HARMADIK KÖNYV
HANYATLÁS KORA


Báthory István követsége a béke érdekében. Ferdinánd király gyászünnepélye. A török támadás kezdete 1566-ban. A győri táborozás lefolyása. Forgách helyzete II. Miksa udvarában. A történetíró elhagyja az országot, Páduában beiratkozik újra az egyetemre, majd átmegy János Zsigmondhoz.


48. A PRÁGAI HRADSIN.

AZ 1565-ik év elején zord idő járt az országra. Miksa atyja békés természetű uralkodását hamar elhagyta, s a kemény idő daczára is mozgósította seregeit. A kiindulás pontjául Kassa volt kijelölve, hová a király seregei egybegyűltek. A hadi tanácsban Báthory és Svendi terve állt egymással szemben: az első az alkalmas időjárást tekintve Tokaj ostromlását sürgette, minthogy a vár a Tisza és Bodrog befagyása folytán a tél idején megközelíthető, Svendi azonban nagy óvatossággal apróbb csatározásokat ajánlott. Báthory terve győzött, s a sereg megindult Tokaj alá, melyet Némethy Ferencz védett 1500 kiváló katonával. Svendi ment előre, de Némethy megszalasztotta. Február hetedikén a várost bevették, a német katonák szép zsákmányt találtak. Másnap erős ágyúzás kezdődött minden oldalról, úgy hogy két nap mulva már az általános ostrom is megindult, de 600 embert veszítve az ostromlók visszavonultak. A várbeliek ezalatt a falakat javítgatták. Még aznap délután új ostrom kezdődött. Így folyt ez néhány napon át, mikor azonban Némethyt egy ágyúgolyó megölte, a várbeliek feladták az erősséget. Négyszázan vonultak ki a várból, a középen vitték vezérük szőnyegekbe takart holttestét. Az egész menet inkább fenyegető daczos volt, mint szomorú, írja Forgách.[126]

Április 25-ikén Somlói Báthory István, Forgách rokona, Bécsbe érkezett, hogy a béketárgyalásokat folytassa. Ugyanazon ügyben küldte két hét mulva a lengyel király is Crazinczy Ferencz nevű követét. Minthogy azonban időközben Békés Gáspár a török segítség biztos igéretével tért vissza a szultán udvarából, új békepontokat küldött János Zsigmond utána. A két fél követeléseinek egyeztetését a lengyel követ indította meg. Egyik se engedett: János Zsigmond a törökben, Miksa harczi szellemében bízott. Hiába küldött Erdélybe Báthory gyors futárt engedményekért, János Zsigmond nem engedett. Crazinczy eredménytelennek látta békéltető szerepét, ünnepélyes tiltakozást emelt ura nevében az ellen, hogy mindegyik fél gyanús szemmel nézze működését, azután hazament. Báthoryt azonban a király elfogatta, azon gyanú alapján, hogy nem ura által adott békepontokat terjesztett elő.


49. SVENDI LÁZÁR NÉVALÁÍRÁSA.[127]


A nyár kisebb hadi vállalatokkal telt el. Svendinek különösen Erdőd elfoglalása feküdt a szivén, erős vár is volt, meg György barát kincsei is ott voltak. Azok számát pedig nagyon sokra becsülték. Svendi Balassát küldte előre, hogy kezdje meg a vár kiéheztetését. Balassa azonban tétlenül nézte a napot, úgy hogy a vár csak augusztus elején került Svendi kezébe a német őrség árulása folytán. Húszezer forintot találtak a várban, nem számítva a tömérdek arany és ezüst edényt.

Néhány nappal később volt a Ferdinánd emlékére rendezett gyászünnepély a Szent-István-templomban. Augusztus 6-án a holttestet kiemelték a vár kápolnájából. Az ünnepélyre sok követ és előkelő ember gyűlt össze. Délután három órakor indult meg a gyászmenet: elől vitték a birodalmi sast, az országok zászlóit czímereikkel, a csatlósok feketébe húzott lovakon ültek, melyek takaróira szintén jelvények voltak kivarrva. Ezt követte a papság, a császár holtteste, majd Miksa király, testvérei és ezek kisérete zárták be a menetet. A holttestet a Szent-István-templomban magas ravatalra helyezték, az esztergomi érsek végezte az ünnepélyes halotti szertartást. Másnap korán reggel megismételték a szertartást, melynek végeztével Forgách Ferencz mondott halotti beszédet az elhunyt király érdemeiről. Beszédével az igaz hála koszorúját tette le jótevője sírjára. Ragyogó ékesszólással kéri Isten segítségét, hogy a nagy halott emlékéhez méltó szavakat találjon. Kimerítő bőséggel emlékezik meg Ferdinánd jeles tulajdonságairól, különösen kegyességét, igazságosságát és vallásosságát emelte ki. Kiváló tulajdonsága gyanánt említi fel azt is, hogy szeretett a bölcsek munkáival foglalkozni, sokat tanult a történelemből, midőn a kiváló ősök követendő példái után törekedett. Ő is azért mondta el a nagy halott erényeit, hogy azok követését hallgatói lelkére kösse. A nagy veszteség fájdalmát érzi mindenki, melyet csak az a tudat enyhít, hogy nem vesztek el egészen, fiában maradtak fenn az országnak. Hosszabb beszédre készültem el, – mondja beszéde végén, – noha Ferdinánd erényeihez illőt nem lehet mondani, hanem úgy fájdalmam nagysága, mint kiömlő könyeim megakadályoznak szándékom kivitelében. A hátralevő idő alatt hadd legyen szabad a fájdalom, a zokogás és köny, ez legyen magasztalásának befejezése, melynek méltó befejezése nem lenne az örökké folyó dicsérő beszéd.


50. FORGÁCH FERDINÁND KIRÁLY FELETT TARTOTT
«ORATIÓ»-JÁNAK CZÍMLAPJA.[128]


A diszítés nagyszerű volt: a magas ravatalt tömérdek számú és különféle szinű láng ékesítette, de mindennél hangosabban hirdette a gyászt a mély csend, a lobogó fáklyák, a feketébe öltözött nép és templom, mely mind bizonyítéka volt az elköltözött nagy népszerűségének. A holtat azután előkelő férfiak szent Mihály lovára tették, a városból kivitték a dunai kapun át, honnan kocsi vitte el Prágába, s ott felesége mellé temették.

Miksa a következő év (1566) elejére birodalmi gyűlést hirdetett, minthogy szokásban volt az uralkodás megkezdésének első évében gyűlést tartani. A gyűlés megtartását egyébiránt az a remény is siettette, hogy esetleg segítséget eszközölhet ki a török ellen. A cseh és ausztriai rendek nagy számmal küldték követeiket, mert több előkelő állásra nyilt kilátás a számosnak igérkező gyűlésen. A magyar rendek négyszáz főuri ifjúból álló csapatot szavaztak meg a kiséretbe. A vezetésre Zrinyi Miklóst, majd Forgách Simont szólították fel, de ezek kibujtak a tisztség alól. Miksa a dolgot nagy sértésnek vette, kimondta, hogy senki se legyen környezetében se a tanácsból, se a kanczelláriából, úgy hogy még Oláh Miklós se lehetett vele magyarországi útjában. Deczember közepén az udvar elindult Augsburgba, miután a februárra hirdetett országgyűlés ügyeinek elintézését Károly főherczegre bízta.

A király kérése a birodalmi gyűlésen a rendeket meghatotta. Negyvenezer gyalogost és nyolczezer lovast szavaztak meg nyolcz hónapra, a következő két év hat-hat hónapjára ennek a felét, ha szükség lesz rá. Károly főherczeg pedig itthon az országgyűlést megnyitó beszédet felolvasta; a királyi leirat kívánságai iszonyú zajt keltettek, a rendek a nádor választását sürgették újból, majd megtagadtak minden adót. Hatalmas könyörgő levelet küldtek ki a királynak. Kérték, hogy vegye tekintetbe az ország nagy nyomorát, mely az utóbbi időben majdnem kétségbeejtő, álljon el a nagy követelésektől. Felsorolták Balassának meg a zsoldosoknak ismétlődő erőszakosságait. Mikor a Miksába vetett bizalmat is csalónak látták, az elkeseredés tetőfokára hágott.


51. ERDŐD VÁRA NYUGATRÓL. A VÁRKAPU.[129]


Erre az első lépést az adta meg, hogy a király a nyomorgatott nemzet előkelőit mellőzni kezdte, midőn Delphino Zakariásban idegen embert ültetett a győri püspökségbe. Delphino 1527 május 29-ikén született Velenczében, tehát olasz ember volt. Páduában tanult, az egyházi pályán gyorsan emelkedett, forcellii, majd pharei püspök, később pápai követ lett a királynál. A nagyszombati zsinatra IV. Pius február 11-ikén levelet írt. Figyelmeztette az egybegyűlteket az egyházban teendő újítások fontosságára. Oláh a zsinatban határozattá emelte, hogy ott helyben tiz papnövendék számára építsenek nevelőintézetet. Delphino nagy tevékenységet fejtett ki az újitások elfogadtatásában, azért a pápa már egy hónap mulva a Sancta Maria in Aquino-i egyház biborosává nevezte ki. Így vette pártfogásába Miksa, s még ez évben megtette a győri püspöki javak kormányzójának. Chantone spanyol követ már 1565 végén megírta haza, hogy a bíboros kinevezése elégedetlenséget idéz elő. Bár czím nélkül akarja Miksa rábízni a püspöki javak kormányzását, mégis kelletlenül fogadják a hírt, mert a bíboros magyarul sem tud s kinevezése az ország törvényeibe ütközik.[130] Miksa látta a kitörő elégedetlenséget, s bár jobban óhajtotta volna Forgáchot kinevezni a püspökségre, a florenzi herczeg kérésére mégis a bíborost nevezte ki. Az elégedetlenség csakugyan nyiltan kitört. A győri káptalan előtt Szarvaskendi Sibrik László és Gergely kijelentették a maguk és Máté nevű fivérük nevében is, hogy bármelyik megyében levő birtokaiktól, a melyektől a győri püspökségnek gabona-, bor- és más egyéb dézsmát adni szoktak, de csak a törvényes püspököknek, mivel azonban Delphino Zakariás külföldi s így törvényes püspöknek nem tekinthető az utóbbi pozsonyi országgyűlésen történt ellenmondás folytán (1569), tehát a bíbornoknak, sem bérlőjének nem adják meg a szokott dézsmát. Miksa az ellenkezést végre megunta, Delphino is belátta, hogy nincsen czélja maradásának, XIII. Gergely szent-anasztázi bíbornokká tette, s ő mint ilyen halt meg 1583 január első napján Rómában.[131]


52. DELPHINO ZAKARIÁS NÉVALÁÍRÁSA.[132]


1566 július közepén már mindenhol arról beszéltek, hogy a török nagy hadjáratra készül. De nem igen hittek a hírhozóknak, s egymással hitették el az emberek, hogy a hadjáratból semmi se lesz. Szulejman pedig ezalatt már útban volt; mikor Eszéknél átkelt seregével a Dráván, az emberek tétován álltak meg a váratlan fordulat láttára. A török terve az volt, hogy a fősereg Ausztria felé húzódik, de útba ejti Szigetvárt, a sereg egy része pedig Pertaff vezérlete alatt Gyulát foglalja el, hogy ellenséges terület ne maradjon a sereg háta megett. Pertaff hatalmas sereg élén (40,000 ember volt körülbelül) május 26-ikán indult meg Temesvárról. A Körös mellékén Gyula volt a király utolsó vára; tőle nyolcz kilométernyire Világos vára fekszik, de az mint erősség jelentéktelen. Gyula élén akkor Kerecsényi László állt.


53. DELPHINO ZAKARIÁS BIBORNOK PECSÉTJE.


Kerecsényi zalamegyei származású ember volt. 1555-ben Szigetvárt kormányozta, 1560 végén gyulai kapitánynyá nevezte ki a király Mihály bátyja befolyására, ki alnádor volt. A vár gondozását 1561 márcziusában vette át, megerősítette, de az udvarral szemben ő is elégedetlenkedett, mert katonái hosszú időközökben nem kaptak zsoldot. Végre 1564 október 5-ikén kötötte meg a már említett szerződést Miksával, melynek hatása alatt a várat gondozta. Jellemét nagyon eltérően itélik meg. Gregorianczy Pál kiváló katonának tartja,[133] Forgách ellenben dölyfös, nagyratörőnek, kiben a szerénység alatt erős kapaszkodás volt. Felesége vagyonából nagylelkű volt a németek iránt, tehát mintegy megvásárolta a gyulai kapitányságot. Nikolsburg várát 60,000 forintért vette meg, de kevés volt a pénze, azért fösvény volt katonái s a nép iránt. A vesztegetésekre is sok pénze ment el. Se rossz, se jó katonai jellem nem volt.

Ungvárott alkudozott Svendivel, mikor a török közeledésének hírét meghallotta. Az ostrom július másodikán kezdődött. Ágyúkkal négy oldalról támadta meg a török a falakat, elsősorban a párkányzatot pusztította el, hogy az ostromlottak a falról ne tudjanak védekezni. Az ostrom ötödik napján a sereg a huszárvárba vonult vissza, de két hét elteltével ezt is feladta s a védelem a belső várra szorult. Az ostromlók tornyokat építettek, kettőt fából a római ostromló-tornyok formájára vizes bőrrel fedték be. Mások a kiszárított árkot tömték. A védőket több baj érte. Már kezdetben három ágyújok szétrobbant, megölte a legkitünőbb tűzéreket, a másik baj az volt, hogy fából épült védőhelyeik elégtek. Július 20-ikán nagy ostromot állottak ki győzedelmesen. Férfias erővel fogadták a támadást, bátran viszonozták a csapásokat kora reggeltől késő estig, a mikor a török ezer embert veszítve visszavonult.

A török a vár új ostromlási módját tervezgette már, mikor Kerecsényi teljes reménytelenségbe esett. Mások tanácsának kikérése nélkül nyílon levelet dobatott ki a táborba, melyben Báthory Kristófot beszélgetésre hivatta magához, hogy a béke felől tanácskozzék. Báthory meg is jelent, de titokban czédulát nyomott Kerecsényi kezébe, hogy még néhány napig tartsa magát, mert a török sereg nemsokára elvonul a vár alól. Kerecsényi azonban nem hajtott az okos tanácsra. A várbeliek a kapitány reménytelenségét onnan származtatták, hogy már nagyon vágyódott fiatal felesége, Tersáczky Klára után. A békét az aradi bég közvetítette. Feltételek voltak, hogy az elvonulás a fegyverekkel, drágaságokkal együtt szabad legyen, negyven szekeret adjon a török a betegek s a holmik elszállítására, végül három bég és három előkelő török legyen a kezes. Melith György nevű horvát tolmácsra hallgatott, ki biztatta, hogy nincs semmi csalás a dologban. Mikor a kivonulás kezdődött (szeptember 2.), a lovas törökök feltartották őket, hogy a dologról Pertaff semmit se tud. Mikor a basához mentek, a tábor közepén elfogták őket, alig tudott a katonák közül ötszáz a közeli nádasba menekülni, de ezek is elpusztultak az éhségtől. A hiszékeny kapitányt a belgrádi börtönbe vitték, a hol néhány évi raboskodás után meghalt. Így veszett el Gyula s vele együtt az utolsó remény Forgách birtokainak visszaszerzésére.


54. SZIGETVÁR.[134]


A hírhozóknak igazuk volt, a török megindult Szigetvár ellen is. Szulejman augusztus 1-én állt meg a vár falai alatt. Az események hatása alatt Bécs is megmozdult, az udvar nem nézhette az eseményeket megszokott egykedvűségével. Miksa sürgős rendelkezéssel mozgósította seregeit, augusztus 12-ikén megindult Bécsből, miután serege Pozsonyba előre ment. A király kiséretében voltak Ferdinánd főherczeg, Schwartzenburg gróf, Oláh, Forgách Ferencz, Báthory országbiró, Mérey Mihály nádori helytartó, Tahy főlovászmester. Óvár alatt a sereg öt táborba osztva várta a király rendeletét. A rendelet késett, mert a király és tanácsosai eltérő véleményben voltak a teendők iránt. Batthyány Ferencz levélben azt tanácsolta, maradjon a király helyben, legalább könnyebben nyujthat segítséget, mert ha elmozdul, futásnak tartják. Forgách Ferencz Esztergom ostromát sürgette. Számított arra, hogy a császári sereg esetleg nem ütközik meg, s abban az esetben legalább a visszavonulás lett volna biztosítva, s a nagyhangú hadjárat némi eredményt is elér. Véleményéhez Tahy is hozzájárult. A többség azonban a háborúban annyira veszedelmes középútra tért, a Győr felé való vonulást ajánlotta. Augusztus 22-ikén a sereg megindult Győrbe.

Miksa tábora Abda falu előtt volt, míg a fősereg a Rábcza partján helyezkedett el. Itt csatlakozott Verancsics, Bornemisza és Dobó István hozzájok.

A közelfekvő Kajár faluból a törökök kisebb csapattal támadtak. A legyőzetést színlelve visszavonultak, a sereg egy része könnyelműen követte őket, így szétszóródtak s a visszaforduló törökök könnyen legyőzték őket.


55. THURY GYÖRGY KARDJA.[135]


A sebesültek közt volt Horvát Bertalan is, kivel Szulejman barátságosan beszélgetett. Sebeibe nemsokára meghalt a börtönben. Balassa András is csúfos vereséget szenvedett a török előcsapatoktól, mikor Szigetvár felé húzódott. A kassai részekben szerencsésebben folyt a háború Forgách Simon ügyessége folytán, kit a király ismételt felszólítással hívott meg a harcztérre. A mellőzés miatt neheztelő régi katonát engesztelésül megtette Svendi vezértársának és tanácsosának.[136]

Győrből a sereg lassan indult tovább. Menetközben a végleges sorrendet megalakították: elől a magyar lovasság ment három csapatban, középen az ágyúk, podgyász, szekerek, azután a gyalogság, s végül a német nehéz lovasság. Augusztus utolsó napján értek Jenő alá. Jól megerősítették a tábort. Szeptember 5-ikén Mahmut székesfehérvári bég a sereg közelében volt, korán reggel néhány kószáló lovast elragadott, többet megölt. Míg a németek álmélkodva nézték a török vakmerőségét, a magyar lovasok Túry György vezetésével lóra kaptak, üldözőbe vették a portyázó törököket. A síkon előnyben voltak a gyors török lovak, de a Vértes erdejében hamar kimerültek, a mieink utólérték őket. Nagy részüket lemészárolták, a béget sok társával együtt elfogták s a királynak átadták. Túry arany nyaklánczot kapott s arany sarkantyús vitézzé ütötte a király érdemei elismeréséül.

A fogoly Mahmuttól hallották, hogy Gyula vára elesett, hogy Szigetvár se tartja már soká magát. A várbeliek segítséget kértek újra egy babocsai ember által, ki küzdelmük szemtanúja volt. A király beható megfontolás után – pedig csak a gyors segítség menthette volna meg Szigetvárt – Perneczy István vezetése alatt két német zászlóaljat küldött Babocsa felé, de a katonák az éj sötétjében elszökdöstek s így a vezér visszatért a táborba. Erre a távoleső várak kapitányai is felhagytak a várak védelmével. Berzencze, Csurgó, Zákány, Lak, Vizvár, Bélavára, Segesd így jutottak kardcsapás nélkül török kézre.

A király tett helyett tanácsot tartott. A magyarokat azzal akarta a németek tanácsára hajlítani, hogy a kémek s a menekülők szerint a szultán Szigetvárról egyenesen ellene vezeti hadait, – pedig ez csak csele volt a szultán nélkül levő seregnek, – azért a németek egybehangzó tanácsát tartotta jobbnak, mely szerint a sereg visszatér Győrbe, a megerősített táborba. Az a terv merült fel, – mely kétségtelenül a legéletrevalóbb volt, hogy a nagy dunai szigetekre hajóhidat kell építeni az élelem átszállítására, míg Győrt Ferdinánd főherczeg védje meg az esetleges támadás ellen. A németek azonban ezt a tervet is ellenezték, mert – mint Forgách írja – nem tőlük eredt. Szeptember tizennegyedikén este megszólaltak a kürtök, a sereg megindult visszafelé. Két napnyi utat tettek meg egy nap alatt. A tábort; várost árokkal, töltéssel vették körül, a hol a Duna és Rába nem nyujtott védelmet.


56. GYŐR.


A sereg végre megunta a hosszú tétlenséget. A magyarok sürgetve kérték a királyt, hogy válogatott csapat élén támadják meg Székesfehérvárt, legalább kiséreljék meg a győzelmet valahol. A terv kivitele semmi veszélylyel se járt volna, ha a merészséghez bátorság is járul. Miksa beleegyezett. Szeptember huszonnegyedikén vonult el a csapat a király előtt. Állt 7000 német lovas, 1000 ferrarai önként vállalkozó, 1000 magyar lovas és ugyanannyi gyalog katonából, 4000 olasz, az egész úgy 14,000 emberből állt. A sereg után 22 szekér vitte az élelmet és podgyászt. A németek sok podgyászt, sátrakat, nagy útra való felszerelést vittek magukkal. Négy mérföld megtevése után a Bakonyban letelepedtek, mert a németek szokásaikhoz híven ragaszkodtak, ebédet főztek, húzták az időt. Csak éjjel tettek meg újra kis utat. Végre három mérföldnyire Székesfehérvártól egy völgyben letelepedtek, Túry Györgyöt előre küldték, hogy kémlelje ki a láthatárt. A török nem mutatkozott, mert az őrség nagy része portyázáson volt kinn. Salm azonban a rendkívül kedvező körülmény daczára se támadta meg a várost. Hiába volt a folyton növekvő zúgolódás, a magyar táborban megnyilatkozó nyilt elégedetlenség, a sereg nagyobb része törököt nem is látott. Túry, Török Ferencz, Gyulaffy László támadták meg itt-ott a portyázókat és sokat levágtak közülök.

Forgách ezalatt a győri táborban volt a sereg ott maradt részeinél. A székesfehérvári kirándulás ideje alatt mintegy az Isten haragjaként szörnyű tűzláng emésztette föl Győr városát. A tűz okát bizonyosan nem tudták megállapítani, némelyek azt állították, hogy véletlenül támadt, mások pedig a török bosszúját látták benne. Igen erős szélben támadt a tűz a Rába melletti kapu közelében. A város szűk utczáiban hihetetlen gyorsasággal terjedt a láng, a szél elhordta az égő anyagot egyik házról a másikra, majd megfordult s a város másik részén pusztított el mindent.

A magyar tábor közvetlenül a város fala alatt húzódott el, tehát féltek, hogy a tűz oda is átmegy. Ekkor váratlanul lángnyelv csap ki Oláh Miklós konyhájából, a közellevő széna és egyéb égő anyag hirtelen lángba borul. Míg az emberek egy része megrémülve tehetetlenül nézte az elem borzasztó pusztítását, mások az ellenség jövetelének koholt hírére fegyvert ragadtak, az istállók és sátrak oltalmazására összefutó embereket a láng és sűrű füst teljesen elkülönítette a többitől. Borzasztó látvány volt. A tűz ropogásához a nők és gyermekek jajgatása, máshol a betegek és sebesültek kiáltozása járult. Volt olyan is, a ki az árokba ugrott, minthogy a városban se talált menedéket, mások pedig részben elégett testrészekkel futkostak fel-alá, sokszor hozzátartozóik se ismerték fel a szörnyen eltorzult alakokat.

Forgách hirtelen megfontolással parancsot ad ki a körülötte levőknek, hogy a Dunából vizet merítsenek, erősen öntözzék az égő anyagot, a távolabb eső dolgokat pedig az éghető anyag eltávolításával mentsék meg a tűztől. Így a tűz csak a magyarok táborának egy részét emésztette fel. A városban azonban minden kisérlet hiábavaló volt. A végső pusztulástól Fregosy Aurél florenczi ember mentette meg a várost és a tábort, de a puskaporos tornyot csak szörnyű erőfeszítéssel tudta megmenteni a lángoktól. Sok ember égett el, élelem és más anyag is nagy mennyiségben. Csupán a templom és tornya maradt meg, továbbá a vár kapitányának háza, mely a vár belsejében volt, és teljesen külön állt a többitől.[137]


57. TAHY FERENCZ NÉVALÁÍRÁSA.[138]


A borzasztó pusztulás, a katonák folytonos szökése, a hadjárat teljes kudarczából származó szégyenérzet gondolkodóba ejtették a királyt. Ha a jövőben úgy folytatódik a dolog tovább, nem tudta volna senki megmondani, hová fejlődnek az állapotok. Háborús világot élt az ország, katonai ereje azonban hallatlanul gyengének bizonyult. Se szakszerű vezetés, se megbízható katonái nem voltak. A török hatalom ellenben fenyegető arányokban növekedett. Gyula és Szigetvár mellett több kisebb jelentőségű hely jutott kezébe, anélkül, hogy a fényes haderő a legcsekélyebb visszatorlást is megkisérlette volna.

Október huszonegyedikén Miksa összehívta a magyar és német tanácsosokat, hogy az ügyet velük megbeszélje. Forgách nem kis méltatlankodással sorolja fel azokat, kik a fontos ügyet elintézték. A németek között alig talál valamire való embert. A magyarok közt is sok tehetségtelen volt, de az udvari tisztviselők közt mégis volt néhány derék ember: Tahy főlovászmester, a két Bánffi testvér, Dobó István, Pető János, Mérey Mihály nádori helytartó. A király a magyarok írásban benyujtott javaslatát olvastatta fel először, azután a németekét mondta el Teuffel György. A német vezér kijelölte azt, hová milyen csapatokat kell küldeni, mely várakat megerősíteni, a hadsereg mennyivel fogyott, azokat pótolni kell, a sereg többi részét pedig a közelfekvő falvakba szétosztani. A magyarok javaslatát Forgách és Tahy fejtették ki bővebben. A sereget nem tanácsos szétosztani, mert se nem hasznos, se az ellenség nem fél tőle. A mult megmutatta, hogy a magyar könnyű lovasság mit tudott művelni, ha tehetséges ember állt az élén. Ennek gyarapítását és fejlesztését kell tehát tovább folytatni.

Miksa ismét a németek tanácsát fogadta meg: nem kivántak újabb áldozatot, a haderő eltartása is könnyebb volt a szétosztás által, minthogy a zsold sokszor elmaradt, a katonák pedig a jobbágyok javaiból kárpótolták magukat. Másnap hajnalán udvarával együtt Komáromba ment, onnan Óvárra, majd Bécsbe. Két német zászlóalj ment Veszprémbe, a többi a kitűzött helyekre; így ért véget a nagyon biztató reményekkel megindult győri táborozás. Viharűzött felhőnek bizonyult a német lelkesedés hazánk megmentésére, mely áldásos termékenyítés helyett borongó hangulatot hagyott maga után. Ebből fejlődött ki a német párt csalódása, a nemzet bizalmatlansága a külföldi segítség iránt. Kevés idő mult el, mely alatt a magyarok jobbjainak elkeseredése tetőfokra hágott, s tömegesen az erdélyi udvarban keresték fel a támaszt a faj megmentésére.

Deczember másodikán levelet ír Forgách Bornemisza Pálnak Pozsonyból, melyben tudósítja, hogy másnap Pornóba megy bizonyos családi ügyek elintézésére. Kéri a püspököt, hogy küldje el neki nagy gonddal készített naplójegyzeteit, melyeket saját tapasztalataiból írt le. Megigéri, hogy a legnagyobb titokban tartja őket. Innen magyarázható meg részben az, hogy Forgách nem nevezi meg a hazai eseményekre vonatkozó forrásokat, minthogy kötve volt szerzőik megjelölésében. Elhatározta, hogy az egykorú magyar dolgokat saját erőihez mérten megírja, adja Isten, hogy tettre kerüljön a dolog. Forgách hangulata egyébként nagyon komoly, a mellőzés bizonyos keserűsége ri ki soraiból. Magamról mit se írok, – folytatja levelében, – megsirathatnám ugyan jelen helyzetemet is, de az még rosszabb, hogy se nem adhatok, se nem kaphatok. Remélem, hogy Tisztelendőséged nem hagy el soha; jóindulatába ajánlom magam.[139]

Forgách befolyása az udvarban a Ferdinánd halála óta eltelt két év alatt erősen hanyatlott. A király németesítő politikai törekvését nem vallotta magáénak, bántotta a kötekedő német környezet, azoknak nagyon szembetünő befolyása az udvarra. Miksa nem igen nagy hadvezér volt, a német segítség se volt számbavehető, azért a haderő hiányával levő országnak hol egyik, hol másik helyét szakította el az anyatesttől a török, néha lassan, észrevétlenül, máskor erővel, de legtöbbször megtorlás nélkül. A király nem hallgatott a magyar tanácsosokra, Forgáchra se, s ez a mellőzés bántotta lelkét, mely ez időtájt a tespedés állapotában volt. Nem tudta határozottan, mit tegyen, minden benyomás erős nyomokat hagyott kedélyvilágában. A lassú megfontolás sajátja volt, melynek következménye a törhetetlen erejű meggyőződés lett, hogy a magyar nemzetet Erdély van hivatva megmenteni. Másfél év telt el, s ő mindenkit bámulatba ejtett, mikor átment Erdélybe. Azok közül való, kiket lelkük ereje jó vagy rossz, de mindig kiváló tettek végzésére ösztönöz.

Az udvar politikájában nem állott be semmi változás, noha János Zsigmond újra felvette a béketárgyalás fonalát. A két uralkodó szövetkezésének legnagyobb harczosa volt Békés Gáspár, ki ekkor tűnik fel mint a legjelentékenyebb politikai vezérember. Nagyjában Martinuzzi politikájának követője volt, de annak tehetsége és eszközei hijával. 1567 elején volt meg a lakodalma, melyre Forgách Simon Szénási István nevű emberét küldte el, hogy képviselje. A lakodalmon politikai dolgok is szóba jöttek. Békés elmondta a feltételeket, melyek mellett János Zsigmond hajlandó Miksával a török ellen szövetkezni. A tárgyalás azonban nagy titokban folyt, Szénásit megeskették, hogy Forgáchon és Svendin kívül másnak nem mondja el a dolgot.[140]

A szövetség nem sikerült, május végén mind a két udvar elküldte követeit a portára a szokásos adóval a fegyverszünet, illetőleg Erdély részéről a pártfogás megerősítésére. Verancsics május huszonkettedikén írja Forgáchnak, hogy a király már kinevezte a portára követnek, az alkudozás elé eredményt várva néz. Valami Vianuci János nevű hűtlen szolgáját elbocsátotta Verancsics, de Forgách kérésére visszafogadta szolgálatába, tekintve az ajánló méltóságát. A levél legérdekesebb részét képezi az, melyben szándéka megváltoztatására kéri Forgáchot. Saját ügyeit illetőleg – írja tovább – most nincs más mondani valóm, csak az, hogy közös tanácskozásunkból küldött levelünk Tisztelendőséged kezébe eljusson. Kérem, gondolkozzék szándéka megváltoztatása felől, midőn még kezdetében van a dolog, ne bántsa meg a császárt lelkének indulatosságával, mert régi idő óta tapasztalt dolog, hogy könnyebb a fejedelmektől elnézéssel és türelemmel hivatalt vagy megtisztelő állásokat elnyerni, mint bármelyik előkelő férfi tanácsára kényszeríteni őket. Mert ők is halandók, nem tehetik meg mindig, a mit óhajtanak, s könnyebben ruházzák azokra a tisztségeket, a kiktől az ő adományozásuk lehetősége származik.[141]


A POZSONYI PRÉPOSTSÁGI ÉPÜLET.[142]


Verancsics levelének tartalmát világosabbá teszi Chanton spanyol követnek két héttel később kelt jelentése (június 7.), melyben azt írja királyának, hogy nagy az elégületlenség, mert a császár bizalmatlanságának újabb jele Delphino kinevezése, azért egyházi és világi körökben erősen zúgolódnak. Az udvarban pedig nagy megbotránkozást idézett elő a pécsi püspöknek, Dudics Andrásnak egy udvarhölgygyel kötött házassága, – írja a követ május 23-ikán. – Résztvett a trienti zsinaton, legutóbb Lengyelországban járt követségben, s esztergomi érseknek volt kiszemelve. Most már szó se lehet róla.[143]


58. BORNEMISZA PÁL ERDÉLYI PÜSPÖK PECSÉTJE.


Az ügy, melyben a püspöki kar tanácsot tartott, Delphino ügye volt. A győri püspökségre első és legjogosultabb igénye Forgáchnak volt. Már 11 év óta viselte a váradi püspökség czímét annak javadalma nélkül, melyet egyéb adományok csak részben pótoltak. Miksa szerette volna Forgáchot magához lánczolni a püspökség adományozásával, de Medici Cosmo florenzi herczeg kérésének engedett, s a már említett Delphinót bízta meg a püspökség javainak kormányzásával. A kinevezés miatt tört ki az elégületlenség.

Június tizenharmadikán megnyilt a pozsonyi országgyűlés. Az udvar és a nemesség között az ellentét még nem igen volt oly nagy, mint ekkor. A rendek megtagadták a leirat tárgyalását, míg kéréseiket a király nem orvosolja. Miksa július 2-ikán kelt leiratában elismeri, hogy a rendek súlyos panaszokat nyujtottak be, megigérte, hogy elintézi őket. Forgách a sérelmeket négy pontba csoportosítja. 1. A katonaság rabol, élelemszerzés közben erőszakos, gyilkol is, 2. a kapitányok magán birtokokat foglalnak el, a mint a király is elfoglalta Tokajt, 3. új harminczadokat rendeltek el az ország egyes helyein, 4. a király egyházi és világi tisztségeket idegenekkel tölt be. A tárgyalás hosszú ideig folyt eredménytelenül. Hivatkoztak a rendek a koronázási esküre, a törvények megtartására. Az eredmény nagyon kevés volt, a király megigérte, hogy a sérelmek vizsgálatát kiküldötteivel elvégezteti. A helytartói felebbező törvényszék tagjai közé Forgáchot is beválasztották. Különös az, hogy csak mint pozsonyi prépostot említi a törvénykönyv. (XXVI. §.)

Forgách élete az év hátralevő néhány hónap alatt rendkívül erős átalakuláson ment át. Gregorianczy Pál október 21-ikén halt meg. A megüresedő győri püspökséget Miksa Delphinónak adta, talán nem is annyira a florenczi herczeg kérésére, mint inkább hálakép, minthogy IV. Pál pápánál Miksa birodalmi császárságát sikerült elismertetnie. Ez a püspök nagy elismeréssel ír Forgáchról följegyzéseiben. Előkelő származású, képzett, tehetséges embernek mondja. A közel egykorú másolatban maradt följegyzésekben még a következő sorok is találhatók: Forgách Ferencz később Erdélybe ment át János király fiához, minthogy Miksa a győri püspökséget s a kanczellári méltóságot illető kérését elutasította. Úgy ment át előbb Dudics András pécsi püspök is Lengyelországba, s ott meg is nősült.[144]

Az események homályát ez az eset világítja meg legjobban. A puszta tény annyi, hogy Forgách elesett az őt megillető győri püspökségtől, azután a kanczellárságtól. Oláh Miklós öreg kora daczára se akarta elhagyni állását, Miksa pedig nem kényszeríthette a lemondásra. Hogy jutott Forgách egyébként arra a gondolatra, hogy még Oláh életében kérje annak állását, nem lehet megállapítani. Lehet, hogy Miksa kilátásba helyezte neki Oláh halála után, lehet, hogy bizonyos ok miatt Forgách kérte. A száraz igazság az, hogy egyik állást se nyerte el. Erre lelkének rendkívül erős fölgerjedésében lemondott minden tisztségéről, jövedelméről, a királytól engedélyt kért, hogy az országot elhagyhassa. Miksa elbocsátotta az udvarból.[145]


59. BERZEVICZY MÁRTON NÉVALÁÍRÁSA.[146]


Forgách még az év végén Páduába ment. Életének további folyásáról határozott terve nem volt. Egy előre nyugodt helyet óhajtott, hol kipihenje lelkének erős háborgását, a szenvedett méltatlanság érzését kitörülje lelkéből. A visszatérés útja nem volt elzárva előtte. De vasakarata, életében már többször nyilvánult következetessége meggyőz bennünket arról, hogy Forgách nem ilyen úton szerez magának elégtételt.

Nem is tért vissza az udvarhoz többé.

Páduában érintkezett a számottevő emberekkel, tanulmányozta a lefolyt eseményeket. Teendőjével sokáig nem jött tisztába. Az udvar nem is tulajdonított nagy fontosságot elutazásának, azt hitték, hogy nyugalma helyreálltával visszatér az országba. 1568 január 12-ikén a kamara még kérdést intézett a királyhoz, vajjon kifizesse-e Forgáchnak a szokásos összeget. A király február 6-ikán azt felelte, hogy már meghívta az országba, s akkor majd elintézik együttesen a pénz ügyét. Addig azonban a szolgájának ne adják át.[147] Forgách azonban nem tért vissza az országba. Miksa levelét, Forgách válaszát nem ismerjük. Forgách még elutazása után félév elteltével se volt tisztában azzal, hogy mit tegyen. Május 21-én beiratkozott az egyetemre, mint jogász.[148] Tehát egyidőre még Páduában akart maradni tanulmányai folytatására.

Néhány hónap bizonytalanul telt el. Forgách levelezett az országban maradt rokonaival, az előkelőkkel. Az elégületlenség mindig nagyobb tért hódított. Verancsics márczius 20-ikán jelenti a királynak, hogy Szlunyi és Gyulaffy eljárásáról nem tudja mit írjon. Katonáikat kiküldték zsákmányért, s a török katonák panaszt emeltek ellenök. Gyulaffy László Forgách sógora volt. 1548-ban Mecskey István nem akarta a szigetvári kapitányságot elfogadni, azért sok kutatás után Gyulaffyt tették meg, a ki katonai erényekkel bir, hírneves, előkelő származású, a legelőkelőbb családokkal áll rokonságban.[149] 1560-ban Tihany kapitánya. Forgách külföldi útja előtt a pornói apátságot – lemondása ellenére – valószínüleg Gyulaffy kérésére neki zálogba vetette. A király azonban a törvénytelen szerződést nem hagyta jóvá, s a birtokot másnak adományozta. Közben még egy sérelem érte Gyulaffyt. Egy gazdag török fogolyt a király erővel megvett tőle, hogy drága váltságdíjért hazájába bocsássa. Bár a dolognak törvényes alapja volt, az elégületlen katonát bántotta a sérelem, melyet a közügy terén tapasztalt mellőzés csak növelt. Gyulaffy tehát másokkal együtt elhagyta a király szolgálatát, birtokait, s átment Erdélybe, János Zsigmond udvarába, ki a jeles vezért örömmel fogadta.[150] Kész anyaga volt az elégedetlenségnek az, hogy a király állandóan bizonyos tartózkodással bánt a magyar főurakkal, a megüresedett állásokat, tisztségeket inkább németekkel vagy idegenekkel töltötte be. A tömeges átpártolás okául már 1569 január 20-ikán ezt hozza fel egy névtelen a királyhoz benyujtott jelentésében.[151]

Forgách érintkezését a királylyal sűrű homály födi. Annyi bizonyos, hogy lelke mindig távolodott a visszatérés gondolatától. Észrevette, hogy Miksa nem óhajtja oly kárpótlással visszafogadni, a milyet megérdemelt volna. Lehet, hogy a királynak nem is állott módjában. Elégületlen lelke nem tud megnyugodni a külföldön, tevékeny életre vágyódott újra. Az átpártolt előkelők sorsa érdekelte, ott volt köztük Gyulaffy, sok más ismerőse, barátja. Meglehet, sőt valószinű, hogy ezek befolyása ébresztette fel benne is az eszmét, hogy tevékenységének terét Erdélyben keresse. Báthory István szintén rokona volt, érdeklődött sorsa iránt.

A lelkében megfogamzott vágy mindjobban erősödött. Nem határozott végleg politikai pályáját illetőleg, de október havában elindult Páduából János Zsigmond udvarába.

Az állapotokról kétségtelenül a legkiválóbb képet nyujt Giovanni Michiel velenczei követ jelentése 1569 január 11-ikéről. Az olasz diplomáczia kiváló embereket küldött hazánkba, kik minden dolgot jól megfigyeltek. Arról volt szó, hogy az 1569-ik évre kilátásba helyezett országgyűlésre nem igen gyülekeztek a rendek. Nemcsak az általános elégületlenség miatt, mint a nádori helytartó is írja, hanem a legfőbbek némi idegenkedése miatt sem gyülekeznek, a kik egyetértettek az erdélyivel (János Zsigmondot érti), az ő pártjára állván; egy órára se mozdulnak, hanem nyugodtan és állhatatosan házaikban maradnak, a hol föltétlen urak, a meddig megmarad s nyugodtan van az erdélyi fejedelem is, de mikor az mozdul, ők is megmozdulnak.

Az előkelők közül egyet megnevezek, – írja a követ, – Tahy Ferenczet, ki a király főkapitányai közül való, a legelégedetlenebbek egyike, minthogy elégtételt nem nyert Kanizsa kapitányságának elvesztéséért, mivel sok erőszakosságban s durva kegyetlenségben marasztaltatott el. Egy másik pedig Dobó István nevezetű, gazdag és tekintélyes ember, a ki már Ferdinánd alatt az egész Erdély kormányzója volt. Léva nagyon erős és fontos vár birtokosa, a bányák völgyének elején. Mondják, hogy ott ez idő tájt bizonyos számú lovast és gyalogost gyűjtött össze, s nagyon is kész lenne ő felségének a bányák elfoglalásával nagy kárt okozni, ha bántanák, pedig azok a birodalom jövedelmének nagy részét szolgáltatják. A másik Dobó rokona, Balassa János, a főbbek közül való, annál még tehetősebb, néhány vára van a bányák azon része felé, a honnan nagy kárt tehet ő felségének. E három személy nagy becsülésben áll s nagy párttal bir a nemesek között.

De ha kétséges is ezek elpártolása, ámbár sok magyar igaznak állítja, s a királynak is biztos értesülése van felőle, úgy a legbizonyosabb a nemes Forgách testvéreknek elpártolása. Ezeknek egyike egyházi ember, váradi püspök, Ferdinándnak nagyon kedves embere, a ki körülbelül egy esztendeje méltatlankodás és elégedetlenség miatt a püspökséget és néhány prépostságot (a pornói apátságot és pozsonyi prépostságot érti), melyekkel birt, ő felsége kezébe szolgáltatta, Itáliába és Páduába ment azon ürügy alatt, hogy folytatja tanulmányait; azután, úgy négy hónapja lehet, elhagyván Páduát, a Raguzán át vezető úton Velenczét érintette, s Erdélybe ment, a hol először lakott s lakik testvérével (Pállal). A fejedelem annyira megbecsülte, beczézgette, hogy mindjárt megérkezése után 6000 tallér jövedelmű apátságot adott neki, melynek jövedelmét kész volt még fel is emelni.


60. DOBÓ ISTVÁN SÍREMLÉKE.[152]


Ezeknek egy másik testvérük itt van, Eger kapitánya, mely igen fontos hely, s őt a leghatalmasabb kapitánynak tartják (Simon). De mint igen elégedetlen hűségéről erősen kételkedtek. A Forgách testvérekkel pártolt el egészen s Budáról Erdélybe ment egy rokonuk, a legnemesebb s legfőbb emberek egyike, Gyulaffi László is, kiváló katona, ki ezen időben Veszprém felett őrködött.[153]

Forgách átmenésével Erdélybe élete további folyása el volt döntve. Méltán elmondhatta a határ átlépésével: Alea iacta esto. Az udvar nem kételkedett többé Forgách szándékáról. Helyét betöltötték Radéczi Istvánnal, ki már augusztus 17-ikén választott püspöknek írja magát s szeptember 16-ikán már pozsonyi prépost is. A kanczellári méltóságot Listhy János nyerte el. Forgách előtt a visszatérés útja el volt zárva.

Az események folyamán eljutottunk Forgách Ferencz életének legfontosabb mozzanatához. Megtagadta politikai multját, elhagyta az udvart, melyhez tizenkét éven át hűségesen ragaszkodott. Az átmenés czéljával tisztában vagyunk, az erős akaratú Forgách nem azért vitte véghez lelkének szörnyű harczát, melybe elhatározása kétségtelenül került, hogy összetett kezekkel nézze merev nem törődéssel az események további folyását. Azt a külföldön is megtehette volna. Családi birtokaiból volt annyi jövedelme, hogy szerény visszavonultságban éljen. Tehát működni, a közügyért élni akart tovább is, de nem az udvarnál, hol bizalmatlanságot tapasztalt, hanem a nemzeti eszmék otthonában, az erdélyi udvarban, mely a magyarság érdekeinek gyönge, de egyetlen képviselője volt a darabokra szaggatott szegény hazában.

Az átmenés fontossága s megértésének nehézsége azonban annak okában keresendő. Ennek megitélése a lehető legkülömbözőbb volt kortársaitól kezdve a legújabb korig. Verancsics november 10-ikén írja Draskovics zágrábi püspöknek: A mi Forgách Ferenczünk is a minap átpártolt az erdélyihez, hogy a legjobb reménynyel-e, nem tudom, de mindenesetre nem válik díszére. De várjuk be a következendőket, mert még mindig kétséges a királytól való elpártolása. Hasonló elpártolások nem szoktak az ember vágya szerint teljesülni, gyakran még a késő bánat is hozzájárul, homlokuk meg van bélyegezve s kevesebbet érnek el, mint hiábavaló sóvárgásukban elképzelték. Hasonló szellemben ír Wis Albert portai követnek s Mihály fivérének is (1569 január 7 és 19-ikén). Nálunk – írja Wisnek, – itt nálunk Magyarországon megismétlik a régi lázadásokat. Ezeket Forgách Ferencz volt váradi püspök és Gyulaffy László kezdték meg, egyik se ér annyit, hogy egy kis tavacska vizét fölzavarják. Mások felől is beszéltek ilyesfélét, de még nem bizonyult igaznak senkiről.[154]


61. ISTVÁNFFY MIKLÓS NÉVALÁÍRÁSA.[155]


Istvánfi úgy itéli meg tettét, hogy felháborodott lélek eltévelyedésével, gőgös és ostoba nagyravágyásból történt. (XXIV. k. 332. l.)

Az átpártolás lefolyása azonban kizárja, hogy teljesen egyéni okokat vegyünk fel. Habár nehéz is itélnünk oly tett felett, melyről az érdekelt maga hallgat, s pusztán a kortársak ellentétes felfogására vagyunk utalva, mégis annyit kimondhatunk, hogy Forgách átpártolása nem itélendő el úgy, mint kortársai legtöbbjének önérdeket hajhászó pártoskodása. Nem tehetjük fel róla, hogy a legridegebb önzés volt lelkesítője politikai pályáján, hogy a kapzsiság vett rajta erőt, midőn multját feledve, politikai álláspontját megtagadva, családja évszázados hűségét elhagyva, átment az erdélyi udvarba. Erdély visszaszerzésének erős pártolója volt, a gondolat tőle eredt. A magyarság egyesítésével a török hatalom kiűzésére törekedett. Most pedig Erdélybe ment át. Jelleme nem tudott középúton haladni, de nem kicsinyes czélokért lelkesedett. Tehát nem lehet megitélni átpártolását oly czélt véve tekintetbe, hogy püspöki birtokait akarta visszaszerezni. Nagyon téves törekvés lett volna, mert Erdélyben a vallási szempontok ekkor nagyon alá voltak rendelve az állam érdekeinek.

Miksa király trónralépésével az országra nézve káros változás állott be. Az udvarban élő magyar főurak is bizalmatlanságot tapasztaltak a király részéről, tanácsosai pedig a nemzet megkárosítására törekvő politikát honosítottak meg. A változott viszonyok között Forgách nem találta meg a teret jellemének s tehetségének megfelelő működésre, később pedig nem akart azokba belenyugodni. Nemzeti érzései nem engedték, hogy hazája ügyeit feledő aulikus legyen. Az udvari politika irányát ismerhette, betekinthetett a titkos tervekbe. Ez volt az általános ok, mely miatt mások is elhagyták Miksa hűségét. Kortársaival való gyakori érintkezés, a király nem rokonszenves alakja, a haza fájdalmas helyzete, a főurak gyakori színváltoztatásai, anyagi viszonyainak romlottsága, mindez hozzájárulhatott elhatározása kialakulásához. Lehet, hogy a faj féltése, a német udvar politikájának czélzata őt is a nemzeti királyság eszméjének hívévé tették. Méltatlanba helyezte ő is bizalmát, mint János Zsigmond udvarában tapasztalta, s Báthory trónrajutásakor már betegeskedett, rövid pályafutása után ismét külföldön találjuk, hol rideg reménytelenséggel tünődött hazája sorsa felett, mint kortársainak kiválóbbjai.

Mindenesetre bántotta a mellőzés is. Az udvart teljes odaadással szolgálta, méltó volt igénye a kitüntetésre. A király azonban még csak hasonló érdemekkel biró magyarral se töltötte be a püspökséget, hanem kétes jellemű idegen miatt mellőzte. Mint alkanczellár szintén méltán számíthatott arra, hogy Oláh halála után a király őt nevezi ki kanczellárnak. Ez a kettős oka volt méltatlankodásának. Midőn tehát kortársai hazájuk sorsát fájlalva mentek át az erdélyi fejedelem hűségére, – ekkor már kevesebb volt az érdekhajhászó átpártolás – ne itéljük el Forgáchot, hogy nemzete sorsát fájlalta, hogy egyéni sérelmei erőt vettek lelkén, s ő meg nem engedett eszközhöz folyamodott lelke előtt kétségtelenül nemes czél érdekében. Nem azért ment át Erdélybe, hogy Miksát nagyobb adományok megadására birja, s nem hízelgett János Zsigmondnak, hogy befogadta udvarába. Átpártolása meggyőződésből eredt, nem volt önérdek kielégítésére törekvő pártcsere.

Forgách egyénisége teljesen ellene mond azon felfogásnak, hogy hazaszeretete, hűsége s ragaszkodása királyához, hogy nyilvános élete önzésből táplálkozott. Életviszonyaiból már eddig is láttuk, hogy fáradhatatlan buzgósággal szolgálta hazája ügyeit.

Átpártolása tehát onnan eredt, hogy egyéni törekvéseinek sérelme mellett nem találta többé megfelelőnek a királyi udvart, vagy a megváltozott viszonyok elismerésére nem volt rávehető. A király előtt többé nem volt rokonszenves alakja; az a néhány év, mióta Ferdinánd meghalt, meggyőzte Forgáchot arról, hogy erkölcsi befolyása már nem a régi, s most még az elismerés is hiányzott törekvéseihez. Vaskövetkezetes jelleme felismerte a változást, és nem tűrt alkut.

Midőn egyéni önérzete csorbát szenvedett, mikor annyi oldalról megtámadott nemzete jövőjét féltette, és az udvarban semmi biztosítékot nem látott a magyar törekvések előmozdítására, ne ütközzünk meg átpártolásán. A csalódás őt is a nemzeti ügynek féltésére késztette, mint sok kortársát. A viszonyokkal megalkudni nem tudó lelke új teret jelölt ki számára a nemzeti eszmét képviselő Erdélyben, és Forgách meggyőződéssel követte lelke mind jobban erősödő ösztönzését. Nem volt ez hosszú megfontolás, mely bizonyos előrelátó számítást mégis feltételez, hanem a nagy embereknél szokásos gyors elhatározás. Egyidőre nem valósultak reményei, és átpártolásának eseményei egyidőre azt mutatták, hogy Verancsics jóslata bekövetkezett.

De az új otthonban nem sokáig volt tétlenségre kárhoztatva. Rövid két év mult el átpártolása után, mikor Báthory új fényt borított a kis Erdélyre, és a nagy uralkodó körül csoportosuló államférfiak első sorában találjuk Forgáchot is. Ő alatta élte államférfiúi pályájának legfényesebb napjait. Forgách korán felismerte Báthory lelki tulajdonait és megválasztása előtt hűségesen ragaszkodott pártjához. Az eseményekbe mélyen bepillantó esze hamar felismerte benne a közel jövő nagyságát.


62. POZSONY.





Jegyzetek




HátraKezdőlapElőre