Ablakából, a József körút 31/a harmadik emeleti lakásából éjszakánként még nem látszottak a szovjet páncélosok torkolattüzei. Ágyúdörgést még nem morajlott Pest felé a szél. 1944. február 12-én Szabó Dezső előszót írt Az elsodort falu című regénye kritikai kiadása elé.
„1919. május 23-án jelent meg »Az elsodort falu« első kiadása. És most, hogy a kritikai kiadás elé előszót kell írnom, látom: hogy e huszonöt év alatt hány század és hány Szabó Dezső múlt el.”
Hat hét múlva német páncélosok száguldoztak a magyar országutakon, hazánkban idegenek parancsoltak, pusztult minden, a maradék fölött októberben egy őrült kívánt országolni. Decemberben fegyverropogás, bombazápor ébresztette, altatta a budapestieket.
Szabó Dezső a pincében halt meg, utolsó napjaiban egy nyugszékben kuporgott, s a máskor beszédes ember némán meredt maga elé. Füstölt, égett a város; nem akarta látni. Csendben halt meg és szomorúan 1945. január 13-án délután. Szabó Dezső író – hirdette a felirat a mellére helyezett táblán. Koporsója temetetlenül hevert tíz napig a keményre fagyott, ágyútűzcsapkodta Rákóczi téren. Hullott a hó. Dörögtek az ágyúk, porlott az ország.
Aztán kitavaszodott. Szabó Dezső sírján a jégpáncél meglatyakosodott, a napégette sárból csak vastagodó por maradt vissza.
Néha emlékezők gyertyát gyújtanak a fejfa tövében. Elfújja a szél.
Próféta volt saját hazájában. Próféták sorsa: ellenségei, hívei egyaránt zajos-hangos indulattal átkozzák, imádják a náluk fejjel magasabb embert. Egekbe emelik, sárba tapossák.
Ma Szabó Dezső hajdani hívei nem tudják pontosan, mennyit s mit szeressenek, becsüljenek valamikori mesterük életművéből.
Ellenségei talán tudják, miért gyűlölik.
Próféta volt saját hazájában, utolérte a próféták végzete: sem rajongó hívei, sem elfogult ellenségei nem mernek a szemébe nézni.
Így születnek a legendák.
Jégpáncél, latyak, sár, por, bágyadtan-gyanúsan pislogó gyertyák – negyedszázad múltán újra megjelenik néhány Szabó Dezső-mű, irodalmi ínyenceknek nehezen megszerezhető csemege. Születésének századik évfordulóján vitaülés, koszorúzás, egymással perlő emlékező cikkek.
Ki volt Szabó Dezső?
Tallózzunk az életműben! A romantikus Ady. A forradalmas Ady. Érdekes két írás, indulatos Ady-rajongás abból a korból, amikor indulattal jobbára támadni volt szokásban a beteg és dekadens poétát. Talán ma már mosolyogtató szóvirágok, elfogult körmondatok, századfordulósan cizellált jelzőpalástok ölelik körül a poétafejedelmet, de igazi nagyságnak őszinte indulattal hódol Szabó Dezső. 1911-ben írta az elsőt, a Nyugatban jelent meg, rangot adó folyóiratban. A második 1919 tavaszán keletkezett, s önálló kis kötetben látott napvilágot.
Érdemes újraolvasni e két írást.
De miért épp e kettő jelenik meg 1982-ben?
Szabó Dezső sok mindent írt Ady Endréről. Egy nagy ívű regényfigurája, Farkas Miklós megalkotásakor is szeme előtt lebegett a csodált-irigyelt költő alakja. S írt e kettőn kívül még izgalmas Ady-tanulmányt. 1919 januárjában, az Ady halálát követő napon keletkezett a Két forradalmi költő, a Petőfit és Adyt egymás mellé és egymással szembeállító esszé. Aki akarta, olvashatta a Nyugatban. A Panasz című tanulmánykötetben jelent meg az Ady arcához. Két írás Adyról, nem kevésbé érdekesek, mint a korábban említettek. Csak könyvtárakban olvashatók, rajongók s könyvgyűjtők tékájában fellelhetők.
Milyen jogon rostál az utókor? S van-e joga rostálni? Hamis, egyoldalú, félig élő arcképet festeni a halottról?
Egy kis filológia.
Szabó Dezső a húszas évek elején néhány tanulmánykötetet állított össze régebben s újabban keletkezett írásaiból, esszéiből. Az Egyenes úton: magyar irodalomtörténeti vonatkozású írások. Ebben olvasható A romantikus Ady s a Két forradalmi költő. A Panasz című gyűjtemény 1922-ben jelent meg, ebben új Ady-tanulmány, az Ady arcához. A korábban önállóan megjelent A forradalmas Ady eltűnt. Talán megfelejtkezett róla Szabó Dezső. S mert háborús-forradalmas időkben, olcsó, porladó papíron kinyomtatott kis füzetke volt, hamar pusztultak a példányok. E könyvecske ma már könyvészeti ritkaság. Nincs.
A Panasz című kötet van. Idézik. Nem minden él nélkül Szabó Dezső ellenében.
Kézenfekvő a következtetés: ha világosan akarjuk látni és ismerni Szabó Dezső Ady Endre alakjáról és költészetéről vallott felfogását, egybe kell gyűjteni az Ady-írásokat, a négy mű majd együtt helytáll önmagáért.
De 1982-ben csak két Ady Endréről írott Szabó Dezső-esszé jelenik meg.
Az utókor önkénye?
Szabó Dezső írta 1923-ban: „Mert kutatásaink, megállapításaink célja sohasem az: hogy megmondjuk az igazat. Ez önmagában a legpusztítóbb, legembertelenebb és legízléstelenebb mánia. Nekünk az igazságból mindig csak annyi kell, amennyi elég arra, hogy a jövő felé igazítás nagy feladatát elvégezze.”
Mielőtt továbbhaladnánk, olvassuk el újra e mondatot. Szabó Dezső Ady-tanulmányainak időszerű megrostálását Szabó Dezső kezdte: elfelejtette újra kiadni 1919-ben írott forradalmas Ady-tanulmányát. Igaz, változatlan szöveggel aligha lehetett volna megjelentetni 1922-ben. Az ilyen mondatok akkor nem voltak szalonképesek: „Az egyházi monarchikus egység széttört mozaikjai ránganak egy új egység után, mely csakis egy egységes, senkit ki nem tagadó, legszélesebb harmóniát jelentő kommunizmus lesz.” Vagy: „Gyilkos és gaz mindenki, ki a tovarohanó múlt fejfáihoz köt magyar lelket. Vesse magát égő kereséssel az életnek, tegyen, akarjon, vigasson, üvöltsön, csinálja a szociálizmusban a legigazibb szociálizmust, a kommunizmusban a legigazibb kommunizmust, és fogja egymás kezét.”
Egyszerű ellenpélda; ma az ilyen mondatok szűkítik meg a gondolkodó olvasó szemét: „A szláv fajból szakadó Petőfiből hiányzik a magyarságnak ez a belső, tragikus láza, mely szenvedéssé teszi az akaratot s gyötrő kereséssé a megkiáltó szót.” Vagy: Ady „vérszerint, mélyen és szükségszerűleg antiszemita volt s ez néha mámorban, vagy ritka bizalmasság perceiben kicsuklott belőle. De ez az ember, akiben annyi szép nagy bátorság volt, a megsemmisülés ösztönös félelmével félt a zsidóságtól.”
Lehetséges, hogy igaza lenne Szabó Dezsőnek, s valóban az igazság teljes kimondása, a teljes igazság felmutatása a legembertelenebb, legpusztítóbb s legízléstelenebb mánia? Ha Szabó Dezső 1922-ben természetes mozdulattal tolta el magától 1919-ben írott tanulmányát, ugyanolyan természetes mozdulattal teheti félre az utókor 1982-ben az ő 1922-ben papírra vetett sorait?
Ki dönti el, kinek joga dönteni: hol s milyen határok mentén szabdalható fel a teljes igazság az adott pillanatban használható s használhatatlan, időszerű s időszerűtlen darabokra? Kinek van kezében varázspálca, amellyel az átpillanthatatlan teljességből előbűvöli az igazság azon darabkáját, amely csalhatatlan bizonyossággal végzi el „a jövő felé igazítás nagy feladatát”?
Íróember, legkivált a prófétás és politikus hitekkel-ihletekkel megvert, saját korának emberét szeretné hirdetett hitében hivővé avatni. De szólni sokakhoz roppant felelősség. A pillanat nagy kerítő, s aki sokaknak kíván tetszeni, sokak nyelvét kell beszélje. Írót megkísértő szörnyű lehetőség: divatosan álmodik, hogy sokan kedveljék korszínű álmait.
(„E huszonöt év alatt hány század és hány Szabó Dezső múlt el”?)
Nagy széljárású történelmekben mindig főszereplő az igazság töredéke. Az a színes gondolatmaradék, amelyet komoly veszély nélkül lehet kimondani. Az a korszínű gondolatmaradék, amelyet komoly veszély nélkül lehet meghallgatni.
A lelkes szélkakas szélirányba fordul, s azt hiszi: arra fúj, amerre ő mutatja az irányt. A becsületes szélkakast hamar eltöri a szél. Az okos szélkakas ilyenkor nem a szélre haragszik, s nem irigyli hajlékonyabb társait, akik fordulnak, hajolnak, nem törnek, nem pirulnak: mindig korszínűek.
Az igazság töredéke: a kor igényeihez igazított igazság. A divatszavak, a sikkindulatok, a hódolatidézetek, a korstílusba csomagolt, eladhatóvá glancolt igazságtörmelékek stíluspalástjával a sokak számára fogyaszthatóvá díszített életművek hamar avulnak.
Évtized múltán nevetségesen lötyög az emberen, mint divatjamúlt kabát, kalap.
Aki nagyon akar tetszeni korának, csak saját korának tetszik. Aki a kor igényei szerint rostálja önmagát, azt a későbbi korok saját igényük szerint rostálják.
Szabó Dezső 1919 májusában lelkesedett a kommunizmusért. 1919 októberében „forradalomnak hazudott szíriai uralom”-nak summázta az eseményeket. 1919-ben a forradalmas Adyról írt tanulmányt, 1922-ben az antiszemita Adyról.
1911-ben, a nálunk éppen felfedezett francia impresszionisták divatja idején finom elemző tanulmányt írt Paul Verlaine költészetéről. 1919 tavaszán, a diktatúra mámorában röfögő csalogány-nak becézi a korábban rajongott francia poétát; igaz nevét nem említi, csupán egyik verseskötetének címét – franciául.
Hajlékony szélkakas volt Szabó Dezső, korszínű politikai hullámlovag? Elsodort élete nem ezt bizonyítja: 1940-ben magányosan, szegényen volt bátorsága hangosan átkozni a nyilasokat s a németeket.
Indulatai, gondolatai gyakorta rikítóan korszínűek; életművében sok az avulékony elem. De becsületes szélkakas volt: eltörött.
1982-ben két fiatalkori Ady-tanulmánya jelenik meg. Pislogó gyertyák a fejfa tövében.
Elfújja a szél?