(25)

Szalonta, február hó 6-án 1848.

EPISZTOLA* PETŐFIHEZ+

Imádott barátom, jó Petőfi Sándor,
Szíves üdvözlését íme küldi Jean d'Or*.
Vettem, oh nagy férfi, ostoba leveled,
De azért nem mondom: hujj ki vagy le veled:
Mert nem üres hólyag és nincsen ebben szél;
Kedves ostobaság mind, amit e beszél,
És a sok giz-gaz közt, ha ugyan jól értek,
Van sok szép kaláris, s több ily becses értek!
Minden dolgok előtt: én nem írtam Toldyt,
Hanem (ez már más szó, tehát jó rím) Toldit,
És evvel döntődik ama szörnyű per el,
Melyet, amint írod, Európa perel.
Ha tehát még most is folyna a nagy harc ott,
Kár egy y-ért, mondjad, víni harcot.
Hogy Murány a cenzor körme között vagyon,
Oh ennek tudása nékem becses vagyon;
Ámbár tartok tőle, hogy dühös strich-láza
Mária beszédét szépen kistricházza*
Hogy pedig ne legyen a szívem alján lom:
Én bizony munkámat úrnak nem ajánlom.
Másképp igen jól van a te komádasszony,
De tán nincs oly jól, mint öthónapos asszony,
Komámasszonyt pedig az isten éltesse,
Annyival inkább, mert ha ő nem él, te se.
Mi ámbár tudjuk, hogy bőven van csók ott,
Küldünk e levélben egy trillió csókot.
Te pedig barátom, siess, írjad Lehelt,
Kit lelkedbe szárnyas geniuszod* lehelt,
Írjad, mert nem érsz rá, ha itt lesz a nagy had,
harc és háború és igazi hadd-el-hadd.
Akkor látom én meg arcodat, hogy lángal
Hősi elszántságban tiszta sárga lánggal;
Vágtatsz paripádon, mint por a szélvészen,
melyet szárnyaira száguldó szél vészen;
Kedves komámasszony kezét tördelve sír:
„Sándor, te ha elmész, engem elnyel a sír”,
Mégis elhagyod őt, s oly tüzelve mész el,
Mintha tele volna szíved forró mésszel.
Látom a derék hőst, ahol villog kardja:
„Ist das Schwert zum Fechten?” „Melyik? ez a kard? Ja”.
Többet nem beszélnek, hanem összecsapnak;
Vére a németnek úgy foly mint a csapnak;
Sándor vitézünknek egy sem álla ellent:
Éppen mint a semmit, úgy ontja az ellent.

Dumb Show.*

 

Sárgapitykés, zöldhajtókás, kurtaszárú fűzött csizmás magyar huszár jelenik meg egy kis ajtón a kert alatt. Kedvese addig kíséri, könyörög, sír, elájul. A vitéz elrohan egy dombig, onnan széttekint, lát iszonyú magas kukoricát és rettentő sok áztatott kendert. Visszafut a kis ajtóhoz, hol hő karok fogadják a győzelmest. A hős juhász bundát terít le s borostyánai árnyékába heveredik.

 

(Dumb Show exit.*)

 

És mivel nem harcolt borsóért vagy babért,
Homlokára tűzik a diadal-babért:
Annyi érdemrenddel megrakva tér vissza már,
Amennyit bizony nem mindenütt visz szamár.
Eredj, Sándor vitéz, hadd zengjek én neked
Viselt dolgaidról XXIV. éneket.

 

Mármost beszéljünk prózában is. A lágy cipót köszönöm, de ha akkor nem adtad, most nem kell. Egyébiránt, midőn leveledet vettem, én is éppen puha fejér cipót ettem, tehát édes öcsém, quittek* vagyunk ketten. - Hanem annyiban fene fattyú vagy, hogy arról semmitsem írsz, quid? ubi? quibus auxiliis? cur? quomodo? quando?* nyomja „Murány Ostromá”-t. Értem, hány példányban akarja nyomni Emich, hány procentet* kap ő, mint bizományos? stb. Vagy talán ez mind „az istenek térdén fekszik?” Kötöttél-e szerződést Emichhel vagy nem is szükséges? Lásd Sándor, ha te a portiókivetésben* tőlem utasítást kérnél, én nem tagadnám azt meg tőled. Nem tudom, miféle paksaméta lehet ott számomra, senkivel rajtad kívül semmi közöm azon a vidéken; azt sem gondolom, hogy egy ifjú rokonom mosatni való ruháit küldje Pozsonyból, sem, hogy a császár félmázsa bankjegyet küldjön számomra: tehát legföljebb könyvek lehetnek, miktől valaki szabadulni akar, valamiképp küldd le azt, mert én ha meglátogatlak is, gyalog leszek, s batyumon felül nem bírom hazaemelni. Ha Emich úrnak küldenivalója lenne Hollósi Lajos nagyváradi quasikönyvárushoz*, talán megtenni a szívességet, hogy azzal leküldeni; ha pedig ez mostanában nem történhetik, Biasini gyorskocsi-intézetén, mely a szolnoki vasúttal van kapcsolatban, te leküldhetnéd ugyancsak Hollósihoz, kivel nekem viszonyom van. Majd ha eljő az aratás, pénzemet ugyanezen könyvárushoz utalványozhatja Emich, mint hitelre tőle könyveket vásárló egyénhez, az engem mindig kifizet s nyugtatványommal beszámol.

Leveled végén e két betűt találtam: P. S. Azt gondoltam, Post-Scriptumot*; jelent az, fordíték, de csak paraszt papírt találtam. Máskor ha a P. S.-et kiteszed, írd is meg az utóírást.

Mindezeknek utána áldjon meg az én istenem, stb. kívánja

 

Tudod már ki

 

Hallom, hogy „Coriolán”-t fordítod. Boldogtalan, elkéstél. Én már az egész Shakespearet lefordítottam, Szent-György-vásárra meg is jelenik a debreceni nyomdában. Kiadását a gazdag Péczeli vállalta magára. Ő igen szilárd ember. „Mann von Wort über alles”*.




Hátra Kezdőlap Előre