NEGYEDIK KÖNYV
KÜZDÉS A NEMZETI ÉS EURÓPAI VISSZAHATÁSSAL
1471-1476.



58. MÁTYÁS ÉS BEATRIX ARCZKÉPE.

I.



Zrednai Vitéz János elidegenedése Mátyástól. Elégületlenség az országban Mátyás önkényes uralkodása miatt. Összeesküvés. Kázmér lengyel herczeg meghivatása a magyar trónra. Mátyás magatartása az egybehívott országgyűlésen. Kibékülése Vitéz Jánossal. Kázmér hadjárata és kivonulása. Vitéz János és Janus Pannonius halála.

Külföldön idegen korona megszerzéséért harczolván Mátyás, veszélyben forgott, hogy országát veszti el. És az ő sajátos végzete úgy hozta magával, hogy ismét azok egyike, kik trónra emelték, tesz kísérletet, hogy attól megfoszsza. Legközelebbi rokonának, Szilágyi Mihálynak, összeesküvése után következett családja leghívebb szolgájának, Zápolyai Imrének, lázadása. Most pedig atyai barátja, Zrednai Vitéz János, tervez ellene pártütő merényletet.[357]

Tizenkét esztendőn át benső viszonyuk egy pillanatra sem zavartatott meg. A király határtalan bizalommal követte tanácsait; kivételes kegyeletet, majdnem hódolatot tanúsított iránta. Közbeszéd tárgya volt, hogy a nagynevű főpap mindenható uralkodójánál.[358] Maga Mátyás is később – nem is túlzással – azt állította, hogy Vitéz János «tetszése szerint intézte az ország ügyeit».[359] Kétségtelen, hogy politikájának és becsvágyának irányára a nagynevű főpap jelentékeny befolyást gyakorolt.

A király bizodalmában és rokonszenvében osztozott vele unokaöccse, a pécsi püspök.

Így tartott ez 1470 tavaszáig. A bécsi összejövetel létrejötte volt utolsó diadaluk, sikertelen felbomlása első kudarczuk.

A császárral való szövetség volt azon alap, a mire politikájuk épületét helyezni kívánták. A Csehország meghódítására és a császári korona megszerzésére irányuló törekvések sikerének föltételét ama szövetségben látták.

Mátyás, a császár megbízhatatlansága által fölháborítva, az 1469-ik év kezdetétől, három ízben kísérlé meg, hogy nélküle és ellene valósítsa terveit. De a cseh királynál és a német fejedelmeknél, kikhez fordúlt, nem találkozott több őszinteséggel. És így történt, hogy a legjelentősebb pillanatban, Podjebrád halálakor, elszigetelve állott.

Az esztergomi érsek és a pécsi püspök belátták, hogy ilyen körülmények között programjuk valósítása lehetetlenné válik; hogy egyidőben Lengyelországgal, Csehországgal és a császárral háborút viselni annyit tesz, mint az országra biztos romlást hozni.

Mátyás ezt nem látta be. Az ő önbizalma korlátlan volt. Nem ismerte a csüggedés érzését. Sehol sem látott leküzdhetetlen nehézséget. Ellenkezőleg, a helyzetek veszélyei mintegy bűvös vonzerőt gyakoroltak rá. Minden akadály még inkább fokozta bátorságát. Minden veszteség élesztette lelkében a kárpótlás szükségének érzetét. Rá valóban alkalmazni lehetett Horatius nagy mondását: «Et si fractus illabatur orbis, impavidum ferient ruinae!»

A külső politika kérdéseiben fölmerűlt ellentét a király és eddigi bizalmas tanácsosainak viszonyában az elidegenedés és feszűltség csíráit fejlesztette ki, melyek az utóbbiaknál annál termékenyebb talajra találtak, mert egy szerencsés vetélytárs cselszövényeinek tulajdoníthaták mellőzésöket.

Ez Beckensloer János egri püspök volt, kit ők neveltek föl és emeltek magasra, de a ki most már egészen túlszárnyalta őket, elfoglalván a király környezetében azt a helyet, melyből ők szorúltak ki.[360]

A hatalmat, a mit magának kiküzdött, mi sem jelezi érthetőbbnek, mint az a tény, hogy mikor ő maga a váradi székről a leggazdagabb püspökségre, Egerbe, helyeztetett át, utódjává egyik fiatal rokonát, a szintén sziléziai Stolcz Miklóst neveztette ki, habár még tanulmányait sem végezte volt el, és befejezésök végett, ekkor (1471) nevelő kíséretében a bolognai egyetemet kereste föl.[361]

Míg az esztergomi érsek kezdetben csak amiatt panaszkodhatott, hogy a király meghidegűlt iránta; a pécsi püspök érezhetőbben tapasztalta, hogy kegyvesztetté lőn. Kevéssel a bécsi összejövetel után a slavoniai bán tisztétől, amit Thuz Jánossal együtt viselt, elmozdíttatott; hivataltársa még fogságba is jutott. ugyanekkor a cancellári hivatalt Gábor alcancellár nyerte el, bár csak budai plébános volt, ki azután hirtelen a kalocsai érsekségre emeltetett.[362]

Mindez mélyen elkeserítette az esztergomi érseket. Közte és uralkodója között heves jelenetek merűltek föl. Külföldön forgalomba hozott és hitelre talált hírek szerint – amelyeknek azonban alaposságához kétség fér – egy alkalommal, mikor az országtanács űlésén, a prímás, az urak nevében, azt a kijelentést tette, hogy «idegen ország érdekében pénzöket költeni, véröket ontani nem hajlandók», Mátyás annyira elragadtatta volna magát indulata által, hogy kezét emelte rá és arczúl ütötte.[363]

Abban, ki tisztán személyes boszúvágy kielégítésére támaszt polgárháborút, az erkölcsi romlottság kivételes fokát kellene föltételezni. Viszont, hogy valaki azon uralkodó ellen, kihez a hála és szeretet kötelékei csatolják, azért ragadjon fegyvert, mivel politikáját vészteljesnek tartja: az erkölcsi erő kivételes foka kívántatnék. A Brutusok ép olyan gyéren fordulnak elő a történelem lapjain, mint a Coriolánok. Rendszerint a személyes elkeseredés és a közállapotokkal való elégületlenség frigyéből születnek az összeesküvések és lázadások.

Ezen két tényező találkozása vezette ez alkalommal is Mátyás bizalmas híveit az ő ellenségeinek élére. Ez utóbbiak sorában a többség bizonyára olyanokból állott, kiket a király csehországi vállalatával idegenített el magától. Azok előtt, kik az ő indító okait és végső czéljait nem ismerték, akképen kellett föltűnnie, mintha túlcsapongó becsvágyának áldozná föl nemzete érdekeit, hűtlenné vált volna családja hagyományaihoz és saját rendeltetéséhez. Mikor azután tőlük még nagy áldozatot is követelt, szükségkép elviselhetetlennek tartották, mivel felfogásuk szerint a czél, amire az kivántatott, a nemzet feladataival ellentétben állott.

És habár az országgyűléseken mindig megszavazták a kívánt adót; amint a király tekintélyének és hódító szeretetreméltóságának varázsköréből távoztak, bizonyára még fokozta ingerűltségöket az önvád, hogy meggyőződésöktől eltántoríttatni engedték magokat.

Nem kevésbbé volt alkalmas az elégületlenség élesztésére Mátyás eljárása, mit az ő belső politikájában követett.

Erélye, szigora és igazságossága sok érdeket sértett

Emellett a lángeszű uralkodók fényes tulajdonai mellett, bírta azok végzetes hibáit is. Nagy czélokat tűzött ki; de úgy vélekedett, hogy az eszközök megválasztásában semmi sem korlátozhatja; azt hitte, hogy a nemzet, miután a nagy czélokat elérte, nem fog gondolni azzal, hogy milyen útakon vezették oda.

Korának iránya, mely az erős monarchiák szervezése felé sodorta a nemzeteket, nem kedvezett az alkotmányos intézményeknek. Ő is túltette magát azokon. A magyar nemesség ősi jogai között alig volt egy is, amit sértetlenűl hagyott volna.

Adókat vetett ki és hajtatott be, miket országgyűlés nem szavazott meg. Nemeseket törvényes ítélet nélkül elfogatott, száműzött, jószágaiktól fosztott meg. Idegeneket főpapi székekre, várkapitányságokra, nem-nemeseket főispáni hivatalokra emelt. A katonaság megszállott nemesek és papok házaiban; még templomokba és kolostorokba is betört. Adószedők, harminczadosok és sótisztek erőszakoskodásai napirenden voltak. Törvényszéki ítéletek királyi rendeletekkel hatályon kívül helyeztettek. És egyéb törvénybe ütköző rendeletek, adománylevelek és okiratok is bocsáttattak ki.

Az ily módon sokféle forrásokból fakadó elégületlenség terjedését, a Mátyás ellen szövetkezett uralkodók élénk figyelemmel kísérték. Támogatásuk biztosításával siettették a katasztrófa bekövetkezését.

Az esztergomi érsek és a pécsi püspök, kikhez a mozgalom vezetésében Thuz Osvát zágrábi püspök, Zápolyai Imre és Rozgonyi Rajnald csatlakoztak, az eddigi összeesküvések sikertelenségén okúlva, mielőtt a lázadás zászlaját kitűznék, egyik szomszéd uralkodóház sarját kívánták a trónra meghívni, és annak erős sereg élén megjelenését bevárni; azon reményben, hogy ekkor majd a nemzet cserbe fogja hagyni uralkodóját.

A lengyel király másodszülött fiának, Kázmér herczegnek, ajánlották föl a koronát. Jelöltjük mellett, ki anyai ágon Zsigmond királytól származott, az örökösödés elvét hangoztathatták; továbbá, atyja a lengyel, bátyja a csehországi trónt bírván, ezen két állam szövetségéből Magyarországnak a törökök ellen hathatós segítséget ígérhettek. És mivel a herczeg csak tizenhárom éves volt, arra számíthattak, hogy kiskorúsága alatt ők fognak uralkodni, és őt később is befolyásuk alatt tarthatják.

A lengyel király készséggel adta beleegyezését ahhoz, hogy fia a meghívást kövesse. És sietve megtette készületeit a sereg szervezésére, mely őt Magyarországba vezetendő volt.

Mindez a legszorosabb titok leple alatt ment végbe. A zágrábi püspök, osztrák területen keresztűl, váltott üzeneteket a lengyel udvarral.[364]

Mátyás ezalatt junius havát a morvaországi Iglauban töltötte, hol egész figyelmét a csehországi ügyek foglalták el.

Itt kereste föl néhány hű esztergomi kanonok küldötte, ki főpapjuk árulásáról és a készülő merényletről tudósítást hozott.[365]

Válságos helyzetében mesteri önuralom és ügyesség bizonyítékait adta. A lappangó mozgalommal szemben, nehogy kitörését erőszakos föllépéssel siettesse, és hívei körében csüggedést támaszszon: úgy viselte magát, mintha sem a magyarországi elégületlenek, sem a lengyel udvar terveiről tudomása nem volna.

Rögtön útra kelt Magyarországba; de azon ürügy alatt, hogy ott segítséget fog kérni a csehországi vállalat folytatására.[366] És az olmüczi püspököt Lengyelországba küldötte, hogy ott kísérletet tegyen a bonyodalmaknak békés úton megoldására, vagy legalább a helyzet felől biztos tájékoztatást nyerjen.

A morva főpap julius első felében terjesztette elő Krakkóban uralkodója ajánlatait, melyekben késznek nyilatkozott a csehországi koronára tartott jogigények fölött a pápára bízni az eldöntést; vagy pedig Ulászló herczeget fiának fogadni és magával egyidőben megkoronáztatni; egyszersmind újból megkérte a lengyel herczegnő kezét, kilátásba helyezvén hogy azon esetre, ha fiörökös nem származnék frigyéből, Magyarországon is Kázmér király fiainak biztosítja az örökösödést.

Azonban a lengyel udvar a fényes ajánlatokat visszautasította; azon biztos reményben élt, hogy Kázmér herczeget a magyar trón elfoglalásától csak hetek választják el. Ezt nyiltan elárulta egyik lengyel úr, mikor a magyar király hatalmára utaló olmüczi püspöknek odavetette azon fenyegető megjegyzést: «Megjön az idő, s már meg is jött, mikor királyod nemcsak Csehországot, hanem Magyarországot is elveszti!»[367]

Ezalatt Mátyás julius második felében Budára érkezvén, szerencsésen megvalósította tervét. Senki sem sejtette, hogy tudomása van a veszélyről, a mi fenyegeti. Mikor julius végén Boroszló polgárai réműlten értesítették, hogy Kázmér lengyel király nagy sereggel készűl fiát Magyarországba küldeni, ő Beckensloer püspök által azt válaszolja, hogy «a schweidniczi sörházakból kikerülő kósza hírekkel ne alkalmatlankodjanak neki».[368] És a felsőmagyarországi hatóságokat a lengyel betörésre előkészítvén, ezt úgy tüntette föl, mintha csakis a csehországi korona érdekében terveznék.[369]

Időközben a főpapokat és urakat, kiket udvarához meghívott, s köztük azokat is, kikről tudta, hogy az összeesküvés részesei, előzékeny nyájassággal, kitüntetésekkel és adományokkal igyekezett lekötelezni.[370] Egyebek között Újlaki Miklós ingadozó hűségét végleg megszilárdította azzal, hogy legmerészebb vágyát teljesítve, Bosnyákország királyának méltóságával ruházta föl, és megengedte neki, hogy Jajczán megkoronáztathassa magát.[371]

Egyúttal a september első felében tartott országgyűlésen készséggel teljesítette a rendek kívánatait, orvosolta a sérelmeket, megerősítette az ország szabadságait.

Kötelezte magát, hogy ezentúl évenkint tart országgyűlést; a régi kamara-nyereségen kívül más adót nem hajt be, kivéve, ha a rendek önként ajánlják meg; az egyháziakra külön terheket nem ró; nemeseket csak a törvényes formák megtartásával foszt meg szabadságuktól; jószágok adományozásában a törvényes gyakorlathoz tartja magát; várparancsnokokká érdemes honfiakat, főispáni tisztre csak nemeseket nevez ki; törvénybe ütköző okiratokat nem állít ki, és «ha – úgymond – ilyeneket bárki a maga előnyére kieszközöl, azok érvényteleneknek tekintendők».

Az ország rendei teljesen ki voltak elégítve; amit azzal bizonyítottak be, hogy minden porta után három negyed forintnyi adót szavaztak meg.[372]

Ezen siker, a nyugodt biztosság, melylyel Mátyás a tűzhányó hegy kráterének szélein haladni tudott, méltán felidézi az utókor csodálatát.[373] A lélek egyensúlyát, mely a nagyság egyik ismerettő jele, ép úgy megtudta őrízni a legveszélyesebb helyzetekben, mint a világtörténelem kimagasló alakjai: Nagy Sándor és Caesar, Nagy Frigyes és Napoleon, kik birodalmak sorsa fölött döntő csaták előestéjén, nyugodtan szentelték óráikat az irodalom remekeinek élvezetére vagy megalkotására.

Mátyás is, épen ekkor, a trónjának fönmaradása fölött döntő országgyűlés tartama alatt, ráért fogadni könyvfestőjét, Blandiust, ki ékes kéziratokkal terhelten Rómából megérkezett, elolvasni a könyveket, miket olasz humanisták küldöttek neki ajándékul, sőt válaszolni is leveleikre.

«Régi, elkopott mondás, – írja egyiköknek, Julius Pomponius Laetusnak – hogy a fegyverek zajban a múzsák szava elnémúl. Mi azonban, úgy szólván folytonos háborúkba bonyolúlva, az időt, ami rendelkezésünkre marad, örömmel és gyönyörrel szenteljük az irodalomnak. Ezért Silius Italicusnak általad imént Rómában díszesen kinyomatott könyvét, melyet nekünk ajándékul felajánlasz, kedvesen fogadtuk, s az elmúlt napokban gyakran forgattuk. Ifjúkorunkban bírta már Silius a mi tetszésünket; most pedig, mikor mi is háborúkkal vagyunk elfoglalva, megnyerte még inkább, mert háborúkról szól éneke. Mindazáltal nem hallgathatjuk el, hogy szánalmasnak tartjuk a királyok sorsát; mert kénytelenek háborúkat viselni, amik gyakran diadalokat hoznak, de mindig embervér özönét ontják… Ellenben irígylendő a Te sorsod és írótársaidé; mert nem vérontásra és uralomra irányúlnak vágyaitok; egyedül az erény és az irodalom babéraiért versenyeztek. Ezzel pedig kedves dolgot műveltek az uralkodóknak is; mert a fegyverek vad zaját felejtetitek velünk!»[374]

A fegyverek vad zaja csakhamar felhangzott körűle. A siker, amit az országgyűlésen elért, nem háríthatta el.

September első napjaiban a lengyel udvarnál közrebocsátották a hadüzenő manifestumot, a melyben Kázmér herczeg magát «Magyarország természetes urának és örökösének», Mátyást pedig «a királyi czímet méltatlanúl bitorló zsarnoknak» nevezi. Előadja, hogy az örökösödési jog alapján igényt tart a koronára, mert Zsigmond és Albert királyoktól származik. Ekkorig jogait kiskorúsága miatt nem érvényesíthette. «Most azonban – írja, Mátyáshoz intézvén szavait – néked és párthíveidnek felmondjuk a békességet. Nem az ország nagyjainak és lakóinak üzenünk hadat; hanem csak neked, a dölyfös és törvénytelen uralkodónak, és azoknak, kik neked segítséget nyújtanak!»[375]

Ezen iratot mindenekelőtt a Lengyelországgal határos megyékben kezdették terjeszteni, a honnan rögtön Budára küldetett néhány példánya. Az ország rendei még együtt voltak, és abban állapodtak meg, hogy a manifestumra nem a király, kihez intézve van, hanem az országgyűlés fogja megadni a választ. Mindazáltal fogalmazására kétségkívül befolyt maga Mátyás is. Ezen államiratot, mely a trónkövetelő atyjához, a lengyel királyhoz, van intézve, méltán mesteri műnek lehet mondani. A határozottság és mérséklet ritka öszhangját tűnteti föl. Elejétől végig megőrzi a méltóságteljes nyugalmat, amit egy kifakadás, egy sértő szó sem zavar meg.

Az ország rendei kifejtik, hogy a magyar törvények értelmében az uralkodóház leányágát a trónöröklés joga nem illeti meg; ennél fogva Mátyás törvényesen és jogosan választatott meg királylyá. Kijelentik, hogy Mátyáshoz és örököseihez minden időben hűségesen fognak ragaszkodni; őt «akár az egész világ ellen is» minden erővel fogják támogatni. Könnyelmű pártütőknek nevezik azon urakat, kik saját érdekeiket tartva szemelőtt, a lengyel királyt tévútra vezették, és fiát a magyar trónra meghívták, a nélkül, hogy erre felhatalmazást kaptak volna. Felkérik tehát a lengyel királyt, hogy rájok többé ne hallgasson. Ők utolsó lehelletökig hűségesen fognak szolgálni törvényes uralkodójuknak; egyúttal készek buzgón közreműködni abban, hogy a két szomszéd ország és uralkodóik között a régi barátság és szövetség megújuljon.[376]

De már késő volt! Kázmér király, october 7-én kelt válaszában, ragaszkodott azon felfogásához, hogy az örökösödési jog a leányágra is kiterjed. És értesítette a rendeket, hogy fiát, sereg élén, Magyarországba küldötte.[377]

Kázmér herczeg october 2-án, tizenkétezer fegyveres élén megindúlt Magyarország elfoglalására. Lassan haladt előre; kétségkívül a magyar rendek tömeges csatlakozását bevárandó. De csak Rozgonyi Rajnáld, a két Perényi testvér és néhány felvidéki nemes jött táborába. Sárosmegyéből Eger felé irányozta útját. November 8-án Hatvanba ért, s itt tábort ütött.


59. KÁZMÉR LENGYEL KIRÁLY MELLSZOBRA.

Mátyás ez esetben is nagy önuralmat és óvatosságot tanúsított. Nem sietett eléje, hogy nyílt ütközetben mérkőzzék meg vele. Tartózkodott minden kockáztatástól. És a lengyeleket a Cserháton és az Ipoly völgyén keresztűl Nyitráig engedte vonúlni, melynek várát a pécsi püspök nyitotta meg nekik.

Ezalatt a király Vitéz Jánost, hogy az ellenséghez csatlakozástól visszatartsa, esztergomi várában körűlzáratta. De amint ez késznek nyilatkozott hogy meghódol, Mátyás azonnal hajlandó volt megbocsátani neki és kiengesztelődni vele. Azon kitűntetésben részesíté, hogy a legelőkelőbb urakat küldötte hozzá közbenjárók gyanánt: a nádort, a kalocsai érseket, az egri püspököt és Zápolyai Imrét. Ezek létrehozták (december 19-én) ez egyességet.

A prímás kötelezte magát, hogy Mátyást, mint az ország törvényes királyát, egész erejével támogatni fogja; az érsekség erősségeibe megbízható magyar parancsnokokat rendel, kik a királynak is hűségi esküt tesznek, sőt ha kívántatik, királyi őrséget fogad be; a király engedelme nélkül épített várakat lerontja; és azon lesz, hogy Nyitrát a lengyelektől visszaszerezze.

A király viszont biztosítja őt, hogy állása, becsülete és személye ellen soha sem fog bármit elkövetni, vagy mások által elkövettetni; jogainak, kiváltságainak és jövedelmeinek élvezetében meghagyja; és ha jövőben egyiköknek a másik ellen, panasza lesz, az ügy az országtanács elé fog terjesztetni.

Az egyességnek a közbenjárók által megállapított föltételei alá, mint Mátyás, mind Vitéz János egyforma nyilatkozatot írt, amiben lelkiismeretes megtartásukat keresztény hitökre fogadják.[378]

Mátyás, miután az agg főpapot személyes találkozásban is megnyugtatta, Nyitra vára alá vonúlt; azon szándékkal, hogy a trónkövetelőt körűlzárván, hatalmába kerítse.[379] De Kázmér december 26-ának éjszakáján elmenekült; négyezer emberből álló őrséget hagyván hátra, a mely szintén nem fejtett ki tartós ellenállást, és szabad elvonulás föltétele alatt a várat átadta.

Kázmér herczeg nem is tett többé kísérletet, hogy igényeit a magyar trónra érvényesítse. Ezentúl egészen az áhítat gyakorlatainak szentelte ifjú életét; úgy hogy miután néhány év múlva földi pályáját bevégezte, az egyház a szentek sorába iktatta.

Vitéz János, néhány héttel kibékülése után, ismét magára vonta a király gyanúját és haragját. Elfogatott és Visegrádon tisztes őrizet alá helyeztetett. Innen csakhamar, a főrendek közbenjárására, szabadon bocsáttatott ugyan, de most már gyűlölt vetélytársának, az egri püspöknek, felügyelete alá helyeztetett.

A küzdelmek és a megaláztatások megtörték lelkét, aláásták életerejét, és (1472 augustus 9-én) sírba vitték.

Öccse, a pécsi püspök, ki Nyitrán még együtt volt a lengyelekkel, a vár föladása után eltűnt. Mátyás attól tartott, hogy Németországba illant, és onnan folytatni fogja ellene ármányait. De a lángelméjű, szerencsétlen főpap nem gondolt újabb vállalatokra. Horvátországba menekűlt, és a zágrábi püspök egyik várába vonta meg magát. A szégyenérzet és az önvád kínjait ő sem szenvedte soká. Fényesen megkezdett pályájának kora és dicstelen halála vetett véget.[380]

Rozgonyi Rajnáldot is, ki várainak átszolgáltatása árán kegyelmet kapott, szintén rövid idő alatt elragadta a halál.[381]

Így tehát Mátyás, míg bölcsességével és szilárdságával meghiusította ellenségeinek actióját; ezektől a szerencse kivételes kedvezése által örökre megszabadúlván, nyugodtan tekinthetett a jövőbe.

Azonban ő, ki a legválságosabb események zivatarai közepett biztos kézzel vezette el hajóját a csüggedés szirtje mellett: nem volt képes kikerűlni az elbizakodás törvényét, mit a szerencse és siker nyit meg a hatalom birtokosai előtt.

A nagyság átkát: a mindenhatóság gondolatának kísértéseit, nem tudta magától elhárítani. Azt hitte, hogy rá nézve semmi sem kivihetetlen; hogy neki minden meg van engedve; hogy csak jogai vannak, kötelességei nincsenek.

Azon sérelmek, miket az ország alkotmánya az 1471-ik évi összesküvés előtt szenvedett tőle, ezentúl sem szűntek meg. A következő országgyűléseken a rendek ismételten kénytelenek orvoslássukkal foglalkozni.[382]

És a nemzeti érzület folytonosan felháboríttatott azon kedvezések által, amikben a haza fiainak mellőzésével idegenek részesűlnek.

Zrednai Vitéz János halála után, Beckensloert emelte a király az ország prímási székére; sőt kegyeit azzal tetézte, hogy az egri püspökséget meghagyta neki, és az ő rokonának, Várad ifjú főpapjának halála után, a váradi püspökség javadalmát is neki engedte; ami Rómában méltó megütközést szűlt, és tiltakozást vont maga után.[383]

Ugyanakkor Veronai Gábor atya, ki a csehországi vállalatban nagy szolgálatokkal kötelezte le a királyt, Erdély püspökévé neveztetett ki, és az udvari cancellár tisztét nyerte el, majd később Egerbe helyeztetett át. Mind nagyobb befolyást küzdött ki magának, úgy hogy «a király jobbik szeme» czímével tisztelték meg az olasz diplomaták.[384]

Ezen két főpap volt most a legjelentékenyebb tényező a Csehország meghódítására irányuló tevékenységben, különösen pedig a szent-szék támogatásának biztosításában.

II



IV. Sixtus pápa trónralépte és közbenjárása. Mátyás tárgyalásai a lengyel királylyal. Frigyes, Kázmér és Ulászló szövetsége. A sziléziai hadjárat. Mátyás sikerei. A boroszlói békekötés.

II. Pál pápának 1471 julius 25-én bekövetkezett elhunyta után, helyébe szent Péter székére Francesco della Rovere, a szent Ferencz rendjének főnöke, emeltetett, ki IV. SIXTUS nevét vette föl. Mátyás természetszerűen aggódó lélekkel nézett az új pápa uralkodása első tényei elé; mert azon állásnak, amit elfoglalandó volt, szükségkép döntő befolyást kellet gyakorolni mind a cseh- és németországi viszonyok alakulására, mind pedig a törökök elleni hadi vállalatok sorsára. Csakhamar teljesen megnyugtatták őt a Rómából vett tudósítások.

A pápa az elődje és magyarországi legátusa által Mátyás érdekében tett összes intézkedéseket jóváhagyta.[385] És a lengyel herczeg magyarországi vállalatáról értesűlvén, hogy Kázmér királyt az ő fiának visszahívására késztesse, követet küldött hozzá, ki azután a trónkövetelőt magyarországi táborában is fölkereste.[386]

Majd az 1472-ik év elején elődjei terveit felkarolván, a keresztény világot a keletről fenyegető veszélytől megszabadítandó, az uralkodók szövetségének létrehozását tűzte ki ő is feladatáúl, melynek megoldását a bíbornoki testület legkiválóbb tagjaira bízta.


60. IV. SIXTUS ARCZKÉPE.


Barbo Márk bíbornoknak, ki Német-, Magyar- és Lengyelország területére küldetett, a legnehezebb megbizatás jutott; mert mindenekelőtt az egymás között meghasonlott fejedelmeket kellett kibékítenie. Meghagyatott neki, hogy Mátyás királyt a szent-szék állandó jóakaratáról és pártfogásáról biztosítsa, az ő érdekeit a császár és a lengyel király előtt karolja föl; egyúttal felhatalmaztatott, hogy szükség esetén mind Kázmér és Ulászló, mind pedig a pártütő magyar rendek ellen, az egyházi büntetéseket alkalmazza.[387]


61. IV. SIXTUS PÁPA LEVELE.[388]

A legátus, miután tavasz kezdetén Mátyás udvaránál megjelent és itt az ő békés hajlamairól meggyőződött, julius első napjaiban Krakkóba ment, hol nagy buzgalommal fáradozott a békekötés akadályainak elhárításán. És kieszközölte mindkét uralkodó hozzájárulását ahhoz, hogy biztosaik, az ő elnöklete alatt, Neisze, sziléziai városban, a következő év február 2-án jőjjenek össze és tárgyalásokat indítsanak.

Mátyás legelőkelőbb tanácsosait, – köztük a nádort, az országbírót, a kalocsai érseket és az erdélyi püspököt küldötte, ezer lovasból álló fényes kísérettel, a congressusra.

Általok megújította korábbi ajánlatait: nőűl veszi a lengyel király leányát, fiának fogadja Ulászlót, részére az örökösödést biztosítja; vagy kész a csehországi koronára tartott jogigények fölött az eldöntést békebírákra bízni.

Hosszas tárgyalás után, abban történt megállapodás, hogy újabb congressus tartassék, aug. 15-én Troppauban, hová Kázmér, Mátyás és Csehország rendei biztosokat küldjenek; ha pedig ezek negyven nap alatt nem tudnak kiegyezni, az eldöntés békebíróra, s pedig vagy Károly burgundi fejedelemre, vagy Albrecht brandenburgi őrgrófra, bízatik. A troppaui értekezlet megtartatott ugyan, de mivel a lengyelek Mátyás ajánlatait ismét visszautasították, és a békebírákra vonatkozó korábbi megállapodást is visszavonták, eredmény nélkül oszlott szét.[389]

A következő (1474) és velején Ófaluban, a magyar-lengyel határon, egy harmadik értekezlet tartatott, mely most már a csehországi trón-kérdést megelőzvén, csak a Lengyel- és Magyarország közötti béke helyreállítására czélozott. Február 21-én létrejött az egyesség, mely a két ország között az «örök békét» volt biztosítandó.[390]

Azonban, milyen kevéssé bírta ezen egyesség az örök béke föltételeit, és milyen kevéssé volt a lengyel király eljárása őszinte; kitűntette azon tény, hogy Kázmér és Ulászló ugyanezen időben Frigyes császárral indítottak meg szövetségi tárgyalásokat, melyeknek merész nyiltsággal bevallott czéljok: Mátyás megbuktatása volt.

Martius 11-én Nürnbergben irták alá a szerződéseket, melyekben megállapíttatott, hogy a három uralkodó egyesült erővel támadja meg Mátyást, ki «országaikat igazságos ok nélkül pusztítja, az osztrák és lengyel pártütőket oltalma alá veszi, birodalmán keresztűl a törököknek útat nyit Osztrákországba».[391]

A császár ez alkalommal sem felelt meg ugyan szövetségesei irányában elvállalt kötelezettségeinek, és tétlenségéből nem lépett ki; de annál nagyobb erélylyel folytak a hadi készületek Lengyel- és Csehországban.

October havában óriási haderő, mintegy hatvanezer lengyel és húszezer cseh fegyveres, a két uralkodó személyes vezérlete alatt, közeledett Boroszló felé, hol Mátyás már augustus közepe óta időzött, az Oder folyó jobb partján ütött erődített táborban, melyet híd kötött össze a várossal. Serege alig állott tízezer emberből. De a nyolczszorosan számosabb ellenséggel szemközt, válságos helyzetében, megmentette őt a hadvezéri tehetségeinek fölénye, mely előtt hódolattal hajlik meg az elfogulatlan történetírás.[392]

Az önerejébe vetett bizalmát nem kevéssé volt alkalmas megszilárdítani az, hogy épen ekkor egy tekintélyes német uralkodó, Erneszt szász választófejedelem, jelent meg nála, és Csehország törvényes királyának őt ismervén el, mint a cseh korona fönnhatósága alá tartozó sagani herczegség birtokosa, hűbéri hódolatát mutatta be. Ezután kísérletet tett, közbenjáró gyanánt lépni föl; de ajánlatait a lengyel király, ki hadjárata sikerében nem kételkedett, visszautasította.

Mátyás fölismerte ellenségei helyzetének gyenge oldalát. Jól tudta, hogy azok biztos győzelemre számíthattak, ha egy nagy ütközetre bízza a háború sorsának eldöntését; ellenben bizonyos romlásnak mennek elébe, ha apró guerilla-harczban fogyasztja erejöket, kimeríti türelmöket, és nehezíti az élelmezést.

Ezért a városokba és várakban kisebb csapatokat helyezett el, melyek szüntelenűl nyugtalanították az ellenséges haderőt, és mikor ez a kipusztított tartományban élelmet szerezni nem bírván, Lengyelországból nagy szállítmányokat várt ezeket hatalmukba ejtették.

Sőt mikor Kázmér király az Oder balpartjára vezetvén seregét, a lengyelországi határt fedetlenűl hagyta, Mátyás éles szemét nem kerűlvén el az ekként elkövetett hiba, ezt azonnal hasznára fordította, és támadó föllépésre határozta el magát. Zápolyai Istvánt erős hadosztály élén, az ellenség területére küldötte, hol pusztítva egész Posen városáig nyomúlt.

Ezalatt csakhamar bekövetkezett az, amire számított. A lengyelek és csehek táborában mind érezhetőbb lett az élelmi szerekben és takarmányba való szükség. Nyers káposzta, répa és mindenféle növénygyökerek keresett táplálékot képeztek. Ennek következtében, és az őszi esőzések hatása alatt, betegségek kezdettek pusztítani. Napról-napra növekedett a lehangoltság. Mindenfelől sürgetően hangozott az óhajtás, hogy a szerencsétlen háború véget érjen.

A lengyel király kényszerítve látta magát környezete esdekléseit meghallgatni. Sternberg Zdenkót magához kérette, békealkudozások megindítása végett. Azonban Mátyás azon föltételtől tette beleegyezését függővé, ha Kázmér és Ulászló személyesen kérik föl. Ily módon akarta sértett önérzetének megszerezni az elégtételt a megaláztatásért, mit házassági ajánlatainak visszautasításával a Jagelloháztól ismételten szenvedett. A lengyel király nem háríthatta el magától a kívánt áldozatot.

Boroszló közelében, a nagy-mochberni domb, melyen sátrak állíttattak föl, volt a találkozás színhelyéűl kijelölve. November 15-én reggel lovagolt ki oda Mátyás, gyöngyökkel gazdagon diszitett öltönyben, háromezer pánczélos lovas által kísérve. Csakhamar megjelent Kázmér, czobolyprémes fekete egyszerű öltönyben.


62. A BOROSZLÓI VÁROSHÁZ.



AJTÓ MÁTYÁS KIRÁLY CZIMERÉVEL A BOROSZLÓI VÁROSHÁZ I. EMELETÉN.

A magyar király szívesen üdvözölte ellenfelét. De nem volt hajlandó a békeügy megbeszélésébe bocsátkozni, mivel Ulászló elmaradt. Ragaszkodott azon követeléséhez, hogy mindkét uralkodó együtt járuljon eléje. A lengyel király nem tagadhatta meg ezt sem, és kijelentette, hogy másnap teljesűlni fog, amit kíván. Ezen értekezletben tolmács segítségével élt; de mikor búcsut vett, közvetlenűl intézte Mátyáshoz azon kérelmet, hogy éhséggel küzdő serege számára három napon át élelmi szerek beszerzését ne gátolja. Mátyás késznek nyilatkozott, hogy a kellő rendelkezéseket haladék nélkül megteszi.

A következő napon Mátyás még nagyobb fénynyel, még számosabb kísérettel jelent meg. Ulászló mélyen érezte a megszégyenülést; kezét nyújtotta, de elfordítá arczát. Mikor a lóról leszállottak, Mátyás a két király között haladott a sátor felé. Több órán át tanácsoztak. Abban történt megállapodás, hogy a három uralkodó mindegyike négy-négy biztost fog, a békeföltételek szövegezése végett, Boroszlóba küldeni.

A tárgyalások azonnal megindúltak. Ezeknek kimenetelét a cseh és lengyel hadak be nem várták. Sietve vonultak ki Sziléziából, mely dicstelen táborozásuk, sok ezer áldozatának temetőhelyévé lett.[393]

A szerződés, mely december 8-án iratott alá, 1477 pünkösd ünnepéig tartó fegyverszünetet létesített, és megállapította, hogy azalatt a csehországi korona területén mindkét uralkodó megtartja azt, a mit a háború kezdetén bírt. Egyébiránt Mátyásra nézve, habár új előnyök nem származtak, azon erkölcsi vívmányt foglalta magában az okirat, hogy vetélytársának a királyi czímet nem adta meg, s azt következetesen csak «Ulászló úrnak, a lengyel király elsőszülöttének» nevezte.

A szerződés egyszersmind feltárta, hogy a magyar király nemcsak a harczi téren, hanem a diplomatia mezején is ellenfeleit túl tudta szárnyalni.

Szokásos eljárás volt ama korban, hogy a békekötések előnyeit mindegyik fél kiterjesztette a maga szövetségeseire, ezeket az egyességbe foglalta. Így történt ez alkalommal is. Mátyás nem csekély meglepetést idézett föl, mikor mintegy tüntetőleg előlépett szövetségeseinek hosszú sorával. Ezeknek élén Károly burgundi fejedelmet nevezte meg; büszkén hirdetve, hogy ezen hatalmas uralkodóval, ki most a császár ellensége volt, benső viszonyban áll. És hogy az ő diplomatiájának szálai Brüsseltől Poroszország keleti széleig nyúltak: jelezte a sorozatot bezáró Tüngen Miklós ermelandi herczeg-püspök neve, melynek e helyen feltünése mély megdöbbenést okozott a lengyeleknek. Ezek nem is sejtették volt, hogy Mátyás az ő védnöksége alá fogadta a bátor porosz főpapot, ki úgyszólván magára hagyatva folytatta a régi harczot Poroszország és a német-lovagrend függetlensége érdekében, a hódító Lengyelország ellen.

Ezen szövetségi viszony leleplezése föltárta, – Lengyelország legújabb történetírójának szavaival élünk – «hogy az engesztelhetetlen Hunyadi Mátyás keze a kényes poroszországi viszonyokban is keveri a kártyát. A szerencsétlen hadjárat szomorú eredményeit így még ezen keserű tapasztalás is tetézte!»[394]

III.



Mátyás készületei a törökök ellen indítandó háborúra. Szabács viadala. Beckensloer esztergomi érsek szökése. Mátyás viszonya Burgundi Károlyhoz.

Mátyást arra, hogy a boroszlói egyességben oly hosszú tartalmú, harmadfél esztendőre kiterjedő fegyverszünetet kössön, azon hajtás készteté, hogy figyelmét és erejét osztatlanúl ismét kelet felé irányozhassa.[395] Hő vágygyal sovárgott ez után. «Jól tudom – írja egyik levélben a pápának – arra születtem, arra neveltettem, hogy a szent hit ellenségeivel harczoljak. Gyermekkoromtól fogva nőtt és erősödött velem ezen hivatás tudata.»[396] Szándékában megerősítették most a tudosítások, miket az 1475-ik év elején, sziléziai tartózkodása alatt, kapott.

István, moldvai vajda, január 17-ikén közel százezernyi töröksereget, mely tartományának meghódítására jött, véres ütközetben megverte.

Ugyanakkor egy másik török haderő, a szendrei basa vezérlete alatt, átkelt volt a Dunán, majd a Maroson is és miután ellenállást sehol sem talált, az egész területet feldúlta, és február 7-én Várad alá ért. A gazdag várost kirabolván és lángba borítván, dús zsákmánynyal, rabszíjra fűzött számos fogolylyal, hagyta el az országot.[397]

A törökök vakmerősége, a szent László emlékezete által megszentelt város pusztulása, meggyőzte Mátyást arról, hogy halaszthatatlan kötelessége az ország védelméről gondoskodni.

A váradi katasztrófa hírére azonnal elhagyta Boroszlót. És szent György napjára összehívta Budára Magyarország rendeit, hogy a törökök ellen indítandó háború czéljaira áldozatkészségöket igénybe vegye.

Az országgyűlés minden porta után egy forintnyi adót szavazott meg, azon kikötéssel, hogy a befolyó jövedelem – mit a jelenlevő pápai követ félmillió forintra becsűlt – kizárólag a török háború költségeire fordíttassék.[398] Ugyanekkor hatalmas szövetséges kínálkozott Mátyásnak.

A távol Ázsiából, Uson-Hassan, Perzsia uralkodója, ki évek óta háborút folytatott a törökök ellen, s nem egy diadalt aratott rajtok, küldött Budára követet. Ez majus 8-án ünnepélyes kihallgatáson fogadtatván, bemutatta uralkodójának perzsa nyelven írt levelét, melyen késznek nyilatkozik kelet felől támadni a törökökre, míg egyidőben a keresztény uralkodók nyugat felől indítsák meg ellenök a háborút.[399]

Kevésbbé meglepő és fényes, de értékesebb és biztosabb volt azon ajánlat, amit a moldvai vajda követei hoztak. Zsákmányúl ejtett török zászlókat és egyéb értékes tárgyakat nyújtván át ajándékul, biztosították a királyt, hogy urok kész az ő fönhatóságát elismeri, és magát egész haderejével az ő rendelkezésére bocsátani.

Mátyás örömmel fogadta az ajánlatot. Moldvába küldött követei által biztosította a fejedelmet pártfogásáról. Augustus 15-én kiállított oklevelében kinyilatkoztatja, hogy «a magyar koronának tartozó hűségre visszatérő, s néki mint természetes urának meghódoló» vajdát, fiaival és egész országával együtt, kegyelmébe fogadja; neki az eddig elkövetett hűtlenségekért megbocsát; őket minden erejével, amennyiben szükséges személyesen is, megvédelmezi; ha ellenségeik által tartományukból kiűzetnének, országába fogadja, és tartományuk visszafoglalására segítséget nyújt.[400]

Ezalatt Mátyás oly nagy mérvben, mint még soha ezelőtt, tette meg készületeit. A velenczei követet értesítette, hogy hatvanezer emberből álló sereget állít ki, amit ezer szekér, és száz hajó fog kísérni. Ágyúkat öntetett, és ostromgépeket készíttetett, amik a jelenlevő pápai legátus csodálatát keltették föl.[401]

II. Mohammed szultán értesűlvén a fenyegető veszély felől, ennek elhárítása végett, fényes ígéreteket tett azon esetre, ha hosszabb fegyverszünetet köt vele a király. De ez visszautasító választ adott. «Harczolni fogok – így szólott – ha életemet kell is föláldoznom. Tudja meg a világ, hogy a kereszténység megmentése nem rajtam múlt!»

Elhatározását october 12-én közölte az udvaránál levő diplomatákkal. Csakhamar megindítja seregét, és maga is útra kél Pétervárad felé.[402]

Hadjáratának első feladatáúl Szabács megvívását tűzte ki. Ezen várat a Száva partján, négy évvel ezelőtt építteté a szultán. Mátyás ekkoron az épités megakadályozására sereget küldött oda. De ez nem volt képes feladatát megoldani; arra kellett szorítkoznia, hogy a folyam másik partján szintén emelt erősséget.

Azóta Szabács a törökök pusztító kalandozásainak egyik kiinduló pontja, az elhurczolt foglyok börtöne, a rablott kincsek tárháza lett. Egyúttal fenyegető állást foglalt el Nándorfehérvárral szemen. Bár egészen fából épült, erős alkotás volt. Tölgygerendákhoz erősített és földdel tömött vastag vesszőfonadék képezte a falakat. Ezek fölött szintén fából épűlt védőmű, és köröskörűl nyolcz torony emelkedett. Az őrség száma mintegy 1200 fegyverest tett, kik ágyúkkal bőven el voltak látva.


63. SZABÁCS VÁRA.


Mátyás az 1476-ik év első napjaiban kezdette meg az ostrom-munkálatokat. Azonnal a Száva túlsó partjára vezette át hadait. A partraszállás nehéz feladatát, a hadi népnek és hajóknak a várőrség lövései ellen oltalmazás megkönnyítette egy új találmány, melynek eszméje valószínűleg magától a királytól eredt, kiről kortársai kiemelik, hogy gyakran törte fejét új hadi gépek szerkesztésén.

Póznákkal, rudakkal és lánczokkal, két óra alatt, képes volt egy oly védművet állítani föl, mely nyolcezer harczost, negyven ágyút és sok taraczkot fogadhatott be. Most először alkalmazta azt várvívásnál. Födözete alatt tábort ütöttek, fölállították az ostromgépeket és ágyúkat, sánczokkal fogták körűl a várat. Mire megkezdődött az ostrom. Ez kezdetben nem nagy sikerrel folyt; a vár jelentékenyebb kárt nem szenvedett.

Eközben felmentő török sereg érkezett. A király, a szükséges őrséget hátrahagyva, gyaloghadával kivonúlt a táborból, és csatarendben várta a támadást. De az ellenség nem tartotta magát elég erősnek, hogy megütközzék, s még az nap elvonúlt.

Ekkor a király elérkezettnek látta a döntő küzdelem időpontját. Ágyúkkal felszerelt, katonákkal megrakott nagy hajóit a vár árkába vontatta. És azokról megkezdődött közvetlen közelből az ostrom, mit a király maga intézett, folytonosan vitézei között időzve, minden veszedelemnek kitéve személyét. Egy alkalommal, hogy kiismerje a védőművek állapotát, közember ruhában maga ül csónakba, csupán egy evezős és egy katona társaságában. Amint a falakhoz közeledik, a törökök észreveszik, rálőnek és a mellette ülő katonát el is találják. Ő maga azonban sértetlenűl tér vissza a táborba, hogy most a vár leggyengébb részei ellen irányoztassa lövegeit és ostromgépeit.


64. SZABÁCS VÁRA ROMJAI.


Az őrség elszánt vitézséggel küzdött, és sok veszteséget okozott a magyar seregben, mely halottai között több előkelő kapitányt gyászolt.

Elvégre a törökök kimerűltek a hosszú ellenállás erőfeszítéseiben. Február 15-én megnyitották a vár kapuit. Mintegy hétszázan kivonúltak, a király elé járulván, térdre borúltak előtte, kegyelemért esdeklettek és örök szolgaságra kötelezték magokat. Mátyás, miután a megrongált erődítmények kijavítása és felszerelése iránt rendelkezett, visszasietett Budára, azon elhatározással, hogy a háború folytatása végett mielőbb visszatér.[403]

Azonban a mikor martius első napján fővárosába érkezett, váratlan események egész sorozatának találkozása megzavarta terveiben.

Alig hogy megjött, azzal a meglepő hírrel fogadták, hogy legbizalmasabb tanácsosa, Beckensloer János, az ország prímása, hűtelenűl elhagyta egyházát, királyát, új hazáját. Székhelyéről azon ürügy alatt távozott el, hogy az aacheni kegyhelyre zarándokol; de csakhamar kiderűlt, hogy Bécsben állapodott meg, és a császár védnöksége alá helyezte magát. Ezzel nyilvánossá lett az, hogy elhatározásának hátterében politikai tényezők lappanganak.

A császár nem szűnt meg egy pillanatra sem ármányokat szőni Mátyás ellen. Miként az európai hatalmak sorában szövetségeseket, úgy Magyarországon is eszközöket keresett megbuktatására. És habár azok, kik igéreteiben bíztak, mindannyiszor csalódtak; soha sem hiányoztak olyanok, kik csábító szavai által eltántoríttatni engedték magokat.

Áldozataihoz tartozott az esztergomi érsek is, kinek megnyerésére méltán büszke lehetett; mert Beckensloer ekkorig azon politikai iránynak szolgált, mely a vele való szövetséget ellenezte; és épen ő volt az, kit az 1470-ik évi bécsi összejövetel meghiúsulásáért a felelősség terhelte.[404] És büszke lehetett azért is, mert a magyarországi kath. egyház fejét fényes állása és dús javadalma mindennemű kísértés csábjai ellen megoltalmazhatta.

De a szerencse páratlanul álló kedvezései által elkényeztetett főpapnak nagyravágyását ki nem elégítette az, amit elért. Mátyás oldala mellett mintha eltanúlta volna a legmagasabb czélpontok felé való törekvést. Minden jel oda mutat, hogy pápai trón elnyerésének vágya ragadta meg lelkét. És erre épen most kilátást nyújthatott neki a császár. Ugyanis tárgyalások voltak folyamatban közte, XI. Lajos franczia király és Károly burgundi fejedelem között, nagy coalitió létesítésére, melynek feladataihoz tartozott volna: az egyetemes zsinat összehívása és a kath. egyház reformjának keresztűlvitele, IV. Sixtus letétele, és új pápa választása.[405]


65. MERÉSZ KÁROLY BURGUNDI FEJEDELEM ALÁÍRÁSA.

Mátyás, mind az egyház iránti hűségre, mind saját érdeke által késztetve – mert jól tudta, hogy ő ellene is irányul a szövetség – mindent megtett, hogy létrejöttét, vagy legalább törekvéseinek sikerét meghiúsítsa.[406]

IV. Sixtus pápát tántoríthatatlan hűsége és ragaszkodása felől a leghatározottabb módon biztosította. A botránynak, mely – úgymond – «a kereszténység romlását idézné elő», elhárítására felajánlja akár közbenjárását, akár fegyverét. Késznek nyilatkozik, hogy összes haderejének élén síkra száll, és «a szent-szék, vagyis a Mindenható Isten ellenségeivel» ép oly lelkesen és elszántan fog megküzdeni, mint a hogy eddig az eretnekek és pogányok ellen harczolt.

Legelső feladatául azt tekinté, hogy a hatalmas burgundi fejedelem és a császár között nem rég létesűlt szövetségi viszony fölbontására törekedjék. Evégből Merész Károlyhoz, ki épen ekkor (1476 elején) a schweiczi köztársaság ellen háborút indított, levelet írt, melyben vállalatának veszélyeit élénk színekkel festette, és a császár czélzatai iránt bizalmatlanságot keltett. «Azokból, – úgymond – amik velünk és másokkal történtek, sőt a saját tapasztalásából is fölismerhette annak a férfiúnak ravaszságát, ki… Herczegségedet a vad és győzhetetlen schweicziakkal háborúba keverte… Ekképen Herczegséged nyilvános veszedelemnek tette ki országát, sőt személyét is… Kötelességünk Herczegségedet óvatosságra inteni. Legyen meggyőződve, hogy ha a szerencse kedvez Herczegségednek, a német birodalommal gyűl meg a baja; ha pedig, mitől Isten óvja, elfordúl a szerencse, mily szomorú látványt fog nyújtani a parasztok által legyőzött nagy fejedelem!"[407]

Éles látását meglepő módon igazolták csakhamar a bekövetkezett események. A schweicziak junius 22-én a murteni véres ütközetben megsemmisítették a burgundi haderőt.

Az előre megjósolt veszedelem elhárítására, tíz nappal a csata előtt, Mátyás a háborút viselő feleknek felajánlotta közben járását.[408]

Ezzel egyidőben, a császár s a franczia király terveinek meghiusítása végett, nagyszabású actiót indított meg. Azon fáradozott, hogy a pápa vezérlete alatt ellencoalitió jőjjön létre. Ebben a főhelyet Aragoniai Ferdinánd nápolyi király volt hivatva elfoglalni, mint a ki már is hatalmas összeköttetések előnyeivel dicsekedett; testvére Siciliát és Spanyolországban Aragoniát bírta; elsőszülött fiának neje a milánói herczegnő volt; egyik leánya a ferrarai herczeggel élt házasságban.

Mátyás a királynak másik leányát volt nőül veendő, és oda hatott, hogy ezen családi összeköttetések körébe Burgund fejedelmét is bevonja. Ennek egyetlen gyermeke volt életben: Mária herczegnő, kire az egész burgundi örökség, egy gazdag és művelt ország birtoka várakozott. Az ő kezét Frigyes császár a maga fia és örököse, Miksa főherczeg részére biztosította. Mátyás ezen tervezett frigy világtörténelmi jelentőségét fölismervén, kísérletet tett létesülésének meggátlásra. Arra akarta bírni Merész Károlyt, hogy leányát a nápolyi király másodszülött fiának adja nőül.[409]

Ezen igyekezetei meghiusúltak. Károly fejdelem kevéssel utóbb (1477 január 6-án) meghalt. Leányát és vele a Németalföldeket Miksa főherczeg nyerte el.

Ellenben létrejött a házasság Mátyás és a nápolyi királyleány között.

IV.



Mátyás házassági tárgyalásai a nápolyi udvarral. Fényes küldöttség megy Beatrixért. A házasság megkötése. Beatrix útja, fogadtatása. A koronázási és menyegzői ünnepélyek. Mátyás és a renaissance. Tudományossága. Vitatkozása egy olasz hittudóssal. Fényűzése. A budai királyi palota.

Mátyás özvegysége tizenhárom esztendeig tartott. Miután tervei, hogy a Habsburgok, Jagellók, Hohenzollerek , Wettinek vagy Sfórzák házából szerezzen magának hitvest, a mint egymás után, sőt gyakran egymás mellett felmerültek, a legkülönfélébb okok hatása alatt meghiusulának: az Aragoniai háznál tett lépések elvezettek az óhajtott czélhoz.

Ferdinánd korán fölismerte Mátyás egyéniségének és állásának jelentőségét. Alighogy ez Katalin királyné halálával özvegységre jutott, Velencze útján felajánlotta neki egyik leánya kezét.[410]

A tárgyalások azonban, melyek éveken át folytak, nem jutottak eredményre, mivel Mátyás időközben a császári és a lengyel udvarnál tett kísérleteket, politikai czéljainak megfelelőbb házasság létesítésére. Csak mikor azoknak sikerére az utolsó reménysugár is eltűnt (1474), karolta föl a szent-szék által hathatósan támogatott nápolyi combinatiót a kellő komolysággal.[411]

A nápolyi király második leányának, BEATRIX herczegnőnek kezét Mátyás 1474 nyarán, Nápolyba küldött követei: a kalocsai érsek és Bánfi Miklós által, kérte meg.


66. FERDINÁND NÁPOLYI KIRÁLY ARCZKÉPE.


Hirnökük, ki a kedvező választ megvitte, a boroszlói táborban találta a királyt, october 30-ikán. A hír nagy örömmel töltötte el őt, s rendeletére két órán át szólottak a város összes harangjai, az utczák fényesen kivilágíttattak, és a tornyok csúcsára helyezett nagy szövétnekek lángja az ellenséges tábornak is jelezte az örvendetes eseményt, melynek hírét szabadon bocsátott hadi foglyok által hozta tudomására a büszke lengyel királynak, ki ismételten megtagadta volt tőle a maga leányát.[412]

Ugyancsak Boroszlóban fogadta, a következő év február 2-ikán, a nápolyi király követét, a bari érseket, ki értékes ajándékokat nyújtott neki át jegyese részéről. Több napon át tartó harczi játékok, tánczvigalmak és farsangi mulatságok rendeztettek ezen alkalomból.[413]

Majus közepén a veszprémi püspök és János szlavoniai bán küldetett Nápolyba, a házassági szerződés megkötésére.[414]

Jegyajándékul Ferdinánd kétszázezer aranyat ajánlott meg. De harmadrészét Mátyás azonnal visszaajándékozta menyasszonyának.[415]

A török hadjárat miatt, melyre ekkor készületeket tett, az egybekelést a következő esztendőre halasztotta el.

Páratlan fénynyel óhajtotta megünnepelni. Megbizottai bejárták az olaszországi piaczokat, hogy aranynyal és ezüsttel átszőtt brokát szöveteket, drága köveket, ékszereket és egyéb értékes tárgyakat vásároljanak össze.[416]

Az 1476-ik év május elején küldötte szét követeit: a császárhoz, Németország és Olaszország összes fejedelmeihez, hogy őket a menyegzőre meghívja.[417]

Ugyanakkor egybeállította a küldöttséget, mely Beatrixot Nápolyból új hazájába kísérendő volt. A váradi püspök, Geréb Péter és Pongrácz János, a király unokatestvérei, Frangepán Bernardin és Szentgyörgyi János grófok, voltak legelőkelőbb magyar tagjai.

Csehország és Szilézia részéről: a boroszlói püspök, a ratibori, oppelni és münsterbergi herczegek csatlakoztak hozzájok. A kíséret száma nyolczszáz lovasra ment. Főrangú ifjú urak, vitézek és lovagok mellett nem hiányoznak zenészek és bohóczok. Húsz török is volt vélök.[418]

Amint pompás öltönyeikben, fénylő fegyverzetökben végig vonultak Olaszország városain, mindenütt feltünést és csodálatot keltettek. September elején érkeztek Nápolyba, hol az ország összes főrendeinek jelenlétében, september 15-ikén, az egyház színe előtt megköttetett a házasság, melynek szertartásainál Pongrácz képviselte a királyt.

Beatrix, kit a nápolyi érsek és Arragoniai Ferencz, a király természetes fia, előkelő olasz főrangú urakkal és hölgyekkel kísértek, october 2-ikán a manfredoniai kikötőben hajóra szállott. Útja nem volt szerencsés. Kedvezőtlen szelek tizenhárom napon át vetették ide oda gályáit. Végre october 13-ikán sikerűlt partra szállania, ferrarai területen, hol néhány napig megpihent, nővére, Eleonora herczegnő, udvaránál.[419]

Még viszontagságosabb volt szárazföldi útja, mely velenczei területről Krainán és Stirián át vezetett. Ugyanis török csapatok, az ő jöveteléről értesülvén, bekalandozták ama tartományokat, hogy őt hatalmokba ejtsék. Fölperzselt helységeken, holt testekkel borított mezőkön keresztül, vonult át, folytonos rettegés közepett;[420] míg végre december első napjaiban eljutott Pettauba, Stiria és Slavonia határára. Itt özvegy Hunyadi Jánosné, húsz előkelő magyar hölgy által körűlvéve, fogadta fiának hitvesét, és kísérte Székesfehérvárra, hol Mátyás várakozott rá.

December 10-ikén történt a találkozás. Egy órányi távolságban a város előtt, szabad mezőn, sátrak állíttattak föl, melyek közől az egyik bíbor színű selyem kelmével volt bevonva. A közelben nagy máglya lobogott, tüzével meleget árasztva szét. Az előttük elterülő tér világos kék posztóval volt beterítve. Itt állott a király, a külhatalmak követei, a magyar és cseh főrendek körében. Három ezer válogatott lovas vitéz vette őket körűl.

Beatrix hat ló által vont hintón érkezett. A mint kiszállott, térdre akart ereszkedni, de a király előzékenyen fölemelte és a dísz-sátorba vezette. Itt Veronai Gábor, egri püspök és cancellár, olasz beszéddel üdvözölte, különösen kifejezvén a király sajnálatát, hosszú útjának fáradalmai fölött. A királyné röviden, ékes szókkal tolmácsolta háláját a király iránt. Ekkor a pfalzi választó fejedelem követe, a német fejedelmek nevében, intézett hozzá beszédet, melyre egyik olasz kísérője válaszolt.


67 BEATRIX KIRÁLYNÉ ALÁÍRÁSA.


Trombiták harsogása adott jelt az indulásra. Beatrix hófehér paripára űlt, melyet drágakövekkel ékesített aranyhimzésű takaró födött. A király barnapej ménen lovagolt oldala mellett.

A városba érve, a boldogságos Szűz temploma előtt, melyben az első szent király teteme nyugodott, szállottak le. Mennyezet alatt vonúltak a szentélybe, hol a «Téged Isten dicsérünk» énekeltetett.

Beatrixot ezután elkísérték lakására, mely a királyi palotában volt berendezve; Mátyás a prépost házában szállott meg.

Harmad nap – december 12-ikén – tartatott meg a koronázási ünnepély.

A király, saját udvarával és vendégeivel előbb jelent meg a templomban. Később érkezett Beatrix, kit özvegy Hunyadi Jánosné vezetett, és udvara kísért. A misét Vetési Albert, veszprémi püspök, a királyné cancellárja, végezte. Az áldozás előtt Mátyás, ki szent István koronáját viselte fején, az oltárhoz vezette nejét, hogy királynévá avattassék. Ez a szentelt olajjal jobb vállán megkenetvén, az evangéliumra esküt tett. Erre a nádor fenhangon kérdést intézett a királyhoz: kívánja-e, hogy hitvese megkoronáztassék. Mikor igenlő válasza elhangzott, e czélra készült drága korona tétetett Beatrix fejére.


68. MÁTYÁS KIRÁLY ARCZKÉPE.


Harangok zúgása, trombiták harsogása, a lelkesülő néptömegek éljenei üdvözölték Magyarország új királynéját.

Mise után Mátyás többeket lovaggá avatott föl, köztük Kristóf bajor herczeget, ki kalandos előzmények után imént lépett volt Mátyás állandó szolgálatába.[421]

Délben a királyné termeinek egyikében tartották meg a szertartásos koronázási ebédet. Két asztalon volt terítve. Az egyik mellett csak a király, a királyné és testvére, a másik mellett a nápolyi érsek és a fejedelmek követei foglaltak helyet. Előkelő urak végezték az ételhordók tisztét. Az ebéd huszonnégy fogás ételből állott.

Lakoma után lovagjátékok látványossága mulattatá a királyi párt s vendégeit.

December 15-ikén délelőtt tartották ünnepélyes bevonulásukat az ország fővárosába. A menetet lovas csapat nyitotta meg. Ez után haladtak a külföldi követek, a főrendek és főpapok. Következett a király kilencz kamarása, fiatal urak, és kilencz apródja, gyermekek, fényes öltözetben, pompásan felszerelt nemes lovakon, melyeknek szerszámait drága gyöngyök ékesítették. De mindenkit – mint a pfalzi választó fejdelem jelenlevő követe írja – túlragyogott a fehér paripán lovagoló király, kinek fövegét, arany palástját és saruit, a gyöngyök s drágakövek egészen elborították.

Utána termetes lovon ülő apród mindegyik kezébe arany czímerpajzsot tartott. Erre jött a királyné, szintén fehér paripán. Fejét korona födte, sárga selyem palástja alatt aranynyal átszőtt kék ruhát viselt. Úgy tűnt föl a szemlélőknek, mintha egészen aranyból és drágakövekből állana.

A menetet nyolcz aranyozott díszkocsi zárta be, melyek mindegyike elé hat fehér ló volt fogva. Ezekben a király anyja, a főrendű hölgyek és a királyné női kíséretének tagjai foglaltak helyet.

A főegyházban tartott hála-istentisztelet végeztével Mátyás új otthonába, a budavári fényes királyi palotába vezette hitvesét. Az uralkodónak lelkét méltán büszke gondolatok tölthették be a fölött, hogy ős-régi királyi nemzetség tagjával oszthatja meg a trónt.

De a férfiú szívét is a boldogság érzése dagaszthatta; mert élettársul oly nőt nyert, ki bár az első ifjúság báját nélkülözte – mintegy 23 éves volt; – az érett érzéki szépség csábjaival a jeles szellemi tehetségek, az előkelő nevelés és a sokoldalú műveltség varázsát egyesíté.

Családjában hagyományos volt a tudomány és művészet pártolása. Nagyatyja Alfonz király, atyja Ferdinánd király és bátyja Alfonz trónörökös Olaszország fejedelmi maecenásai között kiváló helyet foglaltak el. Ő maga is classicai képzettséget, tisztúlt ízlést, magas fokú dicsvágyat hozott magával.

Itt Magyarországon nemcsak olyan férj várakozott rá, ki egyéniségének értékével, hódító tulajdonaival és iránta kifejlődött szerelmével az ő legmerészebb álmait valósíthatá; hanem olyan körbe is jutott, melyben egészen otthonosnak érezhette magát.

Mátyás – mint láttuk – kora ifjúságában elsajátította a renaissance irodalmi és művészeti aspiratiói, törekvései és alkotásai iránt a meleg érdeklődést. Ezt folytonosan élesztette benne Vitéz János és Csezmiczei János társasága.

Lelkének sugallásával a politikai érdek számítása találkozott. Vezérlő állást vágyván elfoglalni a nyugati keresztény világban, be akarta bizonyítani, hogy arra nemcsak mint uralkodó és hadvezér méltó; hanem az által is, hogy kora legműveltebbjeinek első sorban áll. És jól tudta, hogy azon dicsőítés és magasztalás, a mivel az írók és művészek jutalmazzák rokonszenvét és bőkezűségét, jelentékeny tényező lehet nagy terveinek valósításában.

Uralkodásának gondjai, fáradalmai és válságai közepett, mindig talált időt arra, hogy olvasson és tanúljon. Tudvágya az ismeretek egész birodalmára kiterjedett.

A görög és latin classicusok munkáiból vett idézetekkel tudja ékesíteni társalgását. A hadi tudományok régi mestereit alaposan tanulmányozza. Az orvosi könyvekből az emberi szervezetnek, a csillagászati iratokból az ember jövendő sorsának titkait igyekezik leleplezni. És emellett a hittudomány kérdéseiben is meglepő jártasságot sajátított el; annyira, hogy képesnek érezte magát hírneves hittudósokkal bocsátkozni vitába.

Erre nézve érdekes esetet találunk följegyezve.


MÁTYÁS KIRÁLY SZOBRA A BAUTZENI DOMBORMŰRŐL.
Eredeti fénykép után.


A király Esztergomban az érsek vendége volt, és a vacsora fölött vitatkozásba bocsátkozott egy Gatti nevezetű olasz hittudóssal. Ez ugyanis, – beszéli Galeotti, ki szintén jelen volt – a bor, ételek és a szoba melege által fölhevítve, kérkedni kezdett a maga tudományával, állítván, hogy a hittudomány minden titokba be van avatva, és hogy nincs egy kérdés is, amit nem tudna megfejteni. A király rögtön szavánál fogta, és felszólítá, hogy oszlassa el egyik kételyét, a mely iránt neki eddig senki sem tudott kielégítő felvilágosítást adni.

«Régóta – úgy mond – feltünő volt előttem, hogy Krisztus, az Isten-ember, ki mindenben bölcsen és igazságosan jár el, némelyekben mégis nem látszik az igazság követelései szerint cselekedni és az érdem szerint jutalmazni. Mindenki belátja, hogy annak, a ki fillért érdemel, aranyat, és a ki aranyat érdemel, fillért nyújtani, ellenkezik az igazsággal; már pedig az evangéliom tanúsága szerint, ily színben tűnik föl Krisztus eljárása Péter és János apostolok irányában, kiknek érdemeit nem kellő mérlegen latolta. Ugyanis Pétert, ki őt elhagyta és megtagadta, a legfőbb papi méltósággal ruházta föl; ellenben Jánost, ki haláláig hű maradt hozzá, kit semmi félelem vagy veszély nem szakasztott el tőle, méltóság és kitűntetés nélkül hagyta. Ha nekem két barátom volna, s az egyik a harcz és viadal kezdetével megfutamodnék, a másik pedig mindvégig kitartva, velem maradna: a szökevényt és hűtelent gyalázattal, talán halállal fenyíteném; míg azt, ki helyét megállta, és a veszélyek között hű maradt, jutalommal és tisztességekkel halmoznám el. Ezen eljárásom bizonyára közhelyesléssel találkoznék. Ha a szökevényt megtisztelik, és a híven küzdő nem részesűl elismerésben: ez esetben az erénytől megvonatik jutalma, a gyávaság pedig buzdítást nyer. Mestereimtől tanúltam meg Cicero azon mondását: hogy a köztisztelet éleszti a tudományokat, a dicsőség mindenkire buzdítólag hat. E szerint tehát János mellőzésével, Pétert a főpapságra méltatni, annyit tesz, mint a tanítványokat arra inteni: kerűljétek az üldöztetést, óvakodjatok a kínpadtól és szenvedésektől; menekűljetek és tagadjátok meg Krisztust. Ez az, a mi megfejtésre vár. Mert nem hitethetem el magammal, hogy Krisztus ok nélkül cselekedett; ha tehát valamely cselekedete ellenkezni látszik az igazsággal: ez az emberi elme tudatlanságának és nem az Isten igazságtalanságának tulajdonítandó.»

Midőn a király előadását befejezte, Gatti ismételte annak egyes pontjait; de mikor a felhozott nehézség magyarázatához ért, akadozni kezdett és zavarba jött. Majd azt állítá, hogy az isteni titkokat nem szabad fürkészni, s ezek közé tartozik az a kérdés is, hogy miért adott Krisztus Péternek elsőséget János fölött; e kérdés meghaladja a hittudósok értelmét, minélfogva közülök senki sem merte azt fölvetni. «Mivel pedig – így szólott – a régi és a jelen korban számos fürkésző tévelyekbe esett; kérem felségedet, ne foglalkozzék az isteni beláthatatlan titkokkal; mert tőrbe ejtenének és tévedésekbe hálózhatnának minket.»

Mátyás erre így szólott: «A miket felhoztunk, nem isteni titkok, sőt minden értelmes ember könnyen megmagyarázhatja».

Gatti erre fellobbanva, hevesen viszonzá: «Senki sem szabja ki nekem a theologia határait, melyeket jól ismerek. És nincs oly vakmerő, ki hittani dolgokban velem mérközni bátorkodnék; mert az isteni tudományban semmi sem ismeretlen előttem. Én áttekintettem minden könyvet, és ama kétely megfejtését seholsem találtam."

Mátyás erre nyugodt maradt. «Én – így szólt – nem sok theologiai könyvet olvastam, más szakokból sem számosat; mert mint gyermek emeltettem a királyi polczra, keveset tanúlhattam tehát a sokból, és csak a hadtudománynyal foglalkozhattam némileg alaposabban. Mindamellett, úgy gondolom, könnyű lesz a föltett kérdést megfejtenem.» «Hagyjunk föl ezzel – vágott a király szavába Gatti – mert, mint mondám, ama kétely megfejtése seholsem található.»

Ekkor Mátyás elrendelte, hogy szent Jeromosnak Jovinianus ellen írt munkáját hozzák elő. És mikor elhozták, felnyitá azt a helyet, hol János mellőzését ifjú korával indokolja. Az egyházatya szavainak felolvasása után Mátyás így folytatá: «Szent Jeromos részben megoldja kételyünket, és alkalmat nyújtott nekünk, hogy e kérdést tovább fejtegessük. Krisztus a bűnöst, a hűtelent azért tette a szűz János elé, hogy a bocsánat eredményével emelje a vétkezőket. A bűnös és hűtelen Pétertől megvárhatá, hogy miután magán tapasztalta az emberi gyarlóságot és a kísértések hatalmát, a bűnösöknek könnyen fog bocsánatot adni, és a bűnbánókat méltóságokra fogja emelni. Ellenben attól tarthatott, hogy ha a szűz és a hitben szilárd Jánosra ruházza a főpapi méltóságot: ez azt fogja kívánni, hogy mindenki hozzá hasonló legyen, és azokat, kik a hitben megtántorodtak, vagy az érzékiség által elcsábíttattak, kérlelhetetlenűl elűzi. Bölcs okok miatt történt tehát, hogy Péter a főpapságban János elé tétetett, a mit te Isten kinyomozhatatlan végzései közé soroltál.»

«Ezt mondván – így fejezi be Galeotti elbeszélését – a társaság szétoszlott, Mátyás király éleselműsége mély benyomást hagyván lelkünkben.»[422]

Mátyás már uralkodása első éveiben kezdette gyűjteni a görög és latin remekírók fényesen kiállított kéziratait, vetette meg világhírre emelkedett könyvtárának alapjait. És ugyanekkor könyvnyomda is létesűl Budán, mely 1473-ban Magyarország krónikáját bocsátja közre.

Atyjának példájára, Mátyás nagy előszeretettel építkezett. Az 1467-ik esztendőben hónapokon át időzött nála Fieravanti Aristoteles, a híres bolognai építész. Kétségkívűl a budai palota kiépítésének és díszítésének terveit dolgoztatta ki vele.

Mikor Beatrix királyné Magyarországba érkezett, ezen palota, az idegen vendégek csodálatát keltette föl. Kivált étkező terme, – mely a dús lakomák színhelye vala – lepte meg őket.

Selyem szövet borította falait. Az asztalfő felett, aranynyal átszőtt szőnyegből mennyezet emelkedett, melynek hátterén a király és királyné gyöngyökkel díszitett czímerei voltak láthatók. A terem közepén emelkedő kőoszlop körül és a falak mellett, magas pohárszékeken, volt elhelyezve a sok száz edény, aranyból és ezüstből művészileg készítve; tálak, serlegek, ember magasságú korsók, a legváltozatosabb idomokat feltüntető asztaldíszek. Különösen magára vonta a figyelmet egy tiszta aranyból készűlt ló-alak, mely rendkívüli nagyságú ezüst egyszarvú, melyeknek homlokból az állat valóságos szarva emelkedett ki, nyakáról pedig hollós czímert viselő láncz függött alá. A királyi asztal előtt, háromszáz font ezüstből készűlt, művészkézre valló szökőkút állott, oly magas, hogy szálas ember is alig érhette föl. A kút mellett óriási nagyságú öt ezüst kenyérkosár állott. A mennyezetről pedig két akós ezüst hordó függött le, számos csővel és csappal, mikből különféle italokat meríthettek.

Ezen fényes palotában, melynek valóban méltó helye volt a hatalmas folyamra és a végtelen síkságra letekintő magaslaton, töltötte Mátyás király házasságának első, «mézes» heteit.


69. BEATRIX ARCZKÉPE.



AZ 1462-IKI BÉKEKÖTÉS EMLÉKSERLEGE.
A Németújhely városa kincstárában őrzött serlegről rajzolta Dörre T.



BEATRIX KIRÁLYNÉ IFJÚKORI MELLSZOBRA





Jegyzetek




HátraKezdőlapElőre