(1)
Pest, február 4. 1847.
Üdvezlem Önt! Ma olvastam Toldi-t, ma írtam e verset, s még ma el is küldöm. Az „Életképek”-ben ki fog ugyan jőni, de én minél hamarabb akarom Önnek tudtára adni azon meglepetést, azon örömet, azon elragadtatást, melyet műve költött bennem. Hiába, a népköltészet az igazi költészet. Legyünk rajta, hogy ezt tegyük uralkodóvá! Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, s ez a század föladata, ezt kivívni célja minden nemes kebelnek, ki megsokallta már látni, mint martírkodnak milliók, hogy egypár ezren henyélhessenek és élvezzenek. Égbe a népet, pokolba az aristokratiát!
Írjon Ön nekem, ha nem fogja restellni; írjon magáról, akármit, mindent, hány éves, nőtlen-e vagy házas, szőke-e vagy barna, magos-e vagy alacsony ... minden érdekelni fog. Isten Önnel, Isten Önnel. Ab invisis* őszinte barátja
Petőfi Sándor
ARANY JÁNOSHOZ
| TOLDI írójához elküldöm lelkemet |
| Meleg kézfogásra, forró ölelésre! ... |
| Olvastam, költőtárs, olvastam művedet, |
| S nagy az én szívemnek ő gyönyörűsége. |
|
| Ha hozzád ér lelkem s meg talál égetni: |
| Nem tehetek róla ... te gyújtottad úgy fel! |
| Hol is tehettél szert ennyi jóra, ennyi |
| Szépre, mely könyvedben csillog pazar fénnyel? |
|
| Ki és mi vagy? hogy így tűzokádó gyanánt |
| Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki. |
| Más csak levelenként kapja a borostyánt, |
| S neked rögtön egész koszorút kell adni. |
|
| Ki volt tanítód? hol jártál iskolába? |
| Hogy lantod ily mesterkezekkel pengeted. |
| Az iskolában nem tanulni, hiába, |
| Ilyet ... a természet tanított tégedet. |
|
| Dalod, mint a puszták harangja, egyszerű, |
| De oly tiszta is, mint a puszták harangja, |
| Melynek csengése a rónákon keresztül |
| Vándorol, s a világ zaja nem zavarja. |
|
| S ez az igaz költő, ki a nép ajkára |
| Hullatja keblének mennyei mannáját. |
| A szegény nép! olyan felhős láthatára, |
| S felhők közt kék eget csak néhanapján lát. |
|
| Nagy fáradalmait ha nem enyhíti más, |
| Enyhítsük mi költők, daloljunk számára, |
| Legyen minden dalunk egy-egy vigasztalás, |
| Egy édes álom a kemény nyoszolyára! - |
|
| Ezen gondolatok elmém környékezték, |
| Midőn a költői szent hegyre jövék fel; |
| Mit én nem egészen dicstelenül kezdék, |
| Folytasd te, barátom, teljes dicsőséggel! |
|
|
