Haboztam, hogy fölszólaljak-e, mert attól tartok, hogy a következő hozzászólásokban még lesz vita korábbi munkáimmal, úgy, hogy kénytelen leszek majd újból szót kérni. Viszont nemsokára el kell mennem, úgy, hogy engedelmükkel mégis szót kértem most is. Czine Mihály alapos előadásával szinte teljesen egyetértek. Egy apró adatot szeretnék csak korrigálni. Az egyik az volna, hogy Spencernek valóban volt-e komoly hatása a nyugatosok között. Nos, az én emlékezetem és ismereteim szerint Ignotus az egyetlen a nyugatosok között, aki Spencert valóban tisztelettel és többször emlegeti, és nemcsak emlegeti, hanem a hatása még a 30-as évekbeni írásaiban is jelentkezik. Egyébként, hogy a többi nyugatosban mennyire nem található Spencernek a hatása, sőt ismerete sem, arra csak egy-két adatot szeretnék megemlíteni. Az egyik: nézzék meg Kőhalmi Bélának a Könyvek könyve című kitűnő, a kor megismeréséhez úgyszólván nélkülözhetetlen, 1918-as kötetét, ott Spencer neve elő sem fordul. Mint tudják, ebben a Könyvek könyvében a kor összes kiváló írói, gondolkodói elmondják, hogy kik voltak azok az írók, akik hatással voltak fejlődésükre. Nos Spencert nem említi senki sem. Ignotus talán igen, s Ignotusra valóban volt is hatása. Folytathatnám a bizonyítékokat: nézzék meg a Nyugat bibliográfiáját, Spencer neve nem fordul elő benne. Sem a Nyugatban, sem a Magyar Geniusban, sem pedig a Figyelőben nem fordul elő. Nem tudom, kell-e még több bizonyíték. Emlékezetem szerint a Társadalomtudományi Társaság szabadiskolájában, amely nagy, gazdag programmal foglalkozott a kor jelentős gondolkodóival, szintén nem tartottak előadást Spencerről. Bergsonról, Freudról, Marxról, Machról, Avenáriusról, mindről igen. Spencerről tudtommal soha.

Most rátérek Rába Györgynek érdekes előadására. Ellent kell mondanom neki, mert ki kell tartanom régi felfogásom mellett, hogy tudniillik Babits Mihály nem szimbolista volt, hanem realista. Az ellentét itt közöttünk, a nézeteltérés onnan ered, hogy mást-mást értünk szimbolizmus alatt. Szerinte, úgy látszik, szimbolista az, aki szimbólumokkal dolgozik. De ilyen alapon Arany János is szimbolista volt, gondoljanak A pusztai fűzre, vagy gondoljanak Tompa Mihályra, akinek allegóriái közel vannak a szimbólumhoz, s akkor ezek nagyobb szimbolisták voltak, mint akár Ady. De a szimbolizmus lényege nem ez. Rába György nagyon jól tudja: hogy például Valéry szerint a szimbolizmus lényege nem más, mint a versnek zeneiséggel való telítettsége. Valéry pedig ismerte a szimbolizmust, hisz már Mallarménak a keddjein megismerkedett a szimbolizmus esztétikájával. De a kérdés vitatását nem folytatom, mert ebben azt hiszem nem fogunk egyetérteni Rába Györggyel. Viszont rá kell térjek előadásának vitázó részére, a szecesszióval kapcsolatban. Nos, itt a nagy, sőt vehemens vita ellenére, amelyet Rába ellenem folytatott, meg kell mondanom: nincs is vita közöttünk. Tudniillik ami a szecessziót illeti, itt Rába György nevem említése nélkül ugyan, az én többször kifejtett gondolataimat ismételte meg. Néhányan talán emlékezni fognak, hogy az Irodalomtörténeti Társaság nem tudom hányban lefolyt szegedi vándorgyűlésén síkra szálltam a szecesszió nevének az új magyar irodalomra való alkalmazása ellen, mégpedig éppen azokkal az érvekkel, amiket itt Rába is elmondott, hogy tudniillik a szecesszió mindenekelőtt képzőművészeti, sőt voltaképpen iparművészeti irányzat. (Lásd: Filológiai Közlöny, 1967. 226-227. l., majd utóbb mégegyszer: Valóság, 1969. 12. sz. 73-76. l.), és amit még nyomatékosabban hangsúlyoztam az az, hogy a szecesszió bécsi, illetve müncheni művészeti irányzat és jelszó volt, s a magyar irodalomnak és a magyar művészetnek ezzel úgyszólván semmi kapcsolata nem volt, márcsak az ismert Bécs-ellenesség miatt sem. A szecessziónak az átvétele, az új magyar irodalomra való alkalmazása, mondottam, csak azt eredményezné - s ezt is megismételte Rába -, hogy irodalmi fejlődésünket hozzákapcsoljuk, méghozzá minden alap nélkül, helytelenül hozzákapcsoljuk a német szellemhez. Ami a szimbolistákat illeti, itt Rába nagy hévvel és tiszteletreméltó apparátussal egy szavammal vitatkozott: az "elutasít" szóval. Nem emlékszem könyvem szövegére pontosan, elég régen írtam, lehet, hogy az "elutasít" szót használtam, és amennyiben ezt használtam, az helytelen volt. Csak azt akartam mondani vele, és ez kétségtelenül kiderül a szöveg összefüggéséből, hogy a Nyugat nagy költői nem foglalkoztak Mallarméval és Rimbaud-val, a hatásuk nem mutatható ki rájuk. Nem tudom, nem volt-e fölösleges ilyen nagy apparátussal igazolni, mint ahogy Rába teszi, mert mondom az "elutasít" szóval ha ugyan használtam, ennyit akartam mondani. (Utólagos jegyzet: könyvemben, A szimbolizmus a magyar lírában [95. l.] egyáltalában nem használtam az "elutasít" szót!)

---