Sonate, que me veux-tu? – e gondolat így ismétlődik jó tíz évvel később: „Az Írás szerint az ember élete hetven év. De én nem halnék meg most örömest, mert sok mindent kellene felibe, harmadába itthagynom. Életem delén ugyanis ráeszméltem arra, hogy a legszebb zenét is hiába, vagyis csak a külföldnek írjuk, ha nem hozzuk előbb a magunk népét olyan karba, hogy meg is értse, amit írunk, és hogy ne mondja – persze magyarul – »sonate, que me veux-tu?« (»Mit akarsz tőlem, te szonáta?«). Ezért sok tervemet félbehagytam és énekgyakorlatokat kezdtem írni gyermekek számára.” (Süketnéma zenészek. 1952.)