Az aradi gyásznap egy szemtanúja

Az aradi nemzeti gyászünnepélynek egyik legérdekesebb vendége P. Bardócz Sándor+ lesz, ki még ez idők szerint a kolozsvári Erzsébet aggháznak lelkésze. Lapunk 873. (szept. 24.) számában* egy közlemény jelent meg az agg katholikus lelkész elbeszélése nyomán, mely érdekes, eddig nem ismert részleteket tartalmaz az aradi gyásznapról. Alkalmat vettünk magunknak meglátogatni amaz örök emlékű napnak ez egyik élő tanúját. Az Erzsébet aggház kertjében találtuk Bardóczot+, sétálgatva a kert ösvényén. Középtermetű, erőteljes ember, kinek teljesen ép fogsora s félig ősz hajszálai mellett senki sem gondolná, hogy hetvennégy esztendő nyomja vállait. A régi szívós székely vérből való, melyen az idő vasfoga nem egykönnyen vesz erőt. Egy viselt szürke kabát volt reverendájára öltve, fejét egy régi tiszti sapka födte.

Nagy szívességgel fogadott, s kérésünkre elbeszélt egyes már ismert részleteket a gyászos napról. Ő beszélte azt is, hogy mikor a térre értek, hol az ítéletet a hóhér végrehajtandó volt, Nagysándor+ körülnézett s valakit szorgosan keresni látszott a felállított katonák sorai közt. Egy tisztet keresett szemeivel, aki fogsága alatt vele jól bánt. A tiszt észrevette ezt, s nehogy fellebbvalói haragját vonja magára, lehajolt a katonák háta mögött, hogy Nagysándor+ ne lássa őt. Nagysándor+ azonban így is észrevette, s barátságosan, csengő férfias hangon odakiáltott neki: „Szervusz, Herr Kamerád!„…*

 

Mikor a tábornokok a vesztőhelyhez közeledtek, Vinkler+ katholikus lelkész figyelmeztette Nagysándort, hogy imádkozzanak mindnyájan. Ekkor Leiningen, aki református vallású volt*, odafordult az őt kísérő református paphoz, s arra kérte őt, hogy ugyanazon kötelmeket teljesítse vele a kivégzésnél, mint a katholikus papok, s az utóbbiak által használt végső szavakat ő is mondja el neki. Még ebben is egyforma akart lenni társaival.

Bardócz+ az egyik karján Törököt vezette a vesztőhelyre. Az óriás termetű, ritka szép ember – mint Bardócz+ mondja – nagyon ki volt merülve, el volt gyengülve, s rároskadt vállaira menet közben. Ekkor ő megszólította, míg szemei a könnyektől alig láttak: „Erősítse magát nagyságod, hiszen katona volt…” Pedig – végzé be – neki is nagy szüksége volt a lelkierőre, mert alig bírt ő is menni, úgy meg volt hatva. S alig tudtak a vesztőhelyre kimenni.

 

Elbeszélte Bardócz+ azt is, mennyire ügyelt Dessewffy, hogy tiszta legyen a ruhája, s bár polgári öltönyben ment ki utolsó útjára, de kezére akkor is tiszta fehér kesztyűt húzott.

 

Mélyen megható volt nézni ezt az egyszerű öregembert, kinek ez elbeszélések alatt mindegyre könny gyűlt szemeibe, végül pedig alig tudta visszatartani zokogását. Fölemlítette azt is, hogy Szegedre helyeztetett át, s ez új helyére most vasárnap, október 5-én reggel indul, s az október 6-i napot Aradon fogja eltölteni. Azon vélekedésemre, hogy ott bizonyára sok kérdésnek lesz kitéve, s bizonyára neki is – a gyászeset helyén, melyet már negyven éve nem látott – a tragédiának több eddig nem ismert részletei fognak eszébe jutni, ezen szavakkal válaszolt, míg az arcán leomló könnyeket törülgette: „Bizonyosan sok-sok egyéb is fog eszembe jutni … eszembe jut minden, ha meglátom azt a helyet, de nem hiszem, hogy akkor beszélni tudjak, könnyeim nem fogják megengedni azt…”




Hátra Kezdőlap Előre