Ortvay Tivadar: MÁRIA, II. LAJOS MAGYAR KIRÁLY NEJE, 1505-1558

MÁR AZ UDVAR silány viszonyaiból könnyen következtethetni az azonkori országos közviszonyok romlottságára és sülyedtségére. Ezek tényleg példanélküliek voltak Európa államai között s a legsúlyosabb aggodalmakat kelthették fel minden jóravaló hazafi szivében. A török veszedelem egyre fenyegetőbbé, a megújuló vészhírek egyre hangosabbakká és ijesztőbbekké lettek. A török veszedelem pusztító szélviharának elsősorban is hazánk volt kitéve, a miért is a pápák, VI. Sándor, II. Gyula, X. Leo, VII. Kelemen erélyesen buzdítanak a török ellen. VI. Sándor teljes búcsut hirdet azoknak, kik a török ellen indítandó hadjáratra pénzt és segélyt nyujtanak.^[542] Ugyanő engedélyezi a török háborura a magyar- és lengyelországi tizedeket.^[543] II. Gyula felszólítja a magyar praelatusokat és bárókat a hitetlenek ellen való hadra.^[544] Ezt később is megismétli.^[545] Majd meghagyja a magyarországi ferenczeseknek, hogy a Sz. Péter-bazilika számára gyűjtött pénzösszeg két részét a török háború költségeire fordítsák.^[546] X. Leo szintén nem szűnik meg buzdítani a magyarságot, a horvátságot és a külföldet a török ellen való védekezésre,^[547] csakhogy mindezek a buzgólkodások nem voltak kellően eredményesek. A pápai és a külföldi fejedelmi segélynyujtások a fenyegető baj elhárítására annyira elégtelenek voltak, hogy Beriszló Péter veszprémi püspök 1518 április 10-én X. Leo pápához intézett levele valósággal kétségbeesett jajkiáltás volt. Az országot ő már elveszettnek látta.^[548] Gróf Frangepán Bernát,^[549] Krusich Péter,^[550] a klissai kapitányok ^[551] feljajdulása elveszetteknek hirdetik az ország pajzsát: a magyar-horvát végvidéket. Országosan beszélték, hogy Nándorfejérvárt azért nem támogatták, a szultán ellen, mivel hiányzott az az 50 frt, melybe a kész védelmi szereknek Budáról a Szávához való szállítása került volna.^[552] A török erejének a magára hagyott magyarság annál kevésbbé állhatott sikeresen ellent, mivel a fenyegető veszedelemmel szemben amúgy is eltörpülő magyarság önmagában sem volt egységes. Pártoskodás, politikai versengés s felekezeti szétszakadozás egyaránt megosztották a nemzetet. A hazai védelem egyik tényezője, a királyság, teljesen tehetetlen volt. A korona nem volt képes hadi kötelezettségeinek eleget tenni. E miatt már 1518-ban annyi baj volt az országban és az országhatáron, hogy magának Lajosnak szavai szerint ^[553] azt leírni sem lehet.^[554] Érthető, hogy Lajos 1519 május 13-ikán oratora Bélay Barnabás útján ideiglenes menekülést vélt nyerhetni a szultánnál kötött fegyverszünet által.^[555] Csakhogy a fegyverszünet daczára is két évvel későbben ő maga kénytelen bejelenteni az ország hatalmi csődjét. 1521 június 30-ikán azt írja VIII. Henrik angol királynak, hogy «az ország erei annyira megtörvék a hosszas háborúkban, hogy semmi módon már fel nem tartóztathatja akkora ellenség támadását».^[556] Ez évben a megajánlott adóból 5 millió aranynak kellett volna befolynia, de tényleg még félmilliót sem szedhettek össze.^[557] Lajos király 1524-ben azonkép kijelenti a pápának, hogy országa «a pápa és a keresztény fejedelmek segélye nélkül semmiképen fenn nem tarthatja magát».^[558] És azon túl sem javult az ország helyzete. Napról-napra szembetűnőbbek voltak itt az ádáz ellenség által okozott károk.^[559] Burgio nunczius 1526 január 18-ikán azt jelenti Rómába, hogy «ez az ország képtelen magát megvédeni s egészen az ellenség lényétől függ. A véghelyeket nem tudja őrséggel ellátni. Hogyan tudna hát az egész török haderővel szembeszállani? Nincsenek semmiféle hadi készületei, melyek nélkül pedig mit sem tehetni. Egy ütközetet vívhatni és veszthetni. Nincs egyetlen erőssége, melybe vissza lehetne vonulni kissé megpihenni és a segítséget bevárni».^[560] Majd nehány hónappal rá, márczius 29-ikén azt írja Budáról Sadoletnek: «napról-napra érkeznek a végek rossz ellátásának hírei, úgy hogy ő napról-napra mindinkább kétségbeesik ezen ország sorsa felett»^[561] s alább kijelenti, hogy «napról-napra mindinkább meggyőződik a felől, hogy az ország helyzete reménytelen, mert ha már most, mikor az ellenség még kívül van, ilyenek a zavarok, mi fog majd akkor történni, mikor az ellenség a kapu előtt áll? Adja Isten, hogy hazugnak bizonyuljak. Az ország száz részre bomlik szét, száz ember fog parancsolni».^[562] Kevéssel utóbb meg azt írja: «Ha a szultan csakugyan jön, Ő szentsége az országot ugy tekintheti, mintha már el volna veszve. Végtelen zavar van itt, és a mi a háborúra szükséges, mind hiányzik.»^[563] Július 10-ikén pedig mondja: «Magyarország állapota a legkétségbeejtőbb. Annyi fog ez évben belőle fennmaradni, a mennyit az ellenség meg akar hagyni. Semmink sincs ahhoz, a mi háború viseléséhez szükséges, míg az ellenség mindennel bővelkedik. Nálunk minden hiányzik: kapitányok, pénz, tanács, hajók, rend és kellő élelmezési intézkedés. A sereg sincs még együtt s ha együtt lesz is, mit várhatni egy zsold hiánya miatt lázongó seregtől?… A bajt gyógyíthatatlannak látom.»^[564] De a hazától távol levők is a legsötétebb színben látták az ország közeli jövőjét. Az a tanácskozmány, mely a mohácsi vész előtt nehány hónappal Rómában összeült, erősen kifakad a magyarok vétkes hanyagsága s mulasztásai ellen, különösen pedig azért, hogy még csak megvédhető várról vagy erődített hadászati pontról sem gondoskodtak, a hová csatavesztés esetére visszavonulhatnának s ily módon kirohanásaik által az ellent folytonosan nyugtalanítva, kifáraszthatnák és gyöngíthetnék; addig e várakban, másrészről, a külsegélyhadakat is bevárhatnák.^[565]

Pénz hiányában a király erélyes készülődések helyett természetesen csupa igéretekre szorítkozott. Csakhogy ezeket senki sem vette komolyan. Bécsujhelyt 1523-ban a fejedelmi találkozáson Lajos 60 ezer harczost és 100 ágyút igért kiállítani, de Ferdinánd főherczeg éppen nem bízott ezen igéretében.^[568] Mikor Burgio pápai nunczius arról étesíti a pápát, hogy hadi czélokra II. Lajostól sokan pénzt kérnek, megjegyzi, hogy ugyan honnan, miből adjon, mikor nincs mit ennie s apró kölcsönökből tengeti életét.^[569] Mikor az urak és a király az 1526-ik évi szentgyörgynapi országgyűlésen egymást okolták, ha a haza bajba jön, Burgio azt komédiának mondja, mert hiszen hogyan kívánhatják, hogy a király seregeket állítson, mikor csizmája sincs.^[570] Tomorinak is kijelenti ő, hogy a királytól hiába vár segélyt, mint olyantól, ki, hogy legyen mit ennie, az ezüstjét is elzálogosította a zsidóknál s kinek semmi reménye, hogy pénzhez jusson.^[571] Valósággal meddő dolgot kívánt tehát az 1526-ik évi rákosi országgyűlés, «hogy a királyi felség tegyen előkészületet a hadjáratra, akképen, hogy állítsa fel bandériumát és ne csak azokat a csapatokat, a melyekkel a decretum értelmében tartozik, hanem mentül nagyobb és számosabb csapatokat tartson készen».^[572]

Mint a királyé, épp oly vigasztalan volt az ország állapota is. Pénzügye a legrosszabb volt. Természetes jövedelmi forrásai az egyre jobban hanyatló kereskedelem, városi iparosság, a súlyosan megterhelt pórok kezében levő földmívelés és a kapzsi idegenek kezén levő bányászat alig jövedelmeztek annyit, hogy az ország igényeinek legszerényebb kielégítésére is elég lett volna. A harminczadokat a hanyatló kereskedelem, a kivitel és behozatal aránytalan megoszlása s egyes törvényalkotások közgazdasági félszegsége egyre meddőbbekké tette, úgy hogy a közelszegényedés évről-évre ijesztőbbé lett. Hozzájárult az országos jövedelmek rendszertelen és lelkiismeretlen kezelése, melyet a törvények a közromlottság árjában hasztalan akartak bizalmat keltő becsületes egyének által gyógyítani.^[573]

Az az expediens, hogy a pápai engedélylyel bevont egyházi arany- s ezüstékszerek pénzzé verésével segítsenek a bajon, mint láttuk, szintén hiú kísérlet volt. Végül tetézte a bajt a forgópénz és érczének silánysága és értéktelensége is, melynek még kényszerrendszabályok alkalmazásával sem volt kelete.^[574]

A honvédelem erős szervezését joggal lehetett volna a király és az ország tehetetlenségével szemben az ország fő- és alnemességétől várni. E két társadalmi osztály anyagi viszonyai sokkal kedvezőbbek voltak, főleg a főnemességéi, de mindkettőnél hiányzott a hazafiság.^[575] Nagy részüket a petyhüdtség s a nembánomság jellemezte. Egy köznemes váratlan halála elegendő volt ahhoz, hogy az 1521-ik évi országgyűlés, mely fegyveres gyűlés volt, s melyben a török háború ügyét tárgyalták,^[576] sikertelenné váljék,^[577] mert valamennyien nemesek, papok, főurak szétoszlottak.^[578] De jellemezte a magyarságot másrészt a fösvénység is, a mikor a haza oltárán áldozatokat kellett volna hozni. «Ha Magyarországot – mondta Burgio – a veszélyek örvényéből 3 forint árán ki lehetne ragadni, nem találkoznék három ember, a ki magát erre az áldozatra elszánná.»^[579] «Szegény ugyan az ország, mondja egy másik külföldi diplomata, Massaro, követi jelentésében a mohácsi vész idejéről, de roppant az egyesek gazdagsága; ezek azonban csak egy aranyat sem áldoznának a haza oltárára».^[580] És mikor a török Magyarország felé indult, «a püspökök kincses ládáikat nyakra-főre külföldre szállították: Szathmáry György a Fugger-bankba Németországba, Szalkay és az erdélyi püspök Csehországba».^[581] És így cselekedtek a világi urak is. Egy koríró, Szerémi György joggal írhatta: hogy «a főurak semmivel sem törődve, a gyönyörűséges Magyarországot elveszítették».^[582] Amellett alantas irígység, kaján rosszakaratuság és kártevő pártoskodás vezette őket egymás ellen. Ugyancsak a fentidézett Burgio írja 1521-ik január 18-ikán a pápának: «Az urak egyenetlenségben élnek. A nemesség pártokra van oszolva.^[583] Az ellentétek s a torzsalkodás annyira kirívó és fenyegető volt, hogy Lajos király leplezetlenül bevallotta a nuncziusnak, hogy ő voltaképpen jobban fél a magyarországi törököktől, mint a törökországiaktól.»^[584]

A nagyok példái természetesen rossz hatással voltak az alsónemességre. A hazafiatlanság általános volt ennél is. Történeti anacronismussá vált az a nemzeti erény, melyet még 1505 január 30-ikán II. Gyula pápa a magyar főurakhoz és főpapokhoz ^[586] intézett levelében mint a magyar nemességben fentlevő erényt fennen feldicsér.^[587] Mindenki önérdeke szerint cselekedett. Anyagi előnyök és hatalom után való vágyakodás főjellemvonása az akkori társadalomnak. Suriani szerint «valamennyien pénzszomjasok, felfalni szeretnék a kincseket, maga az apa sem ismer e tekintetben kíméletet fiával, a fiu apjával szemben».^[588] A becsületesség fogalma annyira száműzve volt a társadalom légköréből, hogy nyíltan és tartózkodás nélkül egymást vádolták meg a legelőkelőbbek is csúf haszonlesésről, tolvajlásról, sikkasztásról, erőszakosságról, megvesztegethetőségről, igazságtalankodásról. Az öreg Bornemisszát a közpénzek hűtlen kezelésének vádja érte.^[589] A velenczei követségi titkár szerint az 1523. évi országgyűlésen a nemesség azzal vádolta Báthori István nádort, hogy a határszélekre fordítandó 300.000 aranyat elsikkasztotta s csupán 500 lovast alkalmazott a véghelyek védelmére. Vádolták azonkívül hamis pénzverésről s árulásról.^[590] A váradi püspökről Perényi Jeromosról mondja saját aulicusa: hogy ételtől, italtól mindig részeg, rossz és fajtalankodó életű volt, pogány és a mellett még emberölő is.^[591] Maga Szerémi György az azonkori magyarság természetét három jellegzetes tulajdonságban vélte kifejezhetni: irígységben, istenkáromlásban és emberölésben.^[592] Ha e vádak mindegyike nem is felelt meg a valóságnak, a korra nézve mindenesetre jellemző, hogy ily vádak elhangozhattak. Hogy a külföldi diplomaták is mennyire rossz véleményben voltak az akkori magyarokról, azt hivatalos nyilatkozataik hirdetik. Massaro 1523-ik évi jelentése szerint a «magyarok a világ egyik népét sem szeretik, csak önmagukat. Csakis önhasznukat tekintik, lopják az államot, egyébként keveset törődnek vele. Maguk közt is hihetetlenül szítják a gyűlöletet és ellenségeskedést és mégis napról-napra kölcsönösen egymásnál esznek, mintha testvérek volnának». Másutt mondja ugyanő: «A magyarok nem szolgáltatnak igazságot, nincs az az igazságtalanság és méltánytalanság, melyet el ne követnének, ha háromszor-négyszer pénzt csusztatnak kezeikbe». Aztán: «A magyarok nem ismerik az engedelmességet. Fennhéjázók és követelők. Sem uralkodni, sem kormányozni nem tudnak, de tanácsot senkitől nem fogadnak el.» «A magyarok gyorsak az elhatározásban, szintén az ő szavai, de felette késedelmeskedők a kivitelben s azért nem is végeznek semmit, kivévén, ha ivásról vagy az állam meglopásáról van szó, e dolgokban igen szorgosak.»

Ugyancsak szerinte a magyar főurak és nemesek mindig műfogásokkal, csalárdsággal és csalással élnek; mindig igen elővigyázónak kell lenni annak, a kinek dolga van velök. Egyszóval, a magyarok a világ legrosszabb nemzedéke,^[594] a világ alját, sepredékét teszik.^[595]

Hogy e részegeskedés valóban nagy arányokat öltött volt e szomorú korban a magyarok közt, azt egy egykorú másik velenczei követ, Aluixe Bon is mondja. Szerinte a magyarok szokása magukat gyakran leinni.^[597] Hogy ez köztük nem is vétetik szégyenszámba.^[598] Csak reggel dolgoznak, délután semmit,^[599] mert akkor 4 órán át alusznak, hogy megemészszék a bort.^[600] A legelőkelőbb körökben is dívott az ivás. Szathmáry György pécsi püspök teljesen leiszsza magát,^[601] Báthori István nádorról egy másik követ – Massaro – mondja, «hogy mindig borittas, reggeltől estig, estétől reggelig».^[602] Szapolyai János vajdáról mondja ugyanaz a követ, hogy «egész napon át együtt iszik a nádorral, bár ő annak halálos ellensége.^[603] A munkavégzésben a magyarok, kivéve az ivást,^[604] nagyon hanyagok. Az ivásban a legszorgalmasabbak.^[605]

Sőt volt az egykorú államférfiak közt egy, nem is a legjelentéktelenebbik, I. Miksa császár bizalmasa, Cuspinianus, kit a magyarság rossz tulajdonai mintegy annak létezési jogának megtagadására feljogosítani látszottak. Ő egyik röpiratában a magyart áruló, szökevény és bünös nemzedéknek mondja, mely nem érdemli meg, hogy a föld hordja s a levegőt szívja s ez okból a keresztény-fejedelmeket nem átallja izgatni, hogy azt teljesen irtsák ki és semmisítsék meg.^[606]

Ily kétségbeejtő állapotok mellett csak egy biztathatott volna, – a keresztény külhatalmak segítsége. Miután a török nemcsak Magyarország, de a Magyarország mögött levő európai államok veszedelmét is jelezte, csakugyan gondolni is lehetett volna, hogy Magyarország megvédése az európai keresztény államok feladatához is tartozott legyen. A külföldi hatalmak igértek is segélyt, de a valóságban alig nyujtottak ilyent, úgy hogy a király és az ország, az igazságnak megfelelően kijelenthették, miszerint «régóta tapasztalják azt, hogy a keresztény uralkodók között a pápa az egyetlen, a ki jó tanácscsal és pénzzel segíti őket.»^[607] A nyugati államoktól tényleg mit sem várhattak. Hisz ezek sem voltak egységesek. Egyrészt politikai versenygésük, másrészt a hitújítás bontották meg közös érdekeiket. Azoknak, kiknek egymással egyesülniök kellett volna, inkább s egymás ellen fordították fegyvereiket. Vívták egymás ellen azt a szerencsétlen harczot, melyet egy egykorú koronás fő méltán «a keresztény fejedelmek legméltatlanabb vetélkedésének» mondhatott,^[608] s melyet II. Lajos király is olyanul jellegez, «melynél semmi a keresztény köztársaságot alaposabban fel nem forgathatja».^[609] Hiába volt a lelkes VI. Adorján pápa komoly szózata: «Elegendő rokonvért ontottak immár, igyekezzetek ezentúl érdemesekké tenni magatokat a koronára, melyet viseltek.»^[610] Hiába való volt VII. Kelemen pápa atyai serkentése is. Az a fejedelem, kinek legnagyobb érdekében lett volna Magyarországot megvédeni, V. Károly császár, Magyarország segélykiáltását semmibe sem vette s kijelentette, hogy akkor, mikor adakozásra felszólították, összes pénzkészletét «utolsó aranyáig» kiadta olasz expeditiojára.^[611] Inkább is azt mondhatjuk róla, hogy hatalmi versenygéseivel ő volt okozója annak, hogy Magyarország tőszomszédja, Ferdinánd segítséget alig küldhetett, miután az emberben és pénzben való segítséget bátyjának, a császárnak kellett rendelkezésére bocsátani. I. Ferencz franczia király, V. Károly főellenese, kit a pápa «a legkeresztényebb király» czímmel tüntetett ki, a törökkel, a kereszténység halálos s esküdt ellenségével inkább is szövetkezett, semhogy ellene fegyvert fogott volna s államférfiai bizonyára örültek annak, hogy a Kelet felől fenyegető veszedelem igénybe veszi V. Károly császár és szövetségese erejét és figyelmét. VIII. Henrik angol király kijelentette, hogy a nagy távolság és saját országa belső viszonyai miatt segítséget nem küldhet s ha később ő és III. János portugál király tetemes segélypénzt igértek is, az hogy ezt tényleg meg is tették volna, annak semmi nyoma nem maradt fenn. A velenczei köztársaság, mióta a portával barátságos szövetségben volt, Lajos király segélytkérő levelét tanácskozás tárgyává sem tette.^[612] I. Zsigmond lengyel király önfenntartási politikája szintén a török barátságát kereste. Hogy a tatárjárást kikerülje, békét kötött a szultánnal.^[613] A németországi hitújítás legnépszerűbb vezéralakja s legnagyobb erkölcsi tekintélye, Luther Márton is inkább Magyarország bukását kívánta, semmint hogy annak megmentésére emelte volna fel hatalmas szavát.^[614] Nem tudott jó szívvel lenni azon Magyarország iránt, a melyet a pápa pártfogolt s mely a lutheránusok megégetésére törvényt hozott.^[615] Ezért jelölhette meg tehát Ferdinánd osztrák főherczeg a török előnyomulásának és a nyugati kereszténység veszélyének okául a terjedő lutheránus hitfelekezetet.^[616] Ez különben nemcsak a főherczeg nézete, hanem mondhatni általános vélekedés volt.^[617] E szomorúan visszás állapotokat tekintve mondhatta tehát Burgio nunczius a pápához 1526 január 18-ikán küldött jelentésében: «Honnan várhatnának (a magyarok) segítséget? Németország nagy zavarok színhelye, megtagadta az engedelmességet fejedelmeinek és a magyar nemzet természetes ellensége. Lengyelország már a törökkel békét kötött… Ha a török erős hadsereggel jön, ezen ország megmentésére nincs remény.»^[618] Valóban nem is volt. Hazánk s nemzetünk sorsa már meg volt pecsételve. Előestéjén állottunk Mohácsnak.

ABBAN a válságos időben, mely a nemzetet Mohács felé terelte, Mária és Lajos egyéniségei különösen magukra vonják figyelmünket. A királyi párnak úgy rossz, mint jó tulajdonságai egyaránt kifejezésre jutottak. Lajos ki országa java iránt mindvégiglen jóakarattal viseltetett,^[622] e küzdelemben mégis egyre gyöngébbé, erélytelenebbé, csökönyösebbé lett. Egy ideig küzd benne a hanyagság a kötelességtudással, a lelkiismeretesség a nemtörődéssel, az erélyesség a puhasággal. A mint a veszedelem árnyéka egyre sötétebbé lesz, annál türelmetlenebbül kéri Európa fejedelmeit a segítségnyujtásra. Ir a pápának, az angol királynak, V. Károly császárnak, Zsigmond lengyel királynak, Ferdinánd osztrák főherczegnek,^[623] a felső-lausitzi rendeknek.^[624] Avagy járatja ezeknél s ezek tanácsosainál követeit, bizalmas agenseit.^[625] Még vadászati szórakozásai közt sem szűnik meg kérő leveleit azokhoz küldeni, kiktől segítséget vél kaphatni. Megvan benne a jóakarat, ha azt a kedvező alkalom a szükséges eszközökkel érvényesítenie engedné.^[626] Annyira lelkesedik alkalomadtán a haza védelmeért, hogy a pápai követnek kijelenti, miszerint ő mindenesetre táborba száll, «még ha puszta köntösben kellene megindulnia».^[627] Látszott ilyenkor, hogy a haza és nemzete sorsa szívén fekszik s nem tagadhatjuk meg tőle az elismerést, hogy olykor imponálni is tudott. Mert e tekintetben is egészen apja fiának bizonyult. Az 1525-ik évi rákosi országgyűlésen bár udvara és a főpapság mindent elkövetett, hogy ne jelenjék meg azon s ne veszélyeztesse a szilajkodó köznemesség közepette életét, nemcsak hogy bátran s egyedül megjelent, hanem azon oly lelkesítő beszédet is tartott, melyet a köznemesség tisztelettel hallgatott meg.^[628] Maga az augusztusi hadjárat is fényes bizonyságát szolgáltatja ennek. Ennek idején ő e hadjárat egyik legjózanabb és legbecsülendőbb vezéregyénisége. A haditanácskozásokban való felszólalásai mindig királyi méltóságának megfelelőek. Szavaiból hazaszeretet, józanság s bölcs gondolkodás hangzott. A pártos urak nem egyszer önkénytelenül is acclamáltak.^[629] Halálra való elszántságának férfias kifejezést adott tolnai beszédében, melylyel kijelenti, hogy «fejét és személyét azért hozta e veszedelmek közé, hogy azt ezen országért s népe üdveért a sors minden követelésének kitegye».^[630] Mikor közvetlenül a csata előtt a nádorral a felállított sereg csatasorain végiglovagol, a nádor őt olyanul mutatja be, mint «ki kész minden veszedelemnek, sőt a halálnak is alávetni magát a hazáért, Krisztus vallásáért, harczolni népeiért és gyermekeiért».^[631] Ezt szóval maga a király is megerősítette s buzdította vitézeit lelkes küzdésre.^[632]

Csakhogy ezek a felbuzdulások nagyon muló természetűek voltak. Az a szomorú tapasztalat, hogy a közzüllöttség posványában minden becsületes igyekezete hiábavaló, legyőzhetetlen erővel fojtotta el benne a jobb és férfiasb érzéseket. Csökönyössé, érzéketlenné, léhává tették. Uralkodását «az élhetetlenség és a könnyelműség»,^[635] meg a «lustaság» jellemezte.^[636]

Campeggio bibornok legatus azt mondja 1525 április 13-iki jelentésében: «Ugy beszéltem a királyi pár szívéhez, hogy a szikla is megindult volna s ők egykedvűen csak azt válaszolták, hogy meg fogják fontolni tanácsaimat.»^[639] Lajos azt a benyomást tette, mintha saját szemeivel látni, saját füleivel hallani nem akart volna. A dolgokat másokra bízta.^[640] Olykor az eléje terjesztett állami és közigazgatási ügyeket el sem olvasta, csak szignálta neve aláírásával, pedig egyes ily iratok életbevágóak voltak s megtörtént, hogy saját kedvelt embereit az így olvasatlanul hagyott, de aláírott iratokkal a halálnak szolgáltatta át.^[641] Tétlenségbe, férfiatlan erőtlenségbe és gyáva erélytelenségbe esett. Egykedvűség és nembánomság, javulni akaró, de nem tudó petyhüdtség vett rajta erőt oly időben, mikor épp az ellenkező erényekre lett volna leginkább szüksége. Erélytelenség és határozatlanság annyira nyilvánultak nála épp a legválságosabb napokban, hogy akaratával, szavával, ítéletével sem a kormánykörökben, sem a csatatéren nem tudott érvényesülni. A legfontosabb tanácskozásokban is unatkozott, hozzáintézett kérdésekre néma maradt, vagy az ülésből kiment. Mikor a haza védelmében minden pillanatot fel kellett volna használni, napokra elment, a nunczius ellenkezése daczára is, a Csepelszigetre,^[642] Visegrádra és Esztergomba ^[643] szórakozni és vadászni, «mintha a legbiztosabb béke napjait élnők», mondá keserűen a pápai követ.^[644] Avagy mikor már égett a király feje fölött a tető, nyugodtan délig aludt.^[645] Még 1526 június 24-ikén is, mikor már híre futott, hogy a török 200.000 emberrel a Szávát átlépi s Péterváradot körülkeríti, mulatós kedvvel részt vett egyik udvari tisztjének lakodalmán.^[646] Viszont hónapokon át nem tudta magát elhatározni, hogy a török invázió által fenyegetett végvidékre menjen. Bár a pápai követ sürgette az elindulásra, őt arra rá nem birhatta.^[647] A követ azon gyanúperrel volt iránta eltelve, hogy ő – a király – inkább is a veszedelmek elől, biztos helyre történendő menekülésre gondol.^[648] Budán is közbeszéd volt, hogy a király titkon a hegyek közé menekülni készül s csakis a nemességtől való félelem miatt tart ki.^[649] Végre is csak sok unszolásra szánta rá magát a mohácsi hadjáratra, akkor, mikor jóformán már minden késő s a harczi vállalat elveszettnek tekinthető volt.^[650] Jellemző lelkületére, hogy mikor elhagyva a budai várat, a török ellen indult, tőle tudakoló szolgáinak, hogy mit tegyenek a palotában, azt válaszolta, «hogy vadászebeire jól ügyeljenek s azokat hetenkint kétszer füröszszék meg».^[651]

A közzüllöttség, az általános léhaság és tanácstalanság és főleg az utóbbi másképp hatott Mária királyné egyéniségére. Az ő egyénisége az akaraton, a határozottságon és uralkodni vágyó ösztönein alapult. Épp úgy, mint bátyjában, V. Károlyban is, kiben az önálló charakter, a legnagyobb mértékű elhatározás, a legmakacsabb szivósság tervei valósításában akkor nyilvánultak meg közbámulatra, mikor megkezdődtek harczi küzdelmei I. Ferencz franczia királylyal.^[652] Bár részt vett Mária férje minden mulatozásában és testi szórakozásában, a férje energiáját szétmorzsoló közviszonyok őt egyre erősebbé és tevékenységre hajlandóbbá s alkalmasabbá tették. Minél gyengébbnek látta férjét, annál inkább igyekezett föléje emelkedni s a vezetés gyeplőit kezébe ragadni. A figyelmes és élesebb szem már korán vehette észre, hogy Mária aktiv politikai szereplése visszanyúlik oly időbe, mikor a mindennapi emberek egyebet sem láttak nyilvános vagy magán fellépésében, mint a tánczot, mulatságot, vadászatot, tornát. Sok olyan elhatározás végrehajtásának kellett történnie, melyet férje perhorreszkált, mert hiszen ilyen előzmények nélkül nem érthetnők meg a szemfüles külföldi követnek azon hivatalos bemondását, hogy Mária sok kellemetlenséget okoz férjének.^[653] Mária tényleg beavatkozott a közügyek vezetésébe és elintézésébe. Részt vett az országtanácsban. Igy az 1526 márczius 4-ikiben is a királylyal együtt, hol – a lázadás kitörésétől tartva – ellenezte az országtanács határozatát, mely szerint az ez évi szentgyörgynapi országgyűlésen a nemesség fegyveresen volt megjelenendő, s abbeli aggodalmaiban a király is osztozott,^[654] kinek lelkületét legjobban a nuncziushoz intézett ama bevallása jellemzi, hogy ő «voltaképpen jobban fél a magyarországi törököktől, mint a törökországiaktól».^[655] Nincs kétség benne, hogy azokban a statusactiókban, melyek a külföld segítségnyujtását kérték, Máriának nem kis része volt. Nem egy esetben azt okmányilag is kimutathatni. Férje ösztöneinek felrázásában nem egyszer Mária befolyása érvényesült. Ő volt az a pozitiv ható erő, mely a negativ elemből kiperczegtette a villanyos szikrát. S hogy egyes messzemenő intézkedésekben az ő kezének szövése szerepelt, kétségbe nem vonható. Mikor Nándorfehérvár visszavételéről volt szó, a vállalatot Mária buzdította s a szükséges pénzt az egyházi vagyonból veendőnek tanácsolta.^[656] Tanácsát siker követte, az egyházak ezüst s arany értékeinek bevonását a rendek elrendelték.^[657] A királyné az így bevont ezüstkészletet pénzzé verette s közczélra bocsátotta.^[658] Az országos főhivatalok egyik legkiválóbbika a kanczellárság lévén, a politikai pártok természetesen minden erejökből az ő emberökkel törekedtek azt betölteni. 1524-ben és 1525-ben valóságos tülekedés volt a fontos poziczióért abból az alkalomból, hogy a rákosi gyűlésen a köznemesség nyomása és fenyegetése következtében Szalkay László esztergomi érsek a kanczellárságról lemondott. A pápa, követe Burgio, a király, a királyné s a politikai pártok egyaránt versenyeztek egymással a sikerért. A pápa Brodaricsot óhajtotta a kanczelláriai fontos állásra, mint oly férfiút, kit arra érdemesnek tartott s kiben a kívánatos jó tulajdonságok is megvoltak.^[659] Követe Burgio természetesen a pápa óhaja szerint működött s Brodarics érdekében kikérte még a lengyel udvar támogatását is.^[660] A király ugyancsak Brodarics személyéhez hajolt, mint kiben legjobban bizakodott, míg a királyné nem remélvén a belépő Szalkay érsek által utódjául ajánlott Szalaházi Tamás veszprémi püspököt keresztülvihetni, Goszthonyi János erdélyi püspököt pártfogolta s úgy látszik, ehhez utólag a király igéretét is megnyerte.^[661] A király személyesen kérte meg Goszthonyit, hogy álljon el szándékától s mentse fel a királynét ígéretétől.^[662] A dolog még egy ideig húzódott az esztergomi érsek akadékoskodása miatt s miután a királyné okos számításból előnyösnek látta Brodaricscsal szemben ennek kanczellárságát tovább nem ellenezni, a versengés Brodarics kinevezésével véget ért.^[663]

Az okos számítás és engedékenység Máriát egyéb alkalmakkor is vezette, nem egyszer saját egyéni óhajának feláldozásával is. Tudjuk, hogy rút haszonlesés nehéz kórságában fekvő világi és egyházi urak, kik czéljaikat önerejökkel elérni nem tudták, confoederatiók létesítésével igyekeztek azokat megközelíteni. Ilyen confoederatio volt a kalandoroké, kik a Szapolyai-párt és Verbőczy nádor megbuktatására egyesültek s kiknek élén Báthory István állott. Mária nem habozott e társulattal, bár a nemesség óva intette őt és férjét, hogy ne tegyék, mert nem illő s a királyi méltósággal meg nem férő, az alattvalók pártvillongását kormányczélok elérésére felhasználni,^[665] szövetkezni, a mint észrevette a veszélyt, mely férjét s trónját fenyegette. A rákosi országgyűlés zajos jelenetei méltán tölthették el őt és híveit rettegéssel. A köznemesség gyűlölete oly szokatlan mértékben tört ki ellenök, hogy számolni kellett vele. A köznemesi áramlat követelte az idegen udvarnokok, a nádor és az országbíró eltávolítását. Mária enged a hatalmas nyomásnak s rábírja férjét az említett confoederatióba való belépésre s mindketten aláírják a Szapolyai-párt és Verbőczy nádor megbuktatására confoederált kalandorok szövetkezési okmányát.^[666] Verbőczy biztosítására, hogy a hatvani gyűlés vissza fogja állítani a korona megingott tekintélyét s hogy ezentúl Lajos valódi király, Mária valódi királyné lesz, támogatja a Szalkay-pártot s az ő közbelépésének következménye volt, a mint az udvari körökben híre járta, hogy a király a hatvani országgyűléshez, melyet előbb perhorreszkált, megadta beleegyezését, sőt azon személyesen is megjelent.^[667] Mária és pártja az áramlat nyomásának engedve tényleg feláldozták a német udvarnokokat, magának György brandenburgi őrgrófnak és a császári követnek, Borgiónak el kellett hagyniok az országot. A Fuggerek kénytelenek voltak budai ügynökségük értékeit s az általuk birt bányák összes vagyonát átengedni.^[668] Már akkor nyilvánvalóvá vált, hogy Mária ezentúl nem a könnyelmű, tánczos és mulatozó életet akarja folytatni, hanem férje oldalán annak erkölcsi hiányait pótolni s az ország érdekében cselekedni.

Önállásának s hatalomra való törekvésének Mária legfeltünőbb jelét azzal szolgáltatta, hogy a legmerészebben perbeszállott a szentgyörgynapi budai országgyűlésen a nemesség azon óhajával, hogy a kincstárnok számadásait a király és az országtanács által kiküldendő biztosok évnegyedenkint vizsgálják meg. A nemesség ez óhaja a királyi pár és az ellenőrzés iránt való bizalmatlanságán alapult s ez okból a királynét annyira felingerelte, hogy ő május 2-ikán, mikor a megállapodásokat a királynak bemutatták, tollat ragadott s vele kitörölte a számadások megvizsgálására vonatkozó pontot s föléje e szavakat írta: «Unus rex, unus princeps». E szavakban egész kormányzati programm szólalt meg.^[670]

EZERÖTSZÁZHUSZONHATBAN Mária Magdolna napja előtt való pénteken, július 20-ikán ^[671] kelt Lajos király mintegy 3000 emberrel:^[672] a király, a királyné az esztergomi érsek feleszámban kiállított banderiumai lovasaival és gyalogosaival, kevés számú naszádossal ^[673] s kísérve nehány udvari predikátorától ^[674] s személyi szolgálatára kiválasztott udvarnokaitól ^[675] és testi biztonságára felügyelő vitézeitől ^[676] a végzetes útra Mohács felé. El akarta őt kisérni ez úton Mária királyné is, de ezt a király nem engedte meg.^[677] Július 22-ikén búcsúzott el tőle végleg és mindenkorra a Csepel-szigetén ^[678] és aztán folytatta útját lassan, naponta átlag csak 8 kilométernyi meneteléssel Ercsin, Pentelén, Dunaföldváron, Pakson, Tolnán, Szekszárdon, Bátán át Mohácsra,^[679] hová augusztus 20-ikán érkezett meg.^[680] Útja csupa gond és aggodalom közt történt. Kedvencz lovának útközben hirtelen támadt nyavalyában történt kimúlása őt nagy bánattal, környezetét gyötrő sejtelmekkel tölté el.^[681] A királynéhoz való vágyakodása is bilincsekben tartá lelkét s szintén megható azon figyelmes gondoskodása, melylyel annak személyes biztonságáról és jólétéről gondoskodni igyekezett. Thurzó Eleket és Szalaházy Tamás veszprémi püspököt a királyné oltalmára Budán maradni parancsolta.^[682] Majd Oláh Miklóst küldi el táborából Budára azon meghagyással, hogy Mária mellett tartózkodva, az ő biztonságáról gondoskodjék.^[683] De nem voltak csekélyek az ő hazafias aggodalmai sem. Útközben Dunaföldváron érte el őt Pétervárad, az ország kulcsa elvesztének rémhíre, mely rettegéssel tölté el az egész országot. Futárokat küld szerteszét segítségért: az erdélyi vajdához, az erdélyi püspökhöz, a horvát bánhoz, Ferdinánd osztrák főherczeghez s annak kormányához, Mária királynéhoz, ostromolva ez utóbbit ágyúkért, osztrák és cseh segítségért.^[684] De szaporították aggodalmait tábori tapasztalatai is. Ezek nem voltak olyanok, melyek lelkét a győzelem reményével felderíthették volna.

Az ország hadainak még július 2-ikán kellett volna Tolnán a király megérkezését bevárniok. Ám a hadbaszállás oly lassan és oly hiányosan ment végbe, hogy a sereg még augusztus végén sem volt együtt. Úgyszólván az utolsó pillanatban, augusztus végnapjaiban érkeztek csapataikkal Batthyány Ferencz bán, Tahy János vránai perjel, Bánffi János, Pogány Simon, Erdődy Simon zágrábi püspök és testvére Péter, Aczél István, Bornemissza János pozsonyi várgrófnak a kapitánya, Szerecsen János és More Fülöp pécsi püspök és testvére, László.^[686] Mindössze a külföldieket is beleértve, csak valami 25-30.000 emberre tehetni azon harczosok számát, kik augusztus 29-ikén Mohácsnál a százezernél erősebb had elé kerültek.^[687]

Huszonöt-harminczezer ember, ha lelkesedés és hazafiság fokozza vitézségüket, veszedelmessé válhatik százezer ellenségnek is. Sajnos, a mohácsi gyásztéren nem ily magyarság állott szemben a törökkel. A magyar sereg emberanyaga, eltekintve egyes főurak banderiumaitól és a külföldi, kivált pápai segélycsapatoktól, silány volt. Nemességünkről a császári követek azt jelentik, hogy «szánalmas volt vitézeit nézni, mikor a királyi szóra táborba szállottak. Lerítt róluk a szegénység. Lovaik elkényszeredett gebék, fegyverzetük szedett-vedett, ruházatuk lerongyolódott. Imbolygó járásuk, sápadt arczuk, a nyomor kiáltó jelei szánalomra gerjesztették a szemlélőt».^[689] A parasztság is, a mi volt, csupa koldus. A sereg felszerelése, élelmezése és harczázati tudása is nagyon fogyatékos.^[690] A dunai naszádosok a vízi manövrirozásban járatlanok.^[691] A tüzérség gyakorlatlan s elégtelen.^[692] Az ágyúk száma mindössze 80 s ennek is nagyrésze kicsiny és rossz volt.^[693] A fegyelem pedig, a mi főbaj volt, teljesen hiányzott. Ezt egy egykorú német újságlap nyíltan hirdeti,^[694] de maga a király is keservesen felpanaszolta. «Seregemben nyoma sincs a hadi fegyelemnek, kiált fel parázs haragban egy ízben kitörő indulata, minden veszedelmünkre és pusztulásunkra szolgál.»^[695] Viszont annál gyakoriabban voltak viszályok, melyek rendszerint azzal végződtek, hogy egymást verték agyon és lőtték le.^[696] Maguk az egykorú magyarok is kénytelenek ezt bevallani. Szerémi szerint sok volt köztük a viszály és veszekedés.^[697] Oláh Miklós azt írja 1530 február 15-ikén VII. Kelemen pápának, hogy a magyarok napjaikat vetélkedő perlekedésben töltötték.^[698] A pápai követ és Brodarics jelentései szerint a magyarok sem a király, sem a vezérek parancsainak nem engedelmeskednek.^[699] A hadi tanácskozásokat is veszekedés és erőszakoskodás jellemzik. A döntés nem a vezető egyéneknél, hanem a tömeg felfuvalkodott és megátalkodott vezetőinél volt, kik «kelleténél hetykébben és bolondabbul» akaratoskodtak.^[700] Igen hiányos volt a katonai adminisztráczió, a hadiszer és hadipodgyász szállítása is. Nagy része késve késett, még a királyé is.^[701] Már nem is volt annyi idő, hogy a későn érkezett hadiszert mind felhasználhatták volna. Az ágyúk egy része a hajókon és a táborban rekedt volt.^[702] Mindezekhez hozzájárult az is, hogy a magyar seregnek nem volt rátermett vezére. Tomori önzetlen hazafi, önfeláldozó, hadi tapasztalatokban gazdag, bátor, vitéz, a mellett jámbor és talpig becsületes katona volt,^[703] ki mint alvezér nagy sikerekre tekinthetett,^[704] s kit a törökök is nagybavettek,^[705] de ki azért még nem volt oly fővezér, ki vezető egyéniségét, hadvezéri talentumát önállósítani s a haditanácsban érvényesíteni tudta volna. Döntésnél rendszerint kisebbségben maradt s így inkább végrehajtó hadiközeg, semmint vezér volt. Szerénysége és engedékenysége háttérbe szorulást vont maga után, a legdurvább pokróczposztóba öltözött barátnak nem volt kellő tekintélye,^[706] másrészt illuzióktól és vérmes reményektől sem volt ment. Mint csapatvezér nagyon helyén volt erős ellenséggel szemben is s az alvidéken küzdött harczaiban nem egy török foglyot küldött volt fel Budára a királyi párnak, de nagyban való organizáló stratégikusnak be nem bizonyulhatott.^[707] A magyar seregben a tábori hírszolgálat is oly hiányos volt, hogy a seregvezénylet teljesen tájékozatlan maradt az ellenség hadiállásáról s a mohácsi magyar sereg ellen tett hadimozdulatairól.^[708] Így aztán érthető, hogy a magyar sereget Balibeg és Khosrovbeg különítményei Nagy-Nyárád felől oldalba, illetve hátba támadhatták.^[709]

Ilyképpen minden magával hozta, hogy a mohácsi ütközet a magyarság veszteségével végződött. A szembenálló török sereg nagy száma, fegyelmezettsége, hadi gyakorlottsága, kitűnő felszerelése és bőséges élelmezése, tüzérségének kiválósága, vezéreinek kitűnősége s hírszolgálatának jólszervezettsége és életrevalósága könnyen felülkerekedett az ellenségen.^[711] A magyar részről az utolsó pillanatban felülkerekedett s elbizakodottságon alapuló szerencsétlen felbuzdulásban elhamarkodott összecsapás eredménye ezért borzalmas volt a magyarságra nézve. Egy másfél óráig tartott ütközet után ^[712] illetve magyar részen harczoló külföldi holtteste borította a vérrel ázott csatamezőt.^[713] Menekülnie csak kevésnek sikerült.^[714] Oda veszett a nemzet szine-java, a nemesség,^[715] a világi és egyházi főrend,^[716] a vitézlő szerzetesség ^[717] s a külföldi urak s vitézek nagy része.^[718] Oda az urak nagyértékű arany-, ezüst- s drágakőkincse s arany készpénze.^[719] Oda az állam temérdek java: az összes hadi felszerelés, tábori készlet, minden ágyú, csatamén, igásló, társzekér, mindennemü málha és szállítóhajó.^[720] És odaveszett, a mi az ország sorsára legvégzetesebb volt ^[721] s a nemzeti egység megszakadásának okául tekintethetett, maga a király is. 1526 augusztus 29-ikén, Keresztelő Sz. János fővétele napján Mária királyné gyászos özvegygyé lett.^[722]

A szerencsétlen király nem a nyílt csatasíkon esett el. Tanuk bizonyítják, hogy Lajos az összecsapásban vitézül viselte magát.^[725] Bátorsággal vetette magát az ellenség legtömöttebb harczi soraira.^[726] Visszavettetve újból támadott, de aztán az ágyúk füstjében s az embertömeg kavarodásában szem elől tűnve a még élőkkel együtt a Cselepatak irányában menekült. A keskeny hídnál, mely a nevezett patakon átvezetett, a menekülők sokasága az átjárást teljesen eltorlaszolta.^[727] A király ezért a patakot átugratta, csakhogy fáradt és sebzett lova a meredek s az esőtől sikamlóssá vált parton felkapaszkodni nem tudott, hátrahanyatlott és szerencsétlen lovasát maga alá temette. Lajos az esőtől megdagadt patak vizébe és sárába fulladt.^[728] Még csak napok mulva került holtteteme az őt keresők kezeibe.^[729] Fölismerték őt ujján levő pecsétgyűrűjéről és a nyakán levő medaillonról.^[730]

E szerencsétlen csata vesztesége nem volt közönséges csatavesztés. Akkora vereség volt az, milyen kevés van a nemzetek történetében, a miénkben éppenséggel nincsen. Mert Mohácsnál nemcsak csata, de ország és nemzet is veszett. A török írók örömittasan hirdetik, hogy a mohácsi győzelem «az izlám életében a legdicsőségesebbek egyike volt»,^[732] nem átalják kimondani, hogy a csata után «a rémület korszaka köszöntött be Magyarországra».^[733] A vad győzők egyes csapatokban elözönlötték a vidéket, Tolna, Fejér, Pilis, Esztergom, Győr, Komárom, Vas és Sopron vármegyéket. «Magyarország fele része, mondja Szerémi, pusztasággá változott át.«^[734] «Hihetetlen csapás sujtja ezt a szegény országot, mondja Verancsics. Mintha ama szerencsétlen ütközet óta a bajok oczeánja árasztotta volna azt el, annyira, hogy régi erejének, rendének avagy díszének még csak látszatával sem bír többé.»^[735] Általánosan úgy tetszett, hogy a nemzetnek és Magyarországnak vége van. «Egész Magyarország annyira összetört és megrémült, írja 1526 szeptember 29-ikén Thurzó Elek a lengyel királynak, hogy hacsak Isten, Felséged és a keresztény fejedelmek nem segítik, nekünk s az egész hazának vége van… Nincs is valamilyen remény, hogy az ország továbbra fennállhasson.»^[736]

De a csata rettenetes következményei nemcsak magára Magyarországra szorítkoztak, hanem Európa nyugati államaira is kiterjeszkedtek. A töröknek bevallott szándéka volt Magyarországot kiindulási alapul megszerezni hódító európai politikájának végrehajtására. A Rómában, Velenczében, Párisban, Londonban, Bécsben, Krakóban megnyilatkozó európai közérzet a mohácsi vészt és az abból előállott magyarországi trónviszályt tényleg nem is vette másul, mint a kereszténység közcsapásául. «Szoliman azon győzedelmek egyikét aratta, mondja egy hírneves német tudós, melyek hosszú időre a nemzetek sorsát döntik el. A világhatalmat, melynek ő élén állott, s mely az izlám elveket, a mint ezek tatár befolyás alatt Ázsiában meggyökeresedtek, a többi földrészekre átvitte, Kelet-Európában teljes túlsúlyra emelte. Ki lett volna akkor képes a hatalmat kezeiből kiragadni?»^[738]

MÁR MÁSNAP, augusztus 30-ikán ^[740] érkezett az est beálltával ^[741] a csata vészhíre Mária királynénak egyik, lóhalálában vágtatott s a kimerültségig kifáradt, a királyi lak ajtaján félőrültként betámolygó ^[742] német embere által Budára.^[743] A rémülettől és levertségtől csaknem elalélt királyné,^[744] Thurzó Elek kincstartóval tartott sietős tanácskozás után ^[745] elhatározta, hogy még azon éjjel menekül Pozsony felé. Nagy hirtelen összecsomagoltatta a nála levő vert ezüstpénzt és legértékesebb holmijait. Ezek közt voltak a Corvina némely ékességei, mint a híres Evangeliarium ^[746] és a diplomácziai szertartásra használt Attavanti-féle Missale. Amaz Mária halála után 1558-ban II. Fülöp rendeletére, Spanyolországba került, hol az Escurial dísztermében Codex aureus néven üveg alatt őriztetik. Az utóbbi ellenben a burgundi herczegek könyvtárában Brüsszelben, mint a XV. század miniatur festészetének ma is utánozhatlan szépségű kincse díszlik.^[747] Alamizsnás Sz. Jánosnak üvegszekrényben nyugvó, ma a pozsonyi dóm oldalkápolnájában őrzött teteme azonkép a megmentett drágaságok között volt, melyet a királyné káplánjai sietve szállítottak le a dunai hajóhoz.^[748] Egy 1528. évi eredeti feljegyzésből ismeretesek a királyné férjének, II. Lajos királynak azon drágaságai,^[749] melyek a futás alkalmából szintén elcsomagoltattak s Pozsonyba indíttattak. E drágaságokon kívül még a királyi várlak nagybecsű és ritkaságszámba menő bútorai is elszállíttattak. Mindezeket a sietve összecsomagolt holmikat ládákban s zárható szekrényekben elhelyezve, málhás lovakra és szekerekre,^[750] nagyrészt hajókra rakták ^[751] s útnak indították. Magától értetődik, hogy Budán azért még igen sok értékes holmi és műtárgy: szobor, festmény, elefántcsont- és ébenfadíszítmény, fegyver, ruha, valamint sok nagyobb bútor visszamaradt, hiszen az egykori török íróktól tudjuk, hogy a szultán utóbb hajókon és tevéken még tömérdek holmit szállíttatott Budáról Belgrádba s aztán Konstantinápolyba.^[752] A híres Corvinának egy jelentékeny része is Budán maradt.^[753] De még – ha Szeréminek hihetünk – a vert készpénznek egy része is. Szerinte a királyné azt vallotta, hogy 10 mázsa ezüst pénze volt, de neki 50 mázsán felül is, úgy hogy futáskor el sem szállíthatta mind s maradt belőle elég a töröknek is.^[754]

A menekülő királynét az urak közül többen kísérték tövises útján: báró Burgio János pápai nunczius, Szalaházy Tamás veszprémi püspök, bethlenfalvi Thurzó Elek kincstartó,^[756] Berzenczei Bornemissza János pozsonyi gróf és budai várnagy,^[757] valamint Oláh Miklós. A királyné kíséretében volt azonfölül vagy 50 lovas fegyveres, néhány szolga és komorna.^[758] Hogy az akkor Budán tartózkodó Várdai Pál egri püspök nem volt a királyné kíséretében, az kitetszik a saját maga előadásából, mely szerint a királyné «az ő tudta nélkül» menekült volt.^[759]

A királyné lóháton a fejérvári kapun át, a mai Palota-út irányában levezetett régi várúton Logod faluba sietett, melynek emlékét máig fenntartja a budai Krisztinavárosban a Logodi-utcza neve. Lent a bécsi úton bevárta a királyi kincsnek és bútornak Thurzó Elek kincstartó emberei által eszközölt leszállítását ^[760] s aztán még éj idején ^[761] megindult kíséretével Pozsony felé.^[762] E várost maga a harczba indult király ajánlotta volt neki veszedelem idejére,^[763] de ajánlották a bécsi helytartósági és kamarai tanácsurak is.^[764] Pozsony város ugyanis egyrészt földrajzi fekvésénél fogva, közel lévén az örökös tartományok határaihoz, honnét segélyt várni, vagy legalább is remélhetni lehetett, ha netán az ellenség idáig terjesztené ki portyázásait, de amúgy is városi erődítésénél, tornyos körfalainál és hegyi váránál fogva a legbiztosabb menedékhelyéül tekintetett. De ajánlotta azt a királynénak tartózkodási helyül lakosságának az osztrák házhoz való ragaszkodása is.^[765]

A királynénak éj idején való hirtelen távozása észrevétlen nem maradhatott. Csakis Oláh hirdeti, mintha a királyné nem mint futó, hanem mint vadászatra induló kelt volna útra, hogy ezzel a futás színét leplezze.^[767] Már maga az a körülmény, hogy a palota kincseit és értékes holmijait sietve összecsomagoltatta, nem tehette hihetővé senkinél, hogy vadászatra ment legyen. A budaiak nem is voltak csalódásban. A királyné menekülése iszonyúan fokozta nemcsak Budán, de Pesten is a közrémületet. Csakhamar valamennyien menekültek. A Budán volt Várdai Pál egri püspök szerint «akkora zavar és rémület keletkezett Budán és Pesten, hogy azokból mindenki úgy menekült, mintha az ellenség már hátukban volna». Bármennyire tiltotta légyen is ő a futást, de a menekülők látván, hogy sehonnan gyors segély nem érkezik, minden reményről lemondva futottak.^[768] Egy török író szerint «a szegényeken és zsidókon kívül senki sem maradt a városban».^[769] Ezeket, Buda elfoglalásakor, minthogy védték magukat, a bősz ellenség legnagyobb része lekonczolta.^[770] A lakosság tehetősb része a lemészárlást megelőzve, gyorsan menekült. Ki gyalog, ki lóháton vagy kocsin, ki hajón, férfi, nő és gyermek.^[771] Valami 76 hajó tellett meg ezekkel s holmijukkal.^[772] Az ó-német szövegű híres budai jogkönyv ^[773] is e futáskor került Pozsonyba, hol ma is megvan az ág. ev. lyceum könyvtárában. A budai káptalan is futva menekült ekkor nagygazdagságú kincseivel, templomi drágaságaival, egyházi díszöltönyeivel, országos levéltárával s jegyzőkönyveivel Pozsonyba, hol ezek a Sz. Márton egyházában tétettek le s még a következő század elején is őriztettek.^[774] De mondhatni futás, menekülés volt az egész ország képe is. Az egykorú Pecsevi török író szerint «az egész országot oly félelem szállta meg, hogy a nép futott, a merre a szeme látott».^[775]

A menekülő királyné útja nem volt zavartalan. Ő és kísérete, de meg podgyásza is nagy veszedelmeken ment át.^[777] Báró Burgio János nunczius, útjukat rettenetesnek mondja, melynek egyes részleteit majd Rómában élőszóval elmondani igérte.^[778] Nyilvánvaló, hogy miután a török portyázók még csak szeptember 1-sején kaptak a szultántól engedélyt az üldözésre és rablásra, a királyné pedig még augusztus 31-ikére virradó éjjel menekült, a veszélyek a királynét s kíséretét nem a törököktől, hanem saját kapzsi és hűtlen alattvalói részéről érték. Ezek hatalmaskodtak a többi menekülők fölött is, kegyetlenül fosztogatva őket. Ha az egykorú Szeréminek hihetünk, a fosztogatás már a menekülés idején Budán kezdődött.^[779] Úton névszerint az esztergomi prefektus, Orbáviai András, az érsek elestével mitől sem tartva, tört rá embereivel, kivált huszárjaival ^[780] a menekülőkre. Mellette rozsályi Kun Pál, szatmárvármegyei főnemest vádolják hatalmaskodásról és rablásról.^[781] Lesieczki Mártont, ki kora ifjuságától kezdve Ulászló király és fia Lajos szolgálatában állott s a mohácsi csatában résztvett, azzal vádolták a királyné előtt, hogy szintén része volt a fosztogatásban, miért is a királyné őt utóbb bizonyos határidőn belül a maga tisztázására szine elé idézi. Addig is, míg a rablók által ellátott utak biztonsága ezt neki lehetővé teszi, a vádat merő rágalomnak tartja.^[782] De hogy magyarokon kívül idegenek, névszerint a cseh és morva zsoldosok is rablással tüntették ki magukat, azt a menekülő Brodarics esete bizonyítja. Szerinte a magyarok segítségére érkezett s a cseh kanczellár vezérlete alatt állott csehek őt elfogták s csak pénzváltságon engedték szabadon.^[783] A rablás aztán mondhatni általánossá lett mindenfelé. Báró Burgio elpanaszolja, hogy mikor Olaszországba igyekezett, csak ügygyel-bajjal menekülhetett a törökök, magyarok és németek elől.^[784]

Hogy mily merész volt a támadás és erőszakoskodás, eléggé kitetsző abból, hogy a királynénk néhány, bútorral megrakott hajóját nemcsak hogy kifosztották,^[786] de el is süllyesztették.^[787] Mi több, a királynénak még saját közvetlen környezetében állott hívei részéről is nem kisebb erőszakot kellett tapasztalnia, mert maga panaszolja, hogy a magával vitt kincseiből Saly János és Nádasdy titkon és erőszakosan 6000 forintnyi értékű összeget vettek el.^[788] Ezt Forgách Ferencz is annyiban igazolja, a mennyiben szerinte Bornemissza János, budai várnagy és pozsonyi gróf, a pozsonyi várban letett királyi kincset Mária királynénak ki nem adta, hanem úgy intézkedett, hogy a lefoglalt kincs a megválasztandó törvényes királynak biztosíttassék.^[789] Forgách szerint e roppant értékű kincs Pozsony várossal együtt kezeibe is került Ferdinándnak, ki aztán ebből tartott hadsereget.^[790] Csakhogy Istvánffy nem tartja Forgách előadását igaznak, mert nyiltan kijelenti, hivatkozva Bornemissza János kamarásának, Saly Imrének, valamint Nádasdy Tamás és Majlát István vallomásaira, hogy Ferdinánd semmit sem kapott e kincsekből.^[791] Alig is férhet kétség ahhoz, hogy Mária királynénak panasza csakis oly értelemben magyarázandó, hogy ő a Bornemisszáék kezében levő ingóságot a magáénak tartotta, míg ezek az állami vagyonnak tekintették. Nevezetesen azon vert érczpénzről lehetett szó, mely az egyházaktól elvett arany- s ezüstanyagból készült volt s melynek visszaadására magát úgy a király, mint a királyné kötelezte volt.

Esztergomból a királyné útja Komáromba vezetett. Ezt az utat is lóháton tette.^[792] Ez útjában érte őt utól, nyilván Neszmélyen, augusztus 31-ikén a néhai király legkedvesebb kamarása, ki a mohácsi csatában közvetlenül a király mögött állott,^[793] Czettricz Ulrik. Tőle tudta meg a boldogtalan asszony férje halálát.^[794] A királyné őt legott visszaindította azon meghagyással, hogy keresse a legnagyobb gonddal és kegyelettel szerencsétlen férje holttetemét.^[795] Egyúttal levelet is küldött vele Sárffy Ferencz, győri várparancsnoknak, melyben őt felszólítja, hogy adjon ő Czettricz mellé 12 lovas embert. Bár Czettricz hiobpostája határozottan hangzott, mégis a királyné teljes hitelt nem adott volt a vészhírnek, mert voltak, kik a királyt még a Cselepatakon túl is látni vélték,^[796] s még későbben is tartotta magát a hír, hogy a király nehéz sebbel Pozsonyba menekült. Még Várdai Pál, egri püspök is hitelt adott az utóbbi hírnek, annyira, hogy levelet intézett Lajoshoz, bátorítva és felszólítva őt, hogy gyűjtse össze a had maradványait. Bár sokan estek el Mohácsnál, mondá, azért még sokkal többen vannak a hazában, azonkívül Cseh-, Morva-, Sléziaországok s a németek és lengyelek segítségére is számíthatni.^[797] Ezen s hasonló híreszteléseknek tudható be, hogy Mária nem is tudósította fivérét, Ferdinándot legott a király haláláról.^[798] Még sok időn át keringtek Európaszerte a legkülönbözőbb hírek a mohácsi borzasztó eseményről.^[799] Spanyolországba csak október közepén jutott Francziaroszágon át a vészhír,^[800] míg egyidőben Olaszországban a győzelem híre terjedt el, mintha Lajos király csehektől, lengyelektől és németektől segélyeztetve a törököt leverte s Ibrahim basát élve elfogta volna.^[801] Az akkori német ujságlapok még csak novemberben hozták Lajos király halálhírét.^[802] Az uralkodó fejedelmek közül V. Károly császár is még csak november 13-ikán tudta meg Ferdinánd szeptember 22-iki linczi leveléből sógora halálát.^[803] A császár eredetileg deczember elején tervezte a Lajos lelki üdvéért rendezendő gyászistentiszteletet,^[804] de tényleg még csak a következő évi február 10-ikén tartatta azt meg.^[805] Hogy a közhangulat mily elszántan szólalt volt meg a vészhír érkezésekor a török veszedelem ellen, kitetszik abból, hogy a toledói érsek a maga és egyháza összes jövedelmeit, 200.000 aranyat késznek nyilatkozott volt segélyül átengedni Ferdinándnak.^[806] Sajnos, a kitörő lelkesedés épp oly hiúságos fellobbanás volt,^[807] mint a milyen kegyeletlen a császári udvar színlelt gyásza.^[808]

Bár így Mária királyné férje halálának hírében egy időn át kételkedhetett, mégis mélyen érezte helyzetének rettenetességét. Ezt ki is fejezi Neszmélyről írott augusztus 31-iki levelében.^[811] Meg volt győződve, hogy a győztes török meg sem áll Ferdinánd országának határáig s ezért felszólítja bizalmasát, Lamberg Jánost, ösztönözze minél hathatósabban a tanácsurakat az erélyes védekezésre. Reméli, hogy három nap alatt már közelében lesz.^[812] A komáromi és tatai várakat aztán erős eskü vétele mellett endrédi Somogyi Ferenczre bízva,^[813] folytatta nagy remegés között útját a Csallóközön át. Ez úton találkozott Nádasdy Tamással, ki eléje sietett a birodalmi rendek segélyadásának hírével.^[814] Szeptember 1-sején Pozsony város küldötte járult eléje,^[815] nyilván a menekülőt a város részéről üdvözlendő, sőt biztonsága felől megnyugtatandó.

Mária királyné, úgy látszik, szeptember 3-ikán érkezett Pozsonyba, mert szeptember 4-ikén már a város szeretetadományaiban részesül.^[817] Ő a kiállott izgalmaktól és testi fáradalmaktól betegen jött meg, lázak által gyötörtetve. A városban nem a királyi curiában, a városi számadásokban «királyi lak»-nak és «királyi szálló»-nak nevezett,^[818] Valentini Caesar olasz diplomata által szépül és díszesül dicsért,^[819] a Ventur- és a Pázmány-utczák sarkán álló, újabban átépített és magánkézben levő házban szállott meg, melyben már előbb több király s királyné, de ő maga is férjével II. Lajossal lakott volt,^[820] hanem a Főtéren álló, újabban szintén átépített s legújabban lerombolt házban,^[821] melyet a város készséggel tett a maga költségén lakályosabbá, azon többrendbeli javítást eszközöltetve.^[822] A hegyen levő királyi várba azért nem szállhatott, mert ennek várgrófja Bornemissza János, bár II. Lajosnak nevelője s híve s a királyné pozsonyi útjában – mint láttuk – kísérője volt, vonakodott azt átadni, mielőtt az új király törvényesen meg nem választatik.^[823]

AMINT a királyné Pozsonyban megtelepedett, azonnal hozzáfogott udvarának berendezéséhez s mindazon intézkedések megtételére, melyek czélja volt Magyarország elárvult trónját fivérének, Ferdinándnak biztosítani. Udvara és környezete azon egyénekből állott, kik vele Budáról jöttek, mint láttuk, a pápai legátusból, a királyi kanczellárból, a kincstárnokból ^[824] s másokból, valamint azokból kik később érkeztek. Ezek közt nem egy volt, ki szintén csak a legnagyobb veszedelmek között menekülhetett, mint névszerint Brodarics István szerémi püspök, ki a mohácsi ütközetben a csatarend negyedik hadsorában küzdő Lajos király jobbján, a püspökök között ötödik helyen állott. Hosszas fáradalmak és sok baj után szeptember 5-ikén este érkezett meg gyalog s mindent nélkülözve, egy szál köpenyben s egy pár topánkában Pozsonyba.^[825] Innen írta ő szeptember 10-ikén Rómába a mohácsi csatáról szóló kimerítő jelentését.^[826] Egy másik, az ütközetből menekült Gerendi Miklós székesfejérvári őrkanonok ^[827] és Zay Ferencz, Máriának már előbb kedvelt udvari embere, szintén Mária királynéhoz jöttek Pozsonyba.^[828] Ide jöttek a mohácsi csata után nehány nappal Schlick Albin és kapitánya Farkas, a csata után 11-es napra Schlick Albert s társai. Róluk a menekülő úton ruhájuk teljesen lerongyolódott, úgy hogy csak kölcsönzött öltönynyel jelenhettek meg a királyné szine előtt.^[829] A két Schlick testvér, kik egymást elveszetteknek tartották, a viszontlátáskor oly meghatottak voltak, hogy örömtől és sirástól szót sem mondhattak.^[830] Nyilván még többen is érkeztek, bár futásukat és szerencsés megmenekülésüket kimutatni nem tudjuk. Többen már Pozsonyban vártak a futó királynét. Igy György brandenburgi őrgróf,^[831] ki Lajos király segítségére volt menendő, de ehelyett a határszéli vidéken vesztegelt.^[832] Hogy itt volt Eyczingi Ulrik, azt Oláh Miklós egyik későbbi, Scepper Kornélhoz intézett brüsszeli levele bizonyítja.^[833] A mohácsi vészből nagy nehezen megmenekült Puckhaim Farkas szintén Pozsonyba jött, hol Ferdinándnak, itt levő helyőrségében nyert alkalmazást.^[834] A német őrhad ezredese Läuser Lénárt ugyancsak Mária pozsonyi híve volt,^[835] valamint egy magyar nemes Pozsoni Márton is, ki gyermekkora óta néhai Lajos király udvarában nevekedett s mind neki, mind Máriának többrendbeli kedves szolgálatot tett.^[836] Továbbá az alsó-osztrák kormánytanács által sietve küldött gr. Alm Miklós és társai nehány gyalog fegyveressel.^[837] Hogy Báthori István nádor, a királynénak a Szapolyai-párttól is respektált főpárthíve ^[838] is ott volt, azt az azonkori írók,^[839] de a pozsonyi városi számadókönyvek is bizonyítják.^[840] De ott volt továbbá Varjassi Nagy Imre alnádor, Batthyány Ferencz horvát-szlavon bán,^[841] Ferdinánd és Mária bizalmasa Révay Ferencz királyi ítélőmester, Nádasdy Tamás királyi titkár, valamint egy másik Miklós nevű titkár is, ki II. Lajos megbízásából már előbb, 1526 július 25-ikén és 29-ikén is járt Pozsonyban s nyilván Oláh Miklóssal azonosítandó. Egy harmadik titkárról is tudunk, ki szintén már Budán szolgálta ki őt s aztán vele Pozsonyba jött, Reichersdorffer György t. i.^[842] György titkár a következő 1527-ik év június 2-ikáig volt a királyné oldala mellett. E napon őt Ferdinánd, Mária meleg ajánlatára,^[843] a maga kabinettitkárának nevezte ki,^[844] mint ilyent kevéssel rá Péter moldvai vajda udvarába küldött.^[845] Június 27-ikén kezdette meg Bécsből Pozsonyon, Olmüczön, Krakón, Lembergen át útját Bakauba Moldvában.^[846] A királyné mellett voltak továbbá Pock János királyi udvarmester,^[847] Losonczy Antal, a híres temesvári hősnek, Losonczy Istvánnak testvére ^[848] s az egyháziak közül még Országh János váczi püspök,^[849] Maczedoniay László pécsi prépost s Tahy János vránai perjel, Borsódy (Piso) Jakab, a pécsi Sz. János egyház prépostja, apostoli protonotarius, II. Lajos volt tanítója. Ő is szegényesen jött Pozsonyba, mint ki a mohácsi csata következtében mindenét elveszítve, ura özvegyénél kívánt lenni, de ki már rövid idő mulva, még 1527-ben mult ki Pozsonyban.^[850] Itt voltakul említhetjük még a Bazini és Szentgyörgyi grófokat,^[851] kiknek egyikét – Farkast – névleg is ismerjük. Mária őt tanácsosai által, tanácskozás czímén Pozsonyba hivatta.^[852] Ferdinánd küldetésében sausteini Lamberg János.^[853] Ugyancsak Ferdinánd küldött a levert, csüggedő királyné ^[854] vigasztalására és biztonságára háznépet és gyalogosokat.^[855] A Ferdinándnál levő velenczei követ Contarini Károly tudósítása szerint (1526 november 24-ről) Mária királyné mellé állandó biztosokul Rauber Kristóf laibachi herczeg-püspök és sekkaui kormányzó vezérlete alatt Zolking Vilmos, Lamberg János, Herberstein György, Dornberg Rézmán és Pempflinger István neveztettek ki.^[856]

A Mária királyné körül gyülekezettek közt voltak ugyan egyesek, kiknek állandó hűségében bízni nem igen lehetett. E gyanuban voltak Brodarics István, Batthyány Ferencz, Tahy János, Horváth Gáspár s maga az öreg Bornemissza János is,^[859] bár ez utóbbi csak annyiban, a mennyiben ő szigorú alkotmányos érzületénél fogva csakis a törvényesen megválasztott s a megkoronázott király híve kívánt lenni. Olyanok sem hiányoztak, kik hűségének próbáját nem az elvi meggyőződésben kellett keresni, mintsem inkább a szerencse hajhászatában. Olyan politikai velleitások, kik oda s ahhoz szegődnek el, hol s kinél a siker kecsegtetett. A többség mégis őszinte híve volt Máriának és politikájának s bizalommal viseltetett azon nő iránt, kinek a sors most kezeibe szolgáltatta az ügyek vezetését. E nő gondviselésszerű hivatottsága egyre félreismerhetetlenebbé vált. Lelke és éltető eleme volt a pozsonyi udvarnak és Ferdinánd politikai pártjának, melyet a mohácsi országos csapás hatása alatt az akkori reménytelenségben és zavarban a tanácstalanság jellegzett.^[860]

A mohácsi vészszel a komoly cselekvés ideje bekövetkezvén, Mária mint szívós, határozott, tetterős, vállalkozó, számító, okos és áldozatkész nő jelent meg a politikai küzdtéren. Ilyenül tüntetik őt fel a testvéreivel, Károlylyal és Ferdinánddal váltott levelei. Ferdinánd őt «józan ítéletű asszonynak» mondotta, kinek a tanácsára és jóindulatára elkerülhetetlenül szüksége lesz.^[862] V. Károly császár őt teljes bizalmával tüntette ki s birodalmi tervei egynémelyikének végrehajtására őt szemelte ki. Lelkére kötötte Ferdinándnak, hogy mint szemefényére ügyeljen reá, mert a mi jót e nővel tesz, azt úgy tekintse, mintha ezt őneki magának (Károlynak) tette volna.^[863] Testvérein kívül mások is dicsérettel említik. «Eszességét és férfiasságát», a francziaországi nuncius, kinek alkalma volt őt a compiègnei vadászaton látni, hol egész nap sógora, Ferencz király oldala mellett versenyt vágtatott.^[864] «Nagy elmésségét, mindenre készszivűségét, elevenségét, ügyességét, rendkívüli mozgékonyságát» a velenczei követ mint jellemző tulajdonságait.^[865] Karnkovsky lengyel követ 1525 július 23-ikán Budáról azt írja Zsigmond lengyel királynak, hogy Szalkay, az udvari párt feje, a királynénak «elmebeli ékességét, elevenségét, derék voltát, hatalmas lelkületét és igazi hősiességét» nagyban dicséri.^[866] Tényleg Mária tanácsai s az ő, sokszor aprólékos ügyekre is kiterjedő közlései, Károly és Ferdinándra nézve irányadók voltak. Kivált Ferdinándra nézve, ki az ő támogatása nélkül el sem lehetett. Egyre kéri az ő véleményét és nézetét. 1526 szeptember 17-én sausteini Lamberg Jánost küldi hozzá Pozsonyba külön hitelesítő oklevéllel,^[867] tudakolva tőle, mely eszközökkel lehetne az ő – Ferdinánd – számára Magyarországot biztosítani? Kiknek lehetne a megürült püspökségeket adományozni?^[868] Tanácsolja-e, hogy Nádasdy Tamást, II. Lajos volt titkárát, befogadhatja-e a maga – Ferdinánd – tanácsosának?^[869] Egyúttal felszólítja, küldene neki két-három, az ország ügyeiben járatos embert. Mindezekben és hasonlókban Mária készséggel és buzgósággal szolgálta testvérét, kihez különös szeretettel ragaszkodott, még a legaprólékosabb ügyeket is közölte vele a maga éleslátása és megfigyelése szerint, egészen közvetetlenül, a titkárok igénybevétele nélkül.^[870]

Mária első gondja volt pártját, Ferdinánd híveit szaporítani s hűségre kötelezni. Két párt állott akkor egymással szemben: a Ferdinánd- és a Szapolyai-párt. Amaz udvari vagy német, emez nemzeti párt czímén szerepelt.^[872] Az udvari párt jelöltje Mária királyné fivére, Ferdinánd osztrák főherczeg volt. Ellenese, a nemzeti párt jelöltje Szapolyai János, Szapolyai István nádornak és Hedwig tescheni herczegnének fia, szepesi örökös gróf és erdélyi vajda. Kívülök volt még Kázmér lengyel királynak is pártja,^[873] nem is szólva azokról az egyes főurakról, kiknek becsvágyuk szintén az elárvult magyar trónra tekintett. Mindezen trónkeresők közt azonban csakis Ferdinánd főherczeg és János vajda voltak az egyedül komolyak.

A 24 éves, becsvágyó, önérzetes s «meleg agygyal és hideg szívvel»^[874] nagy czélokra törekvő főherczeg a maga jogczímét a vérségi összeköttetésre, a családi szerződésekre és a politikai számításra alapította. Ő, mint az özvegy Mária királyné testvére és mint II. Lajos nővérének, Annának férje, jogot formált a II. Lajos elhalálozásánál fogva Mária kezére került ország birtoklására. E természetes jogczímhez kötötte a kötött szerződéseken alapuló jogczímet. Abban a levélben, melyet az alsó-ausztriai kormánytanácshoz intézett, nyiltan kijelenti, hogy ő és neje a korábbi egyezkedések erejénél fogva természetes örökösei II. Lajos országának.^[875] Ezt nővérének, Mária özvegy királynénak is tudtára adja.^[876] Abban az utasításban, melyet Ferdinánd Bécsben 1526 deczember 5-ikén a pozsonyi országgyűlésre kinevezett biztosainak adott, hangsúlyozza, hogy «mi a néhai fenséges Ulászó magyar és csehországi király veje, azon szerződések erejével, melyek egykori szépatyánk, felséges Fridrik római császár és a boldogult Mátyás király, – majd ugyanazon Fridrik, meg ennek fia Miksa, a mi tisztelt nagyatyánk és az említett Ulászló között köttettek, … mindezek felett pedig fenséges kedves hitvesünk, a már nevezett Ulászló királynak természetes leánya s azon Lajos királynak testvérnénje, mind isteni és emberi, mind a származási jognál fogva is, mely őt, mint született királyasszonyt és természetes örököst illeti.^[877] Ferdinándnak Pozsonyban 1526 deczember 16-ikán szónokló orátora a kapott utasításhoz képest tényleg «a rokonság és a szerződések alapján» hívta fel az országgyűlés rendeit Ferdinánd megválasztására.^[878] S ez alkalommal a két szerződéses, a Fridrik és Mátyás és a Miksa és Ulászló között kötött szerződés okleveleit fel is mutatta. Továbbá azon levélben, melyet Ferdinánd 1527 január 15-ikén Perényi Péterhez intézett, ugyancsak az ősei által kötött szerződésekre és nejének jogaira hivatkozik.^[879] Abban a nyilt levélben is, melyet Bécsben 1527 január 19-ikén adott ki a magyar nemzet szabadságaikban való megtartása ügyében, azonkép szerzett jogaira hivatozik.^[880] Abban a beszédben, melyet Ferdinánd 1527 október 6-ikán a budai országgyűlésen a főrendekhez intézett, mondja, hogy őt a Pozsonyba hívott országgyűlésen a Frigyes és Miksa császárok által Ulászló magyar királylyal kötött és megerősített szerződés értelmében nevezték ki királylyá.^[881] És abban az irányban, melyet Ferdinánd 1527 június 29-ikén az ország rendeihez intézett, ugyancsak a maga, szerződéseken nyugvó örökösödési jogára hivatkozik.^[882]

De ezt érteti meg magával a törökkel is. Így abban az utasításban, melyet ő 1527 február 14-ikén Belibeg nándorfehérvári basához küldendő egyén magatartása végett b. Polheim Cyriacus alsóausztriai helytartóhoz intézett,^[884] valamint az 1530-ban magához a szultánhoz küldött követei, Lamberg József és Jurisits Miklós által is.^[885] Mikor 1531 november 5-ikén Ferdinánd konstantinápolyi követsége, Nogarola gróf és Lamberg számára kiállította az utasítást, meghagyta nekik abban, hogy trónigényei támogatására hivatkozzanak ősei szerződéseire,^[886] és mikor a törökök Ferdinánd követétől báró Sprinzenstein Ferencztől, Konstantinápolyba tett 1537. évi követjárásakor tudakolták, hogy mely jogon is véli ura Magyarországot a magáénak tarthatni, Sprinzenstein azt válaszolta, hogy Ferdinándnak neje lévén II. Lajos nővére, annak halála után neki kell az országban következnie.^[887] Ám nemcsak Ferdinánd, hanem testvére V. Károly császár is, Granadából 1526 november 26-án a magyar rendekhez intézett levelében azt mondja öcscséről, hogy ő «azon országokat, mind természeti örökösödési jogon, mind a korább kelt szerződések s egyezkedések erejénél fogva öröklötte».^[888]

E felfogásában még inkább megerősítette Ferdinándot, házát és pártját az a körülmény, hogy általános hit szerint Magyarország ezentúl csak úgy tarthatja fenn magát a törökkel szemben, illetve csak úgy remélheti a törökséget ismét visszaűzhetni, ha a nyugati hatalmasságok pártfogására és tényleges segélyezésére számíthat. Az nyugaton is el volt ismerve, hogy mindeddig Magyarország volt a nyugati tartományok védpajzsa a keleti veszély, a mohamedánság ellenében.^[889] A nyugat önérdeke kívánta tehát, hogy a megtört Magyarország ezentúl a török támadással ne maradjon hathatósabb segélyezés nélkül. Az osztrák házra nézve főjelentőséggel birt az, hogy a Magyarországgal tőszomszédos tartományok az osztrák ház birtokait tették: Alsó- és Felső-Ausztria, Stiria, Karinthia, Görz, Krajna, Tirol, Trident, odább nyugatra Burgund, északnyugaton Németalföld, délnyugaton Spanyolország és gyarmatai és a Balearok, Európa déli részén Nápoly, Sziczilia, Szardinia, ugyanazon hatalmas dynastia, V. Károly világbirodalmának tartozékai voltak. Ennek az országvédelemre fektetett felfogásnak kifejezést is adtak nemcsak az osztrák, de a nemzeti párton is. Várday Pál, esztergomi érsek csak 1527. évi október 6-ikán a budai országgyűlésen mondott beszédében kiemelte, hogy az ország védelme tekintetéből, nagy hatalommal és számos országokkal biró uralkodóra van szükségük s azért óhajtották királyukul Ferdinándot.^[890] Maga Szapolyai is elismerte a regensburgi birodalmi gyűlésre küldött követének adott, 1527. évi márczius 5-iki utasításában, hogy egymaga Magyarország sem elegendő akkora ellenségnek, milyen a török, sikeresen ellentállani.^[891] Ez összeköttetésre való utalással tüntette fel Haberdanecz János portai követ is Ibrahim nagyvezér előtt, urának, Ferdinándnak a hatalmát, mert mikor a nagyvezér tudakolta, hogy hát miben is áll Ferdinánd nagy hatalma, a válasz az volt, hogy a leghatalmasabb uralkodó, V. Károly császár a testvére.^[892]

V. Károly tényleg akkor a continens leghatalmasabb ura volt, kinek hatalmát valósággal csak egy körülmény bénította, az, hogy folytonosan háborúban állott a franczia királylyal s a pápával. Háza hatalmának gyarapodását mohón igyekezett azzal tetézni, hogy II. Lajos halála után Magyarországot Ausztriához csatolni vágyódott. Bár sógorsági kötelékek fűzték őt nővére férjéhez, Lajoshoz, mégis ennek a halála sem volt túlfájdalmas rája. Hatalmasul előbbre segítette ez háza terjeszkedési politikáját. Nagyon jellemzi Zsigmond lengyel király spanyolországi követének, Danticzki Jánosnak abbeli jelentése, hogy a február 10-ikén Valladolidban II. Lajosért tartott gyászistentiszteletre sem ő, sem más követ meghíva nem volt. Inkább is öröm, mint gyászünnepnek tetszett. Mindenfelé beszélték, hogy a császár és testvére két új országhoz jutott.^[894]

E segély tehát, mely innen várható volt, sokkal biztatóbb volt, semhogy a másik trónkövetelő, a nemzetséges nagy urak, a nagybirtokosok, a tömeges nép vagyis a nemzeti párt jelöltje, minden vagyona, népszerüsége és egyes megnyerő személyes tulajdonságai daczára is, csupa szláv szomszédságtól környezve, Magyarország fenntartását a maga erejéből remélhette volna. Ezért maga a lengyel király is, még mielőtt II. Lajos tragikus haláláról biztos híre volt, Magyarországba küldött követei által arra intette a magyar urakat, hogy Lajos király halála esetére oly királyt válaszszanak utódjául, ki képes lesz bölcsességével, kormányzási ügyességével és mások segítségével Magyarországot megvédeni és a szerencsétlenségből kiszabadítani.^[895] Mikor pedig szükségessé lett, akkor ugyanezen király felszólítja Bornemissza János pozsonyi várnagyot, hogy minden erejéből törekedjék egy oly királyi választásra, ki okosságával és tapasztalattal, nemkülönben a szomszéd tartományokkal való kapcsolattal képes legyen a támadt vihart ártalmatlanná tenni.^[896] Még világosabban fejezi ki magát abban az utasításban, melyet 1527 február 24-ikén Ferdinándhoz küldött követének, Schridlowiecki Kristófnak adott, melyben kijelenti, hogy nincs kétség benne, miszerint Magyarországot és a kereszténységet a császári ház sikeresebben védheti meg, mint bármely más fejedelem.^[897] Még a németbirodalmi gyűlés színe előtt is kijelenti orátora által, hogy Ferdinándnál senki biztosabban és könnyebben Magyarországot meg nem védheti.^[898] Természetes, hogy Ferdinánd szájában is ez az érvelés nyert kifejezést. Abban az utasításban, melyet a Zsigmond királyhoz küldött követének 1526 deczember 17-ikén adott, Szapolyai tehetetlenségével szemben a maga, nemzetközi összeköttetésein alapuló hatalmára hivatkozik.^[899]

A másik trónkövetelő, János vajda, kit féktelen egyéni ^[901] és családi becsvágy,^[902] szertelen gazdagságának híre ^[903] és a Habsburgok ellen irányult állásfoglalása tolt előtérbe mint olyat, ki mindazokat a szerződéseket, melyekre ellenfele a maga joga igazolása okából hivatkozik, hiábavalóknak és hiuságosoknak mondotta,^[904] jogigényeit az 1505. évi országgyűlés azon határozataira alapította, hogy «ezentúl a királyságból minden idegen fejedelem kizárassék és csak született magyar emeltessék a királyi székre».^[905] Csakhogy ez az alap az ő igényeinek támogatására mindenkép inogó volt. Mert először is az idézett czikkely nem nyert volna szentesítést,^[906] tehát kötelező erővel sem birhatott. Másodszor pedig minden magyar előbb hivatkozhatott volna rá, semmint éppen Szapolyai, ki családjának előkelőségével ugyan hivalkodhatott,^[907] de melynek szláv eredetisége mégis nyilvánvaló s közismeretű dolog volt.^[908] A főrangú urak, kik törzsökös családfájuk tudatában dölyfösen s lenézően tekintették rá, Szapolyait csufondárosan «tót király» néven emlegették maguk között.^[909] Szapolyai maga is érezhette trónigénye alapjának inogását, mert törvényes jogalapot keresve, II. Ulászló leányát Annát nőül akarta venni, de e terve nem sikerült, mert Ulászló, ragaszkodva az 1491-ik évi szerződéshez s a Habsburg-ház örökösödési igénye megsemmisítésére nem akarván eszközül szolgálni, megtagadta leánya kezét Szapolyaitól.^[910] Ám ennek daczára hívei mégis készségesen hivatkoztak az 1505. évi törvényczikkre akkor, mikor Ferdinánd jelöltségének megbuktatására egyesülniök kellett. Eljárásukat Szapolyait illetőleg azzal látták igazoltnak, hogy az, bár szláv származású, mégis mint ilyen a magyar nemzeti eszmék szolgálatában állott. Ő és pártja ezen alapon tudni sem akartak Ferdinándról, mint idegen fejedelemről és legkevésbbé mint olyanról, ki származására német. ^[911] A mérsékeltebbek nem Ferdinánd egyéniségétől idegenkedtek, mert hiszen ők is kegyes, bölcs, igazságos, szelid és vallásos fejedelemnek ismerték, hanem idegenkedtek német nemzetségétől. Valamennyijét a német nemzet ellen való gyűlölet vezette.^[912] Az akkor Magyarországon járó lengyel követeknek is módjukban volt tapasztalatokat szerezni a németség gyűlöltségéről. A némettel szemben készebbek voltak a magyarok magát a törököt is inkább testvérökül és barátjokul tekinteni.^[913] Minden, a mi külföldi, kivált német volt, számüzetett. «Sehol kereskedő, műiparos, orvos, gyógyszerész nem volt látható, mondják a lengyel követek jelentéseikben, külföldi, főleg német szokások és ruhák száműzettek, számüzetett a cultus és a műveltség, minden scytha szokássá változott át.»^[914] Nagy baj volt Ferdinándra nézve, hogy a magyar nyelvet nem ismerte. Ezt Soriano Mihály velenczei követ különösen ki is emeli egyik hivatalos jelentésében.^[915] Tetézte Ferdinánd baját azonkivül az a körülmény, hogy ő királyi hatalmát az örökösödési jogra fektette: holott ők – a magyarok – a szabad királyválasztást sarkalatos alaptörvényül tekintik. Királyi méltóságának hátratételéből származik aztán ő felségének bizalmatlansága a magyarok iránt, melyet a német tanácsos urak saját előnyeikre felhasználván, a kormányban, az előbbiek kirekesztésével, minden hatalmat és befolyást magukhoz ragadnak.^[916]

Az idegentől való irtózat tehát akkor, mikor a mohácsi vész véget vetett a Jagellók Magyarországban trónra jogosított fiágának, a nemzet jelentékeny részét elidegenítette Ferdinándtól a Szapolyai János pártjára terelte azt.^[918] E résznek politikai ösztöne és érzése vakká tette azt választott jelöltjük gyarlóbb egyéni tulajdonságai iránt. Mert Szapolyai semmi tekintetben nem mérkőzhetett meg akár egyéni, akár uralkodói erényekre nézve Ferdinánddal, kinek buzgóságát és kötelességérzését, vallásosságát és lovagiasságát, szívósságát, munkabírását és józan észjárását senki, ki ismerte, tagadásba nem vette s kinek főhibája csak szegénysége volt. Háza, családja gazdagságát bátyja, a császár költséges harczi vállalatai emésztették fel. Szapolyai vele szemben, ha az 1514-iki országgyűlés még úgy dicséri s a jobbágy-lázadás leverése miatt mindjárt az ország szabadítójának mondotta,^[919] kicsinyes, hiú, félénk, tétovázó, kevély, kétszínű, alattomos és bosszúálló.^[920] Hadi ügyekhez való értése csak költött volt, mert egész hadviselési modora mutatta, hogy se hadvezetési, se polgári kormányzati ügyekhez nem értett. Szerencsétlen elbizakodó, szerencsétlenségben kishitű egyén volt, a félrendszabályok barátja.^[921] Ehhez járult nagy fösvénysége, pénzszeretete s pénzszerzésének erőszakossága.^[922] Sem igazságot osztani, sem királyi fényt kifejteni nem tudó egyén volt.^[923] Amellett nem ugyan előhaladott koránál, mint inkább betegeskedésénél fogva, hosszú élettel s utóddal sem igen biztatott.^[924] Legrégibb barátjainak bizalmas körében sem húnyhattak szemet az ő elmebeli és erkölcsi nagy fogyatkozásai előtt. Mondogatták maguk közt, hogy az Uristen a koronázás napján elvette erélyét s esze éleslátását. Igéreteit nem tudta beváltani s biztatásai foganat nélkül maradtak. Minél többet vártak tőle, annál nagyobb volt a csalódás. A tőle elpártolt barátok s párthívek festett királynak mondták.^[925] Ferdinánd oly emberül tüntette őt fel a lengyel követ előtt, ki «bőrét folyton változtatja».^[926] A legsúlyosabb ítéletet Szapolyai felett kétségtelenül Wese János lundi érsek, V. Károly császár oratora mondta azon jelentésében, melyet Károly császárhoz 1536 szeptember 6. és 7-ikén Nagyváradról intézett. A Szapolyaival való hosszas tárgyalásai alatt az érsek meggyőződött arról, «hogy a vajda ámításokat keres és csalárdul tárgyal. Nem tudja, mi az igazság, melytől messze áll, mert semmit sem teljesít mindazokból, melyeket nekem úgy a köz- mint a magánügyekben igért. Nem is szégyenkezik azon, ha olykor szemébe mondom, hogy előbbi napon vagy máskor nekem másokat igért. A kötött fegyverszüneteket sem tartja meg, sőt azok tartama alatt nagyobb csalfasággal, erőszakkal avagy ezer rászedéssel biztatja a római király alattvalóit elpártolásra. Szóval semmi hit, semmi igazság, semmi szégyenérzet és semmi állhatatosság nincs e vajdában és amennyiben megítélhetem, hozzája hasonlóak az ő tanácsosai is. Lelkemből fájlalom, hogy ilyeneket kell keresztény emberről mondanom, de kötelességem és lelkiismeretem nem engedte, hogy hallgatással mellőzzem ezeket. Mást mint egyszerű, tiszta igazságot nem írtam».^[927] Szapolyait egyébiránt maguk a törökök sem becsülték sokra, kicsinylőleg nyilatkoztak róla, őt erélytelennek, félénknek, tudatlannak és gyávának mondták.^[928] Eltelve uralkodási vágytól, minden igyekezetét ennek kielégítésére fordította, míg a hazának súlyos bajaival nem törődött. Nem gondolt a török ellen való fellépésre, hagyta azt a rablott vagyonnal és a rabszíjra fűzött foglyokkal visszavonulni, Szegedről Fegyvernekre vezetve seregét, nem harczot keresett, hanem trónigényeinek megvalósítását. S így nyilván igaza van annak a történetírónak, kinek állítása szerint «az 1505. évi rákosi végzést ugyan ő érte iktatták törvénybe, de ezt csak azért tették, mert jövőjében bíztak, nem azért mintha a nagy kitüntetést megérdemelte volna».^[929]

MÁRIA, amint Pozsonyban elrendezkedett, legott elkezdte háza és testvére Ferdinánd érdekében állhatatos és czéltudatos tevékenységét. Át van hatva a legmélyebb meggyőződésig testvére trónjogosultságáról s azért szította s élesztette fáradhatatlanul trónrajutásának mozgalmát. Első sorban is azon volt, hogy családja híveit hűségükben megtartsa és hogy számukat újabbakkal szaporítsa. E czélból számos urat Pozsonyba hívott ^[932] s a megjelentekkel szemben sem a pénzzel, sem az igéretekkel és adományokkal nem fukarkodott.^[933] Az a párt, mely Pozsonyban körülötte csoportosult, a szerencsétlen hadi fordulat következtében, anyagi eszközökben igen szűkölködött, mert legnagyobb részt birtokaiktól s így jövedelmeiktől el voltak zárva.^[934] Mások, a mijök még maradt volt, azt csakhamar hazafias áldozatul felajánlták.^[935] Maga a nádor, a királyné főhíve s hívek szerzésében főkortese, leginkább szűkölködött anyagiakban, mondhatni már csak nejének masoviai járadékára volt utalva.^[936] Ezért is ő és párthívei a királyné pénzbeli támogatására rászorultak, mit sürgettek is, mert anélkül kénytelenek volnának, amint jöttek, úgy szét is menni.^[937] Mária tehát a magával hozott pénzt és kincseket szétosztani nem habozott s amennyiben készpénzre erre elegendő nem volt, összeolvasztotta s pénzzé verette arany s ezüst asztali készletét s drágaságait. Egy tőle magánlevéltárában maradt jegyzékben maga jelöli ki az egyes tételeket, melyekben Ferdinánd királyon való követeléseit összegezi.^[938] Maga mondja, hogy ő, mielőtt Pemflinger István kamarafőnök Pozsonyba jött, összesen 3612 magyar = 4515 rajnai forintot fordított azon magyarok eltartására, kiket hűségükben megtartani óhajtott.^[939] Későbben Thurzó Elek által a többi arany s ezüst edényeket, 300 márkánál többet szintén megolvasztott s 2100 magyar = 2625 rajnai forint értékben, némely magyar urak eltartására fordította.^[940] Másszor átadott Ferdinánd magyar kamarájának, ugyancsak magyar urak megtartására, 6 ezer magyar = 7500 rajnai forintot.^[941] Ezeken felül átszolgáltatott ő Pozsonyban testvérének, Ferdinándnak arany, ezüst billikomokat és némely gemmákat 25 ezer magyar = 31.250 rajnai forintnyi értékben.^[942] Mária nemcsak hogy ily kölcsönökkel támogatta testvérét, hanem kiszolgáltatandó jövedelmeit sem kapta. A pozsonyi kamara fizetett ugyan neki a pozsonyi harminczadból és fiókjaiból 1526 szeptember 8-ikától 1531 márczius 1-ig 31.297 magyar = 39.121 rajnai forintot, de hogy mégis nagy hátralékban volt, kitetszik abból, hogy Mária összes követelése Ferdinándon, részint mint Lajos örökösén, részint mint folyó adósság fejében 134.182 rajnai forint volt.^[943]

Mikor Mária pénzéből teljesen kifogyott, többeket igéretekkel, hangzatos elismerésekkel és egyes adományokkal igyekezett megnyerni. Igy Ráskai Gáspárt, kit rábirni igyekezett, hogy Ferdinánd főherczeg mellé álljon.^[945] Igy Dessewffy Jánost, ki 1527 február 2-ikán hittel fogadott Ferdinándnak hűséget úgy a maga, mint családja részéről,^[946] mire őt és testvéreit Mária a maga különös pártfogásáról biztosította.^[947] Hogy Mária Szapolyai oszlopos híveit is megnyerni kívánta, azt bizonyítja Ferdinándnak azon levele, melyet Verbőczi Istvánnak írt, értesítve őt arról, hogy Batthyány Ferencz bán neki izenetet visz, de mely levél, miután a Batthyányiak levéltárában van, nyilván czímzettnek kezeibe nem került.^[948] Nagy Máténak, ki az esztergomi várat a török ellenében sikerrel megvédte, tetszését és megelégedését jelentette ki,^[949] mi ennek nem kevéssé hízelgett. Október 13-ikán a mohácsi ütközetben magvaszakadtan kimult Pálóczy Antal pesti házát váraljai Horvát Jánosnak adományozta, nyilván őt ezzel hűségében megerősítendő. Oláh Miklósnak győri kanonokságot, Amadé Farkasnak győri kanonoki várományt s október 14-ikén Egrősy Lőrincznek bácsi nagyprépostságot adományoz.^[950] Majd, mivel a győri káptalan Oláh Miklóst a kanonokságba beiktatni vonakodott, a káptalannak parancsa végrehajtását büntetés terhe alatt meghagyja.^[951] 1526 deczember 16-ikán ajánlja testvérének, Ferdinándnak Garzetze Adorjánt, ki nála (Ferdinándnál) testőr vagy legalább ajtónálló szeretne lenni.^[952] 1527-ben biztosító levelet ad Szentmihályi Thúróczy Miklósnak, hogy azon esetben, ha Ferdinánd az ország kormányát átveszi, a Lajos király iránt tanusított soknemű érdemeiért s azon reményben, hogy Ferdinánd irányában hasonló hűséggel lesz, Zoby Mihály mindazon jószágai, melyeket az nejének örökbe vallott, Ferdinánd király által neki (Thuróczynak) fognak adományoztatni, amint Ferdinánd 1527 november 9-ikén a jószágokat tényleg Thuróczy Miklósnak adományozta is.^[953] Mária nagy igyekezettel rajta volt továbbá, hogy Pozsony környékét és környékének közelebb-távolabb fekvő városait biztosítsa magának és politikájának. Első sorban Sopron városát, melynek magatartásától igen sok függött. Sopron úgy mint Pozsony, határszéli fekvésénél és sok lakosságának német nemzetiségénél fogva kétségtelenül Ferdinánd pártjához vonzott. 1526 október 13-ikán fogadta Mária e város küldöttségét Pozsonyban,^[954] éreztetve vele ez alkalommal kegyeit. Mikor később Sopron városa nála tudakolta, hogyan viselkedjék János vajdával szemben, azt írta neki november 23-ikán Pozsonyból, «hogy követe által üzenje meg a vajdának, hogy miután II. Lajos a keresztény hitért húnyt el és mi ezen Pozsony városunkba jöttünk, ti a mi pártfogásunkhoz és oltalmunkhoz folyamodtatok és mi időközben mindenről gondoskodtunk, a mi védelmetekre s oltalmatokra tartozik s a város védelmére küldött hadakat nem tartják idegeneknek, hanem Mária királyné hadainak, Magyarország testétől és koronájától elszakadni nem akartok. Védeni és megtartani fogunk benneteket, bármely ellenségeitek ellen».^[955] Ez igéretét aztán azzal hatályosította, hogy két ízben 500 gyalogost küldött Sopron védelmére, felszólítva a soproniakat, hogy «a hozzájuk régebben küldött 500 gyalogost tartsák a városban, az újabban hozzájuk küldött 500 gyalogost pedig fogadják be a városnak külső részeibe, esküvel kötelezve őket arra, hogy felségünkhöz, mint Magyarország királynéjához hűek lesznek s az ő parancsait mindenekben teljesítik».^[956] A deczember elején jelentkezett soproni követeket azonkép kegyesen fogadta és rajta volt, hogy a város is tisztességgel fogadja őket. Deczember 9-ikén Pozsony városa megvendégelte az érkezetteket, meghíva őket Fischer Mihály városi bíróhoz ebédre, melyen 13 font tehénhús, 5 kappan, 1 nyúl, sok alma, zsemlye s bor fogyott el.^[957]

Nagy súlyt fektetett a felsőmagyarországi bányavárosok hűségére. 1527-ben hűségre inti Beszterczebányát.^[958] Még Lajos király életében privilegiumok osztogatásával igyekezett egyes városokat és helyeket magának biztosítani. Ezt bizonyítják vári, strobiczai, felső-vizniczai, szerecsenfalvai privilegiumai.^[959]

De nem kisebb igyekezettel volt Mária azon, hogy a horvát-szlavon rendeket is megnyerje és biztosítsa magának. Ezek küldöttei Frangepán Kristóf, Tótország választott kormányzója,^[960] Erdődy Simon, zágrábi püspök és nehány más előkelő a királyné üdvözlésére és hódolására, nemkülönben a király halála felett való fájdalmuk kifejezésére november 15-ikén Pozsonyba érkeztek.^[961] Mária őket innen Bécsbe küldötte Ferdinándhoz s hogy nála annál bizonyosabban nyerhessenek kihallgatást, nekik a maga mellett levő biztosok által ajánlólevelet adatott.^[962] Ebben az ajánlólevél kiadói, Rauber Kristóf, laibachi püspök és társai melegen kegyeibe ajánlják Ferdinándnak az érkezőket, mint olyanokat, kik az osztrák ház és a keresztény köztársadalom körül nagy érdemeket szereztek, amennyiben a török becsapások következtében annyi pusztítást szenvedtek és mégis folyton küzdenek a hazáért.^[963] Ferdinánd az érkezetteket nagyon kegyesen fogadta, a maga vendégeinek tekintette, szállásukról s élelmezésükről gondoskodott,^[964] s velök eredményesen tárgyalt. Kitetszik ez Ferdinándnak november 28-iki leveléből, melyben Batthyány Ferencz horvát bánt értesíti, hogy az eléje járult követekkel megegyezett abban, hogy a pozsonyi diétára is elmennek s ott Ferdinánd érdekében minden cselszövény ellenében működni fognak, aztán pedig, mielőtt hazamennének, nála újabb utasítások czéljából ismét jelentkezni fognak.^[965] Épp így fogadta Ferdinánd a gr. Korwai Joachim vezérlete alatt eléje járult horvát követséget is, melynek tagjai és kísérő szolgái részére szintén szabadlakást és élelmezést biztosított.^[966]

Amint a követséget Mária melegen ajánlotta fivérének, azonkép rajta volt, hogy Perusicz János és Krizanics (Chrysantith) Gáspár, horvát követek is jó fogadtatásban részesüljenek Bécsben, ajánlva őket 1526 november 30-ikán Pozsonyban kelt levelével Ferdinándnak.^[967] A horvát urakkal való ezen érintkezések mind biztosabbá tették, hogy az országnak Dráván túl levő részei Ferdinánd királysága számára biztosítottakul tekinthetők. Későbben, 1527 márczius 18-ikán felszólítja Jurisics Miklóst és Puchler János kapitányokat, hogy Karlovicz János korbáviai gróffal Medved és Rokonoch várak átadása ügyében a Rauber Kristóf laibachi püspöktől és Pemftlinger Istvántól kapott utasítás értelmében tárgyaljanak.^[968]

A tengerparti részeknek Ferdinánd leendő királysága számára való biztosítása Máriának és pártjának szintén egyik gondja volt, bár épp az anyagi eszközökben való nagy fogyatkozás a párt cselekvési erejét nagyon bénította. A tengerpartnak egyik előkelő tényezője, Krusics Péter, zenggi kapitány épp ez időben járatta követét Máriánál pénzbeli támogatás ügyében. Küldöttje, András diák Pozsonyban 1526 november 16-ikán kelt levéllel arra kéri Ferdinándot, írna Mária özvegy királynénak, hogy hagyná meg urának, Krusics Péternek azt a zsoldot, melyet II. Lajos király részéről élvezett volt.^[969] Krusics Péter évi fizetése 7 ezer forint volt, melynek fejében aztán 100 lovast s 100 gyalogost kellett tartania. Ferdinánd türelemre kérte a folyamodót a legközelebbi országgyűlésig ^[970] s a kérvényt megküldötte Máriának és tanácsosainak Pozsonyba, hol az azonban, nyilván pénzhiány következtében, kedvező elintézést nem nyerhetett.

Jegyzetek

542. 1500 április 11. Theinernél: Vet. Mon. II. 547-550.^[VISSZA]
543. 1500 május 22. (U. o. II, 550-52.)^[VISSZA]
544. 1504 július 26. (U. o. II, 558-59.)^[VISSZA]
545. 1505 január 30. (U. o. II. 562-63.) 1508 márczius 27. (U. o. II, 576-17.)^[VISSZA]
546. 1508 szeptember 26. (U. o. II., 578-79.)^[VISSZA]
547. Igy 1513. Idibus Julii. (U. o. II., 594-96.) és 1513. XV. Kal. Oct. (U. o. II., 608-10.) 1515-ben buzdítás mellett pénzt, eleséget, lőszert s egyéb szükségeseket küldött. (Mon. Rom. Eppat. Vespr. IV., 231., 232., 243-45.)^[VISSZA]
548. Mon. Rom. Eppat. Vespr. IV., 251-53.^[VISSZA]
549. 1525 február 20. Modrusból. (Theiner Vet. Mon. II., 648-49.)^[VISSZA]
550. 1525 április 11. Klissából. (U. o. II., 649-50.)^[VISSZA]
551. 1525 április 11. Klissából. (U. o. II., 650.)^[VISSZA]
552. Ranke: Deutsche Gesch. im Zeitalter d. Reformation. Berlin 1852. III. kiad. II., 329.^[VISSZA]
553. Abban az eredeti papirokmányban, melylyel Lajos 1518 márczius 14-ikén meghívja az országos rendeket az 1518. évi április 24-ikén tartandó országgyűlésre. Megvan az Orsz. ltban. Kiadta Kováchich: Suppl. II., 508. Újabban némely eltérésekkel Szabó Dezső: A magy. orsz. gyűlések tört. II. Lajos korában. 121. l. VI. db.^[VISSZA]
554. Talia tantaque sunt pericula confinibus nostris et toti huic regno nostro undique incumbentia, ut literis explicari iam nequeant.^[VISSZA]
555. Theiner: Vet. Mon. Hung. II., 626-28.^[VISSZA]
556. Nostrae vires tot annorum bellis ita sunt attrite, ut ad sustinendum tanti hostis impetum, pares esse nullo modo possint. Simonyinál: Londoni Magyar okmtár 64. l.)^[VISSZA]
557. A befolyt összeg 45.747 frt. volt. (L. Kováchich. Suppl. II. 516. Szabó Dezső: A magy. országgyűlések tört. II. Lajos korában. 53. l.)^[VISSZA]
558. Ad id ventum est necessitatis, ut haec Regna absque Sanctitatis Vestrae et aliis externis auxiliis nulla ratione servari et defendi possint. (A levél kelt Pozsonyban 1524 február 4-ikén. Közli Theiner: Vet. Mon. Hung. II., 633.)^[VISSZA]
559. Quotidie aliquod oppidum captum, aliquas urbes amissas, aliquam cladem Regno isti illatam audiremus, írja 1526 január 21-ikén VII. Kelemen pápa az esztergomi érseknek. (Theinernél: Vet. Mon. II, 659.)^[VISSZA]
560. Quanno non pň Maestà nè li Signori far tanto, che la gente che è in li confini, sia pagata, como è possibile che sustegnino la guerra contra tutta la potentia del Turco? … li Signori discordi, la nobilità, divisa; ma se ben fosser concordi, che mai potrian far loro sensa uno minimo apparato de la guerra? Li potrian dare un agiornata et perdere; non hano uno solo loco torte, ove possino reclinare il capo per respirare un poco et espettare aiuto. (Relationes Orator. Pontif. LXXVII. db. Kiadva Theinernél: Vet. Mon. II., 744. Újabban Mon. Vet. Hung. II., I., 306. És V. ö. Fraknóival a Monumenták Bevezetésében CXXIX-CXXX. ll.)^[VISSZA]
561. Ogni giorno si scoprino tanta male provisioni di questa confini, che mi fano desperare di giorno in giorno più di la salute di questo misero Regnio. (Relationes. Theinernél: Vet. Mon. II. 763. és Mon. Vet. Hung. II., I., 352.)^[VISSZA]
562. Io mi confermo più di giorno in giorno in quel parere che per laltri ho scritto, che le cose di questo Regnio sono in maxima desperatione. Quanno è tanta confussione, et lo inimico anchora non ci è in casa, che serra quanno lo havriano in su le porte? Dio voglia che 10 menta; ma mi dubbito che al Regnio presto si dividirà in cento parti, et serrà di cento voluntati, cui vorra, cui non osirà defendersi. (Relationes orat. Pontif. LXXXIX. db. Theinernél: Vet. Mon. II. 763. Újabban an Mon. et. Hung. II. I., 332. V. ö. Fraknói i. h. Bevezetés CXXXII. l.)^[VISSZA]
563. U. o. CXXXIII. l.^[VISSZA]
564. Le cose di Ungaria son disperatissime et Vostra Signoria Reverendissime sia certa che in questo anno tanto ci restirà di Ungaria, quanto lo inimico ci vorrà lassare. Perchè io iudichi et fari le cose desperate, è perchè vedo che qui non havemo una sola cosa di quelle che bisognano ala guerra, et lo inimico l’have tutte. Qui non sono Capitani, qui non sono denari, qni non è consiglio, qui non sono navi, qui non è ordine. Di qui non si è dato ordine a vittuaglie; lo exercito non è anchora congregato; et si ben si congreghirà, che puň far uno exercito tumultuario, che milita senza denari? … Io videndo il male inremidiabile. (Relationes CXI. db. Mon. Vatic. Hung. II. I., 415. És v. ö. Óváry: Hazai állapotaink a mohácsi vész előtt. Századok. 1885. XIX., 403.)^[VISSZA]
565. Az erről 1526 február 5-ikén a Sz. Angyal várában kiállított okiratot 6 bíbornok s a császári, franczia, angol, portugál, florenczi és az osztr. követek jegyzik alá. Megvan a turini áll. lltár Francesconi gyűjteményében: Consilio di oprimer il turco e liberar il regno d’ Ungheria, modo di farlo et intensione el Pontifici. (XXI. köt. 208-211. ll. Ismerteti b. Nyáry Albert: Századok. 1869. III., 240.)^[VISSZA]
566. Müntznek «Les arts à la cour des papes … (Paris 1898.) cz. műve után. Olv. IVLVS PAPA II. (A kép alatt sajtóhibából érem van pecsét helyett.)^[VISSZA]
567. (Holbein festményéről.)
Holbein festményének egy részlete.^[VISSZA]
568. Ferdinánd levele V. Károly császárhoz 1523 deczember 18. (Firnhabernél: Fontes rer. Austric. Scrit. I., 264. Archiv für Kunde österr. Geschichtsquellen I. 2. füz. Palaczky 452.)^[VISSZA]
569. La Maestà del Re è in tanta necessità che ben spesso li manca per la cocina. (Theinernél: Mon. Vet. II., 744. Szerémi György: Epist. 135. l.^[VISSZA]
570. Theinernél: Mon. Vet. II., 767-769., 771., 774. (Itt a dátum téves.)^[VISSZA]
571. Il Re gia non trova di mangiare, et have impignato li argenti a li Judei, nè ci è speranza di poter haver molti denari per qualche giorno. (Theinernél: Mon. Vet. II., 763.)^[VISSZA]
572. II. Lajos 1526. évi (rákosi VII.) decretumának 8. czikkelye. (Magyar Törvénytár. I., 843.)^[VISSZA]
573. Az 1526. évi rákosi (VII.) decretum 3. czikke.^[VISSZA]
574. Hogy II. Lajos alatt a pénz minősége rosszabb volt, mint apja, II. Ulászló alatt, köztudomású. (L. Szabó Dezső: A m. országgyűlések tört. II. Lajos korában. 65. l.) Hogy ő alatta a kezdetben jó pénz megromlott, azt világosan mondja maga az egykorú törvénykönyv 20. czikkelye, mely szerint «Mátyás és Ulászló király urak idejében, meg a királyi felség, a mi legkegyelmesebb urunk (II. Lajos uralkodásának kezdetén jó pénzt veretett. (M. Törvénytár I., 832.)^[VISSZA]
575. Burgio 1525 augusztus 9-iki jelentése.^[VISSZA]
576. Szabó Dezsőnél: A magy. országgy. tört. II. Lajos korában 46. l.^[VISSZA]
577. Sena avuto fato provisione. (U. o.)^[VISSZA]
578. Szabónál i. h. i. l.^[VISSZA]
579. Marino Sanuto: Világkrónika. XXX. 262.^[VISSZA]
580. A turini Francesconi-gyűjteményben. Ismerteti b. Nyáry Albert a Századok 1869. III., 237.^[VISSZA]
581. Massaro jelentése u. o. és Századok III, 237. Ám tudjuk Szerémiből, hogy Szalkay kincseinek egy része Budán volt. Ego in civitate, írja ő, apud dominum Strigoniensem cum Sigismundo Literato dorniebam iuxta thzaurum archiepiscopi Ladislai. (Epist. de perd. cap. XXXVI. p. 122.) T. i. azon az éjjelen, mikor a mohácsi vereség híre Budára érkezett.^[VISSZA]
582. Sed nil curam adhiberunt magnates Hungari et amiserant in dubium tam nobilissimum Hungariae Regnum. Vidit hostis, libere intravit in Regnum Hungarorum. (Eist. de perd. cap. XXXIV. p. 114.)^[VISSZA]
583. Li Signori discordi, la mobilità divisa. Relationes orat. Pontif. LXXVI. db. in Mon. Vatic. Hung. II. I., 306. Theinernél: Vet. Mon. II., 744. És V. ö. Fraknóival: MO a mohácsi vész előtt. 212. l. és ugyanő a nevezett Monumenták Bevezetésében CXXIX. l.)^[VISSZA]
584. La Maestà Sua apertamente mi ha detto che lei più teme questi Turchi di Ungaria, che quelli di Turcia. (Burgio nunczius 1526 márczius 27-iki jelentése: Relationes orat. Pontif. LXXXVIII. db. Közölve in Mon. Vat. Hung. II. I., 345. Fraknóinál a Monumenták Bevezetésében. CXXXII. l.)^[VISSZA]
585. Schak B. «A kereskedő könyve» cz. műve után.^[VISSZA]
586. Gavisi sumus, maiorum vestrorum decus bellicum in vrbis quoque refulgere, et vos ab illis neque religionis amore neque militia strenuitate degenerare… (Theiner: Vat. Mon. Hung. II., 562-63. Újabban Beke Kristóf: Hist. Eppatus Vesprimicusis. Per. II. p. 190. Kézirat a veszpr. püsp. könyvtárban. Katona Hist. Crit. XVIII, 400. Schmitth: Episcopi-Agr. Tyrnavie. 1768. II., 205. Mon. Rom. Eppatus Vespr. IV:, 154.)^[VISSZA]
587. Maxime letati sumus – írja ő quod hac nostra etate idem christiana religionis amor, ac bellandi contra eosdem immunissimos hostes fervo, qui in maioribus vestris semper apparuit, in vobis minime fuerit diminutus. (Theiner: Vetera Mon. Hung. II., 563.)^[VISSZA]
588. M. Tört. Tár. XXV., 55.^[VISSZA]
589. Császár Mihály Naplója XII. Horvát Istvánnál: Verbőczi Emlékezete cz. művében. És Szalay MO tört. III., 539.^[VISSZA]
590. Massaro jelentése a turini államlevéltár Francesconi gyűjteménye. Ismerteti b. Nyáry Albert: Századok. 1869. III., 237. Azonkívül l. Marino Sanutonál XXXV., 104. És Szabó Dezső: Magy. országgyűlések története II. Lajos korában. 61. l.^[VISSZA]
591. Malignabatur super terram, semper crapulatus erat in vino et in esu, et malam ac stupram vitam habebat pauper, et homicida erat. (Szeréminél: Epist. de perd. cap. XXXV. p. 121.)^[VISSZA]
592. Hungarii habent tres naturas: inuidia, blasfemia et homicidia. (Epist. de perd. cap. XXIV. p. 75.)^[VISSZA]
593. a Galleria Pitti festménye után.^[VISSZA]
594. Hungari in universali sono la pegior generation del mondo.^[VISSZA]
595. La fece del mondo.^[VISSZA]
596. Az Orsz. Levéltárban 23.150 sz. a. őrzött eredeti oklevélről. Olv. Georgius Ep[iscop]us ecc[les]ie Quinq[ue]ecc[les]ien[sis] manu p[ro]p[ri]a.^[VISSZA]
597. E il costume di Hongari, che spesso se imbriagano.^[VISSZA]
598. Ne e vergogna.^[VISSZA]
599. E non da poi disnar.^[VISSZA]
600. Par padir el vin.^[VISSZA]
601. Se imbriaga volentiera.^[VISSZA]
602. Id. h. és Századok III, 238.^[VISSZA]
603. Non ostante chè l mangi, ed levi insieme con lui tutto il giorno.^[VISSZA]
604. Salvo che il crapular.^[VISSZA]
605. A queste chose sono diligentissimi.^[VISSZA]
606. Brodarics 1527. évi márczius 18-ikán Ferdinándhoz intézett panaszában. (Eredetije Ardenne báróné birtokában. L. Századok 1877. XI., 60.)^[VISSZA]
607. Burgio 1526 május 24-iki jelentése. (Relationes XCIX. db. Közölve a Mon. Vatic. Hun. II. I., 382. s kk. ll.)^[VISSZA]
608. «Indignissimae principium christianorum discordiae et seditiones». (I. Zsigmond lengyel király 1527. évi február 18-iki levele VII. Kelemen pápához. Acta Tomic. IX., IX. 45.)^[VISSZA]
609. Nemo est, qui non intelligat, nihil esse, quod magis … christianam Rempublicam funditus evertat, quam Christianorum Principum inter se discordia. (Lajos király 1526 április hó 13-ikán a pápához Visegrádból intézett levelében. Theinernél: Vat. Mon. Hung. II., 669.)^[VISSZA]
610. Közölve Gachardnál: Correspondence le Charles V. et d’Adrien VI. p. 116. És l. Mon. Vatic. Hung. II. I., CXI. l.^[VISSZA]
611. Hatvani: Brüsseli Okmtár I., 48.^[VISSZA]
612. V. ö. Bevezetés a Mon. Vatic. Hung. II. I. köt. CXLI-CXLII. ll.^[VISSZA]
613. L. Burgio 1526 január 1-én Budáról irot jelentését: Relationes Oratorum Pontificiorum LXXXVI. db. Közzétéve in Mon. Vatic. II. I., 299.^[VISSZA]
614. «Ich bitte alle lieben Christen, wollten helfen Gott bitten für solche elende verblendete Fürsten … dass wir ja nicht folgen wider die Türken zu ziehen oder zu gehen, sintemal der Türke zehmal klüger und frummer ist, denn unsere Fürsten sind.» (V. ö. Jannsen: Gesch. d. deutschen Volkes seit dem Ausgange des Mittelalters. II., 333. Ranke: Gesch. d. Deutschen in Zeitralter d. Reform. III., 160. És Fraknói: Bevezetés a Mon. Vat. Hung. II. I. köt. CXIX: l. Ugyanő: MO a mohácsi vész előtt. (46. l.)^[VISSZA]
615. 1524-ben Zwei kaiserliche unsinige und widerwärtige Gebote czímű munkájában (a Plochmann és Tornischer által kiadott összes munkái XXIV-ik kötetében) erélyesen izgatott amellett, hogy a német hadakat ne vigyék a török ellen. Később persze megváltozott nézete. 1529-ben, mikor a török Bécset fenyegette, már erélyesen írt a török ellen. (Vom Kriege wider die Türken. Martin Luther M. D.XXIX.) Bécs ostroma egy tábori beszéd cz. röpirat írására is bírta. (Eine Heerpredige widter den Türken. Martin Luther. Wittemberg M. D. XXIX.) Egyéb iratokat is írt a török ellen. (L. Magyar Könyvszemle 1883. évf. VIII., 216-17.)^[VISSZA]
616. si dieu par sa saincte bonte ny mect la main, actendu mes-mes le desordre, que y est, et que ceste secte lutteriane sespauche et augmente tousiours de mal en is. (Margit főherczegasszonyhoz 1526 aug. 15-ikén Speierből irott levele. Kiad. Hatvaninál: Brüsszeli Okmtár I, 39.)^[VISSZA]
617. Így mondja egy röpirat szerzője, hogy a mohácsi vész oka «das betriglich geschwetz eines leichtfertigen menschen Luthers». (Ein Sendbrieff darinn angezeigt wirt vermeinte vrsach warumb der Türck widder die Hungern triumphirt vnd obgelegen hat. Dresten 1527. Apponyi Sándornál: Hungarica 154-155. ll., 194. sz.) Egy másik író, szólva a mohácsi vészről, ugyancsak kikel a protestánsok ellen. (Ad potentissimum atque invictissimum Ferdinandum Hungariae et Boemie… Regem… Georgii Sibuti Medici Poetae et Oratoris Panegyricus. Viennae Anno etc. M. D. XXVIII.) Egy harmadik író, Gans szerint a török hatalomra vonatkozólag mondja: kein Teutscher Potentat konte ihme als dann die Hand bietem, weiln der Lutter mit seiner schwermerey alle gegen einander Verhetzt, vnnd in Harnisch bracht. (Österr. Frawen Zimer. Cöln. (1638) 121. l.)^[VISSZA]
618. Ma se ben l’havessero, donde aspetterano aiuto loro? Da terra Tedesca che è piena di dissensione et senza una obedientia a li suoi superiori, et naturalmente inimica di questa natione? O da Pollonia che have fermato già la tregua cum il Turco par cinque anni? …io non vedo nixumo rimedio di potr salvare questo Regnio, se lo Turco viene gagliardo, como verrà, si haverà a venire. (Relationes orat. Pontif. LXXVIII. db. Közölve Theinernél: Vet. Mon. II. 744. Újabban in Mon. Vatic. Hung. II, I, 306. S. v. ö. Fraknóival: MO a mohácsi vész előtt 212. l. Ugyanővele a Monumenták II, I. kötetének Bevezetésében CXXX. l.)^[VISSZA]
619. 1523 aug. 15-iki oklevelén, a M. Nemz. Múzeum levéltárában. Olv. Carol[us].^[VISSZA]
620. 1527 febr. 5-én Batthyány Ferenczhez intézett levelén a Batthyány-herczegek körmendi levéltárában. Olv. Francoys.^[VISSZA]
621. G. Franco «Habiti d’huomenti Venetiani» cz. művéből.^[VISSZA]
622. Ezt Verbőczy nádor a pápához, VII. Kelemenhez intézet 1525. évi deczember 27-ikén intézett levelében is elismeri: Maiestas Regia Dominus meus clementissimus si suis et Regni suis rebus sane voluerit consulere, prout eam velle non ambigo …(Theinernél: Vet. Mon. II, 658.)^[VISSZA]
623. Ír 1524 február 4-ikén Pozsonyból VII. Kelemen pápának, hogy ez bírja rá az európai fejedelmeket őt a török ellen segíteni. (Theiner: Vet. Mon. II, 632-33.) 1524 július 14-ikén Budáról ír VII. Kelemenhez ugyanezen ügyben. (U. o. II, 638.) 1525 január 5-ikén Budáról értesíti a pápát a Magyarországot fenyegető török veszedelemtől s a keresztény fejedelmekhez segélyért küldött követségeiről. (U. o. II, 641-42.) 1525 január 6-ikán Budáról V. Károly császárhoz török ellen való segélynyujtásért. (U. o. II, 642-44.) 1525 szeptember 30-ikán Budáról VII. Kelemen pápához ugyanezen ügyben. (U. o. II, 655.) 1526 márczius 24-ikén Budáról ugyanazon pápához ugyanazon ügyben. (U. o. II, 664-65.) 1525 márczius 25-ikén Budáról VIII. Henrik angol királyhoz, pénzbeli segélyt kérve tőle török ellen való gyalogossereg fogadására. (Simonyi: Londoni magyar Okmtár 73-74. ll.) 1526 április 13-ikán Visegrádról VII. Kelemen pápához ugyanazon ügyben. (Theinernél i. h. iI, 668-69.) 1526 június 21-ikén Budáról VIII. Henrik angol királyhoz ugyanily ügyben. (Londoni m. Okmtár 75. l.9) 1526 július 20-ikán Budáról ugyanezen ügyben az említett pápához. (U. o. II, 674-75.)^[VISSZA]
624. 1521 június 28-ikán Budáról tudatja a felső-lausitzi őrgrófság uraival, főpapjaival, lovagjaival és városaival, hogy a török új hadikészületei miatt nem látogatja meg, mint szándéka volt, Csehországot és melléktartományát s a fenyegető veszélyben a rendektől segítséget kér. – 1521 július 1-sején felhívja Budáról Budissin város polgármesterét és tanácsát, hogy a fenyegető török veszedelem ellen küldjenek «etlichs Zaal des volhgs mit puchssen, puluer, Maister ( = tüzéreket, ágyúmestereket), die zu solchen gebraucht werden, und ander kriegsleufftige Zwgehorung. – 1522 deczember 27-ikén meghagyja Prágából Károly münsterbergi herczegnek, felső-lausitzi helytartónak, hogy a felső-lausitzi rendektől a török ellen segítséget eszközöljön ki. – 1525 deczember 14-ikén Budáról írott másik levelében kéri a felső-lausitzi rendeket, hogy miután ő a következő nyáron a török ellen személyesen vezetendő hadjáratra készül, küldjenek neki segítséget. (A német szövegű okiratok másolatát közli Paul Arras: Regestenbeiträge zur Geschichte König Ludwigs II. von Ungern u. Böhmen, zusammengestellt auf Grund der Urkunden, welche sich im Bautzner Ratsarchive vorfinden. 1893. És Századok 1894. XXVIII, 359-360.)^[VISSZA]
625. Hogy Balbi Jeromos pozsonyi prépost követségben járt VIII. Henrik angol királynál II. Lajos magyar és Zsigmond lengyel király részéről, kitetszik a lengyel királynak 1521 július 28-iki, Krakóból írott leveléből, melyben ő is segítséget kér II. Lajos számára. (Közli Lanz: Actenstücke u. Briefe zur Gesch. Kaiser Karl V. in Monum. Habsburgica II. Abth. I. Bd. Wien 1853. 230. l. 67. sz.) – V. Károly császár követeinek Calaisból 1521 szeptember 27-iki, a császárhoz intézett jelentéséből kitetszik, hogy egy magyar küldöttség, kérve segélyt a török ellen, jelent meg Wolsex cardinálisnál, csakhogy a cardinális mit sem igért. (Lanz i. h. I, 348. I. 112. sz.) – Ferdinándnak egy 1526 augusztus 21-ikén Speierben írott s Margit főherczegasszony, németalföldi kormányzónéhoz intézett leveléből kitetszik, hogy a magyar király és királyné követe útban volt a császárhoz, mert Ferdinánd kéri a nevezett helytartónét, hogy miután az út Francziaországon át nem biztos, küldje a követet Antwerpenből hajón Spanyolországba. (Ered. a brüsseli kir. ltárban. Közli Hatvani. Brüsseli Okmtár I, 49.)^[VISSZA]
626. Veramente non manca ala Maiestà Sua voluntate, si qualla fosse acconpagniata di l’altre cose che sono necessaria, írja 1526 június 18-ikán Burgio követ Sadolet Jakabnak Rómába. (Relationes CIV. db. in Mon. Vatic. Hung. II. I, 399-400.)^[VISSZA]
627. La Maiesta del Re, írja ugyancsak a pápai követ 1526 június 18-ikán Budáról Sadolet Jakabnak, dice di voler uscire si dovesse andare in gioppione solo. (Relationes CIV. in Mon. Vatic. Hung. II. I, 399.)^[VISSZA]
628. Fraknói: MO a mohácsi vész előtt. 102-104. l.^[VISSZA]
629. Így tolnai felszólalását illetőleg írja az egykorú Brodarics: His dictis applausu multurom, admiratione vero omnium, qui aderant, subsequuto. (Acta Tom. VIII, 241. Bonfininél in Belii Apparatus 764. l.)^[VISSZA]
630. Ego personam et caput meum ideo in haec pericula adduxi, ut illud pro huius regni et vestra salute omni furtunae discrimine obiicerem. (U. o. VIII. 241. Bonfininél i. h. 764.)^[VISSZA]
631. U. o. VIII, 248. Bonfininél i. h. 770. l.^[VISSZA]
632. Haec et alia talia cum Palatinus, et simul etiam rex, omnibus ordinibus obequitatis, commemorassent. (U. o. i. h.)^[VISSZA]
633. (A budapesti Iparművészeti Múzeumban.)
Id. Weinwurm Antal fényképfelvétele a Budapesti Iparművészeti Múzeumban őrzött eredetiről.^[VISSZA]
634. a pápához 1526 jul. 20-án intézett levelén a vatikáni levéltárban. Olv. Ludovicus rex Hungarie et Bohemie [e]tc[etra] manu p[ro]p[ria]a.^[VISSZA]
635. Campeggio bíbornok-legatus 124. évi deczember 29. és 1525 június 5-iki jelentései. Elkeseredéssel jegyzi meg: «Jaj az országnak, mely gyermeket ural.» (Fraknóinál: MO a mohácsi vész előtt 59-60. ll.)^[VISSZA]
636. A régi zágrábi krónika szerint II. Lajos Regnauit et Iste in summo otio. (Közli Knauz: Századok 1875. IX. 698.)^[VISSZA]
637. 1525 február 11-én kelt jelentésükön a vatikáni levéltárban. Olv. V[est]re fr[aternitatis] L[aurentius] Car[dinalis] Campegi[us]. Dal certissimo servitore di v[ostra] s[ignoria] r[everendissi]me lo barone del Burgo nu[n]tio.^[VISSZA]
638. (Az eredeti fametszet a berlini kir. múzeumban.)
Leírását l. e mű 83. lapján, jegyzet A) 7. sz. a.^[VISSZA]
639. Questa lectione io ho letta al Re et Regina chio crederei havere possuto movere Marforio, et rispondeno che voleno pensare, et poi mi parlerenno, et pur nulla si fa. (Relationes XLIV. db. In Mon. Vatic. Hung. II. I, 156. Theiner: Vet. Mon. Hung. II, 695.)^[VISSZA]
640. Erre látszanak czélozni VII. Kelemen pápának II. Lajoshoz 1525 augusztus 8-ikán intézett jóakaró levelének e szavai: quod est veri Regis proprium cognoscere res suas, et non alienis semper oculis cernere, alienis audire auribus, id a Serenitate tua pro nostro singulari est vere paterno in te amore, ut agas, expetimus. (Theienrnél: Vet. Mon. II, 651.)^[VISSZA]
641. Egy ily esetet említ Szerémi. Szerinte Oláh Miklós titkár egy ízben 7 iratot terjesztett eléje aláírás végett. A titkár úgy fektette egymásra a hét okiratot, hogy a péterváradi kapitány Bardi Istvánt kivégeztetni parancsoló okirata legalul maradt. A vadászatra siető király 3-mat, melyek megyei ügyekre vonatkoztak, elolvasott, a többit, abban a hiszemben, hogy hasonló tartalmúak, olvasatlanul aláírta. Bardi lefejezését Tomori Pál gyorsan hajtatta végre Péterváradon, vt Rex Ludouicus ne intelligeret et Regina, qua ipsum (Bardit) valde diligebant, et non fuisset decolatus si sicuissent. Quum jam intellixissent, vere merorem magnam egerunt ambo Rex et Regina, et nil defuit. (Epistola de perd. cap. XXXIV. p. 116-117.)^[VISSZA]
642. L. Brodarics 1525 szeptember 13-iki jelentését VII. Kelemen pápához, közölve Theinernél: Vet. Mon. II, 654-54.^[VISSZA]
643. Így 1526 április 10-ikén. Hier Sua Maiestà, írja Burgio 1526 április 11-ikén, è andata a Vicegrado, loco di spasso, V. miglia lontan di qui. Ivio in Strigonio si viderà cum Monsignor di Strigonio, et starra in sino al templo di la Dieta a sollazo et ad spasso cacciando. Et per molto che mi son forzato di ritenere la Maiestà Sua qui, non son stato bastante. (Relationes XCI. db. in Mon. Vatic. Hung. II. I, 360.) Továbbá április 11-ikén ír Visegrádról a pápának (Theiner: Mon. Vet. II, 668-69.) és 15-ikén Velenczének segélyért.^[VISSZA]
644. Burgio 1526 április 11-iki jelentése.^[VISSZA]
645. «Az urak veszekednek, mondja Burgio nunczius, s a király délig alszik.» Theinernél: Mon. Vatic. II, 673., 781., 782., 783.^[VISSZA]
646. Engel: Gesch. d. Ungr. Reichs III. II, 290.^[VISSZA]
647. Burgio a pápai titkárhoz 1526 június 30. Buda. Relationes CVII. db. Megj. a Mon. Vat. II. I, 408. Praynál: Epist. Proc. I, 258.^[VISSZA]
648. Burgio 1526 június 30-iki levele. Relationes CVII. db. in Mon. Vat. II. I, 408. Praynál: Epist. Proc. I, 258.^[VISSZA]
649. Engel. Gesch. d. U. Reichs III, II, 291. ^[VISSZA]
650. L. Burgio 1526 június 30-iki jelentés i. h. És idézeteit Ortvaynál: A mohácsi csata 57. l. 57. jegyz.^[VISSZA]
651. «Domine, nos quidem quid agrendum est nobis hic in domo Bude.» Dixit: «Cum caniculis bene laborate, bis in van ebdomada lauate.» Tam Deus altissimus mentem suam ebetauerat. (Szerémi: Epist. d. perd. cap. XXXV. p. 118.)^[VISSZA]
652. Engelhaat: Deutsche Gesch. im XVI. Jahr. I, 197.^[VISSZA]
653. Massaro id. jelentése.^[VISSZA]
654. Burgio nunczius 1526 márczius 5. és 27-iki jelentései. L. Fraknói: Mon. Vat. Hung. II. I. köt. Bevezetésében CXXX. és CXXXI, ll. és u. ö. MO a mohácsi vész előtt 215l. l.^[VISSZA]
655. Fraknói: MO a mohácsi vész előtt 217-218. ll.^[VISSZA]
656. Quum hoc audiuit Maria Regina Hungarie, statim fecit proclamare hec: «Quoniam nuda venerat ad Hungariam, quod vt debent partim partem omnia argentea vascula de qualibet ecclesia exigere. Et ego ipsa habeo decem massa argenti, et dabo ad vestras dominacionibus Regni pro adjutorio. Et ego statim inquo cussoris monetario, et de tot argenteis faciam ingutere, quod possumus statim Nándor-Albam de manibus Turcarum expedire.» (Szerémi: Epist. cap. XXXII. p. 112.)^[VISSZA]
657. Hic cum audien. sursum claman. et dicen: «Bene, bene erit.» Et vnanimiter conferunt. (U. o. i. h.)^[VISSZA]
658. Inde jam Regina gaudens, quod consenserunt regnicoli Hungarie ad libitum Regine Marie, mox ad Viennam post monetarios elegit, et duxerunt 20 quinque ad Budam, et in vico S. Joannis Baptistae domum eis deutauerant, et inceperunt concutere denarios. (U. o. cap. XXXIII. 113.)^[VISSZA]
659. L. VII. Kelemen pápa 1525 augusztus 8-iki levelét Theinernél: Vet. Mon. Hung. II, 651.^[VISSZA]
660. Krziczki püspök 1525 július 26-ikai, Brodaricshoz intézett levele. (Acta Tomic. VII, 309.)^[VISSZA]
661. Lajos ez igéretet illetőleg kijelenti a pápai nuncius előtt, hogy erre nem emlékszik.^[VISSZA]
662. Burgio 1525 szeptember 13. és november 16-iki jelentései.^[VISSZA]
663. Burgio 1526 márczius 5-iki jelentése. S mindehhez v. ö. Fraknói: MO a mohácsi vész előtt 183-195. ll.^[VISSZA]
664. (A Történelmi Képcsarnok olajfestménye után.)
A Tört. Képcsarnokban őrzött olajfestmény, mely a körirat szerint Hetes-Várodi Pethő Miklóst (1522) ábrázolja. A festmény jóval később korból való.^[VISSZA]
665. «Felségtek – inté őket a nunczius – sok fát raktak a tűzre; félek, hogy majd a tűz tovább fog harapózni, mint óhajtanák. Nem jó vége lesz a dolognak!» – (Burgio 1526 május 15-iki jelentése.)^[VISSZA]
666. Burgio pápai követ jelentése Theinernél: Mon. Hung. II, 734., 736., 767., 774. Batthyány Ferencz levele Praynál: Epist. Proc. III, 146. Zay: 149.^[VISSZA]
667. L. Guidoto velenczei követ zárjelentését és Fraknóit a Századok 1876. X, 605.^[VISSZA]
668. L. Burgio július 2. és 11-iki jelentése. Relationes LX. és LXI. darabok in Mon. Vatic. Hung. II. I, 229-237. Guidoto zárjelentése. Egy magy. udvarnok és egy német udvari ember naplói. (Horvát István: Verbőczy emlékezete 208. s kk. ll. Kovachich: Supplem. ad Vest. III, 5. és kk. ll. Fraknói: MO a moh. vész előtt 140-153. ll. Ugyanő: Bevezetés a Mon. Vatic. Hung. II. I. kötetébe. CXXXVI-CXXXVII. ll.^[VISSZA]
669. (Az eredeti metszet Ő Felsége hitbizományi könyvtárában.)
Ismertetése e mű 85. lapján. Jegyz. D) 3. sz. a.^[VISSZA]
670. Fraknói: MO a mohácsi vész előtt 239. l.^[VISSZA]
671. A megindulás napjára vonatkozó eltérő adatok kritikájára nézve l. A mohácsi csata, elvesztésének okai és következményei cz. 1910-ben megjelent akadémiai értekezésünket 66. l., 148. jegyz.^[VISSZA]
672. Habuit tunc rex cum Buda egrederetur cum iis, qui Marie regine, et archiepiscopi Strigoniensis erant, quitum et peditum ad tria milia, mondja Brodarics. (De conflictu in Actis Tomic. VIII., 238. és Bonfinnél: Clades ad Mohacz 762. l.) Valamivel többre, 3700-ra teszi báró Burgio pápai követ. Szerinte: Il Re hebbe in compagnia sua circa dua milia et cincocento fanti, dui cento homini darmi et circa mille cavalli ligieri. (Budai 1526 júl. 26-iki jelentése: Relationes Orat. Pontif .CXV db. közzétéve a Mon. Vatic. II., I. 424-25. Latinul Pray-nál: Epist. Proc. I, 264.)^[VISSZA]
673. Et octo nazandos habebat pauper Rex super fluuium Danubii, et illi erant insicientes, mondja Szerémi. (Epist. de perd. cap. XXXV. p. 118.)^[VISSZA]
674. et cum eo doctor Anthonius predicator mondja ugyanő. (Cap. XXXV., p. 118.) Mint a király tábori praedicatorát ismerjük azonkívül Szegedi Antal sz. Ferencz-rendi szerzetest, kire a király holmijának őrzésére is bízva volt. (Istvánffy: Hist. Lib. VIII. p. 81.) A mohácsi halottak közt voltak Nagy Máté és Gyöngyösi Tamás királyi káplánok. (Szerémi: Epist. cap. XXXV., 121.)^[VISSZA]
675. Ezek a sziléziai Czettricz János udvarnok, Majláth István étekfogó, Horváth Gáspár kir. istállómester voltak. (Istvánffy: Hist. Lib. VIII. p. 80.)^[VISSZA]
676. Fuerunt deputati ex primoribus, qui nihil aliud curarunt nisi servare regem, mondja Brodarics Pozsonyban 1526 szept. 6-ikán kelt, Tomicki Péter és Krzicki András lengyel püspökökhöz intézett levelében. (Acta Tomic. VIII., 221.) A mohácsi csatáról írott emlékiratában névszerint is megnevezi őket: Demandata fuit haec cura Gasparo Raskaii, Valentino Torok et Joanni Kalmaai, tribus praestantissimis viris, et rege sine vlla controversia, fidissimis. (De confl. in Actis Tomic. VIII., 246. l. Bonfinnél: Clades 769. l.) Az itt megnevezettek a szabolcsmegyei ősrégi Kállay-családból való kiskállói Vitéz János, továbbá Enyingi Török Bálint és Ráskay Gáspár voltak.^[VISSZA]
677. Regina Marie Buda remansit (azaz Regina Maria Budae); et ipsa volebat cum Rege ad bellum equitare, sed noluit Rex, mondja Szerémi. (Epist. de perd. XXXV., p. 118.)^[VISSZA]
678. Et hier l’altro, írja Burgio báró júl. 22-ikén, la Regina è andata a Chepel, in una ville luntano di lo allogiamento di Sua Maestà uno miglio italiano. Il Re è andato illà, ove si estima che si farrà il dipartimento, et pigliran licentia lun da l’altro. (Relationes i. h. XCV. db. in Mon. Vatic. II., I,. 424. Praynál: Epist. Proc. I., 263.)^[VISSZA]
679. A király és a sereg menetelését pontosan állapíthatni meg Brodarics és Burgio báró közlései alapján. L. A mohácsi csata cz. értekezésünket 18-20. ll. és az idézeteket a 66-67. ll.^[VISSZA]
680. Egy okirat, melyet a király Várdai egri püspök számára állított ki, bizonyítja, hogy Lajos aug. 19-ikén még Báttán volt (Knauz: Magy. Sion IV., 203-206.) s a jegyz.) s így nem áll, mit Jászay és Ráth állítanak, hogy a király aug. 19-ikén érkezett legyen Mohácsra.^[VISSZA]
681. Ex quo incredibili dolore est affectus, mondja Brodarics (de confictu in Actis Tomic. VIII., 251. Bonfinnél: Clades 773. l.) Ugyanő: Multi id pro infausto omine habuere. (U. o.) A közelkorú Istvánffy is azonkép mondja quam rem complures ut male ominatum in pejus interpretati fuere. (Hist. Lib. VIII., p. 74.)^[VISSZA]
682. Lásd mindezekre vonatkozólag: A mohácsi csata cz. értekezésünket 20. és 67-68. ll.^[VISSZA]
683. Brodarics szerint ipse (Alexius Thurzo) cum domino Vesprimiensi Bude relictus erat apud reginam. Hi duo ad ejus custodiam et obsequia deputati fuerant. (Acta Tomic. VIII., 246. Bonfinnél: Clades 768. l.) A veszprémi püspököt Oláh is említi olyanul, kit Lajos király neje mellé rendelt volt. (Cod. Epist. 208. l.)^[VISSZA]
684. Ladislaus Macedo Budam ad reginam celeri cursu ire jubetur. Petitur regina, ut fratrem suum Ferdinandum et in ejus absentia presides Austrie pro subsidiis antea peticis, regi quam primum submittendis urgeat et maxime pro tormentis bellicis, quibus hostem instructissimum audiebamus, nos non valde abundamus, deinde ut regina urgeat Bohemos quoque et copias bohemicas. (Brodarics i. h.)^[VISSZA]
685. (Eredetije a herczeg Eszterházy-hitbizományi levéltárban.)
A fényképhez dr. Merényi Lajos hgi kormánytanácsos úr szívességéből jutottunk.^[VISSZA]
686. Brodarics in Act. Tomic. VIII., 246. Bonfinnél i. h. 768. l.^[VISSZA]
687. A magyar és a török sereg nagyságára vonatkozó adatokat tüzetesen állítottuk össze a A mohácsi csata cz. értekezésünkben 10-11., 59-61. ll. Azokhoz még hozzáadjuk, hogy I. Ferdinánd 1526 szept. 18-iki, Linzben keltezett s Margit főherczegasszonyhoz, Németalföld kormányzónőjéhez intézett levele szerint a török 200 ezer fegyveressel támadta meg a magyar királyt, kinek csak 40 ezer (!) vitéze volt. (Az ered. levél megvan a brüsszeli kir. ltárban s közli onnan Hatvani. Brüsseli Okmtár I., 41-43. és Bauer: Die Korrespondenz Ferd. I. I., 450. Wien 1912. Negyvenezer harczosról értesíti Ferdinánd Linzből szeptember 22-ikén V. Károlyt. (A bécsi áll. ltárban levő oklevelet közli Gévay i. 13-21. és Bauer: Korresp. I., 457. s kk. ll.) Egy egykorú, 1526-ban nyomatott jelentésben (Diss buechlin saget stb.) jelentésében olvassuk: Est it ein gemeyn sag, das d. Türch zweymal hundert tausent stark sey. Glavics Simon egykorú horvát annalista horvát nyelven glagol betűkkel, 1520-1549 közt írott Évkönyvében (I. Évk.) 600 ezer emberrel mondja a törököt Magyarországba betörtnek. (Megj. az Arkiv za poujestnicu jugoslavensku IV., 36.) Az összes adatokból kitetszik, hogy a 600-200 ezer török és a 40-30 ezer magyar közt változó számok értékelése csak a 100 ezer török és a 25-30 ezer magyar harczosban állapítható meg.^[VISSZA]
688. (Eredetije I. Hasenburgk «Icones» cz. kéziratban a bécsi cs. udv. könyvtárban.)
Másolata megvan a Tört. Képcsarnokban.^[VISSZA]
689. A Magyar Nemzet Tört. (Szilágyi Sándor-féle millenniumi kiad.)^[VISSZA]
690. L. tüzetesebben A mohácsi csata cz. akad. értekezésünket 13-14. ll.^[VISSZA]
691. U. o.^[VISSZA]
692. Hogy a távolság becslésében és a lövegek irányításában a magyar tüzérek mennyire gyarlók voltak, kitetszik a török írók azon tudósításaiból, hogy a magyar ágyúgolyók a török csatasorokat el sem érték. (L. a török írók erre vonatkozó közléseit Thurynál: Török történetírók I., 314., 239., II., 162.) A magyar tüzérek elégtelenségét kiemeli Szerémi is Emlékiratában. Szerinte Budáról hajókon (tutajokon) szállítottak ágyúkat Mohácsra, de ágyúmesterek nélkül. Et ad rates ( = hajók, tutajok) ingemia (= hadigépek, ágyúk) ordinauerant Regie Majestatis sine magistris. (Epist. de perd. cap. XXXV., p. 118.)^[VISSZA]
693. Brodarics (Acta. Tomic. VIII., 246.) és Istvánffy (Hist. Lit. VIII., p. 80.) szerint a magyar ágyúk száma 80 volt. Brodarics azon levélben, melyet 1526 szept. 6-ikán Pozsonyból Tomicki Péter lengyel alkanczellárhoz és Krzicki András przemysli püspökhöz intézett, jellemzőleg azt mondja: Nos tormenta bellica et pauca et ea quoque male parata. (Acta Tomic. VIII., 220.) Egyébként a magyar és a török ágyuk számáról l. tüzetesebben A mohácsi csata cz. akad. értekezésünket 14. és 63. ll.^[VISSZA]
694. Egy egykorú német újságlap szerint «a seregben semmi fegyelem nem uralkodott». (Newe Zeyttung a M. Nemz. Múzeum könyvtárában. L. Magy. Könyvszemle I., 10.)^[VISSZA]
695. Video equidem in meo exercitu nulla disciplinae militaris vestigia superesse, nihil quieti esse, omnia, quod ominari nollem, ad perniciem et ruinam composita. (Istvánffynál: Hist. Lib. VIII., p. 76.)^[VISSZA]
696. Newe Zeyttung i. h.^[VISSZA]
697. Inter sa habebant rixas et argumenta multa, mondja Szerémi: Epist. de perd. cap. XXIX., p. 99.)^[VISSZA]
698. Multos dies res fuit in disceptatione. (Cod. Epist. 36. l.)^[VISSZA]
699. L. Burgio 1526 jún. 30-iki levelét Budáról Sadolet Jakab pápai titkárhoz. Relationes Orat. Pontiff. CVII db. in Mon. Vatic. II., I., 407. Latinul Praynál: Epist. Proc. I., 256. Brodarics adatát in Actis Tomic. VIII., 237-38. és Bonfinnél: Clades 761-62. ll.^[VISSZA]
700. Arrogantius, quam par erat, et stolidus agitantur, mondja Istvánffy. (Hist. Lib. VIII., p. 77.)^[VISSZA]
701. Brodarics: De confictu in Actis Tomic. VIII., 244. Bonfinnél i. h. 767. l.)^[VISSZA]
702. Tormenta bellica omnia, et illa, quae in acie fuerunt, et on quae partim in castris, partim in nauibus ramanserunt, elfoglalta az ellenség. (Brodarics in Actis Tom. VIII. 251. Bonfinnél i. h. 773. l. Istvánffynál: Hist. Lib. VIII., p. 82.)^[VISSZA]
703. Dicséretét olvashatni VII. Kelemen pápának 1524 febr. 8-ikán kelt brevejében a vatikáni Regestákban. Kiadta Katona: Hist. Crit. XIX. 330. Azonkívül l. Fraknói a Mon. at. Hung. II., I. kötetének Bevezetésében XIII-CIV. ll. és ugyanő: Tomori Pál élete és levelei. Budapest, 1882. Burgio jelentései alapján feltünteti őt Óvári: Hazai állapotaink a mohácsi vész előtt. Századok 1885. évf. XIX., 484. s köv. ll.^[VISSZA]
704. Brodarics: De conflictu i. h.^[VISSZA]
705. Kemálpasazáde szerint «a gonoszoknak legravaszabbika és legderekabbja volt.» «Híres vezér s a csatatéren egy második Iszfendiár (híres perzsa hős) volt». «Olyan volt az, mint a kemény vas: mennél több csapást kapott, annál keményebbé lett. Ha mint egy veszett kutyát, agyonütötték volna, talán még akkor is föléledt volna. Mikor rohanni kezdett, mint az özönlő Nilus, és bömbölt, mint a dühös elefánt, még a tigrisek és oroszlánok is kitértek volna előle». (Mohács-Náme Thurynál: Török történetírók I., 217. és 248.) Egy másik török történetíró, Ferdi említi «a bátorságáról és vitézségéről ismeretes Papasz (pap, érsek) nevű híres gyaurt». (Szulejman szultán tört. Thurynál i. h. II., 62.) Dseálzáde «a barata néven ismeretes és vitézségéről híres nyomorult papot» említi. (Az orsz. oszt. i. h. II., 163.)^[VISSZA]
706. Burgio pápai nuncius szerint Tomori kalocsai érsek jó ember, de nem bír elég tekintélylyel arra, hogy bíbornokká lehessen. «Eddig arra sem bírhattuk – írja a nuncius – hogy tisztességes posztóból készíttessen öltönyt, a legutolsó barát sem visel durvábbat, mint ő». Fraknói: MO. a moh. vész előtt. 193. l.^[VISSZA]
707. L. A mohácsi csata cz. értekezésünket 28-29. ll.^[VISSZA]
708. Az egykorú Newe Zeyttung (a M. N. Múz. ktárában) szerint a király semmit sem tudott az ellenség felől. Nem volt pénze, hogy kémeket tartson. (M. Könyvszemle I., 10.)^[VISSZA]
709. L. A mohácsi csata cz. akad. értekezésünket 36-37. és 78-79. ll.^[VISSZA]
710. (Eredetije az ambrasi gyűjteményben.)
Ism. l. e mű 83. l. jegyzet A) 4. sz. a.^[VISSZA]
711. Ha nem is vonjuk kétségbe Massaro velenczei követ állításait, hogy a 100 ezer főnyi török seregnek csak egyharmada állott rendes katonaságból, a többi csak bunkókkal felfegyverezett félmeztelen csőcseléknépből (A turini Francesconi-gyűjteményben. Ismertetve b. Nyáry Antal által a Századok 1869. évf. III. 236-37.), mégis a török seregnek fölénye a magyar sereg felett így is nyilvánvaló, ha tekintetbe vesszük, hogy az a harmadrész török, a janicsárság, állandó hadseregi test, melynek kézi fegyverzete kisebb súlyú és könnyebben kezelhető puskákkal volt felszerelve, mint a nehéz vértekkel, pánczélokkal, sisakokkal, súlyos bontónyársakkal, buzogányokkal, pajzsokkal, kardokkal felszerelt magyarság). A janicsárok az akkor a spanyol seregben használt lövőfegyvereknél könnyebb puskákkal bírtak, míg a magyarok gyalogsága részben íjas puskával részben csak közönséges íjjal bírt. Puskákkal csak a királyi s egyes földesúri bandériumok s némely felsőmagyarországi megyék és városok csapatai bírtak.^[VISSZA]
712. Duravit justum certamen per unam fere et mediam horam. (Brodarics: Acta Tomic. VIII., 250. Bonfinnél: Clades 72. l.) Istvánffy szerint certatumque est summis utrinque viribus amplius horae spatio. (Hist. Lib. VIII., p. 80.) Később már azt mondja, quum tribus horis continue pugnatum esset. (U. o. p. 81.) Dselálzáde Musztafa két-három óráig tartottnak mondja. (Az országok osztályai Thurynál: Török történetírók II., 167.) Újabb történetírók alig két órai küzdésről szólanak. (Kupelwieser: Die Kämpfe Ungarns mit d. Osmanen 248. l. Hammer-Purgstall: Gesch. d. Osm. Reiches II., 53.) A csata idejét illetőleg egy egykorú, 1526-ban nyomatott jelentésben (kis negyedrétű 4 lap) azt olvassuk, hogy a csata reggel 3-4 óra közt kezdődött, frü zwischen drey vnd vier vren hub sich die schlacht an beyt d. statt Moach genant, vff ainen plon bey dem bach Crascho genannt. (A könyv czíme: Diss buechlin saget von d. grausamen vnd erschrockenlichen handlung vnd gethaten des Bluthunds, d. sich nennet ein Türckischen Keyser, so er vnd die seinen nach eroblerung der Schlacht, vff den XXIX. tag Augusti nechstuargangen geschehen, an vnseren mithbrüdern d. Hungarischen Landd schafften, gantz unmenschlich triben hat, vnd noch teglichen thut. Egyes részleteit közli a gr. Harrach magánkönyvtára példányából Oberleitner K. az Archiv f. Kunde österr. Geschichts-Quellen XXII., 124-126.) Hogy az itt szóban levő adat hibás, erre vonatkozólag l. A mohácsi csata cz. értekezésünket 81. l. 328. jegyzet.^[VISSZA]
713. Egy egykorú író túlozva írja: Dieser turck hat in ainer schlacht ob 40 M cristen erlegt, daz ganntz Vngerland eingenomen. (Jorg Kirchmair: Denkwürdigkeiten seiner Zeit 1519-1553. In Fontes rer. Austr. Script. I., 447.) A hadrendek felállítását, támadását, küzdelmét az összes egykorú tudósítások alapján feltüntetve l. már többször idézett értekezésünkben: A mohácsi csata 32-37. ll.^[VISSZA]
714. Ilyenekül ismertek Báthori István nádor, Bánffi János, Telekessy Imre, Erdődi Péter, ki később, I. Ferd. alatt Vasmegye főispánja, főkamarás és főlovászmester volt, Erdődi Simon, az előbbi testvére, a későbbi zágrábi püspök, Majthényi Bertalan, a király udvarmestere, később I. Ferdinánd híve és szegedi kapitány, Batthyány és Tahy, valamint Brodarics István, a külföldiekből Hardegg gróf a mohácsi csata tüzérségi parancsnoka, Cyprusi Hannibal, a pápai segélyhadak vezére, Schlick Albin, Röder cseh kapitány, Wurzscherett János s mások. Nyilván ezek közé számítandók a lengyel Pileczki János és Maczieowski János is, kik Mária királynéhoz jövén, több új részletet beszéltek el a csatáról. (Acta Tomic. VIII., 251.)^[VISSZA]
715. Ezek közt voltak Balassa Ferencz, Tharczay Miklós, Pekry János, Allaghi Gáspár, Korogyi Péter, Aczél István és Zsigmond, Majthényi János, Szirmai Dénes, Orlovcsics György, Pekri Miklós, Istvánffy János, Várday Imre, Podmaniczky Mihály, Pogány Zsigmond, Tornallyai János, Kálnay János és István, Forgách Miklós, Palóczi Antal, Csejthényi Mátyás és mások.^[VISSZA]
716. Az egyházi főurak közül: Szalkai László esztergomi és Tomori Pál kalocsai érsek, Perényi Ferencz váradi, More Fülöp pécsi, Pekry Balázs győri, Csaholy Ferencz csanádi, Palinai György boszniai püspök. A világi főurak közül: Drágffy János országbíró, Ország Ferencz főkamarás, Korláthkövi Péter és Trepka András főajtónállók, Horváth Simon főpinczemester, Széchi Tamás, Perényi Gábor, Sárkány Ambrus főispán, gr. Frangepán Mátyás, Bánffi Zsigmond és Lőrincz, Hampó Ferencz, Batthyány János, Ernst Ferencz és mások.^[VISSZA]
717. Egy, a mohácsi csatáról szóló egykorú levélből tudjuk, hogy a csatában sok különféle rendből és klastromból való szerzetes saját lobogójuk alatt harczolt, a töröknek sok kárt okozott s végül valamennyi elesett. (Hadtörténelmi Közl. 1889. évf. II., 506.)^[VISSZA]
718. Gr. Schlick István, Kolowrati Bustahradsky János, Gutsteini Burián Kristóf, Kutnowi Kutnauer Henrik, Kiszersky Jakab alkamarás, Urzisowich Jakab és János, Henrik dohnai várgróf s más morva és cseh urak.^[VISSZA]
719. More Fülöp pécsi püspökről tudjuk, hogy erszényében ezer arany volt, melyet a halottól borbélya titkon elvett. (Istvánffy: Hist. Lib. VIII., p. 82.)^[VISSZA]
720. Az Acta Tomiciana VIII. köt. 229. l. közölt jegyzék szerint a török kezébe került valami 5 ezer szekér, mintegy 15 ezer igásló, 85 nagyobb ágyú, 500 (?) ú. n. szakállas prágai kis ágyú, 200 teherhajó. Ha e számok netán nem a legpontosabbak, mindenesetre a vallott kár nagyságát nagyon megközelítőleg tüntetik fel. Feltűnik, hogy Ferdinánd főherczeg 1526 szept. 18-ikán Linczben kelt levele, melyet Margit főherczegnőhöz, a németalföldi kormányzónőhöz intézett, csak a tüzérség elvesztését tartá megemlítésre méltónak. (Hatvani: Brüsseli Okmtár I., 41.) Ezt hangsúlyozza a király halála mellett Ferdinánd 1526 szeptember 22-ikén Linzből V. Károlyhoz intézett levelében is. (Közlik a bécsi áll. ltárból Gévay I., 13-21. és Bauer: Die Korrespondenz Ferd. I., 460.)^[VISSZA]
721. Jorg Kirchmair találóan mondja: Daraus (a király halálából) ervolgt gross Mue. (Dankwürtigkeiten s. Zeit 1519-1553. Közzétéve Font. Rer. Austr. Script. I., 477.)^[VISSZA]
722. Hogy aug. 29-ikén volt a mohácsi csata s nem aug. 28-ikán, mint ahogyan azt egyes helyeken olvassuk (Apponyi Sándor: Hungarica 150. l., 188-189. sz. Geizan: Hist. Tagebuch des Erzhauses Österr. 176. l.), sem nem aug. 30-ikán, mint a hogyan azt Cuspinianus mondja, sem nem szept. 8-ikán, mint a hogyan azt egy a csatában jelen volt német mondja (Newe Zeyttung a Magy. Nemz. Múz. könyvtárában), azt feles adattal igazolva l. A mohácsi csata cz. akad. értekezésünkben 49-50. ll.^[VISSZA]
723. (A Tört. Képcsarnokban lévő festmény után.)
(Elesett a mohácsi csatában.)^[VISSZA]
724. Kupelweiser Ferencz összeállítása után.^[VISSZA]
725. Thurzó Elek, Pozsonyból 1526 szept. 29-ikén Zsigmond lengyel királyhoz intézett levelében, nyilván szemtanuk elbeszélése után mondja: quod Mtas sua strenue et insigniter cum hoste pugnando, elveszett. (Acta Tomic. VIII., 224.) Egészen fedi ez állítását Oláh Miklós közlése, ki mint személyesen szereplő koronatanunak tekinthető. Abban a levelében, melyet 1532 márcz. 10-ikén Brüsselből Ursinus Veliushoz intézett, elmondja, hogy a királyné őt a királyhoz küldötte azon izenettel, halaszsza el az egyenetlen harczot, melyben 25 ezer ember kerülne 300 ezer törökkel szembe, s várja be a külföldről s az erdélyi vajdától jövő segélyt. Erre a király hősi elszántsággal válaszolt. Ille me nuncio, írja Oláh, significauit reginae se fortunam experturum, et non subiturum infamiae hanc notam apud posteritatem, ut hosti iam iam instanti terga dedisset, confisurum in Dei auxilio, cuius clementia parua olim Hungarorum manus magnum fudisset hostium numerum. (Levelezése 208-209. ll.) Verzelius János 1526 szeptember 6-ikán Bécsből Sadolethoz írott jelentésében tehát helytelenül mondja Come alli 29 d’ Agosto Re é stato rotto et morti molti Prelati, Baroni et Signori, et fugiti gli Ungari vituperozamente, et morto Re non da turchi, et molte altre cose, a longo ho scripto a Vostre Reverendissime Signorie. (Relationes Orat. Pontif. CXXXI. db in Mon. Vatic. Hung. II., I. 453.) E jelentés nyilván alkalmas a hazáért elesettek emlékét elhomályosítani, de méltánytalanul. Mert ha el is ismerjük, hogy a magyarság petyhüdtsége és könnyelműsége, gondtalansága vezette az elesetteket a mohácsi vérmezőre, de az igazság megkívánja azt is, hogy azok bűneit, a hősiség expiálja. «Bűnüket enyhíti, hogy meg tudtak halni. Pulyák voltak míg éltek, de nem estek el gyáván», mondja egyik jeles írónk. (Thallóczy: Zay Ferencz élete. 14. l.) Hogy vesztett csata után, óriási ellenséggel szemben, a még életben maradottak, köztük a király is, menekültek, nyilván természetes ösztönszerűséggel igazolható. De a visszavonulást szégyenletesnek becsületes és igazságos történetírás nem mondhatja.^[VISSZA]
726. Ezt maguk a törökök is elismerik. Szulejman Naplója szerint «a gonoszszívű király pedig több nyomorúlt katonaságával (t. i. a második magyar csatavonallal) a felséges uralkodóra és az anatoli seregre (t. i. a szultánra és a második török csatavonalra) rohant». (Thurynál i. h. I., 315.) Lutfi pasa éppenséggel úgy adja elő a dolgot, mintha maga Lajos király «egyenesen a középpontra, Szulejmán szultán állására rohant» volna, melyet 12 ezer puskás, nyilas és alabárdos több sorban védelmezett. (Az Oszmán-ház tört. Thurynál i. h. II., 16-17.) Katil Mohammed Záim szerint is «a hitetlen király személyesen intézett támadást a szultánok szultánja ellen». (Tört. gyűjt. Thurynál i. h. II., 374.)^[VISSZA]
727. Pecsevi, a ki a mohácsi csatában részt vett, dédőse, Kodsa alajbég és Seikh Ali Dede, a szigetvári sírbolt őrzőjének elbeszélése után közli adatait, Lajos király haláláról azt mondja: «a megszalasztott király, a mező végén lévő Kral köprüszü királyhíd) névvel jelölt híres mocsár partjához ért. Itt a rémülés üldözte pogányok tolakodva oly sűrű tömegekben csoportosultak, hogy azokon keresztülhatni nem embernek, hanem ebnek is, lehetetlen vala. Az utána érkező futók a zürzavart csak öregbíték s az elűlállókat a mocsárba fullasztották. Köztük volt a király is, ki a többivel együtt a mocsáron keresztül a pokol fenekére talált utat». (Tört. kéziratából Vámbéry fordításában az Új. M. Múz. X. évf. I., 35.)^[VISSZA]
728. Így adják elő a szomorú történetet Brodarics, Burgio pápai követ, Oláh Miklós, Szerémi György, Istvánffy, Zapka és Erasmus, Thurzó Elek, a török írók közül Kemálpasazáde, Ferdi, Katib Mohammed Záim is. Ez utóbbiak egyes oly körülményeket is említenek, melyek a valóságnak nem felelnek meg, mint a milyenek, hogy Lajos testén puskagolyós seb lett volna, hogy fejét levágták volna. (Mindezekre nézve l. A mohácsi csata cz. értekezésünket 51-52. ll.) A XVI. századi Jorg Kirchmair írja, a mohácsi csatáról beszélvén: In diser schlacht ist der Kunig von Vngern elendlich in Ainem Moss ertrungkhen vnd verdorben. (Denkwürdigkeiten seiner Zeit 1519-1553. Közzétéve a Fontes. rer. Austriac. VIII., Scriptores I., 477.) A régi zágrábi krónikák szerint Corpus eius (II. Lajos) in luto Inuentum est. (Közli Knauz: Századok 1874. IX., 698.) Az osztrák sz.-kereszti kolostor egyik könyvének eredeti bejegyzése szerint is a király (II. Lajos) mocsárba fult. (L. M. Könyvszemle 1883. VIII., 210.)^[VISSZA]
729. Egy török író, Katib Mohammed Zaim szerint «egy hét mulva megtalálták a tévelygő király holttestét egy tóban megfulladva és levágott fejjel». (Történetek gyűjt. Thurynál i. h. II., 374.)^[VISSZA]
730. Rym Károly de Estebalo (1571.), ki leírja a mohácsi török várat s Lajos elestét, mondja, hogy testét pecsétgyűrűjéről ismerték fel. (Margalitsnál: Horvát reporatorium II., 91.) Megemlítjük, hogy az árvízkárosultak javára Budapesten, a gróf Károlyi-palotában rendezett emlékműkiállítás tárgyai közt volt II. Lajos király pecsétgyűrűje, aranyba foglalva a magyar czímerrel és Ludovici II. regis felirattal. (l. A Századok, 1876. X., 497.) A Lajos nyakán talált medaillonról alább lesz szó.^[VISSZA]
731. (Az eredeti metszet Ernst Lajos gyűjteményében.)^[VISSZA]
732. Pecsevi szerint «ily teljes győzedelemnek az eddigi Padisahok közül még egy sem örvendezhetett». (Vámbéry ford. az Új. M. Múz. X. évf. I., 36.) Azonkívül l. Kemálpasazáde: Mohács-Náme, Thurynál: Török Történetírók I., 253. és Katib Mohammed Zaim: Történetek gyűjt. ugyancsak Thurynál i. h. II., 373.^[VISSZA]
733. Thurynál: Századok 1892. évf. XXVI., 566. és Vámbérynál: Új Magy. Múz. X. évf. I., 36.^[VISSZA]
734. Regnum Hungarie media pars jacebat in desolacione. (Epist. de perd. cap. XXXVII., p. 125.)^[VISSZA]
735. Összes munkái I., 37.^[VISSZA]
736. Quo casu infelicissimo regis optimi et hostis truculentissimi metu adeo tota fere Ungaria concussa et consternata est, ut si Dei benignitate et Maiestatis vestre S. ac christianorum principum ope adjuti non fuerimus, actum sit de nobis et de tota ista patria … Non est aliqua spes posse hoc regnum stare diutius. (E levél ki van adva in Actis Tomic. VIII., 224. és 225.^[VISSZA]
737. (Cserna Károly rajza.)^[VISSZA]
738. Soliman hatte einen jener Siege ertochten, welche die Schicksale der Nationen auf lange Epoche bestimmen. Die Weltmacht, an deren Spitze er stand, welche die islamitischen Principien, wie sie unter den tartarischen Einwirungen sich in Asien festgesetzt, nach den andern Erdtheilen übertrug, hatte er zu vollem Uebergewicht in dem östlichen Europa erhoben. Wer wäre fähig gewesen es ihr wider zu entreissen. (Ranke Deutsche Gesch. im Zeitalter d. Reform. II., 333.)^[VISSZA]
739. (Az eredeti metszet Ő Felsége hitbizományi könyvtárában.)^[VISSZA]
740. Ezt a jelenvolt Szerémi világosan mondja: Quum jam fuisset conflictus in feria quarta in campo Mohach, secundo die in quinta feria venerat cicius famulus vnus Regine Germanus de bello. (Epist. de perditione. Cap. XXXVI. p. 122.) Hasonlóan nyilatkozik báró Burgio János nuncius is. (Gévaynál: Urk. u. Aktenstücke zur Gesch. v. Ung. im letzten Drittel des Jahres 1526. Bécs 1845. 14. l.) Oláh Miklós, kit a király a csata előtt visszaküldött Budára, mondja: hogy ő a csata előtt 3 nappal érkezett a királynéhoz. Sic quarto post meum reditum die superuenit, nuncius, quem ad id ordinaramus, qui retulit pugnam amissam, hostesque esse superiores. (Cod. Epist. 209. l.)^[VISSZA]
741. jam post vesperas erat, írja Szerémi i. h. cap. XXXVI. p. 122. Ezt Várdai Pál egri püspök is hitelesíti, mint ki akkor a király küldetéséből Budán volt. Cum vero Bude negotia domini mei gratiosissimi per aliquot dies perfecissem et jam in castra redire vellem, audivi sequenti die post prelium circa noctem, nostros sinistre pugnasse. (Zsigmond lengyel királyhoz 1526 szeptember 13-ikán írott levelében. Acta Tomiciana. VIII., 216.)^[VISSZA]
742. per januam nesciebat intrare, quasi semifatuus. (Szerémi i. h.)^[VISSZA]
743. Hogy az itt említett famulus Germanus nem volt Czettricz Ulrik, bizonyosul vehetjük, mert Czettricz Ulrik a király kamarása volt, Szermi szerint pedig a hírhozó német szolga a királyné szolgája volt. Továbbá, ha a hírnök Czettricz lett volna, ki a király halálos szerencsétlenségén jelen volt, akkor a királyné nemcsak a csatavesztésről, de férje haláláról is értesült volna. Czettriczről, amúgy is azt mondja Szerémi, hogy ő, két bajtárstól kísérve a csatatérről egész éjjen át Buda irányába vágtatott, útját Székesfejérvárnak véve, hol arról értesült, hogy a királyné Budát már elhagyta, mox pauper super equum ascenens cum duobus solumnodo clientulis, et per totam noctem diuagans sua sors reduxerat adversus ad Albam-Regalem. Et ibi audiens quod Regina Maria discessisset de Buda ad Viennam, et ipse post ipsam equitavit. (Epist. cap. XI. p. 134.) Egyes újabbkori történetírók (Fraknói: A Hunyadiak és a Jagellók kora 509. l.) ugyan abban a véleményben vannak, hogy Mária királyné még Budán értesült férje haláláról s ebben őket támogatni látszanak úgy Verancsics (Mária hogy hallá meg az ura elveszisit. Összes munkái II. 25.), mint Zermegh (Regina, audita infelici pugna, et morte mariti, desperatis rebus … fugam arripit. Comment. Schwandtnernél: Script. II., I. 381. l. § I.) De ez nem áll, mert Brodarics világosan mondja, hogy a királyné, mikor Budáról menekült, mit sem tudott Lajos haláláról: incerta adhuc de regis interitu. (Clades in campo Mohacz Bonfinnél Hist. Appendix. 773. l.) Ezt Cuspinianus is állítja: ignara adhuc de mariti fato. (Oratio protrephica. Bécs (1527) és gr. Keménynél: Tört. és irod. kalászatok. 126. l.) Czettricz, mint látni fogjuk, még csak augusztus 31-ikén érte utol a királynét Neszmélyen.^[VISSZA]
744. Zermegh János szerint prae moerore et tristitia exanimis. (Comment. Schwandtnernél i. h. II., I: 381. l. §. I.)^[VISSZA]
745. Et erat Turzo cum Regina, ambo colloquia inter se miscebant, ezt Szerémi káplántársaival az ablakon át látták s mondja: Magnificium Turzonem Alexium super gradarium, de arce Regina velociter currebat inclinato capite, et nemini nil loquebatur. Qum vidimus ego dixi: Fraters, hoc est malum signum, quia dominus Turzo semper fuerat letus, nunc quidem male. (De perdic. i. h. 122. l.)^[VISSZA]
746. A negyedrétű hártyán ragyogó aranybetűkkel, pazar fénynyel kiállított latin kézirat könyvjegyzéki czíme: Codex aureus quatuor Evangeliorum. L. Hänel: Catalogus Codicum manuscriptorum stb. Lipcse, 1830. 923. l. Szól róla Escudero de la Penna spanyol író s későbben Ewald P. a Neues Archiv der Gesellschaft für ältere deutsche Geschichtskunde VI. kötetében II. füz. 219-308., valamint Müntz Jenő: Le Missel de Mathias Corvina la bibliothèque royale de Bruxelles, megjelent a párizsi Gazette Archéologique 1883. évf. 116-20. ll.^[VISSZA]
747. Mindkettőről külön fejezetet olvashatni a burgundi herczegek brüsszeli könyvtáráról közrebocsátott monográfiában; a Catalogue des Manuscrits de la bibliothèque royale de ducs de Bourbogne. Bruxelles et Leipzig 1842. I., CXI-XCV. l. Egy jeles hazai írónk a két codexet összetévesztve, a Missaleről állítja, hogy az Spanyolországba került II. Fülöp rendeletére. (Magyar Sion II., 23.) Hogy ez tévedés, ez nemcsak a fentidézett Catalogusból tűnik ki, hanem más hazai írók tudósításából is. (L. Deák Farkas: Magyar emlékek Brüsselben, megjelent a Századok 1872. évf. VI., 720. és Pulszky Ferencz: A Corvina maradványai, közzétéve a M. Könyvszemle 1877. évf. II., 145. Csontosi: A escuriali codex aureusról. Megj. a M. Könyvszemle 1881. évf. VI., 78-79.)^[VISSZA]
748. Cumque capellani Regie Majestatis audissent tam ruinam Hungarorum, post hoc rapuimus Joannem elimozinarium cum vrna sua, statim duximus ad nauem et vexatus fuit in Posonio. In hodiernum diem ibi jacet. (Szerémi: Epistola de perdicione regni Hungarorum cap. XXXVII. p. 124.)^[VISSZA]
749. E jegyzéket összeírták 1528 ápr. 22-ikén Bernardus Bohemus comes Crunviciensis, Nicolaus Olah custos Albensis secretarius et Johannes Solmawer consiliarius ser. princip. dominae Mariae reginae Hungariae et Bohemiae stb. (Ered. az Országos ltárban. Tört. S. Emlékek a B. 1526-1540. Közli Barabás Samu) a Tört. Tár 1890. évf. II. füz. 367-369. ll.)^[VISSZA]
750. Quum jam et sarcinati erant super equos et quadrigas multas – írja Szerémi – et post hex perexerunt ad iter versus Viennam. (Epist. de perd. regni Hungarorum. cap. XXXVI., p. 123.)^[VISSZA]
751. rerum suarum magna parte per Danubium subvecta, mondja Brodarics. (Clades in campo Mohacz Bonfinnál: Appendix 7373. l. De conflictu in Actis Tomic. VIII., 252.) Ugyanígy Istvánffy: rerum suarum majori parte navibus imposita, adversoque flumine vehi jussa. (Hist. Lib. VIII., p. 83.) Alii e regiis, quibus plurimum confidebat (t. i. a királyné) cum mulierum comitatu, atque iis rebus, quae cariores erant, iussi adverso flumine Posonium subire. (Brutus: Vngaricar. rer. Lib. VII., p. 243.) Az egykorú Cuspinianus Mária futásáról írja: Tunc fit miseranda fuga civium, et Maria regina in tanta festinatione ignara adhuc de mariti fato, omnem suppellectilem in naves asportat. (Oratio protreptica. Bécs (1527) Kemény Józsefnél: Tört. és irod. kalászatok 126. l.) Zermegh János szerint rebus et supellectile raptin mauibus impositis, Posonium profugit, namibus oneratis, aduerso flumine, se sequentibus. (Comment. Schwandtnernél: Script. II., I. 381. l. § 1.)^[VISSZA]
752. Dselálzáde Musztafa, túlozva a dolgot, mondja, hogy «a nyomorult királynak a várban levő töméntelen kincsei, háziszerei, ágyúi, ágyúgolyói lefoglaltattak». Máshelyt ugyanő említi a budai királyi vár termeinek gazdag felszerelését, a bálványokat, melyekkel azok megtömve, falait, melyek az alávaló gyaurok képeivel telve voltak, aztán azokat az aranyos festményeket, a magyar szultánok képeit, melyek csodálatos elrendezéssel a falakat díszítették. Nemkülönben azon különféle palotákat, melyek elefántcsontból és ébenfából való művekkel díszítve voltak, úgy hogy szépségben tökéletesek valának. (Az országok osztályai Thurynál: Török történetírók II., 168. és 169.) Egy másik, török író Ferdi előadása szerint «a gonosztevő király (II. Lajos) fegyver- és kincstárában talált fegyverek, összes hadiszerek és kincsek mind lefoglaltatván, szélgyorsaságú hajókon Belgirad várába küldettek». (Thurynál: Török történetírók II., 71.)^[VISSZA]
753. Hogy a Corvinának egy része még 1616-ban is Budán volt, emellett a Szt. Antali Vitéz-Codex egykorú feljegyzése szól. (Fraknói: M. Könyvszemle 1878. III., 86.) Azonkívül tudjuk, hogy egy német főúr, gr. Althan Antal komáromi várparancsnok 1616-ban Ali nagyvezérrel a Budán levő Corvinák megszerzése iránt tárgyalt s e czélból még XV. Gergely pápa közbenjárását is igénybe vette. (Frankl: A budai Corvin-Könyvtár történetéhez. Közzétéve az Arch. Értesítő 1871. évf. V., 297-99. Azonkívül v. ö. Csontosival: M. Könyvszemle 1878. III., 220-21.) Utóbb Pázmány és Bethlen, majd 1631-ben és 1633-ban Rákóczi is tettek kísérletet a könyvek megszerzésére, de hasztalanul. (Szilágyi Sándor: A Corvina történetéhez. Közzétéve a M. Könyvszemle 1882. évf. VII., 336-40.) Budának 1686-ban történt visszafoglalásakor gr. Marsigli Lajos ládákba csomagolva több száz Corvina-kötetet talált, melyek a legnagyobb része a bécsi császári könyvtárba került. (L. Marsigli levelét, közzétette Szilády Áron az Akad. Értesítő 1686. évf. II., 128. Magyar fordításban dr. Ábel J.: A Corvina történetéhez cz. czikkében a M. Könyvszemle 1880. évf. V., 171.) Az 1686-ban Budán kézrekerített könyvek lajstromát: Catalogus librorum in Arce Budensi repertorum anno 1686, közzétette Pfluck.^[VISSZA]
754. tot argentum purum cumulauerat Regina, quod quando fugam dabat in nocte, quod non puebat omnes secum ferre, sed paganis eciam remanserat multum thesaurum in arce Buda. Non decem massa abebat, sed quinquaginta supra abebat. (Epist. de perd. cap. XXXIII., p. 114.) Ennyi pénznek együttléte a királyi párnak mondott nagy szegénysége mellett csak úgy magyarázható, hogy e pénz, mint az egyházi ékszerekből kivert pénzt, nem magán, hanem állami pénz volt.^[VISSZA]
755. (Bartel Beham olajfestménye a müncheni kir. képtárban.)
Beer J. K. másolata megvan a Budapesti Szépművészeti Múzeumban.^[VISSZA]
756. Brodarics említi őket Regina, hac clade audita, cum episcopo Vesprimiensi, et Alexio Thurzone, et oratore pontificio, incerta adhuc de regis interitu, trepide Posonium confugit. (Clades in campo Mohacz Bonfinnél: Append. 773. l. és DE conflictu in Actis Tomic. VIII., 252.) Már előbb is említi a veszprémi püspököt s Thurzó Eleket, mint a királynénak a menekülésben való kísérőit: ipse (Alexius Thurzo) cum domino Vesprimiensi Bude relictus erat apud reginam. Hi duo ad ejus custodiam et obsequia deputati fuerant, fuge etiam ejus postea comites, qui in hanc usque diem in regine obsequiis permanserunt. (Acta Tomic. VIII., 246. Bonfinnél i. h. 768. l.) Ugyanő előszámlálva Pozsonyban 1526 szept. 6-ikán kelt levelében, hogy kik vannak a királynénál, ezek közt fel van sorolva dominus Vespiniensis. (Acta Tomic. VIII., 221.) Thurzó Elek 1526 szept. 29-ikén Pozsonyban írott levelében értesíti a lengyel királyt, hogy Mária királyné Pozsonyban van cum episcopo Vesprimiensi, cancellario regio. (Acta Tomic. VIII., 225.) Oláh is említi őt olyanul, kit II. Lajos király neje mellé rendelt volt. (Cod. Epist. 208. l.) A XVI. századi, Szapolyai koronázásán jelen volt Névtelennél a király mellett levő urak közt felsorolvák Episcopus Vesprimiensis Cancellarius, Dominus Thurzo et plerique alii. (Praynál: epist. Proc. I., 2899-290.) Az egykorú Brutus Mihály csak a legatust és a veszprémi püspököt említi: pontificio legato, et Vesprimiensi episcopo, fugae comitibus, qui pudoris commedationem magis iuveni Reginae, quum si quid accideret, tutum praesidium afferrent, se Posonium recepit. (Vngaric. rerum Lib. VII., p. 243.) Bucholtz ezen Thurzó Eleket mondja veszprémi püspöknek, összetévesztve őt Szalaházyval. (Gesch. d. Regierung Ferd. d. Ersten. Wien, 1832. III., 160.) Zermegh János a királyné cum aliquot proceribus, signanter Joanne Bornemisza, Alexio Turzone et Thoma, Episcopo Besprimiensi, fugam arripit. (Rer. gestar. Commentarius. Schwandtnernél: Script. II., I. 381., §. I.) Ehhez l. Friedensburg megjegyzését Aleander bíbornok-legatus Naplójához a Nuntiaturberichte VI. köt. 292. l. jegyz.^[VISSZA]
757. Istvánffy: Hist. Lib. VIII., p. 83. Jászay: A magyar nemzet napjai a mohácsi vész után I,. 6. Szalay László: MO története. Pest, 1865. II kiad. IV., 3.^[VISSZA]
758. Extunc – írja az akkor a budai várban tartózkodott Szerémi – Regina Maria de arce Buda quinquaginta equitibus equitabet per januam Logod cum ancillis suis. (Epist. de perd. cap. XXXVI., p. 123.)^[VISSZA]
759. sine scitu meo Buda excessit. (Acta Tomic. VIII., 216.)^[VISSZA]
760. stetit Regina in Logod – folytatja Szerémi – ut expectaret thezaurarium de ciuitate. Et habitacio prope d. archiepiscopi Strigoniensis erat, et habebat tricenta plus quam insimul equites et pedites, et ita vehementer vehebant super humeris theaurum Thurzoni et non vsque ad sextam horam. Quum senserat, quod iam aurora exarsit, post hoc mitebant de monte Buda in vasa tigrea bene repagulan. ad vallem Logod res preciossas et thezaurum. (Epist. cap. XXXVI., p. 123.)^[VISSZA]
761. Ez kitetszik Szerémi előadásából, mely szerint a királyné komornái «égő lámpást tartottak kezökben» quaelibet lucernam ardentem habebat in manibus suis. (U. o. i. h.) Különben Burgio pápai követ is írja szept. 5-iki pozsonyi tudósításában: Io havuto la nova di la rotta a di XXX a meza notte cum la famiglia mia in compagnia di la Regina mi son partito di Buda. (Theinernél: Mon. Vat. II., 799.) Várdai Pál egri püspök, ki mint tudjuk, aznap Budán volt, a lengyel királynak azonkép írja Eadem nocte reginalis Mtas, sine scitu meo Buda excessit. (Acta Tomic. VIII., 216.) Maga Mária királyné, futását illetőleg azt írja Lambert Jánosnak: «ich heut vmb 3 vr tags von offen zogen pin». (E levele Neszmélyen kelt aug. 31-ikén. Archiv f. Kunde österr. Geschichts-Quellen XXII., 124.) Úgy értjük, hogy hajnali 3 órakor s más értelme nem is lehet.^[VISSZA]
762. Brodarics István, ki a mohácsi csatát Zsigmond lengyel király számára leírta, mondja: Regina hac clade audita … trepide Posonium confugit. (Clades Bonfinnél i. h. 773. l.) Verancsics Antal írja: «Lajos királné Mária hogy hallá meg az ura elveszisit, Budát pusztán hagyá egy ijjel Budáról kimene, Posónban szálla». (Összes munkái II., 25.) Zermegh János szerint Regina, audita infelici pugna… Posonium profugit. (Comment. Schwandtnernél i. h. II., I. 381., §. I.) Brutus Mihály szerint Mária királyné, a mohácsi vész hírétől megrettenve, de sententia suorum, cum Solimani celeritas in regiam imminentis minime tutam Budae moram manenti efficeret (magis enim itineribus approperare ferebatur, quo Reginam cum regiis thesauris ex nec oppinatio opprimeret) … Posonium recepit. (Vngaricar. rer. Lib. VII., p. 243.) Cseh Antal szerint a «királyné meghallván az ütközet vesztét, éjjel titkon szaladt el Pozson felé». (Gévaynál) Istvánffy szavai szerint a királyné trepide se Posonium recepit. (Hist. Lib. VIII., 83.) Turóczi szerint Regina Vidua, quae tantisper Budae substitit, intellecta immani strage, Posonium fugam arripuit. (Ungaria suis cum Regibus 408. l.) A török történetírók is említik ezt az eseményt. «Amint a király felesége, Mária asszony meghallotta a vereséget, mondja Pecsevi egykorú történetíró, nagyon megzavarodott és megijedt s Budáról elfutva, Pozsonyba ment». (Thurynál: Századok 1892. évf. XXVI., 566.)^[VISSZA]
763. Oláh Miklós, kit a király a csata előtt 3 nappal visszaküldött a királynéhoz azon meghagyással, cum belli alea incerta esset, rogare reginam, uti amantissimam coniugem, ut Posonium veluti locum ei tutiorem, proficiseretur. (Cod. Epist. 209. l.)^[VISSZA]
764. Verrer so haben wir beschlossen – írják ezek 1526 szept. 1-sején éjjeli 10 órakor Ferdinándnak Insbruckba – Ir (a királynénak) zu ratten, das Sy jeczo nit aus dem Vngerlannd ziehe, sonnder sich im Vngerland zu presspurg oder sonnst in ainem starcken fleckhen erhallte, damit das kunigreich vns nit gar verlassen, vnnd E(uer) F(ürstliche) D(urchleuchtigkeit) desto pesser mit der Hilf in Hungern komen müge. (Eredetije megvan a cs. és k. pénzügyi levéltár aktái között. Közzétette Oberleitner Károly: Archiv f. Kunde österr. Geschichtspuellen XXII., 125-27.)^[VISSZA]
765. Jászay Pál: A magy. nemz. napjai a mohácsi vész után. I., 47-48.^[VISSZA]
766. A Lewenclew Cronicájában megjelent metszet után.^[VISSZA]
767. regina ex Buda non tam praebens fugae, quam venationis speciem, lento itinere Posonium venit. (Cod. Epist. 209. l.)^[VISSZA]
768. Szerinte tantus tumultus et terror factus est in utraque urbe budensi et pestiensi, ut ex eis ita passim ab omnibus migraretur, ac si hostis in tergo instaret. Ego quantum potui fugam et tumultum in utraque urbe cohibui, meliore adhuc sperare jubens sed cum viderent, nullum citum auxilium alicunde adventurum, deposita omni spe, ex utraque urbe excesserunt, paucis tantum viris in illis relictis, qui potius hererent usque ad adventum hostis, quam permanerent ad custodiam urbium. (1526 szept. 13-iki levele Zsigmond lengyel királyhoz. Acta Tomic. VIII., 216.) Misseri cives, írja Zermegh János, visa regina subita fuga, reus perpaucis collectis, in diuersas partes diffugere, vrbe vacua relicta. (Comment. Schwandtnernél: Script. II., I., 381. l., §. I.) Egy egykorú, 1526-ban nyomatott, kis negyedrétű, 4 lapból álló jelentés szerint der mererteyl des volcks daselbst (Budán) geflohen. (Harrach gróf magánlevéltárából közli Oberleitner Károly: Archiv f. Kunde österr. Geschichts-Quellen XXII., 124. l.)^[VISSZA]
769. Ferdi török történetíró: Szulejman szultán története. Thury kiadásában: Török történetírók II., 71.^[VISSZA]
770. Auch alles Christlich volck, alt vnd jungs, weyb vnd kindt erschlagen… A zsidókat illetőleg pedig: was athem gehabt hat, alles zerbackt, vnd dermassen mit inen gehandelt das von vierdhalb tausent Juden nit mer denn zwaintzig entrunnen sind. (Így a már említett egykorú nyomtatott német jelentés Harrach gróf könyvtárában, i. . XXII., 125.) Az egykorú Zermegh János szerint csak annyit mond: Hostis, post paucos dies subsequutus cum copis, vrbem desertam ingreditur, occupat, diripit, et incendit. (Comment. i. h. II., I., 381. l., §. I.)^[VISSZA]
771. Szerémi élénken írja le a futást: Extunc ad mediam noctem… pincernarius Stephanus … Sursum ad palacium cucurit, dixit: Surgite igitur, quia Turcus Hungaros prostrauerat omnes ad terram». Sureximus … et in plateis Budensibus cum lucernis ardentibus in manibus Alemanorum, et multa nigras ladulas et scrinyas vhehebant super brachiis suis extra ciuitatem ad Logud, quidam autem ad naues infra Ister flui et cum thesauris plenis ladulas eferebant vbi poterant. (Epist. de perdicione regni Hungarorum cap. XXXVI., p. 122.) Egy másik író – Cuspinianus – írja: Cives cum uxoribus, et liberis, ac suppellectile, quem in tanto metu ac trepidatione eripere poterant, Danubio sese committunt, ut Viennam versus fugiant. (Oratio protretica Keménynél: Tört. és irod. kalászatok 126. l.)^[VISSZA]
772. Feruntur septuaginta sex naves onuste per Danubium ascendisse praeter illos, qui currubus et equis satagebant auferre quas qusque poterat recules suas, mondja ugyanazon Cuspinianus. (I. h. 126. l.) Az egykorú Brutus Mihálynál olvassuk: Cum Reginae mundo, simul Budensium civium preciosa quaeque eodem subvecta, quaecunque subtrahi avro hosti potuerant. (Vngaric. rerum Lib. VII., p. 243.) Egy jeles történetírónk – Szentkláray Jenő – szerint ez a 76 hajó Radics Bózics százados kapitány hajóraja volt, melyet az alvidékről indított volt Budára s onnan fel Pozsonyba. (A dunai hajóhadak története 99. l.) Azon véleményben vagyunk, hogy e hajóraj, mely augusztus 29-ikén Mohácsnál volt, augusztus 30-ikán még nem lehetett Budán.^[VISSZA]
773. Rechtpuch nach Ofner Stadtrechtn. Kiadták magyar czímmel, előszóval és ó-német szótárral Michnay Endre és Lichner Pál: Buda városának törvénykönyve. 1244-1241. Pozsony, 1845.^[VISSZA]
774. Révay: Cent. 67. Jászaynál: A magy. nemz. napjai a mohácsi vész után I,. 13.^[VISSZA]
775. Thurynál: Századok 1892. XXVI., 566.^[VISSZA]
776. XVI. századi czímeres levélről.^[VISSZA]
777. Regina Mária – írja Sámboki János XVI. századi író – onustis aliquot navibus, comitatu promiscuo civium, et suorum Posonium, non sine violentia, evasit. (In Appendice ad Ranzan: Epitome rer. Hungaricarum. Ind. XXXVIII. Schwandntnernél: Scriptores I., 693.)^[VISSZA]
778. «In compagnia della regina mi son partio, di buda et son venuto qui in posonio, con quanto pericolo et disordine, un giorno a boca lo intendere. (Burgio János Gévaynál: Urk. zur Gesch. v. Ung. 14. l. és helyesírási eltéréssel Theinernél: Vet. Mon. Vat. II., 799.) Ugyanő írja 1526 szept. 30-ikén Avenzoneból: perché in Buda, per camino, in Posonio, et in Vienna poi non una volta hebbi periculo di erdere la vita. (Relationes Orator. Pontific. CXXXII. db. in Vet. Mon. Vatic. II., I., 454.) Majd aztán: La piccola famigliola mia cum alcuna robbe che si pottero salvare, perche una bona parte si perde in Buda, sono in Vilacco. (U. o. Azonkívül l. Óváry Lipót: Hazai állapotaink a mohácsi vész előtt. Közzétéve a Századok 1885. évf. XIX., 489-90.)^[VISSZA]
779. A magyarok látva a budai németek futását, csodálkoztak, quidnam hoc esset, quia nesciebant adhuc ipsi. Interrogabant eos Germanos, et nil respondebant, quia timebant ab Hungaris, ne ipsos despoliarent. Quod cum sensissent, qui erant chaplarones latrones, multa ab eis ceperant depredare. (Epistola cap. XXXVI., p. 123.)^[VISSZA]
780. Istvánffy vádolja Orbaviai Andrást rút fosztogatásról. (Hist. Lib. VIII., 83.) Brodarics azonkép említi, hogy Orbánusz Endre esztergomi várnagy a királynénak s a budai polgároknak Dunán felfelé haladó holmijaiban nonnulla damna fecerit. (Caldes in campo Mohacz. Bonfinnél: Append. 773. l. Acta Tomic. VIII., 262.) Cseh Antal is annak tulajdonítja a rablást. Híre terjedt, hogy Orbáncz huszárjai a királyné komornanépével illetlenül bántak. Az egykorú Cuspinianus szerint: «Tum Husserones, incolae regni Turcius longe saeviores, et crudeliores, nulla pietate moti, nulla misericordia navem unam onustam regia suppellectile reginae auferunt, spoliant, et diripiunt, nec tanta feritate saciati, muliebres vestes, et puellarum soleas ex gineceo absorptatas induunt, choreas faciunt, risus, et subsannationes in timidum sexum jaciunt… Quibusdam navibus funes nauticos secuerunt, ut in Danubio fluctuarent errubandae et submergerentur. Denique nullum genus saevitiae, et crudelitatis, quod in reginam suam, et miseros cives profugos excogitare poterant, obmiserunt hi strenui milites. (Oratio protreptica Joannis Cuspinianu ad sacri Ro. Imp. Principes et prceres. Bécs (1327.) Gr. Kemény Józsefnél: Tört. és irod. kalászatok 127-28. l. Azonkívül l. Jászay: A magy. nemz. napjai a moh. vész után I., 13. és Bucholtz: Gesch. d. Reg. Ferd. d. Ersten III. 161.) A huszárokat a fent említett váddal, mint igaztalannal szemben, védelembe veszi Brodarics, in hujus rei commemoratione longe a veritate recessit ille, qui militibus nostris levis armature, quos vero noine «Hussarones» apellat, eam culpam, impingit, quod puellas reginales inhonestius habuerint et in eorum soleis per ludibrium saltaverint. (Clades Bonfinnél i. h. 773. l. De conflictu in Actis Tomic. VIII., 252.) Brutus Mihály is védelembe veszi a vádolt huszárokat. (Vngaric. rer. Lib. VII., p. 243.)^[VISSZA]
781. I. Ferdinánd egy 1533 április 21-iki oklevelében hír után mondja, hogy rozsályi kun Pál szatmárvármegyei főnemes, ubi intellexisset Regiam supellectilem et res varii generis Serenissime Domine Marie Regine … in navem locatas esse, eam hostili impetu in portu Strigoniensi irruisse, resque ipsas diripuisse, et in predam cum suis complicibus convertisse. (Jászaynál i. h. I., 13.)^[VISSZA]
782. Apud reginalem Mtatem Hungariae est delatus, quasi ipse ex suppellectili regia et vestibus aliquid, quod ei non attineret, abstulisset. Quod tamen, cum sibi primum… licebit, isthuc ad suam reginalem Mtatem veniens falsum esse probare se intendit. Tomicki Péter krakói püspök ajánlja őt Brodarics István kanczellár pártfogásába. (Tomiczki levele Brodaricshoz. Acta Tomic. IX., 60. és 61.) Maga Zsigmond lengyel király is pártját fogja, sőt érdekében Mária királynénál is lépéseket tesz, mert Lesieczki kész, mihelyt a morva útonállóktól lehetséges lesz, a királyné színe elé járulni s elmondani, hol s kiknél vannak az eltulajdonított holmik. Ő a maga tulajdonán kívül mit sem vitt el. (Acta Tomic. IX., 61.)^[VISSZA]
783. Multa pericula in itinere passus et captus quoque a nostris – de Bohemis dico – et pretio redemptus. (Tomiczkyhez és Krizkickyhez intézett 1526 szept. 6-iki pozsonyi levelében. Acta Tomic. VIII., 221.)^[VISSZA]
784. Hier sera, írja 1526 szept. 30-ikán Avenzoneből, par la gratia di Dio giunsi in Avenzone savo et salvo, scampato da li mani di Turchi, Ungari et Tedeschi. (Relationes Orat. Pontif. CXXXII. db in Mon. Vatic. II., I. 454.)^[VISSZA]
785. (Az ambrasi gyűjteményben őrzött olajfestményről.)
(L. 83. l. jegyzet 4. sz. a.)^[VISSZA]
786. Verancsics írja: «Az királné asszony hajóit Isztergomnál mind felverik, kik az királné asszony morháját viszik vala». (Összes munkái II., 25.)^[VISSZA]
787. Jászaynál i. h. I., 47.^[VISSZA]
788. Joannes Salj et Nadasdi ex cistis nostris obsignatis, quas fecimus ex Buda illuc Posonium asportari nunciata miserabile clade domini Ludovici Regis clam et vi ex hijs exceperunt alique nostra clenodia, gemmas, vasa aurea, et argentea in valore sex millium floren. hung., quae omnia adhuc nobis impersoluta extant. Faciunt 6000 fl. hng. fl. rhen. 7500.^[VISSZA]
789. post mortem regis – írja Forgách – gazam in arcem posoniensem per naves Danubio transportavit, uxore Maria regina frustra ab eo petente, quae jam Buda Posonium in oppidum venerat; ac paulo post relicta custodia arcis atque gazae regiae Johanni Zalay et Johanni Ivanczy, obilit, addito mandato, ut successori, qui legitime in regem eligeretur, conservarentur. (Commentarii. Lib. XII., p. 241.)^[VISSZA]
790. Ea res tandem Ferdinando ad adipiscendum regnum magno adjumento fuit; nam Posonium quod erat claustram regni, et sine quo regnum nec Danubio, nec terra tuta intrari portuit, una cum thesauris obtinuit, traditum a tribus viris ex queis, qui inaestimabilis pretii erant, egens achux atque inops, facile exercitum conscribere et alere potuit. (Commentarii. Lib. XII., p. 242-43.)^[VISSZA]
791. Certe nihil Fernando datum est, omnia in suos usus dissipata, ut saepe ab Emerico Saly Johannis Bornemizzae cubiculario accepl. (Istvánffy jegyzete Forgách fenti előadásához. Commentarii. Lib. XII., p. 242.*) jegyz.)^[VISSZA]
792. Szentgyörgyi: Vita Domini Palatini Thomae de Nadasd Kováchichnál: Scriptores Minores I., 130. Ez író ugyan azt állítja, hogy a királyné a Dunán utazott, de ebbeli adatának el nem fogadhatása abból tetszik ki, hogy a királyné szept. 3-ikán már Pozsonyban volt, a mi, ha hajón utazott volna, tekintve a Dunának e vidéken való nagy és sokszoros kanyargásait, nem lett volna lehetséges. (Jászay i. m. I., 47. l. 4. jegyz.)^[VISSZA]
793. Regi a tergo adhaerebant Czetricz, Majlath et Horuuath. (Brodarics i. h. 769. l.)^[VISSZA]
794. «A király – mondá – ő vele és Aczél Istvánnal (kit Brodarics castellanus Posoniensis-nek mond Clades i. h. 772. l.) együtt az ütközetből szerencsésen megmenekedvén, a Dunának egy kis eréhez jött, ezen át akart menni, de megsebesedett lova hanyatt esett és őt a nehéz fegyverzetben és a harcz fáradalmaitól ellankadtan, a vízbe fojtotta. Aczél István veszedelemben látván királyát, utána ugrott, és ő maga is oda veszett.» Hogy így kellett Czettricznek az eseményt előadnia, nyilvánvaló abból, hogy báró Burgio nuncius, ki nem volt Mohácsnál, hanem a király rendeletéből Budán a királyné mellett maradt, egészen így adja elő Lajos halálának körülményeit. «Di la Maestà sua – írja – si è detto che poi di haver combatutto valorosamente si era partita sana di la battaglia nè si sapea per dove, questa fama fu confirmata tre giorni dopo per molti, di poi è venuto uno suo cameraro principal favorito che il Re havasse et dice che la Maestà sua cum esso lui et Stephano Azél, quel gentilhomo mio cemico che fu in Roma al tempo del giubileo et che parló cum Sua Santità, scamparo di la battaglia et poi pervennero in uno certe piccolo ramodel Dannubbio et volendo passarlo il cavallo del Re che venia ferito s’é cascato ne l’aqua, et la Maestà sua trovandosi grave di arme et stracco di la fatiga si è affocato in quella aqua et che Stephano Azil vedendo il Re in pericolo anchor egli è intrato er aiutare la Maestà sua et li è rimasto affucato anchora. (Theinernél: Mon. Vatic. II., 798-99.) A mit Szerémi mond, ki szerint Citrich a Bécsnek indult királyné után lovagolt, megvive neki Lajos halálának hírét, mintha a szerencsétlen királyt Bátán Szapolyai György 3 karddöféssel gyilkolta volna meg a mohácsi vészből való menekülésekor (Epist. de perd. Reg. Hung. cap. XL., p. 133-34.) természetesen el nem fogadható. Azonkép azon előadása sem, hogy a vészhír megvitele után a királyné őt fogságba vettette, a melyben aztán őt, amiért nem jól őrizte urát, mala morte interfecerunt Germani. (Epist. cap. XL., pp. 134-35.)^[VISSZA]
795. soror nostra charissima, maxima sollicitudine ac pietate, írja Ferdinánd 1527 jún. 29-iki, a magyar nemzethez intézett levelében. (Acta Tomic. IX., 223.) Sacher-Masoch szerint Czettricz még csak Szoliman szultánnak MOból való kitakarodása után kapta Máriától a parancsot, férje hottetemét felkeresni. (Ungarns Unterg. 73. l.)^[VISSZA]
796. benche molti sian poi che dicono che il Re era passato gia ultra quel loco ove questui referixe che fui il caso – írja Burgio ugyanazon szept. 5-iki pozsonyi levelében. (Theinernél: Mon. Vat. II., 799. Gévaynál: Urk. 2. Gesch. v. Ung. 13. l. és Jászaynál i. m. I., 47.) Abban a levélben, melyet Mária 1526 aug. 31-ikén Neszmélyből Lamberg Jánosnak írt Bécsbe, maga mondja, hogy ellenkező híreket is hallott férjéről. «Lieber her Hans ich kan euch nichs anders schreyben denn das leyder der Turk meinen hern vnd gemahl vollens In der schlacht geschlagen hatt, vnd vyl redlich leyt vmbkomen, was seiner lieb person antrifft, wie mir angesagt das er daruon Ist got gib das es war sey dem Ich hab khain gewisse kuntschafft von Ime. (Ez érdekes levelet Dat. Netzmyll den Freytag nach Bartholomej anno 1526 a cs. k. pénzügyi levéltár aktáinak egyik másolata után közli Oberleitner Károly az Archiv. f. Kunde österr. Geschichts-Quellen XXII., 124.)^[VISSZA]
797. Scripsi etiam regie Mti dno meo gratiosissimo – dicitur enim vivere et Posonii esse, sed grave vulnus habere, ne desperaret stb. (1526 szept. 13-iki levele a lengyel királyhoz. Acta Tomic. VIII., 216-17.)^[VISSZA]
798. Hogy Ferdinánd még 1526 szept. 7-ikén sem értesült volt sógora haláláról, kitetszik ennek e napon Innsbruckból II. Lajoshoz, Szalkay László primáshoz, Szapolyai Jánoshoz, Batthyány Ferencz dalmát-horvát-szlavon bánhoz intéző leveleiből, melyekben ő mindnyáját a II. Lajos iránt való hűségre és ragaszkodásra szólítja fel. (A leveleket közli Gévay: Urk. u. Actenstücke. Wien, 1840. 1-5. ll.) De hogy még szept. 8-ikán sem tudta, kitetszik ez Ferdinándnak, Károly münsterbergi herczegnek s cseh főkapitánynak, valamint Pernstein János morva főkapitánynak irott leveleiből. (Közölvék u. o. 5-7. ll.) Ugyane napon Innsbruckból Máriához írott levelében vígasztalva nővérét a mohácsi csatavesztés felett örömét fejezi ki azon, hogy Lajos a csatából megmenekült. (Közölve a bécsi államltárból Bauernél: Korrespondenz Ferd. I., 444.) De szeptember 9-iki levelében már vígasztalja nővérét Lajos halála felett s ígéri neki segítségét. (A levél kelt Innsbruckban s közölve van Bauernél: Korrespondenz I., 445.) Szeptember 11-ikén Kufsteinből Máriához írott levelében kéri nővérét, hogy elhalt férje némely tanácsosát küldje el hozzá. (A belga áll. ltból közli Bauer: Korrespondenz I., 447.) Abból a leveléből, melyet Ferdinánd 1526 szept. 18-ikán Linzből Margit főherczegasszonyhoz, Németalföld kormányzónőjéhez intézett, szintén nyilvánvaló, hogy már értesűlt volt Lajos haláláról, de nem halála körülményeiről, mert mint mondja, Lajos némelyek szerint harczolva az ütközetben, mások szerint egy mocsárban veszett el. (Eredetije a brüsseli kir. ltárban. Közli: Hatvani: Brüsseli Okmtár I., 41-43.)^[VISSZA]
799. A király haláláról s a mohácsi csata eseményeiről varii rumores hue quotidie ad nos deferri solent, írja Zsigmond lengyel király Brodarics Istvánnak. Kér helyes híreket. (Acta Tom. VIII., 222.) Ezeket aztán maga a királyné juttatta Zsigmond királyhoz, elküldvén titkárát, Sabka Györgyöt levelével (Datum Posonii IXa Septembris). Ebben határozottan bejelenti a mohácsi csata borzasztó elvesztését és férje halálát. (Acta Tomic. VIII., 219-20.) Maga Sabka György és társa, Erasmus élőszóval is többeket közöltek a lengyel királylyal. Dominum Strigoniensem captum et capite truncatum multaque alia tristissima referunt, írja Krizicki lengyel püspök Tomickinek. (Acta Tom. VIII., 222.)^[VISSZA]
800. quum hec scriberem, írja Granadából október 14-ikén Danticki János lengyel orátor Tomicki Péternek, venit novum ex Gallia, quod Smus Ungarie rex in conflictu cum Turcis occubuisset. (Közölve in Actis Tomic. VIII., 366.)^[VISSZA]
801. Ex Italia tamen felicior describitur successus, írja ugyanazon orátor. Smum Ungarie regem, accepta prius clade, ex Bohemis, Polonis et Germanis reintegrasse exercitum et turcos profligasse ac ipsorum ductorem Ibraim Bassa vivum cepisse. (Dantiscus ad Tomicum. Granada 14. Octobris. Acta Tomic. VIII. 366.)^[VISSZA]
802. A M. N. Múzeumban levő azon Newe Zeyttung, mely nyilván néhány nappal a mohácsi csata után iratott, a király sorsáról még mit sem tud. «Hová lett a királyi felség, azt nem tudom» mondja abban írója. (M. Könyvszemle I., 9.) Az a másik Newe Zeyttung szerint, mely 1526 szeptember 30-ikán bocsáttatott közre, senki sem tudja megmondani, «hogy hová lett a király. Azt hiszi, hogy a magyarok megölték és tetemét elrejtették». (U. o. I., 11.) Az a Newe Zeyttung, mely 1526 novemberben látott napvilágot, már jelenti a király halálát, mint ki mocsárba fulladt s kit egy Cebrus (nyilván a morva Czettricz kir. kamarás) nevű magyar úr megtalált. (U. o. I., 13.)^[VISSZA]
803. Kitetszik ez magának a császárnak Granadából 1526 nov. 30-ikán irott leveléből, melylyel válaszolva Ferdinánd levelére, mondja: Jay recen voz lectres du XXIIe de septembre dattees a Lintz, et arriua ycj le courrier qui appourta le XIIIe de ce mois de nouembre. (Másolata a brüsseli kir. ltárban. Közli: Lanz: Correspondenz d. Kaisers Karl. V. I., 224. Hatvani Brüsseli Okmtár I., 47.)^[VISSZA]
804. In Valle oleti cesar (V. Károly) celebraturus est regie Ungarie exequias. (Danticki János orátor, Granadában 1526 decz. 6-ikán keltezett s Zsigmond lengyel királyhoz intézett jelentésében. Acta Tomic. VIII., 373.)^[VISSZA]
805. Exsequiae ser. olim Hungarie regis … Xa Februarii hic sunt habitae. (Ugyanazon orátornak Valladolidból 1527 május 6-ikán kelt jelentésében. Acta Tomic. IX., 155.)^[VISSZA]
806. Danticki János lengyel orátor Granadából 1526 decz. 6-ikáról keltezett s Zsigmond lengyel királyhoz intézett jelentésében. (Acta Tomic. VIII., 373.)^[VISSZA]
807. Ugyanazon orátor 1527 május 21-ikén már azt írja Valladolidból Zsigmondnak: Hic nihil curatur de Turcis, quasi jam omnes essent deleti, ne verbum quidem magis auditur. (Actu Tomic. IX. 187.)^[VISSZA]
808. Joannes Dantiscus 1527 május 6-iki tudósítása in Acta Tomic. IX., 155. És l. A mohácsi csata elvesztésének okai és következményei cz. értekezésünket. Budapest 1910. 5. és 55. ll.^[VISSZA]
809. (Leone Leoni műve.)
Körirata: IMP[erator]. CAES[ar] CAROLVS V. AVG[ustus].^[VISSZA]
810. A Battyhány-herczegek körmendi levéltárában.^[VISSZA]
811. Lieber Her Hans Ich wayss euch nichs anders zu schreyben dem Ir kundl gedenken In was fürder ych pin, doch muss vnd wils got beuelhen vnd haimsetzen.^[VISSZA]
812. Ich wil euch auch ermant haben, dieweyl das mein her vnd bruder nicht Ih seinen Österreichischen Landen ist, das Ir wölt die hoffritt ermanen, das sy wol auffsehen, wen ich besorg der Turk wiert khain auffhaltung haben biss auff m. H. v. bruder gränitz. Ich hoff In 3 tagen mit fern von Ew. zu sein.^[VISSZA]
813. Ferdinánd 1527 nov. 4-iki levele.^[VISSZA]
814. Szentgyörgyi i. h. Kováchichnál: Scriptores Minores I., 130.^[VISSZA]
815. Pozsony város ez évi számadókönyveiben olvassuk: Stat Zerung nach Jacobi Awsgeben. Item Sambstag nach Egidy ist chamerknecht gegen der Könnigin geschickt wordn, hat er verzert vnd verfarn. Fac. III. 3., XXI dem.^[VISSZA]
816. (Seisenegger Jakab olajfestménye után.)^[VISSZA]
817. A városi számadókönyvek szerint a város őt szept. 4-ikén 10 potykával, 16 csukával, 3 keszeggel, 1 harcsával, néhány sigérrel, meny-, márna-, süllő- s egyéb hallal, 200 zsemlyével és 1 akó majorsági borral vendégelte meg. Ily adományokat a város később is juttatott a királynénak. Szept. 15-ikén 20 pisztrángot, deczember 7-ikén csukát és menyhalat. Item am abent Conceptionis Marie mer geschenckt der Könnigin, ain Hechtn, vnd rutten. II. t. VI. ß X d. Pozsonyban való létét Verzeli János pápai követ Bécsből 1526 szept. 6-iki Sadolet Jakobhoz intézett levelében is jelzi. La Regina, írja ő, et il Signor Barone et Vesprinio sono in Posonio. (Relationes Orat. Pontif. CXXXI db. in Mon. Vatic. Hung. II., I., 453.) V. Károly egy hozzá Ferdinánd által Linzből 1526 szeptember 23-ikán intézett leveléből értesűl Máriának Pozsonyban való tartózkodásáról. (A bécsi áll. ltból közlik Gévay I., 13. és Bauer: Korrespondenz I., 457. s kk. ll.)^[VISSZA]
818. Az adatokat l. Pozsony város története cz. művünk II,. I., 36. l. 3. és 4. jegyz.^[VISSZA]
819. Diplomatiai emlékek Mátyás korából III., 137. Azonkívül l. Századok 1883. évf. XVII., 781.^[VISSZA]
820. L. említett művünk II., I., 36-37. ll. Azonkívül másik művünk: Pozsony város utczái és terei 613. lapját.^[VISSZA]
821. Jelenleg e nevezetes ház helyén a leszámítoló bank nagy s díszes háza áll.^[VISSZA]
822. Az 1526-27. évi városi számadókönyvekben előfordulnak ily kiadási tételek: Item die wochen Nativitatis marie verhond Maister hannsen IIII taglon, ains das sy der konnigin kochen gezimert, aufgericht vnd verschlagn habn fac. III. t. I. ß XIIII d. Aztán: Item die wochen Mathei verlondt maister hannsen VI maisterlon vnd XX gesellen lan, egyebek közt azért, das sie der konigin Iren bron bei der kuchen verschlagen vnd vf den Mauern gepessert. Aztán: Item die wochen presentaiconis marie verlond khamerer den Zimmerlevttn, das sie konigin Kunchenn verschlagen. Aztán: item die wochen Dorothee verlondt II Maisterlon, ains das sy der Konigin Kuchen abbrochn vnd widerumb gedeckt vnd gepessert. Aztán: Mer hat chamerer genommen von leonhart geradwol etlich laden zu der Konnigin Kuchen. Aztán: Item mer zu der Konnigin kuchen khaufft Ilc lattennagel.^[VISSZA]
823. Kitetszik ez Zsigmond lengyel királynak Bornemissza Jánoshoz intézett (datum nélkül közölt) leveléből, melyben mondja: Narravit nobis egregius et nobilis Martinus Liszieczki Sinceritatis tue curam et providentiam in tanto casu et discrimine istius regni Ungarie, quod et arcem Posonium bene obfirmaverit nullumque ad eam permittere velit, donec ab universis regnicolis debito modo rex fueri declaratus. (Acta Tomic. VIII., 254.)^[VISSZA]
824. A pozsonyvárosi számadókönyvek szerint a város 1526 szeptember 5-ikén Thurzó Eleknek néhány potykát, csukát és márnát ajándékozott: szeptember 7-ikén Szalaházy Tamásnak szintén ajándékot juttatott: Geschenckt dem Bischof von vesperin 8 csukát, 2 potykát, néhány márnát, 90 zsemlyét s 18 itcze bort, összesen 2 tallér 7 font és 18 dénár értékben. 1526 szeptember 28-ikán geschenckt dem Cantzler többrendbeli halat. Ugyanezen számadókönyvek szerint 1526 szeptember 5-ikén geschenkt Allexy Turzo etlich karpffen, hecten vnd Bärbl dafur I. t. v. ß VI. Brodaricsnak 1526 szeptember 6-iki, Tomiczkihoz intézett pozsonyi levelében említve van mind jelenlevő dominus Turzo. (Acta Tomic. VIII., 221.) De Thurzó maga is írja Pozsonyból 1526 szeptember 29-ikén a lengyel királynak: Sum hic et ego cum Mte sua. (Acta Tomic. VIII., 225.) Mint Pozsonyban levőt említi azonkívül Verancsics is: Összes munkái i. h.^[VISSZA]
825. Krizicki András przemysli püspök írja Tomicki püspök alkanczellárnak, hogy «Brodarics lovát elvesztvén a (mohácsi) csatában, gyalog és csak egy hadi köpenyegbe burkolózdva érkezett Pozsonyba», qui equo in prelio amisso vix pedes evasit, pedesque et sago indutus Posonium venit». (Acta Tomic. VIII., 222.) Maga Brodarics azt írja Tomickinek: «Elvesztém minden holmimat, ami részint a táborban, részint Budán vala. Egy köpenyben és egy pár topánkában menekültem». Amissis preterea rebus omnibus, que partim in castris, partim Bude fuerunt. Evasi in una diploide et caligis. (Acta Tomic. VIII., 221. és v. ö. Székely Samu: Brodarics István élete és működése. Közzétéve a Tört. Tár 1888. évf. I. füz. 33. l.) Hogy az nem 6-ikán történt, mint többen mondják, hanem 5-ikén, azt maga Brodarics mondja. Abban a levelében, melyet 1526 szeptember 6-ikán Pozsonyból a lengyel alkanczellárhoz, Tomicki Péterhez és a przemysli püspökhöz, Krizicki Andráshoz intézett, írja: Ego heri vesperi huc applicui, multa pericula in itinere passus et captus quoque a nostris – de Bohemis dico – et pretio redemptus… (Acta Tomic. VIII., 221.) Hogy deczember 4-ikén még Pozsonyban volt, kitetszik Krizicki Andrásnak és Sprowai Szaniszlónak 1526 deczember 4-ikén Esztergomból Zsigmond lengyel királyhoz intézett leveléből, melyben mondják: Quod ad principem Ferdinandum attinet, scripsi ego episcopo Brodarics Posonium. (Acta Tomic. VIII., 271.) Maga ez a levél, melyben Szapolyainak királylyá történt megválasztása és koronázása alkalmából részükről történt üdvözlését tisztán udvariassági ténynek mondják, közzé van téve in Actis Tomic. VIII., 274-76.^[VISSZA]
826. Eredetije megvan Rómában a vaticani levéltárban.^[VISSZA]
827. dominus Nicolaus Gerendi, cum post infelicem et infaustam pugnam apud Mohacz commissam superesset … existimavit, commodissime se facere, si se ad reginalem Mtatem, tunc Posoni agentem, conferret. (L. Zsigmond lengyel király levelét Szapolyai Jánoshoz. Actu. Tom. IX. 207-208.)^[VISSZA]
828. Thallóczy: Csömöri Zay Ferencz élete. 17. l.^[VISSZA]
829. A királyné előtt való megjelenésöket s Máriának velök való társalgását meghatóan írja le Mária német életírója, Sacher-Masoch. Szerinte Maria halványan, de nyugodtan kérdezősködött neveik s családjuk után. És midőn Albin úr elmondta, hogy ő egy fiatal Schlick, a királyné azt mondta, «és ha ebecske jönne eléje e néven, szeretettel fogadnók királyunk kedveért» s kezét nyujtá neki. Aztán erőt vett rajta a fájdalom: «Ó, elhagytátok királyomat», s elájultan rogyott a földre. Szolgáló asszonyai jajveszékelve siettek hozzá, fűszereket hoztak s mindent megkíséreltek, hogy őt feléleszszék. Mikor szemeit felnyitotta, első kérdése volt férje után. Aztán egy óránál tovább beszélt Schlickkel és kapitányával. Mindent apróra kellett elmondaniok. Hogyan végződött a csata, hogyan folyt az le, hogyan voltak a hadsorok felállítva, hogyan támadták meg azokat a törökök, hogyan küzdött a király stb. Végül némán kezet nyujtott nekik, melyet ők térdenállva csókoltak meg s intett nekik, hogy távozzanak. (Sacher-Masoch: Ung. Unterg. 70-71. ll.) Nincs az elbeszélésben semmi, a mi nem viselné magán a valószínűséget. Mégis ki kell emelnünk, hogy az író semmi forrást nem idéz. Úgy látszik, ő két különféle egykorú forrásból merített, mert egyik helyt csak Albint és kapitányát fogadhatja a királyné által, máshelyt Albint és Albertet együttesen. Közlésének nyilván az a tendentiája, mintha a király mellé rendelt magyar urak megbízhatatlanok lettek volna, míg ellenben ők, ha a király személye rájuk lett volna bízva, a királyt a csatából bizonyosan kiszabadították volna, vagy vele haltak volna meg.^[VISSZA]
830. Sacher-Masoch: Ung. Untergang 70-71. ll.^[VISSZA]
831. Nos sumus hic Posonii – írja Brodarics 1526 szeptember 6-ikán Tomickinek és Krizickinek, sed paucissimi, dominus marchio stb. (Acta Tomic. VIII., 221.)^[VISSZA]
832. Verancsics mondja ugyan, hogy «Markaláb ígin kíszíti az cseh országi erőt, az morvai erőt, siet Mohács mezeire Lajos. király után». (Memoria rer. ad an. 1526 Szalay kiadásában: Verancsics-Antal Összes munkái II., 21.) És Brodarics szerint ugyan Georgius marchio brandenburgensis et cancellarius Bohemie Adam de Noua domo Fejérvár és Győr vidékén járt. (De conflictu in Actis Tomic. VIII., 252. Clades Bonfinnél 773. l.) De hogy ő tényleg csak Pozsonyig jutott, ezt Brodarics fentidézett szavain kívül Verancsicsnak alább következő szavai is bizonyítják: «Gyergy markaláb nem érkezik az csehekkel Mohácscsá az viadalra». (I. h. II., 22.) Hogy Pozsonyban volt, ezt Brodaricson kívül a pozsonyvárosi számadókönyvek is hirdetik, mint melyek szerint geschenckt Margaf Jorgen 1526 szeptember 1-sején (Sambstag nach Egidÿ, ez szószerint szeptember 8-ika volna, de nyilván szeptember 1-seje értetik, mely Egyed napjával összeesett) 4 potykát, 6 csukát, 1 sülőt, néhány menyhalat, sigért, márnát, keszeget, 8 kanna községi bort és 90 zsemlyét. Utóbb a város által küldött boroskannákat 15 pintig újra megtöltötték.^[VISSZA]
833. A levél kelt Brüsszelben 1533 márczius 9-ikén. Ebben mondja írója: In rebus reginae cum Ubrico de Eynczing, qui Brugis apud te mecum una coenauerat, consiliario reginali tunc (1526) Posonii constituto communicare et tractare poteris. (Cod. Epist. 320. l.)^[VISSZA]
834. Ezt ő maga mondja el azon későbbi – 1550-ik évi – folyamodványában, melyben Véglesvára adományozását kéri. «Ich hab – írja ebben – mich an kunig Ludwig zu Hungern hof begeben vnd ir. M. von Zeiten derselben Crönungen bis auf Ir. M. Niderlag bei Mohatsch getrew gedient, hab damals grossen schaden empfanngen vnnd bin mit dem leben khaum vnd schwerlich entkhommen. Nach ermelter Niderlage hab ich mich in E. M. als angeund khunigs Erben vnd Herrn der Cron Hungern diensten zu Einnemung vnd eroberung derselben vnndergeben, bey den knechten so E. M. zu Presburg in besaczung gehabt, elhallten.» (Ered. a cs. k. pénzügyminiszt. ltár családi okmányai között, közli Oberleitner: Archiv f. Kunde österr. Gesch.-Quellen XXII., 87.)^[VISSZA]
835. Jelenlétét említik a városi számadáskönyvek. 1526 deczember 7-ikére olvassuk: Item geschenckt dem Leonhart Läuser Obristen Haubtman, etlich Hechtell p. IIII ß. vnd X. t. Hausen ain t. p. XVI d. thuet I. t. I. ß X. d.^[VISSZA]
836. L. Mária 1526 november 20-ikán kelt s Ferdinándhoz intézett levelét a bécsi csász. titk. államlevéltárban.^[VISSZA]
837. L. a kormánytanácsnak Ferdinándhoz irott szeptember 3-iki levelét Jászaynál: A magyar nemzet napjai a mohácsi vész után I., 38. Azonkívül Gévay: Urk. u. Actenstücke zum Verhält. I., 16. A városi számadókönyvek is említik, 1526 szeptember 6-ikán: Item Pfintztag nach Egidy mer geschenckt dem graffen von Salm vnd den Regenten von Wien VI hechten, vnd ain grossen karpffen, ain schiel, mer etlich Zindl vnd pärbll pro II t. III ß. vnd 18 halb Wein ains pro IIII d. thuet II tl. V ß. XII d.^[VISSZA]
838. Magnus ad eum a Joanne rege et ipsius sequacibus habebatur respectus, írja Oláh Miklós 1530 május 27-ikén. (Cod. Epist. 67. l.) Palatinus … cum esset magnae auctoritatis, írja Zermegh János, nihil praetermittebat eorum, quas ad augendam factionem reginae, et promouendas res Ferdinandi spectare videbantur. (Comment. i. h. 386. l.)^[VISSZA]
839. Thurzó Elek 1526 szeptember 29-ikén értesíti Pozsonyból Zsigmond lengyel királyt, hogy Mtas reginalis est nunc hic Posonii cum his dominis: palatino … (Acta Tom. VIII., 225.) Verancsics szerint «Maria királné asszon Posonban lakozik az magyari urakkal: sánta nadrispánnal, Báthory Andrással (azaz Istvánnal), Turzó Elekkel, Tamás pispekkel és nehán egyéb wrakkal, kik magyarok valának». (Összes munkái II., 27.) Egy XVI-ik századi névtelen, ki Szapolyai koronázásán jelen volt, a palatinust olyanul említi, ki a királyné mellett volt Pozsonyban. (Praynál: Epist. Proc. I., 289-290.) Girolamo Aleandro pápai legatus is említi őt Naplójában (1539 február 11.) Eszerint Maria regina, quae erat Posonii, et cum ea Palatinus regni. (Nuntiahurberichte IV., 291.) A nádornak a királynéhoz való ragaszkodását kiemeli Brutus Mihály, qui cum aliis nonnullis Reginae viduae adhaerent. (Vngaricar. rer. lib. VII., p. 258.)^[VISSZA]
840. Montag vor Michelis – vagyis 1526 szeptember 24-ikén – von obgemelten vischen geschenckt dem Grossgrafen ain teil, vnd hundert semel III. ß.^[VISSZA]
841. Mint Pozsonyban jelenlevő, említtetetik Brodaricsnál Pozsonyban 1526 szeptember 6-ikán kelt levelében dominus banus Croatie, ex bello reversus. (Acta Tomic. VIII., 221.) Az említett XVI. századi Névtelennél is említve van Franciscus Batthyan. (Praynál: Epist. Proc. I., 289-90.) A városi számadókönyvekben pedig olvassuk 1526 október 27-ikén: Item Sambstag darnoch (t. i. péntek után) geschenckt dem Wottigano ferentzen, ain essen Zindl vnd Rutten dafur I t. II bß. XV .^[VISSZA]
842. Hogy Mária titkára 1525-ben Reicherstorffer György volt, az kitetszik a királynénak egyik ez évi október 12-ikén Nagyszeben város tanácsához intézett leveléből. (Szász nemzeti ltár 297. sz. Schuller: Georg Reicherstorffer u. seine Zeit. Közzétéve az Archiv. f. Kunde österr. Geschichts-Quellen XXI., 232.)^[VISSZA]
843. Non vulgari commendatione S. M. D. Mariae Hungariae et Bohemiae reginae, et sororis nostrae carissimae, pro parte fidelis nostri dilecti G. Reichersdörfer Transilvani Secretarii eiusdem urbis facta inducti etc.^[VISSZA]
844. in aulicorum Secretariorum numerum.^[VISSZA]
845. Schuller i. h. XXI., 232.^[VISSZA]
846. Progressus itineris mei ex urbe Viennensi Austriae per varias regiones in Transilvaniam subanno domini MDXXVII. ^[VISSZA]
847. A pozsonyvárosi adókönyvek egyike október 10-ikére írják: Item Mitwoch nach Francisci geschenckt dem Pock, der konnigin Hofmeister, etlich Zindt, Hechten vnd rutten pro I t. IIII ß. Ferdinándnak egy, Mária királynéhoz intézett 1537 márczius 16-ikán írott levelében már néhainak mondatik a quondam Joanne Pook, tunc Magistro Curiae Sertis Vrac. (Hatvani: Brüsseli m. Okmtár I., 380. Ered. levél a brüsszeli levéltárban.)^[VISSZA]
848. Ezt Batthyány Ferencznek egy később, 1552 szeptember 2-iki, Bécsből Mária királynéhoz küldött leveléből tudjuk, melyben mondja, hogy Ferdinánd király a temesvári várba praefecerat in ipso conuentu Posoniensi ini Comitem, Spectabilem et Magnificum quondam Dominum Stephanum de Losoncz Vestrae S. Maiestati neforte bene notum. Nam frater suus quondam Anthonius Lossonczy in curia Vestrae S. Maiestatis seruiuit. (Brüss. Okmtár II., 352.)^[VISSZA]
849. Thurzó Elek Pozsonyban 1526 szeptember 29-ikén kelt s a lengyel királyhoz intézett levelében előszámlálva a Máriánál Pozsonyban levő püspököket, ezek közt a váczit is említi, cum episcopo vaciensi. (Acta Tomic. VIII., 225.)^[VISSZA]
850. L. Budapesti Szemle 1858. 153. l. Trausch: Schriftsteller-Lexicon III., 54. Allg. deutsche Biographie XXVI, 184. Ábel Jenő: Magyarországi humanisták 1880. 83. l. Pozsony és környéke 191. l. Transilvania 1833. 93. l. Pallas Lexicon XIV. 22.^[VISSZA]
851. A Szapolyai koronázásán jelen volt XVI. századi Névtelen szerint a királyné mellett Pozsonyban voltak Comites de S. Georgio. (Praynál: Epist. Proc. I., 289-90.)^[VISSZA]
852. 1526 deczember 14-ikén Ferdinánd cseh királynak, osztrák főherczegnek Mária királynénál levő oratorai: Christophorus Ep. Labacensis seccaui administrator, Wilhelm de Zolking Baro, Joannes de Lamberg Baro in Saunstein, Georgius de Herberstein Eques, Erasmus de Dornberg. Stephanus de Pemflingen felszólítják Bazini Farkast, hogy die crastina hic Posonii, in negotis quibusdam, regio nomine tractandis, esse dignetur: In quo Magnificentia rem et serenissimo Domino regi, reginali Majestati, ac nobis admodum gratam faciet. Datum Posonii feria 6. post festum Divae Luciae Virginis et Martyris 1526. (Praynál: Epist. Proc. I., 291-92.)^[VISSZA]
853. Ferdinánd 15226 szeptember 17-ikén Linzben kelt levele szerint soll Er sich zu Irer lieb gen Pressburg oder wo sich dieselbig yetz malen ennthalt, verfuegen. (A levelet közli Gévay: Urk. u. Actenstücke I, 11. l., X. db.)^[VISSZA]
854. Ferdinánd írja Linzből 1526 szeptember 18-ikán a Margit főherczegasszonynak: Et quant la Royne ma seur, elle est enuiron dix lieues pres de Vienne bien desolee et desconfortee, comme assez pouez considerer. (Közli Hatvani: Brüsseli Okmtár I., 43.)^[VISSZA]
855. Je luy ay enuoie pour la consoler et sa seurté aucuns bons parsonnages e quelques pietons. (U. o. i. h.)^[VISSZA]
856. Sanudo után Jászay I., 193.^[VISSZA]
857. 1538 május 10-ikén kelt levelén. Olv. Nicolaus de Gerend Tr[ansilvaniensis] manu p[ro]p[ri]a. Eredetije az Orsz. Levéltárban.^[VISSZA]
858. (Egykorú festmény a porosz kir. ház birtokában.)
Felirata: ETATIS SVE ANNO 39 [15]22.^[VISSZA]
859. L. Jászay: A magyar nemzet napjai a mohácsi vész után I., 260.^[VISSZA]
860. Sum hic et ego cum Mtate sua, írja 1526 szeptember 29-ikén Thurzó Elek Zsigmond lengyel királynak, ob amissum dominum meum clementissimum obque cladem nostrorum de devastatione patrie hujus mee acerbitate et dolore confectus, nescimus quid consilü sit nobis tam subito capiendum. (Acta tomic. VIII., 225.)^[VISSZA]
861. (A Tört. Képcsarnok olajfestménye után.)^[VISSZA]
862. Gévaynál: Urk. u. Actenstücke I., 8. 9-10.^[VISSZA]
863. Je ne fais doubte que faictes et terez ce que en vous sera pour la royne de Hungrie nostre seur et pour le recouurement de son douaire et bon traictement, et neautmoings vous prye lauoir en vostre especial recommandation. Car en ce faisant me sera austant de plesir que si cestobit fait a moymesmes. (Lanz: Correspondenz d. Kaisers Karl V. I., 224. Hatvani: Brüss. Okmtár I., 49. Másolat a brüssz. kir. ltárban.)^[VISSZA]
864. certo la Regine si demonstra non meno uirile nell’ action sue che la sia prudente. (Compiégnei 1538. évi október 17-iki jelentésében Óvárinál: III. Pál pápa levelezései XV. l.)^[VISSZA]
865. Guidotto Vincze 1525. évi szeptember 3-iki tudósításában. Közli Gévay: Urkunden u. Actenstücke. Wien 1845. 6. l.^[VISSZA]
866. Geben zu Lyndz am XVIIden tag Septembris Anno etc. im XXVI. Közölve Gévaynál: Urk. u. Actenstücke. Wien 1840. 13. l. X db.^[VISSZA]
867. Ugyanott.^[VISSZA]
868. Ugyanott 11-12. ll. X. db.^[VISSZA]
869. Ugyanott i. h.^[VISSZA]
870. Aleander bíbornok-legatusnak Ferdinánd közlése alapján készült jelentése szerint reginam Mariam esse tam magni animi et tam amantem Suae Majestatis, ut nunquam fuerit tacitura, si Caesar item vocasset, quum scripserit ad se ipsum regem etiam alias multas minutias. Quod ipse et ipsa scribant inter se gallice manu propria absque scitu secretariorum aliquorum. (Aleander Naplója. Florenczi töredékek. 1539. július 22. Nuntiaturberichte IV., 365)^[VISSZA]
871. (Az Alsófehérmegyei Rég. Múzeumban.)
Körirata: S[igismu[NDVS REX POLONIE. ^[VISSZA]
872. Ferdinánd pártját «német pártnak» nevezi Szapolyai János egyik 1530 május 10-ikén kelt oklevelében, melyből megtudjuk, hogy iwgovezi Fekethe János és Volowlyáni Farkas a német párthoz (Factioni germanicae) állott. (Századok 1876, X. 858.)^[VISSZA]
873. E párt nyilván jelentéktelennek mondható. Egy névtelen, ki jelen volt Szapolyainak székesfejérvári koronázásán, azt írja – tekintve azt, hogy Szapolyai nem volt idegen – egy másik névtelennek: Secure Dominationes vestrae a Polonis esse poterunt. Praynál: epist. Procerum I., 296.)^[VISSZA]
874. I. Ferdinándról Soriano velenczei államférfiu a többi közt írja: «Dei membri principali hà il cervello caldo, et il cuor freddo». (Relazione Michele Soriano Ambasciadore par le Republica di Venezia presso Ferdinando d’Austria Re dei Romani. 1554. évi hivatalos jelentése. Századok 1869. III. 297.)^[VISSZA]
875. Jászaynál: A magyar nemzet napjai a mohácsi vész után. I., 38.^[VISSZA]
876. A hozzá 1526 szeptember 9-iki, Innsbruckból írott levelében Gévaynál: Urk. u. Actenstücke I., 8.^[VISSZA]
877. Jászaynál i. h. 279.^[VISSZA]
878. A beszéd megvan a cs. titk. ltban. Magyarul közli Jászay i. h. I., 321.^[VISSZA]
879. Ered. fogalm. a cs. titk. ltban, magyarul Jászaynál i. h. I., 442.^[VISSZA]
880. Kovachichnál: Suppl. ad Vest. Com. III., 97-102. Horvát Istvánnál: Verbőczy emlékezete II., 253-57. Jászaynál i. h. I., 448-51.^[VISSZA]
881. Ursinus Velius 28., 30.^[VISSZA]
882. Praynál: Epist. Prot. I., 297. s kk. ll.^[VISSZA]
883. (Scriwen E. metszete a Sir Montague Cholmeley birtokában levő festmény után.)^[VISSZA]
884. Instructio and Bassam Belibeck Gévaynál: Urk. u. Actenstücke. Wien 1841. 37. l.^[VISSZA]
885. L. Ferdinándnak 1530 május 27-ikén Innsbruckban kelt utasításában. Instruction König Ferdinands I. für Joseph von Lamberg und Nikolaus Jurischitsch. Német és latin szövegben kiadva Gévaynál: Urk. u. Actenstücke zur Gesch. d. Verhältnisse zwischen Österreich, Ungarn u. der Pforte im XVI. u. XVII. Jahrb. Wien 1838. 5-6. és 17-18. ll.^[VISSZA]
886. A követi jelentést kiadta Gévay: Urk. u. Actenstücke. Wien 1838. 6. l.^[VISSZA]
887. A követi jelentést kiadta Gévay: Urk. u. Actenstücke. Wien 1842. 13. l.^[VISSZA]
888. Egykori másolata a cs. titk. ltárban, kiadva Kovachichnál: Suppl. ad Vest. Com. III., 105. és Jászaynál i. . I., 246.^[VISSZA]
889. «Regnum hoc Hungariae, quod Turcis tamquam scutum totius christianitatis oppositum est», írja I. Zsigmond lengyel király 1527 január 4-ikén titkárának és követének, Danticky Jánosnak. (Acta Tom. IX., 32.) Ugyanily értelemben nyilatkozik Magyarországról Tomicki Péter lengyel alkanczellár és krakói püspök is, «propugnaculum quondam egregium christianitatis». (Acta Tomic. XI., 280.)^[VISSZA]
890. Ursinus Velius 30. s kk. ll. És Magyar Országgyűlési Emlékek I., 138.^[VISSZA]
891. Tört. Tár. 1883. évf. 289. s kk. ll. Huber Alfonz: Gesch. Österr. IV., 8.^[VISSZA]
892. «praeest regnis et prouintiis permultis ducibusque Marchionibus et principibus compluribus imperat, et quod habet plures amicos et vicinos et omnibus ijs potentiorem fratrem eius Germanum Serenissmum et invictissimum in toto orbe Cesarem Carolum Regem Hispaniarum et Imperatorem Romanorum. (Követi jelentés a cs. k. titk. ltárban. Közölve Gévaynál: Urk. u. Actenstücke. Wien 1840. 10. l.)^[VISSZA]
893. (Jean Gossart olajfestménye a Szépművészeti Múzeumban.)^[VISSZA]
894. Danticky levele kelt Valladolidban 1527 május 6-ikán. Közlik az Acta Tomc. IX., 155. S. l. Ortvay: A mohácsi csata 55. l. 24. jegyz.^[VISSZA]
895. qui sufficiens esset, prudentia et peritia sua nec non auxiliis aliorum regnum ipsum Ungarie tueri et ab hac calamitate liberare. (Legatio Nicolai Nipszicz. Acta Tomic. VIII., 212.)^[VISSZA]
896. ut pro virili sua curet et agat, quo rebus adeo collapsis mature et opportune provideatur rexque talis eligatur, qui prudentia et experientia sua unitisque aliis vicinis regnis et dominiis sciret possetque tantam tempestatem propulsare. (Kelet nélkül közölve in Actis Tomic. VIII., 254.)^[VISSZA]
897. neque ambigere nos, quin et regnum Ungariae et tota respublica christiana commodius a domo caesarea, quam ab ullo alio principe defendi et salvari posset. (Acta Tomic. IX., 48.)^[VISSZA]
898. maluisse … ut ser. rex Ferdinandus ilo regno pacifice potitus fuisset, quod et necessarius sit Mtatis suae et tantae generis et fortunae amplitudinis cum caesarea Mte et Germanis principibus suisque aliam vicinis regnis et dominiis, ut nemo ipsum regnum Ungariae videatur certius et facilius, quam ilius Mtas defendere posse. (Legatio Sigismundi ad conventum Germaniae principum. Acta Tomic. IX., 117.)^[VISSZA]
899. pro stua parte (Szapolyai) adeo parve potentie est, ut ipsi Turco… neutiquam ita resistere possit, ut nos cum regno nostro Bohemie et aliis ad nos spectantibus, ducatibus et provincii simul et cesarea Mtis, domini ac fratris nostri, nec non imperii statibus auxilio, quod nobis dubio procul non contemnendum persuademus. (Acta Tomic. VIII., 279.)^[VISSZA]
900. (Eredetije a Délmagyarorsz. Tört. és Rég. Múzeum-társ. képgyűjteményében.)
Dr. Gálos Rezső szíves közvetítésével. Aláírása: JOANNES, de ZAPOLYA REX XXXVII. Hungaror[um] Coronatur A[nn]o 1526. privatur 1527. Restituitur 1530 obiit 1533 (!)^[VISSZA]
901. Guidotto Vincze velenczei követ 1525 szeptember 3-ikán írt tudósításában mondja, hogy Szapolyai minden törekvése már a hatvani gyűlésen oda volt irányozva, miszerint lelke egész erejével táplált vágyát elérhesse és magát királylyá tétethesse. «Per poter mandar ad executione lo obiecto suo de farsi R de hungaria, al che aspira cum tutti li sui spiriti.» (Gévaynál: Urk. u. Actenstücke 2. l.) A Mária királyné oldala mellett álló tanácsurak azon levelökben, melyet 1526 deczember 8-ikán az Esslingenben gyűlésező német rendekhez intéztek, azt mondják, hogy: «János vajda a királyi polczon magát felküzdeni gyermekkora óta törekedett.» (Elegantissima epistola contra Joannem Scepusiensem a csász. titk. ltban. Magyarul közli Jászai i. m. I, 300.) Ferdinánd abban az utasításában, melyet Bécsben 1526 deczember 17-ikén a lengyel királyhoz küldött követének adott, olyanul említi Szapolyait, qui viventibus S. Vladislao et Ludovico, regibus, ad culmen regni Ungarie aspirare conatus est, ut non ignotum est. (Acta Tomic. VIII, 278.) Ferdinánd király azon nyilt levelében, melyet 1527 január 19-ikén Bécsből Magyarország jogainak és nyugalmának biztosítására kibocsátott, szintén mondja Szapolyairól, hogy ő a koronára, «miként mondják, ifju kora óta, minden mesterségekkel törekedett s vágyott». (Schötgen és Kreissig: Diplom. medii aevi 1755. II., I., Horváth István: Verbőczy emlékezete II, 253-57., Kovachich: Suppl. ad Vest. Com. III, 97-102., Jászai I, 449.) Istvánffy azt írja róla: Fuit Joannes per omnem vitam placido liberalique ingenio, moribusque inculpatis, nisi quod ante adeptum regis nominis fastigium, et etiam dum regnaret, nimiae ambitionis dammaretur (Hist. Lib. XIII, 140.) Hasonló értelemben jellemzi őt Ranzán Péter könyvének kiegészítője, Zsámboki is. (Epist. rer. Hung. Ind. XXXIX. Schwandtnernél: Scriptores I, 693.) Ily nagy egyéni és családi becsvágy ellenében nem csoda, hogy maga a nemesség benne látta a nemzet jövőjét. Kortársa, Brodarics írja: Tanta apud nobilitatem gratia et favore, ut iam inde a puero omnes eum, ueluti regni successorem, si illud heredete legitimo uacuum remansisset, obseruarent, et in eum unum omnium oculi essent coniecti. (Clades in campo Mohacz i. h. 757. l.)^[VISSZA]
902. Atyjáról mondják, hogy fiát 1490-ben férfimagasságra emelve, azt mondá: «Volnál fiam ekkora, most magyar királylyá tennélek», anyjáról pedig azt, hogy napi imáját mindig azzal végzé, «vajha láthatá fiát a magyar trónon ülni». (Kerékgyártó: MO tört. III, 2.) Ezért mondhatni, hogy Szapolyai nevelésénél és a szülői házban kapott befolyásnál fogva gyenge gyermekkorától fogva trónrahivatottnak érezte magát. Ferdinánd a magyar nemzethez 1527 június 29-ikén intézett szózatában mondja róla, coronam ab adolescentia per omnes artes ambivisse et affectasse dicitur. (Acta Tomic. IX, 223.) Az egykorú Brutus Mihály azonkép írja: Sacrosanctam coronam a prima usque adolescentia, per omnes artes ambiisset. (Vngaric. rer. Lib. VII, p. 283.) Brodarics szerint iam inde a puero ones eum veluti regni successorem, si illud herede legitimo vacuum remansisset, observarent, in eum unum oculi essent conjecti. (Acta Tomic. VIII. 232. Bonfinnél i. h. 757. l.)^[VISSZA]
903. Apai örökségében 72 vár szerepel. (Révay Péter: De monarchia et S. Corona Regni Hungariae. Schwandtnernél Scriptores II, 711.) Kortársa, Brodarics István szerint a patre Stephano in amplissimis opibus cum fratre Georgio est relictus. (De confl. Ung. in Actis Tomic. VIII, 232. Bonfinnél: Clades in campo Mohacz i. h. 757. l.) Az üdvözlésére jött lengyel követek szerint Patrimonium habet amplissimum, opes non vulgares dudum repositas et aia id genus. (Esztergomból 1526 deczember 4-ikén Zsigmond királyhoz küldött jelentésükben. Acta Tomic. VIII, 270.)^[VISSZA]
904. frivoles et inans contractus. (Tomickihez Budán 1527 július 12-ikén írott levelében. Acta Tomic. IX, 229.)^[VISSZA]
905. Egri táborából, Ferdinánd ellen 1527 augusztus 24-ikén kibocsátott iratában mondja: «Scitis quod strictissimo juramento firmatum habetur, quod exterae nationis homo in regem hujus regni numquam eligatur.» (Pray: Epist. Proc. I, 307.) Ismétli ezt kevés nappal később Váradról irott levelében: «Jurati estis, et Majores vestri fuerunt, nunquam peregrinum, aut alienigenam quemquam in regem velle creare.» (U. o. I, 312.) Abban a levelében is, melyet 1528 április 8-ikán Tarnowból a német birodalmi rendekhez intézett, szintén említi, hogy: «Jure jurando a Natione Hungarica dudum erat cautum et sancitum, ne quis regem alienigenam in Hungariam induceret.» (Praynál: Epist. Proc. I, 335-36.) Az 1505. évi rákosi országgyűlés két eredeti példánya a bécsi állami levéltárban van. Kiadták Batthyány, Katona, Pray s más történetírók. Kezdősorait facsimilében kiadta Fraknói: A Hunyadiak és a Jagellók tört. 379. l.^[VISSZA]
906. Pray: Annales Reg. Hung. IV, 313.^[VISSZA]
907. Mikor magát Magyarország királyául Szulejmannak felkínálta, kiemelte, hogy «nem vagyok alacsony származású». (Lutfi pasa története. Thurynál: Török történetírók II, 21.)^[VISSZA]
908. Aleander bíbornok a pápai legatus azt írja Naplójában: Quod hic Joannes non sit oriundus ex ipsa vera Hungaria, sed … a Poseca prope Sagrabiam. (Ad an. 1538 november 12. Közölve a Nuntiaturberichte IV. 240.) Családi irományok alapján pozsegamegyeinek mondja Wagner Károly is: Analecta Scepussi czímű művében. (L. azonkívül Turul XXVII, 137.) Szlávságát bizonyítja az is, hogy ő Petrovics Pétert vérrokonának valja, qui nobis sanguine junctus est. (1530 október 6-iki Budáról Gritti Lajoshoz intézett levelébe. Praynál: Epist. Proc. I, 360. és ugyanott Pray megjegyzése. Ha Szeréminek hihetünk, Várady Pál prímás Szapolyainak egyik «disznóhúsos» ebédjén szemébe mondta neki: «Királyi felségeden észre lehet venni a szláv vért, hogy felségednek csak a disznóhús ízlik». (Epistola cap XLVI, 151.) Szláv eredetét hirdeti Entel is: Gesch. d. Ungr. Reichs IV, 1-2.) Szmolka Szaniszló Szapolyai «víg, jóindulatú arczában is a szláv typust» véli constalálhatni. (Századok 1883. évf. XVII, 9.)^[VISSZA]
909. Szmolka Szaniszló czikke a Századok 1883. évf. XVII, 9.^[VISSZA]
910. V. ö. Fraknói: A Hunyadiak és a Jagellók kora. 376. l.^[VISSZA]
911. Szerémi: Epist. de perdicione Reg. Hung. cap. XLI. p. 136.^[VISSZA]
912. Révay Tibor: Centuria de Monarchia et S. Corona Regni Hung. 1659. évi kiad. 68. l. Bethlen Farkas: Hist. de rebus Transylvanicis. 1785. évi kiad. 68. l.^[VISSZA]
913. 1526 november 18-ikán Kriziczki András és Sprowai Szaniszló azt írják Zsigmond lengyel királynak, hogy Szapolyai megválasztása bizonyosra vehető, «adeo pertesi sunt externi regiminis». (Acta Tomic. VIII, 263.) 1526 deczember 4-ikén pedig azt írják Esztergomból uralkodójuknak: «Contractum est hic tantum odium, nescimus quo fato, adversus Germanos, ut pre illis urci fratres et amici reputantur.» (Acta Tomic. VIII, 268. Ezt ismétli Tomiczki Péter krakoi püspök 1527 január 3-ikán Danticzki János királyi oratornak irott levelében. Acta Tomic. IX, 31.). Az említett követek egyik tagja, Kriziczki püspök ugyanekkor azt írja Brodaricsnak: «Hec gens vestra adeo fremti in Germaniam, nescimus, quo malo tato, ut netas sit nisi cum contumelia nominare.» (Acta Tomic. VIII, 275.)^[VISSZA]
914. Mira res est, nullus nunc mercator, nullus artifex, nullus medicus aut apothecarius visitur, exulant mores et vestitus exotici, maxime germanici, exulat cultus, humanitas et discretio, omnia in scithicum quendam morem versa sunt. (Kriziczki András és Sprowai Szaniszló lengyel követek 1526 deczember 4-iki jelentése Zsigmond királyhoz. Acta Tom. VIII, 268. Ugyanígy szóról szóra Tomiczky Péter krakói püspök és alkanczellár Danticzky János királyi oratornak 1527 január 3-ikán. Acta Tom. IX, 31.)^[VISSZA]
915. La prima è la diversitá della nation, et della Lingua, perche pare cosa Strana à quelli Popoli non intender il Suo Re, ne esser intesi da Lui.^[VISSZA]
916. Relazione mss. Michele Soriano Ambrasciadore per la Republica di Venezia presso Ferdinando d’Austria Re dei Romani. 1554. (Ismerteti b. Nyáry Albert: A turini kir. államlevéltár magyar tört. szempontból. Századok 1869. III, 297.)^[VISSZA]
917. 1519 márczius 8-ikán kelt oklevelen, az Orsz. Levéltárban. Olv. Johannes comes [e]t waywoda manu p[ro]p[ri]a.^[VISSZA]
918. Intelligimus … Ungaros universos ita esse animatos et obfirmatos, írja I. Zsigmond lengyel király 1527 január 4-ikén követének Danticky Jánosnak, ut potius Turcis se dedent et cum illis pariter alia regna et dominia christiana adoriantur, quam ut sese contra animi sui sententiam ab ipso serenissimo principe Ferdinando occupari patiantur. (Acta Tomic. IX, 32.)^[VISSZA]
919. Vien chiamato liberator regni. (Marino Sanuto: I diarii XIX, 40.)^[VISSZA]
920. Held Mátyás császári orator közlése alapján írja róla Morone: di natura astuto et timido et di eta di circa sessenta anni, et negotia vaframente, partendosi sempre con molti diverticoli et molti lubricitá dal scopo principale, et il medesimo fanno gli consiglari. (Morone feljegyzései 1539 aug. 12-15. Nuntiaturberichte IV, 407-408.)^[VISSZA]
921. Aleander bibornok s pápai legatus Naplójában azt mondja róla: Est vafer, sed ineptus ad regnandum, quia timidus. (Ad an. 1538 november 12. Nuntiaturberichte IV, 240.) A Naplónak egy másik helyén (Ad an. 1539 január 20.) azt írja felőle: essendo homo astutissimo. (U. o. III, 372.) Egy harmadik helyen (Ad an. 1539 február 4.) Shardellatus András közlése alapján közli: Dixit Joannem esse astutissimum hominem et duplicem imprimis, qui semper suis dolis et versutiis fecerit facta sua. (U. o. IV, 289.) A koronázása alkalmából üdvözlésére jött lengyel követek 1526 deczember 4-iki jelentésükben írják róla, hogy bár sokat tervezett, de semmit sem végzett, ut duna solus omnia agere et expedire vult, ita distrahatur, ut quid potissimum agat nesciat omniaque procrastinare cogitur multique pertesi expectationis et inedie absque responso discedere coguntur cum maledicentia ipeseque, ut intimi ejus referunt, sepe testatur, se penitere suscepti hujus regiminis. Külsőleg ugyan reménytelt arczot mutatott, videtur tamen in maximis angustiis constitutus esse. Mindent remélt nunc demum cogitatur magno ex omni parte timore et anxietate, quo pacto regnum instaurari et defendi possit, nec tamen etiam nunc modus ullus invenitur preter spem successus alicujus aut res omnino desperatas. Csak egy tulajdonsága nyújt reményt, hogy az országot fenntartja, videmus eum cautissimum et ipsa vulpe astutiorem és nagyon alkalmazkodó személyekhez és viszonyokhoz. (Acta Tomic. VIII., 269.)^[VISSZA]
922. Fösvénységét említi, Held Mátyás császári orator közlése alapján Morone: che è avarissimo. Majd pénzgyűjtőnek, rablásból élőnek mondja, ki alattvalóit nyúzza. (Morone feljegyzései 1539 augusztus 12-15. Nuntiaturberichte IV, 407-408.) Fösvénységét megéreztette vele a tőle elpártolt Iván czár is. (Habardanczy május 26-iki és junius 4-iki jelentése a bécsi áll. ltárban. Szmolka Szaniszló czikke: Századok 1883. évf. XVII, 20.) Erőszakosságát kiemelik a lengyel követek, kik koronázására jöttek volt. Mondják róla: Occupavit bona regine, privat majoribus officiis et bonis absentes sibi non consentientes, episcopatus vacantes mulgebit fortasse ad annum usque, licet ad illos jam personas aliquas designaverit. (Acta Tomic. VIII, 270.) Hogy erőszakossága ellen Zsigmond lengyel király közbenjárásához folyamodtak, ezt Horváth Mihály özvegyének, Katalinnak esete mutatja. (L. Zsigmond király levelét Szapolyaihoz. Acta Tomic. IX, 208.) Újabb íróink közül jól jellemzi őt Engel. (Gesch. d. Ungr. Reichs IV, 1-2.)^[VISSZA]
923. Ezt ugyancsak Morone veti szemére. (i. h.)^[VISSZA]
924. Ugyancsak Morone szerint ch’al iuditio suo non havra longa vita, perché patisse di milza et ha coniniui rutti et vergit ad hydropesim, et pensa non havre prole. (i. h.)^[VISSZA]
925. Szmolka Szaniszló czikke a Századok 1883. évf. XVII, 14.^[VISSZA]
926. Ipse sibi non constat, sed id quoque ut ubique semper pellem mutat. (Opalinski Péter lengyel követ jelentése. Prága, 1528 június 30. Acta Tomiciana C, 289.) Ezen tulajdonságát Wese János lundi érsek is hangsúlyozza. Ille verspielli sua natura mille modos exquisiuit, promisit multa, seruat nichil, nec pudet illum pormissa non seruare. (V. Károly császárhoz 1535 augusztus 20-ikán Váradról intézett első jelentésében. Hatvaninál: Brüsseli Okmtár I, 357. l.)^[VISSZA]
927. Querit Waywoda iste subterfugia multa et sub dole omnia tractat, vellet Mati Vestrae persuadere, se pacem desiderare, licet nichil minus in pectore habeat. Ipse nescit, quid sit veritas, quae ab illo longe distat, quis nichil praestat de hys omnibus, quae tum in publicis tum in priuatis negocys mecum egit et promisit; nec pudet illum, si quando illi in faciem dico, michi aliter pollicitum fuisse precedenti vel alio die. Inducias factas sjmiliter non observat, immo ijs durantibus majore fraude per vim atque mille dolos Sermi regis Romanorum subditos ab eorum deuotione et ad deficiendum stimulare (conatur). In summa, nulla fides, nulla veritas, nullus pudor, nullaque constantia est in isto wayuoda, et quantam dijudicare possum, sibi similes consiliarios habet. … Ex animo doleo, similia de christiano homine, vel qui saltem partem christiani regni occupat, scribere; sed officium mihi injunctum, preterea mea erga Caesaream vestram Matem fides me impulerunt, vt ea silentio praetermittere non potuerim, et nihil praeter simplicem et meram veritatem scripsi.» (Ered. levél a brüsszeli kir. ltárban. Kiadta Hatvani: Brüsseli Okmánytár I, 371-72. Már előbb kiadta, némely szövegezési, de nem értelmi eltérésekkel Lanz is: Correspondenz K. Karls V. II, 252.)^[VISSZA]
928. Dselálzáde Musztafa XVI. századi török történetíró így jellemzi Szapolyait: «A magas udvar által … budai királylyá lett János bátorságának nyelve erélytelensége miatt néma, maga pedig a félénkség lyukában lappangó egér volt. A hitetlen csehekkel (t. i.: Ferdinánd hadaival) folytatott harczban nem állta meg helyét, az ellenséggel való megmérkőzés dolgában tudatlannak mutatkozott. Mivel a hadi tudományban ostoba és tudatlan volt, ő tágas országának valamely részébe rejtőzött előtte.» (Az országok osztályai és az utak felsorolása. Közli: Thury: Török történetírók II, 188.)^[VISSZA]
929. Szabó Dezső: A magy. országgyűlések története II. Lajos korában. 1-2. ll.^[VISSZA]
930. (Eredetije a bécsi állami levéltárban.)^[VISSZA]
931. Először Fraknói V. Werbőczi életrajzában a 47. lapon jelent meg.^[VISSZA]
932. Brodarics azt írja 1526 szept. 6-ikán Tomickinek és Krizickinek: Alii quoque domini hic (Pozsonyban) convocantur. (Acta Tomic. VIII, 221.)^[VISSZA]
933. Ebbeli készségében őt bátyja Ferdinánd is buzdította. Ferdinánd, ismerve a magyarság önzését, Máriához irott leveleiben ajánlja ennek, hogy pártja növelésére, amennyire pénztárczája engedi, azt kihasználja. 1527-ben írja neki: Mais madame il faut que la prouision se acorde aueques la burse. (Gévaynál i. m. I, 31. V. ö. r. Kiss István: A magyar helytartótanács I. Ferdinánd korában. Budapest. 1908. CLIV l.)^[VISSZA]
934. Oláh Miklós egyik levelében elpanaszolja: hii qui nostras sequuntur partes, sint omnium pauperrimi. (1529 máj. 25. Codex Epistolaris 7. l.) Szalaházy Tamás egri püspök egyik ugyancsak 1529. évi levelében írja Oláhnak: serenissima regina nihil rescribit ad meas litteras, quibus illi declaro, qua laborem penuria. (U. o. 21. l.)^[VISSZA]
935. Ego quidem, írja a lengyel királynak Thurzó Elek, omnem substantiam meam ad regias necessitates et conducendas gentes in proximam expeditionem contra hostes consumpsi. (Acta Tomic. VIII, 225.)^[VISSZA]
936. L. Zsigmond lengyel királynak Báthori István nádor követéhez intézett válaszát. (Acta Tomic. IX, 19.)^[VISSZA]
937. Si aliqualiter practicare voluerimus, opus est pecunia, et potissimum pro Domino Palatino, qui sicut et ceterj inops iam sunt, absunt enim ab eorum proventibus. (Ered. okl. a bécsi csász. titk. levéltárban.)^[VISSZA]
938. Kiadta Hatvani: Brüsseli Okmtár II, 26-32.^[VISSZA]
939. Posonij post miserabilem cladem domini Ludovicj regis nos conflauimus et confusimus omnes nostras credentias aureas et argenteas et exinde numisma cudj fecimus, de qua ad intertencionem hungarorum ut fideles et in parte Romanorum Regis domini et fratris nostri charissimi constantes permanerent, antequam Stephanus Pempflinger superintendens Camerae hungaricae illuc Posonium missus erat, et status erat ordintus exposuimus et rogavimus florenos hung. 3612 qui faciunt flor. rhen. 4515.^[VISSZA]
940. Fecimus eciam postea per Alexium Thursonem residua nostra conflare vasa argentea et aurea, plus quam trecentas marcas, ex ijs numisma cudi et ad intertencionem aliquorum dominorum hungarorum erogari fecimus, faciunt trecentae marcae, vnamquemque marcam pro septem florensi hung. computando 2100 fl. hung. qui faciunt fl. rhen. 2625. (I. h. II, 27.)^[VISSZA]
941. I. h. II, 29.^[VISSZA]
942. Insuper dedimus et assignavimus eciam domino et fratri nostro charissimo regi Ferdinando Posoniae ex suppellectile nostra in poculis aureis, argenteis, et nonnullas gemmas, quae adhuc insoluta exant in valore 25,000 flor. hung. qui faciunt in monetis fl. rhen. 31,250. (l. h. II, 29.)^[VISSZA]
943. Mária jegyzéke Hatvaninál I. h. II, 29.)^[VISSZA]
944. (B. Montcornet metszete a Tört. Képcsarnokban.)
Az Ő Felsége hitbizományi könyvtárában őrzött példányról leírta e mű szerzője a 86. lapon, jegyz. D) 11. sz. a.^[VISSZA]
945. Ez kitetszik Ráskai Gáspárnak Füleken 1526 október 25-ikén kelt leveléből a bécsi áll. ltárban. Fraknói: Werbőczy István életrajza 248. l.^[VISSZA]
946. Kitetszik a Dessewffy Jánosnak Ferdinándhoz intézett 1527 május 31. előtt irott folyamodványából, melyben mondja: Item dum ego … in festo purificationis virginis gloriose proxime elapso, medio hominis mei serenissime domine Marie regine, fratrisse maiestatis vestre excellentissime maiestati Posonii fidem prestiteram inter alia super eo, quod scilicet ego cum fratribus meis uterinis et aliis ad me pertinentibus in regno Hungarie neminem volo alium pro rege Hungarie recognoscere et domino ac regi meo naturali tenere, nisi vestram maiestatem excellentissimam. (Megvan egykorú másolata a cs. és k. házi, udvari és áll. levéltárban Bécsben. Közölve Thallóczy-Horváthnál az Alsó-szlavóniai Okmtárban. (MO melléktart. oklevéltár a III. kötetében) 297. lap. XLXXXII. db.)^[VISSZA]
947. Tunc domine gratiosissime, sua reginais maiestas benigno favore suo reginali me et fratres meos pro sequens omnino sub suis alis et eiusdem vestre maiestatis protectionem specialem receperat, prout recipit, assecurando me in sua ac eiusdem vestre maiestatis persona, ut nullum ex fratribus meis uterinis alicui commendarem, sed deberem deinceps nomen titulumque maiestatis vestre excellentissime gerere, ac sub alis et tutela eiusdem perseverare. (U. o.)^[VISSZA]
948. E levél megvan a körmendi ltárban. Acta memorabilia 76. Fraknói: Werbőczy István életrajza 249. l.^[VISSZA]
949. Koppi Károly: Vestigia potestatis et purium quondam Reginis Hungariae propriorum. Kézirat néhai Jászay tulajdonában. 14. l.^[VISSZA]
950. Jászay i. m. I, 92.^[VISSZA]
951. Koppi id. kézirata.^[VISSZA]
952. Cuperet autem se ascribi in eum statum qui vulgari vocabulo Arciere vocantur, velut hostiarius esset Maiestatis Vestre. (Datum Posonÿ XVI. Decembris Anno domini 1526. Ered. a bécsi cs. titk. ltárban. Gévay Urk. z. Gesch. és Jászay I, 327.)^[VISSZA]
953. L. Waltherr Imre: A Zach nemzetségi és a Saagiak. Közölve a Századok 1875. IX, 262.^[VISSZA]
954. Pozsony város 1526 évi számadókönyvei szerint a küldöttség e napon a várostól egy tál halat kapott ajándékba.^[VISSZA]
955. Levele Pozsonyban 1526 november 23-ikán kelt. Megvan Sopron város ltárában. Magyarul közli Jászay I, 231.^[VISSZA]
956. A levél kelt Pozsonyban 1426 november 24-ikén, Sz. Katalin szűz ünnepe előtti napon (vagyis november 24-ikén) az úr 1526-ik esztendejében. (Ered. megvan Sopron városa ltárában, magyar fordításban közli Jászay I, 237-38.)^[VISSZA]
957. Item Sontag nach Concepionis Marie habn meine Hern zu gast geladn die Hern von Edenburg vnd bei dem Her Richter, ain mall gessen, ist aufgangn zu sidn vnd pratten X t. rindfleisch per I. ß XXII d. vnd funf kopaum per III ß. X d. vnd ain Haspen per II ß. XXII d. II. bß X. d. vmb semel, vmb wein II. ß. vbm. offl VI d. vnd der Kochin geben XXIII d. vnd vmb castraun vleisch XII d. VI halb arbais per XVIII d. Thuet alles I t. VI bß XXIIII d. (Pozsony város 1526. évi szám. könyve.)^[VISSZA]
958. Ered. okl. a beszterczebányai városi ltban. Ipolyi: Századok 1874. VIII, 693.^[VISSZA]
959. Lehoczky: Tört. kalászatok. Közzétéve a Századok 1867. I, 286.^[VISSZA]
960. Oláh: Cod. Epist. 208. l. A XVI-ik századi Névtelen által mint a királyné mellett Pozsonyban tartózkodókul említettek közt van Christophorus Comes. (Praynál: Epist. Proc. I, 289-90.) A pozsonyvárosi számadókönyvek szerint 1526 november 3-ikán: Sambstag nach Omnium Sanctorum geschenckt graff Cristoffen, etlich hechten, Zindl, kärpffen vnd rutten pro II t. VII ß XXIII. d.^[VISSZA]
961. Zárai Jeromos tudósítása Gévaynál i. h. és Frangepán Kristófnak Dandolo Jánoshoz 1526 szeptember 29-ikén intézett levele ugyancsak Gévaynál: Urk. u. Actenstücke 27. l.^[VISSZA]
962. Az ajánlólevél kelt Pozsonyban 1526 november 16-ikán. Eredetiben megvan a bécsi csász. titk. ltárban.^[VISSZA]
963. Ered. fogalm. a bécsi cs. titk. levéltárban. Chmelnél: Habsburgisches Archiv II, 24-25. XXII. Jászaynál I, 255-56. Thallóczy-Hodinka: MO melléktartományainak oklevéltára I, 580. (Mon. Hung. Historica XXXI. köt.)^[VISSZA]
964. Ez kitetszik Ferdinándnak az ausztriai főadószedőhöz küldött ama rendeletéből, melylyel meghagyta neki a horvát követekre fordított kiadások kiegyenlítését. Unser beuelch ist – írja – das die vereerung, so wir der Krabatischen botschaft jngstlich alhie von vischen vnd wein gethan haben, aus unserm viztumbamt deiner verwaltung austrichtest und bezalest. (Ered. a közös pénzügyi ltárban. Közli Thallóczy-Hodinka: MO mellktart. okltára I, 587.)^[VISSZA]
965. cum nuntiis Croatarum, qui ad nos missi erant, tantum egimus, ut ad dietam Posoniensem quoque eant rebus nostris illic operam daturi eaque finita se domum conferant, sed nos antequam in Croatiam redeant salutabunt, quibus in mandatis, que ulterius agere debeant, dabimus resolutionem. (Chmelnél i. h. XXIII. Thallóczy-Hodinka: MO melléktart. okltára I, 586.)^[VISSZA]
966. Unser bevelh ist, das du r. Joachim von Korwaw aus Krabaten sambt seinen mitgesandten, die von der Krabatischen landschaft jezo in botschaft zu uns gesandt und hieher ankumen ist, so lang sy hie gelegen sein, mit iren dienern und pherden umb ir getane zerung bei den wirten aussprechen und dieselben bezalen. (Bécs 1526 november 27. Khiembseer Györgyhöz intézve. Ered. a köz. pénz. ltban. Közli Thallóczy-Hodinka: MO melléktart. okltára. I, 585.)^[VISSZA]
967. Chmelnél: Habsburgisches Archiv. XXIV. Thallóczy-Hodinka: MO melléktart. okltára. I, 586.^[VISSZA]
968. D. Posonii feria secunda proxima post dominicam reminiscere anno d. 1527. (Ered. a körmendi ltárban. Közli Thallóczy-Hodinka: MO melléktart. okltára. I, 643.)^[VISSZA]
969. Ex Preyzpurgh feria sexta ante Elisabeth 1526. Ered. a cs. titk. ltárban.^[VISSZA]
970. Az oklevélre rá van vezetve: Supplicans cum petitione sua habeat patientiam usque ad Ragusch, tunc tractabitur ultrius super petitione sua. A. in presentia regis Vienne 22 Nov. 1526. (Ered. a köz. áll. ltárban. Közli Thallóczy-Hodinka: MO melléktart. okltára. I, 579-80. ll. CDXXXIV. sz.)^[VISSZA]