(8)

Szalonta, június 25. 1847.

Kedves jó Sándorom! Úgy akartam kezdeni levelemet, hogy: Isteni Sángyikám stb., de azonfelül, hogy még ez is nyomorult kifejezése lett volna irántad való érzetemnek, még azon hibába is estem volna, mibe estél te, beszélvén Krisztus lelkéről stb. Egyébiránt, hogy leveledet sohasem vártam annyira, mint most, az bizonyos. Hétfőn este rosszul lettem, a rákövetkező éjt nyögve kínlódtam át, kedden egész nap feküdtem; kedden délután kapom leveledet s mily jólesett. Éppen elszenderedtem volt s álmomban veled csevegtem, egyszer nyílik szobám ajtaja s hozzák leveledet. Talán éppen az gyógyított meg. Már most kutyabajom sincs. Annyival nyugtalanabbul vártam pedig leveledet, mert Illyés Jankó megrémített hamari hazajövetelével. Kérdem tőle, hol hagyott? Azt felelé, Túron kifizetted és megkérted, engedné meg egy éppen Pestre utazó barátoddal, kivel ott találkoztál, folytathatnod utadat. Ma egy hete átmegyek Gesztre aranyaimért, melyeket Szőnyi úr lehozott. Ott beszélek Mezeyvel, ki te, remélem, ismersz s azt mondja, hogy a túri korcsmában egy fedél alatt háltatok, de csak reggel tudtátok meg, amikor egypár szót váltván egymással, te azt nyilatkoztattad volna, hogy sehová sem mégy Túrról, míg az eső esik, annyira megúntad már. Később Szőnyi és Kovács János, a másik nevelő, mondják, hogy (Túr és Pest közt valahol) találtak egy szinte ernyős szekéren, juhászkutya módra hasalva (a phrasis* enyém), de nem merték egészen ráfogni, hogy te vagy.

Ez utóbbi hírek megnyugtattak egy kevéssé, mert megvallom, az Illyés uram apostasisa* oly gyanúformát is keltett bennem, hogy ő maga, bár nem nyilvános tolvaj, de alattomos gazember lehet, kizsebelt s elszökött tőled. De minden megnyugvás után sem feledhetem azon szavát, hogy te kifizetted őt. Mit fizettél még neki! hiszen már akkor 31 frt 40 kr. volt (csak amit én tudok) a markában.

Tholdy (tán csak nem úgy nyomták?) körüli fáradozásodat az én istenem fizesse meg neked, fiú; a közelebbi alkalomnak pedig, melyben leküldeni ígéred, szeretnék a szemébe nézni Petőfi Sándor képében.

Annyit tudok, hogy ha már letettél a külföldre menésről, bizonyosan rövid időn Szatmárba rohansz; hátha egy jó nagy vargabetűt kanyarítnál, járván ismeretlen tájakon, tudniillik jönnél Aradra gyorskocsin, onnan Szalontára gyorsszekéren, Szalontáról Váradra én bevinnélek s ott ismét gyorskocsi van. Furcsa kívánság, mondod, azt kívánni Leandertől, hogy midőn Herojához sietve átússza a Hellespontot, a Fekete-tengerben is kanyarodjék egy nagyot. No de hiszen az instanst* nem szokták megverni, mondja a példabeszéd.

Ezenkívül jelentem alásan, hogy amit rám tetszett bízni, pontosan elvégeztem, megcsókolván helyetted a komádasszonyt összevissza, de panaszkodik, hogy legkisebb íze sincs a csókokon az eredetiségnek, annyira el van fordítva a fordítás által.

De legyen vége a bolondságnak és szóljunk komolyan. Ha magad nem hozod le Toldit, leküldhetnéd gyorskocsin. Én már írtam Ercsey Sándornak, ki nőm testvére s Várad-Olasziban a megyeháznál Csengeri Imre aljegyző irodáján megyei írnok, hogy lesse szorgalmatosan, miután Tiszáék már lejövén, le nem hozták. De ki ne fizesd, mert úgy hamarább kézhez szolgáltatják, ha pedig fizetés nélkül nem veszik fel, végy recepisset*.

Más biztos úton is küldheted, ha akad. A kántor okosságára bízom, mit énekeljen. Ha Váradra küldöd, mindenestre Ercseyhez utasítsd.

Ha gyakran visszaemlékezel azon egyszerűen töltött kilenc napra, kimondhatatlanul jólesik nekünk. De hát mi, pajtás! Nincs egy kedves falatunk, melyet megennénk neved megemlítésen nélkül. Ha most itt volna Petőfi! ha ehetnék belőle! Ezt így tette Petőfi, azt amúgy, ez kedves volt neki stb. stb., az mindig úgy megy. Be szeretnők, ha a mi fiúnk volnál! Ha hozzánk járnál legalább - vakációra.

Jókai levelét nagy örömmel vettem, ajánlatát elfogadom. De szeretném, ha senkinek sem mondaná legalább egypár hétig, míg t. i. V. I.-től választ nem kapok. Furcsa lesz ez, ha valamiképp el nem romlik. Mai postával egypár verset küldvén neki, egyszersmind a legsimplexebb* módon megemlítem kísérő levelemben, hogy miután már, mind körülményeim által gátolva, mind az ő tanácsát követve, nem fogok lapjába terjedelmes költői beszélyeket adni, hanem csak apróbb verseket, szeretném, ha kijelentené, hogy ezen apróbb versekért fogja-e aránylag és mily arányban fizetni a 25 frt évdíjból ráeső részt, hogy így én, mint ilyesekben járatlan, tudhassam, mikor mennyi pénzem van nála. Erre, ha valamit meg nem orrol, bizonyosan így fog válaszolni: tisztelt barátom, hisz azt kiszámítani nagyon könnyű, mihelyt ön annyi apró verset összeírt, hogy egy ív kitelnék belőle, nálam azonnal kész a 25 frtja, banknotában*, vagy huszasban, az nekem mindegy. Ezt a mulatságot nem szeretném, ha valahogy elromlanék, nekem studiumom* a charakterek*. Azért csitt! az eredményt majd megírom.

Tompa még nem válaszolt, de nem is késett még azon a tekervényes postán. Beje ide annyira van, mint Északamerika.

Megint írok nemsokára, addig isten veled és minden angyalai, meg Juliska is. Igaz barátod,

 

Arany János




Hátra Kezdőlap Előre