Beniczky Bajza Lenkénél ebéd. Hivatalosak Cebrián grófné és két leánya, Róza és Mária, L. L., Lyka Döme, Justh Feri, Pejachevich Gábor, Patay Józsi és a háziak közül mrs. Hughes-Hughes (Bajza Ilona), Beniczky Agathe és Bajza Aladár. Összesen 14-en.

Beniczky Bajza Lenke. Egyike a legjellemzetesebb magyar alakoknak. Látva ez asszonyt, érzi az ember, hogy az olyanféle anyagból, mint amilyen anyag Deák Ferenc volt, mennyire nem lehetne művészt faragni. Ezzel nem akarom Lenkét Deák Ferenchez hasonlítani. Oh nem!

Csak az anyag, melyből kivált, van Deák hatása alatt.

Józan, 2x2, tisztán látó asszony, ki ha férfinak születik, még jó politikus is lett volna belőle, így pedig (mint írónő) a művészetnek csak politikáját, konyháját érti, de ezt nagyon. Ennek a nagy tudományának segélyével alapítja meg hírét, s teszi népszerűvé magát. Beszámol az elemekkel, megméri súlyukat, és - elbánik velük.

Józan, nyugodt asszony, nem hozza ki sodrából semmi, kapjon egy rossz kritikát - vagy társadalmilag érje valami - parírozza ezt is, azt is, nyugodtan. És ez a nyugodtsága teszi jó társadalmi elemmé. Művészi érzéke = 0. Tudománya kevesebb. Érzése, mint egy literális szobalányé.

S a szobalány ír benne - ezért népszerűek dolgai. A falusi jegyzőnék, tanítók (publikuma) úgy képzelik el az elegáns világ életét, mint ahogy ő megírja. De közönségétől ez nem csoda, tőle, hogy így írja meg, meglepőbb. Hisz mióta Beniczky Ferihez ment, benne él - és mégis közte és társasága között áthatlan fal van.

Oka - hogy nem homogén hozzá. Lakása is jellemzi, amely a műérzék tökéletes hiányában leledzik. Pár irtóztató hamis bronz és olasz márvány szemetek mellett néhány csinos műtárgy. Japáni régi szekrény stb.

Férje: Beniczky Feri, középszerű politikus, ki miután Beniczky Lenke férje lett, ki írónő - most (kivált hogy politikában használhatatlan) a művészi ügyekkel lett megnyomorítva. Keveset tud mind ebben, mind abban, s éppen azért mindenben igen bizonyos. Különben a perfekt gentleman. Sem ruháihoz, sem lelkéhez nem fért szenny. S az utóbbi ma már érdem.

A család legrokonszenvesebb tagja mrs. Hughes-Hughes (szül. Bajza - illetve Heckenast, Lenke első férjétől). Fiatal korában kis regénye volt egy Berzeviczyvel, amelyet a világ soha nem akart elfelejteni. Szép se volt valami igen nagyon, vagyona sem volt, a Berzeviczy rokonság nem nézte jó szemmel. Így bizony nem csoda, hogy soha nem ment férjhez. Külföldön találkozott ezzel az angollal, ki elveszi - s boldoggá teszi. Meleg, eszes, józan eszű asszony, sokkal több és művésziebb tehetség, mint anyjának. Igen sovány nice alak, ladylike modor, mozdulatok.

Beniczky Agathe. Igen érdekes, de még nem kész leány. Hajlékony, lágy mozdulatok, egészen különös arcél, amely japáni, a japáni tipikus vonások nélkül. Igen szórakozott, hosszú társalgás majdnem lehetetlen vele. Ha nem figyel az emberre, mosolyogni, néha nevetni is szokott, amiért sokan aztán ostobának hiszik.

Bajza Aladár. Halvány, elmosott profilú egyéniség. Mindenütt az utolsó és a harmadik. Il est né superflu.^[872]

Justh Feri az asztalnál Cebrián Mária mellé kerül - politikából. A két család kívánsága volt egyszer. És Lenke még nem tudja, hogy Feri jegyben jár Batthyány Máriával.

Én Cebrián Róza mellett. Une conversation rechauffée.^[873] Érdekes leány, egyike a legérdekesebbeknek Pesten. Rubens-alak - de több temperamentum, mint a Rubens-alakokból látszik. Sok, egész sok forró, csapongó vér. Művészi, mint a reneszánszban voltak; igen érzéki - így képes a zene hangjain keresztül belészeretni valakibe, kivel sohasem beszélt. Ebből az anyagból voltak a Medici asszonyok, Mária Magdolna, szóval azok, kiknek a legtöbb lett megbocsátva.

Mindenesetre érdekes, itt, a mai korszakban, egy ilyen eleven életet lehelő alakot látni. Pas d'anémie celle-là par exemple!^[874] Expanzióval bizalmas - s expanzióval hideg valakivel. Az asztal körül még L. L., az örök L. L., az elpusztíthatatlan L. L., az élve bebalzsamozott L. L., a mindent tudó L. L. - - -

Íme L. L.:

Története ez: Méray János, az idősebb, járt vele iskolába, ennek lett aztán olyan mindenesféléje, s rajta keresztül jutott be a nagyvilágba. Hol igen kedvelt alakká tudta magát tenni, kivált a hatvanéves dámáknál. Mert ő mindent tud, s mindent jobban másnál.

Különben az elvont elegancia. Az "illem" testté válva. Minden mozdulata az illemszabályok legszigorúbb törvényei szerint követtetik el. Emberi nincs semmi egyéniségében, ő csak elegáns, he is only living the "high life", nothing else.^[875] Ha ma tudná, hogy Justh Feri vőlegény, s ma este már úgy félig-meddig deklasszálva lesz a Csekonichoknál, elájulna. Mert egész lénye azt fejezi ki, hogy erről semmit sem tud.

Leülve az asztalhoz, lassan lehúzza kesztyűit, egy merev mozdulattal megragadja a kanalat, másik kezével egy még merevebb mozdulattal végigsimítja haját, és egy legmerevebbel Lenkéhez fordul, ki szomszédnéje, és megdicsőült arccal a legutolsó pletyka elmondásához kezd - - -

Je les laisse^[876] -

Ebéd után elébb Batthyány Gézáékhoz.

Csak a család otthon.

Emmy grófné ma is, mint mindig, egy chaise longue-on, très grande dame et très enfant à la fois.^[877]

Idősebb Batthyány Géza. Magas, szálas ember, igen sok vér, erőt lehel teste, lelke. Igen pozitív ember, kevesen ismerik úgy a kétszerkettőt Pesten, mint ő. A szociális élet ezer fonalával is biztosan játszik. A szó szoros értelmében egy életképes ember. Amellett született oligarcha.

Fia, ifj. Batthyány Géza tökéletes ellentéte. Finomult, majdnem elfinomult faj. Kevés vér, sok ideg. A legművésziebb egyéniségek egyike Pesten, anélkül hogy művész lenne. Mert hogy az legyen, ahhoz energia is kell, ez pedig az én jó Gézámnak tökéletesen hiányzik. Energia és ambíció - - - a két kellék híján minden megvan ahhoz, hogy nagy művész legyen.

Szívósság a nagy, gyengeség a kis dolgokban jellemzik még.

Vele Csekonich grófnéhoz. Az estélyben tout Pest. Az appartement-ok igen szépek, meleg színűek, összehangolva, nagyobb raffinement nélkül azonban.

Az egész estély a Batthyány Mária és Justh Feri jegyváltásáról beszél. Mindenki megtámad, mindenki ugyanazt mondja.

Hosszabb konverzációk Károlyi Irmával és Zichy Saroltával. Az előbbi a vejéről és a Zayakról egyáltalán, az utóbbi a "műpártoló" egyletről beszélt 1-ig.

V. r. u. Justh Kálmánnál, az öregúr, úgy látszik, örül mégis a házasságnak, olyan derült, mint már rég nem láttam. Még párszor fel is nevet, ami az ő XVIII. századbeli merevségéhez alig áll. Mert egészen olyan, mint a múlt század felső-magyarországi azon urai lehettek, kik udvarhoz nem jártak. Udvarias és merev, komoly anélkül, hogy komor lenne, puritán még arisztokratikus princípiumjaiban is. Ebből a típusból Felső-Magyarország egyik részén (Túróc, Árva, Trencsén stb.) sok alakot találni.

Különben Felső-Magyarország négyféle van, az első a Vág völgye, ez bécsies és Pozsonyba jár telelni, családok itt a Pálffyak, Esterházyak, Erdődyek, [üresen maradt]; aztán a pár excellence tótsági Zólyom, Árva, Túróc, Trencsén, családok: Révayak, Radvánszky, Prónayak, Justhok, Majthényiak, Rakovszkyak; harmadik genre a Szepesség, családok: Csákyak, Máriássy, Berzeviczyek, Ketzerek, s végül Sáros, Zemplén megyék, a Sztáray, Szirmay, Andrássy, Hadik családok.

A legkonzervatívabb és legjellemzőbb azonban, mindenesetre a tótság, amelyet város sohasem inficiált.

Egy egész eliramló korszakot jellemez egy Zay Albert, Révay Ferdinánd vagy Justh Kálmán.

Kálmán bácsival Batthyány Gézáékhoz, ők konferálnak a házasság ügyében, mi Gézával járni.

Este nálam tea, itt: Csáky István, Cebrián István, Justh Feri, Batthyány István, Széchenyi Imre, Széchenyi Emil és Batthyány Géza.

Cebrián István. Gömbölyű kis huszárhadnagy, gömbölyű kezek, lábszárak, kerek, gömbölyű orr, gömbölyű - hang. Mert ez is van ám.

Lassú - lassú beszédmodor. Qu'un qui a le temps de vivre.^[878]

Különben jó fiú - csak ne hasonlítana annyira egy ártatlan borjúra.

Justh Feri. Kedves cousinom, bár semmiben sem hasonlít hozzám. Igen pozitív fiú, egy igen nagy és igen híres intenzív gazdaság lelke - született férj és családapa. Azt hiszem, igen nagy vagyont fog gyermekeire hagyni - és boldog lesz.

Különben aszketikus az aktja, csakúgy mint családunk majd mindegyik tagjának. Hosszú karok, lábak, merev mozdulatok, túlságos udvariasság, amely minden szaván, minden lépésén kiérzik.

Naiv, nem ismeri az életet, sem az embereket, s így, naivan is fog meghalni.

Szenvedélyes - és jószívű, energikus és - gyenge (mert ez is lehetséges), tevékeny és (ismét egy antitézis) grübler.

Túlnyomó egyéniségében különben a szláv, fajtájában kell okát keresni skrupulozitásának, határozatlanságának a kisebb dolgokban és impresszionabilitásának.

Batthyány István. Kedvencem azon emberek között, kikkel nem vagyok homogén. Pozitív fiú, kiben azonban elég életfilozófia van arra nézve, hogy közös pontokat találjon énvelem - eleget szenvedett arra, hogy meg tudja érteni azt, hogy én szeretem, és miért szeretem.

Furcsa világnézet, amelyet csodálok és irigyelek egy bizonyos fokig: egy dolog csak bizonyos az életben, ez a gyönyör, amelyet abban a percben élvez az ember, hogy tehát mindent ezért, semmit másért.

Minden egyéb lárifári - ez az egy elfelejteti az életet. Így tehát ezt a percet igyekezni kell a leghosszabban kihúzni s a legutilisabbá tenni.

És - ez a fiú nem epikureus. Szereti családját, ezért él-hal, és - férjnek született.

Egyike az élet ezer ellentéteinek.

Hosszú, szenvedélyes, nagy szerelemre nem képes, és így - boldog férj lesz.

Olyat fog elvenni, akit ismer, s akibe nem szerelmes, s akibe így még bele is szerethet.

Széchenyi Imre. Igazi Hoyos ész, sok briliáns tulajdon, dacára, hogy kissé lassú gondolkodás.

Lassan és biztosan - megy előre. Un de nos avenirs.^[879] Nemzetgazda - kissé à la Széchenyi István. S ez a legnagyobb baja. Nem járatlan úton jár. Epigon.

Feje érdekes. Igen halvány, fénytelen arcbőr, sötétkék, kissé lomha, álmos kifejezésű szemek, fekete haj, hosszú bajusz és hegyes szakáll. Valódi spanyol arc.

Atléta termet, csupa izom - Herkules frakkban.

Csáky István. - majd más alkalomkor.

Széchenyi Emil. A lábordi Széchenyi race. Édes gorombaság, nyájas keserűség. Ha mosolyog, mind a harminckét hófehér fogát megmutatja, de e fogaival harapni is tud és - nemegyszer mosolyogva.

Fiatal vadászkutyaszerű mozdulatok, nonchalance un petit peu affectée.^[880] Egész este politizálunk, nekem fejem fáj, és unom magamat. Határozottan más hangulatokat is éreztem már így otthon!

Tízkor érkezik Feri, általános gratuláció, majd összeülnek, és nagy vitába merülnek a tejgazdaságot illetőleg -

A jegyespár anyámnál, Mária átjő hozzám, akarva látni odúmat, hiszen a medvét már oly rég ismeri.

Én aztán Batthyány Istvánnal a rokonokhoz látogatóba: Lenke, Sztárayék, Beniczky leányok, az öreg Zéline grófné (ki nincs honn), Kárászné stb.

Batthyány Istvánnal határozottan a jegybenjárás minden unalmán keresztülmegyünk anélkül, hogy előnyéből élvezhetnénk valamit.

Este óriási diner Batthyány Gézáéknál a jegyespár tiszteletére. Egészen grandgenre. Parfümírozott már a kapualja is - az asztal úgy szétterítve, hogy az egyesek alig beszélhetnek egymással. Tele virággal a tábla, éspedig nemcsak a virágtartókban, de még az asztalon is elhintve.

Roppant ceremónia - amint a champagne-t behozzák, B. Géza papa mond pár szót, majd Sztáray Józsi a felső-magyarországi családokról mond ókonzervatív tósztot.

Ebéd után tea. Alakok:

Sztáray Antal gróf. Felső-magyarországi oligarcha. Vadászat, sport minden neme, és "családtan". Nagymihályi kastélya gyűlhelye a zemplén-sárosi vadásztársaságnak.

Neje sz. Batthyány Fanny, igen szubtilis, modern asszony. Finom kis madárarc, sok imprévu, sok szeszély. Művészi érzéke legtöbb a négy Batthyány nővér között.

Nénje, Kárász Imréné már sokkal egyszerűbb. Jóságos "schlendrián" dáma, type 1850-60.

Batthyány Irma grófné, Feri jövendőbeli anyósa. Une martyre moderne. Férje históriái megviselték testileg-lelkileg. Érdektelenül néz az élet elé, és mégis él, mert hisz gyermekei vannak. Ellágyult, rezignált asszony. Különben még ma is igen szép. Korának egyik legnagyobb szépsége volt.

A háziakon kívül a jegyesek és Lajosék.

Íme a jövendőbeli cousine: Mária. Igen meleg, nőies kedély, sok szín, sousmissio. Férjének hűséges, engedelmes felesége lesz, ami egyrészt az orientális fajokra emlékeztető indolenciájából fakad. Magas, karcsú leány, veres és fehér teint. Fekete fej, gyönyörű, bár szintén igen lágy karakterre valló kezek.

Batthyány Lajos. Atyja kicsiben, csak sokkal szebb ember, de ez árt neki, mert nem tudja elfelejteni.

Kitűnő főispán, esetleg még jeles miniszter is lesz.

Neje, sz. Andrássy Ilona grófné, Andrássy Gyula leánya, egyike korunk leghíresebb szépségeinek - volt. Ma már nem. De azért még ma is látni rajta, hogy telivér, s amellett olyan, mint az olasz reneszánsz asszonyai voltak. Határozott mozdulatok, némi Andrássy merevséggel. Eleven, kifejező szemek, nagy intelligens száj.

Harmóniában egész lénye és ezért nyugodalmat is áraszt, megnyugtat a vele való létel.

Batthyány Margit. Japon. L'imprévu qqfois consciente.^[881] Sok igaz csináltság. Ha nem lenne csinált, nem lenne igaz. Szubtilis fizikum, egyéniség, formák. A leghidegebb a három leány között, legtöbbet vár és kíván az élettől, legtisztábban lát, de néha tűhegyen keresztül csak. E tűhegy nagyságú nyílást, amelyen keresztül mindent a legélesebben - tán túl élesen lát meg, éles, finom szellemével ütötte.

Tán kevesebb igaz, mint művészies érzés.

Elle est née jeune femme - artiste!^[882]

Batthyány Félicie. Elle mourra enfant, celle-là.^[883] Sok gyermekes vonás, kevés egyensúly, telivér csikóra is emlékeztet. Nehéz lesz megzabolázni, tán nem is lehet.

Különben XVIII. század - ezzel is bosszantom különben mindig.

Teára jő még a Pesten átutazó és Ferivel anyja után (ki szintén Beniczky leány) rokonságban levő V. P.

Érdekes alak. Sznob.

A megtestesült "utolsó divat" és "ce qu'il faut faire".^[884]

Járt Rómában, Bécsben, Párizsban, Londonban, a világban, mindenütt a legelegánsabban, persze ambicionálta ezt. Igen kis vagyonával annyit igyekszik mutatni, amennyit lehet. Egy órai konverzáció után igen műveltnek, tanultnak lehetne hinni, hosszabb ismeretség után érzik rajta a végtelen csináltság, amellyel hidegségét fedi.

Igen különös nála az, hogy tudja azt, hogy üres és keveset tud, másrészt meg annyit igyekszik elhitetni az emberekkel, hogy a világ körülötte forog - hogy már maga is elhitte.

A décadent-ra is játssza magát, pedig hát igen egészséges, jó magyar kálvinista puritán családból származik, amely hátra van jó két századdal, és egy csepp művészi érzéke sincs.

A tea után vele és Gézával még soká együtt. Gézát enerválja modora, ő aki kijő mindenkivel, azt mondja, nem tudna P.-vel egy világért sem.

Egész nap rosszul. Este szörnyű fejfájással Batthyány Irmához. Ott Justh Kálmán, Kárászné, Feri, a Beniczky leányok, Csáky Pista, Somssich Józsi.

Beniczky Mártha. Az egyetlen családtag, ki ellenzi Feri házasságát - de hát oka van rá, ő akart hozzámenni. Különben jucker leány. Nagyon hasonlít cousine-jához, Almássy Keglevich Margithoz, csak magyarabb nála. Telivér - meg nem zabolázható, a konvenciókat készakarva arcul csapó leány, kivel néha még az uraknak is gorombának kell lennie, olyanokat mondogat nékik, azon ürügy alatt, hogy le akarja őket tromfolni.

Középtermetű. Villogó fekete szemek, kerekre nyíló, meg-megrezgő orrlyikak, inkább sovány test, merev, férfias affektált mozdulatok.

Nővére, Miczy, meg a nőiességet affektálja. Különben ez meg nem őszinte, az a baja.

Nyomott a hangulat - a két rokonság, úgy látszik, nem jól megy össze.

Dukán. Bál, ebéd, mulatságok -

Háziurunk: Latinovich Albin. Kellemes hallgatás, amely sok érzést árul el. Okosan, érdekesen, melegen hallgat. Egyszerű, igen gentlemanlike modor, egész egyéniség.

Felesége Latinovich Regine, une petite femme toute ronde.^[885]

Gömbölyű mozdulatok, arc, kezek, lábacskák és világnézlet. Derülten néz a világra, s van oka reá, hogy így nézzen. Az élet sikeresen folyt le néki idáig, tipikus bácskai.

Itt még Muslay Gyula - a dzsentri Teleki Józsija. Parasztfiú pesti szabónál öltöztetve. Sok közönséges vonás, durvaság nélkül, meleg, jó szív. A palócság előtáncosa. Agárhoz és - asszonyokhoz három vármegyében nem ért senki úgy, mint ő.

Prónay Miska. Olyan, mint 200 év előtt lettünk volna. Ugyanaz a carrure, nyugodtság, méltóság, mint parasztjainknak, az az egészséges világnézlet, de mindez finomabb formában. Külsőleg a felső-magyarországi gavallér típusához sorolható (nagyobb udvariasság, több, de merevebb formák, mint Pesten).

Magas fiú, erősen markírt vonások, érzékenységre vall finom bőre, könnyen feldagadó erei, arcszín változása.

Rokonszenves fiú, nyugtatóan hat a sok tea és parfümillat után.

Br. Andreánszky Gábor, a volt antiszemita képviselő. Rémséges piszkos. Vereses arc, szürkés pofaszakáll, lecsüggő bajusz, vereses, nem tiszta szemek. Eszes ember, de minden tapintat nélkül, sokat beszél, és szavai viszik (bár igen sokszor rossz irányban).

Cotillon egy Prónay leánnyal, Margittal. Une âme en peine!^[886]

Azt kérdi (ezzel kezdi a társalgást, ui. még sohasem beszéltünk együtt), mit tartok az elhunyt trónörökösről.

Elmondom neki, hogy egyike volt nékem a legrokonszenvesebb alakoknak. Ez nem lepi meg, bár ő elítélte.

Elmagyarázom, milyennek látom egyéniségét. Mindent szétromboló akarat és a Wittelsbach oldalról öröklött pesszimizmus voltak főelemei. Akarata nem talált egész életén át gátot, az első akadálynál fejjel szaladt neki a falnak - könnyű volt neki a halál - mivel vágyott utána. Azt mondja Prónay Margit, nem volt nagy ember, mert kötelességeinek fel kellett volna áldoznia önmagát, és élve kellett volna maradnia. Én azt hiszem, van egy még magasabb nézőpont is ennél - amely nézőpontról már nincs kötelesség, s erre jutott el ő.

Különben évek óta gondolkozhatott ezen, ez kiérzik leveleiből is. Ezt magyarázza a kétféle kategória ember is, kikkel jól volt: a gondolkozók és a - Károlyi Pisták.

Az utóbbiakkal dorbézolva el akarta felejteni, hogy él!

Prónay Margit még mindig kérdezősködik, úgy, mint valaki, ki már gondolkozott az öngyilkosság felett, vagy pedig miattam arról lenne meggyőződve, hogy magamnál áll rosszul a dolog!

Kérdi, nem találom-e, hogy a trónörökös egyénisége hasonlít a magaméra. Ez a kérdés meglep - azt felelem, homogén kellett hozzám lennie, mert ismeretlenül is szerettem.

Furcsa cotillon téma - előttünk Andreánszky püspöknek öltöztetve, nagy papírsüveggel fején, előtte egy gall kakas és egy kis püspök (Strossmeyeriáda!), mögötte a klarinétos "koca, koca tarkát" fújja - körülötte az összes leányok, kezet fogva körülugrálják. És a püspök választ - egy tourt. Furcsa az élet!

Egész éjjel komoly dolgokról beszélek a Prónay leánnyal, és - azt hiszem, sohasem találkozunk többet. Ő hazamegy Romhányba - énelőttem nyitva a világ, útjaink szétválnak örökre.

"Demain? trop tard - jamais peut-être!"^[887]

A bál reggelig tart, szemező esőben át a kis kastélyba, lázas s nyugtalan álom d.u. 5-ig.

Estalkonyatra ébredünk - Batth. Istvánnal sétálunk a parkban, amelynek szürkésbarna tónusába itt-ott zöld vegyül, enyhe szellő iramlik át a rügyező gallyakon -

Pár hét múlva itt a tavasz. A tavasz! mily nehéz elviselni az első langy szellő vigaszát. Az első napsugár álmokat ígér. Mit reméljek, mit álmodjak én?

"Couche-toi, vieux lâche, c'est trop tard!"^[888]

Reggel Csáky Pistával és Gézával vissza. Gödön persze Nemeskéri Kiss Pali szállt be, ki mindig ezen a vonaton található. Kezében az "Egyetértés", kipederve hosszú bajusza, mosoly az ajkán -

Párizsban született, fia az ott élő Nemeskéri Kiss Miklósnak (ki különben anyám oldaláról rokonom), ki ott egy francia marquise-t vett el.

Tulajdonképp tökéletes párizsi éspedig "gratin" (Fbg. St. Germain-i gavallér), hogy magyarnak lássék (egy Szapáry leányt vett el, Verát, Stefi és Biri grófné leányát), a kecskeméti naptárhoz fordult magyaros kifejezésekért, amelyeket a legdisztingváltabb párizsi kiejtéssel mondogat.

Le bon Paul!^[889]

Villásreggeli után fogadónap, kevesen, mert azt hiszik, még falun vagyok.

Csáky István jő, mint mindig, hűségesen minden fogadónapra, ahogy ez a kultuszminiszter kedvenc fiához illik.

Különben az én egyik kedvencem szintén. Összetett fiú, beteg lélek beteg testben, illetőleg inkább öreg lélek öreg testben. Az a típus, amelyet csakis a mi korhadt felvidéki nemzetiségeink produkálhatnak, amelynek családfái a "legtisztábbak" (!!!) a világon. Generációk és generációk tapasztaltsága, a generációkon és generációkon átörökölt nyugalomvággyal. Ez a fiú is bámulva látja, hogy néki még át kell élni egy életet - maga sem tudja, hogy jutott hozzá. Pesszimizmus, anélkül hogy ismerné másképp, mint az örökölt kategóriákon keresztül az életet. Sejti, hogy az emberek, csak - emberek, s így fél tőlük, bár okadatolni félelmét aligha tudná. Fél mindenkitől, gyanakszik, engem, azt hiszem, szeret, tán mert homogénnak érez.

Különben csak gondolkozó, nem művész, csakúgy, mint édesatyja.

Néhányan jönnek: Hubay Jenő, Flesch (Feledi) Tivadar, Burger Lajos, Géza.

Hubay Jenő. Aki felületesen ismeri, az csak azt a Hubay Jenőt látja meg, amelyet az élet és a - hangversenyterem mintáztak. Bele kell látni a lelkébe, hogy az ember megismerje a telivér művészt.

Igen csinált és igen igaz.

Az előbbi vonást a struggle of life (amelyet praktikus fivére magyaráz neki) és a nagy publikum hozta be egyéniségébe. Túlságosan virtuóz is, bár nem eléggé arra, hogy a nagy művészt elfedje. Sokat áldoz a publikumnak, de még mindig elég anyag marad - a kiválasztottaknak.

Három éven keresztül minden évben találkoztam vele, Párizsban, első évben antipatikus volt, másodikban közönyös, harmadikban (tavaly) ezt írom róla párizsi jegyzeteimben: "Egyike az érdekesebb magyar művészeknek. Egészen német, s tán ezért minden ízében művész. Felületesen ismerve, nem rokonszenves, túlságosan virtuóz az allűrjeiben, jobban belelátva lelkébe, megszereti az ember. Első látásra képzelődőnek, elbizakodottnak hinné az ember. Miért? Mert minálunk nem apreciálják érdemei szerint, így aztán méfiant és kissé keserű lett. Il voudrait être à la place laquelle lui est due.^[890]

Alapjában azonban csupa szív, ez már a zenéjéből is érzik."

Ezt írtam róla tavaly. Nos, ma is aláírom. Német? - igen, pesti német, de csak külsőségeiben. Zenéje francia zene wagneri formákban.

Kár, hogy külsőleg sok a csinált rajta. Szőke, hosszú, hegyes szakálla, amely tökéletesen ellentétben van fejformája által kifejezett egyéniségének. Felsütött, túlságos hosszú haja n'est pas digne de lui.^[891]

Arcán tulajdonképp csak szemei érdekesek. Fekete, bár álmatag szemek. Van valami benne szláv is, ezt érzem. Arra vallanak különben erősen kiálló pofacsontjai.

Különben főleg operája (amelytől igen sokat várok) és Károly hoztak vele össze. Ma már egyike legkedvesebb pesti művésztársaimnak. Aztán meg jól is esik itthon egy európai látkörű, igazán művelt művész társasága, akivel társalogva át lehet lépni a Lajta partját -

Vele jött Flesch Tivadar (Feledi Tivadar), zsidó eredetű, igen rokonszenves festő. Külsőleg semmi zsidós az egyéniségében, bensőleg - tán a kozmopolitizmus.

Különben még alig ismerem.

Nálam még Ábrányi Lajos. Elmosódott egyéniség. Un homme blanc,^[892] par excellence. Akarathiány, puhányszerűség minden mozdulatában. El-elmosódó gondolatok, amelyeket alig tud megfegyelmezni. Semmi tehetsége nincs, sok a megrendelője. Évente vagy húsz arcképet fest.

Olcsó, gyorsan dolgozik, nem fárasztja modelljét. Íme, ez a titka.

Hasonló az energiahiányát illetőleg hozzá Burger Lajos. De ez talentum. Finom, szubtilis művész, egyike egyáltalán a legszubtilisabb magyar artistáknak. Finom vonások, kezek, mély, szürke szem. Megtámadott idegek (s félek, kivált hátgerincidegek). Ez érzett beszédéből is. (Ebben is hasonlítva Ábrányihoz.)

Érzékeny, impresszionábilis ember. Könnyen hat reá valaki. E percben, mint a mesteriskola tanítványa, Benczúr-hatás alatt áll.

Kár, nagy kár.

Különben Batthyány Géza is hat reá.

Jenő a Walkűrök majd egész első felvonását eljátssza, je suis tout plein de Berlin.^[893] - - -

Ebéd után ¹/₂ 8-kor Batthyány Istvánhoz, ki elkísér a Fesztyékig. Jólesik e család ragaszkodása hozzám, mintha csak a saját családom lenne, szenvedésükön keresztül ismertek meg. Az ember csakis ha szenvedett, akkor képes az emberismeretre.

Istvánnal lassan végig a körutakon, fel a sugárút végére, s ott az esti ködben vagy négyszer megyünk fel-alá a városunktól a körtérig és vissza. Úgy beszél hozzám, mintha testvére lennék, elmondva olyan dolgokat, amelyeket ő csakis egy testvérnek mondhatna el.

Az élet hamar megérlelte, nyugodt, érett. Szenvedett, de nem boldogtalan.

Eleget szenvedett azért arra, hogy az életben igen nagyon ne bízzék, és így azokat a perceket keresse, amelyek biztos - ha nem is boldogságot, de legalább gyönyört adnak.

Furcsa hangulat - minden szürkés ködben, a nappal olyan zajos sugárút kihalt, a négy sor tar gallyai finom vonalakban törik meg a szürkés alapot. A lámpák vöröses fényívet vonnak a ködbe, megállunk, el-elhallgatva. Minden csendes, homályos, csak a villák ablakain árad ki némi fény -

Mintha késő ősz lenne.

Az életről beszéltünk, a paysage olyan, mint a hangulat - Körülbelül 10 lehet, mire Jókaiékhoz bemegyek. Vacsoránál vannak, az asztalt Jókai, a Feszty pár, Káldy Gizella, Batthyány Géza és Hubay Jenő ülik körül.

Jókai Mór - mikor először találkoztam vele, egész gyermekkorom eszembe jutott. Egy életet tudott műveivel telíteni - egy egész fiatal életet. 16-ik évemig kedvenc íróm volt, majd meguntam, az ezután írt dolgait nem bírtam elolvasni, a reálisabb gondolkozással reálisabb könyveket szerettem meg, aztán a "mesterséggel" a tudatos olvasást is megtanultam - s ma, midőn az öreg, nagy költő világoskék jóságos szemeibe tekintek, lassú, behízelgő hangját hallom, eszembe jut megint mindaz a régi-régi szép hangulat, azok az elragadó regék, az a fantasztikus világ, amelyet annyival jobban szerettem már akkor is az életnél!

Jókai mindenesetre az, kiről a legeltérőbb nézetet hallhatja az ember (mindenesetre elég nagy arra, hogy ez így legyen), vannak, kik istenítik, vannak kik schwindlert^[894] látnak benne - egyik sem, csak egy igen nagy naiv ember.

Azt mondják, sokszor változott, ez tudatosabb, intelligensebb embereknél is gyakori. S el lehetne mindenesetre mondani, hogy a legkiválóbbak változtak a legtöbbször!

Hogy nem igaz ember? Mindenesetre annak az igazságáról, amit ír, meg van győződve, csakhogy - álmodni született s nem az igazságot keresni és bizonyítani.

Egyáltalán a mai reális világgal szemben az az óriási hibája és erénye, hogy a való világ nem létezik reá nézve.

Regényei álmok, s aki, mint a mi pedáns - és goromba Péterfynk a realisztikus iskola szempontjából bírálja, olyan erratumot követ el, amilyet egy kritikusnak nem szabad elkövetnie.

Olyan, mintha a hattyút nyársra húznánk, s csodálkoznánk azon, hogy oly híres madár, mikor olyan rossz pecsenye!

Feszty Árpádné sz. Jókai Róza, leánya. Elsősorban modern asszony, egy, nem, két generációval van előbbre, mint atyja. Sok művészi érzék, finomulás, legmodernebb a családban. Minket mind ő köt össze atyjával és férjével, bár az utóbbihoz sok év barátsága is köt. Egyrészt gyermekes vér (s ezt egy kissé csinálja is), másrészt egy öreg race világnézlete. Egy barátom, ki jól ismeri, azt mondja, az a tragikum egyéniségében, hogy olyan nagynak, vállasnak született, midőn macskának érzi magát (a macska kedvenc állata), macskalelke van. Nicht ohne^[895] - azt hiszem, szívesen az ölébe ülne néha az Árpádnak, s eldorombolna ott, ha ez állana termetéhez, s ha ölébe (kivált!) elférne.

Igazi nő, kedves asszony különben, sok sousmissio és helyes - uralomvágy!

Encore des antithèses!^[896]

Feszty Árpád. Vér, vér és vér. Mednyánszky tigriskének nevezte el - s valóban a tigrisre emlékeztet leginkább. Szenvedélyes, tüzes, s amellett lágy, bársonysimaságú mozdulatok. Optimista, dacára, hogy agyon akarta magát vagy tíz esztendeje lőni. Csak a napfényt akarja meglátni. Harmonikus ember, kinek nem szabad diszharmóniába jutni, mert ez még művészetét is tönkre tenné. Most boldog - s így sokat fest. Különben nagy érzéke van a dramatikus iránt. Hangulat kevesebb képeiben. Szinte al fresco legjobb, így kevésbé élesek tónusai.

Mióta Jókai Róza férje, sokat beszél a modernizmusról és - a divatra is kezd adni. Sőt! még a zenét is szereti. Azelőtt a zongorával el lehetett kergetni, csakis a cigányokat tűrte.

Káldy Gizella. Egy Kecskeméten született parisienne. Hegyes, felfelé álló orrocska, fekete, kondor haj, fekete, intelligens szemek, finom száj, hegyes állacska. Sziporkázó, könnyű szellem, sok művészi érzék, kevesebb érzés. À la Grévin az egész alak. Anyja, Dékány Ilka - operetténekesnő volt - úgy látszik, anyja művészete vált testté benne, sem atyjára, sem anyjára nem ütött.

Vacsora után Jenő játszik operájából - pár részlet máig tökéletesen megmaradt nékem. Még most is zümmög a fejemben.

V. r. u. Csáky Albinnal, egyet-mást akartam tőle, a minisztertől kérni, de amint meglátom, úgy megsajnálom, hogy nem kérek semmit. Az utolsó hetek nagyon megviselték, arca fáradt, szomorú, megtört.

Nem neki való ez a terhes állás, il est trop penseur pour qu'il puisse agir, zu grübler um fechten zu können.^[897]

Egyáltalán sokkal mélyebb, semhogy jó politikus lehessen. Igazi Prónay, finom faj, de német, grübler fajta.

Felesége sz. Bolza Anna grófnő, életvidor, tetterős asszony. Vay típus (anyja után). Elle voudrait tout faire sans suivre qqfois ou commencer.^[898] A mi szociális terveinket tüstént megértette, belement, segítette a jó ügyet, csak kissé kleinmeisterin. Pepecsel, fél, skrupulizál. Talán oka az, hogy soká volt falun, s így nem ismeri a "harcteret".

Ebéd Andrássy Leontine grófnénál. Ott: Andrássy Aladár (férje), Széchenyi Imréné (leánya), Széchenyi Imre, Somssich Mari grófné és leánya, Mailáth Széchenyi Mari grófné, Pálffy Móric és Csáky Pista.

Andrássy sz. Wenckheim Leontine. Karcsú, sovány, elegáns asszony, szomorkás, kissé megvont vonások. Igen összetett, jó tulajdonai: igen jó anya és hitves, grande dame, társas nő, rossz tulajdonai: snobish és - (ez Wenckheim tulajdon) hazudik, nagyít. (Ezt a tulajdonát fia, Sándor is örökölte tőle.)

Andrássy Aladár: paraszt-kegyelmes úr. Pas de race du tout. (Ez Andrássy karakterisztikon.) A paraszt jó és rossz tulajdonai. Alapjában jó ember.

A család koronája Széchenyi Imréné, leányuk. Az én egyik legkedvesebb s legrégibb barátnőm. Igen egyenes, őszinte, meleg asszony. Sok imprévu egyéniségében csakúgy, mint külsejében. Könnyű, finom, franciás ész, parisienne d'apparence.^[899] Íves magas szemöldök, mosolygó, kíváncsi, eszes szemek, nagy, igen intelligens száj, felfelé álló, de race orr. Merev, andrássyas mozdulatok. Igen magas, szegletes vállak - hosszú, keskeny, határozott jellemet eláruló kezek.

Pálffy Móric, az öreg, a híres Pálffy Móric fia, öccse a koronahercegné udvari dámájának, P. Thérèse-nek. Csodálkozva néz a világba, szinte bámul, hogy a világon van. Optimista bécsi "gemütlichkeit", pozsonyi gorombáskodás, de még en miniature. A dámáknak igen furcsákat szokott az ebédek végével elmondani, amiért kedves alakja a böjti unalmas diner-knek.

Így ma elmondja Mailáth Józsinénak, hogy Velencében egy jelmezbálon őt hálóingszerű jelmezben látta.

Ezen Mailáthné majd megpukkad nevettében, ki dacára, hogy a pesti világ legprűdebb, legmerevebb s legképzelődőbb asszonya, szereti az egyértelmű vicceket, ezt a genre-t a somogyi vadászkastélyokban szokván meg, hol rendesen egyetlen leány volt tíz férfi között - és egy nem is számít. Legalább akkor én ilyeténképpen láttam, akkor nem számított -

Engem Andrássy Leontine egész ebéd alatt az egyletért kínoz, amelynek gyűléseire őt nem hívták. Miért? nem tudom. Azt hiszem, Dessewffy grófné azt hitte, falun van.

Azzal végzi "vádbeszédjét"; ha gyűlésekre nem voltam elég okos, most nem leszek elég bolond, hogy az ügyet védelmezzem!

Das wird sich schon machen!^[900]

8 óra után Forgách Saroltához egy csésze teára, majd haza - egyedül.

Egyedül!

Az olajlámpa lassan serceg. Leülök a zongorához - nem megy, le az íróasztalhoz, még kevésbé. A homályos szoba üres, fagyos. Élettelen minden. Kívül csend, a szobában csend, itt, itt belül, csend. Lehajtom fejemet két karomra, lehunyom szemeimet. Látok, hallok, érzek. Ébren álmodom - A tavasz szellője átiramlott lelkemen, illatot, reményt hozott -

Felnézek. Minden úgy van, mint azelőtt, csak a lámpa serceg, csak a csend hallik - csak az "űr" tölti be a szobát -

Menjünk aludni!

Hubay Jenő jő hozzám búcsúzni, ma éjjel utazik Párizsba, hiányozni fog nekem nagyon.

Villásreggeli Batthyány Strattmann hercegnénél.

Egyike a legérdekesebb öregasszonyoknak. Zsidó származású, hamburgi patrícius leány, első férje Tedesco volt, a másodikkal, a Batthyány család fejével Angliában ismerkedik meg, s ott is veszi el.

Ott élnek Engelhurstban tizenkét éven keresztül, a férje (ki különben sokkal fiatalabb nála) Angliában hű, majd midőn Bécsbe, resp. Pestre jönnek lakni, Edmund herceg hátat fordít neki, s a hercegné egy cousine-jával kezd ki.

A hercegné azóta szalmaözvegy - ma az igaz, hogy hetvenesztendős, s így könnyen viseli.

Kicsiny, köpcös asszony, határozott zsidó típus. Nálunk mindenütt szeretik, egypár Batthyányt kivéve (így maga az idősb Géza és neje sem akarnak róla semmit sem tudni).

Pedig nincs igazuk, mert kevés a zsidó egyéniségében, leszámítva pár kisebb gyöngéjét.

Sokat utazott, sok kiváló embert ismert, és még ma is csak ebből a szempontból válogatja össze intimusait. Semmi világi snobisme, ami meglepő nála.

Villásreggeli után verseit olvassa fel, főleg fiaihoz és unokáihoz intézve. Meleg, rokonszenves dolgok -

Tőle Cebrián grófnéhoz. Róza Aggházy-dalokat énekelt szépen. Igen tetszenek neki, le fogja íratni e két kéziratot.

Wohlékhoz. Szegény Stefanie napról napra rosszabbul. Valóban, e két szegény leány sorsa a lehető legmeghatóbb. Éveken és éveken át küzdenek egyedül ketten, jóban-rosszban támogatva egymást, átszenvedve szüleik lassú halálát, az élet ezer küzdelmét, most végre, midőn Janka Párizsban van, és Stefanienak Németországban megjelent könyve szép sikert arat, midőn már nyugodtabban élhetnének, Stefanie, a fiatalabb, gyógyíthatatlan bajba esik: mellrákot kap, szanatórium, kettőjük élete a legkínosabb, legirtózatosabb szenvedés.

Hiába, nehéz az élet! Mindenki hordja keresztjét, mindenkinek kijutott.

Stefanie a két nővér között a művésziebb kedély, bár olyan maradt, mint egy gyermek. Tele felhevüléssel, ábrándokkal, álmokkal. Az élet küzdelmeiből éppen csakis annyit tudott, amennyit a kapott sebekből megítélhetett, s amennyit aztán mint konklúziót, idősebb és józanabb nénje, Janka levont.

Janka, az objektívebb, hidegebb, de tán egyúttal eszesebb is a két nővér között. Jobban ismeri az életet, mert ő volt az anya a két nővér között, ő küzdött eleinte mind a kettő helyett, akkor, midőn Stefanie még kis gyermek volt. Különben a Liszt, Verescsagin és más kiválóbb Párizsban soká élt nagy emberek társasága parisienne-né formálta. Különben is alapelemeiben igen homogén a parisienne-hez: szíves, szellemes, józan, szeret élni, szeret mulatni, jól élni, nem szenvedni született.

Annál nehezebben viseli el a most egy idő óta oly irtóztatóan reá nehezedő csapást: Stefanie szörnyű baját.

Igazán alig lehet vigasztalni.

Tőle Vadnayékhoz, rövid ideig csak.

Este előbb Batthyányaknál, majd Forgách sz. Révay Saroltához.

Ez is érdekes alak, különös keveréke a komikum- és tragikumnak. Mindenesetre egyike volna a legtragikusabb egyéniségeknek, ha - lenne anyag benne reá. Egymás után veszti el gyermekeit, előbb Eugenie-t, majd Józsit, ez utóbbit 16 éves korában, akkor, midőn a legszebb reményekre jogosított már fel. De mindezt hamar kiheveri, sokat sír és sokat mulat. Anélkül, hogy azért mulatna, mert felejteni akar.

Amellett a legsnobish-abb asszony tán a világon, hízeleg neki, hogy az egész világon megfordult, mindenütt a lehető legjobb társaságot keresvén fel, büszke arra, hogy Chambord-t ismerte, hogy a Faubourg St. Germain-nel összeköttetésben áll; a gácsi várkastélyra végtelenül büszke. Az egész világ reá nézve bizonyos mondaniték körül forog - és amellett (tán ez a tragikum egyéniségében) dacára, hogy azt állítja, már alig tud magyarul, egészen kozmopolita - palóc kiejtéssel beszél, és olyan hamisítatlan falusi asszonyság, amennyire csak lehet.

Igen furcsa különben sziluettje is: magas, igen sovány, fekete asszony, olív arcbőr. Ingó járás, amely meg-megmozgatja úgy látszik, rosszul felakasztott turnűrjét, rövid ruha, a ruha alján kikandikál egy pár jó nagy angol cipő.

Igen éles, madárszerű profil, sohasem volt szép, de ma mégis csinosabb, mint hajdanában volt - - - legalább akkori adorateurjei^[901] azt mondják.

Különben igen respektábilis asszony, dacára minden furcsaságának, férje hátrahagyott vagyonát rendezte, dacára annak, hogy télen mindig külföldön volt, s nyáron gácsi várában nagy házat vitt.

Leánya, Ilona anemikus, finom arcélű leány, ki igen csinos lenne, ha kissé, egy parányit nem kancsítana. Igen eleven, de elevenebb, mint amilyen valóságban.

A kis, madárszerű nők típusához tartozik, mulatságos, csinos, szemrevaló, mint egy kanárimadár. Annyi érzés is azonban csak, mint egy kanárimadárban.

Különben életképes, élni fog, lelkesedve az életért.

Náluk még a Cebriánok és a Kinsky Nusi.

Furcsa hangulat, mi Cebrián Rózával a zongoránál, Róza Schumann-dalokat énekel, majd Aggházy múltkor küldött dalait próbálja. Közbe-közbe ebben a hangulatban egyet-mást mond az - életről. A háttérben Forgách Ilona, Cebrián Pista és Mária nevetnek, bolondoznak, sokat mondva a semmiről.

Cebrián Róza is "pályát tévesztett", midőn Cebrián Rózának szülte őt az édesanyja.

Álmaimból Batthyány Tivadar ver fel.

A mi "néhai" Tivadarunk. Sok éven keresztül a mi legzártkörűbb klikkünkhöz tartozott, aztán megházasodva kivált közülünk, azóta alig látjuk.

Igen pozitív ember, 2x2 karakter. Tudja, hová akar jutni, s el is jut oda. Egy hibája van, s ez egyéni életére árnyékot vet, hogy a legkisebb kleinmeister,^[902] kit életemben láttam. A détailra született, csak azt látja meg, de csak azt is keresi. Mióta megházasodott, még élete is ilyen genre-ban. (Pedig gazdagon házasodott, a dúsgazdag Batthyány Pepi leányát véve el.) Kis, piciny villában laknak valahol a Lipótmező mellett, egylovas konfortábliszerű fogatot tartanak, folyton pekuniáris zavarokról beszélnek, egyórai együttlét után megtudjuk, hogy milyen ménage-beli kellemetlenségeik voltak azóta, amióta utoljára láttuk őket, csakúgy mint a fiumei kormányzósági "konyha" ezer detailjáról kapunk igen jól értesült és alapos jelentést.

Meglehet, hogy külsőleg karriert csinál, de - nagyobb szabású ember nem lehet belőle soha.

V. r. u. Justh Gyuri jő hozzám. Főleg a Feri házasságáról beszélünk. Hajlik erre és arra, mint ahogy ő már szokott. Gyengébb fajta a felsővidékinél valóban alig képzelhető. És kivált (mint különben a szláv fajoknál, rendesen), a férfija. Gyuri különben ebben is kirívó típus. Jó fiú, tele gyengeséggel, gyenge szív és gyenge elme -

Igen sokat tart ruháira, neczpáli kastélyának berendezésére, feleségének eszére, kezeire, lábaira (nevezetes szépek!) - - - s arra, hogy már huszonnégy éves korában képviselő volt, s ha harmincnégy lesz, főispánnak nevezik ki. Nekem különben úgy látszik, hogy róla írva Mesnil mondását - "de mes parents c'est moi qui médira - ayant le droit de le faire!"^[903] - követem.

Mind e tulajdonai mellett meg lehetne vele lenni, ha igen eszesnek nem tartaná magát.

Vele Batthyányakhoz.

Ebéd után filharmonikus koncert, Batth. Gézával. Lear-nyitány Berlioztól, egy Brahms-hegedűverseny (Hermann-nal), a 8-ik szimfónia, és Trisztán és Izolda nyitány.

Lear és a T. I. nyitány elragadnak. Brahms! Sok semmi, művészi köntösben elrejtve. Plat dallamok úgy felcicomázva, hogy a végén érthetetlenekké válnak.

Ott még Cebriánék, Róza részvevőleg hallja, hogy még az éjjel két estélybe, Batthyány hercegnéhez és gr. Csekonich Jánosnéhoz kell mennem. Ha az egylet nem volna, bizonnyal egyikre sem mennék.

Batthyány hercegnénél elébb, ott a Csáky és Fehérváry család au grand complet.

Bánffy Wesselényi Róza és leánya, Sir Nicholson angol főkonzul és neje (ki Lady Duffenir nővére), Gerliczy báróné, Nádasdy Tomi és Inkey Imre.

Az angol konzulné mellé telepedek - horribile dictu, a teheráni időjárásról kezd el nekem mesélni -

Menekülök Csekonich grófnéhoz, hol a high tory pesti társaság van együtt. Jóformán csupa Károlyiné, Zichy Irma grófné, Batthyány Géza père et fils, Lipthay brné, Berchtold Richárd, egy sarokban Károlyi Pistáné kártyázik Szapári Gyulával és Széchenyi Pállal. A "jött" és "ment" miniszterrel.

A sarok veres szalonban, veres abatjour-os^[904] lámpák derengő világításánál a fiatalság: Zay Miklós és felesége, Károlyi Gina, Nádasdy Júlia és Berchtold Charlotte grófnők, Lipthay Esther bárónő, Berchtold Mimi (kék frakkban, nagy pitykékkel!).

Halk, óvatos (!) társalgás.

A keret nagyon szép, a haragos veresselyem bútorok, ugyanily színű falak kiemelik a sok régi arany tálat, műtárgyat. Az egész szalon tónusa igen meleg, kellemes benyomást tesz.

Én eleinte Liphtay Estherrel erőlködöm, ki igen szép leány, igen rokonszenves leány, de egyúttal (így szalonban legalább) végtelenül unalmas leány.

Majd Zay Margittal hosszú konverzáció, ki férje után már a "mi új magyarságunkhoz" tartozik. Finom, madárarcú fiatalasszony, kék gyermekszemek, igen világosszőke haj. Piros, mosolygó száj. Férje máris (e két hónap alatt) megnevelte. Komolyan fogja fel az életet, pedig alig élt.

Zay Miklós. Igen pozitív ember, roppant sok józan ész, nehéz race, percheron,^[905] az élet nagy, durva munkáiban mindig győzni fog. Új fényre fogja a Zay oligarchiát hívni. Legközelebb hozzá temperamentumra Széchenyi Imre (ifj.) áll, az utóbbinak azonban több az usage du monde-ja,^[906] s így jobban el is tudja hiányait fedni, mint Miklós, kinek ez a legnagyobb hibája, hogy mindenhez hozzászól anélkül (ami végre természetes), hogy mindenhez értene, aztán meg tapintata nincs elég ahhoz, hogy azért a nehézségeken átjusson.

Ezt eltekintve érdekes a maga nemében, s bizton nézhet maga elé. Életképes - a létért való küzdelemre született.

Anyósa Károlyi Irma Batth. Gézát s engem meghí szombatra villásreggelire.

Mielőtt elmennék, hosszabban beszélek háziasszonyunkkal, Csekonich Jánosnéval. Egyike volt kora legszebb asszonyainak, ma is mindenesetre egyike a legérdekesebbeknek. Cigánytípus, barnás bőr, szürke, mélyen fekvő, bűbájos fényű szemek, amelyekkel (némely babonások szerint) meg is verhet valakit. Malocchia! Lassú, mély hangja, titkos, visszafojtott szenvedélyt árul el, titokszerű egész lénye, bizony ki hinné, hogy ez az asszony szülte Csekonich Endrét - ezt a jó marhahajcsár alakú embert!

Kiss Józsefnél. Csinos dolgozószobájába vezet, banális modern reneszánsz tölgyfabútorok, azonban pár igen szép keleti szőnyeg.

Íme Kiss József. Orientális indolencia; kicsiny, igénytelen zsidócska, akinek külseje az élet zűrzavarában igazán nem árul el semmit. Csak otthon, most hogy egyszer honn találtam, láttam meg, hogy mégis "valaki", szerzője pár igazán gyönyörű költeményének ("Jehova", "Valahol messze - valahol régen", "Simon Judit" stb.). Fáradt ember, ki bámulva néz körül, hogy a mindennapi élet lázába került, s ki kétségbe van amellett esve, hogy éppen ő az, kivel az emberek igazságtalanok. Miért lenne éppen ő az, kivel nem lennének?

Főleg a modern elbeszélő irodalomról beszélünk. Gozsdut nem szereti, azt mondja, nagyon voulu,^[907] Bródy meg igen fiatal még neki, kiben sok a póz - Peteleinek szűk a látköre - még Mikszáthot szereti legjobban. Nem osztom ízlését, a három előbbi bármelyikét én érdekesebbnek találom a jó palócnál.

Aztán elmondja, lassú, vontatott hangján, hogy a Jehovah két pendant-ját is elkészíti, amelyekben a két tán még kegyetlenebb isten, Apollo és Krisztus fogják a leitmotívumot megadni.

Este Forgáchnénál tea - a Zay "öccsök", kiket atyjuk e teára faluról citált be, jönnek hozzám.

Imre a három Zay fiú között határozottan a legeszesebb, legfinomabb eszű. Kiütött egyéniségében az Auersperg. Magas, igen magas, karcsú, veresesszőke fiú, horgos, túlhorgos orr, kicsiny száj, kékszínű szemek, hosszú, keskeny kezek, lábak. Telivér minden mozdulata, őbenne és Batthyány Istvánban van a pesti fiatalurak között a legtöbb race.

De azért egy cseppet sem homogének.

Én Istvánt persze jobban szeretem. Imre m'est trop enfant encore.^[908] Aztán sok a felvidéki hiba benne. Skrupulista, aprehenzivus, gyenge, néha nem egészen őszinte.

Zay László. Folyton hallgat, nyomasztóan, néha kétségbeejtően hallgat. Kétféle hallgatag ember van. Az egyik kategóriához tartozik az az ember, ki érdekesen, okosan hallgat, s hallgat anélkül, hogy ez nyomná a lelkét, s ez nem zavar. A másik az, kit lesújt annak tudata, hogy hallgatásra van kényszerítve, mert beszélni, vagy legalább úgy beszélni, mint ahogy szeretne, képtelen. Ezek típusából való László, ki képes egy egész eleven társaságot elojtani hallgatásával.

Lehet, hogy változni fog, azt mondják, Miklós is, midőn először elkerült Ugrócról, ilyen volt - - -

Forgách soirée végtelen unalmas volt, ott a Csákyak, Szirmay grófné, Bánffy Rózsa és leánya, Cebriánék, Kinsky Nusi, László László, Berchtold Richard és leánya stb. stb.

Cebrián Róza dalokat énekel, Csáky Róza megkérdi kitől: Aggházytól a felelet, a miniszterleány pirul, mintha csak valamin rajtakapták volna, Cebrián Róza nyomban gúnyosan mosolyogva így szól: "Ugye, hogy nagyon szépek?" Még nagyobb pír és zavar -

Könyvem ("Párizs elemei") megjelent. D. e. 10-¹/₂1-ig 35 dedikációt írok a Révai Testvéreknél. Kutya fárasztó munka!

Haza, lóhalálába megreggelizek, alighogy az utolsó falatot bekapom, érkeznek látogatások. Kettőtől este ¹/₂ 7-ig folytonosan. Itt: Zay Imre, Miklós és László, Szana Tamás, Bródy Sándor, Vadnay Tibor, Batthyány Géza, Burger Lajos, Gozsdu Elek stb.

Gozsdu Elek: örmény, keleti finomult faj. L'homme à rêverie et - à cigarette.^[909] A délszláv az uralkodó egyéniségében, álmodni szeretne csak, de hát dolgozni is kell, hogy az ember élhessen, s ami a bökkenő nála, hogy nem azt teszi, amit szeretne. Mint ügyész működik, s nem mint író.

Egyik munkája: Tantalus, a legkedvesebb magyar könyveim egyike. Nem egészen eredeti opus, Turgenyev hatása alatt áll, de azért éppen olyan élvezettel olvasom, mintha maga Turgenyev írta volna.

Egyáltalán az a nagy baja, hogy nincs erős egyénisége, nem bír a maga lábán állani az én jó Elekem, legalább mint művész nem.

Eleinte Méray Horváth Károly hatása és befolyása alatt állott, ki meg nem emésztett ideákkal teletömte fejét, de ekkor még volt iránya, legújabban az Ambrus Zoltán fejedelemsége alatt álló klikkbe keveredett, ahol aztán tökéletesen elrántották alóla a talajt, miután egy helyett mindjárt három ember papucsa alá jutott.

Egyáltalán il n'a plus son opinion presque sur rien.^[910] Ing jobbra-balra, nem meri kimondani véleményét, s azt sem meri bevallani, hogy nem bízik a véleményében. Vagy három év előtt igen furcsán ismerkedtünk meg, én nyáron visszajőve Párizsból véletlenségből elolvasom a Tantalust, ilyen genre-ű magyar könyvet még nem ismerve, tökéletesen elragad.

Tüstént leülök íróasztalomhoz, s írok neki Fehértemplomba, megírva neki, hogy mit tartok könyvéről. Erre ő felel - levélváltás támad köztünk. Én lemegyek hozzá - és négy álomszerű napot töltök nála. Ott egészen önmaga volt. Ebben a miliőben otthon volt, a saját lábán állt, aztán egész meleg szívét az ajkán hordotta - Felejthetetlen napok voltak.

Majd Horváth Károly barátságát akarta reám oktrojálni, ez nem sikerült, én Horváthot csak egy igen eszes, de hideg és hóbortos embernek tudván meglátni, míg ő egy lángészt fedezett fel és látott meg benne. Ez nézeteltérésekre adott okot, majd egy rövidebb faché is jött ráadásul - ma már ő sincs jól Horváth Károllyal, de hát velem azért nem jő össze annyit, mint szeretném, "szent" kávéháza nem engedi.

Igen furcsa, hogy majd mindig, ha pénteken jő hozzám, összetalálkozik nálam legnagyobb ellenségével, Bródy Sándorral.

Ez is egy érdekes, s az irodalmi világ mindenesetre egyik legérdekesebb alakja. Bár érdekesebb, mint értékes. Csak művészileg lehet összeköttetésben lenni vele, mint ember - igen keveset ér. Ez is orientális típus, de egészen más, mint Gozsdu. Expanzív exuberáns zsidófiú. Ez könyveinek is egyik legkiválóbb tulajdona, sok és csapongó színek. Emberismerete elég, bár mindig charge-ban jelentkezik, túlozza a színeket, egyrészt őszintén, másrészt tudatosan és akarva. Határozottan intelligens különben, és - il a le courage de son opinion, pas comme Gozsdu.^[911]

Nálam még Szana Tamás is, a gömbölyű Szana, a "jó" Szana - A múlt héten adott csak ki egy könyvet az újabb elbeszélőkről, amelyben a "modernekre" mind rátámad - furcsa, épp ma délután hárman vagyunk (Gozsdu, Bródy és én) jelen feldicsért áldozatai közül.

Szana különben a megtestesült tokás ember, meg - középszerűség. Se nem dicsér, se nem gáncsol nagyon, se nem meleg az emberrel, se nem hideg. Se nem nyájas, se nem udvariatlan. Gömbölyű kezek, lábak, gömbölyű mozdulatok, bonhómia híján. Van egy bibi egyéniségében, ami keserűvé tenné és tragikussá, ha erre elég anyag volna egyéniségében. Így csak gyanakvó és hideg - de nem is egészen hideg.

Gozsdu és Bródy ezalatt összekaptak.

Francillonról van szó, vajon Márkus vagy Sarah (!) értette-e meg jobban Dumas-t, illetőleg Francillont.

Gozsdu Márkust (n. b. Márkus és Ambrus - idillje ismeretes), Bródy Sarah-t (a zsidónét) védelmezi.

Én kifejtem, hogy Dumas Francillont egy igen nagy női alaknak akarta festeni, kiben minden, amit a férfi kieszelt, már érzéssé vált, s kiben különben is az uralkodó az érzés, s ezáltal nagy. A Dumas Francillonja szenved az első pillanattól fogva végig, és éppen szenvedése teszi nagyobbá az oly pozitív Thérèse Smith-szel és a még tulajdonképp gyermek Anette-tel szemben.

Sarah így is alakítja, az ő Francillonja egy komoly, nemes női alak, a Márkusé olyan, mint ő maga, egy hisztérikus, ész és szív nélküli baba, amely ide-oda szalad a színpadon, hadar, s amely fejvesztett az első pillanattól fogva -

Amellett hozzáteszem, hogy a pesti sajtó egy része nagyon blamírozta magát, midőn azt írta meg, hogy Sarah nem értette meg a szerző intencióit; tudvalevő, hogy Dumas, midőn Francillont megírta, így kiáltott fel: "Il n'y a que Sarah qui puisse jouer cette pièce."^[912] Azonban a többi szerepek is fontosak lévén, mégiscsak a Français-ban adták elő Bartet-val. Sarah meghallja ezt, Dumas iránti szívességből betanulja vele a szerepet, eljátssza Bordeaux-ban, Dumas odautazik, megnézi az első előadást - előadás végén felrohan a színpadra, összevissza öleli és csókolja Sarah-t s így kiált fel: "Tu es toujours divine, Sarah, mais tu es archidivine dans ma pièce"^[913] - és a pesti sajtó azt mondja, nem értette meg a szerző intencióit.

Difficile est de ne point rire.^[914]

Erre újabb disputa, hogy az nem mond semmit, állítja Gozsdu, ha a szerző így és így akarja a darabot játszatni, az is tévedhet. Ez nem rossz!

Például hozza fel, hogy Shakespeare Poloniust trotlinak magyarázta, s ma a legtöbb színész okos, ravasz embernek játssza.

Ez lehet - csakhogy azt is be kell vallanunk, hogy a művészi tudatosság azóta ugyancsak haladt, és ennek az öntudatos kornak a legöntudatosabb írója Dumas -

Este Batthyány Irmánál úgy egy óráig, majd haza. Ismét Bródy jő hozzám, ki másnap visszamegy hetekre Kolozsvárra, s így még pár órát akar velem tölteni.

Igen furcsa este. Még Bródyval ilyen soká egyedül nem voltam. Azon kezdem, hogy kifejtettem neki, milyennek látom, elmondom, hogy kár annyit pose-íroznia - - ez jó a publikumnak, embereit válogathatná. Ezt elismeri is, de azt mondja, midőn velem szemben ilyen, akkor mindig van publikum is a háttérben.

Most kifejti, ő milyennek lát engem; ha társaságban látott, nem voltam szimpatikus neki, ha egyedül voltunk, igen.

Azon gondolkozom, nem-e azért mondja el ezt, mert egyedül vagyok vele, s nincs auditóriumunk. Bízni tökéletesen sohasem fogok ebben a fiúban, bizalmamat eljátszotta rég.

Az első órákban még van egy csepp komédia modorában, végre kienged (közbe azonban én olvastam el néki egyet-mást párizsi jegyzeteimből). Elmondja, midőn írni kezdtem, igen haragudott rám, azt hitte, ártani fogok neki, hogy ebben az irányban (ami pedig nem is közös irányunk) konkurrenciát fogok csinálni néki; ma már belenyugodott abba, hogy létezek. Különben is eleinte ki nem állhatott - ezt éreztem du reste.

De úgy vélem, nemcsak engem, de a legtöbb embert. Volt valami egyéniségében azelőtt az éhes farkasból. Gyűlölte a priori az embert, anélkül hogy ismerte volna. Most, hogy elmondja fiatalságát, egy bizonyos fokig értem ezt.

Tán tízéves lehetett, midőn gazdag szülei elvesztik vagyonukat, atyja elhal, s öreg anyjával és nagyszámú testvéreivel az ínség szélére jut.

Alig tízéves, midőn a létért való küzdelmet megismeri, és harcolni kezd azzal az ismeretlen, óriási, utálatos hatalommal, amelyet "embertársak" gyűjtőnév alatt ismert.

A nevelősködés és a zsurnalisztika pedig szintén nem tesznek valakit emberbaráttá. Azt hiszem, még ma sem az. A réligion de la souffrance humaine^[915] ismeretlen fog előtte maradni örökre, csak művészi érzésre képes, és szenvedélyekre, vágyakra - buja, érzékies, csapongó szerelemre -

Azt mondja, házasodni fog. Azt hiszem, választottját megkívánja, összes érzékei vágynak utána - és bámulja hidegen, józan ésszel, zsidósan; ez szerelmének két eleme. Különben házasságáról már évek óta beszél nekem, nem tudom, igaz-e - - színező egyénisége néha az "ansagolásra" is ráviszi -

A "kis Zola" most mind lágyabb lesz, szemeinek villogó, sötét tüze megtörik, erőtlenné, bágyadttá válik, halkabban beszél - erőt vesz rajta is e hajnali órák hangulata - félhangon így szól: "Úgy érzem magamat, mintha álmodnék."

Tudja az Isten, megsajnálom. Sajnálom úgy, mint az éhes farkasokat a tél derekán. Hiszen üvöltésükből csakúgy szenvedés érzik, mint az apácák hajnali imáinak áhítatos hangjából - a természet kegyetlenségével szemben egyenlő minden lény, ember és állat. Egyenlő minden, mi szenved, küzd és érvényesíteni igyekszik magát.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Az első hajnali sugarak átszűrődnek a leeresztett ablakfüggönyökön, reggeli 5 óra -

Pihenni megy farkas és ember -

Villásreggeli Károlyi Irma grófnénál. Ott még leányai, Zay, sz. Károlyi Margot és Gina, Zay Miklós, Batthyány Géza j., Károlyi Nandine és Pálffy Pali grófnék.

. . . . . . . . . . . . . . .

Irma grófné korának egyik legszebb asszonya volt, ma már szépségének semmi nyoma, és leányai, kik mind ráhasonlítanak, tulajdonképp szintén nem szépek. Ginának, bár igen érdekes profilja van, igen előálló orr és áll, mélyen fekvő, sötétkék, szenvedélyes szemek. Nővére, Margot sokkal facile-abb à vivre.

Irma grófné roppant érdeklődéssel kérdezősködik az én péntekeimről, hogy mennek össze a különböző elementumok nálam. Igen csodálkozva hallja, hogy a legjobban -

Azt mondja, pár év előtt még ez lehetetlen lett volna minálunk.

Károlyi Nandine-nal (Károlyi Alajos volt londoni osztr. magy. nagykövet leányával) az angol társaságról beszélünk, több közös ismerősünk van, így miss Wilby és a Gordon Lenoxok.

Különben érdekes, rokonszenves leány, igen magas, igen nagy lábak, kezek, majdnem semmi race.

Rosszul öltöztetve, úgy látszik, a fiatal leányok azon típusából, kiknek anyja még tetszeni vágyván, leányaikat repoussoir^[916]-nak használják.

Pálffy Pali grófnő, Pálffy sz. Károlyi Geraldine legifjabb leánya. Ez a magyar Fbg. St. Germaine-i ház; bár a faj maga tökéletesen osztrák, két generáció óta mindig osztrák alliance-okat köt a Pálffy család e (hercegi) ága.

Pali grófnő különben tipikus szőke leány. Világosszőke haj, szemöldökök, igen fehér és piros teint. Mosolygó, naiv, de azért hamiskás (bár csak ártatlanul) szemek. Az a genre kisasszony, mely a fiatal leányokkal huncutkodik s az urakkal szenteskedő.

3-kor Margot grófnővel, Zay Miklóssal és Gézával gyalog a Nagykörúton a legnagyobb szélben ki a művészházba, megnézendő a Mészöly kiállítást.

Jellemző a magyar művészi viszonyokra, hogy e kiállításon a kormány nem talált érdemesebb dolgot megvételre, mint egy szarkát - egy piciny, elég jól festett vázlatocskát. Amellyel aztán Szalay Imre mindenütt eldicsekedett, hogy a "szarka az már biztos"!

Pedig 2000 Ft-ért 15-20 olyan vázlatot lehetett volna megvenni, hogy összecsoportosítva a Magyar Nemzeti Múzeum egyik örökbecsű gyűjteményét képezte volna.

Mert e vázlatok Mészöly legjobb dolgai, közvetlenség, minden stilizáció nélküli igazság (mily ritka manapság ez!), mély érzés jellemzik e kis mesterműveket. Én is vettem egyet, a vázlatom címe "Erkély előtt". Egészen elöl hervadt veres vadszőlővel befuttatott vasterasz, a háttérben finom őszi hangulatú tájkép, tán parkrészlet, amelynek barnás veres tónusát elmossa az első őszi köd szürkés levegője -

Mednyánszky szerint e vázlatnak legmélyebb a hangulata -

Az "erkély" Rómeó és Júlia nélkül. Egészen az én lakásomba való.

Csákyéknál Gézával, hol főleg az egyletről értekezünk, tőlük Berzeviczy Alberthez (kultuszminisztériumi nap!).

Berzeviczy Albert. Igen okos ember, egyike a legokosabbaknak a minisztériumokban. Hanem hideg ész, kevés, majd semmi művészi érzék. Kiérzik azonkívül egyéniségéből az is, hogy tanár volt - didaktikus és hozzá van egy bizonyos fokig szokva ahhoz, hogy - hallgatósága ellent ne mondjon. A katedráról csak faktumot adhat elő az ember!

Aztán a szepességi race is kiérzik belőle: a németbe ojtott félszláv magyar faj. Alaposság - merevség.

Sokan igen hideg és képzelődő embernek mondják, én egyiket sem tapasztaltam, művészi kérdésekben még igen sokszor a hozzá nem értő, de érdeklődő ember szempontjára is állott velünk szemben.

Érdekes fej, igen halvány színű bőr, fekete haj, bajusz és keskeny pofaszakáll, vereses ajkak - az anémiára, úgy látszik, enervált élete útján jutott. Eredetileg szangvinikus lehetett. Igen nyugtalan (de zabolázott) egyéniségre valló, nagyon fehér kezek.

Felesége - sz. Kuzmik Zsófia - szorgalmas, gondos, értelmes felesége. Azt hiszem, az, amit keresett.

Reggeli előtt Vadnayéknál.

Érdekes család, jellemzetesen pesti család.

Vadnay Károly. Orsz. képv., a "Fővárosi Lapok" szerkesztője. Vereses szőke haj, bajusz és szakáll, igen vékony hang, selypít. Pas rassurant du tout par l'apparence.^[917] Igen szubtilis okosság - kissé rókaszerű. Bizonyos dolgokban senki sem látja meg úgy az árnyalatot, mint ő. A mi, tán legkiválóbb újságírónk éppen ezért, sohasem mond sem többet, sem kevesebbet, mint kell. Egyike a legveszedelemesebb ellenségeknek annak dacára, hogy ő maga tán még sohasem támadott. Ismeri az életet, és kivált a pesti életet, és minden hangján tud játszani.

Ölni tán nem tudna, de csípni, szúrni senki úgy, mint ő.

Felesége, az országszerte ismert Vadnayné, a Fővárosi Lapok megtestesülve. Kicsiny, köpcös, még elég csinos asszony, kacsázó járás, igazi megtestesült magyar minorum gentium dzsentri asszony a típus minden erényével, hibájával és furcsaságával együtt. Kitűnő anya, de - ez a tulajdona furcsán jelentkezik. Azt hiszem, leányának inkább ártott, mint használt nagy szeretetével. Utazott, de nem látott, élt, mulatott, élne, mulatna még ma is, de hát a leánya nem megy férjhez, így az élet - nem mulatság. Roppant szerencsétlen leányával, Margittal, a híres Marguerite-tel, aki már Gubernátis és Madame Adam könyveiben is szerepelt.

Ez a leány igen eszes, csinos, vagyona is van, sokat látott, tanult, és - férjhez menni mégse bír!

Tán mert nagyon eszes és igen sokat látott? Meglehet. Főleg azt hiszem, mert nagyon is reá akarják varrni az emberekre. Én különben nagyon apreciálom, egyike azon magyar kisasszonyoknak, kik tulajdonképpen parisienne-ek.

A parisienne majd minden tulajdona megvan neki. Hideg, szubtilis (bár ez utóbbi tulajdona egy kissé voulu), sokat tud, és még többet látszik tudni, anélkül hogy bas bleu lenne. Tudományát szalon-aprópénzre tudja felváltani. Szeretni sohase fog mélyen - erre hiányzik az anyag benne, de ha raison-házasságot csinál, boldogítani fogja férjét - raisonból.

Arra született, hogy szalonja legyen - Hubay Jenőnek való feleség lenne.

Öccse Tibor, sok az atyjától és Margittól benne - Mikor lesz Vadnay Tibor? nem tudom.

Este Fesztyékhez. Az öregúr (Jókai) elolvassa az egyletünknek írt felhívást.

Dániel Ernőnél fehér kereszt egyleti gyűlés, amelynek bizottsági elnökéül választottak. Először elnökölök. Proponálom nékik, hogy az egylet javára a jövő ősszel Zala Gyurka atelier-jében művészestélyt rendezzünk - - párizsi minta után. A pesti dívák kosztümben énekelnének, szavalnának - festők pedig élőképeket, bevonulásokat rendeznének - Elfogadtatik. Lefekszem, gyűlés után rosszul - - -

Villásreggeli után Wohlékhoz, Blühdorn osztrák dilettáns író és neje, sz. Rodakowska leány (Karacsay Clémence sógornője).

Mindketten kitűnően beszélnek franciául - az asszony nagyon szép, ennyi az, amit első látásra róla írhatok.

Jankával s velök Zala atelier-jébe.

Ez határozottan a legnagyobb és legszebb atelier most Pesten. Kívülről kissé egy nyári színház benyomását teszi, belülről azonban annál nyugodtabb, méltóságosabb. Az épület közepét foglalja el, az atelier körül appartement-ok. A műterem felső része nagy, erkélyszerű kiugrás, amelynek oldalát a Zala által a pécsi székesegyház számára stílusban mintázott frízek díszítik. Ezzel szemben, pár lépcsőnyi magasságban a kis atelier, hol mellszobrait szokta mintázni.

Zala maga fogad.

Íme Zala György. - (Zala Gyurka mű konyhanyelven).

Magas, karcsú, bár már kissé elhájasodott vagy harmincéves fiú, veresesszőke, hosszú bajusz és hegyes szakáll. Gyermekszemek és száj. Kissé gömbölyded orr és - arc. Hasonlít Hubay Jenőre - s e hasonlatosságért mind a ketten haragszanak.

Paraszt kezek és lábak.

Race-a csak a művészetéből érzik. Beszélni nem tud, és kissé sokat mosolyog. Sokan azt mondják, ostoba, én nem hiszem, csak félénk, és nem szokta meg a társaságot, s amellett igen sokat ad az emberek ítéletére. Ez bénítja meg.

Janka és az idegenek mindent megnéznek, nem egy banális frázis - mint az ilyen atelier-látogatásoknál mindig - követtetik el. Zala határozottan tehetség, eredeti, saját lábán áll, több jövője van, mint Stroblnak, de ez utóbbi kevésbé meglepő lévén, a mi publikumunk könnyebben veszi be.

Visszafelé kocsizva Wohl Janka egy igen jellemző dolgot mond - önmagára. Ha valaki megbántja, ő tüstént (éspedig naivan) úgy replikázik reá, hogy annak éppen leggyöngébb oldalát támadja, sérti, s ez a fegyvere.

Négykor haza, nálam Batthy. Géza és István.

Este tea Batthyány-Festetich Zéline grófnénál, Géza és a B. leányok nagyanyjánál Budán. Egy egészen Fbg. St. Germain jellegű palota. Óriási Louis XV. kőlépcső, már az előszobában megüti az embert annak a füstölőnek a szaga, amelyet nagyanyáink használtak, amely illatba valami savanykás szag is vegyül, amely a muskátli és rozmaring divatjának korából származott reánk. Bajuszos inasok, vén, alig bicegő komornyik, halványdrapp, 1850-ből való, úgynev. schlendrián bútorok, paliszander fával. Ugyane fából óriási asztalok, tükrök, étagère-ek. Toronymagasságú fehér olajlámpák, óriási fotelek, öt szalon nyitva, mind fényesen kivilágítva, s a nagy szalon egyik sarkában egyenesen, mereven, óriási fekete selyem (1843-ból való) fejkötőben, befűzve, rengeteg krinolinban, amely alatt csergő, suhogó alsószoknya s efelett fekete noir anthique uszályos, ezer redőjű toalett, a finom arcú, egyetlen fennmaradt douairière, Batthyány Zéline grófné palota és csillagkeresztes hölgy, ki Jahr aus, Jahr ein így várja vendégeit, akik azonban tömegesen sohasem jönnek, lévén a budai vár Verbőczy utcája éppen ³/₄ óra járásnyira az élő, a modern Pesttől.

Igen régies, igen különös, igen szokatlan, de azért minden mozdulata érdekes és egy cseppet sem nevetséges, sőt! Finom arcéle, grande dame mozdulatai (minden kézemelésénél, meghajlásánál suhog a ruhája), tiszta, még meglepően élénk gondolatmenete megmentik ettől.

Igen sok mindenről beszélünk (eleinte egyedül lévén) Párizsról, a francia művészetről kérdez, amelyet a Revue des deux Mondes nyomán elítél. Persze, nem mondok neki ellent - úgyse lehetne a Zola-iskolának megnyerni, azt hiszem! -

Berlinre megyünk át, meg Bécsre, az utóbbi társaság genre-ját tökéletesen elítéli. Egy Fürstenbergnéről beszél, ki negyven év előtt úgy megbotránkoztatta adomáival, hogy még ma sem tudja elfelejteni.

Azt mondja, Budán azért szeret lenni, mert kávéházak nincsenek, meg zsidók nem lakják a várt, no meg - a járdák nincsenek leköpdösve, mint Pesten. Bár az asszonyok azon típusához tartozik, kik gyalog egyáltalán véve sohasem jártak. Csak a 70-es évek óta jár egy grande dame gyalog is, azelőtt nem tudott, mert a cipői nem voltak úgy konstruálva.

Beszél nénémről, Brunswick Justh Szidonie-ról, Brunswick Géza anyjáról, ki fiatalkori barátnője és falun szomszédnéja volt. Aztán ennek anyját (ki Révay leány volt) emlegeti, mily férfias hangja volt, s mily cigány típus (n. b. mint a Révayak mind).

A teára bejő a család többi tagja is, Kárászné, Mária, István és Géza.

Az öregasszony kifejti Máriának, hogy kár a jegygyűrűt már hordani, meg levétetni magát Ferivel, mert az ember sohasem tudhassa, nem-e megy szét egy házasság.

Mária elpirul - zavarba jő, még ilyen módon elpirulni sohasem láttam. Az öregasszony aztán megfenyegeti, hogy nem szabad ilyenféle propos-k felett megijedni - nicht so böse gemeint!^[918]

Igaz, Kárászné egy olyan zöld atlaszruhában van, hogy az ember alig tud ránézni. Ez az a bizonyos színek egyike, amelyeket a II. empire előtt hordtak az asszonyok, amidőn csak a szivárvány hét színe létezett, mind a piktúrában, mind a divatban. Ez volt egyáltalán művészi szempontból a legprimitívebb korszak, a "schlendrián korszak" (az angol hajfürtök, krinolin és fehér pincsik, pudli korszaka).

Majd Túrócról van szó, Necpál és Tót Prónáról, a genre az öregasszonynak több, mint a homogén. A Louis XIV. kastélyok manzardírozott francia fedelekkel, az "entre cour et jardin", a prónai francia kert csakúgy, mint a világnézlet meghatják, s azt hiszem, nem vőlegényeért, de ezért, hogy ebbe a pár száz évvel hátralévő világba jő Mária - irigyli őt.

1/₂ 11-kor búcsúzunk.

Midőn az escalier d'honneur első fokán Mária cigarettára gyújt, s mi ott állunk hárman nagy coat^[919]-jainkban felvirágozva oldalán - dacára hogy Mária mint mindig, úgy most is ultra chic, mi pedig - fel vagyunk virágozva - azt találom, hogy úgy nézünk ki e légkör után, mint egy mariahilfi sängerei^[920] megugrott tagjai! -

L'atmosphère sociale était vraiment par trop solide et conservatrice!^[921]

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Úgy 11-kor érünk Gézával a Vadászkürtbe, hol Radics játszik, egyike a jobb pesti prímásoknak.

A restaurant banalitását és a rozmaring és muskátli illatát (amely még bizony facsargatta bűnös orromat) egycsapásra elmossa az első nóta - - Önmagamba merülök.

Mindig csak azon csodálkozom, hogy lehet olyan zenész, ki nem szereti a cigányt, az éppen olyan, mintha festő azt mondaná, ki nem állhatom Bellinit vagy Botticellit, mert még rajzolni nem tudott jól, mert technikája nem volt.

És éppen a zenében ez a közvetlen primitíve, egyenesen a szívből fakadó dallam, a maga váratlan fordulataival, végtelen melegségével, lehetetlen hogy meg ne kapjon mindenkit, kiben csak egy szemernyi érzés van.

Engemet ugyan megkap, mondhatom! És azt hiszem, hatok is a cigányokra, Géza azt mondja, hogy Radics ma olyan jól játszik, kifejtem neki, hogy nékem minden cigány jól játszik.

A cigány zenéje szuggeszció, azt játssza, amit a hallgatója a pillanatban érez, s úgy, ahogy érezi. Igaz érzésre ha talál, igazon is játszik, s ez a fődolog. Aztán viszi is az embert magával - -

Egy ideig egy szuszra játszik, belehalványul belé, ugyan mire gondolhat, hogy így játszik; valószínűleg semmire, ezért olyan mérhetetlen - mély.

És milyen kincs rejlik ebben a zenében, milyen humusz. Magyar zenének magától kellene fakadnia, nem kéne mesterségesen fejleszteni, mint a magyar piktúrát. És fakadna is, ha magyar zenészeink lennének otthon. De hát a teremtő művész és fajtája között homogenitásnak kell lenni.

Igazán magyarnak kell lennie annak a művésznek, kinek művészetét ez a humusz fogja táplálni. Mihalovich, Pinkus, Mahler és más ilyen alakok nem meríthetnek belőle semmit, mert megvetik, csak a készet ismerik el, csak a mesterséget bámulják.

Különben is hiányozik köztük az az összekötő fonal, amelyen keresztül szívhatnának be magukba valamit belőle.

A "dísz"-növények más talajban vertek gyökeret, itt még üvegházban sem élnek meg!

Majd egész délután Batthyány Irmáéknál. A menyasszony a Bécsből lehozatott szabóval modellruhákat néz át, minden pillanatban beszalad hozzánk, és megmutatja Istvánnak és nékem a szöveteket - hogy tetszik-e nékünk a színek összeválasztása.

Legmagasabb jóváhagyás a legtöbbször -

Máriának igen jó ízlése van - hasonló kissé a felülmúlhatatlan Sarah-hoz - még ebben is.

S. J. érkezik. Ez egy sikerült alak!

A leghiúbb, a leghamisabb s a legérzékenyebb ember, kit láttam, no meg (legalább azokkal szemben, kiktől nem fél) a leggorombább is.

Különben mind e tulajdonai összejátszván miniatűr poklot hord a lelkében.

Íme a mód, ahogy az emberekkel viselkedni szokott: előbb hízelegve intimitásukba lopja be magát, aztán hiúsága kezd dolgozni, az illetőnél, kivel van, valamiféle tekintetben - illetőleg mindenféle tekintetben kiválóbb akar lenni. És ezt mindenáron - ha nem megy másképp, forszírozva - gorombáskodva, lehetetlen módon. Természetes, ez megszüli a reakciót, kap az orrára egyet - ekkor elpirul, zsebre dugja; ha még egyet kap, újra hízelkedni kezd - míg megint belopja az illető intimitásába magát, és ez így megy ad infinitum - addig, míg a "papírkosár"-ba nem kerül, de örökre: örök időkre!

Egész legendakör támadt körülte!

Este elébb Batthyány hercegnénél estély, sokan, unalmas.

Főleg Pejachevich Jolánnal beszélgetek, ki igen szép (mint különben mindig). Fehér atlaszruhában, amely reneszánsz ízlésben van tartva, áll az egyik ajtónál, fejedelmi termete kiemelkedik a többi leányok közül, finoman, elhalóan mosolyog.

Sötétkék acélkék szemeivel mélázva néz maga elé -

Nevet, midőn hallja, hogy Pestről is írok jegyzeteket, azt mondja, ez nem megnyugtató a pestiekre. Kifejtem néki, hogy őreá nézve mindenesetre az.

11-kor, midőn Zamarra kisasszony hárfázni kezd, Jókaihoz menekülök. Ott nagy vacsora, igen érdekes öt női fej az asztalnál: Hegyesi Mari, Bianchi Bianka, Paulayné, Fesztyné és Káldy Gizella.

Hegyesi Mari igazi magyar szépség. Szabályos arc, amely nyugalmas józanságot lehel. Élni és életet adni született. Az ember anyának érzi, pedig eddig még csak - abortált. Imádja a kényelmet. Kényelemből nem csalja meg a férjét, Kaffka Lacit, a monstruózusan mindennapi embert.

Vele ellentétes alak Káldy Gizella, e femme à l'imprévu,^[922] kinek éles, merész profilját, villogó szemeit kiemeli a fekete selyem arany gyöngyökkel megrakott ruhája. Látni, mily színes tónusban ez az arc, hogy a fekete és arany nem üti agyon.

Fesztyné Jókai Róza: hosszas arc, gótikus, északi arcéle nagy harmóniában fehér, északnémet ízlésben tartott ruhájához -

Ma arckifejezése reflektáló -

Bianchi Bianka encore une femme oiseau.^[923] Csicsereg, nevet, olyan, mint a pacsirta tavaszi szellő szárnyán. Gyermeteg kedély, jókedv, szép sötétkék szemek jól aláfestve.

Végül, de nem utolsónak a szép Paulay Edéné, Adorján Berta - hebron rózsája. Igazi orientális szépség, gyönyörű fehér sima bőr, hófehér nyak, karok, kezek. Kissé görnyedt hát, mint minden zsidónőnél. Igen szépen beszél magyarul, abban a stílusban, mint a Nemzeti Színház zsidó színésznői mind, ez a nyelv már magyarabb a magyarnál. Cikornyás és keresett. Az különben a zsidók specialitása, hogy a nyelv faji jellegét túlozzák.

Vacsora elég víg, sokat bolondozunk -

Zene, majd fenn, az atelier-ben Hegyesi Mari elszavalja Reviczky Gyula gyönyörű Pán halálát, amelyet holnap a poliklinikai hangversenyen is elmond. Én főleg Paulaynéval a Nemzeti Színház szereposztásáról beszélek, be akarván adni neki azt, hogy a szereposztásnál főleg a színész temperamentumát s egyéniségét kell tekintetbe venni.

A reggeli órákban oszlunk.

Az utolsó fogadónapom ez évben. A tavasz beálltával beszüntetem ez unalmas délutánokat.

Nálam: Prém József, Szana Tamás, Koroda Pál, Ábrányi Lajos, Géza stb.

Prém József. Pendantja Szanának, középszerű, mint ő, jó ember, sokat írt sokmindenről és mindenről felületesen. Könyvei különben mégis egy fokkal érdekesebbek, mint ő maga.

Koroda Pál az Alkibiadesz írója. Ma van először nálam, még nem ismerem, érdekes, csúnya fej, ha nyugodt, szabályos vonások, ha nevet, egész arca eltorzul, ebben emlékeztet Huysmansra.

Főleg a magyarság viszonyáról a zsidókkal beszélünk.

Elmondom Bródy Sándor híres mot-ját: "Nincs mindenki abban a szerencsés helyzetben, hogy zsidónak született légyen, mint én vagyok!"

Ez igen jellemző - a magyar irodalmi viszonyokra. Kik írják ma a kritikákat - zsurnaliszták. A zsurnaliszták - zsidók. A zsidó pedig a legösszetartóbb faj, míg mi, magyarok a legviszálykodóbbak vagyunk a világon. Ehhez nem kell kommentár. Azt hiszem, Bródy uramnak igaza volt. Bár, nem kérnék mégsem ez "előnyből".

És erről a magyar elemek tudnak, de hát energia - az sem magyar tulajdonság.

Este poliklinikai koncert. - 10 Ft-os jegyek! S e jegyekért semmi - de semmi!

Papier Róza énekel pár rossz dalt. Abendroth-áriákat gyengén, Újházy, Vízváry szellemeskednek, Zamarra kisasszony hárfázik valami Goethe Die Perle című darabot -

Behunyom szemeimet - s úgy érzem, forró nyári napon, ragadós aszfalton megyek a soroksári utcán, "vegyes" illatok ütik meg orromat - hallom a hárfát - látom a hárfásleányt. Piszkosan, cafatos hajjal, mezítláb a kis, földbe süllyedt földszintes ház forró udvarán - - -

Este Gozsdu Eleknél vacsorán. Korán jövök, csak Gozsdunét találom. Ez egyike a legérdekesebb magyar típusoknak - illetőleg dél-magyarországi zsidó nőknek. Mert az - bár egyéniségében kellemesen vannak meg a zsidó vonások: az önállóság, emberismeret, nyugodt önbizalom.

Une femme sagace^[924] - sokkal józanabban látja a világot, mint férje, jobban is érti meg minden mozgató szálával - süllyesztőjével és kulisszáival együtt.

Magas, karcsú, vagy harmincéves nő. Szép sohasem lehetett, de annál érdekesebb, kissé Sarah Bernhardt-ra hasonlít.

Horváth Károlyról beszélünk, ki "Diadalmas szerelem" című regényét küldte meg Eleknek, hogy változtassa meg a címét. Gozsduné azt mondja, az egész regényt újra kéne megírnia, hogy legyen belőle valami, de ez meg azért lehetetlen, mert az opus így is már vagy 5-ik formájában van.

Kifejtem Gozsdunénak, hogy kár az, hogy nem ír kritikákat Horváth, kivált képzőművészeti kritikái igen jók voltak, tán a legjobbak nálunk.

Ezalatt Elek is megjő, igen-igen meleg velem. Ha így egyedül vagyok vele, ugyanazt a hangulatot érzem, mint amely Fehértemplomban fogott el.

Majd Szana Tamás és a többi hivatalos vendégek érkeznek.

Szana bibliofil előadást tart, a könyvek külseje, ez az ő kedvenc témája, és ehhez is ért a legjobban.

Alakok: Ruppné, egy budai polgár (gondolom közjegyző) neje. Fehér, szőke, piros asszony. Tej és vér. Színtelen egyéniség - s amellett bonhómia.

Leánya: gyermekes, fiatal 18 éves leány, semmi a "társaság" öntudatos fiatal leány genre-jából. Ez még őszintén süti le a szemét, különben zeneileg igen képzett, jó ízlése van, s ez természetesen, minden megerőltetés nélkül nyilatkozik.

Gozsdu egyik nővére. Très moderne celle-là.^[925] Igen érdekes. Határozott, erős egyéniség, amelynek alapja meglehetett, mielőtt Gozsdu - madame Bovaryt odaadta neki olvasni. Ennek aztán megvan a maga véleménye minden felett. És igen érdekes mindaz, amit mond. Kiüt belőle az örmény finomult művészi szubtilissága, bár sok az egyéniségében a férfias vonás.

Ha Elek ennyire a saját lábán állana, mint a nővére, legelső irodalmi talentumunk lenne.

Kár!

A költők között Baudelaire-t szereti legjobban, s ezt őszintén, nyíltan a szemembe nézve vallja be - szűziesen.

Ez nagyon tetszik nekem.

Reggel Aggházy Gyulánál, főleg Károlyról beszélünk, majd onnan át Feszty Árpádhoz, egyleti ügyek, felhívás, aláírási ívek stb.

V. r. u. Zichy Irma grófnénál, Zichy Jánosné sz. br. Kray Irma, egyik pesti "primicilla". Qui font la pluie et le beau temps.^[926] Igen ladylike modor, nagyon Wenckheim. Ez is a magyar társaság egy típusa, karakterisztikonjaik: igen finom race, szubtilis, sok forma, azonban - nem mindig őszinték, s nemegyszer hazudnak (pld. Andrássy Leontine).

A hazugság híján Zichy Irma tipikus Wenckheim. És azért szeretem, mert nagyon emlékeztet az Istenben megboldogult Ürményi sz. Festetich Betty cousine-jára, az én szeretett szerencsétlen Józsim édesanyjára.

Sokat látott, utazott asszony, a nyár jó részét Londonban tölti, ismeri majd az egész angol társaságot, jól van több híres angol íróval. Ő egyik faktora a mi egyletünknek. Az ő és Dessewffy Pálma kedvező szociális hatása tette lehetővé hogy az idén valamiféle formában létrejöjjön ez a plánum, hogy az az eszme, amely már a debating soc. alapításánál megszületett agyamban, most testté válhassék.

Múzeum utcai palotájának benső berendezését, bevallom, hogy nem nagyon szeretem. Igen sok szép tárgy, azonban az egész kevés színérzékkel keresztülvíve. Des salons trop verts et trop bleus.^[927]

Tőle Zay Miklósékhoz. A kis ménage-t éppen kimenőben találom - együtt Kuglerhez. Útközben virágokat veszek Margot-nak - így amint felvirágozva kilépünk a Szelnár kapuján, anyjával, Károlyi Irma grófnéval találkozunk, meg Ginával - Irma grófné tréfál, hogy így hármasban talál, mind egyforma virágokkal. Kuglernél leülünk, Miklós a fodrászhoz megy, s utána nemsokára el anyósa és sógornője is - Miklós nagy szörnyűködésére így egyedül, garde-dames nélkül talál a - feleségével. Még sem ő, sem a "hitves" nem szoktak ahhoz, hogy fiatalasszonynak tulajdonképp nincs szüksége garde-dames-ra.

Este nálam tea.

Zichy Antal (Z. Pál fia), Nádasdy Tomi, Pálffy Móric, Zay Miklós és Justh Feri.

Zichy Antal egyike a legrokonszenvesebb pesti fiatalembereknek, azok között, kikkel éppen nem a legintimebb lábon állok.

Angolos külső, széles, hatalmas vállak, izmos karok, férfias kezek, lábak. Öreg arc, tele redővel, gyermeki, bár rövidlátása által elfátyolozott szemek, monokli - mais dignement porté,^[928] minden póz nélkül.

Nádasdy Tomi - az utolsó Nádasdy egyetlen fia. Igen hasonlít unokabátyjára, Z. Antalra, nyugodt, angolos modor, igen lágy mozdulatok, melegség. Még nem kész fiú, lehet belőle minden, bár azt hiszem, igazi Nádasdy marad: tout d'une pièce,^[929] kissé fejes igazi telivér gentleman, vadász; kategóriákkal az agyban más komolyabb dolgok iránt is.

Zay Miklós nagy prelekciót tart nekik (kik n. b. a legkonzervatívabb, leghigh-torybb elemei a fiatalságnak), hogy nem elég exkluzívak, holmi Jakabbffy Tódorokat, Geiszt Gazsikat és Sívó Jenőket, ha nem is éppen portálnak, de legalább be hagynak jutni a társaságba. Aztán az alföld káros befolyásáról beszél a magyar társadalmi életre, amely oka annak, hogy nálunk olyan parvenü eszmék lopóztak be.

A születés elvének háttérbe szorítása a vagyon elve által mind természetes folyománya annak, hogy itt az első szerepet évek óta olyan családok, mint az Andrássyak, Csekonichok, Karácsonyiak stb. viszik, olyan családok, amelyek határozottan a pénz alapján jutottak fel az uborkafára.

A jó Miklós, mint mindig, ha erről a tárgyról van szó, túllő a célon - elámítja a három fehér rózsást, kik szájtátva hallgatják - elbámulva, hogy ily csúnya módon le lettek főzve, pipálva.

Én kifejtem, hogy minden bizonnyal hamis a pesti társaság alapeszméje, mert vagy arisztokratikus társadalom, vagy nem. Ha arisztokratikus, akkor a szellemi arisztokráciából kellene kiegészíteni magát, s nem a Jakabbffy- és Sívó-féle kategóriából, amely típusoknak más érdeme nincs, minthogy számozatlan fiákeren szokott a Sugárúton végigrobogni; vagy nem, akkor az összes társadalmi rétegekből.

De így igazi alapja csak a pénz.

Az én álláspontomat foglalják el Józsi és Antal is, kiknek így mindjárt az - egyletet is beadom, a legsikeresebb eredménnyel.

Hiszen az egylet egyik főcélja volna a Magyarországot képviselő osztályok s az igazi magyar művészek összehozása, egyesítése, hogy a társadalom mintegy támogatást találna az irodalom s művészetben, ezek pedig a társadalomban.

Batthyány Istvánnal Beniczky Bajza Lenkénél, onnan pedig Vadnay Károlyékhoz afternoon teára.

Vadnay végre megtette a kultuszbizottságban azt a propozíciót, hogy a Nemzeti Színházat a belügyből a kultuszba tegyék át.

Egyáltalán az öreg Vadnay most gyönyörűen viseli magát, a művészi kérdéseket egészen (hála Margit leányának) modern szempontból látja, és e szempontból is száll síkra értük.

A Zeneakadémiáról beszélünk, meg fogja tenni a propozíciót a jövő kultuszülésen. Ő is meg van arról győződve, hogy az egész hecc tulajdonképp nem Károly, hanem a Jenő ellen megy, ki kezd kényelmetlen lenni Mihalovich uramnak. Társadalmi állást foglalt, hangversenyeinek óriási közönsége van, szeretik, tisztelik, operája sokat ígér, nem, nem, ezt egy ilyen csinált, felfújt nagyság, mint Mihalovich, nem bírja meg!

Mint intrigáns a Hagbarth és Signe nemes szerzője pedig országszerte ismeretes.

6 óra felé sokan érkeznek: Fanghné Gyujtó Izabella "kollégám", leányával, Degré Erzsi, Csikyné, Gazsi, Burger Lajos stb. stb. Én azonban szököm, lévén 7-kor Batthyány Gézáéknál ebédem.

A diner en famille.^[930] A család, K. B. és neje, Kárászné és Sztáray Fanny.

K. B. ifj. Pest egyik legfurcsább alakja. Kicsiny, tömzsi fiú, óriási nagy fej, savószínű teint, kékes szemek, nagy orr. Kissé bolondos, nagyon groteszk, de azért egy cseppet sem ostoba fiú. Gyermekkoromban sokat voltam vele, most azonban nagyon is szétszaladtak utaink.

Felesége sz. P. P., egy m.-i fürdőorvos és szerb agitátor leánya. A család egész el volt képedve e házasság által. Sehogy sem akartak a dologba belemenni, pedig - Sugi ("Segesvári Sugi", így hítták gyermekkorában) annyira megkívánta P. P.-t - hogy eggyé lettek. Hiába, similis - - -

Suginé (ez hivatalos neve) külön csinos asszony, van mindig egy udvarlója, és nem sokat törődik társadalmi állásával, amely nemegyszer megrendült már.

Elég érdekes arc, barnás, halvány bőr, fekete, villogó szemek, egy baja van csak, hogy mint az oláh asszonyok rendesen, kissé mosdatlanul néz ki.

Azáltal fogadják mégis valamivel jobban itt minálunk (óh szent pátria!), hogy nem tud magyarul, s a francia beszédje valamiféle cachet-t ád néki.

Beniczky Gáborról van majd egész ebéd alatt szó, kivel dacára annak, hogy a mi családunk csakúgy, mint a Batthyányé, vagy négyszeres rokonságban van, nem vette a fáradságot, hogy gratuláljon Ferinek. Suginé pártját fogja mostoha apósának: "il est un si bon père, lui".^[931] (Ez Beniczky Márthára vonatkozott, kit a Beniczkyek Ferivel akartak elvétetni.)

De Géza megfelel neki: "Ça ne signifie pas de n'avoir une éducation!"^[932]

Sztárayné elég furcsán viselkedik Suginéval, folyton magyarul beszél, dacára annak, hogy tudhatja, hogy P. P. nem tudja gyermekeinek anyanyelvét. Ma láttam először, hogy milyen kellemetlen is tud ez a high tory asszony lenni, ha akar.

Úgy 10 felé Batthyány Irmához, ahol nénémmel, Justh Beniczky Saroltával (a Feri anyjával) és Justh Annával kellett volna találkoznom. Persze mint jó falusiaknak csak hűlt helyöket leltem.

Tea Batthyány Irmánál. Réunion de famille.^[933] Istenem, de unalmas volt!

Az egyik szalonban a jegyespár nyakig a mámorban, nem törődve mivelünk mind. A másikban az ókonzervatív Sarolta néni antidiluviális kosztümjeiben és ideáival (kit különben azért igen szeretek), a szintén konzervatív, bár bas bleu és - Schopenhauert igen sokat olvasott Anna cousine-om - és az ultramodern Batthyány család.

Szerencse, hogy mint átmeneti alak ott van Kárászné a maga 1850-ből megmaradt világnézletével, modorával és kosztümjeivel. És mégis, "tekintetbe véve a körülményeket", igen jól megy a dolog.

De íme egypár kép:

A szalon közepén egy óriási nagy díványon egymás mellett Sarolta és Irma. Az előbbi az udvari gyászt a legstrictebben megtartván (csak máj. 5-én jár le), a legesleglehetetlenebb ruhában, fekete kesztyűk, tollak, fekete legyező. Csak néhány régiesen foglalt ékszer díszíti, egyéb semmi.

Igen fontoskodva beszél a necpáli és tótprónai ezer ügy-bajról, majd a megyei dolgokhoz fog, meg arról kezd beszélni, mikor itt a világban Kárász Imrével (a negyvenes évek derekán) cotillonozott.

A másik sarokban Anna ugyancsak mély gyászban, sápadtan, gyermekszemekkel, amelyekből harminc év tapasztalatlansága beszél, oldalán Margit és Felicie olyan toalettekben, amelyek majd általános divattá Pesten a jövő év végén fognak jönni -

A zongoránál Latinovich Régine felteszi csíptetőjét, és magyar nótákat követ el bácskaiasan, duhajul - néha-néha Anna félénken, Sarolta néni elbámulva, Irma grófné szemrehányólag tekint felé -

De Régine csak énekel:

"Felfordulhat ez a világ éntőlem!" stb. stb.

Ez az általános hangulat!

Reggel szegény Mednyánszky László jő hozzám, kinek nagyanyja pár nap előtt meghalt. Igen megviselte e reá nézve valóban nagy csapás. Halvány szemei beestek, s végtelen szomorú kifejezésök van.

Azt mondja, most már családja szétesett, hogy az öregasszony halott, megszűnt köztük az összekötő kapocs - - Ezt mondta, de azt érzettem szavaiból, hogy most már egészen egyedül érzi magát a világon!

Önkénytelenül vigasztalni igyekszem: De hát nővéredet, sógorodat szereted.

"Oui mais ceux-là se suffisent^[934] - "

Mondja halkan, lekonyult fejjel - s ebben igaza van.

Pedig milyen magány ez! Milyen űrrel van ez az ember szemben! Pedig egy egész világot elárasztó érzéssel van tele a szíve.

Egyike azoknak, kik valóban rá vannak a művészetre szorulva!

Villásreggelin Sarolta és Anna néni nálunk.

Anna a legnagyobb csendet egyszerre ezzel a frázissal töri meg: "Jaj az a Régine - az egész éjjel üldözött, róla álmodtam".

Ez aztán a homogenitás elve mellett beszél, de úgy, mint semmi!

Este ismét a két családdal a Nemzeti Színházban, egy rémségesen édeskés darabot, az "Abbé Constantin"-t adták, véghetetlenül édeskésen.

A nemzeti színházi előadások határozottan romlanak, majd mind túloztak, és a közönség mindig akkor tapsolt, amidőn pisszegnie kellett volna. Ez egy bizonyos fokig a Paulay Ede hatása, ki csak a "hátgerinc" nélküli előadásokat szereti.

Színház után teára Batthyányékhoz, Latinovich Régine elkezd velem és Batthyány Istvánnal disputálni - a dzsentrit illetőleg, amellyel azonosítja magát. Haragszik, hogy kifejtjük, hogy a szociális atmoszféra a kiállhatatlan, amely körülveszi. Engem megtámad, hogy "fújok"! Ezt nem foghatja rám senki sem - arról azonban nem tehetek, hogy ez az egyetlen társadalmi kör, amelyet Magyarországon ki nem állhatok. Evés, ivás - - - kártya, szóval: kizárólagos állati élet, pár külsőség adaptírozásával, amelyet az első társaság után majmoltak.

Semmi műveltség és így - majd semmi jövő.

A legeslegutolsó zsidó íróval, zsurnalisztával, kinek van műveltsége, jobban szeretek lenni, mint egy "dunaközi" földesúrral, kire nézve a világ agarászat, ivás és - váltó.

Ezen Régine úgy megharagszik, hogy sírva felmegy a beteg Margithoz.

Mintha őróla mondtam volna! Különös asszony, de alapjában kitűnő teremtés.

Tea után még soká Istvánnál.

Valamivel villásreggeli előtt Josef Waldner, az osztrák dalénekes jő hozzám, kit Berlin óta nem láttam. Meghívom estére.

Villásreggeli Batthyány Gézáéknál. Ifj. Géza elmondja, hogy új könyvem parisienne-jét a kaszinóban olyan kevesen értik, Hadik Sándor és Andrássy Ducival disputált felette igen soká.

Elmondja, ő hogyan magyarázza a végét - én egészen így akartam írni, s bevallom, csodálkozom, hogy másképp érteni lehessen - t.i. hogy a "pillangó" azért hagyja ott, mert már látja, hogy I. R. szerelemre képtelen.

Este nálam teán: Zichy Géza, Aggházy Gyula, Josef Waldner, Bartók Lajos, Széchenyi Imre, Zay Miklós, Juhász Aladár és Batthyány Géza.

Előbb Juhász játszik magától három valóban igen meglepő darabot, ezek is, mint Juhász legtöbb opusai, mélyek, szubstilisak, csak - kissé zavarosak és (ha lehet ezt a kifejezést egy zenedarabra használni) szétesettek. Waldner vagy öt Lőwe-balladát énekel, aztán Zichy Géza kísérete mellett tőle egy dalt és Aggházytól az egyik "Hoyos"-t.

Géza pedig Doloreséből játszik részleteket, és azt a keringőjét adja elő, amely az orosz cárnak annyira tetszett.

Zichy Géza. Igazán művész csak akkor, ha - énekel, bár hangja nincs. Játéka bámulatos, darabjai - csudálatosak -, csakhát játéka lehetetlen, hogy művészi legyen. Pedig van egypár opusa igen szép, dalai között az, amelyiket Waldner énekelt, nagyon tetszik.

Különben németbe ojtott szláv. (Anyja után, ki Sztáray leány volt.) Lágy, érző ember, erő tökéletes híjával - és egy cseppet sem szubtilis amellett.

Így csak romantikus dolgai lesznek érdekesek. A modern világ és közte átláthatatlan spanyolfal van. Éppen ezért versei gyengék - zenében még inkább elbírja az ember a romantikát.

Este igen sok muzsika, csak hangulat nem elég. Milyen más volt az a bizonyos este - januárban!

Persze kevesen - de homogén elemek voltunk együtt.

No, majd a jövő télen.

Este Cebriánéknál. Mária Goldmark egy trióját, Róza Volkmann Junger trióját játssza Bürger Zsigmonddal és Grünfeldttel.

Itt is már másféle estéket éltem át Jenővel.

Az ember határozottan napról napra válogatóbb lesz zenében, könyvben, de még - sajnos! - emberben is!

Éjjel nálam Feri és István. Családi ügyek.

Este mamával, bátyám és sógornőmmel Rheingoldban. Hát bizony gyenge előadás volt, s így nem volna szabad Rheingolddal előállani, ha már egyáltalán előállanak vele. A sellők hamisan énekeltek, az egy Ábrányinét kivéve, a nők mind gyengék. Férfiak közül Ney szépen énekel. Csak egy Takács Mihály van művészi színvonalon. Egészen elragadott, igazi wagneri alakot hoz elénk Alberichben. Az utolsó felvonást kitűnően, realisztikusan játssza, ami minálunk - valóban ritka. A zenekar jó, finoman árnyal, s hozza ki a motívumokat. Mahler igazgató láthatatlan, csak a vezénylő bot hegyéről látszik, hogy nagyon ideges.

Vasárnap, ápril 14-én.

Fogom magamat, és megírom Takácsnak, mennyire és miért tetszett nekem Alberiche. Tudom, hogy ez minálunk nem szokás, annál inkább teszem. Végre is egy művésznek elismerésre van szüksége. Felel rá, meg van lepve, hálálkodik, fel fog keresni. Azt hallom, hogy jó magyar ember s nem "hazánkfia", mint a legtöbb operaénekes és énekesnőnk.

Este a Walküröket hallgatom meg. Ez már más előadás, kitűnő a zenekar, s pár jó énekes. Ney nagyon jó Wotan, De Grach, az új aquisitio kitűnő Siegmund. Spiegel Arabella, sajnos még mindig gyenge, rosszul intonál. Ezen ugyan Mahler nem segíthet, ez hallási hiba.

Egy kifogás alá eshet az előadás után Mahler csak, hogy nagyon lassítja a tempókat. Ezáltal aztán a Tavaszi dal édeskéssé, egyes motívumok pedig szakadozottabbakká válnak.

Milyen elragadó mű azonban ez a zenedráma! Benne van e műben minden, a legelragadóbb érzéstől a legfenségesebb gondolatig. A szerelem egész bűbája, az istenség non possumusa, világfájdalma, s a "struggle of life" egész vibrációja. Szóval minden!

Mire ehhez szöveg?!

Előadás után Zay Miklós jön hozzám.

Miklós megint a pestiek parvenü tempóiról beszél. A gazdag leányoknak még gazdagabb férjet keresnek, nem sokat nézve az illető nevére. Mintha nem arra kellene ügyelniök, hogy régi, de fény vesztett címereket aranyozzanak meg. Múltkor, bevallom, ez a tárgy jobban érdekelt. Most egy kissé fülemben zúg még a "Tavaszi dal" és "Wotan búcsúja"!

Mikor egyedül maradtam, a zongora elé ülve, ahelyett hogy játszottam volna, felidéztem mind a hangokat, amelyek most már a szívemben csengtek vissza - -

Reggel Takáccsal voltam együtt, az opera fiatal, de igen tehetséges baritonistájával, főleg Mahlerről beszélt, elég furcsa dolgokat mondva el róla.

Azt állítja, hogy a legönhittebb ember, kivel életében találkozott. Erkel Sándort ülve szokta fogadni, mint egy kiskirály, Odrynak egyszer azt kiáltotta fel: "Sie Ochs!"^[935] Gorombáskodik mindenkivel, a zenekarból minden Wagner-előadás után elcsap néhány embert, ennek aztán az a pozitív eredménye, hogy a tagok olyan nervózusak lesznek, mint karnagyuk maga - ami pedig, hogy mire visz - az elképzelhető.

Takács egyáltalában azt állítja, ha Mahler egymaga volna az operánál, egész csomó operát nem lehetne előadni, hogy sem Aidát, sem Otellót dirigálni nem tudja.

Mindenesetre egy bizonyos, hogy Mahler uram kiismerte magát itt nálunk az első pillanattól fogva, erre mutat híres programja, amelyet a zenereferensekhez intézett, erre - magyar névjegyei!

A zsidó vallású, fajú és német születésű Mahler első pillanattól fogva a magyar hazafiságot hangsúlyozza, és a szélrózsa minden oldaláról hazahozza "hazánkfiait", ti. a külföldön levő magyar zsidó énekeseket.

Abban is egészen zsidó, hogy úgy tud - a zsurnalisztikával bánni, mint senki más széles Magyarországon. Az egyetlen zabolázhatatlan Sztojanovitsot, az Egyetértés referensét azzal kötelezi le, hogy előadat tőle egy balettet.

Mindennek dacára nem hiszem, hogy addig lenne népszerű minálunk, ameddig szerződése, melyet május elsején köt meg, tart. Hitsorsosai ti. rendesen hamar beállítják magukat, de aztán megtartani az elfoglalt pozíciót nem tudják.

Az a mesterségesen megcsinált pozíciók rendes baja, veszedelme.

Aztán meg Mihalovichcsal és Beniczkyvel sem fogja kitartani.

Mihalovich jó lesz neki addig, míg gyökeret vert, ha egyszer kiismeri magát nálunk, akkor belátja majd azt is, hogy ő csak nyerhet vele, ha nincs jól a Zeneakadémia "nemes" igazgatójával.

Beniczky pedig bűnbakja lesz, ha beáll a krach, és az operát szétrobbantja -

Én így látom ma az opera ügyeit.

Ebédre Jókaihoz. Ott a Fesztyeken kívül Káldy Gizella, ebéd után átmegyek a már szomszédban lakó Hubayakhoz. Csak Károlyt találom otthon.

Hubay Károly. A Jenő bátyja, nagyon hasonlít reá külsőleg. Minden modern kiváló művésznek szüksége lenne egy ilyen bátyára. Le frère impressario. Az Jenőnek, mint Munkácsyné Munkácsynak. Úgy kiismeri magát az élet színpadának ezer fonalában, mint senki tán Pesten. Ebben különben egy bizonyos nagyságot is ér el. Amint majd két óráig tartó tanácskozásunk folyamán (a Zeneakadémia és élet ügyeit illetőleg) kisült, Mahlernek ő adta az oly praktikus tanácsokat, midőn Pestre érkezett.

Különben egyike azoknak, akiknek nem szeretnék ellensége lenni!

Mihalovichról beszéltünk, nos tehát meg fogja enni azt, amit magának megfőzött: az interpellációt bátyám el fogja követni, éspedig a Hubay Károly információinak alapján.

Mihalovich a Hubayakkal szemben valóban kvalifikálatlanul viselkedett, et il a eu tort - parbleu!!^[936]

Vissza Fesztyékhez, velük a városerdőben. Gyönyörű tavaszi nap, elragadó színhatások. A szürkés alaptónusból finoman kiemelkedő halványzöld levélkék, rügyek, a nyírfák fehér sudár törzsei, a szürkéskék égboltot visszaverő tó Puvis de Chavannes színeire emlékeztet.

Minden pillanatban megállunk el-elhallgatva - - -

Innen-onnan egy árva verkli hangját hozza idáig az iramló szellő, majd minden csendes, a Városliget ez a része üres, a tavasz áramlataiban a fiatal pár s a singleton gentleman - s mindnyáját úgy elfogja valami, hogy hallgat mindahány!

A Wurstl Práterben a nép mulat, és mi?

Minket hangulat fog el, érezzük az életet a maga egészében - ez is valami.

Igazában milyen borzasztó lehet annak a dolga, aki számára a "látható világ" nem létezik. És a Rousseau előtti irodalom ilyen volt.

Ebéd után Forgách Sarolta grófnéhoz. - Révay Gyula megjött, azt akarom látni, főleg azért megyek.

Révay Gyula - szintén egy felső-magyarországi típus. Legközelebb áll hozzá genre-ra, gondolkodásra Justh Gyuri. Csak tán még kevésbé báb, mint ő, többön ment át, mint Gyuri.

Különben szintén gyenge, akarat nélküli, lágy ember, sok jóakarattal, amelyet mozgásba hozni nem tud. Családaink tradícióihoz híven rosszlábon áll - Gyurival. Mindig kell legalább egy Révaynak s egy Justhnak haragban lennie. Szerencse, hogy sem Gyuriban, sem Gyulában nincs elég anyag arra, hogy ez a harag valamiféle formát öltsön, így a legjobb szomszédok!

Én Gyulát kivált azért szeretem, mert öccsére, Simire emlékeztet. Az én jó, szeretett Simimre.

Forgách Saroltánál még Csekonichné, Károlyi Pistáné, Berchtold Elise, Károlyi Nandine és Melinda, Berchtold Charlotte.

Az öregebb dámáknál egyetlen úr, Gyula, a kisasszonyoknál én, Sarolta nem hítt többeket, mert sógornője, Gyula neje még igen rosszul.

A kis szalonban ülünk most, szemben velem a négy leány: Hahn im Korb^[937], parbleu!

Az ott Károlyi Melinda grófnő, a Károlyi Pista és Csekonich Margit kedvenc gyermeke. Ez - meg is látszik rajta. Szép is, okos is, tapasztalt is (tizennyolc éves még nincs!).

Halvány, igen halavány arc, sötétkék-acélkék fel-felvillanó szemek, amelyeknek kifejezése folyton változik. Igen szabályos vonások, s mégis rendkívül sok imprévu az arcban.

Már tökéletesen kifejlett termet, melyet ugyancsak kiemel egy nagy tudománnyal elkövetett orientális kosztüm. Gyönyörű karjai, vállai, keresztül fehérlenek a fehér selyemfátyol aranyhímzésein.

Egyike azon leányoknak, kik szerelemre születtek, s akiknél a "pillangó" közeledése elszomorítja azt, aki színpompájukban a tavasz ébredését, illatait szívja magába -

Mert az is szomorú, ha az élet reálehel a bimbóra, elhervasztja első szirmát, de még tán szomorúbb az olyan virág, amelyet napsugár még nem ért, és nem is fog érni soha!

Ilyen: Berchtold Charlotte. Bámulatos szépség, amely úgy hat, mint a jégmezőkön végigcsillanó napsugár színpompája: fagyosan, élettelenül.

Mert ez a leány nem élt, nem szeretett még sohasem, s azt hiszem, nem is fog. Ez látszik impasszibilis mosolyán, ez fekete, gyönyörű fényű, de kifejezéstelen szemein, ez végtelen nyugalmán.

Különös ellentétek, ez a halványszőke Melinda életre hí, s ez a barnapiros, fekete szemű Charlotte elojt.

Károlyi Nandine - normális, házias, jó leány, kinek minden mozdulatából érzik az - anyakandidátus. Anglia atmoszférája tette ilyenné. Nem szép, de rokonszenves, ebben a talajban sohasem fogja jól érezni magát.

Forgách Ilona - eh bien elle gazouille.^[938]

Beszélünk Károlyi Nandine-nal igen sokat Angliáról és Berlinről, elmondva sok-sok közhelyet, egyszerre csak odafordul hozzám Károlyi Melinda, s azt mondja: "Milyennek tart, érdekelne tudnom."

Sorra analizálom őket - úgy, ahogy megítélni ilyen felületes találkozásokra fiatal leányokat lehet.

Konklúzió az, hogy vígnak - közülök csakis az egy Forgách Ilonát (azt, akit pedig már egypár nagyobb veszteség ért az élet folyamán) lehet mondani.

Melinda - nagyon is öntudatos arra, hogy víg legyen, no meg intelligens is, ennek az egynek van egy jó porció philosophie mondaine-je. Nandine? Nem víg, mert a nagyvilágot nem szereti, nagyon is nagy fényben született - ő, ki az árnyékot szereti. Charlotte? "Óh - így kiált fel -, én néha igen jól mulatok Pesten, nevetek, de jóízűn, a lelkemből, a - pudlijaimmal! - A világban?" - - - teszi hozzá halkan. - "Nem, én a világban nem mulatok. Ezt - öndicséret nélkül elmondhatom."

Egy percig csend - A vallomások hangulata érzik.

Azt hiszem pedig, hogy e percben mind őszinték voltak: a legtöbb ember, asszony s főleg fiatal leány őszintébb, ha barátai előtt vallatja az ember, mintha egyedül. Olyan tanúk előtt, kik ismerik, igyekezni fog igazat is mondani - ha lehet.

1/₄ 11-kor el, át Batthyány Irmához, hol a családot találom együtt: Batthyány Gézáékat, Kárásznét, Csáky Istvánt. Bámulnak (kivált az urak - mi annál meglepőbb), hogy én Károlyi Melindát szépségnek találom.

Nem beszéltek vele még, ez az oka, azt hiszem, arca csak akkor érdekes, ha beszél - ha életre van híva.

Aztán az öntudatosságról van szó, a három leány azt vitatja, hogy az öntudatosság bizonyos fokán gyengül az érzés. Miért? Nem hiszem, azáltal, hogy tudom, hogy szenvedek, kétszeres a szenvedésem - ha ez áll, akkor - C'est vieux jeu de dire cela!^[939] Aztán mi az öntudatosság? Hisz csak két dolgot tudok bizonyosan: hogy egyedül vagyok a világon, s hogy szeretni bírok.

Ez az egész!

Mikor mind elmentek, lemegyek Batthyány Istvánhoz, komolyan, igen komolyan beszélünk az életről. Nemsokára egyedül marad a fiú. Irma grófné s a két leány külföldre mennek, Mária férjhez. Egyszerre magán áll, család nélkül. Jólesik, hogy hozzám simul, bennem bízik. De miben pótolhat egy ember egy családot?

Furcsa fiú, felületesen ismerve tán rossz posztónak is vélhetni, az életben nagyon is mozgásban nyilatkozik nála az, hogy csak egy dolgot lát a világon, ami biztos élvezetet ad! Ha közelebb ereszt valakit magához (ilyenek különben csak igen kevesen vannak), érzik ki rajta, hogy eleget szenvedett arra, hogy ne féljen a szenvedéstől, és eleget arra is, hogy másokat ezen az úton ismerjen meg.

Csáky Istiről beszélünk, István igen helyesen azt mondja, őt tartja az összes pesti fiúk között a legszánalomraméltóbbnak.

Mint minden ember, felületes ismeretre kissé komikus benyomást tesz, jobban belelátva lelkébe pedig szánalmat kelt, nincs olyan lény a föld hátán, ki ne cipelné a keresztjét!

István most felül az asztalra s onnan beszél: egész sziluettje kifejezi egyéniségét. Sovány, telivér alak, sápadt olivbarna arcbőr, horgas, hirtelen hajlott orr, szürkés szemek, gyors, színes gesztikuláció, mozdulatok, minden gondolatát kiszínezi egy mozdulattal, akárcsak mint a cigányok szokták, ez is elárulja a végtelenül érzéki embert.

Igen ügyesen utánozza az embereket, kis hibáikat senki úgy visszaadni, mint a mi jó "Stephlink" (ez a "családi" neve), nem tudja. Ellesi hanghordozásukat, bizonyos frappáns mozdulataikat, mondásaikat úgy visszaadja, hogy az ember az illetőt hallja, látja -

Amellett azonban meg is érti embereit, nagy ragaszkodásra, szeretetre képes, tele van elnézéssel, megbocsájt, mert megért.

Majdnem öt óra reggel, hogy elmegyek tőle, javíthatatlan vagyok! Az eső (mely egész éjjel zúgott), elállt, vizes a járda, visszaveri a hajnal szürkés, derengő színeit, meg a pislogó lámpák vereses fényét, az utcán egypár alak nehézkesen indul dologra; mi nem dolgoztunk, fogunk-e holnap? Dolog-e, amit teszünk?

éjjel muzsikáltatom magamat. Persze, Batthyány Gézával megyünk. Radics játszik, nem Rácz Pali, az én "udvari cigányom". Alighogy az első nótát eljátssza, feltűnik a háta mögött az öreg Pál barna arca, szemrehányó szemmel, komoran: hűtlenségen kapott! Furcsa, mindannyiszor, hogy más prímást megyek hallgatni, mintha csak megérezné - megérkezik.

Leül egy asztalhoz a banda mögé, úgyhogy Bélára nézve őt is látom, ez mind engemet, mind Radicsot zavarja. Én nem tudok közvetlenül hallgatni, ő játszani.

Pár nóta után odajő hozzám, azt mondja, bánatában becsípett. És ez valóban érzik és látszik is rajta - lassan, félhangon beszél, szemrehányásokkal illet, azt mondja, mindenki más elpártolhat tőle - de csak én nem, mert én a zenéjéért szeretem, mert úgy hallgatom a muzsikáját, mint senki más.

"Hogyan, Pál?" - kérdem.

"Úgy, öreg nagysás uram, hogy ha magának játszok, nemcsak a magam baját húzom, hanem azt is, hogy maga az én öregem, kit szeretek, akit féltek - "

"Mit félt rajtam, Pál?"

"Nem vigyáz magára, nem törődik az egészségével, mintha csak -"

"Öreg dada, ne tanítson, nem illik ez cigányprímáshoz!"

Ezt felelem, de nagyon meghat, érzem, hogy őszinte. Szeret, mert érzi, senki sem szerette úgy a muzsikáját, mint én, ez teszi olyan hűségessé is, mint egy kutya -

Ezalatt Béla (Radics) mind a szemembe néz, de már igen kaotikusan játszik.

Furcsa mégis a cigánymuzsika - a legközvetlenebb, az egyetlen, amelyben szuggeszció van a hallgató és a zenész között, hol a prímás a szememen keresztül kiérzi az egyéniségemet, azt, amit e percben érzek, s azt visszaadja úgy, aminthogy csak én érzek e percben. Az egyetlen módja a zenének, hol a művész igazodik a hallgató után. És ezt úgy adja vissza, mint csak ő, e csudálatos produktuma az emberiségnek teheti, ki a félvad ösztönével megérzi, mi vagyok én, ki sok generáción át tökéletesedett, s az eszem nevelt, s a született zenész finomultságával ezt vissza is tudja adni.

Azt hiszem, e kettős elem teszi a cigányzenét egyikévé a legcsodálatosabb művészi nonsens-eknek.

Pál - most rábeszél, hogy hallgassuk meg az öreg Radicsot. A vén cigány elragadóan játszik, mindig legjobban az öreg prímások játéka kap meg. Lemondás, végtelen melankólia, az érzés memóriája beszél hegedűikből.

Az öreg szemembe néz, s elvisz magával az én fiatalságomba (ma is az vagyok, huszonhat esztendőm ezt bizonyítja!) - - - öregebbnek érzem magamat nála. Azt hiszem, már öregebbnek is születtem, mint ő (hány generáció átöröklött tapasztaltságával áll szembe az ő naivitása), aztán mennyivel több átélt emlék tolulhat az én lelkem elé, mint neki?

A kor nem az évek számától függ. Van olyan perc, amely alatt jobban szenvedhet egyik ember, mint a másik egy élet folyamán -

Nagypéntekre virradunk, magamba szállok mint ember, mint művész.

Menjünk aludni! Te öreg prímás, ha elfújod a mécsest, nem fogsz nagyobb sötétséget látni magad körül, mint én a holnapi fényes napsugárnál -

Az első egyleti gyűjtőíveket küldi meg nékem Nagy Miklós. Batthy. Gézával nekiindulunk a városnak, elosztjuk az aláírt dámáknak, pompás "nagypénteki" mulatság. Előbb Zichy Irmának, nagy öröm, Nádasdy Feri, az igazi tetőtől talpig gentleman aláírja a nevét, innen Károlyi Pistánéhoz, bemutatja új palotáját nekünk. A legszebb Pesten, s határozottan egyike a legnagyobbszerűeknek a világon. A palota közepén óriási boiserie hall - átrium, mint ahogy ők nevezik -, földszinttől a padlásig - felső világítás. Onnan lépcső, mely galériába vezet - e galériába nyílnak körül a termek, szalonok. Gyönyörű táncterem, stukk, Lotz által festett plafon, berakott parkettek.

Tőle Budára, Pallavicini Adèle, Tiszáné stb.

Pesten még Dessewffy Aurélhoz. Ez egyike a legrokonszenvesebb alakjaimnak: a megtestesült ókonzervativizmus, de csak rokonszenves vonásaival. Megjelenése is telivér, igen nyúlánk, magas, sovány ember, finom markírt profil, keskeny, hajlott orr, előreálló áll, tiszta, átható kifejezésű szemek.

Felesége, Pálma grófné már rég beteg, egyike pedig egyletünk támaszainak. A "primicillák" között mindenesetre egyetlen, ki komolyan dolgozott is - a többi csak nézte és zavarta a dolgot.

Este Batthyányaknál, István lázas, nem tudom, mi baja lesz. Lefektetem, nála egy ideig, aztán haza, írok, készülődöm - nyugtalanul várom az elutazás óráját, amidőn ismét (habár pár napra csak) hátat fordítok a városnak - - -

Reggel 7-kor a legkönnyebb szívvel el Pestről. A ruttkai gyorsvonattal Stiavnyicskára (Kis-Selmecre - magyarul) Révay Gyuláékhoz. Majdnem Turócszentmártonig alszom. Ruttkán találkozom régi gyermekkori barátommal, Révay Simivel, egyikével azon pár embernek, akit a világon a legjobban szeretek. Majd három hónapja, hogy nem láttam, mielőtt Berlinbe utaztam volna, nálam töltötte az egész éjszakát majd reggelig (régi módi szerint!), azóta nem volt Pesten.

Egész Pest, s kivált azok, kik közel állanak hozzám, csodálkoznak azon, hogy olyan jól vagyunk. Egész Pestnek nincs igaza, hogy ezen csodálkozik.

Íme Révay Simon (Simi!). Barna, olajszínű fiú, nagy, fekete, elmélázó szemek, amelyen egész lelke (illetőleg lelkének az a jobbik fele, amelyet olyan kevesen ismernek) tükrözik vissza. Sűrű szemöldök, erős vonások, gömbölyű áll, húsos orr, elég érzékies, érdekes fej.

Kellemes, tán túlsima modor, sportkedvelés, jó szív, ezek azon tulajdonai, amelyeket mindenki meglát nála; mélységes mély érzésvilág, hamleti töprengés, gyengeség az élet durva harcával szemben, igen nagy zenei talentum - azok a tulajdonai, amelyeket sűrű fátyol fed, s amelyekért úgy szeretem.

Egyike azoknak, kik leginkább vannak az életnek kiszolgáltatva, ezért szánom őt, s ezért jövője egyike legnagyobb gondjaimnak.

Közös vonása sok van Batthyány Gézával: energiahiány, bizonyos fokú indolencia, pesszimizmus (de szubjektív mind a kettőnél), óriási alanyiság, roppant művészi anyag, amely egyiknél sem lett komolyan kiművelve - hála a magyar konvencióknak, amely honatya jelölteknek nevelte őket!

Tán a két legkedvesebb nem professzionális barátom e két fiú, kiket a szenvedésükért szeretek, s kik a szenvedésükön keresztül ismernek engem.

A kupéban, kocsin, semmiségekről beszélünk, mint az első percekben mindig.

Megérkezünk - a nagy stiavnyicskai kastély termében - mint mindig e jelenetnél - meghatva félreállok, az öreg özvegy Révayné megcsókolta szorosan, hosszan fia homlokát, e percben az özvegy csakúgy, mint gyermeke, oly végtelenül boldog volt, hogy mindkettőjük arca fájdalmas kifejezést öltött.

Mellette Gyula, az idősebb fiú, háziurunk.

A kastély öt hónapja, hogy már csendes, nagybeteg van a házban, Gyula felesége sz. Berchtold Róza grófné, ki öt hónapja élet-halál között lebeg, csak pár napja van annyira jobban, hogy pár órát a nagyterem sezlonján tölthessen.

Simi anyja, özv. Révay Simonné sz. Tajnay Helène, egyike a leghíresebb magyar öregasszonyoknak. A schlendrián korszakból, 1850-60-ból való, de bizonyos dolgokban modernizált. Igen jó asszony, józan ésszel, természetes talentumokkal szépen megáldva. Semmi művészi érzék, finomultság. Igazi tizenhárom próbás magyar "nagyasszony", melynek típusa sajnos tökéletesen kiveszőben.

Menye, Róza - sporting ladyre játssza magát, a "Mordsfrau"-ra. Hiú, igen snobish.

Egy órai együttlét után el fogja mondani, hogy gyermekeinek ruháit London- és Párizsból hozatja, hogy van kis és nagy négyese, szeret kitűnő szakácsával dicsekedni. Egyáltalán tart rá nagyon, hogy sokat beszéljenek róla és - meglepő dolgokat. Pedig csak nagyzolása híres. De ez aztán országszerte.

Ebéd után (melyet a kitűnő, valóban kitűnő szakács követett el) Simi a szalonban ráteszi a nyirettyűt kedves öreg hegedűjére, rám néz, úgy olvasva arcomon, mint a nyitott könyvben, játszani kezd - összefolyik szemeim előtt a világ, egyszerre kiragadott a kis-selmeci szalon banalitásából, messze-messze vitt magával. Eszembe jutott minden, amit átérzettem akkor, midőn nékem hegedült. Azok az esték a tajnai biliárdszobában, midőn hosszú-hosszú konfidenciák után elnémultunk mind a ketten, elővette a tokból a "száraz fát", s megszólalt a nóta, a kedvenc nóta:

"Nagypénteken mossa holló a fiát."

Vagy a tajnai présház fent a Bars megyét uraló hegyen, az őszi szüreti hangulatok, a szüretelő, Holbein Madonna-arcú tót leányok, aranygyöngyös pruszlikjaikkal, a nagy, fehérre meszelt terem, zöld vesszőgallyakkal, gyertyákkal, zászlókkal díszítve, amelynek ablakain végiglátni az Érsekújvár felé húzódó síkságon, belátni a lemenő nap végső sugaraitól megaranyozott folyóit, templomfödeleit, aztán a szoba közepére terített asztal, a tósztok, Simi, amint felkel tűzoltóparancsnoki uniformisában, aranytól ragyogván, bíbor bélésű ködmenbe, felemeli poharát, s megremegő hangon rám - a legrégibb barátjára - testvérére - üríti poharát. S én lekonyult arccal hallgatom, s felelni rá semmit, de semmit nem tudok; aztán a többi, többé-kevésbé banális "hivatalos" tósztok, amelyeket a titkár, a tiszttartó, a pap eresztenek meg, majd a híres Aranyos Maróthi Gazsi cigány muzsikája, egyszerre meg maga Simi - a cigánybáró áll a banda élére - s az kezd prímázni - a lassú, bánatos nóták után felhangzó pattogó csárdás; majd holdvilágnál hűvös őszi éjszakán haza, sárban, csendben, fáradtan - vigasztalanul, mint azelőtt - - -

Eszembe jutnak azok az órák, midőn jó hűséges szemeivel megint csak rám szegezve tekintetét - - - már beszélni képtelen lévén - eljátssza Tinódi Sebestyén búskomor nótáját, komolyan, méltósággal.

Eszembe jut minden, eszembe jut az, hogy nagy szívével ő vigasztalt meg legtöbbször a világon, hogy néha, midőn azt hittem, nem bírom tovább, odaállott mellém - s kisajtolta lelkem egész keservét -

Úgy érzem, lassan összefolyik szemeim előtt minden, úgy érzem, egy árva könny tolult még az én kiszáradt szemeimbe is, e percben oda szeretnék menni hozzá és megölelni, megcsókolni homlokát - - hálásan - -

A szalonban egy kacaj: "Hát magának mi baja? A feje fáj? Jöjjön, beszélgessen velem."

Az öreg Révayné volt - -

Back in the world!^[940]

Hiába, Simivel csak Tajnán, midőn ő is egyedül van, szeretek lenni. Ilyenkor vagyunk csak igazán együtt. Nagyon egymásra szorultunk pedig, énnekem a szívére, őneki az én ítéletemre van szüksége.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Napközben mind a három nap alatt délelőtt a lábadozó Révay Rózával a szalonban, többnyire (milyen különös mégis az élet) a legkönnyebb, a legsemmisebb dolgokról volt szó. A nagy betegség nem tette komolyabbá. Szembenézett halállal, tegnap még három ápolóné emelte, négy orvos gyógyította, ma halványkék à la Sarah Bernhardt hálóköntösben, csupa brüsszeli csipke között a legújabb divatról, új szakácsáról, ki Sachernél volt, a Simi által a győri vásáron vett telivérekről, gyermekeinek Angliából érkezett ruháiról beszél.

Azt hiszem, akkor, midőn utolsó óráját érezte, arra gondolt, hány ló lesz a koporsója elé fogva, hány gyertya fog égni ravatalán s kik fogják emlegetni és hogyan -

Mert Róza nem hiú, de a hiúság.

. . . . . . . . . . . . . . . . . .

A stiavnyicskai kastély csudálatos keveréke a slendrián és modern ízlésnek. A rengeteg kastélynak kívülről semmi stílusa: összevissza van építve vagy öt-hat kiugrással.

A termek jórészt a régi slendrián és a modern ízlés keveréke. A nagyteremben néhány szép darab, különben paliszander tarkavirágos kretonnal áthúzva. Ebédlőben sok régi szép porcelán, ezüst elrendezve a fali állványokon.

Egy igen szép régi stukk szoba óriási kandallóval, ez az ódon oligarcha kastély utolsó maradványa - a többi szobák 1850-60 ízlésben.

A park azonban egyike a legszebbeknek Magyarországon, a háttérben a szklabinai várrom, odáig pedig a halastavak, vadaskerttel együtt betöltenek egy jó óra járásnyira elterülő völgyet -

Délutánonkint séta, erős, hegyi levegő, amelyet felmelegít a tavaszi napsugár, igazi hamisítatlan tavaszi napok, olyanok, aminők Magyarországon csak a kárpáti vidékeken vannak.

Az éjszakákat Simivel átbeszélgetjük régi jó szokás szerint.

Többi között Zay Imrét analizálja, elmondva, milyennek ismeri ma, miután az ifjabb "öccs" majd egy hónapot töltött nála, Tajnán.

Szerinte sok józan ésszel megáldott, jószívű, de öntelt, fejes, kissé még csiszolatlan "félvér", kinek semmi sem fáj úgy, mint hogy csak az.

Azt hiszem, jól ítélte meg, az emberismeretben is, mint sok másban, nagyon haladt a gyerek.

Beszélünk aztán egyéniségeinkről, látom, hogy napról napra hasonlóbb lesz hozzám, már érzési alapja majdnem tökéletesen hasonló. Alapjában szláv karakter, a szláv hibák nélkül, csak a gyengékkel.

Sok filozófia, a priori idealizmus, mely a posteriori pesszimizmusra visz, s ez teszi őt is, mint engem, szerelemképtelenné. Többet vár, mint kaphat, s ez a nagyon művészi is egyéniségében. A benső anyag (a töprengés, mely a legmélyebb érzéssel jár nála karöltve) boldogtalanná teszi anélkül, hogy igazi nagy csapások érték volna az életben, igazi művész - kit a magyar konvenciók a hivatalos "közpályának" neveltek. Lágy, akarat nélküli ember, s ez a szláv gyengeség jellemében. A szláv népeknél csak a nők tudnak akarni.

Én is akarat nélküli voltam, míg meg nem neveltem magamat, ma akaratom egyike a legerősebbeknek (ezt bevallhatom, azt hiszem) Magyarországon. Aztán meg én teszek is, de csak azért, hogy észre ne vegyem, hogy nem élek.

Azért élek sokat, hogy észre ne vegyem, hogy nem élek - - ez az én orvosságom-morfiumom, Simi - a "pillanat"-hoz fordul - ha már nem bírja tovább.

Csudálkozva mondja, hogy mily furcsa az, hogy egyetlen nagy szerelme után, melynek tárgya tán Pest legösszetettebb teremtése volt, parasztlányba szeret, s az után bolondul pár évig.

Mintha éppen nem az üvegházi levegő után vágynánk leginkább a természetes aër után!

Különös érzés fog el - látva, mennyit haladt, mennyit nőtt ez a fiú.

Most már kész ember lett, ki mindenesetre egyike a legkiválóbbaknak minálunk.

Egy gyönyörű üvegházi növény, amely jó Isten tudja, milyen csuda folytán, a szabad természet ölén minden ápolás nélkül fejlődött ki, nőtt naggyá.

Különben azt hiszem, ma még csak én értem széles e világon, családja, mellyel szemben őszintén adja magát, félénkség nélkül, nem értheti meg (hiszen mikroszkóppal nem lehet meglátni a csillagokat!), a többiekkel szemben pedig félénk - csakis játékából érzik ki a művész, az egyén - a nagy művész, mert az - a legkiválóbb hegedűsök egyike magyar nótát ma már tán senki sem játszik úgy, mint ő - Specialitása a viola, amelynek mély komor színei hozzák ki a legerősebben mély, borongó egyéniségét.

Villásreggelire értem jő Justh Feri, akivel át, Necpálra, az ősi fészekbe, mely 1273 óta van családunk birtokában.

Gyuri cousin-em kastélyába szállok.

Felesége sz. Beniczky Mariska (Beniczky Ödön és neje, sz. Keglevich Stefanie leánya), atyja Justh Kálmán és anyja sz. Beniczky Sarolta, meg Anna cousine-om fogadnak mind, a park előrészében levő óriási hárs alatt.

Ez a necpáli établissement nem nagy, de mindenesetre a legszebb Túrócban. Maga a kastély egy kicsiny, francia rokokó stílű emeletes épület, magas tetőkkel, barokk díszítéssel kívül (amely alatt családunk evangélikus ágának sírboltja van).

Ezt az établissement-t családunk evangélikus ága lakta, utolsó ma ez ágból Justh József, előbb barsi főispán, majd képviselő és a Deák-párt elnöke volt, ki nejével sz. Révay Pauline-nal (az öreg Simi nénjével) csinosította, díszítette a parkot.

Ez volt a tizenharmadik Révay-Justh házasság, a túróci babona szerint ezért volt annyi csapás kebelében.

Az öreg Pepi bácsi (mint [Olvashatatlan szó]) meg akarja ölni magát, ebben megakadályozzák, akkor megbolondul, és Schwarczernél hal meg, fia, ifj. József, ebben a kastélyban egy selyemharisnyára felakasztja magát, második fia, Sándor, delírium tremensben hal meg, és ennek fia, Béla, meg akarja ölni magát - ez utóbbiból kiszedték a golyókat, még ma is él.

Az Inzucht!^[941] A race öreg, meg akarja semmisíteni magát, a természet örök törvénye parancsolja ezt így!

E családból két más alak vált ki, Justh Sidonie, férj. Brunswick Ferencné, ki mint Beethoven barátnéja s kitűnő zongorajátszónő válik híressé, a másik, Justh Márta, ugyancsak József leánya, korának legszebb leánya, ma Bissingen-Nippenburg Ernő neje, már nem szép - - - nyoma sincs világszépségének.

A ház ifj. Pepi halála után pár évig üresen áll, majd ifj. Justh Gyuri és felesége költözik bele - a boldogság lép az enyészet helyére, gyermekmosoly a házban, virágzanak a fák a parkban.

Minden jobbra fordult a négy fal között.

Justh Gyuriné sz. Beniczky Mariska. Igen nyugodt ladylike asszony, egész életében vágyainak netovábbja az volt, hogy nyugalomban éljen. Nem bántott senkit, de azt követelte, hogy őt sem bántsák. Majdnem oly idős, mint férje, kinek első ízben unokatestvére is lévén - jól ismeri és tud vele bánni, illetve csakis ő tud.

Szép sohasem volt, csak termete gyönyörű, magas, királynői megjelenés. Kissé olyanféle modor is, úgyhogy a megyében nem szeretik, azt mondják, gőgös - pedig mindenkivel egyforma hideg, kimért, tartózkodó.

A házat is úgy viszi, mint igen kevesen, dacára, hogy sokkal egyszerűbb train, mint Stiavnyicskán, sokkal úriasabb.

Nyugodt, szolid elegancia, semmi "möchte, aber kann nicht."^[942]

Ugyanaz este még, id. Justh György bátyámhoz, a volt túróci főispánhoz, ki a falu túlsó végén lakik, szintén egy francia stílű kastélyban.

Egyike a felvidék tipikus különceinek. Abból az anyagból van, mint Révay Feri és a Mednyánszky család néhány tagja. A nőies tulajdonok (amelyek a szláv fajok férfiainál már úgyis praedominánsak) a túlnyomóak nála. Gyenge, erélytelen ember, ki azonban Sardanapalus módjára fejes és akaratos. Szeszélyes, beszámíthatatlan, kínozza környezetét, mert őt magát megkínozta az élet.

. . . . . . . . . . . . . . . . .

Tragikus ház, igen komikus külsővel. A beteges, nyafogó Gyuri, ezer szeszélyével, a kis grimaszozó asszonyka, ki egyébről nem tud beszélni, mint kutyáról, macskáról, madarakról - s a végtelen űr, melyben élnek, tudja Isten, de úgy elszomorít, hogy csak szeretésemmel tudom elálcázni azt, amit érzek.

Pedig Gyuri, a híres, gőgös, öntelt Gyuri, ezt az egyetlen dolgot, a szánalmat nem bocsájtaná meg sohasem - - ő szerencsés, élt, uralkodott családján, megyéjén, gúnyos mosollyal nézte az életet, úgy is akar meghalni - őt ne szánja senki. Fázok a telkén -

Sivár a háza, sivár a kertje - elhagyatott, puszta, élettelen, sivár, virágtalan lesz a sírja, nem szeretett, nem szerette senki.

Ez is a race egy vonalán a végpont - egy ilyen embernek már nem is lehetett volna gyermeke, úgy mint egy Révay Ferinek nincs.

Kilépve kastélyának kapuján, szemben velem a régi ősi kis várkastély, amely Mátyás korában épült, s amelynek kapuja felett ez a büszke mondás ragyog:

A vár áll még ma is, tornyai kiemelkednek a többi kastélyok fedelei felett, a hárs ott áll előtte, még minden kő a maga helyén - vajon nem fog-e az élettelen alkotmány tovább élni az élő anyagnál, mely létrehozta. -

Már igazában csak a Kálmán lineája életképes, ott is Gyuri unokanővérét vette el - a többi -

Tót Prónára, a fiatal pár által a jövőben lakandó établissement-ba, Ferivel, a vőlegénnyel. Mennyi remény, mennyi boldogság beszél minden szavából. Mennyit vár az élettől, míg mi -??

Feltűnik a régi Prónay törzskastély magas, íves fedele - pár forduló, s az udvarban a nagy, dupla címeres házajtó előtt áll kocsink.

Ez tán a legszebb Justh kastély Túrócban, kevés, de nagy szobák, gyönyörű stukk plafonok, nagy, tágas terem, szép kis francia nyírott kert. Egyike a Magyarországon oly ritka entre cour et jardin kastélyoknak.

Teraszt jöttünk építeni "Rómeó és Júliának".

Azonban a lépcsőház oly ügyetlenül követtetett el, hogy ez lehetetlen. - S így délután eredménytelenül vissza Necpálra.

Este Mariskával sokat beszéltünk. A házasságról ki azt mondja, Feri szülei csak azon bámultak, hogy egy ilyen higgadt, nyugodt fiú hogy szánhatta el magát erre ilyen gyorsan. Pedig mi természetesebb, minthogy az én hirtelen Feri öcsém hirtelen végezzen el valamit, amibe érzés is vegyül.

Gyönyörű tavaszi reggel, a kis okos Ödönt sétálni viszem a kertbe. Gyuri idősebb fia kikérdez, hároméves tapasztaltságát bővíteni akarja a - menyasszony fogalmával. "Mi az, mije a Mária néni Feri bácsinak?"

"No, menyasszonya."

"De mire való a menyasszony?"

"Hogy az ember csókolja."

"Hát akkor a Kindsfrau is menyasszonyom nékem?"

Fogas kérdés!

Lassan felmászunk a kis finom, azaz ideges, nagyon intelligens fiúcskával a park végén lévő sírbolthoz, amelynek kapuja be van falazva: itt nyugszanak az evangélikus Justhok mind, még az utolsó szerencsétlenek is.

"Kik laknak ebben a házban?" - kérdi Ödön.

"Olyanok, kik már angyalok lettek."

A fiú elbámul, én hallgatok szintén, aztán isten tudja, mi száll meg, összefogom két kis kezét: imádkozzál, mondom, a gyermek, egy percre reám bámul, aztán halkan, félénken elmondja az úr imáját - minden csendes. Egy madárka csipog a szomszéd bokorban, a fák ágait megrezgeti a hűvös szellő, meglegyinti még a sírbolton végigfutó repkény leveleit is - és a gyermek csak imádkozik. Magamhoz ölelem, úgy némítom el -

Helyettem tette, azokért, kiket szerettem, sajnáltam és feledni sohasem fogok: Sándorért és Pepiért.

A gyermek, midőn lejöttünk, nem kérdezett -

Délután kettőkor Rákó Pribócba, hol randevú a gyorsvonaton Simivel, ki velem Pestre jő.

Beszállva Simin kívül még az öreg Révaynét is találom. Hangulatos út, eleinte sokat tréfálunk, majd az öregasszony elkomorodik, Gács felé robog a vonat, feltűnik az ős Forgách vár messziről, hol unokája, a korán elhunyt szegény Forgách Józsi nyugszik. Simi végtelen szeretettel, gyöngédséggel igyekszik figyelmét elterelni - de az öregasszony csak zokog: először utazik ezen a vonaton a szomorú eset óta.

Majd a gácsi hatalmas kupola is belémerül az esti ködbe - az öregasszony szunyókálni kezd, mi pedig Simivel felmászunk a vonatvezető kis őrtornyába, mely a kupé tetejéből kiemelkedik, onnan nézünk körül - - - tovairamló tájék, az esti szürkületben elmosódó színek, a levegőben villogó tűzszikrák bűbájos képet nyújtanak - - - soká hallgatunk. Semmi nesz, csak a vonat egyhangú zakatolása. Majd Simi szólal meg: "Tudja az Isten, hogy van, de ha egy ilyen bánatos, szürke lapályt látok, valami úgy elfogja a szívem, hogy ki sem tudom mondani, és ez az érzés, csakúgy, mint minden más nagyobb benyomásom, zene formájában jelentkezik nálam, s valami dalt szeretnék hallani, mely a képet kísérje - - - szinte egy dalt hallok a szívem mélyén, amely ezt kifejezi." Íme a művész, öntudatlanul kifejezte a megérzett tájkép eszméjét.

Neki dalt, egy festőnek képet, nékem eszmét, mindnyájunknak hangulatot fejez ki.

Aztán megint elhallgatunk, mind sötétebb lett, csak a zakatoló lokomotív piros füstje világít előttünk, mintha az űrben rohannánk! Előttünk, mögöttünk, felettünk, alattunk füstfelhő, amely a sötétségbe vész - csak egy árva csillag villan fel. Bevilágít-e a lelkünk mélyébe?

Simi egy karját karomba fűzte, közelebb simult hozzám, tán ugyanazt érezte, mint én - tán neki is ugyanazt fejezte ki ez a hajsza, ez az őrült rohanás a sötétben, szinte cél és irány nélkül, a pislogó vezércsillaggal előttünk, amelyet néha-néha elmosott egy sötét felhő.

E percben megfogta kezemet - én viszonyoztam kézszorítását. Megértettük egymást. - -

Íme a város!

Felvillannak első lámpái, fényözönnel merül fel a setétből. Elöl ott a villanylámpák vakító fénye, emerrébb Kőbánya olajlámpái, erre gázlámpák, piros, zöld, fehér, sárga lángok - a lángok, a fény káosza. Hívogatólag integetnek mind, vége a magánynak, az intimitás óráinak, kezdődik a harc újra, napról napra, percről percre, se virág, se rügy, sem madárdal, sem tavasz. Csak zakatoló, lázas, ideges küzdelem, hegyes foggal, éles karmokkal: "homo homini lupus" a jelszó, nyugalom: fikció, nyugtalan küzdelem az álom, amelyre harccal ébredünk.

Fényben előttünk a peron. Le gyorsan a magasból, vége a csendnek, vége a dalnak, vége a sötétségnek, a magánynak, mosoly üljön hát az ajkra - hisz felvettük a keresztet újra. Előre - nevetve! Az élet hí!

Az az élet, amely - az életet van hivatva pótolni.

Első hír hazaérve: Batthyány István nagybeteg.

És így mindennapi kenyerünket megadod, Uram, nem felejtkezel meg rólunk!

Egész délelőtt Simivel komissióztunk - hála Istennek, Istvánnak nincs komoly baja, csak kanyaró, nagy lázakkal kísérve.

Este Forgách Saroltával. N. b. Simi már a délután folyamán sokat beszél Ilonáról, kit ő komoly, szánalomra méltó lánynak tart, s kit a szegény Józsi halála tökéletesen lesújtott, és e kedélyállapotát álcázza csak folytonos vígságával, nervózus jókedvvel - - -

- Beszélni kezdek vele - másképp, mint ahogy eddig szoktam, hisz eddig még mindig a gyermeklányt láttam benne. Meglep, mert Siminek igaza van.

Mindaz, amit Simiről mond, emberismeretre vall - s mi több (amit eddig nem hittem), mély kedélyre. Fiatal nagybátyját szereti, s utánam az egyetlen, aki ismeri. Persze, bizonyos rejtekeit a lelkének nem láthatja meg, erre fiatal még - tán nem is fogja sohasem. De körvonalait egyéniségének helyesen vonja meg.

Amíg beszél, arca is kifejezést változtat, és így komolyan hasonlíthatatlanul szebb, nemesebb arcélű, mint mikor nevet - - bolondozik.

Így nőies - míg rendesen gyermekes arckifejezése van.

Nagy örömmel látom, hogy tévedtem, midőn gyökér nélküli plántának néztem, amely csak szemrevaló, anélkül hogy célja lenne. Örülök Simi és - magam miatt.

Forgáchéktól haza, hol Zay Imre már vár reám. Magas, igen karcsú, sovány fiú, hajlott, nagy orr, kis száj, veresszőke kondor haj és pelyhedző bajusz. Telivér - minden mozdulatában, dacára - hogy (mint Simi fentebbi analízisében megírta) nem az. Nagyanyja után az Auerspergekre ütött. Vele, Cebrián Istvánnal, Simivel, Batthy. Gézával és a Forgáchéktól elhozott Mattencloit Janival cigányozni. Ez utóbbi anyja után (ki Berthold leány) Róza tulajdonait is örökölte. Folyton Don Carlosról beszél, zavar - de nagyon.

Pedig - milyen muzsika!

Balázs Kálmán bandája, de a híres öreg Boka prímázik.

A könnyem majd kicsordul.

Este a tegnapi társaság, s vele Nyáry Kálmán (Fanny grófné unokaöccse) nálam. Ez utóbbi, ki Bánffy Gyurkával is sokat játszott, kíséri Simit. -

Bánffy Gyurka temetéséről egy részlet: mind barátai kék nefelejcs koszorúkat küldtek koporsójára, amely nem látszott a "hűség" e szimbólumától. A temetőben pedig a kolozsvári három cigánybanda egy piciny nefelejcs koszorút (egy "szív" nagyságút - mint ahogy az egyik prímás mondta) deponál fejfájára - elhúzva országos hírűvé vált dalát:

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Egy szem sem maradt szárazon.

Reggel - délig Istvánnál, ki jobban.

Du. Simivel és Imrével a városerdőbe kocsikázni: a tavaszi elegancia robog el előttünk.

Még a tavaszt is megrontják!

Séta Margot- és Károlyi Ginával. Az előbbi és Miklós holnap utaznak, mennek nyárára. Augusztus végén Stiavnyicskára; ott egy nagy ünnepély: Simi hegedül, Cebrián leányok játszanak, Margot, Gina grófné, Miklós és Imre előadják B. Mária (a már akkor fiatalasszony) egy bluett-jét, Miklós és én felolvasunk. Très épatant!^[943]

Városerdőből vissza Simivel, ki viola d'amouron játszik nekem majd egy óráig. Mind a ketten szükségesnek éreztük e banális délutánnak még emlékét is zenével mosni el.

A viola d'amour kedvenc hangszerem, férfiasabb, mélyebb, mint a hegedű, lágyabb, mint a gordonka, s amellett a leg"étrange"-abb hangszer.

Aztán a legemberibb is - mert a - - legérzékiesebb, legtöbb a szín rajta.

Este megint Forgáchéknál, Sarolta beteg, Ilonával és Simivel a kis szalonban. A nagy kanapén ül a kis háziasszony, két oldalon a két öreg (20-25 éves) nagybácsi, a valódi: Simi, és a talmi: én. Vallatjuk, s ő vall.

Tehát - még nem - - - Még minden út nyitva áll előtte. Még mindent várhat az élettől.

A két "nagybácsi" megegyezik abban, hogy idősebb, tapasztaltabb ember lesz majd a "boldog", ki imponáljon néki, éspedig nemcsak az eszével, de tapasztalatai- és higgadtságával is.

Fél tizenegykor az Angol királynőbe megyünk cigányozni, ott: Batthyány Lajos és Géza, Zay Miklós és Imre, Cebrián István.

Berkes Béla játszik - - - ezt a prímást nem bírom hallani. Szakadozottan, folyton egy hangban játszik, minden mezzoforte, és - nehézkesen jön ki vonójából.

Konyhaszolgálóknak való muzsika. Összeszedjük Simivel a társaságot, s visszamegyünk a Vadászkürtbe. Ott Balázs Kálmán, illetőleg az öreg Boka játszik.

Miklós és Lajos a főispáni teendőkről beszélnek, a zene nem létezik reájuk nézve, annál inkább mireánk nézve az ő hangos, lármás konverzációjuk.

Ezek aztán 12 felé elmenve - nekifekszünk a muzsikának -

A reggeli gyorsvonattal elkísérem Simit Vácig. Mily szívesen mennék vele Tajnára, ki sem mondhatom! De hát nem lehet, az egylet - a "szent egylet" elrabolja tavaszomat! Szépen Pesten kell maradnom a porban, piszokban, a forró aszfalton, hiába, csak a kötelesség ér valamit.

Vácott kiszállok. Dukára kocsin, Latinovich Albinhoz, illetőleg a menyasszonyt, Batthyány Máriát akarom látni. Ott még Latinovich Laci és Orczy Dezső. Az előbbi kísérte Zichy Gézát svéd és norvégiai útjában.

Máriát oktatom, még nem tud Ferivel bánni. Vele csak a legegyszerűbb módon lehet eljárni, nem lehet mindenféle szubtilis női fortéllyal szerelmét fokozni, mert esetleg egész mást ér el vele, mint amit akar. Hirtelen embernél sohasem tudni, hol áll meg, s amellett, hogy Feri a leghirtelenebb ember, kit ismerek, egyúttal a legtragikusabban is vesz fel mindent.

Latinovich Régine-nel is sokat vagyok. A szó szoros értelmében jó asszony, derék, optimista, kissé túlérzékeny teremtés. Igen nyárspolgárias szentimentalitással és - világnézlettel. Bizonyos pontokban sohasem fogunk egyetérteni. Világnézlete emlékeztet egy kissé arra, amely az Halévy Abbé Constantinját és Ohnet regényeit lengi át.

Une femme toute ronde;^[944] aki persze az én "gótikus" mivoltommal kevés találkozási pontot talál.

Latinovich Albinnal hosszabban; igen rokonszenves ember. Nyugodt gentlemanlike modor, nyugodt világnézlet, biztos alapon áll mindenképp. Józan, "kétszerkettő"-t jól tudó ember, kinél azonban még ez is rokonszenvessé válik. Egyike azon embereknek, akiket mindenki szeret.

Sokat beszélünk Károlyi Pistáról (ki igen jó barátja neki). Albin azt mondja, a trónörökös hirtelen halála nagyon lesújtotta - éspedig nemcsak, mert szerette, de mert tartott is e barátságra.

A király nagyon haragszik reá, nem is fogadta el őt a temetés után, pedig egy havi időköz alatt háromszor kért audienciát.

Albin egy héttel a trónörökös halála előtt volt Pistánál, éppen akkor kapta Rudolf arcképét, egy olyan levél kíséretében, amely úgy volt írva, mint ahogy csak búcsúlevelet szoktak írni, a levél így végződött: "és ha e képet látja, gondoljon majd néha hű Rudolfjára".

Pista is azt mondta, hogy már évek óta foglalkozott azzal az eszmével, hogy nemsokára meghal; kaotikus embernek tartotta, kinek idegei már régen tönkrementek.

Én azt hiszem, már így is született - a Wittelsbach vér, Európa legfinomultabb s legromlottabb fajtája!

Ebéd után, mielőtt vissza Pestre, Régine énekel - többi között az "Este van már - "-t is.

Haza Berchtold Miklóssal - a hírhedt "Mimi"-vel. Érdekes fiú, minden hibája dacára. Igen finom, tán túlságos finom arcél, halotthalavány arc, fekete szakáll és bajusz. Sima, igen civilizált modor. Furcsa vegyülete ez a fiú az erdélyinek és az angolnak (nagyanyja, Lady Strachan angol születésű, anyja, sz. Bánffy Elize erdélyi). Modora, mozdulatai, mozgása, sőt profiljának rajza is olyan, mint az angol upper ten thousand-é, amely alapjában különbözik attól az angoltól, amely típusát a szállodákban, vasúti kocsikban találjuk. Igen emlékeztet külsőségekben az én kedves Alastair Cary Elwes barátomra.

Míg az erdélyitől bizonyos szólásformái, ravaszsága, amely azonban nem finomult; a Berchtold egyéniségében a sznobizmus.

Mindent úgy akar tenni, mint ezt unokabátyja, Károlyi László, kinek tízszer akkora vagyona van, mint neki, teszi; szeret dicsekedni, szeret elegáns lenni, büszke négyeseire, kesztyű- és cipőire.

Énvelem most végtelenül kedves, majd felfal. - ? - Dédelget a kupéban, vigyáz, hogy jól üljek. Aztán nagyanyjáról, az öreg, Velencében élő Berchtold grófnéról beszél, kinek különösségei Európa-szerte ismeretesek. Gyönyörű, óriási palotája van a Canale Grandén, amelyet egészen stílszerűen rendez be, sok százezer forint értéket képviselő műkincset halmozva benne össze. Egy időben úgy él az öregasszony, mint egy királynő, látogatásokat sohasem ad, csak fogad, maga csinálja palotájának honneurjeit - éjjel azonban virraszt, attól félve, hogy betörnek hozzá és kirabolják.

Csak reggel, midőn azt hiszi, a tolvajok már nem merik kifosztani, fekszik le - addig maga porolja bronzait, bútorait, képeit -

Ha elajándékoz fiainak valamit, másnap a hiányzó bútor vagy műkincs már pótolva, alig tudni, honnan és miképp.

Most már szenvedélye aláásta vagyonát, alig van valamije - de azért még mindig gyűjt és elad.

A Berchtold Richard intérieurjének régi darabjai is onnan jöttek ide. E nagyanyjától örökölte Mimi is a "dilettantizmus"-t, amely nála igen magas fokon áll. Csinosan fest, Velencében Panini tanítványa volt, Pesten Pálliké. Az arts décoratifhez úgy ért, mint minálunk csak igen kevesen. Minden megvan nála, hogy ember lehessen, csak egy hiányzik, az erély. Nem bír ellenállani. A legkönnyebben lehetne belőle egy más Berchtold Mimit formázni, aki éppen csak annyira lenne ő, mint a mai lump uraskodó könnyű posztó.

Furcsán nyilatkozik a házasságról, a morális érzék minden nyoma nélkül. Feleség: la fille pour - toujours^[945] - szerinte.

Hazavisz kocsin, folytonos konfidencia. Miért? hisz alig ismerem - tanácsért, segítségért fordult hozzám? Ki tudja?

Sajnálom, értem, egyes tulajdonait megbocsájtom, ez az egész, amit érte ma tehetek.

A holnap! Az tőle függ. Nem tőlem.

Reggel Csáky Istvánnál. Szegény fiú, nem változott ő sem, a tavasz néki nem hozott virágot, a nyár nem fog gyümölcsöt, csak az ősz hervadást -

Hubayéknál, Hubayné van csak otthon. A keleti asszony indolenciájával, restségével - kifűzetlen, összeesett mivoltában fogad. A tavasz még lassúbbá, renyhébbé tette. Különben derék kis asszonyka, nagyon beleillik a két fiú közé, a nervózus egész művész és a vérmes fél üzletember, fél művész közé. A szordinó az üvegharangokra.

Délután Gézával a Lipótmezőre. Gyönyörű, bűbájos idő. Lassan elbaktatunk a Batthyány Tivadarék villája előtt, benézünk: a piciny jardin bourgeois egyik sarkában a kuglizó házban ott ülnek egy fehérre festett fapadon kávézva, fehér reggeli főkötőben Tivadarné, és papucsokban Tivadar, egymást látják csak az egész tavaszban, és - valószínűleg a Svábhegy tájékán megdrágult zsemle áráról beszélnek.

Furcsa, hogy csak olyanok születnek a boldogságra, kikben nincs elég anyag arra, hogy ezt megbecsüljék.

Óvatosan tovább - nehogy meglássanak. Ha behívnának, ez az ő, és a mi tavaszi hangulatunkat tönkretenné!

Őket csak Pesten, a Sugár úton, nem - a Nagy János utcában - a magok helyén.

Tovább, elhagyjuk a tébolydát az országúton felfelé. Egy vendéglőbe tévedünk, ahol két év előtt hét színésznővel voltam. Eszembe jut ez az emlékezetes kirándulás, amely híressé vált a maga idejében. Jászai Mari agyában fogamzott meg egy szép tavaszi napon ez ötlet, hogy kimegyünk a tébolydába. Egy társaságot toborzott össze, amellyel ¹/₂ 7-kor reggel találkozunk a kioszkban. A kioszk reggeliző publikuma nem tudta, mi történt. Ennyi színésznőt a "privát életben" nem látott együtt még soha. Ott ültek egymás mellett sűrűn, fodor fodron, szinte a fátyolok egyik kalapról átlengtek a másikra: a "nagy Mari" (Jászai) és a "szép Mari" (Hegyesi); a világ legöntudatosabb naivája: Nagy Ibolya; a színpadon folyton siránkozó, az életben folyton gúnyolódó, savanykás Rákosi Szidi; Kornélia az - elegáns; ott Békéssy Irma a - merész; és Krecsányi Vera a - vidéki színészet.

Mint férfiak csak a "tigriske" (Árpád) és én, hisz amazok egyik csak a Kaffka, a másik pedig csak az Ibolya vőlegénye volt. Pont hétkor ott állott omnibuszunk, a sok lármás toalett helyet foglalt - a cséza nehezen elindult. A kioszk publikuma kitódult a Vigadó térre bámulni. "Szerencse fel!" kiáltja Bartók a kapuból és lengeti kendőjét: búcsúzva a tébolydába lassan, de biztosan robogó művésznéptől - - -

A Lánchíd közepén Podmaniczky Frigyessel találkozunk, ki örök kockás ruháját méltóságos léptekkel viszi át Budáról Pestre - - - A társaság éljenzésben tör ki (ez is egy anti-Keglevich tüntetés volt). Fridmaniczky Poczi felriad önmagába merült sétájából - apercepírozva a már-már elrobogó omnibuszt és publikumát, az első pillanatban utánunk akar iramodni - - szerencséjére idejekorán észre tér. S így csak sóhajtva intett a távolodó - Nemzeti Színháznak.

Midőn felérünk a hegy tetejére menő útra, leszállunk az omnibuszról; kis csoportokba oszlunk, az asszonyok, az egy nagy Marit kivéve, nem látnak a külvilágból semmit, kacagnak, nevetnek, mi hárman: Miriám (Jászai), Árpád és én hátramaradunk, lassan-lassan - be-benézve minden kertbe, örülve a napsugárnak, minden fakadó rügynek, minden virágnak - visz a paysage magával.

Fenn a hegyen, valamivel túl a tébolydán, egy kis vendéglőben, hol az idén is tanyázunk, tábort ütünk.

Innen aztán el az erdőbe, az asszonyok még mind nevetnek, bolondoznak, most már Miriám is belévegyíti mély hangját - egyet gondolunk Árpáddal, és elmaradunk tőlük. Be az erdőbe - finom rügyező fák alatt fakadó virágok között végigfekszünk a gyepen - Árpád elalszik, én hallgatom a fű növését. A legrokonszenvesebb hang ez - tavasszal.

A színésznők keresnek, erdőt, berket betölt a hangjuk, Szidi vékony szopránja Árpád nevét kiáltja, Miriámé az enyém -

A hang elhangzik az erdőben, semmi felelet.

Egy nyugodt óra után vissza a vendéglőbe, ott találjuk már őket egy hosszú lugasban, amely felé Margit nevet írta a szellemes fogadós. Végigülnek egy hosszú asztalt. Fenn az asztalfőn Prielle a - legidősb.

Mind hallgatnak, hallgatásukkal akarnak büntetni bennünket - - - kik oly csúful elhagytuk őket.

Mi is hallgatunk, ez nekünk oly könnyű.

Saját fegyvereikkel sebezzük meg őket - Miriám végre megszólal, csúful összeszid.

Majd víg lesz az ebéd, emelkedett a hangulat - - -

De üt az óra. A tébolydáért jöttünk ki - - -

A nagy óriási épület előcsarnokában előttünk az udvariaskodó doktorok. A színésznők alkalomszerű arcot öltve fel, nekiindulnak az osztályoknak.

A hülyék osztályában Madách leányára akadunk, Jászai megszólítja, udvariasan makog valamit, felkel ülőhelyéből (a kertben a földön ült), meghajol a legjobb formákkal, mondani azonban semmit sem tud, csak makog -

Madách fia is félbolond, maga is az őrülteknél végezte. Tehát igazán csak quantitatív a különbség? - - -

Furcsa képet nyújtunk a dühös bolondoknál:

A magas falak által körülzárt kert falainak tövében egy sorban ülnek azok, kikre az ápoló kényszerzubbonyt adott, mint Dante elkárhozott lelkei a pokol legutolsó köreiben, az előtérben meg táncoló, kurjongató őrültek, kiket tán épp most száll meg a roham - - - egy pillanattal lévén a zubbony előtt.

A színésznők egy percre megállanak, majd megszállja őket a tanulmány démona, belépnek közéjük. Én Prielle Kornéliának nyújtom a karomat, ki remegő testtel támaszkodik reám, az ideges öregasszony fél - alig bírom felbátorítani. Méghozzá egy bolond mindenütt oldalunkon. "Jaj, megtámad" - siránkozik Kornélia halkan, "kínálja e virágot néki" - mondom én. Megteszi, a bolond kedvesebb lesz, rászegezi tekintetét a fehér gardéniára, s nem mond semmit. Így átérünk szerencsésen a kert túlsó oldalára. Utánunk lassan Hegyesi Mari lépdel, ezt is üldözi egy őrjöngő, a flegmatikus szépasszonyt azonban ez nem zavarja egy cseppet sem. Nyugodtan halad, egykedvűen emelve magasra ernyőjét a napsugarak irányában, csak éppen a kijárásnál fordul hátra; a bolond, ki tán épeszű korában nem látott ilyen világszép asszonyt, pillanatig némán a szemébe néz, utána teli torokkal kiáltva nótára gyújt: "A virágnak megtiltani nem lehet."

A virágnak megtiltani nem lehet! - s a dal belévegyül a tavasz zsongásába, az őrültek kurjongatásába, a színésznők ruhájának suhogásába, akik mögöttünk e fantasztikus, mozgó, kiabáló, táncoló csoport közepén, tarkán, színesen mosolyogva vonulnak által, úgy mint pillangók a letarolt, elpusztított mezők felett.

Egy más osztályba megyünk, benn az épületben a hisztérikus asszonyokhoz, azokhoz a szerencsétlen teremtésekhez, kiknek delejes álmát annyi orvos tanulmányozza, kiknek ez állapotát naponta előidézik - azért, hogy tanuljanak, hogy a "világ haladjon", egy fokkal többet tudjunk - egy szenvedésről többet mindenesetre!

A színésznők kíváncsi szemmel veszik körül az ágyakat, egyik Ophélia szerepére gondol, a másik valami modern darabra.

Orvos és művész egyet gondol, s íme - a roham!

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Az "első osztályú" (ez is van ám!) betegeknél, kinn a kertben. Mi Árpáddal körüljárjuk a kertet, néhány érdekes fejet vizsgálva; visszaérve a kijáráshoz egy igen jól öltözött fiatalember elegáns mozdulatokkal tűnik elénk, a színésznők körülveszik, Prielle, ki a tőlem kapott gardéniát tartja kezében, beszél vele. Tán egy fiatal orvos?

Felém fordul - egy gyermekkori ismerősöm, kiről tudtam, hogy megőrült, de hol van, él-e még, nem: Keglevich Tibor volt.

Prielle: "Elfogadja e virágot?"

Tibor tagadó mozdulattal udvariasan int.

P: "Rég van már e - kertben?"

T: "Millió és millió évek óta."

P: "Meddig marad?"

T: "Örökké."

Ezzel udvariasan meghajtja magát (furcsa, ő is, mint Madách leánya, megtartotta formáit), és a többiek közé vegyül. Mily furcsa volt a színésznők között, kiktől nem akarta elfogadni a virágot, ő, ki minden órájának leszakasztotta virágát, éspedig kivált a "fajtájukból" valókkal.

Ha nem lett volna annyit velök "odakünn", aligha állották volna itt így körül -

Az orvos azt mondja, gyógyíthatatlan.

Egyike azoknak, kiknek típusát én a Taedium Vitae-ben igyekeztem megrajzolni.

Innen a dühös nőkhöz. Ezekhez azonban már az orvosok nem akarják megengedni, hogy a színésznők bemenjenek. Többnyire hisztérikusak, vadállatok; az emberből csak az állat legállatibb tulajdonai maradtak meg bennök.

Csak Jászai és Hegyesi mernek bejönni közéjük.

Irtóztatók, tépett ruháikban, habos szájaikkal, undok mozdulataikkal, egyik-másik hiénára emlékeztet.

Azonban egy gyönyörű kép kerül elénk: a kert közepén rügyező fűzfa, amelynek finom levélkéin keresztültör a napsugár, és zöldes fénnyel hinti be az alatta álló leányt - egy cigánynőt, ki nyitott, sűrű, felborzolt fekete hajjal, darócruhában, kifejezés nélküli óriási fekete szemeivel maga elé bámul - néz, és nem lát semmit.

Nem tud a tavaszról - impasszibilisan, érzés nélkül, szoborszerűleg áll a természet bűbájának közepette -

Nem él, mert nem érez.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Szomorúan, megdöbbenve jövünk ki mind, látva, hogy ezek majd mind, még a legdühösebbek is, tudják, hogy fogva vannak, hogy rabok, hogy el vannak választva az élettől s azoktól, kikért érdemes az élet.

Lassan-lassan lefelé ballagunk - be egy vendéglőbe. És - a társaság tejet rendel. Tejet iszunk mind és - hallgatunk. Ehhez nem kell kommentár.

Ma a nagy Marival már nem jövök össze (azt találván a hatalmas istennő, hogy az egymás keresztjét nem bírjuk meg, és így jobb, ha nem találkozunk), ha majd mind a ketten boldogok, vígak leszünk, összejövünk megint. Árpád meg szakított vele, Nagy Ibolyát otthagyta a vőlegénye, Kaffka elvette Hegyesit, minden, de minden megváltozott, csak a tébolyda külső aspektusa és a tavasz nem!

Mindez eszembe jut, midőn a halom tetején levő kis vendéglőben leülök - előttem a budai halmok még ki sem zöldült erdőktől koszorúzva, túlnan a várhegy sziluettje, a háttérben erdők, mezők, napsugár táncol végig a ház falán, körös-körül az elkeresztelt lugasok: az ott Lujza, ez Margit, emez Sarolta.

Az egyik lugasban az ebédelő vendéglősné, rég ismerem fehérre kikent ábrázatát, vastag, elhájasodott termetét, mellette leányai, olyanféle alakok, mint Komáromi Mariska; csudálatos keverékei a ferencvárosi sváb bugris leány naivitásának és a magyar kisasszonykák öntudatosságának - Nevetnek vígan, örülnek az életnek.

Az előtér lugaságban filkózó cigánybanda, mind gyerekek, mind izgatottak, lázasak. Azért szeretem a cigányt, mert egész életében művész módjára emészti magát, semmit sem tesz félig, s minden egy csepp vérébe kerül.

Lenn a vendéglőt körülvevő rózsás kertben bíbelő munkások. Csendes minden, semmi nem rezdül, illatos a lég, álmodik még a természet is.

Mi Gézával hallgatunk, kinek és minek ilyenkor beszélni? Mindent a csend mond el.

Felzavarjuk a filkó bandát - muzsikálnak. A nótákat elkapja a lengedező szellő, viszi-viszi messze - tán a tébolydáig, s annak falain belül is.

Miről álmodhatnak ilyenkor a szegény rabok, kiknek szeretni nem szabad?

Wohléknál, szegény Stefanie fenn, de bizony alig eszmél, annyira odáig van. Azt hiszem, nemcsak a baj, hanem a morfium is aláásta úgyis gyenge szervezetét.

Tőlük Szana Tamáshoz, megmutatja egy újon kiadott könyvének illusztrációit, meglepnek a Neogrády dolgai, kitől eddig csak a "Segítség" albumban láttam egy illusztrációt. Mély hangulatú, szép dolgok. Azt hiszem, ő lesz a legjobb illusztrátorunk.

Este Csáky grófnénál az előkészítő bizottság ülése, ott a Pejachevich leányok, Fraknói Vilmos, Feszty Árpád és Géza. Igen vígan vagyunk, az aláírási listák megállapításánál majd minden névnél nagyokat nevetve.

Furcsa május elseje, mondhatom. Szegény Batth. Istvánnál, a betegágya mellett elkészítem az elküldendő ívek listáját.

V. r. u. Bellovichcsal - aztán Zichy Géza palotájába. Ott még Wohl Janka, Vécsey Sándor és Pallavicini Mailáth Adele.

Dolores? Egy igen szép tavaszi dal, a Walkür "Winterstürme wichen dem Wonnemond"^[946]-jának hatása alatt, s egy gyönyörű kórus (a finálé). Különben mint Géza minden opusa, úgy ez is egyhangú, unalmas, nincs hátgerince.

Nagy baj a zenekarral, Géza, úgy látszik nemigen tud dirigálni, aztán meg Bellovich tanította be - felfogásaik meg különbözők. Ez mindig baj.

Zichy Gézával haza, jó ember, de végtelenül hiú, egyike a legesleghiúbbaknak, kiket valaha láttam. Azt hiszi, minden nő szerelmes belé. "Kilátják a pénzt a zsebemből?" mondja mosolyogva, de - egészen másra céloz.

Este a Farkass fiúk nálam, majd Batth. Géza jő értem, vele cigányozni. Most az egyszer Palit hallgatandó meg!

Ott a mi új főispánunk, a fiatal Terényi Lajos (Ipolyi Arnold unokaöccse), kit tizenegy éve hogy nem láttam. Megszólítom - ő is megismer mindjárt.

Megígérem, hogy a megyében kulturális dolgokban segíteni fogom. Miben és mivel? Chi lo sa?

Este Zichy Géza Doloresének előadásán. A társaság, s különben üres terem. Inkeyné és Forgáchék között ülök. Sok maliciózus megjegyzés a darabot illetőleg. Furcsa, hogy egy társaság sohasem akar belenyugodni, hogy valaki, ki az ő kebelükből vált ki, valami kiválóbb dolgot teremthessen. Pedig néhány csinos részlet, így egy igen szép tavaszi dal s egy gyönyörű vegyeskar (finálé).

Bár az egész erősen a Walkürök hatása alatt.

Ott Vécseyék is, kik meghívnak hétfőn villásreggelire.

Hangverseny után Gézával, Csáky István és Keglevich Bélával cigányozunk.

Reggel Fesztyékhez, tegnap mi Gézával vittük szét a lapoknak az egyleti íveket, a lapok információja Jókaira és Fesztyre volt bízva, kik azonban ezt nem tették. Ma, hogy kijövök, mondják el, hogy ahelyett (mint ahogy mondva lett) az összes szerkesztőket egybehíva informálták volna - nem tettek semmit. Bon!

Futtakival akarják megcsináltatni, de még ezt informálni is lusták. Így a sajtó nagyrésze egyebet a dologról nem közlött eddig, mint a Jókai felszólítását, és hogy egy ív van náluk letéve.

Most úgy szeretnék, én járjak ebben is el, voilà ce que je ne fais pas!^[947]

Mindenki végezze azt, amit elvállalt!

Ez a dolog különben már el van paccolva.

Egy kritizáló cikk az egyletről a Tagblattban, amely kivált a Jókai felhívását rántja le.

Csak azért, mert informálva nem volt.

Kimegyek a lóversenyre, nyugtatni a kritikához nem szokott asszonyok kedélyeit. Egypáran izgatottak, kivált Pallaviciné és férje, Edi.

A verseny unalmas, roppant sokan. A leányok mind rosszul néznek ki, nem állják ki a "plein air" világítást. A nagyon tüzes vér - bibircsókot támaszt.

Ki nem állhatom a versenyeket, az embert minden oldalról lökdösik, lejárják a tyúkszemeit, hallgatják, mit beszél, minden mozog és nyugtalan, mindenki lármázik és szalad, sehol egy nyugodt pont, senkivel egy nyugodalmas konverzáció.

Vagy húsz leánnyal (a Károlyi leányokkal, Biret Leonával stb.) az istállókba, lármáznak, ijesztik a lovakat.

Visszaérve a gyepre Almássy Taszilóval ismerkedek meg, kiről már Párizsban igen sokat hallottam. Amatőr festő, de igen tehetséges, ki azért nem lett művész, amiért Révay Simi, Bánffy Gyurka, Teleki Bella és mások. Magas, igen finom profilú, vagy negyvenhárom éves férfi, erős, izmos test, igen sportsman külső. Csak a szemeiből érzik, hogy látja a külvilágot.

Igen örülök én s örül ő, hogy végre utunk összetalálkozott, már sokat hallottunk egymásról.

Azt mondja, Eszterházy Nikivel és Festetich Taszilóval a mi pesti műpártoló egyesületünkhöz hasonlót akart Bécsben alapítani, de ott nem sikerült.

Beszél Párizsról, ő nem szereti, de nem a művész, hanem a telivér arisztokrata beszél belőle, amikor azt mondja, a köztársaság világnézleteit, formáit nem bírta ott ki.

Megismerkedem a turfon gyermekkori barátom, Andrássy Sándor fiatal, gyönyörű feleségével, Esterházy Mariette grófnéval is, kit még csodálatos módon eddig nem találtam elő az űrben.

Nem szép, de a szépség. Halvány teint, gyönyörű sötétkék szemek, aranyszőke fürtök, finom egyenes orr, piciny, de húsos száj, hófehér nyak. Elhomályosítja az összes jelenlévő leányokat és asszonyokat.

Villásreggeli br. Vécsey Józsefné sz. Dessewffy Blanka grófnénál, Dessewffy Aurél nővérénél.

Leányai a csúnyaságukról és eszökről, műveltségökről híres Vécsey leányok, Eszter és Mária fogadnak. Otthon mindig a legkellemesebbek, miért viszik őket a világba? Ez kegyetlenség.

Máriának van a pesti társaságban a legszebb hangja, mezzoszoprán, dramatikus timbre-ű hang, a legmélyebb hangulatok visszaadására a legalkalmasabb.

Előbb Otellóból énekel, majd pár Massenet-dalt, végül Aggházy néhány új kompozícióját, a Guignon-t elragadóan.

Tőlük Csákynéhoz, búcsúzni. Jó, derék asszony, egy hibája van csak mint kultuszminiszternének, hogy csak a készet, elismertet ismeri el.

Átadja a Szalon számára egyletünkről írt cikket, amelyet eredetileg azt akarta, én írjam meg, elolvasás céljából. Hazaviszem. Dagályos, kissé németes, de igen jó irányzatú, tisztességes cikkecske.

Este tea nálam. Almássy Tasziló, Gozsdu, Szmrecsányi Miklós, Batthyány Géza, Zay Imre és Mednyánszky hivatalosak. (Az utóbbi csak 12-kor jő.)

Tasziló igen érdekesen beszél párizsi, müncheni élményeiről. Majd zenére tér át a társalgás, ahhoz is ért. Úgy látszik, zongorázik. Kár, hogy nem lakik Pesten, mindenképp előnyös lenne a társaságra, ha itt maradna állandóan.

Reggel Mednyánszkynál. Belépve műtermébe, meglepetve látom, hogy a régi arckép mellett egy újabbat festett rólam, amely éppen olyan nagyságú, de még mélyebb hangulatú. Az első portrén őszi tájkép a háttér. Ez a képe tavaszi hangulat, virágos fák hajlanak fejem fölé, az estalkony utolsó sugara megvilágítja a fehér virágokat meg homlokomat és egyik kezemet. Virágtenger, amely a ködbe vész, előtérben pedig én magam sötét ruhában magamba mélyedve, egyedül. Azt hiszem, még komorabb kép, mint a Verstraete vak muzsikusa.

Mednyánszky megértett, megérzett, visszaadott. Azt hiszem, e két arckép meg fog maradni, még akkor is, midőn már a festő és modellje megtalálta nyugtát.

Most László a műteremben lakik, elfelejtette, hogy csak első májusig vette ki lakószobáját: május havának első napján szépen kitették a szűrét.

Ott alszik a nagy atelier egyik sarkában óriási medvebőrön a modern Szokratész, Stiborban unokatestvérem, a legmélyebb magyar művész: Mednyánszky László. És amellett egyike a legzseniálisabb különcöknek a jó Medi.

Íme arcképe: Kopasz koponya, cafatos nagy szakáll, fejéhez arányítva kicsiny, tompa orr, piciny, kékes, gyermek kifejezésű, fátyolozott szemek. Rendetlen, piszkos, elhanyagolt ruházat. Cinikus külső testben-lélekben. Így is, úgy is a cinikusra játssza magát, pedig nagy szívébe belefér egy világ. A saját végtelen szenvedése, tragikuma megtanította szánni, szeretni a gyenge bábot: az embert.

Az emberi szenvedés religiója beszél képeiből, az jóságos, szelíd szemeiből - a lelkéből. Egy ősrégi faj vonalán az utolsó állomás. Benne kulminál századok finomulása, betegsége, tán vétkei.

Négyen vagyunk ilyenfélék a pátriában; ő, Batth. Géza, Forgách István (legalább Mednyánszky szerint, én nem ismerem), s jómagam. Előbbre vagyunk annál a nemzetnél, amelyből kiváltunk, századokkal, ezért nem értenek, nem érthetnek. Nálunk érzik már a pusztulás kezdete.

Csak munkára, művészi teremtésre képes faj - életre nem. Az élet s a boldogulás művészete nem adatott meg nekünk. A mi homogén talajunk sokkal régebbi, fáradtabb civilizációban lenne feltalálható - Párizs vonz mindnyájunkat!

Mi különbség köztünk s az állatkert most "szabadon elővezetett" beduinjai között? Más világból valók vagyunk, más korszakéi. Minket is csak bámulnak, és nem értenek meg.

Élünk és elfelejtenek. Voilà tout.

Milyen más hangulat este. Ürményi Ferit (Bernát öccsét) és Zay Imrét viszem a Csekonich bálba.

A Kecskeméti utcai palota fényesen kivilágítva, a nagy kék szalon a táncterem, amelynek illusion függönyeit eleven rózsák díszítik.

Virág mindenütt, tavaszi a mulatság. Olyan virágbőség, mint azt csak egy parvenü tárcája engedheti meg. Életvidorság beszél háziurunk arcáról, Csekonich Endre még éli az életet, s örül annak, hogy mindennap drágán lakik jól, s másokat is etet.

A faj még éhes és - örül a napnak!

Az öregasszony és Endre felesége (sz. Cziráky Constance grófnő) igen kedvesek, igazi lady mind a kettő, csak beléházasodtak a nehézkes percheron^[948] fajba. A házikisasszony Csekonich Andrea grófnő azonban szinte telivér Csekonich. Jól táplált, hatalmas, tenyeres-talpas kisasszony, nem tudva hová lenni gőgjében. Érzik rajta, hogy alapjában véve kétségbe van esve, hogy az apja leánya, s amellett fúj, hogy az.

Az honneuröket abszolúte nem csinálja, négy-öt leánnyal (a Károlyi, Zichy, Dessewffy és Nádasdy leányokkal) nyájas, a többivel félvállról beszél.

Én csak azt csodálom, hogy pl. egy Csáky, Ráday vagy Lónyay leány hogy tűrheti el ezt.

Beniczky Márta ez este igen eredeti. Belép az ajtón, s már táncolnak. Felhúzza hosszú szarvasbőr kesztyűit nagy kelletlenül, aztán mogorván így szól: "no, már megint ez a Dreischritt! már hetedik esztendeje, hogy hallom!" A cotillonban pedig Blaskovich Elemér, az előtáncos egy figurához hívja, "biz én nem megyek, öreg vagyok ahhoz", felel, s ülve marad.

Négyeseket három igen szép leánnyal: Pejachevich Jolán, Lónyay Margit és Berchtold Charlotte-tal táncolom. Csak az elsővel lehet beszélgetni, az utóbbi kettőről eszembe jut Baudelaire: "Sois charmante et tais-toi!"^[949]

Cotillon Károlyi Nandine-nel (Károlyi Alajos leányával). Nekem ma a legrokonszenvesebb kisasszony. Meleg, kedves, nőies leány, csupa szív.

Vacsora Dessewffy Rolla, Batth. Géza, Nádasdy Júlia, Sennyey Béla, Sennyey Mici és Pálffy Ödönnel. Asztalunkhoz ül még szegény Vécsey Mária, ki már megint nem kapott táncost.

Az este igen szépek a fiatalasszonyok, Andrássy Ella lángvörösben, Batthyány Ilona sárgában és Andrássy Mariette rózsaszínben elragadók. Határozottan övék a diadal.

Egész éjjel táncolunk - még én is. A háziúr nagyon megköszöni, Pesten még cotillonokat sem szoktam. Nem tudom, mi ütött ma éjjel belém.

Reggel ötkor az illusion függönyökön keresztültör a reggeli kékes derengés... mind világosabb lesz. Fáradt, gyűrött asszony és leány, a zene csak szól, majdnem hatig.

Hatkor Gézával haza átöltözni, én is megfürdök, ruhát váltok, 7-kor már a városerdőben, a Drót-szigeten reggelizünk. Megfürdünk a napsugárban - élünk. Éltet a nap, mögöttünk az éj. Örökre?

Nyolckor Mednyánszkyhoz ülni. Főleg Forgách Istvánról beszél, a szalánci remetéről, ki ott ősi várában meghúzva magát, felépítette a világot a saját képére. Ez is egy "utolsó". A faj minden tulajdona, azok is, amelyeket egy következő nemzedékre kellett volna átruháznia, összpontosulnak benne. Megvan hozzá néki is az anyag, hogy halhatatlan legyen egyszer, de "kívül áll a világon", s így csak álmodik az elmúlásról.

Megyek én is - álmodni. 11-kor lefekszem. Háromkor a Zay fiúk vernek fel, városerdőbe ismét - délutáni banális elegancia, semmi a reggel varázsából - semmi, de semmi.

Este Batthyányéknál.

Este Simi érkezik meg, kihez holnap akartam menni - este vele és Gézával cigányozunk.

Reggel Simivel ki a vasútra. A Sugárút előtt robog el kocsink, a reggeli élet elkezdődött -

Ott robognak egymás mellett a kocsik kifelé a széles úton, a mindennapi munka életre hívta az embert s az állatot. A levegő virágillatát elnyomja a már felkavarodó por, s a város bűze. A létért való küzdelem szimfóniája telíti a léget -

Keresztet vetek az útra - nyugodjék tőlem békében, pihenni megyek, rám fér. Küzdjön más, most minden a nyugodalomért.

A peronon Géza és Imre a tegnapi piknikről egyenesen ide búcsúzni.

Gézát nagyon sajnálom, szegény bajtárs, mikor látom megint?

Utunk? Istenem - Pesten Majthényi Béla száll be, ki kártyapartikról tart előadást Esztergomig. Esztergomtól Alsóváradig J. B. père. Egyike a legunalmasabb ostoba embereknek.

Aludni készültünk.

Váradtól kocsi Tajnára. A Tajna előtti faluig Imréről beszél Simi. Bizonyos dolgok nem tetszenek nékem, amit e fiúról hallok. Irigy és rosszakaratú lehet. E két tulajdon különben együtt jár. És Simi mégis szereti, ez érzik minden szavából, annál inkább fájhattak neki a "tapasztaltak".

Egyet fordul a kocsi - íme, itt volnánk a határon. Erre már minden tele van - önmagammal. Mindenütt emlék, jó emlék.

A fordulónál eszembe jut, midőn télen ideérkezve cigánybanda várt itt reánk (Gézával és Somssich Józsival jöttünk), dideregve, fázva a banda csak húzta, a széles térség közepette, megtörve a hamvas alapot sötét sziluettjeikkel.

Aztán ott maga Simi vágtat elénk - Hamar és Kálmán (a titkár és tiszttartó) utána.

Eszembe jut, hogy akkor is erőt vett valami rajtam. Emlékszem arra, hogy mit mondtam Gézához fordulva.

Aztán ott a présház, az őszi hangulatok tanyája, fenn a dombon fehéredik, nyájasan. Majd egy forduló, s előttünk az egész völgyet uraló oszlopcsarnokos Kastély - - -

Látom a jó öregasszonyt, ott a paravent mögött, cigarettezve, látom a kandalló lángját, amint végignyalja a márványoszlopok oldalát. Ott a kis papocska, a titkár, a derék, bár nyers Hamar - előttem az egész biliárdszoba, mindazzal, amiért szeretem.

Érzem a nyugodalmat, amely reám vár.

Megfogom a Simi kezét, s hallgatok.

Az előcsarnok előtt állunk.

Szobámban pár percig némán csendben állok, magam elé nézve. Csendes minden - elhal minden. Megint itt vagyok, csak oly fáradtan, mint mindig, amikor ide jövök. Távol mögöttem hagyva az élet küzdelmi zaját - - -

Secum solus.^[950]

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Estalkonyatkor séta - - ki a parkból. A falu alján levő nagy allén végig. Egy patak szélén megállunk - - hallgatjuk csergését. Mily rég nem hallottam a természet hangját! mily rég nem nehezedett reám óriási hatalmával! Most egy ingovány szélén állunk, Simi lehajol, s elmélázva nézi a víz felületén keresztülcsillogó kis mindenséget: tele a zöld tócsa piócával, vízi léggyel, rovarral.

A pióca légyre vadász - - a légy megfogja a rovart - - s így tovább. A gyengébbnek veszni kell: íme az örök törvény, amellyel szemben nincs kegyelem, s amely itt csakúgy parancsol, mint a gyárkémények füstjétől homályos láthatárok alján.

A természet nagyszerű és kegyetlen.

Kérlelhetetlen szenvedéseinkkel szemben, elragadó - de siket. Jajkiáltásainkra sohasem felelt, bajunkon sohasem segített. A virágos fák bólingatják fejeiket, illattól terhes a lég, madár dalol - s az ember - hallgat.

A park alján a kuglinál megállunk ismét. Csendben, némán leülünk, letörve a tavasz nagyszerűsége által, fejünkre hull a virág, elkábít az illat - a háttérben egy kutya tart felénk, tán veszett. Veszett kutya járt itt, azóta mindennap tönkremegy a faluban egy-kettő -

Önkénytelenül felnevetek, magam sem tudom miért.

"Mily furcsa hangulat - a tavasz - s egy veszett kutya a háttérben!"

Nem az volt. Furcsa vég lett volna pedig, de nagyon. Mondták volna néhányan - nem többen -, hogy méltó hozzám.

Este korán lefekszünk.

Reggel mise - ite missa est.

Semmit sem tehet értem.

Este Simi cserkészni, én elkísérem, majd egymagam lassan a halmok alján, erdő szélén, lassan, gyalog haza. Minden percben megállok. Senki, semmi. Egymagam önmagammal.

Késő este, mire visszaérek.

Vacsora a kastély előtt a szabadban. Az első fogásnál megszólal a verebélyi banda, az éntőlem tanult nótákat is húzza, felidézi a holtakat. Minden nóta egy emlék, egy halott.

Simi is prímázik - - majd a Rákóczi hangjainál le a park végére. A hold fénye, virágillat, s a természet szava s a szomorú dalok eggyé olvadnak. Felolvadnak kimagyarázhatatlan érzésre, amely színig telíti lelkem, azt hiszem, sem előbb nem éltem, sem utána nem fogok élni.

Az élet egy pillanat - - -

Árnyak a háttérben, a falu népét csalta ide a nóta: íme a Holbein Madonnák.

Táncolunk, csárdás - az egy intenzív pillanat után mámoros, szilaj tánc - tánc után nyugalom. Nehéz, tompa álom, álmok nélkül - ébredéssel - - -

Reggel Siminél reggelizek. Szerelméről beszél, a - Holbein Madonnáról. A primitív asszonyról, ki csak érez, s aki megvigasztalta a modern Éva iránt érzett szerelme után. Hűségesnek, nőiesnek találta, nem úgy, mint azt, akit örökre elveszített.

Kérdi, hogy hiszem-e, hogy viszonya e maival nem érzéki alapon áll. "Tudom, tudtam" felelem, hiszen ismerem. S ezt a témát meg is akarom írni. Mi, kik a réligion de la souffrance humaine-t^[951] valljuk vallásunknak, úgy szeretünk meg egy nőt, a - szánalom alapján.

Ebéd a teraszon, Simi és titkárja, Hamar sincerizálnak. Nem fértek meg, az egyik (Hamar) nagyon is abszolút ítéletű, nagyon is nyers, és nagyon is aristokratenfresser.^[952] Simi meg nagyon is jószívű, nagyon is engedékeny arra, hogy - sokat, túlsokat ne engedett volna neki, ami aztán egy napon meg is bosszulta magát.

Délután Verebélyen Nécsey postamesternél, kinek fia Münchenben fest, a fiú képeit akartam megnézni. Igen furcsa alak a postamester tótos kiejtésével, nehézkes külsejével, s felesége a Kecskemét vidékéről való egyszerű, puritán, félparaszt asszony, kik fiukról beszélve a tőle eltanult festészeti kifejezéseket is használják, így "modernizmus", "természet után", "ateliervilágítás" stb. Aztán az öreg emlegeti Bouguerau-t és egy ismert német festőt, kitől a fiú tanulni szeretne.

Különben elég tehetségesnek látszik vázlatai után, bár még semmit sem tud, alakjai igen gyöngék. Rajzról fogalma sincs.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Vacsora után Simi lassan előszedte a viola d'amourt, s nekiindultunk ketten a parknak. Lassan mentünk, jártunkban is játszott. Világos, tiszta éj, a park fáinak szinte a színét is visszaadja a hold fénye -

Lemegyünk a tó partjára. Én kezeimbe temetem fejemet. Simi játszik tovább, ráteszi a szordinót hangszerére. A nóta halkan, alig hallhatóan hangzik, úgyhogy a természet ezer hangja kíséri a dalt - a haris egyhangú krákogása, a fülemüle fütyülése, a békák brekegése, s a kakukk egyhangú szava bámulatos összhangba olvad.

Simi sötét szemeit a holdra szegezi, a fehér fény megvilágítja tetőtől talpig, szemeinek fehérén visszatükrözik, tele van érzéssel színig, bánata kifakad - a tavaszi szellők szárnyaikra kapják, szétviszik, s elárasztják vele a természetet.

Illatos a lég - a tavasz parancsol, s mi lekonyult fejjel engedelmeskedünk.

Amit az egyik játszik, csakoly szomorú, mint amit a másik érez s kifejezni nem bír.

Természet, miért csalsz meg? Minek öltesz minden kitelhető díszt magadra, hogy holnap a tikkasztó nap sugarával megint leperzseld mindazt, amiket az életnek megtartottál?

Élet, miért nehezedsz reám? Mivel érdemeltem azt, hogy még a tavasz is csak fájdalmat, lemondást jelentsen nékem? Hogy a virágok, az első enyhe áramlatok csakúgy, mint a madarak boldogsága azt juttassa eszembe, hogy minden hiába, "érted semmit nem tehet".

Minden hiába. Elmúlás az élet, a virágok már hullanak, a dal elhangzik, a szív kihűl, az álmok szétfoszlanak.

Csend kinn, csend a szívben, és kivált csend a sírban.

És ez az egyetlen vigasztalás.

Simi feláll - elragadtatva beszél a természetről, majd elhallgat, s így még többet mond.

Egyszerűen, mélyen érez, az egész természetnél többet ér a szíve, mert legalább tehet azért valamit, aki szenved.

Charles Demaillyt olvasom Goncourt-tól. Demailly analízise tökéletesen illik reám:

"A civilizált állapot egyik tüneménye, hogy felforgatja az ember primitív természetét, fizikai érzékelését átviszi a lelki sensoriumba, és lelki érzékeit olyannyira élesíti és finomítja, akár a vad állapot a hallást, szaglást, szóval a test minden érzékét. Nevezetes és sajnálatra méltó példa volt erre Demailly Károly. Érzékeny és beteges természetű ember volt, és olyan család szülötte, amelyben két fajnak beteges érzékenysége kereszteződött. Mint utolsó sarj, melyben e két faj sajátságai teljes kifejezésre jutottak, a benyomások iránt csodálatosan fogékony volt Károly. Élesen, majdnem fájdalmasan érintette a külső élet és minden benyomás. Bárhová ment is, szinte érezte ott talált vagy általa megzavart érzések légkörét. Heves jeleneteket, meghasonlásokat érzett meg olyan házakban, ahol mosolygó arcok fogadták. Ha hallgatott a kedvese, hallgatásából kiérezte gondolatát; megérezte a levegőben a barátok ellenséges indulatát; megsejtette a jó vagy rossz hírt abból, amint a hírhozó belépett, járt, vagy tudja Isten, miből. És amit így bensőleg felfogott, az annyira érzetté és előérzetté vált benne, hogy megelőzte a látás benyomásait, megfigyeléseit, s illette őt, mielőtt még figyelme felébredt volna. Érthetően szólt hozzá egyetlen tekintet, egyetlen hang vagy mozdulat is, és olyan dolgokat fedett fel előtte, amelyeket jóformán senki más előtt sem. Annyira volt, hogy szívből irigyelte a boldogokat, kik áthaladnak az életen, barátságon, szerelmen, társadalmon, nők és férfiak között anélkül, hogy meglátnának egyebet is, mint amit megmutatnak nekik, és akik egész életükön át enyelegnek valamely illúzióval, melynek álcáját sohasem lebbentik fel.

Ezek a dolgok, melyek rendesen oly kevéssé érintik az embereket, nagy hatással voltak Károlyra. Beszédeseknek és megdöbbentőknek látta őket, akárcsak élő emberek volnának. Úgy tűnt fel neki, mintha arckifejezésük és szavuk volna, s meglenne az a bizonyos rejtélyes sajátságuk, mely rokonérzést vagy ellenszenvet kelt. Azok a láthatatlan atomok, az a lélek, amelyet az emberek környezetei lehelnek, visszhangot keltettek Károly bensejében. Barátnak vagy ellenségnek érezte a szobaberendezéseket. Rút pohárban a jó bort is utálta. Kellemesen vagy bántóan hatott rá egyetlen árnyalat, alakulat vagy falkárpit színe, bútor szövete és ilyesmi a benyomások ezer változatán hajtotta keresztül kedélyállapotát. Nem is voltak tartósak örömei: túlságosan teljes összhangra, a lények és tárgyak tökéletes akkordjára lett volna szüksége Károlynak ahhoz, hogy valóban élvezhesse örömeit.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Ez az ideges érzékenység, a benyomás okozta folytonos és jobbára kellemetlen rázkódtatások, amelyek gyakrabban sértették Károly benső gyöngédségét, mint ahányszor jólestek neki, busongóvá tették."^[953]

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Este furcsa kaland. Simivel vacsora után a parkba, lenn a nagy fűzfa alatt, honnan messze kilátás. A fa alatt ülünk, Simi játszik, én hallgatom. Majd kifelé a parkból a határos mezőkre. Alig hogy tíz percig járunk, felérve egy halom tetejére, honnan a kastélyt, parkot belátni, éktelen lármát hallunk. Kutyák marakodása, futkosás, puskalövések - majd egy tompa elfojtott, de azért erős hang: "Veszett kutya - vigyázzanak." Ecce. Előttem Simi egy vonóval, hegedűvel, én meg minden nélkül.

Egy pillanatnyi csend.

Előttünk a végtelenség - belelátunk.

Lenézek a parkra, most már a lárma elzajlott - csendes minden, a fülemülék, kakukkok, békák csak szólnak, az orgonabokrok illatát csak idáig hozza az esti szellő. A természet változatlanul szép, mint mindig -

Hogy védjük magunkat? Közel egypár kóró - kézbe vesszük s várunk.

Újabb kiabálás - a holdvilágnál elég romantikus a helyzet. Akárcsak valami Sue-darab negyedik felvonásának utolsó jelenete.

Puskások ránk akadnak. Egész éjjel őrjárat - vadászunk velök.

Most már megint csendes minden.

Az éjszakai harc után nyugodt, verőfényes reggel. Hátra mégis kellemetlen utóízt hagyott, amelyet nehéz legyőzni.

Reggel Simivel azon gondolkozunk, mi történt volna, ha megmar. Én mindenesetre egy csomó levelet írok, aztán elkészítem a végrendeletemet - vagy akaratomat. Nem vagyon felett, de emlékeim felett, hátrahagyott irományaim felett rendelkezvén. Aztán az érsekújvári gyorsvonattal Bécs, az Orient-Expresszel Párizs-Pasteur, mint végső állomás. Tán mint legvégső. Egy furcsa kezdet még furcsább vége, egy bolondos élet után bolondosabb halál. Ha nyolcvanévesek leszünk, még akkor is emlegetni fogjuk ezt az éjszakát, az bizonyos.

Ez a kaland még közelebb hozott egymáshoz, éreztük, hogy csak egymást féltettük azokban a percekben, midőn nem volt kivezető út.

Simitől kérdem, mit érzett a percben. Azt mondja, le szeretett volna teperni az árokba, s rám ülni - úgy várni az "újat".

A jó Simi.

Délután Aranyos Marótra, hol holnap főispáni installáció. Migazzihoz szállunk. A jó Migazzi felesége néném, sz. Marcibányi Antónia volt.

. . . . . . . . . . . . . . .

A családból még leányai, Irma, férj. Erdődy Imréné, és Antonie vannak ott, no meg Erdődy Imre. Velök Hunyady László -

. . . . . . . . . . . . . . .

Milyen irtóztató hosszú és unalmas huszonnégy óra lesz, evvel lakolok azért, mert már vagy öt napja, hogy jól érzem magamat.

Este, vacsoránál arról beszélnek, hogy milyen furcsa az, amit az újságban olvastak, miszerint valaki azért ölte meg magát, mert a természetet nagyon is szépnek találta.

. . . . . . . . . . . . . . .

Folytonos nyafogás különben - beteges, kihalófélben levő race, minden finomulás nélkül. Már a finomultság után való periódus. Már abból a korszakból valók mind, amidőn a fajnak már nem volna szabad egyedet létrehozni.

És mégis apprehendálnak reám a "Párizs elemeiben" a Marcibányaiakról írt passzusért, mintha ez csak reájuk vonatkozna - hát énreám nem szól? Vagyis nem csakis reám s az ő őseikre vonatkozik?

Ezek a leányok már abban a stádiumban vannak, mint a Faubourg csemetéi, hogy kinövéseit ne mondjam!

Reggel az Erdődyekkel, Antonie-val, és a nála lévő elég rokonszenves, igen tapasztalt, igen unatkozó, igen epekedő angolnéval az erkélyen. Nézzük a bevonulást, ez itt nagy esemény.

Mi lebámulunk, a publikum fel - ez is mulatság.

Irma különben fotografíroz - ez most azok művészete, kiknek lelkök nincs.

Nagy por, pár díszruha, dísz ekvipázs (Simié gyönyörű), pár közhely beszéd formájában, ismét por - - a Migazziakhoz érkező notabilitások (Szlávy, Odescalchi Arthur, egy Szentiványi) - irtóztató unalom egész délelőtt. Ez a helyzet.

Erdődy Irma nyafog, Imre ostobaságokat beszél, Antonie zongorázik és nem tud -

Irgalom!!

Tizenkettő felé Keglevich Stefi érkezik: mentőangyalom.

Majdnemhogy a karjai közé repülök, úgy megörülök néki. Különben is szeretem, fia, Imre pedig gyermekkori barátom.

Stefi: "Hát te miért nem jöttél át hozzánk eddig, hiszen Imre itt van".

N. B. A Migazziak hada azt mondta, nincs.

Én (nagy örömmel): "Ha tudtam volna, már tegnap este átmegyek."

Háttérben a Migazziak, Szlávy, Odescalchi - s a kórus.

Nem álltam meg, hogy goromba ne legyek velök, ezzel tartoztam nekik.

Mesnil azt mondja, mindig csak önmagának van joga rokonairól rosszat mondhatni és rokonaival gorombáskodhatni.

És én - Mesnilre sokat tartok.

Keglevich Stefivel át kis-Tapolcsányi gyönyörű kastélyába.

Ott áll előttünk a gyönyörű, eredetileg Rákóczi-kastély, fejedelmi homlokzatával. Óriási kupolája, fehér frontja, óriási kapuja kiemelkedik a zölderdős hegyek hátteréből.

Berobogunk az oldalkapun. - Igen érdekes, négyszegletes udvar. Amelynek első emeleti, Mátyás korabeli ívein keresztül a folyosó oldalára szegzett pár ezer agancs kandikál elő. Az első emelet szalonjai, nagy terme elragadó szépek, csak királyi kastélyokban látni ehhez hasonló appartement-t.

Imréhez megyek, nincs honn, körülnézek lakásában. Keresek pár tárgyat, amely a régi, elmúlt időkre emlékeztetne. Itt-ott egy kép, egy bútor - Szemembe ötlik két fotó, amelyen vele, Széchenyi Rezsővel, Somssich Józsival, Vay Péterrel vagyunk levéve. Nyolc-kilenc év előtti hangulat - ilyen bolondosan felöltözve egy első május éjszakáján kimegyünk járni a ferencvárosi gátra, megijesztve az éji őröket s a békés ferencvárosi polgárokat.

A hat lábnál magasabb Imre még egy angol utazó parafakalapot tesz fejébe, derekára meg egy orientális köpenyt kerít, Péter és Józsa törölközőket tesznek fejökre, mi Rezsővel pedig angol turistáknak öltözünk, aztán az éjszaka Imrénél a medvebőrökön - a május elsejének reggele kinn a városerdőben.

Eszembe jutnak azok az őrült délutánok, éjjelek Imrénél, a Stáció-utcában, midőn 2-kor jöttünk össze, s másnap hajnalban mentünk szét, cicázva a ház fedelén, telelődözve a ház tűzfalát, fenntartva a szemben levő cukrászt, megfalván (c'est le mot pour designer la chose)^[954] naponta öt vagy hat forint ára süteményt tízen, midőn összetörtük néha Imre minden üvegtábláját ablakon csakúgy, mint ajtón, midőn egyszer Pálffy Rudit és Vay Pétert bekísérte egy rendőr, mert elojtottak egy gázlámpát, midőn Siminél vadászruhában voltak összejövetelek, midőn Imre és Rezső mindegyik vagy száz anekdotát tudva, ezzel ölt mindennap és éjjel, eszembe jut az idő, midőn még oly zöldek s oly fiatalok voltunk.

S eszembe jut az is, hogy akkor már Imre egyszer kezembe nyomott egy könyvet, amelyben ezek a sorok voltak:

S emlékszem, hogy akkor már megéreztem e verset, s egy percig némán néztünk egymásra.

Kilenc év! Hamar lejár, fiatalság, amely elrepült, amely után azonban már nem vágyakozom, amely bolond volt, amely nem volt élet, csak komédia, amint a mai nem élet, csak - küzdelem.

Elfogódva vártam.

Íme, Imre. A legmagasabb emberek egyike, kiket láttam. Magas és aránytalan termetű, előrehajlott, beesett, gyenge mellű fiú. Egyike a legérdekesebbeknek a "rising generation"^[956]-ból. Finoman hajlott orr, szeplős, tisztátlan arcbőr, vereses szőke szakáll, piszkosbarna haj. Ironikus száj, amely azonban nincs összhangban szemével, amelyből elpalástolt jóság beszél.

Eleinte keressük a témát - mint mindig, ha összejövünk. Majd - ebédre hívnak.

Az asztalnál még Schlicki grófnő (az anyja), Esterházy leány, igen high tory, de nagyon kedves asszony, egy báró Pittel (?) és Stefi. Ez utóbbi ma csak úgy hányja a szikrát.

Roppant lenézéssel beszél a barsiakról. Migazziról semmit sem tart, Hunyadyt - no hát - erről ne is beszéljünk.

Hunyady különben igen mulattatja, amint esténként várja a belgrádi sürgönyöket - amelyek nem érkeznek (rokonságban lévén az Obrenovicsokkal). Meg amint felrakja nagy büszkén a Takova-rendet, amelynek veres nagy szalagára végtelenül büszke.

Stefi különben délelőtt odament hozzá, megnézte figyelmesen a pántlikát, aztán így szólt: "ismerem e szalagot, amikor intendáns voltam, Brankovicsnak is volt ilyenje, a kis Brankovicsoknak meg ilyenféle gatyapántlikája".

. . . . . . . . . . . . . . . .

Ezalatt sokszor változik az arca, a finom irónia folyton elváltoztatja. Érdekes fej - művészileg érdekes.

A színházakról is sokat mond, hogy Beniczky Feri hogy utalványozta ki mint államtitkár a belügyminisztérium fondjaiból az ezreket, amelyeket mint intendáns felhasznált az Operára s mint mind a kettő hogyan dicsekedett azzal, hogy ma nincs deficit.

Ezért nem fognak a színházak soha a közoktatásügyi min. alá jutni, mert annak minden krajcárral be kell számolnia, míg a belügynek vannak ilyen célokra felhasználható fondjai.

Délután ¹/₂ 3-kor Stefi és Pittel Marótra, Imre pedig befogat egy tarantast (olyan kocsit, amelyen ahányan vannak, mind egymás mögött lovagolva ülnek), s neki a parknak, az erdőnek.

Gyönyörű, ősrégi park, százados fák, igen művészies ízlésre valló grupírozás. Elég nagy tó, gömbölyű, primitív házzal partján, pár hatalmas, sudár törzsű fenyő -

Ki az erdőbe. Mind egy völgyben - majd szélesedik a tájkép, erdő, erdő minden oldalról - sem ember, sem állat nem látszik. Csend, végtelen csend. Íme, ez Keglevich Imre humusza.

És az öreg fiú - most felenged. A hipnózis és grafológiáról beszél kezdetben, hogy az érdekli a legjobban, azt ismeri - azzal foglalkozik. De hogy foglalkozik azért mindennel, elolvas minden újabb könyvet, ma elolvassa, holnap elfelejti. Imádja a vadászatot, a tengert, az erdőt. Szereti a változást, ma éppoly kedvvel fog a megyében korteskedni, mint holnap egy meteorológiai észleletet megtenni, mint holnapután útra kelni irány és cél nélkül.

"Hátha mindez csak azért, mert még irányt nem választottál" kérdem hirtelen.

"Irányt - de igen. Tudom, mit akarok, de hogy érjem el, mikor még a legtöbb ember minálunk nem kész anyag, tele van előítélettel, a priori elítéli azt, amit megismerni sohasem fog, s beadni így nekik bizonyos ideákat sohasem lehet."

"Én beadtam - felelem - annyira, amennyire lehetett."

"Hogyan jutsz az emberek közelébe, hogyan adod be nékik eszméidet?"

"Egyszerűen azáltal, hogy egyéniségüket szétszedve önmagukat is érdeklem az új, a felfedezett »én« iránt, s a megtalált résen keresztül elhintem a magot, amelyből fa is lehet."

"Én is megtenném, de erre énnékem tökéletes szabadságra és legalább 100 ezer forint évi jövedelemre volna szükségem."

"Miért, nekem nem volt pénzem, sok sohasem is lesz."

"Az más, a te eszméid már a művészek és írók oldalán támogatásra találnak, míg - "

"Azt hiszed?"

"Míg - folytatá, nem reflektálva szavaimra - én ideáimmal eddig egyedül állok. A szociális kérdés talajom, mint tudod, mit tegyek e téren? Hol kezdjem el a munkát? Eh, még beszélni sincs kedvem a tárgyról."

Mondja, s egy nagyot csap az ostorral az út szélén hajlongó katángokra.

Ezalatt mennydörögni kezd, óriási cseppekben indul meg az eső -

"Siessünk, mert a zivatar még itt ér, felviszlek abba a vadászházba, hol a legtöbbet voltam - egyedül."

Beszélünk atyjáról, én elmondom véleményemet. Hogy egyikének a legszuperiorisabb embereknek tartom, kiknek két nagy hibája van (felismerem mind a kettőt, mert én is leledzem bennök, mégpedig erősen); az egyik, hogy igen abszolút az ítélete, a másik, hogy dacára, hogy tökéletesen ismeri az embereket, nem tud bánni velök, ismeri a masinát, s ahelyett hogy mozgásba igyekezne hozni, visszafelé csavarja a csavarokat. Egy cinikus emberismerő - idealista.

Imre hozzáteszi, hogy harmadik nagy hibája, hogy sohasem konkludál, ezt mindig az emberekre bízza, pedig (s ez már a második hiba rayonjába esik) tudja, hogy - szamarak.

Az eső mind erősebben zuhog - szerencsére waterproof köpönyegben. Felérünk a vadászházhoz, magas, erdő koszorúzta halom tetején. Előttünk völgy, körös-körül ugyancsak erdős halmok. Zuhog a zápor, kopog a finom, piciny jég a házikó fateraszának fedelén, fütyül a szél, folyton dörög az ég -

Régi pajtásainkról beszélünk, ma már csak mi ketten vagyunk úgy, mint azelőtt, meg én persze Simivel. A többivel szétszaladt az utunk, ma már más nyelvet beszélnek, mint mi, más cél lebeg szemeik előtt, egy ízünk nem azonos velük. Mind a ketten Somssich Józsitól vártuk a legtöbbet. Nem vált be.

Simiről ugyanazt tartja, mit én, kivált a pozitív oldaláról - bár a világ előtt ismeretlen művészit is kiérezte nála. Megígéri nekem, hogy megint közeledni fog hozzá. Francia literatúráról beszélünk, kevés fr. könyv érdekli, Zolától egy-kettő, Maupassant-tól alig. Azt veszi nekik rossz néven, hogy csupa olyan alakot állítanak talpra, kik érdektelenek.

Miért? mert többnyire típusokat, vagy középszerű embereket festenek. Kivételeket - a szuperiorisabb fajtából valókat - csak Bourget és Stendhal festettek.

Egypár könyvet felírok neki, hogy olvassa el - megígéri, hogy megteszi, ha én is egypár művet, amelyeket útravalóul ad, átnézek - többi között Drummont is, azt a poétát, ki már akkor tetszett nekünk.

Ezalatt az égiháború mind nagyobb méreteket ölt, csak úgy ömlik a zápor. Folyton beüt velünk szemben egy hegycsúcson egy fába - úgy, hogy tüstént lángot is vet - óriási dördülés - s egy percig csend -

"Istenem, mily távol vagyok - Aranyos Maróttól" mondom önkénytelenül Imrének.

"S azt hiszed a te mai küzdelmed, s az ami énreám vár és a maróti miniatűr majomszínház között van különbség?" kérdi gúnyosan, de azért jóságosan nézve reám.

"Nem, nincs - tudom."

És azért én küzdtem tegnap és ő küzdeni fog holnap.

Miért? mert az örök Maya fátylat borít a szem elé, amely ahelyett, hogy befelé fordulna, felfelé tekint, s csillagot keres az űrben.

Vissza a tarantason - szó a darwinizmusról. Elmondom, hogy Párizs elemei-met nem értheti nálunk száz embernél több, mert ehhez darwinistának kell az embernek lennie.

"Hiszen ma minden művelt ember az."

"Hol?" kérdem.

"Nálunk az igaz, hogy nem - pedig - teszi hozzá - anélkül hogy láthatja az ember a világot, hogy értheti meg mindazt, amit az élethez az ember hozzápancsolt!"

"Fogadok, hogy Tiszának fogalma sincs a darwinizmusról, s azt hiszi, ez csak abból áll, hogy az ember a majomtól származik."

Itt pár szó egyéniségéről - amely tisztán áll előttem. Igen érzékeny, meleg szívű, érző fiú, kit azonban annyiszor sértettek meg még otthon is a legjobb érzéseiben, hogy gúnyosnak, hidegnek akar látszani. Sokat tud, majd mindenféle tudományszakba belekukucskált, s lehetőleg igyekezett a dolgoknak fenekére látni, ha másképp nem, tűhegynyi résen. Élt tíz ember helyett, volt világfi, vadász, mérnök, meteorológus, tengerész, utazó, vincellér, német bursch, mindezeknek azonban nem pozitív oldalát látta, mert töprengő Hamlet-szerű fiú - ki azonban semmit sem titkol annyira, mint azt, hogy ez.

Szégyelli álmait, szégyelli, hogy lelkesedni tud, szégyelli, hogy szeretni bír, azt, hogy egyedül érzi magát.

Abban az atmoszférában, ahol atyja él, nem is mer kiengedni. Atyja tán el sem tűrné - ebben is abszolút, hogy nem tűrne maga mellett egy hozzá annyira hasonló eszű, de méghozzá melegebb (mert ezt Stefi tudja - tudnia kell) embert, mint amilyen a - fiú. Stefi kissé olyan, mint az én Kelechényi Mariette-em asszonyban. A pesti levegő tette valószínűleg ilyenné - s tán ez a legnagyobb, s nékem egyetlen kellemetlen hibája. És csakis azért nem szabad az Imre, mert különben olyan, mint a hal a vízben.

Mindent tehet - másutt. Atyja előtt legföljebb ironizálni mer.

Én szeretem e fiút nagyon, mert sokra tartom, s amellett szánom nagyon.

Egyike azoknak, akiknek hiába van családja, hiába élnek társaságban, hiába visznek bizonyos szerepet a külvilágban, azért elhagyatottak, egyedül vannak, tökéletesen egyedül. S még az sincs (e percben legalább) megadva néki, hogy a küzdelemmel felejtesse el önmagának azt, hogy - másokra is szorul az ember.

Ma még nem lehet neki. Lehetséges lesz-e holnap? Ha igen, sokra viszi, ha nem, egy nagy tehetség marad meddő, egy nagy ész enyészik el.

Egész életemben érdeklődéssel fogok felé tekinteni, noha tán mindig szánni fogom.

Elbúcsúzva egy pillanatig érzem, kitört a lelkéből az, amit előttem hiába rejteget, az érzés, aztán megint szemérmesen önmagába vonul vissza. S gúnyosan nevetve, egy élcet mondva jól megrázza a kezemet. "Hát holnap, ugye?"

"Igen, Tajnán."

A kocsi elrobogott.

Összeszorult a szívem, midőn hátat fordítottam neki. Eszembe jutott Waddington - az én egyik ilyen boldogtalan barátom. Ehhez hasonlít, bár annál, hála Istennek, mégis szerencsésebbek körülményei.

Előttem Marót. Este még ott maradunk, Kazy, a főispán is belátogat, a fiatal, vagy 34 éves ember fejét tökéletesen elforgatja a sok dicshimnusz, amit hallott, s amelyeket igazaknak vett. A két "kegyelmes urat", Migazzit és Hunyadyt szétválasztja, s köztük lépdel a kertben, karját Migazzi vállára téve. A két exc., kik mindketten maguknak arrogálják, hogy semmiből valamivé teszik, bámul - - - a főispán boldog.

Reggel haza Marótról, hála Istennek, megint Tajnán.

Megérkezett már az új titkár, valamint Szt., kinyalt, megfésült tót pofa. Unalmas nyivákolás, tót katuska. Ez nem fog soká itt maradni, azt hiszem.

Délután végtelen jókedvem szottyan, tán azért, hogy már megint itt vagyunk. Annyit nevetünk Simivel, mint már régen nem.

Úgy 5 felé jő át Újfaluról Keglevich Imre. Főleg vadászatról foly a diskurzus. 7 fele visszamegy, mi pedig Simivel sétálni végig a hosszú nyárfaallén. Elmondja, mily szerelmes lett egyszer egy tót parasztleányba, ki azt mondta néki "tudom, csak azért kerülget, mert a becsületemet akarja elvenni, az urak mind így szokták. Ezt tudom, és mégis táncolok magával, jólesik, ha átölel - pedig nincs egy szegény lánynak egyebe a becsületénél."

És - Simi el hagyta menni, soha nem tudva megérinteni, azt mondja.

Hiszek neki.

Érdekes tanulmány nékem minden, amit mond, a "művész szerelem" második részére, az egyszerű iránt érzett, a szánalomból fakadó szerelem analízisére.

Este vacsoránál a hipnózisról, az akarat átruházásáról van szó, mire fog vinni, hogy fog átváltozni a morál ennek hatása alatt.

Vacsora után éjjel nagyon soká nálam az öreg, elmondja egész szerelmét, viszonyát - mindazt, amit érez a primitív ideállal szemben. Ki csak érez és engedelmeskedik.

Reggel Simi nagyon lehangolt, jegecesednek lelkében a maróti benyomások. Kicsinyesnek, utálatosnak látja azt a pályát, amelyre családi tradíciói utalják. Fáj neki - még nem szokta meg.

Este cserkészni megy, én eléje. Azt mondja, az egész pürsch^[957] alatt tele volt a lelke olyan gondolatokkal, amelyek a "taedium vitae"^[958]-re visznek. Nem érdemes ezen szomorkodni - ember az ember. Voilà tout!

Egynehány meg pótol a többiért.

Vacsora alatt a verebélyi második malacbanda játszik.

Hamarral beszélünk Simiről. Úgy látszik, szereti őt mégis, mert már úgy érzi, hogy vége a dalnak. Azt hiszi ő is, hogy nagy zenei talentum, amelyért kár, hogy nem fejlesztik.

Még tán nem késő. Ki tudja?

A cigány csak játszik -

"Hátha felvinnők a présházba?" kérdi Simi "hátha feltámasztanánk az őszi hangulatokat?"

"Menjünk" mondom.

Fél 11. Petróleum fáklyákkal elől pár fiú, utána a banda, majd mi, koromsötét éj.

Lebeszélnek (Hamar is, Kálmán, a tiszttartó is). Belátjuk, hogy úgyse látnánk semmit, így nincs miért mennünk.

Visszafele úton.

A kastély előtt fáklyafénynél tánc. Én is járom - mert Simi már nagyon elázik, fel akarom így támasztani "álmaiból".

A Rákóczi-indulóig megy a dolog - utána mind szétoszlanak. Simi hóna alá kapja a hegedűt, két kontrás és egy brúgóssal megint csak le a parkba.

Hangzik a nóta, szívja a lelket!

Néveden a templomban ott a két "Madonna" is, az érintetlen s a - boldog.

Kegl. Imre, mire visszajövünk már a teraszon ül és olvas. Eleinte common place discursus. Majd átmegy könyvemre, Párizs elemeire, arról beszél. Azt mondja, azt hiszi, igazam van. Egy csodálatos dolgot vesz észre nálam, azt állítja, ugyanabban a hibában leledzek, mint atyja, hogy nem konkludálok.

Oka, felelem, mert legfeljebb száz embernek írom könyveimet, s ezekről nemcsak, hogy felteszem, de tudom, hogy megértenek.

Aztán ajánlja, hogy Marxot olvassam el, ki konklúziókra épít. Megmagyarázva olyan dolgokat, amelyek a legtisztábban állnak előttünk.

Azt kérdem majd tőle, mit gondol, mit írhatnék meg a magyar társaságról?

"Annak a fiatal óriásnak típusát - feleli -, kit a körülmények láncolnak le, kit a magyar előítéletek s hibák tesznek tönkre, s így ezáltal nem érvényesítheti magát, mint amilyenek Apponyi Albert vagy Batthyány Géza és Széchenyi Imre."

Meg fogom tenni - s ezt a novellámat konklúzióval írom meg.

Beszélünk a franciáról, Imre azt mondja, tán még hiúbb, mint a magyar. Lehet, de nem annyira érzékeny amellett, nem szenvedélyes, így sértett hiúsága van, nem hagyja magát annyira a végletekre sodorni.

Simiről szólunk, azt mondja Imre, Németországba kellene mennie, ez volna az a talaj, amely erősítőleg hatna reá. Lehet - én úgy szeretem, ahogy van. Miért legyen másminő?

Különben a két fiú nagyon nehezen melegszik össze, dacára, hogy réges-rég ismerik már egymást.

Azt hiszem, tökéletesen egymással szemben sohasem fogják adni egymást. Mind a kettőben megvan az "érzés" szemérme, amely Siminél idegen emberekkel szemben közhelyek mondásában, Imrénél ironizálás formájában jelentkezik. S a bökkenő az, hogy Imre gyűlöli a common place-t, Simi pedig fél az iróniától. Ayant la somnolence d'eux dans l'esprit, chez qui le sentiment prédomine.^[959] Éppúgy, mint rendesen a legtöbb zenész és festőnél. Szóval, a legkevésbé alkalmas szellem a replikára.

Ebéd alatt, a kastély előtt egy zsidó esküvő. Megkérték Simit, engedné meg nekik e kegyet.

Baldachin alatt énekel a rabbi, előtte a szerencsétlen vőlegény, idomtalan, hosszú karú, elálló fülű, csipás zsidógyerek.

Két vén, parókás zsidóasszony kétoldalt belecsimpaszkodik a menyasszonyba, és körülcipeli kétszer a vőlegény körül, ki bambán maga elé néz -

A menyasszony csúf, veres mulatt típus, pirosra sírt szemekkel most ott áll oldalán, némán lesütött szemmel. A rabbi énekel, csak olyan monotonan, mint aminők a mi misénk dallami. Kicseréli a gyűrűket, a vőlegény összetöri a poharat - hazamehetnek. Le lehet nyírni a menyasszonyt, gyümölcsfakasztó nyárra ébrednek ezek is.

Bármily groteszkek voltak, a pillanat megtette hatását. Nem láttam a formát, az eszme megfogott.

Elvonulnak előttünk mind, bókolva - Simi fogadja az üdvözletet, mond nekik pár szót, majd folytatjuk az ebédet.

Én azért mégsem engedném meg, hogy így a házam előtt történjen a dolog. Ennek a párnak most a képzettársítás lakodalmokkal egy kastély, egy gyönyörű park emlékét kapcsolta össze. Egy életen keresztül eszükbe fog jutni, hogy csak egy percig voltak urak. Ez sarkallja az ambíciót. Az öreg zsidó azt hiszem, jól számított - unokái majd már futtatni fognak.

Imre a trónörökös haláláról új verziót mond el. Azt állítja, az igazi - mindenki ezt mondja a saját verziójáról.

Vecsera kocsin Larischnéval Rodeckhez, honnan levelet ír anyjának, hogy ne keresse, csak a Dunában. Innen a trónörökös egy privát fiákerjén Meyerling fele útjáig, ott várja Bratfisch, ki átveszi.

Megérkeznek. Rudolf az egyik szobában Vecserával mulat, a másik két mellékszobában Coburg és Hoyos egy-egy balett leánnyal.

Így tart az orgia tán éjfélig. Tizenkettőkor Vecsera fáradt, lefekszik, Rudolf pedig azt mondja, még átmegy amazokhoz, ahelyett azonban beleül Bratfisch kocsijába, s el a kastélytól elég távol levő kocsmába, amelynek túlsó oldalán lakik egy vadász a feleségével - akihez Rudolf szintén bejáratos.

Bratfisch a kocsmában, Rudolf az asszonynál - -

A kocsmában azonban a vadász, kit egy pajtása figyelmeztet, hogy ez az a kocsis (Bratfischre mutat), ki azt az urat hozza, ki mindig a feleségéhez jár.

A vadász dühvel lekapja fegyverét, kirohan. Bratfisch rosszat sejt, utána. Későn érkezik - amint a trónörökös kiugrik az ablakon, a vadász keresztüllövi jobb ágyékát, utána ugorva, vadászkésével dühösen összekaszabolja képét, lenyiszálja négy ujját.

Bratfisch utána - remegve kiáltja a vadásznak, hogy a trónörököst sebezte meg. A vadász halálra ijed, menekül, s az erdőben agyonlövi magát.

Bratfisch most felöleli a trónörököst, egy patakig viszi, kimossa sebeit, majd beleültetve kocsijába vissza Meyerlingbe - hol orvosért szalad.

Belépve a trónörökös az ajtón, Vecserát halva találja, ki (mint már említettem) ezzel a szándékkal jött.

Ezalatt az orvos is megjő, megmondja a trónörökösnek azt, amit az már úgyis tudott, hogy vége, menthetetlenül elveszett, a belei vannak átlőve.

Rudolf egyedül marad, pár levelet ír. Majd agyonlövi magát -

Ez is csak verzió. Igaz-e? Nem hiszem. Hát a trónörökös két év óta tapasztalt kedélyállapota? És utolsó időben írt levelei? amelyekből érzik, hogy unja az életet, és már nem soká bírja el a terhét - és a két év előttről keltezett végrendelete?

Akárhogy történt, egy nagy szellem vált porrá, kinek emlékét mindig tisztelni fogom, kinek tragédiája bárhogy is történt nem változtat rokonszenvemen semmit. Nem volt közönséges ember, kit így a közönséges mértékkel mérni sem lehet. Nyugodjék békében. Azt hiszem, megérdemelte a nyugodalmat.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Ebéd után az erdőben. A két nagy vadász, Imre és Simi, most már jobban megértik egymást. A közös szenvedély összehoz.

Én lassan mögöttük, el-elmaradozva, meg-megállva érzek s nem gondolok semmit.

6-kor Imre el, Bogdán, Simi ügyvéde pedig Kikindáról érkezik.

Vacsora alatt beállítanak kedvenc cigányaink, kik a zsidó lakodalomról szökdösnek ide: ott áll Gazsi, a híres maróti prímás, a legjobb cigány, kit ismerek. Kis, fekete, nyurga fiú, szúró szemekkel; ott van Feri, a kontrás, régi, ismerős, minden tajnai mulatságunknál ott húzott. Finom arcú, szőke cigány, éber, okos szemeivel kilesi a Simi legtitkosabb gondolatát, érzését; meg a Doktornak csúfolt kis naiv arcú cigányfiú, komikus arcával, kerekre nyílt szemeivel -

Ott állnak mögöttem, s húzzák a Tinódit. Simi kisbőgőzik - - -

A vacsora alatt az ügyvéd, a két titkár, a tiszttartó csakúgy szórják, hányják a számot. Tehermentesítés, konverzió, földhitelintézet, jelzálogbank stb. stb. fordul meg szájukban - alig hallani tőlük a cigányt.

Ezen is segítünk. Odább állunk, a bandával vagy száz lépésnyire telepedünk, ők megvilágítva, mi homályban, csak a csillagok miriádjai világítanak a fejünk felett - mind szélesebb a nóta, eláraszt mindent, tán feljut a csillagokig!

Mi legalább azt hisszük - ez onnan is látszik, hogy Simi megbolondul, és kezdi lerúgni a csillagokat az égről.

Odaáll a banda elé - s egyedül egymagán, két karját összefonva a feje fölött, bokázva, huszárosan toborzót jár -

Mögötte a Hamar - figyelmezteti, holnap fontos konferencia, százezrekről van szó, korán kell lefeküdnie. Simi csak annál nagyobb kedvvel táncol, "Eh, sohasem halunk meg!" mit törődik ő a számokkal - egy az élet, egy a halál. "Bánom is én, ha holnap felfordulok is!"

A titkár visszavonul, s a Holbein Madonnák érkeznek. Simi most átfonja karját a Madonna derekán. Övé a világ!

Jó magyarom, ezért becsüllek. Ez tesz méltóvá nevedhez, az igaz érzés, amely elmossa azt a mázat, amelyet a hiúságon alapuló számítás kent reá.

A régi jó időket látom: hallom a sarkantyú pengését, az árvalányhajat lengeti az esti szellő, dobban a szív, pattog a húr - erő beszél a táncból, a dalból - - -

Álom a való? vagy álmodom azt, amit érzek?

Engem is visz a nóta. Megbolondulok velök, egy végtelen frisset járok el én is, ha elpusztulok a közepén - kinek mi köze hozzá? Perdül a szoknya, tágul a pruszlik, dobban a szív.

Sötét körül minden, ott tovább amazok, mi pedig a cigánybanda előtt, szinte az űrben.

Orgia - a pozitivizmus kíséretével.

Koronkint a szellő, mely az akácvirág illatát hozta idáig, elkapta vele az ügyvéd valamelyik technikus terminusát is -

Nem fogott rajtunk -

"Felfordulhat ez a világ éntőlem." Így szól a nóta - s igaza van.

Egész nap lehangolt, rosszkedvű vagyok, tele önmagammal. Mást szeretnék, mint amit bírok és másképp, hogyan? ki tudná. Visszafojtottan ideges, tehetetlenül lázas, ebéd alatt gúnyos mindenkivel. Simi csak néz - de ismer.

Ebéd után bemegyek szobámba, lefekszem, a plafonra meresztem szemeimet, hallgatom a szívem dobogását.

Az öreg fiú lassan bejő, leül mellém a nagy fotelbe, és rólam kezd nyugodtan beszélni.

Mennyire igaza van mindabban, ami hiány, hiba nálam! S mennyire túlbecsül szeretetében.

Ezekre a hibáimra mutat rá: szenzibilis vagyok úgy, mint kevés ember. Aztán exkluzív, csak olyan emberrel tudok lenni, ki érdekel, csak olyan tárgyról beszélek, amelyhez értek. S ebből folyólag harmadik nagy hibám, hogy az emberekkel nem tudok bánni.

Amellett jó és rosszban kitartó, egy érzés majdnem örökre megmarad a lelkemben. Ha nem szeretek valakit, azt örökre nem fogom szeretni, s ezt is kimutatom, éspedig nemegyszer idegesen, úgy hogy az, aki nem ismer, bosszúállónak is hihet. Kivált az utóbbi nagyon meglep - mert nagyon igaz.

Ha idegeim visznek (pedig mindig visznek akkor, ha érzés kerekedik föl lelkemben), akkor nem vagyok ura önmagamnak. Mindez igaz, belátom, úgy szeretem a jó öreget, hogy így, egy ilyen percben mondja nékem mindezt, de hát nem változtathatok magamon, azt is tudom.

Bensőm kirág, felesz, elemésztem magamat, egy semmi néha az egész masinát felzúdítja, az egész masina hamis hangot ad - de hát que faire? Ha megváltozhatnék, ha kicserélhetném magamat, megtenném - de nem lehet. S így csak élek - tovább, úgy a magam módja szerint.

Mi lesz velem? Hogy bírom ezt ki soká? Napról napra mélyebben süllyedek a magam lelkébe. Ki ment meg?

A hangulat mind nehezebb, súlyosabb. Simi arról beszél, hogy érzi, nincs közelebb ember hozzá a föld hátán. Mind a kettőnknek a szó torkán szorul, sápadtan, némán állunk szemben egymással, kéz kézben, szem szemen. Addig, míg csak mind a kettőnké el nem homályosult, s így elfordítottuk egymástól tekintetünket.

Az Isten áldja meg! Legyen olyan nyugodt és boldog, mint amilyen én nem vagyok. Legyen az élet kímélettel vele szemben, bízzék önmagában, maradjon ilyen egyszerű, ily nemes érzésben, s gondolatvilága ne forduljon önmaga ellen. Ne tudjon arról soha, hogy azok, kik sötétben virrasztanak, azok szenvednek az álmoktól a legtöbbet.

Ezt kívánom neki, én meg - lefekszem aludni.

Egész cserkészet alatt, 7-^l/₂ 9-ig nyitott szemekkel fekszem.

Kilenc felé ki a mezőkre, a vadászok elé - egy hang sem hallik. Némaság körültem, már a szívem dobogását sem hallom.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Este, vacsora után megszökünk Simivel. Otthagyva a két titkárt, tiszttartót és ügyvédet. A sötétben, Simi vállán egy puskával mellettem, a szomszédos Sári falu felé.

Koromsötét éj. Nesztelenül megyünk. Simit viszi az emberi érzés - jó Isten tudja, mi szállta meg. Féltékeny - a "Madonna" ott lakik a falu végén.

Én megyek - érdek nélkül, fásultan, tágult szívvel, némán az oldalán.

Göröngyről le, göröngyre fel.

Mint az élet országútján. Az "emberiség" alszik; az érzés ébren: ez teremti az álmokat.

A kis ház elé érünk - semmi nesz.

Simi felnevet - s én vele. Nekem - nincs miért - majd fütyül. A jelre kutyaugatás - suhogó szoknya. Az "Álom". - Szégyellős nevetés, eltakart arc - végre - velünk jő.

C'est tout.

A csillagok felgyulladtak - kipontozzák a világoskék azúrt, a végtelennel vagyunk szemben.

Igen, a végtelennel.

Délután Simivel a szomszédos Zsitvaújfalun lakó Szlávy Józsefnél.

Szlávy. Egyike a magyar közélet legúriasabb alakjainak. Öreg, ősz, kissé már meggörnyedt öregúr. Igen úrias külső. Ókonzervatív modor, szokások. A régi magyar bürokrata típusa - - -

Olyan a lakása, mint önmaga - Kissé modernizált (bár ügyetlenül modernizált) kis barokk kastély. Tiszta, kivonalazott, parkot utánzó városi kert.

Sok érdekes dolgot beszél. Megemlékezik az új főispáni kinevezésekről is (Terényi, Kazy etc.), nem jó szisztémának találja Barosstól azt, hogy olyan megyékben, hol dinaszták laknak, mint pl. Békésben, oda egy odavaló fiatal, 30 éves főjegyzőt nevezzen ki főispánnak. Először nem azért, mert a családoknak lehetetlen hogy imponáljon, másrészt meg nem szerzi meg e családokat a kormánynak.

Jellemzőnek találja Tiszára azt, hogy a barsi ellenzékieskedő Mailáth főispánt minden formák elmellőzésével mozdítja el, míg Szilágyit miniszterré nevezi ki.

A kis marakodónak kihúzza méregfogait - a nagynak betömi száját. Patent Tisza.

Azt hiszem, e sous-Bismarcknak a fő titka az, hogy kilátja az emberek legbensőbb egyéniségének motorait, mozgásba tudja aztán ezeket hozni.

Jó szeme van.

Érsekújvárra Simi országoshírű, "gyors négyesén" - repülünk - s velünk a világ!

Érsekújvárott ebéd, majd - kupéba, fel Bécsbe.

Velünk Bogdán, az ügyvéd, és Hamar, a titkár.

Bogdán. Középtermetű ember, alacsony homlok, egyenes orr, gömbölyű áll. Favoris-k, bajusz. Szerb eredetű, bár amellett igen rokonszenves. Művelt, minden iránt érdeklődő individuum.

Hamarról is itt pár szó. Magas szál fiú, széles arc, hatalmas kezek és lábak. Nagy, nemegyszer bámuló kifejezésű szemek. Határozott, energikus, kétszer kettő-ember.

Nyers, bizonyos fokig az az ember, ki Siminek az élet pozitív harcában nagy segítségére lehetett volna, ha - egyéniségeik összefértek volna. Azonban Hamar igen gunyoros, Simi meg félénk. Eleinte elnyomta külsőleg, s ez így tartott soká - végre fellázadt. Simi jóságában azt a hibát követte el vele szemben, hogy az intim jellegű dolgokba is belé hagyta szólni (mi annak a természetes következménye volt, hogy mindjárt kezdetben nem tartotta zehn Schritt von Leib),^[960] amelyeket pedig az egész más külső körülményekben felnevelt Hamar sohasem tudva megérteni, folyton tanácsokat osztogatott. Ezeket Simi nem követte mindig - a helyzet elmérgesedett.

S így a külső dolgokban tökéletesen megbízható Hamar - eljátszotta tanácsainak hatályát azáltal, hogy az intim dolgokba is beleszólott, amelyekhez pedig éppoly kevés köze volt, mint amily kevéssé értett.

Így aztán Hamar elmegy. Pedig lényegre nézve ilyenféle embernek kellene mellette lennie, ki erőt lehelne belé, energiát kölcsönözne neki a nagy momentumokban.

Utunk? alszom -

Pozsonytól Bécsig kaland egy német színésznővel. A szomszédos szakaszból hozatik át.

Az orient-expresszi nagy kokottok bécs-pozsonyi utánzata.

Des petites maîtresses dans la débauche!^[961]

Végre Bécs. Nékem a legkiállhatatlanabb nagyváros.

De kimagyarázom magamat. Így látom a Kaiserstadtot - illetőleg a fajtát, amelynek "koronája".

Két jellemző jegye van az osztráknak, 1. hogy bastard,^[962] s így sem faji jellege, sem hazája nincs, 2. hogy öreg, elaggott faj, már életre képtelen.

Ez a két jegy a bécsi minden osztályára áll.

Bár a "weaner" két igen különböző típusra esik szét - amely között sok század kultúrája, finomulása, küzdelme áll.

Az egyik az osztrák arisztokrácia - amelynek fő jellemvonása az, hogy - semmilyen.

Sem nem örül az életnek, sem nem unja, sem nem boldog, sem nem boldogtalan, sem hideg, sem meleg. Semmiféle szuperlatívuszra nincs erő, anyag benne. Csak - a gőg és az ostobaság szuperlatívuszára.

Halvány, túlfinomult, telivér race, igazában a szó szoros értelmében életre képtelen. Ez a faj már túllépte azt a határt, amely mint finomulás érdekes, már életképtelen, üres, agyalágyult alakokat hoz létre.

Une race absolument nulle.^[963]

Világnézetök: a világ kétféle fajtájú emberből áll: az egyikhez az "unmittelbar"^[964]-ok s az azokhoz közelálló családok tartoznak - a másikhoz a többi. Ez utóbbiak azonban nem emberek. Ezek iránt emberies érzelmet táplálni nem is lehet. Sem szeretni, sem gyűlölni, sem szánni nem lehet - mert hiszen nem a keresztnevén szólítja őket az ember.

Az élet "színpadán" a következő kellékek érnek valamit (szerintök):

1. Az ősök száma (szükséges az udvarhoz - amelyhez járni szükséges).

2. "Incognito" unnumeriert^[965] fiáker. Ez a "pénzességre" mutat.

E kaszt mögött és alatt a "weanerek"^[966], "die frommen biederek",^[967] "immer lustig, fesch und munter"^[968] bécsiek.

Ezek világnézlete az állati élet gyönyörét hirdeti hangosan: enni, inni, aludni, dalolva, vígan szeretni. Juché! Hájas, fényes bőrű, piciny, kék, nevető szemű, gömbölyű termetű, eleven, dalos, lármás, életvidor alak, amely hasra fekve bámulja a felette pöffeszkedő másikat: az urat!

Ostoba röhögés tölti be Bécs atmoszféráját, amelybe sörszag vegyül, s amelyet régi, egy kaptafára ütött kuplék kísérnek -

A bécsi egyetlen pozitív mai foglalkozása: a pénzszerzés.

Az osztrák a század elején jutott el a művészi finomultság tetőpontjára - akkor vetette hatalmas gyümölcsét: zenéjét. E ponttól fogva már süllyed, süllyed -

Ez időre estek híres zeneszerzői (Haydn, Mozart, Beethoven stb.), ezeket adták az alsóbb osztályok, a felsőbbek azon asszonyokat, kik e csillagok udvarát képezték - meg Metternichet, a diplomácia legnagyobb művészét, azt az alakot, amely legegészebben fejezte ki a mai bécsi arisztokrácia őseit.

Ma már lenn és fenn a legutolsó státusra jutottak.

Ezt érezni, de mindenből. S ezért hiába építenek óriási középületeket, azért csak halott lesz e város, amelybe igaz életet nem tehet sem szív, sem ész, amelynek lelke halott. Ennek a városnak már csak a teste él.

Pályáján végigfutott. Nyugodjék békében. Volt, nincs.

Reánk, művészekre, érdektelen még az is, amit a művészek emeltek itt, mert már mindez nem életet fejez ki. Nincs mindez összefüggésben a nemzettest életével.

Nagy sírkövei egy halott nemzetnek!

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Este az Operába. Verdi Otellóját adják. Winkelman és Lola Beck a főszerepekben. Előbbi meleg, mély érzésű ember, kiénekelt hang. A másik: elragadó hanganyag, s amellett fagyos - de fagyos! amilyennek nem szabad művésznek lennie.

Az opera? erősen Wagner hatása alatt, gyengébb, mint Aida. Első felvonás fináléja, Jago egy részlete, s az utolsó felvonás elragadók.

Utána sajnos! a hírhedt és par excellence bécsi Ronacher établissement-ba.

Ott B. G.-t találjuk, kit azonban Istók úgyse, nem kerestünk.

Annak az erdélyinek típusa, ki Bécsbe jár - olyanformán, mint a vakondok a napra sütkérezni.

Foglalkozása: semmi.

Büszke arra, hogy a Ronacher étlapját betéve tudja, hogy minden este itt található, hogy minden kuplét könyv nélkül tud, hogy néhanapján (ha adni kell az urat) állandó fiákert tart.

Adja a bécsit, annak azonban (és természetesen!) csakis a legegyszerűbb tulajdonait igyekezvén elsajátítani.

Hamisítatlan erdélyi. Race-a csak bizonyos formában jelentkező energia kifejtésében nyilvánul. Finomult nem lehet, mert hiszen az ősrégi faj, amelyből származik, vagyonos igazában sohasem volt.

Nehézkes gondolkodás, de furfang. Ravasz, de - durván.

Semmit sem tud, de azért szeret erről-arról beszélni - a lehető leg - hogy is mondjam csak?

Azt hiszi, más sem ért ahhoz, amihez ő nem konyít.

Brutális, de ha valaki durvább nála, behúzza a farkát. Világoskék mellényt hord, mint a bécsi fiákeresek, s tán - erre a legbüszkébb.

Ronacherben ugyanazok a kuplék, ugyanúgy előadva, mint ahogy ezt kilenc év előtt minden este hallottam.

Úgy látszik, a világ ebből a szempontból megállott.

Simivel egyet gondolunk. A kapucinusok sírboltjába megyünk. Ott állok Rudolf koporsója előtt. Tele emlékével lelkem.

"Szolgálni akartalak, mert nagynak láttalak, nem mint herceget, de mint embert. Éreztem, arra törekedtél, mint énmagam, s láttam egyéniségedben jó és rossz tulajdonaimat, de nagyobb arányokban.

Szerettem benned magamat nagyban.

Nagy lelkedből itt csak a teménytelen virág, szalag, kegyelet, tisztelet emlékei maradtak fenn. Én nem virággal jövök szemed elé, szegény vagyok arra, hogy hozzád s irántad érzett kegyeletemhez méltó koszorút tegyek koporsód elé.

Így csak némán, lehajtott fővel érzéseimet nyújtom át.

Sas voltál, mely szédítő magasról hullt alá, bár magasztosnak látszott esésed azok előtt, kiknek szeme elég erős volt arra, hogy repülésedet lássák.

Egypár szál fű az egész, ami a lábaid előtt fekvő koszorúból hozzám jut, abból, ami az életnek volt belőled kötve. Egy virág éned másik részéből.

Leomlok emléked előtt. Nyugodjál, felejts a hant alatt.

Mi álmodunk rólad, érthetetlen, kimagyarázhatatlan álmokat, érezve csak élted és halálod, anélkül hogy tudnók elhatározásod kulcsát.

Te tudtad, mit csinálsz, s benned bíztunk.

Helyes volt tetted, mert megtetted."

Feltűnik előttem Jókai szalagja:

"Letűnt vezércsillagunk."

Sötét, nagyon sötét az éj!

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

A képkiállításba. Érdekes igazában csakis Böcklin két képe. "Venus születésének" színpompája, Prométheuszának azonban eszméje is.

Óriási vizionális képességre mutat ez utóbbi kép.

Prométheusz egy magas hegy tetején fekszik, óriási teste akkora, mint az alatta elterülő sziklacsúcs. Teste eggyé lesz a kékes homályos világításnál a csúcs felett repülő felhőkkel. Lent a mélységben tengerszem - mindezt azonban elmossa a reggeli kékesszínű köd, amely eggyé olvaszt csúcsot, tavat és titánt.

Mintegy az élet felett fekszik, aki isteni szikrát lopott, harcban a mindenséggel.

Az allegória teljes, óriási, prométheuszi!

Mennyire elüt a szokásos sablonszerű kis figurától, amelynek piciny akadémiája megszégyeníti Prométheusz mítoszát.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Vissza a hotelbe. Útközben találkozunk Simi egy régi falusi ismeretségével, Trenckle exulánus tiszttel. Tizenhárompróbás bécsi, a második kategóriából.

Nehézkes test, nehézkes szellem, durva vígság, kétségbeejtő exuberancia.

Én nagyon unom, úgyhogy délután a "saját utamat" követem. Meglátogatom az öreg Kállaynét, Kállay Béni anyját és Teleki Arvéd nagyanyját.

Érdekes öregasszony, ki legtöbbet ért el abban, amit anya elérhet, eszélyes, okos nevelésének eredményei: fia a monarchia tán legkiválóbb politikusa, és unokája a nagy jövőjű Teleki Arvéd.

Józan eszű, tisztán látó asszony, a diplomaták finom, biztos ítéletével, emberismeretével.

Azonban csak a saját családjában volt diplomata, a nagyvilágot mindig unta - közelről. Csak messziről spekulált - s tanította utódait.

Intellektusát örökölték gyermekei (Arvéd anyja is, az oly szubtilis eszű Teleki Gemma) s átment a második generációba is.

S ami érdekes az asszonynál az, hogy a lehető legmodernebb csakúgy érzés, mint gondolatban. A magyar józansága, nyugodtsága, meleg egyszerű érzésvilága tán senkinél sem jelentkeznek ily módon szubtilizálva, mint nála.

Tisztelem az öregasszonyt, mert sokat tudok róla, én, Arvéd gyermekkori társa, s aki most az utóbbi években is beleláthattam lelkébe, tendenciáiba, mindabba, ami nála sokat ígér, amelyben mint tápláló törzset, gyökeret, amely az anyafölddel összeköti, az öregasszonyt pillantottam meg.

Egyike a legkészebb, legkerekebb egyéniségeknek a pátriában.

Érdekes órát töltök nála, amelyben főleg Arvédunkról beszélünk, kit én már innen-onnan két esztendeje, hogy nem láttam.

Tőle járni - Bécs utcáin cél és irány nélkül. Érdektelen, hideg város. Kimértek, vagy elhagyatottak, de mindenképpen művészietlenek utcái. Az épületek semmit sem fejeznek ki, s így sehol egy megérzett pont, sehol egy igazi "városi paysage".

Az új ringek hidegek, élettelenek, az épületek úgy állanak ott sorban egymás mellett, mint a múzeum üvegszekrényeiben a ritkaságok - leszámolva az élettel, avultan - - -

Hazafelé bemegyek a Szent István templomba.

Esti litánia van. Ez megkap úgy, mint már rég nem. És én szegény bűnös ember lehajtom fejemet egy térdeplő fölé, behunyom szemeimet, s elfog ismét az az érzés, amelyet oly soká vallásomnak hittem. Amely mindenesetre több és kevesebb a legtöbb ember hiténél, amely visz messzebb, magasabban tán - mint kellene, mert nem mint eszme vesz erőt rajtam, hanem érzéssé válik, oszlik fel - s így határozatlan, formátlan - hiábavaló!

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Este amazokkal, Trenckle-, B. G.-vel a nyári orfeumba. Évről évre jobban elálmosítanak ezek a lokusok. Érzem a nyomort, az élet utálatos, legutálatosabb struggle of life-jének kiszolgáltatott szívek elfojtott dobogását a mélyen kivágott ruhaderék alatt, a festék nem fedi el tökéletesen azt a vonást, amit bizonyos percek vontak az ajk fölé - -

A lokusok szerint az élet csak tobzódás lenne? Minden perc gyönyört s egy krigli sört hozna magával. Ez a világnézlet is csakoly hamis, mint minden, ami falai között történik. Csakúgy nem áll az, minthogy a kutyák nem szoktak kötelet táncolni, hogy az asszonyt nem azért dobta a világra az első nyugodt perc, hogy félmeztelenül, lámpafénynél, kacagva disznóságokat énekeljen, hogy a seprűnyél nem arra való, hogy szerecsen bohócok nótákat játsszanak rajta, hogy a férfi feje nem arra való, hogy reáálljunk és végigcsússzunk rajta egy kifeszített dróton - s álmaink nem arra valók, hogy egy ilyen hely utálatos brutalitása megzavarja, s letörölje róluk a hímport!

Thallóczy Lajossal találkozom, csodálkozik, hogy tegnap a Ronachernél, ma itt lát. Azt mondja, ez nem hasonlít a - híreimhez.

Én kifogásul regényíró mivoltomat hozom fel (mintha nem ismerném az "établissement"-ok minden csínját-bínját könyv nélkül!) s csodálkozom, hogy ő, a történetíró miféle anyagot keres itt - - -

Azt mondja, rossz anyagot. Igaza van.

Simi két "típusával" el.

Mi Bogdán- és Hamarral egy kávéházba. Simi vagyoni viszonyairól beszélnek. Látom, mind a kettő olyan megbízható, mint amilyen nyerseknek látszanak.

Aggodalommal hallom mindazt, amit mondanak, pedig a vagyon nagyon nagy, de hát gyenge akarata kisebb, mint jósága -

Ürményi Miksánál, egyik legrégibb barátom, Ürményi Józsi atyjánál.

Az ókonzervatív Magyarország egy utolsó mohikánusa. Nagyot, sokat ígért, jövője elé mindenki várakozással tekintett, ott nevezték Apponyi és Sennyei mellett és - tönkrement.

Cherchez la femme.^[969] Tönkrement anyagilag, erkölcsileg. Boldogtalanná tette angyali jóságú nejét, sz. Festetich Betty grófnőt, magával rántotta a legnagyobb nélkülözések szélére.

Pedig jó ember volt, csak szeretett, s nem bírt a szívével.

A sors visszafizette aztán neki azt, amit a családja ellen vétett. Neje, leánya egymás után elhaltak, fia, Józsi tavaly szinte a sír szélén.

Az utóbbi meg lett mentve. Érdekes profiljából pedig még ma is szuperioris ész, éles szellem beszél. Magas, domború homloka csakoly nyílt, csakolyan gondolatterhes, mint azelőtt, szép szemeiből csakoly belátásos jóság beszél, finom ajkai csakoly gúnyosan mosolyognak, mint azelőtt, midőn még többet gúnyolhatott, mert nem szánta senki.

Éles profilja, kicsiny, de szép orra, folytonos monoklija, hogy emlékszem még, midőn a Nemzeti Színház második páholyának világoskék alapján kiemelkedett - midőn tekintetére a színpad reagált. S az akkor még valóban "isteni" Laura elragadóan mosolygott reá. Ez a mosoly ölte meg Urvárynét is, s ez a mosoly tette őt Urvárynévá.

Erről a mosolyról szegény Józsi nékem sokat beszélt, abban az időben, midőn a kieli öböl partján együtt grübliztünk, midőn Faustból citálva - megvetette az életet, s keserűen gondolt arra, hogy tán nem is élhetné az életet.

Neki köszönhetem azt, hogy ma - ilyen vagyok. Köszönhetem-e? Igen, hálás vagyok ezért, megvetette alapját az egyéniségemnek. Ő hatott rám barátaim közül Batthyányi Gézával leginkább.

Az egyiknek (Józsinak) a gondolatok világát, a másiknak a látható világot köszönöm.

Kiugrasztották önmagamból énemet.

Józsi ma Kairóban van a követségnél, nyáron eljő hozzám, négy éve, hogy nem láttam - - -

Este elutazunk. Igaz, előbb Praterfahrt - itt robognak el mellettem a tarka toalettű fesch weanerinek, egymást bámulja mindez "élni szerető". Nem is látják meg, hogy az utca két oldalán a természet egész bűbáját kifejti.

Minek nekik ez? Mit tennének a csendben? Mit mondana nekik az, amit nem hallanak, s nem láthatnak meg.

A kocsik csak robognak előre - sportsman, weaner urak, főherceg, fiákeres, öreg hercegnék tarka gomolyagban.

Rengeteg sok kocsi és mégis mennyivel a párizsi Bois - az allé des Acacias alatt. Semmi művészi a képben, hideg és érdektelen - menjünk.

Este, hála Istennek el. Bécsben tán sohasem állok meg többet. Nem bírom el e város durva bestialitását, lesújt röhögése, lesújt a sör és penész híg keveréke, amely minden művéből, legyen az ember vagy emberi termék, kiárad. Koporsót e városnak minél előbb, mert haldoklása utálatos.

Hajnalban Érsekújváron - hideg reggel. Pacsirtaszó, pitymallik -

Lefekszem hazaérve Tajnára, nyitott ablaknál. Hallom a madárdalt kívülről, érzem a csendet a parkban. Jólesik, hogy minden úgy van, mint ahogy elhagytam -

Este cserkészni megyek Simivel, illetőleg kísérem őt.

Az erdő megvigasztal, eltörli a múlt napokat. A természet nagyszerű s néha vigasztalón hat, mint ma.

A tajnai erdők szélén akácos, minden fa virágban, illattenger a lég - tovább tölgyfacserjék, közbe-közbe megtörve egy nagyobb törzstől. Halkan, vigyázva lépünk, a természet minden egyes hangját külön meghallom. Milyen más szimfónia ez, mint az, amit Bécs kurjantott a múlt napokban a fülembe.

Leülünk egy hegyoldalra, előttünk szétágazó, szűk, de nem meredélyes völgy. Tölgyerdő koszorúzta halmok - itt-ott lila színű virágból folt a völgy alján lévő mezőkön.

Csak a kakukk szól, egyformán, bánatosan. Lábaim előtt hangyaboly tolong, mindegyiknek dolga van, mindegyik siet.

Itt-ott meztelen csiga nyúlik végig a földön, sütkérezve az esteli nap melegénél - piciny virágok megrázzák kelyheiket - minden él, s örül az életnek.

Amit a kép képviselt, annak nincs öntudata, csakúgy nincs, mint a tegnap elhagyottaknak, s ez magasztos, míg amazok?!

Enyhe szellő rezgeti meg a fák levelét, megsimítja forró homlokomat is. Letörli agyamból a gondolatot, csak érzek -

Nyugodtnak, harmonikusnak érzem magamat. Mintha sohasem küzdtem, éltem volna, csak messziről hallgattam volna a lét zaját -

Halkan-halkan lépjünk, nem is érintve a földet, amely csendesen dalolja esti dalát - - -

Simi születésnapjának (holnap reggel 2-kor 24 éves, teljes korú lesz) előestéje.

Este persze vacsora alatt a maróti Gazsi játszik. A nagy előcsarnokban van terítve - fejünk felett pálmák, meg a Simi által lőtt pusztai sas kiterjesztett óriási szárnyaival átszelve az aërt -

Eleinte mind némák vagyunk, tudjuk, miért.

Végre Simi felkel, a cigány elhallgat, vele meg e percben a szívem dobogása is.

Tudtam, éreztem, mi fog következni.

Énreám egy tószt, kipirult arccal, meg-megrezgő hanggal beszél az öreg fiú, én sápadtan, összeszoruló szívvel, némán hallgatom.

Elmondja, hogy érzi, megtaláltam utamat, amelyet követnem kell, s amely még járatlan, a mi társadalmunk emelésére, erkölcsi, szellemi javítására szentelem éltemet. Hogy a fiatal generáció már megértett, és jóban-rosszban követni fog, és zászlóm alá tömörülnek mind. Köztük van, és azt hiszi, legalább érzés szempontjából nem utolsó helyen, ő maga is. És ha tán (hiszen az élettel vagyunk szemközt, mindenre el kell készülve lennünk) balvégzetem mást akarna, s mindenki eltávolodva tőlem, elhagyna, ő akkor is ott lesz oldalamon, s átkulcsolva a zászló rúdját két kezével - nem fog elhagyni -

És én erre nem tudtam semmit, de semmit sem felelni. Némán, sápadtan koccintottam vele. S egy pillanat alatt átfutotta agyamat múltam, jelenem, jövőm: az első tapogatódzások, küzdelmek, a tőlem egy időben félve elforduló barátok, kik azt hitték, bolond vagyok, s ártanak önmaguknak azzal, ha oldalamon maradnak.

Ez is nyomot hagyott a szívben.

Aztán jött az az idő, midőn a java megértett, ekkor "divatba" jövök (hiszen csak ez kell a "társaságban"!) s vele eszméim. Kezdek a mérlegen nyomni valamit. Azt találják a legtöbben, hogy bolond vagyok, de - érdekesen. Zászlómat kibontom, vívni kezdek, a "debating" után elkövetkezik a "műpártoló" egylet órája -

Barátaim szeretete bizalmat ád, hinni kezdek önmagamban. És most az, aki azok között, kik legközelebb állanak hozzám, Benjaminom, felkel, felemeli poharát, s azt mondja, számíthatok rá jóban-rosszban - s az én szemem, szegény, fáradt szemem ne homályosodjon el? Azon a napon mondotta, amelyen nagykorú lett.

Az Isten áldja meg mind a két kezével, bízzék mindig bennem, s legyen türelmes velem szemben, velem, ki oly türelmetlen vagyok.

Nem bírnám elveszteni, érzem - - - És mégis! érzem, egyedül halok meg, megértetlenül. Halotti leplem az a zászló lesz csak, amely alatt magam elhagyatva estem össze, s amely lehullva rám borult, s elfedett örökre. Egyedül voltam szerelmemben, egyedül küzdtem át az élet viadalát, egyedül halok meg, elhagyatva. Ezt érzem, ezt tudom, s ezt az eszmét úgy megszoktam, hogy már nem is félek tőle.

Tudom, hogy míg élek, pótolható leszek, halva, elmúlva, nem.

Barátaimat elrontottam szeretetem által, amely jól talált és intenzív volt. Hiába fogják akkor keresni azt, ki azért szerette őket, ami bennök a legszeretnivalóbb volt, hiába fogják keresni azt, ki olyan erővel szerette őket, mint azt csak a "szegény ember" teheti, ki éppen azért szeretett annyira, mert a szenvedés érzőbbé tette őt a többinél.

De ez nem vigasz!

Addig várom a percet, amely megadja majd a természetes nyugalmat és magányt.

Ezután Hamar, a titkár kel fel, Simivel való barátságunkra iszik, amelyben mind a kettőnk boldogulását látja, bízzunk egymásban mindig, mint eddig. Sok, sok mindez, alig bírom -

A cigányok csak húzzák, muzsikájuk betölti a nagy hallt. Simi a banda közé áll, most a kvartettben ő kisbrúgózik. Szól a nóta:

Ez a percben a hangulat.

Majd a kvartett helyét az egész banda foglalja el. Óriási erővel játszanak. Én közéjük ülök, belé a banda közepébe. Sikít a hegedű, peng a cimbalom, rikkant a klarinét - erősebben, erősebben. Érzem lelkemet felolvadni az ezer hang között, emelkedni, emelkedni felül mindenen, ami földi, mindenen, ami ideköt a porhoz, a göröngyhöz, az élet nyomorához.

Érzem lelkem repülését fenn, fenn a csillagok között, magányosan, mint mindig, de megértetve, fényben úszva, átlátszóan, mint még soha - érzem még egy körrel feljebb, s szétoszlom az űrben - végem!

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Élek még.

De a zene csak visz.

Odaállunk felocsúdva mind a ketten Simivel egymás mellé, s egyet gondolva levesszük kalapjainkat, csendben, zenekíséret nélkül, felemelve két ujjunkat, megesküszünk az élő Istenre, hogy örökké egymás oldalán maradunk, jóban, rosszban, boldog, boldogtalan percben.

Örökre, örökre -

Mintha nem éltem volna eddig az életet, hogy ilyen is történhetett velem.

Csend - érzem a végtelent, amely kettényílt a fejem fölött, s azon keresztül bevilágít mindaz, ami előttem szent, mindaz, amiről álmodtam, amit tisztelek.

Barátom, köszönöm ezt neked. Most már! tehetsz velem, amit akarsz. Azok közé jutottál, kiknek mindenért hálás vagyok.

De most más is jut eszembe. Élhettem is volna, mint mások. Szerelemre születtem, megvan lelkemben mindaz, ami lelket lélekhez köt. Megvan az az érzés, amely jobbá tehetett volna sok másnál.

Láttam álmaimban azt a lényt, aki előtt leborulva fejem a porral eggyé válik. És álmodtam olyanról, kire felnézek, s amellett oltalmazzam őt. Ki jó legyen, s ezért érezze, amit én a "rossz" percekben érzek. Ki odahajolva reám, homlokomról letörölje a boldogtalanság véres verejtékét, s azt mondja nyugodtan ezekben a percekben: "férjem, megértelek, bocsáss meg - de még így is szeretlek".

Illúziók, tűnjetek el, álmok, merüljetek alá.

Érdemetlen vagyok álmaimra.

Eh!

Kerítek egy Holbein Madonnát. Megbolondulok kettesben, járom a csárdást gyorsabban, mint lehetséges. Forró, tikkasztó a levegő, virág hull a fákról, ezer illat, ezer hang telíti az éjszakát.

Élet, mit nehezedsz reám?

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Furcsa, hogy előttem szomorú és víg nóta egy hangulatot jelent.

Át mindnyájan a park alján levő óriási üvegházba. Egész éjjel tánc.

Reggel négy felé egyedül húzatunk Simivel - sok-sok volt ma az elviselni való, és mily szép volt mégis mindaz, ami fájt.

Szenvedni, szenvedni kell nekünk, különben hallgat a szív s vele - a lant!

Dalra fel! verjük a kobzot!

Délután át Simivel Kis-Tapolcsányba Keglevichékhez. Imrét a park mellett levő vasúti munkálatoknál találjuk, vele Némethy főhadnagyot, ki a vasúti ezrednél szolgál. Kisül, hogy Némethy Emi cousinje.

Középtermetű, szőke, vagy 27-28 éves fiatalember, igen hasonlít cousine-jára, kivált tekintete szakasztott olyan, mint az övé, fátyolozott és mély. Sajnos, igen keveset beszélhetek vele, pedig őt is érdekelte volna valakit párizsi családjáról hallani.

Nagy séta ezután Imrével a tapolcsányi parkban, elragadó vad részletek, bozóttól, cserjéktől tökéletesen benőtt szűk hegyhasadékok - - tengerszem alakú fürdőtó stb.

Imre sokat beszél Graf zu Castel barátjáról, ki állítólag igen hasonlít reám, "ein hyperculturmensch, wie du"^[970]. Tele van - önmagával, mint én, s önmagát emészti. Folyton filozofál, a legnagyobb könnyűséggel általánosít, mindennek csak a végoka érdekli. Az élet detail kérdései nemigen kapják meg - álmodva éli át az életet - mint én. Finomult, anémikus, idegbajos faj, utolsó, de legkifejlettebb példánya az uralkodó Casteleknek. A sportot nem érti, megveti és unja. Tisztán a celebrális élet által van "feléve". Egyrészt végtelen modern - másrészt ennek az ellenkezője. Büszke fajára, mint egy - Nonius mén lenne, ha - ez gondolkozna (Pas mal cela!)^[971], a "home"^[972] iránt majd semmi érzék, konvenciók és elismert tekintélyek megvetése. Az individuum a legtökéletesebb önzésével és magányosságával, tudatosságával és folytonos érzésű vibrációjával. Azon pillanat előtt, amit Lemaître ironikusan Renanra mond egy helyen: "Les sages ne pourront pas bientôt supporter leur propre sagesse, leur propre toutpuissance, ni leur solitude!"^[973]

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Egyszerűség, jöjjön el a te országod!

A fiú érdekel, most Berlinben van a német külügyminisztériumnál. Kár, azt hiszem, ezen a pályán nem fogja sokra vihetni. Azt hiszem, telivér művész.

De kit nevezhetünk művésznek? Ki művész? Ez a nagy kérdés.

Szerintem az, akit csak a saját érzésvilágán keresztül érdekel az élet. Tehát csakis az kapja meg, amit megérzett; így mindaz, ami tisztán a józan ész domíniumába tartozik, kívül áll fogalmi körén.

Innen van az, hogy rá lehet valakire mondani, hogy művész, még akkor is, ha semmiféle művészettel nem foglalkozik. Batthyány Géza festő - anélkül, hogy festene, mert a látható világot megérzi, folyton annak formái, annak hangulata rezeg a lelkében. Révay Simi meg zenész, mert mindaz, ami elsősorban érdekli, ami bántja, ami eszi, a zene formájában tör ki a lelkén, s így egész benső egyénisége művészet formájában jelentkezik. Az, ahogy Géza a világot látja, s az, ahogy Simi játszik, tisztán és kizárólagosan egyéni felfogásra mutat, így csakis Géza látja a világot, így csak Simi játssza a magyar nótát.

Mind a kettő pedig, közösen az én eddig ismeretlen Doppelgängeremmel, lelát az élet aljáig. Az életet, az embert csontvázával együtt látja.

Azonkívül az egész élet, minden megnyilatkozásával együtt vibrál a lelkök előtt, s így az egész élet a lelkükön keresztül azzá lesz, ami - művésszé teszi őket.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Este együtt vacsora, Keglevich Stefi Bécsben van, csak Schlicki grófné, Imre, Simi és Némethy.

Furcsa hangulat, elég nyomott. Erőszakolt konverzáció, keresett vidámság.

Jólesik, midőn Simivel lenn a vendégszobákban egyedül maradunk. Ma sehogy sem ment össze a dolog.

Simi igen helyesen azt jegyzi meg, hogy úgy hat reá ez a miliő, mint mikor a zárdában celláikból lassan előjönnek a szerzetesek, elzártan, komoran, s összegyűlnek anélkül, hogy érdeklődnének igazában egymás sorsa iránt. Mindegyiknek érzéssel, szenvedéssel van tele a lelke - de ezt megtartja magának, s lelke életéről nem árul el a másiknak semmit.

Valóban van a dologban valami. Amint Schlicki grófné Imrével beszél, ahogy ez szavaira reagál - hidegséggel párosult elfojtott érzést árul el.

A bizalom hiánya érzik férj és feleség és szülők és gyermek között.

Majdnem reggelig beszélgetünk. Simi aggódva látja Stefi újabb befektetéseit (privát vasútját, vízvezetékét), fél, hogy mindez nem fog jóra vinni.

Adja Isten, hogy ne legyen igaza. Hogy az adó még igen sok, és hogy bizony napról napra élnek, azt tudja mindenki.

Reggel Imrével és Simivel tarantason fel russói romba, az ősi Rákóczi-várba. Elragadó szépségű út, ősi tölgyfák, százados törzsek - széles, erdős paysage - - meleg tavaszi reggel.

12 óra felé le a várdomb aljára, hol Simi kocsijába átszállva vele Szkiczóra, Odescalchi Arthurhoz robogunk.

Az út mindenütt erdő koszorúzta dombok között vezet, egy fordulónál, a völgykatlan alján feltűnik "szerémi Odescalchi Arthur" bizarr modorban épített, várkastélyt formázó villája.

Az épület formában van építve, középső kiemelkedő része román stílben, magas ívfedéllel van tartva, mellékszárnyai egyszerű, hosszú fehér épületek, amelyeknek csak ablakai stílszerűek.

Az egész új, pár éve építtette - s miután nagyszabású ízlésben kicsi épület, azt a benyomást teszi, mint egy nagy várkastélyhoz tartozó, s annak ízlésében épült majorság.

Már annál is inkább, mert sok falépcső, fagúter van az oldalán, tán csak ideiglenesen? Nem tudom, kívülről az egész elég primitív, belül azonban néhány igazán szép pièce. Mindjárt az előcsarnok igen sikerült. Fejér, meszelt falú igen tágas terem, nagy fenyőgerendák a padmalyon. Óriási kőkandalló a sarokban, amelyen régi szép fayence-ok. A falakon mindenütt régi fegyverek, lándzsák, sisakok, pajzsok.

Az egyik sarokban régi gályahajó századok előtt készített mintája.

A csarnokból íves folyosón, veres fenyőlépcsőkön jutunk az emeletre. Itt minden pièce között pár lépcső. Jobbról a nagy hall, gyönyörű terem. Egészen a román és gót korszak ízlésében. Óriási nagy kandalló, faragott tölgyfa, régi vaszáratú ajtók, az ablaknál kis székek kiemelkedve a falból - hol a "gót szűz" dobogó szívvel, primitív bájjal ülve várta vadkanra vadászó, ugyancsak gótikus lovagját!

A gerendák alján jobbról és balról egy-egy festett címer. Az Odescalchi és Zichy címerek, ezután egy vonalban ezzel jön majd a 16 atyai és 16 anyai ős címere. A hall alatt (lépcsőkön megy le az ember) kis cella, ezalatt a nagy szalon, ez utóbbi már sokkal gyengébb - ízlés szempontjából. Sok hamis perzsa szövet.

Amilyen az intérieur, olyan a gazdája.

Íme Odescalchi Arthur herceg. Magas, vállas, vagy ötvenéves ember, rövid, ritkuló veresszőke haj, veres szakáll és bajusz. Világoskék szemek, érzéki száj, veres (a bortól megpirult) arcbőr. Mindig magyar ruhában jár - úgy illik (azt hiszi) ez hozzá, az utolsó magyar daliához, a "kékszakállú herceg"-hez.

Mert az. Első felesége született Lo Presti volt, ettől született Livio, egyike az én gyermekkori pajtásaimnak. Második Erdődy Valerie grófné, az utóbbitól elvált, s harmadik neje sz. Zichy Julie grófné - a mai Odescalchi hercegné.

. . . . . . . . . . . . . . . .

Igen érdekes alak. Magas, karcsú, elegáns asszony. Fekete haj és szemek. Igen piros arc, kissé kiálló arccsontok. Felfelé álló, kihívó orr, meglehetős nagy, keserű kifejezésű száj.

Főleg őreá fordítom figyelmemet. Mert Arthur nagyon is egyszerű. Valaki, aki hercegségét komolyan veszi, azt hiszi, lovagkorban él még, s hermelin borítja vállait. Imádja az archeológiát, numizmatikát, a címertant. Tudja, minden ember hány őst hozott minálunk a világra, s kivel egyenrangú. (!) Amellett el van ragadtatva afelett, hogy úgy hiszi, akképpen él, mint az akkori lovagok, feudális nagyurak éltek.

Tanulmányoz, de nem úgy, mint ahogy "mi" szoktuk, de olyan genre-ban, mint Faust és Kopernikus tették. Külön misztikus kamarája van e célra berendezve, tele fóliánsokkal, pergamennel és penésszel. Azt hiszi, a "jó faj", az megállani kényszeríti az egyedet, s nem látja be, hogy ellenkezőleg előkészítette a modernizmusra, s ebben éppen a legmesszebb löki előre. A mai ideges, lázas élet jelenségei iránt mindenesetre a legfogékonyabb lesz az, ki "őseinek" vétkeit ölnyi hosszú tökéletes pedigrével bizonyíthatja a - vérén kívül.

Odescalchi Arthur lenézi a modernt. Kupából iszik híg lőrét, s nem tudja, hogy kanálnyi kokain, egy uncia ópium nagyobb kéjt okoz.

Naiv, gyermekkedélyű ember, olyan, mint aminők a trubadúrok korszakában "voltunk".

Feleségéről már kevésbé lehetne ezt mondani. Tudatos, öntudatos, sokat szenvedett, sokat tépelődött, sok rossz érzést elfojtott asszony. Elkeseredés az emberek iránt és önmaga ellen. Azon hiúsággal, amely hercegnévé tette, párhuzamosan működő szenzibilitás által okozott folytonos tűszúrások. (Parbleu! minden bűn önmagában hordja büntetését.) Elkeseredett, tompa, letargikus nyugalom, amely rosszabb a kézzel, karom- és fogakkal vívott harcnál - mindez a szemein sugárzik ki, s az ajka felett lebegő mosolyban van kifejezve.

A kuglinál (mert kugliztunk is), Lola Beethről beszélve azt mondja, olyan ez a leány, mint egy hercegné.

Szemeimben megláthatta a gondolatot, amely e percben agyamon keresztül cikázhatott, mert szempillája megrezdült, zsebkendőjével megtörölve ajkait, majd - megint nyugodtan a szemembe nézett.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Ebéd után vagyunk. A magyar "ókorból" vett nevű négy gyermek (az apa gyermekei!) mind ott ül az asztal körül. Ott a Zuárd, egy tizenkét éves, rokonszenves kisfiú, azok Alinka és Edna leányai, a kisfiú, ki most jött be a "tésztához", s kit a hercegné és közém ültetnek, Gyalma. Egy piciny, finom arcú, kedves kis gyerek.

Vagy ötféle nehéz bort iszunk meg.

A hangulat már meleg, fel a szalonba. Párizsról, Sarah-ról kérdez Julie hercegné. Franciául beszél.

Könyveket ajánlok neki.

Majd felmegyünk a kastély plateforme-jára ("szakállszárítójára", mint háziurunk "lovagnyelven" nevezi). Arrább Simi, Zichy Lujza (a hercegné jelentéktelen testvére), Arthur - mi ketten a hercegnével egy sarokban, távol azoktól, elég közel.

Az életről van szó. Ez a téma mindig érdekes. Kifejtem neki, hogy van olyan idő, midőn imádom a harcot.

"Ismeri?" kérdi ő.

"Ismerem az asszonyt, magamat s az embereket."

"De a harcot?"

"Azért nem félem azt sem."

Elmondom világnézletemet. A lelki magány így kifejezve új neki. Megissza a mákonyt, álmodni kezd s felenged.

Bele-bele hagy látni a lelkébe, de csak annyit, amennyi éppen egyelőre üdvös, a többit félhomályban hagyja, amelybe azonban könnyen belevilágít egy-egy szó - amely nem annak szólt, akinek mondva lett.

A percben hideg voltam, tisztán láttam, de nagyon.

Az acél vág csak jól, s vágása mégis a legkevésbé fájdalmas.

Lejövünk, alul, a kastély alján Siminek és nékem egy-egy jerikói loncot nyújt át - -

A virág elhervad, ezt tudja. S mégis megvetette a virágzást.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

A parkban séta. Tölgyek alján, sűrű cserjék között. Levelek zizegnek, forró délután. Álmot lehel még a fű is - - -

Egy hatalmas síremlék előtt megyünk el.

"Egész álmom az életről ide van temetve." Egyik leánya volt. Miért helyezte éppen ebbe az álmát az életről, hiszen négy gyermeke van.

Vagy éppen azért, mert ez is el van temetve, mint a valódi álma az életről?

Leülünk egy magaslaton - -

Most már hallgat ő is, én is. Simi és a "herceg" beszélnek csak.

Az én fejemen nincs zárt korona, az ő fején nincs virág - és mégis az asszony levetette talmi hermelinjét, és a paradicsomról kezdett beszélni. Ő a tudatosság által veszítette el, s amint aztán "sciens bonum et malum"^[974] lett, már késő volt, már nem nyerhette vissza.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Elbúcsúztunk. Simivel kocsin vissza Tapolcsány felé. Belőlem kitör, amit féltve őrzök. Álmaimról, tapasztalataimról beszélek, mindarról, ami lelki nyugalmamat annyiszor billenti fel.

"Un éclair - puis la nuit."^[975] Ez az örök dal, egy perc vagy tíz év? Jobb előbb, mint később.

Je roule, roule, seul à travers l'infini de l'Espace et du Temps!^[976]

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Este Tapolcsányon, Imrétől búcsú. Tudja Isten, mikor látom viszont, bár megtalálná addig az utat, amelyet követnie kell.

Este végtelen ideges vagyok. Egyedül vagyunk hármasban az új titkárral, ki kötelességének véli folyton a nyakunkban ülni. Mintha csak az ember azért jönne látogatóba egy barátjához, hogy folyton egy harmadik, abszolúte közönyös és érdektelen ember társaságában közhelyeket legyen kénytelen beszélni.

Ólomsúllyal nehezedik reám.

Szerencsétlen természetem van, ki nem állhatom a "hármasokat". Még két egyenlő jó barátommal, mint pld. Lajos és Gézával, vagy Géza és Simivel sem szeretek hármasban lenni.

A tökéletes bizalmas viszonyt ez mindig megzavarja, amit tán az egyiknek külön elmondhatnék, egyszerre a kettőnek nem bírom. Mert ami x magánügye, tán nem érdekli y-t, vagy (ami még valószínűbb) nem is tartozik reá. Hogy egy ilyen viszony lehetséges legyen, arra az lenne szükséges, hogy mind a hárman tökéletesen egyek legyenek gondolat- és érzésben. Mint mi Simivel és Lajossal vagyunk.

Il n'y a pas d'intimité en trois^[977] - mondja a francia igen mélyen.

Az egyetlen ürömcsepp itt Tajnán: a Simi udvara. (Kissé emlékeztetve a Sarah Bernhardt udvarára, avval a különbséggel, hogy a dívát csakis intelligens emberek környékezik.) Az én jó Simim nagyon közel hagyta őket magához jönni. Úgyhogy mindezeknek fogalma nincs már arról, hogy meddig terjed egy titkár, ügyvéd vagy tiszt hatásköre, meddig mehet és nem tovább. Kissé a nyakára nőttek. Lesznek olyan barátai (ilyen lenne pld. Batth. Géza), kik ezért nem jönnének hozzá.

Nagy kalamitásai lesznek még ezért; s kivált a jövendőbeli Révay Siminével.

Ilyen modorban, mint Hamart, még soha titkárt nyilatkozni nem láttam (kit különben teljes szívemből tisztelek, becsülök, mert derék s igen intelligens embernek tartom).

Ez azt hiszi, a titkár dada, kinek urát minden lépésében folyton ellenőriznie kell; az új, Szt. pedig azt képzeli, pincsinek fogadták meg, mindig ura sarkában szaladgál.

Az a gyakran együttlét Hamarral még kellemesebb volt, mert nagyon eszes ember, Szt.-vel! mais il est d'une simplicité épatante!^[978]

Csak ezeken a viszonyokon tudna Simi változtatni.

Ezért, mint mondom, ritka ideges leszek - - Simi türelmes, jóságos velem, mint mindig. Bejő szobámba, leül ágyamhoz, s raisont beszél nekem.

Nyugodt vagyok, mire elmegy. Azt hiszem, soha egy gyűszűhegynyi félreértés köztünk elő nem fordulhat, mert mindig kiöntjük szívünket egymásnak, feltárva minden rejtekét-redőjét.

Így illik ez hozzánk.

Este Simi bekísérve szobámba, lefekszik kanapémra, egy percig tán hallgat, majd hirtelen hozzám fordulva azt kérdi: okosnak tartom-e őt. Azt felelem, ő nem az. Nővére, Forgách Sarolta, ki folyton a látható és láthatatlan világ okozati viszonyával van elfoglalva, azzal számol, arra épít, az okos.

Simi nem okos, több ennél.

Mélyen gondolkozik, úgy, mint az arab puszták bölcsei, bár - nem olyan bölcs, mint ők, mert az érzés az uralkodó nála. S így - - -?

Tépelődő, mély, bár csak szemléleti úton iskolázott intellektusa van. De töprengése teszi gyenge akaratúvá is. Annyit gondolkozik, tépelődik egy téma felett, hogy csak nehezen bírható rá a tettre.

Kiforratlan Hamlet; kinek ha az érzési oldala domborodik ki inkább, művész lesz.

Érzékeny, a dolgokat tíz oldalról tekinti meg, sokkal többet ért és bocsájt meg, mint amennyi üdvös lenne, és így sokkal több irányban befolyásolható is.

Előrehaladt öreg fajból való, erősen preparálva minden hatásra. Kiből tán minden lehetett volna. Hogy mi lesz?

Két pálya áll nyitva előtte: a pozitív irányú eszmekörben: a mindennapi commonplace főispán állása, kit aztán húszévi szolgálat után valóságos b. t. tanácsosnak tesznek meg.

A másik járatlan út, és ez a saját útja lenne: egy nagy primitív művész pályája. S így önmaga lenne, de annyira, mint még kevesen voltak.

Lehetne az, aminek szegény Bánffy Gyurka csak látszott lenni: egy egész művészi korszak legkerekebb kifejezője. A magyar népdal, nóta, a cigányzene első művésze. Sarlatánizmus nélküli Reményi, aki csakis primitív művész akar lenni. Naturalista a szó szoros értelmében, közvetlen, az, aminek csírája már hatalmasan fejlődik lelkében.

Ez irányban lehetne olyan specialista, mint amilyen még nem volt.

S ezt kívánom én néki, ki azért szeretem, ami, s nem azért, aminek tartják.

Lehet az is, hogy majd a két pályát egyesíti - - de lehet az is, s ez sem lehetetlen, hogy elzárja magát a külvilágtól, s embergyűlölő lesz. Ehhez is van anyag egyéniségében, de jócskán.

Az utóbbitól félek, de nagyon - - -

De bármit tegyen, bármilyen irányban fejlődjék, énreám számíthat jóban-rosszban.

Vigasztalni tán majd fogom tudni, ha az élet letöri (amelynek annyira ki van szolgáltatva). Mulatni? akárki el fog vele - - -

Reggel Klobusiczky János, Simi egyik szomszédja látogat meg.

Délután pedig Dillesz Sándorhoz, ugyancsak szomszédjához megyünk.

Ez utóbbi archeológus, igen érdekes, kőkorszakból való leletei vannak. Egyáltalán rokonszenves ember, meglep egy ilyen kaliberű embert így elásva, távol a világtól, ismeretlenül látnom. Jellemzi a magyar viszonyokat.

Reggel Néveden templomban. A járásbíró, valami N. nevű úriember ebéden. Ebéd után nagyszerű fényképezések, a tajnai tűzoltóság, mi Simivel és Gazsival, a tajnai bandérium stb. stb. Hat óra felé Hamarral (kit napról napra jobban sajnálok, hogy elmén) Verebélyre, meg akarva nézni a postamester, Nécsey fiának új küldeményeit. A fiú, úgy látszik, nagyon haladt, e vázlatok már határozott, s pedig modern tehetségre mutatnak.

Az egyik egy Mater dolorosa, igen realisztikusan megfestve, arca megtört, ólomszínű, vereses szemeiből kialvó élet, lemondás beszél. Vértől elfutott kezeivel, görcsösen szorítja mellébe a hét éles tőrt - a nyomor arcán, mint kezein, mint egész testén.

Mély hangulatú kép, színezésben, azt találom, Puvis de Chavannes - s a modern angolok hatása alatt.

A másik arckép reflex fényvetéssel megvilágítva à la Besnard.

A harmadik egy Sainte Anne, igen realisztikusan tartva.

Érdekes éppen a misztikus tárgyú képeknél az erős igazságszeretet, amelyet ki akar fejezni, így olyan hangulatot kap az ember olyik vázlatából, mint egy orosz novellából.

Roppant örömmel jósolok neki jövőt, az öreg Nécsey pár ott áll oldalamon, hálásan, némán - -

Szegény öregemberek meghatnak, de nagyon.

Míg Nécseyéknél vagyok, zuhog a zápor - - kijőve gyönyörű idő.

Elragadó szép a paysage, világoszöldek a mezők, esőcseptől ragyog a fű, fa - balzsamos illat, éles, erős levegő.

Kezemben Hubay Jenő egy levele, amely csupa jó hírt tartalmaz. A tájkép mintha csak lelkiállapotomat fejezné ki.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Este vacsora után Gazsi muzsikál, éspedig valószínűleg utoljára nékem az idei tajnai szezonban. És az asztal körül (óh szerencsétlen véletlen) a névedi pap (Pater simplicius), a két titkár, és a verebélyi járásbíró.

Simivel tele vagyunk érzéssel mind a ketten, s íme itt köztünk és érzéseink között az idegen. A szörnyű, a kiállhatatlan, a borzasztó idegen.

E percben lehetetlen udvariasnak lennem velök. Unom őket e percben (Hamart kivéve mind), az az érzés, hogy szellemileg, érzelmileg, ízlés és finomultság szempontjából alattunk állanak, tűrhetetlenné teszi őket e percben, midőn legbensőbb, legszentebb hangulatainkkal vagyunk szemközt.

A tavasz illatába kapadohány bűze vegyült.

Erről különben egy bizonyos fokig Simi maga tehet. Nem bírja ezt a kategóriát (nem szociális, de szellemi s műveltségi kategóriát értek) illő távolban tartani. És így nemegyszer a legmélyebb hangulatainkat tönkreteszi egy ilyen típus. Most is - - ott ülnek sorra álmosan, kelletlenül, azt hivén, kötelességük ez.

Egyedül, egyedül, egyedül vágyakozom lenni, egyedül óhajtom hallani a Simi zenéjét.

Szeméremérzet vesz rajtam erőt szemben velök. Szégyenlem, hogy érzek, hogy szeretni, lelkesedni bírok, szégyellem, hogy hoztam le valamit abból a tűzből, amely előttük ismeretlen, szégyellem, hogy művész vagyok. Unom, unom őket.

Unom, mert nem érthetnek meg, nem láthatják be, hogy mi és ők más szempontból látjuk, érezzük a világot, nem érthetik, hogy egy világot nyit meg ez a zene minékünk, amit nem illik hozzánk előttük feltárni.

Most a nótámat húzza Gazsi, szégyenlem ezt is, pedig szeretnék felengedni e dalban. Vajon mit hisz ez az ostoba járásbíró rólunk, hogy olyan gúnyosan s csodálkozva néz reánk pápaszemes savószínű szemeivel.

Nem ettem ám én kérem gombát, igazán nem vagyok olyan sült bolond, mint ahogy kinézek. Pedig a nóta csak visz, most Simi és Gazsi együtt játszanak, de olyan szédítő gyorsasággal, hogy énbennem minden idegszál külön rezdül meg.

Visznek, visznek - amazok pedig mintha üldöznének, olyan érzés fog el, csak süllyedne el az űr, hogy egyedül lehetnék!

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Végre a raseurök^[979] is (a kis "tapintatos" titkár és a járásbíró) elszállingóznak, mi pedig összeszedjük a bandát, lemegyünk a kastélyhoz egész közel levő úgynevezett négyezer forintosba (lugas!).

A felfuttatott faalkotmányon keresztül a sűrű sötét éjbe merülő park alig látható körvonalai - -

A banda csak játszik mélyen, elragadóan, énbelőlem a visszafojtott érzés kitör: tökéletesen kiengedek. Itt már nincs olyan, aki előtt meg nem mutathatnám azt, amit érzek - -

Kinn sötét az éjszaka, szívem halkan, elszorultan dobog, távoli mennydörgés, s alig hallható zene a kísérete - - lassan-lassan kifakad az érzés is belőle, szétfolyik tengerré, amelyet elnyel az éjszaka sötét csendje.

Simi odadől az asztalra, nem látni semmit, csak néha villan fel szivarának parazsa, meg-megvilágítva megnyúlt vonásait - -

Egyszerre csak az öreg fiú énekelni kezd, nagyon tetszik neki a nóta:

Hangja lassan, mélyen, nyugodtan hangzik - - a dalt, zenét, érzést viszi az éj szellője - - egy árva tücsök cirpel - - tisztul az ég, hajnalodik.

Oszlunk - utoljára.

Négyre ott ülök íróasztalom előtt s írok.

Fényben úszik minden, felhőnek, éjnek, zenének vége. Aranysugárban fürdik a tavaszi reggel, pacsirta hasítja át a leget - - a nap korongja izzón felmerül, fénytenger előttem, fényben úszik a világ - -

Csak a szívben csend, űr, sötétség.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Az utolsó nap Tajnán! Szomorú, mert utolsó, s mert - többet jelent ennél. Simi legrégibb s nékem legrokonszenvesebb embere, Hamar is holnap hagyja el majd négy évig ritka hűséggel s tudománnyal betöltött titkári hivatalát. Most már, hogy tudjuk Simivel, hogy elmegy, csak pár óra választ el a tőle való válástól, érezzük csak igazán, kit s mit vesztünk.

Nyomott hangulat egész nap - -

Este Verebélyen "színészek". Ez se valami nagyon szolgált a kedélyek csillapítására. A vendéglő alján egy kis konyhakertben felállítva a piciny vitorlavászon bódé. A színpad két oldalán a zsidó temetésekre készült virágokból színes hullatakaró lebernyeg. Hat pislogó petróleumlámpa a világítás.

A "művészek" megvárják, míg megvacsorálunk, aztán kezdenek csak a játékhoz.

Igmándi kispapot játsszák - heten. A háttérben virágzó orgonabokrok borulnak a bámészkodó pár ember fejére, a sötét alsó nézőtérben cigányok hangjai.

Az égbolt tetején az újhold - csak halványan, színtelenül világít.

Az átlátszó oldal "fátylakon" keresztül élénken kivehető a primadonna toalettje, amint vállfűzőben ott áll egy kis tükör előtt és bepúderezteti magát - majd inget húz a fűző fölé - - s a függöny felgördül.

Szent nyomorúság, amelyre mégis a leghíresebb színésznők boldogan gondolnak vissza. A romantikus, kalandos cigányélet kora, minden változatos egyformaságával.

Vagy tíz forint bevételük lehet. S az egyik színésznő összetör egy kölcsönkért tükröt - -

Mi marad - - vacsorára? Az igazgatóné (ki Lazsák Zsuzsát elég jól követi el) majd sírva fakad hallván, hogy már holnap mi sem jöhetünk, mert Pest felé vesszük utunkat.

Előadás után vacsora a mohi "malacbanda" kísérete mellett.

Szegény Hamar már egészen el van ázva, nagyon megviselték ezek az utolsó napok, négy év hosszú idő, még akkor is, ha úgy töltöttük, mint ő Tajnán. Simi pedig nem az, akit úgy egyik napról a másikra lehetne elfelejteni -

Vacsora után sötét éjszakában vissza kocsin Tajnára.

Hamarral és Simivel fenn hármasban. Hosszú szincerizálás, Simi és Hamar jövőjéről van szó.

Hosszan, a gondolatokat gyökerükig kimondva beszélünk. Érzik Hamar minden szavából, hogy Simit igazán a szívéből szerette, s javát akarta még akkor is, midőn nemegyszer durva volt vele szemben.

Azt hiszem, mint ember, mint Simi hű társa pótolhatatlan lesz.

Adja Isten, hogy mint családi ügyvéd még visszajöjjön oldala mellé.

A hangulat a lehető legfeszült - - Simi egyszerre csak felugrik, kiszalad, majdnem rosszul lett.

Majd visszajő, és sápadtan, meg-megrezgő hangon beszél, énhozzám is. Azt mondja, hogy bár tudja, jóban-rosszban az oldalán leszek, tudja, hogy értem úgy, mint ma senki, nem fogom azokban a dolgokban követhetni, amelyek elsősorban érdeklik, illetve kell hogy érdekeljék: a pozitív, a vagyoni viszonyait érdeklő ügyekben.

Amint ezt kimondta, meg is bánja, azt hiszi, ez rosszul esett nekem, fájt, hogy mondása talált.

Hamar - azt mondja, nincs igaza, ha ezt mondja. Mert hiszen ő tudja, hogy mennyit foglalkozok Simi vagyoni viszonyaival is, hogy miért megyek most Tiszahegyesre is - - ő tudja azt is, ha egyszer Simi pályát választ, mennyire fogok dolgozni azon, hogy ott haladjon, arra kedvet kapjon, azon annyira jusson - amennyire juthat. Annak dacára, hogy tudom, érzem, hogy jobbra született.

Simi nagyon megbánta, amit mondott, azt hiszi, megsértett vele. Sérthetne-e valamivel engem? mikor tudom, hogy szeret engem - és ismerem, mint magamat.

Hamar búcsúzik - - Simi vele megy. Én várok, hogy kibeszéljem fejéből azt, hogy megbántott. Vagy öt perc múlva visszajön, könnyes szemmel, egész testében remegve, én kérem, jöjjön be, üljön mellém, kimagyarázom, hogy nem is haragudhattam meg - -

Azt mondja, nem bírja ki már hangulatait; hogy megmutassam, csak jobban szeretem, mint azelőtt, megcsókolom homlokát - - s a bolond gyerek maga sem tudva mit csinál, kitépi magát karjaim közül, s hirtelen kezet csókol nekem - - aztán elrohan.

Nekem!

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Reggel nyugodtan, azután, hogy az éj hátralevő óráján folyton a jövőjén gondolkoztam, visszaadtam neki.

Én tudtam, mit, kinek.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Még Hamarnál. Megkérem, megígértetem vele, hogy Simivel mindig oly jó lesz, mint eddig volt, hogy vigyázni fog rá, ügyelni fog, hogy vagyoni viszonyai simán bonyoluljanak le, hogy nem felejti el, mily jó hatással volt Simi egyéniségére a vele töltött pár esztendő.

Meghatva, könnyes szemmel mindent megígér.

Nyugodtan válok el tőle.

És így vége ennek a nyugodt, majdnem boldog négy hétnek is, amit Tajnán töltöttem.

Robogunk előre, megyünk egy szegény gyermekkori barátunk, Széchenyi Lajos betegágya mellé, kivel annyi időt töltöttünk el jóban-rosszban.

Tajna körvonalai eloszlanak - mind kevésbé fehérlik a kastély oszlopsora, már csak a park nagy fái látszanak. Most a Sárifalva tűnik szembe, egy elsüllyedt kis fehér puszta, a Madonna lakhelye.

Egy forduló - s vége mindennek.

Mikor jövök megint vissza? Ki tudja? Ha valahonnan távozok, hol nagyon szerettem lenni, örökre szoktam búcsúzni.

Ez biztosabb.

És most - - előre!

Ott ülünk Simivel a bécsi gyorsvonat étkezőkocsijában - - nevetve, bolondozva. Az akasztófa humora.

És íme Pest - -

Este a Batthyányakkal, ez is csak szomorúság. Egypár hét még, s a család örökre külföldre megy lakni. Csak István és Mária marad meg nékem második családomból - az igaz, hogy ezek közelebb jutottak még hozzám azáltal, hogy tényleg a családomba olvadtak belé.

Jókai régibb könyvei ("Magyar nábob", "Csataképek", "Szerelem bolondjai") megtanítottak álmodni, Petőfi szeretni tanított meg, Madách az "Ember tragédiájá"-ban gondolkozni. Így hát azt mondhatom, ez a három író tette rám ifjúkoromban a legnagyobb hatást.

Ma, legtöbbet kortársaim műveit olvasom, ezeket szeretem legjobban, ezektől tanulok legtöbbet.

Kedves prózában írt könyveim:

Bródy Sándor: "Nyomor" és "Regény tárgyak" című kötetei. Gozsdu Elek "Tantalus"-a. Palágyi Menyhért "Bánk bán"-ról írt tanulmánya. Pekár Gyula ez ősszel megjelenő: "Menyasszony fehérben" című novella kötete. Wohl Stefanie "Arany füst"-je.

Ezeket azért szeretem, mert szellemi testvéreimnek tekintem. Hisz egy kor szülte őket velem, párhuzamos tevékenységük útja az enyéimmel.

Legkedvesebb verses köteteim:

Bartók: "Erdőzúgás"-a.

Czóbel Minka: "Újabb költeményei" és "Maya" című könyve.

Kiss József: "Költeményei" és "Újabb költeményei".

Reviczky Gyula: "Magányban".

Palágyi Lajos: "Magányos úton".

Szabó Endre: "Dalok".

Szabolcska Mihály: "Újabb költeményei" és Radó "Idegen költők albuma" című kötetei.

A velem egy úton járó fiatalságnak, pedig elsősorban Czóbel István az idén ősszel megjelenő munkáját, a "Szépészeti fogalmak keletkezéséről, fejlődéséről"-t ajánlom. Ezenkívül pedig legkiválóbb alakjaink naplóit, hátrahagyott iratait, s néhány történelmi művet, így:

Fraknói V. "Pázmány Péter"-ét.

Kállay B. "Szerbek történeté"-t.

Klapka "Emlékei"-t.

Lónyay Jánosné "Emlékiratai"-t, Marczali: "Legújabb kor történeté"-t, Riedl Frigyes: "Arany János"-át, Széchenyi István: "Naplói"-t, Vadnay és Pulszky Emlékeit, meg Wohl Stefanie: "Hátrahagyott iratai"-t.

Mert jól kell ismerni annak a múltat, ki a jövőbe tekint s akié a jövő!

1
GRÓF KREITH BÉLÁNAK

Tisztelt Gróf Úr!

A "Szemle" utolsó számát köszönöm, nagyon hízelgő reám nézve a szerkesztői megjegyzés!

A jövő hó 10-ére lenne megint kész egy cikk, amelyet a napokban elküldök - még csak le kell írnom.

A múltkor olvastam Reviczkytől egy verset az Ország-Világban, amely rendkívül tetszett nekem, az én szempontom más ugyan az élet megítélésére, én hiszek, ha nem hinnék, valószínűleg úgy kellene látnom a világot, mint őneki - tán a percnek élnék. E vers olyan lendületes, mint aminőt én alig olvastam Petőfit kivéve a magyar irodalomban, egy szó sincs több vagy kevesebb, mint amennyi szükséges arra, hogy az ember érezze azt, amit írója érezett - illetőleg érezne (már ti. én, ha nem hinnék).

Nagyon kíváncsi vagyok most más műveire is, az "Atyai örökség"-et már meghozattam.

Kérem a Szemlét Szenttornya u. p. Orosháza, Békés megye küldeni, én oda innen a jövő hó első napjaiban megyek.

Sokszor üdvözli igaz híve

Paris
28. Cours la Meine.
1885. dec. 18.

Tisztelt Barátom!

Itt küldök egy kis rajzot, talán használhatja, másra most igazában nem volt időm; az első párizsi viziteim tökéletesen elfoglalták minden percemet.

Azonban miután megígértem, hogy írok innen cikkeket - amit persze csakis január után tehettem volna meg, mikor már rég távol lesz Kassától -, azt hiszem, hogy legjobb volna, ha a Szemlében megjelent két Párizsi séták és képek című cikkeket tennék közzé, amely egészet képez a többi nélkül is. Különben ahogy gondolja. Annak szívből örülök, bár nem lepett meg, azt ugyanis tudtam, hogy nem fog egy vidéki városban megszokni. Egyedül lenni jó - rossz társaságban tűrhetetlen.

Majd egyszer megírom - ha érdekli, életemet nagyjából -, most igazán nincs rá időm.

Szívből üdvözli barátja:

Írja meg, kérem, pesti adresszét. Majd elfelejtettem, Nemeskéri Kiss Margit (egy fél-magyar, fél-francia kisasszony a Faubourg St. Germaine legeszesebb leánya) lefordította Sandeau egy regényét németre, és azt a Pannoniának eladná (ez saját passziója), ha használhatnák, írja kérem meg; bár én azt feleltem neki, hogy miután ön megválik a lap szerkesztésétől, nem ajánlom. A fordítás igen jó, olvastam.

Szenttornya
u. p. Orosháza
1886. aug. 1.

Édes Barátom!

Tehát nem jön!

Pedig milyen szépen elképzeltem, hogy hogyan érkezik majd meg, hogy installálja itt magát pár hétre, hogyan fogunk majd együtt kikocsizni, megszólni Jókait és feldicsérni Gozsdut és Peteleit, hogy disputálunk majd a másik pesszimizmusán.

Valóban, ha még egyszer visszautasítja meghívásomat, tökéletesen pesszimistává tesz, még pesszimistábbá, mint önmagát. Az igaz, hogy a magyar pesszimistát már tökéletesen én képviselem. Ejnye, és milyen gyógymódot ajánl képzelt betegségemet kigyógyítani. "Szakaszd le minden órád virágát." Egészen benépesítette magányomat pâle marguerite-okkal qui sont charmantes et à sont faire! Észrevette, hogy málnaszörpöt ittam, s most más gyógymódot ajánl.

Ennyi a Galgenhumorból. Lássa, én senkinek nem veszem rossznéven, ha pesszimista, bár magam nem vagyok az. Legalább, ha pesszimizmus egy lényeges jegye a Nirvána utáni vágy, úgy mindenesetre nem. Belém van valami fojtva, ami a végtelen után vágyik, s ez az, ami megakadályozza azt, hogy a néant-t hívjam segítségül, de amely megakadályozza azt is, hogy a percben éljek.

Persze ön méltán külkörülményeimre hivatkozik, ebben tán igaza van. De van még ezenkívül más is: s ez a bökkenő.

Tanultam egyet-mást életem folyamán, amelytől csakúgy megfájdult a fejem, mint a szívem, mint akármelyikének a kárhozottak fajában. A külkörülmények változnak, vannak változhatatlan tapasztalatok és változhatatlan érzelmek, amelyeket nem fúj el az első szellő, mint némelykor egy úgynevezett szerencsétlen szerelmet; amelynek még legboldogtalanabb pillanatában is ott van vigaszul a tapasztalat, mely azt mondja, hogy az nem örök. Vannak azonban örök és gyógyíthatatlan bajok is, s amelyek annál inkább fájnak, minél inkább megközelíthetetlenek.

Aztán az ember lelke ezer darabból van összetéve, ha minden külső körülmény tán kedvező is, lehet tán minden benső kétségbeejtő.

A fájdalom birodalma éles rengeteg, beláthatatlan, mindennap fedezhetünk fel benne újabb és újabb, eddig ismeretlen, öntudatlan helyeket, s e felfedezéseknek még az a vigasza sincs meg (mert tapasztalatunk mást mond), hogy tán ez az utolsó volt. A végokok országútja e birodalmon megy keresztül, s a határokhoz fordulnak tanácsért, s a végtelenhez segélyért.

Tanács! segély!

Az a vége, hogy lehull szemünkről a hályog; tudunk (újabb baj) s nyílt szemmel sötétségbe: a végtelenbe nézünk. Hol van a saját szenvedéseink, a végokok könyörtelensége és a végtelen sötétségből a kiút? Ki adja vissza naivitásunk, boldogságunk napjait? Ki fog vigasztalni, miután barátaink is vigaszra szorulnak, mert hiszen azért barátaink.

Ki fog megmenteni kedvenc könyveink feltartóztathatatlan csáberejétől? Ki fogja nekünk a jóllakottság és a nyugalom óráit visszaadhatni? Ki adja vissza azt az időt, midőn még a lenyugvó nap nem szomorított el? Midőn a nagyhangú, ostoba, üres frázisok nem hajtották a vért arcunkba? Mikor a kéjleány kifestett szemei mögött nem láttuk ott a nyomort, amely a kenyérkeresetre hajtotta? Midőn a vastag nyárspolgár a jóléttől és a bambaságtól ragyogó arccal nem juttatta eszünkbe a pozitív ember ostobaságát, mint indirekt antitézisét a mi boldogtalanságunknak? Midőn a doktriner mindentudó öntelt arcáról eszünkbe jut a mi tapogatózásunk, az örök célok felé. Ki törli el azt a pillanatot, amelyben az ember megízlelte a tudást? Mi - amazok - nyújtsunk egymásnak kezet, mert a húr tán különbözik, de a hang az ugyanaz. Ne a körülményeket nézzük, de az eredményt, s miután ugyanazt érezzük, igyekezzünk megérteni egymást, ha tán a mozgató okokat nem is ismerjük. De minek is? Az egymás nyomora nem vigasztal - de vigasztal az, hogy hasonló emberek is vannak a föld hátán, kik úgy látják a világot, mint jómagunk, s akik a szenvedés és a gondolat adta testvéreink -, többek ennél, barátaink, s kiknek egy meleg kézszorítása egy percre kárpótolni látszik azt, ami pótolhatatlan. Verse egy ilyen kézszorítás volt, a pillanatban vigasztalt. Köszönöm. The rest is to be silent. Nem örült Gozsdu és Petelei lefordításának? Kár, hogy még akkor nem dolgozta át az Apai örökséget - tán még majd ad ki egy kötetet Kállay Vilma. Gozsdunak írtam a múlt héten - még feleletet nem kaptam; tán nem is felel, egy ismeretlen ne csodálkozzék, ha nem akarják megismerni. Megkapja a levelet, hacsak egyszerűen Fehértemplomra címzik?

Kérem, küldje meg Kerepesi úti adresszét, nem tudom a számot, félek, hogy levelem majd megint elvész, azért címzem a laphoz. Levelemhez zártam első és második énem fényképét. Tudja Petelei címét Kolozsvárt? mert én oda is eljutok a nyáron.

Üdvözli szívből barátja:

Ez nézetem szerint Leconte de Lisle legszebb verse.

Ugye szép? Nem fordítja új verseskötetébe? Apropó - nem kaphatnék még egy gyűjtőívet - ha most kiad? A nyáron esetleg gyűjthetnék egy pár előfizetőt.

Tisztelt Barátom!

Itt küldöm gyűjtőívét, sajnos, nem gyűjthettem többet - holnap utazom Hollandiába, Londonba, s onnan majd a jövő hó derekán Párizsba.

Egy előfizető (Zsiday tornyai plébános) nem adta át a könyv árát, kérem vagy kitörülni a nevét, vagy utánvéttel megküldeni neki a művét.

Üdvözli - a legközelebbi írásbeli viszontlátásig

Édes Spekim!

pár napra a Svábhegyre megyek, aztán meg orvosom egyenesen falura expediál. Az utóbbi napokban nem voltam jól. Reménylem, hogy július folyamán szerencsém lesz hozzád Szenttornyán. Kérlek, írjál előbb pár sort, hogy kocsit küldhessek Gyomára. Szenttornyán jún. 25-től júl. 15-ig leszek.

Szívből ölel barátod

Párizs
28. Cours la reine
1887.

Édes Spekim!

Szerencsésen megjöttem. Csütörtökön este nem indulhattam el Pestről, miután az indóházak zárva voltak.

Itt minden a régiben. Egész Párizs a Bernhardt-Jablonowsky házasságon rágódik, s minden ismerősöm engemet von felelősségre, miután tudják, hogy jól ismertem a fiatalasszonyt még akkor, midőn hercegnő volt. Most kedvesebb, férje rokonszenves fiú, bár inkább atyjára (Prince de Urgnere), mint anyjára ütött. Eszes, mint fajtája.

Sarah-hoz a jövő héten megyek, eddig még csak Mme Diane-t, Antokolszkijt s a Readeket láttam a nagyképűek közül.

Mikor jelenhet meg a könyv? Kérlek, írjál pár sort, igen, igen elfoglalt barátodnak

Kérlek csak franciául címezni, különben eltéved a levél.

Édes Spekim, Bocsáss meg, hogy nem feleltem tüstént leveledre, de hát sehogy se jövök ki az idővel, meg két napig rémséges nevralgiám volt a múlt hét végén.

Bevallom, jobb szerettem volna, ha már farsang alatt jelenik meg a Két nap, mert f. végén sok ismerősöm elmegy Pestről, de hát mindegy, csak legalább 15-én megjelenjen.

Sok új ismeretséget kötöttem: Sarah Bernhardt, Leconte de Lisle, Haraucourt, Huysmans, Jean Berge (új csillag), Clairin, Antokolszkij, Chaplin stb. stb. Mindennap öt-hat látogatás s két-három estély, néha már majd kilóg a nyelvem a fáradságtól.

Szombaton ¹/₂ 5-kor este lefeküdtem, s vasárnap este ¹/₂ 6 után ébredtem fel - donc 25 órát aludtam egyhuzamban. De itteni életemrül majd - a jövő télen, au coin du feu felolvasom majd néked jegyzeteimet, ha - feleségednek, kinek kérlek átadni üdvözletemet, nincs ellene kifogása. Oh Speki, oh papucsvitéz!

Kérlek ugye félreteszed a kritikákat? és egyszerre küldöd el! Mit szólsz Bourget Corset noir-jához? Décidément il se rend ridicule ce bonhomme. A múlt héten jött vissza Corfuból, még nem találkoztam vele.

Mit csinál a compánia és tête-noir-ja: Bródy?

Batthyány Gézát láttad mostanában? Voltál már nála? Még nem írtam neki, tán az este követek el néki is egy levelet.

Olvasd el Pongráczné Gazette de Hongrie-ba közzétett novelláját (Dernière illusion - 27. janv.) Qu'est ce?

Jeanne Grumet és Endie Angot-ban - - Oh Hegyi és oh Pálmay!

De elfogy a papír, s repülnek a percek... fogadd még egyszer köszönetemet szíves fáradozásaidért, s tartsd meg továbbra barátságodban

A könyv megjelenése után írok.

Édes Barátom!

Igen-igen sajnáltam, hogy nem búcsúzhattam el öntől, kerestem kétszer is, de mindig hiába. Pedig annál inkább szerettem volna látni, mert meg akartam mondani, hogy a V. V. karácsonyi számában közölt verseit elragadóaknak találtam, s hogy P[etőfi] "Szeptember végén"-je mellé sorozom: az abszolút becsű magyar költemények közé.

A versek elragadtak, de nem szerzőjük.

Ezt, ezt ilyen meggyőzött hangon, így énekelni meg! De hát ki hitette el ezt önnel? Azért, hogy az ember náthás, köhög, azért még - nem szabad barátait elszomorítani. Egy este cigányokat hallgatva olvastam e verseket, higgye el, hogy a hideg végigfutott a hátamon, s egy percre megakadt a szívverésem ott a mellény alatt. Alig eszméltem. Az egyike volt az életemben észlelt legerősebb művészi hatásoknak.

Egy könyvet szeretnék e versek alapeszméjéről írni - s önnek ajánlani (ha elfogadja), azonban nem ma, de nem is holnap. Tán pár év múlva. Annak a regénynek folytatása lenne, amely e hó végén jelenik meg.

Most pedig még csak egy szót. Ígérje meg, hogy e nyáron eljő hozzám falura; persze hosszabb időre. Szeretném, ha jobban megismerne. Nem vagyunk elég közel egymáshoz, mert mindig a kávéház hideg márványasztala volt köztünk! ugye ezentúl másképp lesz? Ugye megígéri, hogy júliust vagy augusztust nálam tölti? Ott lesz tán akkor Feszty Árpád is, kivel tudom, rokonszenvezik - s akkor majd elővesszük ezt a szegény, mai, már agyonkoptatott pesszimizmust, s elhomályosítjuk véle a fényes, sárga napsugarakat s optimista piktorunk széles jókedvét.

Most itt, Párizsban azt érzem, amit az első évben éreztem. Sokat vagyok a nagy orosz szobrásszal Antokolszkijjal, s ez azt hiszem, a lehető legjobb hatással van reám. Érzem, hogy a tűzijáték nem melegít; néha fázom!

De másszor többet, addig ugye ír pár sort régi barátjának

Párizs, febr. 10.
adresse: 28 Cours la Reine

Boríték:
Hongrie
              Nagyságos
              Reviczky Gyula úrnak Budapest
              Nádor utca "a Pesti Hírlap" szerkesztőségében.

Édes Barátom!

Még nem köszönhettem meg eddig szíves figyelmedet, hogy oly nagy jelentőségű munkádat (végre egy à la hautesse magyar tudományos könyv!), amelyet rendkívüli élvezettel olvastam, megküldötted nekem. Azt reménylettem, hogy pesteni átutaztamban találkozunk, s akkor köszönhetem majd meg. Én a párizsi hat hónap fáradsága után itt húztam meg magamat falun "spékulálva" (mint a parasztok mondják), nekiültem a munkának.

Ha tán erre vezetne az utad véletlenségből, ne menj el mellettem, hanem térj be pár napra.

Már azért is szeretnék találkozni veled, mert Fesztyvel egy nagy képes revue alapítását terveljük, amely nem a publikum ízlésének lenne alárendelve, mint az eddigiek mind, de ellenkezőleg a publikum nívóját emelni volna hivatva (tán áldozatok árán is.)

Persze erről nem lehet két szóban megemlékezni. Ha erre nem jöhetnél, mikor mész be Pestre? Szeptember elején már Feszty is visszatér nászutazásából, tán akkor konferálhatnánk ez ügyben. Címem: Szenttornya u. p. Orosháza (amely utóbbi egyúttal vasúti állomásom is.)

Kérve válaszodat, maradok őszinte régi híved

Nagyságos id. Szinnyei József úrnak Budapesten

Tisztelettel kérném, lenne oly szíves a magyar írók életrajzához készített ívekből címemre küldeni egyet. -

Őszinte tisztelettel

Justh Zsigmond
Budapest Eszterházy utca 13.

Édes Károly!

Tulajdonképpen furcsa dolog az nagyon, hogy én e percben leülök levelet, meleg, baráti, s lehető legbizalmasabb levelet írni valakinek, kit még két hete éppen csak hogy a híréből ismertem.

Életemben ez először történt. Ennél többet nem is mondhatok. De talán mégis. El kell mondanom még, hogy úgy érzem, eddigi életemben mindig hiányzott egy ember, ki olyan meleg kedélyű legyen, mint a déli napsugár, és amellett mély, mint egy téli éjszaka. Akinek nevetése jólessék nekem, s akinek fájdalma összhangban legyen a - nevetésével.

Aki úgy hasson, mint egy pajtás, s azért elmerüljön (ha ilyen pillanat vesz rajtunk erőt) a művészet tengerszemébe, kinek tréfájából a szíve, szívéből filozófiája, s a filozófiájából a művészete érezzék ki - szóval valaki, ki olyan legyen, mint te vagy.

Most úgy érzem, hogy eddigi életemből hiányoztál nekem. Pedig éltem, háromszor, tízszer annyit, mint ahány az éveimnek száma.

Élek tíz helyett, s nem élek magamnak. Többet sokkal, mint más ember, s azért mégiscsak párhuzamosan az élettel.

Rohanva így az űrben - reád is rátaláltam. Eggyel több a "fajtá"-ból.

A játékod hozott össze. Ha játszol, valamit keresztül érzek iramlani a szívemen, ami nagyon hasonló - önmagamhoz.

És most az, ami összehozott, maradt belőled itt csak. Egypár teleírt lap, sorozata a kompozícióknak - - egyéniséged egy része. S a másik csak hiányzik nekem. Nos, egy dologgal több, amit majd pótolni kell mindannak, ami magát az életet - a valóságos (nem az "out of the world") életet nem pótolja.

Találkozunk-e még valaha? Ki tudja? Valószínűleg nem. Az élet nagyon egyöntetű. On n'est pas ici pour s'amuser.

Csak dolgozzál sokat. A talentumodért szerettelek meg, s ma, midőn már tán talentumod nélkül is megszerettelek volna, arra kérlek: ápold, fejleszd - érzem, több vagy, mint magad is hinnéd.

Amit Mednyánszkyban mint festőben, a fiatal Apáthyban mint íróban, azt látom benned mint zenészben - az anyag nagyságát. A humuszt, amely így többet ígér, mint a többiek már nagy mesterséggel, bajjal felnevelt kis palántái.

Arra persze nem jogosítottál fel, hogy így beszéljek, mégis megtettem. Mi mind ki vagyunk a csüggedés veszedelmének téve, szenvedünk, kételkedünk magunkban, nem árt néha a mások bizodalma.

És te egyik vagy azok közül, kiket nem első látásra ismer meg az ember.

A téglapiros muskátlik tűnnek fel előbb egy üvegházban, s nem a félszínű, elmosott színű orchideák. Mert hát az optika is embercsinálta, emberi dolog. Légy boldog! úgy, ahogy tőled telik, tekints a lelked világába, ha a külső tán ingani kezd, ha a lelkivilág is rendül, csak dolgozzál, s add ki azt, ami túlárad benne, így aztán mindent megbír az ember, elviseli az élet kis és nagy nyűgeit, el az elhagyatottságot (te ezt nem ismered - - csókold meg a Toto homlokát helyettem is, de nyugodtabban, derültebben, mint én tenném), elviseli azt, hogy szeretni született, s hogy a szív termi a szeretet oldalán a szenvedést is, el azt is, hogy minden porszemért küzdenünk kell, s mégis e porszemekből lesz a sár is, elviseljük azt, hogy az a világ, amelyet a lelkünk mélyébe fújt a természet vak ereje, magasztosabb, semhogy boldogtalanná ne tenne. Ezt kívánom neked a holnapra - az életre. Engem? - - - istenem, énreám akkor gondolj majd, ha tán az élet ólomsúlyával nagyon is reád nehezedik. Akkor tán majd megmutathatom azt, hogy az idő fiktív, hogy kéthetes barátság több rokon eszmét, érzést hozhat össze, mint egy olyan, amelyet tán egy közös élet folytonossága nevelt fel azzá.

Nyitva áll lelked előttem, látlak magam előtt.

Nagyon ki vagy az életnek szolgáltatva, ezért féltelek is - s ezért említettem előbb azt az időt, amidőn tán még szükséged is lehet reám. Ezért ne feledj el. Én most végzek, adj néha hírt magadról - - dolgozzál sokat, és - jere majd vissza. A helyed üresen áll - még nálam is. Látod, az önzés megszólalt, leteszem a tollat.

Az Isten áldjon

Innen-onnan, édes öreg Károlyom, egy hónapja, hogy elváltunk. Látod, milyen hamar múltak el a hetek, egyszerre majd csak itt lesz az az idő, midőn végleg, vagy legalább egy jó időre megint karjaimba zárhatlak!

Alig várom e percet. Ha tudnád, hogy hiányzol nékem mindig, mindenütt, mindenképp. És így ne bámulj azon, ha küzdök minden erőmből azon, hogy köztünk legyél. Erről - az egész "Aggházy-ügy"-ről különben máskor. Pár nap múlva majd formát kap az egész, majd akkor.

Azóta - - csupa hecc itt. Politika, s jó isten tudja mi még vele. De hát ez engem nem érdekel.

Egy házasság - illetőleg jegyváltás izgalmain mentünk át; ne ijedj meg, csak az unokafivéremet házasítjuk. Voilà tout. Elveszi az egyik Batthyány leányt. Ez alkalomból jó isten tudja, hány családi ebéden, estélyen stb. kellett részt vennem.

Különben örülök e dolognak, igen szeretem a "jeges"-eket.

Egyletünk újra nekiindult, ez a második hír. Harmadik: Jenő holnap megy Párizsba, operáját hallottam, amely igen szép. Egypár motívuma most is fülemben zúg.

A művészházi választásoknál a mi áramlatunk kezd felülkerekedni: Feszty, Mednyánszky, Batthyány Géza előadók s bizottsági tagok, donc - Pest se fait.

Könyvem jövő pénteken jelenik meg - megkapod idejekorán a példányodat, dedikációval, amely csak halvány, igen halvány reprodukciója lesz annak, mily szomorúan olvasom el e könyvemet, amelynek korrektúráját együtt követtük el, s amelynek így minden sora emlékeztet arra a bizonyos hosszúkás szobára, amelynek ablakain keresztül jégmezőkre lát az ember, s amelyben mégis oly végtelen meleg, nyugodt, felejthetetlenül intim órákat töltöttem.

Dalod is otthonodra emlékeztet. Milyen meleg, milyen mély! milyen Aggházy! Jenőnek is roppantul tetszett, múltkori péntekemen háromszor egymás után énekelte el.

Levelemhez mellékelve, küldök pár Bourget verset, tudom, érdekelni fognak.

- - -

Ápril - máj. - június - 90 nap telik el, míg Szenttornyára jössz. Addig hiányozni fog hűséges tekinteted, hangod, művészeted, meleg, páratlan szíved...

Hány keserű percet kell addig az élet papírkosarába temetnem?

Szeretteid is hiányoznak nékem. Nagyon nagy a lárma a nagyvilágban, fagyasztó a csend, ha egyedül vagyok - egyik felét a másikkal, egyik sem vigasztal a másikért.

Ez a mai hangulat - írni sem tudok egy idő óta.

Várok!

Az Isten áldjon

Szombat.

Édes Károlyom!

Szeretném, ha e percben oldalad mellett lehetnék. Ha barátodnak fogadtál, szívesen megszolgálnék érte. Tudom - hallottam -, hogy e percben szükséged lenne valakire. Akarod, hogy kimenjek tizennégy napra Berlinbe? Megtenném szívesen, úgyis pihenésre van szükségem, az utóbbi pár hónap nagyon megviselt.

Esetleg van hozzád közel egy kisebb szálloda, hol lakhatnék. Koronkint láthatnálak, beszélgetnénk, muzsikálnál - én hallgatnám -, megmutatnád Berlint. Meglennénk csak valahogy.

Ha pedig most nem konveniál (de aztán őszintén írj ebben a tárgyban) s tavasszal inkább, kimennék májusban, s akkor tölthetnék veled egy teljes hónapot.

Meg akartalak lepni, de miután most nem tudom, jól jönnék-e, írtam. Válaszolj levélben (e percben pár napra falura menvén, táviratodat nem kapnám meg vasárnap előtt), ne csodálkozz levelemen, c'est une lettre spontanée!

Az Isten áldjon addig is

(Csütörtök)^[980] Szerda.

Édes Károly,

csak egy szót. Ha vasárnap estig nem kapsz táviratot, hétfőn reggel 6-kor (via Breslau) érkezem Berlinbe.

Egyenesen hozzád jövök, onnan indulok majd lakást keresni etc. etc.

barátod                 
Zsigmond

1889. febr. 11. - - - első látásra megérzem minden emberrel szemben, hogy leszek vele az élet folyamán. Akinek szemén keresztül a végtelent látom visszasugárzani, abban bízom, s miután a végtelennek sem vége, sem kezdete, ez a pont első perce, csak pont a kör vonalán. - - - - - 1889. febr. 14-én.

A berlini napok emlékéül

Édes öregem! Írd meg tanítványaidnak (kik már nyilvánosan hangversenyeztek) nevét. Szükség lesz még erre is. Ha lehet, postafordultával.

Holnap elküldöm néked a Budapesti Hírlap mai számát, mely tele van Párizsban aratott diadalaiddal.

Bizonyítom, hogy valóban még a Budapesti Hírlap is közölte az írottakat.

És így vége van ennek is - - - csend körültem, az est leszállt, nyugszik mindenki, a mások éji nyugalma beállt.

Virraszt a pislogó lámpás - - - pislog, míg elalszik. Előttem az arcképed; nem néz a szemembe, nem hallgat meg, de azért hozzá írok:

"Köszönöm, hogy szeretsz, az Isten áldjon meg minden csepp érzésedért, amelyet rám pazarolsz, légy boldog - vagy légy olyan, hogy mindig az legyél, ami vagy - velem szemben, hogy így szembenézhessünk ma, holnap - mindig, őszintén, úgy, mint eddig; hogy szemeinken keresztül az egymás lelke mélyébe lássunk; hogy kezet adva a szívünk melege sugározzék ki a kézszorításunkból.

Idealisták vagyunk mind a ketten, szeressük egymást nagyon, és ha egyszer eljő az az idő, hogy erre is rászorulok: szeress eléggé arra, hogy megbocsásd nekem azt, hogy csak ember - bűnös, hibás, de szerencsétlen ember vagyok. Én értelek ma, és mindig meg foglak érteni. Szeretlek ma, és mindig jobban foglak szeretni."

Ezt mondom én ennek a papírlapnak, amely csak úgy hasonlít hozzád, mint az, amit leírok ahhoz, amit érzek irántad. A berlini napokat sohasem felejtem el. Éltem nyugodtan, álmodtam - - felejtettem, és emlékeket szívtam magamba.

Aztán felmelegedtem szívednél. Te szerettél szubtilisan, intelligensen, igen művész módjára, úgy ahogy én mindig szeretve lenni kívántam -, látod én mondom el ezt neked, minden hamis szégyenérzet félrevezetésével, nehogy a magam érzésvilágát kelljen boncolnom. Ehhez nem nyúlok - - - ebben a percben nagyon fájna.

Itt - de erről ma még nem. Nem írok Pestről, még csak a berlini napokról akarok megemlékezni, azokkal van tele a szívem, a lelkem. Az Isten áldjon ezért.

Ide mellékelve küldöm madame Jameson de Portal levelét, tehát - - - de olvasd el az egészet, s aztán küldd vissza.

Ezeken a teákon Párizs legkiválóbb, legmíveltebb és legirányadóbb műkedvelői vannak jelen. Princesse de Brancovan és madame Jameson játsszák a darabjaidat - - - ehhez nem kell kommentár.

Donc, jövőre Párizsba jössz.

Muszáj!

De előbb Szenttornyára. Muszáj!

Kedves nődnek, sógornődnek add át üdvözletemet, a "familiát" csókold sorra, a jegest szidd össze nevemben, mert tudom, már elfelejtett, a "stramm" Toto, a bölcs Borprés - - a naiv kis szégyenlős Anikó, mind, mind itt állanak előttem - -

Felnézek - - csendes minden, csak a lámpa serceg, a vigasztalan éjszaka reám feküdt egész csendjével, hozza az álmot az ébren álmodónak, de a nyugalmat nem - -

Károly! mindenért köszönet

Igen tisztelt Uram,

Van szerencsém a kitöltött ívet megküldeni. Azért késtem vele, mert csak tegnap jöttem vissza Berlinből, hol egy hónapot töltöttem. Műveim közé mint megjelent opust felírtam "Párizs elemei" című kötetemet is, mert bár még e percben nem látott napvilágot, a jövő hét derekán jő a könyvpiacra.

Őszinte tisztelettel maradtam igaz híve

Budapest
1889. márc. 5.

Neve: Justh Zsigmond (necpáli).

Születése: 1863. febr. 16-án.

Álnevei és jegyei: N. Z. J.

Mikor és hol használta: első régibb cikkeiben, s újabban a "Fővárosi Lapokban".

Justh Zsigmond a Túróc megyei necpáli Justh család idősebb ágából és női ágon pedig a műértéséről és nagy alapítványairól híres puchoi és csókai Marczibányi családból származik. Született 1863. február 16-án a Békés megyei Szenttornyán, hol gyermekéveit töltötte. Az alsóbb gimnáziális osztályokat a háznál, a felsőbbeket részben a budapesti református gimnáziumban, részben László Mihály nyilvános nevelőintézetében végezte. Az egyetemre Budapesten, majd Kielben (Észak-Németországban), Zürichben s végül Párizsban járt. Már a gimnáziumi évek alatt nagy kedvet mutatott a művészetek, irodalom iránt, sőt annyira ment, hogy szakítani akarva középiskolai tanulmányaival, a Zeneakadémia növendékének akarta felvétetni magát; e tervétől azonban szülei lebeszélvén, a magyar tradíciókhoz híven, ő is jogászpályára készült. 1885-ben nemzetgazdaságtani tanulmányok céljából Párizsba menvén, gr. Zichy Imre felkéri, hogy a szerkesztésében megjelenő "Szemle" hasábjai számára írna Párizsból cikkeket, így jelennek meg egymás után első művei. E cikkek néhány írónk figyelmét (köztük Reviczky Gyuláét) felkeltvén, a fiatal nemzetgazda hátat fordít a politikai tudományoknak, és az irodalomra adja magát. Ekkor nyáron írja meg első nagyobb munkáját: Ádám című regényt, azonban csak kéziratban maradt.

Jövő évben visszatérve Párizsba Justh megismerkedik a francia írók és művészek legjavával. Visszatérve pedig egész szívvel-lélekkel az irodalmi működésre adja magát. 1886-ban írja meg Paul Bourget-ről tanulmányát, amely a Magyar Salonban jelenik meg. E pillanattól fogva munkálkodása szakadatlan. Mint önálló munkák már megjelentek tőle: Káprázatok, elbeszélések, (Taedium Vitae, Fehér lap, Utolsó hangulat, Keresztutak) Pallas Irod. Társaság kiadásában. Művész szerelem regény egy kötetben, 1888. Pallas kiad.

Párizs elemei (hat tanulmány, I. Párizsi első benyomások. II. A "párizsi" négy főtípusa. III. Parisienne! IV. A társaságról. V. Parisianismus. VI. Párizs víziója.) Megjelent Révai testvéreknél 1889-ben.

Ezenkívül következő munkái jelentek meg hírlapok és folyóiratokban: 1886: Párizsi típusok tanulmány. Magyar Salon. Szfinx-rege, Arad és Vidéke. 1887-ben: Jászai Mari tanulmány, Magyar Salon. Contesse Diane, tanulmány, M. Bazár; Jegyzetek az Ország-Világ hasábjain. 1888-ban: A párizsi szalon ismertetése, Nemzet. Sarah Bernhardt egyénisége, tanulmány. Nemzet. Contesse Diane szalonja, Magyar Salon. Jean Berge, ismertetés, Pesti Hírlap. Mary Robinson, tanulmány, Fővárosi Lapok. A párizsi szalonok hatása a francia irodalomra, Fővárosi Lapok. Ki nem szeret, nem él, elbeszélés, M. Salon. Istennő! elbeszélés, M. Bazár. Anyaföld, Nemzet. A jövő nemzedékért elb. Magy. Salon. Azonkívül a Jegyzetek folytatása az Ország-Világ hasábjain. 1889-ben Wohl Stefanie, Ország-Világ; Aggházy Károly, tanulmány, Magyar Salon. Előkészületben a következő művei vannak: Pusztán... (hangulatok). Anyaság. Idegen nyelven művei közül a Taedium Vitae jelent meg angolul és franciául, Ki nem szeret, nem él, németül. Művei azonkívül le vannak orosz és francia nyelvekre fordítva, és e két nyelven mint gyűjteményes kiadások az 1890-ik év folyamán jelennek meg.

Budapest
1889. márc. 8.

Édes öreg szeretett Károlyom!

E percben kaptam soraidat. Képzelheted, hogy megijesztettél a szegény kis "Jeges" betegségének hírével. De már most helyreállt ugye egészen?

Írjál erről is - és egy kicsit hosszabban. Leveled rövid - - igen rövid volt, még - "fehér lap"-ot is keveset hagytál.

Itt nagy a harc. Csikyéknél is voltam, Csikyné nem bátorított, hisz Mihalovichcsal szólt! de azért felírtam a zászlóra: "à nous deux à présent". És én jeges vagyok, és tudok úgy ([gyűlö]lni)^[981] szeretni, mint Mihalovich Ödön úr - nem.

Csákynét rábírtuk Jenővel, hogy forduljon információért Zichy Gézához, ki tudvalevőleg nincs a legjobb viszonyban Hagbart és Signe koszorús költőjével. A művészvilág Pesten mind oldaladra állt, ma (pénteken) volt vagy 15 különféle brancsú és irányú artista nálam, mind rólad beszélt és mind melletted.

Fő matadorjaim Wohl Janka és kivált Feszty Árpád, ki tűzzel, lélekkel szónokol melletted. Az entrefilet-k is jönnek egyremásra. Levelemmel jő az "Ország-Világ"-ban általam írt pár sor (szerkesztője szintén kormánypárti képviselő), vasárnap reggeli számban a meghódított Budapesti Hírlap tör melletted pálcát (Balogh Pál tollából), a jövő hét szerdán pedig ismét a kormánypárti nagy lapok és a Magyar Bazár megint az ingótikus (már ekkor igen nagyon gótikus) pennámból. Wohl Janka, Szmrecsányi (a művészházi titkár) és Feszty Árpád Berzeviczy Albertet puhítják, Jókai a minisztert, szóval dolga az "ügyben" mindenkinek akadt.

Az egylet is schwungba hozatik most, bár még nem bizonyos, most vagy ősszel lesz-e a nagygyűlés.

Könyvem a jövő hét végén jelenik meg. Cousine-em házassága - akadályokkal, cikkek írása, a nagyvilági élet, a délelőttök Medinél (ki egy mesterművet fest portrékban), látogatások, levelezés, színházak, hangversenyek - - -

Mit adnék, Károly azért, ha nyugodtan odahajtva fejemet, (fáradt, kifárasztott fejemet) a zongorád párkányához, hallgathatnám játékodat, s azután megsimogatnád homlokomat, szeretettel, melegen, testvérileg - -

Hallom az élet zakatolását, nem érdemlem a nyugodalmat, aztán meg nem is bírom kellőleg megbecsülni: hiszen még maradhattam volna veled - s nem tettem. Mi adja vissza nékem ezt a két napot? Ma este Jenővel voltunk Cebriánéknál, beszéltünk rólad is. Küldj egy képet Róza grófnénak és egyet Pejachevich Tinka grófnénak - ha van. A "bizományba" adottakat átadtam. Köszönik mind. Batthyány Margitban nagy nominatrice-t nyertél. Üdvözlet "otthon!" ott vagyok gondolatban - - -

Az Isten áldjon!

Édes Öregem!

Íme két újabb hír. Az egyik a Fővárosi-ban, a másik a Budapesti Hírlapban jött - - Ça ira, ça ira!!!! Idemellékelve küldöm Mednyánszky egy rólam vett vázlatát, elkapva abban a pillanatban, midőn "Aggházy"-t zongorázom. Roppant érdekes, ugye? Tegnapelőtt éjjel Jenőnél voltunk, operájából játszott elő. Gyönyörű szép részletei vannak az opusnak. Majd ott leszünk a première-en, öregem, indulván innen, együtt, mindnyájan.

Az egylet ügyében ma este megint gyűlés van Csákyéknál, vagy az idén máj. elején, vagy a jövő ősszel lesz nyélbeütve.

Vasárnap este majd hosszabb és egy kissé hangulatosabb levelet menesztek hozzád, e pillanatban igazán nincs időm. Üdvözöld nevemben feleségedet és sógornődet.

Ölel szerető

Bocsáss meg öreg szeretett bácsim, hogy oly soká nem írtam, tudod, hogy azért mindennap -, de majd mindig rád gondolok. Velem vagy, bárhol legyek, s hiányzol, bárkivel. De hát írni nem lehet mindig, ehhez idő és hangulat is kell. Legelőbb is köszönet gyönyörű két dalodért, Cebrián Róza énekli őket a szalonokban, mindenkinek nagyon tetszik, és most az egynek, a "mindenki"-nek jó ízlése van.

Olyan par excellence Aggházy-dalok, hogy nem is mint darabokat, de mint lényed részeit szeretem. Sokszor olyan végtelenül furcsán vagyok - eljátszom az "Erde kommt" stb-t - vége a dalnak -, oly közel, de oly végtelenül közel érezlek hozzám, hogy hozzád fordulva beszélni akarok hozzád, úgy a régi szokás szerint, a két szemedbe nézve, és - Károly nincs az oldalamon. Messze van tőlem - végtelenül messze. Milyen ostoba voltam, hogy legalább egy nappal tovább nem maradtam Berlinben, hogy sajnálom most azt az egy napot!

Egy hónapja, hogy elmentem - -

Azóta éltem és nem éltem, fárasztottam magamat és untattak, fáztam a legtöbbször az emberek társaságában, és vágyakoztam el innen.

Enfin que fini!

Hogy képet adjak mindennapi életemről, ezentúl jegyzeteket fogsz kapni minden héten, tele az én "Drang és Hoffnung"-ommal, olyan genre-ba írva, mint ahogy tavaly Párizsban írtam jegyzeteimet. Kérlek aztán, ha jó hosszú összegyűlt, küldd vissza. Ezek a dolgok is ki lesznek halálom után adva. Széchenyi Lajos azt mondta rólam, hogy kedvenc sportom posztumusz dolgokat írni, azt hiszem, igaza volt. Írd meg, mulattat-e a dolog, ha nem, nem küldök többet. Kérlek, a jegyzeteimet senkinek sem mutatni.

Megkaptad "Párizs elemei"-t?

E percben jövök Bellovichtól, ki szeretne megnyerni a budai zeneakadémiának. Ez már egy lépéssel közelebb hozott hozzánk, hozzám.

Kérlek téged, hogy írd meg neki feltételeid, hogy ahhoz mérten esetleg neked egy állást szervezhessenek. Annyit, mint a pesti akadémián, nem kapnál, de hát privát órákkal stb. ki lehetne hozni még többet is.

Aztán fő dolog, hogy honn legyél, ha egyszer itt vagy, akkor egy-két év alatt vagy ott lehet fizetésedet megnövelni, vagy pedig itt akár az akadémiában, akár másutt lehet helyet fogni.

Írj neki tüstént, éspedig ajánlva, címe Kálvin tér, Rottenbiller ház.

Ha ott vagy, még bizonyos szempontokból jobb, a zenekedvelők zenekara stellt dir im Diensten!

Szóval, Károlyom, most már csak rajtad áll! Felelj nekem is levelem vétele után tüstént.

Ölel szerető

Édes Uram,

kétségbe vagyok esve! E percben kapok egy telegramot, ki kell menni a vonatra, egy kedves barátom és rokonom érkezik meg, kivel fontos megbeszélni valóim vannak. Donc - bocsássa meg, hogy ily végtelen neveletlen vagyok, s nem maradok honn. De igazán nem lehet. 1 óra felé kijövök Fesztyékhez - s akkor újból kikéri bocsánatát igaz híve, régi és jövő barátja

Hétfő este

Tabula rasa?!

Nos - ezt mondta el nekem!

"A dal gyönyörű, gyönyörű, olyan mély a zenéje, mint a vers maga. Így tehát Aggházy Károly megtalálta azt az utat, amelyen repülnie kell. Ez az út int felfelé és - lefelé egyaránt... kívül a világon. Berlinben - - pakolnak. Készülnek Pestre jönni, hol tárt karokkal várva váratnak. Károly - - oh, ő egy kicsit nervózus, de ez is elmúlik. Pesten ez is másképpen lesz, ezt tudjuk mind itt, mind ott - - - -"

Még egyszer köszönet a gyönyörű dalért, elragadott! Voltál Széchenyi Déneséknél azután? Mindnyájatokat üdvözöl

Tajna
1889. máj. 19.

Édes Öregem!

Bocsáss meg, hogy még eddig nem küldtem el azt a pénzösszeget, amelyet küldeni akartam. De egy ideig azt hittem, atyád intézte el az ügyet, majd (tán egy hét előtt) mielőtt idejöttem, bátyád mondta, hogy nem. Innen írtam aztán kiadómnak.

Amint pénzhez jutok, küldök néked, hidd el, annyit, amennyit nélkülözhetek.

Jenőnek is írni fogok a darabok ügyében.

Bellovichról csak azt tudom, hogy a döntő ülés szombaton, tegnapelőtt volt, bátyád ígérte, tüstént tudósít az eseményről, még eddig nem kaptam hírt. Azt hiszem, a legjobbat remélhetjük. Jenőt nem láttam, mielőtt megjött, mentem el Pestről. Sajnálom, sok megbeszélni valóm lett volna vele. Tegnap kaptam levelet, amelyben párizsi ismerőseiről ír. Én itt nyugszom, hidd el, rám fér. Révay Siminek, kiről bizonnyal már sokat tudsz jegyzeteimből, sokszor beszélek rólad, már csakoly jól ismer téged, mint te őt.

Egyike a legnagyobb affectióimnak ez a fiú. Jóban, rosszban oldalamon volt, ha egyszer majd pesti leszesz, tudom, kijössz majd velük ide, ide, hol én falun a legjobban szeretek lenni.

Kérlek, eddig összegyűlt jegyzeteimet (64-73-ig, mamától fogod Pestről megkapni), küldd el Némethy kisasszonynak Párizsba, címe: Paris Hotel Scribe, rue Scribe.

Nem tudom, érdekelnek-e ezek a firkálmányok. Most már nagyon szubjektívek - elégedetlen vagyok az utóbbi lapokkal.

Itt május 25-ig maradok, aztán Révayval Tiszahegyesre, egy bánáti birtokára, onnan ő jön hozzám. Június 15-e körül vele és Batthyány Gézával a szegény nagybeteg Széchényi Lajoshoz, június végén mind Pestre, mind a négyen vőfélyek vagyunk cousin-om esküvőjén, amely júl. 2-án fog lezajlani. Júl. 2-tól augusztus végéig Szenttornyán Aggházy Károly barátom társaságában. Így régi - berlini módon töltve el a nyarat.

Ugye, hogy így lesz?

Írjál ide, címem: Tajna u. p. Verebély, Révay br. leveleivel.

Ölel szerető

Édes, édes Öregem!

Mily örömhír! Végre, végre il m'appartient nous, bizony, et pour toujours! Tehát július elsején Pesten, ugye? s azután jössz hozzám jó 6-7 hétre komponálni, hangulatoskodni! Látod, nem panaszkodhatsz, elárasztalak jegyzeteimmel. Most nem írhatok hosszabban. Tapolcsányra megyek Simivel, ki üdvözöltet, s üzenteti, hogy reméli, meg fogod kóstolni te is az "édes tajnai" életet egyszer majd, ha már pesti leszel.

Milyen jó lesz itt veled, öregem! Ide mellékelve küldöm a Pallas levelét. Így június 10-e körül kapom meg azt, amit küldhetek, képzelheted, mennyire unom, hogy nem előbb.

Június 2-3-án megyek Simivel Bánátba, 10-e körül együtt hozzám, 10-20 Széchényi Lajosnál együtt négyen (Batth. Géza is velünk jő), júl. végével mind Pestre, hol mindnyájan Justh Feri esküvőjén vőfélyek leszünk.

3-án Aggházy Károllyal Szenttornyára! Úgy ám. Isten áldjon, írjál minél előbb szerető

Édes Pistám!

Csak egy szót. Írd meg, hol vagy, címedet. Sem leveleimre nem kaptam hírt, sem könyvemre, amelyet pedig nápolyi címedre ajánlva küldtem, kritikát. Nem tudom, hol vagy, mit csinálsz, semmit. Pedig hát elhiheted, hogy nehezen várnék tőled egy sort. Amint hallok, tudok rólad, írok hosszan, hosszabb levelet. De hát addig - que faire? Ha elvész, minek. Ezt is csak találomra küldöm. Ne feledd ígéretedet, ugye meglátogatsz a nyáron. Otthon augusztusban és szeptember 15-okt. 15-ig leszek. Ez utóbbi szezont jobb szeretném, ha velem töltenéd, akkor egyedül lennénk, augusztusban többen lesznek nálunk. Mindenesetre - írjál, és minél előbb.

Címem: Szenttornya posta és távírda: Orosháza.

Szívből ölel barátod, bajtársad

Édes öreg Károlyom!

Bizonnyal hallottad már, hogy a konzervatórium is szervezett neked állást, így hát összetéve 1200 frt. fixumod van. Azt hiszem, erre nyugodtan hazajöhetsz. A lapok már mind hirdetik hazajöveteledet - privát órád bizonnyal több lesz, mint kívánod.

Donc - mon ami júl. elsején Pesten találkozunk. Átutazva Pesten elmegyek Pallashoz, beszélek a lelkére, hogy számoljon már le. S akkor tán küldhetek annyit, amennyit küldhetek.

Ne feledd, hogy július és augusztusra lefoglaltalak - tu m'appartiens sans grâce mon vieux!

Révay Simi is nagy örömben van, hogy jössz, máris szeret, éspedig nagyon. Persze, sokat is hall a jó Carolusról.

Mi innen csütörtökön reggel Pesten (hol Jenővel találkozunk) keresztül Somogyvárra megyünk Széchényi Dénesékhez, szegény Lajos igen rosszul van szívbajával, ott akarunk legalább egy hetet tölteni. Azért kérlek, jövő leveledet írd oda, címem: Somogyvár u. p. Boglár. Somogy megye. gr. Széchényi leveleivel.

Kérlek, családodnak üdvözletemet, csókold meg sorra nevemben a gyermekeket, a "jeges"-t kétszer.

Ölel szerető, szerető társad

Somogyvár
Telegraphen Station Öreglak
1889. jún. 9.

Édes Carolus!

A lapok mind hírlelik már a jó hírt, hogy az állásokat elfogadtad. Tudod-e, hogy nem lehetetlen, hogy tán majd Mihalovich is megpuhul!

Én szegény Széchényi Lajosnál vagyok, ki igen-igen rosszul van, innen Bánátba, majd hozzám. Most már csak egy csomag jegyzetet kapsz már, június 25-én Pesten vagyok, reménylem, ott találkozunk, s onnan velem jössz le Szenttornyára.

Különben Szenttornyáról hosszabban írok. Ottani címem: Szenttornya u. p. Orosháza, kérlek, írjál oda.

Az utolsó csomó jegyzetet, kérlek, ne Némethynek, hanem nekem küldd vissza, és ha csak lehet postafordultával.

Az Isten áldjon öregem, s a viszontlátásra!

Ölelvén vén barátod

Jún. 9-én.

Kérlek, elküldted jegyzeteimet Némethynek? Ha nem, küldd meg nékem az egész csomót Szenttornyára, nagy szükségem van most reájuk.

Édes Árpád!

Nagyon sajnáltam, hogy elutaztam előtt nem láttalak, dehát az utolsó nap délutánján érkezett egy unokatestvérem, kivel fontos megbeszélnivalóim voltak, ez tartott vissza.

Utolsó előtti nap Jászai megkérdezte tőlem, igaz-e, hogy én tanácsoltam volna néked a házasságot, vagy legalább helyben hagytam volna -, Kaffkától hallotta, s ugyanazt mondta Kaffka Mediről is.

Én így feleltem: tanácsot olyan dolgokban nem adhatok, amelyekben tanácsomat nem kérik, s ebben a casusban már azért sem lehettem volna sem az egyik, sem a másik oldalon, miután a dolgok állását nem ismertem, s a helyzet fejlődését nem láttam. Különben is ez olyan intim jellegű dolog, amelyben tanácsot még mi sem adhattunk volna Medivel, pedig azt hiszem, barátodnak ismersz mindkettőnket. Aztán meg, hogy lehetne elképzelni, hogy mi ketten, Medi és én - e kétkedő, bizalmatlan, tapogatózó század piramidális képviselői, ítéljünk valamit és valakit? Mi csak megértünk, ez az egész. Mindenkinek igaza van. Persze, aki a szív szavát követi, annak mégis legeslegigazabbja van. Mármost így ebben a casusban hogy lehetne akár téged, akár Jászait elítélni?

Te szerelmes lettél, viszontszeretnek, s egyesülni akarsz szerelmed tárgyával - igazad van.

Jászai szeretett s szeret még mindig, te elhagytad, s ez fáj neki, fájdalmában tán fel is szisszen - neki is igaza van. Ami a helyzetet illeti, íme, véleményem: te megtaláltad miliődet, beleillesz a választott keretbe, megtaláltad talajodat - s úgy hiszem, boldog léssz. Jászai ma boldogtalannak érzi magát - felejteni fog (mert mindig mindenki felejt, ez már abszolút törvény), s megnyugszik, tán szintén boldog lesz egyszer.

Mi pedig (Medivel) mindezt nézni fogjuk, s szeretni titeket mindnyájatokat, mert ez meg minket tesz, úgy-ahogy, boldoggá. Voilà tout.

Én itt 25 júniusig, aztán Szenttornyán. Ha Velencéből visszajöttök, jertek le hozzám egypár hétre - oly jólesne nékem a boldogságtok, hogy még - - Eh, de ne szólj szám - nem a fejem fáj.

Még csak pár szót. Maradj meg mindig oly jó barátom, mint voltál, ne felejtsél el jóban, rosszban, fordulj hozzám napos és borús időben, bocsásd meg "napfogyatkozásaimat", mert erről nem tehetek, a művészetben járj (mint eddig) a magad lábán, s bízz csakis önmagadban.

Ha boldog vagy, keresd fel a szerencsétleneket, ha boldogtalan, mosolyogj azokért, akik még boldogtalanabbak, mint önmagad.

Szóval: élj, mint éltél, ezt kívánom neked, ki új életet kezdel, én, kinek élete élhetetlen lesz egész életében.

Az Isten megáldjon öregem
      ölel barátod

Édes Pistám!

Köszönöm leveleidet. Az egyikhez mellékelt költemény igen érdekes, majd beszélünk róla itt vagy Harasztin. Mert ugye, megtartod ígéretedet, s felkeresel itteni magányomban. Július hónapot és augusztus jó részét töltöm itt. Júliust Aggházy Károly, augusztus elejét Hubay Jenő tölti nálam, esetleg még Mednyánszkyt is lecsalom (ki két igen érdekes arcképemet festette meg).

Szóval egészen en pays de connaissance lennél. Holnap este felmegyek Pestre, 2-án egy unokatestvérem esküvőjén vőfélykedem, onnan tán Csanád megyébe, Tornyára (már a Berlinből visszaplántált Aggházyval), s így 14-én jutok a csabacsűdi puszta határán fekvő Puszta-Szenttornyára, amely az idén irgalmatlanul meg leszen örökítve. Köszönöm könyvemről írt kritikádat, az enyém is - kivált ami a magyartalanságát illeti. Nem tudom, mi az oka, de azt veszem észre, napról napra magyartalanabbul írok s beszélek. Tán a környezetem az oka? (mint tudod, a felső-magyarországi családok nemigen tudnak jól csak - németül, no meg - de azt csak titokban - tótul). Vagy hogy folyton franciául és angolul olvasok? De mit lehet magyarul? - újabb könyv édeskevés. Ajánlom neked Bartók új opusát, az "Erdőzúgást", vagy negyven szép költemény, több gyenge között.

De mindenről szóval s reménylem minél előbb.

Címem egész nyáron: Szenttornya u. p. és vasúti állomás Orosháza. Békés megye.

Akarsz Párizsba nehány ajánló levelet?

Szívből ölel igaz barátod

Édes Károlyom!

Hazajöveteled előtt utolsó levelem.

Nem öröm ez, ami elfog - - - midőn e sorokat írom, hidd el, több ennél.

Szükségem van reád, nagy szükségem. Úgy érzem, érzésben párhuzamosan fogsz haladni vélem. Úgy érzem, megértesz majd mindig, ki látod máris lelkemben az űrt és be is töltöd vigasztaló egyéniségeddel, jóságoddal, ragaszkodásoddal.

Légy mindig barátom. Látod, barátságra nagy szükségem van, mert hajótöröttje vagyok a saját érzéseimnek, több a teher rajta, semhogy az élet tengerén túlságos mélyre ne süllyedt volna.

Ezt érezheted jegyzeteimből. Igen sokszor annyira elárasztja az érzés lelkemet, hogy - egyedül érzem magamat érzéseimmel. Elhangzik szavam, választ nem kapok, nagy a pusztaság - nincs a túloldalon semmi. Nem kapom mindig vissza érzésben azt, amit adok. Nem egyszer éhes, szomjas vagyok. Fáradt.

Ki van velem? Saját énem árnyéka csak. Rohanok előre az űrben, s lelkem árnyéka a hűséges kísérőm. Ez elkísér a sírig, azt hiszem -

De elég magamról. C'est un peu trop!

Várunk, örülünk néked mindannyian.

Én 2-án éjjel, illetőleg 3-án hajnalban ¹/₂ 3-kor megyek Révay Simivel Tajnára, úgy 10-e körül vissza Pestre, s akkor jössz velem kérlelhetetlenül.

Mint tudod, 2-án ¹/₂ 11-kor van esküvőnk az egyetemi templom kápolnájában. Ha már ez időre Pesten vagy, remélem, bejössz megnézni a boldogokat, kik annyit hallottak már az "Aggházy mester"-ről beszelni.

Írd meg pesti címemre, hányadikán és hánykor jössz meg. Persze elsején és másodikán -

[A levél további része elveszett.]

Édes Pistám! Íme a levelek. Antokolszkijt ¹/₂ 7 felé, Ctesse Diane-t a hét első 4 napján 4-7 között, Haraucourt-t a rue de Varennes-i minisztériumban 3-6 között találod honn. Schärffenberg grfnét mindig.

Én ide tegnap érkeztem, éspedig Aggházy Károllyal, ki Berlinből hazatérvén 5 hetet tölt nálam, a jövő hó elején Hubayt és Mednyánszkyt várom. Te nem jössz időre haza? Ha igen - - - reménylem, beváltod ígéretedet.

Szívből ölel barátod!

Írjál pár sort a párizsiakról.

Igen tisztelt Uram!

E hó 17. vagy 18-án keresztülmegyek Pesten, nagyon szeretnék Önnel találkozni, hogy elveszett kedves barátunkról, Reviczky Gyuláról beszéljek egyet-mást; valakivel, ki utolsó napjaiban is oldalán volt. Hol találom a legbiztosabban és hánykor? Legyen szíves címemre megírni: Szenttornya, u. p. Orosháza, Békés megye.

Hacsak lehet, postafordultával, nagyon lekötelezi ezzel igaz hívét:

Édes Öregem!

Hát bizony nekem à la Hollandaise kellett a múltkor eltűnnöm, végtelen sajnálatomra.

De hát nem lehetett másképp, a miniszterrel voltam egy kocsin, s az sietett. Nekem ez az egész szepességi pár nap olyan, mint az álom. Milyen lesz az ébredés? Tegnapelőtt éjjel ideérve (8 órai vasútozás és 4 órai kocsizás után) Simi várt a bandával - egy lökés, és ismét belemerültem a tajnai "out of the world"-ba.

Tegnap Odescalchiaknál nagy ünnepélyeken, ma torokfájással ülök az asztal előtt, et je tâche d'évoquer mes printemps loin - comme la Chine ou l'Inde!

Holnap Ugrócra, 3-án ide jő Medi - - 8-án Szenttornyára - - Meine Mut ist hin - aber schon lange hin!

Mondd meg Zichy Gézának, hogy az "Entsagen" második része nem hágy sem aludni, sem ébren lenni. Ça remplit mon existence et ainsi et au moins c'est rempli.

Isten áldjon, írjál az enyémnél okosabb levelet öreg eszeveszett barátodnak

Jenő és Gézának üdv!

Kedves Kollégám!

E percben Szenttornyára hazaérkezve, kapom kedves sorait. Tudja-e, hogy úgy látszik, Nehrén nem magyaráztam ki, mit akarok. Én úgy kontempláltam, hogy kötetét 2 év múlva, akkor, midőn az István dolga, s az én regényeim Párizsban megjelennek, adná ki a magáét is. E percben semmi esetre sem tanácsolnám. Én magam Indiában lévén, nem járhatnék a kötet után, s a francia írók annyi könyvet kapnak évente, hogy egy olyanét, kinek nevét még nem hallották, el sem olvassák. Magával a kiadóval való értekezés sem lenne lehetséges innen. No meg a Vautier francia literáris nyelve sem definitív, azt is majd valakivel (tán majd Berge-zsel át kell vennünk) érzésben visszaadja, de hát távol él Franciaországtól, s így nem csoda qu'il y a des nuances qui lui échappent. Pláne egy verskötet fordításánál lehetetlen lenne ez így a távolból. Csináljuk meg a fordítást, és tegyük el arra az időre, midőn mind készen leszünk. Akkor egész más alakban lehet a dolgot beállítani. A Vautier-nek legjobb lesz, ha honoráriumot ad, megkérdve, mit kér a kötetért. Éntőlem %-ot kap, de hát ez egy verskötetnél megint bajosabb. Hisz még Sully-Prudhomme és Leconte de Lisle legtöbb kötete sem ért két kiadást!

Ezt persze mind mint tanácsot küldöm, ha tán mégis mást gondol - írhatok a kiadóknak. Ollendorff nem ad ki verset, azt hiszem, csak Lemerre-nél kéne, mint a többi poétákat. Kérném, csak írjon e tárgyban minél előbb, s olvassa kérem el Istvánnak is levelemet. Több szem mindig többet lát.

Én Tocqueville-lal agyonra hecceltem magamat. Fogalma sincs, ez a kis vézna francia mit kibír. Tegnap már én alig bírtam. Korbayék az este érkeztek, de én oly rosszul éreztem magamat, hogy csakhamar le kellett feküdnöm.

Persze a hőségnek is nagy része volt ebben.

Korbayék után Ruth Mercier jő és barátnéja, majd Howard Moulton, egy amerikai.

Félek, félek, hogy nem mozdulhatok innen az idén. Meddig maradnak Dolhán? Tán utána lejöhetnének még pár napra még ide, vagy tán Pesten találkozhatnánk. Minden jó lenne, ha az ember vendégei megérkeznének arra az időre, mikorra az ember hívja őket.

Mind később jött. Ez az oka. Én nagy munkában vagyok, ha minden nap hat nyomtatott oldalt írok le, akkor leszek csak okt. 15-ére kész két regényemmel!

A bábuknak sok csókot, Istvánéknak sok szépet igaz barátjától

Kérem, ha lehet válaszoljon - kiadás ügyében minél előbb.

Kedves Barátnőm!

Csak sietve! Korbayt végtelenül lekötelezné, ha e két nóta muzsikájára új szöveget írna, s azt neki Pozsonyba elküldené. Hogy? - a kótából kilátszik. Én magam részéről azért is szeretném, mert így Korbay világhírű népdalgyűjteményének második kötetében benn lenne a neve. Próbálja meg, kérem!

Itt igazán olyan "vie mondaine" kezd kikerekedni, hogy már-már belefáradok. A hét végén mlle. Ruth Mercier és Zackowska érkeznek, aztán Szamossy, majd meg az amerikai Moulton. Az utóbbinak különben végtelenül örülök. Múltkor a Critic egy világirodalomról írt cikkében igen szépen írtak a P. K.-ről, csalódtam, e cikk a londoni Athenaeum egy hosszabb tanulmányának kivonata volt.

Isten áldja meg, s mindnyájokat, igaz barátja

Korbay címe: Korbay Ferenc Pozsony.

Igen tisztelt Nagysád!

Csak pár szót. Legyen olyan szíves megírni, van e lehetőség úgy feljutni Anarcsra, hogy az ember éjjel ne utazzék. Én félek, hogy nem. Pedig éjjel most aligha utazhatnék. Kérem szíves válaszát postafordultával, mert még a jövő hét végén mennék fel - ha egyáltalán mehetek.

Tisztelője          

Kedves Barátom!

Nagyon köszönöm szíves soraidat. Tudom, hogy nagyon jól meg fogjuk érteni egymást, ma csakúgy, mint holnap s mint mindig. Végtelenül örülök, hogy utaink összefutottak, s igen reménylem, hogy ezentúl nem fogjuk egymást szem elől téveszteni. Csak elmehettem volna most Anarcsra! De hát lehetetlen, kedves nővérednek megírtam, miért. De nem jöhetnél te fel Pestre nov. elején egypár napra, vagy egy hétre? Misi bárónéval s az én máris igen tisztelt epikus kollégámmal? Megnéznénk együtt a kiállítást, elmennénk néhány atelier-be. S ami jó, jól kibeszélnénk magunkat. Tiszteletedre adnék néhány kisebb művész réuniont is - ha ti. ez érdekelne. Van néhány érdekes emberünk, Feszty, Hubay, Aggházy, az írók közül ifj. Apáthy István (természettudós ez is), Gozsdu stb. Nékem nov. 20-a körül útra kellend majd kelni. Görögország vagy Egyiptom a terv: Bár még nem tudom, beleharapok-e az almába.

Persze a világon a legjobb dolog az utazás, ez ád nyugalmat, ez feledtet, ez tölti tele az ember szívét reménnyel. De hát Pesthez is sok köt, és még több Párizshoz. Márpedig ha nov. - májusig a Keleten utazgatok, akkor a nyarat Magyarországon töltöm, Párizsra nem marad idő. Ez utamra egyedül megyek, Révay Simi elkísér, de csak rövid időre. Ha Egyiptomba megyek, ott van ismerősöm, legelébb egy gyermekkori barátom, Ürményi József, no meg a követ is. Görögországban egyedül volnék.

Ma már harmadszor ül a fejembe az a gondolat, hogy milyen jó lenne az, ha ti is nekiindulnátok az oriensnek, s véletlenül (!) egy utunk lenne.

Azt hiszem, egy négy-öt havi együttutazás vagy együtt "letelepedés" után mind a ketten egy-egy opusszal lepnénk meg a világot.

Úgy érzem, hogy te vagy a legközelebb világnézetre hozzám itthon. Egy forráson éltünk, egy érdekelt, s egy irányba gravitálunk. - - Ugye megígéred, hogy november elején feljössz Pestre. Te könnyen utazhatsz, egészséges vagy, majd meglátod, ha egyszer kilábalok a nyavalyámból, mily gyakran leszek "váratlan" vendéged. Már ti., ha te is úgy akarod!

Mi hír a mi öreg Lászlónkról? Nekem még nem írt, Huysmanst és Haraucourt-t még nem kereste fel. Semmit sem tudok róla.

Még egyszer köszönet mindenért, kérve kedves szüleid s nődnek üdvözletemet átadni, maradok barátod

Címem: Tajna,
u. p. Verebély, Bars megye.

Kedves Kollégám!

Csak pár szót, azt is sietve. - Papa igen rosszul van, bélgyulladásban fekszik vasárnap óta - s bizony nincs sok reménységünk! Tekintetbe véve előrehaladott korát s gyengeségét.

Olyan hirtelen jött, képzelheti konsternációnkat. Előtte való este még jól volt, s másnap már nagy kínok között. - Ide mellékelem e pár kis dalt, amit verseire csináltam, nem azért, mintha a "zeneszerzés"-t ambicionálnám, de mert szeretném, hogy dalai itt elterjedjenek, s erre persze muzsika is szükségeltetik.

Pár nap múlva többet, addig is szívből üdvözli

Kedves Barátnőm!

Szarajevóig lejutottam - de hát Kis-Körös, Szabadkának, úgyhogy úgy megfogott a honvágy, hogy bíz én Szarajevótól visszafordultam. 4 nap, 4 éjjel utaztam - de jó itt nyugodni. Az enyéim között, az én isten áldta boldog népem között! De hát másról és másért írok.

Fesztyék e hó 30-án vagy egy-két nappal később idejönnek. Tartson velök, meglássa, nem bánja meg, meg fogja szeretni a kopogi világot, meg a csabacsűdi áhítatot ébresztő hangulatokat.

Innen aztán mind átal mennénk Debrecenbe. Mit szól hozzá?

Mama is nagyon várja - már rég, meg várja az egész falu.

Tehát - ugye mindenről a szenttornyai kis bizánci szobában!

Szívből üdvözli és várja vén kollégája

Ne haragudj, édes Pistám, hogy oly soká nem feleltem kedves soraidra, de hát én utóbbi időkben lehetetlen módon el voltam foglalva. Tele a házunk vendéggel, kik idegenek lévén, cicomáskodni is kell velük, meg hát dolgoznom is kellett! Arcképedet nagyon köszönöm, én kitűnőnek találom. Csakis az ilyen intim fényképeket szeretem.

Természetesen viszonzom, tán itt. Mert úgy reménylem, hogy idejöhetsz legalább egy-két napra Kolozsvárra meneteledben.

Én itt szept. 25-ig maradok, 25-okt. 1. között Pesten leszek, onnan pedig egyenesen Velencébe indulok.

Egész Olaszországot beutazom az idén, Velencében, Florenc, Róma és Nápolyban két-két hetet töltök, Szicíliában egész december hónapját, s úgy megyek át január elején Algírba, ahol a telet töltöm. Kérlek, légy oly szíves, és írd meg azon római és nápolyi szállodák címét, ahol laktál. Hogy sajnálom, hogy nem veled együtt vagyok Nápolyban!

A nyarat, hála az Úrnak, elég jól töltöttem, kivált augusztus havát. Most csak az a kérdés, hogy állom ki a szeptemberi esőzéseket.

Írd meg, hol láthatlak, mikor jössz vissza - - - és add át feleségednek ismeretlenül is üdvözleteimet.

Szívből ölel régi barátod

Fesztyné Velencében tölti a szeptembert, szeretne téged és nődet látni.

Tajna
1889. okt. 15.

Édes Károlyom!

Elég jó bőrben jutottam idáig, Esztergomig volt egy kis alternációm, de onnan aztán ment a dolog. Siminek bárányhimlője volt, azért nem írtam elébb, tegnap azonban megfürdött, s így - nincs mitől tartsál.

A krónikus catarrhus azonban elég rosszul viseli magát, éjjel alig alszom, borzasztó fuldokló köhögés, legtöbbször láz az éji társam, reggel felé pedig (én, aki azelőtt sohasem izzadtam) rémítő transzspiráció.

Kicsit sok láz jött össze, mert a vérzésen s e catarrhuson kívül kis mértékben gyulladásom is volt, meg a szívem sem viseli mostanában jól magát. Érzem az olajat fogyni. Látod, én, aki az életre sokat nem tartottam, sőt! most látom, hogy tán mégis "j'ai raté la partie"! Itt érzem, itt, hol életem legboldogabb és legcsendesebb éveit töltöttem (tán épp azért, mert oly csendesek voltak), hogy egytől - a szeretettől válni nagyon nehéz lesz.

Örökre!

Nem rezignációval, mint azok, kik hisznek, de tompán, erőtlenül, reménytelenül.

Néha azt hiszem, a szívem szakad meg; mily könnyű lehetett Reviczkynek, nem volt olyan embere, kitől válni fájt volna neki. Nekem sok van. Itt érezlek titeket mind körültem, s érzem azt is, hogy pattannak el a húrok, amelyek szívemet az élethez fűzték.

Az bánt, hogy titeket veszítelek el, s hogy nem végeztem el annak negyedét sem, ami bennem volt, még alapkövét sem raktam meg énemnek.

Fuit.

Látod, érzem, érzem, mióta itt vagyok, hogy látom magam előtt énemet, mint a park fáit, látom, hogy hullanak a levelek, hallom, hogy súgnak a lombok, közel a tél. Nem tudom, hogy fogok elmenni innen, Simi testvérem, barátom, fiam, vigasztalóm volt egy személyben. Minden örömömet, bánatomat tudja réges-rég, egyik legnagyobb gondom volt a jövője. S most őt is egyedül fogom hagyni, szegény Széchényi Lajosunk után senkije sem marad.

És anyját is hogy sajnálom, ez áldott jó asszonyt, ki úgy gondoz, ápol, mintha fia lennék. Néha azt hiszem, kitör minden a lelkemből, de nem szabad. Nem akarom, hogy tudják, sejtsék. Simi nagyon is sokat fog veszteni, ha másért nem, mert a szívemet veszti el, hogy ezt az öregasszony is meg ne érezze.

És mi lesz Simivel? Félek, hogy egészen loup-garou-vá válik majd, vagy - az ellenkező végletbe szalad (csakúgy a végletek embere, mint én), csak művészi velleitásait ki tudtam volna egyénien fejleszteni, ez a kapocs, ez odafűz az élethez, s az élet érdekeihez, azt tudom.

Ha majd eljössz Tajnára, mert vagy e vasárnapra vagy Simon napra, illetve előestéjére (26 és 27-én) meghí, majd beszélj a szívihez, ha játszott - meglátod, szeretni fogod a játékát, mint ahogy az embert megszeretted.

Terád nagyon fog hallgatni, tisztel, sokra tart, s megszeretett már akkor. Igyekezz közel jutni hozzá. Mindkettőtökre jó lesz majd - - no majd akkor.

Ezért is írtam neked ma ezt a levelet, más ember nem is sejti, hogy én így látom a helyzetet. Nem természetem a nyilvános jajgatás. Az élet annak az ellenkezőjére tanított, de nagyon is. Kérlek, de kérlek barátságunkra, hogy itt ne sejtesd, mit érzek. Nem akarom őket szenvedni látni, úgy is eléggé kivették már ebből a részüket eddig. Látod, ez az elutazás is bánt, én azelőtt úgy szerettem utazni, és most kétségbeejt. Ne bántson levelem, ne is szidj meg érte, tudod, hogyha nem lenne meggyőződésem, nem írtam volna meg és éppen neked.

A szerelem utáltatta meg velem az életet, a szeretet teszi nehézzé a válást tőle. A nyugalom azért csak jó lesz!

Az Isten áldjon, öregem, ne haragudj levelemért, nekem legjobban fájt megírni. Hát nem sokára itt lát barátod

Édes István!

Néked írok elsősorban, néked őszintébben írhatok állapotom felül. Tán nővéredet jobban megijeszteném. Most bizony szó sincs nagyobb útról, mindennap láz, reggel szörnyű elgyengítő izzadás, éjjel rémítő szívdobogások: íme a helyzet. Az idevaló orvos azt mondja, kigyógyít - ideiglenesen - ebből, ami úgy látszik a krónikus bronchiál catarrhus eredménye, de hát azt hiszem, majd csak annyira, hogy tán egy heti pesti lét után tüstént utazzak.

Fő baj nálam a nevroze. Innen minden. Azt hiszem, hasonló bajom van Jules de Goncourt-ral. A legkisebb izgalomra szívdobogást, lázfélét kapok, az pedig görcs-köhögést idéz elő - egypár ilyen roham eredményei voltak a vérhányások is.

Pedig hogy szeretnék hozzátok menni! Hidd el, kedves barátom, hogy igen kevés ember megismerését óhajtottam annyira, mint a tiédet. Már azt ugyis tudod. De majd Pesten, ugye? Mikor juthatok fel, még e percben nem tudom, lehet, hogy 2-án, lehet, később. Utazni úgy 18-20 körül fogok, a kiállítást, mely 15-e körül nyílik meg, megvárom.

De ugye bizonyosan jöttök, igen nagyon szeretnélek még elutazásom előtt látni, majd pár este jól kibeszélnénk magunkat.

Szívből ölel barátod

Révay S.-nek bárányhimlője volt, azért nem írtam előbb, már egészséges, szívből üdvözöltet.

Igen tisztelt Kolléga!

Hát bizony nem jöhetek mostanában, bárhogy is vágyakoznék ezután a modern ígéretföldje után: a Nyírség csak jövőre marad.

Még egészségem nem engedné ezt a fárasztóbb utat, Simi még úgy se hagyna innen elmennem (ki nagyon köszöni a meghívást, s a jövő nyárra teszi el a meghívó levelet!). Barátomnak bárányhimlője volt, ezért is nem írtam elébb, csak tegnapelőtt fürdött meg. Pestre 4-én este érkezem, és el úgy 16-18 között megyek. Legjobb lenne, ha a kiállítás megnyitása előtt pár nappal jönnének! Meglátja, jól eltöltjük ezt az időt, már Fesztyéknek is bejelentettem látogatását, hiszen így István társaságában bárhová elmehetünk!

Nagyon kár, hogy az "öreg kutya" nem állítja ki az idén arcképemet, pedig az egész festővilág nagy érdeklődéssel várta az "egyik" képét a "másiktól".

Útitervem már elkészült: Brindisi, Corfu, Piraeus- (Athén) nak Egyiptom, 4 hónap Kairó és vidéke, egy pedig a Níluson, beleszámítva Karnakot, Luxort, Thébát. Vissza pedig (ha igaz) Port Said, Jaffa, Beirut, Rhodus, Mytilene, Dardanellák, Szmirnának: Konstantinápoly s így Szófia, Belgrád - Pest. Eleinte Görögországot is az idénre akartam, de az, azt hiszem, sok lett volna, és kár lenne Egyiptomból csak egy napot is lecsípni. És most - pour la bonne bouche - képeiről. Az egyik kitűnő - abban a ruhában, amelyben Mindszenten volt, a másik kevésbé, csak a szemkifejezés, az öné.

Köszönet - hálás köszönet!

És most egy instanciával állok elő: megengedi-e, hogy költeményeit Kiss Józsefnek megmutassam? Ez, mint verselő, a legjobb a magyar poéták között, s azt hiszem, e szempontból senki sem tanácsolhat önnek joggal, csakis ő. Tudom, hogy neki is nagyon tetszeni fognak dolgai, midőn Pesten átutaztam, kijött a vasútra, akkor igen sokat beszéltem önről neki. Kíváncsian várja az új "eposzköltő"-t. Megengedi? Jókaihoz majd személyesen - Pesten visszük! Nótáját itt minden banda játssza már, s mind el van ragadtatva, Révay Simi kedvenc pièce-e. De fogy a papír, s tudom, türelme is!

Bocsánatát, elnézését, jóakaratát kéri

Igen tisztelt Nagysád!

Csak pár szót. Pár nap óta kissé gyöngébben éreztem magamat, azért nem írtam hamarább. Most is csak (engedelmével röviden) azt jelentem, hogy hogyha semmi se jő közbe, ötödikén este bemegyünk Pestre Révayval. Ha közbejönne valami, sürgönyözök. Így nagyon reménylem, hogy még találkozhatunk! Ugye feljönnek? Úgy szeretném! Kiss Józseffel is rendeznénk egy találkát, ha úgy akarja.

Kérném Istvánnak megmondani, hogy hacsak lehet, hozzon pár ívet magával készülő munkájából. Valamint kérném az ön utolsó opusának megküldését, spedig ha még lehetséges, ide, hogy aztán a többivel együtt megküldhessem Kissnek. Pár nap óta itt van egyik legrégibb barátom, Batthyány Géza, szombaton pedig Aggházyt várjuk, kinek majd szólok!

Tehát reménylem, nyolc-tíz nap múlva bizton látja hűséges olvasója

Igen tisztelt Kollégám!

Higgye el, hogy kétségbe vagyok esve, de lehetetlen Anarcsra mennem. E percben kapom Révay Simi táviratát, hogy beteg, lázasan fekszik. Márpedig - de hiszen tán tudja, hogy vagyok vele. Hogy kellőleg illusztráljam ezt a testvéri-baráti viszonyt, ami kettőnk között gyermekkorunk óta fennáll: ide mellékelem azt a két táviratot, amelyet megbetegedésem kezdetén hozzám intézett. Ebből megértheti, hogy kötelességem betegágyához menni.

Pedig nagyon, de nagyon örültem Anarcsnak. Úgy volt, hogy holnapután indulok - - most már nem tehetek egyebet que faire mes valises. Holnap délben indulok. De most nem is tudnék el nem menni hozzá, nagyon köhögött már akkor, midőn elmentem tőle, s nagyon könnyelmű posztó. Állapota aggaszt. De tán november elején Pesten találkozhatnánk? Jöjjön fel Csákyékhoz, a legjobb idő lenne egy kicsit körülnézni, csalja fel Istvánt és Misi bárónét is. Megnéznénk együtt a kiállítást, elmennénk néhány atelier-be. Mama is igen szeretné megismerni - - eljönne velünk si tel est votre plaisir, nehányszor a színházba.

No meg a könyvkiadást is megbeszélnénk az öreg Jókaival, meg a Révai testvérekkel (könyvkereskedők, az én kiadóim is.) Lássa - - ne ítéljen el, hogy most nem jövök, higgye el, hogy dacára anyám és atyám aggodalmas vádbeszédjeinek, elmentem volna, még ha három éjszakát is kellett volna a vonaton töltenem.

De ez aztán keresztülhúzta terveimet.

Én nov. vége felé (azt hiszem, 21-én - ha igaz) indulok Fiuméból éspedig vagy Athénbe vagy Alexandriába. Így követelik ezt szüleim és orvosom. Én még - azonban nem mondtam rá az Áment. Már azért sem, mert nem tartom okvetlenül szükségesnek.

Na majd meglássuk - -

Ma búcsúztam el falumtól. Hátam mögött az "egyszerű", meghatottan váltam el tőlük, elszomorodva. Ez a "faj" nagyon szívemhez nőtt.

Sokszor figyelmeztettek arra, hogy - nem élek. Sokszor hálás voltam ezért nékik. Ide mellékelve még egy arcképemet is küldöm, e percben kaptam Berlinből. Illetőleg két arcképet, a másik Istváné. Ez különben nyájas figyelmeztetés.

Avis à la lectrice!

Medi képeiből tán pár nap múlva küldhetek egyet, Fesztyt megkértem, hogy csináltasson. Megtette-e? Nem tudom. Művész - megbízhatatlan az ilyen dolgokban. Múltkor olvastam az újságokban, hogy az "öreg kutya" két arcképe (az én képmásaim) elkészültek. Igaz ez vajon? tud a dologról valamit?

A "hangverseny" hátulsó oldalán egy gyönyörű költeményre bukkantam - - gratulálok. Ez a legszebb szubjektív dolga, amit írt. Remek -

De fogy a papír - - s az idő repül.

Ugye megbocsátja azt, hogy most nem tehettem úgy, mint ahogy ígértem? Kérem, mentsen ki kedves szüleinél is, és tartsa meg jó akaratában

Tajna
1889. okt. 28.

Édes Károlyom!

Köszönöm, köszönöm meleg, áldásos hatású soraidat. Tudom, hogy te elnéző vagy velem szemben, még akkor is, ha legkevésbé érdemlem meg.

Azért is egyre kérlek. Én most még izgatottabb, még szerencsétlenebb kedélyállapotú vagyok, mint a nyáron voltam. S így néha azokat sértem, bántom meg, kiket legkevésbé akarnám. Így vagyok most néha Simivel is, ki már-már attól félek, többet szenved ezáltal, mint amennyit én ezek után a percek után kimagyarázhatnék. Kérlek, ha eljössz, mondd meg neki, ha nem jöhetsz, írd meg neki, hogy mit érzek iránta. Félek, hogy tán félremagyaráztam magamat, s fájdalmat okoztam neki. Te vagy az egyetlen, ki ezt megteheti 1. azért, mert a barátságot csakúgyis, mint én, az első, a legtisztább, a legjogosultabb érzésnek tartod, 2. mert enyémet erről a lehetetlen oldalamról ismered, 3. mert te tudod legjobban, hogy mi nekem Simi, ugye megteszed? megígéred? Csak pár szóval, három sor elmondhatja azt, amit én, úgy látszik, már ezer szóban nem fejezhetek ki.

Ha csak lehet azonban jere, tán mindszentekre? tedd meg, ha megteheted. Én, látod öreg barátom, kezdek önmagamnak terhére lenni, jó lesz Egyiptomban, ott nem bánthatok meg senkit, nem okozhatok fájdalmat senkinek. Azt hiszem, ha históriámat megírnám, még tragikusabb lenne az Ibsen Wildente hősénél. Annak az érző masinája nem volt oly abnormisan kifejlődött, mint az enyém. Pedig csak az fáj, ha annak okozunk fájdalmat, akit csakis boldognak szeretnénk látni.

Károly! Károly, nem hittem volna, hogy még ennyi vár rám.

Az Isten áldjon, légy boldogabb az élet folyamán, mint én vagyok, az én lelkemből ezt kívánom

Igen tisztelt Nagysád!

Csak pár szót ez alkalomból. Engedje meg, hogy e "hangulatképet" ünnepélyesen átnyújtsuk: mi az egy anyag három formában: a három tót ábnorme!

László még itt van, Párizsba valószínűleg holnap indul, pár elragadó, hangulatos napot töltöttünk együtt.

Innen én 11-én megyek Szenttornyára, ahonnan majd egy hosszú episztolában fogom elmondani elmondandóimat.

Sógornőjének, s a két Istvánnak adja át ismeretlenül is üdvözletemet, s a két utóbbinak fejezze ki kérem a megkritizáltatásomat illető instanciámat.

Mindketten nagyon érdekelnek, s nagyon érdekel visz véleményök is rólam - -

Anarcsra, ha igaz, okt. 10-e után jöhetnék, cela vous va-t'-il?

Szívből üdvözli vén kollégája

Kedves Barátnőm!

Ki akartunk volna ugrani a kocsiból, az ajtót kinyitni - csak nem lehetett. Mire megállhatott volna a kocsi, már az allée közepén voltunk -

S így csak levélileg búcsúzok el - újabban. Páratlan szép napokat töltöttem Anarcson. Ha ungut nem lennének, de nehéz is volna itt a "haza" evolucionáltjai közepette. Istvánt napról napra jobban szeretem, úgy érzem, az, ami nekem nem volt soha: bátyám, testvérem. Maga jól választotta - testvéreit! Ma csak mielőtt lefeküdnék, s igyekeznék aludni, nyugodni, köszönet mindnyájuknak. Ezt a levelet Dunsterville küldte magának a mai postával, levelet nem írhatott, mert ő maga nagybeteg (tavaly az ezredes halt meg!) s a regiment összes dolgai az ő vállait nyomják. A vasúton egy pillanatra Simivel találkoztam - s feleségével. De pár nap múlva többet.

Köszönet

Csütörtök este.

Tisztelt Kollégám,

E percben kapom István levelét, ha akadályozva nem leszek, 6-án 3 és 4 között az Angol Királynőben leszek pour vous présenter mes hommages!

Addig is, kérem, tartson meg jóakaratában.

Édes Károlyom.

14. este 9.05 perckor megérkeztem az oszt. állami vasp. indóházába. Ha lehet, jere ki. Másnap reggel megyek tovább Szenttornyára. -

Beteg voltam, torokgyulladás, 38.8-as lázak, etc. Ma már helyreálltam, Simi üdvözöl, Mednyánszky itt töltött velünk majd egy hetet - - tervem az, hogy 14-én az éjt Fesztyéknél töltöm, te is (s esetleg Jenő) oda jöhetne, ott kibeszélhetnénk magunkat. Addig is ölel régi barátod

Kérlek Jenőnek is szólni.

Feleségednek add át üdvözletemet; a gyerekeket csókold végig - - -

Sigismond de Justh

Édes Pista! Szerdán indulok Egyiptomba, addig persze írok, dolgozom. Ha lehet, jere el Fesztyékhez hétfőn este. Illetve menj el hozzájuk napközben, hogy meghívjanak. Otthon alig vagyok, sajnos! Ha nem jöhetnél hozzájuk, még reggel találsz meg legbiztosabban.

Kairó
Shepheard's Hotel
1889. nov. 23.

Édes István!

Plus ou moins szerencsésen megérkeztem ide. Most itt vagyok, lázaim vannak, de azt mondják ezen minden idegen átesik. Kairó? nagyon is orientális jellegű nekem, inkább a Kalifákra, mint régi Egyiptomra emlékeztet, s azért nagy örömmel fogadtam meg az itteni legkiválóbb orvos tanácsát, ki ma megvizsgált, hogy a tél nagy részét Dél-Egyiptomban, Luxorban töltsem. Így a régi Thébában, Karnak mellett.

Lenormant-t nagy érdeklődéssel elolvastam, most még Mariette-et szeretném itt valahol megkapni, de hát ez úgy látszik nem lehetséges, itt főleg csak angol spinster regényeket olvasnak - egyebet semmit. Mégis majdcsak Európából kell majd meghozatnom.

Hogy megy a munka, hogy hazatértél? Reménylem (mindnyájunk örömére), hogy kedvvel és kitartással. Erre a könyvre mindnyájunknak szüksége lesz. Azért "szerencse fel!" Hogy vagytok a Révai testvérekkel? Mikor jelenik meg a kötet?

Kérlek, légy oly szíves Lászlónak megírni betegségemet, hogy itt vagyok, meg hogy nagyon is várok tőle pár sort.

Méray-Horváth írt néked?

Misi bárónénak kérve üdvözletemet átadni, maradok hűséges barátod

Pardon a malacokért, de a tinta rossz, meg - lázam is van.

Kairó
1889. nov. 23.
Shepheard's Hotel

Édes Öregem! Tudod-e, hogy kicsibe múlt csak, hogy szerdán éjjel hajóstól együtt légbe nem repültünk. Itt a katasztrófa leírása, levélileg megírni nem volna "hangulatos!"

6 napig tartó igen szép csendes tengeri út vége ez volt. Képzelheted, hogy felizgatott, még most is beteg vagyok belé. Most csak magamról, édes öregem, utamról majd bőven "A Hét"-nek fogok írni.

Az oriens elragadna - ha olyan végtelenül elhagyatottnak nem érezném magamat ebben a lármás tarkabarka dekorációban. Tegnap még lázam is volt, köhögésem sem szűnik. Hátha rossz helyre jöttem? Különben bárhová is mentem volna most, rossz hely lett volna reám nézve. Úgy hiányoztok nekem, oly dermesztő fagy vesz körül - úgy érzem -, dacára a májusi napnak s virágzó rózsáknak. Mindenütt jó, de legjobb otthon, rájöttem én is - vége a Kozmosznak. Az egyiptomi tájkép, amely alföldünkre emlékeztet, még szomorúbbá tesz. Hat hónap! Száznyolcvan nap! Hány végtelen hosszú percből fog ez állani.

Majd dolgozni fogok, csakis ez a vigasztalásom maradt.

Az Isten megáldjon, feleséged kezeit csókoltatom.

Hála mindenért, hála a sok jó emlékért, melyen most kérődzöm! Szerető barátod

Hajó mindig szerdán indul.

Igen tisztelt Kollégám!

Kedves levelének végtelenül megörültem. Ha tudná, milyen hangulatban élek!

De inkább nem mondom el, csak elszomorítanám. Csak annyit mondhatok, hogy a honvágy ilyen mértékben, mint mostanában, nem lepett még meg soha. Itt érdekes, gyönyörűszép, tele élettel minden. De hát én fáradt vagyok, s a nagy zaj meg az idegenek tönkretesznek.

Azt hiszem, az utazás csakis és kizárólag egészséges embernek való. Betegnek intimitás mindenképp, nyugalom s egyformaság. Azt hiszem, most egy ezer esztendős törvényt mondottam el - de hát eddig nem tudtam, mert beteg még nem voltam eddig, lehet mondani, soha.

Jó lenne most a hazai ősz fagyos szele - ha kandalló mellett, baráti körben, meleg szobában hallgathatnám. Úgy érzem, megfagyok az afrikai forró napon.

Enfin que faire? A csiga behúzta magát házába, én is ezt fogom tenni, önmagamba vonulok, írni fogok - s gondolkozni, hogy nagyon, de túlságosan nagyon ne érezzek. Ez a recept!

Majd eljő az igazi tavasz is még majd. - Az utolsó pesti napok? Bizony, nagyon szépek voltak! s kivált nagyon nehezen felejthetők. Tudja, az utolsó két nap folytonos búcsúzásával - na ezt nem szeretném még egyszer életemben ilyenformán újrakezdeni. György tallérja szerencsét hozott, a hajónk nem robbant fel. Pedig kicsibe múlt, hogy így nem történt.

Az Isten áldja - írjon, s ne feledje el kollégáját

Édes Pistám!

Megint négy ízben hánytam vért. Nagy lázak kíséretében. Az orvos azt mondja, eine [...]^[982] Blutung, ti. aranyeremmel lenne összeköttetésben. A jövő hét elején valószínűleg Mateisenbe, a régi Heliopolisba megyek - ha ti. felkelhetek addig. Nehéz napok voltak, így távol mindenektől, kit szeretek - -

Csak tudnám, hogy vagyok? Ha sokkal rosszabbul, haza mennék tüstént. Bár csak te megvizsgáltál volna, mielőtt elmentem hazulról.

De többet, ha jobban leszek.

Írjál ezentúl a Consulat Général d'Autriche Hongrie au Cairo címére, onnan utánam küldik. Ölel szerető barátod

Tisztelt Kollégám! Köszönet mindenért. Nagybeteg voltam megint, négy ízben vért hánytam, 10 napig ágyban. Ez az oka hosszú hallgatásomnak. Most már jobban, de hosszabb levelet még vagy egy hétig nem szabad írnom. Itt: Vay, Waldeck Mat. Salamon, Vay és Teleki Samu. Ma még Mailáth Laci érkezett, kinek igen örülök. Théba felé Luxorba (Karnak és Thébába) megyek

Kairó
1889. dec. 13.
Shepheard's Hotel

Édes Pistám!

E percben olvasom a csapás hírét, amely ért. Vigasztalódjál. Tudom, hogy sokat vesztettél, tudom azt is, hogy éppen te nehezebben viseled, mint más viselné, mert érzőbb vagy másnál, de épp mert érző vagy, fogsz kárpótlást is találni, ha tán nem is barátaid között, tán - később.

Mert érzés talál mindig érzést.

De mégis - azt hiszem, barátaid között is lesz olyan, ki csak oly közel jut majd hozzád, mint ha természetes kötelék fűzné szívedhez. Ezt hiszem, ebben bízok. És most csak annyit még, hogy tartsd meg barátságodban

Kairó
1889. dec. 14.
Shepheard's Hotel, Kairó

Édes Árpádom! Ki nem mondhatom, mennyire örültem, elolvasva mind a bírálatokat képedről. Szüleim mind elküldötték, tudván, hogy ezzel nekem nagy örömöt okoznak. Csak előre, öregem! Kitartás - - mert hiszen minden egyebe úgyis megvan a jó "tigriském"-nek!

Én? javulófélben lennék, vérhányások megszűntek, láz is, csak hát gyenge még az ember, még ezt a levelet is alig-alig tudom összefirkálni. Nehéz napok voltak biz a múlt napok. Egyedül, olyan igen távol mindenkitől, ki szívemhez nőtt, lázasan, várva, hogy mit hoz a jövő óra - és mégis tudva, hogy még az az óra is itt fog elmúlni távol az otthontól, a hazai földtől - -, hej be keserű iskolát jártam végig, de meg is tanultam benne a honvágyat, de minden néven nevezendő formában.

Azt hiszem, ez a betegség nagyot fog rajtam változtatni, érzem. Félek, hogy majd nem kellek úgy új formában néktek?! Mi lesz akkor? Pedig számlálom a perceket, hogy hazajussak. Félek itt, nem szeretek itt lenni, Kairót ki nem állhatom. Most csak az vigasztal, hogy magát Egyiptomot, a paysage-t szeretem, de nagyon (hiszen Békés és Csanád megyékre emlékeztet), aztán az egyiptomi régiségek érdekelnek. Jövő hét végén Luxorba megyek a régi Théba és Karnak romjainak kellő közepében ütve fel tanyámat. Itt tán majd másképp lesz minden!

Kairó? hányás, piszkos arab város, éppen nem az, aminek a Baedeker meg Az ezeregy éjszaka meséi után várná az ember.

Itt pár magyar: egy igen tüzes Vay bárónő férjével, ezekkel, Salamon Gézával és Teleki Samuval eljutunk az itteni magyar kocsmába, s paprikás csirkével, túrós csuszával és tökkáposztával enyhítjük honvágyunkat! Látod, öregem - - látod? Itt van még Mailáth Laci is, ki meg az én benső masinámhoz áll közelebb. Ezzel meg el-elfilozofálgatok - - Volt nálatok az a frankfurti nő, ki schon elutazott? Megnyugtatásodra kértem, hogy menjen el hozzátok, mert gondoltam, hogy már hallottál bajomról. És most felelek feleséged kérdéseire:

kelek: ¹/₂ 7-kor (igen! esküszöm!)

           ¹/₂ 8-ig Haeckel-t olvasom

                   9 reggeli

           10-12 séta

           12-1 villásreggeli

             1-5 kocsin kirándulás

             5-től nem szabad kijárnom. Tehát 5-7-ig Honvágy! De milyen honvágy, hányszor, de hányszor naponta bejárom az Andrássy úti atelier minden zegezugát gondolatban, hogy úgy van-e még minden a maga helyén, mint volt! 7-kor ebéd, 9-¹/₂ 11 társas semmittevés (Istenem, milyen ritka, de ritka mint a fehér holló - az ember!) ¹/₂ 11 alvás - álmok - megnyugvás.

"Hát ez is élet?" Igen, éspedig a - házibarátnak, ki itt a bútorraktárakban más időkről álmodozik!

Kairó
Mena Hotel
1889. dec. 29.

Igen tisztelt Kollégám!

Üdvözlet a piramisok aljáról és - boldog új évet!

Tegnap óta itt vagyok 1¹/₂ órányira Kairótól, szembe velem a három nagy piramis, 10 percnyire a szfinx. Első hangulatom, mióta Egyiptomban vagyok. Valószínűleg ide jövök februáriusban, egy hónapra. Az hotel a világ legelső szállodája - minden komfort -, egy csepp hotel-színezet nélkül. Olyan, mint egy English country ház. Amellett a Delta és a líbiai sivatagra elragadó kilátással. Beduinok tanyáznak az hotel körül, egyikkel már nagyon összekomáztam - ígér mindenféle érdekes dolgot, ha idejövök hosszabb időre. Donc: januárt a Níluson töltöm, februárt itt. Luxorra csak egy hetet szánok, de ez még mind csak terv. Vagy három hete itt van Mailáth Laci, ki egyetlen szellemi resource-om. Vele vagyok most is itt.

De pár nap múlva hosszabban ír igaz tisztelője

Tudja-e, hogy nótája nagy sikereket arat, még az igazi fáraó hazájában is. Kérem, a követségre, Kairóba címezni sorait, onnan mindenemet utánam küldik.

Kairó
Mena Hotel
1889. dec. 31.

Édes öreg Tigrisem! Tudod-e, hogy ma éjjel szilveszterre ébredtünk, tudod-e, hogy mióta ébren vagyok, rátok gondolok, arra a felejthetetlen szép tavalyi szilveszter éjszakára és hangulataira!

Pedig - a piramisok alján tanyázok már pár napja, elfelejtve a nékem kiállhatatlan Kairót, s belemerülve testtel-lélekkel a régi Egyiptomba, és a - beduinok életének tanulmányozásába. A tájkép elragadó, a mi pusztáinkra emlékeztet, csak pálmákkal. Szemben velem (most is oda nézek!! azért így írok - félre!) a piramisok és a szfinx. A hotel, melyben lakom, a legjobb a világon - mert semmi hotel színezete sincs. És ami tán mindennél jobban érdekel, az a beduinok. A sejkjük fiával nagyon összekomáztam, ő lesz a vezetőm, míg itt leszek. Neve Hamed - 17 évnél valamivel több, de sokat filozofál. Unokabátyja Mohamed Soliman meg Mailáthtal jár vadászni. Ezek most az én extra barátjaim. Ha tudnád, milyen jólesik egyszerű, egyöntetű, váratlan világnézetök a sok unalmas common place angol ostoba hebegése után.

Ha láttál volna kivonulni engem Kairóból, de nagyot néztél volna. Képzelj engem egy óriási landauer főhelyén, fejemen kalap, amelynek fátylát lengeti a Khanonis, szemben velem Hamed és Mohamed Soliman óriási burnuszokban. A két jó beduin segíteni jött, tudván, hogy egy ilyen ember, mint én, még pakolni sem tud! Különben is komáim már, mint a szabad szttornyai parasztok. Egész úton danoltak, folyton cigarettezve. A jókedv terjedt - - - egyszerre csak szudáni Negro kocsisunk is rágyújtott egypár zsolozsmára -, s dalolt az egész kocsi.

Így indultam én neki a líbiai sivatag határszéli falujának.

De milyen érdemes faj ez. Van mindegyikben valami egy nagy úrból, s valami a mi parasztjainkból. Az egyiptomit lenézik, de nemcsak azért, mert gazdagok. Falujok ide egy negyedórányira van, már múltkor (midőn először voltam itt), bejártuk Mailáth Lacival. A sejknek olyan szép háza van, hogy nálunk beválna kastélynak. Mindenütt roppant szívesek voltak velünk, mindenütt megkávéztattak. Olyik olyan gazdag, hogy hat munkást is tart. "Egy beduin nem műveli a földet, azt cselédjeire bízza" mondta Mohamed nagy büszkén, "egy beduin csak lovakkal bíbelődik, vadászni jár, s néha mint vezető keresi kenyerét".

Látod, öregem, mi a "hangulat". Itt oly jól érzem magamat, hogy még egészségem is nagy javulásnak indult. Éppen ellentéte a zajos, ideges, általam gyűlölt Kairónak, s undok koldus lakóinak.

Pár nap múlva Hameddel kimegyek a sivatagba (a szálloda egészen a szélén épült), meglátogatjuk a táborozó beduinokat. Holnap pedig, este felé, "Kútrajárás idején" a szomszéd faluba megyünk, megtekinteni a Hamed szeretőjét.

Hm.

Képzelheted, hogy érdekel mindez.

Ja, igaz, szilveszter éjszakáját pedig kint akarom a szfinxnél tölteni - gyönyörű holdvilágos éjszakák, tücsök cirpel, sakál üvölt - különben néma az éjszaka s néma a - szfinx.

Az Isten áldjon. 9-én a Nílusra megyek egy hónapra.

Írjál, s ne felejts el - feleségednek kézcsókomat

Címem: Légation d'Au. H. Caire. Ezek utánam küldik a leveleket.

Mena Hotel
Gizeh
At the foot of the great Pyramid

Kedves Kollégám!

On revient toujours à - Mena House. Érdekes szálloda - az utazás filozófiájában egy fejezet postface-e lesz a surthoo king sportja - ez az hotel ti. Egy dúsgazdag - de a leggazdagabb angol nők közül, engedve örökölt ösztönének, az - utazási viszketegnek, már nem utazik, hanem többet tesz ennél: berendez egy szállodát úgy, mint ahogy az ember az hotelt elálmodja, s milliókat öl bele, pedig tudja jól, hogy e pénzt behozni sohasem fogja. E csoda tündérpalotában élek most én - betelve e piramisoktól az örök bámulatra méltó Szfinx templomtól - és a már-már banálissá válni kezdő szfinxtől.

Mindennél érdekesebb nekem az, hogy összekomáztam (c'est le mot pour designer la chose!) az itt tanyászó beduinok sejkjének fiával, s az most nap-naponta körülcipel a szomszédos falvakban, bejárjuk a fellahok sáros köveit, a beduinok kastélyszerű épületeit. Eszünk a fellahok máléhoz hasonló kenyeréből, iszunk idegen sejkek kávéjából, elhallgatva az arab asszonyok síró énekét, majd megfigyelve a sakálüvöltést - amint a Khamsin (a számum) keresztülfütyül a líbiai sivatagon. Euréka! érzem a Keletet. Egyiptom megkapott, azt hiszem meg vagyok mentve, mert - hangulatba jöttem.

Mily elragadók az esték - a pusztáinkra emlékeztető delta síri zenéjével - majd elandalító csendjével -, mögöttem meg a líbiai sivatag veres fénytől behintett halmai.

A beduinok - a grand seigneur filozófus világát érzem, mert megértettem benne az embert: a beduint. Nagy resonne-om, mint előrehaladott, rafinált ember: Mailáth László, kivel már majd egy hónapja látunk, nézünk együtt. Ő meg a beduinjával nap-naponta vadászni jár, de nem vadra - hanem hangulatra. Este aztán itt a Mena House óriási halljában pattogó tűz mellett beszélünk a múltról - a jövőről. László egy filozóf vadász, kit nagyon megviselt az élet - tisztító tüze. Egyike a magyar - embereknek.

És most (commonplace ne hagyj el, hányszor hallottam e frázist ma meg tegnap!) happy mas, and happy new year.

9-én a Nílusra megyek 4 hétre - februárt megint csak itt töltöm.

Szívből üdvözli elbeduinosodott kollégája

[Kedves Kollé] gám

[...]^[983] tegnapelőtt Szaharát és Memphist jártuk be. Sokat gondoltam Istvánra, hogy érdekelné! Ma Bessi Hassan sírjait nézzük meg, holnap Assiont ún. Abydost, azután 3-4 nap Luxor és Kamahlan, onnan Edfu, Denderah és Philae szigete. Az első Karahtus (Egyiptom és Núbia határán), vissza e hó végén jutok Kairóba s onnan én kedves Gizeh Mena House-omba, hol a februárt töltöm, hogy vagyunk a könyvekkel? már alig várom "tiszteletpéldányomat", kérem, írja meg Medinek, hogy eddig még nem írt nekem. Feszty is Párizsba megy. Mailáth Laci útban menyasszonyához.

Üdv.      

Assziut
1890. jan. 27.
THOS-COOK & SON.

A Níluson Luxor és Assziut között.

Igen tisztelt Kollégám!

A Níluson, Luxor előtt kaptam kedves sorait. Már harmadik hete, hogy hajóról szamárra, szamárról csolnakra, csolnakról tevére vándorolok, az út olyan fáradságos, hogy javulásom legbiztosabb jele az, hogy mindezt kibírom, éspedig majd minden fáradság nélkül. De nemcsak ezt - hanem többet is: mindennap jó két órát (ebéd után) írtam, vagy hogy a Níluson két hosszabb cikket írtam az "Utazás filozófiá"-jából, amelynek másodika (a Nílusról) körülbelül egymaga 100 nyomtatott lapot fog majd kitenni. Egyáltalán termékenységem egy idő óta mindent felülmúl, vissza kell tartanom magamat a munkától - mert képes lennék itt az életet adó Egyiptom közepén agyonírni magamat.

A Nílusról írt fejezet nem tudom, hol fog megjelenni, Kissnek ígértem ezt is, de hát "A Hét" hasábjain 10 hétig tartana legalább megjelenése -, ez pedig nincs összhangban az opus lényegével. Enfin - azt hiszem, az Egyetértés hasábjain leszek kénytelen közzétenni. Mi csak azért bosszant, mert az előbbi fejezetek mind "A Hét" birtokába jutottak.

Decouragement-ról beszél - a nyomtatott ívek korrektúrája idején sohasem írunk semmit, régi, s a posteriori levont írói szokás. Meglássa, amint könyve megjelent, kétszeres munkakedvvel fog dolgozni, kivált az első kritikák jégesője után.

És István? dolgozik? Most, hogy én is valamivel messzebben néztem az ókor történetébe, kétszeresen érdekel mindaz, amit Pesten felolvasott. Szerettem volna vele járni be Egyiptomot. Az ember, az hiányzik itt nekem, de szörnyen. Most már Mailáth Lacival is szétválnak utaink. Úgyhogy nincs egy árva lelkem, kivel egy szót beszélhetnék. Talán azért írok annyit? Luxorban pár párizsi ismerősömbe akadtam, egy Mme de Bourbonra, fivérére, mr. de Erné-Boissacra és az öreg Czartorysky hercegre - azt hiszem, február végén ők is a Mena House-ba jönnek. Bárcsak úgy lenne. Batthyány Géza is, úgy látszik, cserbenhagy - ilyen hosszan egyedül még tán sohasem voltam. Aztán meg emberek dolgában rémségesen el is vagyok rontva. Endin "valahogy csak lesz, sehogy még nem volt". A beduinoknak örülök - Sok szerencsét!

Cousinjeivel voltam még Mena House előtt majd két hétig. Ők is Shepheardnél voltak.

Címem: Mena-House, Giseh p. Kairó.

címem: Mena Hotel
Gizeh
Kairó
At the foot of the great pyramid

Igen tisztelt Szerkesztő Uram!

Bocsássa meg, hogy a "Nílus"-ról írt igen hosszú cikkemet az Egyetértésnek küldöttem be, de tudom, hogy A Hét nem közölhette volna, kivált ilyen formában nem, lévén vagy 100 nyomtatott lap - ha nem több. Rövidítésről pedig e cikkekről szó sem lehet, mert minden szavának van súlya, ha tán nem is egyéni, a cikkben tárgyalt téma szempontjából, hanem a "veres fonál", az utazás fonalának szempontjából. Azért kérném is a már kiszedett s (hallom) megrövidített cikkek kéziratát nekem visszaküldeni, mert magamnak nincs meg - éspedig igen természetesen - majd szükségem lesz reá.

A nílusi út pompásan hatott - testileg és lelkileg. Kezd az életerő visszatérni - bordáimba.

Írjon már egyszer, édes uram, egy hosszabb levelet - és ne felejtse el egészen szegény invalidus munkatársát,

Kairó
1890. febr. 16.

Mena Hotel
Gizeh
At the foot of the great Pyramid

Tisztelt Kollégám!

Hála az Úrnak, megint a piramisok alján! Itt egy igen kellemes társaságba estem, legalább részben kellemes, és mindenesetre igen érdekes emberek közé. Pár ritka érdekes asszony: így mrs. Locke-King - az az angol grande dame, kinek, szeszélyének köszönhetjük ezt a bámulatos palota-hotelt. Az utazás filozófiájában le is írom őt - mint "A Hét" hasábjain olvasni fog róla. Az angol lady típusa, de - azáltal, hogy minden tulajdona túl van finomítva, kivételessé, ritkává, hiperszubtilissá válik. Olyan, mint egy orchidea vagy egy ritka, példátlan finomságú velencei üvegcsillár, áttetsző, de nem átlátszó, hajszál finomságú, s minden szín feltalálható benne - de minden szín művészien elmosott tónussá válik csak benne.

Amellett hideg és tiszta, mint a hómezőkön végigszaladó holdvilág sugara - - - meg fogom írni.

Ellentéte a kis Einsiedeln grófné - la femme - non la jeune fille allemande bien née. Ártatlan, gyermek, s úgy is fog meghalni. Sokszor pirul - kevesebbszer ért meg, de mindig rokonszenves kis asszony. Férje? un élégant à chasse.

Másik asszony: Crenevillené sz. Wiedenbruck.

Weaner Made!

- - -

echte weaner geht nicht unter!

Jucker asszony, bécsiesen beszél, Nizza levegőjét szívta be évek óta - míg férje Washingtonban követségi tanácsoskodik. Anyja angol nő volt: az angol és az osztrák sans gène-je a második hatványon.

Férje? a Brunswickok által rokonságom - - de csak testileg. L'autrichien à - - monocle.

Aztán a svéd követ neje: Landberg grfné. La femme à quarante ans de - Balzac. Femme à largeur - à consolations - de azért megvigasztalhatatlan. Cherche à se faire comprendre - toujours.

Férje? Orientalista, durva fráter, a diplomata tökéletes ellentéte. Porte dignement les conséquances de - son métier "du mari de madame!"

Aztán egy Malzahn gróf - német, igen jó, egyszerű tout d'une pièce ember. Hat láb magas, két láb széles - ideákkal.

A fiatal Schwarzenberg - nigh hogy osztrák "Herrenhaus Mitglied", szlavofil, ambiciózus - különben még nem végeztem analízisét. Vele egy Westphalen - -

De van egy igen érdekes osztrákunk is. Egyáltalán a legérdekesebb osztrák, kit valaha láttam. Ez egy Sternberg. A mi nevelési rendszereink egyik áldozata. Soká futtatott (soká, - pedig csak huszonhat éves), vesztett pár 100 ezer frtot, beutazta a világot - az élet alját hamar megismerte, és - elég gyakran van benne egy kitűnő analista - - - regényíróra. Két éve mellbeteg, tavaly a Kanári-szigeteken már fel is volt adva, mostanában valamivel jobban (ámbár e percben influenzában fekszik), az "ultima ratio"-val való szemtől szembe találkozás egyszerre lerántotta szemei elől a "Maya fátyolát", s ma lát.

Tán Bourget után legközelebb ő áll hozzám világnézetre. De nem, ő közelebb, lévén nem sznob, mint Bourget.

Egyedül van széles e világon avec les nés avantages d. l. solitude d'un majories. Egy hét alatt barátságot kötöttünk - itt kiismertük egymást. Kairóban egy hónapig voltunk együtt, anélkül hogy lelkeinkbe láttunk volna.

Furcsa mégis az élet. Most, hogy beteg, egész nap nála vagyok, igen aggódom miatta. Közös bajunk olyan közel hozott egymáshoz - mint ahogy csak a mi duplex természeteink s ilyen körülményeink között jöhetnek közel. Istvánról is sokat beszéltem neki, borzasztóan érdekli őt könyve. Lehetséges lenne tőle pár ívet kézhez kapni munkájából? Hiszen németül van - - olvashatná. Mint staffage: Wutenan-Württemberg grófné (különben a társaság udvari bolondja) és reményteljes magzatja, egy huszonöt éves kamasz Don Juan en poche! Úgy élünk, mint a flórenciek a pestis alatt - - szembe az influenza - - tüdőbajosokra nagy veszedelem. Megfogjuk a percet - - a percek drágák - -, s e percben szép az élet!

Ha pedig az élet ez az oldala untat - a sivatagba menekülök et je le rempli, de ma - solitude.

Alig várom a "Nyírfalombokat" -

Az Isten áldja, sok szerencsét a könyvhöz

Kairó
1890. febr. 20.
MENA HOTEL

Édes Nagysád!

Miután Árpádtól és Árpádról semmi hírem, s miután azóta már valószínűleg Párizsban van: Önnek írok. Vagy két hete itt vagyok ismét a piramisok alján, igen kellemes társaságban éljük át a - flórenci pestis hangulatait. Vagy öt-hat szép asszony, férjeik, s még vagy három-négy úr: Kairóban a mireánk tüdőbajosokra oly veszedelmes influenza - mi pedig mulatunk. A szó szoros értelmében internacionális társaság nem egy tagja élt - és megértette az életet. Egy-két asszony olyan, mint egy-egy hamisított természetes palánta: egy üvegházi orchidea. Érdekes tanulmányokat nyújtva még - egy beteg embernek is.

Különben "beteg ember" létemre, betegápoló vagyok pár napja, egy osztrák barátom (a legelőrehaladottabb osztrák, kivel eddig együtt voltam) egy Sternberg, nagybetegen fekszik influenzában, azt ápolom. Tüdőbajos létére e nyavalya nagy vehemenciával jelentkezett nála, aztán tüdejéből májára szállt, a nagy huruthoz még sárgaság is jött hozzá, úgyhogy pár napig nagy veszedelemben volt.

Énnekem azonban az utóbbi napok "lelkiállapota" jót tett. Ha vigasztalhatatlannak érzem magamat - vigasztalásban keresek, találok enyhülést. Ha Batthyány Géza rokonszenves önnek, úgy Sternberg is az lesz: az anyag nagyon hasonló. A nagyvilági raték érdemes osztályából való. Annyit élt és annyit tapasztalt, mint amennyit olvasott. Márpedig sciens bonum et malum! Május elején Pestre jő velem - akkor majd elhozom magukhoz, különben is édesatyjának de loin, nagy tisztelője. És Árpád? mit ír Párizsból, látta már öreg kutyánkat? hogyan hat rá az én kedves öreg házam levegője.

És Pest? Mit csinál Káldy Gizella. Az én kecskeméti parisienne honfitársnőm. Kimeríthetetlen volnék kérdésekben - de félek, hogy ön nem feleletekben. S így belátására s könyörületességére bízom - a továbbiakat. Tudja, hogy már csak két hónap és egy hét választ el az édes otthonomtól. Alig akarom hinni. - Azt hiszem, hogy Szabadka körül, midőn ismét az édes alföld határára érek, újjá fogok születni, éspedig végleg.

Ha igaz, május másodikán de. ¹/₂ 2-kor robogok be a Központi pályaház udvarába - - csak itt lenne már ez az idő, csak itt lenne már.

Alig várom már atelier-jüket, a Svábhegyet viszontlátni, s egy kirándulást követni el az öreg Aquincumba.

"Messze jártam, másutt is volt jó dolgom,
Hej a szívem csak azt súgja, jobb otthon!"

Ez a hangulat, amely már hónapok óta kísért. Nílusi utamat figyelmébe ajánlom, az "Egyet"-nek küldtem, azt hiszem, már megjelent.

Kezeit csókolja régi tisztelő barátja

Igen tisztelt Nagysád!

Köszönöm sorait, most csak egy kérdést: akarnak-e a Czóbel Minka kötetéről egy kisebb cikket a Nemzet számára? Énnekem mindenesetre írnom kell egyet - - s legjobb szeretném e "családi" lapunk hasábjain közzétenni.

Én most igen-igen "megtermékenyedtem". Ijesztő sokat írok. Regényem is halad, az utazás filozófiája is lábra kapott, egy novellát is írtam azóta. Hová jutunk, hová jutunk!

Különben egy idő óta Marie Baskircsev naplóján kérődzöm. Ajánlom figyelmökbe. Igen érdekes, művészien emberi dokumentum.

Itt még nem egészen három hetet töltök, aztán Sternberg barátommal (nagy tisztelője rég!) nyakunkba vesszük Kisázsiát. Szentföld, Damaszkusz, a szigetek, Szmirna és Ephesus fognak lelkemen átvonulni. Úgy ám. Május elején Pesten. Bárcsak már akkorra Árpád megint honn lenne. Hisz Pest nélküle csak félig otthonom! Aztán Párizsban énnélkülem! milyen furcsa gondolat. No de minderről Pesten, májusban, az atelier legislegmélységesebb zugában. Számlálom a perceket - - alig akarom hinni, hogy hazajutok még valaha.

Kezeit csókolja vénséges vén barátja tisztelője

Káldy Gizelláról is sokat beszélünk ám itt - eltökélt szándékunk vele egyszer Kecskemétre menni, miután Martosra sohasem jutunk. Illetőleg Martos nem is létezik.

Igen tisztelt Kollégám!

Előttem a könyve. Engedje, hogy gratuláljak - kiállítása méltó tartalmához. Néhány új dolga végtelenül tetszett - - már másodszor elolvastam. Különben megint pár napig az ágyban voltam, a tavaszt éreztem meg, vagy mi, de megint vért köptem néhányszor. Különben most itt mindenki beteg - pedig az állíttatik, hogy az influenza odább állott.

Magamról alig írhatok valamit, sokat dolgoztam, regényem halad - egypár alakja domborul - -, életemről csak ennyit mondhatok. Innen pár nap múlva megyünk, éspedig előbb Kairóba, hol még mind Sternberg, mind én egy egész csomó dolgot nem láttunk. Onnan Port Saidba a Szuez kanálison. Jeruzsálembe 7-ik vagy 8-ik aprilban érünk - - most vagy négy hétig megint a vándorbot a kezemben! Pestre máj. közepe felé érek - -

Egyiptomot mondhatom, hogy megelégeltem, torkig vagyok "hangulataival". Vágyom valami új és ismeretlen után - - bárcsak önmagamat is kicserélhetném - bárcsak változtathatnék önmagamon. Írja kérem meg, hogy fogadta a sajtó a "Nyírfalombok"-at, igen-igen kíváncsi vagyok rá.

Címem ápr. 10-ig: Jeruzsálem poste restante, azután Konstantinápoly ugyancsak p.r. Hová azonban csak ápril végével jutunk, már ti. ha Damaszkuszba is megyünk, ami még eddig nem bizonyos.

Sokszor üdvözli régi tisztelője

Mena Hotel
Gizeh
At the foot of the great pyramid

Igen tisztelt Kollégám!

E percben kapom kézhez könyvét - - már tudniillik a nékem szánt példányt (Révay már előbb megküldötte.) Köszönöm a szíves dedikációt - - -

Még mindig itt. Csak a jövő hét végén indulunk innen. Az utóbbi napokban hideg volt - s én - sajnos, megint vért köptem. A tavasz állott be, azért, mondja doktorom. De akárhogy áll a dolog, csak itt kell egy ideig maradnom. Amit különben egy cseppet sem bánok - gyönyörű virágos a tavasz, s illatárban minden -, mámorossá tesz a levegő ereje. Oly jólesik, hogy pár napja esik - alig esett a tél folyamán. Egy igen érdekes angol van most itt az hotelben, végtelen sokat utazott (ami egész természetes dolog, tekintetbe véve nemzetiségét) - és jól utazott. Az utóbbi már csodálatosabb. Amellett minden tudományhoz ért, tudja mirólunk, hogy mi turániak lennénk, Alma Tadema barátja - s amellett a modern francia művészet, irodalomért rajong. A csudaember neve Taylor. Különben fest is - anélkül hogy festő lenne. Il est tout sans être qulque chose. Holnap a piramisokat járom be vele - minek igen örülök -, itt alig érdekli az egyiptológia.

Tudja-e, hogy nótájának óriási succès-je van itt. Sternberg mindennap elhúzatja magának.

Ezután már csak levelezőlapokban adhat hírt magáról régi híve

Tisztelt Kollégám,

Ez hát az utóbbi levelem a "száműzetésből". Tizenkettedikén el innen, egy-két napra Kairóba, majd Ramléh és Alexandriába, 23-án el, 25-26 Athén. 28-máj 3-ig Konstantinápoly, 6 v. 7-én Pest! Alig várom ez időt. Az utóbbi időkben egy igen érdekes angol járt itt, az ismert költő Canon Bell fia, foglalkozására nézve dilettáns magnetisuer, különben Ceylonban lakik, tele ind filozófia és tudománnyal. Pár roppant érdekes estélyünk volt vele, az itt időző Sutherland hercegnénél. Különben úgy összekomáztunk, hogy meghívott magához Ceylonba, hogy 6 hónapot töltsek ott a jövő év folyamán nála - csak!

A hat hónap alatt, azt hiszem, a másvilágra expediálna csakhamar, miután annyira érdeklődünk az egymás ideái iránt, hogy míg itt volt, alig aludtunk.

István érdekelné csak igazán. Ajánlott nékem egy könyvet e tanokról, címe: "Light of Asia", ismeri?

Jeruzsálembe nem jutottunk, lévén ott igen hideg, annál óriásibb a hőség itt, tegnap 93 Fahrenheit volt.

Mikor látom? május folyamán nem mozdulhatok Pestről 1° mert hideg lesz nékem a pátriában utazni, 2° mert Sternberg tölt velem egy hetet (12-18-ig), majd a velünk utazó angol társaság szakad a nyakamba (ennek már kevésbé örülök, bár köztük lesz London egyik leghíresebb [...]^[984]-ja mr. Alexander), máj. végével pedig St-Tornya felé vezetem utamat -

De tervemről majd Pesten írok, akkor még tisztábban fogom látni az irányt, amelynek nekiindulnék.

Tehát nemsokára - - hol? még nem tudja tisztelője

Édes Árpád!

Hidd el, hogy nem fogsz reám ismerni. Nos - mutatóul csak annyit, hogy bűnbánólag jelenek meg színed előtt, s bevallom, hogy tévedtem, de nagyot! Az Akropolisz, Zeusz temploma, a görög tájkép - s minden, mi ezzel jár, lesújtott, érzem, élem az élet művészetét. Azt hiszem, e percben születtem, mint ember s mint művész. Azt hiszem, eddig vak voltam, s most látok.

Tudod-e, öregem, hogy folyton te voltál az eszemben. Te, kit énem azzal a még egészen az öntudatlanban levő részével, amelyet az utolsó napok kifejlesztettek, szerettelek. Hisz azt szerettem benned, amit most itt a Hymettos alján bámulok!

Két dolgot meg kell hogy ígérjél: 1. hogy Nápoly környékére s Szicíliába, meg hogy ide egyszer eljössz velem. De hogy tervelek - mily messze-messze barangoltam el. Pedig előbb még azzal a gondolattal kell megbarátkoznom, hogy hazaérve nem foglak találni. Pest nélküled! Nem is bírom elképzelni, én édes öreg barátom, jobbik felem! Hát hogy lesz az? És kivált most. Hidd el, senki sem volt annyit az eszembe, hosszú száműzetésem alatt, mint te. De hát minek említem ezt fel, hisz úgyis tudjuk mind a ketten. Mikor? Hol?

Az idén eljössz Szenttornyára feleségestül - vagy - de semmi vagy. Az így lesz.

Öreg barátod      

Ha Párizsban kapod levelem, menj el angol festőmhöz, Rupert C. W. Bunnyhez (Rue Notre Dame Des Champs 86), németül is tud.

Tisztelt Ko[llégám!]

Tudja mi [...]^[985] A görög művészetért rajongok, értem, érzem. Azt hiszem, hogy az énem újjászületését is jelenti, vagy mi! Itt még 3 napig, már Eleusist, Szalamiszt láttam. Holnap Marathon! Szerdán Konstantinápolyban.

1890. máj. 5.

Édes b!

5-én 1.10 p.-kor Budapesten a Központiban.

Mikor látlak?

Édes Pista!

Hol vagy? Nem tudom. Utolsó Nápolyba intézett levelemre nem kaptam választ. Donc - - így találomra, Kolozsvárra írok, és csak annyit, hogy elsején reggel Bpestre érkezem és Jókaiékhoz (Svábhegy) szállok. Pesten 3-4 napot töltök, valószínűleg 4-én az éjjeli vonattal indulok Velence felé.

Hacsak teheted, jere fel - - tán lesz más dolgod is Pesten ebben az időben. Telefonírozz fel Jókaiékhoz, mindenesetre mindennap 4 után ott leszek náluk fenn.

Remélve, hogy végre! egyszer! találkozunk, maradok szerető vén barátod

Édes Barátom!

Most csak annyit, hogy e hó 30-án este érkezem Bpestre a Központi indóházba, ha ez idő tájt már Pesten vagy, szép volna, ha kijönnél. Én még csak két-három napot töltök ott, s valószínűleg fenn fogok az öreg Jókainál a Svábhegyen lakni. Elsején megyek fel úgy 4 óra tájban. Kérlek, ha levelemet csak későn kapnád, arra kérlek, hogy ide válaszolj, kérlek az ő címökre (Svábhegy, Költő utca Jókai villa) írni. Nővéred utóbb írt négy vagy öt kisebb költeményét igen szépnek találtam - úgy, hogy engedelmével, illetve anélkül elküldöttem a Fővárosi Lapok, Arad és Vidéke, Nemzet és Magyar Szalonnak. A két előbbi laptól már jött felelet, még e hó folyamán közölve lesznek.

Kivált a "Bagoly" és "Délben" tetszettek nekem.

Okt. 4-én Velencébe megyek - onnan Chi lo sa? Én még nem.

Ha útitársat kapok, nagy útra indulok, ha nem, akkor csak Olaszország, Szicília, Málta, Algír, Tunisz, Marokkó, Gibralt, Baleari-szigetek, Malaga, Spanyolország - s Párizsnak vissza az útiterv.

De minderről szóval Pesten - tehát vagy 3-án a Központiban este, vagy 1-én este Jókaiéknál a villában.

Ölel barátod

Édes Kollégám,

Csak pár sort, elutazásom előtt sietve. Holnap, 30-án indulok Pestre, honnan 13-án megyek Velencébe Fesztyvel. Hová megyek télire, még nem bizonyos. Két tervről van szó - - - de erről majd ha bizonyos leszek.

Verseit igen-igen szépen köszönöm, a rövidek nagyon tetszettek, a költői beszély - azt hiszem, nagy haladásról tesz tanúvallomást, bízvást konkurálhat velem. A kisebbeket engedelmével a Főv.-nak, Arad és Vidéke, - Nemzet és Szalonnak küldöttem be. A két elsőt már közölte is, ide mellékelem a példányokat. Az A. és V. pár meleg sort is írt önről.

Itt a katalógus. A regényeket, amelyeket megjeleztem, tán inkább Charpentier kiadásában rendelje meg.

De mindenről hosszasan Velencéből.

Szívből üdvözli barátja

Mármarosi levele igen szép és érdekes volt. Elkértem magától? Elolvasta Wohl Stefania hátrahagyott iratait? Ajánlom figyelmébe.

Madame

En train de partir, à peine remis d'une fluxion de poitrine attrapée à Paris, permettez que je vous présente ms. D. Szomory, correspondant un de nos journaux le plus éminent.

Je suis navré de n'avoir pu vous présenter mes hommages, je n'ai pas de chaussé.

Je vous embrasse les deux mains

Capri
1890. nov. 7.

Kedves Kollégám,

Nagyon köszönöm szíves sorait, amelyeket itt kaptam kézhez, csakhogy azt hiszem vagy egy hetet hevertek.

Már ti. vagy két hete vagyok útban - Castellamare, Pompeji, Cava, Salerno, Paestum, Amalfi, Sorrento - Capri volt utam, majd mindent kocsin téve meg. Sorrento és Capri között majd rosszul jártunk egy amerikai ménage kisfiával, s a fiatalasszony nővérével: Zay László, én és inasom nekiindultunk nagy sirokkóban Sorrento-Capri-i tengeri útnak - - fele úton azonban olyan vihar kerekedett, hogy a hajósok nem akartak továbbvinni -, s vissza az utat gyalog kellett megtenni.

Enfin, érdekes volt.

Itt Capriban esik az eső - hervad minden, s minden a négy év előtti angol őszömet juttatja eszembe. Egész nap amerikai újságokat s revue-ket olvasok. Ez a világ érdekel most legjobban. Az új világ mindig végtelenül érdekelt, éspedig és kivált művészetében. Egy-egy Harrison, Sergeant képeiben a régi Görögország művészetét éreztem újraébredni, most azonban itt, már azok után az amerikai könyvek után is vágyódom, amelyeket még meg sem írtak - - - amelyek Amerika fiatal, életerős lelkét fejezzék ki. Nem, Henry James és Crawford könyveiben semmi nyoma e friss életet lehelő légnek - -

E revue-k tudományos cikkei érdekesek.

Különben sokat írtam, s benne vagyok a munkában.

Eléggé egyensúlyban is vagyok - úgy látszik, e betegség - kigyógyított.

Várom ígért munkáit, nagyon, nagyon érdekelnek. Jó lenne egy újabb kötetet rendezni a sajtó alá - tömeggel lehet a tömegre hatni. S magának könnyű, hol a kvalitás is oly jó!

Útitervem még függőben. Csak az bizonyos, hogy Szicíliába és Algírba megyek. Onnan? még nem tudom. Tulajdonképp legjobban per Marokkó (Tanger) Gibraltár, Lisszabon - Párizs szeretnék hazajönni.

Három éve lesz nemsokára, hogy Párizsból elmentem! Nem megy fel Pestre mostanában? A műkiállítást csak megnézi? pláné ha öreg kutyánk is állít ki valamit. A Feszty freskói kitűnően sikerültek - e genre-ban azt hiszem a legjobbak (legalább e skiccek és tanulmányok után ítélve -, készen nem láttam) Pesten.

Aztán meg a "Jókai-Feszty palotát" is meg kell nézni. Pest egy jövendőbeli ékessége lesz.

Ugye, kiérzik a levelemből, mennyire szeretnék honn lenni. Nem vagyok én már utazó - tán csak a visszatérés érdekel! Reménylem, jövő tavasszal Szenttornyán lesz szerencsénk. Az idén kis házunk oly tele volt - hogy a legjobb akarattal sem hívhattunk meg senkit. Nem is mertünk volna - hisz alig volt vendégszoba üres. Most be kell magának egyszer az én kitűnő parasztjaimat, az én nagy büszkeségemet mutatnom. Az én komáimat, komagyerekeimet, az én világomat. Higgye el, hogy többet fektettem bele, mint amennyit a Kozmosztól valaha kaphatok.

Hiába, csak az ismert ösvényeken pihen meg az ember!

Belefáradtam idegenként idegenbe járni!

Ugye, nemsokára pár sort kap vén barátja

Címem Villa Capella Posilipo Napoli.

Édes Kollégám!

Nagyon köszönöm szíves sorait. Hála Istennek, ideérve - valamivel jobban lettem, s az itteni erős levegő úgy látszik tökéletesen helyreállítja a "Status quo"-t.

Lakásommal nagyon meg vagyok elégedve: a tenger partján igen szép villában lakom, amely a Capella családé volt, két angolné bírja. Éjszakról tökéletesen védett a Posilipo halmai által, délről (szobám falát mossa) a - tenger. Körös-körül kertek, amelyben még nyílnak a Daturan mimózák - - Ezzel angol komfort, tisztaság s konyha (nagy szó Olaszországban). Erős tengeri levegő - szóval, ez oldalról ça marche.

Ma jő ide Zay László, ki hat hetet tölt velem itt és Capriban.

További útitervemet így állapítottam meg: december Szicília (Palermo 2 hét, Taormina és Girgenti egy-egy hét), január Maltának, Tunisz, Algírban 2 hét. Majd be a Szahara szélére Biskrába, ott két egész hónap. A tavaszt Rómában töltöm egy régi párizsi barátommal, a fiatal Orsinivel.

Ez a része Olaszországnak igen érdekel, mert érzik erősen a görög kultúra, amely nekem sokkal rokonszenvesebb, mint a római: Pestről több levelet kaptam. Újabb versei (mint előre láttam) nagyon tetszenek. A bagoly e napokban jő a "Nemzet"-ben. Én magam itt igen szorgalmasan dolgozom, mióta itt vagyok, megírtam regényemből vagy húsz oldalt - egy szatírát "A Hét" számára a modern "chic" szerelemről, s azonkívül pár kisebb dolgot.

Kérdje meg Istvánéktól, hogy az ő Lenormant-ja-e írt egy munkát a nagy Görögországról? Ha igen - elolvasom. Most szorgalmasan tanulmányozom az angol irodalmi nyelvet is - - mily jó lenne úgy elsajátítani, hogy magam fordíthatnám le dolgaimat angolra.

S azt hiszem, sokkal könnyebb, mint a francia túlfinomult, szubtilizált irodalmi nyelv.

Megjött hát az öreg kutya? Regényemben nagy szerepet játszik. Valami olyan gondviselésféle szerepet. Ami úgy illik az ő nagy kopasz fejéhez!

Hogy van a második kiadással? Nem tudom, a Révayak elküldik-e nekem. Gratulálok - igaz - megérdemelt - s nálunk majdnem hallatlan már két kiadás egy kötet versből.

Lássa, hogy énnekem volt a múlt ősszel igazam s - nem az írónőnek.

Őszinte üdvözlettel

Édes Öregem!

Pech, pech, pech! Ezzel kezdem. 38-39-es láz, általános fáradtság: arzén mint orvosság, s Nápoly mint első stáció. Íme, erre lyukadtam ki. Orvosom egyenesen leexpediált. Ma délben indulok - nem jöhetnétek le tán ti is p. Ancona (odáig hajón), vissza pedig a híres magyar államvasúti olcsó vonalon?

Úgy szeretnélek meglátni téged!

Velence, azt mondják, énnekem most nagyon nedves, nem fog jót tenni klímája.

Megnyugtatásodra csak annyit, hogy legalább nem egyedül utazok, szüleim inasomat is velem menesztették.

Írj levelem vétele után Nápolyba poste restante, s ne feledd el vén barátodat

Kedves Kollégám!

Pár napja (viharos átkelés után) Palermóban - a virágok városában. Abban a városban, amely tán a legelső Olaszországban, amelynek "hangulata" - még a szívemig is eljut. Inkább oriens, mint Olaszország, s inkább Spanyolország, mint az oriens. Tropikus kertek között, orientalis és bizanci dómok, körülkerítve Görögország hegyeivel - -

Ma egy görög templom oszlopai alatt belebámulok a végtelenségbe, a létező poézise fog meg, holnap a kapucinusok katakombáiban a fekete s a misztikus kap meg, holnapután egy kocsmában Spanyolország szellemét érzem. Nem bántam meg, hogy erre vettem utamat.

Tegnap egy boltban Paul Bourget-val találkoztam, kivel egy időben nagyon sokat voltam Párizsban. Azóta ő megházasodott, én pedig majd meghaltam. Volt miről beszélni, a felesége is vele volt, pici, igen nőies - férfias ruhákba öltözött asszonyka, ki férje számára (legalább úgy reménylek) tudományos könyveket kutatott a könyvkereskedés polcain.

Múltkor egy sailor's restben töltöttem angol matrózok között az estét - - - Souvent la vie varie! S mégis mindig ugyanaz. Hol van az új? emberi szívben, a természetben? vagy abban, ami nincs, s amit mindig keresünk? ki tudná megmondani. Önmagunkban tán még a legtöbbször - - de ez az új nem mindig kellemes, mondhatom.

Még pár nap Európa - s aztán újra az öreg Oriens -

9-én megyek át Tuniszba, ott egy hétig, azonkívül bejárom a régence érdekesebb helyeit mind, úgy karácson táján téli szállásomra Biskrába - a Szaharába.

Így címem 15-ig Tunisz poste restante, aztán pedig Biskra (Algír) Hotel Szahara.

Ha ideje engedi, írjon és tartsa meg jóakaratában régi hívét

Istvánnak pár nap múlva írok.

Édes Árpádom. Legelébb is b. u. é. k.

Az én karácsonyom nagyon szomorú volt, tán már meg is írtam nektek, hogy szegény inasom dec. 22-én tífuszban meghalt. Hűséges, jó, derék fiú volt, nehezen nélkülözöm.

A múlt hetet Girgentiben töltöttem, szilveszter éjszakáját pedig csúnya viharban Európa és Afrika között. Tunisz? nagyon érdekes, festőibb, mint Kairó, legalább a bazárai. Vasárnap indulok Biskrába, két helyt állva csak meg: Hammaon Meskontinebe és Batuában. Írj oda. Hotel Szaharába. Ölel s feleséged kezeit csókolja

Kedves Koll[egám], képzelje, hogy [...] szegény mire [.......] mert tífusz [....] vesztettem, alig két hétig volt beteg. Képzelheti a palermói utóbbi napok hangulatát. Szegény ott fekszik az angol temetőben, távol övéitől. - - Ma reggel értem ide. Köszönöm kedves kártyáját. Hajón Sternberg öccsével találkoztam, ki Biskráig kísér.

Tunisz nagyon érdekes, többet Biskrából.

B. u. é. kíván barátja

Biskra
1891. jan 7.

Kedves Kollégám!

Igen köszönöm szíves levelét, amelyet ide érve kaptam kézhez.

Mert végre - végre mégiscsak eljutottam Biskrába. És nem bántam meg. Mint tájkép a legérdekesebb, mit eddig láttam, mint genre de vie - a legváltozatosabb, a legérdekesebb, amit csak művész képzelhet^[986] kívánhat. Képzeljen már benn a Szaharában (három óráig jő az ember a vasúton már magában a sivatagban, míg ideér) egy 140 ezer pálmából, húszezer mimóza s nyolcezer olajfából álló rengeteg oázist, s annak egyik szélén egy őseredeti, Az ezeregy éjszakára emlékeztető arab várost. Utcákkal, amelyekben mór kávéház mór kávéház mellett, vásárok tele a legcsudálatosabb csecsebecsékkel, megközelíthetetlen arab házak, keskeny utcák, amelyeket éjjente csak a moush-arabie-kból lelógó egy-egy lámpa világít meg, teraszok, amelyeken éjente végigheverve, egyenesen a csillagos ég végtelenébe látunk. Kávéházaik, hol egész éjjel táncolnak az almék és tuniszi zsidó táncosnék. Magában az oázisban a pálmák árnyában nomád beduin törzsök, a fantáziák daliás táncosai - - - s mindez mint sziget a Szahara sárga fövény-tengerében.

Háromszorosan érdekes élet: mint magányos ember, mint szociális lény, s mint művész. Órákat elbolyongok az Oaz pálmái alatt, figyelve azt, amit látok - beszélve egyik-másik beduinnal, elálmodva azt az életet, amelyet szeretnék, s ezért amit látok, össze igyekszek komponálni.

Mint szociális ember: egypár párizsi alak - kikkel evokálom itt azokban a percekben, midőn még itt is szükségem van erre, a régi párizsi létem, végül mint művész -, körül vagyok véve pár igen érdekes festőtől. Itt van most Chauckin, kinek "Five o' clock tea"-ját a tavalyi Figaro Salonból bizonnyal ismeri, itt van Telier, az ismert orientalista (ez épp szomszédom az hotelben) - itt még néhányan a párizsi bandából.

Amellett meg olyan szorgalmasan dolgozok, mint majd rég nem, regényemen s az "Út. filoz." új fejezetén, amely a sivatagról fog szólani.

E héten egy hosszabb kirándulást tervezünk be a sivatagba - egy távolabb fekvő oázisba.

Mint "egész" elég furcsa itt minden. Lehetőleg távol a konvencionálistól. Tegnap egy nőstény oroszlányt sétáltattak (majdnem "zsinóron" írtam) kötélen, akár egy-egy medvét. A felina "marabuh" szent állat, szerencsét hoz, s pár piaszterért sok mindent megtesz az emberért. Holnap a Kadinál vagyok meghíva - ez Ziban tartomány feje -, úgy látszik, szintén Marabuh csakúgy, mint a szent állat. Pár hét múlva sólyomvadászat, amelyet a Kaid^[987] rendez, a hó végén pedig teve s lóversenyek, amelyre az összes szomszédos törzsek összegyűlnek.

Azt mondja, Zana Zsuzsi szomorú, írtam és éltem én át még ennél is szomorúbbat, - olvassa ezt^[988] a "Főv. Lapok"-ban mostanában megjelenő "Élet okmányok" című novellámat. Tuniszban írtam - friss benyomások után. De tán jobb, ha el se olvassa - c'est trop ridiculement triste même que l'autre.

Ez a második kiadás.

Sokszoros üdvözlet régi hívétől

Algír
1891. jan. 24.

Édes Barátnőm és Kollégám!

Keleti útról beszél levelében, amelyet Forgáchékkal tesz meg - miért ne tennénk meg ugyanazt az utat -, tán többet látnánk együtt, mint külön.

Az én útitervem továbbra: 8-10-ig Algír, majd Blidach és Oran, úgy 22-én át Malagába, hol is Granadában egy hetet töltök - s így márc. elején Tanger -, ott ismét egy hét, 8-10 márc. körül Cadix - majd a szent hét Szevillában s március vége Madridban - ápr. elején Párizs - -

Azt hiszem nem érdektelen út, az arab civilizációt pedig kerekebben látja meg az ember erre véve útját, mintha Kairóba vagy Damaszkuszba megy. Kérem, feleljen azonnal, hogy tudjam mihez tartani magamat -, azt úgyis tudom que "Volonté" c'est vous társaságukban, s így tudom, csakis magától függ.

Algír elragadó szép - - én? folyton szívdobogásom van, ezt Biskrában szereztem, amely, aminő érdekes hely, oly rosszat tett nekem. Meg túl sokat dolgoztam. - Várva levelét - s remélve, hogy nemsokára találkozunk.

Maradok vén barátja

Algier Hotel d'Europe.

Igen tisztelt Nagysád,

Ez a mentségem. Levele épp egy hónapig volt úton - nem tovább, dec. 22-től január 28-ig! Már nem tudtam, mi történt magukkal, vágytam a levelökre - írtam, írtam, de csak hiába. Mióta Nápolyból elmentem, három levelet kellett tőlem kapniok.

Azt tán tudja már, Palermóban hogy jártam - - - betegen beteget ápoltam: szegény inasom tífuszt kapott, kétheti szenvedés után ott meg is halt. Ehhez tán nem kell kommentár. Biskra? elragadó hely, amely azonban igen rosszat tett nékem. A harmadik héten szívdobogást kaptam - de oly heveset, hogy tíz napig se nappalom, se éjjelem nem volt. Itt jöttem csak, úgy-ahogy helyre - Coppée kissé felvidított -, meg az óriási séták állítottak lábra. Mindennap tizenöt kilométert gyaloglok - s ez az egyetlen orvosságom, s ez az egyetlen szer használ. Tervem - - - nos, legelébb is azzal kezdem, hogy az idén hamarébb jövök Pestre, mint tavaly, ápril végével már ott leszek. Addig? febr. 6-án innen el, Blidach, Oran, Malaga, Granada, Gibraltár, Tanger, Cadix, Sevilla, Madrid - Biarritz - s végül úgy márc. 20-a körül Párizs. A hidegtől nem félek - hisz itt pár borzasztó hideg napunk volt. Az igaz, hogy nem tett jót, de hát már márciusban Párizsban nincs ilyen idő.

Mint mondtam, Pesten ápril végén, ott hatodikáig, akkor Szenttornyára, hová Önök Árpáddal engem úgy máj. 10-15-e körül követnek (nem tűrök ellentmondást), s onnan mindnyájan egy heti séjour után egyenesen a rég emlegetett -, de még eddig kiásatlan Martosra megyünk. Szenttornyáért - Martos. Ez a vásár - -, másképp nem játszunk. Meg kell, hogy ismerjék egyszer végre az én Isten áldta népemet - az én pusztámat, az én délibábomat, gyopáros füvemet -, s az én jobbik felemet, azt, mely nem akar Kozmoszról, Párizsról, [...]^[989] szívbajról - spleenről tudni semmit -, amely az "anyaföldből" fakadt, röghöz kötött, s amely nagy ellensége a maguk Justh Zsigájának!

És most beszéljünk az épülő palotánkról! (Igen ám, mert én is építem úgy titokban - - s esti órákban elálmodom a Feszty rezidenciát -, s benne az én zugomat.) A kerthez ne nyúljanak, míg én Pesten nem leszek. A ciprus kiállja a legnagyobb hideget is, s kivált a kaliforniai. Itt, Constantine környékén télen 10°-os hidegek is szoktak lenni, s azért a ciprusaik vannak vagy 10 méter magasak. Abba a kis kertbe magnólia, olajfák, ciprusok, mandulafák, s olasz nádnak kell jönni - felfutónak clematrix, görög felfutó (peripleca graeca), glycinák - - napfényről majd - - - - - - - - - én gondoskodom. Csak egy kis türelem -

Ha B. Gézát látják, mondják meg néki, hogy várom - neki se ártana egy kis út. Aztán meg sohasem látom, télen én utazom, nyáron meg ő.

A "revue" eszméjét nagyon pártolom, ha jövőre nem kell már utazni mennem, megcsináljuk. Árpád, Géza, Hubay meg én, mint szerkesztők - - Azonban mint tényleges (konyha-fabrikáns) szerkesztő - -, "node ne annyi tervet - -, ne annyi tervet" hallom mondani. Lássa, pedig pár nap előtt oly rosszul voltam, hogy egy barátomért is táviratoztam Párizsba. A tüdőm helyreállt, így hát most a szívem - - No de tudom, hogy Árpád hogy járt Helvey Irénnel - és - mégis magára talált: így hát még én sem tettem le minden reményről!

Kezeit csókolja

Kérem, írják meg, hogy van Káldy Gizella, címem Algir Hotel d'Europe. Ha már nem lennék itt, utánam küldik.

Kedves Kollégám!

Tegnapelőtt kaptam sorait. Tehát így letettek az orientális útról. Pedig én már elálmodtam, hogy utazzuk majd be Andalúziát, Marokkót!

Nos hát - - ez is kútba esett. Az utóbbi hetekben rosszul voltam, folyton szívdobogásom volt, ami még múlt vasárnap rosszabbra fordult. Már-már azt hittem, szívbajt kaptam - úgy látszik, csak nagymérvű izgatottságom okozta.

Coppée nagyon jó volt velem e napok alatt. A poétát itt találtam nagy örömömre, egyike a rokonszenvesebb francia âme artiste-oknak.

Rajta kívül egy csillagászban van nagy resonne-om - kit gyakran meglátogatok Algírtól 1¹/₂ órányira fekvő telepén. Ez utóbbi érdekes stúdium fő - -

Különben meg csak annyit írhatok, hogy elfogott, de kurucul, a honvágy. Alig várom, hogy hazajussak. Egyetlen vigaszom Párizs - igen, mert hat hét múlva (ha tudná, hogy számolom a perceket, órákat) Párizsban vagyok - - három, három hosszú évi távollét után. Írja meg, az öreg kutyát hol lelem - - mily öröm lesz viszontlátnom, hisz már őt is 1¹/₂ éve, hogy nem láttam.

Az idő hogy eljár - -

Istvánnak, kérem, írja meg, hogy most alig írok levelet, sokat, igen sokat dolgoztam, fölfeszítettem idegeimet - s most pár hétig nem akarok tollat fogni - -, éppen csak ha ez "úgy illik".

Majd mindenről szóval a tavasszal, lássa, jöjjenek fel május elején - -

Szívből üdvözli - várja levelét s az új kötetet barátja

Igen tisztelt Barátnőm!

Vettem kedves sorait. Pár napja (majd egy hete) már, hogy itt vagyok fenn a Mustapha magaslatán - egy órányira Algírhez, egy olyanféle szállodában, mint a tavalyi Mena House - élve az "egyetlen" téma hangulatait - bár minden érdek nélkül, mint olyat, mit már ismerek s meg is írtam. E héten az itteni m. kolóniába is belekeveredtem - s egyik tagjában igazán kedves, érdekes, sokat utazott - embert leltem: Roggendorf Andor ez, ki egy ausztráliai lányt vett el, s itt telepedett le Algír mellett. Rajtuk kívül még a Wimpfenekről lehet szó puis - -

Hétfőn (9-én) Jean Berge jő látogatásomra, a poéta Mexán, s az én kedvemért jő át a közép tengeren, innen együtt megyünk Marokkó és Spanyolországnak Párizsba.

Coppée mostanában Blidachban volt, s így nem láttam, s a csillagászom múltkor nálam villásreggelizett.

Különben - megvagyok. Szívdobogásom szűnőben - azt mondják, az algíri levegő okozta, most már akklimatizáltam magamat.

Algír - egyetlen s pozitív haszna eddig - már egy - - (no ne nevessen, fontosabb ez a dolog, mint az ember hinné), hogy egy - - - kitűnő angol valet de pied-re tettem szert. Képzelje előnyeit: 1. egy bolondnál volt eddig - s azt úgy ápolta, hogy itt egész legendakör van róla. 2. - kitűnően, tisztán beszél angolul - s csak angolul. 3. - olyan olvasott s tudományos férfiú, hogy nálunk 4 zsurnaliszta kitelne a tudományából. 30. márc.-ban áll be hozzám Párizsban - addig gazdájával marad, kit márc. végén tesznek be egy bolondokházába.

Innen 20-án indulok Blidach Via Malagába, írjon oda p. r., reménylem már új könyvéről - illetőleg íveiről fog levelében szólni.

Köszönöm a verset - majd jövő levelemben visszaküldöm.

Én júl.-ban az idén bizonnyal felmegyek Istvánhoz - regényemről szeretnék vele beszélni, egyáltalán be kell járnom a Felvidéket, hogy a könyvhöz még egy pár paysage-t d'après nature, s leírást csináljak.

Szívből üdvözli vén kollégája

New York Hotel
Anselmo Llinas, Proprietor
Tanger
1891. már. 17-én

Kedves Nagysád! Nem mondhatom, mennyire megdöbbentett levele! Tehát meghalt! Lássa, és e percben magát sajnálom, nem őt. Hisz tán azoknak van igazok, kik nem léteznek már, az "álomtalan élet", a reménytelen elmúlás - csak ez a bökkenő. Míg élt - fájt tudnom sorsát, hogy meghalt, úgy látom magam előtt, mint amidőn még élt, de élt testével-lelkével, mint évek előtt, s e percben csak magát szánom már, kinek élte felét vitte magával a sírba.

Én jobban vagyok: tán annyira jól, mint már rég nem. Itt barátokra leltem, kik dédelgetnek. Egy fiatal amerikai házaspárral találkoztam, kik már Nápolyban, Capri Sorrentóban velem voltak, s igen jótékonyan hatottak már ott is reám.

Párizsba ápril 7-én érek - - ott lesznek? Várnak!

Malagában egy igen kedves napot töltöttem Moreno Carboneróval, ki a legszeretetreméltóbb emberek egyike, s telivér művész.

Különben volna másról is írnom, de erről majd élőszóval. Én fordulópontra jutottam életemben. Még habozok - de - - már nem nagyon. De erről szóval, mindenről szóval, remélhetőleg már pár hét múlva Párizsban.

Írjon Bunny címére - így avec les soins de ms. Rupert Bunny 4 bis passage Dulac Rue Vaugirard Paris. Ez a legbiztosabb, miután addig úton leszek, mint a bolygó zsidó, a nagyhetet Szevillában, a hó utolsó s ápril első napjait Cordova és Madridban töltöm. Igen, itt Tornaival találkoztam, s rajta kívül vagy két tucat angol, spanyol és francia festővel, egy-kettő érdekel közülük, így Middleton, az angol impresszionista.

Árpádnak Jerikóból írok - addig is üdvözölje az "én megteremtőmet", ki oly mesterileg sütötte ki vásznán, hogy tulajdonképp az a Justh Zsiga egy kegyetlen, vérszomjas, fanatikus szibarita - - s ezzel átadott az örökkévalóságnak.

"Timeo Danaos et dona ferentes"

Isten, védj meg barátaimtól!

Az ám! Majd adok neki, csak jöjjek haza. Legutolsó, "Zola" stílben írt novellám hősévé őt fogom leírni, majd megcibálom ám a fürtjeit s à la "Jókai Róza" megmaradt szakállát.

És - ezzel bezárom episztolámat, kérve, hogy írjanak, jöjjenek, s tartsanak meg barátságukban

Kedves Kollégám!

Malagában egy páratlan hangulatú napot töltöttem Carbonero Morenóval, kivel rettenetesen összekomáztunk, de annyira, hogy megígérte, a nyáron ellátogat hozzám, s pusztai hangulatokat fog festeni nálam. Ő megértette vélem Spanyolországot, én meg igyekezni fogok a pátriámat magyarázni el néki. Tanger! A legrokonszenvesebb helyek egyike. Jóformán csupa művész - egypár igen artisztikus ház - s egy bámulatos finomságú, szinte a Pest megyei homokbuckákra emlékeztető tájkép az Atlanti-óceán partján.

Az angol s amerikai itt élő artisták nagy hipp-hipp hurrával fogadtak, mert már egy hónapja, hogy vártak reám - jövetelem annoncírozva volt.

Egypár igen rokonszenves köztük, itt van Hunt, az acélpiktor, Amerika kvintesszenciája, a legboldogtalanabb s boldogtalanságát a legméltóbban viselő ember, kit életemben láttam.

Itt Middleton, az angol impresszionista, meleg, érző ember - spontán minden ecsetvonása, mint minden mozdulata, itt Alexandre Maranki, a keleti festésben utat tört bámulatos félszíneivel, rejtelmes vonásaival. Itt Czamball, az akvarellista s mások.

Hiába, csak az angol szellemet értem igazán ma már csak. A francia factice fáraszt - s nem egyszer untat.

S az amerikai jobban, mint az angol. Itt (bárcsak még egy hétig maradhatnék, de hát Jean Berge nem akar!) - hétfőig, s a nagyhetet Szevillában tölti, ápril 7-én Párizsban - végre, végre -, annyi vándorlás után révparton - megnyugszom!

Ide a gibraltári szörnyű szerencsétlenség előtti éjszakán értünk, képzelheti, mennyire felizgatott itt mindnyájunkat ez a szörnyű hajókatasztrófa, hisz Gibraltár ide csak három órányira van, s folyton előttünk komor sziklafalak.

Írjon Párizsba, címem: M. L. par les soins de mr. Rupert Bunny 4 bis passage Dulac Rue Vaugirard.

Kérem, írja meg Medi címét is, hogy kiáshassam az öreg borzot.

Szívből üdvözli öreg barátja