Hol van a mi Amerikánk?
Széchenyi István 1819 áprilisában lázas izgalommal fedezi föl magának az Újvilágot, ahol „mindent valami szokatlan és mostanáig ismeretlen nagyságban és méretben kezdtek el”. Utazni készül, látni, ismerni akarja a messziség ködébe burkolt varázsos tájat. Májusban így ír: „a volt birodalmak, Egyiptom, Görögország és Róma – de a jövő országa számunkra Amerika” – s menne, indulna azonnal; útlevélkérelmekkel ostromolja Bécset, ám Metternich okos politikus: olyan messzire nem engedi a magyar jövő mámorától szédült grófot.
Bölöni Farkas Sándor évtized múltán majd partra léphet az óceán túlsó partján, s hinni alig meri, amit lát: „Egy tündéres regének az ifjúság képzelődéséveli olvasásához hasonlít mindaz, mi az első napokban meglepi az utazót Amerikában.” S csodálkozik az utolsó pillanatig. De szorgalmas, okos utazó: mindent, amit lát, tapasztal, naplójában följegyez, s emlékeit hazahozza. Kolozsvárott aztán könyvvé gyúrja megrendüléseinek szóforgácsait, s 1834-ben megjelent útirajza minden fogékony lelkű itthoninak és kényszerűen itthonmaradottnak sokat forgatott bibliája lesz: az Utazás Észak-Amerikában – amíg be nem tiltják – a demokrácia kézikönyve demokráciát nem látott honi tájainkon. Széchenyi István – béklyózott sas, csak Londonig engedi röpülni a pányva – lelkesülten olvassa Bölöni tüzetes híradását a jövő országáról. Egy lélegzettel száguld végig a könyvön, s elolvasta után rögvest tollat ragad, levelet ír az Amerikát megjárt magyarnak: „Hála a Mindenhatónak, hogy ezen könyv napvilágra jött; haszna honosinkra nézve kiszámíthatlan. Azon jó, mellyel telides-teli van, oly világosan, annyi érdekkel s oly kímélve közöltetik az olvasóval, hogy az áldott mag, mely belőle váltig hull, még rosszabb földben is kikelne, mint a miénk.”
A Függetlenségi Nyilatkozat szövegét közölte teljes terjedelmében Bölöni Farkas Sándor, s a mindennapi demokrácia csodáját varázsolta a magyar olvasók szeme elé.
A mag félig kelt ki, talán félig sem.
S kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk.
Itthon nem találták, az óceán túlsó partján keresték a jövő országát.
Hol van a mi Amerikánk?
1929. október 24-én Amerikában omlott össze Amerika, s a zuhanó aranyárfolyam magával rántotta – kit mélyre, kit mélyebbre – a világot: bankokat, iparágakat, országokat. Az óceán mindkét partján egy helyben tántorogtak a milliók, nem volt menekülni merre, hová. A zuhanás gyors volt, a szakadékból a felszínre kapaszkodás lassú és keserves: a világgazdasági válság elhúzódott. Aki éhen halt, nem kérdezte, meddig tart; aki élt: a mindennapiért verekedett.
1933-ban új elnök, Franklin Delano Roosevelt költözött a Fehér Házba. A gazdasági élet nekilendült, megpezsdült a világgazdaság, sokan remélték: még nincs veszve semmi sem. Rómában a hordószónok Mussolini ágált a piacon, Berlinben épp hogy megmelegedett a kancellári szék egy osztrák szobafestő feneke alatt, Budapesten egy jól nevelt lovas tengerész tartott fegyelmet, a spanyol diktátor, Primo de Rivera meghalt, Londonban a volt munkáspárti miniszterelnök vette újra kézbe a gyeplőszárat, igaz: most konzervatív kormány élén, igaz: ezért a Munkáspárt kizárta soraiból, de tapasztalt politikus, megbízható; Roosevelt és Kalinyin levélváltása után az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió között diplomáciai kapcsolat létesült...
Mozgásba lendült New Yorkban, Frankfurtban a tőzsde, megszilárdult az arany árfolyama. Európa, Amerika talpra állt.
Hol volt a mi Amerikánk?
Egy kolozsvári fiatalember 1934 késő őszén – zsebében Pesten szerzett közgazdasági doktorátus, néhány elbeszélés, esszé, tanulmánykézirat – Franklin Delano Rooseveltről készül írni. Író és közgazdász; úgy gondolja: tudomány és széppróza alkotóan összeegyeztethető a szellem birodalmában, s esszét, tanulmányt nem csupán költőies témákról lehet papírra vetni, de ha kell, Bata híres-hírhedt cipőgyáráról is. S mert most a válságból kifelé kapaszkodó világban Roosevelt személye látszik kristályosító pontnak, új politikai, gazdasági lehetőségek fókuszának, aki maga s hazája számára új látóhatárt, új távlatot akar felfedezni, annak Rooseveltről s politikájáról kell írni s gondolkodnia.
...a jövő országa számunkra Amerika...
Cs. Szabó László Roosevelt-tanulmánya 1935-ben jelent meg a Válasz című folyóiratban. „Hamisítatlan »nyugatos« szeretettel s elszánt humanista üdvözlettel” – dedikálta műve egyik friss példányát barátjának a szerző 1935. április 20-án.
Alig két éve lakik Roosevelt elnök a Fehér Házban, már írások, tanulmányok, könyvek tucatjai elemezték, mérlegelték, értékelték politikai tevékenységét, magyar nyelven sem Cs. Szabó László írása az első, amely az amerikai elnök tetteit közgazdász-bonckés alá veszi. Minden bizonytalan, a gazdasági válság múlóban, de borotvaélen táncol a világ: „A súlyos felelősséget a világbéke veszélyeztetéséért nem a világ népességének, hanem e népesség politikai vezetőinek kell viselniök” – mondta Roosevelt 1933. december 28-án.
Amerika messze van. S Budapestről nézvést az Újvilágnak hol törmeléke, hol felszíne látszik: Amerika szennyese, Amerika csillogása – mindig a részlet. Itt Roosevelt ha példa, számunkra tanulságos példa. „Roosevelt azért jelentős államférfi, mert a nemzeti veszély órájában nem hallgatta el a bajt, s e bajt értelmezni merte.” Nem Cs. Szabó László az egyetlen, aki Budapesten, 1935-ben elszánt humanistaként így gondolkodott. Politikusaink hazudtak vagy hallgattak, a nemzeti veszély órájában takargatták a bajt – írókra, humanistákra, felelősséggel gondolkodó magyarokra hárult a feladat: kitakarni az ország üszkösödő sebeit, medicinát keresni, elősegíteni a gyógyulást.
Cs. Szabó László közgazdász. Gazdasági bajokra gazdasági megoldást keres. A szabadversenyes kapitalizmus, tőke és piac szabad s minden állami ellenőrzéstől ment tobzódása a huszadik században már elavult: sokszorosan csődbe juttatta a világgazdaságot. A tervgazdaság, tervgazdálkodás moszkvai és római változata pesti polgár szemével nézve 1935-ben ezért, azért – de nem vonzó, s politikai körülményeink következtében sem járható út. A csődből kilábolni marad a középutas amerikai példa: tőkés gazdaság, kordában tartva felelősségteljes és erőteljes állami beavatkozással.
Amerikában sem könnyű megvalósítani. Magyarországon a megvalósulás majd minden feltétele hiányzik.
De ha Amerikában győz Roosevelt, a kátyúból itthon is kiragadhatná az ország szekerét a roosevelti „békés forradalom”!
Békés forradalom? A mi kis Amerikánk?
1935 tavaszán sok ezer kilométerre a Fehér Háztól egy Kolozsvárról ideszakított, Amerikában nem járt, tudós, művelt, írástudó fiatalember álmodik: szigorúan közgazdaságtudományi jelmezbe burkolva, arcára tudós maszkot öltve arról mesél: miképpen tartaná lehetségesnek, hogy hazája a közelgő világégésben megmeneküljön a pusztulástól.
Félti hazáját, az országot, amelyet a politikusok hallgatásukkal, hazugságaikkal kiárusítanak, elkótyavetyélnek: a nemzeti veszély órájában egy tisztességes amerikai politikusról mesél, aki nem hallgatja el a bajt, s meri értelmezni a veszélyt!
Fél évszázad múltán okunk van hinni: ország dolgát intézve a jól nevelt lovas tengerész nem tudott időt szakítani arra, hogy elolvassa e közgazdasági jelmezbe bújtatott bölcs példabeszédet.
Nem ő fizetett e mulasztásért.