DÓCZI LAJOS
(1845-1919)

1871

ELSŐ FELVONÁS
MÁSODIK FELVONÁS
HARMADIK FELVONÁS
NEGYEDIK FELVONÁS

SZEMÉLYEK

FERNANDO, Aragónia hercege
SEVER, Navarra királya
BLANDA, neje
ADOLAR, a király bátyja, törvénytelen ágyból
FIDELIO, kincstartó
ANGELA, leánya, a királyné hölgye
SOBRINUS, udvari pap
CARLO, pórfiú
MARITTA, pórleány
AZ ORVOS
NAVARRAI KAPITÁNY
ARAGÓNAI NEMES
UDVARI NÉP

HERCEG
Elég. Ebédre van már érdemünk.
Karóhoz a kopókat, fűbe a
Lándzsákat. Így! - E pázsit asztal, abrosz,
Nyugágy nekünk és illatos csokor,
S köröskörül a tölgyek koronái
Még régibb ősök képeit mutatják,
Mint bármely fejedelmi díszterem.
Mind leülnek, csak Adolar áll a tájba elmerülve.
Hát sűl-e már a szarvas?

NEMES
                                       Már forog.
Még ki se hült, hogy újra nekiizzad.
Reá sem ért eszmélni, amióta
Elérte lándzsád. Amire föleszmél,
Pecsenye lesz.

HERCEG
Adolar felé.
                     De oly sületlen, mint ez!
Mi lelte? Mintha hirtelen tüzön
Pörkölték voln' meg egyik oldalát,
Oly nyers, sületlen és élvezhetetlen.
Legvígabb cimboránk! Ámor, ne kísérts!
Ha honn nem tudnám vagy tíz kedvesét,
Azt kéne róla hinnem, hogy szerelmes.

NEMES
a herceghez.
Mindannyiszor magába és a táj
Szemléletébe vész, ahányszor itt
E végre érünk, honnan szép Navarra
Olajberkeinek hűvös árnya int.

HERCEG
Ez az, hitemre, az! Sever királynak,
Az erény udvarának szent unalma
Megszállja lelkét virgonc Andreonak.
A tömjén elveszi lélegzetét.
Ni! Szól! Vagy hogy sóhajt, vagy - szent Diana! -
Imádkozik.

ADOLAR
magában.
                Oh, Angela, hazám!
Te általad csupán hazám Navarra,
S hazámban is te vagy csak otthonom.
Nem hogy hazámat, de hogy tégedet
Elhagytalak, az tett földönfutóvá.
Száműzés vagy halál! - Gyerekkirály te,
Úgy, mint magam, te nem száműzhetél!

HERCEG
vállon üti.
Don Andreo!

ADOLAR
                    Uram!

HERCEG
                              Kendőt ide!
S két vén mosónét, aki kifacsarja.
Kopómra, sír. Jó cimborám, mi lelt?
Egy éve látlak udvaromnál, ámde
Így sohse láttalak.

ADOLAR
                            Egy éve, úgy van.
Eszembe' van, uram: egy éve ma.

HERCEG
Eszembe' van, uram: egy éve ma.
S ez év alatt nem láttam könnyedet,
Csak nagy nevetve, szótalan se voltál,
Csak hogyha bor vagy csók volt ajkadon.
Kérdeztelek-e, honnan jössz, s ki vagy?
Kutattam-e, miért jössz és mikor mégy?
Mellém fogadtalak, mert víg valál,
S eszednek hittem, hogy lovag s nemes vagy.
Nem volt hazád, s ez udvar otthonod lett,
Sem ágyad s én mellém fogadtalak.
S most így fizetsz?

ADOLAR
                             Uram, nem az vagyok,
Kinek ti véltek.

HERCEG
                        Nem, kardomra, nem.
Különben elébb tudnám, mi bajod,
Mint azt, hogy van.
Adolar szólni akar.
                        Eredj csak sírdogálni.
Az ily gerlének hűs magány való.
Hátat fordít neki.

ADOLAR
Uram, ne sértsen az, hogy nem akartam
Jóságodért fizetni rossz kedéllyel.
E baj múlékony, egy emlékezés
Uszályos fellege szívem határán.
El is beszélem, bár nem érdemes.

HERCEG
Titok?

ADOLAR
          Csak néked nem lesz az ezentúl.
Nevem nem Andreo, hazám Navarra.
Testvére vagyok Severus királynak.

HERCEG
Mit? Adolar? Az én Pedróm fia!
A szerelemfi! A keresztfiam?
Keblemre! Oh, te vagy - éreztelek.
Más nem lehettél, csak nemes fa gallya,
S barátom lényre úgy, mint hősi vérre.
De mért titkolták íly ajánlatot?
Mért lakarád tőlem kivoltodat?

ADOLAR
Tudod, hogy Adolart száműzte öccse.
Nem illett volna a baráti szomszéd,
Sever király fejedelmi rokonához,
Dacúl bevenni azt, kit ő elűz.

HERCEG
De mért űzött el? Ezt nem tudtuk itt meg.
Atyád fiának vallott és öcséd
Nem volt irígye sorsodnak, tudom.
Nem kedvelem szentes bölcsészetét,
De amily ifjú, hallom, oly nemes.

ADOLAR
Már ismered, uram, ez ifjú bölcset
Híre után: rajongó, asszonyi,
Tiltott örömnek szűzi korholója,
S így korholója teljes lényegemnek,
S ellenkező velem, mint tej a borral.
Gyakorta térített - mert kérlelésnél
Magasabbra sohsem gerjedett - de ez
Nem vitt reá gyermekded-agg hitére.
Ekkor esett, hogy Aragónia
Királyleánya mátkapárja lőn.
E változás szigorra fordítá
Az erényhős király szelíd hevültét.
Egy éve ma, hogy házasult öcsém,
Egy éve tegnap, hogy számüzetém.

HERCEG
Haha! Derék kenőcs a szarvak ellen.
No, mondhatom, ha asszony a királyné,
Jól ismeré testvérét a király.

ADOLAR
Nem érte tette, mégis asszonyért.
Tilosba folyt vadászatim között
Utamba jött e tájt egy gyenge őz:
Angela, a kincstartó szép leánya.
Még nem tudom, avarfedett nyomunkba
Ki hozta a királyi csőszt: de úgy volt,
Hogy forró csókban egyesülve lelt
Bennünket a király - s megesküvék,
Szemérmetes, piros haragra gyúlva,
Hogy nőm lesz a megszégyenült leány,
Vagy soha többé vissza nem jövésre,
Halálitélet sújtván nevemet,
Kerülni tartozom egész Navarrát,
Melyet a legszűzibb ifjú királyné
Megjötte templomnak fölszentelend.
Dacos valómat egyként ostromolták
A szép lány könnyei s királyöcsém
Makacs haragja, - s bárha bájoló volt
A lány s száműzve koldus volt nevem:
Tűretlen lelkem úgy ágaskodott,
A póráztól úgy borzongott nyakam,
Hogy Angelát föladtam, föl hazámat,
Száműzetést választék s pompaszép
Börtönt kerülve, hontalan levék.

HERCEG
S leltél hazára a hazád helyett,
S egy Angela helyett száz Angelára.
Jól tetted így. Pusztuljon szent Navarra.
Onnan száműzve leltél csak hazát.

ADOLAR
Csalatkozol, mint én csalatkozám.
E szabadságért drága árt fizettem,
A gyorskötésű alku tönkretett,
Mert Angela adóssa maradék
Hő szerelemmel és egész magammal.
Való volt, mit hazudni véltem akkor:
Szeretem őt. Miatta szép hazám,
S börtön van mindenütt azon kívül.
Szokás szerint s jókedved kedveért,
- Mert jó atyám vidor bajtársa voltál -
Kelletlen űztem itt megúnt gyönyört.
Ár ellen úsztam: vágyam másfelé visz.
S amint elérünk itt a szép határhoz,
Navarra édes képe s illata
Álmokba szenderíti méla lelkem'.
Sohaj a szellő, amely erre jön,
S mely arra megy, sohajomat viszi.
Madár ha jön, hírt várok szép hazámból,
Madár ha megy, szeretnék véle menni:
Kiváltani a fogoly Adolart
Andreoért, kit szabadsága köt.

HERCEG
És azt hiszed -

ADOLAR
a határ felé mutat.
                       Nézd, nézd, uram!

HERCEG
                                                   Mi ez?

ADOLAR
Egy új vadászat és Navarra földjén.
Pedig vasárnap! Ez nem istenes,

HERCEG
Leány!

ADOLAR
Lelkemre, szép vad és sebes.
Hohó! Mienk. Átszökte a határt.

HERCEG
De két poroszló már nyomába! Mit?
Navarrai kopók az én sűrűmben?
A kísérethez.
Eléjök! E határt őrizni kell.
E végvidék már rég pörös közöttünk,
S a tűrt bitorlás csorba a jogon.
A poroszlókat kézreejtitek.
Nemesek és szolgák el.
De itt a lány!

MARITTA
berohan a herceg lábaihoz.
                    Segíts, uram!

HERCEG
                                        Ki vagy?

MARITTA
Nevem Maritta - oh segíts, uram!
Elmondok mindent. Carlo fogva van.
Ragadd ki, kérlek, Carlot a kezükből.
Aztán-hamar! Elhurcolják! Hamar!
Nemes jön.

HERCEG
Miféle Carlo?

NEMES
                     Túl a patakon,
Navarra földjén fogták kedvesét,
Mi oda nem követhetők.

HERCEG
                                        Utána!
Ha ők becsapnak az én földeimre,
Én is beszántatom mezsgyéjüket.
Hamar! Elémbe rögtön azt a Carlot!
Nemes el.
S most szólj, leány, mi terhel bennetek?

MARITTA
Carlo szeret és férjem lenne már,
De mostohám nem engedi, mivel
Ő is szeretné Carlomat magának.
S mert jó barátja a plébánosunk,
Hát minket nem akarnak összeadni,
S így eltökéltük, ide szökni, hogy
Találjunk itt papot, ki összeád.

HERCEG
S ha itt se leltek?

MARITTA
                          Mentünk volna addig,
Amíg találunk.

ADOLAR
                       Ez bölcs gondolat!

HERCEG
Adolarhoz. Ilyen az a húszéves bölcs erény.
Sever öcséd csupa merő szigorból
Áldatlan kerget össze lányt, fiút.

ADOLAR
Itt hozzák kedvesét is.

HERCEG
                                  Szép fiú.

CARLO
Maritta!

MARITTA
karjaiba fut.
            Carlo!

KAPITÁNY
                     Fenség, foglyaim
Oltalmad által, látom, szabadok,
S foglyok vagyunk mi, kik kiküldeténk
Elfogni őket. Én Sever királytól,
Azon esetre, ha határainkon
Nem érjük el a szökevényeket,
E levelet vevém s mély hódolattal
Követlek: olvasd és tégy aszerint
Ez ifjú párral itt, és mivelünk.
Levelet ad neki.
Herceg olvassa, s Adolarnak mutatja.

MARITTA
Uram, ne tedd! Jobbágyaid leszünk.

CARLO
Ne adj ki, kérlek: tarts alattvalókul.

HERCEG
Adolarhoz. Legyen! - Uram, ez üzenet szerint
Kiadjuk ím e két fogolyt.

CARLO, MARITTA
                                       Uram!

HERCEG
a kapitányhoz.
Azonban rólatok nem szól az írás.
Fegyverrel léptetek határainkra.
Ti itt maradtok túszokúl, amíg
Ez ifjú párnak sorsa ottan eldől.
Adolarhoz.
S te mégy velük, mint mondám, önügyedben
És az övékben. Szólunk róla még.
Az indulót!
Kürtszó.
Térjünk várunkba vissza.
A reggebédet, melytől így elestünk.
Ebéden kétszer követeli testünk.
Mind el.

KIRÁLY
az emelvényen.
A lakodalmi emlék víg zaja
A végső áldomással véget ért.
Itt csendben üljük az évfordulót.
Letelepednek.
Elég! A zene álljon el. A kürtök
Nem illenek a suttogó gyönyörhöz,
Mely itt a lombot megremegteti.
Oly szép az est! Ifjan s nem lankadottan,
Mint feltünék; úgy száll alá a nap.
Mert ő király s futása is királyi.
Tud égre törni küszködés ne'kül,
S leszállni nyugton, ifjodó bíborban.
Királyi nőm, lásd, ily fejdelmi csillag
Uralkodik felhőtlen életünkön,
Egyenlően mindig, s attól, mi múlik,
Mindig legtávolabb lebegve el.
E boldogság tetőpontot nem ismer,
Se hanyatlást. Így folyt le édesen,
Királyi nőm, frigyünknek első éve.
Így látlak, mint menyegzőnk alkonyán,
S úgy érezem, mint itt, egy éve ma,
Most is először mondalak enyémnek.
Mert az erénynek szép jutalma ez,
Hogy amit ád, nem lobbanó gyönyör,
Mely vad tűzével önmagát emészti;
De mint a nap, mindig zeníten áll,
És egyaránt mosolyg rá múlt s jövő
Felhőtlen hajnala és alkonya.
Oh légy köszöntve, szép csillagzatom,
Erényem, örömem, legszebb királyném!
Te hitvesem, mióta láttalak,
S amíg csak látlak, ifjú, szép szerelmem.
Megcsókolja.

KIRÁLYNÉ
Sokáig éljen szeretett királyom!

MIND
Éljen Sever! Éljen a bölcs király!

SOBRINUS
fölállva.
És follyon el, ez év hasonlatára,
Nap sebtivel az évek hosszú árja,
S legyen, mely ennyi tiszta üdvöt ad.
Egy hosszú év minden szép pillanat.

KIRÁLY
Nem jól beszélsz, széprímű verselő.
Halak vagyunk, elemünk az idő.
Nap év legyen és óra pillanat?
Vízünket így zavarnod nem szabad.
Ki az, kinek a perc is év? Vigyázz:
Kit kóros vágy űz, testi, lelki láz.
Rossz vágynak, búnak (hisz a kettő egy)
A könnyű perc is ólomlábon megy.
S ki az, kinek az évsor is rövid?
Az, kit a mohó élvezet hevít.
Sovár ínye a szép perchez tapad,
Mert bánást hoz a másik pillanat.
Nem így a boldog, szent nyugalmú szív;
Nem kerget évet és percet se hív,
Mondván az évnek: Tűnj, mert hosszú vagy,
S mondván a percnek: Szép vagy, oh maradj!
S ha az idő véges határin áll,
Nem jő korán, se későn a halál.

SOBRINUS
Oh bölcs király, illik lenézned így
A változó szerencse nagy hatalmát.
Im mennyit halmozott rád, hogy legyőzzön:
Szépséget, ifjúságot, koronát!
Mégis hűbéresévé nem tehet,
Mert túltész rajta gazdag bölcseséggel.

KIRÁLY
Nem úgy, hízelkedő! Én a szerencsét
Hálátlanúl megsértni nem fogom.
Mit bölcseségnek mondasz, az tied.
Nevezd erénynek, szív sugallatának,
És pirulás nélkül elvállalom.
De az, hogy van jogom rá, nem szerencse?
Rossz udvaron király jó nem lehet,
Nekem a sors oly szép ágyat vetett,
Hol csak lehelni kell, hogy mint virágból
Minden, mi jó, belőlem illatozzék!
Hol van királyné, ilyen szűzi szende?
Hol lelki őr, résen, mint Sobrinus?
Hol őrzi úgy a becsület maga
A kincset, mint itt Fidelio?
Hol kérkedik király ily nemesekkel,
Kik a mámort csak hírből ismerik?
S keresve is talál-e valaki
Népet, mely úgy hajt a szelíd parancsra,
Mely a királyi példából beszél?
Mióta, szívünk fájdalmát legyőzve,
Száműztük lázadt vérünk, Adolart,
Nem volt eset, hogy udvarunk körül
A pórnép is megszegte volna a
Szeplőtlen erkölcs főszabályait.
S ha Gábor angyal szállna le közénk,
Nem lelne szálkát itt a víg szemekben,
Sem a szíveknek alján porszemet.
Mi itt uralg, nem szívnyomó lemondás,
Mely keserű fenéken vágyakat szít:
Navarra a megengedett öröm
Országa lett, s a hír nem bölcs királyt,
Hanem erényes udvart emleget.

FIDELIO
Mégis, ha engeded, megháborítom
Ez örömet, eszedbe egy kivételt
Idézvén, melyről megfeledkezél.
Az ifjú párt, mely tegnap szökni indult
Áldatlan frigyre Catalóniába,
Kívánatodra kiadá a herceg,
S elküldte vélük egyik nemesét,
Ki sürgetőn ma kér kihallgatást.

SOBRINUS
Illő leszen épp most fogadni őt.
A botlás illő büntetése méltán
Fejezze be az erény ünnepét.

KIRÁLY
Hozzák elénk.
Szolga el.

KIRÁLYNÉ
                      Uram, a mai ünnep
Félig enyém: legyen tehát szavam
A bevégzéshez is.

KIRÁLY
                           Szólj, ünnepeltem!

KIRÁLYNÉ
Ne légy kemény birájuk. Ünnepünkhöz,
S ne botlásukhoz mérd bánásodat.
A kedvemért! Mondjuk, ifjak nagyon.

SOBRINUS
Királyné, ifjan nyesd a csemetét.

KIRÁLYNÉ
Hajlítni kell.

SOBRINUS
                   Rúgós az, visszaugrik
Nagyobb erővel.

KIRÁLYNÉ
                         Mégis, jó uram,
Ne légy oly zord bíró, mint Sobrinus.

KIRÁLY
Mitől se tarts! minden javukra váljék.

SZOLGA
jön.
Don Andreo, a herceg követe.

ADOLAR
jön álszakállal, félszemén kötést visel.
Üdv a királynak Catalónia
Herceg urától.

KIRÁLY
                      Üdv neked viszont,
S uradnak is. Miként van rokonunk?

ADOLAR
Mint víg szüretkor a jókedvű gazda.
Vadászni jár az aggkor havasán
Neki az élet és az esztendő
Minden szaka megadja örömének
Teljes adóját; szóval él s örül.

ANGELA
a királynéhoz.
Mi szépen szól e rút madár!

KIRÁLYNÉ
                                           Nemes
Tartása győztes ferde alkatán.

ANGELA
S kettő helyett villámlik fél szeme.

KIRÁLY
Így hát a herceg nem hagyá szokásit.
Vagy azok őt nem, - ámde hagyjuk ezt.
Te hírt hozál -

ADOLAR
                       Inkább viszek, uram.
A kedvedért, habár csak kedve ellen,
Kiadta hercegem a két szerelmest.
Sorsuk nagyon megnyerte a szivét
És tisztemül hagyá -

KIRÁLY
                                Elég, uram.
Úgy látszik, én félemetes vagyok,
S mert ritkán büntetek, karomba kapnak,
Mihelyt fölemelem. Itt jönnek éppen.
Foglalj helyet. Hogy hívnak?

ADOLAR
                                             Andreónak.

KIRÁLY
Légy hallgatóm tehát, Don Andreo,
S szólj azután és aszerint, mit hallasz.

ADOLAR
Épp ezt kívántam kérni kegy gyanánt.
Bókol a hölgyeknek s leül. Félre.
Ah kamatoz bájának az idő:
Szebb, mint vala. Ha gyásza engem illet,
A fekete lesz ünneplő színem.
Maritta és Carlo jönnek.

KIRÁLY
Lelkemre, szép lány.

KIRÁLYNÉ
Angelának.
                                Mily csinos fiú.
Ugyancsak egymásnak termett e kettő.

ADOLAR
súgva Carlonak.
Ne félj; remélem, megtanultad úgy?

KIRÁLY
Marittának.
Hogy hívnak téged?

MARITTA
Adolar intésére a királyné elé borúl.
                              Védj meg, asszonyom!
Ne engedd azt, hogy itt csúffá legyek.
Hidd, nem vagyok rossz lány! De ennyi ember
Színe előtt beszélni nem tudok.

KIRÁLYNÉ
Engedd, uram, hogy én vallassam őt.
Kelj föl! Neved?

MARITTA
                         Maritta.

KIRÁLYNÉ
                                     Nos, Maritta,
Nem jól tevéd, amit tevél.

MARITTA
                                        Ha Carlo
Király és én királyleány vagyok,
Nem állok itten szégyenszemre így.

KIRÁLY
Ej, ej, leányom, azt hiszed, elég
Merészen szólnod, hogy bölcsen beszélj,
S azt tenned, mit kívánsz, hogy helyesen tégy?
De téged most nem bántalak. Előbb
Feleljen ez, rajtad oly erőt nyert,
Hogy tégy olyant, miről számot nem adhatsz.
Beszélj, fiú, mivel mented magad?

CARLO
Felséges úr, én nem magam szerint
Cselekvém azt, miért kérdőre vonsz.
Nő csábított s vad ember kényszerített.

KIRÁLY
Micsoda nő és milyen ember az?
Még ifjú vagy s hiszem, hogy másnak engedsz.
Ha van, ki csábított, állítsd elénk.
Kezünket érzi majd, ki kényszerített.

CARLO
Uram királyom, ők az udvarokba
Nem járnak el, s ha tenmagad nem indulsz
Keresni, meg se látod színüket.

KIRÁLY
Tréfával vélsz kijátszani, fiú?
Nem létező tanúkat hívsz segédül?
Nevezd neven, kikről regéd beszél.

CARLO
A férfiút így hívják: Kényszerűség.
Vad ember az, kit sohsem ismerél,
Pedig körüljár százezer alakban,
Hol üres tál van és kongó gyomor,
Hol szomjúság Xeressel* álmodik,
Hol aranymázos rács mögül narancs
Nevet az epedés szeme közé:
A kényszerűség mindig ott terem,
A rács vasát, mint vesszőt, szétfeszíti,
A koldúsbotba gyilkos ólmot önt,
S alázatos tenyérből gyúr vad öklöt,
Mely fenyeget, hol kérni is merény.
Megszállja gyakran a lelketlen tárgyat
S lázasztja azt, miben nincs akarat.
Sivít korbácsként a habok közé,
Hogy égre csap, mi máskor mélyre tört.
Mint tűz buvik a hegyek ős belébe
S okádni készti századoknak étkét.
De egytől fél ez óriás: kerüli
A tele tálak szálló fűszerét,
S az aranyos jogart királyi trónon.
Nincs ereje, hol nincs szükölködés,
S mert mondják róla, hogy a törvényt bontja,
Oly helyre nem jár, hol törvény terem.
Azért nemigen néz fejedelmi házhoz,
Azért nem láttad színről színre te,
Mert nincs szükséged törvényt bontani,
Ha minden szód, alig kimondva, törvény.

KIRÁLY
Fiú, beszéded eszesebb magadnál,
Majd szóba azzal állok, aki rá-
Tanított. Most tovább. Ki hát a nő?

CARLO
A nőt, felség, úgy hívják: Alkalom.
Édes szavú, hízelgő suttogású,
Mint villám gyors, mint holdfény bájoló.
Pajkos gyerekkint hát mögött követ.
S gyakorta már naphosszat járt utánad,
S te, aki mindig vélsz utána járni,
Véletlen fordulásra veszed észre,
Amint szöktében még fügét mutat.
De olykor érint és reád mosolyg,
S ilyenkor látni megnyíl két szemed.
Bűvzárnak kulcsát látod ilykoron,
Vén zsugorik elásott kincse helyét.
Rideg nagyúr borkedvű mosolyát,
Kőszívű lányt ki véled álmodik.
S az Alkalomnak ilykor rabja vagy,
S mosolygva nyújtott legkisebbik ujja
Erősben hajt, mint a Szükség kara.
De te, király, e lányt nem ismered.
Sok tiszted, őröd hozzád nem bocsátja,
Mert bár tündéri szép, de vad s parasztos,
Uszálya nincsen, hogy padlót söpörjön:
Térdig feltűrve van kacér ruhája,
Napfény erjeszti melle bimbait,
Az is, mi födné, a könnyű lepel
Szerelmesen megfekszi tagjait,
És nedvesen tapad az ér vizétől,
Hot tisztes férjek veszedelmeül
Mint szép Zsuzsánna fürdeni szeret.
Így láttam őt kiszökni egy bokorból,
Kezén vezetve a síró Marittát,
S míg ő elől mosolygva csábított,
Hátul viharként kergetett a Másik.
Szükség űzött, csábított Alkalom:
Te engem - én meg őket vádolom.

KIRÁLY
Don Andreo! Elmondta, mint kivántad?

ADOLAR
Úgy mondta, mint igaznak tartom én.

KIRÁLY
Ám légyen úgy s én aszerint ítélek.
Tekintsd, Don Andreo, ez ifjú párt.
Nem szánod-e, hogy ily fényes szemekben
A hályog rakja fészkét? Vágyuk az,
Kitől tanácsot kérnek - s gyóntatójuk,
Kitől a bűnbocsánatot nyerik,
Ismét a vágy. Hogy is teremjen ott
A boldogság, hol bölcseség ekéje
Nem járta át a túl kövér talajt?
Halljátok hát ítéletem: A kettő,
Kire botor-merészen vallotok,
Ő mondja, hogy kerüli udvarunkat.
Ám jó, ti is hát ide menekültök
A csábító s a kénytető elől,
S szerezni fogtok itt elég erőt
A csábításnak mindig ellenállni.
Egy évig itten éltek udvarunkon,
De nőtlenül te és te hajadonnak,
Mert úgy tekintlek újra titeket.
S ne merjen egy se közelíteni
A másikhoz, mert azt fogadom,
Ha ölelésen, csókon rajta kapnak,
Az egyiket örökre számkivetjük,
A másikat meg őrizet alatt
Itt fogjuk, úgy, hogy észak s dél előbb
Találkozik, mint Carlo és Maritta.
De ha lemúlt egy év és téged ő,
Sem őt te még csak egy lélegzeteddel
Sem illetéd, majd szent áldással akkor
Az egyház összekapcsol bennetek,
S anyádnak ebbe szava ne legyen.

KIRÁLYNÉ
Kegyes uram! Köszönd meg ezt, leányom.

MARITTA
Oh, asszonyom, nincs ebbe köszönet.

KIRÁLY
Don Andreo mit mond ítéletünkhöz?
Kiadja-e a herceg tiszteinket?
E párnak, látod, van oltalma már:

ADOLAR
fölkel és írást nyújt a királynak.
Királyi fölség, vedd ezt! Hercegem
Mint menlevélt adá ez ifjú párnak,
Hahogy kegyetlen volna büntetésed.

KIRÁLY
Kegyetlen? Ej, te kegyesen ítélsz meg.
Olvassa.
"Király öcsém! A szerencse bölcs prédiká-
tor, ki tele hassal dicséri a bőjtöt. A sas ne
tanítsa röpülni a halakat, de neki jó, ha úszni
tanul. Gyere hozzám és tanuld meg, hogy az
öreg bolondság többet ér az ifjú bölcseségnél.
    Üdvözöl a te szerető bátyád
                                           Fernando,
                                           Catalónia hercege."
Hogy értsem ezt? Don Andreo, urad
Jól őrzi bölcsesége kincseit.
Úgy látszik, e furfangos láda kulcsa
Nálad van. Nyisd ki, mert különben azt
Hiszem, azért van zárva, mert üres.

ADOLAR
Király uram királyi rokonának
Küldé e kincset - mert valóban az.
Engedd tehát, csupán neked kitárnom.

KIRÁLY
Titok? Jó hát; urak mulassatok,
Míg a király az iskolába jár.
Leszáll és félremegy Adolarral.
Hamar hát. Tréfa ez, avagy kötődés?

ADOLAR
Csak fogadás, uram, ha állsz elébe.

KIRÁLY
Miben s mire?

ADOLAR
                      Hogy olyanért itélsz
Ez ifjú pár fölött, miért magad
S Navarra egész udvara csak úgy
Kerülne a bíró elé, miként ők,
Ha Szükség űzné vagy az Alkalom.

KIRÁLY
S hiszed, nem állanók meg a sarat?

ADOLAR
Ki szőnyegen jár, sárban nem marad.
A herceg erre fogadást ajánl,
S a nyertesé az öt határfalu,
Melyért oly rég folyik a pörös alku.
Fogadj vele, hogy udvarod erénye
Csak addig ér, amig ez ifjaké:
A kényszerűség- vagy alkalomig.

KIRÁLY
S hogy tudjuk ezt ki?

ADOLAR
                                Hagyd el udvarod.

KIRÁLY
Elhagyjam?

ADOLAR
                  Alkalom kell udvarodnak.
Hogy ezt megadd magadnak és nekik,
Távozz azonnal. Hercegem atyád
Dicső fiát jó szívvel várja el.
Mondd, egy hónapra mégy. De engem itt hagysz,
S titokban egy hét múlva visszajössz
S velem lesed meg, mily világ lesz itt.

KIRÁLY
Elébe állok. - Jó, jó, herceg úr!
Az ifjú bölcset gúnyolod? - Legyen.
S a nyertesé az öt határfalu?
Jó ráadás lesz könnyű diadalra.

ADOLAR
Ne vedd haragra - !

KIRÁLY
                              Oh, sehogy. Legyen hát
Királyném és urak ti, meg ne lepjen
Az újság: én ma útnak indulok.

MIND
Mi ez?

KIRÁLYNÉ
         Ma még?

KIRÁLY
                      Megmondja a sietség,
Mellyel teszem, mily fontos a dolog.

KIRÁLYNÉ
Uram, hallom s nem értem. Hogy lehetsz
Te ott, míg én itt? - Oh e másod év
Rosszul köszönt be. Meddig várjalak?

KIRÁLY
Egy hónapig. Rövid lesz az idő,
Vendégtekül marad Don Andreo.
Mulattató szava, nemes valója
Üres időnek dús tartalmat ád.
A kormányt addig jobb felünk viszi.
Nem féltem a tehertől gyenge vállát,
Mert itt mindenki önmagán uralg.
Aztán figyeljetek ez ifjú párra,
Hogy meg ne tépje a türelmi féket.
Királynénk őrködése, Sobrinus
Bölcs oktatása légyen járszalagjuk. -
A lovamat! - Urak, egy szóra még.

KIRÁLYNÉ
Marittának.
Kövess, leányom!

ADOLAR
                            Midőn a nap leszáll,
Az esti csillag nem merülhet el.

ANGELA
fölkel.
Ha az vagyok, engedj fölkelnem.

ADOLAR
                                                   Az vagy.
Ne tiltsd tehát, hogy szóm hozzád repüljön,
Bár rám se hallgatsz.
Karját nyújtja.
                                Mért néz'sz így reám?

ANGÉLA
Csatába' veszítéd el bal szemed?

ADOLAR
Nem, szálka van benn.

ANGELA
                                  S nem lehet kihúzni?

ADOLAR
Nem azt, mert drágább, mint szemem világa. -
Oh Angela!

ANGELA
ijedten.
                 Honnan tudod nevem?

ADOLAR
Valakit ismerék, ki téged ismert.
A neve -

ANGELA
fölismeri.
             Adolar!

ADOLAR
karjait kitárva.
                        Szeretlek, Angela!
Ölelkeznek.

CARLO
Jaj, Marittám, mikor ölellek így?
Csak jó a nagy úr dolga e világon.
Nekik szabad! De itt jön! Pszt, Maritta!
Maritta jön.

MARITTA
Carlonak odanyújtva kezét, fojtott hangon.
A királyné küld -

CARLO
                            Oh, Marittám, édes
Maritta! Meg se is csókoljalak
Egy álló évig!

MARITTA
odanyújtja arcát s mint fenn.
                     Donna, - a királyné...

CARLO
csókolgatja.
Egy esztendőt mindjárt lecsókolok! -

MARITTA
valamivel hangosabban.
A királyné küld Donna Angeláért.

ANGELA
meglepetten.
Megyek! (Ha látták!)

ADOLAR
                                 Jó barátaink!
Ők hoztak engem! Nos, hát mégis együtt?
És ily henyén? Te, Carlo, bőjtre indulsz!
Láss hozzá, míg a csók tálalva van.

CARLO
Oh, világért sem!

MARITTA
                          Oh, azt nem szabad!

ADOLAR
Láss hozzá, mondom, hisz a fél szemem vak,
A másikat meg másfelé tűzöm.
Indul Angelával.

CARLO
Isten veled, csók!
Megöleli Marittát.

MARITTA
                          Jönnek!

CARLO
                                     El! Hamar!
Kézfogva el.
A király jön és látja az ölelkezést.

KIRÁLY
Ej, hát így őrzik az én nyájamat?
Sobrinus és Fidelio jönnek.
Uram, ugyan jól őrzöd, mondhatom,
A rádbízottakat.
Adolar jön.
                        Itt leltem őket -

SOBRINUS
Együtt, uram?!

KIRÁLY
Adolarra nézve.
                       Nem - nem; csak tévedés volt.
(Hogy már hazugságon kell kezdenem!)
Uram,
Adolarnak.
         egyszerre mondok üdvözlégyet
S istenhozzádot. Jó 'tszakát, urak!

MIND
Boldog viszontlátásra!

KIRÁLY
                                  Ég velünk!
Megy.

KIRÁLYNÉ
Mondj még mesét, Don Andreo. Regéid
Nyolc napja, hogy felejtetik velünk
A hirtelen beállott árvaságot.
Navarra nem szül ilyent s ily sokat.
Tán mór fogságból hoztad e regéket?

ADOLAR
Felséged ügyesebb beszéltető,
Mint én beszélő; ennek róvja föl,
Hogy bő szavam így medréből kiárad.
A mór fogságba itt estem csupán.
Felséged sütvén rám e tűzszemet,
Melynek figyelme még a kőbül is
Regét fakasztna.

ANGELA
félre.
Oh, a régi kényúr
Minden szívhez tart hódító jogot.
Sóhajt.

KIRÁLYNÉ
Rosszúl van Angelánk? Kérlek, leányom,
Ha séta helyrehozna, vagy a tóra
Mennél ladikba - tedd meg! Vidd magaddal
Az ifjú Carlot - majd dalol s evez.
Mi meg hallgatjuk vendégünk meséit.

ANGELA
hirtelen fölkel.
Felség, szavát parancsképp teljesítem!
Adolarnak.
Oh, csak mesélj! Tudom úgyis a végét.
Carloval el.

ADOLAR
félre.
Múlt bűnök átka! Félt, aki szeret.

KIRÁLYNÉ
Beszélj tehát, jó Andreo.

ADOLAR
                                      Királyné,
Egyet tudok, amit, bár nem mese -

SOBRINUS
Jobb is, uram - mert jobb hitem szerint,
(Bár kedvtelést zavarni nem szeretnék),
Nem a keresztény lelkeknek való e
Pogány regéknek mérges mákonya.
S ha elfogad tőlem Don Andreo -

KIRÁLYNÉ
Csak helyeselhetem buzgalmadat.
A kis Maritta jó hasznát veendi.
Kérlek, tisztelt és tisztelendő úr,
Vedd pórázodra e tévedt juhot,
És részesítsd oly fenkölt oktatásban,
Milyen beszédes ajkadtól telik.
Rábízzuk gondjaidra ifjú lelkét,
S utánad küldjük később Carlot is.

MARITTA
(De jó, ha így Carloval összejönnénk!
Föl kell csúfolnom ezt a csúf papot.)
Gyerünk, főtisztelendő, rég kívánom
Kezedre bízni lelki üdvömet.

SOBRINUS
Megyünk tehát, míg fölséged hivat.
Maritta és Sobrinus el.

KIRÁLYNÉ
Folytasd tehát, uram; tudsz egy mesét,
Mely mégsem az - nem így volt-e a kezdet?

ADOLAR
Így, asszonyom.

KIRÁLYNÉ
                         Csodás.

ADOLAR
                                     De még csodásb az,
Hogy bár való igaz, mesének látszik
S a legcsodásabb, hogy én nem mondhatom
Csak kezdetét, mivel még vége nincs,
S nem is leend talán soha; ha csak
Talán felséged nem szakasztja végét.

KIRÁLYNÉ
Mit, én? Hogyan?

ADOLAR
                           Regémnek hőse van csak,
Hősnője nincs még - nincs találva még.
A legszebb nő lesz az; az, akit annak
Három világban majd a hős ítél.

KIRÁLYNÉ
Kérlek, regét s ne bókot, amilyent
Sobrinus is tud százat.

ADOLAR
                                   Halld regémet,
Való regémet és belátva végét,
Beláthatod, hogy ami végén csattan,
Nem bók ugyan, de csók lehet.

KIRÁLYNÉ
                                                Ej, ej.
Beh csattanós! Hamar, - a kezdetén
S ne végén kezdjük el.

ADOLAR
                                  Volt egy zsidó -

KIRÁLYNÉ
Píh!

ADOLAR
      Rút és megvetett.

KIRÁLYNÉ
                                Jaj!

ADOLAR
                                    Rőt hajú, -
Kancsal szemű -

KIRÁLYNÉ
                          Jaj, jaj!

ADOLAR
                                   Az ördög anyja
Se vette volna férfiszámba.

KIRÁLYNÉ
                                          Oh!

ADOLAR
És belsejében érzé nagy keservvel,
Hogy ő szerelmet szerelemadásért
E földön nem vehet.

KIRÁLYNÉ
                               Nem ám, szegény.

ADOLAR
Ez gyötrelemmel tölté el szívét
Előbb magát gyűlölte s szörnyalakját;
Tépé haját, arcát marcangolá;
De ám a sebek ismét behegedtek
S gyötrelmök megfeneklett a szívében.

KIRÁLYNÉ
Szegény! S még ifjú volt?

ADOLAR
                                       Még akkor az.
Most már nem az.

KIRÁLYNÉ
                            Hát él?

ADOLAR
                                     Javában él.

KIRÁLYNÉ
Vajon hol él? Kérlek - tovább!

ADOLAR
                                               De végre
Hiába zúzván minden tükröt össze,
Hiába kavarván föl minden ért,
Hiába törvén szét a kést, a tálat,
Hiába kerülvén a szemeket.
Mely rút arcát visszatükrözék,
S hiába átkozván a végzetet,
Mely ily szereleműző arculathoz
Ily szeretetsóvár szívet adott:
A rútság adta gyűlölet a szépség,
A nőnem ellen fordult - s esküvék,
Hogy bármi áron, bármilyen erővel,
Egy élet árán, szív s ész erején,
Egy nőt magához kényszerít. S e nő -

KIRÁLYNÉ
Iszony!

ADOLAR
           A nők legszebbike legyen.

KIRÁLYNÉ
Oh, balgaság!

ADOLAR
                     Nagy balgaság erősebb
Nagy bölcseségnél. Őt e balgaság
Oly útnak indítá, milyenre hódító,
Sem bűvös karddal vakmerő lovag
Hírért vagy hölgyért nem merészkedett.
El volt tökélve, kinccsel s vakmeréssel
Megszerzeni a legszebb drágakőt,
A legnagyobbat, legszeplőtlenebbet.
Melyet a századoknak méhe érlelt.
Jeruzsálembe ment először is.
Áronnak mellvértét, a bűvhatalmút,
Ott őrzi most a szultán kincsese.
E pajzs szívében, ott, hol Jehova
Kimondhatatlan neve írva áll,
Gyémánt sugárzott, mellyel Salamont
Megtisztelé a sábai királyné,
S mely akkora, mint szemed csillaga.
E gyémántot kalmárunk megszerezte -

KIRÁLYNÉ
Hogyan? - De - hisz mese.

ADOLAR
                                         Nem az!
Azt állította a szultán előtt,
Hogy amely ott van, a gyémánt hamis,
S az igazit ő bírja ős jogon.
Kiküldé a nagyúr ötvösseit,
Nagy alkimista főtudósait,
Próbálni együtt azt a két követ

KIRÁLYNÉ
S azok se tudták, melyik az üveg?

ADOLAR
Kalmárunk aranyat rakott
Az alkimisták asztalára, annyi
Ezüstöt hordott föl az ötvösöknek,
S oly aranyos tudást a nagy tudóknak,
Hogy az üveg gyémánttá lett legott,
S kereskedőnk a nagy gyémánt fejébe
Többet kapott a szultántól aranyban,
Mint amennyiért megvette tisztjeit.
Azok pedig mind megdicsértetének.

KIRÁLYNÉ
S a gyémánt most is a zsidó sajátja?

ADOLAR
Nem az, de másik: még szebb és nagyobb.

KIRÁLYNÉ
Mesés! mesés!

ADOLAR
                      Hirét vevé a kalmár,
Midőn kövével egykor kérkedett,
Hogy Núbiának sejkje bír nagyobbal,
S meg sem pihent, míg azt meg nem szerezte

KIRÁLYNÉ
S ezt bírja még!

ADOLAR
                        Nem. Ezt is elcserélte.
A híre járt, hogy Perzsia sakja el-
Jegyezte Kína császári leányát,
S galambtojásnyi gyémántot kapott
Hozomány fejébe, milynek fénye olyan,
Hogy mint a félhold fényesíti be,
Ott függvén éjjelente, sátorát.
A kalmár, núbiai szép követ
Üvegréteggel akkorára nyújtván
Föltűzte így az alvó Sak fölé,
S elaltatott őrök közül kihozta
Az igazit, amíg emennek ikre
Gyöngébb sugárral fényesíti be
A perzsa Sak királyi álmait.

KIRÁLYNÉ
Mily vakmerés! S e kincset bírja még?

ADOLAR
A legszebb nőt még várja a zsidó.
Én nemrég láttam őt Catalóniában.

KIRÁLYNÉ
Te láttad? Mondd, milyen?

ADOLAR
                                          Melyik? A gyémánt
Vagy a zsidó?

KIRÁLYNÉ
                     A gyémánt is, meg ő is.
Mindegyik ritka s nézni érdemes.
Sokért nem adnám...

ADOLAR
                                 Mit?

KIRÁLYNÉ
                                        Én attól félek,
Hogy ez a rémes ember erre jön.

ADOLAR
Úgy lesz, ha úgy cselekszik, mint beszélte.
Navarra híre vonzza őt...

KIRÁLYNÉ
                                       Valóban?

ADOLAR
S ezért mondám (bár félig tréfakedvben).
Hogy még magad találod végit adni
E különös regének, hogyha nem
Királyné volnál és nem ily királyné.

KIRÁLYNÉ
Hiszed? - A legszebb - Oh! - Így érted ezt?

ADOLAR
Nem hinnéd, szenvedélye mily merész,
S mily szörnyen bízik kincse erejében.
"Éltem felét", így szól, "költöttem el,
Hogy ezt keressem: most másik felét
A nőt keresve töltöm, aki oly
Egyetlen szép az asszonyok között,
Mint a kövek között e tiszta gyémánt.
Szép asszonyt, úgy mond, láttam eleget,
Grófnők, szultánnők, hercegnők, királynők,
Kérőkre büszkén rá sem hallgatók,
Nem hívtak ám, mint tán hiszed, cselédet,
Nem uszítottak rám dühös komondort,
Ha csókjukért kínáltam kincsemet;
De szóba álltak, e kancsal szemembe
Belopva mosolyuk mézes nyilát,
S kábulva fényén e galambtojásnak
Titkos találkozóra hívtak el.
De én mindannyiszor megijedék
A végső árt fizetni, mielőtt
A végső árt, a legszebb asszony csókját
Enyémnek tudhatnám; mert szépre szebb jön,
De még a legszebb nem került elémbe,
S én arra vágyom és nem nyughatom,
Míg azt nem láthatom, azt az egyetlent,
Kinek látása a kétséget is
Lefegyverezze; akinek szeme
Minden más szemre nézve megvakít;
Kit látva, érzem, hogy mást nézni, vesztés;
Kiben a báj mind oly tökélyre gyül,
Hogy aki szebb akarna lenni nála,
Mert más, mint ő, - tökélyes nem lehet."
"Mutass ily asszonyt" - mond s kancsal szeme
Mint két keresztbe fekvő üszök égett -
"Mutass ily asszonyt, s én hajába tűzöm
E csillagot - és lenne pórleány,
Irígye lesz a fejedelmi nő;
S hahogy királynő, koronázva ezzel
A császár nagy fegyverjátékain
Porondba dönti a császár leányát;
Csak érte vívja minden hős a bajt,
Királynők oly homályba esnek tőle,
Miként ha udvarhölgye volna mind,
S hírét regéli az egész világ.
Mutass ily nőt, s egyetlen csókjáért,
Mellyel leoldja rútságom pecsétjét,
Övé a gyémánt és én - meghalok."

KIRÁLYNÉ
Csodás egy ember! - Kérlek, mondd tovább.

ADOLAR
Nincs tovább, királyné.

KIRÁLYNÉ
                                    Vége! - Meghal!
Azt mondja: meghal? - Oh, szegény! - Tovább!

ADOLAR
Mondám, a vége nincs meg. Ámha lenne,
Nem-e beismered, hogy csattanós?

KIRÁLYNÉ
A legszebb asszony! Bősz s szép gondolat!
O legrútabb, s legszebb a nő. - Csodás!
Vajon talál-e oly szépet, ki csókra -
De hisz oly szép nem létezik! - Mesédnek
Nem is lesz vége.

ADOLAR
                           Én is azt hiszem.

KIRÁLYNÉ
hirtelen.
Hát mért? Hiszed, hogy nincs oly bájos asszony?

ADOLAR
Tudom, hogy van; s azért lesz végtelen
A kalmár bujdosása.

KIRÁLYNÉ
                                És ki az?

ADOLAR
Ha azt meglátja, akit gondolok,
Beismeri, hogy a gyémánt kicsiny.

KIRÁLYNÉ
Egy csók! Mi az oly forró szívkohónak?
Egy csók! Az eltünik, mint sercegő
Vízcsepp ízzó vason. - De lelkét
Lekötni és szeretni őt magáért, -
Ezzel le volna verve a zsidó!...
Bocsáss meg. A regéd oly furcsa volt,
Egészen megzavart. - Itt láttam őt,
Égő szemekkel, nyughatatlan vággyal
Kitárva karját. - Erre tart? - Oh jaj,
Mily rút lehet, hogy ily erős eszét
Rútsága ilyképp megzavarhatá!

ADOLAR
magában.
Oly rút, mily szép te - s gyermekagyadat
Rútsága mégis ím, hogy megzavarta!
Egy szolga jön.

KIRÁLYNÉ
fölrezzenve.
Mi baj? Ki az?

SZOLGA
                       Felség, csupán emitt
Don Andreohoz van megbizatásom.
Uram, egy idegen, ki téged ismer,
A kapunál vár.

KIRÁLYNÉ
élénken.
                      Idegen? Milyen?
Mit akar itten?

SZOLGA
                      Be akart lopózni,
De fölkelté a kapuőr gyanúját,
Mert álarcot viselt -

KIRÁLYNÉ
                               Álarcot - és
Világos nappal? - Ó!

SZOLGA
                                Kérdéseinkre
Csak rád hivatkozik: mondjuk Don Andreonak,
Az ismeretlen Catalóniából.

ADOLAR
Ez ő!

KIRÁLYNÉ
hevesen.
       Ki?

ADOLAR
zavarban.
Nem lehet egyéb, hiszen, mint -
- Az ismereten Catalóniából.
Magában.
Ó, a király.

KIRÁLYNÉ
magában. Hah, Catalóniából!
Iszonytató!

ADOLAR
                 Fölség, megengeded, -

KIRÁLYNÉ
Nem engedem!

ADOLAR
                       Csak látni akarom -

KIRÁLYNÉ
meggondolva magát.
Bocsáss meg, jó uram - eltévedék.
Vendég lévén, egyuttal gazda is vagy,
Fogadd vendégedet. Isten veled!
Adolar és Szolga el.
Mi bánt? Miért nem űzetem ki innen?
Mért vágyom látni... Oh, Madonna, óvj!
De milyen csáb lakozhatik a rútban.
S a vakmerésben milyen vonzalom?
Királyi trónra veti rab szemét!
"S hahogy királyné", (mint tapad e szó!)
"A császár nagy fegyverjátékain,
Homályba ejti a királyi nőket.
Csak érte víja minden hős a bajt
S hírét regéli az egész világ."
Én sohse láttam még ily harci versenyt.
Mily küzdelem, hol a lovag lovaggal,
Szépség a szépséggel birokra kél,
Szépség s vitézség egymásért hevűl,
Egymást dicsőjti, és dicső jutalmat
Egymásnak oszt. - Oh, mily kicsiny ez udvar!
S nekem e kert világom, hol a fák is
Oly alacsonyak, mint az emberek.
Hah, jönnek! - Oh, Madonna, légy velem.
A bolygó rém ne lásson s őt ne én.
Indul, megáll.
Mégis, ha tudnám, hogy nem lát, - kilesném.
A rútban is lehet rendkívüli,
S ha elsőnek csudáltatik a legszebb.
Nemében egy az is, ki legrútabb.
Ismét indúl.
A legszebb! Ő ítélhet joggal erről.
Látott sokat s kész drága tanúságra.
Az ilyen ember nem hízelg, ha dönt.
Mégis... ha látna tudtomon kívül! -
Hová leszek! - Leányom, ifjú Blanda,
Királyi hatalmunkkal szigorún
Meghagyjuk: rögtön térj meg palotádba! -
Sóhajtva.
Meghajlok, fölség! - Mégis néha jó,
Hogy gondomat királyné viseli.
Oh, jó uram, hogy elhagyál, nem hittem,
Hogy nélküled lányfővel járok itten.
Ha a királyné nincs, hogy tiltsa meg,
Bizony, valami bolondot teszek!
El.
Király álruhában, Adolar jönnek.

KIRÁLY
Lásd, Andreo, én még örülhetek
Fogadtatásomon, mely mást bosszantna.
Látod, jól őrzik a kapuimat.

ADOLAR
Igen, a kapuőrt kötekedő
Kedvébe lelted. Láthatád, uram,
Hogy részeg volt.

KIRÁLY
nevetve.
                           Igaz, csúf gőzt lehelt,
S ha nincs álcám, megcsókol a gazember.
Hová fogsz dugni hát?

ADOLAR
                                  E kerti lakba,
Ez ablakon keresztül meglesed -

KIRÁLY
Meglesni? Oh! Meglesni udvarom!
Méltatlan ez!

ADOLAR
                    Azt mondd, ha vége lesz.
Én azt hiszem, nagyon, fölötte méltó.

KIRÁLY
De azt jegyezd meg, jó Don Andreo:
A játék nagyba megy, különben a
Király nem játszanék: nagy veszteség
S teljes nyerés dönthet csupán; ne hidd,
Hogy ama düledező őrtoronnyal,
Egypár paraszttal vagy hitvány futóval
Beérem: sorban áll itt -

ADOLAR
közbevág.
                                    A királyné
És a király.

KIRÁLY
                 Don Andreo!

ADOLAR
                                     No, okkal-móddal:
Mindegyikére legfölebb kisül,
Hogy ember, és hogy van hatalma rajta
Az alkalomnak...

KIRÁLY
                          A királyné! Hah!
Menjünk. Te lásd, ha félek-e a lestől.
Csak egytől félek: nem lesz látni mit!

ADOLAR
Majd, hogy a száraz kémlést meg ne únd,
Gondoskodom mulattatásrul is.
A pórleány, a szép Maritta, kit
Mohó szerelmeért szerelmi bőjtre
Itéltél, bennem mint védőbe bízik.
Majd elhozom, s ha nincsen ellenedre,
Kisértsd erényét... oh, tudom, gyümölcsét
Nem áhítod; de jó lesz a gyökérig
Próbálni fáját. Majd bevallod akkor,
Hogy aki nézve, elmélkedve ítél,
Gyakran csalódik! ingatag neki
Az ép fa, mert szellőtül hajlik lombja,
S vet hosszú életet velőtlen fűznek,
Pedig csak kérge látszik és ledönté
A tíz ujjával. Nyúlj hozzá, uram!
Hozzá kell nyúlni: ez a bölcseség.
Elhozzam?

KIRÁLY
                El. Mit sem kerülök el,
Mire kihívsz. Ingerled lényemet.
Elég a szóból!

ADOLAR
                     Oh, uram, haragszol!

KIRÁLY
Don Andreo, küzdő felek vagyunk,
S a harci hév forrása megbecsülés.
Harag nem áll a sorompón belül.
Kezed'!

ADOLAR
megcsókolja.
Király, jóságod bölcseség.

KIRÁLY
magában.
Nem rendes ember! - Merre hát? Gyerünk.
Bemennek a kerti lakba. Angela és Carlo jönnek.

ANGELA
Carlo nyaka köré fonta karját, s úgy jön sántítva.
Itt láttam! Eltűnt. Itt bevárom őt!
Hadd lássa, mint ért más a hűtlenséghez.
Terhedre vagyok, jó fiú, ugye?

CARLO
magában.
Kissé nagyon szorítja nyakamat.
Aztán Maritta! Jaj!

ANGELA
                             Nem szólsz? Ugye,
Terhedre vagyok?

CARLO
                           Óh, dehogy, dehogy!
Erős legény vagyok, egy borjat is
Elvittem hátamon.

ANGELA
magában.
                            Hátas szamár!
Oh, ennyi szégyent tűrök egy miatt,
Ki soha egyet nem tudott szeretni.

CARLO
Jaj, a nyakam! Kérem, a karja is fáj?

ANGELA
Nem, jó fiú, csupán a lábam botlott,
S alig birok már támaszoddal is
Előbbre menni. Kérlek, el ne hagyj.
Én szörnyen szenvedek.

CARLO
                                     Szegény kisasszony!
Csak egyre kérlek, hogy többé ne sírj.
Én azt nem állom ám! Egy vén banya
Vízkórban jósolá halálomat.
Azóta a vizet nem tűrhetem.
S kivált a te könnyeid oly nagyok,
Ha sírsz, úgy érzem, vízzé olvadok.

ANGELA
Jó fiú vagy. Tudom, ha rajtad áll,
Nem volna sírnom ok.

CARLO
                                  Nem ám.

ANGELA
a kerti lak felé hangosabban.
                                                S kivált, ha
Magad okoztad volna, hogy botoltam,
Sajnálni fognál s nem nevetni rajtam.

CARLO
Az isten mentsen ily gazemberségtől.
Inkább kitépném a - kutyám fülét.

ANGELA
Oly jó fiú vagy, amily szép legény.
Vezess csak erre, kérlek, ama padhoz,
A kerti laknak ablaka alá,
Itt fájó lábam megpihentetem.
Leülnek.

CARLO
Úgy, úgy; a lábát is a padra, úgy.
Jaj, jaj, hiszen hogy is ne botlanék meg.
Hisz ez a láb libának is kicsiny!

ANGELA
Oh, Carlo, botlik a te nyelved is,
De mégis jó úton jár a szíved.
Adná az isten néked az ő nyelvét,
Vagy néki a te jó, hű szívedet.

CARLO
Kinek? Kiről beszél nagyságod így?

ANGELA
Akárkiről, mindegy. (Oly haragra kezdek,
Hogy megcsörrenjen tőle ablaka.)
Tudod-e, Carlo - jer csak közelebb -
Tudod-e, Carlo, amily jó s csinos vagy,
Hogy kedvesedtől irígyellek én?

CARLO
Hehe, több lány is mondta ezt nekem.
De lássa nagyságod, viszont Marittát
Tőlem irígylik ám a férfiak.
Adolar kinyitja a kerti lak ablakát, s odavonja a királyt.

ANGELA
meghallja, de nem tekint föl.
(Ez ő!) Irígylik? Oh, nincs ám, miért!

CARLO
Ej, ej, kisasszony, őt ne kisebbítse,
Mert megharagszom ám és itt hagyom.

ANGELA
megfogja.
Kérlek, ne menj!

KIRÁLY
                          Káprázat! Angela!
És egy parasztripőknek udvarol!

ADOLAR
Az ám. De nem baj. Játék az egész.
Hanem vigyázz: a fiú mily erényhős.

ANGELA
Hát olyan szép neked a kis Maritta,
Hogy nála szebbet nem láttál soha?
Hát nézz reám! Csak nem szebb nálam is?

CARLO
Nem szebb.

ANGELA
                  Nem oly szép.

CARLO
                                        De hát csak Maritta.

ANGELA
Parasztleány.

CARLO
                    Én sem vagyok lovag.

ANGELA
De az lehetsz.

CARLO
                     Hogyan?

ANGELA
                                  Nézz, Carlo, rám
Gazdag vagyok, és tetszel. Légy enyém.
Elkérlek én apródnak a királytól,
Majd megtanulsz te vívni, dárdát vetni,
A módod illő, lelked daliás,
Majd a király lovaggá üt s ha az lész,
Férjem lehetsz.

KIRÁLY
                       Ez szörnyűség.

ANGELA
örömmel magában.
                                              Ez ő!

CARLO
Valaki szólt.
Föl akar nézni, de Angela hirtelen nyaka köré fonja kezét,
s nem engedi föltekinteni.

ANGELA
mind nagyobb hevet tettetve.
                   Ne másfelé tekints!
Jó Carlo, lásd, mily sorsot szántam én
Neked! Tudnád-e ezt, hálátalan,
Rossz szívvel venni?
Carlot, ki mindig fölfelé akar nézni, megrántva.
                                Ide nézz, ha mondom!

CARLO
Jaj! Ez fülem volt! Udvari szokás ez?
Maritta sohse ráncigált fülön.
S egy szó mint száz: én az övé vagyok.
Én apród lenni nem akarok, én
Nem akarok vívást tanulni és
Engem vállon ne üssön a király,
Mert visszaütöm. Nem leszek lovag,
Te se kívánj, kisasszony, férjedül,
Mert nyomorúság lenne, igazán.
Szeretni úgysem tudlak, és különben
Úgy tudtam mindig, hogy a ló ökörrel
Együtt csak rosszúl bírja az igát.
Ne haragudj, lásd, én is javadat
Kívánom csak - és igazán - nem is
A fülemért - bár most is fáj - sem a
Lovagütésért: mert legyek mula,
Ha kedvedért nem hagynám hátamat
Úgy megrakatni mogyorófa-bottal,
Hogy kitelnék belőle száz lovag,
Hanem - de kérlek, csak ne sírj, kisasszony,
Kérlek, ne sírj. Az isten is megáldjon.
Térdhajtva kérlek - csókolom kezed.
Letérdel és kezét akarja csókolni, míg amaz sírva eltakarja arcát.

ADOLAR
az ablakból kardjával megpiszkálja Carlo fülét, halkan.
Megállj, füles!

CARLO
                      Jaj! Már megint? De nagy
Gyönyörűséged telik ebbe'. Jó, jó!
De csak ne sírj!
Adolar ezalatt kijött a kerti lakból.

ANGELA
magában.
                       Oh, szégyen s újra szégyen!
Mindent hallott s övé a diadal.
Ügyetlen voltam a hűtlenkedésben.
Vagy tán olyan csak ez is, mint a hűség,
Csak annak sűl el, aki szívben az?
Oh, Adolar, mint Jób tűrök miattad,
S kivánom: Isten, vedd el, ahogy adtad!

ADOLAR
azalatt intett Carlonak, hogy cseréljen vele helyet. Carlo lopva
fölkel, s azon irányban elszalad, amerre Adolar mutat, jelezve,
hogy Maritta arra van.
Tudatlanságot tettetek.
Letérdel Carlo helyére.
                                   Ne sírj!
Ne sírj, szép Angela, férjed leszek.

ANGELA
rá sem néz.
Eredj!

ADOLAR
súgva.
         Szép Angelám!

ANGELA
                                 Pusztúlj, ha mondom!

KIRÁLY
No, legalább az egyhez hű marad most,
Ez még erény és tőle meglepő.

ADOLAR
hangosabban.
Én Angelám!

ANGELA
föltekint, kitörő örömmel.
                    Te vagy? Oh, hát szeretsz!
Megöleli.

KIRÁLY
Ezt is? Hát rendre járja? Adolar,
Te ismeréd?

ANGELA
kibontakozva.
                  Most jössz, nevetni rajtam.

ADOLAR
Nevetni ám, de nem rajtad: veled!

ANGELA
Hallád, miképp jártam meg e paraszttal.

ADOLAR
Én? Semmit! Ámha megbántott, kikap.

ANGELA
örömmel.
Hát nem te lestél ablakodból?

ADOLAR
halkan.
                                              Én? Nem.
Tán ő!

ANGELA
         Ki?

ADOLAR
halkan.
             A király.

ANGELA
                          Hogyan?

ADOLAR
                                       Gyerünk
Előbbre. Titkomat tudod, hogy őt
Miképp remélem meggyógyítani.
Igaz színében lássa udvarát,
Magát, királynéját és a világot.
Befontam egy mesével a királynét -

ANGELA
örömmel.
Ezért tevéd?

ADOLAR
                   Azért, mivel szeretlek.
Ha látja, hogy hibázni emberi,
Meg fog nekem talán bocsájtani.

ANGELA
De hát szeretsz? - Oh, féltve féltelek,
Ne vedd haragra. Egyszer csalfa voltál,
S mi akkor úgy gyötört, a régi seb,
Minden szellőre újra megsajog.
Oh, Adolar, hisz oly vakon szeretlek,
Hogy játsz' velem, kész áldozat vagyok!

ADOLAR
Szép Angelám, oly szemesen szeretlek,
Hogy érted mást rászedni kész vagyok.
Megcsókolja.

KIRÁLY
És újra csók! Itt ez az aprópénz.
Úgy látszik, pénzem nincs már forgalomban,
S most minden itt oly csengő pénzt fizet,
Amelyre maga nyomja arca képét.
Nem nézhetem. Elég volt eddig ennyi.
Becsapja az ablakot.

ADOLAR
Lásd, Angelám, miattad játszom én itt
Tízféle szerepet. Atyád, tudom,
Nem ád nekem, mert gyűlöl. A király
Halálra ítélt és rá bízta mind
Jószágimat. Ez új ok, hogy gyűlöljön.
Atyád, tudom, szerelmes az aranyba.
Szívéből gyűlöl most s erszényiből.

ANGELA
Igen, gyűlöl, mint Adolart. De így,
Don Andreo képében nem gyűlöl.
Jószágidat úgy bízta rá a felség,
Hogy nászajándok légyenek nekem,
Ha férjhez adnak, - s csak ez az oka,
Hogy férjhez menni vonakodtam én.

ADOLAR
Csak ez? Leány, e szavad is fölér
Néhány javammal.

ANGELA
                            Ámde most atyám,
Ki mindig félt, hogy visszahív a felség,
Látván Don Andreohoz hajlamom,
Bíztat, legyek tied. Reméli tán,
Hogy majd beéred kisebb hozománnyal,
S övé marad a birtokok nagy része,
S kijátszva lesz s megfosztva Adolar.
Kérlek, ne ítélj róla e miatt.
Nagyon keményen szoktad fölbosszantani,
S nevedtől is a vére háborog.

ADOLAR
Vérébe' van, te is a vére vagy.

ANGELA
Mi? Hogy gyűlölsz?

ADOLAR
                               Nem, az: hogy háborogsz.

ANGELA
S hát nincs okom? Mondd, nincs-e? Igazán?
De hisz mit kérdem? Adolar ledérnek
Navarra szerte híres.

ADOLAR
                                Ráfogás!
Egy éve nem csókoltam asszonyarcot.
(Csak úgy, hogy Angelának képzelém.)
Hát nem hiszed?

ANGELA
                         Hiszem, mert hogyha nem,
Megölném egyikünket!

ADOLAR
                                    Angela!

ANGELA
Nem bírom el, hogy csak tréfára is
Más nőt szeress. - Igérd, hogy nem teszed.

ADOLAR
Igérem. Nézd, ott jő atyád.

ANGELA
                                         Igérd meg!

ADOLAR
félre.
Ez büntetésem elmúlt bűnökért.
De kedvesebb a büntetés a bűnnél.
Úgy illik hozzá a féltés haragja,
Mint messze villám illik nyári éjhez.
Fidelio jön.
Isten hozott!

FIDELIO
                   Ni, ott benn egy királyné
Keresi udvarát s unatkozik,
S itt udvarolva mulat el az udvar.
Angelának.
Nos, illik, ily nyilvánosan pirulni?
Vár a királyné. Menj, Don Andreoval
Még van beszédem. Nyomba' követünk.

ANGELA
Megyek, atyám.
El.

FIDELIO
szünet után.
                        Uram -

ADOLAR
félre.
                                    Ő kezdi meg.
Jó lesz közel terelni ablakomhoz,
S kinyitni ablakát s szemét a bölcs királynak
Fennszóval.
Gyerünk, ha tetszik, üljünk ama padra.

FIDELIO
menet.
Hogy kezdjem el, hogy kezdő ő legyen?
Leülnek; a király kinyitja az ablakot.

KIRÁLY
Fidelio? Az én jó öregem?
No, ezt már bátorsággal leshetem.

FIDELIO
félre.
Tudnám csak, hogy gazember, könnyű volna.

ADOLAR
Nos hát, uram! Mivel szolgálhatok?

FIDELIO
Ismersz, uram. Én nyíltszívű vagyok.

ADOLAR
Kincstárnok vagy, ha nyitva áll szíved,
Fogadni lehet rá, hogy semmi sincs benne.

FIDELIO
De mégis van.

ADOLAR
                     S mi volna benne hát?

FIDELIO
Leányom.

ADOLAR
               Jó helyen van; arra senki
Nem fogja őt keresni.

FIDELIO
                                 Hát kinek
Tartasz te engem? (Gaznak néz: bizonnyal
Ő maga az.)

ADOLAR
                  Oh, oly becsületesnek
Tartlak, miként te engem. Kis különbség
Csak abban van, hogy Andreot te nem,
De Andreo Fideliot ismeri.

FIDELIO
Csak úgy, ahogy Fidelio megérti
Don Andreot: azaz sehogy.

ADOLAR
                                          Lehet.
Mert az való, hogy akit én tudok,
Az más Fidelio, mint amilyent
Ez udvar ismer. Az enyim az, a-
Ki Adolart...

FIDELIO
mohón.
Isméred Adolart?

ADOLAR
folytatva.
                          A lányvadász királyfit
Maga vezette Angela nyomára.

KIRÁLY
Oh, szörnyűség!

ADOLAR
                         És együttlétüket
Besúgva a királynak, Adolar
Gazdag javának öröklője lőn.
S most attól fél - az én Fidelióm -
Hogy Adolar kegyelmet nyerve egy nap
Még számon kérheti a jövedelmet,
Mit félre tett a bölcs sáfárkodó.
Ilyen Fidelióról szólt nekem
A nálunk bujdosott vidor királyfi.

KIRÁLY
A hazug! Nos! Zúzd ízre, öregem!

FIDELIO
Beszélt veled? Tán visszajő ide?

ADOLAR
Ha akarom.

FIDELIO
                 Hogyan?

ADOLAR
                              Kikémleni
Küldött, ha Angela szíve övé még.
S ha mondanám, hogy az, s hogy a király
Haragja engedett, tán visszajönne.

FIDELIO
hirtelen.
Hogy tetszik néked az én Angelám?

KIRÁLY
Mi ez?

ADOLAR
         Oh szép! Mily vak volt a királyfi.
Hogy kétszer hagyhatott reád ily gazdag,
Nagy kincset!

FIDELIO
                     Így hát azt tanácslanád
Neki, hogy visszajőjjön érte, mit?

ADOLAR
Bizony, nem adhatnék okosb tanácsot.

FIDELIO
És mit kapsz tőle jó tanácsodért?

ADOLAR
Aligha annyit, mint amennyit érne.

FIDELIO
A lányt tekintve, vagy a hozományt?

ADOLAR
Egyből sem annyit, mennyit én kivánnék.

FIDELIO
És mennyi az?

ADOLAR
                      A lány egészen.

FIDELIO
                                              Jó.

ADOLAR
S a hozomány...

FIDELIO
közbe.
                          Negyede! Nem? Fele!
Mondjuk: fele.

KIRÁLY
kifakad.
                       Gazember.
Gyorsan visszavonul.

FIDELIO
föltekint.
                                        Mit? Mi volt ez?

ADOLAR
Azt mondtam, hogy gazember volna az,
Ki ennél többet várna egy apától,
Ki becsülettel szerzé - ősz haját.
Fölkelnek.
A lány enyém. De hát mikor s hogyan?

FIDELIO
előrejönnek.
Erről beszélünk még; nehéz dolog
Úgy kell megesnie, hogy a király,
Ha visszatér, a kész kötést találja.
Ha Adolar, mint mondod, nálatok jár -
Oh, gyűlölöm e hetyke fattyút! akkor
Megesnék, hogy békűlten visszahozza.
Ez az, minek útját bevágni kell.
Tied lesz Angela, minél előbb.
Holnap, ma még, ha módját ejthetem.

ADOLAR
Mért oly sietve?

FIDELIO
                        Még kérdezheted.
Hogy Adolar, ha visszajönne - oh,
Bár jönne csak! Csak jönne vissza úgy,
Hogy veszni lássa örökét örökre!
Hitemre, kezdelek szeretni.
Kezét szorítja.
                                           Vőm vagy.
Vőm léssz ma még. Csak hadd gondolkozom.
Úgy kell kifőznünk, hogy látszatra én
Ne tudjak róla; titkos esküvőn.
Majd még meghányjuk. Jer velem!

ADOLAR
                                                      Azonnal.
Az ablakhoz megy, s kopogtat.
A köpenyem!
A király jön, s ráadja a köpenyt.
                     Hogy tetszik ez, uram?

KIRÁLY
Oh, a kerítő! Lesz szavunk ez ügyről.
Hol láttad Adolart, mondd, és mikor?

ADOLAR
Sehol, uram; csak hírből ismerem.

FIDELIO
Gyerünk!

ADOLAR
fölvette a köpenyt.
              Ki az?

FIDELIO
                        Jó estvét, tisztelendő!
Hová ez elszakadt köténnyel!

SOBRINUS
                                              Rám
Bízák megfoldozásra lányerényét.

FIDELIO
Nem állja már a varrást.

SOBRINUS
                                     Megkisértem.

ADOLAR
sugdosott azalatt Marittával.
Ott, ama kerti lakban a király les:
Csábítsd, ha szólít s fond be, ha kisért.

SOBRINUS
Mi az?

ADOLAR
fenn Marittának.
          Mondom, vigyázz a lányerényre,
Mert foltot ejthet rajt a foltozó.
Indul.

SOBRINUS
Majd ejtek én egy jó goromba foltot
Az ily goromba zsákon! Ily beszéd!
Szent emberen...

ADOLAR
                          Jó éjt; szürkül s borúl.
Én nem vagyok szent ember, s így nem illik,
Szép lánnyal lennem ily késő időn.
Jó éjszakát.
Fidelioval el.

SOBRINUS
                 Menj - félszemű bagoly!

MARITTA
félre.
A kerti lakban? Jó, e padra ülök.
Megállj, húszéves szent! Kerülj kezembe,
Tudom, többé ily hetykén nem ítélsz.

SOBRINUS
körülnéz.
Hol vagy, leányom?

MARITTA
                                Erre, szentatyám.
Fáradt vagyok.

SOBRINUS
                       Pedig a cél mily messze!
Melléje ül.

KIRÁLY
kinyitja az ablakot.
Új pár? A pórleány meg Sobrinus.
Az égnek hála, itt nincs félni mit.

SOBRINUS
Oh, lányom, lányom, mivé vagy leendő!
Oly fiatal s már ennyi vétkezés.

MARITTA
Oh, tisztelendő, édes tisztelendő,
Ha vége van, be kár, hogy ily kevés.

SOBRINUS
Hajadon lánynak szökni egy legénnyel...

MARITTA
És visszajönni mégis férj nekűn!

SOBRINUS
Világgá menni védtelen erénnyel!...

MARITTA
S még visszahozni, oh, ez szörnyű bűn!

SOBRINUS
Még visszahozni, mondod? Micsoda?
Hát higgyem, hogy Carlod oly ostoba?

MARITTA
Már így nevelték. Majd volna okosabb:
Nem volnék lány már, csak lett volna pap.

SOBRINUS
Ha pap lett volna, érted, a babád?

MARITTA
Ha pap lett volna, aki összeád.

SOBRINUS
S mit adnál annak, aki összeadna?

MARITTA
Hát eskető gyűrűre - ujjamat.
Odanyújtja.

SOBRINUS
megfogja.
De hátha ujjad ujjában maradna?

MARITTA
Hjah, pappal ujjat húzni nem szabad.

SOBRINUS
félre.
Ez kitanult. De fenekére nézek.

MARITTA
félre.
Na, jaj neked, ha valaki kinézett!

KIRÁLY
Dicső dolog: ez aztán furcsa gyónás!
Fordítva megy: a cethalat eszi Jónás.

SOBRINUS
Lásd, szép Maritta, bőjtre vagy ítélve.
De rám ha hallgatsz, majd csak elbirod.

MARITTA
Azt hiszem, mert csupa bőjtön élve,
Mégis látom, hogy meggyűlt a zsírod.

SOBRINUS
A mérték teszi és az óvatosság.

MARITTA
Paptól nem árt meg: tapasztaltak mondák.

SOBRINUS
Hát mernéd magad a konyhámra bízni?

MARITTA
Jaj, félek ám: nagyon találnék hízni.

KIRÁLY
Nem állom! Elragad a jelenet.
Várj, szent pogány, majd kapsz keresztvizet.
Egy vizes kancsóból csöpögtet Sobrinus orrára.

SOBRINUS
Ni, esni kezd. Pedig felhőt se látok.
Törli az orrát.
Kezed, Maritta, legyünk jó barátok.

MARITTA
Te az vagy: jó barát. De én - hogyan?
No, mért tekintesz oly borzalmasan?

SOBRINUS
arcát törli.
Én nem tudom... nagyon rosszul vagyok.
Hőség fullaszt, s hideget izzadok.
Fölkel.
Gyerünk odébb; csak addsza kis kezecskéd

MARITTA
Már vissza?

SOBRINUS
                  Nem, folytassuk még a leckét.

KIRÁLY
kijön.
Sötétedik. Nem ismerhet reám.
Megkergetem. Megállj, te hűtelen csősz!
Nem mégy tovább az úrnak szőllején - Pszt

SOBRINUS
Mi volt ez? Csitt!

MARITTA
félre.
                           Ez Carlo!
Fenn.
                                         Semmi. Én
Pisszegtem (Jaj, ez ő, hogy szabadulok?
Hah, jó lesz így!) Oh, édes tisztelendő!
Bánatosan vállára csüggeszti fejét.

KIRÁLY
bokor mögül.
Pszt! pszt!
Maritta int a bokor felé, hogy hallgasson el.
                Mi az? A leány int? Nekem?

SOBRINUS
Sohsem hallottam én itt ennyi tücsköt.
De mondd, Maritta, mely baj szomorít?

MARITTA
Magamba szálltam. Oh! Bűnös vagyok.

SOBRINUS
No, az való. De...

MARITTA
                           Lássa, tisztelendő.
Ne is titkolja. Érzem ér, s tudom.
De lássa, így üldöz természetem,
Hogy minden ingerel, mi tiltva van.

SOBRINUS
Ej, ej, de hát legyőzni nem bírod?

MARITTA
Nem én! Olyan, mint megjósolt csapás.
Ahogy kerülöm, úgy botlom belé.
S ha látok -
sikolt s a fára mutat.
                  Jaj!

SOBRINUS
                       Mi bánt?

MARITTA
                                    Oh, nézd!

SOBRINUS
                                                   Mi az?

MARITTA
fölmutat.
Ez kell nekem! Nem látod? Ott, az alma!
Ott, az a szép; a szélső ágon függ.
A tetején!

SOBRINUS
Hiszen, ha alma kell csak, -

MARITTA
Nem alma kell csak! Ez kell egyedül.
Én meghalok, ha meg nem ehetem.

SOBRINUS
Oh, Éva, Éva!

MARITTA
cirógatja.
                      Kérlek, jó atyám,
Szakítsd le ezt az almát énnekem,
S jóságodat én sohse feledem.

SOBRINUS
Eh, tréfa! Én csak föl nem mászhatom!

MARITTA
létrát hoz.
Nézd, itt a lábtó. Menj föl, majd fogom.

SOBRINUS
De ily magasra!
Más almát mutat.
                        Ezzel is beéred!

MARITTA
szenvedéllyel.
De engem az bánt egyedül - nem érted?
Nem látod, mint bólint elém, felém,
Mint bíztat pozsgás arca, hogy enyém?
Nézd, mily piros, mily érett, gömbölyű.
A többi hozzá képest keserű.
Oh, nincs oly szép egy tündér keble halma,
Nincs a világon, nincsen több ily alma!
Betegje vagyok -
szívére
                           híját érzem itt!
A bokor felé.
Megcsókolhatnék érte valakit.

SOBRINUS
Csodálatos lány. Már csak megteszem.
Fölhág.

MARITTA
Csak gyorsan! Tartom!

SOBRINUS
az utolsó fokon.
                                    Jaj, nem érem innen!

MARITTA
Fölebb.

SOBRINUS
            Az ám, a lábtó elfogyott!

MARITTA
Az ágra!

SOBRINUS
             De ha nem bír el.

MARITTA
                                        Lehullsz
Ölembe!

SOBRINUS
             Hát, szent Baptista nevében!
Elhagyja a lábtót.

KIRÁLY
előront, s eldönti a lábtót.
Pokol nevében.

MARITTA
nyakába ugrik.
                       Carlom, édes almám!
Megcsókolja.

SOBRINUS
fenn.
Megvan! Maritta! Megvan! Itt hozom.
Hohó! A létra! Merre van a létra!

MARITTA
Keress te csak! Hahaha, ez dicső!
S hogy elértettél. Ezért ráadást kapsz.
Csókolja.

KIRÁLY
Hová legyek? Soha ily tűzesőt.

MARITTA
Hát nem csókolsz meg?

SOBRINUS
                                     Létrát ide, mondom.

KIRÁLY
szabadkozva.
Hiszen a csókot tiltja a király.

MARITTA
Jaj! A király!
Föltalálja magát.
                    Nem Carlo! Jaj!
Egy sikoltással mintegy ájultan eldűl.

SOBRINUS
kidugja fejét az ágak közül. A hold kisüt.
Zsivány ez?

KIRÁLY
Marittát tartva.
Ájult! Mi szép ez alélt leány!

SOBRINUS
Ki ez? Nem szólhatok. Ha rabló, elver,
Ha jó barát, elárul. Csak ne állna,
Mint egy szobor. Mozdúlni sem merek. Jaj!
A tiltott alma. Kékre föst ez ág:
Mint szilvát szednek majd az almafáról.

KIRÁLY
ki eddig a holdvilág fényében mereven nézte Marittát.
Alélt leány! S karomban tartom én!
Milyen csudás e visszafojtott élet!
Az ablak zárt, de a ház csupa fény,
S a szív meleg, bár kizökkent a lélek.
Kelthetném... s tilt egy kába érzemény,
Pedig halálnak sohsem engednélek.
Élet s halál nem ily szép halovány.
Maradj csak így, te szép alélt leány!

KIRÁLY
Megrezzen! Oh rést lelt a kandi hold
Szemhéja csipkés függönyén keresztűl.
És lüktet vére, amely fagyva volt,
S keblén a fodor, mint a hab rajtja rezdűl,
A bimbóajk levélt levélre old,
S szív léget és kiönti fűszerestűl;
S bokrából hívja méla csalogány;
Az élet szép, oh ébredj, szép leány!
Az almafa alatti pázsitra teszi.

MARITTA
félre.
                                                       Csak nem hagy itt?

KIRÁLY
Virágnak ébredj, illatos gyepen,
Mint álmából a zárt hajnalka kelyhe.
S el innen!
Indul és visszanéz.
                Félek, csókkal ellepem,
S nem fér ajkadhoz élted könnyű pelyhe.
Csak homlokod'! Szemed'! - De nem! De nem!
A vágynak is már elrútítna szennyje.
Futok. Mint holdat a bibor korány,
Csak tünni láss, ha ébredsz, szép leány!
Indul.

MARITTA
sóhajt.
Oh, jaj!

KIRÁLY
megáll.
           Sohajt!

MARITTA
ijedten.
                      Ki az?

KIRÁLY
visszajön.
                                Becsületes
Tolvaj, ki csókodat lopá; adósod,
Ki fél, hogy sohsem engeded fizetni.

SOBRINUS
Pszt! - Jaj, nem tágít. Itt rothadhatok.

MARITTA
Oh, szégyelem!
Eltakarja arcát.

KIRÁLY
                        Kérlek, ne sírj!

MARITTA
                                               Ki vagy?

KIRÁLY
Akárki; senki, ha úgy akarod.
Gondold, rossz álom képe, mely gyötört,
S mely eltűnik, mihelyt a regg kinyilt.
Hunyj szemet s nyisd ki: már nem leszek itten,
S dörzsöld szemed s fohászkodj: Hála isten.
Menni akar.

MARITTA
Maradj, uram. Bár... nem t'om, mért marasztlak.
Mert rosszúl esik, ahogy megismertél:
De, hidd el, még rosszabbúl esik az,
Hogy bántva menj, holott - mi tagadás? -
Én voltam ám itt a megtámadó.

KIRÁLY
Hisz láthatád, hogy nem védtem magam.

MARITTA
Annál rosszabb, hogy így, éj idején
Orvul rohantalak meg, védtelent.

KIRÁLY
Csak volna sok ilyen pazar zsivány,
Divatból menne a kardviselés.

MARITTA
Gúnyolsz, uram. Tudom, hogy megítélsz.

KIRÁLY
Hogy többet adtál, mint ami megillet?

MARITTA
Hogy néked adtam, ami mást megillet,
S hogy ily mohón kinálom annak is.
De lásd, a bölcs király akarja így.

KIRÁLY
Mit? A király? Hisz ő az, aki tiltja!

MARITTA
Hát ez nem annyi, mintha rendeli?

KIRÁLY
Hogy érted ezt?

MARITTA
                        Lásd, ifjú a király
S szép, mondhatom: valóban csókra termett.
De amily ifjú s bölcs, csodára vennéd,
A csókhoz mégis mily kontárul ért.

KIRÁLY
Ej, ej! Pedig hát volna felesége?

MARITTA
Van ám; de, istenem, nincs ebbe' jó!
A feleség nem csókolni való.

KIRÁLY
Ugyan?

MARITTA
           Azaz megcsókolhatja éppen,
Szokásból, tisztességből, tréfaképpen,
Ha kis haragra megkérleli szépen,
De nem ám igaz csókoló kedvében.

KIRÁLY
Mért ne csókolná?

MARITTA
                            Furcsa gondolat!
Minek csókolja, ha úgyis szabad?

KIRÁLY
Ez furcsa logika - de tán nem is:
Tán áll azért épp, mert kétszer hamis.

MARITTA
Nem érted? Oh, no látom, téged is
Már nőhöz adtak húszéves korodban.

KIRÁLY
Azaz... hogy van nőm.

MARITTA
                                   Ugye bár? Megmondtam!
Így rendes csókhoz érthetsz, meglehet,
De édes csókhoz édeskeveset.

KIRÁLY
Hát az milyen?

MARITTA
                       Jer hát közel egészen,
Nem illik ezt kiáltani merészen.
Nem értik azt meg, csak suttogók,
Hogy mi az édes, az igazi csók.
Nincs abba' jog, nincs akarat, se szándék.
Nem csere az, de kölcsönös ajándék.
Szűli a perc váratlan, hirtelen,
Midőn egy szikra gyújt két födelen.
Édes a csók, ha alszik kedvesed
S mit önként adna, lopva elveszed;
Édesb a csók, ha durcás ajakat
Megrablasz csókért, melyet az nem ad.
Legédesb csók, ha minden szomjú fél
A csókot adva, csókot lopni vél,
Ha vágyát érzi csak, de nem jogát,
Csak venni vágy s nem érzi azt, hogy ád.
Ám ilyen csókot is százat terem,
Nem házasság, de édes szerelem;
De ami ennek is még mézet ád:
Ha a világ, az irígy, mostoha,
Mint őrszem leskelődik rá s reád,
S jön perc, hogy érzed: Mostan vagy soha!
S a karba kar és ajkra ajk repűl,
S minden erő s érzés az ajkba gyűl,
Mindenik első, végső mindenik,
Mindenik csókol és csókoltatik.
A vágy, mint búvár, amint vízbe ére,
Leszáll a pillanatnak fenekére -
Oh, egy arasznyi percben mennyi kincs!
Nem csók az, hidd el, amely tiltva nincs!

KIRÁLY
szünet múlva.
Oh, ilyen csókot én nem ismerek!

MARITTA
ránéz.
Azt meghiszem. De - hisz a föld kerek.

KIRÁLY
Hogy illik ez rá?

MARITTA
                         Mint bajusz oly ajkra,
Mely nem csókol, de panaszkodik rajta.

KIRÁLY
átfogja derekát.
Csókolj meg!

MARITTA
felugrik.
Elfogyott az alma már!
Más nem maradt, mint az üres kosár!

KIRÁLY
Melyik kosár?

MARITTA
                     Mit te imént adál,
- S most jó 'szakát;
Elszalad.

KIRÁLY
                              Oh, én bolond! Megállj!
Utána siet.

SOBRINUS
Az égnek hála! Elpusztultak innen;
Próbát teszek, lemászni létra nélkül.
Lenéz.
Jaj, jaj! Hisz ez a fa nőtt! Fölfelé
Félig se volt ily hosszú. Jaj, ki ez?
Elbujik.

ADOLAR
jön.
Itt várom majd Fideliot.

SOBRINUS
                                     Segítség.

ADOLAR
Mi ez?

SOBRINUS
          Tovább nem bírom el. Segítség!

ADOLAR
Haha! A pater! Hogy kerülsz oda?

SOBRINUS
Létrán. Az könnyű volt. De le! Segíts le!
A létrát eldöntötte egy pimasz.
Oh kérlek, vedd föl és támaszd ide.

ADOLAR
(Óh, ez dicső! Te áldott almafa,
Te nékem gyönyörűn gyümölcsözöl!)
Ej, szentatyám: nem illik az idő
Elébe nyulni; ifjú alma vagy még,
Pár hónap kell, amíg megérsz s lehullsz.

SOBRINUS
De én nem akarok lehullani.

ADOLAR
Hát itt akarsz rothadni? Jó így is.
Az almák dísze vagy! Nincs oly piros
A kertbe' több; kissé fanyar ugyan,
De az sebaj. Jó csiger lesz belőle.

SOBRINUS
Hát nincsen benned irgalom?

ADOLAR
                                             De van.
A létrát fölteszem; de e föltétel
Egy másik föltételbe fog kerülni.

SOBRINUS
Csak mondd! Hamar!

ADOLAR
                                 Éjfélkor összeadsz
Egy párt, mely várni fog a kápolnában.

SOBRINUS
Egy párt! De kit?

ADOLAR
                          Azt majd meglátod, akkor.

SOBRINUS
De mért nem most? Így nem merem igérni.

ADOLAR
félre.
Nem mondhatom, hogy Adolar lesz ott,
Mert akkor inkább itt hál három éjjel,
És azt se mondhatom, hogy Andreo,
Mert úgy nem áll meg a frigy Adolarral,
S utóbb Fidelio széttépheti.

SOBRINUS
Mondj mást; akármit, csak ne ezt.

ADOLAR
                                                     Csak ezt.

SOBRINUS
De a király! Tudtán kívül...

ADOLAR
                                           Figyelj.
Ha jelt hoz majd a vőlegény, hogy azt,
Mit ő kíván, felsőbb is helybehagyta,
Úgy megteszed?

SOBRINUS
                         Ily jelre megteszem.

ADOLAR
Megesküszöl?

SOBRINUS
                     Megesküszöm.

ADOLAR
odatámasztja a létrát.
                                            Siess hát.

SOBRINUS
Oh, jaj! Az a kigyó! De megkerül.
Lejön.
Uram, csak egyet még: szent a titok!

ADOLAR
Szent a titok a szentatyáról.

SOBRINUS
                                           Ott jön
Fidelio. Ne szólj neki!

ADOLAR
                                  Ne félj!
Fidelio jön fáklyásokkal.

FIDELIO
Ni, Sobrinus! Már kérdez a királyné.

SOBRINUS
Hozzá megyek.

FIDELIO
                       Csak várd be, erre jön.

SOBRINUS
félre. Mit mondok, hogyha a lányt kérdezi?

ADOLAR
Fideliónak. Ma éjjel elveszem még Angelát
Rávettem Sobrinust, hogy összeadjon
Tudtod nélkül.

FIDELIO
                      Hogyan?

ADOLAR
                                   Titkát tudom.
Csak küldd a kápolnába Angelát,
Éjfél után majd én is ott leszek.

FIDELIO
Majd odaküldöm. Csitt. Jön a királyné.

KIRÁLYNÉ
kísérettel s fáklyásokkal jön.
Hol Sobrinus? Oh, itt vagy, szentatyám?
Hát a tanítvány, akit rád bízánk?
Valóban, jobb kezekben hittük őt,
Semhogy ez órán kelljen így kutatnunk.

SOBRINUS
Felség, egy gazfi, egy sehonnai,
Egy jöttment ember, akit én soha
E kertben itt nem láttam, ránk ütött,
S míg én futottam...

KIRÁLYNÉ
                               Ugyan! Hát futottál?

SOBRINUS
Az őröket segédül hozni el,
Eltűnt a lány is, ő is. Bizonyos,
A lány bújik előle, mert ijesztő,
Undok egy gazfi volt.

KIRÁLYNÉ
                                 Tán rőt hajú?

SOBRINUS
Nem láttam jól; de annak kelle lenni.
Csúf volt nagyon.

KIRÁLYNÉ
                            Tán kancsal?

SOBRINUS
                                               Tán az is.
Minden, mi undorító, rajta volt.

KIRÁLYNÉ
félre indulatosan. Ez ő! Bizonnyal ő. S e pórleány
Oly szép neki, hogy véle szóba álljon?
A nyomorult ne látott volna szebbet?
Fenn. De hol is van az a leány?

SOBRINUS
                                                 Királyné,
Tán küldenők ki rá az őröket,
Hogy megragadják és korbáccsal űzzék
El innen?

KIRÁLYNÉ
              Ha! Korántse! Szót se erről!
Mesebeszéd! A lány a tisztelendőt
Felülteté - ez az egész.

SOBRINUS
az almafára néz.
                                   (Föl ám!)

KIRÁLYNÉ
S ezért egy vándort, aki tán pihenni
Betért a kertbe, korbáccsal kivernénk?
Ej, szentatyám, nagyon is kész vagy ám
Korbáccsal elveretni tenhibádat
A mások hátán.
Félre.
                        Látnia kell engem.
Csak erre térne! Jó 'szakát, urak.
Én még egy percre itten mulatok
S holdfénynél élvezem e hűvös estét.

SOBRINUS
De a leány...

KIRÁLYNÉ
                   Bízd csak reánk, uram.
Mert rád ha bízzuk, félek, sohse látom.
Most jó 'szakát!... Don Andreo, maradj!
Fidelio, Sobrinus, férfikíséret el.

ADOLAR
Felség...

KIRÁLYNÉ
félrehúzza.
              Don Andreo, lovag vagy?

ADOLAR
                                                       Az.

KIRÁLYNÉ
S hallgatni tudsz oly jól, amint beszélni?

ADOLAR
Tudok, királyné, mindent, mit kivánsz.

KIRÁLYNÉ
Hogy tudsz hallgatni, arra van jelem.

ADOLAR
Miféle?

KIRÁLYNÉ
           Az, hogy tőlem titkolád,
Hogy zord regédnek folytatása van.

ADOLAR
Nincs - mostanig.

KIRÁLYNÉ
                           De van. Tudom, hogy - itt van.

ADOLAR
Ki?

KIRÁLYNÉ
     Az a kalmár.

ADOLAR
                        A gyémánt ura?

KIRÁLYNÉ
Tudom, hogy itt van.
Súgva.
                                Látni akarom.

ADOLAR
Felséges asszony!

KIRÁLYNÉ
                           Nem felséges asszony.
Neki nem az. - Megérts, Don Andreo,
Nem akarom, hogy lássa a királynét.
Mert szenvedését szánom, s hogy ha úgy lát,
Királynénak: korbáccsal kell kiűznöm.

ADOLAR
De undok arca -

KIRÁLYNÉ
                         Látni nem fogom.

ADOLAR
És a te bájod -

KIRÁLYNÉ
                      Ő se lásson engem.
Éjféli órán szólok itt vele.
Értsd meg, Don Andreo: e férfi sorsa
Egész valómban meghatott. Keserve
Gyógyíthatatlan, mondod, s vége nincs,
Jó hát, én úgy hiszem, meggyógyítom.

ADOLAR
Boldog zsidó!

KIRÁLYNÉ
                     Nem úgy, mint gondolod.
A legszebb asszony? jó. Ha az vagyok...

ADOLAR
Bizonnyal az!

KIRÁLYNÉ
                           Tanúlja meg az egytől,
Hogy mint te mondád, a gyémánt kicsiny,
Hogy csókot vásárolni nem lehet.
Így nem leend örök a bujdosása,
Így vakhitéből majd kigyógyítom,
S belátja végre is, hogy h'jába kóborg
Világról új világra, ha a legszebb
Legjobb egyúttal.

ADOLAR
                           Úgy teszek, királyném.
Ahogy parancsolod. Éjfélre itt lesz.

KIRÁLYNÉ
S ne mondd neki, ki várja és mi célra.

ADOLAR
Csak annyit mondok, hogy akit keres,
A legszebb asszony fog vele beszélni.

KIRÁLYNÉ
S most menj, Don Andreo, keresd Marittát
És küldd a palotába.

ADOLAR
                               Megkerítem.
El.

KIRÁLYNÉ
utána.
Don Andreo!... Késő!... Ha visszahívnám -
Nem! Újra küldeném. Egy gondolat
Bilincse tart lekötve reggel óta,
S nem rázhatom le, s mind jobban zörög,
Minél jobban kivánok futni tőle.
Ne zúgj, szívem! Szándékom istenes.
Szándékom-e? Beszédem az, tudom.
De hát a szándék? - Mért áhítom azt
A bolygó rémet megállítni? - Oh!
Csak nem kisért a kincs, mely nála van?
Nem az! Tán a hívság próbálni rajta
Szépségemet? - De hisz nem láthat éjjel,
Természetellenes egy vonzalom,
Mely készt hajolni biztos sziklatőről
A forró örvény habjai fölé.
Ez ember szíve ily örvényes ár.
S dübörgő csapkodása rémít, üldöz,
És vonz magához, mint a bűn. A bűn!
Nem! Volna szép, mint hódító Apoll,
Mint győztes Sándor, gazdag és hatalmas.
Nem vesztegetnék rá egy jó napot;
De a bősz átok, amely rátapadt,
A vészes tűz, mely vérét kergeti,
S a gondolat, hogy kóbor életének
Én tűzhetek tán boldog véghatárt -
Óh védj, Madonna, hiú elbízástól.
Lefekszem s csak hajnalra ébredek.
S ha szűz ajakkal megcsókolt a regg,
Ne bántson semmi, csak a gondolat,
Hogy olyat álmodék, mit nem szabad.
El a nőkísérettel.
Maritta futva jő, s utána a király.

MARITTA
Kérlek, ne üldözz!

KIRÁLY
                            Oh, kérlek, ne fuss.

MARITTA
Ha szidnak otthon, nem védsz meg, tudom.

KIRÁLY
Oh hát maradj velem! Nem szidlak én.

MARITTA
Illetlen volt maradnom eddig is.

KIRÁLY
Illetlen volt kőnek maradnom eddig.

MARITTA
Mért kérsz olyant, mit meg nem adhatok?

KIRÁLY
Nem adhatod? Milyen vagy hát valóban?
Szavaddal hívsz s kezeddel eltaszítsz.
Mi tréfa benned és mi a való?
Mi benned a gonosz és mi a jó?
Mért töltesz így meg habzó szerelemmel,
Ha ellököd az áradó pohárt?
S ha engedek, mért állok szégyenszemmel,
Mint aki dőrén bíztatásra várt?

MARITTA
Az tréfa volt; kissé tréfás vagyok.
Tréfára vettem - s most a tréfa sok.

KIRÁLY
Csak tréfa! Mért nem mondtad ezt elébb?
Ha tréfa, hát csókolj meg tréfaképp!
Átöleli.

MARITTA
kibontakozva.
Hiszen a csókot tiltja a király!

KIRÁLY
térden.
Ha tiltja, rendeli, szavadnak állj!
Éreztem csókot, százat, ezeret,
De édes csókot édeskeveset.
Ha ajkadról ily ingerlők a szók:
Mi méz lehet ily ajakról a csók?
Lásd térden azt, ki mástól sohse kért -
Oh, meghalok egy árva csókodért.
Megcsókolja ruháját.

MARITTA
félre.
Szegény király, fáj érte a szívem.
Ha még soká nyög, félek, megteszem.

KIRÁLY
Most néma lettél, mint siket valál?
Oh, szólj, beszélj - a hallgatás halál.
Lásd, hallgatást is venne más igennek,
Én tiltó, durcás ajkadat lesem meg.
Más, így ha ég, erőszakot kisért,
Én kerülöm az üdvöt is, ha sért.
Más dallal csábít és kacagva vet meg,
Én nyögve kérlek: csókolj meg, szeretlek!

MARITTA
ijedten.
Oh, kérlek, ezt ne! Csókot kapsz talán -
De szerelem - oh, az nem tréfa ám!

KIRÁLY
levonja magához.
Csókolj gyűlölve hát, ha nem szeretve!

CARLO
távolban.
Maritta! hol vagy?

MARITTA
örömmel.
                             Carlo! Hagyj, uram.

KIRÁLY
fölugrik, s megfogja.
Az égre, nem, míg szód beváltva nincsen.

CARLO
künn.
Maritta!

MARITTA
            Máskor! Majd beváltom aztán!

KIRÁLY
Mikor?

MARITTA
zavarban.
          Ma éjjel.

KIRÁLY
                       Jó! E kulcsom itt
Kinyitja a királyné külső termét,
Ahol te hálsz.

MARITTA
                     Honnan szerezted ezt?

KIRÁLY
Mindegy. Majd eljövök.

MARITTA
                                      Az égre, nem!
Add azt a kulcsot.
Elveszi.
                           Ezzel szabadulok,
S éjfélre itt leszek.

KIRÁLY
                             Igéred ezt?

MARITTA
Igérem. Oh, de menj!

KIRÁLY
                                 Megyek.
Félreáll.

CARLO
jön kiáltva.
                                               Maritta!

MARITTA
eléje.
Carlo!

CARLO
megöleli.
         Maritta! Hála minden szentnek!

KIRÁLY
Hogy csókolóznak! S én csak nézem így,
Mint szomjú szarvas, kit hűs csermelyétől
Egy bárgyú gyermek lépte elriaszt.
Nem bírom el! Oh, éjfél, hajnalom!
Jövel hamar! El - ezt nem nézhetem.
El.

CARLO
Mértföldeket futottam körben érted,
Minden bokorba bújtam és hiába.
Hol hagytad azt a pátert!

MARITTA
a fára néz.
                                      Jaj! A pátert!
Egészen elfeledtem a szegényt!
De hála isten - itt a létra már:
Lemenekült. A fára csalogattam.

CARLO
Jaj! Értem! Úgy mint engemet egy ízben,
Mikor csókért nagyon faggattalak.
Hát ő is! Jaj be kár, hogy már lehozták.
Kedvem keletkezik almát leverni.
Még ő is! Jaj, Marittám, hát ha tudnád -
A ménkű üssön ebbe a királyi
Szent gazdaságba! Képzeld, engemet
Egy hölgy kínálgat, hogy lovag legyek
És férje! Hallod-e: a férje én!

MARITTA
No persze! Ej, hogy ránk ehűltek itt!
És itt tanítnak tisztességre minket!
De hallga csak, valaki jön felénk.
Adolar jön.

ADOLAR
Mi lelte az én bölcs királyöcsémet?
Találkozom vele s reám se ismer.
Kérdem Marittát s szótlan erre mutat,
S tovább rohan. Az ördöngős leány
Csak nem zavarta meg oly hirtelen?
De hol lehet?
Kiált.
                    Maritta!

MARITTA
                                Ki van itt?

ADOLAR
Én, Andreo. Magad vagy?

MARITTA
Carlonak integetve.
                                         Egymagam.

ADOLAR
Nem volt találkozód itt a királlyal?

MARITTA
Volt is, lesz is! csak tudnám, hogy minek?

CARLO
félre.
Mit a király? A király?

ADOLAR
                                    Ha lépre viszed őt
S botlása mellett szerzesz tanújelt,
Úgy kötve lesz, átnézni a szitán,
S év múlva koma lesz a paszitán.

MARITTA
Az ám; de nékem nem kell komasága!
Az ily nagy úrnak nagy a kívánsága,
S ha csak felét kivánja, mit igértem,
Vagy a vendéget, vagy a gazdát sértem.

ADOLAR
Ne félj - igértem, hogy megmentelek
Jó s rossz indulatától egyaránt,
Csak most segíts az én ügyemben engem.
Ma éjjel titkon összekelek én
Fidelio lányával, Angelával.
Rávettem a papot, hogy összeadjon.

MARITTA
Ugyan miképp?

ADOLAR
                        Ez almafával itt.

MARITTA
Hisz ez lopás! Ide én ültetém,
S így alma s eskető joggal enyém!

ADOLAR
Jaj, feleselni nincsen most idő.
Az esketést a pap csak úgy igérte,
Ha jelt hozok, amely megvédi őt,
Mert a királytól fél, ha visszajő.
Mármost te hozz ily zálogot nekem.
Találkozód órája mi?

MARITTA
                                 Ma éjfél.

ADOLAR
Találkozók dicső találkozója!
Épp jókor. Húzd le, kérlek, ügyesen,
Miként ha az ujjával játszanál,
Pecsétgyűrűjét s szökj hozzám vele.

MARITTA
Be könnyen játszik a kettőnk ujjával.
Az ily nagy úr nem ád ám semmit ingyen.

ADOLAR
Hisz gazdag vagy te abban, amit ő kér.

MARITTA
Ej, jó uram, ez nem nagyúri erdő,
Melyből kaszálót, kertet vágnak, és
A többi erdőnek csak megmarad.
Oly kincsem ez, hogy koldusa vagyok,
a csak egy batka híja. Nem, uram!

ADOLAR
De kérlek! Tönkretennéd, mit a jó sors
Ügy-bajjal összefont? Mikor lesz ismét
Kezünkben a király meg papja is?

MARITTA
Kezedben volt a pap. Mért hagytad olcsón
Kimenekedni? Ugyanoly erővel
Gyűrű nélkül is megteszi.

ADOLAR
                                        De akkor
Meg kell neveznem, ki a mátkapár.

MARITTA
S miért ne?

ADOLAR
                Azt most el nem mondhatom.
Elég: azt mondtam, adjon össze egy párt,
Mely a királytól jelt hozván magával,
A kápolnába jön éjfél után.

MARITTA
Egy párt? Csak ennyit?
Félre.
                                   Oh, hisz ez dicső!

ADOLAR
Hát megteszed?

MARITTA
                       Alávaló leány,
Hálátlan, oktalan volnék, ha nem.
Azt mondod, a király pecsétgyűrűjét?
Mondd, a kis ujját, azt is megkerítem.
Csak bízd reám s ha nincs ma esküvő,
Esküdd, hogy én vagyok esküszegő.
Csak bízd reám.

ADOLAR
                         Derék lány vagy, Maritta,
Nem is fogod megbánni.

MARITTA
                                      Azt remélem.
S most jó 'szakát.

ADOLAR
                           Jó éjt! Késő az óra,
Menjünk aludni kora virradóra!
El kerti lakba.

CARLO
előjön.
Mi az? Pecsétgyűrű? Király? Ma éjjel?
Maritta: van-e hát fülem?

MARITTA
nevetve megfogja két fülét.
                                                            Van ám!

CARLO
S neked szemed, hogy még rám nézni mersz?

MARITTA
Van ám - s füledre és itt két szememre,
Te kis füles, azt mondom: hogy ma még
Mi ketten férj leszünk meg feleség.

CARLO
Hogyan?

MARITTA
             Nem hallod-é, hogy vár a pap?

CARLO
Nem minket ám!

MARITTA
                          Csak azt, ki okosabb.

CARLO
De a gyűrű meg a találkozó -
Nem értem!

MARITTA
                  Baj, de mégis néha jó.
Csak jer, jó Carlom és éjfél körűl
Ott várj be majd a kápolnán kívűl.
A többit bízd rám - menj s álmodj velem,
Engem megóv a hűség s szerelem.
Óh, ne vakard! hagyj békét a fejednek.
Hidd meg, én szarvval látni nem szeretlek.
Semmit ne félj, csak egy kevés idő,
Meglesz a gyűrű és - a drágakő.
Kezetfogva elmennek.

KIRÁLY
jön.
Ki mondja meg, ki vagyok s ki valék?
Ki, hol vagyok s hova jutok ma még?
Állnék s egy kéz tovább rohanni int.
Járok-kelek, de nem magam szerint.
Mint egy hajó, horgony s őrség nekül,
Ha a kormányhoz céda gyermek ül,
Fordul, kereng, bordája mind ropog,
S táncolva hordják csúfra víg habok:
Fáj mindenem s csak járok nyugtalan,
Borzaszt a hely, hol ágyam vetve van.
Csak egyre vágyom éhen, szomjadón,
Időt ehetném, ihatnám mohón.
Oh, nyúlerő - királyi hatalom!
Perccé az órát hogy nem zúzhatom,
S mint pásztorgyermek, ki ebédre vár,
Nyöszörgenem kell: óra, jössz-e már?
Leroskad az almafához.
Nem bírom el. Oh, ezt a vágyat én,
E forró mézet sohsem ízlelém.
Tanúlnom kell, csókolni izzó láncot,
Kötött lábakkal járni ugró táncot,
Nyelvöltést szűknyakú palackon át,
Kanállal enni pecsenye szagát.
E gyötrelem, mit hírből ismerek,
Mind semmi ahhoz, amit érezek.
És mégse! Mégse! Ezt a fürge vért,
E kínt nem adnám semmi gyönyörért.
Mint haldokló vajúdt végperciben,
Midőn a lélek látóvá leszen,
Úgy forr valómban ismeretlen érzet,
Hogy mindent másképp hallok, látok, érzek.
Oly reszketeg nem volt a hold soha,
Nem oly nehéz a virág illata;
E kertben ennyi összevissza súgást,
Nem hallék soha ily pacsirtazúgást,
Nem hittem soha, éjféli időn,
Hogy részegülni lehet levegőn!
Feltépi köntösét s elterül.
Oh, mámoríts, est fűszeres bora,
Altass el, szellő édes mámora.
Repüljön, mint lebontott sziklatő,
Eldobva mankóját a vén idő.
S te, aki játszol ittasok felett,
Ringass öledben, tarka képzelet!
Látom - karját felém mint tárja szét.
Körülfogva a fát.
Érzem puha keblének melegét,
Ajkáról azt az édes pára mézet...
Maradj, Maritta - el ne tűnj, igézet!
Fáradt vagyok - óh vess te nyugvó ágyat -
Itasd alvóra ezt a síró vágyat.
Itasd alvóra, itasd virradóra,
Soha ne fogyjon az a boldog óra.
Ölellek, míg leasznak karjaim:
Csókolj, Maritta, csókolj s légy enyim!
Megcsókolja a fát, s elalszik.

Függöny.

Ugyanott. A Király alva fekszik a fa tövében, melyet ölelve tart, Maritta jön.

MARITTA
Itt vár reám. Ah! mindenem remeg!
Oh, szerelem, becsület, védjetek!
Ne hagyjatok el e nagy éjszakán,
Magatokért tagadlak meg csupán.
Amit teszek, nem kedvemért teszem,
Ne volnék hű, nem lennék hűtelen.
De mégis félek, jobban, mint imént,
Midőn csak játsztam jókedvem szerént.
S mit mertem akkor, cédán, céltalan:
Nem merném most, hogy tisztes célja van?
Ez az! - Szivemben a tudat kopog,
Hogy hamis kártyát pénzért forgatok.
Nem, nem teszem! Ezt nem szabad kivinnem.
Carloért jöttem, Carloért - el innen!
Indul.

KIRÁLY
álmában.
Maritta!

MARITTA
megáll.
            Késő! Látott s közelit.
Ő kezd a harcba, és ez bátorít.
A sors jele, hogy menni nem hagyott,
Jelül viszont sohajtsunk egy nagyot.
Sóhajt.
- Nos, nem közelg? Tán álmában beszélt?
Előbbre jön.
Az ám! Itt alszik, mint egy elítélt,
Kinek nincs félni- s várnivaló semmi.
És alva akar mennyországba menni.
Jó álom, hintsd csak mákodat fölé,
A mennyország az ártatlanoké.
És csak húszéves! Furcsa gyermek ám.
Hiába, csókra nem tanítanám!
Csak bemagolná, járna rá a szája,
De nincs, hiába! tehetsége rája.
Ki látott ilyet! Vizet prédikál,
Bort rendel, és ha van bor, szundikál.
Szegény király, nőd lenni nem szeretnék,
Ha paraszt tenne így, beh kinevetnék!
Fáradt szegény. Bizony nem is csodálnám,
Tán ennyit sohse járt a maga lábán.
S én bújtam tőle, mint a fürge gyík...

KIRÁLY
Oh, jer!

MARITTA
           A fiú gyíkkal álmodik.
Oh, dicső álom, csábos alkalom.
Itt a gyűrű, s nem is az ujján hordja!
Csak ezt a láncot kell feloldanom.
Oh, áldott legyen vigyázatos gondja!
Bizonnyal erre azért aggatá,
Hogy minket ismeretlen szedne rá.
S most annál jobban oldhatom le róla,
No, itt a csók.
Csókot vet neki.
                     Várhatsz találkozóra!
El.

KIRÁLY
ébred.
Mi ez? Árnyék? Nem; itt éreztem, itt!
Oh, kába álom. Ő volt, s én aludtam.
Oh, szégyen! Arra ment; utána nyomban!
Majd azt mondom, az álmot tettetém.
Maritta, várj! Maritta! Oh bolond én!
El.

ADOLAR
a kerti lakból jön; kezében álarc.
Éjfél után van, és se lány, se gyűrű,
Se nem király. Pedig szám mindenik
Az én nagy számvetéseimben. Félek,
Nem úgy megy össze, ahogy tervezém.
Légyottra a királynéval Severt
Kivántam küldeni, s most itt az óra.
S ő más találkozó után szalad.
Pedig mi tréfa volna, hogyha őt...
Most addig is, míg őt beavatom,
Én tartogatom lépen a királynét,
És erre a király álcája jó.
Eléje gyorsan, s úgy viszem a szót,
Hogy a királyné űzzön el magától.
Addig Maritta itt lesz a gyűrűvel,
S fölvált talán - mint illik - a király.
Eléje gyorsan, mert ha megijed,
Még visszafordulhatna féluton.
El.
Angela jön.

ANGELA
Megöl a várás! - Ily váratlanul
S mégis ily várva közelítni célhoz!
Atyám maga küld Adolar elé,
S ő késik. Ablakán kopogtatok.
Kopogtat.
Király jön.

KIRÁLY
Sehol! Mi ez? Kopog az ablakon!
Mögéje lopózik, s átfogja derekát.
Enyim vagy, végre valahára!
Ez ő!

ANGELA
Tied, szivembül, s mindörökre az!

KIRÁLY
Lásd, elrabolhatnám kéretlenűl,
Amint szíved az enyimen dobog, -
De én csak kérlek: add, ahogy igérted,
Önként mélyéből, amint forrni érzem,
Lehelj reám s égess el, oh Maritta!
Meg akarja csókolni.

ANGELA
Mi ez? Nem ő!
Kibontakozik.
                       Eressz, eressz!
El.

KIRÁLY
                                             Megállj!
Tudom, nem löksz te engem vissza már:
Követlek, amíg lelkem megszakad.
Utána el.
A királyné jön Adolarral, ki álarcot visel.

KIRÁLYNÉ
Eredj, gonosz, ne érj undok leheddel.

ADOLAR
fojtott hangon.
Hogy arcom undok, tudtad, s mégis itt vagy.

KIRÁLYNÉ
Nem volnék itt, ha úgy, mint arcodat,
Megismerem előre lelkedet.
Oh, hordanád az álcát lelkeden!
Mert arcod szép, lelkeddel egybevetve.

ADOLAR
Hát vessed egybe: csókold arcomat.
S hagyd lelkemet az örök kárhozatnak.

KIRÁLYNÉ
Oh, nyomorult, eltűrlek, vakmerőnek,
Mert vakmerőbbnek süllyedék le én.
A kárhozatnak hagylak, mert azé vagy,
Nem általam, sem égi átok által,
Mely rút orcát adott, de emberit.
Én balga szív, azt hittem, ördögarc
Átkát nyögöd te emberi kebellel,
S emberi szívem sírt nyögéseden.
De ördögszívvel hordasz emberarcot,
S méltatlan átkozod az ég kegyét,
Mely ily lélekre emberdíszt fecsérelt.
El tőlem, el, s csak arcodnak köszönd,
Hogy emberszó űz s nem ebek marása.

ADOLAR
Nem első vagy, ki így szól s nem utolsó,
Ki meghajol, ha látja kincsemet.
Merj belenézni kábító szemébe,
S mondd akkor is undoknak lelkemet.
Sok kezdte fennen és megalkudott.

KIRÁLYNÉ
Megalkudott! Most jól beszélsz, zsidó.
Ez egy szavad igaz s hálára méltó,
Mert visszaád magamnak s jobb valómnak,
S te vagy, mi voltál s én, ami valék.
Alkudj, kufárkodj: így nem félek én.
Én másnak láttalak fájó szivemben,
S a könyörület a fejembe szállt.
Térdelni láttalak, kitárt karokkal
Egy enyhe pillantást könyörgeni;
A rút szemek villámló föllegéből
Éreztem könnyed égő záporát;
Rebegni láttam szeplős ajkadat,
Vágyó, nyöszörgő, panaszos imával,
Hogy megigézd az undort, és az átok
Elszálljon végre ártatlan fejedről;
Bolyongni láttalak völgyön-hegyen,
Folyón, tavon, s háborgó tengeren,
Világról új világra, egy után,
Ki szeretetet és nyugalmat adna.
S a kába ötlet, hogy az én vagyok,
És hogy miattam kóborolsz, míg én
Ágyamba' nyugszom, ide kergetett.
De aki kisértett, megvéd az isten.
Te nem könyörgesz, nem sírsz, nem epedsz;
Nem kérsz, csak kérkedsz, gúnyolsz s alkuszol.
Amúgy szívemmel eszemet megejted,
Emígy fölkelted méltóságomat;
Szerencsém az, hogy magadat felejted,
S így intesz, hogy felejtem magamat.
Rém vagy, üres vagy, gaz vagy és hamis,
Hamis a lelked, az a kincsed is.

ADOLAR
Nem az. Tekintsd meg; nézz reá, ha mersz.

KIRÁLYNÉ
Hozzám ne érj; meghalsz, ha megismersz.

ADOLAR
Megyek; de tudom, egy időre csak.

KIRÁLYNÉ
Halálos ágyamon se lássalak.

ADOLAR
Megyek! (Mily asszony! túltesz a mesén:
Nincs szebb, de jobb sincs e föld kerekén.)

KIRÁLYNÉ
Eredj!

ADOLAR
         Megyek. Jobban marsz, mint az eb.
Jaj, hogy a legszebb legkegyetlenebb.
Most érzem csak, a gyémántom kova,
Mert hozzád méltót nem lelek soha.
El.

KIRÁLYNÉ
Mi ez? - Más hangon szólt. Szelíd búcsút vett,
S a borzalom már irgalomra lágyúl.
Madonna, óvj! - Nem jó úton vagyok,
Hogy szívverésem, érzem, tétováz,
Mint a tolvaj nem ismert folyosón.
Hogy könyörülhetek e vad zsidón?
Mi ez?

KIRÁLY
künn.
          Oh, állj meg!

ANGELA
hátul átfut a színpadon.
                              Oh, rémes vadászat!
El. A király jön.

KIRÁLYNÉ
Ő visszajön... el, el!

KIRÁLY
a királyné lábai előtt.
                               Megállj! Megállj!
Ruhádba hát, ha beléd nem szabad,
Ruhád szegélyibe kapaszkodom;
De nem eresztlek. Szánj meg, kőszívű;
Ne nézd, hogy kincsem van, mely mind tied,
Ne nézd, hogy száz irígylené helyed,
Ne nézd, hogy koldulok oly lakomán,
Hová vendégnek elhívtál magad;
Ne nézd, mi ür van osztályunk között;
Csak azt, mi minden lényben egyező,
Csak azt, miért kígyó kígyót ölel,
Csak azt, mi minden korlátot ledönt,
Csak azt, mitől jeges kezed remeg:
Hogy ember vagyok és hogy szenvedek.

KIRÁLYNÉ
Boldogtalan, mi jogod itt keresni?

KIRÁLY
Oh, van jogom, itt szomjan el nem veszni.

KIRÁLYNÉ
De tudod-e, ki vagyok? (Mentsen ég!)

KIRÁLY
Nő vagy, legszebb vagy: tudnom ezt elég.

KIRÁLYNÉ
Csak a homályban láttad arcomat.

KIRÁLY
Nap volt, mikor először láttalak.
Ne kérdd, mikor; ne kérdd, hogy és miképp:
Csókolj meg s úgy tagadd, hogy ajkad szép.

KIRÁLYNÉ
Madonna! Csók! S nem nézed rangodat?

KIRÁLY
Rang, szépség! Hitvány, semmi gondolat.
Pórlány, királyné, bármi a neved:
Tőlem és általam név, rang tied.
De szánj meg, szánj: tüzet raktál szívemben,
Ne sütkérezz a lángon, szánj meg engem!

KIRÁLYNÉ
E tűz a poklok Tüzéből való,
E tűz a földön el nem oltható.
Fáj kínod; ám csak azt kivánhatom,
Hogy szánjon meg az égi szánalom.
Szavad merész, de hangod szívre hat,
Hidd el, segítek rajtad, ha szabad.

KIRÁLY
Oh, ne vedd vissza kimondott szavad!
Az kell nekem, épp az, mi nem szabad,
Mit minden tilt s mit minden megkiván,
Szilaj győzés szilaj küzdés után,
Oltárról rablott véres áldozat,
Perc édenért egy létnyi kárhozat,
Őrült szabadság, szétzúzott bilincs...
Nem csók, nem édes, hogyha tiltva nincs.

KIRÁLYNÉ
Madonna, védj! A vér szívembe tódul...
Madonna, védj meg e bolygó zsidótul!

KIRÁLY
Bolygó zsidó: ez igazi nevem,
Az ő végetlen kínját szenvedem.
Tekints reám: hol ágyam vetve van,
Saját házamban lettem hontalan.
Királyi kinccsel csúful koldulok,
Bitangon járok s rajtam a hurok.
A boldogság is kín, amerre járok,
A madárdal is károgás nekem,
Minden bokorból szerelmetes párok
Árnyékolt, orzott csókjait lesem.
Minden szeret, csak én vagyok kivetve,
Mindenki boldog, én vagyok feledve;
Minden hő ajkra forró ajk való,
Csak enyim árva, szomjan bújdosó.

KIRÁLYNÉ
Boldogtalan! S ki küld, hogy itt keress?

KIRÁLY
Ember vagyok, teremtve, hogy szeress.
Itt térdelek s te itt előttem állasz?
Mily messzeség tart? Mily határ? Mily válasz?
Kell kincs? Kell gyémánt? Kell királyi lom?
A föld gyomrát érted fölforgatom.
Félsz, hogy az ajk, mit csókolsz, áruló?
- Legyen a csók, mit adsz, halálhozó.
Kirántja tőrét.
Ajkamba ajkat, tőrt szívembe mártva,
Csókolj meg, ölj meg s légy kétszerte áldva!

KIRÁLYNÉ
a tőrt öntudatlan átveszi.
Oh, vészes ár, kiöntő érzelem!
Kínján szívem lágyulni érezem.
Szent irgalom, mért tetted vélem ezt?
Küldj mentő szót!... - Mi ez? Tőr! Nem! Kereszt!
Nagy eltökéléssel.
Boldogtalan, kebled fájdalma nagy:
Hallgass reám, te meghallgatva vagy.

KIRÁLY
Szívedre zársz, megcsókolsz, és szivedből?

KIRÁLYNÉ
Szívemre zárlak s csókollak szívemből.

KIRÁLY
fel akar ugrani.
Oh, nyílj meg, ég...

KIRÁLYNÉ
                              Térdelj le, mint előbb,
S csókold meg ezt.
A tőrt elébe tartja.

KIRÁLY
megcsókolja.
                             Hideg vas! Oh, de ajkad...

KIRÁLYNÉ
a fejére teszi kezét.
Hallgass reám, te árva bujdosó,
Szegény, tévelygő, hontalan zsidó.
Hiszed-e Istent, aki hármas egy?

KIRÁLY
ámulva ismétli.
Hiszek egy Istent, aki hármas egy.

KIRÁLYNÉ
Hiszed a szűzet, ki a szerelemnek
Csak véres kínját érzé s üdvezült?

KIRÁLY
Érzem kínját az örök szerelemnek,
Hiszem a szűzet, aki üdvözült.

KIRÁLYNÉ
(Megtérítettem: ő enyim s a mennyé!)
S most kelj fel, többé nem bolygó zsidó.
Két kezét a vállára teszi.
S tanuld meg az én édes csókomat.
Mely édes nékem s néked, mert szabad:
Mit ember tilt, de tőlem ég kiván,
Szép győzelem szilaj küzdés után,
A szeretetnek adott áldozat,
Melytől lehull az örök kárhozat,
Melytől lehull a pokoli bilincs,
Legédesb csók, mert megbánása nincs.
Átöleli fejét, s ajkával közelít homlokákoz.
Ti bősz szemek, hulljon könnyem reátok,
Szállj el ez arcról, nyughatatlan átok!
Mi bűnös vágy zúg e szív fenekén,
Imádságos csókkal feloldom én.
Kincset kináltál és én megvetettem:
Végy kincset tőlem s higgy a szeretetben.
Halni kivántál... élni már ne félj,
Végy éltet tőlem, boldogulj s remélj.
Kincs nélkül légy a csókra érdemes:
Rakj boldog fészket: higgy, remélj, szeress!
Megcsókolja.

KIRÁLY
leborul s a királyné kezét megcsókolja.
Oh, áldj meg, égi könyörületesség!

KIRÁLYNÉ
fejre teszi kezét.
Madonna, a te neved dicsértessék!
Elmegy a tőrrel.

KIRÁLY
egyedűl.
Ki volt e nő? Ez nem lehet Maritta.
Nem pór, nem úrnő, nem is nő: maga
A szenvedő, a szerető Madonna.
Vagy álmodom? De csókját érzem itt még,
S egész valómnak édes gyógyulását.
Ha álmodom, ez volt az ébredés,
S az álom rút volt, átkozott betegség,
A szívnek lázas, fojtó lüktetése,
Melytől az agy is őrülést dobog.
El, el, emlék foszlányos fellege:
Engem a napfény csókolt homlokon
S a szeretet harmatja öntözött.
Ki volt e nő? A mennyből szállt alá?
Igen, a mennyből, mely az alvó ember'
Az ős Jakab szemének megnyilék.
Mint ő, birkóztam az angyallal én,
De Isten, szánva gyenge küszködésem,
Megcsókolá legfelső angyalát,
És angyal adta angyalnak tovább,
És millió angyalfokon leszállva,
Ajkára vette a legalsó angyal,
Ki kétszer angyal, mert e földön az,
És megpecsétlé vélem hithagyottal
Az égi tisztaságnak új frigyét.
Oh, áldott én, ki bűnt és átkot űzve,
Méltatlanúl ébredtem tiszta üdvre.
El most hazugság, álarc, tettetés:
Felöltöm újra igaz arcomat.
Gyengébb valék, mint sejthetém, de annál
Erősb leszek, bevallani hibámat.
Hadd üljön diadalt a jövevény:
Illőbb hozzám a vas tapasztalásnak
Még talpon állva hajtni kardot és főt,
Mint porba esni szennyes kérkedőül.
Megyek felölteni király-valómat,
S győztesnek üdvözölni Andreot.
Bemegy.
Angela jön fáklyásokkal.

ANGELA
Boszút e végtelen gyalázatért!
Hiába várom, hiába üldözöm:
Az esküvőt csak szégyennel űlöm.
Haljon meg csúfosan, ahogy megölt,
S utána én, s utánam az, ki itt
Becsületem és boldogságom árán
Hazug becsületével kérkedik.
A kerti lak ablakát veri.
Ébredj, király, ébredj, ha aluszol.
Tudom, hogy itt rejtőzöl, vak sötétben.
Kelj s végy szövétneket, keresni azt,
Mit elveszítél: nőd' s becsületed'.

KIRÁLY
az ablakon.
Mi ez? Mi őrjöngés zúg itt az éjben?
Nő? Ily időn? Ki vagy?

ANGELA
                                    Te a király vagy.
Gyújtass világot. Hjába titkolod:
Többet tudok terólad, mint magad.

KIRÁLY
Nincsen mit rejtenem, megyek.
El.

ANGELA
                                                 Boszúm,
Tarts fenn; erőmet támogasd, gyalázat!
Meghalsz ma, Adolar: ha régi végzés
Le nem dönt, megteszi az új ítélet.
Ott voltam a királyné termiben:
Az ágy üres volt, éppen mint tied.
Hah, itt jön éppen.
Adolar jön fáklyásokkal.
                            Meghalsz, áruló!

ADOLAR
Én áruló? Miért?

ANGELA
                          Még kérdezed!
Nem tudsz pirúlni hát? Végére járunk,
Ha van-e véred, hogy arcodba fusson.
Itt jön bírád.
A király jön.

ADOLAR
                   Boldogtalan leány!
Rám ismer! Vége!
Hátat fordít a királynak.

KIRÁLY
                            Te vagy, Angela?
S itt Andreo!

ANGELA
                   Nem Andreo.

KIRÁLY
                                        Nem ő?

ADOLAR
megfordul.
Andreo mása.

KIRÁLY
                     Adolar! Megejt
Az ámulat! Te vagy, Don Andreo!
Te vagy! Ki más? Ki merne így dacolni?

ADOLAR
Vendéged voltam, most rabod vagyok,
Hogy áruló lett minden frigyesem,
Ellenfeled nem, csak fogoly vagyok.
Átnyújtja kardját.

KIRÁLY
Nem úgy! Keblemre, te dacos lovag!
Ki mindig, mindig lázadsz ellenem,
S mindig legyőzesz... és mostan leginkább.
Ez egyszer nem tűrök ellenkezést:
Levertél, s így békülni tartozol!
Megöleli.
Kemény volt leckéd s szörnyen szégyenítő,
De lásd szememből, hogy miképp fogant.

ADOLAR
Sever! Öcsém! Neked javadra váljék,
De mást kerestem s mást találtam én.
Nézd ezt a lányt. Miatta látsz csak itt,
De rajta nem múlt, hogy vérembe' nem látsz.

ANGELA
Oh, jaj, galád, mézajkú színlelés!
Tudd meg, király, s érezd, mit én, ki szintén
Szívemre zártam őt, miként te most.
Kígyó ez s áruló: találkozója
Ma este itten volt királyi nőddel.

KIRÁLY
Őrjöngsz, leány.

ANGELA
                         Őrjöngj te is, király.

KIRÁLY
Adolart rázza.
Egy szót! Ha mondom! Csak egy szót! Beszélj!

ANGELA
Oh, volna százszor álnokabb: e szót,
Melyet te vársz, ő ki nem ejtheti.

ADOLAR
Oh, Angela!

KIRÁLY
                  Zúzd ízre, mondom. Azt,
Csak azt az egy szót ejtsd ki: Nem.

ADOLAR
                                                       E szót
Nem mondhatom.

KIRÁLY
                            Tehát igaz?

ADOLAR
                                              Igaz.

KIRÁLY
Oh, szent igaz, hogy két fejet veszek ma
Önnön kezemmel! - Oh véres gyalázat!
Királyi nő, királyi fattyú vér.
Csak vér! Ez is vér, az is vér csupán.
Hát folyjon vér. Ömöljön patakonként!
Hol az az asszony?
Indul.

ADOLAR
elébe.
                             Állj meg!
A fáklyásoknak.
                                            Álljatok!
Ha vérre szomjazol most, ifjú tigris,
Itt az enyim. S e vérre esküszöm,
Mely nem rosszabb, csak olcsóbb, mint tied
Nincs hó fehérebb, mint a hitvesed.

ANGELA
Halld esküjét. Az esküvéshez ért.

KIRÁLY
Fertőzetes, galád szentségtörő,
Kinek e földön nincs szeplőtelenség,
Nőnek tekintsz, kit esküvel megejtesz?
Ha tiszta szándokod, miért vagy itt?
Miért - oh végtelen botor fejem! -
Csaltál el innen gyermekes ürüggyel?
Mért mérgezéd meg tiszta hitemet?
Oh! és még esküszöl? Higgyek neked?
Te oktatál rá, senkinek se hinnem!
Indul.

ADOLAR
eléje.
Csak testemen keresztűl mégy te innen.
Boldogtalan tanítvány, jól vigyázz:
Leckéd felét tanultad csak mohón;
A csábítást, tudom, már ismered.
Most van nyomodba társa: a vad ember,
A balszerencse. Dúlj csak önbeledben!
Mint színre hittél mindent, ami jó,
Higgy színre mindent, ami bűn s gyalázat.
Ez végzeted: ha a mindentudás
Kudarcot vallott, szent lesz a gyanú,
S gyermek-királyból lesz zsarnok király.

KIRÁLY
De hát tagadtad-e?

ADOLAR
                            Nem! A királyné
Itt volt velem, de tiszta, szent erénnyel.
Ha nem hiszed
Zaj kívül.

KIRÁLYNÉ
künn.
Megölték a királyt!

KIRÁLY
                              Mi ez?

ADOLAR
                                        Ez ő maga. Állj félre most
S vigyázz, ha váratlan meglátja arcod,
Megijed-e, mint bűntudat szokott!
Vedd ezt az álcát.

KIRÁLY
                           Oh, segíts meg, ég!
Fölveszi az álcát.

KIRÁLYNÉ
jön színéből kikelve, a tőr kezében.
A gyilkost! Férjem gyilkosát!

ADOLAR
                                              Királyné!

KIRÁLYNÉ
mellén ragadja.
Hah, gaz! Barátja vagy, barátod ő!
Ismered ezt? Te voltál cinkosa!
Te sem vagy az, ki voltál még előbb.
Te csaltad innen el s útközben - oh -
Talán e tőrrel szúrtad épp szíven -
S én - átok ajkamon - a vér nyomára
Még csókot nyomtam! Százszor jaj nekem!

KIRÁLY
kiámulva követte, kitörő örömmel.
Ő volt! Ő volt! Légy áldva, végzetem!
Eldobja az álcát.
Blandám!

KIRÁLYNÉ
vad sikoltással karjába rohan.
               Sever!
Elájul.

ANGELA
                         Nem értem! Adolar!
Ha ez igaz -

ADOLAR
                   Igaz, mint csalfa te.

ANGELA
Oh, jaj nekem! Most elvesztettem őt!

ADOLAR
a királynak.
Hiszel e néma szónak?

KIRÁLY
                                    Oh, hiszek!
Nagyobb okom van rá, mintsem hiszed.
Oh, Adolar! Segíts fölkeltenem.
Hogy térdemen kérleljem szent imával.

ADOLAR
De hogy jutott e tőrhöz?

KIRÁLY
                                     Általam.

ADOLAR
Veled találkozott?

KIRÁLY
                            Velem. Oh, Blanda!

ORVOS
Hol a királyné? Hah! Uram, te itt?
S itt a királyné -

KIRÁLY
                         Ápold - hozd magához.
Oh, édes Blandám!

ORVOS
                              Eszmél nemsokára,
Vagy jobban: ébred, mert ez álom inkább,
Mint ájulás. Álomban jött ide.

KIRÁLY
Hogyan?

ORVOS
             Szobámban (hozzá oly közel)
Imént egy vad sikoltás kelte föl.
Hozzá siettem és őrjöngve láttam
Szágúldani e tőrrel föl s alá,
Az ajtót verni, tépni a haját,
Kiáltva: Gyilkos! Oh, édes királyom!
Megölte! Oh jaj, véres, gaz zsidó!
Hiába csendesítém: hogy rossz álom
Kisérti csak, hogy agyrém szállta meg.
E tőrt tartá elémbe s hirtelen
Kidöntve ajtaját s utána
Mi többiek. De őrült lépteit
Mi nem követhetők s most itt találom,
Hol bizonyára e találkozás,
Az álom e csodás megcáfolása,
Végképp kizökkenté az öntudatból.
Most alszik inkább s boldog végit is
Álmodja tán a rossz kezdetnek éppen.
Csak rajtad áll, fölkelteni: de üdvösb
Álmára hagyni, hogy lecsillapítsa,
Mit álma vétett. Csak e tőrt nem értem,
Honnan vevé; ha ez nincs kezében,
Elhitte volna, hogy csak álmodott.

KIRÁLY
Oh, higgye is. Jobb nékem és neki.
Adolarnak.
Ne tudja meg, hogy tőlem kapta ezt.
Pirulnom kellene ezen örökké.
Az orvosnak.
Álom legyen. A tőrt vedd el kezéből
És várni fogjuk, míg magától eszmél.
Ki az? Fidelio!
Adolarnak.
                       Állj félre kissé!
Kissé visszavonul.

FIDELIO
Mi zaj van erre? - Angela, te itt?
De hát - urad? Arcod baljóslatú.
S az esküvő...
A király előlép.
                      Káprázik-e szemem?
Uram...

KIRÁLY
kezét adja.
            Derék Fideliom, eláll,
Mint látom, a váratlan nagy örömtől,
Szád és szemed. Pedig, jó öregem,
Ha megtudod még, kit hozok magammal!

FIDELIO
Csak jó lehet, mit a király hoz. (Ő az!)

KIRÁLY
Egy vőt neked, egy férjet Angelának.

FIDELIO
S ki volna a vő?

KIRÁLY
                        Adolar.

FIDELIO
                                   Soha!

KIRÁLY
Az nagy idő. Addig nem várhatunk.
Gondold meg, jó Fidelio!

FIDELIO
                                        Nem azt
Hozom fel, amit vétett ellenem,
De azt, hogy lányom gyűlöli.

KIRÁLY
                                             Úgy-e?

FIDELIO
Hogy mást szeret, jobbat.

KIRÁLY
                                        Ki tán beéri
A hozomány negyed... nem: a felével,
Mit, jó, becsületes kincstárnokom?
Mondjuk: felével. Ugyebár, felével?

FIDELIO
(Hogy tudja ezt?) Uram...

KIRÁLY
                                        Legyen tehát,
Amint igérted. A leány azé,
Kinek te szántad; fele hozománya
Szintén azé, a többit visszaadjuk
A száműzöttnek. Jó lesz, öregem!

FIDELIO
félre örömmel.
Elveszti a felét? Az is elég.
Fenn.
Legyen, királyom, bölcs kegyed szerint.
(A birtok elveszett, de nem boszúm!)

KIRÁLY
előrevezeti Adolart.
Tehát, Don Andreo, a lány tied...

FIDELIO
Ez - Adolar! Uram! (Oh, én bolond!
Most ismerek rá!)

KIRÁLY
                           Még nem Adolar.
Elébb kijusson része Andreonak.
Tehát a lány tied, Don Andreo.
A kincs fele tied, Don Andreo.
A másik fele tied, Adolar,
S Fidelionké - a jó öntudat,
Hogy ellensége javai helyett
A gyermeke javát szerezte meg.

ANGELA
Oh, Adolar, ha van bocsánatod...

ADOLAR
megöleli.
Van régi bűnöm s friss bocsánatom.

KIRÁLY
Tehát templomba rögtön. Hol a pap?
Oh, itt jön - és nem egyedül!

ADOLAR
                                            Maritta!
Angelának. Világos! ők ülték meg esküvőnket!

SOBRINUS
Csak gyarapodjatok, mint a fövény!
S most jó, nem nyúgodalmas éjszakát.
(Hogy nőne tövis a nászágyatokban!)
Megfordul.
Mit! A király!

KIRÁLY
                     Ej, ej, jó Sobrinus!
Ily oktatást adsz tévedt lelkeiknek?

SOBRINUS
Felség, ez így szokás, mióta Éva
Letépte a tudás...

KIRÁLY
                           Nem Éva volt az!
Az almafáról? Nemde?

SOBRINUS
meghökken.
                                    Almafáról?

KIRÁLY
Mit gondol a mi szent, tudós atyánk?
Ki volt, ha Éva nem, aki letépte
A tilos almát?

SOBRINUS
zavarban.
A - kígyó.

KIRÁLY
               Dehogy!

SOBRINUS
De az.

KIRÁLY
hangosan.
               Nem az! Pap volt.

SOBRINUS
fokozott zavarral.
                                           A Szentírás -

KIRÁLY
a létrára mutat.
Mit, Szentírás! Én láttam! Én magam.
A létra a kezembe' volt.

SOBRINUS
                                     A létra!
(Elvesztem!)

KIRÁLY
                   S így őrizted nyájamat?
S ti
Maritta felé
     így hajoltok az ítéletemre?
Kezembe' vagytok!

MARITTA, CARLO
térden.
                              Oh, felséges úr!

KIRÁLY
Késő. Ti nem hallgattatok szavamra
S így én se hallom a tiéteket.
Carlot örökre számkivetjük innen,
S Maritta
ujját, mint csókra, ajkára téve
               itt marad.
Félre.
                             Megérdemelted,
Hogy kissé én is meggyötörjelek.

MARITTA
fölkelve.
Király, azt nem teszed!

KIRÁLY
                                    S miért ne tenném?

MARITTA
Mert az Istennél nincs nagyobb király.
Az ég ma összekapcsolt mindörökre,
Mert férjem ő!

KIRÁLY
                      Mit? Férjed? Sobrinus!
Te tetted ezt? Minő jogon?

SOBRINUS
                                          Királyom.
Te rendeléd.

KIRÁLY
                   Én? Rám fogod, hogy én?

SOBRINUS
Itt - e gyűrű -

KIRÁLY
ámultan.
                     Gyűrűm?
Nézi láncát.
                                   Hogy jutsz ehhez?

SOBRINUS
Maritta hozta.

KIRÁLY
homlokát üti s az almafára néz.
                     Ő!

ORVOS
a királyné mellől.
                         Fölébred.

KIRÁLYNÉ
                                       Oh!

KIRÁLY
eléje térdel.
Blandám!

KIRÁLYNÉ
Uram! Te itt? Nem álom ez?

KIRÁLY
Nem az! Bár álomban jövél ide.

KIRÁLYNÉ
rémülten.
De a zsidó!

KIRÁLY
                 Csak álom.

KIRÁLYNÉ
keresi a tőrt.
                                  S tőröd...

KIRÁLY
                                                Álom!

KIRÁLYNÉ
zavartan.
S a csók...

KIRÁLY
                Csak álom!

MARITTA
a gyűrűt tartja oda, súgva.
                                  És e gyűrű?

KIRÁLY
elkapja.
                                                   Álom!

MARITTA
odahúzza Carlot s letérdel.
S a száműzés?

KIRÁLY
                      Mind álom, álom, álom!

KIRÁLYNÉ
Nem értem ezt az álmot.

KIRÁLY
                                      Majd megérted,
Ha tiszta nap ragyogja át az éjt,
S új nászra hív a reggeli harangszó.
Sok rémet lát, ki szembenéz az éjjel,
Én magam is sok furcsát álmodám,
Maritta felé
De aki még nem töltött nyári éjt
Álmatlanul, szokott ágyán kívül,
Adolarnak
Az sokszor nappal is álomba' jár.
Ezt is próbáltam - most kinyílt szemem,
S alunni fogok éjjel s látni nappal.
Menjünk alunni hát s üdült szemekkel
Köszöntsük aztán a tisztult napot.
A szép valót meghozza majd a reggel,
S örül ki-ki, hogy rosszat álmodott!
A királynénak karját adja.

KIRÁLYNÉ
félve simul a királyhoz.
Soha ily álmot!

KIRÁLY
                       Tünde képzelet,
Melyen csak nyerni, vesztni nem lehet.

KIRÁLYNÉ
De aki nékem a mesét beszélte -
Keresve néz körül.

KIRÁLY
Adolarra mutat.
Nem álom-e, hogy körünkbe' van,
S haza kerűlt a hazakerülő?

KIRÁLYNÉ
Ki?

KIRÁLY
    Drága bátyám.

KIRÁLYNÉ
örömmel.
                          Adolar! Ez ő?
kezét adja.

ADOLAR
megcsókolja kezét.
A drága bátya! Az, kétségkívül,
Mert
a királynak
ne felejtsd: öt faluba kerűl!

KIRÁLY
A fogadás! De nem sírok felette,
Egy országot cseréltem én helyette.
Jó éjt, urak. Jer, Adolar, velem,
Öt falum árát rajtad keresem.
Mind el, kivéve Carlot és Marittát.

CARLO
kitárja karjait.
Maritta!

MARITTA
kerüli kacérul.
            Carlo!

CARLO
parancsolón.
                     Feleség!

MARITTA
bókol.
                                 Uram!

CARLO
megfogja s átöleli.
Oh hála isten, hogy már vége van!

MARITTA
Már vége? Ej, ez szép nászéji bók!

CARLO
Kezdete s vége: vég nélkűli csók.
Megcsókolja.