(36)

Pest, július 14. 1848.

Kedves öcsém! Jankó! Oh! Éppen a mai napon, úgymint július 14-kén, ötvenkilenc esztendeje, hogy a párizsi nép ostromolta és elfoglalta a Bastille-t*. Minthogy ez ily nevezetes nap, föltevém magamban, hogy én is teszek valami nevezetest. És tettem. Kölcsönvettem Arany Jánostól 108 pengőforintot. Ha nem hiszed, nem tehetek róla, de úgy van. Itt a commentár*.

Nekem a napokban 208 forintos váltót kell kifizetnem. Mentem Hecenasthoz, hogy az „Életképek” szerkesztéséért előlegesen fölvegyek 200 pengőt, de az a silány frater nem adott többet 100 pengőnél, aszongya, hogy nincs pénze. No, mondok, sebaj, száz pengőm van, a másik száz pengőt fölveszem Emichtől, ki éppen annyival tartozik e hónapra contractusunk* következtében ... tudakozódom Emich után, hát elutazott Stájerországba valami fürdőbe és csak hetek múltával jön meg. Már ez fájt, nagyon fájt, és fájdalmas érzéseimmel mentem az országgyűlésre. Ott találkoztam Vas Gerebennel, ki azon nyilatkozatot tette, hogy 3000 bankó forint esik már rád a lap jövedelméből. E szavak rózsaszínű görögtüzet gyújtottak lelkem elsötétedett templomában ... abból a 3000 forintból jut nekem 108 pengő, gondolám, s fölszólítottam Vas Gerebent, és ő a napokban át fogja adni az összeget a te osztalékodból. Már most sírj és jajgass, öcsém, mint a pusztuló Jeruzsálem, én nem bánom, csak nálam legyen a pénz. Mire megírhatnád Vas Gerebennek, hogy a világ minden kincséért se adjon egy fillért se, én már akkorára elcsapom az egész sommát, hahaha! Ebből az a rövid, de fontos tanulság, hogy máskor szemesebb légy.

Komolyan szólva, talán csúfság, hogy éppen tégedet csíplek nyakon, mert meglehet, hogy szintolyan szükséged van a pénzre, mint magamnak, de gondoltam, hogy ha már fölharagítok magam ellen valakit, inkább te haragudjál rám, mint más; te nem lakol Pesten, ritkán is jössz ide, nem kell remegnem minden pillanatban, hogy hátha találkozom hitelezőmmel. Villámló, mennydörgő válaszodat szívszakadva várom, hogy minél elébb átessünk a zivataron. Isten veletek ... de nem kívánok most semmi jót, még csak el sem búcsúzom, nehogy azt gondold, hogy le akarlak kenyerezni, nem! én férfi vagyok, bátran nézek a vész elébe, igen!

 

Petőfi Sándor


Arany János jegyzete: Az „Életképek” szerkesztéséért ... Petőfi havonkint 100 pforintot kapott, mint szerkesztő (Jókaival), míg neve ott állott a lapon. Különben csak a verses részre ügyelt, a többit Jókai vitte. - Dacára tréfáinak, a 108 pengőt legelső alkalommal sietett megfizetni - általában igen lelkiismeretes volt az ilyenekben.

Boríték: Arany Jánosnak, a Pesten megjelenő „Nép Barátja” című lap egyik bokros érdemű szerkesztőjének. Szarvas. Orosháza. Szalontán.




Hátra Kezdőlap Előre