(42)

Arad, november 7. 1848.

Vitéz kapitány Uram! Ne légyen a te szíved kétségbeeséssel teljes, mintha leveled elveszett volna s én talán írnám is az eposzt:

„Az elveszett levél”

XXIV énekben.

Megkaptam leveledet, s nem lévén szabadságom akkortájban Szalontáról megszökni, de másrészt nem tudva, vajon azt, kinek levelét október 31-én kaptam, október 23-án Debrecenben fogom-e találni, csaptam egy sentimentalis választ s azt azonnal küldeni akartam, ha talán még Debrecenben találna tégedet, de a posta méltóztatott meg nem várni és csak ötödnap múlva lehetett volna ismét útnak indítanom, melyen való búsult gerjedezésemben a levelet széttéptem, mielőtt pedig a posta ideje eljött volna, imé ideindultam, köznemzetőr minőségben, és most van szerencsém az ágyúdörgést fülélyesen hallani. 5-én reggel volt egy kis komédia, a várbeliek kitörtek Új-Arad felé, de visszaverettek, egy kaszárnyát és tömérdek kamarai ölfát azonban a Marosparton felgyújtottak.

Mi az aradi piacon hallgattuk az ágyúdörgést, tehát már az sem újság előttünk.

Hogy pediglen Ó-Arad felé oly könnyen ki ne törhessenek, a térparancsnok a Maroson levő nagy fahidat 6-ra virradóra felgyújtotta, ahol a szalontai első század remekül viselte magát a gyújtogatásban. Ennyit a mi vitézi dolgainkról. Egyébiránt mi csak két hétre jöttünk, felváltani másik két századot, mely már szinte két hetet töltött itt, Arad város felhívására, minden felsőbb parancs nélkül.

Hogy azonban oly derék fattyú voltál, hogy másik levelet is küldtél (mit nőm Aradra utánam külde), az becsületedre válik, fiú.

Ha, mikor innen hazaszabadulok, még Debrecenben lennél ... no de arról később. Most pedig zárom levelemet, avval, hogy:

Az én istenem áldjon meg téged s azokat, kik kedvesek neked, barátod

 

Arany János

 

Boríték: Petőfi Sándor honvédszázados úrnak a 28-dik zászlóaljnál. Debrecenben. Telegdy Lajos könyvárus úrnál.




Hátra Kezdőlap Előre