20

1849. augusztus 15.
  Haynau+ átirata Paszkevicsnak+*

Nr. 3616/Operations-Kanzlei (hadműveleti iroda) geheim (titkos)

 

Tábornagy úr!

Rüdiger+ gróf őnagyméltósága augusztus 1/13-án kelt átiratában tudomásomra hozta, hogy Görgey+ és a felkelés más vezetői egy több mint húszezer főből és százharminc fogatolt lövegből álló hadtesttel feltétel nélkül megadták magukat. Ez a tábornok tájékoztatott továbbá, hogy kötelességének tartotta az embereket és a hadianyagot főméltóságodhoz Nagyváradra küldeni. Rüdiger+ gróf úr egyidejűleg tudomásomra hozta, hogy Arad helyőrsége felajánlotta ennek a helynek az átadását, azzal a feltétellel, hogy ez csak orosz csapatok jelenlétében történhetik meg.

Hogy egyszerűsítsem a dolgot, hogy megkíméljem Rüdiger+ grófot csapatainak Aradra meneteltetésétől, legfőképp pedig, hogy késedelem nélkül eleget tegyek annak a kívánságnak, amelyet főméltóságod Panyutyin+ altábornagy hadosztályának a hadtestéhez való visszatérésével kapcsolatban intézett hozzám – és ezt a kívánságot Rüdiger+ gróf is megismételte –, siettem az említett hadosztályt Aradra irányítani; 5/17-én elfoglalhatja ezt a helyet, és mihelyt felváltom osztrák csapatokkal, amelyek ezzel a céllal követni fogják, tovább menetelhet, és egyesülhet a III. orosz hadtesttel.

Ezek után nem marad más hátra, mint hogy megkérjem főméltóságodat, méltóztassék tájékoztatni, milyen intézkedéseket tart szükségesnek a Görgey+ fegyverletételéből eredő foglyok és hadianyag ügyében.

Kötelességemnek tartom, hogy bevárjam a szóban forgó dologra vonatkozóan főméltóságod üzenetét, mégis bátorkodom, tábornagy úr, az alábbi javaslatokat ismertetni:

1. Kérem főméltóságodat, hogy a százharminc ágyút fogatostól, az összes lőszerkocsikat és mindazt, ami a tüzérséghez tartozik, megfelelő kísérettel küldje el Aradra; itt ezt a szállítmányt csapataim át fogják venni.

2. Ami a foglyokat illeti, bátorkodom megjegyezni, hogy három kategóriát kell megkülönböztetni:

a) a tizenegy főnököt, akik többségükben mindössze alantos tisztek, és akik elhagyták az ezredüket, hogy törvényes uralkodójuk ellen szolgáljanak, a tábornoki címet és méltóságot bitorolják, valamint a tiszteknek azt a csoportját, akik a forradalom előtt ugyancsak a császári királyi hadseregben szolgáltak. Kérem főméltóságodat, küldje az ebbe a csoportba tartozó egyéneket biztos úton – nehogy megszökhessenek – főhadiszállásomra.

b) a császári királyi hadsereg altisztjeit és közvitézeit, akik a felkelés zászlaját, elismerem, csak az erőszaknak engedve vagy tudatlanságból követték, és akiket újból be kívánok osztani a hadsereg ezredeibe. Ami az ebbe a csoportba tartozó egyéneket illeti, kérem főméltóságodat, szállíttassa őket fegyvereikkel, borjújukkal, tölténytáskájukkal és más felszerelési tárgyaikkal, valamint az ehhez a lázadó hadtesthez tartozó összes nyerges és hámos lovakkal együtt Aradra, ugyancsak kísérettel.

c) a többieket mind, akik nem szolgáltak korábban a császári királyi hadseregben, és kényszerből vagy önként szolgálták a forradalmat – különválasztva a tiszteket és az egyéb katonákat –, Pesten át Pozsonyba kérem kísértetni. – Ha főméltóságodnak megfelel, a kíséret ebből a városból vasúton több részletben Krakkóba szállítható.

3. Ami az utóbbi csoportba tartozó foglyok által letett fegyvereket, borjúkat, tölténytáskákat és egyéb tárgyakat illeti, kérem főméltóságodat, rendelje el, hogy ezeket egy nagyváradi raktárban őrizzék meg számomra.

4. Mihelyt főméltóságod tudomásomra méltóztatik hozni, hogy egyetért ezekkel a javaslatokkal, azonnal kijelölök egy bizottságot, amely az ön főhadiszállására megy, hogy a Pozsonyba küldendő fogolyszállítmányt elkísérje, és amelynek gondja lesz rá, hogy a foglyok illetményét kifizesse.

Fogadja hercegem stb.

Főhadiszállás, 1849. augusztus 3/15.

Haynau




Hátra Kezdőlap Előre