Szorult kebellel és elfogultan lépek e székre, hogy a gyarmati választókerület osztatlan bizalmát, mellyel országgyűlési képviselőjévé megválasztott, megköszönjem. Mert ha érdemek nélküli voltomat összemérem e nagy kitüntetéssel, valóban úgy tűnik fel előttem, hogy az csak előpénzül van reám bízva, a jövendő fejében, melyet még ezentúl kell kiérdemelnem és nem jutalomul a múltért.
Mert mit is tehettem volna e kitűnő állás kiérdemlésére a szomorú múltban, mely minden polgári tevékenységet kizárt, mely a közreműködés minden teréről leszorítá a honpolgárt, azon semleges ellentálláson kívül, mely a fennállt önkényes kormánynak soha meg nem hajol, vele soha nem alkuszik, azt soha el nem ismeri. S most is, ha csekély tehetségeimet számbaveszem küldetésem roppant súlyával szemben, csak két dolog van, mi azzal megküzdeni bátorít. 1. E választókerület bizalma, mely 30.000-nyi nép erejét toldja erőmhöz. 2. Azon öntudat, hogy a legközelebbi hongyűlésen is nem annyira ragyogó tehetségekre lesz szükség, mint férfias kitartásra, melyet a hatalomnak sem mosolya meg nem bűvöl, sem ráncolt szemöldökje nem rettent vissza, s e két dologban erőnket megpróbálni elég alkalmunk volt a lefolyt időben.
Igen tisztelt választógyűlés, csakis erre lesz szükség most, midőn a birodalmi egység, az álladalmi tanács hízelgő álarca alatt a magyar haza léte vonatik kérdésbe, ezredéves legszentebb joga, a katona és adó feletti rendelkezhetés joga szándékoltatik elvétetni, s mi tizenkét évi erőszakoskodásnak nem sikerült, az most törvényesség útján, a nemzet öngyilkossága által céloztatik utoléretni.
Itt állunk Isten szabad ege alatt, de sujtó hatalmától rettegnék újra alatta állani, pedig szeretem nézni a ragyogó napot, ha e szándékok kivitelére bármi részben segédkezet nyujtanék.
Önök közt töltém tisztességben eddig életemet, bátran akarok ezentúl is szemökbe nézni, s önök közt is akarok tisztességben meghalni, de nem tehetném azt, ha e népgyilkolási tervet osztanám.
Vajh ha reménylhetném, hogy ez országgyűlés az egyesek érdekeit előmozdító törvények hozatalába is bocsájtkozhatik, legédesebb kötelességemnek tartanám azoknak is küldőim érdekében előmozdítását, de most csak egy van, mit önöknek biztosan ígérhetek, s mit önök is bizonnyal minden magányérdekeik elébe teendenek, s ez az, hagy utósó lehelletig igyekezni fogok a hazát menteni.
Ha majd látandja azon hatalom, mely hazánk megsemmisítésére tör, hogy az ország gyűlése egy ember gyanánt, mint szeretem hinni, nyilatkozik a sarkalatos jogok mellett, melyek megőrzése tisztéül tétetett, lehet, sőt valószínű, hogy meg fogja azt szüntetni, ez hatalmában áll, üldözheti egyes tagjait is, ez is lehetséges, de nem áll hatalmában az igét, mely kimondatott, a nemzet összes képviseletének nyilatkozatát elrejteni Európa előtt, mely figyelemmel hallandja azt; mint a 48-iki év embereit hatalmában volt börtön és vérpadra hurcoltatni, de nem megsemmisíteni győzelmesen feltámadó eszméit – s így a jövő országgyűlés nem lesz eredménytelen, be fogja tölteni hivatását. – Lehet, hogy mi az országgyűlésen nem sikerül, a birodalmi tanács megalkotását egyenesen önök által fogja megkísérteni, de hiszem és tudom, hogy önök e hazaárulási bűnbe, a birodalmi tanács megalakításába épp úgy nem fognak belebocsájtkozni, mint képviselőjök, s ezzel fogják annak eljárására a helyeslés pecsétét nyomni. Ismétlem, uraim, nehéz idők állhatnak előttünk, de ügyünk győzelme a törvényesség terén bizonyos, mint isteni mesterünk keresztre feszíttetett tanításáért, de tudománya örök időkre győzelmes lett.
És most még önökhöz fordulok, tót ajkú választóim, kétszeres köszönetet mondva irántam tanusított bizalmokért, mert azzal nemcsak személyemet tisztelték meg, de tanúbizonyságát adták annak is, hogy felfogták azon nagyfontosságú igazságot, mely ügyünket egyedül vezetheti győzelemre, hogy a magyarországi bármi ajkú, bármi vallású népek érdeke csak egy, hogy midőn a magyar saját szabadságát védi, azzal tót testvére szabadságáért is vív, hogy a protestáns vallásszabadság legbuzgóbb harcosait mindég a katolikusok sorában találta. – Hogy jó és balszerencse között együtt örülni vagy együtt szenvedni vagyunk hivatva.