

 

Hétfő, márc. 5-én.

Antokolszkijnénál. Elmondja, hogy férjét bevették az institutbe. Attól fél, nem maradhatnak Franciaországban, s annyira lemegy a rubel értéke, hogy nem jönnek ki a pénzzel.

Innen ctesse Diane-hez, ott a Vieuxville-ek, Jean de Néthy, egy kis prince de Rohan.

Íme celui qui est Rohan: óriási test, gömbölyű, szöglet nélküli szögletesség. Ez óriási testen aránylag kicsiny, gombostűfejszerű koponya. Borjúszemek, amelyen keresztül belát az ember a lelkébe, egy bébé lelkébe. Mert Rohan 8-50 év között van. Úgy beszél mamájáról, mint egy kisgyermek, kinek megengedik már egyedül járni az iskolába, s aki erre igen büszke.

Ostoba, mint egy lúd, dehát - Rohan. És így még ctesse Diane is megtűri házi istenei között ezt a pojácát!

Este Lambert de St. Croix-k nagy fogadtatására.

A Lambert-ek ipari vállalatok által óriási vagyont gyűjtöttek, s amint ez megvolt, belopták magukat az orleáns-ok intimitásába, polgáriasan hangzó nevökhöz odacsatolják a de St. Croix particule-t, s ma annyira jutottak ezen a lépcsőn, hogy Comte de Paris megbízta őket helyette fogadni az "udvart és a várost".

Egészen grand genre. Fényesebb, mint a duc de Chartres hajdani fogadásai.

Harisnyás, púderezett inasok a lépcsőház alján beírják az ember nevét egy nagy könyvbe, amely úgy látszik, a Roi-nak lesz elküldve.

Gyönyörű Louis XV. hôtel.

Igen széles kőkorlátú lépcső, öt óriási szalon az első emeleten enfilade-ban, ezzel parallel egy igen széles couloir.



                     1 = lépcsőház
                     2 = nagy folyosó
3, 4, 5, 6, 7, 8 = szalonok
                     9 = ebédlő

A szalonok mind rokokó ízlésben, gyönyörű selyemszövetek, porcelánok, elragadó Louis XV. csillárok; mindenütt a hercegek fényképei dedikációkkal.

A no. 5. szalon ajtaján a háziak, derült életvidoran öreg pár és fiok meg lányuk, ctesse de Rochefort.

Nagy társaság (vagy hétszázan).

Ismerősök a Belizálok, cte de Teile, duc de Perdifumo, Tristan Lambert, Edouard Hervé és Sarah Bernhardt-t utánzó felesége stb., stb.

Duc de Chartres az egyik szalonban fogadja a complimenteket.

En somme unalmas recepció, s még hozzá lemenve nem kaptam meg botomat (amelyet Beniczky Lenkétől kaptam tavaly leánya esküvőjének emlékére).

 

Kedd, márc. 6-án.

Sarah Bernhardt-nál. Ott Haraucourt, Lachenal (keramikus).

Sarah olyan, mint egy gyermek, bolondozik, nevet, két masinára járó gyermekjátékkal futtatást rendez.

Villásreggeli után az Odéonba megy, darabjának főpróbájára. Én Haraucourt-ral kocsin haza.

Fáradt s álmos vagyok, írok 7-ig.

7-kor Jablonowskánál ebéd.

Convives: Ctesses de Tropbriand és Béthune, Pongrácz Nina, ct. de Crafford, Alastair Cary Elwes, Rupert Bunny, madame de Cadelburg et fils.

A hercegnő engemet ültet a háziúr helyére, s így szomszédném: Madame de Tropbriand és Pongrácz Nina.

Madame de Tr. kifejti az ebéd kezdetén, hogy azért, hogy mindennap en ville ebédel, egyáltalán nem spórol meg semmit, kénytelen lévén hetenként barátait így meghívni, s ez az egy ebéd többe jő, mint ha egy hétig pot au feu-t[607] enne.

Aztán elmondja, mennyibe "jött" báliruhája - Un être rasant que cette femme.[608]

Ebéd után tánc, muzsika, ének.

 

Szerda, márc. 7-én.

Sarah-nál, Sarah allanguie, alig beszél, végigfekszik, tigris- és párducbőrein, mereven maga elé néz, néha-néha mond csak egy-egy szót félhangon.

Indiai veres selyem kosztüm, lumière rougeâtre,[609] misztikus parfüm qui embaume.[610]

Zongorázok, s ma először vettem észre nála, hogy a magyar nóta megkapja, kezdi, úgy látszik, érteni.

Clovis Hughes látogatása zavarja fel merengéséből. Clovis Hughes egy híres szociáldemokrata költő, kinek fő nevezetessége a felesége. Madame Clovis Hughes pár év előtt egy embert, ki rágalmazta, agyonlőtt; s az esküdtszék felmentette.

Cl. Hughes kicsiny, tömzsi ember, széles fej, benyomott orr és felvetett ajkú száj, egész lényén az artizanság[611] kinyomata.

Igen sötétbarna teintjén himlőhelyek, hosszú, cafatos haj, kócos, rendetlen szakáll és bajusz.

Úgy látszik, azt akarja, hogy Sarah szavaljon tőle valamit. Sarah persze megígér neki mindent, csakhogy lerázza nyakáról.

4-kor az Odéonba megy, s az én két angol piktorom, kiket be akartam nála vezetni, nem jöttek - alighogy becsukom kocsijának ajtaját, midőn meglátom távolból közeledő sziluettjeiket.

Elkéstek. Deponálom Bunny skicceit, s velök kocsin atelier-jökbe. Bunny 6-kor átmegy pár napra Angliába, és Shakespeare-t (Cary Elwest) rám hagyja örökül.

Piknik a Café de l'Orientben. Odaindulunk Elwes-zel.

Igen hangulatos tavaszi este. Két hónap óta először esik meg rajtam, hogy flâne-írozhatok. Lassan, némán megyünk, meg-megállva a quaiken, elbámulva egy csoport előtt, hangosan felkiáltva elragadtatásunkban egyik-másik elragadó tájképrészlet előtt.

Keresztülmegyünk a Palais Royalon - végre 7 felé megérkezünk a Café Orientale-ba. A cigányok nagy eurékával fogadnak, most arra kell figyelnem, hogy Némethy Emy és Vieuxville ne jussanak egymás mellé, mert ezt N. E. kikötötte. Megmondom Shakespeare-nek, hogy üljön mellé. Igen ám, de ctesse Diane másképp határozott - házassági terveit ki akarván vinni, egymás mellé tuszkolja őket. Én az asztalfőn ülök, egy oldalamon ctesse Diane, a másikon prince de Rohan, ct. D. mellett mlle de Vieuxville, aztán N. E. s Vieuxville père, szemben velök Rohan mellett pedig Alastair Cary Elwes.

A zenét ctesse Diane és Elwes értette csak. A grófné extázisba jött, kezeibe temette fejét, s elgondolt arra az időre, midőn ugyanezen nótákat Pesten hallgatta - tíz esztendeje.

Tíz esztendő hamar lejár - - -

"Cserebogár, sárga cserebogár!"

Elwesen hamleti egyénisége vesz erőt, hallgat, mereven maga elé néz; és kesereg - pedig még ezek a nóták nem is emlékei.

Rohan fait des observations plus que bê-bêtes![612]

Némethy Emy és Vieuxville pedig harcolnak. Vieuxville támad, de a győztes azért Jean de Néthy marad.

Némethy Emy úgy viseli magát, kinek már az ilyen esetekben gyakorlata van.

Elle donne l'excentrique, elle le froissé.[613] Csupa furcsa ételt eszik, mindent rossznak talál, minden untatja.

Egyszer csak meg odafordul hozzám, s azt kérdi, mi mot à mot "dummer Kerl" franciául. Mert így nevezte Vieuxville-t.

S Vieuxville igen ügyetlenül viseli magát, nem kellene az attakot folytatnia. - Ő meg épp az ellenkezőjét teszi, még többet beszél, még inkább szellemeskedik. -

Ami Cary Elwest kétségbeejti, mert nem hallhatja a zenét.

11 felé az Hôtel de Capucines-be megyünk Schärffenberg grófnéhoz teára.

A primitív festőkről disputa, most Shakespeare lesz beszédes, sok érdekes dolgot mond. Vieuxville pedig itt is "voulant placer son mot"[614] elmond olyan dolgokat, amit az embernek már nem is kell mondani, mert magától értetődik: így, hogy nincs a primitív festészetnek perspektívája stb., stb.

Igen furcsa intermezzo: ctesse Diane kifejti, hogy a festészetben fődolognak a kivitelt tartja. Elwes összecsapja kezét, s így kiált fel: "mais Madame, comment pouvez-vous dire une chose pareille!"[615] -

Tableau - Ctesse Diane-nek tán még ily mereven senki sem mert ellentmondani.

A grófné haragszik, annál is inkább, mert érzi, hogy kissé sokat mondott.

Nyomott hangulat különben, Vieuxville és Némethy Emy közötti furcsa viszony lehangol mindnyájunkat.

1/2 1-kor haza.

 

Csütörtök, márc. 8-án.

Reggel 10-kor a boulevardra, v. r. u. tüstént ctesse Diane-hoz, kivel kedves házassági terveiről van szó. Igen sajnálja, hogy nem sikerült, én vigasztalom, kifejtve, hogy egy barátnak az ilyen ügyekben úgyis mindig csak hálátlan szerepe lehet.

1/2 4-kor Emil Adamhoz, a híres és oly rokonszenves festőhöz. Mlle Readnek kéne bemutatni, de ő csak 4 órára mondta, hogy jő, az eső meg esik, semmi kedvem lenn várni a kapu alatt - felmegyek.

Igen szívesen fogad. Kicsiny, középtermetű alak; vézna ember. Hosszú, megnyúlt vonások, de azért igen tipikus francia vonások. Finom, keskeny orr, nagy, eszes szemek, szürkés haj és szakáll. Tán 40 éves lehet.

Atelier-je a rue de Courcelles egyik házának negyedik emeletén van. Nem nagy atelier, de rokonszenves. Mindenütt vázlatok. Az egyik oldalt egészen dominálja új képe. A montmorence-i erdő egy részlete ősszel, hervadó levelek, az előtérben két rőzsét szedő alak. A legegyszerűbb, legkeresetlenebb dolog a világon, s mégis úgy megkap, hogy szólni sem tudok - - - csak nézem, nézem a tájképet, elnémítva a hangulattól: "Mais c'est très triste, Monsieur"[616] - szólalok meg végre.

"J'étais très triste quand je l'ai vu[617] - - -"

Művészetteóriákról kezdünk beszélni, nagyon egyetértünk ebben. Ő is, mint én, három faját a festészetnek ismeri csak el, a portrét, a tájképet és fantáziát. Ezért a két elsőt látta a művész, a harmadikat pedig látta szintén - hallucinációiban.

Elmondom, hogy nekem a képben mindig a legérdekesebb maga a művész.

Megmutatja többi opusainak vázlatait és reprodukcióit. A híres "Terasse"-t, amely egyike a legmélyebb érzésű képeknek, a "Fille du pasteur"-t[618] (amely a Luxembourg-ban van), s aztán premier genre képeit, Gulliver történetének egyik epizódját, meg Louis XVI. és empire korsz. kompozícióit. Amelyeket azonban most már önmaga sem szeret, azt mondja, sohasem fog festeni valamit, amit nem látott.

Pontban 4-kor megérkezik mlle Louise Read, Jean de Néthy, Miss Mackenzie és Letournon társaságában.

Miss Mackenzie: Magas, igen magas, csontos, angol leány, asszonyos allűrökkel. Vernon Lee és Mary Robinson barátnője, különben dilettáns festőnő. Őszbe csavarodott fej, eszes, szürkés szemek, angol, előreálló fogak. Sok imprévu, humor, bár kissé nyers humor. Szereti önmagát hallani - ezt a francia tulajdonságot tán itt sajátította el.

Nagy elevenséggel beszél a modern angol iskoláról, pár szóval élesen jellemzi Burne-Jones egyéniségét. Aztán beszél egy angol impresszionistáról is, kinek művei annyira odavetettek, annyira elmosódottak, hogy az embernek egyik szemét be kell hunyni, a másikkal pedig hunyorgatni kell, hogy à peu près meglássa a piktor intencióit. Adamtól, az egész társaság, kivéve mlle Readet, kinek nincs ideje, Elwes és Bunny atelier-jébe.

Mind a Jean de Néthy nagy calèche-ében. Igen furcsa Letournon, ki még azt se tudta, hogy jött Adam atelier-jébe - most meg már tökéletesen elvesztette az iránytűt. Azt mondja, ránk bízza lelkét és lelki üdvösségét. Miss Mackenzie igen víg - azt kérdi, mit írok.

Felelet: Le "pas bien" de chez nous - comme tout les romanciers du reste![619]

Beszél a nagy miss Barrès Sous l'œuil des barbares című könyvéről. Rossznak mondja és unalmasnak, elalszik mellette, pedig nem alszik el könnyen... végre megérkezünk rue N. D. des Champs-ba. A kocsisnak rossz numerust mondván, előbb állt meg, én kiszállok, s vezetem a cortège-t, mert már csak a házra és nem számára emlékszem - futok, a kocsi mellett, sportklubi tulajdonaim se rehaussent! Könnyű trappal elhagyom Jean de Néthy lovait. A darwinista Letournon nem tett semmi megjegyzést!

Megérkezünk. Miss Mackenzie (ámbár mint hamisítatlan angolné, Párizs összes tornyait megmászta), elrémül az atelier lépcsőjétől, felajánlom esernyőm végét, amelybe belekapaszkodik, s így felvonszolom.

Shakespeare már ott áll az ajtóban, és vár. -

Bunny "Dance of Witches[620]"-jének nagy succès-je[621] van. Miss Mackenzie el van ragadtatva a képtől, bár eszméje nem tetszik. Azt mondja, minek ilyen "horrible" dolgokat festeni, mikor olyan sok a "szép és jó" az életben.

Involontairement je pense à un sujet à la Miss Mackenzie: "un petit garçon suceant de Zan". C'est noble et beau.[622]

Megnézi a fiúk vázlatait, és el van ragadtatva Elwes egy piciny skiccétől.

Aztán 5 o'clock tea -

Rule Britannia![623]

Egy negyedóra múlva a party szétoszlik, Elwes-zel muzsikálunk hatig, aztán haza lóhalálában öltözni.

1/2 8-kor kocsin a Porte Fbg. St. Martinbe, miután J. de Néthy megijesztett, hogy Sarah rosszkedvű, s haragszik valamiért rám. Ámbár bizonyos voltam, hogy nem igaz, megnyugtatásomra megyek csak oda. A blv-okat ellepi a micarême[624] lármás, ujjongó népe, mindenütt, merre csak szem lát jókedv, tomboló vígság, s engemet elfog a spleen!

Nyolc felé megérkezem a színházba, beeresztenek. Tán öt percig a Sarah öltözőjével szemben levő kis elfogadó teremben kell várnom, melynek falait és bútorait "Tosca" zöld szövet borítja.

Az öt perc egy óráig tartott - legalább annyinak tűnt fel nekem.

Beeresztenek. Sarah ott áll az öltöző egyik sarkában, nyitott hajjal, egészen dekoletírozva, vállairól lecsügg japon négligéje, s így még tán szebb, mint mikor "style Sarah".

"Mais qu'est-ce qu'il a, qu'est-ce qu'il a de venir ici avant qu'on allume les lampes?"[625]

Elmondom, miért jöttem. Kinevet, azt mondja, Jean de Néthy néha nem tudja, mit beszél - -

Ezalatt festi magát - én nézem, nézem s anélkül hogy észrevéve ellenállhattam volna neki, befesti egyik szemöldökömet feketére.

Nagyot kiáltok: "De grâce, je vais encore en deux soirées aujourd'hui -!"[626]

Késő. Most a díva azzal mulatja magát, hogy befesti a másik szemöldökömet is - - -

"Qu'il est drôle comme ça qu'il est drôle!"[627]

Bevégzi toalettjét - én pedig ott állok, s nézem magamat, hogy szárad két fehér szemöldökömön a fekete stráf.

Sarah Tosca első felvonási kosztümjében jelenik most meg, bekeni szemöldökeimet valami fehér anyaggal, hogy most olyan színű, vagy még fehérebb, mint azelőtt.

"Ça veut dire que vous me renvoyez, n'est-ce pas?"

"Je suis bonne et je vous banis."[628] Újabb nevetés.

Hirtelen elkomolyodik, s aztán odafordulva hozzám, a művésznő lép az asszony helyére, s megkérdi, mit tartok Haraucourt könyvéről, ami kivált azért érdeki, mert H. tragédiája a kiállítás alatt fog menni.

Elmondom véleményemet, egy filozóf könyve, ki azonban az életet nem ismeri.

Sarah azt mondja, hogy legnagyobb baja, hogy végtelen naiv, azt mondja, tíz évvel fiatalabb, mint én, emberismeretre, pedig tényleg harminchárom esztendős.

E percben Louise Abbema és mlle Feydeau lépnek az öltözőbe.

Louise Abbema Sarah barátnője, kit, isten tudja, hogy történt, még eddig nem találtam elő. Festőnő. Rövid, vereses haj, eszes szemek, púpos fej, férfiasan öltözve, mozdulataiban hasonlít Vay Saroltához (kire szokásaira nézve is hasonlít). Szintén finom, szép női keze van, mint Saroltának, s csakúgy férfiasan igyekszik mozgatni, mint ő.

Igen meleg shake handet váltottunk, s megígérteti, hogy meglátogatom atelier-jében Sarah-val. Most a kis Sarah arcképét végezte el - - -

A régisseur kopog - madame Sarah -

Lekísérem a színpadra (az öltöző az emeleten van) - Sarah nevet, jókedvű, mint egy gyermek.

Beérünk a színfal mögötti kis rekeszbe, ahol Sarah várni szokta, míg a színpadra jő.

Kiöblíti száját, átveszi a bokrétát, amelyet a színpadon a Szűz Mária szobra alá helyez, aztán kopog a színfalon egy kalapáccsal, s elkezdi szerepét "Marie, Marie -" (ezt egész hangon kiáltja - aztán félhangon hozzáteszi: monsieur de Just est ici - voudrait entrer).[629]

A színpadról Dumény felel, odajő az ajtóhoz - Sarah ismétli: Zsiga voudrait entrer (semmi sem olyan különös, mintha nevemet kiejti) - Dumény: C'est vous (félhangon: qu'il entre Zsiga!!)[630], erre az ajtó felnyílik, Sarah kilép a színpadra, még egy percre visszatekint, s aztán eltűnik a bezáruló ajtó mögött -

Én meg egy percre visszamegyek az öltözőbe elbúcsúzni Abbemától, aztán kocsiba ülök, s ctesse de Fitz-James estélyére indulok.

Most már a blv. ujjongása nem sért, a spleen elröpült -

Belépve madame de Fitz-James szalonjába, odalépek a háziasszonyhoz, s megkérdem félhangon, németül, nem látszik-e meg rajtam, hogy szemöldökeim be voltak festve. A kis grófné kérdőleg rám néz, elneveti magát, s aztán tagadólag int fejével, hogy nem.

Meg vagyok nyugtatva.

Nála a Fgb. St. Germain crème-je, az ún. Gomme.

Ctesse de Clermont-Tonnerre, ctesse de [Üresen maradt] gyönyörű leányával, egy pár Fitz-James, Széchen, Mennsdorf-Pouilly, baronne de Bussières és végül, kit elsősorban kellett volna említenem: ctesse de Pourtalès férjével.

"- Nur für Natur hegte Sie Sympathie, unter Bäumen immer träumen liebte Gräfin Melanie -"[631]

Íme: Melanie de Pourtalès. Valamivel magasabb középtermetűnél. Vereses szőke haj, gyönyörű, mélységes mély kék szemek, egyenes finom orr, világhírű örök mosoly szája körül. Ezt a mosolyt húsz esztendeje utánozzák a párizsi divatkirálynők csakúgy, mint hajviseletét, mint kis téglapiros pántlikáját nyaka körül, mint ruháit, kesztyűit és cipőit - tán még szerelmeit is.

Utánoznák tán még azt az anyajegyet is, amely egyik vállán egy piros eper alakjában virít - ha lehetséges lenne.

Melanie - kitüntet. Miért, nem tudom, beszélünk egy negyed óráig, nagy entrain-nel - semmiről.

Ez az empire szelleme.

Ja igaz, a háziurat még nem is említettem, pedig rokonszenvesebb, mint hittem volna, szőke, mélykék szemű, álmatag ember. Olyan, mint Loti regényei: nőies, tengervíz szagú (bár a tengervíz se tourne vers la limonade)[632] az egyénisége.

Túlságosan tengerész.

Fitz-James gfnétól 1/2 12-kor ctesse Philosophoffhoz. Ott a rendes társaság, s azonkívül még a Vacarescuk, egy orosz tájképfestő, ki meghí magához, miután hallja, hogy én is "puszták lakója" vagyok, mint ő.

Különben igen kikel Antokolszkij művészete ellen. Én persze majdnem összekapok vele érte.

Az estély végén megint Devel énekel bámulatos, behízelgő mély hangján, amely odavarázsol az ismeretlen, a nagy, a bűvös bájos orosz puszták mélyére, ahol az ember még nem báb, mint itt, mert szeme és lelke a végtelenség felé van fordulva, ugyanazt mondja el néki a nagy áttetsző kék ég, mint a végtelenbe futó csendes, halk zenéjű puszta: beszélve arról, hogy semmi, egy csepp a természet nagyságával, erejével, kegyetlen léleknélküli erejével szemben, s kifakasztja lelkéből a nihil költészetét.

 

Péntek, márc. 9-én.

Villásreggeli után Munkácsynál. Előbb Munkácsynéhoz, aztán be az atelier-be.

A mester a reneszánsz apoteózisának vázlatán dolgozik. Panaszkodik, hogy mennyi bajt okoz egy ilyen genre-ű dolog - - -

Fáradt, leülünk egy sarokba, s nyugodtan beszélgetni kezdünk, kérdezősködik regényemről, mi tárgya - midőn egyszerre csak felnyílik az ajtó, s a kedves Antokolszkij lép be rajta.

Persze, roppantul megörülök, kivált miután már vagy egy hete, hogy nem láttam.

Leül mellénk, s oly kellemes órát töltök, mint ez atelier-ben még sohasem.

Munkácsy tanácsát kéri, hogy fesse meg Michelangelóját, milyen kosztümben. Antokolszkij egyszerű bársonyköntöst tanácsol, fején aranyövvel, amelyen piciny lámpa lóg - ez volt a nagy szobrász éjjeli munkakosztümje. Munkácsynak, úgy látszik, az eszme tetszik, félig-meddig elfogadja.

Ezalatt Koroknyay lép be, ki pár nap óta Latinovits képét festi, megnézem. Sikerült, igen jól visszaadta az ajkainak kifejezését, amely félig ironikus, félig egy féleszű ember mosolya.

Ezután esőben Antokolszkijjal sétálni, 5-kor pedig ctesse de Bélizálhoz.

Este ctesse Diane-nál unalmas estély, kevesen. Kevés entrain.

Hiába, Jean Berge és a Cazalisok nagyon hiányzanak.

 

Szombat, márc. 10-én.

2-ig írok. Kettőkor Cary Elwes jő hozzám, vele Sarah-hoz.

A díva rosszul van, névroze-jai vannak, meghűtötte magát, fekszik, s nem fog az este még játszani sem.

Elwesnek nincs szerencséje vele, megint nem juthat be hozzá.

Míg Sarah-nál vagyunk, addig a zápor elvonul, a nap gyönyörűen kisüt, elhatározzuk keresztfiammal (Shakespeare-rel), hogy kimegyünk egyet sétálni az erődítéseken túl.

Csupa napsugár minden, gyönyörű, világoszöld természet, harmattól, esőtől ragyogó gyep, éles, élénk színek, a tavasz első, lágy, elragadó fuvalma. Minden percben megállunk, örülünk az életnek - mit tesz egy kis világosság, egy meleg sugár, mely felserkenti a vért, egy kis szellő, amely felfrissíti a halánték kidagadt ereit!

A Bois-ba. Alighogy idáig jutunk, megint elkezd esni, egy marquise[633] alá menekülünk.

Gyönyörködünk egy polgári családban - férj és feleség, kik egy kiskutyát megetetnek. Mind a hárman túl boldogak voltak. Megismerkedünk egy bébével - majd elhallgatunk, s gyönyörködünk a hamvas, áttetsző fátyolban, amelyet a zuhogó eső von a tájra.

Mind erősebb lesz az eső, már nemigen védelmez a marquise. Que faire?[634]

Átsietünk a sáros úton egy velünk szemben levő restaurant-ba.

Egészen üres - egy üvegházszerű kiugrásban telepedünk le to drink our five o'clock tea.[635]

Mintha a szabad természetben ültünk volna, az üvegfalon keresztül mindenütt a zöldülő, a fejlődő, a lét erejéről beszélő örök természet, amely keresztülzöldell a záporeső ragyogó cseppjein, s reménnyel tölti el még két spleenes artista lelkét is.

Majd a zápor elvonul, csak egy csepp kopog az üvegfedelen, a levegő tiszta, átlátszó, a fénysugarak megtörnek az esőcseppektől ragyogó fák gallyain, a levegőben ibolyaillat - s mi hallgatagon karonfogva, csak érezve, s nem gondolva semmit, de semmit, haladunk visszafelé a Champs Élysées felé, beledobva magunkat ez ideges, e beteg, e túlfeszült világ karjaiba.

Ezt érezzük mind a ketten, s ez elszomorított mindkettőnket. Egy fél óra múlva már ctesse de Béthune-nél. Csupa félszín, félillat - fárasztó szalmacsépelés. Alig tudtunk beszélni, alig vártuk, hogy kijussunk a lélek- és szívölő miliőből.

Legalább esténk másféle lesz.

Ebéd ctesse de Schärffenbergnél. Shakespeare igen felmelegszik, s nagyon összebarátkozik Jean de Néthyvel.

A múltkori estélyről van szó, unanim kikelünk a franciák rémítő bavardírozása ellen.

Ebéd után elkísérjük Jean de Néthyt az orosz bibliotékába, jó fél óráig megyünk kocsin, míg odaérünk, jóval túl van a gare Montparnasse-on.

A könyvtárt Turgenyev alapította, s ezért neve bibliotéka Turgenyevszka. Egy piszkos ház második udvarának első emeletén előbb egy egészen üres, nagy, piszkos szobába lépünk, amelynek kandallója előtt férfi áll, s újságot olvas. Fején kalapja, pipa a szájában, de nem tekint reánk, olvas tovább -

Kopogtatunk a második ajtón - valamit mond egy hang belül, amit nem értünk meg. Belépünk. Egyablakos szoba, a falak körül könyvállványok tele rongyos könyvekkel, fóliánsokkal és régi újságokkal.

A szoba bútorai: egy nagy, festetlen asztal s néhány szék. Az asztalon gömb nélküli füstölgő petróleumlámpa, amely élesen világítja meg az asztalt körülülő alakokat.

Mind torzonborz, mind fésületlen, s mindegyiknek szeméből keserűség, elszántság beszél. Mindenből látszik, hogy nihilisták - Zürich jutott eszembe egész rózsaszínjével. Azóta nem láttam ilyen típusokat. Egy-kettő leveszi fövegét, de nem mind.

Értem, hogy Jean de Néthy nem jött szívesen egyedül ide.

Mi J. d. N-vel be egészen a szobába, Elwes megáll az ajtónál, mondhatom, furcsa foltokat csináltunk ez ős civilizálatlan alakok között. Szinte szégyellem a parfümöt, mely ruháinkból kiáradt. Jean de Néthy elmondja, hogy előfizetni jött a könyvtárba - ennek megörülnek -

Engem - jó Isten tudja, miért, de orosznak vesznek, s oroszul kezdenek hozzám beszélni.

Ez különben nem először esik meg rajtam.

Megkapjuk a kért könyveket, s elmegyünk, elhagyva, de el nem felejtve ezt az érdekesen ijesztő atmoszférát, amely egy negyed óráig körülvett.

Vissza kocsin az hôtel-be.

Igen hangulatos este: - zene. Aztán Huysmans Art moderne-jéből olvasunk, amely könyv igen érdekli Cary Elwest, úgyhogy el is viszi magával.

Aztán az "Istennő"-t franciául olvasom fel nekik.

1-kor haza.

 

Vasárnap, március 11-én.

Reggel Do Orsini jő hozzám, felkelt. Rémítő fáradtan Henri Lorin unalmas déjeuner-jére, ott: ms. de Falconère, ms. des Mazy, Aymar de La Baume, Noël Goldsmith, cte de la Jonquière (kit éppen három esztendeje, hogy nem láttam) stb. 14-en összevéve, igaz, kit elfelejtettem, Francis de Behain, pedig Lorin barátai között még a legrokonszenvesebb. Igen finom arc, race. Nagyon rövidlátó, monoklit hord. Gyakran összehúzza különben is szúrós szemeit. Kissé felfelé álló, de finom orr, à la Henri quatre bajusz, csúcsba vont, kissé gúnyos száj. Telivér kezek és lábak. A Goncourt-ok unokaöccse. Nekem tán azért rokonszenves, mert ilyennek képzelem képei után a szegény Jules de Goncourt-t.

Reggeli alatt és után nehézkes ötletek, az ételek csakúgy, mint a légkör meg az, amit auftischolnak, a szó minden értelmében polgáriasak. Ça sent la bourgeoisie écœurante. Sem race[636], sem művészi érzék.

La vertu bourgeoise - ridicule.[637]

Valószínűleg nem megyek többé reggelijeire, különben is 10-kor kell mindig az "élvezet" kedvéért felkelnem, ami pedig tökéletesen darabokra tör.

1-kor Do Orsini jő értem, akivel a boulevard-okra sétálni.

4-kor Jablonowskához. Ott Terka, kinek nagyon megörülök, igen melegen szorítunk kezet.

A hercegnő kellemetlenkedik leányával, minden szava kellemetlen vonatkozás.

Furcsa, mind ő, mind Terka külön és titokban megkér, ne menjek el addig, míg ők maguk együtt vannak.

Bon, három látogatásom lenne még, kútba esnek.

Hat óra felé Maurice érkezik meg, ki mintha kicserélték volna, oly jókedvű, olyan jól néz ki. Velem szemben olyan meleg, mintha tíz esztendeje lennénk - barátságban. Érzem Sarah hatását.

Maurice jókedve azonban nem soká tart. A hercegnő csakhamar lehangolja.

Valóban ez az asszony már engem is kétségbe kezd ejteni. Mit akar? Mit akar? Bolond? Vagy ostobaságból ilyen? Ki tudja?

Maurice-ékat bevárom, s így három órai halogatás után, pont 7 órakor távozom velök.

Megígértetik, hogy a holnapi délutánt velök töltöm; beszélni akarnak velem -

Este Schärffenberg grófnénál, átfordítom Jean de Néthynek Reviczky gyönyörű versét, amely az O. V. karácsonyi számában jelent meg, őt is elragadják e gyönyörű, kétségbeesett s kétségbeejtő dalok.

 

Hétfő, márc. 12-én.

Amint jeleztem, Sarah-hoz, ki tegnap igen rosszul volt, kétszer elájult, s vért köpött. Ma jobban, elküld a "gyerekekhez" megígértetve, hogy 5 felé visszajövök.

Ki a boulevard Berthier-re. A Terkáék hôtelje igazi kis fészek. Lent a földszinten egy indiai fátyolszövettel tökéletesen bevont szalon, amelyben még két olasz reneszánsz elefántcsonttal kirakott szekrényen, pár képen és egy óriási dívánon kívül semmi sincs.

Mellette csak egy japán gyöngyfüggönnyel elválasztott ebédlő, amelynek falait gyönyörű indiai szövet fedi.

Az ebédlő bútorai gótikusak, ami a falakhoz sehogy sem megy, mint ahogy ezt Terkának ki is fejtem.

A lépcsőn aztán felmegyünk, az első emeleten hálószobák és cabinet de toilette-ek.

Egészen fent nagy és igen szép atelier. A sok bibelot-n kívül, képek: Manet-től, Robert Fleurytől, Barry Soreltől, Clairin, Baillard-Lepage-tól stb.

Egypár gyönyörű tapisserie és szőnyeg, a háttér elrekesztett kis sátrában Jablonowsky herceg és - Victor Emanuel (!) képei.

Terka gyönyörűen néz ki egy setétveres, gyönyörű csipkékkel díszített négligében.

Majd két óráig beszélünk a szerencsétlen hercegnőről. Terka kétségbe van esve, hogy az Afrikába intézett levél megérkezik ide, azt tanácsolom neki, hogy ne juttassa Maurice kezébe, vétesse át komornája által, s dobja tűzre. Elfogadja tanácsomat, persze egy baj van, az, hogy Maurice tudja a levél létezését. Ő feltöretlenül vissza akarta a hercegnének küldeni. - Ez még csak elmérgesítette volna köztük a viszonyt.

Éspedig a levélnek vagy ma vagy holnap kell ideérkeznie - furcsa lesz a holnapi ebéd.

Terka már rémítően retteg a diner-től, miután azt mondja, rendesen az ebéd alatt szokták Maurice és a hercegné egymásnak a legkellemetlenebb dolgokat mondani.

Kieszeljük az ebéd tervét. Tudtunkkal ctesse de Tropbriand, Pongrácz Nina, ctesse de Béthune, ők, én és még egy úr, kiről ideánk sincs, ki lehet, van meghíva.

Maurice és a hercegnő egymással szemben fognak ülni, ez bizonyos, a két öregasszony (Nina és Mad. de Tropb.) Maurice két oldalán, most így azon kell dolgoznunk, hogy én a hercegné és Terka közé jussak, hogy így a hercegnét egész ebéd alatt annyira lefoglalhassam, hogy ne legyen alkalma sottise-okat[638] mondani vejének.

Ez mindenesetre csak úgy lehetséges, ha ctesse de Béthune nincs mellettem, mert ez lefoglal és dolgot ad nekem, csakúgy, mintha egy ármádia venne körül.

De ki lehet a férfi, ki erre az intim jellegű ebédre még hivatalos? Terka felrajzolt tervén X-nek nevezi - s dacára a tulajdonképp igen szomorú históriának, nevetni kezdünk mind a ketten, szegény Terka úgy nevet, de úgy nevet, hogy egy könny is kicsordul a szemén - - - szegény asszony.

Én azt hiszem, még legjobb volna, Maurice és a hercegnő kidisputálnák egyszer magukat amúgy magyarmiskásan, s aztán hárman, de csak hárman, minden tanú nélkül (mert ezek az ilyen jelenetek mindig elmérgesítik) Svájcba mennének, s így en famille egy hónapot a Villa Terkában töltenének.

Terka megmutatja pasztelljét, amelyet a kis Sarah-ról készít, igen sikerült, zöldes alap, olyan, mint Sarah szemeinek színe, amelyből elragadóan válik ki aranyszőke haja és fehér, áttetsző ruhája, alul kidomborodó nyaka és vállai.

Ötig Maurice-éknél. Igaz, Maurice olyan aimable, amilyennek még soha senkivel szemben sem láttam. Meghí minden vasárnap estére. Úgy látszik, eleinte azért volt hideg velem szemben, mert azt hitte, a hercegné pártján vagyok.

Tőlük Sarah-hoz. Fent írókabinetjében fogad óriási bundába burkolva, nagy prémes lábzsákban, dideregve, pedig a kabinetben is lehet vagy 22°.

Megkérdi, hogy állanak az ügyek odaát. Igen kikel a hercegnő ellen, hogy Maurice ma reggel is panaszkodott neki. Ő azt tanácsolta, szakítson vele, nem érdemel mást. Elle est méchante, elle ne mérite autre chose.[639]

Végre is ez nem tarthat örökre így.

Terka családot nyert, ha őt el is vesztette, s itt mindenesetre jobban szeretik, mint otthon.

Egyáltalán nem tartja fia feleségének való társaságnak e désequilibré[640] asszony népséget, amely a hercegnét körülveszi, s amelyet ő olyan méltóan ural.

A turnéjáról beszélünk azután, Sarah kimondhatatlan élvezettel tanulja Francillont (amelyet én is most olvasok át vagy ötödször, elragadtatva a szubtilis kaviárszerű chef-d'œuvre-től).

Elmondom, mit tartok e darabról: azt hiszem, Dumas e két nőalakban, Francine-ban és Thérèse-ben a mondén asszony két legelőbbre haladottabb alakját (n. b. ellentétes alakját) akarta lábra állítani, mintegy megmutatva, milyen lesz az asszony akkor, ha mindaz, amit a század utolsó évei kodifikáltak, hússá és vérré fog benne válni.

Hosszan disputálunk a darab felett, kivált a férj jelleme felett, amelyet én úgy játszatnék, hogy a végén valóban beleszeret Francine-ba, amely már azért is szükséges, mert különben bevégezetlen a darab, s azt a hatást teszi: holnap Francillon újrakezdi a komédiát.

Márpedig ilyen megoldással nem mehetünk ki színházból.

Sarah gondolkozni fog ezen.

Estém hangulatos. Huysmanshoz megyek, ki azonban nincs otthon, s így tőle angol piktoraimhoz. Félhomályban zene - mindhárman hallgatunk, mindhármunkat letöri a hangulat.

Félszínek, sejtelmes homály, amelybe az egyetlen hosszú szál gyertya (a többit, amint megérkeztem, elojtom) sárgásveres elmosódó fényt vet, éppen csak a kis orientális szőnyeggel leborított asztalt s környékét világítva meg. A háttér csakolyan szürkés ködbe merül, mint a Bunny képének hátsó része.

A pianínónál Bunny, ki ma délben jött vissza Angliából, idegesen, fantasztikusan Schumannt és Chopint zongorázik, kint zúg az eső, s belevegyül hallucináló játékába - - -

Cary Elwes lehorgasztja fejét, s előrehajolva, összekuporodva ül egy nagy nádfotelben. Én magam végigfekszem egy az üvegfal mellett levő kanapén -

Oly jólesik, itt, Párizsban a hallgatás. Sokkal több értéke van, mint másutt, mert ritkább, hogy az ember társaságban hallgathasson. Márpedig ez a legtöbbet ér.

Az ember embernek sohasem mond annyit, mint mikor hallgat. Az asszonynak a legmélyebb szerelmi vallomás, a férfinak - a legnagyobb rokonszenv nyilvánulata.

Csak rokonlelket talál az ember elég jónak arra, hogy társaságában hallgasson.

Bunny mind furcsábban játszik, ugyan ki lehetett az a leány, akitől az utóbbi napokban pár évre Londonban búcsút vett? Ki lehetett? Mije volt neki?

"He plays now, as he paints"[641] mondom Shakespeare-nek önkénytelenül -

Aztán Elwes megmutatja portréját, amelyet részben levakart.

A kép tökéletesen elragad, épp olyan szubtilis a maga genre-jában, mint a Bunny fantáziája.

Meleg, szürkés alapú tónus, amelyből ugyanoly színű ruhába öltözött alak emelkedik ki, egy graveur. Egy fénysugár megvilágítja szőkés, ritka hajú fejét, szakállát, beragyogja egy oldalról egész alakját.

Szemei fátyolozottak, arckifejezése mély, s azt a benyomást teszi (bár a modellt nem láttam soha), mintha ezt a mélységet Elwes lehelte volna reá. Arckifejezése s a kép alapszíne tökéletesen Elwest karakterizálja.

Ki nem mondhatom, hogy megörülök a képnek, most már abban is bizonyos vagyok, hogy Elwesben is van teremtő erő. Csak egyénisége olyan hamleti ne lenne, most is így gondolkozott: kiállítani vagy ki nem állítani, ez a kérdések kérdése. S aztán jött az akció: levakarta részben a képet.

Összeszidom minden kímélet nélkül.

Azt mondja, nekem is, neki is igaza van. S úgy érzem, hogy e percben neki van igaza.

Tizenegyig náluk, aztán zuhogó esőben, lassan-lassan hazafelé - Párizs tán így a legszebb, midőn minden fényt és minden árnyat kétszeresen vernek vissza a nedves járdák, falak.

 

Kedd, márc. 13-án.

Amint felkelek, Sarah-hoz: ki helyreállt, bár még láza van. Ők reggeliznek, én persze csak obligát két csésze kávémat költöm el, il faut le remonter, il est trop endormi,[642] mondja Sarah, s betölti a harmadik csésze kávét.

1/2 2-kor megérkeznek Terka és Jean de Néthy, kikkel J. de N. óriási calèche-ében Louise Abbemához indulunk.

Már fele útjára érünk, midőn Sarah-nak eszébe jut valami, hogy otthon felejtett nem tudom mit, meg hogy telefoníroztatni kell az Odéonba.

Óriási kiabálás, J. de Néthy kocsisa, úgy látszik, süket, retournez, retournez,[643] üvöltöm vagy ötször. Az összes járókelők visszafordulnak, csak maga a kocsis nem.

Kiugrom az ajtón (nem az ablakon), s visszafordítom a nyomorultat.

Sarah majd meghal nevettében.

Vissza - s újra nekiindulunk a nagy útnak. Lakván Louise Abbema a város túlsó végén, a rue de Lafitte-ban.

Egy fél órai döcögés után, amely alatt Sarah kifiguráz engem és Terkát, hogy annyi argot-t (épatant, rigolo[644] etc., etc.). használunk, meg utánozza kiejtésünket, végre megérkezünk.

Ascension[645] - az atelier az ötödik emeleten, a szó szoros értelmében fel kell az istennőt vonszolnom, kétszer leül a lépcsőn, s kifejti, hogy nem megy tovább, nem bír - - - nem akar.

Végre felérünk. Madame Abbema, a piktorné anyja fogad, s keresztülvezet vagy öt vagy hat atelier genre-ben berendezett szobán, végre az atelier-be jutunk, hol maga a piktorné fogad.

Belépve az atelier-be, egy félig öltözetlen dáma ugrik fel - ki ült a festőnőnek. Une dame du monde, mais - mlle Gisaud, une femme, mint Louise.[646]

Nem értem Sarah-t, hogy csókolhatja meg - barátnéját.

Letelepedünk az atelier egyik sarkában felállított sátor alá.

Az atelier - istenem, mint az atelier-k rendesen. Tetején egy óriási japáni parapluie[647], sok japon dolog.

Szembe velünk Louise Abbema két készülő képe: az egyik Sarita arcképe. Érdekes színek, jól visszaadta a kis Sarah blonde-brune[648] arcszínét és acélkék szemeit. Bár Terka ugyane modell után készült pasztelljét jobban szeretem.

Másik portréja egy vadásznő, habit rouge, háromszegletű kalap, lovaglószoknya. Érdekesen válik ki ez angol piros alak a halvány elmosódott tavaszi erdő hátteréből, bár (amint ezt Sarah igen helyesen megjegyzi) a barrière[649], amelyre támaszkodik, rövid az alakhoz képest.

Ezután az idén nyáron a tengerparton festett dolgokat mutat. Egypár igen sikerült kis paysage, mindenütt az ő kedves halvány lilaszín és szürkés tónusaival, amelyek nem mindig igazak, de mindig chic-ek.

Sherry coal-t szervíroznak, igen rossz.

Mind Sarah, mind én rosszul leszünk e breuvage-től.

Louise Abbemától vissza Sarah-hoz, ki Axentovichnak ül.

Képe igen előrehaladt. Ez az első portré, amely Sarah-t jellemző félszíneivel, egész rafináltságával visszaadja. Csupa halvány fraise, halvány lilaszín tónus.

Ebben arca, kezei, ruhái, haja, - az egész pastell összefolyik, el van mosva, s e szubtilis áttetsző köd: ez Sarah.

Míg pose-íroz, turnéjáról beszél, elhatározza, hogy jövő évvel Rómeót fogja játszani. Azt mondja, Rómeót csakis nő játszhatja, mert 18 éves - s ő pedig a passant-t teremtette meg.

Teázunk, Sarah fejébe veszi, hogy egy kanári madarat, amely megugrott a nagy volière-ből, meg kéne fogni.

Hajsza, időközben Maurice is megérkezik - veres frakkban, nagy csizmákkal, ahogy a hajtóvadászatról megjött - s így hajszolja ő is a madarat.

Persze mindhiába, a kis sárga horreur (ki nem állhatom a kanárikat, amint ezt Sarah-nak is naponta tízszer kifejtem) nagyot csipegve se moque de nous.[650] És továbbrepül.

Ebéd - a híres, az annyira rettegett ebéd Jablonowskánál. Én egy jó félórával előbb jövök, mint a többiek, és raisont beszélek neki.

Dicséneket zengedezek Maurice és Terkáról, kifejtem, mily elhagyatott a húsvét külön, mily meleg, mily napsugaras, mily boldog lesz, ha megint oldalán lesznek - a hercegné szerencsére lírikus hangulatban, szemei ragyognak, délután nála volt Haraucourt, s úgy látszik, elforgatta fejét, a szerelem kerül felül nagy corsetje alatt, a szerelem felébreszti a szeretetet - mélázva hallgatja, amit beszélek - s végre, alig várja gyermekeit.

Szóval: a hercegnő már nem unja magát, elolvasta Haraucourt verseit - s így az anyai gyűlölet helyére az anyai szeretet tolult.

C'est sublime![651]

A vendégek megérkeznek, mind együtt, csak Maurice-ék késnek. Én gombostűhegyen, éppen ma kell késniök. Milyen fatális.

De sebaj. A hercegné annyira ellágyult, hogy még azt is megbocsátja nekik, hogy egy fél órát késtek.

8-kor megjönnek. A haditervet megváltoztatjuk, amit Terkával kifőztünk. Én alig beszélek a hercegnővel, hogy így Maurice-szal (ki vele szemben ül) beszélhessen; ilyen hangulatban csak beszéljen vele, s minél többet. Á merveille[652] - zajlik le az ebéd.

Végén szeretettel néz egymásra anyós és vő. Kivált az anyós gyönyörködik vejében. Én visszafordulok a hercegnőhöz, s megkérdem németül, nem jobb-e így a dolog, mintha harc, háborúban lettek volna mindig.

Mi gyermek nélkül a ház? kérdem. S a hercegnő az asztal alatt melegen megszorítja kezemet.

Mázsás kő hull le szívemről.

Ebéd után az angol piktorok is megjönnek.

Maurice úgy beszél velem, mintha testvérem lenne, Terka dettó.

Maurice elmondja nekem jó Shakespeare-nek terveit, hogy állatfestő akar lenni, s néha-néha egy-egy toile-t festeni az Oriensről, amelyet olyan jól ismer.

De - minderről majd vasárnap esténként. Megígérteti velem, hogy a vasárnap estéket legalább 1/2 12 után náluk töltöm Bunny és Elwes társaságában.

A többi urakkal igen hideg, du reste nem csoda, szörnyű majmok. Kivált kettő olyan comme deux chiens savants.[653] Klasszikus de Sautoir és Hardité.

Bár mind a kettő igen muzsikális, az előbbi zongorázik, Hardité énekel.

Sokáig együtt. Haza Bunny és Elwes-zel.

 

Szerda, márc. 14-én.

Reggeli után Hébert műtermébe, 55. blv. Rochechouart.

Hébert a prix de Rome akadémiájának igazgatója Rómában. Egyike a híres vaskalapos akadémikus, torkig teóriákba merült festőknek, s valóban csak Jean de Néthy kedvéért, ki megkért, kísérném el, megyek hozzá. Nagy, hideg atelier, majdnem semmi bibelot, egy nagy jegesmedve bőr, a műtermet körülfutó galéria, amelyen a modellek által levetett kosztümök csüggnek; egypár nagy szék és asztal s - Hébert képei.

Madame Hébert fogad, ki mellesleg mondva német születésű, Ukkermann bárónő, s a világ nyelve szerint Beust leánya.

Magas, szőke, telt - bár szikár benyomást tevő asszony. Fátyolozott szemek, határozott kifejezésű arc - s ugyanilyen genre de parler[654]. Az a típus, mint Madame Cazalis, savante et artiste, pas femme du tout, cassans[655] és hideg, a prix de Rome igazgatójának méltó élete párja.

Nemsokára maga a mester is lejő. Kicsiny, összeaszott, egy fejjel kisebb ember, mint felesége.

Ősz haj és szakáll. Kicsit sántít - bár azt hiszem (pour lui rendre justice)[656], nem mindig.

Mindenesetre furcsa kis alak, egy cseppet sem imposant. Nem tudom, hogy bír tanítványaival, "avec les brebis de l'Académie de Rome".[657]

Megmutatja képeit. Egyetlenegy tulajdonát becsülöm (s erről beszélek is neki), hogy tárgya szerint változtatja festészeti modorát. Minden művésznek így kellene dolgoznia.

Bár ehhez jóformán csak tudomány kell, s ez persze az Académie de Rome igazgatójának a legnagyobb mértékben megvan. Különben nem volna az, ami.

Képei: egy erdei nimfa - halvány zöldes, barnás táj, ugyanoly tónusú nimfa. Nagy-nagy szemek, zöld babérkoszorú fején, egy roppant közönséges felfutó (az, ami nálunk a falusi jegyzők lugosait díszíti) fakad kezéből.

Sejtelmes - à la bonne manière bourgeoise.[658]

Vision de l'art à - l'Ohnet.[659]

Ebben a genre-ben még egy kis arckép szintén nagy (borjú) szemek, elemi színvegyülék, kitűnő rajz.

Egy nagy női arckép. A fej érdekes, bár Hébert azt mondja, mert nem szép, nem szerette festeni.

Povero uomolo![660]

Rémítő színeket használ, szalmasárga s téglaveres legyező a kezében, fűzöld háttér - C'est à hurler de rage.[661]

Még egy generális feje, ez még tán a legtöbbet ér, miután még nincs kész, így az à la Hébert kandírozás hiányzik róla. Ce n'est pas encore léché.[662]

Tőle Sarah-hoz, ki változatosság kedvéért beteg. A legkisebb névralgiával mindjárt betegnek mondja magát.

Disputálunk Hébert-t illetőleg, neki tetszenek képei. Nem értem - felháborodva elmegyek, anélkül hogy arról beszéltem volna, amiért mentem: a tegnapi ebédről.

Mindkettőnkre jellemző, hogy erre elfelejtettünk.

Bunny atelier-jébe, elbúcsúzni képétől, amely ma este megy a Palais d'industrie-be.

Spleenje van a piktornak - kedvetlenül illesztget gombokat fehér mellényébe, nem értem, mi baja. Mais voyons - qu'est-ce qu'il a?

"Vous sortez ce soir."

"Oui - mondja síró hangon - je vais avec mad. de Tropbriand et mad. de Béthune au théâtre."

"Bon -" et j'ai pouffé de rire.[663]

Megértettem lelkiállapotját.

Tőle abba az atelier-be, hol délutánonkint Cary Elwes szokott dolgozni egypár társával.

Óriási terem, öt vagy hat rapin, kik tábori székeken ülnek rajzolva vagy festve, a műterem közepén egy női "akadémia".

Határozottan Elwes egy jó fejjel a többi felett van. Egyetlenegy, ki megközelíti, Graham, Karagyorgyevich Bogidár barátja, bár ennek húsa sokkal keményebb s színei nehezebbek, mint Shakespeare-é.

Elwest elviszem magammal haza, átöltözik. Megnézzük képét, nappali világításnál, még jobban tetszik. Persze, neki nem tetszik, kifejtem neki, hogy nagy baj volna, ha meg lenne képével elégedve.

Nálam ebédel. Ebéd után ctesse de Schärffenberghez teára.

Jean de Néthyvel főleg Huysmans À rebours-járól beszélünk, ki azt állítja, a charge-okat levonva Des-Esseintes ugyanabból az anyagból van gyúrva, mint én!!!!

 

Csütörtök, márc. 15-én.

Reggeli után kommissiók a boulevard-okon, Jean Berge-nél, ki még azonban nem jött meg Bordeaux-ból, Lemaire-nél, ki azt mondta, hogy az "Extases" elkésett (óh, a kiadók mindenütt egyformák), s csak e hó végén vagy a jövő hó elején jelenik meg.

Hoyos grófnénál, ki szemrehányásokkal illet, hogy már több mint három hete, hogy nem voltam nála, meghí szombatra ebédre.

Nála Löwenthal báróné: festett, veres haj, hatvanhárom év ráncai púderrel fedve ("Éva" 225 lap), kicsiny, szúrós, valaha kék szemek. Örök mosoly azokkal szemben, kikre szüksége van. La finesse d'une polonaise doublé de la sagacité d'une juive.[664] Semmis férje oldalán, hála viszonyainak, elsőrangú helyet tudott magának a párizsi társaságban biztosítani, és leányait Duc Decazes-hoz és marquis de Beauvois-hoz adta, kik comte de Paris környezetében elsőrangú szerepet játszanak.

A nagykövetség mindenese most is, a gyerekekért jött, kiket sétálni akar vinni. Férje, le général másol a követségbe, így akar felesége státustitkokat kitudni, azonban túljártak az eszén, mert mindig csak ártalmatlan és érdektelen irományokat juttatnak kezéhez.

Itt még princesse de Murat sz. Rivoli hercegné. Une petite femme toute gazouilleuse,[665] kin kiüt nagyanyja (Heine Furtado) vére.

Egész idő alatt bagatellekről van szó, igen unalmas konverzáció. Határozottan, napról napra jobban unom a monde-ot.

Ebéd madame Vacarescunál, semmi sem olyan mulatságos, mintha a fáták a bukaresti és pesti világot egy kalap alá veszik - s tetszelegnek maguknak azzal, hogy valóságos tizenhárom próbás királynéjuk van.

10-kor Baronne Kamel de St. Martinhez - Soirée assommante.[666] A Lambrechtek, marquise de Boisgelins és leánya, ctesse de Bélizal, Marie de Bélizal, comte de Sèvres, baronne de Koenneritz etc., etc.

Álmos háziasszony, álmos bútorok, elalvó lámpák, álmos zene (Waldteuffel) - -

L'ennui me ronge.[667]

 

Péntek, márc. 16-án.

Reggeli után ctesse de Schärffenberghez, ki igen rosszul volt tegnap este.

Aztán az Odéonba, hol Sarah darabját (Aveu) próbálják.

Sötét lépcsőkön, vagy öt percig botorkálva a sötétségben végre a színpadra jutok.

Hallom a színészeket szavalni, hallom Sarah hangját, amint instrukciókat ad, azonban a színpad az a részlete, ahol vannak, annyira el van barikadírozva, hogy nem találok oda. Végre hosszas keresés után, anélkül hogy valamelyik nyitott süllyedőbe estem volna, egy kis ajtón a kisebbített színpadra lépek.

Sarah a súgólyuk felett egy számára összeütött, a nézőtér oldaláról zárt, szekrényszerű alkotmányban ül, és onnan dirigálja a színészeket.

A színpadon Paul Mounet és mlle Sisos, az Odéon két csillaga. - Az első jelenetbe fogtak.

Sarah megpillant, int, hogy üljek a hátsó kulissza mögé.

A darab folyik -

Sujet-je ez: egy tiszt boldog házasságban él nejével, egy kis gyermekök van, ki a darab kezdetén elég komolyan beteg, szerelmi jelenet férj és feleség között, a feleség egyedül maradva, keserű szemrehányásokat csinál magának, hogy el nem mondta férjének azt, hogy gyermeke nem az övé, bár mindig szerette őt - - - s csak egy pillanatnyi gyengeség eredménye a bébé.

E percben a bébét ápoló irgalmas nővér rémülten rohan be, hogy a gyermek állapota rosszabbra fordult, s orvosért kell szaladnia.

Az anya kétségbeesése, a gyermek bölcsője mellett jajgatni kezd, s hangosan, fel-felcsukló jajgatásban elsírja erkölcsi szenvedését, s az Isten ujját látja gyermeke bajában - a büntető Isten ujját, a férj e percben belép, s hallja a kétségbeesett nő vallomását.

A férj meg akarja ölni, de előbb meg akarja szeretőjének nevét tudni. Az anya nem vall, most becsukja az ajtót, s azt mondja, addig nem ereszti be az orvost a gyermekhez, míg be nem vallja szeretőjének nevét.

Az asszony tördeli kezét, az orvos kiáltoz az ajtó előtt: "mais on est fou dans cette maison de fermer la porte quand le médecin arrive?"[668]

Végre az asszony engedve így kiált fel: ouvrez la porte à - son père.[669]

Az orvos, nem is figyelve rájuk, berohan a gyermekhez.

Explicatio, elle était attaquée entre deux portes - et elle était faible.[670]

A férj félig-meddig megérti a helyzetet, s miután a gyermek meghal, a bűnösnek megbocsát.

Egy nagy hibája a darabnak, hogy a férj mindent a nő egy a parte monológjából tud meg. Ez a modern színházi technika kritériumát nem állja ki.

Különben nagy tudománnyal írt darab.

A próba igen érdekes, Sarah minden pillanatban felugrik helyéről, s a színészek közé állva eljátssza hol egyik, hol a másik szerepét.

Kivált mlle Sisost tanítja, ki oly kicsiny lesz mellette, de oly kicsiny, hogy alig látszik - - -

Bár azt megint helytelennek találom, hogy Sarah azt akarja, hogy mlle Sisos úgy játssza a szerepet, mint hogyha ő játszaná. Pedig egyéniségeik között óriási a különbség, mlle Sisos körülbelül az, mint minálunk Molnárné volt. Finomabb fajtájú szubrett. Képzelhető, mily groteszk lesz akkor, ha Sarah széles, nagyszabású mozdulatait kezdi majmolni.

A maga egyéniségével még meg tudta volna teremteni a szerepet, így pedig tönkreteszi a szerepet is, egyéniségét is.

De ezt Sarah nem akarja belátni.

Paul Mounet jó, ez az alak, mely durvának van rajzolva, de azért alapjában (mint a konverzáció szerint mindig a durva emberek) jó ember, tökéletesen az ő pesant, kissé nyers egyéniségére van szabva.

Nem várom végig a próbát, az utolsó jelenetet újrakezdik a színészek, búcsú nélkül megszököm.

Mlle Readhez. Ott többi között Chevé. Egy öreg poéta, ki hatvanon jóval felül lehet, s mégis csak pár év előtt kezdett verselni. Ősz hajú, veres képű, heves vérű öregúr.

S ami a franciáknál elég ritka, disputirhans.[671]

Beleköt mlle Readbe, ki azt állítja, hogy az idegenek nemcsak az anyagát, de a formáját is megítélhetik a francia költészetnek. Ezt nevetségesnek, non sense-nek tartja.

Azt mondja, ennyire egy idegen sohasem juthat.

Ilyenformán pld. Mary Robinson nem élvezhetné Baudelaire formáját - míg egy akármelyik premier venu[672] francia igen.

Aber schwach.

Louise Readtől ctesse Diane-hoz ebédre, kinél még a Vacarescuk.

Unalmas - az estély valamivel entrainírozottabb.

 

Szombat, márc. 17.

Sarah az Odéonba mondja, hogy megy, ott vár rám, beszélni akarna velem. Odamegyek várakozva két órát - s aki nem érkezik, az természetesen a díva.

Négykor madame de Gerandóhoz. Attilát nem találom.

Este nagy ebéd a követségen.

Osztrák m. atmoszféra!

À deux battans[673] feltárult az ajtó, s az otthoni aerarisch penészillat oly erővel tódult ki rajta - hogy majdnem rosszul lettem tőle.

Az udvari gyász tiszteletére a dámák hollófekete ruhákban.

Jelen: Wimpfen grófné, Zichy Fedorné, a háziasszony, Joseph Hoyos, Széchen, Zichy Fedor, Do Orsini a háziúr és én.

Wimpfenné az első német születésű dáma, ki ladylike.

Igen karcsú, magas, vagy negyvennégy éves asszony. Finom vonások, nagy fekete szemek. Elragadó (à la mad. Pourtalès) mosoly szája körül - ezt mindenesetre itt tanulta.

Kissé merev, osztrákos mozdulatok, éppen csak nyelve maradt Hochdeutsch.

Új alak még a háziúr testvére: [Üresen maradt] Hoyos. Igen rokonszenves ember, a társaság legrokonszenvesebb tagja.

Hoyos-arc, sűrű fekete szemöldökök, szürkéskék szemek. Kissé meggömbölyödött, de race orr.

Óriási bajusz, körszakáll - Hoyos-szakáll.

Hanem mégis minden kellemessége dacára csak nem ér fel a Hoyos család dísztagjával: Széchenyi Mariette-tel.

Diner külsőleg grand genre.

Igen nagy asztal szélesen terítve, minden személy között ülhetett volna még egy strohmandl.

Vagy öt inas, halk mozgás - de nem halk konverzáció.

Már asztal felett a Rozik, Rézik és Lizik istállószagú eleganciája lebegett.

Ez a tisztességes cocodette-ű genre.

Első negyedórában Zichy elmondta, hogy ebédelt Rotschildnál, mit evett, hogy volt az ebéd szervírozva, hogy következtek egymás után az ételek stb., stb.

Meg lesz beszélve, milyen volt a porcelán, milyenek az ételek, az üveg, szóval olyan snobish konverzáció, amilyet a szegény (!) kifigurázott Rotschild valószínűleg igen nevetségesnek és bornírtnak talált volna.

A desszert felé a női toalettekre ment át a társalgás.

Hogy kell a corseteket rendelni, hogy legyen vállban vágva, hogy az ember felemelhesse karját stb.

Azután Zichy (ez már a feketekávénál volt) kifigurázta feleségét, "hogy olyan kivágott cipőt hord, amelyet gumipántlika tart a lábon".

És így tovább - - -

Nem, mégsem hittem volna, hogy ilyen rémséges stupid világ egzisztálhasson. És az a csodálatos az egészben, hogy egy páran a jelenlevők közül jó adag józan ész felett rendelkeznek (így Hoyosné, Zichyné, Do).

Most éreztem csak igazán, hogy mégis mennyire előbbre van minden Párizsban, mint nálunk; hiszen itt a legutolsó szabóné könnyebben és szellemesebben társalogna, mint ezek az igen high tory dámák.

10-kor megugrom, nem bírom tovább ezt a szalmacséplést hallgatni.

Ctesse de Béthune-hez, akinek rendesen insipide[674] légkörét még szellemesnek találom e három feketesárga légkörben eltöltött óra után.

 

Vasárnap.

Reggeltől estig Jean de Néthyvel Sarah-nak dolgozunk, lefordítom Endre és Johanna történetét franciára.

Ebéd után tán egy óráig Hamletből olvasok fel.

 

Hétfő, márc. 19-én.

Reggeli után Baronne de Koeneritznél. Egyike Párizs legtipikusabb jelenségeinek. Beust unokahúga, férje pedig a németek császári kamarása.

Szegény asszonynak idegbaja van, s ez idegbaj abban nyilvánul, hogy majdnem mindig nevet, s ha egyszer száját kinyitotta, nem képes többé becsukni.

Szerencséjére azonban ideges nevetése egyúttal víggá teszi.

S így a világ, mint a legbolondabb bohózat tükrözik vissza lelkében.

Nevetve lép be egy szalonba, nevetve ül le a háziasszony mellé, nevetve leng ide s tova a bálteremben táncosa karján - s nevetése, sajnos! nem szép.

Gömbölyű, előreálló, kissé az uborkára emlékeztető orr.

Nagy, kócos bóbita fején, szürkészöld, a nevetéstől könnyes szemek, nagy nyitott száj, amelyben nyelve idegesen forog előre-hátra - - -

Nevetve fogad, nevetve mutatja meg állítólagos Dürerjét, nevetve ültet le, s nevetve énekel a zongora kísérete mellett egy kuplét.

Elszomorít annak tudata, hogy hány ember nevethet ennek a szegény asszonynak akarat nélküli nevetésén!

Tőle Antokolszkijékhoz. Antokolszkijné kiszid, hogy olyan rég nem voltam nála, s férje akadémiai megválasztásáról beszél.

4-kor Jablonowskához, ki betegen fekszik - egy sezlonon budoárjában.

Nagy névralgiái vannak, lázzal kísérve.

Persze megint a régi nótához kezdett.

S félig lázban vagy egy órát beszélt megint Terkáról és Maurice-ról.

És ma elég raisonable volt, megérteti azt, hogy csak egyet akar Maurice-tól, hogy dolgozzon, komolyan dolgozzon, és ne élősködjön az anyján, ki napról napra szerezi véres verítékkel kenyerét.

Ezt az álláspontot értem.

Mind lázasabban, mind lázasabban beszél, s szinte kiáltva elmondja, hogy ismerte meg az életet, s hogy tanulta meg azt, hogy dolgozni és tűrni kell annak, ki meg akarja érdemelni az életet.

E percben, e lázas percekben éreztem, hogy őszinte, s szívből sajnáltam.

Ez asszony brutális, közönséges, semmi tapintata nincs - de őszinte, s szívében pedig van érzés, van szenvedély.

Ez sokat megment.

Nagyobb lázban hagyom el.

Este 1/2 9-kor Elwes és Bunnyhoz... Felérve a lépcsőn csend és sötétség. Kopogok - - - már fekszenek!

Kinyitják az ajtót, kifejtik, hogy oly hideg volt az atelier-ben, annyira sivárnak találták, hogy lefeküdtek.

Nem engedem, hogy világot gyújtsanak, így félhomályban hangulatosabb minden, alighogy kiveszem a mindent felölelő szürke ködben arcukat.

Egy órát töltök náluk.

1/2 10-kor Taine-hez. Belépve az ajtón, nagy hipp hipp hurrah-val fogad az egész család (n. b. én voltam az első vendég), nem reménylették már, hogy valaki érkezhet ebben a csúf, havas időben.

Taine-nek legújabban az a passziója, hogy mindig újsághírekről kezd velem beszélni, én pedig - sohasem olvasok újságot. Megkérdi, mit írnak a hazai lapok a német császár válságáról. Szégyenszemmel be kell vallanom, hogy nem olvastam erről semmit. Jóízűt nevet ezen, s elmondja, hogy ő is úgy volt hajdanában vele, csak legújabb időben tekint be néha a lapokba; kivált azóta, mióta főleg történelmi tárgyakra adta magát.

Elmondja, hogy a hírhedt Blowitz járt e napokban nála, bemutatván neki Meilhacot, ki szinte az akadémiai tagságra pályázik.

Blowitz a keleti kérdésről beszélve kifejtette, hogy a németek egy része igen szeretné, hogy Bécs megint a birodalom székvárosa lenne, s így visszaállítanák a római szent birodalmat.

Vagy legalább egy konföderációt ennek mintájára.

Megkérdem Taine-t, hogy mit hisz, vajon mi is beleesnénk-e a föderációba. Minden bizonnyal, feleli ő. Igen csodálkozik, midőn kifejtem neki que ça ne nous irait - mais pas du tout.[675]

Ezután a vendégek lassan gyülekeznek. Igen sokat beszélgetek mlle Funck-Brentanóval. Nem szép, de igen eszes arcú leány, finom, madárszerű, mozgékony vonások. Nagy, okos szemek. Mind atyai, mind anyai oldalról híres tudós és kozmopolita családból ered.

Igen sokat olvasott, és nagy merészséggel be is vallja azt, úgyhogy a fiatal Savigny (egy gömbölyű halszemű, orrú és szájú fiatal német, a nagy Savigny unokája) kerekre nyitja pislogó kis szemeit, s bámulatában alig jut szóhoz.

Mlle Funck-Brentano igen jól ismeri Rollinat verseit, és muzsikáját csakúgy propagálja, mint én magam.

Olvasta Baudelaire-t (és - szereti), Haraucourt-t az újak közül legnagyobb tehetségnek tartja stb., stb.

S amellett ismeri az idegen literatúrákat is, nagyon jól Heinét, Goethét, stb.

Taine most közeledik hozzánk, és megkérdi, vajon szeretjük-e még mindig Goethét úgy pld., mint Heinét. Kifejtjük, hogy jobban, kivált Savigny qui a en horreur Heine.[676]

Taine ezen csodálkozik, mert szerinte nincs nagyobb költő, mint Heine.

Beszél az új angol poézis ködeiről, elmondja, mi történt Robert Browninggal, ki híres arról, hogy érthetetlen. Társaságok alakulnak, hogy verseit interpretálják - egy ilyen társaság egyszer egy passzusát nem értve meg, hozzáfordult magyarázatért. A költő úgy felelt: a munkafelosztás princípiumának századában az én dolgom írni, az önöké megérteni, magyarázni, amit írtam. Ne cseréljünk tehát szerepet.

Különben Taine nagy tehetségnek tartja, bár igen egyenetlennek, egyes briliáns részletek után semmiségek.

1/2 1-kor irtóztató hóban (!) haza.

 

Kedd, márc. 20-án.

Az élet nagy komédiájának egy nagyszabású jelenetét éltem ma át, amely azonban oly komikus, de oly komikus volt, hogy közel állott nagyon a tragédiához.

Reggel felkelve egy telegramot kapok Jablonowska komornájától, amelyben ez jelenti, hogy úrnője igen beteg, s hogy így ne jöjjek este ebédre, mert a hercegné nem fogadhat.

Én természetesen összeszedem bátorságomat, beledobom magam egy kocsiba, és kimegyek az avenue de B. d. B. ba.

A portásnő reszketve fogad, nem akar felereszteni, hogy a hercegné nagyon rosszul van, s az orvos minden látogatást eltiltott. Egész éjjel láza lett volna, s hallucinált volna.

Én, ki tegnap már oly lázasan hagytam el, visszaülök a kocsiba, s kimegyek Maurice-ékhoz - kik nincsenek otthon, Sarah-nál reggeliznek, s az inas szerint rossz hírt nem kaptak ma reggel.

Sarah-hoz - reggelinél ül. Vagy húszan az asztalnál, Georges Clairin, Haraucourt, Dumény, Dumény felesége, madame Gros, Maurice-ék stb., stb.

Én komolyan, s igen megijedve elmondom, hogy a hercegné milyen rosszul. Terka elhalványulva felugrik, kisiet. Maurice utána - en carrière[677] el.

Sarah, amíg Terka ott van, affaire[678] arcot csinál, amint elment - nem sokat törődve azzal, hogy vagy húszan vagyunk, így sóhajt fel - Si au moins elle mourrait![679]

Én, bevallom, az első pillanatban nem tudtam, mit mondjak - de igen jól éreztem, hogy ez a mondás igen nagyon déplacé[680] volt.

Vannak percek, midőn a gyűlölködésnek el kell még egy érző szívben is hallgatnia.

A halál lehelete szánalmat kell, hogy keltsen - vagy tán Sarah-t azért nem benyomásolta, mert már annyiszor halt meg - a színpadon?

Érzem, hogy Sarah-t rá kell, hogy bírjam arra, hogy a hercegnéhez menjen. Elmondok - illetve sejtetek egyet-mást mindarról, amit a hercegné egyszer végrendelkezéséről mondott.

Sarah elkomolyodik - felmegy öltözőszobájába.

Ezalatt Haraucourt új verseit mondja el, amelyekből azonban egy szót sem tudok, annyira erőt vett rajtam ennek a bouillabaisse[681]-nek a hatása.

Clairin (mint mindig, ha találkozik velem) magyar nótákat dúdol - de mindez most kívülmaradt füleimen, kívül szívemen. Ez a história egészen lefoglalt.

Mi lesz a vége?

Sarah pár perc múlva útra készen. A kis Sarita kíséretében lejő - ők beülnek kupéjukba, én utánok fiakerembe, és így en carrière ki a hercegnéhez.

Sarah néha kinéz kocsija ablakán, s nevetve int nekem - mondhatom, hogy vígságát e percben écœurant[682]-nak találtam.

Végre megérkezünk. A hercegné budoárjában fekszik, letargikus álomba merülve.

Fejénél Terka, ki elvesztette fejét, kissé hátrább Maurice, ki úgy látszik, az egész betegségből nem hisz egy szót sem.

Sarah letérdel a hercegné mellé, s úgy ápolja, mintha egész életében sem tett volna egyebet (n. b. ma volt harmadszor életében a hercegnénél).

Ebben a jelenetben benne volt a páratlan hűséges, önmagát feláldozó barátnő minden jellegzetes vonása, aki circonstances historiques-jaikat[683] nem ismerte volna, azt hihette volna, hogy Sarah három hónapja el nem mozdult a hercegné oldaláról.

Pedig!

Kár, hogy a színházban kulisszák is vannak, és - az ember néha a kulisszák mögé is lát. -

És íme - úgy látszik, nemcsak a nagy színésznő (kinek végre is ez mestersége), hanem a hercegné is játszik. Észreveszem, hogy óvatosan vigyázva feltekint, és tanulmányozza a - helyzetet. Odanéz Maurice-ra, Terkára, figyeli arckifejezésüket.

A hercegné gyanakszik - de nem Sarah-ra - hiszen ő olyan igen nagy színésznő. Mibe kerül neki egypár sóhaj s egypár könny? Kevesebb fáradságba mindenesetre, mint a színpadon, hol a perspektívával is kell küzdenie.

Így lassan-lassan, energiájával halottaiból feltámasztja a hercegnőt, ki mosolyog - nevet, s végre enni kér.

Ebben az "état d'âme"-ban[684] hagyva elmegyünk, én Sarah-t az Odéonba kísérem - magam azonban annyira megundorodtam ettől a jelenettől, hogy hazamegyek, s ötkor du. lefekszem, s alszom másnap tízig.

Az álom gyógyít - mert majdnem ellentéte az életnek.

 

Szerda, márc. 21-én.

Reggel a hercegnőhöz kérdezősködni, hogy van.

Nála Terka, vele ctesse de Béthune-hez, ki szintén ágyban fekvő beteg.

Jean de Néthyhez, 3-kor Károlyi Lászlóhoz, ki pár napja van Párizsban, s már többször keresett, még csak pár napig marad.

5-kor Louise Readhez, ott Jean de Néthy és Ludovic Halévy felesége.

Főleg az idegen literatúrákról van szó, madame Halévy megkért, hogy határoznám meg Mary Robinson költészetét. Furcsa - meglepő kérdés. Végre ebben a formulában vontam össze: egy darwinista Lamartine.

A formula tetszik neki is, ki nem ismeri miss Robinson verseit, és tetszik Louise Readnek is, ki könyv nélkül tudja.

Este Jean de Néthynél, neki, Elwesnek és Bunnynak franciául elolvasom a M. Sz.[685] első felét.

 

Csütörtök, márc. 22-én.

V. r. u. Hoyos grófnénál, ott Bibescu herceg, egy oláh bojár, ki úgy néz ki, mint egy zongoramester. Egymás után érkeznek: Munkácsyné, valami spanyol hercegné, kinek nevét elfelejtettem, és Zichy Fedorné.

Mondainités.[686]

4-kor Jean de Néthyvel és Louise Readdel randevú.

Velök Madame Ayem-hez (ki Frank leánya).

Egyik nevezetessége ez, a másik az, hogy férjének hatvan Moreauja van. Azonkívül egyike Párizs érdekesebb literális szalonjainak.

Különben zsidók.

Már az előszobában érdekes dolgok, többi között egy gyönyörű fusain[687] Lhermitte-től. A szalonban a kandalló előtt egy kis taburetten a háziasszony. Zsidó profil. Kicsiny szemek, amelyeket még jobban összehúz.

A rövidlátók gyanakvása nála is. Igen beszédes és sokszor (bár nem mindig) érdekes is, amit mond.

Tán negyvenéves lehet. Igen primitív színekbe öltözve s a toilette pire[688]. S ami feltűnik, az az, hogy a szalon is színérzék nélkül összehányva. Az unalmas blanc et or falak.

Ebből a szalonból ítélve ugyan madame Ayem ízlése legföljebb a Bouguereau magaslatán van.

Bár - az egyik sarokban már egy Moreau. Egy Moreau - a legszubtilisabb kor legrafináltabb s legbetegebb festőjének egy mesterműve.

A kép tökéletesen lekötött - nem figyeltem arra, amit a háziasszony és Louise beszéltek. Minden összefolyt előttem, alig szóltam, annyira megrázott e kép bámulatos színhatása, s kivált festőjének titokzatos egyénisége, amely a képből beszélt.

Ez Phaëton szekerét ábrázolja - kékeszöldes halványlila színbe játszó ég végtelenjéből előtör az aranyfényt hintő szekér - azonban a lovak már lefelé hullanak az űrben, Phaëton meztelen teste, amely minden ízében a rémületet fejezi ki, hátraesik erőtlenül, s az ember érzi, egy perc még, s az egész alkotmány ügyetlen, de merész vezetőjével együtt lángba borul. - Igen, a kép vonzott, azonban a devoir mondain parancsolt. Oda kellett figyelnem arra, amit háziasszonyunk beszélt.

Mit is mondott csak? Beszélt a Daudet-k egy estélyéről, amely kútba esett, beszélt - beszélt. Igazán nem tudom, mert csak fél füllel bírtam reá figyelni.

Végre - végre felkért, hogy nézzem meg a többi Moreaukat is, ha kedvem telik benne. Férje dolgozószobájában függ legnagyobb része, ez a pièce valamivel nyugodtabb, mint a másik.

Ott függnek egymás mellett a bámulatos fantáziák, s hatásuk alatt az ember messze-messze száll e minden mesterkéltsége dacára egyszerű légkörből, s a Lehetetlen kék légkörébe jut, az álmok abba a világába - amelybe szabad szemmel nem látott még soha senki.

Ott van a híres Salome víziója, amely tán mesterműve a nagy festőnek.

Salome épp elvégezte táncát, ruhái leváltak termetéről, jóformán csak ékkövek födik kéjt, mámort lehelő meztelen testét, s egyszerre csak aranyfénytől környezve megjelenik Keresztelő Szent János vértől csepegő levágott feje, irtóztató foltot vetve a színektől, ékkövektől ragyogó háttérre.

De e véres látományt csak Salome látja, ki meghajolva, megrettent testtel mintegy védekezve a vízió ellen, megkövülve áll meg egy helyen.

A háttérben Heródes, ki megy, s a hóhér, ki mereven áll felemelt bárdjával, ezek egyike sem lát semmit a Salome lelkében visszatükröződő képből.

Soha még ilyen színpompát vízfestményei nem fejtettek ki, India egész színgazdagságát rálehelte e képre.

Mindegyik szín külön kiválik, s mindegyik ritka, nem egyszerű, s nem közönséges szín.

Salome testén az ékkövek ragyogása csak kiemeli testének fékvesztetten érzékies idomait, amelyekből a világrendítő hisztérikus asszony egész bódító, mérgező, veszedelmes, páratlan egyénisége beszél.

S e test érzékiesen színgazdag háttere, amelyből mindent eltompítva Szent János véres árnya emelkedik ki - mindez egyetlen a maga nemében, s valóban jellemzi azon évtizedeket, amelyek létrehozták.

A festő Leonardo da Vincire emlékeztet az alakok megfestésében, s a színezés szempontjából van valami a primitívekből is benne, de a légkör, amelyet képei árasztanak, s a világnézlet is, amelyet oly páratlanul fejeznek ki - a modernizmus Sarah Bernhardt skáláját érték el a festészetben.

A teremben van még egypár érdekes Cazin kép, szeretem a festő egyszerű (kissé à la Puvis de Chavannes) szürkés színeit, melegségét, hangulatait.

Kimenve a szalonba határozottan kétségbeejtett, hogy még egy negyed órát kellett töltenem náluk, s még hozzá beszélnem e képekről.

Amint mad. Ayem egyéniségét látom, s ahogy érzem ms. Ayemet, ez intérieurből kiveszem azt, hogy tanácsadójuk kell hogy legyen, aki rábírta őket e Moreauk megvételére, mert az ő ízlésök lehetetlen, de lehetetlen, hogy ez legyen.

Azt hiszem, ők szívesebben vennének Hébert-eket, Carolus Durand-okat és Tony Robert Fleuryket, ha tőlük függne.

Ezalatt Sully Prudhomme jő a szalonba lassú sans prétention s mégis kissé prétentieux[689] lépteivel.

Halk félhangon elmondja Louise Readnek, hogy midőn Bonheurjét elvitte Madame Ackermannak, ez kifejtette neki, hogy miért ír. Jobb volna, ha már nem írna semmit.

Elle n'a pas dit pourquoi - folytatá a költő - mais je pense qu'elle avait raison.[690]

Ezt mosolyogva, kissé ironikusan mondta - ebben az iróniában benne volt az, hogy tulajdonképpen ő is a Bonheurt e korszak egyik legkiválóbb munkájának tartja.

Meglehet, hogy igaza van - szerzőjének, én magam még nem olvastam, s így nem ítélhetek.

Madame Ayemtől haza, nem bírtam e "Moreau" hangulat után embert látni.

Ebéd után Jean de Néthyhez, ki igen-igen meglepett.

Moreau Saloméjának egy gyönyörű eau forte-ját adta át, midőn beléptem hozzá - ennél valóban ma nem kaphattam volna kedvesebb ajándékot. Elvégezzük a Művész szerelmet, ott még Bunny és Elwes.

 

Péntek, márc. 23-án.

Mindjárt villásreggeli után Jean Berge-nél, ki visszajött Bordeaux-ból, éppen hogy csak felkelt. Nála Le Moël költő, ki breton históriákat ír.

Berge Sully Prudhomme Bonheurjéről írt könyvéről beszélt, meg regényéről, amelyet otthon elkezdett.

Házasodni készül!!

Tőle Munkácsynéhoz, ott Jean de Néthy, Türr, s még néhányan.

4-kor Fitz James grófnéhoz, aki érdekes, rokonszenves, mint mindig. Filozofálunk, ő is azon a véleményen van, mint én, hogy a párizsi élet élvezetes, elragadó, csak - nagyon, de nagyon hideg.

Az embereknek, s kivált az asszonyoknak nincs idejök szeretni.

Az élvezetért így feláldozzák a boldogságot.

Madame de Pourtalèst várja ebédre, bár egy másik barátnője azt jelenti róla, hogy beteg.

Bizonnyal felgyógyul, mert egy parisienne csak reggel beteg, estére mindig "lábra áll".

6-kor ctesse de Tropbriand-nál. E rettenetes amerikai születésű, szolgáló modorú grófnénál.

Ez az appartement a legborzasztóbb, amelyet életemben láttam, blanc et or falak, slendrián bútorok - minden japáni szövetekkel úgy megrakva, hogy a sok színtől az embernek szinte a szeme fáj. Un appartement qui ne crie pas, mais qui - hurle.[691]

Háziasszonyunk különben el van ragadtatva coquille-jától, büszke csigaházára, mert sok pénzébe került.

Este ctesse Diane-nál estély, már rég nem sikerült ennyire.

Ott Bergeret, Sully Prudhomme, Jean Berge, Boisjoslin etc., etc.

Sully ez este igen érdekes dolgokat mond el. Kifejti, hogy minden ember között, a keresztény tulajdonképp a legegoistább, miután mindent a túlvilági megjutalmaztatás reményében tesz.

Aztán a költészetről van szó, apropos de Cordier. Ctesse Diane megkérdi tőle, lehet-e olyan ember, ki nem végzett gimnazialis osztályokat, jó poéta.

Szóval tanultság nélkül lehet-e költő valaki.

Sully alig hiszi. Ez igen jellemző a modern nyugati-európai költészetre, ha az ember meggondolja, hogy lehetnek olyan kritikusok is ott a távoli Oriensen, kik azt mondják Sully Prudhomme Bonheurjére, hogy költői munka dacára tudományos alapjának.

Azt hiszem, költő az egyik úgy, mint a másik, csak a szívet ragadja meg, legyen az a legegyszerűbb vagy a legösszetettebb eszközökkel, az mindegy.

 

Szombat, márc. 24-én.

V. r. u. Jean de Néthynél, aztán az Odéonba, hol Sarah és Clairin.

Elpróbálják az Aveut, egészen kivilágított háznál - a nézőtéren csak mi hárman és Porel, a színház új igazgatója. Mind gratulálunk Sarah-nak, mert így a darab valóban megragadja az embert.

Szenvedélyes, rövid, s mindvégig érdekes, bár nem egy helyen raide.

Paul Mounet kitűnően játszik, kivált arckifejezésével és mozdulataival ragadja meg az embert.

Sisos - nem rossz, csak sous Sarah. Magnet középszerű.

A darab végén a szegény mártírnő sikolya nem sikerül, mlle Sisos vagy háromszor újrakezdi, Sarah ideges lesz, felsiet a színpadra, s maga eljátssza a végszavakat, s néhány velőtrázó sikolyt bocsát ki fáradhatatlan gégéjén.

Az Odéonból a De Gerandókhoz. Attila igen-igen szíves. Főleg a magyar művek francia fordításáról van szó, miután Vautier (ki Révayéknál volt sok évig francia fiú) ráadta a fejét. A bökkenő csak az, hogy Vautier-nak abszolúte nincs a modern francia irodalmi nyelvről notioja - - -

Estét Antokolszkijnál töltöm. Már oly rég nem voltam náluk teán, hogy szinte különösen esik ez a nyugodt, egyhangú és hangulatos pár óra, amelyet a távol Oroszország szellemi zónája alatt töltök.

 

Vasárnap, márc. 25-én.

2-ig dolgozok. Kettőkor a Louvre-ba, ott randevú Jean de Néthyvel, Bunny, Elwes és Jean Berge-zsel.

Előbb a szalon carréba, ott megbámuljuk (természetesen) a portrék portréját, Giocondát, aztán egy Holbein-képet, Raffael egy ifjúkori (egészen primitívszerű) képét s a Dürereket.

Aztán a primitívekhez - hiába csak ez a legérdekesebb.

A Botticellik, Bellinik, Fra Angelicóknak nincs párja. A mély érzés, amely a képekből beszél - s csak az, az őszinteség elragadó.

Hosszú időt töltünk Botticelli egy freskója előtt, amely négy vagy öt nőalakot ábrázol, amelyek mind mozdulatra, mind koloritra, mind arckifejezésre Sarah-ra hasonlítanak - nővérei lehetnének.

A francia képek közül hosszabb időt töltünk Daubigny egy mély érzésű tájképe előtt, megnézzük a különben elég gyengén képviselt Millet-t, s aztán vissza a primitívekhez; abban mind egyezvén, hogy Delacroix-t (arcképét és Dante bárkáját kivéve) nem szeretjük.

Búcsú Shakespeare-től, ki vagy tíz napra Londonba megy.

Jean Berge-zsel a Champs Elysées-re. Aztán kocsit veszünk egy szobrászhoz, kit nem találunk honn, majd a Bois-ba.

L'allée des Acacias - - egymás mellett vonul el ablakunk előtt ez a fáradt, kiélt s az űrben rohanó Párizs.

Egymás után gördülnek el a douairière[692]-ek haut ressortos[693] kocsijai, egyszerűen felöltözött leányaikkal, a petit crevék[694] kikent bajusszal, virággal gomblyukaikban s ostoba mosolyukkal, amelyet egyenesen a szívük mélyéből csalt elő egyik-másik "horizontale" apparitiója. És ezek - ezek a tarka színekbe öltözött éji lepkék, felvirágozott lovakkal, inasokkal, tarka selyembélésű kocsijaikban, színes ruháikban s színes mosolyukkal, kik valóban tiszteletet kell, hogy az emberben gerjesszenek, meggondolva azt, hány és hány férfit vezettek már az orruknál fogva, megfizettetve magukat azért, hogy - szeretni sohasem tudtak.

Nem tudom, ki mondta e bölcs mondást: a férfi sorsa a nő - ha ez áll - akkor valóban az ember megszűnik mosolyogni itt, itt a szabad természet ölén, hol az első ibolya s az első napsugár a természet és a szerelem ébredéséről beszél.

Némán ültünk Berge-zsel a kocsiban.

Szólni egyikünk sem tudott - láttuk a szépet, éreztük s nagyon is ugyanazt láttuk mindketten arra, hogy - beszéljünk róla.

Ebéd Maurice Bernhardt-nál, 7 órára hí, pontosan, mint mindig, megérkezem, Maurice ijedve rohan elém még utcai toalettben; az ebéd 1/2 8-kor, de azért tette 7-re, mert úgy hitte, elkések.

Míg öltözik, zongorázok az atelier-ben.

Ebéd egészen famille, décidément már a Sarah B. família kültagjává avanszíroztam.

Jelen Terka (természetesen), igen szép, briliánsan néz ki. Sarah (a kisebb), John Stewens, a híres festő fia és mi ketten a háziakkal.

Az ebéd abban a kedves kis indiai szövetekkel födött ebédlőben. A különben oly rideg, tartózkodó Maurice olyan velem, mintha testvérem volna. Terka dettó. Ez nagyon meghat, ces choses touchent toujours.[695]

Ebéd alatt főleg a piktúráról van szó, Maurice nagyon szereti a Géricault-okat, bár azt tartja, nem egy képe rosszul van festve.

Aztán megint az Oriensre tér át a szó, M. el van a sivatagtól ragadtatva, azt mondja, semmi sem hasonlítható hozzá, felségesebb és változatosabb szerinte, mint a tenger.

Minden órában más színek, más árnyak.

Az ebéd alatt mind a három kutya körültünk, hol az orosz agár üti bele az orrát a tányérba, hol a skót-terrier ugrik az ember ölébe, hol Duchka, Terka régi stall pincse nyalja meg az ember kezét.

Szóval - tout en famille.

Egy hét múlva - Sarah már Tours-ban játszik.

Ebéd után felmegyünk az atelier-be, nemsokára Bunny érkezik meg.

Vele megnézzük egy Holbeinről írt nagy díszmunkát, amelyben egy pár gyönyörű illusztráció van a nagy mestertől.

Én egy fél órára Princesse Mathilde-hez megyek kocsin, kezet csókolok a hercegnőnek, keresztülmegyek a szalonokon, s a másik oldalon a hátulsó ajtón megugrom.

Vissza Maurice-ékhoz.

Nemsokára megérkezik Sarah a Tosca utolsó előadásáról egész kísérettel. Vele Georges Clairin, de Borda, Haraucourt stb.

Tán még sohasem láttam ilyen szépnek, igazán bűbájos volt. Halványsárgás rózsaszín, préselt bársony derék fedte termetét, ugyanolyan színű selyem igen feszes ujjakkal és hosszú selyem uszályokkal. Az ujjakat ebben a tónusban illusion buggyok fedték. A nyakán gyönyörű gyémánt és smaragd rivière. Nagy gyémántcsepp a homlokán.

Úgy nézett ki, mint egy primitív kép, tüstént el is mondom néki, hogy tökéletesen Botticelli freskóira emlékeztet, s hogy ezt ma délután újabban konstatáltuk.

Megnézi az arcképeket, amelyeket összevettem, az egyikről még ő sem tudott semmit, egyet kivéve meg van elégedve a képekkel, azt az egyet összetépi.

Vacsora alatt szemben ülök vele, alig tudok beszélni, annyira érdekesnek s titokszerűnek találom. De nemcsak én, Bunny is tökéletesen el van bűvölve általa.

Maurice egész vacsora alatt bosszantja, mert Sarah elmondja, hogy egy napig pihenhetne Tours-ban, s ezt az egy napot arra használja fel, hogy átmegy Londonba, s ott kétszer egymás után eljátssza darabját (minden felléptéért 6000 frankot kapva).

Maurice azt mondja, Pestről majd Venezuelába rándul s onnan Bombay-ba egy-egy fellépésre.

Különben az nem igaz, amit a pesti újságok hirdetnek, hogy az impresszárió Pesten lenne, s hogy novemberben akarná ott játszatni Sarah-t.

1/2 4-kor oszlunk szét, zuhogó esőben.

 

Hétfő, március 26-án.

V. r. u. Jean Berge-nél, ott Duvauchel, Lejeal, Fouquet.

Én igen ideges vagyok, miután megígértem Jean de Néthynek, hogy 4-kor pontban berukkolok Berge-zsel.

És Berge is menne már, de nem lehet, Duvauchel (a poéta), egy tán harmincöt éves, széles fejű, széles termetű, hadaró, békaszemű egyéniség feltartja, nem lévén lehetséges le mettre à la porte.[696]

Beszél munkáiról - s ha egy író elkezd munkáiról hadarni úgy - lasciate ogni speranza.[697]

Egymás után futnak a percek és a negyedórák, már 4 óra jóval elmúlt, s még mind fecseg, végre veszem kalapomat, s el akarok menni, Berge prend résolution et s'arrache de ce milieu.[698]

J. de Néthynél így csak tíz percet lehetünk, onnan ctesse Diane-hoz, kinél Elena Vacarescu, prince de Rohan és még többen.

Ctesse Diane megállapítja első nagy estélyének műsorát, több között felvéve Sully Bonheurjének recitálását is, Jean Berge mint Faustus, és Elena Vacarescu mint Stella.

Jean Berge Granet-hez megy, ki mellszobrát mintázza, az idei szalon számára, én meg haza, Bunny ebédel nálam.

Vele mlle Hanka Schjladerup hangversenyére. Kevesen, de szép közönség, madame de Mac-Mahon és duchesse de Maillé, Munkácsyné, egy csomó d'Harcourt, stb.

Éppen mad. Mac-Mahon és Maillé mögött ülünk.

Mind engem, mind Bunnyt elkeseríti a publikum stupiditása.

A Tausig, Schumann és Beethoven darabok után alig hangzik fel taps, pedig a kis szőke, piros és fehér svéd művésznő igen jól adta elő, míg az ostoba Dinorah-árnytánc és egy néhány még banálisabb Tael-keringő után féktelen lelkesedésben tört ki a "tömeg".

Mindig ugyanaz a nóta, az egyik oldalon a művészet - a másikon a népszerűség.

Válasszon, aki választani mer.

Kivált a (kutyafejű) madame Taellel négykézre előadott chic dolgok vitték magukkal a publikumot, a levegőben charmant-ok - admirable-ok rebbentek át - s mi, Bunnyval be szerettük volna füleinket dugni.

Határozottan leginkább hangversenyekben, képtárakban és premiereken utálja meg az ember a sokaságot.

 

Kedd, márc. 27-én.

Villásreggeli után Sarah-hoz, ki kettőkor az Odéonba rohan idegesen, de olyan idegesen, mint Sarah csak ma lehet. Este adják először darabját.

Tőle egyenesen De Gerandóékhoz, Irén és Teleki Emma tegnap érkeztek meg.

Csak az előbbivel beszélhettem, mert a kis Emma Attilával sétálni ment.

Még mindig titokzatos, érthetetlen, szfinxszerű.

Az ember érzi hidegségét és szenvedélyét - nem mindennapi asszony.

Főleg kincses Kolozsvárról volt szó - a jó Isten tudja, de hangját itt hallva két évvel fiatalabbnak éreztem magam - eszembe jutott annyi minden, ami elmúlt, és soha, de sohasem fog többet visszatérni.

Ötkor lemenve a lépcsőn körülnézek, minden napfényben úszik, egyike azoknak a tavaszi napoknak, amelyekben a durva, kegyetlen természet kacérkodik az emberrel, s a gyenge báb úgy sóhajt fel hatása alatt: mégis, mégis jó élni - hiszen a rügyek fakadoznak, s nyílnak a virágok - - -

S az ilyen percek ellustítanak, lassan-lassan megyek végig a Luxembourg vasrostélya mellett, megállva minden percben s boldogan hallgatva a kocsik egyhangú dübörgését, a gyermekek kacaját, a madár csiripelését - - - az élet megnyilatkozását mindenképp.

Eh! nem megyek az Odéonba este, untat már ez a "Sarah-láz", ma nyugodtan a sorsra bízom estémet - - -

Hová menjek? Körülnéztem, nini - - - hiszen ide látszik Bunny atelier-je.

Lassan felmásztam hozzá, lefeküdtem az atelier sarkában levő nagy kerevetre, s fürödtem a minden oldalról betóduló sugárözönben.

Bunny festett, messziről egy kintorna nyikorgása hallatszott - különben csend.

Alig vettem észre, hogy már 1/4 6 - hohó, haza kell mennem.

De miért? Magam sem tudtam volna megmondani.

Bunny elkísért egy darabig -

Ah, mégsem megyek haza. Vele töltöm az estét, így legalább bizonyos lehetek arról, hogy nem fogok az Odéonba menni, mert hisz így sem J. de Néthy, sem Sarah nem tudhatják, hol vagyok, s nem kaphatok "idéző levélkéket".

Megebédelek Bunnyvel a földszinten egy csomó angol festő (többi között Graham) társaságában. 1/4 9-kor fel az atelier-be kávézni.

Bámulatos fényhatás, az üvegfalon keresztültör a hold kékes világa, s minden szürkés fénylő ködben úszik, csak itt-ott szakítva meg egy-egy ragyogó kékes laptól.

Csak egy gyertyát szabad Bunnynek gyújtani, így még misztikusabb a hatás, az egy vereses pont "genre Bunny" emelkedik ki a ködös, kékes, elmosódott alapból.

Ehhez Schumannt kell játszani - - - alighogy két taktust eljátszik a piktor, midőn az ajtó hirtelen feltárul, s berohan rajta az Hôtel Scribe egy chasseurje, il se roule presque, tant il se dépêche.[699] Kezében egy kis levél, fuldokolva adja át - - -

Jean de Néthytől. A páholy numerusa, s hogy hozzam el Bunnyt is magammal.

Íme: sors bona nihil aliud. S az ember azt hinné, hogy ura cselekedeteinek Párizsban.

Bonne farce![700]

Tessék lóhalálában hazarohanni, frakkot ölteni s allo marche az Odéonba.

Je l'ai fait en tout soumis et humble serviteur du Dieu Sort.[701]

1/4 10-kor Jean de Néthyvel, ctesse Diane-nal (ki az előbbit elchaperonírozta) és Bunnyvel egy első emeleti páholyban.

Az Odéon körül rengeteg nép, ágensek kínálják a még el nem adott jegyeket, egy páholyért négyszáz frank, egy zártszékért száznegyven frankot kérve.

Persze, ez az événement páratlan a maga nemében: Sarah első darabjának első előadása!

Igen díszes és igen izgatott publikum, t. k.: Jules Lemaître, Sarcey, Vitu, Louise Abbema, Georges Clairin, egy avant scène-ben Maurice és Terka, ctesse de Béthune, Lachenall stb., stb.

A darab pont 10-kor kezdődik, s huszonöt percig tart. Paul Mounet jobb, mint a próbákon, Sisos rosszabb. Az utóbbi igen korán kezd "dolgozni", igen kiabál már a darab kezdetén, úgyhogy a végső kiáltást nem tudja kihozni, s ezzel a darab hatását gyöngíti.

A darab végén óriási tapsvihar, amely még fokozódott, midőn Paul Mounet megmondta a szerző: Madame Sarah Bernhardt nevét.

A külső siker mindenesetre óriási - a darab ctesse Diane mot-ja szerint: "une tempête dans une pillule".[702]

A felvonás közben Jean de Néthyvel a színpadra, a színfalak között keressük Sarah-t. Végre egy folyosóban találunk reá, egy szűk, igen szűk couloirban, amelynek legvégén feltűnik színes, nagy kalapja.

Az egész emberáram most arrafelé hömpölyög, s ott a sarokban majdnem agyongratulálja a dívát. Ott tolong egymás mellett Louise Abbema, Baillet, Haraucourt, Clairin, Porel (a színház igazgatója), Vitu stb., stb.

Aztán Sarah eltűnik Sisos öltözőjében, kinek meg ő megy gratulálni.

Sisos különben ez este még ruhában és coiffure-ben is tökéletesen Sarah-t utánozta. Úgy nézett ki, mint - az árnyéka.

Az "Aveu" után Les Médecins, középszerű darab, középszerű siker.

 

Szerda, márc. 28.

V. r. u. Sarah-hoz, kávézok addig, míg reggelizik.

El akar magával próbáira vinni.

Már el is határozzuk az órákat s a napokat, midőn a kis Sarah beront és kijelenti, ha én a próbákon jelen leszek, nem játszik. Miért? Erre nem akar felelni. Próbáljuk persuadálni, nem sikerül, és Sarah, ki ismeri unokahúga szörnyű fejességét, belenyugszik, s én, mit tegyek, belenyugszom szintén. Pedig Françillonban valóban nagyon, de nagyon érdekelt volna.

Azután a Sarah-ról írt kritikákat olvassuk.

Egypár lanyha dicsérő kritika, legnagyobb részt éreintement.

Sarah éppen olyan dédainnel viseltetik a zsurnalisztika iránt, mint jómagam.

Csakhogy - szükséges rossz.

Ezalatt Maurice és Terka érkeznek. Reggeli alatt bolondozunk. Terka és Sarita eleinte kenyérgolyócskákkal dobálják egymást, majd a golyóbisokból zsemlék lesznek, s azzal simogatják egymást - fejbe.

Sarah is belévegyül ez ártatlan játékba, és egy olyan nagy darab zsemlét vág a fejemhez, hogy szinte zúg a caputom belé!

- Vraiement, il ne détonne pas dans cette maison - de fous.[703] - Fejti ki a díva, s elragadóan mosolyog -

Tőle Axenty Axentowiczhoz, az örmény-lengyel festőhöz, ki Sarah bámulatosan sikerült pasztellképét festette.

Igazi örmény típus. Halvány arc, szürkés szemek, fekete sűrű szakáll és bajusz, húsos orr, mely érzékiségről beszél.

Egy kelet-európai raffiné - emlékeztet Gozsdura.

Sötétveres posztó falú atelier, egypár nagyon szép orientális hímzés és függöny. Igen nyugodt, orientálisan nyugodt, harmonikus összhatás.

Igen érdekes képen két utcai impresszió - - igaz képek misztikus ember szemeivel látva.

Pár nagyobb kompozíció vázlata.

Ő is Huysmans-imádó, mint az ultramodern művészek majdnem mind; bár csak L'art moderne-jét olvasta eddig.

Ajánlom neki regényeit.

Felhasználva a gyönyörű, tavaszi napot, sétálni megyünk - A boulevard napfényben úszik. Csupa fény minden, minden derült, minden a reményről beszél.

Bateau mouche-on akarunk kirándulást tenni - a terv kútba esik, mert a kis hajók nem járnak, igen magas a Szajna.

Nálam ebédel. Ebéd után Jean de Néthyhez, ott még Bunny és Jean Berge. Ez utóbbi elhozza verskötetének még össze nem fűzött példányát, elég vaskos kötet, vagy 240 lap.

Lapozok a kötetben, s íme - egyszerre csak egy költeményre találok benne, amely nékem van ajánlva.

Embrassements extatiques![704]

Ezután én felolvasok egypár prière-t (kedvenceimet) a kötetből, így a Vêpres mariniers-t, és Prière-t. Ez utóbbit aztán Jean Berge maga is felolvassa.

Ez a költemény határozottan egyike a legnagyobb szabású francia verseknek.

Majd Jean de Néthy olvas fel Anastasius Grünből fordított költeményeket, amelyek a Berge Revue-jében lesznek mutatványul közzétéve.

 

Csütörtök, márc. 29-én.

V. r. u. Jean de Néthynél, majd Sarah-nál, kivel igen pesszimisztikus konverzáció. Fáradt - halálról beszél.

Egy fényképet ád (azt, amelyet tőle tán legjobban szeretek) ezzel a dedikációval:

À Sigismond de Justh

Souvenir avant et après ma mort.[705]

Sarah Bernhardt.

Mystique - - -

Ebéd Madame Jamesonnál. A családon kívül még csak Noël.

Böjti ebéd, un maigre tous ce qu'il a de plus raffiné.[706]

Ebéd után Schumann és Chopineket játszik.

11-kor a Grand Café-ba, ott Jean Berge-zsel cigányokat hallgatunk. Patikárius nagyon kitesz magáért, de hát csak nem Pali!

 

Péntek, márc. 30-án.

V. r. u. Louvre-ba a primitíveket tanulmányozom jó másfél óráig, 7-kor Bunnyvel az akvarellisták kiállítására.

Legérdekesebbek a Besnard-ok. Oly ereje van az ecsetkezelésben, mint egy vízfestőnek sem. És fantáziája! Mily bámulatos az a női feje, amely halványkékes misztikus világításnál csillagokat fúj el a kezéből, úgy mint "más" halandók a szappanbuborékokat szokták - - - aztán merengő női arcképe, olyanféle fej, mint ahogy én Kálmán Elzát képzeltem el. És más bámulatosabbnál bámulatosabb és fantasztikusabbnál fantasztikusabb képei -

Azonban a kivételes egyéniségű nagy festőt csakis a kiválasztottak értik, és úgy látszik, a kiválasztottak még itt is ritkák; leülünk Bunnyvel (ki egészen el van ragadtatva tőle) a képekkel szemben egy kanapéra, egymás után vonul előttünk a nagy tömeg, s egy órai megfigyelés után, de nem találtunk egyetlen embert sem, ki komolyan vette volna őt, a legtöbben gúnyolódva mentek el képei előtt -

Végre olyan végtelen düh fogott el mindkettőnket, hogy nem tehettünk egyebet, mint Madeleine Lemaire limonádé ízű képei elé menni, s jó hangosan (kétségbeejtve a körülálló nyárspolgárokat) kifiguráztuk a goût bourgeois akvarellistájának à la portée de tout le monde[707] készült, kinyalt semmiségeit.

Vraiement la bêtise de la masse humaine est infinie, la seule chose qui est infinie, peut-être!

C'est à hurler de rage.[708]

És persze mindezek egypár év múlva, midőn már hozzájuk is eljutott az, hogy Besnard nagy festő, se pâmeront devant ses toiles.[709]

Este Jean de Néthynél, aztán pedig a Grand Caféban, Jean Berge-zsel cigányokat (a kis Palit) hallgatjuk.

 

Szombat, március 31-én.

11-kor Guillaume Vautier jő hozzám (ki kilenc évet töltött Révayéknál), egyik kezében Jókai Új földesurának, a másikban az én "Művész szerelmemnek" fordításával.

Képzelhető meglepetésem.

Hétfőn De Gerando Attilánál fogjuk átnézni.

Sarah-hoz - búcsúzni.

Szimfóniák után csend, osztrigák után éhség, víziók után ébredés, tűzijáték után csillag nélküli éjszaka!

Este cigányokat megyek hallgatni Axentowiczcsal és Berge-zsel.

Érdekes ellentétes egyéniségök a cigányzene hatása alatt.

Az örmény orientális raffiné festő, kinek idegeit ragadja meg e zenének mákonyszerű egyik eleme, és az okcidentális egyszerű érzésű költő, kinek vérét korbácsolja fel a zene primitív másik eleme.

Mindkettő el van ragadtatva, de mindkettő másképp - - -

Tóth Ferkó elmuzsikálja minden kedves nótámat, és mégis minden, de minden emlékemet elhomályosítja ennek a pár utolsó napnak tovatűnő bolygó csillaga -

Pedig hát ennek a "hangulatnak" minden, de minden eleme csak művészies jellegű volt, mert hiszen ebben az álomban oly nagy volt a művészet, hogy már nem is volt emberi.

Csak a hatása volt az; mert az ember gyenge, s ha elveszti eszét, bolond - - - s némely esetben bolond még akkor is, ha - mást.

De hát hála Istennek, a művészi extázisnak ilyen ereje mégsem volt!

 

Vasárnap, április elsején.

V. r. u. a Vacarescukhoz, Elena Vacarescu és Jean Berge a Bonheurből egy részletet recitálnak, amelyet együtt ctesse Diane jövő pénteki nagy estélyén fognak elszavalni. Igen rosszul választottak, úgy hogy (dacára annak, hogy Elena már részletét könyv nélkül tudja), egy más jelenetet fognak betanulni.

Jean Berge-zsel Granet szobrászhoz, ki Berge mellszobrát mintázza az idei szalon számára.

A szobor nem annyira hasonló, mint inkább igen jellemzetes, az Extases poétájának egész "force vitale"[710]-ja benne van.

Nyaka igen sikerült, le cou d'un petit taureau nerveux.[711]

Antokolszkij műtermébe, ott egy negyed óráig.

Este Maurice és Terkánál, ott még a Richard-ok, Axenty és Bunny.

Pas très follichon.[712]

 

Hétfő, április 2-án.

Majdnem az egész délutánt a De Gerandóknál töltöm.

4-ig Irénnel és Emma grófnéval; ki bámulatosan megszépült. Olyan, mint egy fiatal, tapasztalatlan őzike.

4-kor Attila megjő, s nemsokára Vautier. Akikkel a M. Sz. első fejezetét olvassuk, én jobban meg vagyok elégedve a fordítással, mint Attila. Mert érzésben (legalább az első fejezet) vissza van adva - a nyelv szabatossága (nyelvtani szempontból) pedig mellékes dolog. Ezt akárki kijavíthatja.

Fel fogom a kéziratot Jean de Néthynek és Berge-nek olvasni.

Ebéd Munkácsyéknál, Hubaynak és Grünfeldtnek kellett volna még jönnie. Az előbbi betegen lázban fekszik, a másik pedig szintén akadályozva van.

A háziakon kívül: Brozik feleségével (ki Sedelmeyer leánya), madame Chaplin, ms. és madame Michel (Gustave Doré unokahúga), ms. de La Tour, Jean de Néthy, Latinovits, egy angol festő (nevét nem tudom) és Türr tábornok.

Rémségesen hosszú ebéd, se hossza, se vége.

Ebéd alatt Munkácsy nagyon megtámadja Besnard piktúráját, azt mondja, hogy ez akvarellista romantikus.

Ez a szubtilis, túlfinomult idegű, archimodern festő - romantikus!

Mintha valaki azt mondaná, hogy Leconte de Lisle naiv költő, Sarah Bernhardt klasszikus tragika, vagy Jászai Mari modern színésznő.

Halálos félelemben vagyok, hogy Munkácsy francia írók előtt is ilyeneket "ansagol".[713]

Majd egy órát disputálok vele (szokásom ellenére).

1/2 11-kor duchesse de Maillé bal blanc-jára.

A Faubourg St. Germain legzártabb szalonja, s így tán a leg"nehezebb" szalon a világon, s tán - a legunalmasabb is.

Maga a duchesse egy Mária Terézia - raccourciban.[714] Kicsiny, zömök asszony, meglehetős nagy fej, egészen fehér haj. Un grand air - voulu.[715]

Leánya, Marie de Maillé (kokott, mint ahogy ő nevezi) olyan, mint egy régi kép - de mint egy szubrett képe.

És ilyen az aspect général.

Pedig Franciaország legrégibb s legnagyobb nevei: duchesse de Valambrose, duchesse de Blacas, a Polignacok, La Rochefoucauld-ok, néhány Fitz-James, Boisgelins-ek, Gontaut-Bironok stb.

A háziasszony másik leánya ctesse de Gontaut-Biron, azonban el van férjétől katolikus módra válva (ami úgy látszik, annyira "katolikus", hogy a férj princesse de Sagannal él).

Ctesse De Gontaut-Biron: egyike az érdekesebb francia asszonyoknak. Szürkés, szúró szemek, profil à la Grévin. Sovány, de igen race nyak és karok.

Fekete illusion ruha, fejében olyan színű tollak, mint szemei, nyakán egy sor óriási szürke gyöngy, mellén egypár halvány lilaszín orgonavirág -

Vajon férjét vagy a szerelmét gyászolja?

Mert a bal blanc-ok atmoszférájában a szerelem a hűséget és unalmat jelenti.

De hogy is lehetne másképp, a kötelességérző, érdektelen fiatal leányokból vagy tizenhárom próbás Sainte Nitouche[716]-ok lesznek, vagy ha mulatni kezdenek - mulatnak egészen, s kiválnak a társaságból, mint ctesse de Béthune vagy marquise d'Osmond.

Ez a túlszigor természetesen csak ilyen végleteket idézhet elő.

Íme a bál: fehér lakkírozott falú szalonok, halvány saumon[717] bútorok, a plafonon Louis XV. modorú ég és felhők, fagyos atmoszféra, pompásan illik a fiatal leányok merev, grácia nélküli mozgásához, raffinement nélküli gondolkodásához.

Majd mind csúnyák ez érdektelen "fehér lap"-ok.

Se nem szépek, se race-ok nincs, úgy néznek ki, mint minálunk a kisvárosi kisasszonyok a kaszinóbálon.

Hideg, inger nélküli zene, csudálom, hogy a büfében nem böjti ételeket szervíroznak -

Két tourt táncolok csak, mert hiszen (persze) táncolni sem tudnak jól, az egyiket Valentine de Boisgelins-nel, a másikat Marie Cocotte-tal. -

Aztán behúzódom egy sarokba, s onnan nézem az éppen nem festőies képet, néha-néha egy-egy ismerős fiatalemberrel váltva egypár banális phrase toute faite-et.[718]

Időközben Kiss Aladár megérkezik, fellélegzek - - - je parle un petit peu - à mon aise[719]. Aztán Aladár is táncolni kezd, én a fiatal urak szegletes, ügyetlen mozdulataiban gyönyörködöm, úgy mozognak, mint a fababák, ha ezt amazok, kikről a versailles-i palota beszél, tudták volna, tán - feltalálták volna már akkor: l'amour stérile!

Merengésemből Kiss Aladár zavar fel, bemutat egy fiatal urat, ki már előbb feltűnt, hogy szabadabban mozog és sokkal "úriasabb", mint a többiek.

Melchior de Polignac volt, ki három hetet töltött az idén minálunk.

El van a pesti társaság "genre"-jétől ragadtatva. Azt mondja, azóta alig tud itt a világban járni, oly rémségesen unalmasnak találja e bal blanc-ok hangulatát.

Eleven arcú, vagy huszonhét éves fiú, meglehetősen nyírt haj, szürkés, villogó életerőt kifejező szemek, encore de la force vitale.[720]

Ellentétben a többiekkel, ebből a világból qui ont déjà bien dépassé le temps même du raffinement[721] (Ez a korszak XV. Lajos korára esik).

Egypár közös barátunk van, így Pejachevich Jolán és Batthyány Géza.

A cotillon előtt elmegyek, nem bírom bevárni a végét, nagyon, de nagyon elfog az unalom, az a l'horreur de tout ça qui s'amuse en - s' amusant![722]

 

Kedd, április 3-án.

Hubaynál, kit azonban nem találok meg lakásán, mióta beteg, orvosánál lakik.

Haraucourt-nál, detto non à casa.[723] Jablonowskához, kinél már jó rég nem voltam, miután azt hittem, már helyreállt. Belépve a szalonba, ctesse de Béthune fogad très pimpante,[724] úgy látszik, innen a Bois-ba készül.

A "hercegnő", úgymond, "még hálószobájában van, menjünk oda" - - - Azonban elébb az esti bálról a Sedelmeyereknél beszél, néhány cotillonról, néhány világi pletykáról, csicsereg, akár egy kis agyvelő nélküli madárka, amelynek az élet napsugár- és - kendermagból áll.

Belépünk a hálószobába - egészen megijedtem, látva a hercegnőt kikelve magából beesett szemmel, lázasan összetörve, alig bírva mozdítani tagjait.

Ki nem mondhatom, mennyire megrázott, én, ki vígnak, jókedvűnek, egészségesnek hittem már, s egy nagy-nagy beteget találok az életvidor parisienne helyén.

Alig tudtam egy percig szólani, csak néztem ijedten magam elé - - - Végre a hercegné maga törte meg a csendet; s pesties német kiejtésével így szólalt meg halk, nála szokatlan gyenge, elhaló hangon: "Ich stirb - - - ich fühl's."[725]

Alig tudtam rá felelni, úgy éreztem, hogy valami fojtogatja a torkomat, végre vigasztalni kezdtem, hogy dehogy, semmi baja nincs, elmondva mindazt az ügyetlen és banális dolgokat, melyeket az ember nagybetegnek szokott mondani. Természetesen anélkül, hogy az ember megvigasztalhatná őket.

Úgy éreztem, hogy a halál fagyos árnya suhant át a kis rózsás, derülten bútorozott szobán, s mindent naggyá, nagyobbá változtatott át.

Egyike volt azoknak a pillanatoknak, midőn az ember önkénytelenül halkan, tiszteletteljesen kezd beszélni, mert közel érzi a végtelenséget -

És kint verőfényes tavaszi nap, a kis boudoir ablakai az avenue de Bois de Boulogne-ra nyíltak, amelyen párhuzamosan egymás mellett robogtak a tarka fényes ekvipázsok a Bois felé, csupa szín, csupa fény, és íme, egy árva, eltévedt fénysugár most behinti a hercegnő nyitott (szokása ellenére) lesimított haját, amelyről még a festék aranya le nem kopott, még aranyfényben törik meg rajta a napsugár, pedig tán egy haldokló homlokát köríti.

És most madame de Béthune ismét beszélni kezdett, hadarva beszélt el egy kosztümbált, kérdezősködött, milyen jelmezben megyek ctesse Diane jelmezestélyére, ruháiból kiáradt párizsi parfümje, szemeiből életkedv beszélt - - - és a hercegnő ott feküdt mellette halványan, tompa kifejezésű szemekkel, amelyekkel tekintet nélkül nézett maga elé, tán az űrbe látva - abba az űrbe, honnan nincs visszajövetel.

S úgy éreztem, a lábaim előtt elrobogó Párizs kicsiny törpe lett, úgy éreztem, hogy a végtelenséggel vagyok szemben, és - minden erőmet összeszedve én is, mint madame de Béthune, az e percben oly semmisnek feltűnő Párizsról kezdtem beszélni, hogy így mondjak valamit, valamit, ami elrejtse benső gondolataimat - mert hiszen a szegény hercegnő e percben valóban vigasztalásra szorul.

Terka és Maurice a versenyre mentek - - -

Egyedül maradt, midőn elmentem.

5 óra felé Madame Jamesonhoz, ott baronne de Bussières, ctesse de Fitz-James, miss Wilby, és még néhány dáma, kiknek nevét nem tudtam.

Ctesse de Fitz-James meghí ebédre, egészen en famille.

3/4 8-kor ebéd a Fitz-Jameséknél, duc de Fitz-James, etc. Robert de Fitz-James (a háziúr) és a háziasszony.

Robert de Fitz-James. Szőke, kék szemű, középtermetű ember. Körszakáll, ritkuló haj, kék, de szúró szemek. Par excellence Fitz-James, magán viseli e rendkívüli eszű, de rendkívül excentrikus család minden tulajdonát. Igen eszes - de durva. Feleségével szemben néha tűrhetetlen. Kétségbe van esve azon igen eredeti, de kissé Roza Guttmann-stílusú dolgok által, amelyeket felesége nemegyszer (tán készakarva, hogy férjét bosszantsa) kiszalaszt a száján.

Duc de Fitz-James, a család feje, tán hatvan esztendős ember, hasonló ész Robert-hez, de sokkal melegebb és plus gentilhomme. A második császárság előtti modor; érzik rajta, hogy igen soká volt Bécsben, éspedig nem a mostani Bécsben.

Richard Metternichhel töltötte gyermekségét.

Az ebéd éppen a tegnapi Munkácsy-ebéd ellentéte. Rövid öt tál étel, de tout exquis.[726] Gyors és halk szerviz, igen szélesen terített asztal. Egészen grand genre.

Ebéd után a bibliotékában ülünk, a legkülönbözőbb és legérdekesebb témákról konverzáció.

Hiába, amint az ember egy bizonyos raffinement fokára eljutott, akkor megjő már szükségképpen a művészetek iránti érzék is, s majdnem benső szükséggé válik.

Mi még otthon csak az istállóperiódusnál vagyunk.

Beszélünk Faustról (Polignac fordításáról), képekről, újabb literatúrákról, a könyvkötés régi mestereiről, s mindenhez hozzá tudnak szólni, s úgy, ahogy kell és minden póz nélkül.

A grófnénak listát kell csinálnom új könyvekről.

11-kor a Sedelmeyer bálba.

6 rue Larochefoucauld. Nagy hôtel, vagy öt nagy szalon, nagy táncterem s egy óriási képtár (huszonöt méter hosszú) nyitva. Cigányok (Patikárius Ferkó bandája), sok jó táncosné - - - szóval egy olyan bál, mint aminőről az ember csak álmodhat.

A teremben, melyben táncoltunk, egypár igen szép kép Munkácsytól (tájképek, miért nem fest inkább tájképeket?), néhány Brozik és Charlemont.

Az első szalonban a Sedelmeyer pár fogadja a vendégeket. Maga Sedelmeyer rokonszenves, ősz szakállú, még elég szálas, karcsú ember. Derült, nyugodt arccal - bevallom, nem ilyennek képzeltem.

Felesége? - már ez inkább annak a képnek felel meg, amilyet róla elálmodtam volna, ha elálmodtam volna.

Leánya, Brozikné, karcsú, nem szép, de érdekes arcú asszony. Tud járni, és - tudja ezt.

Másik két leánya majdnem hasonló, kedves, egyszerű s úgy látszik, tanult kisasszonyok, várják - Brozikjukat.

Sok ismerős: Bronne de Koeneritz, Wrede, Munkácsyék, Latinovits, Hoyos (az egyetlen a követségből), Madame Beulé, Ganbreau, md. de Bernadoki (a hírhedt orosz szépség), Földváry Emília családjával, Carolus Durand, madame Michel, Jean de Néthy, Brunel, a két Bégouen stb., stb.

Az első négyest ctesse de Claryval (Bernadotte unokájával) táncolom. Igazán királynői alak. Szőke, egyszerűen lesimított haj, szürkéskék, nyílt szemek, sötét szempilláktól árnyalva, egyenes (tán kissé hegybe futó) orr, hosszú, elragadóan mintázott nyak.

Fehér selyem, hosszú uszályú ruha, gyöngyök a nyakon, nagy gyémántcsillag homlokán - mint egy Diana, de egy telivér Diana.

Másikat Munkácsynéval, s vele egy csárdást is a kis Ferkó előtt, amelyet a publikum óriási tapsviharral újráztatott.

Cotillon Jean de Néthyvel.

Odaülünk majdnem egészen a cigányok közé, a kis Ferkó közibünk áll, s húzza, húzza egész lelkéből, néha majdnem odaborulva a vállamra. Aztán mesél szegény Sándorról, elmondja, hogy szerette, mennyit muzsikált neki, melyik volt kedvenc nótája, elmondja, hogy az ő cigánya volt - - -

Aztán gyászbeszédéhez kezd.

Hogy mily kár érte, milyen mulató volt, hogy szeretett élni - a kis cigánynak meg-megrezeg a hangja, s a keringő, amelynek hangjánál ez a banális báli közönség lehetőleg grácia nélkül kering, szomorú lesz, néha-néha oly keserűen hangzik, mintha gyászzene lenne.

"Hogy az Isten nyugosztalja meg". Végzi Ferkó s kedves keringőm Wein, Weib u. Gesangot kezdi játszani - és e valcert, amelyhez annyi, de annyi emlékem fűződik, oly szomorúan s amellett oly szenvedéllyel csalja ki hegedűjével, hogy Jean de Néthyvel úgy elszomorodunk, hogy egy szó nem jő ki a torkunkon egész cotillon alatt - - -

J. d N. egészen el van Palitól ragadtatva, de - én is!

A cotillon csak folyik tovább, egypár gyönyörű figura, így t. k. virágeső, a kis csellista is felnyalábol egy csomó virágot, és odadugja a füle mögé, úgy vigyorog most felénk piciny, szúró fekete szemeivel - - -

Vén, boldog gyermekek, boldogok azok, kiknek csak szív jutott osztályrészökül - ezek a legnagyobb s amellett legboldogabb művészek.

Vacsora az óriási galériában, vagy ötven terített asztal, mindegyiken virágok. Gyönyörű coup d'œil.[727]

Én Munkácsynéval, az egyik Sedelmeyer leánnyal, egy perzsa herceggel, Wrede-vel, Latinovits és Jean de Néthyvel vacsorálok.

Vacsora alatt Patikárius keserű, végtelen keserű nótákat húz. Munkácsyné jóízűen vacsorál, úgy hogy vége felé olyan derült, annyit nevet, de annyit, hogy az egész terem figyelmét magára vonja feltűnő viselete által.

Vacsora után táncolni kezdünk, és táncolunk reggel 1/2 7-ig, Bégouinnel haza.

 

Szerda, április 4-én.

V. r. u. Jean de Berge-hez, kinek könyve megjelent, átadja példányomat nagy dedikációval. Tőle az a. de l'Opérá-n Louise Read felé, egy cukrászdában De Gerandóékat, és Teleki Emmát pillantom meg, velük töltök majd egy órát, úgy hogy Readékhez jó későn, s csak egy percig náluk.

Este Jean de Néthynél Berge-zsel és Vautier-val a Művész szerelem fordításának első felét olvassuk.

 

Csütörtök, április 5-én.

Este Jean de Néthyvel, Berge-zsel és Vautier-vel elvégezzük a M. sz. fordításának olvasását.

 

Péntek.

V. r. u. tüstént a Fitz-Jamesekhez, a grófnéval régi szokásunk szerint filozofálnánk, ha minden percben meg nem zavarna valaki. Előbb egy nagybátyja érkezik, majd egy öreg La Rochefoucauld pár, kik úgy néznek ki, mint Philemon és Baucis, tán nyolcvan évesek lehetnek, s együtt végzik látogatásaikat, egészen ancien régime modor, nyárspolgári exterieurrel.

Eközben megérkezik baronne de Bétham, magas, szőke, hosszúkás arcú, világoskék, kérdő kifejezésű szemű, Coburg típus.

Bécsben össze is tévesztették a koronahercegnével.

Rémítő unalmas és túlságosan egyszerű.

"Elle est rasante"[728] mondja Fitz-Jamesné, midőn kimegy az ajtón.

Tőle Anette Lorinhez, s aztán Munkácsynéhoz, ki villogó szemekkel meséli el, mily jól mulatott kedden.

4-kor a Marshallokhoz, a szép Geneviève már felgyógyult. Ott a kis Lőwenhaupt grófné és még sokan.

5-kor a Canrobert-ekhez, kik azonban már nem fogadnak.

Ebéd után tüstént Bunny-hez, kivel kávézok, s aztán vele Graham angol festőhöz, kinek igen szép japáni dolgai vannak. Pár érdekes japáni akvarellt mutat.

1/2 11-kor Ctesse Diane estélyére. Un grand vendredi. Az első az idén. Vagy kétszáz ember. Marquise d' Osmond leányával (qui passe pour être sa nièce[729]), mlle de La Roche-sal, Rohan anyjával és két rút nővérével, ms. de la Vieuxville és gyönyörű leánya, madame Carniguet és leánya, a Cazalisok, Jean de Néthy, Laurent Tailhade (a dekadens költő), Sully Prudhomme, a Montonok, Albert Savine (szobrász), Henner, Bergeret, Boisjoslin, Marbeau, Masson stb., stb.

A grófné ctesse Diane uniformisában, (már t. i. ahogy Henner megörökítette őt), fekete, hosszú uszályú, fekete bársonyruhában, veres dísszel és veres szalaggal nyakán, mélyen kivágott derékkal és igen bizarr indiai ékszerekkel díszítve.

Az estély kezdetén Elena Vacarescu és Jean Berge elmondják a Bonheur egyik jelenetét, meglehetős gyöngén (miután egyik sem tudta jól könyv nélkül részletét), majd mindegyik külön mondott költeményeket of the own made.[730]

Fél 12-kor pedig Rose Lion (une actrice d'une beauté vraiement troublante[731]) mlle de La Roche-sal a Passant-t játsszák.

2-ig együtt a társaság.

 

Szombat, ápr. 7-én.

1-kor Jean de Néthyvel Alexandre Dumas-hoz.

Hôtelje az Avenue Villiers-n van, valamivel túl Munkácsyékon.

A kapualja a legszebb, amelyet életemben láttam. A falakat régi tapisseries-k fedik, amelyek alatt gótikus képek vannak, az egyik fal közepén idősebb Dumas bronzszobra, ugyanaz, amely a Place Dumas-n áll.

Előbb a földszinti szalonba vezetnek, amelynek Louis XVI. bútorait veres hússzínű s világos selyemszövet fedi, s amely élénken válik el a boiserie fal szürkés tónusától. Az egyik fal közepén a nagy kerevet felett madame Alexandre Dumas Lefèbvre által festett képe.

Ez a szalon egy másik hasonlólag bútorozott szalonba nyílik, amely a meglehetős nagy kertbe nyílik.



A Lefèbvre képe
B Diana szobra
1 = szalon
2 = szalon
3 = előszoba
4 = kapualja
5 = lépcső
AVENUE DE VILLIERS

A két szalon között három nyitott ajtó, a középső ajtó közepén egy Diana szobor.

Itt várunk vagy öt percig, aztán Dumas titkára lejő, és felvezet az első emeleti nagy képtárba, ahol Francillon íróját Barbey de Tony társaságában találjuk. Roppant nyájasan fogad, s maga magyarázza el nekünk képtárát. Megmutatja híres Meissonier gyűjteményét, a Lefèbvre-öket, néhány Fortunyját, én magam pedig felfedezek egy Moreau-képet s egy Nittist, amelyeket persze sokkal jobban szeretek, mint az előbb kuszált, akadémikus vásznakat.

A képtár éppen a kapualja felett van, éppen akkora, mint az.

Dumas legnagyobb öröme és büszkesége a képtár. Bár a rossz nyelvek azt mondják, hogy egyes képek megvételénél nem mindig a legjobb hiszeműleg járt el, így például azt mondják, hogy Tassaert nagy tehetségét felfedezve, összevette minden jó képét, néha magához csalta a festőt, leitatta, s akkor "meg"-festette (állítólag ez a festő csak akkor tudott valamit teremteni, ha leitta magát), s aztán - midőn már egy nagy csomó Tassaert-kép birtokában volt, felfújva rénommée-ját, cikkeket íratott róla és - el akarta nagy áron képeit adni -

C'est ça ce qu'on dit[732] - mi igaz benne, ki tudja?

De voilà ms. Alexandre Dumas. Magas, már majdnem tökéletesen ősz ember. Kondor, elég hosszú haj, kék, mosolygó, derült s amellett érzékiségről beszélő szemek, hosszú ősz bajusz, hajlott orr, igen felvetett húsos ajkak, gömbölyű áll - - - az ember szinte látja forró leheletét, amely egyenesen a lelke mélyéből tör elő, abból a lélekből, amely - a Francillont teremtette.

Gourmand raffiné - de a második császárság stílusában, ugyanaz az írók között, mint Prince de Sagan a viveur-ök között, kire különben hasonlít is. Olyan applombja van, mint csak egy - törvénytelen fiúnak lehet, ki folyton szemben állt a világgal, és így megszokta a támadást, s a merészség második természetévé lőn. És egy olyan törvénytelen fiú, aki a maga idejében, mint ma Maurice Bernhardt, egy igen előkelő (legalább szellemileg az) társaság trónörököse volt, és - aztán Dumas be is töltötte később helyét. Akkor pedig, midőn a törvénytelen trónörökösből törvényes lett, midőn Alexandre Dumas fils-ből Alexandre Dumas lett, midőn elérte azt a fokot, hogy azt mondják, hogy a Trois Mousquetaires írója az ő atyja volt, akkor már Párizs egyik bálványává tette - s így csodálható-e, ha ma valamivel több az applombja, mint amennyi megengedhető?

Különben ez egészen objektív ítélet, mert velünk szemben lehetőleg nyájas és egyszerű volt. Sokat beszéltünk a Francillon sikereiről, a nyáron új darab írásához kezd.

Munkácsyékra tér át a beszélgetés, nem tartja nagy tehetségnek, felfújt nagyság szerinte, kinek szerencséje és megölő betűje egyúttal: a felesége.

Ennek persze nehéz volt ellentmondani.

Lekísér egész a kapuig, megmutatja kertjét, s igen örül, hogy tetszik nekünk a kapualja.

Tőle Jean de Néthyhez, hol már Berge vár reánk, vele Granet-hez, ki nincs honn.

Este mss. Terryvel, Jean de Néthyvel és az előbbi vőlegényével az orosz egylet által adott jótékony célú előadásra. Sok nihilista, sok poézis.

 

Vasárnap, április 8-án.

V. r. u. ctesse Diane-nal és mlle de la Vieuxville-lel a conservatoire-ba. Az előbbi páholyába. Kitűnő koncert, egy Beethoven-szimfónia, Wagner Pilgerchorja, Massenet-től egy néptánc, Webertől egy kórus és végül a Szentivánéji álom zenéje Mendelssohntól. Persze, legjobban az utóbbit játszották. Furcsán, nagyon furcsán esett Wagnert hallanom, itt legelőször. Milyen semmis, milyen banális volt utána Massenet nyitánya. Hiába, csak ő a mesterek mestere, jobban szeretem még, mint Beethovent - mint Schumannt.

A Sommernachtstraum darabjai mint emlék hatottak, eszembe jutott egész gyermekségem, hányszor hallottam ezt Pesten - eszembe jutott Szigligety Jolán mint Puck, eszembe jutottak a nagy papírmasé nyiladozó virágok, a Nemzeti Színház akkori oly primitív díszletei, Szigeti József mint Zuboly - s minden egyéb, minden, ami rózsaszín volt - minden, ami színét vesztette!

A hangverseny után Axentowiczhoz, s vele a Pasztellisták kiállítására.

Egypár igen érdekes kép, így Henle-től egy szürke waterproof-ba[733] öltözött, szürke alapon halvány aranysárga hajú parisienne, egypár bámulatos színhatású Besnard, aztán a Puvis de Chavannes-ok!

Majd egy óráig a kiállításon, utána a Grand Café-ba, ott a kis Patikárius Ferkó előfog, s nem akar addig elbocsátani, míg egy nótát nem muzsikált nekem, maradnék én is - de hát nincs időm. Haza kell rohannom öltözni, mert 3/4 8-kor ebéd Madame Jamesonnál. Ott fivére marquis de Portal, ctesse de Fitz-James, baronne de Bussières, baron de Dailly, miss Wilby és fivére, ki attasé az angol nagykövetségben és a két háziúr (a fiatal és az öreg).

Én a háziasszony balján, közte és miss Wilby között ülök.

Miss Wilby: magas, igen karcsú, szőke leány, gyermek kifejezésű kék szemek, őszinte nevetés - - - kissé előreálló fogak.

Nagy chic-kel, de angol chic-kel öltözve, szóval ladylike-ebb, mint itt rendesen a fiatal leányok.

Az osztrigák és leves alatt conversations de pluie et beau temps.[734]

Ez - untatni kezd. Hozzá fordulva, egyszerre csak elvágom azt az igen érdekes frázist, hogy tegnap esett, s úgy látszik, még pár hétig fog esni, s Angliáról kezdek beszélni.

Miss Wilby piros lesz, és lelkesedéssel belemegy a témába.

Felmelegedünk, én angol barátaimról kezdek beszélni, s természetesen Alastair Cary Elwesre viszem a szót, tudván, hogy az upper ten thousandhoz tartozik - s így valószínűleg ismernie kell. - Miss Wilby még pirosabb lesz, majdnem a nyakamba borul - a családdal rokonságban van. De hát melyik ez? Megkérdi, hogy vajon Lady Cottenham és Lady Dalas unokaöccse-e? Én bizony nem tudom.

Mert ő Lady Dalas húga - - - nem, nem lehet más.

Ah - akkor meghívatjuk baronne Hottinguer báljára, annál is inkább, mert miss Wilby elmondja, hogy igen kevés urat ismer még eddig.

Odafordulok másik szomszédomhoz, madame Jamesonhoz, és elmondom, mit tervezünk - - - "tant mieux,[735] csak egy szavamba kerül, s meg lesz híva", mondja a kedves háziasszony, s folytatja a szomszédjával kezdett társalgást.

De hátha mégsem ez a Cary Elwes a rokona miss Wilbynek?

Elmondom neki aggodalmaimat, ő maga is megdöbben, milyen furcsa lenne, ha meghívnák egy bálra az ő kedvéért, s ő - nem ismerné.

Hogy néz ki? - Miss Wilby leírja.

Hogy hívják? - Alastair (a felelet).

De ez mellékes, mert családi név, s valószínűleg több Cary Elwest hívnak így.

- - - De hát hogy konstatáljuk bizonyosan?

Egy ötlet! "Tud Elwes hegedülni?" - "Hogyne, hiszen két év előtt együtt játszottunk egy duót, amelyet a társaság az East-endi szegények javára adott."

- Így tehát ő az, mert az már mégsem valószínű, hogy két Alastair Cary Elwes hegedülne.

Úgy megörülünk ennek mind a ketten, hogy majdnem (awfully shocking indeed)[736] összeölelkezünk.

Madame Jameson odafordul hozzánk, s így szól "Mais vous vous êtes connu avant?" (látva oly intim konverzációnkat).

"Mais pas du tout, Madame"[737], volt rá a felelet -

"C'est drôle"[738] és - merengve nézett maga elé, tán eszébe jutottak a francia társaság nehézkes formái, amelyek békókba kötik az embert, vagy tán más? Ki tudja?

Az ebéd vége felé festészetre tér át a konverzáció, a pasztellistákra - Besnard!

Ms. de Portal épp úgy el van e festő műveitől ragadtatva, mint akármelyikünk.

Elhatározzuk, hogy a hét folyamán megnézzük a pasztellisták kiállítását.

Ebéd után táncoltunk 11-ig.

11-kor Philosophoffékhoz.

Sokan: a Fredericksek, Urusovok, Vera Timanov, a Vacarescu család, Princesse de Georgie, az Appletscheiff família stb.

Vera Timanov zongorázott, de feltűnő hidegen, ami nagyon meglepett, mert szokatlan egy orosz nőtől.

Nagyon meglep Jean Berge jövetele, ki eddig nem járt hozzájuk.

Elena Vacarescu és Berge szavalnak, aztán tánc.

 

Hétfő, április 9-én.

Reggel öltözés közben egyszerre csak valaki felrántja az ajtót, s hirtelen belép: Vay Péter volt. Bámulatomban majd kiejtettem a kezemben tartott fogkefét - - -

Három hétre érkezett, innen Londonba megy.

Vagy egy óráig beszélgetünk, én aztán Verescsaginhoz, ki egy igen szíves levélben megkért, hogy keresném fel a cercle des artistes-ban (rue Volney), ahol képei is e percben kiállítva vannak.

Csak pár szót váltunk, meghí másnapra reggelire.

V. r. u. Jean de Néthynél, aztán angol festőimet keresem fel, kiket azonban nem találok. 5-kor vissza, Péternél Do Orsini, sokat bolondozunk.

Jean Berge ebédel nálam, ki már néhány kritikát kapott - - - főleg erről beszélünk.

Este madame de Sainville-hez estélyre. Madame de Sainville Emanuel de Sainville, a festő anyja.

De fia (ki igen művész) nem hatott reá, intérieurje s egyénisége egészen "petit Faubourg" (genre madame de Thury) maradt.

Szegényes és művészietlen, dacára, hogy, legalább Jean Berge szerint, vagy 80 ezer frank évi jövedelme van.

Különben igen derék és rokonszenves asszonynak látszik, ki mindent elkövet, hogy megértse a zenét és a festészetet - de hát - es geht nicht.[739]

S ami igen szomorú, családját és környezetét is ráveszi a zenélésre, így majd egész idő alatt énekeltek, mégpedig lehetőleg hamisan.

Rómeó és Júlia majdnem egész első felvonását elvisongva, egy élesen és hamisan éneklő tengerésztisztné (oly hanggal, mintha púpos lett volna) Júliát, és öreg férje (kinek hangja sohasem volt) Rómeót énekelte, a többiek pedig a kórusok. Isteni mulatság!

Én csudálom, hogy Emanuel kiállja ezt az irtóztató dilettánskodást.

C'était à hurler[740] -

11-kor megugrunk Berge-zsel, ki egész kétségbe van esve - mert ő hívatott meg. Mindenesetre legalább egyszer érdemes volt látni, egyhamar nem jövök vissza, tudom!

 

Kedd, április 10-én.

9-kor felkelek, megreggelizem, éspedig elég kiadós dolgokat.

Aztán Verescsaginhoz - ki reggelire hívott meg.

Vaszilij Verescsagin. Valamivel magasabb középtermetűnél, finom telivér vonások, finoman metszett orr, tág érzékies orrlyikak, finom száj, majdnem elfedve fekete sűrű bajuszától és szakállától. Kopaszodik - szemöldöke majd semmi.

Des yeux bleuâtres.[741] Felső szemhéja összevont, és ráfekszik szemére, csakúgy, mint a festőknek rendesen.

Mély, behízelgő hang - un charmeur.

Mais je m'en mépris des charmeurs,[742] szeretek tisztán látni, s szeretem, ha tisztán hagynak látni.

Természetesen Wohlékról kezdünk tüstént beszélni, kikről nagy szeretettel emlékezik (tőlük kaptam hozzá az ajánlólevelet), érdeklődik Wohl Stefanie regénye iránt, szeretné olvasni, megkérdi, mi a tárgya, milyen a formája.

Ő eddig csak egy magyar regényt olvasott orosz fordításban, Jókai Új földesurát, amelyet azonban nem bírt œuvre d'art-nak tartani. "Il me semblait qu'il se moquait de son public, je ne peux prendre au sérieux l'artiste qui ne prend pas au sérieux son art."[743]

Egyáltalán nem szereti a módot, ahogy Jókai a világot látja - - Nem appreciálja, illetőleg nem tartja artisztikusnak a humor ezen nemét.

Én természetesen (kivált, miután az Új földesúrról van szó, amelyet tán legjobban szeretek Jókai regényei között), védelmezem, elmondom hogy c'est justifié,[744] miután a magyar publikum jó részének ez kell s nem a lélektan.

Verescsagin elszörnyülködik - tán csak nem akarom azt mondani, hogy a publikum ízléséhez kell a művésznek alkalmaznia magát? És nem vice versa.

"Én mindenesetre nem" felelek - - - "különben Jókainak - folytatom -, igen sok olyan tulajdona van, ami lefordíthatatlan. Bámulatos nyelve, bámulatos magyarsága" stb., stb.

Felmegyünk reggelizni. Kényszerít, hogy még egyszer reggelizzek. Nolens-volens megteszem.

Reggeli alatt főleg Magyarországról beszél, kifejti, hogy nem találja, hogy olyan sok szép asszony lenne nálunk, mint ahogy mondják, vagy tán csak Pesten nincs, mert tiszta race nincs?

Én persze ebben egészen az ellenkező teóriát vallom, a fajta a vér vegyítése által nemesedik, tisztul.

Mindenesetre egy ilyen dolog ízlés dolga -

Azt észreveszem, hogy Verescsagin kevesebb rokonszenvvel viseltetik Magyarország iránt, mint Antokolszkij.

Beszélek Antokolszkijról - úgy látszik, szintén nem szereti. Azt különben észrevettem már, hogy Antokolszkij iránt nem nagy rokonszenvvel viseltetnek az oroszok. Miért? Nem tudom. Különben elég nagy tehetség arra, hogy - ne bocsássák meg neki éltében.

Reggeli után felvezet a kiállításába, s ő maga magyarázza el az egészet nékem.

Jórészt ismerem képeit még Bécsből, hol két és fél év előtt láttam.

Itt van a két kivégzés, az indiai és orosz, és pendant-nak odafestette hozzá a Golgotát.

Érdekes, nagyszabású - vezércikkek. Nem e nagyszabású képeit szeretem legjobban, sokkal jobban érdekel egy-egy látott, egy-egy megérzett kis tájkép, genre vagy arckép minden dörgedelmes hangú tendenciózus képnél.

Elmagyarázza nézletpontját a Golgotánál, hogy miért festette egy vonalban Jézust a két latorral, azt mondja, hogy ezzel akarták éppen Jézust büntetni.

Aztán hogy a szent asszonyokat miért tette egészen távol a kereszttől a kép legaljára, tout à fait au premier plan.[745] Ez utóbbi különben természetes, miután nem valószínű, hogy Máriát és Magdolnát odabocsátották volna a keresztrefeszítetthez, hogy ott "scène touchante"[746]-okat csináljanak a kivégzés alatt.

Elmondja, hogy miért hozták be az angolok az ágyú általi kivégzést Indiában. Mert az indusok nem félnek a haláltól, mert bizonyosak a túlvilágról - ha - testök egy darabban marad, akkor feltámadnak.

De így a test ezer kis darabra hull szét, és így e kegyetlen ágyú (szerintök) az örökkévalóságot is megöli.

S ettől, ettől az egytől rémítően félnek - - -

Bár mint kivégzési mód szerinte a leghumánusabb.

Képei között nékem egy csatatér, telve hullákkal, összeroncsolt ágyúkkal, fegyverekkel, melyen hózivatar vonul át, tetszik a legjobban.

Megmutatja nagy szőnyegeit és ékszergyűjteményét is.

En somme[747] egy nagy ember képei - ki megtanult festeni, de azért nem festő.

Ő maga un aimable homme grand.[748] Ennyit mondhatok róla első látásra, s nem tudom, fogok-e róla többet mondhatni, mert pár nap múlva Oroszországba megy festeni.

Tőle Haraucourt-hoz, aztán Jablonowskához, ki sokkal, de sokkal jobban, folyton az én "egészségi állapotommal" van elfoglalva, azt találja, rosszul nézek ki, megfogytam etc., etc.

Valóban itt nem hízik meg az ember!

Nem akarja hinni, hogy tán még olyan jól, mint most, soha nem éreztem magamat.

Alastair Cary Elweshez (Shakespeare-hez). Igen kíváncsian, hogy milyennek fogom most találni. Ha igen jól voltam valakivel és hosszabban nem láttam, igen érdekel újabb együttlétünk - ekkor igen sokszor változik ítéletem pozitív vagy negatív irányban.

Szinte félni kezdtem felrohanva a lépcsőn. Milyen lesz az entrevue?

Nagyon is megszerettem "keresztfiamat" arra, hogy ne bántam volna, ha nem lett volna olyan, mint aminőnek megszerettem.

Berohantam az atelier-be -

Shakespeare rám ront, s úgy megráz örömében, hogy azt hiszem, minden csontom (pedig van egypár) megzördült, aztán megszorítja kezemet (még most is fáj a kisujjam - - ezzel mentem az írásomat!), és - nem mond semmit.

C'était bien lui,[749] az energikus és rêveur, az expanzív és magába szállt - a megmagyarázhatatlan ellentétekből összetett, aranyszívű Shakespeare - megnyírva.

Igen à la Shakespeare haját és szakállát Londonban hagyta. Családja követelte ezt. Igen kiszidom - You are to english now[750] -

"Je ne suis plus - - - (marjolain) Shakespeare"[751] - dúdolja a piktor, s mind elmondja londoni faits et gestes-jeit[752].

Festői színekben meséli el a London melletti manővereket.

Aztán lassan nekiindulunk Párizsnak, s a Luxembourg-on keresztül a quai-knek és a Palais Royalon át Jean de Néthyhez.

Igen hangulatos, minden a tavaszról beszél, ilyenkor Párizs oly elragadó, hogy elfelejtet mindenre, távol érzi az ember magát mindentől, de minden egyébtől, s úgy véli, hogy minden levél, minden virág az emberért nyílt ki - - -

Ebéd en bonne intimité, ctesse Schärffenberg is velünk ebédel, már sokkal jobban érzi magát.

Ebéd után Leconte de Lisle-t és Baudelaire-t olvasunk. 9-kor Jean Berge érkezik, vele és Elwes-zel le a cigányokhoz, a kis Ferkó elmuzsikálja nótáimat, már ő is úgy cselekszik, mint Pali otthon - il s'en fiche de son public[753], és muzsikál nekem, nekem kizárólag, ami a Grand Café publikumának száját persze feltátatta kerekre, soh'se láttak még ilyet.

 

Szerda, április 11-én.

V. r. u. Jean de Néthyhez, vele és Cazalisszal Augusta Holmèshez, a híres francia zeneszerzőnőhöz, kinek Sarah szerint a legnagyobb tehetsége van a modern francia kompozitőrök között.

Az idén télen mindenütt az ő darabjait játszták: a Ludus pro Patria-t a Conservatoire-ban és Châtelet-ben, a többit Lamoureux-nél.

Egész közel lakik Sarah-hoz Rue Juliette Lamber-ben.

Zongorázva találtuk. Középtermetű, telt asszony, igen finom vonások, hajlott orr, villogó, tüzes szemek, keskeny, kicsiny száj, aranyszőke haj, fekete szemöldök, elle doit être d'une sensualité spirituelle.[754] Igen melegen fogad, hallott már rólam Clairinnél beszélni.

Különben igen szerencsétlen asszony. Története ez. Igen jó (irlandi eredetű) családból származott, azután árván maradt, és - egy napon megismerkedett Catulle Mendèsszel, ki nem respektálta a fiatal leányt. Évekig együtt éltek, de úgy, hogy a világgal szemben meg tudták tant bien que mal az apparence-okat tartani[755] - - - aztán - - - Aztán megszületett az első gyerek, majd a második - s Catulle Mendès az utolsónál (szakítani akarván vele) ráfogta, hogy a gyermek Mendès atyjától van, és roppant botránnyal szakított vele - - -

És a szegény asszonytól még gyermekeit is elragadva elvált, s őt egyedül hagyta.

A világ azonban (ebben az egy, tán egyetlen esetben) igazságos volt, és Augustát vette pártjába, úgyhogy ma még olyan helyekre is jár, hová azelőtt nem mehetett.

Nem csoda, hogy e sok szenvedésből pár mesterművet tudott létrehozni.

Modora igen egyszerű, igen közvetlen, semmi a párizsi artisták rendes pózából.

Első kérésre leül a zongorához, s majd az egész "Ludus pro Patriát" elénekli. Csodálatos (egyszerre szoprán és contraalto) hang, csodálatos zenemű.

Wagnerista, azonban csak a teóriákban, elfogadta a zenedráma teóriáit, azonban anyagot eredetit igyekszik adni.

Dalainak és szimfóniáinak szövegét mindig önmaga írja. Elmondja, hogy három operát is írt már, azonban Párizsban előadatni nagy bajjal jár, tudvalevő, hogy a nagy opera minden esztendőben csak egy operát képes montírozni, s ez az egy is rendes, protezsált, tehetség nélküli zeneszerzőitől van.

Beszélt Wagnerről, kit imád, elmondja bayreuthi impresszióit. Beszélünk a Lamoureux Wagner színházáról, az eszmét esztelennek találja, így sohasem fogják meghonosíthatni a MESTER-t.

A lehető legtermészetesebb módon kellett volna egy színházat bérelni, s ott minden affichírozás nélkül, mint a világon a legtermészetesebb dolgot, előadatni egy Wagner-operát.

Beszélünk a cigányzenéről, Augusta imádja, azt mondja, hogy ő egyike azoknak, akik a világkiállítás alatt Patikárius Ferkó bátyját agyonmuzsikáltatták.

Mikor Bécsben járt, folyton követte egy banda - annyira megszerették.

Megzongoráztat, azt mondja, lehetne valamit csinálni e melódiákból, valami olyanfélét, mint Brahms magyar táncai, csak - magyarabbat. Ő is érzi a német szószt e dalokon.

Elhatározzuk, hogy fogunk egy partit rendezni - a cigányokat meghallgatandó.

Majd három órát töltöttem nála - igen-igen kedves órákat, ide sokszor vissza fogok még jönni.

Este Antokolszkijhoz, a mestert egyedül találom, felesége beteg, igen fáradt, kénytelen volt lefeküdni. Főleg a kritikáról beszélünk. Elmondja, hogy Oroszországban mennyi az ellensége, mennyi éreintement-t kapott. Elmondja, hogy most, midőn itt az Institut tagjának választották (s ő az első orosz művész, kivel ez történt), az orosz lapok egy szóval sem említették ezt.

Nékem egypár dolog eszembe jut a távol pátriából, a "meleg" fogadtatás, amellyel új könyvemet látták - décidément c'est fort difficile de pouvoir se faire pardonner qu'on existe.[756]

Egy percig mind a ketten hallgattunk, igen sok olyan dolog van, amit csak érezni lehet, elmondani nem.

Végre Antokolszkij törte meg a csendet, tán vigasztalni akarva engem (mert hiszen hallgatásomból egyet-mást megérthetett): "minékünk azonban evvel nem kell törődnünk, a mi dolgunk teremteni - - - és - várni. Nem a mi hibánk, ha e percben meg nem értenek, s azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy az igazi tehetséget pályája kezdetén, sőt sokszor egész élete folyamán nem értették meg, és az a szenvedés, amelyet ez okoz, még fokozza teremtő erőnket - - -"

Ezt nyugodtan, minden póz nélkül mondta, s e percben nagynak, sokkal nagyobbnak éreztem még, mint eddig.

Sokat tanultam tőle, annyit, amennyire éppen most szükségem volt.

Jean Berge könyvéről beszél aztán, jobban szereti, mint a legtöbb modern francia költőt, bár azt hiszi, agyon fogják kövezni, vagy szamárnak fogják mondani, mert nem homályos, mint a többiek.

Három hét múlva Oroszországba megy, s akkor magával viszi a Káprázatok és M. sz. orosz fordítását is. Ki fogja adatni valószínűleg egy kötetben a kettőt.

12-ig nála, fáradtan, de elég nyugodtan haza.

 

Csütörtök, április 12.

V. r. u. ctesse De Thurynél, unalmas és banális, mint a petit Fbg. St. Germain mindig és mindenütt.

4-kor Taine-hez. Nála mr. Sloan, az amerikai író, kit egyszer Hamletben találtam. Az amerikai irodalomról van szó, Taine a regényírók között Hawthorne-t szereti legjobban. Ki egypár igen jellemzetes alakot tudott lábra állítani, s aki a legamerikaibb mind között.

A többiek mint Crawford és James, folyton az internacionális életet festik, amelyet azonban nem ismernek jól, meg a külföldön élő amerikaiakat, akiket megint mi ismerünk jobban, és így kevésbé érdekelnek.

Beszélünk a regényről általában. Taine azt mondja, a regényírónak legtöbb baja van minden író között kortársaival, miután a regény mindig egy bizonyos fokig kritikája korának - s így egy hűségesen és mersszel írt regény nem sok barátot szerez.

Egy regényírónak így tulajdonképpen mindig az utána következő generációra kell számítania.

Hawthorne különben szerinte Balzac tanítványa, csakhogy a tömeget kevésbé tudja mozgatni, mint mestere. A staffage alakok rendesen nagyon is halványak, a gond majd mindig éppen csak egy alakra van fordítva.

A modern francia regényírók közül Daudet-t és Maupassant-t szereti a legjobban. Kivált az utóbbit, ki mint Flaubert egyetlen tanítványa, a legközelebb áll a Taine szelleméhez.

Legjobban Bel ami-t szereti művei között, már annál is inkább, mert ebben mert a legtöbbet.

A zsurnalisztika förtelmeit még soha senki sem merte így megrajzolni, s a hős típusa egy egész korszakot jellemez, csakúgy, mint Rastignac jellemzett.

Átadom Taine-nek Berge új könyvét, átlapozza, megkérdi a "maîtresse pièce"-eket.[757]

Mlle Taine (e titkos dekadens) átad egy kötetet, amely tökéletesen elragadta, Giraud, e belga dekadens költő könyve.

Előbb azonban megesküdtet, hogy visszahozom a könyvet.

Taine nevetve meginti leányát, hogy korrumpálni akarja ízlésemet - e percben valaki belép. Középtermetű, éles vonású ősz ember, bajusz, körszakáll, igen nervózus mozdulatok, igen timide - és félénkségében többet mozog és többet beszél, mint kellene.

A Taine család igen hidegen fogadja, még soha madame Taine-t ilyen fagyosnak nem láttam.

Egy negyedórai pénible[758] konverzáció után, amelyben főleg Berge könyvéről volt szó, kimegy, ügyetlenül lép madame Taine elé, ügyetlen bókkal vesz búcsút tőle, s félénken kijelenti, hogy bátorkodni fog feleségét bemutatni néki - - -

Semmi felelet. Még nagyobb zavar, alighogy kitalál a szalon ajtaján.

Én meg nem foghatom, ki lehet - - - Egy percnyi csend. Végre becsapódik az előszoba ajtaja.

"C'était André Theuriet" - mondja hozzám fordulva mlle Taine.

Úgy látszik, egyrészt azért voltak vele ily hidegek, mert az Akadémiába kívánkozik s "eget kér", másrészt meg mert feleségét (ki úgy látszik, nem szalonképes) akarja erővel bemutatni.

Elmenve a legnagyobb szörnyülködésben hagyom a Taine famíliát - nem tudják, miként viselkedjenek Theuriet-vel szemben.

Bunnyvel és Cary Elwes-zel ebédelek. Az ebéd en hâte,[759] mert utána tea van náluk.

Feketekávé az atelier-ben, a leereszkedő félhomályban terveket faragunk.

A jövő évről beszélünk, mindhárman a jövő tavaszt Florence-ben szeretnénk tölteni, ők a primitívek, a Botticellik, Andrea del Sartokért, én az angol és amerikai írókért, kik ott laknak (így Mary Robinson, Vernon Lee, Henri James, Ouida stb.).

Szépen elálmodjuk a tavaszt, együtt fogunk lakni - - -

Álmok, álmok!

9 után a párizsi angol festőkolónia java berukkol, mind félig rapin, félig utazó bedekkeres kosztümben.

 

Péntek, április 14.

Munkácsy, Marshall, Readek. Este: ctesse Diane.

 

Szombat.

Ebéd után Alastair Cary Elwes jő értem, vele Jean Berge-hez teára. Ennél Duvauchel, Le Moël, Chenevières, a Lemaire cég igazgatója és titkára, Fouquier, Bunny stb.

Chenevières-rel ma találkoztam először, igen rokonszenves fiatalember. Megnyúlt, igen tipikus vonások, meleg, közvetlen. Genfi, honnan igen jól ismeri az Andrássyakat, Gabrielle-t, Irmát és Gézát. Ez utóbbival nagy barátságban is volt.

Egymás után Duvauchel, Le Moël és a háziúr mondanak verseket.

Duvauchel kiállhatatlan ropogó, recsegő hangjával il me donne sur les nerfs - Annál rokonszenvesebb Le Moël, egyszerű, meleg, bár kissé durva egyéniségével a ködös, sziklás, de elragadó Bretagne-t idézi fel.

3/4 11-kor Cary Elwes-zel búcsút veszünk, és Baronne Hottinguer báljára indulunk.

Az Opera előtt ballagunk el. Ott bál, rengeteg néptömeg hullámzik a boulevard-okon, a kávéház előtt dandyk, gommeux-k, tanulók, kokottok, a járdák szélén nyiladozó gesztenyefák - langy, alig érezhető szellő, olyan hangulatot érez a piktor meg az író, hogy alig bírunk nem ellenkező irányban menni, mint amerre a bálunk, ez a Párizs egyik legelegánsabb bálja van.

Erőt veszünk magunkon, s elválva a boulevard-tól a St. Augustin felé vesszük utunkat, de lassan, igen lassan menve, beszíva a langyos, de azért átható illatozott levegőt. Nem szólva semmit, félig álomban érkezünk meg az hôtel Hottinguer elé.

A blv. Malesherbes-en két sorban robogtak a kocsik - - - a tárt kapuk alján inasok, bámészkodó nép, a palota ablakain keresztül fényözön sugárzott ki, szemben a Parc Monceau-ból ideáradt a virágok illata -

Oly szomorúan néztünk egymással szemben, midőn átadtuk kalapjainkat és felsőkabátainkat a ruhatárosnak, mintha vesztőhelyre mentünk volna.

"Eh!" énbennem felébredt a "tetterő", megragadtam Shakespeare karját, és felcipeltem a veres bársonnyal bevont lépcsőn, amelynek minden fokán egy parókás, selyemharisnyás, aranycsatos inas állott mereven, komolyan, büszkén!

Üdvözöljük az első ajtónál álló házaspárt, baron és baronne Hottinguer-t.

A Hottinguer-Jameson ház a legnagyobb kontinentális bank a Rotschildok és Hirsch után, s így a legnagyobb keresztény.

"Leur richesse est horripilante"[760] mondta róluk egyszer marquise Hervey de Saint Denis - aki sajna! nem olyan gazdag, mint szép. (Erről a rossz nyelvek szerint főleg Hirsch beszélhetne, ki - nemcsak a bankárja volt.)

A vagyon a Hottinguer-k oldaláról jő, e Hottinguer nagyatyjának leánya (Anna Hottinguer) Konrád Jameson (madame Jameson férje) édesanyja volt.

És a családnak nemcsak vagyoni, hanem szociális állása is egyike a legfényesebbeknek Párizsban.

"Copurchic gomme"[761]

Vagy nyolc vagy tíz nagy szalon villanyfénnyel világítva, egyike a legnagyobb párizsi tánctermeknek (igen ízléses, halványkék Louis XV. selyemszövettel borított falak, gyönyörű stuc munka a közökben.)

Igen szép még egy Louis XVI. szalon.

Csíkos, szürke selyemmel borított falak, saumon tónusban tartott rokokó bútorok.

És mily borzasztó irónia - e fényes, ez elragadó keretben mlle Hottinguer, kinek fél arcát egy setétveres anyajegy egészen eltorzítja.

La parure héritière![762]

Párizs tudatosan összeválogatott crème-je. Minden társaságból szelekció. A Fbg.-ból: duchesse de Maillé leányával, duc de Valambrose leányával, ctesse de Connal, madame de Brandes és leánya, duc de Luynes, marquise de Hervey de St. Denis, a bonapartista világból: duchesse de Mouchy fiával, prince de Poix-val, ctesse de Pourtalès, két fiával és menyével, prince et princesse Murat, a Wagramok, Trévise-ek, prince és princesse de Morny, a colonie étrangère-ből: a mi egész követségünk, Lord, Lady Lytton leányokkal, az orosz nagykövet, ms. Wilby nővérével, madame Stendish des Cars stb., stb.

Négyeseket mlle de Brandésszel, Lady Constance Lyttonnal és miss Wilbyvel táncolom.

Lady Constance Lytton. Olyan magas leány, mint én, igen karcsú, igen ladylike. Finom, tán túlságos finom vonások, kissé madárarc. A termethez arányítva kicsiny fej, hosszú nyak. Túl bizarran öltözve, nyakán turquoise-okkal kirakott finom láncokból egész háló.

Igen eszesnek látszik, a legtöbbet vele beszélgettem az este.

Beszélünk nagyatyja (Bulwer) műveiről. Elmondom, hogyha az ember itt van Párizsban, érzi, mennyire igaz Pelham című műve.

Az az ötven év, amennyi a könyv megjelenése óta elrepült, nemigen változtatott az emberi szíven és az elegáns társaságon semmit. Az, amit msr. Pelham fiának a regényben útravalóul ad, még ma is tanácsul szolgálhatna a Párizsba utazó genteel people-nek.

Lady Constance még nem olvasta Pelhamot, nem volt néki szabad. Aztán Kenelm Chilinglyről beszéltünk, amely tán kedvenc könyvem Bulwertől, és egyike kedves angol könyveimnek.

Cotillon táncosném, ctesse de Fitz-James, a délután folyamán Bécsbe utazott beteg édesatyjához - és így ülve maradtam (nagy örömömre). Cotillon alatt így miss Wilby és Cary Elwes mellé telepedek (kik nagy rokoni épanchement-nal[763] táncolják együtt a cotillont), s onnan nézem a világot. Mindenesetre érdekes coup d' œil.[764] A szó szoros értelmében tout Paris - legalább világi szempontból.

Ott az egyik ajtómélyedésből madame de Pourtalès és duchesse de Mouchy sziluettjei bontakoznak ki. Mind a ketten fehér atlasz toalettben - mintha nővérek lennének az ártatlanságban. Különben is (legalább a kevésbé szép duchesse de Mouchy állítása szerint) feltűnően hasonlítanak. Legalábbis ugyanaz a stílus, a hasonló tónusú vereses haj, ugyanaz a változhatatlan "elragadó" mosoly a száj körül, ugyanazok a bársonyszerű fehér vállak és merészen kivágott rövid derekak (mert ők még abból a korszakból valók, midőn a mellet alacsonyan volt "divatban hordani"). Mindegyik karján egy-egy high swelt,[765] kivel véleményöket közlik a világról, arról a világról, hol még mindig mint állócsillagok tündökölnek. A mondén és kokott abban is hasonlítanak, hogy éveik számával nől sikerök, és igen sokszor értékök maximumát jóval túl a negyvenen érik el.

Amott egészen közel áll hozzájuk a fiatal duchesse de Morny, ki sokkal szebb, leányuk lehetne, ki él minden ízében, míg amazok múmiák, s akiről ma még csak így szólnak: "C'est la jeune femme de Morny"[766] - míg duc de Mouchyról és ct. Edmond de Pourtalèsről Párizs kétharmad része nem tudja, hogy még egzisztálnak.

Mindhárman (Shakespeare, miss Wilby és én) tökéletesen körül vagyunk szomszédainktól zárolva. Előttünk mlle de Valambrose az egyik Beaumont-nal, mellettem mlle de Maillé (Marie Cocotte), mögöttünk duchesse de Maillé, ki folyton belevegyül angol konverzációnkba.

Duchesse de Maillé-nak rendes szokása, hogy mindig egyedül szokott egy ajtóközben ülni - az egyik ajtóközben mindig a douairière-ek[767], a másikban ő.

Így jut a hátunk mögé, ami azonban mi hármunkat egy cseppet sem zavar arra nézve, hogy ne konstatáljuk, hogy van egypár szép asszony, igen sok, igen jól öltözött asszony, de - ladylike egy sincs. A grande lady típusa Párizsban tökéletesen kiveszőben.

A "Gratin" (a pure Fbg. St. Germain) asszonya petite bourgeoise, a "gomme"-é (a monde copurchic) cocodette.

Donc pas de grande Dame du tout.[768]

A cotillon igen fényes, a dámák tollakat, nagy, a derekat átövező tollakat, legyezőket kapnak, az urak - - - nem tudom, mert a cotillon vége előtt felkelünk helyünkről és megvacsorálunk (quite english).[769]

Fél 5, mire hazavetődöm.

 

Vasárnap, április 15.

1/2 11-kor Do Orsini jő hozzám, (mindig eltalálja a napot, mindig akkor jő, midőn egész éjszaka táncoltam). Ott marad reggelim alatt.

V. r. u. Bunny és Elwes-zel, kik értem jöttek, az avenue de Bois de Boulogne-ba, elrobog előttünk egész Párizs, rosszul befogott lovak, csúnya lovak, nehézkes kocsik, még legszebb ekvipázsa a kokottoknak van.

5-kor Elwes-zel Madame Jamesonhoz, kit a kertben találunk. Fel az hôtelbe. Főleg zongorázunk, Elwes (hegedű), madame Jameson (orgona) és én (zongorán) eljátsszuk Gounod Ave Máriáját és Händel Largóját.

Elwes nálam ebédel, ebéd után Jean de Néthyhez teára, ott még Berge és Bunny. Olvasunk Verlaine-t, Leconte de Lisle-t és Baudelaire-t. Berge elmondja két új költeményét.

 

Hétfő, április 16.

V. r. u. több unalmas látogatás, Haraucourt-nál, kit meghívok másnap teára Hubayval. 4-kor Jean de Néthyhez, nála Antokolszkij, a Cazalisok és Augusta Holmès - meg a Patikárius Ferkó bandája. A társaság tea után nekiül keseregni - Pali úgy muzsikál, amint még sohasem hallottam. Augusta Holmès és Antokolszkij tökéletesen el vannak ragadtatva, a Cazalisok charmant-okban törnek ki.

Augusta elmondja Palinak (ki azonban persze igen keveset ért még mindabból, amit beszél hozzá), hogy egyike azoknak az artistáknak, kik itt agyonmuzsikáltatták a testvérét -

Táncolunk Augustával csárdást, s nemcsak hogy eltalálja a lépéseket, hanem megy a zenével, s jobban táncol, mint igen sok pesti kisasszony.

Muzsika közben az egyik cigány nagyon megijeszt, azt meséli, hogy Rátz Pali nagyon beteg. Halálra ijedek - mi lesz velem, ha meghal? Összes emlékeim, érzés formájában jelentkező emlékeimet magával vinné - énem jobbik felét. Ez a szerencsétlen flótás egész estémet elrontotta.

 

Kedd, április 17-én.

Tea nálam, itt: Hubay, Haraucourt, Cary Elwes, Bunny, Axentowicz, Berge.

Hubay egyike az érdekesebb magyar művészeknek, illetőleg magyar nevű német művészeknek. Egészen német - s tán ezért minden ízében zenész. Felületes látásra nem rokonszenves, túlságosan virtuóz allűrjeiben, jobban belelátva lelkébe, megszereti az ember. Első látásra képzelődőnek, elbizakodottnak hinné az ember. Miért? Mert nálunk nem apreciálják érdemei szerint, s így méfiant[770] és kissé keserű lett. Il voudrait être à la place, laquelle lui est due.[771] Alapjában azonban csupa szív, ez zenéjéből érzik.

Ebben hasonló hozzá Haraucourt, ki amellett igen souple és egyszerű is, mert itt mindenki szereti, tán a legkedveltebb az összes írók között.

Haraucourt-nak megmutatom Mary Robinson verseit, felolvasva "Les étoiles" címűt.

Tea után a kandalló köré telepszünk, Bunny Axentowicz mellett ül, feltűnő az ellentét a két piktor között.

Axentowicz: un nerveux bilieux, Bunny: sanguin-limphatique.[772]

Axentowicz benső egyénisége összetett, örvényekre bomló, un oriental raffiné. Bunny egyszerű gyermekszív, átlátszó minden ízében.

Axentowicz szürkés szemein fátyol, Bunny nyílt szemein lelke mélyébe látni.

Megmondom nekik, hogyan látom őket; il se regardent avec méfiance de côté.[773]

Aztán folytatom analízisemet, elmondom, hogy látom Berge-et. Un enfant sanguin, très sanguin, un petit peu mièvre, mais très poète en somme. Nőies kissé, igen könnyen hevül - l'homme à l'extase.[774]

Legérdekesebb ezek közt még (Hubayn és Haraucourt-on kívül) Cary Elwes. Csudálatos keverék. Egyrészt rêveur, de rêveur mint egy beduin, másrészt spantane, brusque, szívós, majdnem fejes. Ez aztán néhányszor igen furcsán nyilatkozik nála. Pld. elkezdünk egy konverzációt, amely Elwest is érdekli. Az első gondolat megkapja, de megkapja annyira, hogy nem figyel tovább miránk, hanem elmerül e gondolat továbbfejlesztésébe, és repül és repül messze, messze a kék világába - egyszerre csak valami felzavarja, s akkor hirtelen visszatér, belevegyül a konverzációba, s elmondja a maga véleményét, mais carrément.[775] Annyira közvetlen, mint amennyire csakis ez a mixtum compositum lehet.

Még azt hiszem, nem szeretett sohasem, de ha egyszer szeretni fog, ça resistera à bien des choses - même peut-être à son bonheur.[776]

Az analizálást hangosan "követem el", úgyhogy à la fin mind félénken hunyorgatnak egymásra - - -

 

Szerda, ápril 18-án.

Estély Munkacsyéknál, a Brozikok, Sedelmeyer família, Jean de Néthy, Chaplinek stb., stb.

Grünfeld zongorázik, játéka fagyos és művészietlen. Aztán Sarolta énekel egy gyönyörű dalt Hubaytól, végül Hubay hegedül elragadóan.

Marianne Chaplinnel filozofálunk a magunk módja szerint.

 

Csütörtök, ápril 19-én.

Patikáriusék Jean de Néthynél, ott még Elwes, Bunny és Jean Berge. Ebéd után olvasunk Verlaine Amour-jából.

 

Péntek, ápril 20-án.

Elwes-zel Jean de Néthynél, aztán madame Jamesonnál tea egészen en famille, csak a Gervainek, miss Wilby és mr. de Portal.

11-kor ctesse Diane-hoz, hol sokan, Sully Prudhomme, Laurent Tailhade, Jean Aicard, Jean Berge s a Vacarescuk.

12-kor a társaság jó része szétoszlik, úgyhogy egyedül maradunk a három poéta, én és a háziasszony, s mint az ilyen esetekben rendesen szokás, on se dit des choses plus au moins - - - comment dirai-je![777]

Jean Aicard feltűnő fej, hasonlít Daudet-hez, de férfiasabb vonások. Koromfekete, bodros hullámos haj, koromfekete bajusz és Krisztus-szakáll, szürkéskék, igen mélyen fekvő szemek. Arckifejezése folyton változik. Néha álmatagon bágyadt kifejezésű szemekkel néz maga elé, majd az érzés változik, s így az érzésnek megfelelő arc is, egy fuvallat - s az álmatag poéta helyén ott van a forró vérű, lázas szenvedélyű provençal, kinek ereiben szaracén vér is csergedezik. Un nerveux à sang noir,[778] mint a mi cigányaink. Igen közvetlen az érzés, amely lelkéből fakad, közvetlenül nyilatkozik minden francia konvencionális formával ellentétben.

Igen furcsa "folt" mellette Laurent Tailhade, egy dekadens költő. Banális fej, piciny, szúró, idegesen félénken táncoló szemecskék, olyan ideges, olyan kesernyés és - olyan hamis, mint csak egy raté lehet, ki coûte que coûte[779] névre akar szert tenni.

Én még előbb bevallottam neki, hogy a jó Isten tudja, hogyan, de Aicard-tól még nem olvastam semmit, dacára, hogy nevét legalább is öt esztendeje ismerem.

Tailhade kifejti, hogy nem vesztettem semmit, ez a mondás annyira stílusában volt, hogy meglepett volna, ha mást mondott volna.

2 óráig "szellemeskedünk" ctesse Diane-nál, ekkor aztán összeszedjük sátorfánkat, és keresünk egy még nyitva lévő kávéházat, rábukkanunk a Café Américainre.

A Café Américainbe!

Egyik első emeleti terembe telepedünk, körülöttünk hullámzanak a kokottok, mosolyogva sokat, sokat ígérnek, meghamisítva a szerelmet s vele az életet - - - mi pedig kínai falat vonunk magunk körül azáltal, hogy a saját képünkre teremtett világunkat tálaljuk fel, s belemélyedünk elrongyolt sebes "machine à sensations"[780]-unkba, amelyből az, amit teremtünk, fakad.

Mégis érdemes élni az életet - kivált, ha az ember minden ízében éli.

Mily érdekes például ez a két ember egymás mellett, mily igaz, mily őszinte, mily meleg Aicard, s mily csinált, mily kicsinyes, mily hideg Laurent Tailhade.

Verseket mondanak, Aicard a nagy, mély gondolatokat a lehető legegyszerűbb, legvilágosabb formában adja, Tailhade a semmit aranyköntösbe bújtatja, és sűrű fátyollal veszi körül.

Egyáltalán, a dekadens költészetnek nagy jövője van, mert abszolúte a szamarakra számít, azt mondván: ki nem ért meg, s kit nem ragadtam el: szamár. És a tömeg sohasem az; legalább meg akarja az egyeseket erről győzni.

Az előbbi mester - a második mesterkélt.

Aicard, azt hiszem, legközelebb Mounet Sullyhez áll a művészi egyéniség szempontjából: lázas, forró vér, szenvedély, amely folyton beleütközik az élet kicsinyes akadályaiba, s amely aztán tragikussá teszi egyéniségét.

Bár tragikuma mélyebb alapra vihető vissza, azt hiszem, de ezt még nem látom egészen tisztán. Azt máris érzem (abból a pár költeményből, amelyet elmondott), hogy van egyéniségében valami Tantalusból.

Két új kötetéből (Au bord du désert[781] és -) mond verseket. Hangja mély, beleszalad az ember lelkének legmélyébe, mély és komor, mint a cselló.

Mind kevesebb ember s leány a kávéházban, itt-ott egy pincér elalszik - Az első fénysugár betör az ablakon, hideg, metsző fényével behinti mindnyájunk arcát, ott ülünk reggeli világosságnál halványan, beesett szemekkel, fáradtan -

Az élet művészetének letört napszámosai.

Hat óra, mire szétoszlunk a boulevard-on, sürgő-forgó munkásnép, zuhogó eső, szürkés fény mindenütt, a mindennapi élet körültünk - -

De jó lesz álmodni!

 

Szombat, 21. április.

Schärffenberg grófnénál egész nap. Este elutaznak Arcachonba, az indóházban még Jean Berge. Mikor találkozunk? Ki tudja? És mi marad mindabból, ami rokon volt egyéniségünkben? Az a benső anyag, amely közelhozza az embert emberhez, tán a legváltozékonyabb matéria.

Könnyek, néma búcsúzás a leszálló esti derengésben, egypár kézszorítás. Au revoir et à quand?[782] - - - Ki tudja?

Este Berge-zsel az Ambiguben. "Les mohicans de Paris"[783]-t adják, Alexandre Dumas père egyik ósdi opusát. Hogy változik az ízlés, mily nevetségesnek hat ez az egy időben olyan híres munka. Vajon Francillon is ilyen groteszk lesz negyven év múlva?

 

Vasárnap, ápril 22-én.

1/2 kettőkor Alastair Cary Elwes és Bunny jönnek hozzám, velök bateau mouche-on[784] Meudonba. Gyönyörű, napsugaras tavaszi nap, csupa fény, virág, rügybimbó, mintha az élet dala töltötte volna be az egész mindenséget -

Összevissza barangolunk az erdőben, meg-megállva, végigfekve a friss gyepen, melegedve a langy napsugárnál. Egy öreg rokkant koldussal hosszabb konverzáció, elmondja nyomorát, hogy él napról napra, s hogy mennyire szereti az életet. Őrajta is erőt vett a tavasz, tán azért beszélt így - - - kissé távolabb az elhagyatott erdő mélyén egy magányos női alak tűnik fel, sötét foltot vetve a fák halványzöld alapjára - nagy szalmakalap a fején, nevetségesen régidivatú ruha termetén, egyik kezében festékes doboz, a másikban napernyő, magányosan, némán ballag el mellettünk, s végre eltűnik.

"Egy orosz festőnő, ki mindig egyedül van, ott lakik a mi városnegyedünkben" mondja Bunny. She is quite alone, ismétli Alastair - - -

S a madarak csakúgy csicseregnek, mint azelőtt, a fűben ibolyák - virágillat a légben -, ugyan mit érezhet e percben ez a leány?

A városba gyalog megyünk, három órát gyalogolva 1/2 9-kor érkezünk a rue N. D. des Champs-ba, a fiúk atelier-jében 11-ig zene - meg mély, mély hallgatás.

Ez is hangulat.

 

Hétfő, április 23-án.

Este Vacarescuknál estély. Helena egy román fiatalemberrel, kinek nevét elfelejtettem, André Theuriet Jean Marie-ját adja elő. Igen sokan, a kis appartement zsúfolva, ott: a Bibescuk, madame Beulé, Hoyos, Leconte de Lisle, Jean Aicard, Jean Berge, comtesse Diane, a Philosophoffok.

1/2 12-kor el baronne de St. Martin báljára. Rémítő unalmas. Egy quadrille-t mlle Canrobert-rel, egyet mlle de Maillé-vel táncolok, s aztán vissza Vacarescukhoz. Ahol már igen kevesen, az egyik sarokban madame Beulé és ctesse Diane Jean Aicard-t szedik szét piciny darabokra, a másikban Jean Berge-et a két Vacarescu nővér. Az egész literális Párizst kifejezte ez a miniatűr: l'écrivain dévoré par les femmes artistes.[785]

Így együtt maradunk háromig, ekkor gondolkozni kezdünk a hazamenetelről. Aicard meghí engem, Jean Berge-et és (horribile dictu) ctesse Diane-t magához, champagnerre.

És - la femme académie elfogadja. Nem várt eredmény; ami azonban kevésbé jótékonyan hat hármunkra - Ce n'était qu'une façon de parler d'Aicard[786] - hisz ha megteszi, holnap egész Párizs rajtunk mulat. Szerencsére (mindnyájunknak szerencséjére) ott volt még Léon Monton (Merinos fia), ki a grófnét 15 esztendeje ismeri, és így fel van jogosítva vele szemben a gondviselés szerepének játszására. Kikel a terv ellen, s megmagyarázza, hogy kivihetetlen. Ő maga fogja hazaszállítani a grófnét - -

És így együtt elrobognak, mi pedig beleülünk egy sapinbe, és a rue N. D. des Champs felé robogunk.

87, itt lakik a poéta, majdnem szemben Elwes és Bunnyval. Az első emeletet egymaga bírja, lakása egy kis ebédlőből, szalonból, írószobából és hálószobából áll.

Az írószobában nagy orientális kerevet, amelyen tíz ember elfér, a falon fegyverek, orientális szövetek, a kandalló felett régi faragott faszekrény - igen meleg homelike intérieur.

Aicard pár perc múlva hálókosztümben jelenik meg, s vagy reggel 1/2 8-ig új kötetéből olvas verseket. Egyik megrázóbb, mint a másik, nagyon rokon világnézlete hozzám, csak orientálisabb, mint az enyém. Több szín, érzékibb, csak ugyanaz a "solitude de l'àme"[787].

Megmutatja Don Juanját is, amelyet most ír, úgy látszik, alapeszméje hasonlít a M. Sz.-hez. Furcsa - - -

8-kor napfényben úszott a rue N. D. des Champs, midőn Berge-zsel kimentünk kapuján, megvilágítva fehér nyakkendőnket, klakkunkat és lakkcipőnket - - -

 

Kedd, április 24-én.

pedig egyenesen átszeltem az utcát, s felmentem két angol piktoromhoz, kiket öltözködve találtam.

Csodálkozom, hogy nem voltak meglepetve, hogy ilyenkor jövök s így.

Ők természetesnek találják, kivált hogy így.

Velök lakást keresni, szemben a Luxembourg-ral a híres restaurant Foyot felett veszek két kis szobát, kedves, kedves kis fészek - s Párizs azon sarkában, amelyet a legjobban szeretek.

Ebédelni s villásreggelizni pedig velök fogok, miután most öt percnyire lakom tőlük.

10-kor haza, lefekszem, alszom 12-ig.

12-kor Guillaume Vautier jő hozzám villásreggelire.

1/2 5-kor afternoon tea Lady Alexander Gordon Lenoxnál.

Lady Alexander, Duke of Richmond sógornője (különben Alastair Cary Elwes unokanővére). Azt hiszem, szép sohasem volt, magasan ívelt szemöldökök, éles profil. Igen rút, de ladylike.

Nála miss Elisabeth Balshe, az amerikai írónő. Ki par excellence américaine. Minden erénye és minden hibája amerikai talajból fakad.

Erényei: elragadó fogsora, gyönyörű kezei és lábai, roppant eleganciája.

Hibái: snobisme. Csakis duchesse-ekkel él. Legjobb barátnői: Duchesse of Norfolk, Lady Alexander Gordon Lenox és Rajner főhercegné, mindegyikkel 3-3 hónapot tölt az esztendőben.

Könyv nélkül tudja a peerage-t, a Gothát. Elle est une sorte de thermomètre de l'élégance.[788]

Ilyen lehetett a Vanity Fair Betty Sharpja.

Lady Alexandernél még az egész angol swelt kolónia.

Ez az atmoszféra sokkal inkább hasonlít a mienkre, mint a francia. Több sans gêne, inkább családias jellegű, mintha mind testvérek lennének.

Az igaz, hogy minálunk inkább mostohatestvéries jellegű a világ.

Este nálam teán Jean Aicard, Guillaume Vautier és Jean Berge.

Aicard igen entrain, főleg pornografikus jellegű konverzáció. Rettegek angol szomszédnéimtől, kik a vékony ajtókon és falakon keresztül egyetmást hallhattak ce quit ferait rougir un singe.[789]

Bár - mindegy, miután másnap úgyis otthagyom az hôtelt.

Egy óra felé proponálom nekik, hogy induljunk neki Párizsnak - Aicard kifejti, hogy meg kell egy fiákerkocsist beszéltetni, lévén ez (a kokottal) Párizs legmizerábilisabb teremtménye - Elérkezünk a hippodromig. Mindenáron nyitott kocsit szeretnénk - nincs sehol. Találunk egy zártat, amelynek az ablakai mind be vannak zúzva - - - szerelmes pár járt benne, megugrott, s a táblákat nem fizette meg.

Megtartjuk - - eközben azonban egy másik, egy nyitott robog el mellettünk - ebbe ugrunk bele, s robogunk előre az éjszakában.

Aicard a kocsis mellé ül, én hátul Vautier-vel és Berge-zsel.

Aicard mély konverzációba merül a kocsissal, ki - verseket kezd szavalni néki.

Egy lámpánál megállunk, leszállunk a kocsiból, a kocsis elmondja, hogy nem tudom, melyik háborúban őrmester volt, és ott szokott rá a rímelésre. S a szegény szerencsétlen groteszk kosztümjében, a széltől, esőtől megmerevedett arcával ott áll a libegő-lobogó lámpa alatt, és kidülledt szemeivel verseit mondja el, olyan konvikcióval, mint ahogy ezt csak egy kocsis-költő teheti. - Aicard megveregeti vállait, s Camille Doucet-ről (az akadémia titkárjáról) beszél neki.

Újra felkerekedünk, most azt mondjuk a fiákeresnek, hogy menjen oda, ahol rendesen írogatni szokott, a Batignolles felé tartott - a "boutique" be volt zárva.

Egy más café chantant-szerű alkotmányba megyünk.

Az établissement már majdnem üres, az első teremben a birtokos, a másodikban une cocotte solitaire qui boit.[790]

A háttérben a café chantant estrade-ja, előtte rozoga pianínó.

Aicard, Berge, Vautier és - a kocsis letelepednek a kokott mellé, én pedig odaülök a zongorához, és eljátszom Chopin Marche funèbre-jét - Ezalatt a kocsis beszél, elmeséli nyomorát, a hideget télen, a forróságot nyáron; az egyedüllétet, a nagy viaszosvászon kalap súlyát, a bak elhagyatottságát - a nyomort mindenképp. És szavai összevegyültek a Marche vonagló dallamával, szemben vele pedig ott ült a kokott kipirult arccal, némán, kifestett ajkakkal, csakoly boldogtalanul a maga némaságában, csakoly nyomorultan, mint a másik -

És kint a tavasz első áramlatai az életről beszélnek.

Innen a Café Américainbe, amelynek kapujánál elbocsátjuk kocsisunkat, ki úgy meg van hatva, hogy borravalót nem akar elfogadni.

Alighogy leülünk egy asztalhoz, odatelepedik hozzánk egy kokott. Sápadt arc, igen veres ajkak, hegyes, piciny fogak, tompa orr, szúró, változó kifejezésű szemek. Orosz születésű, igen furcsa teremtés, van egyéniségében valami az orosz tudákos tanulónőből s a kölyöktigrisből.

A szerelemről beszélünk - - - elmondja, hogy volt egyszer szerelmes, s itt kezdődik "métier"-je - most már nem az. "Cela ne vaut pas la salade"[791] mondja, s élesen felnevet.

Látja, hogy olyanok közé jutott, kik ismerik életének még a filozófiáját is, s így - nem komédiázik velünk.

Két órát ül asztalunknál, e két óra alatt Aicard-ral folyton tanulmányozzuk - szánni akarván őt -, megkínozzuk, feltépjük minden régi sebét. S a szegény leány beszél, beszél, elmondja, hogy milyen keserű így az élet, mennyire undok, mennyire utálja, megveti a férfiakat - - - s ezt mind a legtermészetesebben, a legspontánabb módon mondja, félprimitív ösztönével kitalálva, hogy velünk szemben őszinte lehet -

Így beszél - - - egyszerre csak körülnéz, a "kávéház" kihalt, alig van ember, felnevet, s keserűen így kiált fel: "Fichtre, - - j'ai de nouveau raté mon affaire".[792]

Aztán hozzáteszi, hogy körülnéz a másik teremben, tán ott talál valakit, kivel businesst lehet tenni.

Alighogy kimegy, Aicard proponálja, hogy kárpótlásul kell valamit adnunk.

Visszajön - Aicard kihúz a tárcájából egy kis fekete émail keresztet, s odanyújtja neki - - -"Voilà, c'est à vous, n'oubliez pas cette soirée passée avec nous -"[793]

S aztán hozzáteszi, hogy összeadunk neki, hogy pántlikát vehessen a keresztnek...

A leány megérti, majdnem sírva fakad - "Jamais jamais je n'oublierai cela, on m'a si rarement parlé cette langue"[794] - s megcsókolja Aicard kezét. És énnekem a költő Aicard egy verse jutott eszembe:

"On a faim; j'ai soupé. J'ai chaud; d'autres ont froid.
On meurt de froid
, de faim, et la vie est un droit -
O vous tous qui chantez dans la lumierè à table
Regardez cet absent: le pauvre lamentable!
Regardez l'ombre: elle est faite de désespoir!
Écoutez le silence: il est terrible et noir."
[795]

Ez megmagyarázza a helyzetet, s meg Aicard-t magát.

Van valami egyéniségében abból, amit (az orosz írók apropójául) religion de la souffrance humaine-nek[796] neveznek. Filozófiája sokkal mélyebb, mint a legtöbb modern francia költőé, s nemcsak az illegitim szerelem körül forog. Szélesebb kört foglal el és melegebb, érzőbb. Nem egy északi fajból származó filozóf kétkedése, hanem egy keleti bölcs magányos üvöltése, amely megzavarja az éjszaka csendjét, mint a dervisek esti imái.

S míg minket Aicard-ral ez asszony nyomorúsága fekete spleennel tölt el, Berge mást lát benne. Hazaviszi - mi elkísérjük lakásába. Egypár pohár sherry - a leányban felébred a bacchánsnő, s kivált Aicard-t tünteti ki; s háláját a szegény szerencsétlen nem tudja mással kimutatni, mint hogy lihegő forró csókjaival elborítja - úgy, mint akárkit, ki az utcáról szedte fel.

Engem nem ért meg, azt hiszi, kigúnyolom, meghí magához, azt hiszi, azután, amit éreztetett velem, másképp fogom megcsókolhatni, mint a homlokán.

Azután felébred bennem a métier démona, experimentálni kezdek rajta: Vénuszból fúria lesz, s majdnem beleharap arcomba, félig nevet, félig üvölt. Szemei mosolyognak, s ölni szeretnének, s a sous-t, amelyet kezébe nyomtam, messze dobja magától, s hörögve felnevet - - -

Most megint megsajnáltam, s végtelen szánalom fog el, bár az ilyen viviszekció az orvosnak jobban fáj még, mint az objektumnak.

Berge és - Vénusz egyedül maradnak.

Kint zúg az eső, Aicard kocsin hazavisz, 1/2 7 mire lefekszem.

 

Szerda, április 25-én.

Áthurcolkodom az Hôtel Foyot-ba, amely a Luxembourg-ral szemben van, e szálloda restaurant-ja a legjobb a Szajna ez oldalán. Ugyanazon a lépcsőn jutok szobámba, amelyen a chambre séparée-kba járnak. A szálloda publikuma igen artisztikus.

Két piciny szobám van a második emeleten a Luxembourg-ra, angol piktoraimnak nagyon tetszik.

Enni velök fogok.

Ez az ebéd élénken emlékeztet Manette Salomon egyes lapjaira.

Egy hosszú, keskeny pièce, a falon átvonult artisták képei, kik vagy gyengéd figyelemből, vagy - adósságból hagyták itt remekeiket. Így az egyik Moreautól is egy arckép.

Egy különben egészen üres szoba, amelynek közepét éppencsak az asztal és egypár szék foglalja el - egyik oldalon egy nagy boltba nyílik, a másikon egy más keskeny couloirba, amelyen keresztül a konyhába jut az ember.

Alakok: két piktorom (Bunny és Elwes). Aztán egy amerikai szobrász: Wuertz, kinek atelier-je a ház földszintjén van. Nevezetessége, hogy egy nyelvet sem tud (ez kozmopolita nevezetesség), kicsiny, zömök ember, folyton manchester ruhába öltözve, beszél angolul és franciául, de mindkét nyelvet német kiejtéssel (szülei német eredetűek voltak), bár németül - nem tud.

A szalonban, az ideiben, három médaillont állított ki.

Mr. Saiss. Egy másik amerikai, ez azonban festő, s igen érdekes alak. Hosszú, göndör haj, amely ráborul fejére, s egész homlokát befödi, nagy, sötétkék szemek, igen nyílt tekintet. Finom, keskeny orr, tág, kerekre nyitott, meg-megrezgő orrlyukak. Kicsiny száj, szőke, Henri IV. bajusz és szakáll. Igen lassan, kimérten beszél, igen komolyan vesz mindent, vagyis inkább csakis arról beszél, amit komolyan vesz. Csupa érzés, meleg művészi kedély. Ennek van jövője - - - nem úgy, mint Georges Grahamnek, ki velem szemben ül. Az előbbi kezdetben tartózkodó, emez majd felfalja az embert. Az előbbit fel kell melegíteni, hogy beszélhessen az embernek, emezt - - jaj, csak el lehetne ojtani.

Graham típusa a felületes tolakodó sznobnak. Mézédes velem, ölelget, el van ragadtatva, hogy ide jövök most ebédelni, s amellett oly hideg, mint egy darab jég. Mindez azért, mert azt reményli, őt is bemutatom egypár helyen, mint Bunnyt és Elwest.

Nagy szamárnak tarthat, hogy "vastagon felkent" bókjaival akar megnyerni magának. Mais passons[797] -

[Üresen maradt] egy francia festő, veres haj és bajusz, horgas orr, hideg és - illetlen. Mint a francia mindig, ha angol modort vesz fel. Az igaz, hogy minálunk sem képzelik el a sans gène-t és sans façon-t[798] gorombáskodás nélkül.

Bennet francia szobrász - - - comme tout le monde.[799]

[Üresen maradt] angol festő - Ruskin protégé-je, kinek pár művét illusztrálta már. Angol típusú - Krisztus-fej.

Ezek a rendes férfilátogatók - a nők: modellek.

Így habituée-k: Victoria, ki szintén a házban lakik, a negyediken. Egyike a ritka női modelleknek, kik megtartották nőies kedélyüket. Csupa kedély, jókedv - olyan, mint egy víg, egyszerű gyermek.

Bolondozik mindenkivel, nincs megsértve, ha bántják, visszafelel, s nevet tovább.

Aztán meg arcán nem látszik meg qu'elle pose pour l'académie.[800] Finom, keskeny, egyenes orr, két mélykék szem, fekete haj, fekete szemöldök, rózsás arc, ha nevet, gyönyörű fogsor - - - s annyiszor nevet.

Milyen más barátnője: Marie Louise! Kondor fekete haj, homlokán olyanféleképpen feltűrve, mint a fekete pudliknak szokott lenni. Ennek is kék a szeme s fekete a szemöldöke, de milyen irtóztató kifejezésűek szemei. Ezen látszik, hogy a szerelem megutáltatta vele a férfinemet, s most már csak ellenségét, ki pár nap múlva otthagyja, látja párjában.

Csúcsos, előreálló ajkak, majomszerű, előreálló állkapcsok.

Végtelenül canaille.

A harmadik modell, ki bejár: Nini, az egyik Moreau maîtresse-e.

Bonne fille, keveset beszél, félénk, nem tudom, mitől fél - - de szeretem, hogy fél, bár ez veszedelmesebb, mint a másik marakodása.

Voilà l'aspect général.[801]

Igen élénk ebéd, kezdetén művészi disputák - - Bouguereau, Puvis de Chavannes stb., stb., majd a szerelemre megy át a konverzáció, az asszonyok belévegyülnek, a desszertnél nevetés, csókok, lárma à tout casser - majd 8-kor ijedt "ah"-ok, - c'est déjà l'heure![802], s a társaság hirtelen szétoszlik, s mindegyik megy dolgára: legyen az munka vagy szerelem!

Valóban más hangulat, mint az Hôtel du Palais angol eleganciájú és vasúti kupé illatú table d'hôte-ja, amelynek banalitása annyi hónapon át ölt.

Este Alastairral és Bunnyvel Caldwell amerikai festő új atelier-jének crémaillère-jén.[803] Ez a fête lehetett volna igen mulatságos is, ha mondének helyett modelleket hívott volna meg.

Így se hús, se hal nem volt. A koncert alatt egypár japáni lampion meggyullad - mily érdekes lett volna, ha lángot vet az atelier - quelque chose que je n'ai pas vu encore.[804]

 

Csütörtök, ápril 26-án.

Villásreggeli Lady Alexander Gordon Lenoxnál. Igen érdekes mindaz, amit a franciákról mond. Igen nevetségesnek tartja a francia nevelést.

Ő fiát egészen szabadon hagyja, tehet, amit akar. Csak azt az egyet kötötte ki, hogy nála lakjon: minden héten összegyűlnek fiának barátai nála, ebéd után aztán lemehetnek hozzá - - - s mulathatnak kedvük szerint.

Mikor itt járt Párizsban, együtt mentek minden kis színházba, voltak pár café chantantban, mi mindenesetre jobb, mintha fia egyedül s az ő beleegyezése nélkül ment volna.

De ezt a genre nevelést a franciák nem bírják megérteni. Furcsa példát mond, Sir August Paget fia, 12 éves korában, egy barátja társaságában, ki nem volt idősebb, mint ő, átutazott Párizson egyedül. S egy szállodába szálltak. A szállodatulajdonos azt hitte, megszöktek szüleiktől, és - elfogatta őket. Csak a nagykövet közbenjárására bocsátották őket szabadon; nem bírva elképzelni, hogy két 12 éves fiú így magában utazhasson.

Aztán a francia grande dame-okról beszélt, kiknek modorát szintén nevetségesnek tartja, kik mintegy modorukkal akarják kifejezni, hogy kik, s egy percig sem felejtik el, hogy fényesebb nevet viselnek, mint akármelyik közönséges halandó.

Duchesse de Maillé, kedves cousine-ja, minden mozdulatában benne van, hogy ő valóban duchesse de Maillé!

Ez a megjegyzés igen találó. Lady Alexandertől ctesse Diane-hoz, kinél mlle de Seymiers-t és gyámját találom, kiket nem láttam madame de Seymiers halála óta.

Persze folyton halálról, temetés- és - végrendeletről van szó. Önkénytelenül Jablonowskára jő a szó, ctesse Diane kérdezősködik, hogy van.

"Mais Madame, elle est morte ce matin"[805] - felelt a gyám közönyös hangon.

Meghalt!

Meghalt, magával víve minden gondját, szomorúságát, s megmentve önmagát halála által. Mert szegény asszony nem fért a százada keretébe, igen romantikus volt, s így az egész históriában inkább nevetséges szerepet játszott volna - ha halála által tragikussá nem teszi e történetet.

Pár percig elhallgattunk - - -

Aztán a konverzáció fonala ismét fel lett véve, a párizsi még ezt is megszokta, annyi ismerőse van, hogy mindennap eltemet egyet - s így ez a szenzáció sem új.

A pár pillanatnyi konvencionális csend után ctesse Diane kérdezősködni kezdett a hagyatékról, mit hagyott, mennyit, van-e végrendelet etc., etc.

Én - elbúcsúztam.

Egyenesen a halottas házhoz hajtatok. Ma reggel halt meg, szívszélhűdés érte, pedig Potin azt mondta, semmi veszély. Oh az orvosok - voilà une espèce.[806]

Potin Párizs legelső orvosa, 100 frank egy látogatás.

A Champs Élysées-ről gyalog a városba - előttem a hullámzó, fényes út, melyen egész Párizs, a robogó fényes ekvipázsok, a tarka toalettek, a boldog, végtelenül boldog - vagy legalább annak látszó Párizs, s amott az a szegény asszony, ki úgy szerette e várost, minden aranyfüstjével együtt - halva.

S e fénylő, rózsás tömeg minden egyes tagja csakúgy meg fog halni egyszer, mint az a szegény koldus ott az út szélén - - -

Vajon megvigasztalja-e ennek a tudata azt a szerencsétlent?

1/2 7-kor a Café de Paris-ba, Jean Aicard vár ott reám, vele a Grand Café-ba, hol ebédelünk cigánymuzsika mellett. Patikárius Ferkó elragadóan játszik, elhúzza összes nótáimat (pedig van egynéhány).

Aicard-t annyira elragadja a zene, hogy - verselni kezd.

Rémítő gyorsaságban, félig lázban ír egy költeményt - serceg a toll, pattog a húr. Én magam pedig úgy el vagyok ázva a zenétől, hogy alig eszmélek.

A költő, bevégezve költelményét, felolvassa - - - az opus a pillanat hangulatát fejezi ki: távoli, álomszerű országokról szól, hová a zene hatalma visz, amely idegenszerű, titokzatos szerelemről beszél - aztán a virágok elhervadnak, a dal elhangzik - a szerelemnek vége, a szerelemmel elhal a szerelmespár is, s most ott fekszenek külön azok, kik egy élet folyamán együtt reméltek, bíztak, szerettek, a hideg, a nyirkos föld ölén. -

Az utolsó szó s hang elhangzik, egy heves mozdulat, s az asztalon álló égő szivargyújtó lámpa feldűl - az égő borszesz végigfolyik Aicard ruháján, hármunk előtt tűztenger, a zene elhallgat, a pincérek összeszaladnak - Aicard felugrik, félreáll, s ojtani igyekszik - önmagát.

Én pedig, meg a pincérek (mint az ilyen esetekben mindig) a márványasztalnak esünk, s igyekszünk ott elnyomni a lobogó borszeszlángot.

Végre itt is, ott is vége a tűznek, s csak akkor, midőn visszaülünk helyünkre, jutunk tudatára annak, hogy tulajdonképp veszedelemben forgott a poéta - kinek szerencsére sima frakknadrágja lévén, nem vetett lobot, ha rám dűl, az én bolyhos angol ruhámra - elégek.

Pár percnyi hallgatás után a poéta szólalt meg: "Du reste, il fallait qu' après toute nos sensations éprouvées, ce moment arrive!"[807]

10-ig a Grand Café-ban várjuk Berge-et, ki nem érkezik.

Innen át a mi oldalunkra a Szajna bal partjára. Séta a blv. St. Michelen - - - Aicard verseket mond. Mellettünk a félhomályban szerelmespárok suhannak el, ez, ez a Luxembourg környéke Párizs szíve, itt még létezik szerelem.

Az elegáns városnegyedek banálisak, fagyosak, nincs idejük a mondéneknek érezni, a boulevard-okon a szerelem: vásár.

Csak a Quartier Latinben érzik az élet lüktetése.

Fel az Observatoire-ig, a gesztenyefák, orgonabokrok virágai illatoznak, itt-ott egy magányos fülemile dalol, messziről-messziről hazatérő tanulók elhaló kórusa hallatszik, majd befordulva a rue N. D. des Champs-ba, az is elhangzik, s csendes lesz minden.

Lassan felfelé ballagunk az utcán, szótlanul, les paroles étant coupés par les sentiments.[808]

A rue de Chevreuse-ig eljutunk, amely már csak pár lépésnyire van Aicard lakásától, s a bld. Montparnasse-ra visz.

A majdnem sötét utca alján egy piciny, ide-oda lengő árny bontakozik ki a félhomályból, majd formát nyer: une passante solitaire.

Moi: "Est-ce vous Victoria?" - kérdem önkénytelenül.

L'inconnue: "Non, ce n'est pas moi."

Aicard: "Voulez-vous monter avec nous chez moi, et prendre une verre de champagne?"

Elle: "Je veux bien."[809]

Ezalatt odaér hozzánk, a gázlámpa kivilágítja tetőtől talpig. Fekete, hegyes kalap, fekete, földig érő bársony köpeny, fekete szem, piros ajkak, tej- és vér tónus.

Felbotorkálunk a lépcsőn. Aicard lámpát gyújt, s aztán meggyújtja a csillár összes gyertyáit (délvidéki lévén, szereti a világosságot).

Trialogue.

Aicard: Voulez-vous ôter votre chapeau.[810]

Elle: Je veux bien (leveszi).

Moi: Si vous vous débarrassierez de votre mantille.

Elle: Si vous voulez (leveti)[811]

S íme most ott áll előttünk fraise écrasé és halványkék rokokó brokát kosztümben - mintha csak az alkóvja függönyeibe öltözött volna.

Aicard: Voulez-vous une cigarette.

Elle: J'adore ça - je suis espagnole.

Moi: - - - de la place Clichy?

Elle: (komolyan) Non, Monsieur, de Séville.

Aicard: Couchons-nous - on aura place sur ce canapé.[812]

(Az óriási díványra mutat, amelyen valóban öt - pár - elférne.)

Elle: Je veux bien (lefekszik, odafekteti fejét a dívány szélére, bodros füstöt ereszt; elhallgat).[813]

Egypár pohár pezsgő után megered a nyelve. Elmondja, hogy így feküdni és semmit sem tenni szeret legjobban a világon.

A neve Ancrelita, foglalkozása modell, most semmi dolga és szabad.

Tegnapelőtt még egy festővel lakott: de oly furcsa eset történt vele - - - de oly furcsa.

"Si vous le raconteriez."[814]

Elle: Je veux bien - elmondja, hogy a múltkor este fáradtan hazaérkezik 6-kor - A piktor csak 12-re várta, mert azt hitte "ül" valamelyik atelier-ben.

Mondom, hazaérkezik, halkan lefekve - elalszik. Egyszerre csak 8 felé felnyílik az ajtó, s két asszony lépett be rajta. Odamennek a büféhez (mint olyanok, kik tudják a járást), kiszedik a chartreuse-ös üvegeket, s con amore iddogálni kezdenek.

Ancrelita pár percig bámulva néz rájuk - majd felül ágyában, s megszólítja őket: "Vouz attendez ms. X?"[815]

A két leány nagy zavarba jő, s bevallják, hogy valóban igen; de csak beszélgetni jöttek hozzá, tőle kapták a kulcsot, azt hitték, hogy szabad - de miután látják, hogy nem az, elmennek.

Ancrelita kifejti, hogy ellenkezőleg, meg kell őt várniok - s hogy ne fáradjanak el a várásban, megkínálja őket ágyával - feküdjenek mellé. Az ágy széles - s így kényelmesebben lehet beszélgetni.

A két asszony követi tanácsát, s egy félóra múlva, midőn a "monsieur" hazaérkezik, ott találja a három asszonyt a legjobb békességben végignyúlva.

Őt összeszidják, Ancrelita kifejti neki, hogy nem érdemes hozzá járni, ezentúl ha látni akarja, jöjjön lakására.

S így - most félig-meddig szabad.

Különben kifejti, hogy a szerelem nagyon untatja, a legkényelmesebb s legjobb dolog a világon így heverni, álmodva álmodozni s cigarettázni mellé.

Valóban nem találhattunk volna érdekesebb antitézist a múltkori orosz asszony után, ki csupa imprévu élet, szellem volt.

Még egypár "je veux bien", még egypár pohár pezsgő, s nekiindulunk az éjszakának. Én elkísérem a rue Gay Lussac sarkáig, gyengéd kézszorítás - búcsú egy élet folyamára.

 

Péntek, április 27-én.

Reggel egy percre Aicard-nál, ki még az ágyban. Spleenes hangulat, Aicard rémségesen keserű verseket írt az éjjel, felolvassa, én némán, bambán hallgatom.

A "L'amour et la mort" ciklusból - - - Délután a pasztellistáknál Mease, kit két esztendeje, hogy nem láttam.

Este egy fél óráig ctesse Diane-nál, hol az egész szalon a mi tegnap éjszakai kalandjainkról beszél, s miután ez engem egy cseppet sem érdekel (hiszen átéltem már) (!), elmegyek.

11-kor baronne Gourgaud báljára. Haute gomme. Igen fényes nagy appartement.

Gyönyörű lépcsőház, fehér, arany, bordó és tükrök.

Igen sokan: a Fitz-Jamesok, Canrobert-ek, Mornyk, Ganayk, Pourtalèsek etc., etc.

Alighogy belépek, egy dáma ragad karon, és - bemutatja magát nékem. Olga de la Grenet - madame Jameson barátnője. Egyik tagja a princesse Brancovan, Fitz-James, Bibesco-Jameson colonie musicale-nak.

Meghí anyjához, én, ki már a legtöbb embertől elbúcsúztam - elfogadom. - Mily őrültség.

Első négyes, ctesse Fitz-Jamesszel felmegyünk a második emeletre, s ülve táncoljuk. Philosophie mondaine.

Ugyanaz a téma miss Wilbyvel, ugyanezen a kanapén (a második négyes alatt) és mlle Claire de Canrobert-rel a cotillon előtt - ez utóbbival cotillon.

A nagyvilágot csak az asszony érti meg igazán, a félszínt meglátni csak finomult individuum képes.

 

Szombat, április 28-án.

A szegény Jablonowska beszentelése. Bunnyvel és Cary Elwes-zel megyünk, Saint Honoré Eylau templomban a mise, ugyanott, hol négy hónap előtt Maurice esküdött örök hűséget Terkának. Fekete posztóval borított templom, mindenfelé a Jablonowskyak nagy családi címerei.

Az első padban elöl Maurice, mellette ms. Richard, a másik oldalon Terka - és a többi család: székek üresen. On ne voulait s'exposer trop -[816]

Én természetesen Maurice mögé ülök. Legalább annyival tartoztam a szegény hercegnőnek.

A templomban sokan, Tony Robert Fleury, Julian, Pongrácz Nina, ctesse de Béthune, ctesse Diane (ki bátor, mint mindig).

A templomban selyemruhák frufruja, félhangon pletykák, amott Hardité virággal gomblyukában - tán innen a versenyre készül.

Furcsa, hogy az esküvőkön rendesen komolyabb jellege van a templomnak, mint a beszenteléseken.

Az igaz, hogy ott a szenvedés kezdete, itt a szenvedés vége érzik.

Gyönyörű zene, óriási ceremónia, valami húsz pap, ceremonienmeister, rémítő sok virág, óriási nép a templom előtt - pár sor a Figaróban - és a koporsó örökre bezárult.

S annyi tűzből oly kevés hamu maradt.

Ki élt annyit, mint ez a szegény asszony, s Párizsban úgy elfelejtik holnap, mintha nem is létezett volna.

Az élet rövid, aki meghalt, azt el kell felejteni - ez a princípium - mert különben elkeseríti emlékével a rövid, az eliramló életet.

Vége a ceremóniának - egymás után vetünk keresztet koporsója felett. Requiescat in pace. A fekete ruhákba öltözött menet kivonul, a templom hajójának közepén Maurice az egyik, Terka a másik oldalon fogadják a kondolenciákat.

Egy kézszorítás - - - fent az orgona a cisz-moll szonáta adagióját játssza - aztán ez is elhangzik. Kint a templom előtt napfény, virágok, madárdal. Az egyik oldalon az elhunyt egyik legjobb barátnője, ctesse de Béthune, ki zokogva, talpig feketében, melegen viszonozza kézszorításomat, s könnyzápor között figyelmeztet - hogy azért ma este fogadni fog - - otthon lesz.

Mily semmis az élet, mily kevés nyomot hagy, mily semmis a halál - hogy az életet nem bírja megaranyozni.

Valóban nem érdemes a fáradságért - - miért, de miért meghalni?

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Undor fogott el - de nemcsak engem, de két angol piktoromat is - látva Harditét, ki cabriolet-jére felkapaszkodik, s a Bois felé robog, madame de Béthune-t, ki előszedte carnet-ját, beleveti magát kocsijába, s elkezdi látogatásainak aktusát, látva mind e majmokat, kik a hercegnő szalonjaiban forogtak - - - s kik oly kevéssé voltak a pillanat tudatában, hogy még e percben is majmoknak tűntek fel.

Némán ballagunk be a városba, a Café de la Paix előtt Christ G. Mease vár reánk.

Christ Mease - egyike a zürichieknek. Ő kémiát tanult akkor - ma festő.

Azt hiszem, egymást rontottuk e séjour alatt.

Magas, hat lábnál magasabb fiú. Méla, kék szemek, felhúzódott szemhéjak (mint a legtöbb festőnél), markírozott profil, hosszú, vereses szőke haj és bajusz.

Igen lassú mozgás, igen kevés szó. Látszólag fagyos - pedig csupa érzés. Utoljára két és fél esztendeje Londonban láttam, azóta azonban utaink mind párhuzamosan futottak.

Szeretnénk beszélni sok mindenről, dehát a Café de la Paix-ben hogy lehetne? S így, miután banalitásokról mi ketten ebben a percben nem beszélhetünk, némán ülünk egymással szemben, s ez a hallgatás beszél arról, amit a szó el nem mondhat.

Ebéd Lady Alexander Gordon Lenoxszal és Elisabeth Balshe-sal Kéfournál. Igen nagy animó, a chambre séparée-k hangulata platonikusan.

Ebéd után a dámákkal a Chat noir-ba, Fragerolles érdekes, mint mindig. A sziluettek már untatnak.

 

Vasárnap, ápril 29-én.

St. Germain-ben Alastair Cary Elwes és Rupert Bunnyvel.

Bűbájos tavaszi nap, on se couche sur l'herbe, puis - on rêve.[817] Tervek - Florence -

Az erdőben Aicard "Les heures de l'amour"-jából olvasunk.

 

Hétfő.
Kedd, május elsején.

Reggel Aicard-nál, pár, e napokban írt versét olvassa fel, azt veszem észre, hogy asszimilálódik hozzám, vajon vettem-e én is fel valamit egyéniségéből?

Bár ez nem lehet ártalmas egyikünkre sem, mert a formánk különböző.

V. r. u. Bunnynek és Elwesnek ülök, kik arcképemet festik, abban a pózban, amint e jegyzeteimet írom.

Este ebéd Pierre de Coubertinnél könyve tiszteletére, amelyet az angol nevelésről írt, s amely ma jelent meg.

Ott a háziakon kívül még ct. Bégouin (a Débats fiatal gárdájának másik tagja), egy Lucinges herceg, s még néhány Faubourg St. Germain-i fiatalember (cte de Tèle stb.).

Ebéd alatt főleg arról van szó, hogy milyen furcsa az, hogy ma az írók legalábbis két nemzetre kell hogy támaszkodjanak, s rendesen két nemzet szellemét képviselik. Így a három jelenlevő "irodalmár" különösen bevilágítja e tézist. Coubertin: angol-francia, Bégouin: német-francia, jómagam: magyar-francia.

Mesterünk: Taine anglo-francia, - többi tanítványai: Bourget: anglo-francia, Vogüé: orosz-francia, James: francia-angol, Brandès: dán-francia stb., stb.

Az ebéd is egészen angol, angol menü, pudding à la Oxford, "cake à la jubilée"[818] etc.

Pierre fontoskodó arccal csinálja az honneuröket.

11-kor hazafelé ballagok, útközben majdnem a szállodám előtt cte Ostroroggal és Guillaume de Gayffyer-vel találkozom. Ostrorog meghí magához teára, pourquoi pas? annál is inkább, miután szomszédom.

Csinos kis garçon appartement.

A modernekről beszélünk, Ostrorog egészen Goncourt tanítvány, minden hibájával a mesternek.

Különben ő is a nagy kozmopolita iskolához számítja magát, lengyel születésű, Angliában nevelkedett, Párizsban él, franciául ír, Angliából csakis a sznobizmus ragadt rá. Egy fél óráig arról folyik a vita, hogy van-e neki joga a particule-re; s a legkomolyabb képpel -

Igyekszem megnyugtatni, s ezért igen hálás.

 

Szerda, május 2-án.

Ülök a piktoroknak, a képek haladnak. Elwes (eddig) egyéniségemet jobban eltalálta, mint Bunny, de Bunny képének technikája sokkal nagyobb.

Festés közben érkezik - Bunny nővére mrs. [Üresen maradt] férjével és két kisgyermekével. Igen ladylike. Telivér.

3-kor Olga de la Grenet-hez. Ez a mad. Dubois egyik tanítványa és a Brancovan-Fitz-James-Jameson dilettáns pianista társaság kültagja. Kültagja, mondom, mert mindent elkövet, hogy intim legyen velük. Nem nagy sikerrel.

Olgának hívják, mert az anyja orosz eredetű.

Avenue d'Antin-en laknak, első emelet, egy nagy előszoba s nagy szalon. L'élégance pauvre, luxe faux.[819]

Ebből az intérieurból látom már egyéniségét: à quoi bon être? - Paraître, paraître.[820]

Igen nervózus, az a nervozitás, amely a bizonytalan és non assise pozíciókkal jár mindig együtt. Többet beszél, mint gondol.

Különben jól játszik, a középszerű felett.

Tőle madame Jamesonhoz (hogy a dilettantizmus foglaljon le egész napra). Nála ritka élvezet vár reám: princesse Brancovan és sógornője, princesse Bibesco, Párizs két legkiválóbb dilettáns zongorajátszónője, kikkel és madame ?-el nyolc kézre eljátsszák Beethoven kilencedik szimfóniáját.

Princesse Brancovan. Kicsiny, erős asszony. Szőke haj, elég finom profil, kis kezek. Semmi race, sógornője, Bibesco hercegnő kicsiny, száraz, ideges asszonyka, sárgás teint, fekete-sárga.

A szimfónia után (amely mint a nyolc kézre játszott darabok mindig, igen hidegen hagyott) egyenkint játszanak. Előbb Bibesco egy Chopin-impromptut, roppant tudománnyal, néha idegesen, de semmi érzéssel; irtóztató handabandával kísérve játékát.

Utána princesse Brancovan (egy félórai könyörgés után) enged kérésünknek, s (állítólag) nagy gyásza óta (férje halt meg két hónap előtt) először játszik megint.

Két Chopin-mazurkát, egy nocturne-t és egy Mozart-darabot adva elő. Igen artista és igen komédiás egyszerre. Nagy érzés, nagy tudomány - hanem milyen pantomime! Nem lehet ránézni.

A párizsi világban "piano-ambulant"[821]-nak nevezik. A nevetséges epitetont valószínűleg a darabjaival járó némajátéka által szerezte.

Mindenesetre érdekes játék, igen kevés azoknak a száma, kik Chopint és Mozartot egyenlő erővel játsszák.

Este Bunny és Elwes-zel az Edenbe, Angot-t adják a két csillaggal: Judic és Granier-vel. Igen középszerű előadás, a színház túlságos nagy arra, hogy operetteket játszhassanak benne, a nüanszokból nem látszik semmi, s a két díva gyenge hangja elhangzik. Untam magamat.

 

Csütörtök, május 3-án.

Délután ülök a két piktornak. Tea náluk, ott két angol festő: Bleuner és Birkenzuth, az utóbbinak igen kellemes a hangja, egypár Schumann-dalt énekel.

Később Mease érkezik, ki keveset beszél. Szeretnék vele egyszer egyedül lenni, de hát sem nekem, sem neki nincs ideje.

Este 1/2 9-től 1/2 11-ig Haraucourt-nál tea. Ott igen sokan: Agache (a festő), Emil Michelet, Jaques Meyer, Georges Lorin stb., stb. Várják Benjamin Constant-t és Félicien Ropsot is, de addig, míg én ott vagyok, nem jönnek.

Haraucourt-nak a rue Gay Lussacban van igen csinos lakása, hol ma voltam először nála, mert eddig mindig hivatalában kerestem fel.

Egy elég nagy szalon, melynek fala tele képpel, egypár igen érdekes vászon, így Benjamin Constant-tól, Besnard-tól, Agache-tól. A hálószoba nagy tükrén une collection de gorge féminine.[822] Vagy 70 fotográfia.

Tel maître - tel maison.[823]

Haraucourt oldalán maîtresse-e, csinos, igen érdekes fejű leány, kinek arcképét már a Besnard-kiállításon láttam is a pasztellistáknál.

Haraucourt megmutatja nékem és Agache-nak Rops-gyűjteményét. Bámulatos eauforte-ok, a legszebbek, a legérdekesebbek, amelyeket valaha láttam. Bámulatos erő, fantázia, és amellett olyan gondolatmélység, hogy mellette egy Doré opusai közönségesnek, limonádéízűnek tűnnek fel.

Igen érdekes az "Ördög" legendája, és "meztelen tanulmányai".

Haraucourt-tól Munkácsyékhoz. Bál. Csárdás Munkácsynéval és Marianne Chaplinnel. Megismerkedem Anatole France-szal, illetőleg felújítom az ismeretséget, mert már három esztendeje találkoztam vele a Cazalisoknál.

Írtam néki a "Szemle" érdekében, hogy engedje meg a "Livre de mon ami" fordítását - ingyen. Beleegyezik - ha kiadója is megadja az engedélyt, ami különben csak akkor szükséges, ha könyv alakban is megjelenik az opus.

 

Péntek, május 4-én.

Reggel Mease-zel a Szalonban. Általános benyomás: Puvis de Chavannes hatása a legmodernebbek képein. Új irány nincs (Besnard nem állított ki). A mesterek ismétlik magukat, így Henner, Lhermitte és Breton jóformán csak régibb képeik kópiáit küldték.

Új tehetségek: Callot, Reid (angol misztikus iskola, Puvis hatása alatt).

Bunny igen jól csügg, képe nyer a kiállításban, mindenkinek feltűnik.

Mease-zel és a szerencsétlen Adamsonnal reggeli.

Ebédig ülök a piktoroknak.

Ebéd után előkészülődések ctesse Diane jelmezbáljára. Én mint mártír primitív megyek.

Felmegyünk az atelier-be, Victoria segít az öltözésben. Majd egy óráig tart, míg bevarr kosztümömbe.

S most ott állok, arannyal áttört fátyollal fejemen, amelyet aranypántlika tart fenn, földig érő arab burnuszban, amely nagy festői redőkben hull alá. A burnusz alatt áttetsző, arannyal kihímzett fátyoling. Kezeimen két lánccal összekötött aranykarperec, lábaimon két primitív, nehézkes szandál, egyik kezemben egy hosszú szárú nárcisz, amelyet à la Puvis de Chavannes mozdulattal tartok.

Járni persze jelmezemben alig tudok - de hát ez a stílusomban van. Szandálomat hüvelykujjammal, kosztümömet vállaimmal tartom, csak itt-ott erősíti meg "élet"veszélyes déshabillémet Victoria egy öltéssel.

Elwes gyönyörű régi japáni kosztümben, álarccal fején - nekiindulunk az atelier-ből levezető kanyargó csigalépcsőn. Elöl Victoria egy fer forgé[824] gyertyatartóval, utána én, leghátul Elwes, nekem minden lépésnél leesik szandálom lábamról. Úgyhogy a két emeletet egy negyed óráig tart - "dégringoler".[825] Folytonos nevetés, Victoria majd meghal a kacagástól.

Végre a kocsiban - - -

Mindkettőnk kosztümje nagyon tetszik. Ctesse Diane mint egyiptomi kártyavetőnő várja vendégeit az ajtónál. Pár igen szép kosztüm, így egy római szenátor (egy amerikai festő, kit ugyane kosztümben a Julian bálon láttam).

Madame X két leányával kék empire s egy reneszánsz. Madame de Sireufle unokahúga orosz eredeti jelmezben. A poéták majd mind manteau vénitienben jöttek. Madame d'Osmond és leánya Louis XV. kosztümben stb., stb.

12 óra felé feltárul az ajtó s három leálcázott "espagnolle" ront be táncolva, énekelve, gitárt pengetve. Mindenki rémülten kérdi, hogy vajon az "Ernestine"-ek megszaporodtak. Mert két maszkban őket ismerjük fel, de hát ki a harmadik?

A harmadik egy ismeretlen leány, ctesse Diane szerint Mongolfieri unokahúga, ki elmondja nekünk Elwes-zel, mennyit szenvedett a két "Ernestine"-től, kikkel jött, azt találták, rosszul van felöltözve, hogy fog majd itt megjelenni mind e fényes kosztümök közepette. Aztán a mère Ernestine kifejtette, hogy megöli, ha hamisan énekel.

Persze, így hamisan énekelt. Roppant naiv, kedves leány.

Aicard tizenkét óra felé érkezik, mint Landrin, egy Bastien-Lepage által Amerikából hozott jelmezben.

Igen jól áll sötét hajához, szakállához e vad, barbár ruha.

Vagy négy-öt asszonnyal és Aicard-ral egy kis szalonba vonulunk, ahol olyan jellegű konverzáció qui aurait fait rougir des marins.[826]

Én egy nagy virágvázában nárciszokat fedezek fel - kiosztom (persze primitív mozdulattal) a hölgyek között.

A mártír fehér virágaival sétál most mindenki.

Cotillon - - - reggel ötkor nagy vacsora. Az ultra intimek mind egy asztalnál, amelyet a Grófné presideált. Aicard verseket mond - Elwesnek névralgiája.

Reggel öt óra, mire hazafelé indulunk. Elwes-zel, Aicard-ral Aicard-hoz, hol feketekávézunk. Reggel nyolckor gyalog megyünk haza jelmezeinkben Elwes-zel. S a rue N. D. des Champs-ban ez fel sem tűnik. Jellemző a városnegyedre.

 

Szombat, máj. 5.

Este 9-ig alszom. 9-kor felkelek ctesse Béthune-hez teára. Óriási névralgia, belépve a szalonba, úgy érzem, minden megfordult velem, a parfümök s a zene elundorít. Egy hátulsó ajtón megugrom haza, lefekszem, s alszom másnap reggeli hatig.

 

Vasárnap, május 6-án.

Reggel 10-kor Elwes- és Bunnyvel Fontenay les Roses-ba. Egy fa tetejében ebéd - les arbres Robinson. Messziről kuplékat, nevetést - és szamárordítást hoz a tavaszi szellő. Nagy séta - széles à la Besnard tájképek. Leülünk az erdőben, s verseket olvasunk. En un mot très stylisés.[827]

Este ebéd otthon, a modellek (Marie Louise és Victoria) az öngyilkosságról filozofálnak, érzik szavaikból, hogy már mindegyik gondolt reá.

Aztán a szerelemről van szó. Marie Louise úgy szeret, mint egy hiéna, Victoria, mint egy veréb. Milyen kevés asszony szeret nőiesen - miért? Pedig csakis a nőiesség szerettet meg - legalább azt hiszem.

Innen az orosz templomba, hol azt hittem, énekes éjjeli mise lesz, nem volt - mert tegnap volt. Pedig itt az egész orosz kolóniától el akartam búcsúzni.

Éjjel nagy séta - par des bouille-bouilles. La débauche éternelle et ennuyeuse.[828]

Nehéz, fáradt álom utána.

 

Hétfő, máj. 7-én.

Bunnyvel Szalonba. Aztán Lady Alexandre Gordon Lenoxnál. Estére meghí, nem fogadom el, fáradt vagyok. Miss Balshe nővére meghalt Amerikában.

Másnap utaznak vissza Londonba.

Este Antokolszkijnál, ki szemrehányásokkal illet, hogy oly rég nem voltam náluk. Antokolszkijné azóta nagybeteg is volt.

Antokolszkij a M. Sz. orosz fordításáról beszél, dicséri nagyon, tetszik neki, júliusban, ha hazamegy, elviszi magával, s eszközölni fogja kiadatását.

11-kor Baronne de Bertaugny báljára. Fbg. St. Germain, rue de Grenelle. Irtóztató sokan, úgyhogy még a lépcsőházban is alig lehet mozogni. Ott a Thuryek, ctesse de Bélizal, vicomtesse de Kerturé leányaikkal, Noël Goldsmith stb., stb. Egy óráig tolongok a legnagyobb hőségben, aztán megugrok.

S ha az ember meggondolja, hogy vannak emberek, kik egész életökben egyebet sem csinálnak, mint ilyen estélyekbe járnak.

Szent egyszerűség!

 

Kedd, 8. május.

Alastairral madame Jamesonhoz, ki azonban kivételesen nem fogad. Rotschildné matinéján. Sétálni a Batignolles-on. Ctesse Diane-nál.

Este Huysmansnál, de csak igen rövid időre.

 

Csütörtök, 10. május.

Taine-nél. Igen érdekes a mester, búcsúm apropójából főleg a regényről beszél. Direkt és indirekt tanácsok. Összehasonlítja Daudet-t Balzackal. Daudet csak a külsőségekre fektet gondot, csakis azt érzi s érti meg, amit lát, Balzac a külvilágot minden benső rugójával együtt adja vissza. Stendhalról is beszél. Stendhal azért oly nagy, mert éppolyan kiváló filozófus, mint mondén. A világot esprit souterrainjével[829] még soha úgy nem látta senki, mint ő. Amellett pedig a legnehezebb filozófiai problémákat a mondén könnyű, finom nyelvével, minden megerőltetés nélkül traktálja.

Mondén stílben adja vissza a filozófiát, amelyet az életből levon, s a filozófus szubtilitásával meglátja az életen keresztül vonuló vezérfonalat.

Nékem tanácsul azt adja, pár évig még átélt, lehetőleg szubjektív dolgokat írjak csak meg - aztán próbálkozzam meg a masse-szal, ha érdekel.

Ez különben temperamentum dolga, kit a komplikált pszichológia érdekel jobban, az írjon reserré lélektani regényeket. Akit az össz minden hullámzásával, az társadalmi regényeket.

A filozofikus gondolkodású írók rendesen az előbbi formát kezelték s kezelik (Dosztojevszkij, Eliot, Turgenyev, ma Bourget, Haraucourt).

Mielőtt elmegyek, átadja Philosophie de l'art-jának egy autografírozott példányát.

Jövő hétfőn utaznak Annecy melletti falusi birtokukra.

Madame Hayemnál.

Jean Rameau új kötetéről beszélnek, főképp még Barbey d'Aurevilly betegségéről.

Este a Grand Café-ban Pali játszott.

Vagy 1/2 1 lehet, mire hazajutok a szállodába. Felérve a második emeletre, a szobámba vezető folyosón botorkálok - egyszerre csak a mellettem levő ajtó felnyílik: c'était Laurent Tailhade.

Behí magához (már párszor kártyát cseréltünk), s felolvassa majd egész új kötetét (Sur fond d'or[830]-t), amely ctesse Diane-nak van ajánlva.

Mintha a Louvre primitív képein látott dolgokat valaki versben leltározta volna.

Furcsa opus.

Az egész kötetben csak egy igaz vers: Sérénade triste. De ezt nem szereti, banálisnak találja, mert - érzett.

 

Péntek, május 11-én.

Reggel de Gerandóéknál, csak Attilát láthatom. Villásreggeli Jean Aicard-nál. R. u. ctesse de Fitz-Jamesnél. 4-6-ig ülök a két piktornak.

Este ctesse Diane, hol Sully Prudhomme, Aicard, Cary Elwes, utóbbiakkal éjjel Café Américain-be.

Innen Aicard-hoz, ki kéziratban lévő Don Juanját majdnem egészen felolvassa.

Alapeszméje csodálatosan hasonlít M. Sz.-em alapeszméjére. Hőse egy túlfinomult fajból való, művésztermészetű ember, kinek tragikuma ugyanaz, mint az én Girády Arzénomnak, qu' étant limité il ose de rêver l'infini.[831]

 

Szombat, máj. 12-én.

Villásreggeli a visszaérkezett ctesse Schärffenbergnél vele és unokájával, Némethy Emyvel. Hála Istennek az öreg grófné majdnem helyreállt, viruló színben.

Délután kocsizunk a Bois-ban, Suresnes, Sèvres, Boulogne-on vissza. Velük Bunny és Elwes atelier-jébe, arcképem igen tetszik a dámáknak.

 

Vasárnap, május 13-án.

Reggel François Coppée-nál, kit az idén sajnos igen ritkán láttam. A tél kezdetén utazott Hollandiába, később pedig nővére megbetegedett, s így az idén alig látott embert. Kedves kis kertjében fogad.

Pár négyszögölnyi potager az egész, de miután nekidűl a szomszédos kerteknek, alig látszik a vége. Fejünkre nyílnak a piros levelű zöldellő fák, zöldes fényben törik át a lombokon a napsugár, pompás tavaszi hangulat. Az embernek alig van kedve beszélni, lustán elhúzva ülünk, melegítve fáradt, a párizsi élet által letört tagjainkat, a napon. Itt-ott egy nyájas macskafej bukkan fel: Coppée híres macskái, van neki öt darab.

Az egyik az ajtó melletti kőkorlátra telepedik kihúzott derékkal, akárcsak egy szfinx.

Eleinte egyedül vagyunk. Szegény Barbey d'Aurevillyről beszélünk, kivel épp nála ebédeltem együtt itt utoljára, két esztendő előtt.

Coppée-nak valamelyik orvos azt mondta, aligha él meg, persze öreg is már nagyon a páciens, s így nem csoda, hogy a baj veszedelmesebb nála, mint másnál.

Louise Readről, ki jóformán Barbeynél lakik, amióta ez beteg, a legnagyobb adorációval beszél. Valóban ez a modern őrangyal az utóbbi időben önmagát múlta felül.

Ezalatt: Valadon, a festő és René Maurice Hirsch, fiatal poéta érkeznek.

Ez utóbbi írta azt a kis darabot, amelyet múltkor a Karagyorgyevichek-nél adtak elő.

Igen souple édes kis zsidófiú, nagy szeretettel néz Coppée-re, ki folyton "mon enfant"-nak nevezi.

Armand Hayemről van szó (az én madame Hayem-em férjéről), kit Coppée a világ legeslegnagyobb raseurjének mond - annak dacára, hogy a kis R. M. Hirsch unokatestvére.

V. r. u. nagy magányos séta a bl. de Clichy, Batignolles-on. Tanulmányozom az errefelé lakó populációt. Határozottan a Quartier Montparnasse érdekesebb, itt az élément bourgeois túlnyomó, míg a Luxembourg és Observatoire körül a tanuló és művész, no meg ami velük jár.

Hat óra felé érkezek vissza a rue de N. D. des Champs-ba, Victoria az ajtónál áll - elmegyünk még egyet járni - karonfogva (!) - a Luxembourg kertjében, aztán pedig egypár borosüveget veszünk, s így térünk vissza oda, hol ebédelünk.

Mily nagy Párizs, ebből látszik, ezt sehol sem lehetne, de még Londonban sem tenni, ha az ember világba járt.

Ebéd alatt elköltjük a pár üveg Haut Bursacot, illuminált hangulat.

On parle même de la peinture.[832]

Este Schärffenberg grófnénál.

 

Kedd, máj. 15-én.

Villásreggeli után Haraucourt-nál Bunnyvel, ki meg akarta köszönni néki, hogy a Szalonról írt cikkeiben annyira kiemelte képét.

Haraucourt megmutatja jegyzeteit, így vagy 50 regény, novella és költői elbeszélés vázlatát firkálta meg.

Aztán meg mindegyikhez jegyez, ami nem a legjobb szisztéma, ez érzik meg "Amis"-ján is, mely azt a benyomást teszi, mintha vagy háromszáz maxime-ot gyömöszöltek volna belé.

Sarahról beszélünk, elmondom neki, hogy a díva már igen rég vár tőle pár sort darabjáról, amelyet számára ír, de hiába. Haraucourt esküszik égre-földre, hogy azért nem írt, mert nincs meg Sarah címe. Átadom adresse-eit.

Tőle madame Jamesonhoz, a kertben fogad. Igen homelike[833] kis sátor a piciny kert azon részén, mely ráfekszik a Parc Monceau-ra. Ott Berthe de Bussières, ctesse de Granval, baronne Hottinguer, baronne de Bentham.

Főleg ctesse Granvallal beszélünk a Fbg.-ról, amelyet ő is (dacára annak, hogy tagja) kicsinyesnek, nyárspolgáriasnak tart.

Ez egyike a legrokonszenvesebb párizsi asszonyoknak. Egészen az a modor, mint nagyanyáinknak, sőt még ezektől külkinézése is. Scheitlikat[834] hord, sima redőtlen arcához ez oly jól áll. Tiszta kifejezésű, mély szemek, gyermekiesen ártatlan mosoly; s amellett igen modern (artisztikus értelemben persze csak) világnézlet.

Igen sokat bocsát meg, mert sokat élt és még többeket látott élni. Meg tán titkolnivalója nincs, pedig - s kivált ez teszi elnézővé.

7-kor Jean Aicard-hoz, ki ebédre hítt. Belépve a kapun, a házmesternébe ütközöm. Megkérdem, hogy otthon-e van már a poéta. Nincs - de - est-ce vous ce mr - Oucht ou quelque chose comme ça?

"Mais oui, pourquoi?"

"Mon Dieu, alors j'ai fait monter un autre monsieur au lieu de vous. Je ne comprends rien, il se disait aussi - Oucht."

"C'est impossible, Madame, je suis le seul de ce nom à Paris."

"Mais vraiement, c'est vous que M. Aicard attend?"

"Il me semble, étant invité à diner chez lui."

"Qui est alors l'autre?"[835] kérdi a cerbera, s gondtól terhes léptekkel odújába vonul.

Én felrohanok a lépcsőn. Aicard szalonjába vezet a bonne. Ott egy igen karcsú, középtermetű, barna, fekete szemű, kis bajuszú fiatalember.

Egy percre feláll, midőn belépek. Fél szemmel rám hunyorgat, én dettó őreá. Majd leülünk mind a ketten. Ki lehet, gondolom, ez az uracska, kinek olyanféle a neve, mint az enyém.

Várunk - - - eltelik öt, tíz perc, csak nem jő senki sem. Végre! megáll lent egy kocsi. Addig én már kisütöttem, hogy bizonnyal Aicard valami vidéki unokaöccse, ki őt látogatni jött, s most mai esténket el fogja rontani.

A poéta felszakítja az ajtót, kíváncsian néz reánk, majd átöleli a kis jövevényt, s homlokon csókolja - - - bemutat egymásnak:

Ms. Justh - Mahomed Bakouch, egy kis tuniszi princ, kit afrikai útjain szedett fel valahol a sivatagban, s akinek szüleinél több hetet töltött.

Olvas néki "Au bord du désert"[836] című kötetéből egy csomó költeményt, kivált azokat, amelyek az arabokra s az arabok és franciák viszonyára vonatkoznak. Bakouchnak nagyon tetszik - de éhes. Ebédelni megyünk, éspedig a Grand Café-ba cigánymuzsika mellett. Patikárius Ferkó játszik.

Igen furcsa coup d'œuil.[837]

Ketten (Bakouch és én) orientális fajból vagyunk, de azért a legkeletibb köztünk Aicard, és a legpárizsibb culture-re a kis arab (ki különben úgy hasonlít Patikárius Ferkóra, mintha öccse lenne).

A kis Bakouch a keleti nábobok azon fajtájához tartozik, kik el vannak ragadtatva, hogy fehér elefánt helyett egylovas kocsin járhatnak, s kik Mohamed földi paradicsomát a Café Americainnel cserélték fel. Zwickert hord. Nagy, színes plasztron, nyakkendő, feszes, igen feszes à la Paulus nadrág, feszes ujjú kabát, ruhájának minden darabja őseredeti francia szabótól került ki, egy olyan szabótól, kit még nem nemesített meg Poole vagy Nicoll hatása.

Argot-t beszél, szótárához a legtöbb szavat a bld. des Batignolles szolgáltatta, minden új kuplét betéve ismer, tudja a híresebb kokottok taksáját és a versenylovak pedigréjét, olvasni - - - nem, nem a Koránt olvassa.

Engem tulajdonképpen untat bavardage-a, s nem hallgatva oda, egészen a cigánymuzsikába megyek fel.

Végre 9-kor Aicard-ral fel Schärffenberg grófnéhoz s Némethy Emyhez.

Aicard majd egész idő alatt költeményeket mond - igen furcsa az öreg grófné, ki úgy látszik, fél nagy bodros fejétől, mély, fel-felharsanó hangjától.

12-kor pontban a Café de Paris-ban, hol Bacouch vár reánk, vele Aicard-hoz, champagne.

Reggel négykor összebarátkozunk Bacouch-sal, meghí a sivatagba, összeölelget, én beleültetem egy sapinbe - et dans ce moment Mahomed roule roule dans le sapin vers son hôtel garni, sous le ciel plein d'étoiles pâlis par les blafardes lumières du crépuscule du matin.

"C'est le petit bordereau" - voilà l'air chanté par l'arabe et qui - s'éteint dans l'aube merveilleuse.

Ce n'était que par trop loin du - levant![838]

 

Szerda, máj. 16-án.

V. r. u. Jean de Néthyhez, akivel gyalog az angol piktorokhoz. Ezek nem vártak minket, nagy zavarban, lévén mind a ketten "festői neglizsé"-ben.

Jean de Néthy megnézi képemet, amelyet Bunny elkészített (persze, Elwes az övét ismét levakarta).

Egészen el van ragadtatva képmásomtól, csakúgy, mint én. Nemcsak bámulatosan hasonló, nemcsak él, de egész egyéniségemet bele tudta egy mozdulatba (amint e jegyzeteimet írom) tenni, visszaadott színeimmel, vonalaimmal együtt.

Ha e jegyzetek sok év múlva meg fognak jelenni - így ígértem Bunnynek - e kép után (melyet ajándékba ád nékem - cadeau princier) készült eauforte, vagy rézmetszet lesz az élén.

Este Alastair Cary Elwes-zel madame Jameson konzervatóriumi páholyába vagyunk hivatalosak.

Ebéd után a Luxembourg-on át nekiindulunk Párizsnak, gyönyörű est, bámulatos színpompa. Megállunk a teraszon s némán nézünk magunk elé. Majd én beszélni kezdek tavaly ilyenkor átélt kendilonai életemről. Mily artisztikus, s mily víg volt. A minden esti cigányzene, a négy elragadó Teleki nővér, a négypáros bálok (mint urak Teleki László, Árvéd, Almásy Imre és én), midőn Teleki Bellának ültem, ki szintén arcképemet festette - a fehér akácok bódító illata, midőn egy este a négy nővér mindegyike fehér illusion ruhába öltözött, s díszül csak fehér akácvirágokat tett magára, úgy nézvén ki, mint négy gyönyörűséges menyasszony.

Aztán az eliramló tavasz, az elsárgult virágok -

Még beszélek, beszélek, midőn egyszerre csak ott áll előttem madame Attila de Gerando - Teleki Irén és Teleki Emma.

Aster nem tudta, mi történt, úgy megszorítottam a karját.

Banális mosoly az ajkon: "Hogy vannak, meddig maradnak még Párizsban?"

"Mily ritkán láttuk" a felelet.

Majd továbblebegnek - - - Az est leszáll.

"Menjünk, nyolcat harangoznak" és karon fogva ismét csak némán sietünk Alastairral az odéoni omnibuszállomásra.

Felmászunk a "bus" tetejére. Alighogy elkezd a nagy jármű robogni, egy fiatalember telepedik mellénk:

Reid amerikai festő volt, kinek Fuite en Égypte[839] című képe annyira tetszett a Szalonban. Kölcsönös bemutatás.

Hôteli érdekes szomszédomról, a nagy amerikai festőről, Harrisonról van szó, kivel majd minden este találkozom, s akin látszik, hogy hallott rólam, s szeretne megismerkedni velem - csakúgy, mint én vele. De a dolog mind csak ennyinél marad.

A jó Isten tudja, miért.

Az idén Harrison egy kevésbé érdekes képet állított ki, mint rendesen, Reid azt mondja, jobb lett volna, ha nem ad ki semmit keze alul, mint olyan dolgot, ami nem méltó hozzá.

Reid meghí atelier-jébe, sajnos, nem lesz belőle semmi; már most, nincs időm újabb ismeretségeket kötni.

A boulevard-nál mi leszállunk a vehiculumról, elbúcsúzva az amerikai piktortól, én tán egy élet folyamára.

A konzervatóriumban. Madame Jameson, ctesse de Granval, comte de Gayerat, Alastair és én a páholyban.

Bach Mattheus Passiója. Bámulatos mély zene. Hiába, csak a klasszikusok között ez a legérdekesebb s legkevésbé banális zeneszerző. Sőt, méltán egy vonalba esik Beethoven, Schumann és Wagnerrel.

A házban még a híres comtesse de Chambrun, vele Némethy Emy.

Hangverseny után Shakespeare-rel a Café de Paris-ba, hol randevú Jean Aicard-ral, kivel Tastaertet s Mohamed Bakoucht találom.

Tastaert, a Victor Hugo nemzeti kiadásának igazgatója, igen rokonszenves, egyszerű, vagy huszonnyolc éves ember, a kiadók rendes póza nélkül.

Mindnyájan egy kocsin (tökéletesen egymás hátán) Aicardhoz, ki otthon arab kosztümbe öltözik, s úgy mond el verseket az "Au bord du désert"-ből.

Persze, már megint pitymallik, mire szétmegyünk.

 

Csütörtök, máj. 17-én.

Egész nap rettenetes névralgia, az angol piktoroknál fekszem, kik meghatóan ápolnak, persze hiába.

És horribile dictu, este ebéd Pongrácz Ninánál, soirée madame Jamesonnál és Munkácsyéknál.

Mi lesz velem?

Pongrácz Nináig elvonszolom fáradt tagjaimat, ott ebéd alatt kiállok - nem bírom még az ebédet sem végigenni, lefekszem, s végre fél tízkor, midőn Aster jő értem, hogy Jamesonékhoz menjünk együtt, ez beletesz egy kocsiba, s így hazarobogok, behunyt szemmel, tökéletesen rosszul.

 

Péntek, máj. 18-án.

Schärffenberg grófnéval, Jean de Néthyvel és Bunnyvel kocsin kirándulás. Saint Denis-n keresztül Enghienbe szeretnénk jutni, ahelyett eltévedünk, s összevissza barangolunk a környékbeli falukban, így bejárjuk Montmorencyt, St. Gratient (látva princesse Mathilde híres établissement-ját).

Este Alaisterrel ctesse Diane-hoz, útban betérünk a Grand Caféba egy nótát meghallgatni. Az ám, egyet - ott találom Pali egyik hegedűsét, most meg kell hallgatnom, míg vezetése alatt minden nótámat elhúzzák.

11 felé jár az idő, mire ctesse Diane-hoz jutunk.

Ott Jean de Néthy, a Vacarescuk, Vieuxville-ek, Aicard, madame Monton stb. Elég unalmas en somme.

12-kor megugrunk Aicard-ral és Elwes-zel át a túlpartra. Furcsa kaland, az Avenue de l'Opérán kocsit szeretnénk, megpillantunk egyet, amelynek bakján egy kokott ül. Megállítjuk, a kokottot bevesszük a kocsiba et - nous roulons vers le Quartier Latin.

Rá akarjuk beszélni a kocsist, ragadja el magával ezt a szép Helénák legutolsóbbikát, és legszabadabbikát. A kokott nem akar - nem, egy világért sem. Őneki dolga van - különben is mit gondolunk, tán csak nem hisszük, hogy ezért az ingyen course-ért fogja szerelmét pazarolni.

A kocsis nagyokat nevet, s álláspontunkra helyezkedik, hogy bizony ő ezért vette fel az út széléről, hogy elviszi magával Vaugirard-ba stb., stb.

A kis "papnő" majdnem hogy zokogni kezd - ellágyulunk, elbocsátjuk, megköszöni, s most már ott halad a járda szélén, sietve, hogy még idejekorán eljusson Vachette vagy Soufflot-hoz - teára.

Mi hármasban (Aicard, Elwes és én) a Gare Montparnasse mellett egy kávéház elé ülünk. Des ombres qui passent.[840] Az indóház nagy, kivilágított órája fél 2-t mutat - mindenki siet hazafelé. Ott egy hegyes kalap sziluettje, amelynek csúcsa egy cilinder karimája alá konyul, itt három fiatal rapin[841] (legalább a sipkáik ezt a mesterséget árulják el) karonfogva, énekelve lépdelnek hazafelé, ott egy magányos, fekete női árny bontakozik ki a homályból, meg-megáll, körülnéz - s senki, senki. Tán éhes? s már reggel felé jár az idő. Kegyetlen tavasz, amely virágot fakasztasz, s amellett megrövidíted az éjszakát!

Némán ülünk soká a csendesülő utca sarkán, tán mind a hárman Párizs éjszakájának nyomorát érezzük - eh, menjünk aludni; ez nem tanulságos, de - szép!

 

Szombat, máj. 19-én.

Reggeli után ms. és mrs. Crunamnál, kik már többször meghívtak ebédre és teára, kikhez azonban nem mehettem. N. B. a kiállhatatlan tolakodó Crunammal vannak rokonságban, s ezáltal hívattam meg hozzájuk.

Ők maguk igen kedves emberek, meghívnak vasárnaphoz egy hétre megint ebédre. Ezt már el kell fogadnom. Nem lehet másképp.

Tőlük Bunny és Elwes-zel Maurice Bernhardthoz. Lent fogad a kis szalonban, ott vannak egymás mellett rend nélkül felállítva a szegény hercegnő bútorai, ott van a két gyönyörű kis Louis XV. üvegszekrény, tele ritka porcelánnal, ott a Robert Fleury-kép, ott a régi utrechti bársonnyal behúzott pamlag - furcsán hatott rám. Különben Maurice rendkívül aimable velem. Főleg a szalonról van szó, ő is magánkívül van a Terka Tony Robert Fleury által festett portréjának communis voltán. A kép háttere egész olyan, mint aminő dekorációba a harmadrendű fotográfok szokták beállítani modelljeiket.

Aztán - arról beszélt, hogy birtokot keres valahol Párizs körül. Ennyiben tesz csak a hercegnőről említést, s ezt bevallom, jobban is szeretem. Igen furcsa lett volna, ha velem szemben kezd scène touchante-ot,[842] - velem szemben, ki úgy tudja az egész házasság - vő és anyós történetét, mint senki sem.

Terka nincs honn, de M. reményli, hogy visszajövök még elutaztam előtt. Félig-meddig megígérem, bár alig hiszem, hogy lesz belőle valami.

Tőle ctesse de Béthune-hez búcsúzni.

Fogom-e látni még valaha ez életben? Alig hiszem.

Este ebéd Schärffenberg grófnénál. Kiülünk a balkonra, Némethyvel, Aster és Bunnyvel, lent hullámzik a nép, a boulevard-on csupa illat, bámulatos színhatás. A tavasz boulevard-ja!

 

Vasárnap, máj. 20-án.

Reggel Aicard-nál, ki Bunny és Elwesnek ül.

A kis írószobában. A poéta arab kosztümben, illetőleg egy majdnem áttetsző crème fátyolszövetből készült, földig érő burnuszban, a háttér nagy, orientális kanapéján, pose ultra Aicard.

Én mellette egy széken felolvasok nékik egy pár Bourget- és Berge-verset.

Az ablakkal háttal a két piktor nagy munkában.

A poéta gyakran belefárad, s fáradtságában szinte üvölteni kezd, pedig póza kényelmes, nem olyan, mint az enyém volt.

Villásreggeli en quatre, Aicard-nál két író, két piktor, pompás négyes így.

Majd az egész reggeli alatt Aicard új novellájából olvas fel, amely a "Revue des familles"-ben jő.

A Provence egy részének bámulatos, színgazdag leírása, mindazzal, ami ebben a tropikus természetű tájban él, s fürdik a napsugárban.

Egypár igen érzékies részlet, Aicard orrlyukai megrezegnek et il devient le taureau noir[843] - mint ahogy magáról egy költeményében megénekelte.

Reggeli után elhagyom őket. Némethy Emyért, akivel s az öreg Schärffenberg grófnéval ctesse de Chambrunhöz, Párizs egyik leghíresebb alakjához, kinek karikatúráját rajzolta meg Pailleron (ki annyi sok jó napot töltött nála) a "Souris" femme alanguie-jában.[844]

Hôtelje a volt híres Condé palota, 12 rue Monsieur, majdnem szembe Bourget-val.

Egyike a legnagyobb párizsi hôteleknek entre cour et jardin.[845] De milyen udvar, milyen kert!

A cour d'honneur a legnagyobb tán Párizsban. Előrészében a gótikus kápolna, amely beillene templomnak is, kétoldalt a párkány alján elragadó szépségű basreliefek futnak végig.

Az hôtel alján a szalonok, vagy hat, vagy hét óriási terem mindig nyitva, egyszerű fehér lakk és arany falak, régi Louis XV. bútorok. Az ember egészen a grand siècle-ben gondolna itt lenni.

A palotán túl egészen a blv. des Invalides-ig a kert, amely úgy van "beállítva", hogy falusi kertnek néz ki, éppen csak a szemben lévő templom tornya látszik ide, s a szomszédos házakból semmi.

Ctesse Jeanne de Chambrun tán negyvenéves asszony, igen egyszerű modor, udvarias. Finom mozdulatok, mintha félénk lenne, de nem az, hanem csak az emberek durvaságától tart. Puisqu'elle est un petit peu "éthérée"[846] - s ezt az oldalát figurázta ki oly kegyetlenül Pailleron, tán nem is annyira őt, mint utánzóit ostorozva.

Mert hát mint duchesse de Maillénak (femme principe), mint duchesse d'Uzèsnek (femme sport), mint madame de Pourtalèsnek (femme amour), mint princesse Mathilde-nak (femme littérature), úgy neki is, a femme poésie-nek vannak utánzói, de százszámra.

A kertben fogad, hol férjével s két társalkodónőjével volt.

Férje: ms. de Chambrun, öreg, tán vagy hetvenegy éves ember. Vak már sok év óta. Igen rokonszenves, dacára furcsaságainak. S ez van neki egynéhány. A házban, a kertben, mióta megvakult, nem volt szabad egy fát, egy bokrot, egy bútort helyéről megváltoztatni. Expresszen sohasem jár, s így ha nagy utat tesz, neki háromszor olyan hosszú, mint másnak, mert mindig a leglassúbb traineket veszi.

Ha felesége színházba hí valakit magával, vagy koncertbe, megköveteli, hogy az illető a legnagyobb parádéban jöjjön. Legtöbbször ha utazni megy, elviszi magával valamelyik orvosát, így Samuel Pozzi egyszer három heti római séjourért negyvenezer frankot kapott tőlük -

Mert megjegyzendő, hogy rémséges gazdagok, pár millió frank évi jövedelem.

De ezt a legnagyobb művészettel költik el. Óriási fundációkat tesznek, hetenkint kétszer orkesztrális és orgonakoncertet adnak a saját gyönyörükre s a kiválasztott húsz-huszonöt ember gyönyörűségére, kik intimitásokban vannak.

Az Operában, Opéra Comique-ban, a Français- és Conservatoriumban a legjobb páholyokat ők tartják.

Szóval, igazi modern mecénások.

A ctesse élete különben elég furcsa. Villásreggelire, ebédre soha pontosan nem érkezik, néha tíz-tizenkét személy van náluk ebéden - s a háziasszony nélkül ebédelnek meg, ki csak a feketekávéra jő le.

Ő csak levegőből él.

Színházba néha 11-kor jő, s mindig négy óra felé fekszik le.

Az évből, négy hónapot gyönyörű nizzai palotájában tölt, amely hárommillió frankba jött, s egyike a legbámulatosabb villenbauten-oknak.

Este meghí Némethy Emyt és engem a Français-ba.

4-kor az öreg grófnéval, unokájával, Carry Elwes és Bunnyvel a pavillon Armenonville-ba, ahol Balogh Poldi, Rácz Pali másodprímása a Pali bandájának egy részével, amely Rácz Rudi bandájával egyesült, játszik.

Rettenetes öröm, midőn belépünk, tüstént az én nótáimra gyújt - s húzza aztán a többit mind, ahogy következnek.

Mi az, ami annyira analóg köztem és a cigányok között, ki tudja? De hogy játékuk s így játékuk által a magyar zene is ultramodernné válik, s ott van mindjárt Wagner és Schumann mellett, az bizonyos. Valószínűleg ezért szeretem.

Este Adrienne Lecouvreur, ctesse de Chambrun páholyában Jean de Néthyvel.

A nők nagyon jól játszanak, kivált Pierson, ki finom árnyalásával a princesse de Bouillon szerepét (amely különben oly hálátlan) a darab középpontjává tudta tenni.

És mégis vannak olyanok, kik azt mondják, a színpad nem állja ki a nüánszot, a félszínt. Ostobaság - - -

Csak hát a színésznek a tapsot kell érte feláldoznia, mert az a három-négy műértő, ki egy este a színházban van, nem idézhet tapsvihart elő.

Mlle Bartet mint Adrianne igen disztingvált, csak száraz, mint ez a színésznő mindig.

Emlékeztet kissé Blanche festő genre-jére a piktúrában.

Legault egy piciny szerepben kitűnő.

A férfiak középszerűek, Albert Lambert fils pedig, ki Maurice de Saxe-ot adja, rossz, igen süllyedt, most már egészen cabotin, pedig még az Odéonban férfi volt.

Furcsa, hogy a színpad a nőt még nőiesebbé teszi (legalább hibáiban), míg a férfit megfosztja nemétől.

A legtöbb színész nem férfi.

Ctesse de Chambrun Pestről beszél, hol oly jól mulatott pár év előtt, imádja a cigányokat. Némethy E. meghívja keddre magához teára, elhozatja majd a Poldi bandáját.

Egyenesen hazamegyek színház után. Felrohanva a lépcsőn egy chambre séparée ablakán világosság tör ki, a leeresztett függönyön átszűrődik az abatjourok által enyhített lámpafény. Belülről énekhang és zongora, egy Mendelssohn-dal. Végtelen hangulatos, megállok - hallgatom.

Egyszerre észreveszem, hogy az alattam levő emeleten szintén áll valaki, őt is megakasztotta útjában - a hangulat.

Ez csak artista lehet - - lenézek: Harrison, ki maga elé bámul csodálatos kifejezésű szemeivel -

Aztán felocsúdik merengéséből, rám néz - mintha meg akarna szólítani.

Én várom, de hát az én torkomon is megakad a szó, a pillanat elmúlt, összeszedi sátorfáját, felrohan a lépcsőn, elhagy engemet, s a harmadik emeleten levő lakásán eltűnik.

Megint csak nem ismerkedtünk meg. Kár, mert egyike a legérdekesebb párizsi piktoroknak, s mindenesetre a legkiválóbb amerikai tájképfestő.

Tán azért mégiscsak nevetünk majd egyszer még ezeken a noctambul[847] találkozásainkon!

 

Hétfő, máj. 21-én.

Barbey d'Aurevillynél, a nagy öreg romantikust már több hónapja, hogy nem láttam. Hiszen már több mint hat hete, hogy beteg.

Nem változott semmit, nagy baja nem viselte meg, de egy cseppet sem. Ott ül nagy karosszékében komoly, méltóságteljes arccal, csakúgy, mint rendesen.

Fején a veres és fekete stráfos sapka, derekán a veres hálókabát, amelyben dolgozni szokott. Csontos, redős, igen telivér kezei ráhajlanak a támlásszék két karfájára, s így ül ott most mozdulatlanul, szfinxszerűleg. A tavaszi napsugár befutja egész alakját, ablakaiból lelátni a Fbg. St. Germain kertjeibe, a kerti virágok nyílnak még néki is - pedig haldoklik. Ha ideig-óráig fel is épül, egy ilyen öregember már teljesen helyre nem állhat.

Nagyon meghatott, midőn hosszú, csontos ujjaival végigsimította homlokomat, úgy éreztem, egy egész eliramló művészi korszak romjainak utolsó kődarabját látom porrá hullani. Georges Sand, Musset, Lamartine, Chateaubriand, Liszt, Chopin korszakának utolsó élő nagy alakja. Ha az ő hamvaira ráhajlik majd a koporsó fedele, bezárul a romantika aranykapcsos pergamenre írt elsárgult könyve is, örökre.

S ott fog sírján nyiladozni a "kék virág", susogva azokról, kik az álmok, elmúlt idők ködös vagy csillogó történetében keresték finom szirmait, égszínű kelyhét; mikor pedig kinyílni, feltárni titokzatos bimbait csak a sírokon szokta - - -

Az a kor eliramlott, hol az emberben az Istent keresték, el fog az is, amelyben csakis az állatot látják -

Mi jön majd azután? Ki tudja?

Nála a jó Louise Read, kit már oly réges-rég nem láttam, meg Armand Hayem.

Tőle Huysmanshoz búcsúzni.

Ki nem mondhatom, mennyire sajnálom, hogy nem láttam annyiszor, mint ahogy szerettem volna, mindenesetre mint ember a leghomogénabb a francia írók között.

Betegsége (amely igen komplikált) nem látszik meg rajta. Valami reumatizmusféléje van, úgyhogy az izmai és idegei fáradtak, és este semmiféle fáradságra nem képes, úgyhogy a csirkékkel kell lefeküdnie, ami persze ez ultramodern embernek igen unalmas.

Elbúcsúzom kedves, rokonszenves lakásától. Mikor jutok ide megint vissza, ki tudja?

Elmegyünk egyet járni, előbb azonban átadja "À Rebours"-jának egy autografírozott példányát. A séta alatt igen érdekes, egészen Des Esseintes-Huysmans, úgy, ahogy hittem könyvei után. Az emberek, a járókelők untatják, kétségbeejtőnek találja a nagy tömeg ily közvetlen közelségét. Egy újságárus ránk akarja a "Cocarde" egy példányát erőszakolni - így az éternel général Boulanger-re tér át a konverzáció. Semmi sem jellemezte eddig annyira a tömeg stupiditását, mint hogy Boulanger-nak pártja van, róla beszélnek, sőt hogy császárságáról komolyan gondolkoznak.

L'homme de l'or.[848]

A politika Ohnet-je. Hiába, csakis a nagy tömeg stupiditására számító emberek jutnak ma fel a zöld ágra.

Átmegyünk a Louvre-on, megpillantja Gambetta szobrát a francia királyok palotája udvarának közepén.

"C'est à hurler de rage"[849] kiált fel - s szemben vele a kis miniatűr diadalkapu meg két oldalán új, irtóztató barokk postaépületek.

"L'égalité dans la bêtise!"[850]

Mi lesz ennek a vége? Nemzete, úgymond, annyira elaggott, hogy második és utolsó gyermekkorát éli, legalább hát pusztulna már el, hogy utolsó éveivel ne kompromittálná annyira magát, s ne törölné el századok dicsőségét.

Sarah-ról is beszél - - - meg a színházról, amelyet ő is idejét múlta művészetnek mond. Illetve azt tartja, a mai színház nem is művészet, s a színészek stupid szamarak.

És tulajdonképp - igaza van mindebben. Ez az epés, keserű ember rokonszenves, de annyira, mint csak egy tout d'une pièce[851] ember lehet. S ő így, tout d'une pièce.

Aki az "Art moderne"-t és "À Rebours"-t megírta, az nem láthatja másképp a világot.

Shake hand, I hope to see him once "anywhere out of the world!"[852]

Ebéd ctesse Diane-nál. Valamivel előbb érkezem, ott találom már Sully Prudhomme-ot, ki szintén hivatalos.

Szó van a Vacarescukról, Sully is csakúgy mint én, jobban szereti a család passzív tagjait; a nagynénit és a "költőnő nővérét", a "másik" mlle Vacarescut -

Ezeket még nem élesítette el a "Struggle of life", ezek csak asszonyok, s amellett a költőnő minden kvalitása is megvan nekik. Ctesse Diane finoman ellenök beszél, úgyhogy csak lassan-lassan hozzászoktatva minket ahhoz, amit végül mondani akar, fejti ki, hogy a másik kettő, s kivált a poétresse "indigne"[853]-ek vele szemben - s van valami bennök a kalandornőkből -

Aközben azonban megérkezik a "tante s a nővér", valamint Bernard Derosne is, a híres színikritikus, kivel Sarah-nak pár év előtt az a botrányos históriája volt egy kritika miatt.

Ebédhez - Aicard persze mint mindig, úgy most is elkésett.

A háziasszony azért szervíroztat, úgymond, hogy azt, aki elkésett, ne hozza majd zavarba - ha jő.

Végre Aicard is (a harmadik fogásnál) megérkezik.

Pierre Lotiról van szó, ki Aicard jóbarátja - persze sok rosszat mond mindenki róla. Madame Monton (igaz, hisz ő is ott volt) igen pösze vinaigre[854] hangon beszél mindarról, amit Lotiról mondanak - persze, ő nem hiszi - de hát stb., stb.

Sully is elforgatja szemeit, és szelíden belevegyíti szopránszerű tenorját.

Csak a háziasszony viseli magát tisztességesen meg Aicard, ki kikelve magából, sápadtan, meg-megrezgő hangon veszi pártfogásába a távollevőt.

Mind egyben tévednek (mint ahogy ezt szomszédnőmnek, a Tante Vacarescunak ki is fejtem, ki persze egyre kerekebbre tárja szemeit), hogy Lotit azért kárhoztatják, amiért nem tehet (és még hozzá Sully is - !!), bűnnek róva fel azt, ami végre is csak szerencsétlenség, mégpedig a legnagyobb a világon.

Ebéd után a Vieuxville-ek, Boisjolin, Némethy Emy érkeznek. Mlle de Vieuxville-lel arról a helyről beszélünk, hol az ember jótékonysága még embertársaira is kihat - tehát csak ugyanaz a hangulat, mint Huysmansszal: "Anywhere out of the world!"

 

Május 22-én, kedd.

Reggeli után Aicard-hoz, kit kikelve találok önmagából, a tegnapi ebédkonverzációt nem tudja felejteni. Én bámulatomat fejezem efelett ki - vigasztalom azzal, hogy az ilyenféle "jóakaratú megemlékezéseknek" mindnyájan ki vagyunk téve.

S ami a legnevetségesebb, ez azzal jár - amiért küzdünk, azzal a hat levél babérral, amely nem födi be még kihullott hajunk helyét sem akkor, midőn fürtjeinket az élet harcában már elvesztettük.

Örülhet az, ki hírnévre tett szert, ha publikuma nem gyanúsítja azzal, hogy meggyilkolta édesapját orozva!

S aki a legmagasabbra jutott a hírnév létráján, azt hányják be bámulói a legtöbb sárral.

S ezért küzdünk - mi, az élet komédiájának tragikus Don Quijote-jai.

A Vacarescukhoz. Helena dühös, mert Aicard folyton a jelenlevő ctesse Diane-nal beszél, rosszat mond róla s közönségesen, úgy mint a disznóhajcsárok unokájához illik.

Madame Jamesonhoz, nála ctesse Madeleine de Fitz-James, meghí keddi matinée-jára.

Este ctesse Schärffenberg-nél tea, ott ctesse de Chambrun, Elwes és Bunny. 8-12-ig Balogh Poldi (a Rácz Pali másodprímásának) bandája játszik.

Táncolunk - én még ctesse de Chambrunnel is csárdásozok.

 

Szerda, május 23.

Korán villásreggelizünk, aztán Alastair Cary Elwes-zel Bougivalba.

Az indóházig Bunny is eljő velünk, azonban rosszul érezvén magát hazatér, s így mi csak ketten megyünk.

A Gare St. Lazare-ban megveszem Turgenyev "Les récits d'un chasseur"[855] című munkáját, miután nem hoztam magammal könyvet, s Alastair még nem ismeri e chef d'œuvre-t.

Ruche-ig vasúton, onnan gőztramway-n Malmaisonnak.

Elragadó hangulat, az idei legszebb nap. A tavasz egész bűbáját kifejtette. Mi a nyitott tramway karfáin kitámaszkodva hallgattunk, tán a tavasz áramlatait hallgatva. Kedves, derült kis városkákon robog keresztül a vonat, mosolygó kertek, villák, majd az elragadó malmaisoni park emlékeivel. Végre le pont de Bougival.

Aster kérdőleg néz reám, midőn leszállunk - én megértem titkos gondolatját - egyenesen a telegram állomásra megyek, s ctesse de Chambrunnek sürgönyözök, ki estére meghítt az operába. Hogy nem lehet, abszolúte lehetetlen, "akadályok, átutazó rokonok" s még néhány konvencionális hazugság.

S így most kétszeresen élvezem a tavaszt s a szent szabadságot. Átmegyünk a "pont de Bougival"-on a szigetre, amelynek restaurant-ján természetesen teázunk.

Íme a tájkép: jobbra zöld halmok, erdők futnak tova a Szajna szélén, melybe szigetünk keskeny, zöldes nyelvként nyomul.

A sziget csúcsán kis öböl, szélén gáttal, amelynek végét miniatűr világítótorony koronázza meg.

A terasz alatt lombos, virágos fák hajlonganak a locsogó Szajna habjai fölé, szemben Bougival városa villáival, penzióival (mindazzal, ami Grenouillière "arany" szezonjára emlékeztet.)

Balra a sziget vonul el szálas nagy nyírfáival, mezei virágoktól tarkára pettyezett mezőivel, s messziről-messziről idelátszik a Grenouillière sötétbarnás árnyéka.

Langy, alig érezhető, de illatos - tán a malmaisoni ibolyák illatától terhes - szellő iramlik át a tájon - - -

Mi nekiindulunk az ismeretlen île de Bougivalnak. Minden csendes, még a szezon nem kezdődött, csendes, elhagyatott Párizs e nyári s oly modern paradicsoma.

Lassan megyünk végig a Szajna partján futó ösvényen, meg-megállva, elhallgatva a levelek halk zizegését, elhallgatva azt, amiről a csend beszél.

Néha-néha egy-egy magányos skiff siklik el a habok felett, rajta szerelmespár. Ádám trikóderékben, Éva pipacsos sárga szalmakalappal, tarka, tavaszi ruhában dalolva az élet tavaszát.

De hát "elhal a virág, eliramlik az élet"! A pár azonban nem lát tovább a skiffje orránál, s így boldogan, ébren álmodva el az életet, siklik el az örvények felett, amelyeket halkan locsogó habok fednek el -

Egy piciny ház mellett megyünk el, két ablak csak, amely a Szajnára néz, előtte kis potager, pár szál nyírfa; a parton kis fürdőház és kikötőhely - Az elveszett paradicsom (à l'usage de Bougival).

Majd megérkezünk a Grénouillière-be.

Nagy faalkotmány, fürdő és csolnakda, s - egyéb.

Az úszó bárka üres, az egyik sarkában álló zongora még tán a tavalyi tavaszról álmodik.

Én felzavarom téli álmából, és megint csak gyászindulókat követek el rajta.

Aster megérzi a hangulatot, betemeti fejét két kezébe - s a bougivali "külvilág" oly erővel hat reánk, hogy - elvisz innen, messze, messze - hová? Ki tudná?

Innen is továbbmegyünk. A sziget közepe felé leülünk a gyepre, s Alastair eddigi életéről kezd beszélni.

Kevés érdekesebb "tabula rasa"-t találtam eddig, mint e fiút. Az élettel alig harcolt még, s mégis oly összetett a benső masinája, s annyira "önmaga", mint kevés embert találtam.

Olyan a benső egyénisége, mint egy tiszta, tiszta, de mérhetetlen mélységű tengerszem. Amely veszedelmesebb sok gyorsfolyású, nagy zajt csapó vízesés fékvesztett örvényeinél. Mert aki a tengerszem tiszta vizébe merül, azt úgy elnyeli végnélküli, fenéktelen, áttetsző sima tükre, hogy még egy futó hab sem jelzi felületén, hogy itt egy szív ment tönkre, egy élet minden reményével merült alá.

Mily furcsa mégis az élet, hogy ide Bougivalba, a múló perc szerelmének hírhedt tanyájába, hol szinte még a természet is kuplékat dudorászik, ide Alastair Cary Elwes-zel, a legmélyebb, a legkomorabb és (sajnos!) a legtragikusabb élet elé néző párizsi artistával jutottam. Vagy tán majd ő is, dacára annak, hogy egyet mérhetetlenül fog tudni szeretni, úgy teend, mint Baudelaire Don Juan-ja?

"- Mais le calme héros, courbé sur sa rapière,
Regardait le sillage, et ne daignait rien voir."[856]

Nem hiszem - et - tant pis pour lui.[857]

Majd lassan visszafelé ballagunk. A legnyugvó nap megadja a természetnek az oly szükséges, oly csalárd, oly sokat ígérő rózsaszínű tónust: a kelet - a jövő; a nyugat - a múlt tónusát.

Mi letelepedünk a teraszra, s beszívjuk magunkba az est színeit, ezer sejtelmes, alig hallható hangját - a tavaszt mindenképp s egész teljében.

Most mellénk telepedik egy szerelmespár. L'amour parisien. Ez is "article de Paris", csinos és hamis, fénylik és használhatatlan, mutatós és rövid életű, mint egyéb társai.

Ez a szerelem a párizsi élet egyik legjellemzőbb produktuma.

L'amour spirituel, olyan mély, s oly meleg mint egy - elsült "mot". Mais au moins ça ne fatigue trop,[858] csakúgy nem, mint a bougivali kuplék elfújása, mint egy csók, après avoir ramé par les vagues et les ondes.[859]

A szerelmespár félhangon kezd beszélni - a terasz alatt a csillogó hullámokon kacsák gágogva siklanak el -

A természet örök hangja betölti - Bougivalt.

"De hogy is lakhatott itt minden nyáron Turgenyev", kérdem önkénytelenül, így adva kifejezést egy percig tartó undoromnak.

"Nini, az igaz, itt lakott", s erre nem is gondoltam akkor, mikor megvettem L. r. d'un chasseurt az állomáson.

Megkérdjük a felszolgáló fogadósnét, merre lakott, elmagyarázza, jóval kívül Bougivalon. Felkeressük a házat, de előbb promenade pour nous débarrasser de nos dernières sensations.[860]

A sziget másik sarkáig, ott megállunk a kinyúló kis világítótoronyszerű alkotmány alján, s magunk elé bámulunk.

Előttünk az elmosódó, árnyakba merülő erdős háttér, amelyet a leszálló éj szélesebbé, nagyobbá tesz. A kanyargó, a felmerülő hold fényét ezüstösen visszaverő Szajna, a láthatár alján elhúzódó narancssárga sávok - s a csend. Semmi zaj, semmi nesz -

Csak messziről a fák zúgása hallatszik idáig.

Egyszerre megint a Turgenyev Bougivaljában voltunk, messze a pár perc előtti antihangulattól, messze a jókedvű szerelmesektől, messze Párizstól, messze - - - fent - az élet felett.

Ha magával a természettel van szemben az ember, még e szegény báb is naggyá lesz; felemeli az, amit érez.

Soká, igen soká álltunk ott egy helyen, bevárva, míg az éj egészen leszállt. Aztán lassan visszafelé indulunk - visszafelé Párizs - a jövő - a küzdés felé!

Előbb azonban Turgenyev házát kell megtalálnunk. Végig a parton minden házat megnézünk, rácsos kapujáról, kertjéről kell a világhírűvé vált Viardot villát megtalálnunk.

Így ballagva, meg-megállva betekintünk egy nyílt ablakon; rokokó kis szalon tűnik szemünkbe. Régies, penészszagú igazi Louis XV. szalon, éspedig nem olyan, mint ahogy ma artisztikusan vagy pláne kárpitos módra rendezik be, de olyan, aminőben dédanyáink éltek, aminőket ezek rendeztek be a korukbeli tárgyakkal minden díszítési szándék nélkül: csak éppen úgy, mint ahogy a körülmények s a véletlen magukkal hozták.

A házkapu előtt család - ugyanazt gondoljuk Alastairrel: belépünk, megkérdve mi ez, és hogy jutottak e szalonhoz.

A ház hôtel, az emberek a kapu előtt: a szállodatulajdonos és családja - a rokokó szalon a szálloda parlorja.

"Pourrions-nous avoir une tasse de café" kérdé a leleményes piktor.

"Mais pourquoi pas, ms."[861] - felel az hôtelier.

Belépünk az egy abat-jouros olajlámpától megvilágított szalonba.

A halvány fény végigfutotta a régi tapisserie lakk bútorokat, a merev konzolokat, a boule szekrényeket, itt-ott visszaverődött a régi kristály Louis XV. csilláron, megvilágított egypár ódon, abból a korból való színezett fametszvényt, s meleggé, lakottá tette az egész kis zugot. Mintha azt a hímzést ott a tabouret-n valami fehérparókás szépség, flastromos veres sarkú "petit minois"[862] hagyta volna ott.

Az hôtelier megáll mögöttünk, s boldogan mosolyogva néz reánk - elárultuk magunkat, mert így felel: "Igen sok művész lakott itt, azok kedveltették meg velünk a szépet. Lakott itt Moreau, aztán meg még odaát a villában tavasz kezdetén rendezkedtek a Viardot-k meg Turgenyev."

Így tehát nem volt mit kérdeznünk.

Kávézunk - aztán muzsika, szinte gavottokat, musette és pavane-okat szerettem volna játszani, de hát a XVIII. század zenéjét nem szeretve, nem tudok egyet sem.

Kérünk kottát - hátha lesz kottáik között valami művészhagyta darab.

A stílszerű zene helyett a ház leánya tálcán - valóban ezüsttálcán - két Wagner-opera partitúráját nyújtja át.

Igazában éppen csak ez hiányzott arra, hogy ez a mai nap felejthetetlen legyen.

Egy óráig időzünk ebben a különös atmoszférában. Az utcára kikísér az egész család, megmutatják holdvilágnál a Turgenyev-villa útját - rátalálunk. Megállunk rácsozata előtt.

A Viardot család Párizsban, Turgenyev a föld alatt; a hold hideg fénye mellett még fagyosabb a kihalt villa végtelen csendje - - -

Még tovább ballagunk a gőztramway sínei mellett, várva egy vonatot, amely visszavigyen.

Il faut toujours revenir.[863]

Hazafelé hallgatunk - miről is beszéltünk volna? S mikor a Luxembourg sarkán szétvált utunk, s melegen kezet szorítva elváltunk, azon tűnődtem, hogy hát mi is tette ezt a napot oly hangulatossá.

Azt hiszem az, hogy semmi sem történt egész idő alatt, s egymás érzéseit megértve megértettük azt is, hogy pár órai tavaszi napsugártól megaranyozott semmittevés többet ér minden tettnél, s minden eredménytelen vagy eredménydús küzdésnél.

Engem ez a délután a zürichi napokra emlékeztetett - Zürichre, hol még fog és karmok nélküli művész voltam.

Mert az ember anélkül jő a világra, csakis az embertársakkal való "társas együttlét" fejleszti ki ez oly szükséges attribútumokat.

Egy pár hulló jázminvirág minden tavaszunkat eszünkbe juttatja!

 

Csütörtök, máj. 24.

Megérkeznek a Rácz Pali "Szent-Tornyai emlék" című kottái. Küld több példányt, amelyeket a párizsi femme artiste clan tagjai (Fitz-James, Brancovan, Jameson, Holmès) közt osztok ki.

Már 4 órakor ctesse Madeleine de Fitz-James matinée-ján a háziasszony el is játssza, nem annyira cigányosan, mint - tökéletesen.

Igen sokan nála, férje Jacques de Fitz-James (mint az ultra zenekedvelő asszonyok férjei rendesen) utálván a muzsikát, csak a matinée után jő, kondoleálva a vendégei egy részének, hogy annyi Grieget (úgy látszik, ez most a divatos zeneszerző) kellett hallgatniok.

Ott Róza de Fitz-James is, ki meghí hétfőre villásreggelire - búcsút veendő tőlük.

Ebéd Schärffenberg grófnénál, ott még Alastair Cary Elwes, s este teára jő Vautier, kikkel és Némethy Emyvel Vautier "Ember tragédiájának" fordítását olvassuk.

Asternak rendkívül tetszik.

 

Péntek, máj. 25-én.

Bunnynél ctesse Diane-nal és Jean de Néthyvel, még Haraucourt-t és Jean Aicard-t várja, kik a reggel szintén megígérték jövetelöket.

Alastair azt meséli, hogy Haraucourt reggel náluk volt, és nem győzte szép arcképemet dicsérni, amelyben az angol iskola miszticitása a kezelés módjában, a színekben, a francia realizmus pedig a hűség és jellemzetességben egyesülnek.

Bunny büszke lehet reá - de - én is.

Kitűnő tea náluk. Ctesse Diane odaül a nagy kerevetre, s előadást tart előbb a festészetről, persze nemegyszer említve meg Henner-t, ki a femme La Rouchefoucauld-t megörökítette, majd a levélírásról beszél. Azt mondja, levelet csak a féltehetségesek és az asszonyok tudnak írni.

Legelőbb is azért, mert úgymond, a legtöbb kiváló író takarékoskodik szellemével, és nem akarja levelekre pazarolni, másrészt meg a forma nemigen konveniál nekik.

Míg egy asszony főambíciója, még egy olyané is, ki különben egyebet ír. Mert az intimség azon fokára, amely szükséges arra, hogy levelet jól tudjunk írni, csak asszony képes.

Példákat mond: sem Lamartine, sem Sully, de még maga Victor Hugo sem írtak chef d'œuvre leveleket.

Szóval a levélírás Kleinmeisterei.

Négyig várunk Aicard-ra, ki (mint később meghalljuk) egypár perccel érkezik utánunk.

Némethy kocsiján a place de la Concorde-ig, ctesse Diane elragadtatva beszél Bunny és Elwes ménage-áról, mennyire meghatotta ez a két fiú, kik messze-messze jönnek szüleiktől, elhagyják komfortjukat, el mindent, s idejönnek, hogy magukat tökéletesen a művészetnek áldozzák.

Sok minden megható ebben a kis ménage-ban, amit ctesse Diane tán meg sem láthat.

Megható az idősebb, a nagyobb Bunny gondoskodása, atyáskodása a kisebbel, Elwes-zel szemben, megható, amint a festészetben tanácsokat ad neki, amint szeszélyeivel szemben elnéző - s amint vezettetni hagyja magát mindazonáltal a másik által, mert érzi, hogy mint ember, mint festő, mint gondolkodó fő erősebb nálánál.

Megható, ahogy szeretik egymást. Az ilyen intim dologra, mint pld. a barátság ilyen foka, csakis egy angol képes.

A francia ez ultra intim érzések féltónusaival szemben színvak.

Négy órakor madame Jamesonhoz, ott nagy zongora-tea party.

Brancovan hercegné, a háziasszony és ctesse de Grailly zongoráztak. A hercegnő meghí holnapra teára - on jouera.

Előbb a háziasszony játszik, majd madame Brancovan Schumannokat kedvemért, végül pedig ctesse de Grailly és a hercegnő négykézre egypár igen briliáns darabot adnak elő.

Estém igen mouvementé.[864]

Egyedül ebédelek, fogom Barbey d'Aurevilly "Dandisme" című munkáját, s elmegyek a szemben levő restaurant-ba, amely bouillabaisse-éről híres, ebédelni.

Igen meleg hangulat, kitűnő ebéd, abatjouros gyertyák, szemben velem egy szerelmespár, előttem jó könyv, kívülről behallik Párizs ideges moraja - un diner (décidément) sentimental.[865]

1/210-1/211-ig ctesse Philosophoffhoz az Opéra Comique-ba. Egy modern francia zeneszerzőtől, ki Wagner modorában ír, s kiről Augusta Holmès a múltkor annyit beszélt, adnak egy operát. Egészen a Lohengrin Ortrud és Telramund jelenetére emlékeztet az, amit látok - mert csak látom. Folyton beszélünk - persze búcsúzván a dámáktól.

11 felé érkezem ctesse Diane-hoz. Utolsó soirée-m nála. Folytonos búcsú, unalmas, mert a legtöbb ember közhelyet mond, s nekem közhellyel kell válaszolnom, a mondanités-k legunalmasabb fejezete.

Tea után Alastairral Aicard-hoz, igen-igen furcsa éjszaka.

Mind a hárman letelepedünk a nagy orientális kerevetre, eleinte igen heves, általános konverzáció, főleg piktúráról meg az én arcképemről lévén szó, majd Aicard verseket mond - végül (igen-igen fáradt lévén) elalszik, s így mi Alastairral tökéletesen egyedül maradunk.

Egyike volt azon pillanatoknak, midőn két ember benső szükségét érzi annak, hogy elmondják egymásnak mindazt, amit éreznek, elmondják, mit szenvedtek az élettől, és mit várnak még tőle.

Midőn szem szembe néz, a szemen át a lélekbe tekint - és az űrbe lát.

Aster csak beszélt - soká. Néha-néha hangja megrezdült, tompább lett, néha úgy tűnt fel, midőn egyszerre csak megcsuklott, mintha egy árva húr pattant volna el - majd meg elhallgatott, s akkor a szoba csendjét csak a mellettünk alvó költő, egyhangú, halk lélegzete zavarta meg - - -

Újra megszólalt, és még soká, soká beszélt - - - végül egyszerre csak odafordulva hozzám, így szólott: "Furcsa, soha senkinek sem mondtam még ennyit, sem nővéremnek, sem szüleimnek, sem Bunnynek".

Engem pedig megviselt, csakúgy, mint őt, az, amit mondott, mert hisz annyira szeretem őt, hogy kétszeresen fájt az, amit mondott.

Pedig nem volt történetében semmi tragikus epizód, akárki históriája lehetett volna, hogyha az a benső masina meg nem adta volna neki a kétségbeejtően komor, vigasztalan alaptónust.

Nemcsak az, ami történik, de akivel történik, adja meg az élet alaphangulatát.

Míg életről beszéltünk - az ablakon betört az első napsugár -, az élet elkezdődött.

A költő ott álmodik mellettünk, boldogabb e percben, mint mi, hiszen most csak félig él.

Miről álmodhat? ajkai rebegnek valamit.

Tán versbe foglalt szenvedéseit mondja el ismét. Boldog, ki elmondhatja, amit érez, és az egész világot bizalmasává teheti.

A költő elmondhat mindent, úgy, amint történt, s ez nagyot könnyít az életen - ezt most érezzük csak igazán, most, midőn annyit mondtunk el egymásnak -

A kakas kukorékolt. Az élet ébredésével, az első napsugárral a szerelem hírnöke is megszólalt.

Minden ezért! Ezért a virágok, ezért a gyümölcsök, ezért minden műremek, ezért az örökkévalóság - ezért a halál.

Átfektettük a költőt ágyába - félhangon mondott valamit, hangja s a kakas kukorékolása egybevegyültek.

Nil desperandum! Hiszen felkelt a nap, most már mi is mehetünk aludni - - -

 

Szombat, máj. 26-án.

Villásreggeli Baronne de Coubertinnél. Pierre Angliáról beszél, mint mindig, honnan pár nap előtt jött vissza.

Ctesse de Chambrunnél, búcsúajándékoz nékem egy igen szép bizánci fakeresztet bizánci szobámba meg egy dalt, amelynek szövegét ő, zenéjét pedig Gounod komponálta.

Ctesse Schärffenberggel és Némethy Emyvel a Bois de Vincennes-ben, Charenton.

Este elébb Schärffenberg grófnénál, majd princesse Brancovannál estély, avenue Hoche-i palotájában.

A palota benső berendezése francia stílusokban van, így a lépcső Louis XIII. boiserie, a nagy szalon rokokó, s a könyvtár reneszánsz, de azért az egész színben mégis elárulja a hercegnő orientális eredetét.

Sokkal élénkebb, tarkább színek, mint a párizsi intérieurökben. Már a lépcső maga karmazsinveres bársonnyal van áthúzva, s ugyanily szövettel a többi pièce-ek is.

Igen szép a bibliotéka, amely egy hosszú, igen magas, de keskeny terem, az utcára orientális fülkével, a falak két oldalán nagy boiserie székek, felső részükön régi családi képekkel. Ott függnek egy sorban a hercegnő ősei, a besszarábiai hercegek nagy bajuszokkal, aranysujtásos ruhákban, boglárokkal, mentekötőkkel, akárcsak valamelyik magyar falusi kastély faláról jutottak volna ide.

Ez a pièce különben a legsikerültebb az egész palotában. A boiserie kissé enyhíti a szövetek tarkaságát, s az egész jobban belemegy az orientalizmusba, mint a rokokó, amely inkább ellentétes színben vele.

Sokan. A Bibescuk, Stirbey-k, Aristarchi bey, Bizet özvegye, ms. de Laborde, a Jamesonok és még néhány török, görög és román.

A fiatal Stirbey hercegné igen karcsú, igen race asszony, az ember nem hinné, hogy oláh születésű.

Tea után zene. Brancovan hercegnő tovább játszik egy óránál, többnyire Schumannokat - meg a jelenlevő Vidorral, négykézre, tőle pár darabot.

Franciás könnyűségű, üres darabok.

 

Vasárnap, máj. 27-én.

Reggel Louise Readdel Némethy Emyhez, kinek torka fáj, s így nem ment ki.

Főleg Mary Robinsonról van szó, kinek házassága James Darmestetterrel, úgy látszik, fait accompli.

Louise Read egészen ki van magából kelve. Az egész dolgot hideux-nek, abject-nek[866] mondja. S Darmestetter viselkedését tökéletesen elítéli. Mary Robinson feláldozza magát, s csak szánalomból megy a púposhoz, ki púpjával így él vissza!

Modern idők! "Il a de chance, il est bossu."[867]

Délután a Bois de Boulogne-ban, pavillon Armenonville-ben madame Jameson, baronne Berthe de Bussières és Alastair Cary Elwes-zel Poldi bandáját hallgatjuk. Elwes-zel aztán a Batignolles-ba megyünk, és ott egy kis restaurant-ban igen-igen hangulatosan beebédelünk.

Körülöttünk a nyüzsgő vasárnapi Párizs - a külvárosok à la place Clichy található boldogságukkal, lelkükben a hallott zene visszhangja.

Tea Schärffenberg grófnénál, odajő még Bunny és cte de Laroche, cte de Chambord unokatestvére. Egy ancien régime illatú - de amellett kissé penészszagú öregember, ki már vagy negyven éve lakik Grazban, s évente csak pár hónapot tölt itt Párizsban öreg douairière-jeivel.

 

Hétfőn, máj. 28-án.

Reggel Aicard-nál, ki most ágyában ül a két piktornak. Póz: ágyban hálóingben egy égő gyertyánál meggyújt egy cigarettát. Igen érdekes, úgy a fényvetés, amely egyrészt a gyertya lángjától esik reá, másrészt az ablakok veres tarlatán függönyein szűrődik át.

Egészen Besnard hatás... Bunny előttem csinál egypár remek dolgot - határozottan ez a fiú a fiatal generáció egyik legnagyobb tehetsége.

Búcsú ctesse Diane-tól.

Antokolszkijnál búcsú. Búcsú a kedves sagace szőke asszonytól - ettől a kedves pár gyermektől, a gyönyörű hangulatos appartement-től, amelynek majd párját a pátriában hiába fogom keresni. És a Mestert magát, ki hozzám oly homogén volt, ki fogja nekem pótolni? Ki lesz oly atyáskodó vélem? Kit fogok majd megint éppen így a művészetéért szeretni?

Antokolszkij maga nincs otthon, s mégis oly keserű volt a búcsú. - - -

 

Kedd, máj. 29-én.

Egy jótékony bazáron tartott hangversenyben veszek részt. Untat, de hamar vége.

Antokolszkijhoz. A mester, mióta nem voltam atelier-jében, egy bámulatos basreliefet végzett el. Az orosz barbárkori történetből egy alak - roppant erő, s ami meglepő, emlékeztet magára a mesterre, csakúgy, mint Krisztusa. Ezt el is mondom neki, bár nem örül e felfedezésnek, annál is inkább, mert úgy látszik, már többen tették.

Változtatni akar rajta - erről persze lebeszélem: hiszen érdekesebb még így sokkal.

Aztán tőle is búcsúznom kellett, ez aztán nem volt az a bizonyos hideg, párizsi körmondatos búcsúzás, amelynél az ember akár meg is fagyhatna. Megfogta fejemet két kezével, kétszer melegen megcsókolta homlokomat, aztán egyszerűen így szólt: "N'oubliez jamais que vous êtes de ma famille".[868]

Az Isten áldja meg érte!

Madame Jamesonhoz, belépve az ajtón nagy hallóval fogad egy csomó parisienne, így Madeleine de Fitz-James, baronne Bussières, mert azt hitték, már elmentem.

Egyedül maradok madame Jamesonnal, egy valóban ultra parisien búcsú. Ő ott egy igen csipkés, nehézselyem Worthmade toalettben "ellep" egy bergère-t, én előtte taburetten kuporodok.

Nevetve csicsereg, legyezi magát nagy marabutoll, heliotrope illatot árasztó legyezőjével, s azt mondja, hiányzani fogok neki, szomorú, hogy nem láthat többé keddjein - - - Ha a másik szobában hallja valaki a hangját, anélkül hogy megértené szavainak értelmét, azt hihette volna, valami scabreux[869] históriát mond el nékem - - -

Pedig azt hiszem, e percben igazán szívélyesen, melegen érez velem szemben, de hát nolens-volens ezt a formát kapja a búcsú -.

Este ctesse Schärffenbergnél, Némethy Emyvel, Alastair Cary Elwes-zel és Rupert Bunnyvel a rue de Rivoliban levő bazárba, ott több bevásárlás után felszedünk egy kis arabot, hogy török módra csináljon nekünk kávét.

A kis fezes "Mahomed" megcsinálja a kafedsit, azt szeretném, hogy énekeljen valamiféle arab melódiákat - s akkor sül ki, hogy nem arab, hanem spanyol!

Nagyokat nevettünk rajta!

 

Szerda, máj. 30-án.

Villásreggeli ctesse Róza de Fitz-Jamesnél. Egészen en famille: férje, egy fivére és én. Reggeli után búcsú, melegen szorít kezet velem. Érzem, jó barátnőt nyertem, s így most vesztettem benne.

Ha sok ilyen asszonyunk volna otthon! De hát nincsen. Ilyennek képzeltem mindig a mondéne típusát: kinek ismernie kell a világot, az embert, de azért nem szabad efelett kétségbe esnie.

Értenie kell, és így megbocsátania. Kissé lehet boldogtalan, de azért mulatságkedvelő, olvasottnak kell lennie, de nem tanultnak, melegnek, érzőnek, s amellett szellemesnek - épp csak úgy, mint még a Párizsban is párját kereső Róza de Fitz-Jamesnek.

Mert ha nagyon tanult, vagy nagyon boldogtalan, otthagyja a világot, s magának él, ha meg csakis mulatságkedvelő, akkor olyan, mint egy minimális agyvelejű szökdécselő madár - - s így nem érdekes.

Háromkor Jean de Néthyvel, Bunny és Elwes-zel a fényképészhez, N. magában, mi hárman pedig csoportosan vetetjük le magunkat.

Ebéd ctesse Schärffenbergnél, ott még Bunny és Elwes. Ebéd után két kocsiba ülünk, ki a Bois de Boulogne-ba. Én Bunnyvel vagyok együtt, kivel Elwesről beszélünk. Szívére kötöm, maradjanak meg oly jó barátságban, mint eddig voltak, támogassák egymást, a művészet rögös, sáros országútján, bízzanak egymásban és bennem úgy, mint eddig. - Majd arra kérem Bunnyt, legyen ezentúl is olyan elnéző Elwes szeszélyeivel szemben, mint eddig volt, mert hiszen ez az egyetlen hibája, és nem tehet róla, mert temperamentuma hozza magával. Bunny megérti mindazt, amit mondok, melegen megszorítja kezemet, amelyet így tart, míg csak meg nem áll kocsink a pavillon Armenonville főbejárása előtt - - -

Az öreg grófné, Némethy Emy s Alastair már ott ülnek, egészen közel a cigányokhoz, előttük a kis Poldi hajlong, mosolyogva megmutatva mind a harminckét fogát. Azok is csak nevetnek reája, de hát beszélni együtt persze nem tudnak.

A rokonszenv csak a kölcsönös néma derültségben nyilatkozik.

Aztán odaáll a jó Poldi a banda elé, s megszólal hegedűjén a keserű magyar nóta, amely kicsavarja a szívből mindazt, amit bele száraszt az élet.

És mily gyengéd figyelemmel vannak irántam! ilyenre is csak ez a végtelenül finom faj: a cigány képes: ahelyett, hogy az én nótáimat húzná - tudva, hogy holnap utazom haza - az otthoni barátaim s hozzám közelállók dalaira gyújt. Egymás után elhúzza a Jászai Mari, Batthyány Géza, Teleki Emma, Irén és Bella, Feszty Árpád, Cebrián Róza, Jókai Róza, Almásy Imre, Bissingen Rudi stb. nótáit, s végül (megkoronázván azt a hazahívogató csalogató nótaciklust) egész erővel kieresztett hanggal, egész bandájával, úgyhogy betölti az íves teraszokat egészen, felhangzik a "Messze jártam, másutt is volt jó dolgom, hej de szívem csak azt mondja, jobb otthon", s a végén fejével bólint a kis cigány, odapislant szomorúan énreám, halkan, szóval is hozzáteszi: "Jobb otthon".

Ezalatt odakünn a finom permeteg eső elállott, a levegő áttetsző tiszta lett, az estalkonyat világoskék tónusúvá tette a levegő színét, a terasz üvegelésén átsugárzik az ég azúrja, a banda a kis, a felgyúló csillagokat visszaverő, tóra ráfekvő teraszon folyton játszik. Az üvegelést megkopogtatták a gesztenye- és akácfák virágos lombjai. Erős illat terjeng a légben, amelyet részben a virágok, részben az érkező, távozó nők tavaszias toalettjei árasztanak. Folyton kocsik érkeznek. Frakkos, gardéniás urak.

Most egy felpántlikázott lovú, fényes phaëton áll meg, fiatal asszony hajtja a tüzes állatot, odaveti a gyeplőt kocsisának, könnyen leugrik a kocsiról, roppant elegancia, két óriási solitaire a fülben, gyönyörű orchideacsokor az övben: Guttmann Katica volt, Georges Erdődy néhai maîtresse-e. Odaint a cigányoknak, azok örömujjongó arccal köszönnek neki. Úgy látszik, ezt is idehozza mindennap a szíve.

Úgy csalogat a cigánymuzsika mindnyájunkat, mint az éji lepkét a lámpa fénye - s csakúgy megperzsel néha!

A halk, bús nótába belevegyül a közeli Párizs ideges zúgása - holnap ennek is vége.

Aztán búcsúzunk. Poldi ezer üzenetet küld haza Palinak meg a többinek mind, most szavakba igyekezve önteni azt, amit előbb sokkal jobban elmuzsikált.

Előbb a grófné, Némethy Emy és Bunny mennek el, mi Alastairral a porte Maillot-nál akarunk kocsit venni - elindulunk lassan, lassan. Alighogy a kis tó másik oldalára érünk, megszólal megint a banda, gépiesen, szótlanul visszafordulunk mind a ketten - Az üvegházszerű pavilon fényes teraszait visszaveri a tó tükre. S ebből, a lombok sötét árnyaiból tündérpalotaszerűleg kiemelkedő fénytömbből egy hang, egy árva hang fakad elő, amely bánatosan, keserűen búg a messze hazáról beszélve, szomorúan, nosztalgikusan.

Íme, az utolsó benyomás: a fényes Párizs keretéből kitörő, s hazulról jövő édes bánat, amely csak vonz, pedig csak keserűséget ígér - - -

A dal parancsol: vége az álomnak. Pedig hát, aki könnyen, aki édesen álmodik, annak igen nehezére esik az ébrenlét.

Vége a dalnak -

Vissza kocsin. Átrobogunk utoljára a Champs Elysées-n. Előttem a végtelenbe futó út, a fasorok két szélén szerelmes búgó párok, a kávéházakból ide-idecsapódik egy-egy kuplé, derült az ég, derült a café chantant-ok[870] légköre, könnyű az útszéli szerelem - és mégis el hagyom csábítani magamat, s felveszem a keresztet újra.

Ez a keserű dal felülkerekedett bennem, vágyom az otthoni nehéz élet után.

Itt álmok, az ember emberek tengerében elvesző csepp, vásáron kívüli, hors concours s így érdekes s értékes árucikk, olyan, mint pld. egy pastille de serail:[871] otthon marakodás a sovány konc felett, visszavonás, irigység (a magyar nemzeti történet ez ismert leitmotívumai), folytonos küzdés, folytonos vesztés - - - a sírig.

És mégis - mégis, a nosztalgia e percben tökéletesen elfog.

Alastair bolondnak mond, hogy így, az utolsó párizsi napon kapok honvágyat -

Azt mondom neki, hogy még bolondabb vagyok, mint hinné, mert bizonyos vagyok arról, hogy az első pesti benyomás után elkövetkeznek a párizsi nosztalgia percei -

Hiába csak, élni nem pihenést jelent.

 

Csütörtök, máj. 31-én.

Louise Readnél és Barbey d'Aurevillynél búcsún. Az öreg Mester még alszik, s így Louise a szomszéd lakásban, Huysmans egy barátjánál (kit találtam is egyszer nála, de nevét elfeledtem) fogad. Furcsa, hogy itt búcsúzok tőle, ebben a miliőben, amely annyi közös barátunkról beszél. Ott a falon (az idén sajnos hiába várt) Maurice Rollinat arcképe, felette Huysmanst ábrázoló metszvény, aztán Barbey d'Aurevilly mint fiatal ember, amott Georges Lorin (a szegény beteg poéta) képe. Az ágy felett Moreau-tól egy eau-forte, néhány Rops -

Az asztalon ismert könyvek, néhány autografírozva. Mintha csak a modern Párizs szellemének kvintesszenciája volna e kis írószoba, hol Párizs "szellemi őrangyalától" búcsúzok.

Alig beszélünk, az utolsó percek bamba hallgatása, mikor az ember már új konverzációt nem akar kezdeni, a régieket meg mind elvégezte - Louise soká tartja kezemet. Végre a szomszéd szobában Barbey d'Aurevilly csenget.

Bemegyünk hozzá, kezet ád, én megköszönöm valóban fejedelmi ajándokát (összes műveit, a legtöbb példányban szebbnél szebb dedikációkkal), aztán ráhajtja kezét homlokomra, s ennek is vége.

Látom-e őt még valaha az életben? Nem hiszem.

Lemenve a lépcsőn, hallom nehéz, hörgő lélegzetét.

Egy korszak végharca! Mily szomorú lehet utolsónak lenni a menetben - lehengerítve maga után a követ, amelyre aranybetűkkel ez van írva: Romantika!

Aicard-hoz. Furcsa, ha az ember igen sokszor egymás után teszi ugyanazt a fájdalmat okozó dolgot, végre képtelen megérezni magát a fájdalmat is, eltompult - kivált, ha figyeli is a procedúrák alatt önmagát.

Az igaz, hogy az eltompultság rosszabb a fájdalomnál.

Nos, így voltam Aicard-nál - alig tudtam, mit mondok, azt figyelve csak, amit érzek - s azt a felfedezést téve, hogy nem érzek semmit, pedig hát Aicard-ral voltam az utóbbi időben a legtöbbet a francia írók között, igen szeretem, s tudom, hogy szeret szintén - s mégis semmi, semmi!

Ebéd után ctesse Schärffenbergnél, ott még Elwes és Bunny, csendes, hallgatag délután.

Az öreg grófné az igen öreg emberek lemondásával búcsúzik, mint akinek már minden válás örök búcsút jelent.

Végtelenül meghat.

Egy meleg shake hand Jean de Néthyvel, aztán a két piktorral oldalamon a Gare de l'Est felé.

Hallgatunk, ők is, én is. Végre a csendet Bunny töri meg, kérve, ne feledjem, hogy bármikor Londonba jövök, lakjam náluk, lesz egy hely, az én helyem, atelier-jökben számomra.

Kezet fogok velök, mit mondjak reá?

Aztán a jegyváltás - a váróterem banalitása, a kupé, a hallgatás újra, végre az utolsó csengetés, a két fiú egyszerre nyújtja kezét, én összeteszem ezt a két megbízható, áldott jobbot -

A vonat elindul, mind távolabb körvonalaik. Most már csak egy fellobbanó cigaretta fénye - s aztán a sötétség.

Előre az űrben!

Egymás után robogunk át a Gare de l'Est felé futó utcákon, egymás után maradnak el a párhuzamos villogó lámpasorok, a hazafelé - Párizs felé siető járókelők, végre az utolsó lámpa - - - a mezők csendje.

Csak messziről egy fényes folt jelzi Párizs nyomát, aztán ez is a homályba merül.

Fent az égen a hajótöröttek csillaga -

"Viam meam persequor"

 


Jegyzetek

1. bérkocsi, konflis [VISSZA]

2. M. B. - T. J. házassága apropójából, ami Párizst mostanában foglalkoztatja [VISSZA]

3. kellemes meglepetés számára hogy eljöttem [VISSZA]

4. komédiásnő [VISSZA]

5. játék [VISSZA]

6. beszélgetés [VISSZA]

7. Láttam Sarah Bernhardt fiát, bizony ő sem az én esetem! [VISSZA]

8. Szóval öt hét kell hozzá - vagyis öt hét elég ahhoz, hogy valakiből "előkelő származású" ifjú hölgy esete legyen. [VISSZA]

9. Nézd csak, Zsiga, honnan került ide?

A meglepetések országából - csakúgy mint ön, kedves barátnőm. [VISSZA]

10. érzelmi megnyilvánulás, szívélyeskedés [VISSZA]

11. igazi angol úriember [VISSZA]

12. a második császárság kokottjaira jellemző modorral [VISSZA]

13. elnézően, irgalmasan [VISSZA]

14. Igazán neheztelek önre -

Én viszont annyi hálával tartozom! [VISSZA]

15. Téli Cirkusz [VISSZA]

16. tréfálkozás [VISSZA]

17. diák [VISSZA]

18. sétahajó [VISSZA]

19. rakpart [VISSZA]

20. Hazugságok [VISSZA]

21. eleven múmia [VISSZA]

22. De hercegnő, hiszen ön csodálatos volt és a legszebb mind közül. És Sarah - micsoda egyszerűség - és a jegyespár is. Mindez úgy, de úgy megragadott, hogy szavakat sem találok rá - [VISSZA]

23. sebesen, szaporán [VISSZA]

24. Olyan házasság ez, amiről sokat beszélnek ám - és a helyes kifejezést is megtalálták rá: "párizsi házasság" [VISSZA]

25. oh, pontosan erről van szó, oh mily elragadó! [VISSZA]

26. Sok hűhó semmiért [VISSZA]

27. Francia főnemesi légkör veszi körül. [VISSZA]

28. rendkívüli és éleselméjű [VISSZA]

29. királyság [VISSZA]

30. idegesítő, erőszakos [VISSZA]

31. Fogja, szegény ember [VISSZA]

32. Köszönöm, kapitány úr [VISSZA]

33. Aztán mondja majd meg Margit szüleinek Magyarországon, hogy mi ketten egyáltalában nem értünk egyet [VISSZA]

34. Mikor Margit vőlegénye volt, egy hónapon keresztül mutogattam önt mindenkinek; most ezt fogom ismételgetni, ha úgy kívánja [VISSZA]

35. Mi újság van Magyarországon, öregem? [VISSZA]

36. Hallotta mi történt tegnap? Képzeljék el Madame de Belbeuf-öt, amint M. X. bálján így szól a táncpartneréhez: Jaj Istenem, elvesztem a bugyim - persze sikerem lesz vele, fekete selyemből van! [VISSZA]

37. iparművész, festő [VISSZA]

38. háziasszony [VISSZA]

39. egyszerű asszony, a nép gyermeke [VISSZA]

40. Eduard, a papa kedvence, festő lesz, szereti a [VISSZA]

41. közönséges, durva [VISSZA]

42. csomag [VISSZA]

43. most is valóságos jótékonysági gyorsszolgálat, ugyanúgy mint két évvel ezelőtt [VISSZA]

44. gazdagoknak [VISSZA]

45. "Az igazságosztó" [VISSZA]

46. kísérgetett [VISSZA]

47. illetlen, közönséges [VISSZA]

48. szegény öregasszony, milyen zajosan viselkedik [VISSZA]

49. háromkirályok napján sütött kerek lepény [VISSZA]

50. aki a vénasszonyok közül a legszellemesebb [VISSZA]

51. Fekete macska [VISSZA]

52. A kóbor szerelem jegyében telt el az este [VISSZA]

53. működésben [VISSZA]

54. elegáns ficsúrok szerelmi életét [VISSZA]

55. Hajhásszák az örömöket!

Az örök bűn unalmas és meglepetések nélküli színjátéka volt ez. [VISSZA]

56. nana, kis hamis, hol loptad azt a milliót, amit a fiadra hagysz? [VISSZA]

57. Oh barátom, hát én azt adósságban hagyom rá [VISSZA]

58. családi körben [VISSZA]

59. kedvünkre [VISSZA]

60. kiadvány [VISSZA]

61. rendkívül elegáns [VISSZA]

62. A sebzett Oroszországra emlékezteti mindez, nemde? [VISSZA]

63. Nem, inkább a végtelent idézi, az érthetetlent, a titokzatosat... minden szempontból [VISSZA]

64. Milyen jó dolog ez, találni valakit itt Párizsban, akivel kettesben beszélgethetünk a kandalló mellett, sietség nélkül. [VISSZA]

65. Ez bizony igaz, én nem sietek. [VISSZA]

66. olyan fiatal nemzet fiai számára mint mi vagyunk [VISSZA]

67. vézna [VISSZA]

68. összefüggő egész [VISSZA]

69. gondolkodó [VISSZA]

70. jövés-menés [VISSZA]

71. Diane grófnő aranykönyve [VISSZA]

72. a "papírszeletkék" maradványai [VISSZA]

73. Mi a féltékenység? - Pokol, ahol még mindég szeretünk. [VISSZA]

74. fajtiszta [VISSZA]

75. nagypolgárság [VISSZA]

76. nemesség [VISSZA]

77. merev, szigorú [VISSZA]

78. idegesítő [VISSZA]

79. "őszinte" pillanataiban [VISSZA]

80. közhely, sok hűhó semmiért [VISSZA]

81. J: Istenem, milyen szép ön ma este hercegnő, csupa gyémánt, vajon hova készül?

Terka: Sehova, anyámnál vacsorázom, utána Maurice egyik nagynénjéhez, madame Richard-hoz megyünk.

A hercegnő: Na de gyermekem, mindez a fényűzés miattunk?

Terka: Kérlek mama, ne bosszantsatok. [VISSZA]

82. affektált sznobizmussal beszélt. [VISSZA]

83. felső tízezer [VISSZA]

84. biztonság nélkül [VISSZA]

85. M: Nahát, én ezt ismerem, ha nem tévedek - de ez nem magyar (...)

J: Nem, ez Rollinat, a Csevegés, gondolom hogy jól ismeri, hisz olyan híres

M: Na igen, persze. [VISSZA]

86. túlságosan élénk, fékezhetetlen [VISSZA]

87. kicsit kövérkés, telt idomú asszonykák [VISSZA]

88. villásreggeli [VISSZA]

89. aranyifjúság [VISSZA]

90. angol gyümölcstorta [VISSZA]

91. telivér [VISSZA]

92. túlzott, túlterhelt [VISSZA]

93. feltűnően élő, gyanúsan nagyzoló idegen [VISSZA]

94. délszaki gyógynövény, illatszer is készül belőle [VISSZA]

95. kedveskednek és szellemeskednek, olyanok mint a csicsergő kolibrik [VISSZA]

96. jelvény, szimbólum [VISSZA]

97. egy sereg vidám irodalmárral [VISSZA]

98. csábos megjelenésű hölgy, vörös, rúzsozott ajkakkal, múlóban levő szépséggel [VISSZA]

99. Uramisten, micsoda szó [VISSZA]

100. Szent Antal megkísértetése és az eunuch fia [VISSZA]

101. Nagyon franciák és nagyon mulatságosak, Ange Pitou modern megtestesítői [VISSZA]

102. külső körút [VISSZA]

103. beszélgetve és anélkül hogy tudnánk merre és miért [VISSZA]

104. hölgy [VISSZA]

105. éjfél volt és mi szerelemről beszélgettünk [VISSZA]

106. III. Henrik kegyenceit nevezték így [VISSZA]

107. Kövérkés ember. [VISSZA]

108. táj, környezet [VISSZA]

109. maga csinálta [VISSZA]

110. csecsebecsék [VISSZA]

111. idealista marad [VISSZA]

112. szeretetreméltó bűnök, gyengeségek [VISSZA]

113. romlott, perverz [VISSZA]

114. Szerelmi bűntény [VISSZA]

115. Prudhomme, csak költőben. Édesded dolgokról álmodik, cukros szerelmekről, a nő nála Múzsa (Clichy téri öltözetben) [VISSZA]

116. elájul a gyönyörűségtől, ha egy márkinőt lát, de nem hajlandó őt rangjának megfelelően szólítani. [VISSZA]

117. Nem nagyon kedvelem az ilyenfajtát, annyi biztos! [VISSZA]

118. akarva-nemakarva [VISSZA]

119. hogy a névjegyemet otthagyjam [VISSZA]

120. kocsibejáró [VISSZA]

121. És ez a sok ember mind nyüzsgött és zümmögött, olyan volt az egész, mint egy hangyaboly. [VISSZA]

122. akihez fogható nincs több [VISSZA]

123. lágy [VISSZA]

124. Valóságos álom! [VISSZA]

125. keresgél [VISSZA]

126. Aranyhangján fogad engem. [VISSZA]

127. nászajándéknak [VISSZA]

128. Sarah örvendezik, nagyon kedves dolognak találja. [VISSZA]

129. a "szóban forgó" hölgy kérte, Magyarországról ír valamit. [VISSZA]

130. Sarah: Jaj, hol a fejem, egészen zavart vagyok,
látja uram, a Tosca úgy kifáraszt (...)
(és mindezt az aranyhangján). [VISSZA]

131. A derék állat, mintha csak azt mondaná: ismerem a csontjaidat, az egész alakodat, nincs rajtad mit bámulnom! [VISSZA]

132. egy beszélőképességgel bíró gyengeelméjű koponyája volt. [VISSZA]

133. szerinte "ezek" nem tartoznak a jobb körökhöz [VISSZA]

134. sétálgatunk [VISSZA]

135. előszoba [VISSZA]

136. építmény [VISSZA]

137. Sarah pamlagja [VISSZA]

138. csecsebecsével [VISSZA]

139. bejárat [VISSZA]

140. fegyvergyűjtemény [VISSZA]

141. polc [VISSZA]

142. keretezett falrész [VISSZA]

143. A nemek legendája [VISSZA]

144. Barátok [VISSZA]

145. Nem vagyunk egymás számára ismeretlenek [VISSZA]

146. Kedves barátom, ... hiszen ön már fél tizenkettő óta itt van.

Nem asszonyom, tizenegy óta. [VISSZA]

147. máris a mienk... a két szomszédjáé: az egyik Haraucourt úr, a másik én vagyok. [VISSZA]

148. cifra dolgok hangzanak el [VISSZA]

149. kínosan feszengő [VISSZA]

150. az a véleménye, hogy a Tosca Ünnepe egészen rendkívüli [VISSZA]

151. Hálás pillantások érik mindenfelől. [VISSZA]

152. Sarah: És íme egy olyan tehetséges ember mint Haraucourt nem ír semmit, tudja meg kedvesem (...) hogy feltétlenül írnia kell valamit számomra.

Haraucourt: Talán egy tragédiát

Sarah: Igen, verses tragédiát, alexandrinusokban, de nem olyan hosszú, végeérhetetlen sorokat, mint Victor Hugo, és tudják meg, ha nem írnak semmit, majd én látok munkához. [VISSZA]

153. Minden bizonnyal úgy találja, hogy kedves Terkájának édesanyja egy buta liba. [VISSZA]

154. Olyan, mint bármely más zaj, na nem, egy kicsit kellemesebb, mikor dolgozom, szeretem is hallgatni. [VISSZA]

155. a testet öltött törvénytisztelőhöz [VISSZA]

156. Semmi ripacskodás [VISSZA]

157. Ez volt minden. [VISSZA]

158. az egész egy kissé édeskés [VISSZA]

159. elöl-hátul [VISSZA]

160. oldalszakáll [VISSZA]

161. semmi váratlan! mindig ugyanazt mondják! [VISSZA]

162. Courcel? - kiment a divatból. [VISSZA]

163. hogy stílusa nem eléggé tömör. [VISSZA]

164. a hercegi vér nem rozsdásodik [VISSZA]

165. érintetlen, tiszta [VISSZA]

166. kicsit hibbant filozófusnak [VISSZA]

167. olyan mint egy modern Hamlet [VISSZA]

168. zagyva, beszámíthatatlan. [VISSZA]

169. Még egy! R. de Mailly után Ch. Waddington. Hát nem vidám ez az élet? [VISSZA]

170. lemondani [VISSZA]

171. találkozás [VISSZA]

172. Lám, újra együtt vagyunk mint régen! [VISSZA]

173. Igen, újra. [VISSZA]

174. sok rózsaszínt látok, mikor erre emlékezem! [VISSZA]

175. ő csizmásan, én kirándulóruhában [VISSZA]

176. - Szkeptikusabb vagyok, mint azelőtt, ez minden, amit mondhatok magamról -

- És a filozófiád? -

- Alszik, mélyen alszik. Az üzem, a lovak, a kutyák, a munkások, ez van; nincs bizalmasom, nincsenek barátaim. Családomat kétszer látom egy évben. Egyedül vagyok és elégedett vagyok -

- Igen, mert a magányod most szándékos, de ha az a szerencsétlenség ér, hogy egyedül kell lenned? akkor mi van? -

- Én jól megvagyok így, ahogy vagyok, gyűlölöm a társaságot, nem szeretem Párizst; minden, amit még akarok az élettől, az a magány -

- És az életet?

- Imádom az életemet -

- De az életet, azt is szereted?

- Miért ne? - [VISSZA]

177. Tavasszal eljössz majd hozzám falura, egy-két napra - vagy ez áldozat lenne? [VISSZA]

178. Sürgönyözni fogok, ha lesz két napom a magam számára, a számunkra. [VISSZA]

179. Jótékonysági gyorsszolgálat [VISSZA]

180. Letournon. Ugyan kedvesem, mi itt mindnyájan az ön barátai vagyunk és ennél fogva tökéletesek!

Louise Read. Ön gonoszkodik Letournon úr, pedig nem is olyan szkeptikus, mint amilyennek látszik.

Letournon. Egy dolgot mondok kedves barátnőm: feltétlenül készítenie kell rólunk egy feljegyzést, amiben igazol minket az eljövendő korok előtt. [VISSZA]

181. Egy énekes kávéházban (A Tücsök) egyszerű és közvetlen vidámság és nevetés, ami a szalonokban egyre ritkább lesz. [VISSZA]

182. Choufleury úr otthon marad... [VISSZA]

183. kövér fiatalember, akinek be nem áll a szája és igen jólöltözött. [VISSZA]

184. Erős szaga volt [VISSZA]

185. A lépcsőn felfelé menet jelentéktelen ifjoncnak éreztem magam. [VISSZA]

186. Na de vizsgáljuk meg közelebbről; [VISSZA]

187. környezet, örökletes tényezők, történelmi körülmények [VISSZA]

188. csak az ostobák nem változnak soha [VISSZA]

189. csodálatosan jól sikerült angol-francia konglomeráció [VISSZA]

190. disztingvált, finom [VISSZA]

191. banalitás [VISSZA]

192. délutáni [VISSZA]

193. pártában maradt csodálatos leányzó [VISSZA]

194. Nincs hozománya. [VISSZA]

195. Pont ugyanaz mint Grévynél. [VISSZA]

196. Művésznő típus. [VISSZA]

197. A copurchic szó 1886 körül lett divatossá Edgar Monteil La bande des copurchics című regénye nyomán és a jelentése kb. választékosan elegáns [VISSZA]

198. a zsánerem [VISSZA]

199. hálás feladat [VISSZA]

200. lezüllünk [VISSZA]

201. plein-air iskola, Bastien-Lepage modorában [VISSZA]

202. Nagyobb barátot is elvesztettem: az egyházat, a műveim miatt. [VISSZA]

203. hűtlennek lenni barátainkhoz, olyan barátok miatt, akiket náluk ismertünk meg. [VISSZA]

204. Ami engem illet, én féltékeny lennék, ha tudomásomra jutna, hogy valamelyik barátomat, akit általam ismer, különös barátságával tüntetne ki.

Ctesse Diane. Mondja inkább azt, maga hamis, hogy féltékeny volt - a múltat mindig megbocsátjuk [VISSZA]

205. nagyon illetlen dolog így beszélgetni. [VISSZA]

206. Madame de l'Orange magastermetű, nagy fekete szemei vannak, bőre sápadt. Szép, de közönséges, jóval túl van a negyvenen.

Madame Brochot még idősebb bizony. De ő nagyon finom. [VISSZA]

207. Elég gonosz dolog, ami azt illeti. [VISSZA]

208. fensőséges; jéghideg, kissé mázas mosoly. Lenéző arckifejezés, de ez lassan olvadozni kezd. [VISSZA]

209. breton nemesember [VISSZA]

210. közönséges polgár [VISSZA]

211. Háromfajta siker van: a tömegsiker (Zola, Ohnet), ami biztosan nem a művészi értékeknek szól!; az előkelő világban elért siker (nagyon elegáns, állig begombolt írók, akik angolul is beszélnek, mint Bourget vagy Vogüé); és végül az irodalmi és művészi siker. Kitűnő, de nem mindenki számára hozzáférhető művek: Goncourt, Leconte de Lisle, Baudelaire. [VISSZA]

212. Még nem érkezett el a lélektani pillanat! [VISSZA]

213. Hamis a művészete [VISSZA]

214. ki kell használni [VISSZA]

215. A házasságáról van szó mindig és újra [VISSZA]

216. példányai [VISSZA]

217. Csak a szenvedésüknek élnek. [VISSZA]

218. Dajkák [VISSZA]

219. Bakák [VISSZA]

220. Pokoli idő van,
megnyíltak az ég csatornái,
a kacsa szerint épp ez a jó idő
a vízi kirándulásra.
Van-e kedved mucuskám
csónakban szórakozni velem?
Hogy kíméljük a ruhát,
viszünk paraplét.
Trallala juhhé! gyere mucuskám!
A gyönyör fog kormányozni,
kacér szemedből
kiolvasom, hogy a csónakban
boldogok leszünk.
[VISSZA]

221. csibész [VISSZA]

222. Nem tudom, mi vagyok, nem tudom, mivégre vagyok, nem tudom, hova megyek, nem tudom, honnan jöttem. Nem tudok semmit, tehát mindenben kételkedem. [VISSZA]

223. ide kapitány, jöjjön ide, szeretnék magával menni! [VISSZA]

224. Ez egy hibbant nő, annyi biztos! [VISSZA]

225. Hullócsillag [VISSZA]

226. - Dehogyis, asszonyom, az én életem egy konflisló élete.

- Ne tréfáljon barátom, az az ön jövője. A versenylovak így végzik. [VISSZA]

227. Ez nekem is teljesen megfelel! [VISSZA]

228. Jelentéktelen [VISSZA]

229. Egyszerű [VISSZA]

230. Váratlan [VISSZA]

231. Tupírozott [VISSZA]

232. Az úr: Milyen kellemes estély.

A hölgy: Ugy-e? Csak egy kicsit túl sok az ember [VISSZA]

233. Az úr: Sokat jár bálba, kisasszony?

A höly: Meglehetősen. És Ön? [VISSZA]

234. Fehér bál [VISSZA]

235. Kövérkés anyák és öregurak, akik e hervatag bájú hölgyeknek teszik a szépet. [VISSZA]

236. létharc [VISSZA]

237. Én voltam az említett fiatalember, ő meg a fiatal lány szerepében. Mulatságos volt. [VISSZA]

238. Világfi [VISSZA]

239. Szerény ifjonc [VISSZA]

240. Ünneplik [VISSZA]

241. nem szeretem őket, hidegek [VISSZA]

242. Fennségesen nevetséges volt ahogy búcsút vettünk. [VISSZA]

243. Élelmes, merész [VISSZA]

244. Összeférhetetlenek, nehezen elviselhetők [VISSZA]

245. A hölgyek kifogytak a keresztény irgalmasságból, most a "világi irgalmasságot" kezdik gyakorolni. [VISSZA]

246. hogy a királypárti jelvényektől ő is "született" (XV. Lajos korabeli!) arisztokratává válik. [VISSZA]

247. nemesi rangúakkal [VISSZA]

248. krumpliklub [VISSZA]

249. Ki tudja? [VISSZA]

250. Hely, elrendezés [VISSZA]

251. Ötórai tea. Angol bohémélet. [VISSZA]

252. Boszorkánytánc [VISSZA]

253. Haláltánc [VISSZA]

254. Botrányos [VISSZA]

255. Mindent kimond, ami megfordul a fejében. [VISSZA]

256. igazi kedves fiú [VISSZA]

257. derék fickó [VISSZA]

258. Az öbölben [VISSZA]

259. Együttélés [VISSZA]

260. Visszafelé [VISSZA]

261. A modern művészet [VISSZA]

262. Société des Arts Incohérents (Összefüggéstelen Művészetek), kissé a dadaizmussal rokon irányzat a XIX. század nyolcvanas éveiben. [VISSZA]

263. Börtön Párizsban [VISSZA]

264. párizsi vázlatok [VISSZA]

265. minta, motívum [VISSZA]

266. engem csak a gazdagok szenvedése tud megrendíteni [VISSZA]

267. kocsisor [VISSZA]

268. Tudja, hogyan kell egy egész koronás fővel nagyobbnak lenni, mint mindenki más. [VISSZA]

269. Úgy látszik, arra is születni kell, hogy valaki tudjon szenvedni. [VISSZA]

270. Igen, Miska... de Miska azt mondja... mikor Miska visszajött... [VISSZA]

271. Kis osztrák asszony, a gazdag özvegyek fajtájából. A leánya, olyan G. Pálffy módon előkelő. [VISSZA]

272. A Carnot házaspár. [VISSZA]

273. Nem törődik a többiekkel [VISSZA]

274. Határozottan elcigányosodom [VISSZA]

275. Nem tesz jót nekem. [VISSZA]

276. A feledés mindent elhomályosít, és ha az ember elfelejti, akkor olyan, mintha meg se történt volna. [VISSZA]

277. Húsleves [VISSZA]

278. "Csenevészek" [VISSZA]

279. Ékszernézegetés [VISSZA]

280. Bőbeszédű fecsegés [VISSZA]

281. Egyébként derék leány [VISSZA]

282. fölényes, ellentmondást nem tűrő [VISSZA]

283. jelentéktelen [VISSZA]

284. pályatévesztett [VISSZA]

285. durva fajta [VISSZA]

286. hiányossága [VISSZA]

287. Nahát, ön a huszadik vendég, aki már megérkezett, és az első, akinek nincs nemesi rangja! [VISSZA]

288. kövérkés nők [VISSZA]

289. mozgékony, hajlékony [VISSZA]

290. Valóságos nagydobos! [VISSZA]

291. történelmi körülmények [VISSZA]

292. úgy rendezi életét és egyenesen a céljára tör. [VISSZA]

293. egészen nagyvilági [VISSZA]

294. Részéről tehát végtelen elnézésre számíthat. A tolakodókat is távoltartja, kísérgeti és így tovább. [VISSZA]

295. édeskés modorú polgárasszony [VISSZA]

296. pajzán [VISSZA]

297. Oh Istenem, miket is beszélek [VISSZA]

298. egyszóval tökéletes úrilány [VISSZA]

299. az összes vendégek előtt [VISSZA]

300. szűz [VISSZA]

301. mindörökön örökké [VISSZA]

302. összejövetel [VISSZA]

303. ivás ürügyén [VISSZA]

304. kárminvörös száj [VISSZA]

305. Comédie Française [VISSZA]

306. hősszerelmes [VISSZA]

307. folyik a hangverseny [VISSZA]

308. a férfi ötvenhat éves a nő negyvenkilenc [VISSZA]

309. ugyanis ő ötvenhárom [VISSZA]

310. Szörnyűségesnek találják az esetet. "De hát Istenem, két milliós jövedelem, és a lány fest is." [VISSZA]

311. - Ez mindenesetre két hibával kevesebb... és azt hiszem, ez elég is egy házassághoz. [VISSZA]

312. hosszúkás [VISSZA]

313. ízület [VISSZA]

314. mozgalmasság, szokások [VISSZA]

315. bágyadtan, erőtlenül [VISSZA]

316. vegyes származású [VISSZA]

317. se hal, se hús urak [VISSZA]

318. Méltóságteljes magyar, aztán osztrák, majd majom vagyok! - ez a jelszó. [VISSZA]

319. szolgálnak [VISSZA]

320. osztrák közvetlenség [VISSZA]

321. telivér osztrák [VISSZA]

322. nyomorult nép [VISSZA]

323. nyulánk [VISSZA]

324. magas rangú konzervatív [VISSZA]

325. mindenből egy kevés [VISSZA]

326. Megoldatlan kérdés. [VISSZA]

327. atyáskodik [VISSZA]

328. Háború és béke [VISSZA]

329. otthon [VISSZA]

330. derék kövér dáma [VISSZA]

331. Ezt eddig nem tapasztaltam [VISSZA]

332. a Napkirály századát idézi [VISSZA]

333. Íme az emberek és az amatőrök véleménye. [VISSZA]

334. lovaskocsi [VISSZA]

335. sértett arckifejezés [VISSZA]

336. Wagneri hang a festészetben. [VISSZA]

337. Szerelem ma [VISSZA]

338. halvány eperszín [VISSZA]

339. gőgös, fensőséges [VISSZA]

340. ahhoz, hogy valaki a felső rétegek teljes értékű tagja legyen [VISSZA]

341. Bizony, csak az ostoba vagy tisztességtelen emberek ítélkeznek kímélet nélkül. [VISSZA]

342. Na és a gyerekek meg az "őrültek". [VISSZA]

343. Mi ez? [VISSZA]

344. A fehér varangy [VISSZA]

345. Egyébként furcsa úriember, olyan mintha egy temetkezési vállalat alkalmazottja lenne. [VISSZA]

346. teljesen kimerült vagyok [VISSZA]

347. Pedig ez attól függ, hogy milyen férfi. [VISSZA]

348. Látod, az ifjúság - csakis ez ér valamit. Örülj és áldd a szerencsédért az Istent, a szerelem Istenét! [VISSZA]

349. pajzánság [VISSZA]

350. éljen Lengyelország [VISSZA]

351. a jótékonysági egylet védnöknői [VISSZA]

352. Siessünk uram, siessünk, amint a nap lehanyatlik, úgy hanyatlanak az erkölcseim is. [VISSZA]

353. Öreg nagynénikém kétségbe van esve. Kis nősténykutyája, Nedveske, 12 éves korában teherbe esett, és a néni nagyon fél, jobb szerette volna, ha inkább vele történik meg a baleset! [VISSZA]

354. - Érdeklődött Madame X hogyléte felől?

- Igen, asszonyom.

- Jól van. [VISSZA]

355. Ez a szalonok modora. [VISSZA]

356. Adja a karját, nálam van esernyő. [VISSZA]

357. mesterségünkről beszélünk [VISSZA]

358. Igen, ez megint valami új. [VISSZA]

359. - De hiszen ön Jean Berge, nemde?

- De, persze. Ön eddig nem tudta ki vagyok, milyen furcsa; hát akkor jöjjön fel hozzám, itt lakom a közelben. [VISSZA]

360. Most kezd híressé válni [VISSZA]

361. legbölcsebb [VISSZA]

362. Szeretetreméltó és irodalmi, hamisítatlan hősködő. [VISSZA]

363. Határozottan "mulatságos" este volt [VISSZA]

364. - Tehát rajta leszek, ezen? - Nemcsak ezen. -

- Hol még? - Hát több lapon is, nemcsak ezen. [VISSZA]

365. - Hát, ha így van, akkor mindnyájan vigyázni fogunk, az egész család; no de vegyen már ebből még egy darabot. Ezzel kezdi kedveskedéseit. [VISSZA]

366. chemin de fer ceinture = körvasút [VISSZA]

367. gurul velem a kocsi, rettenetes színeket és szagokat érzek, amik a végsőkig kétségbeejtenek. [VISSZA]

368. pfuj, rémes, micsoda szégyen! [VISSZA]

369. váratlan, meglepő [VISSZA]

370. előszoba [VISSZA]

371. melegház [VISSZA]

372. kékharisnya [VISSZA]

373. Többé vagy kevésbé nevetséges menet. [VISSZA]

374. Egyet villámlott, aztán megint éjszaka lett! [VISSZA]

375. Madame A.: Olykor, ha ünnepi alkalmakra vagyok hivatalos, Minette-et az inas gondjaira bízom meghagyva, hogy meséljen neki kis történeteket. Oly intelligens a kis édes.

Madame B.: Az enyém nem mondható különösen értelmesnek, de nagyon jó szíve van. [VISSZA]

376. a társalgási óra [VISSZA]

377. Megyek vissza, elmúlt a tízperc, megyek vissza az osztályba! [VISSZA]

378. nagykövetségi, hivatalos [VISSZA]

379. mélyen kivágott ruhájú liba, gyönyörű vállakkal. [VISSZA]

380. a látszat szerint [VISSZA]

381. mint mindig [VISSZA]

382. vágy [VISSZA]

383. vegyes eredetű társaság [VISSZA]

384. tisztességes [VISSZA]

385. madárház [VISSZA]

386. madárház [VISSZA]

387. gyűlölködő [VISSZA]

388. sajnálat és együttérzés [VISSZA]

389. gutaütéses [VISSZA]

390. kiemelkedő [VISSZA]

391. botránykrónika [VISSZA]

392. felső tízezer [VISSZA]

393. kiváltságos illatot [VISSZA]

394. költő, aki elérkezett - oda ahová Soulary és Arvers. [VISSZA]

395. ez a plátói Menelaosz [VISSZA]

396. Szívesebben feküdne le kisfiúkkal. [VISSZA]

397. irtózatos [VISSZA]

398. vérmes, szenvedélyes [VISSZA]

399. Ó, szüzek, Ó, démonok, Ó, szörnyek, Ó, vértanúk! [VISSZA]

400. komikus bábjáték figura [VISSZA]

401. Sarah jókedvű [VISSZA]

402. az idegeimre megy [VISSZA]

403. a galambokat megeszik [VISSZA]

404. igazi vidám fickó [VISSZA]

405. Ugyan, miért is ne - azt hiszem, az nem akadálya semminek. [VISSZA]

406. arculütés [VISSZA]

407. Menjünk innen, félek, olyan mintha mindez mozogna - fantasztikus, rémes. Jöjjön. [VISSZA]

408. a vacsoránál csupa fiatalember. [VISSZA]

409. kérdőlap [VISSZA]

410. Hazugságok [VISSZA]

411. kifogyott [VISSZA]

412. a színek lelke [VISSZA]

413. főleg a zöld színé! [VISSZA]

414. A háta mögött ájuldozva nevetnek rajta [VISSZA]

415. Igazán túl sok fáradság ennyi unalom kedvéért. [VISSZA]

416. Túl férfias művésznek. [VISSZA]

417. ezt, megjegyzem, előre sejtettem. [VISSZA]

418. a szűz költő [VISSZA]

419. Kellemes hely [VISSZA]

420. leányos és művészi [VISSZA]

421. Mlle Gailhard megint szörnyű dolgokat mond. [VISSZA]

422. Nevetséges vagyok, ugye, hogy így kéretem magam? [VISSZA]

423. Nem, de nincs messze attól, hogy nevetségessé váljék kedvesem. [VISSZA]

424. hogy az Olimposzról szállt le, hogy ezen a nagyon (valóban nagyon) egyszerű összejövetelen jelen lehessen. [VISSZA]

425. vásárcsarnok [VISSZA]

426. Hogy van, asszonyom. [VISSZA]

427. fütyül a többiekre [VISSZA]

428. Kozmopolita érzések napja! [VISSZA]

429. Húshagyó kedd [VISSZA]

430. pajzán [VISSZA]

431. jókedv, hangulat [VISSZA]

432. teljesen alja népség [VISSZA]

433. selyemfiú [VISSZA]

434. semmi illúzió [VISSZA]

435. pásztorlányka [VISSZA]

436. züllés, tisztességben, szenvtelenül, sok művészettel [VISSZA]

437. Kutya, vadászat, puska. [VISSZA]

438. fűszeres [VISSZA]

439. nem tudom, hogy kerül a csizma az asztalra [VISSZA]

440. kisstílű [VISSZA]

441. lakoma [VISSZA]

442. szeretne optimista lenni, de egy cseppet sem az [VISSZA]

443. kis bolond [VISSZA]

444. mohó [VISSZA]

445. talpraesett - az egész család esze. [VISSZA]

446. ha a szúrás egy morfiumos fecskendőből jönne! Rémes. [VISSZA]

447. fogorvosokról beszélgetnek [VISSZA]

448. láb a lábon [VISSZA]

449. letörve [VISSZA]

450. ugye csodálatos ez a masina? [VISSZA]

451. De ő erősködik. [VISSZA]

452. törzstag, fontos személy [VISSZA]

453. tallérok [VISSZA]

454. hát nagyon neveletlenül viselkedett. Köszönöm uram, hogy ilyen bizonyítékot szolgáltatott nekem; a herceg biztosan nem tenne ilyesmit [VISSZA]

455. mindenkivel szemben bizalmatlan, de főként a saját ítéletében nem bízik [VISSZA]

456. Gyanakvó, mint a rövidlátók. [VISSZA]

457. Ő is bizalmatlan mindenkivel szemben, de egészen más módon, mint de Gayffier. [VISSZA]

458. Azt mondhatnánk róla, hogy "felmenőben" van, ha nem lenne túl késő neki. [VISSZA]

459. a rosszulöltözöttek félénksége [VISSZA]

460. kifejezése gunyoros [VISSZA]

461. többé-kevésbé trágár szellemességeket [VISSZA]

462. saját szerzeményű [VISSZA]

463. "Imádság", "Tengerparti vecsernye" [VISSZA]

464. Az imádság feltör, és nem talál semmit a csillagok alatt. Aztán a szívben egyszerre születik az érzelem: a szeretet és a hit, mely elnyomja az ész szavát és a semminél köt ki. Ez Sully Prudhomme, az ember és Lamartine, a gondolkodó. [VISSZA]

465. Szegény fickó! [VISSZA]

466. a neve nem jut eszembe [VISSZA]

467. még nem befutott [VISSZA]

468. és több benne a feszültség [VISSZA]

469. bátorító [VISSZA]

470. Az okoskodásban nincs reménység... az imádság feltör [VISSZA]

471. Imádság [VISSZA]

472. A szemek [VISSZA]

473. Az eltört váza [VISSZA]

474. be kell mutatni [VISSZA]

475. ez az, ami az arckifejezésében nem megnyugtató [VISSZA]

476. Ember és bárány-ember - bizonyos percekben [VISSZA]

477. Archeológiai vacsora, de kitűnő. [VISSZA]

478. becsületrend [VISSZA]

479. Kortársak [VISSZA]

480. éppen feszegeti a zárat [VISSZA]

481. L: Őszintén bevallom, hogy semmit - és különben is oly sokan vannak!

Jean Berge (ezt úgy hívják, hogy gyors reakció): És Georges Ohnet-val szemben? [VISSZA]

482. Fűzfapoézis-kör [VISSZA]

483. Hogy Carmen Sylvát - a királynőt - láthassák. [VISSZA]

484. Az izlandi halászok [VISSZA]

485. a rendkívül talpraesett leányzó [VISSZA]

486. kettesben [VISSZA]

487. a szerelem örökös áldozata [VISSZA]

488. kikérdezés [VISSZA]

489. Vásári komédiásnak öltözve [VISSZA]

490. A modor szempontjából érzem magam a legmagyarabbnak; olyan volt, mintha az egész nemzet ellen követett volna el merényletet. [VISSZA]

491. igazán művész, de a gondolkodó fajtából [VISSZA]

492. egyezik a stílusával [VISSZA]

493. álmodozás [VISSZA]

494. az ismeretlen asszonnyal [VISSZA]

495. Mit érez az ember ilyenkor? [VISSZA]

496. gyanútlanul felelget. [VISSZA]

497. riport [VISSZA]

498. tűzvész [VISSZA]

499. mindent összevéve [VISSZA]

500. házaspár [VISSZA]

501. nagylélegzetű [VISSZA]

502. Állva alvás. [VISSZA]

503. orosz kolónia [VISSZA]

504. ugyanúgy mint otthon [VISSZA]

505. derék [VISSZA]

506. Madárszerű nő. [VISSZA]

507. zongorista [VISSZA]

508. zavart arckifejezés [VISSZA]

509. ragadós [VISSZA]

510. Majd elmúlik! [VISSZA]

511. A lelkész leánya [VISSZA]

512. dekadens, aki primitívnek tetteti magát [VISSZA]

513. a második császárság asszonyainak típusa [VISSZA]

514. szellemes, okos nő [VISSZA]

515. Nemesi származású - és Portal kisasszony ezt jól tudja [VISSZA]

516. polgárnak [VISSZA]

517. a társaság zongoristája [VISSZA]

518. büszke rá, hogy Chopint játszik [VISSZA]

519. kedves barátnőjét [VISSZA]

520. álarcosbál - kevés ruhával! [VISSZA]

521. üdvhadsereg [VISSZA]

522. párizsi csibész [VISSZA]

523. úgy-ahogy [VISSZA]

524. de teljesen skót, a skótok összes erényeivel és hibáival [VISSZA]

525. primitív angyal [VISSZA]

526. ragyogó volt [VISSZA]

527. dicsfény [VISSZA]

528. a szemléről hazafelé [VISSZA]

529. Téli Cirkusz [VISSZA]

530. meglepetés, eredetiség [VISSZA]

531. De akkor minek mindez? [VISSZA]

532. Semmiféle cél nem érdemel erőfeszítést. [VISSZA]

533. Az én kis franciám szellemes volt, holott úgy be volt rúgva, mint egy disznó. [VISSZA]

534. Felsikolt, tönkremegy a trikója... és a jó híre is odavan... a trikó csupa folt... borzalom! [VISSZA]

535. két szomszédjának leken egy-egy pofont [VISSZA]

536. Ó, ifjú tavasza az életnek! [VISSZA]

537. a legyőzött Vénusz [VISSZA]

538. elájult - mindig el lehet ájulni, ha szükség van rá. [VISSZA]

539. Lovagja kissé szorongva nézi [VISSZA]

540. tivornyázót [VISSZA]

541. Zavaros mondat. Így is értelmezhető: Az öregasszony itt bohóckodik magukkal? [VISSZA]

542. olyan ember, aki állandóan szellemeskedik. Minden szava valami - hajánál fogva előhúzott - bemondás. [VISSZA]

543. Ő néha közönséges, tudja, pont úgy, ahogy Lorin. [VISSZA]

544. idegekre megy [VISSZA]

545. micsoda ötlet! [VISSZA]

546. Ez fokozza a gyönyört! [VISSZA]

547. de a többiről hallgatni kell! [VISSZA]

548. nem irodalom [VISSZA]

549. az Izlandi halászok halászai vígoperai halászok [VISSZA]

550. Magányosnak születtem [VISSZA]

551. egy ál-púpos, aki Ohnet-ra hasonlít [VISSZA]

552. Egyébként is egy tanító fia - nem érdekes ember. [VISSZA]

553. hogy egy keleti Huysmans [VISSZA]

554. megismertetni nálunk a l'art pour l'art művészetet [VISSZA]

555. A sznobbal sznobnak kell lenni [VISSZA]

556. osztrákos kézfogás [VISSZA]

557. - Milyen meglepetés, hogy itt találom [VISSZA]

558. - Tudja, hogy lefordítottak öntől valamit magyarra?

- Nem... de igen... az ön kedves cikke (bókok) [VISSZA]

559. - És a sürgönyt, amit küldtem, mikor megtudtam, hogy édesapja meghalt, megkapta? Csak azért kérdem, mert tudni szeretném, nem éjszaka érkezett-e. [VISSZA]

560. - Ugyan, nem azért kérdezem, tudom jól, hogy nagyon elfoglalt: az után a cikkem után nem írhatott, ezt igazán jól tudom. [VISSZA]

561. - De most újra fel kell elevenítenie a jószokást és eijönni hozzám [VISSZA]

562. - Sajnos ez lehetetlen, annyira el vagyok foglalva... de annyira... [VISSZA]

563. - De hamarosan találkozunk majd Lorinnél, ugye?

- Megbeszélünk valamit, hamarosan. [VISSZA]

564. egy svájci barátjának a címén szerepelnek. [VISSZA]

565. divatban [VISSZA]

566. teljesen rajongásba esett Sarah-ért ez az őrült vénasszony. [VISSZA]

567. fürdőszoba [VISSZA]

568. írószoba [VISSZA]

569. A kaméliás hölgy [VISSZA]

570. csőpostán küldött levél (kisalakú és kék színű) [VISSZA]

571. krémje, elegáns rétege [VISSZA]

572. halvány eperszín [VISSZA]

573. fő az egyszerűség, csak az ér valamit [VISSZA]

574. szülés [VISSZA]

575. Íme az erény, ahogy illetlenné válik [VISSZA]

576. akit untam [VISSZA]

577. a kefelevonatokat javítja [VISSZA]

578. átok az én Sarah-m számára [VISSZA]

579. hogy igazi polgárasszony, hogy cseppet sem érdekes, stb. [VISSZA]

580. eksztázisba esik a kép előtt [VISSZA]

581. Jegyzeteiben majd említést tesz erről, ugye, hogy látta, hogyan festi Clairin Hamlet-képét - Sarah Bernhardt. [VISSZA]

582. A züllés királynője csodálatos züllöttségben. [VISSZA]

583. S.: Oh, maguk még itt vannak?

A festők: De oly gyorsan telt az idő, olyan jó társaságban voltunk!

Madame Guérard: Ami engem illet - én nem! [VISSZA]

584. Még mindig bájos az öreg boszorka! [VISSZA]

585. Egy súgó, aki képes lenne izgalmas jeleneteknél a trónról a színpadra ugrani. [VISSZA]

586. akárki, egy senki [VISSZA]

587. Perdifumo tiszteletére adott szerenád. [VISSZA]

588. füstölt fogoly [VISSZA]

589. aki nem akar jönni [VISSZA]

590. van egy kis őrültség abban, ahogy így erőnek erejével idehozott - majdnem megölt, igazán! [VISSZA]

591. Az viszont, ahogy ön a huzatos kapualjban elidőzött vagy öt percig, az öngyilkosság - van ennek értelme? Asztalhoz! [VISSZA]

592. Nézd, Shakespeare! [VISSZA]

593. William, vagy Willy, ahogy tetszik. [VISSZA]

594. unalmasak az olaszok, utálom ezt a fajtát [VISSZA]

595. De kérem, még nem haltam meg - a halhatatlansághoz az kell, hogy az ember el legyen temetve! Nem? [VISSZA]

596. a szalonok filoxérája gúnynevet kapták [VISSZA]

597. az arisztokráciához tartozott - valaha. [VISSZA]

598. hogy egy majom is elpirulna, ha hallaná. [VISSZA]

599. A vers Jonquière-től volt. [VISSZA]

600. ami lehűti a kedélyeket [VISSZA]

601. írás, kézírás [VISSZA]

602. túl vidám [VISSZA]

603. Valóban nagyon furcsa este, olyan mint egy álom (Sarah) és mint egy rémkép (mindenki más). [VISSZA]

604. szócséplő [VISSZA]

605. meggondolatlan, hirtelen indulatú [VISSZA]

606. Vieuxville idegeimre megy. [VISSZA]

607. Húsleves, leveshús [VISSZA]

608. Nagyon unalmas lény ez a nő. [VISSZA]

609. vöröses világítás [VISSZA]

610. elkábít [VISSZA]

611. kézműves réteg [VISSZA]

612. Rohan végtelenül csacska megjegyzéseket tesz! [VISSZA]

613. Különcködik, megbántja. [VISSZA]

614. mindenáron szerepelni akar [VISSZA]

615. de Asszonyom, hogy mondhat ilyen képtelenséget! [VISSZA]

616. De Uram, ez nagyon szomorú [VISSZA]

617. Nagyon szomorú voltam, mikor láttam, [VISSZA]

618. A lelkész leánya [VISSZA]

619. Az otthoni "nemjót" - mint a többi regényíró! [VISSZA]

620. Boszorkánytánc [VISSZA]

621. siker [VISSZA]

622. Önkéntelenül is egy miss Mackenzie-féle témára gondolok: "egy kisfiú amint medvecukrot szopogat." Nemes és szép téma. [VISSZA]

623. Angol szokás szerint! [VISSZA]

624. álarcos felvonulás böjt harmadik csütörtökjén [VISSZA]

625. Node mi ütött belé, mi ütött belé, hogy lámpagyújtás előtt érkezik? [VISSZA]

626. Kegyelem, ma este még két estélyre kell mennem! [VISSZA]

627. De mulatságos így, de mulatságos! [VISSZA]

628. Ez azt jelenti, hogy elküld, ugye?

Jó vagyok és elűzöm. [VISSZA]

629. Justh úr van itt - szeretne bejönni [VISSZA]

630. Ön az... hát jöjjön be Zsiga!! [VISSZA]

631. Csak a természet iránt érzett rokonszenvet, és a fák alatt szeretett álmodozni Melanie grófnő [VISSZA]

632. inkább limonádéra hasonlít [VISSZA]

633. üvegtető [VISSZA]

634. Mit csináljunk? [VISSZA]

635. hogy ötórai teánkat megigyuk [VISSZA]

636. Émelyítően polgári légkört árasztanak. Sem karakter, [VISSZA]

637. A burzsoá erény - nevetséges. [VISSZA]

638. ostobaságokat [VISSZA]

639. Gonosz nő, nem érdemel mást. [VISSZA]

640. megzavarodott [VISSZA]

641. Most úgy játszik, ahogy fest [VISSZA]

642. fel kell frissíteni, még nagyon is alszik [VISSZA]

643. forduljon vissza, forduljon vissza [VISSZA]

644. muris [VISSZA]

645. felmászás [VISSZA]

646. Nagyvilági hölgy, de - Gisaud kisasszony, egy nő, mint Louise. [VISSZA]

647. esernyő [VISSZA]

648. szőkésbarna [VISSZA]

649. kerítés [VISSZA]

650. fütyül ránk [VISSZA]

651. Fenséges! [VISSZA]

652. csodálatos jól [VISSZA]

653. mint két idomított kutya [VISSZA]

654. beszédmodor [VISSZA]

655. tudós és műértő, cseppet se nő, nyers [VISSZA]

656. nem akarok igazságtalan lenni [VISSZA]

657. a Római Akadémia báránykáival [VISSZA]

658. derék polgári módon [VISSZA]

659. Ohnet szemlélete a művészetben [VISSZA]

660. Szegény emberke! [VISSZA]

661. Ettől ordítani kell [VISSZA]

662. Még nem eléggé kikent-kifent [VISSZA]

663. Mi baja lehet? nézzük csak.

- Készül valahova ma este?

- Igen... madame Tropbriand-nal és madame Béthune-nel színházba.

- Aha. ... - és alig tudtam visszatartani a nevetést. [VISSZA]

664. A lengyel nő eszessége párosul benne a zsidó nő éleslátásával. [VISSZA]

665. Kicsi, csicsergő nőszemély [VISSZA]

666. Halálosan unalmas este. [VISSZA]

667. Esz az unalom. [VISSZA]

668. Hát bolondok laknak ebben a házban, hogy bezárják az ajtót az orvos előtt? [VISSZA]

669. Nyissák ki az ajtót - az apjának. [VISSZA]

670. Kimagyarázkodás - a támadás váratlanul érte... és ő gyenge volt és engedett. [VISSZA]

671. okvetetlenkedő [VISSZA]

672. jöttment [VISSZA]

673. Az ajtó mindkét szárnya [VISSZA]

674. ízetlen, unalmas [VISSZA]

675. hogy az nem nekünk való - egyáltalában nem. [VISSZA]

676. aki irtózik Heinétől. [VISSZA]

677. kocsin [VISSZA]

678. fontoskodó [VISSZA]

679. Csak legalább meghalna! [VISSZA]

680. tapintatlan, nem helyénvaló [VISSZA]

681. halleves, (itt) kotyvalék [VISSZA]

682. undorítónak [VISSZA]

683. történelmi körülményeket [VISSZA]

684. lelkiállapot [VISSZA]

685. Művész szerelem - Justh regénye. [VISSZA]

686. A nagyvilági élet örömei [VISSZA]

687. szénrajz [VISSZA]

688. az egész öltözék még rosszabb [VISSZA]

689. igénytelen, szerény, s mégis kissé elbizakodott [VISSZA]

690. Nem mondta ugyan, hogy miért... de azt hiszem, hogy igaza volt. [VISSZA]

691. Egy lakás, ami nem is kiabál, hanem üvölt. [VISSZA]

692. gazdag vénasszony [VISSZA]

693. féderes kocsi, hintó [VISSZA]

694. pufók ficsúr [VISSZA]

695. ezek a dolgok mindig meghatóak [VISSZA]

696. kidobni [VISSZA]

697. hagyjatok fel minden reménnyel [VISSZA]

698. Berge nagyot gondol és kitépi magát [VISSZA]

699. küldönce, majdnem gurul siettében. [VISSZA]

700. Jó kis tréfa! [VISSZA]

701. Mindezt úgy vittem véghez mint a Sors Istenének engedelmes és alázatos szolgája. [VISSZA]

702. vihar egy pohár vízben [VISSZA]

703. Egészen jól illik közénk - ebbe a bolondokházába. [VISSZA]

704. Elragadtatott ölelkezés [VISSZA]

705. Justh Zsigmondnak - Halálom előtti és utáni emlékül. [VISSZA]

706. a legválasztékosabb böjti ételek. [VISSZA]

707. a polgári ízlés... mindenki számára hozzáférhető [VISSZA]

708. A tömeg ostobasága valóban végtelen, talán ez az egyetlen végtelen dolog!

Az ember üvölteni szeretne a dühtől. [VISSZA]

709. Ájuldozni fognak a gyönyörűségtől a vásznai előtt. [VISSZA]

710. életerő [VISSZA]

711. izmos kis bika nyaka [VISSZA]

712. nem nagyon mókás [VISSZA]

713. jelent ki [VISSZA]

714. skurcban [VISSZA]

715. szándékosan gőgös, fensőbbséges viselkedés [VISSZA]

716. Nebántsvirág [VISSZA]

717. lazacszínű [VISSZA]

718. közhely [VISSZA]

719. kedvemre beszélhetek [VISSZA]

720. van még benne életerő [VISSZA]

721. akik már a kifinomultság korán is túl vannak [VISSZA]

722. irtózat mindezektől, akik úgy szórakoznak, hogy - szórakoznak! [VISSZA]

723. szintén nincs otthon [VISSZA]

724. kikenve-kifenve [VISSZA]

725. Meghalok - érzem. [VISSZA]

726. minden kitűnő [VISSZA]

727. látvány [VISSZA]

728. Nagyon unalmas [VISSZA]

729. aki úgy szerepel, mintha unokahúga lenne [VISSZA]

730. saját szerzeményű [VISSZA]

731. valóban zavaró szépségű színésznő [VISSZA]

732. Ezt mesélik [VISSZA]

733. vízhatlan köpeny, esőköpeny [VISSZA]

734. beszélgetés esőről és szép időről [VISSZA]

735. hogyne, nagyon örül [VISSZA]

736. rendkívül botrányos valóban [VISSZA]

737. Nyilván régen ismerik egymást, ugye? (...)

Egyáltalában nem... [VISSZA]

738. Furcsa [VISSZA]

739. nem megy [VISSZA]

740. Üvölteni volt kedvem [VISSZA]

741. Kékes szemek. [VISSZA]

742. Idegenkedem a sarmőröktől [VISSZA]

743. Úgy tűnt nekem, hogy nevet az olvasóin; nem tudom komolyan venni azt a művészt, aki nem veszi komolyan, amit csinál. [VISSZA]

744. indokolt [VISSZA]

745. egész elöl [VISSZA]

746. megható jelenet [VISSZA]

747. Mindent összevéve [VISSZA]

748. szeretetreméltó nagyember [VISSZA]

749. Teljesen önmaga volt [VISSZA]

750. Így túlságosan angol [VISSZA]

751. Nem vagyok többé szűz [VISSZA]

752. kalandjait [VISSZA]

753. fütyül a közönségre [VISSZA]

754. szellemesen érzéki [VISSZA]

755. úgy-ahogy meg tudták tartani a látszatot [VISSZA]

756. azt kell hinni: az emberek nehezen bocsátják meg nekünk, hogy létezünk. [VISSZA]

757. melyek a fontosabb darabok [VISSZA]

758. kínos [VISSZA]

759. sebtiben [VISSZA]

760. hajmeresztően gazdagok [VISSZA]

761. ultra-előkelőek [VISSZA]

762. Örökletes dísz [VISSZA]

763. érzelmekkel [VISSZA]

764. látvány [VISSZA]

765. karcsú gavallér [VISSZA]

766. Morny ifjú felesége [VISSZA]

767. vén banyák [VISSZA]

768. A nagyvilági ember asszonya (a Faubourg St. Germain krémje) kispolgári, az elegáns divatmajomé pedig kéteserkölcsű nőcske.

Vagyis, igazi nagy dáma nincs itt. [VISSZA]

769. igazi angol módra [VISSZA]

770. bizalmatlan [VISSZA]

771. Szeretne azon a helyen lenni, ami kijár neki. [VISSZA]

772. Axentowicz: ideges és mogorva, Bunny: szangvinikus-limfatikus. [VISSZA]

773. bizalmatlanul méregetik egymást [VISSZA]

774. Egy szangvinikus gyerek, nagyon is szangvinikus, kicsit édeskés, de nagyon költő, mindent egybevetve... az elragadtatások embere. [VISSZA]

775. és igen határozottan [VISSZA]

776. az sok mindennek ellenáll majd - talán a boldogságának is. [VISSZA]

777. a társalgás többé-kevésbé... hogyismondjam, ...lesz. [VISSZA]

778. feketevérű, csupaideg ember [VISSZA]

779. mindenáron [VISSZA]

780. érző-masinánkba, lelkünkbe [VISSZA]

781. A sivatag szélén [VISSZA]

782. Viszontlátásra, de mikor? [VISSZA]

783. Párizs mohikánjai [VISSZA]

784. kis sétahajó [VISSZA]

785. az irodalomkedvelő nők felfalják az írót [VISSZA]

786. Ez csak amolyan felelőtlen kijelentés volt Aicard részéről. [VISSZA]

787. lelki magány [VISSZA]

788. Valamiféle előkelőségi hőmérő. [VISSZA]

789. amitől egy majom is elpirulna. [VISSZA]

790. egy magányos kokott, aki iszik [VISSZA]

791. nem éri meg a fáradságot [VISSZA]

792. Ejnye, már megint elmulasztottam az üzletet. [VISSZA]

793. Ezt magának adom, hogy ne feledje ezt az estét, amit velünk töltött. [VISSZA]

794. Soha, de soha nem fogom elfelejteni, olyan ritkán beszéltek velem így. [VISSZA]

795. Éheznek; én vacsoráztam. Melegem van; mások fáznak.
Megfagynak, éhenhalnak, pedig joguk van az élethez...
Ti mindnyájan, kik az asztal körül a fényben énekeltek
Tekintsetek arra ki nincs itt: a szegény szánalmasra!
Nézzétek az árnyat: kétségb
eesésből szőtték!
Hallgassátok a csendet: rettenetes és fekete.
[VISSZA]

796. az emberi szenvedés vallása [VISSZA]

797. De hagyjuk [VISSZA]

798. fesztelenséget és szókimondást [VISSZA]

799. olyan, mint mindenki [VISSZA]

800. hogy aktot ül [VISSZA]

801. Ez az általános kép. [VISSZA]

802. ilyen késő van! [VISSZA]

803. házavató ünnepségén [VISSZA]

804. ilyet még úgysem láttam [VISSZA]

805. De Asszonyom, hiszen meghalt, ma reggel [VISSZA]

806. micsoda népség [VISSZA]

807. Egyébként, mindazok után, amit átéltünk, ennek a percnek is el kellett jönnie! [VISSZA]

808. érzelmeink elnyomják szavainkat [VISSZA]

809. egy magányos nőalak.

Én: Ön az, Viktória?...

Az ismeretlen nő: Nem, nem én vagyok.

Aicard: Feljönne velünk a lakásomra, egy pohár pezsgőre?

A nő: Szívesen. [VISSZA]

810. Aicard: Levenné a kalapját? [VISSZA]

811. A nő: Szívesen.

Én: Mi lenne, ha levetné a köpenykéjét?

A nő: Ha úgy tetszik. [VISSZA]

812. Aicard: Akar egy cigarettát?

A nő: Azt imádom... spanyol vagyok.

Én: A place Clichy-ről?

A nő: (komolyan) Nem uram, Sevillából.

Aicard: Feküdjünk le... van itt elég hely a díványon. [VISSZA]

813. Helyes, szívesen. [VISSZA]

814. Mi lenne, ha elmesélné? [VISSZA]

815. X. urat várják? [VISSZA]

816. Az emberek nemigen akarják mutogatni magukat. [VISSZA]

817. az ember lehever a fűre, aztán - álmodik. [VISSZA]

818. ünnepi torta [VISSZA]

819. Szegényes elegancia, hamis csillogás. [VISSZA]

820. Mire jó a lét? - Feltűnni, szerepelni. [VISSZA]

821. két lábon járó zongora [VISSZA]

822. női kebelgyűjtemény [VISSZA]

823. Amilyen a gazda - olyan a háza. [VISSZA]

824. kovácsoltvas [VISSZA]

825. legurulni [VISSZA]

826. a beszélgetés olyan, hogy matrózok is belepirulnának. [VISSZA]

827. Egyszóval minden nagyon stílusos. [VISSZA]

828. benézünk egy csomó lebujba. A kicsapongás örök és unalmas képe. [VISSZA]

829. föld alatti szellem [VISSZA]

830. Arany háttér előtt [VISSZA]

831. aki, mivel nem bírhat mindent, a végtelenről merészel álmodni [VISSZA]

832. Még festészetről is beszélünk. [VISSZA]

833. otthonos [VISSZA]

834. paróka [VISSZA]

835. Ön az a... Ust... vagy valami ilyesmi?

- Igen, miért?

- Istenem, akkor én ön helyett valaki mást engedtem felmenni. Nem is értem, ő is azt mondta, hogy Ustnak hívják.

- Ez lehetetlen asszonyom, egyedül én viselem ezt a nevet Párizsban.

- De ön az valóban, akit Aicard úr vár?

- Azt kell gondolni, mivel vacsorára vagyok hozzá hivatalos.

- Vajon ki lehet a másik? [VISSZA]

836. A sivatag szélén [VISSZA]

837. pillantás [VISSZA]

838. ...és azután gurul, gurul a konflis Mohameddel garniszállója felé, a sápadt csillagokkal teli ég alatt, a hajnali derengés halvány fényénél. "Csak egy papírszeletke" - énekli a dalt az arab fiú; a hangok elhalnak a csodálatos hajnalban. - Milyen távol esik mindez... kelettől. [VISSZA]

839. Menekülés Egyiptomból [VISSZA]

840. Árnyak suhannak el [VISSZA]

841. festőcske [VISSZA]

842. megható jelenet [VISSZA]

843. fekete bikává változik [VISSZA]

844. bágyadt nő [VISSZA]

845. udvar és kert között [VISSZA]

846. azért, mert egy kicsit "légies" [VISSZA]

847. éjszakai élet, kóborlás éjnek idején [VISSZA]

848. Az arany embere. [VISSZA]

849. Üvölteni kell a méregtől [VISSZA]

850. Egyenlőség az ostobaságban! [VISSZA]

851. talpig [VISSZA]

852. Kézfogás. Remélem, találkozunk egyszer "valahol a világon kívül"! [VISSZA]

853. "méltatlan" költőnő [VISSZA]

854. fanyar [VISSZA]

855. Egy vadász feljegyzései [VISSZA]

856. Ám hűs gőggel a hős, kardjára dőlve nézte
A felszántott vize
t - mást meg se látva már. [VISSZA]

857. és ha így van, hát úgy kell neki. [VISSZA]

858. szellemeskedés. De legalább nem nagyon fárasztó [VISSZA]

859. miután a habokon és hullámokon keresztül elevezett ide. [VISSZA]

860. kis sétát teszünk, hogy megszabaduljunk az előbb leírt hangulattól. [VISSZA]

861. - Kaphatnánk egy csésze kávét?

- Már hogyne, uram. [VISSZA]

862. bájos leányka [VISSZA]

863. Mindig vissza kell menni. [VISSZA]

864. mozgalmas [VISSZA]

865. határozottan érzelmes vacsora [VISSZA]

866. irtózatos, undorító [VISSZA]

867. Szerencséje van, púpos. [VISSZA]

868. Ne feledje soha, hogy a családomhoz tartozik. [VISSZA]

869. sikamlós [VISSZA]

870. zenés kávéház [VISSZA]

871. illatos keleti füstölő [VISSZA]




Kezdőlap Előre