(23)

Szalonta, január 8. 1848.

My dear!* Dehogynem írok én neked azonnal, amint leveledet megkaptam! Csak az a kár, hogy egy nappal előbb nem jött leveled, mert éppen tegnap tettem postára a magamét, mit bizonyosan nem teszek, ha tudom, hogy tőled ma választ fogok kapni. Azonban magadnak köszönd, hogy egy postabér helyett most kettőt fizetsz, máskor tudósíts előre, mikor levelet akarsz írni. Különben most jó fiú vagy, nincs rád panaszom, írtál eleget. Nem hosszú ugyan a vászon, de sűrű a borda*. - Kevély lehetnék, hogy nekem Petőfi Sándor is hízelkedik. Ezt ő tenni nem szokta. Szavait ugyan nagyon tudom devalválni*, én bírálatot kértem tőle, s ő dicséretet küld, örülök neki, mert mondom, ha ő hízeleg, az nem történik puffra. - Egyébiránt ha dicsőségemnek selyemszálak helyett hajóhúzó kötele van, a bizony elég durva, de mindenesetre többet ér a nadrágszíjnál, melyre az ember végső desperátiójában* magát fel szokta akasztani.

„Murányi Ostromá”-t illetőleg, miután én a te tanácsodat e részben jobbnak ítélem; miután kedvem van a kiadás e nemét megkísérteni: határozott akaratom az általad ajánlott módhoz ragaszkodni. Emich nyomatja is bizományos lesz. - Egyszerű „János Vitéz” forma, ára szinte az ... a többit az ördögök tudják jobban. Azt azonban igen szeretném, ha a nyomatás sokára nem haladna. Ha Emichhel szerződni szükséges, ezennel, jövendő alkalmatlankodásim fejébe, igen-igen szépen fölkérlek, illetőleg felhatalmazlak, hogy azt nevemben érvényesen kösd meg, kijelentvén, hogy azt magamra nézve kötelező erejűnek fogom tartani, csupán arra kérlek, hogy a megtörtént szerződés pontjait, tudás végett, nekem írd meg. Az itt küldött jegyzetként iktasd az illető helyre. A példányok számát rádbízom meghatározni a könyvárussal, valamint más aprólékot is, miről nekem annyi fogalmam van, mint a holdbeli ember szivarai készítésmódjáról.

Hogy Jókai mutatványt közölt belőle, bízván választási tapintattokba, szeretem: egyébiránt én „Murányi Ostromá”-t olyanformának tartom, miből olyanformán üt ki a mutatvány, mint midőn valaki házát el akarván adni, pár téglát vitt abból a vásárra mutatványul. Az egész talán valami, de szétszedve semmi. Nem úgy „Toldi Estéje”. Abból a Mr. Bence vitézi dolgát már elküldtem Jókainak, mert az úgy is ér valamit, ha külön van, bár kétségtelenül nagyobb a hatása, ha az ember sor és rend szerint jő rá, a maga helyén.

Tompára pedig ne „duruzsolj”. Ne hidd azt, hogy ő veled mérkőzni kíván. Én legalább nem hiszem, hogy Tompában, ki néha, sőt többnyire oly jókat ír, ne volna annyi műérzék, hogy „Szécsi Máriá”-dnak az övé feletti hasonlíthatatlan elsőbbségét ne érezze.

Ezt pedig annál inkább van okom állítani, mert maga írja nekem, hogy az ő Máriája „középszerű história, jó lesz valamely lapba”. Hogy rólad a leggyöngébben gondolkozik, arról tanúságot tesz hozzám küldött közelebbi levele. Azért félre az effélékkel! Egyébiránt az ő Máriá-jában a felfogás szerint is, szerintem, igen áldatlan. Ha pozitív törvény a lélek és szív törvényeivel hozatik összeütközésbe, mint Tompánál eskü és szerelem (nálunk csak önkéntesen felkarolt pártérdek és önkéntelenül támadó szerelem - férfiaskodás és nőiség hozatik küzdésbe, az utolsó győz, győznie kell, a cél el van érve, tehát semmi tragicus vég, sőt triumphus* - ott ha az utolsók győznek, tragikus vég kell. Úgy de itt, a történet ellenére, csak nem csinálhatott tragicus véget, mert tudva van, hogy Szécsi Mária, a lánglelkű nő, kinek nem kis része lehetett a Veselényi conjurátioban*, túlélte férjét, s végre is Bécsben a szabadság ügye áldozatául halt meg, tehát a legszebb halállal, mi azon időben honleánynak juthatott.

Kár volt tehát avval az esküszegés istóriával akarni bepiszkolni a nem mindennapi jellemet. Na meg a kidolgozás hozzá. „Mille die versus”-nak* is gyarló. De emiatt nem érdemli szegény Miska barátunk haragodat, ő a jó, becsületes fiú.

Ami a te Máriádat illeti: nemhogy engem a versenyre szurkált volna, sőt, megvallom, eltávoztod után az okozta leginkább csüggedésemet, hogy hátha versenyezni akarni láttatom oly művel, mely mögött hátra kell maradnom. De végre erőt vettem magamon, s felgondolván, hogy én elébb terveztem Murányt, mint veled valamely viszonyban lettem, következésképp szándékodat tudhattam volna, - hogy, bár nem tudom micsoda véletlennél fogva, mindketten ugyanazon alapeszmét vettük fel, de nálam a kiejtés mégis különböző, - hogy végre nálam az írmodor sem az, ami nálad, az enyém inkább a népies felé hajolván s elbeszélő folyamú lévén, míg a tied balladai gyorsasággal nyargal a cselekményeken: nekidűltem s bevégeztem. - Azért édes pajtás, ne gondold valahogy, mintha verseny nélkül „Murány (nem Murányvár, ne szaporítsuk benne a macskariasztó r betűt) ostroma” meg nem született volna.

Hát megáldjon az isten, kedves Sándorkám. Tudom, hogy alkalmatlanság neked az én medvéimmel vásárról vásárra járni, de hiszem, hogy mégis szívesen teszed, mert úgy érzem, hogy hasonló esetben én is szívesen tennék érted valamit.

Adj alkalmat, éretted valamiben fáradoznom.

Élj boldogul! E különben németes kivételt azért használom, mert midőn neked boldog életet kívánok, akkor nem csupán neked kívánok boldog életet.

Ergo* élj boldogul. Kívánja barátod

 

Arany János




Hátra Kezdőlap Előre