17

Sylvester Lajos+ visszaemlékezése Bevilaqua Béla+ lejegyzésében*

ISMERETLEN RÉSZLETEK AZ ARADI TIZENHÁROM VÉRTANÚ KIVÉGZÉSÉRŐL
EGY MAGYAR SZEMTANÚ EMLÉKIRATA

1920-ban egy tizennyolc oldalas levél másolata került e sorok írójának kezeihez. A levelet, illetőleg annak eredetijét 1890-ben Helfy Ignáchoz+ intézte vízszentgyörgyi Makray Sarolta+, Makray Lászlónak+, Bem+ tábornok hadsegédjének, 1848-49-i huszár alezredesnek egyik leánya. A levelet a nevezett hölgy – abban az időben a Szamosújvár melletti Széplak birtokosa – azzal a kéréssel küldötte el Helfynek+, hogy azt juttassa el Kossuth Lajos+hoz Torinóba. Ez megtörtént, a levél azonban egy 1920-ban közvetítésemmel történt publikálást leszámítva nagy részben ismeretlen a nagyközönség előtt.

A levél a Makray család érdemes öreg udvarmesterének, tarcsafalvi Sylvester Lajosnak+ szemtanúi emlékezéseit tartalmazza az aradi kivégzésekről. Az öregúr 1849-ben mint tényleges osztrák szolgálatban álló élelmezési őrmester volt az aradi várba beosztva. Régi székely kurtanemes családból származott, az 1848-49-i eseményeket az olasz fronton szolgálta végig, és Haynauval került Magyarországra még a szabadságharc alatt. Mint ilyen, egyike volt azoknak a nagyszámú magyar honosoknak, akik kényszerűségből, meggyőződésből vagy talán jól felfogott érdekből a túlsó oldalon szolgálták végig az olasz és magyar hadjáratokat. Egyszerű kis ember volt az őrmester, de hogy jó ember lehetett, bizonyítja az a mód, ahogy pártfogója, Makray László+ kezelte később. Makray Lászlót+, a Vajdahunyad, Piski, Déva és Marosnémeti között elterülő, tizenkét községre terjedő uradalom birtokosát még abból az időből ismerte, amikor az mint fiatalember a császári királyi Wasa gyalogezred tényleges főhadnagyaként Velencében szolgált, Sylvester+ ugyanekkor ugyanott káplár volt. Mint továbbszolgáló őrmester az aradi várban találkozott Makray Lászlóval+, aki a szabadságharc alatt Bem+ hadsegédje és Nagyszeben városparancsnoka volt, és szintén halálra ítéltetett.

Az őrmester rendkívül sok jót tett a foglyokkal. Közülük gróf Teleki Sándor+ és Makray László+ fölkérték az őrmestert, hogy ejtse módját: nézze végig a kivégzést, és tartsa emlékezetében, hogy idővel esetleg nyilvánosságra hozhassa a látottakat. Az őrmester csatlakozott az úgynevezett „kivégzési négyszög” (Executions-Carré) katonáihoz és így végignézhette a két részletben végrehajtott borzalmat. Mivel parancs ellenére tette ezt, és a halálraítélteket parancs ellenére kincstári ágyneművel látta el, sőt Makray Lászlót+, gróf Teleki Sándort+, Asbóth Lajost+ és Vermes Ignácot+ (aki ügyes fafaragványokat készített a börtönben) saját szobájában helyezte el, haditörvényszéki ítélet alapján lefokozták. Rövid börtönbüntetése után a közben kegyelmet nyert Makray László+ birtokán nyert egy kényelmes sinecura* állomást az öregedő őrmester, aki késői vénségében halt meg a családnál a 90-es években. Emlékezéseit ő mondotta tollba Makray Saroltának+.

SCHWEIDEL, KISS, DESSEWFFY, LÁZÁR

Haynau+ mint „császári személyes” – ahogy őt az öreg őrmester nevezi –, vagyis mint teljes meghatalmazott, október 5-én írta alá* a tizenhárom halálos ítéletet. A várban a kivégzéseket titokban tartották, illetve azt a hírt terjesztették, hogy a halálraítélteket három napig fogják siralomházban tartani. Ezzel az izguló közfigyelmet akarták elterelni a dologról.

Október hatodikán reggel fél hatkor a foglyok őrizetére rendelt egyik sánc alatti téglapadlós, bombamentes (casa matta) sáncudvarra, s onnan az egyik caponnière („párna”, egy francia rendszerű sáncforma neve) elé vetették Schweidel, Kiss, Dessewffy+ és Lázár+ tábornokokat. Négyen elöl mentek, mögöttük és körülöttük néhány lépésre zárt négyszögben egy század gyalogság lépdelt. Polgári ruhában voltak, lánc nélkül. A szokásos kivégzési bizottság (Hinrichtungs-Commission) nem volt jelen. A vértanúk egymás között beszélgettek. Tichy+ cseh őrnagy lóháton, a foglár törzsőrmester (Profoss) gyalog követte őket. A caponnière-hez érkezve a négy tábornokot öt-hat lépésnyire a téglával falazott sánc elé állították. Nem egyenes vonalban, hanem mintegy elnyújtott ívben, úgyhogy a középen, tehát a sánchoz legközelebb Dessewffy+ és Kiss Ernő+ állottak, a jobb végen Schweidel, akitől tehát a fal jobbra esett. Vele szemben állott Lázár, ettől tehát balra esett a fal, illetve Dessewffy.

Fal:

Dessewffy Kiss Ernő+
Lázár Schweidel

Minden tábornok elé három-három gyalogos állott fel, tőlük kétlépésnyire. (Sylvester+ Schweidel+ közelében állott.) A profosz ősi szokás, illetve előírás szerint, kezében vékony fekete pálcát tartva előírásosan háromszor kérte a „Pardon”-t, külön-külön mind a négy tábornok fejére. Hangja vontatottan és éneklő módon hangzott, mindegyik kérés magasabban, mint az előbbi: „Ich bitte um Pardon! Ich bitte um Pardon! Ich bitte um Pardon!”* A kérést először Wocher+ ezredeshez*, majd Tichy+ őrnagyhoz intézte. A válasz négyszer egymás után színtelenül hangzott: „Bei Gott ist Pardon!” (Istennél a kegyelem!) Az utolsónál egy hadnagy vezényszava hangzott: „Richt euch!”* Mire Tichy+ tüzet vezényelt. Schweidel+ nem engedte, hogy a profosz szemeit bekösse. A törzsőrmester kétszer megkísérelte ezt, de a tábornok mindkétszer lerántotta a nyakáig a piszkos sárgásbarna kockás parasztzsebkendőt, úgy látszott, hogy undorodik tőle. Schweidel+ egy hosszú percig egyenesen állott – mind a három katona a szíve tájára lőtt* –, azután rogyott csak össze. Vére hangos buggyanással ömlött, mint az a nagymértékű aortaroncsolásoknál a világháborúban is tapasztalható volt.

Kiss Ernő+ alacsony termetű ember volt. Mint dúsgazdag földbirtokos itt is elegáns volt, zsebéből vadonatúj selyemkendőt vett ki, s azzal saját maga kötötte be szemeit, azután kabátját levetve jobb térdére ereszkedett, mintegy imádkozva várta be a halált. Fején kifogástalan paróka volt. A golyók szíve táján találták, azonban nem halálosan. Zihálva, kínlódva talpra állott, tántorogva nyújtva karjait az ég felé, halódó paroxizmusában két olyan mozdulatot téve, mintha valamit felülről lefelé rángatna. Egy altiszt hozzáugrott, és közvetlen közelből főbe lőtte. A tábornok hanyatt esett, mivel a lövés légnyomása is ellökhette, jobb lábát térdben maga alá törve. (A többi három tábornok arcra zuhant.) A közeli lövéstől parókája meggyulladt, és lángolva repült a fal tövébe.

Lázár+ nyögve csak ennyit mondott: „Én Istenem, szegény nőm…”

POELTENBERG, TÖRÖK, KNEZIĆ, LÁHNER, LEININGEN,
NAGYSÁNDOR, AULICH, DAMJANICH, VÉCSEY

Sylvester+ elmondja, hogy izgalmában, nehogy elfelejtse a sorrendet, kénytelen volt a tizenhárom nevet ujjain skandálva hármasával rigmusba foglalva s összevonva mondogatni, így:

Sehweidel, Kiss, Dessewffy,
Lázár, Poeltenberg, Török,
Knezić, Láhner, Leiningen,
Nagysándor, Aulich+, Dam-csey.

A kilenc tábornokot a vár főkapuján vezették ki kettős fedezet mellett. Nyolcan gyalog mentek, a törött lábú Damjanichot szekéren vitték leghátul. A piszkos szeméthordó szekér derekán avatag deszka volt ülésül átvetve, két keshedt barna ló húzta azt. A deszkán a tábornoktól jobbra dús aranyornátusú rác pópa ült. A menet a kapun túl balra kanyarodott a Fleischhackerwiese (Mészárosrét) lejtőjére. Az akasztófák a vártól háromszáz lépésre, szemközt Pusztaszentmiklóssal voltak sorban felállítva. A tábornokok a menet élén haladtak, egyik a másik után sorban, hosszú katonaláncra verve, egy-egy lelakatolt béklyóvassal jobb csuklójukon és jobb lábukon. Leiningen+ tábornoki ruhájában volt, a többiek polgári ruhában. Mindegyik mellett egy-egy kirendelt pap haladt. A sor mellett jobbról és balról egy-egy gyalogosszázad menetelt, ezeket Wocher+ ezredes követte. A papok is mind polgári ruhában voltak, kivéve a Damjanich+ pópáját. Damjanich+ szekere után egy sor gyalogság lépdelt. Ezután jött Tichy+ őrnagy lóháton, utána a Commission gyalog: Janczalek+ térparancsnok, az auditor, az ügyész a vallomási jegyzőkönyvvel, Parlagy+ doktor, a profosz és Botta+ [!], Haynau+ hóhérja két pecérlegénnyel. Itt megint egy szakasz következett, Sylvester+ ezekhez csatlakozott. Az akasztófáknál a katonaság nagy négyszöget (Hinrichtungs-Carré) formált. A bizottság ennek közepén foglalt helyet, a négyszögnek a vár felé eső részén. Az alsó részen a nyolc tábornok láncait a profosz elkezdette leoldani. Damjanich+ szekere háttal állott az akasztófáknak. A bizottság Poeltenberg+ ítéletének felolvasását kezdette meg. A cölöpök két láb és négy-öt hüvelyk magasak voltak*.

Elsőnek Poeltenberget szólították, a sorrend ezután ez volt:

Nagysándor József+ vállig érő fekete haját megrázva így szólt németül: „Ich will ein wenig abseitsgehen!” (Egy kevéssé félre akarok menni!) Mire két közlegény három lépésre a carrén túlvezette. Alkalmasint ez az ideges állapottal magyarázható élettani jelenség (incontinentia urinae nervosa) adhatott alkalmat a rettenthetetlen bátorságú tábornokról keletkezett ama silány osztrák anekdotának, mely szerint gyáván viselkedett, s kisgyermeki módon járt.

Visszajövet Aulichhal+, Damjanichcsal és Vécseyvel kezet fogott, és németül így szólott a hóhérhoz:

„Sie, ich bin stark, und habe einen sehr starken Hals, seien Sie von der Güte, und endigen Sie mit aller Kraft, dass Sie mich nicht maltraitieren!” (Hallja maga, én erős vagyok, és nagyon kemény a nyakam, legyen magában emberség, és végezzen velem minden erejéből, hogy ne kínozzon meg engem!)

 

A kézirat egy példánya jelenleg a Teleki grófok birtokában van.

 

A Halál naturalizmusa barbár csemegéje barbár lelkeknek. Ezek a halálok azonban ereklyés emlékek, nyilvánosságra hozataluk história, és nem politika, emlékezés, és nem a historizáló hangulatok desszertje. Sylvester+ idegrohamot kapott a várba visszatérve.




Hátra Kezdőlap Előre