Cserny József (1892–1919) – a Lenin-fiúk parancsnoka; ellentmondásosan megítélt alakja Sinkó Ervin Optimisták című regényében Dani néven szerepel. Illyés Gyula visszaemlékezéseiben olvashatjuk: „A korszak arculatának fintorrángásaihoz tartozik, hogy a kurzusi kereszténység utcai rikoltó lármáival egy időben kapott hangot ifjú kommunista intellektuel körökben is egyfajta (lágy szavú) kereszténység, illetve – mély értelmű megkülönböztetésül – olyan krisztianizmus, mely Dosztojevszkij és Papini nyomán a Megváltó példáját már-már a bőrsaruviselésig vélte időszerűnek követni. Közelebbi hitelveiket mi Jarnó közvetítésével ismertük: levelezett magával Sinkó Ervinnel, György Mátyással! Épp a bosszú és a büntetés örök problémájáról; közelebbről: vállalhat-e eszmei harc olyan alkatokat, mint – Cserny.” (Illyés Gyula: Beatrice apródjai. Bp. 1979. 148.) A Szemben a bíróval orosz fordítója számára Sinkó és Cserny kapcsolata s a forradalmi erőszak jogosultságának hangoztatása elfogadhatatlan: „Egyébként megjelent saját személyében Natalija Ivanovna is. Kezdte fordítani a kéziratot, de meg kell mondania, hogy bármennyire is érdekli, őt személy szerint felháborítja az, hogy én ebben a kéziratban annyi figyelmet szentelek egy csendőr halálának, s hogy általában tiszteletlenül beszélek a forradalomról. Beszélek például arról, hogy a forradalomnak is szüksége van emberekre, akik a hóhér szerepét töltik be. Ezt a szót »hóhér« (a »bourreau«-t elszörnyedése jeléül számtalan r-rel ejti ki), mert szerinte tiszteletlenség a forradalommal szemben, ha ilyen szót alkalmazunk. Minden logika ellenére azt állítja, hogy hóhérról csakis a cárizmussal kapcsolatban lehet beszélni. Ellenvetésemre, hogy halálos ítéleteket forradalom idején is hoznak, sőt kell lenni valakinek, aki végre is hajtja azokat, ő valósággal felháborodva csak a fejét rázza, és egyre azt feleli, hogy ez a gondolat őt felháborítja.” (Sinkó Ervin: Egy regény regénye. Novi Sad. 1961. I. 211.) Lengyel József véleménye: „A diktatúra bukásakor Cserny és a különítmény legjobbjai feleszméltek a veszély pillanatában, és harcolni akartak. Csak később, a börtönben, mikor Cserny előtt minden elhomályosodott, tudták sima szavakkal megkeríteni ezt a szegény óriási és mégis gyönge jellemű matrózt. Cserny vallott, és sorra mutogatta, kik voltak a társai. Azt gondolta, árulása megmentheti. Csak a bitófa alatt értette meg újra, hogy a burzsoáziánál nincs kegyelem.

Nyomorult és szomorú szerepet játszott Cserny Jóska a börtönben. Vajon nem lett volna-e más Cserny Jóska és a különítménye, ha kellő politikai iskolázás és ellenőrzés alá került volna?” (Lengyel József: Visegrádi utca. Minden szép és rendben van.)