2. GYULAFEJÉRVÁR. A BETHLEN-HÁZ RÉSZLETE.
ÉVEK hosszú során át foglalkozom a harmincz éves háború történetével. Kutatásaim közben figyelmem mindinkább Bethlen Gábor erdélyi fejedelemre irányult s minél alaposabban megismertem egyéniségének jelentőségét, annál jobban beláttam, hogy kora eseményeinek fejlődésére ép olyan, ha nem nagyobb befolyást gyakorolt, mint ama világtörténelmi tragoedia más kimagasló alakjai, mint Mansfeld, Thurn, Halberstadti Keresztély, IV. Keresztély dán király, Miksa bajor választó s hogy csupán sikereinek nagysága tekintetében marad el Gusztáv Adolf, Waldstein vagy Richelieu mögött. Most összefoglaló képet akarok nyújtani uralkodásáról s habár főleg diplomacziai és katonai működését tartom szem előtt, e tekintetben e kép olyan teljes, minőt a forráskutatás jelen állapotában egyáltalán csak nyujtani lehet.
Munkámat a tárgy s az anyag természete két egyenetlen korszakra osztja. Az első 1622-ig, a második Bethlen haláláig 1629-ig terjed. Az első korszakra nézve a harmincz éves háború történetéről írt nagy munkám négy kötetében tett tanulmányaim összegezésére szorítkozom, de figyelembe veszem Szilágyi Sándor, Óváry Lipót s mások időközben kiadott okmánygyűjteményeit. Munkám ez első része rövidebb, mert nem akartam ismert s sokszor ismertetett részletek ismétlésével fárasztani az olvasót. Annál behatóbban foglalkozom az 1622-1629-ki időszakkal, s itt már eddig nagyobbára ismeretlen vagy felhasználatlan anyagból igyekszem megvilágítani Bethlen Gábor tevékenységét s a nagy politikai czélokat, melyek valósításán fáradozott.
BETHLEN-SZOBA ILLYÉN.
Bethlen ifjusága. Fejedelemmé választatik. Alkudozásai a bécsi udvarral és a török szultánnal.
4. A SZOBA, MELYBEN BETHLEN GÁBOR SZÜLETETT.
BOCSKAY István, az erdélyi fejedelemség újjá alkotója csak nagyon rövid ideig élvezhette sikereit s már 1606 december 29-én meghalt vizi betegségben. Végrendeletében azt ajálotta Erdély rendeinek, válasszanak magyarországit fejedelmökké, mert a míg Magyarország királyai német nevet viselnek, szükséges, hogy magyar fejedelmekben leljék ellensúlyokat. Halála után Rákóczy Zsigmond és Homonnay Bálint – ip és vő – versenyeztek a trónért. Az erdélyiek amazt választották, a törökök viszont ez utóbbi mellett nyilatkoztak. De minthogy Homonnay képtelen volt a rendek rokonszenvét, Rákóczy pedig a porta jóváhagyását megnyerni, mindketten csalatkoztak törekvéseikben s hátrálni kényszerűltek az ifjú Báthory Gábor előtt, kit Rákóczy leköszönése után Erdély rendei 1608 martius 5-én fejedelmökké választottak. Hogy a porta hozzájárulását kinyerje, Bethlen Gábort, ki tettel és tanácscsal nagyban előmozdította Báthory megválasztását, Konstantinápolyba küldötte; a követ czélt is ért azon feltétellel, ha az új fejedelem átengedi Lippa és Jenő végvárakat, melyeket még Bocskay a töröknek igért volt.
Nem ekkor történt először, hogy Bethlen Gábor szélesebb körök figyelmét magára vonta. Már nehány esztendő óta előtérben állott. Ezt nem származásának köszönhette, mert noha családja régi nemes család volt, sohasem voltak kiterjedt jószágai.
5. ILLYE. BETHLEN SZÜLŐHÁZA.
Ő maga azt állította ugyan, hogy ősei a vajdai méltóságot viselték,[2] de a család szerény vagyoni viszonyai alig igazolják e föltevést. Atyja jeles lovas kapitány volt, magasabb nyilvános tisztségeket is viselt, de nagy vagyont ő sem bírt szerezni.
Bethlen Gábor 1580-ban született. Ifjú korában alapos oktatásban részesűlt; nemcsak diákul tanult meg, hanem kifejlődött benne a tudományok és művészetek iránt való meleg érdeklődés is, mely később nagy arányú díszes építkezéseiben, tanintézetek alapításában, tudós férfiakkal való érintkezéseiben jutott kifejezésre. Csakhogy az ifjú nem sokáig szentelhette magát a tanulásnak; már tizenhét éves korában a vitézi mesterségre adta magát, mely akkor a nemes ifjak legillendőbb foglalkozásának tekintetett. Már atyja közelebbi viszonyba lépett volt Báthory István lengyel királylyal, a fiú pedig még szorosabban csatlakozott Báthory Zsigmond fejedelemhez, elkísérte őt utazásain s egy ily alkalommal meglátogatta Rudolf császár udvarát is Prágában. Midőn Zsigmond a trónról lemondott és Basta György császári hadvezér vitte Erdély kormányát, Bethlen eltávozott az országból, de nem bizonyos, azért-e, mert szülőfölde szomorú állapotai keserítették el, vagy azért-e, mert valamely okból büntetéstől kellett félnie?[3]
6. RÉSZLET AZ ILLYEI KASTÉLYBÓL.
Egy ideig Nándor-Fejérvárt tartózkodott, ismeretességet kötött egy dúsgazdag olasznak a feleségével s vele szoros viszonyba lépett. De midőn a nő végleg el készűlt válni férjétől, hogy Bethlenhez csatlakozzék, ez szakított vele, mert nem akarta magát örökre lekötni irányában. Inkább a fáradalmas katonaélethez tért vissza, újra hadi szolgálatot vállalt és török párton részt vett Székes-Fejérvár ostromában. Ez alkalommal összebarátkozott a tatár khán egyik fiával, a ki bőven ellátta pénzzel, lovakkal s másféle ajándékkal. Utóbb jelen volt Lippa ostrománál, mely várat gróf Dampierre védte a magyar elégedetlenek és a törökök ellen. Egy kirohanás alkalmával, melyet a németek éjnek idején az ostromlók táborára tettek, Bethlen mindenét elvesztette, a mit a tatár khán fiától kapott. Egyetlen egy lova sem maradt s egyedül és gyalog szerrel kellett menekülnie.
7. LŐRÉSEK AZ ILLYEI KASTÉLYBAN.
Utóbb azonban ismét eljutott Székes-Fejérvárra s ott megszerzé a nagyvezír, a török főparancsnok kegyeit. A bizalmas társalgás óráiban keservesen panaszolta neki szülőföldjének nyomorú sorsát; figyelmeztette, hogy Erdély megszabadítására soha kedvezőbb pillanat nem kinálkozott, mint most. A nagyvezír hitelt adott biztatásainak s az ő segélyezésével történt, hogy Bethlen a Bocskay fölkelésében II. Rudolf ellen kiváló szerepet játszhatott. E közben (1605 majus derekán) feleségűl vette egy nemrég elhalt magyarországi főúrnak, Károlyi Lászlónak leányát Zsuzsánnát, s ez által Magyarországon is befolyásra tett szert.[4]
ILLYE, BETHLEN SZÜLŐHÁZA.
Cserna Károly eredeti rajza után.
8. BOCSKAY ISTVÁN
Noha immár Erdély főurai közt is jelentékeny helyre vergődött, Bocskay halála után maga nem lépett előtérbe, hanem csak a Báthory Gábor választása érdekében működött. A mint Konstantinápolyban már jelzett küldetését jó eredménynyel bevégezte, haza tért Erdélybe, hol időközben hatalmas ellenzék kezdett támadni Báthory ellen, ki csak érzéki vágyai kielégítésére gondolt, számos előkelő családot meggyalázott s ellenfeleit kérlelhetlenül üldözte.
Utóbb – 1610-ben – Bethlen másodízben Konstantinápolyba utazott a fejedelem érdekében. Ez ellen ekkor összeesküvés keletkezett, melyben többen vettek részt azok közűl, kiknek nejét vagy leányát Báthory megbecstelenítette. De az összeesküvést fölfedezték, részeseit kivégezték s jószágaikat elkobozták. A nyugalom azonban nem állott helyre. A szászokkal is viszálkodás támadt s Báthory Brassót és Szebent vívta. II. Mátyás király – akkor még nem császár – szintén arra kezdett gondolni, hogy Erdélyt megszerezze s e czélból Forgách Zsigmond országbírót 25.000 emberrel az országba indította. De a vállalat meghiusult, mert a törökök a védelemben támogatták Báthoryt s így Forgáchnak meg kellett hátrálnia.
E sikertől elvakítva a fejedelem még durvábban garázdálkodott, mint azelőtt s végűl híveit és barátait is fenyegette. Bethlen, a ki időközben a portáról haza érkezett, a maga életét szintén veszélyeztetettnek hitte s a törökhöz menekült Temesvárra, hol mint mutaferika napi 120 oszpora fizetéssel alkalmazást nyert. Hogy a porta kegyeit megtartsa, Báthory új követet, Géczy Andrást küldte Konstantinápolyba, ki azonban küldője bizalmát kijátszva, ellene fondorkodott, a fejedelemséget a saját számára eszközölte ki s azon igéretet nyerte, hogy törekvéseiben a török hadak is támogatni fogják. De mihelyt a háborút megkezdette, megveretett s Báthory a további veszély ellen azzal igyekezett magát biztosítani, hogy minél szorosabban csatlakozott a bécsi udvarhoz s 1612 a december 24-én formaszerűen elismerte II. Mátyás magyar király felsőbbségét.
10. BETHLEN-CZIMER A SZOLDICS-BÁSTYÁBAN.
Mindezt Bethlen a legélesebben szemmel tartotta s immár elérkezettnek vélte az időt, hogy a saját vágyait kielégítse s a fejedelmi széket önönmagának szerezze meg. Minthogy Báthory a II. Mátyás királylyal kötött szerződés folytán elszakadt a portától, Bethlen Drinápolyba ment, hol a szultán akkor épen tartózkodott; ott sikerült is kieszközölnie a fejedelemséget. 1613 majus 1-én a nagyvezír Bethlen Gábort Erdély fejedelmévé kiáltotta ki, ki viszont már előbb évi adófizetésre és Lippa és Jenő várak átengedésére, melyek még ekkor sem voltak török kézen, kötelezte magát. Eleinte nem kedvezett vállalatának a szerencse. De csakhamar Bethlen jókora török haddal és a tatár khán, a moldvai és havasalföldi vajdák kíséretében nyomult Erdélybe. Minthogy Báthory csupán 10.000 főnyi sereget tudott a sokkal erősebb ellenség elé állítani, nem bocsátkozott döntő csatába, hanem Nagyváradra menekült. A fejedelmétől elhagyott sereg nagyobb részt Bethlenhez állt át, a ki Kolosvárra országgyűlést hirdetett, mely 1613 oct. 23-án egyhangulag fejedelemmé választotta. Időközben a királyi csapatok nehány tiszte Szilasy János, Ladányi, Zambó Géczy Andrással szövetkezve meggyilkolta Báthoryt. De a gyilkosokat mind utolérte a nemesis keze. Medgyesen a nép agyonverte Ladányit, míg Szilasyt és Zambót, kik a templom tornyába menekültek, az ablakból dobták le az utánok nyomuló drabantok.
Bethlen immár versenytárs nélkül állt tehát. De bármi nagy erőködéseket kellett a trón megszerzéséért kifejtenie, még nagyobbakra volt szüksége a végből, hogy azt, a mit elért, meg is tartsa s Erdélyből, a belső küzdelmek és külső befolyások által mélyében fölkavart vazall-államból életre való, virágzó országot alkosson. Kezdettői fogva megvolt benne a szándék s e végből először is azon fáradozott; hogy rendet hozzon a zűrzavaros belviszonyokba. Szilárd alapra kívánta fektetni a maga uralmát, hogy azután nemesen felfogott uralkodói hivatását teljesíthesse s a külső támadások ellen is sikeresebben védekezhessék. Mindjárt az első országgyűlésen, melyet 1614-ben Medgyesen tartott, a Báthory Gábor által törvényellenesen elitélteket visszahelyezte jószágaik birtokába s intézkedéseket tett, hogy az ország belső békéje megszilárduljon s a különböző hitfelekezeteknek templomaik és iskoláik zavartalan birtoka biztosíttassék.
MEDGYES. A TORONY, MELYRŐL SZILASSYT LEDOBTÁK.
Cserna Károly eredeti rajza után.
11. MEDGYES: PARASZT-TORONY.
A mint a belső dolgokat valamikép rendbe szedte, nyomban ellensúlyozni igyekezett a külső veszélyeket, melyek uralkodását fenyegették. Az akkori nagyvezír azzal a tervvel foglalkozott, hogy Erdélyt közvetlenűl meghódoltassa a portának s öt közigazgatási kerületre ossza fel. Csakhogy ezt a tervet Bethlen Gábor hamar meghiusította s az ellenállás, melylyel a törökök Erdélyben találkoztak, meggyőzte őket, hogy tervök a legkomolyabb nehézségekbe ütközik s hogy Mátyás római császárral és magyar királylyal is háborúba keverné őket. Jónak látták tehát szándékukat egyelőre elejteni.[5] Bethlen eszélyes és előzékeny magaviselete szintén nagy mértékben elősegítette, hogy a porta lemondott hódító terveiről. A fejedelem diplomatiai ügyességének ez volt egyik legnagyobb vívmánya, melyet el tudott érni a nélkül, hogy bármi gyengeséget mutasson, mi őt játéktárgygyá sülyesztette volna a török államférfiak kezében.
Míg ekképen a török részről közvetlenűl fenyegető veszedelmet elhárította, másfelől keletkeztek bajok. II. Mátyás császár és király támadást készített elő Erdély ellen. Nem akarta Bethlent fejedelemnek elismerni s később is csak azon föltételhez tűzte az elismerést, ha Bethlen Nagy-Váradot, a régi Zápolya-féle birtokot átengedi, összeköttetéseit a portával megszakítja vagyis a portához való hűbéresi viszonyt széttépve a császár-király vazallusává lesz, s neki, nem pedig a töröknek adja át Lippa és Jenő várakat. Minthogy Bethlen e föltételeket visszautasította, Bécsben meg akarták őt buktatni s e czélból támogatták Homonnay Györgyöt, a ki Erdélyt a katholikus párt segedelmével igyekezett hatalmába keríteni.
Mátyásnak azonban végre is el kellett állania Homonnay nyilvános támogatásától, mert valamint a magyar országgyűlés, akképen a császár által Linczbe összehívott osztrák «generalis gyűlés» (az összes ausztriai tartományok országgyűlése) sem akart hallani a háborúról. Mátyás tehát beletörődött a Bethlen elismerésébe azon kikötéssel, hogy ő valamint Erdély rendei elismerik összetartozandóságukat a magyar koronával s a császárt, mint Magyarország királyát, minden ellenségével szemben, csupán a törököt véve ki, támogatni igérik. Mátyás ellenben lemondott Váradról s visszaadta a fejedelemnek mindazon helyeket is, melyeket Báthory Gábor halála után megszállott. Bethlen ekkor készségesen kötelezte magát a vallásszabadság fentartására is, mi Erdély katholikusainak nagy hasznára vált; a jezsuiták, kik régebben kiűzettek az országból, visszatérhettek s újra birtokba vették a kolosmonostori templomot és iskolát.
E kiegyezési tárgyalásokhoz, melyek eredményét a császár és Bethlen 1615 majus havában szentesítették, fűződtek a bécsi udvar és a porta között szintén megindult alkudozások az utóbbi évek eseményei által megzavart zsitva-toroki béke megujítása tárgyában. Ezek is sikerre vezettek (1615 julius 14-iki egyezmény Bécsben), ámbár a törökök nem bocsátották vissza ama helységeket, melyeket időközben behódoltattak.
Alighogy ez ügyeket rendezték, a szultán figyelmeztette Bethlen Gábort, hogy igéretéhez képest adja át Lippa és Jenő várait. Bécsben, hogy a fejedelemnek bajt okozzanak, mindenképen meg igyekeztek nehezíteni igérete beváltását. Khlesl bíbornok, a császár minisztere, Homonnay György útján meg akarta vesztegetni a két vár őrségét, hogy fegyveres ellenállással hiusítsák meg az átadást. Csakhogy a fejedelem ezt a fondorlatot is ártalmatlanná tette. Föltétlenűl ura lett a mozgalomnak, legyőzte az ellene küldött hadakat, leverte az ellene támasztott forradalmat, s hogy Erdélyt nagyobb bajoktól megmentse, összehívta a rendeket Segesvárra (1616 oct. 9.), leplezetlenűl feltárta előttök a helyzetet, s ezek elhatározása értelmében Lippát átadta a töröknek, Jenőt azonban nem. A szultán ezzel nem volt megelégedve s ragaszkodott Jenő átadásához is. Bethlen Gábor diplomacziai ügyessége azonban kimeríthetetlen volt új meg új okok és ürügyek kitalálásában, melyekkel Jenő átadását egyre húzta-halasztotta. Az évi adót, melynek fizetésére kötelezte magát, szintén nem fizette; eleinte azzal mentegetődzött, hogy jövedelmeit a Mátyás császár ellen való védekezésre kénytelen fordítani; utóbb talán más kifogásokat használhatott, mert 1619-ben történt először, hogy egy esztendei adót 15.000 forint értékben beküldött Konstantinápolyba. Erre, mint látni fogjuk, komoly okok indították.
12. KHLESL BÍBORNOK ARCZKÉPE.
SEGESVÁR.
Cserne Károly eredeti rajza után.
KHLESL BÍBORNOK ALÁIRÁSA.
SEGESVÁR.
Szövetsége a csehekkel. Benyomúl Magyarországba. Pozsonyi fegyverszünet.
Mátyás császár-királyt az 1618-ban kitörő cseh lázadás a legveszélyesebb helyzetbe juttatta. Ez okozta, hogy elállott minden további támadástól Bethlen ellen s összes vágyai abban összpontosultak, hogy a béke s a tényleges birtokállomány Magyarországon zavartalanul fentartassék. Ugyanez okok azonban Bethlen Gábort épen az ellenkezőre ösztönözhették. Eddig a fejedelem megelégedett Erdély birtokával. Most ellenben elérkezettnek látszott az idő, hogy terveit, melyeket eddig legfölebb magasröptű ábrándképen táplált, valósítsa s a császári uralom romjain megteremtse saját uralmát Magyarországon. Ezt a messze szárnyaló tervet nyiltan természetesen nem hirdethette s ép oly kevéssé remélhette, hogy még a legjobb esetben is egy csapással lesz képes valósítani. Készen kellett lennie, hogy minden kitartás és hősiesség mellett is nem egyszer kellend visszavonulnia, szándékait megtagadnia, ellenfeleit képmutatással áltatnia, szóval a diplomaczia minden fogását használnia, mert ereje a roppant vállalatra nem volt elég nagy s magyar párthívei sem voltak oly megbízhatók, hogy mindig nyilt sisakkal haladhasson czéljai felé.
15. HRADZSIN RÉSZLETE, HONNAN A TANÁCSURAKAT LEDOBTÁK. GYŰLÉS-TEREM.
Az első lépést új pályáján azzal tette, hogy felajálotta segítségét a császárnak a lázadó csehek ellen. De ez ajálat oly kevéssé lehetett megbízható alakban téve vagy oly elfogadhatatlan föltételekhez volt kötve, hogy Bécsben épenséggel figyelemre sem méltatták. Midőn azután II. Mátyás halálával a magyar országgyűlés az új királynak, II. Ferdinándnak felajálotta közvetítését a cseh viszályban, s ez okból küldöttséget menesztett Bécsbe, ennek egyik tagja, Thurzó Szaniszló megismerkedett a cseh fölkelés főkezdeményezőjével, gróf Thurn Mátyással, ki akkor a várost egy cseh sereg élén ostromolta, s általa megnyerette magát a cseh szövetség eszméjének (1619 julius havában). Alig hogy Magyarországba haza tért, Thurzó nem elégedett meg azzal, hogy a még mindig Pozsonyban tanácskozó országgyűlést megbarátkoztassa ez eszmével, hanem Erdélybe utazott, hogy rábírja Bethlen fejedelmet, vesse latba saját kardját is, álljon élére a protestáns pártnak Magyarországon s szerezze meg magának az ország koronáját. Bethlen haladéktalanul és elszántan határozott. Elfogadta a felhívást s minthogy a magyar nemességnek túlnyomóan nagyobb része a protestáns vallást követte, a czél könnyen elérhetőnek látszott, mert a cseh fölkelés, melyhez Ausztria is csatlakozott, Ferdinándnak összes erejét igénybe vette.
Csakhogy Bethlen éles esze tisztában volt azzal is, hogy a török sem marad a készülődő dráma tétlen nézője, hanem jelentékeny előnyöket fog a maga számára igényelni s majdan a hódítások megosztását követeli. A fejedelem teljesen átérezte e veszély nagyságát. Tudta, hogy a kétféle keresztény uralom kisebb baj az országra; mint az ő egyedüli uralma lenne, ha ezt a török terület lényeges kiterjesztésével kellene megvásárolni. De dicsvágyán kívül azon remény is bátoríthatta, hogy ha egyszer övé lesz Magyarország, majd talál módot és alkalmat, hogy a portának átadandó területrészt minél csekélyebbre szabja. Első sorban oda törekedett tehát, hogy a porta jóindulatát általánosságban megszerezze s különösen jóváhagyását a Ferdinánd ellen már tényleg megindított támadáshoz kieszközölje.
Kérelme támogatására 1619 october havában Konstantinápolyba küldötte az évi adót, melyet Erdély fejedelmei minden sürgetés daczára huszonöt esztendő óta nem fizettek. Ugyanakkor olyan szövetség kötését sürgette, melyben a szultán kötelezi magát, hogy őt, mint hűbéresét Ferdinánd császár minden támadása ellen megvédelmezi. Midőn követe Balassy, az előre bejelentett adóval Konstantinápolyba megérkezett (1619 dec. 11.), ünnepélyesen fogadták s Korláthtól, ki mint Magyarország rendeinek küldötte jött vele, szintén nem tagadták meg az ünnepélyes fogadtatást, bármint tiltakozott is ellene a császári követ.
Korláth és Balassy a török kormányférfiak előtt egyértelemmel kijelentették, hogy a magyarok megunták Ferdinánd uralmát s Bethlent akarják királyukká választani, ki viszont késznek nyilatkozott, magát a szultán hűbéresévé nyilvánítani s örök időkre tőle függeni. Igazolásukra a követek egy okmányt mutattak fel, melyet Magyarország negyven előkelő nemes ura írt alá. Balassy Bethlen érdekében hangsúlyozta azt is, hogy habár magaviselete nem felelt meg a porta minden óhajának s hogy különösen eddig az adót nem fizette meg, ez jövőre, ha kívánságai teljesíttetnek, máskép lesz. A török miniszterek és a mufti a nagyvezír kivételével a mellett voltak, hogy a porta Bethlen ajálataira barátságos választ adjon, főleg mivel a szultán épen akkor háborúra készűlt Lengyelország ellen.
De már jóval a követségnek Konstantinápolyba inditása előtt megkezdte a fejedelem a hadi készülődéséket.
Hogy igazi szándékaira nézve félre vezesse a bécsi udvarhoz szító katholikusokat, azt híresztelte, hogy fegyverkezése a porta ellen irányul, melyet alattomos fondorlatokkal vádolt. Augustus közepén készen állott s ekkor értésökre adta a cseh mozgalom vezetőinek, a directoroknak (1619 aug. 18.), hogy táborba száll, septemberben bevonul Morvaországba s ottan velök, mint szövetségeseivel egyesűl. Ezzel megkezdte első támadását Ferdinánd ellen azon határozott föltevéssel, hogy megtöri uralmát Magyarországon. Hadvezére Rákóczy György birtokba vetté Kassát, hová a fejedelem összehívta a felső-magyarországi vármegyéket, hogy támadását általok szentesittesse, a háború folytatásához a szükséges eszközöket megszavaztassa s igy ez országrészben véget vessen Ferdinánd kormányzatának.
16. KASSA DÉLRŐL.
Midőn ez események híre Bécsbe érkezett, ott meg voltak győződve, hogy az egész ország Bethlenhez pártol s a királynak csupán azon várak maradnak meg, melyek őrsége németekből áll. A vállalat szerencsés kezdete viszont Bethlenben a legnagyobb reményeket ébreszté s már Stajerország megszerzését is számításba kezdte venni. De olyan gyors haladásokat még sem tett, mint hitte s mint a cseheknek kilátásba helyezte; csak october 9-én érkezett Nagy – Szombatba, honnan hadvezérét Rhédeyt 100.000 főnyi sereggel Morvába indította, míg maga a következő napokban erőfeszítéseit Pozsony birtokba vételére irányozta, mely kulcsa a Duna mentén Magyarországba vezető útnak. Csakugyan sikerült 1619 october havának második felében rá vennie Forgách Zsigmond nádort, hogy a pozsonyi várat a szent koronával átadja s nov. 11-ére országgyűlést hívjon össze Pozsonyba.
17. KASSA GENERALIS PALOTÁJA.
Rhédey Mihály időközben lovasaival benyomult Morvába s october 12-én Neumühlnél egyesült Thurn gróffal, minthogy a cseh hadak vezetését Keresztély anhalti herczeg vette át, míg a morvák a magok seregének fővezérévé Thurnt választották. A császári sereg főparancsnokai, Bouquoy és Dampierre tábornokok Bécsbe húzódtak vissza, hová a csehek és morvák a magyar-erdélyi segédhadakkal nyomon követték őket. A szövetséges sereg Pozsonynál kelt át a Dunán s ott Bethlen hadainak másik részével egyesűlt. Bécset akarták ostrom alá fogni s hatalmukba is kerítették volna a császári székvárost, ha a szükséges ostromágyúval rendelkeznek, vagy legalább hosszabb ideig körülzárolhatják, mert Bouquoy eleséghiány miatt Bécset sokáig semmikép sem tarthatta volna.
Csakhogy Bethlen nehány napnál nem maradhatott tovább Bécs alatt; november végén helyezte el csapatait a város kapui előtt s már december 5-én a magyar harcztéren beállt események arra kényszerítették, hogy visszavonja azokat, mire szövetségesei szintén abban hagyták az ostromot. Egy magyar főúr mentette meg Bécset. Homonnay György, Bethlen régi ellensége és vetélytársa, Lengyelországban 10.000 főnyi sereget gyűjtött, betört Felső-Magyarországba és Sztropkónál teljesen megverte Rákóczy Györgyöt, ki előnyomulásának útját akarta állani. E vereség híre kényszerítette Bethlent, kit Homonnay hátban fenyegetett, arra, hogy felhagyjon Bécs vívásával s visszatérjen Magyarországba.
18. KERESZTÉLY ANHALTI HERCZEG ARCZKÉPE
19. DAMPIERRE TÁBORNOK ARCZKÉPE.
Alig érkezett Pozsonyba, Forgách nádor közölte vele, hogy a császár békét óhajt s ez okból alkudozások inditását ajálja. Bethlen annál inkább elfogadta ez ajálatot, mert egyrészt Rákóczy György veresége, másrészt a téli időszak miatt különben sem gondolhatott a támadás megújítására, a cseh-morva sereg pedig a kiállott fáradalmak s az élelmezés és fölszerelés hiányossága miatt feloszló félben volt. E mellett a fejedelem a háború folytatásához szükséges pénzzel sem rendelkezett, mert minden sürgetésére, hogy pénzzel segítsék, a csehek és Frigyes pfalzi választó, kit a csehek időközben királyukká választottak, eddig csak ígéreteket kapott válaszul, maga pedig a lőszerre s a külföldön gyártott fegyverek beszerzésére szükséges kiadásokat nem fedezhette, mert Magyarország és Erdély jövedelmeiből csupán a hadak élelmezésének és ruházásának költsége telt ki. Mindezek következtében a tárgyalások Bethlen és II. Ferdinánd császár-király követei: Meggau gróf s Breuner báró közt, kiket Lépes Bálint kalocsai érsek s Nádasdy Tamás támogattak, 1619 december 30-án Pozsonyban megkezdődtek.
20. FORGÁCH ZSIGMOND ALÁIRÁSA.
21. RÁKÓCZY GYÖRGY ALÁIRÁSA.
Az országgyűlés, mely ugyanazon időben Pozsonyban összeült, csaknem kizárólag protestánsokból állt s nem igen vette számba a folyó alkudozásokat. Ezt azzal mutatta ki, hogy Bethlent királylyá óhajtotta választani, a már megkoronázott II. Ferdinándot pedig a csehek példájára a tróntól meg akarta fosztani. De Bethlen, talán mert érezte, hogy az ez esetben meginduló döntő harczra még nem elég erős, rávette pártfeleit, hogy e szándékuktól elálljanak s csupán Magyarország fejedelmévé kiáltsák ki (1620 január 20.). Tényleg ezzel is reá ruháztatott az uralkodás, csakhogy szerényebb czím mellett.
22. BETHLEN GÁBOR ALÁIRÁSA.
Minthogy Bethlen a választást vissza nem utasította, a császár követeinek meg kellett volna a vele való alkudozásokat szakítaniok. De nem tették, mert remélték, hogy jelentékenyebb engedmények fejében önkényt le fog az új czímről mondani s a császárral fegyverszünetre lép, ki így azon helyzetbe jut, hogy osztatlan erővel támadja meg a cseheket. Várakozásuk nem is volt alaptalan; olyan nagy engedményeket kellett ugyan tenniök, melyek körülbelől egyenlők voltak Ferdinándnak ideiglenes lemondásával egész Felső-Magyarországról. De a fegyverszünet mégis létrejött, még pedig a következő alapon: Ferdinánd egy új országgyűlés összehívásáig Bethlenre ruházza Felső-Magyarország kormányzatát, négy magyar vármegyét és Munkács várát örök időkre, kilencz vármegyét pedig élethossziglan neki enged; ezen kívül Sziléziában két herczegséget, Oppelnt és Ratibort, Csehországban 200.000 forint értékű jószágot ruház reá s a német birodalmi fejedelmi méltóságot adományozza neki; a császár birtokában csupán Győr és Komárom várak maradnak. Ily alapon köttetett meg a fegyverszünet 1620 január 16-án, mire Bethlen Pozsonyból Kassára utazott.
Ezzel az első hadjárat be volt fejezve.
Az ellenségeskedések újra kezdődnek. A beszterczebányai országgyűlés. Bethlen királylyá választatik. Franczia békeközvetítés.
Mikor Bécsben a fegyverszünet részleteiről értesültek, a magyar tanácsosok azt ajálották II. Ferdinándnak, ne hagyja jóvá az egyezményt. De az a meggyőződés, hogy lehetetlenség egyszerre Magyarországgal is Csehországgal is hadat viselni, minthogy szövetségesei: Spanyolország, a kath. liga, Szászország csak tavaszszal jöhettek segítségére, Ferdinándot arra sarkalta, hogy az engedményeket, melyeket követei Bethlen fejedelemnek tettek, január 23-án szentesítse. Néhány nappal később Bethlenhez intézett levelében kijelenté, hogy a létrejött fegyverszünetet egyedül Magyarországra nézve tekinti érvényesnek. Viszont a fejedelem azt a csehekre is kiterjedőnek mondotta, mert még a pozsonyi tárgyalásokban kikötötte, hogy a császár Csehország irányában «igazságos és méltányos föltételek mellett szintén pihentesse fegyvereit». A császári követek e szavak ellen nem emeltek kifogást, minthogy nem csupán a csehek javára, hanem akképen is magyarázhatók voltak, hogy az «igazságos föltétel» alatt Csehország visszatérését Ferdinánd uralma alá kell érteni. Bethlen tudatában volt ugyan az illető szavak kétértelműségének, de nem erőszakolta a dolgot, mert egyelőre magának is némi nyugalomra volt szüksége.
23. II. FERDINÁND ALÁIRÁSA.
Későbbi kéréseinek és előterjesztéseinek azonban volt annyi foganatja, hogy a császár késznek nyilatkozott a fegyverszünetet a csehekre is kiterjeszteni, mihelyt őt erre fölkérik. A pfalzi választóval, ki időközben cseh királylyá koronáztatott – őt nevezték később «hó király»nak – alkudozni sem akart, hanem csupán magokkal a csehekkel, kiknek meghódolását minden alkudozás előföltételének tekintette. De mivel a csehek ezen az alapon vonakodtak tárgyalni, a fegyver sem pihent. Frigyes cseh királynak volt annyi belátása, hogy tudja, hogy a császárral minden alkudozás czéltalan, minthogy ez ép oly kevéssé fog a cseh koronáról lemondani, mint ő maga. A legnagyobb erőködéseket tette tehát, hogy Magyarország újabb csatlakozását s a Ferdinánddal kötött fegyverszünet fölmondását (1620 február) kieszközölje.
Bethlen tisztában lehetett azzal, hogy a mint Ferdinánd teljes győzelmet arat a cseheken, ő sem sokáig élvezheti Magyarországon kivívott sikereit. De mivel pénzbeli segélyforrásai szerények voltak s maga még nem foghatott fegyvert, elhatározta, hogy a császárral fegyverszünet iránt újabb tárgyalásokat indít ugyan, de nyiltan kifejezést ad azon elhatározásának, hogy a cseheket fel nem áldozza. Csakhogy Ferdinánd, ki akkor már bizonyos volt benne, hogy szövetségesei nehány hét mulva segélyére jönnek; nem hagyta magát ijesztetni, hanem határozottan s világosan tudtára adta a fejedelemnek, hogy a csehekkel csak úgy bocsátkozik tárgyalásokba, ha választott királyuk, Frigyes eltávozik az országból.
BETHLEN GÁBORNAK BELGA MŰVÉSZ ÁLTAL KÉSZITETT ARCZKÉPE.
Ez a szilárdság meggyőzte Bethlent, hogy a császár bizonyosra veszi a csehek legyőzését, mire azután majd ő reá kerül a leszámolás sora. Pénztelensége daczára nem tétovázott tovább, hanem elhatározta, hogy újra fölveszi a harczot s ezt 1620 martius 31-én tudatta a császárral. Egyszersmind Magyarország nevében Thurzó Imre közvetítésével, ki e végből Prágába utazott, a csehekkel állandó szövetségre lépett, mely kimondotta, hogy a két ország örök időkre egymás kölcsönös védelmére kötelezi magát. A cseh korona országai megígérték, hogy évenkint 103.000 tallért fizetnek Magyarországnak a törökök ellen emelt végvárak fentartására. E fizetéssel azonban épen nem új terhet vállaltak magokra, hanem egyszerűen tovább fizették azt az évi járulékot, melyet e czélra már régóta szoktak szolgáltatni. Mivel ugyanis a magyar kincstár a végvárak kellő fölszereléséről és ellátásáról gondoskodni előbb sem bírt s a várak nem is annyira Magyarország, mint a szomszédos tartományok oltalmára szolgáltak, a német-osztrák és cseh országok már a XVI. század óta elvállalták a teher egy részét s azon ígéretek, melyeket a csehek most Bethlennek tettek, egyszerűen eddigi szolgálmányaiknak feleltek meg. Felső- és Alsó-Ausztria szintén csatlakozott a szövetséghez s a közös védelemre csapatok küldését, valamint évi 60.000 tallér pénzsegély fizetését ígérte (1620 april 25.).
Bethlen fent említett levelében huszonöt napi határidőt engedett a császárnak, hogy ez idő leteltéig határozzon a fegyverszünetről. Ez idő april 25-én járt le s már három nappal később 3.000 lovas nyomult a morva határra, hogy ott a császár ellenségeihez csatlakozzék. Csakhamar Beszterczebányán új országgyűlés kezdett tanácskozni, a melyen Bethlen a Pozsonyban csak félig végzett munkát befejezni s magát királylyá választani igyekezett. Noha e szándék a császár előtt nem maradt titokban s a fejedelem különben is újra fegyvert fogott ellene, Ferdinánd a maga érdekében levőnek tartotta mindezt figyelembe nem venni s követeit Beszterczebányára küldeni, hogy ott – mint Pozsonyban végeztetett – a fejedelemmel való viszályos ügyeket békésen elintézzék.
Csakhogy az országgyűlés még alkudozásokba sem bocsátkozott, hanem csakis Bethlen javaslatait vette fontolóra, melyek oda irányultak, hogy Magyarország vegyen részt a Csehország védelmére irányuló háborúban s a szükséges anyagi eszközöket a fejedelem rendelkezésére bocsássa. Az indítványra nézve a gyűlés még nem hozott határozatot, midőn Frigyes cseh király két követe: Dohna Kristóf és Knesebeck érkezett Beszterczebányára s fölkérte a fejedelmet, hogy a cseheket ne csupán 3000 lovassal, hanem teljes erejével támogassa. Bethlen kész volt ez óhajtást teljesíteni; a Dunán 30 hajóból álló hadi flotilát akart szervezni s 20.000 embert síkra állítani. A több havi hadjárat költségeit 800.000 forintra számította, melynek negyedrészét sajátjából kívánta fedezni, egy másik negyedrész viszont a magyarországi adókban nyert volna fedezetet, ellenben az utolsó két negyedrészt, tehát a szükséglet felét a csehektől követelte.
E kívánságát ugyanekkor külön követével Prágában is kifejezte s minthogy ott azt a meggyőződést merítették, hogy üres ígéretekkel tovább áltatni a fejedelmet már nem lehet, Frigyes cseh király ezüst asztalkészletének egy részét, ékszereit s másnemü clénodiumait zálogba tette a prágai zsidóknál, kiktől 100.000 frtot kapott. Ez összeget Magyarországba küldötte azon ígérettel, hogy legközelebb további 200.000 frtot fog Bethlenhez juttatni. Ez elég volt arra, hogy a fejedelmet a cseh követek, különösen a pénz áthozója Plessen irányában a legbarátságosabb hangulatba hozza. Hosszasan beszélgetett velök a háború folytatásának módozatairól s többféle merészen kigondolt tervet adott elő, hogyan lehet az ellenséget megsemmisíteni. Plessen azonban több hideg vérrel ítélte meg a helyzetet; az ő véleménye szerint csakis új szövetségesekkel lehetett a veszélyt elhárítani, miért is azt tanácsolta, hívják segítségül a törököt. Bethlen azonban erről a szövetségesről hallani sem akart s csupán Plessen azon érvelésének, mely szerint «a legszélső veszélyek ellen kérlelhetetlen eszközöket kell alkalmazni» engedett s megígérte, hogy Stajerország ellen 3000 főnyi török hadat fog indítani.
Minthogy Bethlen a lehető legszorosabban csatlakozott a csehekhez, szabadulni igyekezett a császári követektől, kik még mindig Beszterczebányán tartózkodtak. Czélját azzal próbálta elérni, hogy a velök való minden tárgyalás elől kitért s ott időzésöket sokféle megalázással tette nekik türhetetlenné. Minthogy a nyilatkozatok, melyeket hallottak, minden kétséget kizártak arra nézve, hogy Magyar- és Csehországok közt valóban megköttetett a szövetség, végre elhatározták az alkudozások megszakítását s ugyanekkor a Ferdinánd magyar király által részökre adott meghatalmazás alapján a beszterczebányai országgyűlést feloszlatottnak, minden további határozatát pedig semmisnek és érvénytelennek nyilvánították. Erre a követek 1620 aug. 17-én Bécsbe indultak.
Elutazások természetesen nem vonta maga után az országgyűlés eloszlását. Ellenkezőleg a rendek II. Ferdinándot trónvesztettnek nyilvánították s új királyválasztáshoz láttak, mely augustus 25-én ment végbe. Ez úttal Bethlen Gábort választották Magyarország királyává. Midőn az országgyűlés egy küldöttsége a választást tudomására hozta, Bethlen elfogadta a koronát, mint megérdemlett jutalmát tevékeny élete sokféle fáradalmainak és veszélyeinek. Ellenben a koronázást, melyet a választásnak nyomon kellett volna követnie, párthívei óhajainak ellenére elhalasztotta. Bizonyára nem szerénysége tartóztatta vissza ettől a döntő lépéstől. Államférfiúi belátása számba vette, hogy diadala Ferdinándon végre is kétséges s hogy új alkudozások válhatnak szükségessé. Nem akart tehát a végletekig menni, nem akart oly lépéshez folyamodni, mely kibékülését a Habsburgokkal elvileg és örökre lehetetlenné tette volna. Ekkor tanusított bölcs mérséklete csakugyan sok bajnak vette elejét s eljárása teljes igazolást nyert a bekövetkező eseményekben.
De habár elhalasztotta a koronázást, a királyi czímet még is fölvette s olyan érczpénzt veretett, melyen királynak volt nevezve. Ekkor Erdély is hozzájárult a cseh-magyar szövetséghez s kötelezte magát, hogy meghatározott számú hadat állít síkra, ha a szövetséges országok megtámadtatnának. Végűl a beszterczebányai országgyűlés törvény útján jóváhagyta a kath. egyházi javak elkobzását, mit Bethlen már akkor elrendelt volt, midőn Magyarországba benyomult. A kath. püspököknek, kiknek száma háromra korlátoltatott, 2000 forintnyi évi fizetés rendeltetett. Ez természetszerű következménye volt a helyzetnek, mert első sorban a katholikusok voltak Bethlen törekvéseinek fő ellenségei.
A mint a fejedelem a múlt évben a portától engedélyt kért a Ferdinánd ellen való támadásra, úgy most Ozmán szultántól fölhatalmazást igyekezett kinyerni a magyar korona elfogadására. Jóval előbb, mint a beszterczebányai országgyűlés királylyá választotta, megindította ez irányban a tevékenységet Konstantinápolyban. Kétszer oly nagy ajándékot ígért, minőt addig a császár-király szokott a portára küldeni és újra sürgette a katonai segélyt Ferdinánd támadása esetére. Minő érvekkel támogatta követe e kívánságot, azt nem tudni. Minden esetre utalhatott arra, hogy Bethlen jobb, kényelmesebb szomszéd lesz a török birodalomra nézve, mint a hatalmas Habsburg-ház. Ez az okoskodás azonban a törököknél nem mindenütt keltett visszhangot; Mehemet budai pasa sokkal kevésbbé félt a császártól, mint a dicsvágyó Bethlentől s azért óva intette a portát, hogy a fejedelemnek segélyt ne adjon.
A szultán azonban egyelőre a saját érdekében levőnek találta nem ugyan a kívánt katonai támogatást megadni Bethlennek, de legalább el nem tiltani őt a felajálott korona elfogadásától. A válasz, melyet ez ügyben hozzá intézett, a keleti kényúr egész durvaságát visszatükrözi. A helyett, hogy udvarias szavakban fejezné ki jóváhagyását, meginti őt a sokféle hazugság miatt, melyekkel kérelmeit támogatta és számos hamisított levele miatt. A korona elfogadásához pedig a beleegyezést csak oly föltétellel adja meg, hogy Bethlen ne késsék tovább Jenő vára átadásával.[6]
Midőn utóbb a beszterczebányai országgyűlés csakugyan királylyá választotta Bethlent, ez már biztosítva volt a porta jóváhagyása, habár nem is fegyveres segítsége felől. Minthogy azonban a cseh király ezt a segítséget múlhatatlanúl szükségesnek tartotta, s felfogásában Bethlen is osztozott, közvetlenűl a szultán helyeslő válaszának vétele után Konstantinápolyba új és fényes küldöttséget indított, melyben nem csupán Magyar- és Csehországok, hanem Ausztria képviselői is részt vettek úgy, hogy a kísérettel együtt valami száz emberből állott.
A követség 1620 augustus 25-én, tehát csaknem közvetlenűl a királyválasztás megejtése után indúlt el Beszterczebányáról s olyan ajándékokat vitt, melyek értékét 70.000 forintra becsülték. De mivel csak november 27-én, tehát a fehérhegyi csata után érkezett Konstantinápolyba, az igéretek, melyeket kapott s melyek tényleg fegyveres segélynyújtásra vonatkoztak, legalább a csehekre nézve elvesztették értéköket.
A császár, ki attól félt, hogy Bethlen bármely pillanatban egész erejével megtámadhatja, megosztotta hadseregét. Dampierre 6000 főnyi sereg élén a magyar határon helyezkedett el, Buquoy pedig a többi haddal Miksa bajor választó és a liga seregével igyekezett egyesűlni, hogy a csehek ellen működjék. Dampierre Laggerbachnál megvert egy 5500 főnyi magyar csapatot, mely Hainburg vívására indúlt, de e kísérletét ostromlétrák hiányában valósítani nem tudta s visszavonúlt. E siker arra bátorította; hogy előre nyomuljon s próbát tegyen Pozsonyt rohammal bevenni. Odaérve Dampierre a vár környékét tekintette meg, hogy a támadásra alkalmas pontot keressen, miközben a várbeliek agyonlőtték (1620 oct. 9.). Ezzel eldöntetett a császáriak visszavonulása. Néhány nappal később – oct. 13-án – Bethlen bevonúlt Pozsonyba és értesítette a cseh sereg parancsnokát, az anhalti herczeget, hogy Morvába nyomúl s ott vele egyesűlni fog.
24. DAMPIERRE A HALOTTAS ÁGYON.
Mielőtt Bethlen ez ígéretét beválthatta, felkereste őt Angouléme herczeg, hogy a császárral új alkudozások indítására bírja. A franczia udvarnál XIII. Lajos uralkodása kezdetén a szigorúan katholikus párt kerekedett felűl s elnémította a Habsburgok ellenségeit, kik ott I. Ferencz korától kezdve IV. Henrikig túlsúlyban voltak. A prágai lázadást a franczia király udvarában élesen kárhoztatták, a gyóntató, valamint a miniszterek Lajost a Habsburgok megsegítésére igyekeztek bírni s a király 1619 karácsonyán csakugyan megtette az igéretet segélynyújtásra. Utólag azonban ismét aggodalmak támadtak; a franczia féltékenységet a Habsburgok irányában gyökerestűl kiirtani még ekkor sem lehetett s végűl a király fegyveres támogatás helyett csupán közvetíteni akart Ferdinánd javára.
E czélból Angouléme herczeg vezetése alatt követséget küldött Németországba, hogy Ferdinánd és a csehek kiegyezésének útját egyengesse. A követség nem kapott határozott utasításokat arra nézve, minő alapon kezdeményezze a tárgyalásokat; vajjon Ferdinándot felhívja-e a Csehországról való lemondásra s ezért neki másnemű kárpótlást igérjen vagy pedig a cseheket ösztönözze a császár előtti meghódolásra? De még így is fölöttébb előnyös volt a követség a császárra, mert annak bizonyságáúl szolgált, hogy habár Lajos király a császárt nem is részesíti, mint igérte, katonai segélyben, még sem táplál iránta ellenséges szándékokat. A francziák jó indulatú semlegessége pedig elég volt arra; hogy Frigyes cseh király német barátait áldozatkészségökben ellankassza.
Magyarországot illetőleg szintén előnyösnek bizonyúlta császárra a franczia beavatkozás. Angouléme herczeg Bethlent új alkudozásokra akarta bírni, melyekben a csehekre semmi tekintet se legyen s a császár uralma Magyarországban bizonyos föltételek mellett visszaállíttassék. Egyedűl a fejedelem elszántsága, ki nem akart másodízben is hűtlenné lenni a szövetséghez s még kevésbé egyezhetett Ferdinánd uralmának visszaállításába Magyarországon, okozta, hogy Angouléme herczeg minden eredmény nélkül volt kénytelen Pozsonyból távozni. Bethlen állhatatossága annál többre becsülendő, mert időközben jelentéseket kapott a cseh hadsereg nyomorúságos állapotáról s visszavonulásáról előbb Ausztriából Morvába, onnan pedig Csehországba, miközben az sehol sem volt képes a liga hadaival egyesűlt császáriakat feltartóztatni. Igéretét mindezek daczára be akarva váltani; elhatározta; hogy maga nem megy ugyan Morvába, de az eredetileg oda küldött lovasságot 8000 főnyi új haddal szaporítja. Ez a sereg gyorsan útnak indúlt s 1620 november 8-án estefelé Böhmisch-Brod és Scwarzkostelez vidékére érkezett s így négy mérföldnyi távolságra állott Prágához, melynek közelében a Fehér-Hegyen ugyan az nap vívatott a döntő csata.
25. FAFARAGVÁNY A ST. VEIT TEMPLOMBAN PRÁGÁBAN.
ST. MARIA DELLA VITTORIA A FEHÉRHEGYEN.
A FEHÉRHEGY NYUGATRÓL.
Dörre Tivadar eredeti rajza után.
Az említett 8000 főnyi magyar sereg azonban a csatában már részt nem vehetett, hanem a vereség hírére nyomban megkezdte a visszavonulást. Ellenben Kornis vezetése alatt a harczmezőn is voltak jelen magyar csapatok, csakhogy Thurn állítása szerint épen gyávaságukkal tűntek ki, mert, a mint mondja, a tulajdonképeni harczban csak tíz emberök esett el, míg a többi a csatatér kőbányái közt a Moldva folyóhoz menekűlt. Bethlen a vádat igazoltnak vette s Thurn további állításai alapján a vezérre, Kornisra is kiterjesztette, kit a beállott rendetlenség fő okozójának nyilvánított.[7]
Jegyzetek