[JErtek Isten Archangyali…]*

Nota Adsint huc omnes angeli

JErtek Isten Archangyali,
Szent kisdedecske szóllitt,
Zengjetek egek Angyali,
Kis Uratoknak jól itt.
Urak, és minden nemzetek,
Jertek istállócskában;
A' melly gyöngyöt vesztettetek,
Itt van kis jászlocskában.
A' meg-testesült Istentek,
Imé nagy szorosságban,
Meg-köttetik hogy lelketek,
Lehessen szabadságban.
Az mi sok adósságunkért,
Igy lakol Isten Fia:
Régtöl kévánt váltságunkért,
Löt Jesus lelkünk dija.
A' méltóságos Istenség,
Hogy jászlocskában szállot;
A' kinek szive még sem ég,
Dér jég faggyal bé-állot.
Jesusnak nagyob fájdalma,
Az ember keménysége;
Keményb néki mint à szalma,
Ha vétkednek nincs vége.
Gyarló ember mit kel tenned,
Hogy ez háládatlanság,
Most-is találkozik benned:
Ah nagy vigyázatlanság!
Mennyei bö udvarit,
Az Isten meg vetette;
Emberben meg-hült lángjait,
Ez által gerjesztette.
De szivünk még sem gyúladoz,
Söt meg fagyot hidegtöl;
Es immár éppen fúlladoz,
Világi rosz méregtöl.
Ha szánod à Szent Kisdedet,
Szived tüze lángallyon:
Enhicsed Szent Istenedet,
Hogy Pokol bé ne fallyon.
Nem-is lehet életemnek,
Nagyob vigasztalása,
Mint ha most lenne szivemnek,
Illy Szent lángadozása.
Drága Jesus két szemei,
Kisdedhez édesitnek:
Annyának lelki gyöngyei,
Bennünket ékesitnek.
Ezt én meg nem fizethetem,
Hogy érettem mivelted;
Jesus, hogy lettél nemzetem,
S' igy magad meg-vetetted.
De én-is viszont szivemet,
Imé néked ajánlom,
Jászlodhoz kötvén lelkemet,
Egészlen néked vallom.

Nyomtatott kiadása:

Cantus catholici. Kassa 1674, 74–6. – Cím és nótajelzés: MAGYARÚL: Azon Nótára. – Előtte a latin eredeti dallammal.

Szövege megtalálható még a következő XVIII. századi kéziratos gyűjteményekben: Paksi Márton György-ék. (1760, 77), Szakcsi kántorkönyv (1788–9, I, 28).

Karácsonyi ének, az Adsint huc omnes angeli kezdetű cantio szabadon fordított és rövidített parafrázisa. A latin minta csak a kassai Cantus catholiciból ismert és a himnológiai szakirodalom nem tartja számon.

Szövege a következő:
Adsint huc omnes angeli
Pro pupulo tenello:
Accurrant et archangeli,
Dent hymnulos agnello.
Agnellus absque villulis,
En totus obrigescit:
Ah Deus immutabilis,
En fletu colliquescit.
En increatus nascitur,
Et virginis papillā,
Infantulus en pascitur:
Haec urit me favilla.
En formam nostram induit,
Tam inclyta majestas:
Stupore mentes imbuit,
Haec numinis egestas.
Ah mire nobis jungitur,
Et munere pastoris,
Deus pro nobis fungitur:
O! quanta vis amoris.
Hunc agnellum terribilem,
Vobis fore sciatis,
Quotquot putatis debilem,
Et libere peccatis.
Hic agnus absque macula,
Candore micatoris;
Et munda petit corcula,
Ceu socios pudoris.
Ovem quaerit in stabulo,
Sed en bos et asellus:
Nempe vili vocabulo,
Ego notor misellus.
Faetor ab hic excluditur,
Et odor sua Vicellus,
A virgine diffunditur,
Qua prodiit puellus.
In hac praesepis conchula,
Magni gemma valoris,
Et in exili fossula,
En aequor est amoris.
Sitientes accurrite,
Et hoc liquamen ori,
Ex praesepi affundite:
Cum hoc sit dulce mori.

Versforma: 8–7–8–7 (a–b–a–b).

Dallama: RMDT II., 58/I. sz.


Hátra Kezdőlap Előre