BEVEZETÉS.

ERDÉLY történelme legérdekesebb alakjainak egyike: Kornyáti Békés Gáspár. Alacsony sorsból emelkedett fel – csaknem a trón magaslatáig. Az egyszerű köznemesből, Petrovich Péter apródjából – Erdély első államférfia, János Zsigmond jobbkeze, Miksa császár kegyeltje, erdélyi trónkövetelő lőn. De fordult a sors kereke s a hatalmas és dúsgazdag úrból – nyomorral és betegséggel küzdő bujdosó lett; ki egykor egy országot kormányozott: később mások kegyéből s alamizsnájából tengődött. Átélte az emberi sors minden változatát. A kiben leginkább bízott s a kiért mindenét koczkára tette: abban csalódott legkeservesebben – s a kinek előbb halálos ellensége volt annak szolgálatában önfeláldozóan s dicsőségesen végezte viszontagságos életét.

Valóban változatokban gazdag, szerencsében és balsorsban egyaránt bőven részes élet a Békés Gáspáré.

A mily viszontagságos volt élete, ép oly különböző az ítélet is, melyet róla egykorú és későbbi írók reánk hagytak. Kortársai közül némelyek égig magasztalják, mások hazaárúlónak festik. Újabbkori íróink is, a hányan szólnak róla, annyiféleképen ítélik meg.^[1]

Az ítéletek e különfélesége csak fokozza vágyunkat, hogy megismerkedjünk hazai történetünk ez érdekes alakjával, s földerítsük regényes élettörténete eddigelé rejtélyes szakaszait. Talán elfogúlatlanúl s több igazsággal mondhatunk róla ítéletet mi, kik kora pártszenvedélyétől távol állunk, mint kortársai tevék; s talán több alkalmunk volt bepillantani eddig ismeretlen életviszonyaiba, mint újabbkori életíróinak.

2. IZABELLA KIRÁLYNÉ ALÁIRÁSA.

ELSŐ RÉSZ.
BÉKÉS MINT ÁLLAMFÉRFI.

I.

Származása. Szolgálata Petrovich Péter udvarában. Hű szolgálatai jutalma. Petrovich ajánlatára Izabella és János Zsigmond udvarába kerül. Az ifjú választott királynak legmeghittebb emberévé lesz. Emelkedése a közpályán és meggazdagodása. Enyed, bihar- és fejérmegyei falvak birtoka; görgényi és fogarasi uradalma. Hatalmában és gazdagságában való elbizakodása; jellemzése.

3. NAGY-ENYED.

KORNYÁTI Békés Gáspár, Békés vármegyei törzsökös nemes családból származott (1520). Atyja Békés László, közép-nemes, lugosi alparancsnok (viczebán) volt. Némelyek oláh származásúnak mondják, de csak azért, mert a lugosi bánságból származott. Családja azonban minden valószinűség szerint a Békés vármegyei ilynevű nemzetség tagja vala, s ő maga is Kornyátról írta magát, a mely az ő idejében ugyan már Zaránd megyéhez s a Jenő várához tartozó falvak közé számíttatott, de régebben Békés-megyébe volt kebelezve. Oláhnak inkább ellenségei mondják. Ő maga egész jellemében, teljes élete folyásában, minden ízében magyar volt: magyar erényeiben, hibáiban, minden csepp vérében.

Békés Gáspár emelkedését Petrovich Péternek, a Zápolya-ház hű hadvezérének köszönhette, a kinek már kora ifjuságában udvarába került mint inas, azaz nemes apród. Itt kezdette pályafutását: a Zápolya-ház, a nemzeti királyság szolgálatában. Az öreg Petrovichban kitűnő mesterre s hatalmas pártfogóra talált; viszont ez is fényes tehetséget, sok oldalú képességet s buzgó szolgálatkészséget ismert fel az ifjú Békésben, a ki mindinkább érdemesebbé tette magát bizalmára. És Petrovich – apródját nem sokára komornikává tevé s napról napra tágabb tért nyitott előtte tehetségei érvényesítésére.

Hű szolgálatainak jutalma nem maradt el. 1555-ben Karánsebesen házat, szőlőt és kaszálót nyer urától s 1556-ban atyjával együtt új adománylevelet kap Karánsebes vidékén Dombroviczán fekvő ősi nemesi birtokukra. De a legnagyobb jótéteményt halálos ágyán éreztette vele, midőn őt Izabella királynőnek és János Zsigmondnak ajánlotta, hogy «helyette mindketten, mind a tanácskozásban, mind a hadviselésben Békésre hallgassanak». E szép ajánlatát a 70 éves agg vezérnek, a ki roppant birtokai örökösévé tette a királynét és a királyfit, kegyelettel fogadta Izabella és János Zsigmond; – királyi kegyükbe vették Békést és bizalmukra méltatták.

Békés mintegy 37 éves volt, midőn 1557-ben a királyi udvarba került. A legszebb pályatér nyilott itt előtte kiváló tehetségei érvényesítésére, melyek haladását biztosították. Ész, erély, ambitio, nagyravagyás egyesült nála rendíthetlen hűséggel, szolgálat- és áldozatkészséggel. És ő a királynénak és királyfinak annyira megnyerte bizalmát, hogy ezek «tudtán kívül semmihez sem fogtak és őt minden titkaikba beavatták». – Az ifjú királynak hű udvarnoka, majd legmeghittebb embere, jobbkeze, vezetője, Mentora lett. Az ifjú Zápolya – Forgách szerint – Békés «akaratától egy körömnyire sem tért el», nem érezte magát jól nélküle, vele étkezett, vele aludt egy hálószobában. Betegségében egyre csak Békést sóhajtozta, mindig őt emlegette, s éjjel nappal őt kivánta magához.^[2] Szóval nélkülözhetetlen embere lőn. És Békés meg akará érdemelni, de ki tudta zsákmányolni is ezt a határtalan bizalmat.

Hűséges szolgálataival s ura királya kegyével arányban haladt emelkedése s anyagi gyarapodása. A komornikból főkamarás s az erdélyi tizedek bérlője, majd kincstartó s első tanácsúr – a köznemes udvarnokból nagyságos úr s főnemes lőn; ki atyjától alig örökölt többet egyszerű nemesi curiánál: egy évtized alatt Erdély leggazdagabb földesurává emelkedett.

Mindjárt udvari élete elején adományúl kapta Enyedet; 1561-ben biharmegyei falvait,^[3] 1564-ben a két Kendy jószágvesztése után ezek fodorházi birtokát, majd 1565-ben Fejérmegyében Csanádot, Holdvilágot, Sorostélyt és Monorát. Mindezeknél fontosabb volt Görgény vára és a hozzá tartozó falvak adománya (24 falu Torda megyében és 7 birtokrész marosszéki székely falvakban), melyet 25,000 arany forintban zálogosított el neki fejedelme, «a magyar korona és királyi felség iránt mindenkor tanúsított buzgó törekvése, szorgalma és szolgálatkészsége, hűséges szolgálatai s főként a közelebbi hadi vállalatokban szerzett érdemei elismeréseűl és jutalmáúl».^[4] – Görgény erős várkastélyával, híres vadászterületével az erdélyi kincstári birtokok gyöngyét képezte. De még ennél is fontosabb volt a fogarasi uradalom, melyet 1567-ben nyert királyi adományúl. Híres és nagy szerepet játszott vára ez időben Erdély déli részének a kulcsa; messze kiterjedő uradalma koronként a fejedelemasszonyok jószága. Szép és gazdag föld: rónáját az Olt szeli végig, s déli oldalán égbe meredő hatalmas havasok szegélyezik – méltó keretűl az istenáldotta regényes vidékhez.

Egy kis fejedelemség volt az, 64 falu tartozott hozzá s (Gromo szerint)^[5] másfél nap kellett, hogy átutazzanak rajta.

Ennyi birtok, akkora gazdagság egy kézben, nem volt több Erdélyben. Bátran mondhatta Békés, igazat mondott, hogy nem volt annyi birtoka ott senkinek, még Báthorynak, a későbbi fejedelemnek sem.

Lehet-e azért csodálni, ha az alacsony sorsból magas polczra jutott királyi kegyenczet, a szegény nemesből dúsgazdaggá lett főurat sokan irigyelték, a régi főnemesi családok tagjai parvenunek tekintették, s a kiknek utjában állott, gyűlölték. A hirtelen emelkedés, a nagy vagyon, s fejedelme kegye őt magát is elkapatta. Személyes befolyásával egészen behálózta a tapasztalatlan ifjú királyt, s a kik fölé emelkedett, azokkal fensőbbségét érezteté. Éles élczeivel (a miben nem tudott mértéket tartani) sok szívet megnyilazott és sokakat ellenségévé tett; nem gondolt azzal, hogy az élcz (mint Gyulafi megjegyzi) olyan mint a só, mértékkel kell élni vele, különben megárt.

Békést megszédíté a szerencse pazar áldása, nem elégedett meg azzal, a mivel bírt. Nagyravágyó lelke még ennél is magasabbra, a legmagasabbra vágyott – és az országnak, – melynek fejedelmét egy évtizeden át ő kormányozta – egykor önmaga mint fejedelem óhajtott élén állani, főkép midőn királya is őt szemelte ki utódjáúl s hallgatagon az ország is mintegy megegyezni látszott az ő fejedelmi jelöltségében.

A szerencsében elbizakodás volt az, a mivel kihívta maga ellen a nemezist, s a mely annyi keserű csalódást juttatott neki osztályrészül az élet iskolájában.

FOGARAS VÁRA.
Dörre eredeti felvétele.

II.

Közszolgálatai a gyulafejérvári udvarban. Állampolitikája. Portai követsége. A szathmári béke-terv. Békés mint török-párti. János Zsigmond és Békés Szolimán szultán zimonyi táborában (1556). A nagyvezér megneheztelése. A franczia követtel való találkozás. Majláth Gábor kiköltözése Erdélyből. A fogarasi uradalmat Békésnek adományozza a fejedelem.

Békés Gáspár sokoldalú tevékenységet fejtett ki a gyulafejérvári udvarban, de főkép a külügyek vezetését ragadta kezébe. Állampolitikáját, ha tekintjük, a látszólagos ellenmondás, a változékonyság mellett is határozott irányt vehetünk észre benne. A nemzeti királyság szolgálatában kezdette politikai szereplését, s az maradt iránytűje újabb udvari életében is. Főczélja volt: egyesíteni János Zsigmond kezében Erdélyt és északkeleti Magyarországot, melyet a nagyváradi béke 1538-ban Zápolya Jánosnak juttatott. Ez a politikai czél és eszme lebegett szeme előtt s ennek a megvalósításán fáradozott.

Eleinte a törökben bízott, hogy annak segélyével valósíthatja meg terveit; majd a felső-magyarországi elégedetlen urakkal szövetkezett a nemzeti királyság visszaállítása érdekében; végre a mint a törökben csalódott s a magyar urakkal szőtt terve felfedeztetett s meghiusult: alkalmazkodott a megváltozott viszonyok rendjéhez, s a császárral való kibékülés létesítését ragadta kezébe s vezette a megvalósúlás küszöbéig.

E politika élén az 1560-as évek közepén látjuk először Békés Gáspárt. A harcz az Erdélyhez tartozó magyarországi részeken 1564 őszén tört ki újúlt erővel. Balassa Menyhért indít ekkor háborút császári részről, de a hadi szerencse János Zsigmondnak szolgál. Miksa a Balassa kudarczát felső-magyarországi kapitánya Svendi Lázár által akarja kiköszörültetni. Békés erre azt tanácsolta királyának, hogy Szolimán szultánhoz forduljon segélyért. A követséget Konstantinápolyba ő maga vállalta el (1565) és sikerrel hajtotta végre. A szultán elrendelte a segélyadást. De a míg Békés a portán járt, Svendi hirtelen a magyarországi részekre ütött s annyira megzavarta a készületlen királyt, hogy ez legjobbnak látta – békét ajánlani. Báthory Istvánt és Nizowski Szaniszlót Svendihez küldötte, hogy őt békealkudozással feltartóztassák. A tárgyalás eredménye a szatmári béke-terv lőn, a melynek megerősítésére Báthory és Nizowski, a király utasításával ellátva, márcz. 24-én Bécsbe indúlt.

Időközben érkezett meg Békés a portáról a szultán biztatásaival és amaz igéretével, hogy még e tavaszszal támadást intéz Miksa ellen, s hogy a basáknak már kiadta a rendeletet, hogy egy talpalatnyi földet se engedjenek Erdélytől elfoglalni. Békés a szultán igérete alapján azzal kecsegtette a fejedelmet, hogy fejére teendi a magyar királyi koronát.

A porta és Békés biztatásai más gondolatra téríték János Zsigmondot. Megbánta a rá nézve hátrányos szatmári béketerv felküldését; annál is inkább, mert nagybátyja a lengyel király sem helyeselte azt. Így 1565. ápr. 24-én gyorsfutárt küldött követei után. «Nizowski a király akaratából megtért, de Báthory István nem akara megtérni, hanem felment».^[6] János Zsigmond most más utasítást küldött követének, a rá nézve terhes békepontok módosítását kivánván. Miksa haragra gyúladt az újabb előterjesztések s az hívén, gúnyt űznek vele, Báthoryt letartóztatta s közel 2 évig fogságban tartotta.

Igy Békésnek közvetve s akarata ellen bár, de része volt a Báthory fogságra jutásában s innen kezdődik az élesebb ellentét e két nagyra törekvő férfiú között. Azt tartották, ő idegenítette el a királyt Báthorytól, «a kire a felmenetelért megneheztelt a király fia, úgy hogy (midőn Bécsből visszajövet, bement hozzá) háttal fordult hozzája magad kerested magadnak – úgymond – amit találtál».^[7]

A fényes porta beváltotta igéretét. A budai és temesvári pasák megtámadták Miksa birtokait, s János Zsigmond is felültette sergeit. Miksa erre azzal felelt, hogy a portára küldte a szatmári pontokat s a fejedelem levelét, hogy ismerje meg a szultán ezekből, méltó-e pártfogására a fejedelem? E leleplezés nem tévesztette el hatását. A szultán haragosan kiáltott fel a divánban: «im micsodás hütök legyen egymáshoz a keresztyén fejedelmeknek: láthatjátok!» – Tüstént csauszt küldött Erdélybe: hogy számon kérje a fejedelemtől, miért alkudozik háta megett a császárral?

A vád nem volt alaptalan: s ez rendkivüli elhatározásra bírta az ifjú királyt. A tanács, hogy mit feleljen a szultánnak, aligha nem Békéstől származik. A vád sokkal sulyosabb – izente – mintsem levéllel vagy követküldéssel akarna arra felelni; ártatlansága bebizonyítása végett személyesen óhajt a portára menni, várja a szultán útlevelét; ha az megjön, 3 nap múlva indúl.

Jól számítottak. Ez a felelet egészen lefegyverezte a szultánt. Vissza izent, hogy a téli idő s az ellenség fenyegetése miatt nem kivánja bemenetelét; tavaszszal maga jő haddal az országba, keresse fel akkor a táborban.

Szolimán 1566 tavaszán csakugyan Magyarországba jött hadserege élén. Mielőtt elindult, megizente Erdélybe. És János Zsigmond nem habozott útitervét megvalósítani. Jun. 16-án 300 négyes fogattal, 400 nemes kiséretében, fejedelmi pompával indúlt Fejérvárról a szultán látogatására. A mint Pancsovára ért (jun. 26-án), a szultán hajóján átkelt a Dunán s Zimonynál táborba szállt. Jun. 29-én volt első találkozása a szultánnal, kit sátorában a 12 tanácsúr kiséretében keresett fel. Ott volt Békés Gáspár is.^[8] A szultán úgy ekkor, mint másodszor jul. 1-ején igen szívélyesen fogadta s nem csekély igérettel vett búcsút tőle, kit «szerelmes fiának» nevezgetett. «Kérjed az urat, hogy győzedelmet adjon, mert elvégeztük, hogy három annyival nagyobbá tegyünk, mint vagy.» – Nem így a nagyvezér. Mehemed kérte az ifjú királyt, látogatná meg őt is, sátorában, mint fiú atyját, mert beszélni óhajtana vele; ő látogatná meg, ha törvényük és vallásuk nem tiltaná. A fejedelem egész tanácsa helyeselte ezt, csupán Békés ellenezte, nem tartván azt a királyi méltósághoz illőnek. János Zsigmond egyéni hiúságának hizelgett a Békés ellenvetése s ő, ki «körömnyire sem tért el Békés akaratától», nem a többi tanácsurakra, de Békésre hallgatott s a követeket azzal küldötte vissza, hogy óhajtja ugyan a találkozást, de úgy, hogy ez nyílt mezőn lóháton történjék meg. A nagyvezért sértette e visszautasítás s mogorván csak annyit felelt, hogy arra nincs ideje! S ettől kezdve ellensége lett János Zsigmondnak és Békésnek.^[9]

4. SZOLIMÁN SZULTÁN.

Itt találkoztak a franczia követ portai követével is s felfrissítették a barátságot, mely a franczia és erdélyi udvar között korábban fennállott s felújították a franczia uralkodóházzal kötendő rokoni kapocs eszméjét, melynek valósításán (hogy a franczia udvarból nyerjen János Zsigmond nőt) Békés portai követségekor fáradozott.

Ezzel a szultán-látogatással hozzák kapcsolatba Majláth Gábor kiköltözését is Erdélyből. Általánosan elterjedt hit volt, hogy Békés ijesztette meg Majláth Gábort, hogy a szultán fel van indúlva ellene s kiadatását kivánta a fejedelemtől. S ezt azért tette volna, hogy Fogarasból őt kibeszélje s a szép birtokot magának szerezze meg. Igaz, hogy Majláthnak Erdélyből kimenése ez időre esik s valószínű az is, hogy azt a szultántól és János Zsigmondtól féltiben tette (a kinél nem nagy kegyben állott), mert a közvélemény azzal gyanúsította, hogy a fejedelem hegedűművészét orgyilkosságra bérelte volna fel 1561 juliusában ellene; de semmi biztos adat nincs arra, hogy Majláthnak Erdélyből való eltávolításában Békésnek része lett volna. Ezt a vádat ellenségei költötték és pedig egy év múltán, mikor a fogarasi birtokot, melyet Majláth «mindenek tanácsán kivűl» János Zsigmondnak 30,000 frtért eladott, az ifjú király egy évi birtoklás után Békésnek adományozta.^[10] Hogy Békés nem fondorkodott Majláth ellen, arra mutat Apafi Gergelyhez intézett saját levele is: a Majláth uram talán valamit tart, valami félelme vagyon; de ne féljen, húsz Fogarasért meg nem nyomorítaná ő felsége».^[11]

III.

János Zsigmond Békést teszi testamentuma egyik végrehajtójává s Huszt várát is nekik hagyja. Békés nősülése, lakodalma. A felsőmagyarországi összeesküvőkkel (Dobó, Balassa stb.) szövetkezik (1568). A porta beleegyezését nem sikerül megnyerniök. Szokoli Mehemed nagyvezér haragja Békésre.

A gyenge-egészségű János Zsigmondon mindinkább erőt vett a betegeskedés s ezzel arányban nőtt Békés befolyása a benne föltétlenül bízó fejedelemre s az államügyek vezetésére.

1567 folyamán a fejedelem betegeskedése komolyabb mérvet öltött, – környezete nem kevéssé aggódott életéért. Ő maga is jónak látta elkészülni a legrosszabbra. Végrendeletet csinált s annak egyik végrehajtójává Békést nevezte ki. Róla is megemlékezett benne, neki hagyván Csákyval és Hagymásival együtt, Huszt várát 30,000 frtnyi zálogösszegben. Békés ezzel is újabb lépést tőn a hatalom lépcsőjén.

A fejedelmi kegy által nyert magas álláshoz, kitűntetésekhez és gazdagsághoz még egy hiányzott: a családi élet boldogsága, nevének és vagyonának örököse. Ezt is megérte nem sokára. A fejedelem egészségének jobbrafordúltával 1567 nov. 30-án menyekzőjét ünnepelte Harinnay Farkas leányával, Annával, a kit mind származása, mind szépsége, szívjósága és lelki nemessége méltóvá tett arra, hogy élete párjáúl válaszsza. A lakodalom a királyi udvar, s a főnemesség ünnepe volt. A fejedelem s az országnagyok gazdag ajándékokkal siettek a mátka-pár üdvözletére: a költészet muzsája is meghozta áldozatát a menyekzőre. Schesaeus ékes latin dystichonokban dicsőítette a házas élet boldogságát s a vőlegény és a menyasszony erényeit.^[12] A lakadalmi vers az alkalmi dicsköltemények szokásos magasztalásaival halmozza el Békést, «a ki egykor a boldogtalan hazának ügyét, mint Atlas az eget, vállaival tartandja fel.»

De a boldog családi élet, melyet a második évben fiok (Gábor) születése még szorosabbá füzött, nem-tartott soká: 1573-ban «husvétra kelve» nejét elragadta a halál.^[13]

5. SCHESAEUS ÜDVÖZLŐ VERSÉNEK CZÍMLAPJA.

A családi élet e rövid időre sem vonta el Békést a politikától. A menyekzői zaj alig csendesedett le s őt ismét a közélet szinterén látjuk szerepelni.

Az 1568. év elején az eddigieknél még nagyobb-szabású politikai tervek élére áll.

Erdély viszonya a portához megváltozott, a mint Szigetvára alatt a nagy Szolimán sírját lelé. Magával vitte Allah árnyékába a fényes igéreteket, a miket «szerelmetes fiának» János Zsigmondnak tőn. A fényes kapu tündöklő trónusát fia Szelim foglalta el, a ki nem késett ugyan a szokásos igérettel, hogy «atyjához hasonló oltalmazója lesz az országnak»; de tényleg semmit sem tett érette.

Békésnek az új szultán uralkodása idején a törökben vetett vérmes reményei csakhamar szétfoszladoztak s jónak látta másfelé fordítani tekintetét tervei valósítására. Politikai vezéreszméjét, a nemzeti királyság helyreállítását, korántsem adta fel, sőt magasabbra emelte zászlaját, mint valaha; de nem a töröktől várta most már diadalra juttatását.

A magyarországi állapotok vonták magokra figyelmét, a hol az elégületlenség mindegyre nagyobb mérveket öltött – a bécsi udvar politikája, az alkotmánysérelmek, a német kapitányok és zsoldosok rakonczátlansága és zsarolásai miatt, melyek csakis a nyomort és elnyomatást növelték, de védelmet legkevésbbé sem nyujtottak a török ellen. – A felsőmagyarországi urak között összeesküvés készült, melynek czélja volt az ország felszabadítása a német uralom alól. Az elégületlenek most is (mint később annyiszor) a természetes szövetségesre Erdélyre vetették szemöket s onnan vártak támogatást.

Békés Gáspár szívesen csatlakozott a mozgalomhoz s magához ragadta a vezérszerepet. A régi czél lebegett most is szemei előtt, – a magyar nemzeti politikának állandó törekvése másfélszáz éven át – csakis az eszközökben történt változás.

Megvillantak gondolatában az eszmék, melyeknek egy emberöltő múlva Bocskay lőn megtestesítője.

Annak az összeesküvésnek, melynek emléke Dobó és Balassa nevéhez fűződik, mozgató szelleme Békés Gáspár vala. Nagyratörő czélja az volt, hogy a magyarországi elégületlenséget felhasználva, Felső Magyarországot lázadásra bírja és a német uralom alól felszabadítva, János Zsigmond mint választott magyar király alatt egyesítse Erdélylyel. A mit a török segélyétől hiába várt: maguk erején óhajtotta végrehajtani, de azért a töröknek jóváhagyása mellett.^[14]

Amíg ügynökeik által egész Szlavoniáig izgattak; lépéseket tettek a portán is, hogy a szultán beleegyezését megnyerjék. Erdélyből követek jártak a portára, a kik ezt tárgyalták. 1568 decz. havában Gyulay Mihály ment be s jelenté a nagyvezérnek, hogy «annyira el vannak telve Magyarország előkelői a német ellen való gyűlölettel s annyira boszúsak a császárra, hogy önként elhatározták János Zsigmondhoz mint magyar vérből való fejedelemhez pártolni; csak a porta adjon erre engedélyt.»^[15] De ekkor már meg volt kötve a porta és Miksa között a béke 8 esztendőre s Mehemed nagyvezér nem akarta azt meg szegni sem Erdély, sem a pártos magyarok kedvéért.

Pedig a magyarországi urak közül mind többen pártoltak Erdélyhez: Dobó István, Balassa János, Homonnay Gáspár, Bocskay György, Báthory Miklós résen állottak, némelyek pedig egyenesen átmentek az erdélyi udvarhoz. Ezek közé tartozott első sorban Forgách Ferencz, a volt váradi püspök, a történetíró és Gyulaffy László, a volt veszprémi kapitány, és többen.

1569 tavaszán az erdélyi udvar ismét beküldé Gyulayt a portára – és pedig fényes igéretekkel. A portai követ megbizásának sarkpontja az volt, hogy a magyarországi elégületlenek befogadására engedélyt eszközöljön és ennek fejében 40,000 arany évi adót s a nagyvezérnek 50,000 arany ajándékot igért. Wyss, a császár portai residense, sikeresen ellensúlyozta a nagyvezérnél az erdélyiek törekvését. Gyulayt most is kedvezőtlen válaszszal bocsátották (ápril végén) vissza, sőt csauszt is küldötték utána, hogy a fejedelmet nyugvásra intsék és a pártos magyarok kiűzését követeljék. Sőt oly nagy volt a portán az ingerültség (ha a császár portai követének hinni lehet), hogy már azon tanácskoztak a nagyúr hívei, mi módon nyomúljanak Erdélybe, hogy megfékezzék a nyugtalan fejedelmet. Az ingerültség főkép Békés ellen irányult, a hit a portán a fejedelem és a magyar urak lázítójáúl tekintettek. Mehemed nagyvezér szerette volna megragadni az alkalmat, hogy bosszút álljon Békésen a zimonyi megalázásért. «Azért csalogatja a magyarokat Békés Gáspár Erdélybe – mondá a nagyvezér a császár követének – hogy azok segélyével János Zsigmondot láb alól eltegye s a fejedelemséget a maga kezébe kerítse». Mehemednek elméje az egész nyáron azon járt, hogy Békést a portára csalja. Barátságot szinlelve fölszólítá, hogy a szultán kézcsókolására siessen; biztosítá a porta kegyeiről s azt igérte neki hűsége jutalmáúl, hogy a fejedelem magtalan halála esetére őt teszik Erdély fejedelmévé. Mehemed azt hitte, hogy Békés ez igéretektől elcsábítva, a portára fog sietni, «a hol a gaztetteiért méltó büntetéssel fog lakolni, mint minden bajnak és rossznak fő okozója s a magyar elégedetlenek fő bújtogatója».^[16] De Békés átlátott az ellene szőtt fondorlaton s nem ment lépre. Belátta azonban azt is, hogy a töröl ellenzése miatt a magyarországi felkelés nem vezethet sikerre.

IV.

Az összeesküvés fölfedeztetése, meghiúsúlása. Békés a töröktől elhajlik s német-párti lesz. Ki akarja békíteni fejedelmét a császárral s osztrák főherczegnőt akar neki szerezni feleségül. A fejedelem házassági ügye a meggyesi országgyűlésen (1570 jan. 1.). Békés követsége Prágába (1570 ápr.). A speyeri szerződés Miksa császár és János Zsigmond között. Békés újabb követsége Prágába. Óvintézkedései a fejedelmi udvarban. Miksa bajor herczeg nem adja leányát a fejedelemhez. János Zsigmond halála.

Az összeesküvés nem maradt titokban, a terv felfedeztetett s az 1569-iki országgyűlésen Dobó Istvánt és Balassa Jánost Miksa elfogatta. Ezzel dugába dőltek Békés merész tervei, eloszlottak erre épített vérmes reményei.

A magyar összeesküvés meghiúsúlása más fordúlatot adott Békés Gáspár eddig követett politikájának. A törökben csalódott, Erdély helyzete pedig – két hatalmas állam közé ékelve – olyan volt, hogy szövetséges nélkül, magára hagyatva fenn nem állhatott. Az országban két politikai párt küzdött egymással folytonosan – a török és német: az első a szultán, az utóbbi a császár védnökségét óhajtotta. Békés eddig a török pártnak volt feje – s most arra a meggyőződésre jutott, hogy legjobb lesz a császárral kibékülni s egyezség útján megmenteni, a mi még menthető. Terveit nem adta fel még most sem, de eszközeire nézve az eddigiekkel merőben ellenkező útat választott.

Korántsem példátlan ez Erdély történetében, a mely helyzeténél fogva arra volt utalva, hogy az alkalmazkodás politikáját kövesse. Alig van Erdély államférfiai között egy is a XVI. és XVII. században, a ki mindkét útat meg ne kisérlette volna. Martinuzzi a törökkel kezdte s a némettel végezte; Békés hasonlóképen, Báthory István mindkettővel diplomatizált, Bocskay pályája kezdetén kész volt a császár iránti hűségért száműzni magát Erdélyből s később mégis kardot rántva ellene, megvalósította azt, a mit Békés a magyar elégületlenekkel hiába tervezett. – Erdélyben a török és német párt uralma mindegyre váltogatta egymást, hol egyik, hol másik kerekedett felül, a szerint, a mint a politikai helyzet kivánta. A viszonyok hatalma kényszerítette Békést is, hogy törökpártiból németessé legyen.

Békés legújabb terve az volt, hogy kibékíti urát a császárral, s német főherczegnőt szerez neki feleségűl. Nem új dolog egyik sem: mind a béke, mind a házasság kérdése szőnyegen forgott többször azelőtt is. Maga Izabella királyné is azzal zárta le örök nyugodalomra szemeit, hogy «szeretettel kérte fiát: törekedjék az osztrák házzal békére lépni és rokonságba jutni, mert az mind magának, mind országának javára fog szolgálni: igyekezzék mindkettőt, a mit ő (Izabella) elkezdett, bevégezni».^[17]

Az ország rendei is régóta sürgették a fejedelem házasságát, mert «az idő, miként a lefolyt víz, nem tér vissza, a halál az uralkodókkal is közös, s annyival inkább siessen a házassággal, nehogy ő felsége hívei azon árvaságra jussanak, hogy ő felsége kimulván, fejedelem nélkül maradjanak». Ez volt a rendek kivánsága már 1559-ben. – A házasság kérdését, amíg a török-szövetség fennállott, a portán is tárgyalták, s Valois Margit kezéért közbenjártak a franczia udvarnál. – Most, hogy a törökkel való viszony meglazult: a német szövetség által óhajtották a házasság kérdését is megoldani.

A mit Izabella kezéből a halál kiragadott – most egy évtized multán Békés fogta fel. Az 1570 jan. 1-ére Meggyesre hirdetett országgyűlés főtárgyát a béke és házasság ügye képezte. De a rendek többsége amennyire óhajtotta a fejedelem házasságát, ép annyira idegenkedett attól, hogy német főherczegnőt vegyen el. Békés azonban az eszmének már előre megnyerte a fejedelmet, a ki annak tárgyalására egy 30 tagú bizottságot (mindhárom nemzetből 10-10-et) hívott össze az országgyűlés után Fejérvárra. E bizottság többsége is franczia herczegnőt óhajtott, de Békés a fejedelemmel egyetértve, lefegyverezte őket, bízván a lengyel király közbenjárásában is mind a portán, mind császári udvarban. A bizottság tehát meghajolt Békés érvei és a fejedelem akarata előtt, – s elhatározta, hogy a béke- és házasságszerzés végett követség küldessék Miksához. De ki vezesse a követséget?^[18] Mindenki vonakodott s Békésre hivatkozott. «Féltek – úgymond Forgách – nemcsak a szultántól, de magától a fejedelemtől is, a ki felett Békés annyira uralkodott, hogy nem lehet a szolga urához engedelmesebb, mint a király volt ő hozzá». A fejedelem tehát Békést kérte fel a követségre, mint a kit erre legalkalmasabbnak tartott.^[19]

Békés fényes kisérettel, szép lovakkal, ékes ruhákkal, sok pénzzel és kincscsel felkészülve, ápr. 12-én utra kelt Fejérvárról. Útjában a császár hívei nagy tiszteletadással, a határszélen üdvlövésekkel fogadták. A lengyel király az erdélyi követség támogatására Konarski Ádám püspököt küldötte a császári udvarba. Prágában a legszívesebb fogadtatás várt Békésre, kivel az ott megkezdett tárgyalást Speyerben fejezték be, a hová ő a birodalmi gyűlésre siető császárt követte. Ott állapítattak meg a szövetség pontjai (1570. aug. 16.), melyeket speyeri szerződés neve alatt ismer történetünk. Ezek szerint: János Zsigmond lemond a «választott király» czímről s fenséges fejedelemnek fog neveztetni. Országát örökös joggal birja, a mely Erdélyen kivül magába foglalja Bihar, Középszolnok, Kraszna, Máramaros megyéket, mint magyarországi részeket; Szatmár és Erdőd vonala lesz a határ. Debreczent közösen birják. A császár feleséget szerez neki unokahugai közűl. Ennek, mint minden ez időben kötött szerződésnek titkos pontjai is voltak, melyek szerint a császár Erdélylyel véd- és daczszövetségre lép a török ellen s ha János Zsigmond a török miatt Erdélyt elvesztené, Opulia és Ratibor sziléziai herczegséget kapja kárpótlásúl.

Fényes ajándékokkal és kitüntetésekkel elhalmozva sietett haza Békés a szerződés megerősítésére. Szept. közepén érkezett Erdélybe. A fejedelem tüstént összehívta a 30-as bizottságot; de most már csak 18-an jelentek meg. Üléseiket a beteg Békés lakásán tartották, mert nagyon megviselte az út s podagrája ágyba dönté.^[20] Békés megtette jelentését s felhívta a tanácsurakat a szerződés aláirására. Csáky a kanczellár ment jó példával elől, de többen még így sem örömest tették. Báthory István azon föltétellel írta alá, hogy a béke létesülésével ősi birtoka Szathmár adassék neki vissza; Forgách azzal: ha a hazai törvényekkel nem ellenkezik.

«A király rendkívül örült – mondja Forgách –, de méginkább Békés, hogy végre megvalósúl az annyiszor megkezdett és mindig meghiusúlt kiegyezés, a melynek végrehajtása felett ők ketten, mindenki kizárásával, éjjel nappal tanácskoztak. Bizalmas beszélgetéseikhez s tanácskozásaikhoz senkit be nem bocsátottak, legfölebb Csákyt, őt is nagyritkán. A várak parancsnokait mély titokban egymásután feleskették a magok és Miksa hűségére».^[21]

Hátra volt most, hogy új követség menjen a császárhoz, a szerződés megerősítésére. Erre a követségre is Békést akarta megnyerni a király, a ki őt égig magasztalta, hogy egyedűl csak ő képes, istentől nyert tehetségeinél fogva, ily nagy dologra! Igyekezett mindenkép kedvében járni, kitűntetésekkel halmozta el s pompásan felszerelt nemesvérű paripát adott neki ajándékba. Annyival inkább szüksége volt reá az ifjú királynak, mert más nem akarta elvállalni a megbízatást: «mindenki isszonyodott a követségtől, mint a pestistől». De Békés erejét az első követség útifáradalma kimerítette s betegsége (colica) akadályozta. Nem is késett magát mentegetni, hogy ha életét elvesztegetni nem akarja, nem vállalhatja el a követséget. A király azonban nem nélkülözhette Békést s minden rábeszélési tehetségét elővette, sőt még azzal is megbiztatta, hogy utódjává teszi,^[22] csak ne hagyja el ily fontos dologban, s ne engedje másnak ily tisztesség jutalmát!^[23]

Végre betegsége enyhültével elszánta magát Békés a fárasztó útra: de erős föltételek mellett. Kikötötte, hogy távolléte alatt a fejedelem senkinek se adományozzon falut, birtokot, vagy méltóságot és senkire se hallgasson, mert neki sok ellensége van s méltán tarthat attól, hogy távollétében tőle elidegenítik. Ezenfelől – a mint a Békés iránt ellenszenvvel viseltető Forgách írja – kérte még Békés (ac certis minis interdicit), hogy távollétében senkit ne fogadjon, senkire ne hallgasson; némelyeket névleg is megnevezett, mint a kiktől főkép óvakodnia kell. Ilyenek voltak a két Báthory (István és Kristóf), maga Forgách Ferencz, Bánffy Pál és Gyulay Mihály. A fejedelem mellé rendelte azonkívül fivérét is szigorúan meghagyván neki: vigyázzon mindenkire, senkit se bocsásson a fejedelemhez, s a kapukat szorgosan őriztesse.^[24]

6. FORGÁCH FERENCZ ALÁIRÁSA.

Ilyen óvintézkedések után indult Békés második követségi útjára 1570 decz. 26-án. Megbizatása ezúttal nemcsak a császárhoz, de Albert bajor herczeghez is szólt, a kinek leányát Máriát szemelte ki a császár János Zsigmond számára feleségül. Decz. 15-én kelt a fejedelem megbízó levele Békés számára Albert bajor herczeghez, melyben kéri őt, fogadja szívesen «nagyságos Kornyáti Békés Gáspárt, főkamarását, tanácsosát és követét, kit fontos és nevezetes dologban küld hozzája».^[25]

Békés Kassán és Krakkón át 1571 jan. végén érkezett Prágába. De a császár elszámította magát, mikor a bajor herczegnő kezét megigérte, mert ott erről hallani sem akartak. Miksa hiába hangsúlyozá (1570 sept. 3-án írt levelében), mily fontos államügy, sőt az egész keresztyénség érdeke, – hogy a herczegnő az erdélyi fejedelemhez menjen nőül, mert ezen a házasságon nyugszik az egész speyeri szerződés: a bajor herczeg (sept. 8-iki) válasza nem volt kedvező a császár kívánságára, de még kevésbé hízelgő az erdélyi fejedelemre. «Mily sorsa volna leányának az ingatag ember mellett, a pogányok és istentelen eretnekek közepette, kiktől hemzseg ama tartomány. Minő átkos eretnekség, az unitáriusoké, harapózott el lakosai közt, mely a fejedelemre is elragadt. Arról nem is szólva, hogy ama tartomány szerfelett míveletlen, hogy a fejedelem nem örvend a legtisztesebb származásnak, hogy teste egy nagy betegség».^[26] Szóval, nem adja leányát. – Mikorra Békés Prágába érkezett, Mária már el volt jegyezve Károly gráczi főherczeggel. Különös szeszélye a sorsnak, hogy Máriának (a ki úgy félt Erdélytől) leánya Mária Krisztina erdélyi fejedelemnő – Báthory Zsigmond neje lőn.

Békés által a császár most egy másik unokahugát, Sybillát, a jülichi és clévei herczeg leányát ajánltatta a fejedelemnek, de kiről Békés azt hallotta, hogy rút és a németen kivül más nyelvet nem ért.^[27] A házasság tehát most sem valósult, de a szerződést azért nem bontották fel. Békésnek bajorországi útja elmaradt, a helyett Prágából Bécsbe ment s ott 1570 márcz. 10-én kicserélték a speyeri szerződést megerősítő okmányokat.

De János Zsigmond ennek már nem örülhetett: négy nappal később, márcz. 14-én megszünt élni.

7. JÁNOS ZSIGMOND ALÁIRÁSA.

MÁSODIK RÉSZ.
BÉKÉS A TRÓNKÖVETELŐ.

I.

Békést a fejedelem halála híre Bécsben találja. Hatalma hanyatlóban. Párhuzam Békés és Báthory között. A török- és német-párt versenye Erdélyben. Fejedelem-választási előkészületek. A «testamentomos urak». A Báthoryak. A fejérvári előkészítő gyűlés (1571 márcz. 20.). Békés visszatérése Bécsből. A császár őt akarja vajdává tenni. A szultán Báthoryt kívánja fejedelemmé választatni. A pártok szervezkedése. Békés ügyének népszerűtlensége. A választó országgyűlés (1571 máj. 17-25.). János Zsigmond temetése. A választás. Békés megbukik, fejedelemmé Báthory Istvánt választják.

8. KERELLŐ-SZENTPÁL.

FEJEDELEM halálával Békés szerencsecsillaga is letünt. Hatalma, mely ura kegyéhez, mint repkény a fához, volt nőve, összeomlott. Azokkal a könnyekkel, melyeket Erdélyből távozásakor urától búcsúzva hullatott, méltán sirathatta eljátszott szerencséjét is. Nem hiába féltette annyira urát mindenkitől: az élő bástya, testvérei s hívei őrködése, a zárt és gondosan őrzött kapuk (miket Forgách említ) megóvhatták, hogy ellenségei ura közelébe s szívéhez ne férkőzhessenek; de egytől – a haláltól nem.

A nagy munka, melyért ő éjet-napot összetéve küzdött, a melyért nyugalmát, egészségét áldozta, János Zsigmond halálával romba dőlt s maga alá temette alkotójának, mesterének szerencséjét, jövőjét is. Most tünt ki, mily erős és hatalmas volt Erdélyben a török párt a német felett, hogy a speyeri szerződést még kihirdetni sem merték. A kiknek tudtával és (bár kedvetlenül) beleegyezésével köttetett, azok voltak a legelsők, kik megtagadták. Csáky a kanczellár, Hagymási Kristóf, a Báthoryak, Forgách és a többiek mosták kezeiket s hagyták, hogy az egész ügy Békés nyakába szakadjon. «Mi soha az országnak arról számot nem adhatunk, nem is adunk soha, a mit megholt kegyelmes urunknak tetszett cselekedni, végezni, pactálni: lássa ezt Békés Gáspár ő kegyelme; a ki ebben járt. Hagyja ott a fogát a hol fente, vagy fenette».^[28] Így nyilatkozott a kanczellár s szavai a tanácsurak s a rendek többségének véleményét fejezték ki.

Nagy hátrányára szolgált Békésnek, hogy a fejedelem halálakor nem volt odahaza. Ha otthon lett volna (írja Szamosközy), semmi kétség, hogy ő leendett a fejedelem; távollétében azonban az ellenpártiak túlsulyt nyertek.

Békés még Bécsben időzött, midőn az erdélyi rendek és barátai a fejedelem halálát tudatták.^[29] A hír márcz. 27-28-án érhetett oda. A futárok rendesen két hét alatt tették meg az útat Erdély és Bécs közt (Kassán s a bányavárosokon át), ilyen rendkívüli esetben váltott lovakon talán egy-két nappal előbb.

Milyen hatással lehetett rá e hír, elképzelhetjük. Hogy mihez fogott Békés most? arra nézve forrásaink tudósításai nagyon eltérnek egymástól. Az az egy kétségtelen, hogy a császártól biztatást nyert, hogy őt választatja vajdává. Gyulafy Lestár szerint: a császár mindjárt fel is eskette hűségére s a vajdaságról levelet adott neki.

A nagy kérdés, kit emeljenek Erdély trónjára? Élénken foglalkoztatta az ország három nemzetét: A közvélemény két férfiú között oszlott meg jó eleve: Kornyáti Békés Gáspár és Somlyai Báthory István között. Az első az elhunyt király legkedvesebb embere volt, a kit maga is utódjáúl szánt, meg is biztatta azzal, bár nyilvános ajánlásra nem került a sor. A másik Erdély legelső főurai egyike, ész és vitézség dolgában egyaránt kitűnő, régebben bizalmas tanácsosa János Zsigmondnak, amíg bécsi fogsága idején Békés nem férkőzött közelebb a fejedelem szívéhez. – Békés alacsony sorsból küzdötte fel magát főúrrá; Báthory «öreg nemzet» volt, a ki hatalmas ősökkel dicsekedhetett, s atyja is vajdája volt Zápolya Jánosnak Erdélyben, Békés diplomata, a ki most is követségben járt kint; Báthory államférfi és hadvezér egy személyben, a ki jól ismerte a konstantinápolyi, s még jobban a prágai és bécsi udvart, – melyeknek kelletlen vendégszeretetét két évig volt kénytelen élvezni s ki a magyarországi végvárak körül folyt harczokban kitűnő hadvezérré nőtte ki magát. Békés az elhúnyt fejedelem mindenese; Báthory az ország egyik főméltósága: váradi főkapitány, a mely állást a fejedelemség után elsőnek tekintettek az országban. Békés unitárius; Báthory katholikus, vallásához ragaszkodó, de türelmes: azonban az unitárius fejedelem halálával beállott vallásos reactio embere. S a mi fő és leginkább döntő államkérdés volt: Békés határozottan és kizárólag németpárti, a császár embere; Báthory a helyes középút, az alkalmazkodó nemzeti politika híve, a szultán pártfogoltja, de nem teremtménye s a császárnak sem ellensége: törökpárti, de a priori nem német-ellenség. Ez szabta meg a pártok alakúlását s csak ezen kívül a személyes ellen-, vagy rokonszenv.

A török-párt sokkal erősebb volt az országban, mint a német; daczára a munkába vett német szövetségnek, a melynek népszerűtlen volta most tűnt ki a maga valóságában. «Az urak az megírt végzésekről semmit sem tudnak, vagy – nem akarnak tudni, azt mondván, hogy az hátok megett csináltatott és koholtatott». Erdély a török torkában feküdvén, a szultántól mindig inkább félhettek, mint a császártól. S mert ennek élénk tudatában voltak nemcsak a tanácsurak, de a rendek is ellenezték a törökkel szakítást. «Megsejdítvén az ország (a speyeri szerződést) nagyon rajta jártak ő felségének, a király fiának, hogy az országot hatalmas török császár oltalmától meg ne foszsza és haragjának ki ne tegye».^[30]

Azonkívül fontos elvi kérdés különböztette meg a két pártot. A szultán védnöksége szabad fejedelemséget jelentett, mert a fejedelemválasztásról fermánt kapott az ország a szultántól 1568-ban; a császár fenhatósága kormányzó vajdasággal lett volna összekötve.

A két jelölt választási tusája tehát nem magánérdekek harcza, de fontos politikai elvi kérdések mérkőzése volt. A császár jól tudta, hogy az ő érdekeit Békés, a speyeri szerződés megalkotója képviselheti leginkább és nem Báthory, a kit követsége alkalmával hajthatatlanságáért két évi fogsággal sujtott, s a kit így a személyes sérelem is elidegenített tőle. Ellenben a szultán semmi jót nem remélt Békéstől, a kinek németességéért már előbb kérdőre vonta a meghalt királyt. Báthory tehát a bécsi udvarnál, Békés pedig a portán nem volt kedvelt személy. Mind a császár, mind a szultán jó eleve állást foglalt a maga jelöltje – az előbbi Békés, az utóbbi Báthory mellett, – a kinek érdekében némelyek ideje korán «kéz alatt a hatalmas portához járultanak».^[31]

A személyes rokon- és ellenszenv is belejátszott a választási harczba. Békés hatalma, a mely fejedelme barátságán épült, hanyatlóban volt. A kik eddig hatalmát rettegték, most gyűlölőivé váltak. Népszerűségéből is sokat veszített az utóbbi időben a német szövetséggel. A főurak alacsony származásáért különben sem szerették, – s az ő jelöltjük Báthory vala. A köznemesség, a mely azelőtt vonzódott Békéshez: a török szövetséghez ragaszkodva, meghidegült iránta. – Még a szászokra számíthatott volna leginkább, a kikben bízott is; de kitűnt, hogy hiába, mert szász uraim szólani sem mertek. A székelyek tán őt pártolták volna, de nem állott módjukban fejenként szavazni. Méltán tudósíthatta azért Hagymási, hogy «ez állásában az dolgoknak kétes nagyon dolguk. Békés Gáspárt ez ország nagyobb részén nem szeretik mondják: csak folytassa praktikáit, majd oda veszti fogát, fejét és marháját». Ilyen volt a közhangúlat az országban, nem nagy sikerrel kecsegtető Békésre nézve.

Az ország fő szószólói az interregnum alatt a «testamentomos urak» voltak, kikre az elhunyt fejedelem 5 év előtt végrendelete elintézését bizta. Ezek voltak: Békés Gáspár, Csáky Mihály, Hagymási Kristóf, Nizowski Szaniszló és Bornemisza Farkas.^[32]

CSÁKY Mihály, a kanczellár, mély belátású, okos, de ravasz, fösvény és alakoskodó, mindenki iránt egyaránt barátságos képű öreg úr, közel 80 éves.^[33] Érdekközösség fűzte Békéshez (Huszt vára), de nem lépett mellette sorompóba; sértette a császár mellőzése, hogy Hagymásiban inkább bizott, mint benne. De Báthory választásánál sem volt jelen.

HAGYMÁSI Kristóf, a hadsereg főparancsnoka, az elhunyt fejedelem befolyásos tanácsura, tekintélyes főúr, szivélyes, kedélyes és eszes, a társadalmi életben szeretetreméltó, körűlbelől 60 éves.^[34] A császár meghittje, Békés barátja, ügyének támogatója (Huszt vára harmadik társbirtokosa); Unitárius.^[35]

NIZOWSKI Szaniszló, lengyel származású, Izabella egykori kegyencze s az elhunyt fejedelem főpohárnoka. Maga is szerette hajtogatni a poharat, mint a János Zsigmond udvarában katonáskodó lengyelek általában, a kikről Gromo írva hagyta, hogy «jó ivók és evők». Nizowski is jó mulatópajtás volt, mindig jó kedvű, udvarias, bőkezű, gavallér; a fejedelemnek tejtestvére s vakengedelmes híve. Előbb lutheránus vallású, inkább megszokásból, mint meggyőződésből;^[36] később ő is unitárius.^[37]

BORNEMISZA FARKAS, öreg, vitéz, barátságos nemes úr; bátor és harczedzett, jó katona; hatvan év terhét könnyen viselő. Előbb lutheránus, majd unitárius.^[38]

A testamentomos urakkal, főúri rangban és tekintélyben mérkőztek a Báthoryak, Kristóf és István. Gromo, az élesszemű olasz, a mint 1564-5-ből János Zsigmond udvarát jellemzi s felteszi a kérdést: ki lesz a fejedelem utódja? mintegy megjósolja a Báthoryak fejedelemségét. «Csupán két hatalmas úr van ott, – mondja – a Báthory testvérek, a kik származásukra és családjukra nézve kétségkívül az elsők az országban; ők a legerősebb oszlopai a kath. vallásnak; de ez sokat is árt befolyásuknak a mostani vallási viszonyok között». Ártott az unitárius fejedelem korában; de nem, a mint halálával a vallásos reactio megindult.

A fejedelem halálát nehány napig titokban tartották – s a tanácsurak márcz. 20-án még az ő nevében hívták meg a fejérvári részgyűlésre ápril 1-ére a rendeket. Ennek a gyűlésnek határozatai nagy befolyással voltak a fejedelemválasztásra. Báthory pártja már itt előnybe jutott, midőn határozattá lőn, hogy az ország békéje s a választás szabadsága biztosítására Báthory Kristóf vezetése alatt másfél ezer ember harczkészen álljon Tordán. A fejedelemválasztó országgyűlést május 17-ére tűzték ki Fejérvárra. Egyetemes gyűlés helyett részgyűlést hirdettek, melyre a megyék és székely székek tiz-tiz követet küldjenek, a szászok hatot-hatot. Futárokat indítottak Bécsbe, Konstantinápolyba, a budai és temesvári basákhoz. Báthory és Forgách már azelőtt a portára küldte Vajda Istvánt, hogy tudassák a fejedelem halálát és egyengessék a fejedelemválasztás útját.

Békés ekkor már útban volt hazafelé. Beteges állapotára való tekintettel a császár egy bőrpárnákkal bélelt kényelmes kocsit bocsátott rendelkezésére, a melyen ő váltott lovakkal sietett Erdélybe, ellátva a császár utasításaival és leveleivel a rendekhez, és a speyeri pontokat aláírt tanácsurakhoz. Irt a császár többek közt Hagymási Kristófnak (márcz. 28-án), kiben legtöbb bizalmat helyezett, Forgách Ferencznek (márcz. 29-éről),^[39] felhíván őket, hogy Békést, a kinek részletes utasítása van tőle, megbízatása keresztülvitelében támogassák. E megbízatás sarkpontja az volt, hogy a speyeri szerződés értelmében az ország élére kormányzó vajda állíttassék.

9. BÁTHORY KRISTÓF ALÁIRÁSA.

Békés ápr. közepe táján érkezhetett Fejérvárra. A testamentomos urak kisebbszerű részgyűlést hívtak össze, hogy jelentését s a császár izenetét meghallgassák. Békés azt kivánta volna, hogy a várak (Gyulafejérvárral együtt) bocsáttassanak a császár kezébe, s előterjesztette Miksa császár levelét, melyben ez a vajda kinevezését – a speyeri szerződés értelmében – magának akarja fentartani. Ápr. 27-én megérkezett a porta követe is, Amhat csausz, a fejedelemválasztásra vonatkozó fermánnal, melyről tudva volt, hogy Báthory Istvánt rendeli fejedelemmé. Miksa tehát vajdát akart kinevezni, a szultán már ki is nevezett fejedelmet. E veszedelmes és továbbra is irányt adó előzmények kikerülése végett elhatározták, hogy a fermánt mindaddig fel nem olvassák, a míg fejedelmet nem választottak. Miksához pedig felírtak a testamentomos urak, hogy ily viszonyok között ne ellenezze a szabad választást.^[40]

Csak egy-két hét választott még el az országgyűléstől. Ezt az időt mindkét párt a szervezkedésre fordítá. Békés lázas sietséggel működött azon, hogy a távolléte alatt történt mulasztást kipótolja; a mi – immár szervezett párttal állván szemben – nem volt könnyű feladat. Első sorban – a testamentumos urakra támaszkodott, a kikkel érdekközösség fűzte össze őt s a kik némi fegyveres erőről is gondoskodtak pártjuk erősbítésére. A várak őrségeiből több száz katonát vontak ki s azokkal rakták meg Gyulafejérvárt házaikat. Csáky Mihály a kanczellár, – a ki pedig arról volt ismeretes, hogy az ország szükségleteire soha egy fillért sem áldozott, – most kétszáz gyalogot és ugyanannyi lovast toborzott kéz alatt, a kiket mellékutakon Fejérvárra vezettetvén, saját házába őrségül helyezett el.^[41] Forgách Ferencz (a ki mint Báthory rokona, jó barátja s kanczellárja ellenszenvvel ír Békésről) gyűlöletes színben tünteti fel az ő viselt dolgait a választás előtt. Szerinte Békés mindent elkövetett pártja növelésére, hol ajándékokkal és igéretekkel, hol erőszakkal. Míg egyrészt a császárra hívatkozott, másrészt megkisérlette a török basákat és követet is megnyerni, bár sikertelenül, mert ezek előtt már csak neve is gyűlöletes vala. Megpróbálta nagy igéretekkel a szomszéd havasalföldieket is segítségűl hívni. De főkép a testőrség megnyerésére követett el mindent. Éjnek idején hivatta magához Sása János és Vadas Mihály testőrparancsnokokat, s fényes igéretekkel ostromolta és kecsegtette őket, hogy álljanak pártjára. De ezek már meg voltak nyerve Báthorynak – s a figyelő hadtest parancsnokára, Báthory Kristófra hallgattak. Hiába volt minden újabb kisérlete, a testőrséget megnyernie nem sikerült. A választásnál ezek a Báthory-pártiakat éltetik, s Békés híveit lezúgják, mert ők állottak őrt mind a várpalota előtt; a hol a főurak –, s mind a templom körűl, a hol nemesi rend gyűlésezett.^[42]

Békés ügyét népszerűtlen politikai pártállása s a császár érdekei védelmében kifejtett túlbuzgó működése már előre eldöntötte. A mint nyilvánosságra került, (mit eleinte csak titokban tárgyalt a beavatottakkal,) hogy a várakat s magát a fővárost is a császár kezére akarná bocsáttatni, – ellene zúdult a közvélemény. Ők nem akarnak Slavonia, Horvát- és Magyarország sorsára jutni, melyeket a császár nem birt megvédeni a töröktől – zúgott a nemesség s elhallgattatá a gyenge német pártot. Készek lettek volna felháborodásukban Békést és embereit lekaszabolni (írja Forgách), ha le nem csillapítja őket Báthory, a kinek legtöbb tekintélye volt a rendek előtt s a kitől leginkább remélték, hogy az országot megmenti Békés veszélyes terveitől.

A május 17-ére hirdetett országgyűlésre tenger nép özönlött Fejérvárra. A tordai tábor is, a mely kéz alatt másfél ezerről tízezerre szaporíttatott, felkerekedett és a főváros közelében Tövis alatt állapodott meg. A székelység is nagy számmal gyülekezett, fejenként, harczra készen. Első teendő volt a meghalt fejedelem temetése, a mely mindig országgyűlésből szokott történni. «Sohasem látott ez a kis Erdélyország egy helységben annyi népet, mint ez alkalommal.»^[43] Ott volt a török követségen kívül a lengyel király követe is, Mielecki, az ilyvói (lembergi) vajda, titkárával, Woroniecki Jakabbal, az ország prímásának, a gnezdai érseknek unokaöcscsével s megfelelő kisérettel. Május 23-án volt a temetés, a mely minden ceremonia nélkül, az unitárius vallás (melyet az elhunyt fejedelem és a hozzá legközelebb állók követtek) egyszerű szertartása szerint ment végbe. A testet a várpalotából a templom sírboltjába vitték s ott anyja mellé temették.

A GYULAFEHÉRVÁRI SZÉKESEGYHÁZ RENAISSANCE BEJÁRATA.
Dörre eredeti felvétele.

A temetés napján nem volt tanácskozás; a pártok készültek a mérkőzésre. Békés érdekében Hagymási Kristóf működött legnagyobb buzgalommal a magyarság között. A székelyeket Andrássy Péter tekintélyes primor vezette, Miles szebeni polgármester pedig a szászokat, a kikben «legtöbb hívség volt az római császár ő felségéhez». Békésnek tehát volt pártja s «voltanak emberei többen, a kik mérkőzés nélkül nem akarták feladni urok ügyét», bármennyire reménytelennek látszott is az a Báthory-párttal szemben, a melynek háta megett ott állott a testőrség, (az u. n. kékdrabantok) s a tövisi tábor, a mely szintén részt vett a párttusában.

Hagymási a Békés érdekében ki akarta hirdetni az eddig titokban tartott speyeri szerződést; de Csáky a kanczellár cserben hagyta, tudván, mily felháborodást szülne az a rendek között. «Próbálja meg te kegyelmed az végezések dolgát – mondá, – de vigyázzon te kegyelmed magára, fejét jól felkösse; mi az mit ez végezésekről, pactumokról tudunk, azt csak mint az megholt kegyelmes urunk cancellariusa tudunk, nem is vagyunk ez ország cancellariusa.»^[44]

Május hó 24-dikén volt a pártok mérkőzése. Nagy volt a zaj a tanácsteremben, s künn is a zúgás: «alig hallja vala az ember önmaga szóját.»^[45] Sokan (a Báthory-pártiak) a szultán fermánját kívánták felolvasni, mások (a Békéspártiak) a választás elhalasztását sürgették. «Véget vete a zavarnak Csáky uram; bejön az gyűlés közibe az testamentummal és az hatalmas császár levelével, mely utólsónak nyers szóval való felolvastatását praetendálván az gyűlés, csend leve: mindeneknek szeme az Báthory uramékra veté magokat, miért hogy csendesen ültenek az öreg ajtó felé.»

A közvélemény tehát elég hangosan nyilatkozott Báthory mellett – és Békés ellen. A testamentomos urak belátták, hogy másnak a megválasztásáról szó sem lehet. Nem is akarták többé ellenezni; de időt kellett nyerniök némi óvintézkedések megtételére. A gyűlést tehát május 24-én a választás befejezése nélkül zárták be. Késő is lévén már az idő, – «nagy sebbel-lobbal kiki haza mene.»

A testamentomos urak a tanácsurakkal együtt még az nap este ülést tartottak, melyen Báthory is jelen volt, s ott elhatározták, hogy másnap fejedelemmé választják Báthoryt, és pedig a fermán felolvasása előtt, de úgy, hogy Báthory titkos ülésben le fogja előttök tenni a császár hűségére is az esküt. Midőn másnap május 25-én kora reggel egybegyűlének a rendek, már ekkor a Békés pártja, barátjai, hívei s a szász uramék szólani sem mertek, Csáky uram sem volt látható: «Alig valának együtt: ime minden további vita és szó nélkül kikiálták Báthory István uramat az «somlyait, főúr öreg nemzetet vajdának.»^[46]

II.

Békés nem hódol meg. Fogarasi várába zárkózik. Társvajdává óhajtja magát kineveztetni. Követet küld a császárhoz. Viszálya a fejedelemmel Huszt és Fogaras fölött. Országgyűlési végzés (1571 nov. 19.) Békés ellen. Bízik a császár segítségében. Pártot szervez. A székely lázadás 1571 őszén. Sürgeti a bécsi udvar föllépését Báthory ellen. A fejedelem perrel támadtatja meg Békést Majláth Margit által Fogaras birtokában. Békés a császárhoz felebbez. Báthory sikertelen törekvése a császár kegye megnyeréseért. A kolosvári országgyűlés (1573 jun. 1.) végzése Békés és pártja ellen. A császár hadikészülete Erdély ellen. Békés lázadást szervez. Báthory megelőzi. Alvincz, Enyed elfoglalása, Fogaras vára kiostromlása: Békés menekülése Kassára, Rueber János felsőmagyarországi főparancsnokhoz. Az 1573 október 15-iki meggyesi országgyűlés végzései a pártosok ellen.

Báthory fejedelemmé választatása még nem jelentette az ő és pártja végleges diadalát. Békés és a német párt nem adta fel a harczot; nem békét, csak fegyverszünetet akart, a mi alatt a császárral megállapodásra jussanak a további teendők felett. Békést a sértett hiúság s eddigi hatalmához való ragaszkodás mellett a császárnak letett hűségeskü is sarkalta, hogy állást foglaljon a fejedelemmel szemben.

Régi hatalmából megmaradt még egy, – a testamentomos úré, melynek az a körülmény kölcsönzött fontosságot, hogy a várak ez idő szerint még az ő kezükön voltak, mint a császár képviselőién. És Békés hatalma foszlányaihoz szívósan ragaszkodott, s abból szőtte jövendőre tervei szálait. Ő különben sem tehette azt, a mit Bocskay megtett egy emberöltő mulva, hogy a császárnak esküdvén hűséget s nem akarván meghódolni Báthory Endrének, a fejedelemnek, inkább elhagyta Erdélyt s magyarországi birtokára vonúlt vissza. Békésnek nem volt Erdélyen kívül birtoka; ott kellett maradnia. Duzzogva vonúlt vissza kiépített és megerősített várába Fogarasra, a nélkül, hogy meghódolt volna. – «Ha a köznemességből választottak volna meg valakit, szívesebben meghódolna annak, mint Báthorynak», a régi vetélytársnak. Hitte, hogy még minden javára fordúl. «Nem rövidült meg az úr karja!» szokta volt mondogatni.^[47]

Báthory pedig hozzálátott, hogy a fejedelmi székben megerősítse magát. Az erély, de egyszersmind az eszélyesség embere volt, s uralkodása elveinek mély politikai belátása szabott irányt. Erős meggyőződése volt, hogy Erdélynek mindaddig a törökre kell támaszkodnia, míg a török hatalma megtörve nincs, míg az ozmán uralom alól Magyarország fel nem szabadúl. De a császárral sem akart újjat húzni, sőt minden áron meg akarta győzni arról, hogy a törökkel a frigyet politikai kényszerűségből tartja csak fenn. Ő szabott határozott irányt annak a nemzeti politikának, melyet utána a legkiválóbb erdélyi fejedelmek követtek egészen Buda visszavívásáig s Magyarország felszabadításáig. A míg nyíltan a szultán fenhatóságát ismerte el, titokban letette a hűségesküt a magyar királynak is a speyeri egyezségbe beavatott tanácsurak előtt; de egyszersmind kérte a várak átadását, hivatkozva a török sürgetésére.

10. FOGARAS VÁRA BELSEJE.

Békés is követet küldött (Földváry Istvánt) a császárhoz, hogy vagy esküjétől mentse fel,^[48] vagy nevezze őt ki, mint hajdan Kendy mellé Dobót, társvajdává. Ezt a császár nem látta időszerűnek; de azt megtette, hogy Huszt vára birtokát illetőleg (melyet Csákyval és Hagymásival együtt János Zsigmond hagyott rájuk, 30,000 frtban) jul. 19-én beiktatási parancsot küldött a leleszi prépostsághoz, a melynek kiküldöttei okt. 13-án csakugyan bevezették őket a vár birtokába.

Huszt és Fogaras birása lett a viszály Eris-almája Békés és Báthory közt.^[49] Mert amíg julius elején a császár a többi erdélyi várakat a fejedelem kezébe bocsátá: Husztot és Fogarast megtartatta. A török hiába sürgette, – a császár megtiltotta e két vár kézhez vételét. Az 1571. nov. 19-iki országgyűlés (melyen Békés nem jelent meg), el akarta foglaltatni Husztot, de a jelenvolt Csáky és Hagymási kérésére haladékot kaptak a Békéssel való értekezésre. Békés és pártja ellen több végzést is hozott ez az országgyűlés: t. i. hogy az elzálogosított fiskalitások (ilyen volt Huszt, Görgény és Fogaras a Békés kezében) visszaperelhetők; a külfölddel senki se levelezzen; az országgyűlésre meghívott, ha meg nem jelenik, büntettessék meg.

Békés a császárban és párthíveiben bizakodva, elég erősnek hitte magát arra, hogy még ezután is daczolhat Báthoryval. S ekkor lépett ő arra a sikamlós térre, melyen előbb-utóbb buknia kellett. Békés eddigi magatartásának lehetett még mentsége s megvolt legalább a törvényesség színezete, a míg ő a speyeri egyezség s János Zsigmondnak a Báthory esküje által is szentesített végrendelete alapján állott; de most már nem egy párttal állott többé szemben, hanem a törvényes fejedelemmel s az országgyűlés végzéseivel. Az, hogy a császár állott mögötte, szolgálhat némi mentségeűl, de igazolásáúl nem.

A császár, a ki nem bízott Báthory őszinteségében, mintegy ellenőrző szerepet szánt Békésnek Husztból és Fogarasból. Békés erre támaszkodva, várait a fejedelemtől és országtól teljesen függetlenül óhajtotta birni: neki a császár parancsol és nem Báthory, hűségesküt a fejedelemnek nem tesz, – ő Fogarast mint zászlós-uradalmat bírja, adót tőle nem fizet. Az ellene alkotott országgyűlési végzésekre azzal felel, hogy a speyeri szerződést ki akarja hirdettetni a pozsonyi országgyűlésen; a mit a császár maga sem tartott észszerűnek.

Békés abban bízott, hogy a császár fegyveres erővel is megsegíti őt és a német pártot, kik Erdély Magyarországhoz kapcsolását óhajtották. Nem hanyagolta el, hogy pártját az országban éberségben tartsa. Csákyn és Hagymásin kívül többekre számitott a főurak közül, kikhez részint családi kötelék. fűzte részint politikai, vagy más érdekközösség csatolta. Valóban nem megvetendő azok száma és neve, kik párthíveinek bizonyúltak. A Csáky, Kendi, Radák, Bornemisza, Harinnai, Apafi, Barcsay, Telegdy, Andrássy, Móré, Kemény, Károlyi, Alárdy, Miske, Tomori, Hamvai, Székely, Bogáti, Kabos, Horvát, Pókay és más jónevű családok tagjai tartoztak pártjához. Számított a császárhoz mindig hajló szászokra s a Báthorytól idegenkedő székelyekre is, a kik régi szabadságaikért, a tiszttartók és tisztviselők sérelmei miatt, a közéjök ékelt nemesi donatiók özöne ellen hiába kérelmeztek a fejedelem s országgyűlés előtt, meghallgatást nem találtak. Úgy, hogy 1571 őszén valóságos lázadás ütött ki a székelyek között, de a mely kevés véráldozattal hamar elnyomatott. E székely lázadással is kapcsolatba hozták Békés nevét, mintha az ő keze is beléjátszott volna.

Valóban Békés nem egy jelét adta türelmetlenkedésének. Egyre irogatta panaszos és sürgető leveleit a császárhoz Báthory ellen. 1572 elején már elérkezettnek látja az időt a fegyveres fellépésre. Figyelmezteti a bécsi udvart s a kassai kapitányt (febr. 12), hogy most az ideje a dologhoz nyúlni, nincs arra a mostaninál kedvezőbb alkalom; a török annyira meg van rettenve (lepantoi veresége után), hogy miatta bátran hozzá lehet fogni. Bécsben követe járt (Földváry István), a kit február 23-án audientián fogadott a császár. De ő nem osztotta még most Békés vérmes reményeit. «Egy kevés ideig tűrjön még és egyebekkel is tűrtessen, mert az idő igen azt kívánja… minden dologhoz módja vagyon ő felségének, de mégis az dissimulatiót continuálja ő felsége» Báthoryval szemben, mert «quod ante tempus cito fit; male fit»… de ne féljen, «nem hagyják moházni (bemohosodni) dolgait.»^[50] Ez lőn a császár izenete.

11. FÖLDVÁRY ISTVÁN ALÁIRÁSA.

A fejedelemnek tudomása volt Békés «rezgelődéséről», a mely kezdett veszélyes mérvet ölteni. Báthory mindent elkövetett az udvarnál Békésnek szép szerivel való ellensulyozására és a császár kegyébe való jutásra, de Miksa bizalmát nem nyerheté meg. Hiába kivánja (panaszkodik Liszthi János a magyar kanczellár előtt), hogy ő felségé az ő engedelmes hivségét és ez nyomorú földnek állapotját és megmaradását megbecsüllené»: ellenségei árúlkodására hallgat, a kik fejedelemségére törnek. Csodálkozik (írja metsző gúnynyal az unitárius Békés ellen), «hogy a praedestinatio híve lévén, mért nem várja el: ha praedestinatus, talán még ő rája is kerül az uraság, vagy ha nem praedestinatus, azt is elveszti, az mie vagyon».^[51]

Gondoskodott is róla, hogy elveszítse, mert jobb «praevenire, quam praeveniri». Elhatározta, hogy Békést legérzékenyebb oldaláról, fogarasi birtokában támadja meg. Majláth Margitot, Gábor testvérét, a fejedelem elhunyt fivére, Báthory András feleségét – tehát saját sógornőjét – léptette fel ellene, azon az alapon, hogy mikor Majláth Gábor eladta Fogarast, nővérét a jogszokások ellenére nem kinálta meg a megvételre való előjoga érvényesítésével. Pert inditott tehát Fogarasért Békés ellen, azt követelvén, hogy az eredeti zálogösszeg (30,000 forint) fejében bocsássa vissza kezébe ez ősi Majláth-birtokot. Nyilvánvaló volt, hogy Majláth Margit mögött maga a fejedelem áll; hisz Békés öt év óta birta Fogarast s Majláth Margitnak csak most jutott eszébe jogát keresni. A fejedelemtől csakugyan intő levelet kapott Békés Fogaras átengedésére. Békés azt felelte: nem lehet a vajda felperes is, bíró is egy személyben s felebbezte ügyét a császárhoz. Báthory a felebbezésnek helyt nem adott. Békés hajlandó lett volna szép szerivel is megalkudni Fogaras felett: követet küldött a vajdához, pénzt ajánlván érte. De Báthory nem állt szóba vele: «folyamodjék írásban, mint alattvalóhoz illik», izente neki. Békés pedig nem akarta megalázni magát s a császárhoz fordult segítségért.

12. LISZTHI JÁNOS ALÁIRÁSA.

Békés fenyegetve látván magát Fogaras birtokában, kétszeres buzgalommal sürgeté Báthory ellen a fegyveres föllépést. Egyremásra küldözte a jelentéseket, hogy az erdélyi urak nagy része elidegenedett Báthorytól, hogy a székelyek és oláhok a császárhoz vonzódnak, hogy a szászokat könnyű volna hittel kötelezni magához s erre nézve megbizó levelet kért. A nyilt fellépést a császár még korainak tartotta s 1573 február 10-dikén intette Békést, hogy alkalmazkodjék most még a viszonyokhoz, éljen szinleléssel a fejedelemmel szemben; de a mellett meg biztatta, hogy szükség idején nem fog segélyével késni: addig is a zaklatásokat tűrje bátor lélekkel, hűségében legyen állhatatos, a jutalom nem fog elmaradni. A hűség jutalma egyelőre az lett, hogy 1573 junius 3-dikán királyi diplomával erősítette meg Békést Fogaras birtokában.

Báthory állandó törekvése, hogy meggyőzze a császárt őszinte jóindúlatáról, hasztalan volt; hiába kérte, hogy ne az árulkodások után, de az ő maga cselekedeteiből itélné meg őt, melyet ő azelőtt is megmutatott, «akkor pedig bővebben megmutatja, mikor az isten az ő felsége ereje által elveti nyakukról a pogányt;»^[52] hiába jelentette azt is, hogy a portáról parancsot kapott Békés megöletésére, de ő azt visszautasítá: a bizalmatlanság jegét nem sikerült megtörnie. Hiába kérte azt is (már 1572 nyarán), hogy a császári házhoz való viszonya szorosabbra fűzése végett adjanak hozzá nőül egy főherczegnőt; azt a gúnyos választ nyerte, hogy «Somlyón a királyi nemet nem tarthatja el». Így Báthorynak be kellett látnia, hogy az udvarnál Békés hitele nagyobb az övénél s hogy másképen kell föllépnie ellene.

Az 1573 jan. 1-ére Kolozsvárra összehívott országgyűlés elitéli Békés és a német párt fondorkodását. «Vannak, a kik olyantól várnak támaszt, a ki maga is beteg… már egynehányszor tapasztaltuk, mit ér a német segítség», hangsulyozták az ország rendei.^[53]

Az ellentétek kezdődtek kiélesedni – az összeütközés közelgetett.

A bécsi udvarban (1573. sept. elején) hozzáláttak a hadikészülődéshez. Most már a császár is úgy vélekedett, hogy «tovább hallgatással nem szenvedheti a sok méltatlanságot... országát meg akarja tartani és híveit megoltalmazni». A három nemzet főszemélyeinek leveleket küld s Békésnek utasítást ad, hogy miképen cselekedjék az ő felségéhez való köteleztetésben; «summa pénzt» is rendel, melyből kinek-kinek az ő mivolta szerint kell juttatni, «hogy a hívségben bizodalmasabban megtartassanak». Békés számára ugyanis megvette a vöröskői uradalmat Fugger Márktól, s a vételárt úgy kellett volna visszatérítenie, hogy azt a császár hívei lekötelezésére s új hívek szerzésére fordítsa. A megnyerendők egyike volt Andrássy Péter, tekintélyes székely primor, a székelyek főbbjeivel egyetemben. Többeket jószágadományozással kívánt a császár megnyerni; ezek közt volt Harinnai, Berendi, Petki Gábor, Radák László, Kendi János. Békésnek azonkívül megigérte, hogy a Lukács napi törvényszékre (okt. 18), melyre Fogaras ügyének tárgyalása ki volt tűzve, Ibrányi Ferencz híres magyar jogtudóst küldi be Erdélybe.^[54] Addig is Fogarasban teljes erejével álljon ellent: ha kell, Rueber a kassai kapitány császári seregekkel meg fogja segíteni. Báthoryt pedig most már egész nyiltan megintette a császár, hogy az ő «híveit meg ne merje háborgatni, hanem csak szolgai határban tartsa magát».

Mindez siettette a fegyveres összeütközést. «Két éles kard nem fér meg egy hüvelyben» – szokta mondani Báthory – «s jobb megelőzni, mint megelőztetni».^[55] Jól látta – s elfogott levelekből méginkább megbizonyosodott, hogy mi készül ellene. Gyorsan határozott tehát, nem várva be az októberi octavát. Megizente a portára, hogy Békés «nimetté» lőn és segélyt kért a császári seregek esetleges beütése ellen, s maga is felkészült, hogy ellenségét isten segítségéből «fejével alá fordíthassa».^[56]

Báthory okt. elején gyorsan összevonta hadait. Békés közeli két várát, Alvinczet és Enyedet, egy csapással elfoglalta, Bánffy Györgyöt pedig lovassággal s Vadas Mihályt és Sása Jánost gyalogsággal titkon Fogaras ellen küldötte. «Sok szekér volt, kiket gyékénynyel fedtek volt be, simulálván azt, hogy sót visznek, és mindenik kék drabanttal volt rakva, kiknek Vadas Mihály volt kapitányuk, kit annakutána Poloczkó alatt lőttek el a muszkák»,^[57] – a hol akkor már, fordúlván a koczka, Békés vezérlete alatt vitézkedett a most ellene küldött Vadas.

Békésnek váratlan meglepése egészen sikerült. Sejtelme sem volt a támadásról; úgy annyira, hogy midőn az ostromló hadak megérkeztek, ő maga is épen a váron kívül sétált s csaknem kezökbe került; alig volt annyi ideje, hogy a várba meneküljön. Okt. 4-én zárták körül Fogarast. Békés nem bizván a vár megvédésében, jónak látta menekülni. A várat, kis fiát és kincseit hű emberére, Gyulai Pálra bizván, a kit ő képeztetett az olasz egyetemeken: ő maga egy zacskó drága gyöngyöt, gyémántot és aranyat magához vett s míg a főkapunál nagy harczi lármát üttetett, hogy az ostromlók figyelmét oda összpontosítsa, mintha ki akarnának rohanni – addig ő harmad magával a hátulsó kis kapun kiosont; lovának patkói visszafelé voltak verve és pokróczdarabokkal átvarrva, hogy zajt ne okozzanak. Hét napi veszélyes bolyongás után, erdőn, berken s járatlan útakon – szerencsésen kijutott Magyarországra s okt. 12-dikén Kassára ért bizalmas emberéhez, Rueber János felsőmagyarországi főparancsnokhoz.

13. ALVINCZ.

A 22 ágyúval ostromolt Fogaras vára okt. 18-kán feladta magát. Gyulai Pállal a Báthoryak nemesen bántak s később ő (korának egyik legtudományosabb embere) nagyon kedves híve lőn Báthory Istvánnak, mint lengyel királynak: 1573 okt. 15-dikén megnyilt a meggyesi országgyűlés. Békés és a császár pártja nagy várakozással nézett e gyűlés elé, melyre a szatmári kapitány is követet küldött a császár hívei támogatására; de Békés időközben történt kiűzetése és Fogaras kiostromlása megzavarta terveiket. A pártosok egy része a gyűlésre sem ment, a másik rész jónak látta csendesen maradni. Az országgyűlés pedig teljes hatalmat adott a fejedelemnek Békés párthívei ellen, hogy tetszés szerint büntesse és irtsa ki a pártosokat.^[58] «Végeztetett országúl, hogy senki ne pártolkodjék, hanem igaz hűséggel legyen minden ember a fejedelem iránt, ezután se pártolkodó követeket és leveleket ne merjenek küldözni, sőt ha valakinek afféle levelek hozattatnának, fel ne merje szakasztani, hanem a fejedelemhez vigye avagy küldje.»^[59]

4. FOGARASI KISKAPU.

A török sem késett pálczát törni Békés felett. A nagyvezér az árultatásért, mit Békés cselekedett; az erdélyi uraknak levelet küldött, hogy «az árúlót el ne szalaszszák, megfogván, vasba vervén, az császár portájára küldjék;» Báthorynak pedig megizente, hogy – «az mi tövisek volnának országában, irtsa ki.»^[60]

Báthory nyugodtan jelenthette a szultánnak, hogy Békés ugyan kisiklott kezéből, «de az ország nagyjó csendességben vagyon, semmi igyetlenség; visszavonás nincs benne, mindenek, mind nagy, mind kicsiny, hatalmasságod hívségéhez tartják magukat».^[61]

III.

A császár felsőmagyarországi kapitányai pártját fogják Békésnek. Békés Bécsbe megy a császárhoz, segélyt kérendő. A császár a töröktől fél. Békés követül küldi a portára Antalffi Imrét, engedélyt kérendő, hogy Báthoryt megtámadhassa. A nagyvezér Békést a portára akarja csalni; kétszínű játéka, biztatásai Békés követével szemben. Antalffi vérmes reményei. Báthory követei ellensúlyozzák Békést a portán. Békés szóbeli biztatások helyett írásbeli felhatalmazást kér, s az adó fölemelését igéri. A császár segélye. Békés elindúl Prágából. Kassa vidékén hadakat toborz. Az erdélyi elégületleneket fegyverre szólítja. Erdélyben terem. Torda mellett táborba száll. Gyulafejérvár helyett Maros-Vásárhely felé tér, hogy a székelyekkel csatlakozzék. Báthory időt nyer hadai összegyűjtésére s Békés után indúl. Radnótnál találkoznak s kezdik a csatározást (1575 jul. 7-én). Békés visszavonúl Kerellő Szentpálig. A szentpáli ütközet jul. 9-én. Báthory győz, Békés serege szétveretik, ő maga elmenekül. A lázadók megbüntetése.

Az Erdélyből kibujdosott Békést a császár felsőmagyarországi kapitányai (a szatmári és a kassai) tárt karokkal fogadták. Siettek magukévá tenni ügyét, mert kiűzetésében a császár ellen való merényletet láttak.^[62] A kassai kapitány tüstént követet küldött Báthoryhoz: Fogaras visszaadását kívánva Békés számára. Báthory határozottan felelt «soha sem engedem, hogy csak egy talpalatnyi földdel is birjon olyan ember, vagy hogy lakása legyen itt, a ki velem s az országgal egyet nem ért.»^[63] – «Nem rövidült meg az úr karja!» – kiáltott fel Békés szokott szójárásával a válasz hallatára.

A német kapitányok készületeket tettek az Erdélybe ütésre, a mihez engedély kieszközlése végett Békés felutazott Bécsbe s előadta a császár előtt panaszát. «Ime, midőn esküvésemtől fölséged fel nem szabadít és én Báthorynak nem hódolok, mindentől megfosztva elűzettem».^[64] Kérte fegyveres segélyét, sokat tudott beszélni az erdélyiek elégedetlenségéről, a császárpártiak türelmetlen várakozásáról. – Annyi igaz, hogy mihelyt ezek a meggyesi végzések okozta ijedségből felocsudtak, újra érintkezésbe léptek Békéssel – és titokban szervezkedtek.

BÉKÉS GÁSPÁR LEVELE AMHAT BÉGHEZ 1574 MÁJUS 27-éről.
(A Nemzeti múzeumban levő eredetiről.)

Miksa régebbi biztatásai által mintegy lekötve érezte magát Békés irányában; de másrészt koczkáztatott vállalatnak tartotta Báthory megtámadását, – mert félt, hogy a törökkel keveredik háborúba Erdély miatt. Előbb tehát a török felől szeretett volna biztonságot szerezni, a miért is utasította Békést, hogy eszközöljön ki a portától is engedélyt a beütésre – támogatva a fényes kapunál az ott levő császári követek által is.

Békés megfogadta a császár tanácsát. 1574 május 8-án követűl küldé a portára Antalffi Imrét, a szultánhoz s a nagyvezérhez intézett kérelemmel s ottani ismerőseihez szóló levelekkel.^[65] Nem hiába járt a portán követségekben: tudta milyen hangon szoktak ott beszélni. A bizantinismus eszközét, a hazudozást, jókora mértékben igénybe veszi. Erősen mentegeti magát és vádolja Báthoryt, a ki azért üldözte ki őt országából – úgymond – mert ő mindig hive volt a hatalmas szultánnak, míg Báthory a némettel tart. Hogy miért futott mégis Bécsbe? arra is megfelel. A vajda a török részek felé az útakat elállatta, kénytelen volt tehát a német udvarba menekülni.^[66] De ez érvek gyengeségét maga Békés is érezte, s nyomatékot az által adott nekik, hogy a vajdaságért a nagyvezérek 40,000 aranyat s egy 10,000 arany értékű gyűrűt, a szultánnak pedig az adó megkétszerezését igérte.

Antalffit – kit a császár portai követei is támogattak^[67] – látszólag szívesen fogadták a portán; de csak azért, hogy urát tőrbe csalják. Azt kívánták, hogy hűségét bebizonyítandó, Békés maga menjen a portára.

Az 1574. év tavaszán Békésnél Bécsben járt régi ismerőseinek, Amhat és Musztafa bégnek is az vala titkos megbizatása, hogy Békést a portára csalják. De Békés élt a gyanúperrel és nem ment. Jól volt értesülve a császári követek által, hogy bemenetele vesztére válnék, mert ott kínpadra vonnák s úgy vallatnák a császár ellen s aztán megölnék, vagy száműznék (Rhodusba vagy Aleppóba), vagy legalább is törökké lenni kényszerítenék.^[68] Békés, mindezeket tudva, azt felelte a nagyvezérnek (1575. febr. 24-én), hogy az ő Konstantinápolyba való menetele «semmiképen nem lehetne, hanemha veszni akarna», mert ott «Németországban nem úgy van a dolog, mint a hatalmas császár birodalmában, onnan, ha ezer feje volna is: egyiket is oda nem vihetné. Ha a vezérbasa elveszteni akarja őt, ám küldjön oda s ölesse meg ott, hadd lássa mind e világ, mint fizetik meg az ő hívséges szolgálatát; – hiszen török neve van már most is ott mindeneknél s sokan mondják, hogy megérdemlené, hogy a bőrit is lenyúznák»^[69] – írja mesterkélt érzelgéssel.

A török hódító politikájának érdekében állott a keresztyén hatalmak egymás ellen ingerlése; az ellenség viszálya megkönnyítette az ő munkáját. A legkevesebb, a mit nyerhettek, a versengő és a porta pártfogását kereső felek gazdag ajándékai voltak, a mit a nagyvezérek, a divánülő basák, le egész a tolmácsokig s a renegát ágensekig, soha sem tartottak megvetendőnek. Nem volt ügy, a melynek, pénzzel és ajándékokkal támogatva, pártfogója ne akadt volna a portán. Nem egyszer magok a pártfogók is mindkét versengő félt szolgálták és zsarolták. Most is pl. a renegát ágensek épúgy szolgálnak Békésnek, mint Báthorynak. Békés megmentett aranya és gyémántja s keleti gyöngyei jó részt oda keletre kerültek vissza, a kincsszomjas basák kezeügyébe.

15. A RENEGÁT BENKNER ALÁIRÁSA.

Mehemed; a nagyvezér, kétszínű játékot űzött Békés követével, a ki több mint egy évig volt a portán.^[70] A vezérbasa kifogyhatatlan volt a biztatásban, hogy üssön csak Békés bátran Erdélybe, jobban szeretik őt, mint a fösvény Báthoryt, a kire sok panasz jő, hogy erősen adóztatja a városokat s a szultánnak mégis oly keveset fizet.^[71] A budai basa szintén bele volt vonva e ravasz játékba; ágense kinyilatkoztatta (1574 decz. 14.), hogy addig nem nyugszik, még Békés nem leend az erdélyi vajda.^[72] És Antalffi elég együgyű volt, hogy készpénzűl vegye a nagyvezér szinlelt jóindúlatát. A legvérmesebb reményekkel kecsegtette magát és urát. Viszont a portát arról biztosítgatta, hogy Békés Erdélybe ütése nem fog nagy zajjal és zavarral járni; mihelyt a portáról engedelmet kap, napot és helyet tűzend ki, a mikor és a hol titkon postán Erdélyben terem, akkorára ott fogják várni az ország legfőbbjei, három nap alatt 40,000 embere lesz, úgy hogy Báthory – mindenkitől elhagyatva – még védeni sem fogja tudni magát.^[73]

Az 1575. év elérkeztét ilyen vérmes reménynyel üdvözölték Békés portai hívei; pedig ez az év lett rájok nézve a leggyászosabb. Antalffi annyira rózsaszínben látta a jövendőt, hogy soha vígabbnak nem látták Konstantinápolyban. Még nehány hó előtt életét féltette, midőn Báthory 4000 tallért igért elűzetéseért vagy elfogatásáért, s ime most már csak azon aggódott, hogy Báthory be sem várva Békést, minden kincsével ki talál szökni Erdélyből s akkor mily nehéz lesz Békésnek igéreteit teljesítenie.^[74]

Antalffinak e vérmes reményeit méginkább táplálták a nagyvezér kifakadásai Báthory ellen, a kinek ajándékaival soha sem volt megelégedve. Mikor Musztafa csausz 1575 elején megérkezett Erdélyből, haragosan fakadt ki a vezérbasa, hogy «semmit sem tudtunk a fösvény kutyától kicsikarni, de meglátja, hogy rövid nap rosz álmot fog látni.»^[75] Majd ismételve így kiáltott fel: «mégis csak fösvény egy kutya; no de el is mozdítjuk helyéből: olyan hitvány ajándékot küldött, hogy a havaseli vajdáéi is különbek voltak». Achmed csausz is keveselte a csak 50 tallér értékű tőrt, dühében vissza akarta küldeni.^[76]

A tavasz nyiltával még tovább ment biztatásaiban a vezérbasa. Azt mondta Antalffinak, hogy Békést fiává fogadja, mert a szultán elhatározta, hogy Erdélyt annak adja, a ki több adót kész fizetni: az pedig Békés.^[77] És sürgeti, hogy jól tenné, ha már fegyvert fogna, mert jobban szeretik őt, mint Báthoryt, «a fösvény ebet»^[78]

Így biztatták Békés követét a portán. De Báthoryt sem kevésbbé, s őt mégis több őszinteséggel. Grujó Péter volt állandó kapitihája a fejedelemnek s bejáró követe Kendi Sándor. Grujó résen állott s önérzetesen czáfolgatta Békés izeneteit, mintha az erdélyiek Békéshez vonzódnának. «Az erdélyieknek van annyi eszük – úgymond – hogy azzal tartanak, a kinek a hal már hálójában van, nem pedig azzal, a ki még most készül halászni».^[79] «Báthory annyira nem fél Békéstől – mondogatá – hogy ha tíz olyan ellensége volna is, legyőzné, mert Magyarországon valamennyi jeles katona volt, mind hozzá szegődött».^[80]

A nagyvezér 1575 ápr. 8-án ünnepélyesen kijelentette az erdélyi követnek, hogy legyen nyugodt a fejedelem, ha Békés 700,000 aranyat igérne is évenként, még akkor sem pártolnák őt.^[81] És a nagyvezér csakugyan megparancsolta a budai és temesvári basának, hogy Báthorynak, ha Békés megtámadná, segélyére siessenek.^[82] Az erdélyi követnek pedig a jul. 11-iki kihallgatáson kijelentette, hogy «ne féljen urad, ha az egész Erdély feltámadna is ellene: zárkozzék csak egy várba, majd küldök én neki segélyt s úgy teszek Erdélylyel, mint Temesvárral és Lippával, midőn a szultán hűségétől el akartak szakadni»^[83]

Így mind Békés mind Báthori követei «jubiláltak».

A porta rendes politikájához híven ámítgatta Békést és élesztette a fejedelem és trónkövetelő versenyét, hogy abból hasznot húzzon. Bizonyos, hogy Báthory inkább kegyben állott a portán; de a törökről fel lehetett tenni, hogy ha Békés győz, a nagy igéretek fejében megnyugszik az ő fejedelemségében is.^[84] Viszont olyan hírek is szárnyaltak, hogy a nagyvezér szandsáksággá óhajtaná átváltoztatni Erdélyt, a magyarországi hódoltság mintájára.^[85] A tudósítások egy része azt mondja, hogy a magyarországi basákat Báthory mellé rendelte segitségül; de Ungnád azt írja (1575 jul. 11.), hogy a nagyvezér Temesvárra és Budára futárt küldött, hogy a basák Erdély határára siessenek s a mellé álljanak, a ki győz.^[86] Ez igazán méltó befejezése lett volna a török kétszínű játékának.

16. UNGNÁD ALÁIRÁSA.

Békés támadása sokáig váratott magára. Ő nem volt oly könnyen hivő, mint követe; nem bízott a hitegetésekben: írásbeli felhatalmazást kért. Az élőszóval való biztatásokat «álomképeknek» tartja,^[87] a mire nem építhet semmit; az írásbeli felhatalmazásért igér eget, földet. Ha ezt megnyeri: a nagyvezérnek «többet fog adni – izente – mint Báthory egész életében s a szultánnak engedelmes rabszolgája (sclaf) leend». – Nem bízott a puszta szóban, mert ismerte a török álnokságát s mert jól tudta, hogy Báthory nagy kegyben van a portán: «ha nem szeretnék, nem ajánlották volna a lengyel királyságra».^[88]

Az 1575-iki nyár elején Antalffi vérmes reményei is megcsappantak, mert elfogyott a pénze s Békéstől hiába kért. «Nyakig úszik az adósságban (írja Ungnád jun. 28-kán), nincs pénze már mindennapi kenyerére sem, – és a jó követ még ő akarja a vajdát kiűzni fészkéből».^[89] Antalffi pénzhiányában még kevesebbet tudott kivívni, mint azelőtt s urával is meghasonlott. «Máskor nem vinné fejét érette ilyen mészárszékre – fakad ki Békés ellen, – miért nem küld pénzt?! hiszen erre az erdélyi vállalatra «spórolta» minden pénzét.^[90]

Békésnek tehát a portától végre is csak az élőszóval való biztatással kellett beérnie; írásbeli felhatalmazást nem adtak neki, – a Prágában ülőnek.^[91] Igy Békés csak a császárra támaszkodhatott. Egészen nyíltan támogatni Miksa sem akarta, az a török béke megszegése lett volna; de megengedte a seregtoborzást országában. Békés ennyivel is megelégedett. Rögtön tudósította erdélyi párthíveit. Máj. 3-án írt Radák Lászlónak, hogy indúlófélben van Prágából, legyenek ők is készen, tűzzenek ki napot és helyet, a hol találkozzanak; a többi párthívek^[92] értesítését is reá bizza. Öcscsét Gábort és Székely Antalt 4-5 nappal előre fogja bocsátani, kikkel Radák a székelyek közé menne, hogy Andrássy Pétert a főbb székelyekkel ültetnék fel. Bizott abban is, hogy a katonák, mihelyt meghallják az ő érkezését, «szökvén-szöknek» hozzájok. Lázárt is értesítteti, a ki azt izente, hogy «jól elhozhat az udvar népéből…. másfélszáz lóval eljön egy éjjel.» A siker biztosítását abban látta, hogy «császár ő felsége azzal ajánlja magát, hogy minden segitséggel lészen titkon, semmiben fogyatkozás nem lészen.» Bízott a magyarországi részek elégűletlenei csatlakozásában is. Május közepén indúl Prágából s Kassa mellett szándékozik bevárni jeladásukat, hogy mikor találkozzanak. Az összejövetelre Bethlen várát ajánlja.^[93]

Jun. 13-án csakugyan Kassa mellett találjuk Békést, a hol a magyarországi urak közűl is számosan gyűltek zászlaja alá. Igy Prépostvári, Kálló parancsnoka, csapatjával, Perényi György, Csapi Kristóf, Pongrácz Frigyes a szatmári magyar őrséggel, Melith, Lónyai, Sulyok István, Kállay János, Deregnyei Pál és több nemes úr, lovas és gyalog vitézlő néppel. Hozzájuk sietett Balassa Bálint is, a költő, jókora csapattal.

Békés a váratlan és gyors meglepéssel akart előnyt biztosítani magának. Hirtelen Erdélyben termett s Deés mellől Kozárvárról kiáltványt bocsáta ki párthíveihez, hogy siessenek hozzá csatlakozni. Jun. 28-án már Torda mellett Keresztesmezőn állott hadaival.

Báthoryt a Kassára küldött Bornemisza Boldizsár értesítette Békés közeledéséről. Ő is sietett fegyverre szólítani híveit, «mert közeleg a haza ellensége a császár sergeivel.» De a fejedelem tábora még csak akkor gyülekezett, mikor Békés már Tordánál állott. – Azonban Békés egy stratégiai hibát követett el, melylyel időt engedett a fejedelemnek a teljes felkészülésre.

Általános a hit, hogy ha Békés egyenesen Gyulafejérvár elfoglalására sietett volna, hogy ott a főváros mellett vívja az ütközetet, – az övé leendett a győzelem, «Ha Fejérvár felé szaporán jött volna – írja Szamosközy^[94] – és Szent-Pál felé nem tért volna Békés Tordárúl, obtinealta volna az pricipatust, mert az nemesség Enyeden volt gyűlésben az urakkal. Báthory István csak ezzel nyerte, hogy Fejérvárott volt, onnét parancsolt mindenfelé, hogy melléje menjenek és nem merték elhallgatni»

A RADNOTHI KASTÉLY.
Természet után rajzolta Dörre.

De Békés a helyett, hogy Fejérvár felé sietett volna: a Maros mentében, a székelyek földje felé vette útját, kik arra a hírre, hogy régi szabadságukat visszaállitja, tömegesen keltek zászlaja alá. Igaz, hogy e kitéréssel erősbödött serege; de Báthory is időt nyert hadai összegyűjtésére. Hagymási 200 lovassal és 200 gyaloggal, Gyulafi az erdélyi sereggel, Bánfi Farkas és Kristóf udvarnépükkel, 200 nemes lovas, 800 aranyosszéki székely, 300 lovas és 200 gyalog Karánsebes és Lugas vidékéről, 1000 szász, majd Gerőffi János a temesvári pasa segédcsapatával, Géczi János a váradkörnyéki csapatokkal és a havaseli vajda 200 fegyveressel növelte seregét. S most túlnyomó erővel indúlhatott Békés ellen.

Békés jul. 5-én Maros-Vásárhelyhez egy órányira, Nyárádtőig ért. Itt csatlakozott hozzá Andrássy Péter 2000 csiki és nehány száz marosszéki székelylyel. Az egyesülés után Békés visszatért Radnótig, hogy szembe fogadja a fejedelem utána nyomúló seregét. Jul. 7-én Radnót alatt találkozott a két sereg, úgy hogy csak a Maros vize választá el őket: Békés serege a bal-, Báthoryé a jobbparton állott. A csatározás megkezdődött. Jul. 8-án Báthory Dátosnál átszállítá seregét a Maroson, Békés a radnóti várkastély előtt állott csatarendben. De ütközetre nem került a sor, mert amint a fejedelem ágyúi megszólaltak, Békés visszavonúlót fuvatott, hogy Báthoryt kicsalja erős állásából s elvonja felállított ütegeitől. A csel nem sikerült, mert Báthory átlátván Békés czélzatát, megtiltotta az üldözést s szoros csatarendben követte őket.

Békés Kerellő-Szent-Pálig vonúlt vissza s ott a mostani vasút vonala mellett emelkedő magaslatokon foglalt erős állást; míg a mocsaras, tavas lapály Báthory ágyúi felállítására alkalmatlannak látszott. Itt a Maros szűk völgyén julius 9-én szép verőfényes szombati napon vívatott az eldöntő ütközet a fejedelem és a trónkövetelő közt.^[95] Báthory jobbra fordúlt, hogy Békés seregét a besenyői völgyön át bekerítse. Békés, hogy ezt megakadályozza, feladta az elfoglalt magaslatot, és seregét megfordítva, hátát az Alárdi Ferencz birtokában lévő (most gr. Haller-féle) szentpáli kastélynak vetette, a mely mögött a Maros folyik. A malmok hátvédül szolgálhattak, a vesszőgát pedig – csatavesztés esetén – a visszavonúlást könnyítheté meg.

A sík völgy-lapályon, a Maros balpartján vívták a híres szentpáli ütközetet, a mely 10 órától késő estig tartott s Békés serege teljes szétveretésével végződött. A két vetélytárs (Báthory – serege bal, Békés – jobb szárnyán) egymás ellen harczolt s fényes bizonyságát adta mindkettő személyes vitézségének. Báthory kitünő haditaktikájával maga rendezte az ütközetet. Békés az utolsó perczig vitézűl küzdött s ő fedezte megbomlott serege visszavonúlását is. Neki köszönhették, hogy gyalogsága jó része megmenekülhetett a malomgáton át s a lovasság a vizen keresztűl. Ma is mutogatják ama helyet, hol az ágyúkat a Marosba vetették. A sereg egy része a kastélyba szorúlt, s azok elfogattak. Közöttük volt Balassa Bálint is, a költő. Békés maga elmenekült s a Mezőség felé száguldott futó serege romjaival. Az elesetteket közös sírba temették el, a halmot, a mely alatt hamvaik porladoznak, máig is «Békési domb»-nak nevezik.

Báthory még a csatatéren megkezdette a büntetést. Az elfogott urak közül ötöt tüstént lefejeztetett a szentpáli kastély udvarán. Julius 25-ére országgyűlést hirdetett Kolozsvárra. A lázadók felett ez országgyűlés hozott itéletet. Harminczhárom elmenekült főurat, felségsértésben elmarasztalván, fő- és jószágvesztésre itéltek. Az elfogottak közül augusztus 8-án 9 főurat lefejeztek, 34 főurat Kolozsvárt felakasztottak s 34-nek Szamosfalván orrát, fülét vágták le.

A SZENTPÁLI CSATATÉR.

A szentpáli ütközet korszakot alkot Erdély történetében. Innen kezdődik Báthory Istvánnak a császártól független fejedelemsége s a Báthory-ház hatalmi emelkedése.

17. MUSZTAFA BUDAI BASA TUGRÁJA.

HARMADIK RÉSZ.
BÉKÉS MINT BUJDOSÓ.

I.

A szentpáli csata kihatása a lengyel királyválasztásra. A lengyel királyválasztás előkészületei. Báthory jelöltsége komoly számba csak a szentpáli győzelem után vehető. Békés kibujdosik Erdélyből. A császár megtagadja balvégzetű hívét. Elfogatási parancsot küld ellene a kassai kapitánynak. Békés Sárosmegyéből Lengyelországba menekül. A császárpártiak nem szívesen látják lengyel földön; a Báthory-pártiak politikai tőkét csinálnak üldöztetéséből. A krakkai vajda veszi védelmébe, ki akarja békíteni Báthoryval. Békést a spitkovici várban tartják őrizet alatt. A császár kiadatását kívánja a senatustól. Békést Dudith András, a császár lengyelországi követe veszi pártfogása alá. Békés bujdosása a lengyel földön. Lubomirski udvarában húzza meg magát. Ajánlata a kassai kapitánynak, Huszt elfoglalása végett. Az erdélyi bujdosók Rueber körűl.

18. KÉZSMÁRK ÉS A KÁRPÁTOK.

A SZENTPÁLI csatának nevezetes következményei voltak mind Békés, mind Báthory életére. Békést koldusbotra juttatta, Báthorynak királyi koronát tett fejére. Békés hontalan bujdosóvá lőn, Báthory az erdélyi fejedelemségből a lengyel királyságra emeltetett. Kétségtelen, hogy a szentpáli fényes diadal híre, a vitéz fejedelem győzelmi nimbusa nagyban elősegíté Báthory lengyel királylyá választását.

Épen ekkor készültek Lengyelországban a választáshoz. Mert Valois Henrik lengyel király Krakkóból való megszökésével (1574. jun. 18-án éjjel) megürült a lengyel trón. Elnyeréseért, sokan léptek sorompóba. Legtöbb kilátása volt a királyságra Miksa császárnak; Báthorynak eleinte nagyon kevés. A császár a királyszünet alatt állandó követeket tartott Lengyelországban, a kik minden követ megmozgattak urok érdekében: szórták a pénzt; még kevésbbé takarékoskodtak a fényes igéretekkel, fogadták a zsoldosokat, szervezték pártjukat.^[96] Sikerült is nekik tekintélyes pártot toborzani, főkép a senatorok (főurak és főpapok) körében.

Báthorynak ellenben a királyválasztás első kisérlete alkalmával (1575 május havában, a stenzyci országgyűlésen) szervezett pártja egyáltalában nem is volt. Jelöltsége határozottabb irányt és erőt csak a szentpáli csata után nyert. Eleinte csupán Erdély fejedelmét látták benne, azét az országét, melylyel az utóbbi évtizedekben szoros kapocs fűzte össze Lengyelországot, és János Zsigmond utódját, a kit a lengyel trónörökösének tekintettek a Jagelló-ház kihalása esetére s a ki valószinű, hogy el is nyerte volna azt, ha az utolsó Zápolya egy évvel elébb meg nem hal, mint az utolsó Jagelló.^[97] A szentpáli csata után Báthory rohamosan meghódította a lengyel nemesség szívét. Nemcsak az erdélyi fejedelmet s a Zápolyák utódját nézték most már benne; de Báthoryt magát, a vitéz fejedelmet, a győzelmes hadvezért, a császár diadalmas ellenségét.

19. MIKSA CSÁSZÁR ALÁIRÁSA.

Az első választási kisérlet (mialatt Báthory az erdélyi lázadókkal volt elfoglalva) meghiúsulván: az új választó országgyűlésig elég ideje maradt a királyság elnyerése-ért lépéseket tenni.

Lengyelország pártokra szakadt s főkép a német (főúri) és németellenes (köznemesi) párt vívott elkeseredett harczot egymás ellen. Ez utóbbinak egyik jelöltje volt Báthory István.

Békés Gáspárt is ott találjuk mihamar Erdélyből kiűzetése után a lengyel földön, buzgólkodva a császár mellett és szerencsés vetélytársa, Báthory ellenében. S midőn onnan is menekülnie kell, a magyar és lengyel határon húzza meg magát s onnan lesi várja a királyválasztás eredményét. Ott hányódik vetődik s ott vergődik az egész mozgalmas időn a Kárpátok alatt, mint bujdosó, mint száműzött, mint a nyomor embere, a ki hiába vágyik kardot fogni, hogy azt a császár mellett, Báthory ellen, mérlegbe vesse: köszönje meg, ha szabad, ha kegyelemkenyeret kap s van hol fejét lehajtsa.^[98]

Békés a szentpáli csatatérről a Mezőségen át Magyarország felé száguldott szétvert serege roncsaival, nehány főúr társaságában. Bethlen váráig meg sem állott. Itt félórai pihenés után hat éves kis fiát, Gábort, hátrahagyva, tovább menekült Szatmárra s onnan Kassára, Rueber felső-magyarországi parancsnokhoz, a kivel jó barátságban volt, s a ki mint ezelőtt, úgy ezután is jóakarója maradt s továbbra is pártfogolta a császárnál.

De Miksa az erdélyi vállalat meghiúsúlása után hallani sem akart többé Békésről. Mert a szerencsétlen vállalat sok kellemetlenségbe sodorta őt, s nyakára zúdítá a törököt.^[99]

RUEBER JÁNOS KASSAI FŐKAPITÁNY.
Khewenhüller Annales Ferdinandaei Conterfeit Cupfferstich Vol. I. 354.

A császár tehát jónak látta szakítani Békéssel s nem késett tiltakozni az általános hit, sőt tudat ellen, mintha ő Békést segítette volna. Tiltakozott Báthory –, a török –, s a lengyelek előtt; bár nem tagadja, hogy alattvalói közül némelyek segítették, de felesküdt katonái közül senki sem.^[100] Csakhogy erről sem Báthoryt, sem a törököt, sem a lengyeleket nem sikerült meggyőznie.

A császár, hogy Békés ellen tűntessen, tovább is ment. Elfogatási parancsot küldött ellene Ruebernek. Békés ekkor (1575 aug. elején) Eperjeshez közel, a lengyel határon egy faluban, valamelyik barátjánál húzta meg magát. Rueber színleg nehány katonát küldött elfogatására, kik azonban szökni engedék. A császári katonák a már letartóztatott Békést útrakészülés ürügye alatt más szobába engedték s ő onnan kiosont az istállóba, lóra kapott s meg sem állott a lengyel határig. A német zsoldosok üthették lába nyomát. Általános volt a hit s bizonyára nem légből kapott, hogy maga Rueber sem akarta elfogatni. A császár maga is tudta, hogy a kassai kapitány készakarva szöktette meg.^[101]

20. RUEBER ALÁIRÁSA.

Békés Sárosból Szandeczbe menekült. De nyugodalmat az üldözött bujdosónak a lengyel föld sem adott. Mert ott, hol a császárpártiakban barátokat remélt – épen ellenségeket talált. Erdélybe ütésének híre sokkal nagyobb hullámokat vert fel Lengyelországban, mint azt előre gondolták volna. – A németellenes nagy nemesi párt politikai czéljaira – az osztrák ház elleni gyülölet táplálására – használta fel a császáriak Erdély ellen fellépését. Dudith András, a volt pécsi püspök, most a császár lengyelországi követe, alig harmadfél héttel a szentpáli csata után (julius 28-án, majd ismételve aug. 11-én) arról panaszkodik Krakkóból a császárnak, hogy rosszakaróik s a Báthory-párti lengyelek kapva kapnak a Békés dolgán, hogy a gyűlölet és rágalmazás magvát hintegessék; Báthoryt pedig égig magasztalják vitézségeért, s pártja naponként növekszik.^[102]

«Nagy sebet ütött ügyünkön – sohajt fel – Békés veresége; gonoszakaróink kiaknázzák ellenünk: bár csak a világra se jött volna soha ez a balvégzetű ember (homo calamitosus)».^[103]

Így gondolkoznak Békésről a császár lengyelországi hívei s legkevésbbé sem örülnek Lengyelországba menetelének.

Mit várhatott még ilyen viszonyok között a németellenes és Báthory-párttól?

Alig hogy lengyel földre ért: Menzikben a város polgármestere letartóztatá. Békés most, a császárpártiaktól is üldöztetve, ellenségeihez folyamodott, a kiknél valóban több kiméletre talált. Kérte a krakkai vajdát, Zborowski Pétert, a ki Báthory pártjának úgyszólván feje volt, hogy találkozhassék vele, mert nagyon fontos dologban (de rebus maximis) óhajtana vele beszélni. És a krakkai vajda rögtön szabadon bocsáttatá. Aug. 6. és 7-dike közötti éjjel pedig Zborowski András, az udvari marsal, Békéshez utazott. Krakkóban azt rebesgették, hogy a Zborowskiak Békést ki akarják adni Báthorynak.^[104] Nem is csudálnók, ha királyjelöltüknek legnagyobb ellensége kézbeadásával kívánnának kedveskedni. De nem úgy történt. A büszke, lovagias Zborowskiak nemesebb czélt tűztek ki maguk elé: nem megsemmisíteni, de kibékíteni s megnyerni akarták királyjelöltük legelkeseredettebb ellenségét. Képesek voltak e nemes czélért kitenni magukat Báthory gyanújának; de végre – ha nem is mindjárt – czélt értek.

Békést Zborowski András éjnek idején Krakkóba kisérte, hol szorgos felügyelet alatt tartották, hogy a császári párttal ne érintkezhessék. Békés maga bevallá ott a vajdának, hogy őt a császár segítette Erdély ellen. E hírre gúnyosan kérdezgették a Zborowskiak: «vajjon jóravaló uralkodó-e az, a ki szomszédját alattomos eszközökkel akarja uralmából kiforgatni s ezáltal a törököt oktalanúl provokálja» Dudith ezeket hallván, azt sem tudta, mivel védelmezze a császárt. «Miért nem tudatta vele előre az erdélyi vállalatot, hogy a kedvezőtlen kimenetel esélyeire előkészítette volna a kedélyeket!?»^[105] Dudith mindent elkövetett, hogy Békéshez jusson Krakkóban; de hiába. Ki akarta szabadítni az ellenpártos Zborowskiak kezéből; de nem mehetett semmire. Végre a császártól kért utasítást, hogy mitévő legyen Békés érdekében? Attól félt, hogy Békésnek a szultán kívánságára a lengyelek egyszerűen leütik a fejét, mint egy moldvai trónkövetelővel tevék.^[106]

De nem az történt. A Zborowskiak inkább pártczéljaikra akarták őt felhasználni. Zborowski András augusztus 19-én Spitkovic várába vitte s ott tisztességes őrizet alá helyezte Békést. Dudith szerint ugyan «olyan börtönbe tétette a szerencsétlent, a hol senki hozzá nem férhetett s a hol hosszú lánczczal a falhoz volt kötve, éjjel békót raktak a lábára s e hírrel a krakkai vajda tüstént Erdélybe küldé titkárát».^[107] De ez a fogság, mint a következmények megmutatták, nem lehetett olyan sulyos.^[108] Ott volt vele testvére, Békés Gábor is, a ki augusztus 23-án ötöd magával gyorsan eltávozott Spitkovicból, a mikor Gáspárt is kivették a fogságból.^[109]

A krakkai vajda és fivérei czélja az volt, hogy Békést kibékítsék Báthoryval s e végett futárt küldöttek Erdélybe. Békés, úgy látszik, nem ellenezte; bár alig bizott sikerében. Másrészt még nem adta fel a reményt, hogy a császár visszafogadja kegyébe. Míg jóakarói Báthorynál tesznek lépéseket érdekében, addig ő a császárt keresi meg spitkovici magányából. Emlékezteti, mi mindent igért neki a speyeri szerződés megkötése alkalmával, hogy újítá meg igéretét, mikor János Zsigmond halálát bejelenté, sőt másnap (márcz. 29.) milyen levelet iratott neki a győri püspök által, tele biztatással, s aztán midőn erdélyi vállalatára udvarából császári kegyével elbocsátá; minő igéreteket tett neki élőszóval, majd sajátkezű levelével.^[110] Panaszolkodik, hogy Lengyelországban nincs biztonságban, attól is félhet, hogy Báthory felbérelt gyilkosokkal öleti meg. Ide jutván, most már annyira alászállott igényeivel, és csupán annyit kér: lenne tekintettel arra, hogy mindenét az ő szolgálatában veszté el s engedné meg, hogy fivérével együtt birodalma határán belől; vagy Berencsen (Nyitramegyében) Nyáry Istvánnál, vagy Morvában egy barátjánál lakhassék s hogy parancsolná meg Ruebernek, hat éves kis fia Erdélyből való kiszabadítását s hozzá küldését.^[111]

A császárnak eszeágában sem volt, hogy a Békés sorsa javításáról gondoskodjék, sőt inkább a legnagyobb aggodalommal tölté el az ő Lengyelországba menekvése s meghagyja ottani követének, hogy kisérje figyelemmel Békés minden lépését.^[112] Méltán aggódhatott, hogy Békés Lengyelországban csak kárt tesz a császári ház különben is népszerűtlen ügyének. Aggodalmait teljesen osztá krakkai követe, a ki viszont engedélyt kér, tudatni a krakkai vajdával, hogy a császár Békést a kassai kapitány által elfogatni rendelte, hadd lássák a lengyelek, hogy nem pártolja őt; mert ennek híre menne s a lengyel nemesség gyűlöletét talán mérsékelné. Sőt tovább megy s felveti a kérdést: nem jó volna-é Békést ott Lengyelországban elfogatnia, ha vérontásba kerülne is?^[113] Békést pedig ugyanakkor meginteti (a krakkai alkamarást küldvén hozzá), hogy a császár ügyét mozdítsa elő s inkább bizza magát Rueberre, mint a lengyel pártosokra.

A császár mindezt helyeselte, sőt annyira egy véleményen volt követével Békést illetőleg, hogy még Bécsbe sem ért Dudith javaslata, mikor ő már lépéseket tett Békés kiadatása végett.^[114] Meghagyta követének, hogy a felől a lengyel senatussal tárgyalást kezdjen, de csak úgy, ha biztos kilátása nyilik a sikerre, és új rágalmakra és méltatlankodásra nem szolgáltat ez által okot.^[115]

De ez a fegyver is a császár ellen fordult s Békésnek csak előnyére vált a lengyelek szemében. Mert midőn a nemesség megtudta, hogy Békést el akarják fogatni: a szidalmak ismét megujúltak a császár ellen. «Nem kell nekik olyan király (mondogatták), a ki így jutalmazza meg azt az alattvalóját, a ki érte vesztette el mindenét.» Békés iránt az érdeklődés és részvét csak fokozódott.

Békés még mindig a Krakkótól négy mértföldnyire fekvő Spitkovic várában időzött; most már szabadlábon s bőségben élt a krakkai vajda költségén. Roppant sokan látogatták a nemesek közül, úgy hogy a császáriak most már azon aggódtak, hogy egyszer csak átcsap az ellenpártra. Mert a krakkai vajda követet küldött (Przeczlawskit) érdekében Báthoryhoz, hogy vele kibékítse. Békés szabadon járt-kelt, megfordult Krakkóban is s meglátogatta Dudithot. Találkozott ott Blandrata György doctorral, Báthory lengyelországi követével is.^[116]

DUDITH ANDRÁS
Strachovszky metszete után.

A császári követ, a személyes érintkezés és ismeretség következtében, megszerette bujdosó honfitársát. Magasztalással szól róla. «Éleselméjű, nagytehetségű, nemeslelkű és nagy tervekkel foglalkozó férfiúnak ismerte meg őt». Nem elfogatására gondolt többé, de pártfogolására, s czélúl tűzte ki, hogy a császárt kiengesztelje Békés iránt. A két pártvezér tehát, a krakkai vajda és Dudith (egymás sógorai) versenyre kelnek Békés érdekében – egyik Báthorynál, másik a császárnál.

Békést multja a császárhoz köté s a szenvedett méltatlanságok daczára – még mindig onnan remélte sorsa jobbra fordúlását. Nem késett most sem kérni a császárt: ne kívánja elfogatni; hadd lakhassék inkább Bártfán vagy Késmárkon. Dudith közvetíté e kérését (szeptember 29-dikén), tanácsolva a császárnak, hogy ne űzze Békést a végső kétségbeesésbe; méltó az ily ember a támogatásra. Ajánlja hogy vagy biztosítsa a császár legalább titokban levéllel, hogy Rueber védelme alatt bizton és szabadon élhet, vagy legalább neki engedje meg, hogy ő a maga szavára igérhesse azt.^[117] Kéri a kassai kapitányt is: tanácsolja ugyanazt a császárnak, hogy rendelné Békést Késmárkra vagy Bártfára, a hol felügyelet alatt ugyan, de tisztességesen élhessen, mert ezáltal nemcsak betömné a rágalmazók száját, de a jövőben még jó hasznát is vehetné. Mert a szerencsétlen ember üldözésével, nyomorával nincs a dolgon segítve, csak Báthorynak tesz a császár kedvére; ellenben Békés tisztességes látása a legnemesebb bosszú volna Báthoryval a dühös ellenséggel szemben.^[118]

A császár azonban hajthatatlan maradt. Azt válaszolta, hogy Békésnek magyarországi tartózkodásra menedéklevelet nem adhat, mert az mind reá, mind Békésre nézve káros volna a török miatt; maradjon inkább Lengyelországban, vagy menjen a német birodalomba; kétségbeesett lépéstől azonban minden áron visszatartandó.^[119]

21. BLANDRATA ALÁIRÁSA.

E közben megjött Báthory válasza is Békés felől a közbenjáró Zborowskiakhoz. Menjen hozzá Békés Erdélybe, kérjen tőle engedelmet s esküdjék neki hűséget!^[120] Kemény föltételek, föltétlen meghódolás. De Békés nem volt még annyira megtörve, hogy e föltételt elfogadja. Nem rövidült meg az úr karja! – Ő még bízott: a császár ügye diadalában, bízott két befolyásos pártfogójában s remélté, hogy a császár előbb-utóbb ki fog engesztelődni iránta.

De a Báthoryval való kibékülés meghiúsúlása után nem maradhatott többé a krakkai vajda védszárnyai alatt, a kire Báthory már is gyanús szemmel nézett, a miért Békést pártfogásába vette.^[121] El kellett tehát hagynia Spitkovicot, daczára ellenségei fenyegetőzéseinek. Azt beszélték, hogy mihelyt a krakkai vajda védszárnyai alól elbocsátja, vagy Báthoryhoz viszik, vagy megölik. Dudith figyelmeztette erre Békést, megmutatván neki az útat, hogy merre menekülhet.^[122]

Ámde Békés nem akarta elhagyni a lengyel földet, inkább meghúzta magát egy-egy nemes házánál, bujdosott hegyen-völgyön, s háldogált, ha kellett, az erdők rejtekében. Az ellenséges tenger nép között akadt jó barátja is. Így okt. végén és nov. folyamán Lubomirski előkelő nemes udvara, Krakkótól három mértföldnyire, nyujt neki menedéket. Nem élt tétlenül ott sem. Sikeresen működött a császár érdekében, a kiben még mindig reményei horgonyát vetette. Lubomirskit magát is ő nyerte meg az osztrák párt részére.^[123]

Békés Lubomirski házánál akarta megvárni a királyválasztás eredményét. Folytonos érintkezésben állott onnan Dudithtal és Rueberrel, mert az ő közvetítésüktől remélte, hogy a császár újra kegyébe fogadja s hogy nem sokára összemérheti kardját a régi vetélytárssal. Már októberben ajánlatot tett a kassai kapitánynak, Huszt, e fontos végvár elfoglalására, hogy Báthory útját elzárják Lengyelország felől.^[124] A tervezett «merénylet» híre Erdélyben is elterjedt, ott még a napot is tudni vélték: 1586 jan. 8-ra várták a betörést, mikorra Báthory unokahúga, a Kerecsényi lány lakodalma volt kitűzve.^[125] Csak a császáron mult (a ki nem akarta kardélire állítani a dolgot), hogy a betörés elmaradt. Békés hiába akart érdemeket szerezni a császár kegye megnyerésére: újabb erdélyi kísérletről Bécsben hallani sem akartak.

Békés azért nem csüggedt el. A királyválasztástól remélt fordúlatot. Addig is fentartotta összeköttetését az erdélyi bujdosókkal, kiknek egy része körülötte volt Lengyelországban, mint öcscse Gábor, Bornemisza Boldizsár^[126] és többen; más része Kassán és vidékén, Rueber körül vonta meg magát, mint Andrássy Péter, Telegdy Mihály, Kendy Gábor stb. Ide s tova bolyongtak ezek is^[127] s várva várták vezérökkel, Békéssel egyetemben, melyik részre dől el a lengyel királyság sorsa? Szentül hitték, hogy Miksa lesz a lengyel király.

II.

A varsói királyválasztó országgyűlés. Békést a császár mellett korteskedése miatt a krakkai vajda kiüldözi Lengyelországból. A Szepességre menekül s a Kárpátok alatt Bélán húzódik meg. Varsóban a senátorok Miksa császárt, a nemesség zöme Báthoryt választja királylyá. Mindketten elfogadják a királyságot. Békés ajánlatot tesz a császárnak Báthory feltartóztatására. Hranowniczán, majd Savnikon bujdokol s nagy nyomorban tengődik. A császár Békés újabb Erdélybe ütéséről hallani sem akar. Békés a török pártfogását keresi. Musztafa budai basa biztatásai. Rueber és Dudith Békés érdekében lépéseket tesznek a császárnál. Miksa meghagyja Ruebernek, hogy Békést a Szepességről távolítsa el.

Békés lengyelországi tartózkodásának napjai meg voltak számlálva. Varsóban megnyílt a királyválasztó országgyűlés. Császáriak és Báthory hivei, német és nemzeti (magyar) párt, mint ellenségek felfegyverkezve állottak egymással szemben. Megkezdődött a szavazás, a mi több napig tartott. A krakkai vajda serényen forgolódott Báthory érdekében, de nem akadályozhatta meg, hogy a senatusban ne a császár nyerjen szavazattöbbséget. Néhány szavazatra Békésnek is volt befolyása; bár ő Varsóban nem jelent meg személyesen s a választás eredményét Lubomirski házánál leste, várta.

Békés a császár érdekében való korteskedésével magára haragította a krakkai vajdát, a ki nem tudta megbocsátani neki, hogy többeket, a kikre számítottak, a császár pártjára térített. «Az krakkai vajda egy néhány embere rá izent főnemes népekre, mikor voxjokat ott Varsoviában kimondták – írja Békés – hogy jól érti; hogy én practikám az, hogy azok császárra ő felségére mondjanak voxot, de meglátom, hogy rövid napon megbánatja velem».^[128] S a fenyegetést tett követte. A királyválasztó országgyűlés még véget sem ért, mikor Zborowski Péter Varsóból elindítá hadnagyát Spitek Jordánt nehány emberével, hogy Békést Lubomirskinál fogják el.

Békést lengyelországi tartózkodása alatt most fenyegette a legkomolyabb veszedelem; szerencséje, hogy előre értesült felőle, s elmenekülhetett. «Csak az hatalmas isten szabadítá meg a gonosz embertül, az krakkai vajdátúl; – írja ő maga – ha az jámbor, az nemes ember Lubomerszky, az ki házánál voltunk, nem vigyázott volna, – ugyan ottan házánál tapasztaltak volna meg bennünket». De «minekelőtte reánk érkezett volna (Spitek Jordán): az jámbornak, Lubomerszky uramnak is postán érkezék embere, ki által baráti megadák érteni: mindjárást kiiktasson bennünket, mert elveszünk».^[129]

Békéséknek most már igazán nem volt más választásuk, mint a menekvés. «Hogyha nyár leszen vala, hogy az erdőn búdoshattunk volna, semmiképen ki nem jüttünk volna – írja – hanem ott vártuk volna végét az dolognak» (t. i. a választásnak); de kemény tél volt, az erdőn bujdoklásra korántsem volt alkalmas az idő. Megpróbálták előbb már azt is: «az egész őszszel inkább mind az erdőn háltak», mert egynehányszor akkor is reájok akartak törni ellenségeik. Zborowski Sámuel Lengyelországba menetelekor maga is «reá felelt az erdélyi vajdának, hogy vagy megöli, vagy kezébe viszi» Békést.^[130]

22. VARSÓ.

A lengyel föld tehát nem nyujthatott többé biztos menedéket a hontalan bujdosónak. Békés kénytelen volt újra vándorbotot venni kezébe, s deczember közepe táján megindult arra felé, a merre Dudith már előbb kijelölte a menekvés útját. Átlépte a Kárpátokat s a Tátra aljában «egy hitvány faluban Kézsmárk mellett» Bélán húzta meg magát, néhány bujdosó társával egyetemben.

Mialatt Békés a lengyel földről kibujdosott, a varsói mezőn megtörtént a királyválasztás. A senatorok – főpapok, vajdák, várnagyok és a köztársaság főméltóságainak többsége^[131] – élükön a gnezdai érsekkel, a császárt kiálták ki királylyá decz. 12-én. Velük szemben a nemesség óriási többsége (közel tizezer ember), élükön a Zborowskiakkal és Zamojski Jánossal, Jagelló Anna kir. herczegnőnek s kijelölt férjének Báthory Istvánnak ajánlották fel a lengyel koronát (decz. 14-kén).

Lett volna hát immár választott királya a köztársaságnak, kettő is: Miksa és Báthory. Követeket indítottak úgy Bécsbe, mint Erdélybe a választási diplomával, s a mi ennél fontosabb volt, a választási feltételekkel (pacta conventa). Azonkívül a Báthory-párt 1576 február 12-ére a krakkai vajdasági Jendrzejowba tábori országgyűlést hirdetett, a hol Báthory választását megerősítették, a meg nem hódolókat hazaárúlóknak s felségsértőknek nyilvánították. A két párt mint halálos ellenfelek állottak egymással szemben, készültek kölcsönösen a harczra, melyet elkerűlhetetlennek tartottak.

A MEDGYESI NAGYTEMPLOM.

Báthory 1576 febr. 8-án a meggyesi országgyűlésen a lengyel követség kezéből elfogadta a királyságot s letette az esküt a választási föltételekre a meggyesi főtemplomban.

Miksa sokáig habozott elfogadni a pártos királyságot s a terhes föltételeket. Előbb a békés kiegyezést kísérlette meg s követet küldött Báthoryhoz, hogy lemondásra bírja; de hiába.^[132] – Végre 1576 márcz. 23-án^[133] ő is felesküdött Bécsben a lengyel királyságra. Most aztán igazán élére volt állítva a dolog; a ki erősebb, az a hatalmasabb, a ki gyorsabb, az a szerencsésebb: az leendett a lengyel király. Minden attól függött, ki megy be elébb Lengyelországba? azé leendett a Jagellók koronája.

Báthory gyorsan felkészült az útra. Az volt híre, hogy Felső-Magyarországon át veszi útját Krakkóba s e czélból a huszti útat készítették, szekérrel járhatóvá tették. Miksa habozott és késlekedett még most is, félt a töröktől, s nem bízott lengyel párthívei erejében. Nem arra törekedett, hogy Báthoryt megelőzze, de hogy bemenetelét megakadályozza. A kassai kapitány Felső-Magyarország felől állott résen, Moldova felől pedig a podoliai vajdára, s nehány főúrra támaszkodott.

S mit tett Békés? Ott vergődött a Kárpátok aljában, küzdve nyomorral, éhséggel s a császár haragjával, sovárogva Erdélyre s esengve a császár engedélye és segélye után, hogy Báthory ellen harczra kelhessen.

Béláról, a hol a bujdosók decz. végén sátorfájukat felüték, 1576 elejére Hranovniczára költöztek. Itt értesült Békés Dudith leveléből (jan. 2-án) «bizonynyal, hogy a lengyelek a császárt választották királylyá – s az mindenható úristennek nagy hálát adott ez örvendetes hírért». Reménye újra éledt. Azt hitte, a császár sietni fog Lengyelországba s Báthory feltartóztatását reá bízza, a mi neki legfőbb vágyát képez. «Engem ha reá bocsátana ő felsége – írja – nyilván gondot adnék az vajdának, hogy elfelejtené az királyságot… Senki inkább eszét nem veszthetné az vajda dolgának, mint én veszthetném, talám pedig az felséges isten Erdélyt is megadná és annyival az ő felsége dolga mind erősb volna: most kellene annak eleit venni».^[134]

23. SAVNIK.

Igy építgeté reményei légvárait a bujdosó Békés. Rueberre és Dudithra támaszkodott, «mint egy erűs kűfalhoz». Remélte, hogy sikerülni fog kiengesztelniök a császárt s kieszközölni támogatását. Erre annál inkább szüksége leendett, mert a császár még azt sem tudta, hogy a Szepességen van. Az ő tudta és akarata nélkül bolyongtak ott – egyik helyről a másikra.

Január közepén ismét másutt, Savnikon bujdosik. Hogy milyen élet lehetett az, a nélkülözések mellett mennyi lelki kínt kellett kiállaniok? – Békés saját levelei élénken ecsetelik. «Ne hagyj uram az élő istenért – irja Dudithnak – mert nincs hova fordúlnunk és hova lennünk; félünk penig fogságtúl is, ha megérti ő felsége, hogy itt vagyunk, mert még nem érti. Te kegyelmed az élő istenért írjon ő felségének, ne kergessen bennünket. Nám nagy dolog, ilyen nagy fejedelem hogy annyira megrémült, hogy ilyen nyomorúlt hívei, kik ő felségeért nyomorodtunk meg, birodalmában nem maradhatunk.» Szolgálatát alig meri már ajánlani, pedig jól látja, hogy «kard nélkül nem megyen véghöz a dolog». Reményei mind alább alább szállanak, a nyomor és nélkülözés háttérbe szorítja a nagy terveket. Nyomorát nyíltan feltárja pártfogói előtt s hol egyiket, hol másikat kéri: «ne hagyjon kegyelmed költség nélkül, mert mindenbűl kifogytunk».

Ide jutott az egykor dúsgazdag és hatalmas ember, – egy ország kormányzója – most Dudithnak «szolgája és nyomorult szegín atyjafia».^[135]

Békés megjósolta, hogy a Báthoryval való kiegyezés reménye hiú ábránd, mert Báthory sokkal tovább ment már s többet költött, hogy sem szép szerével visszalépne a lengyel királyságtól. Ő meg volt győződve, hogy csak a kard segíthet. «Országot szerencse kisértéssel szoktak megvenni.» «Bocsásson reá ő felsége, – kéri újra meg újra – eleit veszem minden dolgának, mert ha most reá nem bocsát ő felsége, minden kétség nélkül megbánja – és fohászkodással emlékezik meg ez mostani occasioról.»^[136]

Békés kettős czélt akart elérni az Erdélybe ütéssel, a mit a császárnál most már nemcsak pártfogói, de saját követe Kopácsi Ferencz által is szorgalmazott. Először, hogy Báthoryt Lengyelországba való menetelében feltartóztassa; – ez volt a császár érdeke – másodszor, hogy Erdélyt «megvegye», elfoglalja: – ez volt az ő érdeke. – E kettős érdek és bosszúja a vajdaságért, Fogarasért, Husztért, Szentpálért s annyi másért, sarkalta őt, hogy mindegyre harczra tüzelje s tettre serkentse a békülékeny s főkép késlekedő császárt.

Miksa az erdélyi vállalattól főkép azért idegenkedett, mert az török háborút vont volna maga után. Jól tudta ezt Békés s nem késett a töröknél is lépéseket tenni terve érdekében. Megújítá összeköttetését a budai basával, a ki ügyének a multkor is kedvezett és a ki Báthoryt gyülölte. A budai basa most is biztatgatá Békést titokban, sőt lépéseket tett érdekében a portán, mert nem jó dolognak vélte, hogy a Báthoryak úgy elhatalmasodjanak egyik lengyel király legyen, a másik (Kristóf) erdélyi vajda s a harmadik (Miklós) olyan hatalmas úr Magyarországon.^[137] A budai basa tényleg bátorította is Békést, hogy gyűjtsön csak hadat, bármely nemzetet, magyart, németet, lengyelt, muszkát s próbáljon szerencsét Erdélyben; akkor lenne jó ideje, mikor Báthory Lengyelországba indúl.^[138] Lovat is küldött neki ajándékba, újabb biztatásokkal, hogy csak rajta Báthory ellen, de úgy, hogy most erősebb legyen ám nála; ha kell, ő is talál módot megsegítésére, ne féljen a temesvári és lippai bégtől sem, azok is az ő részén vannak, s őt óhajtják az erdélyi vajdaságra emelni Báthory Kristóf helyébe.

Igy fondorkodott Békés érdekében a budai basa, a kit ravaszsága és kétszinűsége miatt «róka-basá»-nak neveztek, de a ki amellett Báthorytól is készörömest elfogadta az ajándékokat: 12 nagy aranyozott serleget, kettőt aranynyal teli, s több drága ruhát, köztük egy nyuszt köpenyt, a mely épen Békésé volt. De viszont ez legkevésbbé sem feszélyezte őt, hogy Báthoryról így ne nyilatkozzék: «biznák csak rám, hogy én kisérjem Lengyelországba: kutya legyek, ha fejét nem vétetném, mielőtt a lengyel határt elérnők. Megöl a méreg, hogy a «kutyán» meg nem boszúlhatom magamat; ördöge van a kutyának, hogy mennél inkább el akarnám nyomni, annál inkább felemelkedik.»^[139]

AMURATH SZULTÁN
De Bry Boystand Historia Chronologica-jában levő rajza után.

Békésről – a budai róka-basa biztatásai daczára is – a portán tudni sem akartak. Amurath az ifjú szultán s Mehemed nagyvezér ismételve figyelmeztetik a császárt, hogy Békést ne támogassa, ha csak a törökkel kötött békét megszegni nem akarja. A szultán és a vezérbasa óva inti a császárt a lengyel királyság elfogadásától is, mert Lengyelország az ő védszárnyuk alatt áll s annak Báthory lesz a királya.^[140] És Miksa korántsem akar újjat húzni a törökkel s biztosítja a szultánt: eszeágában sincs, hogy Erdély ellen valamit indítson, távol áll tőle, hogy Békést pártfogolja, vagy Erdély ellen küldje, sőt szigorúan megparancsolta, nehogy alattvalói közül valaki hozzá álljon s őt segítse.^[141]

Békés így a portára legkevésbbé sem támaszkodhatott, s a császárnak is hiába izengette: hogy «az vajda dolgának innét vehetjük jól eleit, hogy mind pártjainak esze vész és mind ő magának, mihent meghallja, hogy reá indúltam»^[142] Azt hitte, Báthorynak elég volna csak hallania, hogy ő Kassa táján tartózkodik, s nem merne Erdélyből kimozdúlni, «hogy ezt, az ki kezében vagyon, el nem hagyná az bizontalanért».^[143]

Rueber és Dudith is elkövettek mindent, hogy a császárt Békés terveinek megnyerjék. Hisz a császárpárti lengyelek is egyre csak azt sürgették, hogy minélelőbb menjen be a császár, mert ha Báthory előbb érkezik, ügyök veszve van. De Miksát sem Békés, sem ők, sem lengyel választói nem bírták megindítani s tettre buzdítani. Ő, a ki annyit költött, annyit áldozott a lengyel királyságért, már másodízben: most mikor már csaknem kezében volt a korona, késedelmezésével, határozatlanságával kiejté kezéből.^[144] Fegyveres fellépésről, főkép Békés ajánlatáról tudni sem akart; Békés egyszer már hinárba vitte, másodszor óvatos volt. Már 1576 elején, midőn még tudomása sem volt arról, hogy Békés a Szepességen lappang, inti Ruebert, hogy Békést ne biztassa Erdély megtámadására s a törökkel kötött béke megbontásától ő maga is óvakodjék. Ugyanakkor inti Dudithot is, hogy Békéssel szőtt veszélyes terveiről (Krakkó elfoglalása, Jagello Anna elfogatása és Erdélynek Békés által való elfoglaltatásáról) tegyen le s ne biztassa Békést Erdély ellen, sőt inkább szándékától térítse el s tartsa vissza».^[145]

A császár még Lengyelországban hitte Békést, midőn ennyire óvja embereit tőle. Elképzelhetjük, mily kellemetlenül érinté a hír, hogy Békés ismét a magyar határon belül van, a honnan egyízben már kiüldözteté. Tüstént parancsot küldött a kassai kapitányhoz, hogy Békést távolítsa el, az ő földjét ne tapodja. Rueber mit tehetett egyebet: tudtára adta Békésnek a császár rendeletét, magát pedig mentegeti a császár előtt, hogy ő Dudith gyakori írására és tanácsára engedett csak Békéséknek Kézsmárk mellett egy faluban tartózkodást és rendelt ellátást, de immár megírta neki a császár rendeletére: hogy ő felsége birodalmát tüstént elhagyja és oda lábát többé be ne tegye. ^[146] E szigorú parancs végrehajtásával csordúltig telt volna a keserűség pohara a hontalan bujdosóra nézve. De enyhülést nyújtott, hogy Rueber nem vette szigorúan a császár parancsát, s szemet hunyt, hogy Békés továbbra is Kézsmárkon maradjon. Sőt amint aggasztó híreket kap Krakkóból a királyságról: újabban szót emel érte uránál.

Báthory úgy nyilatkozott – értesíti a császárt – hogy amiért őt felséged Bécsben fogságban tartotta, Békés dolgát az újjai között nézte s őt Erdélyből ki akarta űzni: meg fogja magát bosszúlni s koczkára teszi ezért országát, népeit, vérét és életét! «Valóban jó volna ily viszonyok között, hogy felséged elnézőbb legyen Békés iránt! Kevés segítséggel nagy hasznot tehetne; többet tudna most kivinni, mint utóbb Lengyelországban felséged ezrei».^[147]

Amint Báthory Lengyelországba menetelét emlegetni kezdik és pedig Huszt vagy Munkács, sőt Kassa felé (mert Báthory azzal fenyegetőzött: úgy fog Krakkóba menni, hogy szekere kereke Kassa kőfalát fogja horzsolni):^[148] Rueber ismét csak Békéssel áll elő a császárnál. Nagyon jó volna, ha Békés, Bornemisza és az erdélyi menekültek (ir vertriebne gesellschaft) Husztot hirtelen bevennék, s az által Báthory útját elvágnák, mert így a lengyelek is megfélemlenének s a felső-magyarországi pártosok megfékeztetnének.^[149]

Mert Felső-Magyarországon Báthory lengyel királylyá választásával kezdett feléledni a hét év előtt elfojtott összeesküvés. Báthory Miklós és István, Forgách Simon, Dobó özvegye s fia, Mágócsy Gáspár, Péchy Gáspár, az urak s nemesség kevés kivétellel mind Báthoryhoz szítottak: összeesküvés készült javára – a császáriak ellenében.^[150]

A magyar elégületlenek terveit is ellensulyozni vélte tehát Rueber Békés által. De mit tehetett, midőn a császártól (a ki már olyan híreket is hallott, mintha Békés 400 lovassal és hadi felszereléssel indúló félben volna Kézsmárkról)^[151] ismételve parancsot kapott (febr. 8), hogy semmikép se engedje, hogy Békés valamit kezdjen. – «Sajnálatra méltó (kiáltott fel), hogy ő felségét annyira félrevezetik és elvakítják!» Az írás és kérés nem használván, követet küld a császárhoz.^[152] Megpróbálja befolyásos titkos tanácsosát Trautsont is megnyerni czéljuknak. Ajánlja, hogy Békésnek és a vele levő erdélyi menekülteknek szabad kezet engedjenek s hogy ne hagyják el őket, de sőt lássák el élelemmel és minden szükséglettel, mert földhöz ragadt szegények s kétségbe vannak esve; ő látta el eddig, (nagy megerőltetésébe került bár) étellel és itallal is őket; kedvökben kellene járni, nehogy mást gondoljanak.^[153]

A mit Rueber elért, mindössze annyi volt, hogy a császár megengedte (febr. 26), hogy Békést és az övéit pénzzel és élelemmel segítse; de támadni ne engedje.^[154]

III.

Békés 1576 január elején Kézsmárkon telepedik meg. Rueber élelmet és ellátást rendel számára. Ott nyomorognak a mások kegyelméből, ruhával is Rueber segíti őket. A többi erdélyi bujdosók is oda kerülnek. Békés követet küld a császárhoz, hogy Báthory ellen a támadást engedje meg. Miksa a helyett Morvába vagy Nyitra megyébe távozását rendeli el. Békés a rendelet visszavonásáért könyörög. Békés betegsége s elkeseredése. Panaszai a császár szigora ellen. Békés Gábor is panaszra fakad. A császár nem könyörül a betegnek sem, s Békést eltávolíttatja a lengyel határról. Báthory pedig akadálytalanúl bevonúl Krakkóba s 1576 május 1-én megkoronázzák.

Igy állott Békés dolga hónapokon át változatlanúl, reménytelenül. Az ide s tova bolyongás után végre január vége felé egy helyen telepedett meg, Kézsmárkon egy kis házban, hol Rueber élelmet és ellátást rendelt számára. Ott nyugodott meg sok hányódás után öcscsével és a Lengyelországból vele menekültekkel. De minő nyugalom volt az! Úgy éltek, mint az ég madarai, alig volt mit enniök, ruhájuk, a mivel Rueber segítgette őket, lefoszlott róluk; a hajdani drága köntös helyett jó volt most a más ruhája, ha még oly «foltos» is.^[155] Mások kegyelméből fedezgették szűken napi szükségleteiket, ők maguk nem voltak, «isten látja, 10 forintnak urai».^[156]

Az éhező rongyos hazátlanok csapatja jan. 26-án újabb jövevényekkel szaporodott. Bornemisza Boldizsár is oda juta «az több nyomorúlt atyjokfiaival egyetemben», megosztani a nyomorúságot és reménytelenséget. Ott tengődtek együtt napról napra, hónapról hónapra; elkövettek mindent, de nem jött sehonnan semmi reménysugár. Pedig szentül hitték, hogy «ha ott megnódítják vala az vajdát, nyilván az ű ott való (lengyelországi) pártja mást gondoltak volna». De engedély és segítség nélkül mit sem tehettek: a császár hallani sem akart róla, hogy «itt veszessék eszét a vajda dolgának». Békés «szinte elszáradt és elepedt a reménytelenség miatt». Reményei foszladoztak, hiába várta, «semmi módot nem látott, hogy valamit készülnének Kassa táján, hogy kivel az vajdát meglehetne ijeszteni; sőt a szolgáló nép menten ment az vajdához, mert ott (Kassa körül) csak éhel nem halt az szolgáló nép».^[157]

Békés Gáspár a mint látta, hogy Rueber és Dudith hiába törekedik érte a császárnál, ő maga küldte hű emberét Kopácsi Ferenczet kérésével, könyörgéseivel ahoz, a kiért ő mindenét áldozta s a kiért most is kész volna még, a mije megmaradt, életét feláldozni. A császár nem maga felelt, mint régebben: titkos tanácsosa és udvarmestere Trautson által adatott választ, és pedig tagadó választ. Erdély megtámadását nem engedi – s ez nem elég, hanem azonkívül még meg is hagyja, hogy a Szepességből távozzék: költözzék Morvába, vagy Nyáry István várába, a nyitramegyei Berencsre.

Ez a válasz még jobban elkeseríté Békést nyomorúlt helyzetében. A mit érzett: a csalódás, az elkeseredés, és a dacz vegyülete. Nem nyugszik meg a császár rendeletében: szigorától, szívéhez felebbez. Kéri: vegye tekintetbe jó- és balszerencsében egyaránt tanúsított hűségét, tekintse annyi gyalázatát s elégelje meg eddigi nyomorát és szerencsétlenségét, a melybe őt nem más, mint iránta való tántoríthatatlan hűsége sodorta. Hisz most is oly szánandó nyomorban vergődik, hogy ha barátai nem segítenék és táplálnák, akár éhen veszhetne. Ha nem indítja meg a császárt saját törekvéseinek örvendetes és szerencsés sikere, vagy az ő sokszoros szerencsétlensége és annyiszor tanúsított hűsége; ha vele született kegyessége sem birja könyörületre: ám oltassa ki inkább életét, mint hogy annyi hányódás, oly gyalázatos számkivetés után egyik helyről a másikra bolyongani kényszerítse, mert ő nem talál helyet a hol megnyugodhassék s nincs módja, hogy mindennapi kenyeréről s eledeléről gondoskodjék. Jusson inkább eszébe nyomoruk és segélje meg őket.^[158]

De nem volt elég a nyomor, mely a szerencsétlen ember feje fölött összecsapott, nem volt elég az újabb üldözés, mely a kézsmárki kis házból is útat mutatott neki; hogy csordúltig teljék a keserűség pohara: a lelkiekhez a testi fájdalom, a betegség is beköszöntött. Régi betegsége, a podagra, mely miatt kezét lábát nem mozdíthatta, ágyba dönté. A halált várta, a mely megszabadítsa nyomorától, szenvedéseitől; – de a helyett a császár újabb parancsa érkezett Ruebertől, hogy Kézsmárkot el kell hagynia, mert a török úgy kivánja. Ha egy hitvány nemes ember szolgája lett volna – sóhajt fel elkeseredésében – az nem kergetné ki házából, de a császár nem tekinti sem a mindenható istent, sem az ő nyomorúlt helyzetét, szegénységét, keserveit, melyet bizony mind ő felségeért kell szenvednie. Hol van az a gyakorta igért kegy, hogy ennyire kivánja vesztét és ki akarja űzni birodalmából?! Bárcsak a világra se jött volna, bárcsak jönne a megváltó halál, készebb volna meghalni, minthogy naponként kínoztassék az ő legkegyelmesebb urától, a kit ő jobban szeretett, mint önmagát. Most már csak annyit kiván, hogy addig könyörüljenek rajta, míg betegsége annyira enyhűl, hogy útra kelhessen. Fájdalmai oly nagyok, hogy kocsira nem ülhet; ha jobban lesz, kocsira téteti magát s indúl Nyáry Istvánhoz, ha életébe kerül is. Jól tudja, hogy ott sem vár rá nyugalom, mert a császár elébb-utóbb onnan is elkergeti, vagy valami várba viteti rabúl: az lesz aztán igazán méltó jutalma hűséges szolgálatainak! Hű pártfogójától, a kassai kapitánytól sem kér már egyebet, csakhogy annyi élelemmel lássa el, hogy Berencsre juthasson, mert ő oly szegény, hogy útravalója sincs.^[159]

Végső panaszát, szíve fájdalmát, Békés Gábor is kiönti beteg testvére ágya mellett. «Tapasztalni fogja ő felsége, hogy nem lesz, a ki azt megtegye még valaha érte, a mit ők megkisérlettek. Hálás köszönetet mond Ruebernek, hogy elhagyatottságukban segítette, élelemmel s ruhával ellátta, mert hisz a ruhát is, a mely vállát fedi, ő adta neki, bár az is nagyon foltos már».^[160]

Meddig őrizte Békés Gáspár Kézsmárkon az ágyat? nem tudjuk. De még egy hónap múlva is ráfér, hogy jobb egészséget kívánjanak neki. – Az egészségre pedig szüksége volt, mert a császári parancs (a mely 1576 ápril 9-én megújíttatott) teljesítésre várt. A bécsi udvar nem könyörült a betegnek sem. Az újabb határozat is csak az lőn, hogy: ő felsége különféle tekintetekből, főkép többféle nemzetek gyanakodása kikerülése végett, tanácsosnak látja, hogy a végektől távolabb eső helyen tartózkodjék, a miért ismételten meghagyta, hogy mint régebben maga is óhajtotta, egy időre Nyáry Istvánhoz költözzék.^[161]

Békésnek tehát nem volt maradása; el kellett hagynia a lengyel határt. Báthory pedig, a most is szerencsés vetélytárs (a mint Békés megjósolta), megelőzé a császárt s Krakkóba akadálytalanúl bevonúlván: 1576 május 1-én az ő fejét díszítette a lengyel korona.

24. DUDITH ALÁIRÁSA.

KRAKKÓ VÁRA.
A Kurioses Staats und Kriegs Theatrumból.

NEGYEDIK RÉSZ.
BÉKÉS A MEGTÉRŐ.

I.

Békést a nyomor és bujdosás megtöri s kijózanítja. A császár szigora elidegeníti tőle s Báthory nemesszívűsége lefegyverzi. Szakít a múlttal s kibékül Báthoryval. A békeközvetítést Zborowski Péter, a krakkai vajda vezeti. 1576 aug. 10-én Báthory maga ír Békésnek, feledést igér a multra nézve s királyi kegyét ajálja fel a jövőre. Békés Eperjesről hálától és köszönettől áradozva válaszol. A kiegyezés létrejő. Békés búcsú panasza a császárhoz, midőn Huszt várát is elvesztette. Békés új életre készül. Másodszor nősül, Sárkándi Annát veszi el Ungvárról. 1577 elején kimegy Lengyelországba.

025. KRAKKÓ A KIRÁLYI VÁRRAL.

A NYOMORTÓL és inségtől megtört Békés élete fordúló pontjához jutott. A hontalanúl bujdosás és üldöztetés, a keserű csalódások egészen átalakították. Légvárai összeomlottak, a szomorú tapasztalatok kijózaníták. Elgondolta, hogy bánt vele a császár, a ki hű szolgálatai után határról határra kergeté – s más részről mély hatást gyakorolt lelkére Báthory a régi vetélytárs és ellenség nemesszivűsége, a ki hajlandó volt neki megbocsátani és kegyébe fogadni. Erős küzdelembe és nem csekély lelki harczba került, a míg szakítani birt a multtal, eddigi törekvéseivel, reményeivel; de le tudta győzni önmagát s inkább meghajolt a régi ellenség előtt, mintsem tovább is fusson a császár kegye után, a ki őt – a kihasznált eszközt – megtagadta.

A lengyel királynak nem volt többé vetélytársa, mint volt az erdélyi fejedelemnek – s olyan hűséges szolgája lett, a milyen nem volt több rajta kívül. Legyőzte a sokáig táplált ellenszenvet és gyűlöletet; az embert meggyőzte lelkében a magyar, a hazafi. Báthoryban a lengyel királyi koronával fején nem vetélytársát látta többé, de a magyar dicsőség személyesítőjét, a ki előtt nem tartotta szégyennek és megaláztatásnak térdet, fejet hajtani s elfogadni felajánlott királyi kegyelmét. «A kinek mint győzőnek hatalmát éreztem – mondá – úgy hiszem, mint meggyőzött részvétét és kegyelmét igénybe vehetem».^[162]

Ez az önmegtagadás, ez az önlegyőzés, mindenesetre szép vonása Békés jellemének.

A békeközvetítést most is Zborowski Péter, a krakkai vajda vállalta magára. Ő fogta fel ismét a kibékítés elejtett fonalát, s most – Báthory lengyel királylyá koronáztatása után – biztos reménynyel a sikerre. Most már mind Békés, mind Báthory óhajtotta azt. Békés csak nyerhetett a kibéküléssel; viszont Báthory sem kicsinyelte egykori elkeseredett ellensége megnyerésének erkölcsi és politikai becsét. Jól ismerte ellenfelét, méltányolta fényes tehetségeit s tudta, hogy «mennyi jó és üdvös dolog támadhat a kiengesztelt barátságból».

Zborowski tárgyalásba bocsátkozott Békéssel – s közvetítőkép lépett fel királyánál. A dolog a nyár közepéig annyira haladt, hogy Báthory 1576 aug. 10-dikén maga ír levelet Békésnek Varsóból, melyben tudatja, hogy «bár őt sem a viszonyok, sem semmiféle szükség nem sarkalja, hogy tárgyalásba bocsátkozzék vele, de mégis jó emberek közbenjárására és tanácsára s hogy lelkiismeretét teljesen megnyugtassa: isten és a világ előtt kinyilatkoztatja, hogy kiirtott iránta szivéből minden idegenséget s ellenszenvet és – meggondolván azt is, mennyi sok jónak lehet forrása a kiengesztelődött barátság – megengedi, hogy udvarába menjen, igéri, hogy a multnak minden kellemetlen emlékét elfeledi, s jövendőben teendő hű szolgálatait méltóan fogja jutalmazni. De inti: vizsgálja meg jól szívét, hogy tiszta indúlattal közeledjék, mert isten előtt nincs titok s nincsen áldás azon, a mit kelletlenül teszünk».^[163]

Báthory békeajánlata Eperjesen találta a hazátlan bujdosót. Zborowski Péter küldötte azt neki oda, saját levelével együtt, titkára Maczejowski János által.

Békésnek, mióta a számüzetés keserű kenyerét ette, ez volt legörvendetesebb napja. Egy év óta nem volt nyugodalma, mint a kergetett vad bujdosott ide s tova, üldöztetve attól, a kiért mindenét feláldozá – s íme most, a kinek legelkeseredettebb ellensége volt, baráti jobbot nyujt felé.

Alig tud szavakat találni (aug. 26), hogy ezt Báthorynak megköszönje. Áldatja az istennel hozzája való kegyelmességeért és nagylelkűségeért, midőn «régi sok jó fejedelmek példáját követi, hogy az mely ellenséget fegyverrel meggyőztenek és hozzájuk hajtottanak, azokat nemhogy megspoliálták volna, de inkább sok jókkal augeálták, hogy azután azoknak szolgálatjával és hívségökkel magoknak sokat szolgáltanak, birodalmok öregödött és jó hírek nevek széles e világon dicséretes volt». Ugyanazt várhatja ő tőle is.^[164] – Nem kevesebb hálával van eltelve Zborowski Péter iránt is közbenjárásáért. Aug. 27-dikén küldi vissza követét, a ki által élőszóval izeni meg kivánalmait, «nem lévén az idő és a hely alkalmas arra, hogy levélre bízza.»^[165]

Mik voltak kivánalmai? Békés saját leveleiből nem tudhatjuk. De Rueber, a kassai kapitány, a kinek tudtával történt a kibékülés tárgyalása, azt írja a császárnak Késmárkról, hogy Békés Báthorytól erdélyi birtokai visszaadatását és kárai megtérítését kívánta.^[166]

A kibékülést közvetítő követ Eperjesről Varsóba sietett Békés izeneteivel. Ott találta a krakkai vajdát, a ki mihelyt Békés izeneteit meghallgatta s leveleit átvette, tüstént vízre szállt s a Visztulán általevezett a királyhoz. A követet nem sokára visszaküldötte Békéshez, jó biztatásokkal, hogy a király őszinte jó indúlattal van iránta s nem sokára választ küld kívánalmaira. A követ visszatérő útjában szept. 15-én már ismét magvar földön, Késmárkon volt.^[167]

Míg ezek a tárgyalások folytak, Békés még egyszer bekopogtatott a császárhoz; abból az alkalomból, hogy utolsó erdélyi részbirtokától is megfosztatott,^[168] és pedig Hagymási által, a ki «nagy perfidiával és árúlással» egymagának foglalta el a Békéssel és Bornemisza Boldizsárral közösen bírt várat 1576 szept. elején. Nem akarja elhallgatni panasz és szemrehányás nélkül, hogy utolsó darab földjét is elvesztette a császár hűsége mellett. Megjósolta ő azt előre – úgymond – de nem engedték, hogy elejét vegye s íme most a császár kárára s ő magának végső nyomorúságára és szerencsétlenségére jövendölése beteljesült: Huszthot is elvesztette. Nem tudja kimondani, milyen nyomorba sülyedt, minden javaitól, minden segélyforrástól megfosztatott s csaknem lemezítelenítve, életén kívül semmije sem maradt. Mert olyan nyomorúságba jutottam, felséges császár – kiált fel az elkeseredés hangján – hogy ha mások nem könyörülnének rajtam, a szükség koldulni kényszerítené.^[169]

Ez volt Békésnek végsóhaja, a mely kebeléből kiszakadt, a mint a császár hűségében hasztalanúl eltöltött hosszú időre visszagondolt – s ez volt búcsúja, midőn válni készült.

BÁTHORY ISTVÁN LENGYEL KIRÁLY.
Egykorú olajfestmény után.

Most már: szakítani a multtal, ez lebegett szeme előtt. Annál könnyebben megtehette, mert egy hónap mulva, okt. 12-én a császár megszűnt élni.

1576 őszén véget ér a Báthoryval folytatott tárgyalás. Ha erdélyi birtokait nem kaphatta is vissza, teendő szolgálatai fejében méltó kárpótlást igért neki a király.

Békés újjá született. Csüggedő lelkébe visszatért az életkedv, boldogabb jövő hajnalát látta derengeni. Bizonyára ez időre esik második házassága is, melyet Ungvártt tartott egyik ősi nemes család ivadékával, a gazdag Sárkándi Pál – Anna nevű leányával.^[170]

Békés így egészen újjá teremtve ment ki Lengyelországba 1577. év elején «vízkeresztben» (jan. 6-án).^[171]

II.

Békés a Báthory udvarában. Rövid időn annyira megnyeri a király bizodalmát, hogy ő lesz «factotum»-a. Együtt csinálnak minden tervet, egy hálószobában alusznak. Együtt tanácskoznak Magyarország felszabadításáról. Brutus a történetíró Békés pártfogását keresi. Békés a Danczka ellen viselt hadjáratban. Honfiúsítása az 1578-diki varsói országgyűlésen. Szerepe az 1579-ki muszka hadjáratban. A magyar sergek fővezére. Polock ostromát Békés nyitja meg. A gyujtó-bombák használata. Békés önfeláldozó hősiessége. Polock bevétele. A győzelmes hadjáratból betegen tér vissza Békés Vilnába s onnan a királylyal Grodnóra. Halála 1579 nov. 7. Kívánatára a vilnai Békés-ormon temetteti el Báthory. Nejéről és gyermekeiről királyilag gondoskodik. Öcscse, Békés Gábor, Pleskow ostrománál esik el 1581-ben.

Báthory tárt karokkal fogadta a megtérőt. A régi vetélytársak között most az eddigivel teljesen ellenkező, nemes verseny kezdődött. Békés önfeláldozó hűségének, ragaszkodásának, szolgálatkészségének adta fényes tanújeleit: Báthory pedig a megtérő érdemei elismerésében és jutalmazásában s bizalma tanúsításában volt kifogyhatlan. A mily nemes, igazi királyi lélek lakott Báthoryban, ép oly őszinte hűséget tanúsított Békés is most királya és ura szolgálatában. Rövid idő alatt Békés lett a királynak legbizalmasabb embere, barátja, tanácsadója, jobbkeze.

Már 1577 nyarán arról tudósítja a nuntius a pápai államtitkárt, hogy Békés együtt alszik a királylyal hálószobájában, együtt dolgoznak ki minden tervet s a király mindenben kikéri az ő tanácsát.^[172] Ezt a határtalan bizalmat úgy tudjuk kellőleg mérlegelni, ha meggondoljuk, mennyi jeles ember, katonai és tudományos tekintély volt együtt a királyi udvarban. Ott volt a magyarok közül Berzeviczy Márton, Vesselényi Ferencz, Gyulai Pál, Bánffy György, Bornemisza János, Békés Gábor és többen. És Báthorynak ezek közül «factotuma» nem más, mint Békés Gáspár.^[173] Vele közölte a király először legtitkosabb terveit, legelrejtettebb gondolatait. Együtt beszélgettek, tanácskoztak a módozatokról: hogyan lehetne Magyarországot felszabadítani s a magyar királyságot megszerezni? a mihez Békésnek (a pápai nuntius tudósítása szerint) azon kilátásai fűződtek, hogy Báthory magyar királysága mellett ő lenne Erdély vagy Oláhország vajdája.^[174] A király határtalan bizalma közszájon forgott az irigykedő lengyelek között is: «a mit nem hisz a keresztnek, elhiszi Békésnek», írta a királyról Firley kazimini kapitány a chelmi püspöknek, Békés unitáriusságára czélozván.^[175]

26. BERZEVICZY ALÁIRÁSA.

Békés nagy befolyása a királyi udvarban készteté Brutust, a történetírót, hogy az ő pártfogását keresse. 1577 május hóban Békés közbenjárását kéri, hátralékai kifizettetésére a királyi kincstárból.^[176] Gyulai Pált szólítja fel, ajánlaná őt Békésnek: «a ki előtt ha oly kedves lehetne, mint a mennyire szeretné, királyok szerencséjével nem cserélne.^[177] Így jutott Békés Brutussal ismeretségbe és később barátságba. Történetírása körül szívesen pártfogolta és segítette. Ő szerez neki hozzáférhetést a királyi levéltárban Zápolya János és Zsigmond lengyel király levelezéseihez.^[178] Maga is megigérte később a muszka hadjárat kezdetén, hogy időközönként tudósítani fogja a történetírót.^[179]

Békés a mennyire jobbkeze volt Báthorynak az államügyek vezetésében, oly hasznos szolgálatokat tett neki a harczmezőn is. Mindjárt az első hadakozás alatt, melyet Báthory mint lengyel király viselt a meghódolni nem akaró Danczka ellen, igénybe vette Békés hadi szolgálatát. Az ellenség által szorongatott Elbinga városa segélyére küldötte ki őt magyar csapatokkal. És Békés vissza is szorítá az ellenséget.^[180] Csak miután Danczka 1577 deczember 12-dikén meghódolt, tért vissza Békés is a harczmezőről, a hol nem kimélte magát s egészségét is elvesztegeté, úgy hogy Varsóba érkezvén, podagrája miatt a szobát kellett őriznie.^[181]

Békésnek a béke műveiben és a harcz mezején egyaránt kiváló érdemeit nem hagyta a király megjutalmazás nélkül. A litván országnagyok magok kérték a királyt, hogy Békést lengyel és litván indigenatussal ajándékozza meg. A mi az 1578-iki országgyűlésen a rendek beleegyezésével meg is történt. Ez a kitüntetés módot nyujtott anyagi jutalomra is, mert birtokot vagy javadalmazott hivatalt csak lengyel honpolgár nyerhetett. A honfiúsítás után a király a landskoroni kapitányságot adományozá neki.^[182]

Legszebb hadi érdemeit a muszkák ellen vívott 1579-ki győzelmes hadjáratban aratta Békés Gáspár, királya oldala mellett, mint a magyar sergek fővezére.

Akkor kezdődött Báthory István több évig tartó hadjárata a muszka czár, «Rettenetes» Iván ellen, a mely annyi dicsőséget árasztott Báthoryra és a magyar seregekre, melyeknek e hadjáratokban oroszlán rész jutott.

Az 1579-iki hadjáratban a magyar sergek fővezérletét Békés Gáspárra bizta a király; a lengyel hadak vezére Mielecki a podoliai vajda, a litvánoké Radziwill vilnai palatinus volt. Békésnek a haditanácsban döntő szerep jutott, a hol gyakran összetűzött magával Mieleckivel is, a ki féltékeny volt a magyarok nagy befolyására, a miért Békés csípős élczeitől sem kimélte őt.^[183]

A hadjárat megindult. Legelső czélja a fontos erősség, Polock vára bevétele volt. Békés magyar seregének jutott az első feladat, hogy a Dwina folyó és a Polock között elterülő ősrengetegen át útat vágjanak,^[184] melyen aztán a király is előre nyomult táborával. Polock alá érkezvén, a király az ostrom megkezdése előtt kanczellárját Zamojskit és Békést vévén magához, velök a várost megkerülte, hogy kikémlelje a helyet, a honnan az ostromot megkezdjék.^[185] Békés mindenekelőtt a város kiostromlását javasolta s csak azután a várét, s oly fontos hadászati érveket hozott fel mellette,^[186] hogy a királyt is meggyőzte, a ki eleinte a vár ostromával óhajtotta megnyitni a hadműveletet.

A város ostromát Békés kezdette meg, aug. 2-dikán, ágyuival. A muszkák, a magyar vitézek rohamának nem tudván ellentállani, már aug. 3-án feladták a várost s azt felgyujtva, magok a várba menekültek. A vár ostromát is Békés nyitotta meg. Előbb nehéz ütegekkel lövette, de látván, hogy azok keveset ártanak, izzó golyókat kezdett szóratni a várba. Ily «tüzes golyók»-at Báthory alkalmazott először a felső-magyarországi harczok alatt, s később nagy sikerrel a livón várak ostrománál. Használati módja abban állott, hogy izzóvá hevítették a golyót, úgy tették az ágyúba, – a por és golyó közé fövenyet vagy hantot téve, nehogy fellobbantsa – s úgy lőtték aztán ki. Czélja inkább a gyujtás, mint a rombolás vala.

A gyujtó bombák megtették hatásukat, de a zivataros, esős idő megakasztá az ostromot. Az esőzés a Polotta folyót megárasztotta, úgy hogy a hol azelőtt gyalog jártak át, lovon is veszélyessé vált az átkelés, a hídakat pedig elvitte az ár. Egy erős híd állott csak, melyet Bornemisza János készíttetett, de ez kevés volt az ostromló had átkelésére. Békés halászbárkákból tákoltatott össze még egy hidat, de ezt a várbeliek mihamar összelőtték. Csak a Bornemisza-féle híd maradt tehát, melyet az összelövéstől s felgyujtástól egy malom védett. Ezen a hídon át vezette most seregét Békés a vár ellen, s mikor látta, hogy az ágyuztatás s az izzó lövegek szóratása nem elég: díjakat tűzött ki a vár deszkafalainak felgyujtására. Ez imitt-amott sikerült is, de a várbeliek elszántan védték magokat, oltották az itt-ott felgyujtott falat s lőtték a támadókat, úgy hogy az ostrom sokáig elhúzódott. Megnehezíté azt az élelmezés hiányos volta is: annyira, hogy a katonák elhullott lovak húsával is táplálkoztak.^[187] Az ellenség golyója is sokat leterített; többek között Vadas Mihály csapatparancsnok is elesett.

De Békés nem engedte csüggedni katonáit, maga ment jó példával elő; ott harczolt mindenütt, hol a veszély legnagyobb volt. A lengyel történetírók magasztalással emlékeznek meg a magyar katonák rendíthetlen vitézségéről; mindenek felett pedig vezérök, Békés önfeláldozó hősiességéről e válságos napok alatt. A zord idő s a fáradalmak megrontották égészségét, «sokat szenvedett fájdalmas gyomorbaja miatt, de nehogy katonái elcsüggedjenek, fennen kérkedett, hogy soha jobban nem érezte magát; mindig az ágyúk körül forgolódott, ágyúi mellett evett, ott aludt, a legveszélyesebb helyeken járt, körülötte sokan hullottak el s ruhája a sebesültek vérétől piroslott».^[188]

Békés és katonái ily fáradhatlan vitézsége nem veszett kárba. Aug. 28-án a vár lángban állott, a falak omladoztak – s a muszkák a vár feladásáról kezdtek gondolkozni. A várból tizen kiszöktek a táborba. Ezeket Békés a királyhoz küldé. De a magyar katonák, hogy a várbelieket a vár feladásától elrettentsék, nehogy dicsőségük csorbát szenvedjen, ha nem fegyverrel vennék be a várat: felkonczolták a szökevényeket. Nehány nap mulva a vár hatalmukban volt. A hadjárat, melynek fénypontját Polock bevétele képezé, diadalmasan végződött.

A hadjáratból Békés a királylyal együtt Vilnába s innen Báthory kedvencz mulató helyére, a litván Grodnóba ment, a hova a hadi fáradalmaktól kimerülve betegen érkezett. S itt, királya oldala mellett, nem sokára halálával pecsételte meg önfeláldozó hűségét, 1579 november 7-én.^[189] Halálos ágyán a király és Zamojski gondjaiba ajánlotta nejét s két fiát: Gábort és Lászlót. Magára nézve végső óhaja az volt, hogy a Vilna felett emelkedő s az e czélra előre kiszemelt halmon temessék el.^[190]

27. A Békés-orom Vilna felett.

A nemeslelkű király meghallgatta a haldokló kérését: Litvánia fővárosában fényes temetést rendezett számára s Vilna felett a máig is Békés-oromnak nevezett halmon temetteté el egykori ellenfelét, most legkedvesebb hívét s barátját, vitéz katonáját s hadvezérét. Övéiről sem feledkezett meg. Özvegyének kezénél hagyta Landskoron várát gazdag jövedelmével együtt s később, 1582-ben, Wesselényi Ferenczhez adta nőül. Gyermekeiről is királyilag gondoskodott. Együtt nevelteté őket unokaöcscsével, Báthory Andrással, a későbbi erdélyi fejedelemmel.

A Békés-család drámájának még egy felvonása volt hátra. Békés Gáspár szerepét öcscse, Gábor vette át a további (1580-81-iki) muszka hadjáratokban s ott esett el ő is a harcz mezején, 1581-ben, mint a magyar lovasság parancsnoka, Pleskow (most Pskow) ostrománál, az ellenség golyójától homlokon találva, épen midőn a vár fokára kitűzte a győzelmi zászlót.

Békés Gáspár hősies, önfeláldozása s halála kiengesztel mindenért, a mit valaha vétkezett. Büszkén vallhatja őt magáénak történetünk, tévedései, hibái daczára is. Élete utolsó időszakának nemes küzdelme s hősies önfeláldozása a legszebb engesztelő áldozat.

28. BÁTHORY ISTVÁN ALÁIRÁSA.

MEGJEGYZÉSEK A KÉPEKRŐL.

Békés Gáspár arczképének eredetije Vilna városa tanácstermében őriztetik. Kraszewski Vilna monographiája III-ik kötetében közlött példány után adjuk.

Fogaras várának látképét a vadaskert mellől szemlélve adjuk.

A fejérvári templomot Dörre rajzolta természet után, s ez a templom egész látképét mutatja. Itt tartották ez időben még az országgyűlések üléseiket.

Békés levelének eredetije a nemzeti muzeumban a Protocollum Bathorianumban őriztetik.

A radnóti kastélynak mai alakját mutatja képünk. Ez és az előbbi Dörre eredeti felvétele.

A szentpáli csatatér azt a részt mutatja, hol az ütközet történt; a háttérben látható dombot, a hol az elesteket eltemették, ma is Békés-dombnak nevezik. Természet után rajzolta Dörre.

Rueber felsőmagyarországi kapitány arczképét Khewenhüller Annales Ferdinandaei Konterfaits czímű, Vol. I. 354. lapról vettük. A clichét Weinwurm készítette.

Dudith András arczképének eredetijét a boroszlói Erzsébet-könyvtár őrzi. A bécsi hitbizományi könyvtárban levő s Strachowszky által hasonlag Boroszlóban készült metszet után adjuk.

Meggyes főterét, ama nevezetes pontot, hol a templom látható, melyben Báthory a lengyel királyságra felesküdött s a ház, melyben Grittit megölték s a torony, melyből Szilassyékat, a Báthory Gábor gyilkosait levetették természet után Dörre rajzolta.

Murad szultánt De Bry metszvénye után adjuk, melyet Boissard közlött. De Bryről már a Pázmányról írt monographiában megemlékeztünk, hol Rudolf arczképét közöltük tőle, mely ennek pendantja.

Krakkót Bodenehr: «Curioses Staats und Kriegstheatrum» czímű munkából vettük. Báthory István itt közlött arczképének eredetijét, mint azt a lengyel történészek állítják, Köber Márton készítette. Lengyel királyi ornátusban ábrázolja őt s ezt tartják legjobb képének. Az eredeti a missionáriusok krakkai kolostorában őriztetik s a másolat Polkowski kiváló lengyel tudós felügyelete alatt készült. Köber Márton XVI-ik századi jeles festő, ki Miksa udvarából ment Varsóba: az itt másolatban közlött képét Nagler «Die Monogrammisten» czímü munkája IV. 608. lap. kiemeli. A kép életnagyságú. A sokszorosítást a Deutsch M. féle műintézet készíté.

Móré János számára a nemeslevelet Báthory István Grodnón 1584. február 24-én állította ki, s e czímlap a nemeslevél két oldaldiszítését tünteti fel. A mi a czímkép baloldalán van, az a nemeslevél jobb oldalán látható s a czímlap alaprajza a nemeslevél baloldalát ábrázolja. Czímlapunk e szép és színgazdag diszítéseket hű másolatban közli. A rajz Dörrétől van. A clichét Weinwurm készítette. Tüzetesebb ismertetését lásd a Turul 1886-iki folyamában.

Kerellő-Szent-Pált egy a XVII-ik század elején készült olajfestményről (mely ott helyben őriztetik), Dörre másolta. Az olajfestmény Haller István arczképét ábrázolja. Baloldalon az arczkép fölött következő aláirás:

SPLIS AC MAG : DNS

STEPHANVS HALLER D . HALLERKEO

AETATIS SVAE 56.

Alatta Kerellő-Szent-Pál vára egész hosszában következő aláirással:

CASTRVM HOC SZENT-PÁL PRAETER ALIA, A FVNDAMENTIS EXTRVXI ANNO 1610 DIE 29 APRILIS POSITVS EST PRIM9 LAPIS.

Nagy-Enyedet, Fogaras vára belsejét, a fogarasi kiskaput – melyen át Békés menekült – s Alvinczet természet után Dörre rajzolta. Mindezeket Weinwurm műintézete sokszorosította. A Kárpátok eredeti felvétel után készültek.

Szolimán szultán arczképét Ortelius Cronologiája 1604-iki kiadásának 45-ik lapjáról adjuk.

Schaeseus Epithalamiuma czímlapjának fac-similéjét az Erdélyi Muzeumban őrzött egyetlen példány után adjuk.

Az aláirások kelete: Izabelláé feria sexta proxima festarum beati Petri apost. ad vincula 1542 (aug. 4.) Nemz. Muz., Forgách Ferenczé 1572. ápril 1., János Zsigmondé 1563. aug. 10., Báthory Kristófé 1578 ápril 26, orsz. levéltár, gyulafejérvári kápt. oszt., Földváry Istváné 1573 aug. 17. Nemz. Muzeum. Protoc. Báthor., Listhius Jánosé 1569 jan. 6. Orsz. ltár., Benkner Márké Konstantinápoly 1573 okt. 7. Nemz. Muz., Prot. Bathorianum., Ungnád Dávidé 1586. jun. 8., Maximiliáné 1568 non. 10., Rueber Jánosé 1580 jun. 19. Orsz. ltár. Dudith Andrásé 1564 decz. 28. eredeti Orsz. Ltár., Berzeviczi Mártoné Móré János nemesleveléről Erd. Muz., Blandrata Györgyé (doctor et legatus) 1575 nov. 20. budapesti egyet. könyvtár. Báthory Istváné 1574 egyetemi könyvtár,

Varsó látképét Bodenehr: «Curioses Staats und Kriegstheatrum» czímű munkában levő példány után adjuk.

Savnikot a szepesi püspök által készíttetett eredeti fölvétel után adjuk.

A Vilnán levő Békés-orom rajzát a Varsóban levő «Tygodnik Illustrovany» czímű lengyel képes lap után közöljük.

Krakkó a királyi várral fénykép fölvétel után készült.