I.
A BEZERÉDJ-CSALÁD ŐSEI S LESZÁRMAZÁSA.


A BEZERÉDJ-család veszprémi eredetű s onnan terjedt el Győr, Sopron, Vas, Tolna, Somogy, Baranya, sőt Bács-Bodrog vármegyébe is. Nem fogadjuk ugyan el Bezerédj Ferencz főstrázsamester föltevését, a mely a familia eredetét egy kis genealogiai önkénykedéssel egész Attiláig viszi vissza (latinszövegű kéziratos könyvében), de kétségtelen, hogy a család egyike Magyarország legrégibb családjainak.

A Bezerédj-család a XII. századtól a XV. századig virágzott Lőrente vagy Lőrinte nemzetségig viszi fel eredetét, a mely nemzetség névadó ősének emléke a veszprémmegyei Kis- és Nagy-Lőrinte községekben ma is él.[1] Az újabb kutatások szerint ennek a nemzetségnek egyik ága szakadt el a zalamegyei Bezeréd nevű, ma is meglevő községbe, a honnan aztán a Bezerédj-család a nevét vette.[2]

Bezeréd, más néven Bezdered, vagy Bezdred ősmagyar telepedés. Nevével már 1236-ban találkozunk, a mikor részben a vasmegyei parnói cziszterczita apátságé volt, részben pedig várjobbágyok lakták.[3] Hogy mikor került a Bezerédj-család első őse Bezeréd községbe, ma már nem lehet megállapítani, az azonban kétségtelen, hogy nevét a család innen vette, mert az 1513. évi adólajstrom szerint Detk és Bezeréd helységekben összesen 8 jobbágytelkük volt.[4]

A Bezerédj-név, mint családnév, először a XIV. századnak elején szerepel. I. Károly király Hollókő várát és tartozékait Tamás erdélyi vajdának adományozza s beiktatására a budai káptalant küldi ki. A Visegrádon 1327 május 21-ikén kelt királyi oklevélben Bezerédj Péter, mint királyi ember szerepel. 1343-ban Bezerédj Vörös László fiai: Pál és Jakab osztozkodnak s 1355-ben Bezerédj Jakab feleségül veszi a Nádasd-nemzetség Oszkai ágából, II. Bekének a leányát. 1345-ben Bezerédj Sebe hadnagy fiának, Egyednek fiai: György, Miklós és Mihály, Varsányi Ogmandot és ennek fiait meghagyják azon bezerédi birtokrész használatában, a melyet ezek Bezerédj Danka fiaitól: Dömötörtől, Dénestől és Lukától, valamint Bezerédj Sebestyén fiától Pétertől vásároltak. Tamás országbíró 1354-ben kelt egyik okmányában megemlékezik Bezerédj László fiának, Pálnak a Rumiakkal folytatott perről, a kik Bezdred nevű birtokából egy részt elfoglaltak.[5] 1359-ben ugyancsak Bezerédj Vörös László fiai Pál és Jakab osztozkodnak Bezerédj Gyármán unokáival: Gállal és Péterrel (László fiai) és Bezerédj Domokos fiával: Miklóssal.[6]

Mindezek szórványos adatok. A család genealogiája azonban az 1400 táján élt első Bezerédj Györgytől kétségtelen bizonyossággal levezethető. Ennek a Bezerédj Györgynek két fia, I. János és I. Zsigmond Rozgonyi István kíséretében részt vettek a hussziták elleni harczokban, ezért Zsigmond király Nürnbergben, 1431 július 2-ikán czímert adományozott nekik. («Sigismundus et Johannes Bezeretht ibidem fratres, familiares magnifici Stephani de Rozgon .… in confinibus partium nostrarum superiorum contra et adversus perfidos hussitas et hereticos unacum eodem Stephano Rozgon domino suo procedendo» Bezerédj-levéltár, Nemzeti Múzeum).


A BEZERÉDJ-CSALÁD 1431. ÉVI CZÍMERE.
(Eredetije a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött Bezerédj-levéltárban.)


A királyi diploma szerint a czímer a következő: Balra dőlt hadi pajzs, vörös-kék mezővel, a pajzsban balra fordult fél arany oroszlán, mely szájában háromágú korbácsot tart. A balra dőlt zárt sisakon kék-vörös tekercs és ebből a pajzsbeli oroszlán emelkedik ki. A foszlány mindkét felől: kék-arany.

1440 augusztus 2-ikán I. Ulászló Bezerédj György fiának, Zsigmondnak visszaadja a veszprémvármegyei Lőrente nevű birtokot, a mely, mint Zsigmond előadta, őseiről szállt reá és János nevű testvérére, de rokonuknak, Lőrentei Gyenge Lászlónak magtalanul történt elhúnyta után a király kezéhez jutott és az ő nevében Rozgonyi István fejérmegyei főispán által elfoglaltatott, most pedig Rozgonyi István fia, János tartja elfoglalva. (Hazai okmánytár II. k. 290. lap és a Családi levéltárban az eredeti levél XVII. századbeli másolata és magyar fordítása.)

1456 április 9-ikén új adománylevelet nyernek a fentemlített veszprémmegyei birtokra, V. László magyar királytól. Az adomány Bezerédj János, Essegváry Pál és néhai Bezerédj Zsigmond fiai részére szól. (Hazai okmánytár II. k. 332-333. lap.) Ebből az adománylevélből tudjuk meg, hogy I. Bezerédj Zsigmondnak gyermekei: II. János (Zala vármegye alispánja, Tört. tár 1909: 269. lap és Zalavári apátsági levéltár 3170. sz.), Balázs, II. György és I. László voltak. Az utóbbinak unokájában, Gáborban magva szakadt s a családot II. György származtatta tovább. Ennek fia II. Zsigmond (1502-ben Kéménd várnagya, Zalavári levéltár 2129. sz.) a kapornaki konventnek 1483 szeptember 30-ikán kelt okirata szerint Dötk helységnek reájuk eső részeit I. Bezerédj Zsigmond fiával Lászlóval egyetértőleg 50 aranyért elzálogosította Cseneházy Mátyás fiainak (Bezerédj-levéltár, Nemzeti Múzeum.)

II. Zsigmondnak fiai: I. Ferencz, I. Mihály, III. György csatatéren estek el, még pedig I. Ferencz, mint Szapolyai János híve, 1527-ben Szegednél, a hirhedt Fekete Iván rabló czár elleni harczban, a másik kettő pedig Mohácsnál.

II. Zsigmond fiaiban a család két ágra szakadt. A fiatalabb ágnak III. Györgynek ivadékai II. Bálintban 1668-ban kihaltak. Az idősebb ágbeli I. Mihálynak, a ki 1526-ban Mohácsnál elesett, Nádasdy Krisztina volt a felesége, fiuk pedig Gergely, a kinek felesége chernelházi Chernel Borbála. Ez a Gergely, valamint II. Bezerédj Zsigmondnak III. György fia 1564-ben I. Miksa királytól új adománylevelet nyernek a zalavármegyei Bezeréd, Felsőkoppány, Detk, Szentkozmadamján és Ör nevű birtokokra. (Bezerédj-levéltár, Nemzeti Múzeum). Kitűnik ez az 1754 május 6-ki győrmegyei nemesi vizsgálat irataiból is, a mikor Bezerédj Mihály győrmegyei jegyző (később alispán, hétszemélynök), Ferencz fia, (kinek apja Mihály, ennek György, ennek László, ennek a nemességszerző Gergely) mint idősebb testvér igazolja a nemességét Pápán lakó testvérének, Jóbnak s fiainak, Andrásnak és Józsefnek nevében is. Ámbár a Bezerédj-család kétségtelen nemessége közismert volt, az 1753-iki kir. rendelet értelmében bemutatta mégis I. Miksa királynak 1564 október 7-ikén kelt adománylevelét, melyben a zalamegyei Bezeréd, Szent-Kozma-Damján stb. jószágokat Bezerédj Gergelynek, Mihály fiának, Zsigmond unokájának adományozza. Hogy pedig ennek a Gergelynek László (1610 kapuvári várnagy, neje Poky Katalin) volt a fia, azt igazolta egy 1611. évi ítéletlevéllel. Hogy ennek a Lászlónak György (1656-59 sopronmegyei alispán és követ, neje Görbey Katalin) volt a fia, azt igazolta Nádasdy Ferencz országbíró 1669 május 20-ikán kelt oklevelével. Hogy Györgynek Mihály, ennek pedig Ferencz volt a fia, azt igazolta Esterházy Pál nádornak 1696 október hó 9-ikén kelt oklevelével. Hogy végül a nemességüket igazoló Mihály és Jób, az említett Ferencz fiai, s hogy az említett Bezeréd stb. jószágok most is őket illetik, az 1740 december 9-ikén kelt osztálylevéllel igazolták, s így nemesi bizonyságlevelet nyertek. (Szerdahelyi levéltár, Bezerédj Pál 1845 márczius 11-ikén benyújtott folyamodványára kiadta Győr vármegye törvényhatósága.)

Eddigelé nincs említés a szerdahelyi birtokról, bár kétségtelen, hogy IV. György mint sopronmegyei alispán itt már birtokos volt. Ezt bizonyítja I. Lipót királynak 1677 márczius 5-ikén, Bécsben kelt adománylevele, melyben eme Bezerédj György fiát, Istvánt, ki később Zala és Somogy megyék alispánja lett s a Nádasdy-féle perben tanuként szerepelt és ennek testvéreit Bezerédj Zsigmondot, Pált, Ádámot, Mihályt, elismeréseül azoknak a hű szolgálatoknak, a melyeket Bezerédj István, mint pápai kapitány teljesített, megerősíti a szerdahelyi és vámoscsaládi birtokokban. A királyi adománylevél szerint a szerdahelyi jószág állott 8 lakott és egy puszta jobbágytelekből, szabad italméréssel; a lesi, szereti erdőkben való szabad faizási joggal. Továbbá hajdan a Megyesy-család[7] tulajdonát képezett két jobbágytelekből, Szentmiklóson 1 egész és 1/2 jobbágytelekből, a szentmiklósi szőlőknek hegyvám és tizedmentességéből és szabad faizási jogból a szentmiklósi erdőkben. A vámoscsaládi jószághoz tartozott 4 jobbágytelek, ugyanannyi házzal s a korcsmáltatási jog 1/3 része. A királyi adománylevél hangsúlyozza, hogy a felsorolt birtokok tulajdonjoga ez idő szerint is megillette őket és őseiket, hanem az erre vonatkozó okmányok az I. Amurád szultán elleni hadjárat alkalmával Kapuvár várában helyeztettek el és ott megégtek, a mint a csornai konvent bizonyságleveléből s az udvari kanczellária előtt bemutatott tanuvallomási jegyzőkönyvből kitűnt. Ugyanekkor Lipót király elrendeli a birtokbaiktatást és a vasvári káptalan jelenti, hogy 1677 június 9-ikén Szerdahely birtokába beiktatta a nevezetteket és pedig minden ellenmondás nélkül. Ugyanezen a napon történt a vámoscsaládi beiktatás is.

Bezerédj György gyermekei aztán 1689 június havában megosztoznak az így nyert javakon. És pedig:

1. Bezerédj Judit kapta a pápai és cziráki jószág 1/6 részét.

2-3. Bezerédj Ádám és Mihály Szerdahelyet.

4. Bezerédj Pál a cziráki földeket.

5. Bezerédj Zsigmond a vámoscsaládi birtokot.

6. Bezerédj István a pápai házat, majorságot, asszonyfai réteket.

Ez osztály után a család két főágra szakad: a vámoscsaládi és szerdahelyi ágra. Bezerédj Istvánnak t. i. fiában, Jánosban magva szakad, testvérei Pál és Ádám is mag nélkül maradnak, III. Zsigmond (született Szerdahelyen 1638 február 22. † Vámoscsaládon 1661 október 9-ikén, neje béri Balogh Klára) lesz a vámoscsaládi ág törzsatyja, testvére II. Mihály pedig, kinek neje Bessenyei Klára, megalapítja a szerdahelyi főágat.

A vámoscsaládi ággal, életfolyásuk szorosan nem tartozván előadandóink keretébe, hamar végezhetünk. Legfeljebb azt említhetjük meg, hogy a törzsatya, Bezerédj Zsigmond, világlátott férfiú, litteratus ember volt, a ki a Széchy urak mellett részt vett az 1655-iki pozsonyi országgyűlésen, azután két évig Grazban tanult, 1657-ben homonnai Drugeth György udvarába került, ennek halála után két évig vámoscsaládi ősi birtokán élt, 1663 január 1-én Nádasdy Ferencz országbíró szolgálatába lépett, a kivel 1665-ben, Olaszországban nagyobb utat tett s utazásáról naplót írt. Egyik fia Tamás 1691-ben Zimonynál elesett, a másik fia II. Imre pedig Rákóczi Ferencz szomorú véget ért dandárnoka volt.

Bezerédj Imre egyike Rákóczi legvitézebb hadvezéreinek, s mint legendaszerű hős nemcsak párviadalairól híres, de eredményes portyázásairól is. A labanczok rettegték s fürge lovasai Ausztriát is megjárták. Egyes történetírók szerint ifjú feleségének labancz fogságba jutása s a trencséni csatavesztés törték volna meg lelki erejét s a császári fővezérrel: Pálffy Jánossal alkudozni kezdett átállása tárgyában, de alvezére Horváth István elárulta a tervet. Esterházy Antal parancsára 1708 szeptember 5-ikén Kőszegen elfogták, Sárospatakra vitték, a hol aztán 1708 deczember 18-ikán, bár neki Rákóczi mindenáron kegyelmet akart adni, Bercsényi Miklós és Esterházy Antal egyenes kívánságára, sógorával, Bottka Ádámmal együtt, lefejezték.


2. A SZERDAHELYI BEZERÉDJ-KASTÉLY.


Bezerédj Imrének Lajos és Károly fiaiban magva szakadt, téves tehát Bezerédj István eddigi életíróinak amaz állítása, mintha ő is Bezerédj Imre egyenes leszármazója lett volna s megdől ama legendaszerű állítás is, hogy Bezerédj Imre halála óta Imre névre egyetlen egy családtagot sem kereszteltek, mert a szerdahelyi levéltárban okmány igazolja, hogy 1790 április 5-én Bezerédj Imre, Péter és Zsigmond, a vámoscsaládi ág törzsatyjának, Zsigmondnak dédunokái megengedik, hogy Magyar György, szentmiklósi leégett jobbágy magának házat építhessen s ha nem akar benne lakni, eladhassa. Az előbb említett Zsigmondnak, a vámoscsaládi ág törzsatyjának, V. György volt a fia, a kinek Beleznay Krisztinával kötött házasságából két fia, I. Sándor és II. István származott, a kikben a család ismét két ágra szakad. Sándor megalapítója lesz a vámoscsaládi idősebb ágnak, István pedig az ifjabb ágnak. Az idősebb ágból származott IV. György. Született Vámoscsaládon 1779-ben, meghalt Kissenyén 1863 szeptember 23-án. 1829-ben alnádor, 1844-ben a dunántúli kerületi tábla elnöke, Vas és Veszprém vármegyék követe. Neje mezőszegedi Szegedy Antónia, Szegedy Rozáliának, Kisfaludy Sándor hitvesének a húga. Az ő gyermekük volt Bezerédj Amália, Bezerédj István első és Etelka, Bezerédj Istvánnak második felesége, úgyszintén Bezerédj László, a neves politikus, Deák intimus embere. (Született 1813 július 25-én, † 1871 szeptember 27-én.)

De visszatérve a bennünket közelebbről érdeklő szerdahelyi ágra, láttuk, hogy rokoni osztály szerint Szerdahely Bezerédj Ádámra és II. Bezerédj Mihályra jutott, aki törzsatyja lett a szerdahelyi ágnak. Bezerédj Mihálynak két fia volt: II. Ferencz és I. József. Ferencz Szerdahelyen lakott és felesége Sartory Johanna volt. Ő alatta épült két kontignációsra a szerdahelyi ősi kúria. Legalább 1717 július 29-én azt írja testvérének, Bezerédj Józsefnek, ki akkor táblai jegyző volt: «Ezen a héten Isten engedelméből a szerdahelyi ház egészlen elkészül, mely igen rendes és alkalmatos, hogy bízvást akármely gróf ellakhatnék benne. Már sok «nimeth» urak nézték, sokaknak is fáj az foguk reá, nagyhéjában.»

Ferencz és József 1721-ben érdekes egyezséget kötöttek a birtok másik tulajdonosával, apai nagybátyjukkal, Bezerédj Ádámmal, a ki Esterházy Pál palatinus udvari főhadnagya volt. Minthogy a kúriát, szántóföldjeit, rétjeit és jobbágyhelyeit «kárlották» kétfelé szaggatni, úgy egyeztek meg, hogy Bezerédj Ádámé legyen az akkoriban több jövedelmet hajtó korcsma és hozzátartozók, Bezerédj Ferenczé és Józsefé pedig a kúria, a hozzá tartozó földek és rétekkel.

Ferencz 1722 május 15-i levele szerint az elzálogosított sütöri jószágot is kiváltja. Sok baja van azonban a családnak az Esterházy-uradalom tisztjeivel. 1722-ben Bezerédj Ádám arról panaszkodik József öcscsének, hogy Franchich úr azt állítja, hogy az uraságnak erdejében nagy kárt és abúzust követnek el, «P. Villibald (tiszttartó) pedig azt követeli, mutassuk meg neki a jussunkat». «Nem szokás, hogy valaki privátus embernek fitogassa a donációkat vagy privilegiumokat. A vadlövés Magyarországon elejétől fogva sohasem tiltatott a Nobilitásnak, hanem hogy másutt, avagy valaki erdejében hállókkal, kopókkal és puskásokkal formális vadászatot ne tegyünk. Jó forma erős parancsolatot hozzon tehát magával Franchich úr ellen, hogy ne turbáljon bennünket igaz jussunkban és szokott usuálásunkban.» 1724-ben pedig Bezerédj József panaszkodik, hogy az ő öregatyjának 300 kapás olyan szőlleje volt, mely később mások kezére jutott s így adó alá vette az uradalom, nekik pedig most csak 100 olyan kapás szőllejük van, a mely azelőtt dézsma és hegyvám alá tartozott.


3. RÉSZLET BEZERÉDJ MIHÁLY LEVELÉBŐL.
(1790. június 28.)


Bennünket III. Mihály érdekel közelről. Nagyon törekvő, szorgalmas és tekintélyes ember. 1752-ben Zichy Ferencz, győri püspök tudatja az ország bírájával, hogy Bezerédj Mihályt «mások előtt» nótáriusi hivatalra választotta (nevezte ki). Reá áll, hogy továbbra is az országbíró szolgálatjára álljon, de a gyűlésekre és a vármegyének efféle nagyobb szolgálatára megjelenjen, mert ország útjában lévén a vármegye, egy nótárius elégtelen. Bezerédj Mihály aztán szorgalmasan meg is felelt a reá bízott feladatoknak. Szép hivatali pályát futott meg. Győr megyének alispánja és követe lett, majd 1786-ban hétszemélynök. A szerdahelyi vagyont szépen gyarapítja. Esterházy Miklós herczeggel, úgy látszik, jó viszonyt tart fenn. Így 1765 márczius 16-án Bezerédj Mihály Les községben levő erdejét és Süttör (Söjtör) községben fekvő két 1/4 telki állományát átadja a herczeg Esterházy Miklóstól Rábaszentmihályon nyert két telki állományért. Esterházy Miklós, Sopron megye főispánja, testőrségi kapitány a Pozsonyban kelt oklevelet Köpcsényben megerősíti s tekintettel a jó szomszédságra s a család által tett jó szolgálatokra, 250 köblös irtványföldet is megvált a jelenlegi birtokosoktól és azt átadja örök időkre a Bezerédj-családnak, számítva jövendőbeli szolgálataikra is. Átad ezen felül 2 köblös rétet is, amely a Sartory-réttel határos. Bezerédj Mihály édesanyja: Ferenczné született Sartory Janka 17901 szeptember 21-én újabb szerződést köt a herczeggel a Csapód, Les, Endrőd községekben levő erdők használatára s mivel őneki a «fáczánokban gyönyörűsége nem telt», s ezen erdők használatát a herczegnek engedi át.

Bezerédj Mihály a családi vagyont felesége révén még inkább gyarapítja. A dúsgazdag Gindly Zsófiát vette el, a kinek atyja, Gindly Ignácz, nemcsak Győr vármegyében birt tekintélyes javakkal, de Tolna vármegyében is mintegy 17.000 holdnyi birtoka volt.

Gindly Urbán Fülöp I. Lipót császár és királytól 1678 február 26-án nyert nemességlevelet, amelyet Győr vármegyében hirdettek ki. 1725-ben fiai: Gindly Urbán (felesége Breyer Katalin), ki 1682-ben Buda ostrománál tüntette ki magát és Gindly Balázs (Bálint) igazolják nemességüket s III. Károly királytól 1730-ban kapják a «de Puszta Tengelicz» előnevet és adományul a tolnamegyei Medina helységet, Tengelicz, Apáti, Hidja, Hidvég és Bikád-pusztákat, a melyek aztán később Gindly Károly, Gindly Zsófia és Gindly Balázs leszármazói között és pedig: Gindly Antal, Gindly Katalin (Csapó Dánielné), Gindly Klára (báró Bésánné), Gindly Terézia (Canobioné), Gindly Anna (Gruberné), Bezerédj Ferencz Zsófia leánya: Zichy Jánosné, id. Bezerédj István és testvérei, továbbá Gindly Erzsébet: Hiemer Ferenczné leszármazottjai, a Hiemer- és Jeszenszky-családok közt kerültek osztályra.


4. RÉSZLET BEZERÉDJ MIHÁLYNÉ LEVELÉBŐL.
(1794. márczius 22.)


Gindly Ignácznak, a ki Győr megyében volt szolgabíró, Gindly Károly cs. kir. udvarnok (neje Rosty Katalin) volt a fia, leánya pedig az elébb említett Gindly Zsófia: Bezerédj Mihályné, a kinek révén aztán a Bezerédj-család Tolna vármegyében fiágon is birtokossá válik. A család két női tagja, Mihály testvérei: Bezerédj Eufrozina, Zichy Józsefné és Bezerédj Klára, Sztankovánszky Pál másodalispán felesége szintén ide származnak. Tolna vármegyének levéltárában a Bezerédj-családról 1764-ben történik először említés, a mikor özv. Zichy Józsefné Bezerédj Eufrozina, két fia zalai javainak gondnokául Zichy Ferenczet jelöli meg. Ekkor van először szó Bezerédj Mihályról, Károlyról, Ádámról, Sándorról és Jóbról is. Ettől kezdve gyakran találkozunk a tolnamegyei levéltárban neveikkel. Így 1769-ben Bezerédj Klára Sztankovánszky Pálné testvérét, Bezerédj Jóbot jelenti be meghatalmazottjául, 1777-ben pedig férje, Sztankovánszky Pál másodalispán után halotti negyedet kér, majd 1781-3-ban fiával, Sztankovánszky Andrással ügyvédet vallanak. 1777-ben Bezerédj Mihály tiltakozik valami ügyben. 1785-ben helyszíni szemlét kér egy mocsaras terület ügyében, 1786-ban pedig nejével: Gindly Zsófiával Chernelné, Gindly Anna birtokára 4000 forint bekebelezését kéri, stb.

Bezerédj Mihályt az anyagi javak mellett szépszámú gyerekkel is megáldotta az Isten. Nyolcz gyermekük származott: Antal, a ki atyja halála után 1812-ig a közös, tolnamegyei birtokon, mint bérlő gazdálkodott; a korán elhúnyt János, – a ki úgy látszik, édesanyjával nem a legjobb viszonyban élhetett, mert 1795-ben arról panaszkodik Ignácz bátyjának, hogy «édesanyja, Gindly Zsófia megesküdött, hogy amíg él, egy pénzt sem ad neki».[8] Ferencz főstrázsamester, kinek neje Illésy Borbála, s leányuk Zsófia, Zichy Jánosné; Mihály, győrmegyei alispán, ki magábazárkózott, különcz ember volt, 1826-ban történt halála után családja tagjai nagyobb mennyiségű papír- és aranypénzt találtak eldugdosva lakásán, «bár korántsem annyit, mint gondolni lehetett volna»; Ignácz, ki 1793-ban hétszemélynök, 1815-ben királyi tanácsos, 1820-ban a Szent István-rend kiskeresztese; továbbá Katalin, Ferenczy Antal kőszegi táblai ülnök felesége; Anna, Jezerniczky Józsefné és a testvérek között korra nézve hatodik: idősb Bezerédj István táblabíró, sopronmegyei főszolgabíró és szerdahelyi birtokos.

Ez a Bezerédj István, a mi Bezerédj Istvánunknak az édesatyja! [9]

Idősb Bezerédj István 1771 augusztus 4-én született, jobban mondva ezen a napon keresztelte meg Rábaszentmihályon Simon Péter plébános. Keresztszülei voltak gróf Viczay Mihály, keresztanyja Szegedy Antal alezredes felesége: Gindly Mária Terézia. Gimnáziumi tanulmányait valószínűleg Győrben és Sopronban végezte. A jogot, a mint a családi levéltárban ma is meglevő gondos jegyzetei igazolják, Pozsonyban és Pesten hallgatta. Atyja 1789 január 15-i levele szerint 4 mázsa zsömlye-lisztet és 1 mázsa «mund»-lisztet küld Pestre neki, ellátva a szokott szülei jó tanácsokkal is: «Imádkozzál, jól tanulj, köszöntsd nevünkben a professzor urakat. Ha netán Budára sétálnál, az Istenért vigyázz a Dunán. Ne hidj a jégnek. Mentsen meg Isten minden veszedelemtül». Bezerédj István köszönő válaszában Koppi professzort említi, ki a lisztet szintén köszöni. Kétségtelen, hogy a híres Koppi Károly kegyesrendi áldozárról van szó, a ki Bezerédj István történelemtanára volt, de hogy a fentebb említett különös kedveskedést mi által érdemelte ki, nem tudhatjuk.

Id. Bezerédj István atyjának még egy érdekes levelére akadtunk a család levéltárában 1791 június 28-ról: «Kedvére esett, hogy fia a Haczfeld és Izdenczy colloquiumait[10] megküldötte. Inti, hogy jól viselje magát. Minden nap reggel szent misét hallgasson, a gyanus társaságot fussa, alázatos legyen, a diariumot tőle telhetően conficiálja, a bölcs urakat figyelmesen hallgassa. Tanuljon, olvasson, írjon, és legalább az emlékezetre méltóbb dolgokat minden nap nótálgassa s addig le se feküdjön, mert sok alkalmatossága van a tanulásra. Ha atyai intését megfogadja, szerencsés ember lesz. Bátyjától minden nap oktatást és tanácsot kérjen. Jó urakhoz csatolja magát. A gróf Ferenczet (Széchenyi) és Jánost néha-néha látogassa meg, de alkalmas idővel, a grófnénak «udvaroljon», a kis gróffal ismerkedjék és szerettesse magát az urakkal».

Id. Bezerédj Istvánnál nem is vesztek kárba ezek a jó atyai tanácsok. Kötelességtudó tisztviselő, szorgalmas gazda vált belőle. Egyenes gondolkozású, szókimondó férfiu volt később is, s nagy tiszteletnek örvendett úgy szülővármegyéjében, Sopronban, mint második otthonában, Tolna vármegyében is. Alig, hogy végezte iskoláit, hivatalt vállalt Sopron megyében. Előbb aljegyző, rövid idő múlva alszolgabíró, főszolgabíró, később táblabíró, s amellett anyja oldalán, majd önállóan gazdálkodott Szerdahelyen. Felsőbüki Nagy Sándor, leendő apósa, a lehető legjobbat írja róla 1795 május 11-én Szentmiklósról testvéréhez: Felsőbüki Nagy József personálishoz, tanácsot kérve, hogy mitévő legyen, «a mennyiben Bezerédj István öccse urának leányával való barátsága annyira ment, hogy azt, anyjának megegyező akaratábul házastársul venni óhajtaná.» «Az ifjú, mint már alkalmas időtül fogva ismerem, jóindulatú, judiciosus és nem tudatlan és noha ugyan a tiszta magaviseletet szereti, nem oly lágy ember, mint most többnyire az ifjak szoktak lenni, hanem a gazdaságot is kedveli és ami offició reábizattatik, szorgalmasabban eljár benne, mint a sallariumos v. nótáriusok, ezen kívül, amint tudom, nagyon jó familiábul való és értéke is légyen annyi, hogy leányomat eltarthatja».

Felsőbüki Nagy József 1795 május 15-én tudatja, hogy a legkisebb reflexiója sincsen, előre is szívesen gratulál huga szerencséjéhez. Így október hó 25-én megtartották a fényes lakodalmat, amely – mint Gindly Zsófia leveléből tudjuk, – némi halasztást szenvedett amiatt, hogy a personalisnak (Nagy József) Bécsbe kellett mennie. A judex curiae is ott volt s másnap Széchenyi Ferencz gróf bálra invitálta meg az egész társaságot Czenkre. Ez alkalommal az új pár házassági szerződést is írt alá, amelyen tanuk voltak: gróf Széchenyi Ferencz, felsőbüki Nagy József személynök, gróf Festetics Ignácz és Bezerédj Ignácz udvari tanácsos. A menyasszony 1500 forint móringot hozott a házhoz, a vőlegény 3000 forintot, amely az életben maradó fél tulajdona. A mit közösen szereznek, a felett felerészben szabadon rendelkeznek. Ingatlanszerzésnél a mennyasszony neve is beirandó. Az özvegy számára halál esetén a férj szabad lakást és ellátást biztosít.


5. IDŐSB BEZERÉDJ ISTVÁN.


A fiatalasszonyt id. Bezerédj István a szerdahelyi ősi rezidencziába vitte. Szerdahely Sopron megye kapuvári járásában, tőszomszédságában fekszik Fertőszentmiklósnak, a melylyel újabban teljesen összeépült, úgy hogy közigazgatásilag Fertőszentmiklós-Szerdahely a neve. A két község lakossága a kivándorlással némileg megapadt, körülbelül 3500. Amint régi írásokból látjuk, Fertőszentmiklós elég jelentékeny forgalmú hely volt. 1724-ben volt polgármestere is, Logonics János személyében, az öreg bírája pedig Peiser György. Az Esterházyakon kívül az Ebergényi és Bezerédj-családok voltak nagyobb birtokosai, később pedig a Nagy-familia is, a melynek a család ősi fészkén: Felső-Bükön, Farád, Bogyoszló, Potyond, Németi és Vásárosfalun és a petőházi réten, muzsaji, szili, sárkányi és cziráki erdőn s gyalókai malmon kívül itt is nagyobb birtokai voltak. Itt lakott Fertőszentmiklóson Nagy Sándor, Sopron vármegye alispánja s 1799-92-96. évi országgyűlési követe, a kinek előbb említett leányát, felsőbüki Nagy Erzsébetet id. Bezerédj István elvette. A Nagyok között, amint a genealogusok megjegyzik, ez a család volt a – legelőkelőbb. A hagyomány szerint az Erdélyből menekült és Sopron vármegyében megtelepült Barcsay Istvántól származott az a Nagy Benedek, a ki 1616-ban második Mátyástól új nemesi levelet nyert. A család, a mely Vas és Sopron megyében nagyon elterjedt, sok jeles férfiút adott a hazának. Így Nagy István 1689-ben sopronmegyei alispán, aranysarkantyús vitéz, kir. tanácsos, országbírói, azután nádori ítélőmester, alnádor, személynökhelyettes, a beteg kir. személynök helyett az alsó tábla elnöke.

István 1741-ben sopronmegyei főjegyző, a felkelő nemesség alezredese, az udvari kamara tanácsosa. Pál 1746-ban sopronmegyei alispán, személynöki ítélőmester. Boldizsár 1786-ban fehérvári kanonok, Imre boldogfalvi apát, 1792-ben győri kanonok. József 1774-ben ítélőmester, kir. kamarás, udvari kanczelláriai előadó-tanácsos. 1795-től 1801-ig kir. személynök, az 1796-i országgyűlés alsó táblájának elnöke, a Szent István-rend vitéze, Pest vármegye főispánhelyettese.

Ez a Nagy József personális, a ki 1830-ban halt meg, valamint Nagy István consiliarius, édes testvérei voltak az előbb említett Nagy Sándornak, kinek fiai még Nagy Pál, a híres ellenzéki politikus, az 1797-1805 nemesi felkelésben kapitány, később 1809-ben őrnagy (szül. 1777 szeptember 28-án, meghalt Bécsben 1857 márczius 26-án), továbbá Nagy Péter, leányai pedig Nagy Erzsébet id. Bezerédj Istvánné és Klára, Sibrik Mihályné.

Id. Bezerédj István tehát házassága révén is jelentős familiába jutott, a mi érezhető volt gyorsabb hivatali előmenetelében is. Vármegyei aljegyzőből 1796-ban alszolgabíró, 1799-ben pedig főszolgabíró lett.


6. IDŐSB BEZERÉDJ ISTVÁNNÉ.


A szerdahelyi öreg kúria körülbelül egy 10 holdnyi, vadgesztenye és gyümölcsfáktól árnyas területen fekszik. Ma is ugyanazon állapotban van, a mint azt Bezerédj Ferencz 1717-ben megépítette, a szükséghez képest legfeljebb csak a melléképületeket alakították át, vagy pótolták újakkal. A külsőleg elég egyszerű, minden cicoma nélkül való egyemeletes épületnek földszintjén és emeletén 5-5 szoba van. Az alsó lakosztályt jelenleg az állami csendőrség bérli, a felső emeletet azonban a tulajdonos család tartotta fenn magának. A körülbelül 421 katasztrális holdat kitevő birtok, a melyet Süttör, Széplak és Petőháza határolnak, a czenki czukorgyárnak van bérbeadva.


7. FELSŐBÜKI NAGY SÁNDOR LEVELE LEÁNYÁHOZ ERZSÉBETHEZ.


Az emeleti 5 tágas szobában szép családi mult van bezárva. A falak mentében régi, hatalmas berakott szekrények, ugyanazok az ősi tornyos ágyak, széles diványok, tükrös pohárszékek, tele régi edénynyel s apró dísztárgyakkal. A hálókban a régi divatnak megfelelő óriási ellenzők, a türelmet próbára tevő kép-beragasztásokkal. A sarkakban rézlábakon terpeszkedő hatalmas cserépkályhák, füles székek. A falakon a család tagjai által szét nem vitt olajfestmények, köztük az előbb említett három Nagynak: Józsefnek, Sándornak és Istvánnak és Somogyi Lipót püspöknek arczképei s egy történelmileg is nevezetes kép, a Bezerédj Imréé, a melynek felírása a következő: «B. Bezerédj Imre méltóságos fejedelem felseő vadászi Rákóczi Ferencz kegyelmes úrnak eö nagysága egyik lovas ezerének feö kapitánya, Dunánd innen való hadainak generális uraméknak ö kegyelmek után comandója. Meghalt 1708-ban». A legnagyobb értéke azonban a lakásnak egy hatalmas szekrény, tele régi, becses könyvekkel s két óriási leveles láda, amelyben csomagonként összekötve fekszenek a család írásai, úgy, a mint azokat Müller László, Moson vármegye II. aljegyzője 1887 augusztus havában dícséretes buzgalommal összeállította és jegyzékbe foglalta. E két hatalmas ládából került ki adataink legnagyobb része.


8. IDŐSB BEZERÉDJ ISTVÁN FELJEGYZÉSE FIA SZÜLETÉSÉRŐL.

Itt éldegélt a fiatal pár a legnagyobb lelki harmoniában. 1804-ig id. Bezerédj István azonban inkább csak anyja, Gindly Zsófia helyett s az apósától bérelt Farád, Bogyoszló, Potyond, Németi, vásárosfalvai, szentmiklósi birtokokon stb. gazdálkodott.

De hivatalos állásánál fogva Sopronban is rendes lakást tartottak. Jobbára bérházban laktak s lakásukat még később, Bezerédj Istvánnak a szorosabb értelemben vett hivataltól történt visszavonulása után, táblabíró korában is megtartják. Így 1826-30 körül a Guary-féle házat bérlik, sőt 1833-ban id. István megvásárolja a gróf Festetics Ignácz-féle házat 12 ezer forintért.

Házasságuk után körülbelül egy évre aztán családi öröm köszönt be a szerdahelyi öreg kuriába. Id. Bezerédj István a következőket jegyezte fel sajátkezűleg egy 8-ad rész ív papirosra:

«1796-ik Eszt. Október Hónapjának 28-ik napján délelőtt 10 1/2 órakor az Mértékjelben született István K. Sándor fiunk. Az Úr Isten nevelle és áldja meg eötet. Kinek keresztatya Nagy Sándor az öregattya, keresztanya pedig Gindly Sophia, az Atyárul való Nagy Anya».

Ez az István, a mi Bezerédj Istvánunk!

Hogy Szerdahelyen született, az ebből az írásból ki nem tűnik, de iskolai bizonyítványaiban születési helyként mindenütt Szerdahely van megnevezve. S bizonyítja ezt a függelékben közölt alábbi keresztlevél is, a melyet Módly József fertőszentmiklósi plébános úr volt szíves számunkra elküldeni.

Ezzel teljesen megdől ama egyes életrajzi adatokba becsúszott tévedés, mintha Bezerédj István Szombathelyen született volna.





II.
IFJ. BEZERÉDJ ISTVÁN TANULÓÉVEI
OTTHON ÉS SOPRONBAN.


A KIS ISTVÁN születésével aztán megkezdődött a családban a nevelési gond, a mely, kivált eleinte, úgyszólván teljes egészében az édesanyára nehezedett. Édesatyját, id. Bezerédj Istvánt nemcsak a gazdaság, vármegyei hivatala, de nemsokára a katonáskodás is elvonta otthonától. A franczia s más világtörténelmi események lóra ültették a magyar nemességet, természetes, hogy az insurgensek sorából nem hiányozhatnak a Bezerédj-család sarjai sem. A család vitézi hírneve idősebb Bezerédj Istvánnak mindjárt eleinte szép állást juttat, a sopronmegyei nemesi felkelésnek századosává választják. A generális Esterházy Miklós herczeg, az ezredes Festetich Ignácz gróf volt. A mint fennmaradt katonai iratai bizonyítják, id. Bezerédj István nagy kötelességtudással látott munkához, kiváló jó katona, praktikus szervező volt, de apró torzsalkodások nemsokára szárnyát szegték katonai buzgalmának. Apósa, felsőbüki Nagy Sándor, amint maga írja, egyik vármegyei gyűlésen keményen megmondogatta véleményét Festetich Ignácz gróf főispánnak, az insurgensek óbesterének, ki aztán mindenféle apró bosszantásokkal éreztette neheztelését nemcsak vele szemben, de vejével s fiával, a később őrnagygyá lett felsőbüki Nagy Pállal is, kit még hadnagygyá sem akart kineveztetni. Így id. Bezerédj István, mert betegeskedett is, mindenképpen szabadulni akar a katonáskodástól 1797 június 17-én elbocsáttatását kéri Esterházy Miklós generálistól «melle rossz állapota s a lovaglási fájdalmak miatt». Július 17-én azonban – «egészségi állapota és házi dolgaira» csak rövidebb szabadságra bocsátják. Július 22-én Festetich Ignácz ezredestől újra kéri végleges elbocsáttatását, de július 29-én Esterházy megparancsolja, hogy augusztus 4-én legyen a szombathelyi táborban, a hol a «császár» is meg fog jelenni. Augusztus 16-án a szombathelyi táborból orvosi bizonyítványnyal megújítja elbocsátási kérelmét, de egyúttal meglehetős szókimondással meg is mondja az okot. Ugyanis Radó századost, kinél ő már régebben szolgál, eléje helyezték és «ez nemcsak büntetés, de reá nézve sértés is, ezért nincs kedve szolgálni». Sok huza-vona után, valószínűleg, ha nem is azonnal, de később mégis elbocsátották. A sopronmegyei nemesi felkelők sorában 1809-ben már legalább nem fordul elő, csak arról van szó, hogy a Bezerédj-család két katonát adott az insurrectiónak. De a vármegye, tekintve nyelvtudását és teljes megbízhatóságát, ezután is megbízza katonai küldetésekkel, így 1809 július 4-én Sopron vármegye Bezerédj Istvánt és Goldner Mihály soproni tanácsost küldi a győri franczia tábornokhoz: Narbonnehoz.


9. IDŐSB BEZERÉDJ ISTVÁN KATONAI SZABADSÁGLEVELE.


1798 április 15-én új öröm köszöntött be a Bezerédj-kuriába. Mint a fertőszentmiklósi anyakönyv igazolja, ekkor keresztelte meg Tóth István plébános Bezerédj István alszolgabíró és Nagy Erzsébet Pál és János nevű fiát, akinek keresztszülei felsőbüki Nagy Sándor soproni alispán és Bezerédjné, Gindly Zsófia voltak.

A két Bezerédj-fiú között így még két évi korkülönbség sincs, amiért is mondhatni, hogy egymással nőttek fel s talán innen magyarázható meg az a ritka testvéri szeretet, egymáshoz való végtelen ragaszkodás, a mely egész életük során mindkettőjük lelkét betölti.

Gyermekéveikről nem sokat tudhatunk. Meleg, kényeztető szeretetben nevelkedhettek azonban, mert nagyanyjuk egyik levele szerint, még külön jutalmat is adott az Istvánt gondozó cselédnek. A szülők nem sajnáltak semmi áldozatot, csakhogy gyerekeiket a legjobb útravalóval lássák el az egész életre. Első oktatásuk a szülői háznál történik. Az akkori szokás szerint külön instruktort tartanak a kis István mellett, a ki, úgy látszik, nemcsak magyarul, de más nyelveken is oktatta. Lehet ugyan, hogy e célra külön nevelőnő is volt a háznál. Annyi tény, hogy a kis István 1804-ben február 16-án magyarul ír nagyanyjának, de levelét már francziául ekként czímezi:

A madame Madame Sophie de Bezerédj née de Gindly

à Raab.

Belől pedig így ír:

«Ides, kedves Kroszmamám.

Nagy örömmel vettem kegyes levelét, köszönöm, hogy méltóztatott írnya, telán nem volt ideje a Stefinek az íráshoz hogy nekem nem írtt – tsokolom Pali ötsémmel együtt kezeit édes kroszmamának, és reméllyem, hogy nemsokára fogok személlyesen udvarlására lenni, addig is magamat kegyes Gratiájában ajánlva maradok igaz fej hajtó és szó fogadó fia

Bezerédj István.

Die 16-a Februárii 804.»

Hogy már Szerdahelyen is volt német oktatásban része, ez kétségtelen, mert alig kerül Sopronba, máris németül levelez édesanyjával, a ki bár tőzsgyökeres magyar asszony, sohasem ír másképpen, mint németül, leveleiben legfeljebb csak az «Édes fijam» megszólítás következetesen magyar. Az akkori úri nevelésnek különben elég beszédes bizonysága az is, hogy Bezerédj Istvánné többi testvérei, köztük még felsőbüki Nagy Pál, a Magyar Tudományos Akadémia lelkes előharczosa is majdnem mindig németül leveleznek.

A kis István gondos nevelésére, úgy látszik, nagyanyja s egyúttal keresztanyja, Gindly Zsófia is befolyt. Igazolja ezt a kis Istvánnak érdekes gyerek-helyesírással fenmaradt, következő levele, a melyet Szerdahelyről intézett 1804 január 9-én unokatestvéréhez, Ferenczy Istvánhoz, a ki nagyanyjánál, Gindly Zsófiánál nevelkedett:

«Kedves bátyám. Már régen nem láttam a Győrieket, hanem tsókolom kezeit édes Kroszmamámnak sok 1000 – Popi Nénémelly együtt. És kéretem Kroszmamámat, hogy ha lehet tehát jőjenek el Szerdahelre és kéretem Kroszmamámat, hogy izenye meg hogy mikor lesz az Examen és kivánom, hogy több új Esztendőket Egészségben érhessenek. Maradok igaz szerető öcséd mind holtik Bezerédj István.» (Nemzeti Múzeum Könyvtára, Bezerédj-iratok).

Úgy látszik, hogy a vizsgákon nagyanyja is meg szokott jelenni, sőt ő tűzi ki annak határidejét.

Hogy ki volt első instruktora, azt meg nem állapíthatjuk. Nagyon valószínű: valami fiatal klerikus.


10. INSURGENSEK VEZÉNYSZAVAI IDŐSB BEZERÉDJ I. KÉZÍRÁSÁBAN.


Ifjú Bezerédj István 1811-ben üdvözletét küldi egy Rusa János nevű papnak Szerdahelyre, a ki talán mint káplán foglalkozhatott a gyerekekkel, mert a családdal igen jó viszonyt tart fenn. Még 1819-ben is levelet ír Gyulakesziről, megköszöni azt a sok szívességet és barátságot, a melyet nemes Sopron vármegyében több úri háznál tapasztalt s kéri id. Bezerédj Istvánt, hogy a neki ajándékozott kis üszőt most már ne küldje el, de inkább az árát, mert úgyis szűk a pénz, úgy hogy gyakorta mondhatja, hogy: «hunczut vagyok!»

Rusa János azonban inkább már csak Pált taníthatta.

Annyi bizonyos, hogy a kis Istvánt ahhoz értő gondos kezek vezették a tanulásban. Fennmaradt írásai kétségtelenül igazolják ezt. Belőlük a legnagyobb határozottsággal megállapítható fokozatos, sőt gyors fejlődése.

Első levelei bizony még elég gyerekesek, de éppen ez mutatja, hogy nevelője igyekezett bizonyos önállóságra szoktatni s benne az «ént», az egyéniséget kifejleszteni. Talán szebb lett volna, ha úgy diktálja a gyakori névnapi gratulációkat, újévi üdvözlő sorokat, a melyeket szülei s nagyanyja hosszú éveken át gondosan megőríztek, e helyett azonban a kis diákkal magával fogalmaztatja írásait. A későbbi években itt-ott már meglátszik az irányítgató kéz nyoma. A kis Istvánnak 8 éves korából még egy eredeti írása maradt fenn. 1804 augusztus 6-án édesanyjához szószerint a következőket írja:

«Ides, kedves Mamám!

Nagy örömmel vettem kedves levelét és bánom, hogy oljan rosz Pistyanba, de én kérni fogom édes Papámat, hogy mentül előbb elmenjünk Pistyánba. Köszöntetem édes Pali ötsémet, és tsókolom édes Klari Nénémet és Péter (Nagy Péter) bátsimmal együt és tsókolják kezeit édes Mamámnak az Instruktórom és az Örzse a Katitzával együt. Hála Isten mi mind egészségesek vagyunk, az egy Katitzán kivül, …de már jobban vagyon hála Isten, de az szegén Örzsének még most is a lába dagat. A vendégfogadó már erőssen épül, már mind a két tűzfal készen vagyon és én hála Isten jól mulatom magamat tanulásomal, mert erőssen készülünk az Examenre. A Pali (Nagy Pál) bátsi is it vagyon, ki is a Mamát tsókolja és a hideg is löli. Maradok igaz szívű és fejhajtó fia

Bezerédj István.

Die 6 aug 1804.»

E levél kelte után aztán két hóra a kis István búcsút mond a szerdahelyi öreg kuriának. Ott hagyja a Pereszte-erdőt, udvaruk öreg, százados gesztenyefáit, a melyek bizonyára végig hallgatták, de suttogó lombjaikkal nem fecsegték tovább azt a sok-sok hadi titkot, a melyet Rákóczi legvitézebb brigadérosának, Szerdahely jobb sorsra érdemes egykori urának: Bezerédj Imrének a szépséges felesége – férjétől kicsikarva, a családi hagyomány szerint tüstént tovább adott az ott tanyázó Heister labanc generálisnak…


11. IFJABB BEZERÉDJ ISTVÁN GYERMEKKORI LEVELE ANYJÁHOZ.


…A kis diákot Sopronba vitték be szülei. Sopron már akkoriban is élénk, eleven város volt. Kis János superintendens a «Kis János superintendens emlékezései életéből» czímű művében úgy szól róla, mint «a mely az ország városai között nagyon tisztességes helyet foglal el». Dícséri vidékét, «amely nemcsak a természet áldásával, de kellemével is igen gazdag», kiemeli két gimnáziumát, a lutheránusokét s a kath. főgimnáziumot, ez utóbbiról nagy elfogulatlansággal tanusítván, hogy «a kath. papi és professori rend mindenkor illő vallási türelmet gyakorolt és gyakorol». Különben a mint írja: akkoriban a törvényes rendelkezések értelmében a városi magistrátus is felerészben katholikus, felerészben pedig evangelikus volt. S maga a város igazi vármegyei központ. Télen a fő- és közép-nemesség a rideg falusi magányból oda ment be lakni. Ezek közt említi gróf Széchenyi Ferenczet, kinek könyvtárából sok jeles művet kapott olvasmányul. Továbbá Zay Imrét, Laitner András ny. tábornagyot, Hőgyészi Pál nyug. táblai ülnököt. De nagy melegséggel emlékezik meg a Bezerédj-családról is, azt írván érdekes feljegyzéseiben a 266. lapon: «A Bezerédj-ház, különösen Bezerédj István Tolna köztiszteletű országgyűlési követe, ki valamikor Sopronba az atyjához jött, vagy jő, hasznos beszélgetéseiben mindig, mindenkor részeltetett s részeltet s egyszer a vele idejött híres országgyűlési követet s mostani bihari első alispányt Beöthy Ödönt is velem megismertette».

A kis Bezerédj István tehát ide került a kath. főgimnáziumba. Szülei, ha nem is laktak benn Sopronban, de azért állandó lakást tartottak és hogy a kis Pista jó rokoni kezekbe került, ezt legalább is valószínűvé teszi öcscsének a mindig jókedvű Palinak az alábbi jóízű levele, a melyből az olvasható ki, hogy idegen, bérelt házban ugyan, de nagybátyjukkal, Bezerédj Ferenczczel (1807-ben cs. kir. kapitány, később főstrázsamester) laktak egy fedél alatt. Ezt az érdekes levelet a kis «princzipista» valamelyik, a szombathelyi aulában működő paphoz intézte. Szól pedig a következőképpen:

«Kedves Fő-tisztelendő Uram!

Nem ok nélkül sírtam én, mikor Szombathelyről elmentem, mert ottan jó dólgaim vóltak, ellenben pedig az uton csaknem meg-fagytam; leg-alább a’ lábaim a’ nagy hideg miatt egészszen meg-merevedtek annyira, hogy Köszögre érkezvén nem állhattam a’ lábaimon: ez vólt az oka, hogy egész Köszegig csaknem mindenkor sírtam: a’ Pista nem sírt ugyan, de szinte úgy fázott, mint én, holott a’ farkasbundából alig láttunk ki. Kőszegen a’ papa, és a’ Mama el-értek bennünket, és ekkor mindgyárt jó kedvünk lett, de még-is a’ Mamát egygy kevesé ki-nevettük, mert Áprilist járt. Már most ithon vagyunk, és tanúlásainkat folytattyuk, hogy Eminensek meg-maradhassunk, mert különben Vakátziókra nem ereszt-el a’ Mama Szombathelyre. Püspök ö Nagyságának csókolom kegyes kezeit, és recomendálom magamat a’ jövő Vakátziókra, majd addig meg-tanulok még egynehány új Sonátákat, és el-verem, hogy szinte szakadni fognak a’ húrok. Szekretárius Urat és a’ Páter Tóbiást, nem különben a’ Károly bácsit alázotossan tisztelem. A’ Ferentz bácsinak azt izenem, hogy a’ házat, mellyben most lakunk, 17-dikben fogják licitálni, és el-adni; siessen tehát haza, mert félő, hogy az új házigazda néki ki-teszi a’ szürét. Tudom én jól, hogy ezen izenetemért a’ Ferentz Bácsi engemet szokása szerént ismét Bernahájdernek fog-nevezni, de semmi az, mert ha viszsza jön, egykevesé megczirókálom ötet, é azonnal jó álliancziába leszsz velem. Ezzel magamat ajánlom, és maradok fő-tisztelendő Urnak.

apró szolgája

Bezerédi Pali Principista.

Sopron 8-dik Április 1809.»

Sopronban a kis István mellett külön (prefektust) nevelőt is tartottak. Kitűnik ez az ő akkori leveleiből, a melyekben mindig apró kedvezéseket, egy pár csomó dohányt, fát, stb. kér szüleitől a nevelő számára.

Hogy ki volt ez a nevelő, nem tudjuk. Valószínűleg: Farkas Vincze, ki később tanára is lett. Ez a prefektus azonban legfeljebb 1806-ig maradhatott csak mellette, mert ekkor már Somogyi Leopold szombathelyi püspök, id. Bezerédj Istvánnénak anyai nagybátyja, október 23-ról keltezve azt írja Szombathelyről, «hogy éppen ma érkezett meg Pestről a Kelemen professor által küldött instruktor, vagy prefectus; reá nézve ugyan egy kevéssé seriosusnak látszik, de a mint észreveszi beszédjébül jó legény és annak módja szerint fog bánni a kicsinyekkel. A Kelemen professor már 300 forintot igért neki, azért, ha jónak és alkalmatosnak találjuk az Urak, csak meg kell tartanunk az igéretet, hanem felét magamra vállalom».


12. KŐSZEG LÁTKÉPE.


A derék főpapnak igazán meleg rokoni szeretetéről, nemes jó szívéről tanuskodik ez az utóbbi ajánlat. Különben «köztudomás szerint a jószívűség, isteni félelem s felebaráti szeretet ritka példája volt ő» – a mint az előbb már említett Kis János superintendens is írja róla emlékjegyzeteiben:

– Somogyi püspök ritka felvilágosodott férfiú volt s nagy kegyben állott a császár előtt is. Erre nézve elmondja Kis, hogy a mikor ő, többek unszolására nemességért folyamodott s kérvényét a «császárhoz» személyesen benyújtotta, illetve sürgette, ez megértvén, hogy azt az országbírája: Ürményi, a tárnokmester: gróf Brunswik, az erdélyi főkanczellár: gróf Teleky és a bácsmegyei főispán: Podmaniczky is aláírták és hogy Somogyi Leopold püspök is külön bizonyítványt adott neki, így nyilatkozott:

«Hogy-hogy a szombathelyi püspök, Somogyi? Ez igen jó jel. Én ezt az embert nagyon szeretem. S itt a püspök dícséretére hosszasan kibocsájtkozott s reá helyes magasztaló beszédecskét tartott, melynek summája abból állott, hogy a püspök nem avatkozik, mint némely püspökök, mindenféle világi dolgokba, hanem hivatalában búzgón eljár s testestől-lelkestől püspök».

A mi a nevelő díjazását illeti, háromszáz forint akkoriban nem megvetendő összeg volt, s körülbelül egy rendes, sőt egyetemi tanári fizetésnek felelt meg, az új nevelő tehát elég értelmes és képzett ember lehetett. S az ifjú Bezerédj-párnak is jól eshetett az anyagi támogatás, mert mint fiatal kezdők épp abban az időben vették bérbe a szentmiklósi apai birtokot évi 1200 forintért s a mint a számadási íratok igazolják, új vendéglőt is építettek s nagyon sok hasznos beruházásra kellett a jövedelem.


13. SOMOGYI LEOPOLD PÜSPÖK NÉVALÁÍRÁSA.


Az új prefektust a legnagyobb valószínűség szerint Gindly Józsefnek hívták. Bezerédj István és Pál ugyanis azt írják 1808 deczember 28-án kelt levelük kiegészítésekép nagyanyjuknak, Gindly Zsófiának, hogy újévi gratuláló levelük 1809 január 19-én visszamaradt Tisztelendő Gindly József íratai között. Hiszik, hogy ezen kelletlen hibát mind nekik, mind beteges prefektusuknak meg fogja bocsátani. (Nemzeti Múzeum, Bezerédj-levéltár.)

1809-ben nagy gondot okoz a családnak a nevelő kérdése.

Id. Bezerédj személyesen kér nevelőt magától a pannonhalmi apáttól, ki azt meg is igéri. De később Chrysostom apát 1809 október 26-án Szentmártonból hosszú latin levelet ír Bezerédjnek, a melyben előadja: hogy elküldi Vincze barátot, a ki akkor lett subdiakonus. Azonban baj van vele, mert azután, hogy megigérte őt, jött a rendelet, hogy a háború miatt félbeszakadt iskolai tárgyakból az iskolai év kezdetével tartsák meg a vizsgákat és az osztályozásokat. Ezen kívül tart tőle, hogy a jövő évi tananyagot semmiképpen sem tudja Vincze magánúton elvégezni, legalább úgy nem, hogy abból jó osztályzatot nyerhessen, ennek hiányában pedig két évet vesztene, s elesnék attól, hogy a papi rendbe felvétessék. Az a kisegítő eszméje támadt tehát, hogy mivel az iskolák november vége, vagy deczember eleje előtt amúgy sem kezdődhetnek, Vincze lásson hozzá úgy az úrfiak tanításához, mint a saját tanulmányaihoz. Ez az idő éppen elég lesz másik nevelő (prefektus) kereséséhez, ha szükség lenne reá: «bár az én időmben – jegyzi meg az apát úr nyomatékosan – a tekintetes asszony nagybátyjainak, akik Sopronba jártak iskolába, nem volt nevelőjük, csak egy correpetitoruk és szép előmenetelt tettek».

A mikor Vinczét megigérte, olyanok voltak a háborús kilátások, hogy ezek miatt úgy a nyilvános, mint az egyházi iskolák szünetelni fognak. Most azonban, mivel a nevelőség egyrészt az úrfiaknak nem szükséges, másrészt káros úgy a rendre, mint Vinczére nézve, kéri Bezerédjt, hogy ha okvetlenül ragaszkodik a nevelőséghez, deczember elejéig másikról gondoskodjék.

A gyerekei sorsát nagyon is szívén viselő Bezerédjre természetesen nagyon meglepő volt az apát levele s amint az iratai között fennmaradt fogalmazvány mutatja, nem is késett megírni az apát úrnak, «hogy levelét különös, de egyszersmind nagy megilletődéssel vette s az nem kevés és bizonyára kedvetlen nyughatatlanságot okozott neki». Kifejti, hogy Vincze barát további tanulmányaira nézve Szentmártonban létekor az apát úr aggodalmait már eloszlatta, azért nem tudja, hogy mely ellenkező történet adta azóta magát elő, azért közölte a levelet Vinczével, ki gondolatjait saját írása által itt küldi. Kifejti még, hogy «nagyon is szükséges a gyerekek mellé az instruktor, mert maga Sopronban állandóan nem lehet, hivatalosan is csak nagyon kevés időt tölthet ott, így elkerülhetetlen, hogy olyan ember légyen a gyermekek mellett, akire őket nemcsak tanulásokra, de leginkább keresztényi gyakorlásokra, jó magok viselésére nézve bátran hagyhassa és a ki az oskolai időn kívül is rájok vigyázzon. Különben már az egész mult évben keresett prefectust, de nem talált s mindezért újból könyörög, hogy a többször említett Vinczét legalább két oskola esztendőknek elfolyásáig, amíg tudniillik a gyerekek Sopronban tanulnak, mellettük meghagyni méltóztassék, aki egyébként mellének gyengesége miatt professori hivatalt fel úgy sem vállalhat».


14. SOPRON VÁRKERÜLETÉNEK LÁTKÉPE.


E levélnek ama kifejezéséből, hogy «mellettük meghagyni», az következtethető, hogy Vincze barát már előzőleg is tanította a fiúkat, így valószínű, hogy ez a barát Farkas Vincze volt,[11] de hogy az utolsó két évre is ő maradt-e mellettük, egész biztosan megállapítani nem tudjuk, mert 1809 november 22-én Chrysostom apát új levelet írt Bezerédjnek, a melyben tudatja, hogy előadta az egész dolgot a győri püspöknek, a ki megigérte, hogy egy kiváló klerikust fog az úrfiak mellé adni nevelőnek, de csak úgy, hogy ők Győrött járjanak iskolába, s az a kispap velük együtt legyen kosztban s amellett a szokott szemináriumi ruhát kapja.

A Bezerédj-fiúk azonban továbbra is Sopronban maradtak s ha volt, ha nem, vagy bárki volt is külön nevelőjük Sopronban, derekasan megállották a helyüket.

A fiatal Bezerédj István tanulására nézve néhai Darvas Orbán, a soproni főgimnázium igazgatója meglehetősen hű képet ad egy 1903 október 20-án kelt levelében.

Akkoriban a fősúlyt a latin nyelvre fektették s a kath. főgimnáziumokban 1806-tól az u. n. második Ratio educationis szerint tanítottak. A középiskolát 2 évi elemi oktatás előzte meg, azután jött 4 évi grammatica és két humaniora. A mai középiskola utolsó két évének megfelelő két évi philosophia már a felsőbb tudományokhoz tartozott.

A tanítás súlypontja a latin nyelven volt, de itt is a rideg formalizmus uralkodott és semmit tekintet nem volt a classikai szellemre. Az emlékezőtehetséget fejlesztették, az ítélőképesség teljes elhanyagolásával. Emellett elnyomta a tanulókat a túlzott fegyelem is.[12]

Az ifjú Bezerédj Istvánt 1806-ban már ez újabbi rendelkezések szerint tanították s a latinon kívül az akkor német Sopronban nagy súlyt fektettek a német nyelvre, sőt az ő gondos szülei a franczia nyelv elsajátítására is. Nyelvmesteréül egyik későbbi levelében Riedelt említi.

Az ő fogékony lelke azonban játszva emésztette meg az akkori iskolai tudományt.

Darvas Orbán igazgató az első két évi tanulásra nézve az ottani feljegyzésekben semmi nyomot nem talált, sőt azt írja, nem tudja, hogy Bezerédj hol végezte a két első évet.

Pedig kétségtelen, hogy Bezerédj ott tanult. Kitűnik ez nemcsak az édesapjához intézett leveleiből, de a Bezerédj-levéltárban talált, 1805 szeptember 6-ról kelt iskolai bizonyítványból is. Ezt a bizonyítványt Pater Vester Florián igazgató és Kostyár György, a III. oszt. tanára írták alá. De a mi számításunk szerint valami tévedés van a dologban, mert Bezerédj István 1805 szeptember 6-án még legfeljebb a II. osztályba járhatott. Az kétségtelen, hogy Sopront 1811-ben hagyta el, mivel pedig a gimnázium akkor csak 6 osztályból állott, kiszámítható, hogy 1805-ben még sehogy sem járhatott a III. osztályba. Vagy talán a bizonyítvány azért van a III-ik osztályról kiállítva, mert a két előkészítő osztályt is ide számították? Viszont, ha Darvas Orbán igazgató úr adatait fogadjuk el, a melyek szerint Bezerédj 1806/7-ben volt III. gimnazista, akkor is a VI. osztályt már 1809/10-ben és nem 1810/11-ben kellett volna elvégeznie. Mivel mindig eminens volt, fel sem tételezhető, hogy szülei vele osztályt ismételtettek volna, így valószínűnek kell tartanunk, hogy már az 1807/8 iskolai év II. felében is szünetelt valami okból, talán a háborús mozgalmak miatt a tanítás s a Darvas Orbán-féle kimutatásban ezért nincsen az 1808. évi II. felében a IV. osztályról szó, de ez az 1809. évről szóló kimutatásban újból fel van tüntetve, vagyis a diákság elvesztett egy teljes iskolai évet, a mi Bezerédj soproni diákpályáját is meghosszabbította.

Bezerédj István különben a Darvas-féle kimutatás szerint 1806/7-ben a III. osztályban, az I. félévben az összes tantárgyakból IV. eminens volt, de a II. félévben már első eminenssé küzdte fel magát. A vizsgálatot augusztus 14-26-án tartották meg. Osztályában volt 56 tanuló. Tanára volt: Farkas Vincze, igazgató: Horváth Pál.

A IV. osztály első felében is megtartotta érdemfokozatát. Első eminens maradt. Az 1808. II. félévi jegyzék azonban nincsen meg, de az 1809-i bővebb adatokkal ellátott jegyzék szerint a II. félévben 2-ik eminens. Tanára: Hajnal Orbán, Szent Benedek-rendi, igazgató: Poós Sándor. Az értesítő szerint a franczia invázió miatt az ifjúságot a megye parancsára június 19-én hazabocsátották.

Ezzel egyelőre megszakadt a fiúk soproni tanulása, de a mint a pannonhalmi apát leveléből már előbb láttuk, otthon tovább folytatták tanulmányaikat.

Ezúttal Erzsébet napját, édesanyjuk nevenapját is otthon töltötték. Fennmaradt ennek emléke egy érdekes versben, a melyben hogy mennyi része van a fiúk poétai tudományának, eldönteni nem lehet, gyanakodnunk kell azonban a nevelőjük verselési ügyességére.

A névnapi köszöntő ez:

«Tekintetes Felső Büki Nagy Örzsébet asszonyságnak nevenapját, Édes Annyokat tisztelő Fiai Ezen Dallal ünnepelték 19 november 1809.

Nagyobb kincset Hüt-társadnak
Hymen nem kereshetett,
Böltsebb Mentort Fiaidnak
Argus nem szemlélhetett,
Élj Hütvesed örömére,
Fiaid szerencséjére,
Nálodnál jobbat ez háznak
Még Egek sem adhatnának.»

A vidám, jókedvű gyerekek otthonléte bizonyára jótékonyan enyhítette a szülők komolyságát s aggodalomra hajló lelki állapotát. Szerdahely útjába esett a franczia inváziónak s az ellenséges katonák féktelenségeitől – bár még aránylag keveset szenvedtek, – a Bezerédj-birtok sem volt megkímélve. Gyakori harácsolásokban volt részük, így csak egy napon, augusztus 7-én 17 mérő búzát, 3 mérő rozsot, 51 mérő zabot, 38 itcze főzeléket, 272 porczió szénát, 208 porczió szalmát kellett kiszolgáltatniok. Az ilyfajta apró kis meglepetések mellett bőven jutott reájuk a vármegye útján bekövetelt hadisarczból is, így legalább egy jó pár ezer forintot fizettek el saját birtokrészük után s 1810 június 10-én Eötvös Ferencz alispán még a Nagy Páltól, Pétertől, Sándortól és Sibrikné Nagy Klárától követelt hadisarcz befizetésére is Bezerédjnét, Nagy Erzsébetet idézi törvénybe. A Nagy-családra, a mint a hiányos iratokból látható, 12.750 korona hadisarcz jutott, a minek előteremtése bizony nem kis gondot okozhatott, mert még a harczba ment Nagy-testvérek apró kiadásairól is Bezerédjéknek kellett gondoskodniok. De tették ezt igazi testvéri szeretettel s hogy mily lelki gyöngédséggel, ezt felsőbüki Nagy Pálnak és Péternek fennmaradt köszönő sorai bizonyítják.


15. A BEZERÉDJ TESTVÉREK NÉVNAPI KÖSZÖNTŐJE.


Felsőbüki Nagy Pál azt írja május 20-án, a győrmegyei Koronczóról, arról a híres és nevezetes helyről, ahol Heister tábornok 1704 június 13-án Forgács Simon kurucz vezér jó 2000 hajduját és 100 lovasát levágta, hogy mihelyt a palatinussal beszélt, meglátogatja testvérét. Az aranyakat felosztotta, és pedig a 100 darabból Sándornak és Péternek 30-30 darabot adott: «A 18-at kedves gyermekeidtől szintén felosztottam, de nem költjük el, hanem szeretetünk jeléül megtartjuk s könyem zálogául szolgáljanak annak a szeretetnek, amellyel gyermekeid iránt viseltetem.»


16. GRÓF SZÉCHENYI FERENCZ SOPRONI PALOTÁJA.

Május 22-én ugyancsak Koronczóról Péter is értesíti nővérét, hogy ne aggódjanak, mindhárman jól vannak, híre-hamvát se látják a francziáknak s általában nagyon jó híreket kapnak: «Pista tegnap itt volt s átadta nekünk a 6 drb. aranyat azon megjegyzéssel, hogy ezeket fiacskáid küldik. Tudom, hogy ez kedves Lizi a te gondolatod volt és mondd meg nekik, hogy ajándékukat emlékül megtartjuk és ezek helyett mi majd Napoleon aranyakat viszünk nekik. Holnap indulnak Széchenyi és Sándor (Nagy) eskadronjukkal Szentmihályra, én pedig további parancsig a tartalékkal itt maradok.»

A Napoleon-aranyak hozására azonban nem került a sor, nemsokára mind a három testvér beszámol arról a hatalmas kudarczról, a mely a felkelő sereget Győr alatt érte. Egyhangúlag a vezetést hibáztatják és bizony nem igen válogatják meg a szót, a melylyel keserűségüket kiöntik.

A három testvérnek nem lesz érdektelen leveleiből a kortörténetileg érdekes részeket itt közölni:

Felsőbüki Nagy Pál ezeket írja:

«Komárom, július hó 9-én.

Legkedvesebb Nővérem!

Kapuváron történt elválásunk óta mindannyian sok szomorú napot értünk. Mind a hárman, hála a jó Istennek, jól vagyunk. A 13-i és a szerencsétlen 14-i csatában a nádor úr, miután a visszavonulás általános lett, parancsokkal engem küldött Győrbe. Már kartács tűzön keresztül, mely a városig terjedt, eljutottam a város kapujáig, mely utánam bezáródott és 11 napi ostrom után a várat átadtuk, mert már vagy 50 ház hamuvá égett és egy sem maradt séretetlen. Ignácz sógorod házát, ámbár már minden oldalról tűzzel volt körülvéve, 6 gyalogossal és egy vadászszal megmentettem. A vár átadása után Ácson keresztül vittek minket Komáromba, becsületszavunkat vették, hogy kicseréléséig nem teljesítünk szolgálatot. Ácson 3 napig vesztegeltünk, mely időközt Mon Brun, Colbert és Jaquinot tábornokok társaságában töltöttem. Most Komáromban vagyok és azon reményben élek, hogy nemsokára kicserélnek.

Péter testvérem a 13-i csatában elvesztette legénye ügyetlensége folytán legjobb lovait és 17-én Győrbe vezényeltetett, ahol velem elfogattatott és most itt van, de ő már szolgálatot teljesít hadosztályánál. Sándor a 14-i csatában egy ágyúgolyó által szintén elvesztette lovát, hátizsákját és az ebben levő fehérneműjét mintha ollóval vágták volna el, a benne levő aranyok mind elgörbültek, a nyeregkápa szétzúzva és csákója 3 újjnyira elszakadt. A nagy ármádiáról ma érkezett hírek különfélék, adná a jó Isten, hogy csak a ránk nézve kedvezőek, igazak legyenek. Néhány nap mulva valószínűleg ránk kerül a sor és talán sikerül a nemzetnek a 14-iki foltot kitörölni, amelyben ő igazán nem hibás.

Végrendeletem fekszik Bezerédj Ignácz sógorodnál. Adja Isten, hogy ne legyen még szükség erre s mi még sok szép napot együtt tölthessünk.

Isten Veletek és kérlek Titeket, ne aggódjatok miattunk, mert tönkre nem megyünk és ha ez volna a sorsunk, akkor viszonyaink között egy tisztességteljes halál az egyedül irígylésreméltó szerencse. Csókol Pál.»

Felsőbüki Nagy Sándor levele még inkább tele van keserű kifakadásokkal:

«Komárom melletti tábor, 1809 július 13.

Kedves Nővérem!

A győri végzetes csata után, a melyben mindkét testvérem fogságba esett, én pedig egy udvariatlan ágyúgolyó által, mely hátzsákomat lovamról leszedte és csákómat erősen megrongálta, nagy kárt szenvedtem, itt vagyok a táborban Komárom mellett, a hol a katonai ügyeket tárgyaljuk és azokat a disznóságokat, melyeket a német szamárságok létrehoznak, legfényesebb győzelmekké átalakítjuk, hogy a már összeomló monarchiát romjaiból feltámasszuk. De most már az osztrák monarchiának és a magyar szabadságnak a végórája ütött, nincsen már semmi reményem. Azok a hunczutságok, melyekkel a legjobb intézkedéseket tönkre teszik, már nagyon kézzelfoghatók. Csak egyet akarok említeni példának. A győri ütközet előtt két napig mi és lovaink éheztünk, holott Győrött a legnagyobb raktárak voltak felhalmozva mindenfélével és másodszor egész csata alatt, mely késő estig tartott, egyetlenegy tábornokot sem láttunk, a ki legalább azt vezényelte volna, hogy jobbra, vagy balra menjünk, hanem ott álltunk, mint a juhok, a melyeket a vágóhídra visznek. A bosszúságtól az ajkát szétharapná az ember, midőn ezen határozatlanságot és butaságot látja ezen német marháknál, akik magyar becsületünknek és véres szabadságunknak a kegyelemdöfést adták. Különben kár erre szót pazarolni, egy ördög itt, vagy ott rabszolgának lenni. Valami hírt óhajtanék Tőletek kapni, itt sok soproni ember van. Néhány nap mulva, úgy látszik, dolgunk akad az ellenséggel, mert Pozsonytól délfelé nagy mozdulatok vannak folyamatban, ez lesz talán az utolsó, mert ha ezen csatát és Komáromot elveszítjük, akkor hazafelé hegedültethetjük magunkat.»

Felsőbüki Nagy Pálnak még egy felette érdekes levelére akadtunk. Úgy látszik, megszökött a franczia fogságból s a porosz határ felé menekülésében a következőket írja:

«Szerdahely október 5.

Kedves Nővérem! 2 órakor délután ide érkeztem, de sem Szentmiklóson, sem itt sajnálatomra, nem találtam senkit közületek. Sietek, hogy ez éjjel legalább Bécsig eljuthassak. Ne ijedjetek meg, ha esetleg éjjel itt keresnek engem, ebben az életben már nehezen találkozunk, ennek a magyarázata és utolsó akaratom íróasztalomon találhatók, – reménylem, hogy holnaputánig sikerül a porosz határt elérni. Isten veletek, éljetek boldogan és meg ne feledkezzetek rólam, – enyéimékről gondoskodjatok, Isten veletek és Velünk. Testvéred Pál.»

Mindenesetre érdekes volna felsőbüki Nagy Pál eme sürgős menekülésének «magyarázatát» megtudni. De ez már nem tartozik jelen feladataink közé.

A békesség helyreállása után aztán a fiúk ismét visszakerülnek Sopronba. Pál a IV., István pedig az I. humanista osztályba.

István az I. humanista-osztályban 33 tanulótársa közt az I. és II. félévben is 2-ik eminens. Tanára: Pápay Antal, ki egyúttal helyettes-igazgató is. A II. humanista-osztályban pedig 1810/11-ben az I. félévben 2-ik eminens, a II. félévben azonban első eminenssé lesz. Tanára: Nagy Gáspár, igazgató: Trucher Ágoston.

A háború okozta sok csapás és megpróbáltatás miatt a szülőknek bizony nem volt könnyű feladat a két fiúnak ilyen költséges, úri módon való neveltetése. Az egyre fejlődő, mindig komolyabban gondolkodó s érzőszívű István maga is tudja ezt s bizonyára a legmélyebb hálaérzet íratja vele ezt, az őt annyira jellemző újesztendei üdvözlő-levelet, a melynek e pár szavában: jó ember és hazafi, már ott találjuk az ő jövendő életének egész programmját:

«Sopron, 1810 deczember 30.

Minden gyermek kötelessége szüleit szeretni, tisztelni és háladatosságát minden kitelhető móddal kijelenteni, az Istent kérni, hogy ő nekiek hosszú és a világ javaival tetézett létet adjon s az élet után az örök boldogsággal őket megajándékozza. Hát én, kit az egek oly jó nemzővel áldottak meg, ki sem költségét, sem más valamiét én reám nem kimélli, ki engemet minden lehetségesre taníttat, hogy valaha jó ember és hazafi lehessek, mit míveljek? Mit: minthogy az mindenható Istent szünetlen kérjem, hogy kedves uramatyámat számos esztendőkig megtartsa…»

Az 1810/11. iskolai évvel aztán vége szakad a két Bezerédj soproni diák pályájának.

De mielőtt innen távoznának, a fiatal István szép emléket hagy maga után s nevét versben is megörökíti.

A hatodik osztály elvégzése után szorgalmáért több társával jutalmat nyert Esterházy Pál herczegtől s ebből az alkalomból distichonokban egy hosszabb üdvözlő-verset írt, amely 6 lapra terjedően nyomtatásban is megjelent. Tartalmát tekintve, nincsen valami különösebb jelentősége, egyébként azonban nagyon ügyes vers, bizonysága annak, hogy akkoriban a gimnáziumokban milyen kitünően verseltek.

Itt közöljük bevezetését s a versnek első és utolsó sorait:

Carmen eucharistico panegyricum, quod piis cineribus cels. principis et regni Hungariae palatini Pauli Eszterhazi de Galantha Occasione finiti tentaminis II. semestris, quo et lecta est classificatio et eminentes ex eiusdem principis munificentia publico premio donati sunt 1811. nonis Septembris in gymnasio Soproniensi O. S. B. Stephanus Bezeredj II. humanitatis scholae studiosus dicavit et cecinit:

Laetitiae cari nunc pandite vela sodales
Multis quae curis arcta fuere diu
Advenit tandem per prospera meta laborum
Frontibus cum vestris debita laura adest
Di facerent socii cunctis ut gaudia magna
E studiis fluerent laetitiaeve forent.

O socii ad metam qui currebamus eandem
Pectora nullo aevo non memoranda mihi
Vos tandem faciat Pallas bene culta beatos
Eveniat nobis meta cupita precor![13]

A következő évben már mindketten Pozsonyban vannak. Sopronban ugyan 1785-től volt jogakadémia, de az evangelikusoknál. István bizonyára nem felekezeti elfogultságból nem akart itt maradni, de akkoriban Pozsony vezetett az egész országban híres jogakadémiájával s mint a diéták székhelye, előiskola volt a politikai pályára készülő fiatalságnak.

Pál ugyan még maradhatott volna itt a gimnáziumban, de úgy látszik, nem akart elszakadni testvérétől, tehát mint I. évi humanista, szintén követte Pozsonyba a bátyját.





Jegyzetek




KezdőlapElőre