Jegyzetek

A jeles esszéíróként, novellistaként, költőként számon tartott, évtizedek óta Londonban élt Cs. Szabó László a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát, középkori gazdaságtörténeti témából doktorált. A sok műfajú alkotó művei között számos gazdaságtörténeti, közgazdaságtudományi írás található. Már ekkor eltökélten arra törekedett, hogy a tudományos mű is olvasható, érzékeny és érzékletes magyar nyelven íródjon. Közgazdaság és művészet című írásában 1934-ben így összegezte véleményét: „Szabadítsuk fel a tudományt a zsargon tekintélye alól, s használjuk fel minél gyakrabban a képzett esszéisták szolgálatát... Bata cipőgyáráról éppen olyan szép tanulmányt lehet írni, mint Balzacról.” (Válasz. 1934. 1. szám, 57–62.) Ebben az időben rendszeresen írt közgazdasági vonatkozású tanulmányt, cikket, könyvismertetést. Ezek számának későbbi megcsappanásáról így vallott: „Esszéimen belül meglehetősen nagy szabadsággal keringtek líra, tanulmány, önvallomás, gazdaságtörténet, közgazdaságtan s politikai töltésű útirajz atommagvai; de az utolsó negyedszázadban a művészettörténet kiküszöbölte a közgazdaságtant.” (Alkalom. Bp. 1982. 11.)

Franklin Delano Roosevelt című tanulmánya a Válasz-ban jelent meg. (1935. március, 152–157.; április, 225–254.) Keletkezésének körülményeit fél évszázad távlatából így látta Cs. Szabó László.

 

 

UTÓIRAT

 

Ez a közgazdasági tanulmány, első önállóan megjelent írásom (a Válasz című folyóirat különlenyomata), lassan ötvenéves. Életrajzi írásaim gyűjteményében: Hűlő Árnyékban [Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem kiadása. Bern, 1982. 77–79.] ezt mondom el róla:

„A világválság vége felé fölvett a Kereskedelmi és Iparkamara; 1932 és 1935 közt dolgoztam Éber Antal elnök mellett. Összegyűjtöttem parlamenti beszédeinek elméleti lőszereit, de a gazdaságtörténet és gazdaságelmélet anyagából csak a jórészt szélsőségesen szabadelvűt használta fel, a többit szó nélkül félretolta... Beretvaeszű, harapós humorú, türelmetlen nagykapitalista volt, Éber László művészettörténész testvéröccse és Passuth László nagybátyja, elveiben amerikai szabású, mintha a Wall Street rendelte volna ki ellenőrnek. Rendületlenül hitt a korlátlan szabadverseny már csak akadémiai tananyagnak tekinthető tételeiben, ő maga úgy érezte azonban, hogy tulajdonképpen Széchenyi István hagyatékőrzője, síron túli elszámolással tartozik neki, hátrahagyott bizalmas bankárjaként kell határtalan ökörlegelőből mintagazdasággá fejleszteni a magyar parlagot... Amilyen türelmetlen volt a gazdaságpolitikus, olyan tisztelettudó volt a régi magyar gondolat- és szólásszabadság neveltje; elnéző mosollyal tűrte, hogy nyakló nélkül lelkesedjem F. D. Rooseveltért, az új amerikai elnökért – azért a kommunista patríciusért? – kérdezte kettőzött gúnnyal, mert az őstelepesekig visszanyúló elit származás csak tetézte osztályárulását. Végezhette volna rosszabbul is róla szóló különlenyomatom, belelapozott, és aktatáskájába süllyedt el, nem a papírkosárban.

Próbáljunk elfeledkezni a halódó államférfi végzetes világpolitikájáról a titáni küzdelem zárójeleneteiben... De 1933-ban a melegszívű, humánus hazárdjátékos titáni kézzel átnyúlt a szörnyülködve tiltakozó és gyalázkodó, kőszívű individuálkapitalizmus fölött – mert nincs a kereslet és kínálat béklyóiban semmiféle piaci vastörvény! –, milliárdokat fecskendezett a hatalmas nemzet aszott testébe, nem riasztotta vissza a szövetségi alkotmány, többször beletaposott, s végül kimentette a demokráciát a munkanélküliség emberfaló mocsarából. Tudjuk, mi volt a lecsapolás másik módja: 1932-ben dologtalan minden negyedik német, s egy év múlva Hitleré a hatalom, kezdetben (akárcsak tengerentúl) állítólag közmunkák teremtésére; a munkatábor, hamvasztókemence s a fél világ felgyújtása csak későbbi fázisok.

John Maynard Keynes, a lángeszű közgazdaságtudós a század egyik legvitatottabb alapkönyvében elméletileg is megtámasztotta Roosevelt forradalmát, tőle erednek olyan durva politikai aprópénzre váltott jelszavak, mint a pangó gazdasági vérkeringés inflációs felgyorsítása, államsegély tántorgó iparágaknak, deficites költségvetés, magyarán eladósodás a közjó érdekében, nehogy becsukjanak gyárak és bányák. Roosevelt csak emberbaráti ösztönére hallgatott, s a harmincas években bevált a vakmerő dobás: egymás után négyszer választották elnökké... Rosszmájú ortodox tudósok szerint Keynes az ösztönember dobásától bátorodott fel eretnek főművére, s nem fordítva, megbízható adoma szerint kettőjük első találkozásán Roosevelt édeskeveset értett a lángész tanácsaiból, mert – úgymond – egyfolytában matematikáról beszélt.”

Ehhez csak annyit teszek hozzá, hogy aki egy ültében s dióhéjban akar tájékozódni Roosevelt történelmi horderejű áttöréséről, próbálja felkutatni az Angol Rádió tekintélyes hetilapjának, a Listener-nek 1982. február 4. számában David Adams, amerikai egyetemi tanár mintaszerűen tömör, világos és átfogó írását: FDR, a centenary profile, a születési centenárium alkalmából. Eredetileg a BBC hullámhosszán hangzott el.

London, 1983. június.

Cs. Szabó László

 

 

Roosevelt-tanulmánya keletkezéséről hasonlóképpen egy korábbi beszélgetés során (1977. október 21.) is részletesen szót ejtett Cs. Szabó László, amely beszélgetés szövege azonban kötetben csak önéletrajzi írásainak megjelente után, itthon látott napvilágot. (Huszár Tibor: Beszélgetések. Bp. 1983. 9–10.)

A tanulmány tehát különnyomat formájában Cs. Szabó László első önállóan megjelent műve. A különnyomat sorsát egy 1983. június 27-én hozzám írott levelében a szerző így meséli el: „A különnyomat 300 példányban jelent meg, ötvenet szétosztottam tiszteletpéldánynak, 250 bekerült a Grill könyvkereskedésbe (akkor a legjobb volt Budapesten) a Vörösmarty tér és Dorottya utca sarkán, pár nap alatt elfogyott, nekem ma sincs, több mint harminc év alatt nem tudtam egyetlent se felhajtani. Nem volt utánnyomás, mert a Válasz kecskeméti nyomdásza szétdobta a szedést.”

Fél évszázada, hogy Cs. Szabó László Roosevelt-tanulmánya megjelent. Nagy idő; nem csoda, ha a szerző magánlevélben így írt hajdani művéről: „mivel az eredeti kiadás megszerezhetetlen, a szövegből jóformán egy szóra sem emlékszem. Kicsit szurkolva fogom elolvasni.” (1983. július 28.)

Már nem olvashatja: a halál közbeszólt.

 

*

 

Cs. Szabó László tanulmányához jegyzeteket készített, amelyek e mostani kiadásban is eredeti helyükön, a megfelelő lap alján olvashatók. A szerző írásához egy szakirodalmi összegzést csatolt, ezt alább tanulmányozhatja az olvasó:

 

Irodalom

 

Ez a dolgozat helyszíni tanulmány hiányában külföldi megfigyelők és szemtanúk írásaiból merít. A Rooseveltről szóló irodalom ma már beláthatatlan, de az amerikai munkák közül csak egy-kettő jut el Magyarországra. Márpedig a Roosevelt-kísérletnek – ellentétben az olasz fasizmussal – éppen hazai irodalma fontos. Az amerikai kérdés megismeréséhez leginkább a következő, elég könnyen megszerezhető munkák használhatók:

 

Roosevelt előtt

 

Elsőrendű amerikai történelmet írt N. W. Stephenson: A History of the American People (New York, 1934). Az ország idáig írott legjobb történelmi feldolgozása. Ismertebb J. T. Adams bálványromboló s jól olvasható könyve: A History of the American People (London, 1933). Van német fordítása is, magyar átültetése most készül. Népszerű a francia Firmin Roz németre is lefordított: Histoire des Etats Unis-je (Paris, Fayard kiad.). Amerika politikai személyiségének eredetét az országalapító kor parlamenti feljegyzéseiből Ch. A. Beard kutatta ki. (The Economic Interpretation of the American Constitution.) Beard nemrég adta ki újra tizenkilenc év előtt írt s a Roosevelt-kísérlet által ismét felszínre vetett esszéjét az államélet gazdasági alapjairól. (The Economic Basis of Politics. London, 1934.) A könyv idézetei fölényesen bizonyítják az államalapító amerikai politikusok tisztafejű, hatalmas elméleti iskolázottságát. Az első nagy országalapítók arcképeit egyesíti N. M. Butler esszégyűjteménye: Building the American Nation (New York, 1926).

A monográfiák közül kiválik F. R. Schönemann kétkötetes munkája: Die Vereinigten Staaten von Amerika (Stuttgart, 1932). Ugyanabban a sorozatban jelent meg, mint Curtius híres tanulmánya Franciaországról és Salvador y Madariaga klasszikus könyve Spanyolországról. Magyarul legutóbb a szorgalmas Juhász Vilmos írt Amerikáról monográfiát: Az Amerikai Egyesült Államok címen (Budapest, 1933). Az ország politikai szerkezetét a Rockefeller-alapítvány vendégeként helyszíni tanulmányokat végző Magyary Zoltán dolgozta fel vaskos könyvében (Amerikai államélet. Budapest, 1934).

Az amerikai önelégültséggel elégedetlen „kilencszázkilences” nemzedék legnagyobb irodalmi előfutára Walt Whitman írása: Democratic Vistas. (Az Everyman's Libraryben is megjelent.) 1909-ben adta ki H. Croly: The Promise of American Life-ot, melyben a szellemi kiválasztottak vezetése alatt álló demokratikus nemzet eszméjét veti fel. Walter Lippmann ragyogó fiatalkorú kísérlete (A Preface to Politics, 1913) és Van Wyck Broocks 1915-ben kiadott America's Coming of Age című könyve egy iszonyú szellemi szélcsönd első bomlasztó elemei. A nemzet Európában iskolázott fiatalabb kritikusai közül különösen Waldo Frank emelkedik ki. Nyugtalanító s termékeny szorongással írt szép könyvei: Our America (New York, 1919) és The Rediscovery of America (New York, 1929). Függelékében az újabb amerikai reformirodalmat elemzi, s megérdemelt mértékére szállítja le a menckenizmus álszellemiségét. (Megjelent franciául is.) Theodore Dreiser óriás pamfletje: Tragic America (London, 1932) éppen olyan darabos, mint regényei. Úgy látszik, esszéistának se jobb, mint regényírónak. Az utolsó évtizedek szellemi áramlatait legutóbb Reményi József ismertette a Nyugat Amerikai Dekameronjában, mely az új amerikai irodalmat majdnem hiánytalanul s néhány nagyon erős íráson keresztül mutatja be.

A világhatalomra jutott háború utáni Amerikáról két kitűnő könyvünk is van. Egyik André Siegfried mesterműve: Les Etats Unis d'Aujourd'hui (Paris, 1927 és azóta számtalan kiadásban), másik A. Halfeld könyve: Amerika und Amerikanismus (Jena, 1927). Türelmetlen, elfogult, de rendkívül mulatságos Georges Duhamel vitriolos útleírása Scènes de la Vie Future (Paris, 1930 és azóta számtalan kiadásban). Duhamel még Hoover Amerikáját látta. Ötletes és színes a szovjettel rokonszenvező, de ordináré hangú Egon Erwin Kisch újságírói körrepülése: Paradies Amerika (Berlin, 1930). Morgan életrajzát megírta H. Smith: John Pierpont Morgan. (Dresden, 1928. Nem derül ki, hogy fordítás-e?) A konjuktúraévek gazdasági és szellemi amerikanizálódását írja le az amerikai egyetemek gyakori vendégprofesszora, M. J. Bonn: a Prosperityben (Berlin, 1931). Igen jó könyv. Az ország háború utáni vámpolitikáját fejlődéstörténeti háttérbe állították: R. Schlesinger: Die Zollpolitik der Vereinigten Staaten (Jena, 1926) és L. Oberascher cikksorozata a Hawley–Smoot tarifáról a berlini Wirtschaftsdienst 1930-as évfolyamában. Ludwell Denny: America Conquers Britain című megszédült írására, mely jól jellemzi a Hoover-kor optikáját, rettenetesen rácáfolt az idő. (Megjelent németül is.) A nagy összeomlás első lélektani pillanatfelvételeit kísérelte meg G. Ferrero, a nagy olasz történész és esszéíró három imaginárius párbeszédében; megjelentek a La Fin de l'Aventure (Paris, 1931) című kötetben.

A világválságról amerikai szemmel írta Irving Fisher rövidre fogott, könnyen érthető könyvét: Booms and Depressions (London, 1933). Az amerikai válság elméleti ismeretéhez elengedhetetlen Lionel Robbins: The Great Depression (London, 1934) című hamar világhírre jutott munkája és Walter T. Layton átdolgozott könyve: An Introduction to the Study of Prices (London, 1935). A válság amerikai leírására szorítkoznak: Bertrand de Jouvenel: La Crise du Capitalisme Americain (Paris, 1933) és L. Bendix: Amerika in der Weltwirtschaftskrisis (Berlin, 1932).

 

Roosevelt óta

 

Az elnöki korszakot megelőző beszédeket és cikkeket: a roosevelti ősprogramot tartalmazza F. D. Roosevelt első könyve: Looking Forward (London, 1933). Második könyve: On Our Way (London, 1934) a „hősi” évnek az elnöki beszédekből és üzenetekből összeollózott krónikája. Nélkülözhetetlen forrás, de a be nem avatottak alig használhatják. Válaszul írta elődje, Hoover siralmas könyvét: The Challenge to Libertyt (New York, 1934), mely a gazdasági liberalizmus elképzelhető legrosszabb védelme.

A hatalom átvételéről szól Lindlay riportkönyve: The Roosevelt Revolution (New York, 1933). Igen jó Washington és Franklin életrajzírójának, Bernard Fay francia irodalomtörténésznek példátlan gyorsasággal készült könyve a reform történelmi hátteréről: Roosevelt et Son Amérique (Paris, 1933). Ugyancsak a rendszer elején készült az Amerikába látogató André Maurois félig az író, félig a volt szakember tekintetével írt rokonszenvező beszámolója: Chantiers Americains (Paris, 1933); benne Johnson tábornok híres arcképe. A forrongó Amerika idegen szemtanúi közül országos körutazását írja le P. Lyautey elég felületes könyvében: Révolution Américaine (Paris, 1934). Lényegesen jobb Robert de Saint-Jean díjnyertes beszámolója: La Vraie Révolution de Roosevelt (Paris, 1934). Egy angol szocialista szemtanú, A. Fenner Brockway: Will Roosevelt Succeed? (London, 1934) című könyvében számol be amerikai utazásáról. A kísérletet eredménytelennek tartja: a tőke tovább őrzi a gátat, amit a munkásság át se akar szakítani.

A Roosevelt-féle fő gazdasági törvények szövegét Európában először a genfi Nemzetközi Munkaügyi Hivatal adta ki: National Recovery Measures in the United States címmel. (Geneva, 1933. Van német kiadása is.) A forradalmi törvények és az újonnan szervezett közigazgatási szervek legjobb amerikai analízise tudtommal H. S. Piquet útmutatójában található: Outline of the New Deal Legislation of 1933–1934 (New York, 1934). Az 1933–34-ben hozott szükségtörvényeket időrendben felsorolja Walter Wilhelm: Die Bekämpfung der Krise in den Vereinigten Staaten. Ein Beitrag zur Chronologie der Notgesetzgebung der Jahre 1933–34. (Jbücher für Noek. und Stat. 141. köt 4. füz.) Felbecsülhetetlenek a német Gazdaságkutató Intézet külföldi – s köztük amerikai – negyedévi gazdasági beszámolói is. (Institut für Konjunkturforschung. Vierteljahrshefte zur Konjunkturforschung. Teil B. Die Konjunktur des Auslands.)

A Roosevelt-kísérlet általános politikai és gazdasági leírásai közül főleg a következő könyvek emelkednek ki:

A genfi Nemzetközi Munkaügyi Hivatal kiadásában megjelent nagyszabású összefoglalás: Social and Economic Reconstruction in the United States (Geneva, 1934), mely legrészletesebben az ipari törvénnyel foglalkozik; valamint az angol Kereskedelemügyi Minisztérium jelentése: United States of America (London, 1935). Arthur Steel-Maitland volt angol munkaügyi miniszter könyve: The New America (London, 1934) valószínűleg az amerikai kérdés idáig írott legjobb kalauza. (Lezárta 1934. októberben.) Briliáns rövid beszámoló S. H. Bailey londoni egyetemi előadó füzete is: Mr. Roosevelt's Experiments. (London, 1935. Lezárta 1934. november végén.) Mindkét angol megfigyelő hivatalos meghívásra, huzamos helyszíni tanulmányokat végzett. Az amerikaiak közül arányosan megosztott, jó áttekintést adnak a Roosevelt előtti és utáni állapotokról Drs. Dale Yoder és George Davies: Depression and Recovery (New York, 1934). A Harvard Egyetem: The Economic of the Recovery Program című gyűjteménye (New York, 1934) kebelbeli és meghívott tanárok magas színvonalú tanulmányait közli. Ebből a könyvből derül ki legjobban a változatlan véleményszabadság. A Swarthmore College: America's Recovery Program (New York, 1934) című kötetében nagyrészt az elnök környezetéhez tartozó adminisztrátorok tanulmányait közli, bevezetése a nekilendítő kísérlet tömör összefoglalása.

Az elnök pénzpolitikáját a kísérlet veterán valuta-pápája: Irving Fisher két könyvben is védi. Mastering the Crisis (London, 1934) a rövidebbik; Stabilised Money: A History of the Movement (London, 1935) a hosszabbik védőirat. A legélesebb ellenvéleményt E. W. Kemmerer, a princetoni egyetem tanára írta meg: Kemmerer on Money (London, 1933) című könyvében. A New York-i National Industrial Conference Board az „irányított” aranyvalutát nagy elméleti felkészültséggel bírálja. (The New Monetary System of the United States. New York, 1934.) Mérsékelten ortodox könyv. G. Schmölders: Die Konjunkturpolitik der Vereinigten Staaten (Leipzig, 1934) az amerikai konjunktúrák pénzpolitikai irányításával és a húszas évek konjunktúratörténetével foglalkozik.

Az ipari törvényről adta ki a washingtoni Brookings Institute kitűnő tájékoztatását: The ABC of the NRA (Washington, 1934). A könyv első része a törvényt, második része az adminisztrációt ismerteti, függeléke sok ipari kódex szövegét közli. E. Basch hasonló beosztással, de jogi, elsősorban kartelljogi szempontból írta nélkülözhetetlen könyvét: Das Wiederaufbauwerk Roosevelts. NIRA – IRA (Zürich, 1935). A legjobb szöveggyűjtemény L. Mayers kompendiuma: A Handbook of the N.R.A. (Havi pótfüzetekkel. New York, 1934.) Érdemi és gyakran idézett munka: George Terborgh: Price Control Devices in N.R.A. Codes (Washington, 1934).

A genfi Munkaügyi Hivatal összefoglalása is elsősorban ebből a munkából merített. Egy francia gyári munkás, Hyacinthe Dubreuil írt még érdekes könyvet a kódexekről, címe: Les Codes de Roosevelt et les Perspectives de la Vie Sociale (Paris, 1934). A mezőgazdasági programról számol be Wallace földmívelésügyi miniszter röpirata: America must Choose (Washington, 1932). Jól szolgálja a védvámellenes ügyet.

A Roosevelt utáni korszakra mutat ki George Soule idézett könyve: The Coming American Revolution (London, 1934) és a mindig ragyogó André Siegfried esszéje: La Crise de l'Europe (Paris, 1935).

Jóformán valamennyi amerikai és európai szakfolyóirat közöl tanulmányokat az amerikai átalakulásról; a bruxelles-i Revue Economique Internationale például két különszámot szentelt neki. (1934. januárban és áprilisban, mindkettőt részletesen kivonatoltam a Közgazdasági Szemle márciusi, illetve júniusi folyóiratszemléjében.) Egyébként különösen a következő lapok és folyóiratok tartalmaznak új és szinte kimeríthetetlen anyagot: Economist, Times, Financial News, International Rundschau der Arbeit, Eildienst für Industrie und Handel, Revue Economique Internationale, Annalist, New York Times. Úgy ezekben, mint a legtöbb könyvben nagyon sok statisztikai adat található.

Magyar írók közül sokoldalú szociálpolitikai írónk: Kovrig Béla, a Pester Lloyd gazdasági publicistái: Káldor György és Mark Mitnitzky, az Amerikát járt Buday Kálmán (angol nyelvű Roosevelt-tanulmánya különlenyomatban is megjelent) és a Gazdaságkutató Intézet jelentései foglalkoznak Amerikával. A Közgazdasági Szemle 1934. június-augusztusi számában Rácz Jenővel magam is írtam – egyébként elég szkeptikus – tanulmányt a kísérlet pénzügyi részéről. Végül e helyen mondok köszönetet a sok könyvért és útbaigazításért Peisner Károlynak, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara kitűnő főkönyvtárosának.

Cs. Sz. L.

 

*

 

Nem törekedhettem arra, hogy a harmincas évekbeli Amerika és amerikai élet gazdasági és politikai eseményeit elemzően értelmezzem: csupán a könnyebb olvashatóságot és a vonatkozások megértését, a gondolatgazdag tanulmány szövegében való jobb tájékozódást segítik az alábbi jegyzetek.

Alapvetően Arthur M. Schlesinger Jr. Roosevelt kora (The age of Roosevelt I–III. Heinemann, 1957–1961) című korszak-monográfiájára támaszkodtam a jegyzetek készítésekor. A Cs. Szabó László által idézett vagy hivatkozott közgazdasági szakírók csak akkor szerepelnek az itteni jegyzetekben, ha Cs. Szabó irodalomjegyzéke a szükséges tudnivalókat e szerzőkről s művükről nem tartalmazza. Cs. Szabó nem említi meg a korabeli magyar elemző írások közül ifj. dr. Boér Elek Roosevelt kísérlete (Szeged, 1934) című tanulmányát, amely elsősorban ismertető, leíró jellegű, de meglehetős alapossággal már 1934-ben tájékoztat magyar nyelven Roosevelt gazdaságpolitikai működéséről. Dr. Theiss Ede Franklin D. Roosevelt gazdaságpolitikája (A Magyar Mérnök- és Építészegylet Közlönye. 1938. október 9. 41–42. szám) című tanulmánya viszont azzal lepi meg a kései olvasót, hogy bár nem említi Cs. Szabó László nevét s korábban megjelent tanulmányát, de idézőjelek nélkül írásának számos gondolatát, olykor mondatát idézi.

 

*

 

Franklin Delano Roosevelt (1882–1945) demokrata párti politikus, 1933-tól 1945-ig az Amerikai Egyesült Államok elnöke, az egyetlen amerikai politikus, akit egymás után négy ízben (1932, 1936, 1940, 1944) elnöknek választottak. Politikusi tevékenységének lényegi vonatkozásait magyar nyelven Kosáry Domokos 1947-ben mintaszerű tömörséggel így összegezte: „Amikor Jefferson a 18. század végén a Függetlenségi Nyilatkozatban egyetemes érvénnyel megfogalmazta a demokrácia alapelveit, az emberek születéstől, természettől egyenlő jogait, ezek közt az élet, a szabadság és a 'pursuit of happiness' [törekvés a boldogságra] meg az elnyomó kormányzat félretételének jogát, akkor az ő szeme előtt egy olyan kiegyensúlyozott agrártársadalom élt, melyet az akkori adott viszonyok között, a kisbirtokos farmerek s a szabad határvidék Amerikájában valóban el lehetett képzelni: földje révén mindenki közvetlenül érdekelve van az állam fenntartásában, s az aránylag egyszerű állami élet egyszerű, túlságos hatalmat nem képviselő kormányzattal is eligazítható. Ezt a képet azonban a 19. század ipari forradalma sikeresen átalakította. Jefferson még arra számított, hogy az Újvilág földje sok-sok nemzedék múlva telik csak meg. Amerika azonban, Alexander Hamilton sejtelmeit valóra váltva, a 20. század elejére rendkívüli arányú iparosodáson ment át, a vagyonelosztás rendszere megváltozott, az új problémák egész sora vetődött fel. Az a nagy kérdés, melyre Rooseveltnek felelnie kellett, így hangzott tehát: megvalósíthatók-e a demokrácia alapelvei és eszményei az új, ipari társadalomban?

 

Ez volt a döntő kérdés, s az erre adott határozott igen volt az a válasz, mely egyetlen szavát csak részletezi, magyarázza s alkalmazni próbálja mindazt, amit Roosevelt tett vagy mondott. Ez volt a New Deal első tervei, próbálkozásai, kísérletei, az új törvények sorozata mögött. Roosevelt úgy látta, hogy a válságban az államnak részben közvetlenül is bele kell avatkoznia: innen a segélyek, kölcsönök, állami közmunkák bevezetése, elsősorban a munkanélküliek érdekében. Ezután s részben e mellett jöttek a hosszabb lejáratú reformtervek: a bankok s a kartellek fokozódó ellenőrzése, a jövedelmi adóreform, a mezőgazdasági árak normalizálása, a Tennessee Valley-i hatalmas vízierőmű-telep kiépítése állami irányítással, a munkaidő rövidítése, béremelés, a fiatalkorúak munkájának eltiltása, a kollektív szerződés jogának elismerése a munkásszervezeteken át (ekkor bontakozik ki igazában a két legnagyobb ilyen szervezet: az American Federation of Labor és a Congress of Industrial Organizations), valamint az alkalmazottak, öregek s rokkantak biztosítására vonatkozó rendelkezések. S mivel e komplexebb társadalom problémái új, erőteljesebb kormányzatot tettek szükségessé: a hatalmat végrehajtó, közigazgatási állami szervek reformja s az új intézkedéseknek sokáig ellenszegülő Supreme Court lassú, belső átalakítása.

Ha ehhez hozzávesszük Roosevelt nyilatkozatait a lelkiismeretlen pénzváltók ellen, meg arról, hogy a bő termelésből 'az emberi javak elosztását igazítók hibája folytán' nem jut elég mindenkinek, akkor megértjük, hogy a régi típusú laisser faire hívei forradalmat kiáltottak. A valóságban azonban komoly értelemben vett forradalomról nem beszélhetünk. Roosevelt intézkedéseinek gyors és bő áradását az tette szükségessé, hogy a problémák feltorlódtak. Közelebbről nézve, a New Dealnek is megvannak a maga hagyományai: Wilson New Freedom-jában, a századvégi populista mozgalomban, a nagy népvezér: Bryan követeléseiben s végeredményben azon kiindulási elvben, hogy az állam s lehetőleg minden egyes egyén érdekeinek kölcsönössé kell válnia, hogy mindenki megkapja a maga részét, ne csak egyesek. Roosevelt megmaradt a magántulajdon, sőt a haszon motívumának elve mellett. Ebből a szempontból nem hozott új rendszert. A lényeges haladás nála abban a törekvésben van, hogy a jeffersoni demokrácia lényegét mint eszményi elvet az új, ipari társadalomhoz hozzámérve, nekilátott a hibák, a haladás akadályainak eltüntetéséhez, ami természet szerint új megoldásokhoz s az alapelvek új megfogalmazásához vezetett. E teendőket s fogalmakat Roosevelt nem hozta magával kezdettől készen: ezekhez küzdelem s kísérletezés közben, népe élén s népével együtt jutott el: innen a benső kapcsolat az 'egyszerű ember' és Roosevelt között, aki a félelemtől s a nyomorúságtól való megszabadulás mellett felsorolja a mindennap emberének 'kalandhoz való jogát' is...” (F. D. Roosevelt: Harc a máért. Bp. 1947. 8–9.)




Hátra Kezdőlap