Nem tudok én igazi ajándékot osztogatni |
Mint a tehetősek aranytollat és cigarettatárcát |
Én mindenféle szép szavakat gyüjtögettem |
Adogattam olcsón, még nekem is maradt, |
Gondoltam ezekből csinálok most valamit |
Komponálok egy szép karácsonyi korált |
Amit aztán majd együtt fogunk énekelni |
Kétszer húszévesek a régi világból |
De vendégek jöttek valaki zongorázott |
S olyan furcsa valami volt amilyen még soha |
Körülnéztem s az ismerős arcok és alakok |
Még tulajdon házamnépe is hozzám hasonló |
Visszaszaladt a képen és olyan idegen lett |
Mintha csak véletlenül emlékeznék az egészre |
Erőltetni kell hogy eszembejusson |
Nagyon régen volt az egész és nagyon messze |
Hogy ezek itt örömet és fájdalmat okoztak |
Kicsit félős érzés és mégis olyan könnyű |
Hogy íme nincs bosszú és hála se többé |
Mert valahová utazni kell nem tudom hová |
Ahol minderre úgyse lesz többé alkalom |
Csak egyvalami fájt tompán ostoba kínnal |
(Mint a gyereknek akitől pörgőcsigát vettek el |
S már húzzák is ki a boltból üres a tenyere |
S néz vissza a tarka üvegre és üres tenyerére) |
Hogy úgy hagyom itt az egészet ahogy találtam |
Szenvedélyes szavaimtól senki se változott |
S már nem volt kedvem rakosgatni szavakat |
Szólván egyszerre mindannyiunkhoz fennszóval |
Inkább csak úgy külön-külön búcsúzom el |
Ajándék-kézszorítás sebtiben pongyola módon |
Mint kivel zakatolva-mérgesen indul a mozdony |
S néhányan lézengenek füstös alkonyi ködben |
Induló és érkező vonatok közt, ha kikisértek, |
Emlékszel Turcsi erre a pályaudvarra |
Összeboruló kormos boltozatával |
Amitől síró vakot álmodik a kicsi koldus |
Látod a kerek égbolt is ennyi lett számunkra fiacskám |
Hasztalan keserű becsvágyad Milán, és gyanakodásod |
Kutass ki, nem én loptam el vajaskenyered |
Valaki más lehetett mindkettőnk tolvaja pajtás |
Szervusz neked is Desiré hát mit csináljak |
Nem tudtam eljátszani a nagy komoly szerepet |
Ahogy tulajdon halálunk mímeltük nagy röhögéssel |
Laci nem jöttél ki, neked azt izenem |
Egyszerű borom szőllőből volt ne igyuk mindig |
Azt a pántlikás pálinkás kurjongatós úri pancsot |
Zoltán ne bánts ne szidj nem tudtam mást cselekedni |
Jól tudom én hogy nem ér semmit a jóság |
S rossznak lenni dicsőbb mégse ment a dolog |
Könnyű eset volt Bandi másnak lenni a szürke |
Mindennapi népnél – de lenni olyannak |
Én mondom neked ez már kicsit nehezebb |
Haragudtál rá aki rúgdosott Imre köszönöm |
Egyszer Menyus rámkiabáltál úgy-e megbántad |
Zsiga bátyám jól esett gyermeknevetésed |
S hogy megríkattalak Géza hálás vagyok érte |
Együttvéve sajnáltatok ha bajbakerültem |
S kedvesek voltatok nincsen semmi panaszom |
De mindez csak szó gyerekek valamit kellene tenni |
Mi lesz velünk ocsudjunk magunkra eszméljetek |
Nem pályaudvar ez fiúk hagyjuk e mókát |
Nem látjátok vagy úgy tesztek mintha senki se látná |
Indultunk hajóval fellobogózva részeg örömben |
S fittyet hánytunk ama tengerrengésnek zivatarnak |
Mikor százezer csónak merült a hínárba |
És sétáltunk nyakkendősen és cigarettáztunk |
S intettünk egymásnak finoman és elegánsan |
Összeütődve a korlátnál a fedélzet terraszán |
S míg most is így lótunk-futunk és heverészünk |
A ponyva alatt helyeselve a szép alkonyatot |
Cápák és delfinek siklanak s mi füttyentünk nekik |
Mintha csak látványosság volna ez a tenger |
De én az imént jártam a hajófenéken |
Miklós gyere félre mondani akarok valamit |
Te mondd csak tudsz te róla vagy a többiek is |
Hogy az éccaka… (én rossz alvó hallottam is a zörejt) |
A tenger sima volt és mégis történt valami |
Talán valami alattomos jéghegy lehetett |
Az alattság régen víz alatt… nézz le a falnál |
Három sor ablak eltűnt már a felszín alatt |
Oszkár az isten irgalmára nézz körül egyszer |
Nem látod közeledni a csattogó hideg habokat? |
Oly közel van már látni külön sok kicsi fodrot |
Mindegyik fodrocska nézd csak egy friss pici arc |
Most született habcsecsemők és vizilegények |
Nem sok jóakarat ami itt kavarog |
Üvegszemünk nyitva és néznek ránk mereven |
S nem hallod alant azt a fojtott nevetést |
Ami ott sustorog és zajlik tajtékos ajkaikon |
Hátadon nem fut végig nedvesen a nyirok |
Ettől a nevetéstől? – Hisz ezek azt nevetik |
Hogy itt táncolnak majd ahol most áll a hajó |
Jaj istenem és mi csak ülünk fent a szalónban |
Verni félre harangot senkiben nincsen erő? |
Mihály a mélybe mered elködlő béna szemekkel |
Valami Atlantis tornya felé hunyorog |
Hagyd azt a vizet pajtás rángatva könyörgök |
Csak föveny és kagyló és roncsok és férgek azok |
Algák kósza lidérce nem szikraparázs |
Üllőjén csodacsattot nem kalapál Hefaisztosz |
S az a felhő ott fönt az alkonyi égen |
Amiről azt hiszed Ernő, hogy majd csak elindul |
Jó kis vitorla ha gyeplőt hajítsz a nyakába |
Az a felhő nem mireánk néz az rokona ennek a víznek |
És ez a víz jön és szétnyílik és elereszt |
Kihúzza magát kajánul alólunk és hangtalanul |
Mint Sóhajok Hídja szennyes csatorna fölött |
Zuhantat alá hanyatt-homlok bűzös feketeségbe… |
Jaj gyerekek végünk van fáklyát ide hol a szivattyú? |
Kortársaim bajtársaim vesztünkre hova kerültünk, |
Azt hittük hosszú az út és messze a part még |
És majd elérünk valami új Ámerikát |
Most sehol semmi világ és semmi csillag az égen |
És semmi fárosz a parton és semmi föld és semmi öböl |
Hömpölygő vízgolyó lett a mi tarka világunk |
S rozzant Noé-bárka cifra hajópalotánk |
Kormos tükreiben mit nézed Béla táguló szembogarad |
Igy mult el sok nemzedék és most mi vagyunk a soron |
Értitek értitek értitek végre ez nem afféle hasonlat |
Mi csak élet voltunk semmi egyéb csak erdei fák |
És a fák nem nőnek az égig mint a kegyetlen szörnyű hegyek |
Alattunk fekete kút ólomtestünk rest kitalálni |
Kopoltyút és uszonyokat inkább leszáll a fenékre |
Halljátok?!… itt veri már… a víz… az ablak peremét… |
Még pár vonal az egész… már nincs időm befejezni |
Egyet böffen a tenger s egy óriás buborék |
Pattan el… azután… azután semmi se lesz |
Most még ez a perc testvérek ez a perc… bujjatok össze |
El az arcunkról ezt a megfagyott lárva mosolyt |
Most ordítsunk legalább együtt egy rettenetest |
Legalább az éjszaka hallja ez az elfeketülő |
Nyúlós és hideg és gonosz éj hogy verje az átok |
Legalább ez siketülne belé égrevonító panaszunkba |
Amit csak a bugyborékoló hörgés fejez be mi már nem… |
Vagy szebb lenne talán… talán mégis az a karének |
Testvérek társaim nagyszerű ünnepi dal |
Szörnyűséges miatyánk győzelmes és diadalmas |
Csengő tiszta torokból büszkeerős bariton |
Ez a perc még a miénk s nem féltjük a többit |
Lángoló kévékkel keljen fel holnap a Nap |
Hallani fogják mások tenger alól messze dalunkat |
És minden karok zengjenek és mindenik oltár |
És mindegyik vallás ki hisz téged egyisten a földön |
Orgonaszóval és sófárral és trombitahangon |
El illah il Allah és Löchó Daudi és Kirie Eleison |
És mindegyiken túl véknyan csilingelő karácsonyi csengő |
Amivel kisfiamat hívják holnap a fenyőfa tövébe |
Circumdederunt me gemitus mortis |
Gloria in excelsis Deo Krisztus megszületik. |
|
|