Rákosi Jenő (1842–1929) – író, publicista; A magyarságért (Bp. 1914.) címmel megjelent cikkgyűjteményének sok írása (A nemzeti nyelv, A nyelv kultusza, Hazafiság és művészet, Magyar zene) érinti a Kodály által felvetett és elemzett gondokat, de Kodály mindig Rákosi Jenő nacionalista gondolatcafrangjaitól megszabadítva, megtisztítva tárgyalja s gondolja végig e kérdéseket. (A hivatkozott cikk – Piac és parnasszus – a Budapesti Hírlap 1882. június 28-i számában jelent meg.) A külföldre távozó magyar zenészek gondja újra és újra visszatérően foglalkoztatja Kodályt. 1925-ben Zenei belmisszió című írásában is hivatkozik arra, hogy Rákosi Jenő már a múlt század nyolcvanas éveiben figyelmeztetett: „a magyar állam költségén külföldnek nevelünk zenészeket.” 1937-ben, a Vidéki város zenei élete című írásában: „Neveltünk zenei elitet is, de elfelejtettünk közönséget nevelni hozzá, melynek a zenei elit munkájára szüksége van. Így sok zenészünk külföldre szorult, mert itthon nem kellett. A nemzet anyagi és szellemi tőkéjének egyaránt óriási vesztesége volt.” Zene az ovodában című előadásában, 1940-ben: „Termeltünk zenészeket, sőt zenét is, de nem volt fogyasztó. Nagy részük csak külföldön talált – testi és lelki – kenyeret; a szegény magyar állam saját költségén nevelt művészeket gazdag idegen országok számára.” A Magyar zenei nevelés című írásában, 1945-ben: „Sok esetben tapasztaltuk, hogy külföldre vetődött előadóművészeink csakhamar elvesznek a népek tengerében, beleolvadnak a vendéglátó országba, mert nincs elég mélyen megalapozott nemzeti kultúrájuk.” Kodály Zoltán gondolatainak az ad különleges hangsúlyt, hogy mindmáig szomorúan időszerűek.