(29)

Szalonta, április 1. 1848.

Barátom Sándor! Jól tudom, hogy sem időd, sem kedved mostan ily közönyös dolgokkal vesződni, mint például ezen simplex* költemény, mit tőlem veszesz; azt is tudom, hogy e forradalmi időszakban semmi hatása nem lesz annak a közönségre s önnön szavai szerint

 

„Hangja zajban vész el,
Mintha mennydörgésben árva méh döngécsel”,

 

azért nem is akarnám azt még egy darabig felküldeni, de véletlenül alkalom adtán, (mi innen nagy ritkaság) felbontám a borítékot, melyben azt a könyvkötőhöz Váradra akartam utasítani és sajátkezűleg összeöltve lapjait, íme küldöm. Te légy szíves azt befűzetni. Emich vonja le a számadás során. Az ajánlást jónak találtam úgy tenni, amint van, ha eldobnád, annyit legalább hagyj meg belőle: „Petőfi Sándornak”. Ezt igénylem barátságodtól, annyival inkább, mert, úgy lehet, ez az utolsó költeményem, s ha ezt el nem fogadnád, nem lenne alkalmam mást ajánlani neked.

A magyarok istene áldjon meg, igaz szívéből kívánja barátod s polgártársad

 

Arany János

 

U. I. Mit csinálj vele? azt nem írom, csak felküldöm, inkább ott heverjen, mint nálam.




Hátra Kezdőlap Előre