MÁSODIK KÖNYV.
IFJÚ ÉVEK.


I.



Korviszonyok. A vidéki magyar nemes. Bécs hatása. A megye mint társadalmi tényező. Fekete János szülei. Életük Csabrendeken. A köznemesek nevelése. A házi nevelés. Az anya szerepe. Bécsnek és a német nyelvnek befolyása. Az udvari nevelés. Fekete János házi nevelése. Olvasmányai. Költői hajlamai. Az apai szigor sikertelen.


9. XVIII. SZÁZADI KÖNYVDÍSZ.


Politika, vagyonszerzés, vallás és tudomány: ez a négy hatalmas rúgó, mely Fekete György grófot élete pályáján állandóan sarkantyuzta s a mely önzését mindenképen kielégítette. Ez az, melylyel családjának alapját megszilárdítani kívánta s a mely gyermeke nevelésében érvényesűlt, sőt azt irányította is. Bármily kitartással és lelkesedéssel fáradozott azon, hogy ezeket családjának örökségül hagyja, nem rajta, hanem a mostoha korviszonyokon mulott, hogy fia és unokája homlokegyenest ellenkező irányban haladtak: aulikus politika helyett ellenzékieskedtek, az óriási vagyont szétforgácsolták, a katoliczizmussal ellentétben a felvilágosodás hitét vallották s a tudomány mellőzésével a művészetnek és költészetnek áldozták életüket.

A családban ő a fölfelé törő és konzerváló erő, utódai a hanyatló és romboló elemek.

III. Károly és Mária Terézia idejében nem volt Magyarországnak oly országos központja, mely évenkint hosszabb ideig magába fogadta volna a fő- és köznemességet. A vidéken szétszórva, nemesi kuriába elvonultan él, csak valamely nagy nemzeti esemény, egy-egy országgyűlés vagy háború hívta Pozsonyba, Budára vagy a harcztérre. A tulajdonképeni politikai központ: az udvar, mely a nemzeti érzés kerületén kívül, idegen országban székelt. Ez ellenséges érzelmű és nemzeti jellegünk megbénítására törekvő idegen főurak, magasrangú és idegen származású katonák, nemzetiségüket levetkőzött félmagyarok irányították. Székvárosuk Bécs volt, hova a hatalomra, vagyonra, polczra és rangra áhító magyar nemes kegyeletteljesen vetette föl szemét, hova maga többször be-benézett, hogy összeköttetéseit ébren tartsa, hova gyermekeit német szóra, osztrák érzésre és iskolába küldte. Sok fény esett innen a magyar főurakra, ámde ez a fény hidegen hagyta a magyar köznemességet, a mely otthon mondaszerű szabadsághősökről, országfentartó dicső királyokról, Attilláig vagy egészen Nagy-Sándorig fölmenő ősökről álmodozott. Az országgyűlések ritkák és kevéssé látogatottak, a tárgyalások sem annyira vonzók, hogy azoknak gyakori látogatása vagy az azokon való élénk küzdelem valamelyes nemzeti vagy egyéni haszonnal járt volna. Mindenütt a hatalom, az államférfiúi ravaszság, a magyar egyenességgel ellenkező, kicsiszolt udvari fortélyosság, mely az ősi alkotmányhoz, az intézményekhez ragaszkodó és törvénytiszteletben felnövekedett magyar nemest tőrbe ejtette.

Ezeknek az országgyűléseknek, már ritkaságuknál fogva is, az egész nemzetre kiható kulturális becsük kevés intézményben mutatkozott.

A forrongó központot, mely eszméket, új gondolatokat szórt volna ki a nemzetbe, mely eleven politikai – nem politizáló – érzéket teremtett volna, pótolta az erős, nemzeties színezetű vármegyei intézmény. A megyei központok, bármily kicsinylőleg tekintsen vissza rájuk az utókor, kulturális és társadalmi irányban nemzeti létünk sokszor hangoztatott fönntartói. A nemességet, erkölcsi és anyagi érdekek kapcsolták a megyei központhoz. Üléseik élénkek, látogatottak. Tárgyuk nem új és sokszor ismétlődő s a táblabiró, maradi világnak visszatükrözői, a hol új eszme ritkán került fölszínre, a hol a haladás hosszú ideig megállott, de kis körükben pótolták a nem tartott országgyűléseknek kivánatos alkotmányos munkásságát. A magyar közjogi érzetnek élesztői és megtartói. Fönnmaradt és még eléggé föl nem használt aktáik sok nevezetes kulturtörténeti adatot tartalmaznak, hanem közismert tárgyuk fölér sok országgyűlésnek üres diariumával.

Társadalmilag is beváltak.

A földesurakat nemcsak a közügyek vonzották a központba, hanem a szórakozás és a mulatságok is. A vidéki nemes ember kuriáján él, ha megyei hivatalnok, akkor hivatalos működésének központján, ha államhivatalnok, akkor Pozsonyban, vagy az állami adminisztráczió központjain. A kit pedig érdeke kötött a megyéhez, az itt-ott be-benéz a központba, hogy a világ folyásáról tudomást szerezzen, ha pedig a szórakozást keresi: szomszédjait látogatja vagy vadászatokra jár. Otthon a házőrző asszony körül gyermekei nevelésével törődik, gazdálkodik vagy idejét játékkal és áldomásokkal tölti el. A külföld, a nagyvilág nem érdekli. Az onnan hozzá is elható hírek mesés nagyságára nőnek s mesei jelleget öltenek. Külföldi utazásokról alig olvasunk, ha csak nem a katonaságnál szolgáló magyar ember furir szerepéről. Oda csak az járt, kit hivatala, az államérdek vagy pedig, mint a kálvinista, luteránus, de a katolikus papság közül is az, a kit az iskola szólított ki. Belgium, Németország, de Róma is tanúsága az ily vallásos tanulmányi utaknak. Bécs azonban erősen érezteti már vonzó hatását. Fényesen csillogó példák ragyogtak, mint olyanok, hogy az udvar a fölfelé törekvő nemességet szívesen látja s vonzalmát jutalmazni is akarja. A magyar főúr itt nemcsak esetleges pörös ügyeit szorgalmazza és hamarabban vagy kedvezőbben intézi el, hanem magánérdekeinek kielégítésére is nagyobb alkalmat talál. Bécs tehát nemcsak szórakoztató hely, hanem az udvari érzelműeknek irígyelt helye, hol a hatalom közvetlen környezetében hivatalt, vagyont, megbecsülést és rangot lehet nyerni, míg Pozsony, a magyar király időszaki székhelye, a magyar hivatalok központja, csak akkor élénkűl meg, midőn Bécsből koronázásra s országgyűlésekre lerándulnak. Mily ritka dolgok a XVIII. században! Az Eszterházyakat, Révayakat, Károlyiakat, Pálffyakat, és Telekieket, a kik ősi fészkükön gazdálkodnak, többször látja Bécs, mint Pozsony, hova csak pörös ügyeikben mennek föl, vagy pedig a helytartótanácsnál, a kamaránál elfoglalt hivatalos állásuk hívja fel őket.

Szomorú kora a magyar történetnek, midőn az ország Bécs tartományává sülyedt, közjoga és alkotmánya csak irott betű, melynek sem politikai súlya, sem foganatja nincsen.

A köznemes Fekete György, kinek nagyravágyó álmaiban a Grassalkovicsok és Festetichek ritka szerencséje lángolt föl s kinek közügyvéd és megyei ülnök korában, csak a jövendőnek elmosódó távolában tünt föl egy-egy nagy horderejű erkölcsi vagy anyagi siker, otthon, rendeki családi fészkében, az akkori nemesi kuriákon szokásos életet élte; ellenben apósa Niczky György, királyi hivatalánál fogva befolyásos ember, ki vejének emelkedéséhez tevékenyen hozzájárult, majd Pozsonyban, majd Pápán, néha Rendeken töltötte idejét.

Midőn Fekete az 1741-iki országgyűlés nagy sikerei után hazatért, született Rendeken november 10-ikén fia. A gyermeket még aznap meg is keresztelték. A keresztszülék Zichy János gróf és Széchényi grófnő szomszéd birtokosok. A család kivánságára a fiú a keresztségben János Antal Márton nevet kapta. János és Márton a család gazdagságát és dicsőségét jelentő nevek.

Rendek, vagy mai nevén Csabrendek, Zala vármegyében a Bakony hegység nyugati lejtőjén a sümeg-devecseri uton fekvő kies község, a Szapáryaknak, majd a Niczkiyeknek birtoka. A Balatontól elválasztó dombos vidék kirándulásokban, vadászatokban, szüretelésben és halászatban nyujtott kellemes szórakozást. Földje őskori temetkező helyeket föd, melyeket maga Fekete János többször emleget. Lakossága földmíveléssel és szőlőtermeléssel foglalkozó horvát és magyar nép volt, a melyről az ifjú János franczia költeményeiben elragadó lelkesedéssel beszél, de később férfi korában elitélően s átkozódva versel.

Rendek Niczky-hozomány, melynek kőből épített portája és kuriája, nagy kiterjedésű erdei, rétjei, puszta földjei, legelői s rajta nagy csoport jobbágya voltak. A Fekete és Niczky családnak kedvencz tartózkodási helye. János itt nyerte első benyomásait. A rendeki kastély ablakából régi homálydús erdőkre, zöldelő halmokra nyílt a kilátás. Elzárva a nagy közlekedő utaktól, a távoli messzeségbe elvesző pillantás más, szebb világokat sejtetett a nézővel. Elhagyatott, csendes vidék, nyugodt béke leng fölötte. A világ zaja, egy fényes udvarnak pajkos, de sokszor életbevágó cselszövényei nem hatnak el a kastélyt környező parknak árnyékaiba. A bölcselőknek kedves elvonuló hely, melyben az üde reggel és a földnek nyugalmas csendje nagyszerű gondolatokat hozhat, míg a világfinak s a viharzó élethez szokott udvaroncznak érthetetlen unalmas fészek.


10. A CSABRENDEKI FEKETE-KASTÉLY.
(Barcza László úr felvétele után.)[24]

Az öreg kastély, átalakított formában, még ma is fönnáll. Akkor a házat zsindelyes tető födte, a szobákban szerény butorzat állott, fa- és szalmaszékeken ült a ház gazdag népe s dísztelen, régi pohárszék kinálta a vendéget. A ház körül angol park terűlt el, melyben a fák sűrűségét itt-ott szakította meg a kusza út s vízgazdag forrás üdítő italát kinálta.[25]

Itt töltötte János nagyapja, anyja és apja gondos körében gyermek- és növendékkorát.

Az egyetlen gyermek nevelése mindannyinak sok gondot okozott. A nagyapa takarékos és egyre gazdagodó unokát remélt. Az apa nemkülönben. Másrészt azonban tudta, hogy az országgyűlésen elért nagy sikerei és a kormánynak utilizáló közeledése a királynőnek Niczky György iránt viseltetett kegye azokat az előnyöket sejtették, melyeket el fog érni. Ennélfogva kívánta, hogy fia egykor nyomába lépjen és sikereit a maga és családja javára használja. Az anya jósággal és szeretettel övezte és óvta, nehogy betegség, balsors vagy anyagi szükség elrabolja tőle. Ily elvekkel János nevelésének olyannak kellett lenni, mely a családi tradiczióknak is, a kornak is megfelelő legyen, hogy utat nyisson neki nagy szerepre és a legelőkelőbb körökbe.

Ily nevelést akkor a nyilvános tanítás nem nyujthatott. A szerzetesi konviktusok nem nagyon látogatottak, a tanítás elavult, a haladás még nem illette, és a főurak gyermekeiket még nem küldték külföldi iskolákba.

Furcsa mozaik a XVIII. század első felének magyar nevelése és oktatása.

A protestánsok tanítását és haladását királyi határozatok korlátozták, a jezsuiták, piaristák és pálosok nevezetes módszere részint elavult, részint töredékes, és az élettől s haladástól távol fejlődött, ennélfogva a Bécs felé huzódó és nagyra törekvő főuri vagy előkelő köznemes családok nevelési igényeinek meg nem felelő. A főuri családok gyermekeiket ritkán küldik nyilvános iskolákba. Vannak egyes kivételek, de nem nagy számmal: Perényi Sándor báró, a Teleki grófok, Dessewffyek, Eötvösök, Gerliczyek nagybányai hospitans deákok, Tiszáék, Fráterék s egyéb Telekiek a debreczeni főiskola tanítványai. Teleki József fia az ótsai elementaris iskolában vizsgázik, ifj. Teleki Domokos a marosvásárhelyi kollégiumba jár, Gvadányi József a középiskola egyes osztályait az egri jezsuiták intézetében végzi. Néhol híres professzorok tanítanak, mint a jezsuiták neves középiskoláiban, mint Debreczenben, de egyrészt a távolság, az iskolák elszigeteltsége és a szerzetesi tanárok gyakori váltakozása oly hátrányok, melyeknél fogva a hatás nem lehetett egyetemes, egy-egy osztályra vagy generácziókra kiterjedő. Röviden: a nyilvános oktatás a főnemesek gyermekeinek nem nyujtott kellő és sokat igérő kilátásokat. Innen eredt, hogy a házi nevelés és oktatás általánosabb és szokottabb. Az udvarházakban ki-bejár a prefektus: a nevelő. A katolikus családokban éppúgy fogadott paterek forognak s irányítják a ház szellemét, mint a kálvinista uri házaknál, például a Tiszáéknál a protestánsok. Tudós papok oktatnak és szigorú fegyelemmel hajtják végre az iskolai és vallásos nevelés elveit.

A XVIII. század nyájas, szelid anyáinak nagy szerep jut e nevelésben. Ők ritkán távoznak hazulról. Házuk és férjük szolgái, gyermeküknek kész rabjai. Rendkívül műveltek, olvasottak, sőt sokszor tudósok is. Gyermekeiket féltékenyen óvják minden káros, idegen hatástól. Nekik nem tetszett a kollegiumok zajos, sőt néha az ifjak kicsapongása miatt hirhedt deákélete, nem imponált a toga egyenlősége, a pávás sétálás, a szomorú szemper, a pipafüsttel fűtött téli szoba, a víg, de zajos szüretelés, az iskolai lázadások, a tudós tanár, Csécsi geografiája vagy Alvarus grammatikája.

Az iskola, akár kálvinista, akár jezsuita volt: a növendék egyéniségét a maga szellemének foglalta le és idegent küldött vissza az anyai házba. Előttük lebegett számos példa, mely a házi nevelés üdvösségét és hasznát bizonyította. Mikor még a közművelődés és a család nem törekedett oly kölcsönös öszhangra, mint azt a mai demokrata közszellem kívánja: a főurak családjai tehát a házi neveléssel iparkodtak egy társadalmi állásokhoz szükséges előkelő közszellemet teremteni. A gyermekek otthon is elsajátították a vallásos nevelés oktatásait, a hazaszeretetet, a függetlenség iránti rajongást, a külföldi irodalom ismeretét és a klasszikus tudást. E tekintetben a XVIII. század közepén annak elejéhez képest, midőn még Károlyi Sándor tábornagy németül sem tudott, tényleges haladást tapasztalunk. A Haller-fiúk oktatása, a Telekiék, Orczyak, Feketék nevelése e ténynek nyílt tanúsága. Az egyiknél a családfő irányítja a nevelést, a másiknál a nevelő adja meg az udvari műveltséget. Vele járt egyes családok nagy könyvszeretete, mely a házi körben a művelődés nagy kincseit fölhalmozta. A nagy műveltségű Ráday Gedeon neje kiváló könyvgyűjtő, a Feketék házánál a klasszikus műveltség és a külföld remekei találhatók, a Telekiek Marosvásárhelyen nyilvános könyvtárt alapítanak.

A könyv szeretetével, a külföld bámulatával ennek kulturája is behatol a családi szentélybe. A XVI. és XVII. század harczias nevelése helyébe a finomultabb ízlés, a XIV. Lajos korabeli gondolkodás, a bécsi ruha és modor kezd lassan s nehezen elterjedni, vele a franczia vagy a bécsi német nyelv lesz otthonossá, divatossá. Akkor még sem Zrinyi Miklós, sem Apaffy Mihály vagy Teleki Mihály nem tudott németűl, most gyakori azoknak száma, a kik több nyelven beszélnek, sőt irnak is. Ráday a magyar és latin nyelven kívül franczia, angol és zsidó nyelven is tud, id. Teleki József, Teleki László, Péczeli József francziául verselnek, ifj. Teleki József otthon tanulja a német szót, Orczy Lőrincz, László és József kiváló franczia nyelvismerettel dicsekszenek, Fekete János Voltaire-rel, Gresset-tel és II. Frigyessel méri össze franczia prózáját és verseit, Voltaire dicséretét s barátságát vívja ki magának. Franczia tudásán kívül latin, olasz és német nyelvismeretével kortársainak jelesebbjeit is meglepte.

Ránk, magyarokra nézve, sajnos, a német szó elterjedése és használata vált fontossá. Ismeretes, hogy a németesítésnek kezdete már az 1711. év, mely időponttól kezdve a magyar főurak gyakran fordulnak meg Bécsben és az 1715. évtől fönnálló állandó hadsereg még az alsóbb körökben is terjeszti a német szót; ismeretes az is, hogy Mária Terézia tanügyi politikája sem ment a németesítés vádjától. Lassankint a magyar és latin szó mellett a német: a bécsi kiejtésű német szó lesz divatossá, sőt szükséges társadalmi kellékké. És ebben tényleg az udvar vált hangadóvá és az udvar hatott, hogy a főurak a német nyelv tudását a házi oktatás egyik főtárgyának is tekintették. Ezt, a sokat hangoztatott haladás egyik eszközének tekintették.

Az egyetemes haladás elől maga az udvar sem zárkózott el. Köztudomású dolog, hogy a nevelés, s vele a műveltség, nemcsak a fő- és köznemesek s a polgárok körében hódított, hanem a legfelsőbb helyen, a királyi családban is. Mária Teréziának külön instrukcziója volt gyermekei tanításához. Jozefin főherczegnő latinul és németűl olvas, spanyolul és olaszul tanul, franczia stilusgyakorlatokat csinál s e mellett el nem mulasztja, hogy vasárnaponként templomba járjon, gyakran és sokat sétáljon, egyszerű ételeket egyék, tánczoljon, lovagoljon s napi órarendjét szigorúan megtartsa. A fiúkat Batthyány Károly gróf tanítja lovagolni és tánczolni. Szigorúan felügyel tanulásukra. József olyan módszerrel és mindazt tanulta, a mit a nyilvános iskolák követeltek. Minden hónapban examentet kell letennie, s bár keveset tanult, azt jól tudta. 1754-ben már latinul fodított. A históriát francziául kellett tanulnia; a biblián kezdték s főgondot fordítottak arra, hogy a történeti és politikai tanulságokat önmaga vonja le magának. Megengedték, hogy a királyok hibáit és erényeit szabadelvűen fejtegessék előtte. Bartenstein Kristóf professzor maga írt számára három kötetből álló modern történelmet. Kaunitz minisztersége óta a metafizikát, logikát, etikát és a fizikát is tanulta. Kedvencz tanulmányai a hadi tudomány, a földmérés és a hadi építészet voltak, melyek mellett a jogi tudást sem hanyagolta el. Tanulmányai befejeztével 1758 óta rendkívül sokat olvasott.

Igy terjedt kezdetben a haladás a felsőbb körökben, míg a nagy királynő az új tanúlmányi rendszerrel ki nem terjesztette országainak minden nyilvános iskolájára. A nagy minták követése és utánzása, a haladásnak megfelelő nevelés azonban igen sokba kerűlt és csakis a gazdagabb családok sajátíthatták el.

Fekete János tizenhárom éves koráig (1754.) otthon tanul. Zalavármegye ez időben azon megyék közé tartozik, melyekben a legtöbb népiskola van. A Csabrendekhez közeleső Sümegen is volt ilyen. Daczára annak, hogy ez iskolák kevéssé látogatottak és volt idő, mikor harminczhat tanítónak sincsen tanítványa, hogy ennélfogva sem egészségi, sem módszeres vagy rendszeres akadályok nem gátolták volna a gyermekek nyilvános tanulását s hogy előkelő származása bizonyosan kiváltságos helyzetet biztosított volna neki, mégis a szerető anya és mindennel törődő apa szeme láttára növekedik. János nagy hálával említi franczia költeményeiben, mily aggodalommal, odaadással ápolja őt anyja, mint áldozza föl nyugalmát, hogy a testi és lelki szenvedésektől megóvja. Igy adózik apja is fáradozásainak. «Magyar munkája», a «Petites reflexions» emlékei telvék nagy lelkesedéssel, rajongással apja iránt, kinek nagyságát, nemes gondolkodását még élete alkonyán is magasztalja. Ifjúságáról szóltában pedig sohasem feledkezik meg tanárairól, főleg a logika és a poézis ismeretlen professzoráról.[26]

Apja országos elfoglaltsága mellett is ráért, hogy fia nevelését ellenőrizze és irányítsa. Főtörekvése, hogy egykoron politikai örökébe lépjen. A fiú már otthon elsajátította a latin, a német és a franczia nyelvet, haszonnal forgatja a magyar írókat is. Égő vágy vonja azonban a költészet felé. E miatt összeütközésbe kerül atyja terveivel, ki mindenáron a jog és törvénytudás felé terelné hajlamát és gondolkodását, a mitől azonban a fiú ösztönszerű utálattal elfordúl.[27] Annak ridegsége és köznapisága nem hatja meg és mint boldogító menedékhelyet keresi a költőkben olvasható igazságokat. A magyar poéták közt Faludi szépprózája, bölcselmi hajlama, éles megfigyelése és kiváló technikája, Beniczky istenes, világi énekei és közmondásai, Gyöngyösinek népies költeményei, ezeknek közvetlen hangulata, főleg Kemény Jánosa van maradandó hatással. A költők mellett kivált Istvánffy története foglalkoztatja képzeletét, kiben nemcsak a rokont és atyafit, hanem a bölcs történetírót bámulja. Ez írók hatása még ötven évvel későbben is meglátszik versein. Beniczky, Faludi és Gyöngyösi versmértékére szabja politikai dalait és Istvánffy szellemétől fölbuzdulva a «Magyarok történetét» kivánja megírni. Beniczkynek, a «Szabadságról» szóló versét francziára fordítja s ez az első magyar vers, mely e nyelven fordításban megjelent.[28] Későben Faludi és Gyöngyösi költészetének szellemében küzd az irodalmunkban terjedő klassziczizmus és idegen befolyás ellen. Istvánffy olvasásának elhanyagolása felett ismételten panaszkodik.

Ezekhez járul Zrinyinek, a költőnek szeretete, kinek erőteljes nyelvezete, stilusának kiváló fordulatai és tárgyának nemzeti volta ösztönzőleg hatottak lelkére és átható befolyását még férfi korában is megőrizte:

Ifjabbik Zrinyivel egybe ha vetődnél
’S a’ poemájáról ő tőle kérdődnél,
Mellyben Miklós Báttya szépen dicsértete,
Kinek Sziget várnál áldozott élete,
Tudósitsd, hogy betsben most is tartatik
’S Igaz Poetáktól gyakran olvastatik,
Mert öregbedett néhunt Magyarsága
Tetszik Muzsájának ősi bátorsága.[29]

A magyar írók mellett latin, olasz, franczia és német munkákat forgatott. A latin olvasmányok közül Horatius, Ovidius, Seneca és Cicero voltak kedvenczei. Horatius ódáit korán lefordítja francziára. Könnyű fölfogását és képzeletét különösen Ovidiusnak pajkos költészete izgatta, kinek szerelmi énekeit és elegiáit későbben magyarra is fordítja.[30] Ciceró nyelvének elegancziáját bámulja, Seneca bölcsészete, etikai becse Fekete szemében elveszti utóbb hatását, ámde nem szűnik meg csodálni gondolatainak még mindig új árnyalatait és klasszikus tökélyű formáit. A francziák közűl főleg Voltaire gyakorol reá végzetes hatást, kinek korszakos nagysága, dévajsága, bontó szelleme, szkepszise és maró gúnyja az ifjút korát meghaladó gondolatvilágba ragadja, hol a köznapi, a vallásos, a társadalmi és a politikai fogalmak a nevetségességig törpülnek és kulturális becsüket elvesztik. Elfogultságában sohasem látott át Voltaire raczionalizmusán, mely mögött a közkeletű eszmék üzleti érvényesítése lappangott. Ő lett bálványává. Ez kísérte, vezette és lelkesítette egész pályáján. Imádatát növelte a nagy költővel kötött személyes barátsága is.

Az ifjúnak ilynemű hajlandósága, a féktelen olvasási vágy s a vele járó eleven fogékonyság belső világát ábrándokkal, költői képzetekkel, szabadabb gondolkodással és szabadelvű itélő képességgel ruházta föl. Gyors fejlődése és a természet korai ismerete, a szerelem, a szabadság, végül a már erősen érezhető fölvilágosodás az ifjút eltérítették apja terveitől. Fekete György nem ily gondolkodást és érzelmeket: nem ábrándozást és költői álomképekben elmerűlést várt fiától, hanem a magyar jogi gondolkodáshoz való érdeklődést, a politikai élethez hozzáértést s hozzásimulást, mely a közviszonyoknak máris kedvező fordulása, a politikai érdeklődés élénkülése között fiának a jövendőben a közpályán nagyobb szabású érvényesűlést biztosíthatott. Ezért minden atyai tekintélyével, sőt szigorával arra törekedett, hogy fiát, annak gondolkodását ennek a czélnak alárendelje. Aggódik költői hajlamai miatt s megkívánja, hogy oktatásában a régi iskolai rendtartás szakaszai szigorúan megtartassanak. A házi oktatás ezután a Ratio Studiorumnak, a hazai összes jezsuita gimnáziumok tipusának leczketervét követte. Ennélfogva a filologiai tárgyakból alaposan tanították a rudimentumokat, az egész grammatikát és szintaxist, az ékesszólástant, a latin frazeológiát, szorgalmasan forgatták Ciceró beszédeit, leveleit és bölcseleti munkáit, Sallustiust, Caesart, Liviust, ámde a költőket: Ovidiust, Catallust, Tibullust, Propertiust, Vergiliust és Horatiust kihagyták és így a régi rendtartás követelte «poesis» anyagát mellőzve – nehogy ezek az ifjú fejét s szívét megzavarják – nyomban a rhetorikára tértek át:

Még a’ gyenge pehely sem szőrzött szám körül,
Kinn a’ legénynyé váltt gyermek szörnyen örül;
Még a’ természetnek leg jelesb érzése
Bennem nem ébredett: Amor gerjedése;
Már, tudod, Versekre gyujtottad tollamat,
Enyhítvén azokkal számos unalmamat.
Atyám megtiltotta, hogy Vers-tsinálásra
Mester ne tanítson, bátor minden másra,
’S Azon egy esztendő, mellyet oskolában
Poézisre szántak rég rendtartásában,
Ki maradott otthon volt tanításomba,
Hogy Rhetorikára juthassak egy nyomba.
Híjjában aggódnak. Nem tudtam regulát,
Ujjaimon mégis számoltam fabulát,
’S Erősebb volt bennem Apollo hívása
Mint Kedves Atyámnak gondos megtiltása.
Tudod, hogy már akkor Francziáknak lantján
Kezdettem mászkálni Parnasszusnak hantján.[31]

A grammatika, a humaniora és rhetorika restringált tananyaga és a jogi tanulmányokra való házi előkészítés ily fogékony lelkű ifjúnál oly erőszak volt, mely költészetet szerető lelkét harczba szólította az apai konzervativ szigor ellen. A nevelés fonáksága az egyéniség önállóságát hívta ki, engedelmesség helyett ellenállást szült s a megvont szellemi táplálék az inyencznek hajlamait ébresztette föl. Ez ellen hiába küzdöttek Porée atya[32] nevelés-szabályai, hiába a logika professzora, hiába atyjának gondos intelmei. A rendkívülinek és minden grammatikán vagy logikán fölülállónak látszó és erőszakkal megvont költői tanulmányok vonzalma némileg elidegenítette a szülői körtől.

Ily hangulatban nyílt meg előtte Csabrendek nyájas vidékének bája és szépsége. Az erdők, mezők és szőllők magánya, az ősök tetteiről regélő várromok klasszikus romantikája, a természet változatossága magához hívja és ábrándainak szabad röpülést enged. A tájék megtelik a mitologia sokféle alakjával: a forrásoknál nimfák, az erdőkben szilének, a berkekben istenek és istenasszonyok találkoznak, szeretkeznek, úgy, mint az ifjú képzelte magának[33] s mint azt Ovidiusban vagy Vergiliusban olvasta. Az atyai oktatás által belénevelt világ helyett az ifjú lelkében egy egész új világ épűl föl, telve szépséggel és bájjal s vele a létező világ képe szomorúvá, kellemetlenné és kopárrá válik, mely világnézlet az érzet mélaságát, az élet melancholiáját hívja elő.[34] Ide számítva még az egyedülvalóságot, melyet ily melancholia teremt, a hasonló korú pajtások hiányát, a barátság ismeretlen voltát, a messzi világokról olvasott dolgokat, az országos és udvari életnek hallomásból ismeretét, a költészet a maga verőfényes alakjaival és csodálatos rajzaival, a távolból tekintett költőknek bámulata és törekvéseinek utánzása s mindezzel ellentétben a száraz oktatás oly vegyes és különös tulajdonságokkal látták el őt, melyek egyéniségét mindvégig jellemzik. Innen eredtek azután a világi és a szellemi életről ébredt önálló fogalmai, a korai deista istennézlet, a rútnak utálata, a közönségesnek vagy köznapinak kerülése s egyúttal az a hajlam, mely különleges gondolkodást, sajátos érzelmet és finomabb élvezeteket keresett, innen az a törekvés, hogy minden korláttal szemben az egyéniség jogai győzzenek s a mesterkélttel ellentétben a természetes jusson diadalra.

II.



A fiút a Teréziánumba küldik. Társasága. Tanárai és pajtásai. A teréziánumi nevelés. János kiválósága. Jutalmazása.

Fiának ezen belső hatalmával apja nem tudott megküzdeni, s hogy a szülői háznál erősebb és szigorúbb kezekbe juttassa, melyek kedvencz könyveiből és korán föllobbanó szenvedélyeitől eltérítsék, a bécsi savoyai nemes akadémiára viszi.

A savoyai akadémia és a később vele egyesített Teréziánum Fekete János fejlődésében némileg a fegyelmet és a rendszert képviseli, melyet a féktelen természetű ifjú eddig vagy nem ismert, vagy el nem ismert.

I. Lipót és III. Károly kedvencz Favorite kastélya sok magyar nemes ifjú pályájának valódi kezdete.

A családi portáról, a nemesi kuriából idehozott ifjak előtt egészen új világ nyilt meg. Az akadémia politikai czélja, hogy a benne lakó magyar ifjakba korán beoltsa az uralkodóház iránti föltétlen ragaszkodást s megerősítse a vonzalmat minden iránt, a mi bécsi és osztrák. Egyik főtörekvése, hogy a magyar tanulók a német nyelvet tökéletesen elsajátítsák,[35] másik czélja, hogy az ifjúságban a korszellemet ápolja, hogy ezt egykor az állam és a dinasztia érdekében reformálja, hogy az államéletben szükséges hivatalnokszellemet fönntartsa, sőt, hogy újat, hasznosat, államerősítőt alkosson. Ennek a czélnak szolgált a felsőbb jogi, a katonai és a műszaki oktatás.


11. A TERÉZIÁNUM 1750-BEN.[36]

E mellett nagy nevelő hatása is volt. Előkelő szabad modorra és udvariasságra szoktatott, minek biztosítására a nagy bizalmaskodás, a tegezés, a csere-berélés és az ajándékozgatás tiltott dolgok. Az ifjak komoly tanulmányaikat kellemes szórakozásokkal vegyítették. Ilyenek a jezsuita szellemben ápolt iskolai vitatkozások, az iskolai dráma virágzása, a vivás, a gyakori és fényes lovagjáték, melyet az udvar és a főnemesség is megtekint, a kellemes játékok, mint a jeux de commerce, a piquet, trisette, a l’Hombre, quadriglia, a sakk, a dames, tric-trac és a billiard. Szigorúan üldözték a tiltott szórakozásokat: a dohányzást, a kutyatartást, a szinházlátogatást, a hazardjátékokat, mint a koczkázást, a bancot, a quindicit és a fáraót. Egyéb nemesebb szórakozást nyujtott Garelli orvos adománya, az intézeti gazdag könyvtár, a nagy kiterjedésű kert, hol III. Károly a Pragmatica Sanctiót aláírta. Ebben ritka fák nőttek, rajta gesztenye fasor vonult végig, árnyas berkek, dús pázsit és játékterek tarkították. Az élénk életet emelte a gyakori kilovaglás, a császári város látása, az udvarnak, sőt a királynőnek kitüntető látogatásai és sok más ünnepély.

Midőn 1758 november 23-ikán a savoyai nemes akadémia és a Terezianum egyesül, annak alapítványos és fizető tanítványai – köztük Fekete János is – átmennek a Terezianumba. Az egyesült intézetek vezetése, szelleme, tanítása és czélja egységessé lett. Jézus-rendbeli atyák és egyetemi tanárok tanítottak. a növendékek három fokozaton haladtak át. A fősúly a jogi kiképeztetésen alapult. Voltak institucionisták, digesztisták és publicisták. Tanultak egyetemes történetet, logikát, fizikát, matezist és német ékesszólástant.

A tanárok közül, kik ebben az időben tanítottak, nevezetesebbek: P. Friz András a történelem tanára és az utolsó iskolai drámairó, Piker János hires jogi iró, P. Scholtz János a fizika tanára és kiváló csillagász, P. Inama György hírneves jezsuita író és P. Pray György a történetíró. A magyar növendékek között származásuk előkelőségével és tehetségeikkel egyaránt kiváltak a Dőry testvérek, Abaffy Ferencz, Draskovics gróf, Festetich Károly, a hajnácskői Vécseyek, Batthyány József, később neves nógrádi főispán, Balassa Ferencz, utóbb horvát bán, Révay László báró, turóczmegyei örökös főispán, Bánffy György Erdély kormányzója s Teleki Ferencz, kik e kornak politikai mozgalmaiban tevékenyen részt vettek. Ekkor tanulnak itt Lovella András és Schrattenbach Ottó német írók, továbbá Althan Károly, Harrach Frigyes és Plettenberg Ferencz grófok, Feketének későbbi fegyvertársai.

Fekete János 1754 november 1-én, tizenhárom éves korában lépett az akadémiába. A báró, a mint őt már 1750 óta nevezték, kiváló eredménynyel tette le a fölvételi vizsgát. A német nyelvtan, irodalom és stilusból adott feltételei hallgatóit bámulatra ragadták.[37]

A kör, melybe Fekete jutott, vágyainak megfelelt, a rendszer azonban annál kevésbbé. A vidéki nemes, atyja érdemeinél fogva, egyszerre Európa akkori legelőkelőbb központjába jutott. A nagy város és az udvari élet kápráztatón hatott a falusi fiúra. Az udvar fényéből a tanulók is kivették a maguk részét s néha annak mulatságain is megjelenhettek. Ilyen alkalom volt a királynő gyermekeinek kedvelt bálja, ilyen a kollini győzelemkor tartott ünnepélyek sorozata. Azonban az iskolai környezet és élet is villanyosan hatott Fekete lelkére. Versei, emlékezései sokszor idézik vissza tanáraik és jó barátainak képét.[38] A «Mes Rapsodies» második ajánlása legkedvesebb tanárának szól.

Tanárai közé költőket, tudósokat és írókat számithatott, pajtásai közé nagytehetségű ifjakat, kiket, mint Abaffyt, Telekit, Balassát, Vécseyt, Révayt és Batthyányt tudásukkal és magyarságukkal együtt egy közös törekvés: az udvari műveltség, egy közös pálya: a katonaság vagy államférfiúi méltóság elérése kötött egymáshoz.

A tanulás mellett még elég ideje maradt, hogy testi és lelki ügyességeit kiművelje. Az iskolai színpad, a költészetnek majdnem hivatalos ápolása, és a bölcsészeti tanulmány mind olyan eszköz volt, a melylyel magát korlátlanul képezhette. A tiltott dolgokért pedig, a melyek iránt egész életében nagy hajlandósága volt, kárpótolta a szabadabb és felvilágosodott gondolkodás, mely már ide is bevetette ébresztő és élesztő sugarait. Ily környezetben, nem gátolva az apai ellenőrzéstől, nem keserítve a házi tilalomtól, a jogi és reális tudományok sem látszottak oly unalmasaknak, mint a csabrendeki udvarház falai közt.

Tanulmányaiban nagy sikereket ért el és tanulótársait mind tudásával, mind felfogásával messzire elhagyta. A teréziánumi anyakönyv jelentése szerint az ékesszólástant egy évig kiváló éleselműséggel tanulmányozta.[39] Iskolabeli tekintélyét előmozdították apjának évről évre nagyobbodó befolyása, országos sikerei, magas állása és az udvarnál elért nagy kedveltsége. Környezetének, tanárainak, az ifjúságnak figyelme reáirányult s ez mind közreműködött, hogy a kiváló tehetségű ifjú helyzetét kellemessé tegye.

Tehetségének híre messze kihatott az intézet falain túl, úgy hogy fejlődése iránt még az udvar is érdeklődött. Ebben már csakis az apa érdemei és munkássága iránt való figyelem érvényesült. Midőn 1757-ben a filozofiai osztályokat kiváló sikerrel végezte, vizsgálatán két bibornok és a nádor, több herczeg és gróf, a főnemesség előkelőbbjei megjelentek, a kik nagy tetszéssel hallgatták feleleteit és bámulattal teltek el ékesszólásának hallatára. Mária Terézia tanulmányainak jutalmául aranylánczczal jutalmazta, melyet Batthyány bibornok akasztott nyakába.

Midőn tehát az iskolát elhagyta, a kiválóság bélyegét vitte magával, mely el nem hagyta, míg élt, melyet azonban fegyelmezni s korlátozni sem apja, sem nevelői, sem az élet nem tudtak.

III.



Apja jogásznak nevelte. A fiú az udvarhoz vonzódik. Az udvar bohémjei. Az udvari élet drágasága. Niczky György két rendbeli testamentuma. János pazarlásai.

Fekete János mint tizennyolcz éves ifjú hagyta el a Tereziánumot. Egyenesen az életbe lépett. Atyja dicsőségéből nem egy sugár kisérte, mely az udvarnál és ahhoz közel álló körökben sok előnyt biztosított számára.

A szülői ház még ezután is éreztetni akarta hatalmát, ámde csakhamar ez alól is kivonta magát és kezdetben atyja és nagyatyja ellenére is Bécsben tartózkodott.

Az 1757-ik évtől kezdődő háborúba a Teréziánum ifjai közül sokan önkénytesen bevonultak. Az osztrák fegyverek későbbi diadalai is több magyar ifjút csalogattak a harcztérre. Fekete Jánoson, telve lelkesedéssel tanárai és az azoktól nyert tudomány iránt, teljesen udvarképessé nevelve és a hadi mesterségben, kivált a lovaglásban és vivásban föltünő jártassággal, korán érett volta daczára – mint maga is bevallja[40] – meglátszott mégis az iskola pedánssága és tudós önteltsége.

Őt is hívta az élet, hogy az iskola porát leverje. Nyolcz évi folytonos tanulása, ábrándozása ellenére a katonai dicsőség vonzotta. Bár a hadi élet még nem volt előtte oly magas jelentőségű, hogy benne szertelen vágyait kielégítse, a polgári élet, az ügyvédi vagy más egyéb jogi foglalkozás pedig az ő szemében sokkal köznapibb és undorítóbb, semhogy hiubb igényeit megvalósítsa, inkább az udvari élet külső fénye, az ünneplés és ünnepeltség, az állandó könnyed szórakozás, talán a könnyelműség is vonzotta. És hogy itt tölthesse ifjúságát, ezzel egyelőre valahogyan apja is egyetértett. Ezért 1758-ban egész atyai befolyásával arra törekedett, hogy megakadályozza a katonai pályára lépését, noha ennek könnyebben tűrhető fegyelme az elkényeztetésnek, az anyai és nagyapai dédelgetésnek a nevelésben mutatkozó hiányait pótolta volna és megszabadította volna a korai és boldogtalan házasságtól, meg a mértéktelen tékozlástól.[41]

Ezektől pedig az udvari életmód nem mentette meg.

Apja törekvése tehát, hogy fiát saját hatalmi körében lekösse, sehogy sem sikerült s végre is engedett fia ellenállhatatlan vágyának, mely őt a bécsi körökhöz vonzotta. Jánost nem elégítette ki sem az 1760-ik évben a pestmegyei főispántól táblabíróvá történt kineveztetése, sem az 1764-ben elnyert udvari méltóság.[42] Irtózott a bürokrata szellemtől, a hivatalos irka-firkától, a fölebbvalók pedantériájától és a papiroson szőtt gonosz cselvetésektől. Őt tulajdonképen nem az udvarnál elérhető kitüntetések vonzották, hanem az a szerep, mely ott az előkelőségnek, a gazdagságnak, az ifjúságnak, a művészetnek és a költészetnek jut. Hódítani és szerepelni kivánt mint költő. Naponta látta, mily szerep jutott egy Ligne hercegnek, egy Ayrenhoffnak, vagy Denis s a Metastasio műveinek. Élénk vágygyal kereste azokat az összekötő kapcsokat, melyek őt e férfihoz lánczolják. Irói ambicziója, bohém volta és nem mindennapi tehetsége a legelőkelőbb szellemi körökben keresett kielégítést.

És ezt meg is találta.

Ez volt ismét az a régi baj, mely ellen apja még Csabrendeken a gyermek, most pedig az ifjú ellen küzdött. Szerinte az írói, a költői pálya nem volt magyar főnemesnek való. Ez a politikai pályán vagy harcztéren érvényesülhetett, kitünt és virágzott, de az a közéletben semmiféle babérral s vagyonnal nem kecsegtetett. Sőt mi több, a nagy gazdagságnak szétforgácsolásához vezethet, mint azt János udvaroncz élete már az első években is bizonyította. A bécsi udvar szórakozásai roppant költségesek voltak, s annak, ki a pazar költekezésekben állandóan részt akart venni, még Ligne herczegnél vagy az Eszterházyaknál is nagyobb vagyonnal kellett rendelkeznie. A hozzá való pénzt sem a kapzsi és fukar Fekete György, sem a takarékos Niczky György nem akarták adni. Ezért a fiú életmódja heves ellentétet teremtett apa és fiú, nagyapa meg unoka közt, melynek egyik tünete a költött és csakis Keresztesi József naplójában található hír, hogy János Bécsből Angliába szökött, s ez volt százszoros oka annak, hogy Niczky György többször is megváltoztatta a veje érdekében tett végrendeletét.

Apja ez időben már gróf, országbíró, Arad és Zaránd vármegyék főispánja, a szerencsének állandóan kényeztetett kegyencze. Birtokai Zala, Somogy, Vas, Pest, Arad, Zaránd és Csanád vármegyékben vetekedtek az ország nagy földbirtokosainak széles határaival. Földjeinek terményeit észszerű gazdasági eszközökkel törekszik értékesíteni s még nagyobbakra vágyott. Nagyapja, kinek földbirtoka Fekete György gazdagságának alapja s a ki vejét éppen takarékossága és hihetetlen gyors emelkedéséből folyó megvagyonosodása miatt szerette, lánya és annak fia boldogulása érdekében a legnagyobb áldozatokra, még saját fiának kisebbítésére is képes volt, de csak akkor, hogyha vagyonának megmaradásáról meggyőződött. János bécsi életmódja azonban gondoskodott róla, hogy ebbeli véleménye alaposan meginogjon. Innen ered vagyoni rendelkezésében beálló többszörös ingadozása.

Érdekes és Fekete János későbbi sorsára nézve fontos adalék Niczky Györgynek szomorú tapasztalataiból eredő rendelkezése. Az 1756-ik év Szent-Jakab-havának 27-ikén csinált atyai rendelése alapján a vasmegyei káptalan 1757 július 28-ikán ismételt és ugyanott elhelyezett anyai és atyai ősi jószágairól szóló végrendelete szerint összes javairól intézkedik:

«Elsőben is megemlékezvén kedves édes leányomról, personalisné Niczky Anna asszonyról és kedves fiam Magos Galanthai Fekete György personalis és aradi fő ispány uram hozzám és fiamhoz mindenkoron bizonyított nagy szeretetéről, vagy kegyességéről, hagyom és rendelem most említett házastársának részében N. Szala vármegyében lévő és mostanában uralkodó felséges királyné asszonyunktól felkért és hozott, becsehelyi kilencz praediumokkal öszvekapcsolt jószágot Pólya nevű Faluval és azokhoz tartozandó promontoriumokkal avagy szőlőhegyekkel, a mint is mihelyen personalis méltóságra emeltettek, hozzájok vonzó atyai gondviselésemből és szeretetemből kezekben bocsátottam, és jó időtől szabad bírásába vannak. – N. Somogy vármegyében tekintvén kinek kinek jószágához való közelebb voltát és alkalmatosabb birását, berzentzei jószághoz tartozandó Szurdi falut és Pata nevű praediumot, a’ ki azon faluhoz eleitől fogva birattatott, minden majorsággal, földekkel, rétekkel és én általam plántáltatott négy darab udvari szőllővel és nevezetes szőllő hegyeivel, és ott találandó juhaimmal és egyik berzentzei sereg sertvéseimmel hagyom és rendelem personalis leányomnak. N. Vass vármegyében pedig alkalmatos summában és feles költségemben tölt és helyre épített kastélyomat, hozzákapcsolt és szerzett számos táblákból álló földeivel, táplánfai granariummal vagyis bikás házzal nemkülömben ugyan táplánfai kápolnai falu, Polány, Szentlőrintz és tiborczszegi jobbágyokkal, szántó különös földekkel, és azon kastélyhoz tartozandó, akár fent nevezett faluknak, és még is tóthfalusi határokban találandó és birodalom alatt való rétekkel, erdőkkel és annak mindennémű appertinentiáival, ehez csatolván Bácsi Szala vármegyében levő szőllőmet is – ugyan még is Szala vármegyében általam felkért, kikeresett és királyi donatioval erősített rendeki portát és kőből épített curiát, avagy majort és ahoz tartozandó praediumokban való részt földeivel, rétjeivel, erdeivel és puszta helyekkel, avagy ott lakó jobbágyokkal, ugy hasonló képpen gerbei jószággal, nemkülömben metzei praediummal, annak rétjeivel, erdeivel és kőmalmával, Megyerrel, ott levő zsellér jobbágyokkal és annak malmaival is fent nevezett és egyben kötött jószágoknak mindennemű appertinentiaival, mindeneket is említett personalisné kedves leányomnak hagyom és rendelem. – A mutua successio és evictio ezen külömbséggel fogja őket illetni, tudniillik, hogy a lányom nem fog tartozni a fiuágot illető jószágban eötsét evictio terhe alatt segíteni, hanem más jószágokban, ugy is mint fi magát védelmezze és segítse, ellenben pedig hogyha Isten vagy leányomat vagy fiamat magtalanul azaz gyermek nélkül kiszóllítaná, kit Isten távoztasson, egyikről a másikra szálljon a jószág – – Amen.»[43]


GRÓF NICZKY GYÖRGY.[44]


Ezt az atyai rendelést azonban már 1764 május 24-ikén Bakófán kelt fiók-végintézkedésében inkább egyenes ága javára biztosítja, lányának hanyatló egészsége és unokájának máris erősen jelentkező féktelen és pazar hajlamai veszélyeztetni látszottak az apai jusst, miért igazságosabban saját fiúi leszármazásáról gondoskodik:

«Tettem vala 1757-ik esztendőben kedves gyermekem Anna leányom és Kristóff fiam között csekély keresményemről és birtokom alatt levő jószágomról bizonyos atyai osztályt és utolsó akaratom szerént eltökéllett rendelést, mindkettőjökhöz egyenlő szeretettel viseltetvén, de ezen idő alatt szánakozásra méltó édes leányom súlyos és reméntelen betegségbe esvén; a’ minthogy mai napig is bécsi Elisabetha apácza szűzeknek gondviselések alatt tartatik, nem kevés szivem fájdalmával és szorongató gyötrelmével, ezért is a Mindenható Ur Istennek szent neve áldattassék és Kristus Urunknak keserves kinszenvedése magasztaltassék; ugyanezért ha csak gyógyulása nem lészen és előbbeni egészségének helyreállításában nem boldogíttatik nem reménylhetem hogy nevezett édes leányom csekély hagyományomat hóltom után birhassa és abban örvendezhessen; de ugyan csak hogy bővebben mind méltóságos gróf Galanthai Fekete György fiam uramhoz felséges asszonyunk magyar országi vicecancellariusához, ugy szerelmes háza társához Niczky Anna asszonyhoz atyai szeretetemet tovább is biztosíthassam, mind ezen jószágokat, a kiket testamentum szerint édes leányomnak hagytam, ha csak az Ur Isten rajta nem könyörül és előbbeni egészséges voltát meg nem téríti, szállyon édes fiára gróf Fekete Jánosra, de illy okkal és móddal: hogy azon édes anyának szánt keresett jószágaimra soha és semmi időben terhet ne tehessen, a’ vagy adósságot ne vehessen, sőtt a creditorok pénze veszendő légyen… kire nézve a mit testamentomom után is aquiráltam, ugymint tonijnyi jószághoz, légyen udvari consiliarius Niczky Kristóff édes engem örvendeztető fiamé, a mint pedig bakófalvi jószághoz, legyen ugyan gróf Fekete Jánosé, de valamit hagyok Fekete János unokámnak, azon egyben számlált jószágokat, azt a’ báttya Nitzky Kristóff, ha látná rendetlen gazdaságát, mindaddig kezéhez ne méltassa, valameddig bőv és káros költségektől nem távozik, avagy ha már a szükség ugy hozza magával vagy más ex publico rendelendő sequester kezéhez vévén az ő részén szolgálandó Jószágokat illy szomoru történeten és esetben azoknak esztendőnként kiadandó proventusával érje be… Említett Testamentomomban, mellyet most is helyben hagyok, tettem a mutua és reciproca successióról emlékeztet; a successio minden kétség nélkül megmaradjon, ha tékozlásnak Fekete János unokám nem adja magát; ha pedig abban elmerül, még azon szomoru esetre is: kit az Ur Isten távoztasson, hogy kedves fiam udvari consiliarius és referendarius maradéki kimulnának; akkor se szálljon keresményem Fekete Jánosra, hanem egy testvér öcsém Nitzky Ferencz fiúágon levő maradékira. Ellenben, ha hogy perek által egyik avagy másik atyafi valamelly részit hagyott jószágának elvesztené azon jelentett evictionak értelmét, ne ugy vegye, hogy azt valamelyik tartoznék annyiban, a’ mennyiben megtéríteni: hanem kiki szenvedje maga sorsát és kárát. Azonban azon légyen az öregebbik tudósabb atyafi, ugy is levelek conservátora lévén, hogy oda szolgálandó levéllel, tanácsával és tehetségével a másikat evictio helyett segítse, ugy egy más között az igaz vérségű atyafiságot megtartván, Isten áldását magukra várhattyák…»[45]


12. GRÓF NICZKY KRISTÓF ALÁÍRÁSA.

Niczky Györgynek ezzel a bölcs és gondos intézkedésével Fekete György vagyonának alapja örök időkre a Niczky örökösök kezébe és jóindulatába volt elhelyezve. Fekete János sorsa tehát egy általa gyűlölt embernek, Niczky Kristófnak ellenőrzésétől függött. Az óriás birtok Feketének grófi rangjához méltó jövedelmet biztosított, hozzá számítva atyjának szerzeményeit még meg is háromszorosodott és észszerű használattal birtokosát királyi ellátásban részesíthette, de nem engedte meg azt, hogy szertelen szenvedélyeknek és határtalan pazarlásnak áldozhasson. Ő pedig, mihelyt az életbe lépett, ezen vágyának és hajlandóságának édes tanujelét adta; sem gazdálkodni, sem pénzzel bánni nem tanult, éppúgy, a mint szenvedélyének ura, féktelen költségében azon vette észre magát, hogy rendezetlenné vált viszonyain egyetlen fia érdekében változtatnia kellene, akkor már atyai jussa is eluszott.

IV.



A bécsi társaság. Fekete az «Esquisse»-ben kifejti nézetét. Viszonya az előkelő társasághoz. Magyar ember Bécsben.

Fekete Györgynek és ellenzéki társainak az 1471-iki országgyűlésen hangoztatott követelése: hogy a magyar köznemesség a királyi tanácsba juthasson, az udvar németesítő politikájának kapóra jött. Ezzel maga az ellenzék hidat épített az osztrák udvarnak, a melyen a törzsökös magyar családok is közelebb jutottak Bécshez, melynek osztrákosító hatása nemcsak a főnemességre, hanem a köznemességre is kihatott. Ennek az udvarhoz csatolása még nagyobb terjedelművé vált az 1760-ban fölállított magyar nemesi testőrség intézménye által.

Bécs tehát nemcsak a nagyratörő főnemességnek, hanem a köznemességnek is mindenthozó igéretföldjévé lett. Innen indult ki az érdem, a kiválóság, a közszolgálat jutalma s a királyi udvarban Mátyás óta nem látott sokaságban fordult meg a magyar.

Nem csoda, hogy a németesítésre kész talaj kinálkozott, mely nemcsak a német szóban, hanem az udvari szokások elsajátításában, a függetlenségi ábrándok eloszlatásában, az évszázadokon át ápolt alkotmányos érzelmek elaltatásában s a nyugati divat meghonosításában nyilvánult. A ravasz udvar jól fel tudta használni a hatalmában sütkérező, aulikus érdemekre áhítozóknak könnyen megvesztegethető érzelmeit és nagy lépésekben haladt osztrákosító politikájának elfogadásában. És ezért a dinasztián és tanácsosain kívül a korszellem is okolható, mely minden európai államban a monarchikus államformának egyetemesítését hangoztatta s arra törekedett, hogy ezt az egyetemesítést a hivatalban, nyelvben és intézményekben egyöntetűvé tegye.

Ámde téves hiedelem volna, hogy csakis az udvar volt az egyedüli vonzóerő. Maga Bécs is szépségével, társadalmával, pezsgő életével, szórakozásaival és romlottságával nagyban hozzájárult, hogy ezt a vonzalmat fokozza.

Van Fekete Jánosnak egy későbben írt franczia munkája: «Esquisse d’un tableau mouvant de Vienne»,[46] melyben könnyed elegancziával írja le a birodalmi város népét, társadalmi osztályait, azoknak szokásait, mulatóhelyeit, előkelő és polgári szórakozásait. Hangulatos könyvecske és jeles társadalmi rajz. Általános, néha csak futólagosan vázolt árny- és fényképek, melyek előnyeit nagyjában jellemzik a bécsi társaságot, annak multját és jelenét, előnyeit és kinövéseit. Arisztokrata ötlet, mely nem számíthat tudós megbirálásra, mely azonban a maga korában élénk érdeklődést keltett, mivel közismert személyiségekre, egyes osztályokra s az udvarra vonatkoztatott. Feketére nézve is érdekes e könyv, mivel levonható belőle mindaz, a mi őt Bécshez kötötte.

Bécsben igen sok kotteria volt ez időben, melyek látogatása bizonyos osztályelőnyökhöz volt kötve. Fekete inkább bohém, mint arisztokrata voltánál fogva minden rangú és rendű társadalmi osztályban szívesen forgott. Előkelő megjelenése és férfias szépsége utat nyitott minden körbe.

De halljuk őt, a kit mindenekelőtt a nők érdekeltek és daczára annak, hogy ezeknél aratta legnagyobb diadalait, tapasztalatait és a róluk való megemlékezés nem válik előnyükre.


13. AZ «ESQUISSE» CZÍMLAPJA.


Az előkelő származású hölgyek, tekintettel őseik nagy rendjére, jóllehet törzsfajukban egynémely hiány és hiúságból eredő tévedés is előfordul, tartózkodó s feszes magatartásúak, hogyha másranguakkal érintkeznek. Nem az igazi műveltség jellemzi őket. Nagyon szeretik a ruhát, a cziczomát és az ékszereket. Van szeretőjük s ezt nyiltan el is ismerik. Nagyon kedvelik a kártyajátékot, különösen, hogyha nagy összegbe megy és hazárd. Néha egy óráig is szellemesen tudnak társalogni szellemes férfiakkal, de saját nemük iránt féltékenyek és irigyek. Rajongnak mindenért, a mi bécsi, de azért meghódolnak a párisi divat és szokások előtt, sőt az angolt sem vetik meg.

Ily vegyes szokású társaságban aztán a vidéki arisztokráczia, jóllehet személyes érdemeinél fogva sokszor előkelőbb és életmódja s modora is dicséretreméltó, mégis rosszul érzi magát. Hozzá kell szoknia a bécsi szertelenségekhez és a beszédmodorhoz, mely nyelveket kever, sőt a kisebb rangú metreszekkel is érintkeznie kell. S ha ilyen vidéki arisztokrata még azonfelül nem is kártyázik, akkor érdektelen, sőt értéktelen terhe e társaságnak.

Ezenkívül van egy külön női kotteria, a mely tökéletesen angloman. Szokásait és gondolkodását London irányítja. Még a született angolok előtt is visszatetsző társaság, melynek fő jellemvonása a nemtörődömség, a nil admirari, a politikai és társadalmi eseményeknek semmibe vevése s keveset hajt arra, hogy érdemes vagy szellemes emberekkel társalogjon. Sokszor végnélkül udvariatlan, minek egyik jele a tettetett siketség, melylyel a komolyabb dolgokkal való foglalkozást, meghallgatást és mérlegelést könnyen elkerüli. A személyes érdemet nem méltányolja, az ünnepeltetést mégis követeli. Az e társasághoz tartozó férfiak jó pénzért bárkit is magasztalnak s az asszonyokkal szemben ildomtalanok és szemtelenek.

Van egy másik előkelő kotteria, mely erkölcsi tekintetben a leghitványabb. Főjellege a tettetés és bohóczkodás. Komoly dolognak itt nincsen értéke, csak az önzés és a magánérdek érvényesül. Egymásnak ellenségei. A ki ebben szerepelni óhajt, annak le kell vetkőznie minden tisztességes érzelmet. Itt korlátlanul folyt az izetlen mókázás és a hiú tetszelgés. Ezek más körökben csak akkor jelenthetnek meg, hogyha meghivottak. Léhaságuk rendkívül unalmas. Jóllehet egymásnak legkellemetlenebbek, mégis érintkeznek. Főleg a nemi ösztön, a szeretkezés fűzi őket egymáshoz. Mindenkihez fesztelenül és szemtelenül közelednek. Van, ki boldogtalan, ha szeretőkkel és a rajtuk elkövetett hűtlenséggel nem kérkedhetik. A nap nagy részét mulatozás, evés és ivással töltik el, beszélgetésük tárgya vegyes összevisszaság: irodalom, szinház, pletyka, kétértelmű gorombaságok és dúrva megszólás. Elsőrangú hölgyek is tartoznak ide, hol divat a jótékonyság, hol szibarita és szikofanta erkölcsök otthonosak. Nagyon szeretik a nagy ebédeket, melyeket illendőségből adnak a gazdagok, az idegen miniszterek és nagykövetek. Egyéb szórakozásuk a nyilvános mulatóhelyek, a prèmierek, melyeket inkább látszatból, magafitogtatásból, mint élvezetből keresnek föl, hol illendőségből unatkoznak, ruhájukkal, gyémántjaikkal és nem leplezett testi bájaikkal kérkednek, melyeket reggel óta javítgattak, foltozgattak és kendőztek. Kaczérságuk mérhetetlen. Művészetük a toilettben és a szépítőszerek alkalmazásában elérhetetlen. Mintha nem is vénülnének: negyventől ötven éves korukig fiatal lányok módjára öltözködnek s a ruházkodás minden kétes szimbolumát és raffineriáját kiaknázzák. Házi rend, a házasság tisztasága unalmas, sőt elfelejtett fogalmak. Gyermekeiket ritkán látják, a neveléssel is csak akkor törődnek, mikor büntetnek. Tisztességes érzelmű ember, a ki ezeknek hálójába akadt, itt elvész és sorsán nem javíthat. Már a szülők is ily hamis fölfogásnak hódoltak és ápolják e bűnös léhaságot. A házasság nem szentség, de a válás nehéz, mivel rendkívül költséges és azonfelül a vallás is tiltja. S ha mégis megtörténik, akkor a gyermekek az elvált apa gondviselésébe kerülnek s az elvált asszony csak annyit kap kárpótlásul, hogy élhessen, de nem annyit, hogy újból férjhez mehessen. Ezt csak akkor teheti, hogyha magánvagyona van.

Az igazi, a «haute noblesse», büszkesége mellett, jobbára szív- és szellemtelen. Ifjúsága lusta és léha, a sportot nem kedveli, még a nemes embert jellemző lovaglást is elhanyagolja, pedig a régi nemest ez tüntette ki. A lovakkal sem törődnek. Az urak még jól fölszállni sem tudnak. A lóidomítás csak kevesek szórakozása. Az ifjúság nevelése gyarló, innen ered szemtelensége és tisztelethiánya az öregek iránt. Vannak köztük azonban művelt, szellemes emberek is, de ezeket kerülik. Ennek az úgynevezett «jó társaság»-nak kedvtelése a szinház. Egyéb szórakozása az ital, az orgiák. Hogy emelkedhessék, a miniszterek és uralkodók barátjának kegyét hajhássza.

Itt a házasság csak megszokott baj. Külömben is több a nő, mint a férfi: százhúsz lány esik tíz férjre. Az apa a legtöbbet kínálónak adja lányát s a ki mint remélt vő a legnagyobb ajándékot hozza, vagy nagy mértékben költekezik, az biztosan elnyeri kezét. A tizenkétezer forintos évi háztartás még kicsinylésben részesül. A feleség, mint mindenrangú bécsi háznál, a «haute noblesse»-nél is teher s innen eredt a kölcsönös szeretőtartás. A nő rendesen pazarló és jókora vagyon szükséges, hogy a gyémántokat, a párisi fogatokat, a gyakori fogadást, a drága csipkéket és a ruhákat megszerezze.

A másodrangú, a «seconde noblesse»-t a «Herrn von…» alkotják. Ide tartozik sok idegen és a magasabb rangú katonaság. Jóllehet ez az előbbit utánozni iparkodik, még sem oly szertelen vágyú és a nők kevésbbé izléstelenek.

A harmadik, a «troisième noblesse»-t a kamarai és miniszteri titkárok, kerületi hivatalnokok és katonatisztek gárdája képezi. Ezek nagyban utánoznák a legfelsőbb köröket, de nagy része keresetéből él s így a költekezésnek sok korlátja akad.

Míg e három osztály bizonyos esetekben érintkezik, egymáshoz jár, addig a negyedik, a «quatrième noblesse», a polgárok, ügyvédek s másféle hivatalnokok nem jutnak a felsőbb körökbe, mégis ezeket fogadják el követendő mintául.

Egyszóval Fekete felfogása szerint az egész társadalom romlott alapokról sülyedt ennyire, mivel a nagyzási hóbort, az utazási vágy, a szereplési és az élvezeti viszketeg minden rétegébe elhatott.

De Bécsnek egyéb intézményei: a szinházak, a könyvtárak, a múzeumok elsőrangú alkotások, melyeknek bámulatára sok idegen csődül a császárvárosba. A város maga szép és utóbb II. József sokat tett érdekében, de azért sem Párist, sem Londont nem múlja fölül.

Ezeken az általános benyomásokon kívül mélyebben érdekel a tulajdonképpeni udvari élet, melynek levegőjében Fekete János a legtöbbet forgolódott. Nem az udvari ember vonzalma ez, a ki méltóságokat visel, vagy fölfelé akart haladni, a ki vibráló fényében sütkérezni kíván, a ki magas kegyeket hajhász, s ki egy-egy főherczegi vagy felséges mosolyért önállóságát is föláldozza, bár nem az élveteg nagy úré, kit gazdagsága és szellemessége miatt szívesen látnak, kinek nem kell konczot juttatni a királyi asztalról, kinek szolgálatát nem szükséges hivatalosan megfizetni vagy nyugtázni. Ő itt egyaránt szemlélő és élvező, a ki ifjúi tapasztalatlanságával veti magát a fényes árba és vele úszik. Őt az udvar az ő francziás könnyedségével, sima formáival, kellemes mulatságaival, sőt ledérségével vonzotta. A szép és «soha nem vénülő» asszonyok, a csinos és kápráztatóan fölékszerezett lányok, a szinházak, maskarás bálok, holdas estéli szánkázások, lovasjátékok, kocsizások, az időt ölő és izgató kártyázás, de főképen az udvarnál élő bohém lelkületű férfiak társasága: mint Ligne herczeg, Eszterházyak, a még bohémebb katonák: mint Ayrenhoff, Ried, Laudon, Lacy, Pellegrini barátsága és ezeknek a költészet és művészet iránt viseltető hajlandósága köti Bécshez. Az élénk élet mindennapi ujdonságaival, szórakozásainak csillogó változatosságával, a külföldről naponkint el-elható híreivel, a gazdagság és úri passziók hidegvérű mutogatásával más magyar főurakat is vonzott Bécsbe az udvarhoz. Bűvös varázsló hatása volt e városnak. Ez köti ide és ápolja is egyúttal a magyar főnemesek dinasztikus érzelmeit. Az Eszterházyak, Pálffyak, Batthyányak, Czoborok, Bánffyak, Bethlenek, Illésházyak, Erdődyek, Apponyiak, Sztárayak, Niczkyek, Széchenyiek, Festetichek, Andrássyak, Révayak, Telekiek, Szapáryak gyakran és huzamosan mulattak a bécsi udvarnál. Mária Teréziának 1758-ban adott instrukcziója értelmében a Batthyányak, Eszterházyak és Pálffyak hetenkint kétszer vagy háromszor ebédeltek az udvarnál, a Bethlenek egy hónapban egyszer, Nádasdy egész télen kétszer. A bálokhoz és szánkázásokhoz a Keglevichek és Fekete is hivatalosak.[47]


AZ UDVAR SZÁNKÁZÁSA A BÉCSI MEHLMARKTON.


Hiszen Magyarországon az egy Pozsony is alig nyújtott egy évben annyi szórakozást, a mennyit Bécs egy nap alatt. Pozsony csakis az országgyűlésen mutatott Bécshez valami halványan hasonlít, Pest katonai gyakorlatok alkalmával élénkült föl, Budának szűk utczáin az udvar rosszul érezte magát. S bárhogy szenvedett is a magyar Bécs nyűge alatt, ezt a «romlott csudavárost» még a köznemesség, a polgárság is fölkeresi. A bécsi asszony Helena, írja egy XVIII. századbeli magyar verselő, a férfi csinos, de puha és durva, a mesterember csaló. Sok benne a csapszék, sok a csavargó. A magyar úrfi sok pénzt költ el itt és a «manér kedvéért esztendőket töltenek, de jó a bor, az asszony». A szép és roppant város magas építkezéseivel, a vár közepén emelkedő Szent-István-tornyával, a magas házak, «melyekre szemmel is fel nehezen hágnak», a füstös császári ház, az udvar könyves tárja, «a természet csudatételei», a régiségnek művei, Printz Eugenius kertje, «hol a magyar Apellesnek, Kupetzkynek is ott függ képe», a szép magyar testőrsereg, «kinn a német sohasem bámul eleget», a ház, hol a némák jellel szólnak, a siketek hang nélkül hallanak, a palota, hova azok szállnak, kik eltávozó eszektől megválnak, a fegyveres ház, a Prator és Au, az állatkert – mind oly vonzó tárgy az egyenes és naiv magyar lélekre, hogy, bár gyűlöli, megnézi pedig

Onnét gőzölt az a dögös pára,
Mely erkölcseinknek terjedt romlására.

14. A BELVEDERE BÉCSBEN.



MÁRIA TERÉZIA KIRÁLYNŐ.

V.



A franczia tónus. A királynő mulatságai. József császár udvara.

Fekete János francziás nevelése és gondolkodása teljesen beleillett az udvarnál fölkapott franczia szokásokba. Mária Terézia házánál a versaillesi udvar lett irányadóvá. Ő maga francziául levelez még gyermekeivel is. Volt Bécsnek franczia szinháza, melyet előbb Eszterházy Ferencz, később Koháry János gróf igazgattak s melyet az udvar is szívesen látogatott. A költők francziául verselnek, Ligne herczeg Rousseauval is, Voltaire-rel is, Fekete János Voltaire-rel levelez. A mi franczia volt, az szívesen látott. Az udvari színpadon franczia darabokat játszanak, s előadásain a királyi család tagjai, az ifjú főherczegek és herczegnők, a főnemesség, sőt néha a Teréziánum előkelőbb növendékei is föllépnek. «La prejugé à la mode». «Melanide», «Le colin maillard», «Le prix de silence», «Saturnales», «Les amusements des bergers», «Le cadi dupé» és más komédiák[48] vagy operák, Racine és Corneille némely művei élénk változatosságot hoztak az udvar téli éjszakáiba.

A királynő főleg férje halála előtt nagyon szerette a mulatságokat. Ezek gyakorisága csakis a változó szerencséjű hét éves háborúban szakadt meg, de biztos diadalhírekkor ünnepélyes örömnapok váltották föl az aggasztó mende-mondák kínos napjait. Voltak ünnepélyek, promócziók, kinevezések, adományozások valamely nevezetes vendég látogatása alkalmából is. Nagyon kedvelte a nagyobbszabású maskarás bálokat s mentől leleményesebb, mentől czifrább álarczokba öltözködtek a résztvevők, annál nagyobb kedve telt benne. A rendezőket mindennap maga elé hivatta, hogy a legkisebb részletekről is informálják. Az álarczosokat ismerni kívánta. Ő maga többnyire is díszes kék selyem dominóban jelent meg s olykor egy-egy menuettet is eljárt. Néha reggeli négy óráig is folyt a táncz. Gyermekei számára külön házi bálokat rendezett, melyeken a családon kívül a főnemesség és Terezianum ifjai is hivatalosak voltak. Az udvar mulatságain kívül híresek és látogatottabbak voltak a főherczegek és Lichtenstein Venczel herczeg mulatságai és báljai, a hol a főnemesség még gyakrabban és tömegesen érintkezett az udvarral.[49]

A nyári mulatságokat ugymint hajtó vadászatokat, kirándulásokat, melyek kivilágitással és szinielőadással voltak egybekötve, a közeli kéjlakokban, Laxenburgban, Schönbrunnban és Schlosshoffban tartották. A nyári évad április vagy májusban kezdődött s októberben végződött. A királynő kedvencz helye Schönbrunn, hol a franczia kert, a sűrű zöld fasorok, mesterséges romok, gloriettek és szobrok körül fesztelenebbül forgolódott az egész társaság. Schönbrunnban és Laxenburgban szintén a franczia komédia járta. Itt látta a híres tánczosokat és színésznőket, kiket el nem mulasztott meghívni és élvezni. A művelt és híres ballettánczos Noverre, kinek barátságát herczegek is keresték, a Turinból származó Stefani, a kecses Madame Geoffroy, a példátlan Vestri, Helverding, a balletmester, Guadagni énekesnő, Mkke Rosalie tragikus színésznő, La Ribandiére szinész, Locatini énekes és Caratoli korának legjobb buffoja itt mutatták be művészetüket.

A házi mulatságokon kívül néha meglátogatta a kegyeltebb udvari méltóságoknak nyaralóhelyét is. Emlékezetes Grassalkovics és az Eszterházyak meglátogatása.

E mellett naponkint pontosan elvégezte hivatalos ügyeit, a tanácskozásokon elnökölt és intézkedett, meghallgatta az államférfiak fontos jelentéseit, levelezett és őrködött családja ügyeire, udvarnépétől megkövetelte az erkölcsös és takarékos életet, fűzte kedvencz házastársi terveit, nem feledkezett meg vasárnapi és ünnepnapi ájtatosságairól és bejárt istentiszteletre a mödlingi kapuczinusok templomába.

Jóllehet udvara sokban hasonlított XV. Lajoséra, életmódját és udvarát is Európában többszörösen utánozták.


15. SCHÖNBRUNN.

Férje halála után ez az életrend megváltozott. A királynő, ki szeretettel és féltékenységgel csüngött férjén, kerülte a lármásabb szórakozást, a bálokat és a színházat, sőt az etiquettet is szigorította. Idejét inkább gyermekei és az államügyek foglalták le.

A szórakoztatást ezúttal József udvara vette át. Ámde ez már nem volt oly kedélyes és vonzó, mivel az ifjú császár inkább a katonasággal, a hadvezetéssel, a technikával és Bécs építkezéseivel, szépítésével foglalkozott. Családi élete sem volt alkalmas arra. Első neje, kit igazán szeretett, 1765-ben meghalt, a második, Jozefa, nemcsak őt, de anyját is hidegen hagyta. Noha József könnyített az udvari etiquetten, de az ő fegyelmezett észjárása, bürokrata hajlamai, tapasztalatszomja és katonai kedvtelései szigorúbb szellemet hoztak az udvarba.

A rokokó, mely Mária Terézia udvarát jellemezte, ettől fogva elvirágzott s a főnemesek is, kiket az élénk élet, a szórakozások sokféle varázsa lekötött, inkább a katonai foglalkozásokra vetették magukat.

VI.



Fekete viszonya az udvarhoz. Franczia versei. Nézetei a királynőről, férjéről, Józsefről, Károly herczegről és Albert szász herczegről.

Az imént vázolt keretben érvényesült Fekete Jánosnak ifjúsága és udvari élete.

Születése és vagyona a legelőkelőbb társaság, a «haute noblesse» körébe vonta. Megjelenésének előkelősége, nagy tudása és kiváló szellemessége, természetének gyermeki jósága és jellemének egyenessége, őszintesége, mely néha érdessé is válik, az udvari életre predesztinálta. Bele illett, bele nevelődött. Szép férfiú, annak nevezik és gáláns kalandjai is ezt bizonyítják. Ő magát bölcsnek szereti nevezni és bölcselkedő hajlamait lépten-nyomon el is árulja, bár a nők inkább boldognak mint bölcsnek tartják.[50] Férfias erényeire büszke, sőt hiú. Ismeretes az, a mit Kazinczy Ferencz mesél róla Szentgyörgyihez írt levelében, hogy Stunder bécsi festőnek fél vagyonát ígérte, hogyha férfiasnak és szépnek festi. A későbbi korból fönnmaradt arczképe már az elhízott férfiút mutatja.[51]

Az udvarnál kedvelt egyéniség. Nemcsak az asszonyok rajonganak érte, hanem a férfiak is szeretik. Erélye, szelleme, társadalmi sikerei előtt ezek is meghajoltak. A korai elkényeztetés, a könnyen aratott szerelmi győzelmek és a legfelsőbb kegy pályájának végzete. Midőn sorsa később a katonasághoz, majd a politikai pályára vetette és vagyonának szétforgácsolása életmódját megszorította, a múltnak szépsége szétfoszlott, és csak keserűen józan ítéleteket jegyezhet naplójába. De még akkor is, midőn a szerencse, az asszonyi kegy, az el nem pazarolható vagyon minden előnye mosolygott feléje, meg tudta őrizni józan bírálatát és fölülemelkedett az udvar ezerféle csábításain.

Irataink számos helyén szigorúan ítél a körülte forrongó udvaronczok tehetetlenségéről s az udvari élet hiúságáról.

Franczia költeményeit, a «Mes rapsodies» két kötetét nagyrészt Bécsben, az udvarnál költötte. Élénk visszhangja a mulatni és szeretni vágyó népnek, hű tükre annak a pajkos gondolat- és érzelemvilágnak, a mely Mária Terézia házas életének utolsó korszakát jellemzi. A felsőbb körök laza házas élete a kalandok és tréfáknak sokféle nemét megengedték, melyet a királynő erélye és komoly törekvése, sőt erkölcsvédő intézkedései sem tudtak megszüntetni. A királynő szenvedélyes házasító. Azt hitte, hogy a szentség palástja megvéd annak megtörésétől. Bűnnek tartotta az erkölcstelenséget, mely a nyilvánosságot keresi és azt megbotránkoztatja. Udvarának léhaságáért inkább köre felelős, mely franczia szellemben nevelve, hódolva XV. Lajos udvarát majmolta. A vád itt nem az uralkodó asszonyt, hanem a kort magát illetheti, mely csak lassan bontakozott a középkori udvari szellem alól és ettől a franczia frivolság karjaiba vetette magát. Ez a szellem pedig szívesen látta azokat, a kik hivatott hirdetőinek látszottak.


16. A «MES RAPSODIES» CZÍMLAPJA.


Ilyen volt Ligne herczeg, Fekete János és Ferencz császár köre is.

Fekete János irataiban egyrészt a szemlélőt, másrészt az élvező udvaronczot kell megkülömböztetni. Mint szemlélő élénk szinekkel festi és érzéki szemekkel látja a személyeket, kikkel gyakorta érintkezett. Bennük fölmerülnek az udvar ismertebb alakjai és jellemük, a mint ő fogta föl. A királynőtől először annak külseje bilincseli le: termete, a mely nem magas, csipője közönséges és kevésbbé szép, mint ifjú nővéreé; kék és nem nagy szemei élénk tüzűek, haja és homloka hasonlít férjeéhez, arcza azonban imponáló, tiszteletgerjesztő és vonzó. Mosolya bájos és jellemző, sokszor ellenállhatatlan. Szája szép, melle ingerlő s alakja egyáltalában érdekes. Meglátszik rajta, hogy fiúként nevelték s hogy sok balszerencse közt lépvén a trónra, energikus lélekké vált. Beszéde szellemes és társalgása könnyed. Munkájában kötelességtudó és könnyen dolgozott. Férjét híven szerette s sokszor engedelmeskedett neki, különösen a házi dolgok elintézésében. Belátja, hogy arra hivatott ember, a ki III. Károly udvarának parasztos ridegséget megtörje, a ki az udvart takarékosságra szoktassa.[52] Hű nő, jó anya és odaadó barát. Meg tud indulni a szerencsétlenek baján s sohasem kegyetlen. Vallásossága igaz s nem tettetett. Sok női erénye mellett sok férfias vonás volt benne. Bátor és elszánt asszony, a ki könnyebben és bátrabban szállt föl a lóra, mint egynémely generálisa. Jóllehet férjét féltette a csodaszép Auersperg Mimitől, annak halála után finoman és előkelően bánt e nővel. Fekete méltán kikel azok ellen, kik a szeretett királynőt bármely irányban is rágalmazzák.[53] Mindvégig lelkesedett érte és szerette. Hiszen családja legnagyobb jóltevője volt. Midőn a királynő nehéz betegségéből fölépült, az elsők között sietett őt köszönteni. Baja és a róla keringő hírek az udvart néptelenné tették, mivel a himlő, «a báj e rémes ellensége» támadta meg, mivel azt hitték, hogy már végét járja, azonban

Dieu propice à nos voeux, rend Thérèse a nos coeurs
Repandons les encore; mais qu’ils soient d’allégresse.[54]

FERENCZ CSÁSZÁR.


A királynőn kívül Ferencz császár tüntette ki kegyével. Fekete talán legőszintébb panegirikusa. Benne korának egyik legjobb emberét tisztelte. Szerette őt ezért s mivel a magyaroknak barátja volt. A magyarok is szerették s bajos ügyeikben véleményét kikérték, mivel tudták, hogy még helytartósága korából jól ismeri a hivatalos személyeket és a magyar viszonyokat. Korának történetírói becsületes, kedélyes embernek és jó gazdának ismerik. Takarékosságát nagy birtokvásárlásai, az államnak adott kölcsöne, a bankokban elhelyezett pénze és kastélyok építése tanúsították. A mit Lotharingiában elvesztett, azt Ausztriában visszaszerezte. Fölfogása lassú és engedékeny, a királynő akaratának politikai ügyekben – melyeket nem szívelt – készségesen alávetette magát. Szép férfiú, kire neje féltékeny is volt, de azért tűrte kisebb galáns kalandjait. Megjelenése igazi Bourbon. Arcza tojásdad, homloka magas, kék szeme, szelíd metszésű szája, édes, kellemes arczvonásai lebilincselték a vele érintkezőt. Gyűlölte a szigorú etiquettet, de az udvari szokásokat megtartotta. Sokat vadászott és szenvedélyes kártyás, kit a fáraó vagy lansquenet éjjelekig is lekötött a piros asztalhoz. Nevezetes, hogy ellenében sokan igen nagy összegeket veszítettek. Szenvedélyének, melynek ifjúsága szép éveiben a királynő is hódolt, nem tudott ellentállni még akkor sem, mikor utóbb a királynő, nehogy a magyar urak az udvarnál veszítsék el pénzüket, abban hagyta azt. Sok ismeretes anekdota maradt fenn, mely Mária Terézia és férjének szenvedélyéről olvasható.[55]


17. MÁRIA TERÉZIA FELGYÓGYULÁSÁNAK EMLÉKÉRE VERT ÉREM.

Fekete, kit a császár intim barátságával tüntetett ki, eláradó lelkesedéssel jellemzi őt halála után.[56] Kettőjök között a játék szenvedélye és a francziák rajongó szeretete erősebbé fűzte a viszonyt a közönséges udvari barátságnál. Szerinte jelleme külömbözött a többi emberétől és fejedelemétől. Hősnek, nagylelkű embernek és szeretetreméltó polgárnak ismerte. Szíves, engedelmes és parancsoló férfiú. Kiváló jó barát. Bátor és elszánt katona, a ki a csatatéren hidegvérével tüntette ki magát. Meséli, hogy Prága vívásánál a bombák halálos működése között erélyesen és félelmetlenül állta meg helyét. Midőn szemeláttára egyik kedvencz tisztének az ágyú letépte fejét, fölsóhajtott, de előre ment, hogy a harczot vizsgálja, azt mondván: «Meleg napunk lesz!» Családját szerette, különösen II. Józsefért lelkesedett. Testi előnyeire nem volt hiú, mégis emlegeti, hogy ifjú korában karcsúbb és hajlékonyabb volt.[57] Büszke, hogy IV. Henriktől származott. Tapasztalt, világlátott ember, a ki mindenkivel szívesen és nyájasan bánt. Mint jó pajtás, a társaságot szerette és mulattatni is tudta. Sok nyelven tudott és szerette az okos és tudós embereket. Voltak tudományos kedvtelései, mint a fizika, kémia, növénytan, gépészet és építészet. A kormányzást nem szerette, bár értett hozzá, mint azt Toscanában be is bizonyította. Legjobban érezte magát jó barátai társaságában, a vadászaton, a bajtársi mulatozások közt. Kiváló lókedvelő. Az asszonyokat sem vetette meg, de kijelentett metressze nem volt, bár megesett, hogy grizettekkel is mulatott. E vonzalmát nem tagadta s köztudomású volt a Hohenzollern származású Clary herczegnő és a Neuberg családból eredő Auersperg Mimi iránti érzelme.

Fekete hasonló lelkesedéssel ír Ferencz császárnak ifjabb fivéréről, Károly herczegről, kihez szintén szoros barátság fűzte. Ennek megjelenése kevésbbé tekintélyes. Arcza hosszabb fivéréénél, vonásai csak némileg külömböztek tőle. Nem oly edzett, mint Ferencz és nem tűrt meg mindenféle égaljat. Ő is telivér Bourbon. Jó és becsületes, mint IV. Henrik. Szerette a játékot, a hosszú ebédet, a jó társaságot, a bort és a likőrt. E mellett az exakt tudományok barátja. Nádasdy generális tanusága szerint jó katona. Bátor és hidegvérű, de nem erélyes, a katonák fegyelmezése nem mestersége. Hozzá fűződik a műszaki csapatoknak újabb és szakszerűbb reformja. Házassága második évében elvesztvén nejét, elvből nem nősült többé. Magánélete tiszta és jótétemények halmaza. Mint Hollandia kormányzója az emberek szeretetét és tiszteletét vívta ki magának.

E két férfiú volt az, kiről mondották, hogyha minden uralkodó hasonlítana hozzájok, a föld édenné változnék.[58]

József iránt érzett bámulatát még sem tagadhatja. Ekkor még szerette és dicsőíti, míg későbben a csalódott katonának és a sértett magyarnak elkeseredettségével gyűlöli. Egykorú vele, de mindenben ellenkező. Tanulmányaik és vonzalmuk külömböző irányban fejlődtek. Becsülte benne azt, mit az ifjúság szeret önmagában látni: hősnek, fenséges apja méltó fiának tekinti, kinek bátorsága, dicsőségszomja és kiváló katonai tulajdonságai, mihelyt üt az óra, még Frigyes kezéből is kiragadja a dicsőség pálmáját.[59]

Mint fejedelem a királyok mintaképe, kiért a nép él, hal, trónja a nép szivében van s benne anyja erényei és apja bölcs s jó lelke él. Hogy Fekete későbben nem így lelkesedett, az természetes, nem is lelkesedett érte egész Magyarország.

Szivélyesebb viszony fűzte őt Magyarország helytartójához: Albert szász herczeghez, Mária Krisztina férjéhez, a kivel Pozsonyban, a Schlosszhofban többször találkozott s kegyét állandóan élvezte. Többször teljesített neki politikai szolgálatokat. Benne a katonát, a bátor, higgadt és félelmetlen harczost dicsőíti, a ki mint ember is méltó tagja a királyi családnak.[60]

VII.



Intim barátai: Ligne herczeg és neje, Eszterházy Miklós, Batthyány József, a katonák és Noverre. «Contes»-jai.

Az irataiban és verseiben megnyilatkozó érzelem a királyi család előtt sem marad ismeretlen. A versek eljutottak a dicsőítettek kezébe[61] és a szellemes poetát szivesen látják, az udvariasan hódolót örömmel karolják föl udvaroncz társai is. Barátjaivá lesznek Ligne herczeg, Eszterházy Miklós, kit «Quinquin» néven beczéztek, Ried, Miltitz generális, Ayrenhoff és Pelegrini költő katonák, a Batthyányak, a művészek közül Noverre és Vestris, kikkel levelezésben is áll.

Ligne József herczeg, a «wallonok utolsó virága», a császári udvaronczok egyik legkiválóbb alakja. Elsőrangú katona és író. Korának legelőkelőbb férfiai: Nagy Frigyes, Laudon, Daum, Lacy, Potemkin, Voltaire, Rousseau, Bossuet, Fénélon, Molina, Goethe, Wieland, Schlegel és más nevezetes emberek érintkezésben állottak vele és ismerte Európának összes udvarait s előkelőségeit. Régi törzs ivadéka. Tehetségei korán bimbóznak, pályája a Feketével való érintkezésig azéhoz hasonló. Már tizenkét éves korában olvassa Voltairet, tizenöt éves korában francziául versel. Igen sokat utazott. Párisban meglátogatja Rousseaut, 1763-ban Ferneyben Voltaire vendége. Rendkívül gazdag, de költekezései határtalanok és évi atyai apanázsát egy hónap alatt elkölti, úgy hogy «becsületes zsidók»-hoz kellett fordulnia, kiktől jó kamat fejében kapott pénzt. Mint katona vakmerő bátorságával Kolinnál, Leuthennél és Hochkirch mellett tüntette ki magát s 1764-ben már vezérőrnagy. Az udvarnál rendkívüli szellemessége, pajkos tréfái, vakmerő bravurjai és csípős megjegyzései tették kedveltté. Kellemes társalgása, állandóan vidám és élénk természete, bőkezűsége és jótékonysága sok barátot szerzett neki. Gondolkodása néha frivol, szellemessége természetes, gúnya férfias bájjal teli. Rokonszellemű felesége, Lichtenstein Mária Francziska herczegnő épp úgy forgatta a költőket, mint férje. Bár a frigyet a férjnek sok kalandja zavarta, mégis hatvan évig tartott.


18. LIGNE HERCZEG.

Fekete egyéniségét nemcsak a herczeg, hanem ennek neje is kedvelte. A szellemes asszony szivesen olvasta Wielandot és mulatott Fekete contejain, melyek ugyancsak nem női kézbe valók.

Az életnek vidám, sokszor tréfás, helylyel-közzel gúnyos, de sohasem léha fölfogása jellemzi e két férfiúnak érzelemvilágát. A mennyit leveleikben, a kölcsönös udvarias dicséreteken kívül olvasunk, az egymás iránt érzett barátság rajzolása, a politikának gyűlölete és a szerelemnek bizarr fejtegetése. Ide járul a királynőnek és Nagy-Frigyesnek magasztalása, a korukbeli verselésnek bírálata, Denis költőnek gúnyolása, saját poezisuknak megítélése, mely poézis sokszor fölötte frivol s azért tanácsosnak látjuk, hogy napvilágra ne hozzák, hanem az asztalfiókban elrejtsék.[62]

A két jó barát a levélbeli érintkezésen kívül birtokaikon is meglátogatta egymást. Fekete többször időzött a belgiumi Urcimoreban, hol a herczeg apai birtoka volt, a herczeg pedig Feketének pesti vendége.

A királynő kegyét állandóan élvező Eszterházy Miklós, vagy beczenevén «Quinquin», az udvarnak e dévajkodó szelleme, kinek pajkossága világraszóló volt. Már rokonságánál fogva is vonzódott Feketéhez. Sokszor együtt eszelték ki, mely új tréfával, mulatsággal lepjék meg az udvart, s hogyan tréfálják meg a czopfos udvaronczokat. Vidámságuk és derült humoruk az udvar legkomolyabb egyéneit is lebilincselte és fölélénkítette.

Batthyány grófhoz még ifjúkori ismeretsége kötötte. Valamikor Pesten is együtt mulattak, együtt olvasgatták Vergiliust, Ovidiust, Horatiust, Racinet, Crebillont és Voltairet. Szatirikus hajlamuk volt az erős kapocs, mely barátságukat még későbben is összetartotta.[63]

A Miltitzhez, Riedhez, Pellegrinihez és Ayrenhoffhoz írt versek ugyan későbbieknek látszanak, de mégis tanúságai annak, mily bensőségteljes barátság csatolta őket egymáshoz.[64]

Noverre, a világhírű balletmester, Feketének «mon cher Ami»-ja, sok felejthetetlen órát szerzett ennek a baráti körnek s egyes tagjaival élénk levelezésben állott.[65] Fekete már első bécsi tartózkodása idejében rajong érte. Szerinte a tánczot a «tragédia és a festészet» színvonalára emelte és a «ballet tragique»-kal elévülhetlen érdemeket szerzett. A király lakodalmi ünnepségén a nézőket páratlan tánczával ragadta magával. A «Semiramis»-ban Mlle Nenci és Angiolini Ikarus merészségével mérkőztek művészetével, de ő maradt győztes.

Noverren kívül a híres Vestris érdemesítette barátságára, kivel hasonló bohém gondolkodás fűzi össze.

Ezt a benső baráti kört a rokonszenv, a mulató kedv, a gondtalan élet és kölcsönös szeretet teremtette meg egymásnak. Hasonló jellemek, rokon sors bilincselik le őket és a szellemi tulajdonságoknak a köznapin jóval fölülemelkedő mértéke szilárdítja meg vonzalmukat. Fekete tehetsége e férfiak társaságában főleg dévaj contejaiban nyilatkozik. Írt ilyeneket Ligne herczeg is. Intim körben kézről-kézre jártak és kaczagtató tárgyuk sok mulatságot okozott. Fekete tíz elbeszélését Eszterházy grófnak, a királyi brigadérosnak ajánlotta.[66] Az egyiket «La brosse a Rebour» Eszterházy grófnénak, egy másikat «Combabus ressuscité» Ligne herczegnőnek küldi.[67] Ezekben részint franczia mintaképeit: Piront, Grécourtot, Bouflerst és Voltaire-t, részint Wielandnak dévaj muzsáját követi. Képzelete néha elsekélyesedik és leplezetlen érzékiséget rajzol, de nem sülyed le a durvaság és szemérmetlen frivolság undokabb rétegeibe. Franczia könnyedséggel siklik tovább e bocaccioszerű sikamlós talajon, de jól jegyzi meg Ligne herczeg, hogy az asztalfiókba s nem fiatal leányok kezébe valók, annál is inkább, mivel saját szerette hölgyeit szerepelteti. Megjegyzendő azonban, hogy a férfinak vagy a katonának szemérmét nem sérti. A XVIII. századbeli «conte libidinaire» érzékies és pajkos költészete tárul az olvasó elé, mely tárgyát az akkor kelendő pikáns anekdotákból és Wielandból merítette.[68]

VIII.



A nők. Fölfogása a nőkről. Szerelmei és költeményei. Házassága. Eszterházy Miklós. Eszterházy Jozefa. Boldogtalan házasság.

Ily társalgásban természetes, hogy a nők is nagy szerepet játszottak, s hogy Fekete nem egy bájos s szép nő szerelmének hódolt. Szerinte[69] az asszony veszedelmes, mint a hazárdjáték, mert szeszélyes, és a nyertest is megcsalja. A félvilági, könnyű gondolkodású, ledér és szellemtelen nő nem igézi meg, de a gondolkodó és bájjal fölruházott nő bámulandó teremtés. A «Mes rapsodies» lapjain a könnyed költészet számos szerelmi versére akadunk. Alkalomadta ötletei a szerelmi lírának és reflexionak ezerszerü csillogását bizonyítják. Érzelme a bohó naivságtól egészen a komoly halálvágytól reszkető boldogtalanságig sülyed vagy emelkedik, a mint egy-egy jókedvű társaságban vagy terített aszalnál, tánczközben, vadászaton, kocsizáskor vagy szánkázáskor, a boudoirban vagy a báli teremben papirra vetett, csokrokba vagy ruhákba rejtett vers megtette hatását. Ehhez járúlt a nők versengése birhatásáért, az asszonyok szerelmi rigmusai, hogy lekössék, lángolását tüzeljék és ébren tartsák.

A szerelem állandóan foglalkoztatta s mint a kártyajáték, vagyoni romlását okozta. Szerelmi versein kívül komoly prózában is fejtegeti annak mivoltát, sőt essayszerű védelmére is kell, hogyha megtámadják.

A «Pensèes detachèes»-ban ötletszerű gondolatokban jellemzi ebbeli tapasztalatait. A «Reponse au Chapitre X. du T. IV. de l’abbé St. Réal, par un Auteur de dix-huits ans» értekezés a tizennyolczéves fiú merészségével és divinácziójával védi meg a nőket.[70] Reflexióiban megtámadja St. Réal abbénak azt a nyers fölfogását, mely szerint az asszonyokkal úgy kell bánni, mint a hogy a törökök bánnak velük, sőt még rosszabbúl, úgy, mint a fenevadakkal, mivel sokkal veszélyesebbek a tigrisnél, az oroszlánnál és a medvénél.

Fekete kulturtörténeti jelentőségében fogja föl a nőt és erkölcsileg is megvédi, kimutatván, mily nagy befolyással voltak Görögország, Róma, Német- és Olaszország műveltségére és művészetére, dicsőíti az egyszerűséget, háziasságot, anyaiságot, illetőleg az egy nő iránt érzett magasztos érzelmet. A «Reflexion sur l’amour»-ban[71] a szerelem mivoltát tárgyalja. Sorra elemezvén az érzetet, a belőle eredő és vérmérséklet szerint változó lelki fölhevülést, mely az ideálban találja meg vonzalmának legtökéletesebb formáját, kifejti a szerelemből származó féltékenységet és egyéb szenvedélyeket, a szerelemnek korlátlan hatását, mely a nemnek föntartásában nyilvánul.

Így gondolkodott a világba lépő ifjú egy Kl… asszony estélyén eredő vitának ötletéből. Bármennyire fején találta volna is a szöget, élete, kalandjai, szerencsétlen házassága ifjú fölfogására ráczáfolnak. A nőknek azonban, kikhez majdnem isteni imádattal és sokszor érzéki elragadtatással tekintett föl, sok boldogságát is köszönte. Ifjú, szerelmes föllángolása életének legrokokóbb korszaka. Főiránya kalandos ábránd, szerelem, szenvedély és a költészet. Minden báj és szépség előtt készségesen leborul, ezt imádja, szereti és ellángol, mihelyt újabb szépség lép szemei elé. Rokokós, egyveleges érzelem vakon vezeti a precieuse kornak negédessége és hamis érzelmei nélkül. Egyenes, szókimondó s ha kell, életét is koczkára tevő szenvedélye, érzelmének gazdagsága és finom árnyalatai, elméssége és pikáns kalandjai sok barátot szereztek a nők körében.

A «Mes Rapsodies» költeményfüzért i. R. I. S.-nek ajánlja, annak az Irisnek, D. E. grófné, született D. E. grófnőnek, a ki szebb és tisztább, mint Psyche és mégis legyőzetett.[72] Ő az oka, hogy Fekete múzsája kaczér és állhatatlan. Féltékeny szerelmére, mert királynál boldogabbá tette őt, mert életét szerelmével szentelte meg s érte rímelve akarja lelkét kilehelni. Irist sohasem felejtheti el s mindig visszatér karjaiba.[73] Fiatal és rendkívül fogékony lelke Lise szerelmében talál változást és kellemes forrongást, mely vérét szilajul fölháborgatja és érzelme hevességét táplálja,[74] ámde Iris bájai mégis mindent fölülmúlnak. Érte fölépíti Gnidos templomát és Paphos szerelmi éjeit varázsolja vissza.[75] De ekkor Climène is meg tudja hódítani, a ki pedig, hálátlan, mint a pásztornők, a ki elhagyta és mással kaczérkodik. No de Iris, a szép, a kegyetlen, a ki megleste Thalia kaczérkodását és elrabolta Venus szép szemeit,[76] ismét visszahódítja. Theimre, Sch… kis szinésznő szerelme, bár futólagos és röpke, Iristől elhódítja. Themire szép, róla Apolló is azt hiszi, hogy maga Thalia, őt Amor édes anyjának tartja, de mégsem oly erős a láncz, hogy Frétillon, a finom kis kaczér, el ne téphesse, vagy a bájos Iris vissza ne hívhassa. Themire szép, bájos és okos is, előtte Paphos is meghajol, de a szerelmi láz nem emészti el mert – férjhez megy![77] Iris mellett, a ki iránt érzett nagy szerelmi tüzét a tél sem oltja el, szerepet s szerelmet kér a tíz év óta szeretett unokanővér B… grófné, született P. grófnő, a híres Terézia, kinek nagy műveltsége Irishez hűtlenné teszi. Ettől Cloris, a kedves comtesse hódítja el. Imádatos lény, de hideg. Ennél szebb Céliante, kit örökre magához akar lánczolni, a ki álmait személyének poezisével megzavarja. Taxis asszony a «coquette corrigée»-ben hódítja meg, mert úgy játszott, hogy Venus reszketett uralmáért. Acante, Madame de Saco, a híres Elfrida, Julia, a kis tánczosnő s még sok más csak rövid állomás, de versre, szerelemre és költői megörökítésére méltó teremtés.[78]


19. EGY LAP A «MES RAPSODIES»-BŐL.


A pillanatnyi és tartós hevületű szerelmen kívül tiszta barátság és tisztelet fűzi az Eszterházy, Batthyány grófnőkhöz, Ligne asszonyhoz és Ried generális nejéhez, kiknek körében szelleme, elméssége és tudománya kellemes és tanulságos szórakozást talált.[79]

Ennek a pillangószerű flirtelésnek eredménye a házasság lett. Ilyen környezetben a házasságok könnyen és gyorsan köttetnek, de kevésbbé sikerülnek. Hol a házasságot szentségéből kivetkőztetik, ott megszünik az a boldogság, melyet tőle várnak és megkötése után pár hónappal elillan a mámor, a szenvedély, mely a házastársakat egymáshoz csatolta. A férj ilyenkor folytatja legényéletét s a megelégedést és boldogságot nem a házi tűzhelynél, nem családja körében keresi.

Mária Terézia házasságközvetítése és a Fekete családnak reménye, hogy egy észszerű házasság a fiúnak óriási költekezéseit meg fogja szüntetni, ezennel találkoztak. Mindkettő egy igen előkelő és gazdag család leányát szemelte ki számára: Eszterházy Jozefa grófnőt. Ezzel nemcsak a régi, rokoni kapcsolat szilárdult volna meg újabban, hanem az új Fekete grófok tekintélye és vagyona is öregbedhetett. Az Eszterházycsalád a királynő udvarában főtekintélyű és irányadó, még a királyi asztalnál is szívesen látott vendég, egyes tagjai udvari és diplomacziai méltóságok, kik dáriusi vagyonukkal, férfias föllépésükkel a világ bármely udvarában előkelő szerepre hivatvák. A család tatai ága nagy és fontos szolgálatokat teljesített és sok főtisztségnek volt részese. Eszterházy Miklós, Ferencznek és Pálffy Szidóniának fia, Németalföldön, Nagybritanniában, Portugalliában, Franczia-, Lengyel- és Spanyolországban volt nagykövet. Mint spanyol követ, 1751-ben koronaőrré választatott, 1755-ben mint orosz követ a Szent-András-rend nagykeresztjét nyerte, majd Sárosmegye főispánja, kamarás, belső titkos tanácsos és 1763-ban aranygyapjas vitéz lett. Szent-Péterváron létében, 1763-ban, nagy tevékenységet fejtett ki, a midőn Erzsébet czárnőt, valamint a kormány tagjait sikerült a porosz elleni szövetség megkötésére megnyerni, megbénítván az angol befolyást. Később a magyar testőrség kapitánya lett. 1764-ben alapította a tatai kegyesrendű gimnaziumot. 1765 június 27-ikén Karlsbadban halt meg. Miklós gróf lángeszű, szellemes férfiú, kiváló diplomata és fölötte büszke ember. E jellemvonása ellenére 1744-ben Varsóban Christ Annát, egy kereskedő leányát, kit Lubomirszky herczeg adoptált, vette nőül. Lubomirszky Anna Mária 200,000 frt hozományt hozott a házhoz.

Leánya, Mária Jozefa (szül. 1745 október 17-ikén), később csillagkeresztes- és palotahölgy, szivesen látott vendége az udvarnak. 1765 előtt lett Fekete nejévé. Ezt bizonyítja az 1765-ben a Körös partjáról Orczy Lőrincznek írt költői levél:

Ha gyászban elborult Bétsnek városában,
El-hozá’ Jó-Isten Barátod’ Házában,
Látni változást fogsz az állapotjában,
Kedves Feleségét már gyermek ágyában.[80]

Az Eszterházy családi iratok 1769 február 3-ikáról beszélnek ugyan, de az előbbi versen kívül Feketének (1768-ban) Voltairehez írott levelei, Khevenhüller naplója és főleg az a körülmény, hogy fia 1767 november 7-ikén született és e napon keresztelték is, a később írt adatoknak ellentmondanak.

A házasság nem volt boldog. A rendes divatházasságok eredménye, hogy a házastársak másfelé keresnek szórakozást, csakhamar itt is beállott. János már 1765-ben Arad megyébe utazván, a Körös partján mulat s egy ismeretlen Johannának írja első magyar versét.[81] Kirí belőle az új szerelmi gyönyörök varázsa és a korai lekötöttség szomorúsága:

Jőjj el, tündér Vénus! Ciprus mély völgyéből,
Hol szerelmet senki sem zár ki szivéből,
’S nézd, hogy sebesedtem Fiad lövéséből,
Szabadíts, ha lehet, e’ kemény ügyéből.
Vagy, ha gyógyíthatlan már nyomorúságom,
’S Ámor békójában örökült rabságom:
Légy Múzsám, ’s az által töltsd-bé kivánságom.
Enyhődjön versekkel nagy szomorúságom.

A’ Szép Ifjuságnak kedves frissesége,
Szerelmet lobbantó szemek tűzessége,
A’ Vidám járásnak virgantz könnyűsége,
Egyenes termetnek kartsú delisége,
Legkisebb érdemi ditső Johannának,
Ki mint szép Nimfája vadász Dianának
Vagy hadat okozó Leánya Ledának,
Méltán elragadja szívét mindnyájának.

Nem vala rendesebb ezen Johannánál,
Kinek szebb erköltse drága ruhájánál,
Betsebb igaz szíve számos országánál,
Királynénak gazdag kintses ládájánál…

Kedves és feleség, Johanna és Jozefa között ingadozva, mégis az apai érzés győzött, mely őt Bécsbe szólítja. Fiatal s tapasztalatlan férj, kit az udvaronczság megrontott s ki előtt a házasság komolysága korán megszünt. Lehet, hogy még ekkor sem ismerte annyira az asszonyt, hogy egyet igazán meg tudott volna állandóan szeretni, becsülni vagy tisztelni.

Kalandjait neje is ismerhette, ha nem, úgy Fekete gondoskodott róla, hogy megismerje, midőn 1770-ben másokhoz irt szerelmi verseit neki ajándékozza:

Mais tu n’es pas une femme ordinaire;
De ton esprit je connais la vigueur:
Que l’amour d’un couple vulgaire,
Sur des frèles ressorts cimente le bonheur,
L’estime, et l’amitié du mien seront la source;
Le tems détruisant les appas,
Ta vertu, son esprit, qu’il ne changera pas,
Le seront pour me plaire une sure ressource.[82]

Így ír a kijózanodott férj négy évvel ifjabb feleségéhez, a harmincz éves férfi a huszonhat éves nőhöz, kinek előkelőségét és szellemességét dicséri, de nem tudja elfelejteni régibb s újabb édesebb kalandjait. Fekete János azok közül a férfiak közül való volt, a kiket egy nő nem tudott örökre lebilincselni. Ez érzetét bizonyítja «Sur le Mariage» költeményében,[83] midőn korábbi elvont fejtegetéseinek ellentmondva gyűlölettel fordul el tőle:

Ennemi de la liberté!
Funeste noeud, dont naquit le parjure!
Ton esclavage détesté
Outrage l’aimable nature

Hozzájárul bölcselkedő hajlama, mely ekkor a házasságot már Hugo Grotiussal együtt vad állapotnak, az érzéki vágyak kielégítésének tekinti, hozzájárul a felesége iránt fölébredt ellenszenv, gyűlölet és utálat, melyet Voltairehez írt egyik levelében is kifejez, hozzá még az Eszterházycsalád dölyfössége ellen kifejlődött ellenséges érzület, melyek együttvéve szomorú okai voltak családi élete ziláltságának.[84]

Ezek az érzelmek mélyen illették őt és állapotát tűrhetetlenné tették.

Valamint eddig, ifjúságától kezdve, minden szorosabb lánczot, mely szabadságát korlátolta, ketté tépett, így most is szabadulni óhajt és tárt karokkal rohan a katonai élet zajos körébe. Ez mentette meg a szülők szemrehányásától, az únott feleség környezetétől, sőt az udvarnak most már kevésbbé élénk és vonzó körétől.


20. XVIII. SZÁZADI ZÁRÓDÍSZ.





HARMADIK KÖNYV.
VOLTAIRE BARÁTSÁGA.


I.



Voltaire és Nagy-Frigyes. A XVIII. századi Voltaire-láz. Nagy-Frigyes levelei. Ligne herczeg és Voltaire. Voltaire jellemzése és hatása. A magyar voltaireianusok.


21. FRANCZIA KÖNYVDÍSZ VOLTAIRE KORÁBÓL.


Az udvari életnél egy másik, mind Fekete belső világára, mind irodalmi jelentőségére nézve sokkal fontosabb esemény Voltairerel folytatott levelezése. Az úgynevezett felvilágosodás hívei a XVIII. századot Nagy-Frigyes nyomán Voltaire századának szeretik nevezni. Nem tekintve az ily elnevezéseknek egyoldalúságát, minden rangú irodalomtörténet elismeri azt a nagy, a közfelfogást átalakító hatást, melyet a franczia írónak szkepszise és maró gúnya a korabeli teologiai, társadalmi és politikai viszonyokra, korának nagy politikusaira, írókra és egész nemzetekre gyakorolt. Ezt a befolyást előmozdította, hogy a nagy költő részint hiúságból, önzésből, részint eszméinek általános terjesztése miatt korának kiváló egyéniségeivel személyes és levélbeli érintkezésben állott. Ismeretes dolog, hogy ezt a levelezést legszívesebben a hatalmon lévő nagy urakkal fűzte és vele biztosította, hogy felülről hasson azok udvarára, az írókra vagy a népre. Nem számítva azt, hogy az erkölcsi befolyás mellett igen nagy anyagi haszonra is törekedett, elvitázhatlan tény magas kulturális jelentősége és világrázó, a közfelfogást felforgató és átidomító hatása.


22. VOLTAIRE.[85]


A XVIII. század benne látta azt a szellemi erőt, mely hivatva volt a kort nem külső forradalmakkal, háborúkkal javítani, hanem a gondolkodást és lelki életet reformálni. És ehhez a meggyőződéshez még akkor is ragaszkodott, midőn Voltaire igéreteit nem váltotta be, ellenmondásait nem simította el, sőt életmódjával, tanításával ellenkező színben tűnt fel. Nagy Frigyes még botrányos megválásuk után is, bár nem tiszteli, bámulja és ragaszkodik hozzá.

Ez a lelkes fejedelem ifjúkori ábrándját látta benne s Voltaire munkái megbűvölő hatással voltak fiatal lelkére. Szerinte azok a századnak és az emberiségnek becsületére válnak. Bennük a költő és a tudós egyesült. Ő az első, a ki metafizikai gondolatokat költői formába öntött. Szemében a Henriade, César, Alzire, a Pucelle, a XIV. Lajos százada az emberiség boldogítását czélzó munkák, írójuk az igazság fölfedője, az erényi mintaképe, kiválóan becsületes ember, a ki népet és fejedelmet egyaránt oktathat. A nagy király tőle tanulta az emberszeretetet, irataiból a költészetet és bölcsészetet. Mély irigység fogja el, hogy du Chatelet marquise Voltaire körében él és ennek szeretetét élvezi!

Legfőbb vágya, hogy ne haljon meg látása és ölelése nélkül!

Voltaire berlini tartózkodása és németországi szereplése megnyitotta a király szemeit s a személyes érintkezés, kezdetben a mily meleg volt, lassankint épp oly gyűlöletessé vált. Voltaire pénzügyi törekedései és csínyjei a barátságot megtörték s távoznia kellett. «Voltairet a Parnassuson meg kellene bélyegezni» – írja Frigyes Algarotti grófhoz, «Pádua kedves hattyujához.» – «mert benne gyáva, aljas lélek lakik, mely nagy lángelmével párosul s kinek majom szokásai vannak», «hitvány és gazember», «nem szeretné, ha jellemben Voltairehez hasonlítanák».

E lángelmét és nagy észt azonban sohasem felejti el és a botrányosan megszakadt viszonyt később fölújítja, verseit hozzá küldi, fölszólítja, hogy a béke érdekében írjon, örvend, ha Voltaire foglalkozik vele, inti, hogy tegyen jót az emberekkel s nagy örömmel tudatja d’Alemberttel, hogy Voltaire szobrát készítik. A mily mély volt az ifjú vonzalma, szeretete és imádata, a mily kinyilatkoztatásnak vette munkáit s tanulmányozta azokat, úgy nem tudta az egy ideig gyűlöletessé fajult viszonyt mindvégig megtartani, hanem visszatért ifjúkora szeretetéhez.

Ez királyi tett, mely előkelőséggel és nemes gondolkodással párosult.

Ritka hosszú barátság volt ez, melyben inkább a nagy király bámulatos rajongását, mint Voltairenek kitartó ridegségét, hiú önzését és számító üzérszellemét csodáljuk. Ámde Voltairenek királylyal volt dolga s annak fényéből sok esett személyére és munkáira. A tollforgatás nagy mestere értette is, hogyan kell összeköttetéseket teremtenie herczegi és királyi imádói körében.

Pikáns részletekben kevésbbé gazdag Ligne herczeggel kötött ismeretsége, a ki fölkereste (1763), nála tartózkodott s vele levelezést folytatott. A magyaroknak és a magyar katonaságnak a kiváló barátja Feketét is közelebbi viszonyba hozta Voltaire-rel. A Bécsben tartózkodó herczeg szabad gondolkodása és franczia modora lekötötte nemcsak az udvarnak, hanem Feketének hajlandóságát is. Itt Lotharingiai Ferencz és környezete jó talajt vetett a franczia szellemnek. A szinházban Voltaire, La Chaussée, Falbaire, Menier, Destouches és Marivaux darabjai járták, jóllehet Voltaire és Rousseau munkái az Indexre kerülnek, jóllehet Mária Terézia félt ezek szellemétől és fiának megtiltotta, hogy Voltairerel foglalkozzék vagy európai útjában meglátogassa. Ennek ellenére a bécsi és a magyar arisztokracziának gyönyörűsége Voltaire szelleme, gúnya, szarkazmusa és elméssége. Ez a rajongás, imádat átragadt az udvarnál tartózkodó testőrökre is.

És ez könnyen magyarázható.

Voltaire és alkotásai egy és ugyanazon egyéniség. Benne a lángelmének és a közönséges, átlagos embernek jellemvonásai egyesülnek. A mily felületes sokszor itéleteiben, tárgyalásában és okoskodásában, a mily szívesen kölcsönzi át az eszméket más íróktól és azokat a magáénak árulja, a mily önző gondolatainak terjesztésében, a mily közömbös sokszor magasabb gondolkodás iránt vagy üldözi azt, a mily korlátolt az ő pozitivista fölfogása, szegényes és rideg eszméinek alapja, a mily kevés képzelőtehetséggel működik és pszichologiájára teli ellenmondásokkal: ép oly fölszines életében, melyet ösztönszerű önzése irányít. Az angolokat utánozza és a brittek bölcseleti gondolkodását Francziaországba ülteti át. Egoizmusa következetes, mint a legügyesebb bankáré: közömbös az emberi kiválóság, nagyság és törekvés irányában, mit Rosseau és Frigyes ellen intézett működése bizonyít. Épp annyira kegyetlen az emberi gyarlóság iránt, a mennyire elnéző saját hibáival szemben, és reszket, hogyha hiúságán a legkisebb csorba esik. Ez átlagos, sokszor közönséges és hitvány vonások mellett azonban kortársai fölött erősen kimagasló tulajdonságok egyéniségét és munkásságát becsessé teszik. Iratainak és életének ez a jobbik fele volt az, melylyel korát vezette, mely miatt a rajongók ezrei környezték s mely a legelőkelőbb köröket is lebilincselte, sőt a XVIII. század gondolkodását és érzelmeit átreformálta. Bátorságát, királyokra és arisztokrácziára való támaszkodása növelte, épp ez biztosította szellemi függetlenségét, gúnyolódásának sikerét és hatalmaskodását. Irálya faszczináló és sajátságos: hosszú mondatok, rövid, velős, villanásszerű mondásokkal, erős összefoglalások világos és szemléletes tárgyalás után.


23. NAGY FRIGYES.[86]

Bár sokszor téved, tévedései a valószinűség látszatával birnak, itéletei sokszor helyzet-itéletek, néha tarthatatlanok és ellenmondásokkal telvék, jóllehet arra törekszik, hogy kortársainak ellenmondásait fölfejtse és egybehangzó itéleteit elfogadja. Gyűlölettel ostorozza a belső romlás okait, a rendiséget, a katolikus egyház hierarchikus szervezetét, főleg ennek a világi hatalomra irányított törekvését. Emberiesebb büntető törvényeket, a népoktatás javítását, igazságosabb adórendszert, lelkiismereti és sajtószabadságot, az öntudat által nyilatkozó isteni igazságszolgáltatást hirdet, a közintézményeknek korszerű átalakítását hangoztatja. E mellett fölötte arisztokrata, ki a grófi czímet hajhászsza, alázatosság nélküli konzervativ ember, ki meglehetősen jól érzi magát s az alkotmány megőrzésében óvatos, a zsidóságot üldözi, de pénzüzérkedésben velük szövetkezik, tagadása nem mély, az emberek nevetséges oldalait kihasználja s vallása angol eredetű biblikus deismus. Van természettudományi meggyőződése, melyet Angliából hozott. Galilei, Toricelli, Newton és Bacon mintái. Az asztronomiát és a kémiát kedveli s minden horoszkopnak, babonának és boszorkányhitnek ellensége. Ebből eredt a természetfölötti iránt érzett ellenszenve, minden vallás megvetése, epikureizmusa, optimizmusa és pozitivizmusa. Hiányzott benne a költőnek mániája, a képzeleterő és az ösztönszerű naivság, minélfogva sem Homerost, sem Shakespearet élvezni nem tudta, sőt a humor nem eleme, hanem az értelmen átszűrt ironia és a szarkazmusz. Értelmi s nem kedélyember. Legnagyobb érdeme az ő hatása és sikere, melyet kegyetlen önzéssel és egy diplomatának ügyességével s féltékenységével ellenőrzött és irányított. Hatását előmozdította, hogy kora az ily vegyes gondolkodás iránt fogékony volt, hogy az élcz és gúny tábora mindig nagyobb a higgadt, és mély érzelmeknél, hogy a virtuozitás mindenkor nagyobb hallgatóságra számíthat az eredetiségnél. Előmozdították sokirányú munkásságának termékei, főleg kiváló és mesteri románjai, félbecsű szinművei s a remek elbeszélő próza.

Ez a hatás Francziaországon kívül aratta legszebb babérjait. A távolság elenyésztette az önzés, a hiúság, a hideg számítás közeli arányait s kivette magának az átlagosból a hasznost, a közkeletűvé válandó eszmékből a jót. Így volt ez Magyarországon is. Bessenyey szeme előtt Voltaire eszméi lebegnek, vele küzd az anyagiság ellen, mivel Voltaire szerint a materia gondolkodik. Ő is indeterminista, a korlátlant szerető, mint az ifjú Voltaire volt. Barcsay levelezése Voltaire-ízű, Orczy is utánozza egy-egy versében, Péczeli leveleiben, Laczkovics, Hajnóczy, Bacsányi, Verseghy és Gvadányi munkáiban Voltaire eszméire bukkanunk. De legnagyobb imádója Fekete János, a ki a mesterrel a legközvetlenebb összeköttetésben állott, s a ki mindezek előtt úgyszólván tőle lett fölkenve eszméinek magyar, vagy – mint Voltaire mondja – «hún» terjesztőjévé.

II.



Fekete viszonya Voltairehez. Kazinczy Ferencz nézete. Czáfolat. Fekete és Voltaire levelezése. Ennek jellege. hatása.

A Voltaire-imádatban eléggé nem hangsúlyozható körülmény, hogy jobbára az ifjúság rajongását tudta felkölteni. Amaz ifjúságét, mely minden új és nagynak látszó iránt fogékony, mely szereti a rombolást s azzal tetszeleg, hogy újat épít a régi, az elavult helyébe, mely természetes felületességével nem hat még a dolgok mivoltáig, mely kedveli az élcz, a gúny fegyvereit, mely minden nagy és fenségesért lelkesedik. Nagy Frigyes, Ligne herczeg, a magyar testőrség, a franczia forradalom nagy alakjai és Fekete János már ifjú korukban szeretik őt. Van olyan, a ki 12-14 éves korában mohón szívja magába átalakító eszméit. Voltaire-láz ragadta meg a világ francziául tudó ifjúságát és ez egyik jellemző vonása a XVIII. század második fele irodalmának is.

A sok ok közül, melyet Fekete fölhoz, hogy a költői pályára adta magát, a legerősebb Voltaire biztatása. A többi, mint a szerelem, Ligne herczeg, Orczy Lőrincz, gróf Bethlen László barátsága, az udvar kedvezése még sem oly döntő és hatalmas, hogy az önmagát komolyan biráló egyéniség magát valóban művésznek vagy költőnek higyje. Ám Fekete sokkal erősebb jellem, semhogy magát elkapatta volna. «Messze sem tartom magamat Voltérnak», mondja egy helyen,[87] de azt bátran hirdeti, hogy ő avatta poétává.

Tudod, hogy nem féltem Franztnak dudájától,
’S néha ditsírtettem öreg Voltérjától;
De magyar Voltérnak magyar versben írni
Arra, hidd el, engem tsak te tudtál birni.[88]

S a mit a «Mes rapsodies» előszavában hangoztat, hogy Voltaire dicséretei el nem vakították, hogy az csak az ifjú embert lelkesítette, hogy eléggé meg van győződve költői tehetségének középszerűségéről, hogy a verstanban adott oktatásai vezették be a verselésbe,[89] azt épp oly egyszerűséggel mondja egyik magyar versében:

Tudod, hogy Voltérnak kegyes ditsérése,
Végre poétává tett bölts verselése;
Tudod, mert te gyűjtéd azon két könyvemet,
Kinn a’ nyomtatásba nem látják nevemet.[90]

Kazinczy Ferencz által lett ismeretessé és majdnem példabeszédszerűvé Feketének az a későbbi, mások által is gyakran emlegetett jellemzése: «Nagyon elmés, nagyon eleven és lelkes ember és széles olvasású. Erkölcseiben, gondolkozásiban, módjaiban félig franczia, félig török. Atyja, az ország bírája, gondos nevelést ada neki, de ily lélekkel bírni nem könnyű, nem oda mennek, hova vinni akarják, hanem a hova menni önmaguknak tetszik. Fekete két kötetben Mes Rapsodies czím alatt adta ki franczia nyelven írt verseit, s egy példányt két átalag tokajival külde Voltairenak. Az öreg patriarcha megköszöné a két ajándékot, s a mint maga mondá nekem Fekete, franczia dévajsággal azt veté mellé, hogy bora jobb, mint a verse. Mások másként, a mint gyanítom, mivel nem hiszik, hogy oly társaságokban élt ember, mint Voltaire vala, ajándékot gorombasággal lehessen megköszönni».

Nem tekintve, hogy a Mes Rapsodies 1781. évben jelentek meg, tehát három évvel Voltaire halála után, hogy a Voltaire-levelezés 1767-1769-ik évekre esik, melyek után való a legtöbb vers, végül, hogy ily bonmotszerű mondás éppen Voltairere vallana, mégis valószínű, hogy Kazinczy igazat mondott. Ismerve Fekete kedvtelését, hogy önmagát sem kimélte a gúnytól, hogy költői munkásságától sem volt a végtelenségig elragadva, az ily mondás teljesen az ő szerzőségére vall, – a Voltairerel váltott levelek mást mondanak és költői pályán Voltaire magasztaló szavai egyrészt lelkesítőül, másrészt mentségéül is szolgáltak.


24. VOLTAIRE ALÁÍRÁSA.


Ennek a levelezésnek érdekességét és fontosságát emeli, hogy Voltaire jó ideig nem tudta, ki az ő tisztelője és benne valamely kamarást vagy más excellencziás urat sejtett, még inkább emeli, hogy mihelyt Fekete visszautasította a «votre Excellence» czímzést és fölvilágosítja, hogy Ausztriában csakis a főmagasságú előkelőségeket szokás ezzel illetni, s hogy neki elég a «Monsieur le Comte» vagy a «Monsieur» czím is, Voltaire nem vonja meg tőle barátságát, sőt az erősbödik s a fiatal grófnak kéziratban küldött verseit ép oly szívesen javítja, mint azt kezdetben Nagy-Frigyeséivel tette.

A levelezés nem nagy. Összesen hét-hét levélből áll, melynek némi politikai, sőt irodalomtörténeti értéke van, de becses azért, mivel egyrészt Voltaire jóakaratát, másrészt Feketének egyéniségét tanúsítja.

Fekete 1767-ben mint ismeretlen, «L’inconnu», fordul Voltairehez, kiben a század egyik halhatatlan emberét tiszteli, kit az egész világ bámul s kin nem fog az irigység, mely ellene fenekedik. Áldja sorsát, midőn legelőször olvasta, de legforróbb vágya, hogy őt láthassa és szemtől-szembe csodálhassa. Egyuttal verseket küld neki s kéri, hogy mondjon róluk őszinte itéletet. Mindenesetre vakmerőség, hogy egy szkitha a franczia költők királyához fordul, hogy huszonhat éves korában idegen nyelven szerzett verseit bemutassa annak, a ki húsz éves korában írta Oedypejét! De hiába, oly országban él, hol a verselés nevetséges foglalkozás, hol a költőt nem becsülik s ezért igaz itéletet kér, melyet az önszeretet egymaga mint veszélyes tanácsadó, ki nem ejthet, mely kigyógyítja a rímelés vétkéből. S e miatt Voltaire ne fogadja a szerelmi verseket és a prózában írt essayket udvariasan, hanem szigorúan és igazságosan. Jóllehet Voltaire a fiatal tehetségek pártfogója, mégis ki fogja őt ábrándítani merész vágyaiból.

Voltaire (1767 június 24-ikén) barátságos és bátorító rövid levélben válaszol: a versek szellemmel és bájjal telvék, az író tehetsége tiszteletgerjesztő. Csodálja, hogy az idegen «ismeretlen» ekképpen szólaltatja meg franczia nyelven szíve nemességét. Örvend, hogy ily ifjú és érdemes férfiúval levelet válthat s kéri, hogy kerülje a hizelgést, melyet nem szeret. Egyúttal vallja be, hogy kivel van dolga.

Fekete (1767 július 10-ikén) a táborból felel Voltaire levelére. Boldogságtól áradoz, hogy Voltaire az ő verseit javításra méltatja s bevallja, hogy azokat előbb készítette, mint a verselés szabályait ismerte volna, de ő Boileaunak egyik mondása szerint dolgozik:

Trop paresseux pour abréger,
Trop occupé pour retoucher.

Nincs meg benne Gresset virtuóz könnyed verselőtehetsége, nem fárad Horatius előirása szerint, sokszor átsíklik a hibákon és kevés időt fordít a forma megalkotására. Muzsája barbár, de azt hiszi, hogy a mit nyújt, az elég egy idegentől. Ovidius a Pontus Euxinus mellett anyanyelvén faragta verseit, de ő mint szkitha francziául csak középszerű verset alkothat. Voltaire Fekete anyanyelvén érdesen hangzik, de mégis megszólalhat. Fekete azon van, hogy szabad idejében művelődjék s katonai munkássága után tanul, szótagokat számlál ujjain, rossz prozát irogat s sokszor forgatja mások verseit és prózáit. A levélhez csatolt «Lettre d’un officier protestant reformé»… a katolikus papságot és a felekezeti nevelést gúnyolja s végül egy deista-ízű imát mond Istenhez.

Ezzel a levéllel 100 üveg tokajit küldött.

A válasz (1767 augusztus 12-ikén) még bizalmasabb. Meghatva Fekete szeretetétől, örvend, hogy azt mások is dicsérik, hogy Voltairet szereti és méltányolja s egyúttal elküldi a «Copie de la lettre d’un Aman de Bàle, à Mr. le Marquis de Miranda» czímű levelét is.


25. VOLTAIRE VERSE ÉS LEVELE FEKETÉHEZ.

Fekete mindenekelőtt, mivel mindenféle titulusnak ellensége, az excellencziás czímzést elhárítja magától. A küldött «Copie»-ra egy «Refutatio»-val válaszol, hogy a kis veréb is vetekedhessék a büszke sassal. Miranda márkit (Kaunitzot) még Hollandiában ismerte és tudja, hogy kiváló kormányférfiú, ki hazáját szereti és boldogítja. Egyben elküldi a lábbadozó királynőhöz és Albert szász herczeghez írt verset. Ne csodálja Voltaire, hogy Muzsája ilyen tárgyat is választ, de nem szolgai hódolatból teszi, hanem őszintén érzett tiszteletből és szeretetből.

Voltaire (1767 október 23-ikán) két verssel tiszteli meg Feketét.

Az egyik:

«Au bord du Pont-Euxin le tendre Ovide un jour
Vit un jeune tendron de la race d’Orphée;
D’un beau feu leur âme échauffée
Fit des chansons, des vers, et surtout fit l’amour.
Les dieux bénirent leur tendresse;
Il en naquit un fils, orné de leurs talens;
Vous en êtes issu. Connoissés vos parens
Et tous vos titres de noblesse.»

A másik a «Skythák» tragédiája elé szúrt Feketéhez és Beloselsky herczeghez irt ismeretes ajánló vers. Levelével együtt elküldötte a «Skythák» tragédiáját is, melyre Fekete oly kiváncsi volt. Egyúttal Feketének «A kereszténység apologiája» czímű versét és a nők iránt érzett tiszteletét dícséri, a küldött bort köszöni, de nem élvezheti, mivel beteg: «A bor versei és prózája után a legjobb, a mit szeret.» A genfi tó partján nem terem ily jó bor, a tokaji: Hypokréné forrása. Örvend, hogy Fekete milyen szórakozásokkal vegyíti katonáskodását s bár nem éli meg, hogy vezérségét lássa, de szerencsét kíván hozzá. Frigyes is versen kezdte és a hadvezérségen végezte. Miranda márki országát ő maga is jól ismeri s tudja, hogy igazságosan gondolkozik. Hogy Fekete nem excellencziás úr, a nem baj, ő szeretetét nem a czímekhez köti.

Fekete (1767 október 29-ikén) a versre verssel felel:

Homme divin, dont la Muse polie
Me trace en vers charmans,
Une lignée plus jolie
Que celle, dont des grands
L’ame stupide est tant enorguieillie;
Permets, qu’en bon chrétien
Il te rende le tien;
Emporté par la politesse
Tu eux me ceder tes aïeux:
Mais d’Orphée et D’Ovide, on ne voit la noblesse
Que dans tes vers harmonieux.

A húnok, mint Fekete hazafiait nevezi, nem zárkóznak el a tudomány haladása elől és tárt karokkal fogják Voltaire eszméit fogadni, bár azok most még tiltvák előttünk, de később nevét, műveit lelkesedéssel fogják olvasni és becsülni. Voltaire az erény, a becsület, a nemesség és a szabadság hirdetője s ez eszmék bennük mindenkor visszhangra találtak. Küldött borát igya még sokáig s minden évben küld majd neki, s boldog lesz, hogyha magyar hazája lesz az ok, hogy termése Voltaire életét meghosszabbítja. A «Szkithák»-at könnyezve olvassa s prózában meg versben magasztalja. Kéri, hogy újabb munkáit is küldje el neki, de álnév alatt. A bókot, mely szerint Nagy Frigyeshez hasonlít, visszautasítja, ő sem a harcztéren, sem a költészetben nem fog sohasem oly magaslatra emelkedni. Középszerű lovastiszt marad örökre, a ki szeretetével ki akarja érdemelni Voltaire barátságát s kéri, hogy a «Sur le Mariage» versét javításra érdemesítse. Bocsássa meg a verselésben, a helyesírásban elkövetetett hibáit.

Voltaire (1768 április 4-ikén) beteg s hosszas hallgatását agg korával mentegeti. E levélben van a «Sur le Mariage» javítása.

Fekete újabb 100 üveg tokajival és pár verssel válaszolt.

Voltaire a kapott bort szívesen veszi (1768 november 14-ikén) és tréfásan jegyzi meg, hogy minden abbénál boldogabb, mert őt Fekete talán valami német abbénak, vagy a sanct-galleni apátnak nézi, hogy ennyi borral ajándékozza meg. Nagy megtiszteltetés érte s nagy jósága megnehezíti, hogy egy szegény vén ember józan maradjon. Ha ifjú volna, udvarolna Feketének s vele együtt kocczintana, de ő már csak a Styx vizet issza.

Fekete (1768 deczember 26-ikán) seregével Lengyelország határán járt és égett a vágytól, hogy tavaszszal Voltairet meglátogathassa, de a porosz mozgalmak nem engedték. Hogyha 1770-ben nem tör ki a háború, akkor meg fogja látogatni. Irigyli Braganza herczeget, kinek e szerencséből már kijutott. Ő még mindig bámulója és kívánja, hogy Fleury korát messze túlélje. A házasság ellen azért írt mert megjárta vele. Az övé szerelem nélkül, csupán konvencziós érdekből és unalomból köttetett. Három verset küld.

Voltaire (1769 február 3-ikán) az újabb borküldeményt köszöni, de hozzáveti, hogy Fekete valószínüleg lengyelnek nézi őt. Verseit élvezi s vissza is küldi. Állapota most rendkívül kedvezőtlen és a ki őt most látni akarja, az nem talál egyebet egy pofánál és csontváznál. Echo nymphájához hasonló, a kinek csak szava van, az is rekedt, nyers és durva.

Fekete (1769 november 23-ikán) két levélre nem kapott választ. A fáradt patriarcha, úgy látszik, lassankint megszakította kisebb s némileg terhes összeköttetéseit. Ezt Fekete Voltairehez többszörösen intézett verseivel és az eddigi magasztalásokat meghaladó dicsőítésével mintegy elismeri. A rendkívül hízelgő és hosszú levél mintegy búcsú attól a nagyszerű idilltől, melyet e levelezés életében alkot.

Voltaire (1769 november 27-ikén kelt) utolsó levele a fönnebbinek fogadása előtt keltezett. A táborba ír. Biztosítja Feketét, hogy nagyon becsüli s munkásságát szereti, sőt, mi több, látni szeretné. Hogy levelezésük majdnem megszünt, annak oka halálos betegsége, melytől talán csak Fekete jósága mentette meg. Neki, borának köszöni életét. Kéri, hogy ne felejtse el őt soha, halmozza el továbbra is barátságával és jóságával, ha pedig meghalna, őrizze meg emlékét.

Az érdekes levelezés ez utolsó kelettel megszünt. Írt-e még Fekete, arról nincsen bizonyságunk s azt sem tudjuk, valjon beváltotta-e ígéretét s meglátogatta-e. Valószínű, mivel későbbi többszörös szabadságoltatása és utazásai közben elég alkalma nyilt Ferneyt érinteni s ifjúkori ideálját meglátni. Ő maga erről sohasem nyilatkozik. A mit pedig több levelében hangoztatott, hogy Voltaire a magyar irodalomban is el fog terjedni, azt többszörösen tapasztalhatta, midőn a magyar testőrség irodalmi fellépésével a voltairei szellem utat tört a magyar irodalomba. Ő maga is hozzájárult későbben, midőn az «Orleánsi szüz»-et, a «Természet törvényé»-t magyarra fordította. Barátsága és lelkesedése haláláig kitartott.

III.



Fekete János és Teleki József. A rousseaui hatás. Fekete és Voltaire világnézletének külömbsége.

A fent vázolt levelezés[91] alapján könnyen érthető az agg Voltaire barátsága is. Fekete, mint tanítvány, mint dúsgazdag és bőkezű főúr jelent meg előtte, kinek szabadelvű gondolkodása és dicsőítése mindig hízelgett Voltairenek. Hogy pedig Fekete vonzódott hozzá, az ifjúságánál, gyorsan felhevülő természeténél és a rajongó hajlamánál fogva nem természetellenes dolog. Külömben is nem ő az egyedüli, a ki Francziaország nagy szellemeivel rokonszenvezett, de egyedüli, ki Voltaire-vel levelezett. Kívüle ismeretes, hogy Teleki József gróf, a Rousseau eszmék híve élénk érintkezésben állott Rousseauval és polemizál Voltaire, az encziklopedisták, az ateismus és a poesie légère ellen, sőt az «Essai sur la faiblesse des Esprits forts» czímű franczia könyvét Rousseau, hogyha betegsége meg nem akadályozza, újra ki is adja.

Mindketten együttvéve Magyarországon a franczia fölvilágosodásnak igen tekintélyes előhírnökei, s míg Fekete a szabad gondolkodásnak, az enciklopedista tanoknak korlátlan, addig Teleki József a rousseaui fölvilágosultságának protestáns szellemű, korlátolt híve.

Fekete és Voltaire viszonyát a két író gondolkodásában nyilatkozó ellentét és rokonság is erősbítette. Jóllehet Fekete mind politikai, mind társadalmi nézeteiben erőteljes és követelődző, filozófiája, bármily epikureus színezetű is, lényegében még sem az, mert belőle hiányzik az az autokrata egoizmus, a mely mesterének tetteit irányítja s írásait befolyásolja. Legkevésbbé sem önimádó, nem szereti a hízelgést és hiányzik benne a képzelőerőnek túltengése, a csodás vagy természetfölötti iránt való vonzalma. Bizonyos pozitivista alázatosság jellemzi, mely érzi a lét szűk korlátait, de társadalmi felfogásában telivér arisztokrata, a ki érzi, hogy a nép nem képes a maga ügyeit kormányozni. Fekete tőle tanulta a gondolatoknak széles kifejtését és az általánosító összefoglalást, de nem a világos és villámszerűleg megvilágító részletezést. Van Voltairetől elsajátított természettudományi meggyőződése, mely a világ asztronomiai magyarázatát hirdeti. Ő is ostorozója minden múltbeli korhadásnak, de sokallta erősebb demokrata, a ki nemcsak a rendiség, a hűbériség, hanem az alkotmány, sőt királyi hatalom fölforgatására tör s nem alakoskodik előkelő nagyok előtt, nem kilincsel királyok ajtajánál és nem is intézi úgy, hogy azok közelítsenek feléje. Erős szubjektiv érzülete rokon a forradalmárok korlátokat döntő erélyével, de nincsen meg benne a prófétáknak, mártiroknak és hősöknek az a kitartása, mely még az enyészet előtt sem hajol meg. Fekete szeme előtt bármennyire negélyezi is a voltairei kozmopolitizmust, első sorban hazája lebeg, melyet a modern intézmények elfogadására kell rávenni. Egy pillantás a hazai állapotokra és belátja, hogyha a világ jól alkotott gép is, de tökéletlen, hazája e gépezetben a legtökéletlenebb. Voltaire nem hisz eszméinek, míg tanítványa a lelkesen s görcsösen ragaszkodik hozzájuk, míg az laza pszichologiával dolgozik, addig ez Feketének legerősebb oldala. Mindkettőben hiányzik a derült humor, mely szivárványt húz a fergeteg fölé és verőfényt idéz föl a fölháborgatott emberi szívbe.

Külső körülményeik is érintkeznek. Mindkettő világlátott férfiú, az angol bölcselet híve s deista, mindkettő gazdag ember és sokszor ennek szemével tekinti az állapotokat. Míg Voltaire főleg pénzimádó, addig Feketében semmi érzék a vagyonszerzéshez vagy megtartásához. Az életfogytiglan pöröl, hogy vagyonát szaporítsa, ez pedig, hogy annak roncsait megmentse. Annak a kor s a körülmények rendkívül kedveztek, ennek minden komoly lépése ellen áthághatlan akadályok gördültek. Az széles körben hatott, míg ennek egy kis baráti körrel kellett megelégednie. Voltaire eszméi símán mentek át a köztudatba, míg az őt hirdető Feketéi elnyomattak. Az korlátlanul fejlődött fölfelé, ennek szüksége lett volna, hogy vezessék, hogy kevés sikerrel érje be, mert a hazai társadalommal elégedetlen, mert az évszázas egyházi kényszer alól egy nap alatt föl nem szabadul és a nemzeti hiúság és tradiczió máról holnapra meg nem változik.

Egyszóval a viszonyt az jellemzi, hogy Fekete ifjú lelkesedéssel fordult Voltairehez, a mester pedig vonzódott e szűzies szeretethez és őszinteséghez, melyet igaznak ismert s melyben őszintén nem a megnyilatkozás formáját, hanem a tartalmat dicsérte.

E levelezéssel fejeződik be Feketének ifjúsága s kezdődik igazi férfikora. Eddig tart az apai támogatás, az udvar kedvezése és emelkedése minden küzdés nélkül. Ez az állapot a maga fényességével és édességével kevésbbé vonzotta s midőn házassági csalódása véget vetett ifjúi ábrándozásának, önmagától siet át abba a korba, mely az ember és az önismeret iskolája.


26. VOLTAIRE EMLÉKÉRME.





Jegyzetek




HátraKezdőlapElőre