Politika

Szigethy Gábor előszava

De ebbe az előadásba nem akarok belekeverni semmi politikát – mondotta Móra Ferenc múzeumigazgató úr 1932. február 20-án, szombaton este a szegedi Rotary Club meghívott hallgatósága előtt. Kicsi láng, nagy füst a politika; íróembernek nem feladata politikusok dolgába kontárkodni.

Országlászati észlészet – fordította a politikát magyarra a sírig negyvennyolcas Madarász József, s mit tettek az országlászati szakemberek: eladták, elveszítették az országot, az észt, s ráadásul a becsületet. Tollforgatónak legjobb – tisztességesebb –, ha távol tartja magát a politikus kufárok mesterkedéseitől. Móra Ferenc írástudó magyar, ismeri történelmünk: kuruc, labanc hajdan a parasztot egyaránt a kéménybe akasztotta, s a füstölőben hagyta kínlódni, míg a szerencsétlen nyomorult ki nem izzadta a hadiadót. Akkor ezt hívták politikának.

Móra Ferenc nem kuruc, nem labanc. 1932. február 20-án a szegedi Rotary Clubban meghívott hallgatóság előtt a magyar paraszt életéről beszél: Földhözragadt Jánosék keserű-keserves, dolgos mindennapjairól.

De ebbe az előadásba nem akarok belekeverni semmi politikát – fogadkozik Móra; falusi életkörülményekről, szokásokról, a magyar paraszt műveltségéről, szellemi gazdagságáról, kifosztottságáról óhajt elmélkedni. Íróember: könnyel, mosollyal fűszerezett történeteket mesél, s kerüli a politika kackiás szólamait. De körülhordozva tekintetét a szűkebb s tágabb hazában, testközelben ismerkedve a magyar paraszttal, látja: a hajdani jobbágyok felszabadult sarjainak birtokát, életét – halottat a koporsó – körülárkolja a politika.

Csendőr, finánc, adóvégrehajtó: politika; szavazatvásár, emelkedő földadó, értéktelenedő, romló pénz: politika; álreform, bankhitel, kisajátítás: politika.

Országlászati észlészet: fényes bilincs, nem csörög.

Móra Ferenc nem kuruc, nem labanc. És ebbe az előadásba nem akarja belekeverni a politikát.

Nem szidja a kormányt, a kormányzót, a pénzembereket; nem kéri számon a hatalom uraitól, mi lett a hajdan falra mázolt harcias jelszavakból, a kisbirtokosoknak ígért gazdagodásból, a földhöz juttatottak előtt megcsillantott lehetséges boldogulásból; nem kér magyarázatot arra, miért zuhan a gabona ára, s miért megfizethetetlenül drága a só, a petróleum, a gyufa? S úton-útfélen miért zargatja csendőr, finánc, adóvégrehajtó mindig a parasztot? Miért mindig a nincstelentől veszik el a maradék keveset? Adót miért csak a nyomorult fizet? Miért nevezik a lusták szorgalomnak a harácsolást? A jogfosztottnak miért ügyetlenségét veti szemére a bíró, az ügyész? Miért élelmes ember a tolvaj, s miért élhetetlen az, akinek nincs miből élnie?

Miért gondolják ostobának azt, aki tisztességes?

Móra Ferenc nem kuruc, nem labanc, nem politizál; a magyar parasztról mesél: egyfelől megtesszük a magyar parasztot a teremtés koronájának, akinek nincs párja a világon – ezt leginkább tósztokban és vezércikkekben szoktuk mondani. Másfelől megállapítottuk a magyar parasztról, hogy földéhes, úrgyűlölő, együgyű, ravasz, önző és kultúrára nem nevelhető, és ezt sokszor ugyanazok hangoztatják úri négyszemközt, akik a szószékről leborulnak a magyar paraszt nagysága előtt.

Valamikor, negyvennyolcban, kuruc tapsviharban, lelkes szóval ajánlott pénzt, katonát hazánk megvédésére, függetlenségünk kivívására a képviselőház, és Kossuth Lajos leborult a nemzet nagysága előtt. Abban a pillanatban hatalmas volt a nemzet: hitt jövőjében, s hogy feltámadjunk, mindenki kész volt áldozatokra. Akkor az volt a politika.

Manapság a képviselő urak órabérben borulnak le a magyar paraszt nagysága előtt: ennyi maradt negyvennyolcból.

De ebbe az előadásba nem akarok belekeverni semmi politikát – emlékezteti szerény-mosolygós önmagát Móra Ferenc. Szivarra gyújt, meglazítja nyakkendőjét. A szertefoszló füstkarikákban elillan, semmivé lesz a negyvennyolcas ízű mondat.

Móra Ferenc múzeumigazgató úr nem politikus: nem politizál. Kóborolt a Szeged környéki tanyavilágban, látott, tapasztalt ezt-azt. Magyar író: elmeséli.

A képviselő urak leborulnak a magyar paraszt nagysága előtt. Ő szomorú, mert jogfosztott, mindenből kisemmizett emberekkel találkozott. Kétségbeesett, mert látja sorban összeomlani a Szeged környéki parasztgazdaságokat.

A miniszter magabiztosan nyilatkozik a kisparaszti gazdálkodókedv emelkedéséről. Ő nyeli a könnyeit, mert nem tud segíteni a tízholdas kolduson, akinek termését adóhátralék fejében elviszi a végrehajtó, s hogy hat családjával miből él a szerencsétlen tavaszig, nem gondja senkinek.

A politikusok mosolyognak, mert a választások rendbontás és zavar nélkül, nyugodt légkörben zajlanak, a fontos jelöltek mind megkapják a szükséges számú szavazatot. Ő keserűen bámul maga elé, mert egy kiló sóért s egy liter petróleumért megpályázhatta volna a honatya címet. Nem tette, nem volt hozzá gusztusa.

S amikor népünk ezeréves történelmének új fejezetéről szónokol gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter, Móra Ferenc összetört szívvel hallgatja a megkérdezett magyar parasztokat: ki volt Szent István, ki volt Mátyás király? Hát Napóleon? Nem tudja senki. Melyikük volt moziban, színházban? Akad-e köztük olyan, aki életében már elolvasott elejétől végig egy könyvet?

Nem, olyan nincs.

Egyedi esetek – mondaná gróf Klebelsberg Kunó. Nagy a baj – mondja Móra Ferenc, mert avult, korhadt iskolarendszerünk nem tudta a magyar parasztban, a két kezük munkájából élőkben felébreszteni a kultúra iránt való állandó fogékonyságot.

Későre jár. Móra Ferenc megigazítja nyakkendőjét, új szivarra gyújt, mosolyog.

…én csak el akartam jajdítani magam, hogy emberek, népünk hatalmasai, vigyázzatok, itt több baj van, mint ahogy ti tudjátok, járjatok utána, hol a hiba, és segítsetek rajta!

Összeszedi jegyzeteit, meghajol, az urak tapsolnak.

Hazafelé menet azon gondolkodik: mi a politika?




Kezdőlap Előre