KEMÉNY JÁNOS ÖNÉLETÍRÁSA1

Ez boldogtalansággal teljes világra származásomnak, abban töltött nyomorúságos életemnek, és annak nehéz folyása alatt forgott némely nevezetes dolgoknak, tatár rabságában lételemnek sanyarú alkalmatosságában lött szomorú, de igazságos leírása, kedves atyámfiainak és gyermekimnek emlékezetül hagyásra, melyben jűnek bé némely én értem avagy időm előtt történt, de valóságos relatiókból tanult holmi dolgok is.

1657. 1658.

A

Nemzetemnek eredeti és genealógiámnak leírása mostan nem derekasb célom, nem is lehetne, mostani állapotomban ahhoz szükséges leveleimtől elrekesztetett lévén; annak idejében, ha úgy fog kévántatni s tetszeni, és Istentől is engedtetni, rendes formában kelletnék meglenni, kiszedegettetvén az régi levelekből.

Mostan légyen elég ez rövidségben foglalása, hogy neve dicsírtessék Istennek érette, nem utolsó, sem aljas, hanem böcsületes famíliából lött légyen eredeti s mind pedig ágazatja nemzetemnek.

Mert az atyámról, Kemény Boldizsárról, az Kemény famíliának eredeti lött az Scythiából kijütt régi magyarok közül, truncus lévén az akkori vad humor és nevezetek szerént egy Nikola nevű nevezetes ember, vezetékneve egyéb nem tanáltatik, kitől való maradék szamosfalvi mostani Mikola Zsigmond, Jánosnak fia; nagy főemberek s urak is voltak közülök.

Ez Nikolának egyik fia volt Gyerő, ez is vezetéknév nélkül; ennek gyermeki Gyerő fiainak mondatván, ragadt reájok az mostani név, úgymint Gyerőfi, mely vezetéknévre változván, azután az keresztnevek adattak hozzá; kikből való mostan Gyerőfi György, gyerővásárhelyi Gyerőfi János maradéka. Ezekből is nagy főemberek s urak származtak.

Másik fia Nikolának volt Kabós. Ezeknek maradékiban vadnak mostan is Gyerőmonostoron jó nemes emberek, Kalotaszegben ragadván hozzá az keresztnév: Kristóf, Pál és többek.

Harmadik fia volt Radó. Ebből is böcsületes emberek származtanak, keresztnevek járulva: Pál, Péter s többek. De már fiú ágon Kristófon deficiáltanak.

Negyedik fia Nikolának volt Kemény, kinek nevével termete és természeti is egyezett; igen kemény ember volt. Kinek fia ismét Kemény, de igen híres vitéz ember is volt, mely virtusáért az Kemény névhez ragadott az Vitéz név is; ez hívatott Kemény Vitéznek. Kinek fiai lévén, az mostani magyar keresztnevek adattak nékik, már akkor tisztulván is az vadságból eleink, és hívattatni kezdettek: Kemény Vitéz István, György és többek, Péterig. Ez Kemény famíliából volt amaz vitéz és hű Kemény Simon, kinek Hunyadi János vajda mellett lött emlékezetes cselekedeti és dicsíretes halála megíratott Bonfinius históriájában is.

Az fenn közelb említett Péternek maradékin ágazott el az Vitéz név, mely egyik fián maradván, abból szármoztak az bikalyi Vitézek, kikből való mostani Vitéz Gábor. Másik fián Péternek maradott az Kemény név.

(Ezek közül mostan az Kemények közül én, Nikolák közül Zsigmond, Vitézek közül Gábor fejedelmünk s hazánk mellett mostan szenvedünk sanyarú rabságot. Vadnak ide az Kabósokban is, mint hallottam.)

Az nevezett Kemény Péternek maradéki esmét más Kemény Péterig voltak. Ez másik Péter mondatott Nagy Kemény Péternek, kinek voltak hét leányi, hatát nagy főrendek vötték, hetedik honn aggván, pápistává és apácává lött nyavalyás. (Hihető, nem igen képes személy lehetett, és desperatio fecit monialem2.)

Ezek közül vötte egyiket Haller3, kitől származtak mostan életben lévő Haller Gábor, Pál, János, István fiai, és többen is, Péternek fiai is, sat.

Másikát Erdélyi Bertalan (ez nevezetes Erdélyi família Istvánon deficiála, ki is nagy úrember vala, kinek özvegyét vevé gróf Csáki István, és igen sok kénccsel kivivé Szepesvárában). Ez említett Bertalan vötte volt Kemény Péternek másik leányát, Kemény Katát. Ennek az Bertalannak Katától való leányát vötte Gerendi János (ez Gerendi família nevezetes volt, deficiála Mártonon és Istvánon in virili; Istvánnak is felesége Veres famíliából való atyánkfia volt, közel való, kinek leányát vötte vala Daniel János, kitől életben vadnak fiak sat.). Gerendi Jánosnak leányát, Kemény Kata unokáját vötte Rákóczi Zsigmond akkor gubernátor, azután erdélyi fejedelem, kinek az megnevezett asszonytól való fiai: öregbik György, (ifjabbik is György, Ferenc, mind fejedelmek), Pál és második Zsigmond. Az öregbik Zsigmond fiai meghalván, Zsigmond deficiált; Pálnak fia László, Györgynek az öregnek fia Zsigmond deficiála; ifjabb Györgynek fia, Ferenc, még él.

Ezen Kemény Péter leányitól vadnak az országnak eleiből álló sok böcsületes rendek, kiket nem is tudok mind magam is: Apafi, Koncz, Torma, Toroczkai famíliák s többek is.

Az atyámnak, Kemény Boldizsárnak anyja volt Sarmasági Anna. Ez Sarmasági família is nevezetes volt Erdélyben, kinek anyja Zólyomi Kata, az híres Zólyomi famíliából; kikkel való vérségünk lévén, Zólyomi Dávid életében lött is valami excontentatiója az atyámnak, mint leányágnak, némely jószágokbéli praetensiójért. Katának anyja volt Homonnai Borbála, az nagy Homonnai Drugyet Simonnak leánya. Ezekhez való vérségünket megmutatják az perfolyta levelek és sententia, midőn az egész homonnai jószágban az quartalitium adjudicáltatott4. De az feljebb említett Sarmasági genealógia vitethetik fel az levelek tartása szerént az nagy Szopolyai János királyra.

Édesanyám volt Tornyi Zsófia, kinek atyja, Tornyi Tamás, Gyulában lakott, igen híres vitéz s nagy főember volt. Első halálos kopjatörése, bajt-viadalja, akkor Aradban lakott Deli Huszain híres törökkel tizennyolc esztendős korában szerencsésen volt; azután is sok jeles dolgai. Onnan hívattatott bé Erdélyben lugasi és karánsebesi bánságra, adván melléje az pusztakamarási, magyargáldi, akkori időben szép jószágokat néhány falubéliekkel.

Az anyámnak anyja volt Toldi Petronella, Istvánnal egy volt, kiből való az híres Toldi família, kik közül való volt amaz nagyerejű híres vitéz Toldi Miklós. Ezenből ágazott az méltóságos iktári Bethlen família, kiből amaz halhatatlan emlékezetet érdemlő Bethlen Gábor fejedelem; öccse is, István, fejedelemséget viselt. Másik István, ez öregbiknek fia váradi kapitán, hajdúság generálisa, híres vitéz, eszes, gróf ifiú; öccse Péter: deficiálának már mindezek in virili. Leányágon vadnak Rhédei Ferencné és Tököli Istvánné, közelvaló atyánkfiai.

Az ruszkai Kornis família is ezen ágazatból, kiből Zsigmond, híres vitéz úr, nemrégen hala meg; exstál még azonból Ferenc, ez mostani sanyarúságban vitéz úr-rabtársom és gyermeki, kiket Isten szerencsésen neveljen. Ezenből az Pázmány, Bercsényi, váradi Kőrösi István, Erdélyben Szentpáli famíliák is.

Gyermeki az atyámnak voltak első feleségétől Lázár Annától, ki az székelységen nevezetes famíliából való volt, Kemény Péter és Anna. Pétert, az bátyámat, Báthori Gábor fejedelem idejében adta volt Bethlen Gábor udvarában, ki akkor generálisa és udvari kapitánya is volt. De Báthori Gábor insolentiája és fondorló hamis emberek miatt halálára való igyekezetit és ártalmas practicáit megértvén az fejedelemnek, el kelletett volt szaladni5 és török közé futni Bethlen Gábornak, feleségét Déva várában hagyván; az bátyámat is otthadta. Dévát obsideáltatván az fejedelem, gyermeki állapotjában is azon bátyám, ki akkor csak inasa volt, kicsatázván többekkel együtt vitézül emberkedett, és még akkor jó hírt, nevet kapott. Megjűvén Bethlen Gábor, lött étekfogójává, azután főember szolgájává; és midőn Bethlen Gábor római császár Ferdinandus secundus ellen hadakozott, első expeditiójakor, Köpcsénnél való harcon6, mely az Duna mellett van Pozsonon túl, megsebesedett, jobb karja általlőtetvén puskával; abból azért meggyógyult. Azután Hamburgot (mely is az Duna mellett van, igen erős vár és várasa is) midőn ostromoltatná7 az fejedelem, és az gyalogság nem állhatván, az ostromból visszaveretett volna; mely dologban árultatás is forgott, mert faloknak, bástyáknak megromlása nélkül fényes nappal csak lajtorjákkal akarván meghágatni, igen sok emberbéli kárral gyalázatos repulsát szenvedtenek ilyen okból: mert magyarországi az tájéki emberek tractáltak azon vár és várasbéliekkel; noha Pécsi Simon is, ki akkor Bethlen Gábornak fő cancellariusa, egyébiránt csaknem factotumja (ez okos, jó deák, tanácsos, fő zsidó ember, de nemcsak unitárius, hanem ugyan zsidó tévelygésbéli ember8 vala, kit azután megint újult suspicióért megfogatván Bethlen Gábor, sok esztendőkig Kővárban fogva tartaték) jelen volt, s azt hitették az fejedelemmel, hogy csak ne láttassanak minden fegyvermutatás nékül az deditióra menni, mihelt aggressio lészen, megadják; ezt egészlen elhitetvén, azonban az kikre bízatott dolog volt, lajtrákat is oly rövideket csinálván, hogy két ölnyire is nem érné fel az várfokot: így megcsalatának.

Az említett Pécsi Simon azért egyik ez alkalmatosságban botolván, azután az cseh király Fridericus segítségére küldötte volt Kornis Zsigmondot, Bornemisza Jánost az fejedelem; s megnehezedvén az király dolga, újabb segítséggel Pécsi Simont is elküldötte, ki azzal vádoltatott, hogy studio procrastinálta9 volna, és nem érkezett volna az harcra; azonban Fridericusnak is maga generálisa lévén árulója, Prágánál megvereték, melyből soha talpra sem állhata; az Kornissal lévő magyarokban is veszvén, az többi visszaszaladtak, elöl nem messze találván Pécsit. Kihez harmadik suspicio járult, hogy Ferdinandussal való tractatusra lévén ablegáltatva10, ott igen infeliciter és oda faveálva procedált11; megvilágosodott pedig, hogy császártól negyvenezer tallér gratiát vött volt. Ezek mind accedálván ez fundamentumhoz12, hogy felette igen magát elhitt, és másokat, sőt már magát is az fejedelmet contemnálván, és magának tulajdonítván, mintha az fejedelem nála nékül semmire habilis nem volna, az virtuosus fejedelem nem szenyvedhette; captiváltatván, minden javaitól priváltatott; néhány esztendők után része javaiban restituáltatott bizonyos circumscriptiókkal13 Azután az judaismust publice kezdvén exerceálni, juxta regni constitutiones esmét convincáltaték, legitime megfogaték, javaitól priváltaték14, másodszor is. 1647 convertála fogságában, és esmét szenterzsébeti jószágában restituáltaték conditiókkal15; élvén néhány esztendőkig igen vén korában meghala, fiúágon deficiála is. Ez, mivel csak egy szőcslegény paraszt emberségből ment volt nagyra, igen sok özvegyeknek, árváknak megnyomorításával, és sok nemes emberekével, és az nemesi szabadság ellen való ártalmas inventiókkal s tanácsadásokkal, melyek miatt lött sok égben-kiáltásokért, hihető, szállott reá Istennek ez ítíleti.

Az említett hamburgi ostromkor az bátyám, Kemény Péter az fejedelem személye mellé rendeltetett ember lévén, parancsolta, hogy térítené az gyalogságot az ostromnak continuálására; kiben forgolódván ellőtték, bal csicsinél ment bé az muskéta golyóbis, hátán ki, és azonnal megholt; az ostrom is szerencsétlenül solváltatott; testét éjjel nehezen hozták ki és temették el Pozsonban.

Az nénémet, Annát vötte feléségül elsőbbet az búni Bethlen Farkas nagy főember, ki Bethlen Gábornak udvari főkapitánya, Küköllő vármegyének főispánja volt, kitől való Bethlen János és Anna, Bánffi Kristófné, és azoknak vadnak maradéki. Első ura elhalván azután vötte Macskási Ferenc. Ez is udvari kapitánságot mind Bethlen Gábor, s mind öregbik Rákóczi György fejedelmek idejében [viselt], Fejér vármegyei főispánságban társom vala. Deáktalan, de jeles tökéletes magyar, által ember s vitéz ember, nagy főember is vala. Löttek vala ettől is gyermeki, de elhalának; hanem Macskási Ferencnek más feleségétől való maradékok vadnak.

Az atyámnak második feleségétől, az édesanyámtól löttek gyermeki numero 11; kik közül elhalván, maradtak hátrább az fiak közül: én, Kemény János, Boldizsár, Péter. Az szegény öcsém Boldizsár, Kolos vármegyének főispánja, udvarhelyszéki főkapitán, ifiabb Rákóczi György fejedelemnek főlovászmestere is vala, tökéletes erkölcsű, egyébiránt jeles, nyájas, bátor ember, hatalmas vadász ember vala, kit in anno 1657, 16. februarii délyest három óra tájban homlokban lövének, csak nem messze tőlem, zambori hostátban, az akkori boldogtalan lengyelországi hadakozáskor, elfelejthetetlen szomorúságomra, mint ki igen gyermeki állapotjában maradván árvájul gondviselésem alá, nem különben, mint gyermekemet tartottam, neveltem, s volt ő is hasonló engedelmességgel; kinek az Úristen adjon boldog feltámadást. Fia szegénnek nem marada, hanem egy leánkája Bornemisza Zsuzsánnától, Bornemisza Pál leányától, ki nékem együtt nevekedett, igen kedves barátom, jenei és udvari főkapitán is, mezei generális vala öregb Rákóczi György fejedelem idejében. Az megnevezett szegény öcsémnek testét kísírtetém vissza Lengyelországból öregjebb fiammal, Kemény Simonnal, Erdélyben, egyébiránt az is mostan talán vélem együtt raboskodnék. Nagy keménységet mutata az fejedelem ekkor is énhozzám, nehezen bocsátván el fiamat, és csak néhány lovas késérőt is az hadakból nem nyerheték valami kevés útig. Oh hálaadatlan világ!

Második öcsém, Péter16, beteges ember lévén, honn hagyatott vala, ki vevé feleségül Toroczkai László leányát, kitől eddig voltak két leányi s egy fia.

Leányi az atyámnak maradtak: egyik Erzsébet, kit elsőben vőn Szalánczi János böcsületes főember, in virili deficiála, marada leánya Erzsébet, kit adánk Barcsai Ákosnak, Hunyad és Szörín vármegyék főispánjának, lugasi, karánsebesi bánnak, tanácsúrnak, praesidensnek és tavalyi hadakozás alatt locumtenensnek, kik eddig magtalanok lőnek, ezután Isten tudója. Második ura vala Basa Tamás, nagy főember Háromszéken, azon székeknek kapitánya és tanácsúr is; de gyermeke egy lőn tőle, s meghala az is.

Másodikat, Zsófiát, vötte vala először hidvégi Nemes Bálint főember, de az meghala gyermektelenül. Azután vövé háromszéki Mikes Benedek, kitől egy fia s két leánya.

Harmadikat vötte körösdi Bethlen Ferenc, ki mindkét Rákóczi György fejedelemnek főhopmestere, tanácsa, Fejér vármegyében ispántársom, nevezetes nagy főember vala.

Húgom Kemény Kata él még, úgy tudom. Ennek fiai Bethlen Ferenctől: Farkas, Gergely, Elek; leányi: Krisztina, Kapi György jeles úrfinak felesége, és Éva, hajadon ekkoráig.

Negyedik húgomat, Petronellát, Apafi István nagy főember jedzette vala el, de jegybéli állapotjában meghala.  

B

Nékem pedig magamnak mind fogantatásom s mind születésem háborúságos időkben löttek volt, mely alkalmatosságok szerént lött is hitván életemnek folyása. Mert hogy igazán megírjam, az atyám igen jámbor, tökéletes, de barátságos és víg természetű, nyájas ember vala, s az magyari rossz szokás szerént, mihelt barátit s idegen embereket kaphatott, igen eliddogált vélek, noha mindenkor az borital után betegeskedett. Radnóton is noha szorulásban voltak, de egykorban hazaérkezvén, jól megivott barátival nappal s éjszaka, hálván több nemes emberek is házok népével azon házban; hajnal felé ébredvén az dologhoz, szegény apám nem gondolhatott több embereknek is az házban lételekkel, hanem ők tudták módját dolgoknak szegények, s én akkor fogantattam. Ragadott volt énreám is azon természet, mert az emberséges emberekkel borital közt való mulatságot én is igen szerettem elein, igen is gyakorlottam, járulván az természethez az én időmbéli akkori affélékből való abusus is; csakhogy bezzeg én is minden sok borital után megkornyadoztam, és ha ma dánom-dánom, holnap valóban bánom-bánom volt.

Születtettem is ugyan háborúságos időben, Bükösön, csak jobbágyunk házánál, ellenségtől elégettetvén ott való udvarházunk. Lött pedig születésem in anno 1606, az akkori időjárás szerént karácson előtt két héttel, péntek napon; és az mint fogantatásom, születésem, úgy egész eddig való életemnek is rendi, folyása csak nyomorúságos, háborúságos és nyughatatlanságos volt, mint az alább való írásokból meg fog látszani rész szerént; az említett háborúságos időkről pedig ezeket emlékezetért jedzem.

Báthori István vajda lengyel királyságra vitetvén, succedált az bátyja, Kristóf, quoad titulum17, mindazáltal Istvántól függött s kormányoztatott; eddig az állapot jól volt. Meghalván Kristóf, succedált az fia, Zsigmond; gyermekségében száraz dajkájul melléje rendeltetett Gálfi János, gubernátorul pedig az ország választotta Géczi Jánost, ki igen dicsíretesen is gubernált; de meghalván Báthori István, az gyermek fejedelem is nevekedvén s melléje rossz tanácsadók férkezvén, az ifiú elme könnyen megvesztegettetett, s az fenyítéket nem kezdette felvenni, melyet látván Géczi János, resignálta az guberniumot18, Gálfi János is amoveáltatott, és így az megvesztegettetett gyermeki elmét az rosszul educáltatott ifiúság követte, s azt viszont az hazának és magának is veszedelmező állapotja.

Noha pedig csak közrendbéli, annál inkább méltóságbéli megholtak felől is vagy hallgatni, avagy csak jót mondani, annál inkább írni kellene; mindazáltal valamint az jót követésre, úgy az vétkes dolgot is eltávoztatásra való példájért nem böcstelenítésekre való intentióval ha jelentem, érette meg ne ítíltessem. Az szent historicusok19 Isten lelkének vezérléséből az mint az királyoknak dicsíretes, úgy vétkes cselekedeteket is megírták; kiknek írásokhoz nem hasonlítandó ugyan semmi tekéntettel ez ilyen dolog, mindazáltal az igazat jó véggel ha illetem, talán nem vádoltathatom, csak az olvasók is olyan reverenciával olvassák, mint én írom, és az jó részét, nem az vétkest usurpálják emlegetni; mert az királyok s fejedelmek is csak emberek, és nem lehetnek üresek az emberi gyarlóság s erőtelenségtől.

Az nagy Báthori István lengyel király mely igen királyi virtusokkal felékesíttetett ember lött légyen, arról és hatalmas viselt dolgairól exstálnak historiák. Felesége, mivel igen vén20 s rút volt, kit az királyságért vött volt el, ahhoz képest nem is szerette, az mint az atyámtól hallottam derekasban, ki béjárója volt. Kristóf, az bátyja, jámbor életű ember volt.

Zsigmondot, elhiszem jó végre ugyan, mindazáltal olaszos és egyéb idegen nemzetek conversatiójában nevelvén, az magyar humor is corrumpáltatott benne. Muzsika s egyéb hijábavalóság fogta el elméjét, mely haszontalanságokra sokat is tékozlott. Házassága is onnan feljül lött, német császár atyjafiát, Mária Kristiernát vötte, azt nem igen szerette. Elméjében változó, állhatatlan volt, egyébiránt szép virtusok voltak volna benne, jó deák, olasz, német, eloquens, familiaris, liberalis21, serény elméjű, bátor ember is volt; de az nevelők felől hallatik, szoktatták arra is, mikor valamely gonosztévőt exequáltak, gyakran nézették véle, az végre, hogy ne lenne félelmes; de az in abusum22 változott: mert annyéra nem kezdette irtózni az emberhalált, hogy midőn az házasság által némethez kapcsolódván, török császár portájától elszakadott volna, azt dissvadeáló jámbor fő és úri rend hazafiait, ötöt Kolosváratt, az többit magoknál házoknál, kik között maga bátyját is, kivel atyafigyermek volt, magánál sokképpen virtuosusb, jeles, termetes, értelmes, máltai vitézek23 között is forgott urat, Báthori Boldizsárt is, úgy mint tizenegyig valót, tyrannusi kegyetlenséggel öletett meg, kiknek ingó javaival töltözött, és dicsekedett, hogy azokból már elég pénze lenne török ellen való hadakozásra.

Hallottam egy tréfás illusiót erről, mely noha nem igen civilis, de valósággal igaz volt. Egy Pellérdi Péter nevű jeles udvari ember hopmestere lévén Báthori Zsigmondnak, és bémenvén az fejedelem az tárházban, az hopmester is véle, midőn az megöletett uraknak elhordatott kincseket mutagatná, s dicsekednék, hogy elég pénze volna már az említett hadra, és kérdené, mi tetszenék felőle Pellérdinek is, mond az tréfás udvari hopmester: Megmondhatnám ugyan tetszésemet, de felséged meg fog haragudni. Biztatván az fejedelem, hogy bízvást szólhatna, volt jelen más Ferenc doctor24 is, ki doctor is, de egyébiránt jó politicus, udvari, tréfás s belső ember is, nevezetes ember akkori időben, kinek sok jeles actái is voltak; vonogatván azért magát Pellérdi, igazít Ferenc doctorra, hogy mondaná sententiáját; az ilyet mondott volt az fejedelemnek: Ti, úgymond, úgy jártok, kik azt feltöttétek, mint midőn Pellérdi uram hasa üresítésére leülvén, valamely szúnyog csípni kezdené; addig míg eszében venné, jól megérzené az csípést, és dolgát végezné, csipkedhetné ugyan alsó felét Pellérdinek; de eszében vévén Pellérdi, úgy csapná tenyerével, hogy vápájában halnának alfelének az szúnyogok. Ti is elkezdhetitek: de midőn észreveszi török császár rajta csipkedésteket, úgy meg fog csapni, hogy vápájában haltok alfelének. Ez szókon az fejedelem csak elszégyenelvén magát, abbanhadta az tractát.

Ezen doctor Ferenc volt, midőn Báthori Zsigmond Havasalföldében méne haddal, és ott amaz híres tyrannus Mihály vajdával, ki egyébiránt igen vitéz fejedelem volt, mindkét Oláhországokat25 bírta, megegyezvén, az Argyes vize mellett Bukuresten túl az Duna felől Szinán pasát az török haddal megverte; egykorban mondja Ferenc doctor bémenő útjokban, hogy tudna oly orvosságot, semmiféle fegyver és lövőszerszám is meg nem sértené. Ezt az udvar fiai az fejedelemnek bémondván, hívattatik, s reákérdetik; amaz tagadást nem tészen, sőt affirmálja; ki felől könnyen hiszik, mert egyébiránt sokféle tudományokkal polleált; de excipiál azzal, hogy téntás ládájával együtt Brassóban hadta légyen; melynek elhozására az fejedelem elbocsátván, Brassóból megírja: Felkereste az orvosságot, és annak receptája az, hogy légyen helyben Brassóban, és ott semminémű fegyver és lövőszerszámok, akármely öregek is, Havasalföldéből meg nem sérthetik; mely receptát az az ars ekképpen svadeálván26, ő ott fogja megvárni az harcnak kimenetelit, az fejedelemnek és másoknak is azont consulálja. Az török ellen való had elsőben vött volt is ugyan valami futamodást, mert az említett helyen megvervén, az Dunán által is penetráltanak, Oroszcsíkot is felverték Mihály vajdával együtt, mert szép had volt Erdélyből is, Magyarországból is, az pogány ellen való hadra sok vitéz nép takarodott; ezalatt másik rész hadával Erdélynek Borbély György egyik generális, ki híres vitéz ember, de igen köszvényes volt, annyéra, hogy kocsiban hurcoltatván magát, úgy rendelte az seregeket is, megvötte Jenőt, Lippát és több sok kastélyokat is Facsáttal, Araddal együtt. De tovább menvén az dolog, és megcsalattatván az német segítségben, kivel biztattatott, kifáradott belőle, nem acceptálván az töröknek azt az oblatióját, hogy soha Erdély egyéb adót ne adna, hanem csak ezüstbéli szokott honorariumját, Havasalfölde pedig örökösen Erdélyhez és annak fejedelemségéhez kapcsoltatnék; kikopván azért az hadcontinuálásból az Ferenc doctor jocosoriumja szerént, az előbbi confoederatusa is, Mihály vajda, igen nagy ellenségévé válván, csak habzott nyavalyás fejedelem. Egyszer az fejedelemséget elcserélvén27 Rudolphus császárnak opolyai és ratiboriai ducatusságon, mely Sziléziában van, az országtól reducáltatott. Másszor esmét az öccsének, Báthori András kardinálnak cedálta, maga Lengyelországra ment, mely Báthori Andrást Szebennél megvervén Mihály vajda, maga Moldvára akarván szaladni, az csíki havason öletett meg földnépétől, kinek fejét az vajda eleiben vivén, mint Julius császár Pompejus feje látásán28, ő is olyanformán szánakozott mondván: Haj szarakul popa, szarakul popa29. Ezután esmét az ország visszahítta, és Moldvából lengyelek hozván Sucvára s ott arestumképpen tartván, Toldi István és Szentpáli János csak háromszáz lóval menvén titkoson és correspondeálván véle, elhozták; midőn eszekben vötték lengyel uraim, űzték, de heában. Ekkor adták volt Szentpáli Jánosnak Alamor és Csanád nevű falukat, kiket gyermekitől Rákóczi György öregbik fejedelem elvöve. (Oh ki sok esett ilyen Erdélyben. Hálaadatlan hazának háládatlan fejedelmi.) Toldi maradéki is nem maradának szárazon. Harmadszor is Goroszlónál Bástától megveretett Zsigmond, mert azelőtt ő hítta az németet, s adta az országot, azután megtartani akarta megbánván, s nem lehetett, csak vesztette az ország hadát s pusztíttatta az országot; akkor is Moldvában szaladott, és török, tatár segítséggel az ország esmét visszahozatta, vötte. Negyedszeri megindulása is volt még ezek előtt, akkor Kővárnál tartózott meg az ott való és huszti kapitányok tanácsából, noha már az országtól elbúcsúzott volt, ekkor ölette meg az öccsét visszajűvén, Boldizsárt. Ötödször és utólszor kimenvén, Prágában arestum alatt halt meg is.

Ekképpen veszedelmeztette szegény hazánkat, kinek nyoma máig is keservesen látszik az sok puszta faluhelyek, templomok, kéményekből, mert állhatatlan nyughatatlankodása miatt néha Erdélyben Székely Mojzessel (ki személyében igen vitéz és termetes, de csak parasztos ember volt, ő is fejedelemségre aspirált; több paraszt actái közt néha Toldi Istvánt, az nagy hatalmas főembert futtatta konyhájára, látni ha az étel készül sat.) török, tatár, Mihály vajdával oláh, lengyel, Bástával német, vallon hadak egyszersmind benn voltak. Néha Básta az Marusig, Zsigmond túl bírták az országot; néhul Mihály vajda oláhnak vagy rácnak, néhul Básta németnek vagy vallonnak donatióval adták jószágostól az nemes özvegyasszonyokat; ők voltak gazdák az nemes emberek házainál, éktelenül cseleküdtenek feleségekkel, gyermekekkel; és ekképpen veszedelmezett szegény hazánk Géczi János gubernátorságának letételétől fogva, az gyermek-fejedelem ezt hozta30, kivel az Isten fenyegetőzött is prófétái által. De mindezek között is világon hallatlan hűséget viselt Erdély Báthori Zsigmondhoz; innen tanult magok káros példájokból löttek volt az országnak azok az constitutiói, hogy soha gyermek-fejedelem ne választatnék, és hogy az 1588. esztendőktől fogva abalienáltatott fiscalis jószágokról és bonumokról való collatiók invigorosák legyenek31. Ezen Báthori Zsigmond idejében mind Magyarország s Erdély annyéra megrakodott volt az németséggel, hogy minden várasokat, várakat és csak jó kastélyokat is mind azok manuteneáltak. Ennek idejében volt amaz emlékezetes harc az Keresztes mezején32, német haddal együtt Zsigmond is az erdélyi haddal jelen lévén, ki mint forgott, van írott históriája, de ez dolog subticeáltatott, kit fejedelmi és több nagyrendű embereknek hiteles relatiójokból hallottam, melyet az akkori kassai német generál, királyképe detegált: hogy az magyarok ne búsuljanak bátor annak az keresztesmezei harcnak elvesztésén, mert ha succedált volna, elvégezett dolog volt, hogy mind Magyarországban, Erdélyben tíz avagy tizenkét esztendős gyermekeken feljül való idősöket, valakik pápistákká nem lennének, mind fegyverre hánynák. Oh veszedelmes practica!

Mindaddig azért ekképpen veszedelmezett az erdélyi állapot, és volt német iga alatt Magyarország is, míglen Isten Bocskai Istvánt támasztotta váradi kapitánságból, ki Erdélyből exstirpálta az németséget, és török segítségével, melyben Bethlen Gábor ifiú úri korában cooperált, török közé futván, az hová az országi sok úri és főrendek is confugiáltak, s maradtak meg német ellen, ki Tömösváratt, ki több helyekben is; az holott is az fejedelemséget offerálták volt Bethlen Gábornak, de némely erdélyi urak, főrendek közül, többek közt egy Szilvási Boldizsár igen nevezetes ember, okos ember is impediálta, hogy ne acceptáltassék, melyért azután holtig disgratiájában lőn, noha személyében nem bántotta; mely akkori állapotban ugyan el is akarták vesztetni sicarius által, végezvén felőle maga házában háló inasával, Basa István nevűvel, mely az oda fel említett sógoromnak, Basa Tamásnak bátyja volt, de lator, másik bátyja hasonló lator áruló ember vala, Basa Péter, mindenik pápista ember, de elfajultak; mert mind atyjok jámbor böcsületes ember volt, mind öccsök, az említett Tamás evangelicus jámbor ember. Az nevezett Basa Istvánnak árultatását és veszedelmére való factiót Basa Istvánnak inasa, Páris Pál detegálta volt, kiért jó ura is vala Bethlen Gábor, Basa Istvánt pedig sok esztendőkig nem bántván, végtére anno 1623. német ellen való hadi expeditiókor, edictum lévén az földnek lakosinak élésen kívül egyéb javaitól megfosztatások ellen, szegény emberek köntösi tanáltatának nála, s az régi bűnt az az alkalmatosság újítván, Kéménd nevű helynél Esztergom tájékán felakasztatá. Péternek széjjel való praktikája az fejedelemnek constálván, és csak contemnálván, egykorban ugyan meg is mondotta vala: szabad jüvése, menése lenne árulkodni, az hol akarja; ez indulgentiával abutálván33, többi közt egykor Budára szökék, és ott veték az Dunába.

Az mint azért az fenn említett helyen is jelentém, török segítségével Magyarországból is kitudta Bocskai az németséget. Ez igen jeles fejedelem volt, kevés idő alatt nagy dolgokat vitt véghez; ez állatta helyben Magyar- és Erdélyországnak mind külső, s mind belső szabadságit; ez telepítette az hajdú várasokat az török ellen nagy földnek bástyájául; egyébiránt az török Ecsedig, Kállóig, Szatmárig feljárt és holdoltatott. De oh boldog Isten! mely nagy kár lött hamar halála, kevéssé élhetett, megbetegesedvén meg kellett békélleni római császárral34, és Kassát az hét vármegyével megtartván contractus szerént, megholt, és redeált esmét. Kátai Mihály maga hiteles cancellariusa méregétetővel vesztette volt el, kiért őtet is hívei koncról koncra hányták, darabolták, melyet német praktikából löttnek lenni tulajdonítottak.

Ennek succedált Rákóczi Zsigmond, ki akkor gubernátor volt, ilyenképpen, hogy Bocskai vévén eszében halálozó állapotját, testamentaria dispositiójában hadta és commendálta successorának35 Homonnai Bálintot, ki igen virtuosus ember volt, és minden derék dolgaiban Bocskainak a latere36 hasznosan forgolódott; de ebben vétette el útját, hogy nem csinálván más fundamentumot az regnicolák között promotiójára, fundált az Bocskai dispositióján, mely praejudicálni láttatván az ország libera electiójának37, az státusok azon megháborodtanak, és noha igen köszvény miatt megnyomorodott ember volt, de mégis inkább választották Rákóczi Zsigmondot fejedelmül, ki is egyébiránt jámbor és jó fejedelem, elein egri kapitánságot vitézi jó hírrel viselt ember volt; Homonnai Bálint pedig frustráltatott, ki már meg is indult volt csak keveses magával az akkori országgyűlésére az electióra; kinek pártját tartotta Bethlen Gábor is, mely miatt meg is fogattatta, vasazta s ideig tartotta is Rákóczi, azon szerént Macskási Ferencet is, az oda fel sub litera A38. említett sógoromat, ki akkor Homonnai Bálint követje volt. Nem sok idő múlva elbocsáttatván Macskási, visszament urához, Bethlen Gábor pedig adhaereált Báthori Gáborhoz, és mind az több factionariusok, kik Homonnai pártját tartották, mert egyébiránt igen kedvellették az emberek; obstált csak az egy módban lött impingálása39, s inkább is faveáltak néki, mintsem Rákóczinak, és kezdették Báthori Gábort izgatni; melyet eszében vévén Rákóczi Zsigmond, és kiváltképpen betegsége miatt inhabilitasát, per tractatum cedálta40 az fejedelemséget Báthori Gábornak, azalatt az mi kincset congerálhatott, kitakarította, Báthori Gábor is cooperálván benne; Szádvárát is római császártól néki impetrálták; és ekképpen Báthori Gábor eligáltatott és inauguráltatott.

Ez Báthori Gábor igen virtuosus ifiú fejedelem volt egyébiránt, de az rossz alkalmatosságok és ártalmas conversatiójú melléje magokat színlett tanácsadók az egyébiránt is affélékre hamar hajlandó ifiú elmét megvesztegetvén, részegeskedésre, tisztátalan életre vetemítették. Némelyek magok feleségekkel is kedveskedtek; ilyek néhányan voltak: többek között Gyaluvárát Kamuti Farkasnak is olyanért adták volt, (ugyan rusnya proverbiumban is kelvén akkori időben: Tarts fiam Kata Gyaluváráért). Más rendbéliek felfualkodtatták vitézi virtusával, elméje élességével, termetével, minthogy deli termetű ember is volt. Többek között volt egy Imrefi János veszedelmes, de feleségéjért igen kedves embere; ezt az atyám Kurvafi Jánosnak hítta, és több akkor élt böcsületes főrend hazafiai is. Az atyám nem is méltatlanul emlegette olyan módon maga részéről is, mert mivel Bethlen Gábornak igen kedves és hiteles embere, sógorsága is volt, fiát is Kemény Pétert, az bátyámat, udvarában tartotta; midőn Törökországra menni kénszeríttetett volna, árulta s vádolta az atyámat az említett Imrefi János az dologhoz közösnek lenni, annyéra, hogy házára akart az fejedelem imeznek tanácsából küldeni, s törvénytelenül és ártatlan megöletni; kerülte el Isten vezérléséből azzal, hogy elmenvén Bethlen Gábor41, mindjárt megbódultanak az emberek, és az atyám is több főemberekkel mindjárt ment Szebenben az fejdelem mellé, akkor ott lakván; mert Szeben városát az szászoktól minden igaz ok nélkül elvötte volt42, csalárdul szép és látogatásnak színe [alatt] bémenvén, azok is mint urokat minden magával bébocsátván, félni nem tudván, az várast felverette, kóboroltatta, prédáltatta és elfoglalta. Ez ilyen suspicio hozta, hogy azulta még fejedelmeket is igen kényén s magokra vigyázván bocsátják az szászok erős várasokban; az magyar nemzet pedig oly igen gyűlölségessé és kétségessé lött közöttök, hogy noha német, oláh és egyéb nemzeteket admittálnak, cigányt is inkább megengednének, de tiszta magyart, hanemha valami onnan eredett famíliából valót, de különben köztük resideálni nem engednek.

Az említett Imrefi publice nem általlotta azzal hízelkedni s dicsekedni: Ha, úgymond, volt Nagy Sándor, az is jobb s virtuosusabb nem volt Báthori Gábornál; ha volt Sándornak Parmeniója, tanácsosa, nem alábbvaló van Báthorinak is, Imrefi Jánosa. Ezen Imrefi több hasonlókkal az törököt, németet, azoknak császárokat contemnáltatták, az regnicolákkal öszvevesztették, melyből ezek következtenek: Az országban intestinum bellum támadott; Brassó az szászsággal, kik erősségekben lehettek, ellene rebellált; az Barcán Sorban vajdától43, kit másképpen Radulynak is híttak, megverettetett, lévén correspondentiája brassaiakkal is, mely vajdával egy fakó ló kéretése és nem adása miatt veszett öszve; megadta az árát. Túl, római császár részéről is az palatinus Forgács Zsigmond haddal reá jütt, az említett Sorban vajda is újobban; Szebenben szorulván reá szállottak, de elfutottak alóla, mert Bethlen Gábor török segítség-hozásának hírét hallván, meg nem várhatták; Brassó felé, onnan az havasokon által Havasalföldre, és onnan viszont Moldva felé akarván menni, eltévelyedtenek, és ott veszedelmeztek, sokan odavesztek éhség s fáradság miatt; az ki kibolyoghatott Moldvára fokadván ki, onnan Lengyelországra s onnan Magyarországra úgy mentek. Ekkor lött amaz emlékezetes dolog, midőn igen kedvesen megötte még böjtnapon is az sótalan lómáját Forgács Zsigmond. Meghálálta szépen mind töröknek44, s mind Bethlen Gábornak Báthori Gábor: töröknek, mert havasalföldi országára reá ment, az vajdát kiűzte, titulusát is magának usurpálta, s az országot elfoglalta, noha meg nem ülhette; Bethlen Gábornak is, mert az áruló hízelkedők tanácsából életét akarta elfogyotni, mely miatt kénszeríttetett Törökországra szaladni, és mivel mind az török igen offensus, mind az hazabéliek igen disgustatusok voltak, lévén állapotjok csak az hejehuja embereknek: így török segítségével és az regnicolákkal való correspondentiából jütt bé az Vaskapun45 török haddal, másfelől az Oláhországról az tatárság jütt bé, az török előtt szerdár lévén Szkender pasa, tatár előtt Sahin Girai szultán46 fogott lenni. Az fejedelem Fejérvár tájékján és Kenyérmezején táborozván, midőn az kétfelől jüvő erőt megértették, szállottak Kolosvárhoz; hátulját, valami Duna mellékéről fizetésre jütt igen jó gyalogot, az Feleknél érte az tatár; ott veszett el Csillag Murza nevezetes tatár, az elöljáró hadnak murzája, az miatt töttek tágítást, egyébiránt sokan vesztek volna az ország hadából. Elközelítvén azért Bethlen Gábor is, az ország mind az erőt látván, mind pedig idegen lévén Báthori Gáborhoz, búcsút adtak néki, s kénszeríttetett kimenni Váraddá, az holott nem sok idő múlva maga nevelt emberi, borivó hívei, vitézi, Szilasi János, Nadányi Gergely és többek megölték, kiket azután Bethlen Gábor öletett meg.

NB. És ekképpen, az mint feljebb említém, kiváltképpen ab anno 1588 Erdély mind háborúságban, veszedelmezésben forgott usque annum 161347. Ekkor választatott Bethlen Gábor, és ekkor szűnt meg az háborúság, úgyhogy, noha az országon kívül viseltetett hadakozások feliciter voltanak, de az haza földét ellenség lova lába nem nyomta, sem hada nem ruináltatott ez boldogtalan 1657. esztendőbéli hadakozásig. Az említett idő alatt terjedett vala híre-neve az magyar nemzetnek és birodalma is Erdélynek, kezdett vala tárházok lenni az erdélyi fejedelmeknek, épültek várak, várasok, kastélyok, udvarházak, templumok, szaporodott sok jó vitézlő rend, és bővölködtek tudós tanító és professorok; de jaj, esmét elfordítá az Úristen az ő atyai kegyes orcáját sok bűnökkel megterheltetett szegény hazánkról.

Ez Bethlen Gábor kénszeríttetett volt töröknek ígírni Lippát és Jenőt48, melyeket, mint oda fel írva van, Báthori Zsigmond idejében Borbély György recuperált volt, melyeket azután örömest megtartott volna; Jenőt pénzével, eszével, tekintetivel nehezen meg is tartotta; de Lippát csak meg kelletett adni, mellyel hitele annál inkább nevekedett. Azonban Szkender pasa Lengyelországra indulván s melléje felvévén az két oláh vajdákat is, Erdélynek és Bethlen Gábornak is parancsolt török császár49, s el nem kerülhette, hanem felülvén, melléje kelletett menni. Moldvában egyezvén meg vélek Huttinig mentenek; s bizonyos dolog, Bethlen Gábornak volt correspondentiája az lengyelekkel, mint keresztény fejedelemnek, hogy, ha az dolog harcra ment volna, nem ártott volna az magyarok fegyvere nékik, mindazáltal, úgy esmérvén hasznosbnak, Bethlen Gábor interponálta magát, és megbékéltette őket, mellyel újobban igen nevekedett tekinteti, hitele, és terjedett is híre-neve mindenfelé.

Onnan visszatérvén, nemsokára Homonnai György német factióból és némely erdélyi pártosoknak is izgatásából fejedelemséget akarván keresni, elöljáró hadait Gombos Andrással, ki noha szegény legényből álló, de törökre csatázásból igen elhíresedett vitéz ember volt, és Sarmasági Zsigmonddal s annak mostohafiával, Jósika Zsigmonddal (ez Sarmasági Zsigmond úrember volt Erdélyben, bírta az kövesdi jószágot, felesége után pedig és mostohafiai, Jósikák után gerendi, branyicskai, zsidóvári és több jószágokat is, de áruló volt, Jósikák is mind magok, s mind atyjok Jósika István, ki Báthori Zsigmond idejében cancellarius volt, az volt, és exiliumban Szatmárt vötték is fejét) béindította, akarván csak véletlenül tanálni, midőn szinte országgyűlését celebráltatná Segesváratt Bethlen Gábor; de midőn híre érkezett volna felőle, maga ki sem mozdulván onnan, ország hadát is felültetéssel nem fárasztván, csak az tájékon lévő vármegyékbéliekkel, marus- és aranyasszékekbéli székelyekkel Kamuti Balást (ki tanácsúr, Doboka vármegyének főispánja, Egren lakott s tanult vitéz ember, tanácsos, de termetében és magaviselésében rusnya és igen fortélyos és kegyetlen ember is vala), Cserényi Farkast (ki is tanácsúr és Belsőszolnok vármegyének főispánja, jeles, böcsületes udvari ember, értelmes, jó deák, jó olasz,) expediálván eleikben, Désnél harcoltak meg és verték meg is az Homonnai hadát: Gombos elszaladott, Sarmaságit, Jósikát elfogták. Az erdélyieknek az kegyelmes fejedelem életeknek megengedett, sőt ma is bírnak jószágokat az maradékok; még én is mind jószágot, s mind pénzt felest adtam mindkét famíliának mind atyai s mind anyai némely praetensiók miatt, melyről az levelekből láthatnak bővebben gyermekeim, noha anyjok is igen tisztátalan életű volt. Egy latrának gerendi ablakon kiugratás miatt szakadott volt nyaka; Markó vajda latorral pedig az gerendi templumban volt fertelmeskedő helyek, Markó akkor Csúcson lakott. Gombost azután elfogván törökök és portára vivén ad perpetuos carceres50, az bői várban tartották, onnan Bethlen Gábor szabadítá ki; ő is holtig híven szolgálá az fejedelmet. Az említett két urak noha catholicus emberek valának, mindazáltal tanálván szablyatarsolyában confessiójáról való jedzésit Sarmaságinak, az fejedelemnek praesentálták, kiben többek közt voltak ily istentelenségek is: Prodidi dominum meum clementissimum decies et septem vicibus51.

Ezekután az fejedelemségben megerősödvén Bethlen Gábor, foglalatoskodék többek között ez nevezetes dolgokban, az mennyire az hadakozások is engedték, úgymint: deákoknak az felsőbb academiákban küldésében, tanéttatásokban, Magyarországból kész tanult, tudós prédikátoroknak béhozatásokban, kik között nevezetesek valának: Milotai István, Keserűi János püspök-emberek; az imperiumból híres professoroknak hozatásokban, nevezet szerént: Alstedius, Piscator, Bisterfeldius, igen nevezetes tudós emberek, kik oda fel is ritkák s kedvesek valának; már szegények mind elhalának. Állatá helyben az fejérvári collegiumot52 ahhoz és több sok helyekhez rendelt beneficiumokkal, kikből élnek máig is az egyházi szolgák. Cselekedék sok építéseket, többek között nevezeteseket: az fejérvári öreg templumnak és toronynak is renovatióját, csonka toronynak építését, sok szép öreg harangok öntetését, fejérvári bástyákat és fejedelmi házakat, váradi öreg bástyát és belső várat, Fogarasnak három bástyáit és belső egyéb fejedelmi házait; ezeken kívül mennyi kastélyokat, udvarházakat építe. Állatá helyben az hazának törvényes dolgait is, az mint megmutatják az articulusok, kiváltképpen az 1619. esztendőbéliek53; mindazáltal amaz irtózásra való jus ligatumnak54 dolgát nem hozhatá helyben, mely innen vött eredetet, hogy midőn Báthori Zsigmond az oda fel említett jámbor urakat megölette volna, és azoknak jószágokat elosztogatta volna az maga kedvelt emberinek és azon veszedelmes tanácsadóknak, azonoknak inventiójokból, hogy az ártatlan uraknak maradéki is ne kereshessék, az országgal végezteték, hogy jus ligatumban lennének azoknak keresetek, melyet azután Rákóczi Zsigmond felszabadított vala istenesen; de mivel nagy emberek voltanak azoknak possessori, igen megháborodván valami intestinum periculumnak55 félelme miatt, esmét megkötötték; és így ezen okból Bethlen Gábor is azt nem bolygatta meg. Szerzé azért egyben az fiscalis várakat56 s jószágokat, mert azokat Báthori Zsigmond és Gábor annyéra dilapidálták volt, hogy, ha élt volna Báthori Gábor, nemsokára, hanemha az bátyja Zsigmond példája szerént, esmét az urakat ölette s fosztatta volna meg, különben fejedelmi módon el nem élhetett volna; mely fiscale bonumoknak recuperatiójában57 az ország bizonyos módokat praescribált volt is. De mégis mivel nem mindeneknek eshetett kedvek szerént, ahhoz képest Bethlen Gábornak aziránt való cselekedetit is sokan kárhoztatják: nem is voltak vétek nékül némely ő dolgai is, de annak mégis valami palástja láttatott lenni, úgymint az szükség; mert több az végeken kívül nem maradott volt meg Fejérvárnál, Szamosújvárnál, Fogarasnál, azokhoz kihez két, s kihez három faluk ökrökkel vonyatták fel az kapukat, praesidium az várakban nem lévén; de azután igen exorbitálának az fejedelmek, és törvényes színek alatt sok törvénytelenségeket is hozának bé az szegény hazában. Isten bocsássa nékiek, és afféléket tanácslóknak s hízelkedőknek.

Ezenközben az csehek rebellálván58 Ferdinandus secundus római császár és cseh s magyar király ellen s magoknak Fridericust választván királyoknak, mely rebelliót causált az religiónak persecutiója59, és azon bántódás lévén Magyarországban is, mind csehek s mind magyarországiak közül valók invitálták Bethlen Gábort is, confugiálván az török portához is. És így török engedelmével Bethlen Gábor is anno 1619. haddal indult Ferdinandus ellen, és igen nagy progressusa is lött, annyéra, hogy Magyarországnak Dunán innen lévő minden helyeit kezéhez vötte, és Ausztriára is penetrált. Bécs alját is nyargalták, sőt ugyan meg is szállották morvai hadakkal és némely slésiai rebellis hercegekkel, kevésben is múlt, meg nem vötték, nem ostrommal vagy lövéssel, hanem az várasban lévő nagy factiók által, mely miatt igen nagy extremitasban forgott az császár személye is, benn lévén szorulva; de azonban Prágánál Fridericust megvervén, az rebellis confoederatusok confundáltattak60, hát megé pedig Homonnai György lengyel hadakkal kiütvén Magyarországra és Rákóczi György hadát megvervén, kire volt bízattatva az ide hátra való vigyázás, az fejedelmet Bécs alól revocálta. Nihilominus az országnak gyűlése lévén Besztercebányán, Bethlen Gábort királynak választották; az koronát is aláhozta volt szinte Ecsedig, Kassára jüvén alá maga is. Azonban Érsekújvárát Buquoy generál császár ármádájával megszállotta, melynek segítségére elöljáróban Horvát István nevű részeges, de igen vitéz embert, mezei hadainak generálisát bocsátván, azután maga is Kassáról megindult, de csak kevés haddal, mert az derék hadakat Erdélyre visszabocsátotta volt; Bornemisza Jánost is egyik kapitányát elbocsátván, azt Rimaszombatnál felverték filekiek több végbeliekkel; amott Horvát István éjjel-nappal nyughatatlankodtatván az német hadat, noha nem volt [több] legfeljebb is négyezer embernél, de az nehéz német had semmit nem árthatott néki, mert mikor harcolni akart volna, az magyar könnyű és csak lovas, de jó fizetett had olyankor elállott előle, s amaz leszállván, meg rajta termett, annyéra, hogy azok elfárasztván, és azonban Bethlen Gábor menetelének, sőt érkezésének is hírét hallván, gyalázatoson, nagy veszedelemmel, minden artellériáját elhagyván, kelletett Csallóközre s onnan az Dunán által Ausztriára szaladni; hatalmas nagy és szép álgyúkat elnyervén az fejedelem, ugyan feles számúakat, melyek máig az váradi cejkházban tartatnak. Ezután nemsokára ugyan ruináltatott is újobban császárnak azon ármádája, maga is Buquoy generál elveszvén. Esmértem én is az katonát, az ki meglőtte s fejét is vötte (Csongrádi vala vezetékneve, keresztnevére nem emlékezem), nem derék harc, hanem csak ellenkezés közben lött alkalmatossággal; paripáját is esmértem az fejedelemnél, egy gesztenyeszőrű fakó, közép lónál kisebb valamivel, nem is apró, szinte, de oly hatalmas iramó, kinél jobb, sebesebb iramó lovat nem láttam, szép testű vala.

Más rendbéli ármádája is császárnak az feljebb említett elsőbb felmenetelikor az fejedelemnek ruináltatott volt Dámpir generálja alatt, az ki is maga is Pozson várának ostromlása alatt veszett el fültőn lőtetvén; az mely drabont lőtte, azt is esmértem uraságában, Rákóczi György gyalogja volt, az ki szinte akkor érkezett Pozsonhoz, midőn obsideálta Dámpir, valamely rész haddal igen szükséges alkalmatosságban, mert az fejedelem Bécs tájékján volt akkor, s az Dámpir hada Dunán és mellette innen ereszkedett volt alá Pozsonhoz. Ezek után tractatusra menvén az dolog, megbékéllett Bethlen Gábor császárral, de az királyi titulusnak cédálni, az koronát restituálni kellett, birodalmot az Fátráig engedtek néki61 éltéig és Slesiában opoliai, ratiboriai ducatusságot cum titulo62; annak felette az felséges név és princeps imperii titulusokkal condecoráltatott63.

Ez eddig írt hadakozásokban az bátyám, kit oda fel említettem, Kemény Péter forgott, és oda is veszett; az atyám is az első expeditiójában Kassáig volt az fejedelem mellett, de onnét vissza expediálta Erdélyben, locumtenensnek constituálván64 és Dóczi Andrást kezéhez adván Erdélyben hozásra, mely Dóczi András kassai királyképe és egyszersmind szatmári kapitány is volt, és midőn Kassa várasa magát megadta, akkor az generálist Dóczit kézhez adták, elöljáróban lévén Kassa alatt Rákóczi György és ő általa lévén az tracta; kit az atyám béhozván, Fogarasban tartaték fogságban, de tisztességes állapottal, úgyhogy az atyám vadászni, vendégeskedni kihordozta, noha vas volt lábain; felesége is mellette lakott, de circiter esztendeig ha éle, meghala fogságban. Ezentúl való dolgokban én magam is forgottam.

Az mint azért ide feljebb nemzetem eredetit sub litera A.65, viszont fogantatásomnak, születésemnek is környülállásit sub litera B.66 jelentettem: már következik említése neveltetésemnek, mely is ekképpen volt.  

C

Az természeteket vizsgálóknak olyan értelmek fog lenni, hogy nemcsak születésével hozzon az ember jó avagy rossz erkölcsöket, és nemcsak az atyák-anyákról propagáltatnak azféle indulatok, hanem az tejből is inbibálja az gyermek, azminémű természetű dajka tejével neveltetik; és azután az educatióval, nevelésnek módjával is jóvá vagy rosszá tétethetik. Educatio enim est altera natura.67 Úgy vagyon; mind atyám, anyám jámbor, tiszta életű, keresztény kegyes természetű emberek valának, dajkám mindazáltal leány volt, ha szabad úgy mondani, de talán inkább leányasszony, leány annyéban, hogy ura nem volt, asszony mert fia volt, s teje volt bővön; marusszéki székely asszony, jó énekes, jó hajdútáncos katonaasszony volt, kinek sok jóval voltam azután, mert midőn házas-gyermekes ember voltam is, élt sokáig és gyakran megkeresett; fiát is, kivel egy tejet szoptam, drabont lévén, kétszer haláltól mentettem meg, s azonkívül is sok jóval voltam néki.

Midőn annyéra nevekedtem, hogy taníttatni kezdettek, akadott az apámhoz egy Martinus Albissi székely deák, ki vallásában unitárius volt, de azt simulálván Rómában is tanult, egyébiránt fő deák, de természetiben részeges és elméjében néha freneticus vala, ez volt mesterem az grammatikáig68, kit is azután házas-gyermekes koromban tápláltam sok jókkal, s tartottam sok ideig udvaromban is.

Ezután fejérvári scholában adattattam, az holott tudós, böcsületes academicus mesterim voltanak, többek közt egy Gelei István, ki püspökségben hala meg; ez pap felől nagy dicsíretes emlékezetet hallottam azután, noha ellenkező vallású volt, amaz nagy Pázmán Péter kardináltól is; derekasban Csulai György mostani püspök. Szállásom is egy ideig akkori püspök Keserűi Jánosnál volt, azután az mesterekkel, professorokkal egy fogadott asztalon voltam, azután külön is. Ezek jól és jó erkölcsben tanítottak s neveltek, noha egyébiránt volt ez fogyatkozás, hogy az atyám valamely öreg legényt mellettem nem tartott, hanem csak magamhoz hasonló hitván inast; és az scholán kívül jót nem láthattam, tanulhattam, hanem inkább sok rosszat. De az ott való lakást is és tanulást kevés ideig continuálhattam, úgyhogy tizenöt esztendőben járó koromban hadtam el az scholát, még azalatt is sok időt veszttettek el vélem haszontalanul. Egykor fejérvári pestis miatt hazavivén, circiter fertály esztendeig vacáltam, másszor betegségem miatt; s azonban az atyám székelységre commissariuskodván, akkor is mulattam el fertály esztendőt, melyekhez képest nem csuda, ha jó deákká nem lehettem, hanem inkább, hogy csak ez kevés is ragadhatott reám; úgy is vagyon, hogy noha az fundamentumot vetettem ugyan fel az scholában, de azután való experientiákból tanultam többet.

Midőn tizenöt esztendős volnék és járnék tizenhatban, löttem volna pedig tizenhat esztendős decembernek fogyta felé, két héttel csak karácson előtt, az fejedelem Bethlen Gábor maga parancsolta az atyámnak, adjon udvarában, mert látta, hogy már az scholát is nem continuáltatta vélem, s udvarnál forgottam az atyám mellett gyakrabban; ekképpen nevelésem felől kegyelmes ígíretet is tévén, adtak udvarában anno 1623. 14-ta Augusti, olykor midőn Erdélyből másodszori, de az Kassáról löttel harmadszori hadi expeditiója69 lött Ferdinandus secundus ellen; ezen nap indult ki Kolosvárról az hadakkal. Én, noha igen gyermek állapottal valék, mindazáltal úgy tanálá hozni valami keresetlen alkalmatosság, hogy azon napon mindjárt az fejedelem szekerének ablakjában ültem, egyébiránt csak maga és az öccse, öreg Bethlen István ültenek. Ebédet Gyaluban evék Kamuti Farkas vendégelvén; utána úgy megbetegedék, hogy többire halálos betegségben szekérben feküve vittük Váraddá. Én, noha új inasa voltam, mindazáltal continue szekere ablakjában voltam s legyeztem; fekvék circiter három hétig, az hadak addig helyben voltak, könnyebbülése semmi doctori orvosságokkal nem lehet vala, hatalmas forró nyavalyája lévén, hanem az doctorok tilalma ellen lőrét kezde sokat innya, az megindítván gyomrában az természetet, talán közel százrendbéli széki volt, míg megtisztula, s ekképpen gyógyula meg. Volt is pedig olyan gyanó, hogy Kamuti Farkas nem maga, mert jó ura volt, hanem felesége az akkori vendégségben adatott volna bé ételben avagy italban ártalmas eszközt, és az causálta volna az nyavalyát; de bizonyoson nem tudatott.

Ez udvarhoz adatásomnak is módja igen alkalmatlanul lőn, mert úgy vagyon, egy Morgondai Gáspár nevű öreg legény szolgáját rendelte ugyan az atyám mellém, ki inspectorom légyen, mely azután is sok esztendeig szolgálván, fogarasi főporkolábságra promoveáltam, fiaiban magam kettőt, harmadikat Kemény Simon udvarában neveltettem s tartottam; de az nem lakhatott mellettem, csak néha-néha látott. Commendált pedig az atyám singulariter egy Görög András nevű akkor fő gyalogkapitánynak, ki vitéz, igen kemény, de erkölcsös drabontember vala, s részeges is, másik Páris Pál, ki is vitéz ember, udvari, tréfás, de fajtalan ember vala, ki felől oda hátrébb is van emlékezet. Ezeknek inspectiójok alá…70

Meggyógyulása után azért az fejedelemnek Váradról megindulánk az hadakkal, és az Tiszán általkelénk Lőknél; az mely nap az Tisza mellé érkezénk, tréfáson járt vala Vitéz György főember atyánkfia, mert Debrecentől is elindulván az vízetlenség miatt egyvégtében szinte Tiszáig kelletvén mennünk, ő jó erős moldvai kék paripáján virradtig mind úgy ment, hogy két lábain az oldalnyűg rajta volt, az tudatlan lovásza úgy adta alája, le nem vévén, magának is szemei homályosok valának; panaszolkodott az útban főember társainak, hogy nem tudja, mi lelte lovát, csötöl-botol alatta, ki azelőtt ép és jó lábos ló volt. Az végházak között azért felmenvén elöljáró mezei hadai, akkor is az feljebb is említett Horvát Istvánnal oda elöl lévén, midőn az Fejérhegyen által feles német praesidiumot indítottak volna, hogy Nagyszombat várasát azzal muniálnák, azokra tanálván Horvát István, ellenkezéssel tartóztatta, de nem ruinálhatta, mert nagyubb részént gyalog muskétás volt; azok is mindazáltal nem állhatván, sem mezőben az menetelt is nem continuálhatván tovább, noha már közel voltak az várashoz, egy templumhoz szorultanak, melynek kőkerítése vala, ott oltalmazták magokat, az Horvát István hada körülötte csirippolt, de semmit nem tehetett néki. Meghozván hírét az fejedelemnek még az Vág vizén innen létünkben, éjjel indula sietséggel, virradtig menvén másnap odaérénk, úgyis az lovas haddal semmit nem árthatánk vala nékik, hanem ha gyalog szállva igen nagy veszedelemmel ostromlottuk volna meg, melyet károsnak esmérvén az fejedelem, csak oltalmaztatá kimeneteltől őket addig, míglen az gyalogság és lövőszerszám elérkezék. Kezdvén azért lőtetni, az miatt is, de mind élésekre, s porok, golyóbisokra nézve vevék eszekben, nem tarthatnák sokáig, fejér zászló jeleket tőnek ki, és accordálának úgy, hogy fegyvereket, zászlójokat lerakván, az ki el akarna menni, szabad lenne; de nagyubb része az fejedelem fizetésére álla; az volt első kezdeti az Bethlen Gábor német gyaloginak tartásának71, azután többültön többült; annak maradéka még az az regiment, mely Alvincen szokott vala quartírozni, az hová telepítette vala Bethlen Gábor az onnan feljűl hozott újkeresztény német mesterembereket72 is, kik eddig fennvadnak.

 

D73

[Bethlen Gábor 1623. évi hadjárata]

Minthogy azért oda hátrébb fogantatásomnak, születésemnek és udvarhoz állásomig való educáltatásomnak módjáról írtam sub literis A., B.74, immár közösleg jelentem nyomorult életemnek is folyását, és abban forgott némely dolgokat sub signo D75. Udvarhoz állásom és annak első intradája mint lött, ide előbb megjelentettem; mindazáltal ezt is el nem felejthetem, hogy első intrádában Váradon ellopták általvetőmet minden fejér ruhámmal, költségecskémnek is jobb részét, mert nem volt egy szolgám is avagy csak inaskám is, magamnak fejedelem körül kellett forganom; melyet az mint azután, de haszontalanul megtudtam, egy Nagy Péter nevű udvari katona kerített volt el, ki azután Monostoron lakék s hala meg is; jádzi ember vala; mentémet is egy Nagy András ajtónálló ellopta vala, azt váltságon adá vissza; minden hálószerszámom egy fejér velence s egy köpönyeg volt, sok rétben fogtam azt öszve keskeny ágynak, hogy valamivel puhább lenne. Azonban két agarakat bíza reám az fejedelem, igen kedves ebeit, Hóka és Kormos nevűeket, kiket Kornis Zsigmond adott vala, azután többeket is, annyéra, hogy volt néha hat, hét, egyszer nyolc agarai az fejedelemnek gondviselésem alatt, mivel tudta szegény fejedelem, hogy igen vadász ember az apám, s én is igen szerettem az ebeket; az volt az baj, szolgám nem volt, hanem az ebek prebendájára vöttem mellém egy Horvát Szabó János nevű legényt, ki Fogarasban telepedék azután; de az említett két agaraknak mindenkor magam adtam ennyiek; akkori időben én nem szégyenlettem, mint mostani némely csak közember gyermekéből álló inasok is, mikor helyben voltunk, házseprés, tűzrakás, és mivel gyalog árnyékszéket hordoztak véle, annak kiöntését, tisztítását; haragudtam, veszekedtem egy Pap András nevű inastársomra, ki (szegény legény gyermeke volt, csakhogy atyja az fejedelmet uraságában szolgálta, s meghalván, árva fiát azért tartotta), midőn ki kellett öntenünk, ottan-ottan elokádta magát. Vala pedig ily rendtartás is: hogy néhány főemberek s urak gyermekeiből álló inasit maga lovain merő páncéloson, azon feljül páncélszorító veres virágos bársony zubbon avagy szorító mentécske, könyökben vak, szkófiummal varrott bársonyos tegzesen, szkófiummal varrott, nuszttal prémezett bársony süvegesen jártatta; mert igen csinos és királyi pompás, módos magaviselő fejedelem lévén, ahhoz képest udvart is csinost tart vala.

Engemet is olyanformán jártattak; nehéz járó lovon az szerszám igen megvert, fárasztott, annyéra elbágyadtam néha, hogy midőn az készülőt verni kezdették, oly nehezen esett, mintha engem is vertek volna. Meg is betegesedtem vala hidegleléssel egy ideig. Nem lévén pedig szabad az fejedelem lovain széljel járnunk, hanem csak maga körül, ezen felmenő utunkban76 szökve elmenék csatára az fenn említett szolgámnak, Morgondai Gáspárnak egyik paripáján katonákkal, mert vala vezetéken is egy lova; ott kicsinben múlék, hogy el nem lövének, melyen nem kevéssé szeppent vala meg az atyám szolgája is, melyet az fejedelem megtudván, mivel nem régi szolga is voltam, ekkor elsőben csak pirongatás esék rajtam. Ez volt első próbám az katonai játékban.

Az mint feljebb írám, midőn az nagyszombati váras mellett lévő templumban szoríttatott németekre indulnánk éjjel, ekkor is másodszor ugyan az szolga lován elöljáróban ellopám magamat, ott nyorgoldozván többekkel az templum körül, alig maradék, el nem lövének muskétával, mellettem lévő katona lován esék. Elérkezvén az fejedelem és ezt is megtudván, akkor kicsinben mulatám el az ütögetést magam is, de az szolgának is megígírteték, ha többször lovat ad alám; nem is adhata, mert ottan hamar ellopák azt az jobbik paripáját, azon szegénységemben is megmaradott kevés pénzemen ugyan mást szerzettem vala néki.

Itt az fejedelem nagy magnanimitása tetszék meg és resolutussága, mert odaérkezvén, sátorát az hol felvonák, ebédhez ülvén sátorán néhány muskéta golyóbis járt által; sokan tanácslották, félbenhagyná, hogy tovább költöztetnék, de csak contemnálá; túl maga sátorán Petneházi István híres vitéz úrember sátora lévén, azon ebéd felett asztaláról egy cipót elsodrott muskéta golyóbis, de embert nem sértett.

Véget érvén azért azon németek dolgában, és maga bészállván Nagyszombat várasában, az derék hadak pedig az váras körül, Kornis Zsigmondot, ki maga után főgenerálisa vala az egész hadaknak, és Horvát Istvánt, mezei generálisát egy része hadával általküldé az Fejérhegyen Morvára, az kik szemben tanálkozván császár ármádájával, kinek az említett és már ruináltatott hadnak nyomán kellett volna jűni Nagyszombat felé, kezdettek rajtok kapdosni derekason; melyet eszében vévén az ellenség, hogy nem volna bátorságos mezőre, Fejérhegyre fogni, szekérsáncban vévén magát defensive fordult, és ballagott az Morva vize mellett alá Hodolin felé, és oda közel megágazván az víz, szállott az két víz közé, kísírvén rajtok-kapdosással az magyar hadak, nem árthattak derekast néki.

Ezt az fejedelemnek értésére adván, maga is indula Szombatból az derék hadakkal elöljárójának segítésére. Érkeztek vala pedig segítségére feles török hadak is, kiknek szerdárjok egy Szárhos Ibrahim pasa vala, boszniai pasa.

Ekkor rajtam ilyen dolog esék: hogy afféle állapothoz tudatlan lévén, mivel az szó úgy volt, hogy egy hét alatt való késedelemnél több oda nem lenne, visszajűnénk Szombatba; én is az ellopottak után az mi fejérruhaneműecskét szerzettem vala, otthagyám, s amoda talán három holnapig lakván, mulatván, igen megtetvesedtem vala; azelőtt nem tudtam, mit tegyen azféle; ha mikor igen néha mosathattam, akkor az feneki ingének melyet hínak, vöttem reám, azaz mezítelen testre az dolmányt és nadrágot. Vők az kótyavetyén igen szép lepedőt, hogy abból csináltassak; meglátván Nemes Tamás, ki akkor főkonyhamester vala, kíváná tőlem pénzen, s ajándékon adám, mert barátságára szükségem vala; azután majd fottán az dolognak ismét valami temérdek gyolcsot Szakócára küldvén bé, valami ottvaló asszonyok, nem tudván az magyar formát, minthogy az németek gatyát nem, inget hosszat, szűk ujjút viselnek, oly szoros gatyát csinálának, alig ülhettem lóra benne, de csak meg kellett lenni; inget is alkalmatlant; így tisztulék, az mint lehete, az szőke marháktól.

Mikor azért közelítettünk volna az Morva vize felé, megszállván az fejedelem táborostól, ebédje felett érkezék hír Kornis Zsigmond és Horvát István generálisoktól, hogy az ellenség megértette volna az fejedelem jüvetelit, és az Morvának innekső ágán lévő hidat elégetvén megindult és Hodolinhoz kezdene általköltözni. Ebédjét azért elhagyván az fejedelem, mindjárt dobot üttete, és indula maga csak körülette lévő udvarnéppel, míglen az több hadak érkeznének; érkezvén az vízpartra, az hídon által nem mehete, azonban az moldvai, havasalji hadat, mely állott circiter 4000 emberből, parancsolá általköltözni, az magyar hadakat felült seregekben tartván; kiknek szpatárjok egy Mihuly szpatár, havasalji termetes ember, de rossz vitéz vala; révet tanálának ugyan nem rosszat, de kimenő partja igen nehéz vala, az ki mint kimászhatott, azon mentek; mentek az kurtányok, kevés kinek tegze meg nem merült, az említett szpatár csak az víz közt állván onnan hajdagatott; az fejedelem az vízpartról eléggé pirongatta, de heában, nem méne által. Magyarok pedig seregestől nem bocsáttattak, hanem csak szállangolók mentek valahányan. Az fejedelem étkeinek borsolója, jó nemes ember, vitéz ember Teke Sándor itt vesze el; az németség többire békével általköltözék, mert az magyar hadnak igen alkalmatlan szoros berkes helye vala az két víz között.

Itt nékem is harmadik próbám így esék. Sok kérésemre az sógorom, Szalánczi János, kivel jegyben volt az oda fel említett húgom, Erzsébet, adá alám egy jó erős deres paripáját, kin ellopván magamat, akadék Fekete Lőrinc hadabéli jó lengyel és egyéb nemből álló néhány katonáira. Ez Fekete Lőrinc, noha magyar nemzet, de Lengyelországban lakván, nevekedvén sok időkig, más egy igen vitéz Fekete István nevű magyarról kiváltképpen híresedett volt el: mely Fekete István az fennemlített időben, midőn Bethlen Gábor Szkender pasával77 Moldváig az lengyelek ellen való expeditiókor ment volt, de megbékéltette volt őket, az akkor szökve ment volt Lengyelországban, mert sok csintalansági voltak, sokat el is szenyvedett az fejedelem néki, mint jó katonának, de már megesett volna. Ez Fekete István cselekedett csudálkozásra méltó vitézségeket Hutinnál, midőn Oszmány török császár lengyelek ellen ment78 volt, kiről lészen hátrébb emlékezet. Az említett Fekete Lőrinc maga is jó böcsületes és nem is bátortalan, de igen magas termetes ember vala; azután Erdélyben telepedék Somborra, jeles gyermeki is vadnak. Ezzel jüttek vala ki valami háromszázig való lengyel és odabé hadakban forgott, lakott horvát, rác s közösleg többire lengyellé vált magyarok is79, vitéz legények, jó fegyveresek, paripások, köntösösök, fejedelem fizetésére. Ezfélékhez akadván én is, általvergődvén az Morva szakadékján, vesződtünk, ellenkeztünk, tartóztattuk volna az ellenség menetelit; de az erdős berek közül sűrőven lővén nem árthattunk, azok bennünk sok károkat tőnek, s elmenének. Én ekkor is csaknem odaveszék, melyet is az fejedelem megtudván, az sógoromat is eltilták és mindeneket, hogy lovat alám ne adnának; és így ez expeditio alatt különben nem járhattam széjjel, hanem csak fejedelem körül.

Az ellenség annakokáért szorula Hodolin vára és várasa alá az Morva vize mellé, bésáncolván magát az mező felől igen erős sánccal, másfelől az vár és víz lévén erőssége; az fejedelem is az derék Morva vizén hidat köttete által, és általköltözvén obsideálá az sáncban szorult német ármádáját császárnak, kinek generálja vala Hieronymus Carafa conte de Monte Nigro, de közönségesen csak general Nigronnak neveztetett. Sok nagy nemzetű urak és officérek valának véle; és mivel az ellenség harcot mezőn nem ada, megostromlani pedig az erős sáncban az igen tüzes népet, kinek lovasa kevesebb, gyalogja négyszerte is több, azért igen veszedelmes vala, noha az fejedelem tettette, mintha akarná; de az török hadat is semmiképpen az Morva vizén által nem szállíthatá, annakokáért csak erős obsidióban tartók az ellenséget80 circiter három holnapig, annyéra, hogy élésből is megfogyotkozának, mert noha az említett várból igen táplálák, de az sok nép megemészté; ha sáncból répára, káposztára vagy valami egyéb élés-kapásra kijütt, azt mindjárt vagy elfogták, vagy levágták; lövőszerszámokkal is igen vesztegettette az fejedelem őket, az mellett éjjel s nappal nyughatatlankodtatta, melyet nem állhatván tractára vevék az dolgot; lévén mediator abban akkori palatinus Thurzó Szaniszló, melyre az fejedelemnek is reá kellett lépni ily okokból: 1. Mert az idő is elhidegedék, az mezőben lakást nem szenvedé. 2. Mert az törököt sem általszállásra, sem annál inkább ostromra nem veheté, sőt mivel ordinarie ők Szent Demeter-nap után81 táborozni nem szoktak, az szerdárnak is sátorát nyakában vágák. 3. Mert az magyar hadak is megunakozván, s nem annyéra megfáradván, mint megtöltezvén prédával, igen kezdettek vala zúgolódni és békételenkedni; ki miatt hallottam felette nagy búsulással szegény fejedelemnek szájából: csak az egyuttal Isten engedné boldog végét dolgának, soha többé, szidva mondotta, az ilyen s ilyen nemzetével derék dologhoz nem kezdene. 4. Mert immár elvesztegetvén nagy darab földig az élést, igen messzünen kell vala zsákmányolni, mely mind igen fáradságos, s mind pedig nem is bátorságos vala, ha az hadnak zsákmányra létele alatt, kit rendesen benntartani nehéz vala, az ellenség vagy Bécs felé, vagy táborunkra indult volna. Meg kelle azért békélleni, és induciákat csinálának az tractának végéig82, s az obsidio solváltaték83, az ellenség elbocsáttaték, kinek éhség, fegyver miatt sok ha negyedrésze maradott vala, kikkel az fejedelem szemben lőn, és ez obsidio alkalmatosságával s az szembenlétellel történének ilyen nevezetes dolgok:

1. Hogy midőn az generál Nigron mellette lévő sok nagy emberekkel, officérekkel az szembenlételre az sáncból kijütt volna, az fejedelem is sok színnéppel az hagyott közhelyre közelítettek volna, igen frissen öltözve lévén, mind maga s mind lova tollason, tetteté, mintha az lóról leszállani akarna ő is, melyet az német generál is cselekedni akarván, lováról leszálla, az fejedelem pedig lova hátán marada, s amaz confundáltatván, mind az splendort látván, s mind pedig azalatt számtalan trombiták harsogási, nagy lövések, körülálló színnépek láttatván s hallatván, gyalog marada, s úgy foga kezet az fejedelemmel s köszönté; mely miatt császár és az tanács s egész udvar előtt igen nagy disgratiában esék Nigron, hogy császár reputatióját szemei előtt viselni nem tudta, kinek képét az ármádában viselte, és az generálságtól is priváltaték, kit azután láttam magam is Bécsben: ott tekergett, büszkélt egy szép fraucimer után, az ki, elhiszem adományáért, az mi jó szócskát adott s kedveskedett néki, mert egyébiránt rút, fekete, himlőhelyes és vén ember is vala, és így csak azon despectusban marada haláláig.

2. Kimenvén az táborról az fejedelem csakhamar odaszállásunk után, hogy az sáncot contemplálná, midőn egy helyben megállapodék, az körülette lévőknek megoszlását parancsolá ugyan, hogy az csoporthoz álgyúval, torockkal ne irányozhatnának; mindazáltal egynéhányan nem messze lévén körülette, csak azelőtt harmadnappal Holics nevű várat megadván annak kapitánya, elbocsáttaték az fejedelemmel szemben lévén, ki az sáncbéliekhez menvén, perspectiva által megnézte s esmérte az fejedelmet, s hozzáigazítván két tarackokat, nem volt feljebb fél kopjányinál háta megett, Fodor György nevű főember udvari szolgának, kinek viszont én állottam háta megett, lovát úgy lövék, hogy oldaláról az kardot első karikájánál, mentéjét, dolmányát elsodrá, és az lónak első lapockáján általszakaszta az golyóbis; más golyóbissal Huszár Péternek is lovát ellövék, ki akkor én rendem szerént való béjáró inas vala. Az fejedelmet sokan szólongatták úri rendek, de csak contemnálá, s így felele: Hol láttátok vagy hallottátok, jó uraim, hogy királyt vagy fejedelmet öreg lövőszerszámmal ellőttek volna? S ugyan nem hagyá szándékát mindazáltal, csakhogy abaköpenyeget, közönséges süveget vévén, abban kerülé, nézegeté meg az sáncot, s tőn dispositiókat.

3. Egy éjjel kiütvén az sáncból az ellenség, az honnat valami felemelt sánctöltésből lőttek reájok, kicsinben mind az ott lévő lövőszerszámokat el nem nyerék, otthagyván Petendi nevű német tolmácsát az fejedelem, annak is fejét lőtték vala s meghala; de az táborról segíték meg őket.

4. Egy Farkas Gábor nevű mezei hadnagy csudálkozásra méltó vakmerőséggel egy éjjel öt vagy hat katonával az Morva vizén általúsztatván az sáncra, ott néhány fejet vöttek, sebhettek, s annyé tüzes nép közül egynek elveszése nélkül visszajüttek.

5. Ez sánc körül lőtték vala farban Petki Istvánt, ki akkor étekfogó vala, mostan fejedelem hopmestere és csíki kapitán.

Horvát Istvánt is ezen expeditio alatt, de nem az sáncnál, farban lőtték vala, Puskás János mezei kapitánt az szerént.

6. Az ide előbb nevezett Páris Pál is, ki mintegy comissariusok vala az oláh hadaknak, minthogy ugyan oláh fi is volt, egykorban az sáncból ellenkezni kijütt német rajtereket többekkel együtt megnyomván, és szinte az sáncban béűzvén annak kapuján, annyéra ment, hogy kezebéli tollas botját béhajtotta egy német után az sáncba, belől sűrőséggel állván s lővén az számtalan muskétás, annyi lövés között is békével eljüve.

7. Az oda előbb dési harcnak alkalmatosságában említett Kamuti Balázsnak az fejedelemmel lőn ilyen tréfája, hogy az fejedelem bégyűjtetvén az hadaknak főtisztviselőit, parancsolá nékiek, hogy kiki alattok lévőknek intimálná, és inducálnák arra őket, hogy az ostromhoz gyalog szállanának az lovas hadak is, ígírvén kinek-kinek rendi s állapotja szerént hópénzt, nemességet, s kinek egyéb kegyelmességét; és hogy az sáncnak árkában hányatandó vesszőnyalábokat is kötnének, ha ostromnak kellene lenni; melyre többek is ajánlván magokat, Balázs is mondá: Kész vagyok, mond, kegyelmes uram, én is mind alattam lévőknek intimálni (mert az erdélyi vármegyéknek ő vala akkor generálisok), s mind magam is gyalog szállani, csak egy dologból való könyörgésem van; felséged hallgassa meg. Felelé az fejedelem: Mondja kegyelmed, meghalljuk. Balázs mondá: Még ifiú legén koromban Egren laktomban erős hittel fogadtam vala, seregben léve, hídon menve szélűl nem járok; megvert futó hadban utól nem maradok; ostromra elöl nem megyek. Ezeket ha lehet eltávoztatom: azért felséged is csak azt ne kívánja, hitemet megszegjem; jelen leszek én is valahol s nem is utól az ostromon, de elöl egyáltaljában nem megyek. Értvén az fejedelem az tréfát, mind maga, mind több hallók sok nevetséggel mulattak; az fejedelem ily választ tőn: Nem kénszerítjük, mond, kegyelmedet hiti megszegésére; hanem hagyjuk csak az maga emberségére. Ez noha tréfa, de olyan állapotokban valóban observálásra való dolgok.

8. Az fejedelem ily szerencsén is forga ekkor: hogy egy alkalmatosságban az Morva szakadékján lévő hídon menvén által, az híd egy helyen meg tanálván lyukadni, lovának lába bésuhanván eldüle: vergődvén az fejedelem, nyakra-főre az magas hídról leesék az vízben. Egy Szegedi István nevű kengyelfutója minden tartózás és cunctatio nélkül töstént ugrék utána és megragadá köntösét s magát is, segítvén néki mindketten talpokra állának, mert nem vala nagyubb mélysége, mint csak vállhegyig érő; azután többek is az part felől kerülve menének bé, de az fejedelemnek nagy bátorsága látszék ez casusban is, mert semmi confusio és alteratio benne nem esmérteték: az kengyelfutót megnemesíté, örökséget és ahhoz portiót conferált84 vala, azonkívül köntöst, pénzt, és mindenképpen holtáig jó ura lőn. Sok vélekedés volt ez felől, rossz omennek magyarázván sokak; de azért Isten jó véget ada dolgának.

Ezek után az fejedelem Morvából az hadakkal visszafordula Nagyszombatban az Fejérhegyen által, hogy az tolvajok néhány helyeken ütötték meg az hadbélieket; néhul töttek is károkat, kiváltképpen szekerekben. Szomolyánnak városában evék egy ebédet az fejedelem rettenetes kegyetlen hideg üdőben: az hadaknak sem bészállani, sem kerteket, gyümölcsfákat megégetni nem engedteték; kinn voltak addig, míg az fejedelem vendégeltetett az várnak urától. Onnan Nagyszombatba menénk.

Ez Szomolyánban az vendégség alatt rajtam ily tréfa esék, hogy igen jó egy bokor vidra kesztyűmet ellopák, mivel az fejedelem körül forgódván, letöttem vala az házban; oly szörnyű hidegben valóban rosszul esék.

Nagyszombatból az fejedelem az tractára követeket bocsáta, maga udvari hadával és gyalogsággal az várasban szálla, az több hadakat quartirul falukra rendelé. Az török és tatár haddal is az szerént akar vala, mert vala tatár is circiter két vagy háromezer, Hacikei pasa vala előttök; bégyűjtvén őket eléggé intimálá, megvárnák végét az dolognak, mert az ellenség megértvén elmeneteleket, keményebb lészen az tractában; azok is szemben tetteték megmaradásokat, de kimenvén, csak megindultak. Az fejedelem az Vág vizén lévő hidakat őriztette, hogy el ne bocsáttatnának; de azok révet tanálván, az ebek csak elmennek; az fejedelem is alattomban hírt tévén, az magyar végházakban reájok gyülekezének, és Érsekújvár tájékján megvervén őket, sokat levágának, többek között az Kliszi béget is elfogák, ki igen deli ifiú legény vala. Azután mi is nem merészlénk sokáig Nagyszombatnál quartírozni; az élés is megszűkülvén, menénk Besztercebányára, ott egy ideig lévén az erdélyi hadakat is nem tarthatá, el kelle bocsátani; azután maga is aláindula Kassára. Mely nap kiindulánk, valami igen nagy havasos erdőn kelletvén általmennünk, az sok szának, szekerek miatt odarekedénk, és az havas közt az útban egyfelé is ki nem mehetvén az rettenetes hó miatt, ott hálánk; az fejedelem paripán igen nagy veszéllyel, csak valahány magával kitörtetett falura.

Másnap mi is onnan Rosemberkre, tizenhárom városokra, sat., Kassára. Ez útban láttam, lován ülve megvötte az fullajtárt az hideg, halva esett le; az német cirkáló fennállva fagyott s holt meg. Kassán kitöltvén az telet, tavasszal bémenénk Erdélyben, mert azalatt az békesség is végben méne, és csak az hét vármegye Kassával éltéig; Munkács, Tokaj, Ecsed maradának az fejedelemnél, ki summában85, ki örökben; az mit elkaphatánk az bányavárosokon, pénzt, ezüstöt, aranyat, rezet, azt elhozók.

Énreám őszön esvén az negyednapi hideglelés, noha mind stubnai, bajnóci förödőkben, váradiban is próbáltam, orvosságokkal is, de mind háborgatott nyolc holnapig: Erdélyben media megvágásával hagya el86. Erdélyben bémenvén helyben voltunk 1624-dik esztendőben, melyben én is töltöttem el tizenhetedik esztendőmet.  

[Bethlen Gábor második házassága. 1625–1626]

Anno 1625, midőn fordultam s jártam volna tizennyolcadik esztendőben, az mint reá emlékezem, vagy végin júniusnak vagy kezdetiben júliusnak indítá az fejedelem követül cancellariusát Kovacsoczki Istvánt, főkomornikját, igen kedves emberét és rokonságát is Mikó Ferencet, egy német kapitányát, ki az jagendorfi hercegtől Joannes Georgiustól maradott vala, látott, hallott, böcsületes vitéz embert s tanácsost is, egyszersmind Schultetus nevű doctorát. Az említett német kapitánynak neve Quad vala, kit több helyekre is jártatván az fejedelem, egykorban az svéciai királyhoz is, Gustavus Adolphushoz, amaz igen híres vitéz királyhoz expediálván Lengyelországon által, akkori Zsigmond király arestáltatott vala, elvétetvén az leveleket is; de felszakasztani nem merészlették, visszaküldték vala mind levelestől. Egy secretariusát is küldvén főkövetségbe az fejedelemhez, igen nagy kevélyen jüve; az grádicsokon feljüvén, megpihenésért az audientia ajtó előtt akarván leültetni, megharaguvék, hogy ő nem ül erdélyi fejedelem ajtaja előtt, mondván, és bévivén az hopmester az audientiára, ott is nagy zelussal és negédséggel, süvegét feltévén, az fejedelemmel kezde pántolódni, kin az fejedelem is commoveáltatván, s szokott álló helyében is meg nem állhatván, kemény szókkal felele; nem bízván végtére csak cancellariusra az tolmácsságot, ezen szókat mondá: Regem tuum honoro, sed non timeo, nec curo, rex enim tuus non est meus dominus, quoad titulum rex me major, sed minoris authoritatis in Polonia, quam ego princeps in Transsilvania, neque in toto orbe est famosior87. Ezeken kívül válaszok is lőnek, kin amaz is confundáltatván elbúcsúzék, s aláméne; ily gyalázatot ejtvén rajta az fejedelem is, hagy böcsülettel hintón, solennitassal hozták vala fel, s azt elvivék, nem adák alája, szerencséjével magának is lovat hoztak utána, azon minden solennitas nélkül bocsáttaték alá. Ha él vala, meg is tronfolja vala Bethlen Gábor, kiről talán ide hátrébb fog lenni emlékezet.

Az fennemlített német kapitán, Quad, néhány esztendővel azután meghalván Fejérváratt, az fejedelemnek útja lévén engem hagyott vala hátra, és exenteráltattam bélit kivétetvén; kinek bűzi miatt az borbély, ki véle bajlódott, megbetegedék s meghala; nékem is csinált vala valami alteratiót, de főborral s erős aquavitával meggyőzém; teste megtartaték, míg az fejedelem visszajütt, s tisztességesen temetteté, maga is jelen lévén, az fejérvári schola mellett lévő kis templumban.

Az megírt követeket azért expediálá az fejedelem ily tanúsággal: hogy elsőben római császárhoz menjenek88, és meglátván kisebb leányát, néki feleségül, ha látják módját, szerezzék és kérjék: kit azután lengyel király Vladislaus, Zsigmondnak nagyubb fia vött vala; ez sem vala igen szép, de az nénje rútabb: azt az fejedelem nem akarta, emezt amannak előtte nem adák. Az öregbiket azután vevé baváriai elector89 maga hatvanhárom esztendős korában, az menyasszony harminchárom lévén; mégis azután néhány gyermekek lőn, azt beszéllették, skorpióval hizlalt kappanokkal élt, talán abban volt valami virtus arravaló. Hogyha pedig az nem succedálna, onnan, császárnak is interpositiója által, mennének az brandeburgumi electornak, Georgius Vilhelmusnak húga, Catharina eljedzésére. Simulált is szegény fejedelem az religio dolgában, hogy azzal is kedvességet és hitelt szerezhetne; ekkor csináltatá az fejérvári öreg templumban az új prédikáló széket, és akarja vala az orgonát is, de elmúlván az házasság, el nem készülének azok is; religiójára nézve nem adák néki, noha más tisztességes színt csináltanak az dolognak. Bizony dolog, ha az házasságbéli szövetség végbenmehet vala, s hihettek volna egymásnak, jó fundamentummal török ellen való hadakozásban is egyveledni kész lött volna, kiben azután én is néhány utakat töttem, mint hátrébb megemlíttetik.

Minthogy pedig nékem természeti hajlandóságom vala az peregrináláshoz, az fejedelem felküldvén Bethlen Péter gróf öccsét, az öreg Bethlen Istvánnak kisebb fiát az imperiumban, Galliában, Rómában peregrinálni, azzal is én el akarok vala menni. El is készültem vala, de az szegény anyám, néném, atyámfiai addig siránkozának az atyámon, megváltoztaták; bizony dolog, ha elmehetek vala, el volt magamban titkoson tökélve, hogy mind Hispániákat, Indiákat90 megjárjak, vissza ne jűjek együtt az gróffal; noha az grófnak nem használa az peregrinatio; corrumpáltatván erkölcse, semmirekellő emberré lött vala, nem mint az bátyja, ifiabb gróf Bethlen István, kit is oda fel mind academiákban taníttata, s mind peregrináltata az fejedelem, Pétert is az szerént; és mindenik mellett derekas jó emberek valának, de az öregbik igen virtuosus, mind okos, mind bátor jó emberré vált vala, kár lőn igen ifiú korában meghalása váradi generálisságban; feleségül vötte vala Szécsi György leányát, Máriát, kit azután Kún István vőn, de elhagyá urát, harmadszor Vesselényi Ferenc mostani palatinus, gyermeke egyiktől sem lőn. Péter pedig vötte vala Illyésházy Gáspár leányát, Katát; ennek sem lőn gyermeke. Elmaradván azért ez úttól és imez alkalmatosság adatván, kéredzém az fejedelemtől, s igen örömest bocsáta, mert gyönyörködött igen abban, az mely hazafiában jó indulatot látott; bezzeg valóban apjok is volt, nem különben tanítván, oktatván szegény bennünket, mint jó atyjafiait; látni, hallani örömest küldözött, segített maga költségén; ha mikor követségek érkeztek, annak hallgatásában adhibeált, néha titkos követséget titkos helyekről hallgattata közülünk némelyekkel. Így azért örömest elbocsáta, hozzákészíte, segíte és instruála is, mit lássak, mire vigyázzak abban az állapotban, noha én csak gyermek valék. Sok utakat és országokat jártam, nagyubb részént mind az fejedelem költségén; mindazáltal soha az oda járásomnak ideje alatt is fizetésem el nem tartatott, hanem szinte úgy kiadatott szolgáim kezekhez, mintha honn löttem volna.

Felmenvén azért, császárt valami pestilentia miatt Bécsben nem, hanem találok Németújhelyben, az hol öt hétig lakánk.

Itt nagy bajom lőn; mert nem lévén több egy paripámnál, az menő utunkban meg is túrosodék, ott helyben meg is kehesedék; orvosoltatván csaknem meghala, mindazáltal szerencsémre meggyógyula, és ugyan megjárá azon hosszú utat; vezetékem nem volt, mert az mint lehetett, kevesebb lóval kellett csak mennünk az költés kémélésért. Nem succedálván azért az leánykérés, onnan megindulánk Bécs felé, s Morvára, Slésiára91, Lusatia, Vandalia szélin által Marchiában az elector lakóhelyére, Berolinumban, utunkat dirigálván Olomucra, Nikespurgra, Braszlóra és több nevezetes várasokra.

Bécsben érkezvén, engemet vendégségbe híva Hofkirker nevű úrember, igen böcsületes vén ember, ki Erdélyben is lakék, midőn exulálták vala őket, sok morvai, slésiai, csehországi herceg és úrembereket92, császár ellen való rebelliónak idején; ott mind az atyámmal esméretes lévén, sok jóakaratját is vévén, magamat is esmérvén, igen nagy szeretettel láta s vendégle, lévén kettő, de kiváltképpen az kisebbik igen-igen szép leánya, kivel is gazdálkodtatván, köszöntettetvén, mint afféle ifiúságbéli nyalkaságban, én is örömest mulattam. Azonban az követ urak megindultanak; híremmé lévén, én is elbúcsúzám s menék, és az bécsi hidakon, melyek az Dunán vadnak, érém el az urakat; szolgám elöl elballagván, tanálkoztanak az híd végin valami arccal jövő szekeres horvát emberekre, kikkel veszekedvén többekkel együtt az én borittas szolgám is, az urak ott az hídon levonyatván jól megverték, ki felülvén lovára nagy haraggal, szitkozódással, részegen elrugaszkodott, esküvén, hogy tovább nem jű vélem az vereség miatt; kit akkor én magam eszemben sem vettem; egykorban értésemre adván, voltam igen nagy búsulásban, mert szolgám is az egynél több nem vala olyan utamban, költségem is fejér ruhanemű eszközömmel turbában lova farán lévén, elmaradása nagy alkalmatlanságomra vala; utánmenvén azért, sok idő múlva, keresésem, kiáltozásom után egy erdőről jüve elé, s nagy bajjal beszélém le fúriáját az hitván embernek.

Az fennemlített Újhelyben szoktak csinálni igen jó szablya és hegyes tőrvasakat. Én is csináltatván néhányat, többi között egy kardvasat foka felől darabig arannyal megverettem vala, nevemet, esztendőszámot és ez sententiát verettem vala reá: Honestum pro patria mori93, mert még gyermeki állapotomban is buzgottam az hazának és az böcsületnek szeretetivel; mely kardom viselése mellett minden böcsületet, jó hírt-nevet Isten segedelme után szerzettem s kerestem vala, szerencsésen viselvén és tisztességesen sok jó s gonosz állapotokban mindeddig; hanem ez mostani boldogtalan hadban vesze vélem együtt. Így és eddig volt határa az jó Isten tetszésének.

Az feljebb írt móddal míg szolgám előkeresésében mulatoznám, azalatt az követ urak messzére haladtak, kiknek nyomokat követém, az mennyiben lehetett, mint olyan országos úton sok jüvő-menő embereknek nyomok miatt, legnagyubb nehézség lévén az nyelvnek nem tudása. Egykorban elestveledém egy falunál, az hol akarám keresni az papházat avagy scholát templumhoz közel, hogy deákul kérdezkedném; melyet látva az falubéliek, hogy nyelvet nem tudva csak másodmagammal szélvedezek ott, köntösömről is esmérvén és lovaink szerszámáról, fegyverünkről, magyarnak lenni, egyébiránt is azelőtt nem sok idővel azon az földön pusztítván az magyarság, igen rossz affectussal lévén hozzájok, kezdének gyülekezni dorongokkal, fejszékkel. Eszemben vévén rossz szándékjokat, kirugaszkodám közülök által az falun, azonban elsütétedék az idő, az útból kitérék kevéssé, akarván kopároztatni paripáinkat, míglen megvirradna; hagyám szolgámnak, vigyázva lenne ő is, én is lovamnak fékeszárát kezemben tartván; egykorban lovam kezde fülelni, vigyázni; én is ahhoz képest hallgatózni. Tehát feles emberek jüttek ki az faluról utánunk, hihető, megfogásra, ha ölésre nem is; felköltvén szolgámat, lovakra ragadozánk és elszaladánk, és másutt leszállván virradánk meg. Voltam felette nagy búsulásban, utánok menni az követeknek nem tudtam, kérdezkedni sem tudhattam, nyelveken nem értvén; visszapironkodnom hazámban halálnál nehezebbnek tartottam az gyalázatjára nézve; resolválám magamat, hogy valamint járok, de vissza nem térek. Elfogván azért iránzásképpen egy úton, vűn egy mezővárasocskára, holott bémenvén, az utcában láték kovácsműhelt és abban mívelő kovácsot; noha nem vala szükségem reá, mindazáltal két patkaját lovamnak levonyatni hagyám, és újólag patkoltatni. Szolgámat otthagyván, magam gyalog elmenék az templum felé, s ott az pap házát feltanálám; bémenvén, hát tanulóházában van az pap, catholicus, azzal deákul beszédben ereszkedém és az magyar követek felől tudakozám, az ki mondá, hogy hallotta elmeneteleket, de nem azon váras felé, hanem más úton mentenek Nikespurk felé; mindazáltal igen mostoha módon kezde beszélleni az erdélyi magyarok és Bethlen Gábor felől; nem is csuda, mert azon várason is megtetszik vala az pusztítás; én is simulálám magamat császár magyar cancellariusa, Sennyey István szolgájának és az követek után küldetettnek lenni, melyhez képest jó kedvvel lőn hozzám az pap, s ígíre kalauzt valamely faluig, ebédet is készíttete, és így lovaimat is odahozatám az patkolás után; Isten fizesse az jámbornak, jól tarta, egy inasát ló farára ültetvén egy faluig utat mutattata, azon inas ott egy igen jó gyalog kalauzt szerze fizetésemért, az ki szinte Nikespurkig vezete, ott érém az követeket. Az Úristen így vezérle, oltalmaza mind az veszedelemtől s mind gyalázattól; kiért buzgóságoson is könyörgöttem, az szerént adtam hálákat is őfelségének. Ez helyben lakik vala az morvai cardinál, De Tristein nevű kisded vén ember, az ki igen nagy böcsülettel látott s vendéglett is.

Innen elmenvén Slésián által Lusatiában egy városba, kinek nevéről elfelejtkeztem, mind pedig possessorának nevéről, nagy ember ugyan, hercegi ember vala, igen nagy böcsülettel láta, vendégle; felvitetvén hintókon, elsőben istállójában vűn, holott hatalmas szép lovait, igen szép csinossággal tartottakat mutogatá; onnan gyönyörűséges szép kerteit, mind virágos, fácános és vadkerteit sétáltatá; azután szép agarait, madarait; azután vűn fel igen frissen épült s öltöztetett házaiban, holott kevéssé lévén s beszélgetvén, azalatt az ebéd elkészült; s elfogtak, kivivén ebédlőpalotájában, kijövének édesanyja, tisztes öregember, felesége, igen szép ifiú asszony, három húgai, igen szépek s frissek, kijövének és vélünk asztalhoz ülének, s igen böcsülettel, pompáson és gazdagon vendégle bennünket. Itt láttunk mi magyarok elsőben olyan asszonyemberi öltözetet, hogy mellyek mezítelen, kinyitva légyenek, melyekre ittas is és egyébiránt is igen venereus ember, az szegény Mikó Ferenc sokat ácsorga, de csak száraz korcsomája lőn94. Ő szegény minden szépet igen örömest szeretett volna, de őtet nem; mert az Isten ostora volt rajta, hogy szerelmes szívet adott volt beléje s ahhoz rút termetet, mert kisded, igen szőrben borult, szőke, igen kék szemei valának, egyébiránt pedig is religiójában névvel unitárius, de valósággal semmi religiójú ember vala. Az pápistaságban az purgatoriumot és ceremóniákat javallotta, zsidóságból az szombatot, kiből egyet, kiből mást, és az millenárius időket hitte95, s voltak szegénynek sok superstitiói; de ez világ szerént igen értelmes, elmés, expertus, jó bátorságú, familiaris, jó hazafia, nékem vér szerént is atyámfia, egyébiránt is igen singularis jóakaróm vala.

Midőn Marchiában érkeztünk volna, meghallván, hogy az elector nem volna residentiájában, hanem más házainál mulatozásban, az két fő követ úr96 között hasonlás és sok contentio lőn ugyan gyűlölségesen, ki miatt egész napot is helyben mulatánk el, egyik azt állatván, hogy egyenest menjünk ad locum residentiae97, másik azt, hogy az hol az elector volna; praevaleálván az első, arra indulánk, kire volt az electornak vigyáztatása s hazajött, és igen nagy pompával excipiáltatánk, és az várban szállíttatánk, berolinumi lakóhelyében az Sprea vize mellé.

Itt ilyen dolog esett: hogy midőn első audientiára mennénk, Mikó Ferencnek süvegéből az darutollakat az szél leveté, noha felvövék ugyan, de talán ugyan rossz omenje lőn az jüvendő dolgoknak. Köszöntvén mind az electort, mind pedig az oda hátra említett Fridericus cseh királynak egy testvéröccsét, kit is az elector tartott, exul lévén, és egy fejedelem bátyját is az electornak98, azután az fejedelmi asszonyokat és leányokat, ott lévén anyja is Fridericusnak, azután az dologban eljáránk és eljedzők az elector húgát, Catharinát, s jó ideig ott megnyugován, haza fordulánk. Ez elector nékem is igen szép aranyláncot ajándékozott vala, maga képére vert öreg arany függvén rajta.

Ez házasságra az fejedelmet vivé kiváltképpen az ok: mivel igen méltóság- és nagy hírt-nevet szerető ember vala, hogy nagy királyokkal, fejedelmekkel, annál inkább császárral való sógorság által mind méltóságát, hírét-nevét s mind birodalmát terjeszthetné s erősödhetnék állapotjában; és az mint hátrább is írám: ha római császárral való szövetsége végbenmehet vala, igen szomjúhozza vala az pogányság ellen való hadakozást, noha külsőképpen igen színezett és kereste kedveket; de az nem succedálván, az brandeburgumi házban [kívánt] házasodni, mind az electorokért, lévén atyafiságosok többek is, nemcsak az brandeburgumi, de leginkább az svéciai akkori híres hadakozó királyért, Gustavus Adolphusért, kinek felesége is azon házból való vala99.

Hazaérkezvén azért ez útból, az fejedelem az követ urakat sok kegyelmességgel látá, engemet is azon gyermeki többire, mint ifiúi állapotomban, tizennyolc esztendőben jártomban, fő innyaadóvá teve. Tíz lóra fizetést, azonkívül személypénzt rendele.

Expediála azért újobban az eljedzett fejedelemasszony aláhozására az pactumok szerént, mely végezések közt dotalitiumjában az fejedelemasszonynak [inscribálá] Fogarast, Munkácsot, Tokajt bizonyos summákban, melyekben maga is az fejedelem bírta, felküldvén azokról való diplomát is azon követektől; azok pedig valának: Rákóczi György, az öregbik, ki fejedelem képét repraesentálta az solennitasban, és mind az juramentumot deponálta, s mind az matrimoniumnak100 külső árnyékát véghezvitte az fejedelemasszonnyal ágyra kevés ideig ülésekkel. Követek esmét Károlyi Mihály, Mikó Ferenc, Kassai István, ezek és vélek több főemberek, úrfiak felesen és pompáson menének. Termináltaték Kassára érkezések és az lakodalmi solennitasnak napja mense Februario, die [22 a] 1626101. Melynek előtte az fejedelem is jó idővel kiméne Kassára igen nagy készülettel, de az napra el nem érkezének, mert az útban az fejedelmi kisasszony megbetegedett himlővel, egyéb testén sűrőven, de ábrázatján alig csak tíz szem himlő is ha költ, oltalmazván orvosságokkal is. Ez útra el nem mentem vala én az urakkal: hanem meghozván az menyasszony betegségének hírét, s azon az fejedelem igen megszomorodván, sietséggel expediála engemet elejben oly reménséggel, hogy nem lévén talán oly derekas az nyavalya, Magyarországban Rosomberk tájékján fognám elöltalálni. Instruála szegény, hogy szorgalmatoson megvigyáznám, az mint már azelőtt is láttam vala, ha az betegség valami megvesztegetést ábrázatjában nem csinált-é? Megindulék azért csak másodmagammal postán; de az postalovaknak szűk volta miatt el kelle hagynom Lőcse tájékján, és csak egyedül sietve continuálám az utat. Esék ez útban ily dolog rajtam: hogy indultam vala meg tatár nyeregben, melyet nem tudtam azelőtt, hogy hosszas és szünetlen való postálkodásra olyan igen alkalmatlan légyen; mely engemet annyéra megrontott vala, hogy ha még csak egy nap kellett volna continuálnom, lehetetlen vala, hogy megnaplanom, nyugodnom nem kellett volna egy vagy két napokon s éjszakákon is. Szerencsémre azért Szentmiklós nevű falun túl, holott egyik postahely vagyon, tanálkozám szemben Petki Istvánnal, ki is postán az fejedelemasszonytól jű vala, kitől megértém, hogy szinte Slésiában fognám tanálni az fejedelemasszonyt; melyhez képest nem jelentvén okát, hanem tettetém azt: szép új tatár nyergemet, mely feles pénzt érne, károsnak tartanám olyan bizonytalan útra vinnem, mivel az posták útjából ki kelletik térnem, történhetik, lovat nem kaphatván, gyalogjárással kell toldanom, s nyergemet is el kell hadnom; bajos is volna az nyergelésnek változtatásban, igen rút fergeteges idő is lévén; hanem mivel az szokás szerént szemben tanálkozván az két posták, csak egymás lovára kellene ülnönk, azért ő az én alattam való lóra ülvén, vigye el nyergemet és azon lévő minden szerszámokat, én is az övét, ki csak paraszt, de jó ülésű katonanyereg vala. Ezen megegyezvén, én ugyan megújulék, hogy azon nyerget kaphatám, ő pedig sokszor panaszolkodott, s tréfánk szép volt felőle, alig vihetvén véghez az utat Kassáig.

Én azért elmenvén és Rosomberken túl elválván az posták útjáról Sztrecsén, Bugyatin felé és az Jablonka havasán által kelle mennem, mely útban igen nagy bajjal tudtam pénzzel fogadni, de igen rossz lovakat, úgy, hogy egyébiránt gyalog jártam többet mellette, hanem csak az az hasznom, hogy az nyerget hátán vitte és vizeken általvitt hátán az rossz ló; egyébiránt igen szaporátlan volt járásom, csak valamint az eke vagy szekér előtt szokott járni az rossz ló, csak az szerént lépdegélt. Két dologban igen szerencsén forga életem. Egyikben, hogy Kisica nevű igen sebes folyóvizen sok helyeken kellett általkelnem, kinek áradása lévén, néhány helyen alig maradott el nem dűltötte alattam az rossz lovat. Végre szinte az utolsó réven el is csapa, forgatván lovastól, szerencsémre az part mellett lévén szinte, mind lovam, magam lábra kapánk, s kimenvén vezetém az hitván lovat ki fékemlejénél fogva, s ottan közel lévő faluban szárazkodám, és az mi rosszul tudtam, intve s szólva az tótokkal más lovat alkuvám és kalauzt is, hozának pedig hasonló rossz lovat. Megszárazkodván azért, akarék keveset alunni; úgy is tudván az tótok hogy aluszom, az mint érthetém, igen rossz szándékkal lőnek, hogy az útban rajtam ejtene valamit az kísírő, látván egyedül s csinos köntösben karddal, lódinggal lételemet; mely miatt kiméne szememből az álom, és noha félve, mindazáltal az böcsülettől izgattatva ugyanazon éjjel elindulék, mert csak sütét estve érkeztem vala oda. Az kísírő, egy nagy erős tót volt kalauzom, nagy, hosszú nyelű fejsze kezében, az ló mellett én is gyalog mentem, ő is gyalog volt; örömest néhányszor hátam megé maradott volna jűve. Én is vevém eszemben, az ló fékit adám kezében, s előttem az lovat vezettettem véle, s magam utána mendegéltem.

Jutván azért az Jablonka havasára, tehát azt az passust császár praesidiumja őrzötte, sáncok lévén az tetején, az utakon strázsájok; azon éjjel az strázsára juték, holott arestálának, és az sánchoz vivén tanálkozék az officérek között deákul tudó, s megbeszélvén járásomat, nem hivének különben, hanem arestum alatt kísírének mind tót kalauzostól, s vínek az havasnak túlsó aljabéli ugyan Jablonka nevű várasban, ki az havasról neveztetik, az holott volt dereka az praesidiumnak és kapitánjok is; míg odaérénk, nagyon megvirrada, s ímé tehát az kapitán megesmére, s én is őtet, mert azelőtt is az követekkel azon jüvén alá, megesmérkedtem s ittam is volt véle; és így Isten megoltalmaza az második nyavalyától is. Böcsülettel láta az kapitán, jól tarta, s jó lovat is adata alám, és kísírésnek színe alatt négy lovas német rajterrel vezettete szinte Thessen nevű városig Slésiában, holott tanálám az fejedelemasszonyt az véle lévő comitivával és magyar urakkal, kik örömmel látának. Az fejedelemasszonnyal szemben lévén, köszöntvén tolmács által, néki szóló fejedelem levelét is megadám, s harmadnapig megnyugován, expediáltatám azon úton vissza; utánam az fejedelemasszony is harmad vagy negyednappal megindult, mert immár jól megkönnyebbedett volt, és engem igen szép gyémántos, szűformán metszett kövű arany gyűrűvel megajándékozván (kivel jedzettem is el az feleségemet magam, azután öregjebb fiam is feleségét), elmenék. Visszamentemben római császár képében expediált főkövetet, magyar cancellariust Sennyey Istvánt az Fátra hegye alatt való vendégfogadóban tanálám, ki is szeretettel láta, íra és izene is az fejedelemnek; és így Isten kegyelmes vezérléséből békével Kassára érkezvén az fejedelem is kegyelmesen láta, s értekezvén minden szükséges dolgokról, kiváltképpen az fejedelemasszony állapotáról, contentálódék relatiómmal. Ez volt anno 1626. Én fordultam tizenkilencedik esztendőre csak nemrégen.

Ezekután, midőn az násznépe az fejedelemasszonnyal Kassához közelített volna, az fejedelem is nagy pompával méne ki és excipiálá őket, maga virágos fejér vont-ezüst köntösben, nuszttal béllett galléros mentében, kolcsostollason mind maga, s mind főlova. Mindekelőtte az szembenlétel lőn, nagy contentio vala az méltóság felett az baváriai elector és brandeburgumi elector fő követjei között; az bavarus egyéb időben az imperialis sessióban elsőbb lévén az brandeburgusnál, itt is azt kívánta; amaz pedig ellenben azt állatta, hogy ő nemcsak követ abban az állapotban, hanem örömatya képében, loco patris et fratris102 vagyon az fejedelemasszony mellett, melyért őtet illeti, valamintha atyja, vagy az helyén bátyja, az ki tartotta, ha jelen volna személye szerént, bátor az bavarus is személye szerént, de az alkalmatosság azt kévánná, hogy böcsület néki adatnék, mint atyának. Ez végett sokáig az pompa csak helyben állott mindenik felől; amazok az fejedelemasszonnyal az Hernád vizén túl az hegy alatt, imezek az fejedelemmel innen az váras felől. Praevaleála azért az brandeburgus része, járulván római császárnak és több imperialis fejedelmeknek s electoroknak is követjeknek tetszése. Az brandeburgus képében vala egy gróf Svarcemburg, régi nemzet, termetes ember, eszes tanácsos és udvari ember is, az electornak legbelsőbb és nagyubb embere, religiójában nem igen apertus ember, névvel evangelicus mindazáltal igen austriacus, mint ki soha nem is hagyá az electort az több evangelicus fejedelmekkel confoederálni az imperiumi hosszas hadakozások alatt is, noha országa az neutralitas miatt az két ellenkező féltől igen pusztíttaték, maga is inkábbára mind prussiai és pomerániai birodalmában lakék az hadakozások alatt.

Míglen az contentio és disputatio tartott, engemet küldözött az fejedelem és jártatott talán négy vagy több ízekben is egyikhez is, másikhoz is, míg az complanatio meglött, lévén már esméretségem is köztök.

Megegyezvén azért, az fejedelemasszonnyal lévő násznépe általjüve az Hernád vizén, az fejedelem is lován az hintó mellé méne, főlován meghántatván magát, de egyik fél is nem szállván le akkor; hanem felvont igen friss sátorok előtt az hercegkisasszony hintójából, az fejedelem is lováról leszállván fogának kezet, és adának csókot egymásnak, s menének sátorokban az nevezetes személyekkel mindkét részről. Az szembenlételkori kézfogás és köszöntés után lévén nagy lövések, dobok, trombiták harsogási az fennülő seregek közül, az sátorban nem sokáig beszélvén és mulatván megindulának; az fejedelem esmét lovára, az herceg-menyasszony hintóban ültetteték, melyet készíttetett vala néki az fejedelem, veres bársonyos vala mindenütt az szokott helyeken és szkófiumarannyal gazdagon megvarrva, melyeket Konstancinápolyban varrottak vala; minden vaseszközei az holott lenni szoktak, megaranyozott ezüsttel burítottak; hámjai az lovaknak veres bársonyosok és varrottak, hámhúzói hasonlóképpen, és mindazok aranyfonállal elegy selymes rojtosok; kocsis, fellejtár veres bársony köntösökben, és még az ostorok is burítottak mind nyelestől, kengyelfutók az szerént. Csináltatott vala mást is Lengyelországban, igen gazdagon aranyfonallal varrottat, aranyazott vas szerszámival, de imez méltóságosb vala. Az hintó ablakában ülve két igen fő lantos gyermekek cifra öltözetekben: egyik német, másik francia. Az várasban bémenvén, esmét hatalmas lövések; azután midőn megtelepedének, currus triumphalis103 az utcán mesterségesen vonás nékül mutatta magát. Voltak gyűrőöklelések és quintanák. Végtére concludálta az mulatságot az fejedelem bolondja, Mihály bíró, ki igen fő mester, jádzi ember, de termetében is merő csúf ábrázatú, kelevészt töre az akkori főlovászmesternek Balási Ferencnek jádzi bolondjával, Cserkesz nevűvel, ki egyszersmind hegedős is vala, azután szegény Bethlen Ferenc sógorom szolgája lőn Küköllő vizében részegen holtáig; az nyereség Cserkeszé lőn, orra mellett öklelni tanálván Mihály bírót, kivel annál rútyabb lőn azután.

Az lakodalomnak napján az vőlegényé lőn az legelső tánc, azután az menyasszonnyal római császár követjéjé104, ki mivel papi ember vala, ez volt az mód: hogy egy szép keszkenőnek az egyik végit az pap úr, másikát, de nem hosszan egymástól, az menyasszony fogta, és úgy táncoltak. Az solennitasnak minden igazgatói és gondviselői nagy urakból, főemberekből állottak; sok különb-különbféle muzsikák, mesterséges tüzes szerszámok lőnek, melyek alatt méne véghez az lakodalom. Az hintó előtt való lovak, hat fejér-kék, igen szép török lovak, oroszlány módon uszolig festettek valának. Ezen solennitasra az török császár is követjét küldötte vala igen pompáson Budáról; neve vala Jahia pasa, de nem lőn jelen az lakodalom napján ily okból: mert az fejedelemnek igen nagy szorgalmatossága vala felőle, mint lehessen az két császároknak contentatiójokkal böcsületeket megadni egyszersmind; azonban úgy hozván az alkalmatosság, hogy az fejedelemasszony megbetegedvén, az praefigált napra el nem érkezheték, hanem néhány napokkal azután, az török pedig tempestive eljütt vala, az római császár követjét minden utamban tudósítottam vala, s mind azonkívül az fejedelem is eleiben küldött vala, többeket is, az kiket lehetett, tudósított, s azok tartózkodva alkalmaztaták magokat; imezt azért az fejedelem igen splendide vendégelvén, ajándékozván, nem várakoztatá, hanem elbeszélé, otthagyván császár ajándékát; azután az lakodalom idején lőnek az keresztény fejedelmektől és egyéb helyektől sok különb-különbféle gazdag ajándékok.

Az solennitasok után Erdélyben az fejedelem az új fejedelemasszonnyal béméne, elkísírvén az megnevezett gróf Svarcemburg véle lévő több német urakkal, úri és hercegasszonyokkal, többek között az electornak fő marsalkja Borsdorf, cancellariusa Knizbech, egy nénje is az fejedelemasszonynak105, brunsvigi hercegné elkísíré, mindenütt nagy pompás vendégeskedések lévén; de én nem láttam s másoktól is nem hallottam, kit akármennyi boritalja is úgy meg nem változtatta volna természetiben, mint azt az Svarcemburgot, kin csak arról esmérszett meg az részegség, hogy ha megrészegedett, hallgatott, nem beszéllett, egyébiránt mind igen temperanter volt mind maga alkalmaztatása. Vége lévén annak is, azok elmenének, marada csak az végezések szerént való maga udvari népe az fejedelemasszonynak. Ez lakodalom pedig lőn anno 1626. Első terminusa, tudom, vala februariusban, de betegsége miatt haladott vala valamit, s nem emlékezem jól az napjára.  

[Bethlen Gábor 1626–1627. évi hadjárata]

Ezen 1626-dik ősz felé esmét római császár ellen hadra indulánk106. Én ekkor jártam tizenkilencedik esztendőmben. Várad felé menvén ki és az váradi bányában lévén szegény fejedelem, maga jelzászlójának is hordozását reám bízván, noha fő innyaadója is voltam, arra vicéjül rendelék, úgy emlékezem reá, váradi Gargócz Mihált; ő volt sok ideig, azután Daniel Ferenc volt vicém: nékik kellett hordaniok az fejedelem italját is, mikor helyben voltunk Fejérváratt, télben az Sebes vizéről, nyárban az királynéasszony forrásából, mely Kisfalud felé van; más helyeken lévén s járván, az hol alkalmatosb vizet tanáltunk. Az jelzászlóhordozásra fizetésemet többítvén, lovat aranyos szerszámmal, párducbőrrel ada; azon bányában azért szegény fejedelem maga kezeivel szegezé fel az kopjára az jelzászlót, s adá kezemhez megszerencséltetvén. Az zászló veres kamukára, négyszegűre, aranyas címerével vala készítve, rojtjai és lefüggő, öreg gombos boncsokja veres selyemmel elegy aranyfonalból varratva.

Váradra azért bémenvén ott sem késtünk, az hadakkal felindultunk; midőn kimentünk Váradról, az ló én alattam lassú járásban elesék, kit az fejedelem adott vala, hogy az jelzászlónak is töve felől egy darab eltörék, melyről is sok rosszat omináltanak; de az Úristen jó kimenetelt ada azon utunknak is, noha nagy szerencséken forogva. Ez expeditiója is az fejedelemnek volt correspondentiájából töröknek és egy Manszfeld generálnak, ki az imperiumbéli némely confoederatus fejedelmek akaratjokból continuálta az római császár ellen való hadakozást; és ezekkel kellett volna tempestive megegyeznünk, és conjunctis armis107 hadakoznunk. De ezt római császár is jól tudta, mert intercipiálták vala az abban járt embereket; Turóc vármegyében Sklabinyán lakott egy Révai Ferenc, egyébiránt mind religiójában, s mind egyéb dolgaiban igen állhatatlan, rossz erkölcsű ember, ki azelőtti rebelliójáért azzal captált volt gratiát császárnál; ekképpen azért császár ármádája eleiben ment Valenstein nevű generálissal.

Ez Valenstein igen híres, gazdag, szerencsés ember is, de felette kegyetlen, negédes, dühös ember, halálban buborékolva gyönyörködő ember vala, kiről írnom nékem nem szükség, mint hadakozott császár mellett hűségesen, miképpen degradáltatott gyalázatoson, viszont reászorulván, mint restituáltatott, azután is mint szolgált, és bűzt költvén hozzá, gyalázatosan mint öletett meg: azt az imperiumi historiák108 declarálják, noha írták az mint tetszett, talán nem mindenekben az dolgoknak igazsága szerént. Nagy haddal ment igen eleiben Manszfeldnek Valenstein, hogy impediálja alájüvetelit és egész Slésián által mindenütt rajta kapdosott: de vitézül csak eljütt, noha nem lehetett ugyan kár nékül, kivel egy Kún Ferenc nevű szolgája az fejedelemnek jelen volt, s jütt az Jablonka havasán által Trencsín felé, kiben correspondens volt az trencsíni úr Illyésházi Gáspár, evangelicus ember.

Ekképpen azért Manszfeldnek kellett volna megegyezni vélünk Palánk táján, az töröknek is hasonlóképpen, és mindkettőben igen megcsalatánk, csaknem rajta is vesztők az dolgot, mert Manszfeldet Valenstein tartóztatá, az budai vezér is, Murteza pasa Nógrádot obsideálá; mi pedig utunkat continuáltuk az hadakkal. Itt az fejedelem nagy búsulásban vala, mert mezei fizetett és színhadát elöljáróban Horvát István mezei generálisával elküldötte vala, hogy megsegítené és egyezne Manszfelddel. Ennek hírét császárnak megvitték, másfelől azt is, hogy Nógrádot az budai vezér megszállotta; azt is féltvén és Manszfeldet is meg nem tartóztathatván, Valensteint az ármádával revocálta ily rendeléssel: hogy Nógrádot megsegítvén s az törököt alóla elvervén, az vélünk való török conjunctióját impediálja; azonban az Manszfeld hadának is eleiben eshessék. Ezeket az fejedelem is értvén, mind igaz magyarságára nézve, Nógrád is hogy pogány kézben ne essék, mind maga szerencséjét is féltvén, hogy szakadozva ne tanáltatnék, szüntelenül szorgoztatta az vezér jövetelit, alattomban pedig titkoson megbíztatta az várbélieket is, várta volna az Manszfeld hadát és annak eleiben küldött maga színhadát is: de mindenkinél előbb jutván mi Palánkhoz, ímé az ellenség is úgy serénkedett, hogy minden nehéz terhét elhagyván Érsekújvárnál, mint kész harcra csak úgy jütt, hogy akár az törököt lephesse Nógrád alatt, akár mireánk vagy Manszfeldre tanálkozzék elébb, tartózás nékül megharcoljon, az minthogy nemhogy külön-külön nem bírt volna akármelyikkel is, de mind együtt is nagy gondot adott volna, mert csak német válogatott, jó és exercitatus had több volt harminckétezernél, azokon kívül magyarság az palatinussal Esterházy Miklóssal, horvátság Zríny Györggyel. Midőn azért Palánkhoz érkeztünk volna, ott akarván megvárni az conjunctiót az törökkel, az fejedelem csatát bocsáta Érsekújvár felé Egri István nevű, igen jámbor, böcsületes, vitézi kapitány emberrel; azonban palatinustól követ érkezék, Kíri János nevű úrember, békességnek tractájára, ki midőn tractálna, jüve hír az csatától, hogy hátán hozná az ellenséget, és segítés kévántatnék; kinek segítésére küldé Bőjti István igen híres vitéz kapitányembert, az ki igen szükséges időben érkezett; mely segítő csatát, maga az fejedelem kimenvén, az seregekből kopja alatt számlálva bocsátott vala bizonyos számúakat, maga is kimenvén az fejedelem Palánkig, várván az török hadakat is, kiket sok ijesztéssel és persvasiókkal nehezen mozdíthatott vala el Nógrád alól, mindazáltal utoljára megizenvén, hogy jű az ellenség, főlovászmesterét Balási Ferencet küldvén az vezérhez, és az agák előtt megmondatván, hogy ha valamelyik rész-hadon esik szerencsétlenség, hatalmas császár előtt ő lenne oka. Nem vévén azért tréfára, megindult; elöljáróban érkezvén az pesti tatárokkal Iván aga, ki tisztviselőjök vala, azt az fejedelem megajándékozván mindjárt bocsátá az ellenség eleiben az megírt két magyar csatának segítésére, kik olykor érkeztenek, hogy az ellenségnek könnyű hada, az magyar és horvátság az miéinket megnyomván, hátokon hozták; megújulván azért az érkezett tatársággal, s reménséget vévén több török és magyar érkezése felől is, mert az tatárság csak egy zászlóalja vala, de igen vitézül emberkedvén, az futó csata is megfordult, és ekképpen az űzőket is megfordították, és szinte az derék ármádára hajtották, mely azt használá, hogy az ellenség is tartózkodásban jűne, azalatt az török hada is elérkezék. Az palatinus követjét az fejedelem ily szókkal bocsátá: Mivel az urad, mint mediator pacis, tégedet ily színes követséggel tractára bocsátott, másfelől azalatt ellenségemet reám hozta: azt érdemlenéd, elüttetném fejedet (valóban meg is szeppent vala Kíri János uram), de hogy megesmérjed mind te keresztény fejedelmi indulatomat, mind az urad megtudja, hogy reménsége szerént való csalárdságával nem használ, és készebben tanál, mintsem gondolta, azért ezúttal menj el s mondd meg: elvárom az uradat véle lévőkkel, s Istenre bízom az szerencsének kimenetelit. Ezzel elméne az követ, elkísírtetvén néhány magyarokkal; az fejedelem pedig dobot üttetvén, mivel mások igen eloszlottak vala, én pedig sátorának általrekesztett részében hallgattam, míg expediálá, tudván maga is az fejedelem; én lévén jelzászló-hordozója, elsőben is én ültem lóra, az fejedelem is felülvén, az hadak is felülének, noha sok része zsákmányra kioszolva vala, az török hadak is még jól meg sem telepedtenek vala.

Itt az fejedelem ily fogyotkozást tött vala: hogy az hadak eleiben, mint másszor, bizonyos generálist nem praeficiált vala, noha jelen vala azelőtti hadakozásiban Rhédei Ferenc halála után succedált, generálisságot viselt vitéz úr, Kornis Zsigmond. Volt egyik oka az, mert immár akkor kezdette vala nevelni Zólyomi Dávidot, udvari kapitányává és mezei hadak főgenerálisává tévén, noha Horvát István járt vélek, az ifiúra bízni nem volt alkalmatos, annak is despectusával az említett öregurat is nem praeficiálhatta; lehetett ily oka is: mert Haller Györgyöt, ki praedecessora vala Zólyominak, cum disgratia et disgustu109 bocsátotta vala ki tisztiből, mert igen austriacusnak tapasztalta vala lenni, és alkalmatlan szavait is fejedelem confoederatiói felől értette volt, kinek Kornis Zsigmond felette nagy fautora volt. Ezen Haller György ezen occasióban, midőn az ellenség reánk jüve, úgy is deprehendáltatott, hogy az hadi edictumok ellen ellenkezésnek színe alatt az ellenséggel beszéllett: mely cselekedetiért az fejedelem nem bántá, hanem contemnálván ily magnanimitasát, mutatá, hogy ugyan Kornis Zsigmondtól izené meg néki: tudom, úgymond, latorságát és árultatását, kiért halált érdemlene, de menjen vissza házához, ne kellessék énmiattam elveszni, itt ne árulkodjék s practicáljon, egyébiránt elesik az feje. Melyet megmondván ugyan, de el nem méne, hanem az fejedelmet sok böcsületes úremberek megengesztelék, mint ki természeti szerént igen kegyes és kegyelmes természetű, emberöletéstől irtózó, mind hamar indulatú, de azt megbírni tudó, haragot pedig nem tartó, bosszút nem űző fejedelem vala; melyet többek közt magán is Kornis Zsigmondon megmutatott vala, mert fejedelemségének kezdetiben bizonyos okokból őtet is megfogtatta vala, és valahány ideig Fogarasban az atyám kapitánsága alatt tartaték fogva, de igen tisztességesen, mellette lakván felesége is, mikor akarta, egyébiránt is egyre vendégeskedvén véle az atyám; de nemsokára megengesztelődvén hozzá, és minden jószágit, javait restituálván, annál nagyubb böcsületi, hitele és igen nagy kedvessége volt, sok kegyelmességével is éltette, bátyjának hítta, az minthogy ugyan volt is valami rokonság közöttük.

Az mint azért említém, hogy bizonyos generális az hadak előtt nem vala, azonban az ellenségnek hertelen s véletlen (az megírt alkalmatlanságok s az hadaknak megszakadozva lételek alatt, és igen szoros magyar s török hadaknak szoros helyben lételekkor) érkezése miatt, bizony dolog, még az nagy fejedelem is csaknem confundáltatott vala; kit maga is azután megvallott, és hallottam, hogy soha oly szoros igye nem volt, kinek végit úgy rettegte volna, méltán is; és midőn felült volna, s az táborról harc helyét és az ellenséget nézelni indult volna, az hadak is ülvén s állván ki, az vezérnek is megizené, hogy hadait, kik elérkeztek, avagy zsákmánra nem oszlottak volna, felültetné. Nem Kornis Zsigmondnak mégis, hanem vala egy Petneházi István jenei kapitány, kisded, módos, immár öreg idejű, de híres vitéz úrember, annak parancsolá, hogy azalatt az seregeket rendelné, az ki is igen háborodva felelé: Nem most volna annak ideje, ha mit akart felséged énreám bízni, holott az hadaknak nincs arról ordinantiájok, s ki fogadja az én parancsolatomat? „Menj el csak uram, meghisznek, mert esmérnek tégedet.” Az fejedelemnek fegyverhordozója Rosályi Kún István lévén, annak kezéből vevé az fejedelem tollas botját, s azzal méne el az seregeket rendelni. Ez Petneházi István bírta Világosvárát Jenő mellett; melyet az ő gondviseletlensége miatt lopva vött meg az török s bírja máig is; melyhez ártatlan vér ontással jutott volt, előbbi possessorát, hogy ő ölette volna meg, híre úgy volt; kétszer is jó vitéz emberek mesterséggel meglopták azon várat, az kapuján is bémentek, s megölték az kapusokat, de csak két-három ember által visszaverettettek, megrémíttettek; nem akarta Isten hozzá-jutását, kit az pogányok magok is kárhoztatással vetni szoktak szemekre gyakran.

Én is azért az fejedelemnek jelzászlóját hordozván mondék: Kegyelmes uram, ha el nem viszem böcsülettel felséged jelzászlóját, valahová kévántatik, bátor fejem essék el érette; de egyik kezemmel azt, másikkal fékemlőt viselvén, oltalmazására elégségem nincsen: azért maga méltóságában járván, rendeljen az jelzászlóra vigyázókat is. Melyhez képest Barcsai Zsigmond úrembert, Kőrösi Istvánt, az váradit, ki is nagy főember vala, rendelé mellém, kik az zászlóra vigyáznának. Kiállítván azért az gyalogságot és lövőszerszámot, vala egy keskeny sáros árok, kin általköltöztek vala, de visszaállítá őket, hogy azon passus sánc helyén lenne előttök; magával felmenénk egy oldalban, az honnan megnézheté az ellenségnek seregeit, kik is immár az sági szorosan általköltözvén, harcra rendelték vala az seregeket; kiket jól megszemlélvén látá, hogy tüzeket kezdenek rakni, az idő is már nap-haladásnak előtte nem vala feljebb, mint két órával. Az expertus fejedelem considerálván az időt, helyet, az seregek állását, tüzek rakását, kitanulá ottan, hogy azon nap nem volna szándékja, sem módja az ellenségnek az megütközésre; menénk az vezérhez is, ki is immár harcra kiállatott seregei között áll vala kész resolutióval; beszélvén azért véle tolmács által, megmondatá, hogy az ellenség ma harcot adni nem akarna; mivel pedig az lovas hadaknak az mi részünkre oly szoros helyek vala, kit az ellenség el nem foglalt vala, hogy csak két vagy háromezer lovas seregeknek is megütközésére alig vala alkalmatos, erdők, berkek és vizes helyek lévén, egyébiránt is annyi tüzes néppel s mellette lévő könnyű haddal is az harcot megkísírteni kétséges vala, mert még az Manszfeld hada is vélünk meg nem egyezett vala: az fejedelemnek is fizetett mezei hadai, mely színe vala hadának, Horvát Istvánnal oda valának, noha Manszfeldtől is elvált volt Horvát István az ellenség felé indulván, de sem arra nem ment, hogy rajta kapdosott és tartóztatta volna, sem hátulját nem infestálta az ellenségnek, sem hírrel az fejedelmet nem tartotta, sem annál inkább meg nem egyezett, ki miatt nagy suspicióban is hozta vala magát, mert az véle lévő mezei kapitányok is aggraválták, mivel az palatinusnak emberei mentek s jüttek hozzá, kikkel secrete mit tractált légyen, ő tudta, de mivel nem adhibeálta az kapitányokat, kik az fejedelemnek hiteles, zálagos, hű emberi voltak, nevelte az kétséget annyéra, hogy azután soha nem is lőn az előbbi hitele, sőt csak letött állapotban hala meg is; kitudák Ecsedből is, mert az ott való kapitánságot adta vala azelőtt néki az fejedelem.

Ekképpen forogván azért az dolog, az fejedelemnek lőn az az tanácsa, hogy béestveledvén, visszaszállanának Szécsénhez, hová hogyha az ellenség utánunk nyomakodnék, mind harcra alkalmatosb mező lenne az lovas hadaknak, s mind azonban Manszfeld is elérkeznék, és így conjunctis armis bátorságoson harcolhatnának meg, Horvát István is azalatt megegyezne; de az vezér ebben ellenkezik vala, praetendálván azt, jobb volna mindketten az fejedelemmel elveszniek tisztességesen harcon, mintsem hatalmas császár gyalázatjára elfutniok, és birodalmára hátokon ellenséget vinniek. Kire az fejedelem felele ily példabeszéddel: Az kos minél hátrább mász, midőn mással harcol, annál sebesben és keményebben ütközik; én is azért nem elfutni, hanem hátrébb szállani az említett okokért akarok. Megmutogatván azért az alkalmatlanságokat, ellenben az megerősödésre való hasznokat, persvadeálá néki, és elvégezék az hátraszállást; napestig azért az seregek mind harcra készült állapottal állának szemben az ellenséggel. Azonban az feljebb említett Kíri János palatinus követségével ismét érkezik, kinek noha nem hiszen vala ugyan, mindazáltal az fejedelem is tetteté az békesség tractájához hajlandóságát, és elsőben azt expediálván, s el is kísírtetvén szintén az ellenség táborára, mihelyen bésütétüle, elsőben is az tábori szekerek és impedimentumok az táborhelyről megindíttatának, azután az addig rendben állott seregek is, hagyván dandár-seregeket csak hátra helybenvigyázásért, és hogy az ellenség is eszében ne venné, az táborhelyen sok tüzek is csináltatának. Mint olyan éjszakai dologban megegyveledvén török és magyarság, sok csintalanság is esék, egymást fosztogatván, s némelyeket életektől is, nemcsak javoktól. Érkezvén Gyarmathoz az fejedelem, ott az várasban megállapodék, evék és keveset nyugovék is, azalatt az seregek takarodtak; vala pedig titkos jele az fejedelem nevének azon éjjel: fejér ló.

Midőn az fejedelem enni akara éjjel, új bort kévánván, mert az forratlan csípős mustot innya igen szereti vala, parancsolá, hogy az várban bémennék, és olyan italt szerzenék számára; elmenvén, mivel az utcákon az takarodó seregek megszorultanak vala, megtorzlódván egymásban, felette igen nagy szorongással, vesződéssel kellett későre általverdődnöm köztök az sütétben, sok szidás, riogatás esvén rajtam, mivel nem esmértek, ütés is néhányszor kevésben múlt, és kopja töveivel való döföldözés hogy nem esett; az mi későre lehete ugyan hozék, de hát immár az fejedelem ételét elvégezte, le is nyugott. De azonban serkenvén indulánk, és ekképpen én éhen is maradék, nem is nyughatám sem magam, sem alattam lévő lovam, az eső is jól megáztata, mert zápor talála hertelen, s nem vihettem vala köpenyeget, maradék csak az megírt veszélyekkel.

Másnapra virradván azért jutánk idején Szécsénhez, harmadik napján elérkezék nagy fáradtan és éhezve Manszfeld és véle az veimári herceg, Ernestus, circiter nyolcezer emberrel, igen szép és rendes, tanult haddal, könnyű szép lövőszerszámokkal, mert az többi az útban elveszedelmeztek. Csudálkozásra való dolog is volt, miképpen jühetett annyi földről császár biradalmin által, rajta lévén császár ereje is; kiket az fejedelem is, kimenvén személye szerént is, nagy szép mezei pompával excipiála az budai vezérrel együtt; és mindenik táboron sok kenyereket gyűjtének fejedelem sátora eleiben halmocskákban, mellyel megprófontolák az német hadat. Ez Manszfeld reánézve egy közönséges muskétásságot sem érdemlett volna; igen kicsin, fonnyadt, nyúlábrázatú vén emberke, nőtelen, de néhány szép fraucimeri valának, egyébiránt híres practicus hadviselő ember. Az veimári herceg ellenben igen termetes nagy ember s személyében is híres vitéz ember, egy kék lovát is olyat láttam, kinél nagyubbat sohasem: mindazáltal ugyan Manszfeld volt az fő; szótalan, alánéző, álnakságot mutató ábrázatú ember vala ez Manszfeld, én alig láttam valaha deformisabb embert. Ugyan úgy is láttam, sok helyeken csúfságképpen leképzették, hogy egy nyulat írtak ülve s német fodrot nyaka köröl, s intitulálták Manszfeldnek; egyébiránt hatalmas varrott cifra köntösit láttam.

Ezalatt mi történék, lásd az Istennek csudálatos cselekedetit; mert midőn mi visszaszállanánk az ellenségnek véletlen érkezett nagy erejétől és az harchelynek alkalmatlanságától való féltünkben, az ellenség abban semmit eszében nem vévén, Istentől megrémíttetvén, azt hitetvén el vélek, hogy mi ellenben mindenik rész hadakkal megegyeztünk volna, és reggelre kelve megharcolnánk vélek; ha pedig szokások szerént muniálnák magokat sánccal és úgy akarnának oltalmazkodni, sőt ha csak halaszthatnók is harcot adni, megszorítván éhhel halnának meg, mert mint kész harcra csak harmadnapi éléssel jüttek volt, elhagyván terheket Érsekújvárnál; ekképpen azért az ellenség is azon éjjel visszaszállott, de nagy kárral, mert éjjel lévén visszaszállások, vagy mondjam futások mihelyt virradott, az hátrahagyott dandár magyar seregek eszekben vévén, hátuljában sokat elhullattanak. Az Úristen csudálatosképpen az szinte csöppönőleg lévő keresztény vérontást így távoztatá el, mint két vak embert, kik nem látván, egymástól félve egyik egyfelé, másik másfelé másznának hátra, úgy választá, futtatá egymástól el. Ilyen munkáit az Istennek ezzel háromszor értem majd egymással hasonlókat, kikről bizonyos jegyek alatt ide hátrébb fog emlékezet lenni.

Noha azért másodnapján az hír mindjárt érkezék az ellenségnek hátraszállása felől; mindazáltal az megfáradott s éhezett Manszfeld hadát meg kelle valahány napokig nyugodtni s proviantolni, és azután indulánk, az ellenség pedig szállott Galgóchoz az Vág vize mellé, azon való hídnak túlsó végihez sáncolván magokat; mi pedig szállánk az Garan vize mellé Bars nevű faluhoz, mivel pedig az török végházakból tartások lőn, az magyar és horvát hadak szokott helyekre, az magok végházaikban oszlának. Az német hadak is mind közikben esni kezdett döggel halás, mind commeatusnak alkalmatosban tanálhatása miatt három részre szakadozának: egyik Deáki nevű faluhoz szállván Meroldi nevű valamely főtisztviselővel az Vág mellé, de sánc nékül. Másik Tótújhelyhez azon víz mellett, sánc nékül azok is. Harmadik derekast része galgóci hídhoz, az Vág vize lévén derekas defensájokra való reménségek. Ekképpen jár vala az két tábornak csatája egymásra sok ideig aprólékosb szerencsékkel, hanem lőnek nevezetesbek ezek:

Egykorban Egri Istvánnal az fejedelem expediála egy derék csatát kétezer magyarral, ezer törökkel, ezer lovas némettel, kikkel én is elkéredzém, s nehezen elbocsáta az fejedelem; midőn azért már jól haladtunk volna, azonban utánunk érkezik más ordinantia, hogy visszatérnénk, mert az ellenségnek hírivel esett volna menetelünk, és derék készülettel várnának, minthogy úgyis vala az szándék, hogy ha általmehetnénk az vizen, egyik táborát megpróbálnók az ellenségnek; ekképpen azért visszatérvén az derekával Egri István, maradánk el Tepei Kovács Péter és Faragó András kapitányokkal csak valami három, vagy legfeljebb négyszáz lóval, kikkel béállván egy erdőbe Galgóchoz közel, és táborára nézvén az ellenségnek, mivel ott az vizen által nem mehetünk vala, sokáig várakozánk, ha valami szerencse jűne reánk aprólékosra, ki nem mutatván magunkat. Azonban Faragó András valahány jó katonákkal másfelé váltott, hogyha mit kaphatna, mi is pedig feljebb indulánk az víz mellett, és Pöstény ellenében jutánk, mely helyen vadnak az természettől csudálatosan rendelt feredők, holott az Vágparton minél közelb akármely hidegségében is az víznek, ha megvájatik, mindjárt igen meleg és orvosságos förödő víz fokadni szokott. Az erdőken azért parasztembert fogván, megmondotta, hogy Tótújhelynél táborozott német főtisztek feles magokkal táborhelyet nézni, intézni az falukra jüttek volna, és hogy volna ott oly rév, melyen úsztatás nélkül elmehetnének által. Csak nagy hertelenséggel reáereszkedénk az vízre igen szoros helyen elnyúlva, és általkelvén oly mélységű vizen, hogy némely apró ló kevéssé meg is usszantotta, véletlenül megütők s felverők őket; némelyek szentegyházban szorulván maradának meg, némelyek kevesebben lovakon szaladának, elfogók azon tábornak előttök lévőt, graf Slik nevűt, ki generál artelleriae volt, főstrázsamester, néhány ifiú grófokat, officéreket, közlegényeket levágván feleset, hintókat felvervén, sok szép nyereséggel térénk vissza, nem mulatozván mindazáltal, mert nem messze vala mindkét táborok kétfelől. Nehezen tartám meg életét Sliknek, ki nagy ember vala, nevezetes, azután bécsi kapitány és praeses bellici consilii110 volt, kit érvén utol, s látván nem szaladhat, Kovács Péternek magának álla meg, s megadá magát. Körülvévén az katonák, le akarják vala vágni; én is pedig az kapitánnyal érkezvén, nevét adá magának, kiről megértettem, ki légyen, s úgy oltalmazám meg. Itt ilyen tanúságra való dolog esék rajtam: hogy lovászom kezén lévén nyugott igen jó paripám kész fegyveremmel, kikhez bíztam, és csak köz paripámon ülvén az másik kémélésejért, hertelen lévén az dolog, az én lovászomat úgy elszorították az szoros úton, hogy midőn az vásár elmúlt s visszafordultunk, akkor tanáltam előljűni lovászomat lovammal, alattam lévő úgy el is bágyadván, hogy ha az ellenség megfordított volna, bizonnyal oda maradtam volna; ettől fogva bezzeg olyan occasiókban emberre megválasztva bíztam, s magamtól távozni sem hagytam vezetékemet. Ekképpen azért nagy nyereséggel menénk vissza. Ez része azért az ellenség táborának confundáltatván, az újhelyi táborokból az kik Pösténynél fel nem verettettek, takarodtak az főtáborra Galgóchoz.

Ezután nemsokára Horvát Istvánt rész magyar haddal és az egri pasát, ki vala Popazogli Mehemet pasa, részeges török, de igen híres vitéz ember, az fejedelemnek nagy jóakarója, mert közállapotból előbb-előbb az ő commendatiója által promoveáltatott, küldé, mondom, az fejedelem az Deákinál lévő német tábor részére, az holott Meroldit dissipálták; az maradékja annak is Galgóchoz szorula, kiket is ottan-ottan infestáltatott az fejedelem, és már élésből is megszűkölvén, az dög is közikben esett vala; s az nagy hatalmas ármádának már éhség, dög, fegyver miatt fele is nem maradott volna, kiket jobban is ruinálhattunk volna, de mivel már az hó is az mezőn ottan-ottan reánkesett, nehéz vala az táborzás magyarnak is, és zúgolódnak vala, az Manszfeld hada annál is inkább, noha azok faluban táboroztanak. Mindazáltal ezek még tovább is continuálják vala, de az töröknek szokása szerént Szent Demeter nap után nem kell vala táborozni, kit régen elmulatván, kezdének rendkívül békételenkedni, és mint oda feljebb az hodolini táborozáskor szerdárjokkal, itt is úgy akarván cseleküdni az vezérrel. Midőn azt eszében vötte volna, felette igen addictus lévén az fejedelemhez, értésére adá, maga pedig maga sátoránál maga hű emberivel harchoz készülvén, úgy várta magára az rebellis népet; volt is már egymással ellenkezések. Ezt az fejedelem megértvén, hertelenséggel dobot üttete, és elsőbben is maga lóra ülvén indula, azt sem várhatván, míglen puskáját lovára felköthetnék, csak valahány magával indula, az én pistolyomat vévén kezében, magam jelzászlójával mellette lévén.

Eszekben vévén pedig az hadak, hogy törökre kellene menni, hallatlan és hihetetlen serénységgel ülének fel s vevék környül az török tábort; kik noha egyenlő vagy több számúak is valának, mint mi, de úgy tetszik, csak könnyű dolog lészen vala őket mind fegyverre hánnunk; az természet szerént való ellenségre sokkal készebb furorral lévén, mintsem valánk az németre; de elrémülvén az sok pogányság, senki fegyverhez nyúlni és kezdett akaratjokat continuálni nem merészlé; és így segítségére az vezérnek sátorához menvén, az fejedelem különben meg nem csendesedék, hanem néhány főagákat kénszeríttetének kiadni, kik indítói voltak, és azoknak fejeket szedetvén az vezér sátora előtt az egész török hadaknak nézésére, így csendesedék meg az dolog mindenik részről. Mely emlékezetes cselekedetivel az fejedelem annyéra megszelídété az pogány hadakat, hogy ugyan szóbeszédben kéle köztök: hogy nincsen már töröknek egyéb Szent Demeter napja, hanem csak Bethlen Gábor napja; akkor mikor ő akarja, lészen az ő Szent Demeter napjok is, kit ők Kászim Gyürő, úgy hívnak111.

Mindazáltal az időnek elérkezett téli keménysége az mezőről elszoríta bennünket. Az ellenség Galgóctól sok kárai után Pozson felé nyomakodék fel, mi pedig Körmöcbányára szállánk az fejedelemmel, az hadakat falukra osztván quartirul, az török hadakat is, kik is az keresztény falukon, noha mint az farkasok az juhok közt, oly csudáson, de oly szelídséggel quartiroztak, hogy az keresztény hadakat meghaladták. Azalatt utrinque induciák alatt békesség tractáltaték, s végben is méne.

Az törökség is hazájában takarodék. Manszfeld nem akara békélleni, hanem Velence felé indula, hogy török földén által azon kerülne hazájában; de az útban megholt. Az veimári herceg is ugyan Magyarországba meghala; hadában kevés marada az pestistől, azok Slésián által hazájokban bocsáttatának, némelyek fejedelem szolgálatjában is maradának.

Körmöcbányán az fejedelem vendégelvén az budai vezért és az materia hozván, láttam hogy az sok közül válogatott fegyverderekat hozván elő, néhány pistolyokkal meglövöldözvén, csak meg sem holypasztotta azoknak golyóbisok; az vezér pedig sziliktarjának adván kezében tartásra, nyíllal kézi ívből úgy meglövé, hogy mellyén az fegyverderéknak az nyílnak vasa jól általhata.

Ekképpen az fejedelem is aláméne Kassára, kinek eleiben Szibin városánál jütt vala Catharina fejedelemasszony. Kassáról Erdélyben béméne, de ezkori békélésben is nem többet, hanem ugyancsak az hét vármegyéket éltéig tarthatá meg az fejedelem azelőtt is bírt némely várakkal együtt. Az hazamenetel lőn 1627; én ekkor fordultam húsz esztendőre.  

[Az 1627-1628. évek eseményei. Kemény János utazásai]

Az említett 1623. esztendőtől fogvást forgott hadakozási s házassága közt való időkben lőnek Bethlen Gábornak ily nevezetes dolgai. Egyik, hogy az havasali akkori vajda igen rosszul kezdvén viselni az szomszédságot véle, kinek neve Leon avagy Alexander vala112, szinte jól nem emlékezem reá, reáküldé Jancsó Pál nevű csak egy kapitányságviselt emberét, ki vitéz ember vala ugyan, de nem valami nagy állapotú ember, nem is sokadmagával; mindazáltal hírével esvén, nem foghaták meg az vajdát, hanem székiből kiugratván, török közé szalada.

Másodikat, hogy azután más vajda succedálván, azt is az bojérok rosszul kezdvén kormányozni, kiváltképpen lévén fő eszköz egy Nicola viszter, ki azelőtti vajdát is igen corrumpálta, reáküldi az háromszéki kapitán Béldi Pál úrembert, ki igen jeles ember vala, az fejedelemnek hiteles, kedves embere, mely mikor meghala Fejérváratt, ugyanott is az schola mellett lévő kis templumban temettette, és hallottam szájából Bethlen Gábornak, orcáján és szakállán könyvei lecsorogván azt mondja vala: Oly szolgámat vesztettem ma el, hogy nem lehetett volna oly nagy és szoros igybéli s annyi számú hadam, melyben mint egyik kezemre, úgy egyik szárnyát hadaimnak akármely harcon reábízni nem merészlettem volna; mert esze vala az ordinanciának megértésére, bévételére, bátorsága az jó példaadásra, experientiája az dolgoknak igazgatására, hűsége annak véghezvitelére. Ez Béldi Pált azért haddal reáküldvén és véletlenül az vajda lakóhelyét körülvévén, senkinek bántása másnak nem [lőn], de Nicola visztert fogva kihozatá minden javaival, az mint kaphaták, azután magát is circiter tizenhatezer arany sancon bocsátá el az fejedelem, ki azután megcsúfolta véle, hogy nem tudta légyen állapotja szerént sancoltatni, mert hatalmas pénzes lator görög ember volt (ennek köntösiben és egy merőn ezüsttel burított tegzét nékem adta vala az fejedelem). Ez két oláhországi dolgokban mindazáltal bezzeg nem úgy procedált ő, mint azután való fejedelmink, kik is az oláhországi dolgokban egyveledvén, nem csinálták volt úgy meg az fundamentumát, mint Bethlen Gábor, kinek semmi baja nem következett miatta, mert portán vetette meg az fundamentomát, és azonoknak javaikból megcsinálta az nagy embereket; császár szakállában sem kapott, sem vajdát nem állított, változtatott, sem országot nem foglalt, sem titulust nem usurpált, mint Báthori Zsigmond, Gábor, kikről emlékezet van, avagy mint azután Rákóczi György két fejedelmek cselekedetének, kinek ízi szájunkban elfelejthetetlenül marada.

Az említett időközben szultán Oszmán török császár az lengyelek ellen akarván hadat indítani, az mint hogy személye szerént rettenetes erővel és néppel ugyan reájok is ment vala: ezt Bethlen Gábor idején megértvén, az szándékot és azt is, hogy mint az két oláhországbélieknek és vajdáknak, úgy Erdélynek és az fejedelemnek is parancsolni fognának véle való elmenés felől ez hadra; mint keresztény fejedelem ezt tempestive mind az lengyeleknek értésekre adta, mind pedig római császárnak, kikkel titkoson correspondeált, az lengyeleket minden oltalomra való hasznos informatiókkal tartván, császárral pedig colludálván. Minekelőtte az parancsolat érkeznék, egymás ellen színes hostilitast mutatának, hogy azzal obviálván, az török mellé menni ne kénszeríttetnék, az mint hogy onnan feljül is tettetének hogy már hadat indítani; az fejedelem is Kassáig kiméne fizetett hadaival és valami kevés néppel az országbéli főrendek közül, de az ország hadát fel nem ülteté, mindazáltal semmit egymás ellen nem cseleküdének; azonban követeket számtalan éléssel külde császár számára, mely oly kedvesen is acceptáltatott, hogy ha hadát küldötte avagy vitte volna, annyéra nem böcsültetett volna, népe számlálhatatlan lévén, élésből pedig felette igen megszűkölt állapottal lévén, mivel Huttinnál az lengyel hadban sáncban vévén magát, azt nem expugnálhatván, az számtalan nép élésből megfogyotkozék, és gyalázatoson békességet kelle csinálni s reinfecta visszapironkodni az Oszmány császárnak, kit azután meg is ölének az törökök, mert az jancsárságot akará büntetni, kik az hadra igen kevesen mentek volt; sőt azt az ordót ugyan el is veszteni s helyettek sziméneket állatni, ki miatt rebellio lőn ellene, s megölék. Az lengyel király pedig az respublica hadával hátrébb volt az ország közepiben, Huttinnál volt csak az hetmán fizetett német, magyar s lengyel hadakkal, kozáksággal circiter ötvenezer néppel; köztök lévén az király öregbik fia, László, de az hetmán volt fő, és László, succedála azután az királyságban, ki igen dicsíretesen is viselé holtig; azután támada az lengyelországi háborúság. Ez Huttinnál hatalmas vitézséget cselekedtek egyebek is, de legnevezetesbet az kevés magyar fizetett had Fekete Istvánnal, kit említettem oda hátra, és az zaprocki kozákság, ki az derék sáncban bé sem szorult, hanem kívül csinált magának apró sáncocskákat, még az Dunához pedig eleiben menvén, hátán hozdogálta az császár erejét. Az említett László király ruinálta Szmolincka alatt harmincezer emberrel az muszkáknak százezer emberből álló táborát, deditióra kénszerítvén őket, minden lövőszerszámit néki praesentálván és zászlójokat lábaihoz hányván; kinek viselt dolgairól, elhiszem, exstálnak lengyel historiák. És ekképpen kerülé el Bethlen Gábor azt az hadakozásban egyveledést és arra való rossz példaadást, az mint ifiú János király idejében113 is majd hasonló állapot történt és színes hadakozás német császár ellen; az török császár személye szerént indulván az végeken fel, imez Tokajt obsideálta színesen, amaz más várvítatás közben megholt; s az Úristen így orvosolta meg az akkori veszedelmet is bölcsessége szerént.

Az fennemlített hadakozásnak azért véget vetvén Bethlen Gábor, azután többször nem hadakozék római császár ellen, az békességet véle az maga részéről szentül megtartván; de mivel ezen hadakozásokban az török is benne forgott vala, azalatt pedig néhány száz falukat rablottak, égettek, némelyeket holdoltattak vala, mindenik békélés után az törökkel is tractájoknak kell vala lenni, melyben az fejedelem commissariusi is jelen lenni szoktak vala. Az 1623-béli hadakozás után való tractában volt főcommissarius az fejedelem részéről Kamuti Farkas, kiről hátrébb. Ez igen elmés, discursivus, de természetiben rusnya, köszvényes és igen negédes, erkölcsös, kegyetlen ember vala; jó deák, olvasott és hatalmas memóriájú ember vala, folyt mint az víz az discursusa, de solida conclusiója114 ritkán volt. Ekkori tractatusban én nem forgottam, hanem az 1626-béli hadakozás után az mely tracta lőn 1627-ben, abban való forgásomat oda alább említem.

Interim, midőn Kassáról az had és békességcsinálás után az fejedelem Erdélyben indula, kévánkozván németországi néhány országok megjárására, meglátnom Lengyelországot is, az fejedelem igen örömest nem csak elbocsátást ígíre, de hogy böcsületesben lehessen járásom, mint nemcsak jó uram, hanem atyám, követségen ablegála az akkori krakai vajdához, Stanislaus Lubemierszki fejedelmi emberhez, ki ugyan princeps imperii is vala (kinek fia az mostani lengyelországi marschalk és egyszersmind mezei hetman is két öccseivel, kik is nagy emberek), mely akkor építvén Visnic nevű várát, az fejedelemnek pedig és az magyar nemzetnek nagy jóakarója vala, mint kinek atyja az magyar nemzetbéli István királytól vött is volt derekasabb promotiót, az mint magától hallottam, és dicsekedvén mondotta: hogy az akkori királyt szolgált Lengyelországban lakott uraknak és minden magyar rendeknek neveknek regestrumja megvolna nála, kik között az atyámnak is nevét látta; mert az atyám fegyverhordozó béjárója volt lengyel királynak, Báthori Istvánnak, kitől midőn kijütt, adta is volt néki detrehi és farnosi jószágokat, melyeket az atyámnak anyjáról egy testvérbátyja, de más atyától való Veres János nótával vesztett volt el Bekeshez való adhaesiójért. Tréfáson is járt volt az atyám azon bátyjával; mert az atyámnak conferálván az király, néki haza Erdélyben lévén útja az anyjához, bízta azon bátyjára az donationak extrahálását115, mivel az is már akkor ott benn szolgált, az mint Bekes maga is; és elhitetvén, hogy per contractum116 az atyám cedálta légyen néki bizonyos conditiókkal, maga nevére iratta az donatiókat, és éltéig oda is kellett engedni az atyámnak; azután nehezen jutott az detrehi jószághoz, az farnosihoz pedig máig is nem.

Az említett fejedelmi emberhez azért expediála, küldvén is feles rezet néki ajándékon akkor építendő várában lövőszerszámok öntetésére; az ki igen nagy böcsülettel is láta, tractála, el sem bocsáta nyolcadnapig; egy húgát házasítván, annak is lakodalmát megváratá vélem, dicsekedvén jelenlétünkben; szállásért, lovaink gazdálkodásaért maga fizetvén meg az vendégfogadóban, és midőn vagy maga asztalánál, vagy valakinél vendégségben nem voltam, maga konyhájáról ezüst tálaiban fogták szállásomra az étket, maga pohárszékivel készülvén emberi asztalomhoz, s olyankor főember szolgái is jelen lévén mindenkor. Eljüvén sok szép materiákkal ajándékoza; többi között maga ládájából előttem vévén ki, egy jahuz körmöt ada, commendálván, hogy maga puskása lőtte légyen annak vadját, et quidem in ipso coitu117; az mint hogy azt tartják felőle, csak az olyankori lőttnek körmében van orvosságos efficacia. Ugyanott létem alatt vendéglett egy barátom, Dembinski nevű főember, kivel voltam esméretes régen, lakván az fejedelemnél az Fekete Lőrinc alatt, és kivel együtt is voltam ellenségen, az mint hátrébb. Ez lengyelnek lévén egy szép mostohaleánya, beszéllette, hogy tudván, feles pénz illetné azon leányt, kérette néhány ízben anyjától, nem adta: de ő osztán az anyját kéretvén, örömest ment hozzája, s már mind jószág, pénz, egyéb sok érték, mind anyja, leánya, kezében van; kénált véle, vegyem el feleségül; neve vala a leánnak Eleonora Vitkocka Korusinka Zatrocka, máig nevét nem felejtettem; küldöttek ajándékot és én is nékik, de akkor még házasságról nem elmélkedvén, nem akarám; Isten nem rendelte volt, egyébiránt talán nem jutottam volna ez boldogtalan sorsra.

Ekképpen azon egy télen szánúton menvén bé Krakóig, mivel Visnicen nem tanáltam vala, hanem Krakóban az vajdát, holott feles tréfákat is ejtettem némely szemtelen lengyeleken és zsidókon kétképpen: egyképpen úgy, hogy ebéd, vacsora felett is, egyéb időben is néha lengyelek szemtelenkedvén, kénálatlan is asztalhoz ültek, zsidók pedig eladó partékájok hordását szünetlenül hordván, végre elunván, az ajtó felett vala egy muzsikáló hely, deszkás, kiben felhágatván szolgámat, s vizet bővön adván kezéhez, jelt adtunk az mikor alkalmatlan időben alkalmatlan emberek jüttek bé, nyakon öntözvén őket; az vajda szolgái is igen nevették; és így elszoktatók őket. Viszont éjszakára is hálni, mint vendégfogadóban, kezdének béjűni s hortyogtak erősen, kit én természet szerént igen impatienter szoktam szenyvedni; reálesvén azért, midőn ízesen alunnának s hortyognának, ábrázatjokon jó csapásokat tétettem: morgottak, de az sütét házban nem tudhatták, ki ő; és ekképpen azokat is elszoktattuk vala. Ezen télen szánúton jüttem ki Kassára, Rosályra, Szatmárra, Kolosvárra, Bükösre, az atyámot ott tanálván, Marusvásárhelyre, Besztercére, az fejedelmet ott tanálván, onnan Segesvárra, Fogarasban; egyvégtében ennyit szánkáztam.

Nem sokáig nyugodván az fejedelem, postán az cardinálhoz, Pázmán Péterhez expediála, informálván császárt általa az törökkel akkor fennálló tractának folytatása felől, melyről oda feljebb emlékezém, igen nagy keresztényi sinceritassal és sok haszontétellel, tudván az törököknek akaratjokat aziránt, és imezeket edoceálván felőle; Toldalagi Mihály vala commissarius ez tractára fejedelem részéről. Onnan is megjüvén, ezen 1627-ben és 1628 kezdetiben két utat tettem postán oda fel azon cardinálhoz, noha ifiacska voltam, de hatalmas dolgokról való tractatusban, kiről adatott instructióim exstálnak. Az dolog pedig ilyen vala: hogy immár véget vetvén az fejedelem is római császár ellen való hadakozásnak, török ellen való hadakozást forralnak vala, és az fejedelemnek offerálták vala, hogy lenne generalis exercituum christianorum contra Turcam118, melyre igen inclinatus is vala; mert noha színezett nékik igen, de keresztény gyomorból gyűlölte az pogányságot, s reá is ígírte vala magát, ha az imperiumbéli hadakozást akkorban császár sopiálhatja vala, és több, olyan hatalmas dologhoz szükséges, az fejedelemtől proponáltatott mediumok suppeditáltatnak119 vala. Hogy pedig cardinál által tractáltatott ez dolog római császárral, oka ennek ez vala: mert az akkori palatinus Esterházy Miklós az fejedelemnek igen nagy aemulusa vala, s véle nem mert communicálni semmit is, sőt az mennyiben lehetett, titkolni inkább; mert egykorban az fejedelemnek120 kereszténység javára nézendő dolgokban communicált s íratott levelét ezen palatinus az portára küldte vala, akarván nemcsak hitelét és tekintetit azzal az török előtt elrontani, hanem ugyan egyébiránt is fejedelemségét megbolygatni; melyet arccal küldtek volt az fejedelemre; nyomhatá le nehezen azzal, hogy nem ő kezeírása, az mint hogy nem is az, hanem hiteles deákja manusa volt, subscriptióját is pedig és pecsétit hogy csak imitálták volna; tudván azok is palatinust lenni nagy ellenségének, úgy hivék, az mint hivék; de mivel ez dolog haladékban méne, azalatt az fejedelem is másra fordítá elméjét. Ez utaim után fő béjáróságra promoveáltattam sok úrfiak között.

Mert mivel az lengyel Zsigmond királytól121 igen offensus vala, Lengyelországból pedig az Racivilektől és több nagy emberektől biztattatik vala, svéciai király pedig hadakozván ellene, igen izgatja vala, azon szerént az muszka is, az mint hogy muszka követ jütt vala is hozzája, mely soha azelőtt Erdélyben nem volt, az lengyelség igen meg is unta vala az királyát, ahhoz képest már azt practicálja vala minden úton-módon, miképpen lengyel királyt exturbálhassa, nem várhatván halálát, mert valóban sokáig is éle, talán negyven esztendeig circiter bírta az királyságot; melyre immár töröknél és tatárnál is nagy fundamentumot vetett vala, s bizonyoson meg is indul vala, ha megbetegedése s azután halála ne interveniáljon. Mely és egyéb dolgok végett Toldalagi Mihályt expediálta is vala 1628. az ország szokott adajának bévitelének alkalmatosságával ősszel.

Én is azért kévánkozván meglátni ez portát is, midőn járnék huszonegy esztendős korban, kéredzém, s igen kegyelmesen el is bocsáta szegény fejedelem negyedmagammal maga költségén, s még holmi katonaszerszámok vásárlására pénzzel is segítvén, az követnek megparancsolván, hogy tanítson és minden dolgokban adhibeáljon; már teljes hitelem és kedvességem lévén.

Történt vala pedig ilyen dolog: hogy ezelőtt való esztendőkben egy Sövényfalvi Dániel deáknak fia, fejedelem étekfogója, elmenvén peregrinálni, az Indiákat, Persiát, Arábiát megjárván, midőn megfordult volna, Konstancinápolban megölék, kin az fejedelem igen commoveáltatott vala, és kemény követséggel Mikó Ferencet expediálván portára, azonban másunnan is olfaciálván valami idegenséget az fejedelemben, ki miatt kezdettek is vala diffidálni nékie. Ment vala bé Mikóval egy Szombathelyi Márton nevű nemes ember, catholicus, ki vévén eszében az fejedelemhez való idegenséget, ott benn maradott az követtől, és eljüvén Mikó, kezdett practicálni az fejedelem ellen az kajmekámmal, Recsep pasával, mert az fővezér Abaza pasa és kazulok ellen hadra volt, az római császár agensével egy értelemből kapván azon alkalmatosságon. Mely Szombathelyi ott azt elindítván, azzal felment Bécsben Konstancinápolyból, continuálván az practicát. Azonban német császártól főkövet expediáltatott portára, azzal palatinusé is, egy Pongrácz Mihály és Révai István. Ezek Buda felől török földén mentek Nándorfejérvárra s onnan Konstancinápolyban; hogy pedig az dolog titkosabban lehessen, az említett Szombathelyi Márton is Bécsből expediáltatván Lengyelországon ment által Moldvára s onnét portára.

Immár azért mi is benn lévén hírünkkel lött vala elérkezése és az moldvai vajda majorjában, kit ők csifliknek hínak, lappangtatása, és azután titkoson béhozatása és az kajmekámmal szembenlétele. Mert valának két, keresztényből pogányokká régen lött ebek, mindenik akkor is vén emberek: egyik Zülfikár, ki magyar tolmács és az fejedelemnek fizetett szolgája is, de igen tökéletlen hamis ember, igen nagy hitelű és tekintetű ember az portán, kinek keze által forgának vala az egész kereszténységről portára menő levelek s expeditiók, és ő fizetéseket nagyokat vészen vala mind magyar, német, muszka, lengyel, olasz császár, királyoktól és fejedelmektől, oláh vajdáktól s többektől, és az török végbelieknek is kapikihájok vala. Vala pedig más is, egy Juszuf csausz, ez is jó magyar és Zülfikárral igen egymást értők, barátságosok, de az fejedelemhez igazabb és hívebb, ez is fizetett szolgája; és ez értvén mindeneket Zülfikártól, nékünk megjelentette vala Szombathelyinek útban létét, az csiflikben lappangását, kajmekámmal szembenlételét, instructiójának béadását és fordításra Zülfikárnak kebelében lételét; akkor is, midőn arról examináltuk Zülfikárt, s tudtuk jól, ő, az eb, mégis tagadta. Azonban szállását megkémleltetvén, vala nékem egy Farkas nevű szolgám, jó török, lengyel, rác, görög, tatár nyelveket tudó, ugyan oláh fiú, azt küldők el; véletlenül csak bényitván reá és nevünkkel köszöntvén, csak elbámult azon, hogy tudtuk légyen meg állapotját; ki által intetvén vélünk való szembenlételre, ő is ígíré magát, mert Isten megakadékoztatá dolgokat és practicájokat; végeztünk vala azért helyet az görög templumban, hogy ő is odajűne, és én is odamennék, de azt meghazudá, mert lőn ilyen dolog, hogy:

Vala fővezér Huszref pasa, ki, az mint feljebb is írtam, tengertől lévő hadakozásra ment volt; és mind akkor, mikor Szombathelyi Mikó Ferenctől ott benn maradott s az practica kezdetett, s azután is continuálódott, oda lévén, kajmekám Recsep pasával tractáltatott, és őt corrumpálták is volt adománnyal, ígírettel; megérkezvén pedig ez Huszref pasa fővezér, amarról minden directio leszállott, s nagy aemulatio is volt pedig az két vezér között; és ekképpen nem folytathaták tovább az practicát, noha nékünk is történt vala akadályunk ilyenképpen:

Huszref pasa fővezér nagy triumphussal jüve, meghozván azt az híres Abaza pasát, ki még Oszmány császár megölettetésének alkalmatosságával rebellált, csilalivá lött vala, tengerentúl ezdrumi pasaságot és Revanit is bírván, s az kazulhoz adhaereált vala, ki is Babiloniát bírja vala; elvötte vala az töröktől, s néhány esztendők alatt nem hogy Persiára, de csak Babiloniára sem penetrálhat vala az töröknek ereje, Abaza pasában ütközik s tartózik vala meg mindeddig. Hanem ekkor elsőben mezei harcon is megtolyadtatván, az várasban is az obsidiót nem sustineálhatván, persától is el nem érkezvén az segítség, Ezdrumot Abaza pasa hitre adta volt meg, és hajtott fejet maga is, kit akkor nagy triumphussal hoza bé az fővezér; mely nagy frequentiának nézésére én is kimentem, s láttam azon pompát az béjüvetelben is. Observáltam pedig ez állapotban többek közt ily nevezetes dolgot azoknak tanúságára, kik török császár erejét nem tudnák, mi légyen: hogy noha mi olykor mentünk bé Konstáncinápolyban, midőn császár ereje az tenger által volt ez említett hadra az fővezérrel; viszont mikor megérkeztenek is, ott voltunk: de az piacokon szinte úgy nem esmérszett az népnek vagy azelőtt szűkjebb, vagy azután bővebb volta, mint az tengernek áradása avagy apadása; esmértök meg csak feketébbségekről az hadról jütt törököket.

Másodnap is azért, midőn császárral szemben kellett lenniek publica audientián mind az fővezérnek, s mind Abaza pasának és az hadra járt főtisztviselőknek, annak is nézésére elhívának az két kapikihák, Harasztosi Balás deák, ki ott benn volt residense az fejedelemnek, Donát János, kit magunkkal vittünk bé, megcserélni az elsőt: de az tolmács Zülfikár nem vala vélünk, hanem egy Huszain csausz, kolosvári fiú, magyarból lött eb vala vélünk és az én Farkas nevű, törökül tudó szolgám. Lévén sokféle vélekedés Abazának fejét elütés felől is, vala hatalmas gyülekezet császár udvarában, holott nékem egy Székely János nevű régi öreg legény szolgámat jól meg is ütögeték és döfölék az nádpálcával az kapucsiak, mert felettébb előmenvén, noha intettem róla, de nem fogadván, esék rajta az dolog; nem hogy azért megölték volna Abazát, de sőt elsőben fővezért bévivén audientiára, azután véle járt főtiszteket circiter numero 200, megkaftánozván, azután Abazát is bévivék és kaftánozva hozák ki. Elvégződvén pedig ez solennitas és oszolni kezdvén az számtalan nép, tetszék az kapikiháknak, hogy az kapun kívül félreállván, ne egyvelednénk az sok pogányság közé, várnók meg, míglen eloszlanának, s azután alkalmatosban mehetnénk szállásunkra. Azt cselekedvén azért, midőn az szokás szerént utol az vezérek, kik ordinarie heten szoktanak lenni, jűnének, és nem messze bennünket lovainkon ülve látnának, mi is fejet hajtván, azok is azont cselekedék; az fővezér pedig elérkezvén és megnézvén bennünket megállapék, s megriaszkodván, kengyelfutói jüvének az kapikihákat híván. Az Huszain csausz megértvén, hogy az vezér haragudnék, és tolmácsot s egyszersmind hóhért is kiáltana, elfuta mellőlünk; minthogy azért csak az kapikihákat hívák, én is örömest elmaradék; azok leszállván lovokról, és odamenvén, köntösét csókolák; de az vezér nem szólhatván vélek, parancsolta, házához vinnék, és az tolmácsot is megkeresnék. Ezzel elmenvén az vezér, csauszok jüvének, s az kapikihákat elvivék, kiktől én elmaradhatok vala, de nem lőn bátorságos elszakadnom tőlök, hanem én is elmenék, lévén vélünk csak az én szolgám nyelvet tudó.

És így reggeli kilenc óra tájtól fogva arestumban tartattunk az vezér házánál délyesti négy óra tájig, mert az vezért privata audientiára esmét felhítták vala császárhoz; azalatt voltunk igen nagy rettegésben és sokak sokféle vélekedésben, hírek esvén az várasban az keresztény oratoroknak és mindeneknek, magunk pedig tudván az urunknak árulóját benn lenni, és az ellene való practicákat, nem ok nélkül vélekedhettünk. Annyéra vala az dolog, hogy az kapikihák ugyan desperálván arra intenek vala, őket ha megölik is, de én ifiú legény lévén, ne öletném meg magamat; inkább lennék törökké, s jüvendőben még megszabadulhatnék, s nemzetemnek is szolgálhatnék. Híre lévén az dologban az főkövetnek, Toldalagi Mihálynak, kerestette Zülfikárt és Juszuf csauszt, hogy felküldené, de elijedvén azok is mind elrejteztek, talán tizednapra azután került elő Zülfikár; hanem vala egy Mustafa csausz, magyarul tudó, az jüve fel, azalatt az vezérekhez elküldözvén ez dolog felől az főkövet: tehát azok az vezért igen reprehendálták az cselekedetről. Midőn pedig megérkezett volna császártól az fővezér, béhívatá az kapikihákat; mivel engem nem hívának, örömest künn is maradék az ajtónál hallgatván, midőn őket riogatá, szidogatá: kijüvén kérdém, hová tötték az kaftánt, de nékik nem vala kedvek az tréfához. Az több vezérek előtt az fővezér azt praetendálta: nem esmért bennünket, azt gondolta oláh kapikihák, kiknek lovok hátán ülve nem volna szabad nézni hatalmas császár vezérit; de ez csak fogás volt: igaz okát alább megírom. Ez állapotban az csausz pasa igen szívesen szolgált mellettünk, az fejedelemnek jóakaró embere; én ekkor voltam szinte egyik climacteriában, s forgék ily szerencsén, az mint azután is minden hetedik esztendő nékem igen nagy alteratiókat szerzett.

Oka azért ez dolognak nem volt az mi vélekedésünk szerént, hogy urunkra volt volna harag és az vezér is hogy corruptus volt volna; hanem mivel hallottuk jüvetelit s meg nem vártuk, és az őtet illető ajándékokat az kajmekámnak adtuk; melyet cselekedett vala azért Toldalagi Mihály, hogy hamarabb szaladhassunk; az mint hogy csak nem is lehete egyéb az dologban, noha már császárral is szemben voltunk, az adót praesentáltuk; hanem néki újobban az szokott honorariumot meg kelle szerzenünk, s úgy lévén szemben véle, mindjárt minden dolgok jól fordulának.

Viselte pedig az kajmekám ellen való rancor is ez dologban az fővezért, kivel az római császár s palatinus követjei is szemben lévén, császárral is szemben juttatván, mind kárát s mind despectusát praetendálta benne; és noha mi is megszeppentünk vala, mindazáltal igen jól esék az másik dologra nézve, mert nyaka szakada mind császár és palatinus követjei, s mind Szombathelyi által indíttatott practicának.

Látván azért Szombathelyi is, hogy az mi dolgunk jobb karban légyen, mintsem reménlették, az kajmekámról is minden directio leszállott volna, sőt az fővezér annak ellenkezője, az fejedelemnek pedig jótakarója volna: desperálván tractában indula vélünk, s assecuratiónkra szállásunkra jüve, kivel concludálánk, és az fejedelem kegyelmessége felől assecurálók, mentvén ő is magát holmi színes dolgokkal, és hogy Mikó Ferenc haragból hagyta volna el, s kénszerítette azt az utat magának venni, sat. Mi is ellenben elhitetők véle, hogy az fejedelem nem hitte felőle, hogy rossz dologban egyvelítette volna magát, melyhez képest se jószágát és semminémű javait el nem vétette, háza népének inkább oltalommal, provisióval és segítséggel volt, az mint hogy azt az politiát meg is cseleküdte vala az fejedelem. Assecurálván pedig ketten Toldalagi Mihállyal, hogy csak jűjön ki, nem lészen semmi bántása, ea tamen conditione, hogy detegáljon122 minden dolgokat, melyekben forgott, és látott s hallott mindkét császár portáján: melyre ő is kötelezé magát.

Ezt azért ekképpen jó karban állítván, azalatt az muszka követekkel is az lengyelországi említett dolgokról tractálván (kikkel néha gorelykát szokásom s kelleten kívül is innom kellett), ez dolgokkal nékem elöl ki kelleték jűnöm az fejedelemhez portáról, minekelőtte az követ indulhatna, magam lovaimon egész az erdélyi határig. És noha késedelmem esék együtt az útban egy nagy bolgár faluban megszállván, oly emberséges keresztény ember gazdára tanáltam vala, hogy pénz nélkül gazdálkodván magunknak, lovainknak, s azon kérvén, hogy ezután is, ha valaha azon járok, másuvá ne szálljak, esküvén, ha más házhoz szállok, reám gyújtja, mert első ember is volt azon helyben; borral igen meg is terhele, mely mivel nékem mindenkori természetemhez képest igen ártalmas volt, nehezen kelhettem fel s indulhattam: mindazáltal féltemben felvertem magamat, mert esmét égettborral, felestöközéssel kénálván, látom vala késedelmemet; nehezen menekedvén azért tőle, mihelyt első falut értem, mindjárt lefeküdtem, és ott hevertem ki az borbéli nyavalyát, fél egész napot így vesztvén el; Bukurestre is az vajdához kilenc óra előtt érkezvén estve késő sütétben indulhattam. Fogarasban is késtem, mégis Bükösre tizedik napján reggel érkeztem az szegény atyámhoz; onnan ebéd után indulván tizennegyedik napján ebédkor Görgénybe érkeztem az fejedelemhez, ki igen kegyelmesen is láta.

Ez utamban tanált vala ily dolog: hogy menőben az Novák havasa közt, az mint reá emlékezem, Csalikova nevű faluban szállásomon lefeküvén, lovaim kerthez kötözve lévén, estve magam az kaput bétettem, de hát szolgáim borra menvén lefekvésem után az kaput nyitva hadták, s éjjel az lovak mind elszaladozván, magoktól-é vagy bocsáttatva, mind elmentek, maradván csak magamnak egy paripám, kinek nyerítésére serkenék fel, az társait nyerítvén, s tekintém, hát mind oda vadnak az lovak: felvervén az legényeket, mint olyan útban minémű búsulással, megítílheti akárki: élék azért hamarjában ily mesterséggel, hogy hosszú köteleket köttetvén az megmaradott lónak kantárszárára, elbocsáttatám, és végit fogván az kötélnek az ló az többi nyomán menvén vitte az legényeket jól távol az falun kívül folyó patakra, holott azelőtt megitatták volt őket; s ott tanálták mind az lovakat, hevenyében lévén utána, így nem tanálta idegen ember őket s jutának kezökben. Hazajüvő utamban pedig felette kegyetlen hideg időben lábaimat már az hideg elveszi vala; Meggyesen kívül valami jó emberséges cigányok melengetének meg, éjjel lévén az dolog.  

[Bethlen Gábor halála. 1629]

Midőn azért az említett mód szerént törné elméjét és practicálná dispositióit az lengyelországi állapotokon, annyéra, hogy már nemcsak hadait, melyekkel indulni kellene és melyre, hatalmas correspondentiákkal elrendelte volna, hanem még udvara népének is rendit, ruházását és egyéb requisitumokat: azonban meg kezde betegesedni ottan hamar portáról megérkezésem után, mely vala anno 1629. januariusban, én is már azelőtt circiter egy holnappal fordulván huszonkettedik esztendőben; sőt már akkor is az fulladozás kezdette vala háborgatni az fejedelmet, azután az hydropisis is érkezék; melyből való curálásra mind maga ordinarius medicusi, s mind külsők confluáltanak123 ugyan, de semmit használhattak, mert az Istennek titkos rendelésén kívül is igen alkalmatlanul élt azoknak praescriptumi ellen, holott természeti szerént az gyümölcsöt minden felett felette igen szerette, s ötte az tejet, az forratlan zavaros mustot annak idejében, annak felette az felette igen-igen hideg vizet, azt annyéra, hogy télben, nyárban jeges vízben kellett italát tartatnunk; ezekben magát nem tartóztathatta, noha valóban tíkozlottuk az számára hordatott s házában álló gyümölcseit; betegségében pedig néha három- s négyrendbéli parancsolatjára is nem hagytam adni az hideg vizet néki; kiért eleget is békételenkedett reám, de az urak, az öccsei, az doctorok reménkedtek. Végre Bercsényi Imre, kit azelőtt az fejedelem disgustált vala, mely miatt amaz nyughatatlankodván, egykor Rómában devotiójának praetextusával124 kéredzék és jára; másszor Jeruzsálemben, mert igen catholicus ember vala, nékünk atyánkfia; azok megjárása után ugyan ki is bontakozék, és római császár birtokában telepedék, elsőben nógrádi kapitányságban, azután pozsoni főkamarásságban állíttaték; noha valami magyar hadakat is azon tiszti alatt fogadván, svecusok ellen való hadra is ment vala, és oda vesze is el, fiai élnek; ez azért egykorban, midőn már az fejedelmet az fulladozás igen háborgatná, de az hydropisisnek még csak kevés jele vala, lábai kezdvén dagadozni, jüvén bé Erdélyben az fejedelmet is salutálá, s commendála néki egy morvai doctor embert, ki római császárnak is ordinarius medicusa vala, jelentvén, mintha őtet hasonló nyavalyából gyógyította volna meg; melyen kapván és hívén, mint vízben halálozó ember szokott cselekedni, egész gonoszakarójának tanácslásából megbékélt, de testi-lelki ellenségétől ellenséget (kinek hazáját azelőtt pusztítottuk) kéretvén és hívatván; igen könnyen el is bocsáttaték. Elérkezvén pedig, recta mindjárt az savanyúvízhez maga vitetését és azzal élését persvadeálá. Mely ellen publica obtestatiókat, protestatiókat125, hosszas kibocsátott írásbéli discursusokat tőnek az maga doctori: kiváltképpen egy Schultetus német doctor, evangelicus, más Riberius zsidó doctor; de ugyan csak praevaleált imeznek tanácsa, azt állítván, hogyha szinte az többinek discursusok szerént nyilván elérkeznék is az hydropisis az savanyúvíznek italja miatt, de azon víznek beneficiumjával elsőben az fulladozást curálván, könnyű dolognak tartaná azután az hydropisisnek is tollálását. És így az udvarhelyszéki Vargyas és Olaszteleke közt száldobosi határon lévő savanyúvízhez menének, és ott talán három avagy négy hétig itatá véle az savanyúvizet, mely nemhogy használt volna, de egészlen reáhozá az vizi betegséget; s azzal elméne az doctor, egész bizonyos informatiót vivén az ellenkező helyekre az fejedelemnek meggyógyulhatatlan nyavalyája felől, kire nézve meg is indulának az practicák még életében; és noha azután is continuálták ugyan az curatiót maga doctori, de heában; hordozók gyógyi feredőben, váradi hévízben, Sombornál is valami hitván forrásnak vizében fereszteték eléggé, de mind heában.

Eszében vévén pedig maga is még halála előtt többel fél esztendőnél, hogy nem fogna meggyógyulni azon betegágyából, igyekezék váltig szegény, miképpen mind országát, abban az Isten anyaszentegyházát, feleségét, atyjafiait és jámbor szolgáit, híveit minél jobb állapotban hagyhatná, és Magyarországnak azokat az részeit is, kiknek holta után redeálni kell vala római császárra; de sokakban már elvétette vala útját, kiváltképpen mivel feleségét, Catharinát már fejedelemségben successorának választatta és portával is confirmáltatta vala, kit maga is vétkesnek lenni megesmért és mondott vala, de már késő vala. Váraddá convocáltatván az magyarországi akkori urakat: Rákóczi Györgyöt, Prényi Ferencet, Gábort, Györgyöt, Kún Lászlót, Prépostvári Zsigmondot, Lónyay Zsigmondot, Melith Pétert és Györgyöt, Bornemisza Jánost, Nyári Istvánt és több urakat s főrendeket, sokat consultálkodék vélek; de holta után mind nyaka szakada. Testamentumot is tőn halála előtt többel fél esztendőnél, legálván királyi, császári és kinek-kinek méltóságához illendő jókat, német császárnak, svéciai királynak hatalmas főlovakat gazdag szerszámokkal; török császárnak gazdag ezüst mosdókat, kupákat; magyarországi és erdélyi uraknak, főrendeknek fejedelmi köntösöket, udvarbéli főrend szolgáknak köntösöket, lóra való szerszámokat, aranyakat, tallérokat, némelyeknek jószágokat, ezüst marhákat; az fejérvári collegiumhoz az enyedi jószágot126, az collegium építésére néhány ezer forintokat, viszont annuatim Debrecenből néhány ezer forintokat, egy igen gazdag medályt circiter kilencezer tallérost, tokaji hegyen az Hétszőlőket és többeket is, kikből az collegium építtetnék, az professorok, mesterek, alumnusok tartatnának, deákok taníttatnának. Ezeken kívül sok ekklesiákhoz különb-különb beneficiumokat, sőt nagyrészént még éltében is conferált, kiből még máig is élnek; az ország számára is bizonyos számú ezer forintokat repositumul; minden udvari lovas és gyalog hadainak három hópénzt, mezei hadaknak két hópénzt, gubernátornak, ki öregbik Bethlen István vala, gróf Bethlen Istvánnak, Péternek, Zólyomi Dávidnak, Gyulafi Sámuelnek – ez kettő sógori valának –, feles pénzt, ezüst marhákat, katonai és lóra való öltözeteket s egyéb jókat. Ezeket pedig ilyen renddel:

Az ország számára legált repositumot collocálák127 Szamosújvárban, az egyéb privatus embereknek legáltattakat Dévában, az collegium és ekklesiák számára valókat is Szamosújvárban; az fejedelemasszony számára aranyakat ötvenezeret, tallért ötvenezereket, jóféle új ötpénzes garasokat128 ötvenezer forintokat, az kinnjáró aranyakon129, mely vala ad numerum 20 000, húszezerig való, egyéb kinnjáró költőpénzen és tallérokon kívül. Annak felette számtalan és gazdag ezüst marhák, lóra való eszközök, férfi- és asszonyemberi gazdag köntösök, köves marhák, többek százezer tallér érőknél. Ezek Fogarasban deponáltatának az atyám keze alá.

Testamentumosoknak rendelé az öreg Bethlen István öccsét, gubernátort, Kovacsoczki István cancellariust és Mikó Ferencet főkomornikot, kik effectuálják dispositióit130. Midőn azért dispositióit elvégezte volna, mind az ottvaló bánya kedvejért, mind az hátrébb említett magyarországi conventiculumért Váraddá indult volna ki, az Kaján útján rettenetes szélvész tanálá, mely sok lovasokat, szekereket elforgata, rossz omennek magyaráztatván. Ezen útban Belényes várasában is alig kapók, hogy meg nem fullada: Váradon pedig talán hárman alig maradtanak körülötte forgolódó béjárói, kik le nem betegedtenek; ez is rossz jel lőn. Lőcsén lakott egy hóhér, ki doctoros ember is volt, ezt is odahozták vala, és curálá, lábain sebeket nyitván, hogy az benne lévő nedvesség azon szivárognék ki; de heában lőn. Eszében jutván, Törökországban jártában minémű béleseket ött, Gyuláról hozának bélessütő asszonyokat, azok készítettek bélest néki, míg Váradon lőn.

Én is Váradon lebetegedém, s magának szegénynek nagy provisiója volt felőlem, s lábra eredvén felballagék hozzája; kérdezkedvén, mint légyek, tehát ő megértette volt, hogy én az kis betegeskedést is igen békételenül szenyvedtem légyen, melyről igen istenes kegyességgel megdorgála; azután nyavalyámnak speciesit tudakozván, s azt is ha emésztésem lehetne-é; mondám: néhány napja nem volt, mert nem öttem; azon szegény elhiteté magával, hogy kólika háborgatna, s mindjárt doctor Schultetust hívatván, ki egyébiránt azon hagymázbéli nyavalyámból szabadított vala meg, mert abban voltam, parancsola praescribálni; az patikáriust pedig Sámuelt hívatván, parancsolá, hogy kristélyt adna bé akaratom ellen is: ezzel szállásomra menvén s az patikárius eljüvén, néhány tallért fizeték néki, hogy hazudjuk azt egy nyomon, mintha béadta és jól is succedált volna: kiben semmi sem volt, mert én tudtam, hogy nincs olyan nyavalyám. Azután szegénytől békéredzém Erdélyben, hogy az atyám és anyám házánál nyughatnám, míg ő béérkezik, s elbocsáta. Azután az vérhas is esék rám, kiből is Isten meggyógyítván s az fejedelemnek jüvetelit értvén, menék eleiben Hunyadra, kivel szemben lévén, szomorúan panaszképpen mondá: Bezzeg, jó öcsém, hamar elállál mellőlem s elhagyál ily nagy nyavalyámban. Mely szavai szegénynek szívemet igen megkeseríték, s felelék: Nem hadtam felségedet, s nem is hagyom éltéig s éltemig; hanem engedelméből menvén vén atyám s anyám látásokra magam is igen gyenge erővel, kit azután esmét más nyavalyabéli recidivám követett, melyből ím most lábbodoztam fel. Ezen szegény megcsendesedvén, ottan mind nyavalyám s mind atyám, anyám felől kérdezkedék, s azután egyéb dolgokról beszélgete nagy kegyelmesen.

Hunyadról Kolosvárra menvén, egykor ételekre kioszolván az inasok, én fogám az legyezőcskét, és legyezvén feküvő ágyában beszélgete egy s más dolgokról; azonban az alkalmatosság hozván, Bojér Simon nevű bortöltő szolgája mellett instálék, hogy Fogarasföldén Kopacselen valahány jobbágyocskát adna néki; kire felelé: Nemrégen adtam szép portiót Gajnár nevű faluban, most azzal elégedjék meg; hanem van azonféle jószág Gizás nevű faluban, azt néked adom. Ekképpen adá szegény kéretlen azt az jószágocskát.

Kolosvárról kiindulván Tordára menénk, onnan lőn az rendelés másnap Enyedre; az útból Nagy Pál engemet, Bornemisza Pált, Rhédei Jánost, kik már az béjáróságból kikölt, de betegségében körüle forgolódó szolgái valának, híva Földvárra, hogy ott hálván és csak hajnalban indulván, Enyeden érnők az fejedelmet; de hát elnehezedvén, doctorok tanácsából nem szállott meg, hanem csak elvitette magát az váras mellett aznap Fejérvárra; melyben mi semmit nem tudván, hajnal előtt indulánk, és virradva, Enyedhez jutván értők meg az dolgot, s minél jobban lehete, paripákon sieténk Fejérvárra, az hová kilencedfél óra tájban jutánk, s felmenvén udvarhoz még életben tanálók, de igen elalílt állapottal. Eljüvén az tíz óra, enni hozának, melyeket én tartottam előtte, s övék két vagy három kalánnal korpaciberét, azután esmét mondolatejet, az utolsóban én is övém, kivivén előle s megint ottan bémenvén; az inasok enni takarodának udvarolván néki Nagy Pál, ki fő gyalog kapitány, Macskási Ferenc udvari vicekapitány, igen kedves emberei; én pedig legyezvén kis legyezőcskével. Azonban alig szólhatván, kére téntát, papirosat, pennát, melyeket eleiben adván íra két rendet szépen, és elfordulván abbanhagyá; amazok, sőt magam is azt gondolván, hogy netalán azoknak, mint kedves embereinek, az közönséges testamentumon kívül akarna valamit legálni, mely írást letévén az közel állani szokott asztalocskára, intének azok, hogy nézném meg; térdet hajtván kimenének, és inas jüvén bé, az legyezőcskét annak adván az írást megolvasám; és mintha aludni akarna az fejedelem, úgy tetszvén, én is kimenék; az írás pedig ezen szókkal vala, kinél többet sem írt, sem szólott annakutána szegény, mely most is fog lenni Rhédei Ferencnél, oda deveniálván az öreg Bethlen István halála után: Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? senki nincsen bizonyára, bizonyára nincsen. Ezzel én is kimenvén, megbeszélém az nevezett főembereknek; és mind együtt, az főhopmester is, ki akkor Szunyog Gáspár vala, menénk ebédet enni Macskási Ferenchez, holott alig telepedheténk asztalhoz, futának érettünk, hogy az fejedelem halálra vált légyen, jelentvén; mi is sietve felmenvén, tehát immár az udvari pap Gelei István jelen van több belső főrendekkel és imádkoztat, az fejedelem pedig szinte halólag van; talán tyúkmony sültni idő alatt meghala ez nagy fejedelem, kihez hasonló magyar Mátyás királytól fogva és István királyon kívül nem hallatott, nem is reménlhetni: úgymint ki eszes, vitéz, igen magaviselő, kegyelmes, liberalis, oeconomus, munkában fáradhatatlan, haszontalan dolgokban idejét nem töltő, külsőképpen, tekintetiben oroszlán, conversatióban nyájas, józan életű, könyörgésében és az isteni szolgálatban nem külsőképpen tettető, de buzgó, szegényeken és könyörgőkön könyörülő, egyházi rendeket tiszteletben tartó, tápláló, ekklesiákat építő, segítő, fundáló, tudós emberek conversatiójokban, disputatiók hallgatásiban gyönyörködő, minden rendeket promoveáló, az haza fiaiknak atyjok, az vitézlő rendnek mind jó tanítójok s mind tükörök, de édesatyjok is; megharagudni tudó, de azt megmértéklő, haragot nem tartó, nem kegyetlen és vértszomjúhozó, hamar megengesztelődő; kinn az közönséges helyen magát nagy authoritassal, benn pedig házában belső szolgái közt nyájas szelídséggel magát viselő; főlovakban, friss öltözetekben, muzsikákban, építésekben, fejedelmi vendégségekben s néha táncokban is, de nem részegséggel, mértékletesen gyönyörködő: mert az boritalt feje fájása is nem szenvedhette; katonaszerszámokban gyönyörködő ember vala, és egyéb sok szép virtusokkal felékesíttetett ember vala; noha mindazáltal emberi gyarlóságtól ő is üres nem lehetett, ez világra elterjedett emlékezetű ember vala; mindkét hatalmas császárokat is in aequilibrio131 tartja vala magához és hazájához, egyebek rettegik vala: az magyar nemzetet elhíresítette vala. Oh vajha reménlhető volna valaha más! Oh vajha avagy ne született, avagy örökké élt volna.

Egy időben élének ez három nagy magyarok: 1. Bethlen Gábor 2. Pázmány Péter 3. Esterházy Miklós, kiknek esméretekben voltam, köztök nagy dolgokban forogván nevekedtem. De jaj, mint hagyatánk árvájul országostól, nemzetestől! Az említett Pázmány mondja vala132 egykor nála létemben: Átkozott ember volna, ki titeket arra kísztetne, hogy töröktől elszakadjatok, ellene rugoldozzatok, míg Isten az kereszténységen másképpen nem könyörül; mert ti azoknak torkokban laktok: oda annakokáért adjátok meg, az mivel tartoztok; ide tartsatok csak jó correspondentiát, mert itt keresztény fejedelemmel van dolgotok, tudniillik római császárral, adománytok nem kell; az törököt töltsétek adománytokkal; mert noha ím látod, édes öcsém, nékünk elégséges hitelünk, tekéntetünk van mostan az mi kegyelmes keresztény császárunk előtt, de csak addig durál az az német nemzet előtt, míglen Erdélyben magyar fejedelem hallatik floreálni, azontúl mindjárt contemptusban jutván, gallérink alá pökik az német, akár pap, barát vagy akárki légyen. Az Esterházy Miklós is igen eszes, módos, authoritativus jó magyar vala. Ez kettőben csak az vala káros, hogy az evangelica religiónak mindenik nagy üldözője, egyébiránt nemzeteket és annak szabadságit szerető, hasznos emberek valának; mert ha az nem obstált volna, egyébiránt mind Bethlen Gábor, s mind Rákóczi György fejedelmek idejében igen szomjúhozzák vala az magyar nemzetnek szabadságát és magyar nemből állatandó királyságot, hogy restituálhatnák az régi mohácsmezei magyarok végezések133 szerént; erről volt elég tractájok is, de az religio dolga nem juttathatta soha az megegyezhetésnek perfectiójára őket.

Ez nagyemlékezetű Bethlen Gábor igen martialis ember vala, kitől hallottam mondatni: hogy csak volna más, ki procurálná az hadak fizetését s derék hadaknak egybenszerzését s újítását, profontolását, egyébiránt az hadviselést abban való minden molestiákkal örömest felvenné, és soha honnyában is lakni békességben nem kévánna, hanem hadakozásban töltené egész életét. Nagy gyönyörűsége volt hadainak mustrálásiban, rendeléseiben, az jó vitézlő emberekben; sok szép lövőszerszámokat öntetett, erősségeket építtetett; többi közt az Oláhországok felől való passusokat is muniálá várakkal. Sok hasznot tött Erdélynek sok dolgokban. Azelőtti portai tizenötezer aranyat is tekintetivel tízezerre szállította vala, kit is az utánavalók elvesztének.

Ez nagy fejedelemnek mind magában lévő virtusokat, s mind viselt nagy dolgait csak leírni is, avagy meggondolni is sok és dicsíretet érdemlő dolog volna, hát azokban forgani, azokon általmenni, és koporsójában boldogul szállani mennyivel méltóságosabb.

Ez fejedelem mind annyi hadakozási, építési, nagy udvar, igen friss és pompás öltözetek, sok fizetett hadak tartási között is tárházában hagyott vala többet egy million számú készpénznél; felette sokat érő clenodiumok, gazdag pohárszékek és mindenféle különb-különb ezüstnemű eszközök felette sokak; kinek egyéb virtusiról hátrébb is töttem vala rövid emlékezetet, melyhez hasonló az ő idejéig azelőtt, sem azután az erdélyi fejedelmek idejekben ekkoráig nem tanáltatott.

Az mint azért éltében martialis ember volt, úgy testamentumában is azt rendelte volt, hogy őtet veres színben gyászolnák, temetését is azzal ékesítenék. De azt nem mívelék az testamentumosok. Legált pedig külön temetésére és monumentumi epitaphiumra134 is külön való nagy summát. Koporsóját maga éltében meghozatá, és contemplálta jó ideig, várván nagy erős férfiúi bátorsággal s keresztényi kegyes reménséggel, sőt hittel utolsó óráját, kinek idvessége felől kétség nem is lehet, mind éltebéli sok jó cselekedetire nézve, melyekkel igaz hitit gyümölcsöztette, mind buzgó imádságira, isteni szolgálatjára, vallásában állhatatos voltára, az Isten dicsőségéhez és anyaszentegyházához, annak gyarapításához és oltalmazásához való nagy indulatira is nézve, (noha ő az országban sine discretione religionis135 kedvellette, promoveálta136 az embereket, lévén négy recepta religio137 hazánkban, kinek idejében szép egyességben is éltenek az haza fiai, és nem olyan hideg atyafiszeretetben, mint most); kiváltképpen pedig csalhatatlan jele lőn Istennek elválasztásának, midőn halála előtt circiter tizenegy holnapokkal megesmérteté közelítését utolsó órájához, és penitenciára nemcsak időt engede, hanem ugyan kénszeríté is az nyavalyák által; mely nyavalyáiban mind békességes tűréssel s mind egyéb jelekkel megmutatá penitenciáját. Többi közt hogy megemlítsem: az mely tagai szegénynek legvétkesbek voltak (úgymint az alsó függők) azok is kiváltképpen szenyvedtenek, igen megdagadozván az vizi betegségben; melyet is tapogatván véle bajlódó borbélya, János nevű, ki igen tréfás jádzi ember vala, mondotta szegénynek: lakolik ám most az, ki sokat csintalankodott; kin szegény meg nem haragván csak azt felelte: úgy vagyon, s megérdemli. Ennek némely inasok voltak hallói, s maga is az borbély megbeszéllette.

Hogy ezt is említsem szegénynek dolgairól: sok ebeket nem tartott; esztendőben háromszor, négyszer, ha kiment vadászni. Kopói circiter ötven ha volt, két pecér azokhoz; azoknak én vöttem több hasznát s gyönyörűségét, szokás lévén, hogy soha egy farkas-, egy rókabőrt béadni nem tartoztunk, csak egyébféle vadakból konyhájára. Én előttem mások, azután én voltam főjágermester. Házában szokott tartani egy-egy öreg szép hív vizslát; többek közt egykor egy Tigris nevű lévén, szokott vala az bársonyos maga székiben ottan feküdni, kit neheztellett szegény; én azért igen nagy gombostőkkel megrakám a széknek ületit, hogy az eb beléfeküvén és szurdaltatván, szoknék el róla; én házából kimenvén, más inasra bíztam vala reá vigyázását, az is elfelejtkezvén róla, az fejedelem tanált belé ülni: az tők megszurdolván ugrott fel, kapott hátra erősen, megharagván kérdette az inastól: ki dolga? az megmondotta és okát is; nem hogy pedig érette megpirongatott volna szegény, de megparancsolta az inasnak, meg ne mondja, szégyenelvén.

De hogy derék dologra térítsem írásomat: láss egy csudás dolgot, még asszonyi állatban, s még feleségben, s még olyan méltóságos férjének teste felett. Maga hagyásából mely nap meghala, ottan testét felbonták, beleit és szívét s egyéb belső részeit kivévén, melyben az doctorok forgolódván s az borbély és mi valahányan belső szolgák, Catharina, az fejedelemasszony, nemcsak nem irtózá nézni, sőt egyiránt fogdosni, tapogatni az felmetélt testnek szívét, felhasított hasát s egyéb tagait: de semmi szomorúságot nem tettete, sőt egy csepp könyvet nem ejte az istentelen, gonosz szívű, elvetemedett asszonyi állat.

Ekképpen azért azon napon engemet estve expediálának római császárhoz postán, hogy én vinném meg első hírét az fejedelem halálának; egyszersmind az fejedelemasszony, gubernátor és tanács nevekkel az hét vármegyéket is Kassával ultro offerálnám restituáltatni138, melynek más móddal kelletett volna ugyan és rendesebben lenni, de az köztök való hasonlás, melyről titkos factio még éltében az fejedelemnek megvolt, nem engedé, és az gubernátornak is félelmes volta, melyekről előbb lészen emlékezet. Én azért megindulván, parancsolatom olyan lőn az gubernátortól, hogy az fejedelem halálát titokban tartanám felérkezésemig. Kolosváratt késedelmem esék, fél nap telvén heában; sietésemnek okát nem merészelvén tettetni. Váradon is hasonlóképpen késedelmeztetének, az holott látván az vigyázatlanságot és az hírnek nem tudása miatt történhető alkalmatlanságot s practicát, mivel az főkapitány is, ifjabb gróf Bethlen István honn nem vala, az vicekapitány is pedig, Csomaközi András, ki igen jeles vitéz, jó ember vala, az váron kívül házánál lakik vala, ahhoz képest meg kelle jelentenem az fejedelem halálát; kihez képest engem sem várakoztatván, ő is másképpen viselt gondot. Kassára jutván, ott is esék kevés mulatásom; de semmit nem jelentvén, sőt menő utamban tanálkozám szemben váradi Bornemisza Lászlóval, ki bizonyos praesidiummal Kassáról munitiókat hoz vala Tokajban; eleget gondolkodám s akarom vala is instruálni, hogy bémennének Tokajban, és az várban maradnának: de ellenben az parancsolat tartóztata, mely káros is lőn, mert azok bévivén s letévén az munitiókat, kimentek Váraddá belőle, amott mihelyen az fejedelem halálának híre érkezett, ottan az kapitány, ki fő Abafi Miklós, vice Belényi János vala, az várat az benne lévő praesidiummal császár számára tartották, noha egyébiránt az jószágot az fejedelemasszonytól nem idegenítették el, de elég, hogy az várnak dependentiája elidegenedék annyéban, hogy az praesidium császáré volt; küldötték ugyan én utánam Szénási Pétert, hogy belészálljon, de már késő volt, s bé nem bocsáták.

Kassáról elmenvén, szolgámat az postalovak fogyotkozása miatt tovább nem vihetém, hanem Bugyatinban hagyám, magam igen sietve mentem egyedül éjjel-nappal Galgócig, de mivel instructióm az vala: elsőben az cardinálhoz, Pázmány Péterhez mennék, kit Semtén lenni mondának, oda kerültem; ott nem tanálván, Nagyszombatra; ott sem, hanem Pozsonon innen útban jűni tanálám, kivel szemben lévén szekeréről leszálla, és privatim beszélgete vélem; azután lovára ülvén s visszatérvén, Pozsonig beszélgetett; onnan császárhoz bocsáta, írván császárnak mellettem szép commendatoriát, melyben valának ez szók is: Hunc juvenem ex praecipuis Transsilvaniae nobilibus Serenissima Princeps Catharina expedivit ad Vestram Majestatem significans mortem Principis Bethlenii, sat139. Ezek után kéri, hogy kegyelmesen lásson, magának is atyjafiának lennem megírván sat. Arról is praemoneála, hogy reá készülnék, mert császár privatim fogna vélem szemben lenni, s tolmács nélkül beszélleni, tanéta is néhány szóval az köszöntésnek formájára, az secretariusnak is, Ferenczfinek intimálván levelében, mint procedálna dolgomban. Ezekkel elmenvén az Dunán által, császárt Bécsben nem, hanem Encesdorfon tanálám, az hová mind ennyi kerülés, mulatozás közben is, mint hátrébb megírtam, hét napokon mentem, és nyolcadikra virradólag hajnalban érkeztem. Az secretariust feküve tanálám, ki hamar felöltözvén és udvarhoz menvén, azon reggel mindjárt audientiám lőn privatim, senkit tolmácsnak is nem admittálván, csak ketten maradván szegény jámbor császárral, Ferdinandus secundussal; néki is koszperdje az szokás szerént oldalán, de nékem is, mint úti embernek, kardom oldalomon, lódingom nyakamban lévén, sokáig nagy kegyesen beszélgetett vélem deákul, s én is úgy, az mint tudtam. Mivel pedig arra sokaknak volt vigyázása, lévén akkor kassai generális Alagi Menyhárt, ő is egy Baxi Mihály szolgáját, főembert, expediálta az fejedelem halálának hírével, akarván megelőztetni engemet, ki másnap, akkor is estve érkezék, és így két napokkal s egy éjszakával késebben; egy szálláson lévén vélem, nagy szomorúan mutogatá két combjairól az bőrnek elmenetelit kisebesedésig, és hogy mégis nem ő hozhatta légyen az első hírt.

Mindenekelőtte válaszom lött volna, császár az magyar secretariussal, Ferenczfivel, engemet esmét Pozsonban az cardinálhoz expediála ad consilium140; az ki ugyan dicsekedvén mutatá és kezdetit olvasá császár írta levélnek ilyen szókig: Úgy hiszek tenéked, mint magam szívének sat. Replicálván azért, megint visszamentem császárhoz, s azután expediáltattam válasszal, de esmét az cardinálhoz elsőben Pozsonban, ki ott várt meg, s ő is expediált, megkövetvén ily szókkal: Noha császár őfelsége kisebbrendű embert is illendő remuneratio nélkül nem szokott előle elbocsátani, de hogy ne láttassék az kegyelmed hozta hírt örömmel hallottnak lenni, ez okon halasztotta, ígírvén általam más alkalmatossággal császári kegyelmességét kegyelmednek. Kire én is felelék: Nagy alázatossággal köszönöm én is az őfelsége aziránt való kegyelmességét, hogy nem terhelt olyan dologgal; mert el nem vennem, azzal az őfelsége méltóságát sértettem volna meg; elvévén pedig olyan jó uram halála hírének jutalmát, nékem mely keserves és gyalázatos lött volna, nagyságod megítílheti.

Ekképpen azért noha kedvesen láttak mind az hírre, vármegyéknek oly simpliciter restitutiójára, s mind pedig immár az fejedelemasszony személyében fundált practicára141 nézve, mindazáltal felette szomorúvan és gyakor megsiratással békével járám meg ez utamat is Isten kegyelméből; beteges erővel indulván az postaság meggyógyíta, és menék vissza Fejérvárra, huszonkét esztendőben járván ekkor. Ezalatt szegény fejedelemnek javait valóban kapdosták az belső szolgák és töltöztek; hogy pedig említsem, mert azt még éltében elkezdették vala, történvén ily tréfás dolog is: hogy az fejedelem egykorban megsúlyosodván, láttatik vala szinte halálozni, akkori hopmester, Kékedi Zsigmond, kit gyermekségétől fogva igen szegény állapotból nevelt vala, fejedelem foszlánya zsebiből az aranyas láda kulcsát kilopta vala; kit azután megtudván, mert jó ideig élt, bezzeg úgy meg is kedvetlenedett vala hozzája, hogy ha élhetett volna, nem lött volna elfelejtve. Az lopott pénzt némelyektől vitel közben mások, kik reá lestek, elfosztották; volt rút kapzsi szegénynek javaiban, melyek nevezet szerént valakiknek nem legáltattak, és az megnevezett erősségekben nem reponáltattak. Sok volt pedig az, mind pénz, köntös, ezüst marha, házi öltözetek, főlovak, szép lóra való szerszámok és öltözetek, melyek kinn járók voltak.  

[Brandenburgi Katalin uralma. 1629-1630]142

Noha pedig énnékem igen jó állapotom, nagy kedvességem vala az fejedelemasszonnyal, de az rosszra indult143 dolgoknak látása miatt el akarám hagyni az fejedelemasszony szolgálatját, sőt az országon kívül akarok vala magamnak szolgálatot keresni, de az gubernátor, Bethlen István, nékem igen jó uram, nem is idegenem lévén, az atyám pedig felette confidens embere, semmiképpen nem engedé; hanem mivel az atyám már igen öreg és beteges ember vala, melléje rendelének mint vicéjül az fogarasi kapitányságra, és ott fejedelemasszony számára reponált, testamentum szerént legáltatott tárháznak is gondjaviselésére, mikor már fordultam volna 23-dik esztendőmre anno 1630., és azután az atyám meghalván, azon esztendőben az fejérmegyei főispánságra is. Mindazáltal ezekben való állíttatásom közt is gyakrabban az udvart és szélyel való küldöztetést continuálnom kellett, hol tolvajok, csavargók s néha parasztság, néha téli időn csak farkasok miatt is ez ilyen postálkodások közben bizony sokszor szerencsén maradt életem meg. Írok azért már az fejedelemasszony dolgairól és egyebekről is.

Még az fejedelemnek éltében, mihelyen betegeskedni kezde, az fejedelemasszony mind erkölcsében megvetemedék, mind pedig vallásában megtántoríttaték. Vala pedig egy Serothin nevű, Morvában úri, de az hadakozásbéli rebelliók miatt jószágát elvesztett és exul ember, kit szegény fejedelem maga méltóságáért udvarában nagy böcsületben tart vala, s főlovászmesterségben állítván, jó állapotja, fizetése, böcsületi vala; ehhez adta vala magát igen az fejedelemasszony, kit én vöttem eszemben; mert az fejedelemasszony vadászatban igen gyönyörködvén, az szegény fejedelem parancsolatjából én szoktam vala kihordozni vadászni az fejedelemasszonyt, s láttam az alkalmatlanul való familiaritast, de szólani nem merészlettem. Vala pedig az svéciai királynak egy residense az fejedelemnél, igen értelmes, derék ember, Strassburg nevű, ki is az dolgot eszében vévén, egykor nékem és Bornemisza Pálnak mondá: Az fejedelem már hogy meggyógyulhasson, reméntelen; az én ittlakásom is tovább haszontalan és szükségtelen, én elmegyek az uramhoz; ti pedig az fejedelemnek jelentsétek meg, amoveálja udvarából Serothint, mert méltóságának sérelme lészen. Az svecus residens azután nem sokáig késvén elméne; mi pedig az dolgot megjelentettük vala, kin nem kevéssé meg is háborodott vala; tovább is kérdezkedvén, én is, az miket vöttem eszemben, s láttam vala, megbeszélém; az késő dolgon eleget búsula szegény; azt az Serothint is, nem cégéres praetextussal, amoveálá144. Ez az Serothin nem vala pápista ember, hanem lutheránus, ki elméne ugyan udvartól, de az Prényi uraknak lévén esméretségekben, azok tarták sok ideig Ugocsa vármegyei házoknál s néha Szatmár vármegyében, mivel fejedelem halála után azok az vármegyék császár birodalma alá redeáltak vala, ahhoz képest az is ott bátran latitál vala, s alattomban az fejedelemasszonytól is foveáltatott; kinek nyelveskedése miatt az dolog cégéreződvén jobban fejedelem halála után, egykorban az öreg Bethlen István discurálván arról, mint kellene azt az rossz embert kézre keríteni, ígírvén jószágot is, ha ki kezében ejtené: én magamra vállaltam vala, mert nékem azokkal az urakkal és Kún Lászlóval s többekkel is, azon földön lakókkal nagy esméretségem vala, s gyakran jártam arra; és az végzés az vala: hogy akár Husztban, akár Ecsedben vihetném elfogva, az jutalmat elvenném. Az útra elkészülvén, midőn indulni akarnék, megváltoztatá tanácsát az gubernátor, praetendálván, hogy együld az szatmári praesidiumból avagy nékem lenne valami nyavalyám, avagy, ha különben nem vihetném elevenen, halálában teljességgel nem akarna mocskolódni, kit én örömest cselekszem vala az uram gyalázatjáért; elmúlván azért, azon urak admoneáltatának, ne tartanák; kik is elbocsátván, azután én nem tudom, hol veszedelmezett el.

Valának pedig több idegen fiak is, kiket szegény fejedelem megtelepített vala az országban, és promoveált vala, nagy hasznos embereket reménlvén azokból az haza és maga maradéki számára nevelni: úgymint az említett Serothinon kívül vala Szunyog Gáspár, kit kővári kapitánnyá tött vala, és Rhédei Pálnét feleségül néki szerezvén, arról is sok szép jószágokat bír vala, főhopmesterségben is tartá egy ideig: ettől vöttem volt én is az Erdélyből kibontakozása után az kövesdi jószágot. Vala harmadik Listius Ferenc: ezt szamosújvári kapitánná tötte vala, és Vesselényi Pálnét szerzette vala néki, ki után úri jószágot bírt. Negyedik vala egy Keglevith Miklós nevű, kinek az magafalvi jószágot adta vala. Ötödik Rátkai, úgy tetszik, Zsigmond. Ezek közül némelyek büszkéltek is az fejedelemasszony körül, tudván az német nyelvet is; némelyek pedig részesek lévén az practicákban, német factióból az Bethlen famíliát akarják vala ruinálni, és azután egyéb változásokat cselekedni. Ezt mívelék az idegen mostohafiai az hazának. Példa.

Vala pedig minden practicának derekasb fundamentuma Csáki Istvánban, ki az fejedelemasszonyhoz igen titkoson bészínelvén magát még éltében az fejedelemnek, mind személyét annyéra kedveltette s mind practicáját, hogy az fejedelem halála után egészben az ő akaratját akarja vala az fejedelemasszony követni; s ehhez adhaereáltak az megnevezettek és többek is sokan, kiváltképpen az catholicus urak és főrendek; mert titkoson az fejedelemasszony is pápistává lévén, holta után az fejedelemnek kinyilatkozék. Nagy hasonlás lőn az országban, két ellenkező factio támada: egyik az fejedelemasszony nevezeti alatt Csáki pártja, másik pediglen gubernátor Bethlen István pártja. Az fejedelemasszony és Csáki pártján valának az catholicus uraim, sőt némelyek az több religión lévők közül is. Gubernátor pártján valának az evangelicusok és az Bethlen Gábor rokonsági s nevelt emberi; és noha az fejedelem dispositiója szerént az gubernátortól kell vala az fejedelemasszonynak függeni, de oly gyűlölséget és diffidentiát szerzettek vala köztök, hogy egészlen Csákihoz adhaereálván az fejedelemasszony, amazt elveszteni kívánják vala; az urak és minden statusok egymástól félnek vala, és continue fegyverre készek valának kelni egymás ellen.

Az gubernátor azzal vala erős, hogy az fizetett hadaknak generálisa az veji, Zólyomi Dávid, váradi főkapitány és hajdúság generálisa az öregbik fia, gróf Bethlen István vala. Fő gyalogkapitány Nagy Pál, Bethlen Gábor nevelt embere; Macskási Ferenc az szerént udvari vicekapitány; Mikó Ferenc főkomornik; az atyám Kemény Boldizsár fogarasi kapitány, az első vármegyének, Fejér vármegyének főispánja és az országgyűlésiben praesidens vala; Háromszéknek is főkapitánya Zólyomi, Csíknak Mikó, Udvarhelyszéknek Balási Ferenc, fejedelem nevelt emberi valának; mi is azonkívül sokan.

Az másik részre Kornis Zsigmond, Haller István, Kovacsoczki István cancellarius, Erdélyi István, Cserényi Farkas tanácsurak, azokon kívül Szunyog Gáspár kővári kapitán, Listius szamosújvári kapitán, Keglevith, Rátkai, többek is sokan.

Az fejedelem halála után az fejedelemasszony dolga kinyilatkozék; Csáki nem is az palotán az derék grádicson, hanem az fejedelemasszony házai felől való kis grádicson szokott vala feljárni, kit igen orrolva néztünk; ő pártjára volt az fejedelemasszony hopmestere, Horvát György, igen catholicus ember; az tolmács inasok is az szerént.

Vala egy Schultetus doctor, igen fő deák, elmés ember, az fejedelemasszonynak hiteles embere az nyelvért, de egyébiránt Bethlen Gábor creaturája s religiosus evangelicus ember és titkos nagy jóakarója az Bethlen famíliának; nékem is igen nagy kedvességem és hitelem vala mind az fejedelemasszonynál s mind Csákinál. Reménkedtek az gubernátor és több azon részen lévő nagy emberek, hogy ne abstrahálnám magamat udvartól, általam érthetnék az practicákat: melyet meg kellett cseleküdnem, és természetem kívül is simulálnom köztök; mert mivel láttam mind religiónknak, s mind pedig annak külső oszlopinak és az én jó uram famíliájának is oppressiójokra való igyekezeteket, lelkem esméretinek dictamenje szerént azoknak kellett több jót kévánnom, mintsem az ellenkező feleknek, és több igazzal is lennem, bőrömben is járván: mert ha ideig kedvezni láttattak is, de ha praevaleálhattak volna, tudtam azt, hogy azután nékem is avagy lelkem veszedelmével az tőlök fúvandó táncot kellett volna járnom, avagy másokkal együtt ha nem is, de utánok nékem is veszedelmeznem; melyet már el is kezdettek vala csak ebben is, hogy Jósika Gábor, kinek famíliája felől hátrébb emlékezetet töttem, még régen Erdélyből kimenvén Bethlen Gábornak mindenkori hadakozásiban ellensége volt, Esterházy Miklós körül lakván; mihelyen meghala az fejedelem, innen belől is biztattatván béjüve, és pártját fogván az fejedelemasszony és ország nevezeti alatt az catholicus urak, kevés héja lőn, hogy az gerendi jószágból ki nem fordítának, az mint arról való néhány rendbéli contractusok megmutatják, miképpen kellett excontentálnunk; voltak több jelek is.

Minden practicájokat azért, kit magoktól az fejedelemasszonytól és Csákitól, kit másoktól megértvén, az gynaeceumban is az kik nevezetesbek és belsőbb személyek voltak, nagy kedvességem lévén, s azok által is tudósíttatván, én is informáltam az mi pártjainkat, mert látom vala azt is, hogy Csáki miatt veszedelmezik vala az fejedelemasszonynak is állapotja; de nyilván opponálnom is magamat nem lehet vala, sem pedig abstrahálnom az fejedelemasszonyt annak pártjáról.

Ottan hamar pedig az fejedelem halála után római császártól condolentiának színe alatt főkövet német gróf jüve, De Tristein nevű, ki az említett cardinálnak atyjafia vala, kivel az országnak constitutiói és fejedelemasszonynak is conditiói szerént nem lészen vala szabad privatim az tanács praesentiája nékül tractálni, de azért megcselekedék; az ki confirmálván pápistai religiójában, noha még akkor is publice nem merészlette declarálni, az practica azon factionariusokkal145 nevekedék általa.

Nékem pedig itt is ily galyibám esék, hogy reám bizattaték azon főkövetnek szállására való provisio, hogy az gazdák tőlem vennének ordinanciát mind tisztességes gazdálkodás dolgából, s mind pedig hogy az véle való szembenlétel, tracta privatus embereknek meg ne engedtetnék; s egykorban hát egy úrfiat az több confluáltaknak conventiculumokból expediálván146 hozzá, ugyan meglesvén az én ott nem lételemnek alkalmatosságát, az gyalog hadnagy, ki ott vigyázott, bé nem bocsátotta, appellálván reám s hozzám is elküldvén; én is megizeném, tartsa dolgát, nincsen ott semmi járója; ekképpen igen prodáltatám előttök.

Másodszor vala egy Balog Ferenc nevű, Hunyad vármegyei, Bethlen Gábornak egy inasa, ki még éltében corrumpáltatván, holta után declaratus pápistává lőn, s egykor szállásomra jüvén, sok szók, beszédek közt állhatatlanságát reprehendálván kezde alkalmatlanul felelgetni: kevésbe múlék, pallossal fejét el nem sújtám, kiszaladván az is, az az catholicus uraknak igen vádolt. Ez két dolgoknak sopiálását nehezen cseleküdhetém.

Elmenvén az német követ Fogarasból, egy ládában egyszersmind az fejedelemasszony negyvenezer aranyakat elhozata, és ezt mind Csáki István kezébe ejté ilyenképpen: Mivel nem lehetett eltitkolni, az atyám lévén az helyben főtiszt, és az tárháznak is kulcsai nála voltak, én akkor udvarnál lévén, értésemre adá, én is viszont az gubernátornak, s az kiknek illett, többeknek is; vigyáztunk azért igen arra rendelt emberink által, mit fognak mívelni az ládával, és hogyha Csáki kezéhez kiiktatják, midőn vagy emberi által elküldi, vagy magával elviszi, vala collusiónk Zólyomival, hogy az útban felverjük; de megcsalának: mert Csáki elméne udvartól, az pénzes láda viteték az materiás kis boltba147, mely Fejérváratt alatta az fejedelem házainak az iveges folyosó felől vala, kinek gondja viselése Czeglédi István nevű béjárón volt, mely is énhozzám és az igyhez is igen addictus vala; s tehát az aranyakat kiszedte volt az fejedelemasszonnyal, és követ rakván helyette esmét bépecsételték, s úgy küldötték az boltban; már Csáki is elmenvén, láda is pecsét alatt az említett boltban hiteles emberünk keze alatt lévén, azt reménlettük, az szándék is megváltozott. De ímé tehát egy Tepesit Zsigmond nevű főember szolgáját alattomban visszaküldötte Csáki valahány magával, az fejedelemasszony pedig Kisfaludra menvén, egy ebéd után mindjárt mulatságképpen mind az magyar fraucimereket, kik által megérthettük volna, mind az említett Czeglédit, kinél az láda állott, mind engemet, ki fő lehettem volna az vigyázásra, studio szép hízelkedő beszédekkel magával elhíva s vive, és mihelt az várasról kihalada, gyalog szállván mind fraucimerivel, hogy az idő inkább haladjon, engem is lebeszéle, s gyalog vélek mulatozva menénk Kisfaludig, ott is kertekben, házakban, majorházakban mind késedelmeztetvén, szintén csak vacsorára meheténk vissza Fehérvárra; s ímé tehát azalatt az hopmester Horvát György, ki igen practicus factionarius pápista ember vala, Csákihoz tartó, az magyar hopmesterasszony Macskási Mihályné, ki egy vala az hopmesterrel, két tolmács inasok Izsák és Simon, ezek honn maradván, az ládából kiszedett aranyakat az Csáki emberének, Tepesitnek kezéhez iktatván, mindjárt elment véle; harmadnap múlva tudtuk meg az practicát, s így az pénz oda lőn.

Látván Mikó Ferenc is, mint foly az dolog, melléje vévén Nagy Pált, az gyalogkapitánt, és holmi praetextusok alatt az fejedelemasszonytól commissiót extrahálván148 (mely máig is leveleim között exstál) az tárházban bébocsáttatása s reábízott holmi eszközök elhozásának megengedése felől, Fogarasban menvén az tárházból mindeneket elhozott, valamelyek nevezet szerént az fejedelemasszonynak nem legáltattak volt, sem másoknak: az mint hogy csak azokról tött vala az fejedelem testamentaria dispositiót149, melyek benn az tárházban reponáltatva állanak vala, de az mindennapi expensákra való s naponként érkező jüvedelmek, fejedelmi, sőt királyi méltósághoz illendő és szükséges mindenféle sok szép gazdag jók csak rend kívül és regestrálás nékül az komornikok s egyéb tisztek kezeken forognak vala; fejedelemasszony egyébiránt is mind tékozló s mind gondviseletlen lévén, csak az eltitkolhatatlan részt hadták kezénél, egyebekkel felosztoztanak. Melynek kihordását, mint hallottam, szegény atyám könyves szemekkel nézte.

Ezenközben elközelítvén az fejedelem temetésének ideje, volt az ellenkezőknek ily factiójok s tanácsok: hogy azon temetésnek alkalmatosságával, melyre minden rendek az országból is, de egyéb helyekről is confluálandók valának, derekas erővel lennének jelen, és akkor declaráltatnék az fejedelemasszonynak mind religiójának változtatása s római császár protectiója, mind pedig, hogy az gubernátornak authoritasát degradálván, avagy meghatározván kévánságok szerént, az fejedelemasszonynak szabados regiment szerezhetnének titulariter, mint kinek szíve, lelke már kezekben vala; és az mit akarnak vala, neve alatt csak azt cselekszik vala, s ekképpen minket opprimálni akarnak vala, de Isten kegyelméből markokban szakada ilyenképpen:

Vala egy Kovács Péter híres mezei kapitány és igen szép s jó hada, kiket szegény Bethlen Gábor sok idő alatt és sok helyekről gyűjtögetett vala egyben; ezt az kapitánt corrumpálták és pártjokra vonták vala; szinte akkor is Kassára járt az ott való generálisokhoz practicálni, hadai pedig qvartirokban Kővár vidékén voltanak, lévén patronusok az hátrébb említett Szunyog Gáspár, akkori kővári kapitán, ki az ellenkezők fele vala. Midőn azért már azzal is magokat erősbeknek alítanák, Csáki is pedig felesecskén fogadott volna hadat, mind lovast, gyalogot az fejedelemasszony pénzével, és nagy apparátussal jütt volna az gyűlésre avagy temetésre Fejérvárra, hadait, lovasit, gyalogit Fejérvár körül való falukra szállítá, azalatt Toldalagi Mihályt marus- és aranyasszéki hadakkal indítván, parancsolván pedig Kraszna és Középszolnok vármegyékre is, Gyulafi Sámuelnek és Serédi Istvánnak is, hogy megegyeznének: véletlenül tanálván őket qvartirjokban, éjszaka ütvén meg, felverék, dissipálák, szemben hajtván az székely hadak imezekre, és az parasztság is rajtok lévén; az kik elszaladhatának, császár pártjára futának, s azután is ellenségink lőnek, Szunyogot az kővári kapitánságból kirekeszték, Gyulafi Sámuelt, ki veji vala az gubernátornak, collocálák helyében. Imitt is Fejérváratt az több vitézlő rend az mi pártunkon lévén, noha az német gyalogság ellenkező, mindkét részről nagy gyűlölség, diffidentia vala, és csaknem csöppönőleg vala az vérontás közöttönk; de meghallván az Muszka Kovács Péter hadának dissipáltatását, kővári állapotnak változását, kikben nagy reménségeket helyheztették vala, megfélemlének, és Csáki István, ki egyébiránt igen elmés, practicus és tekéntetes, de félelmes szívű ember vala, megrémülvén, egy estvefelé csak harmadmagával sétálásnak színe alatt kiballagván az Szent György kapuján, lovait pedig azelőtt vízrevitelnek praetextusával kiiktatván, szerszámokat, fegyvereket az szerént, alattomban, nyakszakadva futott, szaladott almási várában, odahagyván az gyűlést; ezt megértvén hadai, azok is az falukról, az mint kitől lehetett, csúfosan szaladának: az gyalogi Gáldon, az mi falunkban lévén, dobjaikat is odahagyták; maga csak harmadmagával estve elillantván, másnap ebédre Almás várában ment. Úgy hallatott, fenekére sok kenő ment, míg meggyógyult az nyereg ellen való felsebesedésből.

Eszek veszvén azért ekképpen, ellenkező következést hoza Isten ki az dologból; mert az fejedelemasszony, hogy már szomorúsága és búsulása miatt betegedvén meg, megfattyazék150, és az feredő házról város felé nyíló kis ajtócskán vitték ki éjjel az leánygyermekecskét, kit szült, az vinci új keresztény asszonyok151 tartására; de nemsokára megholt. Ezt noha igen titkolták, és közönségesen nem is tudták, de az belső és külső nagy embereknek is értésekre volt, és ha semmi veszedelmezésünk nem forgott volna is az dologban, csak az szégyenért is olyan fejedelmet nem örömest szenyvedtünk volna, ki megtetemezett bitangul; de mivel az kötelesség is, az megholt urunk gyalázatjának cégéreződése is tartóztatott, azt is láttuk, hogyha változtatni akarnók az fejedelemséget, vagy Csákinak, vagy másnak azon factión lévőnek fogna succedálni: ehhez képest inkább ideig szenyvednünk kelle; mindazáltal nem különben, hanem, noha az temetésre is csudás maga megerőltetésével lehetett felkelni, de utána ottan hamar publice convertálni152 és az nagy templumban Fejérváratt communicálni is kelle; s így marada meg akkor az fejedelemségben: az urak és ország között is csináltaték amnistia és unio153, Csáki is visszahívattaték.

Ezek akkor megcsendesedvén, engemet esmét római császárhoz expediálának, menő utamban szemben kelletvén lennem mind palatinus Esterházy Miklóssal, kit Kismartonban tanáltam, s mind Pázmány Péterrel, kit Nagyszombatban tanáltam. Ekkor nem postaképpen, hanem internuncius voltam; de ekkor noha böcsületesb állapottal voltam, és külsőképpen mutatták hogy már, de belsőképpen nem látának szívesen úgy, mint mikor szegény uram halálának hírét vittem vala, mert az reménlett practicának és fejedelemasszony pápistaságának is nyaka szakadott vala.

Voltam szálláson magam az magyar secretarius Ferenczfi házánál, szolgáim és lovaim közel való vendégfogadóban. Nagy bajom volt miatta; mert ez hatalmas főexpeditor és csudás memóriájú ember vala, de felette részeges, és ugyanis azért csudáltatott elméje, hogy részegen is hivataljának megfelelt fogyotkozás nélkül (ehhez hasonló vala azelőtt az fejedelemnek is egy secretariusa, Ormánközi). Ő azt akarta volna, én is humora szerént ittam volna, kit sem böcsületem, sem természetem nem szenyvedett; néha csaknem virradtig is elpirittyelt, én lefeküdtem s aluttam.

Igen sordidus ember is vala. Többi közt egykorban császár hívatván piacon tanáltatott, ott egy kappant vévén, tötte az szokása szerént magánál hordozott leveles táskában; bémenvén császárhoz és leveleket akarván az táskából kivenni, az kappan is kiugrott; benn találván lenni császárné is, egyvele apró ebecskék, az kappant az kutyák kergették, csihlották: másfelől Ferenczfi is futkosott, bujkált utána, hogy megfoghassa. Császárnak, császárnénak volt nagy nevetségek az dolgon annyéra, hogy urak is mentek bé azon mulatságra. Egyébkor is az leveles táskában darab sajtok, hagymák, zsemlye, néhányszor szalonnadarab is egyiránt volt közösleg; de azért elmés és igen hiteles ember vala, és már harmadik császárt szolgálta azon állapotban.

Ezen Bécsben lételemben egy vendégséggel meg is tréfálódtam vala; mert császár palotáján lévén, az ide hátrébb említett, Erdélyben követségben járt comes De Tristein invitála másnapra tíz órára vendégségben, s én is elígírkezém; azután Bottyáni Ádám is invitála, kitől megmentém magamat, hogy már amoda ígírkeztem légyen. Eljüvén az idő, az magyar szokás szerént szállásomon várom vala az újabb hivatalt, kiben semmi nem telék; elmúlván az tíz óra és már tizenegy felé lévén, külde láttatnom esmét Bottyáni uram, kinek megizenvén, hogy még szállásomon legyek, ő ottan megláttatá, amaznak szállásán az dolog mint légyen; s hát immár ott régen hozzáültenek az ebédhez. Újobban azért hozzámkülde, és megizené mind az szokást, hogy az volna: az hivatalos az nevezett órára és az mennyid magával hívattatik, akkorra és annyid magával tartozzék az ebédhez, több hivatalt nem várván; és hogy már ott régen hozzátelepedtek volna, azért mennék őhozzája: melyet megcseleküdvén, ott valóban magyar módon is lakánk.

Másik dolgom ilyen is volt: Vala egy Vay Péter, Szabolcs vármegyei, kinek én igen barátja voltam, étekfogó vala, ez elkéredzék vélem, lévén néműnémű sollicitatiója császárnál; kinek dolgáról supplicatióját megíratván, midőn császárnál audientián lévén az egyéb dolgokat proponáltam volna, ekkor benn lévén az tolmácsságon cancellarius Sennyei István és secretarius Ferenczfi is, orcátlanságot kelle cseleküdnöm barátságáért: mert császártól magam kértem audientiát néki, s az jámbor császár mindjárt hívatá Ferenczfivel. Béjüvén Vay Péter, császár kezét nyúltá, de amaz többször nem forogván olyan dologban, confundáltatott vala: hanem ott én magam szólítám magyarul, hogy menne oda kezet fogni; az meglévén, esmét, supplicatióját hogy elékeresné és adná oda; mind magamnak kellett tanítanom s beszéllenem néki: kívánt válasza is lőn az jámbor császártól.

Harmadik dolgom is154 ezen útban ily lőn: Visszajüttömben Fileken két franciskánus barátok, szécséni klastromból valók tanálkozának hozzánk, kik is igen hozzánk ereszkedének; onnan Osgyánban menvén Bakos Gáborhoz, oda is eljüvének; viszont Rimaszombatban is, mivel bocsáttattak volt ki koldulásra. Elébb nem mervén kifokasztani, ott jelenté az egyik titkon, hogy meggyőzettetvén lelkiesméretitől, mind az baráti állapot, s mind az religio mellől el akarna állani, kénszerítvén Istenre, lelkemre, hogy vinném el. Mivel azért nékem is conscientiámban jár vala, megcselekedém, és társát vélek lévő kísírővel elbeszélvén, hogy ő is mindjárt utána menne: azalatt lóra ültetvén, katonaköntösben öltöztetve más úton valóban szaporán elrándulék véle, éjjel-nappal sietvén, míg az Tiszán általkelheték, mert félek vala igen, hogy megűznek érette, akár szöktetést, akár megöletését gondolván, mert Bosnyák Tamásnak is, az fileki kapitány s úrembernek is confessariusa volt, s putnoki, szendrei, diósgyőri, ónodi, tokaji végházak közt kelletett pedig elmennem, az Sajó mellett qvartirozván az hátrébb említett, Erdélyből kiűzetett Kovács Péter hada is.

Ezen hadbéliekkel voltam szemben qvartirjokban, többi közt ki vicéje vala egy Balog Mihály, jeles vitéz ember és nem is részes kapitánya árultatásában, melyről az kassai generális asztalánál is volt öszveveszések; ez igen barátom lévén, meg is jelentettem vala, és végeztem is véle, hogyha utánam jüvők tanálkoznának, melyre adjon úti igazítást. Midőn azért ez qvartirból mennék, azonban láték néhány lovast jűni utánam: az barátot elöl elküldvén, néhány magammal hátrébb maradva elvárám: tartásom vala is, hogy űzők-féle ne volna. Elérkezvén és szót adván egymásnak, hát barátink; mondá azért az előttök lévő: Uram, emlékezzél meg arról, Bethlen Gábor éltében valami fosztogatásbéli csintalanságért megfogattatván és sentenciáztatván, meg akarnak vala ölni, s te nyertél vala kegyelmet az fejedelemtől, és Isten után adtad meg életemet; én pedig nem tudtam mivel ez ideig meghálálni; hanem mivel mostan látom hosszas utadat s abban lovaidnak megcsaponását, azért ím egy jó járó erős barna paripát hoztam. Úgy vagyon, vala is szükségem reá; mert jobbik vezetékparipámat, kinél több nem is vala az alattam lévőn kívül, Bakos Gábornak adtam vala olyan szükséges utamban is ajándékon, látván fogyotkozását, és szinte akkor érkezvén hír töröknek kinn létele felől, midőn azon mennék el; mindazáltal nem akarom vala elvenni, állatván, hogy maholnap Isten haza vivén, lenne több lovam, mintsem néki; az katona pedig esküvén azon, levágja inát, ha el nem veszem: így kelle elvennem, de nem ingyen, hanem inasom alatt lévő s háta megsebesedett más paripát hagyék nála. Ily háladóságot tapasztalék az emberséges szegény legényben; mert noha az dologra emlékeztem ugyan, de én az személyt meg sem esmértem volna. Mely szegény legény katona azután az ide előbb említendő rakomazi harcon el is fogattatván esmét gyaloggá maradott, s megszabadulván biztában megkeresett, és esmét én lovasítottam meg.

Ez utat is azért ekképpen Isten kegyelméből békével véghezvivén, az elhozott barát is convertála, s meg is házasodván, vallásunkon való prédikátori hivatalban hala meg is. Kit azután esmét felmenésemben szegény cardinál Pázmány is vetett szememre: miért vittem el az barátot? melyre feleletet így töttem: Nékem úgy látszott, hogy lelkemben járt megcseleküdnem, vágyódását értvén megtérésre. És vajha nagyságodat is megnyerhetném s vihetném Istennek és az hazámnak, bizonyára kész lennék életemet érette kockára vetni. Kire szegény mondá: Azt is vétkesen cseleküdted, jó öcsém; engem pedig nem Istennek, hanem Istentől vinnél el. Hazádnak is pedig, ki nékem is hazám, ott lakva kevesbet használhatnék, sat.

Ezek után Csáki esmét más practicát kezde, Prépostvári Zsigmonddal elhitetvén, hogy az fejedelemségnek translatióját néki szerzené: ezt azért kezdék is jártatni, melyben interessatus vala Kapi András és felesége is, mert az asszony mostohaleánya, az úr pedig veji vala Prépostvárinak; melyről engem is praemoneáltak vala, hogy alkalmaztatnám magamat; kit én tempestive tudtokra is adtam vala, az kiknek illett, noha abban is csak színes dolgait ottan hamar eszemben vöttem vala, mert olvastam fejedelemasszonynak írott oly leveleit, kiben hogy már törekedő írásit Prépostvárinak megmutatván, amaz azt tudta, azon írást küldi, azonban kivonván, még ellenkezőt írt s izent szóval.

Kiváltképpen pedig egykorban Fogarasban jüvén Csáki, lőnek ily dolgai: mivel mindennémű javait az fejedelemasszony ő kezéhez akarja vala ejteni, az mint meg is lőn, mert azelőtt, mint megírtam, egyszersmind negyvenezer aranyat, azután minden clenodiumit adta kezéhez: lévén azért még ötvenezer tallér az fogarasi tárházban, az testamentum fele, alattomban az fejedelemasszony az negyvenezerből maradott tízezer aranyat is kezéhez adta, kit azelőtt kezéhez vött vala az tárházból, mert az is ötvenezer vala, ezt is ekkor kezéhez adta Csákinak, azonkívül az kinn járó aranyakat, mely circiter tizennyolc avagy húszezer volt még azelőtt; ekkor azért mint cserében az fejedelemasszonytól kére tízezer tallérokat, hogy már maga aranyait ötezret adván156 érette, kiket midőn olvasni felbontottam volna, az szegény fejedelem maga jedzését közte tanálám, kiből mindjárt megesmértem azon felének lenni, kit az fejedelemasszony az tárházból kezéhez vött, de nem volt mit tennem, ki kelle adnom az tízezer tallérokat; az ötezer arany is az fejedelemasszonynál maradván, azt is kezéhez ejtette s elvivé.

Ekkor ottlétele alatt nékem is nem keveset kedvezvén, egykor nagy confidentiával kezde vélem tractálni, ezeket mondván: Im látja kegyelmed, hogy mint az palástját levetvén adná nyakamban, szinte oly örömest az fejedelemséget transferálná nékem az fejedelemasszony; azért kegyelmedet kérem, édes öcsémuram, mind légyen jóakarattal hozzám, mind pedig adja tetszését az dologban, és mit ítíl is, mondja meg. Kire én is mondám: Én csak egy ifiú legény szolga vagyok, az asszony akaratját követni tartozom ugyan, mindazáltal ne légyen bántódására, ha sincere megmondom az iránt való tetszésemet. Ő is mondá, hogy nem. Kire én is: Az Isten titkában senki nem mehet, de emberi ratiók szerént az dolog végben nem mégyen: egyik az religio miatt, pápista úr lévén, másikért, mert Bethlen Gábor igen megerősítette maga famíliáját, s az kik creaturái, azok el nem állanak mellőlök; és így az dolog nem fog végben mehetni. Ez nem esék szájának ízesen, s azt felelé: Csak kegyelmed mondja azt, de mások másképpen discurálnak. Arra én is mondék: Szabad ki mit hízelkedik; de én az igazat mondom. Bizony dolog, igen simulált is; tudom hogy péntek napon is pápista emberektől titkon megötte vala az húst előttünk, hogy inkább az evangelicusoknak is elméjeket magához vonyhassa. Ekkor világosban megesmérém, hogy Prépostvárinak színnel, de valósággal magának horgászna.

Ugyanekkori Fogarasban lételében Kassai Istvánt is oda hívatták vala, és nékem egy emberem hallgatta egy kert mellett, ketten sétálván Csákival, tractálták az fejedelemség állapotját. Kassai ezeket mondotta: Nincsen, nagyságos uram, kívületted más arra alkalmatosb ember, csak az religio dolgában assecurálj bennünket; melyet Csáki is készen compromittált. Ezeket is értvén, az gubernátornak tudására adtam, Kassai pedig ekkor öszvevésze vélem s azután holtig ellenkezőm lőn; mert az fejedelemnek valának huszonnégy darvas jegyű legöregjebb kupái, s azok közül parancsolának egyet tárházból néki adnom, magoktól pedig aranyakat alattomban felest adtak. Én szánván megbontani azokat az kupákat, elegy-belegy ezüst kupákat, kannákat, annyi nyomót méretvén, küldöttem; visszaküldötte kétszer is, izenvén: mi gondom nékem arra, hogyha Fogarast néki adná is az fejedelemasszony, nem enyim, hanem övé, szabad véle, s adjam azt, az mit parancsolt. Kire én is: Fogarast annál inkább nem adnám, mint országnak egyik házát; de bizony imez kupát is nem adom; lássa, ha veszi is, ha nem is imezeket. S meg kelle lenni, mert igen nehezlém vala az értett practicát is. Ezzel akkor elmenének.

Azután esmét értém meg ily practicájokat157; hogy míglen az fejedelemséghez juthatna, addig Csákinak bocsátanák kezéhez tokaji és munkácsi várait s jószágit az fejedelemasszonynak; melyet is mindjárt értésére adtam az gubernátornak, ki akkor szinte Illyén volt; nálam pedig szokott vala állani postacímer, kivel Székely János nevű öreg legény szolgámat küldöttem vala el. De minekelőtte ez erumpált volna, még ezelőtt s nem sokkal az fejedelem halála után Kornis Zsigmondot és Kapi Andrást küldték158 vala solennis legatióval római császárhoz: ezek is pedig az gubernátornak és pártjainak ellenkezői valának.

Ez követek megjüveteli után jó idővel, egykorban, midőn már az gubernátor mind az fejedelemség dolgában, s mind az magyarországi váraknak Csáki kezéhez ejtésében való practicájokat értené, akarván megelőzni, országos gyűlést promulgála; de engemet az fejedelemasszony Csáki tanácsából Munkácsra expediála az végre, hogy Balling Jánossal és az praesidiummal tractálnám Csáki bébocsátását, mely nékem is nem igen tetszik vala, az gubernátor és több mi pártjaink pedig ellenkező tanúságot adtak vala; de az fejedelemasszony csak credentiákat és assecuratiókat adván úgy expediála, hogy Almásra mennék, és az minémű tanúságot fogna adni Csáki, abban járnék el; az szerént is cseleküvém, simulálnom kelletvén előttök, ők pedig azt alítván, hogy mind religiómat és benefactorimat háladatlanul elárultatják vélem, minden titkokat aperiálják vala. Elindulván onnan, Somboron megszállék, és Sóti István nevű szolgámat expediálván vissza, az atyámat és az gubernátort mindenekről tudósítám. Többi közt vala ilyen akaratjok is: hogy az gyalogkapitánt, Nagy Pált, ki mi pártunkon való jeles ember vala, tisztitől priválnák gyalázatoson, és monostorszegi Kún Istvánt állítanák helyébe, ki ő pártjok vala. Én azért ezt dissvadeálám, hanem persvadeálám Csákinak, inkább írná meg az fejedelemasszonynak, hogy kedveskedjék valamivel néki: én pedig magamra vállalnám, hogy visszafordulván azon utamról az ő részekre csinálom. Tetszvén Csákinak, megírá; én is pedig amazt tudósítám, hogy élne az alkalmatossággal, melyet el sem mulatott; ekkor adák néki az ludasi és buzdi jószágot, noha egyébiránt abban semmi telék azután is, hogy elpártolt volna.

Midőn azért közelítenék Munkácshoz, érkezék hozzám Horvát Ferenc nevű ember, ki Csáki embere vala, és ez tractatusban adjungáltatott159 vala mellém; ez magyarországi ember, catholicus is ugyan, de afelett igen austriacus ember is vala, és in confidentia160 jelente ily dolgot: hogy ő nemrégen érkezett volna meg Bécsből, és secreto consilio imperatorio161 végeztetett volna az el, hogy míglen az fejedelemség succedálhatna Csákinak, addig az erdélyieknek mint sas, úgy lenne fejek felett Munkácsból, Tokajból és az fejedelemasszonynak minden javaiból; és hogy ebben kellene fáradoznunk, miképpen Ballingot lebeszélhetnők, és Csákit Munkácsban férkeztethetnők: mely énnékem igen ízetlen vala, mindazáltal javallám igen, és bémenvén Munkácsban, mindeneket kévánságok szerént nagy szorgalmatossággal proponálék; de mivel énnékem igen confidens emberem vala Balling, megizeném alattomban, hogy énnékem privatim más beszédem volna véle. Az követség után azért ebéden igen ivánk, és másnap én mind természetem szerént kornyadozván s fel sem kelvén ebédre, s mind pedig, hogy külön való beszédem lehetne, Balling is betegeskedést tettetvén, az én követtársomat más házban vendégelvén, én azalatt Ballinggal eléggé tractálék s concludálék is; azután az választ kiadák: hogy az várat és jószágot s minden jüvedelmet az fejedelemasszonynak hívségekkel együtt megtartják; de Csákit soha bé nem bocsátják. Vala pedig erdélyi gyalog is az várban circiter hatvan, egy hadnaggyal, kik mivel ott szükségesek nem valának, hogy láttassék mégis valamit efficiáltam lenni, minthogy parancsolat vala is felőle, azokat kihoztam.

Az én ide járásom alatt az hátrébb említett gyűlés Meggyesen meglőn; de ímé az sáfránybűzt megérezvén162 Csáki uram, nemcsak nem merészlett menni azon gyűlésre, de Erdélyben is nem mert maradni; hanem kirándult Magyarországban, és ezután soha többé máig bé nem jütt; hanem lévén magának is igen kevés jószága, abból is, de kiváltképpen az fejedelemasszony tokaji jószágából élt, mert az hátrébb említett titkos végzések szerént noha az munkácsihoz nem férhetének, de az tokajit Csáki kezéhez bocsáták. Az várban is volt ugyan szabad bémenni, de annak és az praesidiumnak más volt kapitánya, az pedig császáré volt, egy Révai István, kit említettem hátrébb.

Én azért Namínyben Lónyay Zsigmondnál tanálám Csákit, az holott megmondám az választ az munkácsi dologból, mely néki nem vala kedves. Minthogy pedig Lónyay igen addictus vala Csákihoz, igen éltette tanácsával, mert ő is azt az részét, mely volt volna Aranyasmeggyesen és jószágában, néki adta vala, melyre Lónyaynak igen nagy szüksége vala. Öszveülvén azért Lónyay, Csáki, egy leghitelesb embere Csákinak, Vadas Gábor, és engem is adhibeálván, töttek nagy discursusokat, ők azt tueálván, hogy az fejedelemasszonyt, mint nem is idegenjét, és annak pártjait római császár mint és hogy fogná protegálni és promoveálni, s az Bethlen famíliát opprimálni: én ellenben az török oltalmát és az országban lévő fundamentomját az másik félnek állítottam; s bizony dolog, hogy maga is Csáki azon acquiescált inkább. És ekképpen én Erdélyben indulék, Csáki uram kinnmarada, az fejedelemasszony értékéből magának szép uraságot szerze; elsőben Szendrőt vévén meg jószágostól, azután Göncöt; de mivel Szendrőhöz az török közel lakik vala, felesége jussára, az Thurzó família fiúágon deficiálván163, az ő felesége pedig, Forgács Éva, leány vala az Thurzó famíliából, úgy juta Szepesvárához és jószágához, odahagyván Szendrőt, summáját amazra fordítván; azután Tarcalt is az fejedelemasszony néki adá.

Az említett meggyesi gyűlés164 pedig ment végben felette rút tumultussal, mert az gubernátor az fejedelemasszony ellen tévén publica querelát az ország előtt, és akarván mutogatni conditióinak violálását s consequenter az országnak homagiumjától165 felszabadulását az fejedelemasszony degradálására s mást választásra; de az ellenkező factio praevaleálván166, és mivel az ország statusi is nem voltak arra jól dispositusok, csak kevésben múlt, egymást le nem vágták, fegyveres kézzel lévén mindenik fél. Tandem az ország interponálta magát és nehezen sopiálta, lévén az atyám praesidens; Toldalagi Mihály, Borsos Tamás lévén ez mediumnak inventori.

Említek erről egy csúfos dolgot. Ráskán Magyarországban egy ember házánál lakott néhány esztendőkig egy ördög, ki csak hogy nem láttatott ugyan, de szavai hallattak, és sok csintalankodási láttattak. Ekkorban eltávozván néhány napok alatt s azután esmét magát előbbi szokása szerént megjelentvén, kérdetett, hol járt légyen? Azt felelte: Im az erdélyiek gyűlésére mentem vala én is, kevésben múlék, végben nem vihetém, hogy egymást le nem vágák; azt azért végben nem vihetvén, utamban egy papot vétkezteték az maga leányával.

Ez is azért nem succedálván, lőn más inventiójok: hogy az kassai vicegenerális, mint csak kállai, szatmári, fejedelem halála után redeált végházaknak látogatására jűne feles magával, s az többi utána szivárogván, onnan béjűnének az fejedelemasszony mellé, ki akkorra menne Szamosújvárra: és így, ha kik ellenkezők tanálkoznának, megnyakaztatnának; az fejedelemasszony pedig parancsolatokat küldezne ki, hogy mindenek csendességben lennének, mivel kétség nélkül az gubernátor az országnak felülést fogna parancsolni167, és azt az ellenkező parancsolat meggátolná. Ez dolog nékem is értésemre esvén, adám tudtára az gubernátornak, az ki viszont consultálkodván, az kikkel illett, praeveniálák, mert gróf ifiabb Bethlen Istvánnak és Zólyomi Dávidnak parancsolván, eleiben menének Bornemisza Jánosnak, és hadát dissipálák s visszaverék. Ekképpen noha elméne ugyan az fejedelemasszony Szamosújvárra, de az practicának nyaka szakada. Mely cselekedetikért az két ifiú uraknak az ellenkező factionatusok fejedelem és ország nevezeti alatt végezék azt, hogy reájok küldenének, hadokat eloszlatnák, s magokat is megbüntetnék, mivel császárral való békességet bontották volna fel, birodalmát és népét invadálván: erre generálisnak destinálák Kapi Andrást, hogy ország hadát adnának melléje. Ez alkalmatosságról egy musnai paraszt, de elmés jó szász embernek, kivel mind az atyám, mind én sokat ittunk, ily jeles discursusát hallottam. Ha szintén vétkeztenek volna is valamit azon dologban az ifiú urak, de nem kell őket megbüntetni; mert az mely kölyök-agarat az első vadfogáson igen megvernek, fottig félelmes szokott lenni. Első és nem tudva való vétségek lévén, jobb elszenvedni nékiek is.

Parancsolának is, hogy bizonyos időre Kolosvárhoz gyűlne az ország hada, melyben az gubernátor is nem ellenkezett, de az két fél különböző végekkel; mert azalatt fia és veji által168 az gubernátor Rákóczi Györgynek adott fejedelemségre való vocatiót, és az dolgot conclusióban is vötték, látván, hogy periclitálna mind famíliástól és véle egyetértőkkel, magának pedig nem reménli vala, hogy fejedelemséget obtineálhatna. Ott kinn azért az két urak magok pártjokra csinálták vala az hajdúságot és az partiumbéli vármegyéknek is nagyubb részét, noha Bihar vármegyében sokak Kornis Zsigmonddal értenek vala egyet mint főispánokkal. Itt benn is pedig az gubernátornak sok pártjai valának, mert meg is unták vala az fejedelemasszony miatt való vesződéseket.

Minekelőtte pedig az hadak egybengyűlésének ideje lött volna, engemet az fejedelemasszony Fogarasban expediála, mivel az atyámnak is ki kell vala menni Kolosvárhoz, tanácsúr, praesidens, főispán is lévén; jól is esett az én részemre, mert ha én ott löttem volna, nyilvánsággal én oly tanácsot adtam s intimáltam volna az fejedelemasszonynak, mint jámbor szolga asszonyának, hogy az fejedelemségnek nem fogott volna renunciálni, mely miatt eshetett volna valami szerencsétlenség is rajtam. Isten úgy akarta.

Ez tábori gyűlésre béjüvő útjában az ifiú urak insidiálkodtanak is Kornis Zsigmondnak vagy megfogására vagy elvesztésére, tartván mint olyan tekéntetes embertől, hogy miatta az elkezdett dologban nem kezdenének előmehetni; de értésére esvén, módját tanálta bátorságos béjühetésének.

Confluálódván azért az ország azon Tábori gyűlésre, subordináltak másokat is, de kiváltképpen Fekete Lőrincet, ki jó német lévén és az fejedelemasszonynak is meghitt embere, ígírvén jószágot is néki, ha végbenviszi, persvadeáltatták, hogy búcsúznék el sponte a fejedelemségtől: mert az ország kedve ellen is gyalázatoson letenné ezen egybegyűléseken, s jobb lenne csendességben élni, lévén elege. Reá ígírte magát csak valami múlólag; kapván azért arra hajlandóságának alkalmatosságát, kedvénél is előbb az országot bégyűjtvén, cancellarius Kovacsoczki István fejedelemasszony nevével elbúcsúzott, adván hozzája több jószágihoz Vincet tizenhatezer forintokban, elkísírtetvén Cserényi Farkas tanácsúrral. Az hírt meghallván én is, estve indulván meg Fogarasból másnap ebédre Fejérvárra mentem hozzája, s véle Fogarasban.  

[I. Rákóczi György megválasztása és uralmának kezdetei. 1631–1632]

Mihelyen azért amott az resignatiót az fejedelemasszony megcseleküdte, hírt adván az gubernátor az fiainak, Rákóczi Györgynek megindításával siettenek. Itt pedig eszekben vévén az dolgot, kik az fejedelemasszony pártjai voltak azelőtt, bátorságosbnak ítílték, hogy Bethlen Istvánt választanák fejedelemnek, mintsem idegent az ifiú urak, kik már injuriáltattak is vala, hoznának nyakokra; s adhaereálának azért Bethlen Istvánhoz. Látván azért reménsége kívül az dolgot succedálni Bethlen István, megírta ugyan elég tempestive fiainak, hogy Rákóczit meg ne mozdítanák: de azok már oda adván szót, nem resistáltak. Imitt bízván ahhoz Bethlen István, hogy írásához tartanák magokat fiai, acceptálta az electiót169, amazok is Váradba béhozták Rákóczit, és így mindkétfelől táborba szállottak egymás ellen; fartatták ugyan az dolgot, de vissza nem beszélheték Rákóczit; az vérontást is örömest távoztatták volna, keresztények s magyarok lévén. Végre Topa nevű falunál hitre egymással szemben löttenek, és sok tracta után végezték azt, de igen titkoson hogy már, hogy Rákóczi legyen veszteg Váradban, Bethlen István pedig az országnak gyűlést promulgáltasson Segesvárra, és ott az fejedelemséget resignálja, s újabb electióra bocsáttassék az dolog, mindeneknek kötelességek utrinque felszabadíttatván, az kit sponte választ az ország, az légyen, sőt, hogyha kénálnák is Bethlen Istvánt, ne venné fel; ezalatt szabad lenne Rákóczinak az statusokat requirálni.

Az atyám, látván az változó állapotokat, Kolosváratt az praesidensséget és tanácsuraságot resignálta, nem akarván egyik részre is köteles lenni; kihez házához is Bükösre, mihelt az electiója lött Bethlen Istvánnak, küldvén Toldalagi Jánost és Ugron Pált tractála, hogy kötelezné magát; kire az atyám azt felelte: Én kétfelé nem szolgálhatok; egy asszonyom vagyon, jüvetek el vélem Fogarasban, ha az asszonyom engedi-é s nem-é? megkérdem, és választételéhez alkalmaztatom magamat. Ezek azért Fogarasban indulának Bükösről; én pedig Váraddá ily okból:

Rákóczi György íra az fejedelemasszonynak, hogy engemet küldene hozzája, lévén nagy dolgokról való izeneti s tractája az fejedelemasszonnyal. Én azért elmenvén, Kolosváratt tanálám Bethlen Istvánt, ki már fejedelem vala; félvén azért attól, hogy az fejedelemasszony ő ellene való dolgokkal ne expediált légyen, kéváná azt, hogy hittel assecurálnám arról: nem vagyok expeditus olyan dolgokkal, különben el nem bocsátana; melyet bátorságos conscientiával meg is cselekedém, mert nem vala semmi afféle tanúságom, nem is tudván az asszonyom is, mi végre kévánná hozzámenetelemet Rákóczi György. Ekképpen elbocsátván és Váradon Rákóczival, ifjabb Bethlen Istvánnal, Zólyomival szemben lévén, tractájok ezekről lőn: 1. Declarálák, mint végezett légyen Topánál Bethlen István fejedelem Rákóczival. 2. Hogy az fejedelemasszony is, Catherina, lenne promotora Rákóczinak. 3. Hogy ha mi praetensiója még az fejedelemséghez lehetne, transferálná Rákóczira, és íratna mind Budára, portára mellette. 4. Hogy az lejendő segesvári gyűlésre küldendő követjeinek kezekhez kölcsön néhányezer forintot szerzenék; ajánlván ezek mellett sokképpen való jóakaratját. És mikor már elbúcsúztam volna, az gróftól izené, hogy Munkácsot pénzejért az fejedelemasszonytól szerzeném néki, nékem pedig küldé tizenhatezer forintról való assecuratióját ezekben való forgolódásomért. Az többire én is ígírém magamat, mert noha én igen addictus valék Bethlen Istvánhoz, de ő ily maga-gondolatlanul cselekedék s hertelenkedék, hogy tudván immár controversiában lételét Rákóczival, és hogy Catherina is igen disgustata tőle, mégis mihelyen az electiót kaphatta, ottan az országnak proponáltatta, s kévánta azt és conclusióban is vétette, hogy Fogarast Catherináról kiváltanák és néki adnák, melyet hogy ki nem bocsát kezéből, Catherina vakmerőjül eltökéllette vala; kiből azt az következést is látom vala, hogy vagy hitszegéssel kellene az várat feladnom, vagy minden jószágom s életem vesztésével holtig oltalmaznom; kötelességem szerént is, és magam veszedelmem távoztatásáért is azért annak kelle faveálnom, az ki az asszonyomnak ajánlással szívét magához veszi, és nem fenyegetéssel idegeníti vala. De az utolsó kévánságra, az munkácsi dologra nemcsak nem ígírém magamat, sőt declarálám, hogy én szolga lévén, kötelességem szerént soha jószága eladását nem tanácslom, sőt ellenkezőt inkább, holott fejedelemsége is már nem lévén, ha húsából nem, leveléből az jószágnak inkább nem fogna elélhetni; noha én immár azelőtt arra való hajlandóságát Catherinának vöttem vala eszemben szavaiból kéretlen, mindazáltal én conscientiámnak akarván satisfaciálnom, az tizenhatezer forintos assecuratiót is visszaadám, megbántódásával Rákóczinak. Visszamenvén azért, Somi Mátyás nevű szolgámnak kezéhez adván az mi oly titkos levelek valának és írások, más úton elbocsátám másodmagával, tartván megtartóztatástól, avagy az levelek meglátogatásától; magam pedig Kolosvárra menvén, szemben lők Bethlen István fejedelemmel, s kévánám kötelességem felszabadítását, melyet elsőben nem akar vala, de megmondám, hogy magamat ahhoz nem tartom, mert csak eddig volt annak határa, s az mi nagyubb, Rákóczival való végezése szerént ím hamarnap mindeneknek kötelességeket fel kellene szabadítani, s hát én miért tartanám abban? Vévén azért eszében, hogy értem azon titkos végezéseket170, absolvála, kérvén és intvén szép beszédekkel hozzája való jóakaratra.

Gerendre érkezvén meghallám halálát szegény atyámnak, ki az Bethlen Gábor halála után éppen esztendőbéli azon holnapban, hétben, de szinte napban hala és újétá meg gyászomat; ki, az mint írtam hátrébb, Fogarasba menvén az Bethlen István fejedelem commissariusival, midőn Catherinát is sollicitálnák az hitelésnek megengedésére, az viszont csak az atyám maga szabadjára hadta volna, ő is szegény kiadta az választ, hogy egyiknek is tovább való kötelességgel lenni nem akar. Megérezvén halálának is közelítését, Catherinától és minden rendektől végső búcsút vött, communióval élt, és néhány nap mulva megindult, felizenvén Catherinához, minthogy szegény feles tréfájú ember is vala, kéretett két palack magyarországi édes borokat, izenvén, ha megkönnyebbedik, egészségejért megissza, ha meghal, lábához és fejéhez temetteti. És ekképpen végső búcsút vévén minden rendektől, megkövetvén mindeneket. Többi közt vala egy Blényesi György, ki szegény atyámat sok injuriákkal illette vala életében, minden javaiban, sőt böcsületiben járó dolgokban is practicálván, azt nevezet szerént az fő pap Jászberényi Mátyás által maga megkövettette, és dolgait szemére hányatván, mindenekben megengedett néki, noha azelőtt is nemcsak nem állott bosszút rajta, mint igen jó lelkiesméretű keresztény ember, de soha csak szemére is nem vetette, és jóval sokkal volt néki. Azután én is azont követtem, noha nékem is sokakban vétett, mert igen tökéletlen, fondorkodó ember; nem is kerestem ugyan én, de az Úristen el nem szenyvedvén sok hamisságit, nem különben mint Salamon Semeit171, nem bocsáthatám koporsójában tisztességére, nem az atyám s magam bosszúját űzvén és állván, hanem az Isten bosszúját rajta; mert noha igen böcsületes ember házanépe vala, de imez parázna, lator ember lévén, fertelmes életét continuálván vénségében is, kinyilatkozának rusnyasági. Felesége elálla mellőle, hozzám confugiálván, mint magistratushoz172, az urát törvénnyel prosequáltattam, inquiráltatván173 is latorságiból; az törvény megöli vala: de azalatt megbetegedvén, hala meg gyalázatban. Feleségét az fejedelemasszony sok kérésére hopmesterasszonynak szerzettem vala, kit azután az hopmester Görgei Jób vőn el feleségül. Más is vala hasonló hamis ember az parázna életen kívül, Szárasi Mátyás, kinek éltében és holta után maradékinak is az gonoszért sok jóval voltam.

Ekképpen azért szegény atyám útjára indulván hazafelé minden kötelességitől felszabadulva, Morgonda és Leses határhalmainál szintén megállíttatván szekerét és mondván: Immár az én órám eljütt; kezeimet fogjátok és tegyétek öszve; nyújtóztassatok el s imádkozzatok ti is; és így maga is buzgóságos imádkozása közt holt meg, s én szegént halva találtam.

Az fejedelemasszonyhoz azért, Catherinához, Fogarasban érkezvén, megbeszélém az Rákóczi kévánságit és egyéb actákat, s igen örömest hajla Rákóczihoz való jóakaratra, mert Bethlen István ellen igen nagy gyűlölségben vala, melyet régen inbibáltattak vala véle, annyéra, hogy az hátrébb említett időben, midőn az Gyulafi Sámuel és Bethlen István középső leánya lakodalma volna Fejérváratt gyászos állapotban muzsika nékül az várbéli palotákban, az holott az fejedelemasszonynak is jelen kell vala lenni, elijesztvén, hogy azon alkalmatossággal meg akarná öletni, házában feltekert puskáit asztalára rakván ki sem akart jűni, mely értésemre lévén, mivel én valék az vőfély, Kapiné asszonyom nyoszolyóasszony, azt is hozzá kérvén, Isten tudja mely nehezen, sok hittel való assecuratiómmal beszéllettem az asztalhoz való kijüvetelre.

De hogy térjek az dologra; Minden fejedelemséghez való praetensiójának translatiója felől pátens levelet174 kezeírása és pecséti alatt készítteték; annakfelette valának készen török császár parancsolati budai vezérre, tömösvári, szilisztriai pasákra, az két oláh vajdákra szólók, hogy azon leveleket látván, mindjárt valahová kévánni fogná az fejedelemasszony, indulnának segítségére. Ezeket, és azokon kívül is íratván leveleket, mind kezéhez küldém Rákóczinak, melyekkel az ifiú Bethlen István Budára menvén, vivé véghez az Rákóczi dolgát az töröknél.

Elérkezvén pedig az topai végezés szerént ideje az segesvári gyűlésnek, és ott mindeneknek kötelességeket felszabadítván Bethlen István, Catherina engemet expediála képében azon gyűlésre cum plenipotentia175, és ugyan írásban is vevém kezeírása s pecséti alatt az instructiót; az Rákóczi követjei kezéhez zsákokban zab között hétezer forintokat viteték, kiből osztogattak imide-amoda; félelmesen küldöttem, mert Bethlen István pártján lévő hadak voltak széljel az falukon. Ez útra indulván, rossz jelek is féltettek. Egyik ilyen vala: hogy Fogarasból estve kilenc óra tájban indulván és csak Sároson, ki egy mélyföld Fogarashoz, hálni akarván, szekereimet, cselédimet elöl elbocsátván, csak paripán, noha oly katonák valának vélem, kik bokrait is azon helyeknek tudták, mégis egész éjjel mind bolyogván, s néhányszor Galachoz menvén vissza, virradtáig Sárosra menni nem tudtam. Másik ez lőn: hogy Segesváratt, midőn szinte szállásomra bémennék, az kapuban eldűle az szekerem: mindazáltal az Úristen megoltalmaza minden szerencsétlenségtől. Utánam pedig érkezett Fogarasban portáról egy követ, Arnót Ali aga nevű, magyarul tudó, kit Catherina hozzám expediált, hogy tőlem venne tanúságot; ez azért jütt vala ilyen tökéletlen tanúsággal, hogy az országnak szóló levelek két rendbéliek valának nála, egyikben írva az, hogy Rákóczit választanák, mert az volna akaratja hatalmas császárnak is; másikban az vala, hogy Bethlen Istvánt választanák; tanúsága pedig azon töröknek az, hogy az fejedelemasszony Catherina az melyiket kévánná, annak részére való levelet praesentálná az országnak, s az másikat megtartaná. Erről azért az török követ éntőlem kévána venni tanúságot, kit hozzá is taníték, az mint az magam instructióm is tartotta.

Felszabadéttatván azért mindenek homagiumjoktól, az Rákóczi követjei pedig Serédi István és Vetési István lévén, az embereket futván, s adományokkal, ígíretekkel pártjokra vonván, az mint hogy ekkor ígírék, adák Macskási Ferencnek az rákosi jószágot, ő lévén udvari és mezei vicekapitán s generális; viszont Nagy Pálnak az hévízi jószágot, ki gyalogkapitány vala. Az kölcsön odavitt hétezer forintnak is ötezerét elosztogaták, kétezerét visszavittem, mely ötezer forintokat felette nehezen extorqueálhattam azután Rákóczitól. Mely példán egyiken, s másikon viszont, hogy Dávid deák nevű kőhalmi királybírótól176 is magam kezességemre azután kértem vala az fejedelem számára parancsolatjából kétezer forintokat, azt is hasonló nehézséggel vájtam meg; azért adom tanácsul mindeneknek, effélében egyveledni távoztassák, mert jutalma harag, s néha maga kára lészen az kezesé.

Az electiónak napja előtt praemoneálának engemet is, hogy az volna végezve az tanácsban, hogy megkénálnák mégis elsőben Bethlen Istvánt az fejedelemséggel, noha ő ugyan fel nem venné; erre pedig Horvát János, Palóczi, az secretarius expediáltatott vala hozzám, kire azt felelém: Lévén instructióm, az mit az fogna tartani, én azt tartoznám cseleküdni; és mivel igen confidens barátom vala, mondám azt is: Ha megkénálnánk, uram, együld magatokon hadnátok, s revocálni azután késő lenne.

Az electiónak napján azért elsőben az török követ praesentálá az levelet, azt publice elolvasván; azután vokskérdés lőn, melyben énreám imponálák, hogy első voksot mondanék, az fejedelemasszony lévén méltóságosb személy az országban egyébiránt is, de az mennyiben liber baronatusságot is, az fogarasit bírván177: illendő declaratióval azért, kezemben tartván pecséti és kezeírása alatt való instructióját az fejedelemasszonynak, kimondám voksát, hogy Rákóczi Györgyöt választaná, akarná esmérni fejedelmének, s ha mi praetensiója volna, azt is reá transferálná, és minden értékével, tehetségével abban oltalmazni is akarná. Melyre nézve azután mások is bátorságosban azon voksra hajlának, kevés pártja maradván Bethlen Istvánnak szegénnek; az nagy jámbor ember anélkül marada, és Rákóczi György fejedelemségre inauguráltaték, s követek ablegáltatának vocatiójára178. Ez lőn anno 1631. mense Januario179, én ekkor valék 23 esztendős és fordultam 24-re. Ekképpen végben méne az dolog, én is vissza Fogarasban.

Minekelőtte azért Rákóczi fejedelem béérkezett volna Fehérvárra, holott az országnak, és az ország is néki megeskütt volna, Fogarasban történének ily nevezetes dolgok (mert nem különb vala akkorban az az hely és udvar mint egy kis porta): Rákóczinak, Bethlen Istvánnak, Zólyominak, Csákinak, Prépostvárinak, palatinusnak ágensi jüttek, mentek; kik között való magam alkalmaztatása mely igen bajos lehetett, akárki megítílheti; bírtam azzal igen az dolgot, hogy mind az magyar gynaeceum, mind az egész udvarnépe igen hozzám tartottak és függöttek, s minden practicákat is idején megjelentettek; az várbéli praesidium és külső vitézlő rend is igen addictusok voltak hozzám; kiváltképpen az akkori udvarbíró nem különben, mint egy vicekapitányom vala, Felvinczi Márton deák, egyebek is jeles jó emberim élnek vala még akkor Fogaras földén és városában: Jancsó Pál, Kalyi Pál, Komáromi András, Makai Sámuel, Török János, jeles böcsületes vitéz emberek, viszont Bojér Simon, Kún Ferenc és többek is.

Elsőben is azért az hátrébb említett Fekete Lőrinc, ki igen Csákista, másik Fábián Márton, ki igen Zólyomista, akarák szolgálatra magokat bészínleni, kik ellen az egész udvarnépét, még az magyar gynaeceumot is alattomban fellázasztám; kik az fejedelemasszonyra izenének, hogy ha azokat béveszi melléje, készebbek mindnyájan egyszersmind elhadni; én is megizeném nékik, ha élet kell, ott ne tekeregjenek, s ez úton őket onnat amoveálám.

2. Zólyomi újobban komornikját, Szatmári nevűt küldvén oda, Csáki is komornikját Pettényit, ezek öszveveszvén, Pettényi Szatmárinak lábát meglövé, Pettényinek egy éjjel sütétben egyik szemét kivágták, és így egyiket vakon, másikat sántán vivék el.

3. Az említett Schultetus nevű doctor az fejedelemasszonynak igen nagy kedvetlenségében esett vala, eszében vévén, hogy Bethlen István pártját tartaná, az pedig Bethlen István akaratjából portára ment vala, kiváltképpen az ott lévő keresztény oratorokhoz. Ez olykor érkezék onnan, hogy az fejedelemasszony Catherina Porumbákra azelőttvaló nap indult vala, én pedig Rákóczi György eleiben reggel akarok vala indulni, ki már az fejedelemségre jű vala, az mint hogy Gyerővásárhelig el is mentem, és midőn szinte indulni akarnék, hozák hírét, hogy Schultetus érkezett az portáról, melyen bizony igen megháborodám, mert elbocsátanom tudván mint egy áruló szolgáját az asszonyomnak, illetlennek látszik vala lenni, megfognom törvéntelenség, mert incorporatus is vala az országban; kelleték azért harmadik mediumot követnem, mely ez vala: hogy csak az kapun kívül lők szemben véle, nem az várban, én is indulni akarván; azzal az alkalmatossággal távoztatni akarám, hogy az várból ne láttatnám kibocsátani, magától jüvén bé, s fejedelemasszony is ne neheztelhetne reám; az árokparton beszélgetvén azért véle, kérdém, hogyha az fejedelemasszonnyal akart volna-é szemben lenni? Mondá, hogy az végre jütt volna arra; én is azért annál inkább svadeálám azt néki, hogy semmiképpen el ne mulatná Porumbák felé menni és szemben lenni; kire ő is úgy tetteté, mintha örömest hajlana, s mondá azt: Im Galacon megállapodom, levelet írok Bethlen Istvánnak, szekeremet is arra bocsátom; magam pedig paripán Porumbák felé térek. Megvigyáztatván azért, tehát meg sem állapodott Galacon; én is azért elérém, excipiála azzal, hogy Nagysinkről akarna eltérni, és ott szekere eleiben újabb postalovakat fogni, azt más útra bocsátani; addig azért együtt menvén véle, ő is nem vonogatá magát az fejedelemasszonyhoz menéstől; én is egy Török János nevű katonát rendelék melléje, s úgy vagyon, oly tanúsággal, hogy böcsülettel kísírje, de ha akarna másfelé menni, azt meg ne engedje; melyet noha nem is próbált nyavalyás, de máig is fáj szívem rajta, hogy arra igazgattam, ha erővel nem küldöttem is. Mert odaérkezvén, és az fejedelemasszony mellett sok gonosz tanácsú emberek lévén, arra bírták, hogy megölesse, többek közt Bornemisza László, Bornemisza Ferenc, és még akkor nem vágták vala ki szemét Pettényinek is; ezek mind igen Csáki pártjai voltak s nagy ellenségi nyavalyás Schultetusnak. Az fejedelemasszony hogy már kedvesen látván, vacsorán asztalánál volt, estve szállására küldvén megkötöztették, és így kocsira tétették, mintha Fogarasban vinnék, s Kerc és Porumbák-szaratai határok közt az Olt mellett az parthoz közel lévő hidacskánál valami subordinált emberek által, hogy már tolvajok képében reáütvén, éjjel lévén, marcongották, s megkötözvén az Oltban vetették. Szegénnek, úgy volt tudva felőle, hogy szokott volt lenni familiaris spiritusa, de ekkor el fogott volt távozni tőle, s nem jelentette meg. Úgy áldjon meg Istenem, s úgy bocsásson meg is, hogy tudatlan, ártatlan, részetlen voltam halálában; felette igen búsultam is rajta. Az subordinált fő benne volt az ott való udvarbíró, Szaniszló István, igen istentelen, parázna lator ember vala; szekerét szegénnek verték fel Keresztesi Ferenc és Kopasz Bánfi Zsigmondék, aligha az tanácsban is nem voltak részesek. Javaival ők töltöztek, eddig fejek sem fája miatta, Isten titkában lévén az dolog ezután is; én csak Bükösön hallám meg az dolgot.

Ezen 1631-ben, mihelyen Rákóczi választaték, ottan mindjárt Esterházy Miklós palatinus haddal indula ellene octavának és holmi egyéb praetextusoknak színe alatt180, ezen szókat mondván: Nem hagyom megtollasodni repülésig, hanem míglen csak pihés, addig előzöm meg. De elöljáró hadai Tokajnál általköltözvén és Rakamaznál sáncban szállván181, holott az vicegenerális Bornemisza János Bottyáni Ádámmal és több nevezetes úri s főrendek vitézlő emberekkel és szép hadakkal ifiú gróf Bethlen István és Zólyomi Dáviddal lévő erdélyi hadak által felverettetének vitézi módon, az palatinus Kassán, Rákóczi Váradon lévén; mely harcon én jelen nem leheték, mert noha Váradig elmentem az Fejér vármegye hadával; de engem sietséggel külde az fejedelem Fogarasban ily okokból: 1. Mert egy Teplai Horvát Ferencet sok practicákkal, szolgálat-keresésnek színe alatt expediáltak volt palatinus és Csáki Catherina fejedelemasszonyhoz; annak felette egy Iván vajda, mazul vajdafi is színlette magát az fejedelemasszonyhoz és kezdett vala hadakat gyűjteni az fejedelemasszony pénzével, kinek adott pénz és egyéb tékozlása miatt ezelőtt én az komornikságot is resignáltam vala, ilyenképpen: hogy az mint hátrébb írva vagyon, midőn nékem Váraddá Rákóczihoz kellett volna kimennem, bizonytalan lévén oda késésem felől, hagytam vala az tárház kulcsait Kún Ferenc, ki az magyar udvarnak hopmestere, Felvinczi Márton fogarasi udvarbíró, ezeknek kezeknél, de titkoson, mert tudtam az szokás szerént következő tékozlást, hogy elő ne adnák, hanem ha én késném, és elkerülhetetlen szükség tanálkoznék, hagyván kinn költőpénzt négyezer forintokat; de az én elmenésem után ottan mindjárt firtatván őket az kulcsokért, hogy elő nem adták, lakatosokat hívatván, kezdette reszeltetni az reteszeket; nem cavillálhatván tovább előadták, s míg én megjüttem az kevés idő alatt egy általagból kipazarlotta, kiben volt tízezer forint, jó ötpénzes új garas-pénz, testamentumban hagyott; kit megérkezvén és látván, letevém asztalára az kulcsokat, és azon állapottól elbúcsúzám; sok szóval untata, ne cseleküdném, de csak nem vőm vissza, mondván: Én, az mint lehetett, takargattam ez ideig felséged tárházát és javait, már az tárházban sok hibát látok; nem tudom én, ki s mit mívelhetett; nem akarok azért jüvendőben is én az miatt megbúsulni. És így Vay Pétert tevé komornikká, az ki tuda is valóban véle élni.

Az említett Iván vajdának abból egyszersmind hatezer forintokat adott. Én azért Váradról négy nap menvén Fogarasban, midőn elérkezett volna Horvát Ferenc, sem privatim szemben lenni, sem annál inkább tractálni avagy szolgálatra is bészínlődni nem engedém; előbb adék rajta. Iván vajdával pedig így járék: hogy mind az alkalmatosság hozva, mind pedig akarat szerént estve olykor menék az várban bé, midőn csak az kis ajtó volna nyitva, és mivel én az practicáktól félni tudtam már, mivel az főebbik porkolábot, Füzéri Mihályt corrumpálták is vala, ki igen hamis és gonoszlelkű s nyelvű ember vala, nem is méne koporsójában böcsülettel; de az praesidium azt igen gyűlölvén, énhozzám pedig nagy addictióval lévén, az kapusnak meghagyám, ne szólana semmit, felmenék szokott szállásomra, és ekkor Iván vajda majd tizenegy óra korban méne ki az várból, és mivel kétszerte is többed magával vala benn, mintsem én az praesidiummal, akkor csendességben lők; kimenvén, az porkolábnak izeném, van-é hírével, ki van az várban? mert ezalatt is megjelentették vala azbéli végezéseket, hogy az várban engem bé ne bocsássanak. Elijedvén az hamis porkoláb, és az kapuk kulcsait az szokás szerént kezemhez hozván, maga térdre esék előttem s kezdve követni, kit akkor csak csendesen én is elszínezék.

Másnap reggel megizeném Iván vajdának, az várban béjűni ne igyekezzék, hanem mind hadastól menjen az ország fejedelme s hada után, mert ő is az országban incorporatus; az fejedelem commissióját is küldém néki, és megizeném, hogy bé nem bocsáttatott. Bízván ő is az practicához, azt izené: az vár nem enyim, ő is az vár asszonyának szolgája, nem mégyen sohuvá, hanem az várban. Az hová megindulván, én is immár dispositiókat tévén, midőn az árokparton jűne, felmenék magam is az várfokra; előtte az kapukat felvonyatván és lövőszerszámokat szegeztetvén reá megizeném: tisztuljon el, ha egészség kell; melyet ő is siketségre nem vévén, visszapironkodék; de hát asszonyom is nem vötte tréfára, megértvén az dolgot két főember szolgáját küldé alá hozzám, tudatván mit akarok; magam felmenvén azért, eleiben rakogatám az dolgot mind gyalázatjára s mind kárára valónak lenni, melyet el kelle néki is állani, és abbanhagyni. Iván vajda azért onnan elméne, de hát immár nékiek volt practicájok elvégezve, utat az fejedelem után adván, Moldvára ment; akkor az bátyja Mojszin vala vajda, de azt is megcsalá, mert menetelit hírré tévén, midőn amaz böcsülettel várná, szolgáit az igaz úton arra bocsátotta, maga pedig csak negyedmagával Lengyelországra és azon által szinte az svéciai királyhoz ment, szolgáinak előttökjárójának lévén tanúsága Mojszin vajdához és onnat az másik bátyjához Péter vajdához, ki egyházi ember vala182 és kijoviai metropolita; az hová Iván vajda is visszatértében ment és egyezett meg szolgáival; azon püspök bátyja pedig sok szép értékkel felépítvén, igen szép szerrel kijüve Lengyelországból Magyarországban, de Erdélyben jűni nem merészle, hanem az Prényi urakhoz folyamodván és azok által engemet jártatván, mivel ez idő alatt én is azoknak rokonságokban mátkásodtam vala, noha azelőtt volt vélem egyveletlensége, de ex pietate183 christiana megszerzém dolgát az fejedelemnél Rákóczinál, s béjüve Erdélyben, s még jó fizetést is szerzettem vala; mert noha Catherina is ez idők forgása alatt kiment vala184, és Csákival megegyezett vala, mindazáltal nem tetszék ottmaradása Iván vajdának, s ugyan Erdélyben hala meg is jó idő múlva.

Ez Iván vajda pedig egy vala Gavrillas vajdával, vezeték ős nevek való Mogilla, régi vajdák famíliájokból álló, az feljebb említett Mojszinnal és Péterrel egyek, kik közül Mojszin moldvai, Gavrillas pedig havaseli vajdák valának, s az porta mazullá tévén Mojszint, s más vajdát tévén, ő az portára ment bé. Ez Mojszin azután portáról esmét moldvai vajdává promoveáltaték, másodszor is mazullá, többször ő is nem portára, hanem Lengyelországra méne, s hala meg ott is. Azután Gavrillas vajdaságát is másnak adván, az nem méne bé, hanem Ivánnal együtt, kit mellette tartott, Erdélyben Bethlen Gáborhoz folyamodának s jüvének, kiket nehezen s különben nem is tarthata meg, az porta kézben-adatásokat kévánván, hanem per incorporationem185 országi emberekké kelle tétetniek (Gavrillas meg is házasodék és vötte vala Imrefi Mihálynét Zólyomi Erzsébetet, ki egy vala Dáviddal, nékünk is atyánkfia, de egyébiránt nyavalyás rossz erkölcsű asszonyállat vala, Báthori Gábornak elein, azután közembereknek volt esméretiben), mert az szultán Szulimán idejebéli és azután való athnamék, törökkel való végezések szerént nem vala szabad az oláh vajdákat és bojérokat Erdélyben béfogadni. Iván vajdának is az monorai jószágot adták vala ideig. Mindenik Erdélyben halának meg.

Ezen 1631. esztendőben Rákóczi fejedelem interponálván magát Catherina és az munkácsi kapitán, Balling János és praesidium között, hogy az fejedelemasszonytól el ne idegenítenék, azonban amazoknak is securitasok lenne, mivel nem löttek volna engedelmesek parancsolatjának az Csáki dolgában, Meggyesre jüve az fejedelem, és Catherinával mü is, az szerént az munkácsi tisztekben; ott megegyezének, és azoknak amnistia, az fejedelemasszonynak reversalis adaték, mindazáltal expressata conditione186, hogy Csáki kezében ne ejtetnék, se ne bocsáttatnék bé; mely végezés megállásának vinculumját azt köték: hogyha az fejedelemasszony violálná, Fogarast jószágostól és minden jussát amittálná; ha pedig amazok, tehát perjurusok és notoriusok187 lennének; ezzel akkor mindenik fél contentálódva, eloszlánk.

Ottan hamar tehát az fejedelem alattomban kezdette jártatni az fejedelemasszonyt az munkácsi dologból Kékedi Zsigmond és Bornemisza Pál által, de éntőlem titkoson, mivel azelőtt engemet nagy summa-ígírettel is arra nem bírhatott vala, mint hátrébb említettem, hogy kötelességem sérelmével káros dologra tanácslanám, az fejedelemasszony is tőlem titkolta az maga bolondságát. Azonban reá ére az Magyarországban menetelinek kévánsága, mert alattomban mind szorgoztatta Csáki; megindulván azért menénk Fejérvár felé, mert Vincet is az fejedelem elbeszéllette vala tőle188, s máig is oda az ára, tizenhatezer forint, az mint reá emlékezem, egyébiránt is annyéra eltékozlódott vala az én komornikságom után pénze, hogy csak kimenő útjára is nem vala költsége, mert az jóféle pénzt, minden ezüst, arany marhát, az javát mind Csáki kezéhez ejtette vala; az usualis moneta189 bő volt csak kártyára is udvarában; asztalát is már nem tarthatják vala, mert fejedelemsége után is három vala az konyha: egyik német, másik magyar, harmad rendbéli az belső konyha, hol német szakácsasszonyok, leányok főznek vala német módon, maga ebédlő házában az fraucimerek asztala, hová egyenlőképpen tálaztak, szabad volt böcsületes főember szolgáknak, mind magyarnak, németnek odaülni; jó kévánatos állapot vala ifiú embernek. Azért nem lévén költségünk, az említett kölcsönadott ötezer forintot ekkor extorqueálám nagy nehezen; és mivel az kisfaludi házakban190 szállították vala az fejedelemasszonyt, egykor asztalán láték valami írást, mely németül vala írva maga kezével, kiben Munkácsnak, Rákóczi Zsigmondnak nevezeteket látván, mindjárt elgondolám, mire való, s kérdém tőle, és ekkor nem tagadhatván megbeszélé, hogy ő Rákóczi Zsigmondot adoptiválta volna fiának, és in casu mortis nékie legálná191 Munkácsot, és successive az fejedelem több fiainak is, melyben successiót kellene adni de facto192, kimenvén mostan, és az leleszi conventben is fassiót tenni193; melyet mint meglött dolgot, nem én interessatióm által valót, s jól élvén véle, magának is nem káros dolgot, nem improbáltam, sőt reménlvén azt, hogy ez úton Csákitól is elméje elvonyódik, s az fejedelem protectióját veszi, sok egyéb okokra nézve is inkább akartam. El akarván azért onnan is indulni, az fejedelem is communicála vélem, és kére, lennék már akár csak az kész dolognak promotora, azonban félvén én változó elméjétől194, mint kit egy órában minden jó dologra könnyen bírhattam, de azon dologban más, kiváltképpen Csáki emberei vagy levelei mindjárt változtatták: kévánám azért azt, hogy valami praesidiumot bocsátana és commissariusokat kísírésnek színe alatt vélünk, kikkel én is erősebb lehetnék. Commissariusul azért bocsátá Nemes Tamást és Cseffei Lászlót, igen addictus barátimat és Borsai Péter udvari hadnagyot száz lovassal, száz gyaloggal, lévén nékem is szolgáimmal és fogarasi sereggel másfélszáz lovasomnál több, jó katonák; midőn azért Désről Lápos vidéke felé mentünk volna, mint nyári időben, egy faluban csűrben készülvén asztalhoz, szinte asztalnál ülvén egy része leszakada, csaknem oda buríta, kit rossz omennek tartottam.

Másnap mindjárt érkezék az egyik szemét Fogarasban kivágott Csáki komornikja, Pettényi, kiről emlékeztem, kivel az fejedelemasszony sokat tractálván privatim, mindjárt ellátám nem jó consequentiáját lenni; kiből ezek következének: Midőn Nagybánya tájékjára Tótfaluban érkeztünk volna, az szatmári vicekapitány, Zoltán Jósa előnkben jüve, tiltván, hogy császár birodalmában seregei, zászlói az fejedelemnek ne járnának, térnének vissza, mert diplomák ellen lenni195 praetendáltatnék: kiben mindazáltal ők mást respectálnak vala. Melyre ily választ tők: Ezek mostan mind az én kegyelmes asszonyom emberei és zászlói, mert maga requisitiójára kísírőül rendeltettek, s őfelsége pedig nem fejedelem, hanem privata persona; és mint magyarországi úri avagy hercegasszony szabadosan járhatna; ha azért békével bocsátanak, mindeneknek injuriájok nélkül megyünk, ha pedig előnkbe jűnek, bizony mint nyilvánvaló ellenséggel megharcolok. Ezzel elméne, de semmit mozdítani nem merének.

Előbb érkezvén, kezdének hozzám küldözni néhány magyarországi urak, nevezet szerént Prépostvári, Kún László, Prényi Ferenc, György, Gábor, tudósítván arról, hogy fejedelemasszony nevével Csáki requiráltatta volna őket, hogy confluálnának Beregszászban, lévén császártól is bizonyos parancsolat, kit ott fognának megérteni. Én azért intimálám nékik, ne jűnének, mert nem Catherina szolgái, sem semmi interesséjekben járó dolog nem volna, s az erdélyi fejedelmet fognák offendálni; kik az fejedelemnek jóakarói valának, nékem is igen confidens emberim, s azok el sem jüvének; mindazáltal Beregszászban érkezvén, azon nap csendességben levénk; másnap tettetvén az fejedelemasszony reggel induló szándékját, az fejedelem commissariusi és az Munkácsból eleiben jüttek elindulának, én pedig nem, az fejedelemasszony simulálván későn kelését, öltözését; azonban érkezék Lónyay Zsigmond szolgája szállást szerezvén urának, nemsokára maga is eljüve, és szemben lévén jelenté, hogy az fejedelemasszony hívatására jütt légyen, s tovább menvén az beszédben az munkácsiakkal való contractusát az fejedelemasszonynak hozá elé, s kifejezé, hogy római császár maga országában, maga atyjafiát, maga várában nem szenvedné, hogy olyan iniqua conditiókkal196 menne s laknék, hanem szabad birodalmában hogy lenne. Kiből kitanulám, hogy az contractust violálni197 akarják, s az régi tanács szerént Csákit béférkeztetni Munkácsban. Én is azért mondék: Ezekből azt látom következni, hogy az munkácsiak eszekben vévén ez dolgot, s még kívül lévén, az várban egyáltalában nem fognak bébocsátani; az fejedelem is offendáltatván, az contractusnak vinculumja198 szerént Fogarast is amittáltatják véle199, s nem vélem, császár őfelsége másokat adjon helyettek néki. Intimálám azt is, ne lenne privatim szemben az fejedelemasszonnyal propter evitandam suspicionem200, hanem oly emberek praesentiájokban, kiknek relatiójoknak hihetnének mind az fejedelem s mind az munkácsiak, hogy ő ellenek való tractájok nem lött légyen. Ezzel tőle szállásomra menvén, megizeném mind az munkácsiaknak, mind az commissariusoknak, hogy ide hátra az dolog nem jól volna, és hogy fistula dulce canit, volucrem dum sat.201; kik is megtartózkodtak az útban. Ezalatt megértém azbéli practicájokat is, hogy az mint az feljebb említett uraknak, úgy Csákinak is több urakkal, császár tanácsival és az hátrébb említett Erdélyből kivert Kovács Péter hadával, az mint megíratott, Barkóczi Lászlónak is akkor mezei hada lévén, hogy mindezeknek oda kellett volna confluálódniok, és oly erővel bémenniek Munkácsban, hogy szándékjokat végben is vihetnék; de Lónyaynál több el nem jüve az urakban, az kiknek pedig Csákival együtt kell vala jűniek, azok is nem érkezhetének, mert dispositiójok az volt, hogy harmadnapig mulatna az fejedelemasszony Beregszászban; de az practicától félvén, én azt is elbontottam vala, s meg kelle másnap indulni, látván nem érkezhetéseket az reménlett embereknek és hadaknak.

Ezalatt Lónyay megizenvén Catherinának, hogy én nem javallanám az magánoson való szembenlételt, kit én nem tudtam, azonban hívata Catherina. Bélépvén házában, hát nékidühödött és utálatos méreggel és szitokkal kezdé mondani: Miért hogy te engemet itt is rabul akarsz tartani, mint Fogarasban? Látván s hallván ez bolond méltatlanságot, mondék: Nem tartottam soha rabul felségedet, sőt mindenekben javára, böcsületire igyekeztem, de bizony soha mán túl nem szolgállak; és ha az idvezült uramat nem tekénteném, olyat cseleküdném, kin mások is tanulnának, az igaz jó szolgáknak böcsületeket mint adják meg. Elhiggyed mindazáltal, asszonyom, hogy itt is bizony nem viszed végben forralt practicádat. Ezzel kimenvén dobot ütteték, és magam seregemet s udvara népét felültetvén, megindulék. Látván azért markokban szakadását az practicának, félvén is, hogy én elöl bémegyek Munkácsban, ők kirekednek, nem mere mulatni, hanem Lónyayval szemben lévén hívata, de én nem menék, hanem küldém Vay Pétert, s sem idejek, sem módjok előtte nem lévén az beszédben, csak az köszöntéssel váltanak el egymástól.

Bémenvén azért Munkácsban, tettetém, mintha másnap mindjárt oda akarnám hagyni, kin az udvar népe is igen megháborodva vala; maga is megbánván embertelenségét, sokat jártata utánam, hogy ne mennék, míglen már dolgok végben menne leleszi conventben az végezések szerént, és míglen az fejedelem commissariusi is ott lennének; melyet hogy már nehezen megcselekedém, mert féltem vala igen, hogy practicájokat végben ne vigyék, és Munkács is Csáki kezében ne essék.

Telvén azért ebben valami egy hét, azalatt Csákinak jüttek s mentek emberei, levelei, Ballingnak mind szép szókat adtak és az commissariusoknak is; midőn azért Leleszre kellett volna reggel indulnunk, az rendelés az vala: hogy az fejedelemasszonynak udvari magyar s német gyalogi és az várbéli fizetett gyalog is elmenjenek véle, maradván az várban csak az jószágbéli gyalogság. Estve jüvének hozzám az hadnagyok ordinanciáért, s mondám: Az mint már tudjátok, reggel az fejedelemasszony is megindul, ti is készüljetek; azok megjelenték, hogy nékik az fejedelemasszony az várban maradásokat parancsolta, kiből általlátám, hogy azok bennmaradván, Balling mellől pedig az várbéli gyalogot kivivén, mihelt akarnák, nyakon kötnék, és az várat fejedelemasszony akaratjából Csákinak kezében ejtenék. Éjjel azért Ballinggal és az fejedelem commissariusival tractálván, reggel azt elfordítók, és az fejedelemasszony udvari gyalogját, mind németet, magyart s az jószágbéli gyalogot elindítók, kik már egyenként gyújtott kanótokkal takarodni is kezdettek vala az várban, s marada az várban az fizetett hiteles ottvaló gyalogság Balling mellett, s így szakada itt nyaka practicájoknak. Megindulván azért másnap ízetlenül az fejedelemasszonnyal, menő útjában valami nyúlűzetésnek alkalmatosságában az fejedelemasszony lóról jól leesék; elég rossz omen lőn, mert utána nagyubb esése is lőn, kiből soha fel sem kelhete.

Midőn azért Leleszhez közelíténk, az Rákóczi fejedelem emberei is újabbak érkezének, magyarországi törvényhez jobban értők, úgymint Csernel György és Ibrányi Mihály; de ellenben hát Csáki István is, Sennyey Sándor, ki szatmári kapitány, Melith Péter, Melith György császár tanácsosi, és néhány főemberek feles magokkal, Barkóczi, Kovács Péter is fizetett hadakkal jelen vadnak; és midőn az káptalanban az munkácsi hátrébb említett dologról fassiót kellett volna celebrálni202, eléállván az nevezett személyek, prohibeálák az fassiótól Catherinát203, és így re infecta204 kimenvén, az akkor érkezett fejedelem commissariusi, az magyarországiak elmenének. Emitt az fejedelemasszony szállásán Balling Jánosnak fiát, Györgyöt, és vejit, Lövei Gergelyt megfogák, az munkácsiak közül egy Földvári János néhány lóval öszveverődvén, űzve ugyan s ellenkezve elmenének, Munkácsban hírt vivének.

Estvére kelve marasztának vacsorára az fejedelemasszony asztalához, s bémenék hozzája, s magam megkérdém, ha ő parancsolatjából volnajé? s mondá abból lenni; kire én is mondám: Bánnám, ha végső vacsora lenne, avagy vacsora után Kovács Péter szállója lennék. Arra mondá: Isten oltalmazzon, úgymond, olyantól. Vacsorán vígan lakának; nékem is úgy kellett tettetnem, de belől rossz gondolatok furdaltak, mind az rossz példákból, mind az Catherina dühös természetiből, mind pedig mivel én Csákinak sok dolgaiban voltam akadályára. Elvégződvén az vacsora, Csáki maraszt vala ott fenn való hálásra; kire mondám: Eddig volt ideje, hogy őrizzem őfelségét, immár nagyságod őrizze. Mert én Csákit akkor nagyságoltam, mivel az országnak interregnumjában Báthori Zsigmond idejében az atyja, az öreg Csáki István ország generálisa volt, s igen hasznos jó ember, evangelicus ember volt, s az atyám udvari kapitánya volt. Elmenék azért békével az szállásomra, egymás mellett lévén az erdélyi commissariusokkal, azokkal lévő száz lovas, száz gyaloggal és magam seregemmel. Minthogy azért nem kevés tartásom vala attól, hogy engem is vagy fogni igyekeznek, avagy életemet is elfogyatni, vala azért ily dispositióm: hogy mihelt hozzám kezdnek, néhány szolgáim voltak arra rendelve, hogy elsőben is mindjárt az fejedelemasszony és Csáki szállásit gyújtsák néki, s azalatt az mit cseleküdhetnek, el ne mulassák. Magam pedig hordoztam övem megett egy nagy hancsár kést, hogy, ha házban lészen az hozzám fogások, karddal nem forgódhatván, elsőben is azzal magokon ejtsem meg mind Csákin, Catherinán az halált; azután bár légyen énrajtam is, ha minek meg kell lenni. De Isten megmente ekkor is, nem merék elkezdeni; sőt Csáki ellenben oly félelemben volt, hogy egész éjjel az fejedelem szállásán lévő tornácban hálván (ha beljebb is nem ment), lovát ott tartották készen.

Amott azért úgy végezénk: hogy az fejedelem commissariusi az vélek lévő erdélyi praesidiummal bémenjenek Munkácsban, s azzal nékem jelt adjanak, hogy három lövést öreg lövőszerszámmal tétessenek, mely meg is lőn. Másnap azért megindulván Munkács felé, akarák ijesztéssel, mint róka farkával az fát levágni205, úgy ők is megvenni az fia és veji fogságokkal s valami kevés lovas haddal. Kérde azért tetszést tőlem Catherina, mit reménlek, bébocsátják-é? Megmondám: hogy bé magát Csáki nélkül, de véle sohasem. Kire ily szemtelenül felele: Ha Munkács vára egészlen az alatta lévő heggyel finum arannyá válna is, de Csáki nélkül beléje nem menne. Arra én is általjában megmondám: hogyha az nélkül nem mégyen, azzal sohasem. Menő utunkban megkénálám az Balling fiait, hogy, ha akarják, és ha az munkácsi ott lévő gyalogsághoz is bízhatnak, megpróbálom szabadításokat; melyre alkalmatosságom ily vala: hogy az Latorca vizén való költözésben az Csáki hadának nagyubb része túl maradott vala, s azalatt cseleküdhetem vala; de nem biztaták magokat sem az gyaloggal, sem magok nem bátorkodának, mert igen félelmes szívű emberek valának, kit mind akkor s mind azután tapasztaltam, és így elmúlék. Balling még menőben az fejedelemasszonyt ebédre invitálta vala: így visszatérőben az gazdát házához fogva vivék Dobóruszkára. Utunkban szekerében híva Csáki engemet is, egykor lovára ülvén Barkóczival együtt, engem otthagyván elmenének, én is kevés vártatván utánok, s hát az munkácsi sereget, kiben vala gyalog circiter 250, és az én lovas seregemet is megállították, és immár az munkácsiakat eskettetik, körülállván az Csáki seregei, fejedelemasszony és Csáki számára; az esküdtetés alatt beszélgetvén, minden arra illendő alkalmatosság nélkül kardját kivonván Csáki, kezdé annak vasát nékem mutogatni és commendálni, én is kardomat kivonván, az enyimet kezdém mutogatni s dicsírni (mely kardom az vala, ki itt is vesze vélem); kéré tőlem, hogy adjam kezében nézegetni, én is az övét; és midőn elsőben ő az kardját adta volna, én is az enyimet, s ekképpen mindenink nézegetvén, csak visszaadók egymásnak. S én azonban az én seregemet megindítám, s magam is elmenék vélek az szállóhelyig, mert nem merék elkezdeni, hogy azokat esküdtessék, s megvárám őket; odaérkezvén Rákos nevű faluban, mely csak egy mélyföld vala Munkácshoz, úgy rendelék, hogy az seregek mind falukra menjenek ki quartirul, az mint hogy úgy is lőn; de mihelyen béestveledék, az én seregemet alattomban én béhívatám, s nem az utca felől, hanem hátul bontatván kerteket, szállásimra szállítám, mert itt is rossz szándékot ilyet értettem vala:

Vala Csákinak egy Császkai György nevű szolgája, jádzi ember is, jó katona is, és nála igen hiteles kedves ember, kit én magamhoz alliciáltam volt már régen; az megjelenté, hogy szállásomon is jól vigyáznék, mert okvetetlen kerten által véletlenül orozva hogy meglövöldözzenek, arra subordináltanak valami drabontokat, s ha ez nem succedálna, az fejedelemasszony szállásán való hálásra ha vehetnek, ott ejtik meg rajtam, s egyáltaljában elveszteni igyekeznek. Az elsőre vigyáztatván embereimmel comperiáltaték, mert néhány rendben kerengék szállásomat minden alkalmatosság nélkül az drabontok, de kívül az kerten mindenkor vigyázó emberimet tanálván, nem volt módjok az sicariusoknak. Az másikat is megpróbálák, mert nagy szorgalmatossággal marasztanak vala az fenn való hálásra, kire nem vehetének. Ez idők alatt az lovashadakkal az vár alját megnyargaltatván s kapdostatván, mutatának hostilitast, de onnan belől is emberül excipiálák őket, már az fejedelem praesidiumja és commissariusi is benn lévén, nékem is pedig az várasban maradtanak vala lovaim, szolgáim felesen, s azelőtt valami sohonnai katonák ketten, Dunán túl valók, akadtanak vala hozzám, kiknek igen jó urok voltam, s csak ekkortájban telvén esztendejek, búcsúztanak vala el tőlem, kik az Kovács Péter hadai közé adván magokat, több katonákat s vivén magokkal, akarták felprédálni marháimat; de résen lévén fülök206, Balling bévitette volt őket az várban. Ilyen az sohonnai emberrel való jóltételnek jutalma és hálája.

Kivévén akképpen az dolognak visszáját, hogy az várban bé nem bocsáttatnak, az fejedelemasszonnak pedig német udvarnépe, fraucimeri, minden javai bérekedve lévén, és az rajtalévőn kívül még csak fejérruhaneműe is nem lévén, reámszorulának, és sok szókkal kérének, hogy Munkácsra mennék el, és tractálnám udvaranépének s köntösének kiadatását; melyre tettetvén, mintha kedvetlenül venném rá magamat, noha igen akarám azt az alkalmatosságot, úgy vállalám fel, hogyha én azokat kiszerezvén, fiát és vejit Ballingnak ők is elbocsátják; s örömest reá menvén én is bémenék, azon nap ott végezvén dolgomat, s nagy örömmel látván szegény Balling és az többi is. Másnap is szinte ebédkor nem érkezhetvén vissza Rákosra, tehát valami oly szél érte őket207, mintha én gonosz szándékkal, seregekkel mennék, s ebédjeket is nem végezhetvén jól, elfuttatta az fejedelemasszonyt Csáki, azonban én is érkezvén, hát már elmentenek, de hasonlás lévén az udvarnépe között, az magyar udvarnép és fraucimerek közül kevesen mentenek el vélek, hanem ott maradtanak, kik igen dissvadeálják, mert féltnek vala, az utánok menéstől, megbeszélvén az hallott discursusokat; de resolutus lévén, csak elmenék (amazokat Munkácsban felküldvén, kik elmaradtak vala), de azért jó dispositióval lévén, magam, az Leleszről bément fejedelem praesidiumja, munkácsi serege circiter lovas numero 500, jók, kiket öt seregekben rendelvén, és csak távol utánam jűdögélvén, magam valami negyven lóval elérém Catherinát Csákival, s hát szekérben ülvén engem is leszállítának. Kedvem nem vala ugyan hozzá, mert tartok vala attól, hogy ott szorítanak meg, egyébiránt ha lovamon ülve belém kaptak volna, hátamon elvittem volna az utánam nyomokodó seregekig, s ott megvásárlottam volna vélek208; de nem akarván félelmet tettetnem leszállék, az fejedelemasszony hátulsó ülésben, Csáki egyik ablakban, én másikban, Csákiné az első ülésben, orcáján könyvei lecsorogva, imádságos könyvecskéjét előtte tartván szemléli vala urának Catherinával ekecseléseket, még én is kajon szemmel nézem vala. Ekképpen menénk beszélgetve Szerenyéig, az holott is Császkai jelenté meg rossz szándékjokat hozzám, kire nézve házban vetvén ágyat, nem virradék ott, hanem egy kertben hálék, seregeim pedig az váras kívül, kiben Csáki semmit sem tud vala; reggel azért megadván az várból kihozott udvarnépet, és Balling Györgyöt, fiát, Lövei Gergelt, vejit Balling Jánosnak, visszamenék Munkácsra, derekas búcsút vévén Catherina szolgálatjától. Kérének mindazáltal, hogy vennék fel egy követséget az fejedelemhez tőlök, s vinnék választ is köztök lévő controversiának complanatiója209 felől; melyet meg is cselekedém. Munkácson azért vagy harmadnapig vígan lakánk, én bort nem ittam; hanem az fejedelemasszonynak voltak ottmaradott malozsái, azt ittam; Balling, kit azelőtt székben hordoztanak vala fejedelemasszony ott lételekor, osztja vala az táncot, s járja is vala, kobzát is elővette, kinek az akkori időben leghíresebb mestere vala. Onnan megindulván, mivel meghozák, hogy Csáki hada leselkedik utánunk, választám az máramarosi utat, kin jó vigyázással azokra nézve békével elmenénk; hanem tolvajak ütöttek vala szekereinkre, azokban is elfogánk, és így az szegény fraucimereket is hazavivém, és conscientiose írom, noha az embereknek sok ítíletekkel, de tiszta élettel.

Az fejedelemnek proponálám az Catherina és Csáki követségét, kire választ is vivék ilyen móddal: hogy az fejedelem római császárhoz követségül expediálá Kovacsoczki Istvánt cancellariust és Kékedi Zsigmondot; s engemet is azokkal együtt bocsáta az fejedelem Patakig, az honnan én Tokajban menék Catherinához, megvivém az választ, de Csákinak nem igen kedvest, kivel egy kertben sétálva s beszélve, kevésbé múlék, kardra nem kelénk, sok vetélkedésink lévén; onnan én Patakra menvén vissza, megértém ekkor is Császkai által felőlem való rossz szándékját Csákinak, az mint hogy lesetett is Rakamaz tájékján; de én utat változtatván nem menék Tokajra, szolgáimban arra küldvén tettetésért, hanem Kinislőnél által az Tiszán. Az hagyott helyen megegyezék szolgáimmal, Kállót is elkerülvén Rosályban menék Kún Lászlóhoz, az holott valahány napokig mulatván, azon alkalmatossággal jedzém el magamnak feleségül Prényi Györgynek mostohaleányát, néhai Kállai Ferencnek Bornemisza Katától való édesleányát, mely Bornemisza Kata Alagi Menyhárttal anyjul egy vala, Kállai Ferenc pedig másik Ferencnek Báthori Annától való fia volt. Lött az megmátkásodásom anno 1631., midőn járnék 24 esztendős koromban aratás és szüret közben. Minthogy pedig az Prényi Györgyöt, mostohaatyját, ki nevelte, s Kállai Ferencet is, édesatyját, ki nemzette, tudtam vallásomon lévőknek lenni, nem is gondoltam, és az szerzők is nem jelentették, hogy anyja pápista volna, s abban is nevelte volna eljedzendő feleségemet; midőn már menő utamban csak közel volnánk Halmi nevű falubéli udvarházokhoz, mely van Ugocsa vármegyében, akkor értém meg; melyre nézve általjában eltökéllettem vala magamban, hogyha az látást már nem változtathatom is, vélem lévén böcsületes úremberek, Kún László és István uraimék, de halasszam az megkötelezést édesanyámra, ki még akkor élt, s atyámfiaira, azonban többé oda ne fogjak vallására nézve; de mivel Istentől úgy volt rendelve, az meglátás után meg kelle lenni az gyűrőváltásnak is. Noha pedig talán harmadik esztendejében együttlakásunknak vallásban is megegyeztünk: mindazáltal addig nagy szűbéli fájdalommal szenyvedtem az vallásban különözést, sok bajjal is távoztattam az papoknak hozzám szokásokat, de minden kénszergetés és az miatt való ízetlenkedés nékül Isten megtéríté. Én mindazáltal senkinek nem tanácslom, hogy azt próbálja, különöző vallásra házasodjék: nagy lelki gyütrelem.

Ekkor azért az fejedelemhez visszamenék, de mátkámnak hazahozását halasztatá vélem, egyszeri ugyan végezett napomat is megváltoztatván, noha már leveleimet is az hivogatásra kiküldöttem vala, ily okból: mert mátkámhoz járásomnak praetextusával tractál vala az fejedelem az Kassán innen akkor élt evangelicus urakkal jüvendő hadakozás felől, mely azután későre vete lángot. Azonban az előbb említett császárhoz küldetett követ urak tractálván Bécsben210, jártak ottan-ottan az posták, de végtére az ultimaria resolutióval211 engemet külde fel postán az fejedelem internunciusi állapottal; de az postalovak szűk volta miatt csak másodmagammal, egy öreg legény szolgámmal Sóti Istvánnal, ki noha vastag katona vala, de sietve menvén, és szokatlan lévén, alig bírá el az utat. Én már ekkor Fejér vármegyének főispánja, Fogarasnak főkapitánya voltam, mindazáltal nem restellettem csak ily alacson állapottal is az szolgálatot. Ott elvégződvén az tracta, Bécsből visszajüvénk az követekkel. Én is utamban oda térvén megesküvém mátkámmal; és azután in anno 1632., az mint reá emlékezem, 14. Junii lévén lakadalmunk Halmiban, vittem haza feleségemet, mikor járnék 25. esztendőmben. Voltak jelen vélem, kik eljüttek szegények, sok böcsületes úri és főrend emberek, nevezet szerént: Kornis Zsigmond fejedelem képében; Mikó Ferenc feleségestől, maga násznagy, fia Mikó József vőfély, felesége nyoszolyó asszony; Kornis Ferenc, Barcsai Zsigmond feleségestől, Vas György, Haller Péter feleségestől, Szalánczi János, Szentpáli János feleségestől, Markó vajdáné leányostól, és többek, lévén négy vagy ötszáz lóval.  

[I. Rákóczi György uralma 1633-1635-ben]

Ezek után következének ily dolgok: hogy az fejedelem mind igen keményen kezde bánni az emberekkel, mind pedig felette gyanós, és különb-különb utakon, módokon való hasznot kereső ember lévén (írom az igazat cum reverentia212), s egyszersmind könyörületlen is; azonban lévén körülötte sok gonosz informátorok is, igen meg kezdé bántani az nevezetes embereket és idegeníteni; elsőben is az grófot, Bethlen Istvánt213, ki váradi kapitán vala, és fő vala az fejedelem béhozásában, az ki azonban nem éle sokat; mert vagy néki kell vala elveszni, avagy az fejedelem háboríttatik vala meg. Másodikat Mikó Ferencet is igen disgustálá214, az ki is nagy promotora vala az fejedelemnek; ez is meghala szerencséjével, mert aligha török közé nem mégyen vala, mert az religio dolgában is offendáltatott vala, s az háromszéki kapitánságnak is másnak, alkalmatlan móddal közembernek collatiójával. Prépostvári Zsigmondban is belé akadályoskodék, nyavalyás Zólyomi indítván valami fejedelemség felől való színes tractát véle s másfelől prodálván az dolgot fejedelemnél; törvényes úton megejték, mert maga compareálni nem merészle, felesége eljütt vala ugyan, de heában, mert personalis comparitióra volt citatus215; és így erdélyi jószágát elvevék, sőt még Bélteken is nem mere megmaradni, császárhoz méne fel, és azután Eperjest lött tractán complanáltaték dolga, fordula meg holmie, de conditiókkal, és halála után ugyan elsyncopáltaték, s máig nagy rész jószága Pocsajhoz foglaltaték.

Ezek közben Eperjesen lőn tractája216 az fejedelemnek magának és császárnak commissariusi által az német fejedelemasszony, Csáki és Prépostvári s egyéb dolgok felől is, mert Csáki jószágát is elfoglaltatta vala Erdélyben. Az holott több commissariusok között vala egy Horvát György, komlódi, ki Székely Mojsesnek igen testi s lelki barátja vala, catholicus ember, noha Mojses unitárius vala; Mojses az fejedelemtől igen disgustatus vala, mint az feljebb említteték; Horvát György is igen nem szereti vala az fejedelmet. Ez Székely Mojsesnél volt egy levél, kiben az erdélyi fejedelemséget apjának, az öreg Székely Mojsesnek és fiának is török császár megadta, mely öreg Székely Mojses köz nemzetből álló ember volt, udvarhelyszéki, ki egy embernek füle elvágásajért Lengyelországban bujdosott volt, István királyt is szolgálta. Igen elhíresedett vitéz ember volt, és a Báthori Zsigmond idejebéli háborgó állapotban absque titulo217 fejedelmi állapotban forgott többire az országban. Az Barcán ez vesztette volt el218 szekérsáncban szorítván az erdélyi nemességet, kihez hasonló veszedelem azelőtt nem volt, emberek említése szerént; parasztos természetű ember volt. Bethlen Gábornak szájából azt hallottam, hogy személyében oly vitéz ember volt, hogy az Nagy Sándor hadában is az válogatott vitézeknek számok közé való lehetett volna, de hadi vezérségre nem volt oly alkalmatos. Fejérvárnál is ez harcolt volt meg Bástával; megverettetett volt ugyan, de azért Bástát úgy elővötte volt egy hegyes tőrrel, hogy, ha mások meg ne segétsék, elejtette volna. Az említett tractatusnak alkalmatosságával Horvát György practicálta az Székely Mojses dolgát is, de igen titkoson, és ez német practicából elszökék Tömösvárra, feleségét idehagyván nehézkes állapottal; menését eszekben vévén Lugasból, s utána ülvén, nyertek el szekereiben s javaiban, de az derekával elszaladott az említett levél mellett fejedelemséget keresni, mely Rákóczi Györgyöt nem is kevéssé boldította vala meg; noha Istennek kiváltképpen való providentiájából nem mehete elő dolgában, az töröknek Isten egyéb elvonódásit adván, egyébiránt az fejedelemnek személye igen kedvetlenségben lévén az töröknél, az akaraton nem is múlik vala, és így circiter tizenöt esztendőkig portán Jediculában tartatván Székely Mojses, ott hala meg is, elmeneteli után születtetvén egy fia Zsigmond, ki elszökvén fejedelem udvarából, most nem tudom hol lehet; gyermekkorában én is tartám fiaim mellett, de nem merészlém propter suspicionem vitandam219 tovább tartani, fejedelem udvarában adám.

Nem felejthetem azért említésben hoznom magam állapotját is, mert mihelyt Isten állapotocskámat nevelni kezdé, ottan mindjárt az irigység is csatázni kezde ellenem, és csaknem mindenkori rossz dolognak nem valóságában, hanem gyanójában beléegyvelíteni. És elsőben is az fejedelem béjüveteli után hiteték azt el véle, hogy az Bethlen fejedelem javaiban Catherina idejében én kezemhez sok jutott volna, mely merő hamisság vala, mert az mely nap megholt vala Bethlen Gábor, én azon nap expediáltattam császárhoz; míg oda jártam, elkölt vala annak szüretje: midőn pedig az Catherina tárházának gondjaviselése kezemhez került, tudója Isten, inkább másoktól is takargattam, míg lehetett; az midőn láttam, hogy tékozlódni kezd, kiadtam kezemből, eleve ellátva, kerültem és féltem ez ilyen állapottól, az mint megírtam. Nem tettetvén azért szemembe semmi kedvetlenséget, alattomban inquiráltatott ellenem az dolog felől, nem specificálván ugyan nevezetem szerént, hanem csak generalitasban: melyet tudtam ugyan, s elég nyögéssel is szenyvedtem, de nem volt mit tennem, csak az patientiával szenyvedtem; egyébiránt mindazáltal hitelem s böcsületem nevekedett az irigyek injuriájával, midőn ártatlanságom az fejedelem előtt elucescált. Másodszor az Prépostvári dolgában is beléegyvelítettek vala, intimálván az fejedelemnek azt, hogy Kornis Zsigmondhoz, Mikó Ferenchez, Kékedi Zsigmondhoz, Kemény Jánoshoz való bizodalmát hallották volna Prépostvárinak, Zólyomin kívül is, melyben mindazáltal elöl nem mehettek.

Az fennemlített Székely Mojses, gróf Bethlen István, Mikó Ferencék dolgában nem tanálhattak vala semmi ellenem való materiát, sem az Csáki dolgában, mert azzal inkább ellenkezém is volt. Vexálá igen az fejedelem Haller Istvánt220 is ily alkalmatosságból, hogy Bethlen István, fejedelemmé választatván, expediálta volt császárhoz és palatinushoz; praetendálta azt, mintha akkori fejedelmének instructióját excedálta volna; ország előtt agitáltaték törvénye igen rendkívül való processussal, az mint akkori articulusok megmutatják; mindazáltal nem convincáltathaték, hanem az akkori félelmes állapotjában holmi praetensiói felől kénszerítteték némelyekkel contrahálni, az fejedelem pedig egyebet nem obtineálhatván221, erős reversalissal obligáltatá222, az mint hogy ez egyébiránt jámbor fejedelemnek szokása az vala, hogy, ha lehetett volna, nem elégedvén meg az közönséges kötelességgel, külön való reversalisokkal különb-különbféle mesterséges utakon kötelez vala meg, ha lehet vala, mindeneket; és mivel nem az hit az emberséges embereket, hanem azok szokták az hitet és hűséget megtartani, s gyenge kötél az, kit vagy maga böcsületinek vagy lelkeesméretinek szereteti nem tartóztat az gonosztól, avagy jó urának szereteti: ahhoz képest ő is azt nem azért cselekeszi vala, mintha azzal az embereket hívebbekké tehette volna; hanem mivel felette igen kételkedő, gyanós ember vala, az reversalisok csuda erős formájúvak lévén, azok mint valami megvetett hálók gyanánt valának, az mint hogy nagy sokak estenek meg is affélék miatt, annyéra, hogy feleségén és kisebb fián kívül nem tudtam oly kevés és igaz hívét, kinek affélék által megvetett hálója nem lött volna, még az öregb fiának is.

Megfogatá Zólyomi Dávidot is, kinek dolgai ebben forgának: az svéciai akkori királynak, Gustavus Adolphusnak, ki az mostani világban leghíresb hadakozó s vitéz király vala, ki néhány esztendőkig az akkori Zsigmond lengyel király ellen szerencsésen hadakozván, azután római császár ellen indíta hadat igen szerencsésen; kinek dolgairól nem kell nékem írnom, megmutatják az historiák de bello germanico223. Ez király invitálja vala az fejedelmet is in confoederationem224, és portára is követségül küldtette vala azt az Strassburg nevű úri embert, ki azelőtt is Erdélyben resideála Bethlen Gábornál, kit említettem; ez megjüvén portáról, akkor nem inducálhatá az fejdelmet, hanem kezdette tractáját az két ifiú úrral, gróf Bethlen Istvánnal és Zólyomi Dáviddal, kik mint igen martialis és virtuosus ifiak proclivisek225 is löttek az dologra, de Bethlen István ottan hamar meghala, kinek testét Fejérvárra hozák bé temetésre. Akkoron mint valami próféciai lélekkel egy deák orator megjüvendölé Zólyominak az Jonathas és Dávid barátságoknak példáját226, applicálván, hogy magára vigyázna, mert elesett mellőle Jonathasa, sok megvetett hálók volnának pedig ellenére. Az említett Strassburg incitálására azért Zólyomi kezde hadakat gyűjteni, ki felől sok vélekedés kezde lenni és az fejedelem is tőle félni; egykorban azért végezék azt, hogy vennék tractára véle az dolgot, és hínák bé, ha pedig az nem lehetne, dissipálnák hadait. Ennek végbenvitelére parancsolának Csomaközi Andrásnak, ki váradi vicekapitány és hajdúk vicegenerálisa vala, Bihar vármegyebélieké, melléje Kékedi Zsigmondot és Ibrányi Mihályt rendelék, hogy végbenvinnék. Azok Váraddá indulának, engemet pedig az öreg Bethlen Istvánhoz Ecsedbe expediála az fejedelem, megtudni, ha consentiens volnajé Zólyomival, dehortálni is, hogy ne patrocinálna néki ez nyughatatlankodásában; tudván pedig az fejedelem, hogy vérség szerént is atyámfia volna, s egyébiránt is addictissimus jóakaróm Zólyomi, az mint hogy valójában úgy is vala, parancsolá, hogy menő utamból emberemet bocsátanám hozzája, és inteném minden jóra és elkezdett hadi készületinek letételére s fejedelemhez való maga alkalmaztatására; melyet megcseleküdtem szorgalmatoson, Sóti István nevű öreg legény szolgámat expediálván hozzája mind izenettel s mind hosszas írásommal (melyet pariáltattam szegény öcsémmel Kemény Boldizsárral, ki eddig is leveleim közt megvan), megmutogatván, micsoda veszedelmek követnék; magam pedig az ecsedi utat megjárám, s Bethlen István declarálá magát, hogy nem consentiálna véle. Amott az megnevezett commissariusok haddal, Zólyomi is hadával közhelyre mentenek tractára. Az én emberem előbb jutván hozzája, intésemet is tekéntetben vötte, s végzett úgy az commissariusokkal, hogy vélek béjűne az fejedelemhez, az mint meg is lőn, de én elébb érkeztem vala. Béjüvén complanálák az dolgot, az mint lehete, egymásnak assecuratiókat adván, de az tracta alatt búcsúzik is vala udvari és mezei tisztitől, lévén udvari főkapitány és mezei generális, kiből örömest ki is bocsátják vala, hogy erőtlenebb legyen. Akarják vala pedig tanácsi állapotra kötelezni, kiről noha későn kére tetszést tőlem, én mint igaz jóakarója és atyjafia, mivel látom vala jól az dolgot, megmondám néki ezen szókkal: Tégedet, uram, eszedért tanáccsá nem tesznek (az mint hogy szegénynek közönséges vala ugyan, de kiváltképpen való tanácsos elméje nem vala, az mi vala, annyéban serény, de változó, híg és állhatatlan elméje vala, hajlandó mint jóra, úgy rosszra is), hanem hogy abbéli kötelességed háló gyanánt lévén, minél hamarabb megejthessenek, és az mely tekéntet mostan van reád az vitézlő rendnek kezed alatt lételejért, abból is kifordíttatván, erőtelenbé tétetel. Mely intésemre nézve megváltoztatá az dolgot, és előbbi állapotjában marada meg (mely én sinceritasomat szegény azután prodálván rabságában, búsulásom is volt miatta). Ekkor azért az dolog ebben állván meg, mind ő házához bocsáttaték, mind én, s az fejedelem házában maga hallására kérém, térne gerendi házamhoz, mivel Felvinc tájékjáig egy úton kell vala járnunk, az mint hogy ugyanott az fejedelem maga is intimálá néki, hogy hivatalomra eljűne. Együtt is menénk Gerendig beszélgetvén azért véle, hát az mit végezett Fejérváratt, messze jár attól, és egyáltaljában csak proponálta magában, hogy haddal menjen római császár birodalmán által svecus mellé, melyet értvén lők nagy tribulatióban, mert eltitkolnom uramtól kötelességem ellen kárhozatos volna, kijelentenem véremet elárulásnak látszik vala. Kelle azért mediumot az dologban keresnem, mely ez lőn: hogy megmutogatám néki, hogy, ha az fejedelem híre s akaratja kívül cseleküdné, minémű félelmes veszedelmezések forganának benne, ha pedig hírével és consensusával, abból minémű securitasok sat.; melyen kapván maga, kére azon, interponálnám magamat, s az fejedelemnek adnám tudására, és tractálnám az dolgot; melyet, tőlem elmenvén, írás által meg is cselekedém; de azzal nem elégedvén az fejedelem, magamat is hívata, és kevés napok múlva alámenék Fejérvárra beszélnem. Az fejedelem búsonga nyughatatlankodásán s véle lött végzése változtatásán, mindazáltal nem is abrumpálá az tractát227, hanem halasztá az Zólyomi béjüvetelire, mivel közelget vala az említett Bethlen István testének Fejérvárra béhozásának s azzal is néki is béjüvetelinek terminusa, mely midőn eljütt volna, engemet is esmét udvarhoz hívának, noha az temetésre is hivatalos valék.

Midőn az testtel közelítettek volna, íra nékem egy levelecskét, jelentvén, hogy néki némely jóakarói azt intimálták, bé ne jűne, mert az fejedelem meg akarná fogatni; melyet el nem mulathaték kötelességem szerént az fejedelemnek megjelenteni, kire hittel felelé: hogy csak ne nyughatatlankodjék, nem hogy bántására igyekeznék, de másoktól is és vérével is oltalmazná; mely szerént assecurálám én is. Béjüvén azért, az temetés végben méne, onnan az grófnét Szécsi Máriát Dévára kísíré külső színe alatt megholt urával való kötelességének, noha belső oka más vala, mert egyébiránt adták volt magokat egyben gonosz erkölcsökkel, noha Zólyominak felesége egy vala228 az megholt gróffal, de nyavalyás Zólyomi feleségét nem szerette, igen alkalmatlan élete vala véle, és fajtalan életű ember vala, és Szécsi Máriával való öszveszövedkezéseknek híre már ki is csördült vala az emberek között; én pedig innen is tudtam, mert fogságából Fogarasból írott néhány szerelemlevele akadott kezemhez, kiket nem küldöttem meg Szécsi Máriának; olyan látogatása alatt is Istennek az véle való nem nyájaskodását deplorálta.

Alámenvén azért Fejérvárról Dévára, kéredzém én is fejedelemtől házamhoz, s nem akar vala bocsátani, mondván: Nem lehet kegyelmednek elmenni, mert tudja micsoda galibáskodásom légyen Zólyomival, kivel úgy végeztem, hogy feljűjön, s netalán az kegyelmed szavainak lészen foganatja, és valami jóra vehetjük. Arra mondék: Én, kegyelmes uram, azt is bánom, az mennyit értek az nagyságtok közt való dolgokban, nem hogy tovább abban interessatuskodni kévánnék; van is nehéz példa előttem az Zólyomi atyafisága miatt, mert az atyámat Bethlen Gábor sógorának s kedves emberének tartván, midőn elment volna török közé, az miatt nagy gyanóságban lévén hozzája Báthori Gábor, csaknem veszedelem követte miatta. Arra az fejedelem mondá: Megbocsássa kegyelmed, de egyik részről is nem hasonló az példa, mindazáltal ha szorgos dolgai vadnak kegyelmednek, elmehet gerendi házáig, hogy az mikor parancsolni fogjuk, közelb érvén jöhessen mindjárt. Azt megköszönvén, én is elmenék Gerendre s onnan Beszterce felé jószágunkban, bírván akkor az kentelki és hozzá való jószágokat, csinálván holmi praetextusokat s írván is barátimnak udvarhoz; de magamban azt gondolom vala, hogy míg engemet keresnek, s megyek, addig elválik az dolog köztök, mert noha bizony megfogására való szándékot nem értettem, mindazáltal Zólyomit szánom vala, kötelességem sérelmét és fejedelmemet pedig félem vala; azért kerülöm vala benne forgani.

Ezalatt az fejedelem megindult, és útjában az öreg Bethlen Istvánnal is szemben lött, s megjelentette Zólyomi felől való szándékját, de assecuratio alatt, hogy sem javaiban megkárosítani, sem személyében derekason megnyomorítani nem akarná, hanem csak ideig megtartóztatni nyughatatlan indulatitól; mert azalatt portáról Szalánczi Istvántól is, ki akkor kapikihája vala, érkezett valami vádló levél, mintha budai vezér által fejedelemség sollicitáltatnék s ígíret is volna Zólyominak (de ez csak hamisság és hízelkedés vala, kinek nagy hasznát is és promotióját vevé, noha Isten nem tövé nyomóssá). Bethlen István szemben lött ugyan Zólyomival; de rész szerént kedvetlen is lévén hozzája, mind azért, hogy Absolon módjára bántak vala véle229 az gróffal együtt az fejedelemség dolgából, mind pedig, mert leányával is alkalmatlan életek vala; rész szerént, mivel az fejedelem assecuratiójához is bízik vala, magának is pedig cautio alatt jelentetett vala meg. Elérvén az fejedelmet útjában, Kékedi Zsigmond studio belé garázdálkodott, ki az dolognak tudója és igen nagy aemulusa is vala, de akkor végben nem mehetett az szándék; kerestek ily mesterséget is, félvén elszaladástól, hogy megpróbálgatván paripáit, fejedelem számára elkévánták két jobbikat, melyeket ugyan én adtam vala szegénynek; azonban Marusvásárhelyre érkezvén, midőn ebéd után palotában volnának az egész gyalogság fegyveres kézzel kívül állván, Kornis Zsigmond és Erdélyi István által küldött az fejedelem ki néki egy igen erős reversalist, hogy subscribálja, melyben mivel megtarthatatlan nehézségeket látott, azonban nem vötte eszében az ellene való dispositiókat, és hogy ha felveszi is, ha nem is, mint amaz példabeszédbéli király fia patkója, olyan volna; praetendálván azért az abban való difficultasokat és nem subscribálván, akkor mondották meg néki: rab vagy; s leódták fegyverét, és szállására őrizet alá vitték.

Én is azon napon superveniálván, panaszolkodék az fejedelem késedelmezésemről, és describálá az meglött dolgot tettetes szánakozással, mint az öreg úr, Bethlen István előtt, úgy előttem is hitet mondván, hogy sem jószáginak s javainak elvételére, sem egyébiránt való romlására nem, hanem igyekezett kéntelenségből rossz indulatinak megzabolázására. Késedelmemnek praetextusit mentségemre én is adván, mondám azt is: hogy igen akarnám jelen nem lételemet; mert én azt az reversalist látván, kitanultam volna, hogy csak megejtésére való volna, és kétség nékül tetszésemet fogta volna kévánni benne, s ha azt tanácslottam volna: subscribáld, mert rajtad az veszedelem, így én nagyságod ellen vétettem volna, mert belé nem akadhatván, evadált volna akkor, s azután, hihető, távolyról tractált volna; ha pedig azt javallottam volna: ne, úgy vérségemnek löttem volna árulója lelkem fájdalmával; azért így volt jobban. Jelen lévén Kékedi Zsigmond ez beszélgetésben, mondá: Az sok atyafi barátok doblották ebben Zólyomit, azok biztatták; mely szavait, látám, hogy én reám is dirigálná: kire egyebet nem felelheték, mert féltem vala magamat is, mert tudom vala, hogy suspectus volnék az Zólyomi dolgában, Kékedi pedig igen igyekezik vala engemet megejteni, vágyódván felette igen bethleni és sajói jószága közt lévő három faluimra, Kerlés, Kentelke, Árokaljára; mondám azért: képtelen mondás az, hogy az ki igaz atyjafia, barátja volt volna, veszedelmére való dologra tanácslotta volna; meg is izentem vala Kékedinek Gávai Péter jóakarómtól: nem lakom abban az országban, hol az enyimet néki adnák; de bizony ő sem bírná, ha kérné, s adnák is, sokáig.

Ez meglévén, őt Fogarasba küldék Ibrányi Mihálytól, rendelvén őrzőjül melléje magyarországi szolgáit, nem hihetvén az erdélyieknek: nékem pedig semmit sem parancsolának, noha ottvaló kapitány valék; igaz, pro forma az őrizőknek volt olyan instructiójok is, melyet maga jelente az fejedelem, hogy, ha mikor oda megyek, vélem privatim is szemben lenni megengedjék; de míg ott tartatott, én nem mentem egyszer is: hanem az fejedelem Szamosújvárra menvén, én is elkísírém Kamarásig, ott meg is vendéglém; noha én is, mint ők, tettetém, és igen conturbatus voltam. Azután törvényre vitték Fejérvárra, az holott megsentenciázván, vivék Kővárban, az holott kereszténység között hallatlan egyedül való kegyetlen fogságban tizenöt vagy tizenhat esztendőkig tartván, minden magára nézendő javaitól priváltatván, hala meg is, kinek szabadulásában mind török, német, magyar urak eleget törekedének, de haszontalanul; emberi nyavalyást ördögi mesterségekkel is igyekezték szabadítani.

Nékem miatta sok búsulásim voltak; többek közt egykorban Fogarasból hívata az fejedelem, nékem pedig igen köteles jóakaróim: Nagy Pál, ki akkor gyalogkapitány, Bornemisza Pál, ki udvari kapitány vala, megjelenték okát titkon, hogy Zólyominak némely szavait relatoriában vétetvén, az fejedelemnél azokról fognék examináltatni. Kit eleve tudván, én is reá készítém magamat. Ez dolog Segesváratt vala; reggel felmenvén udvarhoz, az fejedelem olvasá előttem Zólyominak ily szavait: hogy Kemény János néki minden dolgait tudta, és azt is, hogy Fejérváratt miket mondottak néki Szentpáli János, Haller Péter, Sulyok István az tanácsházban; mely kérdésben tettetvén, mintha semmit nem értettem volna, mondám: mint régi dologról s ily véletlen kérdésre nem felelhetek, gondolkodván felőle, ha mi eszemben jütt, örömest őnagyságának aperiálom; kivel haladékat vévén, hogy se hozzátétel, se elvétel ne lehessen, írásomban tők választ, így exordiálván:

Tudom ugyan jól, mit kévánjon uramhoz való kötelességem, és ha mit ártalmára valót tudtam volna, s akkor eltitkoltam volna, hamis és áruló szolga löttem volna; ha csak most mondanám pedig, magamot prodálnám; de ellenben tudnom kell Istenemnek amaz parancsolatját is: Hamis tanúbizonyságot ne szólj felebarátod ellen. Micsoda lélektől viseltetett és elmétől nyavalyás rab úr, azt reménlettejé, hogy én őnéki oly köteles atyjafia légyek, az ki még az hamis dolgokban is erősítem valakik ellen való vádlását, maga könnyebbségének haszontalan reménségejért avagy bosszúból szólott, akarván engemet és másokat is azon veszedelemben ejteni, az mint hogy tudja jól maga nagyságod, néhányszor is szavaiban vádolt és panaszolkodott ellenem, hogy fogságban esését nékem tulajdonétja, mert mint hátrébb említém, ha az gróf testének békísírésekor én őtet nem bíztattam volna, bé nem jütt volna Fejérvárra; ő tudja azért, eziránt mi véget nézett; de én azoknak az böcsületes embereknek véreket lelkemre nem veszem hamis bizonságtételemmel; mert semmit affélét nem tudok, nem láttam, sem hallottam sat. Ezeket azért és több ezekhez szükséges dolgokat írásban vévén közlém az fennemlített bizodalmos jóakaróimmal is, kik is javalván, adám bé az fejedelemnek; s ekképpen nem kaphatván semmit, böcsülettel esmét tisztemben visszabocsáta. Ez volt másodszori ellenem való inquiráltatása.

Harmadszor is ugyan Zólyomi miatt lött vala ily galyibám: hogy egykorban kentelki házamnál lévén, még az anyámnak is éltében, az szomszéd nemes embereket barátságosan vendégelvén, vala többek közt jelen egy Cserényi György is, kinek volt egy tőle elvált rossz erkölcsű felesége, Becski Mária, ki egyébiránt Magyarországban főnemzet volt, s az én feleségemnek is nem idegenje; annak emlékezeti hozódván elé valamely alkalmatossággal, kezde feleségemmel böcstelenül beszélleni, melyet nehezen szenyvedek vala ugyan, mindazáltal, szegény anyám is intvén, elmulatám; akarván elfelejteni az alkalmatlan beszédnek materiáját, köszönék el fejedelem egészségejért egy jókora pohárt, s megiván, mikor reá került volna, semmiképpen meginnya nem akarja vala; kit midőn kénálással erőltetnék, mondá: Tőled való féltemben, uram, bizony nem iszom; az pohárt kapván mind borostól asztaltól kihagyítá; kit tovább, én is nem szenyvedhetvén, kicokigatám asztaltól és házból, de nem bántatám. Egy idő múlva tehát ő lovára ülvén, az udvarra bényargalt, s közönséges ottlévő majorházunknak, alháznak ablakánál, kinél magam ültem, csak hallatik az puskaroppanás, melyen én is asztaltól kiugorván, míg kijuték, addig az kinyargala kapun. Ez ő rosszaságának fedezésére Mindszenti Gábornak, kit egyébiránt barátomnak tartottam, azt beszéllette, hogy Zólyomi Dávid egészségejért és szabadulásáért köszöntem pohár bornak meg nem italáért akartam volna megöletni, és hogy sok szidalmokkal illettem volna, az ki megfogatta és ki gonoszakarója volna. Ezt viszont Erdélyi Istvánnak beszéllette, az ki is, noha vér szerént való atyámfia volna, mindazáltal religiómért (mert semmi egyéb ok nem vala) nem szerettek, titkoson mindenik az fejedelemnek bémondván, erősen aggraváltanak, kiben én semmit sem tudtam. Egykorban Fejérváratt jüvén ki az fejedelem belső házából, az audientiaházban pedig ülvén szegény Vesselényi Boldizsár, az ki is noha catholicus ember, de nékem jóakaróm, amazok pedig aemulusi, noha egyik mostohafia, másik mostohaleányáról veji vala, mond szegény Barcsai Zsigmondnak: szegény jóakaró atyámfia, Kemény János, ímé ő mely bátron van, s nem tudja, micsoda hidegtől fázlaltatik, azaz mint van dolga? Tovább akkor nem menvén az szóban, ezt nékem Barcsai Zsigmond megjelenté, mert igen jóakaróm vala, s hozzá kérvén, hogy jobban végére menne, az dolgot aperiálá. Az megemlített Cserényi Györgyöt pedig ez dologról való examenre tehát Fejérvárra hítták, kit láttam s beszéllettem is véle, de az dolgot még akkor nem tudtam; azonban esmét kerestettem, szállásán, s megmondák, hogy inquisitor cancellaristával230, egy Dengelegi Balázzsal ment légyen el; én is Mihály deák nevű deákomat sietséggel postalovakon, azokat Gáldon, Gerenden, Kamaráson, Kentelkén újítván, expediálám, és megelőztetém azokat megvallatni, kik jelen voltanak, s midőn már elvégezte volna, az szolgabíró házánál lévén, érkezett az fejedelem deákja is; ott ebédet evén s boritalnak is ereszkedvén, kezdik egymást kérdezni, ki mi dologban jár, s azon öszveveszvén, kevésben múlt, hogy az én deákom az fejedelem deákját meg nem verte, mert körmösebb legény is vala. Megérkezvén azért az én emberem néhány napokkal elébb az fejedelem deákjánál, megolvasgatván ártatlanságom szerént való tanúvallásokat, nem szenyvedhetém, hanem az fejedelemmel sokat békételenkedém, miért gyalázott légyen reám való esküdtetéssel; melyet nem tagadhatván, mentsége az lőn: hogy nem hitte, s nem kételkedett hozzám, mindazáltal nékem használna böcsületem nevekedésével, hogy amaz tökéletlen embernek véle megesmértetése lött ez alkalmatossággal, nékem pedig ártatlanságom. Kénálám, de látni sem akará az relatoriákat.

Ez Zólyomit pedig az fejedelem törvény szerént akarván convincáltatni, minekelőtte Kővárban vinnék, abban ily mesterséges processust követének: hogy az kiket tudhattak jóakaróinak s atyjafiainak és az országban tekéntetesb, keményebb embereknek, azokat imide, amoda ekképpen oszlaták el: Kovacsoczki István cancellarius, Kapi András tanácsúr, Horvát István, Balásházi László tábla bírái, ezek eperjesi tractára küldetének231; Mikó Ferenc tanácsúr és nagyubb ember az székelységen s néhány tisztei, Cseffei László tábla bírája, s még többek is, kikre nem emlékezem, Murteza pasához232; Apafi György tanács és nagy főember, Bornemisza Pál jenei kapitány, én, Harasztosi Balázs deák, Aranyasszéken elsőbb és igen kemény ember, Szénási Péter, Bihar vármegyei viceispán és tábla bírája, törökkel való tractára küldeténk Sirihez és Galsához233, mindkét részről hadi készülettel való tractán lakván oda három vagy négy holnapokig. Ezalatt lött törvénye Zólyominak, és mivel citatio, annál inkább törvény és sententia kívül, az nemesi szabadság ellen fogattatott meg, az ország sokáig azon volt, hogy elbocsáttassék, és szabad állapotjában legitima via juris prosequáltassék234, ha mi praetensiója az fiscusnak235, mindazáltal kiváltképpen az székelység, mert Háromszéknek is főkapitánya volt, nehezen vonyattatott el azon voks mellől; hanem tandem Nemes Tamásnak, ki abban az tisztben vicekapitánya és szolgája rendű ember, ígírték az főkapitánságot, ki ma az mely vokson volt, holnap az tisztért perdítette az szekercét236, az székelységet is inducálta, s reámondották, hogy meg lehetett fogni, s tartozzék megfelelni; tanálván erre ily maga szavaiból vött alkalmatosságot, hogy az mint hátrébb említettem, midőn Haller Istvánt valami újforma törvénnyel vexálta volna az fejedelem ad tertium evocáltatván237, és az ellen contendált volna, ejtett volna Zólyomi olyan szót, hogy ha ő suspicióra való dolgot cseleküdnék, bátor megfogattassék; azt azért recognitióban vévén, csak rávonták az rámára238; és noha én máig is sem nem tudom, sem hallottam, sem hiszem, hogy árultatása és fejedelem személye s az haza ellen való dologban magát egyvelítése felől semmi reábizonyosodhatott volna, mindazáltal igen kemény sententiával convincáltatott239: derekasb vétke világoson lévén ez, hogy köteles tisztviselő szolgája lévén az fejedelemnek, az mezei hadak közül, kik Marusvásárhelyt szoktak vala quartirozni, Faragó András mezei kapitány alól (az mint az gyanó volt, magának sem szinte híre nélkül, kiért azután esmét reászorultak vala) elszöktetett vala Zólyomi, és maga neve alatt megtartván, fejedelemnek requisitiójára is meg nem adta vala, és így romla nyavalyás, sokaknak s nékem is lévén adós, noha az törvény ítíleti szerént az fejedelem tartozott volna, de csak odavesze az is.

Ugyanekkorban hallatlan formán sententiázván meg Székely Mojsest is, kit hátrébb említettem, feleségét, gyermekét, és generalis articulust csinálván240, nemesi szabadságnak képtelen derogamenjével isteni és világi törvények ellen, kit ide írnom nem szükséges; Petki Ferencet is ugyanekkor, kit is elűzének, mert sajói jószágát az fejedelem, hogy már kiváltásnak praetextusával elvévén adá Kékedi Zsigmondnak. Ennek atyja Petki János főcancellarius, jeles jó hazafia volt, nevezetes ember, Székely Mojsessel ment vala el ez is, köznemes emberek is Udvarhelyszékről.

[Bethlen István támadása. Hadjárat Lupu ellen. 1636–1637]

Mégis nem lévén elég, gróf Bethlen Péterbe is az fejedelem belé akadálykodék ilyképpen: hogy egy szolgáját tanálván puskával főben ütni, azon seb miatt megholt, kinek édesanyjával az fejedelem alattomban végzett adomány és ígíret által, hogy meg ne békélhetnék Bethlen Péterrel, s törvénnyel való prosequutióját az director fiscalisnak engedé, és így personalis comparitióra evocáltatván, addig vexálák241, hogy látván veszedelmező állapotját, ki kelle az országból menni. Azonban az atyja, az öreg Bethlen István is sokképpen kezde injuriáltatni, ki is erdélyi jószágit gyermeki kezekhez osztván az egy Huszton kívül, kibontakozék Erdélyből, és oly félelmes állapotja vala, hogy meghalván felesége, annak is testét temetőhelyére szegény jámbor nem merészlé elkísírni. Többi között reája nézve csináltata ily articulust, hogy az kik fiscalis várakat bírnának, az fejedelemnek praesidiumját tartozzanak bévenni, kiben csak én voksolék ellenkezőképpen és Daniel Mihály, praetendálván azt, hogy mindenkor bátorságosb volna az tősgyükeres hazafiaira bízni és meghinni az ország házait, s annak kötelességével megelégedni, mintsem valamely sohonnai avagy közrendből álló drabontokra, hadnagyokra, kik mihelyt tarisnyánál egyebet nem féltnek, sem hazájok úgy nem fáj, sem abban lévő javok, sem böcsületek, mert egyik sincs; sőt kereskednek szükség idején az várakkal, és azoknak uraikat is nyakon kötik, s javaikkal osztoznak. Mely voksolásommal gyanút és haragot is vonék magamra.

Cseleküdte vala azt is az fejedelem242, hogy Bethlen Gábortól az fejérvári collegium épületeire legáltatott néhány ezer forintokat kölcsönözésnek színe alatt azon öreg úrtól, Bethlen Istvántól extorqueálván, semmiképpen meg nem adá sok unszolására is. Kilencezer talléros medált is kezéhez vevé és az tokaji Hétszőlőket is debreceni adóból való néhány ezer forint summával elfoglalá megadásnak színe alatt, melyek még máig, úgy tudom, oda vadnak; ezek miatt is igen compungáltatott conscientiájában az nevezett öreg úr, urgeáltatott is az papoktól, mivel ő volt az főtestamentumos. Mindezekből és több meg nem írott okokból az következék, hogy egykorban Budára szalada Bethlen István, az ónodiak konyhakocsiát elnyervén243. Minekelőtte pedig ez lött volna, az mint említém, 1634. esztendőben szultán Murád, amaz igen híres pogány császár (ki Babiloniát is az persától csudálkozásra méltó nagy hatalommal vötte vala meg, négy nap és éjszakákon tartván szünetlenül az ostrom, azalatt veszvén el az fővezér és az jancsár aga, azon actus alatt állítván másokat is, lévén benn, mint hallatott, fizetett nép tizenhatezer, egyébféle nép circiter negyvenezer) Drinápolyban kijütt vala, szerdárul bocsátván az Duna mellé Murteza pasát; parancsolat jütt vala az fejedelemre is, hogy felüljön, és melléje menjen az lengyelek ellen, ki miatt valóban nehéz elmélkedések is forgottak, ki is szállván pro forma Szászsebeshez fizetett hadakkal és vármegyékkel, jó ideig lakván ott igen emlékezetes disciplina alatt, mert az kerti vetemények, tyúk, lúd s egyéb marha az tábor mellett szabadon minden kár nélkül valának. Oka ez vala: mert székelység és hajdúság nem vala vélünk. Végezés ez vala: hogyha ugyan egyéb az dologban nem lehetne, az fejedelem személye szerént ne menne, hanem valamely rész haddal engemet avagy Szentpáli Jánost bocsássanak; de ezalatt meglőn az békesség köztök, alattomban pedig az lengyeleket minden jó igaz hírekkel, informatiókkal tartottuk és assecuráltuk is, hogy, ha az dolog arra kénszerítene is, de az mi fegyverünk nem fogna nékik ártani.

Ez táborozás alatt hagyattam szakállt; immár pedig született volt öregbik fiam, Simon, az mint említém 1633-ban karácson hetiben. Ez táborozás pedig lőn 1634-ben.

Az Bethlen István elmenetele előtt Fráter Pált megfogatá az fejedelem, mert váradi Veres Mihály hozzája adván magát in confidentia244 beszéllett néki holmi dolgokat, kihez magától többeket formálván, bészínlette magát az fejedelem gratiájában, Kornis Zsigmondot és engemet is nyilvánvaló árulójának mondván, hogy Bethlen Istvánnal egyetértenék, mely miatt az lator törvény szerént ellenünk convincáltatott is vala, de az fejedelem miatt nem mehete exequutióban az dolog, Fráter Pált Váradon fogva tartván, elszalada csudálatosképpen az bástyán kiereszkedvén. Az énfelőlem való dolog pedig ilyenképpen vala: Kolosváratt lévén az fejedelem, és én is udvarnál, az oda hátrébb is említett igen tökéletes atyámfia éjszaka jüve szállásom kapujára; zörgetést hallván küldém az inast, ki házamban hált, kérdetvén, ki légyen; megjelenté magát, szaváról megesmérvén bébocsáttatám Bornemisza Pált, ő is csak egy inasával lévén, az inasokat kiküldvén gyertyagyújtatás után ágyamra üle szegény, mert immár elaluttam is vala, és kérdém okát ez rendkívül való időbenjárásának, s mondá: Én azért jüttem hogy megjelentsem, hogy az te állapotod igen félelmesen vagyon, s viselhess gondot magadról, mert Veres Mihály az fejedelem előtt azzal vádolt, hogy Fráter Pálnak szavait ilyeket hallotta: megpróbálják Bethlen Istvánt, s ha ő nem akarja, tégedet tesznek fejedelemmé; mely dologhoz vadnak társok felesen, nem is közemberek, és az fejedelmet tovább uralni nem akarják. Ezt én nevetve hallgatván, mondá: Hogy kell, uram, nevetned, ez nem kicsin s nem tréfa dolog, az fejedelem nékem és Nagy Pálnak igen titkoson jelentette meg. Kire mondék: Igenis nevettem, uram, inkább, mintsem búsuljak: nem búsulok ártatlanságomra nézve; nevettem azt, hogy értem, hogy nem tartatom én ez emberek előtt olyan közembernek, mint talán magam alítottam magam felől, hanem még ilyen állapotról elmélkednek. Megköszönvén azért jóakaratját, assecurálám ártatlanságom felől, mondván: Ez nem különb dolog, mintha valahány latrok magokat egybenadván, akarnának menni valamely jámbornak háza felverésére, s magokban discurálnának, hogy ezt s ezt az embert is vegyük mellénk, kinek híre sem volna az dologban, mint jámbornak, azonban azért ha akarna lator lenni, arra is alkalmatosb volna amazoknál, ez szinte úgy vagyon. Azért uram, kérlek, vigyázz tovább is az én ártatlanságomra, hogy véletlenül való dolog, törvénytelenség rajtam ne essék, én pedig hallgatásban leszek. Ezeket hallván, szegény örömest elméne. Másodnap udvarnál az palotának kinyitott ablakán nézvén kijüve hátam megé Cseffei László, ki is ítílőmester vala, s nékem akkor igen jóakaróm, de azután megváltozott vala, s megragadván vállamat, mondá: Mit gondolkodol? Felelék: Nem semmit, hanem csak nézek az piacra. Mondá: Tudom bizony jól, miről gondolkodol. Mondék én: Miről tudnék gondolkodni? Felelé ő: Az fejedelemségről. Én mondék: Csak te is tudod-é azt? Mondá: Tudom bizony, mert az fejedelem parancsolatjából én voltam egyik regius, mikor Veres Mihály arról examináltatott. Néki is azért azon feleleteket tévén, melyeket Bornemisza Pálnak, valék ugyan nagy vélekedésben, mit kellene cseleküdnöm, de hogy jóakaróimat ne prodálnám, kik az dolgot értésemre adták, csak hallgatnom kelle ideig; ekkor vallatott negyedszer ellenem az fejedelem. De ezeken kívül is gonoszakaróimnak hitetlenségi miatt sokszor voltam félelmes állapotokban, annyéra, hogy néha alig reménlettem, hogy ágyamból békével magam kelhessek fel, ne drabontok vonjanak; sokszor ijesztgettek és akartak volna el is futtatni, de lelkemesméreti ártatlanságom mellett bíztatott, s meg nem rémültem; és noha ezek után is voltak ellenem practicálók, de sok meghányódások után megtapasztalván tökéletességemet az fejedelem is, nem árthattak, sőt nevekedtem Isten kegyelméből az adversitasok alatt.

Az mint azért feljebb említém, Bethlen István Budára menvén, azon az fejedelem is nem kevéssé rezzene meg, és kezde kapni kétfelé, s az embereket édesgetni, engemet is hívata Szamosújvárra, és megjelentvén elmenetelit, magát mentegeté, s ajánlá is, kire én is megfelelék mondván: Úgy vagyon, felette sok megbántódott emberek vadnak, és sokakban megtanáltatik igaz volta amaz mondásnak: Impedit ira animum ne possit cernere verum245. Tudván kötelességeket is az emberek, nehezen bírhatnak az indulatokkal; és noha meg kell vallanom, hogy én is igen megszomorodott szívvel vagyok sok dolgokból, melyek rajtam történnek, de többi közt ím nemrégen Veres Mihály tökéletlensége miatt reám való inquiráltatásból; mindazáltal (másokról nem felelhetvén), magam részemről kévántam az alkalmatosságot érnem, melyben megesmérhessen nagyságod mind másokat s mind engemet szükséges állapotban; s ím, úgy látom, el fog jűni, azért assecuratus légyen nagyságod én felőlem sat. Mentegetvén azért magát, lőnek elég ajánlási is.

Ekképpen azért már Székely Mojses portán, Bethlen István Budán, Zólyomi Kővárban fogva lévén, kinek szabadulását is az török urgeálja vala, amazok pedig s tekéntetesben Bethlen István az fejedelem dolgait igen aggraválják vala, foganatoson is pedig, mert az fejedelemnek sok dolgaiért igen megidegenedett vala; többek között pedig ezzel igen offendáltatott vala, hogy fejedelemségének talán második, legtovább harmadik esztendejében az havaselji állapotban kezdé magát egyvelíteni magános haszonért. Ebben az szegény Nagy Pál is vala fő eszköz, mert néki sokat ígírtek, s azután adtak is vala; ez Aga Mátét, ki akkor Havasalföldéből exul vala, alattomban engedvén az országban hadat gyűjteni, kiváltképpen Hátszeg és Hunyad vármegye tartományából, bébocsátá az portáról adott akkori vajdára; az kinek is hírével esvén eleiben méne, és Mátét megveré. Újobban esmét nékikészüle Erdélyből, s kiveré az vajdát székiből, az porta esmét más vajdát küldvén reá, kivel császár botja, zászlója, kapucsi pasája és sok fő boérok is lévén, azzal is megharcola Máté, s megvervén, az kapucsi császár zászlójával és botjával csak félreállott s nézte; megvervén amazokat, ő ezeket magának usurpálta, melyet az török igen orrol vala. Ez vajdáknak idejében többet százezer forint dutkánál feje az fejedelem; egy részét ideig Fogarasban tartván megjüvendölte vala Serédi István, hogy annyi pénzt s olyan erősséget nem fognának sokáig én kezem alatt Erdélyben tartani; s úgy is lőn, hogy ottan hamar kihordták, takaríták több Erdélyben gyűjtött kinccsel együtt Patakra s azután Munkácsra. Ez császár szakállában kapás és privatum commodum lőn kezdeti és fundamentuma az mi veszedelmünknek, az mint ide előbb lejendő írásból, de magunk nyavalyájából az olvasó jobban meg fogja érteni.

Bethlen Istvánnak azért megígírék az fejedelemséget az portán, és noha ország neve alatt mind Bethlen Istvánhoz Budára, s mind portára elég követségek küldettek, de csak heában, sőt noha Budára küldettettek visszabocsáttatának, de az portára küldettek, mindhárom nemzetből lévők és az kapikihák is, arestum alatt nagy rettegésben tartattak vala. Főkövet Toldalagi Mihály, mellette Haller Péter, valának az székelységről és szászságról is, kapikiha vala Sebesi Boldizsár. Én is az szegény öcsémet, Kemény Boldizsárt, látásnak okáért és valami lovak s egyéb vásárlásokért is bébocsátám vala, s alig szalada ki, mert eszében vévén szegény Toldalagi Mihály, ki nékem confidens jóakaróm vala, magam is véle portára jártam, Haller Péter pedig vér szerént is atyámfia, kiiktaták idején. Hadat rendelvén azért Bethlen István mellé, az budai vezérrel, Naszupogli Huszain pasával reánk indulának, kik minekelőtte eljüttek volna, az hol miét kaphaták Bethlen Istvánnak és Péternek, confiscálák; Husztot obsideáltatá, elhitetvén némely hízelkedő rossz emberek, hogy béfúrhatnak az nagy hegyben az vár alá, és porral felvettethetik, mely talán ugyan nem is volna lehetetlen, de nem az erdélyi, hanem más hatalmas erőnek és hosszas obsidiónak; egykorban fel is verék ott az fejedelem hadát Kún István generálissága alatt, messzünnen ügetvén reájok Párducz Lukácsék. Ecsedet is azzal akarják vala megijeszteni s venni, hogy az Kraszna vizét elássák alóla. Ez mindenik olyan vala, mint midőn az róka farkával246 akarta levágni az fát az varjú fészke alatt, ha fiait alá nem hányná.

Ebben az szükségben az lengyeleknek keresztény szomszédságokat igen megtapasztalók, kikhez az fejedelem igen sincere addictus247 vala, az ország is mindenkor barátságos; eleget reménkedénk, de nem hogy egyébképpen segítettek volna, sőt fizetéssel is nagy nehezen engedének két vagy háromszáz lovast fogadnunk.

Experiálók az német barátságot is, kit is váltig sollicitálánk, de nem hogy segítettek volna, sőt Homonnai János táborban szállván magokra vigyázásért, megtilták azt is, hogy fizetésre is ne lenne szabad jűni mellénk se németnek, se magyarnak. Szegény Pázmány Péter cardinál az fejedelemnek nagy jóakarója vala, általa váltig sollicitálódánk, de semmi haszonnal, maga személyében az vízpartról mint abban veszedelmező embert valóban tanácsolja vala az fejedelemnek, ne cedáljon, oltalmazza fejedelmi méltóságát és az országnak szabadságát; az jó tanács jó vala, de melléje segítséget, erőt nem adnak vala. Ellenben az palatinus, Esterházy Miklós, nem is igen barátja az fejedelemnek, azt intimálja vala, cedáljon és ne szerencséltesse magát, maradékit s az országot is, s magyarországi hazájára is ne vinne hátán ellenséget.

Megindulván azért Bethlen Istvánnal az budai vezér, az fejedelem is az fejedelemasszonyt fiaival kiindítá Váraddá, kísírőül mellé rendelé Huszár Mátyást marusszéki circiter négyszáz lovassal, mivel igen kedves és hiteles embere vala, igen nagyot is tulajdonít vala felőle, de azután való állapotokban minuit praesentia famam248. Maga az ország hadát convocáltatá Tordához, az Partiumot, hajdúságot, váradi hadát és magyarországi szolgáit is Kornis Zsigmonddal, Ibrányi Mihállyal Szalontához szállítván; nehezen lehete az indulás, kevés reménységgel vala maga is az fejedelem, hogy az ország fegyvert fogjon török ellen mellette. Vala is sokféle zsibongás az statusok közt, mind az fejedelemhez való idegenség, mind Bethlen Istvánhoz vonás, mint töröktől félelem miatt, s kedvetlenek is valának. Váltig ajánlja vala magát az fejedelem egynek is, másnak is; praeparálta mind maga, mind emberei által elméjeket az haza fiainak, azok közt nékem is; biztatám, azon ne gondolkodjék, mert az haza szabadságáért mindent cselekszünk mellette, ratióját azt adván, mert az régi emberek, kik sanyarúan experiálták az török erejét, elfogytak s holtak, ifiú rendek, az kik vagyunk, nem experiálván, nem is annyéra félhetünk. Én pedig offerálám azzal is magamat, bocsásson el, s Fejér vármegyével, ki én ispánságom alatt van s első vármegye is, én megindulván, az én példámmal mások is nem mernek reluctálni. Bezzeg nehezen zaboláztam szegény Kapronczai Györgyöt, Bethlen Jánost és többeket is; mert én nézem vala az haza szabadságát is igen, de in privato249 nékem nagy szükségem vala arra, hogy az fejedelemnek megkévántassék szolgálatom, sok irigyim és gonoszakaróim miatt félelmes állapotban forogván. Nagy bajjal azért az országot reábírá az fejedelem, hogy megindulna.

Minekelőtte az indulás lött volna, havaselji Máté vajdával az fejedelem intimatiójából kötést tőnk, melyre nékünk is reá kelle mennünk, mert ekkor nagy szükségünk vala reá, s hasznát is vevők, noha néki is szinte úgy bőriben jár vala, mert ha mirajtunk győzedelmeskedhetik vala az pogányság, őtet is mind változtatni s mind egyébiránt kézre keríteni akarják vala. Én látám magam is az vajdát, kit akartak helyében állatni, az török táboron. Máté vajda azért, noha nem conjungálhatá magát vélünk, de az szilisztriai pasát megtartóztatá, nem szemben való harccal ugyan, hanem adományával, ijesztésével; és mivel néki is meg vala parancsolva, hogy más úton az pasával béjűne hazánkra, ki is szálla ugyan feles haddal, de az pasa sem véle megegyezni, sem háta megé hadni nem meri vala, noha moldvai Lupul vajda is nem vala barátunk, de az szoros utaknak is őrzésére Daniel Mihállyal, Petki Istvánnal hagyott vala az fejedelem hadat, az mint lehetett vala, Lupulhoz is küldvén követségre Basa Tamást és Barcsai Ákost; de ahhoz nem bízhatunk vala.

Az Bethlen István elmeneteli lött vala 1635-ben, reánk jüveteli pedig 1636-ban; 1-a Octobris indultunk Tordától. Ezen esztendőben, vagy in fine Junii circa 26, vagy in initio Julii250 születtetett az fiam, Kemény Ferenc.

Minekelőtte azért megegyezhettünk volna az Kornis Zsigmonddal lévő haddal, sietett addig az ellenség azokkal az szerencsét megpróbálni; és reájok menvén Szalontánál, nolle velle251 meg kelletett ütközniek, mert véletlenül lévén, nem szállhattak hátrébb; az ellenség is pedig szoros gátas helyeken Gyula felől menvén, kevéssel naphaladat előtt érkezett reájok; és igen emberül s vitézül való harcot állván egész sütétültig az kevés magyarság, s az idő elválasztván egymástól őket, az Úristen csudálatosképpen megrémítette az pogányságot ily gyenge mediumok által: 1. Hogy egy magyart fogván el, az azt mondotta, hogy az fejedelem is elérkezett volna az derék haddal, melyet könnyen hittenek el, mert az vakmerő harcállást ahhoz való bizodalom nélkül, hogy az derék had is érkezzék, el nem hihették csak az kevés néptől. 2. Hogy azon az földön számtalan darvak lévén akkorban, kiket éjjel felbúdítván az had népe, távolyról az pogányság azoknak kiáltásokat emberek kiáltásának képzette, s elrémítvén Isten őket csodálatos veszedelmezéssel utálatos lápos helyekre szaladoztanak éjszaka; de ők magokat megveretetteknek, az magyarok viszont magokat alítván, azok is vissza Várad felé szaladtanak, csakhogy nem olyan veszedelmezéssel és alkalmatlan helyeken. Ekképpen, mint két egymással öszveveszett vak koldusok hadazván, s mindenik, egyik egyfelé, másfelé másik, hátramászván, az Úristen csudálatosképpen választotta s futtatta őket kétfelé.

Itt mindazáltal lőn ilyen dolog is: hogy az fejedelem nem teljességgel hihetvén Kornis Zsigmondnak, az derekasb hadaknak generálisul Ibrányi Mihályt praeficiálta vala; amaz úr csak Bihar vármegyének parancsolt, sok áruló nevet is vertek fejéhez szegénnek, mivel, az mint hátrébb is írtam, atyjafia is lévén, Veres Mihály hazugsága is járulván, gyanították, hogy Bethlen Istvánhoz vonna, ijesztették szegény urat és fenyegették; melyet midőn szolgái s jóakarói megjelentettek, csak azt felelte: Majd megválik, ki áruló, ez s ez fia, s ki igaz urához, nemzetéhez. Meg is bizonyította az jámbor vén úr; mert midőn az ütközetre kellene menni, az fejedelem híres vitéz generálisa azt fogván magára, hogy lova ragadta légyen el, egész Váradig futott, semmi harcot csak meg sem nézvén; amaz jámbor úr pediglen vitézül mind személyebéli jó példával s mind igazgatással viselte s vitte végben is az dolognak terhét; csak hogy valami kevés hátuljáró sereget hagyván, másodnap virradva már messze távozván vötték eszekben az töröknek futását, egy egész hétig is az számtalan lápokon ölték, vadászták, fosztogatták őket, mint az harcon, tízannyi az lápokon veszvén bennek.

Ez második dolgot értem hasonlót az említetthez, az Istennek csudálatos cselekedetit, mely által két ellenséget mi módon választott kétfelé.

Az Báródságon megyünk vala az fejedelemmel, midőn az hír érkezék, de elsőben úgy, hogy megverettetett az mi hadunk, mert még akkor az török szaladása nem tudatott; meg is szeppent vala az fejedelem is, kit sok böcsületes emberek, többek közt Macskási Ferenc szép példákkal biztat vala. De az ország hadai is igen kezdettek vala zsibongani, mert szaladó emberek is rémítik vala, többek között kisebb kopasz Bánffi Zsigmond Kraszna vármegyei nemes emberekkel szinte Nagyfaluig futván, igen elrémítette az embereket; de azonban más hír megújétá, és maga is Kornis Zsigmond az fejedelemhez jüve; s onnan előbb menvén Váradhoz szállánk az hadakkal, az holott is ilyen dolog történék:

Érkezék az táborra oly hír, hogy az budai vezér Bethlen Istvánnal újobban derekasb hadakkal megerősödvén jűnének reánk; ezen az ország hada kezde lenni nagy zsibongásban, mert mind az fejedelemtől nagy rész unakodva vala, mind pedig törökkel örömest öszveveszni nem akarnak vala; mivel pedig ekkor én tétettem vala generálstrázsamesterré, lévén ugyan utánam valók is: Huszár Péter, Jancsó Pál, Székely Mihály, Rácz János, de az hírekre nézve én magam vittem vala ki az strázsákat, az honnan későn, mint előálomkorban jüvék meg sátoromhoz; tekéntelvén az tábort, hát sátorokat is leszedték az emberek, oly félelemben vadnak; de az fejedelem sátorai felvonva, én is sátoromat le nem vonyatám, hanem köntösöstől, fegyverestől csak egy szőnyegre sátoromban lefekvém, hogy nyugodván; azonban érkezének hozzám az vármegyéktől küldetett nemes emberek, kik által köszöntetvén, kévánák közikben menetelemet. Vélekedem vala ugyan: menjek-é, nem-é? ha nem, az dolgot nem értvén, ártalmas következése lehet; ha megyek, fejedelemtől gyanót veszek: mindazáltal elmenék; és hát Vesselényi Boldizsár szállására confluáltanak, és zsinatjokban az forog, hogy reggel az fejedelemnek megizenjék: ha békélhetik az törökkel, jó, s ha nem, az fejedelem viseljen gondot magára, az ország pedig töröknek magát nem opponálja, Bethlen Istvánt acceptálja. Kévánák azt: minthogy az első vármegyének én vagyok főispánja, az főkövetséget én vállaljam fel is; nagy nehezen megcsendesítém őket, hogy ily tumultuarie ne cégéreznék azt ki, hogy fegyvert nem fognak, mert az ellenségnek bizonnyal mindjárt hírével lészen, s kész szívet adunk, s mintha invitálnók őket töstént nyakunkba bátran jüvésre s magunk veszedelmére, hanem efféle tractának mennél nagyubb keménség-tettetés alatt volna hasznos folyása; s assecurálám is (mert tudom vala úgy lenni), hogy az fejedelem is minden utak és módok által azon igyekezik, miképpen ne fegyver, hanem békesség által menne végben az dolog. Azért reggel csak az főgenerálist, kit már praeficiált vala az fejedelem, Kornis Zsigmondot tanálnák meg csak csendesen, hogy instálnának az tanácsurak az fejedelemnél az békélésnek tentálása felől; ezt nehezen persvadeálám nékik, de látám, hogy nem bene contentusok252. Elmenvén azért közülök, esmét levék nagy vélekedésben: ha eltitkolom, kötelességemet sértem, magamat is suspicióban hozom; ha jelentem, amazokat offendálom; mindazáltal az kötelességtől s az dolgoknak rossz következésének félelmétől meggyőzettetvén, midőn az szállásomra kísírt nemesség eloszlott volna, az fejedelem sátorához felmenék, és elsőben is kedves és hiteles barátommal Bornemisza Pállal közölvén, ki fenn hált, udvari kapitán lévén, az fejedelemnek is megjelentők, hogy praeveniálná ez tumultusra való hajlandó állapotot; kérdezvén igen az személyeket, én bizony senkit nem denomináltam, és ebben hagyván, hajnalban esmét kimenék az strázsára, és késvén oda, midőre megérkezém, hát immár az fejedelem consiliumot tartott az dologról, és az statusoknak eleit convocálván, elméjeket csendesíteni igyekezte, de némelyek felől nehézsége lévén s szavaikban is reprehendálván, arestáltatott, és kezesség alá vétette, mint: Földvári Ferencet, Toroczkai Lászlót, Istvánt, Gyerőfi Jánost. Ekkor is az fejedelem kezdé eszében venni az én hűségemet, mert ha magamra vállalom vala, az vármegyék mellém adhaereálván, éppen elállanak vala az fejedelem mellől; és így kezde engem sok azelőtti hamis vádlóimnál feljebb böcsülleni, Tordánál is már az megindulásban sokat segítvén. Ezek meglévén, midőn megértők, hogy az ellenség is nem mireánk, hanem Lippa felé indult volna, mi is Jenőhez szállánk, az holott is ilyen állapotok lőnek:

Bőjti Istvánt bocsátá az fejedelem csatára, ki igen szerencsés és vitéz kapitány ember vala, az ki későn indulván, állott bé pankotai puszta váras helyében.

Én pedig magam megjárván mellém rendeltetettekkel együtt az strázsahelyeket napvilággal, az strázsakivitelre küldém Jancsó Pált és Székely Mihályt, s vacsora után későn ugyan valami jó geniustól izgattatván, soha el nem alhatám, hívatám az vicestrázsamestereket, examinálván, hol hatták az strázsákat, megesmérém, hogy az legszükségesb helyben nem állítottak, nagy búsulással esős időben lovamra ülvén, magam helybe vím az fogyotkozást, s csak nem messze lévén már az ellenségnek is az tábornak megütésére küldetett derekas csatája, mely szinte azon útra jütt, holott az én vicéim semmi strázsát nem hadtak volt; és ha magam ki nem mentem volna, s az Bőjti csatájára is nem akadtak volna véletlenül, fekvű helyében verték volna fel az táborunkat; de éjszaka bátran jüvén az ellenség, és az pankotai pusztánál csak véletlenül bökkenvén az miéinkre, ezek pedig amazok jüveteleket eszekben vévén, mint éjszakai csendességben és készen várván s reájok rohanván, egyik fél is másiknak számát nem tudván, noha háromszor, négyszer annyi is volt az török, igen megveretének; az esztergomi bég, sok agák s egyéb rendek elveszvén. Ez másodszori szerencse az szalontai után felette igen ellankasztá szívét az pogányságnak.

Megértvén azért, hogy az ellenségnek tábora Lippa mellett volna, reájok indulánk Jenőtől, de az fejedelem személye szerént nem jüve el, hogy megharcoljunk. Előnkben Kornis Zsigmond praeficiáltaték, nagy víg és kész szívvel valának az egész hadak; de az Isten megakadékozá szándékunkat: mert megindulásunk előtt az idő megesősödék, míg mentünk, éjjel és nappal esett, az vizek néki áradának, és az Marus vize köztünk lévén, mi által semmiképpen nem meheténk reájok, ők pedig, noha hídjok vala Lippánál, de nem merének reánk jüni, és így Pálülése nevű falunál Lippán innen az Marus mellett megszállánk, és az híd felől az berekszélben sáncot kezdénk csinálni. Estvére kelve jüve az strázsára egy magyarul tudó csausz, szót adván békesség tractája felől, és hogy zálagok adattatnának mindenik részről, melyre mi is örömest hajlánk; és másnap reggel az jámbor úr, Kornis Zsigmond eleget kapa kétfelé, kit küldhessen, de az emberek igen kedvetlenek valának az pogány közé menetelhez: én azért magam megkénálám magamat, s nehezen bocsáta szegény úr, mivel én és Bornemisza Pál valánk melléje rendeltetve, és segítettük, az mint azelőtt való nap is igen elbágyadva, lankadva vala, mert bontakozott egészséggel is vala, mi adván ordinanciákat, írogatván leveleket, köztünk ülve szegény elbágyadott, szunnyadozott. Mellettem hogy eljűjön, hívom vala az oda hátrébb említett Nemes Tamást, de semmiképpen nem akara; udvarhelyszéki Farkas Ferenc, mint emberséges ember, örömest eljüve. Török részről az tömösvári Izmael alajbég és az lippai bég jüvének zálagul, szép katonai solennitassal lévén az zálagok megcserélődése. Seregéből kijüvén az alajbég, párducbőrösön, deli katonaszerszámban és öltöztetett jó lován, kérdé: Hol vagyon, s melyik az az úr, ki én helyettem zálag lészen? úgy monda. Én is seregemből kirugaszkodván megfelelék, hogy én vagyok; s egymással kezet csapván, azután az többi is, egymás mellett elmenénk, mi amoda, azok ide. És minket Lippára az várasban vínek, és mindjárt csauszokat rendelének mellénk, kik jól is gazdálkodtak ugyan, de igen őrzöttek is. És így az vizek miatt az ütközet nem lehetvén, tisztességes mód adaték az mi hadainknak az zálagokkal együtt az táborra visszamenésekben. Másodnapon pedig az táborra kivivének audientiára, és az vezér elsőben is azt kérdé: Hány fejetek néktek arra, hogy ti hatalmas császár ellen fegyverrel jüttetek, hatalmas császár földét megfúrtátok? (az sáncot értvén ezen.) Kire én is felelék: Nem hatalmas császár ellen, hanem az ki régi császároktól adatott athname ellen mi reánk fegyverrel jött, szabadságunk, törvényünk ellen magát erővel fejedelemmé csinálni akarta, az ellen szabadosok vagyunk magunkat oltalmazni, mert mi fegyverünkkel szolgáló hívei vagyunk hatalmas császárnak. Erre viszont mondá: Akarjátok-é, hogy közitekben állván, hatalmas császárral megbékéltesselek? Felelék: Mostani állapotban semmit annál inkább nem kévánnánk, mert mi hatalmas császár köntösétől elszakadni nem akarunk. Kihozatván ezalatt és kezében tartván egy darab béíratott papirosat, mondá: Megfelelhettek-é ti azokra, melyek hatalmas császár kévánsági? Felelék: Mikor meghallandom, úgy tudok hozzá szólani. Kezdé azért olvasni és tolmácsoltatni az conditiókat, melyek közül vala egyik: Jenőnek odaadása. 2. Bethlen István javai megadása, magának bátorságos visszamehetése s lakhatása. 3. Zólyominak elbocsáttatása. 4. Császár számára valami nagy summának adása; az többi aprólékosbak, de már eszemben nem jutnak. Noha pedig valójában is úgy kelle lenni, de csak az onnan való megszabadulhatásért is azt felelém: Ezek oly dolgok, melyekre nem hogy én, de maga az fejedelem is az ország nélkül, sem az ország fejedelem nélkül nem felelhetnének; azért értésekre kell adnom. Mondá: Irjam meg: Felelék: Az írás nem elég; mert ha mi kérdésnek kellene lenni, az papiros többről tanúságot nem adhat, csak mi reá van írva, magamnak kell eleikben adnom (s akarván néki is kedveskedni) mind az dolgokat, s mind pedig az nagyságod nagy jóakaratját is, hogy jutalom nélkül ne hagyják, ily nagy dologban akarván fáradozni. Tetszék az dolog, és mondá: Menj el bátor. Kezdé Farkas Ferenc is súgni, ne hagyjam el; mert ha maga nem urgeálja vala, el fog vala maradni; s mondék az vezérnek: Hogy hitelesb légyen beszédem, elviszem társamot is, mert ez az egyik nemzetből bocsáttatott, mely székelységnek neveztetik, azok igen nehéz természetű emberek is. Megengedte azt is az bolond ifiú s kevély vezér, és nékünk ott egy emberünk sem maradván, az ő zálagjuk pedig nálunk lévén, mihelyen sátorából kijüvék, én is alig várám az lippai hídon általszaladhatásomat, s Isten hírével az fejedelemhez menék, magát Jenőben, az tábort azon innen tanálván. Látának nagy örömmel és csudálkozással, miképpen beszélhettem légyen ki magamat.

Ezzel azért nagyubb hitelt szerzének, hogy valóságos kedvek légyen az békéléshez, és mivel általam azt is kévánták vala, hogy követek mennének az tractára, küldé az fejedelem az tanácsrend közül Haller Istvánt, Szalánczi Istvánt, engemet is esmét, szászvárasi Fodor Istvánt, az udvari prédikátort Csulai Györgyöt, kikkel együtt Lippához érkezvén, noha azelőtt ők adnak vala alkalmatosságot az békélésre, de azután fortélyozni kezdének; sőt csalárdul az tracta alatt akarják vala táborunkat is megütni, ilyenképpen:

Midőn már néhány napokat eltöltöttünk volna, egykorban látók, hogy vadnak alattomban való készülettel, azután kezdenek takarodni is ki az várasról, mint midőn derekas csatára szoktak bocsáttatni. Ez vala felette nagy megszomorodásomra, látván az álnak hitetlenségeket, féltvén pedig táborunkat, hogy az tractához bízván, derekas vigyázással nem kezdenek lenni, hírt is nem adhattunk, mert nagy őrizet alatt voltunk; míg oda járának, voltunk nagy tribulatióban; egykorban megérkezének, de hát ímé nem vígan, nem csoportoson, hanem szakadozva, kopják lehajtva, fejek csüggedve szivárognak bé az várasra, hozván valami szegény parasztembereket is kötözve; s hát az dolog így történt: hogy az Úristen az ő ingyen kegyelméből indította az fejedelem elméjét arra, hogy csak az földnek látásáért és az várnak is nézésejért menne Világosvár alá, mely csak közel Jenőhez; és az állapotokhoz képest mentenek véle az táborból néhány ezer emberek azon napon, melyre virradólag Világoshoz közel az Makra aljában állottak bé azok az seregek, kik éjszakára kelve az tábort megütötték volna, mely is két részben, egyik Jenőnél, másik az Kölcsér mellett vala. Azt az casust az török vélte arra, hogy kijüvéseknek hírét az parasztság vitte légyen meg, és ő ellenek jüttek ki az táborról az magyar seregek, s nem hogy kimutatni merészlették volna magokat, de az erdőkön orozkodva szállankoztak haza, az mint hogy közel is jártak az lesekhez, és ha tudták volna, könnyen fel is verhették volna őket. Ilyen az Istennek csudálatos cselekedeti minden ő akaratjának végbenvitelére.

Az tracta alatt való csalárdkodását azért az töröknek az fejedelem is eszében vévén, tehát igen megbánta, hogy annyi számú és olyan embereit maga mellől elbocsátotta légyen, s Daniel János nevű főember szolgáját küldé hozzánk, írván levelet, hogy azon légyünk ketten Haller Istvánnal és Csulaival harmadikkal, valamely praetextus alatt mehessünk vissza, az többit otthagyván az tractának continuatióján253; alattomban szóval megizente vala, hogy, ha többekkel nem lehet is, akár csak magam kibeszéljem magamat közülök. Ezen végre azért az vezérhez kimenvén, első lévén Haller uram, proponálá az kéredzést, hogy az fejedelem hívatna bennünket; kire az vezér mondá: Ha ti elmennétek, hát én kivel tudjak tractálni? Az jámbor úr törökhöz szokatlan lévén, csak könnyen hagyja vala; melyet látván, én tolmácsoltatám: Mivel én fizetett szolgája vagyok az fejedelemnek, hanem ha megkötözve tartat, ha az illik, de különben el kell nékem mennem az uram parancsolatjára; nem is hasznos pedig megtartóztatni, mert ez ilyen nagy dolgok könnyen egyszeri beszédre, mint nagy fák egy vágással le nem eshetnek; netalán oly dolgokról akar beszélleni s tanúságot is adni, melyek az tractához szükségesek; azért jobb elbocsátani. Ezekre engem elbocsáta, és noha hintómat, lovaimat, szolgáimat otthagyám, mind azért, hogy reméljék visszamenetelemet s inkább meg ne tartóztassanak; s mind pedig, mert magam is ugyan azt hiszem vala, hagy vissza kellessék még egyszer mennem. Ekképpen Isten kegyelméből ekkor is közülök kimenekedém, Csulait, Daniel Jánost magammal elvivén. Én pedig csak könnyűszerrel menék, az fejedelem nagy örömmel láta, és többé vissza nem bocsáta, mondván, ha mindenem odaveszne is. Az több uraim oda maradván induciákat végezénk; ők Lippáról Tömösvárra, mi az Kaján útján Erdélyben jüvénk, az hadakat qvartirokba szállítván ideig, azalatt az békesség végbenméne ilyformán:

1. Hogy Bethlen Istvánnak és véle lévőknek s utrinque mindenik résznek amnistiájok, javok restitutiójok és securitasok légyen, s visszajűjenek.

2. Hogy az országnak újabb athname adassék császártól régi állapotjokról.

3. Császár számára negyvenezer tallért adjunk. Ekkor így járánk. Bethlen István is alig várá, Erdélyt kaphassa, mert igen fél vala portára vitetéstől és holtig való rabságtól. De azért csak ebben nem fog vala az dolog maradni, mert sok sollicitálásunkra is az athname meg nem adaték, az negyvenezer tallért nem kévánák, örömest ide hagyák, mert esztendőre más veszedelmes szándékja vala az akkori pogány császárnak szultán Murádnak, melyet portán követeink bizonyosan megértették vala: hogy mind Máté vajdát, mind Rákóczi Györgyöt kiugrassák székjekből jüvő esztendőben és Magyarországra menjenek; melyet az fővezér is embereinknek ennyiben kimondott vala: Hatalmas császár oroszlány szemekkel nézi az gyavuroknak mostani magok közt lévő állapotjokat; ha Isten adja, tavaszra kelve, mihelyen az ló az fűben haraphat, személye szerént megindul, és az német királynak (római császárt nevezvén úgy) kapuja előtt vonsza fel sátorát, tikteket mint kerttel, úgy vészen körül, sohunnan senkitől nem félhettek azután, az szél is nem ér benneteket. Oh veszedelmes szándék és keserves oltalom! De ímé, az felséges Isten az embereknek reménségek s majd kévánni sem tudhatásokon kívül ingyen kegyelméből maga orvoslá meg; úgyhogy az keresztény világ azt maga sem tudhatta volna kévánni akkorban jobban, mert az akkori fővezért, Mehemet pasát, ki Budán is sokat lakék, vezérkedék, s igen kitanulta vala az keresztény világnak állapotját, császár megöleté késő ősszel, mely az kereszténységnek s kiváltképpen az fejedelemnek hatalmas nagy ellensége vala; azután maga is circiter két vagy három holnappal meghala ez hatalmas tyrannus pogány császár, kinek csak hírétől is ez világ retteg vala, és akármelyik marad vala hátrébb, azon tanács fennmarad vala, s nem az vizen velencések ellen akarnak vala hadakozni Európára, kiben azután succedált Ibrahim féleszű császár egyveledék, s mit nem vitt volna véghez eddig az szárazon? Ilyen az Istennek hatalma és kegyelme. Ekkor követségen Serédi István vala az portán, és igen nagy félelemmel azt beszéllette, hogy harmadnapig is el nem hihette halálát, és álmából is felébredett, mintha feltámadtan látta volna. Véle volt Kőrösi István is azt beszéllette, hogy midőn az követségmondáskor Rákóczi nevét említették, mint egy vadkan, úgy neki fútta s böffentette magát az kegyetlen császár, az vezérek torkában verték, elhagyatták az szólást, látván, hogy furiáját nem kezdi bírhatni, s rosszul bántat az követekkel.

Ekkor az Úristen megmente bennünket; de ímé esmét az pogányságnak fúriáját nem hagyák megcsendesedni, hanem az tüzet olajjal gerjeszték; mert 1637. késő ősszel porta engedelmével moldvai Lupul vajda reá indula havaseli Máté vajdára haddal, kivel már azelőtt szövetséget töttünk vala, az mint írtam, s meg kelle segítenünk, mely ilyenképpen lőn:

Én ekkorban megbetegedtem vala, hagymázos nyavalyában estem vala, először hideg lelvén valami halbéli csömörből, s gerendi házamnál feküvém egy ideig; egykorban meggyógyulék azon nyavalyából, de azért az lépem igen megkeményedett vala, s menék Fejérvárra az végre, hogy magamat abból curáltassam, az fejedelem is ott lévén; és midőn harmadnapig löttem volna udvarnál, egykor igen idején hívata az fejedelem, jelentvén akkori hajnalban érkezett hírt, és discurálván Máté vajda megsegítésének módja felől, és, hogyha bíznám erőmhöz, engemet expediálna haddal segítségére, mert késő volna még tanácsot gyűjteni, s az hadak eleiben is mást hívatni, készíteni. Mire Istenben bízván reá ígírem magamat, és mivel azon nap az fejedelem Marusvásárhely és Görgény felé indulni akar vala, hogy rémülés ne ítíltetnék, ugyan continuálá is, és engemet, az ebédi megszálló helyig beszélgetvén, Karácsonfalva nevű faluból az Küküllő mellől expediála, parancsolván az hadak felől is Háromszékre. Ez kedd nap vala, és éjjel érkezvén Gerendre, szerdán délig készültem, délyest megindulván csütörtökön Fogarasban érkeztem, pénteken készültem, szombaton megindulván hétfőn havasali határban virradtam meg, túl az havason; az bozavári úton mentem bé néhány ezer székellyel, lovassal, gyaloggal, lövőszerszámmal. Máté vajdának már dolga rosszul vala: mert Bukurestről kiindulván az gyalogja is elmaradott tőle, agájokat futva szalasztván az vajdához, magok választottak magoknak előttökjárót; az lovas hada is már igen zsibongott, Lupul pedig immár négynapi járóföldön béjütt országában, de mihelyen megértette az magyar segítségnek érkezését, mindjárt megtartózkodott. Azonban superveniála utánam derekasb haddal Toldalagi Mihály, s megegyezvén Lupulra indulánk, de csak helyét tanálók. Vala pedig oly ordinanciánk, hogy egy járással érjünk véget nyughatatlanságában, és székiből is kiűzzük; de megkérdezvén az fejedelemtől jütt embertől, kik lettek légyen az tanácsban jelen, megjüvendölém, hogy mihelyen Kassai István érkezik, ki az fejedelemnek leghitelesb, belsőbb tanácsa vala, mindketten pedig egyiránt félelmes emberek, ottan elbontja; mindazonáltal addig megértvén, hogy az vajda az tatrosi Ojtoz útját254 Soldán nevű bojér sógorával néhány ezer emberrel őriztetné, én arra indulék, noha immár is jütt vala olyan parancsolat, hogy interponálnók magunkat, s békéltetnők meg, ha pedig előbb kellene mennünk, az vajdát s bojérokat feleltetnők arra, magok költségén az portát ők csendesítsék le ez dolog miatt; melyet midőn proponáltunk volna, ily emlékezetre való méltóságos szavai lőnek Máténak, elsőben intvén arra, kévánságát az fejedelemnek ne értené senki az bojérok közül is, mert meg fognának rajta háborodni, holott egy confoederatióban lévén conjuncta causa volna255, és együtt kellene minden dolgot fogni; mindazonáltal ő kész azt magára vállalni; az többiről mondá: Hová lészen az mi böcsületünk az fejedelemmel? hová az ti nemzeteteknek híre s neve, ha mi kezdünk utána járni Lupulnak? ő az eb fut előttünk, mégis békességet nem kér, mi kénáljuk-é mégis békességgel? annak felette hiszen békessége volt mitőlünk, ő bontotta fel és jütt reánk; ha kellene pedig, olyannal kellene békességet csinálnunk, kinek állandóságának hihetnénk is, de ez már mennyiszer végzett vélünk, s mennyi rendbéli hitit szegte meg, ezután is soha meg nem állja: azért csak látnánk dolgainkhoz. Őrizteti vala pedig az ojtozi utat Lupul azért, mert egy Iván vajda, mazul vajdafi lakik vala Erdélyben még Bethlen Gábor idejétől fogva, kit említettem oda hátrébb, annak voltak is némelyek biztatói Moldvából, s azt az fejedelem is Bereckhez az szélben küldte256 volt, biztatván is béküldéssel, mely könnyen meg is lehet; de menetelemnek hírét megértvén Soldán, szinte naplehaladáskor jüvék Tatroshoz, és elszalada előttem, megűzésétől is az éjszakai idő elrekesztvén, az holott megnyugovám; midőn utána akartam volna menni, azalatt az fejedelem méltatlan kévánságihoz képest Máté vajda is megkedvetlenedvén nem jütt előbb, hanem csak visszatért, elégnek tartván, országából hogy kiűzte ellenségét; s hát ihon jűnek az mi hadaink is, és így kijüvék az Ojtoz útján; már igen kemény idők is valának, az hó mezőben lepvén, mely igen nehéz úton elöl elmenvén Toldalagi Mihály, öreg ember is vala, én pedig lövőszerszáminkat, gyaloginkat nem hagyhatván, az lábomat az hideg megsanyarította is vala.

Nem sokáig tartó, de súlyos utam lőn ez hadakozásban, gyenge egészséggel indulván; de Isten az útban meggyógyitá az lépembéli nyavalyát is. Éjszakára két-két lovaimat magam sátoromban vonyattam bé az kegyetlen idő előtt, az csatáról az kurtánok szánon mennek vala vissza, élés szűk vala, hanem bor bő, ki miatt az hegyeken részegen maradozó székelyekben sokaknak torkokat, némelyeknek szeméremtesteket metélték el az oláhok; éjjel érkeztem ki Háromszékre, úgy tetszik Lemhény nevű faluban, egy emberséges jó öreg özvegy székelyasszony házához, az ki nagy emberséggel látván, lábaimat megmosatá, szép étkekkel, jó serrel, az minéműeket régen kévántam, s jó ággyal tarta; Isten fizesse az jó asszonynak. Én is azután is voltam emberséggel érette és oltalommal néki.

Mégis nem maradhata az dolog csak ebben, hanem 1638 ősszel esmét reá indula Lupul Mátéra257 haddal, hogy elvegye vajdaságát, melyet az porta is megadott volt; Máté esmét kezdé az fejedelmet és országot segítségért sollicitálni, de ellenben az portáról erős parancsolat jüve az fejedelemre, hogy magát abban egyvelíteni ne merészelné; tanácsot tartván azért felőle, noha jüvendőre félelmes vala, de mivel nékünk is hitünk forog vala benne, szegény Bornemisza Pál s én az megsegítésre ugyan kéredzénk is, de nem bocsáta az fejedelem, hanem szegény Kornis Zsigmondot rendelék, hogy az hadak előtt generális lenne, és szállíták az Barcaságra hogy már az segítő hadakkal, Kapronczai Györgyöt pedig expediálák Máté vajdához. Én látván az álnakságot, nem akarék interessatuskodni, hanem kibeszélvén magamat az fejedelem mellől, tisztembe menék Fogarasban az dolognak végéig, az fejedelem pedig véle egyezettekkel ily fraudulenter cselekedék szegény Máté vajdával, hogy színnel tettetvén segítséget, annak cégéresb voltáért s hitelejért Kornis Zsigmondot szállítá az nevezett helybe hadakkal, Kapronczait nagy bíztató követséggel küldék Mátéhoz és az bojérokhoz, kinek expeditiójában megtarták azt az politica stratagemát, hogy az ki mást meg akar csalni s hitetni, azt kell elsőben megcsalni s elhitetni, az ki által azt végben akarja vinni. Ő is nyavalyás amott eskütt erősen, mint s hogy lészen az segítés. Harmad részről pedig Barcsai Ákost Lupulhoz expediálá az fejedelem, akarván végezni véle, hogy az Máté meg nem segítésejért mint s hogy légyen az dolog. Kit az Úristen csaknem oda is veszte tolvajok miatt, megsebesítve, fosztva vivén Abaza pasához, ki Lupul részéről volt, szilisztriai pasa lévén akkor. Azalatt Lupul közelítvén Mátéhoz, ő is szegény, desperálván az segítség felől, resolválta magát, s eleiben menvén Lupulnak, csak az igaz igyet Isten megsegíté, s erősen megverte Lupult, azután szegény újabb és erősb diplomát extrahált tőlünk, de itt is az fejedelem álnakul cselekedék: mert az ország diplomájában semmi exceptio nem vala, in privato maga személyében, az kit ada, abban az törököt, tatárt excipiálta.

Nyugovék azért az ország ab anno 1638. usque 1644.258 annyéban, hogy külső hadakozások nem lőn ellenséggel, de belsőképpen szünetlen oppressio, az fejedelmeknek az országon széjjeljárások, törvényes székeknek, octaváknak, diaetáknak celebrálása259, hogy már az igazságnak folytatásáért az egész községre nézve, de mind csak az fejedelmek hasznok keresése vala és mások nyomorgatása törvényes színek alatt. Többek közt az székelységet csudálatosképpen megszorítá260 adásvétel dolgából. Az brassaikat igen megvexálá261, és némely jószágokat elvevé, s csuda reversalisokkal való contractust csinála. Az szebeniektől is jószágot, egyik kaput, egyik bástyát contractussal elfoglalák, noha nem quoad continuum usum262. De ezeken kívül mennyi sok szabadság ellen való végezések263 lőnek, Isten győzné előszámlálni.

[Az 1644. évi hadjárat előzményei. Szatmár megvétele]264

Sok időktől pedig mind forrdogála alattomban az svecusok izgatása római császár ellen, Magyarországból is az evangelicus status265 ottan-ottan ingerli vala az fejedelmet, mert vala is nagy oppressiója és persequutiója az evangelica religiónak, et in anno 1643. concurrálának266 ily hatalmas dolgok. Egyik, hogy litvániai herceg Janusius Radcivilnek érkezének követjei, kik által az Lupul vajda leányának néki szerzését kévánván az fejedelemtől, azon alkalmatossággal tractálja vala azt, hogy László akkori lengyel király nem fogna sokáig élni, és hogy az interregnum idejére tennének dispositiókat arra, hogy evangelicus királt választhatnának. Jár vala pedig elméjek az fejedelmen avagy fiain, s azt is adják vala okul, hogy akarná az herceg Lupul leányát eljedzeni, mert azzal valami nagy dotalitiumot reménlének vala, kivel magát az herceg akarja vala készíteni az említett jüvendő dologra. Ezen házasságszerzésben az fejedelem meg is indula; de félvén attól, hogy az portán Lupul az dolgot detegálván, miben fáradozna az fejedelem, vádlására fordítaná, és ezt akarván megelőzni, midőn az herceg követjeit Moldvában expediálta volna, másfelől maga oratorának az portára értésére adá, és az nem helyesen az dolgot megcégérezvén, az pedig Lupulnak értésére esvén igen offendáltaték, s ő is rejiciálá az fejedelem interessatióját267, s más úton az ország követjeit hazabocsátván, ez dologban mediatornak intimálá268 az kijovai metropolitát (ki még Mogilla vajda nemzetéből vala, egy az oda hátrébb említett Gavrillas és Iván vajdával), s ő általa méne végbe is, az mint arról lészen előbb írás.

Térek az másik dologra: hogy ezenekkel egy időben jüvének az svecusoknak is követjeik, kik invitálák az fejedelmet az vélek való confoederatióra, és azt ugyan conclusióban is vevék. Mikor ez két hatalmas dolgok forganának az fejedelem előtt, Désen és Szamosújváratt lévén, Kassai István, ki belsőbb tanácsa vala, Kolosváratt köszvényben feküvén, nem jöhet vala udvarhoz, az fejedelem is pedig mind méltóságára, mind az emberek gyanújára nézve nem járhat vala hozzája, hanem engemet jártatott, kinek mikor ez két hatalmas dolgokat forgani az fejedelem előtt proponálám, expavescálván hozá elő az Szent Szűznek szavait, kit midőn Gábriel arkangyal köszönte, és az dolgot megmondaná, exclamálván az Szent Szűz, azt felelé: Domine! quomodo possint haec fieri, virum non cognovi, sat269. Én is, úgymond, azt mondhatom ez hatalmas dolgokban őnagysága felől, midőn az svecusok magyarországi, az litvánusok lengyel királyságot mutogatnak őnagyságának, melyeknek nagy és nehéz voltok lehetetlenséget importálnak. Erre én is azon textusból felelék nékie, mondván: Úgy vagyon, az embereknél sok dolgok rendszerént lehetetleneknek látszanak, de Istennél semmi nincsen lehetetlen, valamit akar, és az mint az Szent Szűznek lehetetlennek látszó dolog vala az természet rendi szerént, hogy szülne; mindazáltal az angyal megmondja az mediumot: Spiritus Domini superumbrabit tibi270 úgy ha mi kedves az ő szent szemei előtt, az módokat is az jó Isten alkalmaztatni fogja. Ezekről osztán lőnek sok discursusink, melyeket reportáltam az fejedelemnek, és az akkori dolog ilyenképpen forga:

Ez állapotban mivel az fejedelem mielőttünk, kik belsőbb emberi, evangelicusok és erdélyiek is valánk, azt teszi vala fel, hogy respectálná mindenekfelett az Isten dicsőségét és az erdélyi birodalomnak is terjedését; tudjuk vala pedig azt, hogy az töröknél nem volna kedvességben az fejedelem személye; lehetetlennek látjuk vala, hogy az az nemzet az ő előmenetelét, terjeszkedését, és idegen nemzetekkel való confoederatiók által erősödését akarná: hanem mivel tudjuk vala, hogy egyebek is, de kiváltképpen az pogány nemzet vigyáz csak az szerencsére, s annak kedvezni szokott még az néki nem tetsző dologban is; így az alkalmatosság akkor úgy mutatván, hogy az római császár ármádája ruináltatott271 vala teljességgel az svecusok által, nem vala mezőben csak két vagy háromezer embere is, az svecus pedig penetrálván Morvára, s ott Olomucot, több néhány erősségeket is megvett vala, s manuteneálá is néhány esztendőkig; ha megindulhatnának, és az hadnak egy része azokkal magát conjungálhatná, az dereka az magyarországi várakat, várasokat veddegélné, kiknek nagy hajlandóságok is vala az fejedelemhez: az indulattal együtt menne az híre, azt követné az szerencsés progressus is, ki emberi mód szerént kezünkön vala, nem is lévén az várak jól muniálva; így az török mindjárt kezdene faveálni, mert vala ilyen okoskodásunk: avagy hogy hajol az megengedésre az török, avagy nem; ha hajol, azt semmiképpen maga hasznának is keresése nélkül nem cselekszi, és oly nehéz kévánsági is lesznek, hogy arra lépni vagy lehetetlen, vagy igen veszedelmes, úgymint vagy valamely keresztény váraknak kezekhez esése, avagy képtelen nagy adózás alá vettetése Magyarországnak is; ha pedig nem annuál, avagy kévánsága nem teljesítése miatt elmúlik, azzal felette igen offendáltatik, s az akaratja ellen való indulatot nagy veszedelem követi, az elmúlást is hasonlóképpen, mert az dolog is német előtt prodáltatik, s az confoederatus fejedelmek frustráltatnak, és az evangelica religiónak272 is sem Magyarországban, mely üldözést szenyved, sem másutt nem szolgálhatunk. De Kassai István tanácsa praevaleála, ki felette igen austriacus ember vala, hadi állapotra félelmes ember is; és mintha azt mondotta: Római császár, ímé én, ha el nem bonthatom is ez indulatját az fejedelemnek, de elvonytatom fél esztendőig; azalatt készülj hozzá; arra bírá azért az fejedelmet, hogy az portán elkezdené annak tractáját. Ezelőtt való esztendőben is pedig, 1642-ben, jütt vala franciai király követje273 ezen materiáról való követséggel, du Bois nevű, ki ősszel Szent Lukács napi octavának hirdetése alatt Besztercére jütt vala, kivel így jártam vala:

Fejérvárról házamhoz kéredzvén, igyekeztem bémenni Besztercére csak az fejedelem érkezésekor, noha nem volt parancsolatom előbbre, hanem csak az octavának terminusára; mindazáltal ugyan előbb akartam volna menni, de az mely nap indulni akarok vala házamtól Gerendről, érkezének Csulai György uram, ki ekkor udvari pap vala és többek is hozzám, s kedvekért az napot elmulatom; másodnap viszont Barcsai Zsigmond, Kapronczai Györgyék, azok is egy napot elmulattatának, s vélek együtt is menék Besztercéig mulatozva; s hát az fejedelem szombaton érkezett bé, én vasárnap, s kérdezvén, neheztelt igen késedelmemért, de okát az udvar nem tudta; s hát azalatt érkezett az említett francuz követ, ki mivel titkoson jütt Velence felé s onnan Tömösvár felől által Erdélyre, az fejedelem is titkoson akarta volna mind tartatni, s mind véle tractálni, és mivel nem tanálkozott mellette oly hiteles embere, ki által véghezvihesse, ez volt oka nehézségének. Béérkezvén azért, udvari barátim, kik szánakozva, kik hízelkedve, némelyek csak szót venni, horgászni akarva kezdék jelenteni az fejedelem haragját, többek közt Serédi István, ki nékem jóakaróm vala ugyan színnel, de realiter senkihez nem sincerus; nem is volt világon oly barátja, kit mindjárt lerágalmazni kész nem lett volna, nem hogy egyebeket, de fejedelmet, maga háza népét, s az mi nagyubb, maga religióját leszólotta; ezt ugyan már tudva tartotta az udvar, s öszvebeszélve egymást, mindjárt leszóltattuk; az fejedelmek is jól tudták, mindazonáltal mégis nagy kedvessége volt, mert igen udvari, játékos és beszédes ember vala; ez, mondom, tanácsolja vala nékem is, hogy én is magamat megharagítanám, sőt búcsúznám el is az fejedelemtől az méltatlan haragért; kiből látom vala az ártalmas következést: midőn ura haragszik, hogy akkor az szolga is haragudjék; kihez képest csak mosolygással mulatám az dolgot, s másnap az fejedelem Csulai uramtól izené meg okát búsulásának, s utána magamat is mindjárt hívatván sokat tractála, s egy igen szép és öreg fedeles aranyas kupával, egy veres skárlát mentével ajándékoza meg gonoszakaróimnak bosszújokkal; és így azon követet Besztercén kívül egy falucskában tartottam, s magam mint csak sétálásképpen paripán odajárogattam tractára néhány napig, azután béhozatván az várban, mint csak szolgálatot kereső officért, úgy juttattam szemben az fejedelemmel. De ez ekkori tractát is Kassai elbontotta vala az igen képtelen conditióknak proponálásával.

Hogy azért térjek az elkezdett materiára, mihelyt az portán az dolog proponáltaték, mindjárt tractában s alkuvásban elegyedének az fejedelemmel, és annyéra méne az dolog, hogy az fejedelem ily ígíretre lépék: hogyha az tizenhárom vármegyéket apprehendálhatja, megengedvén az porta az német ellen Magyarországra való indulatot és segítvén is, annuatim, míg bírhatja, negyvenezer tallérokat adjon, ha pedig csak az hét vármegyét, azoktól húszezer tallérokat; de praesenti274 pedig az megengedésért császárnak huszonötezer tallérokat, vezéreknek és egyéb nagy embereknek azon kívül. Ez tracta azért addig prolongáltaték, hogy azalatt az danust római császár felindítá az svecus ellen háta megé, és Morvából visszavonyatá Dániára; Csehországban az mely hadakat újobban készítettek vala svecus ellen, azt éppen miellenünk fordíták, Kassát, Tokajt, Kállót, Szatmárt muniálák, és már az dolog kitudódván, az törökkel is végezvén, nem lehete egyéb benne, hanem az időknek nagy alkalmatlanságában is, februariusban meg kelleték indulnunk, az svecusok is már oda lévén. Mely expeditio ekképpen lőn:

Az fejedelem az hadnak derekával Nagyfalu és Székelyhíd felé méne, Rákóczi Zsigmondot más rész haddal Béltek és Károly felé bocsátá. Kiről előbb lészen emlékezet.

Én pedig, noha akkor nem voltam tisztem szerént generális, hanem főkomornyik, mert még in anno 1636. visszajüvén az akkori hadi expeditióból, 1637-re fordulván februariusban, nemcsak offerálta, hanem mondhatom, inkább inponálta vala az fejedelem azt az tisztet, melyet felvenni sokáig recusáltam, causálván praedecessoromnak275, Mikó Ferencnek holta után maradékinak sok kárvallásokat, noha számadatlanul való tiszt volt eleitől fogva; és különben ugyan nem is subeálom, hanem maga kezével írott szép commendatoriát és assecuratoriát276 ada az fejedelem, melyet néhány ház jobbágyoknál feljebb böcsüllöttem, s megtanáltatik leveleim között. Engemet mindazáltal harmadik része hadával Szatmár obsidiójára, és körülette lévő vármegyéknek, kastélyoknak, uraknak béholdoltatására expediála, lévén vélem többek között Petki István az csíki haddal, Daniel János az udvarhelyszéki haddal, Kemény Boldizsár Doboka vármegyével, Huszár Péter Torda vármegyével, Torma Péter Belsőszolnok vármegyével, és többek is; kikkel Désnél megegyezvén, Kővár vidékére mentem ki, elsőben Nagybányát megholdoltatván, azután Lónyay Zsigmondot aranyasmeggyesi várával, Túrterebest Ugocsa és Szatmár vármegyékkel, s onnan Isten kegyelméből Szatmárhoz közelíték, és az németieket alattomban megintvén, tűzre és fegyverre ne bocsátkoznának, azok engedelmességet mutatának; és noha csak színesen hajnalban üttettem meg békerített árkú várasokat, s ők is lövöldözének mindenik félnek sérelme nélkül, de különben magokat nem opponálák, mert azelőtti nap az várbéli praesidium jüvén ki oda, erős ellenkezést tőnek, de éjszakára nem merészlettek ottmaradni. Oda azért béférkezvén és az városra lövőszerszámokat szegeztetvén, ijesztém őket tűzzel, fegyverrel is, az kikhez is alattomban levelemet küldöttem vala, de válaszom az praesidiariusok miatt nem jühet vala, s nehéz vala hozzájok férnem, mert az Szamos vize folyván körül, némely helyen az jeget elhányta vala, az hol pedig nem, ott szélesen kijegelték vala. Egy helyen azért általmenvén egy gáton, hol már egybeszakadva volt az víz, hogy az hostát felől is megnézegetném az állapotot, mely részről obsideáltattam vala Petki Istvánnal, az helynek mivolta úgy kévánván, hogy kétfelől kellene derekason obsideálni, és midőn csak Petki István, Daniel János és egy szolga volna vélem, s járnék az vízparton, láték az víznek túlsó partján az város felől embereket, kik fegyveresen járnak és vigyáznak vala. Elhagyván azért az vélem lévőket egyedül közelíték az parthoz, túl is pedig elhaladván az többi, kiválék és marada hátrébb egy jómódú, personatus és köntösös ember, kard oldalán és hosszú puska vállán, az ki ellenben vélem lassan menvén, süveg emelítéssel nékem böcsületet ada, mely egy süvegemelítésből kitanulám, hogy azon ember nem volna hozzánk ellenséges szívvel, s közelb járulván megszólítám: Van-é hited, keresztény vitéz barátom? mondván. Ki felelé: Vagyon; s hát néked, vitéz uram, van-é hited? mondá. Felelék: Vagyon. Jűjj közelb bízvást; nálam is hosszú puska lévén. Közelb jüve, az víz két partján lévén kérdé nevemet; kinek megmondván magamat, annál inkább köszönte böcsülettel, én is hasonlóképpen; és megtudakozván, kik légyenek az várban s mi állapottal praesidiariusok, s micsoda vigyázással, és az városban is; megértvén mindeneket és azt is, hogy nappal az praesidiumbéliek vigyáznak az városban is, de éjjel az várban takarodnak, és csak az városbéliek, nemesség, futott nép maradnak, s őrzik az várost, kik nem volnának idegenek, ha az praesidiumtól merészlenének; izenék azért ezen ember által az Szatmár vármegyei viceispánnak, ki Farkas István vala, Daróczi István, Pathay Máté főembereknek és az város bírájának, hogy hitre való beszélésre jűnének az vízpartra. Ezzel elméne az ember, én is az én társaimhoz, kiknek az dolgot megbeszélém. Nemsokára az ember visszajüve, kihez én is esmét menék, s választ hoza, hogy eljűnek, mihelyen sütétedik, az praesidiariusok is bétakarodván; melyet elvárván el is jüvének, és beszélék s concludálék is vélek, hitet adván, hogy ők nem opponálnák magokat, ha általkelhetek városokra az vizen, melyet lehetetlennek alítanak vala; de hogy különben hozzánk hajoljanak, abban módjok nem volna, nyakokon ülvén az praesidium. Ezzel elválván, mindjárt az tiszteknek ordinanciákat adék, az vitézlő rendnek némely részét mezőben felülve hagyván, mert segítségek érkezésének is híre vala, az többit gyalog szállítván, valami hosszú lajtorjákat, arra deszkákat és sövényeket hordatván és általbocsátván az jegelésen, előttem egy szolgámat bocsátám, Somi Mátyást, második mindjárt magam lévén, általmenék, melyet az hadak eszekben vévén, reám nézve úgy nekirohanának, hogy le kell vala szakadni az pallónak, mert az jég igen roskadólag vala, már szinte martius elei lévén, hanem kapitányokkal fegyverrel oltalmaztattam, tartóztattam őket, hol által, hol visszajűve ottan-ottan magam is; egyenként költözteténk által néhány ezer embert azon éjjel; mely próba hatalmas vakmerő szerencsén forog vala, mert ha az jég leszakad vala, valamennyi népem az város felől rekedett volna, az mind odaveszett volna; kihez képest ha százezer emberem lett volna is innen, de meg nem segíthettem volna. Midőn azért az szükséghez képest már elég magammal lételemet tapasztaltam volna, nagy sivalkodással az városnak rohanván, lővén erősen, az városbéliek is ellenben hasonlóképpen cselekedvén; de egyik fél is az másiknak nem árthatván, az várból is az házak miatt csak haszontalanul lővén, hajnalban Isten kegyelméből ekképpen az városban béférkezénk, de három hetek alatt, míglen hidat köttettem az Szamosnak Németi felől való ágán, egy lovunk, se lövőszerszámunk bé nem jühetett, az kopjások gyalog lévén fenn, mint láncfások, éjjel-nappal nagy vigyázásban levénk.

Csak hamarnap pedig bészállásunk után kiütvén az várból mind magyar s német praesidiumbéliek (mert német is néhány száz vala benne), igen rajta vesztek, éjjel lévén az dolog, készen tanálának, feles vesze el bennek, többször ők is nem próbálák, noha ezelőtt contemnálják vala, nem lévén egyéb gyalog, hanem csak székelység vélem; eleveneket is fogánk.

Ez béférkezéskor Huszár Péter s többek is kimutaták fogok fejérét, fejedelemhez való szíveket; mert midőn az Istentől mutatott alkalmatosságot describálnám és intimálnám is az dolgot nékik, kiadák az választ, hogy drabontokká magokat nem teszik, s gyalog nem szállanak, de az vármegyék is nagyubb részint, az székelység pedig közönségesen ki vélem volt, kész resolutióval cselekedének, melyet az fejedelemnek soha mindazáltal meg nem jelentettem, nékem egyébiránt jóakaróim lévén s egyebekben böcsületes emberek is. Ez obsidiónak idején s azután is, míg az fejedelemmel megegyeztem, oly disciplinában hordoztam az hadakat, hogy étel, ital, ló-, marhaeleségen kívül egy kés, egy fejsze, egy süveg az szegénységtől el nem vétetett, élést magok hordottak bé, különben ha az lövésből s egyéb hírből nem tudták volna, az hadak kijárásából nem is tudták volna az dolgot. Németi felől az mely híd van az várnak kis ajtaja felől egy részről, másunnan az hostát felől az vízpartról lövőszerszámoknak, az város piaca tájékjáról, harmadik helyről, tüzes szerszámnak mind egy éjjel vettettem sáncot. Negyedik helyen az sorompót, mellyel az várnak árkát az Szamospartig általrekesztették vala, az Szamoson lévő két hidakat azzal béfoglalván, akarom vala levágatni, mert ló-eleségek is arról vala, az vár kis kapuja szabados vala nékik; de ez nem succedála, az lövéssel, mely felette sűrőven arra szolgál vala, elvetének; magam is Petki Istvánnal valami vermes helyen alig maradék meg. Az többi mindazáltal jól menének végben, mert az szél nagy fúvással úgy szolgála, hogy semmit az várban eszekben nem vennének, hanem csak virradva, az midőn az lövést kétfelől elkezdetém, az piros berek vagy németi híd277 felől hatalmas jól szolgálván bé az várban az golyóbis, de az hostát felől feljár vala. Éjszakára kelve tüzes gránátokat is bocsáttatni kezdék az várban, mely noha nem gyúlaszthata ugyan, mivel vala mesterségek az megoltásra, de nagy rémülést csinála, és mindjárt szót adának: Ne tűzzel, ha keresztények vagytok etc.; noha ők előbb próbálták vala, hogy az várost nyakunkban gyújthatnák, de nem szolgála akaratjok. Egy tizedest koldus ruhában öltöztetve expediálván az várból kassai generálishoz levéllel, és azt intercipiálván, megértettem vala, hogy élésből nemsokára megszűkülnének, és hogy az magyar s német praesidium között egyenetlenség volna.

Adtam vala pedig én is alkalmatosságot arra, mert az városban házak, minden javok és nagy részének házoknépe is kinn rekedtek vala, kiket én épen conserváltam, s azok által hírt is tétettem az várbélieknek, hogy inkább ne exacerbálódjanak mindeneknek elveszésével, sőt alliciálódjanak; nyilakra kötözve cédulákat is bocsátottam bé az várban. Ezen azért inkább megzendülvén, egykorban az kapitány Zoltán Jósa, ki nékem egyébiránt régi esmérős jó barátom vala, egy leánygyermekecskének pártájába csinálván levelet külde ki, tudván, keresztények vagyunk, nem bántjuk az gyermekeket; vala mindazáltal annyi eszecskéje az gyermeknek, néhány pénz adással is édesgetvén, megmondá: rút kiáltás vagyon az vitézlő rend, magyar, németség és tisztek között; kiből eleget értettem. Írásában azért reménkedett nékem Istenért, jó szerencsémért, és két fiacskámnak életekért, hogy szüntetném meg az obsidiót és lőtetést (mely maga ágyát is elseprette vala, ott benn nem lévén akkor maga szerencséjére benne), és engednék respiriumot az vélem való tractára. Kire választ tevék: Tudnám ugyan azt én, hogy nem tágítást tennem, hanem nevelnem kellene nékem az arra való okot, mely őtet kénszergeti; de mivel keresztények is vagyunk, magunk személyében noha inimici causae, tamen amici personae278 lehetünk, nem kévánom sem maga személyének veszedelmét, sem az keresztény vérontást; azért terminust adék az tractára; látom vala pedig azt, ha jobban szorítom őket, vagy magát nyakon kötve kiadják, vagy az kétféle praesidium egymást levágja, nékem pedig azokra szükségem vala, hogy megtarthassam az uram szolgálatjára őket.

De minekelőtte tractára kénszerítettem volna őket, érkezett vala az fejedelem parancsolatja, hogy az obsidiót hagynám jó móddal az hadakkal, és kevesed magammal mennék melléje Kassára, de okát nem írta vala; kire én is replicálék: nem látván ottlétemnek nagyubb szükségét, mód nélkül hátunk megé hagynunk nem volna hasznos; az mint hogy onnan Erdélyre könnyen bécsaphatnak vala, és retrahálhatják vala az fejedelmet, ha az obsidio solváltatott279 volna. Megírá az fejedelem okát, hogy elöljáró hadait akarná felbocsátani, melyet Bakos Gábor kévánna magának, de nem akarná reábízni, mástól pedig az dependentiát felvenni nem akarná; de tőlem nem neheztellené. Én is megírám, hogy mikor lehetne indulásom, mert azalatt már az várbéliekkel tractáltam, concludáltam280, és az várnak assignatiójának is időt termináltam281 vala, s kézhezvételére commissariusokat hagyván megindulék; az mi jüvedelmem lőn nagybányaiaktól, szatmáriaktól, németiektől, azt az kapitányok keze által kiosztatám az vitézlő rend közé, ki maga, kinek lova sebesedvén és veszvén, és az uram számára is száz gyalogot fogadék, azon magamnak tartható jüvedelemből igen keveset hagyván magamnak. Előltalála az fejedelem levele, hogy tovább nem halaszthatván, hadait megindította volna, elöljáróban Bakos Gábort az végekre, Bornemisza Pált az bányavárosokra, Kapronczai Györgyöt az Liptóságra és Galgóc felé. Ez megszakadozott hadküldés nékem igen rosszul tetszék, mert tudom vala Bakos Gábor uramot csak egy hertelen és kapzsi embernek lenni, az mint hogy nem is tőn egyéb hasznot, hanem csak elpusztítá az földet az több hadak előtt. Bornemisza Pál jó ember, de igen beteges, az mint hogy mindjárt fekünni is esett; mindazáltal jó emberek lévén mellette, az Vadászi Pál hadát az Garan vize mellett felverte, ki császár mezei kapitánya vala. Kapronczai György is jóindulatú, igen nagytermetű ember, de még semmi experientiájú vala; kihez képest, mivel énhozzám igen addictus, igen sincerus ember vala, én is igen nagy fautora, promotora voltam; nehezen is compescáltam282 néha, hogy magát valami galyibába ne hozná, mert szabados nyelvű ember vala szegény. Írék azért mindjárt néki ilyenképpen: P. P.283 Édes kedves atyámfia és komám! (az mint hogy öregbik fiamnak keresztatyja vala, tött is vala szép legatumokat néki, ha Isten kezéhez juttatná valaha). Emlékezzél meg arról, midőn sokszor békételenkednél véled nem szolgáltatás és promotiódnak nem létele felől, megmondottam: Várjad csendesen, mert elközelít az idő, melyben eleget ehetel az szolgálatnak vendégségében. Imé elérted és az előmenetelnek grádusára léptél; intelek azért szeretettel, meggondold, micsoda dolog bízattatott reád, és magad jó legénységednek mutogatásával s hirtelenkedéseddel magadnak veszedelmet, és közönséges kárt uradnak s nemzetednek ne szerezz, sat. De az mitől féltettem, szintén megesék; mert az hadi regulák ellen felette messzére szintén Galgóchoz az hadnak derekától elküldvén Faragó András mezei kapitánt, ki egyébiránt híres vitéz ember vala, de hada csak akkor conscribáltatott gyülevész vala, az ki szemben tanálkozván azzal az derék csatával284, kit Puchám egyik német generál expediált vala oly ordinanciával, hogy egészen Kapronczaival való hadat megpróbálnák, hátakon vivék soknak elhullásával Kapronczaira; kinek csak akkor lött hírével, mikor már szemben tanálkozék az Faragó futó hadával, mégpedig oly alkalmatossággal, midőn már az véle lévő hadak is falukra qvartirul szállottak volna, s csak rendeletlenül akarván Faragót megsegíteni, generális lévén, elhadta hadait, és maga csak néhány magával előmenvén, maga szegény lövés miatt odaveszett; Faragót is elfogták, és így az véle lévő had confundáltatott; az ellenség felette igen szívesedék, az mi hadunk pedig az első szerencsétlenségen igen megfélemlék.

[Az 1644. évi hadjárat folytatása. A palánki ütközet. A szendrői tárgyalások]

Én azért az vélem lévő hadakkal Ungvár felé nyomokodám Balling János segítségére, ki munkácsi kapitány vala, és Ungvárt, Hommonai György várát obsideálta vala, kit szinte megadásban találék, egyébiránt féltem vala az Lengyelországból megsegítéstől.

Onnan feljebb menvén, Pataknál egyeztem meg az fejedelem hadaival, addig, mivel igen nagy fenyíték alatt hordoztam az hadakat, az szegénység is házától el nem futott, az hadaknak élések elég, magok, lovok jó erőben, nyugodalomban voltak; de azontúl elpusztított élésű földre jutánk; az fejedelemmel lévő hadakat pedig igen elbágyasztották vala, mert nem vala jó provisio és dispositio. Névvel az öreg urat, Kornis Zsigmondot praeficiálván ugyan az fejedelem, hogy már generálisnak, de azonkívül Rákóczi Zsigmond az székelységnek generálisa volt, az hajdúságnak Ibrányi Mihály, az fizetett hadaknak Bornemisza Pál. Én is egy rész hadnak generálisa voltam; Bakos Gábor is annak tartotta magát, és így az sok bába közt csaknem elvesze az gyermek; ki nem tudott hozzá, kinek nem volt kedve ahhoz az hadakozáshoz, ki pedig egymásra nézve mulatta el az dolgokat; az téli idő is igen megsanyarítá az hadakat.

Feljebb nyomulván Filek alá menénk. Ott engem expediála az fejedelem Vesselényi Ferenccel való tractára, mellettem lévén Huszár Mátyás is; és Vesselényivel, ki fileki főkapitány vala, frigyet szerzék, hogy semmi hostilitast ne cseleküdjenek, mü is alóla elmenjünk; de ma elvégezvén véle az dolgot, az fejedelem az derék hadakkal elméne, Rákóczi Zsigmondot pedig más úton expediálván az ellenség eleiben az Garan mellé, oda is sok directorokat rendele, Kornis Zsigmondot, Serédi Istvánt, Sulyok Istvánt és engemet is; midőn azért az végezés után mennék Rákóczi Zsigmond nyomán ordinanciám szerént, azonban hát híre érkezett Vesselényinek, hogy császár ármádája jű, és megbizakodván, az hittel lött végezést revocálá, utánam küldvén és értésemre adván. Ez miatt nagy búsulás ére, mert az fejedelem sátorai, minden tábori eszközei és minden munitiói még hátra valának, s az frigyhez bízván két avagy háromszáz ember alig vala véle, melyet könnyen felverhetnek vala az filekiek; tudósítván azért az fejedelmet Huszár Mátyás által, az kiket kaphaték az hadakban, visszaverék az munitiók eleiben, kik megfelesedvén, jó securitassal el is hozták Filek mellett. Magam Rákóczi Zsigmond után menvén elsütétedém, s egy erdőn menvén által az sütétben néhány puskát csapontanak hozzám az erdőből. Isten tartá meg életemet, az emberek elszaladának az sűrő erdőben és sütétségben. Ez példából bár megtanulja az tisztviselő, hogy éjjel járva ne maga menjen elöl, se maradjon hátul, hanem előtte s utána lovasok legyenek.

Megegyezénk azért Rákóczi Zsigmonddal meg Bornemisza Pállal, Bakos Gáborral is; de Lévánál költözvén által az német ármáda, nem merénk derekas ütközetet próbálni, exaggerálván még az öreg urak inkább, római császár ármádája és az német harc hogy igen erős volna. Küldének azért egy derék csatát Petki Istvánnal, kit igen megugratának, és futva szalaszták hozzánk; s mi is aláfordulánk, hogy az fejedelemmel megegyezzünk; Palánknál hátuljáróban Bakos Gábort hagyók, az több hadakkal Gyarmathoz szállánk; nem örömest marada Bakos, hanem hitet adék néki: megsegítem, ha tudósít. Másnap szinte falatozván s étel után alább indulnunk akarván érkezék hírem Bakostól, emlékeztetvén ígíretemre és segítséget kérvén. Az uraknak értésekre adván nem akarának elbocsátani, de kedvek ellen is megmondám: el kell mennem, mert az szükség is kévánja, de hitem is tartja. Elmenék azért én is valami ezer lóval, az szám úgy lévén, de nem feljebb nyolcszáznál én is, Bakos is az szerént. Valóban siettem, az mint az seregeket vinnem lehetett, azonközben tanálgattam hol sebest, hol halva hozott magyarokat, közösleg német rabokat is. Érkezvén Palánkhoz két óra tájban délyest nyári időben, kérdém Bakostól, ha csak valami derék csata volna-é rajta, vagy az egész ármáda, kikkel reggeltől fogva mind veszekedik? Ő azt felelé: nincs az egész ármáda, hanem csak derék csata. Az seregeket azért rendben állítván magam felnyargalék egy oldalocskára, mely helyet már tudtam, mert az mint hátrébb van írva, Bethlen Gábor hadakozásakor azon helyben jütt reánk az német ellenség, és az fejedelem is onnan szemlélte vala meg az ellenséget; látám azért, hát az egész ármáda harchoz rendelt seregekben áll. Hívatván Bakost, megmutatám néki, kin csak elálmélkodék. Minthogy pedig nem az mi erőnkhöz való vala derék harcot állanunk, de azért sem bátorságos, sem tisztességes vala mindjárt hátat adnunk, az helynek alkalmatosságához képest, minthogy egy árok, vizes, sáros, vala köztünk, hagyék az árkon innen néhány seregeket dandárnak, általbocsáték pedig bal szárnyából valahány hajdú seregeket, jobb szárnyán török és moldvai seregeket, kik valának circiter numero 400; középben székely és fizetett hadbéliekben; akarván experiálnom, hogy, ha azokkal való harcra, avagy megnyomván, űzésekre, rész hadat szakasztanának az árkon által, túl az dandárral, azokat megverhetném; ha pedig nem szakadozna, hanem az egész ármáda nyomakodnék, úgy arra lenne gondom, miképpen salválhatnám az vélem lévő hadat. Megindítván azért ezeket, az jobb szárnyabéliek esének az ellenségnek horvát és magyar seregeinek, kik mellett dragonok is lévén, azokat igen meglövöldözék, hullának is felesen. Az más két rendbéliek is igen emberül való ütközetet tevének az ő ellenekben lévő német seregekkel; de az egész ármádából lévén az succursus, azokat is megfordíták. Ezeket látva azon valék, mi módon elválaszthatnám az harcról az miéinket, és kihozhatnám; de mivel az ellenség valamikor megűz vala bennünket, csak az hátunk megett való árokig szaladunk vala, az árokparton látván az seregeket, zászlókat, hallván dobok, trombiták harsogásit, nem láthatja vala jól, és véli vala derék erőnek lételét, s ottan megtartózik és fordul vala az űzésből; az miénk viszont mind az dandárt látva, s mind az ellenség ottan-ottan való rólunk fordulását, szívet vészen vala, s esmét fordul vala, úgyannyéra, hogy nem nógatás vala szükséges, hanem fegyverrel is felette nagy bajjal valami hét óra tájig ki nem tudom vala őket hozni; mely idő alatt az ellenségben feles vesze, kornétákat, zászlókat nyerénk, eleveneket fogánk, az miéinkben kevés vesze, de sok sebesedék.

Ez állapotban magam bajommal tapasztalám, mely igen megpróbálja az lovaknak szájokat az lövés, kiáltás, sok lófutás; mert egy pej török lovamon ülvén, ki egyéb időben jól engedett az zabolának, úgy megragadott, hogy noha erős hegyestőr lévén kezemben, azzal úgy megvertem orrát, hogy elhajladozott rajta, mégis nem bírhattam véle; hogyha tágítást az ellenség nem tött volna rajtunk az árokig űzvén, oda kellett volna vesznem; alig várám én is, hogy annyéra való tágítást vehessek, más lovamra fordulhassak. Ezen szorosságban eszemben jutott, hogy netalán Isten azért akar megbüntetni, mivel azelőtt, 1636. esztendőbéli állapotban megcsúfoltam Ibrányi Mihályt lova elragadásáról. Ugyanezen állapotban láttam magam egy Horváth Ferenc nevű katonát négykézláb mászni bokrokra, néhány lövés esvén rajta; azután néhány holnapokkal meggyógyulva visszajütt vala hozzám. Ezalatt elveszett híre lévén, felesége már másnál jegyben volt, mikor hazaérkezett.

Általállítván azért az árkon az seregeket, az ellenség pedig lassan nyomakodván, valóban várom vala az nap lemenését, hogy az éjszakai sütétségnek beneficiumjával tisztességesen válhatnám meg, mely minekelőtte lött volna, tehát az Ipoly berkén, mely nékünk bal kezünk felől vala, és az említett árok abban szakad vala, az ellenség alattomban muskétásokat hozván fel, lőni kezdének az seregekre, kiknek lövések noha fent szolgál vala, de az hirtelen véletlenség megrémítvén őket, hátunk megett az seregek csak megfutamodának mind; soha nékünk nem lőn annyi tehetségünk, megtarthassuk; az reggeltől fogva ekkoráig egész ármáda ellen cselekedett hatalmas vitézi dolgot így mocskolák meg; már magunk is szaladunk köztök Bakossal, és nem is reménlvén, hogy egész derék táborunkig megtartóztassuk az futástól, mely igen ritka dolog is, hogy az olyanképpen megfutamodtakat az tisztviselő megtéríthesse; azonban az Úristen cselekedé, és az futó seregeknek elei csak hirtelen megállapodék, s azokra nézve az többi is, és így újabban megforgatván az seregeket arccal az ellenségre, az is semmiképpen nem hogy megűzni, de az árkon csak által sem mere jűni valahány lovason kívül, ők azt tudván, hogy mi hadi fortélyból cselekedtük volna, futást tettetvén, hogy ők rendeletlenül űzni akarván, az árok az rendes jüvést nem engedvén, az azon való költözésekben, megfordulván, ott fognak sok kárt bennek tenni; és így egész napestig szemben állván estve válánk el tőlök tisztességesen, és menénk szinte az fejedelem táborához másodnap Szécsénhez.

Itt az fejedelem ily alkalmatlanul cseleküvék (az mint hogy nem is vala hadakozáshoz termett ember semmi természetiben): hogy nyilvánvalóvá tevé az hadak közt, hogy ő az ellenséggel szemben való harcot nem akarna tenni, hanem csak fárasztásokkal azoknak magát conserválni, melyet az igaz hadi regulák ellen leginkább kell vala titkolni; ezt pedig, az mint hogy titkosabb dolgokat is, az ellenségnek mindjárt megvisznek vala, mert még az magunk erdélyi és fizetett hadaink közt is sok konkolyok valának, de kiváltképpen az magyarországiak csak erőszakból voltak felülve, ahhoz képest nagyubb résznyire az ellenséghez vonsznak vala. Tők azért az fejedelemnek intimatiót, hogy változtatná meg azt az hírt, és simulálná, mintha meg akarna harcolni; megfogadván az fejedelem elsőben az tanácsot, azután az hadi tisztviselőket convocáltatá, és proponálá nékiek, hogy az hadakat harchoz készítenék, mert tovább előttök nem menne, mihelyt ütközethez alkalmatos helyet, mezőt találna; mely miatt hátam megé sok szidalmakat szenyvedék, tulajdonítván nékem, hogy elfordítottam volna elméjét az fejedelemnek előbbi rendelésétől, és odaveszteném őket; melyet csak nevetséggel mulattam, tudván az dolgot. Azonban az ellenség mind közelítvén, mi is nem tanálunk vala Markalf módjára285 ütközetre való mezőt, csak előbb-előbb alá nyomokodunk vala előttök Rimaszombathoz; követek is jüvének az ellenségtől, provocálván harcra bennünket, kiknek is hasonló választ tőn az fejedelem; azokat elbocsátván mindazáltal mi ugyancsak alább-alább nyomakodunk és pironkodunk vala az ellenség előtt, és futánk Rimaszécshez, az holott akarván valamit mulatni, azonban az hadak közt nagy békétlenkedések, tumultuálódások és conventiculumok kezdvén lenni, az fejedelmet oda akarják vala hagyni. Lőn olyan suspicio is, hogy némelyeknek valami bizonyos jegyű zászlók adattak volna, mely alá valakik mennének, ha az ellenség reánk érkeznék, nem bántatnának. Ezeket én mind jól értvén, látom vala az fejedelemnek s véle magunknak is veszedelmezésünket, és confidens embereim által, s magam is sokat fáradozok vala azon, tennék el az veszedelmes zsibongást, nem az fejedelem személyét, (mely igen unalomban vala), úgy mint annak veszésének alkalmatosságával magunk és hazánk veszedelmét is mutogatván; azonban az fejedelemnek is ily példában az dolgot megjelentém mondván: Hallottam, némely nyughatatlan elmék azt vizsgálják, hogy helyesben lött volna, ha Isten az embereket úgy formálta volna, hogy lábainak ikrái száraikon löttek volna, mert nem inát, hanem szárát szokta ember megütni, melyet lába ikrája felvévén, ily ártalmas [nem] lött volna; viszont hogy az embereknek szívek iránt tükörök teremtettek volna, láthatták volna egymás szíveket: de bölcs az Isten minden cselekedetiben és az teremtésben. Kérdé az fejedelem, azt miről említeném? Mondám: Mert ha nagyságod az tábornak szíveket mostan látná, egy óráig nem merészlene közöttök maradni. Megmagyarázván azért az dolgot és discursusban vévén, azt concludáltuk, hogy ne bátorkodtatná magát ilyen tumultus alatt arra, hogy az ellenséget közelb várná, mert veszedelmesb exitusa lenne. Maga azért az tumultuálódó derék haddal másnap megindula, és engemet az fizetett haddal retroguardiában hagya; minekelőtte pedig az indulás lött volna, ordinanciákat adék ki az fizetett hadak közé, hogy mindenek harchoz készülve lennének, és zsákmányra ki ne oszolnának; ezt hallván az zúgolódó hadnépe, engemet hátam megé szidalmaznak vala mondván: Az ellenség közel nincsen, ez ordinancia nem egyébre való, hanem hogyha megindulnánk az fejedelem mellől, minket vágatna le az fizetett hadakkal; és így megfélemelvén, nem merék kifokasztani zsinatjokban lött végzéseket. Mindazáltal az ellenség megértvén az fejedelemnek alább nyomakodását, utána szállának; én is pedig mindennap csatázással observálván az ellenség jüvetelének módját, magamat defensive viselvén, az mint mondani szokták, hátamon viddegélem vala az ellenséget. Vévén pedig eszében az ellenség, hogy nem vehetné harcra az fejedelmet kévánsága szerént, egész az Hernádon általig szállván az fejedelem Legyesbénye tájékjára, az ellenség pedig Szendrő alá, melyet azelőtt nékünk megadtanak vala, de könnyen visszaadák az magyarországi hívek, lévén benne Monaki István kapitány; és az palatinus Esterházy ada valami színes tractára való alkalmatosságot, melyre az fejedelemnek is mivel szüksége, ahhoz képest kedve is lőn, és engemet Lónyay Zsigmonddal expediála palatinushoz és Gécz, Puchám generálokhoz Szendrőhöz. Az hová közelítvén, midőn szinte excipiálnának, érkezék fejedelem levele, azok eszekben sem vévén, de titkos bötűkkel vala írva, melynek clavisát magammal elvinni felejtettem volt, in memoria az mennyiben haereált286 nehezen kell vala hozzájutnom. Minket pedig mindjárt vivének fel audientiára, mely audientián és tractán az palatinus embertelen szókkal is kezdvén illetni az fejedelmet, Lónyay Zsigmond, ki nálamnál elsőbb vala, de csak könnyen mulatja vala, mert őnéki nagy favora vala ott, szíve oda is vonszon vala; én nem állhatván, felkelék székemből, mondván palatinusnak: Tehetségem többre nincsen, de hogy hivalkodva hallgassam az uram felől való mocskos szókat, azt kötelességem nem szenyvedheti, kimegyek azoknak hallása előtt. S megindulván az ajtó felé, palatinus utánam, és szép szóra fogván kezde csendesíteni, és az szókat simogatva magyarázni; melyet annyéra megbánt vala, hogy másodnap elindulásunkkor is sok szóval intett, mondván többi közt: Uram, az neved Kemény, azért úgy keménkedjél, s olyakat mondj és intimálj az uradnak is, hogy megkeményítvén mind reá és magatokra veszedelmet ne hozz. Kire én is felelék: Úgy van, nagyságos uram, nevem az, de higgyen nagyságod az mint az uramnak igaz szolgájának, úgy igaz magyarnak is lenni, és ki meg tudom azt is gondolni, hogy békességnek tractájában fáradozó emberhez nem illik gerjeszteni principalisát. Én azért, mint nem tractához való dolgot, soha az uramnak is nem jelentem az nagyságod alkalmatlan felőle való szavait, (az mint hogy soha is nem mondottam); de nagyságod is jól meggondolja, hogy ketten vagytok az urammal, kikre az magyar nemzetnek szemeik néznek; ha az ti egyenetlenkedéstek miatt az ti időtökben vész el az magyar nemzet, mind ez világban micsoda emlékezetetek marad, mind pedig Isten előtt micsoda számadással fogtok tartozni azért; az mint hogy Isten után ti tarthatjátok meg is, ti veszthetitek el is, etc. etc. etc.

Elvégezvén azért az első szembenlételkori beszédet, azonban az ebédet is elhozák, s bennünket jól vendéglének; Lónyay bornemissza ember vala, de engemet borral megterhelének, alámenvén is nem lehete tágulásom az idegen emberek miatt az levélfordításban, kit említék hogy az fejedelemtől hoztak vala. Vacsorára esmét felvűnek, s az boritalt újíták, mely nékem igen természetem ellen vala, hogy bis in die287. Minekelőtte estvére felvittek volna, egy németül tudó emberemet subordináltam vala kimenni az német táborra, meglátni mi állapottal, készülettel volnának; s mikor alájüttem, megmondá, hogy reggel indulni akarnának, otthagyván terheket, mint kész harcra. Éjszaka az említett levél fordításában fáradozám: reggel esmét audientiára felvűnek; az mely házban valánk, az ablakról jól láthattam az német táborról az seregeknek kitakarodásokat; fájt az fejem az bortól, de nevelte az dolgok látásán való búsulás. Midőn azért az egész hadak kiállva volnának, akkor adák ki az választ, hogy vélünk együtt akarván indulni, közelbről is akarnának tractálni; és így az seregek közt vivén el, egészen megmutaták erejeket; kiket midőn meghaladtunk s elbúcsúztunk volna, az kísírők lévén csak vélünk, azonban hát az fejedelemtől esmét ember s levél érkezett, az ki hozzánk érkezvén az leveleket kezemhez ejté, melyet az német officérek kezdének kévánni, hogy előadnám, kit nem cseleküvém; látván, hogy embertelenséggel is akarják, halasztám arra, hogy elővárom az palatinust és generálokat, gondolván, hogy azokkal böcsületesben érhetek véget; és azalatt az hadak újobban takarodván mellettünk, másodszor látám minden seregeket, készületeket, rendeket és munitiókat. Elérkezvén pedig az főtisztek is, kévánák az leveleket; kik felől Lónyay könnyen menté meg magát, hogy néki nem hoztanak volna; engemet kezdének firtatni, kit nem örömest cselekszem vala, állítván azzal, hogy mint tractában szokott lenni, az principalisok288 ottan-ottan szokták instruálni289 az commissariusokat290, mikor, mire condescendáljanak291, vagy mit kévánjanak és micsoda modalitasokkal, holott egy fa egy vágással, ily nagy dolgok egyszer hazól vitt tanúsággal nem decidáltathatnak; azért nem tartoznám előadni. Ellenben az német generálok állították, hogy az ő hadi regulájok ellen volna, ellenség közül táborokban levélnek érkezni, és azt meg nem látni. Sok contentiók után látván, egyéb nem lehetne az dologban, cseleküdtem vala azt is, hogy minekelőtte elérkeztenek volna az generálok, mi hintóban ülvén, alattomban az mely levelek rendszerént való bötűkkel irattattak vala, azokat aprókra elszaggattam vala, és az ülésben az portéka közt széljel elhánytam vala; tartottam vala meg csak azokat, melyek titkos bötűkkel írattak vala. Előadám azért palatinusnak mondván: Imhol az levelek, nagyságos uram, de mi hasznát veszitek, mert elolvasni nem tudjátok, és annál inkább suspicálkodtok. Nézegette azért palatinus, adá Gécz generálnak, az is nézi, adja Puchámnak, az viszont Vesselényi Ferencnek, de nem férnek olvasásához. Kévánta palatinus, clavisát adnám elő; azt, hittel mondám, magammal el nem hoztam a táborról, bizonyítván Lónyayval is, ki előtt panaszolkodtam azelőtti napon érkezett hasonló levelek alkalmatosságával. Mondá az palatinus: Van, uram, in memoria292 nálad, s írd le clavisát. Arra felelék: Szívemben, elmémben az mi van, azt Isten tudhatja, különben kiadni, mondani nem tartozom, hanem ha kínnal, úgy is nem könnyen extorqueálják tőlem; kit ha szabad cseleküdnetek követtel, nálam lévő assecuratoriátok és contra gentium jura293, lássátok. Ezeket hallván félremenének, és sokáig tanácskozván palatinus ily választ tőn: Az generálok magoktól az ő regulájok ellen, és hogy hasonló casusban az haditanácstól ezelőtt is volt animadversiójok, azért ők nem, hanem én magamra vöttem, császár és az haditanács előtt okot adok róla, s ímé visszaadom. Ez meglévén elbocsátának, hanem palatinus kéváná azt, impetrálnók az fejedelemtől, vélünk bocsátandó embere mehetne regéci várába, kit akkor obsidióban tart vala az fejedelem, ily praetextussal, hogy onnan valami borokat asztalára az palatinusnak hoznának; melyet látánk ugyan, hogy csak színes dolog, és hogy inkább ordinanciát vinne az odamenő embere és biztatást; mindazáltal, hogy magnanimitast mutatna az fejedelem, svadeálók, meg is cselekedé, s vélekedésünk szerént az hogy már borért menő embere ki sem jüve az várból. Ez mesterségét azért palatinusnak duplásan megtronfoztam vala Sáros vára alatt, az mint előbb megláthatni.

Elindulván azért, harmadszor is megszemlélők jól az ellenség seregeit, míglen megelőzők őket, az kísírő sereget és német tisztviselőt sietvén visszabocsátani, kit nehezen beszélénk vissza, noha az evangelicus ember vala, s megmondá titkon, hogy viselnénk gondot magunkra, mert fejedelmünk táborának kevés voltát (az mint hogy az füvelés miatt széljel el is oszlottak vala) és kedvetlenségeket s minden alkalmatlan állapotinkat jól tudnák; és emberi ítílet [szerént] oly resolutióval jűnek, hogy, ha az fejedelem el nem áll előlök, csalhatatlanul ruináltatik, s az győzedelem hazánkig prosequáltatik, és nagy persequutiójával az religiónak pótoltatik. Puchám is pedig nékem ezeket mondotta vala: Sciat vestra dominatio magnifica, hodie nos transituros fluvium Hernád, et crastina die pugnabimus295. Kire én is készséget tettetvén felelék; noha mást gondolok vala.

Történt vala ily dolog is: hogy Szendrőben lévén, Jakusith, az egri püspök, énvélem oly confidens tractát296 indított vala, lévén egyébiránt is esméretségem véle, mint valamely nyilvánvaló árulóval, mondván: Édes kedves atyámfia! én, úgymond, véled derekas confidentiát csinálni Erdélyben létemkor is mind kévántam, (az mint hogy az ifiú fejedelem lakodalmán297 ő vala császár követje), de akkor módom nem lehete. Értem azért császárhoz őfelségéhez hűségedet, s ímé eljütt az idő, melyen megteljesítsétek az mire feleltetek, etc. Vévén eszemben az dolgot hozzája ereszkedém, simulálván, mintha részes volnék practicájokban, mondék: Uram, talán csak próbálgatsz engemet az secretum felől. Mondá hittel: Nem, hanem értem, úgymond, az dolgot voltaképpen. Felelék: Micsoda jelből hiteted el vélem, hogy érted? Mondá: Ebből hiheted uram, el, hogy tudom az dolgot, tudniillik, hogy arra feleltetek Huszár Mátyással és többekkel együtt Csáki István uramnak és általa császárnak őfelségének, hogy, ha az fejedelem ugyan megindul, mihelyt császár ármádája elérkezik ellene, ottan felkeltek mellőle és odahagyjátok, sőt magát is az fejedelmet kézben akasztjátok: azért most van az ideje. Ez szókra én is annál inkább hozzája ereszkedém mondván: Immár veszem eszemben, uram, hogy érted azt az secretumot; de még egy híja van. Mert azzal biztattak minket, hogy lengyel segítség is jűni fog, és az német ármáda mellett könnyű had is lészen, s úgy lehet az dolognak jó progressusa; mert különben az fejedelemnek könnyű hada lévén, csak ott jár az német had előtt, az hol akarja; s míg az érkezik, mi az dolgot megindítván, feles fizetett hadai lévén, az ország hadát obruálja s minket megnyakaztat. (Ezt pedig én azért vizsgálom vala, mert minékünk az lengyel segítségtől vala félelmünk és az könnyű hadtól tartásunk, hogy megérthetném, ha van-é ahhoz valami bizodalmok.) Erre mondá: Úgy vagyon, volt reménségünk, de még mostan az nem érkezhetik; hanem Csáki, Homonnai uraim most fogadtatnak; mert meghalván lengyel királyné298, az ki császárral egy vala, és ki cooperált az dologban, s annak neve alatt kellett volna az lengyel had conscriptiójának lenni, aperte az respublica hadat nem adhatván, abban kellett hadni, (az mint hogy az Úristen nagy szerencséjére az fejedelemnek adta vala is halálát ekkoriban az királynénak, különben derék segítség fogott volna jűni). De hiszem, úgymond, elég az őfelsége ármádája, ki már ily közel és ily erővel is van, azért vigyétek véghez. Én is papi hitemre fogadom, magam is mindjárt megyek fel őfelségéhez, és az őfelsége ígírt kegyelmességét impetrálom fogyotkozás nélkül. Ezeken kívül is sok szók lévén, néhány rendben unszolt, hogy megnyissam szívemet, és bízvást beszéljek véle, mert úgy látja, mégis kételkedem hozzája. Tandem én is mondék: Megcselekszem uram, és szívemet megnyitva valóságos igazsággal való declaratiót teszek, mely ez: Úgy segéljen Isten engemet, hogy ez dologban se hírem, se tanácsom, sem semmi interessentiám nincsen, és ha van egy igaz híve Rákóczi Györgynek, én vagyok második; de uram, ti csalatkoztatok meg az dologban ilyképpen: reménlem, hogy az kik titeket olyan dologgal biztattak, tudván, hogy magoktól elégtelenek véle olyan nagy hitetlenségnek végbenvitelére, ki fog esmérszeni tökéletlenségek; kellett azért olyakat közösöknek nevezni, kik ha latorkodni akarnának, nyomhatnának is valamit; de egyébiránt csak magok költött hamisság. Igy ítílek Huszár Mátyás felől is; azért ezekben semmi sem telik, meglátjátok.

Ez szavaimon csak confundáltaték, noha biztatám azzal, nálam secretumban fogna maradni. Mely ez dolgot midőn az fejedelemnek értésére adtam vala, első tekintetben láttaték csak contemnálni, és mint csak valami magamkelletésének ítílni, kin igen meg is szomorodtam vala. De azonban Isten úgy adá, talán két hét alatt egy falka leveleket intercipiálának, kik között palatinus írá az érseknek: Az mint Jakusith uramtól értem, Csáki uramat az mivel némely erdélyi emberek biztatták, az csak haszontalan reménség és tökéletlenség; azért másképpen kell az dologhoz nyúlnánk etc. Midőn ez leveleket az fejedelemnek küldtem volna, akkor vötte eszében valóságát. De térek az elhagyott dologra.

Elválván azért az fejedelem táborának felverésére indult ellenség seregeitől, alig várám, hogy két utakon küldhessem embereimet az fejedelemhez, kik által értésére adám, állana előbb, mert virradtig felveretik; kik Isten kegyelméből békével elérkezvén, az fejedelem is nem vötte tréfára, mindjárt indult Patak felé, és általszállott az Bodrogközre; mi is Lónyayval paripákra ülvén, szaporán elballagánk. Menőben láték jűni valahány lovasokat az útfélen, kikhez nyargalván, ők engemet alítottak palatinus hadabélinek lenni, arról felől jüvén. Vala pedig vélek egy Gombos Gyurka híres legény. Mondék: No mi hír, édes barátim? Mondá: Jó, uram; mert ím Szikszón az fejedelem hadaiban felesen vadnak részegek, ki iszik, ki aluszik, strázsájok is nincsen, s ím odamegyek hírt tenni, és valahány sereget reájok vinni. Én is javallám és siettetém. Azonban ők elhaladván, én is sieték valóban az várasra, és az szerént tanálván őket, s még némely csatára bocsáttattak is az lesben elhagyván zászlójokat, részegeskedni bémentek. Fegyverrel hajtottam, vertem ki őket, az kiket lehetett; mindazáltal mi is nem mulatozhatván, ugyan mégis feleset ott lepett az ellenség. Mikor az Hernádhoz érkezénk, már az ellenség qvartirmaiszteri az táborhelyeket járják vala. Keveset etetvén, mi is éjjel általmenénk, és az hidat meg is hányatók299 utánunk Hernádnémetinél és Gesztelynél; midőn megvirradánk, Legyesbénye tájékján találók Bakos Gábort és Huszár Mátyást, kiket hátuljáró vigyázóknak hadtak vala, kiknek megmondók, ha mit akarnának, az Hernádon költözésben tehetnének akadályt az ellenségnek, nem ott tekeregve; de abban semmi nem telék. Huszárral pedig valának moldvai hadbéliek is, kikkel szokása szerént igen alkalmatlanul bánván Huszár, hallám oláhul való beszédeket és zúgolódásokat, hogy meglövöldöznék és mennének Lengyelországra; melytől hogy oltalmazkodnék, praemoneálám is Huszárt. Mi pedig elmenénk az fejedelem után Bodrogközre.

NB. Ez állapotban Isten után az én hűségem és szorgalmatoskodásom s Istentől adatott szerencsém által ekképpen mentém meg az fejedelmet hadastól, hogy nem ruinálódék, és másodikat ez említett practicát is megértvén, detegálám az fejedelemnek.

Másnap azért az ellenség nagy kevély resolutiója füstben méne, csak helyét tanálván az fejedelem táborának, kiről generál Puchámnak egy tréfás intercipiált levelét is olvastam; kiben csúfol is bennünket, írván barátinak, hogy az magyarok oly passusokat hadtak minden oltalom és resistentia nélkül, minéműeket az német ármádáknak csak kurvái is, asszonynépei szégyenlenének úgy kiadni. Irja azt is: Princeps ex castris discessit, et nobis reliquit unum ebszart. Vesselényi ipsum sequitur, si ego non juvabo ipsum, fiam bestye kurva fia. Noster Pistardus, értvén rajta Gécz generált, post me veniet, et si ipse me non juvabit300, kurva legyen az anyja etc. Mert, hogy azt is említsem, az főgenerál Gécz testében is húsos, természetiben is késedelmes nehéz ember vala, és nemzetére csak paraszt nemzet, szegénylegénységből promoveálódott, kedvetlen, embertelen ábrázatú, tarjagos, rufus ember vala, egyébiránt jó hadviselő s tanult vitéz ember; de az német forma regulák szerént nem praecipitanter, hanem rendesen, de mint nehéz had, úgy progrediál vala, mellyel minékünk nem sokat árthat vala. Ellenben Puchám serény, hirtelen, levent természetű, familiaris, száraz, jó módú legény vala; de azután, mint hallottam, meghízott volt. Ezek ha így nem löttek volna alkalmaztatva, Gécz csak maga humora szerént való hadviselésével nem sokat ártott volna nékünk, Puchám pedig hirtelenségével, ha csak magán állott volna, elvesztette volna az ármádát.  

[Az 1644. évi hadjárat folytatása. Szerencs megvétele. Kassa felmentése]

Utánunk nyomakodván azért az ellenség, Szendrőt praesidiummal muniálá301; Szerencset az Rákóczi Pál részére való tisztek elárulván feladák; mindkét helyből az benne hagyatott székely gyalogokat kibocsáták hitre; mely áruló udvarbírót azután ugyanott egy kapumellékre akasztatá fel az fejedelem. Engem azért Pataknál hagya az fejedelem hátra, azonban Isten confundálá az ellenségnek tanácsát, hogy ne prosequálná az fejedelmet, hanem Szerencs alól Kassára menne mindjárt megadásnak reménségével. Az mi tanácsunk pedig az vala: hogyha az fejedelem után nyomakodik az ellenség, mi Patakból, Kassából, Tokajból, Ónodból és Tiszán túl való több helyekből rajta kapdossunk; az fejedelem is pedig mezei harcot néki ne adna, hanem Salamonnál általkötve lévén az Tisza302, ott költözzék által, és az passust oltalmazza; ha nem tarthatná, Tokajnál viszont visszaköltözzék előtte, hogy az hátán az ellenséget ne vigye birodalmára; ha pedig Patakon s több helyek obsidióján mulatoz, úgy azoknak succuráljon az fejedelem is; de Kassa alá indulván, azalatt mind magyar, német fizetett hadbéli jó praesidiumot küldtünk vala belé, lévén előttök Reőtthi Orbán siketes, de jeles ember. Szerencsben azért praesidiumot hagya az ellenség, kapitányul benne Radványi Istvánt, Dunán túl való horvát embert, jó horvát és német praesidiummal; mihelt azért onnan elméne az ellenség tábora, ottan az fejedelem küldé Szerencsnek visszavételére Toldalagi Ferencet egyik német kapitánnyal s magyarokkal is és lövőszerszámokkal, kik harmadnapig próbálák lőtetéssel, de semmit nem efficiálának. Negyedik napon engemet is oda bocsáta az fejedelem, az hová magammal lovas hadakat vivék csak, mert gyalog elég vala már ott. Az lovas hadakat Jármi Ferenccel kinn hagyám rendelt seregekben, mert félek vala az ellenség segítségének érkezésétől, kik nem is messze, csak Gönc tájékán valának. Bémenvén azért sok lövés közt az vár alá csak kevés magammal, meglátogatám az obsidiót, és mivel látám haszontalannak minden addig lőtt lövést, mert az kaput lőtték, melyet földdel temérdeken bétöltöttek vala, végezém azt, hogy éjszakára kelve ostrommal próbálnám. Leülvén azért az kőfal mellett, egy gyalog dobon kezdék írni levelet az fejedelemnek, hogy tudósítanám az állapotokról; azonban az gyalogság kezde lenni nagy zsibongással s egymást nógatni, hogy hozzá, hozzá, mert túl immár bé is hágtak eddig. Ez pedig indíttaték egy Kovács Gergely nevű régi vitéz embertől, kinek feles javai és házanépe rekedett volt benn; kikre nézve járta, bíztatta az gyalogságot, tudván az helynek is alkalmatosságát. Ezt azért jó jelnek és Isten akaratjának esmérvén lenni, az írást elhagyám, és dobost küldék hitre bé, izenvén az kapitánynak, ne vesztené az kereszténységet, kivel van, és magát is; adná fel az várat, mert már nemcsak Toldalagi lévén ott, hanem én is, vagy el kell vesznem, vagy az várat megvennem; esmérvén és tudván egymást, elhiheti, élve szégyennel alóla el nem megyek; és Isten előtt is ő lészen oka az ott leendő veszedelemnek. De kevélyen tőnek választ, mert bíztak igen az segítséghez. Elrendelvén azért az gyalogságot az lövéseknek elvételére, kiváltképpen valának fő válogatott puskások is vélem, az többit pedig ostromra, Jézust kiáltván előttök magam indulék, s midőn az külső udvaron mennék, s belől erős lövést tennének, azon impetus alatt is az Istennek providentiája csak ez oktalan állat példájában is elmémben ötlék. Mert az nagy lövés, kiáltásban egy hitván disznó is futosván ott, szinte előttem egy ölnyivel nem távol, úgy lövék az várból, mindjárt meghala, noha őtet senki nem iránzotta, engem pedig és közel hozzám lévőket semmi nyavalya nem tanála. Előbbmenvén azért és minél közelb, annál inkább az belső lövés nem árthatván, minden kapu és falnak lövéssel való romlása nélkül csak csákányokkal, baltákkal az alant lévő lövő lyukokat annyéra meglyuggaták, hogy azokon bukdoklának bé az gyalogság; magam is pedig az híd végéig menvén, ki az árkon vala csinálva, de az kereszt hidlásfák el valának hányatva: mellőlem mind német s magyar gyalogokban elhullának, magamnak is veres bagazia foszlány dolmányomat az bal kezemen az golyóbis meglyukasztá. Egy gyalog hadnagyát az fejedelemnek erővel taszítám bé előttem; mert ő is csak ott akar vala lenni s járni, hol én; mindazáltal megmarada az is. Látván azért, hogy már benn volnának, kezdének fejér lepedőket kinyújtani, jelentvén magok megadását, de már késő vala, mert Isten az, ki megtartóztathatta volna az megdühödött népet. Azonban hát egy lyukon vonszá ki egy rongyos, fekete ábrázatú székely drabont az kapitánt veres skárlát köntösben, kinek viszont övéhez ragaszkodott egy inasa és utána egy szolgája; meglátván megismerém én is, ő is; kezde reménkedni. Megszólítván az gyalogot, hozzám hozá, ígírék néki jutalmat, ha megkeres; az kapitánt pedig harmadmagával fegyverrel oltalmaztam magam és környülettem lévők, hogy kezem közt is le nem vágák. Mutatá az palatinus levelét, kit azelőtti nap hoztak, kiben biztatja: ne féljen, hogy az Rákóczi legyei Szerencset megmásszák, mert eddig az Tiszán is általfutott, de ha megszállanák, úgy segélje Isten, megsegíti. Azért mivel Isten után életét én adtam meg, kér azon, ne késsem, mert általjában az segítség elérkezik. Őtet azért kéznél hagyván, magam is egy lyukon bébújván nem vala nehezebb dolgom, mint hogy kihozhatnám az vitézlő rendet, félvén az segítség érkezésétől, de az bor és préda miatt nem lehet vala; annyéra, hogy ha érkezett volna az segítség, mivel az kapu bé vala töltve, lyukon akartam volna kiszaladni, magamat is oda tapodtak volna, s fojtottak volna; de az Úristen megoltalmaza. Az ellenségben pedig csak egy férfi is több, az kapitánnál harmadmagával életben nem marada német asszonyokon kívül, kiket mindjárt az mi németink vőnek magokhoz.

Ezen azért az mi hadaink is igen megszívesedének, és kedvek újula. Történt vala pedig Szerencs megvétele előtt ily dolog is: hogy megindulván az ellenség Kassa felé, én is egy csatával utánok eredtem vala, hogy ha mi kárt benne tehetnék, közel Göncig menvén utánok; de midőn várakozni és leskődni akarok vala az alkalmatosságkeresésre, az igen megkedvetlenedett, éhezett hadak felzendülének és oda akarának hadni. Én pedig vélek visszapironkodni nem akarok vala, sőt csak magam szolgáimmal is inkább elmaradni; egyetértvén vélem lévő főemberek és tisztviselők is, úgymint Petki István csíki seregek kapitánya, Daniel János udvarhelyszékieké; Bethlen János, Bethlen Mihály és több főemberek is vélem valának. Azonban hírem érkezék, hogy az ellenség az telkibányai völgyön lövőszerszámmal, szekerekkel is együtt ment volna ki; melyből kitanulám, hogy avagy Pataknak városát akarják megpróbálni, avagy Újhelyt, vagy Borsit. Mivel azért tovább az seregeket nem vihetem vala, ez hírre nézve is fordulék vissza, hogy succurrálnék azoknak az helyeknek; és érkezvén Tállya, Szántó, Szerencs közt való rétekre, Golop tájékján estve felé megparancsolám, hogy csak készen tartva lovokat, úgy etetnének; de mint magyari rossz szokás, azt kevesen cseleküdvén, hanem lovaikat kibocsátván az fűre, azonban Isten ily látogatását bocsátá reánk, hogy ne segíthetnénk az veszedelemre rendelt helyeknek. Nem tudom mint, csak magokban megrezzenének az lovak, és kevésben hogy el nem tiporának magunkat is, elszaladozának, futának, annyéra, hogy negyedrésze meg nem marada, kikben sok oda is vesze, kit ellenség, kit földnépe, kit erősségekben, szigetekben szorult nép kapdosván el; az kit meghozhattanak is azon éjjel odabujdosván, és másnap csak estvefelé indulhatván, tovább nem is meheték, hanem csak Tarcal irányában szállék meg, az hová éjjel érkezék fejedelem étekfogója, siettetvén Borsinak és Újhelynek segítségekre, az hová hajnalban meg is indulék; de addig felverték azokat az helyeket, és sok éktelen fertelmeskedéseket is cseleküdtek, s visszatértek az táborra. Az fejedelem derék tábora közel lévén, senki semmit nem segített, Újhelyben lévén valahány száz lovas részegeskedve, vigyázatlanul, kiket felvertek, és némelyeket az Bodrognak ugrattak. Így gátlá meg Isten utamat, hogy ne segíthetnék nékik. Ez eddig az Szerencs megvétele előtt vala.

Az szerencsi állapotot azért értésére adám az fejedelemnek, az kapitányt is odaküldém Pekri Ferenctől. Mely kapitánynál, vöttem eszemben, volna arany ugyan szépen, intimáltatám is, jobb lenne előadná szépszerént, mert mások másképpen is el fognák venni, énnálam pedig megtanálná; mentegetvén magát, én is abban hagytam, nem tartván illendőnek érette szemtelenkedni; kit azután Huszár Mátyás kezéhez akasztott volt, atyjafia is lévén. Én pedig úgy megböcsüllöttem, lévén esméretségem is véle, hogy magam sátoromban hálattam minden kötözés, vasazás nélkül parolájára, azaz hitire. Megfizeték azért istentelenségeknek részét noha nem mind azonok, de azon hadbéliek, kik több kegyetlenségek közt az szerencsi templumot is felvervén, koporsókat, sírokat felhányták; többi közt az fejedelem édesatyjának, az öreg Rákóczi Zsigmondnak is, ki Egren kapitánságot, azután erdélyi gubernátorságot, végtére fejedelemséget is viselt, testét felhányták, az fejedelemnek nagy szomorúságára.

Megírtam vala azért az fejedelemnek, hogy szándékoznám Kassát megsegíteni; kire olyan válaszom lőn: most elégedjem meg azon szerencsével, ne kísértsem többel, hanem visszamenvén consultálkodjunk tovább való dologról. Nem uramhoz való vakmerőségből ugyan, mindazáltal nem térék meg parancsolatjára, hanem continuálám szándékomat, replicálék, és oly emberemet, úgymint Jármi Ferencet bocsátám, ki szóval is tudná az dolgot declarálni; és ezeket intimálám az fejedelemnek: 1. Isten kegyelmének jelének esmérem, hogy az igen megkedvetlenedett és zúgolódó vitézlő rend ez kis martalékon annyéra megújult, szívesedett, s nagy kedvességem is lévén köztök, minden engedelmességeket és kész voltokat látom. 2. Tudom őnagyságának hittel lött assecuratióját az kassaiak megsegítésére. 3. Tudom mennyiszer és mely erősen parancsolt Ibrányi Mihálynak és Bakos Gábornak, hogy Ónod tájékjáról felmennének Kassa segítségére, s máig is őket fel nem viheté. 4. Már obsidióban vadnak, nem jó halasztani az segítést, hogy kétségben ne essenek, s valahogy fluctuálni is ne kezdjenek. Ez okokra nézve continuálom arra menetelemet, őnagyságának ne légyen ellenére. Ezzel magam megindulék. Egy Nádasd nevű falunál sok asztagok lévén és molnok is, az ellenség ott praesidiumot hagyott vala, az molnokat bésáncolván, őrölvén azokon, az asztagokat pedig csépelvén, abból prófontozzák vala az tábort, melynek felverésére expediálta vala Huszár Mátyást ezelőtt és véle többeket is (ki felől azelőtt igen nagyot is tulajdonít vala az fejedelem, de ez hadakozásban mindenütt megcsalatkozék benne), de csak megbűzleni sem merék. Éjjel érkezém oda, hogy megpróbáljam, de csak helyeket tanálám; megértvén az szerencsi állapotot és arra fordulásomat, azelőtti nap bétakarodtak az táborra, mely tábor Kassához közel Miszlókánál fekütt. Előbb menvén azért béállék másnap egy völgyben az erdő alatt, mely szinte Szaláncig tart, ritkás fák közé. Azonban tehát Forgács Zsigmond egy cseh gróf sógorával indult Szaláncból, hogy az táborra menne Kassához, kik meglátván és magokat az erdőben megvonván, néhány lovas kiereszkedék, kiknek meglátására Boros László nevű hadnagyot küldék, magam is csak harmadmagammal ballagván arrafelé; azonban puskák roppanását hallám, s hát arccal hozza az ló reám Borost, megsebesedvén válla hegyiben, s nem bírván lovával; melyre én is felülteték ugyan valahány sereget, és megűzetém az ellenséget; de vőm eszemben, hogy az gyalogja az erdőben van, ahhoz képest lévén két compánia puskás vélem, azokat leszállítván elveretém őket Szaláncra, de azonban láték messzére két lovasokat, kiket űzeték, de elszaladának: s hát ezek által izenték meg az táborra, hogy Kassa segítésére érkeztem volna.

Immár azért titkoson nem járhatván tovább, lévén is circiter kétezer lóval, előbbszállék Kassa felé. Ezalatt hát Huszár Mátyást is az fejedelem utánam küldte valami ezer lóval, ki elérkezvén, noha szaporodék hadam, de nékem nagy kárt tőn, mert elrendeltem vala magamban, hogy azon éjjel bémennék Kassában, de mint afféle állapotban szükséges úgy lenni, hogy közöltessék az főtisztviselőkkel az dolog, én is proponálván szándékomat, mint külsőképpen akaratos, de belől félelmes (az mint minden kevély ember hitván ember) dissvadeálá, tanálkozának többek is társok mellette, és azt javallák, hogy az következendő éjjel ne tentáljuk magunk az bémenetelt, hanem csak tudósítsuk az bennlévőket elérkezésünk felől, s másik éjjel cselekedjük; tartván azért attól, ha valami szerencsétlenség tanálná az hadat, az tetszéseket nem követésemért nem kevéssé vádolnának, és magamnak ártanék véle, engednem kelle. Immár azért az előbb említett fejedelemhez küldött Jármi Ferenc is, ki által informáltam vala az fejedelmet Kassa segítésére szükséges menetelem felől, javalló válasszal megérkezett vala; őtet azért az két compánia puskással béküldém, kik békével bé is mentek, és ordinanciája szerént virradtig vissza is jüve maga oly válasszal, hogy az város és praesidium igen megújult s vidult légyen az segítség érkezésén, s javallások az volna, következő éjjel mi is érkezvén, ők is az városból kiütnek az ellenség táborára vélünk együtt. De ímé az ellenség megértvén az segítség érkezését, hát még hajnalban megindult, odahadta az obsidiót, és az váras mellett nem is merészelvén elmenni, oly csudálkozásra méltó erős helyeken, erdőkön ment el, hogy nem tábor, nem szekér, lövőszerszám, de vadnál, avagy vad után lesekedő, vagy tolvajnál egyéb azon soha nem járt. Mely midőn értésemre lőn, én is mindjárt indulék utánok, de már Eperjes felé menő útjoknak nagyubb részét meghaladták, és táborokat erős helybe szállították vala. Elöljáró csatára bocsátám Ferenczi Istvánt, ki igen jeles jámbor vitéz ember, mezei kapitány vala, s mivel jámbor, ahhoz képest szerencsés ember is vala, mert Isten áldása vala rajta; magam az dandárban maradván, véle bocsáttam vala egy háromszéki székely hadnagyot is, kik tanáltanak az ellenség zsákmányosára Lapispataknál, mely zsákmányosoknak őrzésére voltanak valami másfélszáz gyalog muskétások és három compania lovasok. Az lovasát az mezei katonák felverék, az gyalogjára vitézi vakmerőséggel kopjával méne az székely lovas, és mindezekben igen kevés szalada el; szép szerencsével járánk. Ezalatt, mivel féltem vala Eperjest is, küldém néhány száz lóval Gyulai Ferencet, hogy bémenne, ki visszapironkodék; újobban nagy pirongatással elűzém, és sírva méne el tőlem, s bé is ment békével. Ez Gyulai Ferencnek nagy promotora, fautora voltam, akkori állapotban magammal hordozván, commendálván, tanítván, azután dévai, azután jenei kapitányságban való promoveáltatásában sokat segítettem; most már váradi vicekapitány, de énhozzám igen hálaadatlan.

Nem merészelvén azért az ellenség mulatozni, Eperjest is nem obsideálta, hanem szállott Sáros vára alá, én pedig utána szállék Eperjes mellé, és szüntelen rajta kapdostattam, fárasztottam, vesztegettem. Az sok pirongatás után midőn meghallották Ibrányi Mihály és Bakos Gábor is az ellenség menetelit, feljüttek Ónod mellől, és itt megegyezének vélem; az holott mindjárt az Ibrányi hadai nagy istentelenséget cseleküvének, mert az sebesi klastromot felvervén, az szegény barátokban meg is öltenek, noha szegények elküldöttenek volt hozzájok kéretvén salva gvardiát s biztatta is őket; de azonban gondviseletlenül hagyván őket, és alatta lévőket is meg nem zabolázván, istentelenül cseleküdtenek. Ekképpen azért szüntelenül rajtok lévén, és sohunnan semmi élést táborokra vinni az ellenségnek nem engedvén, igen meg kezdettek vala szűkölni, de azért mü is hozzájok nem férhetünk vala, mert erős sánccal muniáltak vala magokat.

Itt pedig ily dolgok is történtenek vala: 1.) Hogy Sáros várát igen féltem vala, ki alatt az ellenség fekszik vala, és obsidióban tartatik vala. Mert rossz provisio volt felőle, az pataki praefectustól lévén dependentiájok, ki egyébiránt hatalmas jó oeconomus ember, de afféle állapotokra nem habilis vala, kapitány pedig benne nem vala, mert az fösvénység az fejedelemmel azt cseleküdteti vala, hogy valahol kételenségből nem, egyébiránt kapitányt nem örömest tart vala, és csak porkoláb kevés authoritással, kevés praesidiummal s éléssel és munitióval vala benne. Az udvarbírák afféle dolgokat könnyen szokták hagyni.

2.) Az svecusoktól érkezvén egy officér ember követségre és arrafelé jüvén, nem penetrálhatott hozzánk, az ellenség elől tanálván, hanem szaladott bé Sárosra, mely casus sok hasznot tött, az tanult ember lévén, megbiztatta, tanította őket; kinek biztatása és az mi érkezésünk marasztotta meg, különben feladták volna.

3.) Ezalatt az fejedelemtől is érkeztenek vala fő követek: Lónyay Zsigmond, Serédi István, Klobusiczki András, hogy békességet kérjenek, mert az fejedelem már desperált volt, ezeket Bodrogközből expediálván, és még akkor az ellenségnek Kassa alól félremeneteleket és retiradájokat, s tőlünk is megszoríttatásokat [nem tudván]; tractálni pedig akar vala sub induciis303; kik hozzánk érkezvén, tanúságok is lévén, hogy vélem communicálják az dolgokat, elbocsátám ugyan az ellenség táborára. Kik midőn az tractához kezdettek volna, azt continuáltatni sub induciis304 kévánván, nem lehetett egyéb benne, hanem úgy, hogy mi is suspendáljunk minden hostilitast; kiért hozzám küldvén resolválék úgy: hogy az uram énreám nem tractát, hanem fegyvert bízott, különben azért nem cseleküdhetem, hanem harmadnapig való induciának consentiálok305, hogy azalatt az uramhoz küldhessek ordinanciáért. Ezt pedig cselekedém ily okból; hogy azalatt succurrálhassak az várbélieknek, az mint hogy éjjel száz gyalogot, azoktól iszákokban elegendő port iktaték bé az várban, az ellenség eszében sem vévén.

Adaték ily alkalmatosság is pedig, hogy az palatinus az követeket requirálta, engednénk utat az savanyúvízre embereinek, mely az két tábor közt vala, és az palatinus oly igen szokott vala élni affélével, hogy anélkül lenni egész nyavalyának tartja vala; nem járhatnak vala pedig emberei, mert mihelt az sánctól távoznak vala, ottan fogdossák, hordják vala az magyarok. Másikat kívánja vala, hogy az városból, Eperjesről, engedtetnék pénzen vagy két hordó bornak számára vétetése. Ezeknek megengedése mivel nem vala az követek hatalmában, engemet kelle requirálniok; kikre így resolválék: Holott az én kegyelmes uramnak vára éléssel rakva fejek felett van, noha mostan az igyben ellenségesek, de azért személyekben keresztények s magyarok mindketten, hogy azért pénzen engedjek vétetni bort, nem mívelem, hanem Klobusiczki András menjen fel s véle embere palatinus uramnak, nem kettőt, hanem négyet választva, kóstolva hozassanak alá. Ez meglévén az savanyúvízre járást is megengedém, az mi strázsánkra jüvén embere, az mindenkor elkísírteté. Ezt azért igen kedvesen vevé palatinus uram, ítílvén csak magános emberségből való cselekedetemnek, noha fekszik vala ily dolog is az emberség alatt: hogy Klobusiczki uramat instruálám mind arról, hogy köntösét változtatva az várban szaladott svéd officér követet hozza alá; s mind pedig, hogy az várbélieket biztassa, tanítsa, mely meg is lőn; de maga az emberséges svéd officér ki nem jüve, praetendálván, hogy immár közikben eskütt volna, és ott több hasznot is tenne, hanem az leveleket aláküldé. Végbenmenvén azért az dolog, és ekképpen az kölcsönt is visszaadván, az mit az Regécben borokot küldésnek alkalmatosságával palatinus uram cselekedett vala, az mint említve van hátrébb, az harmadnap is ezek alatt eltelék; s megizeném palatinus uramnak és az generáloknak az tractán lévő követek által, hogy az induciáknak az mi részünkről is consentiált ideje már eltölt, válaszom és ordinanciám az fejedelemtől nem érkezett, hagyot nem lévén azért hozzá, tovább az induciát tartanom nem merészlem, mert énreám fegyver, nem tracta bízatott; ha akarnák azért, az tractát continuálják sub armis306, de mi dolgunkhoz látunk. Melyet azért adék értésére, ne láttassék cselekednem violatis induciis contra reginas militares, juraque gentium307; és noha ma telik az harmadnap, de reggelig mégis suspensio armorum308 legyen, várván az válasznak érkezését. Ezt pedig én csak simuláltam, mert nem is küldöttem újabb ordinanciáért. Hogy pedig az uramnak instructiójának nem engedtem, melyet az követeknek adott volt az induciák végezése felől, ennek ily oka vala: mert egy falka leveleket intercipiáltattam vala, melyből egészlen kitanultam vala, hogy az palatinus csalárdul cselekszik vala, tettetvén az békesség tractájához való nagy keresztény indulatját; de egyébiránt fekszik vala azalatt az, hogy Sáros alatt várhatnák meg az Lengyelországban fogadott hadakat, kiben Homonnai, Csáki, Barkócziék foglalatoskodnak vala, s elérkezvén, abrumpálják akkor az tractát, és rajtunk légyenek. Induciák nélkül pedig nem lehet vala várakozniok, mind az élésbeli szükség, s mind rajtok kapdosásunk, fárasztásunk miatt. Ezt pedig az jámbor fejedelem az csalárdságot nem tudja vala, mikor az követeit expediálta vala, míglen az leveleket kezéhez küldöttem. Megjelentvén azért az palatinusnak az induciáknak abrumpáltatását309, hogy markában szakadna aziránt való stratagemája, felette igen megbúsult, és embertelen szókkal is írának reám az követek palatinus instigálásából, morgott is az palatinus, az követek is nehezteltek reám, hogy az urunktól nékik adatott instructio ellen cselekszem, mert ők okát nem értik vala. Replicában megírám mind okát, tudniillik, hogy az intercipiált levelekből értem, s az uramat is tudósítottam palatinus uramnak az békesség tractájához való sinceritasa felől, egyszersmind per illusionem310 azt is értésre adám, miért tartottam csak az harmadnapig való induciát is, arra nékem is szükségem lévén, azalatt azokat az szükségimet mint s hogy vittem véghez; melyért annál inkább morgott, és azonban lőn ilyen effectusa, hogy vévén eszében az dolgot, tehát tovább ottmaradni nem merészlének, hanem éjjel nékikészülvén és az ott való várakozásra építtetett hatalmas sáncot Sáros várának obsidiójával együtt odahagyván, nagy hirtelen hajnalban megindulának, követeinket visszabocsátván útjokból; az palatinus pedig magát kibeszélvén holmi praetextusokkal az német ármádából, elöl elment az véle lévő magyarsággal valóban szaporán haladva, az német nehéz ármádát hátrahagyván.

Ezt az várbéliek előbb vévén észre, mintsem az mi strázsáink, szintén hajnalban lövének hármat ágyúval, melyet valami jeladásnak mindjárt gondolván, azonban világosodván, az strázsák is megláták, kik rendszerént az Ibrányi és Bakos hadaiból valók valának. Azonban érkezének hozzám nagy zelussal mondván: hogy az németség futna, azért sietnénk utánok; kire nevetvén tevék választ: Ha fut az német, elérjük az Dunáig, ha pedig csendesen mégyen, mindjárt megharcol, mihelyt elérjük. Hallottátok az Bástát, hogy mindenkor azzal az fortéllyal verte meg az magyarokat, mert különben szemben való harcra nem vehette őket. Ezzel ők csak elmenvén és fellázasztván magok hadait, rendeletlenül elérék ugyan, de mint annyi baromcsorda az mezőben elszéledvén, az német pedig seregeit harcnak fordítván, az elszéledett nép csak legkisebb companiát is meg nem bontott. Én is azért, megvilágosodván, alattam lévő hadaimmal és Huszár Mátyás is az alatta lévőkkel vélem lévén, kevés számú hadainkkal rendelt seregekben utánok nyomokodván, az említett fejedelem követjeit szemben találók, kiket visszabocsátottak az fejedelemhez, nem succedálván az induciák alatt tractálni akaró practicájok311, mely markokban szakadván, az palatinus pedig félvén az németségtől, kik alattomban meglövöldözéssel fenyegetődztek vala ellene, ily okból: mert ő biztatta őket, nem volna szükség az fejedelmet persequálni, hanem inkább Szerencsről Kassa alá fordulni, mert azt hogy mindjárt megadnák, assecurálta őket, és hogy az fejedelem s hadai is vissza nem fordulnának, hanem csak Erdély felé szaladnának; melyet az Úristen nagy jónkra is adott vala, hogy mint Achitofelnek, úgy palatinusnak is312 erre vezérlé tanácsát, egyébiránt nagy periculumban forgunk vala; ő is azért, mihelt az követeket expediálák, kibeszélte magát, hogy már az könnyű hadaknak eleiben, és azoknak többítésében, kiknek Lengyelországból kellene jűniek, akarna munkálódni, s valóban elrándult, az német ármádát hátrahagyván. Elérvén azért őket Szibin városa mellett, az város is reánk nézve megbizakodván, mint Kassában, Eperjesben, Sárosban, úgy oda is bé nem bocsáták; mindazáltal egyéb hasznot nem teheténk, mert az hadnak egy része, az mint írám, elszéledve haszontalanná tétetődék, az többivel nem lévén elégségesek, hogy harcot állhassunk nékiek, hanem mind ellenkezve késérők azon napi táborhelyekig.

Itt nékem ily bajom is érkezék: hogy midőn az ellenséggel volna igyünk, Huszár Mátyás és Szuhai Mátyás, mindenik kapitány emberek, de igen akaratosok, egymással öszveveszének, és bajra kihíván egymást, azon az alattok lévők is öszvegördülének, mely miatt csaknem rút veszedelem lőn; és ugyan kemény szóval mindkettőt megfenyegetvén, kellett őket megcsendesítenem, melyért (noha azelőtt is nem szeretett) holtáig nagyubb ellenségem és aemulusom lőn Huszár Mátyás, miért ő mellette nem fogtam az dolgot, mely hozzám nem illett egyik részre is. Az németség azért azon éjjel szekérsáncban vévén magát, másnap esmét megindula Lőcse felé, szoros utakon kelletvén menni, mi is rajtok kapdosván, az szorosakon pedig hozzánk tartó némely gyalogság313 híres előttökjáróval megüték őket, és sok károkat tőnek bennek.

Ezen napon is hálóhelyekig azért mind rajtok kapdosva késérők, és egy nékik jó alkalmatosságú helyen szekerekkel bésáncolván magokat maradának. Harmadnap esmét Lőcse irányában való táborhelyekig megint hasonló rajtok kapdosással késérők őket; Lőcséhez közel sem bocsáták. Ez nap Szuhai Mátyást nyakon lövék, de nem haláloson, mindazáltal elmarada Lőcsén gyógyíttatásáért.

Ezenközben az fejedelemnek érkezett híre, hogy maga követjei, Haller István és Bethlen Ferenc, kiket Lengyelországban expediált vala, jűnének, és vélek együtt lengyel követ is, kiket az fejedelem nagy kévánsággal vára, mert onnan nem kevés félelmünk is vala; melynek megértésére, és hogy ehhez képest tudna is disponálni, engemet visszahívata, melyben kár lőn nagyubb, mintsem haszon; mert noha Ibrányi Mihály, Bakos Gábor, Huszár Mátyás az hadakkal oda maradtanak vala, mindazáltal semmi kárt az ellenségben nem töttek vala, és tizennégy napok alatt igen jól megpihentek és éléssel megrakodtak vala, s én szinte Bajnócnál értem el azután őket; kik egyébiránt el nem mehetnek vala azokon az szoros utakon, ha jól viseltek volna gondot, és bizonnyal el is végezve volt nálok, hogy az lengyelországi határra recipiálják magokat, s azon salválják az ármádát s így menjenek feljebb, tudván, hogy mi lengyel határára penetrálni nem merünk.

Minekelőtte mindazáltal az fejedelemhez mentem volna, Bakos Gábort, Daniel Jánost egy rész haddal Késmárk felől béküldöttem vala Lengyelország felé az onnan jüvő ellenség eleiben, kik eszekben vévén, általállottak, és oda utánok nem mehettek, hanem Árva felé takarodtak fel. Én magam sok kérésekre bémenvén Késmárkra, Tökölyi István, az öreg, és fiai igen nagy böcsülettel láttak s vendéglettek vala. Ez dolog szombatnap lévén, énnékem valami fogadásból bornemitalbéli böjtöm vala, úgyhogy három conditiók kívül nem is szoktam vala bort innya, melyek ezek valának: 1. Az szükség, melyben egyéb italt nem kaphatnék. 2. Betegség, vagy csak félelme is egészségem bontakozásának. 3. Az uramnak parancsolatja. Mely harmadik conditiónak casusát tanultam Bethlen Gáboron, ki Ibrányi Mihályra megharagutt vala, hogy egy napi bornemisszaságát parancsolatjára megszegni nem akarja vala, mégiscsak meg kelle lenni, mert ők földi istenek. Minthogy azért ők nagy szeretettel s böcsülettel láttak vala, s az alkalmatosság is kedves vala, mert már jó időtől fogva főtt meleg étket nem kóstoltam vala, palotában nem ettem, szép úri asszonyokkal, leányokkal nem szóltam, sőt csak nem is láttam, nem hogy egy asztalnál ültem volna, muzsikaszót is régen nem hallottam vala: ez alkalmatosságok, és sok szép szók, kénálások, köszöngetések, az bor és muzsika, s az jó izgató, az ördög azt cselekedtette vélem, hogy elsőben arra bírának, hogy az bort megkóstoljam, azután hogy keveset innám, úgy tetszvén magamnak, hogy nem részegségre valót ittam ugyan, az mint hogy még azon nap vendégség után még az városban betegen fekvő Balassi Andrást meglátogattam, s akkori híres tudós astrologussal, Fröhlich Dáviddal sokat beszéllettem, és az táborra lovam hátán kimentem; de elég az, hogy ugyancsak több volt annál, mintsem az conditiók engedték volna; melyre noha bátorkodást vöttem innen is, hogy az akkori időbéli tudós prédikátorok és doctorok tetszéseket vöttem vala: szabad-é az fogadás ellen bort innom azokon az napokon, úgymint szombaton és vasárnap? s azok absolváltak és licentiáztak314 vala, hogy meglehet, csak ne légyen cum excessu315; mindazáltal engem az én lelkemesmérete semmiképpen nem engede az miatt csendesen lennem, mert ezen az részen többször is botránkoztam meg; mely miatt egy szombatnapi harcon az lelkiesméret igen rettegtetett is, melyről elébb lészen emlékezet; nem is tanácslom sem fiaimnak, sem másoknak affélének, az mint fogadás, tételét, annál inkább megszegését.

Midőn azért Sároson az lengyelországi követséget meghallgatta volna, engem néhány egybenjáró poharakkal megajándékoza, s akkor nem parancsola semmit az fejedelem, mindazáltal mindjárt elgondolám, nehéz lészen azokból való italom; azután mondá meg, hogy nékem kellene az ellenség után mennem az kezem alá bízatandó hadakkal, maga pedig Kassára visszafordulván az erdélyi derék hadakat hazabocsátaná, noha Lengyelországból is nem hoztanak vala semmi derekas securitast, de bízik vala, hogy az németség vissza nem térne többé. Így azért engem praeficiálván Bakost visszahívatá, mert hada is igen eloszlott vala, kinek egyébiránt több vala ezerháromszáz lovasból álló fizetett hadánál tizenhárom zászló alatt, kik jó vitéz emberek valának, de igen állhatatlanok, úgyhogy az egész tábor már ugyan cégéres jelül tartja vala, hogy midőn az Bakos hada oszol, rosszul van dolgunk, mikor szaporodik, fordul az szerencsénk jobbra: mert mikor az ellenség alányom vala, azok is rajtunk tolvajkodnak vala, mikor előttünk retiradál vala, akkor megint mellettünk megszaporodva valának; ezelőtt is azért eloszolván, még egyben nem gyülekeztek vala. Ibrányi Mihályt és Huszár Mátyást is visszahívatá, engem pedig bocsáta ily ordinanciákkal: 1. Hogy Bakos hadait öszveveretvén, azon nyomon utánamküldi. 2. Hogy Huszár Mátyás más rész haddal Szendrő alatt lévén, valamikor kévánni fogom, az is mellém jűjön. Mely szendrői akkori obsidio igen alkalmatlanul vala, hitetvén azt az fejedelemmel, nem is kellene lövőszerszámokat alája küldeni, mert megadnák; melyre vöttek vala ily gyenge fundamentumból is reménséget, hogy vala benne egy német commendant, evangelicus ember, kinek az obsidens tisztek, úgy mint Reőtthi Orbán, Huszár Mátyás béizenvén s írván is, igen szép böcsületes válaszokat tészen vala, kiket az fejedelemhez küldvén, nékem is az fejedelem örömmel mutogatja vala; melyek felől én ilyen opiniómat mondottam vala, hogy: Mivel evangelicus ember, annál hívebbnek kell lenni, és mivel írási böcsületes embernek mutatják, kételkedés nékül hiszem, hogy cselekedeti is igen böcsülettel fog lenni, és sem féltében, sem árultatásképpen az várat fel nem adja; mely meg is teljesedék.

[Kemény felvidéki hadműveletei és visszavonulása. 1644. július–augusztus]

Elmenvén azért az ellenség után az ordinanciák szerént, mentemben meghallottam, hogy az lengyelországi segítség Árva vára felé akarna kijűni és az ármádával megegyezni, mely akkor Turócban vala, kiknek tanácsokat elsőben már Sárosnál elbontottam vala. Másodszor Késmárk tájékján eleikben küldvén, akkor is visszaszaladtak vala itt is. Harmadszor eleikben küldék, és már az qvartirmesterek Árvában érkezvén, s hírek esvén az én küldöttem csata felől is, némelyek visszaszaladtanak Lengyelországra előttök, némelyek pedig az várban salválták magokat, és így jüvének vissza azon csatáról.

Érkezék pedig hírem erről is: hogy akkor Homonnai Jánosnak, Barkóczinak, Csákinak is emberei és levelei érkeztek volna, kiknek az ármádához kellett volna menniek levelekkel és izenetekkel, és Árvában szaladtak volna, és onnan fognának elindulni. Adván azért néhány tallérokat valami tót kalauz embereknek és Kerekes István s Boros Péter nevű hadnagyoknak is negyven tallért patkoltatásra, elküldém azokra való vigyázásért, s ha lehetne kézbenkerítésére; kiket az tótok megkémlelvén, oly helyben állítottak lesben, hogy szépen kezekben menvén, elhozák; mely embereknek relatiójokból és az náluk lévő levelekből sok tanúságot is veheték, s visszaküldém fogva az fejedelemhez. Megértvén azért az németség, hogy Árvánál ki nem jühetett az segítség, hogy az onnan jüvő emberek is intercipiáltattak, hogy én is haddal utánok volnék, nem merészlettek ők ott maradni tovább, hanem ők Bajnóchoz szállottanak.

Az lengyelek és vélek lévő magyar urak pedig Árvánál ki nem jühetvén, tudván hogy Turócban volna az ármáda, Sztrecsén felé akartak kijűni, de azalatt én is az németség után általszállván Turócra, és csatát bocsátván eleikben, eszekben vötték, hogy nem az németséget, hanem magyarságot fognák ott tanálni, visszatértek és feljebb mentek Slésia szélében, s onnan Tótújhely felé; Trincsén vármegyére akartak általjűni. Negyedik helyen való útjok ott is így gátlódék meg.

Nem késvén én is Turócban, utánok szállék Bajnóc felé. …316 Odaérkezésemkor hagyék embereket és ordinanciát Turócban, hogy, ha Bakos utánam érkezik, az végzés szerént, mint hátrébb említém, subsistálna ott, mert félek vala hátul ütő pálcától, megeshető fortélytól, mivel az én eljüvésem után az fejedelemtől Murány vára, ki azelőtt hozzánk tart vala, és nagy könnyebbségünkre is vala, lévén benne Szécsi Mária, ki azelőtt ifiabb gróf Bethlen István felesége vala, azután Kún István, az rosályi, vötte vala, de azt odahagyá, színnel az is nékünk faveál vala. Illyésházi Gáspár317 pedig Szécsi Máriának öccsét tartja vala feleségül, és egyik részes vala Murányban, s az fejedelemnek híve vala, de az asszonyemberi csalárdság által igen megcsalaték; mert alattomban Filekből Szécsi Máriával Vesselényi Ferenc tractálván az levet öszveszűrték, az asszony mulatásképpen kimenvén, egy erdőben egymással szemben is löttek; s időt s módot végezvén, az hagyott időben Szécsi Mária Illyésházit vendégelvén szolgáival együtt, s minden hozzá tartozókat elrészegítvén, éjjel meghágatá az várat Vesselényivel, (s ki tudja ha nem magát is), elegendő népet bocsátván bé. Akkor vötte eszében az hízelkedő asszonyember szavainak s vendégségeinek gyümölcsét Illyésházi és emberei is, mikor az álomból felrázták, s így ő rajta onnan kiadván, az vár asszonyostól, hűségestől tőlünk elesék. Onnan jövő útjában nagy szomorúan ére utól Illyésházi Rosomberk táján. Így azért félelmem lévén hátul, meg is írám némely jóakaróinknak, hogy az az szándék: hátam megé szálljon Vesselényi az várbéliekkel, elöl az németség, mihelt egyezhet az lengyel segítséggel, reám fordulván közben vegyenek. Ezeket észrevévén, az mint tőlem lehetett, tettem vala ilyen dispositiókat az securitasért318:

Hogy Liptó várát nagy securitassal kezemhez vévén, abban praesidiumot és kapitányt collocálék, kinek jó hasznát is vettem; ez lévén azontúl, hogy Murány elszakada tőlünk, fészkünk levelek és emberek járására.

Hogy, az mint feljebb is írám, Bakos Gábor ha érkezik, subsistáljon, s az Tátrának igen nehéz passusára vigyázzon.

Minekelőtte pedig általmentem volna az Fárasztó hegyen Bajnóchoz, Turócban lőnek ez nevezetes dolgok: 1. Sklabinya vára Révai Ferencé lévén, kinek fia öreg legény, de igen eberkölcsű, az mint hogy az apja is olyan vala, s az mit látott az apjában, azt tanulhatta (qualis erat pater, talis etiam filius319). Ennek atyja akkor császárhoz tartja vala az hűséget. Ez vala az, ki Bethlen Gábor idejében egykor mutatá oly hűségét az császárhoz, hogy Dreiling nevű német szolgáját az fejedelemnek az imperiumi confoederatusitól visszajüvő útjában, azon lévén útja, intercipiálta, és mind levelestől császárhoz vitte vala, és idő előtt prodáltattak vala az feltett szándékok, az mint is hogy lött vala az az hadakozás akadályos, melyről hátrébb van emlékezet; egyébiránt ez egy hűségén kívül mindenekben állhatatlan vala. Mikor Bethlen Gáborral felmentünk, kálvinista vagy lutheránus volt, ha alájüttünk, pápista volt. Akkor azért az fia öszvevesze az apjával, az apja császárhoz tartván, az fia énhozzám alájüve az várból, és tractálván véle, az apját s az császárt is elárulá, s mihozzánk esküvék, az alsó várban az fia, az felső várban az atyja lakván, meglopá az atyjától az felső várat is, és ő disponált benne, az praesidiumot hozzánk esketvén. 2. Klastrom nevű káptalanhely, kinek alatta kastély, felette pedig Sznió nevű vár nagy kőszikla tetején, ebben sok élést és egyéb gazdagságot is lenni valami hírből értvén, csak az zsákmányosok meghágák s vevék.

Ekképpen lőn Turócról általmenetelem az Fárasztó hegyen az cselédek nélkül, csak az hadak színével ily rendeléssel, hogy az seregeket harcnak rendelvén hátrábbhagyám az erdő közt az kapitányokkal, s előttök Daniel Jánost, ki akkor udvarhelyszéki vicekapitány vala; és az harcra rendeltetett seregeken kívül tíz seregeket magammal elvivék, hagyék pedig egyben igazított órát320 Daniel Jánosnál, és mást vivék magammal ily ordinanciával: hogy hat órakor ereszkednék le, és mutatná ki magát az erdőből; mert vala ily reménségünk, hogy midőn az említett sereggel én magamat kimutatom, az ellenség énreám ki fog jűni, csak az látott erőhöz alkalmaztatván magát, kinek addig resistálni fogok, mert az Nitra vize köztünk vala, mely noha ott akkor nem vala nagyubb, száraz idő lévén, mint az szászsebesi víz vagy az Strigy Erdélyben, de partos és általjáró hely nem mindenütt vala, melyen rendelt seregben által fogna jühetni, hanem csak bizonyos helyen egymásután költözve, az holott impediálhatom; azalatt az derék seregek is érkeznek, s ha nékem szolgálni látom az alkalmatosságot, harcot adok derekason, s ha nem, ellenkezve az passust megtartván által nem bocsátom; azonban megsegít az éjszakai idő. De az reménségben frustrálódám, mert az ellenségnek noha fiók strázsáit elfogók, de egyébiránt is lévén hírekkel menetelem, készen vártanak, úgyhogy aláereszkedvén az erdőkről az Nitra mellé, elhagyám az seregeknek hetét lesben, az hármával pedig előmenvén Privigye nevű mezőváros mellé, mely ellenében Bajnócnak, holott az ellenség bésáncolva vala, ottan mindjárt az egész ármáda kiomla az sáncból, és reám fordula, s azon tájékon lévén egy alkalmatos általjárója az köztünk lévő víznek, minden seregeit arra fordítá, hogy általkelne azon, melyen néhány compania által is jüve, kikkel derekas ellenkezést tarték. Isten az szerencsét nékünk szolgáltatván, kevés kárunkkal, sok német veszedelmével visszaverők, mert ittasok is lévén, ordinancia kívül is magyar módon ellenkeznek vala. De mivel látám, hogy az egész erő arra nyomakodik, lövőszerszáma s gyalogja is lévén, nem várhatám az hat órát, izenék Daniel Jánosnak, hogy sietne az derék seregekkel aláereszkedni; de az is késő vala, mert az magammal elöl vitt három seregecske, melyeknek egyike puskás, másikja kurtán, harmadikja az magam zászlója alatt lévők valának, már tovább az dolgot nem állhatja, és az általköltöző passust nem tarthatja vala. Az holott ily gyalázatos rossz dolog is esék az rossz dolog között: hogy lévén nagy reménségem az én magam zászlóm alatt lévőkhez, holott magam fizetett szolgáim és az szebeni fizetett katonák zászlóstól, kiknek minden hóra egy-egy lóra kilenc forintjok jár vala (jobb fizetés Erdélyben ennél nem vala); midőn azért az Nitrán túl már az ellenségnek rendelt seregei azon passusra indultanak volna, az innetső részről pedig az mező enyim vala, az vízparton nem vala bátorságos állani már akkor, és az általjáró passust úgy oltalmazni, mert túl muskétások valának, sőt csak pistolylövés is általszolgál vala; teljességgel elhagynom is azon passust veszedelmes vala. Annakokáért az magam egy seregemet az révtől annyéra állatám hátra, hogy az közönséges lövés is rájok nem szolgálhatna ártalmason, de azonban ha azon valamely sereg jűne elől, azt szemben ökleltetném; mert sem széltiben, sem másképpen nem lehet vala, hanem csak egymásután általjűniek. Látván azért az én hátrább állásomat, ottan egy compania fegyveres lovas általindula, kire midőn az partra jutott volna, Jézust kiáltván indítani akarám az én seregemet, hogy szemben ökleltetném az ellenséget, magam elöl néhány szolgáimmal rugaszkodván. Tekintem, hát az én seregem nem jű, hanem elszéledett, az zászlót is lecsapta az szebeni rossz zászlótartó, és így csak magam is alighogy oda nem veszék; eléggé szidám az ebeket, kergetvén hegyestőrrel, de soha bizony egyben nem verhetém, sem az zászlót az szász ebbel fel nem vétethetém, azt tudván, hogy mihelt ő azt felemelné, őtet mindjárt ellőnék; hanem elvétetvén tőle egy szolgám kezében adám; hegyestőrözvén őket nehezen tarthatám meg, hogy mind el nem futának. Azonban az puskás és kurtán sereg megsegítvén, visszaverők az ellenséget, ki általjütt vala, mindazáltal már minden alkalmatosság arra vala, hogy az ellenség mind az általkelő passust, mind az mi mezőnket elvenné tőlünk. Isten vezérléséből azért élék ez hadi mesterséggel: hogy az lesben hagyott hét seregimet, kik szintén jó alkalmatos helyben hagyattak vala, mert második általjárója az Nitrának ott vala, általküldém az vízen, hogy tartózás nélkül az ellenséget hátul vévén megütnék, s tartóztatnák meg minél erősben rajtok kapdosással az elrendelt passuson az reám jühetéstől, én is hitet adván nékiek, hogy ha reájok fordulnak, én viszont másfelől az ellenségre ereszkedvén elvonszom rólok. Mely inventio Isten kegyelméből sokat is használa, és ezzel conserválám azon nap megtörténhető veszedelemtől az hadat; mert Fráter Pál és Bánházi István kapitányok lévén előttök, vitézül minden tartózás nélkül menvén által az vízen s belékapván az ellenség seregének hátuljában, az ellenség ezeknek vakmerő bátorságokból nagyubb erőt gondolván, s midőn engem kevesebbel lenni látna, azokat pedig az Nitrán egymásután általköltözni, gondolhatván, hogy több seregek is fognak arra menni, kénszerítteték elhagyni az énreám jüvő szándékot, és minden seregeit amazokra fordítá vissza. Én is viszont innen, ígíretem szerént általkelvén az Nitrán, szorgalmatos ellenkezést téteték, és annyéra detineálám az ellenséget, hogy sem énreám amazok miatt, sem azokra énmiattam nem jühetne, hanem csak rész szerént való compániákat bocsátván egyikre is, másikra is, nem messze az derék seregeitől azokkal tartóztatja vala az ellenkező vitézeket, de derekasabban lövőszerszámival s gyalogival oltalmazza vala magát, hogy ne közelíthetnők, noha kevesen valánk, mert mindeddig is az hátrahagyott seregeim el nem érkeztek vala; mindazáltal ellenkező harcocskák alatt azok is elérkezvén, annál inkább is az ellenség csak defensive viselé magát egész estvéig, és az éjszakai sütétség választa el egymástól, s mi is táborhelyünkben, ők is sáncokban bétakarodának, éjjel az strázsák maradván fel mindenik részről; mi ellenben Privigyéhez szállván az puszta mezőben, ők Bajnócnál sáncban, az vár és város is lőn erősségökre és prófontolásokra is.

Itt ezen az napon lőn igen emlékezetes és dicsíretes magokviselése az magyaroknak, sok fő német vesze, magyar kevés, sebes felesebb, ló kiváltképpen. Itt magamat kevésben el nem ejtének, mert az második generál, Puchám gróf, ki egyébiránt igen jó barátom vala, de amici personae, inimici causae321 forog vala, engemet esmérvén, nem vöttem eszemben megközelítését, és mellette két lokájja hosszú puskával, gyalog lévén, elsőben, másodszor is célban vettek; egy tolmács legény lévén körülöttem, ki esmérte Puchámot, vévén eszében, rugaszkodik mellém, s megszólítván mondá és mutatá meg is az dolgot. Ugyanitt Fráter Pál is seggben öklele egy németet. Itt lövék el tarackkal Bodó András nevű Fejér vármegyei nemes embert is.

Ez napi harc feles pénzemben telék, mert kinek lovát lövén el, ki maga sebesedvén meg, valaki előmbe jű vala, üres kézzel nem bocsátom vala; és noha az honnan mi kevés jüvedelmecském jű vala, én azt az hadakra, kémekre és uram dolgai mellett költöm vala, mindazáltal ily méltatlan dolgot cselekedett az fejedelem, ki igen fösvény vala, hogy az hadak fizetésére kezemben adott pénznek erogatiójáról az arra rendeltetett ember az mely regestrumokat készített és számot adott, abban az midőn az említett dologra lött erogatiókat is inserálta322 volna, mellyel csak azt akartam megmutatni, hogy mind uramhoz való hűségemből, s mind magam böcsületemnek s az hadaknak való kedveskedésemnek szeretetiből tisztességes erogatiókat tettem: látván, hogy sokkal superálja az erogatio az introitust323, attól félt, hogy én azzal contentatiót kívánok, melyre nézve keresztekkel megjedzette, és az komorniktól azt izente, hogy azok nem ő parancsolatjából való erogatiók voltak, s nem acceptálja; mely sorditiesen nem kevéssé búsultam.

Másnap azért megvirradván, ismét az ellenkezés elkezdetett, de többször harcra ki nem jütt az ellenség derekason sáncából, mert mind az lengyelországi segítséget várta, kinek jüvetele felől hírem érkezék, és Daniel Jánost, Fráter Pált, Csomaközi Boldizsárt elejekben küldém az vélem lévő hadnak derekával, magam kevéssel maradván; kik Tótújhelynél qvartirmestereket tanálván elfogdosták, levágták, de szaladván el is bennek, hírt vittek az Lengyelországból jüvőknek, kik visszaszaladtak, s fel kellett kerülniek Morvára, s az Fejérhegyen jüvének azután által. Ez helyen azért tizenegy nap és éjszaka oly kevés haddal, melyben nem volt ötezer emberem, míglen pedig Újhely felé járt az hadnak nagyubb része, kilenc nap és éjszaka alatt nem voltam kétezer emberrel, mindenek csudájával az puszta mezőben én, az ellenség pedig sáncban vár és város mellett, csak az kis víz, és ott s akkori száraz időben csak pataknak mondható Nitra vize lévén köztünk, s continue egymást nézvén, csak jó kiáltás is egyik táborról másikra hallatván laktunk, mindennap az ellenkezések egymást érvén, és éjszaka is strázsák, táborok megütésével egymást fárasztván. Voltunk Isten kegyelméből mi szabadosabb állapottal; de az ellenség, ha erdőre ment élést keresni, az tótság ölte, hordotta őket, feles puskás tótság adván mellénk magokat, kiket vendéglettem s fizettem is nékiek; ha pedig mezőre jüttek, az katona fogdosta, hordotta, vágta őket; csak sáncok mellett is lévén aratatlan s némely kalangyában lévő búza s egyéb gabona, szemek láttára hordotta az magyarság. Élnünk kellett hadi mesterségekkel: néha az Jézus kiáltást úgy tripláztattam, hogy az ellenségnek tetszett háromszor is annyénak, mint másszor; néha tüzeket háromszorta, négyszerte többeket rakattam, mint másszor; néha minden tüzeket (hanem csak három helyen keveset hagyván) eloltattam, mintha táborhelyünket elhagytuk volna, az seregeket pedig felültetvén kívül, készen vártam táborhelyünknek megütését nagy csendességben: hol succedált, hol nem; néha éjszaka visszaloptam hátunk megett lévő cselédeink táborára az Fárasztó hegyen innen néhány seregeket, kik másnap szemek láttára mint új segítség, úgy jöttek bé hozzánk; és több effélékkel.

Itt az török síposomnak, Bosó Jánosnak karját általlövék; itt az kurtán öreg dobosnak derekán általméne az golyóbis, mégis meggyógyula; itt az sátorocskám hol volt, oly számtalan volt az fülbenmászó féreg, hogy csudálkozásra méltó Isten providentiájából maradtam meg, fejem alatt ugyan nyüzsögve járván, mégis ártalmamra nem löttek.

Ittlételünk alatt Puchámmal mind levelek írogatásával, rabok bocsátásával az ellenségeskedés alatt tisztességes katonabarátkozással éltünk, urainkhoz való kötelességünk sérelme nélkül; néha nem messze egymáshoz, én is úgy tettetvén, mintha csak Kemény Jánostól küldetett ember volnék, izengettünk tolmács által; de az főgenerál Gécz, mint parasztból nevekedett, embertelen humorú ember, igen inciviliter viselte is magát hozzánk mindenekben, etiam praeter hostilitatem324. Itt vélem volt Kosztándin Sorbán, ki azután havasalföldi vajda lött; ekkor szerdárja volt vélünk lévő circiter ezer havasalföldi hadnak, nem igen jó kedvéből vittem vala el, valóban tud is vala félni az puskától, experiáltam néhány casusban.

Midőn azért eszemben vöttem volna, hogy az ellenség csak az Lengyelországból jövő segítséget várná, én is pedig, noha immár öt rendben impediáltam ugyan kijüvéseket, de tovább csak az vélem lévő haddal nem tartóztathatom, és mihelyen megegyezhetnének, ottan az könnyű had mindjárt belém bojtorkodik, és midőn azzal vesződöm, az nehéz had is reám érkezik s megverettetem: annakokáért idején megírtam vala az fejedelemnek, hogy az engem elbocsátáskori ordinancia szerént Huszár Mátyást az végeken feljűni és vélem megegyezni az mellette lévő haddal együtt parancsolná, hogy azt fordíthatnám az jövő segítség eleiben; mely ha lehetne, hogy az egyezéseket impediálhatnám, merészleném assecurálni, hogy az miatt az ármáda miatt többé meg nem búsulna az fejedelem; de ha az nem lenne, mihelyt megegyezhetnek, vagy elveszve, vagy tisztességes retirádával hátamon kellenék az ellenséget vinnem alá. Kire válaszom olyan jüve: hogy míg Szendrőnek dolga el nem válnék, addig Huszár Mátyás hadastól onnan nem távozhatnék; és így abban frustráltattam; az mely úton felmentem vala is, hátam megett nem csinálhaték securitast, mert az rendelés szerént Bakos Gábor is utánam nem küldeték, és így az igen nehéz és szoros passusokra azon nyomon hátraszállanom bátorságos nem vala, Vesselényinek is az végekből felszedett hadától félelem lévén, annyéra, hogy énelőttem az megegyezett derék erő, hátam megett az bévágatható szoros utak és Vesselényi lévén, oldalul mindenfelől az nagy havasok, szárnyrakelés nélkül talán egy láb is el nem szaladhatott volna. Végezém azért azt magamban tizenkettődik napra virradólag éjjel, hogy elszökném az ellenség sánca mellől; az mint hogy ezeket is cselekedém: egyiket, hogy Bánházi Istvánt néhány kapitányokkal elküldém Galgóc felé ily reménséggel, hogy az Vág vizéig elmenvén, ha valahol az lengyelországi segítséget tanálhatná, próbálná meg; ha azt nem, értettem vala, hogy az palatinus Nagyszombatban menne325 valami gyűlést promulgáltatván oda, mely conventiculumban mind tractájok lenne, s mind az segítséget odavárnák, hogy netalán valami lesben keríthetnék. Az első felől semmit nem érthetének; az palatinus kicsinben, hogy kézre nem akadott, mert eloszolván arra Szombatból és Szempc felé jüvén, az mely csatát bocsátott volt Bánházi lesben állván, ment reájok néhány főemberekkel Vízkeleti nevű úrember, kiket hintóstól és mindenestől elfogván, ezen való magok kimutatásának híre előltalálta az palatinust, és így fordult másfelé. Ez Vízkeletinek hintóját lovastól, egy öreget s más egy kisdedet, két emberre valót, és mivel azon útjokban kastélyát is felverék, egy tarackját is az sereg nékem ajándékozá, mely öreg hintó kétfelé eresztős vala, lovastól azután Moldvában vesze, az mint az kereseti volt, úgy is veszett; az kis hintó s az tarack eddig Vécsben volt, Isten titkában van, mit rendelt azokkal együtt magam javai felől is. Ez Vízkeletit negyedmagával az fejedelemhez vűm, elbocsátván az több véle lévő ártatlan nemesembereket, az kit Fogarasban tartának fogva, míg az hadakozás durála; Vízkeleti az fejedelemnek tizenkétezer tallérokat, az véle lévők ki háromezer, ki négyezer tallérokat fizettenek; nékem az fejedelem, mint olyan fösvény ember, egyet sem ada belőle.

Másik csatát Nagy Imrével bocsátottam vala az táborról, minekelőtte indulnék az Garan vize mellé, mind az Lengyelországból jüvő segítségnek ellene állásáért, mind pedig, ha arra nem tanálna is, netalán az végekből jűne könnyű had, azért hogy véletlenül közben ne vétetném.

Harmadik rendben azon útra, melyre magam is menendő valék, bocsátám Daniel Jánost és Fráter Pált cselédeinkkel, rabjainkkal és valami nyereség tarackokkal, ezeket mindhárom rendbélieket azon estve elindítám, semmit nem aluván egész éjjel, és az strázsákat is, mint egyébkor, annyéval is inkább akkor magam ottan-ottan járván, hajnal előtt csendesen csak az vélem maradott részét az hadnak felültetém, és úgy virradánk meg az ellenségnek ellenében szinte.

Lásd itt az Istennek csudálatos cselekedetit, az ki az kétféle ellenségnek intentumát úgy vezérlette, hogy azonegy éjjel azonegy útra mindenik egymás mellől el akarjon szökni avagy állani, noha mindenik külön végekkel, egyik is az másiknak akaratját sem nyelvfogásból, sem különben nem tudván. Úgy vagyon, estve sokkal megtöbbüle az ellenség táborának tüze, és éjjel az sánchoz, az mennyire lehetett, gyalog is közelítvén, sajdítottam mint valami szekerek zörgésének és lovaknak lassan alattomban hajtásának jelenségét, de mire vélni nem tudhattam. Kezdvén azért világosodni, hát ímé az ellenség is sáncából szekereit kiállítá, seregeit is az szerént, hogy világosodván, indulna azon útra, merre én is akarok vala. Ekképpen látván azért egymást, én örömest előttem bocsátom vala őket, de már háta megé nem lehetett maradnom, mert seregeimnek harmadrésze alig vala vélem, az többit és az cselédet már elől elbocsátottam vala: az ellenség is, látván arra rendeltetett indulásomat, seregeit fordítá, és mind bétakarodék sáncában, én is ellenében által megtelepítém seregeimet, tettetvén, mintha ott akarnék maradni; ebben telék circiter két óra.

Az említett helyen lételünk alatt történének ilyen dolgok is: 1. Hogy midőn tractálnának az német főtisztek arról, hogy reánk jűnének és megharcolnának, ne bajoskodnának az mi fárasztásunkkal és nyughatatlankodásunkkal, az morosus general Gécz azt felelte: örömest cselekedném, úgymond, de nem tudok mit mívelni nékik, mert éjjel-nappal lovaik nyeregben vannak, s az mint már néhányszor experiáltam, ha harcolni akarok, csak elrepülnek, elszéledve vagynak; én kutya nem vagyok, úgymond, hogy nyomokon széljel erdőkön, mezőkön kergessem: mert az én seregeimnek nem szabad megoszlaniok; s ha nem kergethetem, megint mindjárt rajtam vagynak, az mint immár Kassától fogva láttátok. Ezt jó német tisztviselő rabjaink referálták. 2. Vala egy személyében elhíresedett, azelőtt vitézi nevet viselt Német Márton, ki akkor böszörményi kapitány vala; ez igen részeges, eberkölcsű rossz ember, akkor is részeg lévén, semmit sem tudott abban, mikor az tábor megindult seregestől, bévonván magát valami házban; másodnap ére el, szerencséjére az ellenség is eszében nem vette. Ezent kevés nappal azelőtt Helova felé küldöttem vala csatára, s valami borokat vivő szekerekre tanálván, azokat verte fel, az hordókra keresztülülvén eldőltig ivott; semmi dologban böcsülettel nem tudott szolgálni az részegség miatt, és az mint élete, azután 1653-ban Moldovában kozákok miatt Sucva alatt úgy lőn veszedelme is részegen. 3. Ily tréfás dolog is esék: hogy egy kurtán az német sáncához nem messze nékitelepedvén gabonát csépelt, túl megkerülték, s lóra nem kaphatván ott megnyomták; sietvén véle, hogy meg ne segíthessék, maga lovára ülteték, fékemlőjét lefordítván, annak végét egy német fogta, s három avagy négy előtte; ím ez megeszmélvén magát, hogy nem egészséges helyre viszik, az lova kantárát, az kötőféket az lova fejéből kitaszította, s pofáján az lovat megütvén, vissza úgy elhozta az ló, hogy térítést is nem tehettek rajta az németek azután; ekképpen békével eljüve.

Ez állapotban voltak vélem jó böcsületes kapitányok, azok közt Bocskai István, kinek is noha ezere vala, és titulusa szerént csak mezei kapitány vala, ez hadakozásban megtetszik vala az véle született generositas, jó emlékezetű eleinek nyomdokát követvén mind tiszta magyarságában, mind elégséges vitézi bátorságában, de minden rendekhez böcsülettel való maga alkalmaztatásában, hűségében, és minden hadi nehézségeknek, sok kárvallásinak csendes békességgel való szenvedésében is; az ordinanciáknak megtartásában pedig oly engedelmességgel viselte magát mindenekben, ha miket parancsoltam, hogy paraszt nemből álló sok hadnagyok, kapitányok voltak nyegédesbek. Ugyanis mind strázsaállásokat, csatákat, ha csak közemberekre bíztam volna, száma nélkül vesztettem volna el az dolgot, de az strázsákat mindenkor személyválogatás nélkül kapitányoknak kellett állani, magam pedig sokszor egész éjjel is fenn lévén jártam őket; hogy pedig ha csak egyszer is magam meg ne látogattam volna, azt semmi szükséges casusban el nem mulattam.

Az mint pedig hátrébb is említém, hogy az fejedelmet tudósítottam idején minden szükséges dolgokról, és maga tötte az fogyotkozást, sem Bakost, sem Huszárt nem bocsátván utánam; reménykedett pedig mind magamat elbocsátásomkor, mind írott instructiójában s azután is minden leveleiben, Istenemre, lelkemre kénszerítvén, hogy mint szemem fényét, úgy oltalmaznám az kezem alatt lévő hadat, mert az megunakozott több hadakat Erdélyben bocsátotta haza, maga Kassán gyűlésezvén; és hogy vakmerő szerencsét ne próbálnék vélek, mert ez had ha ruináltatnék, egészen minden dolga elveszettségben lenne; és midőn megírta, hogy az rendelt segítség utánam nem jühetne, mindjárt értésére adám, hogy avagy reméntelen szerencsét emberi ratiók szerént veszedelmezéssel kellene próbálnom, avagy ha conserválni kelletik az hadat, retiradával hátamon kell alávinnem az ellenséget az fejedelemre, mihelyen megegyez az könnyű haddal. Mindazáltal az maga kárával maga tötte fogyotkozásáért énreám kezde neheztelni, praetendálván, miért hátamon reája vittem az ellenséget, s miért az végek felől való úton, s nem az melyen felmentem, az szoros utakon, kiben való akadált hátrébb említettem; azt is praetendálván, hogy megírta légyen nékem; mely levelek nem is penetrálhattak hozzám, hanem azután való esztendőben másodszori felmenetelünkben egy Báth nevű mezővárosbéli szegény ember által kilenc holnap múlva, mert az ellenség miatt nyavalyás hozzám nem jühetvén, földbe ásta, rejtette, ellenség kezében mégsem juttatta az leveleket; melyet praesentáltam is az fejedelemnek, megbizonyítván abból is méltatlan kedvetlenségét, s commendálván is az szegény embernek hűségét; de azért az nagy fösvénység csak egy tallér adásra is nem bocsátá, hanem magaméból adék az embernek néhány tallérokat. Ez alkalmatossággal azért megteljesedék rajtam amaz köz- s igazmondás: hogy az nagy emberek kedvességek igen nyúlháton jár; mert annyéra jutottam vala, hogy annakelőtte énnékem mással íratni nem igen szokott vala az fejedelem, hanem maga kezével; de már csak cancellisták által kezdett vala íratni; kiből is vettem eszemben, hogy megrágta légyen az eb az hájat326, mint szokták mondani paraszt magyarul; mindazáltal tudván, hogy nem lehet elnyomattatni az igaz ügynek, mihelt az dolgok világra mennek, én az én hűségemet megtartván, szorgalmatoskodásomban is hátra nem állék annak határáig. Oh nagy méltatlanság és fejedelmekben lévő nagy háládatlanság!

Hogy azért térjek az materiára: midőn egymást nézve az ellenséggel valami időt töltöttünk volna, egykorban az ellenség csak resolválá magát, hihető, látván is nem lenni derék erőmet, az megírt okokból hadaim megoszolva lévén, s dobokat ütvén megindula azon útra az Nitra mellett alá, az melyre nékem is vala szándékom, több hadaim pedig elöl is mentenek vala. Én is mellesleg véle azon völgyen ellenkezdegelve megyek vala, de harcot próbálni nem vala bátorságos, mert az ellenségnek gyalogja, lövőszerszáma, szekerei és minden jó apparatusa vala, nékem pedig semmi gyalogom, semmi haszonra való lövőszerszámom valami nyert tarackocskákon kívül, de azok is minden eszközök nélkül valók, lovas hadaimnak is nagyobb része másfelé; menvén azért ideig ekképpen, de az völgy szorulni kezdvén, az hely kéntelenségből megharcolásra kénszerít vala. Ordinanciákat adván azért valamennyire szaporábban való menetelre, megelőzém az ellenséget, és hátuljáró seregeket rendelvén, az hadakkal előttök nyomakodom vala, és így ugyan jó ideig menvén, az hagyott helyen Fráter Pál és Daniel Jánosék az cseléddel megvártanak; kikkel megegyezvén, mivel már az ellenség jó távol maradott volt, mint olyan nagy hévségben annyi utat tévén, reménlem vala, hogy meg fognának szállani; én is azért megtelepedvén, de zsákmányra az hadakat kioszlani nem engedvén, valami zöld ágakat támogattaték fel, kinek árnyékában mind enni, mind pedig fáradságom után pihenni akarok vala; de ahhoz nem is kezdhetvén, látám nagy pornak felverődését, és egy szolgámat nyargaltatám fel ott közel lévő egy nagy hegyre, hogy nézze az port és az ellenséget, én pedig az árnyékból vigyázom vala az legényt; ki mihelyen felérkezék, alig állapodék meg, ottan fordítá az ló száját, kiből általértém, hogy az ellenség jűne; és alig érkezék hozzám, ottan jüvének katonák az hátuljáróban rendelt kapitánytól is, Csomaközi Boldizsártól, izenvén, hogy mikor ő jű, az ellenség is utána nyomakodik, ha megáll, amazok is megállanak, de harchoz rendelt seregekben vadnak; én is azért az vélem lévő seregeket újobban rendben állatám, mintha harcolni akarnék, az cselédeket pedig és terheinket azon előbbi vezérekkel megindítám.

Elérkezvén azért az hátul járt seregek s utána az ellenség is, midőn látná készen állásomat és várásomat, az is megállapodék, nékem az hely használván, mert berkes vala, és az ellenség nem láthatja vala jól seregeimnek mennyiségét, sem az cselédeknek takarodását, és így csak egymás szemében nézve, de egyik fél is másikban kapni nem merészelve állánk mindaddig, míglen jól messze haladásokat cselédinknek gondolhattam; azután hátulja az seregeknek megindula alattomban, azután magam is; az ellenség az én táborhelyemre szálla, nyereség gyanánt tartván az német hadi regulák szerént; én pedig azon nap mind az megírt akadályok közt és hévségben is Privigyétől szintén Tapolcsányig mentem327 az Nitra vize mellett. Itt megcselekedtem, hogy szembenálló és minden szempillantásban harcot váró két fél seregek közt lovamról leszállva egy kicsin árnyékban Isten segítő s biztató ereje által minden félelem és rettegés nélkül eleget aluttam, s felserkenvén, azon állapotban tanáltam mindkét félt, mint lefekvésemkor: ijedtemben nem ugrott ki szememből az álom.

Másodnap azért az arra rendelt strázsák meghozák hírét, hogy az ellenség is megindult volna, de az mely utat felvettek, az Galgóc felé járó országútja volna; én is azért nem sieték az indulással, hogy böcstelenül ne lenne az ellenségtől elválásom. ldeérkeztenek vala pedig Bánháziék is Vízkeletiékkel, kik felől hátrébb emlékezetet tettem vala, és azok miatt is vala mulatásra okom, de ímé az kalauzok is, kik nem szinte jóakaratjokból ugyan, hanem hozattak vala hozzám, de tettetik vala hozzánk hívségeket, evangelicus emberek is lévén; de árulóink voltak, mert az ellenségnek teljességgel más útra való szándékát hitetik vala, az melyre pedig mi menendők valánk, teljességgel minden akadály nélkül való jó tágas útnak dicsírik vala; azonban meghozák, hogy az ellenség eltérvén az felvött útról, egyenesen reám fordult volna, harcra rendelve hozván seregét, az mint hogy arra az útra nem is egyébért indult volt, hanem hogy tágasb lévén az hely, rendesebben hozhatná seregit reám. Végezém annakokáért azt magamban, hogy csak közel várnám, és akkor állanék által az Nitrán, szintén az táborhelyemnél lévén az általjárója, holott az seregek folyvást takarodhatnak vala, s azontúl térség látszik vala, ily reménséggel, hogy, ha utánam ereszkednek, alól, feljül partos helyek lévén, az egy általkelő helyen rendesen nem fogná hozhatni seregeit, egymásután költözve pedig az mennyi nékem való volna, bocsátanám által, és azzal megütközvén az többi nem fogná jól segíthetni, s szerencsés harcocskám lenne. De ímé hát azon általköltöző helyen túl mindjárt egy mély sáros vízér-szakadék volt, kinek igen szoros és mély általköltözője; midőn azért késedelmezném, Daniel János jelenté, hogy az ő seregebéli legények igen alkalmatlan helyet mondanak előttünk lenni, melyet hamar megvizsgálván, úgy is tanáltaték; sieték azért az seregeket megindítani, minden zászló alól bizonyos számú katonákat válogatván az kapitányokat seregekkel elbocsátám, ezek eleiben Gerendi Istvánt és Jancsó Istvánt, jeles két vitéz hadnagyokat rendeltem. Magam is vélek maradék, míglen az ellenkezést megindítám, akarván mentől jobban tartóztatni az ellenséget, hogy azalatt az költözés lehetne: de az ellenség nálamnál jobban tudta azon helyeket, és eszében vévén az én nehéz költözésemet, szorgalmatosan kezde rajtam termeni, és az német szokáson kívül is az lovas regimenteket ugyan habukolva reám hozni, és noha az mint lehete, akarják vala tartóztatni az miéink is őket, de elnyomattatván, hátat kelle adniok. Én is azért hátraszorulván, gondolám azt, hogy, ha szaladva, futtatva megyek, meglátván seregeim, azon megrémülnek, és confusiót kezdek szerzeni; csak harmadmagammal azért külön szakadék, és feljülkerülvén menék által az vízen, arra fokadván ki, holott seregeim az sáros eren költöznek vala; az több ellenkező is látván azoknak megszorulásokat, másfelé vőnek magoknak utat, és noha siettettem igen az költözést, de mégis három sereget utolérvén, azokat az sárnak ugratták, s hullattak vala el is valahányat bennek, de túl az sáron vélem lévő egy compania puskást és más lovas companiát gyalog szállítván, azokkal ellövöldöztetém az űző németséget: és így succurrálván, s túl az seregeket harcnak fordítván, kezdetődvén ez dolog reggeli nyolc és kilenc óra között, tarta estvéli hat órakorig azon egy passus felett való veszekedésünk; noha ők általjüvén felesen, innen meg visszavertük. Már annyéra vala az dolog, hogy azon az sáron gátot is kezdettek vala csinálni; de szintén ott lévén egy berkecske, abból az puskásokkal elverettem. Lövő szerszámokat is az túlsó partra vonyatván az ellenség, többet száz lövésnél tétete reánk, de az Úristen kegyelmes gondviselése által az egész napi veszekedésben is tizenegy emberünknél nem esék több el, az ellenségben pedig feles hulla el, és elállván rólunk, visszatére azon passusnak tovább való ostromlásától, és táborhelyt keresvén magának, megszálla. Én is szemek láttára seregeket rendelvén, ekképpen válám meg tőlök, és Gímes vára alá későn sütétben szállék, hagyván hátra azon Nagy Imre mezei kapitányt, kit azelőtt elküldöttem vala az Garan mellyékére, és az veszekedésünkön jelen nem vala, hanem az úton tanált vala elől.

Ez dolog szombatnapon vala, s valóban nagy búsulással juttatta eszemben az lelkiesméret az szombatnapi bornemisszaságnak fogadott böjtjének megszegését, melyet cselekedtem kedvért inkább, mint szükségért, az mint hátrébb említettem; mely hasonló dologban mint az Szentírás is, úgy magam példája is tanítsa mind egyebeket, mind kiváltképpen gyermekimet.

Vasárnap reggel lövések hallatának tarackokból; nemsokára az csatáról Nagy Imre is megérkezék, és meghozá az hírt, hogy az ellenség is igen jó reggel megindulván az Nitra mellett alá, és nem messze szállván oldaloslag vélünk, az lengyelországi régen várt segítséggel megegyezett, és annak örömét lőtték. Ezt azért nem vévén tréfára én is megindulék, és az Garan vizén általmenvén Léván feljül Báthoz szállék, és midőn ott étel felett volnék az tisztviselőkkel, szívemben nyughatatlankodom vala, s ugyanonnét Kóródi Ferenc nevű hadnagyot küldék vissza kétszáz lóval az ellenség állapotjának megtudására; és még el sem oszlottak vala sátoromtól, izene hírt, hogy az ellenségnek elöljárója: horvát és lengyelség már az Garannál volna, holott általjüttem, és vélek ellenkeznék; kinek segítségére többeket is küldvén estig az révet megtartatám; mert az ármáda nem érkezett vala el, azok is estvére kelvén visszatérének. Én pedig tanácskozván, némelyeknek vala ily tanácsadások: Szekereinket égetnők el, nyert tarackainkat ásnók el, rabjainkat vágatnók le, és könnyűszerrel szaporán mehetnénk el az ellenség elől. Mások javalják vala, hogy nem messze lévén, mennénk az török földjére. De ezeket nem követém, hanem örömest tudakozom vala az utat, hogy vissza az ment útra fordulhatnék, háta megé az ellenségnek; de az szoros helyekre nem vala bátorságos vinnem az lovas hadat, könnyen mind utánam, mind előttem bévághatván az utakat; hanem Istent segítségül híván, titkos és rendes menetellel éjjel megindulván, mindenütt az végek közt vivém alá az hadakat kár nélkül Filekig. Innen kijüvén ellenkezők, annak megűzésére jó ordinanciával Bánházi Istvánt bocsátám, eleiben adván ezen szókkal: Öreg ember, látott s hallott katona vagy, uram, azért bocsátlak tégedet, de csak ahhoz való erővel, hogy ne láttatnék gyalázatunkra, meg sem merjük bűzleni; de ím azon helynél tovább ne űzzed, mert ha ott nem volna lese, nem bátorkodnék, de lesre is akar vinni s tartóztatni is, hogy az ármáda közelíthessen; azért megűzvén, az mutatott helynél tovább ne menj. Ezzel elbocsátám, de félvén utánaküldék mégis vagy három kopjás székely sereget, magam várván kimenetelét az dolognak. Mihelyt egybenérkezének, látám mindjárt, elaránzám rossz végét; mert az mint megmutattam vala, onnan az lesből megsegíttetvén (minthogy az ordinancián kívül űzte volt) az ellenkezők, megfordíták az miéinket és az utánok küldött kopjás seregekben arccal ütközvén, azok is semmi próbát nem tehetének, hanem ők is megfordulván, igen lecsapkodának bennek, magával is Bánházival lova elesvén, elfogák. Ezt látván, valahány seregeket az Ipoly vizén általindíték, mintha hátul akarnám venni, s az vár útjától kirekeszteném őket; így tágítám meg az űzést, mert különben éppen az hídig, melyen általmentek vala, vágják, az Ipolynak is ugratják vala őket. Az vén vitéz ember így veszté az dolgot, az ordinanciát általhágván csak ily okból: hogy némely nyalka hadnagyocskák és katonák kezdették orcázni, hogy nem merészlené megűzni őket; noha először mondaná ugyan, hogy az ordinancia nem engedi, de végtére megszégyelvén magát mondá: No barátim! nékem sem több benne, ám lássátok, el merek oda menni, az hová ti, megmutatom; így esék az dolog, amazok hamarébb odahagyák nyavalyást.

Minthogy azért immár az fejedelemnek megírtam volt mind alányomatásomat, s mind az ellenségnek is jüvetelét, mind pedig azt is írtam vala, hogy elbágyadtam s betegesedtem is, és tovább semmiképpen az hadakra való gondviselést nem continuálhatom, küldene azért mást, ki gondot viselne, és az megfáradott hadat is újítaná; (úgy vagyon, az sok nyughatatlankodás is igen megfárasztott ugyan, de az nem annyéra kénszerített, mint az fejedelemnek megidegenedése miatt való méltatlanságom, felette igen megháborodásom annyéra megkedvetlenített vala, hogy noha lelkemesméreti és az böcsületnek szereteti arra nem bocsátott ugyan, hogy valami illetlen cselekedettel magamat megmocskolnám, mindazáltal azt eltökéllettem vala, hogy valedicálnék minden szolgálatjának); Szendrő tájékjára azért aláérkezvén az Bodva vize mellé, odaérkezének előmbe Bakos Gábor öszveverődött hadával, Bornemisza Pál más rész hadakkal; Huszár Mátyás pedig Szendrő alatt vala még valamely rész haddal, kinek, mint hátrébb írtam, én mellém kellett volna jűni, de elmulaták; ezekkel azért megegyezvén, az hadi vezérséget assignálám Bornemisza Pálnak, ki is nékem igen kedves, köteles, együtt nevekedett atyámfia vala, és egyébiránt is én főkomornik löttem volna, ő pedig udvari kapitány és mezei generális, idősb is vala nálamnál; de beteges legény lévén, az fejedelem mellett volt gyakrabban, hanem én viseltem az hadakozásnak terhét. Köszöntvén azért egymást mondám: Örülök, édes kedves atyámfia, érkezéseden, hogy helyettem nem más valamely idegent, hanem ily kedves atyámfiát küldötte az fejedelem, az én részemről; de ellenben magad részedről szánakozom, mert az minémű erőben látlak, ez magyar hadaknak szokások szerént való bajlakodása miatt nem hiszem csak mi ideig is continuálhassad az dolgot, mert látom, még csak rosszaságokért is az megszidogatást tolmács által kell végbenvinned köztök (mert szegény az betegeskedés és erőtlenség miatt torkában csak sivákolt, jó nyersen nem is szólhatott); kévánom azért, az Úristen boldogítsa forgolódásodat. Ő is szegény szeretettel köszöntvén, azután deplorálá megszomorodott állapotomat, s mint jóakaróm, abban vigasztala is.

Ezek így meglévén, hogy concludáljam ebbéli utamat mégis egy próbával, elhívám Bakos Gábort és egy szép csatával visszatérék az ellenség eleiben, az kit tudok vala utánam nyomakodni; s úgy menék, hogy hajnalban Rimaszombathoz érkezém, és az mezővárost körülvétetém, mert hírem olyan érkezett vala, hogy Vadászi Pál és többek, az ellenségnek mezei könnyű hadai oda érkeztenek volna miutánunk sietvén, mindenütt pedig megelőzvén az palatinus parancsolatja is, hogy minden végbeliek, nemesség és parasztság rajtunk lennének, de Isten kegyelméből nem árthatának. Úgy is volt ugyan, hogy eljüttenek volt, de hírek érkezvén az hadak megegyezése felől s talán az mi indulásunk felől is, azon éjjel kiszöktek az városból, hanem maradván ott néhány részegek az ellenségbeliek közül, azokat megfogdosók, és így bizonyos nyelvet kapánk, hogy az derék ármáda Fileknél volna, s az bírák előadák az Puchám parancsolatját is, melyben őket kénszeríti élésszerzésre az ármáda számára harmadnapjára az mi odaérkezésünktől fogva, kinek már csak azon és az második nap híja vala; az leveleket is azért kezemhez vőm, és az rabokat is elhozatám: mi is csak ezzel visszatérénk.  

[Az 1644. évi őszi hadműveletek]

Elhagyván azért az seregeket bizonyos helyben, estve magam néhány lóval Szendrőhöz menék, és ott találám Bornemisza Pált és több tisztviselőket az hadakkal; s hát máris Bornemisza Pál, az mint megjüvendöltem vala az megegyezéskor, igen megbontakozott egészséggel van; megmondám azért az dolgot, és intimálám, hogy az obsidiót solválná328, mert ha ott éri az ellenség, minden munitiójokat elnyeri, magokat felveri, mert nincsenek oly erővel, mellyel resistálhassanak az ellenségnek. Én azért odahagyám őket, és az fejedelemhez menék igen kedvetlen állapottal, kit Tokajban találék, s csak igen ízetlenül láta; én is nem hirtelenkedém az derék dolognak megmondásával, akarván elsőben experiálnom okát az reám lött méltatlan neheztelésének; és fél napot mulatván, másodszori audientiában fokasztá ki egyiket: hogy miért hátamon ellenséget hoztam reá; másikat: hogy megírta légyen, ha alább kellenék nyomakodnom, azon jűnék, az melyen felmentem. Az elsőt diluálám könnyen az maga sok obtestatióval lött instructióinak producálásával329, hogy ne szerencséltetném harcadással azt az vélem lévő hadat, mert az veszvén, minden dolga veszne; másikat, hogy az rendelés szerént fel nem küldvén sem Huszárt, sem Bakost, maga tette az fogyotkozást magának, mert ha eljüttek volna, fejemre vöttem volna Isten után; az az ármáda ruináltatott volna. Az másodikat is könnyen diluálám mind az utaknak alkalmatlanságával, szoros voltával, s mind hogy nem jutott kezemhez az az levél; mégis azért látván, hogy nem bene contentus330, és hogy kisebbnek gondolja az dolgot annak valóságánál, utoljára mondám: Én Isten kegyelméből instructióm szerént mint szemem fényét, úgy oltalmaztam az kezem alá bízattatott hadat, hogy mind annyi próbák közt is hatvan emberét el nem vesztettem, de higgye bizonnyal, azokat conserválván oly ellenség előtt jüttem el, nem árnyékomtól s nem gyermeki észből, sem asszonyemberi félelmességből megijedve, sőt míglen módját láttam, mindenek csudájával való próbákat tettem, olyakat, az minéműeket őnagysága minden táborával meg nem kísértett; jöttem azért olyan ellenség előtt el, mely maholnap őnagyságát személye szerént fogja megkeresni. Ezt kimondván nem vevé tréfára, kapni kezde kétfelé, és szorgalmatosban, haragját felejtve kezde kérdezkedni tőlem; s kivévén kebelemből az Puchám levelét, megmutatám, s minthogy természete szerént az fejedelem az jó szerencsében mindjárt eleválódni, az ellenkezőben pedig alterálódni szokott vala, bezzeg énvélem különben kezde tanácskozni, és az Tiszát általhidaltatván331, Tokajnál is nem bátorkodni. Azonban Bornemisza Pál is megizené, hogy elszálltak Szendrő alól. Én is pedig, mint megháborodott elméjű ember, gyakrabban szállásomon heverek vala, tettetvén betegedésemet és csak híva menvén udvarhoz; azalatt elérkezék az ellenség szinte Szerencsre, sőt Tarcalig az elöljárója, mely az én böcsületemet úgy helyreállítá, hogy nagyubb tekintetben kezdék lenni, mert az fejedelem minden hadával nem meré az sárt megállani még Tokajnál is, hanem az Tiszán általszálla Rakomazhoz. Tanácsot tartván pedig, ugyan én inventióm lőn, s javallák azután mások is: hogyha mindenestől általmenne, az Tiszán túl való föld és városok mind az ellenség kezéhez jutnának, azután az Tiszán általkelvén az hajdúság is mindjárt övéi lesznek, s Isten tudós benne, Erdélyben is ha maradhat-é meg? azért egyik része az hadnak maradna az Tiszán túl, az ki annak az földnek szívét conserválná; és ha az fejedelem után akarna menni, az Tiszán általköltözést az fejedelem túl, imezek innen impediálnák, s nem is merészelné az ellenség is háta megé hagyni az Tiszán túl való hadat. Ez igen tetszék az fejedelemnek; ezt én oly reménséggel tanácslom vala, hogy Bakos Gábort hagyná az hadakkal, de szép szóra vévén az fejedelem az dolgot, ezen szókat mondá: Én, úgymond, sem Bakosra, sem másra az Tiszán innen lévő váraimat, javaimat, s ez darabföldet nem bízhatom, hanem ha kegyelmednek egészsége szenyvedné, s elmaradna, úgy Bakost és többeket is rendelvén kegyelmed mellé, magam az Tiszán túl várnám meg az erdélyi hadakat, különben által is nem megyek. Látván azért mind az rajta lévő nagy szükséget, s az közjót is meggondolván, s egyszersmind azt is, hogy reám szorulván, azelőtti rajtam tött méltatlanság után maga kénszeríttetik böcsületemet helyreállatni, reá kelle magamat ígírnem. Ekképpen az mellém rendelt hadakkal Liszkához szállék, az fejedelem által az Tiszán Rakomazhoz, és így az két táborról jártatjuk vala az csatákat az ellenségre; ez alkalmatosságban lövék meg Szarka Albertet, mely sebben meg is hala, Fejér vármegyei nemes ember, de udvari katona is vala, Zombor és Tarcal között.

Vala egy Kassai István vén ember, kinek eszének nagy tulajdonítása vala, expertus ember is vala, kiváltképpen az jurisprudentiában, ki felől emlékeztem hátrébb is; ez az fejedelemnek legintimusabb, hitelesb embere, kinek tanácsán jár vala, de igen gonoszlelkű ember vala, és az ő elméje s az fejedelemnek arra hajlandó természeti miatt sok emberek nyomoríttatnak, károsíttatnak vala meg törvénnek színe alatt. Igen austriacus ember is vala, és már ez hadakozásnak alkalmatosságában kezdett vala is declinálni állapotja, mivel mind favorát az austriai házhoz, s mind félelmes pusillanimitasát experiálta vala az fejedelem, de ily hitetlen fösvénységét is: hogy portára kelletvén küldeni bizonyos summa pénzt, az ifiú fejedelem332 által kéretvén kölcsön, kötvén is lónai udvarházát és jószágot érette, denegálta, noha ez gonosz embernek az fejedelem alatt oly continuus szüretje vala, hogy azáltal nagy kincset is congerált vala, úgyhogy akkor senki Erdélyben pénzesebb ember nem vala; megmutatá azért hűségét és szíve állását az szükségben, s noha már ezeket az fejedelem is benne megesmérte vala, mindazáltal valami békesség tractájára is lévén hajlandósága az fejedelemnek, arról való tanácskozásra kihívatta vala; de megérezvén az ellenségnek kanóca bűzit, beteggé tötte vala magát, és Rakomazon ő is fekszik vala, és desperálván az fejedelem állapotja felől alig várja vala, hogy Kolosvárat kapja, az holott szokott vala lenni residentiája. Noha sok jószágokat, udvarházat bír vala, de az fösvénységnek sorditiese nem bocsátja vala künn földön lakását, hanem az várasban városi takarossággal, kevés cseléddel sobrákul él vala, annyéra, hogy néki egy kocsisán, fellajtárján, szakácsán kívül s lovászán több fizetett szolgája nem vala, hanem az deákok valának lovaslegényi, csatlósi, inasi és minden szolgái; noha pedig az cancellariusságnak is tisztit, jüvedelmét bírja vala, de mivel az az állapot küljebb terjeszkedést és böcsületes udvar- s asztaltartást kéván vala, azért sine publico titulo333 viseli vala, hanem csak az tanácsi és ítílőmesteri titulussal él vala; mert az ítílőmesterségből terjeszkedés nélkül való nagy szüretje vala, az peres felektől sok adományi, mert hatalmas mester vala, és mindenik féltől az jüvedelmet felveszi vala, kik hozzája menvén, mindeniket ijeszteni s tanácsolni, de gyakrabban s kiváltképpen fiscussal megbékéltetni szokta vala őket, magának s fiscusnak haszonhajtással, az peresnek pedig nagy romlásával; experiáltam nyilvánvaló igazságom mellett peremnek szinte végső nyereségét manuteneálván, hogy az peresemnek sok adományáért szemlátomást elfordította vala, azután néhány esztendeig az ő halála után érvén végét. Ezen embernek ily dolgát is megtudta az fejedelem: hogy midőn az hadi expeditiónak elein valami progressusát az fejedelemnek értette, akkor szomorkodott, midőn declinált szerencséje az fejedelemnek, akkor nagy öröme volt; és az fejedelemasszont s ifiú fejedelmet injuriose illudálta334. Nem csudálható benne ez sordities, mert születése hozta, lévén egy kassai erszénycsináló embernek gyermeke, csak az deákság és prokátorság után promoveáltatott volt, mint szintén Bethlen Gábor idejében is egy Pécsi Simon cancellarius, de akkor az fejedelem birodalmában legnagyubb ember volt, az ki is Pécsen egy szőcs fia volt. Deáksága után igen nagyra ment ember vala, de ez nem vala bezzeg ehhez hasonló sordidus ember, hanem úri módon viselte magát mindenekben, és mind hadi, mind országos és törvényes dolgokban, tractákban expertus ember vala, s igen tudós mind theologiában, mind egyéb arsokban, deák, görög, zsidó, kaldeai nyelvekben, és mint Kassai István Rákóczi Zsigmond mellett először csak paedagogusa lévén fiainak, úgy Pécsi Simon is Bocskai fejedelem mellett forgott ember volt, de religiójában az judaismust követte, igen sokakot corrumpált volt is Erdélyben s kiváltképpen Udvarhelyszékben, végre rosszul is lőn az miatt is dolga. De az fejedelem mellett igen veszedelmes és sok törvéntelenségekre ingerlő, tanácsló ember volt, ő inventiója volt az honesta custodia, kiben maga nyaka szakadott azután, mert az fejedelem gratiájával abutálván annyéra felfualkodott volt, hogy az fejedelmet is már contemnálni kezdvén, és minden előmenetelit magának tulajdonítván, az fejedelem is, mint virtuosus ember, nem szenvede társot, hanem megfogatá, és az maga inventiója szerént sub honesta custodia335 néhány esztendeig Kővárban fogva tartatá, és noha törvényt reája nem láttak, mindazáltal minden javaitól priválá, elkésőre kezesség alatt elbocsáttaték, szenterzsébeti jószága megadaték, de határán kívül járni szabad nem vala egész holtáig Bethlen Gábornak. Ez bírja vala Radnótot, Bándot, Szentpétert, Szentmártont, Szenterzsébetet, Balásfalvát és többeket is. Lött pedig megfogatása ily alkalmatosságokból: 1) Mert római császárral való első tractatusban, hogy császár negyvenezer tallér gratiát conferált volt néki, ki miatt hogy faveált légyen oda, olyan suspicióban incurrált336, ezt az fejedelem megtudta; noha úgy hallottam, hogy magát azzal mentette légyen, hogy maga az fejedelemnek értésére adta volna császár azbéli oblatióját, s engedelméből acceptálta. 2) Mert az mint hátrébb említettem, Fridericus rebellis cseh király segítségére bizonyos hadakkal expediálta volt az fejedelem, oda lévén Kornis Zsigmond és Bornemisza János is, s studio hogy elprocrastinálta légyen az harcra érkezését, azzal is vádoltatott, s amott az ellenség triumphált. Ezenközben Erdélyben hazakéredzvén, Váradon fejedelem parancsolatjából megfogattatott; Bethlen Gábor halála után lött változásban esmét kezdett vala lábra kapni; de ottan succedálván Rákóczi György, az ország statutumi szerént propter judaismum convincáltaték337 s megfogattaték, mindenétől újobban priváltaték, s noha kételenségből azután convertála, s el is bocsáttaték, de szenterzsébeti jószága csak hetvenöt ház jobbággyal restituáltaték conditiókkal; munkálódván az zsidó bibliának magyarra fordétásában hala meg is.

Kassai Istvánon is alighanem esik vala valami, ha az hadakozás alatt ne haljon meg. Mindkettőben megmutatódik vala amaz mondás: Asperius nihil est misero, dum surgit in altum338. Az említett Kassai István énnékem nem vala jóakaróm, mindazáltal az említett occasióban reám szorulván, sokat reménkedett, kérjem haza az fejedelemtől, ekkor mutatván tökinek is állapotját, hogy megsérült volna, és beli alá járna; s ugyan én kérém haza is.

Térek azért az dologra: midőn ez dispositiót az ellenség eszében vötte volna, nem merészle egyik tábor után is fogni, Szerencsnél is mulatni, hanem hátraszálla, Szikszó és Aszaló közt, az Bársonyos mellett sáncban vévén magát; én is pedig Szerencshez szállék, és azalatt Ibrányi Mihály is érkezék az hajdú hadakkal, és szállott az Tiszán túl Luc nevű helyhez, az honnan hogy feljűne, és vélem megegyezne, néhányszor hívatám, sőt az fejedelem is néhányszor parancsolá, de az ellenségnek közel lételét érezvén, az Tiszát és Ónod tájékját nem akarja vala messze hadni: ennek az fejedelem igen nagyot tulajdonít vala, mert valami rokonsága is vala hozzá, és együtt nőtt s élt ember is volt véle, de bizonyára csak egy hajdú hebehurgya és szós ember vala, noha váradi vicekapitánságra promoveáltatott vala, de ott is szégyent valla az szalontai harckor, kiről hátrébb emlékezet van. Erre én az fejedelemmel ugyan pirongató kemény szókkal is írattam, de addig halogatá, hogy az ellenség is megértvén ugyan az én szerencsi földvárnál lételemet is, igyekezik vala reám jűni, de azonban nyelvet fogván az Ibrányi hadából, minden állapotjának végére ment, mind az helynek alkalmatosságának, rossz vigyázásának és tőlem is távolykán lételének; gondolta, hogy ahhoz könnyebben juthat, és így lovas hadát néki válogatván, az második generál Puchám személye szerént az német lovas haddal, amaz híres vitéz úr Zríny Miklós az horvátsággal, Barkóczi László az Lengyelországból jütt haddal, mely lengyellel, magyarral egyveles vala, Vesselényi Ferenc is az végbeliekkel reá menvén, egy hajnalban az strázsának hátán menvén bé felverék, felest levágának, az többit kit Tiszának ugratának, s kit elszélesztének az hajdúkban, lévén valami székely gyalogság is mellette, azokban is kevés szalada el; mely dologért halált érdemel vala. De azonban én is udvarhoz menvén, de még előbb Ibrányi az szaladóból odaérkezvén, Serédi István így jádza meg, mondván nékem: Sógor, van-é szükséged jószágra és aranyra? Mondám: Igenis volna. Mondá: Menj el, és veszesd el az hadadat, mint Ibrányi, s mindjárt adnak, mint Ibrányinak jó falut és néhány száz aranyat ada az fejedelem, elvesztvén az hadat, s panaszolkodván maga sok kártvallásáról; de, úgymond, különben ne remélj adománt.

Ez nyereséggel azért az ellenség is nem mulatoza Aszalónál, hallván az erdélyi hadaknak is érkezését, hanem hátrébb szálla Szendrőhöz, az fejedelem is Hernádnémetihez, én pedig Gesztelyhez, az holott meg is betegedém vérhasbeli nyavalyával, kiben nyolcadnapig feküvém, lóra nem ülhetvén, de Isten után egy Ascanius nevű doctor curatiója hamar segíte. Ez betegségem alatt hozának nékem olyan hírt, hogy az ellenség Szendrőről reánk akarna jűni, melyet tartozásom szerént megizenék az fejedelemnek, s nem vövén tréfára, tanácskozék az dologról, és végezték azt: hogy Bornemisza Pál és Sulyok István, ki ekkor főstrázsamester vala, az énmellettem lévő hadakat felültetnék és kiállatnák, mivel én beteges valék. Hozzám jüvén azért az ordinanciával, nékem lőn ily tetszésem, hogy se az hadakat ne fárasztanók, se maga ne fáradna, mivel ő is szegény Bornemisza Pál igen beteges, erőtelen vala; phtisisbéli nyavalya már elhatalmazott vala rajta, hurutolt erősen, és az szólást is alig tehette, csak sivákolt torkában; megmondám, az hideg általveri, mert igen hűves szél, késő őszi idő vala; hanem hogy száz lovas által azt fognám végbenvitetni, az mit azoknak az hadaknak felültetésekkel magok, s még többet, mert ők az Hernádon innen lesznek csak felülve, de én az száz lovast négy részre szakasztván, az mint hogy három útjánál az ellenségnek több nem lehetne, az három részt az három útra, szinte Szendrőig elküldöm, negyedik része az hídnál vigyázzon, mely az Hernádon vala; ha derék erő jű, az néhány lovas kicsin helyen lopva járván éjszakai időben messze meghallja, el is kaphat benne az ellenségben s idején hírt adhat; ha kevés jű, az derekast nem próbálhat; nem elég pedig Szendrőtől derék ármádának egy éj szinte eddig jüvésre, mégpedig oly passust is tudván lenni maga előtt, melyet harccal kell megvenni; de mivel már ordinanciája volt, nem mert egyebet cseleküdni, hanem elmenének, én mindazáltal az én tetszésemet követém, s elküldözvén az csatákat, bátran nyugvám. Világos hajnalban szegény Bornemisza Pál is béjüve hozzám, és hát ím az hideg szél általverte, azonban szokott nyavalyája őtet igen szomjúhoztatta, s itton ivott, az tűznek borulván nem tud vala megmelegedni; kevés vártatva elmenvén ebédje felett az hideg ellelte, és harmadnapra meghala szegény kedves atyámfia, kinek testét nagy tisztességgel Váradra indíták, az fejedelem is siratva kísíré egy darabig; igaz jámbor hív szolgájának gyermekinek testamentarius tutora340 is az fejedelem lőn, mindazáltal Makót csak elvövé tőlök, s ma is oda van; azonkívül valami dézmát is conferált vala néki az fejedelem, abból jütt borbéli jüvedelmet is elfoglaltatni nem szégyenlé. Ilyen gyakrabban az fejedelmek hálaadósága.

Szendrőtől azonban az ellenség megindula, és Gömörhez igen erős sáncban szálla, akarván ott mulatni, Vadászi Pált Putnakban küldvén, hogy onnan csatázzék reánk, az ármádát pedig hírrel tartaná; melyet én is megértvén, és már könnyebbedvén is, reá indulék, és hajnalban háromfelől megütvén, hát hírek érkezett volt, és azon estve kimentenek volt Vadászi Pálék, hanem maradott ott csak az szokott praesidium és lakosok; egyfelől hajdúság vala rendeltetve és előttök Kerekes István, kit hátrébb is említettem, ezt combjában meglövék, és soha meg nem gyógyíthaták, azután néhány napokkal meghala miatta; jámbor, böcsületes vitéz ember vala. Másik felől az puskás és lovas drabontokat bocsátám, kik két zászlóaljabéliek valának, s mellettek valami kevés székelyeket is. Harmad felől az várasnak derék kapujára magam mentem az fizetett hadakkal; mindhárom rendbélieknek pedig gyalog kellett szállaniok, s magam is vélek együtt gyalog mentem, s emeltem, vittük az kapunak az nagy gerendákat, kikkel az váras kapuját bérontók, túl az hajdúk is bévágták az palánkot, harmad felől az gyalogok is, és így az várast megvövők, az oltalmazó népben el is vesze, az többi pedig az várra szalada, és hogyha az kapsinak nem esnek vala az városban, hátokon mehetünk vala az várba is, annyéra, hogy hárman az lovas gyalogok félékben hátokon menvén az vár kis kapujára, bé is mentek, és utánok csaphatták bé az ajtót; az egyik az sok ember közt csak egyenest az egyik bástyára felfutott, s tartózás nélkül kiugrott, s el is jüve akkor békével, de azért azon ugrás miatt az béli alájárt, és ki kelle állani az seregből azután; jó ifiú legény vala; az ketteit megfogták; azután tractára vevék az dolgot, mert az várast meggyújtással s annak tüzének füstinek az várra bocsátásával ijesztem vala őket, s annak füsti alatt való ostrommal. Vala penig vélem ekkor valami kevés török is, hajlék azért én is az békességre, mind az benn rekedett gyalogokat szánván, mind az pogányság kezében feles keresztény rabnak jutását távoztatni akarván, és hogyha az hely ruináltatnék tűzzel, az közel lakó pogányságnak nagy alkalmatosságára következnék azon véghelynek elveszése; nem is vala pedig az mulatozás bátorságos, mert az ellenségnek ármádája is nem messze vala; megadák azért magokat hitre, és az várat is.

Ez alkalmatosságban történének ily tréfás dolgok is: 1. Vala egy Haller Gábor öcsém, ki egyébiránt jó ifiú ember, de efféle állapothoz szokatlan vala; sokszor kért, hogy magammal elvigyem afféle helyre; mondám néki: Vajki jó álmokat kell, édes öcsém, afféle állapotban elmulatni, és lóháton is ízes fogna lenni az álom, ha kaphatna; melyet lehetetlennek mond vala, hogy ő lóháton elalhatnék, és állítja vala magát, hogy mint akárki, úgy ő is annak terhét elviselhetné; de megindulásunknak első éjszakáján mindjárt az lován elalván, kezdé az ló mellettem elvinni, s úgy ráztam fel néhányszor; azonban hajnal előtt megállapodván az várashoz közel, hát lováról leszállott, és mind szolgástól elalutt, s lovát elszalasztották, s midőn jelt adtam volna titkoson az indulásra, hát ímé gyalog futkos, későre tanálák meg lovát, de ha hertelen riadás lött volna, ott tapodtatták volna el, avagy ellenség kezében esett volna: az ki mit nem ött, nem tudja mi ízű, nehéz kenyér az katonai kenyér. 2. Midőn az város kapuját bérontattam volna, lóra ülvén az vár kapuja felé indulék egy utcán, melyre sűrőven szolgála vala az lövés, és elmaradni tőlem szégyenlik vala az emberek, utánam jűni félnek vala. Kezde azért Barcsai Ákos rajtam kapdosni, hogy ne mennék arra, mintha engem féltene; kit látván, hogy félelemből cseleküdné, kevésben múlék, hogy meg nem hegyestőrözém; ezután reá válhatik, de ekkor félelmes voltát esmértem. 3. Vala egy evangelicus pap Putnakban, az kit igen megesmértem vala állhatatlanságáról, mindazáltal úgy tettetém vala, mintha én igen hinnék néki, és mivel gyakran fordulunk vala meg azon az tájon, az mint hogy nékem is azon egy nyáron kilencszer volt ott megfordulásom alá s fel, hol csatákkal, hol táborral, és valamit akarok vala, hogy az ellenség közé jutna, az által olyan hírt bocsátok vala, igen nagy titok alatt jelentem vala meg néki.

Innen azért megindulván Gömör felé, hol az ármádát reménlem vala lenni, juték Tornaaljához, az holott hálnom kelle, igen rút, alkalmatlan idő is tanálván. Ott is Haller Gábor, Barcsai Ákos, Bethlen Mihály főemberek vélem járván tanúságnak okáért, szállásokon vacsorát készíttetvén magoknak, Haller Gábor az tűz mellett elaluván, elalutta az vacsorát is, lábát is alig meg nem égette. Onnan megindulván menék Gömörhöz, hát az ellenség onnan is elment; én is Jósváig utána voltam, maradozójában elhullatván. Fordultam Csetnekre, onnan Krasznahurkára, onnan Almásra, holott az fejedelmet is tanáltam; és mivel immár az téli idő egymásról bennünket elrekesztett vala, lőn az az végezés, hogy az hadakat qvartirokra szállítanók télre, az ellenség Zólyom tájékjától fogva az bányavárasokra és az Vágig szállván, az mi hadaink pedig Murán tájékjára és által Turócságra is. Az fejedelem pedig Ónodban menne elsőben, holott az fejedelemasszonnyal is megegyezne, az erdélyiekben pedig haza is bocsátana, és engemet is az hazabocsátásnak alkalmatosságával Moldvában küldene Lupul vajdához azzal az praetextussal ugyan, mint az Radcivil herceg lakadalmára, ki az vajda leányát jedzette vala el; nékünk pedig ez Lupultól nem kevés tartásunk vala, mert tudtuk azt, hogy practicál az némettel ellenünk, jelét is mutatta vala, mert az porta parancsolatjából néki is, mint Máté vajdának, ezer kurtánt kellett vala mellénk bocsátani, kik fizetést sollicitálván egykorban, noha nem is tartozott ugyan az fejedelem adni, de fösvényelvén is hogy már azért; de hazól lévén tanúságok, szinte az dolognak súlyos idejében elszökének Lengyelországon által, noha az ebekben ott sokan elveszének; de az én elmenetelemben akadálya vala, hogy az hadak előtt kit hadna. Én azért Bakos Gábort javallám, de az fejedelem kedvetlen vala ahhoz, mert egyéb magaviselésében is igen gyermeki avagy vízelméjű ember vala, hűségében is kétségeskedni kezdett vala, ki felől az nagyszombati tractára341 küldött commissariusok is az fejedelmet informálták vala. Azok pedig valának: főbbik Lónyay Zsigmond, az ki noha kételenségből ide hajlott ember vala, igen értelmes és tanácsos ember, de azért igen austriacus ember vala; hanem mellette az fejedelemnek valának igen hiteles emberei is, úgymint Csernel György, Klobusiczki András és váradi Körösi István is, kik egyébiránt haszontalanul fáradának az mi részünkre, hanem maga számára Lónyay Zsigmond eltractálá az Bereg vármegyei főispánságot és Tokajban szabad házat, nagy jüvedelmű helyet, főszőlőket. Igy azért, noha rokonsága is vala Bakos az fejedelemnek az fejedelemasszonyról, de hűsége kétséges vala, azért is az hadaknak praeficiálni nem akarja vala; de politicis rationibus inducálám342 az fejedelmet, hogy simulálna hitelt és kedvességet Bakosnak, mert ha mást praeficiálna, az bosszú, az maga-megszégyenlés, és azon jelből eszében vévén kétségben létét, az lelkiesméret furdalni fogja, és ex desperatione343 annál inkább elvetemednék; azért igen jó securitassal meg lehetne praeficiálni titulariter344, de melléje oly kapitányokat, és oly authoritassal kellene subordinálni, hogy azok nélkül semmit sem cseleküdhetnék, és inspiciálnák dolgait, s ha rosszat akarna, meg is ejthetnék. Hajla azért az fejedelem is, és én magam az hadak eleiben constituálám fejedelem pátenslevele mellett, publice is declarálván mindazáltal, hogy az megnevezendő kapitányok hírek és consensusokkal cseleküdnék mindeneket, azokat pedig titkoson mind megesküttetvén, mind pedig instruálván, mint vigyázzanak reája; azok pedig valának: Bocskai István, Csomaközi Boldizsár, Jármi Ferenc, Ferenczi István, Nagy Imre, az kik híven is eljártak az dologban, és nem lehetett Bakos sui juris345, egykorban holmi rossz szavait hallván meg is szólították, és példájul megmondották néki: úgy viselje magát, hallotta mint járt Valstein. Az Valstein római császár generálisa vala, hatalmas igyeiben és szükségeiben szolgált vala császárnak, azután jutalma az lőn, hogy disgustálá császár, és priválá az generálisságtól346; annakutána esmét reászorula, s az is valóban egész authoritassal kezdette vala magát viselni cum titulo generalissimi347, mely azelőtt nem volt, és mivel igen kemény ember vala s kegyetlen természetű is, már maga is az császár és minden rendek rettegik vala authoritasát, mely miatt fogák-é reá, avagy valóság is volt valami benne, mintha az svéciai királlyal practicált volna, s az alatta lévő officérekben subordinálának348 s megöleték. Ez Valstein felől van emlékezet hátrébb sat. Nem volt azért semmiben semmi módja, ha akarta volna is. De

Ezalatt az svéciai ármádának is Dániáról visszafordulásának híre érkezvén, az főgenerál Gécz az császár ármádájának nagyubb részével kénszeríttetett annak eleiben menni Csehország felé, és megegyezvén császár másik generáljával, Gallassal, és bavarus generáljával, Joan de Verddel, meg is harcolának, és az svecustól megveretének, odavesze Gallas, Joan de Verd elfogaték. Itt alatt azért az telelő qvartirokon Puchám marada; de Bakos azok ellen semmit nem újéta, sőt némely qvartirokban kárt tőn az ellenség.  

[Kemény Moldvában. Az 1645. évi hadjárat magyarországi szakasza]

Ekképpen azért az fejedelem Ónodban menvén, én pedig Kupa nevű falutól elválám. Ónodban némely főembereket békételenkedésekért arestáltatott is volt az fejedelem. Énvélem, hogy Moldvában béjűne, Barcsai Ákost is az fejedelem elbocsátá, derekasban azért, mert azelőtt őáltala confoederált vala és Basa Tamás által Lupul vajda, és adott vala két levelet is, mind deákul, oláhul írottat, melyet orcájára bévittünk vala. Én azért ez expeditióból tizenegy holnap múlva érkezém házamhoz Kövesdre, az holott is nem késvén bémentem Moldvában, és az Radcivil Janusius litvániai hercegnek lakodalmában az fejedelem képében én voltam az főkövet, utánam Barcsai Ákos, utána az ifiú Rákóczi György fejedelem képében Máriási István. Ez útra magammal igen jeles embereket is vittem vala el, kik nagy recreatiómra voltak, nevezet szerént Sebesi Miklóst, Székely Mihályt, Orbán Ferencet, Décsei Bálintot, Csiszár Gergelyt; magamnak kornétám alatt külön egy seregem volt, több száz lovasnál, azok mind farkasbőrösök voltak. Nagy solennitassal lőn ez lakodalom, Lengyelországból sok főrendek és királynak s több nagy rendeknek követjei, igen köntösösök, szerszámosok, jó lovasok, színnép és feles emberekkel, circiter kétezer lovas, gyaloggal együtt; de igazsággal írom, hogy az vajda udvarát nem superálta köntösbéli díszességgel; az nuszt, hiúz, selyemköntös közönséges vala, nagy bőséges gazdálkodás, minden rendeknek asztalán lengyelformán készíttetett friss étkek, tésztamívek, marcapántok tékozlásképpen, az egész hosszú asztalokon mind ezüst tálak, tányérok, sok különb-különbféle muzsikák, farsangosok, köteleken jádzók s táncosok és különb-különbféle mesterségeket mutató emberek, melyek csudálkozásra valók voltak; in summa350 nagy pompa, frequentia mindenik részről, nem oláh paraszti barbariessel, hanem keresztény királyi formán való dispositiókkal. Az asztalnál főhelyen az lengyel király követje, és azon az soron az vajda elöl, utána mind lengyelek, az király követje mellett az vőlegény Radcivil, utána az kijoviai metropolita351, ki vajda nemzet vala Mogilla famíliából, Gavrillas és Iván s Mojszin vajdákkal egy, kikről hátrébb van említés; ez jó deák is vala, véle lévő oláh avagy görög valláson lévő fődeákos papok is olyak valának, hogy el nem hihetém azelőtt lenni abban az rendben olyan tudós embereket. Igen böcsületes és szelíd ember is vala az metropolita, ez copulálá is őket templumban oláh formán, nem reluctálván Radcivil is, noha evangelicus ember vala. Ez püspöknek hogy cedálnám nálamnál elébb való ülését, nagy szorgalmatossággal requirála az vajda, ez ratiókkal állítván: mivel az mi módunk szerént is az násznagynak böcsületi meg szokott adattatni; őnálok pedig az ki ununálja, azaz copulálja, nagy aestimatióban van, ekképpen engedelemből mellettem feljül ült. Azon házban és asztalnál egy asszony vagy leány, sem menyasszony, sem más nem voltanak, sem tánc nem volt, hanem az tánc volt az vár piacán. Asztalhoz ülés előtt ötven vagy hatvan úri főasszonyok, leányok egymás kezeket fogván néha kereken s néha hosszan nyúlván ropták az oláh táncot, igen friss köntösösök, kiknek nézői voltak az férfi rendek csak, de köztök egy férfi sem volt; hanem legelől egy vén hopmester süvegvetve pálcájával tapotott, mint tőle lehetett. Vendégségek is azoknak külön házban volt.

Az lakodalom az főasztaloknál nem lőn igen részeges, az míg akarák, ivának; s azután az király követje, az vőlegény és lengyelek felkelének s elmenének, az asztalon lévő sok szép confectumokat az klopcsek elkapdosák; az vajda is őket elkísíré, de kére azon, megvárnók; nem késvén megjüve, és mivélünk igen megivék untunkig, énhozzám kiváltképpen való szeretetet és böcsületet mutatván; midőn azért mi is megelégedtünk volna, elbúcsúzván az palotából kikísért; hogy az gyalogság volt, onnan az grádicson is alá akart kísérni; mondván: inkább ott fekszem le, mintsem megengedjem alájüvetelit; arra azt felelé: hogy bizony ő is ott fekszik, ha én ott fekszem le; nagy nehezen menekedém tőle. Az excipiálásban az vajda is kiment az násznépe eleiben mint fél mélyföldig hatalmas szép és főlován, köves arany szerszám az lován, kengyele is az szerént; pallosa, kardja hasonlóképpen, medály süvegében gazdag, csak öt, de nagy gyémántokból álló, gyűrő egy hasonló az ujjában; ez lován és magán lévő habitus akkori intézésünk szerént megérhetett circiter negyvenezer tallérokat. Az mezőben leszállván lovakról, úgy lőnek szemben egymással. Harmadnapi solennitas után mi is az tractához kezdénk, s válaszunk ilyen lőn az szemére hánt hitlevelei s azok ellen lött cselekedetei felől, hogy nem tagadhatja, ő levelei, keze írási és pöcséti; de részeg volt-é, bolond volt-é akkor, csak csudálkozik magán, holott oly dolgokra kötelezte légyen magát, melynek megteljesítője nem lehet, mert török ha parancsolja néki, kételen fel kell ülni, s ellenségünkké kell lenni; egyébiránt az békességet és barátságot megtartja; úgy is mindazáltal nem különben cselekszik, mint az mely agarat nyakon kötve visznek kedve ellen vadászni, s ha elszalasztatik, nem az vad után, hanem másfelé fut; úgy az ő fegyvere is ártalmunkra nem lészen: szóval eleget esküvék, de újabb hitlevelet nem ada, azelőttieket mi is megtartók ugyan, de azért barátsága csak mind azon kétségességben marada. Az vőlegént mi otthagyók, fejedelmi ajándékokat, szemben lévén az vőlegénnyel és menyasszonnyal, együtt nékik praesentálók, és sieték visszamenni esmét az fejedelemhez, kit Munkácson tanálék.

Az én Moldvában járásom alatt tehát érkezett az francia király követje is352, Croissi nevű, az végre, hogy noha mediate az svéciai generál, Torstenson, az fejedelemmel lött confoederatióban béfoglalta vala az franciai királyt is és több ő confoederatusit is, de mind az reputatióra nézve, mind pedig hogy némely punctumi az foedusnak tangálják vala az religiókat is353, melyek felől nem köteleztethetik vala az francuz, mert ő religio dolgát nem okozza vala római császár ellen való hadakozásban, mi pedig és az svecusok s több confoederatusok arra is leginkább vigyázunk vala, kénszerítteték azért az fejedelem külön tractálni az francuzzal, az ő része szerént variálván az ő részéről az religiónak punctumit. Az több punctumok közt pedig ígírtek vala az fejedelemnek háromszázezer tallért első esztendőre, azután az hadakozásnak continuatiójáig kétszázezer tallérokat, felét az francuz, felét az svéciai korona tartozik vala megadni. Az svecusokon megvonók valami nehezen kevés héával Morvában vélek megegyezésünk alatt; az francuz portán circiter húszezeret ada meg, de az többi csak odavesze. Ekképpen azért végbenméne az tracta; de egyik kiváltképpen való punctumban expresse caveáltatott354 vala, hogy, ha török miatt impediáltatnánk ez hadakozásban, salvo foedere et amicitia conservata355 megbékélhessünk az német császárral; mely igen hasznos conditio is vala; és hogy etiam facta pace cum imperatore Romanorum firma tamen maneat utriusque amicitia, et nihilominus successu temporis in pace universali imperii princeps et regnum Transylvaniae includi debeat.356 Volt sok vesződésem ez Croissival, mert igen-igen ravasz, practicus, jó deák, canis filius357 vala, és sokakban meg akarja vala az fejedelmet csalni, csak egy szó felett is néha néhány napig elveszekedtünk; Isten vezérléséből mindazáltal az mi részünkről jobban succedála; többi közt az török prohibitiójának casusában358 lehető megbékélésünknek conditióját úgy alkalmaztattam vala, hogy (mivel immár is elérkezett vala az töröknek első prohibitiója, hogy Kassán feljül való tartományokon az fejedelem ne kapdosna, hanem csak az hét vármegyékkel elégednék meg, melyeket Bethlen Gábor is bírt, és az svecusokkal s többekkel való szövetkezésnek hadna békét) hatalmában vala az fejedelemnek menni, avagy békélleni császárral; mindazáltal az fejedelem reménlvén, hogy talán az törököt is lenyomhatja, ugyan megindula; de azonban római császár is újobban békesség tractájára küldé Tőrös Jánost; és így mind császár commissariusa, francuzé, svecusé vélünk jár vala, kiki az ő principalisának dolgát urgeálván.

Midőn Rimaszombathoz jutánk, ímé az portárul csausz érkezék császár parancsolatjával, hogy supersedeálnánk az némettel hadakozni, megtartván csak az hét vármegyéket Kassával, s abban megoltalmaztatnánk, de ha tovább mennénk, hátunk megé ellenség lenne az török. Valóban nagy labyrinthusban hozta vala az fejedelmet ez dolog; mert egyfelől az confoederatiónak kötele vonsza vala, másfelől az nagy ígírett summáknak és birodalom terjedésének kévánsága izgatja vala; harmadfelől az szegény evangelicusok is, kik Magyarországban nagy persequutiókat szenvednek vala, esdeknek vala; negyedfelől az római császárral is még semmi békessége nem vala; és ötödfelől, az töröktől hátul retteg vala, mert Lupul vajda is nem vala sincerus, Székely Mojses is az portán tartatik vala; de hatodfelől az maga alatt lévőktől is fél vala, hogy ha kitudatik, az egész erdélyi hadak odahagyják, visszamennek, és minden dolgai periculumban lésznek. Nem meri vala azért senkinek jelenteni, hanem csak maga, az fia, Rákóczi Zsigmond, én és Rhédei Ferenc s az török deák értettük, többekkel közleni nem merészlette. Reménlvén azért, hogy elnyomhatja az dolgot, azon csauszt visszabocsátá ígíretekkel, ajánlásokkal. Másfelől Budára is elküldé Szentpáli Istvánt; azonközben az menetelt continuálók. Filekhez érkezvén, mivel igen kapdosnak vala ki az táborbéliekre, azelőtt is már egyszer defraudáltak vala, ekkor is nem akarának vélünk accordálni, de nem is hihettünk vala, az mint van említés hátrébb felőle, az várának pedig, hogy árthassunk, azt nem is reménljük vala, mert derekas erőssége van, és mind magyar és német praesidiummal jól muniáltatott vala, hosszas obsidióra pedig időnk is nem vala; de mivel több helyekről is oda confluálni szoktak vala feles vitézlő rendek, az várasának elég bősége lévén, az vára pedig szoros szabású, akarók azt az fészkeket megbontani, és az várasát elveszteni, kinek jó, csak erős palánkból álló kerítése, s toronybástyái fából valók. Elmenénk annakokáért először az helynek környülállásinak megszemlélésére az öreg vitéz úrral, Kornis Zsigmonddal; kijüvének pedig előnkben az várasból is, de nem lovasok, hanem gyalogok, de csak annyéra, mint az hol valami temetőhelyek és kertek valának; az gyalogokkal csak vagy három lovas vala, ki ingerkedik vala, és az vélünk lévőket csalogatván, mihelyen azokhoz közelítenek vala, ottan az lesből az gyalogság sűrő lövést tészen vala. Itt meglövék karját egy vitéz kapitányunknak, Szentiványi Sebestyénnek, nem gyalogok, hanem azok előtt lévő egy híres fileki vitéz ember, kivel szemben menvén, az megvárá, hogy elsütné puskáját Szentiványi, s nem tanálván, amaz úgy lövé karját; ezzel eljüvén, s nékibúsulván, noha intők, ne cseleküdné, de újobban szemben menvén, akkor is először hozzá löve, s nem tanálá, megfordulásában amaz is rajta terme, és csak közelről hátának tartván az puskát, el nem süle, mert odavész vala. Ugyanekkor lövének meg egy híres törökre járó katonát, Becskereki nevűt, gyalogpuskával, derekán menvén által, de meg nem hala; és ezen katonán történék ily dolog, minéműt én soha nem hallottam, mert ennek sebhelyeiből lyukán az golyóbishelynek néhány cseresznyemagokat szedtenek ki; sőt meggyógyulása után néhány holnapokkal jüvén bé hozzám Fogarasban, az meggyógyult lövéshelye még viszketvén s kifokadván, ekkor is egy cseresznyemagot vöttek ki belőle; azféle pedig kételkedés nélkül az bélből jütt, kinek csak mi kicsiny megszakadása is halálosnak tartatik, de ez sokáig éle, és ugyan törökök vágák le azután. Ugyanakkor Sándor Mátyás nevű vitéz legény szolgámnak szárát lövék, farkasbőrin is más golyóbis általméne. Azon vitéz fileki embert megközelítette vala maga is az vén úr, és talán meg is lőheti vala, de én szólítám meg, hogy mifélékünk volna, mert akkor érkezvén oda s megegyveledvén közülünk való Kemecsei nevű hadnagy hasonló ábrázatú, köntösű, lovú vala, s annak reménlém vala lenni; azután én is kézre vöttem vala, de puskám nem süle el. Ekkor azért ezzel hazamenvén, éjszakára kelve reámenénk, és háromfelől megostromlók. Egyik felől az gyalog kapitány Balog László rendelteték, másik felől, discurálván az fejedelem, ki vinné az gyalogot az ostromra, Kornis Zsigmond, harmadik felől én offerálók magunkat; kit az fejedelem igen kegyelmesen is vőn, noha mindkettőnket igen félt vala, engem pedig, kiváltképpen mikor megindulék, sok szép szókkal inte, hogy csak igazgatnám és indítanám az gyalogságot az ostromra, de magam ne közelítenék, mert, úgymond, az ostromra menés nem nevezetes emberséges embert, hanem közembereket illetne csak; kire felelék, megköszönvén kegyelmes intését: Ha az emberséges ember elmarad közülök vagy elölök, bizony az rossz ember is vagy oda sem mégyen, vagy hamar megfordul. Esmét mondá: Ott, uram, semmi emberséget nem mutathatsz, és nem is látó idő van, ha mit cselekednél is; egy ilyen emberemben pedig nékem több károm, mintsem sok közemberekben. Ki esmét mondék: Ha mit cseleküdhetném, tudom, annak kevés látója, de ha elmaradnék, vagy bújnám, az sütétben is sok látója és sok híresétője lenne; azért Isten megtanít és vezérel. És így elbúcsúzván, elmenék. Azután is Huszár Mátyás főlovászmesterét sok szép intésekkel küldé utánam, Isten fizesse az másvilágon is szegénnek. Nékem azért szinte az súlyosbik része juta; mert az mely torony mellett az palánkot nékem ostromoltatnom s bé is vágatnom kell vala, az vár és annak kapuja s bástyái ahhoz az helyhez oly közel vala, hogy pistolylövés is reá érhet vala; és mihelyen az várban eszekben vövék, mindjárt tüzet bocsátának ki tüzes szerszámokból, és oly világosságot csinálának, hogy egyenként akár olvashatták volna is az bémenőket. Az mint azért tudják sok böcsületes emberek, mert körülettem voltak, Haller Gábor és több főrend ifiú legények is, hogy az kalauzok után mindjárt magam mentem az gyalogság előtt lovamról leszállván és azt elhagyván; az palánkot azért midőn vágatnám, és már annak oltalmazására való lövés is szünvén az palánkokról, mert lövések is elvétetett vala az belsőknek, az palánkról alá nem is szolgál vala már az lövés reánk, de hát az toronyban mégis maradtak volt, s máris félvén onnan, azonban csak roppana az puska és mellettem lévő gyalogot tanálá, Isten engemet megtarta. Kevéssé lehete pedig az palánknak bélyukasztása, annyéra, hogy csak egyenként mehet vala bé egy ember szorosan; hármat avagy négyet bocsátván bé előttem, magam is nehezen bújhatám bé, oly szoros lyuk vala, szablyatarsolom is oldalamról csaknem levonyódék, az várból pedig azon lyukra az nagy világossághoz is képest igen sűrő lövést tesznek. Igy azért amaz két rendbéli ostromló is az ő hagyott helyén béjüvén, az váras piacán az ordinancia szerént egyezénk meg, és az várasnak felverése, s az kik az várra nem szaladhatának, azoknak levágása, fogdosása után az várast néhány felől felgyújtogattatók s égetők. Én ennél sűrővebb lövés között nem voltam. Az kapun kívül azért Kornis urammal is megegyezvén, mert ő szegény nem jütt vala bé, lovamat odahozák későre. Egy San Murza nevű tatár is vala fizetésen, ki én körülettem szokott vala járni, de az lovamnál hagytam vala őtet is, mikor elérkezett volna is lovammal, de az sűrő lövés között az nyeregben lefekütt, ha lehetett volna, árnyékká lött volna; egyébiránt jó legények valának, de az puskához szokatlanok. Ebben azért véget vetvén, elmenénk közülök kevés kárral.

Másnap azért az táborral continuálók feljebbmenetelünket, és midőn Kistapolcsánhoz jutottunk volna, ímé esmét Budáról megérkezék az hátrébb említett követ, Szentpáli István, véle esztergomi törökök háromszáz lóval, hozván újobban az fejedelemre erős parancsolatot, hogy visszatérne, és az hét vármegyéken kívül való földön ne kapdosna. Nehezen tartóztathatta meg, mert az fejedelemnek, Rákóczi Zsigmondnak, nékem, Bakos Gábornak, úgy tudván, hogy mi voltunk az hadak előtt, és az egész hadaknak íratni akart az budai vezér, (ki akkor Deli Huszain pasa, mely azután Candiát is először occupálá, és néhány esztendőkig oda lakék), mely ha lött volna, az hadak mindjárt tumultuálódtanak volna; de ekkor is eltitkolódék s válasszal visszabocsátók az törököket, s felérkezvén az Nitra mellé, odajüve hozzánk Duklás, az svéciai, egyik az generálok közül, ki az hadaknak egyik szárnyának parancsolt, igen jeles, emberséges, nyájas, vitéz ember, evangelicus; Bakos Gábor is véle együtt, kit azelőtt immár az fejedelem az hátrébb említett téli qvartirokból néhány ezer hajdúval és rész mezei haddal felbocsátott vala az svecusokkal megegyezésre; mert immár az svecusok is Dániáról visszaérkeztenek vala, és császár ármádáját is ruinálták vala, Morvában pedig Olomucot és néhány erősséget öt vagy hat esztendőkig manuteneáltak vala. Bakos pedig így járt vala, hogy az hadak tumultuálódván, midőn az Fejérhegyen által akarta volna vinni őket, sokan az hajduk odahagyák, kiket előtanálván imitt-amott az fejedelem, váltig büntetteté őket, az többivel ugyan elment, nagyszombatiak pedig megholdolván néki, Nagy Imrehet néhány száz lovas fizetett haddal praesidiumul minden gyalog nélkül otthagyott, kit elárulván az várasbéliek és Forgács Ádám alája menvén, zászlójok elszedve gyalázatoson bocsátá ki. Megegyezvén azért Duklással, tanácskozás lőn az tovább való dologról, és concludálák azt, hogy az svecusok, mivel az fejedelem hozzájok sietését felette igen urgeálják vala, maga ne menne, melyet leginkább én inculcálok vala ily okokból: 1) Mert ha az Fejérhegyen általmenne Morvára, Magyarországnak addig megholdolt minden részeit és háta megett lévő minden passusokat is az ellenségnek kezében ejtünk, s hazánkból is még csak hírt is nem hallunk; s már az töröktől is félelmes állapotunk vala. 2) Mert az fejedelmi méltóság és az régi példák is ellenzenék, hogy az fejedelem személye szerént csak generálishoz menjen. Javallom vala azért, hogy az fejedelem szállana Nagyszombat és Pozson közt Cseklészhez, az holott oly szoros hely vala, hogy egyik felől az Duna szakadékja, másfelől az Fejérhegy vala, és ezt az közt könnyen általsáncolhatják vala, s jó securitasban lehet vala az tábor is, és az hát megett lévő föld is. Élés pedig elegedendő, s egyszersmind lenta obsidióban360 tartathatik, s egyrészről kapuja is Pozsonnak bétevődhetik vala. Amoda pedig hogy csak rész szerént való hadat bocsátana, mert ha valami harcnak kellene lenni, emberi ítílet szerént magyar nékül addig triumfálván, reménlhető vala együtt annál inkább; ha pedig megnyomattatnék is, tudván az derék tábort épségben lenni, oda confugiálna és reparálhatná361 magát esmét. Ez tanács tetszék az fejedelemnek, és Rákóczi Zsigmondot harmadával az hadnak expediálá, melléje rendelvén engemet és Bakos Gábort is, sok szókkal reménkedvén fiára való gondviselésemért, és ily tanúságot ada: hogyha az ellenséggel harcunknak kelletik lenni, tehát az generál ha személye szerént jelen lészen az harcon, Rákóczi Zsigmondot is elbocsássam, ha pedig jelen nem lészen, csak én és Bakos menjünk. Elindulánk azért és elsőben Nagyszombat alá menénk, kiket megbüntetni akarunk vala az hátrébb említett árultatásokért és Bakostól otthagyatott praesidiumnak Forgács kezében ejtésejért, az ki Érsekújvárból jütt vala reájok, ekkor odavaló generális lévén, ki azelőtt kassai generális vala, de az mint hátrébb említettem, midőn én szatmári obsidióra és annak az darab földnek és erősségeknek, uraknak hozzánk holdoltatására mentem volna, Rákóczi Zsigmond is Bélteket Prépostvárival, Károlyi Ádámot Károllyal meghajtá, és Kállónál megegyezvén az fejedelemmel, az benne lévők megadák, és kapitányok Barkóczi László is ide esküvék az praesidiummal együtt; de azután hitit idehagyván, midőn az szerencse hanyatlani láttaték vala, esmét elárula bennünket. Tokajt is az fejedelemnek megadták, mert noha mind magyar, német szép praesidium vala benne, de csak kanótbéli fogyotkozás miá is nem volt módjok az tartásában. Kassában is hasonlás lévén az praesidium, generális és az váras s annak bírái közt, Forgács Ádám generálisnak hitre meg kelletett vala adni, s maga kibocsáttatván, úgy állíttatott vala az érsekújvári generálisságban.

Nem mulathatom, hogy ne említsem az fejedelemnek ily nagy szükséges állapotjában is fösvény és háládatlanságát. Azelőtt hat esztendővel minden kérésem nélkül offerálta vala nékem az szenterzsébeti jószágban való successiót, melyet meg kellett ugyan köszönnöm, mert félek vala, hogy neheztelleni fogna érette, ha láttatnám contemnálni, és az secretariussal minutában is vétettem ugyan, de purumban az donatióját nem extraháltam362 vala; ekkor azért reá emlékeztetvén az secretariust, megíratám az donatiót, és béküldvén subscriptióra, nem subscribálta, hanem az secretariusnak eltenni parancsolta, és parancsolatjától várni meghadta, melyet az secretarius in confidentia363 megjelente; én is instruálám, hogy megmondja ez szerént: Tudom jól, hogy azt reménli, mostani utamban elveszek; és másszor más hívét akarja esmét azzal contentálni. Én azért, mint azelőtt sem, ezután is nem kérem; de az hol én el fogok veszni, sokaknak fog abban jutni. És így annakutána, midőn Morvában megegyeztünk volna, látván, oda nem vesztem, szégyennel ultro maga előkérte, és subscribálván, úgy küldé ki.

Nagyszombathoz érkezvén azért, kezdők lőtetni, s az várasbéliek tractát indítának magok megadása felől. Az svecusok igen infensusok valának ellenek, noha nékünk vétettek vala nagyubbat, de ők az prédára vágyódnak vala; s mivel pedig azon várasban magyarok valának, nem németek, sem azoknak praesidiariusi; annak felette noha az pápistaság cseleküdte volt azt az árultatást az miéink ellen, mert azok valának az fők az várasban, s kiváltképpen az papság, kiknek nagy frequentiájok is vala azon helyben; mindazáltal vallásunkon való evangelica ecclesia is szép nyomorog vala köztök: hogy az aszú fa mellett az nyers is el ne égne, sok reménkedésekre accordálánk vélek, nem hagyók felverni az várost, sem égetni. Az hadakat azért kinn hagyván, Rákóczi Zsigmonddal, Duklással, Bakossal bémenénk reggel, és ebédet benn evénk, s ebéd után kiméne Rákóczi Zsigmond, én hátrébb maradék, mert féltem vala az várast az svecusoktól, mivel Duklással is felesen jüttenek vala bé, s már pedig assecuráltuk vala őket. Úgy vagyon, az kapukat mi gyalogink őrzik vala, de hát ímé az falokat meghágván kezdettek az svédek bébocsátkozni s már házakat is felverni: futván azért hozzám az várasbéliek, híremmé tevék; én is azért lóra ülvén menék oltalmukra, az hol kezdetett volt az dolog; de magamhoz is fegyvereket ragadozának, Duklást pedig hátramarasztottam vala, félvén ezféle történettől, kihez igen megháborodva magam menék, és megmondám, ha nem compescálja, és az ellenem támodtakat is meg nem bünteti, azonnal ne barátjoknak, hanem ellenségeknek tartsanak. Mint igen emberséges és evangelicus ember is, mindjárt vélem egyiránt fogván az dolgot, magam mentém meg, hogy meg nem öle egy főofficért, ki ellenem támadott volt, és fegyverrel kergeté ki vélünk együtt az svédeket az várasból. Isten után így marasztám meg utolsó veszedelemtől Nagyszombat várasát benne lévőkkel együtt, melyért tőlök, az mint nem kévántam, úgy nem is vöttem semmi jutalmat egyebet, hanem bémenésünk előtt az követek mind Rákóczi Zsigmondnak, Duklásnak, Bakosnak, nékem is az mi gyenge honorariumot hoztak vala; az mint hogy nem is adománt kerestem, hanem az atyafi szeretetnek reguláját követtem ez dolgokban. Ki tudja mindazáltal, valaha arra fordulván magam vagy maradékim, talán megemlékeznek róla.  

[Brno ostroma. A hadjárat befejezése, 1645.]

Innen megindulván az Fejérhegyen általmenénk Szomolyán tájékján Morvára, és az svéciai ármádát Beren obsidiójában tanálók, melynek mind várasa, vára igen erős és feles praesidiummal is muniáltatott vala, s már jó időtől fogva fekszik vala alatta az svéd tábora, de magokat igen emberül defendálják vala, és táborokban sok károkat tesznek vala; mert noha szemben való harcot nem mer vala az császár hada vélek próbálni, de zsákmányosát igen vesztegeti vala táborának, gyakor lármát csinál vala, és vakmerőképpen néha mind néppel, porral, golyóbissal, éléssel is újétja vala az vár és várasbélieket; közelítvén azért oda, az svéd generál Torstenson személye szerént mellette lévő nagy emberekkel és az egész lovas haddal excipiála bennünket igen szép mezei solennitassal és lövésekkel, kivel az úr Rákóczi Zsigmond maga lóháton foga kezet, amaz is lován ülvén, de mi mind gyalog szállottunk, mivel az svéciai király és korona képét repraesentálta.

Ez Torstenson igen köszvényes ember vala, de egyébiránt igen böcsületes, termetes, szép ábrázatú, szelíd, értelmes, vitéz és szerencsés ember vala, úgy annyéra, hogy az svéciai király Gustavus Adolphus akkori időben az egész keresztény világban leghíresb hadviselő és vitézebb királynak harcon való elveszése után hatalmas generálok succedáltak: első egy Bernardus Vimariensis princeps, azután Panyer, kik mindenik morte ordinaria364 halának meg: de egyik is ily nagy dolgokat és triumphusokat nem vitt véghez, római császár ármádáját néhányszori szembenvaló harcon ruinálván. Ez vala boldogtalansága, hogy az mi ítíletünk szerént az győzedelmet prosequálni nem tudja, vagy akarja vala, és az ellenségnek pihenést enged vala maga reparálására. Ez mellett nagy emberek valának, fejedelmi személyek, azok közt az mostani svéciai király365 is; de azért mind őtőle hallgatnak vala, noha az méltóság azoknak is megadatik vala, annyéra, hogy asztalhoz is ülve néhányat közülök előtte mosdat vala366 és ültet vala. Második generál Vittemberg vala; ez is igen jeles, böcsületes ember, mindenik lutheranus és svecus, mert noha egyébiránt való tisztekben valának ugyan minden discretio nélkül akármely religión és nemzetű emberek is, de az generálságban mindenkor magok nemzetekbélit és lutheránust állítnak vala. Bémenvén azért táborokban igen böcsülettel vendéglének és ajándékozának is bennünket; nékem igen szép mosdómedencét korsóstól, kalapos süveget szép köves medállyal nagy arany láncot is adának; tractáink is lőnek az előttünk álló dolgainkról, többek között sincere declarálók367, hogy mivel jól tudják, sokszor intimáltuk, expediálják embereket Budára és portára is, csináljanak barátságot az törökkel, intercedáljanak, hogy minket ne impediáljanak az vélek lött confoederatióban és conjunctióban, de quo respectu, magok tudják, posthabeálták368: azért cselekednék meg avagy csak mostan is, alioquin ha az mi sok ígíretünkkel is az törököt meg nem hajthatjuk, óráját sem tudjuk oly hír érkezésnek, hogy ha mindjárt vissza nem fordulunk, rajta hazánkon az fegyver, és úgy re infecta369 mind nékünk gyalázatoson s veszedelmesen, s mind nékik károson vissza kelletik fordulnunk; mert immár három rendbéli parancsolatok és prohibitiók jüttek az töröktől, s okainak ne tulajdoníttassunk az dolognak, ha nem continuálhatjuk az hadakozást, és revocáltatunk kedvünk ellen. Annak felette tractálók azt is: ha oly helyben tudják lenni császár ármádáját, hogy hozzájok férhetünk, hagyjon békét az generál Berennek, menjünk amazokra, és ha Isten kegyelméből megverhetjük, miénk lévén az mező, az várak is successive miéink lesznek, már lévén könnyű magyar hadak, az győzedelmet prosequálhatjuk, s ne hagyjuk többé őket egybengyülekezni. Ebben az az haszon is lészen, hogy általpenetrálván Ausztriára, Bécsnek is kapuja bététetik370, császár ha belészorul, jó, ha elmégyen is, jó (az mint hogy bizonyosan császár oly dispositióban volt, ha az Dunán általjutunk, ottan Grecben recipiálja magát); ezt hallván az török is, az szerencsének mindjárt faveálni kezd. Ez dologban igen az mi tetszésünk mellett cooperálnak vala az franciai királnak mivélünk járt s az confoederatiót concludált371 követjei is, Croissi, kit hátrébb említettem; viszont az svéciai ármádában is az generál mellett az francuz residenset continue tart vala, kinek neve Davogur vala, ez is hasonlóképpen; de semmiképpen nem inducálhatók és vonyhatók el Beren alól az generált, kiért ily szókkal is expostulál vala Croissi: Utinam nunquam fuisset Beren, sola enim reputatio domini campi-marschalci Torstensonii totum perdet negotium nostrum372. Úgy is lőn, mert az marschalk szégyenlé elhadni az obsidiót.

Hogy pedig mi az török prohibitióját és attól való tartásunkat praetendáljuk vala, azt csak fogásunknak alítják vala, noha az török leveleket eléggé mutogatjuk vala, de ahhoz is ők semmit nem értnek vala, tulajdonítják vala pedig, hogy csak azért csinálnánk azféle fortélyokat, hogy az tőlök ígírtetett summát, mégpedig cum auctione, extorqueálhatnók373. Ennek pedig kiváltképpen való authora vala egy Erskein svéciai senator, kit az király és korona continuus residensnek és commissariusnak374 szokott vala tartani az generál mellett az ármádán, kinek tanácsa nélkül semmit nem is cseleküdhetnek vala; én pedig ennek sincere megmondottam vala: látom, hogy csak praetextusnak alítják, de cum protestatione375 intem, hogy hitelt adván gondolkodjanak is különben az dologról, mert minden bizonnyal csak egy hírérkezés héa, ha continuáltatik az prohibitio376, vissza kell mennünk; de nem bírhatók az dologra őket. Az táborba érkezésünknek második napján offerálák Rákóczi Zsigmondnak, hogy az vár obsidiójának, sáncoknak, lövőszerszámoknak meglátására menne: minthogy pedig énreám bízattatott vala az apjától, lők nagy búsulásban, mert interdicálnom gyalázatos félelmesség lészen vala, annuálnom veszedelemtől féltem vala; mindazáltal mind magam s mind az úrfi részéről az tisztességnek szereteti az félelmet meggyőzvén elmenénk, lévén vélünk commissariusul egy Mortani nevű főtisztviselő, ki az egész gyalogságnak generálja vala, és az obsidiónak hivatala övé vala. Közelítvén azért az vár alá, kell vala általmennünk egy hidacskán, melyre néhány tarackokat az várból célul igazítván, mert mind jól nézhetnek vala, sűrő lövést tőnek hozzánk; én magam harmadmagammal csak előtte menvén az úrnak s utánunk az úr Mortanival, mind előttem, utánam néhány golyóbisok hullának, ki miatt az urat féltvén nagy búsulásban valék. Onnan elébb menvén gyalog szállánk, és az sáncban, melyet az vár alá vettek vala mesterségesen, az sánc pedig némely helyeken béburítva vala, de valahol az embernek járását eszekben vehetik vala, és kilátszik vala, ottan sűrő lövéseket tesznek vala, annyéra is mentünk fel az vár alá, hogy egy cipóval az ellenségnek sáncában hajíthattunk volna, mert az várbéliek is kívül az váron mind körül bástyánként sáncot csináltanak vala; innét is Isten az urat békével elhozá vélünk együtt. Azután menénk az sáncban, hol az lövőszerszámok valának, és az honnan az várat lövik vala, az hová is az várból sűrő lövéseket tőnek, azután éppen megkerülők az várat és várast is, melyeket sánccal az svecusok éppen körülvöttek vala, de mégis, mint hátrébb írtam, néhányszor kívül bémentek, és újétották mind néppel, éléssel, porral, golyóbissal, harcolva menvén bé éjszakákon, mert az svecusok strázsái, ha eszekben veszik vala is, de mivel ez körül való vétel felette nagy helyet foglalt vala bé, s nem érkeznek vala elégségesen oltalmazni, mert az tábor távoly vala, hanem csak bizonyos számú nép őrzi vala éjjeleken s nappal kevesebb, és míg az táborból succurrálnak vala, addig amazok bé is mennek vala. Valamíg azért az várat és várast kerülők, mindenütt az sűrő lövés szolgál vala reánk, mert jól látnak és vesznek vala eszekben. Meggondolhatja az olvasó, minémű szívem rettegésével voltam, meg is vallom, hogy bizony soha olyan anxietásban nem voltam annyi idő alatt, mint ekkor, míg Isten kegyelméből békével az fejedelem fiát kihozhatám ez járásból, kit ha tanált volna valami szerencsétlenség, tudom, nékem tulajdonítván, vesznem kellett volna.

Ez vár nagy hegyen, az várasa alatta, mindenik igen erős helyek valának. Commendant benne vala egy Szuza nevű francuz, mint értettem, termetében kicsin emberke, de igen tanult vitéz ember, ki néhány esztendőkig az svéciai hadakban is lakott, de virtusihoz képest elegedendő böcsületi, állapotja, promotiója nem lévén, mind religiójára nézve, mivel kálvinista vala, mind nemzetére, mivel francuz volt, közülök kibúcsúzott, császár szolgálatjára úgy ment volt, az holott volt ugyan eddig is böcsületi, de ez obsidio után felette nagy existimatióban volt, s nagy emberré is tétetett volt császártól.

Az táborra annakokáért az úrral bémenvén, ez másodnap is ott levénk, harmadnapján táborunkra visszamenénk, mely az Dia vize mellett, Leányvár ellenében vala, lévén vélünk valami rész svéd lovashad is.

Ezalatt pedig az fejedelemmel megváltoztatták az előbbi tanácsot, mint hátrébb írtam, hogy Cseklészhez szállana, ijesztvén azzal, hogy az ellenség reá menne és felverné, ha sáncban lenne is; és így utánunk indult azon mi nyomunkon, és Hodolin tájékjára az Morva vize mellé szállott, holott néhány napokig mulatván az ellenség megértette, hogy sánc nélkül való táborban volna, s mi is külön az lovas hadának színivel volnánk; reá indult Stomfától, de csata lévén arra, azt megűzték, szemben tanálkozván vélek, és így az fejedelemnek hírt vivén, általszállott az Morva vizén nem kicsin megbódulással; hozzánk is mindjárt külde, hogy sietnénk segítségére. Ez hírt nékem szinte ebédhez ülő szándékomban hozák meg, de mivel énnálam is, az úrnál is fő svéd officérek valának, nem jelentém addig, hanem csak alattomban meghirdettetém az hadaknak készenlételeket, és az ebédet hamarjában, de csendesen elvégezvén, mikor az úrnak is, és az svédeknek is hírré tevém, már az hadak készen valának, és az dobszóra mindjárt indulának is. Ezt pedig nem valami negédségből cselekedém, hanem tudom vala azt, hogy az ellenség úgy indult, mint hogy az fejedelmet az Morva vizén túl tanálja, mitőlünk is távoly és véletlen, de az csatabéliekből nyelvet kapván, megértik az fejedelemnek általszállását s hozzánk is közelítését, vissza fog térni; ha pedig eljűne is az vizen és szoros berkeken, az passusokat az fejedelem megoltalmazhatja, feles gyalogja és lövőszerszáma lévén, azonban nemcsak mi superveniálhatunk, csak egy mélyföldnyire lévén, sőt az svéciai had is az vélünk lévőkön kívül is reá érkeznék, mely is az vízhez nem feljebb két mélyföldnél vala; mely opiniómban nem is csalatám meg, mert noha elmenénk ugyan, de hát az ellenség visszafordult. Így azért az fejedelem is előbb jüvén, együvé szállánk.

Innét azért Duklással együtt, ő kétezerrel, én is annyéval indulék, hogy valami derekas próbát tennénk az ellenség táborát megütvén, de heában fáradánk negyed napok alatt, mert az ellenség azalatt is táborhelyét változtatta s erős helyben szállott. Ily pompás csatát többször nem jártam, melyben ebédem, vacsorám lévén Duklással, friss étkekkel, ezüst tálakból, kristály pohárokból vendéglett; egyszer lőn valami lármánk, de magok feleki svédek láttatának, s ellenségnek alittattak.

Megjüvén azért innen is, az generál mégis continuálja az obsidiót377; azonban érkezének ily híreink: 1) Erdélyből, hogy az töröknek készületi nagy van, és fegyvert denunciáltanak az ifiú fejedelemnek, Rákóczi Györgynek, ha az apja vissza nem fordulna. 2) Hogy az mint praevideáltam volt, az fejedelem felszabadétván hátunk megett való földet, generál Puchám az derék táborról, holott Leopoldus herceg, császár öccse vala az hadak előtt, azok erős helyben muniálván táborokat, s az Dunán is passusa, hídja vala, amaz egy rész lovas haddal Csallóközre, Érsekújvárra indult, s igyekezik Szendrő segítségére, mert az fejedelem azt is obsidióban hagyta vala, és annak felette az fejedelemnek hátrahagyott birodalmára. 3) Intercipiálánk Puchám leveleit is, melyeket küldött Leopoldus hercegnek, annectálván melléje az budai vezér levelének is páriáját, kiben assecurálja, hogy bátorságoson alámehet az fejedelem birodalmira, nem lészen tőlök semmi bántása.

Ez concurrált három dolgok azért igen megbódítának bennünket, az hadak is pedig igen megunakoztak vala, az fejedelem maga annál is inkább; újobban azért az svecusokat tudósítók, hogy kételen meg kelljen békéllenünk római császárral, melyet mindazáltal az ő romlások nélkül akarunk cselekedni et quidem cum praescitu eorum378, melyben ily módot is követtünk vala, hogy az kitudját, jüvendőt meggondolván, egész Munkácstól megindulásunktól fogva magunkkal hordozzuk vala mind az svecusok, gallusok, római császár követjeket, és nem abrumpáltuk vala az békességnek útját, hanem sub armis mind continuáljuk vala az tractatust379; így azért ekkor közelebb járulánk hozzá, és concludálánk békességet római császárral Tőrös János kamarás úr és tanács által.

Itt nékem nagy bajom és nagy kísírtetim is valának, mert az francuz azzal kénál vala, csak az fejedelemnek elméjét fordítsam el az megbékélésről; ha különben ugyan nem lehetne, bátor visszatérne is, de meg ne békéljék császárral, annál inkább ha fizetésekért valami rész hadat mellettek maradni engedne, akkor mindjárt tízezer tallért adnak, azután is pedig, valamíg az hadakozás continuáltatik, esztendőnkint azon summát megadják; az svecus részéről hasonló ígíret vala, kire az választ kiadám ekképpen: Tudjátok jól, minden adománytok nélkül midőn módját láttam az uramnak s hazámnak abban az véletek való szövetség dolgából, szívesen és legfeljebb mindeneknél cooperáltam, de midőn már látom veszedelmezésünket következni, uramhoz, hazámhoz tartozó kötelességem ellen nem svadeálhatom magam hasznomért, ha milliókat adnátok is; egyébiránt hogy az ti romlástok nélkül és az barátságnak is jüvendő alkalmatosságra is fennmaradása légyen, abban örömest fáradok: egyszersmind abban is, hogy minekelőtte finalis conclusio380 lenne, ha módjok s kedvek tartja, akár mezei harcot, akár ostromot, akár csatajárásokat hogy tentáljanak, segítségül légyünk és assistáljunk nékiek; az mint hogy azt választván s kévánván, mind lövőszerszámit sok porral, golyóbisvesztegetéssel segítségekre adá, míg Morvában levénk, és ők Berent obsidióban tarták, sőt az várasát megostromolván, mind német, magyar feles gyalogját is melléjek adá, de sok kárral semmit nem vihetének véghez. Mindazáltal az oblatióval meg nem elégedvén, kiváltképpen Croissi az fejedelemnek titkon azzal árult el és Rákóczi Zsigmondnak, hogy Tőrös János által római császár nékem minden bizonnyal tizenkétezer aranyakat küldött, és magamat oda kötelezvén, azért tanácslom az fejedelmet s az hadakat is az békélésre és visszamenetelre. Mely az minémű hamisság, olyan hitelességgel való is volt; sőt magok az fejedelem és fia adták értésemre, és praemoneáltak is, hogy magamra vigyáznék imezeknek practicájok ellen, mert megesmérték vala bennem az tökéletes hűséget.

Ez állapotban azért sok bajom lőn, mert én teljes minden igyekezetemmel azon valék, hogy az elválás ne bosszúval, hanem az barátságnak fenntartásával lenne, mind azért, hogy jüvendőben is mind német, török s egyéb nemzetek előtt tékentetesb lenne állapotunk, gallus, svecus és több confoederatusok barátságában tételünket értvén; mind hogy jüvendőben az universalis békességből is ki ne rekesztetnénk; mind harmadszor, hogy ha háborgatásunk lenne valaha Erdélyben vagy Magyarországban is contra pacta381, lehetne reménségünk; de ellenben az császár résziről azt igen practicálják vala, hogy diffidentiát szerezzenek köztünk, ijesztvén az fejedelmet, hogy az svecusok ártalmas igyekezettel volnának; azért correspondeálván, Leopoldus herceg az ármádával az praefigálandó napra hadd közelítene, és alattomban mi is csak szöknénk el az svecusok mellől, s ha mi rosszat akarnának, imezekkel conjungálnók magunkat, s megoltalmaznának; de én jól látom vala azt, hogy csak az öszvevesztésben igyekeznek, és abban, hogy, ha tőlünk hozzájok férnének, minket haraggal vevén el mellőlök, hertelen obruálnák az svecusokat. Én azért azon valék, hogy az fejedelem az generállal és több nagy emberekkel szemben lenne, tractálna, búcsúznék, és barátságoson válnék meg tőlök, melyben az fejedelem mellett lévők is nagyubbára mind ellenzők valának, és ijesztik vala az fejedelmet; de az fia is az én tetszésemen lévén, nehezen reábírók az fejedelmet, és az generál általjüvén az Dia vize mellett lévő egy igen szép kerthez382, kinél mi magyarok soha szebbet nem láttunk, mely kertnél falu és igen szép udvarház is vala, kit elégéstől, pusztítástól mind az svecusok, mind mi őriztettünk, mert az helynek ura maga nagy úrember Bécsben volt ugyan, és az mint mondották, az egy testvérnénjének leányát tartotta feleségül, pápista ember lévén, ők tudják, micsoda dispensatióból; de ennek kertésze honn volt, és az kertből mind az fejedelemnek, generálnak gazdálkodással is voltak; kiváltképpen pedig jégverem is lévén, mely nélkül az fejedelem csaknem halálban nem lehet vala: ezt igen őriztettem számára. Ide invitálván azért az generál az fejedelmet igen pompáson excipiálá és vendéglé: de itt is újobb vala búsulásom, mert az fejedelem szörnyen fél vala tőlök, mások ijesztik vala, s ebédre menvén oda és az ceremonia sokáig tartván, későn ülhetének asztalhoz; azonban estve lőn, s el akar vala menni az fejedelem, nem mervén ott hálni; melyet diffidentiából lenni az svédek is eszekben vévén, szégyenlik és búsulással szenyvedik vala; sok reménkedéssel tartóztathatám meg az fejedelmet, assecurálván lelkem vesztesége alatt is, hogy nincsen semmi csalárdság ellene való stb.

Interim az egész hadaknak színe continue fenn lévén ott, míglen az fejedelem visszaméne Istennek hála békével, kit azután maga is akara, mert nagy böcsülettel lőn mind az szembenlétel, vendégség, tracta s elválás is. Az ülésben az főhelyet az fejedelemnek adta az generál, mellette az Falsz gróf383, ki mostan svéciai király, az megholt nagy királynak, Gustavusnak atyjafia; engemet az generál maga mellett s még feljül ültetett; az fejedelmet az generálnak és sok nagy embereknek is feleségek köszöntötték; az fejedelem az generált fejedelmi sátorokkal ajándékozá, kiknek némelyikét azután az királnál is láttam, az többiben sokakat lovakkal; az generális néhány száz pár pistolyokkal az fejedelmet. Csudálkozva nézik vala az svédek, hogy mi, s még az vén úr is, Kornis Zsigmond, az bort jégről innák, s mégis élhettek annyi idős korokig. Egyébiránt is csudásnak látszik vala és illetlennek előttök, hogy sok vén embereket látnak vala hadainkban, és azoknak tisztviselőjében; csúfolva mondják vala (ha melyik felől azt mondották: vitéz tisztviselő ember): hogyha, úgymond, vitéz ember lött volna, nem élhetett volna ennyit; az mint hogy ő köztök vén ember ritkán is láttatik vala.

Másodnapján pedig reggel az fejedelem elméne, de az fiával engem otthagya, lévén sok tractára való dolgok fenn, és ebédet ott evén én igen megcsömörlém, mindazáltal vacsorán is ugyan jelen kellett lennem asztalnál, de későn megindulván éjjel, igen betegen mentem az táborra; az honnan viszont másnap az fejedelemmel megindulánk táborostól, én is délig mind az fejedelem szekerében hevertem, sok sárthányás után azon nap megkönnyebbedtem. Mivel pedig az császárral való megbékéléssel is az vélek való barátságnak ugyan nem renunciáltunk vala, sőt tudjuk vala azt is, hogy császár részéről vagy nem is effectuáltatnak, vagy hamar violáltatnának az végezések, újobb hadakozásra való mehetésnek reménségére az francuz követ, Croissi esmét békísíré az fejedelmet, kinek nem is ád vala idegenséget, mert igen kévánja az másfélszázezer tallérokat kisutulni kezekből, kiben csak circiter húszezert adtak volt meg portán; de azért az fejedelem oly igen megunakozott vala ez hadakozástól, hogy, ha sok időket élt volna is, de nem hiszem, többé felkötötte volna az fegyvert, mert szegény igen inhabilis ember is vala az hadviseléshez. Az francuzok is máig is meg nem adták azt az summát.

Általérkezvén az Fejérhegyen, Leopold herceg Barkóczi Lászlót küldé követségen, kévánván, hogy bátor fizetésre hadaiban engedne mellettek maradni; de az fejedelem denegálá, mert ugyanis az svecusokkal való végezést is megsértette volna. Erről nékem is az herceg credentialevele mellett sok ígíretekkel izent vala, de nem kedveskedhetém, sőt az fejedelmet valóban ingerlém vala, és az pacificatiókor is protestáltam384 vala, hogy mivel Puchám az tracta és immár conclusio vége alatt hátunk megé aládobolt vala Szendrőt megsegítvén, és igen meg is rezzentette vala az embereket azon az földön, annyéra, hogy az fejedelemasszony is az Tiszán túl nem merészlett vala megmaradni, hanem Kállóig szaladott vala, hogyha azért vagy oda alá érjük, vagy szemben tanáljuk, salva pace385 megvásároljunk véle; de ők is nem mulatoztanak annyéra, hogy midőn mi Léva tájékjára érkeztünk, ők akkor Érsekújvárhoz érkeztenek, szaladva és éjjel-nappal mentek, s onnan íra levelet nékem, ekképpen válván el egymástól. Voltak sok bajaim; többek között egyik az, hogy az fejedelem oly halálban sietett hazájában az békességbéli szokott életre és feleségéhez, hogyha nem megbékélve, hanem megverve futottunk volna is, soha inkább nem kellett volna sietni; nehezen, sok reménkedésemmel tartóztatám, hogy olyan rendeletlenül és gyalázatoson ne lenne menetelünk, mégis gyakrabban éjfél után mindjárt verettette az dobot készülőre, sátorait levonyatta, indíttatta; magát néha maraszthattam meg s néha nem, csak elment virradat előtt; míglen nem indulhatott, tapotott, nyughatatlankodott, mintha mind tövisken ült vagy járt volna; olyankor, mikor maga elment, engemet hátrahagyott az hadak között; de látván az hadak is az fejedelemnek alkalmatlan járásit, azok is azon példából tanulván, nagy baj volt őket rendesen viselni. Másik galyibám ez lőn: hogy aláérkezvén Miskolchoz, ott is maga csak elméne, s nékem imponálá, hogy az fizetett hadakban csak kevés számúakat marasszak meg, az többinek búcsút adjak, mely dolgot az németek abdankolásnak hívnak, mely oly bajos dolog, hogy nem sokkal bajosb az hadat conscribálni, mintsem minden extraordinaria contentatio386 nélkül eloszlatni.

Ez dolog azért nékem mind gyalázatos, mind félelmes vala, hol az vitézlő rend engem apjok gyanánt tartanak vala, és tőlem s általam várnak vala valami felőlök való jó provisiót; kelle azért élnem ily okoskodással: hogy nem convocálám s hagyám őket confluálnom, hanem kapitánságonként szaggatva proponálám nékik az dolgot jó declaratióval elsőben, megcommendálván híres vitézi forgolódásokat, hűségeket, megköszöném fáradságokat, okot mutogaték nékik, mintha az pacificatiónak conditiója387 kévánná az fejedelem felől, hogy hitelesb lenne az dolog császár előtt, azért kell elbocsátani hadait; példákat adék, hogy az egész keresztény világon szokott dolog, az békességben nem tarthatni fenn az háborúságban gyűjtött hadakat, az fizetett szolgaság continuitast kéván, nagyubb részre házastüzes emberek, magok is azt fel nem vehetnék, házaktól távol csak az kis fizetésért continuuskodhatnának, az ország is annyi hadnak qvartirt adni neheztellene; bíztatám az fejedelem kegyelmességével és olyanforma amnestiával is, hogy, ha kinek mi tört fazaka azelőtt lött volna388 is (az minémű sok is vala közöttök), csak ezután ne újétsák, azelőttiekért való büntetések törvény nélkül nem lenne; ez szó solválván az conscientiát389, az populus pedig hertelen nem vévén eszében mysteriumját. In supplementum390, hogy őnagysága protectiója alatt akarja őket tartani, ez az jele: hogy noha házokhoz és szállásokra bocsátja őket az fejedelem, de kötelességeket fel nem szabadétja, hogy mihelyen parancsolja, esmét mindjárt confluálhassanak, mely végre az kapitányoktól, hadnagyoktól az zászlók is bé nem vétetnek, az mint hogy náluk is hagyatának (noha effélékről nem vala semmi tanúságom, bízván csak magam elmémre és hűségemre az fejedelem). Ez declaratiók mellett azért, mivel az hadak is megunatkoztak, fáradtak, az nyugodalmat kévánák, lévén feles prédájok is, kit hazavinni sietnek vala, kedvesen acceptálák, és ekképpen Isten segedelmével szép csendesen vím véghez ez dolgot is; és másodnap érém el az fejedelmet, s igen örömest láta, s hallá az dolgot.

Ekképpen méne azért véghez az hadakozás, csendesedék meg az török is lator szándékjától. Gyümölcse ez hadakozásnak quoad publicum391 és az fejedelem privatumjára nézve is mi lőn, az diplomák és az hadakozás után következett első hosszas, talán tizenegy holnapokig tartott magyarországi gyűlésben emanáltatott articulusok392 megmutatják, az olvasót arra igazítom. Hogy pedig boldogabb successusa nem lőn, okai ezek lőnek: 1) Mert az confoederatusok is mindenik részről nem lőnek sincerusok, kiki az privatumát respectálván393. Az svecusok felindítának, s magok dániai támadásnak oltására elmenének, és másfél esztendeig az egész hadnak terhét sok kárunkkal, gyalázatunkkal és Magyarországnak is romlásával viselők; ezt mi is visszaadók, mert többire csaknem in medio periculi394 odahagyók őket. 2) Mert az pogány ebek is az első indulatban az adományért, magok hasznokért annuálának, segítséget is ígírének, de ottan hamar az akkori fővezért megölék395, és az utána valók az német pénzzel corrumpáltatának, és szinte szükségünk idején kétszer is csak megrakodának az mellénk adott végbeli török hadak, s elmenének mellőlünk; sőt erős parancsolatokkal revocálának bennünket is, alig marada meg hazánk veszedelemtől, és assecurálák az németséget is hátunk megett aládobolásra, így állhatatlankodának. 3) Mert az fejedelem minket néhányunkat nagy hittel való szókkal assecurált vala, hogy, ha csak mit apprehendálhat, de Erdélyhez applicálja, s határát terjeszti, melyet posthabeála; kiért, noha egyéb sok okokért is, kedvetlenek lőnek az emberek az hadakozáshoz. 4) Mindezek felett, mert Magyarországnak mind lelki s testi szabadságának helyreállítását töttük vala fel célul, de az Isten látta az szíveket, és hogy az fejedelmek csak praetextusnak csinálják az Isten dicsőségét, de azalatt magok világi hasznokat keresik, az mint az dolgoknak kimeneteli is minden helyeken ezt megmutogatták; nem csuda tehát, hogy az Úristen is az fejedelmeket és nemzeteket kévánságok szerént való végekkel nem boldogétja.

1646, úgy tetszik (de az akkori articulusokból bizonyosban megláthatni), lőn az magyarországi hátrébb is említett hosszas gyűlés, melyben confirmáltatának az békességnek diplomái, és azoknak vigora szerént kévántatván per commissarios reciproca assignatióknak396 lenni mindenik részről és egyéb igazgatásoknak is: többek közt Kassa és az hét vármegye fejedelem kezéhez adatása, az fejedelem részéről pedig az többinek renuntiatiója, mit addig csak jure armorum397 láttatnak vala bírni; az kilencven templumoknak pedig restitutiójok398 az országgyűlésen igazíttatott vala el, melyeket violenter az catholicusok foglaltak vala el. Ez commissióra azért császár részéről valának rendeltetve: Vesselényi Ferenc akkor alsómagyarországi generális, Tőrös János pozsonyi kamarás úr és császár tanácsa, Kerekes András ítílőmester, Tasi Gáspár tábla bírája, Mosdósi Imre kamarás úr. Az másfelől mint magyarországi dolgok végett: Lónyay Zsigmond, Nyári Bernárd, Csernel György, Szemere Pál, Klobusiczki András. Erdélyből pedig és az fejedelem képében én valék rendeltetve. Confluálánk azért Eperjesen399, és ott az tractatus jó ideig tartván, facta conclusione400 az fejedelem is Kassára feljüve, és mindkét fél commissariusok is odamenvén, az miknek kelletett effectuálódni, solenniter et cum confluxu magnatum, comitatuumque Hungariae401 méne az dolog véghez.

[Az 1647–1648. évek eseményei. Kemény Lupunál]402

Ezek után az fejedelem Munkácsra menvén következék ily dolog: hogy az velencések az akkori lengyel királyt, Vladislaust, arra bírták vala, hogy török ellen hadat indítana, melyre mint martialis és virtuosus király hajlandó is vala, és csinálván is pártokat magának az respublicában, személye szerént az római császárral maga is szemben lött vala, Nichespurkban menvén mindenik, mely van Morvában; annakutána elküldözte, és invitálá az keresztény királyokat, fejedelmeket, sőt csak jóhírű generális embereket is azon pogányság ellen való hadra, többek között az litvániai herceget Janusius Radcivilt, kit hátrébb említettem, oly praetextussal, mintha csak felesége apjának, Lupul vajdának látogatására magától menne, és onnan az fejedelemhez is Moldvából, de alattomban tractálná ez hadra való invitatiót; kire az fejedelem is hajlandó vala, mint keresztény ember, és ki természeti szerént is az törököt igen gyűlölő ember vala, ha Isten az módokat szolgáltatja vala. Ez állapotban méltatlan voltomra az említett dicsíretes király nékem is ezen herceg által szép levelet küldvén és kegyelmes ajánlásokat tévén invitált, mely megtanáltatik leveleim közt.

Az herceg Munkácson tanálá az fejedelmet, az holott mind excipiálása, néhány napig való tractája s vendéglése solenniter igen és gazdagon lőn, feles fő- és közrend lengyelek lévén véle. Kinek excipiálására az fejedelem is kiment, mert amaz is fejedelmi ember, princeps imperii et Litvaniae dux403 vala. Mezőben sátort vonyatván ott lőnek szemben egymással, Erdélyben is, míg általjütt, mindenütt nagy böcsülettel acceptáltatott. Váradon az ifiú fejedelem is, Rákóczi György excipiálta, vendéglette. Elméne azért Munkácsról bene contentus404, de ímé az az felfualkodott és egyenetlen nemzet ez jó királynak dicsíretes indulatját meggátlá, mert gyűlést csinálván, hatalmas vexatiókat tőnek az királyon, és exeminálák, mi dologban járt, s miért ment is respublica híre nélkül Nichespurkba római császárral való tractára; annak felette minden conscribált német hadait eloszlaták, mely több vala tizenhatezernél, hatalmas erős constitutiókat csinálának az királyi authoritas ellen; gyalázatban marada minden helyeken, kiket invitált vala az vitéz király, és ottan hamar meg is hala, nagy oka lőn pedig ez dolog miatt való melancholia. Ez dolog ada alkalmatosságot az lengyeleknek kozákok miatt következett nagy romlásokra, mert az említett intentiójára nézve az királynak nagy factiója vala az kozáksággal Chmelnicki nevű nevezetes kozák által, animálván őket mind arra, hogy magoknak számokat szaporítanák minél jobban s felesben lehetne, hajókkal, fegyverekkel készületek nagy lenne, mely mivel nem lehet vala különben, hanem az lengyel urak jobbágyiból, azok injuriáltatnak vala. Ez vala pedig az practica, hogy az gyűlésben véle consentiált uraknak cooperatiójok által az respublicát inducálni tentálja405 nyilvánvaló hadakozásra az pogányság ellen, kit ha effectuálhat, bene quidem406, és az kikkel közlötte, s invitált ez hadra, conjunctis viribus, sumptibus et consiliis407 mozdítsák ez nagy dolgot; ha pedig az respublica consensusában frustráltatnék408, az kozákság az vízen kezdené el az hostilitast tatár, török ellen, mely miatt mindjárt requiráltatnék az király és respublica az pogányságtól, azok ottan deliberálnák azt, hogy compescálják, refrenálják409 az kozákságot; azok csak simplex parancsolatra ne engedjenek, hanem kénszeríttessék az király hadat küldeni reájok, sőt maga is ellenek kiszállani, nemcsak az respublicának rendszerént lenni szokott quarcsiani hadaival, kikkel az hetmányok szokták vala mindenkor az végeket oltalmazni, hanem az respublicának is hadaival és maga idegen fizetett hadaival közelítvén az kozáksághoz, azok is mind magok oltalmára táborban szálljanak, az király pedig tractában indulván s az respublica vélek, akkor igírjenek engedelmességet az kozákok oly conditióval, hogy pogányság ellen hadakozzanak; az király annuálván, és conjungálván magát az kozáksággal, annak is fizetett hadainak s véle egyetértő nagy embereknek is erejek látva kénszeríttetnék az respublica is consentiálni; kisebb résszel ne gondolnának, ha találkoznának is ellenkezők, csakugyan megindítanák az pogányság ellen való hadakozást; erre az király is mind sok hajókat és egyéb requisitumokat készíttet vala, kiknek némely részit magunk is láttuk Varsovánál. Ez dolgokról az moszkával is correspondentiája vala az királynak, kiket azelőtt Szmolincka alatt megvert410 vala, nem lévén feljebb harmincötezer emberénél, kikkel Szmolinckát megsegítvén, többet százezer moszkánál ruinált vala, minden munitiójokat, zászlókat királynak adván, gyalázatoson úgy bocsáttattak vala el, s megbékéllettek vala.

Meghalván azért az említett jó király, és frustráltatván mind maga, mind mások ez jó szándékban, az kozákságnak ez végre lött nagy készületi, factiója nem múlék semmiben, mert meg akarák őket erőteleníteni s csak kevés számú iratos kozákot meghadni411, az többit paraszti állapotra cogálni, kik már igen megsokasodtak, s az paraszti igát többé felvenni nem akarják vala, mert felette igen exacerbáltattak is vala, holott az lengyel urak mind magok és emberek által kegyetlenül sanyargatják vala, s kiváltképpen elárendálván őket zsidóknak, örményeknek és egyebeknek, tovább elviselhetetlen exactióval terhelik vala, melyben különb-különb meggondolásra is istentelen módokat keresvén nyomorgatásokban, többek közt egy gyermekét meg nem keresztelheti vala, nem házasodhatik vala, templumban nem mehet vala, nem temetkezhetik vala különben: mindentől külön-külön exactio; ha gorelykát, ha sert főz vala, ha magára új köntöst vészen, ha házat csinál vala: mindenektől, de én azokat nem tudnám előszámlálni; annak felette sok helyeken templumjokat is az catholicusok elfoglalják vala, singulariter pedig az említett Chmelnickit valami öröksége végett Konyeszpolcki sokáig fogva tartván, persequálja és csak mint szabadosává tenni akarja vala.

Ekképpen azért háborgattatván, s reá is küldvén elsőben haddal az fiát az akkori hetmán Potocki, azt, alattomban tatárral colludálván Chmelnicki, kinek azelőtti factio szerént ellenségi akarnak vala lenni, egészen mind elfogák, veszték. Másodszor magok menvén az főhetmán Potocki és mezei hetmán Kalinocki, azokat is éppen elfogák, veszték, s az kit jobbággyá akarnak vala csinálni, Chmelnickit, főhetmánnak választá az kozákság; s így lőn indulatja ez veszedelmes hadakozásnak is, kinek particularitasit nem célom nékem írnom, az mostani időbéli emberek elégségesen hallották; s minthogy pedig nulla calamitas sola412, ez veszedelmező állapotjoknak boldogtalansága ada szívet és alkalmatosságot azután mind moszkáknak, svecusoknak, hogy irruáljanak. Én azért térek az én materiámra.

Elmenvén az herceg Radcivil Munkácsról, én is haza kéredzettem, azután az fejedelem másik esztendőben esmét Munkácsra kimenvén, engem fiával, Rákóczi Györggyel hagya, az ki igen megbetegedett vala, de meggyógyula. Odaki jártában az fejedelem is megbetegesedett valami gutaütésnek speciesével, az mint tanálta vala hasonló nyavalya még in anno 1644-ben. Megkönnyebbedvén hazajüve ugyan, de újobban fekünni esék Görgényben, s kevésben hogy meg nem hala; akkor is meggyógyula.

Anno 1648. esmét Görgény felé menő útjában megbetegedék. Ez ugyan fatalis helye lőn; mely minekelőtte lött volna, Kolosváratt lévén az fejedelem, érkezék Lupul vajdának főkövetje, Stefan Girgice logofet ajánlásokkal, ajándékkal, és egyéb dolgok közt az fejedelemnek írván titkoson ilyen dologról: hogy igen nagy dolgokról akarna az fejedelemmel tractálni, melyet maga emberére is bízni nem akar, kévánja annakokáért, hogy Kemény Jánost bocsássa bé hozzája; melyből sok beszélgetés és gondolkozás lőn, mindazáltal ígíretet tőn az fejedelem az én bébocsátásom felől; mely mi végre való kévánság volna, maga is az említett főkövet abban semmit nem tud vala. Elmenvén azért az követ, az fejedelem engemet is házamhoz bocsáta, parancsolván, hogy készülnék, és Görgényben mennék hozzája, hogy onnan expediálna, melyet megcseleküvém, és még útjában Vécsen érém az fejedelmet; holott midőn az várban bémentem volna, ímé az urak vacsorát esznek vala, s hát az fejedelem nincsen asztalnál, melyen mindjárt megháborodám, s hívatván bé maga házában, panaszolkodék rosszulléte felől, és hogy útjában csömörlött volna meg; borbélyok forgódnak vala körülette, keveset beszélhetvén azért akkor vélem, kikülde vacsorálni az urakhoz. Másnap virradólag mégis felerőltetvén magát, még hajnalban elméne vadászni, engemet hátrahagyván az fejedelemasszonnyal Görgényben; azért mind rosszabbul kezde lenni, mindazáltal engemet ugyanonnan expediála. Melyet minekelőtte cselekedett volna, nagy szomorúan kezdé mondani ezen szókat: Imé, uram, elmégy, én pedig vagyok nagy búsulásban az te meneteled miatt, mert féltlek attól az hamis embertől, nem tudhatván, mi végre kévánja hozzája bocsáttatásodat. Kire felelék: Nagyságodnak nem méltó búsulni s félteni, mert hallatlan dolog még az rendes pogányok közt is követet megháborítani. Melyre mondá: Sokakat cselekütt Lupul vajda eleitől fogván, melyek keresztény emberhez illetlenek voltak volna. Kérdém: Mitől félt hát nagyságod, csak megtartóztatástól-é, avagy nagyubbtól is? Mondá: Tudod, uram, hogy énnékem az törökkel vesződésem vagyon az miatt, mivelhogy az ország adóját tizenötezer aranyra akarják felverni, mely azelőtt tízezer volt (úgy is vala, mert Bethlen Gábor szállította vala tízezer aranyra), én pedig azt nem akarom cseleküdni, mely miatt már két esztendő alatt bé is nem küldhettem az adót: ha azért ő az törökkel valami practicából téged megfog, az portára béküld, nem egy vagy két esztendeig való adónyit kell éretted költenem, ha ki akarlak szabadítani. Ezeket hallván megköszöném felőlem való atyai szorgalmatoskodását; mindazáltal mondám: Ha az ilyen dologtól kell tartani, nagyságod tetszése is járulván én ily módot követek az dologban: hogy postát küldök elöl, megírom, küldjön hitlevelet, hogy böcsülettel lát, és valamikor akarom, minden bántás nélkül birodalmából ki is kísírtet; mert minden bizontalanságra az én uram is ilyen rendbéli szolgáját maga mellől el nem küldhet. Ezt elküldvén azalatt indulok csak oly praetextussal, mintha fogarasi tisztemben mennék; ha addig nem érkezik az válasz, tovább, mintha az Barcaságon quartirozó fizetett hadaknak meglátogatására; ha addig sem, azon túl, mint az szélben lévő véghelyeknek megvizsgálására nagyságod parancsolatiból mennék; ezalatt, ha elérkezik az elégséges assecuratio, continuálom menetelemet, ha pedig nem, visszatérek ez praetextusok mellett. Tetszék azért az fejedelemnek, és ekképpen lőn expediáltatásom, de elsőben házamhoz menék. Midőn onnan megindultam az Küküllő mellett, Szőkefalva tájékján értém az fejedelmet is Fejérvár felé útban lenni, térék hozzája utamból, és látám, hogy az nyavalya igen praevaleála rajta. Én mindazáltal utamat continuálám, és még Fogarasból meg sem indulhattam, megérkezék az vajda assecuratiója, melyet az fejedelemhez küldvén, én magam continuálám utamat.

Ezen időben pedig Lengyelországban Vladislausnak, az hátrébb említett jó királynak halála után az ország interregnumban vala, és onnan az fejedelmet izgatják vala, hogy az királyválasztásra rendelendő gyűlésre is embereit expediálná, s competálná az királyságot, úgy lévén szokások az lengyeleknek, és noha fognának lenni néhány competitorok (kiváltképpen az megholt királynak két öccsei, Casimirus, ki secularis ember vala ekkor, mindazáltal azelőtt ecclesiasticussá lett vala, és ki egykorban Hispaniában akarván menni, az francuzoktól elfogatott vala tengeren, s tartatott vala is detentióban ideig Franciában; egyébiránt igen levis és tisztátalan életű ember is vala, mint az híre volt, néhányszor volt amaz tisztátalan nyavalyában, az francuzban; ennek öccse Carolus, ez is ekkor ecclesiasticus vala, de örömest elveti vala az királyságért az papi habitust; ezeken kívül reménlik vala, hogy competitorok lennének: római császár maga vagy fiai számokra, moszka cár, svéciai király, neoborgus, brandeburgus s talán többek is), de bíztatják vala az fejedelmet, hogy feles pártjai fognának lenni, és Isten kegyelméből succedálni is mások felett fogna nékie az electio. Mely factiónak feje vala az hátrébb említett Janusius Radcivil litvániai herceg, ki ezen materiát már régtől fogva practicálja is vala, az mint van írásom arról is. Voltanak is pedig feles pártjai, kiváltképpen az kiket dissidenseknek neveznek vala413, mert az catholicus status az evangelicusokat és vélek különböző vallásúakat, mint kálvinistákat, lutheránusokat úgy nevezik vala az gyűlésekben és egyéb nyilvánvaló írásokban, az holott színesen és káromkodó böcstelenség nélkül akarják vala: dissidentes a religione414, az unitáriusokat pedig ezzel különböztetik vala: dissidentes in religione415. Ezek azért, mivel nehéz persequutiókat szenyvednek vala az clerustól, mindnyájan Radcivilhez igen ragaszkodtanak; sőt mivel az clerustól az magok religióján lévő catholicusok is, az külső secularisok, az ő nevezetek szerént ordo equestris416, melyben van az egész nemesség, ezek is igen injuriáltattak sok dologban külső szabadságokra nézve, azok közül is azért sokak voltak consentiensek Radcivillel, éppen pedig az görög valláson lévők is, mely igen része Lengyel- és Litvaországnak, kiből állott az kozákság is, az kik is igen addictusok voltak Radcivilhez.

Igy azért az fejedelem mikor engemet Moldvában Lupulhoz, együtt az sógoromat, Bethlen Ferencet, ki (említettem A.)417 igen jeles, lengyelországi állapotokban és követségekben forgott böcsületes ember, s nékem igaz atyámfia vala, véle Klobusiczki András magok nevelte jó szolgájokat, magyarországi főembert, ezeket expediálá418, az onnan lött intimatio szerént egy ládában negyvenezer vert sárga aranyakat, viszont költségekre s egyéb szükségekre tallért circiter húszezert külde az végre, hogy, ha az dolog futamodotat vészen, abból pártokat szerezzenek, és vitézlő rendnek is fizessenek. Kik elmenvén valóban jó indulatját is látták az dolognak, de ímé az Úristentől nem volt elrendeltetve, mert az mint feljebb említém, az fejedelmet betegen hagyók mind én, mind azok, mikor megindultunk vala, s az gyűlésre béérkezvén Varsovára az említett követek, az gyűlés mihelt kezdetett, ottan érkezett híre az fejedelem halálának, és az miatt elszakadott inok s reménségek mind az követeknek, mind az fejedelem pártjainak. Az ellenkezők pedig ez hírrel igen megemelkedtenek; mindazáltal annyéra munkálódtanak az fejedelem pártjai, hogy mégis az electiót prolongálták419, közel három hétig várakozván az Erdélyből érkezendő informatióra.

Az én utam pedig ekképpen lőn: hogy az fejedelemnek élete megmaradásának kétséges voltát vévén eszemben, tartok vala halála történésének casusában Lupul vajda practicájától, ha benn érne valami olyan hír: annak okáért az háromszéki, csíki s több szélbeli tiszteknek oly tanúságot hagyék, hogy az én visszaérkezésemig senkit az moldvai utakon bé ne bocsátanának, hanem csak az ki énhozzám expediáltatnék; hogy pedig minden én utánam jüvők is alkalmaztassák magokat és beszédeket, azoknak informálására Bereckben hagytam bizonyos emberemet tanúsággal, az utánam jüvőknek az ki viszont tanúságokat adjon instructióm szerént. Magam pedig, mihelt béérkezém Moldvában, az vajda, assecuratiójának eleget tévén, Tatrason belől az szorosból érkezvén excipiáltatott böcsülettel, főbojérát feles magával küldvén előmben commissariusul, kik Jászvásárig igen nagy provisióval vittenek, az vajda maga szekeres lovait is, két rendbélieket küldvén szekereim eleiben, Jászvásárról pedig az főviszter hintóval és szekerekkel jütt excipiálásomra, kísírt szállásomra, az holott pompáson felöltöztetett házakban szállítottak, maga emberi forgolódván konyhám, asztalom körül, maga edényivel, pohárszékivel, ezüst tálaival, tányéraival, csészéivel és egyéb eszközeivel. Az audientiára való felvitetés néhányszori és vendéglés is igen pompáson lőn. Az vélem való tractában pedig sem az fejedelem oláh tolmácsát, kit magammal vittem, sem magáét nem admittálta, hanem az mint tudtam oláhul, magamnak kellett véle beszéllenem.

Az titkos tractája pedig erről vala: hogy bizonyos emberi által érti az lengyeleknek az fejedelemhez való jó affectiójokat, és az akkor lejendő gyűlésen királyságra invitálni akaró szándékjokat, melyet akarván adni értésére az fejedelemnek, egyszersmind offerálja magát, hogyha miben kévánja az fejedelem, kész lészen ő is cooperálni dolgának promotiójában mind lengyelországi nagy ember jóakarói által, s mind egyéb utakon, csak az fejedelem is viseljen hozzája jó affectust és tartson jó correspondentiát etc. Erről voltak bővebb beszédek is, és noha mint bizontalan hívatásra az fejedelemtől nem adatott vala semmi instructióm, hanem mindenek hagyattattak vala az magam hűségemre, discretiómra és industriámra420 lévén pedig elégséges credentionalis plenipotentialis leveleim421 az vajdához, azok mellett én is így procedálék: Elsőben megköszöném az uramhoz declarált jóakaratját; azután commendálám aziránt való mind jó szomszédságát, kereszténységét és prudentiáját is, hogy magának, házának és birodalmának erősödésére cselekszi, midőn ily szövetséget igyekezik szerzeni az én urammal és annak házával; és noha olykor láttatik cseleküdni, az mikor immár veszi eszében Istennek rendeléséből, az uramnak érdeklő promotióját, melyet ha Isten boldog véggel áldana, s kirekedne abból való segítésből, jóakaratjának mutatásából, idegenség maradván fenn közöttök, nem kezdene lenni bátorságos állapotja: holott egyfelől Máté vajda nem barátja, másfelől az fejedelem avagy fia, harmadfelől az kozákság, negyedfelől az lengyel királyság mind idegenek lévén hozzája, igen meggyengült állapotja kezdene lenni; mindazáltal nem késő, és merészlem assecurálni arról, hogy az uram mind kedvelleni fogja ez oblatióján,  s mind pedig reciproca affectióval422 fogja hozzája viselni magát, csakhogy az uram képében kévánom, hogy némely ez állapothoz szükséges requisitumokra nézendő jóakaratja felől cum assecuratione declarálja magát423, melyeket proponálandó lészek; azokat azért kéváná érteni, melyek így következnek: 1) Ha Isten akaratjából azon állapot úgy fogná kévánni, az uramnak, embereinek, hadainak engedjen szabados passust Lengyelországra. 2) Ha akarja az uram, birodalmában engedjen hadat fogadni. 3) Ha kévántatni fog, mivel tárházát magával nem hordozhatja, legalább százezer aranyig adjon kölcsön. 4) Hogy az portán is mind tekéntetivel, értékével az uramnak ezbéli állapotját promoveálni szívesen igyekezzék. 5) Ha szinte parancsolnák is, de ellensége az uramnak és házának nem lészen.

Mindezekre azért igen szívesen reá ígíré magát, és denominálá portán lévő nagy fautorit is, kiknek neveket maga asztalán, maga téntájából, pennájával, papirosára jegyzésben vevék, lévén úgy az végezés, hogy mind az fejedelem, mind az vajda portai kapikiháinak menjen parancsolatjok, hogy egyetértsenek, és egyiránt promoveálják az dolgokat mindenik félnek jóakarói által. Ezek felett mivel lengyel jóakarói is az fejedelemnek intimálták vala, hogy az kozákságot is igyekeznék maga pártjára attrahálni, akkor pedig az kozákság is haddal indult vala az lengyelekre, mert azok is az interregnum alatt akarják vala magok dolgát elévinni, én pedig az fejedelemtől azokhoz szóló levelet is vöttem vala kezemhez, hogy, ha mi módját látandó, procedálhassak benne: közlém azért az dolgot az vajdával is, látván jóindulatját, és kévánám, hogy embereimnek bátorságos útjok felől mutatna módot; melyet meg is cseleküvék, és én is expediálám egyiket, Mosa Gergely nevű, jó szóval tudó, látott, hallott udvari katonát és nemes embert, marusszékit, ernyeit, másikat, Rácz György nevű udvari katonát, ki nyelveken is tudott, és görög valláson is vala; ezeket úgy instruálám Chmelnicki Bogdán kozák hetmánhoz: hogy elsőben csak az én levelemet praesentálnák, és szerzenének confidentiát s atyafiságot, melyet ha kedvesen vészen, abból megesmérvén affectusát, úgy azután az fejedelem levelét is praesentálják, és az mellett miket mondjanak. Mely expeditio igen jól is succedált vala, az mint előbb megláthatni.

De ezenközben foly vala ily dolog is: hogy az hátrébb említett Girgice Stefán moldvai követ kétség nélkül subordinatióból indított vala az fejedelemnél létében általa ily tractát is, hogy az vajdának kisebb leányát, az első feleségétől, Radcivilnének anyjától valót, mely igen alkalmatos volna Rákóczi Zsigmondnak elvenni, mutogatván abból az szövetségből való hasznokat is; melyet jelentvén az fejedelemnek is és fejedelemasszonynak is, az fejedelem idegen vala ugyan hozzá, de az fejedelemasszony hajlandó, s reábírá az fejedelmet is; erről való tracta is azért bízatott vala reám pro occasione424, ha látom módját; és mivel ily nagy állapotok forogván előttök, hasznosnak esmérem vala ez szövetséget, s azon logofet Girgice által tractálom vala is titkoson, az vajdával is szemben lévén; ajándékot is vittem vala az fejedelemasszonytól, és conclusióban is vöttem vala, hogy kihozatná leányát, mivel akkor portán tartatja vala az vajda; el is küldött mindjárt érte, s noha sok költséggel, ki is hozatá, mert azelőtt maga nagyubb hitele szerzésejért küldte vala bé, akarván elnyomni az Radcivilnek adott leánya miatt következett suspiciót, mely nagy vala hozzája; és reménséget is adott vala az leány felől, lévén hátra, hogy kihozatván, magok vagy mások által megláthatnák egymást.

Minthogy azért az fejedelem halálának hírének ott érése engemet igen rettegtet vala, az minthogy az útba is, de ugyan helybe is Jászvásárt jűtest jűnek vala levelek utánunk és emberek is, kik által tudósítanak vala az fejedelemnek nehezedése felől; többek közt egy rendben érkezének Tömösvári Boldizsár és Szilágyi János hadnagyok nehezedésének hírével, másodszor, ugyan Jászvásárra, az is Szilágyi János nevű portai posta, de tanúságok lévén, ezek titkolják vala; mindazáltal kevésbe múlék, rajta nem vesztém az dolgot, mert az utóbb említett posta által megírák, hogy az fejedelem élete annyéra reméntelen, hogy már akkor szava is elállott légyen; ezt értvén, midőn házamból kioszlottak volna, nem tartóztathatám magamat, hogy nagy zokogással ne sírnék, melyet ajtómon álló inasim meghallván, kezdettek zsibongani sírásomon és vizsgálni okát szolgáim; kit értésemre adván öreg legény szolgám, örömest megriasztom, sőt büntetem vala is őket, de úgy annál inkább kicégéreződik vala, azért elsőbb szolgám által megfenyíttetém és elnyeletém vélek, az mint hogy bizonyos okát nem is tudhatták azok is.

Ez okra nézve azért is igen sollicitálom vala az vajdát hazabocsátódásom felől, csinálván praetextusnak, hogy az utánam jütt emberek által az fejedelem parancsolá sűrőven visszasietésemet, mivel kisebb fiát akarja kibocsátani magyarországi birodalmába, melyet addig nem cselekszik, míglen vissza nem érkezem; az vajda pedig igen szívesen maraszt és kévánja vala mulatásomat, mindazáltal kibeszélém magamat, igen böcsülettel megajándékozván az vajda, veres bársony, szép nuszttal béllett galléros mentével, főtörök lóval, türkeses arra való szerszámmal, szép bársonyra gazdagon szkófiummal varrott tegezzel; és el is kísírtete esmét hasonló provisióval, mint bémenetelemben.

Alig mehettem két mélyföldet, ímé Ugron Mihály nevű étekfogó elöltalála Jászvásár és Szépváras között, hozván az fejedelem halálának hírét, melyet mindazáltal annyéra eltitkoltam, hogy Tatrosról magam írtam meg az vajdának, mely én levelem míg odaérkezett, addig már régen Erdélyben voltam. És noha én emlékeztettem írásomban, az mint hogy úgy vala az dolog, hogy mivel én tudom vala az fejedelem életének reméntelenségét, ahhoz képest minden tractatusokat véle úgy cselekedtem légyen, mint nemcsak az fejedelem egy személyére, hanem fiaira és az országra nézve is, és ugyan meg is kérdettem vala, hogy ha az ajánlott jóakaratot és szövetséget az fejedelemnek fiaival és az országgal is akarja-é fenntartani, az mint hogy én úgy kévánom, s azok részekről is assecurálom, és akkor ő is úgy resolvált vala: megírván azért néki, hogy noha az fejedelem megholt, de életben van successor fejedelemfia és az ország, annak okáért azoknak teszek relatiót, és continuáltassék az elindított tracta; de ímé tehát az maga nevezeti és természeti szerént az farkas csak szőrit akarta változtatni, természetit s bőrit nem, válaszom olyan jüve: hogy minden tractatusok csak maradjanak abban, deákul ezen szókkal íratván: Mortuo principe sepeliantur tractata omnia negotia425; melyből megtetszék hitetlensége, és csak az idő után járó, nem keresztény állhatatossága.

Az mint újétá azután azzal is: hogy noha leányát az végezés szerént portáról kihozatá; de midőn látására és azon dolognak tractájára az fejedelemasszony és Rákóczi Zsigmond béküldött volna, az dolgot megmásolá, causálván benne, hogy az ő papjaik tilalmaznák, más valláson lévőnek ne adná; és hogy az leánynéző is igen alkalmatlanul viselte volna magát, kin is megkedvetlenedett; úgy is vala, hogy elég hitván emberekre is bízatott vala, mert egy Boros János nevű vala az fő, ki az ifiú Rákóczi György fejedelemnek legkedvesebb ember vala, egy paraszt oláh fiból nevekedett hajdú; részeges kurvás rossz ember vala. Második Sebesi Miklós, ez is nem sokkal különb. De az harmadik, Horvát György, ki Rákóczi Zsigmondnak mindenek felett hitelesb, kedvesb embere vala, ez is pedig csak valami negédes rossz nyalka ember vala, ki azután is végbenment házasságakor az leánynézésben nagy hibát tött vala. De az Isten is megbünteté Lupult érette, mert leányával nem kereskedheték akaratja szerént, kit Lengyelországba is nagy emberek kéretnek vala; mert ottan hamar az tatár bécsapván országába, noha láttatik vala portán nagy kedvességének lenni, igen megrablá, és maga is erdőkre alig szalada, megsancolván az tatárnak, és azok visszatérvén, nem telheték egy heti, az kozák nyomában jüvén, az is megsancoltatá, s kételenségből vélek való megbékélésnek alkalmatosságával leányát is az Bogdán Chmelnicki öregjebb fiának, Timusz nevűnek kelle ígírni s azután meg is adni, kinek lakodalmára való hívatásban sokféle tökéletlenségi lőnek és cavillumi.  

[II. Rákóczi György uralkodásának kezdetei]

Az én oda járásom s az fejedelem halála alatt az fia, ifiabb Rákóczi György az regiment apprehendálván, ottan mindjárt humora szerént való emberei és az kik nékem az öreg fejedelem idejében aemulusim voltak, de nem árthattak, s idején az ifiú fejedelemnél bészínlették magokat, ottan mindjárt kezdettek ellenem practicálni, s az fejedelmet ijeszteni, hogy sietne az vitézlő rendet magához esküdtetni, mert hazaérkezvén fognék valamit moliálni ellene; és hogy Lupullal is, ki tudja, mint tanáltam végezni; mert az fejedelem éltében nem engedte vala az fizetett hadakat fiának megesküdni, sem várakbéli praesidiumokat. Ennek oka az vala, mert az kemény magaviselete s engedetlensége félteti vala még magát is, annál inkább feleségét és öccsét az fejedelemségben succedáló fiától, melyet cseleküdni az vitézlő rend recusált, halasztván hazaérkezésemre, s annál inkább nevelték elméjében az suspiciót ellenkezőim; mindazáltal hazaérkezvén, mindeneket jó lelkiesmérettel végbenvittem. Ez ilyetén dolgot praevideálta volt szegény öreg fejedelem, mert látván nehezedését, felette szorgalmatos volt felőlem való tudakozásban, akarván derekas dispositiókat tenni, és az mint éltében Klobusiczki András igen hiteles emberének jelentette, volt olyan szándékja, hogy feles summa pénzt hadjon kezemnél, és az vitézlő rendet is olyan állapottal, hogy azok által manuteneálnám az fiainak és feleségének s országnak is hasznokra nézendő minden állapotokat. De én is nem érkezvén, azonban az halálnak órája is érkezvén, alig szólhatott csak mi keveset is testamentumára nézendőt, melyet minekelőtte cseleküdt volna, az fejedelemasszony, az öregbik fia, az püspök Csulai György lévén házában, ily szókat mondott: Félek attól, hogy Rákóczi György nem fogja megböcsülni az én jámbor szolgáimat, és Huszár Mátyás s Boros János tanácsa elveszti őtet; mert ezeket igen meggyűlölte vala, látván még éltében az ifiú elméhez igen bészínlették magokat, kit igen bán vala, tartván rossz következésektől; ugyanekkor azért akarván s el is kezdvén testamentumát, az említett püspöknek dictálta, s az pedig írta; de már az szólást alig tehette, mondott azért néhány szóval arról, hogy erdélyi és magyarországi várai közül melyek feleségejé, és melyik fiáé mik légyenek; de kifáradott belőle, és így nem mehetett végben sem perfectiója, sem solennitasa azon testamentumnak426, csak az egy persona, úgymint az püspök lévén mind hallója, s mind írója, magának is pedig az fejedelemnek sem subscriptiója, sem pecséti rajta nem lévén, melyet fundamentomos testamentomnak még successori is nem agnoscáltak427 magokban; de ez igen eltitkoltatott máig mind egyéb okokból, s mind kiváltképpen abból, hogy az római császárral végezett diplomák szerént Szatmár és Szabolcs vármegyék arra deveniálnak vala, az melyiknek fiai közül fogná legálni. Nem lévén azért semmi legatio, nem is lehet vala az successio, és így félő vala attól, hogy kitudatik az testamentumnak avagy nem létele, avagy erőtelensége, annál inkább abban semmi emlékezeti az említett vármegyéknek: ez úton római császár simpliciter fogja recuperálni azon vármegyéket. Ez secretumot azért máig senki nem több, hanem az fejedelem[asszony], az két fiai, én és az püspök értettük. Ezen testamentumában legálta énnékem szegény fejedelem távoly létemben is Vécset, mely rendelését mindazáltal még éltében is tudták mind felesége, fiai, és nékem is aperiálták, de az testamentumban csak az caput bonorum428, az vár említtetvén, az fiai és felesége megmelyesztve, avagy felit, zsírját elvőve adák meg, az javát az faluknak magoknak reserválván, úgymint Batost, Banyit, Alsószászidécset, melyekben nem reménlém az ő részekről is azt az fösvénységet. Gaudeat tertius haeres.429

Vala ezen jámbor fejedelemnek más testamentuma is, melyet írt vala 1644-ben, ez igazán és authentice emanáltatott430 vala, melyet magammal is olvastatott, kiben többek közt Gyalut Monostorral, Fenessel és több jószágival, az gyógyi jószágot és többeket is nékem és Bornemisza Pálnak legálta vala, de ez testamentumát holta után magam előtt kivévén ládájából, minekutána Moldvából kiérkeztem volna, elsikkaszták és égeték az fiai.

Kevesebb gondjok lévén annakokáért mindjárt az fejedelem halála után mind magoknak az ifiaknak, s mind az magokat bészínlett jó tanácsoknak az közjóra, az külső hatalmas nagy dolgokra, mint arra, hogy miképpen az ifiú fejedelemnek szívét egészben magokhoz applicálhassák, hogy ők kormányozhassák, mint akarják, engemet pedig kedvetlenségben, kétségben hozhassanak, s azt véghez is vivék, annyéra, hogy csak kételenségből volt respectusom, mert mind az atyja halálakori szavai kénszerítették, mind pedig minden dolgaikat én tudtam, és mind az országi statusok, mind külső országbéliek előtt Isten nagy tekéntetet szerzett volt, az vitézlő rend pedig egészen hozzám volt, nem különben mint atyjokhoz, addicáltatva; de egyébiránt szívében mint idegen volt hozzám; melyet causált az is, hogy midőn az fejedelemmel elvéteték az Báthori kisasszont, ki igen pápista vala, az apja és anyja azt akarják vala, hogy addig keménséget mutatna, az hazavitelét meg sem engednék, míglen religiójának publice nem renunciálna431, imez pedig az kisasszonyhoz való szeretettől úgy meggyőzetett vala, hogy nem akar vala semmit aziránt az religióra nézni; ez materiáról mind az kisasszonynak, anyjának és az ifiúnak is az fejedelem és anyja énáltalam izengetnek és tractálnak vala, s mivel engedetlenkedik vala az ifiú, kemény szókat is kell vala nékie mondanom. Többek közt egykor: hogyha nem accommodálja magát atyja akaratjához, valamint Isten után az ő respektusáért választottuk fejedelmünknek, mihelt akarja, bizony mindjárt degradáljuk; annak felette, hogy nincsen példa Absolon atyáról432, hanem Absolon fiúról, azért sat. Effélék sokak voltak, melyeket mind nehéz néven vött, s elméjében szedett az ifiú fejedelem, és mind magának, feleségének s annak az atyjának ekkortól fogva gyűlölségekben esém; az felesége anyját pedig sokképpen inkább revereálja vala, mintsem maga jó édesanyját. Az én személyem meggyűlölésének minémű haszna és kimeneteli lőn, ezután való írásokból megláthatni; de nemcsak engemet, mely nem annyéra csuda, de édesanyját és öccsét is meguntatták véle, úgyannyéra, hogy édesanyját bizony csak az félelem böcsülteti vala, hogy annak libera dispositiója433 vala minden javaiban, és abból kirekesztetés tartóztatja vala, de az öccsével hatalmas nagy simultas vala köztök.

Noha pedig látom vala az én állapotomnak félelmes voltát, és búcsúzom is vala, hogy megválhatnám szolgai kötelességemtől, de abban repugnál vala. Consuláltam azért hiteles jóakaróimat, kik azt tanácslák, ne vonjam el magam szolgálatjokból, mind az közjóra nézve, mind pedig, hogy gonoszakaróimnak sugallásokat ne erősítsem hozzájok megidegenedettségemnek mutatásával. Noha belső helyről megértettem vala az ifiú fejedelemasszonynak is ily szavait: Addig, úgymond, nem lehet; de csak állapodhassék meg az fejedelemségben az ura, és szokhassék hozzá mind maga az gondviseléshez, mind pedig taníthasson kezéhez emberiben, azután maguk kévánnák, s örömest bocsátanának; mindazáltal accommodálnom kelle magamat, s látván az fogyotkozásokat Moldvából megérkezésem után, ottan mindjárt kezdém tudakozni, ha Lengyelországba elküldöttenek-é az követekhez; mondák, hogy el; kérdém: mivel? felelének csak az fejedelem halála felől az követek tudósításával; melyen felette igen búsulék, és békételenkedém, hogy olyan hatalmas és nagy emberekkel közlött dolgot oly pusillanimitassal posthabeáltanak434 légyen, mert ha megholt is az fejedelem, ők életben lévén, az tractált dolog nemcsak az fejedelem egy személyére, hanem az övékre is nézvén, miért nem kellett continuálni; az mennyiben lehetett azért, sieték instructiókat készíttetni és az követekhez s az dologban interessatus nagy emberekhez küldeni; de mivel már annak érkezése előtt az ifiú fejedelem levele atyja halála felől való tudósítással béérkezett volt, semmi tanúsággal arról, hogy az követek és jóakarók az dologban procedáljanak: így nem lévén semmi tanúságok, sem plenipotentiájok az életben lévő successor fejedelemtől és öccsétől, reméntelenekké löttek mind arról, ha kedvek, s mind pedig, ha módjok van-é continuatiójára az elkezdett dolognak; az pénzt is azon hasznos dolgokra is kiadni parancsolatok nélkül nem merészlették, de senkivel semmit is hogy tractálhassanak, annál inkább az competentiát proponálhassák435 az respublicának, nem volt mi mellett; egyébiránt csak ahhoz való requisitumok érkeztenek volna, az factorok szinte úgy promoveálták volna az valamelyik fiának állapotját, mint az atyjokét, mert ugyan úgy is vala az competentia, hogy az respublicának az melyikhez atyja vagy fia közül kedvek lött volna, azt bocsátotta volna szolgálatjára; noha pedig, az mint hátrább is említettem, sokáig protrahálták az factorok az electiónak436 idejét, várván Erdélyből praeter solitum et constitutum terminum, de frustráltatván437, nem lött mit tenniek, hanem sok jártatására inclinálniok kellett, és úgy kedvek ellen kelletlenül is választaniok kellett Kazimirt, László király egyik öccsét, az ki csak azért is az lengyeleknek nagy része előtt gyűlölségben vala, mert noha az ő módjok szerént valami pápai dispensatióból ugyan, de egyébiránt az közönséges keresztény törvény ellen egy testvérbátyjának feleségét vötte vala el, mely incestusi dolgot már ezek szokásban is kezdettek vala venni, mert az említett László király is első feleségül vötte vala Ferdinandus II-dus római császár második leányát, kinek az édesanyja és az királynak is édesanyja egyek voltak438; de az ám légyen ő számadások; hanem summája ez az dolognak: hogy az említett negligentiájok az ifiú fejedelemfiaknak, hamis dolgokra intentusságok pedig az melléjek magokat bészínlett ifiú tanácsoknak azt nemzé, hogy re infecta439 jüvének vissza Lengyelországból az követek mind pénzestől; mindazáltal praeter ordinem solitum mégis az factorok úgy cooperáltak, hogy suspendálták az coronatiót, lévén intentusok440 az indított dologra, és ezalatt

Imé az hátrébb említett emberim, kiket Moldvából Chmelnicki kozák hetmánhoz küldöttem vala, elérkezének, és vélek az egész kozákságnak követjei, egyik az hadak notariusa, ki az hetmán után elsőbb tekéntetbéli és mindenes vala, Joannes Vihovszki, más társával, az kik aperte invitálták az királyságra az fejedelmet, avagy öccsét, mivel már apjok megholt volna, kivel illendő tractatusban is indulánk de modalitatibus, bene contentatos441 elbocsátván őket.

Utánok mindjárt érkezék az respublica és Kazimir követje, Vilipolcki, kévánván assistentiát az kozákság ellen, de alattomban biztatván is az ifiakat az respublicának hozzájok való jó affectiójokkal, melyben igen tökéletlenül procedál vala, mert külön beszélvén az öregbikkel, annak elméjét hízelkedéssel neveli vala, hogy tudniillik nékiek olyan király kellene, mint az ifiú fejedelem, familiaris, kevélység nélkül való, martialis humorú442 sat. Külön pedig az öccsének, Rákóczi Zsigmondnak, azt mondja vala, hogy az lengyel nemzetnél ő volna kedvességben, mint kinek elméjének, eloquentiájának, tudósságának és józan életének s egyéb sok virtusinak nagy híre volna közöttök: ellenben pedig, hogy az bátyjának részeges és csekély elméjű s közönséges paraszti humorú nevezeti volna sat. Így akar vala köztök alattomban való aemulatiót szerzeni, az mint hogy ezután lött néhány rendbéli követségek is mindenkor csak álnoksággal folya az lengyeleknek.

Ezek között, mivel az új és ifiú fejedelemnek mind anyjostól és öcséstől igen nehéz dolgaik valának fenn, az én gonoszakaróimnak ellenem való practicájok ártalmason lábat nem kaphat vala, és az ifiú fejedelem engemet kételenségből böcsül vala ily okokból: 1) Mert az apjának idejebéli minden nagy, akár nyilván, akár pedig titokban forgott dolgaiban én lévén interessatus, nálam nélkül azokban procedálni nem tudhat vala. 2) Mert az atyjának halála óráján felőlem lött emlékezetit is considerálja vala, ki nékem távollétemben akkor lelkemre kötötte feleségére, gyermekire való gondviselést, azoknak viszont lelkekre az engem megböcsülést és tanácsommal élést. 3) Mert az egész regnicoláknak is, de kiváltképpen az vitézlő rendnek szemei egészlen és kiváltképpen énreám néznek, éntőlem függenek vala. 4) Mert az anyjok és öccse is énhozzám igen nagy s jó affectussal valának. 5) Mert félelme is vala az fejedelemnek az ország statusitól, kiknek felette sok gravamenjek vala, sok megbántódások az atyjoktól, és abban igazítást kévánnak vala, az mint hogy lőn is, az mint lehete, de nem úgy, az mint kell vala.

Én pedig tudván az sok megbántódásokat és egyéb következéseket, mint jámbor szolga még Moldvából, mihelt apja halálát értésemre adá, ily tanácsokat adtam vala írásom által: 1) Hogy azt az Istent szolgálja és tegye magáévá, kit az atyja nagy szorgalmatossággal tisztelt és szolgált, s ha azt megnyerheti, csalhatatlanul hidje, hogy valakinek jó Istene vagyon, mindene megvagyon. 2) Nagyubb árulóját ne tartsa lenni, mint ha ki abban igyekezik, hogy édesanyja és öccse között s maga közt idegenséget akar szerezni. 3) Hogy minden szomszéd országokkal tartson szép békességet. 4) Hogy az országban lévő sok megbántódott embereknek szíveket cum satisfactione443 csendesítse meg, és az országnak szabadságát is restaurálja. De ezekben egyiket is nem követé.

Eltemetteték azért az öreg fejedelem, gyűlése lőn az országnak444 de nem satisfactióval, hanem csak lenyomással; az mint pedig hátrébb említve van, az török az ország adaját tizenötezer aranyra kévánván felverni, azelőtt tízezer lévén, melyre Bethlen Gábor szállította vala, erre menni az öreg fejedelem semmiképpen nem akar vala, és két esztendei adó hátra is vala, az töröktől való félelem azért az fejedelmet arra vivé, hogy meg kelljen küldeni, s azután rajtunk is marada azon nagy adó.

Békülde az havasalji Máté vajda is, és az fejedelemtől s országtól újabb diplomát extorqueála az vélek való confoederatióról445, kiben én igen difficilis valék, s mikor subscribálnom kelle, meg is mondám protestatióval ez szerént: Meg kell ugyan nékem is cseleküdnöm, de bizonyára nem azt, az mi nékem tetszenék, mert félek attól, ha recusálom, nagyságtoknak fognak valakik olyat mondani, hogy az külső nemzetekkel és országokkal való nagyságod erősödését valami mala intentione446 nem akarom; de egyébiránt az oláhsággal való confoederatiónk tandem tandem447 veszedelmünkre való lészen, mert erőtelenek vagyunk mind mi s mind ők, hogy az hatalmas nemzetek ellen oltalmazhassuk egymást, az oláhság pedig oly dolgot akar magának vendicálni, mely még akkor is, midőn magyar koronától…  

[Az Önéletírás kézirata itt megszakad]




Kezdőlap Előre