53

1849. augusztus 25.
  Fjodor Vasziljevics Rüdiger+ orosz császári lovassági tábornok átirata Haynaunak*

N. 48.

Simánd, 1849. augusztus 13/25.

Tábornok úr,

nem szeretném válasz nélkül hagyni azt az átiratot, melyet nagyméltóságod ma reggel 3797/op. geheim (titkos) szám alatt intézett hozzám, mivel szemrehányásokat tartalmaz, és én már csak azért sem fogadhatom el ezeket, mert teljességgel alaptalanok.

Vécsey+ lázadó különítményének tisztjei nagyméltóságod értesülésével ellentétben nem tarthatták meg fegyverüket; ezt bizonyítja, hogy minden náluk volt fegyver máris annak a törzstisztnek a kezében van, akit ön az átvétellel megbízott.

A szóban forgó felkelők nagyméltóságod értesülésével ellentétben nem járnak szabadon, becsületszóra. – Éppen ellenkezőleg, lefegyverzésük óta egy erős különítmény őrizete alatt állnak. És ha Borosjenőről Zarándra menetelésük közben egy részük mégis módot talált a szökésre, ennek az volt az oka – és ez az a félreértés, amire előző átiratomban utaltam –, az volt az oka tehát, hogy egy század hirtelenül felbukkanó osztrák katonaságot pillantottak meg, és el akarván kerülni az összeütközést ezzel a kis különítménnyel, észrevétlenül megelőzték kíséretüket, és mihelyt kikerültek közelükből, a páni rettegés hatására futásnak eredtek. Ezt állapította meg az a vizsgálat, melyet utasításomra vezérkari főnököm tartott a helyszínen. Kétségtelenül sajnálatos, hogy Kaufman+ tábornok nem adta ki a szükséges intézkedéseket a szökevények azonnali felkutatására és elfogására, de ebből nem szabad arra következtetni, tábornok úr, hogy az orosz katonai hatóságok általában hanyagok, és nem fordítanak kellő figyelmet a magyar hadifoglyok őrzésére. Egyébként, mint már volt szerencsém közölni nagyméltóságoddal, hogy megkíméljem az ezzel kapcsolatos nyugtalanságtól, Vécsey+ különítményének tisztjei, akik kijátszották őreik figyelmét, Nagyvárad felé vonultak, abban a hiszemben, hogy ez a város van kijelölve minden hadifogoly összegyűjtésére.

Ami azt a módot illeti, ahogy az orosz császári csapatok a magukat nekik megadó emberekkel bánnak, engedje meg, báró úr, hogy visszautasítsam ezzel kapcsolatos rosszallását. Nem tettünk sem többet, sem kevesebbet, mint amennyit azoknak az embereknek a helyzete megkövetelt, akik oly szerencsétlenek voltak, hogy vészes elvakultságuk magával sodorja őket, de aztán önként és feltétel nélkül meghajtották térdüket és kegyelmet kértek. Nem hiszem, tábornok úr, hogy vannak olyan nagy bűnösök, akiktől meg kellene tagadnunk, ha vétkeiket megbánták, a részvét érzését.

Fogadja, tábornok úr, nagyrabecsülésem kifejezését.

Rüdiger+ gróf




Hátra Kezdőlap Előre