Thurzó György nádor halála. – Thurzó Imre. – Rimay a Thurzó Imre szolgálatába lép 1617-ben. – Szerződése. – Útja. – Mária leánya. – Thurzó Imre keresztapasága. – A reformáczió százados ünnepe. – Országgyűlés 1618-ban. – Rimay az országgyűlésen. – Hazatérése. – Thurzó Imre házassága.
Közben Thurzó György nádor is 1616. deczember 24-én meghalt Bicsén 49 éves korában s ugyanott temették el nagy szertartással 1617. február 17-én, honnan holttestét csak nehány év mulva vitték át Árvavárba. Ezen a temetésen Rimay a processiót rendezők közt volt s ennél fogva ebből az alkalomból már megelőzőleg pár hetet töltött Bicsén, valószínüleg ifju nejével együtt.[157]
Thurzónak két lányán kívül egyetlen fia maradt, Imre, a ki ekkor 19-ik évében járt. Kitűnő ifju volt, majdnem egy évet 1615/16-ban a wittembergi egyetemen töltött s mint ennek igazgatója, fényes életmódjával s koraérettségével egyaránt hírnevet szerzett.
62. THURZÓ IMRE REKTORI ALÁIRÁSA.[158]
Itt, Bicsén, a temetés után történt, hogy az ifju Imre, anyjával, Czobor Erzsébettel egyetértve, rábeszélte Rimayt, hogy mint Csúty Gáspár «főudvar-gondviselő és kapitány» után rangban első főszolga, lépjen az ő szolgálatába. Február 22-én kelt az az írás, melynek értelmében «nemzetes és vitézlő Rimay János uram» ily feltétellel lépett szolgálatba, hogy mikor Thurzó Imre kívánja, a saját lován és kocsiján kíséretében lesz s ezért kap ötödfélszáz frt. fizetést, melyet részletekben fizetnek ki neki, továbbá joga van a főasztalnál ülni és egy inast tartani. Szolgálati éve kezdődött 1617. február 21-én.[159]
Ennek a szerződésnek következménye lett, hogy Csútyval és Rimayval egyetértve, Imre ugyane napról, a nádor betegsége miatt némileg megbomlott udvari rend fentartására és biztosítására, szabályzatot (Instructio) adott és hirdetett ki, mely az ő széleskörű udvartartásában megszabja mindenkinek szolgálata természetét és viszonyait. Ebből látjuk, hogy minő volt ott Rimay szerepe. Ő nem volt állandóan ura mellett, hanem csak mikor a szükség kívánta. Tanácsadója, mentora és a főbb dolgokban titkára volt, mint az udvari és politikai viszonyokban jártas, mint főképen nagy tanultságú ember. Így tehát az ő szerepe az atyai baráté volt s ebben az állásban megmaradt Thurzó Imre 1621. október 19-én bekövetkezett kora haláláig.
63. CSÚTHY GÁSPÁR NÉVALÁIRÁSA.[160]
Kétségtelen, hogy ennek, abban az időben jövedelmező állásnak elvállalására, Rimayt az ösztönözte, hogy csak imént házasodván meg, vagyoni helyzetén kívánt javítani. Ezóta megint mint tevékenyen működő közéleti férfiut ismerjük.
64. LIETAVA VÁRA.[161]
Egyelőre most Thurzó Imre mellett maradt. Elkísérte őt jószágaiba, a hol az ifju szigorú rendet csinált. Előbb Lietavára, aztán Árva-várába mentek. Részt vett abban, a mint az ifju, a ki Árvamegye örökös főispánja volt, a pórnép panaszait meghallgatta. Részt vett ugyanott 1617. márczius 15-én az ifjú főispán ünnepélyes székfoglalásán. Majd újra Bicsén volt pár hétig, segítve urának a nádortól maradt hivatalos iratok átvizsgálásában és átadásában s a nádor végrendelete kihirdetésében április 26-án.
Ezután hazatért Alsó-Sztregovára s mivel ura elhalasztotta a nyárra tervezett árvai útját, ő is csak augusztus végére ment Árva-várába, honnan Imre szeptember 11-én nagyanyjának, Prényi Borbálának látogatására Nagyidára s aztán Tokajba utazott, hogy ott levő birtokait megtekintse. Erre az útjára Rimay nem kísérte el, mert éppen ebben az időben született egy leánykája, Mária s e miatt haza sietett. Azonban mikor Thurzó Imre visszatért, maga látogatta meg Rimayt. E látogatás oka az volt, hogy Rimay még Árvában megkérte őt keresztapának. Október 8-án ért Thurzó Imre Rimayhoz, megkeresztelték a kis leányt s 9-én tovább ment, de beírta naptárába a szíves és nyájas fogadtatást, melyben atyai barátja részesítette.
Nem sokkal azután, hogy november 9-én (1617) Thurzó Imre Bicsére visszatért, ünnepelték meg a hazai protestánsok november 11-ikén Bicsén a reformáczió százados ünnepét, melyet Luther emlékére Márton napján tartottak. Ennek az ifju Thurzó annál nagyobb fényt adott, mert ez az ünnep éppen az ellenreformáczió legtevékenyebb idejére esett, midőn nem sokkal előbb Pázmány Péter és Forgách Zsigmond személyesen igyekeztek ugyanott a már beteg nádort áttéríteni s maga az ifju is Naprághi Demeter kalocsai érsektől levélbeli felszólítást kapott arra, hogy legyen katholikus. Ámde az ifju csak annál hevesebben ragaszkodott ágostai hitvallásához, mire nézve atyja külön intésekkel is ellátta volt.
65. BICSE.[162]
Ez az ünnep, melyet Rimay otthon ült meg, országos feltünést s bizonyos aggodalmakat ébresztett az udvari körökben is; mert éppen ebben az időben adta ki II. Mátyás az országgyűlésre a meghivót Pozsonyba, deczember 13-ikára, melynek főczélja II. Ferdinánd megválasztatása, megkoronáztatása és a nádorválasztás volt. Erre az országgyűlésre természetesen Rimay is készült s a fiatal Thurzó pedig teljes fénynyel kívánt rajta fellépni. Ebben az időben Rimay az özvegy nádorné meghagyásából Hont- és Nográdmegyékben abban is működött, hogy a követek kapjanak külön utasítást az elhalt nádor elmaradt fizetésének kiutalványozására, melyet az özvegy és fia az udvartól s a szepesi kamarától hiában sürgetett.[163]
Az országgyűlést a király betegsége, valósággal pedig különböző előkészületek miatt, csak 1618 márczius 18-án nyitotta meg Ferdinánd főherczeg. Egészen július 1-jéig tartott s rajta a rendek 77 t.-czikket hoztak. Jelen volt az országgyűlésen Thurzó, Imre, anyjával, Czobor Erzsébettel és Rimay János is. Rájok nézve mint magánügy kiemelendő a nádornál maradt hivatalos iratok átadása (75. t.-cz.) és az a megtiszteltetés, hogy a fiatal Thurzó Imre úgy a felső, mint a dunáninneni és túli részek királyi tábláihoz bírónak választatott. (64. t.-cz.)
Rimay egyébaránt csak az országgyűlés első felén maradt Pozsonyban. Ott volt tehát, midőn május 16-án II. Ferdinándot királylyá s a katolikussá lett Forgách Zsigmondot nádorrá választották. Ott volt akkor is, midőn híre terjedt a csehek május 23-iki erőszakos fellépésének, melylyel megkezdték azt a vallásháborut, mely aztán harmincz évig tartott. Történt ez éppen azon a napon, melyen az országgyűlésen a protestánsok és katolikusok kölcsönösen megsemmisítették a vallási sérelmeket és napirendről levették őket, a mi már mutatja a katholikusok túlnyomó helyzetét s a megváltozott vallási viszonyokat. Éppen azon a napon tudták meg Pozsonyban a prágai események hírét, melyen Pázmány Péternél nagy lakoma volt, mely alkalommal magát Thurzó Imrét érte az a kitüntetés, hogy II. Ferdinándnak a kézmosó vizet nyujthatta. A nagy lakoma közepett jött meg a prágai hír. «Mintha halálfőt dobtak volna a gyülekezetbe. Csend váltotta fel a zajos vidámságot s hamar véget ért a lakoma.»[164]
66. NYÁRI KRISZTINA.[165]
A prágai eseményeknek ugyan tagadhatatlan jó hatása volt az országgyűlés eredményes és egészben kedvező lefolyására; de a figyelmes szemlélő nem tévedhetett annak előrelátásában, hogy a reactio győzelme felé haladnak a viszonyok és hogy a vallásos ügyekben nagyobb türelmetlenség fog következni.
Ezzel tisztában volt Rimay is, a ki egyszerre, minden búcsu nélkül, «véletlenül» odahagyta Pozsonyt s haza sietett Korponára, a hol ebben az időben lakott s csak onnan írta meg Thurzónak, hogy vendégei érkezte miatt sietett haza. Erre írta neki tréfásan augusztus 3-án Czobor Erzsébet, hogy megértette ugyan hazamenetele okát, de «itélhetnénk – mond – azt is magunkban, hogy oly fáradhatatlan menéssel sietett haza menni kegyelmed, hogy netalántán a kegyelmed szerelmes házastársa és kedves kis leánykája vonták a kegyelmed szívét magokhoz, azoknak kedvekért és látásokért, nem annyira a vendégekért sietett».[166]
Azonban nem sok ideig ülhetett Rimay otthon. Ura, az ifju Thurzó, ez év (1618) novemberében akarta megülni esküvőjét Nyáry Krisztinával s míg egyrészről a nógrádi főnemesek részére egy csomó meghivólevelet küldött Rimaynak szétküldés végett, másrészről október 24-ikére Bicsére rendelte, hogy részt vegyen a lakodalmon és a rendezésben segítsen.
67. TOKAJ[167]
November 1-én indult el nejével Rimay Bicséről, november 15-én volt a fényes esküvő Helmeczen. Onnan Tokajra s három nap mulva a násznép nagyobb része újra Bicsére tért vissza, hová november 28-án érkezvén meg, még egy egész hónapig tartott a lakomázás és mulatozás. Így tölt el az 1618-ik év Rimay életében.
A csehországi mozgalmak hatása. – II. Ferdinánd trónralépte. – Országgyűlés 1619-ben. – Bethlen fellépte. – Thurzó és Rimay tartózkodása. – Az országgyűlés sikertelensége. – Rimay a török követséget nem fogadja el. – Az országgyűlés sikertelen vitái. – Rimay helyzete. – Eloszlás. – Bethlen háborúja. – Thurzó csatlakozása. – Bethlen sikere. – Sikertelen alkudozások. – Rimay nagy betegsége 1619-20-ban. – A beszterczebányai országgyűlés. – Rimayt a rendek török követté választják. – Bethlen utasítása. – Vácz ügye s Bethlen újabb utasítása. – A követség Budára ér. – A követség tárgyalásai Budán. – Vácz ügye Budán és Bethlen utasításai. – Rimay szerepe és levele. – A követek végre útra kelnek. – Útjok Konstantinápolyba. – Vácz elfoglalása és hatása. – A követség nehéz helyzete. – Rimay tudósítása Váczról s egyéb hírei. – Rimay és Dóczy eljárása Bethlen ügyében s Rimay levelei. – Rimay latin beszéde a divánhoz. – Bethlen sürgetései. – Rimay bő levelei a segélyről. – Bethlen megszünteti a békealkut. – Bethlen újabb utasításai. – Rimay eljárása. – Huzavona. – Bethlen újabb levele. – Sikertelenség. – Bethlen további tervei. – A követség hazajövetele. – Rimay Bethlennél. – A nikolsburgi béke előtt hazatér. – Látogatása Bethlennél Kassán.
Az 1619. évtől fogva azonban az idők sodra, éppen Thurzó Imrével való összeköttetése miatt, újra nagyobb viszonyok közé ragadta Rimayt is, a ki az ágostai hitvallás híveinek apadását s a protestánsoknak minden téren való visszaszorítását éppen oly aggodalommal és elkeseredéssel szemlélte, mint ura. A Csehországban dúló vihar elterjedt Északmagyarországon is. Egy Bocskay-féle hadjárat sikerét várta mindenki Erdély felől, melynek fejedelmi székén Bocskay egykori fegyverestársa és híve, politikájának osztályosa, Bethlen Gábor ült, ha nem is nagyobb számító észszel, mindenesetre még nagyobbakat czélzó ambiczióval és nagyobb körültekintéssel, készen egy hozzá méltó történelmi szereplésre, de jóval kedvezőtlenebb viszonyok között.
Ily körülmények közt és minderre a nádor a bécsi udvart figyelmeztetvén, II. Mátyás halála (1619 márczius 20) után május 26-ikára utóda a trónon, II. Ferdinánd, Pozsonyba megint országgyűlést hivott össze, melyre május 28-án Thurzó Imre és Rimay is Pozsonyba indultak. A rendek ekkor éppen a II. Ferdinándnak a cseh-morva lázadók ellen nyujtandó segély ügyét tárgyalták. Mivel a rendek tekintélyes része még mindig protestáns volt, ezeknek s kivált Thurzó Imrének és Thurzó Szaniszlónak sikerült kivinni, hogy a segélyt csak közbenjárás alakjában ajánlják meg.
Éppen erre az időre esik II. Ferdinánd ismert szorongatott helyzete és csodálatosnak nevezhető megszabadulása Bécsben, továbbá Bouquoi győzelme Mansfeld seregén és Thurn s a protestánsok elvonulása Bécs alól. De minthogy az országgyűlés maga a föntebbi határozat következtében közvetetlenül érintkezésbe lépett gr. Thurnnal, az ott járt magyar követek meggyőződtek róla, hogy ha a felkelők békét nem kötnek II. Ferdinánddal; akkor Magyarország protestáns rendeinek érdeke az, hogy a felkelőkkel együtt működjenek a vallásszabadság kivívásában, mint akkor mindenek felett álló korkérdésben. Ezért már az országgyűlés alatt, melyet az újonnan katolizált Forgách Zsigmond nádor erély és méltányosság nélkül vezetett, a mi csak növelte a kölcsönös gyűlölséget, az elkeseredett protestánsok érintkezésbe léptek Bethlennel egy támadó hadjárat s a cseh-morva fölkelők megsegítése végett.
68. GRÓF BOUQUOI ARCZKÉPE.[168]
Thurzó Imre, a ki mellett ott volt Pozsonyban két főembere, Csúty Gáspár és Rimay, kezdetben nem csatlakozott a mozgalomhoz, mert vallásossága mellett éppen oly dinasztikus érzésű volt, mint apja. Az országgyűlésen azonban kemény küzdelmeket állott ki «szívbeli epedéssel s elmebeli törődéssel», mint Rimay június 25-éről Czobor Erzsébetnek írja, mert «ízetlen, eszeveszett és megrészegedett állapot» volt az. El is ment aztán Pozsonyból Bicsére még június 25-ike előtt, személye képviselését Csútyra és Rimayra hagyván. Ezóta az egész országgyülésnek és más eseményeknek lefolyását figyelemmel kísérhetjük Rimay Csútynak és Armpruster Ferencznek Thurzóhoz sűrün írt leveleiből.[169]
Mindezt részletesen rajzolni annyit tenne, mint a sikertelen országgyűlés történetét adni, a mi e helyen nagy túlterjeszkedés volna. A főkérdés az volt: mik tárgyaltassanak először, a királyi említett és más javaslatok vagy a sérelmek (gravamina)? A nádor, a ki június 28-ika óta mint királyi teljes meghatalmazott vezette az országgyűlést és e napon hirdette ki a királyi javaslatokat,[170] természetesen amazoknak, a rendek pedig ezeknek tárgyalását sürgették. A nádort annál inkább támogatták a katolikusok, élükön Pázmány Péter prímással, mert hiszen a fősérelmet a vallás ügye okozta s a gyors letárgyalás szükségéül azt hozták elő, hogy a császárnak a német birodalomba kell a császárság elfoglalása végett menni. Mindez nem hatott s mivel a nádortól a gyűlés végéig sem bírtak határozatot kieszközölni a sérelmekre, elmaradt tehát a királyi javaslatok tárgyalása is. A vallásra nézve a főkérdés ez volt: az evangelikusok és reformátusok Battyáni Ferencz és Révay Péter vezetése alatt azt kívánták, hogy a vallás kölcsönös szabad gyakorlata biztosíttassék, a katolikus urak a jószágaikon lakók áttérését ne követeljék, erőszakkal és bírságolással ne térítsenek s az 1608 óta elvett templomok adassanak vissza. A katolikus többség sem a vallás szabad gyakorlatát, sem az utóbbiakat elfogadni nem akarta, sem pedig a nádor egyéb sérelmekre választ nem adott. Sőt a katolikusok még több sérelmet írtak össze az evangelikusok ellen, melyekben minden evangelikus főurat külön bevádoltak, így Thurzó Imrét is. Ekkép nem maradt egyéb, mint Rimay írja, az eloszlásnál.
69. ARMPRUSTER FERENCZ NÉVALÁIRÁSA.[171]
Ekközben történt június 29-én az ausztriai, július 4-én a morva rendek követeinek elbocsátása, kik egyenesen a magyar országgyűléshez jöttek volt, továbbá Molard konstantinápolyi követsége, ki mellé az országgyűlés részéről Liptay Imrét adták. Ez itt különösebb figyelmet azért érdemel, mert Rimay csak nagy szabadkozással bírta e megbízást elhárítni magáról. Majd az országgyülés a cseh rendekhez küldött követséget és az ország sérelmeit írta össze s minthogy a tárgyalás nem haladt, a császár július 11-ikére lejött Bécsújhelyre, hová magához rendelte a nádort, érseket és főtanácsosait, de a mi jellemző, a lutheranus Battyáni Ferenczet és Révay Pétert nem vonta be a tanácskozásokba.
Ebből az alkalomból a rendek a nádor útján megkérdeztették a királytól, hogy az országgyülés sérelmeit és határozatait csak junktim fogja-e a királyi javaslatokkal elfogadni vagy külön is? A király azt felelte, hogy e kapcsolatot nem kívánja s belenyugodott a csehekhez küldendő követségbe is. Most a rendek szabadabban cselekedtek. Július 16-ikára elkészültek a sérelmekkel s azt remélték, hogy a csehekkel éppen oly szövetséget köthetnek, mint 1608-ban; azonban másfelől a király is a bécsújhelyi tárgyalások alatt megerősítette pártját számos kitüntetés osztogatásával.
70. LIPTAY IMRE NÉVALÁIRÁSA.[172]
Ugyanott aztán egyebet is főztek ki. Névszerint az uralkodó megrendelte Lépes Bálint (kalocsai érsek) kanczellárnak, hogy menjen vele a német császárválasztásra. Most Forgáchék azt akarták, hogy Lépes ugyanoda egyszersmind a magyar országgyűlés részéről is teljhatalmú követséggel bízassék meg. Egy ily megbízólevelet a nádor július 18-án váratlanul be is mutatott a rendeknek s a personalis már-már szavazásra bocsátotta a kérdést. Erre a rendek nehány katolikus kivételével oda akarták hagyni az ülést, majd pedig abban állapodtak meg, hogy másnap felelnek a nádornak. Ezalatt volt idejük belátni az ily megbízás veszélyét s természetesen megtagadták. Most a nádor, a kit az újra megjelent Pázmány erősítgetett az ellentállásban, legalább a vallásügy kikapcsolását kísértette meg július 19-én s a rendeket egyenesen kérte, hogy a statusquoban nyugodjanak meg, vegyék elő a királyi javaslatokat. A rendek mindenekelőtt a sérelmekre kívántak választ s hazamenetelt emlegettek, főleg az evangelikusok, annál inkább, mert a katolikusok folyvást erősödtek s ők gyengülni érezték helyzetöket. Csak Batthyáni Ferencz tartóztatta őket, hogy re infecta hirtelen ne oszoljanak el.
Ehhez járult július vége felé a morva rendek szövetségre szólító levele, melyet a nádor július végén mutatott be a rendeknek. Most – mint Rimay írja – világos volt, hogy a nekik adandó válasz ügyében a két fél meg nem egyezhetik. A katolikusok válaszolni sem akartak, az evangelikusok meg annál inkább akartak eloszolni, mert akár semmi, akár rossz választ egyaránt károsnak véltek, másra pedig nem volt kilátás. Inkább akarták volna a választ az egyes vármegyékre bízni külön-külön. Nem is lett aztán a válaszból semmi.
71. PÁZMÁNY PÉTER.[173]
A vallás és sérelmek ügyében végre a nádor július 30-án tagadó választ adott. Ekkor a vármegyék még azon nap újabb iratot adtak be neki, kijelentvén, hogy ha három nap alatt feleletet nem kapnak, eloszlanak. Közben a nádor és Pázmány augusztus 2-án Köpcsénbe mentek, hogy Preiner Seifrieddel, a király követével tárgyaljanak. Ennek eredménye lett, hogy bizonyos csalogatásokkal visszatartották a megyék követeit és mindenképen puhították őket, úgy hogy csak alig bírták az evangelikusok most már megtartani a többséget. Végre még azt is felajánlták, hogy a statusquo pontos megtartása mellett készek a vallás, ügyét a jövő országgyűlésre hagyni, de győzelmük reményében a katolikus főrendek most már ezt sem fogadták el.
Ebben maradtak az ügyek. Ezekben Rimay, mint az ellenzék egyik tagja, tevékeny részt vett s bőven értesíti a történtekről s más gyakran ellentmondó vagy ellenőrizhetetlen hírekről Thurzót, kit arra kér, hogy ereszsze haza, ha a gyűlés húzódik, mert építtetni valója van s ha csak három hetet késik, nagy kára lesz az ősz miatt. Nagy kellemetlenségére Pozsonyban szemben volt a lakása a nádorral s mivel sokan látogatták, sőt az evangelikusok nála üléseztek s onnan mentek a nádorhoz, őt és Csútyt tartották az ellenzék vezetőinek, annál inkább, mert Illésházy Gáspár megbizottja, Tersztyánszky, minden áron az engedésre akarta rábírni az evangelikusokat, még pedig ura nevében, kiről egyébként híre járt, hogy katolikussá lett. Ezért az evangelikusok Illésházynak Rimayval irattak is Tersztyánszky visszahívása iránt, de erre már nem került sor. Így mentek a dolgok, míg végre semmit sem végezvén s még Csehországba sem küldvén követeket, augusztus 13-án kölcsönös protestatióval és mély meghasonlással, eloszlottak.
Bethlen, a ki az országgyűlési tárgyalásokat figyelemmel kísérte s a protestánsokkal állandó összeköttetésben állt, közben jórészt titokban fölkészülvén, egyetértve a magyarországi protestánsokkal, már 1619 szeptember 3-ikán megindult hadával maga is Kolozsvárról. Az előre küldött Rákóczi György szeptember 5-én elfoglalta Kassát, maga Bethlen 12-én Debreczenből hadjárata okairól tudósítást küldött a vármegyékhez s 21-ikére Kassára országgyűlést hivott össze, mely már szeptember 26-án 22 pontból álló végzést erősített meg.
Még folyt volt a pozsonyi országgyülés, midőn már ott az a hír járta, hogy Thurzó Imre is Bethlen híve lett. Azonban ez nem volt igaz. Még augusztusban is Bethlen levele, sőt követe sem bírta őt pártjára vonni. De már ingadozott s augusztus 31-én Rimaynak és összes udvari embereinek bizalmasan írt, hogy siessenek hadi felszereléssel hozzá. Rimaynak sajátkezüleg e sorokat írta: «Fölötte igen kérem kegyelmedet, jöjjön hozzám, mert igen nagy, eltávozhatatlan titkos beszédem vagyon kegyelmeddel; ha mi olyas házánál marhája (drágasága) vagyon … és asszonyomat is hozza el … bátorságos helyt rendelünk jó szívvel ő kegyelméért és a kegyelmed marhájáért is.»[174]
72. PREINER SEIFRIED ARCZKÉPE.[175]
Ebből az látszik, hogy Thurzó már ekkor el volt határozva s még csak atyai barátja, Rimay tanácsát kívánta tudni. Minő volt ez, megértjük abból, hogy miután a kassai ülés befejeztével (szeptember 26) Bethlen Pozsony felé indult, hová október 14-én már meg is érkezett, szívvel-lélekkel ő is csatlakozott hozzá s híve maradt oly kora haláláig (1621 október 19).
Nem akarván Thurzó Imre életéről részletesebben szólni, úgy látszik, hogy ő még sem bánta volna, ha már ekkor becsületes békével végződött volna a Bethlen háboruja. Ezért, hihetőleg Bethlen megbízásából, értekezni kívánt volna Forgáchcsal, ki ettől nem idegenkedett.[176] Ámde már október 14-én Pozsonyt maga Forgách adta át Bethlennek s ugyancsak Forgách országgyűlést hivott oda november 11-ikére, mely november 18-án megnyilt ugyan, de semmit sem végezhetett, mivel a nádor II. Ferdinánd híveit a megjelenéstől eltiltotta s maga II. Ferdinánd is csak deczember 26-ikára küldte el biztosait.
Természetesen ezután is csupa huza-vona történt, mert Bécsben e halasztással, mint mindig, a sors valamely váratlan közbelépését várták, úgy hogy a várakozást megunt rendek 1620 január 8-án Bethlent Magyarország fejedelmévé választották s ö ezt elfogadta.
Thurzó mindezekben tevékeny részt vett. Annál nagyobb szüksége lett volna most a tapasztalt Rimay tanácsaira, kit éppen ezért már 1619 novemberében Pozsonyba rendelt, de nem mehetett fel, mert már előbbi «betegeskedése betegségre vált», a mit, mint Thurzó deczember 9-én írta neki, «fogyatkozásaik» közt nem utolsónak tart. Nagyon várta tehát állandóan Rimayt, még pedig nem személyi, hanem országos okokból, mert okos tanácsai ugyancsak elkeltek volna, midőn a vallás és haza szabadsága forgott koczkán. Kéri tehát, hogy mihelyt jobban lesz, siessen hozzá, mert ha valaha kívánatos volt, hogy mellette legyen ő és «elméjének hasznos fénye, most egyszer leginkább».
Rimay ekkoriban annyira rosszul volt, hogy a halálra készült s árváit Thurzó gondjaiba ajánlta, mit ez készségesen elvállalt.[177] De erre nem került soha sor, sőt ő élte túl egy évtizeddel urát. Azonban betegsége 1620 május haváig is elhúzódott, úgy hogy fizetéséért nem szolgálván meg, fel sem akarta venni. Sőt, mint május 6-án írja, «a minemű karban vagyon az ő állapota és aminemű akadályok vannak előtte», nem hiszi, hogy fizetést fogadhatna el és eddigi kötelességét teljesíthetné. Ez iránt értekezni fog urával Beszterczebányán.[178]
73. BESZTERCZEBÁNYA.[179]
E szerint Rimay azokban az összes mozgalmakban nem vett részt, melyek 1619-20 telén és tavaszán Bethlen körül lefolytak. Nem volt jelen tehát a tavaszi kassai ülésen sem, csak közvetve értesült, hogy ura mint követ járt a cseheknél Prágában (1620 márczius 30-május elejéig) s hogy mennyit fáradott, noha sikertelenül, a béke érdekében. Thurzó ezért egy ideig Bethlenre is megneheztelt, őt vélvén a béke gátjának.
Így nyilt meg 1620 május 31-én a beszterczebányai országgyűlés, melyen világos lett, hogy a béke meg nem köthető. Miután augusztusban Ferdinánd biztosai az országgyűlésről eltávoztak, főkép Thurzó Imre erélyes föllépése következtében augusztus 15-én Bethlent királynak kiáltották ki.
Thurzó Imre ajánlása okozta, hogy a magyarországi rendek a török szultánhoz küldendő követjökül Rimayt választották meg. Rimay volt egyszersmind az, a ki július 2-án Bethlen és némely kiváló párthíve közt az ismert titkos szerződést papirra tette.[180] Bethlen Rimaynak Beszterczebányán már július 30-án részletes utasításokat adott. Nem sokkal ezután a maga részéről Dóczy Istvánt s Erdély részéről Deák Dánielt a követséghez társkövetek gyanánt rendelte, kikhez a cseh rendek részéről Geschenius János, Frigyes cseh király részéről Köln János csatlakoztak.
Ez a török követség még sokkal kényesebb volt, mint az 1608/9-iki, mert itt nagyobb dologról volt szó. Ugyanis még mielőtt Bethlent királynak kiáltották ki, ő kinyerte Ozman szultán, illetve a diván beleegyezését a korona elfogadására, de nem segélyét; sőt az engedélyt is oly módon adták meg, hogy Bethlen szövetségesei méltán kételkedhettek a török pártfogásában. Most tehát e pártfogás teljes biztosítása volt a czél s erre szolgált az utasítás minden sora. Továbbá most nemcsak Bethlen követei, hanem Magyar-, Erdély-, Csehország és a cseh király részéről is, a kísérettel együtt mintegy 100 ember indult el augusztus 25-én Budára s onnan Konstantinápolyba és vitt mintegy 70.000 forintra becsült ajándékokat a szultánnak és főembereinek.
Bethlen említett és minden ez ügyben később adott részletes utasítása az őt és az akkori diplomácziát jellemző körmönfontsággal volt szerkesztve. A követeknek t. i. föl kellett világosítniok a szultánt a most folyó háborunak a törökökre vonatkozó nagy hasznáról, hivatkozva a Bocskay felkelésére s ebben Bethlen nagy szerepére és a töröknek tett szolgálataira, továbbá arra, hogy a háborura most mennyivel kedvezőbb az alkalom, mert II. Ferdinánd magára van hagyva s többfelől támadva. Kéri ezért Bethlen a szultánt, hogy II. Ferdinánd követeit bocsássa haza s velök ne tárgyaljon. Küldjön tatárhadat a lengyelekre, hogy II. Ferdinándot ne segíthessék. Küldje Skender basát sereggel a Neszter mellé, hogy a tatárok támadását fedezze s hogy maga Bethlen szabadon működhessék, nem kellvén ekkor tartania a lengyelektől. Mivel mindenki azt hiszi, hogy a szultán II. Ferdinánddal is tárgyal, ennek ellenkezőjét bizonyítsa be azzal, hogy 10 ezer embert tartson Budán, Esztergomban és Kanizsán, oly meghagyással, hogy őt, mikor kívánja, segítsék meg. Ugyane hit megerősítése végett küldjön a szultán egy előkelő követet Bethlenhez, a ki egyszersmind neki és a szövetséges országoknak a szultántól bátorító és segítséggel biztató leveleket hozzon. Ugyanez hozzon neki, a cseh királynak és főuraknak ajándékokat s üljön addig Bethlennél, mint császári biztos, míg a török segély szüksége beáll s ekkor ezt a megsegítést ez rendelje el a szultán nevében. Adjon rendeletet a budai basának, hogy a németekkel ne tárgyaljon, de a mostani kényes helyzetben mégis egyelőre a kért frigykötésig ne szakítson. Rendelje el a szultán a moldvai vajdának, hogy válogatott 2000 könnyű lovast, a havasalföldinek, hogy 500 kopjás gyalogot és 500 lovast küldjenek neki segítségül főemberek vezérlete alatt, még pedig minél előbb, mert neki éppen könnyű hadra van szüksége s mert szövetségesei ezt igen jó néven vennék, látván a szultán pártfogását Bethlen mellett. Bevádolandó Gratian vajda, hogy a török ellen működik, ezért letevését kéri s végül elrendeli, hogy Rimay Konstantinápolyban az erdélyi követség számára külön házat építtessen.[181]
74. II. FERDINÁND.[182]
Ekközben Bethlen vette követei útján a budai pasának azt a leverő izenetét, hogy minden további tárgyalás alapja csak az lehet, hogyha Váczot a törököknek átadja, addig a követeket Konstantinápolyba sem engedi. A régóta elfoglalni kívánt Vácz volt tehát az, melynek birtokát a török a zavarosban ki akarta erőszakolni s melylyel egyszersmind a budai basa különös érdemeket akart magának szerezni. Ekkor Bethlen Beszterczebányáról augusztus 30-án egy másik, saját kezével írt titkos utasítást küldött Rimayéknak, melyben kiegészíti az előbbieket azzal, hogy igérjenek a budai basának 20 ezer és a basa igérjen az ő nevében a nagyvezérnek 30 ezer frtot, ha Vácz követelésétől eláll és rögtön segélyhadat küld. De ha mindenből azt látnák, hogy Vácz odaigérése nélkül az egész követség sikertelen, sőt veszedelmes kimenetelű volna, akkor igérjék meg átadását, de csak a következő feltételek alatt:
A török a magyarok és szövetségeseik ellen II. Ferdinánddal semmi tárgyalást ne kezdjen, sőt segítse őket. Ha a török békét kötne II. Ferdinánddal, e békében a magyar és cseh királyságot biztosítsa a német császár ellen. A budai basa küldjön azonnal Bethlennek 2000 lovasból álló segélyt s utóbb a szultán küldjön melléje még 10.000 lovast. Mindebben, mondja Bethlen, a II. Ferdinánddal most fennálló béke nem akadály, mert ezt a békét a szultán II. Ferdinánddal mint magyar királylyal kötötte volt, már pedig ő a beszterczebányai királyválasztás következtében a magyar királyságot elvesztette s így a béke is megszünt. A szultán ne követelje a hajduság palánkvárai lerontatását, mert ez csak a németeknek válnék hasznára, már pedig a hajduk már Bocskay alatt rendkívüli szolgálatokat tettek a magyaroknak és törököknek. Ha Vácz átadatik, több falut a török ne hódoltasson meg annál a hatvan falunál, melyeket a zsitvatoroki béke szerint kapott.[183]
Bethlen tehát ez utasítás szerint Vácz átadását oly feltételekhez kötötte, melyek által mindenképen enyhítni kívánta az ez által bizonyára előállandó általános keserüséget és haragot.
Az egész nagy, ünnepélyes követség 1620 szeptember 9-én érkezett meg Budára. Útközben a budai basa, Karakasz Memhet, három helyen is nagy lovascsapatokat küldvén eléje, üdvözölte a jövőket, a Dunán átkelőben Budára pedig tizenhét csajkával menvén eléjök, ünnepélyesen fogadta. Mindannyian a városban uralkodó ragály miatt a Duna partján lent sátorokban tanyáztak.
Szeptember 10-én a követség kipihente a fáradalmakat. Szeptember 11-én előbb a budai basa óhajára felküldvén a neki szánt ajándékokat, mindannyian lovon ünnepélyesen a basához kísértettek, de a kölcsönös üdvözlésen s a megbízólevelek átadásán kívül egyéb nem történt. Távozáskor a basa mindenik követnek egy-egy kaftánt ajándékozott.[184]
Azonban a basa már a következő napon azonnal és mindenek előtt Vácz átadásáról tudakozódott a követségtől s midőn szeptember 13-án azt hallotta meg tőlük, hogy ők Vácz ügyét egyenesen a szultánnal akarják elintézni, csalódásában igen dühös lett Rimayékra, mert azt hitte volt, hogy most sikerül kardcsapás nélkül megszerezve vetélytársai fölé emelkednie. Megmondta tehát a magyarok és Bethlen követeinek, hogy addig nem bocsátja tovább őket, míg Váczot meg nem kapja; sőt felajánlotta a többi követeknek, hogy induljanak el Rimayék nélkül, de ezek ezt természetesen nem fogadták el.
Ebből sűrü levélváltás keletkezett, annál inkább, mert a basa azt állította, hogy Bethlen neki már két évvel azelőtt odaigérte Váczot. Ennélfogva a fejedelem szeptember 17-én és 18-án újabb utasításokat küldött követeinek, melyek lényegökben az előbbiekkel egyeztek. Írt külön a basának is, de ezt nem ismerjük. Szeptember 19-én megint újabb utasításokat küldött. Mindezeknek legfőbb czélja az volt, hogy ha egyáltalán lehet, kikerülje vagy legalább halogassa Vácz átadását, mert természetesen tartott tőle, hogy ezzel Magyarországon összes népszerüségét elveszti.[185]
Rimay e mellett azt írta Dohna Ábrahámnak szeptember 24-ikéről, hogy közben mindent elkövettek a basa haragjának megengesztelésére, a ki, a mint kitetszik, amúgy is heves ember volt; mert azt remélték, hogy a török főemberekhez tőle ajánlatot kapva, Konstantinápolyban nagyobb sikerrel fognak járni.[186]
75. DOHNA ÁBRAHÁM.[187]
Közben Konstantinápolyban Bethlennek már két erdélyi követétől megtudta a nagyvezér, hogy Karakasz Memhet visszatartja a követeket Budán s rögtön rendeletet küldött elbocsátásuk végett. Így indulhattak el mindannyian 162 szeptember 25-én hajón s október 5-én Nándor-Fejérvárra értek. Ott Memhet öcscse ravasz módon bátyja meghagyásából tíz napig tartotta vissza és így csak november 3-ikán értek Drinápolyba. Innen a nagyvezér különös sürgetésére november 14-én a törökök fényes kíséretével együtt egy szombati napon Konstantinápolyba értek.[188]
Mialatt a követség útban volt, a budai basa Vácz kérdését úgy oldotta meg, hogy 1620. november 2-ikán váratlanul megrohanta a várat s november 4-én a vár kapitánya föladván, birtokba vette. Ez a megoldás Bethlennek végre is nagy megkönnyebbülést okozott, mert megmenekedett az átadástól, de másrészről kiaknázhatta a jogtalan elfoglalást diplomácziai czéljaira.
A Konstantinápolyba ért követség 1620. november 21-én beszélhetett először a nagyvezérrel s neki tényleg felajánlta Váczot Bethlen utasításai szerint a segély ellenében, semmit sem tudva még az elfoglalásról, melynek híre csak másnap érkezett meg Konstantinápolyba. A nagyvezér e hírre dúlt-fúlt, mert szerette volna, ha Váczot Bethlen egyenesen neki adja át, még pedig ajándékképen, mert így ennek nagyobb lett volna az erkölcsi jelentősége. Ezért a nagyvezér, a ki ekkor a gyermek II. Ozman idejében, minthogy ez ekkor is még csak 16-ik életévében volt, teljes hatalommal uralkodott, elhatározta Karakasz megbuktatását. Ez ennek hírét vevén, ezóta sokkal szívesebb lett Bethlenhez, de már késő volt, bukását nem kerülte el.
Ez a követség egyébaránt nagyon kedvezőtlen időben ért Konstantinápolyba. Mindenféle zavarok voltak ott II. Ozman alatt, ki 1618-ban mint 13 éves gyermek követte gyöngeelméjű nagybátyját, Mustafát a trónon s helyette is természetesen a nagyvezér és más kegyenczek uralkodtak, a megvesztegetések pedig még a szokottnál is nagyobb mértéket öltöttek.
Deczember 6-án volt a szultánnál az első kihallgatás és deczember 9-ikére ért oda Bethlen tiltakozó irata Vácz miatt, a melynek ilyen, minden népjog elleni elfoglalását most Bethlen igyekezett kiaknázni. Mert egyébaránt ha Váczot úgyis át kellett adni s maga is megigérte, akkor mint Rimay is helyesen jegyzi meg Thurzóhoz írt levelében, jobb volt, hogy a török foglalta el s Bethlenről a gyűlölet elhárult. Hiszen Rimayéknak titkos utasításuk volt, hogy a nagyvezérnek akár 100 ezer frtot igérjenek, csak mondjon le Váczról, akkora súlyt helyezett Bethlen e keserü pohár eltávoztatására.
Eközben és éppen ezért a török szövetség és segély dolga éppen nem haladt e hónapokban. Bethlen ezalatt még a budai basától is folyton sürgette a segélyt, míg aztán megtörtént a csehek nagysúlyú fehérhegyi veresége 1620. november 8-án. Most Rimay maga sem tartotta már az időt a sürgetésre alkalmasnak. E mellett azonban mindenféle regényes híreket küldött Thurzó Imrének arról, hogy a török Győrt és Bécset áhítozza s hogy a lengyelek ellen három hadat akar indítni, kettőt Magyarországon át, de ezzel csak Bécs elleni terveit leplezi.[189]
Bethlen követeivel szemben nagy erélylyel működött ezalatt a portán II. Ferdinánd követe, Gallo Caesár, a ki mindenáron azt akarta elhitetni a törökkel, hogy a fehérhegyi csatával a háborunak vége, a császár végleg győzött, Bethlen és szövetségesei csak lázadók. Azonban Bethlennek 1621 január 13-ikán követeihez érkezett deczember 8-iki levele, továbbá kivált Rimaynak s a hollandi követnek rábeszélései, meggyőzték a nagyvezért s a török főpapot a segélynyujtás szükségéről, alkalomszerüségéről és a szövetségesek ellentálló erejéről. Ezek hatása alatt 1621 február 3-án a nagyvezér ú. n. nagygyűlést (diván) tartott, mely a magyarok megsegítését határozta el, de esküt kívánt Dóczytól és Rimaytól, hogy Bethlen a török nélkül békét nem köt. Ezt ők le is tették urok nevében. Ezt február 5-én nagy örömmel írja meg Rimay Bethlennek, mialatt hófergeteg dühöng, mely gyönge lakásába is betör, írására hull, maga didereg s bocsánatot kér rút írásáért. E mellett – írja Rimay – pénzök is már elfogyott, de nem bánja, csak valami jót bírjanak kieszközleni.[190]
Ismerjük ebből az időből Rimaynak egy második latin beszédét, melynek czíme ez: Joannis Rimay Oratio, recitanda in Collegio Veziriorum. Ezt ő megküldte Dohna Ábrahámnak, mert ezt is a Dohnák schlobitteni kastélyában találta meg Angyal Dávid, kinek szívességéből van módunk itt vele foglalkozni.
A czím azt mutatja, hogy ez a beszéd «elmondandó» (recitanda), de hogy el is mondta-e akár a követségök elején, akár pedig utóbb és talán éppen az 1621. február 3-iki gyűlésen, az bizonytalan, ő sehol sem említi. A tartalom olyszerű, mintha valamikor megérkeztük után mondta volna el vagy akarta volna elmondani. Ugyanis a beszéd egyrészről egyszerre gyász- és dicsbeszéd I. Achmed szultánról, a ki nagy szerepet játszott hazánk történetében, másrészről üdvözlő és magasztaló beszéd II. Ozmánról, a ki 1618-tól fogva uralkodott, de csak 1620-ban lett önálló, mint mindössze akkor is csak 15-16 éves ifju, ki helyett addig a diván vezette az ügyeket, élén a nagyvezérrel. Azonban mint látjuk, még 1621-ben is a diván döntött a Bethlennek adandó segély ügyében.
76. MUSZTAFA SZULTÁN.[191]
BETHLEN GÁBOR.[192]
I. Achmed szultán volt az, kinél Rimay először járt volt 1608-ban követségben. Uralkodott 1603-1617-ig s mindössze 28 éves korában halt meg, tehát 1608-ban 19 éves ifju volt. A beszéd túlnyomó része róla szól és nehéz, túlterhelt mondatokban, valódi édeskés szóáradatban magasztalja érdemeit, jóságát, kegyességét a magyarok iránt, mely akkora volt, hogy semmi fondorlat ki nem apaszthatta, sőt csak meg sem apaszthatta; ezért hiában működtek a gonoszok abban, hogy a magyarok közt ellene fölkelést, háboruságot szítsanak, valamint nem hallgatott azokra ő sem, kik a magyarok ellen nála áskálódtak. Ehhez járul, hogy a magyarokat saját kincstárából segítette és másoknak sarczolni nem engedte őket. Annál keservesebb, hogy többé nem láthatják s hálájokat neki ki nem fejezhetik. De végleg nem veszett ő el, mert hátra hagyta az ő lelki tulajdonait öröklött fiát, Ozmant, meg a hasonló gondolkozású divánt. Boldogoknak vallják tehát magukat, hogy úgy a császár, mint a diván I. Achmed nyomdokait követve, a magyaroknak levélben, követei és őszinte szavai utján felajánlta szövetségét, segélyét és kegyeit. Kívánja tehát számára Isten áldását, kívánja ugyanezt a diván tagjaira is, hogy «más népek is a mi lesujtott magyar nemzetünkkel egyetemben», a mit a magyarok példájára némely nemzet máris önként tesz, őket magasztalják.[193]
77. II. OZMAN SZULTÁN.[194]
De térjünk vissza az eseményekhez. Bethlen, míg ezek folytak, állandón sürgette Dóczyt és Rimayt határozott válaszért, hogy ad-e a török segélyt vagy nem? II. Ferdinánd t. i. hajlandó a békére, öt Bethlent környezete váltig ösztönzi a kedvező idő felhasználására, míg nem késő, mert a török iránt fogytán van a magyarok bizalma ennyi huza-vona után. Ezeket csak tényleges segély és a Ferdinánddal való teljes szakítás győzheti meg a török jóakaratáról. Ha azonban a török mindezt nem akarja, akkor ő békét köt, míg jó alkalma van rá, azaz míg Magyarország az ő kezében van.
Ennek a határozott válasznak a várása okozta, hogy Bethlen Ferdinánddal szemben a téli alkudozásokat annyira húzta-halasztotta. Midőn aztán végre Rimayék 1621. február 5-iki leveléből azt olvasta, hogy a török nagyvezér Dóczy előtt egyenesen a békekötés ellen nyilatkozott, akkor Bethlen erre támaszkodva megszakította a tárgyalásokat, melyek pedig február elseje óta komoly alakot vettek; sőt február 10-iki utasításában 100 ezer frtot igért a nagyvezérnek, ha áprilisban a segélyt tényleg megkapja. E segély ügye oly jól látszott állani, hogy ennek igéretével január 26-án török küldöttek indultak el Bethlenhez és a cseh királyhoz, de utóbb ez sem bizonyult komolynak.[195]
Február óta (1621) Rimay ismételt bő jelentéseiben biztosította Bethlent, hogy a török segély ügye jól áll. Újra meg újra nagy részletességgel, naplószerüen írja meg a történteket, kivált a február 3-iki diván történetét és előzményeit, továbbá a saját érdemeit az előállt fordulatokban és mentegeti bő irogatását azzal, hogy Bethlen is hosszu leveleket szeret írni.[196] Február végén tehát Rimay szerint tisztán állt, hogy a török megindítja a lengyel háborut és nagy segítséget ad Bethlennek, esetleg elűzi a lengyel királyt és Bethlent emeli helyébe.[197]
E biztosítások következtében Bethlen tehát végleg megszüntette a békealkut Hainburgban s kötelező igéretet adott konstantinápolyi követeinek, hogy a szultán beleegyezése nélkül békülni nem fog. Azonban mint leveleiből és követi utasításaiból kitűnik, ő óvatosan most sem adott végleges választ Ferdinándnak, hanem újra húzáshalasztáshoz folyamodott, a míg a szultán segélye megjön s ezt halasztást vagy fegyverszünet, vagy a békepontoknak előleges titkos megállapítása, de csak őszszel való végrehajtása, vagy Kassához való színleges visszavonulása által kívánta elérni, feltéve, ha két első terve nem sikerülne és Ferdinánd hadai nyomnák, mert serge fáradt s gyalogsága aránytalanul kevés volt.
78. HAINBURG.[198]
Lényegben ezek foglaltatnak Bethlen 1621 márczius 20-iki levelében. Ezeket a nádorral is közölte, a ki a helyett, hogy a békét a fentírt módon elfogadta volna, dühös lett, mert ő úgy fogta föl, és ugy beszélt róla, mintha a nemzet ezzel a török alá adta volna magát s azt mondta, hogy az országgyűlésen halált vagy száműzetést kér Rimay fejére, mely iránt egyébaránt Bethlen sietett őt megvigasztalni s neki teljes kárpótlást igérni.[199]
Két nappal ezután Bethlen az előbbieknél is bővebb utasításokat küldött Rimayéknak, mely 43 pontból és utóiratból áll. Ebben míg egyfelől újra részletesen előadja a mult hónapok történetét, másfelől elmondja azt, hogy leveretés esetén a magyarok a csehek sorsát fognák osztani és hogy neki Pázmány is oly békét ajánlt, mely szerint a magyarok kegyelemre adnák meg magukat, de némelyek ebből már előre kivétetnének. Részletesen kifejti, hogy bármennyire sajnálatos, de igaz, hogy a török mégis csak jobb volt Magyarországhoz, mint a spanyol-osztrák uralkodóház zsarnoksága. Ezért kell tehát a török segélyhez fordulni vagy inkább elveszni. Mivel pedig most szövetségesei neki segélyt nem adhatnak, okvetetlen kell a török segély mihamarább, még pedig tekintélyes vezérrel, minő az új budai basa (Kara Mehemet) és ennek legkésőbb májusban hozzá kellene csatlakoznia. De ha bármi kisebb segély előbb jönne, annál jobb volna. A kötendő szerződés, mondja tovább, részletes legyen, mint az ő elküldött biztosítása. Adják elő a nagyvezérnek, hogy nagy alkalmat szalaszt el, ha késik. A szövetséges magyarság romlása az ő lelkén szárad, főképen midőn Bethlen oly nagyszerű alkalmat a jó békére a török igérete miatt futni engedett. Rendeli továbbá, hogy vegyenek fel szükségeikre kölcsönt, Dóczynak 1000, Rimaynak 500 frtot. Kéri, hogy küldessenek a szultán nevében két levelet, egyet a magyar rendeknek a májusi országgyűlésre, melyben tiltsa el őket a békétől, egyet neki, Bethlennek, hogy II. Ferdinánddal ne békűljen, csak ugy, ha Magyarország az ő kezén marad. Küldjön továbbá a főbb magyar uraknak és neki ajándékokat, nem baj, ha neki ezek utóbb háromannyiba kerülnének is, csak szépek legyenek. Ők viszont igérjenek a Bethlen és szövetségesek nevében összesen 75, esetleg 100 ezer frtig menő adományt, csak sikerüljön tervök.[200]
Ugyane napról Rimay jelentései alapján írt Bethlen köszönő levelet Hága Cornelius hollandi követnek is, kérvén további támogatását s megrendelvén követeinek, hogy vele a helyzet részleteit tudassák.[201]
Az előbbiek értelmében Rimay csakugyan kieszközölte a török nagyvezér két levelét a rendekhez és Bethlenhez; de a segély dolga a II. Ferdinánd biztosainak ellenző működése miatt folyton lassan haladt, éppen oly lassan a lengyel háborura készület. Sőt április közepén már a török akarta volna Bethlent felbiztatni, hogy Báthory István példájára maga járjon a lengyel trón után, mit Rimay boszusan ír meg Bethlennek és komolyan nem vesz.
Nagy akadálylyá lett az is, hogy közben Ali nagyvezér meghalt és utódát, Huszaint, minderre újra meg kellett nyerni. Szent Gergely napja utáni hétfőn (1621 márczius 15) tisztelegtek az új vezérnél s némi ajándékot adtak át neki, köztük Rimay maga is egy ékszerét, mely a félholdat ábrázolta, felette 19 gyémántból csillaggal, rajta koronával 15 rubintból. Ezt a vezér utóbb a szultánnak adta.
Így telt-mult az idő. A török udvar világosan a tervezett lengyel hadjárat miatt nem akart szakítni II. Ferdinánddal s el volt szánva Bethlent magára hagyni, azt tartván, hogy úgyis csak saját érdekét mozdítja elő. Tehát igért, de alattomban más utasításokat adott. Április 6-án már mind búcsut is vettek a szultántól a követek, de azért mégsem bocsátották el még őket. Gallónak pedig még ezután is sikerült meggátolnia segélyküldést, úgy hogy végre Rimay is kezdte belátni a rászedetést. Egész áprilisban tehát még ott maradt. Bethlen még április 19-én is bizalmas levelet ír neki, mely mellett megküldte külön iratban is legtitkosabb tervét az állandó békéről s a vallásszabadság biztosításáról, mely azonban nem maradt ránk. Most már legalább júniusra kérte a segélyt. Ez a levél különös jele annak a bizalomnak, melyet Rimayval szemben táplált, kinek leveleit egyébként is lemásolva felhasználta a békét sürgető Thurzó Imrével szemben annak bizonyítására, hogy béke most már nem köthető, de ennek nem ő, hanem II. Ferdinánd s a török segélyre oly súlyt helyező magyarok az okai.[202]
Azonban Bethlennek végre is önmagán kellett segítnie és jobb tanu nem kell az ő kimeríthetetlen találékonyságára, mint az 1621-iki hadjárat, melyet a török végvárak némi segélyét kivéve, magára hagyva is fényesen folytatott s a nikolsburgi békéhez juttatott. Követei a töröktől igéretnél egyebet nem, tehát szerződést sem kaptak.[203] Hiában «deliberált» e miatt Sövényfalvi Dániel is «Rimay urammal», hiában küldte Bethlen Tholdalagit is Nándorfejérvárra a közben Bethlen mellé szinből kinevezett török szerdárhoz (helytartó), Deák Memhethez, a segély sürgetése végett. Tholdalaginak tovább kellett egy hónapnál ott vesztegelnie s csak az érsekújvári diadal s Bouquoy elestének híre (július 17) után kapott Deák Memhettől nehány száz törököt segítségül.
79. THOLDALAGI MIHÁLY NÉVALÁIRÁSA.[204]
Közben megkezdte a szultán a lengyel hadjáratot. Bethlen most Tholdalagit Moldvába is elküldte a segélyért, ki szintén az érsekújvári győzelemre hivatkozva, a török és lengyel közti béke után ki is eszközölt vagy háromezer tatárt október hóban, de mire Bethlenhez értek, már a nikolsburgi béke-alkudozások megkezdődtek s a fejedelem megjutalmazván őket, a béke után hazaküldte, mert hasznukat már ugy sem vehette.[205]
80. NIKOLSBURG.[206]
Rimay konstantinápolyi időzéséről még csak azt tudjuk, hogy 1621 április 30-án egy kötelezvény szerint ő és követtársai Huszain nagyvezérnek 80 ezer tallért igértek arra az esetre, ha Bethlent és Frigyes cseh királyt trónjaikra helyezi.[207]
Ezután a Rimay által összevásárolt rendkívül sok török holmival hazaindultak s Bethlen fentebb idézett levele szerint július végére érkeztek haza.[208] Tudjuk Rimay levelezéséből, hogy ő augusztus 1-én a fejedelemhez sietőben Barsban volt, Kovacsóczy István pedig augusztus 10-én a nagyszombati bírónak és tanácsnak rendeli el, hogy Dóczynak és Rimaynak, «mostan a portáról megjött követ uraimék»-nak, mivel Bethlen fontos okból beszélni akar velök, előfogatokat adjanak, hogy táborát utólérjék.
Szenczen érték utól Bethlent, honnan vele együtt mentek Szentgyörgyre és augusztus 20-án Pozsony alá. Itt találkozott Rimay Thurzó Imrével is, a ki szeptember 21-én a nikolsburgi tárgyalásokra ment, hol október 19-én meghalt. Mit és mennyit értekezett Rimay Bethlennel, meghatározni nem tudjuk; csak az bizonyos, hogy Bethlen őt többé diplomácziai küldetésre nem alkalmazta, hanem maga mellett tartotta egész addig, míg a béke bizonyossá nem lett. Elkísérte Rimay tehát Bethlent Nagyszombatba, Szenczre, majd újra Nagyszombatba, Korlátkőre, Szakolczára, Sztrazniczra és Veszelére.
Innen Rimay hazament Alsó-Sztregovára s ott kapta Thurzó Imre anyjának, Czobor Erzsébetnek meghivását 1622 január 8-ára Lietava várába, hogy mint egyik gazda vezesse ura temetését s egyszersmind hogy együtt tanácskozzanak mindennek a legjobb móddal való elrendezéséről.[209] E szerint a nikolsburgi béke megkötése idején, 1621. deczember 31-én nem volt Bethlen mellett. Mivel pedig Thurzó Imrét január 19-én temették el Árva várában, tehát Rimay mindenesetre február elejéig az özvegy anya mellett maradt. Ekkor megint Alsó-Sztregovára tért vissza. Február 21-én már otthon volt[210] s fölkereste több ismerősét is. Mindenesetre fölkereste Bethlent Kassán, de nem sokáig időzhetett ott. Talán nem is a legjobb volt a megválás, mert többé nem leljük Bethlen hívei közt. Bethlen világosan nem sokat tartott ügyességéről s követségéért, melyben siker nélkül ugyan, de nagy buzgalommal járt el, szintén nem volt valami jelentékeny a jutalma.
81. CZOBOR ERZSÉBET NÉVALÁIRÁSA.[211]
ALSÓSZTREGOVA.[212]
Rimay otthon 1622-ben. – A soproni országgyűlés. – Rimay nem akar fölmenni. – Fölhívják. – Jelentése követségéről. – Rimay otthon. – Látogatásai. – Házának feldúlása. – Nagy betegsége. – Országgyűlés 1625-ben. – Közbenjárásai. – Bethlen harmadik hadjárata. – Találkozása Bethlennel. – A szőnyi békére megyéje biztosa. – Naplója a tárgyalásokról. – Kölcsönös panaszok. – Haza megy. – A szőnyi béke. – Az érsekujvári tárgyalások. – Kufstein követsége. – Rimay tanácsa. – Kufstein végre elindul. – A szécseni tárgyalások. – Rimay levele a főkérdésről, a hódoltságról. – Huzavonák. – Sikertelenség. – Rimay otthon. – Nem lép Pálffy István szolgálatába. – Összeköttetése I. Rákóczi Györgygyel. – Útja Tokajba. – Tervezett útja Bethlenhez, Bethlen halála. – Tervezett útja I. Rákóczi Györgyhöz.
Rimay már 1622 áprilisában Kassáról visszatért és újra Alsó-Sztregován volt. Azt, hogy ezóta Bethlen ügyei iránt nem sokat érdeklődött, Fáncsy Gáspárhoz pünkösd keddjén (május 17) írt levele mutatja, melyben meglehetős közönynyel szól róla. Egyébként örvend minden közhírnek s tudakozódik is rólok.[213]
Legfontosabb ügy ekkor a soproni országgyűlés volt, melyet II Ferdinánd 1622 május 1-sejére hivott össze, de a rendek lassu gyülekezése miatt csak 18-án nyilt meg s augusztus 8-ig tartott. Az országgyűlés, melyen az utolsó evangelikus nádor, Thurzó Szaniszló választatott meg, Eleonora császár-királyné megkoronáztatása miatt rendkívül fényes volt. Rimay nem vett részt rajta csak rövid ideig. Megyéjének egyik követe, Madách Gáspár, rokona s mások értesítették a történtekről. Jelenléte azonban szükségessé vált a miatt, mert a királyi javaslatok egyik pontja így szólt:
«Hogy pedig a török béke fentartása biztosabb alapra legyen fektethető, szükséges, hogy ugyanez országgyűlésen úgy Liptay Imre, mint Dóczy István és Rimay János török követségök különböző viszonyairól részletes és szabatos jelentést tegyenek.»[214]
Rimay nem akarván részt venni az országgyűlésen, noha Esterházy Miklós már előre írt neki, hogy követségéről való részletes jelentés tétele végett menjen Sopronba, akkor, midőn Madách Gáspár odament, általa küldött egy levelet Esterházynak, melyben megírta, hogy nincs mit jelentenie, mert valósággal semmit sem végeztek. Ez igaz is volt, mert csakugyan minden függőben maradt, új diploma nem adatott ki, új szerződés stb. nem jött létre, minden maradt úgy, mint a hogy a zsitvatoroki béke valahogyan elrendezte. Még legfontosabbak voltak a zsitvatoroki béke megsértése miatti, egyébként kölcsönös panaszok, melyek tárgyában mindkét részről biztosokat küldtek ki. Ámde Rimay mindezeket még akkor elküldte Madáchnak, mikor ő még Bethlen mellett tartózkodott s így – mond – nincs mit keresnie Sopronban. Arról meggyöződött követsége alatt, hogy Bethlen töröksegélyt hiában remél. Éppen ebben az időben ölték meg a törökök Ozman szultánt, helyét a gyönge Musztafa foglalta el, miből utóbb nagy zavarok eredtek.[215]
82. ELEONÓRA CSÁSZÁR-KIRÁLYNÉ
EMLÉKÉRME.[216]
A rendek azonban a királyi javaslatok sorában nem állhattak el a jelentéstől. Július 19-ikére napirendre tűzték, de Rimay az ekkori meghívásra sem ment el. Azt írta július 20-án Madáchnak, hogy vesekőbajban szenvedett, 12 napig ágyban feküdt s ha lóra ül, még mindig érzi. Ezért az említett napon csak Liptay Imre tett követségéről részletes jelentést az összes rendek előtt, Dóczy István csak a maga részét adhatta elő Rimay távolléte miatt.
83. ESZTERHÁZY MIKLÓS.[217]
Ezért a kérdést még egyszer napirendre tűzték s Rimayt újra fölhívták az országgyűlésre. Ekkor megjelent ő is az országgyűlés végén és részletes jelentést tevén a rendek előtt, az összes aktákat a rendek elé terjesztette.[218]
Míg ezek történtek, hol Alsó-Sztregován lakott, hol Korponára ment ideiglenesen lakni, hova a pestis ellen menekült. Örvend a jó termésnek, örvend, hogy Armpruster Ferencz komájának birsalmát és törökországi dinnyét küldhet, melynek magvát visszakéri. Aztán házi dolgokkal törődik s boldog, hogy leánya fejlődik.[219]
Most már adataink, mióta nem szerepel az u. n. nagyéletben, megszűkülnek. Tudjuk, hogy 1623 január 8-ikára Balassa Zsigmond hívta meg feleségével együtt fia András és Bakos Mária lakodalmára. Ugyanez év november 25-ike tájt Nagyszombatban találjuk valami pörös ügyében és sajnálja, hogy nem látogathatja meg a tudós Ferenczffy Lőrincz magyar udvari titkárt Pozsonyban, de legalább kegyébe ajánlja Balassa Imre ügyét, melyben ő maga is fáradozik.[220] Folyton II. Ferdinánd híve és állandó jó viszonyt ápol Thurzó Szaniszló nádorral, kihez nem egy ajánlatot ad, kinél nem egyszer közbenjáró, míg csak Thurzó 1625 máj. 1-én meg nem hal. E szerint a Bethlen második hadjáratában, mely 1623 augusztus közepétől 1624 május 8-ig tartott, semmi részt nem vett. A háborus viszonyok miatt Korponán tartózkodott s ott született ez év novemberében fia, János, a mint tudjuk, harmadik gyermeke.
Ezóta pár évig majdnem eltünik szemünk elől, oly gyérek adataink. Tudjuk, hogy Bethlen második hadjárata alatt, 1624. első felében, valami portyázók, hihetően törökök, alsó-sztregovai házát felprédálták. Midőn hazatért, 609 könyvéből csak 131-et talált meg rongyolt állapotban s köztök elveszett I. Rákóczi Györgynek egy könyve is, melyet utóbb hiában keresett. Csak könyvben mintegy 1000 frt kára volt. Azután hagymázban feküdt öt hónapig, melyből, a mint ő írja, «catharus perfocans» keletkezett, mely miatt egy félévig látását s másfél évig hallását is elvesztette. Azt hitte, hogy halála órája elérkezett. Keservét növelte ugyanez idő alatt két zsengekoru gyermekének halála, kiknek egyike imént született fia volt. Végre baloldala fölfakadt, és «19 hónapnál tovább szivárkozott nyavalyájának materiája, iszapja». Csak 1628 karácsonya előtt gyógyult be ez a sebnyílás, midőn Szécsenben a törökökkel többedmagával tárgyalt. Ekkor jobban lett, de, mint írja, agya nem tisztult meg s lábai is meredtek és zsibbadozók maradtak még.[221]
E miatt nem vett részt az 1625 október 13-tól deczember 13-ikáig tartott soproni országgyűlésen sem. A történtekről, mint III. Ferdinándnak királylyá és Esterházy Miklósnak nádorrá választásáról sat., Pográni István értesítette s ugyanő küldötte meg neki másolatban az 1625 május 26-án a törökkel kötött kőhid-gyarmati (Esztergomm.) béke hét pontját is.[222]
84. THURZÓ SZANISZLÓ NÉVALÁIRÁSA.[223]
Nyugodtabb idejében azonban most is a főemberekkel folyton levelez, szegénynek, gazdagnak tanácsokat osztogat, pártfogást nyujt s boldog, ha sikert arat. Bízva tekintélyében, a legelőbbkelő ismeretlennek is ír s ha meghallgatja, örömmel és önérzettel hivatkozik hasonló esetekre.
Így, midőn a nagyzellői jobbágyok nyakára 1625 őszén négy lovaskatona ment szállásra s majd 200 lovas telelni és midőn a megyének sikerült ezeket a végekbe vitetni, újra más katonajárások gyötörték őket: ekkor a jobbágyok az ő tanácsát kérvén ki, azonnal egy bő levéllel látta el őket Sennyei István váczi püspökhöz és kanczellárhoz, noha közelebbről nem ismerte. Midőn aztán levele sikert arat, bő köszönetet küld, klasszikus idézetekkel magasztalja a püspököt s nem mulasztja el megemlítni, hogy 1625 tavaszán az Osztroghi és Zaczlavai herczegeknek két levelet írt Lengyelországba. Ezek sajátkezű válaszukban barátságát kérték s ismerni óhajtják. Ezeknek eljárásához hasonlítja most a Sennyeiét is.[224]
E levelek mutatják azt is, hogy 1626 elején pár hétig Füleken volt Dósa Tamásnál, ki utóbb pártfogó levelet kért tőle a nádorhoz valami birtokperben.[225] Állandóan eljárt a megyegyűlésekre. Ezeken tanácsait minden fontos ügyben kikérték s így kivált 1626-ban az erőszakos Balassa Ferencz ügyében, ki Bene András nógrádi alispánt személyében megtámadta és egy vásárolt jószágrész birtokba vevésében meggátolta. Ekkor a megye pártfogó levelet eszközölt ki az alispán számára Érsekujvár s a bányavidéki végvárak főkapitányától, Pálffy Istvántól, a miben Rimay is közbenjárt. De midőn az alispán e levél értelmében akart eljárni, akkor Balassa a megye darabantjait elfogatta, keményen megverette őket, közülök e miatt egy meg is halt. Most az erőszakoskodó ellen Rimay írta meg a megye folyamodását Pálffyhoz, mely 1626 szeptember 4-én kelt. Ez természetesen Balassával meghasonlásra vezetett, melyről pár levélben van szó.[226]
Ezalatt 1626 augusztus 25-én Bethlen megindította harmadik hadjáratát. Ebből az alkalomból Rimay betegen is felkereste szeptember végén vagy október elején a fejedelmet és «colloquiuma» volt vele. Erről Bosnyák Péter válaszából értesülünk 1626 október 25-ikéről, a ki azt írja: «ha kegyelmed akarta pro sua prudentia, a mit discursusinkban kegyelmedben megtapasztaltam, talált materiát ő fölségével szólani e mostani állapotról, a ki (a mely) per omnes casus veszedelmes és nem jó». E szerint Magyarország akkori helyzete volt a beszéd tárgya. Rimay világosan a béke érdekében szólt és most sem csatlakozott Bethlenhez. Ugy látszik, meg akarta győzni, hogy a háborut csak a rendzavarók kívánják, a népesség zöme, a nemesség csendet, pihenést óhajt. Mindenesetre Bosnyák levele meggyőz róla, hogy Rimay beszélgetése nem volt II. Ferdinánd-ellenes.[227]
85. FÜLEK.[228]
Tekintélyének bizonyítéka, hogy az 1625: 29. t: cz. elrendelvén, mely szerint a törökkel kötendő új békekötéshez az érdekelt vármegyék követeket küldhessenek tájékoztató adatok végett: Nógrádmegye őt küldte el az ú. n. szőnyi béketárgyalásokra, melyek II. Ferdinánd és a szultán biztosai közt 1627 júniusától szeptember 12-ikéig tartottak.
Utjáról és e tárgyalás első feléről, az 1627. május 25-től augusztus 1-jéig terjedő időről, Rimay rövid naplót vezetett, mely ránk maradt. E szerint május 25-ikén indult el Alsó-Sztregováról, 29-én érkezett Komáromba és 30-án nyujtotta be Esterházy Dániel királyi tanácsosnak és békebiztosnak megyei megbízólevelét. Kezdetben, úgy látszik, fontosabb szerepet szántak neki s egyik kiküldött volt a béketárgyalások helyének meghatározásában Komárom és Szőny között. Mivel uralkodóik tekintélyének megóvása végett mindkét fél a maga sátorában kívánta folytattatni a tárgyalásokat, hosszas tanácskozás után csak június 28-án foghattak hozzá, még pedig a két fél sátra közt pontosan egyenlő távolban emelt színben. Ekkor 29-én Sennyei István váczi püspök és kanczellár behívta a felső megyék követeit s szavazásra szólította fel, hogy válaszszanak, ha a békét vagy a háborut akarják-e? Mind a béke mellett nyilatkoztak és ebben alapul vétetni a zsitvatoroki s a bécsi (1615, 16161) pontokat kívánták, melyekhez utóbb a komáromi (1618), szögyéni[229] (1609) és kőhid-gyarmati (1625) pontokat is hozzávették tájékozásképen. Természetesen ez alkalommal is a főkérdések voltak: Vácz visszaadása és a törökök által az előbbi békepontokon ejtett sérelmek. A törökök részéről Murtéza budai basa, Bethlen jó embere, volt a tárgyalások vezetésével megbízva, a ki azonban csak helyetteseit küldte el. Természetesen Vácz visszaadásáról hallani sem akart. Azt is mondta, hogy Bethlen nélkül nem köt békét s a császári biztosok 23 panaszára a törökök ellen körülbelül ugyanannyi sérelemmel felelt, melyeket a magyar végbeliek a törökökön követtek el. Most folytonos viták követték egymást, majd különböző küldöttek mentek a budai basához, onnan a nádorhoz. Július 28-án már annyira bizonyos lett egy új háború kitörése, hogy a kanczellár tudatta a sikertelenséget a megyék követeivel, megbízván őket, hogy otthon készítsék elő a kedélyeket, de hozzátette, hogy minden reményről sem kell letenni. Erről a budai vezér is annyira meg volt győződve, hogy Bethlennek fegyverkezés iránt izent, de azért közben magához II. Ferdinándhoz is küldött követeket, a kiket azonban Bécsből a nádorhoz utasítottak. Így telt el az idő kölcsönös panaszokkal augusztus 1-ig, mikor végre megérkezett a nádor küldötte a válaszszal Murtéza basához Budára.[230]
BETHLEN GÁBOR.[231]
86. IV. MURÁD SZULTÁN.[232]
Itt megszakad Rimay naplója. A megyei követek, mint a hogy már előbb is kérték, hazamentek, hogy otthon hírt adjanak. A béke azonban mindkét oldalról való némi fegyveres tüntetés után mégis meglett szeptember 13-án; azonban szokás szerint most is pár főkérdést további részletes, külön tárgyalásra hagytak. Ezek egyike volt Vácz visszaadása, másik a török által közben erőszakkal meghódoltatott faluk, ebben a köznép és nemesség adózásának ügye, végre azon falvak jegyzékeinek megállapítása, hogy melyek tartozzanak az így előállt új viszonyok közt a török hódoltsághoz. A két utóbbi kérdés megoldására a béke 5-ik pontja szerint 1628 jan. 12-ére tüzetvén ki újabb tárgyalások megkezdése, a nádor erre Pálffy István érsekujvári főkapitány elnöklete alatt, 1627 deczember 30-án Érsekujvárra Rimayt is meghívta, mint Gömörmegye képviselőjét s felhívta a megyét, hogy egy havi költség fejében 200 frtot küldjön neki.[233]
87. II. FERDINÁND NÉVALÁÍRÁSA.[234]
Azonban a bizottság munkálkodásának kezdete kapcsolatban állt azzal, hogy a szőnyi béke értelmében mikor fognak egyfelől Almáson, másfelől Szőnyben a két császár követei megjelenni, hogy a tekintély megóvása végett ugyanegy időben menjenek a szultánhoz, illetve II. Ferdinándhoz. Ennek a béke 4-ik pontja szerint 1628. január 2-án kellett volna megtörténni, de a török főkövet csak február első felében ért Budára. A II. Ferdinánd követe, Kufstein, még ekkor sem indult el, mert, mint a nádor február 15-iki leveléből látjuk, Bécsben azt kívánták, hogy a török szultán előbb a hiteles békeokmányt küldje el, hogy ne legyen belőle annyi félreértés, mint volt a zsitvatoroki békeokmány meghamisított török szövege miatt.[235] Ezt azonban utóbb sem bírták megkapni, úgy hogy aztán Kufstein követségének főtárgya éppen a békeokmányok kicserélése lett, épúgy mint egykor Herbersteiné.
88. A SZŐNYI BÉKE OKLEVELE.[236]
Rimay, noha betegsége miatt, melyről föntebb volt szó, szeretett volna otthon maradni, mégis Fáncsyval való értekeződése után pontosan megjelent Érsekujvárban, de egyelőre újra haza térhetett.[237] Most Pálffy István azt törekedett a budai basától kieszközölni, hogy az értekezletet tartsák meg a követek kicserélése előtt, mert méltán tartott tőle, hogy a török azután egészen elhalasztja. Ebben a tárgyban Pálffy februárban Rimaytól is kért tanácsot, ki azt ajánlta, hogy sürgesse a követek kicserélését, másfelől tartassa meg az értekezletet Szentgyörgy napja előtt, míg még a török szpahik meg nem indulnak kóborolni, mert akkor minden nehezebb lesz. Azonban mindebből nem lett semmi.
Végre Kufstein, II. Ferdinánd főkövete is, indulásra készen állt június 20-án, de itt részletesen nem tárgyalható okokból, a szultán követe csak augusztus 31-én ért Esztergomba és Kufstein csak szeptember 10-én kapta meg utasítását az elindulásra. Így történt, hogy noha augusztus 4-ikéről levelet ismerünk Bethlen követeinek a tárgyalásokra menéséről, a kik Rimayt csatlakozásra hívták fel, mégis csak október 26-án érkeztek meg a tárgyaló felek az új tárgyalási helyre, Szécsenbe, a hol most már Pálffy István helyett Koháry Péter volt a tárgyalások vezetésével megbízva.
Ma már a szécseni alkudozásokat egész terjedelmökben ismerjük.[238] Elkezdődtek 1828 október 30-án és tartottak minden eredmény nélkül deczember 29-ig. Az értekezleteken részt vettek az összes érdekelt megyék küldöttei, kik nagyobb számban hivattak meg, mint eleinte tervezték s így Gömör is Rimay mellé október 30-ikára még két követet küldött. A törökök részéről is számosan jelentek meg. A főtárgy a szőnyi béke 5-ik és a zsitvatoroki béke 15-ik pontja volt, de belevonták az 1615-iki bécsi, 1618-iki komáromi s az 1625-iki kőhidgyarmati békét, illetve megállapodásokat is.
89. GRÓF KUFSTEIN KÖVET.[239]
Mind a két fél azt erősítette, hogy e békék és szerződések pontjaihoz ragaszkodik. Ámde itt újra előkerült az, hogy kivált a zsitvatoroki béke török okmánya mást tartalmazott, mint a miénk s a törökök csak a magokét fogadták el hitelesnek. Minthogy mindkét fél megmaradt a maga igaza mellett, már elején világos volt, hogy az értekezletnek eredménye nem lesz. A két hó a veszekedésen, mindkét oldalu panaszokon, a végbeli katonák folytonos kalandozásai miatt való kölcsönös vádaskodásokon kívül főleg abban tölt el, hogy mindkét fél folyton követeket küldözgetett: a török Budára Murtézához, a magyarok Esterházy Miklós nádorhoz.
90. SZÉCSÉNY LÁTKÉPE.[240]
Magát a főkérdést, mely voltaképen egyedül foglalkoztatta őket, Rimay deczember 1-én nagyon jól írta meg Bosnyák Tamás füleki kapitánynak. E szerint a török most is kívánta mindazon falvakat, melyeket valaha (még I. Szulejmán idejétől) Budához, Pesthez, Fejérvárhoz, Pécshez, Egerhez, Hatvanhoz, Szolnokhoz részint háboruban, részint béke alatt hozzáhódított. A magyarok ezzel szemben a zsitvatoroki béke 15-ik pontja szerint jogosan azt vitatták, hogy Fülek, Szécsen, Somoskő, Hollókő, Ajnácskő, Dévény, Kékkő, Gyarmat, Palánk, Nógrád és Vácz visszavételével az egykor hozzájok tartozott és a török által idők folytán meghódoltatott összes falvak szintén felszabadultak. Ezzel szemben a törökök azt vitatták, hogy itt csakis a várhoz szorosan tartozott falvak értendők és adandók vissza. A magyarok erre azt felelték, hogy még egy visszafoglalt bokrot sem adnak oda, inkább meghalnak.[241]
91. BOSNYÁK TAMÁS NÉVALÁIRÁSA.[242]
Ez volt a főkérdés, úgy hogy a nemesség szabadságainak kérdése, meg a parasztok adózásának ügye csak mellékesen szerepelt. Ekkor Rimay egy kis térképet készített, hogy megmutassa, hogy az Ipolyon túl is még mely falukat kívánna megtartani a török oly formán, hogy utóbb majd aztán az ezek közt eső falvakat is lassanként elfoglalhassa a béke daczára. Ezt felküldték a nádorhoz. Másfelől a törökök is elküldték a nagyvezérhez azon faluk jegyzékét, melyeket meg a mi követeink, mint békeellenesen elfoglaltakat, visszaköveteltek. Eközben a törökök folyvást távozással, fegyverfogással fenyegetőztek s a nádor válaszát sem akarták bevárni. November 29-én aztán megérkezett a nádor tagadó válasza, meg a török nagyvezérnek átkozódva tiltakozó levele is. Ekkor deczember 2-án kölcsönös tiltakozással, de semmiben nem engedve, újra követeket küldöttek a nádorhoz és Murtézához, miközben a törökök vádaskodtak II. Ferdinándnál Koháry ellen is, kérvén a tárgyalásra az érdekelt magyarok helyett német biztost. E mellett a törökök főleg azért sem akartak engedni, mert meg voltak győződve, hogy még ha ezután 20-25 vagy még több falut elfoglalnak is, II. Ferdinánd a békét azért még fel nem mondja s ezt a tárgyalásokon egyenesen megmondták.
Megérkezvén deczember 26-ikán mindkét részről a válasz, hogy engedni nem szabad, a törökök kijelentették, hogy a másik két kérdésbe sem fognak bele. Így most is az történt, hogy semmit sem igazítottak és deczember 29-én tiltakozva szétmentek. Maradt a status quo, vagy annál is rosszabb. A rövidebbet mi húztuk. II. Ferdinánd örvendett, hogy papiron legalább béke van.
92. BORNEMISZA JÁNOS NÉVALÁIRÁSA.[243]
Ez volt Rimay utolsó működése ú. n. államügyben. Az 1629-ik év elején már Alsó-Sztregován volt. Újra felvette szokásos foglalkozását, olvasott, írt, vallásos és erkölcsi énekeket készített, levelezett, olykor menyekzőkre, temetésekre járt, tanácsokat, köztök orvosiakat is, osztogatott és főleg igyekezett előkelő ismeretségeit fentartani. Azt olvassuk, hogy ebben az időben a nádor neheztelt rá; de olvassuk azt is, hogy Pálffy István szolgálatába akarta fogadni, a kinek Koháry Péter ajánlotta, evangelikus vallása daczára; mert hát Pálffy vett fel még más nemkatolikusokat is maga mellé. Erről sógora, Ráday András ír neki, de az egyetlen levél adatai, a kiegészítő levelek híjával, homályosak.[244] Annyi bizonyos, hogy maradt egyszerű magán ember, de legalább független, mire oly sokat tartott. Ebben egyébaránt őt a körülmények is segítették, mert egy ideig majdnem I. Rákóczi György szolgálatába állott, de aztán ez is abban maradt.
93. I. RÁKÓCZY GYÖRGY.[245]
Ugyanis valami fontosabb ügyben Bethlen főkapitányához, a későbbi I. Rákóczi Györgyhöz Kassára kívánt menni. Ezt az útját hosszasan készítette elő s e tárgyban Bornemisza János kassai alkapitánynyal is levelezett. Ez két alkalommal is biztatta az útra 1629 márczius – április havában. Ugyane tárgyban írt Rimay Reöthy Orbánnak, Rákóczi kedves emberének is, a ki beajánlta őt urának s ennek volt eredménye, hogy Rákóczi megküldte neki az általa lefordíttatott Gvevara-féle könyvet, melyről alább lesz szó. Erre az útra Koháry Istvántól május 27-én menedéklevelet kapott, de úgy látszik, hogy a nagy esők miatt egyelőre nem indulhatott el, csak júliusban. Ez az útja világosan a háza feldúlatása és előbbi követi szolgálata miatt való kárpótlás érdekében történt.
Volt azonban más oka is. Ugyanis, mint emlitettük, I. Rákóczi György óhajtotta őt udvarába venni, mint politikában jártas és tanult embert, milyenek akkoriban kevés számban voltak. Rimay július elején csakugyan elment Tokajba, de Rákóczi Makowiczon volt (Lengyelország). Így Rimay Kassán nem is járt, csak levélben kérte meg Rákóczit, hogy ügyét ajánlja be a fejedelemnek. Nemsokára Rákóczi hazajött Lengyelországból s tüstént Erdélybe ment a fejedelemhez, hol előhozta Rimay ügyét s augusztus 11-én megírta neki, hogy a fejedelem azt izente, hogy barátja akar maradni s várja látogatását. Ugyanekkor Rákóczi szóval izente Reöthy Orbántól, hogy Rimay látogassa meg őt, midőn Erdélybe megy, Kassán vagy Patakon, mert értekezni kíván vele azon feltételekről, melyek alatt szolgálatába venné. Erre Rimay augusztus 28-án beleegyezőleg felelt s igérte, hogy ha betegség vagy más lehetetlen ok nem gátolja meg, Szt-Mihály napja előtt felkeresi. Van nyoma, hogy ugyanekkor Erdélybe is be akart menni; de úgy látszik, újra betegeskedni kezdett s útja addig maradt, míg Bethlen Gábor 1629. november 15-én meg nem halt. Azzal a tervével azonban, hogy Rákóczit S.-Patakon fölkeresi, nem hagyott fel. Még 1630 július végén is tervezte, hogy lemegy Patakra (Alföldre) és Erdélybe, de aztán útja a kitört zavarok miatt elmaradt. Közben folyton igyekezett a jó viszonyt fentartani Bornemisza Jánossal, Bethlen kassai alkapitányával is; ez azonban Bethlen halála után gyorsan II. Ferdinándhoz pártolt, miről akkoriban gúnyverset írtak. Ekkor aztán az ő szegődtetése I. Rákóczihoz végleg elmaradt.[246]
Jegyzetek
