Akik figyelemmel kísérték az Operaház 1913-20 körüli előadásait, észrevették, hogy ugyanazok a színészek jobb kiejtéssel énekeltek az olasz Tango Egisto, mint a Kerner István által betanított művekben. Kerner megelégedett olyan lágy, félig elmosódó kiejtéssel, aminő a saját, kissé svábos magyar beszéde volt. Tango, bár magyarul nem tudott, az olasz énekben szokásos éles, gondosan kifaragott kiejtést követelte, s ezzel is közelebb jutott a magyar kiejtés igazi mivoltához.