(31)

Szalonta, április 22. 1848.

Kedves barátom! Sohasem óhajtottam leveledet annyira, mint most: és mégis sohasem lepettem meg általa annyira, mint most. Nem azért, mintha philiszteri könnyenhívőséggel elhittem volna a „statusköltségeni tartást” s így kétségbeestem volna, hogy nem írhatsz; mert annyit egy kis higgadt meggondolás után átláttam, hogy nincs Magyarországban jelenleg hatalom, mely azt tenni merné: de körülbelül feltettem rólad, hogy nem akarsz, vagy legalább nem érsz írni. Pedig, talán magad nem is képzeled, mily könnyen semmivé tudnád tenni az én jövendőbeli íróságomat.

Elég erről ennyi. Ez mentse ki előtted az én „bolond fejemet”, azt t. i., mely miatt te annyi bút látsz. Ami mármost Toldi uram derekát illeti, tanácsodat köszönettel veszem s megpróbálok eszmélkedni fölötte. Annyi világos, hogy onnan nem oly könnyű beszély-mesét venni. Tudniillik én nem tulajdon értelemben vett eposzt, hanem úgynevezett költői beszélyt írok, melynek cselekvényfolyama, szerintem, drámai. Drámai a föllépés, drámai, sőt ha sokat nem mondok, tragikus a lelépés; ezekből lehetett (drámai menetű) beszélyt ütni össze, de mit vegyek az élet közepéről, hogy drámai legyen! Költsek, azt mondod. Majd meglátom. Meglátom, tudok-e repülni az Ilosvai Péter diák szárnyai nélkül. Ha lehet, megteszem, de ha nem, elhagyom, mert nálam főleg a compositióban* van a poezis, ha t. i. van; és ha a compositiót már előre gyöngének sejtem, sohasem vesztegetem rá a mindennapi költészet tarka szalagbokrát.

A néplapot illetőleg először is azt kérdem, nem kötődésből írod-e az egészet, engem, mint afféle falusi embert lúddá akarván tenni, s aztán jót nevetni a dolgon! Miután pedig a kérdésre magam ilyenformán feleltem: „ah, nem! Petőfi nem szokott tréfálni ily dolgokban, s kivált, ha komolyan ír, akkor hinni lehet neki, mint a Krisztusnak” - továbbmegyek. Nem ugyanazon néplapról beszélsz-e, melyről a „Pesti Hírlap” 15. számában említés tétetik, melyre Tóth Gáspár gyűjtött előfizetőket, s melynek szerkesztőségére concursus* határoztatott?

Én úgy gondolom, hogy arról, s nem tudom összeegyeztetni leveleddel, hol csődről semmi szó nincs. Ha csakugyan csőd lesz, nem tudom, fogok-e konkurrálni* vagy sem; inkább nem, mint igen, kivált ha a lap tisztán politikainak van határozva, melynek szárazságaiba mégsem szeretnék teljesen elmerülni. De ha a szépirodalom sem lesz belőle kizárva, akkor alkalmasint konkurrálok, mert régi kedvenc eszmém költői hatást gyakorolni a népre s ezt ily úton tehetem csak legcélszerűbben és sükeresebben. S aki a népet ismeri, tudni fogja, hogy nála amennyit az értelemhez, megannyit az érzelemhez kell szólni, ha az ember sükert óhajt. Emelni a népet az irodalomban lassan-lassan, nem oly mellékes feladat, hogy már a jelen időben tekintetet sem érdemelne. Ezúton akarnék én hatni, ez lenne elemem. Hiába írunk mi népverset az „Életképek”-be, hiába adunk ki pengőforintos „Toldi”-kat stb., a népre nem hatnak, de ha az ő olcsó - hihetően nagyon elterjedő - lapjába írnánk, az nem lenne sárba dobott gyöngy. Ez a véleményem a néplapról. Mielőtt hát leveledre határozottan válaszolnék, ezen kérdéseimre várok tőled feleletet, mégpedig nem oly kutyafuttában, mint szoktál, hogy alig tud az ember eligazodni rajta.

l. Azt a néplapot adja-e ki Landerer, mit a pesti választmány tervezett, s annak szerkesztőjéül ajánlottál-e engem?

2. Concursus lesz-e, ha igen, miképp? Ha nem lesz, miért nem, miután az anya-választmány úgy határozta?

3. Mi a lap terve? egészen politikai-e, vagy a szépirodalom is helyet foglal benne? stb.

4. Ha a lap részvétlenség miatt, a szerkesztő hibája nélkül, öt év eltelte alatt megbuknék, lenne-e biztosítva a szerkesztő?

5. A szerkesztőnek, biztosított évi díjából kellene-e még a lap kezelése és kiállítása körül költségeket tenni, például segédeknek, írói díjul, stb.? és körülbelül mennyit?

Ami a 2000 pfrt összeget illeti, az úgy hiszem, Pesten, is van annyi, mint Szalontán a 200 bankó s én, mint egyszerű ember, mindenesetre kijöhetnék vele. Szerkesztésbeli képességemet véve fontolóra, úgy gondolom, hogy a szépirodalmi rész rámnézve semmi nagy nehézséggel nem lenne összekötve; a politikai részt tekintve, ámbár a politikát még ezideig tüzetesen studiumommá nem tettem, mindazáltal vannak vezéreszméim, melyek nyomán folyamatos tanulással, bízvást haladhatnék, annyival inkább, minthogy a néplap különben sem annyira kezdeményező a politikában, mint a már ismeretes eszmék népszerű magyarázója, mire mind a népértelem körének ismerete, mind népies nyelvem elegendő képességet hagy sejtenem magamban.

Az egészhez azonban éppen nem kötök vérmes reményeket s nem sokat aggódom, ha semmisem lesz is belőle. Annyit már eddig is nyertem benne, hogy újabb örvendetes tanúbizonyságát vettem irántam a távolban is folyvást hőn lobogó baráti szívednek, mely nem elégszik meg „igaz barátod” stb. kifejezésekkel a levelekben, hanem ahol csak szerét ejtheti, tettleg iparkodik barátja jólétét eszközleni.

Nekem nincs alkalmam ezt tenni irányodban s nekem csak az elpirító háládatosság jutott osztályrészül: de hagyján. Menjek csak Pestre, majd meglásd, minő alföldi családot formálunk ott, összesítvén gazdaságainkat, mint Lőcsláb Jakab és Röhögi János Vörösmarty „Kecskebőré”-ben. Ad vocem Vörösmarty: mit csináltok avval a Shakespeare-rel? mert én még nem csináltam semmit. Régi fordításaim tűzrevalók, azokkal elő nem állhatok; újat nem csináltam, s nem tudom, csinálok-e vagy sem, miután veszett módon lerombolták mostanában kedvemet s kedélyemet hivatalos komisz dolgaim. Mert itt a bukott aristo ... vagy inkább utencrácia*, a felszabadult jobbágy (olim hajdú) nemesség sehogysem akar kibékülni a dolgok folyamával, s emiatt van zavar meg zavar a közigazgatásban. Visszatérve a fordításra: talán csak nem nyomattad még ki a címlapot? Ha az őszön bizonyost mondasz vagy írsz, úgy már én is tettem volna valamit; de miután hirdették a lapok, hogy ketten fordíttok, letettem róla és csak akkor hűltem el belé, mikor Egressy indítványát olvastam. Beteges is voltam a tavaszon, s ez megint ellopott tőlem egy kevés időt.

„Murány Ostromá”-t hirdették egypárszor. Nem tudom, nem szorul-e sajtkofákhoz. Szerencsétlen idő van rá, de az nem baj, lesújt a zápor egyes virágokat, de utána dúsabb a tenyésztés. Emich küldhet Váradra Hollósihoz valami száz példányt összesen, mert sokan biztosítottak aláírással, hogy vesznek.

És most az isten áldjon meg téged s a tiedet, illetőleg tieidet. Csókolunk benneteket. Üdvözlöm a lelkes forradalmi nőt, ki nem kételkedett szabadságért szerelmét vetni áldozatul. Au revoir!* Barátod

 

Arany János

 

Hogyan van, hogy a „Munkások Ujsága” ellenében keletkezik néplap, és nem azt veszik pártfogás alá? Vagy mindkettőnek van jövője?




Hátra Kezdőlap Előre