MAGYAR TÖRTÉNETI ÉLETRAJZOK


SZILÁGYI SÁNDOR

FELSŐ-VADÁSZI RÁKÓCZY ZSIGMOND

1622-1652




A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA
ÉS
MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT MEGBIZÁSÁBÓL

SZERKESZTI
SZILÁGYI SÁNDOR

BUDAPEST
MÉHNER VILMOS KIADÁSA
1886

BUDAPEST
FRANKLIN-TÁRSULAT KÖNYVNYOMDÁJA
1886


Készült az Internet Szolgáltatók Tanácsának támogatásával, az Arcanum Kft. CD-ROM kiadványából.


1. RÁKÓCZY ZSIGMOND FEJEDELEM SARKOPHAGJA SZERENCSEN.



2. RÉSZLET A LORÁNTFY ZS. ÁLTAL KÉSZÍTETT ÚRASZTAL-TERÍTŐBŐL.


Tartalom

I.

II.

III.

IV.

V.

VI.

VII.

VIII.

IX.

X.

BEFEJEZÉS

HASONMÁSOK SZÖVEGE.

I.
KLOBUSICZKY ANDRÁS RÁKÓCZY ZSIGMONDHOZ EPERJES 1650. JUN. I-ÉN RÉSZBEN TITKOS JEGYEKKEL ÍRT LEVELÉNEK TÖREDÉKE RÁKÓCZY ZSIGMOND MEGFEJTÉSEIVEL S SZÉLJEGYZETEIVEL.

II.
RÁKÓCZY ZSIGMOND LEVELE KLOBUSICZKY ANDRÁSHOZ 1651. OKT. 25.

MEGJEGYZÉSEK A KÉPEKRŐL.

Jegyzetek


FELSŐ-VADÁSZI herczeg Rákóczy Zsigmond életrajzát szándékozom megírni. Fia volt ő I. György, unokája Zsigmond, s öccse II. György erdélyi fejedelmeknek. Oly időben élt, a XVII. század derekán, midőn az európai államok nagy küzdelmében, melyet ezek az absolut vagy alkotmányos kormány forma diadalra juttatása érdekében vívtak, koronként Erdély is részt vett. Még gyermek volt midőn a harminczéves háború véres csatáiról hallotta atyja udvarában a híreket. S mire felserdült, de még szakálla is alig kezdett pelyhesedni – már maga is részesévé lett a küzdelemnek. Összejött azokkal a nagy hadvezérekkel, kiknek addig csak hírét hallá s ismeretségükbe jutott: élvezve mind azt az előnyt, mit előkelő állása és születése adhattak.

Alakját kortársai előtt rokonszenvessé az tette, hogy megérdemelte szerencséjét. Hanem amint az évek multak, s kortársai elhaltak, emléke lassan-lassan feledékenységbe ment. El volt az temetve a Rákóczy család levéltárában s egy-két emlékíró följegyzésében.

Búvárlataim közben épen e levéltárakban, nemes alakja mind jobban kidomborúlt előttem. Ez bírt rá, hogy vázoljam rövid, tevékeny életét, mely mint meteor tűnt fel hazánk láthatárán, és egy meteornak gyorsaságával tűnt is le, nagy alkotásoknak csak kezdetet hagyván maga után, s annál több reményt és várakozást vivén magával sírjába. A meteornak fénye még sokáig vissza-vissza villant a sötétségből a megemlékezés világánál. Nem hiában alkalmazák róla kortársai:

Heu miserande puer siqua fata aspera rumpas
Tu Marcellus eris…

3. AZ ÚRASZTAL-TERÍTŐ SARKDÍSZE.







I.


A Rákóczy család eredete, két ága. Rákóczy György és családja Sáros-Patakon: neje, gyermekei. Főuri élet Patakon. A gyermekek első iskoláztatása. A pataki iskola szervezete. Rákóczy György gondoskodása az iskoláról. Prónay Mátyás a gyermekek első tanítója.


4. SÁROSPATAK LÁTKÉPE.


NEM SZOKATLAN dolog történetünkben, hogy egyes korszakok kiváló emberei a közép nemesség soraiból emelkednek ki. Igy volt ez a Rákóczy-családdal is, mely a Bogát-Radvány nemzetségből származott, s még az első Árpádházi királyok alatt jött hazánkba. Egész a XVI-dik századig nem küzdte ki magát a vidéki nemesség soraiból: addig nem játszott történetünkben feltünőbb szerepet. Tagjait ambitio nem igen sarkalta, s az alkalmat nem igen keresték az előmenetelre. Megmaradtak az ősi tűzhely mellett. Két ága volt a családnak, egy katholikus és egy protestáns, s mind a két ág egyszerre kezdett előtérbe lépni. Sőt emelkedése tetőpontját is egy és ugyanazon évben érte el: 1607-ben lett a katholikus Lajos báróvá s a reformált Zsigmond fejedelemmé. Csaknem egész ez ideig egy táborban szolgáltak, a magyar királyéban. Hanem ekkor szétváltak útaik: a protestáns Zsigmond Bocskayhoz csatlakozott, a katholikus Lajos a magyar király híve maradt. Különben e körülmény nem tette lazábbá köztük a rokoni köteléket: a családi összetartozás érzete erősebb volt bennök a politikai pártállás követelményeinél. Aztán idejök sem volt rá, hogy valamely politikai kérdés miatt összekocczanjanak: az öreg Zsigmond csakhamar lemondott a fejedelemségről. Lett ismét azzá, a mi azelőtt is volt, a magyar király alattvalójává.

Ez a rövid fejedelemségi hagyomány döntő befolyást gyakorolt Zsigmond örököseire. Mikor az ő második utódja Bethlen Gábor az elnyomott protestantismus érdekében fegyverét oldalára kötötte, a rég elhalt Zsigmond fia, a 25 éves György csatlakozott hozzá. Egy titkos szerződés, melyet öt főurral együtt György is aláírt, megszabta a közös czélt: Bethlen Gábor magyar királylyá koronázását. S ha egyelőre tovább egy tizednél más haszna nem is lett a kitartó hűségnek, melylyel Bethlent ezután is, bár több óvatossággal s kevesebb koczkáztatással minden vállalatában kisérte, mint az, hogy halálos ágyán őt akarta politikai végrendelete végrehajtójává kinevezni: ennek köszönhette, hogy amint Bethlen utódai a fejedelemségre képteleneknek bizonyúltak be, komolyan szóba jöhető versenytárssal nem állott szemben.

György ekkor dúsgazdag főúr, szerető férj és boldog családapa volt.

Összesen hét uradalommal bírt,[1] melyek közül a sárospatakit választá ki lakhelyéül. Itt tölté atyja is gyermekéveit, de csak mint apród. Még akkor sok műkincse volt a várnak, márványnyal kirakott és szőnyegekkel borított fényes termeiben. De amint cserélte urait, termeiből a fény, a pompa, a renaissance-emlékek hosszú sora mind jobban tünedezett. A szép a hasznosnak engedett helyet. A főúri lakból főúri vár lett, katonai telep, mely daczolhatott az ellenséggel. Mint ilyent fejleszté Rákóczy is: Patakot erős várrá alakította át.

Ez uradalom nejének Lorántfy Zsuzsánnának volt hozománya, kivel ő boldog családi életet élt. Gazdaságai rendezése, perei intézése vették a vadászaton kívül idejét leginkább igénybe s azokat sok észszel, kitartással vezette. Korán maradva árván, több oldalról megtámadva a rokonok által, sohasem habozott jogai védelmére kelni.[2] Kitartó volt a makacsságig, erős fejű a hajthatatlanságig ott, ahol meg volt győződve igazáról. De azért nem annyira konok, hogy a körülményekkel elvégre is meg ne tudott volna alkudni: ez a perlekedés fiatalságában jó iskola volt neki. S még jobb rá nézve hogy e küzdelmes és fáradságos munkákért kárpótlást nyujtott otthona. Volt hol merítsen erőt, kitartást.

S a hölgy, kit szíve szerint választott, szerelemből vett el, édenné varázsolta neki ezt az otthont. Gondjaival, szeretetével halmozá el, megosztá fáradalmait, csillapítá haragját, ha hevesen felforró vére elragadta s sohasem késett figyelmét a vett szolgálatok megjutalmazására irányozni. Takarékos és jótékony, vallásos és önzetlen: s rajongással csüngő a Rákóczy név varázsán és dicsőségén. S Györgyöt talán épen neje szelidsége mentette meg egy s más kellemetlenségtől, mely őt hevesebb természete miatt érhette volna. Pedig ellentétes nézetek köztük is fordultak elő, s épen oly kérdésekben, hol a férj legkevésbé volt hajlandó a megalkuvásra: vallásos kérdésekben. Mert habár mindkettő erős protestáns volt is, az asszony a presbyterianismus felé hajlott, míg a férj a megállapított formákból semmit sem engedett. Csak e kérdésben váltak szét útaik az életben: a nélkül, hogy ez szerelmüket gyöngítette volna.

Egymásért dobogtak azok összekelésök pillanatától fogva mindaddig, míg a sír el nem választotta őket: sem az élet apró gondjai fiatal éveikben, midőn még csak a tizenhárom vármegye aristokratiájához tartoztak, sem később a küzdelmek és fáradságos munka, melylyel Erdély igazgatása járt még azután is, hogy e méltóságban meg tudták magukat szilárdítni, nem tette lazábbá viszonyukat. Összesen négy fiuk született e házasságból, kik közűl kettő a gyenge gyermek korban elhalt. Az első Samuka 1619. késő őszén született, épen akkor, midőn Bethlen első beütése alkalmával György úr a lengyelországi támadó hadak megfékezésével foglalatoskodott.[3] A második György 1621. január 30-án, a harmadik Zsigmond 1622. julius 14-én született, csak nehány hóval Samuka halála előtt, ki ez utóbbi évben a ragály áldozatává lett. Sámuel kora haláláért utóbb kárpótlást nyújtott a szülőknek Ferencz születése.[4]

Az első nevelést a gyermekek Sárospatakon kapták leginkább anyai körben. Azok mozgalmas idők voltak a harmincz éves háború hullámai hazánk végső határáig, sőt még azontúl is csapkodtak. György erősen be volt e mozgalmakba vonva. Mint főispán hivatalánál fogva irányt adott megyéjének Borsodnak: s mint Bethlen bizalmas embere, távolabbi vidékek főuraival is értekezett. A vidám lakomák és vadászatok politikai megbeszélések leplezésére szolgáltak, mert a politikai közvélemény előkészítése Rákóczy feladata volt. Aztán akár Bethlen, akár első neje Károlyi Zsuzsánna jött fel e mozgalmak színhelyére, Sárospatakot soha sem kerülte el.[5] S Bethlen midőn második nejét Brandenburgi Katalint Erdélybe hozta, Kassáról hazamenet első látogatását Patakon tette. Ilyen látogatás alkalmával a várat egész pompájában kelle bemutatni: ilyenkor a családi fészek, oly egyszerű és házias rendes körülmények közt, egészen színt változtatott: messze vidékről hoztak szakácsokat, sütőket, muzsikusokat.[6]


A RÁKÓCZY-VÁR ÉS KASTÉLY SÁROS-PATAKON.
Dörre Tivadar felvétele.



5. A SÁROSPATAKI VÁR UDVARA.
6. A SUBROSA SZOBA.

E zajos napok mégis csak kivételeket képeztek.

A rendesek elég időt engedtek az anyának, hogy gondjait a gyermekek nevelése s a háztartás vezetése közt megossza. A vár ebben az időben két egyenes vonalban menő épületből állt egy lejtős dombon, mely alatt a Bodrog folyt.

A nyugati részhez volt ragasztva a verestorony: a fő erőd négy vártaházával; az északi részben volt a «gazdasszony» (a házi asszony rendes neve) lakosztálya, s közvetlen alatta a kis kert, melyet mint boldog napok édes emlékét, még azután is hogy megvált tőle, annyi szeretettel ápolt.

De a gyermekek nőttek s eljött az idő, melyben meg kellett tanításukat kezdeni. Első mesterük Prónay Mátyás volt, ki az urfiakat írásra, olvasásra s a latin nyelv elemeire oktatá.[7] De a házi nevelés mellett a nyilvános iskolába is eljártak: az ő szobájuk megtartá azután is, hogy elváltak tőle, az «urfiak szobája» nevet abban az iskolában, mely a váron kívül a városban a minoriták zárdája helyén volt építve.[8] Ez iskolát, valamint magát az egy házat is Rákóczy tartá fenn s látta el mesterekkel, tanítókkal, mint földesúr s az egyház fő pártfogója.

S hogy mennyire komolyan vette ő ez «Istentől nyert megbízatását», gazdag alapítványainál, folytonos érdeklődésénél, melylyel annak fejlődését kisérte, gondoskodásánál, hogy papjait, tanítóit külföldi egyetemeken képeztesse, jobban igazolta az a körülmény, hogy fiait ez intézetbe járatta. Épen az ő idejében s az ő befolyásával (1621) hozatott az az iskolai törvény, mely elrendeli, hogy az intézetbe minden nemes és nem nemes ifjú fölvétessék, ki az igazgató előtt jelentkezik. Tehát polgár és paraszt egyaránt. Ez nem új törvény volt, általános szokása az egész keresztyén világnak igen régi idők óta, s tán e törvény meg nem újítása erősen a közvéleménybe ütközött volna. Az emberiség nagyobb fele volt a jobbágyság s a gyermek már születése óta tulajdona volt a földesúrnak, kinek a jobbágyfiú eltávozása által származható megkárosítás ellen a törvényhozás koronként gátakat igyekezett emelni, úgy hogy rendes úton a manumissión a földesúri önkéntes elbocsátáson kívül, a jobbágyság alúl való felszabadulás csak a katonai vagy az egyházi pálya által volt elérhető. Tudta György, hogy a társadalom minden rétegéből származó gyermekek köztársaságába bocsátja a gazdag uradalmak egykori örököseit, kik, ha születésökkel arányban álló tekintet is fog rájok lenni, kényszerítve lesznek versenyezni az alacsonyabb ranguakkal, mert ezek szorgalom és tehetség által elibök kerülhetnek. Ott fognak megismerkedni, megbarátkozni azokkal, kikkel majd egykor a köz- s egyházi élet terén találkoznak.

A wittembergi szerint volt rendezve a pataki iskola, melyet trivialis iskolából még Perényi fejlesztett nagyobb intézetté, egymást követő három grammatikai, rhetorikai és felsőbb tanfolyammal. Kellő tanerővel Rákóczy látta el ezeket: 1626 előtt csak egy, néha két tanára volt, azóta három-négy s ezek vezetése alatt egyes osztályoknak külön tanítói voltak. Rákóczy reformálta 1621-ben törvényeit. Ezek elrendelik, hogy a magyar nyelvre gond fordíttassék, de tényleg a latin volt a fő, még a grammatikai osztályban is, melybe a Rákóczy fiúk jártak, mert a mint a gyermek az iskolába lépett, már latinúl kezdte meg a tanulást, szavak és mondatok bemagolásával, melyek közül alig sajátított el nehányat s már is csak latin nyelven volt szabad beszélnie. De ha ez első nehézségeken a gyermek túl volt, nem érezhette magát roszúl ez intézetben, mely több belsős még gazdasági ügyei vezetésére is bizonyos önállósággal bírt, magát «iskolai közönségnek» nevezte. Általán egész szervezete, törvényei arra voltak irányozva, hogy a testületi szellem fejlesztessék ki magában az organicus egészet képző intézetben. Kezdődött ez alsóbb osztályokban, melyeknek tagjai csapatokra voltak osztva egy-egy magántanító vezetése alatt. Ezek felett állt a collaborator, ki nemcsak az osztályban segített a magántanítónak, hanem a csapatokra szervezett osztályokat a játékhelyre kisérte. A nagyobb osztályokban a csapatokat már szövetkezések (az úgynevezett collatió) váltották fel, melyek közül mindenik külön tartott vitatkozásokat, ismétléseket a tanártól hallott tárgyak felett, továbbá apróbb előadásokat. A legfelsőbb, a theologiai osztály számára az 1621-iki törvények még minden második hónapban mindenki által meghallgatható nyilvános vitatkozásokat rendelnek el a hittanból és bölcsészetből, mint ezen osztályok előadási főtárgyaiból.[9]

Úgy látszik, hogy ezt a szervezetet magának az életnek szükségei fejlesztették ilyenné. Rákóczy, bár maga csak házi nevelésben részesült, sok érzékkel bírt a tanügy iránt. «Több hasznát veszem én, mondá egy ízben, a tudós embernek a scholában, ha tanít, mint predicatori hivatalában.» S az 1621-diki törvényekben hangsúlyozta, hogy a tanárok a hittannak és bölcsészetnek necsak tételeit adják elé, hanem magyarázzák meg azoknak egész rendszerét a gyakorlati élet számára. Ezzel ő egy érezhető hiányon akart segíteni, mely főként protestáns intézetekben volt észlelhető, hol túlnyomóan tanítói és professzori pályára képezték a tanulókat. Azok, kik nem erre a pályára készültek, tehát leginkább a nemesi osztály s bizonynyal részben a polgárok fiai is, a középosztályok bevégeztével kiléptek az iskolából: visszatértek a szülői házhoz, vagy még gyakrabban valamely főúr kastélyába adattak be, hogy a mi nevelésükből hiányzik, az élet gyakorlati iskolájában szerezzék meg. Ugyahogy megtanulták a latint – földrajzot és történelmet abban az időben nem adtak elő az intézetben, – szereztek bizonyos szónoki ügyességet Cicero egyes beszédeinek elemzése s előadása által, sőt latin versek írásában jártasságra tettek szert: de mégis az egész nevelésben és oktatásban kevés történt a gyakorlati élet számára, aránytalanúl sokkal kevesebb, mint a jezsuiták tanintézeteiben, hova már ekkor tömegesen kezdtek bejárni a főurak fiai s hol főként a közélet palaestrája számára nevelték az ifjakat, többi közt törvénykezési tárgyalások tartása s színművek előadása által. Erre a czélra törekedett Rákóczy is, de más irányban. Nem gyakorlati, hanem mint törvénye mutatja, tisztán elméleti úton akarta elérni.

Ebben a Rákóczy által reformált intézetben kezdték meg fiai iskolai pályájokat a deáki tudomány első elemeivel. De a köztük levő korkülönbség miatt aligha együtt tanultak, s átalán ott csak rövid ideig voltak: az 1630-ik év végeig.







II.


Rákóczy György fejedelemmé választatása s küzdelmei Bethlen Istvánnal a fejedelemség felett. Bevonulása Gyula-Fejérvárra, ennek leírása. Rákóczy udvartartása. Két fia György és Zsigmond. 1636-ban látogatást tesznek a táborba. Neveltetésük. A schola aulica szervezete. Keresztury Pál és Ratichius Farkas tanmódszere. Párhuzam a kettő közt. Zsigmond első levele atyjához. Az udvari iskola szervezete. A gyermekek confirmatiója s a Csecsemő keresztyén. A schola triumphans eléadása a fejedelmi udvarban. György kilépése az iskolából.

Az 1630-ik év végén Rákóczy György a sárospataki lakást a gyulafehérvárival cserélte fel. Mint 24 év előtt atyjának, neki is trónkövetelők versengése szerezte meg a fejedelmi széket. Bethlen Gábor utódai, özvegye és testvére, az első fejedelem az utóbbi kormányzó, nem tudtak megférni egymással. Versengésök az ország békéjét tette koczkára s épen igen válságos időkben, akkor midőn Gusztáv Adolf hódításai megreszkettették Európát. Nem asszony, nem gyönge öreg volt akkor helyén a fejedelmi széken. Az egész ország érezte ezt, de legjobban két ifjú: Bethlen István fia és veje. Ezek meg tudták nyerni atyjokat, hogy ajánlja fel a fejedelemséget Rákóczynak – s az öreg beleegyezését e két «fia» vitte meg Patakra.

Rákóczy természettől habozó, önmagával küzdő ember volt. Nem könnyen szánta rá magát valamire: de ha már egyszer valamit a fejébe vett, azt onnan nem lehetett kiverni. A Bethlen fiúkkal is sokat alkudozott. Kért tőlük reversalist, adott nekik reversalist, azután azon töprenkedett, hogy mit fog tenni a török, végre tisztába jött ezekkel s ettől fogva bámulatos gyorsasággal s erélylyel járt el. Összeszedett egy csomó hajdú-hadat, felültette katonáit, követségekbe küldte legmegbizhatóbb embereit. Patakról megindulva feleségével, gyermekeivel, október 1-én Debreczenen át Váradra ment, hol az ifjú Bethlen és sógora fogadták.

Ezalatt az öreg Bethlen István meggondolta magát miért adja ő a fejedelemséget másnak, ha maga is elnyerheti azt? és saját érdekében tekintélyes pártot hozott össze. De mindenben a mit tett, hiányzott az erő s a biztosság érzete. S ha egy ingadozó és egy szilárd ember tűznek össze egymással, az elsőnek bukása kikerülhetetlen. Mikor Rákóczy Patakról erdélyi területre hozta feleségét, gyermekeit, ezzel azt jelzé, hogy ő nem fog mint bukott praetendens visszatérni. Az ő biztossága visszaverte Bethlen félrendszabályait, az ő erélye elhallgattatta ellenségeit, bizalmat öntött hiveibe: az 1630-dik év nem mult el a nélkül, hogy Erdélynek megválasztott s felesküdött fejedelmévé ne legyen. Feleségét, gyermekeit Váradon, erdélyi területen hagyva, csak maga ment be Erdélybe. Deczember 20-dikán tartá ünnepélyes bevonulását Kolosvárra. Másnap Fejérvárra indult, 24-dikén felesküdött a fényes fejedelmi templomban a rendek színe előtt. Küzdelmei ezzel nem értek véget. Uralkodása kezdetén meg kelle mérkőznie a császárral, három év mulva egy hatalmas párttal, mely meg akarta buktatni, s újabb három év mulva a törökkel, mely székéből ki akarta vetni. E küzdelmek voltak tisztító tüzei: meghatalmasodva, erősödve kelt ki azokból.[10]

Családja 1631. elején követte Fejérvárra. Fiai közül egy: Ferkó ott nemsokára meghalt s csak kettő maradt: György és Zsigmond.[11] Fejérvár volt a fejedelmi székhely egy század óta, attól fogva, hogy János király ott települt le. Már kezdtek a főurak is állandó lakást venni benne: némelyik díszesebb házat, palotát építtetett, melyek közül nagyságával, fényével kivált a fejedelmi. A XVI-ik század végén ért pusztulás után Bethlen adta vissza régi fényét – csakhogy a Báthoryak renaissance butorait, diszítéseit újabb divatú váltotta fel, mely a keleti és nyugati izlésnek tetszős vegyülete volt. A festett s jelmondatokkal ellátott symbolumok képsorozatát keleti szőnyegekkel borított falak válták fel, gazdagon megrakott pohár-székek s kényelmes kerevetek váltakoztak lengyelországi butorokkal. Kelet és nyugot hatása látszott mindenütt.


7. BETHLEN ISTVÁN PALOTÁJÁNAK BELSŐ UDVARA FEJÉRVÁRT.


Maga az udvartartás nem volt oly egyszerű, mint azt Rákóczy elhiresztelt fösvénysége után várni lehetett volna. Asztala soha sem volt vendégek nélkül sem délben, sem este: nemcsak mikor külföldi követek jöttek udvarába, vagy magyarországi vendégek keresték fel, hanem mikor magukra voltak is. Mindig meg volt híva egy két tanácsúr, egy két vidékről bejött nemes s többnyire ott volt egy kettő a professorok s udvari papok közül.[12] Eleinte, míg kisebbek voltak, a gyermekeket nem bocsátotta az asztalhoz: később azonban ünnepélyesebb alkalmakkor s a mint idejük engedte, oda bocsátotta őket is, leginkább tanulás, okulás kedveért – ez képezte első bevezetésüket a világba.[13]


PÜSPÖKI LAK FEJÉRVÁRT.


Ugyanezt a rendtartást követte nemcsak Fejérvárott, hanem az országban mindenütt, bármerre utazott. Mert rendkívül sokat volt úton s ritkaság, hogy pár hetet egy helyen töltött volna. Sokat járt a vadászat kedveért is, mert a mily szenvedélyes, oly szerencsés vadász volt, biztosan lőtt, jól megülte a lovat, s a hosszas gyaloglás sem fárasztá el. Fiai eleinte ebben sem vettek részt, de később vadászatra is kivitte őket szoktatás és begyakorlás kelveért.

Hanem ritka ünnep, kivételes nap volt ez – valamely rendkívüli esemény alkalmával. S talán egy sem volt, mely jobban megmaradt volna a gyermekek emlékében, mint ama végzetes nap, midőn a fejedelem utolsó legelkeseredettebb harczához készült székeért. Egy évig tartott a küzdelem, a bizonytalan állapot. Bethlen István 1636. elején a budai basához szökött – s amint Rákóczy erről hírt vett, Kolosvárra ment családjával együtt, hogy az oda összehívott országgyűlés tárgyalásait vezethesse. Neje és a gyermekek innen Szamosujvárra mentek, de a mint ő oda készült, a család a szomszédos Deésre költözött. Azután is a küzdelem végeig úgy volt, hogy családja mindig közelében tartózkodott. Az utolsó hónapokat ez Váradon töltötte. Vitézei megharczolták október 1-jén a döntő szalontai ütközetet, melyről elégülten írja Pázmány, hogy régóta nem történt, hogy ily kevés magyarság «nem lévén német had velek» akkora török erőt megvert volna. E diadalmas napokban okt. 5-én figyelmeztette a fejedelemasszony férjét, hogy immár a gyermekek akkorára nőttek, hogy a mit látnak, arról meg is emlékeznek: nem ártana hát, ha elvinné őket bár «csak egy hálásra is» hadd lássák meg mind két tábort: ő készen tartja őket.[14] A fejedelem másnap már megadta az engedélyt – s bizonynyal ünnep volt az a két gyermeknek, látni a diadal mámorában uszó vitézlő népet, mely vitézi pompával fogadta a kis fiúkat, hordozta széllyel, mutogatott nekik sok mindent – mi új volt előttök, s mi annyira elragadta őket. Jól voltak szoktatva, a késő őszi hideg nem ártott nekik – még egy év előtt, midőn György urfit, ki «vállba vágott» mentéjében a templomban panaszolkodott a hideg miatt, anyja megdorgálta,[15] hogy ifjú legény létére nem türi a hideget. Bezzeg itt a táborban nem panaszolkodott. S épen két hónapra rá, hogy az atya fiainak megadta a táborba mehetésre az engedélyt, ment a fejedelem templomba hálát adni Istennek, hogy a békét megköthette.

Ekkor már felserdült számba ment a két gyerek, s a deáki tudományokban is előhaladt. De tanrendszerük is állásukhoz képest változott. Az előkelő főúr fiai Patakról Fejérvárra jövén, itt már fejedelmi gyermekek voltak, kik közül az idősebbet az atya már trónörökösének tekinté – hiszen a szabad választás Magyarországon sem állta útját annak, hogy a fiú ne kövesse atyját a trónon. Fejérvártt egy nagy félegyetemnek tekinthető intézetet már Bethlen állított fel s számára a magyar tanerőket a külföldi egyetemen képeztette, továbbá három európai hírű tanárt és írót hívott meg oda. Rákóczy fentartá ezt az intézetet úgy mint Bethlen alapítá s fejlesztésén is szívesen munkált: de hijában, bizonyos a kor szellemével ellenkező dolgokon nem állt módjában segíteni. A magyar főurak Erdélyben is, ép úgy mint Magyarországon, csak az alsó és középosztályba járatták fiaikat. «Az idők gonosz szokása miatt» mihelyt azokat elvégezék «a juditiummal tanulható legszebb időben» kivették – hogy egyik-másik udvarháznál, mint apródok szerezzék meg az életben szükséges gyakorlati ismereteket, s a hittani és a bölcsészeti folyamban csak «a városi és paraszti rendek gyermekei» maradtak, hogy papokká, tanárokká képezzék magukat.[16] De hát Európa semmiféle udvarában sem volt szokás a fejedelmek gyermekeit nyilvános iskolákba járatni: sőt már ekkor divatba kezdettek jőni a lovagiskolák. A collegium illustre Tübingában már évtizedek óta virágzott, a collegium Mauritianum Kasselben másfél tized előtt szerveztetett ujra,[17] s nem messze Rákóczytól Gitschinben Wallenstein tartott fenn egy jezsuitáktól vezetett lovagiskolát. Vajon saját gondolatából-e, vagy talán külföldi tanárai által rávezetve, vagy épen a fejérvári iskola rectora Keresztury ösztönzésére – Rákóczy is elhatározta, hogy fiai számára külön schola aulicát állíttat fel.

Úgy szervezte ő ez intézetet, hogy fiaival együtt tanúljanak s nevekedjenek azon főúrak s udvari emberek gyermekei, kik később az életben is legközelebb fognak hozzájuk állani, hogy köztök már ez alapon is bizonyos bensőbb viszony fejlődjék ki. Aztán úgy hitte ő, hogy ez által azokon a hátrányokon is segít, melyek a közös iskolába járástól elmaradhatatlanok. Szerencséjére embert, ez intézet élére teljesen alkalmasat – kéznél talált.

Keresztury Pál volt ez, a fejérvári iskola egyik rectora. Éles eszű s elég jól képzett ember, de mindenekfelett kitünő paedagog. Hajlamból, szenvedélyből tanár, ki tanügyi tekintetben kora színvonalán állt. Ismerte mindazokat az eszméket, melyek Németországot akkor foglalkoztatták s mindazokat az újításokat, melyek akkor kezdtek életbe lépni. A XVI-ik század humanismusa már hanyatlóban volt. Mind azok a nagy emberek – mondja egy német tudós[18] – kikre hunyó napjának utolsó sugarait vetette, már vagy sirba szálltak vagy elaggottak. Koruk lejárt. A herczegek nevelőitől már nem kivánták meg, hogy latin udvari poeták és oratorok vagy elegans humanisták legyenek. Nem mintha megszüntek volna foglalkozni a classicusokkal: hanem tanulmányaik új irányba terelték őket, s a régiségekből ritkaságok tárháza lett.

Utat tört magának ez irány a német paedagogiában is, hol annak alapját RATICHIUS FARKAS vetette meg. Bejárta fél Európát, tanult philosophiát, theologiát, mathematicát, héber, arab nyelveket. De fő, hogy egy saját tanítási methodust talált fel s világszerte annak érdekében apostolkodott. Amsterdamban Oraniai Móriczczal kezdett alkudozni. Az Oraniai azt kivánta, hogy rendszerét csak a latin nyelvre alkalmazza: ebbe Ratichius nem egyezett bele.[19] Végre 1612-ben a német birodalmi gyűléshez adott be egy emlékiratot, s attól fogva az ügy egy századnegyedig foglalkoztatta Németországot, sőt mondhatni fél Európát. Apostolkodott, kisérleteket tett, herczegtől herczeghez, városról városra járt. Hirnevet szerzett eszméinek s mozgalmat tudott előidézni. De tanítási methodusát titokban tartotta – ezt ő nem adta ingyen. Hanem paedagogiai elveit hirdette – s ezek az újabb idők irányzatát magukban foglalják. Szerinte nem a grammaticai szabályok könyv nélkül tanításából kell a nyelvtanításnak állani, hanem magának a nyelvnek tanításából. Első tanítási nyelv az anyanyelv. Ez a két elv pedig a régi tanítási rendszerrel egész ellentétben állt.

Keresztury paedagogiai elveit s tanítási rendszerét, a mint ő – ezt alkalmazta, egyik tanítványa, Bethlen Miklós Emlékirataiból eléggé részletesen ismerjük:[20] Ratichiuséit munkái, emlékiratai tarták fenn. A kettőt összehasonlítva kitűnik, hogy Keresztury Ratichiusnak tanítványa volt még a charlatánságban is. Mind a kettőnek volt egy tanítási arcanuma, mit pénzért árult: amaz az oraniai herczegnek, ez Kemény Farkasnak száz aranyért.[21] A Ratichius pontozatai, melyek Praxisához vannak mellékelve[22] s Keresztury elvei, melyeket Bethlen szedett pontokba, ugyanazokat hirdetik.[23]

S épen ebben áll Keresztury érdeme, hogy a jót, helyest, czélszerűt gyorsan felismerte s bámulatos ügyességgel, tapintattal alkalmazta. A külföldi akadémiákra járás hasznát Keresztury példája is mutatta, ki Ratichius módszerével az akademiákon ismerkedett meg – s volt érzéke, hogy megkedvelje. A humanista történetiró Bojti, Bethlen Gábor unokaöcscsét úgy agyba főbe verte, hogy ez majd belebetegedett[24] – de már ennek utódja Keresztury mint «atya gyermekével úgy bánt tanítványaival»;[25] egészen Ratichius elve szerint: «omnia salsis verbis et vultu blando, non plagis aut saevitia». Ennek nyomán hirdette ez, hogy a tanítást anyanyelven kell kezdeni, hogy könyvnélkülizéssel nem kell a növendéket terhelni. A könnyen érthetőről ment a nehezebben érthetőre, kerülve, hogy a tanítvány el ne idegenedjék a tanulástól; «minden kényszer nélkül» mondja Ratichius. S mindent az inductióra és tapasztalatra fektetni volt mindkettő elve. Egész paedagogiai forradalmat hirdettek ez elvek akkor s Kereszturynak alkalmazása az aulica scholában nem kevesebbet jelentett mint azt, hogy a magyar paedagogia ez átalakítását a magyar fejedelmi udvar helyesli. S valóban tanítványai lelkesedéssel csüngtek rajta. Bethlen Miklós, a hires cancellár, hajlott korában egész rajongással jegyzi meg róla, hogy haszontalan ember keze alól nem került ki s az elismerés hangján mondja Rákóczy Zsigmond is: «Isten kegyelméből Fejérvárra jövén Keresztury Pál gondviselése alá jutottunk, a ki mindjárt azon igyekezett, hogy a mi gyermeki tudatlanságunkat elűzvén, szorgalmas tanítása által a deáki tudomány minket nagy dicséretesen megékesítene; ahonnét a deáki tudománynak ékessége minket serénységünkben a nagyobb dolgokra való indulatban inkább felgerjesztett, felindított, hogynem mint annakelőtte; mely szüntelen való tanítás a megvadult tudatlanságunkat lassan-lassan oly szelidségre hozta, hogy nálunknál mind idősbeket meghaladni, mind tudósokat tudományunkkal elérni láttatnánk.[26]

Rákóczy Zsigmond e vallomását 1637 derekán írta: mikor ő még messze volt attól, hogy iskoláit bevégezze, de mikor bátyját attól már csak napok választották el. Az ő szavai is, épen úgy mint Bethlen Miklós emlékiratai, arról tanuskodnak, hogy Kereszturynak csak tanítási methodusa tért el az eddig divatozótól, de előadásának egész tananyaga a régi volt. Megtanulni a latin nyelvet úgy, hogy a növendék rögtönözni tudjon latin epigrámmokat, hogy képes legyen egy hosszabb szónoklatot is elmondani, betanulni a bibliát úgy, hogy valamely felmerült vitában «locussal»[27] támogathassa állítását, ez volt a czél. Keresztury arcanuma ezt könyítette meg, s ha a Rákóczy-fiuknál ezt alkalmazta, bámulatosan czélt ért. A «nagyobb dolgokra való indulat» azaz a tudvágy felébresztése sem volt egyéb. A nyelvek után következett a költészet, retorica, logica s a classicusok olvasása gyakorlati előadásokkal. De a mit Keresztury a régi s Bethlen által is szigoruan elitélt[28] rendszer helyett alkalmazott, ez is magára a tanítási methodusra vonatkozott: a classicusokból vonta ki a szabályokat. A mi fő, de különben igen egyszerű dolog, hogy másként kell nevelni az államférfiui, mint a papi pályára készülőket, sem Keresztury, sem a fehérvári collegium európai nevű professorai nem értették még – s ők neveltek Rákóczy Györgyből felületes és Rákóczy Zsigmondból tudós embert.

Magának öreg Rákóczy Györgynek volt érzéke rá, de nem tudta a dolgot, hogy vigye ki. A fehérvári iskola három dísze, Alstäd, Fischer és Bisterfeld a régi rendszer hivei voltak: maga a tananyag az ő befolyásukkal állapíttatott meg, s ha ismerték is a lovagiskolák szervezetét, de nem alkalmazák. A mi a schola aulicát a lovagiskolához hasonlatossá tette, azt maga Rákóczy állapította meg. A tanítástól a nevelést elválasztá, s míg azt Keresztury kezén hagyta, erre egyik udvari emberét, HERCZEG ZSIGMOND-ot nevezte ki,[29] ki ilyen módon mintegy főudvarmestere volt a herczegeknek.[30] Az ő feladata volt a gyermekeket az udvari életre előkészítni. Régi megbizott embere a családnak, eszes, nyugodt, higgadt férfiú, ki e megbizásra alkalmasnak látszott.

Az udvari iskola Fejérvárt a palotától elkülönített saját épülettel bírt, mely a kis herczegeknek s azoknak, kik tanulótársakúl melléjök rendeltettek, a következő éveken át saját világuk volt. Örömeik, aggodalmaik, játékaik, versenyeik itt folytak le. A ház nem volt fényes, inkább olyan alkalmi épület féle – de szabad helyen álló, kertre nyiló,[31] melyre felfért a tatarozás. Különben jól volt gondoskodva rólok: János, a fővadász, elég vadat szolgáltatott, úgy hogy elajándékozásra is jutott. De a kis herczegeknek sokat kelle érintkezni a szülőkkel, s ha ezek elutaztak, fölkeresték leveleikkel. Györgytől az első levél 1632 nyarából, Zsigmondtól 1632 márcziúsából maradt. Száraz és kimért amaz: egész gyermeki szeretettel teljes emez. «Megdeszkázták a házat – írja ez utóbbi – de igen szépen. Mi itt szintén úgy lakunk, mint a ki nyárban az erdőn mégyen, hogy hallja az szép madaraknak szavait, úgyan megújúl bele. A mi házunkban is szintén úgy szólnak a madarak, mint nyárban az erdőben – csakhogy igen szakadoz a mennyezeti a házunknak: hanem meg kellene csinálni». Már ekkor is biztosak és szépek voltak vonásai.

Két, nem annyira párhuzamos mint inkább egymással összeköttetésben álló osztálylyal bírt az iskola. Összesen 16 növendékről van tudomásunk, kik abban végezték tanulmányaikat: négy, a két herczeg s Ország Mihály és Debreczeni Zsigmond (a fejedelem főjószágigazgatójának fia), mindkét intézetnek növendéke volt. Kívülök hat volt az elsőben: Lázár Mihály (ki egyszer megszökött s kit kötözve akart visszavitetni a fejedelem,[32] utóbb itélőmester lett),


9. A FEJÉRVÁRI COLLÉGIUM.


Nyáry Miklós, Usz Gábor, Perényi Gábor, Béldi János, Nehéz György az első – s Kovács György, Bethlen Mihály, Szénásy Péter, Padányi Gergely, Szőllőssy János, Weér Ferencz a második osztálynak voltak tagjai. Ha a tanulás külön is folyt, de voltak közös versenyeik s a szünórák játékait, mulatságait együtt töltötték. A collegium professorai, kik a főfelügyeletet vitték, gyakran megfordultak benne, egy-egy ünnepélyesebb actusnál, valamely nagyobb vitatkozásnál vagy latin rögtönözésnél a szülék is megjelentek udvari papságuk s a főurak kiséretében. De az első nagy ünnepélyes vizsga akkor volt, midőn a két herczeget a keresztyén hittudományból kikérdezték, oly czéllal, hogy az urvacsorához járulhassanak.


RÁKÓCZY ZSIGMOND ELSŐ LEVELE ATYJÁHOZ.


Ez az úgy nevezett confirmatio. Ünnepélyes nap ez a protestans hitéletben: s kétszeresen az oly vallásos családnál, mint a Rákóczyaké. 1637 aug. 15-én egy szombati napon ünnepi diszöltözetben a nagy templomban a papok, professorok s tanító rendek előtt letették a vizsgát. Megelőzőleg Rákóczy Zsigmond tartott egy kis alkalmi beszédet. Sok ember hivalkodik manapság tudományával, ki valóban nem bir azzal: s ha ő – mondá – ilyent lát, feltámad benne a félelem. Az ilyennél nem marad el a megszégyenítés órája, s most ő is méltán retteg. Az elnézők jó akarattal biztatják, de ő érzi gyengeségét. Talán e vizsga az ő tudatlanságát is napfényre hozza: de bizik atyja kegyelmességében, ki a veszedelemben forgónak segédkezet nyujt.[33]

Nem forogtak veszedelemben. Valóságos diadal volt a vizsga a gyermekeknek s öröm és megelégedés forrása a szülőknek. A vizsga két részből állt: cathechismusból a heidelbergi cathechismus alapján, s hitvitázó részből, mely Bellarmin, a catholicusok legkiválóbb polemicusa ellen volt intézve. Az első kifejté a protestans hitelveket, az utóbbi védte ezeket a támadások ellen. Mindkettő kérdésekből s feleletekből állt, s minden felelet a szentirásból vett helyekkel volt támogatva. Az elsőben a ref. egyház alaptételei sorban követték egymást: az utóbbi magának Bellarminnak tételeit, az általa felállitott rendben ostromolta: György és Zsigmond váltakozva feleltek, s a feleletek correctsége, a rendkívül sok – több mint négyszáz – szentírásbeli hely pontos idézése meglepte a hallgatókat, s szülőket. Ez egyúttal Keresztury tanítási rendszerének is diadala volt.

Másnap vasárnap volt: a fejedelem gyermekeivel együtt vette fel az úrvacsorát. Örömmel és megelégedéssel írt ez ünnepélyes napról és a vizsgáról Rákóczy pataki professorának, Tolnainak: «Bényeitől is érthet; minő a disputatiójuk vagy examenjek vala, nyomtatva is rövid nap kiküldjük».[34] Meg is jelent nemsokára egyszerre két nyelven: magyarúl «Csecsemő keresztyén« s latinúl «Chistianus lactans» czím alatt, az ifju Rákóczy Zsigmond terjedelmes bevezetésével. Azt a tételt állítá fel, hogy a bűn és gonoszság ellen a hit védi meg az embert, s a ki egész életét arra fordítja, hogy az isten titkos dolgainak bővebb ismeretére jusson, bölcsebbé lesz Platonál. A hitet pedig tanulni kell – s épen ezért az iskolák veteményes kertjei a jóságos cselekedeteknek. Mily boldogok ők – ő és testvére – hogy oly szülőktől származtak, kik ezt felismerték s megoltalmazták attól, hogy gyengeségök miatt a gonoszságra ne hajoljanak.[35]

Két hónap mulva, okt. 15-én, más nagyobb s ünnepélyesebb előadás követte ezt: Rákóczy György búcsú-szónoklata, melylyel hat társával együtt kivált az intézetből.


10. A CSECSEMŐ KERESZTYÉN CZÍMLAPJA.

Alstädius, a fehérvári collegium igazgatója, kinek vezetése alatt állt az udvari iskola tanügyi része, e czélra alkalmi előadást írt: Diadalmaskodó iskola (schola triumphans), melyet párbeszédbe szedett színműnek lehet nevezni. De igen távol állt az olyan színművektől, milyeket catholicus iskolákban volt szokás előadni, melyek felvonásokra osztva rendes cselekménynyel birtak s színpadon mutattattak be. A fejedelmi palota nagy elfogadó termében emelvényen tartatott meg az.

A nagy termet egészen megtöltötték a meghivott vendégek, kik a fejedelmi pár körül sorakoztak. Az előadók közül Lázár György, Debreczeni Zsigmond, Nyáry Miklós, Ország Mihály, Usz Gábor s Rákóczy Zsigmond mint versenyző felek voltak felállítva. Bizonyos forrongás volt köztük a miatt:

«quod a Musis Socius contendat in aulam»[36]

s annak adtak ők kifejezést. Ez egész versenygést Alstäd pattogó hexameterekben írta meg, melyekből a legtöbb Rákóczy Zsigmondnak jutott. A tanulók féltették társukat az udvar veszélyes légkörétől s tanácskoztak a teendők felett. De az ellenvetésekre kapott feleletek által megnyugtatva, arról tanakodtak, hogy bucsuzzanak el tőle.

A jelenet megváltozott. Ország Mihály, mint Mars követe, prózában írt szónoklattal kérte Rákóczy Györgyöt Pallastól, kit Rákóczy Zsigmond személyesített. Az ifjú herczeg Pallasnak öltözve trónon fogadta a követet s hasonlag prózában felelt neki. Most Rákóczy György lépett be s saját maga által írt hosszabb szónoklattal vett búcsút az intézettől. Erre ismét körben álltak az előbbi személyek s velük együtt Perényi Gábor, Béldi János, Nehéz György, hogy elmondják búcsú-szavaikat, hasonlag versekbe szedve. Ezek sorát Zsigmond egy hosszabb búcsúzása nyitotta meg.

S most Lázár lépett elő: Pallas parancsolja, hogy hallgassátok meg az ő erkölcsi szabályait: Zsigmond maga 42 epigrammot mondott el utána, a többiek egyet-egyet. Végül egy összefüggő búcsúszó, melyből mindenki egy-egy sort szavalt el, a diadalmaskodó iskola búcsúja, mely Marsnak oly kitünő ifjut adott, mint az ünnepély hőse. Ezzel az előadás véget ért.

Rákóczy kilépett az iskolából, hogy «a katonai élet terhét felvegye».[37] Külön udvart kapott, melynek élére atyja Bakos Gábort, régi bizalmas emberét állítá, s hogy a hadi élethez szoktassa olykor kiküldötte a végvárakba. Ez életbe lépés emlékére 1637 október 24-dikén egy Parainesist, utasítást írt számára melyet az ifju György latinra fordítva s latin előszóval ellátva 1638-ban kiadott.[38]

Számára egészen új élet kezdődött. Ettől fogva, ha otthon volt, részt vett az udvari ebédeken is s az első próbát diadallal állotta ki: 1637 november 15-én. Az egész asztaltársaság közt atyjával csak ketten voltak, kik józanon maradtak.[39] Később György úr e részben is sokat változott – eljött az idő, midőn mértékletlen boritala miatt panaszkodott atyja.







III.


Zsigmond folytatja a tanulást. Herczeg Zsigmond halála. A szombatosok üldöztetése s az unitariusokkal folytatott hitviták. Bisterfeld munkája: Az egy Istenrűl, melyet a Rákóczy fiuknak ajánlott. Zsigmondnak mint ifjunak jellemzése. Távozása az iskolából: az ünnepélyes vizsga. Előadás az udvarnál. A Pallas Dacica. Rákóczy György utasítása Zsigmondnak.

Zsigmond herczeg mind a hittani vizsgán, mind az előadáson fényes sikert aratott. S főként az utóbbin, hol a légnehezebb szerep, az előadásnak majdnem egy harmada jutott ki neki. Annyit legalább bizonyít ez, hogy tanárai szorgalmában, tehetségében biztak. S nem is szünt meg az udvari iskola György úrfi kilépésével, – tagjai száma megfogyott ugyan, de a bennmaradók a magasabb tanfolyam tárgyait hallgatták, azokat, melyeket a collegiumban a három külföldi tanár adott elő: a theologiát és bölcsészetet.[40]

A férfiú, ki a nevelés vezetésével volt megbizva, Herczeg Zsigmond, e változást nem sokáig élte túl. 1638 elején Zsigmond úrfival s Kassayval, a korlátnokkal, Kolosvárra ment. Január 26-dikán épen ebéd alatt hirtelen rosszúl lett, eszméletlenül a földre-esett s attól fogva nagy kínokat szenvedett. Többé magához nem tért. A fiatal Zsigmondot, kit e váratlan csapás mélyen lesujtott, Kassay nem bocsátá hozzá. Néhány óra mulva kiszenvedett.[41] A korlátnok rangjához illő temetésről gondoskodott, melyen a fejedelmet fiai képviselték.[42] Helye az udvari iskolában betöltetlen maradt: legalább senkit sem találunk utódjául megnevezve.[43]

Valószinű, hogy a tanulás folytatása mellett is Zsigmond több időt töltvén az udvarban, közvetlenül atyja felügyelete alatt állt, ki olykor ha fürdőre tett kirándulást vagy vadászatokra ment, magával vitte őtet.[44] S bár a tanítás továbbra is Keresztury kezén maradt, de Zsigmond érintkezése a három tanárral gyakoribbá lett. Különösen Bisterfelddel lépett bensőbb és szorosabb baráti viszonyba, mely egész haláláig tartott.

Épen ebben az időben történt, hogy a fejedelem nagyobb szigorral lépett fel a szombatosok naponként terjedő sectája ellen. Az unitarius vallás Erdélyben a törvényesen bevett vallások közé tartozott. A felekezetben már akkor, midőn vallásuk szabad gyakorlata törvénybe igtattatott, meghasonlás volt – a törvény a mérsékeltebb árnyalat hitvallását fogadta el s erősítette meg 1579-ben. A felekezet másik része ettől fogva csak úgy lappanghatott, hogy magát nyilvánosan unitáriusnak vallotta. Ezek voltak a zsidózók, judaisánsok, kik csak az ó-szövetség könyveit ismerték el irányadóul, a szombatot ünnepelték s tagadták a Krisztus istenségét. Többször hoztak törvényt a felekezet ellen, de teljes szigorral soha sem hajtották végre. Egy e felekezethez tartozó férfiunak ambitiója, ki trónkövetelőül lépett fel, s a szombatosok részvétele összeesküvésében, Rákóczyt szigorúbb eljárásra birták. Ehez járult, hogy az unitáriusok kolosvári főegyházában a magyar, szász és lengyel hivek meghasonlottak. Az országgyűlés egy nagy vegyes bizottságot küldött ki, mind a két ügy kapcsolatos tárgyalása végett. A bizottság 1638 nyarán Deésen ült össze – s ott az 1579-diki hitvallást jelenté ki irányadónak, mely az unitáriusokat a Krisztus istenségének vallására kötelezte, egyúttal pedig törvényesen eltiltá a zsidózók felekezetét.

Az egy istenség s általán a szentháromság kérdésének hittani szempontból vitatása tehát ismét napi rendre került. Már javában folytak a viták, de még nem értek véget, midőn 1638 január elején Bisterfeld, a fehérvári tanár, egy nagy latin polemicus munkával elkészült. Crellius János lengyel unitárius papnak az «egy atya Istenről» irott dolgozata ellen készítette azt. E munkának kinyomatásáról kívánt a fejedelem gondoskodni, de hogy hazánk határain túl is biztosítsa annak az elterjedését, külföldön kívánta sajtó alá adatni, s e czélból Bisterfeldet kiküldé Hollandiába. Valóban pedig Bisterfeld politikai ágense is volt neki s minthogy a béke megszilárdítása Erdélyben különben is lehetővé tette, nem idegenkedett attól; hogy a harmincz éves háborúba elegyedjék. Bisterfeldnek titkos megbizatása volt Párisba a franczia királyhoz menni s ott bevezetni az e czélra szükséges alkudozásokat. A professor mindkét feladatát megoldotta: a franczia király kihallgatáson fogadta őt, s még ez év őszén követet indított Rákóczyhoz; másfelől pedig terjedelmes latin könyvét «az egy istenről, atyáról, fiúról, szentlélekről, a kegyesség titka»[45] czím alatt Leydában, a nagy hírű Elzevir-nyomdában sajtó alá adta, mely ott 1639-ben igen díszes kiadásban megjelent. A könyvet a szerző ajánló levele előzi meg, Rákóczy Györgyhöz és Zsigmondhoz intézve, mely a lefolyt vizsgák fényes sikereiről, az ifjak tehetségéről, szorgalmáról s képzettségéről melegen emlékezik meg. De Bisterfeldet rokonszenve mégis melegebben vonzza Zsigmondhoz, Pallas méltó tanitványához – amazt «fortissimus»-nak, ezt «ingeniosissimus»-nak nevezi, ki testvérét nem sokára fogja követni a nyilvános pályára kilépésben. Az ő erényök volt az, mondja, mely őt ösztönözte, hogy munkáját nevökkel díszesítse.


II. BISTERFELD MUNKÁJÁNAK «AZ EGY ISTENRŐL» CZÍMLAPJA


A fejérvári collegiumot s azzal együtt az udvari iskolát épen ebben az időben újabb csapás érte: igazgatója, Alstäd, 1638 nov. 8-dikán meghalt. Bisterfeldre is családi gyász volt ez – mert Alstäd leányát birta nőül. Rákóczy azonnal írt neki, hogy szerezzen helyette a külföldön új tanárt az iskola számára.[46] Úgy látszik sikertelen maradt fáradozása: Belgiomban professort nem kapott. 1639 tavaszán újra visszament Párisba, hogy a mult évben megkezdett alkudozásokat folytassa és a király által ismételve fogadtatott. Daczára ennek Francziaországból minden eredmény nélkül tért vissza. Az ohajtott szövetséget nem köthette meg: az újabb nehézségekbe ütközött.[47] Késő őszszel érkezett vissza Erdélybe s november 7-én Megyesen jelentést tett a fejedelemnek.[48] Azonnal visszaült tanszékébe – s Zsigmonddal is gyakrabban érintkezett, kivel viszonya mind barátságosabbá, bensőbbé fejlődött. Habár az udvari iskolának tanára Keresztury maradt, de a tanulni vágyó ifju fel tudta használni Bisterfeld oktatásait.

Midőn Zsigmond 1640-ben élete 17-dik évének betöltéséhez közeledett, atyja elhatározta, hogy őt is maga mellé fogja venni. Aggodalom nélkül tehette. Azt, mit a fehérvári iskolában tanulhatott, elsajátította. Latinul folyékonyan beszélt s correctül írt. Jártas volt a görög s zsidó nyelvekben. Volt némi gyakorlata a német s franczia nyelvekben is, mely utóbbit egy franczia fogoly tiszttől tanulta. Elvégezte a hittani folyamot s a bölcsészetet – mely akkor sok mindent, mathesist, physicát magában foglalt. S mindezt akkép, hogy – mint akkor egy tudós embertől megkívánták – vitázni is képes legyen. Korát meghaladó ismeretekkel birt, mintha nem is lett volna fiatal ember. Az ifjui kor apró hóbortjaiból, a játszi jó kedvből, pajkos vidámságból, mely oly jól illett volna életéhez, semmi sem volt meg benne. Első gyermekkori levelén, melyet 10 éves korában írt anyjának, még megvan az ifjuságnak egész naiv költészete: lemállott az lassanként róla. E helyett a tudás vágyát öntötték belé s ő mindig előre, arra nézett, mennyi sok hiányzik még nála, amit meg kell tanulni. Szerencséjére jó természete megmentette a tudákosság hibájától, – volt ugyan benne bizonyos hiuság, hogy azt a mit tud, mutogatni is szerette, de tudásával nem élt vissza. S még nagyobb szerencséjére, elmélyedése az akkori theologia rettenetes szövevényeiben nem tette egyoldaluvá, s nem zárta el attól, hogy utóbb practicusabb dolgok iránt is ne ébredjen fel érdeklődése.

Bizonynyal lehetett hiuság abban, mi őt a tudományos útra terelte. Mint másodszülött fiú csak alárendelt politikai szerepre számíthatott. Bár minden féltékenység, irigység nélkül tekintette bátyját mint atyja trónjának örökösét, számolt helyzetével s épen ezért azon a téren akart kitünni, mely számára megmaradt. Az hite szerint csak egy volt, ha mint ember fogja az életben magát érvényesíteni. Hogy dedicatióit, oratióit mennyiben írta ő s menynyiben dolgozta fel a mások által kapott adatokat: nem tudjuk meghatározni. De bizonyos, hogy azok a gondolatok, amint leírta és elmondotta, teljesen az ő eszmevilágát fejezték ki. Az a példányszerű szeretet szüléihez, testvéréhez átvonul egész életén. Az a megalázódás isten előtt szivében gyökerezett. Az a rendületlen és megtántoríthatatlan ragaszkodás hitéhez, s elitélése mindennek, mi ezen kívül van, vérévé vált. Felfogása a világi hiuságról, az emberek romlottságáról abból következett, mert korát tudatlannak, elmaradottnak festették előtte. Az erkölcsi egyensúly benne soha sem zavartatott meg: s ez bizonynyal annak volt következménye, hogy korán tanult meg gondolkodni, elmélkedni.

Úgy akarta atyja, hogy az ő távozása is az iskolából, mint korábban a Györgyé, ünnepélyes előadással történjék meg. Ez már rendszeres vizsga volt, melyben az udvari iskola összes megmaradt növendékei vettek részt. Az előadást Bisterfeld írta, «Pallas Dacica» czím alatt, s épen úgy, mint a Diadalmaskodó iskola, latin nyelven volt előadva – de ennél jóval hosszabb s ebben Zsigmond vitte a legnagyobb szerepet.

Az előadás május 7-ére volt kitűzve. Fejérvárt ápril 24-én országgyűlés nyilt meg, melyen a tanácsurak és rendek teljes számmal megjelentek. A családi ünnep a tanácskozások folyama alatt tartatott meg. Épen e napokban érkezett a lengyel királytól s respublicától is követ, Najarovski Miklós Fejérvárra, oly czélból, hogy a két ország közt szövetséget hozzon létre.[49] Ezen kívül magának az előadásnak napján Havasalföldről is jött egy követség Erdélybe – mind ezeket s kívülök még a püspököt s egy sereg papot meghivott Rákóczy az ünnepélyre.

A hallgatóság már mind egybegyűlt, midőn az előadás számára fentartott helyen az egyik növendék, Szőllősy János megjelent, hogy elmondja a prózában írt prologust. A csapást ecseteli, mely az iskolát küszöbön levő bezárása által érte, de mely diadallá változott az által, hogy Rákóczy Zsigmondot Mars követeli. Erre belépnek a tanulók: Ország Mihály, Debreczeni Zsigmond, Kovács György, Bethlen Mihály, Szénásy Péter. A növendékek egymással váltott párbeszéde, versenygése hexameterekben a hallgatókat nevezetes és fontos esemény bekövetkezésére készíti elő. Ezt Ország Mihály jelenti be: hogy a király kiadta parancsát, hogy az iskola küszöbét többé át ne lépje senki azután hogy

… auricomus dum dat sua lumina
Hesperus.[50]

A hír egészben véve különböző hatást tett, mely a keresett hexameterek hosszú sorában van elmondva. Most fellép a király, kit Padányi Gergely személyesített s kit Rákóczy Zsigmond elég hosszú, a tudományok becséről prózában írt értekezéssel üdvözölt. A király felel, buzdítva a jókat s ostorozva a megátalkodottakat. Ezután Szőllősy János, mint a tanár személyesítője, szól a növendékekhez, ösztönözve őket, hogy igyekezzenek méltókká lenni a királyi kegyelemre. A növendékek üdvözlik a királyt s számot adnak tanulásukról.[51] Legterjedelmesebben szól Rákóczy Zsigmond, párbeszéd alakjában, a királylyal, kinek kérdéseire felelve mondta el tanulmánya folyását. Következett a vizsga, melynek végeztével Rákóczytól kérdezte a király, hogy minő előhaladást tett a philosophiában? ki erre elmondá, hogy némi jártasságot szerzett a logicában, physicában, metaphysicában.[52] De hát, kérdé a király, mi mindenek között fő: a hittudományban? Rákóczy bevallá, hogy a philosophia őt jobban érdekli a biblia olvasásánál, mi a király megrovását s a tanár mentegetését vonta maga után. Zsigmond erre kiment a teremből, hogy mulasztását helyrehozza. Miután a tanítványok beszámoltak tanulásukról, visszatért Zsigmond herczeg jelentve, hogy az új-testamentumot olvasta, s a bibliából több mint ötezer locust jegyzett meg. E nagy számú szentirásbeli hely csoportosíttatott különböző tárgyak szerént: Isten, fiú, testvér, bölcseség, király, úr, szolga, étel, ital, béke, szív, halál, ördög, álom, türelem stb. stb., melyek elolvastattak előtte s melyekre ő a fejezetek, versek számait elmondá. E rendkívül fárasztó munka meglepte a közönséget s a király is kijelenté megelégedését.

Azután a tanítványok elmondák a bucsúszókat, köszönetüket s a király eltávozott. Erre Weér Ferencz üdvözölte a növendékeket egy kis rövid verssel s átadta a szót Rákóczy Zsigmondnak. A herczeg búcsúbeszéde egy óránál tovább tartott, valóságos értekezés volt a tudás fontosságáról. Erdély előkelőit s általán minden rendeit a műveltség ápolására intette, melegen ajánlá magát atyjának, ki mellé most az életbe kilép, szívélyes búcsút vett mesterétől Kereszturytól, tanuló társaitól.

Szavai végeztével egy gyermek elénekelte az iskola hattyúdalát s következett a többi tanítványok búcsúzója. Azután Geleji Katona István, a püspök tartott magyar nyelven üdvözlő búcsúbeszédet s végűl Bisterfeld János mondott buzdító, lelkesítő szónoklatot.

Ezzel a fejedelmi iskola évek hosszú sorára bezáratott: csak egyszer eleveníttetett az még fel II. Rákóczy György által, fia, Ferencz számára.

Az ünnepély leirását Pallas Dacica czim alatt Bisterfeld kiadta.[53]

A fejedelem mint előbb fiának Györgynek, most Zsigmondnak is az iskolából kilépése alkalmával – 1640 jun. 20-án – atyai utasítást adott. Tetszett nekem, úgymond, hogy midőn az iskola fáradalmait az élet komolyabb nyugalmával cseréled fel; téged is, mint bátyádat, utasítással lássalak el, hogy e kettőt egy csomóba kötve, szemed előtt tartsd.

1. Az isteni gondviselés azért halmozott el minden javával, kegyelmével, hogy egyházát védjed, terjesszed. Soha az isten útjáról le ne térj. Csak ily módon szerzed meg az örök élet boldogságát.

2. A haza szolgálatában soha se légy tunya és késlekedő. Hazád védelmétől vissza ne riadj; rest, fösvény, idegen, kislelkű soha se légy irányában. Véredet ne kiméld érte.

3. Szentül, mérsékelten, józanon élj s teljes erőddel a közjó előmozdításán igyekezzél. Életed pedig valamely ocsmány bűnnel be ne mocskold.

4. Minden sorsú és állású embert megbecsülj. Szolgáiddal úgy bánj, hogy azok megbecsüljenek, igyekezz őket lekötelezni, becsüld meg őket s tartsd rendben.

5. Kerüld a hálátlanságot, légy elismeréssel mások érdemei iránt.

6. A tunyaságot, mint a lélek ragályát, kerüld – a szentirást naponként tanulmányozzad, mert illetlen volna a szép kezdet után tudatlanságba sülyedni.


12. A «PALLAS DACICA» CZÍMLAPJA.

7. Minket, szülőidet, szeress és tisztelj, s még távollétünkben is engedelmeskedj parancsainknak.

8. Egyetlen testvéredet szeresd: nehogy versengéstek megkeserítsen minket.

9. Mi anyáddal életünk jobb felét eltöltöttük: azon légy, hogy azt, mi még napjainkból hátra van, meg ne keserítsd. Tiszteld istenedet, használj hazádnak s örömünket tedd állandóvá.

Zsigmond herczeg ez utasítást latinra forditotta s rövid előszóval látta el. Atyja kiváló kegyének tekinti, hogy midőn az iskolából az életbe szólitá, utasítással látta el; – igyekszik is megtartani ezeket. Atyja életét választá példányképeül: ennek parancsai az Ariadne-fonal, mely őt az életen át kalauzolni fogja.[54]







IV.


Zsigmond kilépése az életbe. Az akkori vallásviták jellemzése. Medgyesy és Vásárhelyi Dániel összetűzése Monostoron, s a fejedelemasszony beelegyedése a vitába. Zsigmond utazása Magyarországon. A »Kitett Czégér». Zsigmond az udvarnál. A «Felserdült Keresztyén». Lorántfy Zsuzsánna beelegyedése a polemiába. A viták Rajkyval. «Talio» és «Nova Transsylvanica». Rákóczy György házassága. A menyegző. Zsigmond herczeg mint főrend az országgyűlésen. Őrzi Fejérvárt. Lakoma Zsigmondnál. Zsigmond beiktatása a székely ispánságba.

Mikor Rákóczy Zsigmond a közpályára lépett, Magyarországon, főként a tizenhárom vármegyében a vallásfelekezetek közt élessé fejlődött a régi ellentét. Ezeknek tömör sorakozása egyszersmind a politikai pártoké is volt: a megtámadott protestansok Erdélyhez szítottak, a támadó catholicusok a császár-király körül csoportosultak. Ezek a protestans Erdélyt tekinték főakadálynak, hogy Magyarország a török iga alól nem szabadulhat fél s a viszonyok teljes átalakulását várták attól, ha a protestantismust megtörik. Ellenben a protestansok úgy voltak meggyőződve, hogy a catholicismus diadala az absolutismus diadalát jelentené s épen ezért a megtámadottak, amint szerét tehették, támadókká lettek.

Az 1606-iki bécsi béke megkötésekor Magyarország főurainak túlnyomó része protestans volt s épen ezért e béke az adott viszonyok szerént kiváló figyelmét a földesurak jogai megvédésére fordította. Egy pár tized alatt változtak a viszonyok – a földesurak tekintélyes része catholicussá lett, de szervezett egyházakkal biró jobbágyaik megmaradtak a régi vallásban. Bethlen támadásait, legalább részben, ez ellentétes helyzet idézte elő; de az ő békéi mégis csak a bécsi béke alapjára voltak fektetve.

Hiszen Németországot is a valláskérdés foglalkoztatta ezen egész időszak alatt, de ott a catholicismus hívei az absolut kormányformát, a protestantismus hívei az alkotmányosságot még praegnansabban védelmezték mint nálunk, sőt ott a küzdelem iránya egészen a Habsburg dynastia megbuktatására fordult, mi nálunk nem történt. Ebből következett, hogy a külhatalmak, melyek ennek eléréseért avatkoztak a németországi ügyekbe, Erdély szövetségét keresték: s épen ezen években, midőn Zsigmond úrfi felső iskoláit tanulta, járta meg az ő kedvelt professora Bisterfeld Párist háromszor s jártak XIV. Lajos követei Erdélyben véd- és daczszövetség létrehozásán munkálva.

De épen ezekre az évekre esik az is, mikor a helyzet Magyarországon a catholicusok és protestansok közt legfeszültebbé lett. Magyarországon trónváltozás történt II. Ferdinánd helyett III. Ferdinánd lett királylyá. Ő maga már meg volt koronázva – de óhajtá a koronát neje fejére is föltenni – a mi természetesen az országgyűlés beleegyezését föltételezé. Fel is használták a kedvező alkalmat a protestans rendek s mindenekelőtt sérelmeik orvoslását sürgették. Még ekkor is övék volt a többség az országgyűlésen s minden ellenállás daczára mint «Magyarország evangelicus rendei» külön tömörültek. Főként annak a kérdésnek megoldását kivánták, hogy catholicus földesúr ne üldözhesse protestans jobbágyát. Rákóczyt, mint magyarországi földesurat, saját követei képviselték a gyűlésen s jelentéseikből látjuk, hogy ezeknek a dolgok menetére döntő befolyásuk volt.[55] Diadaluk – mert a királynak meg kellett igérnie, hogy felavatási diplomájának, a bécsi békének s az 1608-iki koronázás utáni törvényeknek a szabad vallás-gyakorlatra vonatkozó pontjait meg fogja tartani s a sérelmeket orvosolni fogja – teljes volt, de nem javítá a helyzetet. Mert azon kibuvó ajtók, melyek e törvények kijátszását lehetővé tették, megmaradtak s a catholicus földesurak nem is késtek a törvények eme hiányait ezután is hasznukra fordítani. Ez pedig elegendő ürügy s jó alkalom volt Rákóczynak is a beavatkozásra. Ó tőle függött megszabni annak idejét – s nem is lehetett kétség abban, hogy közbe fog lépni, mihelyt a viszonyokat magára nézve kedvezőknek találandja.

Ő pedig még nem látta eljöttnek az időt: sem Bisterfeld párisi utjai, sem a nála megfordult követekkel folytatott alkudozások nem vezettek eredményre.

Hanem, mint rendesen szokott lenni, az irodalom előre vetette árnyékát a bekövetkezendő eseményeknek. Az utóbbi időkben némileg csendesedni kezdő polemiák megint hevesebbekké lettek – s a mint a 37-8-iki országgyűlésen a pártok mérkőzése megtörtént, mindenik felekezet iró papja élesen kezdte birálni a másik felekezet hitvallását, hogy annál meggyőzőbben kitüntesse a maga világi pártvezére álláspontjának helyességét.

A világba kilépő Rákóczy Zsigmond erről a helyzetről, ezekről a viszonyokról már birhatott ugyan fogalommal, de eddig leginkább tanulmányaival elfoglalva, teljesen tájékozva még sem lehetett. Az év nagy részét a schola aulicaban töltötte, s a szünnapok alatt, midőn utazgatott, távol volt attól a helytől, hol a készülő politikai eseményekről értesülhetett volna. Egy s másról még is értesült: oly nagy fontosságú események mentek végbe, hogy azok híre bizonynyal a scholába is elhatott: egy-egy diadalmas vagy vesztett csata hire lelkesedést vagy sajnálkozást ébresztett az ő körükben; egy-egy szenvedélyesebb hitvita, egy - egy polemicus hittani munka hogy ne érdekelte volna őt is?

Bizonynyal kiválóan érdekelte az az ebéd feletti disputatio, melyet anyja s ennek udvari papja Medgyesy Monostoron folytattak a nagyhirű Vásárhelyi Dániel jezsuita tanárral 1638 végén. Fényes udvari ebéd volt s az ott időző nyolczados törvényszék tagjain kívül több pap és professor is jelen volt. Különböző elvont hittani kérdések kerültek szóba: az angyalok mint Isten fia küldöttei, Esau megvetése, az elválasztás. Medgyesy és Vásárhelyi közt éles lett a vita, a fejedelemasszony is belemelegedett, úgy hogy még este is folytatták a vacsoránál. A fejedelemasszonyhoz némi észrevételeket küldött Vásárhelyi, melyeket Medgyesy széljegyzetekkel s a fejedelemasszony bibliai idézetekkel látott el. Erre a professor 1636 jan. 29. udvarias levéllel, s nem sokára egy másodikkal válaszolt.[56]

Medgyesy most hozzáfogott a tanár tüzetes czáfolásához, de mielőtt terjedelmes munkája megjelent volna, a polemia folytatását nyerte s ismét ebéd alkalmával.

A fejedelem iskolából kilépő fiát nem mindjárt vette maga mellé, hanem úgy intézkedett, hogy ez elébb anyjával nagyobb körutat tegyen magyarországi és erdélyi jószágain. Örményesen jun 2-án találkozott anyjával, ki örömmel várta őt.[57] Innen Monostorra mentek, hol a fejedelemasszony Vásárhelyit ismét meghívta vacsorára. Asztal felett megint szóba került a mult alkalommal tárgyalt kérdések nagy része s a vita egész este 9 óráig tartott.[58] Másnap Deésre mentek, de julius 15-én ismét Örményesen találkozék anyjával – ennek egyik kedvencz tartózkodási helyén.[59] Nyár végén, Bornemisza és Kemény János kiséretében kimentek Magyarországra. Megérkezésök egész mozgalmat idézett elő: a mint Beregszászra érkeztek Beregmegye «becsületes főembereket» küldött «udvarolni» hozzájuk, Zemplénmegye gyűlésileg rendelte el a tisztelkedést, Ungmegye részéről az alispán vezetett hozzájuk deputatiót. Egymást érték náluk, a merre csak mentek, a főurak látogatásai: mindenütt a ragaszkodás s szeretet nyilatkozataival halmozák el őket. Munkácson hosszabb ideig tartózkodtak, hol Zsigmondnak egy kis muló baja is történt.[60] Ki-kirándultak maguk is s fogadtak látogatókat: s ezek közt volt Forgách Zsigmond. Tisztelkedni akart a fejedelemasszonynál s egyúttal egy könyvecskét adott át Rákóczy Zsigmondnak oly kéréssel, hogy azt Kereszturynak küldje el. A «Kitett Czégér» volt ez, «mely alatt feltalálhatja akárki is, minémű poshadt és mérges tejet fejt Keresztury Pál Erdélyben egy cathechismusnak tömlőjébe néminemű Hajdelberga-táján nőtt és hizlalt tehénnek tölgyéből a nem rég született csecsemő keresztyénnek szoptatására».[61] A munkát Hajnal Mátyás irta (egy keresztyén orvos-doktor álnév alatt) s éles polemiát tartalmazott épen azon munka ellen, mely a herczegek hittani vizsgáit foglalta magában – a Csecsemő Keresztyén ellen. «Az én vékony itéletem szerint – irá Zsigmond latinul atyjának – nem méltó, hogy olvastassék s nem is valami finom és termékeny észtől származott, de jobbnak találtam Nagyságodnak beküldeni.»[62]

Munkácsról Leleszre mentek, hol egy ebéden a prépostnál Natisnyai Simándy István czimz. erdélyi püspöknél voltak. Tekintélyes szép ember lehetett «jobban illenék neki a kard mint a casula» irá atyjának Zsigmond.[63] Onnan Patakra vették útjokat, a fejedelemasszony régi kedvencz lakába, hol valóban jól érezte magát. Alig hogy megérkeztek, Forgách, Barkóczy és Bocskay látogatást tettek a várban, hol fejedelmi fénynyel és ünnepélylyel fogadták őket.[64] Itt már atyja gazdag könyvtárából némely könyvek kikeresésével bizta meg s ezenkívül ezen utazásában fordította le atyja utasítását latinra. Amint az idő őszre hajolt, haza fordultak, okt. 12-én Gáván[65] – s egy hét mulva már otthon voltak.

Ekkor lépett át Zsigmond tényleg az udvari szolgálatba – de a nélkül, hogy valamely udvari hivatalt elfoglalt volna. Az élet iskolája, leendő kiképeztetésének próba éve volt ez. Györgyöt is csak a most elmúlt nyáron nevezte ki atyja váradi kapitánynyá: a mi tényleg egyértelmű volt a magyarországi részek helytartóságával s csak aug. 21-én igtatták be:[66] tehát csaknem három évvel később, amint az iskolából kilépett. Azt akarta, hogy midőn e fontos hivatalt elfoglalja, annak meg is feleljen. Zsigmondra nézve is ezt akarta – s épen ezért oldala mellett tartá. Az iskolai nevelés egyoldaluságait maga fogja leköszörülni róla, s fogyatkozásait kipótolni. Mellette, gyakorlatból, az emberekkel való érintkezés által tanulja meg azt, mit ott nem sajátíthat el: a világismeretet, az emberekkel való bánás titkát, szóval mindazt, mire az életben egy államférfinak és katonának szüksége van. Az akkori világban a nevelési rendszernek átalánosan elfogadott befejezése volt ez. A ki nem akart pap vagy professor lenni, ezen az időn túl nem volt mit keresnie az iskolában. Így kerültek a főurak udvaraiba a nemesek fiai mint apródok. Rákóczynak igaza volt, hogy fiait maga mellé vette.


13. ERKÉLY.

Legjobb iskola volt neki a szülői ház, s a fejedelmi cancellaria. Rákóczy ügynökei a szomszéd országokból, a hol csak szerét tehették, beküldték az Avisákat, Newe Zeitungokat, azokat a kis röpiratokat, melyek valamely fontosabb eseményt a mint megtörtént, lehetőleg hivatalos kutfőre támaszkodva leirtak – eredetiben vagy néha csak fordításban, beküldték azokat a gyüjteményeket, melyek ezen hirlapokat pótló röpiveket évnegyedes collectiókba foglalták össze. A külföldre küldött követek jelentései itt folytak össze, s a külföldi követek fogadása mindig bizonyos ünnepélyességgel ment véghez. Ugyszólva egyszerre vonatott be az európai politika szövevényeibe – bár még csak mint szemlélő, de még is bő anyagot nyerve mint tanulni és elmélkedni szerető ifjú a gondolkodásra. A protestantismus ügye ez időtájban már hanyatlóban volt: de a ki a dolgok mélyébe tekintett, látta, hogy e hanyatlás nem rohamos s tartós sem lehet.

S e hanyatlás feletti diadalérzet visszatükröződött a polemicus irodalomban is, mely mindkét részről éles és metsző volt s bizonyos kedvteléssel fordult az érdes kifejezésekhez. Hajnal czáfolatára a «Csecsemő Keresztyén»-ről melyben a gúnyos és sértő kifejezések árját zuditá Keresztury fejére, ez «Felserdült keresztyén»-ével felelt.[67] Szerzőt, ki magát a munka czímlapján orvos-doctornak nevezé, Aesopus agarához hasonlítá: «vak agg eb se írod, se szelenczéd s még is orvos-doctorrá tötted magadat?» pedig ugyancsak mondja, hogy nem akar «illetlen nyomdokába lépni» mert egy «méltóságos és értelmes elme elkészült szándékát megelőzte» s mert «erdélyi catholicus főur ismerősei iránt tekintettel volt». Az a méltóságos elme, mely megelőzte szándékát, alighanem a Lorántfy Zsuzsánna volt, ki bibliai locusokból anthologiát adott ki: «Mózes és a próféták» czím alatt, mely Medgyesy munkájával, a «Szent atyák örömé»-vel[68] a monostori disputatio folytatását képezte. Már a Szent atyák örömé»-be adott ez nehány lapnyi, a fejedelemasszony által czélzatosan összeállított s az örök életre vonatkozó locust[69] s a Mózes és a Próféták, melyet hasonlag Medgyesi adott ki, ennek szélesebb alapra fektetése volt.[70]

Kétségtelenül nagy diadal volt az a protestans papoknak, hogy a fejedelemnő, az ország első asszonya lépett velök sorompóba. Nevének varázsa, a. köztisztelet, mely őt környezé, el fogja hallgattatni – úgy hivék – azokat, kik talán kedvet éreznének a támadásra. S mert az egész nem más volt mint a protestansok hitágazatainak szentirásbeli helyekkel támogatása: a czáfolást nem tarták lehetőnek. Maga Zsigmond is örült anyja diadalának s egyszer Monostoron létében fiatalos lelkesedésében kihívólag figyelmeztette Rajkyt, az ottani jezsuita professort, hogy most álljon elő czáfolatával. Rajky kitérőleg felelt: pénze sincs rá s különben is megfelelt Pázmány.[71]

De ha Rajky mint Erdélyben élő s inkább megtűrt, mint törvényes alapon élő jezsuita kitért egy ilyen polemia elől, mert az rá nézve könnyen végzetessé válhatott volna, egyáltalán nem tértek ki Magyarországon. Sem a nagyszombati tudós körnek, sem Esterházy nádor udvarának nem volt kedvencze a Rákóczy-család. Hogyan szalasztottak volna el egy ily jó alkalmat, hogy Kocsis Györgyön – így nevezték a fejedelmet – s a fejedelemasszonyon egy jó izűt ne nevessenek? «Nova Transylvanica»[72] czím alatt igen éles és igen mocskos gúnyirat jelent meg a kék harisnyás fejedelem asszony ellen – melyre Keresztury Talio czím alatt hasonló éles és mocskos gúnyirattal felelt. De Rákóczy nem szerette a mocskolódást, félt, hogy nejének kellemetlen perczeket fog okozni ez az egész piszkos dolog. Nagy gyorsan elkobozta Keresztury könyvét, összevásárolta a Nova Transylvanica példányait s ez utóbbit még diplomacziai levelezés tárgyává is tette.[73]

Valószinűleg más politikai természettel biró ok is vezette.

Családja hatalmának, jövendőjének, fénye emelésének megszilárdítására, biztosítására megtette a legnagyobb lépést. Azzal a biztossággal, melylyel minden fontosabb dolgát intézni szokta, azzal a komoly elhatározással, melylyel ily esetekben az akadályokat el tudta hárítni, készítette elő annak útját, hogy Györgyöt a váradi kapitányt, a portán fejedelemmé erősítsék s a rendek fejedelemmé válaszszák. Magának György úrfinak váradi kapitánysága is előkészítés volt erre: a határszéli villongásuk megfékezésével a portát s e fontos tartomány jó kormányzásával az országot kelle képességéről meggyőznie.

Oly régóta érlelt volt e terv, oly komolyan gondolt rá Rákóczy, annyira vérévé vált az, hogy akadályra nem is számított s legkevésbé épen a leendő fejedelem részéről jöhető akadályra. Hát lehet-e olyan együgyű ember, ki egy fényes jövendőt feláldozzon egy ábrándért? Lehetett bizony – maga György úrfi. A hatalmas Báthory-családnak egyetlen élő tagja volt még, egy leány – egy catholica leány, ki anyjával felváltva Lengyelországban és Somlyón lakott. Itt ismerkedett vele György és itt szerették meg egymást. Magában ez még nem lett volna baj: Zsófia fejedelmi sarj, dúsgazdag. De a valláskülönbség! S erről a boldogtalan szerelemről épen akkor kellett értesülnie, mikor az ő papjai a nagyszombati papokkal irgalmatlan «üstökvonásba» elegyedtek. «Inkább hogy sem kárt tegyen az isten tisztességének, veszítse el mindkét fiát, sőt ha száz volna is feláldozná azért» írá korlátnokának.[74] De mégis szerette volna megtartani őket, úgy hogy az «isten tisztessége» is megmaradjon. S minthogy György a lányról nem akart lemondani, ő ahoz kötötte beleegyezését, hogy a lány térjen át. Magának Györgynek kellett ennek az útját egyengetni, ki végre is megnyerte az anya és leány beleegyezését. Nejét s kisebbik fiát Zsigmondot küldötte el az atya Somlyóra s ezek csakugyan rendbe hozták a dolgot.[75] Az áttérés a menyegző idejére lett megigérve – s erre az eljegyzést megtarták Somlyón a menyasszony lakásán.[76]

Így megnyugtatva az öreg Rákóczy megtette fiának Györgynek utódjává választása érdekében az első lépéseket – természetesen a portán. S a mint követei ott megnyerték a beleegyezést, 1642. febr. 16-ra Fejérvárra összehívta a rendeket. Itt sem talált nagy ellenzésre s mihelyt a választás megtörtént s a conditiók, melyekre az új fejedelem leteendi az esküt, meghozattak, ünnepélyes követséggel hívták meg Váradról, székhelyéről.

Az ifjú György márcz. 3-án érkezett Fejérvár alá, s a város előtti téren megállapodott. Az egész országgyűlés kiment elibe, s testvére Zsigmond is az udvari haddal. Az első üdvözlő szavakat ő intézte hozzá. Azután Kornis szónokolt az udvar nevében. A beigtatási ünnepély febr. 4-én volt, melyet diszlakoma követett a fejedelemnél a palota nagy termében. A következő napokon György tartott díszebédeket.[77]

Négy hónappal utóbb megjött a portáról a kapucsi basa a megerősítő jelvényekkel. Ezek átadása is fényes ünnepélyek közt szokott megtörténni. Musztafa aga volt e czélból kiküldve s az ő fényes kiséretéhez csatlakozott az erdélyi követség is, mely a jelvények megszerzése végett küldetett ki. Julius 8-dikán érkeztek Fejérvár alá.

E nap reggelén a fejedelmi palota kihallgató-termében gyűltek össze a főurak, s az ifjú fejedelemmel élükön bementek az öreg fejedelem üdvözletére, és onnan templomba reggeli könyörgésre. A mint az ország dobját megütötték, a nagy és fényes menet lóháton kivonult a Fejérvár előtti térre. A menet közepén volt György úr, közvetlenül előtte öccse és Kornis Zsigmond. A város előtti téren jöttek szembe a kapucsi basával, ki a hivatalos üdvözletek után a kardot, a zászlót s a botot átadta. A bevonulást a várba az ifjú fejedelem látogatása követte a kapucsi basánál, a tanács- és főurak kiséretében.

Másnap volt az ünnepély főrésze a fejedelmi palotában. A kapucsi basa kiséretével megjelenvén, a fejedelem fogadta asztalánál állva. Jobbján két tanácsúr, balján az ifjú fejedelem s mögötte Zsigmond állottak. A kapucsi basa megcsókolta a fejedelem kezét és köntösét, s átadta neki az athnamékat és a két kaftánt. Aztán kezet fogott az ifjú fejedelemmel, annak is két kaftánt adott, s fejébe tette a császár által küldött skófiumos süveget. Erre a főurakat kaftányozta meg: elsőnek Kornist, másodiknak Rákóczy Zsigmondot. Most mindenki eltávozott: csak a két fejedelem, a kapucsi basa, Zsigmond s a török tolmács maradtak benn. Következett az ebéd, melyen Zsigmond Kornis az ország generalisa mellett ült, jeléül annak, hogy rangban utána ő következik.[78]

Már csak az volt hátra, hogy a menyegző is oly simán folyjon le, mint a választás és megerősítés. De itt, a kézfogó alkalmával adott igéret daczára is sok leküzdeni való volt, s talán annak is lehetett befolyása, hogy a Nova Transylvanica és Talio mocskos polemiája épen ebben az időben merűlt fel. Az idő alkalmasan volt megválasztva, hogy ezeknek a családi ünnepélyeknek örömét megmérgezzék s árnyékot vessenek a kővetkezőre is. Csakugyan Zsófia áttérése mind tovább haladt s ezzel haladt a menyegző is. Ősszel kiment a fejedelemasszony fiához Váradra s Zsigmondtól komolyan megizente atyja neki, hogy az asszonyok makacsságával szemben mihez tartsa ő magát.[79]

Sok és nehéz küzdelem várt a szülőkre a nász előtt, mely 1643. február 3-ára volt kitűzve, s mely csak megszakította, de nem fejezte be a küzdelmet. A nász mindamellett háborítatlanúl s oly fénynyel folyt le, mely az ifjú pár rangjához illett. Zsigmondnak is jutott abban szerep ott volt azok közt, kik febr. 2-án a menyasszonyt fogadták. Nyuszttal bélelt vörös sima bársony dolmány volt rajta,[80] oldalán szép varrott tegez, melyben ébenfa nyilak voltak, süvegében kócsag és fehér darutoll; barna pej lovon ült, melynek farához darutoll-köteg volt illesztve. Menyegző napján a szertartások végeztével a fejedelemnél az elfogadás alkalmával az ifjú Zsigmond a lengyel király követe mellett állott, s a nagy ebédnél a dísz asztalnál az oláh vajda követe mellett foglalt helyet. Az ebédet udvari bál követte: a menyasszony tánczát Wesselényi, Forgách s két erdélyi főúr járták vele: mikor «két ugróját eljárták, hat szövétnekes ifjú legény állott utánok az tánczosoknak, Rákóczy Zsigmond uram kezén fogván a menyasszonyt, az harmadik ugróját hogy vonták, csak kivitte az menyasszonyt, előtte az szövétnekek, utána négy főasszony, mikor vitték, tizenkettőt lőttek az öreg ágyuból». Ez volt a jeladás a bál oszlására. Még másnap és harmadnap is tartottak a lakodalmi ünnepélyek, esténként színműelőadás, tűzjáték és ezek közt Mucius Scaevola története, – s azok végeztével a fejedelem és két fia egy-egy szép paripával ajándékozták meg Wesselényi Ferenczet s a királyi küldöttség többi tagjait.[81] De az új asszonynak áttérése még is csak hetek mulva következett be.

A szép, daliás ifjú Zsigmond herczeg, tele életkedvvel és ambitióval, bizonynyal jó benyomást tett e vígasságokon a sok külföldi vendégre. Úgy látszik, tudatával is birt ennek. Föllépésében megvolt a biztosság érzete: de volt abban némi kérkedni vágyás is. Állása a nagy világba, ismeretei a tudósok közé utalták, s tetszett magának, hogy a világfiak közt tudósnak mutassa magát. Megbocsátható hiuság egy olyan embernél, ki valóban alapos előkészületekkel birt: alaposabbakkal mint akárhányan kortársai közül – de érthető is. Ő az életet még csak egy oldaláról ismerte, hanem ez az egy oldal mindig neki hizelgett.

A nászünnepélyek után nehány héttel országgyűlés tartatott, melyen Zsigmond herczeg már mint főrend szerepelt. A Rákóczy által épített országházat ekkor szentelték föl: a gyűlések ettől fogva ebben tartattak. E gyűlésre a császártól követ is jött oly megbízással, hogy eszközöljön az országgyűléstől engedélyt, hogy németországi háborújára Erdélyben hadakat toborozhasson. Természetes, hogy Örsi ezt az engedélyt nem kapta meg, hanem annál szívélyesebben bántak vele. Az öreg fejedelem és fiai külön lakomákat adtak tiszteletére. Különösen vígan volt Zsigmond herczegnél,[82] ki drágakövekkel ékesített lovat küldött érte s az asztalnál a főhelyre ültette, maga mellé, bizalmasan beszélgetett vele s szóközben felhozta, hogy a zsidó szövegű könyvet németre fordítva tudja olvasni. Hozatott is egyet s producálta is magát.

Kassai, a korlátnok, ezt a hivalkodást izetlennek találta s hogy véget vessen a dolognak, oda szólt a herczegnek: jobb volna, ha nagyságod erdélyi lakos létére, a törököt tanulná meg. Zsigmond tette magát, mintha nem értette volna s egyre olvasta a zsidót németűl. Kassai ismét elmondta a mit az elébb mondott, s Örsi, hogy a herczeget kimentse zavarából, nyomon rá mondá: ez már igazán megérdemli, hogy igyunk rája. Meg is kezdődött erre a hatalmas ivás, úgy, hogy mikor az öreg fejedelem Zsigmondért küldött, ez nem volt képes hozzá menni. Másnap aztán mentegette magát a fejedelemnél, de panaszolkodott is Kassaira, élczelődéseért. Atyja pedig jól kinevette: «úgy kell neked együgyű gyermek,» mondá neki.[83]

Rákóczy most eljöttnek látta az időt, hogy Zsigmond fia is kilépjen az életbe. A váradi kapitányság s az országos generálisság után legfontosabb s legtekintélyesebb állás volt a székely generálisság: ezt szánta ő Zsigmondnak. A kinevezés az ő jogában állott s egyszerűen ki is nevezhette volna. De óhajtotta, hogy az initiativát az ország tegye meg, s bizalmas emberei rá is vették erre az országot, mely három nagy tekintélyű főurat, Kornis Zsigmondot, Kassai Istvánt s Kemény Jánost küldötte a fejedelemhez, hogy előtte az ország óhajtását fejezzék ki. Rákóczy meg is igérte kívánatuk teljesítését.[84]

A herczeg beigtatása a székely generálisságba novemberben ment végbe. Ezzel össze volt kapcsolva a háromszéki és udvarhelyszéki főkapitányság. A fejedelem biztosai ez ünnepélyre Kornis Zsigmond, Haller István, Kemény János voltak. Az ünnepélyességek Udvarhelyt vették kezdetöket, hova az egész székelységről számosan jöttek el, kik a herczeg és biztosok fogadására a város előtti téren gyűltek össze. Szónoklattal üdvözölték az új főgeneralist s ő is «illendő választ tött.» Azután a biztosok szólottak a fejedelem nevében, mire mindenik szék küldöttének átadták a fejedelem nyilt parancsát, mely az egész székelységnek szólt, s aztán az egyes székek küldötteinek az ezeknek szóló leveleket. Nyomon rá elmondták küldetésük czélját az összegyülekezett népnek s az új generalisnak átadták egymásután a zászlót, a botot s a szablyát, mindeniknél külön kiemelvén jelentőségét. Végűl a fejedelem utasítását kézbesíték a herczegnek, ki erre letette az esküt.

Az ünnepély ekkép a mezőn véget érvén, a főgeneralis s a biztosok lóra ültek és az egész seregtől kisérve nagy pompával bevonultak Udvarhelyre. Mindenekelőtt a templomba mentek, hol a pap rövid alkalmi szónoklatot tartott, s innen kijövén, lóháton fölvonultak a várba, hol a szokásos lakoma következett. Az udvarhelyi beigtatást Léczfalván a háromszéki követte hasonló ünnepélyek közt.[85] S hogy az önálló élethez, külön udvartartáshoz módja is legyen, három a fiscusra szállt uradalmat inscribált Zsigmondnak: a görgényit, mely Kovasóczy István magvaszakadtán, Gyalut és Monostort, melyek Zólyomy nótáján szálltak erre az összes királyi jogokkal s intézkedett, hogy e jószágokba a szokott módon beigtattassék.[86]

Mind a mellett sok időt töltött otthon szüleinél, a kik őt «hogy igen kedvekereső, józan életű, tudós, istenfélő, s ifjú idejére nézve értelmes és a külső keresztyén országokban is szép virtusaiért híres neves volna gyakrabban magok mellett tartják vala»: mondja Szalárdy a családot igen jól ismerő, hanem azért épen nem elfogult történetíró. De a szülői szeretet ezt még nem magyarázza meg egészen. György úr ekkor már nagy dolgokon törte fejét. Kisebbik fiának nem eszére, hanem nyelvismereteire s tollára, nem tanácsaira, hanem megbízhatóságára volt szüksége. Az öreg Kornis, Kassai, Kemény s főként ez, mind-mind be voltak fogva, alkalmazva mindenik a maga helyén. Olyanra volt szüksége, ki állandóbban mellette legyen, úgy mint egy megbizható titkár. S az volt neki Zsigmond az egymást felváltó ünnepélyek zajában, melyek közelgő támadásának előkészületeit takarák.







V.


A harmincz éves háború. Alkudozások György fejedelemmel hogy szövetségre lépjenek vele a svédek és francziák. Nolde Fejérvárt. Rákóczy fellépése. Zsigmond egyik hadtest parancsnoka. Elindulás Fejérvárról. Az első szerencsés előnyomulások. Kassa meghódolása. A végek és bányavárosok megtámadása. Visszavonulás. A palánki csatavesztés. Zsigmond visszahívása a csatatérről. Ujabb támadás. Zsigmond Erdélybe küldetik hadakért. A hadak eloszlása téli szállásra (1644).

Bisterfeld utolsó párisi útjából reményekkel telve jött haza. Közel látta ura beavatkozásának idejét a harmincz éves háborúba: de a szövetség megkötése mindig haladt. Nem titkolta e miatti megütközését: «a mi uraink – írá D’Avaugournak, a lengyelországi franczia követnek – nem oly együgyűek, hogy észre ne vegyék, ha meg akarják őket játszódtatni.»[87] Weimari Bernhard, ez, idők egyik legrokonszenvesebb alakjának váratlan halála, s a csatatérnek Csehországból Németország távolabbi részére áthelyezése a háborúnak váratlan fordulatot adtak; minthogy a harcztér messze volt a Dunától, Rákóczy esetleges támadása nem bírt többé értékkel a szövetkezettek előtt.

Ezekre még roszabb napok következtek. Nemsokára meghalt Baner, a svéd tábornok,[88] Guebriant, a franczia tábornok pedig nem volt fővezérnek való ember, s csapataival a csatatért el is hagyta. Ekkor a svéd korona egy öreg beteg embert nevezett ki fővezérré: Torstensont. Ez sem tudott félévig a táborba menni, kezét-lábát sem bírta megmozdítni s nyugágyon hordoztatta magát körül a katonák közt. Hanem ez a beteg ember megmutatta, hogy a Gusztáv Adolf iskolájából való: csodát mívelt azzal a meghasonlott, csüggedt sereggel, melyet átvett, s mely eddig csak hátrálni tudott. Ezzel úgy a hogy volt, mint támadó lépett fel: 1642 márcziusban átkelt az Elbán, julius 5-én már beveszi Olmützöt s Wrangelt Bécsig csatároztatja. Ő már felismerte Rákóczy szövetkezésének horderejét s még ez év nyarán két ezredesét hozzá küldi az alkudozás megkezdésére.

Rákóczynak volt is kedve hozzá: de miután a szövetségesek – svédek és francziák – négy évig sem tettek egyebet, mint orránál fogva hurczolták, kétszer meggondolta a dolgot, mielőtt elhatározta volna magát az actióba lépésre. Ő nem volt, mint Bethlen, a gyors elhatározások embere, s nem birt, mint ez, hadvezéri tehetséggel. S annyival inkább félt a felelősség súlyától, mert országa igen ellentétes elemek vegyüléke volt. Az udvar és tanács a különböző pártok arányának megfelelőleg volt összeválasztva. A catholicus Kornis osztrákpárti, az unitárius udvarmester Szentpáli törökpárti volt, Kassay, a korlátnok, vén beteges ember, a nyugalmat szerette, Geleji, az orthodox püspök, félt minden újítástól vallásban, politikában. Csak Bisterfeld csüngött egész lélekkel a svéd szövetség eszméjén s attól fogva, hogy az első svéd követ, Nolde az udvarban megjelent, az írni valókat ő és olykor Zsigmond herczeg végezék, míg a tárgyalásokban Kemény a főkomornyik is részt vett. Érdekes volt a küzdelem, a harcz a pártok közt úgy a mint egyik követ a másikat váltotta fel, amint érlelődött a kérdés s a császár megtámadásának eshetősége mind jobban-jobban közeledett a megvalósuláshoz. Ilyen körülmények közt oly apróságokon, melyeket a nyugton maradás emberei a megvalósulás elhalasztására ügyesen fel tudtak használni, Bethlen Gábor túltette magát, de mindannyiszor meg is adta az árát. Rákóczy okult ezeken; neki biztos talaj kellett: olyan szövetség-levél, melyet a franczia király is, Krisztina svéd királyné és koronatanácsa is aláírtak. De Stockholmtól Páris messze volt s minő nehéz az útazás ez országokba ellenséges földeken keresztül! Végre Rákóczy rászánta magát, hogy addig is, míg ez megtörténnék, egyelőre a svéd korona ratificálásával beéri.


14. TORSTENSON SVÉD TÁBORNAGY ALÁIRÁSA.


Hanem ennek megszerzésébe is rengeteg idő telt el: visszahozhatatlan drága idő, mialatt Torstenson Alsó-Lausitzból Csehországba Prágáig hatolt, azután Morvaországba ment s nehány várat ott hatalmába keritvén, Brünnig nyomúlt, honnan egész váratlanúl vissza fordúlt. Ha, mint tervében volt, ezzel egy időben Rákóczy is megkezdi az operatiót s a két sereg egyesül, a császáriak nehezen tudták volna meggátolni, hogy e had Bécs ostromára ne törjön. Rákóczy épen akkor írta alá Torstenson felhatalmazottjával, Rebenstockkal a szövetség-levelet – 1643 okt. végén – midőn a svéd tábornok, természetesen nagy titokban, már útban volt Holstein megtámadására.

A mint Rákóczy aláírta ez okiratot s a portán is megkapta a támadási engedélyt, gyorsan hozzá látott sergei felültetéséhez. Gyula-Fejérvárra 1644 január 3-ára egyetemes országgyűlést hirdetett, melyre Váradról behívta fiát Györgyöt is. Jan. 5-én érkezett ez meg s fogadására Zsigmond herczeg a rendekkel elibe ment. Másnap beküldötte a fejedelem a rendek közé propositióit, melyekben a gyűlés tulajdonképeni czéljáról, a császár megtámadásáról szó sem volt. Ez nap Zsigmond herczeg vendégelte meg a rendeket.[89] Az országgyűlésen a nyilvános tárgyalások mellett folyt a mustra, hadfölkelés s táborba szállás elrendelése. Ezek szükségességét könnyű volt a fejedelemnek indokolni: felmutatta a császár két körlevelét, melyek közül az egyik az ő megtámadását rendeli el, a másik pedig utasítja a királyi szolgálatban levő erdélyieket, hogy a fejedelemtől búcsúzzanak el. Igy a hadviselés önvédelem volt s határozatba is ment, hogy a sergek febr. 1-ig táborba szálljanak.

Ugy intézkedett, hogy neje és fia György – ez utóbbi mint kormányzó – Fejérvárt maradjanak. György úrfinak ez nem volt inyére. Szenvedélylyel csüngött a hadi életen, mint katona szeretett volna babérokat aratni, s most otthon kelle maradnia, fényes állásban ugyan, de mégis otthon. Az sem vigasztalta, hogy fiatal szeretett nejével marad: s mi jobban elkedvetleníté az volt, hogy öccse Zsigmond a sereggel fog menni. De mit tehetett atyja határozott akaratával szemben? Bele kellett sorsába nyugodni. Hanem keserű megnyugvás volt ez: akárhányszor kitört belőle a boszankodás.

Zsigmond herczegnek pedig e hadjáratban valóban előkelő állást szánt atyja:[90] egyik hadtestnek parancsnokává nevezte ki. Február 2-án Fejérvárt virradatkor megverték az ország dobját – ez volt a jeladás – mire az udvari had a templom előtti téren, a mezei had pedig Szent-György kapuja előtt foglalt állást. A fejedelem a mint kijött a palotából, fiaival templomba ment, isteni tisztelet végeztével pedig felült lovára s jelt adott az indulásra. A szél magasan lengeté a zászlókat és a kopják lobogóit[91] a mint elindúlt Kolosvárra, hol a magyar és székely hadak s a tüzér csapat fel voltak állítva. György a kormányzó egész Kraszna-Horvátig kísérte a tábort, honnan nagy szomorúsággal tért vissza székhelyére.[92] A részek hadai Piskoltnál táboroztak, s várták a fejedelem megérkezését, mely megtörténvén, az összeverődött sereg, ellenséges területre érve, három csapatra osztva kezdett operálni: maga a fejedelem Székelyhíd felé vette útját, fiát Zsigmondot, a székelyek generálisát, Nagy-Károly alá indítá s Kemény Jánost Szatmár ostromára küldé. Minden előre el volt készítve: a hajduság, a szatmári és szabolcsi magyarság várta jövetelét s még csak a várak és városok voltak e helyeken meghódítandók. Ezek egymásután vagy feltárták kapuikat vagy némi ellenállás után hódoltak meg. Csupán Nagy-Károlyban kezdte Károlyi Ádám Zsigmond herczeggel szemben «magát keményen viselni,» de az ágyuknak csak «látásával is megelégedvén»[93] meghódolt.

Az erdélyi hadak fővezére Kornis Zsigmond volt, catholicus főúr ugyan, de Rákóczynak híve, s bár nem szívesen egyezett a háborúba, amint a koczka el volt vetve, utógondolat nélkül követte fejedelmét. De a meghódolt megyék hadaival már új elem vegyült táborába, s ekkor Rákóczy maga vette át a főparancsnokságot, mint hajdan Bethlen. Az első czél Kassa meghódítása volt: míg a már megnyert felső-magyarországi hadak csatlakozási helyéül Patak volt kiszemelve, hova febr. 19-én[94] a csekély kivétellel egyesült had «szép pompával» bevonúlt. Kassával már voltak a fejedelemnek előzetes alkudozásai: most is, mint Bethlen alatt, úgy kellett a dolgot intézni, hogy a város kényszerítse a felső-magyarországi generálist az elvonulásra. Kornis Zsigmondot, az erdélyi hadak generálisát rendelte e város alá. Febr. 20-án kiadta az edictum militaret a hadi parancsot,[95] s másnap elindíta egy dandárt Kornissal s fiával Zsigmonddal,[96] kinek Patakon első gondja volt a vár épületeit megjárni.[97]


A GYULA - FEJÉRVÁRI TEMPLOM.
Természet után rajzolta Dörre.


Ezeknek tulajdonkép csak az volt a feladatuk, hogy megindítsák a tárgyalásokat Kassával és a generalissal. A városban megvolt a jó akarat a meghódolásra, de nem a főparancsnokban Forgách Ádámban, ki febr. 25-én kijött Zsigmond herczeg táborába bizalmas értekezésre.[98] Végre is magának a fejedelemnek kellett a fősereggel a város alá jönni, s egész hatalmával föllépni, de azért egy hétig tartott, míg az alkudozásnak eredménye lett.[99] E tárgyalásokban Zsigmond sok jó szolgálatot tett atyjának s ez megelégedéssel írta nejének: «Rákóczy Zsigmond, nem azért írom, hogy fiam, de bizonynyal higyjed édesem, oly becsülettel, keménységgel, megért elmével viseli magát minden rendekhez, hogy mi ő tőle most többet nem kivánhatunk. Jó egészséggel bír, ugyan meg kezdett telni, igazat írok, ugyan használ neki a munka.»[100] Ez a munka és ezek a jó szolgálatok, a Kassával összeköttetésben álló felsőmagyarországi városok Eperjes, Bártfa, Lőcse, Szeben megnyerésére voltak irányozva, melyekkel a tárgyalásokat Zsigmond herczeg folytatta,[101] s melyek hódolatukat márcz. 5-én Nagy-Idán be is jelentették.

A fejedelem ápril 12-én tartá bevonulását Kassára, s miután ezzel az északkeleti részek sorsa el volt döntve, a bányavárosok elfoglalására küldött hadat. Ezek birtokukba vétele nagy fontosságú volt a bányákért s még inkább azért, mert a nyugoti Magyarország ellen intézendő támadásnak basisát képezték. A hadfolytatásnak komolyabb és nehezebb része most következett. A mit Rákóczy támadása egyik alapjáúl vett, a Torstensonnal való egyesülés: attól most messzebb volt mint valaha. Torstenson ekkor már Holsteinban harczolt a dánokkal. Csak nagy ritkán s kerülő utakon vehetett hírt róla, míg másfelől Esterházy nádor gondoskodott arról, hogy mennél rosszabb hírekkel ijesztgethesse: Gallas jön tízezer emberrel, izenteté neki. De ilyen mesékkel nem tudta megrémíteni. Majd bizony, írá György úr Zsigmondnak, Gallas tízezer embert nélkülözhet: akkor öt se marad neki. Hanem ha nem is jött Gallas, a dologban volt annyi, hogy Göcz és Puchaim serege Morvaországból Magyarországba rendeltetett s ez a had, márcz. elején Nagy-Szombat alá érkezett.

A végekre Bakos Gábort, Liptóba Kapronczait, a bányavárosok ellen Bornemisza Pált küldé Rákóczy. Legkétesebb volt ezek közül a végek dolga, hol Fülek, a hatalmas s jól védett végvár nagy erőnek is képes volt ellentállani. Ennek meghódoltatására küldte tehát ereje nagy részét. Fiát Rákóczy Zsigmondot és Kornist márczius végén Pelsőczről ez ellen indítá[102] s ide rendelte Keményt is Szathmár bevétele után. De Wesselényi, a várkapitány kemény ellenállásra készült. Fülek alatt hosszú ostromra lehetett számítni: s azalatt a többi hadak folytatták a behódoltatásokat. Zsigmond herczeg ápr. 10-éről Nyitráról írhatá már anyjának, hogy Bornemisza megszállta a bányavárosokat s Füleken kívül minden végvár már is vagy behódolt vagy közel áll hozzá. Csakhogy – írá – Rebenstocknak, a táborral együttmenő svéd követnek és ezredesnek az nem tetszik, «hogy olyan könnyen hajolnak,» – mert «ebből a vitézlő rendnek még semmi nyeresége sem lött».

De hát – eljött az idő is, mikor a dolgok nem mentek oly könnyen.

A hadak szétforgácsolása jó szolgálatot tett addig, míg csekélyebb erővel állottak szemben és oly helyeken, melyek titokban a fejedelemhez szítottak. De a mint az Ausztriával szomszédos megyékbe értek, s a mint a német had bejött az országba, már komolyabb ellenállással kellett számolni. Ápr. 9-én Faragó egész dandára tönkretétetett, egy más csapat Szentkeresztnél, egy harmadik Lévánál veretett meg: s most már Zsigmond herczeg, Kemény, Bornemisza, Bakos egyesítették hadaikat, hogy – megpróbálják, mi a retirada. «A retirada magyarúl lassú futás: ahoz kedvünk bizony nem igen vala, de már így lőn:»[103] Palánknál t. i. hol maga Zsigmond is jelen volt,[104] csatát vesztettek s nem tudták meggátolni, hogy az ellenség át ne jőjjön az Ipolyon. Sürgették a fejedelmet, hogy hatalmazza fel Rákóczy Zsigmondot hogy a vezérekkel egyetértve, a körülményekhez képest cselekedhessen – s visszavonultak a Hernádon. A táborozás némileg megviselte Zsigmondot, különösen az utolsó napok fáradalmai s atyja őt újra maga mellé vette.[105]

A mily gyorsan haladtak Rákóczy hadai, tavaszszal Felső-Magyarországon, oly sietséggel nyomúlt most előre Esterházy. Mindakettő külső segítséget várt, az egyik a császártól, a másik a svédtől – s mind a kettő csalódott. S hogy a várakozás alatt kihúzzák az időt, békealkudozásokhoz kezdettek, de a nélkül, hogy fegyverszünetet kötöttek volna. Azonban a komoly összeütközést is kerülték s inkább csak menésekkel, színleges támadásokkal fárasztották egymást. Kímélték a magyar vért s nem akartak sokat koczkáztatni. Végre megtette Rákóczy az előkészületeket, hogy támadólag léphessen fel[106] s jun. 1-én Kemény alatt átküldé hadait a Tiszán. Rövid nap szép eredményeket tudott ez felmutatni; a nem rég elvesztett várak közül egyik a másik után esett el s a magyar had nyílt téren is megállta helyét: «az szegény magyar puskája is szinte oly közel vitetik most a német vasas oroszlánnak vitéz oldalához, mint az magyaréhoz az övék».[107] Ezeknek a német hadaknak pedig már meg voltak napjaik számlálva Magyarországon: a németországi csatatéreken szenvedett veszteségek következtében kirendeltettek az országból Sleziába. «Hatalmas nagy búsulással mentek el» gúnyolódik Rákóczy s eltávozásukra egy új nótát csináltak, «kit melancholia nótának hínak».[108] Zsigmond szeretett volna részt venni e csatározásokban.[109] «Ha urunknak ő nagyságának – írá anyjának egész resignatióval – az lett volna az parancsolatja, hogy én mentem volna el a hadakkal, ott is örömest szolgáltam volna nagyságtoknak; igen is akartam volna, noha tudom, ezután is lészen arra való alkalmatosság, csak a jó alkalmatosságot mi ne hagyjuk el».[110] De atyja a főhadiszálláson tartá. Bár dicsértetni hallá, hogy «az úristen ifjú állapotához képest elég bátorsággal áldotta meg» nem teljesíté kivánságát. «Nem fog megfogyatkozni atyai gondviselésünkben»[111] vigasztalá s utóbb ki is bocsátá őt Kornis Zsigmonddal Jeszenő vívására, mely Homonnai főerődje volt, s mely alá lengyel hadak voltak érkezendők. Jelentékeny székely és magyar haddal s néhány faltörő ágyúval mentek ki s hozzá fogtak az ostromhoz. Mivel pedig felmentő had nem érkezett, a vár feladta magát.[112]

Jul. végén Rákóczy hazabocsátotta a megyei hadakat: csak nehány nap választotta el a felsőmagyarországi megyék országgyűlésétől, melyet augusztus 1-ére Kassára tűzött ki. Zsigmond is jelen volt azon. Minden jól ment ott, hanem utána ismét válságos napok következtek. Kemény hadaival Nyitrában volt, várva, remélve a svéd csapatok megérkezését. De ezek nem jöttek: a helyett a nádor kapott erősítéseket Homonnai, Csáky alatt – s Kemény visszaindúlt, «az ellenséget hozva hátán». E körülmények közt hadakról kelle gondoskodni. Egy perczig szó volt róla, hogy maga a fejedelem menjen Váradra: Zsigmond herczegnek ez épen nem tetszett. «Az ő nagysága távolléte igen megpróbálja az embereket, anélkül is sok csak az alkalmatosságot lesi. Mikor ő nagysága csak Munkácsra ment is, sok rosz hírek voltak, mennyivel inkább, ha ő nagysága a Tiszán által fog menni».[113] Fel is hagyott az utazás tervével. Fiát Zsigmondot bízta meg, hogy menjen Erdélybe s ott ültesse fel a hadakat. Természetesen ezzel kapcsolatban édes anyja meglátogatása is tervbe volt véve.[114] Augusztusban csakugyan útnak indítá,[115] s e hó végén szerencsésen meg is érkezett Erdélybe.

A fejedelem úgy intézkedett, hogy György az erdélyi megyéket, Zsigmond pedig mint székely generális a székelyeket ültesse fel,[116] de hogy ez összes hadakat Zsigmond hozza ki,[117] még pedig «jó szerrel, mennél fegyveresebben s mennél hamarabb».[118] Zsigmond szept. 17-ére tűzte ki az elindulást s ez napon csakugyan Monostoron volt.[119] Atyja gondoskodott, hogy a merre jön, legyenek megszálló helyei, lovai Kállóban várták.[120] Volt 2500 lovas, 1500 gyalog válogatott hada[121] – elég egyelőre, mert a magyarországi városoktól s megyéktől is várt segélyt. Épen jókor érkezett meg, atyja hadai addig is fárasztották az ellenséget, mely épen ez időben szívére fájó csapást mért: Szerencset templomostól kirabolta, atyja «rakott sírját» felbontván, amit abban haszonra valót talált, elvitte. Szept. 26-dikán Rakamazra ért, hol atyja örömmel várta s szeretettel fogadta: az ott való halmokig jött ki az érkezők elé s «szép pompával» vonultak be a városba. Ugyanakkor a hajdúcsapatok Lúczra érkeztek s most Rákóczy hadai ismét támadólag léphettek fel. Nov. végén neje is feljött Munkácsra: de férje kívánatára onnan Ónodra ment. Zsigmond ezalatt a tábornál volt, s ritkábban tett látogatásokat anyjánál. Mindkét fél hadai, mielőtt téli szállásra mentek volna, igyekeztek előnyöket vívni ki: s bár Kemény még deczember elején visszanyomta az ellenséget, az erdélyi hadak még is hátra szállottak. «Istennek hála – írá Zsigmond anyjának[122] – a hátraszállás kevés kárral volt, az ellenség is nem igen dicsekedik vele. Haszon belőle az, hogy már tudja nagyságtok is nyilván, kicsodák nagyságtoknak nem igaz hívei.» De már akkor a közelgő újévvel új fordulat volt kezdetét veendő.


15-16. A SZERENCSI TEMPLOM KÜLSEJE ÉS BELSEJE.







VI.


Az 1645-iki táborozás. Croissy XIV. Lajos követe Munkácson. Szövetség a francziákkal. Zsigmond Erdélybe megy hadakért. A fejedelem előnyomulása Morvába. Duglas Nagy-Tapolcsánban. Nagy-Szombat elfoglalása. Zsigmond egyesülése Wittemberggel. Nagy hadi tanács. Zsigmond főhadi szállása Aisgrubon. Az ostromműveletek megtekintése. Rákóczy György a svéd táborba érkezik. Találkozása Tontensonnal. Titkos alkudozások. A lampersdorfi tárgyalások. Zsigmond votuma a békéről. Visszatérés Erdélybe. Fogaras s az ottani tárgyalások. A linzi béke. Radzivil Munkácson.

Az 1644-ik év a meddő küzdelmek s a meddő alkudozások éve volt. A fejedelem hadait három izben küldte Magyarországnak a Morvával határos részeibe, abban a reményben, hogy a svéd sergek mégis csak el fognak érkezni, s hogy ez esetre a csatlakozás mennél elébb megtörténhessék. De mindháromszor visszanyomták onnan, azonban komoly veszteségek nélkül. Mindháromszor békealkudozást is kezdett, de soha sem azzal az elhatározással, hogy megkösse a békét. Mikor dolgai legjobban állottak, rögtönzött egy-egy országgyűlést, mely tett és teendő intézkedéseit szentesítse, s mikor szerencséje hanyatlott, nyugodtan, hideg vérrel gondoskodott róla, hogy dolgai jobbra forduljanak. Kincstára még meg sem érezte, a mit költött, segédeszközei pedig távolról sem voltak kimerítve, s ahoz mérve a mit a táborozások Németországon pusztítottak: Magyarország majd semmit sem szenvedett. Az 1645-dik évtől mindenki fordulatot várt.

A mily mértékben jöttek közelebb Morvaországhoz a svéd hadak, annyival engedékenyebbek lettek a császár követei Nagy-Szombatban, hol már havak óta folytatták Rákóczy követeivel a béketárgyalásokat: a nélkül, hogy elmentek volna addig, hogy Rákóczy követeléseivel találkozzanak. Mindkét fél azt várta, hogy valamely véletlen eset jöjjön segélyére.

A véletlen ezúttal Rákóczyt segítette meg. Gallas, a császári tábornok, megveretett, Torstenson a svéd hadak élén Morvaország felé tartott s Lengyelországon keresztül a franczia királytól egy követ, Croissy marquis, előkelő és igen ügyes franczia diplomata közeledett, ki azzal volt megbízva, hogy azt a szerződést, melyet a svéd korona másfél év előtt kötött Rákóczyval olyan biztosítással, hogy azt XIV. Lajos is helyben fogja hagyni, ennek igényei szerint módosítsa. De épen a marquis diplomacziai ügyessége okozott kipótolhatatlan veszteséget. Mialatt Torstenson a jankaui fényes diadal után Ausztriába nyomult s egyik tábornokát Bécsig portyáztatta, oly czéllal, hogy Rákóczyval egyesüljön Pozsony és Nagy-Szombat elfoglalására: Rákóczy s egyik legügyesebb tábornoka, Kemény, az ország egész más végén, Munkácson, szőrszálhasogató vitákat folytattak a felett a kérdés felett, hogy a Rebenstock svéd tábornokkal kötött szerződésnek a franczia királyra nézve sérelmes pontjait hogyan egyenlítsék ki? s mire a kérdést ápril 22-én teméntelen papiros fogyasztásával megoldották – Torstenson már visszafordult Brünn ostromára.

Az igaz, hogy így Rákóczy a franczia és svéd koronának szövetségesévé lett: de az is igaz, hogy ekkor a franczia és svéd szövetségnek már meg voltak számlálva napjai. Hanem ezek az utolsó napok legalább tiszták, verőfényesek, ragyogók voltak.

Munkácson a nem rég kijavított, feldíszített várban, ott volt az öreg fejedelemasszony, maga Rákóczy fejedelem; felhivatta Keményt,[123] Bisterfeldet;[124] egy hónapnál tovább tárgyaltak. Ezalatt a fejedelem elrendelte a hadfölkelést, s ez ügyben Erdélybe fiához, Györgyhöz, mint kormányzóhoz küldött parancsot – ki azt ajánlotta atyjának, hogy jó volna, ha testvére venné át az ügy elintézését.[125] S csakugyan beküldte őt, annyival inkább, mert Fejérvárt febr. végén családi öröm történt: menye egy egészséges, ép, erős gyermekkel ajándékozta meg férjét. Ápr. 16-ikára a fejedelem Fejérvárra összehívta a rendeket, kik megszavazták a rendes évi adót. Zsigmond herczeg is részt vett a gyűlésen. Már csak atyja parancsát várta, hogy kimehessen a székelység felültetésére.[126] Május 7-dikén Szombatfalváról tudósítá atyját, hogy bevégezte a mustrát a székelyekkel.[127] De a megyék késlekedtek s ő magával csak a székelységgel nem akart elindulni, mert annak rosszak voltak lovai; hiusága nem engedte, hogy ily állapotban lássa meg a franczia követ s attól is tartott, hogy az ellenség, mely tudja, hogy hadak felültetésére ment, meg fogja támadni.[128] Atyja azonban másként intézkedett.

Május 14-én Deésre érkezett testvére kiséretében. Másnap fogadták a táborral levő előkelő székelyeket s ezeket meg is vendégelték Szamosujvárt. Ezzel a kormányzó visszatért s Zsigmond haladt előre a hadakkal. Majd minden állomásról írt az érte nyugtalankodó anyjának levelet;[129] még mindig lassan haladt, várva a vármegyék megérkezését, melyek azonban még mindig késlekedtek. Károlyon május 23-dikán ment a tábor át, hol Zsigmond Károlyi Ádámhoz szállt. Ez nap este a sereg Vadára érkezett s itt állapodott meg. Itt történt, hogy egy udvarhelyi székely kirabolt néhány szegény embert s a generális a hadi törvények alapján akasztófára itélte. De a kötél leszakadt: a nyomorult kegyelmet kapott: 28-kán értek a Tiszához s Rakamaznál megállapodtak. A generális s az előbbkelő székelyek Tokajba mentek az udvarhoz s fogadtattak a fejedelem által. Harmad napon átmentek a Tiszán s «rendbe állottak». A fejedelem itt meglátogatta, a generális pedig a tarczali réten megvendégelte őket, s meg is ajándékozá: adván a lovas hadnagyoknak két-két, az alhadnagyoknak egy-egy aranyat, a vitézeknek fejenként egy-egy tallért.[130]

Az erdélyi hadak mellé oda voltak rendelve a magyarországiak is. S az egész, meglehetősen jelentékeny tábor megindult. A fejedelem czélja volt Morvába nyomulni, hogy ott egyesítse hadait a Torstensonéval. A végvárak – Fülek kivételével – mind meghódoltak, a mint a Hernádon átkelt. Zsigmond szigorú fegyelmet tartott; Edelénnél – junius 11-dikén – két hajdút s egy németet, mert elszöktek, felakasztatott.[131] Rima-Szombatba érve, kiadta az öreg fejedelem a hadi szabályzatot, mely az eddig fennállókat szigorúbbakká tette s főként a rend és fegyelem fentartására volt irányozva.[132] Itt érte őt egy csausz rendelettel a portától, hogy forduljon vissza. E perczben ez már lehetetlen vala; a rossz hírt csak fiával és Keménynyel közlé; de remélte, hogy a dolgot megfordíthatja; a megajándékozott csauszt izenetekkel bocsátá vissza, s folytatta útját.[133]

Julius 3-kán már a Nyitra mellett voltak, Nagy-Tapolcsánnál. Ide érkezett Duglas svéd tábornok is, négy ezred élén,[134] ki, mihelyt a fejedelem megérkezéséről értesült, elébe sietett tiszti karával együtt. A feje-delem szívesen fogadta, megvendégelte őket. Egy közös hadi tanácsban megállapíták az előnyomulás rendjét. A fejedelem hadi szállása legyen Cseklészen, a segélyhadakat fia, a székely generális, és Kemény János vezessék. Ezek a székelységgel és Duglassal Nagy-Szombat alá mentek; mely mint «kétszer meglövék az oldalát», megadá magát. Másnap Zsigmond herczeg, Kemény és Duglas a városban ebédeltek.[135] De a svédek, kiket nem rég kijátszottak a városbéliek, hogy visszaadják a kölcsönt, ebéd után, mikor Zsigmond herczeg már eltávozott, megmászták a falakat s rabolni kezdtek. Csak nehezen sikerült Keménynek Duglas erélyes közbelépésével megmenteni a várost.[136]

Innen gyorsan folytatták útjokat fölfelé. Zsigmonddal 136 kopjás kompánia volt. Mielőtt morva hátárra értek volna, Zsigmond atyjától megkapta az utasítást, mely őt tette a segélyhadak parancsnokává.[137] Jul. 18-kán Ausspitzhez értek, három mértföldnyire Brünntől, melyet Torstenson ostromolt. Másnap kellett az egyesülés Wittemberg tábornokkal végrehajtani. Maga Torstenson ment lóháton egy fél mértföldnyire a herczeg és tábora elé. S midőn ezek megérkeztek, svéd salvet lövetett. Dobpergés, trombita harsona közt értek be a táborba, hol tizenkét ágyú kettős üdvlövésével fogadták. Kölcsönös üdvözletek után haditanácsot tartottak, melyben Károly Gusztáv, a későbbi svéd király, Wittemberg Arffwid, Ersken – s Rákóczy Zsigmond és Kemény vettek részt. Először a herczeg szólt atyja utasítása értelmében: panaszkodott ennek nevében, hogy a szerződés pontjai nem teljesíttettek, a segélypénz visszatartatott s a török porta beleegyezése megszerzésére sem történt semmi. Ajánlja, hogy atyja mellé svéd segítség, a portára követ küldessék s Brünn ostromával felhagyva, a tábornagy intézzen támadást a császári hadak ellen: hadd lássák meg, mire használhatják a magyar hadakat. Croissy, a velük levő franczia követ, maga is támogatta ez utóbbi tervet – de Torstenson csak akkorra helyezte ezt kilátásba, ha Brünn, melynek bevételét becsület-kérdésnek tekintette, feladta magát. A fejedelemnek adandó segélyhadakat megigérte, de csak oly feltétel alatt, hogy az titokban tartassék s az mint a portára küldendő követség fedezete nyomuljon magyar területre.[138] A tárgyalást lakoma zárta be s ajándékok kiosztása. Rákóczy Zsigmondot – írá atyja nejének – valóban gazdagon ajándékozták meg».[139] «A herczeg – jelenté Torstenson haza – néhány ezer lovassal Ausspitzhez érkezett, hogy közelemben lehessen. 19-én nálam volt: hozott két 40 fontos, két 30 fontos mozsarat, a szükséges felszerelésekkel. A fejedelem egész hada a Morva folyón túl áll, úgy hogy akármikor csatlakozhatunk. E szerént a conjúnctio megtörtént».[140]


17. DUGLAS SVÉD TÁBORNOK.


A herczeg főhadiszállása Aisgrubon volt. E hely némely magyar forrásban[141] Leányvár név alatt fordul elő. Nagy elragadtatással írnak róla, mint egy földi paradicsomról. A Lichtenstein herczegek tulajdonát képezte s valóban pazar izléssel volt építve. A kastély, maga a vár, a téren feküdt három sor házzal – az egyik zöld, másik sárga, harmadik veres, «aranyos képirásokkal», mozaikokkal kirakva. A kert a hegyen emelkedett három emeletben, melyekre korcsalakok által tartott lépcsőkön lehetett feljutni. Virágházakkal, szökőkútakkal, déli növényekkel gazdagon el volt látva, s egy nagy vadas kertben végződött.[142]

Innen a herczeg naponként belátogatott a svéd táborba s mindjárt másnap a svéd főtisztek ki is vitték őt az ostrommíveletek megtekintésére. Könnyen veszélyessé válható kirándulás volt ez, mert a merre csak feltűnni látta az ellenség őket, lövésekkel fogadta. Elől ment Kemény harmad magával, utánok a herczeg Mortaigne tábornok svéd biztossal. Amint a hidon átmentek, az ostromlottak taraczkokkal fogadták, ők azonban onnan gyalog folytatták útjokat a sánczba, a vár alá, oly közel hozzá; hogy egy czipót behajíthattak volna; sőt elmentek odáig, hol a lövegtelepek voltak felállítva s végre megkerülték az egész várat, a nélkül, hogy egyetlen lövés találta volna őket.[143]

Torstenson sürgette az öreg fejedelmet, hogy egész táborát vezesse ki hozzá, s ez csakugyan első hadi terve megváltoztatásával megindult morva földre. Julius 27-én ért a Hodolin és Lundenburg közötti Aisgrubtól, tehát fia főhadiszállásától nem messze fekvő táborhelyre, melyet Torstenson rendeletére Duglas készíttetett számára. Még jóformán el sem helyezkedett, midőn fiához fontos sürgönyt küldött, ki ennek következtében a tábornagyhoz levelet intézett. Azon óhajtását fejezte ki, hogy nagyfontosságú közlések meghallgatására küldje hozzá Wittemberget, Croissyt és Erskent. Valóban fontos dologról volt szó: a török elborítással fenyegeti Erdélyt, ha atyja hadaival azonnal vissza nem tér, mondá a herczeg, s a tábornagytól tanácsot kért, hogyan fordítsa el atyja e veszélyt Erdélytől? Kemény egyenesen kimondta, hogy ha ez gyorsan meg nem történnék, a fejedelem kénytelen lesz a szerződés azon pontját, mely őt felhatalmazza, hogy a császárral békealkudozást kezdjen, igénybe venni. Még be sem végezték a tárgyalásokat, midőn új sürgöny jött a fejedelemtől: Leopold herczeg támadást akar intézni ellene, siessen hát ő hadaival hozzá.[144] Az egész vak lárma volt: Kemény – aug. 4-én – elindult ugyan Duglassal portyázásra, de Leopoldnak hírét sem hallák sehol.[145]


BRÜNN VÁROS OSTROMA 1645-BEN.


18. TORSTENSON SVÉD TÁBORNAGY.


De a svéd generalissimus még is tartott egy, a Leopold herczeg részéről jöhető támadástól, s minthogy Rákóczy ott maradásának főkellékét, a portai engedélyt az idő rövidsége miatt sem szerezhette meg, azon volt, hogy legalább addig, míg Königsmarck, az általa oda rendelt svéd tábornok közelebb jön hozzá, mellette maradjon. E czélból Erskent hozzá küldé, hogy találkozásuk útját egyengesse.[146] A fejedelem eleinte hallani sem akart a találkozásról – szerette volna már mennél elébb bevégezni s dolgot. De Zsigmond herczeg ellene volt a rögtöni szakításnak: szívélyes, barátságos elválással óhajtá befejezni a néhány heti együttlétet s Keménytől is támogatva, sikerült rávenni atyját, hogy ez az összejövetelbe adja beleegyezését.

Aug. 20-ika tűzetett ki a találkozás napjául, s annak rendje előre megállapíttatott.

Aisgrub volt a találkozás helye. A kijelölt napon a város előtt a fejedelmi had szine s néhány svéd ezred szemben állást foglaltak, puskalövésnyi távolságban egymástól. A felállított seregtől a fejedelem Zsigmond herczeggel, udvarával s főuraival, Torstenson Károly Gusztávval s táborkarával egyszerre indultak meg lóháton, szembe jöttek egymással s lovon maradva fogtak kezet és üdvözölték egymást. Egy negyedórai beszélgetés után a seregek megindultak, egy oldalon a svédek, másikon a magyarok s köztük a fejedelem és tábornagy kiséreteikkel. A várba érve mindenik elfoglalta a számára fentartott lakosztályt. A fejedelem ablaka alatt 24 svéd trombitás játszott, mígnem az ebéd ideje elközelgetvén, lementek a nagy étterembe. Úgy volt intézve, hogy a fejedelem és tábornagy egyszerre érjenek oda. A főhelyet az asztalnál a fejedelemnek adták, mellette balfelől Károly Gusztáv, e mellett Rákóczy Zsigmond s mellette Croissy; utánuk Kornis, Lónyay, Rhédey, Nyáry, Bornemisza s a többi magyar főur, vegyesen svéd főurakkal s tábornokokkal; a fejedelem jobbjánál Torstenson s e mellett Kemény. A pohárköszöntések a jelenlevőkre s a távollévő asszonyokra nem maradtak el: de a lakoma jókedvű még sem volt. Az erdélyiek rendes szokásuk szerint jégbe hűtött bort ittak a svédek nagy bámulatára. Maga a fejedelem keveset ivott, józan maradt: bizony nem úgy szoktak abban az időben mulatni. De ő volt a főszemély s az általa adott példát kellett követni. Nem is tartott soká: három óra alatt vége volt az ebédnek.

Rákóczy még az nap el akart menni. Nem érezte magát a svédek közt jól: hideg és kimért maradt.[147] Kemény és Zsigmond herczeg csak nehezen tudták rávenni, hogy az éjet ott töltse. Gazdag ajándékokat osztott ki a svédek közt; magának Torstensonnak fejedelmi sátrakat, melyek szebbek, kényelmesebbek voltak az általa eddig használtaknál, és saját felöltöztetett lovát s a többieknek lovakat adott, míg a tábornok «néhány pár pisztolylyal» kedveskedett neki. 21-én megtörtént az elbúcsúzás s elválás: de Zsigmond herczeg és Kemény János még néhány napig ott maradtak, némely «tractában levő» dolgok elintézése végett.[148]

Hogy mik voltak ezek a tractában levő dolgok, Kemény nem mondja meg egyenesen. Az idő nemsokára elévültté tette azokat: de még akkor új bonyodalmak csiráit rejtették magukban. E morvaországi táborozással egy időben a svédek tudtával Rákóczy és Ferdinánd követei hasonlóan békealkudozásokat folytattak s már augusztus 6-án Lampersdorfban a praeliminarék annyira meg voltak állapítva, hogy csak a ratificalás volt hátra. De Rákóczy ezt heteken át halasztotta: még mindig várt és remélt olyan fordulatot, mely neki a svéd szövetség fentartását lehetővé tette volna. Torstenson előtt a búcsútalálkozás alkalmával ki is jelenté, hogy őt csak a töröktől való félelem kényszeríti az elválásra: mert ennek hadai már harczkészen állanak az ő megtámadására. De ő bizonyos benne, hogy a császár nem fogja a békepontokat megtartani. Ő hát még három hónapig függőben hagyja a kérdést s hadai is Kassa körül táborban maradnak. Bizonyos feltételek mellett kész újra fegyvert ragadni.[149]

Zsigmondnak és Keménynek ezen feltételek megbeszélése volt feladatokul kitűzve. S annak megtörténte után, némi csapatokat hátra hagyva, ők is visszafordultak.

Zsigmond herczegnek kedvére való feladat volt ez. Szíve szerint nem értett egyet a megbékéléssel. Mint Felső-Magyarország főurai, az a hatalmas párt, mely mindig kész volt atyjához, Bethlenhez, Bocskayhoz csatlakozni, ő sem hitte, hogy a vallásviszályokat akármilyen diploma is megszüntesse. A király, ha akarná sem tudná a catholicus főurak buzgalmát jobbágyaik s a protestáns községek üldözése körül megszűntetni. «A mostani dolog – írá anyjának, értvén ez alatt a lampersdorfi pontokat – kegyelmes asszonyom, vagy leszen állandó, vagy nem. Ha nem leszen állandó, kétszer fogunk búsulni, bajlódni. Ha pedig állandó leszen, igen félek, hogy a két szék közt a földön ne maradjunk. Hajlandóság jó akaratból, bizony higyje Nagyságod, a dologra nincsen: hanem kételenségből. A mi itéletünk szerint, ha meglészen is, sokáig nem tart. Talán isten ő felsége csodálatosképen, mint eddig, úgy ennek utána is akadályt csinál benne».[150] De hát ezen nem lehetett már változtatni. Maga a harmincz éves háború is vége felé járt. A kifáradt népek óhajtották a pihenést s Rákóczy minden törekvése, hogy ez utolsó küzdelmekben is részt vegyen, hiú vergődés maradt.

A hazafelé siető táborral a fejedelem Losonczig ment. Szeptember 2-dikán elvált ettől, s Pataknak fordúlt, hol szerető neje várt rá. Maga a tábor Kassa felé vette útját s szept. derekán ért haza Erdélybe.[151]

Zsigmond herczeg is oda ment. Már régóta nem volt székely földön s most mint generalis bejárta ezt az év utolsó napjaiban.[152] Croissy is, a franczia követ, lement az udvarral Erdélybe, s most eljöttnek látta az időt, hogy a tárgyalásokat Rákóczy újabb táborba szállása ügyében fölvegye. A viszonyok nem is voltak kedvezőtlenek, daczára, hogy a békének végleges megkötése Linzben biztosítottnak látszott. A franczia követ a váradi kapitányt szerette volna bevonni az alkudozásokba. György úrfi csapott ugyan neki olyan lakomát, milyenben saját vallomása szerint még soha sem volt, s melyben a franczia «tizenegy órától fogva csaknem hat óráig egy ingben járta». De a dolog komoly oldalához nem akart nyúlni. Azt «Bisterfeldius uramra» tolta.[153] S végre is ennek és Zsigmond herczegnek kellett magukra venni a tárgyalásokat.

S e tárgyalások helyéül Rákóczy Fogarast tűzte ki, hová maga az udvarral – a kormányzó Fejérvárt maradt – Croissyval, Zsigmond herczeggel, Klobusiczkyval s Bisterfelddel elutazott. Itt mindnyájan a fejedelemasszony vendégei voltak, mert ez az ő vára volt, s ő volt a harmadik fejedelemasszony, ki ezt az országtól ajándékul nyeré.[154] Egy gazdag, termékeny téren emelkedett az, mértföldekre terjedő síkon, nem messze az Olttól, mely e tért átszegi s melybe fél órai közökben kristály-tiszta patakok ömlenek. És e tér láthatárát óriási alpeslánczolat zárja el, mely nem egymásra emelkedő halmok hátán nő az ég felé, hanem, mint egy óriási sziklafal; egyszerre egyenes meredekségben tűnik fel. Bizonynyal sajátságos zord képet nyujthatott ez télen, hóborítottan, de nem egy élvezetés perczet is szerzett a vadásztársaságnak, mely néha a tárgyalások fáradalmait kipihenni, élén magával a fejedelemmel ki-kirándult ide, s gazdag zsákmánynyal megrakodva tért vissza.

A vár régi alakú, négyszög bástyákkal volt ellátva. Majd minden század épített, alakított rajta valamit: s maga Rákóczy is tétetett javításokat. Szobái, termei, folyosói tágasak, lakályosak s elegendő kényelmet is nyujtottak. – Gazdag és nehéz persa szőnyegeivel s vegyesen keleti és nyugoti izlésben készült butoraival meg is lephette Croissyt, bár mögötte maradt annak a fényűzésnek, melyhez ezt a versaillesi udvar szoktatta. Azonban jól találta magát ottan, s ha nem is minden, de maga a tárgyalás kedve szerint ment.

Rákóczynak követelése volt a szövetségeseken s mindenek előtt annak kifizetését szorgalmazta. Kijelenté készségét, amint az megtörténik, újra haddal támadni meg három hó alatt a császárt, ha a portától megkapja az engedélyt s ha a régi szövetséget a svédek és francziák megújítják. A pontok megállapítása, a szövetségi iratok elkészítése, emlékiratok összeállítása volt e tárgyalások feladata. Zsigmond herczeg tevékeny részt vett azokban; a fogalmazványok egy részét írta; az atyjától készítetteket latinra fordította, többön módosított, javított: minden szójavítás mit tett, gondosságáról, figyelmességéről tanuskodik.[155]


FOGARAS VÁRA A VADAS-KERT FELŐL.
Természet után rajzolta Dörre.



19. A FOGARASI KÁPOLNA AJTAJA.

E tárgyalások alatt kapta meg Croissy királyától a visszahivó rendeletet. A szükségessé vált leveleket, a fejedelem válaszát, az elismerő iratokat Croissy működéséről azonnal elkészíték[156] s az udvar visszatért Fejérvárra. Az ünnepélyes expeditiókat ott letisztázták.[157] Croissy azonnal elindult oly igérettel, hogy Torstensont útjába fogja ejteni s a szövetség megújítását vele megbeszéli. De igéretét nem tartotta meg. Torstenson kikerülésével ment Münsterbe, részt veendő az ottani békétárgyalásokban. Magából a szövetkezési kísérletből sem lett semmi: de annak mégis igen sajátságos folytatása volt. A fejedelem Croissy után Dániel Jánost küldte a svéd táborba, hogy ott érdekei képviselésében ellenőrizze a francziát, hol erre több meglepetés várt. Croissy nem jött oda, mert észrevette, hogy Torstensonnak ellenére van, hogy az újabb szövetkezési tervezettel a franczia korona megelőzte a svédet. Aztán némi neheztelést is tapasztalt Torstensonnál, ki végre is megmondá annak okát: náluk az a hír van elterjedve, hogy a császár a magyarországi nádorságot Rákóczy Zsigmondnak adományozta. Végre megnyugtatva, hogy ez nem egyéb költött hírnél, hozzá fogtak a tárgyalásokhoz s követeléseiket pontokba foglalták: azok egyike az volt, hogy Zsigmond herczeg parancsnoksága alatt azonnal székely had küldessék hozzá.[158]

A herczeg már akkor rég künn volt Magyarországon. Febr. végén ment ki oda, s nemsokára anyja is követte.[159] Sőt ápril hóban atyja is megtette az intézkedéseket, hogy ő is kimehessen Váradra. Nagy fontosságú tárgyalások tették azt szükségessé.

A linzi békét 1645 végén Ferdinánd csakugyan aláírta. Az, egy csomó nagy uradalmon kívül Rákóczy birtokába adta azt a hét vármegyét is, melyet Bethlen Gábor birt, még pedig úgy, hogy öt a fejedelem halála után visszaszálljon a magyar koronára, kettő pedig: Szathmár és Szabolcs szálljon fiaira.[160] De azzal még nem volt befejezve a békemű: sőt még a vármegyéket sem lehetett végleg resignálni a fejedelemnek – habár azok tényleg kezén voltak is. A linzi béke nem egy jószág-kérdésnek sorsát csak elvileg döntötte el: a részletek megállapítása egy összehivandó értekezletnek volt fentartva. Ennek helyéül Tokaj volt kitűzve s a tárgyalások márczius elején meg is kezdődtek – de nehány havi tanácskozás után eredmény nélkül oszlottak szét a biztosok. Ez év augusztus 24-ére országgyűlés volt Pozsonyba hirdetve, mely a tárgyalásokat egy lépéssel előbb volt viendő.

György már áprilban Váradon volt, s vezette a tokaji tárgyalásokat. Az egész nyarat Magyarországon töltötte, többször neje s Zsigmond társaságában. A nyár vége felé Munkácsra ment, hol Radzivill herczeg látogatását fogadta, ki aug. 22-étől 29-éig maradt ott. A tiszteletére adott ünnepélyeken Zsigmond is részt vett, s valószinüleg a megbeszéléseken is, melyeknek két tárgya volt: a törökök ellen intézendő európai háború előkészítése s Rákóczy Györgynek esetlegesen, a beteges király halála után lengyel királylyá választása.







VII.


Rákóczy Zsigmond a magyarországi részek kormányzójává neveztetik ki. Szemle a kassai administratio felett. A fejedelem kijövése Magyarországra. Kassa és a hét vármegye resignálása. Rákóczy György Erdélybe menetele. Zsigmond kormányzósága a hét vármegyében. Teendői, hatásköre. Érintkezések Lengyelországgal s a kozákokkal. Chmelniczky. Rákóczy törekvése, hogy a lengyel koronát fiának megszerezze. Dalmady Svédországban. A vallás kérdése. Radzivil. Lupul leánya kezét felajánlja Zsigmond herczegnek. Tárgyalások. Rákóczy betegeskedése. Vadászat Görgényben. Halála. Végrendelete. Intézkedése eltemettetése ügyében. Dániel János bécsi követsége. Rákóczy temetése.

Nem ok nélkül tartotta a fejedelem Zsigmond herczeget több mint egy év óta állandóan magyarországi területen, s nem ok nélkül rakott fiatal vállaira olyan terhet, mely idősb embert is megpróbált volna. Nemcsak a hadakozásban vétetett vele részt, hanem a békealkudozásokról is tudósításokat küldtek követei hozzá,[161] sőt az ezzel parallel folyó svéd tárgyalásokban is részt juttatott neki. Így avatta be őt a helyzet összes titkaiba.

Meg is volt vele atyja elégedve. 1647 elején a császártól átengedett hét vármegye, s magyarországi uradalmai kormányzójává nevezte ki. Utasítást dolgozott ki számára, mely főbb vonalaiban szabályozta teendőit s hatáskörét. Zsigmond ezt fiui engedelmességgel fogadta s köszönte meg. «Azon is leszek – irá – isten ő felsége segítsége s nagyságod továbbra való oktatása után, hogy attól semmiben el ne távozzam». De voltak nehézségei s ezekért atyjától – ki akkor Váradon volt – pótutasítást kért, hova ezek átvétele végett maga is leutazott.

Ha töröktől, a császár birodalma alatt levő magyarságtól, lengyeltől levél érkezik s a szükség úgy kivánja, válaszolhat-e ő azoknak? – Miért ne? felelé a fejedelem, «az idő és a dolgok kivánsága szerint.»

Minthogy senki magának semmiben, de főként tanácsadásban nem elégséges, s ő ezenkívül még «korban, elmében» éretlen, kiket rendel mellé ő nagysága tanácsadókul? s micsoda szokásaik vannak a hét vármegyebeli uraimnak, kitől tudhatja meg? Addig is, míg Csernel visszajön az országgyűlésről, – felelé atyja – Lónyaitól, Nyárytól, Debreczeni praefectustól, Kún Györgytől s a hét vármegyék alispánjaitól, mint ezeknek a mellé kirendelt tanácsosoknak szóval is meghagyta.

A mezei hadak tőle fognak-e függeni? s honnan kapják fizetésöket? – Csak úgy, mint tőlem magamtól, volt a fejedelem válasza. Fizetésöket a praefectus két hetenként adja meg.[162]

Ez a kormányzóság, melyet az ifjú herczeg átvett, épen nem volt nyugodalmas hivatal. Egyszerre három várat nagyobbítottak, javítottak, szépitettek: a patakit a mellette levő szép nagy kastélylyal, a munkácsit és a tokajit. Egyik-másik részét ujra építették, diszítették olasz izléssel, olasz mesterek által, a fejérvári palotáról vett minták szerint. A képírók a nagy termekben freskókat festettek, az aranyozó mesterek a lakó szobákat diszítették fel, beszterczebányai mesterek végezték az asztalos munkákat, a kőfaragók pedig a folyosókat márványoszlopokkal látták el. Maga Zsigmond herczeg Patakon az erődítési munkálatok javítását vezette, de felügyelt a többiekre is Debreczenivel, a fejedelem praefectusával. A pataki könyvtárban sok időt töltött s olykoron halászatban s vadászatban keresett szórakozást.[163]

A mint a tavasz kinyílt, Kassára ment, hogy az ottani kamara felett szemlét tartson. De szomorú állapotokról, teljes rendetlenségről tett jelentést: «ugyan nem sok gondviselése vagyon itt az embereknek, csak a magok hasznát keresik».[164] Következménye volt ez a felső-magyarországi bizonytalan állapotoknak, – annak t. i. hogy a megyék tényleg Rákóczy kezén voltak ugyan, de törvény szerint még nem resignáltattak.

A nyár sem volt gondoktól ment: az a fegyveres béke, mely a török széleken az ágyú nélkül való hadakozásból állott tényleg s mely kisebb-nagyobb rabló kiütéseket vont maga után, sok gondot okozott a herczegnek. Az ilyenek természetesen a basák és bégek hivatalos tudta nélkül, de elnézésével történtek. Az, hogy a végeknek mindig résen kellett lenni, még nem volt elég: a fő volt, kémek által előre kitudni s meghiusítni a tervelt kalandokat. Ősszel már komolyabb fenyegetések váltották fel ezeket az egri pasa részéről s az öreg fejedelem figyelmeztette is Zsigmondot, hogy résen legyen, mert az nem szokott oda menni, a hova fenyegetőzik. «Csak isten kivigyen s disponálhassak, aztán nem lesz olyan módja benne: ».[165]

De erre a kijövetelre más okokból is szükség volt. Az öreg fejedelemnek holt hírét költötték Magyarországon.[166] S Zsigmond is egyre sürgette a kijövetelt. Még három hétig akar benn maradni ő nagysága – irá anyjának – «de itt kinn igen hasznosnak látszanék a Nagyságtok híveinek, ha nem késvén, mennél hamarább jőne már megnézni személyesen a dolgokat, mert sok lator ember vagyon»:[167] Kijövetele sok kósza hírt meg fog szüntetni.[168]

S e várva várt kijövetel csakugyan megtörtént: a fejedelem okt. 18-ka körül Váradra ért. De személyes összejövetelük még egy időre elmaradt. Neki Patakon kelle maradnia: míg atyja Váradról intézte azokat a tárgyalásokat, melyek a felső-magyarországi ideiglenességnek véget voltak vetendők: az eperjesi értekezlet tárgyalásait. Csak egy ízben, november vége felé tettek látogatást Patakon[169] a fejedelem-asszonynyal, de nemsokára visszatértek. Maga a tárgyalás Eperjesen épen ezen napokban vetté kezdetét, s bár épen nem haladt nehézség nélkül, de minden mutatta, hogy most eredménynyel fog végződni. Maga a németországi háború is utolsó napjait érte. Rákóczy már meg volt nyugtatva, hogy az európai békébe ő is be lesz foglalva s ez sok kérdésben elnézőbbé tette. Végre csakugyan nagy részben befejeztettek a tárgyalások 1648 jan. 18-dikán, Te Deum laudamus-sal dobokkal és sipokkal s ágyúlövésekkel adván az örvendetes hírt az újjongó nép tudomására.

A hét megyének ünnepélyes átadása jan. 28-ára volt határozva, s az átadás helyéül Kassa kijelölve, olyan ünnepélyességek közt, mint ez hajdan Bethlen idejében ment véghez. Maga a fejedelem ment el arra nejével és Zsigmond herczeggel mint kormányzóval. A császár követei három nappal elébb érkeztek meg: s azonnal lakásukon a fejedelem, neje s a kormányzó által fogadtattak. Az átadás a kitűzött napon megtörtént. György úr a kormányzóval s a hét megye és városai követeivel, kapitányaival az elfogadó teremben várta a császári biztosokat. Azután bejöttek Erdély és a hét megye főurai s közvetlenül a fejedelem háta mögött foglaltak, helyett. Először Tőrös a király biztosa beszélt a király nevében s resignálta ünnepélyesen a hét megyét: ötöt élethossziglan a fejedelemnek, kettőt pedig úgy, hogy ő utána fiai birhassák életükben oly móddal, amint ő fog rendelkezni. A fejedelem nevében Lónyay felelt. Most Tőrös a városokhoz s megyékhez intézett szónoklatot s ezek nevében Nyáry Bernát felelt. Az ünnepélyt nagy ebéd zárta be. De az eskületételek, apróbb megbeszélések febr. 4-ig tartottak. Ekkor volt a búcsúkihallgatás a fejedelemnél, még egy nagy ebéd s ünnepélyes elbúcsúzás.

Kassáról a fejedelem, hogy az átvételről a szükséges jelentést az országgyűlésnek megtegye, Erdélybe ment, a kormányzó pedig Patakra. Hivatala ha lényegében nem is, de alapjában változott. Eddig csak fegyver erejével elfoglalt területen volt helytartó: most már ez a terület jogos tulajdonává lett atyjának. Hatáskörét ha nem is, de tekintélyét ez minden esetre emelte, legalább azokkal szemben, kik ellenséges állást foglaltak el irányában. Simulni kezdtek ezek is – legalább a helyzet kényszerűségének megadták magukat. De Zsigmondnak azért maradt baja elég: sok kellemetlensége volt atyja iskolájában felnőtt tisztviselőivel. Ezek magától az öreg fejedelemtől beszívták a törvény betűihez való ragaszkodást. Bizonyos, hogy törvénytelenséget soha sem követtek el: de minden szigort, a mi a törvény betűjével megfért, alkalmaztak. S a fejedelem, ki azt enyhíthette volna, messze volt, – a míg pedig a panasz hozzá jutott, sok dolog már el volt intézve. Terheltetés a vármunkákkal elbujdosásra kényszeríté a jobbágyokat, a sarczok kérlelhetlen behajtása sok nyomort idézett elő; egyes tisztek ridegsége panaszokra adott alkalmat: szóval Zsigmond herczeg jelenléte s az a körülmény, hogy mindenkire nézve hozzáférhető volt – egy sereg panaszt felszínre hozott.[170] Zsigmond ha nem is teljhatalommal, de elég tág hatáskörrel volt atyjától felruházva, hogy sok sajgó sebet meggyógyítson.

Aztán az északi és keleti országokba menő követek utazásáról neki kellett gondoskodni, mert ezek a kormányzására bizott megyékből indultak el. Az utasítások vele egyetértve állapíttattak meg, a leveleket részben Bisterfeld, részben ő fogalmazták, s a jelentések is első sorban hozzá érkeztek. De vele érintkeztek azok az ügynökök is, kiket Rákóczy ezen országokban tartott, sőt, az a jól szervezett párt, a dissidensek egész tábora, melynek Radzivill volt a vezére s mely Lengyelországban Rákóczyval összeköttetésben állt, gyakran vele váltott leveleket. Már ismeretségben, barátságban volt velök a kormányzó.

A dissidenseken kívül volt még egy háborgó elem Lengyelországban, mely Rákóczyval már ekkor is érintkezésben állt: a fellázadt kozákok tábora, mely a respublicának a krimiai tatár hordák területe felőli végvidékét képezte. Azokat a vallás kérdése, ezeket függetlenségi vágyaik hozták vele összeköttetésbe. A kozákok ugyan is különböző kiváltságokkal bírtak, melyekből a lengyelek kiforgatták őket, nyomorgatták, üldözték, elviselhetetlen adókkal terhelték. Hosszas időn át eredménytelenül tettek kisérleteket azok visszaszerzésére: mígnem Chmelnicki Bogdánban kitünő hadvezért nyertek. Szervezte a fölkelést, diadalt aratott a lengyeleken s már messzehatóbb tervekkel is kezdett foglalkozni, nem kevesebbel mint azzal, hogy Lengyelországtól elszakítsa a kozákokat. Szövetséges után nézett, ki e munkájában megsegítse s szemeit egyfelől az orosz czárra, másfelől Rákóczy Györgyre vetette s mindkettővel alkudozást kezdett.


20. RADZIVIL ALÁIRÁSA.


Épen az alkudozások kezdetén 1648 tavaszán történt, hogy a fejedelem Mikes Mihályt a kurlandi herczeghez küldé, hogy újon született gyermeke keresztelőjén képviselje őt. De alig hogy Lengyelországba ért: meghallá, hogy a király május 20-dikán meghalt. Azonnal visszatért, hírt adni urának, s ez most eljöttnek látta az időt, hogy fellépjen a lengyel koronáért. Bethlen Ferenczet s Klobusiczky Mihályt pénzzel, levelekkel ellátva Lengyelországba, Mikest és Padányit a felső-németországi protestáns fejedelmekhez s Dalmady Istvánt a svéd királynéhoz küldé, s ez országokban levő ismerőseihez Zsigmond is írt,[171] – mert a Radzivillel folytatott munkácsi tárgyalások alapján jövendő királyul az ő személye volt combinatióba véve. Szerette volna György a lengyel koronát Zsigmondnak megszerezni s míg egyfelől a lengyelországi követek avval voltak megbizva, hogy eleinte az ő jelöltségét emlegessék, másfelől meg volt nekik hagyva, hogy titokban igyekezzenek jóakaróit megnyerni, hogy szavazatukat Zsigmondra szállítsák s ugyanakkor a kozákok megnyerésére is tett lépéseket:[172] Dalmadynak pedig az volt a feladata, hogy kérje meg a svéd királynét, hogy a királyválasztó országgyűlésen ő ajánlja Zsigmondot lengyel királyúl.

Dalmady szept. 1-én ért Stockholmba s a királyné által nemsokára ünnepélyesen fogadtatott. Utóbb titkárja jelenlétében fogadta. – E különcz és szellemes asszony, ki soha sem törődött az előitéletekkel s őszinteségét soha sem tagadta meg, sok rokonszenvvel tudakozódott Zsigmond herczegről. De Dalmady későn járt. Oxenstierna által a királyné kijelenté, hogy bár szivesebben látná ezt a lengyel trónon, mint rokonait, Kázmér vagy Károly herczeget, Lipót főherczeget vagy a brandenburgit: de ő már szavát adta Kázmérnak.[173]

De nem ez ajánlás elmaradásán, más körülményeken bukott meg Zsigmond jelöltsége. Első dolog volt a vallás kérdése. Mert a dissidensek nem voltak magukban elég erősek, hogy jelöltjük megválasztását biztosítsák – a catholicusok közül pedig protestáns jelöltre kevés volt megnyerhető. A Bethlenéknek adott utasításban kilátásba volt helyezve Zsigmond herczeg esetleges catholizálása. Fordítás és esetleges felülvizsgálás végett ez utasítás, melyet Kemény fogalmazott, elküldetett Zsigmondhoz, ki az illető pontot egészen kihagyta. Keményhez írt levele jellemzi álláspontját: «az instructiót lefordítattam, csak de negotio religionis hagytam el. Hogy azt megváltoztassuk, soha azt isten érnünk ne adja. De őnekiek azt absolute nem kell mondani, hanem csak úgy kellene megfelelni: ha most mindjárt igérnők magunkat vallásunk megváltoztatására, magok is állhatatlanoknak itélnének bennünket, az mint ebben, úgy másban is sőt (azaz: sokkal) inkább; jövendőben igazságnak lenni azt itélnők, az igazság ellen senki nem rugódozhatik. Interim minden testi, lelki szabadságokban megtartani őket sancte igérjük.»[174]


KRISZTINA SVÉD KIRÁLYNÉ.


E jelöltség támogatására a fejedelem most egy más combinatiót is igénybe vett. Radzivilen kívül a kozákokra is számított, különösen Chmelnickire – de az út Czeherinbe Moldván át vezetett. Ez ország jóakaratát kelle hát biztosítani. Moldvának évtizedek óta Lupul volt a vajdája: ritka dolog ez a két oláh tartományban, hol a porta a vajdák változtatásával valóságos kereskedést űzött, s Lupul ez állandóságát eszének, ravaszságának, kitartásának köszönheté. Rákóczynak ellensége volt: a hol lehetett, kikötött vele, mert benne látta fő akadályát, hogy a két oláh vajdaságot nem egyesítheti. De semmire sem tudott menni: Rákóczy a csatatéren hadvezéreit megverte, s diplomatái törekvéseit a serailban megbuktatta. Nem szerették, de kölcsönösen becsülték egymást. Hátha a családi összeköttetés közelebb hozná érdekeiket?

Ennek a Lupulnak egyik leányát Radzivill herczeg vette nőül: ugyanaz, ki Rákóczynak a lengyel trón keresésében főtámasza volt. De Moldvára Lengyelország is mindig igényt tartott, s ez ország nem egyszer keverte a lengyel és török államot háboruba egymással. Rosz szemmel is nézte a diván, hogy a moldvai ily szoros összeköttetésbe lépett egyik lengyel főúrral s Lupul, hogy hűségét bebizonyítsa, másik leányát a portára küldte mint kezest. Ezt a leányát Rákóczy Zsigmondnak szánta. A mint a lengyel király halála hírét vette, Stefan Girgicze logofetet ajándékokkal Rákóczyhoz küldé. Megbizatása volt felajánlani közbenjárását Lengyelországban a trón megszerzése körül s javaslatba hozni, hogy Zsigmond herczeg vegye el leányát. Mondják, hogy a leány szép volt: s a fejedelemasszonynak és bizalmas embereinek tetszett is e terv, de nem magának a fejedelemnek, ki csak nehezen volt rávehető. De mégis ráállott: mert Lupul őszinte csatlakozásával a dolog nagy lendületet vehetett volna. Az ő útján remélte a kozákokat is megnyerhetni, Lengyelországnak ez örökösen lázongó határszéli harczosait s ezekkel is megkezdte a tárgyalásokat Kemény által, ki a fejedelemasszonytól ajándékokat vitt Jassyba.[175]

Valóban Rákóczy ügyei mindenfelé jól állottak. Reménye volt, hogy törekvéseit siker koronázandja. Ez őszre tűzte ki unokahugának, egy Allia kisasszonynak házasságát Zólyomy Dávid fiával – s e házasság a két család régi ellenségeskedését megszűntette volna. Fiát Zsigmondot is részint e lakodalomra, részint, hogy a tárgyalásokban részt vegyen, magához hivatta. De a fejedelem már ez évben többször betegeskedett. Most is előjöttek őszszel lázai s Zsigmond herczeg sietett be Erdélybe: nem «a lakodalom kedveért», hanem atyja betegeskedése miatt.[176]

De nem sok időt tölthetett vele. Az öreg fejedelem, ki egy hosszú utazással különben is kifárasztotta magát, visszatérő útjában Kolosvárt rosszúl lett. Az volt a terve, hogy nejével, Zsigmond herczeggel s menyével Örményesre megy, honnan egy kis vadászati kirándulást tesz Görgénybe. Ez végzetessé vált rá: a görgényi útban betegsége rosz fordulatot vett. Daczára ennek nem rendelte vissza a vadászatot, mely annyira megerőltette, hogy a görgényi hegy alján nem régen épített palotájában alig bírta kipihenni fáradalmait. Azonnal elindult hazafelé: de azért az úton is folyton vadászgatott, – mire Balázsfalván annyira elgyengült, hogy a lépcsőn is alig bírt felmenni.

De uralkodott betegségén. 1648 Október 4-én beérkezett Fehérvárra s három nap mulva a mennyegzőn részt vett. «Nagy szomorusággal» ment az véghez, – mert a fejedelmen már látszott a halálos betegség.[177]

S csakugyan I. Rákóczy György okt. 11-én délelőtt 11 órakor elhúnyt.

Istenbe vetett bizalommal, nyugodtan halt meg. Azzal a meggyőződéssel szállt sírjába, hogy családja jövőjét biztosította s hogy annak örökösödését az erdélyi fejedelemségben állandóvá tette. Akarta, hogy fiai hívek maradjanak ahoz az irányhoz, melyet ő uralkodása alatt megjelölt s hogy soha el ne szakadjanak attól a vallástól, melyet ő igaznak tartott és mind ennek erős kifejezést is adott utolsó gyöngélkedése alatt készített végrendeletében.[178] «Áldom az istennek szent nevét, ki eleimet kicsinyből nagyra s engem ingyen irgalmából idvezítőnk evangyeliomi vallásában engede születnem e mulandó világra; nemcsak ép kézzel, lábbal, elmével, de külső jókkal is annyira megáldott, hogy azt a nemzetségem közül senkivel ez ideig nem cselekedte.» S valóban minden rendelkezésének uradalmait illetőleg az a súlypontja, hogy utódai addig bírhassák azt, míg az evangyelomi valláshoz hívek maradnak. De ha isten őt oly magasra emelte is, gyöngeségének érzete egy perczre sem hagyta el: ő nem érte föl a fejedelemségben sem Bocskayt, sem Bethlen Gábort – s ezért a zászló, mit teste előtt visznek «alacsonb» legyen ezekénél. Aranyat se temessenek el vele se fehér dolmányán, se szederjes nadrágán s «egy kevéssé kopasz fején» egyszerű fekete süveg legyen. Nem pompával akár ő isten elé járulni annak irgalmát kérendő.


21. GÖRGÉNY VÁRA A RÁKÓCZY-HEGYEN.

A törvénytisztelet erős érzése, mely életében minden tettének irányt adott, meglátszik végrendeletén is. Két fiáról egyszerre emlékezvén meg, csak Zsigmondról mondja, hogy «engemet soha meg nem búsítottál», Györgyről pedig egész hidegen szól: de azért az első szülött marad a család feje. Sőt a hol módjában állt volna függetlenné tenni tőle az ifjabbat, ott sem tette. A linzi béke megengedte, hogy Szathmárt és Szabolcsot annak a fiának hagyja, a melyiknek akarja: ő úgy intézkedett, hogy a két vármegye maradjon a György igazgatása alatt, de ő utána Zsigmondtól függjenek; a szathmári tisztek neki is letegyék a hitet. «Bátyja ő általa igazgassa, s keze is legyen Rákóczy Zsigmondnak rajta». Mindketten pedig függjenek anyjuktól, kinél ő, mióta az úristen összehozta őket, «szebbet, okosabbat, gazdagabbat s akármi dicséretre méltóbb személyt» nem látott.

Az uradalmakat három részre osztá. A nejének hagyottak közül Munkács, Ecsed, Regécz ennek halála után Zsigmondra szállanák: s addig is teljesen csak Sáros-Patak, Tarczal és a tokaji szőlők maradnak Zsigmondnak, a monostori részjószággal és Zsúkkal: természetesen az utódokra nézve a kölcsönös örökösödés fentartása mellett, ha az evangyeliumi vallásban megmaradnak. E pontja a végrendeletnek azonban annyiban változást szenvedett, hogy a fejedelemasszony Patakot tartá meg magának s Munkácsot Zsigmondnak engedte.

A végrendelet[179] azt kívánta, hogy egy hónap alatt véghez menjen a temetés. Oly intézkedés, melyet megtartani nem lehetett. Ez az általánosan bevett szokással ellenkezett, mely szerént a holt testet fél s néha csaknem egész évig nem tették a föld alá. És a temetésnek országgyűlésből kellett megtörténni, s annak összehívása mégis hosszabb időt vett igénybe. Erre kelle tehát a gyászoló családnak tekintettel lenni s ezért tűzték ki a temetés napjául 1649 január 10-ét. Az eltakarítás némely részleteiről már maga a végrendelet intézkedett. Koporsóját az öreg György megcsináltatta ciprusfából s meghagyta, hogy arra semmit se fessenek. Tetemeit Fejérvárt temessék el az általa kijelölt helyen, s a temetési menetről a gondoskodást Huszár Mátyásra és Kemény Jánosra bízta.[180] A szükséges vásárlások megtételére György és Zsigmond Hunyor Jánost Krakóba küldék,[181] s ő rá bízták a meghívókat Lengyelországban az ismerős főurakhoz és Radzivillhez. Küldtek meghívókat a két oláh vajdának és magyarországi főuraknak. A császárral Dániel János által tudatták a gyászesetet, ki azzal is meg volt bízva, hogy a linzi béke által Rákóczyra szállott vármegyék dolgában szót tegyen, eszközölje ki, hogy a visszabocsátandók visszaadása halasztassék temetés utánra s jelentse be a császárnak azt az intézkedést, melyet az elhúnyt a két megyére Szathmár és Szabolcsra nézve tett.

Dánielt a mint felért a császár nov. 3-dikán fogadta s kiadta válaszát. Vigasztalóan, kegyteljesen hangzott az: de ha nem teljesíthette is azt a kérést, hogy az öt vármegye visszabocsátása temetés utánra maradjon, Zsigmondra nézve a végrendelet intézkedését jóváhagyta,[182] melyért Zsigmond nem késett hálás köszönetét kifejezni a császárnak.[183]

A Lengyelországba küldött követek még annyira kedvező híreket sem hoztak haza, mint Dániel János. Ott gyors és erélyes intézkedéssel talán lehetett volna valamit elérni: de a lesújtott család ezt elmúlasztotta megtenni,[184] az ott levő követek utasítás hiányában összedugott kézzel nézték a többi követek tevékenységét s még a magukkal vitt pénzt is visszahozták. A különben szervezett Rákóczy-párt annyira elvesztette fejét, hogy életjelt sem tudott magáról adni. November 17-én megtörtént a királyválasztás, – a koronát János Kázmér merte el, – a nélkül, hogy Zsigmond herczegnek csak neve is szóba jött volna, sőt Lupul moldvai vajda is, daczára, hogy leányának Zsigmond herczeggel kötendő házasságára nézve a tárgyalások nem szűntek meg, az öreg fejedelemmel kötött szerződést megszűntnek jelenté ki.

Ily bizonytalanságok, hányatások közt érkezett meg a temetésre kitűzött nap. Valóban gyásznap volt az, mert mindenki érzé, hogy gyarlóságai mellett is fejedelmi embert tesznek sírba.

A székesegyházban fényes castrum doloris volt felállítva, melynek aljánál a zászlókat, két oldalánál a kardot s fejedelmi botot vivő főurak állottak. A menet a palotából Rákóczy Zsigmond vezetése alatt indúlt el, s a koporsót tizenkét legelőbbkelő fő- és tanácsúr vitte. Részt vettek a külföldi követek, magyar- és erdélyországi főurak, városok, megyék, szász és székely területek követei, papok, tanuló ifjúság. Sorfalakat az udvari, mezei s német hadak képeztek. Az ország zászlaját Kemény János, a szultán zászlaját Huszár Mátyás, a czímert Kornis Ferencz, a botot Mikola, a gyászlobogót Bánffy György vitték. Béldi Pál fegyverbe (pánczél, sisak) öltözve haladt a menettel, mely Zsigmond herczeg háza előtt vonult el. A templomban a gyászbeszédet Medgyesy Pál tartotta. Azután elhelyezték a holttestet a sírban – s egy zászlót összetörtek.[185]

Ezzel öreg Rákóczy György vissza volt adva a földnek.







VIII.


Rákóczy Zsigmond diplomacziai működése a kozák királyság elnyerése érdekében. A királyválasztás Lengyelországban. Rákóczy Zs. követei. Kozák követek Fejérvárt. Egy kozák követ elmátkásodása. Wielopolski Erdélyben. Lupul szerepe e mozgalmakkal szemben. Zsigmond és anyja követeket küldenek Németországba leánynézésre. Daniel János. Zsigmond utasítása. A leánynézés eredménye. Családi viszályok a portai követelések miatt. Kemény János votuma a házasságkérdés ügyében. Mednyánszky követsége Németországba. Utazása. Ujabb családi viszály: Bisterfeld magatartása. Kozákország. Követküldések Erdélybe, s Erdélyből. Nicolai. Tetera Pál Szamosújvárt. Tárgyalások Lengyelországgal: Klobusiczlvy követsége. Zsigmond Makoviczán. A kozák követek elbucsuzása. Ujabb tárgyalások Lupullal Zsigmond házassága ügyében. A házassági tervezet felbomlása. Chmelniczky fia Timusz házassága Irénnel.

A Rákóczy családnak jól kiszámított, biztos alapra fektetett, nem rohamos, de azért folytonos emelkedését a fejedelem halála megakasztá. Egy oly szövevényes diplomacziai actiónak keresztülvitele, mint a milyenre az öreg György vállalkozott, kipróbált sőt erős kezet kivánt. Elnyerni a lengyel koronát s maga részére hódítani a királyság föllázadt alattvalóit, a húsz év óta fegyverben álló kozákokat, ilyesmire csak olyan ember vállalkozhatott, ki a keleti diplomaczia minden fogásait jól ismeri. Az öreg Györgyöt összeköttetései törökökkel, tatárokkal, oláhokkal kitünő diplomatává képezték ki: fiai még újonczok voltak. Az ifjú Györgyöt az új fejedelmet az erdélyi ügyek és vármegyék visszabocsátása s a porta által formált követelések tarták lekötve: de különben is sokkal levesebb tapasztalattal birt e téren, hogysem atyja biztos kezét pótolhatta volna. Zsigmond tehát, ha folytatni akarta a megkezdett actiót, leginkább Keményre s Bisterfeldre támaszkodhatott.

S attól ő nem is volt idegen. De fogékony meleg kedélye, nyilt őszinte természete nem jó tulajdonok voltak ilyen koczkáztatott, biztos belátást s erős akaratot megkivánó vállalathoz. Inkább hiúság volt nála, hogy rá szánta magát erre a lépésre, mint komoly elhatározás, hogy azt keresztűl is viszi. Amint belátta a mulasztást, mit akkor követtek el midőn a további teendőkre vonatkozó utasítás nélkül tudatták atyjuk halálának hirét a királyválasztásra küldött követekkel, sietett azt jóvá tenni. De most sem tudott azzal az erélylyel eljárni, mely a helyzet urává tette volna. A királyválasztás megtörténte után csak egy módja volt a siker elérésének – s Lengyelország történetében épen nem példátlan mód: megsemmisíteni a megtörtént választást, vagy legalább megkisérleni azt. Ha gyors elhatározással maga áll pártja élére – talán megfordíthatta volna a dolgot. E helyett ő Cicerói stilben fogalmazott levelekkel akarta a pártot együtt tartani: «bizunk nagyságodban – írá pártja vezéreinek – s a többi nagy emberekben – hogy jó indulatokban nem fognak alább hagyni, s mi is azon leszünk, hogy jó indulatunkban s állhatatosságunkban ne maradjon fenn kivánni való. Megérti ezt követeinktől. Isten fékezze a kozákokat s fordítsa jóra a köztársaság ügyeit».[186] Ez a párt annyit mégis kivitt, hogy maga a koronázás a választó országgyűlésen nem hajtatott végre.[187]

De az újabb követküldés egész februárig húzódott[188] s akkor már útban voltak Erdély felé a kozák követek is az innen nálok megfordúlt követekkel. Márczius derekán megérkeztek és Gyula-Fejérvárról, hol a fejedelem által fogadtattak, Zsigmondhoz mentek Fogarasba, hova ez a temetés megtörténte után visszavonúlt. Márczius 19-dikén hallgatta ki őket[189] s a tárgyalásokat megkezdte velük. A követség feje Wihowski János a későbbi hetman volt, ki a mostani hatalomtól azzal a megbízatással jött, hogy hívja meg magát a fejedelmet, vagy esetleg ennek testvérét Zsigmondot a kozák királyság elfogadására. «Most csak levelünkben – írá a hetmán – majd szemtől szembe fogunk Nagyságodnak térdet hajtani.»[190] Kényes és megfontolandó ajánlat: mert a kozák királyság még nem létezett. Azt Lengyelországtól kellett volna kivívni.

A tárgyalások egész ápril 7-ig tartottak, mialatt a követek vele együtt Görgényt is megjárták. Bizony nehéz szívvel indultak haza ezek: különösen egy közülök, ki Fogarasban egy leányt «Rédey Pál uram szállásán való Frauczimmert» megszeretett, meg is tartá vele a kézfogót «oly conditióval – írá Zsigmond György fejedelemnek – hogy ha félesztendőre érte nem jönne, máshoz mehet; a mi egyetmás vele volt, az mit kegyelmed én is adtunk neki, oda adta bizonyságúl.»[191] Zsigmond herczeg bátyjával és nehány főúrral megbeszélte a hetman ajánlatait s elfogadásától nem mutatkozott idegennek «istennek indításából való dolognak tulajdonítván azt.» A végválaszt György fejedelem mint a család feje adta ki.[192] Abban állapodtak meg, hogy Zsigmond herczeg közzéjök fog bocsáttatni, hogy elfogadja a neki felajánlott méltóságos állapotot, s azután élükre állva «fegyverek által» elfoglalja a lengyel királyságot. Ez alatt Rákóczy s az oroszok közt is véd és dacz-szövetség köttetik a lengyelek megtámadására – s a fejedelem hadaival a Szepességbe nyomúl s azt Lengyelországtól visszafoglalja. Minthogy azonban a jelen követség eredetileg a meghalt fejedelemhez volt intézve, s közbejött Kázmér megválasztatása lengyel királylyá: biztosítsa őt a hetman, hogy az ő s a kozák hadak szándéka azóta nem változott meg, s a megbízó és hitleveleket is ezen új alakban kell kiállítani. A hetman pedig ez alatt is nyomuljon előre s akadályozza meg a lengyel király megkoronázását, egyezzék ki a tatárokkal, rakja meg a máramarosi szorosokat hadakkal s hasson Lengyelországban új országgyűlés összehívására és a kozák hadak mennél elébb küldjenek Erdélybe új felhatalmazottakat.[193]

Alig indultak még a kozák követek s hagyták el az ország határát, május elején új követ érkezett magából Lengyelországból: Wielopolski János bieci kapitány. Amint az ország határára ért, értesíté Zsigmondot jöveteléről.[194] Fényes kisérettel jött, mintegy száz emberrel és kétszáz lóval.[195] De lassan haladt, s panaszkodott is a mellé rendelt vezetőkre,[196] hogy ő nem világlátás kedvéért jött. Valóban nem – hanem hogy ellensúlyozza a kozák követség hatását s segélyt biztosítson a respublicának ezek ellen. De roszúl fogott dolgához – a herczegnek, a fejedelemnek külön-külön titokban felajánlotta a lengyel koronát.

Ilyen barátságos ember kell nekünk mint Nagyságod – monda Györgynek – s nem szoba-tudós». Zsigmondnak pedig azon a jogczímen ajánlá fel a lengyel koronát, mert szónok és tudós.[197] A küzdő felek erősen készültek s Chmelnicki, a kozák hetman, mielőtt követei haza értek volna, újra megsürgette a segélyt.[198] Szemben Wielopolski tapintatlan fellépésével nem is látszott indokolatlannak a hetmán ajánlatainak elfogadása: de ily koczkáztatott lépésre, mielőtt az alkudozások legalább a papir-biztosítékot meg nem szerezték, mégsem mert Zsigmond vállalkozni.

Ezektől az egész tárgyalásoktól Lupul távol tartá magát. Amint ő az öreg fejedelem haláláról értesült, az ezzel kötött szerződés érvényét megtagadta: mire Zsigmond is megszűntetett vele minden érintkezést a leányával kötendő házasságot illetőleg, habár Lupul már megtette a lépéseket, hogy Irént a portáról kihozzák s ezt nagy költséggel el is érte. A herczeg nyomon rá más házasságon jártatta eszét: valamelyik németországi protestans családdal keresett összeköttetést. Bisterfeld volt ennek a tervnek főszószólója s ő egyengette útját. Kiterjedt összeköttetéseinél fogva a német és belga államférfiakkal, tudósokkal pontos adatokat szerzett a protestans udvarokról,[199] melyeknél ily családi összeköttetés létrehozását sikerre való kilátással kezdeményezhetné. Mindenek előtt két dologgal kellett tisztába jőni: megkaphatja-e Zsigmond herczeg a kiszemelt herczegasszonyt, s olyan-e ez kiről remélni lehet, hogy tetszését megnyeri? A tárgyalásokba a fejedelmen s anyján kívül Kemény és Bisterfeld voltak beavatva. Abban állapodtak meg, hogy követet küldenek ki látogatás ürügye alatt a hesseni tartománygrófhoz: szemfüles, vigyázó embert, ki járjon szép szerével utánna, hogyan fogják Zsigmond ajánlatát fogadni és siessen haza. A hesseninek ugyan is volt még egy eladó leánya, kit a hír szépnek, jónak írt le. Az üdvözlő s megbízó levelek a tartománygrófhoz, az özvegy grófnéhoz kiállítattak[200] s a követséggel Maxfeld, Zsigmond herczeg segédtisztje és Dániel János «ezredes» (háromszéki főtiszt) bizattak meg – az utóbbi mint főkövet, az első mint a német nyelvben jártas férfi.

Zsigmond herczeg bizalmas emlékirattal látta el. Nem kiván – irja – «mindenekfelett való legszebbet» de mindenesetre olyant «ki tekintetre méltó s az egymás-szeretetre» alkalmas lenne. De annak is jól nézzen utána ha nem festi-e magát? aztán 18 évesnél idősb ne legyen, legyen szelíd, istenfélő. Magaviseletében nem néz magyar formára, de az ottani divathoz képest is vigyázza meg természetét. Legyen középtermetű és ép. Ne legyen kaczér, de bátortalan se, s mindenek felett jó erkölcsű. Ne legyen fényüző mert «a tékozlással való köntösbeli luxus nem magyar humorhoz való.» Járjon utána, hogy a családnak eddig férjhez adott leányai milyen életet folytatnak, mennyi a hozomány s a hazaadásban minő rendet követnek. S hogy mindennek hogyan járjon utána, arra nézve Bisterfeldtől fog instructiót kapni. Gondja legyen hű arczkép szerzésére.[201]

Bár Dániel Bécsnek szerette volna venni útját – de még is jobbnak tartotta Lengyelországnak kerülni. Így kevesebb feltünéssel remélt utazhatni. Május 1-én Kobhenkán volt Maxfelddel Wielopolskinál, épen akkor midőn ez készületeket tett, hogy Erdélybe jőjjön mint királyi követ. Barátságosan fogadta őket – de nem tartóztatá.[202] Onnan Varsó kikerülésével folytatták utjokat. Máj. 22-én már megjárták Casselt s ott is szíves vendéglátásban részesültek, s bár nem kaptak visszautasító választ, de biztos igéretet sem.[203] A dolog eldöntése további tárgyalásnak volt fentartva. Onnan Osnabrückbe mentek Oxenstierna Jánoshoz,[204] s Münsterbe, hogy a folyamatban levő béketárgyalások menetéről biztos híreket szerezzenek.[205] Még megfordultak a brandenburgi választónál is Cleveben[206] s azzal visszatértek. Aug. 3-án érkeztek Fejérvárra s már más nap megtették jelentésüket. A hesseni tartomány-gróf leánya még nem érte el 14-ik évét s mielőtt 15 éves nem lenne, nem akarnák férjhez adni. De hát mint Dániel mondja az oraniai herczegnek volna leánya és ez meg is volna nyerhető. «Járatna Nagyságod – irá György anyjának – állapotjának végére és valamelyiknek mind erkölcse, ideje, személye megvolna, lenne az».[207]

Ekkor már mind az özvegy fejedelemasszony, mind Zsigmond herczeg künn voltak Magyarországon: amaz Ecseden, ez Sárospatakon. A herczeget dolgai vitték oda, anyját összeszólalkozása a fejedelemmel. A porta bizonyos adóhátralékokat sürgetett, melyeket a meghalt fejedelem nem akart kifizetni, mint igazságtalan követelést, s egész haláláig elhuzta a dolgot. Most fián akarták megvenni a pénzt s ez anyját szólította fel a követelés kifizetésére, minthogy az még atyját illette: úgy is ez, – irá anyjának – mindent neki és öcscsének hagyott s ő csak puszta üres ládákat lát.[208] A dolog nem volt igaz; de a szegény anyát nem annyira ez, mint inkább fia kiméletlensége bántá, s csak Zsigmond közbenjárásának sikerűlt megengesztelni őt.

De mennél inkább keseríté György kiméletlensége, annál buzgóbban munkált azon, hogy Zsigmond boldogságát mielőbb biztos alapra fektesse. A Dániel által hozott értesítést olyannak találta, melynek alapján folytatni lehet a megkezdett tárgyalásokat. E részben nem is volt a család azon bizalmi férfiai közt, kik a titokba be voltak avatva, eltérés – hanem igen is volt az eljárás módozataira nézve. Bisterfeld azt ajánlotta, hogy gyorsan, mennél rövidebb idő alatt igyekezzenek az ügyet lebonyolítani, míg Kemény János az öreg Rákóczy György iskolájának híve, egészen más nézetben volt. «Nem jó – úgy hivé – sem hertelenkedni, sem a jó alkalmatosságot elmulasztani.» Tudakozni, értekezni, biztos híreket kapni s azután választani: ez legjobb út. «Az hertelenség egyebekben sokszor, de az hertelen házasságban ritkán dicsértethetik.» Nem kell attól tartani, hogy a hesseni kisasszonyt hamar másnak adnák: járjanak utána az oraniai kisasszonynak is, ő inkább ezt ajánlja. «Arról mindazáltal én itéletet nem tehetek, az úr ő nagysága csak képre avagy más ember szemére merészli bizni ez állapotot avagy nem; nemhogy másra, de ha a maga saját tagjainak és sensusinak hiszen-e úgy, hogy a szemnek szívnek tisztit a fülre bizhassa; ki felől én nemhogy irni, de csak gondolkodni is félelmes vagyok, mert nagy én előttem csak a szegény Bethlen fejedelem példája is, noha az ő természete felől mint meghalt méltóságos fejedelem felől irni nem szükséges, sem szabados.»[209]

A Rákóczyak mindig hajlandók voltak a fontolgatásra, halogatásra. Vártak újabb hireket: hátha Bisterfeld összeköttetéseinél fogva többet fognak megtudni, mint a mennyiről Dániel hozott hírt? Csakugyan jött értesítés Casselből Bisterfeld egy barátjától a hesseni kisasszonyokról s a többiekről. Van Németországon elég herczegasszony – bár ezek közül többen már eligértettek, többen pedig lutheranák. Hozományt azonban nem sokat kapnak mert az ingatlanok a férfiakat illetik.[210] Végre is abban állapodtak meg, hogy újabban követet küldenek ki tapogatózni, s ha a dolog jól ütne ki, némi ajánlatokat is tenni. Eleinte Bisterfeldre gondoltak, de ezt családi ügyei, nejének közelgő lebetegedése gátolták.[211] Azután Mednyánszkyban állapodtak meg, ki mellé Bisterfeld Maxfeldet ajánlá segédűl. Több jól talált arczképet készíttettek Zsigmondról oly czélból, hogy ő azt megmutatás végett magával vigye.[212]

Most hát hozzá fogtak Mednyánszky számára az utasítások elkészítéséhez. Meghagyták neki, hogy amint német területre ér, német ruhába öltözzék s Boroszlón, Lipcsén, Erfurton át siessen Casselbe, s onnan a többi barátságos udvarokba. Mindenütt azon ürügygyel lépjen fel, hogy mesteremberek behozására küldetett ki s ha a szükséges értesítéseket megszerezte, csak azután bocsátkozzék tárgyalásokba. Ha a kisasszony az utasításnak megfelelő lesz dotalitiumul Munkácsot igérheti oda, de az arczképpel azonnal küldjön vissza valakit, s ha ez megnyeri a herczeg tetszését, rögtön felküldi az ünnepélyes nagy követséget.[213]

Mednyánszky szeptember 25-én elindult. Október 20-án Casselben volt,[214] de a tartományi gróf leányai már el voltak jegyezve. A nassaui gróftól sem kapott kedvezőbb választ;[215] bár mindenütt nagy előzékenységgel találkozott s igyekeztek is küldetése sikerét előmozdítni, egyelőre még is biztos siker nélkül fordult vissza.[216]

Itthon pedig a családi viszály újra kitört. Valóban György fejedelem, kiben sok volt az önzés, azt hitette el magával, hogy atyja őt megrövidítette. Anyósa szította a tüzet s még neje is, ki a családból férjén kívül senkit sem szeretett[217]. Ebben a két asszonyban sok volt a ridegség, György pedig meggondolatlan, hirtelen haragú. Anyja a portai követelések tisztázására több ízben utalványozott kisebb-nagyobb összegeket; de György az egészet vele akarta fizettetni, mint férjéről maradt adósságot s a fejedelemasszonyt leginkább fiának modora keseríté el. Szegény Bisterfeld majdnem kétségbe volt esve e családi viszály miatt s midőn más apróságok még éleszték a tüzet, sürgetőleg kérte Zsigmondot, hogy hasson a béke helyreállítására. «Az istenre kérem nagyságodat, békéltesse ki a fejedelmet anyjával. Ily botrány egy rosz házért.[218] Hogy a markukba fognak ellenségeink nevetni, mennyire fog ez, nekik tetszeni! Ha a császár és mások meghallják, mire fognak benneteket tartani?»[219] Zsigmond csakugyan helyreállította a békét, de nem tartósan. Ősszel újra összezördültek s most maga György fordult Bisterfeldhez,[220] ki ismét Zsigmond közvetítését vette igénybe. Mind ő, mind Kemény írtak is neki: «most sem esem kétségbe, mert a fejedelemben nem látok más hibát, mint hogy túlságosan takarékos s kényezteti családját. De a fejedelemasszony bőkezűsége s nagyságod eszélyessége megtalálja a kiegyenlítés módját. Bizonynyal így jobban gondoskodik nagyságodról, mintha néha nagyon megköti magát»[221]


22. VILMOS HESSENI TARTOMÁNYGRÓF ALÁÍRÁSA.


Ez gyöngéd figyelmeztetés akart lenni, hogy e percz legkevésbé alkalmas családi viszályok ébrentartására s hogy az Zsigmondra nézve lehet leginkább veszélyessé, kinek tervei csak úgy valósulhatnak, ha annak keresztülvitelében testvére, a fejedelem fogja támogatni. Mert e tervben, a mint ezt megbeszélték, sok volt a kalandos. Hogy Zsigmond herczeg mindjárt a megindítandó mozgalomnak elején menjen ki a kozákok közé: erre komolyan az adott biztatások daczára sem lehetett gondolni. Kozákországban az ukrajnai sikokon már fordultak meg erdélyi követek népe, földje nem volt ismeretlen. Valóban még akkor is olyan vadon volt az, mint századok előtt: maga a főváros, Czeherin, sem volt egyéb, mint a földbe vájt kunyhók sorozata, melyeket primitiv szalmafedelek védtek az idő viszontagságai ellen. Az egész kozákhad nem volt más, mint egy állandó tábor, de nehezen fegyelmezhető s még nehezebben összetartható. Ki tudja, hátha csak a pillanatnyi szükség érzete tétette velük az ajánlatokat s vajjon képesek-e egy állandó államszervezet nyűgét elviselni? Ha tehát egyelőre nem is fognának többet megkisérleni, mint combinált támadást intézni a lengyelek ellen, azzal Patakon tisztában lehettek, hogy erre sem Zsigmond vagyona, sem anyja kincstára nem elegendő, ahhoz Erdély hozzájárulása szükséges. Már pedig a fejedelem tartózkodólag viselte magát. Anyjával való viszálya kedvetlenítette-e el? vagy szíve mélyében sem volt hajlandó Zsigmond ily nagy emelkedését előmozdítani? tény az, hogy tavasz óta egyetlen újabb lépést sem tett. «Nem fogja-e, kérdé Bisterfeld, a mi késlekedésünk s részvétlenségünk a kozákokat elidegenítni s az oroszok malmára hajtani a vizet?»[222]

A viszonyok azonban e tavaszszal is úgy alakultak, hogy a fejedelem interventiójára az idő nem volt kedvezőtlen. A mérkőzés a csatatéren a kozákoknak kedvezett s a fellázadt alattvalóknak egy rájok nézve teljesen előnyös békét eredményezett,[223] mely még kedvezőtlenebb is lehetett volna a lengyelekre nézve, ha a tatár khánnak a hetman ez állandó versenytársának közbelépése mérsékletre nem inti Chmelnickit.[224] E béke ratificálására november 22-ére Varsóba országgyűlés hivatott össze. De ezt a békét senki sem tartá állandónak s maga a fejedelem, még mielőtt a megoldás ezen módjáról értesült volna, elhatározta követeket küldeni Czeherinbe. A követséggel egy Nicolai Gergely nevű görög bizatott meg: «rengeteg útra szánta magát – írá Bisterfeld Zsigmond herczegnek – de biztattam nagyságod nagylelküségével».[225] Aug. 17-én indult el. Utasítását Kemény fogalmazta. Bisterfeld görög betűkkel írta le tárczájába s jól emlékezetébe véste – elébb megesketvén, hogy annak titkát el nem árulja.[226] De a görög sokáig nem adott hírt magáról. Már aggódni is kezdettek, hogy talán tatár vagy oláh fogságba esett,[227] midőn végre nov. 18-án Fejérvárt termett. «Rettenetes útat végzett, Moldván át jött Beszterczének».[228]

A hosszas bizonytalanság Nicolai kimaradása következtében, Zsigmond nyílt és őszinte lelkébe is a gyanakodás mételyét oltá be. Hátha a fejedelem még sem őszintén és igazán mozdítja ügyét elő? hátha nem is akarja komolyan annak lebonyolítását? Bisterfeld sietett megnyugtatni: istennel bizonyítom, ő nagysága a göröggel elutazása előtt egy szót sem beszélt. Én adtam át neki a Kemény által fogalmazott utasítást, magyaráztam meg, s a levelek is a fejedelem nevében keltek. Egyetlen pont sincs azokban, mely a korábbi megállapodásokkal ellentétben volna.[229]


13. CHMELNICKI BOGDÁN KOZÁK HETMAN.

Az eredmény igazolta a gyanú alaptalanságát. A göröggel a kozákoktól is jött egy követ, Tetera Pál s ez a mint az ország határára érkezett, kérte Zsigmondot, hogy jelölje meg a helyet: hol találkozhatik vele.[230] És mégis már állott be egy fordulat, mely Zsigmondra nézve kedvezőtlen volt: ez a követség Zsigmondhoz volt ugyan intézve, jelöltségének teljes fentartásával – de meg volt bizva, hogy igyekezzék magát a fejedelmet nyerni meg a jelöltség elfogadására.[231]

Teterát a fejedelem Szamosujvárt fogadta. A hetman neki és Zsigmondnak is írt. Kegyes jóltévőjének nevezte és sürgette, hogy vessen véget a helyzet bizonytalanságának. Meg van győződve, hogy a munkába vett dolog eredményre fog vezetni. Találtak ugyan módot a lengyelek, hogy megkössék a békét, de az nem fog tartós lenni. Még tüzetesebben írt Györgynek. Már egészen kétségbe voltak esve, hogy minden reményük füstbe megy, fegyverrel tárgyalták a békét a lengyelekkel, s ő nem is bizik annak tartósságában. Fiát, Timuszt szerette volna hozzá küldeni, de követe nem akart még néhány napot várni, míg ezt felkészítheti s kénytelen volt e tervéről lemondani. Azonban rövid idő alatt el fogja hozzá küldeni s kéri, hogy őt és fiát az egész zaporovi sereggel tartsa meg pártfogásában, védelmében.[232]

A kozák követek már napokat töltöttek, várták az ügy lebonyolítását, de az lehetetlen volt, mert Zsigmond még nem jött be Magyarországból. «Az nagyságod bejövetelit bizony szívből és hamar is kívánnám – írá Kemény – de félek, igen félek: mihelyen nagyságod beérkezik, nem tartóztathatjuk a kozák követeket, hamar és cathegoricummal sietnek elmenni. Különben nemcsak hasznos, hanem szükséges is az nagyságod szemben létele velek».[233] Végre deczember 12-dikén csakugyan beérkezett Kolosvárra.[234]

De a hetman az az igyekezete, hogy magát a fejedelmet nyerje meg a vállalat élére, a dolgot bonyolította s a végválasz oly értelmű kiadását, mint a követek szerették volna, hogy már a következő tavaszszal actióba lépjen, a fejedelem elhalasztá. Értesültek, hogy a hetman hasonló ajánlatot már Radzivillnek, a Lupul sógorának is tett s ez méltán gyanut ébresztett. Aztán tisztába kelle jőni, hogyan fogják a család lengyelországi barátai fogadni a tervet? s e czélból Zsigmond a novemberi országgyűlésre Klobusiczkyt Varsóba küldé. Értekezett is, ez ottan azokkal: a kozákok, mondá nekik, ha nagyságtok nem akar velök kiegyezni, komolyan a törökhöz adják magukat. Most is van – egy kozák követség uramnál, mely kijelenté, hogy ha ő veszi a kiegyenlítést kezébe, a kozákság kiegyezik a respublicával. Most hát az a kérdés, mit szólnak nagyságtok a dologhoz?

Mit szóltak a lengyel urak? semmi határozott dolgot. Bizony ők is szerettek volna rosz helyzetükből szabadulni, s nem is rajongtak királyukért: de fontolóra vették, hogy elűzése is sok nehézséggel járna. Biztatták és ijesztették a követet egyszerre: ha Zsigmond kezd valamit, hozzá állanak, pedig valóban csak a készet akarták, s nem is bocsátkoztak Klobusiczkyval komoly tárgyalásokba.[235]

Mikor Klobusiczky ezeket a leleplezéseket megírta Zsigmond herczegnek, már ő rég visszament Magyarországra. Fejérvárt csak néhány napot töltött testvére, Kemény, Bisterfeld s háza néhány régi barátja társaságában, azonnal fogadta a kozák követeket s ezekkel közölte, hogy válaszát csak akkor adja ki, ha tudva lesz, hogy mit határoztak a lengyel rendek? Gyorsan haza utazott s egyenesen Makoviczára ment,[236] közel a lengyel határszélhez, hogy annál könnyebben érintkezhessék ottani barátaival. A hangulat az országgyűlés megnyitása előtt élesen nyilatkozott a béke ellen: és Zsigmond számítása egészen arra volt építve, hogy ha az országgyűlésen hasonló hangulat lesz uralkodó, akkor az elégületlen lengyelekkel és kozákokkal egyetértve kell a követendő eljárás módozatait megállapítni. Azonban reményei lassanként mind foszladoztak. A mit Klobusiczky irt, azt barátai, a Wielopolskiak, a Potockiak, Pegonski s a többiek megerősítették.[237] Mind e levelek mutatták, hogy a herczeg nagy népszerűséggel bir a dissidens lengyel aristocratia körében s hogy neve a közép nemesség közt is ismert legyen, arról is gondoskodtak ezek: az ez évre szóló krakai naptárt Piajecki neki ajánlotta.[238] Hasztalan. Az országgyűlés kerülni akarta a komolyabb bonyodalmakat s elfogadta a békét.

Zsigmond sietett a dolgok e fordulatáról értesíteni testvérét, ki megigérte, hogy nem fogja tovább tartóztatni a kozák követeket. Január 22-én 1650-ben ünnepélyes kihallgatáson fogadta őket, melyet udvari ebéd zárt be.[239] Néhány nap mulva új híreket kapott kozák földről: egy oda küldött szolgája jött meg nyolcz kozák kiséretében.[240] De végre is a lengyel országgyűlés elfogadta a békét s Rákóczy ekkor elbocsátá a követeket: «örömét fejezé ki válaszában a béke megkötése felett. Ezentúl is fentartja velük a szivélyes összeköttetést s ha a béke nem bizonyosodnék be állandónak, van követének utasítása, hogy mint járjon el».[241] A kozákok Fejérvárról február 20-dikán indultak el. Egyelőre Máté havasalföldi vajdához vették útjokat, hol igen szivélyes fogadtatásban s gazdag ajándékokban részesültek. Márcz. utolsó napjaiban ismét Fejérvárt voltak s innét visszatértek a hetmánhoz; Márjássy is velük ment, mint a fejedelem követe, hogy a viszonyok alakulásáról értesíthesse ezt.[242]

Ezen tárgyalásokkal egy időben újra felvetette a fejedelem a még atyja életében megkezdett alkudozások fonalát a testvére Zsigmond és Lupul vajda leánya közt kötendő házasság ügyében. E házasság különösen most politikai fontossággal birt: mert Lupulnak benső és megbizható szövetsége a Rákóczy családdal a kozák tárgyalásokra nézve kiváló fontosságú volt. Moldva geographiai fekvésénél fogva közvetítő szerepre volt utalva Erdély és Kozákország közt. Aztán Lupul veje, Radzivill, a lengyel ellenzék egyik feje s a Rákóczy család barátja, még szorosabb kötelékkel fűzetnék hozzájuk.

Mindez fontos tekintet volt. Lupul nagy áldozattal már ki is hozatta leányát a portáról, s Irénről mindenki, a ki látta, egyhangulag vallá, hogy szép leány.[243] E házasság horderejét mindenki elismerte. Kemény János, a család egyik legmegbizhatóbb tanácsosa, melegen ajánlotta: «emlékezhetik nagyságod – irá Zsigmondnak, mikor ez vele a tervet tudatta – én mindenkor azt javallottam, necsak paraszt módon a szaporodásra, avagy papi módon a jámbor együgyű életre, hanem az ok is meglevén, terjeszkedésre és erősödésre is nézne nagyságod az házasság dolgában»;[244] s végre a portán a moldvai és erdélyi kapitihák már beszélgettek is egymás közt róla, sőt midőn Boros ment egy követséggel Stambulba, annak is eléhozták, hogy jó volna, ha Zsigmond elvenné a vajda leányát. Valóban a fejedelem már jan. elején megindította a tárgyalásokat s Boros Jánost és Sebessy Miklóst Jassyba küldé egyelőre puhatolás kedveért.[245] A vajda szivesen fogadta Borost: eleinte úgy látszott, a házasság egészen inyére van. Még leánya arczképét is megküldte Zsigmondnak: «csak neki nyerje meg tetszését – irá Bisterfeld – azt hiszem, meglesz a dolog».[246]

Hanem Zsigmondnak egész váratlanul nem nagyon tetszett meg: nem az arcz, hanem a külsőségek. Máshoz szoktatta őt szigorú, komoly és háziasságot kedvelő anyja, mint a mit e képen látott. E hosszabb ideig Konstantinápolyban élt leány kaczér és kihivó keleti öltözete visszatetszett neki. S magoknak a tárgyalásoknak folyama alatt sem volt minden inyére: szóval több dologra nézve aggodalmát fejezte ki. A sokkal világiasabb gondolkodású Györgyöt ez kihozta sodrából s maga Bisterfeld is megsokalta, mikor Zsigmond a leendő menyasszony kisérete: vénasszonyai s udvari hölgyei ellen felszólalt. «Hiszen írá – fejedelemről s nagy fontosságú dologról van szó, egy hatalmas fejedelemről, a ki nem szeretné nem tudom miféle vén banya hatalma alá adni leányát. A vallás, erkölcsök, ruházat s több effélék reformálása nagyságod eszélyességére lesz bizva. Ha szépen, okosan bánik vele, meg lesz minden; ha hidegen és éretlenül, barátait is elijeszti. Bizony jól tenné nagyságod, ha megtanulna oláhul».[247]

Hosszas húzódás után a dolog mégis haladt annyira, hogy az özvegy fejedelemasszony s Zsigmond részéről bement a követség Moldvába megkérni Irén kezét. Boros, Sebessy és Horváth György voltak a megbízottak. Ez utóbbi igen kedves embere Zsigmondnak, nyalka, negédes, a másik kettő is könnyű vérű, mulatni szerető. Úgy látszik, megfeledkezve magukról, «alkalmatlanúl» viselték magukat. S végre is Lupul az alatt az ürügy alatt, «hogy az ő papjaik tilalmaznák, más valláson levőnek ne adná», visszavette szavát,[248] s megtagadta Zsigmondtól leánya kezét.

De a visszautasításnak más oka volt. A fordulat, melyet a lengyel-kozák béke idézett elő, óhajtandóbbnak tüntette fel előtte, hogy valamelyik lengyel palatinushoz adja nőül leányát, kitől tervei előmozdítására nézve több előnyt várt, mint az erdélyi fejedelem testvérétől.

De az isten is megbünteté Lupult érette – mondja Kemény Emlékirataiban – mert leányával nem kereskedheték akaratja szerént, kit Lengyelországban is nagy emberek kéretnek vala. Mert ottan hamar (1650. aug.) az tatár becsapván országába, noha láttatik vala portán nagy kedvességűnek lenni, igen megrablá és maga is erdőkre alig szabadulhata. Megsarczolván a tatárok és azok visszatérvén, nem telheték egy heti: az kozák nyomában jövén, az is megsarczoltatá s kételenségből velek való megbékélésnek alkalmatosságával leányát is az Bogdán Chmelnicki öregebb fiának, Timusz nevűnek kelle igérni s azután megadni».[249]

Volt-e Chmelnickinek értesülése arról, hogy az a leány, kit ő fegyverrel szerzett meg fiának menyasszonyul, előbb Zsigmondnak volt igérve, arról biztos tudomásunk nincs – de nem tartjuk lehetetlennek. Zsigmond házassága Irénnel nem zavarta volna terveit, de Irén házassága valamelyik lengyel palatinussal már nem lehetett inyére. Tény az, hogy utóbb magát a házasságot is kierőszakolta. (1651. január) Timusz fegyver alatt vette el Irént[250] s boldogtalanná is tette. Atyjának összeköttetése Zsigmonddal s a fejedelemmel azután is tartott – sőt most még jobban kereste azt. Meg volt győződve, hogy a lengyelek csak addig fogják őt az 1650-diki zborovi béke előnyeiben megtűrni, míg módjuk nem lesz kiforgatni abból, s épen azért jó eleve gondoskodott szövetségesekről. Oroszokkal, törökökkel, tatárokkal, a lengyelek régi ellenségeivel alkudozott s folytatta a tárgyalásokat a Rákóczyakkal is. 1651 elején még mindig Zsigmond volt az állítólagos királyjelölt, sőt az elégületlen lengyel főurak is, kik egy év előtt Klobusiczky által oly kitérő választ adtak, most arra kérték, hogy állítson fel Lengyelország határszélén vigyázásnak színe alatt 20,000 embert s segítse őket a «czukornál édesebb boszú művében».[251] Ez a «czukornál édesebb boszú» egy közös támadás lett volna kozákokkal, tatárokkal – mert Chmelniczky komolyan készült. Látva, hogy Zsigmondot nem vonhatja be a közös támadás hinárjába, még a kozák királyság csalétkének felállításával sem, oly garantiák nélkül, melyeket ő megadni vagy nem tudott, vagy nem akart – valódi kozák leleményességgel fordított egyet a dolgon (1651 máj.): Zsigmondot teljesen kihagyta a játékból, most már magának Györgynek ajánlotta fel a kozák királyságot. De ez irányban kezdett tárgyalásai sem vezettek eredményre: s midőn maga szakállára fogott a dologhoz, Beresteck alatt kemény vereséget szenvedett.







IX.


Zsigmond herczeg Patakon. Találkozása a nádorral Eperjesen. A családi viszály ismételt kitörése. Lemondása a székely generalisságról. Viszonya Bisterfelddel, levelezése, benső barátsága. A pataki udvar. Egyházi viszály: presbyterianusok, episcopalisok. Tolnai János. Medgyesy Pál. A szathmári zsinaton függőben hagyott canonok. Zsigmond magatartása. Irodalmi viták. Medgyesy munkája, melyet Zsigmond nyomatott ki. Erős tusák és küzdelmek. A presbyterianismus terjedése. Zsigmond magatartása. A pataki iskola ujjászervezése. Comenius meghivása Patakra. A schola pansophica. Comen emlékiratai. Comen Patakra érkezése. Az «Agenda Patakina». Comen tanitása. Az iskola felállítása, berendezése, megnyitása. Comen a presbyteriek ellen. Medgyesy levele. Az Eruditio scholastica három kötete.

Sem a kozák remények füstbe menése, sem az Irénnel tervezett házasság felbomlása nem gyakorolt Zsigmond kedélyére mélyebb benyomást. Ez a kettő úgy is összefüggött s a herczeg e házasságot úgy tekintette, mint annak szükséges föltételét. Ha hiúsága szenvedett is csorbát, azt könnyen kiheverte, ettől mint egy kedve elleni tehertől szabadulván. Egy más dolog – kezdte legalább egy pár hétre érdekelni.

A mennyire népszerű volt a Rákóczy-család Felső-Magyarország protestáns urai közt, annyira gyülölték a catholicus urak, a Csákyak, Homonnayak. De ezek kevésbé voltak veszélyesek, mint Wesselényi Ferencz, mert egyiknek sem volt annyi esze, mint neki. Ő a rokon érzelmű főurakkal egész coalitiót kezdett formálni még pedig a császár háta megett, melynek nem kisebb czélja volt, mint Györgyöt megbuktatni. Zsigmond ennek a tervezetnek egyes részleteiről értesült s azokat a fejedelemmel koronkint közölte is. Ekkor történt, hogy 1550 tavaszán a nádor Eperjesre készült. Tegyen-e Zsigmond nála látogatást, s igyekezzék-e ott kitudni e tervek egyes részleteit, s ne próbálja-e azt meghiusítni? a család és bizalmas emberei sokat tanakodtak e kérdések felett «Hátha a Csákyak is ott lesznek s ezeknek elébb való becsület adatik, egy asztalnál levén vele?».[252] «Hátha a kellő czímet sem adják meg neki?»[253] De ő túltette magát ez apróságokon s megállapítá utazása sorát: jun. 13-dikán megy be Eperjesre s a következő egész napot ott tölti.[254] Meg is tartá a programmot – de nem igen elégülten tért vissza. Nem úgy fogadták, mint várta volna.


24. KLOBUSICKY LEVELÉNEK TÖREDÉKE RÁKÓCZY ZSIGMOND SZÉLJEGYZETEIVEL.

S otthon még sokkal kellemetlenebb ügy várt reá anyja és György között a régi viszály ismét kitört. Egyik indoka ennek az volt, hogy György még a kibékülés után is mindig felhányta, hogy atyja végrendelkezése megkárosította. Neje, anyósa folytonosan bujtogatták anyja ellen s mindig azt emlegették: «ha székedet elveszted, mi koldusbotra jutunk – mert Magyarországon alig van birtokunk.» A viszály újabb kitörését az idézte elő, hogy a porta ismételten s még kiméletlenebbül követelte az adóhátralék lefizetését. A fejedelem, mint atyja tartozásáért, ismét anyjához fordult. Újra megkezdődtek a régi heves szóváltások s újra Bisterfeld szólítá fel Zsigmondot, hogy lépjen fel közvetítőül. «Olvastam a vezér levelét. Istenre kérem nagyságodat, hogy lépjen közbe anyjánál, hogy járuljon hozzá valamivel. Ha megtagadja, kiszámíthatlan kár származik belőle. A fejedelem fél, hogy ha meghal, mi lesz családjából, mikor az osztrák úgy is ellensége?»[255] S nehány héttel később: «bizony isten büntetése, hogy ilyen apróságok felett veszekesznek. Félek, hogy az isten valamelyik herczeget, vagy nagyságodat, vagy a fejedelem fiát, magához ne vegye s akkor későre ismerjük meg utálatos gőgünket. Bizony ha a pénz az istenünk, rá kényszerítjük, hogy mindenünket elvegye. Csak az vigasztal, hogy nagyságodat ebben a dologban mindenki ártatlannak ismeri».[256] Az is volt és sikerült is fáradozásának anyját György fejedelem iránt megengesztelni.

Mindez leverőleg hatott Zsigmondnak mélyebb, fogékonyabb kedélyére. Elzárkózottá tette a külvilágtól, kerülte a zajosabb mulatságokat, ritkán jelent meg vadászatokon, lakomákon s legjobban érezte magát otthon, a pataki várban, anyja körében, kit bálványozásig szeretett. Itt visszavonulva tanulmányainak, uradalmai rendezésének, az iskolaügy emelésének, egyházak szervezésének élhetett. Inkább contempláló, bölcselő szellemmel birt, mely élvezetet talált a rendszeres, nyugodt, megszokott munkálkodásban s kereste is a folytonos tevékenységet, de a merészebb, koczkáztató, izgató vállalatoktól visszariadt. Ha volt a ki ilyenkor irányt adjon neki, mint atyja tette a Felső-Magyarországon folytatott háborúban, ott is megállta helyét; de ha magára maradt, nem a kitartás, hanem a bátorság hiányzott benne valamely koczkázottabb kezdeményezésre, mivel a tapasztalás még meg nem érlelte lelkét.

Ebben az egész kozák vállalatban, melyet atyjától örökölt: bátyjától függött. Amint szerencsétlenül indult meg – az erős alkotó kéz támogatásától a legcriticusabb perczben fosztatván meg – úgy ellaposodott az, az ő hibáján kívül. Bátyja is kereste a biztos alapot, – mint atyja a svéd-franczia szövetséggel, – de nem találta meg. Talán nem is volt ellenére. Györgyben jó adag önzés és féltékenység is volt. Bizonyos, hogy az egész tárgyalásokban nem követett el incorrect dolgot, de abból az initiáló szellemből, melynek utóbb annyi tanújelét adta, semmi sem volt meg benne még ekkor.

Mily egészen más színben tűnik fel Zsigmond otthonában, azon a téren, hol biztosnak érezte magát. Itt már tudott alkotni, teremteni. Talán épen azért, hogy szabadabban működhessék, önállóságát megtarthassa, s valószínűleg, hogy idejét is inkább ezen kedvencz dolgainak szentelhesse, még 1649 derekán lemondott a székely generalisságról,[257] azon egyetlen czímről, mely őt bátyjához, mint fejedelemhez fűzte. Hiában kinálta ez meg a váradi kapitánysággal, még pedig azon feltétellel, hogy azt csupán csak mint czímet viselje, – ezt sem fogadta el.[258]

Megszabadulva ettől a tehertől, egészen azoknak a kötelességeknek szentelte magát, melyeket önmagára rótt. Mindenek előtt a franczia nyelvben akarta magát tökéletesítni, s komolyan hozzáfogott annak tanulásához. Utasításokkal és segédkönyvekkel Bisterfeld látta el,[259] az ő Mentora, legrégibb, leghívebb és legbizalmasabb barátja, kivel szünet nélkül levelezésben állt.

Az ifjú herczegnek ez a szivélyes összeköttetése az ősz tudóssal már iskolai éveiből datálódik. Aztán mikor egyik másik diplomacziai actiónál együtt dolgoztak, bizonynyal szilárdult az. Mikor a herczeg Erdélyből hosszabb időre távozott, átvéve a hét vármegye kormányzóságát, megkezdődött köztük a bizalmas levelezés, mely a herczeg haláláig tartott. Bisterfeld rendkivüli összeköttetéseinél fogva a német és hollandi protestáns tudósokkal folytonosan kapott értesítéseket, híreket – s eleinte ezek közlésére szorítkozott. Később azután mindent felölelt, minek tudása a herczegre nézve szükséges volt, vagy a mitől azt várta, hogy irányt fog neki adni. Maga figyelemmel kísérvén az európai tudományos élet mozzanatait, épen úgy mint a politikai eseményekről, beszámolt ezekről is, figyelmeztette mindenre, a mit szükségesnek tartott, hogy a herczeg tanulmányozza s épen e czélból vagy a maga, vagy a herczeg számára a nevezetesebb s ritkább munkákat megszerezte, melyek részint a pataki családi, részint iskolai könyvtárban helyeztettek el. Így ajánlotta neki a Verulami De augmentis scientaurum-át, de nem föltétlenűl, mert «Tullii artem vel non penetravit vel ob invidiam occultavit»[260] – különben kellő méltánylattal Baco iránt; aztán Campanellát és Comeniust.[261] Épen megjegyzései s a hang, amelylyel rólok ír, mutatják Zsigmond tudományos színvonalát.

Aztán értesíté híven és tárgyilagosan mindarról, mi Erdély közéletében történt. Nem egy udvaroncz bizalmas pletykái ezek, hanem egy élesen látó, elfogulatlan barát intései, irányadásai, hogy minő állást foglaljon ő el ezekkel a tényekkel szemben. Abban a viszályban, mely az özvegy fejedelemasszony s a fejedelem közt kitört, őt hívja fel közbejárónak, kiegyenlítőnek – azzal a benső ragaszkodással, melylyel sorsát a családéhoz fűzte, de azzal az őszinte határozottsággal is, mely hatását sohasem tévesztette el. Épen oly nyugodt bíró ő abban a másik viszályban is, mely az egyház békéjét fenyegette felforgatással s ha szíve ebben a kérdésben votumát az egyik párt mérlegére vetteté vele, – messze mögötte marad ellenfelei tulzásainak.

De a mi e levelezés minden sorát, minden betűjét átleheli, az az őszinte meleg ragaszkodás kedves Zsigmondjához. Úgy tudja szeretni, úgy örül sikereinek, úgy félti mindentől. Biztatja és óvja, inti és tanácscsal vezérli. Egy hízelkedő szót sem ír le, ezt önmagához is méltatlannak tartaná, de egy őszinte szót sem titkol el, még ha attól kellene is tartania, hogy kellemetlen húrt pendít meg. Nem kellett attól tartania. Zsigmondot olykor elragadta heve s ha néha egyik-másik öreg híve iránt kiméletlen volt is,[262] – benne is a Rákóczyak vére folyt, – az öreg Bisterfeld irányában soha. Hiszen mivel tudta volna ő ennek végetlen ragaszkodását mással, mint maga ragaszkodásával viszonozni? S talán épen ennek lehet köszönni, hogy a meghívást, melyet ez a leideni egyetemtől kapott, végre is hosszas habozás után nem fogadta el. Barátai már 1649 nyarán értesitették erről s ő közölte is Zsigmonddal. De a dolog hamarább nyilvánossá lett, mint szerette volna: a püspök megtudta[263] s ezen az úton a fejedelem is, ki mindent elkövetett, hogy távozási tervéről lebeszélje. Egyelőre csak őszig igérte maradását. De aztán Zsigmond is rá esett: «bizony látom, – irá ennek,[264] – hogy nemcsak a fejedelemmel, hanem, a mire pedig nem voltam elkészülve, Nagyságoddal is kemény harczom lesz. Pedig mondhatom, hogy Belgiumban is, csakúgy mint itt, ha kelleni fog, tudni fogok szolgálni Nagyságodnak és a családnak is köz- és magán ügyeikben.»

Csakugyan Fejérvártt maradt továbbra is egész haláláig, híven szolgálva urát s iskoláját.

Ott a régiek közül csak ő és Kemény képviselték az elhúnyt fejedelem hagyományait. Ennek többi emberei vagy egymásután elhaltak, vagy az idők új áramlatai által mellőztettek, háttérbe szoríttattak. A fejedelem egész új nemzedékkel vette magát körül, víg és mulatni tudó társasággal, mely hajlékonyabb és engedékenyebb volt hozzá.[265] Nem úgy Patakon: ott még fenntarták magukat a régi hagyományok. Bár Zsigmond és a fejedelemasszony uradalmai el voltak egymástól különítve, de azok kormányzása mégis egységes maradt. Zsigmond és anyja jól megértették egymást, amaz tudott engedelmeskedni, s ez örült, ha valamit kedvére tehetett. Egész ragaszkodását férjéhez átruházta Zsigmondra, mit ez határtalan szeretetével igyekezett meghálálni.

S legszívesebben Patakon laktak, hol még mindén a régire emlékeztetett, még a régi arczok is: Mednyánszky Jónás a főudvarmester s Klobusiczky András a főuradalmi igazgató, a családnak e két régi, kipróbált barátja, kik a legkényesebb küldetéseket, legfontosabb megbízatásokat végezték, – amaz inkább a németországi, ez a lengyelországi követségekben. Aztán a régiek közül: Szemere Pál, Zákány András s Baksa István főbejárók. Csak kettő volt új, fiatalabb erő: Horváth István a titkár s Padányi a kamarás, Zsigmond régi iskolatársa.

Hanem mikor a fejedelem halála után Patakra bementek, ha minden a régi rendben, a régi kerékvágásban folyt is, – de az egyházi s iskolai viszonyokat meglehetősen zilált állapotban találták. Egész keleti Magyarország s Erdély protestáns felekezete két egymással hevesen küzdő táborra volt osztva, melyeket nem a hit alaptételei, hanem az egyházkormányzási formák kérdése választott el. De a protestantismusban ez is lényeges, mert az egyházi élet egyik sarkkövét képezi. Városokban, különösen nagyobb magyar-német városokban a kormányzási formát csakhamar megtalálták oly alakban, mely fen is tartá magát: itt a város volt a patronus s a tanács a pappal közösen igazgatta az egyházat. Nagyobb uradalmakban, hol a földesúr volt a patronus, kevés rész jutott a kormányzásból az előljáróságnak. Mikor utóbb a patronusok tömegesen kezdtek catholicusokká lenni, az egyház kormányzásának ügye a papok kezében maradt, s ezeknek sok erőre s kitartásra volt szükségük, hogy az egyenetlen harczot egy-egy hatalmas földesúrral szemben fentarthassák. Így a viszonyok a papok, esperesek s püspökök közt bizonyos solidaritást fejtettek ki, mely az egyház kormányzásában sok hierarchicus formát hozott be s állandósított meg.

Ugyanezeket a hierarchicus formákat egészen más viszonyok idézték elő a magyar birodalom azon részeiben, melyek üldözéseknek nem voltak kitéve: – Erdélyben s az ehez csatolt megyékben. Itt az a körülmény, hogy a fejedelem s a tanács egy része protestans volt, vonta ezt maga után. A fejedelem mint főpatronus, az ő tanácsurai s a többi patronusok a papokkal, esperesekkel alkották a consistoriumot, mint az egyház legfőbb kormányzó testületét. A vége a dolognak az volt, hogy az a legfőbb protestans elv, hogy az egyházat saját maga által választott testület kormányozza, keleti Magyarországon nem juthatott érvényre.

Szemben ezzel már a XVII-ik század elején történtek egyes kisérletek az egyház igazgatásába vonni a népet is. De eredménytelenül: minden ilyen törekvést csirájában elfojtottak. Az öreg Rákóczy György idejében egy nem mindennapi agitatori tulajdonokkal felruházott pap, Tolnai János, aránylag rövid idő alatt hatalmas pártot tudott ez eszmének teremteni. Ő Angliában végezte tanulmányait, s ott tartózkodása alatt magába szívta a presbyteriumi elveket. Látta azokat az eredményeket, melyeket ez úton az egyház felvirágoztatására el lehet érni s azzal az erős elhatározással jött haza, hogy itthon az ügynek apostolává lesz. Az még hasznára vált, hogy az angol presbyterianusoknak külsőségeit is elsajátította: annál élénkebb benyomást tett a népre. Ruházata és szokásai egyszerűsége, dorgáló, feddő szónoklatai nem tévesztették el hatásukat s csakhamar akadtak szövetségesei, barátai. Egy kiváló tehetség, Medgyesy Pál az udvari pap is hozzá csatlakozott s ez megnyerte az eszmének a fejedelemasszonyt és Rákóczy Zsigmondot.

De az ellentábor sokkal hatalmasabb volt. A mivé a presbyterianismus Angliában kinőtte magát: a puritanismus nem volt alkalmas, hogy az intéző köröket, – melyek különben természetüknél fogva is conservativek – megnyerje nekik. György fejedelem és püspöke határozottan ellenezték azt. Minthogy pedig az egyházkormányzat nem volt úgy szervezve, hogy ennek a mozgalomnak törvényesen útját lehetett volna állani, összehívta a fejedelem a szathmár-németi zsinatot, mely még nevét is eltiltá. Tolnait és barátait megfoszták hivataluktól. «Azok, kik felperesei voltak, voltak birái is» s Tolnai egyelőre az ifjú Rákóczy György kegyelem kenyerére szorúlt.[266]

A szathmár-németi zsinaton hozott canonok nem oldották meg, hanem elmérgesítették a kérdést. Az a szervezet, melyet ez a protestans egyháznak adott, sokfélekép értelmezhető, magyarázható: következményeiben, nehéz napokban czélszerűnek is bizonyult be, – de alapjában hierarchicus volt. – Azonban tényleg törvénynyé vált s így életbeléptetését nem lehetett megakadályozni. Nem is gondolhatott rá senki, míg oly erős és határozott kéz védelmezte azt, mint az öreg fejedelemé, ki azonban másfelől annak is útját tudta állani, hogy a diadalmas papság helyzetének előnyeit a végletekig ne aknázhassa ki. Mint mérsékelt és ildomos ember meg tudta itélni, hogy meddig lehet menni, s az elibe terjesztett canonok közül csak azokat szentesítette, melyek a szervezethez tartoztak: a mi ezekkel össze nem függött s a mit az «egyházi rend» az ellenfél elnyomására használhatott volna, egyszerűen függőben tartotta.

Az öreg György halála után a püspök és barátai mindent elkövettek az új fejedelemnél, hogy ez a függőben maradt canonokat erősítse meg. Zsigmond, Bisterfeld és Medgyesy eleinte útját tudták állani,[267] de nem sokáig.

A viszály kiegyenlítésére 1649 nyarán zsinatot hívott össze a fejedelem. Medgyesy Zsigmondhoz fordult közbenjárásáért,[268] melyet Bisterfeld is igénybe vett. A zsinaton mindkét fél jól felkészülve jelent meg: Kemény kisérletet tett, hogy az episcopalisokat engedékenységre bírja: hasztalan. «A papok dolga miatt – írja Zsigmondnak – urunk ő nagysága után nekem is van részem a búsulásban. Azt mind akarám kerülni s nem lehete. Elláttam, esmét kiesem az püspök uram gratiájából, azért akarok vala neutralis lenni: noha tudtam az neutralitás gyakran veszedelmes. Ugyanis amint a szegény Mikó Ferencz a négy religióból kiván vala csinálni egy hitet, én is az két ellenkezésből az én humorom szerént szép rendtartást tudhattam volna formálni, ha igen üdvösségest nem is, mert mindenikben ismertem jót, tanúltam kihagyhatót is.»[269] A békés kiegyenlítés nem jött ugyan létre, de mint Medgyesy irá a «papistizálás is refrenáltatott» a fejedelem által, ki ezúttal még keményen viselte magát.[270] A presbyterianusok üldözésébe egy kis szünetet állított be, de hogy ez tartós legyen, senki sem hitte. «Ha csak nagyságod közbe nem veti magát, írta Bisterfeld Zsigmondnak, ez emberek új, de egészen képtelen pápaságot hoznak be.»[271]


25. MEDGYESI PÁL ALÁIRÁSA.


Ez a makacs küzdelem nemcsak Erdélyt foglalkoztatta, hanem a tiszai egyházakat, s magára Patakra is kivetette árnyékát. A papság legnagyobb része itt is episcopalis volt és itt is türelmetlen: de már hatalmas párt állott vele szemben, melyet nem volt olyan könnyű dolog elnémítani. Bizonynyal Zsigmond és anyja akarata hatalmas tényezővé lehetett e viszályban, s befolyása még Erdélyben is érvényesült. De nem parancsszóval akarta a kérdést elintézni. A már is hatalmas közvélemény megerősítése, megszilárdítása alapján kívánt czélt érni: ha a kérdést tisztázza, a közönséget felvilágosítja s az uralkodó ellenzéket elnémítja. A mit eddigelé papi gyűlések, zsinatok útján próbáltak elérni, az czéltalan maradt: itt az uralkodó párt leszavazta őket. Csak egy módja volt ennek: a presbyteri rendszer helyességét, czélszerűségét s magában a szentírásban gyökerezését oly érthetően, tisztán, könnyen felfoghatóan mutatni be, hogy ahoz szó se férhessen. Ez azonban csak egy úton volt elérhető: sajtó útján. Tapintata meggyőzte őt ez út helyességéről.

S kit lehetett volna inkább e munkával megbízni, mint azt, ki leghatalmasabb előharczosa ez eszmének, annak leghivatottabb szószólója s a pártnak elismert vezére – Medgyesy Pált? Valóban őt kérte fel erre a herczeg s ő vállalkozott is.[272] Már az ősz elején annyira készen volt munkájával, hogy tisztázásához fogott,[273] s nov. 10-ére ezzel is elkészült. Közölte Bisterfelddel, s annak helyeslését a munka megnyervén, azonnal útra kelt Fejérvárról Patakra, hogy bemutassa Zsigmondnak. «Örömest akarnám Nagyságodnak is itéletét felőle venni és ha ki kellene nyomtatni – Nagyságod is arra valónak itélvén – nem kellene vele késni, mert az idő felette igen kivánja».[274]

A munka megnyerte Zsigmond tetszését s intézkedett, hogy azonnal sajtó alá adassék. A pataki nyomda, melyet az öreg fejedelem akart felállítani, s melyhez már a betűket is meghozatta,[275] még nem volt felszerelve. Óhajtotta volna Medgyesy, hogy ez a munka ott jelenjen meg: «az üdvözült urunk sok szép typusi csak rozsdában állanak hiszem egy ház nem sokat tenne Nagságtoknak és holmi faműszerbeli segíttetés.»[276] De a dolog sürgős volt: Zsigmond is szerette volna mennél elébb nyomdában látni. Bártfára küldte tehát, hol 1650-ben megjelent «Politico egyházi párbeszéd» czím alatt.[277] «Két keresztyén ember beszélgetése, az egyik kérdezkedő némely dolgokban nem eléggé tanult, de nem megátalkodott s tanulni szerető; a másik, a felelő, tanultabb. Beszélgetnek az egyházi igazgató presbyterekről, avagy vénekről, öregekről s a presbyteriumról, egyházi tanácsról.» A jeligét Tertullianból vette «inkább akarják nem tudni, mivel már meggyűlölték» s ez mutatja a munka czélját, rendeltetését: meggyőzni a protestans híveket, hogy az egyház-kormányzásnak legjobb formája a presbyterium.

A munkát Rákóczy Zsigmondnak ajánlotta, mert az ő «parancsolatja volt, hogy mostan vagy mentűl hamarább végezzem be ez irást», s egy terjedelmes ajánló levelet is intézett hozzá, melyben az új irányokat követő theologus s a neolog nyelvész beszámol művének czéljáról épen úgy, mint nyelvészeti újításairól, melyeket e könyvében alkalmazott először. S egy pillantást vetve a korábbi presbyterialis mozgalmakra, int, figyelmeztet: «most már harmadszor zörget Krisztus ugyan derék ütésekkel a mi ajtónkon: a mikor nem a suttonokban, hanem az utczákon teli torokkal tétet bizonyságot, nem egy-két ecclesiában, hanem az egész magyar nemzetnek mindkét fülét betöltötte ennek hírével, országos zsinatokon forogván ez fenn és a nagy méltóságoknak is derék tudásokig jutván. Ó boldogok leszünk, ha a közénk kéredzve bejőni akaró édes lelki királyunkat az ő országlásával bebocsátjuk!»

De nem bocsátották be, bár a könyv nagy hatást tett s még erősebben folyt a küzdés a presbyteri rendszer behozatala ellen. Akadályokat gördítettek terjesztése elé, nem akarták megengedni Erdélybe bevitelét. Sőt magának Medgyesynek is lehetetlenné tették a Fejérvárt maradást, – ki valóban nem sokára a könyv megjelenése után meg vált a fejérvári udvartól.[278] A nagybányai praedicatorságot fogadta el,[279] hol azonban nem sokáig maradt. Az öreg fejedelemasszony vette magához udvari papjának. De a könyv megtette hatását: oly tisztán, világosan mutatta ki e presbyterium előnyeit, oly határozottan utasította vissza ennek a puritanismussal való közösségét, hogy az elfogulatlanokat felvilágosította, a komolyan gondolkozókat meggyőzte. Ezután nem úgy beszéltek róla, mint veszedelmes, hanem mint felesleges dologról: hiszen, mondák, a presbyteriumi rendszerből a mi jó van, az alkalmazva van. «Csak mesterség az – irá Medgyesy – hogy azzal állatják, hogy vagyon most is presbyterium, s azt kellene jobban helyreállatni. Nekem úgy tetszik, hogy kéntelenségből cselekszik azt, mivel már nem lehet tagadni, hogy a mi vallásunk szerint való presbyteriumot nem kivánja, s hogy ezzel nagyságtok és mások szemét bekössék. A mi vallásunk szerént való presbyteriumot vétessen be nagyságod: inkább semmi se legyen.» Azonban épen ez nem volt magában Erdélyben lehetséges, hol az a körülmény, hogy maga a fejedelem volt a reformált egyháznak főpártfogója, szabta meg a kormányzási formát. De Medgyesy sürgetése nem is Erdélyre szólt. Patakra nézve ajánlotta azt ő s itt oly reformot, melyet magok a pártfogók, Rákóczy Zsigmond, Lorántfy Zsuzsánna sürgettek, lehetett hátráltatni, de végkép feltartóztatni nem.

Ebben az egész mozgalomban tartózkodott a herczeg minden olyan lépéstől, melyet arra lehetett volna magyarázni, hogy kegyúri jogát az egyház elnyomására akarja használni. Annál határozottabban lépett fel ott, hol ilyen tekintetek nem ajánlottak mérsékletet: a sárospataki iskola újjá szervezésének kérdésében. Amint atyja eltemettetése után állandó székhelyéül Patakot választá, sietett jóvá tenni a Tolnain esett méltatlanságot: visszahelyezte iskolaigazgatói székébe. De ezzel ismét megújúlt az a per, mely miatt ez 1642-ben tanitó székét papival volt kénytelen felcserélni, hogy a megszokott Keckermann helyett Ramust[280] használta előadásai alapjáúl s amint székét elfoglalta, a tanulók elhagyták az iskolát. Zsigmond herczeg el volt határozva nem engedni s a deákok visszatértek.[281] A tanulók azonban a papokban, Tolnai ellenségeiben pártfogókra találván, a lázongást többször megkisérlették. Mindig eredménytelenül. Zsigmond ebben a kérdésben nem engedett: «elhigyjék – irá a papokra czélozva – abban nem hagyjuk a dolgot, s ha isten éltet bennünket, a mit feltettünk, végben is akarjuk isten segítsége által vitetni s meg is akarjuk véllek esmertetni, hogy nem vagyunk társok.»[282]

A mit pedig feltett magában, az a pataki iskola reformálása volt.

Mélyen érezte ő ennek szükségességét. S ha Tolnai visszahelyezésével egy régi méltatlanságot tett is jóvá, de ugyanakkor ezzel reformtervei útját is akarta egyengetni. Jó hasznát vette ekkor annak, hogy Keresztury őt a Ratichius módszere szerént tanította. Mert így a pataki, régi alapon álló tanítási rendszer figyelemmel kísérése alkalmával s átalában a vizsgákon párhuzamot vonhatott a között, ahogy ő tanult, s ahogy itt tanítottak. De azóta, hogy ő tanulmányait befejezte, a közoktatási rendszer is – bár inkább még csak elméletileg – nagy lendületet nyert egy épen abban az időben feltünt férfi által, ki maga is elfogadta Ratichius kiindulási pontjait, de ki ennél mélyebb, nagyobb és szabadabb szellem: COMENIUS Amos által.

E férfiút akarta megnyerni a pataki iskola reformálására s ebben a viszonyok is úgyszólván kezére játszottak. Comenius 1648 óta püspöke volt a morva testvéreknek,[283] ennek az üldözött felekezetnek, melynek egyes csapatjai Morvaországot elhagyni kényszerülvén, Felső-Magyarországon új otthont találtak s egyes városokban egyházakat alkottak. Anglia, Svédország és Németalföld versenyeztek megtartani őt maguknak – de épen ez idő tájt munkaszünete vala. Neve régóta ismert volt Zsigmond előtt, hisz Herbornban ugyanazon Alstäd tanította, ki utóbb a fejérvári collegiumnak egyik büszkeségévé lett. Aztán már egyszer atyja is tárgyalt vele, hogy jöjjön Patakra.[284] Bisterfeld melegen ajánlotta munkái tanulmányozását;[285] de a ki őt ez eszmének megnyerte, az Tolnai volt.

Épen ebben az időben a «Schola pansophica» egy egészen új tanszervezet megalakításával foglalkozott, melynek prodromusa Oxenstierna figyelmét is magára vonta, de melyet ő eddig, azért, mert tankönyvek szerkesztésével volt elfoglalva, nem készíthetett el. «Quo moriture ruis minoraque viribus audes»[286] írták neki angol barátai arra czélozva, buzdításúl, hogy fogjon nagy művéhez. Akarta is – midőn megkapta Rákóczy Zsigmondnak s anyjának meghívását, hogy jöjjön Patakra s tanácsaival mozdítsa elé az ottani iskola reformálását.[287] Comen annyival szívesebben engedett e meghivásnak, mert remélte, hogy ezúton megnyerheti Rákóczy pártfogását a morva testvéreknek. 1650 tavaszán elutazott Szakolczán át, hol a testvérek újon épített templomában a husvétot ünnepelte.[288] Eperjesen Klobusiczkyval találkozott s ez nyomon értesítette urát jöveteléről. «Mutassa nagyságod kegyelmes akaratját hozzá és ha lehet, conducálja oda. Bezzeg floreálna a pataki iskola, ha az meglehetne.»[289]


26. COMENIUS AMOS ÉS TANODÁJÁNAK LÁTKÉPE.


Zsigmond kiváló előzékenységgel fogadta, s azonnal meg is kezdte vele a tárgyalásokat. Beható eszmecsere után,[290] mely több napot vett igénybe, Comen beadta emlékiratát az iskola újjászervezéséről.[291] Nyilvános iskolát ajánlott, hogy mennél többen részesülhessenek annak jótéteményében s a szegényekre tekintettel ingyen ellátással. Mindent fel kell abban ölelni, mi a közgazdasági, iskolai, politikai, egyházi állapotok javítására befolyással lehet. Hét osztályt javasolt szemléleti és gyakorló tanmódszer szerént. Egy második – emlékiratban Zsigmond kivánatára kifejté óhajtásait azon esetre, ha a szervezés végrehajtására meghivatnék: elegendő épületet és tanerőt, a növendékek számára nyilvános asztalt s nyomda felállítását kívánta.[292]


27. COMENIUS ALÁIRÁSA.


Ez a nehány napi tárgyalás meggyőzte a herczeget Comen iránya helyességéről s annak gyakorlati kivihetőségéről. Ugy tetszett neki, hogy a «schola pansophica» a Comen terve szerint berendezett intézet nem puszta ábránd, hanem egy valóban létesíthető intézet. Hogy ez sok költségbe fog kerülni azzal is tisztában volt, de meg volt győződve, hogy az áldozatok arányát az eredmény bőven fogja kipótolni. S azonnal megbízta őt a szervezet keresztülvitelével. Tekintélyes évi tiszteletdíjat biztosított neki készpénzben és terményekben, mely a mi arányunkhoz viszonyítva, mintegy 6000 frtnak felel meg[293] s ezenkívül 10-20 honfitársának ingyen ellátást. A meghivót anyja állította ki, de ő is és Tolnai is írtak hozzá meleg hangon tartott leveleket.[294] Minthogy pedig a távozhatási engedélyt csak zsinat adhatta meg, azonnal kérték a lissai előljáróságtól elbocsátását.[295] November 1-ére igérte működése megkezdését, mely napon éve is kezdődött,[296] s hogy szavát beválthassa, visszament Lissába, hogy ügyeit elintézze s a schola pansophica tervét tüzetesebben kifejtse.

A nyarat Comen csakugyan e munka, egyik legnevezetesebb munkája elkészítésére használta fel[297] Zsigmond herczegnek ajánlva azt, mely a követendő tanmódszer s a hét osztály tantervét foglalta magában. Végéhez gyakorlati utasításokat függesztetett «Latiumnak Tiberis mellől a Bodrog mellé áthelyhezéséről: hogy mi van meg s mit kell még előkészitni Patakon. » S a mint elkészült, sietett művével Patakra.

Rákóczy Zsigmond ekkor Erdélyben volt. De mielőtt odament intézkedett, hogy amint Comen megjön, hozzá foghasson munkájához. Conventióját Zsigmond megerősítette[298] s azonnal visszaküldte Erdélyből. S Comen is hozzá fogott a berendezéshez: Klobusiczkyhoz, Tolnaihoz és Veréczyhez «Agenda Patakina» czím alatt emlékiratot nyujtott be, mely alapúl szolgáljon a legsürgősb teendők keresztülvitelének megbeszélésére. Az iskola november 24-én nyittatott meg ünnepélyesen Comen által tartott szónoklattal «az elmék kimíveléséről». Négy nappal később ugyane nagy teremben egy másik szónoklatot tartott a könyvek olvasásának szükségességéről. Már ekkor a nyomda felállításán is dolgoztak, s az első nyomtatvány, mely abban világot látott, e két szónoklat volt,[299] megtoldva a tervbe vett három osztály leirásával. Comen Rákóczy Zsigmondnak ajánlotta azokat.

Comen első fellépése Patakon határozottan jó hatást tett. Épen kevéssel az előtt, hogy ő oda ért, tűztek össze egymással a pártok: a presbyteriek és a régi kormányforma hívei. Zsigmond erélyes eljárása s Comen megérkezése perczre elnémították a viszályt: mindenik fél várta, hogy hová fog ő nyilatkozni? Mert hogy az, kire az iskola vezetése, szervezése bízva van, távol maradhasson a kérdéstől, alig hihette valaki: arra pedig, a mit tett, aligha volt valaki – az egy Klobusiczkyt kivéve, – elkészülve, ki, mint levelei mutatják, őszinte nagyrabecsüléssel viseltetett iránta. Felülhelyhezve magát a viszályokon, az Agenda Patakinát Klobusiczkynak, mint a fejedelemasszony képviselőjének, Veréczynek, az ottani episcopalisok s Tolnainak, a presbyterianusok vezéreinek mutatta be, mintegy jelezni akarván ezzel, hogy az iskola felemelésének kérdésében a pártoknak egyet kell érteni. Klobusiczky nem győzte őt dicsérni s levelére Zsigmond is elégülten válaszolá: Comenius uram magaviselése hogy kedves igen akarnók, hogy hamar láthatnók ő kegyelme conceptusát: de causis instituendae reformationis scholae mediis atque modis.»[300] Épen így meg volt elégedve azzal is, mit tanítása eredményéről írtak neki: «Comenius uram – válaszolá, – hogy in altioribus et subtilioribus exerceálja az deákságot nekem igen tetszik. Az alacson tudományokban való methodust csak mutogassa utána valóinak; úgy gondolom, ha isten egészségben élteti, meg fog felelni mindnyájunk reménységének.»[301]


28. AZ ELSŐ SÁROSPATAKI NYOMTATVÁNY CZÍMLAPJA.


S csakugyan, hogy mennél elébb tudjon sikert felmutatni, rendkívüli kitartással dolgozott. Mialatt a tanítási rendszer átalakítását keresztül vitte, hozzá fogott régibb tankönyvei átdolgozásához s új tankönyvek készítéséhez. A tervezett hét osztályból mindenekelőtt három osztályt, a collegiumnak alsó nyelvészeti felét, kivánta felállítani s ennek előrajzát megküldte Zsigmondnak.[302] Mindenik osztálynak külön tankönyvet tervezett, melyek az ismeretek fokozatos előbb vitelében egységes rendszert képezve, egymást egészítik ki: Vestibulum (pitvar), Janua (ajtó), Atrium (csarnok). Magyar-latin nyelven tervezte ezeket s a fordítással Tolnai, Szőllősy János és Szilágyi János foglalkoztak nehány kitünőbb tanuló bele vonásával. «Ne lankadjon erőd óh Maecenas – kérte a herczeget – megkezdett terved kivitelében, nehogy parancsodra felvett munkám meghiusuljon! Az új borhoz új hordókat keress, új útakhoz új kalauzok kellenek, kiknek nehezökre nem esik, ha azok feltáratnak előttök.»[303] Az új rendszer szerint berendezett első osztályt 1651 február 13-án, a másodikat nehány héttel később, márczius 14-én, s a harmadikat 1652 január 10-én nyitotta meg egy-egy alkalmi szónoklattal, bevezette azokba tanáraikat: Tolnai Jánost az elsőbe, Kapossi Pált a másodikba s Ecsedi Jánost a harmadikba.[304] Nem minden nehézség nélkül ment az véghez: különösen Tolnai szegült ellene. Megesett a reformok ez emberén, hogy nem akart a reform oly útjára lépni, mely nem tőle került ki.[305] De Zsigmond herczeg komolyan akarta a dolgot s az új rendszert életbe kellett léptetni.[306]


29. A VESTIBULUM CZÍMLAPJA.

Coment talán épen ezen összezördülése Tolnaival, talán más körülmények is arra birták, hogy a presbyteri rendszer ellen állást foglaljon. Leginkább a Tiszáninneni egyházmegyékben kezdett az tért foglalni. Medgyesy, hogy a presbyteriumról írt munkájának hatását fokozza, fölkereste az egyes egyházakat, szónoklattal, buzdítással, tanítással terjesztette az eszmét. Erős támasza volt a fejedelemasszony és Zsigmond herczeg pártfogása; a zempléni egyházmegye pedig már el is fogadta a presbyteriumot. De esperesek és patrónusuk közül többen ellene szegültek, attól tartván, hogy életbeléptetése az esperességeket meg fogja szüntetni.[307] Tolnai az Amesius Medullája magyarázása közben a presbyteri rendszerre is kitért és ennek következtében ismét kitört ellene a vád, hogy az independentismust növeli. Ezzel a régi viszály ismét fel volt éledve, s kitört magában az iskolában.

A pataki iskola s átalán a protestáns ilynemű intézetek bizonyos fokú önálló kormányzási joggal bírtak. Élén állt a senior a primarius deákokkal s ezek most közös elhatározással Tolnai érdekében folyamodást intéztek a még mindig Erdélyben tartózkodó Rákóczy Zsigmondhoz.[308] A folyamodás – bár nem nevezi meg – úgy látszik, Comen ellen volt intézve, ki a presbyteri rendszer ellen maga is sorompóba lépett s egy kis munkát adott ki «Ad fratres presbyterianos» (a presbyteri testvérekhez) czím alatt. Bizonynyal ott helyben, Patakon is nagy hatást tett az: Medgyesy egész méltatlankodva ír Zsigmondnak róla. Comen azt mondja e művében: inkább akárhogy igazgassák az egyházat, mint presbyterium által. Hasonlót irt nagyságodnak is: «ilyen irreformata sententiája vagyon ő kegyelmének. Nem fogunk így sokat nyerni abban az emberben, akár hová legyen latinitása, ha a lelki jó igyekezetekben az igaz reformált vallás kivánsága szerént ily nagy kárt teszen. S nyilván így van a dolog: tett is már annyit, hogy hasznot sok esztendők alatt annyit nem teszen. Im az, kinek leginkább kelletik vala segélni az Nagyságtok munkás igyekezetit az Isten dicsőségére, az akasztá meg. Egy elő ez s csak kezdete a több gonosznak. Ha kezembe akad a könyve az én vékony tehetségemből Isten segítsége által meg igyekszem rá felelni».[309]

Zsigmond herczeg nem sokára visszatért Erdélyből Patakra. Ideje volt már. Megjelenése legalább egy időre lecsillapítá a felzaklatott kedélyeket. Comen visszahuzódott az egyházkormányzati vitáktól s egész erejét a pataki iskolának szentelé. Volt benne egy kevés kalandori szellem, rajongás s hajlam a mysticismus felé; de legyőzte azokat s ismét a tanügynek szentelte erejét. Az «Eruditio Scholastica» három kötetét[310] azonnal sajtó alá adta, melyek még 1652-ben megjelentek. Ezekhez járult egy negyedik is, a Schola Ludus: iskolai színművek gyűjteménye. De ez már akkor jelent meg, midőn pártfogója nem volt az élők közt s ő is elhagyta Patakot.







X.


Zsigmond újabb törekvései, hogy egy német herczegasszonyt nőűl nyerhessen. Bisterfeld levelezése. Fogadtatása a pfalzi őrgrófnál. Német herczegasszonyok. Horváth csacskasága. Bisterfeld levele. Kemény votuma. Mednyánszky követsége. Fogadtatása Crossenben. Fridrik volt cseh király leánya Pfalzi Henriette. Lorántfy Zsuzsánna ajánlatai. Kniphausen Fejérvárt. Mednyánszky tárgyalásai. Oct. 16-án (1650) megigérik a leányt. Házassági szerződés. Mednyánszky haza érkezése s újabb követsége Bécsbe. A felső-magyarországiak Zsigmondot le akarják a házasságról verni. Előkészületek a menyegzőre. Jelképes házasság Krossenben. A menyasszony behozása Magyarországba. A lakadalom. György fejedelem, Kemény és Bisterfeld elmaradása. Az özvegy fejedelemasszony. Az ifju pár boldogsága. Tervek Erdély meglátogatására. Henriette halála. Temetési előkészületek. Bisterfeld és Kemény vigasztaló levelei. Zsigmond igyekezete, hogy bánatát feledje. Henriette temetése Sáros-Patakon. Zsigmond utazása Erdélybe. Fogadtatása Rhédey Ferencznél. Beérkezése. Igyekezete, hogy Wesselényi Ferencz törekvéseit meghiusíthassa. Megbetegedése. Halála. Eltemettetése. Medgyesy «Hármas jajja». Zsigmond fejérvári monumentuma.

Az özvegy fejedelemasszony egész lélekkel csüngött azon, hogy Zsigmond herczeget mennél elébb megházítsa. Maga Zsigmond óhajtotta ezt s a tervnek a fejedelem is meg volt nyerve, kinek mint családfőnek anyjával egyetértve kellett a tárgyalásokat a küludvaroknál vezetni. Dánielnek s utóbb Mednyánszkynak 1649-iki németországi utazása csak egyszerű puhatolódás volt: hivatalos megkérés, kötelező igéret egyik részről sem történt. Csak Bisterfeld folytatta a levelezést külföldi barátaival, azonban ő sem hivatalos minőségben, hanem mint a család barátja, ki inkább tudakozódott és kérdett, mint igért és biztatott. A Kozákországra vonatkozó tervek felkarolása s ezzel kapcsolatban az Irén kezéért folytatott alkudozások következménye volt, hogy a család legalább pár hónapig németországi házasságra nem gondolt s arról egyelőre lemondott. De Németországon ez újabb fordulatról nem birtak tudomással s Bisterfeld ügynökei még mindig egyengették egy ily házasság útját.

Mednyánszky legtovább tartózkodott Károly Lajos pfalzi őrgrófnál. A házasság kérdése ott szóba jött s az őrgróf nem mutatta magát idegennek az eszmétől, hogy Zsigmond valamelyik német herczegasszonyt vegye nőül. Úgy látszik ő azt látta volna szívesen, hogy Zsigmond az ő unokahugát, Pfalzi Frigyes választó fejedelemnek s az egykori cseh királynak legkisebbik leányát, Henriette-t jegyezze el. Rangra s családi összeköttetésre nézve a herczegnő megfelelt a Rákóczyak igényeinek, mert ennek atyja a már elhúnyt pfalzi Frigyes az egykori cseh király régi német fejedelmi ház sarja volt, míg anyja I. Jakab angol király leánya még most is élt. De a szegény asszonyt megtörte a balsors: férje száműzetésben halt meg s testvére I. Károly angol király a vérpadon vérzett el. Megtörve, vagyonban alászállva nagyon kevés hozományt adhatott leányával: s a hajdan oly hatalmas és kevély királylány épen nem volt idegen oly házasságtól, mely ennek rangjához mért életet biztositott.


30. KÁROLY LAJOS PFALZI VÁLASZTÓ FEJEDELEM ALÁIRÁSA.


Pfalzi Henriette mellett Bisterfeld egyik barátja[311] melegen ajánlotta a nassaui gróf János Lajos leányát. A gróf maga catholizált, de neje – egy lippei grófné – hű maradt protestans vallásához s leányát végrendeletében a dillbergi grófra bizta, ki őt udvarában tartotta. A gróf unokatestvére volt Vilmos oraniai herczegnek, s leánya épen ezért az oraniai herczegnő nevét viselte. A herczegnőt szépnek (de ez nem volt igaz), kitünő nevelésűnek s gazdagnak mondák – s úgy irták, hogy kezének megnyerése nem tartozik Zsigmondra nézve a lehetetlenségek sorába.

De Zsigmond, a mint a moldvai vajdával megindúltak a tárgyalások, egyikre sem gondolhatott: noha az egyiknek arczképe, cserében az övéért, melyet Mednyánszkytól küldött ki, a pfalzi Henrietteé, megérkezett. A kép szép nőt mutatott, azonban Horváth, a herczeg könnyűvérű titkára, ki a múlt évben a második követséggel volt künn, azzal vigasztalta urát, kinek a kép megtetszett, hogy «nem üti az eredetit».[312] De mint csacska ember mások előtt is hasonló módon nyilatkozott, tele tölté azzal az udvart s végre is el kellett hallgattatni,[313] nehogy ennek a gyöngédtelenségnek hire menjen s a ház jó viszonyát a német udvarokkal megzavarja, a mi pedig a Fejérvárt tartózkodó ügynökök útján megtörténhetett volna.[314]

Ez pedig igen kellemetlenné tehette volna a helyzetet akkor, midőn a moldvai vajda leányával tervbe vett házasság már elejtetett s az özvegy fejedelemasszony a németországi udvarokkal múlt évben kezdett tárgyalások fonalát újra fel akarta venni. Az «orániai» felől Bisterfeld újabban kapott hireket: az özvegy anya – irá neki Van Dyck – bár leányát több felől kérik, jobb szeretné Zsigmondot s maga a választó is e mellett van. Épen ezért Van Dyckot el is akarta küldeni Patakra, de ennek útja elmaradt, mert neje megbetegedett.[315] Zsigmond azonban erre nem akart, legalább egyelőre nem akart gondolni: «belgiumi felől most is irták, ha kell, nem leszen másé; kellene is pedig egyébképen – csakhogy rút, az mint mondják».[316] Azután sápkóros. «Hát aztán? kelt ki az öreg Bisterfeld, ebből meggyógyítja a férjhezmenetel. Az én menyasszonyom is sápkóros volt s a mint elvettem, úgy kivirított mint a rózsa. Nem illik fejedelmi s közjóra született emberhez mindent, arczot, kort, szokást, öltözetet apróra kutatni: az közsorsú ifjak dolga.»[317]

Zsigmondot szíve nem ehez, a gazdagabbhoz, hanem a szebbhez, bár szegényhez vonzotta. Ennek pedig sok volt az ellensége. Nem volt elég a Horváth pletykája, hogy nem hasonlít a beküldött képhez – utóbb már azt irták róla, hogy áldott jó teremtés ugyan, de bolond a ki benne bizik, mert a mit tesz, csak kényszerítve teszi.

Ennek a sok mindenféle hiresztelésnek pedig az volt az oka, mert a dúsgazdag magyar herczeget épen úgy, mint az özvegy cseh királyné, az oraniai herczegné is szerette volna megfogni, s ezek ketten és a hesseni grófné, a harmadik, kinek beleszólása volt ezekbe a dolgokba, irigykedtek egymásra.[318] Egész eseményt képezett az anyák közt ez a házassági tervezet s mindenik igyekezett annak eldöntésére érvényesítni befolyását, sőt az oraniai részéről egy ügynök, Kniphausen lovag, le is jött Fejérvárra, míg Henriette érdekében sógora, a kurlandi herczeg küldötte oda követét.

Maga a család is sokat tárgyalt Patakon a fejedelemasszony fiával s bizalmas embereivel, Fejérvárt a fejedelem Keménynyel, Bisterfelddel és Bethlen Ferenczczel. Ha az oraniai s pfalzi udvaroknál nagy volt az érdeklődés, nem kisebb volt a fennirt két helyen is: hisz nemcsak egy élet boldogságáról, hanem a fejedelmi család nimbusának emeléséről is volt szó. S Fejérvárt inkább ezt tekintették. Bethlen és Bisterfeld az oraniai felé hajoltak, kitől jóval nagyobb hozományt s a családi összeköttetéstől is többet vártak: míg Kemény, Fridrik leányát javallotta s votumát nyomós okokkal támogatta. Ez uton nagyobb családokkal jön a ház összeköttetésbe, kik «szabados dispositiójú fejedelmek», s vészes időkben összetartanak s a ház bukott tagjait «ennyi számtalan expensa, pusztulás, sok milliónyi számu embereknek elveszése által is ugyan restituálák, intra exilium pedig gondjukat viselék», míg az oraniai a hollandi respublicától függ. Aztán Friderik leánya «függőségben neveltetvén inkább remélhető, hogy magát alkalmaztatni fogja az ő nagyságok akaratjához és kivánságához: ellenben a másik boldogságban született, neveltetett» s így igénye is több lesz. Ezt ajánlotta a hesseni fejedelemasszony is, ezt a kurlandi herczeg, Henriettának sógora az udvarnál levő követ által, kit Kemény közvetítőnek ajánlott az esetre, «ha Fridericus leányához kezdene kedve lenni» a herczegnek.[319]


31. JAKAB KURLANDI HERCZEG ALÁIRÁSA.


S első sorban ebben nyugodtak meg a herczeg és anyja s György is szivesen járult e megállapodáshoz. Erre czélzott, midőn Zsigmond egy kiválóan szép gyöngyöt engedett át neki. «Ne adja isten, válaszolá köszönete mellett, az kegyelmed gyöngye – érti alatta leendő menyasszonyát – találtassék az tengerben, hanem jelen kéznél kegyelmednél találtassék inkább.»[320] Meg is találta – augusztus elejére már meg lett állapítva a küldöttség, mely annak fölkeresésére indult.

Abban történt megállapodás, hogy a küldöttség, melynek élére Mednyánszkyt nevezték ki, legelébb pfalzi Henriette kezének megnyerésére tegyen kisérletet, s csak ha ez nem sikerülne, menjen az oraniaihoz. Utasítással az özvegy fejedelemasszony látta el Mednyánszkyt. Sietve menjen Krossenbe Elisabetha Carlotta pfalzi választó-fejedelemasszonyhoz. Adja elő, «hogy mind magának electornénak, mind pedig a hesseni fejedelemasszonynak és kurlandi herczegnek» legközelebbről tett ajánlatától indíttatva «elménket és gondolatunkat arra vöttük, hogy ha istentől lészen s oly lehetséges conditiókkal lehet meg, az Fridericus kisebbik leányát, melyet maga electorné cormmendált s az képit is megküldötte, szerelmes fiunknak Rákóczy Zsigmondnak örök házastársul eljegyezzük.» Kérje meg, hogy amint ő volt e dolog fő indító oka, vegye is azt kezébe, – s ha ő nem igérheti meg a lány kezét, tárgyalja a dolgot anyjával. A mi a föltételeket illeti, elébb tudja ki az övékét, s ha ezek tisztességesek lesznek, leköthet Zsigmond halála esetére oly uradalmat, mely évenként 30,000 frtot jövedelmez, pl. Munkácsot, Makoviczát, Sárost, amig ura nevét viseli, de ha azt megváltoztatná, másfélszázezer tallérral elégítik ki. Évenként ötezer tallér zsebpénzt kap, tizenkét német szolgát tarthat; fejedelmi módon fog élni, de királyi pompát nem űzhet, «mert csuffá nem akarjuk magunkat tenni az emberek előtt». Legyen a lakodalom Krossenben, honnan a leányt Magyarország határáig hozzák: Zsigmond itt fogja várni. De a lakodalom határnapját siettessék.[321] A megbizó leveleket az özvegy fejedelemasszony s Zsigmond herczeg külön-külön állították ki. A szokásos udvariassági kifejezések mellett nyomatékkal hivatkoztak az elhunyt fejedelem barátságos viszonyára a brandenburgi választóhoz s kérték ki ennek közbenjárását.[322]


32. ELISABETHA CARLOTTA VÁLASZTÓNÉ ALÁIRÁSA.



33. ERZSÉBET VOLT CSEH KIRÁLYNÉ.


Még jóformán el sem indult a követség, midőn Kniphausen, az oraniai ügynök Fejérvárt neszét vévén a Patakon történő dolgoknak, emlékiratot intézett a fejedelemhez, melyben kifejté, hogy Mednyánszkyt ne küldjék egyszerre Krossenbe s Hágába. Mert ha Krossenben kedvezőtlen választ kap s utját egyenesen az oraniaihoz veszi – az ott bizonynyal rosz vért fog szülni.[323] Későn jött tanács volt: a dolgon már nem lehetett változtatni: de nem is volt szükség rá. Kölnben aug. derekán fogadták Fridrik Vilmos brandenburgi választó s az özvegy brandenburgi választóné Mednyánszkyt – de tárgyalásra csak négy nap mulva került a dolog, mikor őt a föltételek bemutatására szólíták fel. A cancellárral folytatta a tanácskozásokat s már ekkor tisztába jöttek arra nézve, hogy magát a házasságot illetőleg lényeges akadály nem forog fenn. Sőt újabb három nap mulva már a legnevezetesebb pontokat is elintézték, s csak az özvegyi ellátás és rangfokozati kérdés maradtak megoldatlanúl. De a dolog lényegére nézve mégis utasíták, hogy menjen el Károly pfalzi választóhoz, mint a család fejéhez:[324] azonban a választó aug. 24-én meleg hangon válaszolt Lorántfy Zsuzsánnának s Zsigmond herczegnek.[325] «Én azért – irá Mednyánszky, Zsigmondnak – isten segítségéből oda is elmegyek.» El kellett még Krossenről Berlinbe is mennie Elisabetha Carlottához:[326] ott hasonlag szívesen fogadták, s a leány kezét aug. 28-án ünnepélyesen megigérték a herczegnek, aki annyi gazdagságot promittált, hogy az királyok közül is kevés praestálhatná.»[327] Mednyánszky a kedvező választ gyors postával megküldé a fejedelemasszonynak, ki Baksa Istvánt azonnal fia nevében gazdag ajándékokkal visszaküldé: utasítván őt, hogy a Patakon tartandó lakadalom napját máj. 8-ra tűzze ki, a lakadalomhoz szükséges előkészületek rendjét tudja meg, s az ő nevében is üdvözölje a menyasszonyt.[328]

Ez alatt a menyasszony képviselői s a követek folytatták a tárgyalásokat a házassági szerződés pontjaira nézve s okt. 16-án megállapodásra jutottak. A menyasszony részéről Elisabetha Carolina s Károly Lajos pfalzi gróf, a vőlegény részéről az özvegy fejedelemasszony, György és Zsigmond állították ki. A Rákóczyiak az első szerződésben mint római szent birodalmi herczegek szerepelnek: félreértésből s elsietésből egyaránt. A testvérek ugyanis megtették a lépéseket a nyáron Bécsbe küldött Bethlen Ferencz utján, hogy megnyerjék ezen 1645-ben atyjuknak megigért czímet:[329] úgy látszik volt is hatásuk s ezt az erről tudomással biró pfalziak irattak be a szerződésbe. A Rákóczyak valóban királyi bőkezüséget tanusítottak: a Krossenben tartandó menyegző napjára fényes követséget küldenek, melynek fejével az esketés megtörténik 1651 márcz. 25. (új n. ápr. 4). Másnap beadják a menyasszonyi ajándékokat, s azután elindúlnak. A menyasszonyt Boroszlóig az özvegy brandenburgi választóné saját költségén viszi – de ennek két hat lovas kocsija ezután is övé marad. A menyasszony kiséretét teszik az udvarmester három segéddel, két bejáró két segéddel, udvari lelkész egy segéddel, orvos egy segéddel, titkár egy segéddel, két nemes apród, három kengyelfutó, egy szabó, négy kocsis, két lovászlegény, egy fullajtár, egy szakács két kuktával. Az udvarnál lesz egy udvarmesterné két szobaleánynyal, négy udvarhölgy két szobaleánynyal, két szolgáló, egy varrónő, két mosónő – az udvari személyzet főbbjei két és négy lovat tarthatnak. A menyasszonyt az ünnepélyeken a fejedelemasszony utáni hely illeti meg, hozománya 32,000 frtot teend, mely apróbb részletekben fizettetik le. Ellenben Zsigmond évenként hatezer frt tűpénzt ad a menyasszonynak s ugyanannyit a vele levő személyzetnek teljes ellátáson kívül. Egy pont intézkedett a herczegnő gyermektelen halála esetére hozománya visszaadásáról, s az ő ellátásáról, ha a herczeg halna előbb meg. Ha aztán nevét megváltoztatná, százezer tallérral elégítik ki, míg mint özvegynek huszonötezer tallért jövedelmező uradalom biztosíttatott.[330]

Zsigmond herczeg szeptember óta Erdélyben volt. Könnyebben esett neki, hogy itt várja be a követeket s családjával egyetértve határozzon a szerződés egyes pontjai felett, melyek ratificálása mindkét félre nézve fenn volt tartva. A szerződés részleteiről futárjai már értesítették s az első levelet menyasszonyának deczember 2-án irta: «irigylem e levél sorsát, mely kedveltséged arczát hamarabb fogja szemlélni; bár nincs szó, mely érzelmeimet igazán tudná tolmácsolni, vigasztalom magam azzal, hogy ezek lesznek szerelmem tolmácsai».[331] Ekkor tájt kapta az első szerencsekívánatokat: sógorától a kurlandi herczegtől meleg hangon írt sorokat[332] s Radzivill herczegtől.[333] Mednyánszky decz. 5-én megérkezett[334] s most módjában állt a családnak a pontok felett határozni.

Mednyánszkynak nemsokára ujra útra kellett indulnia. Újabb és igen kényes természetű megbizatás várt rá. Ezekről a tárgyalásokról a császár hivatalos értesítést még nem kapott: bár arról széltében beszéltek ott és Felső-Magyarországon. Már tudomása van a dologról a császárnak – irta a primás a fejedelemnek[335] – «melynek hogy kegyelmed elejét vegye és dissvadeálja, igen jónak ítélem». Figyelmezteti, hogy a pfalzi ház ellensége a császárnak s ha meg is kegyelmezett neki, maradt még a régi gyülöletből. Zsigmond pedig a császár szárnya alatt áll. Vegyen példát Bethlen Gábor házasságáról: ki költi most «vagyona seprejét?» Ez ellenséges indulatot, mely bizonynyal Bécsben is megvolt, enyhíteni s megszerezni Györgynek a kimehetési engedélyt a magyar király területére, ez volt a Mednyánszky feladata. «Nem az mi jónkért difficultálják kegyelmed házasságát – irja a fejedelem testvérének – hanem erősödni látván, neheztelik».

Mednyánszky jan. 8-án 1651. indult el Fogarasból[336] magával vivén az özvegy fejedelemasszony és Zsigmond leveleit, s útközben Szamosujvárt Györgytől is átvevén az övéit. Ő most csak az előleges tárgyalásokkal volt megbizva: mentse a késő értesítést azzal, hogy a törvények nem tiltják el a magyarországi embert attól, hogy külföldre ne küldjön követeket s «hogy bizonytalan levén a dolog, nem illett idő előtt czégért tenni benne»,[337] azután kérjen útleveleket a Krossenbe küldendő követek számára[338] s végre Györgynek engedélyt, hogy magyar területre kimehessen.[339] Bármennyire kellemetlenül érintette is ez ügy az udvart, azt épen nem árulta el, de György kijövetelére nézve azt jegyezte meg a császár, hogy a kozákok ez idő szerinti mozgalmaival szemben nem tanácsos az országot gondviseletlenűl hagynia.[340]

Zsigmond pedig szorgalmatosan tette a menyegzőre az előkészületeket. Gondoskodott leveles-színek, «paloták» emeléséről a tömérdek meghivandó számára. Padányi, Dalmady, Jakabfalvy, Baksa, Ispán és több kamarások szerte jártak bevásárlások eszközlésére Krakóba, Bécsbe; ez utóbbi helyre küldte az özvegy fejedelemasszony német szabóját is hasonló czélból.

Épen ez időben érkezett Krossenből egy titkár Fejérvárra, magával hozván a mult évi decz. 15-én (r. n. 5.) ratificált szerződést. A választóné s a pfalzgróf jelentéktelen pótlásokat tettek hozzá: «a menyasszony az summát kezéhez vévén, többet nem fog kívánni az bátyjától, a birodalmához sem tartja közit, mig az fiúág leszen,»[341] s a 26,000 tallér jövedelmet az özvegynek saját javaikból is biztosítják.[342] A családnak nem sok kifogása volt e pontok ellen: febr. 16-án magok is ratificálták, de a pfalziak példáján indulva, magok is nehány pontot tettek belé, hogy pl. a menyasszony hozománya ne olyan hosszú időközben fizettessék ki, s ezenkívül leginkább olyanokat, melyek a pfalziak követeléseit a magyar törvényekkel összhangba hozták.[343]

A Krossenben tartandó jelképes házasság napjáúl márcz. 25-ike volt kitűzve. Az oda küldendő követség tagjaivá Rhédey Ferencz, Berényi Ferencz és Mednyánszky György voltak kinevezve oly módon, hogy a jelképes esküvést az első hajtsa végre. Ugyanakkor elküldettek a meghivók a császárnak, nádornak[344] a lengyel királynak és főuraknak, magyarországi főuraknak, városoknak s Erdélybe is minden felé.[345] Külön követeket küldtek a Kurlandihoz, Hessenihez; Zsigmond és György külön írtak a menyasszonynak, az anyának, a pfalzinénak, a választónak a többi rokonoknak – szóval a fejérvári és pataki irodák caligraphjainak elég dolguk akadt.[346] De alig indultak el Rhédeyék, midőn a fejedelemnétől levél érkezett, mely «lehetetlennek irja lenni, hogy most lakodalmazzanak» egy rokonuk halála miatt – s ezért új határidőt kelle kitűzni. Május 9-ében állapodtak meg s most a haladékot a császártól elkezdve a többi meghivottakkal mind kellett tudatni:[347] miután ennek következtében az Erdélyben tartandó mennyegző napja is későbbre, junius 26-ára halasztatott, értesítni kellett Rhédeyt is, ki a ratificált szerződést magával vitte, hogy ne nagyon siettesse útját: inkább Rovnán álljon meg nehány napig, nehogy korán érkezzék ki.


34. A HÁZASSÁGI SZERZŐDÉS UTOLSÓ LAPJA.


Márcz. derekán maga Zsigmond is kiindult Erdélyből Patakra, hogy az előkészületeket személyesen vezethesse,[348] s az üdvözlő iratokat – melyek egész halmazzal érkeztek – átvehesse.[349]

A menyegzői követség gazdag ajándékokkal Györgytől, Zsigmondtól, az özvegy fejedelemasszonytól a menyasszonynak, testvéreinek, anyjának kiérkezett Krossenbe s a benyomás, melyet a követség fellépése s az ajándékok tettek, egészben igen kedvező volt. Az esketésnél május 14-ikén Rhédey képviselte Zsigmondot s ugyan ő foglalt helyet a menyasszony mellett e czélra felkészített ágyon a házasság végbemenésének jeléül. Az anya, a pfalzi grófné, Károly Lajos személyesen jelen voltak: a brandenburgi választót két tanácsosa Knesebeck Tamás és Kleist Ewald képviselték.[350] A nászszerződést máj. 14-én látták el hitelesitő záradékkal, a menyasszony nővére s a pfalzi grófné meleg hangú leveleket irtak a vőlegénynek s rokonaiknak, hogy a két ház: a pfalzi és Rákóczy ház ez új frigyét tegye a mindenható tartóssá s a maga dicsőségére szolgálóvá.[351] S aztán a menyasszony s ennek kísérete jun. 12-én megindultak a szerződésben megállapított mód szerint 8 kocsin 300 lóval az anhalti herczeg kíséretében Boroszlón át a magyar határszélre.[352]

A lakodalom jun. 26-ra tüzetett ki:[353] de nem lehetett teljes családi ünneppé, úgy mint Zsigmond szerette volna. Testvére György nem vehetett személyesen részt abban. Épen ez időben folytak a tárgyalások a kozákok és Chmelnicki követeivel, kik azzal a szándékkal jöttek udvarába, hogy a kozák királyságot felajánlják neki. Ők hajlandók – mondá a főkövet – még megalázó békét is elfogadni a lengyelekkel, csakhogy ő vegye a közvetítést kezébe. A fejedelem Kemény, Bisterfeld s Csulay a püspök votumait kérte ki s bizodalmasan Zsigmondnak is írt: «nem emelkedésünket nézzük, mint inkább Lengyelországról akarjuk elfordítni a romlást, meggátlani a keresztyén vér ontását. Mondja meg ő is mint szeretett és meghitt testvér őszintén, mutassa ki ezzel ragaszkodását – különben nagy számadással tartozik istennek, hazájának».[354] Maga Zsigmond s az özvegy fejedelemasszony jó eleve belenyugodtak Rákóczy Györgynek s vele együtt nehány főurnak otthon maradásában.[355] De nejét junius 14-én útnak indítá György igen szép nyusztbéléssel, «nyereségnek tartanók – irá – ha kegyelmednek kedvét találnánk vele».[356]


35. CSULAI ÉS BISTERFELD VOTUMÁNAK ALÁIRÁSA.


Azok közt, kik nem mehettek ki s kiknek távolmaradását sajnálta Zsigmond, volt Bisterfeld és Kemény János. Mindkettőt a kozák tárgyalások tartották vissza: ez utóbbi már el is indult, midőn a fejedelem visszahivatta. «Bár ne tánczolhattam, csak beszélhettem volna – irá ez utóbbi – Nagyságoddal és ott leendő becsületes rendekkel, noha a lábom fortélyoskodik». «Nagyságodat alázatosan kérem távolról ismerkedtessen meg a herczegasszonynyal, kinek szolgálatára fekete köntösben indultam mind feleségestől». Maga helyett fiát küldte: «ottan csak a frauczimereknek tányérok törlésében szolgáltasson Nagyságod vele».[357]


36. KEMÉNY JÁNOS ALÁIRÁSA.


A császár Kisdy Benedek egri püspököt küldte mint képviselőjét a lakadalomra.[358] A lengyel király, ki már ekkor maga is táborban volt, Pleszenicei Fredro Andrást küldte helyetteséül.[359] De maguk a lengyel főurak közül is alig mehetett el valaki: az ország szine-java a sokoli táborban volt, felkészülve várva a kozákok és tatárok támadását. Ulászló Ostrogi herczeg krakkai palatinus,[360] Lubomirski a marsal,[361] a kulmi püspök,[362] Potocki Miklós a krakkai várnagy,[363] Wielopolski János[364] üdvözlő iratokat küldtek: ez utóbbiak a táborból, sajnálatukat fejezve ki, hogy nem lehetnek jelen, a haza iránti kötelesség s fejedelmi parancs tartja őket vissza.

De azért rengeteg nép volt Patakon jelen. Jun. 26-28. közt három napig tartott a menyegző, s a felékesített termekben, frissen emelt leveles házakban a vidám ebédeket, melyeken folyt a jó hegyaljai, tánczok váltották fel. Bizonynyal Kemény János fia sem szorult a Frauzimmerek közé – ott lehetett ő az apródok közt, kik a menyasszony-táncznál a szövétneket tartották. Az ajándékok bemutatása s viszonzása mintegy emlékeztetőül a víg napokra, zárta be a mulatságok sorát, mire a vendégek szétoszlása következett.[365]

Zsigmond magára maradt nejével, kit amint megismert, őszintén és bensőleg megszeretett. Megszerette a szelid, engedelmes odaadó nőt az özvegy fejedelemasszony is, aki pedig némi bizalmatlansággal fogadta, valószínűleg a házassági szerződés megkötésének peripatetiái miatt. «Német humorú», nagyravágyó, fényűző nőt várt, s talált egy szerény, engedelmes, kedvét kereső leányt.[366] Egészen felvidult ő is, látva gyermekei boldogságát. Nemsokára magukra hagyta őket, hogy élvezzék együtt a mézes heteket. De a szegény fiatal asszony csakhamar betegeskedni kezdett. Lázt kapott, mely eleinte nem volt erős:[367] de utóbb nagy erővel lépett fel. Tervbe volt véve, hogy Zsigmond kiviszi Erdélybe bemutatni Györgynek, de már aug. végén el kelle az utazást halasztania. «A mi bemenetelünk édes bátyám uram mikor, merre légyen, semmi bizonyost nem tudok irni, kiváltképen addig, mig az én betegem meg nem gyógyúl. Mert nincsen úthoz való ereje, néha egy nap kétszer is leli a hideg».[368] Azután ismét jobban lett, s az Erdélybe menetel tervét újra felvették. Abban állapodtak meg, hogy György és neje Tasnádig jőjjenek ki s október közepére ott várják be Zsigmondot és nejét:[369] «az áerváltoztatás – irá György – bizonnyal higyje kegyelmed, használ ő kegyelmének».[370]

A fiatal asszony betegeskedése az özvegy fejedelemasszonyt visszavezette Patakra. Együtt tettek kirándulásokat a szomszéd falvakba,[371] Henriette ilyenkor egész kedvteléssel nézte azokat a szép és kies helyeket, melyek már az ő birtokai is. Utolsó ilyen kirándulásuk volt egy mulékony jobbanlét után Somlyódra: de a mint onnan visszajöttek, a láz még rohamosabban lépett fel, mígnem teljesen erőt vett a fiatal asszony gyönge egészségén. Szeptember 28-dikán, a víg és zajos lakodalom utolsó napjának harmadik havi fordulóján, reggel 8-9 óra közt, hosszas szenvedés után, de csendes halállal kimúlt. «Mely nekünk – irá Lorántfy Zsuzsánna – minemű nagy keserűségünkre és szomorúságúnkra legyen, meg nem tudjuk írni Kegyelmednek, holott mi szintén elégségesképen megnyugodtunk vala mind egymás között való istenes életekben s mind egymáshoz való szeretetekben.»[372] Azonnal gyors postával értesíté az elhúnytnak anyját s többi rokonait, kiktől rögtön jött is vigasztaló válasz: «ne zavarja meg e váratlan halál – irák – a két ház frigyét».[373]

A csapás Zsigmondot egészen leverte. «A jó istennek – irá Klobusiczkynak egy hónappal a halál után – így tetszett s így kell lenni. Én, tudja isten, éltemet már semminek tartam.»[374] Hijában vigasztalta testvére: «mivel nem ember, hanem isten vette el, nincs kivel tusakodni. Kérjük is a felettébb való szomoruságnak hagyjon békét, avval semmi hasznot nem szerez, fel sem támaszthatja»;[375] hijában írt hozzá Kemény gyöngéden, tartózkodva: «szomorú állapotjának meggondolásából»;[376] hijában szólt keményen, feddőleg öreg barátja Bisterfeld: «félek, hogy az én szomorúságom Nagyságodat is el fogja lepni, de azt, mit bánatom enyhítésére felhozhatok, magam megerősítésére sorolom elő. Tudja Nagyságod, hogy az Atya akarata nélkül hajszálunk se görbül meg; tudja, hogy a kegyesnél a rosz is jóra változik s isten kegyelméből nyomorúságunk dicsőségünkre fordúl. Irigyeink örüljenek sebeinknek, ellenségeink diadalmaskodjanak, – de él még az, ki őket meg fogja zavarni. Mérsékelje hát bánatát s tartsa meg magát a keresztyén világnak: az a szent és buzgó lélek lesz isten előtt szószólója.»[377] «Mérsékelje Nagyságod bánatát, az nekünk, az egyháznak, a hazának kárunkra lehet – szükségünk van életére».[378] Hijában intették anyja, környezete, – mélyebb, fogékonyabb kedélye mellett, csak az időtől s munkától várhatott enyhülést.


RÁKÓCZY ZSIGMOND EGYIK UTOLSÓ LEVELÉNEK HASONMÁSA.



37 ERZSÉBET VÁLASZTÓNŐ ALÁIRÁSA.


S valóban egész lélekkel munkára adta magát. Felvette levelezései fonalát, bejárta uradalmait. Egy Svédországból jött követtel, Schüttevel tárgyalt s azt testvéréhez, Györgyhöz utasítá:[379] «csak mint privatus úgy megyen, irá ennek, vagyon commendatoriája királytól, nagy ember Svecziában, Konstantinápolyba akar menni».[380] Gondoskodott, hogy a pataki iskola a maga idejében megnyittassék.[381] Figyelemmel kisérte a felső-magyarországi urak törekvéseit György ellen, a lengyel-kozák háború újabb fordulatát, ezek legyőzetését s a gyalázatos békét, melyre a lengyelek a kozákokat kényszerítették s mindezekről pontosan értesíté a fejedelmet. De mind ez inkább kábítá, mint megnyugtatá s egy-egy odavetett szó mutatta erős bánatát. «Ha olyan bolond, istentelen, átkozott ember volnék is, mint azok, kik üdvözült feleségem megétetését gondolták, másokon probáltam volna azt a mesterséget, nem ő rajta szegényen» – irá Klobusiczkynak, ki e hiresztelésekről értesíté.[382]

A mi mégis leginkább érdekelte, a mi el tudta foglalni, az a temetési előkészületek vezetése volt. Ő és anyja úgy akarták, hogy rangját megillető fénynyel menjen a szertartás véghez. Gondoskodtak, hogy az összes német cselédség gyászruhát kapjon, elegendő bársonyt s selymet hozattak e czélra Krakóból, valamint koporsóra, s két castrum dolorisra. Két egyházi beszédet, négy alkalmi szónoklatot tűztek ki s szétküldték a gyászjelentéseket mind azokra a helyekre, hová fél év előtt lakadalmi meghívót irtak.[383]

A milyen víg volt a lakodalom egy fél év előtt, olyan szomorú volt a temetés Patakon decz. 10-én. Lorántfy Mihály, a fejedelemasszony atyjának hamvai mellé temették[384] a szegény, korán elköltözött Rákóczy Zsigmondnét. Egyszersmind gondoskodtak, hogy hamvai fölé a sárospataki templomban díszes emlék emeltessék, melyet Krakóban rendeltek meg. A német cselédséget pedig mindjárt temetés után visszaküldték tisztességesen, a szükségesekkel ellátva.[385]

Zsigmond lelkében mélyen meg volt rendűlve. Amint a kábultságból, melyet e váratlan csapás ejtett rajta, magához tért, igyekezett összeszedni erejét, de ez nehezen ment, Addig, míg ott helyben van, hol minden tárgy eszébe juttatja azt kit elvesztett, gyökeres fordulatot nem is lehetett várni kedélyállapotában. Ezt be is látta a család, s épen ezért teljes igyekezetével azon munkált, hogy mennél elébb eltávoztassák onnan, lehetőleg a temetés után; aztán hogy munkával, a közdolgokban való részvétellel úgy elfoglalják, hogy ne jusson ideje bánatára gondolni. A váradi kapitányság, Erdély első hivatala nem volt véglegesen betöltve: György – mint láttuk – korábban fel is ajánlotta azt neki, de ő nem vállalkozott hosszabb időre kimenni Erdélybe s elfogadni a kapitányságot.

A mint vége volt a temetésnek, anyjával elindult Erdélybe. Útközben Rhédey Ferencznél töltött egy éjt s, fogadta a váradiak vigasztaló követségét. Onnan Váradot oldalt hagyva, a Kőrös útjára ment, Bánffi-Hunyadra, Örményesre, Görgénybe s végre Fogarasba.[386] Belenyugodott abba, mit eddig nem akart elfogadni, hogy felveszi a váradi kapitányságot, s a fejedelem ki is hirdette 1652. febr. 8-ra az országgyűlést, melyen azt felajánlotta volna neki. Csak úgy, mint Patakon, Zsigmond Erdélyben is munkában keresett elszóródást. A közigazgatás sajátsága volt, hogy minden fontosabb közügyről a tanácsurak irásban küldték be votumaikat. György ezek felől eddig is levelezett Zsigmonddal s bár szavára sokat tartott, levélváltásuk nem volt hivatalos szinezetű. Most már tüzetesebb votumokat küldött, s oly kimerítően nyilatkozott, mint akár egy tanácsúr. De ez időbeli levelein bizonyos keserűség, sötét világnézlet vonult el. Azoknak a felsőmagyarországi uraknak, kik családja régi ellenségei voltak, jóhiszemüségében soha sem bizott – most a valónál is sötétebbnek látta a jelent: «bizony dolog jó Klobusiczky uram valóban romlásra indult az szegény Magyarország, minden felől pusztúl, nincsen oltalmazója».[387] S viszont testvérének: «az oda való dolog miben legyen, már érti kegyelmed édes bátyám uram s nyilván kitetszik, azon mesterkednek, miképen kaphassanak belénk, s arra pedig mi adnánk alkalmatosságot, elunván sokára az sok illetlen s törvénytelen cselekedeteket».[388] Hogy Wesselényi fonta a hálót a Rákóczy ház megbuktatására, abban igaza volt s tárgyalásairól az egri és budai basával tudott is valamit – de máskor aligha tette volna ennek meghiusítására azt, mit most tett: egyenesen számon kérte Wesselényitől, «ki akaratjából cselekszi, császár hírével-e?»

Ez az ő utolsó eddig ismert levele: 1652 jan. 12-ről. Ekkor már benne volt a végzetes kór: hiában fáradozott, benne volt már az. A munka, bár mennyire erőltette is magát, nem adott elszóródást s a könyvek, melyeket Bisterfeld által folyton hozatott, nem tudták elfordítni gondolatát a kedves halottól. Eleinte csak szemfájásról panaszkodott, utóbb azonban láz támadta meg, mely leverte lábáról s csakhamar himlővé fejlődött ki, de anélkül, hogy kiüthetett volna. Így a betegség rohamosan erőt vett rajta. Február 4-én déli 12 órakor, még az országgyűlés összeülése előtt «megadta lelkét az ő teremtő istenének».[389]

Anyja is Fogarasban időzött. Azzal a páratlan lelki erővel, mely e rendkívüli asszonynak tulajdona volt, fogadta ezt a legnagyobb csapást, mely anyai szívét érhette s hozzá látott a temetési előkészületek megtételéhez. De a szegény anyának «isten keserves lövöldözése kitött tárgyának»[390] nem volt elég e próba – míg Zsigmond a terítőn feküdt, azon kelle remegnie, hogy másik fiát, Györgyöt is elveszti. A fejedelem is elkapta a himlőt s mire a rendek Fejérvárt összeültek, a betegség súlyos jelleget öltött. Néhány napig aggodalom és várakozás közt szünetelt a tanácskozás – de lassankint György baja enyhülni kezdett. Hozzá fogtak tehát a tanácskozáshoz s mindenek előtt részvéttel emlékeztek meg az elhunyt Zsigmondról, azután hálát adtak istennek, hogy a fejedelmet «mint amaz istenfélő Ezekiás királyt, majd a koporsónak ajtajáról megfordítá»[391] s fiát, Ferenczet, megválaszták utódjává.

Ez alatt az özvegy fejedelemasszony, a bánatos anya, fáradni nem tudó lelki erővel folytatta a temetési előkészületek rendezését s a temetés napját ápril 28-ra tűzte ki.[392] Fejérvárt azon a helyen, hol az öreg fejedelemé állt, emelkedett kedves fiának, Zsigmondnak is castrum dolorisa. A temetés a kitűzött napon megtartatott, s a szegény oly ifjan elhalt herczeg a «fejérvári öreg egyházban édes atyja temetőhelyében, az egész ország jelenlétében nagy solennis pompával temettetett vala el»[393] gyermekkorában elhúnyt testvére Ferencz mellé.

Az egyik gyászbeszédet felette Medgyesy mondta. A szent leczkében, melyet felvett, szomorú jóslat volt «takaríttattál te atyáidhoz a te koporsódban békességben, hogy ne lássák meg a te szemeid azt a gonoszt, melyet én hozandó vagyok e hely ellen». Az egész egy intés volt a nemzethez, hogy térjen meg bűneiből, ha nem akarja magára zudítani isten méltó haragját. «Gyenge épületünk mellől – végzé szavait – elvétetett a jó támasz, nekünk már csak a sok félelmet, remegést, szerelmesidnek a nagy kívánságodat, mindeneknek boldog jó emlékezetedet hagyod».


38. A HÁRMAS JAJ CZÍMLAPJA.


Valóban jó emlékezetet hagyott maga után s egy ürt, melyet senki sem tudott a családban betölteni. A jóslat, mely a Medgyesy által felvett szent igékben foglaltatott, szomorúan beteljesedett. A monumentumok, melyeket Lorántfy Zsuzsánna férjének s fiának emeltetett, hat év mulva a tatárok által kiraboltattak, utóbb a XVIII-ik század elején kivetették a fejérvári templomból. Az a harmadik monumentum pedig, melyet Zsigmond nejének a pataki templomban készíttetett, már elébb 1671-ben kidobatott. Sírköveiket összetörték, zászlaikat összetépték – emlékeiket nem semmisíthették meg. Megőrzé az idő: mert híven szolgálták a haza s a nemzet ügyét.


39 MONUMENTUM TÖREDÉKEK A FEJÉRVÁRI TEMPLOMBAN.







BEFEJEZÉS



40. RÁKÓCZY ZSIGMOND ÉS NEJE CZÍMERE.


E KÉT, egymást oly gyorsan követő halálozás Európa szerte mély részvétet keltett. Egykor a család egyik nagyobb viszálya alkalmával, a már agguló, ideges Bisterfeld, bosszantva az események által, de nem fontolva meg szavai horderejét, azt a jóslatot ereszté ki ajkán, hogy egy év se telik el s vagy a herczeg, vagy a trónörökös, de valaki közülök a haragvó Isten áldozatául fog esni. Ha az öreg Bisterfeld akkor csak sejtette volna is, hogy a mit ő mond, az kettősen fog teljesedni s épen azokon, kik szívéhez oly közel állottak s ha talán később e levelére gondolt, bizonynyal el kellett szorulnia szívének. Hisz az ő reménye, az ő várakozása, az ő büszkesége, az ő legjobb barátja volt az, kit visszaadott az anyaföldnek. Szomorú végzete volt ez a Rákóczy családnak; első nagyobb mérvű csapás, mely emelkedése diadalmas útában megállítá. A csapások egész sora követte azt, s a szegény özvegyre, ki Zsigmondban kedvencz fiát siratta, a megpróbáltatások hosszú sora várt. A név varázsa és traditio azután sem engedék, hogy arról az útról, melyet az öreg fejedelem megjelölt, letérjen a család mindaddig: míg ennek a küzdelemnek áldozatúl nem esett.

Comeniustól maradt fenn egy kis röpirat, mely bizonynyal a Zsigmond halálát követő legközelebbi években készült s mely az akkori társadalomnak meglehetős szomorú képét adja. «Ebben a Bábel tornyában – mondja igen találólag, – ötféle nemzetiség – van, melyek, ha a latin nyelv nem volna, meg se értenék egymást. Hát nincs-e ez hátrányára a közboldogságnak? – Oh szeretett magyarom ilyen a ti házi egyetértéstek. Ha van hely e világon, hol ármány s irigység uralkodik: bizony nálatok van az. S ti csak a magatok hasznát nézitek, nem a közjót. Mennyi törvényetek van, mely mind arra szolgál, hogy a buta népet járomban tartsátok. S még arra sincs érzéketek, hogy a ti idegen királytok jármot készít nektek. Férfiaitok, asszonyaitok tunya életet folytatnak; nem érdekelnek a finomabb mesterség, művészetek. Bővében vagytok mindennek s mégis mennyi a koldús köztetek. A nevelésre nincs gondotok; egész Magyarországon nincs olyan iskola, melyben magyar nyelvet tanítanának; s aztán a vallástok se sokkal jobb a bálvány-imádásnál.»

Bizony szomorú kép ez, melyet Comén rajzol s még szomorúbbá teszi alapos kimutatása, hogy ez a nemzet jó tulajdonai s egészséges hajlamai daczára van így. A hanyatlás e képének sok részletét meg lehet magyarázni. De kétségtelen, hogy egyik sem volt azok közt olyan, mély orvosolható ne lett volna. Comén e könyvét Rákóczy Györgynek mutatta be. Vajon nem a Zsigmond életében, az első impressiók alatt, melyeket Magyarországon szerzett, fogamzott meg benne megírásának gondolata? Nem hihette-e méltán, hogy mivel Zsigmondban a szép és nemes s általában a haladás iránt erős fogékonyság volt, egy ilyen határozott szó nagy hatással lett volna rá? Hisz a Comén iskolájának felállításánál mily gyorsan tudott határozni s mennyi bőkezűséggel teremtette elő mindazon eszközt, melyet ez szükségesnek mondott. Olyan emberben, ki maga is egy kis dynasta s kinek példája és működése egy nagy terület sorsára bír befolyással, a szép, igaz és nemes cultusa megbecsülhetetlen tulajdon.

Mert daczára, hogy korával és tapasztalataival arányban nem álló politikai bölcsességgel nem bírt: fogékony és élénk elméje sok tévedéstől megóvta és sok fontos kezdeményezésre képessé tette volna.

Természettől nyert fényes tehetségeit a gondos nevelés s figyelmes oktatás fejlesztették: s minden tulzás nélkül mondhatjuk, hogy jobb volt koránál. Örökölte a Rákóczyak minden jó tulajdonát, azon gyarlóságok nélkül, melyek ezek népszerűségének ártottak. Kitartó és megfontoló volt mint atyja, ennek makacssága és szenvedélyessége nélkül. Barátságos, szivélyes volt, mint az öreg Zsigmond, de fiatalsága daczára jobban meg tudta válogatni, kit bocsásson közel szívéhez, mint a vén fejedelem. Tartott családjára, mint minden Rákóczy, de a fejedelmi vér soha sem nyomta el benne az embert, mint néha az öreg Györgyben. Becsülte a tudományt, csakúgy mint ezek, de nemcsak másokban mint ezek: maga is a legkomolyabban foglalkozott a tudományokkal. Erős kritikát gyakorolt magával és másokkal szemben, mert a megfigyelő érzék ki volt benne már mint ifjúban is fejlődve, s épen ez és nem a természettől vele született szenvedélyesség okozák olykori összeütközéseit. Anyja vére folyt ereiben: a kiben hitt, ahoz szive egész melegével ragaszkodott.

Volt valami megnyerő egész lényében s ez tette családja, környezete kedvenczévé. Bátyját, mint a fejedelmi szék örökösét tisztelettel halmozák el; őt, mint fejedelmi erények tulajdonosát becsülték, szerették. A hova csak ment, vidámságot terjesztett maga körül, feszesség nélküli megjelenése, barátságos modora, keresetlen, bár olykor a csípősebb tréfától sem irtózó társalgása megtalálta az útat az emberek szívéhez. Lényének felsőségét nem érezték, akikkel érintkezett s ha mégis önkénytelen hódolattal fordultak felé, ez nem az uralkodó fiát, hanem az embert illetté.

Talán az élet küzdelmei, tapasztalatok, csalódások más irányba terelték volna az egyenletesen megindult fejlődést. Talán egyik vagy másik kisebb gyarlósága, melyet önuralkodása meg tudott fékezni, meg is billentette volna az egyensúlyt: ki tudná ezt megmondani? Az élet útai kiszámíthatatlanok s olykor sokáig elfojtva tartott szenvedélyek nagy erővel törnek ki. De a bölcsészet cultusa erős garantia, hogy a küzdelmes csatából a jobb tulajdonok kelnek ki diadallal. És Zsigmond philosoph volt; nyugodt, higgadt önmérséklettel biró philosoph. Ez védte meg fiatalsága erős megpróbáltatásaiban, s bizonynyal védte volna később is, gyengeségei daczára.

Mert voltak gyöngéi; szeretett például élczelni. Gyöngeség volt tőle nem gondolni meg, hogy társadalmi állása megvédi őt a sértett fél megtorlásától. Szeretett hivalkodni tudományával. De nem tiszteletre méltóbb-e az, ha inkább ismereteivel, mint borivó képességével kérkedik; a mi pedig abban az időben divatos dolog volt. Úgy tetszik, volt benne egy kis pedanteria is. Ezt megbocsáthatjuk neki azért, mert ez leginkább rendszeretetben és pontosságban nyilatkozott. De e gyengeségeket mennyi ragyogó tulajdona ellensúlyozta! Nyílt és világos esze volt. Fogékonysággal birt a szép és nemes iránt; mély vallásos érzése, erős hazaszeretete voltak igen sok tettének önzéstelen rúgói s még szabadságszeretete sem állott egyedül a nemesi kiváltságok feltétlen tiszteletében. Rendkivül sokat dolgozott; gazdaságát, a kezére bízott területet maga kormányozta s még abban az időben is, míg atyja élt, de azután hogy önállóan vezette ezek ügyeit, a szigorú törvényesség ridegségét lehetőleg enyhítette. Volt némi hajlam benne az utópiák iránt; amint kozák királysági törekvései hajótörést szenvedtek, felvetette testvérénél az eszmét, nem volna-e jó a szepesi városokat kiváltani Lengyelországtól? Biz azt fegyver nélkül nem adják, válaszolá az e kérdésben practikusabban itélő testvére. Eszményi iránya daczára az élet gyakorlati szükségei iránt érzékkel birt. Legfényesebb bizonysága ennek a pataki iskola, melyet ő teremtett európai iskolává, sőt olyan minta intézetté, melytől mások vettek példát akkor, midőn ez már maga is hanyatlásnak indúlt. Aztán törekvése a presbyteriális rendszer behozatalára mutatta, hogy a sérthetetlennek tartott földesúri jog csorbításától épen nem volt idegen, mikor azt magasabb érdekek kívánták. Mind ez a két dolog nagyobb mérvű kezdeményezés volt, melyben ő kora balitéleteivel állott szemben: akkor dőlt ki, mikor a mozgalmat oly irányba terelte, melyen az út a győzelem felé, legalább is valószínűnek látszott. A Comén-féle iskola már magyar alapra volt fektetve s a presbyterium csak a magyarságnak válhatott volna hasznára. De az ő halálával félbemaradt kezdeményezés lett mind a kettő; bekövetkezett a Medgyesy által megjövendölt idő: azért kelle nekie oly korán meghalnia, hogy ne lássa azt a gonoszt, mely e helyre eljövendő volt.

S ennek a gonosznak a magvát már kezdették akkor vetni. Készülőben volt a megtorlás mindazokért, miket a németpártiak Bethlen Gábortól és Rákóczy Györgytől szenvedtek. Rákóczy Zsigmond ritka érettséggel, bár olykor nem minden előitélet nélkül látta ez események készülődéseit. Testvéréhez írott leveleiben mindig visszatér Wesselényi ama kalandos tervére, hogy a törökök segélyével a császár tudta nélkül akarja a Rákóczyakat megbuktatni. Bizonyos, hogy a császárral ezt nem közölték; azt hitték, hogy utólagosan a siker ki fogja engesztelni. A siker nem következett ugyan be, de Zsigmondnak alapjában mégis igaza volt, s ezt az igazát a helyzet magyarázza meg. Mert hiszen a helyzetből folyó dolog volt az, hogy Magyarország sorsa felett Magyarország határain túl döntöttek. Az a kis darab Magyarország, mely Ausztriával szomszédos volt, nem tehetett másként, mint hogy sorsát Ausztriáéhoz fűzze. De az a másik kis darab Magyarország, mely Erdélyhez esett közelebb mindég szivesebben csatlakozott ez országhoz. Itt legalább, egy nemzeti dynastiától inkább várhatta érdekei kielégítését. Rákóczy Zsigmond tisztán látta e helyzetet s nem is mutatkozott idegennek, annak minden következményeit elfogadni. Politikai agitatiókba soha egy alkalommal se elegyedett; józan belátása is visszatartá attól s egész szerepe arra szorítkozott, hogy családja ellenségeinek minden lépését figyelemmel kísérje s azokról testvérét jó eleve értesítse. És e tekintetben nagy hasznára volt, hogy atyjának két megbizott hivével, Keménynyel és Bisterfelddel folytonos érintkezésben állott. Az első a specziális hazai-, az utóbbi a külföldi viszonyok felől tájékoztatták, ezáltal szélesbedett látkörrel itélhetett az eseményekről.

Bizonynyal a conflictusokat, melyek halála után bekövetkeztek, ő sem tartóztathatta volna fel; de jellemének alapvonásait tekintve, nem látszik valószínűtlennek, hogy azok alakulására befolyhatott s ezáltal a következményeket enyhíthette volna. Mindez hozzávetés, bizonyos csak egy: a társadalmi fejlődésnek oly irányokat kezdett adni, melyek a régivel egészen szakítottak. Jellemének szívóssága mellett valószínűnek is tartjuk, hogy új eszméit diadalra vezette volna. Halála ezt meghiúsította. Alkotásai félig elkészült kezdemények maradtak s utána, minden visszazökkent a régi kerékvágásba.

Oh bizony az volt ő, a mi Marcellus az Augustusok családjában. Nagy és szép remények, fényes és ragyogó jövő kora sírja.

Ostendent terris hunc tantum fata neque ultra
Esse sinent. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

41. LORÁNTFY ZSUZSÁNNA.







HASONMÁSOK SZÖVEGE.


I.
KLOBUSICZKY ANDRÁS RÁKÓCZY ZSIGMONDHOZ EPERJES 1650. JUN. I-ÉN RÉSZBEN TITKOS JEGYEKKEL ÍRT LEVELÉNEK TÖREDÉKE RÁKÓCZY ZSIGMOND MEGFEJTÉSEIVEL S SZÉLJEGYZETEIVEL.



1. Az mi az Nagod ide való jövetelit illeti

nekeönk
2. nem teczik hogy ide jeöjjen Nagod ezért az
3. consideratioért. Én nem hiszem hogy teő-

kiletes

palatinus
4. jo akaroja legien nagodk az cmhmsk

nem
Én soha nem 5. gdt nehezteleö alatomban hogj Nagod qga

nagyczagollya et hic multi
nagyczágolom 6. qmpmeyhhbm gs. lbp adhsk existentes
malevoli
vagy haragszik 7. amhgdyhb audientes id, facem succenderent
vagy nem, mert 8. avagy ad partem valamellikivel szömben
ugy fellyeb böcsül- 9. levin Nagod ki tudgia mitt tanálna mondani

contemtus
ném egy testvér 10. s ha öszveveszís nem lenneis, de pyqsgasdr
Felilelem Báttyánl, 11. jeöhetne beleöle Ez egy ratio moveal engem
az ki uramis egy- 12. cziák principaliter reliquae possunt dilui. Ha

aziért
czersmind 2. 13. Nagod attul nem tart s politice cum
ugy Érseketis kel- 14. magnanimitate vult separare scommata
lene nagyczagolno’, 15. aliorum Nem árt ha bejeőn Nagod
az mellyet soha nem 16. kett vagj harom napra, látogatására
czelekszem. 17. Palatinus uramnak és az emberekkel
18. való ismerkedésre.

Az egész levél, bele értve a hasonmás töredékeit is, mai olvasással így hangzik:

Kegyelmes Uram.

22, 24 et 28. Maii írt leveleit Ndnak alázatosan vöttem. Az németek állapatjárul minthogy Mednianski uram most jött onnat felöl, informálhatja Ndat. Itt mi azt hallogatjuk, hogy visszavitték volna őket, azt kévánván az imperialis állapat. Mert azt írja ide maga Picolomineus közöllebb vadnak hadakozáshoz, hogy sem az békességhez. Az galliai motusok kormányozzák azon tractát és azt írja palatinusnak, nem hiszi, de különben nem, hanem fegyvernek köll elválasztani az ő békességeket. Hinc colligi facile, quid de ea pece sperandum. Irtam oda fel Marczibán Györgynek mindjárást, bizonyos embert bocsásson az vígekben, ki bizonyosan menjen vígire, mennyi az a német, várnak-e többet és vissza nem vittek-e bennek.

Urunk ő nga étekfogója Bai Ferencz uram itt vagyon, Forgách uramhoz jött. Én nem tudom, azt az embert miért szereti, annira tükéletlen fertelmes életü et nullius apud homines authoritatis. [394]

Ir palatinus uramnak ő ngának s nekem is bőven ő nga, ha választ ad palatinus uram, én örömest elbocsátanám Bai uramot, de itt akarja tartóztatni Forgách uram, az míg megérkezik onnat felől az szolgája, mert felköldett volt Bécsben, hogy ő fge adjon szabadságot neki az bemenetelre. Mindazonáltal ím egy levelet írt urunknak, kérvín azon, hogy beküldjem ő ngának addig, az míg Bai uramot visszabocsátja. Tudom jön s megyen az posta Erdélyből, első és mennél hamarébb való alkalmatossággal küldje be Nd, úgy, hogy Bai Ferencznél elébb lehessen ott az levél. Nd bizonyosan higyje, hogy az a német vagyon ötezer, az ki mostan jött be az országban, vice palatinus szájábúl hallottam. Ugy hallom, Kassára is hoznak.

Én most is csak olyan hiszemben vagyok azon németek felől. Propter distractionem rei Polonicae fuerit ista terrorem circumferentes. Et si pax coaluerit in imperio aperte aggredientur nos, praemissis tamen prius practicis, quas indies tam hic in regno, quam in Transylvania struunt. Erre nézve azért nem árt vigyázni, de resolválni magát hirtelen, urunknak nem jó, mert etiamsi certo credatzer id in nos fieri, tamen certo non scitur et potest mutari, in eo casu megártana az hertelenkedís, quia causae hujus praeparationis sunt in occulto adhuc etc. Forgács uram, ugy értem, ugy megyen be, ha urunk Váradra jön, elsőbben az Borsod vármegyei főispánságra instelláltatja magát Szendrőben, onnat indul Várad felé, ha annuentiája jőn onnat felől.[395] Cautus sit princeps tam in conversando quam tractando, et in authoritati, in qua multum situm est, respondeat.

Az mi az Nd ide való jövetelit illeti, nekönk nem tetszik, hogy ide jőjjen Nd, ezért az consideratióért. Én nem hiszem, hogy tökíletes jó akarója legyen Ndnak az palatinus, neheztel ő alattomban, hogy Nd nem nagyságolja [396] et hic multi existentes malevoli audientes id, facem succenderent, avagy ad partem valamelyikivel szömben levín Nd, ki tudja mit tanálna mondani, s ha összeveszís nem lenne is, de contemtus jöhetne belőle. Ez egy ratio moveal engem csak, principaliter, reliquae possunt dilui. Ha azért Nd attúl nem tart s politice cum magnanimitate vult superare scommata aliorum, nem árt ha bejön Nd két vagy három napra, látogatására palatinus uramnak, és az emberekkel való ismerkedésre. De igen igen circumspecte gondolkodjék Nd, hogy bejövíse, itt való mulatása, emberekkel való conversálkodása ne legyen Nd becsületének sérelmivel. Idein legyen gondjok az udvarbiráknak az élésre, becsületes gazdálkodásra. Cháki László uram, némelyek azt mondják, hogy bejön, de én nehezen hiszem, Jósván betegeskedik. Isten hozza jó egészségben Ndat. In Eperies 1. Junii anno 1650.

Illmae Excellentiae Vrae

servitor humilimus

A. Klobusiczki m. pr.

En holnap Zitenben megyek de e jövő héten kedden vagy szeredán ismég visszatérek, ha ír valamit Ngtok hétfőn Zitenben tanálnak Ngtok levelivel. Palatinus uram tegnap felment volt Sáros várában.

Külczím: Illmo ac Exlmo Dno Dno Sigismundo Rakotzi de Felsővadász dno dno meo gratiotissimo. 8 citóval.

(A dűlt betükkel szedett szavak a szövegben s az oldaljegyzetek is Rákóczy Zsigmond kezével.)

(Eredetije az Orsz. Levéltárban.)

II.
RÁKÓCZY ZSIGMOND LEVELE KLOBUSICZKY ANDRÁSHOZ 1651. OKT. 25.



Szolgálok kegldk, és istentől

kivánok sok jókat.

Im szintén most vettem kegld levelét Dobaitúl, bizony dolog, én is szíből kivántam volna örvendetes állapatban látni kegldt, de az jó istennek igy tetszett, s így kell lenni, én, tudja isten, éltemet csak semminek tartom immár. Igen akartam volna, ha ide jött volna kegld ma, mivel mi szombaton estvére megyünk Patakra. Az sveciai emberre legyen jó gondja kegldk, én tűlem ki nem megyen, micsoda ember; de már tudják hogy svecus, az többit elintízik hozzá. Isten kegldt sokáig éltesse. Tokaj, 25. Octobris, 1651.

Kegldnek jó akarója

Rákóczy Sigmond m. pr.

Külczim: Generoso Dno Andreae Klobucsicski universorum bonorum suae cels. in Hungaria existentium praefecto etc. Nobis observandissimo.

(Eredetije az országos levéltárban)







MEGJEGYZÉSEK A KÉPEKRŐL.


Sáros-Pataknak olyan látképe, mely azt a XVII-ik század derekán tüntetné fel, előttem ismeretlen. De még is elég építészeti emlék van ott, mely ennek az időnek bélyegét viseli magán s az itt bemutatott képek legalább adhatnak a szemlélőnek fogalmat. Az első fejezet élén látható látkép a várost a várral és kastélylyal együtt, míg az önálló színnyomat e két utóbbit a parkból tekintve, mutatják be. A kastélyt Rákóczy fejedelem és neje nagyobbították, szépítették s kivált a negyvenes években sokat építettek rajta. A 46-ik lapon látható kerek erkély a Lorántfy czímerrel s építési évszámával van ellátva. A 9-ik lapon az udvar s az úgy nevezett «Sub rosa» szoba látható. Az Urasztal-terítőt – melynek a bevezetés élén egy részletét s végén egyik sarkát adjuk – Lorántfy Zsuzsánna ajándékozta a sárospataki egyháznak. Felügyelete alatt udvari asszonyai készítették, s ezen kor himzésmintáinak egyik legszebb példánya.

A czímlap Rákóczy Zsigmond fejedelem, herczeg Rákóczy Zsigmond nagyatyja sarkophágjának felső lapját mutatja. A szerencsi templom belsejének 66. l. látható rajza e sarkophagot is bemutatja, ugyan ott látható maga a templom is. Szerencset 1644-ben feldulták a császári hadak s a fejedelem sírját feltörték s kirabolták.

Fogaras önálló színnyomatu képe a vár egész látképét tünteti elő. E vár a fejedelemasszonyoké volt, – még Mihály vajda is inscribálta nejének. Sokat épített rajta, még többet Rákóczy s Apafy Mihály, A 81-ik l. bemutatott folyosó ajtó a kápolnába vezet s azt 1640-ben építették.

Gyula-Fejérvár székesegyházának színnyomatú képe azt az oldalt mutatja be, melyben áll a renaissance kápolnaajtó, s mely előtt voltak a hadak felállítva, midőn Rákóczy György és Zsigmond az 1644-ben folytatott támadásra kimentek innen. A 16-ik l. levő részlete a püspöki udvarnak azt a részét tünteti fel, mely a fejedelmi palotából ma is fennáll. Alatta a bejárat a püspöki palotába. Ma az udvar és templom s ennek környéke elhanyagolt állapotban vannak. A 24-ik l. látható épület, ma kaszárnya, volt a Bethlen tanoda s e mellett volt a schola aulica. A 15-ik l. levő épület Bethlen István fejérvári palotájának belső részét s szép folyosóját ábrázolja.

Duglas és Torstenson arczképei a Theatrum Europaeum V-ik kötetéből vannak véve. A Duglasén monogramm is van – de hogy kié? nem sikerült kitudni. Brünn 1645-iki ostromának látképe hasonlag a Theatrum Europaeum ugyanazon kötetéből van véve.

Görgény mellett a Rákóczy hegyen állott a híres régi vár, melynek egyes megmaradott töredékei a fák és bokrok közül ki sem látszanak. Ez a kurucz világ idejében romboltatott el. Képét a 93-ik l. láthatni. A kastélyt, melyből a várhegyre szép kilátás van, Rákóczy építtette, de ez ma egészen át van alakítva.

Chmelnicki Bogdán arczképét Hondius Vilmos rajzolta Danczigban s ugyan ott adta ki 1651-ben. A Theatrum Europaeum (VII-ik k.) ezen arczképről másolta le s adta ki, de némi módosításokkal a ruházaton. Mi ez utóbbit adjuk.

Comen összes paedagogiai művei köv. czím alatt jelentek meg: I. A. Comenii Opera didactica omnia. Amstelodami impensis D. Laurentii de Geer. Excuderunt Christophorus Cunradus et Gabriel a Roy Anno MDCLVII. fol. 3 részben. E munka ma a könyvészeti ritkaságok közé tartozik, s Geer Lőrincz költségén látott világot, ki Comennak barátja, pártfogója volt. A rajta látható alak Coment ábrázolja. A kép közepén egy XVII-ik századi egyetem látképe van s két oldalt és felül a tanítás körébe tartozó tárgyak jelképei. A képet ifjabb Crispin de Paes hollandi festő rajzolta, ki 1585 Utrechtben született s többnyire Hollandiában dolgozott. Metszette Loggan Dávid, ki 1630 körül született s Hondiusnak tanítványa volt Hollandiában.

Krisztina svéd királyné arczképét Bourdon Sebestyén, korának egyik legkitünőbb művésze, festette stockholmi tartózkodása alatt. Erről készítette Nanteuil azt a metszetet, melyet itt bemutatunk, s melynek egy példánya a Louvre cartonjai közt őriztetik. Maga az olajfestmény nem tudatik hol van, de kétségtelen, hogy Nanteuil azt híven adta vissza. A királyné szenvedő arczába ritka művészettel van élet öntve.

Erzsébet az egykori cseh királyné, angol herczegasszony, Rákóczy Zsigmondné anyjának arczképét Mierereldt Mihály Janson hírneves németalföldi arczképfestő metszette s Németalföldön adta ki.

Lorántfy Zsuzsánna arczképét azon példányról készítette Dörre Tivadar, mely 1860-ban a sárospataki ref. iskola 300-ados ünnepélye alkalmával adatott ki, s melynek eredetije az orsz. arczképcsarnokban őriztetik.

A czímlapokat részint a Nemz. Muzeum részint az egyetemi könyvtár eredeti példányairól vettük. Az aláirások eredeti példányait az orsz. levéltár őrzi. Ugyan ott van Klobusiczky 117. l. látható levéltöredéke s a 155. l. levő házassági szerződés eredetije, valamint a facsimilében közlött két levél is.




Jegyzetek

  1. korrektúrázott szöveg[VISSZA]
  2. Lorántfy Zsuzsánna Akad. Évkönyvek. XIII. k. IX. d. 5. l.[VISSZA]
  3. Az Orsz. Ltárban levő irományai tanusága szerint.[VISSZA]
  4. Bethlen Gábor politikai levelezése. A fejedelem 1626-ban Alvinczyhez írt levele a Századokban. 1868. évfolyam, 263. l.[VISSZA]
  5. Lorántfy Zsuzsánnában idézve az erre vonatkozó adatok.[VISSZA]
  6. Levelek és Acták Bethlen Gábor történetéhez. Tört. Tár. 1886. évf. 648. l.[VISSZA]
  7. Levelek és Akták Bethlen Gábor történetéhez. Tört. Tár. 1886. évf. 648. l. [VISSZA]
  8. Maga Zsigmond írja a Csecsemő Keresztyén előszavában. [VISSZA]
  9. SZOMBATHY: Historia Coll. Ref. Sárospatak. 191. l.[VISSZA]
  10. MOLNÁR Aladár: A Közoktatás Története Magyarországon. I. k. 405 s köv. ll.[VISSZA]
  11. Erdélyi Országgyűlési Emlék. IX. k.[VISSZA]
  12. Zsigmondot Brandenburgi Katalin fiává akarta fogadni, ezzel az volt György úrnak a terve, hogy várait – jelesül Munkácsot – örökölje. Csakhogy meghasonlása Katalinnal e terveit meghiusítá, s a dolognak nem lett semmi következménye. L. Okirattár Strassburg Pál....... Történetéhez 31. 32. ll. s KEMÉNY Emlékiratait.[VISSZA]
  13. A Benkő által lemásolt s a Történelmi Tárban 1883-iki évf. közlött napló adatai szerént.[VISSZA]
  14. A Rákóczyak családi levelezésében felsorolva az erre vonatkozó adatok, v. ö. a naplóval i. h.[VISSZA]
  15. A Rákóczyak Családi Levelezése. 21, 22. ll.[VISSZA]
  16. A Rákóczyak Családi Levelezése 8-ik l.[VISSZA]
  17. BETHLEN Miklós, I 224. l.[VISSZA]
  18. PAULSEN, Geschichte des gelehrten Unterrichtes, 338-9 l.[VISSZA]
  19. PAULSEN, 307 l.[VISSZA]
  20. RAUMER, II. 12. l.[VISSZA]
  21. BETHLEN M., I. 213-236. l. [VISSZA]
  22. U. o. I., 232. l.[VISSZA]
  23. RAUMER, II. 29-37. l.[VISSZA]
  24. Nem lehet feladatom ezeket itt párhuzamba tenni: de a két pontozat egymás mellé állítva kimutatja azok meglepő hasonlatosságát. Néhol még a szavakban is egyeznek.[VISSZA]
  25. BETHLEN Gábor és a kassai paps 9-ik l.[VISSZA]
  26. BETHLEN Miklós, I. 219. l.[VISSZA]
  27. Csecsemő Keresztyén előszava végén. [VISSZA]
  28. Azaz valamely bibliai helylyel.[VISSZA]
  29. BETHLEN levele. Bethlen és a kassai pap, 10. l. [VISSZA]
  30. SZALÁRDY, 33. l. Schola Triumphans 37. l.[VISSZA]
  31. Lorántfy Zsuzsánna, 52. l. [VISSZA]
  32. U. o.[VISSZA]
  33. Századok 1881. évf. 61. l.[VISSZA]
  34. Keresztyén Csecsemőben közölve. [VISSZA]
  35. Rákóczy 1637 aug. 17-iki levele. Lorántfy Zsuzsánna, 18. l. V. ö. BISTERFELD De Uno Deo (Lugduni Bat. 1639) előszavát.[VISSZA]
  36. Mindkét munka 1633-ban látott világot.[VISSZA]
  37. Hogy a múzsáktól a társ az udvarba törekszik.[VISSZA]
  38. BISTFRFELD, ugyanott.[VISSZA]
  39. Instructio stb. Albae Juli, 1638. V. ö. Kassay István levelét Rákóczyhoz 1638 ápr. 16. Tört. Lapok, II. 1439. l.[VISSZA]
  40. A Rákóczyak Családi Levelezése, 56. l.[VISSZA]
  41. Pallas Dacica, 40. s köv.. ll.[VISSZA]
  42. Kassay jan. 26-iki levele. Történeti Lapok, II. 1391. l.[VISSZA]
  43. U. o. 1406. l.[VISSZA]
  44. SZALÁRDY senkit sem említ: pedig ő aligha meg nem nevezte volna.[VISSZA]
  45. Rákóczy család levelezése, 58. 60. lapokon.[VISSZA]
  46. Joh. Henr. Bisterfeldii Nassovii, Philosophiae in illustri schola Albensi profess. De Uno Deo Patre filio ac Spiritu Sancto Mysterium Pietatis contra Johannis Crellii Franci De uno deo patre libros duos breviter defensum. Lugduni Batavorum ex officina Elseviriana. Anno MDCXXXIX.[VISSZA]
  47. Decz. 4-iki levele Párisban a külügyminist. ltárban.[VISSZA]
  48. Jun. 28-iki, aug. 4-iki levél ugyanott.[VISSZA]
  49. Okmánytár I. Rákóczy György szövetkezései történetéhez, 32. l.[VISSZA]
  50. SZALÁRDY, 136. l. Erd. Országgy. Eml. X. k.[VISSZA]
  51. Pallas Dacica, 14. l. «azután hogy aranyhaju Hesperus világát elárasztá.»[VISSZA]
  52. U. o. 35. s köv. II.[VISSZA]
  53. U. o. 40. l.[VISSZA]
  54. Megjelent Gyulafejérvárt 1641-ben[VISSZA]
  55. Instructio stb. Albae Juliae 1640.[VISSZA]
  56. E követek jelentései a Protestans Egyh. s Iskolai Lapok 1885-iki folyamában[VISSZA]
  57. Szent atyák öröme MEDGYESSYtől, Fejérvár, 1640. Ajánló levél s a levelek 69. és 97. ll. közölve.[VISSZA]
  58. Rákóczyak levelezése 62. l.[VISSZA]
  59. Zsigmond latin levele atyjához. U. ott 63. l.[VISSZA]
  60. U. o. 64. l.[VISSZA]
  61. Ugyan ott. 78. 1. Tört. Tár, 1885. I. füzet, Kemény és Bornemisza jelentései.[VISSZA]
  62. Pozsony 1640-ben hagyta el e munka a sajtót.[VISSZA]
  63. Rákóczyak levelezése, 80. l.[VISSZA]
  64. U. o. 82. l. Nátafalussy Kornél Jászó monographiája.[VISSZA]
  65. Rákóczyak Levelezése, 84 l.[VISSZA]
  66. U. o. 88. l.[VISSZA]
  67. Erdélyi Országgyülési Emlékek. X. 299. l.[VISSZA]
  68. Várad, 1641.[VISSZA]
  69. Megjelent Váradon 1641-ben. [VISSZA]
  70. Szent atyák öröme. 71-73. ll.[VISSZA]
  71. Októberben küldte szét a fejedelemasszony a példányokat. V. ö. Családi Levelezés, 94. l.[VISSZA]
  72. KAZY, II. 51. l. Mint erős kath. színezetű író nem minden elfogultság nélkül szól, s aligha van igaza, hogy Zsigmondot egyenesen ezért küldte Monostorra. Lorántfy Zsuzsánnámban azon véleményemet fejeztem ki, hogy Kazy Rajkyt Vásárhelyivel tévesztette össze: de azóta más dolgoknál volt alkalmam meggyőződni, hogy Kazy jó forrásokat használt. Különben hogy Zsigmond szívesen vett részt a hasonló természetű vitatkozásokban az is bizonyítja, hogy ott volt az unitáriusokkal 1641 jun. 10-14. tartott vitatkozáson a Szentháromságról, melyet Geleji és Bisterfeld folytattak Csanády Pállal. SZÉKELY S. Unit. Egyház Tört. 136. l. GELEJI Katona Titkok Titka előszava.[VISSZA]
  73. «Erdélyi ujdonságok.» E könyv is lappang még.[VISSZA]
  74. Erdélyi Országgyűlési Emlékek. X. 62. l. [VISSZA]
  75. Kassayhoz 1642 decz. 26-án.[VISSZA]
  76. Lorántfy Zsuzsánna 33. l.[VISSZA]
  77. SZALÁRDY, 148. l. 1641 julius 29-én mondja.[VISSZA]
  78. HALLER G. naplója 66-67. ll. [VISSZA]
  79. Lásd Rajzok és Tanulmányok, I. 235 s köv. ll. s az ott idézett forrásokat.[VISSZA]
  80. Rákóczy 1642 szept. 5-diki levele Lorántfy Zs.-hoz. 53. l.[VISSZA]
  81. A kelmét Velenczéből hozatta atyja. Történelmi Tár 1881., 181. l.[VISSZA]
  82. Wesselényi követének jelentése. Erdélyi Országgy. Eml. X. 357 s köv. ll. KRAUSS, I. 138. l.[VISSZA]
  83. Május 13-kán Örsi jelentése. Erd. Országgy. Eml. X. 390.[VISSZA]
  84. Örsi jelentése u. o. 391. l.[VISSZA]
  85. HALLER naplója, 86., l. Becsülettel való beküldésére nehány párduczbőr s tigrisbőr s egyéb is kívántatnék: meghagyja a portai kapihájának, hogy vásároljon. Török-magy.-kori Államokmánytár. III. 208. l.[VISSZA]
  86. Erdélyi Országgy. Emlékek. XII. 409. l. a biztosok jelentése.[VISSZA]
  87. SZALÁRDY, 137. l. [VISSZA]
  88. Fejérvár, 1640 jul. 6. A párisi államlevéltárban.[VISSZA]
  89. 1641 május 20.[VISSZA]
  90. HALLER naplója 90. l.[VISSZA]
  91. Török-m. Államokmt. III. k. 252. l. [VISSZA]
  92. SZALÁRDY, 148. l.[VISSZA]
  93. HALLER naplója, 90. l.[VISSZA]
  94. Rákóczy-család levelei, 120. l.[VISSZA]
  95. BÁNFFY György naplója. 120. l.[VISSZA]
  96. Magyar Tudom. Értekező, II. 454. l. [VISSZA]
  97. HALLER naplója, 91. l.[VISSZA]
  98. Február 20. levele, Családi Levelek. 121. l.[VISSZA]
  99. HALLER, 91. l. Történelmi Tár 1880. 21. 22. ll.[VISSZA]
  100. BÁNFFY naplója, 121. l.[VISSZA]
  101. Családi Levelek, 130. l., márczius 8-iki lev.[VISSZA]
  102. Serédy és Röthy által. Rákóczy febr. 27., 29, és márcz. 1-jei levele Zsigmondhoz. Orsz. Lt. újabb lymbus.[VISSZA]
  103. Márczius 28-iki levele. Családi Levelezés, 136. l.[VISSZA]
  104. Kemény máj. 6. levele. Történelmi Tár, 1880. 33. l.[VISSZA]
  105. Családi Lev. 148. 152. l.[VISSZA]
  106. Máj. 22. Palánk; máj. 29. Salamon, Családi Lev. 158., 164. ll.[VISSZA]
  107. Zsigmond máj. 29. levele. Családi Lev. 164. l.[VISSZA]
  108. Rákóczy jun. 26-iki levele. Családi Lev. 189. l.[VISSZA]
  109. Jul. 1-jei levele. U. o. 194. l.[VISSZA]
  110. Jul. 4-iki levele anyjának. Családi Lev. 198. l.[VISSZA]
  111. Jul. 19-iki levele. U. o. 207. l. [VISSZA]
  112. Családi Lev. 208. l.[VISSZA]
  113. SZALÁRDY, 181-3. ll.[VISSZA]
  114. Családi Lev. 225. l. [VISSZA]
  115. U. o. 235. l.[VISSZA]
  116. U. o. 237. l. [VISSZA]
  117. U. o. 248. l. [VISSZA]
  118. U. o. 250. l.[VISSZA]
  119. U. o. 252. l. [VISSZA]
  120. U. o. 257. l. [VISSZA]
  121. U. o. 255. l. [VISSZA]
  122. U. o. 257. l.[VISSZA]
  123. Családi Lev. 295. l.[VISSZA]
  124. Emlékiratai 427 l.[VISSZA]
  125. Családi Levelezés, 1645 febr. 26-ról, 305. l. Febr. 17-én indult el.[VISSZA]
  126. Török-magyarkori Államokmánytár, III. 308. l.[VISSZA]
  127. Ápr. 14. és 19-iki levele, Családi Levelezés, 312-3. l.[VISSZA]
  128. U. o. 313. l.[VISSZA]
  129. Családi Levelek, 322. l. Gyula, máj. 25-iki levele. V. ö. 328. l.[VISSZA]
  130. Máj. 15. Deés, máj. 17. Pánczélcseh, Zsibó máj. 19., Dobra máj. 21. U. ott 317. l.[VISSZA]
  131. KÁLNOKI Naplója 142-143: l. [VISSZA]
  132. U. o. 143. l.[VISSZA]
  133. Megj. Török-magyarkori Államokmánytár, III. 333 s köv. ll. Bakos jun. 1-jén hírt adott Torstensonnak ura megindulásáról. DUDIK, 170. l.[VISSZA]
  134. KEMÉNY János, 429. l.[VISSZA]
  135. DUDIK Schweden und Böhmen, 178. l. Linzi béke. Okmánytár 360-4. l.[VISSZA]
  136. KEMÉNY János, 437. l. KÁLNOKI, 145-6. l. SZALÁRDY, 197. l., ki azonban a napra nézve (máj. 28.) téved.[VISSZA]
  137. KEMÉNY, 441. l.[VISSZA]
  138. Okmánytár a svéd-franczia összeköttetésekhez. 325, s köv. ll. Levelek és Okiratok I. Rákóczy portai összeköttetéseihez. 849. l.[VISSZA]
  139. DUDIK: Schweden und Böhmen, 187, köv. ll. KEMÉNY, 443. l. Okmánytár, 325 l.[VISSZA]
  140. Családi Levelezés, 343 l. [VISSZA]
  141. DUDIK. 189. l.[VISSZA]
  142. 4 KÁLNOKI, 147. l. Családi Levelek, 330 l. «Ki csak annyi Holicshoz, mint Enyed Fejérvárhoz.» SZALÁRDY Ainsgronnak írja. 201. l. KEMÉNY, 448. l.[VISSZA]
  143. SZALÁRDY, KÁLNOKI, i. h.[VISSZA]
  144. KEMÉNY, 445. s köv. ll.[VISSZA]
  145. DUDIK, 191. l. [VISSZA]
  146. KEMÉNY, 450. l. KÁLNOKI, 149. l.[VISSZA]
  147. DUDIK, 196. l.[VISSZA]
  148. Okmánytár Rákóczy összeköttetései történetéhez, 364. l.[VISSZA]
  149. SZALÁRDY 211. és 217. 1. KEMÉNY, 454 l. KÁLNOKI, 149. l. DUDIK, 197. l.[VISSZA]
  150. DUDIK, 197. l. [VISSZA]
  151. Családi Levelek, 355-6. l. [VISSZA]
  152. KÁLNOKI, 152-3. l.[VISSZA]
  153. Udvarhely, decz. 4-iki levele. Családi Levelek, 358. l.[VISSZA]
  154. Családi Levelek, 358. l.[VISSZA]
  155. T. i. inscriptio útján, Mária Krisztierna, Brandenburgi Katalin voltak a két elsők.[VISSZA]
  156. Okmánytár I. Rákóczy György svéd francia összeköttetései történetéhez, 331-48. l., hol a jegyzetekben fel vannak sorolva az ezt igazoló adatok.[VISSZA]
  157. 1646 febr. 22. U. o. 348-53. l. [VISSZA]
  158. U. o. 353, s köv. ll.[VISSZA]
  159. U. o. jan. 7. 363., 367. és 370. ll. [VISSZA]
  160. Családi Levelezés, 360. l.[VISSZA]
  161. Linzi béke Okmánytára, 368. l.[VISSZA]
  162. Linzi béke Okmánytára, 240. l.[VISSZA]
  163. Várad, 1647 febr. 4-én kelt eredetije a vörösvári Erdődy-féle levéltárban. A fogalmazványt Zsigmond herczeg, a válaszokat atyja írta.[VISSZA]
  164. Családi Levelezés, 370-1. ll. s sok levél Debreczenihez az orsz. ltárban. [VISSZA]
  165. Családi Levelezés, 372. l.[VISSZA]
  166. Okt. 15-iki levele. Családi Levelezés. 379. l.[VISSZA]
  167. Családi Levelezés, 374. l.[VISSZA]
  168. U. o. 373. l. [VISSZA]
  169. U. o. 380. l.[VISSZA]
  170. Családi Levelek, 391. l.[VISSZA]
  171. Az Országos Levéltárban egy csomó erre vonatkozó levél van. Igen érdekes Maksainak 1648 máj. 29-iki jelentése ily ügyekben. Gróf Erdődy-féle levéltár, Vörösvártt. V. ö. Delejtű, 1859. Pálffy levele Rákóczyhoz.[VISSZA]
  172. Fogalmazványai a vörösvári levéltárban.[VISSZA]
  173. Egy számokkal írt s egy más saját kezű fogalmazványában, melyeket Radzivilhez küldött követei számára készített, mondja «az kozákokhoz sem Moldván, sem Havasalföldén ily rövid idő alatt hasznos expeditiónkat nem ismerhetjük: hanem Nemoritz uramhoz küldtük szolgánkat s legkiváltképen ő kegyelmére bízván azoknak is részünkre való édesítését; kiknek az mit igér ő kegyelme, ebből fogyatkozás nem lészen s ha úgy tetszik musquát is részönkre pertrahálván». Vörösvári ltár. Ugyan ezen levelekben is meg van említve Zsigmond jelöltsége.[VISSZA]
  174. Okmánytár Rákóczy svéd és franczia összeköttetéseihez. 424 s köv. ll.[VISSZA]
  175. Eredetije Vörösvárt a gróf Erdődy-féle ltárban.[VISSZA]
  176. KEMÉNY Emlékirata, 471, 481 ll. KRAUS naplója, 183. l. Országgyűlési Emlékek, X. 494-500. ll.[VISSZA]
  177. Családi Levelezés, 39. l.[VISSZA]
  178. SZALÁRDY, 231-5. l.[VISSZA]
  179. SZALÁRDY, 235. l.[VISSZA]
  180. Egész terjedelmében Családi Levelezés; 583-94. l. KEMÉNY szerint a fejedelem tollba mondotta végrendeletét de ő tévedt, ezt egészen maga irta.[VISSZA]
  181. Családi Levelezés, 587-8. l.[VISSZA]
  182. Megbízó levelét Zsigmond irta. A vörösvári ltárban.[VISSZA]
  183. II. Rákóczy György okmánytára, 7. lap.[VISSZA]
  184. Nov. 16-iki levele a vörösvári levéltárban.[VISSZA]
  185. KEMÉNY János Emlékiratai, 492. l.[VISSZA]
  186. Tudományos Gyűjtemény, 1821. II. k. 111-113., l.[VISSZA]
  187. Nov. végén kelt levele a vörösvári ltárban.[VISSZA]
  188. KEMÉNY, 493. l.[VISSZA]
  189. KEMÉNY levele Zsigmondhoz 1649 febr. 7. Orsz. Ltár.[VISSZA]
  190. Rákóczy Zsigmond az nap kelt levele bátyjához. Orsz. Ltár.[VISSZA]
  191. KEMÉNY, 494. l. A levél és megbízó levél Orsz. Ltár.[VISSZA]
  192. R. Zs. Fogaras ápril 7-iki levele Orsz. Ltár.[VISSZA]
  193. CHMELNICKInek február 20-ról Zsigmondhoz intézett levelére. Orsz. Ltár.[VISSZA]
  194. II. Rákóczy György, Okmánytár 3. s köv. ll.[VISSZA]
  195. CUZIMAE máj. 5-én kelt levele Orsz. Ltár.[VISSZA]
  196. DÁNIEL János máj. 1-jei levele U. o.[VISSZA]
  197. Máj. 17-iki levele u. o., mely Sarkadon kelt.[VISSZA]
  198. KEMÉNY, 494. l.[VISSZA]
  199. CZEHERIN máj. 14-én kelt levele u. o[VISSZA]
  200. Aug. 23-iki levele, mely mutatja, hogy jóval korábban is szerzett adatokat. De ekkor együtt lévén, szóval tárgyaltak.[VISSZA]
  201. Szamosujvár, 1649 ápr. 9-én HORVÁTH János Epistolariuma. Nemzeti Muzeum.[VISSZA]
  202. THALY K. Történelmi Kalászok. Pest, 1862. 95. l.[VISSZA]
  203. Máj. 1-jén kelt levele az Országos Ltárban.[VISSZA]
  204. A tartományi gróf máj. 22-iki levele a vörösvári ltárban.[VISSZA]
  205. Ennek máj. 29-iki levele u. o. [VISSZA]
  206. Junius 6-án kelt levél u. o.[VISSZA]
  207. Junius 14-iki levele u. o.[VISSZA]
  208. Családi Levelezés, 409. l.[VISSZA]
  209. Családi Levelezés, 405. s köv. ll.[VISSZA]
  210. KEMÉNY Jánosnak egy kelet nélküli votuma, báró Skrbensky Fülöp rovnai levéltárából, melynek a Rákóczyakra vonatkozó leveleit THALY Kálmán hozta el s volt szíves velem közölni. Ezek a nagybecsű, darabok kiegészítik azon adatokat, melyeket az Országos s az Erdődy-féle vörösvári levéltárból kaptam. A votum keletét tartalma határozza meg.[VISSZA]
  211. E levél szerint a hesseni s pfalzi kisasszonyok reformáltak, az anhaltiak, darmstadtiak lutheranak. A nassauiak a császár előtt is nagy kegyben állanak. Ez adatokat BISTERFELD Sengelnek hozzá intézett leveléből veszi. Lásd ennek aug. 20-iki levelét u. o.[VISSZA]
  212. BISTERFELDnek aug. 10. és 21-ről írott levelei Zsigmondhoz.[VISSZA]
  213. Ugyanennek augusztus 21-iki levele Orsz. Ltár.[VISSZA]
  214. Az utasítás fogalmazványa Vörösvártt Caps. 13. fasc. 2. nro. 3.[VISSZA]
  215. Eredetije a vörösvári levéltárban. Lymbus.[VISSZA]
  216. HADERMARIA nov. 10-én kelt válasza u. o.[VISSZA]
  217. Rákóczy Zs. 1650. [VISSZA]
  218. KEMÉNY, 491. l.[VISSZA]
  219. Egy kállai házról volt szó, melyet anyja megtartott. Családi Levelek. 410. l.[VISSZA]
  220. BISTERFELD augusztus 10. és 15-iki levele.[VISSZA]
  221. 1649 okt. 1-jei levele az Országos Ltárban.[VISSZA]
  222. 1649 nov. 9-iki levele.[VISSZA]
  223. Aug. 10-iki levelében, mely titkos jegyekkel van írva.[VISSZA]
  224. POTOCKYnak a Rákóczy család levelezőjének szept. 7-ről Zsigmondhoz írt levele Orsz. Ltár. Potocki rendesen aláiratlanul küldte leveleit, melyek titkos és fontos jelentések szoktak lenni.[VISSZA]
  225. Ugyanannak nov. 14-iki levele.[VISSZA]
  226. Fejérvár, aug. 15-iki levele.[VISSZA]
  227. BISTERFELDnek aug. 21-iki levele. [VISSZA]
  228. Ugyanannak nov. 9-iki levele.[VISSZA]
  229. Ugyanannak nov. 22-iki levele. [VISSZA]
  230. Ugyanott.[VISSZA]
  231. TETERA Beszterczén nov. 14-én kelt levele. Orsz. Ltár.[VISSZA]
  232. BISTERFELD fenn idézett levele.[VISSZA]
  233. Mindkét levél Czeherin szept. 27-én kelts megvan az Orsz. Ltárban.[VISSZA]
  234. KEMÉNY, Kolozsvár nov. 29-én kelt levele. Orsz. Ltár.[VISSZA]
  235. A fejedelem decz. 12-iki levele u. o.[VISSZA]
  236. KLOBUSICKY, Varsó, decz. 26-án titkos irással írt levele. Orsz. Ltár.[VISSZA]
  237. Már 1650 jan. 28. előtt ott volt s hosszabb időt töltött ottan; mint levelei igazolják.[VISSZA]
  238. Mind e tudósítások s köztük sok igen érdekes eredetiben megvannak a vörösvári Erdődy-féle és az Országos Levéltárban.[VISSZA]
  239. BISTERFELD 1650 jun. 25-iki levele «sicut id hominum genus fucorum parum aut nihil, ita heroum existimationem et gloriam multum promovet hoc praesertim tempore in illis locis. Unde non dubito quin insigni honorario excellentia vestra ipsum est dignatura». Rákóczy is megemlékezik e naptárról egyik levelében.[VISSZA]
  240. György levele Zsigmondhoz 1650 jan. 22. Csal. Lev. 414. l. «Még két hétig várakoznak, azért kegyelmed tudósítson, ha mit ért az (lengyel) békesség felől.»[VISSZA]
  241. U. attól u. ahhoz 1650 január 30-ról Csal. Levelezés. 415. l.[VISSZA]
  242. BISTERFELD febr. 19-iki levele Zsigmondhoz. Orsz. Ltár.[VISSZA]
  243. Ugyanannak márczius 25-iki levele Orsz. Ltár s II. Rákóczy Gy. Okmánytára 662. l.[VISSZA]
  244. BISTERFELD 1650 jun. 19-iki levele így a többször emlegetett Nicolai ügynök is. Sulyok uram – a kapitiha – az vajda leányát dicséri, tudakozott felőle, maga hozta elé.» György jan. 10-ki levele Zsigmondhoz.[VISSZA]
  245. KEMÉNY János 1650 jan. 8-iki levele. Zsigmondhoz. Orsz. Ltár.[VISSZA]
  246. «Boros útját senki nem érti Kemény János uramon kívül» írja György Zsigmondnak.[VISSZA]
  247. BISTERFELD febr. 19-iki levele Zsigmondhoz.[VISSZA]
  248. BISTERFELD márcz. 25-iki levele.[VISSZA]
  249. KEMÉNY János, 485. l.[VISSZA]
  250. KEMÉNY 486. l. GRONDSZKY Bellum Cosaco Polonicum, 218-9. l. Az Orsz. Ltárban Potockinak egy titkos jegyekkel irott nagy fontosságú levele, melyet Pettkó Béla öcsém fejtett meg, Kemény előadását igazolja s kibővíti. E levél 1650 nov. 17-én kelt.[VISSZA]
  251. Zsigmond 1651 jun. 8-án kelt levele Orsz. Ltár.[VISSZA]
  252. Rákóczy Zsigmondhoz intézett titkos levelek maga Zsigmond által eszközölt megfejtései u. o. Kiadva Okmánytár 54. s köv. ll.[VISSZA]
  253. Györgynek máj. 28-iki levele.[VISSZA]
  254. Klobusiczky jun. 1-jei levele. Klobusiczky tudatta, hogy a nádor neheztel, hogy Zsigmond leveleiben nem nagyságolja. «Én – jegyzé Zsigmond a levél szélére – soha nem nagyságolom vagy haragszik vagy nem, mert úgy feljebb becsülném egy testvér-fejedelem bátyámnál, aki uram egyszersmind. 2. Úgy érseket is kellene nagyságolnom, a melyet soha nem cselekszem.» Orsz. Ltár.[VISSZA]
  255. Zsigmond máj. 28-iki levele.[VISSZA]
  256. BISTERFELD jun. 8-iki levele Zsigmondhoz. [VISSZA]
  257. Ugyanannak aug. 20-iki levele. [VISSZA]
  258. BISTERFELD 1649 aug. 15-iki levele. [VISSZA]
  259. Ugyanennek nov. 9-iki levele.[VISSZA]
  260. Ennek 1649 aug. 6-iki levele.[VISSZA]
  261. «mert Cicero művészetébe vagy nem hatolt vagy irigységből eltitkolta».[VISSZA]
  262. 1649 decz. 19-iki levelében, s többekben is. Így ajánlott 1651 ápr. 10-iki levelében valami pompás bibliákat. A könyvtár számára megszerezte a Biblia Polyglottát (s tán épen ez a fennebbi biblia) Mercator Atlasát stb. SZOMBATHI 86. l.[VISSZA]
  263. Így egy alkalommal Keménynyel szemben, melyet azonban hamar megbánt s kérte, hogy égesse el levelét: «jó szívvel – válaszolá Kemény – mert ugyanis nem tenném oly leveleim közé, kit gyermekeim is látnának s mások is, nem esvén nekem is böcsületemre.» 1650 ápr, 2-án Fejérvárt kelt levele Orsz. Lt.[VISSZA]
  264. BISTERFELD 1650 jan. 29-iki levele. [VISSZA]
  265. Ugyanannak 1650 jun. 4-iki levele. [VISSZA]
  266. KEMÉNY János és SZALÁRDY részletesen leírják az udvar ez átalakulását.[VISSZA]
  267. Rákóczy Gy. levele 1646 jun. 16. Csal. Lev.[VISSZA]
  268. «Ha a mi kegyelmes urunkat a maga itéletében s istenes tanácsában hagyják vala az üdvözűlt urunk temetésekor adott válaszában is az emberek: nem következtenek volna oly nagy galyibák.» Medgyesy Rákóczy Zsigmondhoz 1649 aug. 23. Erd. Prot. Közlöny, 1876. 307. 1.[VISSZA]
  269. Jun. 9-ki levele 1649. U. o. 1874. 165. l. [VISSZA]
  270. KEMÉNY levele Zsigmondhoz 1649 jul. 13. Orsz. Ltár.[VISSZA]
  271. MEDGYESY 1649 aug. 25-iki levele Zsigmondhoz. Erd. Prot. Közlöny. 1876. 307. l. [VISSZA]
  272. BISTERFELD levele Zsigmondhoz 1649 aug. 15. és okt. 1-jén. Többi közt egy presbyterianus papnak, Gidófalvinak s egy professornak, Árkosynak elüldözése volt szóban.[VISSZA]
  273. «Nagyságod parancsolatjára az presbyterium felől indítottam valami conceptust.» Írja Zsigmondnak 1649 okt. 22. Erd. Prot. Közl. 1876. 320. l.[VISSZA]
  274. Két hét alatt egészségem lévén, készülhetek vele. U. o.[VISSZA]
  275. U. o. 321. l., decz. 9-iki levele[VISSZA]
  276. Lásd Tolnayval való levelezését a Prot. Egyh. s Iskolai Lapban.[VISSZA]
  277. MEDGYESY Okt. 22-iki levele, i. h. [VISSZA]
  278. Dialogus politico-ecclesiasticus.[VISSZA]
  279. 1650 juliusában. L. ennek 1650 jul. 5-én Zsigmond herczeghez írt levelét az Országos Levéltárban.[VISSZA]
  280. 1650 okt. 14-én írt levele az Erd Prot. Közl. 1876. 321. l.[VISSZA]
  281. Abban az időben igen használt; de irányzatukra nézve egymástól eltérő bölcsészeti elveket valló tankönyvek szerzői. [VISSZA]
  282. «és a scholát pusztán hagyván mind egyig kimenének Nagy messze földre való bujdosásra eredvén, mikoron általmentenek olaszi, zsadányi, ujfalusi határokon, jutának szintén Liszka városában és ott megtelepedének. Észrevevén, hogy nem jó úton járnának, bujdosásoknak második napján követeket küldének Patakra és mind vétkeknek veniát, mind visszamenetelre gratiát impetrálván, hármon kívül mind visszamenének.» SZOMBATHY, Hist: Coll. Ref. Sárospatak. 195. l.[VISSZA]
  283. 1650 nov. 16-iki levele Klobusiczkyhoz Orsz. Ltár.[VISSZA]
  284. GINDELY, Quellen zur Geschichte der Böhmischen Brüder. 453. l.[VISSZA]
  285. GINDELY, Ueber des Comenius Leben. Sitzungsberichte der Wiener Akademie. Phil. Cl. XV. 509. l.[VISSZA]
  286. 1649 decz. 19-én irt levele.[VISSZA]
  287. «Merre rohansz halandó s erődnél kisebbekre vállalkozol.»[VISSZA]
  288. Comenii Opera. Van Geer kiadása. III. r. 3. l. [VISSZA]
  289. GINDELY, i. h.[VISSZA]
  290. 1650 május 10-iki levele az Orsz. Ltárban.[VISSZA]
  291. A Primitiae Laborum pataki 1651-iki kiadása előszava.[VISSZA]
  292. III. Scholae Patakinae Idea. Összes művei. III. 3. l.[VISSZA]
  293. Ugyanott 5. l.[VISSZA]
  294. Lorántfy Zsuzsánna 43. és 77. ll.[VISSZA]
  295. 1650 május 18-án kelt levelek. Gindely, i. h. 515. l.[VISSZA]
  296. Ad seniores Lesnenses 1650 máj. 18. U. o. 515. l.[VISSZA]
  297. Lorántfy Zs. U. o.[VISSZA]
  298. Megjelent összes művei III. részében.[VISSZA]
  299. R. Zs. okt. 31-iki leve]e Klobusiczkyhez: «Comenius uram conventiója pariáját kéresse el kegyelmed magától s mindjárt küldje utánunk.» Ugyan annak nov. 10-én «Comenius uram conventióját is megküldöttük». Ugyan ehez van mellékelve a nyomdász conventiója is, mely hasonlag ekkor állíttatott ki. Orsz. Ltár.[VISSZA]
  300. Primitiae Laborum czím alatt. Összes műveiben is III. r. 68. l. «Quae duae orationis dum ad prelum tunc coeptum poscerentur, descriptae fuerunt.»[VISSZA]
  301. Mint az idő és czím is mutatják, ez valószínüleg a «schola pansophica.» Rákóczy Zs. nov. 16-iki levele Klobusiczkyhoz. Orsz. Ltár.[VISSZA]
  302. Rákóczy Zs. levele Klobusiczkyhoz 1650 decz. 7. U. o.[VISSZA]
  303. 1651 jan. 28-án A reperta via ajánló levele.[VISSZA]
  304. Laborum 51-83. ll. s összes műveiben.[VISSZA]
  305. A Laborum Scholasticorum II. részében s összes műveiben 736. s köv. ll.[VISSZA]
  306. Ráczéloz Com. Összes művei 735. az Impedimentumok felsorolásánál.[VISSZA]
  307. «Comenius uramnak – írja 1651 jun. 8. – im írtam levelet, adja meg kegyelmed. Akarám felesége alájövetelét, örömest érteném miből panaszolkodott Tolnai uram ellen. Isten kivivén meg kell orvosulnunk azt is.» Orsz. Ltár.[VISSZA]
  308. MEDGYESYnek 1651 márczius 22-ki levele Rákóczy Zsigmondhoz. Országos Ltár.[VISSZA]
  309. 1651. febr. 12. az Orsz. Ltárban.[VISSZA]
  310. MEDGYESSY 1651 márcz. 21-ki levele Orsz. Ltár. Az 1651 junius 18-án Szathmártt tartott zsinat megujítá a presbyteriek ellen hozott itéletet. Tóth Ferencz Tusa Tiszai püspökök. 124. l.[VISSZA]
  311. I. a Vestibulum, II. a Janua, III. az Atrium. Mindenik az illető osztály első tanárának van ajánlva.[VISSZA]
  312. Sengel, a nassaui udvarból, Bisterfeldhez intézett levelében. Jan. 29. 1650.[VISSZA]
  313. Zsigmond 1650 jan. 28-án Makoviczán kelt levele bátyjához. Orsz. Ltár.[VISSZA]
  314. BISTERFELD 1650 febr. 19-iki levele «Quaeso Exc. Vram, moneat dominum Horvath ne, ut solet, deinceps etiam apud illos, apud quos opus non est, Hassiacae puellae formam traducat. Tantae heroicae erga nos affectus id non meretur, ac talia facile ipsi innotescunt imo jam Cassellis innotuere».[VISSZA]
  315. Többi közt egy Reimann nevű ügynök Belgiumból, kit Kassán elfogtak s csak nehezen eresztettek szabadon. Ez Györgynek egy órába elrejtve hozott levelet.[VISSZA]
  316. BISTERFELD 1650 ápril 12-iki levele. [VISSZA]
  317. Zsigmond május 24-iki levele Klobusiczkyhoz.[VISSZA]
  318. BISTERFELD 1650 aug. 20-iki levele Zsigmondhoz.[VISSZA]
  319. Kniphausen aug. 5-iki levele György fejedelemhez.[VISSZA]
  320. KEMÉNY János kelet nélküli s elég terjedelmes votumában, melynek maga Kemény által írt fogalmazata báró Skrbensky levéltárában őriztetik Rovnán (hol azt Thaly Kálmán találta meg), tüzetesen tárgyalja a kérdést s nyilatkozik arra nézve is, hogyan kell a tárgyalást megkezdeni. Kiemeli, hogy minő kikötéseket kell a szerződésbe befoglalni (melyek a tervezetbe be is foglaltattak), hogy tisztába kell hozni, hogy a leendő herczegnét minő rangfokozat illeti meg az udvarnál s végre hogy aláhozásában minő «rendet» kell követni. Szó volt arról is, hogy ez útban a herczeg Berlinig menjen, de Kemény ezt «noha az esmerkedés és látás szép dolog volna», nem ajánlotta. Ha azonban a herczeg az orániaiban nyugodnék meg, az épen ott levő kurlandi követre nézve azt ajánlja, hogy «csak azzal kell bocsátani, az jó akaratot meg kell köszönni, annak continuatióját kévánni s halasztani magok nagyságok emberének beküldésére és ez dologban egyik felé elresolválván magokat ő nagyságok, ahoz képest kell tudósítani az kurlandit is, ez alatt ő nagyságok embere eljárhat dolgában». Egy más külföldi, talán Kniphausentől származó pontozatok sem ajánlják a herczeg Berlinbe menetelét.[VISSZA]
  321. György máj. 28-iki levele Zsigmondhoz. Orsz. Ltár.[VISSZA]
  322. A Mednyánszkynak adott utasítás s a Padányinak adott pótutasítás 1650 aug. 2-ról a vörösvári levéltárban. Az utasítás második fele arról az eshetőségről szól, ha tovább kellene menni az oraniaihoz.[VISSZA]
  323. A brandenburgi választónak s a pfalzi fejedelemasszonynak Lorántfy Zsuzsánna s Zsigmond herczeg részéről írt levelek a báró Skrbensky-féle rovnai ltárban, melyeket Thaly Kálmán volt szíves velem közölni.[VISSZA]
  324. Kniphausen aug. 5-iki levele. Orsz. Ltár.[VISSZA]
  325. Mednyánszky levele Zsigmondhoz mely mostan egész terjedelmében még lappang. Csak titkos jegyekkel írott részléteinek Rákóczy Zsigmond által készített megfejtését ismerem Thaly Kálmán szívességéből, ki azt a rovnai levéltárból hozta el.[VISSZA]
  326. Levele eredetiben az Orsz. Ltárban. [VISSZA]
  327. Rákóczy Zs. levele anyjához 1650 szept. 10. Orsz. Ltár.[VISSZA]
  328. Történelmi Tár, 1879. évf. 607. l.[VISSZA]
  329. A Fogarason szept. 14-én kelt utasítás a vörösvári ltárban.[VISSZA]
  330. BISTERFELD jun. 4-iki s okt. 6-iki levele: pervellem haberemus antea titulum, vereor ne postmodum ex invidia negant». Orsz. Levéltár. THALY Kálmán «II. Rákóczy Ferencz ifjusága» czímű munkájában (270-300. l.) nagy szorgalommal összegyüjtött s eddig nagy részben nem ismert adatok alapján összeállítá a Rákóczy-ház jogigényeit a római szent birodalmi herczegi czímre s annak érdekes történetét, hogyan ismerte el azt végre is Leopold császár. Itt a 278-279. lapon Rákóczy Zsigmond római szent birodalmi herczegi czíméről is tesz említést – mely tudtomra hiteles okmányban csak egyben, s épen abban, melyről Thaly tesz említést, fordúl elő: t. i. az első az 1650 okt. 26-iki házassági szerződésben. De már a második 1650 decz. 5-dikén kelt és az elsőt kiegészítő pótszerződés már e czímet nem említi. Ebben Zsigmond «ex serenissimorum celsissimorumque Transsylvaniae principum Rakociorum domo natus, dux Munkacsiensis et Makovicziensis, necnon comitatum Zathmariensis et Szabolcsiensis dominus»-nak van czímezve. I. György követelte e czímet, meg is igértetett neki; sőt egy diploma-tervezetben mint negyedik pont benne is van – de magában az eredeti linzi példányban, mely Vörösvárt őriztetik, már nem fordúl elő. György nem sok súlyt fektetett rá s nem – is élt vele. Érdekes volna Bethlen Ferencz tárgyalásainak e czímre vonatkozó részleteit feltalálni – de sem a bécsi titkos ltárban, sem az Orsz. Ltban nem sikerült nyomára akadnom.[VISSZA]
  331. Három példányban hivatalos másolata a vörösvári ltárban.[VISSZA]
  332. Kelt 1650 decz. 2. Eredetije Orsz. Ltár.[VISSZA]
  333. 1650 nov. 25. U. o.[VISSZA]
  334. 1650 decz. 29. Ugyanott.[VISSZA]
  335. Rákóczy Zs. 1650 decz. 4-én Fogarason kelt levele. U. ott.[VISSZA]
  336. Nagy-Szombat, decz. 14-én írt levele Orsz. Ltár. V. ö. Családi Levelezés 1651 jan. 3. 425. l.[VISSZA]
  337. Zsigmond jan. 8-iki levele Györgyhöz. Orsz. Ltár.[VISSZA]
  338. Zsigmond 1651 február 4-iki levele. Ugyanott.[VISSZA]
  339. Ugyanannak jan. 8-iki levele. U. o.[VISSZA]
  340. György január 16-iki levelének latin fordítása. Orsz. Ltár. Erdélyi acták.[VISSZA]
  341. A császár márczius 15-iki levelének fogalmazványa ugyanott. Hasonlót írt a nádor is. U. o.[VISSZA]
  342. Zsigmond febr. 10-iki levele anyjához. Orsz. Ltár.[VISSZA]
  343. Ez a ratificatio be van igtatva a Rákóczy-család febr. 15-iki ratificatiójába. Amaz kelt Krossen 1650 deczember 5-én ó. n. szerint.[VISSZA]
  344. Ezen ratificatio eredeti példánya az Orsz. Ltárban őriztetik.[VISSZA]
  345. Orsz. Ltár erdélyi acták: márczius 18-iki válasz fogalmazványa.[VISSZA]
  346. Zsigmond febr. 10., 17., 27-iki levelei Orsz. Ltár.[VISSZA]
  347. Fogalmazványok a Nemzeti Muzeumban.[VISSZA]
  348. Zsigmond márcz. 6. és 10-iki levelei Orsz. Ltár. Fogalmazványok ápril 18. és máj. 6. U. o. Erdélyi acták.[VISSZA]
  349. Balázsfalván, márcz. 10-én kelt levele Orsz. Ltár.[VISSZA]
  350. Márcz. 23. a lengyel királytól, márcz. 24. a kulmi püspöktől stb. a vörösvári levéltárban.[VISSZA]
  351. Tangermund máj. 7-én kelt levele Zsigmondhoz. Orsz. Ltár.[VISSZA]
  352. Ezek május 18. és 19-diki levelei Orsz. Ltár.[VISSZA]
  353. A Theatrum Europxum VII. kötete 143. l. b. hasáb olvassuk: Gleichfals wurde den 4. 14. hujus, dem Jungen Printzen Ragoczy in Siebenbürgen, weyland Pfaltzgrafen Friederichs hinterlassenes Fräulein Elisabeth, Pfaltzgräfin von Heydelberg, zu Crossen in der Marck Brandenburg vermählet; mit welcher Fürstl. Braut die Siebenbürgische Herren Abgesandte am 2. 12. Junii, in Begleitung eines Fürsten von Anhalt, 300 Pferden, 8 Gutschen, und etlichen Rüstwagen, durch Breszlau nach Siebenbürgen passirt.[VISSZA]
  354. Thaly K. Történelmi Kalászok, 104. l. Dániel János meghivója.[VISSZA]
  355. II. Rákóczy Gy. Okmánytára 73. l.[VISSZA]
  356. Zsigmond május 2-iki levele Családi Levelezés, 430. l.[VISSZA]
  357. Családi Levelezés, 432. l. Ugyanott. 435 l.[VISSZA]
  358. KEMÉNY János junius 15-iki levele. Orsz. Ltár.[VISSZA]
  359. Lorántfy Zsuzsánna mái. 6-án írt válaszának fogalmazványa. Országos Levéltár.[VISSZA]
  360. Sokal május 16-án Lorántfy Zsuzsánnához s jun. 14-én Zsigmondhoz írt levelei a vörösvári ltárban.[VISSZA]
  361. 1651 május 16-ról.[VISSZA]
  362. 1651 május 17-ről. [VISSZA]
  363. 1651 május 26-ról. [VISSZA]
  364. 1651 május 28-ról.[VISSZA]
  365. 1651 junius 5-én, mindannyi az Erdődyek vörösvári ltárában.[VISSZA]
  366. Magáról a lakodalomról semmi részletes jelentés sem maradt fenn.[VISSZA]
  367. SZALÁRDY, 256. l.[VISSZA]
  368. Zsigmond aug. 23-iki levele.[VISSZA]
  369. Zsigmond aug. 28-iki levele. Orsz. Ltár.[VISSZA]
  370. György szept. 11-iki levele az Orsz. Ltárban. V. ö. Családi Levelezés, 437. l. [VISSZA]
  371. György szept. 24-iki levele. Csal. Lev. 438. l.[VISSZA]
  372. SZALÁRDY 256.[VISSZA]
  373. Lorántfy Zs. szept. 28-diki levele Történeti Lapok 1879. évf. 432. l.[VISSZA]
  374. Erzsébet Heidelberg 1651 okt. 22-ki levele Orsz. Ltár.[VISSZA]
  375. Zsigmond okt. 25-iki levele Orsz. Lt. [VISSZA]
  376. Okt. 1-ei levele Családi Lev. 441. l. [VISSZA]
  377. Nov. 4-iki levele Orsz. Ltár.[VISSZA]
  378. Okt. 3-iki levele Orsz. Ltár.[VISSZA]
  379. Okt. 18-iki levele Orsz. Ltár.[VISSZA]
  380. Családi Levelezés 442. BISTERFELD nov. 20-iki levele. Később is megfordult Erdélyben.[VISSZA]
  381. Zsigmond okt. 31-iki levele Györgyhöz Orsz. Ltár.[VISSZA]
  382. Tálya okt. 28-án irt levele Országos Ltár. [VISSZA]
  383. Nov. 24-iki levele Orsz. Ltár.[VISSZA]
  384. BISTERFELD nov. 2-iki s Zsigmond nov. 24-iki levele Orsz. Ltár.[VISSZA]
  385. SZALÁRDY 257. l.[VISSZA]
  386. Erzsébet 1652. febr. 26-án kelt köszönő levele, melyben az utolsó tisztesség fényes megtartásáért köszönetet mond s a rokonság fentartását jövőre is ajánlja. Orsz. Ltár.[VISSZA]
  387. Decz. 25-én Kolozsvártt, 29-én Balásfalván s 1652. jan. 12-én Fogarason voltak. Levelei Orsz. Ltár.[VISSZA]
  388. Decz. 29-iki levele u. o. [VISSZA]
  389. Jan. 12-iki levele u. o.[VISSZA]
  390. SZALÁRDY, 258. l.[VISSZA]
  391. MEDGYESY Hármas Jajja. 42. l. [VISSZA]
  392. Erd. Orsz. Eml. XI. 139. l.[VISSZA]
  393. Lorántfy Zs. (Akad. Évkönyvek XIII.) 65. l.[VISSZA]
  394. 4 SZALÁRDY 260. l. Bon Péter «Hungarus Tymbaules continuatusá»-ban a 81-ik lapon közli a síriratot, mely a gyula-fehérvári templomban elhelyezett monumentumon állott.[VISSZA]
  395. Rákóczy Zsig. oldaljegyzete: Nekem sem igen tetszik az utána való járás.[VISSZA]
  396. Rákóczy Zsig. oldaljegyzete: Szükséges, én nem bánnám ha elmulnék bemeneteli.[VISSZA]
  397. Rákóczy Zsig. oldaljegyzete: Én soha nem nagyságolom vagy haragszik vagy nem, mert úgy feljebb böcsülném egy testvér fejdelem bátyámnál, az ki uram is egyszersmind. 2. Úgy érseket is kellene nagyságolnom, az melyet soha nem cselekszem.[VISSZA]