Szabolcsi Miklós

Bevezetőül néhány módszertani meggondolás. Folyóiratot nehéz elemezni, mert a folyóirat több és kevesebb is, mint maga az irodalmi folyamat. A magam részéről óvakodnék egy mégoly fontos folyóiratot az irodalmi folyamat egészével azonosítani. Még az első világháború előtti Nyugatnál ez elképzelhető, de bizonyos, hogy a két világháború közötti Nyugat esetében már kérdéses. A folyóirat nem vizsgálható a közvetlen környezete nélkül, tehát a Nyugat sem vizsgálható például a Nyugat könyvkiadó nélkül. Egy folyóirat helye ezen felül csak a többi folyóiratokkal való szembesítésben mutatkozik meg, az "irodalmi mezőben". A két világháború közötti időszakban pedig már a folyóiratok sem adják az irodalmi élet teljes hálózatát, ennek lényeges része a napilapok is. Tehát a Nyugatot a két világháború között a Mikes-féle Pesti Napló vagy a Zilahy-féle Magyarország, vagy akár a Milotay-féle Új Magyarság nélkül vizsgálni - csonka képet adna az irodalmi életről. A folyóirat tehát része egy bizonyos bonyolult irodalmi hálózatnak, összképet csak ennek az irodalmi hálózatnak a teljes felfedése, teljes felrajzolása után nyerhetünk. Ez a módszertani kérdés fölvet egy másikat, amelyet én csak nagyon röviden érintenék: érzésem szerint a folyóiratnak, mint irodalmi fórumnak a szerepe megváltozott, más a két világháború között, mint az első világháború előtt mind az európai, mind a magyar irodalomban; a folyóirat mint irodalomszervező, irodalomcentrikus, az irodalom egyik középpontjának szerepe minden korban másképpen érvényesül. Nem véletlen, hogy a Nyugattal egyidőben vagy kevéssel utána vagy előtte indultak olyan nagy folyóiratok, mint a Nouvelle Revue Française, vagy indult olyan folyóirat, mint a Neue Rundschau és hogy ezek a folyóiratok ugyan tovább éltek, de szintén változott szereppel a két világháború között.

Egy másik szempont: a folyóirat képét, tartalmát különösen, hogy ha túl van legelső, felfelé menő korszakán, az egyéni, személyi esetlegességek, az alkalmi szerkesztési problémák egész sora alakítja; úgy hogy én a statisztikai módszerek itt való alkalmazásától, még a bibliográfiai adatok értelmezés nélküli felhasználásától is óvnék. Ezért voltam szkeptikus Péter László kedves barátom délelőtti felszólalásával kapcsolatban is. Mindez csak arra való, hogy önmagamat és másokat is óvatosságra intsen e hangos gondolkodásban, hogy megkérdőjelezzen és hogy figyelmeztessen bennünket arra, hogy nemcsak bizonyos stílus-fogalmakat kell újra gondolnunk, hanem a folyóirat-vizsgálat módjait is.

Ezek után hadd lépjünk közelebb a kérdéshez, a két világháború közötti Nyugat értékeléséhez. Avval kell kezdenem, hogy az általam szerkesztett kézikönyv (a "Nagy Spenót") hatodik kötetének[1] a Nyugatról szóló része eléggé egyszerűsített és eléggé sommás ítéletet ad. Röviden és egységesen úgy ítéltük meg ott a Nyugatot, mint a polgári ellenzéki irodalom fő erejét. Ez így egyszerűsített. Abból kell kiindulnunk, hogy a Nyugatnak nem egy korszaka van a két világháború között, hogy ez az időszak nagyon erősen különböző szakaszokra tagolódik, és az időszakok mindegyikében az irodalmi élet teljes hálózatában más és más volt a szerepe, máshol és máshol helyezkedett el. Én a magam részéről tehát - és itt mindjárt polemizálok nagyon sok író barátommal, - nem tudok hinni egy "örök Nyugat", egy változatlan Nyugat, egy mindig azonos Nyugat, Nyugat mint szimbólum szerepében. A történeti vizsgálat azt mutatja, hogy ez a Nyugat 1919 után többször is változott és mássá lett. Nagyon megközelítőleg, nagyon hézagosan körülbelül a következő fázisokat lehetne a Nyugat történetében megkülönböztetni - e fázisokat különben a lap maga jelzi szerkesztői cikkekkel, bevezetésekkel.

1. A Tanácsköztársaságtól 1924 végéig. Ekkor a Nyugatot a Tanácsköztársaság bukása és a fehérterror okozta megrettenés, megrémülés, majd erőgyűjtés jellemzi. Ebben a néhány évben a Nyugat a Magyarországon megjelenő folyóiratok között az aránylag legerősebb és legszínvonalasabb, a jobboldallal leginkább szemben álló valóban ellenzéki centrum, amely legálisan és illegálisan viszi tovább a korábbi Nyugat kezdeményezéseit. A 19-től 24-es Nyugat, amelyet Móricz Légy jó mindhaláligja fémjelezhet, a Nyugat első nagy korszakának, még lendületének is folytatója, és megrettenésekkel és tétovázásokkal is, a kor okozta nyomás közepette is jelentős központ. De már itt meg kell jegyezni, hogy most már Nyugattól jobbra és balra más centrumok is jelentkeznek (például az emigráció folyóiratai), és egy irodalmi élet folyamatosságában ezeknek az emigrációs centrumoknak a fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni.

2. A következő korszak nagyjából és egészéből 1925 elejétől - amelyet maga Gellért Oszkár nevez a Nyugat új korszakának és különböző szerkesztői előszavak jelzik - nagyjában és egészében Osvát haláláig terjed és ezt a korszakot talán úgy lehet értékelni, mint lassú elfáradást. Úgy is mondhatnám, lassú "középrekerülést", bizonyos fokú megállást. A Nyugat igyekszik együtt haladni a korral, igyekszik a kor új kérdéseit felvetni, - jellegzetes e szempontból Nagy Lajos bíráló-kommentáló működése. Az is jellemző erre a néhány évre, hogy újból és újból nekilendül a Nyugat, hogy visszaszerezze régi szerepét. A Nyugat régi platformja alapján álló centrumok megalakítására történnek kísérletek (mint a Vörösmarty Akadémia), de ezek minduntalan csődbe jutnak és a Nyugat lassan kitűzi az új klasszicitás, "ezüstkor" programot Babits ekkori cikkeiben; Babits Új klasszicizmus felé és Az írástudók árulása című írásai ez időszak alapvető jelzői. És ennek az időszaknak jellemzője egyfajta visszahúzódás az eddigi pozíciókról, "középrehúzódás", kiegyezési kísérlet a kor liberális konzervatív erőivel (a "kettészakadt irodalom" vitában). - Ekkor is fölfedezi a Nyugat a fiatalokat, de a fiatalok tulajdonképpen a Nyugat ellenére, kis rövidéletű folyóiratokban találják meg hangjukat.

3. A harmadik korszak a rövid Móricz-közjáték 1930 elejétől 1933. február 15-ig. Ez a Nyugat a két világháború közti korszak történetéből legjobban feldolgozott része, hiszen a Móriczról és a Babitsról szóló memoárok, Gellért Oszkár és Móricz Virág ezt a korszakot tárják fel a legrészletesebben. Ismeretesek Móricz nagy kísérletei a "kitörésre", az "életközelségre"; és egy mai szemmel rendkívül tanulságos párharc, amely nem két személy, hanem két vonal, két érzület, két magatartás, a magyar történelem és irodalomban nagyon gyakran megismétlődő magatartás és érzület-típus harca. A "direkt" irodalom híveié, a viszonyok megváltoztatására törő, a riport felé, a nyers élet felé közelítő, a közéleti irodalom felé törő magatartás, a "Móricz vonal"; és a kor nyomása előli visszahúzódás a színvonalba, a benső körökbe, a klasszicitásra, egy ideális európaiságra való törekvés: a Babits magatartás. (A Baloldal és nyugatosság időszaka ez.) A Nyugat lapjain egyes közleményeken belül és egyes rovatokon belül nagyon élesen harcol ez a két álláspont. Az is ismeretes, hogy ez a harc végeredményben Móricz vereségével ért véget, - és ezt személyi vagy anyagi motivációjú bukásként szokás felfogni, de voltaképpen a két világháború közti magyar irodalom progresszív erői lehetséges teljes egységfrontjának egyik nagy bukása. Bárhogy is nézzük, Móricz soha többé nem volt otthon a lapban és általában nagyon kevéssé volt otthon a Móricz-féle magatartás; és később úgy alakult, hogy a közéleti, beleszóló, akcióképesebb népi írók ilyen irányú műveiket nem a Nyugatban közölték.

4. Következik egy olyan korszak (1933-1935), amelyet nem tudnék másképp jellemezni, mint visszahúzódást a belső körre. Jellegzetes programadó cikke Babitsé, A halhatatlanság halála. Igaz, hogy a Nyugatban is megindult a népi író mozgalom első felvonása az Elfogy a magyarsággal és igaz, hogy Németh László kritikusi pályájának második szakasza, tehát a Napkelet utáni szakasza ezekben az években itt indult és az is igaz, hogy Illyés szerepe egyre inkább növekszik a lapban; és végül az is igaz, hogy a lap ezekben az években bocsájtja szárnyára a Nyugat "két és feledik" nemzedékének legjelentősebb tagjait, Gellérit és Pap Károlyt, de mindezzel együtt is úgy tűnik számomra, hogy a fő súlyt a magyar szellemi életben ezekben az években a népi mozgalom, a népfront hatására kibontakozott kommunista irodalom, a polgári radikálisok balszárnya, sőt a liberálisok balszárnya veszi át. A támadások a Nyugat ellen, mint megállt, a Nyugat mint konzervatív, a Nyugat mint visszahúzó ellen talán ebben a korszakban minden oldalról a legerősebbek.

5. Ismét "felfelé menő" korszak 1936-tól Babits haláláig, 1941-ig. Főleg akkor, amikor a Nyugat mellől eltűnik az egyik oldalról a Válasz progresszív korszaka, a másik oldalról a Szép Szó, tehát amikor a Nyugat ismét egyedül maradt. Ismét megerősödik, szerepe jelentősebb lesz egy új, antifasiszta humánus magatartás kikovácsolásában. Nagy szerepe van a történelmi-nemzeti önismeret és egy újfajta nemzetkép kialakításában. Újfajta magyarság-tudat, egy liberális színezetű, függetlenségi indulatú, (a Mi a magyar? kötetben összefoglalt) Szekfű és Babits magyarságtudata alapján kikovácsolódó magyarságkép ez. Humanista elkötelezettség, határozott antifasizmus, függetlenségi jellegű magyarságkép, a színvonal őrzése, - ez is harc a szélsőségek és a fasizmus ellen. Radnóti Miklós ekkor lesz a Nyugat egyik sokat közölt költőjévé, a Jónás könyve jelképesen összegezi ezt a korszakot. "Nem lépni túl az emberi méreteken". - írja 1941-ben Cs. Szabó a kis népek hivatásáról. Az eredeti szépirodalmi művekben és főleg regényekben a folyóirat frissessége csökken, viszont ugrásszerűen nő az addig aránylag gyenge kritikában, esszében. A Nyugat úgynevezett esszéíró-nemzedéke, a máig ható nagy nemzedék, amelynek egyes tagjai itt ülnek köztünk, ekkor indul, vagy ekkor teljesedik ki a Nyugat körül és a Nyugatban. Cs. Szabó híres cikke, a Műfaj és nemzedék bevezetése az esszéíró nemzedék fellépésének. Úgy is mondhatnám, hogy a Nyugat ekkor a kor legnagyobb világirodalmi áramlatába kapcsolódva egy klasszicizálódott modern realizmust tűz ki eszményképül és ezt a modern realizmust őrzi. Illés Endre, Szerb Antal, Halász Gábor, Hevesi András és Cs. Szabó nevei jellemzik ezt a korszakot.

6. Ennek egyenes folytatása a Magyar Csillag, amely Illyés szerkesztésében eleinte közvetlenül folytatja a Nyugatot - ismeretes Schöpflin Aladár híres mondata a Magyar Csillag első számában: "Egy pásztortűz kialudt, egy másik kigyulladt". Folytatása az értékeket őrző, humanista, nemzeti egységre törekvő, szélsőségtől elhatárolódó, modern realista Nyugat-vonalnak, amely abban különbözik az eddigiektől, hogy a lapból addig félreszorított vagy addig oda nem író népi írók jelentős része ekkor megszólal a lapban, valamint abban, hogy Illyés tüntetőleg, bátran és mindennel dacolva baloldali, zsidószármazású és nagyon gyakran illegális kommunista szerzőket is szerepeltet. A Magyar Csillag a magyar antifasiszta irodalom nagyságának egyik legszebb bizonyítéka.

Megközelítően és bizonyára vitathatóan a Nyugatnak talán ezek a korszakai, és ennyiben kellene korrigálni talán eddigi megállapításainkat. Minden időszakban más a szerepe az irodalmi élet folyamatában, más-más hálózatba illeszkedik, más kontextusban érthető meg. Az első korszakban itthon a Nyugat a középpont, a másodikban konzervatívvá válik, ellene kell lázadni, a Móricz-korszakban ismét megpróbál élre törni, fiatalok középpontja lenni, a Babits II. korszakban a népiesek, a Gondolat, a Szép Szó mellett konzervatívnak látszik, és az utolsó fázisban ismét a Nyugat a középpont. Meg kell mondanom, hogy a Nyugatról ma alkotott igaz és hamis, szép és jó legendáknak és mítoszoknak az eredője az emberek emlékezetében ez az utolsó korszak, amikor a Nyugat szinte egyedül marad a színtéren.

Bár a Nyugat nagyon sokat változik ebben az időszakban, mégis vannak állandó jellemzői, és ezek a konstans vonásai nagyjában és egészében így foglalhatók össze: a Nyugat első korszakának egészéhez való ragaszkodás (persze nem különbségek nélkül, hisz hol az Ignotus-hagyomány, hol egy Babits-vonal kerül előtérbe); az Ady-hagyomány, általában az Ady-hagyomány vállalása minden támadással szemben, még akkor is, ha ez az Ady-hagyomány nem egészen azonos azzal, amilyennek ma látjuk; az Ady-hagyomány mellé azonban már 1924-25-től a Babits-magatartás felnövesztése egyenrangúvá: tehát az Ady-centralizmusból egy Ady-Babits kettős-centralizmus alakul; az európaiság és magyarság konzervatív-liberális ízű szintézise; és végül (az 1924-28-as időszakaszt kivéve, amelyre ez nem jellemző) a következetes színvonalőrzés.

Nagyon nehéz további kérdés, a teljes irodalmi élet ismerete nélkül egyáltalán nem lehet válaszolni rá: különböző korszakokban mit adott a Nyugat, mi jött létre a Nyugat által? A szépirodalomban majdnem végig egyenletesen sok értéket hozott a Nyugat; csak felsorolásszerűen: a Nyugatban jelent meg a Légy jó mindhalálig, az Édes Anna, A rossz orvos, Tímár Virgil fia, A havasi selyemfiú, A margarétás dal, Móricz Kamaszokja, Pap és Gelléri novelláinak legnagyobb része, Kassák Angyalföldje, József Attila Ódája, Illyés Három öregje, Füst A kapitány felesége és a többi. Egy sor jelentős költőnek és írónak a Nyugatban jelentek meg a legjobb művei... De a kérdést csak akkor lehetne igazán helyesen megválaszolni, ha megnéznők azt is, ami nem jelent meg a Nyugatban, mi nem jutott be a Nyugatba. A Móricz-művet tekintve például kétségtelen, hogy a Nyugatba nem jutott be a későbbi korszakából több fontos mű. A József Attila-i lírára vonatkozólag Péter László elmondta a számokat, a késői, a nagy József Attilának csak négy verse jelent meg a Nyugatban, viszont Radnóti, Vas, Weöres legtöbb jelentős verse a Nyugatban jelent meg. Vannak más olyan szerzők, akiket a Nyugat nem szeretett, például Veres Péter. Ez utóbbinak is minden jelentős műve a Nyugaton kívül jelent meg. Általában új szerzőknél a legelső kezdeményezés ritkán a Nyugaté, a második lépés, a másutt fölfedezett értékek továbbvitele igen, - és ebben nagyon erősen különbözik az első korszaktól. Mintha ekkor inkább a máshol feltűntek tovább-felfedezését vállalná és ilyen szempontból a másutt indult Németh László, Pap Károly, Gelléri, Szabó Pál, Radnóti, Vas, Szabó Lőrinc, a teljesen máshová tartozó, de műveik javát ideadó Kassák és Déry pályája jellegzetes. Van két olyan író, aki minden jelentős művét a Nyugatban jelentette meg: Babits és Illyés. Úgy, hogy amennyiben a Nyugatnak a második két világháború közötti korszakát két névvel akarnám összefogni, akkor azt mondanám, hogy az Ady-hagyomány folytatása mellett, Babits-örökét vállalva Illyés Gyula folytatja ezt a nagy vonalat. Babits és Illyés relatív súlya a legnagyobb, a tőlük származó és róluk szóló cikkek legnagyobb része a Nyugatban jelenik meg. Nem akarom az esetlegességnek azt a bonyolult hálózatát felrajzolni, amellyel egyeseket a Nyugat fölfedez, aztán eltávolodnak tőle, pedig nagyon jellegzetes lenne a Németh László-példa.

(Hadd jegyezzem meg: a lap átvizsgálása azt bizonyítja, hogy régebben, de különösen 1924-28 között sok azóta eltűnt, jelentéktelen szerzőt "futtatott fel", - egyeseket több regénnyel és drámával is szerepeltetett. S ez természetes is; csak azért említem, mert a megszépítő emlékezet szerint a Nyugat mindenkor és kivétel nélkül nagy értékű, színvonalas műveket közölt.)

Sokkal bonyolultabb, és bevallom őszintén, mai szemmel nézve, negatívabb a kép a hosszú korszak különböző időszakában teóriában és kritikában. A magyar irodalmi élet és a magyar irodalom szerkezetének hagyományos filozófia-ellenessége, teoria-ellenessége és kritika-ellenessége voltaképpen a harmadik nemzedék megjelenéséig, tehát 1935-36-ig erősen rányomja a bélyegét a Nyugatra. Lényegében addig, különösen a húszas években alig van következetes teoretikus s kritikai vonala. Az egyik kritérium, amit kritikai teoretikus tevékenység következetes jelének szoktunk tekinteni, az irodalmi folyamat teljes áttekintése, a 20-as években teljesen hiányzik és csak Németh László kezdi meg. Németh László az a magyar kritikus, aki először a Napkeletben, majd a Nyugatban a teljes irodalmi folyamatot próbálja áttekinteni. Ezt folytatja aztán 1935-től a Nyugat egyik irányadó kritikusa, Cs. Szabó, majd ismét Németh László. Ebben Németh László egy jelentős új szakaszt jelent a magyar kritika történetében. A húszas évek elejének összeesküvésszerű értékmentését kivéve a Nyugatból utóbb teljesen hiányzik a marxista gondolat és a marxista kritika. Akkor még, a húszas évek elején egynéhány évvel a Tanácsköztársaság után a fiatal Laziciusz Gyulával, vagy Hevesy Ivánnal és másokkal a marxista gondolat megjelenik, néha oly módon, hogy a szovjet vagy az orosz irodalmat propagálják, de ez lassankint kiveszik, és a korszak legjelentősebb neve, Lukács György neve és gondolata végig hiányzik a Nyugatból; a marxista kritikának a Bálint György által képviselt változata is csak periférikusan, időnként és nagyon későn kerül bele. De általában, ismétlem, mindenféle filozófiai szaktudományos aláépítésű kritika, - az esszéírónemzedék fellépéséig hiányzik a Nyugatban. Sok oka van ennek, az egyik, hogy esztétikai ideálban egy olyan "higgadt klasszicizmus" képe áll előtérben, amely a túl-teoretizálástól, a túl-elméletiességtől, a túl-filozofálástól egyaránt tartózkodik és amely egyenes folytatása valamilyen módon a múlt századvég kritikai vonalának. Az esztétikai ideál mélyén itt még mindig valamely módon a Gyulai Pálé munkálhat. Változást, korszerűsítést hoz ebben, formában, műveltségben és igényben is az esszéíró-nemzedék, de sajátos módon magatartásban és ideálban ehhez a korábbi elvi vonalhoz igazodva. Mert a Cs. Szabó, sőt a későbbi Németh és sok más, talán a kései Halász Gábort kivéve, esztétikai ideálja ekkor is az a lesimító, mindent összefogó nemzeti higgadt közép, amellyel a Nyugat a népi mozgalom esztétikájától is élesen elhatárolja magát. Ebből a szempontból sem szabad elfelejteni a teória terén sem Babits és Illyés központi szerepét.

Befejezésül: világirodalmi tájékozottság terén is nagyon érdekes tényekre utalhat egy vizsgálat. A Nyugat eleinte hagyományosan franciás tájékozódása mellett - itt főleg Gyergyai Albertet kell kiemelni, - az első korszakban erősebb az oroszos tájékozottság, amely később csökken; majd a harmincas évek végén Halász Gábor jóvoltából az angol felé tájékozódik. Majd mindig hiányzik belőle a német szellemi élet felé való intenzív érdeklődés és majdnem végig a szomszéd népek hangja.

Összefoglalva és ismételve: a Nyugatot korszakonként más és másképpen kell látnunk. A magyar irodalom nagy színképében kétségtelenül a haladó szárnyhoz tartozik, de azon belül mindig más és más helyen foglal helyet.



Jegyzetek

1. Az MTA Irodalomtörténeti Intézete által készített hat kötetes A magyar irodalom története című kézikönyv. [VISSZA]





Hátra Kezdőlap Előre