Hess, madár!

Vijjog fölöttem iszonyú szárnyain

A tátott csőrű, fekete fejű,

Csattogó, vijjogó keselyű.

Csattog és vijjog fészkem fölött,

Zuhog le tüzes nyelve:

Repülni akar, reggelre kelve.

És noszogat, gyere már, nosza már,

Így kell, meg így, bontani szárnyat,

Gyere már, nosza már, várnak.

Így kell bontani, emelni, kitárni;

Ne oly gyáván, ügyetlen-csacskán –

Ugorj már, ugorj ki, fiacskám.

Csapong nagy ívekben, mutatja, tanítja,

De követni nem merem én

S állok a fészek peremén.

Úgy teszek, mintha akarnék;

Ugrom és visszaesem –

Mert nem megyek szivesen.

Hunyorgok pisla szemekkel,

Tollam borzadva dermed,

Vakaródzva didergek.

Tudtam, te vagy az, láttalak jönni,

Messziről fekete pont:

Alkonyuló horizont.

Hallod-e, már nem vártalak én,

Reggeli kiáltás a bérceken át,

Süket sikoly, keresi fiát.

Én már jól érzem magam itt

Az oduba, amibe tettél,

Mert szerettél, vagy mert nem szerettél.

Ó, édes a lágy sárból rakott ágy,

S a giliszta jó eledel –

Jaj, nem megyek, anyám, veled el!

Majd ugrom, ne félj, de csak lefelé,

Ha kihül a fészek alattam:

Zárt szárnnyal, pihébe-ragadtan.

Fekete párom, borzas bogaram,

Testvérkék, csitri csibék,

Bujjatok idébb kicsikét.

Valami denevér röpköd a szélben,

Csapjatok lármát, zenebonát –

Hess, madár!

Kergessétek az ablakon át!

Csapkod messziről, tünő szárnyain:

Alkonyuló horizont,

Fekete pont –

Jobb lenne nem látni viszont.

Hátra

Kezdőlap

Előre